Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Suzanne Walford és Pruinos: Similis simili gaudet

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Naívnak naív lány Suzi, de annyira se nem vak, se nem buta, hogy ne vegye észre, hogy Symeon ruhája a vállánál véres, és alatta az ujja hegyéről is vér csöpög le.
Ha ez nem is lett volna elég, a szisszenés nyilvánvalóvá tette, hogy fájdalma van, így aggódva lépett még közelebb.
Sután bólint a kijelentésre, miszerint ki kell mosni a ruhát. Nem csak azt. Ahogy látta már néhány sérülése alkalmával és más emberek ellátásánál segédkezve, megpróbálja szabaddá tenni a sebet, hogy lássa mennyire súlyos, illetve mennyire vérzik még. 
Ez eléggé leköti a figyelmét, úgyhogy csak automatikusan válaszolt, miután néhány másodperc fáziskéséssel elérkezett a tudatáig a kérdés.
- Én jól va-gyok. Máskor is talál-koztam ijesztő fér-fiakkal. - mondja, hogy téged is megnyugtasson. Mint ahogy ő is nyugodt. A csillagtalan éjszakán nagyobb borzalmakat látott, nem ijesztette meg ez a helyzet, már csak azért sem mert nem egymaga volt benne.
- Neked is pihen-ni kelle-ne - teszi hozzá, kicsit aggódó tekintettel vizsgálgatva a csúnyának tűnő sebet. - De e-lőbb hoz-ok segít-séget a sebed-hez - mondja, és el is indulna rögtön, hogy megkeresse a fogadósnét, és a segítséget kérje. Hogy amit ott talál az milyen hatást gyakorolna az asszonyra.. na arról nem gondolkodott... A sebesülés fontosabb volt.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
Ahogy a lány tekintete a vállsebemre rögzült, majd közelebb lépve elkezdte a ruhafoszlányokat eltávolítani az útból, néhány kérdés megfogalmazódott bennem. Elsőként, Suzi nem volt annyira naiv mint ahogy azt reméltem; biztosan sokkal több borzalmon esett már túl mint amin egy magakorúnak kellene. Másrészt, miért hagytam hogy egyáltalán hozzáérjen a sebemhez? Semmi se indikálta hogy ért az ellátásukhoz, és lehetett bármennyivel is keményebb mint ahogy kinézett, nem kellene egy ilyenfajta vágást bámulnia.
Harmadrészt, ami talán leginkább helyhez kötött és nem engedte hogy logikusan reagáljak a pillanatban; mit akartam én ettől a lánytól? Honnan jött a gondolat hogy most mindenképp megvédem, miért lettem volna képes eldobnia akár az életem emiatt a kislány miatt akivel csak, talán csak fél órája ha találkoztam?
Természetesen még megvoltak az indokaim pillanatokkal ezelőttről, de üresnek és nevetségesnek hangoztak. Mert egy kislány, és a saját szabályom kötött ahhoz, hogy ne ártsak egynek. Nagyszerű, ez nem kötelez és nem is kötelezett eddig arra hogy megvédjek egyet. Az ártatlansága és kedvessége lenyűgöztek, de ez nem adott ettől még válaszokat. Nagyon rég letettem arról hogy megvacsorázzam.
Akkor meg, miért? Miért vagyok itt, és teszem kockára az életem bármilyen értelmes indok ellenére?
Szinte csak homályos emlékként, vagy egy ködös álomként kúszott elém egy kép egy barna hajú, zöldszemű kislányról, aki végigfut az utcán egy nő felé. Egy elmosódott kép, mint a hőtől szerteszéjjel folyó olajfestmény, egy beteg elme érzelmekkel fűtött vad képzelgése, amit csak egy pillanatra lát meg az ember mielőtt a kép elsötétülne.
Ebbe a képbe belefájdul a fejem, és nem tudom, akkor se tudtam és most meg főleg nem, hogy hol láthattam ezt a valószerű illúziót. Közben Suzi eltűnt, és csak sejtés szerint tudtam hogy mondott valamit arról hogy elmegy segítségért.
Álló helyzetbe tápászkodtam és elindultam az ablak felé, mikor is Parflam elém állt, szétvetett karokkal, mint aki megakar állítani.
- Félre, imp. - mondtam vészjóslóan. Csak akkor szoktam így nevezni amikor nagyon dühös vagyok rá.
- Nem, gazda, most nem futunk el. Megsérültél.
- Félre, Par. - mondtam azonnal engedékenyebben. Nem éreztem magamban az erőt amit percekkel ezelőtt a csatában éreztem, pedig nem sérülhettem meg túlzottan, a vérem se futott ki belőlem hogy ne bírjon mozgásra. Olyan... fáradt voltam.
- Gazda marad.
- Kérlek, Par.
- Marad. - monda utoljára az imp, majd közelebb jött és, az összes lehetséges opció közül, átölelte a lábamat. Reagálni se tudtam, mert ahogy meghallottam a mögöttem a lépteket, már Szuzi szobájában volt, magára húzva az ajtót, feltehetőleg elbújva valahol, vagy már kinn az éjszakában.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Fel sem tűnt neki, hogy Symeon nemhogy nem úgy reagál, ahogy várta, hanem egyáltalán nem reagál arra, hogy a saját tapasztalata alapján kényelmesnél közelebb merészkedett hozzá, és hozzányúlt a ruhájához. Arra koncentrált, hogy a sebről megállapítsa, mennyire súlyos, szükséges-e sürgősen ellátni.
Az sem tűnt fel neki, hogy arra sem válaszolt, amikor jelezte, hogy hoz valakit, aki tud segíteni a seb ellátásában. Segíteni akart, gyorsan.
Nem tartott túlságosan sokáig, hogy a fogadósnét megtalálja. Kissé hadarva, elsőre egész biztosan érthetetlenül mondta mi történt.
-… Megtá-mad-ták… Sé-rült… Segít-teni.. –
– Lassabban aranyoskám. Egy mukkot sem értek. Mi történt? Kit támadtak meg, ki sérült meg? - kérdez is vissza az asszony, megértve, hogy baj történt, igyekezve nyugalmat sugározni a lány felé.
Suzi még tartotta magát, és nagy levegőt véve újra próbálta.
– Sy-meont, aki velem vacso-rázott, a szo-bám előtt két kato-na megtá-madta. Sike-rült legyűr-ni ő-ket, de megsé-rült, és el kell lát-ni a se-bet. – magyarázta lassabban, de már ki is fulladva a feszültségtől.
– Jaj Istenem – sápadt el a nő, megsejtve, mi várja odafent – Várj meg itt egy pillanatra csöppem, tudom én kit kell hívni! – kérte, és el is sietett, hogy szóljon két embernek. Az egyiknek a seb miatt, a másiknak, hogy az áldozatokat segítsen eltávolítani.
Egy perc múlva pedig már vissza is tért egy fiatal, jól láthatóan ereje teljében lévő férfival.
– Gyere aranyoskám, segítsünk a fiatalembernek – intette maga után Suzit, és menet közben folytatta. – Nem lesz itt semmi baj. Már elküldtem az egyik fiúcskát a tiszteletes úrért, amíg megjön, addig is megpróbáljuk elállítani a vérzést. – Suzi nem tudott mást csinálni, csak bólint, és lassan megnyugszik.
Amikor felérnek, bemutatja Symeont, és ha tud, segít a dulakodás nyomainak eltakarításában, ameddig az asszony Symeonnak segít egy elnyűtt lepedőből csinálva rögtönzött tépést.
– Csúnya vágás, csúnya.. – mormolja, míg ha a férfi is engedi, bekötözi a sebet. – – De ne aggódjon a fiatalúr. Holnap megjön a tiszteletes, és rendbeteszi ezt a randa sebet! –
Suzi közben rájön hogy valami, pontosabban valaki hiányzik, és Parflamot kezdi keresni a dulakodás nyomai körül.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
Megfordultam, csak hogy a közben visszaérkezett Suzival, a fogadósnővel és egy férfival nézzek szembe, akivel felismertem az egyik őrt. A szemei körül lévők karikák arról árulkodtak hogy szívesebben lenne ágyban, de valami azt súgta hogy nem kellett felkelteni - mostanában nehezen alszanak még a városban lévők is.
Egy pillanattal később már a földön ültem, körbevéve a hullákkal és a közben munkához látó emberekkel, miközben a vállamat kötötte a korcsmárosnő. Erős kezű asszony volt, és bár folyamatosan beszélt, magát a bemutatkozást rövidre fogta - valószínűleg azonnal munkához akart látni.
Egy kicsit még fejen kívül voltam, de inkább éreztem ezt fáradságnak mint bármi másnak, így nem álltam ellen az ellátásnak. Az őr a hullákat kezdte összeszedni és lecipelni a lépcsőn, miközben Suzi igyekezett segíteni neki. Nem tetszett a dolog, de... ennél traumatizáltabb már biztosan nem lesz.
Sokat bámultam a padlót. A deszkák közé gyorsan belefojt a vér, és szinte láttam a lelki szemeim előtt, ahogy az a vörös egy sötétebb árnyalatát veszik föl. Nem szokott felzaklatni a halál, most se tette igazán, de... mégis, valamitől kellemetlenül és leharcoltnak éreztem magam, és emiatt nagyon ezen járt az eszem.
Egészen addig a pillanatig, amíg szóba nem jött Apácska egy szolgalelkű embere.
- Nagyon kedves... - kezdtem bele, próbálva elnyomni a nemtetszésemet. Nem szívesen néztem volna szembe most egyel, és a jóindulatára se számítottam. Semelyik papéra sem, őszintén. - ... de szerintem nem lesz rá szükség. Egyáltalán nem olyan súlyos ez a sérülés, nem kell feleslegesen... zaklatni a tiszteletes urat. - mondtam, lenyelve a szúró érzést a vállamban. Mindig sikerült a legrosszabbkor felsajdulnia.
Beszéd közben vettem észre, hogy Suzi belefutott néhány, apró lábnyomba. Impléptékű, véres lábnyomokba, amik a szobája felé vezettek. Reméltem hogy felém tekint, hogy így valahogy, néhány fejrázással tudtára adhassam hogy azokat el kéne tüntetni. Mondhattam volna bármit, ennyire emberi macskalábnyomat nem fogadtak volna el igazinak.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Suzi szorgisan segédkezik a takarításban, közben azért fél szemmel figyelve az ellátást is. Szeretne segíteni abban is, de kénytelen-kelletlen belátta, hogy nem elég ügyes és hozzáértő, hogy ott hasznosíthassa magát.
A tiszteletes szó említésére összerándul a gyomra. Odalent nem ütötte meg a fülét, így viszont, hogy Symeon jó kezekben van már, igen. Ha ide egyházi jön, akkor neki nagyon gyorsan tovább kell állnia…
Már-mér fellélegezne, amikor Symeon is el akarja utasítani a segítséget, de nem lesz olyan könnyű a dolog.
– Persze hogy szükség van rá! – csacsog tovább a fogadósasszony. Szerinte éppen elég súlyos ez a sérülés, hogy hozzáértő gyógyítóra legyen szükség a kezelésében.
Közben lassan befejezi a kötözést, sorolva, hogy milyen elképesztően erőszakos világban élünk.
– Igazán büszke lehet magára a fiatal Úr! Nagy bátorságra vall, hogy megvédte ezt a kis ártatlan lánykát… - dicséri meg Symeont lehetőleg olyan hangon, hogy Suzi ne hallja. Nem akarja zavarba hozni a kislányt.
A lánynak is feltűnnek közben a véres lábnyomok, csak a férfival ellentétben ő nem tudja, hogy mihez tartozik, így gyanakodva kezdi vizsgálni, hogy merről jöhetett a valami, és merre mehetett, és ijedten állapítja meg, hogy a szobájában tűnnek el a nyomok.
Csak azért nem sokkant fel, mert közben megakad a szeme Symeonébe, aki valamit szeretne jelezni neki a fejét rázva… Azt hogy nem kell félnie a lábnyomok gazdájától? Nem… nem igazán tűnt úgy, hogy ez lenne a célja… Akkor ne menjen utána? De hát egyébként sem akart…Értetlenül pislog a férfira bővebb magyarázatot várva, tanácstalanul.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
A kislány értetlenül tekintett vissza rám, a gazdasszony legalább olyan makacs volt mint amennyire beszédes, az impem képtelen volt nem összekenni a lábát a hullák vérével, és minden jel arra mutatott hogy egy egyházi "kisméltóság" tart errefelé.
Megérdemeltem, teljességgel megérdemeltem ezt és mindent ami csak várhatott rám - kellett nekem minden jó indok nélkül beleártanom magam ebbe.
Csak szépen sorjában, valahogy kikecmergek ebből is, mint minden alkalommal. Muszáj lesz.
Mivel Suzi rajtam tartotta a szemét nem volt semmi sem veszve; magam mellé böktem a fejemmel, és ha szerencsémre letekintett, akkor láthatta ahogy láthatta hogy az ökölbe szorított kezemmel apró, körkörös mozgásokat csinálok, mint amikor valaki súrol. Reméltem ennyi elég lesz.
- Ugyan-ugyan... bárki megtette volna. - szerénykedtem borzalmasan, miközben bólogattam a végtelen szóáradatra. Tisztában voltam vele hogy előbb fogok csatát nyerni a pap ellen mint ez ellen a szószátyár-szörny ellen, így azelőtt behódoltam mielőtt még véletlenül felmérgesítem valamivel. Ahogy a helyzet állt az érkező tiszteletest sem tudhattam eltéríteni a pályájáról, így mielőbb megkellet pattannom a helyről. Annak ellenére hogy az éjszaka majdnem bizonyos halállal kecsegtetett, az esélyeim mindig jobbak voltak mint egy garantált találkozás egy szentlelkűvel.
Vagy lehet hogy nem. Talán jobban járnék ha folytatnám a színjátékot... nem biztos hogy képzett ellenfelet kapok. Még ha érzékeli is a jelenlétem, talán megoldhatom hogy ne engem gyanúsítson hanem mást...
Valami zaj támadt a szobában. Mintha csak leesett volna valami - semmi egetrengetően hangos, de pont eléggé ahhoz hogy akik itt kint álltak a folyosón azok meghallják.
- Mi volt ez?
- A macskám! Csakis a macskám lehetett! Biztosan megrémült szegény... megyek és megnézem hogyan lehet. - mielőtt még az utamba állhatott volna valaki, gyorsan sűrű mentegőzesésekbe fogtam és elindultam a szobám felé.
- Jössz te is? - kérdeztem meg Suzit befele menet.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
- Ne szerénykedjen. Kincset ér az ilyen férfi, én mondom! - jelenti ki a gazdasszony, közben befejezve a kötözést, és elégedetten szemlélve az eredményt. - Így már kibírja, míg a tiszteletes ideér - bólogat magának.
Közben Suzi követi Symeon tekintetét, és néhány pillanatig nagyokat pislogva igyekszik értelmezni amit mondani szeretne.
Aztán felcsillan a szemében a megértés! Hát persze! Azt akarta mondani, hogy még nem mehet el, mert a padlót is fel kell takarítani!
A szappanos-vizes vödör éppen kéznél van a ronggyal, így aprót bólintva neki is áll, hogy felsúrolja a vérnyomokat. Legközelebb az apró lábnyomok voltak, így azokkal kezdi, és szépen lassan, ha teljesen el nem is tüntet, de egyesével halványra, és felismerhetetlenre mázolja őket a padlón.
A szobájából kiszűrődő hang zökkenti ki ebből a munkából
Kicsit megijed, mert ezekszerint az a valami, ami a lábnyomokat hagyta, még ott van bent...
Aztán nagyot pislog Symeonra... Macskája? Neki van macskája? És ha van, mit keres az ő szobájában?
Mielőtt viszont válaszolhatna a hozzá intézett kérdésre, a gazdasszony megállítja.
- Jaj Istenkém, biztosan megzavarodott a sérüléstől. Fiatalember, az a kisasszony szobája, nem az öné - sápítozik, és karon ragadva a férfit, megpróbálja maga után vonni lefelé. - Jöjjön csak, jöjjön. Máris kap egy pohárka bort, attól jobban lesz - kérleli Suzi meglepett, és értetlen pislogásától kísérve. - Frank és Henk majd megnézik mi történt a kisasszony szobájában, és elhárítják a veszélyt, ha szükséges - néz a takarításban segédkező két fiúra, akik bólintanak is készségesen.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
A nő nem engedett semmiből, és balszerencsémre még a helyzet magaslatán is volt. A legidegesítőbb fajta a világon - és még csak kellemes se volt a szemnek.
Pillanatokkal később már a lépcső előtt találtam magam, szinte csak suhantunk, ahogy az erőtlen testemet taszigálták előre. Jobban mondva, csak vezettek - de elég keveset érzékeltem ebből, és minden apró, biztató löködés is pont felért egy erőteljes taszítással.
Szúrt a karom ahol a kötés ráfeszült, és továbbra is szédültem. Egyszerűen nagyszerű. Csak becsuktam a szemem, koncentrálva arra hogy kiragadjam magam ebből a láthatatlan örvényből, és kitéphessek magam alá egy talpatnyi valóságot, de a próbálkozás csak hányingerrel járt.
A talpam alatt hangosan nyekeregnek a lépcsőfokok, ahogy szinte az összesre rázuhanok.
Nagyon gyorsan összekell szednem magam - fut át a gondolatat a fejemben, az ismerős érzéssel, hogy túl gyakran alakul így mostanában. És soha, soha nem tudom magam időben összeszedni.
Nem mintha a reménytelenség sokat számítana egy reménytelen helyzetben.

***

Parflam az első ösztönének eleget téve bújt el; az első megnyugtató tünő dolog ölelésében. Ez pedig az ágy alá került ruháskosár volt, aminek a lepedő- és mosottrétegei közé fúrta magát az imp. Egészen kicsit mozgolódott csak benne, és az első hangra, amit már a szobából sejtett, teljességgel mozdulatlanná vált, mint egy kőszobor. Ahogy általában.
- Bocsi Kosárka, most itt leszek ideig. Jó illatod van. - igyekezett megnyerni az ügyének a kedves bútordarabot.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Tanácstalanul állt nézve, hogy Symeont a gazdasszony lekíséri, hogy kis borral segítse a gyógyulását, míg a segédkező férfiak a szobájába akartak benyitni...
Ettől megijedt, hiszen ott volt a holmija, és nem akarta, hogy ahhoz hozzányúljanak, és eltűnjön.
- Nem kell! - állt gyorsan az ajtó elé, mielőtt beléptek volna.
A srácok elég fáradtak volta, hogy ne erősködjenek, rövid úton elköszöntek, és visszavonultak a szobájukba.
Suzi pedig óvatosan benyitott a szobájába, nem akarva a macskát megijeszteni, sem azt, hogy ő megijedjen attól, hogy hirtelen nekiugrik.




A gazdasszony közben jószándékkal, folyamatosan csacsogva a világ folytonos veszélyeiről, és a szörnyűségekről és a mai huligán sihederekről hozott bort Symeonnak.
- Ne aggódjon, seperc alatt rendbejön. A jó borocska segít aludni egy jót, és mire felkel itt lesz a tiszteletesúr, hogy teljesen helyrehozza! - magyarázza, igyekezve bíztatni a beteget, kénytelen-kelletlen sürgölődve, hogy hadd pihenjenek a neki segítő cselédlánykák, így nem tud folyamatosan figyelni Symeonra.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
- Köszönöm szépen. - mondtam gondolkodás nélkül, majd elkezdtem szopogatni a boromat. Vörös volt és száraz - ahogy szinte délen mindenhol. A Nordenfluss-Südarden közének vizenyős talaja nagyszerű táptalajt szolgáltatott annak a kesernyés szőlőnek amiből ezt készíteni lehetett. Nos, vagy ez, vagy a Braunspitz sziklásbora, de azt hírhedten csak a helyi bányászok tudták meginni, ez volt a közemberé. De ha már így elkezdtem felsorolni őket, akkor megemlíthetem, hogy bár egy fél évszázad mögöttem volt már, de még nem sikerült egy kortyot sem szereznem a nemesek borából, az eispetzi hamvasból.
Mindenesetre, annyira megkaparta a torkomat hogy kicsit kitisztította a fejemet - pár perc után, persze. A vérveszteség és a spicesség szédülése egyszerre nem fértek meg a fejemben, így azon kívül mentek elintézni az ügyüket egymással.
Felköhögtem.
- Hú, kocsmárosné, kicsit erősnek tetszik az ital. Nem kellett volna a legjobb borát ide adnia nekem... mi ez, aranyvirág? - említettem meg egy fokkal ritkább italt, az egyik vámpírcsaládét, bár azok nem voltak mindenhol népszerűek. Kockáztattam.
Szerencsére egy idő után magamra hagynak a szobámban, és bármifajta cseles szóforgatás feleslegesnek tűnik. De igazán gyengén éreztem magamat. Egy kicsit... muszáj volt pihennem. Csak egy fél órácskát aludni... igen, az több mint elég. Csak egy fél órát...

***

Hangosan feljajgatott az ajtó, és az imp összehúzta magát. Nagyon figyelt hogy levegőt is csak ritkán vegyen, és azt is nyugodtan, visszafogottan. Egy mozdulatot nem tett, nem reszketett, és bár szíve hangosan kalapált, ez nem hallatszott messzebb a saját fülénél. Valószínűleg soha senki nem találta volna meg, akkor se ha keresték volna.
Persze, ha nem hagyta volna a farkát kilógva a rejtekhelyéből, aminek a legvége még az ágy alól is így némileg kikandikált.


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
- Jaj, dehogy is bogárkám! - válaszolt igyekezve vidám lenni a fogadósasszony - Ez egyszerű Heimsrothi vörös. - legyintett
Nemsokára pedig elnézést kért, felajánlotta, hogy elkísér a szobádhoz, majd elvonult, hogy legalább egy keveset aludjon még.


Közben Suzi odafent óvatosan csukta be maga mögött az ajtót. Kémlelt körül, aztán meglátta a kosár alól kilógó farkincát, és halkan odaosont. Kissé félve emelte meg enyhén a kosarat, hogy meglesse, mi az, mielőtt megpróbálja kitessékelni a szobából.
Pár pillanatig elkerekedett szemel nézte... Ismerősnek tűnt a kis figura... Aztán mégjobban elkerekedett a szeme, mert felismerte honnan...
- Par-flam? - pislogott meglepetten, és teljesen leemelte a kosarat.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Pruinos

Pruinos
Arató
Arató
- Kishölgy? - felelt azonnal az ismerős hangra az imp, miközben megfordult. Meglepődött hogy a Kishölgy jött be érte, és nem az egyik Nagybácsi ahogy arra számított - mintha valami ilyesmiről beszélt volna Nagyasszony. Nagy kő esett le a szívéről hogy nem kell meghalnia.
Karjait szélesre tárva ugrott a lány nyakába, akkora lendülettel amekkorára egy ilyen kis lénytől telik.
- Kishölgy! - mondta boldogan. - Kishölgy jól van? - kérdezte szinte azonnal, minek után néhány hosszabb pillanatig (vagy percig?) megállás nélkül ölelgette Suzit. Minek után ezen a kérdésen is túl esett - és még ölelgette valameddig - vetette fel az újabb, talán fontosabb kérdést. - Gazda hol van?


_________________
Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermek arccal, felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat.


~ Leander: A gyermek énbennem

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.