Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 61

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 96

[Frakcióküldetés] What future brings...

Csüt. Júl. 04, 2019 2:02 pm by Serene Nightbough

Kedves tündék!
A visszajelzések alapján készen álltok, hogy eldöntsétek, milyen jövő vár …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Laetitia és Gerard]Country road, take me home

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Nem gondolta volna, hogy egyszer ez a pillanat is eljön. Hogy olyat fognak kérdezni tőle, amire ő maga sem tud válaszolni. Nem azért, mert fogalma sem volna róla. Pusztán azért, mert még senki sem volt, akivel ez történt volna.
- A sötét tündék is eléggé maguknak való nép. Elzárkózva éltek, egy veszélyes, sűrű erdőben, ráadásul éjszaka voltak éberek. És is csak azért kerültem kapcsolatba a népükkel, mert annak idején elszegődtem a Köderdőbe. Nem mondott semmit a hold tana más fajokról. Az csak velük foglalkozott. Minden mást idegennek tekintett, és ennyiben állapodott meg. Bár...azt hiszem van egyfajta testvéri együttérzés bennük. Ez a tieidre is vonatkozik. Elvégre mind ugyanannak az átoknak vagyunk az áldozatai. - vonta meg a vállát mosolyogva - A sötét tündék megtanultak ezzel együtt élni. Sikerült magukkal megbékélniük. Azt hiszem ez inspirált annyira engem is.

Felhasználó profiljának megtekintése
Igyekeztem nem kioktatónak venni a hangnemet, amit megütött velem szemben. Ha vámpír lett volna már letérdeltettem volna a lábam elé, ám számolnom kellett azzal, hogy hiába tűnt még nálam is fiatalabbnak, mégiscsak egy ötven éves démon volt. Az ő korában el kellett néznem az atyáskodó hangnemet. A vámpírokat sokat okítják az átokról gyerekként. Tudnunk kell, mik vagyunk, honnan jöttünk és merre tartunk. Talán sokkalta többet mesélnek nekünk az ötven sötét évről mint az embereknek, és bizonyára többet, mint a démonoknak, hiszen Gerard herceg éppen az imént mondta, hogy nem élnek közösségeben.
- Amit mond, pontatlan. Noha az Átok egyszerre csapott le mindenkire, ahogy mesélik, nem beszélhetünk csupán egyetlen egy varázslatról. A Nachtrabenek mióta léteznek az átok természetét kutatják, és én nem tartozom közéjük, így amit mondok csupán logikus következtetés. A vámpírokat a belső késztetésük vérivásra sarkallja és agresszióra, a démonokat a saját bűnük hajszolására, ez hasonlóság, ám mi nem léphetnénk a napfényre, míg a démonok igen. A sötét tündék… Közös volt bennük és bennünk, hogy ők sem léphettek a napfényre, ugyanakkor a korai feljegyzések alapján sosem voltak vérivók. Nem tudjuk pontosan ők mivel táplálták a mágiájukat akkor, valami féle energia lehet, de a természetét nem ismerjük. És nekünk vámpíroknak irreleváns is. Ez alapján viszont úgy gondoljuk, hogy ez nem egyetlen átok, hanem több. Abban sincs igaza, hogy a sötét tündék megbékéltek az átkukkal. Nem békét kötöttek vele, hanem valamilyen módon legyőzték azt, hiszen nem árt már nekik a fény, és nem kényszeríti semmi őket, hogy elvegyék másoktól… nos azt a valamit, amivel korábbal táplálkoztak.
Lehetséges volt, hogy pont a holdhitre térés volt a kulcs. Hiszen a Haragvó Isten sújtott minket az átokkal, így ha valamilyen módon utat találtak hozzá, akkor talán az átok is enyhült… Ugyanakkor a holdvallás egyáltalán nem a keresztények istenének vallása volt. Rejtőzött itt valamilyen titok, amit egyelőre nem látott senki. Ki tudja hány Nachtraben lett tudásdémon ennek a titoknak a kutatása közben?
- Ön érez valami változást? Olyasmire gondolok, hogy könnyebben uralkodik a késztetésen ami a bűnére hajtja, vagy érzi az a folyamatos törődő jelenlétet… Amikor gyógyított, láttam a… azt hiszem a varázslatot. Ez nekem is újdonság de a lényeg, hogy biztos voltam benne, hogy képes lennék lemásolni, pedig én nem követem a Holdat. - nem láttam értelmét visszatartani tőle ezt az információt. A Csillagtalan Éjszaka óta felerősödtek a mágikus képességeim, olyasmikre lettem képes, amikre korábban soha, szinte ösztönösen, pedig sosem mutatam különösebb affinitást az erősebb mágiák irányába.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard arcára egy meglepett, kissé talán rémült. A hold és az átok. Két sötéten fénylő hatalmas hullám, melyek ott pulzáltak benne. Jól emlékezett arra a látomásra, amit először kapott a Holdtól. Azóta is folyton visszatér, amikor úgy dönt, meditálásba kezd.
A démon egy üres térben találja magát, amikor a lelke elhagyja a testét, hogy a Hold tanácsát kérje segítségül. Az üres térnek szilárd a padlója, döngölt föld némi fűvel, akárcsak egy leharcolt országút a tágas mező közepén. Este van mindig, s bár tiszta az ég, nincs egy csillag, hold, fáklyafény, vagy bármi egyéb a közelben. Az egyetlen fényforrás Gerard maga, aki ott áll a mező közepén egy helyben. Ahogy körbenéz, s fénylő aurája megvilágítja a környéket, alakokat lát. Embereket. Ott állnak körülötte. Körbeállják, mintha csak egy tábortűz lenne. Midnannyiuk régi, kopott, ámde tiszta harci ruházatvan áll ott, fegyverekkel az oldalukon, egyfelé nézve, Gerardot bámulva. Jól ismerte mindannyiukat. Ők voltak mindazok, akikkel eddigi útja során végzett. Azonban nem az ellenségei voltak. Azok álltak ott előtte, akik vállt vállnak vetve harcotak vele, de végül vele ellentétben elestek. Azok, akik ugyanúgy egy jobb világról álmodoztak, de Gerard azokat összetörte. Azok, akikkel szembekerült, holott közös célokon osztoztak. És végezetül azok, akik hittek benne, de áldozatul estek mesterkedésének. Mind ott álltak, komoly, ámde zavarodott fejjel, némaságukkal egyre csak azt kérdezve, "Volt-e értelme meghalnom?". Gerard jól tudta, erre a kérdésre képtelen felelni. Képtelen lesz mindaddig, amíg ennek a hatalomnak, melyet az ő életük árán szerzett meg nem találja a helyét. A helyet, mely után büszkén jelentheti ki, ez az erő az övé. Addig viszont nem fognak tágítani mellőle, míg a választ a kérdésükre meg nem adta...
A démon hosszas szünetet tartott a beszélgetésben, ahogy régi látomása felelevenedett. El is felejtette egy pillanatra, mi volt a kérdés. Lihegett egy nagyot, hogy kitisztítsa a fejét, mintha csak egy nagy levegőt venne. A hideg, hajnali szél hordta levegő ugyan hűvös volt, s általában kis kortyokban szívta magába az ember, de a hideg a mellkasának most józanítóslag hatott.
- Igen, érzek. - felelte komor határozottsággal - Ám nem könnyebbséget. Nehézséget, terhet. - mondta erős hangsúllyal - Ugyanis a hold arra ösztökél, nézzek szembe a késztetéssel. Nem tagadhatom meg, azonban nem használhatom kifogásként arra, hogy bármit megtehetek. A Hold azonban csak az utat mutatja meg, végigjárni rajta viszont egymagad kell. A Hold nem pátyolgat, nem kényesztet el. S emiatt kevéllyé, önteltté sem tesz. Mértékletességre és szerénységre tanít...ezeket a tanokat még nekem sem sikerült magamévá tegyem. Általában víziókkal és látomásokkal üzen nekem, amikor szertartást végzek. Arra sarkal, találjam meg az átok helyét a világban, hogy mikor adhatom át neki magam, s mikor tartsam vissza. Ez... - tartott egy rövid, sóhajtással megtöltött szünetet - ...nehéz feladat. Olyannyira, hogy még nem sikerült eljutnom odáig. Azonban maradok ezen az úton. Mert a helyes utat választottam a könnyű helyett.

Felhasználó profiljának megtekintése
Nem szerettem az álmokat, sem a látomásokat, sem a hallucinációkat. Absztrakt kivetülései voltak a tudatalattinak, egy önálló szimbólumrendszer, amely bár megfejthető volt, sokkal több tanulmányozást igényelt volna. Ráadásul roppant könnyű volt őket félreértelmezni is. Egy vallásos élménynél azonban, mint amelyet Gerard herceg is átélt, a lényeg az volt, hogy ő mit vett ki belőle, ő hogyan értelmezte. Valamiért nehezen hittem el, hogy Holdanya valódi entitás volt, mert nem láttam olyan nyílt megjelenését soha, mint a Haragvó Istennek. Ugyanakkor miért ne létezhetett volna? Talán tényleg ő meg a másik két holdisten adta a sötét tündék erejét, és segítettek abban, hogy az átok visszahúzódjon. Jobban belegondolva még szimpatizáltam is vele. Egy istennővel talán jobban kijöttem volna, mint a kereszténylek atya-fiú-szentlélek egyértelműen férfi triójával. Már tudtam, mit fogok mondani Aurának, ha esetleg legközelebb provokálni akartam volna.
- Miből tudja, hogy ez az üzenet? Ne értsen félre, beleillik a rendszerbe ez a konklúzió, tekintve, hogy a sötét tündék is legyőzték valahogyan az átkukat, de kíváncsi vagyok a konkrétumokra. Mióta holdpap? Sosem próbált megtéríteni más démonokat? - kérdések kiapadhatatlan forrása voltam. Noha nem pont azt kaptam, mint amire a beszélgetés elején számítottam, egy démon pap önmagában is elegendően érdekes volt. Nem reprezentatív minta, de kedveltem az egzotikumokat is.
Kirázott a hideg. Hirtelen nagyon hűvösnek éreztem a levegőt, de inkább mintha belülről fáztam volna.
Ez nem jó… nagyon nem jó…
Bizonyára sápadt is lehettem, noha ez nem látszott az alabástrom bőrön, néhány perc, vagy talán egy óra múlva már számítani lehetett a láz okozta pírre. Szerettem volna megkérni Gerardot, hogy imádkozzon a holdjához, hogy közel legyünk a Neulander toronyhoz, de nem hittem, hogy az egyszerűen odatelepotált volna minket.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Nem lepődött meg, hogy Letitia ezt kérdezte tőle. A sötét tündék életmódja merő homály volt a többi nép számára, amikor az ember a papokat említi, mindenkinek a nappal fényének papjai jutnak eszébe. Azok, akik számára nincsenek talányok, minden kérdés meg van válaszolva, nem kell semmi erőfeszítést tenniük, hogy mások fölé kerekedjenek. A holdpapok nem ilyenek voltak. Mert ha ilyenek lennének, a Hold elfordulna tőlük.
- Az a sötét tünde gyermek, akit gyerekkorában elkényeztettek, széltől is óvtak, halálos ítéletet kapott a családjától. Mert utána képtelen volt túlélni a néhai Köderdő viszontagságait. A holdpapok tanai is pontosan ilyenek. Nem az üzeneted kapod meg, ha imádkozol. Csupán a hozzá vezető utat. De a látomás értelmét neked kell meglelned. A Hold egy szigorú szülő. Ezzel erősíti meg mind az elmédet, mind pedig a hitedet.
Gyorsan elkezdett magában számolni. Rég volt már, hogy utoljára holdszentélyt látott. De sosem felejtette el azt a varázslatos napot, amikor ismét elindult az ismeretlen felé.
- Lassan egy éve. De azóta sok minden történt. Nem sokra rá eltűnt a föld színéről az egész Köderdő. Utána pedig hosszú ideig a Veroniai Királyság sorai közt szolgáltam álnéven. Akkoriban keveset volt időm foglalkozni a hold tanaival. De sose feledtem, amit az erdő eltűnésekor megfogadtam. Hogy egy nap a démonok vigyázójává teszem a Holdat, s megépítem a saját szentélyemet. Egy olyan szentélyt, ami a démonokat nem fogadja ismeretlenként. - jelentette ki nagy hévvel, ahogy összeszorított ököllel a levegőbe bokszolt.

Felhasználó profiljának megtekintése
Újra kénytelen voltam megállapítani magamban, hogy a vallások nem nekem valók. Megértettem, hogy a sötét tündéknél miért szükséges a túlélsre nevelni a gyermekeket, ahogy hallottam a néhai Köderdő lápjai nem voltak veszélytelenek, ám nem tudtam elképzelni, hogy én valaha hasonlóképp bánjak majd a leendő gyermekeimmel. Kényelemben és jólétben nevelkedtem, és az utódaimnak sem akartam egyebet ennél. Más volt a szükség, és egészen más az, hogyha valak vallásos meggyőződésből tagadta meg a boldog és felhőtlen gyermekkort a porontyaitól, mert fél, hogy egy felsőbb hatalom elfordulna tőle.
- Érdekelne, hogy én mit látnék. - jegyeztem meg. Az volt az elméletem, hogy a szertartások képek formájában szabadítottak fel valamit a tudatalattiban, akárcsak ha éberen álmodtak volna, vagy valamiféle pszichedelikumot fogyasztanak. Ebben az esetben az útmutatás viszont nem egy istenségtől érkezik, hanem az egyéntől magától, és ugyanúgy az egyénen múlik, hogy hogyan értelmezi azt. - Mi a biztosíték arra, hogy nem úgy értelmezi a látomását, hogy az önmaga számára a legkedvezőbb képet mutassa? Ahogya mondás is tartja "minden szentnek maga felé hajlik a keze", és a szavai alapján ezekbe a látomásokba később azt magyaráz bele a pap amit csak akar. - igyekeztem nem támadón fogalmazni, és arra is ügyeltem, hogy a hangom végig tárgyilagos maradjon. Nem kritizálni akartam a vallását, hanem megérteni a gondolkodás módját, ám nagyon nehéz volt elvonatkoztatni a saját véleményemtől. Ezt még többet kellett gyakorolnom. A történetének második felében azonban egy dolog komolyan megütötte a fülemet, így elképdve bámultam rá a démonhercegre.
- A Veroniai Királyság seregében? Fent északon? - meg sem próbáltam leplezni a döbbenetemet. - Mi visz rá egy démont, hogy Hellenburg helyett Északot és közvetve az Egyházat szolgálja?


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard kissé zavarba jőve vakarta meg a tarkóját. Először nem értette, min akadt ki ennyi látványosan szegény lány. De aztán ahogy alaposabban belegondolt rájött, hogy ez valószínűleg. Nosztalgikus tekintettel emlékezett vissza a rengeteg kaszárnyában töltött napra. Emlékezett a véres csatákra, a kopár, kihalt földekre, amiket maguk mögött hagytak, vagy éppen ők tettek azzá. De emlékezett a sok-sok örömteli pillanatra is, amit az ottani bajtársaival élt át. Még azokra is jól emlékezett, akiket ott ismert csak meg, s soha többé nem látta őket. Jót nevetett, amikor eszébe jutott, az egyiküknek még menyasszonyt is segített keresni. A kis köpönyegforgató közlegény később le is szerelt. Volt egy jó barátja a tisztek, az intézte el neki, hogy ottmaradhasson a kis faluban. De Gerard nem hibáztatta. Igazán szemrevaló lányt választott magának. Kicsikét elszomorodott, amikor belegondolt, ha tudták volna róla, hogy démon, ezek az emlékek egész biztos nem léteznének.
- A Nordenfluss-tól északra lakom. Nem akartam elköltözni. A helyzet az, akkoriban kutakodni akartam. Azt pedig sokkal egyszerűbb volt katonaként. Azért is vonultam be önként. Nem volt neki különösebbe fontos oka. Egyszerűen csak kézenfekvő volt, nagyon sok szempontból.
Vett egy nagy levegőt, s sóhajtott egyet.
- De egyáltalán nem bántam meg. Sok jó embert ismertem meg ott. Sok boldog pillanatot szereztem, és rengeteget láttam. És persze rengeteget tanultam. Becsmérelheti a démon a királyságot, s annak egyházát, de a hadtudományuk magasan a miénk felett van. Ha nem veszi sértésnek, még az Éjféli Tanácsot is felülmúlja. Különben is, miért akartam volna Hellenburgot szolgálni? - a kérdésnek az utolsó része valahogy különösen idegesítette. Mintha Letitia azt feltételezte volna róla, hogy egy haszonleső, aljas démon, aki azt nézi melyik királyságból tudna a legtöbbet profitálni és annak az oldalára áll. Mintha nem lenne más oka annak, hogy valaki katona.

Felhasználó profiljának megtekintése
Próbáltam összerakni a démon szavait, és a hátterüket az apró információmorzsákból de ez… Túl egyszerűnek tűnt. Nem akart elköltözni, fejlettebb a haditudományuk tehát evidens, hogy melléjük áll. Mondják a tudásdémonokról, hogy nincsenek érzéseik, a hideg logika és a minél több tudás vezényli őket, de eddig Gerardon valahogy nem ezt láttam. Egészen emberinek látszott eddig a pillanatig, amikor végülis kiütött a valódi énje. Másképp legalábbis nem tudtam értékelni a hallottakat. Szerencsére az utolsó kérdésére könnyedén tudtam válaszolni.
- Semmi oka nincs, hogy Hellenburgot szolgálja. Arra viszont volna, hogy miért ne északot. Hiszen ha valahogy győzedelmeskednének, akkor az ön fajtája újra üldöztetések áldozata lesz, ha megérzik magáról, hogy démon máglyára kerül, és nincs több kutatás. - vontam vállat. - Akkor már inkább Hellenburg most, mint az inkvizitorok tüze a háború után. De ön is biztosan belegondolt a fajtája későbbi sorsába. Vagy elhitte, hogy azért, mert az Egyház állítólag démonokat telepít le egy faluba és befogadja őket, majd valóban minden másképp lesz? Az egy robbanni készülő puskaporos hordó, ami csak a szikrára vár.
Igen, tudtam erről a helyzetről, és reméltem, hogy meg tudom lepni vele. De ha ebben reménykedett, még az sem illett bele a képbe, hisz nem lehetett olyan naív, hogy nem látta… Vagy talán azt hitte, hogy ő egyedül megúszhatja. Gerardot talán nem is érdekelték a fajtársai, hisz mondta, hogy nem élnek társadalomban, ha pedig elrejtőzik és csendben, jó tudásdémonként olvasgat őt talán békénhagyják. Lehet, hogy igaza is lesz, egy ideig, de örökké nem. Hellenburg felszínes toleranciája legalább kitolta ezt az időt, ha pedig valaha valódi változás lesz - amiben nem hittem - akkor ott elkezdődhetett.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Alaposan elgondolkodott, elsőre nem értette, mire gondolt Letitia. Hiszen szó sem volt arról, hogy a Veroniai Királyságot szolgálta volna. Egyszerűen csak ott volt. Egészen biztos volt benne, hogy tehetett volna többet az emberek királyságáért. Aztán eszébe jutott ezt meg sem említette. Számára egyértelmű volt. Rengeteg olyan harcost látott már, aki nem tiszta szívből küzdött azért az ügyért, ami mögé beállították. Az ilyenek mindig sokkal, de sokkal gyengébbek azoknál, akik életüket és vérüket ajánlották fel egy eszmének. Talán az egyház ezért is olyan félelmetes ellenfél. A hitnek óriási ereje van.
- Áh, velem nem mentek sokra. - lépett egyet előre Gerard, ahogy megpördült a tengelye körül és egy víziót idézett meg maga köré.
Az ábrándkép megváltoztatta a ruháját és megjelenését. A köpenyt egy szűk, kissé kopott ing és nadrág váltotta fel, melyet egy egyenruha, valamint a hírhedt jotün páncél fedett. Egy ártatlan mozdulattal pördült meg a tengelye körül, miközben a kezében egy puska jelent meg, amit a vállát megtámasztva tisztelgett. A haja kissé megrövidült, s lófarokba kötve lógott a háta mögött, hogy még véletlenül se legyen útban. Így nézett ki annak idején Gerard, amikor még a seregbe szolgált.
- Ez voltam én, mikor még szolgáltam. Jeremias G. Klebersen. Egy szerény lakatos, önjelölt zeneművész és persze korrekt lövész. Bár igazság szerint az erőltetett menetet is nehezen álltam. Megkockáztatom bárki más vonult volna be a faluból, hogy teljesítse a kvótát, hasznosabb bajtársa lett volna a királyságnak.

Felhasználó profiljának megtekintése
Ügyes varázslat volt, amit Gerard megidézett. Szinte már mesteri képi illúzió, amivel kivetíthette a gondolatait, ennek pedig mindenképpen elismeréssel kellett adóznom. Ugyanakkor amit mondott csupán a kérdés elkerülése volt. Minden férfit besoroztak, aki képes volt megemelni a fegyvert még, és ha eggyel több katonna lőtt a déliek egyesített erőire, akkor már megérte.
- Ezzel próbálja elaltatni a lelkiismeretét? Hogy mivel egy gyenge és esendő fiú szerepében tetszelgett, akkor már nem is számított és nem segítette hozzá a győzelemhez azokat, akik a fajtáját írtják? - csalódottan csóváltam a meg a fejem. Eddig azt hittem a tudásdémonok okosak. Viszont a helyzet az volt, hogy nekem ehhez tulajdonképpen nem volt semmi közöm. Vámpír voltam, nem pedig démon.
- Akárhogy is, nekünk voltaképpen mindegy ki nyeri meg a háborút. Csak az változik majd, hogy kik ellen kell megvívnunk a magunkét és hogy ez a pillanat hamarabb jön majd el, vagy később. - vontam végül vállat.
Ha én leszek a vámpírok királynője, és te fogod vezetni az egyházadat, akkor majd békét kötünk…
Elhessegettem a gondolatot. Csak egy borgőzös este cukorszirupos álma volt, de a valóság ennél mindig sokkalta kegyetlenebb.
Megszédültem, de igyekeztem visszanyerni az egyensúlyomat. Az égen fekete sziluettet láttam, majd amikor összeszedtem magam annyira, hogy képes legyek ismét fókuszálni, megkönnyebbültem ismertem fel a vámpírtornyok jellegzete alakját. Neulandernek kellett lennie. Biztos voltam benne.
- Nézze! Mindjárt ott vagyunk… már mindjárt… - suttogtam erőtlenül.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard ravaszul elmosolyodott. Megállt hát, majd kicsit közelebb ment,s  hátrafelé kezdett el sétálni, hogy rendesen, Letitiával szemben állva tudjon neki magyarázni.
- Biztos benne? Mert szerintem hatalmasat téved. - emelte fel az ujját mosolyogva, akár egy lelkes, vidám kedvű dalnok, aki egy tanulságos mesét ad elő. Jobban belegondolva ő is éppen ebben a szerepben készül tetszelegni - Egykoron én is így gondoltam, de aztán történt velem egy érdekes dolog.
Megállt egy pillanatra, hogy pontosan felidézhesse, mik is történtek azon a napot. Azt a napot akkor sem felejtené el soha, ha mágiával kényszerítenék rá. Azon a napon történt, hogy Veronia lángba borult. Azon a napon jelent meg Isten Bírája. És talán ha Gerard akkor ott tudta volna azt, amit most, nem így történt volna.
- Volt annak idején  egy harcos, akivel egy oldalon álltunk. Ám nem kedvtelésből. Ő pusztán csak egy bérelt kard volt. Ahogyan ismertem, egy eltökélt bérelt kard, hideg és szívtelen. És mégis remekül álltuk a helyünket. Nem csoda, hiszen képzett volt. Ám egyszer eljött a pillanat, ami igazán számított, ami a csata kimenetelében változást hozott. S akkor, bármiféle előjel nélkül ellenem fordult, s azzal a mérleget ellenem fordította. Elég egyszerű oka volt neki: régi jó ismerőse és barátja volt az ellenségem. Határozottan biztos vagyok benne, minden addigi problémát egymagam is tudtam volna hárítani. Azonban ott, abban az egy pillanatban szükségem lett volna rá. - tartott egy rövid kis szünetet, időt adva Letitiának, hogy feldolgozza a hallottakat.
Közben ő maga is észrevette a horizonton kirajzolódó tornyot. Elégedetten bólintott egyet a lány szavaira, aztán lezárta a kis meséjét.
- Számokkal és tényekkel gondolkoztam azon a napon én is. Rideg tényekkel. Ez is egy érdekes történet, nem gondolja? Ha valamit megtanultam, az az, hogy ne becsüljem alá mások hitét. Mert végső soron, nem az számított, hányan rántottak kardot az ügyért, hanem az, hányan adták szívüket az ügyért. Mert azon a napon, ami számított, ha bárki más lett volna ott a faluból... - ismételte el magát a drámai hangulat kedvéért - ...jobban jártam volna.

Felhasználó profiljának megtekintése
Kellett némi idő, mire felfogtam a démon történetét így voltaképpen hálás voltam a drámai hatásszünetekért. Valahogy nem forogtak úgy az agytekervényeim, mint szoktak, de a végére ráébredtem, hogy azért, mert a történetnek nem volt se füle se farka. Kellett némi feldolgozási idő, hogy kihámozzam a lényeget, és hogy én miben tévedtem. Végső soron arra jutottam, hogy semmiben.
- Eltekintek attól, hogy ködősít, mert még így is képes volt kihámozni a történetet. Tehát adott egy zsoldos, akit felbéreltek, hogy segítse magát. Volt a zsoldosnak egy barátja, aki elkötelezte magát egy ügy mellett. Majd, amikor egymással szembe kerültek a zsoldos elárulta önt, és a barátja mellé állt. Ha csak a tiszta tényeket nézzük így volt, igaz? - néztem rá kérdőn, majd amikor megerősítette a kis összefoglalómat megköszörültem a torkomat.
- Azt hiszi, hogy itt abban volt az erő, hogy az ellensége elkötelezte magát a saját ügye mellett még a zsoldosa nem. Pedig csak barátok voltak. Az embernek a szerettei mindig fontosabbak lesznek mint bármilyen ügy. Bármilyen magasztos az eszme, ha valaki a barátjával vagy rokonával kerül szembe a csatatéren, nem fogja bántani, vagy adott esetben árulást is elkövet, ahogy a maga zsoldosa. Mert ilyen a természetünk és azt mondom ez nem baj.Ettől vagyunk igaziak.
Majd amikor befejeztem végül szélesen elvigyorodtam.
- Tehát nem tévedtem semmiben sem, csak maga vagy hazudik önmagának vagy szándékosan nem látja a lényeget. Mindezek ellenére köszönöm, jól esik a lelkemnek, hogy okosabbnak érezthetem magam egy tudásdémonnál.
Kifejezetten rossz hangulatom volt az éjszaka miatt. Gyengének éreztem magam, elesettnek és esendőnek, de úgy tűnik a hiúságom legyezgetése erőt adott, még akkor is ha egy tökéletesen értelmetlen szópárbajba keveredtem ezáltal.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Meglepetten nézett előre. Nem rémült meg, nem is igazán taglózta le, amit Letitia mondott, inkább csak nem számított rá. A lányhoz hasonlóan neki is alaposan el kellett gondolkoznia azon, amit mondott. Nem várt a Rotmantel kisasszonytól bármiféle érvet, támadást, kritikát, vagy hasonlót. Csak arra számított, hogy a véleményét fogja tőle kérdni.
Különös izgalom járta át Gerardot. Olyan, amit már egy jó ideje nem érzett. Ott visszhangoztak a lány szavai a fejében, nem hagyva neki egy perc nyugtot sem. Mert be akarta bizonyítani, neki volt igaza. És most, hogy a lány szinte a szemébe mondta, ostoba, jobban mint valaha.
A démon mélyre nyúlt az emlékeiben. Már ki tudta olvasni a lány szavaiból, hogy nem szabad félvállról vennie őt, ha érvekről van szó. Lia örömmel segített neki letörni a nemrég megismert vámpír úrihölgy szarvát, vagy jelen esetben inkább talán fogát, odaadva Gerardnak minden emléket, ismeretet, amit birtokolt. Gerard arcáról eltűnt a vigyor, csupán csak egy melankolikus félmosoly maradt ott a helyén, ahogy odasétált Letitia mellé, majd egy karnyújtással felajánlotta, hogy a vállával támaszt nyújtson. Most arra volt szüksége, hogy az ő szavaira figyeljen. Nem volna igazságos, ha a gyengesége miatt ne tudna megfelelően válaszolni Gerard gondolataira. A démon aztán jó nagy levegőt vett. Most egy hosszabb beszédre készült. Egy jól összerakott beszédre, nem holmi csevegésre.
- Mindenek előtt ami a ködösítést illeti, valóban szándékos volt. Az említett csata érintette az önök több családját is, nem akartam az említésével akarva-akaratlanul indulatokat gerjeszteni. Biztosíthatom, minden számunkra lényeges elemet elmondtam. - emelte fel ismét az ujját, hogy ezzel nyomatékosítsa az állítását.
Gerard és Lia egyesült erővel rakták össze a következő mondataikat. Kicsit másmilyen is volt tőle a démon beszéde. Sokkal komolyabb volt, kissé talán komor és csalódott. A vámpír lány szavai ugyanis a valóságot tükrözték. Gerard valóban nem holmi magasztos eszmék miatt veszített azon a napon.
- Valóban minden igaz, amit mondott. Azt a csatát azért vesztettem el, mert nem számoltam vele, hogy pont egy barát az, aki ellenünk vonul. A saját hibám következménye volt a vereség. Azonban ez korántsem cáfolja az állításomat, miszerint annak ellenére, hogy a Veroniai Királyság seregében szolgáltam a lelkiismeretem tiszta, s egyáltalán nem azért, mert magamnak hazudok.
Persze a barátság meg a családi kötelék sem olyan szoros, mint azt az ember elsőre gondolná. Gerard is látta már, hogy a háború akár családokat, szerelmes párokat, hosszú barátságokat is ketté tud könnyedén szakítani. Így volt ez már a Nagy Harag Éve óta. Azonban ez most nem lényeges, így nem is tette szóvá.
- Nem kell barátságnak nevezni azt az erőt, ami azon a napon dolgozott. Ezer más névvel illetik: szerelem, igazság, álom, hit, hatalom, hűség. Tegyünk egy vitéz hazafi tündét ugyanebbe a helyzetbe, aki ellen vonult volna fel egy testvére. Tegyünk egy tiszta szívű keresztes lovagot, aki szembe találná magát egyházával. Vagy akár egy büszke vámpír urat, aki családja ellen próbáltak volna uszítani. Mindenkiben ott él valami, ami mozgásra bírja, ami tettekre sarkallja, amiért hajlandó kockázatot vállalni. Akiben nincs, az is titkon vágyik rá, keresi. Mert mindenkinek kell valami, ami meg tudja részegíteni. - mosolyodott el ismét - Ez alól én sem vagyok kivétel.
Kicsit hosszabb lett a beszéde, mint elsőre gondolta. Ám ezúttal nem akart tömören felelni. Ez már csak amolyan időt elütő, lényegtelen trécselés volt, hanem komoly eszmefuttatás két vitapartner közt. Érvét éppen ezért egy egyszerű állítással zárta.
- Amire utalni akartam az az, hogy még ha az ellenségemért is harcolok, egy fontos pillanatban, ami igazán számít, egész biztos úgy teszek én is, mint az említett zsoldos. Pontosan azért, mert fontosabb dolog is létezik számomra, mint az egyenruha, amit magamra öltöttem.

Felhasználó profiljának megtekintése
Nem hittem volna, hogy sikerül zöld ágra vergődnünk, de úgy tűnik a démonherceg végre összeszedte magát és képes volt viszonylag értelmes és koherens módon megfogalmazniaa véleményét. Ezen a ponton nem tudtam eldönteni, hogy az én felfogásbeli képességeim hanyatlottak a kezdődő kórság miatt, vagy ő bonyolította annyira túl a lényeget, amely félreértésekhez vezetett. Inkább talán az utóbbi. Még most sem volt egészen letisztult a beszéde, és számtalanszor rettentő filozofikusan körbejárta a problémát, ám annak végtére lett értelme is.
- Összességében tehát ki tudunk egyezni abban, hogy a személyes kapcsolatok felülírják a munkát és az elköteleződést a magasztos célok mellett, amik vajmi keveset befolyásolnak az egyén életén. Ha azt mondja, hogy hiába szolgálja a Veroniai királyságot… illetve annak északi maradékát, ha egy démontársával kerülne szembe ellenük fordulna, úgy el tudom fogadni az érveit. Azt a véleményemet továbbra is tartom, hogy hosszútávon ezzel árt a saját fajtájának, de ez valóban pontosan ugyanolyan személytelen absztrakt érv, mint harcolni egy olyan teljesen értelmetlen és nevetséges háborúban, mint ami húsz éve szétszakítja ezt a földet. - foglaltam össze végül. Valójában pont ez volt a szerencsénk, ez az egyetlen dolog tudta még megmenteni a lelkünk, hogy akikkel jó barátságot kötöttünk azokkal öszsetartottunk, mindegy volt királyok, pápák és egyéb hatalmasságok parancsai. Létezett olyan pap, akit nem tudtam volna bántani akkor sem, ha a tulajdon atyám utasít rá. Ezeket a személyes párhuzamokat azonban nem kötöttem a démon orrára.
A fák között a távolban feltűnt a Neulander torony karcsú alakja. Megkönnyebbüléssel fogadtam a komor torony sötét látványát, ami még mérföldekre árnyékot vetett a véráztatta földeken. Tudtam, ha közelebb megyek, már bármikor belefuthatok a járőrcsapatokba, akik a fosztogató élőholtak és még annál is groteszkebb rettentő teremtményektől igyekeznek óvni a várost és a rengeteg embert, akik a falaink mögött kerestek menedéket.
- Itt volnánk. Hosszabb sétára számítottam. Bekísér? A toronyban adnak ételt, bár a fejadag már nem túl nagy, meleg ruhát, és pihenhet is. - ajánlottam fel egészen udvariasan.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Kissé szomorúan nézett végig a vámpírtorony magasztos alakján. Szerette volna folytatni a beszélgetést. Még bőven lett volna mit mondania, de tudta, elérkezett a búcsú ideje. Aligha maradhatott volna tovább mellette.
- Megtisztelő lenne, de el kell utasítanom. A Neulander-család több tagjával is haragos viszonyban vagyok és nem tudom mekkora befolyással rendelkeznek a családon belül. - az pedig ha netán az egyikük felismerné, tragikus vég lenne számára - Azonban rendkívül élvezetes volt az út. Rövid, ám tartalmas. Örömmel töltene el, ha később folytathatnánk, ahol abbahagytuk. Legyen akár egy levél, vagy egy találkozó formájában.
A hangján tisztán érződött, hogy a megszokottnál sokkal udvarisabb és óvatosabb. Nem szeretne arról beszélni, pontosan miért is romlott meg a kapcsolata a Neulander-családdal...ami valójában nem is volt igaz. Kapcsolata a családdal kölcsönös volt, a probléma csak az volt vele, hogy hazugságra alapozták még sok-sok évvel ezelőtt. Az egyetlen félelme az volt, hogy felismeri Maria egyik testvére és kihasználja, hogy a torony falain belül tartózkodik. Erre elég nagy esélyt látott, hiszen démonként nem öregett azóta egy cseppet sem.
- Éppen ezért a nevemet se említse senki előtt. Úgy tartják, ezekben a tornyokban a falnak is füle van. - sütötte le a szemét - Én tudom, hogy tényleg így van.

Felhasználó profiljának megtekintése
Elsőre elcsodálkoztam rajta, hogy Gerard folytatni szeretné a társalgásunkat. Biztos voltam benne, hogy a folyamatos provokációm és vitatkozásom fárasztó mások számára. Jobban belegondolva azonban elképzelhető volt, hogy egy tudásdémon számára üdítő, hogyha valakiben szellemi partnerre lelhet, és kicsit megtornáztathatják az elméjüket. Hogy haragban volt néhány Neulanderrel azt csupán tudomásul vettem. Nem volt elképzelhetetlen, hogy így legyen, és valóban nehéz volt kiigazodni a vámpírcsaládokon belüli hierarchia szövevényes hálóján. Még a születésen túl is rengeteg dologtól függtt, hogy ki milyen pozícióval rendelkezett és mekkora volt a befolyása másokra.
- Akkor hát, a viszont látásra Gerard. Vigyázzon magára az útján, és ha folytatná a beszélgetést… - felpillantottam ismét a toronyra.- Tudja, hol talál meg. Nem fogok beszélni magáról, tudom, hogy a diplomaták veszélyesebbek a katonáknál.
Kézcsókra nyútottam felé a kezemet, mad elfordultam, és elindultam. Nem néztem hátra, tekintetemet a tornyon tartottam, úgy tettem egyik lábam a másik elé, vettem egyik levegőt a másik után. Megharcoltam minden méterrel, mire a kapubn elhagyott minden erőm.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire
Felhasználó profiljának megtekintése

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Érdekes volt olvasni mennyire nem tud egyik karakter sem eltávolodni a valódi személyiségétől még a legextrémebb körülmények között sem, Letti tudós maradt, Geri pedig tudásdémon még akkor is, ha most ébredtek fel egy orgiából. Őszintén meg kell mondanom, hogy Lettivel együtt vesztettem el kicsit a fonalat a játék kétharmada felé, de szerencsére a végére tisztázódott minden. Mindketten megérdemlitek a 100 TP jutalmat.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.