Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

Küldetés: A lidérc báli ruhája

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Go down  Üzenet [1 / 4 oldal]

1Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Ápr. 30, 2019 1:41 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Hangoktól üres volt aznap szürkületkor a kripta. Egy kék ruhás nő sétált végig a folyosókon, lefelé a lépcsőn, egyészen amíg az aljára nem ért. Egy koporsó feküdt a széles teremben a lépcső aljánál. Óvatosan végigsimította a kezét a koporsó fedelén. Egy szem por sem volt rajta. Elégedetten mosolygott.
- Remek, remek. - vette elő legyezőjét, majd az arca elé tartotta, ahogy egy félig áttetsző alak repült át a falon és sétált oda mellé.
- Készen áll az újabb begyűjtő osztag, űrnőm. - mondta tömören, ahogy a levegőben lebegve meghajolt.
- Hogy repül az idő... - mosolygott a nő - Induljanak meg azonnal! - komorodott el a hangja - Elegem van ebből a helyből.


Küldetés: A lidérc báli ruhája Crypt-Background-Wallpaper-09151


Lassan terjedt a híre ezeknek a különös teremtményeknek Heimswald körül. Rövidesen futár vitte a hírt két királyság nagyobb városaiba is. Mindkét ország  erősen aggódott. A Heimswald erdeje körüli terület eddig is épp elég zavaros volt, még azelőtt, hogy a holtak a semmiből másztak volna elő. Az erdőhöz legközelebb eső kis városkában, a Hellenburghoz hű Heimsroth-ban milíciát toboroztak, hogy megvédjék a települést a portyázó hulláktól. Az erdő azonban sűrű és csak nagyon kevesen mernek bemerészkedni oda, amióta elkezdődtek a támadások.

Mindenki értesül hát ilyen-olyan módon a veszélyről. A vállalkozó szellemű embereket, akik vállukra veszik az ügy felgöngyölítésének terhét szintén Heimsroth-ban várja a felállított milícia vezetője, egy bizonyos Cassandra Schröder. Első körében mindenki írja le, hogyan találta magát szembe a felhívással, készült fel és indult el a titokzatos erdő irányába, s utazott oda. Amennyiben valakinek segítségre van hozzá szüksége, az nyugodtan keressen meg, egyébiránt az első kört önállóan is el lehet készíteni. A kör a városba érkezésig tarthat.

Határidő: 2019.05.07. (Kedd)

FONTOS: Az első hozzászólása elejére vagy végére mindenki gyűjtse össze a küldetésen viselt páncélját, a küldetésre választott kiegészítő típusú tárgyait (a felszerelésekre vonatkozó szabályoknak megfelelően), valamint minden passzív képességét, hogy azok jelenlétével tudjak a mesélés során számolni (beleértve a képzettségeket, a faj, kaszt, vagy személyes alapon járó passzív képességeket). Aki szövetségessel jön, az a szövetségesénél is tegye meg ugyanezt.



A hozzászólást Lothar von Nebelturm összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 02, 2019 2:47 pm-kor.

2Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Csüt. Május 02, 2019 12:07 am

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Az érkezés

A finom selyem érintése minden elvárásomat felülmúlta. Akartam azt a ruhát. Szükségem volt rá. Az egyetlen problémám csak az volt, hogy valaki más megvette már.
- Sajnálom kisasszony. – sóhajtott a kopaszodó, nyurga öregúr. – Boldogan szabnék önre egy hasonlót, ha lenne anyagom.
- Miért nincs anyag? – kérdeztem, a pulthoz sétálva, majdhogynem felháborodva, hogy nem tud kiszolgálni.
- Nem érkezett új szállítmány a vörös hold óta. Teljesen kifogytam. Már attól félek, be kell zárnom a boltot… - halk sóhajtása szánalomra méltó volt. Úgy gondoltam, bizonyára csak sajnáltatja magát, hogy elnyerhesse a szimpátiámat. Szerencsétlen öreg, nem tudta, hogy nekem nincs olyanom. Ellenben igényem lenne egy új ruhára. Az eddigiek, egy szerencsétlen összetűzés miatt hordhatatlan állapotba kerültek. Rettenetesen fájt a szívem, főleg a fekete estélyimért, de nem tehettem semmit. A hamvakból nem lehet újból ruhát varrni.
- Hol tudnék anyagot szerezni hozzá? – kérdeztem tőle, határozottan.
- Nos, ilyen selymet sok helyen lehet venni, de én személy szerint a Heimsrothból szoktam hozatni. Az van ide a legközelebb.
- És miért nem ment eddig még el oda venni? – kértem tőle számon tehetetlenségét.
- Kisasszony, az utak veszélyesek, főleg a magamfajta kereskedőnek. Én rendszerint karavánoktól veszem, amik a városban állnak meg.
- Igazán kényelmes lehet. – bólintottam, majd levettem íjamat és köpenyemet. – Vegyen méretet! Ha visszaérek a selyemmel, azonnal munkához is láthat.
A férfi egy pár pillanatig zavarodottan nézett, majd leakasztotta a mérőt a nyakából és megkerülte a pultot, hogy méretet vegyen.
- A kisasszonynak netán lennének testőrei? – kérdezte, miközben leírogatta a méreteket egy papírra.
- Lennének. – válaszoltam gyengéden mosolyogva. – Csak ma éppen pihenő napjuk van. De ne aggódjon, megoldom.
Szerettem eljátszani, hogy nemesi vérből származom. Nem állt messze tőlem és legbelül tudtam, hogy oda tartozom, a gazdagabb rétegbe. Emellett pedig sokkal készségesebbek és befolyásolhatóbbak az emberek, ha látják viselkedésemen a gazdagságomat, még ha öltözékemen nem is látszott.
Miután végzett a méreteim rögzítésével, a szabó megköszönte nagylelkűségemet és felajánlotta, hogy jelentős kedvezményben részesít majd, ha elkészül a ruha. Én csak helyeseltem, majd mielőtt kiléptem volna a boltból, még egyszer utoljára végigsimítottam a ruhán. Csak meg kell szereznem azt, ami nekem jár. Megigazítottam íjamat a vállamon és kiléptem az üzletből.
Heimsrothba vezető utam valóban rövid volt, csupán félnapi gyaloglást vett igénybe. Számítottam arra, hogy banditák, vagy démonok támadnak majd rám, így állandó készültségben voltam, de meglepő módon semmi sem történt. Az egyetlen különös dolog csak az volt, hogy a növényeken kívül, semmilyen élő dologgal nem találkoztam. Se vadállatok, se madarak, de még a tavaszra oly jellemző bogarakat sem láttam sehol. Csöndes volt minden.
Mikor megérkeztem, a város sem nyújtott élettel telibb látványt. Komor képek a legtöbb ember arcán és egy általános, feszült hangulat nehezítette a levegőt. Nekem pedig ez kifejezetten tetszett. Kellemes bizsergéssel töltötte fel a belsőmet.

Felszerelések&képességek:

- Íj (25)
- Köpeny (fekete)
- Gahix öröksége (Gyűrű)
Leírás: Egy halott nekromantától elvett, különleges ezüst gyűrű, amely pont jó a hüvelykujjadra. A gyűrű erejével naponta egyszer képes vagy egy bármilyen nekromanta által megidézett lény felett átvenni az irányítást egy egyeztetés erejéig. Ez után az a te parancsaidat fogja követni, amikor viszont véget ér a varázslat visszatér az eredeti gazdája uralma alá. Vigyázz, hogy akkor már ne legyél a közelében!

- Passzív képességek
Jogos juss
Erősség: I.
Felhasználás: Szövetség alapú
Leírás: Syele-t mestere a büszkeségén keresztül fertőzte meg, és a továbbiakban is főképp erre a stratégiára épít és jutalmazza az önbíráskodást. Küldetések alatt ha a mesélő úgy ítéli, hogy Syele a sértettsége megtorlásaként öl meg valakit, egy Varázserőpontot visszakap.

- Aktív képességek
Blick auf Wahnsinn (Pillantás az őrületbe)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Szövetségalapú
Leírás: A kultista tekintetén keresztül bepillantást enged a mélységi elméjének őrületébe, így ameddig a szemkontaktus tart bárki, aki a szemébe néz zagyva motyogást és erős félelmet fog érezni.



A hozzászólást Syele Wilder összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 05, 2019 5:26 pm-kor.

3Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Csüt. Május 02, 2019 12:55 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Természetesen a józan polgár, élőlény, bármi azt gondolná, hogy miután leszállt az örök éj - melyről kiderült, hogy szerencsére mégsem az, ám ezt elsőre nem lehetett tudni -, Veronia lakosságának nagy része elpusztult a felébredt élőholtak hordáinak pusztítása eredményeképp, az életben maradt velük pedig az őrület elől menekül, egy ilyen helyzetben csak örülhet az, akinek van egy biztos menedéke, és lehetőleg onnan ki sem mozdul.
Áh, nem. Miért is akarna Wilhelmina grófnő bármikor is logikusan cselekedni, és azt tenni, amely - még ha esetleg valaki  meg is bélyegezné azzal, hogy nem tesz meg mindent a népéért, Délért, a világért, a becsületért, akármiféle eszméért (amely nem biztos, hogy sokakat érdekel még) - a biztonságot jelentené számára, nem. Hiszen úgyis tudja, hogy ha azzal a tudattal, hogy fülébe jutott egy konkrét felhívás egy konkrét település megvédésével kapcsolatban, mégsem tenne egy lépést sem, hogy megállítsa a bajt, akkor nem igazán tudna jól aludni.
Nem, mintha olyan könnyű lenne nyugodtan álomra hajtani a fejét egyébként. Az öt falut jelentős károk érték. Ezek helyrehozatala jelentős pénzzel, technikával és pszichológiával kapcsolatos tudást igényel, valahogy el kellene ugyanis érni, hogy az embereknek legyen kellő élelem, nyugalom, ne falják fel őket elevenen és ne adja fel mindenki az életet beadva derekát a pániknak és az őrületnek. Ami a sokadik hetekben kissé nehéz.
Talán ezért is dönt úgy végül, hogy nem maradhat. A remény, hogy ha visszamegy oda, akkor talán szembenéz az emlékekkel, melyek néha még mindig felderengenek kellemetlenebb pillanatokban. Visító, kattogó élőlények ízelt lábakkal, kimondatlan szavak, kétségek, kérdések, feszültség. És most újra ott... Talán jót fog tenni. Ha más nem, végre valami más lesz, mint minden nap. Újabb és újabb panaszok. Az érzés, hogy amennyit fölment a dombra, ugyanannyit le is gurult. Elégedetlen szavak, tekintetek, követelések. Nem akarta ezt. Nem akart vezető lenni. A jutalom most  úgy nehezedik rá, mint egy átok.
Ám abban nem biztos, hogy a heimsrothi szörnyűségek második felvonása bármennyire fog-e segíteni.
Ám ezúttal talán nem kell egyedül szembenéznie velük.
- Veled megyek. - jelenti ki Damien Nightwind, amint felvázolja neki az ötletet.
A megkönnyebbülés és kételkedés sóhaja szakad fel belőle. Az étkezőasztalon a terítékek még mindig túl díszesek a jelen helyzethez. Pedig előszedte a legpuritánabb kinézetű bútorokat, azonban még mindig fellengzősnek érzi a kastély belsejét. A külsejét pedig végképp. Mintha dekadenciájával illetlenül kitűnne ebből a mocskos világból. Talán Crispin jelenléte túlságosan is elgondolkodtatta ilyen tekintetben. Elvégre mit tehetne, fesse a kastélyt feketére? A pénzt jelen esetben fontosabb dolgokra is tudja költeni.
- Köszönöm... Azt hiszem. Viszont akkor végig kell gondolnunk, kikre bízzuk a birtokot és az ügyeket, míg távol vagyunk.
- Mindjárt átgondolom. De megvannak a megfelelő embereink.
- Bízom benne. És ha ez egy őrült ötlet, akkor egy őrült ötlet, de... muszáj. Kell egy kis változatosság.
- Sokkal jobb lesz azon a helyen élőholtakat kaszabolni, ahol már egyszer óriáspókok is majdnem fölfaltak minket, mint itt, nem igaz?
- Imádom a szarkazmusodat. - Reméli, jó szakszót használt, de jelen helyzetben nincs kedve elgondolkozni rajta túlságosan.
- Ez a lényeg. Így nem fog annyira ijesztőnek tűnni. Bár ez is csak egy maszk, amely szebb színben tünteti fel a valóságot... - A mondat nyitva marad, és egy vállvonás követi.
- Nem baj. Az a szerencsétlen település megérdemli, hogy végre ne háborgassák. Mellesleg, hátha még valami érdekes is kiderül... - Az túl unalmas lenne, ha pusztán ugyanolyan élőholtak lennének ott, mint máshol. Heimsroth a múltkor is érdekes titkokat rejtegetett, lehet, hogy még nem találták meg mindet?
- Egy tudásdémon veszett el benned, ugye tudod?
- Hol veszett el? Még élek... majd, ha már nem élek, akkor lehetséges, hogy az leszek.
A sötételf arca elkomorul.
- Hagyd az ilyen vicceket.
- Jó-jó - hajtja le bűnbánóan a fejét, és nekilát, hogy eltüntesse étele maradékát.
Ezek után összehívják a tanácsot, hogy bejelentsék a távozást, majd kijelöljék a feladatokat távollétük idejére. Mina a szolgálók szemét fürkészi, reményt, aggodalmat, csintalanságot, megannyi érzelmet lát bennük, s szinte látja már, hogyan fognak cincogni az egerek, ha a macska távol lesz. De sebaj, ez az ő otthonuk is. Amíg ellenséget nem engednek a falak közé.
A hintó pedig készen másnap áll. Kissé nehéz szívvel ugyan, de útnak indulnak, zötykölődve a saras, kies-kietlen utakon, amelyek végét egyikük legalább már jól ismeri.
Többé-kevésbé ugyanolyan, mint emlékezett rá. Apró, fal nem veszi körül, semmiféle túl jellegzetes épület nem tűnik ki, pusztán egyfajta furcsa, misztikus sötét légkör lengi be... Bár ez talán csak az emlékek hozadéka.
Nem nehéz megtalálniuk, melyik lehet hát a milícia. Mina felidézi magában a felhívás szövegét, és miután vagy ötször megkérdi Damientől, valóban jól emlékszik-e a hölgy nevére, benyit és bejelenti, mi végett is járnak erre.
- Gott mit uns. - Ezt is de régen mondtam. - Cassandra Schrödert keressük.
Cuccok, képességek:


Bőrvért, bőr alkarvédő, bőr lábszárvédő

Név:Bűvölt (túrós) batyu
Típus: -
Leírás: Egy egyszerű küllemű durva posztóból varrott vállon átvethető táska, mely teljesen úgy néz ki, mint egy átlagos tároló, ám titkon belülre rúnák és bájolások vannak varrva. Ennek köszönhetően minden bele került tárgy súlya feleződik, megkönnyítve annak szállítását. (Nem lehet bele olyasmi helyezni, ami nem férne el. ) Tolvajok kedvelt felszerelése. Ha mágiát semlegesítő tárgy közelébe kerül, vagy egy másik Bűvölt batyu kerül belé, felrobban.
Ez maradhat ahogy van, nem teszem kiegészítőnek mert max immersion-haszna van.

Karmazsin fiola: Egy vérvörös színű folyadék, amely képes magába fogadni és frissen tartani néhány deci (egy étkezésnyi) vért. 1 varázserőpontot tölt vissza. Ötször használható, utána a folyadék elveszti a hatását. (4/5)

Név: Lehrmethoden (Tanítási módszerek)
Típus: Kiegészítő
Leírás: A Nachtraben vámpírok szeretik a titkaikat megőrizni maguknak, azonban ezzel az egyedi, bájolt gyűrűben lévő varázslattal annak viselője képes egy tervet vagy ötletet egy pillantással is átadni a fogadó félnek. A varázslat előkészítési ideje a gondolat komplexitásától függ, és félnaponta egyszer használható.

Név: Gift of the Demon King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átkötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Név: Angyal toll
Leírás: Egy ezüstös fényben pompázó toll, melyből három darabot kapott minden déli kitüntetett hős. Ha egy tollat kettétörsz, akkor két percig képes leszel repülni. Majd a két perc lejártával a hatás megszűnik. (érdemesebb addigra a földre érni megkímélni magadat egy kellemetlen zuhanástól)


Név: Személyes passzív: Hedwig
Leírás:Wilhelmina nagyon közeli kapcsolatot épített ki holló társával, Hedwiggel, aki megérti Wilhelmina parancsait, ő pedig ki tudja találni, hogy mit gondol a holló. Felderítésre, kisebb tárgyak mozgatására kiváló!

Név: Egy kis szívesség...
Típus: Passzív
Leírás: Simon von Neulander igencsak meghatódott a tényen, hogy mégis mennyien meglátogattátok a fontos alkalom okán, s így bizony megjegyezte az összes megjelent karakter nevét, arcát. Ez magában nem jelentene semmit persze, ám mindenkinek szeretné egy kis szívességgel megköszönni a dolgot... Esetleg lopnál egy vámpír területen, s elkapnak? Simon got your back bro... Talán segítségre lenne szükséged egy jó diplomata képében? Worry not, Simon's gonna take care of that. Szarban vagy és kevés a pénzed? Worry not fam, Simisoma is there for you. Amennyiben valamilyen vámpírt érintő helyzetbe kerül a karakter, s úgy dönt, hivatkozna az úr nevére, bármikor megteheti azt, ám persze a dolog kimenetele ismeretlen. Talán csak megmenekül, talán kap egy extra kis tárgyat, pénzt, Tp-t jutalomnak... Ki tudja. A lényeg az, hogy csakis egyszer lőhető el, egy Neulander is csak egy bizonyos mértékben hálás, nem?

Damien:

Képesség: Szürkemadár
Leírás: Damien megtanulta, hogy váljon kisebb-nagyobb tömegekben észrevétlenné, ezt a képességét könnyen kamatoztathatja bármilyen helyzetre.

2 holdezüst tőr



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 08, 2019 12:32 pm-kor.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

4Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szomb. Május 04, 2019 12:27 pm

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Fáradtan, botorkálva indult tovább az erődtől. Nem eresztette…nem ereszthette egy pillanatra sem maga mellől Armaros szolgáját. Az egyetlen volt, aki végülis a segítségére volt, és nem győzött hálálkodni Armarosnak, hogy elküldte. Sok esetben újra, mert sajnos a szerencsétlen lény nem bírt örökké a ki tudja honnan előkerülő szörnyekkel. Gyorsan haladt, maga sem volt biztos merre, vagy mennyi ideje, ahogy azt sem tartotta számon, mikor evett utoljára. Csak ment, egyetlen dologgal a fejében: távol kell maradnia az északiaktól, és el kell kerülnie ha lehet mindent, ami él é és mozog.
Ez utóbbit szinte fogadalommá erősítette magában, amikor mégis belefutott egy északi, magányosan botorkáló katonába. Megrémült tőle, és  fel sem fogva a parancs súlyát, arra kérte a szolgát, hogy tüntesse el…
A katona hiába futott, nem tudott elmenekülni. Suzi pedig olyan gyorsan igyekezett tovább a helyszínről, hogy nem is lett volna ideje tudatosítani, hogy mi történt. A tudata száműzte egy távoli zugba, ahol nem zavarja meg a legfontosabb célt: túlélni a pokollá változott földet.
Viszont nem tudja örökké kerülni az  embereket: egyértelmű, hogy kint, egyedül nem hogy éjszaka, de nap közben sem pihenhet le.
Így keveredik az erdőmenti faluba, ami valahogy úgy néz ki, bár talán annál valamivel életteltelibb, mint Eishenshield… Belépve kénytelen megválni támaszától, és egyedül lépni az emberek közé.
Reményvesztetten kopog több helyre is, de mindenhol ugyan azt az elutasítást kapja.
– Nem látod, hogy más bajunk is van? –
– Magunknak sincs mit ennünk, kotródj oda, ahol van felesleg –
– Sajnálom kincsem, az egyetlen hely, amit felajánlhatnék, épp olyan, mintha az utcán aludnál… -
Éhesen, fáradtan, reményvesztetten roskad az egyik, valami csoda folytán stabilan maradt ház oldalába, és leragadó szemekkel bámul maga elé.
Már-már megadja magát a fáradtságnak, és az elkeseredésnek, de megüti a fülét egy beszélgetés
– Több katonára van szükségünk… Meg kell védeni a falut! –
– Ajánlj nagyobb jutalmat, vagy komolyabb dicsőséget. Csak tedd csábítóvá az ajánlatot! –  Suzi bágyadtan felkapja a fejét, és szembe találja magát az őszülő, kissé beesett arcú, de elegáns férfival, és fiatalabb társával. Óvatosan feltápászkodik, aztán maradék erejét összeszedve odalép.
– Ha én is segí-tek, ad-nak enni? És egy szo-bát alud-ni? – kérdezi bizakodó tekintettel.
A férfi végignézett rajta, aztán megcsóvta a fejét.
– Előbb aludj egyet leány, aztán meglátjuk – mondta, és intett, mire egy fiatal nő kedvesen elkísérte Suzit egy kicsi szobába, ahol végre alhatott egy keveset.
A pihenés után pedig elindult, hogy jelentkezzen a feladatra, amit elvállalt a szállásért cserébe.

//Van egy darab tőrőm, és 2 db gyenge gyógyitalom. A passzívom aláírásban Smile


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

5Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Május 06, 2019 1:48 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Meglepő volt a tény, hogy a Csillagtalan éjszaka és az azt követő események után is folytatódik az élet. Átételte már a világ hasonlót nem egyet, elég csak Abaddónra gondolni, az a helyzet mégis más volt – a pusztulás, mint pontszerű esemény következett be, amiután a cél egyértelmű volt: újjáépíteni, megerősödni, de legfőképpen túlélni. Most azonban egyre jutott erő ezekből -a túlélésre. A dögök közül sok még mindig közöttünk mászkált és szedte áldozatait.
Bőven volt időm ilyen és ehhez hasonló magasröptű gondolatokra, míg Heimsroth felé ballagtam. Ahogyan egyre közeledett a környék, úgy villantak be az újabb és újabb emlékek a legutóbb itt elvégzett feladatról – reméltem, hogy nem ugyanannyira kilátástalan helyzet fog fogadni, mint akkor. Nem mintha túl sok okom lenne az optimizmusra. A környéket ellepő lények nem egyszerűen a Csillagtalan éjszaka szüleményei voltak. Ami miatt ideküldtek, annak valami más állt a hátterében. Egyértelmű volt, hogy az élőhalottakért egy vagy több nekromanta feleljen, ám akármennyien is próbálták eddig felkutatni, nem sikerült.
Így érkezett hát el az én időm. Az Egyház nem hagyhatta figyelmen kívül a határ menti vidéket még most sem, hogy Délnél sokkalta nagyobb fenyegetés jelent meg. A feladatom az élőhalottak elpusztítása, a forrás megsemmisítése vagy a mi – vagy ha a lehetőség úgy adja a saját - hasznára történő felhasználása volt. Az inkognitó is fontos volt, nehogy fény derüljön arra, hogy ki áll az egész mögött, ha esetleg egy nehezebb, vagy áldozatot kívánó döntést kellett volna meghozni. Tettem is hát azért, hogy még akkor se jöjjenek rá arra ki vagyok, ha rég nem látott ismerősre bukkanok. Majdnem félhosszú hajamat teljesen leborotváltam, csakúgy ahogyan a borostámat is teljesen eltüntettem, csak az orrom alatt hagytam meg egy apró, talán egy-két naposnak mondható bajuszt. Isabelle először csak nevetett, amikor arra kértem, hogy üsse meg az egyik szemem, ám másodjára már meg is tette: ennek hála egy két napos lila folt virít ott, mintha egy nem túl régi kocsmai verekedésben szereztem volna. Annak érdekében pedig, hogy a hatás teljes legyen, ruhatáramat is lecseréltem. A megszokott szürke utazóköpeny helyett ezúttal kirívó égszínkéket öltöttem fel– ami már sáros is lett a város felé vezető úton -, amitől teljesen elütött a vörös ing, amit alatta viseltem. A nadrág legalább szolid, fekete darab volt. Az igencsak komikus szerelést egy apróbb vaskarika, mint fülbevaló, tette teljessé.
Az előkészületek után, kutatómunkát is folytattam. Két nevem volt, amin elindulhattam. Az egyiket egy nemrégiben elköltözött favágó mesélte az egyik kocsmámban: Edel, egy nő, akiről egymás között beszélgettek az élőhalottak, valamiféle boszorkány lehetett, aki parancsol nekik. Megbízhatónak tűnt az informátor szerint, így tehát előfordulhat, hogy a beszélő élőholtak is igazak - a nő lenne a nekromanta? A másik név Cassandra Schröderé volt, a városban összeállt milícia vezetőjéé – a városba érve a milícia központját és a nőt próbálom hát megkeresni, hogy felajánljam kardomat a város védelméért és jó pénzért cserébe.

Képesség, kiegészítők:
Persona (Pályázott képesség)
Típus: Passzív
Erősség: I. (Inkvizítor ág - Verum Dei)
Ár: 1000
Felhasználás: -
Az inkvizítorok gyakran kerülnek olyan helyzetben, hogy valós személyazonosságukat elfedni kénytelenek – nem csoda tehát, hogy idővel mestereivé válnak ennek. A képesség birtokában a használó képes azonnal elváltoztatni a hangját (anélkül, hogy ez műnek vagy erőltetettnek tűnne), valamint pár perc alatt a ruházatát és teljes kinézetét is, ügyesen felhasználva a környezet elemeit (arc „sminkelése”, stb.). Az inkvizítor nem csak kinézetre, de viselkedésre is képes gyorsan váltani, legyen az a gesztikulációja, vagy megszokott szófordulatai. Varázserőt nem igényel, hiszen mindössze gyakorlás kérdése a mutatvány. Észrevételre akkor kerülhet sor ha az áldozat kitűnően lát át az álcákon vagy mélyrehatóan ismeri a használót (értsd: a mesélő dönti el sikerült e).

Möwenauge / Sirályszem (Faji képesség)
Típus: Passzív
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: 5. szinttől az emberek képesek akadályozott látási viszonyok mellett (köd, füst) is tájékozódni. Mágiával alakjukat elmosódottá tevő ellenfeleket is könnyedén szemmel tartják, füst, por, vagy egyéb anyagok segítségével pedig akár a teljesen láthatatlanokat is. Az emberek szeme különösen éles.

Fjordisch Hartnäckigkeit / Fjordi szívósság (Faji képesség)
Típus: Passzív
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A veroniai emberek a viking hajósok leszármazottai, állóképességük és tűréshatáruk együtt zordult az ismeretlen tájjal. 1. szinttől az emberek képesek fokozatosan növelni az ellenállásukat az őket ért hatásokkal szemben. Hatások amikre ellenállást lehet kifejleszteni: Fagy (jeges alapú támadások ellen is), Hő (Tűz alapú támadások), Zúzás (ennek növelésével ütések esése hatására kevésbé fog megsérülni) Őrület (minden féle elmére ható képesség ellen).
Hogy pontosan hány százalékkal nőtt egy karakter ellenállása és pontosan mi ellen fejlődött, azt minden küldetés, magánjáték stb. végén a mesélő állapítja meg. Hogyha egy ellenállás eléri az 50%-ot, akkor minden 1-es képesség feleakkora hatást fejt ki rá, 100%-nál pedig minden III-as erősségű képesség ereje negyedével csökken, minden II-es erősségű a felével csökken, és minden I-es erősségű a háromnegyedével az adott kategóriában.

Vox populi (Pályázott képesség)
Típus: Passzív
Erősség: I. (Inkvizítor ág - Verum Dei)
Ár: 1000
Felhasználás: -
A kocsma jó befektetés volt: az inkvizítor minden küldetés és magánjáték elején esélyt kap arra, hogy plusz információval induljon. Küldetésekben az adott feladat részleteiről vagy a megoldás megközelítéséről, magánjátékok során pedig az adott karakterről kaphat kisegítő tudást a játék elején. Küldetésekben a mesélő, míg magánjátékokban a játékostárs dönt, különös tekintettel arra, hogy mennyire lehetett az adott karakter vagy szituáció téma akár a köznép, akár a nemesek között.


A Harag Emléke
Típus: Kiegészítő
Leírás: Nefilim mágiával a félangyalok képesek voltak egy apró borostyánba zárni Abaddón tüzének egyetlen kis lángját, majd az így készült nyakláncot átadták azoknak a hősöknek, akik túlélték a pusztítást. A láng magában nem képes sem ártani sem használni, ám a következő alkalommal, amikor viselője halálos csapást szenved el életre kap, széttöri a borostyánt és átjárja viselője testét, begyógyítva annak minden sebét. Ezután a tűz kihuny és így elhasználódik.

Feszület
Típus: Kiegészítő
Leírás: Johannes a feletteseitől különleges ötvözetből kovácsolt feszületet kapott a kiváló munka elvégzéséért, ami képes öt legfeljebb a viselőjénél egy szinttel nagyobb szentségtelen támadást elnyelni (démonok, nekromanták és kultisták támadásai). Amikor a tárgy megtelt, utána egy egyórás rituáléval kell megtisztítani, addig nem működik, és a viselése is kényelmetlen.

Gift of the Demon King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átkötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Nox Eterna/Sol Invictus
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy különös, felemás medallion, egyesek szerint megvadult vámpírok elhagyott amalgámjából és nefilim népek aranyából újrakovácsolva. Az egyik oldala ezüst, közepén egy éjfélkék gyönggyel és körülötte egy latin karcolattal ('NOX ETERNA'), a másik oldala arany, közepén egy apró vörös rubinttal és egy másik igével ('SOL INVICTUS'). Ezüst felét használva küldetésenként egyszer egy megbeszélés erejéig egy 100 négyzetmérföldes területen éjszakára cseréli a nappalt, elnyomva a nap természetes fényét. Arany felét használva épp az ellentéte történik, egy 100 négyzetmérföldes területen a déli nap ragyogását rajzolja az égre egy egyeztetésig, fénylővé változtatva az éjszakát. Zárt térben is használható, azonban olyan helyen amelyre a nap fénye alapvetően nincs hatással a medallion sem ér el semmit. Egy küldetés alatt csak a nyakék egyik oldala használható.

Patrónuskő
Típus: Kiegészítő
A patrónuskő egy különleges ékkő, amely készítője és viselője között különleges kapcsolatot alakít ki. Ha viselője bajba kerülne vagy bármilyen okból erős félelem szállja meg a készítője ezt egyfajta balsejtelemként megérzi és ha akar a segítségére siethet. Ezt a darabot egy medálba helyezték, a könnyebb szállítás és felhasználás kedvéért.

6Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Május 07, 2019 1:59 pm

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Lista:
Képességek:
Név: Megbízható hátvéd
Erősség: I.
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Iboket farka sokáig semmi másra nem volt jó, csak elijeszteni a babonás embereket. Idővel azonban megtanulta irányítani és sokat javult az ügyessége vele. Így aztán mostanra képes a kezével egyenlő precizitással mozgatni, kisebb tárgyakat megragadni vele, vagy éppen megkapaszkodni. A farok képes Iboket súlyát is megtartani.
Név: Árnyéklépés
Típus: Bűbáj (1/2 kör)
Erősség: I.
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Az démon árnymágiával képes egy rövid, körülbelül egy méteres távú testáthelyezést végrehajtani. Csak olyan helyre képes ilyen módon kerülni, amelyet lát és nincsenek fizikai akadályok.
Felszerelések:
- Tőr
- Köpeny
Vajon a világban néhány évente végigsöpör olyasmi, mint akkor? Nem értettem, miért sötétedett el minden olyan sokáig? És miért járkáltak azok a furcsa emberek? Vajon nappal is lehetne találkozni olyanokkal? A gondolattól is megborzongtam, pedig bizonyosan nem féltem… bizonyosan nem. Nyúlós páncélozott valamiktől kezdve a mozgó, fegyveres csontvázakon át mindennel összetalálkoztam, míg be nem értem a nagy rohanás közepette egy elhagyatott kis viskóba, meghúztam magam a nyílások közepében, úgy éreztem az a legjobb, ha így teszek. Ha rád törnek, menekülj! Kerüld a sarkokat! Nem ez volt az első alkalom, hogy éheztem vagy féltem, de ez mégis más volt. Mindenem elszorult. Meg fogok halni? Végül sok üldögélés után fölálltam, sétálgattam, elfeküdtem, de csak nem tört rám semmi, ahogy Anya mondaná “Hála Istennek”. Én nem szeretem ezt mondogatni, valamiért mindig fáj utána a fejem, érthetetlenül érdekes.
Egy idő után kisütött a Hold, utána a nap is és ezzel együtt feltűntek a veszélytelen lakók, akiket érzékelhetően jobban érdekelt, hogy eltakarodjam a házukból, minthogy visszavegyék a kamrából eltűnt falatokat és a legtöbb könnyen mozgatható dolgot. Vélhetően megszabadulni tőlem fontosabb volt, minthogy a szúnyogtól sem vesszük vissza a vérünket, hanem egyszerűen agyoncsapjuk. Hahahahaha. Örültem nekik, a jelenlétüknek, az élénkségüknek, és hogy akarták ami az enyém volt, de nem kaphatták meg, kis irigyek.
Végül nálam maradt a pénzük, úgy sejtettem, hogy enélkül éhen fognak halni. Vajon visszaadjam nekik? Fenéket! Megdolgoztam érte! A saját két kezemmel vettem el! Nem értettem, miért aggódtam még ilyesmin, ha nem lettek volna ilyen szépek az érmék talán még oda is adnám, de nagyon tetszettek. Végül az erszénykében landolt a pénz, én pedig föllopakodtam egy kocsira, ami ki tudja merre vitt, de csak nem lehet rossz hely.
A kocsin utazott két másik ember is, fegyveres, szakállas férfiak. Egy Heimsroth nevű helyről beszélgettek és élőholtakról és nekromantákról, vicceskedve beszéltek arról, hogy a másik jelentkezzen az ottani milíciába, mondván bizonyosan nagy ember lesz, de egyet értettek abban, hogy többre tartják az életüket, minthogy élőholtként végezzék. Mik azok az élőholtak? És a nekromanták? És ki vagy mi az a milícia? Vajon van náluk valamim? Eldöntöttem, hogy odamegyek és megnézem magamnak, de mégis merre van? Ránéztem az egyikükre.
- Bácsi! -
Abbahagyták a nevetést és rám néztek.
- Mi az, kislány? -
- Merre van ez az Eimsoth? -
Összenéztek, elröhögték magukat, majd az egyik elmutatott a másik irányba.
- Arra. Mi az? Csak nem arra készülsz, hogy beállsz milicistának? -
Ismét röhögtek, nem tudtam miért, de már nem is érdekelt. Tudtam merre kell vennem az utam, szóval más már nem számított.
- Nem tudom mi az, de köszönöm, bácsi. -
Kiugrottam a kocsi hátuljából és a lelkesedéstől megtáltosodva szaladtam, ahogy bírtam, még a farkam is izgatottan kalimpált. Nem hallottam a nevetésüket, vagy nem nevettek, vagy csak a szél volt az akadály. Pár perc múlva elfáradtam, így sétálva baktattam, továbbra is tempósan. Felfoghatatlanul izgultam, hogy mi lesz. Lesz-e sok fényes és finom dolog? Nagyon vártam, hogy odaérjek, de tudtam, hogy türelemmel kell lennem, csak egy kis időre.
Néhány óra tévelygős tekergést követően megérkeztem a faluba, vagy város? Falu volt, a város nagyobb. Még mindig izgatott voltam, de már beesteledett, még mindig nem tudtam mi az a milícia, de ráértem másnap aggódni érte. Szorosra húztam magam körül a köpönyeget és lefeküdtem aludni az egyik ház ablaka mellé, a remény tűzként égett a bűntől fűtött lelkemben. A remény, hogy el tudok csenni valamit, mondván az enyém.


_________________
Előtörténet|Adatlap

7Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Május 07, 2019 8:45 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Képességek és felszerelés, csak erős idegzetűeknek!:
Képességek:

Név Személyes passzív: Fury of the Fae
Leírás Freia világ életében az emberek kiközösítése miatt szenvedett, a feléjük érzett jogos harag pedig plusz energiában öltött testet. Emberek ellen használva az íját minden lövése másfélszeres páncélátütést vagy nem páncélozott karakterek ellen egy közepes fizikai ütésnek megfelelő hátralökő erőt nyer.

Ranger Ágról

Név Accuracy (Pontosság)
Típus Bűbáj (Fenntartott)
Erősség I.
Ár 1000 váltó
Felhasználás Szövetség alapú
Leírás A vadász lényegesen javítja a célzókészségeit, de ezzel sebessége felére csökken. Képességekre is hat. Addig tart, amíg a vadász meg nem szakítja.

Stormshot ágról:

Név Enchanted bow (Megbűvölt íj)
Típus Passzív
Erősség I.
Ár 1000 váltó
Felhasználás Szövetség alapú
Leírás A vadász mágiával egy (Tűz) elemet kapcsol az íjához, amely különleges képességekkel látja el a használóját.

Egyéb: Embrace of Fire: Tűz elem esetén a tündét nehezebb eltántorítani, sokkal kitartóbb és céltudatosabb

Faji képességekből:

Név Wanderer's Path / A vándor útja
Típus 1.
Ár 2000 váltó
Felhasználás Passzív
Leírás A tünde képessé válik könnyedén mozogni a fák ágai között, valamint az egyik fáról a másikra ugrás sem okoz gondot ezentúl neki. Természetesen az ágnak el kell bírnia a tündét!

Kaszt független képességek:

Név Mesterség - Fegyverkészítés
Ár 1000-3000 váltó
Tanulás 800 szó
Leírás A különféle harcászati eszközök és a hozzájuk tartozó bűvigék készítésének művészete, melyek a veroniai kovácsok és fegyverkészítők adnak tovább generációról generációra.

Itt van ni a pályázat

Név Figyelő szem
Ár -
Tanulás Csak mesterséggel rendelkező karakterek tanulhatják meg
Leírás A szakképzett mesterember ösztönösen észreveszi a szakterületéhez használt hozzávalókat a kalandjai során, így egy-egy küldetés végén véletlenszerűen meghatározott hozzávalók birtokába kerül.

íj 1
tegez 1

Nox Eterna/Sol Invictus
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy különös, felemás medallion, egyesek szerint megvadult vámpírok elhagyott amalgámjából és nefilim népek aranyából újrakovácsolva. Az egyik oldala ezüst, közepén egy éjfélkék gyönggyel és körülötte egy latin karcolattal ('NOX ETERNA'), a másik oldala arany, közepén egy apró vörös rubinttal és egy másik igével ('SOL INVICTUS'). Ezüst felét használva küldetésenként egyszer egy megbeszélés erejéig egy 100 négyzetmérföldes területen éjszakára cseréli a nappalt, elnyomva a nap természetes fényét. Arany felét használva épp az ellentéte történik, egy 100 négyzetmérföldes területen a déli nap ragyogását rajzolja az égre egy egyeztetésig, fénylővé változtatva az éjszakát. Zárt térben is használható, azonban olyan helyen amelyre a nap fénye alapvetően nincs hatással a medallion sem ér el semmit. Egy küldetés alatt csak a nyakék egyik oldala használható.

Membrán Rezonátor
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ismeretlen eredetű, feltehetően mélységi tárgy, ami legjobban egy gyűrűre hasonlít. A behatárolhatatlan fémkarikán apró, halványkék kövek sorakoznak, azokat megérintve pedig küldetésenként egyszer a használó egy kör időtartamára a világok közötti térbe kerül azonnal, teljesen eltűnve Veroniáról, ahonnét a következő körre vissza is tér eredeti pozíciójába. 


Egy kellemes nap kelt fel újra a Dél fővárosa felett. Jómagam az új műhelyem egyik ágyán kelltem fel aznap és semmi tervem nem volt, pusztán a hasamat akartam süttetni. Milyen kellemes és jó ötlet ez nem igaz?
Persze ezt az ötletemet gyorsan el is dobhattam... Nem is kell talán említenem, hogy egyik őj barátom rohant be megdöbbent arccal hozzám.
-HÉ,HÉ! Hallottad a híreket?
-Nem még miféle híreket?-dőltem fel az ágyamból még az éjjeli ruháimat viselve, melyre a hajam kényelmesen borult rá.
-Állítólag balhé van a határon és embereket...khm... izé tündéket is keresnek rá, hogy kiderítsék mi folyik fent Északon!
-Tudod jól nem zavar, hogy mit kavarnak az északiak azóta, hogy nos... megtörtént az...-vágtam lengén neki vissza, hogy hagyjon békén az északiakkal. Amióta nem tudtam megállítani Math-et a világok között nem igazán akartam velük újra összefutni. Persze most ennél többről volt szó, amit gyorsan el is mondtak nekem:
-Már bocs Freia, de most nem róluk van szó... Tudod a határon elterül egy vidék. Heimswald... Ott mellette a milícia keres embereket arra, hogy mentsék meg őket vagy mi... Szerintem nézz utána, amiket meséltél az alapján jó lehetőség ez neked.-nem feleltem neki semmit pusztán egy mosollyal és egy ölelléssel jutalmaztam őt meg. Tudja mikor mit kell mondani, hogy rögtön belevigyen a rosszba. Így hát miután beszélgettünk pár szót én cuccolni kezdtem és az emlegetett városnak vettem az irányt.
Nem igazán értettem, hogy a barakkokban miért volt mindenki annyira feldúlva az ügy miatt. Értem én veszélyes vidék és az észak is közel van. De uram bocsá' attól még tennie kell valakinek valamit. Így a hátizsákommal a fuvarosok felé vettem inkább az irányt, hogy a hosszú utat bérelt kocsikon tegyen meg. Városról városra, ki tudja már hány átszállással tudtam felülni a jóra végül.

Hamarosan a horizonton tűnt fel a határszéli kis települést. Persze sosem aggódok ilyen hírek miatt, hogy élőholtak mászkálnak ki az erdőből... Meg hogy veszélyes. Volt már benne részem és el sem kellett hozzá hagynom a Dél csillagát! Itt meg ahhoz képest egész kellemesnek tűnik minden. A levegő aránylag tiszta, az égen a madarak csiripeltek. Emellett viszont éreztem, hogy valamiért nagyon magányos ez a vidék. Talán mert egyedül utaztam idefelé a kocsin?!

Hamarosan a város szélén ugrottam le a bérelt kocsiról, ami nos... Inkább elfelé vitte innen az embereket, mintsem hozta volna őket. Nagyon bíztató! Minden esetre ez sem tántorít el engem, így a milícia vezetőjét kezdem el keresni minden útszélen nem álló emberkétől, akik remélhetőleg hamar útba is igazítanak.

8Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 08, 2019 11:30 am

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Nagyjából egyidőben érkeztek meg a városba. Heimsroth az erdő mellé épült, széles, lusta síkságra épült kis városka volt, melyek rönkökből eszkábált fal vett körül. Itt-ott vélitek kőből épült sánc maradékát felfedezni. A városba érve széles, nyílt utcákat láttok, ahol jobb időkben valószínűleg szekerek egész hada vonult keresztül egy-egy vásár alkalmával. A város most is éli életét, ahogy tudja, ám sok ház kihaltnak üresnek látszik.
Akik viszont itt laknak, azokon ugyancsak meglátszik, hogy jól bírják a gyűrődést. A városlakók szinte mindegyikének arcán ott ül az a komor, harcrakész tekintet, mely a két rémséges erdő közé szorult városban talán esszenciális, ha valaki gyökeres akar ereszteni. A városi milícia innen-onnan verbuvált tagjait is látni lehet mindenfelé, ahogy az utcákat járva tartják fenn a rendet. Egy jó darabig elkerülitek egymást, azonban Hans nem sokkal később démon jelenlétére lesz figyelmes. Sok ideje azonban senkinek sem marad gondolkodni. Suzy pulzáló, könnyen követhető mágiát érez maguk felett, s mire észbe kaptok, azt veszitek észre, egyre csak hűlni kezd a levegő...


//Az egész bandát várom Discordra egy egyeztetésre!//

9Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 15, 2019 4:18 pm

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Mérgesen hagytam el az üzletet, erőteljesen bevágva magam mögött az ajtót. Haragom oka, a pofátlanul magas ára volt a selyemnek. Nem tudtam elhinni, hogy képesek ennyit elkérni érte. Pofátlan! Felháborító!
Mérgesen csörtettem végig a főúton, fürkészve másik boltot, ahol talán elfogadható áron megkaphatom, amiért jöttem, ám valami hirtelen megváltozott. Az eddigi kellemes, tavaszi idő, elkezdett megváltozni. A levegő elkezdett lehűlni és az ég is felhősödni látszott. Eleinte csak egy kósza hideg fuvallatnak véltem, ám mikor már leheletemet is látni véltem, gyanítottam, hogy ez nem egy természetes jelenség. Körbepillantottam az emberek között, majd mikor valaki felmutatott egy ház tetejére, én is odanéztem. Egy fiatal gyermek ült a háztetőn, keresztbe tett lábakkal. Valószínűleg fiú lehetett, bár túl messze volt, hogy alaposan megnézhessem, amit viszont nem volt nehéz kiszúrni, hogy bőre kéknek és áttetszőnek tűnt, valamint hópelyheket láttam körülötte hullani.
- Hm… ki gondolta volna, hogy ilyen élénk a város belseje. – mondta nevetgélve és kezével mintha integetett volna. Haragom nem csillapodott, éppen ellenkezőleg. Végre találtam valamit, amire nyíltan haragudhatok. Tönkretette az időt és emiatt ez a lény, hivatalosan is kellemetlenné vált számomra. Áttetsző, kékes bőréből és ruhájából arra gondoltam, talán egy szellem lehet, de mivel sosem lehetek elég biztos, gondoltam letesztelem.
Íjamba egy vesszőt illesztettem és egy rövid célzás után kilőttem a ház tetején ücsörgő kölyök felé. Bíztam benne, hogy legalább eltalálom és leborítom vele, hogy nyakát szegje, és én elégedett lehessek teljesítményemmel, de a vessző úgy repült át rajta, mintha ott se lett volna. A gyerek feláll, miközben engem néz és mérgesen dobbant egyet a lábával.
- Ejnye, hezitálás nélkül! Ezt nevezem! – mondta, majd összecsapta a tenyerét és egyik kezét a magasba emelve, valami különös mágiával elkezdett jégcsapokat formálni a levegőbe.
Haragom, már akkor elillant, amikor láttam, hogy a nyílvessző teljes mértékben hatástalan ellene, a rémület pedig akkor kezdte beinni magát a lelkembe, amikor megláttam, mekkora jégcsapokat formál a feje fölött. A legrosszabb viszont, hogy a gyerek még lebegni is elkezdett. Ez tényleg egy szellem volt. Tudván, hogy nem akarok jégcsapok céltáblája maradni, menekülőre fogtam és még időben sikerült egy fabódé mögé beszaladnom. Hangos kopogások és reccsenések jelezték, hogy alig pár pillanattal az után, hogy fedezékbe vetettem magam, a felém száguldó jégcsapokat megállította a bódé fala.
Mire kinéztem a fedezékem mögül, a legtöbb ember menekülni kezdett, és a szellem leereszkedett az utcára. Közelebbről megnézve, nem is tűnt annyira veszélyesnek, mint amilyen valójában.
- Mi a fertőből kihalászott istenverése vagy te nyomorék kölyök?! – kiabálta egy fiatal lány a támadómra. Fehér, kócos és koszos hajú apró teremtés volt, még nálam is fiatalabbnak látszott, ám háta mögül, mintha egy rövid, szőrös farok látszott volna ki. Bizonyára egy démon lehet. De elég gyengének látszott. Nem gondoltam, hogy sok hasznát venném egy harcban, így keresni kezdtem a tömegben valakit, akárkit, aki nem tűnik teljesen haszontalannak. Mindössze egyetlen egy valaki volt, aki nem távolodott, hanem közeledett a lény felé. Egy hosszú hajú, szőke nő, viseletes bőrpáncélban, karddal és pajzzsal.
- Ó, te tetszel nekem. Biztos bátor lehetsz! – kiáltotta a szellem és újból jégcsapokat kezdett megidézni, majd a szélrózsa minden irányába kilőtte őket, ami engem is arra kényszerített, hogy visszabukjak a fedezékem mögé.
- Megállj, te sírodból kifordult förmedvény...! – kiabálta egy erős női hang, gyanítottam, a páncélos asszony, aki nagy lendülettel közeledett felénk, ám nem sokkal utána egy fiatalos, férfihangot is hallottam, elég közelről.
- Értem én, hogy nem a legjobb volt a bemutatkozása a hölgynek, de azért nem kell mindjárt megölni. Miért vagy ennyire agresszív? – mondta a férfi, és mikor kinéztem újból, láttam, hogy a szellem a két alak között kapkodja a fejét, de végül a hozzá közelebb álló férfi felé néz.
- Csönd már! Te is elég bátor vagy, biztos jól harcolsz! – förmedt rá és újból jégcsapokat kezdett alkotni, ám nem eredeti célpontja felé lőtte, hanem a közben sokkal közelebb kerülő asszony felé. széles mosollyal. Az a mosoly viszont igen hamar lesorvadt róla, amikor az összes jégszilánk ripityára törött a nő pajzsán. - Na ne már...
Többet nem is tudott mondani, ugyan is a pajzs erősen nekivágódott a szellem testének, legnagyobb meglepetésemre, odébb lökve azt. Úgy meglepődtem, hogy kiemelkedtem a fedezékem mögül. Nem hittem a szememnek. A szellem, vérre emlékeztető folyadékot köhögött fel, majd az egész teste oszlásnak indult, és a földre ledőlve, lassan eggyé vált a levegővel. A nő elégedetten sóhajtott, majd a férfi felé fordult, hogy megdicsérje bátorságáért, aki színpadiasan meghajolt és válaszolt valamit, amit nem teljesen hallottam.
Kimásztam a bódé mögül és láttam, hogy közben egy kisebb csapat katona is közeledik felénk, lándzsákkal, íjakkal és szekercékkel.
- Még is hogyan csináltad? Az én nyilamat meg sem érezte. – kérdeztem a szőke nőtől, aki valami szárított növényt kezdett el rágcsálni.
- Ezüstölt pajzs. – mondta, csuklójával megkopogtatva a fémet. – Azzal fog ezeken a dögökön.
Azután, látván, hogy társai is beérték őt, letörölte az izzadságot a homlokáról és kihúzta magát.
- Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Kassandra Schröeder. Üdvözöllek titeket Heimrothban. - mutatta körbe az utcát a kezével.
- Jonatan. Jonatan Winfried. – kapott a lehetőségen a férfi és kezet nyújt a Kassandrának. – Mondanám, hogy meleg fogadtatásban volt részünk, de ez inkább jeges volt. – nevette el magát. - Önt indultam megkeresni, mikor belefutottam ebbe az...izébe. A felhívásukra jelentkezem.
- Csakugyan? Zene füleimnek. Itt már nagyon kezdenek elharapózni a dolgok. – mondta a nő és megszorította a férfi kezét.
- S-s-s-segíteni akarok, b-b-bácsi... – dadogta a szürke gyerek-démon, akinek a jelenléte fel sem tűnt addig, amíg meg nem szólalt. Az asszony, aggódó tekintettel nézett le rá.
- Eleget tettél, kicsim. Szegény lány...elkóborolt. - modnja, majd a társaihoz szól - Valaki majd kísérje el a fogadóba, és derítsétek ki, honnan érkezett. – ezután visszafordult a férfihoz. - Menjünk valami nyugodtabb helyre. Azt hiszem, sok megbeszélnivalónk van.
- Oh, abban biztos vagyok.– jegyezte meg kacérkodó mosollyal az alak.
Fejemben különböző gondolatok cikáztak és kíváncsiságom és hatalomvágyam végül egyértelműsítette, mit is kell tennem. Ez a nő erős és sokat tud. Nekem szükségem van az ő tudására és az erejére.
- Én is csatlakozni akarok! - jelentettem ki magabiztosan.
- Ahogy elnézem, téged sem ejtettek annak idején fejre. Jól van, gyere. – mondta derűsen Kassandra, és intett, hogy kövessem.
- Honnan jöttél, drágám? – fordult oda a démonlányhoz, aki viszont látszólag nem akarta, hogy elkísérjék a fogadóba. Tőrt rántott és a férfi felé kezdett hadonászni, aki megpróbálta volna megközelíteni.
- Semmi közöd hozzá, kiherélt temp... tempohmos! Akkor is megyek! – dühösen dadogott.
Kassandra erre csakugyan meglepődött, és már éppen vette a levegőt, hogy mondjon valamit, amikor is az egyik beosztottja odasietett hozzá. Az illető a déli lelkészek jól ismert köntösét viselte, a kék hímzéssel, no meg persze a jól ismert ostorral együtt. Óvatosan a fülébe súgott valamit, amit nem tudtam kivenni, mire a nő kissé elbizonytalanodott. Megvakarta a fejét, majd bólintott.
- Értem...de ne merészelj nekem hisztit csapni! - nézett démonra, immáron szigorú szemekkel, ahogy elindult.

Rövid sétálás után, egy nyugodt kis térre jutottunk, ahol a legtöbben helyet foglaltunk egy padon.
- Jobbkor nem is jöhettetek volna. Mindenkit lefoglal az élőholtak távol tartása. De a dögök az erdőből özönlenek, valaki ott keveri a... - itt picit megtorpant és a kislányra nézett, majd zavarodott fejjel folytatja - …kását. Ezért kerestünk embereket.
- A holtak életre kelnek és emberekre támadnak? Nem hangzik nagy újdonságnak. Csak meg kell találni a halálmágust. - jelentettem ki kételkedő hanglejtéssel. Tekintettel a nő kompetenciájára, biztosan keresték már a mágust... itt valami több kellett, hogy legyen. - Mi van abban az erdőben?
- Próbáltuk... - jelentette ki lehangoltan Kassandra - De nem találtunk semmit. És közben meg kellett a várost védenünk. Kész csoda, hogy még nem rohantak le minket. Azt gondoltuk, a sötét estékkel vége szakad neki...de inkább olyan, mintha egyre bátrabbak lennének. A város belsejében szellemet eddig még egyszer sem láttam.
- Ezek nem egyszerű élőholtak... - jegyezte meg a Kassandrához legközelebb helyet foglaló férfi, akinek csak akkor vettem észre a kék foltot a szeme alatt. - Legalábbis nem láttam még beszélő élőholtat. Agresszívak és ölni akarnak, de küzdöttem már hasonlókkal, de egyiket sem hallottam még beszélni...Tudnak nekromantáról a város közelében, akár régről is? Az Egyházat - csendesítette le a hangját - megkérdezték?
- A Zsinat küldött pár embert, nekik hála meg tudtam a milíciát szervezni, de egyelőre más semmi. És ami azt illeti... - mondta Kassandra - az egyik lelkész említette, hogy az élőholtak szokatlanul beszédesek és emlegetnek valakit, de nem tudta kivenni, hogy kit.
- Tűz... – hallottam motyogni a kis démont. - Fölgyújthatnánk az erdőt.
Javaslata meglepett, de nem volt logikátlan. Bizonyára a holtak sem szeretnek elégni. Az emberi test és a csontok pedig jól égnek.
- Kizárt. - válaszolt röviden a szőke nő. - Esztelenség... - morogta szigorúan.
Azután egy laza mozdulattal letámasztotta a pajzsát, rákönyökölt, és vett egy nagy levegőt.
- Így aztán ezzel a feladattal bíználak meg titeket: derítsétek ki, honnan jön ez a rengeteg élőholt, és tegyetek róla, hogy ne legyen kedvük még egyszer idedugni a mocskos pofájukat. Lássuk csak...jelenteni nem szokott senki, de talán páran láttak ezt-azt, ami segíthet. Addig is tekintsétek magatokat a vendégünknek.
Sosem gondoltam volna, hogy ilyenre kérnek meg egyszer életembe. Derítsem ki, honnan jönnek a holtak… Izgalmasnak hangzik, és elég érdekesnek is. Talán ha valamivel irányítják a holtakat, el tudnám venni és enyém lehetne az irányítás. Mint a gyűrűmmel, csak sokkal nagyobb méretekben. Kellemes gondolatmenetemet azonban korgó gyomrom szakította meg, hiszen vendégelést hallottam.
- Vendégnek? Csodálatos! Ebben az esetben élnék a lehetőséggel. Napok óta nem ettem már egy jót, és üres hassal nem lehet kutatni. - magyarázom, miközben lazán mozgatom a csuklómat, majd a monoklis férfira nézek. - Úgy hallom te sokat tudsz a halottakról. Nem lenne kedved csatlakozni, ha valóban oly szívélyesek? Herr...
Akárhogyan is próbáltam visszaemlékezni, nem jutott eszembe, hogyan nevezte magát. Pedig nem is volt az olyan régen, mégsem maradt meg.
- Azért itt sincs kalácsból a kerítés... – nézett rám szúrós szemmel Kassandra, majd felállt. - Nekem most mennem kell járőrözni. Ha szükségetek van bármire, keressetek meg valakit a milíciából, őt általában tudják, merre vagyok.
- Jonatan. – mondta el végül a nevét a férfi. - Nem akarlak megsérteni benneteket, de tőletek kissé...szívósabb társakhoz szoktam. Ha pedig már itt tartunk, ti még be se mutatkoztatok. – szemeit végigfuttatta rajtunk, majd Kassandra után szólt, mielőtt az túl messzire sétált volna. - Hadd tartsunk veled. Van még miről társalognunk egyébként is. Az egyik ilyen például a...fizetség. Nem akarok tolakodó lenni, de nem szeretek konkrétumok nélkül dolgozni.
Nem tart szívósnak? Ennek az alaknak van bőr a pofáján!
- Áh, természetesen. -mondta Kassandra. - Voltam én is zsoldos...a pénzt már összegyűjtöttük. Amint elvégezték a feladatot, meg is kapják. Ha lenyakazzák, aki ezt csinálja, a vánszorgó szolgái is össze fognak esni. Onnan majd tudni fogjuk.
- Az élődögök az erdőben élhetnek? – kérdezte a démonlány, ám senki nem figyelt fel rá. Még én sem akartam válaszolni. Miért akartam volna? Éppen megsértettek engem.
- Igaz is, nem sokkal korábban érkezett egy másik kompánia, akik szintén jelentkeztek a feladatra. – mondta a pajzsos nő, mielőtt eltűnt volna. - Majd küldetek értetek valakit, hogy mutasson be egymásnak, ha addig se botlanátok egymásba. Addig is szusszanjatok egyet és találjátok ki, mihez akartok kezdeni. Számítok rátok...
Megvártam, míg Kassandra eltűnik a látóteremből, és odafordultam a férfihoz, hogy végre én is bemutatkozhassak.
- Az én nevem Syele Wilder. És igen is sértésnek fogom elkönyvelni a megjegyzésedet. De ne vedd mellre, idővel majd megbocsájtok. – a hatás kedvéért még szelíden el is mosolyodom.
- Idővel talán a véleményem is megváltozik, ha ügyes vagy. Neked mi a foglalkozásod, mit csináltál eddig? Mi az, amihez értesz? – kérdezi és tekintetét a démonlány felé fordítja.
- Késforgatás… azt hiszem. – mondta az, bizonytalanul, ám én, úgy gondolván, hogy a kérdést valójában nekem címezte, hiszem miért is ne tette volna, kedélyesen felkacagtam.
- Nincsen nekem foglalkozásom. Sokan azt mondták, túl fiatal vagyok még hozzá. No, ez persze még a hold előtt volt. Nyilazni tudok. – jelentettem ki büszkén, majd a másik lányhoz fordulok. - És téged hogy is hívnak? Nem rémlik, hogy bemutatkoztál volna.
- Iboket… azt hiszem. – válaszolta, ismét bizonytalanul.
- Azt hiszed? - kételkedve közelebb léptem és látványosan végignéztem rajta. Szúrós szemekkel fésültem végig, tetőtől talpig, majd bólintottam egyet és úgy döntöttem, nem ér annyit, hogy fitogtassam a dolgot. - És te mivel foglalkozol nagyfiú? - fordulok vissza Jonatanhoz.
- Amivel pénz lehet keresni. – mondta és felállt, majd valami olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam volna. Kettőször, finoman megérintette a fejem búbját, mint ahogy a kisgyermekeknek szokták. - Nos, ha velem akartok tartani, úgy biztos találkozunk még. – és ő is távozni készült.
Értetlenül pislogtam utána, majd Iboketre.
- Ez most tényleg azt csinálta, amit csinált? – kérdeztem tőle, ám őt látszólag nem érdekelte az én állapotom. Gyorsan Jonatan után szaladt, követelve, hogy őt is simogassa meg, a férfi viszont undorral az arcán és egy jó kifogással hárította a kérdést.
Pofátlan alak. Halált érdemelne, amiért ilyen lealacsonyítóan bánik veled. Hát hagyni fogod, hogy így tegyen?” Leikhanut ismerős, ismeretlen hangja meglepett, hisz régen szólt már hozzám, de igaza volt.
- Nem, nem fogom. - motyogtam halkan. - Ezt még visszakapja...
Majd utánuk indulok, hogy legalább formailag jelen legyek, a kérdezősködésnél.
- Velem akarsz jönni? – nézett rám Jonatan.
- Ha már nincs kalácsból a kerítés, legalább valamivel gazdagabb legyek. – vetettem oda neki, miközben dühösen néztem fel rá. Nem kedveltem ezt az alakot. Tiszteletlen és túl sokat enged meg magának velem szemben.
Mielőtt azonban még túl messzire juthattunk volna, a démonlány hirtelen bevág Jonatan elé.
- Simogasd meg az én fejem is! Kérlek! – úgy nézett fel a férfira, mintha bármelyik pillanatban elsírhatta volna magát.
- Ha külön megyünk, több mindent tudhatunk meg, és nagyobb területet fedhetünk le. – váltott komoly hangvételre Jonatan, miközben nagy nehezen megengedte magának, hogy egyszer megérintse Iboket feje búbját. A lány beledörgölőzött a tenyerébe, mint egy kisállatka, majd sűrű hálálkodás után lekuporodott egy ház oldalához aludni. Csöppet megváltozott a véleményem erről a démonról. Kitartóbb, mint amilyennek látszik. Vagy csak túl akaratos. Akármelyik is legyen, bizonyára hasznos lesz még a jövőben. Most azonban nem engedhettem meg magamnak, hogy vele foglalkozzak.
- Amúgy sem terveztem sokáig melletted díszelegni. – mondtam Jonatannak, majd lendületesen nekivágtam a széles útnak, hogy kifaggassak pár embert, mit tudnak az erdőről és a nyughatatlanokról. A férfi cselekedetei miatt érzett haragom azonban csak lassan csillapodott.

10Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szomb. Május 18, 2019 6:18 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Úgy tűnik, Kassandra Schröder nincs bent, ugyanis pár unott vagy lenéző pillantásnál többet nem kapnak. Azonban a levegő elkezd természetellenesen lehűlni, így kifordulnak vissza a piactérre. Ahol is azt látják, hogy a tőlük nem messze levő templomtornyon ül egy áttetsző jelenés, mindene kék, néhol mintákkal, kicsiny testét hálóingbe burkolta, bár erre nyilván nincs szüksége, pusztán illúzió. Egy szellemkislány, körülötte hópelyhek szállingóznak. Remek. Legutóbb a föld mélyén kellett a nyirokban és vízben bóklászni, most meg már idefent is hideg van.
Pár városlakó is nekiáll bámészkodni, majd néhányan figyelmeztetéseket kiabálnak. A szellemnek elege lesz ebből.
- Csend legyen már! - közli gondterhelten.
Ekkor Mináék meglátják a dadogós kislányt. Na ő hogy kerülhetett ide? A gyermek megkönnyebbülten tipeg oda valószínűleg ahhoz a két élőlényhez, amelyek bármennyire is ismerősek ezen a kétes helyen.
- Mi ez? - kérdi őket, mintha lehetne fogalmuk.
- Szia, Suzi! - Üdvözlöm, kisasszony. - köszöntik a lányt. - Fogalmunk sincs, igazából. Más ügyből vagyunk itt. Te... hogyhogy errefelé jársz?
- Ha-za megyek - feleli csüggedten a leányzó.
Közben katonák elnyűtt bőrvértben, lándzsákkal és íjakkal körülveszik a templomot. A szellemnek elege lesz a dologból, lassan és komótosan, higgadtan, kimérten feláll.
- Na jó... Essünk túl rajta. - emeli fel kezét feje fölé, mire a mellette hulló pelyhek elkezdenek tenyere előtt jégtömbbé összeállni.
-Ne bántsd őket kérlek, nem ártottak neked! - kérleli őket Suzi, naivan és aranyosan. A fenébe, hogy fogja ő itt megvédeni magát?
A szellem rá se hederít, azonban őket fürkészi sanda mosollyal, motyogva. - Három...vagy talán csak kettő...eddig kettő harcos, az már biztos.
Damiennek ekkor tűnik fel, hogy a nézelődők között ott van pontosan az a fél, akivel ugyanakkor futottak össze ama bizonyos erdőben, mint Suzival. - Freia kisasszony. Örvendek. Micsoda véletlen találkozások. - Attól tartok, ő ott fenn ránk akar támadni. Mina ösztönösen beáll Suzi elé, hogy ha elszabadulna a jégpokol, megvédhesse őket.
- Vigyázz magad-ra! - tiltakozna Suzi, hogy megvédje, Mina azonban nem hagyja ám magát ilyen könnyen lebeszélni.
Freia pedig úgy dönt, egyénileg felmászik a templomra. Eltűnik szemük elől, majd újra megjelenik a csúszós tetőn egyensúlyozva.
- Üdv! Nem akarlak bántani, mondd... miért teszed mindezt?
- Ó..üdv...egy pillanat, csak ezt befejezem. - fordul oda hozzá a szellem.
- Ne bántsd őket kérlek, nem ártottak neked!
Ez rendes, de kétlem, hogy meggyőzné őkelmét.
- Mit kívánsz tőlünk? - Bár ezzel se biztos, hogy sokra mennek.
Mina először nem érti, mire is vonatkozik, amit a dadogós lány mond. - Ja, hogy én? Hogyne. Meg rátok is... ANYÁD. - kiáltja az első szót,ami szébe jut, mikor éles, fagyos pengék karistolják a bőrét. Damien feszülten fordul felé, majd tőrté előrántva fordul szembe a szellemmel. Nem mintha sokra menne a jég ellen velük.... Mina karjában és vállában érzi az éles fájdalmat, oda csapódtak a jégcsapok. Nem vészes seb, csak a hirtelen fájdalom sokkja rémisztette meg. (Voltaképp nem is fáj. Csak egy apró érzés.) És a tény, hogy szavakkal tehetetlenek.
- Jó, mond meg nekik, hogy tűnjenek el. Nekem amúgy is az egyenruhások kellenek. - közli Freiával a kék kislány.
A kopott ruhájú és fegyverű katonák egyre gyülekeznek a templom körül, egyikük pedig, vörös és göndör hajú, elkiáltja magát:
- El innen, mindenki!
-Miért kellenek neked a katonák? - kérdi Freia a szellemet.
- Meg kell őket ölni. Ez a parancs. Megnézni, hány katonája van a házaknak, s akit lehet, megölni.
-Ki adta neked parancsba?
- Ezt nem igazán hagyhatjuk, ha meg nem haragszol - szól élesen a lány, egy éjlángot idézve a jobb kezébe.
- Azért bolondnak én sem születtem. - sóhajtja a kékség, majd úgy két arasznyira felemelkedik s tovább lebeg. Mina kezére pillantva gondolkodás nélkül az irányába küld még pár jégcsapot. Aggodalmas szemekkel.
- Miért akar minden csak úgy megölni minket?! - nyöszörög bosszúsan, majd ahogy újabb jegek kezdenek felé repülni, elemi erővel felkiált és egész teste megfeszül, ahogy az árnyakat maga köré hívja, hogy megvédelmezzék a sérüléstől: - NEM!
- Hagyd abba! - kiáltja Suzi.
Ekkor meglát valami... ismerősen gusztustalan dolgot, és elkerekednek a szemei. Nyálkaszerű, képlékeny alakú és túlságosan is felidézi az Omega-kultuszt és azzal kapcsolatos nyomozásaikat. - Ez meg honnan az égből került elő? Egy kultista szellem? - néz Damien ámulva a valamire, gyanakodva szorongatva a tőrt. A dolog láthatóan nem éppen törődik velük, nem őket támadja.
-Nem is néztelek annak, de ezt abba kell hagynod, mert különben a végén nekem is közbe kell avatkoznom. Gondolj bele akárki is parancsol neked nem hiszem örülne neki ha itt halnál meg. - próbálja Freia józanságra bírni támadójukat, levéve hátáról az íját.
- Ide figyelj, nekünk itt küldetésünk van, a várost vagyunk hivatottak megvédni... - mondja Mina a szellemnek.
A kis kultistalényt elkapja pár jégcsap, Minát is, azonban azok nem tesznek kárt benne, hála az éj védelmének. Csak lepattannak és a földön kötnek ki.
- Mi van?! - háborodik fel a jégdruida-szellemkislány, majd a templomkapu elé lebeg és folytatja Mina ostromlását. Te nagyon szeretsz engem, igaz?!
- Az van, hogy vámpírmágus vagyok, kislányom. Te pedig nem mutatkoztál be... - ugrik arrébb, Damien pedig mosolyog annak ellenére , hogy jégcsapok szállingóznak itt. - Nem fog ellene földi fegyver, ahogy nézem. Mondd, mit akarsz? De szavakkal, és nem jéggel.
- Csend legyen már...ideges vagyok. - szól rá a szellem, majd az előző másodpercekben újraalkotott jégcsapjait a jelenlévő összes alak irányába kilövelli.
- Hah!... Mi is egy kicsit, mivel ki akarsz csinálni minket.. Még ideges. Hát eldobom az agyam. Amint látja, hogy a jegek ezúttal a szélrózsa minden irányába indulnak mg, Damien mellé ugrik és közben most már háromszor kiáltja el magát, ugyanolyan védelemmel vonva be őt,mint az imént önmagát.. Be fogok rekedni, a nyavalyába.
A Damient érő lövedék fölpattan kicsit a levegőbe, majd tehetetlenül hull vissza a porba.
- Köszönöm.
- Semmiség.
Közben mindenki próbálja rávenni a jéglányt, hogy hagyja abba, ám hiábavalóban.
Suzi ügyesen kerüli ki a jéglövedéket, bár elesik utána a porban. Freia pedig jelenleg már nincs itt... Talán bement a templomba?
Egy csapat katona érkezik a színre, köztük egy feltűnően hölgy, magas, és feltűnően szőke, hajzata sapkáinak vaslemezei mögül hullámzik ki. Felmentősereg. Végre!
A kis trutyilény Suzi elé ugrik, mivel most őt célozza jéggel a lány. Bele is állnak a csapok a kis valami testébe, kettőt azonban félrecsap.
Ekkor kicsapódik a templomajtó agresszívan nyikorogva, és egy Freia siet ki rajta, majd egy adag vizet önt a szellemre. Mina borzongva sejti, mi lehet az. Azonban a kék jelenésnek semmi baja nem lesz és megvető mosollyal közli: - Ennél azért több fog kelleni.
Damien megközelíti a templomajtó mellett álldogáló átlátszó lánykát és a nyaka felé döf a holdezüst tőrrel. Ha van valami hatása, úgy is jó. Ha nincs, úgy is. Legalább megpróbálta.
A tőr természetesen áthalad a lány fején. Ám az visszafordul és elkapja. Hozzáér a homlokához és mintha elkezdené szívni az erejét. Nem. Nem is ért hozzá a homlokához. Hogy csinálja?...
Hiába küzd ellene, az elemi mágia gyengíti. Végül elengedi, és hálás, hogy még életben van. Sokadjára átkozza el a napot, hogy nem mágusnak született.
Mina pedig tanácstalanságában előveszi azt a bizonyos lila szalagos fekete dobozt, és kinyitja...
Meleg. Határozottan meleg áramlik belőle, s ahogy belenyúl, félve, aggódva, egy hosszúkás dologra tapint rá. Végül kiemeli és látja, hogy egy égő gyertya az, amely teljesen fekete, akár Eichenchild alatt a patak-Egregoros. Ám annyira nem tűnik veszélyesnek, annak ellenére, hogy lángol. Ez a doboz igen furcsa dolgokra képes.
Suzi ekkor odaszalad egy hordóhoz, belenéz, majd visszajön Minához.
-Gyújt-suk meg? - ötletel.
Nem is hangzik rosszul. - Eddig bejött, amit ebben a micsodában találtam. Még ha csak egy szelet süti volt is, jól jött. Gyerünk hát, a tűztől amúgy is félt. - fogja a gyertyát és szalad vissza a lánnyal oda, ahol a hordót találta, majd az éjszín, gyanús külsejű gyertyával lángra bírja a hordó tartalmát. A tűz megkapja ugyan a ruhákat, azonban elég lassan terjed. Ez haladatlan lesz.
Damien folyamatosan hátrál a szellem elől, ám az csak követi. Most őt nézte ki magának. Ekkor azonban egy női, utasító hang hallatszik.
- El onnan.
Pajzsával valahogyan sikerül meglöknie a szellemlányt. Amaz két kezével tolja el amgát a fegyverektől, azonban a két mancs porladni kezd. Valami fokozottan szentelt dolog lehet az.
Nem jó... - szuszogja és a katonanőt meg Damient célozza újabb jegekkel.
Suzi pedig felkapja a hordót.. és futni kezd vele a szellem felé.
Mina megcsóválja a fejét. - Ah, hagyd csak, van nekem ennél egyszerűbb tüzem is. - szalad oda a szellemhez, Damienhez és a szőke nőhöz - aki remélhetőleg már felmentősereg, egyelőre úgy tűnik - és igyekszik a kis szellemlányoldalába kerülni és megküldeni egy Éjlánggal. ő próbált kedves lenni, nem kért belőle.
Az éjláng áthalad a testén, ám az eme mozdulatot követő ordítás miatt egyértelmű, hogy nem nyomtalanul. A templom falán ugyan hagyott egy kis égett foltot, ám ez talán megérte. A szellem fájdalmasan nyögve kezd el szétesni.
- Átok rád...varázsló... - nyögi még utoljára egy fáradt, beletörődő arcot vágva, majd darabokra hull.
Damien megkönnyebbülten észleli, hogy életben fog maradni. Mina pedig kikerekedett szemekkel nézi a szellem halálhangjait és szavai mintha úgy égetnék, akárcsak a kislányt az éjláng. - Te akartad... - Én próbáltam. Én igazán próbáltam. Közben természetesen a siker kellemes bizsergése is áthatja. S közben eljutnak hozzá a szavak: - Ügyes vagy. Ez nem tudom, mi volt, de ügyesen elintézted. Mindenki egyben van? - néz körbe a sötét tünde megkeresvén a csapat tagjait tekintetével. - Persze.. - felel Mina kissén kábán, majd Suzira rebben a tekintete.
Vihar utáni csend.
A szőke nő megjegyzi: - Jól van, kiheveritek.. - majd szusszan egyet és elrakja fegyvereit. - Ti nem idevalósiak vagytok, mi? - néz végig a csapaton.
Suzi lehuppan a földre majd, bólint.
Freia ekkor ismét feltűnik. -Üdv... hát úgy néz ki a klasszikus módon már nem sok mindent lehet tenni nemigaz? Sajnálom nem voltam valami hasznos.
- Én sem. Ezért csakis a nap hibás, amikor nem mágusnak születtünk. - sóhajt Damien. Mina elmosolyodik erre.
-Ebben igaza van Nagyuram, Úrnőm örülök, hogy újra találkozunk, Suzy.... - Valóban, a köszönések elmaradtak.
- Ne magadat ostorozd. Ezek ellen nem használ semmilyen penge... - morogja a szőke katona, majd megemeli a sisakját. - A nevem Kassandra. Kassandra Schröder. Örvendek. Legközelebb ha ilyet láttok, inkább rám bízzátok. Én talán még érek valamit egy ilyen istencsapás ellen.
Mina mosolya le is olvad, ahogy a megjelenő szőke katonajelenés egoizmusa földbe próbálja tiporni az eredményét. Vagy eredményüket, lényegtelen, de akkor is. - Ha tudtuk volna, hogyan szóljunk, miközben minden pillanatban jégszilánkok repültek felénk, megtettük volna.. Nem tudja, mitől lett most ilyen szurkálódós.
- Azt tűrni is valami. Más már visítva kuporodott össze. Nem tűnsz olyannak, aki nem látott volna már ezt-azt. - bólint vigyorogva.
-Nos azt hiszem köszönjük a segítségét, én a felhívására érkeztem a városban, de úgy tűnik, hogy nem leszek túlhasznos. Azonban pár dolgot megtudtam: Valaki parancsolta neki, hogy a katonákat támadja meg, őt kellene megtalálni.
- Valóban? Ennek nagyon örlük. Emberhíján vagyunk itt. Megvédjük, akit kell, de jobbjára ki se meri a lábát tenni innen senki. Mind a hárman? - mutat Freiára, Minára és Damienre.
- Nos.... ez valóban így van - egyszerre hajtja meg picit a fejét szerényen és húzza ki magát ösztönösen. Valóban látott ezt-azt. Viszont akkor nem kellett ennyi társat megvédenie. Ja hogy valóban, egyébként az ő felhívására érkeztek. Mina elvörösödve hallgat el picit. Az adrenalin kezd elcsitulni benne. - Igen, ezért jöttünk. Damien egy kérdő pillantást intéz a szeme sarkából Suzi irányába. Tekintve a nyálkás izét, amit valószínűleg ő hozott létre, fogalma sincs, hogy a katonanő elfogadná-e, mint segítőt, azonban ötletei elég hasznosak voltak és egyébként is... Ezeket leszámítva egy elveszett lányka. hagyják csak úgy itt a veszély kellős közepén?
- Én is segí-tek - áll ki magáért Suzi.
- Bátor egy gyerek, annyi szent... De nem, az erdő veszélyes! Oda nem küldök be kölköket. - Kassandrát eléggé zavarba hozza, úgy tűnik, a döntés kényszere. A végére rendesen csikorognak a fogai.
-Nem kell őt féltenie annyira talpra esett lányka.
A nő erre zavarodottabban néz fel. - Ismeritek egymást?
- Tiltakoznék. Suz... Suzanna képes megvédeni magát, efelől ne aggódjon. - Gondolkozik, hogy ne árulja el gyanúját úgy, hogy közben valahogy rávegye a makacs nőszemélyt, hadd jöhessen velük Suzi.
De az a fura lény csak az övé lehetett. Egy kultistát védelmezek? És kinek az istenverte kultuszához tartozhat?...
-Nos így is lehet mondani, egy pár helyen jól helyt állt már, ha akarja kezeskedem effelől.
- Eh...jól van. De fogjátok egymás kezét...vagy valami. - egyezik bele végül Kassanrda, majd a templom melletti kis sörpadra invitálja őket. Mina közben próbálja nem elnevetni magát hangosan erre az utolsó mondatra. Te jó ég. Valaki mennyire elfelejtette, milyen fiatalnak lenni, vagy ő... talán soha nem is volt gyermekkora. Nem tűnik pedig idősnek.
- A várost kezdik kóstolgatni ezek a dögök. Szellem nem merészkedett még ilyen messzire, így aggódik mindenki. De nincs elég emberünk, hogy kiderítsük, mitől jönnek ezek a rohadékok. Ezért adtunk ki felkérést. - vázolja fel a helyzetet, miután rendelt magának egy nagy korsó sört és a felét húzóra kiitta.
-Mikor kezdődött ez az egész? - kérdi a tünde íjász.
- Néhány hete. Először még viselhető volt, aztán pár favágót meg vadászt leszámítva már senki sem mer az erdőbe menni...azok se mindig jönnek vissza. Azt hittük a sötét esték után vége szakad...de inkább csak egyre több lett belőlük.
Suzi pedig kifúj egy adag levegőt. - Ha varázs-lat talán megta-lálom.
Erre Frau Schröder hálásan bólint.
- Még a Csillagtalan Éjszaka előtt kezdődött?... Az furcsa. - Valami hasznosat ki tudtak szedni bármelyikből is? Ez csak dobálta a jeget, közölte, hogy ideges, és hogy maradjunk csendben... - osztja meg Damien, amit hallott, bár hogy értelme van-e, nem tudja.
-Nos így hogy tudjuk van aki irányítja... és az erdőben kezdődött, szerintem ott kéne kezdenünk a keresést. - mondja az íjász, mire Suzi határozottan bólint.
- Áh, ez a vidék mindig is ilyen volt. Az itteniek szívós népség. - feszülnek meg Kassandra karizmai. - Az itteni népek jól bírják a gyűrődést. Vannak még páran a városban, akik néha bemerészkednek oda. Talán ők tudnak valamit. Itt a milíciában nem szoktak jelenteni.. - sóhajt, majd megköszörüli torkát. - Tehát ez volna a feladat. Keressétek meg, honna jönnek az élőholtak, és tegyetek róla, hogy többé ne merjék idedugni a csontos pofájkat.
-Mondjuk behívhatnák őket mondjuk a templomba, hogy együtt ki lehessen őket kérdezni...
Mina sóhajt egy nagyot. Az erdő. Már megint. - Ez a hely kísérteni fog engem. - jegyzi meg. - Mmm... a templom nem biztos, hogy olyan jó ötlet...
-Cseré-be el tud-nak látni élelem-mel? - kérdi Suzi. Szívbemarkoló, hogy ez a legfontosabb számára.
- A fizetséget természetesen már összegyűjtöttük. Amint a munkát elvégeztétek, a tiétek. - bólint a katonanő. Ekkor azonban harc zaja hallatszik a város egy másik pontjáról, magáévá téve Kassandra teljes figyelmét.
- Szólít a kötelesség. Ezeket bízzátok csak rám, foglalkozzatok az erdővel!
Azzal el is tűnik. Szinte mindenki megkönnyebbülten fújja ki a levegőt.
-Hát... ez is jól itt hagyott minket... Akkor induljunk az erdőbe vagy előbb kérdezősködjünk? - néz vissza rájuk a tündenő.
Nahát, igazi zsoldosmunka. Pont, mint régen. - néznek össze a sötét tündével egyetértő mosollyal. Valószínűleg Kassandrának fogalma sincs gróflétükről, de ez így is van jól. - Tudjuk, kiktől tudnánk kérdezni bármit is?
-Meg tud-juk keres-ni az erdő-ben jártak?
-Nos Kassandra a vadászokat és favágokat mondta, ők tőlük lehet érdeklődni. Az erdőben meg... végülis a nyomokat lelehet követni egy ideig.
- Vagy a mági-át. - jegyzi meg Suzi.
- Azt én sajnos nem tudom követni.
De Suzi valószínűleg igen. Ezért mondta...
- Bőven elég, ha egyikünk tudja követni, hisz együtt maradunk. - néz föl Damien megerősítésre várván. Suzi pedig bólint, ismét.
-Viszont talán érdekes körbekérdezősködni
-Nos akkor szerintem előbb kérdezősködjünk körbe, aztán mehetünk az erdőbe, idegen terepen nem lenne jó keresgélni vakon.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

11Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Vas. Május 19, 2019 1:19 am

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Keresve a feladatot ígérő férfit, a város piacterének szélén találja magát, nem messze a templomtól, amit természetesen jó messzire szándékozna elkerülni. Csakhogy a  levegő hirtelen hűlni kezd körülötte, ami egy ideig nem is lenne zavaró, de nemsokára ahogy veszi a levegőt, látja, hogy a lehellete apró ködfelledként hagyja el a száját. És ha ez még nem lenne elég Suzy mágiát érez a levegőben. Erős, könnyen követkető varázslatot. El is kezdi keresni a forrását, a keresés pedig a templom teteje felé vezeti a tekintetét. A tetőn egy alakot lát ücsörögni. Egy kócos, rövid hajú kislányt. Innen lentről is világosan látszott, ahogy elterült a tető oldalán, hogy nem ember. Bőre kékes árnyalatú volt, s félig áttetsző, átsejlett rajta a vörös tetőcserép. Haja és ruházata hasonló színben pompázott, itt-ott mélykék árnyalatú mintákal. Egy bő hálóinget viselt, ahogy a templom tetejének szélén lógatta unott arccal a lábát. Körülötte mindenfelé hópelyhek hullottak alá az égből, szinte a semmiből megjelenve.
Látva ezt a jelenést, ösztönösen lép hátra, és gyanakodva figyeli mit tesz.
Az a valaki a templom tetején még  nem csinál semmit. Ellenben, ahogy a városlakók észreveszik, mindenki elkezd távolodni tőle, páran elordítják magukat, hogy jó messzire elkerüljék a helyet. A lány erre csak sóhajt egy nagyot, ami akkorát visszhangzik, hogy utcákra innen el lehet hallani.
- Csend legyen már... - morogja, ahogy a két kezét a tarkója mögé téve dől hátra.
Suzi valahol megértően pillant a lányra. Ő sem szereti a hangzavart... Mos pedig tényleg nagy hangzavar lett a piactér körül.
Közben észreveszi a két ismerőst, és kicsit megnyugodva közelebb megy. Olyan ismerősök ők, akiknek a jelenléte biztonságérzetet ad. Tőlük nem kell tartania.
- Mi ez? - kérdezi, hátha Mina és Damien többet tud, mint ő, aki nem igazán látott még ehhez hasonló alakot.
- Szia, Suzi!
- Üdvözlöm, kisasszony. - köszöntik a lányt.
- Fogalmunk sincs, igazából. Más ügyből vagyunk itt. Te... hogyhogy errefelé jársz?- kérdezi Mina rögtön. Nem lett sajnos okosabb…
- Ha-za megyek - válaszol Mináéknak kissé csalódottan.
Közben a lány a tetőn érdeklődve néz lefelé, ahogy az emberek folyamatosan tűnnek el. Páran ottmaradnak, elsősorban katonák, vagy legalábbis annak tűnnek. Többségük egy sémára készült, viseltes bőrvértet visel, hátán egy íjjal, vagy a kezében pár dárdával, úgy gyűlnek a templom köré, hogy szemügyre vegyék a lányt, aki mostanra már sokkal nagyobb érdeklődést mutat a lent állók felé.
- Na jó... - állt fel lassú, nyugodt tempóban - Essünk túl rajta.- mondta, és ekkor az egyik tenyerét a magasba emeli. Körülötte a hópelyhek hirtelen megállnak a zuhanásban, majd a tenyere felett több, tenyérnyi nagyságú jégdarabbá állnak össze, egyre nagyobbra és nagyobbra nőve.
Ahogy Suzi meglátja mit csinál a tetőn álló alak, rákiálltott
- Ne csi-náld - kiállt a lányra ijedten... Nem érti az ellenségességet, hiszen egyelőre nem bántotta senki.
A lány ekkor hármuk felé fordítja a fejét. aztán egy sunyi vigyort eresztve feléjük fordul.
- Három...vagy talán csak kettő...eddig kettő harcos, az már biztos. - motyogja. A feje felett a jégdarabok tovább formálódnak, és nyílvessző hosszúságú, vastag, jégcsap alapú tüskékké állnak össze.
- Freia kisasszony. Örvendek. Micsoda véletlen találkozások. szólal meg Damien, de Suzi nem látja az említett nőt.
A lány közben int egyet a kezével, mire a jégcsapos, szám szerint nyolc darab megindul nagy sebességgel süvítve a levegőben a három kalandor felé.
-Üdv! Nem akarlak bántani, mond... miért teszed mindezt? - szólal meg a tetőn, valahol a lány mögött az újabb ismerős hang… Freia is idekeveredett valahonnan, akkor Damien tényleg őt látta.
- Ó..üdv...egy pillanat, csak ezt befejezem. - válaszol a tündének kurtán
-Ne bántsd őket kérlek, nem ártottak neked! - próbálkozik tovább a tünde nő.
- Attól tartok, ő ott fenn ránk akar támadni. szólal meg Mina ösztönösen beállva Suzi elé, aki a fenyegető mozdulatok láttán még egyet ugrik hátra, de amikor a nemes kisasszony elé áll, tiltakozni kezd.
- Vigyázz magad-ra! - kéri a Minát. Nem akar magára maradni…
- Mit kívánsz tőlünk? kérdezi a kisasszony a lányt, talán hogy meggyőzze.
Hiába, mert a jégcsapok rázúdulnak a trióra.
- ja, hogy én? hogyne. Meg rátok is... ANYÁD. - kiáltja az első szót,ami szébe jut, mikor éles, fagyos pengék karistolják a bőrét. A jégszilánkok közülük három Minát találja el egy a karján, egy a jobb vállán, egy pedig nem sokkal mellette. A három jégcsap, mielőtt a földre zuhant volna megsértik a vámpír bőrét, mely sebekből halvány fénnyel kezd el csorogni a vér, de a bőrön túl egyik jégcsap sem jutott.
Damien feszülten fordul felé, majd tőrét előrántva fordul szembe a szellemmel. nem mintha sokra menne a jég ellen velük.... - Ezt nem igazán hagyhatjuk, ha meg nem haragszol - szól élesen a lány, egy éjlángot idézve a jobb kezébe.
A lány csak ekkor felel Freiának.
- Jó, mond meg nekik, hogy tűnjenek el. Nekem amúgy is az egyenruhások kellenek. -
Közben a téren egyre több, hasonló bőrzekét és egyszerű, kopott fegyver viselő harcost lehet látni összegyűlni, ahogy többen erőteljesen mutogatnak a templom teteje felé, majd utasítják a még ottlévő embereket.
- El innen, mindenki! - kiáltja az egyikük, egy szeplős, vörös, göndör hajú fiatalember az oldalán egy szekercével. Suzi viszont nem igazán vet ügyet rá, mert más ismerős, biztonságot jelentő személy nincs itt, csak ezek hárman, ITT, a piactéren.
-Miért kellenek neked a katonák? - kérdez vissza a tünde,miközben erősen gesztikulálva jelez a többieknek és a katonáknak, hogy jobb lenne eltűnniük.
- Meg kell őket ölni. Ez a parancs. Megnézni, hány katonája van a házaknak, s akit lehet, megölni. - felelte a lány hezitálás nélkül.
-Ki adta neked parancsba? - kérdez is vissza a lány arra, amire Suzi is kváncsi lenne.
A lány idegesen dörzsölte meg a homlokát.
- Azért bolondnak én sem születtem. - sóhajtotta Freiának. A lány kiegyenesedett és ekkor hirtelen azt látjátok, ahogy az alakja felemelkedik a tetőről és felette két araszra elkezd lebegni a levegőben. Ahogy kissé előrébb lebeg, Mina kezében meglátja az éjlángot, felé fordítja a tenyerét, újabb jégcsapokat megidézve, amiket hezitálás nélkül felé lő. Ahogy felé néztek tisztán látható aggodalmat láttok a szemébe költözni, s ezúttal korábbi lusta valóját meghazudtolva nem hezitál.
- Hagyd abba! - kiabálja Suzi a lányra, és kérlelni kezdi Armarost magában, hogy küldje el a szolgáját, hogy megvédje őket. Nem tudja mi mást tehetne, hogy ezt a borzadájt valahogy fékezze.
- Miért akar minden csak úgy megölni minket?! - nyöszörög Mina bosszúsan, majd ahogy újabb jegek kezdenek felé repülni, elemi erővel felkiált és egész teste megfeszül, ahogy az árnyakat maga köré hívja, hogy megvédelmezzék a sérüléstől:
- NEM!
Ekkorra megérkezik Suzi szeretett védelmezője is, de úgy fest Damien nincs vele egyező véleményen.
- Ez meg honnan az égből került elő? Egy kultista szellem? - néz Damien ámulva a szolgára, gyanakodva szorongatva a tőrt.
- Ide figyelj, nekünk itt küldetésünk van, a várost vagyunk hivatottak megvédni... - mondja közben Mina a lánynak.
A jégcsapok viszont kérlelhetetlenül felé süvítenek. Nyolcból kettőt sikerül csak Suzi védelmezőjének felfogni, amik felsérti hártyás bőrét, amin keresztül az ismerős, smaragdzöld színű sűrű folyadék kezd el bugyogni. Suzi összeszortja a fogát. Most sajnos nem sajálkozhat ezen, hiszen maradék jégcsapok gond nélkül elérik az egyhelyben álló kisasszonyt, de azok úgy pattannak vissza róla, mintha csak apró falevelek lennének, amiket felé fújt a kora reggeli szél. Suzi megnyugodva, ámulva pislog rá egyet, de a szellem is idegesen hőköl hátra.
- Mi van?! - kiált fel.
- Az van, hogy vámpírmágus vagyok, kislányom. Te pedig nem mutatkoztál be…- A kislány közben feldühödött, kissé már kétségbeesett arccal lebeg kicsit lejjebb a templom kapuja előtte ablak elé, majd le a templom kapujához, ahogy újabb jégcsapokat hív életre és lő Mina felé, ami ugrik is arrébb
~ Vigyázz rá! ~kéri Suzi riadtan a szolgát, látva hogy Mina még mindig bajban lehet, legalább részben miatta.
Hamar be kellene fejezni, mert a védelmezője nem fogja sokáig bírni... Keresni kezd valamit, amit talán fel lehetne használni pajzs gyanánt...
A piactéren a házak mellett több hordót, pár helyen kszáradni kitett ruhákat, megint másutt néhány nagyobbacska, két kézzel felemelhető követ lát. Egyelőre egyiket nem tudja használni...
Közben Freia is rálő a szellemre, viszont a nyila átsüvít azon. Suzi ebből megállapítja, hogy a tőre is épp ilyen hatástalan lenne, legnagyobb sajnálatára.
Damien viszont mosolyog annak ellenére , hogy jégcsapok szállingóznak itt.
- Nem fog ellene földi fegyver, ahogy nézem. Mondd, mit akarsz? De szavakkal, és nem jéggel.
A jégcsapok eközben ismét Minát érik és úgy pattannak le róla, mintha csak egy apró is kavicsot dobnának neki egy várfalnak. Darabokra törik a jégcsap, s apró kis kövek módjára zuhan a kitaposott városi út porába, tisztaságát abban a minutumban elvesztve.
A kislány Ismét előkészít egy kupac jégcsapot, noha erősen idegesnek tűnik valami miatt.
- Csend legyen már...ideges vagyok. - morogta, ahogy a jégcsapok szerteágaztak a szélrózsa minden irányába, s egy-egy indul meg mindenki felé.
- Hah!... Mi is egy kicsit, mivel ki akarsz csinálni minket.. válaszol Mina  mérgesen, de amint a jégszilánkok, Damian mellé ugrik, és újra elkiálltja magát, ahogy az előbb is tette, de sokkal hangosabban. A szilánk így lepereg a sötéttünde fiúról.
- Köszönöm.
- Semmiség.
Suzi is félreugrik a jégszilánk elől, csúszva is egy darabig a porban.
- Akkor fe-jezd be! - kéri a lányt mérgesen replikázva.
A szeme sarkából látja, ahogy Freia eltűnik a templomban.
Helyette még több katona érkezik a helyszínre, elterelve mindenkit, akihez hozzájutnak. élükön egy feltűnő, kirívó alak jön. Az illető egy nő volt, hosszú szőke hajjal, melyet a háta mögött visel, úgy csúszik ki vaslemezekkel megtoldott sapkája alól. Egy kard, valamint egy nagy, keres pajzs volt nála, úgy veszi szemügyre a furcsa lányt.
A lány okulva korábbi hibájából elfordul, s Damien helyett Suzit veszi célba négy jégcsappal. Őt sem kell ám félteni, maga, és a lány közé parancsolja az utolsó erejét felélő szolgát, amikor látja , hogy a lány felé fordul. Feleslegesnek érzi beszélni, eddig se volt hatása, nem fogja tudni rábeszélni a lányt, hogy hagyja abba a támadásukat, és beszélgessen.
A védelmező elé ugrik és hárítja a jégcsapokat, amin beleállnak a testébe. Kettőt közülük az karjával csap félre, így azon kevésbé sértik fel a nyálkás bőrét, de a többi is elég, hogy láthatóan végzetes sérülést okozzanak a legyengült szolgának.
Freia jelenik meg közben a templomból valami folyadékot locsolva a lányra. A víz nekilendül, majd egy könnyed mozdulattal átsiklik rajta, bármiféle hatás nélkül. A szellem csak a lába elé fröccsenő vizet veszi észre, s egy gúnyos mosollyal fordul felé.
- Ennél azért több fog kelleni. - mondja, ahogy ismét elkezdni a jeget gyűjteni a tőle pár méterre álló Freia irányába. A tünde gyorsab visszacsukja az ajtót, így talán nem sérül meg…
Damien közben megközelíti a templomajtó mellett álldogáló átlátszó lánykát és a nyaka felé döf egy tőrrel, de a penge könnyedén átsiklik a lány fején. A lány felé fordul, majd egy laza mozdulattal megragadja a homlokát.  Mina pedig elővesz egy furcsa dobozt.
Belőle pedig elővesz egy fekete színű gyertyát, ami lángol. meggyújtva emeled ki.
Suzinak sebesen forog az agya. Végül valami tervvéle alakul ki a fejében.
Odaszalad egy hordóhoz, és megnézi mi van benne. Ha nem tûnik éghetőnek, vagy üres, kiborítja, és tele tömi pár ruhával, így téve biztosan gyúlékonnyá, majd Minához szalad.
-Gyújt-suk meg? - kérdezi bizonytalanul a látottaktól megfogant ötletében
- Eddig bejött, amit ebben a micsodában találtam. Még ha csak egy szelet süti volt is, jól jött. Gyerünk hát, a tűztől amúgy is félt. - válaszolja, és fogja a gyertyát. Együtt szaladnak vissza oda, ahol Suzi a hordót hagyta, majd az éjszín, gyanús külsejű gyertyával Mina lángra bírja a hordó tartalmát. Damien közben hátrálva próbálja visszaszerezni az erejét. A kislány vérszemet kapva repül Damien felé, aki hátraféle araszolva nem tud elmenekülni tőle. Ekkor hirtelen az egyik katona bukkan fel mellette. A szőke hajú nő, pajzsát előretartva fut a szellem felé.
- El onnan.- Kiáltja. A pajzsával a szellem felé lök. A pajzs nekiütközik a lánynak, odábbtaszítva azt. A furcsa lény két kezével tolja el magát a kerek fegyvertől. Majd ahogy távolabb sodródik előle, megdöbbenve tapasztalja, hogy a kezei elkezdtek elporladni.
- Nem jó... - szuszog kétségbeesetten, ahogy még több jeget idéz meg is lövi őket a nő és Damien irányába.
A horó ilyen körülmények között fájdalmasan lassan akar begyulladni. A benne található holmik lángra kapnak ugyan, de a tűz elég lassan terjed, még várni kell vele, ha azt akarjátok hogy az egészet beterítse.
Ennek ellenére amint kicsit lángrakapott a hordó, Suzi megpróbálja felemelni, és a szellemlány felé szaladni vele. Egy darabig működik is a dolog, de ahogy egyre inkább lángra kapnak a benne lévő dolgok, elkezdi a kezét is égetni.
Mina megcsóválja a fejét.
- Ah, hagyd csak, van nekem ennél egyszerűbb tüzem is. - szalad oda a szellemhez, Damienhez és a szőke nőhöz kezében fekete színű lánggal.
Suzi közben Mina fejcsóválása ellenére is közelebb igyekszik a hordóval. Ahogy égetni kezdi a kezét, megpróbálja nekigurítani a hordót a lánynak.
A kisasszony lángja átrepül a szellemen, nekicsapódva a templom falának, ott feketés égésnyomot és hamut hagyva a kőtéglák közt. A szellem ekkor felordít fájdalmában. Megremeg a teste, majd térdre rogyik és bizonytalanul téblábolva zuhan lejjebb, miközben nagyokat liheg.
- Átok rád...varázsló... - nyögött nagyokat lihegve. És ekkor a hordó is nekivágódik, majd a lángok felperzselik őt. A szellemlány alakja elhomályosul, szép lassan elporlad, elenyészik, s végül eltűnik egy fáradt, megkeseredett arcot vágva, mielőtt eltűnne.
- Te akartad…- mondja szomorkásan Mina a szellem porainak.
- Ügyes vagy. Ez nem tudom, mi volt, de ügyesen elintézted. Mindenki egyben van? hálálkodik neki Damien.
- Persze.. - felel Mina kissén kábán, majd Suzira rebben a tekintete, aki megkönnyebbülten huppan a földre.A szőke nő társai ekkor közelebb merészkedtek a templomhoz. Az illető közben gyorsan vetett a harcnyúzta csapatra egy pillantás.
- Jól van, kiheveritek... - mondja, ahogy egy hangos, maszkulin szusszanással elrakja a fegyvereit, majd végignéz a három jövevényen [colro=green]- Ti nem idevalósiak vagytok, mi? - [/color] Suzi bólint, tényleg nem.
Freia is visszatért közben közéjük.
- Üdv... hát úgy néz ki a klasszikus módon már nem sok mindent lehet tenni nemigaz? Sajnálom nem voltam valami hasznos. - mondja keserűen.Mina csak legyintett, hogy oda se neki.
- Én sem. Ezért csakis a nap hibás, amikor nem mágusnak születtünk. - igyekszik vígasztalni Damien is
- Ne magadat ostorozd. Ezek ellen nem használ semmilyen penge... - morogta a nő válaszul, majd megemelte a sisakját - A nevem Kassandra. Kassandra Schröeder. Örvendek. Legközelebb ha ilyet láttok, inkább rám bízzátok. Én talán még érek valamit egy ilyen istencsapás ellen. - morogta, ahogy elővett egy kendőt és megtörölte a kezét.
- Ha tudtuk volna, hogyan szóljunk, miközben minden pillanatban jégszilánkok repültek felénk, megtettük volna.. válaszolt Mina kissé felpaprikázva, mire a nő vigyorogva bólint.
- Azt tűrni is valami. Más már visítva kuporodott össze. Nem tűnsz olyannak, aki nem látott volna már ezt-azt. -
- Nos.... ez valóban így van - hajt fejet Mina ki is húzva magát kicsit.
Suzi végig csendesen figyeli a szóváltást, nincs kedve belebonyolódni egy esetleges vitába. Örül, hogy mind épségben megúszták azt a lányt, de elfáradt, és igyekszik összeszedni az erejét, hogy folytathassa, ami miatt elindult a városban bolyongani.
-Ebben igaza van Nagyuram, Úrnőm örülök, hogy újra találkozunk, Suzi.... - üdvözli  Freia sorban a régen láttott ismerősöket, majd a formalitások után a nő felé fordul
-Nos azt hiszem köszönjük a segítségét, én a felhívására érkeztem a városban, de úgy tűnik, hogy nem leszek túlhasznos. Azonban pár dolgot megtudtam: Valaki parancsolta neki, hogy a katonákat támadja meg, őt kellene megtalálni. - adta át az információt kérdés nélkül, még a többiek előtt.
Cassandra arca mosolyra derül.
- Valóban? - mondja - Ennek nagyon örlük. Emberhíján vagyunk itt. Megvédjük, akit kell, de jobbjára ki se meri a lábát tenni innen senki. Mind a hárman? - kérdezte, Minára, Freiára és Damienre mutatva
- Igen, ezért jöttünk. Damien egy kérdő pillantást intéz a szeme sarkából Suzi irányába.
- Én is segí-tek - szólal meg a kislány kérdés nélkül is, amikor a Cassandra őt nem számolja az esetleges segítségbe. Neki szüksége van a jutalomra…
Erre aztán a nő meglepetten kapja oda a fejét.
- Bátor egy gyerek, annyi szent... - motyogta zavarodottan - De nem, az erdő veszélyes! Oda nem küldök be kölköket. - csikorgatta meg a fogait tiltakozva.
-Nem kell őt féltenie annyira talpra esett lányka. - kel Freia Suzi védelmére, mielőtt neki lehetősége lenne megszólalni.
- Tiltakoznék. Suz... Suzanna képes megvédeni magát, efelől ne aggódjon. - áll mellé Damien is. Suzi kifújva a tüdejében rekedt levegőt mindkettőjükre hálás pillantást vet, és ezutűn ő maga nem szólal meg harmadikként.
Cassandra kissé zavarodottan néz rájuk.
- Ismeritek egymást? - mondta szinte költői hangsúllyal a kérdést
-Nos így is lehet mondani, egy pár helyen jól helyt állt már, ha akarja kezeskedem effelől - felel Freia magabiztosan.
- Eh...jól van. De fogjátok egymás kezét...vagy valami. - mondta még mindig zavarodottan a nő, majd elsétált. Suzi szó nélkül követi. A templom melletti kis kocsma sörpadja mellé invitálta a négyest. Magának hozatott egy nagy korsó sört, s a felét egy huzatra lerántotta.
- A várost kezdik kóstolgatni ezek a dögök. Szellem nem merészkedett még ilyen messzire, így aggódik mindenki. De nincs elég emberünk, hogy kiderítsük, mitől jönnek ezek a rohadékok. Ezért adtunk ki felkérést.- kezdi a magyarázatot, és a feladat ismertetését.
- Mikor kezdődött ez az egész? - kérdez elsőként Freia.
- Ha varázs-lat talán megta-lálom - jegyzi meg Suzi a nő kifakadására. Bizonyítani szeretné, hogy igenis hasznos tagja lesz a küldetésre induló csapatnak.
- Néhány hete. Először még viselhető volt, aztán pár favágót meg vadászt leszámítva már senki sem mer az erdőbe menni...azok se mindig jönnek vissza. Azt hittük a sötét esték után vége szakad...de inkább csak egyre több lett belőlük. - válaszol Cassandra Freiának, Suzinak pedig bólint egyet a nő hálásan.
- Még a Csillagtalan Éjszaka előtt kezdődött?... Az furcsa. kérdez Mina kissé hitetlenül
- Valami hasznosat ki tudtak szedni bármelyikből is? Ez csak dobálta a jeget, közölte, hogy ideges, és hogy maradjunk csendben...kérdezett, és adott a lovagnőnek további információkat Damien.
- Áh, ez a vidék mindig is ilyen volt. Az itteniek szívós népség. - feszíti meg akarva akaratlanul a bicepszét Cassandra - Az itteni népek jól bírják a gyűrődést. -
-Nos így hogy tudjuk van aki irányítja... és az erdőben kezdődött, szerintem ott kéne kezdenünk a keresést - ötletel Freia.Javaslatára Suzi is egyetértően bólint.Mina sóhajt egy nagyot.
- Ez a hely kísérteni fog engem. - jegyzi meg.
- Vannak még páran a városban, akik néha bemerészkednek oda. Talán ők tudnak valamit. Itt a milíciában nem szoktak jelenteni.. - sóhajt egy nagyot válaszként Cassandra. Ezután megköszörülte a torkát. - Tehát ez volna a feladat. Keressétek meg, honnan jönnek az élőholtak, és tegyetek róla, hogy többé ne merjék idedugni a csontos pofájkat. -
-Mondjuk behívhatnák őket mondjuk a templomba, hogy együtt ki lehessen őket kérdezni… - agyal tovább Freia,
- Mmm... a templom nem biztos, hogy olyan jó ötlet... vág közbe Mina.
-Cseré-be el tud-nak látni élelem-mel? - kérdezi közben Suzi Cassandrát, hogy biztosra menjen. Neki étel kel, és esetleg egy-két nap szállás…
- A fizetséget természetesen már összegyűjtöttük. - bólintott a lovagnő - Amint a munkát elvégeztétek, a tiétek. -
Ekkor hirtelen dulakodás zaja halaltszik a város egy másik pontjáról. Cassandra idegesen fordítja oda a fejét, majd feláll és megigazítja a kalapját.
- Szólít a kötelesség. Ezeket bízzátok csak rám, foglalkozzatok az erdővel! - mondja, majd többedmagával elsiet.
Suzi a válaszra megnyugodva sóhajt, és a többieket figyeli indulásra készen, miután a munkaadó elment.
-Hát... ez is jól itt hagyott minket...- jegyzi meg csípősen Freia - Akkor induljunk az erdőbe vagy előbb kérdezősködjünk? -
- Tudjuk, kiktől tudnánk kérdezni bármit is? - kérdez vissza Mina
-Meg tud-juk keres-ni az erdő-ben jártak? - kérdezi Suzi is, csatlakozva a döntéshozatalhoz.
-Nos Kassandra a vadászokat és favágokat mondta, ők tőlük lehet érdeklődni. Az erdőben meg... végülis a nyomokat lelehet követni egy ideig - válaszol Freia
-vagy a mági-át- teszi hozzá Suzi, hogy jelezze, miben tud segíteni.
-azt én sajnos nem tudom követni-vágja rá a tünde azonnal
- Bőven elég, ha egyikünk tudja követni, hisz együtt maradunk. - néz föl Damien megerősítésre várván. Suzi bólint. Ő tudja követni a mágiát.
-Viszont talán érdekes körbekérdezősködni teszi hozzá Mina.
-Nos akkor szerintem előbb kérdezősködjünk körbe, aztán mehetünk az erdőbe, idegen terepen nem lenne jó keresgélni vakon - felel Freia, amivel meg is születik a döntés, hiszen Suzi szerint sem árt, ha tudnak még valamit arról, hova készülnek.[/color]



A hozzászólást Suzanne Walford összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 19, 2019 1:48 am-kor.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

12Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Vas. Május 19, 2019 1:45 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A városban lépkedve, fejfájásra leszek figyelmes. Démon lehet a közelben, jobb lesz óvatosnak lennem. Ahogyan egy szélesebb utcába érkezek, amikor a levegő mintha hűlni kezdene körülöttem.  Keresem a forrását a hirtelen változásnak, és ahogy körbenézek egy alakot látok üldögélni a tetőn. Összefont lábbát lógatva ül, és nézelődik – eddig ez gyanúsan hasonlítana a Joanesburgi nefilim utánzatra, ám körülötte hópelyhek hullanak az égből. Sőt, nem ez az egyetlen furcsaság, hanem az is, hogy a fiúcska félig áttetsző volt. Hideg, áttetszőség – a fiú kétséget kizárólag szellem volt. Ravasz módon nézett le ránk, mint aki szinte élvezi, hogy a városlakók elkerülik.
- Hm…ki gondolta volna, hogy ilyen élénk a város belseje. – nevetgélt, kezével integetve. Ez az élőhalott beszél?! Eddig mindössze morgást, kiáltást vagy üvöltést hallattak, de ez értelmes szavakat és mondatokat formál. Fura.
Ekkor szinte a semmiből, egy lány lép elő, tizennégyév forma körüli, az íját felaljazva pedig lő egyet a dögre. Agresszív, ennyire gyűlöli a szellemeket, vagy csak őrült? Természetesen a lövedék nem sokat ért a fiú ellen, egyszerűen átrepül arra, ahhoz azonban jó, hogy felhívja ránk a figyelmét.
- Ejnye, hezitálás nélkül! Ezt nevezem! – csapta össze a tenyerét, majd az egyiket magasba emelte, ezzel jégdarabkákat idézve – megszokott trükk, ráadásul egyszerűen elkerülhető. Mindössze az elpusztításával lehetnek gondok – főleg hogyha a beszéden kívül mást is tud. Félreállok a harcból, főleg a lövöldöző lány elől, és tisztes távolságból megpróbálom megvizsgálni mire is vágyik ez a szellem.
Ahogyan használom a varázslatot, fura érzés hat át, egy nyomás, mintha a két szemem kiakarna ugrani a helyéről. Nem is csak nyomás, de izzás és égés: az egész város, mindenki, még én is, annyira éget, mintha fel akarna belülről robbanni. Szerencsére csak egy pillanatig tart, ezután el is illan. Ez valamiféle ellenvarázslat lenne, vagy arra vágyik, hogy minden felrobbanjon, elégjen? Nem, azt másképp érzékelném. Inkább az előbbiben bíznék…
Közben sikeresen összeszedi a támadását a gyerek, a jégdarabok egyesülnek, majd jégtüskeként indulnak meg a nyilat lövöldöző lány felé. Azt hittem mást is tud, ha már ilyen agresszív, de nem, egyszerűen ő is menekülőre fogja, egy bódé mögött talál fedezékre. A jégcsapok a deszkába fúródnak, mély nyomot hagyva benne. Jómagam továbbra is állok a helyemen és figyelem az események folytatását: egy kislánynak kinéző démon – úgy tűnik megvan kitől fájt a fejem – kiabált rá a kölyökre:
- Mi a fertőből kihalászott istenverése vagy te nyomorék kölyök?! - ordította, sajnos az nem ment csodaszámba, hogy egy démon beszélni tud. A gyerek leugrik a tetőről, az utca közepén földet érve, ám még mindig kissé lebegve.
- Ó, te tetszel nekem. Biztos bátor lehetsz! – mondta ugyanúgy hangosan, majd idézett még a korábbi jégcsapokból, ám ezúttal a szélrózsa minden irányába. A  járókelőknek több se kellett, fejvesztve menekültek, néhány pillanat múlva mindössze én, a lány, a démon és néhány fedezékbe húzódott ember maradt.
Úgy tűnik alkalmas az idő arra, hogy hőst csináljak magamból, valamint egy kis elismerést is szerezzek a városlakók között – jól jöhet még később a feladatom során.
- Úgy tűnik olyan harcba indultál, amihez nincs fegyvered… - jegyeztem meg mosolyogva a lánynak, direkt az erre a feladatra begyakorolt, a megszokottnál kicsit magasabb hangomon. Két nagyobb lépéssel elkerülöm a jégcsapokat és odaérek a szellemhez, majd pár méterre tőle, kezemet a fegyveremen tartva, hogy a támadásokat háríthassam, szólítom meg. – Értem én, hogy nem a legjobb volt a bemutatkozása a hölgynek, de azért nem kell mindjárt megölni. Miért vagy ennyire agresszív? - kérdezem mosolyogva, remélve hogy ezzel kideríthetem mennyire áll értelmes szinten: ugyanazt tudja kiabálni, vagy képes kommunikálni is?
- Csönd már! Te is elég bátor vagy, biztos jól harcolsz. – fordul felém kiabálva. Valamelyest reagált arra amit mondtam, ám szavak helyett újra a jégcsapokhoz folyamodik. A démon megint menekül, ekkor azonban újra váratlan dolog történik. Egy nő tűnik fel a hátammögül, megkerül engem, és a szellemre veti magát.
Amaz őt is megsorozza egy adag jégcsappal, ám azok mintha csak arra lettek volna, hogy pajzsát tisztítsák: probléma nélkül törtek össze és estek le a fémről.
- Na ne már… - sóhajtotta a fiú arcáról lefagyott mosollyal, mielőtt a nő még belevágta volna a pajzsát. A fegyver felszentelt lehetett vagy ezüst, mivel nem csak hogy megsebezte a szellemet, de arrébb is lökte. A sérüléstől a fiú mintha vért készült volna felhörögni a torkából, ám helyette valamiféle más folyadék lehetett. A sérüléstől a teste mintha oszlásnak indult volna, földre zuhant, próbált felállni újra, de sikertelenül. A teste szétvált, majd pillanatok alatt eggyé lett a levegővel. A nő ekkor elégedetten felsóhajtott.
- Ez aztán nem volt semmi. Nem kis kurázsi kell, hogy a pofájába meredjen egy ilyennek. - gratulált, ahogyan körbenézett. Közben mások is érkeztek az utcába, hasonló felszereléssel mint a pajzsos: ők lehetnének a milícia tagjai?
- Mégis hogyan csináltad? Az én nyilamat meg sem érezte. - lépett oda az egész harcot elkezdő lány is a nőhöz.
- Ezüstölt pajzs. - válaszolt neki, megkopogtatva a pajzsot. Mindeközben valamiféle olyan növényt vett elő, amiből Dieter a dohányrúdjait formálta, és rágni kezdte. Így is működik? - Azzal fog ezeken a dögökön. - látván hogy társai is megérkeztek, kihúzta magát és végignézett rajtunk, mint aki ismerős arcot keres, de úgy tűnik nem talált. - Engedjétek meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Kassandra Schröeder. Üdvözöllek titeket Heimrothban. - mutatott körbe az utcán kezeivel. Úgy tűnik nem kell sokat keresnem, megtalált. Színpadiasan meghajlok még a korábbi dicséret hallatán, majd magamhoz ragadom a szót.
- És nem kevesebb ahhoz, hogy valaki nekimenjen egy ilyennek. - hárítok rá is egy kicsit belőle. Kemény nőnek tűnik – lehet hogy rejtegeti az érzékeny oldalát, ám nem most fogom előhozni, így mindössze kezet nyújtok felé. El is fogadja a gesztust, olyan erősen szorítja a tenyeremet, mint aki már azt teszteli milyen erős vagyok – nem engedek a kihívásnak, ugyanolyan erősen viszonzom én is.
- Jonatan. Jonatan Winfried. - mutatkozom be szemrebbenés nélkül – Mondanám, hogy meleg fogadtatásban volt részünk,  de ez inkább jeges volt. - nevettem el magam: a kemény külső ellenére vajon fogékony lesz a humorra? – Önt indultam megkeresni, mikor belefutottam ebbe az…izébe. A felhívásukra jelentkeztem. - ismertettem gyorsan a tényállást.
- Csakugyan? Zene füleimnek. Itt már nagyon kezdenek elharapózni a dolgok. - válaszolta, majd ekkor a kis démon is előbújt. Irritáló vakarcsnak tűnt, akit már rég meg kellett volna égetni.
- S-s-s-segíteni akarok, b-b-bácsi.. - szólította meg a nőt, kezében fegyvert szorongatva. Nem tűnik veszélyesnek, de a látszat csalhat.
- Eleget tettél, kicsim. Szegény lány…elkóborolt. - sajnálta meg, mint aki fel sem veszi, hogy leférfizzák. - Valaki majd kísérje el a fogadóba és derítsétek ki honnan érkezett. - adta ki a parancsot majd felém fordult. - Menjünk valami nyugodtabb helyre. Azt hiszem sok megbeszélnivalónk van.
- Én is csatlakozni akarok! - próbált magabiztosnak tűnni a lány.
- Ahogy elnézem, téged sem ejtettek annak idején fejre. Jól van, gyere. - intett még egyet.
- Oh, abban biztos vagyok. - válaszoltam a nőnek kacér mosollyal az arcomon – ezúttal a kacérkodás hozzá tartozott a személyiségemhez.
- Honnan jöttél, drágám? - próbál békés maradni, de úgy tűnik elég nehezen megy neki. Nem szokott ehhez a szerephez, vagy nem bírja a démonokat? Az említett lény felágaskodó farokkal és széles hadonászással reagált a kérdésre.
- Semmi közöd hozzá, kiherélt temp…tempohmos! Akkor is megyek! - dadogta, láthatóan teljesen elveszítve önmaga felett a kontrolt.
Érthető módon erre meglepődött Kassandra is, és már épp levegőt vett volna ahhoz, hogy kiossza a kislányt, amikor odasietett hozzá az egy lelkész, a védjegyüknek számító kék köpenyben. Súgott valmait a nőnek, amitől az elbizonytalanodott, megvakarta a fejét, ám végül bólintott.
- Értem…de ne merészelj nekem itt hisztit csapni! - nézett szigorúan a démonfattyra.
Rövid séta után Kassandra a város egy nyugodtabb részébe vezetett minket, majd helyet is foglalt egy padon, hellyel kínálva minket is.
- Jobbkor nem is jöhettetek volna. Mindenkit lefoglal az élőholtak távol tartása. De a dögök az erdőből özönlenek, valaki ott keveri a… - áll meg egy pillanatra, majd mintha módosította volna a mondatát, folytatta - kását. Ezért keresünk embereket.
- A holtak életre kelnek és emberekre támadnak? Nem hangzik nagy újdonságnak. Csak meg kell találni a halálmágust. - jelentette ki a lány, mintha ez nem lett volna eléggé egyértelmű - Mi van abban az erdőben?
- Próbáltuk… - kezd bele lehangoltan Kassandra - De nem találtunk semmit. És közben meg kellett a várost védenünk. Kész csoda, hogy még nem rohantak le minket. Azt gondoltuk, a sötét estékkel vége szakad neki...de inkább olyan, mintha egyre bátrabbak lennének. A város belsejében szelleme eddig még egyszer sem láttam.
- Ezek nem egyszerű élőholtak… - jegyeztem meg miközben leültem, a lehető legközelebb Kassandrához. - Legalábbis nem láttam még beszélő élőholtat. Agresszívak és ölni akarnak, de küzdöttem már hasonlókkal, de egyiket sem hallottam még beszélni...Tudnak nekromantáról a város közelében, akár régről is? Az Egyházat - csendesítem le a hangom - megkérdezték? - ezzel a módszerrel könnyű volt kiderítenem mi a véleménye az Egyházról, valamint hogy kell e a déli kollégáim konkurenciájára számítanom.
- A Zsinat küldött pár embert, nekik hála meg tudtam a milíciát szervezni, de egyelőre más semmi. És ami azt illeti... - mondta Kassandra – az egyik lelkész említette, hogy az élőholtak szokatlanul beszédesek és emlegetnek valakit, de nem tudta kivenni, hogy kit. - Emlegetnek valakit? Ez azzal is egyezhet, amit én hallottam a favágótól…
- Tűz… - motyogta a démon – Fölgyújthatnánk az erdőt. - jegyezte meg, meglepően praktikus meglátásként. Talán inkvizítorból lett démon?
- Kizárt. - válaszolta röviden Kassandra - Esztelenség… - morogta továbbra is szigorúan. Neki nem tetszett annyira az ötlet, érthető tehát, hogy én sem támogatom, annak ellenére, hogy ez lenne a legegyszerűbb megoldás.
- Vendégnek? Csodálatos! Ebben az esetben élnék a lehetőséggel. Napok óta nem ettem már egy jót, és üres hassal nem lehet kutatni. - magyarázta pofátlanul a lány, majd rám nézett  -  Úgy hallom te sokat tudsz a halottakról. Nem lenne kedved csatlakozni, ha valóban oly szívélyesek? Herr... - próbálta befejezni a mondatot, de úgy tűnik elfelejtette a nevemet. Csatlakozni? Ez kissé abszurdnak hangzik...
- Azért itt sincs kalácsból a kerítés… - vág közben Kassandra, majd feláll - Nekem most mennem kell járőrözni. Ha szükségetek van bármire, keressetek meg valakit a milíciából, őt általában tudják, merre vagyok.
- Jonatan. Nem akarlak megsérteni benneteket, de tőletek kissé...szívósabb társakhoz szoktam. - válaszolok - Ha pedig már itt tartunk, ti még be se mutatkoztatok. - nézek a két ismeretlen alakra. Kassandra után még odaszólok. - Hadd tartsunk veled. Van még miről társalognunk egyébként is. Az egyik ilyen például a...fizetség. Nem akarok tolakodó lenni, de nem szeretek konkrétumok nélkül dolgozni. - mosolyodom el.
- Áh, természetesen. -mondta Kassandra, mimikája alapján nem megsértődve - Voltam én is zsoldos...a pénzt már összegyűjtöttük. Amint elvégezték a feladatot, meg is kapják. Ha lenyakazzák aki ezt csinálja, a vánszorgó szolgái is össze fognak esni. Onnan majd tudni fogjuk.
- Az élődögök az erdőben élhetnek? - próbált hangosan gondolkodni a kis démon.
- Igaz is, nem sokkal korábban érkezett egy másik kompánia, akik szintén jelentkeztek a feladatra. Majd küldetek értetek valakit, hogy mutasson be egymásnak, ha addig se botlanátok egymásba. Addig is szusszanjatok egyet és találjátok ki, mihez akartok kezdeni. Számítok rátok... - szól vissza, még mielőtt otthagyna minket hármasban.
- Az én nevem Syele Wilder. És igen is sértésnek fogom elkönyvelni a megjegyzésedet. De ne vedd mellre, idővel majd megbocsájtok. - válaszolt a korábbi kérdésemre a lány, szelíd mosollyal.
- Idővel talán a véleményem is megváltozik, ha ügyes vagy. Neked mi a foglalkozásod, mit csináltál eddig? Mi az amihez értesz? - jegyzem meg és folytatom is a kérdések sorozatát, tekintetemet a vakarcsa váltva, aki még a nevét se mondta el.
- Késforgatás…Azt hiszem. - nyögte ki.
- Nincsen nekem foglalkozásom. - kacagott fel Syele - Sokan azt mondták túl fiatal vagyok még hozzá. No ez persze még a hold előtt volt. Nyilazni tudok. - fordult a lányhoz - És téged hogy is hívnak? Nem rémlik, hogy bemutatkoztál volna.
- Iboket…Azt hiszem… - nevette el magát, ám nem vagyok biztos benne, hogy teljesen őszintén. Mi az, hogy nem biztos a nevében?
- Azt hiszed? - tűnik fel a furcsaság Syelenek is, aki mintegy erőfitogtatásként oda is lép a démonhoz. Végignéz rajta, de nem kommentál ezúttal, mindössze visszafordul hozzám. - És te mivel foglalkozol nagyfiú?
- Amivel pénzt lehet keresni. - állok fel ültömből, és megpaskolom Syele feje búbját. Az eddigi viselkedése alapján kíváncsi vagyok ennyi felbőszíti e. Ha igen, úgy később hasznos lehet, ha rá kell uszítani valakire. – Nos, ha velem akartok tartani, úgy biztos találkozunk még. - mondtam és lassan elindultam én is a város felé, ám a hátammögül először csak egy kétkedő mondatot hallottam – Ez most tényleg azt csinálta amit csinált? -, majd hirtelen a démon termett előttem.
- Nekem is! Nekem is! - rohant elém. Undorodtam még a gondolatától is annak, hogy hozzáérjek, ráadásul lehet ez valami aljas démontrükknek volt az előkészítése.
- Előbb-utóbb te is kiérdemled. - mondtam, majd lépkedtem tovább, ám sem a démon nem tágított, sem Syele. – Velem akarsz jönni? - néztem rá. Nem volt elég dekoratív ahhoz, hogy a városlakók kikérdezésében hasznomra legyen, így pedig csak visszakellene fognom magam. El kell tüntetnem.
- Ha nincs kalácsból a kerítés, legalább valamivel gazdagabb legyek. - vetette nekem oda mérgesen. Még mielőtt válaszolhattam volna, elém vágódott megint a vakarcs.
- Simogasd meg az én fejem is! Kérlek! - mondta majdnem pityeregve. Nem akartam hogy szívtelennek higgyenek, így kénytelen kelletlenül megpaskoltam egyszer a fejét, úgy ahogy korábban a lánynak is. Ezután komoly arcra váltottam – arra vajon hogy reagál, ha egyenrangúként kezelik?
- Ha külön megyünk, több mindent tudhatunk meg és nagyobb területet fedhetünk le.
- Köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm, bácsi. - hadarta el mint egy őrült, majd lekuporodott az egyik ház oldalához. Valóban eszement, vagy csak megjátsza?
- Amúgy sem terveztem sokáig melletted díszelegni. - mondta Syele, és lendületes el is indult a széles úton előre.
Boldogan indulhattam hát útnak a városban minden visszahúzó erő nélkül. Előbb a fogadót terveztem meglátogatni, mint minden információ gyűjtőhelyét, utána pedig a templomot, hátha a lelkész is tud valamit. Ha mindezzel megvagyok, vagy nem találom valamelyiket, úgy a milícia épületét próbálom megkeresni – kíváncsi vagyok kikből is áll az a másik kompánia.



A hozzászólást Tertullius összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 19, 2019 5:29 pm-kor.

13Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Vas. Május 19, 2019 1:50 am

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Némán pislogtam, ahogy megszokottan fölültem a poros földön. Nem tudtam volt-e álmom vagy sem, csak alakokra emlékeztem. Alakokra, akik kiszolgáltak mindenfélével, de szintén nem jött át, hogy mégis mik voltak azok, teljesen lényegtelennek gondoltam ezen agyalni, akármennyire is minden alkalom után megismételtem függetlenül ettől a gondolattól. Érthetetlen.

Egy ideig figyelmesen lestem a fel s alá siető népeket, annyi mindenük volt, amit magaménak akartam, de túl veszélyes lett volna elemelni, de mégis, de mégsem. Éreztem magamban a sóvárgást, de a féltem a következményektől, hogy megölnek, vagy még rosszabb: megkínoznak, megcsonkítanak, megmérgeznek vagy ki tudja miféle szörnyűséget művelnek velem, talán még föl is gyújtanak.
Nem úgy tűnt, mintha nagyon gyülekeznének a katonák, akikhez csatlakozni akartam, így fölpattantam és elindultam a városka belseje felé, hátha jobban észrevehetőek arról vagy odafele menet talán meglátom őket, ha eleget forgatom a fejem. Pillanatokkal később viszont nem az oltalmazó, vagy éppen ellenséges katonákat láttam meg, hanem egy kölyök ült a francos háztetőn. Mi az isten? Eleinte azt hittem, hogy csak butáskodik, mint minden hülye gyerek, de ahogy tovább sétáltam, úgy a kinézete, a bőre is változott és úgy lettem egyre feszültebb. Láttam már fura kinézetű valamiket, de ez ténylegesen bizarr volt. Mi? Mi? Mi? Mi? Mi? Hogy változtatja a bőrszínét? Kicsit járkáltam két pont között és nagyjából mindig ugyanúgy nézett ki ugyanabban a pozícióban, mint a víz két partjáról egy kő. Ez is átlátszó lett volna? Biztos nem teljesen, akkor az eget jobban láttam volna a gyerek helyett és nem lett volna kékesebb a mögötte lévő ég. Kékes, félig áttetsző? Megborzongtam egyetemben minden létező pihécskémmel, ilyennel még ne találkoztam. Az ismeretlen ijesztő. Az valami izé lehetett, az emberek tudomásom szerint nem ilyenek voltak, körbe is sandítottam, hogy másoknál vagy rajtam volt-e ilyen látható. Szerencsére nem.
- Hm… ki gondolta volna, hogy ilyen élénk a város belseje. - nevette az izé. Hogy tud beszélni? A kezei úgy kapálóztak, akár a vékony, száraz ágak a viharban. Sajnáltam, hogy nem törtek le, nagy félelmem közepette. Mire ezt átgondoltam egy nyíl is elrepült az irányába, ki tudja, talán ez volt a szokás errefelé, ha valaki ismeretlennel találkozol megeresztesz felé egy nyilat, ha barát: túléli, ha ellenség: meghal. Logikusnak tűnt, a barát már csak számít rá. Azonban nem nyúlt ki, mint a megfullasztott csecsemő, hanem amaz nyíl nemes egyszerűséggel nem találta el vagy az is átsuhant rajta, mint az ég. HÜLYE NYIL!
- Ejnye, hezitálás nélkül! Ezt nevezem! - röviden megtapsolja az íjászunkat, azt a hülyét. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha megpuszult volna. Vagy a szellemek egyszer már megtették? Mert akkor, pusztuljon meg még egyszer és vissza ne jöjjön. Ijesztő volt, hogy nem működött rajta a nyíl, majdnem biztos volt, hogy a késem sem fog, így inkább hagytam is. A levegő is lehűlt, vagy csak most vettem észre? Közben havat kezdett el gyűjteni néhány pontba. Megdobálja hógolyókkal? Vagy lefagyasztja? Mi lesz? MI LESZ?! Nem akartam megvárni, szóval körbenéztem és egy kis hordó mögött pont el tudtam képzelni magam, míg a többieket lemészárolják. Sarkon fordultam és… megakadt a lábam a másikban! Ráestem az egyik térdemre. ÁU! A térdemtől végigrohant a lábamig, a gerincemen, a farkamon és fejbe vágott mindenütt erős, lüktető érzést hagyott maga után, felfoghatatlanul utálatos érzés volt, egy ideig a térdemet szorongatva kuporogtam a mocsokban, pedig mennyivel jobb lett volna berohanni a hordó mögé. Visszasandítottam a fiús valamire, és elszörnyülködtem, ez nem hógolyó volt, hanem nagy, ormótlan jégcsapok, ráadásul lebegett is! Figyeltem, ahogy az íjász irányába lövi őket azok pedig kárt tesznek a fában. Mammonra, ez veszélyes! Mi az anyja ez?! Még mindig fájt a térdem, de már nem annyira, kétségbeesett dühöt éreztem magamban és tömény ellenszenvet tápláltam a szellem felé. Fölálltam és felé néztem.
- Mi a fertőből kihalászott istenverése vagy te nyomorék kölyök?! – kiabáltam eszetlenül nagy indulatomban, de rögtön meg is bántam. Utólag meggondolva jobb lett volna, ha fedezékbe vonulok és megvárom, míg végeznek, hátha túlélem. A halottaknak úgy sincsenek már dolgaik, vagy mégis? Felém fordult a kölök. Nenenenenene.
- Ó, te tetszel nekem. Biztos bátor lehetsz! – nevette, mire válaszul mondtam volna „Nem úgy értettem.”, de a jégcsap kerülgetés lefagyasztott és nem tudtam elmondani neki, talán jobb is volt így. Közben egy páncélos alak is érkezett a közelünkbe, ellenszenves volt, de az életösztön mégis erősebbnek bizonyult. FEDEZÉKBE! Futásnak eredtem, hogy bebújjak a fickó mögé. Közben a fiúra meredtem és akaratlanul is grimaszra torzult az arcom, provokációnak. Bleh, nekem van apukám, neked pedig nincs! Hahahaha! Közben láttam, ahogy kész vannak az újak és már lőné el őket, reméltem, hogy sikerülni fog beérni és inkább a férfi kapja, mint én. A szívem a torkomban dobogott, nem érdekelt más, csak a cél, a lefedett terület. Becsúsztam és összehúztam magam, várva a fájdalmat, a halált, bármit, de mire észbe kaptam, addig a szellem kámforrá vált. Megpusztult végre? Bizonyosan, különben nem csacsognának ilyen könnyeden, én is megkönnyebbültem. Rábambultam a fé… nőre? Összezavarodtam.
- Csakugyan? Zene füleimnek. Itt már nagyon kezdenek elharapózni a dolgok.
Ezt már tisztán hallottam. Segítség kell neki, szerettem, kap tőlem. Mindent, amit tudok!
- S-s-s-segíteni akarok, b-b-bácsi... – dadogtam el, még mindig kicsit reszketve a félelemtől, micsoda egy nap, erre aggódva nézett rám a nő, aki egy bácsi.
- Eleget tettél, kicsim. Szegény lány...elkóborolt. Valaki majd kísérje el a fogadóba, és derítsétek ki, honnan érkezett. Menjünk valami nyugodtabb helyre. Azt hiszem, sok megbeszélnivalónk van.
Az édes anyukáddal szórakozol! Fölajánlom a segítségem, te pedig egyszerűen elhessegetsz valami agyhalottal társalogni?! Éreztem, ahogy a tehetetlen düh felváltja a hirtelen jött halálfélelmem. Vajon hogy tudok ennyire gyorsan váltani? A harag vicsort mart a pofámba.
- Honnan jöttél, drágám? – vigyorgott felém a bamba páncélos idióta.
Ne röhögjél! A helyemben már rég összepisilted volna magad, te töketlen pasas! Még jobban fölidegesített, ráadásul a lassú embere is odaért. Hallani lehetett, ahogy dobog a lába a földön. Nem akartam, hogy elvigyenek. Biztos ő sem akarja, hogy hirtelen egy tőr álljon a fejébe, bár akkor minden bizonnyal engem is megölnének. Kihúztam a tőröm, felé hadonásztam, csak fenyegetően, nehogy megsérüljön, majd vissza a főnökúr felé.
- Semmi közöd hozzá, kiherélt temp... tempohmos! Akkor is megyek! – dadogtam komolyan és mérgesen. Válaszolt volna, de félbeszakították… HÁH! Úgy kell neked, páncélos Mária!
- Értem...de ne merészelj nekem hisztit csapni! -
Ebben megegyezhettünk, miért nem ezzel kezdte?
- Jobbkor nem is jöhettetek volna. Mindenkit lefoglal az élőholtak távol tartása. De a dögök az erdőből özönlenek, valaki ott keveri a kását. Ezért kerestünk embereket. -
- A holtak életre kelnek és emberekre támadnak? Nem hangzik nagy újdonságnak. Csak meg kell találni a halálmágust. Mi van abban az erdőben? -
- Próbáltuk… De nem találtunk semmit. És közben meg kellett a várost védenünk. Kész csoda, hogy még nem rohantak le minket. Azt gondoltuk, a sötét estékkel vége szakad neki...de inkább olyan, mintha egyre bátrabbak lennének. A város belsejében szellemet eddig még egyszer sem láttam. -
- Ezek nem egyszerű élőholtak… Legalábbis nem láttam még beszélő élőholtat. Agresszívak és ölni akarnak, de küzdöttem már hasonlókkal, de egyiket sem hallottam még beszélni...Tudnak nekromantáról a város közelében, akár régről is? Az Egyházat megkérdezték? -
Az utolsó szavakra enyhén hányingerem lett, bár eddig is volt, de nem tudtam miért csak egy házról beszél.
- A Zsinat küldött pár embert, nekik hála meg tudtam a milíciát szervezni, de egyelőre más semmi. És ami azt illeti… az egyik lelkész említette, hogy az élőholtak szokatlanul beszédesek és emlegetnek valakit, de nem tudta kivenni, hogy kit. -
Sok mindent hallottam, élőholtak, Egyház, setét esték… Az élőholtak élnek, biztos annyira szeretik a tűzet, mint akiket fölsegítettek az oszlopokra, majd begyújtották alattuk a rakást. Az emberek miért csinálnak ilyet? Biztos ők sem élnek, ha meggyullad alattuk valami, átnéztem a város túloldalára. Fák voltak ott, a fa jól ég. Nem tudom miért, de ezek ugrottak be az Egyház szóról.
- Tűz… Fölgyújthatnánk az erdőt. – bukott ki belőlem az ötlet, ha már ennyi minden teljesült hozzá.
- Kizárt. Esztelenség...Szerintem inkább te vagy az esztelen, kisanyám.
- Így aztán ezzel a feladattal bíználak meg titeket: derítsétek ki, honnan jön ez a rengeteg élőholt, és tegyetek róla, hogy ne legyen kedvük még egyszer idedugni a mocskos pofájukat. Lássuk csak...jelenteni nem szokott senki, de talán páran láttak ezt-azt, ami segíthet. Addig is tekintsétek magatokat a vendégünknek. -
Összeráncoltam a homlokom, egy ötlet már kilőve, pedig rettentően jónak tűnt. Vállat vontam, lenyeltem. Tovább gondolkodtam. Erdő, élőholtak… Hm… Kincs, pénz, csillogó valamik… Erdő...
- Nekem most mennem kell járőrözni. Ha szükségetek van bármire, keressetek meg valakit a milíciából, őt általában tudják, merre vagyok.
Heh? Most tényleg itt hagy? Miért? Szerettem volna vele menni.
- Az élődögök az erdőben élhetnek?
Süket fülekre talált. Micsoda segítőkész férfi, hogy menjen a Pokolba.
- Az én nevem Syele Wilder... – hallom az első bemutatkozást és hirtelen kiesek a gondolkodásból.
- Idővel talán a véleményem is megváltozik, ha ügyes vagy. Neked mi a foglalkozásod, mit csináltál eddig? Mi az, amihez értesz? – válaszolta a kopasz, akinek nem tudtam a nevét. Remélem, nekik nem kell semmi, mert akkor el kellene vennem tőlük. Az macerás. Mammon, kérlek add, hogy mindet összegyűjthessem, Mammon, add, hogy mind az enyém legyen. Ámen. Nekem mondta a kérdést? Igen. Nem volt biztos, de biztos ami biztos bemondtam, bár még mindig zavarodottan.
- Késforgatás… azt hiszem. – motyogtam hangosan, végül a néni is elmondta a magáét és kiderült, hogy neki mondta. Zavaró volt. Bleh, hülye emberek.
- És téged hogy is hívnak? Nem rémlik, hogy bemutatkoztál volna. -
Tényleg nem mutatkoztam be. Zavarba ejtő volt, hogy ennyire figyelt rám.
- Iboket… azt hiszem. – nevetgéltem haloványan. Előnytelen lett volna, ha tudják, hogy két éves vagyok. Ismét neki álltam gondolkodni, ahogy egymással beszélgettek, bizonyosan nem fontos dolgokról. Hirtelen viszont feltűnt valami, a férfi KEZE a néni FEJÉN! Ez az volt, amire gondolok, hogy volt? Felfoghatatlanul gyorsan előtörtek az első emlékeim… Azonnal akartam, hogy csinálja velem is!
- Nekem is! Nekem is! – lelkesen lerohantam a férfit, aki erre nem méltatott egy grimasznál többre, mire elhűltem és nem voltam hajlandó sem elhinni, sem elfogadni, hogy lógva hagytak egy ilyen helyzetben. Elszorult a szívem és a torkom, hogy hágná meg a Szűz Máriát a kopasz hülyéje! Közben méterekkel arrébb volt már, ennyire azért csak nem adhatom meg könnyen magam egy ilyenre! Berohantam elé, ismét.
- Simogasd meg az én fejem is! Kérlek! – mondtam határozottan a pityergés határán, könyörögtem! Végül csak hajlandó volt rá, a kedves, kopasz bácsi!
- Köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm köszönöm, bácsi. – hálálkodtam a kicsinyességéért, és megpróbáltam minél többet kihozni a pillanatból, ha már a férfi nem mozgatta a kezét, mozgattam a fejem helyette is.
Mára ennyi elég is volt és kezdett sötétedni, már megint. Holnap biztos nagy nap lesz. Reméltem nem fog esni. Szorosra húztam a köpenyem és elmentem aludni egy másik házsarokhoz, felettébb kényelmesnek éreztem.


_________________
Előtörténet|Adatlap

14Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Vas. Május 19, 2019 5:22 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
A piactérre mentem nem sokára, úgy éreztem, hogy egy olyan forgalmas helyen talán szerezhetek számomra releváns információt. Nem is tévedtem nagyon. Hirtelen elkezdett lehűlni a levegő, ami miatt borzongás fogott el. Keresni kezdtem a dolog forrását és fenn is akad a szemem a templom tetején lévő alakon. Elindulok az irányába és a templom tövében állok meg, egészen meredeken felfelé nézve az elmebajos alakra. Látva, hogy mindenki rohan el felőle én úgy döntök, hogy felmegyek inkább és megpróbálok vele beszélni.
- Csend legyen már... - morogja, ahogy a két kezét a tarkója mögé téve dől hátra.
Mire én átlépem a templom kapuját a dolgok már kezdenek elfajulni odabent. Tudván, hogy siettetnem kell a lépteimet, így keresni kezdek a toronyba egy feljárót és az egyik sarkon befordulva megpillantok egy létrát, majd a deres tetőre nemsokára ki is tudok lépni. Fura milyen dolgokat meg nem tesz a tünde hirtelen nem?
-Üdv! Nem akarlak bántani, mond... miért teszed mindezt?-szóltam hozzá amint meg tudtam állni a csúszós tetőn.
-Ó..üdv...egy pillanat, csak ezt befejezem
-Ne bántsd őket kérlek, nem ártottak neked!-Pillantok le, hogy mégis mire gondolt, miután realizáltam, hogy valamiféle jégdárdákat kreált magának a lehulló hóból. Odalent egy seregnyi katona sorakozott és pár ismerős alak is megjelent, egyikőjük a csendes lány a másik kettő pedig a gróf és grófnő. Csak tudnám, hogy mégis mi a fenét keresnek ezek itt?
Mindenesetre szavaim hallatán a lány nem tántorodik meg a tetőn és ellövi a dárdáit az ismerőseimre, így kicsit meglepődve a hülyeségén állok még mindig mögötte.
- Jó, mond meg nekik, hogy tűnjenek el. Nekem amúgy is az egyenruhások kellenek.
- El innen, mindenki!-szólnak a lenti katonák mindenkinek, éppen időben jut eszükbe…
-Miért kellenek neked a katonák?- Kérdeztem ismételten a kislányt, remélve, hogy feltudom tartani őt egy kis ideig, miközben próbálok a lentieknek kezeimmel és tekintetemmel jelezni, hogy tűnjenek el onnan minnél hamarabb. Eszembe jut persze sok más opció is, de úgy tűnik, hogy mivel áttetsző nem fogom tudni lelökni. Kár, gyors vége lenne a kölyöknek pedig.
- Meg kell őket ölni. Ez a parancs. Megnézni, hány katonája van a házaknak, s akit lehet, megölni.
- Ezt nem igazán hagyhatjuk, ha meg nem haragszol – hallottam a szavakat a grófnőtől, aki erre valami furcsa mágiát idézett meg a kezébe.
-Ki adta neked parancsba?
- Azért bolondnak én sem születtem. – sóhajtott a lány, mire felemelkedett és a templomtoronyról ellebegett, miközben a grófnő felé újabb jégcsapokat lőtt ki.
- Hagyd abba!-kiáltotta az amúgy csendes Suzy odalentről, amin én is meglepődtem. Hiszen oly aranyos és csendes, most meg kiabál egy szellemmel. Mondjuk belegondolva az alvilágban is ott volt szóval annyira mégsem meglepő… Félretéve…
-Nem is néztelek annak, de ezt abba kell hagynod, mert különben a végén nekem is közbe kell avatkoznom. -veszem le a hátamról az íjat, látva, hogy a többiek is elakarják pusztítani. -Gondolj bele akárki is parancsol neked nem hiszem örülne neki ha itt halnál meg.
- Miért akar minden csak úgy megölni minket?! - NEM!-kiáltoztak odalent a lezúduló dárdák miatt, mire odakaptam a fejemet és valami furcsa kicsi lényecske is megjelent, ami viszont nem őket támadta, mintha csak állna… De hogy került oda?
- Mi van?! -Feldühödött, kissé már kétségbeesett arccal lebeg kicsit lejjebb a templom kapuja előtte ablak elé, majd le a templom kapujához, ahogy újabb jégcsapokat hív életre és küldi őket a grófnő felé. Kissé kiábrándultan konstatálom, hogy egyedül maradtam a tetőn, így kisétálva a szélére megpróbálok rászólni: -Hagyd abba, vagy azt hiszem bántani fognak!-mivel kezdem unni a fenyegetőzést, annak ellenére, hogy kislány alakja van megfeszítem az íjamat egy nyíllal rajta, majd nem sokára el is engedem a nyilat. Azonban ahogyan arra számítottam a nyíl csak átszaladt rajta, így nem sokat értem el vele, sajnos. Kicsit ránézek a többiekre, akik valamit somolyognak odalent, de sajnos túl messze vagyok és nem értem.
- Csend legyen már...ideges vagyok.-szólalt fel újra a lány, mire újabb jégcsapokat lőtt szét mindenféle irányba, amolyan robbanásszerűen.
- akkor fe-jezd be!- ordít rá ismét a csendes lányka, majd én gondolkodni kezdek és hamar lépkedek is visszafelé… Mivel a nyilam nem volt túlzottan effektív én szépen bemászok vissza a templomba, majd ahogyan visszaérek a közepébe eszembe jut, hogy valószínüleg lesz valahol szentelt víz, így azt kezdek el keresni. Hátha legalább az jó lesz valamire. Odamegyek a paphoz és így szólok hozzá: -Üdv, bizonyára tisztában van azzal, hogy mi folyik kint, segítenie kéne... Legalább egy kis szenteltvízzel megpróbálhatnánk leönteni azt a kislányt, tudna nekem adni?
A pap csalódottan csóválja a fejét. - Még egyszer sem próbáltam...de talán sikerülhet. - mondja, majd elővesz egy flaskát és átnyújtja nekem
-Köszönöm atyám.-majd a flaskát megfogva kisétálok az ajtón és drámai nyikorgatása helyett hirtelen kilépve rajta megpróbálom a hátára csapni a víz egy részét.
A víz nekilendül a szellemnek, majd egy könnyed mozdulattal átsiklik rajta, bármiféle hatás nélkül. A szellem csak a lába elé fröccsenő vizet veszi észre, s egy gúnyos mosollyal fordul felé. - Ennél azért több fog kelleni.
Becsukom magam előtt az ajtót erre. Nem látott soha engem ott ez biztos. Vagy annyira még sem, hiszen egy mégis a lábamba áll. Nem fáj sokáig, de annál erősebben, azonban pár másodperc múlva valami fura fénylő izét hagy a lábamon a véremmel keveredve. Ösztönösen ellátni kezdem magamat, azaz a nálam lévő szenteltvíz maradékával szépen lemosom a lábamról a cuccot. Majd a paphoz megyek:
-Sajnos ez nem működött... mondja csak mikor kezdődött ez azegész?- azonban valamilyen oknál fogva nem válaszol nekem, így nem is nagyon faggatom tovább. Inkább kinézek, hogy mi történt odakint, szerencsémre már elintéztek mindent, hiszen nem nagyon tudok hozzátenni effektíven a csapathoz most.
Nagyon bátran, mint aki megtette amit kellett odamegyek a többiekhez:-Üdv... hát úgy néz ki a klasszikus módon már nem sok mindent lehet tenni nemigaz? Sajnálom nem voltam valami hasznos.
- Ne magadat ostorozd. Ezek ellen nem használ semmilyen penge... - morogta a nő, aki közben keveredett oda valahogy, majd megemelte a sisakját - A nevem Kassandra. Kassandra Schröeder. Örvendek. Legközelebb ha ilyet láttok, inkább rám bízzátok. Én talán még érek valamit egy ilyen istencsapás ellen. - morogta, ahogy elővett egy kendőt és megtörölte a kezét.
- Én sem. Ezért csakis a nap hibás, amikor nem mágusnak születtünk. - Ha tudtuk volna, hogyan szóljunk, miközben minden pillanatban jégszilánkok repültek felénk, megtettük volna..
A nő vigyorogva bólint. - Azt tűrni is valami. Más már visítva kuporodott össze. Nem tűnsz olyannak, aki nem látott volna már ezt-azt.
-Ebben igaza van Nagyuram, Úrnőm örülök, hogy újra találkozunk, Suzy.... -üdvözlöm sorban a régen láttott ismerősöket, majd a formalitások után a nő felé fordulok: -Nos azt hiszem köszönjük a segítségét, én a felhívására érkeztem a városban, de úgy tűnik, hogy nem leszek túlhasznos. Azonban pár dolgot megtudtam: Valaki parancsolta neki, hogy a katonákat támadja meg, őt kellene megtalálni. -Próbálom azt a semmit is hasznossá tenni amink van.
A nő arca mosolyra derül. - Valóban? - mondja - Ennek nagyon örlük. Emberhíján vagyunk itt. Megvédjük, akit kell, de jobbjára ki se meri a lábát tenni innen senki. Mind a hárman? -
- Nos.... ez valóban így van
- Igen, ezért jöttünk.
- Én is segí-tek.
Erre aztán a nő meglepetten kapja oda a fejét. - Bátor egy gyerek, annyi szent... - motyogta zavarodottan - De nem, az erdő veszélyes! Oda nem küldök be kölköket
-Nem kell őt féltenie annyira talpra esett lányka.
- Ismeritek egymást?
- Tiltakoznék. Suz... Suzanna képes megvédeni magát, efelől ne aggódjon.
-Nos így is lehet mondani, egy pár helyen jól helyt állt már, ha akarja kezeskedem effelől
- Eh...jól van. De fogjátok egymás kezét...vagy valami-mondta a nő miközben a sörpadhoz sétáltunk
- A várost kezdik kóstolgatni ezek a dögök. Szellem nem merészkedett még ilyen messzire, így aggódik mindenki. De nincs elég emberünk, hogy kiderítsük, mitől jönnek ezek a rohadékok. Ezért adtunk ki felkérést.
A fogjátok egymás kezét dologra nem mondok semmit, csak Suzyra nézek, kissé furán főleg, ami a téren történt azután, majd leülök Kass mellé és kérek egy pohár vizet: -Mikor kezdődött ez az egész?
- Ha varázs-lat talán megta-lálom
- Néhány hete. Először még viselhető volt, aztán pár favágót meg vadászt leszámítva már senki sem mer az erdőbe menni...azok se mindig jönnek vissza. Azt hittük a sötét esték után vége szakad...de inkább csak egyre több lett belőlük.
- Még a Csillagtalan Éjszaka előtt kezdődött?... Az furcsa. - Valami hasznosat ki tudtak szedni bármelyikből is? Ez csak dobálta a jeget, közölte, hogy ideges, és hogy maradjunk csendben...
-Nos így hogy tudjuk van aki irányítja... és az erdőben kezdődött, szerintem ott kéne kezdenünk a keresést
- Áh, ez a vidék mindig is ilyen volt. Az itteniek szívós népség. Az itteni népek jól bírják a gyűrődést.
- Vannak még páran a városban, akik néha bemerészkednek oda. Talán ők tudnak valamit. Itt a milíciában nem szoktak jelenteni.. - sóhajt egy nagyot. Ezután megköszörülte a torkát. - Tehát ez volna a feladat. Keressétek meg, honna jönnek az élőholtak, és tegyetek róla, hogy többé ne merjék idedugni a csontos pofájkat.
-Mondjuk behívhatnák őket mondjuk a templomba, hogy együtt ki lehessen őket kérdezni...
color=#e88aea]- Ez a hely kísérteni fog engem.[/color] - jegyzi meg. - Mmm... a templom nem biztos, hogy olyan jó ötlet...
-Cseré-be el tud-nak látni élelem-mel?
- A fizetséget természetesen már összegyűjtöttük. - bólintott Kassandra - Amint a munkát elvégeztétek, a tiétek.
- Szólít a kötelesség. Ezeket bízzátok csak rám, foglalkozzatok az erdővel! - mondja, majd többedmagával otthagy minket.
-Hát... ez is jól itt hagyott minket...-mondom miután távozott a nő, majd a többiekre nézek: -Akkor induljunk az erdőbe vagy előbb kérdezősködjünk?
- Tudjuk, kiktől tudnánk kérdezni bármit is?
-Meg tud-juk keres-ni az erdő-ben jártak? – kérdezi Suzy.
-Nos Kassandra a vadászokat és favágokat mondta, ők tőlük lehet érdeklődni
-Az erdőben meg... végülis a nyomokat lelehet követni egy ideig

-vagy a mági-át- teszi hozzá
-azt én sajnos nem tudom követni-vágom rá
- Bőven elég, ha egyikünk tudja követni, hisz együtt maradunk.
[color=#e88aea]-Viszont talán érdekes körbekérdezősködni #ffff00]-Nos akkor szerintem előbb kérdezősködjünk körbe, aztán mehetünk az erdőbe, idegen terepen nem lenne jó keresgélni vakon-Persze a gondolataim azon jártak, hogy vajon mit keresnek itt mindannyian? Vagy hogy mégis mifélék azok akik anno az útszélén velem együtt indultak a fővárosba délen? De azt hiszem ez most nem egy megfelelő alkalom ezt megbeszélni, így nem szólok mást nekik.

15Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Május 20, 2019 11:55 am

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Miután megkaptátok az utasításokat, azonban innentől magatokra vagytok utalva. A város idegen szinte mindannyiótoknak. Az egyetlen biztos pont, hogy ott, a sötét és titokzatos erdőben kell valahol keresni a baj forrását.
Heimsroth egy élettel teli város, még a sorozatos támadások és babonák ellenére is, amiket a két veszélyes erdő közelsége okozott. A városlakók nagy részén látni lehet, átéltek már egyet s mást, de mind erős, határozott tartással járják az utcákat, büszkén állítva még itt élnek. Körbejárva a város nem tűnt olyan nagynak, mint elsőre gondolnák. Kicsi városhoz kicsi templom dukál, s alig pár szélesebb utca, melyek a piactérre vezetnek. A házak elrendezése irbegurba, mintha csak kedvük szerint építették volna őket egymás mellé, s szorosan illeszkednek, szinte alig hagyva pár arasznyi helyet a sikátoroknak. A városlakók nagy része mesterember, kereskedő, inas, vagy egyszerű munkás, aki az ide utazó parasztok portékáit dolgozza fel. Egyszerű, szürke város hát, amit most bejártok.


//Ebben a körben mindenki arra mehet, amerre akar. Egymással össze is lehet beszélni, vagy akár együtt mozogni. Aki rögtön tud is valakit, akinél tudakozni képes, az írja meg PM-ben a feltett kérdéseit, hogy a válaszokat még ebben a körben megkapja. Küldetésmegbeszélés most nem lesz, hacsak valaki nem igényli.//


Határidő: 2019.05.27.

16Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Hétf. Május 27, 2019 5:38 pm

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Mérgesen rugdostam magam előtt egy kavicsot és gondolkodtam. Kérdezősködnöm kéne, hogy megtudjam, miféle lényekkel állok szemben. De kit kérdezhetnék meg ebben a városban? Az utca emberét? Ők sem fognak többet tudni, mint amit eddig tapasztaltak. Kétlem, hogy ők bementek volna az erdőbe. Miközben követtem a folyton messzebb és messzebb repülő kavicsomat, egy halk susmorgásra lettem figyelmes a fejem hátuljában. De ez nem Leikhanut volt. Egy emlék. Egy friss emlék, melyet Kassandra ültetett el bennem a szavaival. Egy pap emlegette, hogy beszélnek a halottak. Tehát, nem lenne értelmetlen megkérdezni őt. De melyik pap volt az? Talán a templomnál meg tudják mondani.
Ezzel a lendülettel abba is hagytam a kavicsom rugdosását és elindultam a templomhoz. Mikor odaértem, csöppet csalódott voltam, hisz lényegesen nagyobb építményre számítottam. Szerencsémre nem kellett bemennem, hogy ráleljek a különleges papi öltözék viselőjére, nem messze a bejárattól leltem meg.
- Üdvözlöm atyám! - köszöntöttem egy kedves mosolyt erőltetve az arcomra. - A nevem Syele Wilder, és szeretném önt zargatni pár kérdéssel, ha ráér.
A pap csak szelídem visszamosolygott és bólintott egyet, kezével pedig jelezte, hogy szabad kérdeznem. Nem mintha az elutasítás megmentette volna kérdéseimtől...
- Találkozott beszélő halottal személyesen?
A férfi arca kifejezéstelennek tűnt, miközben a fejét rázta.
- Itt a város közepén még szellemet sem láttam soha. - válaszolta. Ezek szerint nem erről a lelkészről beszélt Kassandra.
- Hát ismer olyat, aki találkozott olyan lénnyel? - A pap erre kezét lassan állához emelte és megvakarta azt, mintha gondolkodna.
- Mesélték, még amikor zsoldosok állomásoztak itt, hogy néhány sétáló halott nem veszíti el az öntudatát. Az öreg sírásóval vitatkoztak, hogy átkutassák a város széli temetőt.
- Értem. Köszönöm. - mondtam, majd megindultam a temető felé. Tudtam, kitől tudhatnék meg többet.

17Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Május 28, 2019 2:08 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Az első úticélom tehát a fogadó volt, a jól bevált hely az információszerzésre. Maga a fogadó ugyanolyan volt, mint bármelyik másik: törzsvendégek és részegek minden sarokban. Nem is fecsérelte az időmet, egyenesen a pultoshoz mentem érdeklődni.
- Adjon’ Isten. – köszöntem, majd intettem, hogy egy korsó sört hozzon. Miután kitette elém, busás borravalóval fizettem ki az árát, hátha az megoldja a nyelvét, majd elkezdtem kérdezősködni. – Fura, hogy tudnak beszélni ezek az élőhalottak…mondtak már valami értelmeset, ami nyomra vezetheti az ügyet? – tettem fel első kérdésemet. Meglepő módon, a kocsmában nem csak hogy összerezzentek az emberek, de rosszálló pillantásokat küldtek felém, amiért felhoztam a témát. Úgy tűnik mégsem olyan bátrak, mint amilyennek kint tűnt és a szóbeszéd tartja.
- Általában csak egymással szoktak csacsogni, hogy merre kéne menniük. Elég ritka, hogy bárki máshoz szólnak. – szólalt meg végül a férfi. Nem lettem túl okosabb.
- Biztos van valaki, akit gyanúsíthatnak efféle boszorkánysággal…mit mondd a pletyka? – tettem fel a következő kérdést.
- Volt, nem is egy. De végül mind ártatlan volt. – válaszolta eltorzult arccal, mintha mély sebeket tépnék fel. Egy szerettét vitték volna el, vagy csak egyszerűen túl sok volt az ártatlan áldozat? -  Az egész arra volt csak jó, hogy az emberek egymásra kezdtek el mutogatni, így egy idő után abbamaradt a keresés. Sötét volt a város, mint éjjel a tyúkól… - morogta az orra alatt, ám még mindig kézségesen válaszolva. Nem kommentáltam a választ, mindössze feltettem az utolsó kérdést.
- Mi a vélemény a milíciáról? Szeretik őket a helyiek?
Eddig komor mimikája gyorsan nevetésbe csapott át, majd miután kihahotázta magát válaszolt.
- Maga eszénél van? Kassandra kapitány nélkül már rég felfaltak volna minket. Mindenki tiszteli azokat, akik éjjel ott mernek strázsálni az erdő szélén egy szál fáklyával a kezükben. - csapott végül az asztalra.
- Köszönöm. – búcsúztam válasz nélkül.
Ha annyi információt nem is szereztem, mint szerettem volna, mégis több volt, mint a semmi. Először is, úgy tűnik hogy a megidézett dögök, nem olyan okosak mint amilyennek tűnnek - talán a kisgyerek szint illik a legjobban hozzájuk, amit a szellemnél láttunk. Másodszor, a városból mindenkit kihallgatás alá vettek, akiről egyáltalán felmerült a gyanú hogy nekromanta lenne - ez persze nem zárja ki a gyanút hogy köztük van, csak nagyon jól rejtőzködik. Harmadszor pedig: a milícia szent és sérthetetlen - még ha gyanús is lenne bármi a részükről, nem szólalhatok fel ellenük, különben a városlakók meglincselnek.
A fogadóból kilépve a templomtornyot kezdtem el keresni a szememmel, s ha megtaláltam, megindultam az irányába. Ideje volt a lelkészt kikérdezni az esetről – reménység szerint, ő többet fog tudni.

18Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 29, 2019 1:54 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A csapat maga marad Kassandra nélkül, akinek fontosabb ügyletei akadtak. Nem is árt pár perc felépülni az elmúlt néhánynak a megpróbáltatásaiból. Nem tarthat azonban sokáig, ahogy egyetlen pihenés sem egy ilyesféle küldetésen. Minden szívdobbanás hátterében ott figyel a gondolat, a felkészülés a folytatásra.
-Szerintetek a csapos tudhat valamit? Mármint arról, hogy merre vannak a vadászok és a favágók legalább ilyenkor?
Suzi bólint a csaposok említésére. Mina elkezd gondolkozni, Damien azonban megszólal. - Valószínűleg a környező erdőkben?
-Pont ezaz, hogy nem kéne kapásból kimenni az erdőbe, alőtte inkább itt a faluban kéne keresni valakit, vagyis szerintem - feleli a tünde.
- Akkor legyen, kérdezzük meg őket - egyezik bele. Valami oknál fogva Damiennek nincs sok kedve kérdezősködni, inkább haladna. Hamar rájön, hogy nem kenyere az efféle csapatmunka. Az egyetlen személy, akivel megszokta, hogy csapatban dolgozzon, Mina, most pedig elég sokan vannak jelen mások. Így aztán makacsul tartja is magát ahhoz, hogy vár és rábízza a kérdezősködést másokra.
A feszült - vagy ki tudja, mások számára feszült-e - csendet Freia töri meg végül, föláll a sörpadtól és a kocmsároshoz vonul.
-Elnézést de érdeklődnénk, hogy van-e a faluban most vadász vagy favágó, esetleg merre találjuk őket?
Damien szemmel tartja a kocsmárost, aki olyan középkorúféle lehet, körszakállal, és éppen papírokra firkant fel valamit. Picit leguggol, amikor társuk felteszi kérdését, viszont gyorsan és készségesen válaszol, nem tűnik gyanúsnak.
- Az utolsó erdész, aki mostanában járt is bent az a nyalka legény lesz, Karl. A kunyhóját ott találják a fal tövében, a kaputól nem messze. Friss áruja van, nem lehet szem elől téveszteni.
Seems we got our information.
Útnak is indul hát a csapat. Suzi szokásához híven szendén és csendesen követi őket, és valahogy senkinek nem tűnik úgy, hogy kedve lenne beszélni.
- Szóóóval mennyi a tapasztalatotok az ilyen.. aranyosságok ellen? - töri meg Mina a csendet végül. Nem is számíthattak másra; ha valaki, akkor ő mindenképp megteszi ezt. Nem kedveli a hosszú hallgatásokat, még most sem.
-Hát... leginkább semmilyen, pár zombit lenyilaztam már, de a szellemek... nos nem igazán tudok velük mit kezdeni.
Való igaz, Freia nyilai hiábavalónak bizonyultak az áttetsző, jeges jelenés ellen.
Suzi megrázza a fejét. - Csak a ho-sszú es-tén talál-koztam velük.
Mina színpadiasan megborzong. Megannyi érzelem tolul fel benne annak az éjnek az emlegetésére. és az azt követőeknek. Ám aztán fény érkezett az éjszakába. Befogadott a kastélyába egy bérgyilkost és annak kísérőjét és talán még sohasem volt olyan boldog, mint akkor.. Nem, ez azért túlzás. Ám hosszú idő óta egy igen furcsa és erős boldogságot adott az az este. Vagy... fogalma sincs, milyen napszak volt akkor.
- Mondjátok csak miért jöttetek ide? - tereli el Freia figyelmét a furcsán borús nosztalgiáról.
Damien szusszan egyet. - Kötelesség. Amiért ezt az egészet csináljuk. Csináltuk. A háborút... Vagy csak kíváncsi voltam már, miről maradtam le a múltkor - fordul a vámpír felé, aki enyhén elpirul, majd mivel úgy gondolja, ez magyarázatra szorul, a többiekhez fordul.
- Jártam már egyszer Heimsrothban. Akkor... óriáspókok ellen kellett megvédenünk magunkat. Lent a föld alatt, hideg volt és nyirkos. Legalább most még fent lehetünk és... és itt is ér valamit a tűz. Eddig legalábbis úgy tűnt.
-Erről jut eszembe, mintha mind a ketten Suzyval valamiféle mágiákat használtatok volna... Na nem mintha baj lenne de az országúton ez úgy kimaradt - A tünde tekintete szinte számonkérően hasítja a levegőt. What are you saying? Most számonkérsz minket, tényleg?
Suzi fölkapja a fejét, mikor megemlítik a nevét. Mina pislog, Damien felhúzza a szemöldökét. - Kimaradt? Hogy érted ezt? Mihez kellett volna ott varázsolni? Egyébként mindössze a kisasszony képes rá, mint említettem, sajnos én másféle csillagzat alatt születtem.
-Nem is rád gondoltam, inkább a lánxra aki csendben volt mindaddig, nem hiszem a kisasszony a lángon kívül mást is csinált volna és senki más nem volt ott.
Oh... well.. my ego has taken over again, it seems.
-Valahonnan megjelent ott egy apró takonylény - folytatja a tünde.
Való igaz, ők is látták, amit láttak. Azonban, amíg Suzi segít nekik, nincs okuk kételkedni benne. Vagy van? Valahogyan nem úgy tűnik. Akárhányszor lett volna esélye hátbatámadni őket, mégsem tette. Aranyos és naiv, még csak egy gyermek. Akárki is sajátította ki az elméjét, nem lehet olyan rossz, mint Egregoros vagy Medkoksh. Olyannak sem tűnik, mint Jonathan mélységije.
Te jó ég, túl sok találkozás mélységiekkel és a szolgáikkal. Mintha a világ hirtelen teljesen tele lenne velük.
Suzi nemigen hajlandó felelni a vallatásra, csak vállat von.
-Elvitte a cica a nyelvedet? - vált át könnyedebb hangvételre a tünde, így úgy tűnik, vége a kikérdezésnek. Ha kevesebben lesznek, talán lesz még egy-két szavuk Suzival, de nem most.
- Nem baj, majd ha beszélni akarsz róla fogsz is gondolom, de ami fontosabb talán, hogy figyelnek minket
- Nem - zárja rövidre Suzi.
A figyelmeztetésre felvillannak Mina szemei. - Mégis kik? - kérdi halkított hangon míg Damien fürkészni kezdi a környéket. Mintha megpillantott volna egy lebukó fejet. Na, remek, ez hiányzik még, egy kukkoló.
-Egy nem is tudom... fura alak volt de minket figyelt, de már eltűnt, szerintem nézzük meg.
Damien, mivel túl sok infót nem kaptak a leselkedőről, körülbelül mindenre felkészülve nekilát megközelíteni a helyet, amerre Freia mutatta, hogy megbújt.
- Üdv, ha nem tévedek kerestél minket.
Hogyan... hogyan lehet ezzel a kérdéssel kezdeni valakinél, aki leskelődik utánunk? Komolyan... - sóhajtozik a sötét tünde magában. Ám diplomácia. Az fontos. Nem engedheti ki minden érzelmét csak úgy rögtön. Nagy levegő.
- Ne félj, nem bán-tunk... - tipeg oda Suzi is és adja szokásos aranyos, békekedvelő önmagát.
Mindenki olyan kedves és gyanútlan...
-... amennyiben te nem akarsz minket, I always say- teszi hozzá a sötét tünde Suzi megjegyzéséhez. Mina is a tömeghez sereglik és nézi a furcsa, apró teremtményt, aki első ránézésre valóban nem tűnik fenyegetőnek. Furcsa lények teremnek ebben a városban.
A lény első ránézésre is kitűnik abból a körből, amelybe alapvetően besorolnánk, mely az aranyos és apró, ártatlan embergyerek. Van ugyanis egy farka, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy valamiféle démonról lehet szó. Mina lelkében ott feszül a gyanú, azonban az egész olyan zavaros. További diagnózisra viszont nincs idő, mivel a jelenés magas hangon felvisít, hogy:
- Anya! - majd a kicsi lény nemes egyszerűséggel beront az aurájába és köréfonja a karját, mintha ezer éve ismernék egymást. Kikerekedett szemekkel érkeznek meg kezei mintegy ösztönszerűen a kislány hátára, kábán visszaölelve őt, Mina pedig elvörösödve próbálja kerülni bárki tekintetét. Ez egy olyan terv, amit nagyon nem beszéltek meg előre. Ezerféle megoldási lehetőség villan fel az agyában, de egyik sem megfelelő. Ha ez egy általa ismert játék lenne, most tettetné, hogy ismeri ezt a valakit. De nem. És ez egy démon. A démonok mindenképpen akarnak tőled valamit, másképp nem veszik fel veled a kapcsolatot. Pláne nem leskelődnek, majd rohannak le a szüleiknek titulálva.
- Öööö.... a-azt hiszem, összekeversz valakivel..
Nem mer odanézni Damien arcára, de még a szeme sarkából is látja a megdöbbenésen túli visszafojtott mosolyt.
Hagyd... abba. Nem vicces. Ha veled csinálnák ezt, már korántsem lenne olyan poén.
- Hogy hív-nak? - kérdi tőle Suzi, Mina megkönnyebbülésére nem értetlenkedve a kialakult helyzeten, hanem megpróbálva megoldani azt. Okos lány.
- Iboket. - feleli a valami, miközben testével simul közelebb, akár valami pióca.
Iboket. Ez aztán fura név. Inkább egy nefilimnek tudná elképzelni, mint egy démonkának. De az biztos, hogy neki nncsn Iboket nevű démongyereke.
- Örven-dek, Ibo-ket. Én Suzi vagyok - mutatkozik be a lány.
- Szia Szénahaj.
Mina egyre kellemetlenebbül bámul a híg levegő egy pontjára, szemei elveszve keresnek valami kapaszkodót, ahogy óvatosan próbálja lefejteni magáról ezt a valamit.
És amaz fölnéz rá azokkal a szemekkel. Hatalmas, felháborodott, dühös, szomorú, követelő. És nyöszörög a hangja máris.
- Ahnya... Nem is emlékszel rám?!
A vámpír nem létező emlékeket idéz fel magában és küzdenie kell az orrában megjelenő hirtelen szúrós érzet ellen. A kislány ekkor elengedi, majd körbenéz, mintha keresne valakit, és tekintete megállapodik Damienen.
- Ha nem jöttél volna rá... egy démon vagy, vagyis nem lehetsz az én gye..
- Apa! - rohan oda hozzá, hogy ugyanennek a procedúrának tegye ki a sötételfet is. Mina mondata pedig elszáll a levegőben, befejezetlenül.
Damient is teljesen váratlanul éri a dolog, bár számíthatott volna rá, azonban nincs túl sok kedve pesztrálgatni.
- Na jó, elég... szállj le rólam. Kérlek. - ragadja meg a kis lény grabancát és tartja távol magától, amennyire tudja, közben enyhe pír kúszik az arcára. Ennyire szerencsétlenül is régen hangozhatott bármely szava, mint most. Ez tényleg nem hiányzott, de még mennyire nem...
Hogyan? Hogy az istenbe vagyok én apa, ő meg anya, egy kisdémon számára, amikor... áh, mindegy. - Úgy látszik, az egész társadalom számára rájuk égett egy stigma. Vagy csak ez a valami nem olyan naiv, mint amilyennek mutatja magát.
- Beszámolnál róla, miért leskelődsz utánunk? - néz rá tőle telhetően szúrós szemekkel, kivetkőzve a sokkból. Még büszke magára, hiszen a helyzethez képest szalonképesen fogalmazott és nem üvöltötte le a lény fejét. Nem, mintha a kiabálás annyira kenyere lenne, ám lassan kezd közelíteni az elmeállapota hozzá.
- Szépen néztél ki, Anya - dönti oldalra a fejét a lányka. Teljesen megfelelő indoklás, valóban. Biztosan valahol hallhatta az "anya" és "apa" szavakat, és összekeverte őket a "nő" és "férfi" jelentéssel... Bár ez talán még mindig jobb, mintha nénizné és bácsizná őket. Talán. - És mi az a démon? Valami étel? Kaphatok?
Na ne, ez... ez... komoly?
Mina kezdi úgy érezni, nagyobb kihívások várnak itt rájuk, mint holmi szellemek és egyéb élőhalottak. Összenéz Damiennel,majd szinte egyszerre emelkedik meg a válluk egy sóhajtás kíséretében. - Azt tudod, mi az a vámpír? Meg az a sötételf? És hogy hol vagy?- kérdi picit talán irritáltabban a kelleténél. Dolguk lenne, erre... erre egy talán körülbelül újszülött démont kell segíteniük a felismerés fázisain keresztül. Lehetséges, hogy ez az entitás az elmúlt néhány órában kelt öntudatra. Mina szíve erősebben kezd verni. Még sosem találkozott olyan démonnal, aki ne hosszú ideje járta volna már démonként Veronia földjét.
Megfigyelőjük láthatóan nagyon elgondolkodik. - Fogalmam sincs... Hogy kerültem ide?
Mina megdörzsöli a homlokát. - És én honnan tudjam azt? Mi élőhalottakra vadászunk. Tudsz erről valamit? Emlékszel bármi ilyesmire?
- A büdös izékre gondol, amik a hosszú sötétségben jelentek meg?
Mina megkönnyebbülten bólogat. - Azok, azok. De nem csak büdösek vannak. Vannak áttetszők is. Sokféle élőholt. Meg csontvázak. Lényegtelen. Azért vagyunk itt, hogy elintézzük őket. Tudsz nekünk segíteni?
Démon, kell, hogy legyen valami mágiája, és a mágia, ahogy észrevették, a szellemek ellen működött. Talán magukkal hozhatnák. De vajon nem teszik-e ki ezáltal túl nagy veszélynek? Igazából azért jutott eszébe ez a lehetőség, mert ez az egyetlen mód, vagyis ez tűnik az egyetlennek, amely azt involválja, hogy megnyugszik és nem követi őket többé... észrevétlenül. Hanem ott fog sétálni közöttük, valószínűleg. De most már akár meg is védhetik.
Amint találkozol valakivel, valamilyen szinten felelősséget vállalsz érte. De legalább most nincsenek egyedül.
Suzi hevesen bólogat. - Gyere ve-lünk. Köz-ben kita-láljuk honnan jöt-tél!
Na, remek. Két aranyos kislánnyal fogunk vonulni az élőholtak ellen. Remélhetőleg azok a cukiságuktól majd fogják magukat és megfordulnak, békénhagyva a rovábbiakban Heimsroth lakosait.
Újdonsült társuk mosolyogva bólint. - Jó...
Freia megköszörüli a torkát. - Most hogy akkor újra együtt a család... merre menjünk?
Remek... ezt már nem mossuk le magunkról - gondolja Damien sötéten.
- Tanácsos lenne a kunyhóhoz, ahová kaptunk iránymutatást.
-Jobb ötletem nekem sincs most.
Excellent.
Útnak indulnak hát. A kis csipet-csapat. Komolyan, a legjobb az lenne, ha a szellemek egyszerűen csak elnevetnék magukat ezen a furcsa látványon és eltakarodnának. Ám ilyen szerencséjük nem lesz.
Mina erősen aggódik, milyen következményekkel fog járni, hogy fölszedték ezt a furcsa nevű, s még furcsább viselkedésű csomagot.
Nem túl hosszú séta után viszont megérkeznek nyomozásuk következő pontjához, a kocsmáros által emlegetett Karl kunyhójához. Freia ismét a szóvivő, ő teszi fel a csapat kérdését:
-Üdv! Tudna nekünk mesélni a sok furcsaságról ami itt zajlik?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

19Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 29, 2019 8:59 am

Iboket Czirut

Iboket Czirut
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Azt hittem megszokott volt az utcán aludni, egy év alatt még meg is szokhattam volna a port, hideget és kényelmetlen szilárdságot, de mégis hiányoltam azt a mérsékelt puhaságot, ami az ébredés után az asszony ölelése fogadott. Nem tudtam aludni, nem hagyott… a hiány, a vágy, az akarat, egyszeriben lényegtelenné vált az álom, míg nem tehettem ezt valami lágyabbon, egy ágy vagy szalmazsák jól esett volna. A városi népségnek biztosan volt valami olyanja, bizonyos voltam benne, így hát fölálldogáltam és neki indultam az éjszakának, hátha volt valaki olyan kedves, hogy helyet hagyott egy magamfajtának. Az éjszaka miatt nem láttam valami jól, de megpróbáltam a halovány hold és csillagfényben meglátni a házakon vetülő árnyakat, bár nem volt egyszerű és nem lehettem biztos, hogy nem siklok el valami fölött.
A nagy ballagásban és nézelődésben végül egy kocsmával szemben kötöttem ki, az ott ülőket is megnéztem magamnak. A sok helyi népség között találtam egy kisebb csapatot, akik nem hasonlítottak a többire, úgy véltem, hogy nem idevalósik voltak, és ha nem idevalósik, biztosan lehet náluk valami mozdítható szemrevaló csecsebecse. Ki az a hülye, aki minden érték nélkül jönne egy idegen helyre? Hogyan állná a szállását és ételét, ha nem lenne mivel megvennie?
Ezt pont te kérdezed, Iboket? Csöndet!
Lassacskán kibaktattam az árnyakból, egy másik hely felé tartva, egyenesen feléjük menni gyanús lett volna és nem lebukni akartam, hanem megszerezni tőlük valamit, amiről még nem is tudtam, talán nem is létezett. NEM! Biztosan létezett! Léteznie kellett! Megérkeztem és figyeltem, hátha lesz valami figyelmetlen pillanatuk, mikor megtérül a befektetés. Közben az egyik felállt, de reméltem, hogy nem leszek feltűnő, beszélgetett a kocsmárossal, majd szó szót követett és az egész csapat megindult. FRANCBA! Meghiúsult a tervem, de nem is értem mit vártam! Igazán számolhattam volna vele, hogy egyszer csak összekapják magukat és tovább állnak… Egy kis gondolkodással rájöttem, hogy senki nem jönne ide jó kedvéből az előzetes támadások és az élőholtak miatt, tehát ők is biztosan azt kereshetik… azt a holttámasztót… holtidézőt? Holtidézőt! Ha ki akarom rabolni azt a valakit, akkor a legjobb, ha követem a keresőit, biztosítékképp’, ha megtalálnák. A kis csapat után settenkedtem, amennyire tudtam, a legjobb nem magamra vonni a figyelmet, különben könnyen a harc kellős közepébe csöppenhetek a hülyéjük miatt.
Rejtektől rejtekig haladtam utánuk, nem tudtam merre tartanak, de fontos volt utánuk mennem. Egy ideig kellemesen haladtam mögöttük belátásom szerint, de valahol mégis hibázhattam – a közeledés hangja hibára utal –, mikor végül is csak kiszúrtak és elhúztam a kevéske időm valami más búvóhely keresésével, majd elbuktam. Mit fognak veled csinálni? Megölnek? Megkínoznak? Megvernek? Mammon, ments meg, kérlek! Hol hibáztam? Nem értettem semmit.
- Üdv, ha nem tévedek kerestél minket. - Hogy mi? Nem számítottam rá, hogy beszélgetni jön ide, az egész helyzet már túl kínos volt, ha legalább megpróbált volna megölni. Micsoda szerencsém van nekem, köszönöm Herceg. Megkönnyebbültem.
- Ne félj, nem bán-tunk… - jött a másik lányka. Elkezdett pörögni az agyam: hogyan is tudnám a javamra fordítani a helyzetet? Vajon tudják, hogy mi vagyok?
-... amennyiben te nem akarsz minket, I always say - erre inkább nem reagáltam, de a tekintetem kimért kapkodása közben megállapodott a szemem a vámpírszerű asszonyságon, bár ezelőtt soha nem láttam még egyet sem, de utazók beszélgettek és meséltek róluk. Süttetné magát inkább a napon a kellemetlenkedése helyett, de talán fel tudom használni. Megnéztem magamnak, amennyire tudtam és reméltem jól következtetek a tekintetéből és a kisugárzásából. Gazdagnak és anyásnak tűnt, biztos van nála valami értékes és az is működhet rajta!
- Anya! - neki rohantam azt a kis távot, majd átöleltem, ahogy anno az első asszonynál megtanultam, ilyenkor alkalmas volt, hogy átfésüljem a ruhát rejtett zsebek vagy hasonló helyek után kutatva, muszáj volt lennie valaminek! A reakciója még mindig adott egy kis örömet.
- Öööö.... a-azt hiszem, összekeversz valakivel… - na, ne mond. Fogytán volt a türelme.
- Hogy hív-nak? - kérdezte az alacsonyabb. NE ZAVARJ! Nem hagyhattam könnyen figyelmen kívül és a sajátomon kívül nem jutott hirtelen más eszembe, nem várakoztathattam őket.
- Iboket. - válaszoltam megpihentetve a fejem az asszonyon és ránézve a kérdezőre.
- Örven-dek, Ibo-ket. Én Suzi vagyok. - mondta el, ami semennyire sem érdekelt, csak adják már oda a pénzüket és itt sem vagyok, vagy adják oda a holtidéző kincseit.
- Szia Szénahaj. - válaszoltam, mi után beugrott a sárgásbarnás fű, amivel a lovakat etették, talán könnyebb lesz megjegyezni, ezalatt a nőnek végül csak elfogyott a türelme és nem találtam nála semmit… Mégis miért?! Ha ilyen ruhát megengedhetsz magadnak, legalább lehetne nálad valami ékszer vagy pénz! Elkezdett lefejtett magáról és ismét tervet kellett agyalnom, még kellett egy kis idő.
- Ahnya... Nem is emlékszel rám?! - néztem rá föl, játszva az elkeseredett, kiutasított kislányt, míg elmélkedtem, de nem volt sok időm. Talán, ha a kormos férfival is eljátszom ugyanezt… Lehet, hogy nem is ismerik egymást, de mindenképpen elég zavart lenne a légkör, hogy dolgozni tudjak benne, ha úgy táncolnak, ahogy akarom.
- Ha nem jöttél volna rá... egy démon vagy, vagyis nem lehetsz az én gye.. - félfüllel hallottam a méltatlankodást, de nem volt kedvem hagyni végigmondani. Neki ugrottam a férfinak. Szerettem urakkal játszani, kevésbé tudták kezelni és nem volt annyira terebélyes ruhájuk szóval könnyebb volt átnézni.
- Apa! - őt is megöleltem.
- Na jó, elég... szállj le rólam. Kérlek. - fejezte ki a türelmetlenségét majjd távol húzott magától, de addigra megmotoztam… éééés… SEMMI! Mi bajotok van, ti ütődöttek?!
- Beszámolnál róla, miért leskelődsz utánunk? - mondta a mágus sötét elf, bizonyosan mágus volt, mert ez külön észt igényelhetett.
- Szépen néztél ki, Anya - döntöttem oldalra a fejem, csak nem mondhattam azt, hogy ki akartalak rabolni titeket, ha lenne nálatok bármi mozdítható dolog, ami persze nincs… mert elmebetegek vagytok! Őrültek! Agyatlanok!
- És mi az a démon? Valami étel? Kaphatok? - tettem a hülyét megkésve a befejezetlen mondatára.
- Azt tudod, mi az a vámpír? Meg az a sötételf? És hogy hol vagy? - Mégis mit vársz?! Hogy csak úgy elmondom?! Akkor az előző cselekedetek is megkérdőjelezhetőek lennének!
- Fogalmam sincs... Hogy kerültem ide? -
- És én honnan tudjam azt? Mi élőhalottakra vadászunk. Tudsz erről valamit? Emlékszel bármi ilyesmire? Azokat ismertem.
- A büdös izékre gondol, amik a hosszú sötétségben jelentek meg? -
- Azok, azok. De nem csak büdösek vannak. Vannak áttetszők is. Sokféle élőholt. Meg csontvázak. Lényegtelen. Azért vagyunk itt, hogy elintézzük őket. Tudsz nekünk segíteni? Akkor a fiú is élőholt volt, jó volt tudni.
- Gyere ve-lünk. Köz-ben kita-láljuk honnan jöt-tél! - mondta és őszintén okosan, kedvem lett volna megpuszilni köszönetképpen, hogy megpróbálta elterelni a figyelemet. Hála Mammonnak!
- Jó… - egyeztem bele végül mindkettőbe, valahogy csak tudok segítséget színlelni és haladnunk kellett volna, erre a tünde nő is jelezte, hogy még létezik, bár ne tette volna.
- Most hogy akkor újra együtt a család... merre menjünk? - nem válaszoltam, ha már felvettem az álcám, nem fogom levenni és nem is tudtam.
- Tanácsos lenne a kunyhóhoz, ahová kaptunk iránymutatást. -
- Jobb ötletem nekem sincs most. -
Megindultunk, hátul maradtam, talán ott biztonságosabb.
-Üdv! Tudna nekünk mesélni a sok furcsaságról ami itt zajlik? - szólt a tünde, úgy tűnik ő sokkal aktívabb volt, mikor éppen szükséges volt. Értékelendő tulajdonság.


_________________
Előtörténet|Adatlap

20Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 29, 2019 10:30 am

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
A megbeszélés még felvetett egy kérdést
-Szerintetek a csapos tudhat valamit? Mármint arról, hogy merre vannak a vadászok és a favágók legalább ilyenkor? – kérdezte Freia. Suzi bólint Freia javaslatára. Tapasztalta már hogy a csaposok nagyon informáltak, ő is szokott tőlük fontos információt szerezni. Mina közben elkezd gondolkozni, Damien azonban megszólal.
- Valószínűleg a környező erdőkben? 
-Pont ezaz, hogy nem kéne kapásból kimenni az erdőbe, alőtte inkább itt a faluban kéne keresni valakit, vagyis szerintem- válaszol Freia pontosítva miért is tette fel a kérdést.
- Akkor legyen, kérdezzük meg őket egyezik bele Damien is az ötletbe. Suzinak, bár egyetértett, hogy érdemes a csaposnál érdeklődni, semmi kedve hogy ő legyen a szóvivője a csapatnak, ezért néz Mináékra és Freiára várva, hogy valamelyikük mozduljon Végül a tünde vállalja magára a feladatot, és lép oda a pulthoz.
A kocsmáros egy magas, körszakállas férfi. Látszólag nem az tipikus déli alkatú ember, inkább tűnik olyannak, aki a messzi havas pusztákról származik. A konyha bejáratánál egy nagy szarvastrófea mellett áll éppen és italokat leltáraz, miközben vizestömlőket látni mellette egy nagy kupacban egy kis szekrény mellett. Ahogy Freia odamegy hozzá, elegánsan leguggol egy kicsit, mintha meghajolna. 
-Elnézést de érdeklődnénk, hogy van-e a faluban most vadász vagy favágó, esetleg merre találjuk őket? – kérdezi a tünde  
- Az utolsó erdész, aki mostanában járt is bent az a nyalka legény lesz, Karl. A kunyhóját ott találják a fal tövében, a kaputól nem messze. Friss áruja van, nem lehet szem elől téveszteni. – A tünde megköszönve a választ, vissza is tér az asztalhoz, és átadja amit megtudott, egyúttal javasolva is, hogy elinduljanak az említett kunyhó felé.
Sem Mináék, sem Suzi nem ellenkezik.
Armaros kislánya ugyan szokásának megfelelően csendesen, a lehető legkissebb feltűnéssel, kissé lemaradva megy a többiek után, figyelve a mágia vibrálását maguk körül.  
- Szóóóval mennyi a tapasztalatotok az ilyen.. aranyosságok ellen? - töri meg Mina a csendet, ami kicsit megzavarja Suzit. 
- Hát... leginkább semmilyen, pár zombit lenyilaztam már, de a szellemek... nos nem igazán tudok velük mit kezdeni – ismeri be Freia, és a csendes lányka is rázza a fejét 
- Csak a ho-sszú es-tén talál-koztam velük – - Mondjátok csak miért jöttetek ide? – folytatja a beszélgetést Freia. Suzi inkább elmerül a környék pásztázásában. Nem lehet tudni honnan bukkan fel mégegy jeges kislámy… Damien szusszan egyet.
- Kötelesség. Amiért ezt az egészet csináljuk. Csináltuk. A háborút... Vagy csak kíváncsi voltam már, miről maradtam le a múltkor  - fordul a vámpír felé, aki enyhén elpirul, majd a többiekhez fordul.
 - Jártam már egyszer Heimsrothban. Akkor... óriáspókok ellen kellett megvédenünk magunkat. Lent a föld alatt, hideg volt és nyirkos. Legalább most még fent lehetünk és... és itt is ér valamit a tűz. Eddig legalábbis úgy tűnt. – magyarázza Damien utalását, mire a tünde hamar válaszol, barátságtalan tekintettel nézve Suzira is 
-Erről jut eszembe, mintha mind a ketten Suzyval valamiféle mágiákat használtatok volna...Na nem mintha baj lenne de az országúton ez úgy kimaradt – sérelmezi az információ elhallgatását.
Suzi nem teljesen figyel, de a nevére felkapja a fejét, mást viszont nem mond. Mina is pislog, Damien pedig felhúzza a szemöldökét.
- Kimaradt? Hogy érted ezt? Mihez kellett volna ott varázsolni? Egyébként mindössze a kisasszony képes rá, mint említettem, sajnos én másféle csillagzat alatt születtem. 
-Nem is rád gondoltam, inkább a lányra, aki csendben volt mindaddig, nem hiszem a kisasszony a lángon kívül mást is csinált volna és senki más nem volt ott – folytatja Freia a kutakodást a csapat dolgaiban. Suzi megáll és kérdőn piskog a tündére, zakatoló gondolatokkal. Az egyértelmünek tűnik, hogy sejt valamit, de ez se nem határozott, de nem kockáztatható, hogy a többiek is megtudják miféle is ő. 
-Valahonnan megjelent ott egy apró takonylény- folytatja Freia, de nem Suzit vizslatja. Suzi egyszerűen vállat von, ami jelentheti azt is, hogy nem tudja honnan, de azt is "hogy na és?". Szeretné is bizonyos szempontból mindkettőt közvetíteni. 
-Elvitte a cica a nyelvedet? – mosolyodik el egy picit a tünde - nem baj, majd ha beszélni akarsz róla fogsz is gondolom, de ami fontosabb talán, hogy figyelnek minket – 
- Nem – mondja Suzi, majd arra fordul, amerre a tünde is néz. Észre kellett volna vennie, hogyha valami mágikus lény, vagy valaki mágiaértő követi, de nem tűnt fel neki, úgyhogy nem tudta eldönteni, hogy van-e okuk tartani a helyzettől. Észre sem veszi, hogy közben Mina és Damien is őt kezdte nézni A tünde figyelmeztetésre viszont felvillannak Mina szemei is.
- Mégis kik? - kérdi halkított hangon míg Damien fürkészni kezdi a környéket 
-Egy… nem is tudom... fura alak volt, de minket figyelt, de már eltűnt, szerintem nézzük meg. – próbál Freia válaszolni, és a többiek beleegyezésével el is indulnak arafelé, ahol az a valaki volt. Suzi közben figyeli a mágia vibrálását, hogy választ kapjon a kérdésre. veszélyes lehet? A tünde ért oda először, sietve, és meg is szólította a földön kuporgó kicsi lányt.
-Üdv, ha nem tévedek kerestél minket- kérdezi, pedig a kislány igazán ijedtek tűnik… Előbb meg kell vigasztalni. Suzi meg is próbálja, mert mostmár nem fél tőle, hogy baj lesz miatta, de megsajnálta, amilyen kicsike és magányos… 
- Ne félj, nem bán-tunk... – igyekszik biztosítani a társaság jóindulatáról  -... amennyiben te nem akarsz minket, I always say - teszi hozzá a Damien a végére. Suzi kicsit meghökken, hogy nem hagyják, hogy megnyugtassa a lányt, de nem kezd mostmár ellenkezni,. Közben Mina is megérkezik, és igyekszik felmérni a helyzetet.
A kislány ijedten néz körbe, ám mikor MInát meglátja felragyog az arca.  
- Anya! – ugrik neki, és öleli meg a nemes kiasszonyt. Suzi pár pillanatra meglepetten, lefagyva áll… Anya? Mina ennek a kislánynak? De múltkor nem volt vele… És csak nem hagyná egyedül…
Mina tétován visszaöleli közben a lányt, és elvörösödve süti le a szemét zavartan.  
- Öööö.... a-azt hiszem, összekeversz valakivel... - próbál tiltakozni. Suzi ekkor már önkéntelenül elmosolyodik Mina és a kislány párosán. 
- Hogy hív-nak? -  kérdi a kis idegentől, hogy valamit megtudjanak a helyzetről, ami elég kuszának tűnik így elnézve a dolgokat… A kislány az öleléstől boldogan ragyog, és a kérdésre rögtön válaszol is.
- Iboket. – - Örven-dek, Ibo-ket. Én Suzi vagyok – mutatkozik be Suzi is, hogy lássa a lányka, hogy nem kell tőlük tartani.
- Szia Szénahaj – válaszol Iboket futtában, de más köti le a figyelmét. Suzi értetlenül pislog néhányat, mire eljut a tudatáig, hogy a lány róla beszél. Aztán még zavarodottabban pislog, mert nem érti, miért nevezte így
- Ahnya... Nem is emlékszel rám?! – nézett fel a kislány kétségbeesetten, majdnem sírva Minára.
Mina közben kábán bámul maga elé. Megzavarta a lányka szeretete?
- Ha nem jöttél volna rá... egy démon vagy, vagyis nem lehetsz az én gye..
- Apa! – vág közbe ujjongva a lány, és odarohan Damienhez is, és őt is megöleli.
Suzi mostmár gyanakodni kezd... Nem hitte volna, hogy Minának és Damiennek gyerekei vannak... de végülis nem is elképzelhetetlen... De akkor miért mondják, hogy félreértés... Kezdte kissé összezavarodva figyeli mi történik.
- Na jó, elég... szállj le rólam. Kérlek. - ragadja meg a sötéttünde zavartan a kis lény grabancát és tartja távol magától, amennyire tudja, közben enyhe pír kúszik az arcára…  
- Beszámolnál róla, miért leskelődsz utánunk? - igyekszik megtudni mi is történt 
- Szépen néztél ki, Anya – jelentette ki Iboket, aztán értetlenül félrebillentette a fejét - És mi az a démon? Valami étel? Kaphatok? – 
Mina összenézett Damiennel, majd egyszerre sóhajt.
- Azt tudod, mi az a vámpír? Meg az a sötételf? És hogy hol vagy?- kérdi picit kissé ércesen…Mérges? Suzi már teljesen összezavarodott, inkább nem szól bele a dologba, hagyja, hogy Mináék tisztázzák a dolgokat Iboket elgondolkodik, hümmöt, aztán válaszol.
- Fogalmam sincs... Hogy kerültem ide? – kérdezi zavartan, mindenkire pislogva.
- És én honnan tudjam azt? Mi élőhalottakra vadászunk. Tudsz erről valamit? Emlékszel bármi ilyesmire? - kérdezi Mina homlokát dörzsölve. 
- A büdös izékre gondol, amik a hosszú sötétségben jelentek meg? - kérdezett vissza a kislány. Úgy tűnik sikerül valahogyan zöld ágra vergődnie vele Minának, aminek Suzi is örült.
- Azok, azok. De nem csak büdösek vannak. Vannak áttetszők is. Sokféle élőholt. Meg csontvázak. Lényegtelen. Azért vagyunk itt, hogy elintézzük őket.  Tudsz nekünk segíteni? - kérdezi a nemes kisasszony megint, mire Suzi is is bíztatóan bólogat
 - Gyere ve-lünk. Köz-ben kita-láljuk honnan jöt-tél! – 
- Jó... – bólint a lány némi gondolkodás után, mosolygósan. Suzi boldogan visszamosolyog rá. Örül, hogy szemmel tarthatja, és ha kell vigyázhat rá.
-Most hogy akkor újra együtt a család... merre menjünk?- szólal meg torokköszörülés után Freia, aki eddig csendben figyelte a párbeszédet. Suzi megvonja a vállát a kérdésére. Ahova indultak, vagy ilyesmi... 
- Tanácsos lenne a kunyhóhoz, ahová kaptunk iránymutatást. válaszol Damien.
És így, mostmár öten indultak tovább a kunyhóhoz, megkeresni Karlt.
Suzi csendesen, óvón igyekszik figyelni Iboketet, hogy el ne essen, vagy nehogy elkeveredjen, vagy baja essen. Közben persze a mágia vibrálásait is figyeli, de már nem szentel neki akkora figyelmet.
A kunyhónál is megáll a többiek mögött, és csak hallgaja, ahogy a szóvivő feladatát megint magára vállaló Freia felteszi a kérdését, majd a választ is, hátha kiderül belőle valami fontos, mielőtt bemennének az erdőbe.[/color][/color]


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

21Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Május 29, 2019 6:24 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Úgy néz ki magunkra hagyott minket ez a Kasszandra, pedig azt sem tudjuk, hogy mi merre van, arról nem is beszélve, hogy javarészt csak az ő támogatásával fognak velünk szóba állni, hiszen a pap nekem egy szót nem segített amikor őt kérdezgettem, vajon ezt figyelembe véve a többi falusi beszélni fog velünk? Ekkor jutott eszembe, hogy ehhez a legjobb helyen vagyunk letesztelni.
-Szerintetek a csapos tudhat valamit? Mármint arról, hogy merre vannak a vadászok és a favágók legalább ilyenkor?
Suzi bólint a csaposok említésére. Nos úgy néz ki a lányka igenis bízik még a helyiek válaszában, azonban a kérdésre a grófnő nem nagyon felel inkább az ő társa.
- Valószínűleg a környező erdőkben?
-Pont ezaz, hogy nem kéne kapásból kimenni az erdőbe, előtte inkább itt a faluban kéne keresni valakit, vagyis szerintem – vágtam rá a grófúr keresztkérdésére. Komolyan senki nem gondol bele abba, hogy bemennek egy erdőbe, amiről tudják, hogy tele van veszéllyel, hogy akár meg is dögölhetnek a sok creeptől ami odabent van?
- Akkor legyen, kérdezzük meg őket – Mondta a gróf rá válaszul, de nem modult meg senki. Elég idegesítő volt, nem is nagyon tudtam, hogyha nem lennék itt akkor mit kezdenének magukkal. Így fogtam felálltam csendben és a csaposhoz mentem. Mit is akartam kérdezni tőle? Két sört?!
-Elnézést de érdeklődnénk, hogy van-e a faluban most vadász vagy favágó, esetleg merre találjuk őket?
A fickó elég gyűröttnek nézett ki, nem is nagyon nézegettem a rusnya emberi pofáját, inkább a papírt néztem amit maga előtt forgatott, persze a válaszára belenéztem a szemébe.
- Az utolsó erdész, aki mostanában járt is bent az a nyalka legény lesz, Karl. A kunyhóját ott találják a fal tövében, a kaputól nem messze. Friss áruja van, nem lehet szem elől téveszteni.
Felelte nekem a kérdésre a csávó. Szóval van egy nevünk és egy címünk. Így hamar megköszöntem neki a választ, és elindultunk a ház felé. Úgy tíz-tizenöt méterrel a távozás után jutott eszembe, hogy vajon Kasszandra kifizette a mi italunkat is?
- Szóóóval mennyi a tapasztalatotok az ilyen.. aranyosságok ellen? – törte meg a grófnő a csendet. Úgy éreztem, hogy ha már így megint együtt vergődünk a bajban, akkor jobb ismernünk egymást, így hamar elkezdtem neki mesélni a három nap történetét.
-Hát... leginkább semmilyen, pár zombit lenyilaztam már, de a szellemek... nos nem igazán tudok velük mit kezdeni.
- Csak a ho-sszú es-tén talál-koztam velük. –makogta a csendes lányka, bár kicsit fura volt nekem, hiszen amilyen csendes olyan fura dolgokat tudott előhozni magából.
- Mondjátok csak miért jöttetek ide?- tettem fel végül a kérdést. Ha jól raktam össze a dolgokat, akkor a két lány elég sok titkolni valót tart magában, akár jó ez akár nem.
- Kötelesség. Amiért ezt az egészet csináljuk. Csináltuk. A háborút... Vagy csak kíváncsi voltam már, miről maradtam le a múltkor – felelte a gróf. Igazi katonafélének tűnik nekem, de akkor mégis hogy lehet ő gróf?
- Jártam már egyszer Heimsrothban. Akkor... óriáspókok ellen kellett megvédenünk magunkat. Lent a föld alatt, hideg volt és nyirkos. Legalább most még fent lehetünk és... és itt is ér valamit a tűz. Eddig legalábbis úgy tűnt.
-Erről jut eszembe, mintha mind a ketten Suzyval valamiféle mágiákat használtatok volna... Na nem mintha baj lenne de az országúton ez úgy kimaradt –Vágtam be a mondandójuk végén, talán kissé illetlenül, de nem ártana tudni, hogy a partyban mégis kik vannak velem egyszerre nem? Kissé bosszús is vagyok emiatt, hogy végső soron úgy lettem egy ilyen megbízatásra elküldve, vagy inkább önként jelentkeztem, de ez most lényegtelen, hogy semmit nem tudok azokról, akikről azt hittem, hogy igen.
- Kimaradt? Hogy érted ezt? Mihez kellett volna ott varázsolni? Egyébként mindössze a kisasszony képes rá, mint említettem, sajnos én másféle csillagzat alatt születtem.
-Nem is rád gondoltam, inkább a lányra aki csendben volt mindaddig, nem hiszem a kisasszony a lángon kívül mást is csinált volna és senki más nem volt ott.
-Valahonnan megjelent ott egy apró takonylény – folytattam, hiszen sok furcsa dolog és olyan van amit nem értek még, de ez most fontos lenne főleg nekem. Ellenben nem válaszol semmit nekem.
-Elvitte a cica a nyelvedet? – vágtam a fejéhez a lánynak, hogy jó lenne ha most makogna valamit. De semmi semmi reakció nincs a részéről, így kissé talán neheztelve, de nem fogok tudni benne megbízni teljes mértékben.
- Nem baj, majd ha beszélni akarsz róla fogsz is gondolom, de ami fontosabb talán, hogy figyelnek minket
- Nem – tette hozzá végül az apróság. NEM? MI NEM? Fuuu.. ez tud idegesíteni. Pedig valahonnan odakerült az a kis takony és tuti nem én voltam, vagy a gróf. A grófnő meg lángolni tud nem izékét teremteni, szóval...
Mindenesetre kissé elnézve mellettük észrevettem egy alakot. Egy fura kicsi alakot, mintha egy lány lenne megint, ami miatt aggódni kezdtem, hogy megint valami átokfajzat lesz az egész mögött.
- Mégis kik?
-Egy nem is tudom... fura alak volt de minket figyelt, de már eltűnt, szerintem nézzük meg. –Mondtam nekik mire félretéve a Suzi féle ügyet kicsit későbbre, elindultam az alak irányába.
- Üdv, ha nem tévedek kerestél minket.-mondtam neki és valóban egy lány volt az, kicsi és dzsuvás, de az volt.
- Ne félj, nem bán-tunk... – szólt a lány, akire félszemmel kicsit tartóan pillantottam rá. Most bezzeg beszélsz mi?
-... amennyiben te nem akarsz minket, I always say- teszi hozzá a gróf Suzi megjegyzéséhez.
- Anya! – Ront rá a grófnőre a lányka. Nos innentől kezdve én hátrébb léptem és a közeli falnak dőltem keresztbe kulcsolt kézzel.
- Öööö.... a-azt hiszem, összekeversz valakivel..
Vajon innen a dolgok hogy mennek tovább? A Gróf tud a vöröslő arcú grófnő eltitkolt gyermekéről? Vajon.. mikor lépett félre, na nem mintha közöm lenne hozzá, de azért mégis, valamiről pletykálni kell a társaimmal nem?
- Hogy hív-nak? - kérdi tőle Suzi. Én nem fogok beleszólni a dologba az biztos.
- Iboket. - feleli a lány.
- Örven-dek, Ibo-ket. Én Suzi vagyok -
- Szia Szénahaj.
Szóval őt is ismeri? Hmm egyre érdekesebb lesz a sztori, mégis milyen furcsa dolgokat lehet egy ilyen isten háta mögötti helyen hallani nem de?.
- Ahnya... Nem is emlékszel rám?!
- Ha nem jöttél volna rá... egy démon vagy, vagyis nem lehetsz az én gye..
- Apa! –Vált célpontot a gyerek, mielőtt még a grófnő befejezné a sztorit. De… így már nem is annyira érdekes a történet, szóval nem eltitkolt fattyú, hanem csak elhagyott fura csemete.
- Na jó, elég... szállj le rólam. Kérlek. - ragadja meg a kis lény grabancát és tartja távol magától a gróf.
- Beszámolnál róla, miért leskelődsz utánunk? – Kérdezte a grófnő.
- Szépen néztél ki, Anya - dönti oldalra a fejét a lányka. - És mi az a démon? Valami étel? Kaphatok?
-Erre magamban egy jót kuncogtam. Szóval tényleg valami istentelen kölykük lenne akit elhagytak útközben? Mondjuk elég messze esett az alma a fájától, de ki vagyok én, hogy egy ilyen fura családot megállítsak?
- Azt tudod, mi az a vámpír? Meg az a sötételf? És hogy hol vagy?-Kérdezi kicsit irritáltabban az anyja. Hé vámpír? Szóval azért olyan mint egy laposfülű holdcsókolt?
- Fogalmam sincs... Hogy kerültem ide?
- És én honnan tudjam azt? Mi élőhalottakra vadászunk. Tudsz erről valamit? Emlékszel bármi ilyesmire?
- A büdös izékre gondol, amik a hosszú sötétségben jelentek meg?
Grófnő megkönnyebbülten bólogat. - Azok, azok. De nem csak büdösek vannak. Vannak áttetszők is. Sokféle élőholt. Meg csontvázak. Lényegtelen. Azért vagyunk itt, hogy elintézzük őket. Tudsz nekünk segíteni?
- Gyere ve-lünk. Köz-ben kita-láljuk honnan jöt-tél!
Újdonsült társunk mosolyogva bólint. - Jó...-Hát ezt jól megbeszélték velem. Na mindegy a grófcsalád újra egy és a fura kis takonyszülő mini Suzi is velünk van. Mi baj lehet egy rakás gyerekkel egy harc közepén? Ja tudom talán kinyírják őket? De kit érdekel, majd ők vigyáznak a kölykükre! Én nem vagyok hajlandó egy garast sem adni értük!
- Most hogy akkor újra együtt a család... merre menjünk?-tettem hozzá megunva a témát. Kicsit megköszörülve a torkomat.
- Tanácsos lenne a kunyhóhoz, ahová kaptunk iránymutatást.
-Jobb ötletem nekem sincs most.
Honnan is lenne? Egy óvodát javasolni tuskóság lenne, na de nem baj, majd az erdőben elfutkároznak az aprónépek. Így lassan odavánszorogva a kunyhóhoz kopogtam be és tettem fel a kérdést remélhetőleg Karlnak:
-Üdv! Tudna nekünk mesélni a sok furcsaságról ami itt zajlik?

22Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Csüt. Május 30, 2019 3:33 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Syele: A város határához közeledve jól látod, ahogy a házak egyre rikulnak, az utcák szélesednek, a az emberek is egyre kevesebben vannak. Az itteni épületek nagy része raktár, nagyobb udvard igénylő műhely, vagy éppen egy katonai épület vagy őrtorony. Katonát már annál többe lehet látni, s az előholtakkal való csatározás nyomai fedezhetőek fel itt-ott a városfalhoz közeledve. A fal alatt közvetlenül látni egy nagy, szélesen elterülő temetőt. Fából eszkábált, itt-ott egy két kőből faragott sírt lehet látni, sok viszont csipán csak egy egyszerű földrakás, amire mécsest állítottak. A templomot egy vaskos kerítés övezi, aminek szélén egy kaput lehet látni, mellette egy apró kis viskóval. A viszkó előtt hintaszékén ül a sírásó.
Egy idős, ősz hajú hölgy ült ott, egyik kezében egy pipával, a másikat pedig a karján megtámasztva. Kócos volt a haja, a ruhája kopott, az egyik szeme pedig ide-oda ingott, teljesen más irányba, mint amerre a tekintetét szegezte. Ahogy megpillantott téged, letette a pipát, s harsány, élénk hangon, korát meghazudtolva szólt oda.
- Adjisten! Mivel szolgálhatok a gyönyörűszép kisasszonynak. Kicsit korai még ennyire előre tervezni. - nevette el magát, ahogy egy láda felé intett, s hellyel kínált téged.


Hans: A városnak egyetlen egy temploma volt, az is valahol a közepén, ahol a legnehezebb egy ellenséges seregnek elérnie. Szűk utcát látsz, semmiféle előkertet vagy udvart, úgy tornyosul elég a régi, kissé leharcolt épület. Egy nagy harangtornya volt neki csupán, az is kissé megviselt és leharcolt. A környéken harc nyomait véled felfedezni. Mindenütt törött lécek, a földön itt-ott vérfolt, a szokottnál több katona sétált a környéken, és nem utolsó sorban a templom ajtaján számos mély döfés nyomát véled felfedezni.
Ahogy beérsz egy kisebb kompánia fogad téged. Városlakók tömkelege van éppen ott, a padok közt ülve vagy éppen a fal mellett állva. A szavaikból ki tudod venni, hogy búvóhelyet kerestek, mert valahol a környéken itt járt egy szellem nem is olyan rég, s néhányan még nem mernek kitenni a lábukat az utcára. A papot is ott találod, aki próbálja a jelenlévőket megnyugtatni és biztatni. A város papja egy vékony, beesett arcú, erősen őszülő ember volt, megviselt ábrázattal és fáradt szemekkel. Ahogy bemész észre sem vesz téged, mert annyira lefoglalja őt a többi ember.


A Szupercsapat: A város határához közeledve jól látod, ahogy a házak egyre ritkulnak, az utcák szélesednek, a az emberek is egyre kevesebben vannak. Az itteni épületek nagy része raktár, nagyobb udvart igénylő műhely, vagy éppen egy katonai épület vagy őrtorony. Katonát már annál többe lehet látni, s az előholtakkal való csatározás nyomai fedezhetőek fel itt-ott a városfalhoz közeledve. A városfalhoz érve azt látjátok, nagyon sok házat praktikusan közvetlenül a fal mellé építettek, mintegy beleépítve a falat a készülő házba. Egy kis szalmatetős kunyhón akad meg a szemeket, melynek méretes kertje van a jobb oldalán, egyik részén egy fészerrel, ahol farönköket lehet látni, szépen elegánsan egymásra pakolva őket, nagy piramist alkotva.
Ahogy a kunyhó körül járkáltok az egyik ablak mellett egy ismeretlen alakot pillantotok meg. Egy pillanatra villannak csak meg a mélyzöld szemek, s nyílik az ajtó, ott terem előttetek a favágó. Ez a bizonyos Karl egy magas, szikár legény volt, nagyjából a huszas évei közepén járhatott. Fürtös, tömött haja volt neki, rozsdavörös árnyalatú, s mellé az arcát szeplők tarkították. Legnagyobb meglepetésetekre páncélt viselt, egy szövettel kibélelt ujjatlan bőrzekét, melyen fel vélhettetek fedezni három darab apró vágást is egymás mellett futva. Ahogy rátok néz óvatosan fejet hajt, kissé előrehajol.
- Üdvözlet. Ti nem idevalósiak vagytok, igaz-e. Mi járatban erre? - pereg a nyelve élénk, kissé érces tónussal, ahogy odamegy hozzátok.
S amikor Freia felteszi neki a kérdést, int egyet, hogy kvöessétek. Hátravezet titeket, egészen a fészerig, ahol a gerendák sorakoztak. A fészernek fala nem volt, csak teteje, így kényelmesen körbe tudtátok a portékát állni. Karl ekkor egy ügyes mozdulattal legörgeti az egyik felső gerendát, majd elétek borítja, ahogy az nagyot koppan a földön, két arasszal a lábatok előtt megállva.
- Ezt a szépséget nem is olyan rég vágtam ki. Remek gerenda lesz belőle, de meg volt neki az ára. A fa tetején egy ótvar büdös zombi üldögélt és akart rám ugrani. Addig pattogott, míg be nem vertem a fejét a baltámmal. - veszítette meg a csapat női tagjai felé pillantva szálkás, vastag karját - De szép mesével nem kel el a jó fa...van itt más is, gondolom nektek nem gerenda köll.



//Határidő: 2019.06.05 Kérdésekkel most is meg lehet keresni, ha nagyon sok volna. Ha csak 1-2, akkor azzal nem kell elég csak beleírni a hozzászólásba.//

23Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Jún. 04, 2019 2:34 pm

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
- Sosem késő elkezdeni asszonyom. - mosolyogtam szelíden az idős nénire, majd helyet foglaltam a ládán. - Néhány kérdésem lenne a halottakkal kapcsolatban. Nem zavarnám velük?
- Miért, úgy nézek ki, mint akinek dolga van?
- Nem, valóban. Ebben az esetben...  – kezdtem volna, ám a nő arca megakasztott. Mielőtt kérdezett, pislogott egyet, de két szemhéja nem egyszerre mozdult és ez olyan különös látvány volt, hogy nem tudtam szó nélkül hagyni. - Mondja csak, mi történt a szemével?
- Áh, hogy ez? Ilyet nem illik egy nőtől kérdezni! - rivallt rám idegesen, amitől meglepetten felhúztam a szemöldökömet. Olyan komoly tekintete lett hirtelen, hogy nem tudtam hova tenni a gyors változást, de azután rá egy pillanatra elnevette magát - Csak vicceltem. Egyik télen ásta meg a nyavalya, azóta ilyen mióta kigyógyultam belőle.
Kissé komoran ráncoltam össze homlokomat, nevetésére. Borzalmas humorérzéke van. Ráadásul mi a fene az a nyavalya?!
- Értem. - mondtam, majd ismét felöltöttem gyöngéd mosolyomat. - Úgy hallottam, korábban volt egy kis összetűzése a zsoldosokkal, amiért fel akarták ásni a holtakat. Miért nem engedte meg nekik? Hisz bizonyára ön is tudja, mennyire sok a feltámasztott errefelé.
- Babonás bolondok, egy szavukat se hidd el! - ordította el magát jó hangosan, amire ismét összerezzentem, majd krákogott egyet, mert a lendülettől elkezdett kaparni a torka - Mindenki megérdemli, hogy békében nyugodhasson. Ők csak félnek, mert fogalmuk sincs, mitől támadnak fel a holtak.
- És ön nem tart, hogy itt is elkezdenek majd kikelni a földből a rég eltemetett emberek?
- Nem fognak, te csak ne vészmadárkodj, mert megint rákezd Kassandra, meg az a sok hülye. Ezek nem maguktól kelnek életre. És amíg én itt vagyok, nem is hagyom, hogy bárki kedvére szórakozzon velük.
Amíg ő itt van?! Lelkesen előrébb hajoltam és széles mosollyal közelebb csúsztam hozzá.
- Nem hagyja? Talán a néni is képes a holtakat irányítani? – különösnek tartottam volna, ha egy halottakat eltemető anyóka, hobbiból feltámasztgatja őket. Vagy a mágiájával védelmezi azok nyugalmát, de úgy látszott tévedtem, ugyan is a kérdésemre eltűnt a mosolya és gyilkos szemekkel nézett engem.
- Vigyázz a szádra, te taknyos kis csitri! - mondta, ahogy a pipája füstjét az arcomba fújta - Nem, én nekem a két kezem is bőségesen elég, nem szorulok rá máséra...
Mosolyom egy pillanat alatt lehervadt az arcomról, lelkesedésem szertefoszlott, és ahogy a füst elszállt az előlem, csak a haragos tekintetem maradt meg. Azt a mocskos füstöt az arcomba fújta. Azt a kellemetlen szagú, szürke, leheletétől szennyezett füstöt, az én arcomba.
Veszélyes lenne ettől az asszonytól elégtételt venned. Inkább a céllal foglalkozz.” Leikhanut hangja egy higgadt nőé volt a fejemben, és igazat kellett adjak neki. Amióta a városba értem, csak nagyon ritkán hallottam a hangját, és biztos voltam benne, hogy csak azért, hogy ne keltsek feltűnést, amiért vele beszélgetek.
- Akkor van esetleg bármi információja arról, hogy ezek a halottak hogyan támadtak fel? - visszább dőltem a ládán és hátrább húzódtam, oda, ahova előzőleg is helyet foglaltam.
A nő egy ideig értetlenül nézett rám, aztán a homlokára csapott.
- Úgy, szóval innen fúj a szél. Mi van, Kassandra nem mondta? - tette fel a kérdést, amire meg sem várta a válaszomat. - Én nem tudom, de van valaki, aki egész biztosan tudja.
Kezével intett, hogy hajoljak közelebb és én úgy is tettem.
- Az erdő nem teljesen lakatlan. – suttogta, mint valami tiltott tudást. – Van ott egy viskó, messze a sűrűjében. Ott lakik az erdő boszorkánya, egymaga. Kassandra jó ideig gyanúsította, de nem tudták előkeríteni, mert olyan mélyen lakik. Nem ő csinálja ezt, efelől biztos vagyok. Viszont a felől is, hogy tudni fogja, merre kell keresgélnetek.
Meglepetten néztem a nénire, de sokkal inkább magamon lepődtem meg. Már majdnem elkönyveltem haszontalannak. Kellemes csalódás volt, hogy ilyen fontos tudás birtokában van.
- Igazán köszönöm. - mosolyogtam rá, majd halkan hozzátettem. - Esetleg nem tudja a nevét is?
- Dehogynem...csak aztán meg ne lincseljenek érte. Aliciának hívják. - vágta rá, ahogy hátrébb hajolt, és új dohányt tett a pipájába
Bólintottam egyet és jól az eszembe véstem a nevet. Egy pillanatig néztem az öreget, ahogy a pipájával babrál, majd felálltam a ládáról és arrébb léptem. Úgy gondoltam, ideje megkeresnem Kassandrát, hogy néhány emberével bemehessek az erdőbe ahhoz a bizonyos Aliciához.
- Igazán köszönöm a segítségét. - mondtam az asszonynak, majd elindultam a milícia felé, remélve, hogy bent lesz az ezüstpajzsos asszony.

24Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Kedd Jún. 04, 2019 9:27 pm

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Megint magamhoz ragadom a kezdeményezést és Karlnak folytatom: -Nos igazán talpra esett férfi lehetsz, ha meg tudtad ölni... de mondcsak mégis mikor jelentek meg errefelé és honnan jöttek?
A férfi erre bólintott egyet, aztán a baltája nyelére mutatott.
- A sötét esték után pár nappal. Az egész erdő tele van velük. Akkor szereztem egy remek gallyat, amiből ez a balta is készült. Van még pár hasonló, ha érdekel. - kacsintott egyet.
Picit elmosolyodom és hozzáteszem: -Hát még lehet szükségem lesz rá -kacsintok rá majd folytatom: -Nem tudnád nekünk megmutatni az erdőt? Vagy legalább elmondani merre keressünk odakint?
- Azért vagyunk itt, hogy elintézzük a büdös zombikat és a hasonlókat. - szól közbe a grófúr.
- Bácsi! – szólalt meg a gyermek démon- A kiherélt bácsi azt mondta esztelenség felgyújtani az erdőt, pedig a szellemek nem szeretik, igaz? -
- Mind ami ott van csak egy rakás fa, kövek meg egy pár elhagyatott erdei kunyhó. Nem sok mindent lehetne rajta látni.
Ahogy aztán Iboket megszólal a férfi ijedten hőköl hátra.
- Eszednél vagy te kölök. Ekkor istencsapását akarsz te a fejünkre hozni?
- De a szel-lem eltűnt a tűz-től... Ha fél-nek tő-le nem lehet olyat csinál-ni, ami más-nak nem árt csak a szellemek-nek és a többi ronda-ságnak? -
-Atyám... nem gyújtjuk fel az erdőt! Verjétek ki a fejetekből gyorsan!-Szóltam rájuk hirtelen. Komolyan ilyen barbár népségek lennének? Nem hiszem el ezt a nyűgöt!
- Milyen bácsi?!... Nos, a szentelt víz nem használ ellenük. Valószínűleg más szentelt dolog sem. A fának viszont a tűz nagyon is árt.  Ellenben ha egyenként megkeressük őket, tudom úgy irányítani a tüzet, hogy az erdőnek ne essen baja.
- Az élőholtaknak lehet bármilyük? - Karl erre csak megvonja a vállát.
- Kérdezzétek őket meg. Én csak fával dolgozom.
-Biztos nem akarsz elkísérni minket?- kérdem az alaktól, hiszen nem bánnám ha nem kéne a fura családdal és a mégfurább kiscsajjal maradnom.
- Mit akartok ti egyáltalán az erdőben csinálni?
-Nos megkell találnunk a forrását ennek az egésznek
Karl megvakarja az állát, aztán elgondolkodik.
- Jobban belegondolva...a múltkor mintha füstöt láttam volna az égre felkúszni az erdőből. Talán van ezeknek a dögöknek valami táboruk.
- Meg tud-ja mutat-ni merre? -
- Élőholtak, táborral? Ez... egyre érdekesebb. Mit csinálhatott velük az az éjszaka?
Karl erre hirtelen összezavarodik. Megvakarja a tarkóját.
- Hát...lehet hogy mégse kéne arrafelé mennetek. Főleg mert...nos...lakik ott egy boszorkány is, pont azon a felén az erdőnek. Az a nő veszélyes. Majdnem engem is száműztek, mert összeszűrtem vele a levet.
-Hmm és ha nem nekik van táboruk hanem aki irányítja őket?-kérdezem meg úgy legfőbbképp költői kérdésként a többiektől. Ha arra felé indulnánk el, akkor tuti találnánk valami nyomot. –és nem lehet a boszorkány áll az egész mögött?

25Küldetés: A lidérc báli ruhája Empty Re: Küldetés: A lidérc báli ruhája on Szer. Jún. 05, 2019 3:14 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Vörös haj. Mina próbálja eldugni az emlékeit jó mélyre az agyában és a küldetésre koncentrálni. Erre ez a favágó itt mutogatja előttük az izmait. Hát ez remek. Jó, tehát zombi. Ezzel előrébb vagyunk.
-Nos igazán talpra esett férfi lehetsz, ha meg tudtad ölni... de mondcsak mégis mikor jelentek meg errefelé és honnan jöttek? - kérdi Freia. A kisdémon közben elszivárog a ház irányába...
- Hova mész? - súgja Suzi neki.
- Téged nem érdekel mi van a túloldalt? - kérdi tőle a lányka.
- Iboket... ez a neved, igaz? Ne kószálj el, nem biztonságos! - nem hagyja ő sem, hogy szétszóródjanak. Mire a démon húzódozva beleegyez:
- Jó.
- A sötét esték után pár nappal. Az egész erdő tele van velük. Akkor szereztem egy remek gallyat, amiből ez a balta is készült. Van még pár hasonló, ha érdekel. - kacsint egyet Karl. Ó, te jó ég, mi lesz itt. Mina most örül, hogy nem ő szólalt meg.
-Hát még lehet szükségem lesz rá kacsint vissza a tünde. Végül is, játssza a játékot. Ez is lehet egy jó megoldás. -Nem tudnád nekünk megmutatni az erdőt? Vagy legalább elmondani merre keressünk odakint?
- Azért vagyunk itt, hogy elintézzük a büdös zombikat és a hasonlókat. - közli Damien, miközben Mina egyelőre csak örül, hogy Iboket nem akar elkószálni továbbra már.
- Mind ami ott van csak egy rakás fa, kövek meg egy pár elhagyatott erdei kunyhó. Nem sok mindent lehetne rajta látni.
- Bácsi! A kiherélt bácsi azt mondta esztelenség felgyújtani az erdőt, pedig a szellemek nem szeretik, igaz?
A favágó ekkor meghökkenten hőköl hátra. Mina nem is tudja hibáztatni. - Eszednél vagy te kölök. Ekkor istencsapását akarsz te a fejünkre hozni?
- De a szel-lem eltűnt a tűz-től... Ha fél-nek tő-le nem lehet olyat csinál-ni, ami más-nak nem árt csak a szellemek-nek és a többi ronda-ságnak? - kérdezi Suzi.
-Atyám... nem gyújtjuk fel az erdőt! Verjétek ki a fejetekből gyorsan!
Bár nem tudni, mi ez a többes szám, hiszen egyedül a démonnak jutott eszébe. Hogyan térhet valaki vissza az életbe egyáltalán.. így? Ilyen kevés tudással a világról? Vagy csak játssza...
- Milyen bácsi?!... Nos, a szentelt víz nem használ ellenük. Valószínűleg más szentelt dolog sem. A fának viszont a tűz nagyon is árt.  Ellenben ha egyenként megkeressük őket, tudom úgy irányítani a tüzet, hogy az erdőnek ne essen baja.
- Az élőholtaknak lehet bármilyük? - kérdezi Iboket, mire a vörös hajú férfi vállat von.
- Kérdezzétek őket meg. Én csak fával dolgozom.
-Biztos nem akarsz elkísérni minket? - kérdzi Freia. Mina kérdőn néz a férfira. Nos, kacsintgatós?
- Mit akartok ti egyáltalán az erdőben csinálni?
-Nos megkell találnunk a forrását ennek az egésznek.
- Jobban belegondolva...a múltkor mintha füstöt láttam volna az égre felkúszni az erdőből. Talán van ezeknek a dögöknek valami táboruk. - állapítja meg végül Karl egy kis állvakargatás után.
- Meg tud-ja mutat-ni merre? - tér a lényegre Suzi.
- Élőholtak, táborral? Ez... egyre érdekesebb. Mit csinálhatott velük az az éjszaka? - elmélkedik Damien csak úgy a semmibe. Régen hallotta már a saját hangját. Ennyi információ viszont bőven elég kéne, hogy legyen.
- Hát...lehet hogy mégse kéne arrafelé mennetek. Főleg mert...nos...lakik ott egy boszorkány is, pont azon a felén az erdőnek. Az a nő veszélyes. Majdnem engem is száműztek, mert összeszűrtem vele a levet. - feleli egy kezdeti zavar után Karl.
-Hmm és ha nem nekik van táboruk hanem aki irányítja őket? És nem lehet a boszorkány áll az egész mögött?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 4 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.