[Magánjáték] Kardok és szárnyak

A Vörös Hold óta nem igazán voltam önmagam. Frusztráltan járkáltam fel-alá akkor is, ha pihenőn voltam, nem tudtam rendesen gondolkodni, a gondolataim össze-vissza cikáztak. Nem tudtam, mit várjak az új helyzettől, és ez nem tetszett. Minden gyanús mozgásra, amit a szemem sarkából láttam, idegesen kaptam oda a fejem, hiába volt az csak egy gesztikuláló kofa, vagy egy férfi, aki kezet nyújtott egy másiknak. Egy katonatársam látta rajtam, hogy nem vagyok túl jó passzban, és ajánlotta, hogy menjek be egy közeli fürdőházba, és csobbanjak bele egy forróvizes medencébe, az jót tesz az idegeknek. Kelletlenül, de kötélnek álltam, és a kardomat az oldalamra kötve elindultam a városba, a fürdőházak felé. Viszont az utcára érve aztán megakadt valakin a szemem. Úgy húsz méterre lehetett tőlem, de távolról is igen szépnek hatott a nő, akit megpillantottam, aki bár alacsony volt, volt egy különleges kisugárzása, ami megragadott. Vagy talán csak régen volt utoljára, mikor szép nőt láttam. A nagy gondolkodásban és bámészkodásban észre sem vettem, hogy elbambultam, ahogy ránéztem.

Teljesítette egy haldokló, azaz halott ember kívánságát, amitől kicsit jobban érzi magát. Nem tudja, hogy megkönnyebbült, hogy leadta a tehert vagy tényleg jó érzés volt ez a kis feladat. El is engedi és a városban befelé halad. Elég sok ideje utazgat és elég koszosnak érzi már magát, hogy megfürödjön végre. A barakknegyed felé indul, legalábbis az a hely felé, ahol nagyobb a katonai jelenlét, elvégre az a legbiztonságosabb része a városnak. Nem szeretné mutogatni magát másoknak, ezért is hordja a köpenyét, ami bár nem nyomja le a szárnyait, de mégis takarja őket. Olyan, mintha egy táskát őrizgetne a hátán. Persze a ruhája és kopott saruja elárulhatja, hogy valójában nem átlagos parasztot vagy embert lát. Valahogy a kisugárzása és előkelően kecses járása másra enged következtetni. A fürdőház előtt megáll és nézi a bejáratot. Kicsit fél bemenni, mert amint levetkőzik, mindenki látni fogja, hogy miféle és nem vágyik az emberek társaságára most. Azért jött, hogy más fajok tagjait megismerje és elemezhesse. Körülpillant és észrevesz egy magas jóképű katonát, aki pont őt nézi. Világos haja, ami látszódik a csuklya alatt, arra engedi következtetni, hogy lehet nem emberrel van dolga, de biztos nem lehet benne. Kedvesen mosolyog rá, majd elindul befelé, hogy az ajtón belépve kicsit megálljon ismét. A pára már itt megcsapja az arcát és látja is, mi vár rá. Egy nagy medence van itt, ahol mindenki együtt fürdik. Aki gazdagabb, azokon van fürdésre alkalmas ruhanemű, aki szegényebb, az már kevésbé fedi el a testét. Miért szégyenlik a testüket? Naela mindig együtt fürdött törzse tagjaival, nem volt szégyenlős vagy prűd, most mégis úgy érzi, nem érdemlik meg, hogy levetkőzzön előttük.
- Elnézést, van itt elkülönített medence is? Kérdezi meg az egyik alkalmazottat, bár pénze nincs rá, de talán, ha leveszi a köpenyét vagy csak úgy igazítja, hogy lássák mi oka van kérni egyet, akkor nem kérnek érte semmit.

A nő kedvesen rám mosolygott, ami egy kicsit még inkább mellbe vágott, de aztán ahogy elindult befelé a fürdőházhoz, megráztam a fejem. Végiggondoltam a Hellenburgban töltött időmet, és rájöttem, hogy igazából Emily Windgrace volt az utolsó valóban szép nő, akit láttam, de a tény, hogy régen volt, nem jelentette azt, hogy most az első adandó alkalomra le kellene csapnom. Emlékeztem, hogy miért indultam el eredetileg, és utánamentem én is a fürdőházba.
- Van, de most sajnos egyik sem szabad. - Válaszolt neki épp a férfi, amikor beértem, és megnéztem hátulról is. A kifejezetten előnyös görbületei mellett feltűnt az is, hogy a köpenye kidudorodott hátul igen furcsa formában, mintha valami feszítené kifelé. Odaléptem mellé.
- Melyik forróvizes medencében vannak a legkevesebben? - Kérdeztem, ahogy levettem a fejemről a csuklyámat.

Kicsit kényelmetlenül érzi magát, amiért a magánmedencék foglaltak, a szája széle csak egy pillatatra rándul egyet. A tarisznyája pántját átemeli a fején, így már nem szorítja le a köpenyét a szárnyára és persze lelkiekben fel is készülhet, hogy most sokan meg fogják bámulni, amint leveszi a köpenyét. Azonban ez nem történik meg, mert a mellé lépő férfira fordítja tekintetét inkább. Őt látta odakinn és most, hogy ilyen közel került nagyon magasnak tűnik. A hegyes füleit is látja most már, hogy levette a csuklyáját. Ő egy tünde, azért olyan helyes, még a sebhelye ellenére is. A kérdés után ismét az ott dolgozóra pillant vissza és várja a válaszát.
- A harmadikban, ami amúgy is kicsi, ott vannak kevesebben. Közli, aminek örül Naela, bár ha híre megy, hogy ott egy nefilim, ráadásul meztelenül, akkor biztos sokan fognak odagyűlni. Örül, hogy nem itt vette le a köpenyét idő előtt, már csak ahhoz a bizonyos harmadik medencéhez kellene eljutnia.
- Akkor oda szeretnék eljutni, merre találom? Vagy te elkísérsz? Néz fel a magas tündére, hátha csatlakozik hozzá és akkor jobban megismerheti őt meg a fajtáját is.

Körülnéztem, és hirtelen nem tudtam, hogy melyik medence merre van: nem voltam annyira járatos itt a fürdőházban.
- Be kell menni ott egészen hátra - Mutatott a férfi egy folyosóra - és ott jobbra. találnak polcokat, ahova a holmijaikat tehetik, illetve egy kabint, ahol átöltözhetnek, ha hoztak magukkal fürdőruhát. Törölközőt itt tudnak felvenni, ha nem hoztak. Egyszeri belépés hatvan váltó személyenként, a törölköző kölcsönzése további tíz. - Darálta szinte gépiesen, gyanítottam, hogy nem mostanában kezdett. Szótlanul kihalásztam az erszényemből hetven váltót, és leraktam az asztalra, majd a nőre néztem.
- Egyébként elkísérhetlek. - Mondtam, ha már így felvetette. Egy szép nő attól még egy szép nő, és a katonaember örül, ha ilyet láthat, ráadásul ruha nélkül.

Figyelmesen hallgatom a férfit, aki elmondja merre található az a bizonyos harmadik medence, amikor is szóba kerül, hogy ez nem egy ingyenes szolgáltatás. Naela mosolya megremeg a hirtelen sokktól. Még ő fizessen azért, hogy rengeteg ember megcsodálhassa és bámulja őt? Nem tehet róla, hogy itt ilyen felsőbbrendűség alakult ki, hogy a vagyonosabbak elfedik a testüket bizonyos fürdőruhákkal. Apja mindig egyszerű nefilimnek nevelte, aki a folyóvízben is megfürdik és büszke a testére és kinézetére, ám ebből látványosságot azért nem csinál. A táskájában elkezd kutakodni. Van nála egy kevéske váltó, de az csak vészhelyzet esetére. Ez most viszont tekinthető annak, mert nem szeretne megszégyenülni amiatt, hogy nem engedhet meg magának ilyesmit. Valamilyen szinte a büszkesége erősebb ezektől a dolgoktól. Kiszámolja és az asztalra tesz hetven váltót és tartja a kezét a törülközőért.
- Akkor mehetünk is. Elindul arrafelé, amerre magyarázták és a polcoknál megáll. A tarisznyáját el is helyezi ott, majd azt követi a köpenye. Mikor leveszi akaratlanul is az ég felé kinyújtóztatja a szárnyait, majd vissza összezárja. Összehajtja a kelmét és a táskájára helyezi. Nem néz körül, nem zavartatja magát, mivel nincs fürdőruhája, nem fog kabinban öltözködni. A derekánál kiköti a ruháját és a szalagot a szájába veszi, a kezeivel pedig összefogja a haját, majd megcsavarja és a feje tetején összetekeri. Egyik keze tartja a kis rögtönzött kontyot, a másikkal meg a szalagért nyúl és összeköti hajkoronáját, amit így megóv a víztől. Ezután lehajol és a lábán köti ki a sarut tartó szalagokat, amit szintén elhelyez a polcon. A lábbelit nem veszi le, mert jól jön, amíg elsétál a medencéig majd. A ruhája maradt hát, amit a nyakánál kioldoz és levesz szintén összehajtva szépet a többi holmijára helyezve. Már csak egy alsóneműje van, amitől szintén gyorsan megszabadul és csak azután néz a tünde felé, hogy mehetnek-e a medencéhez.

Jelzett, hogy mehetünk, én pedig egy bólintással követtem. Csendesen kezdett el pakolni, majd mikor a köpenyét levette, világossá vált a furcsa kitüremkedés. Szárnyai voltak. [i]~ Nefilim? Itt? ~ Morfondíroztam. Belegondolva nem volt annyira furcsa, hogy Isten küldöttei egy ilyen minden bizonnyal szentségtelen esemény után nagyobb arányban fordulnak elő, az már inkább volt meglepő, hogy egy ilyen helyen járt, de cseppet se bántam. Bár volt egy hátránya is: ahogy realizáltam, hogy most meztelen lesz előttem, már előre elkezdtem feszengeni, így inkább hátat fordítottam neki, és úgy kezdtem megszabadulni a saját ruháimtól. Először a kardomat támasztottam a falnak, aztán szépen sorban elkezdtem levenni a ruháimat, és a sok sebhely, amik közül jó néhányat még a Bramblebeast okozott, láthatóvá váltak. A tövis által okozott sérülések hegei rövidek voltak, de sűrűn borították a testemet, ezen kívül pedig különféle vágásnyomok voltak a felsőtestemen változatos hosszban. Mikor levettem az alsóneműmet is, végül az ágyékom elé emeltem a törölközőmet, és válaszoltam neki.
- Bemászhatunk. - Feleltem a kérdő nézésére, és elindultam a medence felé, ahol hárman voltak, két idősebb nő és egy középkorú férfi, akik láthatóan nem tudták hova tenni a nő látványát. Óvatosan, hogy ne forrázzam le magam, beleereszkedtem a vízbe, a törölközőt az utolsó pillanatban kaptam el, majd felhúztam a lábam, tettetve, hogy így kényelmes.
- Egyébként Lance-nek hívnak. - Néztem a nefilim felé, ha már ő is kényelembe helyezte magát. - Mi szél hoz erre? - Próbáltam elkerülni a kínos csendet, ha már beleegyeztem, hogy jövök vele.

Mikor visszanézett a tündére, akkor valahogy szemmagasságba fordult meg, utána emelte fel a tekintetét csak a férfira. Fejét nem hajtotta hátra, csak amennyire kell, nem fog felnézni senkire, amíg nem ismeri. A sebhelyek teszik érdekesebbé az illetőt, hol szerezhette és miként, fogalmazódnak meg a kérdések már most, de nincs itt az ideje még. Mikor hátat fordít továbbra is kecsesen lépked, csak a medence szélénél lép ki a sarujából és a törülközőt is ott helyez el, hogy közel legyen majd. Csak bólint a három fürdőző felé, hogy most csatlakozik hozzájuk. Kicsit még mindig forrong belül, hogy ezért kellett fizetnie, hogy mások megbámulják, de elengedi a dolgot. Itt tényleg nincsenek sokan szerencsére.
A forró víz nem zavarja, meg sem érzi szinte, szereti a meleget és fogalma sincs, milyen lehet megégetni magát. Naela kényelmesen foglal helyet és egészen a nyakig elmerül a vízben előre hajolva kicsit, mert a szárnyait nem szeretné eláztatni, a tollak nehezen száradnak. Úgy helyezkedik el, hogy azok a medence szélén túl maradjanak lehetőleg szárazon.
- Naela vagyok. Mutatkozik be kedvesen és még mindig mosolyogva.
- Szeretnék világot látni és ismerkedni különböző fajúakkal. Természetesen itt nem az emberekre gondol elsősorban, mert azokban nincs túl sok különlegesség ugyebár.
- Gyakran jársz errefelé? Érdeklődik, mert nem mindenki szokott gyakran ilyen helyre járni, de a kényszer nagy úr. A vízben sokkal jobban érzi magát a félangyal, valahogy nem érződik a magasságkülönbség és közben végre méregetheti a tündét. A hegyes füleit, a különösen világos hajat, ami fiatalsága mellett érdekes hatást kelt. A sok sebhely meg ad ennek valami egy erősebb hatást is. Harcos, ebben szinte biztos, elvégre úgy nézett ki, mint egy katona.
- Itt élsz a városban? Teszi a következő kérdését, amint az előzőre megkapta a választ.

Velem ellentétben a nő kecsesen ereszkedett a medencébe, és előrehajolt vigyázva, hogy a szárnyait ne érje víz. ~ Óh, anyám… ~ Gondoltam magamban, de elhatároztam, hogy ha a szemkontaktusra koncentrálok, így talán hamarabb megnyugszom. A motivációja kicsit furcsán hangzott nekem, aki egész fiatal koromtól kezdve találkoztam a legkülönfélébb személyekkel, de aztán rájöttem, hogy a nefilimek valószínűleg általában kicsit zártabban nevelkednek.
- Mármint így fürdőházban? Nem mondhatnám, nem az én stílusom, de mostanság elég feszült vagyok, egy ismerősöm tanácsára jöttem ide, hátha ez segít egy kicsit kikapcsolódni. - Feleltem őszintén. Önkéntelenül is a kardom felé néztem, nem szoktam hozzá, hogy nincs kéznél.
- Igen, itt, mióta a Tünde Királyság elhagyta Veroniát, a Hellenburgi Hadsereghez csatlakoztam, és itt a barakkokban kaptam szállást. - Fogtam rövidre, nem éreztem magam beszédes kedvemben, legalábbis nem most. Rövid gondolkodás után, hogy mit mondjak, visszadobtam a labdát.
- Te honnan jössz? - Tettem fel a legkézenfekvőbb kérdést. A nefilimekről, hiába találkoztam már velük, keveset tudtam.

- Értem, bár nem értek egyet a barátoddal, sokkal jobb dolgok is vannak a kikapcsolódásra. Nem megy bele, hogy a zene, a tánc és az ünneplés, mert itt biztos nem olyan gyakoriak ezek, mint náluk voltak. Mennyire is hiányzik, szívesen dobolna és táncolna mellé, de nem itt és nem ennyi szem előtt. Nem szereti ha sokan bámulják, csak mert nefilim és szebben néz ki, mint ők. A többi medencében lévőt teljesen figyelmen kívül is hagyja, nem szeretné felbosszantani magát velük. Most örülhetnek, hogy ennyi váltóért egy félangyallal egy lében főhetnek egy darabig.
- Viszont, ha te is úgy érzed, hogy ez a fürdőzés nem segített, akkor engedd, meg hogy én segítsek a lazításban.   Ritkán feszült, mert jól tudja kiengedni  a gőzt, elvégre az ő idegei sincsenek kötélből és őt is fel lehet húzni. Akkor már nem olyan kedves a mosolya sem.
- Egy igazi harcos vagy, onnan szerezted a sebhelyeidet is igaz? Talán most már nem túl nagy meglepetés, hogy megkérdezi, mert amúgy elég nyilvánvaló. Naela elég kíváncsi és kicsit közelebb is húzódik, hogy halkabban beszélgessenek. Nem akarja mindenki füle hallatára adni, honnan jött és pontosan mik a céljai.
- Délről jövök, még a sivatagban születtem, majd átjöttünk ide Veroniába a hegyen át, onnan keltem útra jó pár napja, talán egy hete is már. Naela beszéd közben keresi a szemkontaktust, nem azért jött ide, hogy a szemét legeltesse, de azért néha elpillant a polcok felé, ahol a ruháit hagyta.

Vállat vontam arra, hogy ő mit gondol kikapcsolódásnak. Eszembe jutottak azok az idők, amikor a tündérek birodalmaiban jártunk-keltünk, akkor az pihentetőnek tűnt, de én életmódomból kifolyólag nem sok fajtáját ismertem meg a kikapcsolódásnak. Az ajánlatára felhúztam a szemöldökömet, egyrészt mert nem teljesen értettem, mit akar, de ha jól értettem, mit akar, akkor… nem nagyon járult hozzá ahhoz, hogy megnyugodjak. A következő kérdése viszont egyenesen meglepett.
- Mit értesz igazi harcos alatt? - Kérdeztem. - Említettem, hogy a hadsereg tagja vagyok. Sok küzdelmet éltem már meg, és sokszor meghalhattam volna, ez tény. A sebhelyeim valóban harcokból származnak. - Tettem hozzá egy kicsit bizonytalanabbul, ahogy közelebb húzódott. Tényleg nem lesz könnyű dolgom… Megnyugtatott, hogy ő is keresi a szemkontaktust, akkor legalább könnyebben tarthattam, és koncentrálhattam arra. Bólintottam, azt tudtam, hogy a nefilimek déli irányból érkeznek.
- Találkoztam már ezelőtt nefilimmel - meséltem - Noha nem nagyon sikerült megismernem, de keménynek tűnt. - Ekkor jöttem rá, hogy ehhez nem tudok hirtelen mit hozzáfűzni, így hirtelen csöndben maradtam, és csak néztem a szemébe. A teste többi részéhez hasonlóan az is igen szép volt.

- Küzdesz az életért és nem adod fel, még ha megsebesülsz sem a harcot, amíg nem győzöl vagy meg nem tettél mindent, hogy győzhessen a csapatod. Számára ilyen egy igazi harcos, nem említve, hogy nem csak egy fegyverhez ért valószínűleg. Ha itt végeznek, lehet megkérdezi majd, hogy nem segítene-e csiszolni a védekező képességét karddal, mert nem olyan biztonságos az útja, mint azt remélte. Talán a végét nem is kéne hozzátennie. Mindeközben a két idős nő úgy dönt, hogy inkább távozik, a középkorú férfi meg csak bámulja Naelát, aki úgy sem figyel rá, így szabad a pálya a mindent a szemnek mondásnak.
- Tényleg? Hol találkoztál korábban nefilimmel és miért tűnt keménynek? Érdeklődik és közben kicsit a tünde felé fordul testtel, észre sem veszi, hogy az egyik szárnya így pont a medencébe lóg, szerencsére csak az alsó tollakat éri a víz. Baja nem lesz tőle, de lassan fog csak megszáradni az már biztos. Nem nézett még senki szemébe ilyen hosszasan, van benne valami különleges, amit nem tud még hova tenni. Elpillanthatna máshová, de nem megy. A válasz után szólal csak meg ismét.
- Én még nem találkoztam tündével ezelőtt. Jegyzi meg, ha már itt tartanak, hogy ő látott már nefilimet, a nefilim meg nem látott még tündét. Nem tudja melyikük számít nagyobb ritkaságnak, de most nem is számít. Elfordul és a szivacsot keresi, amivel átmoshatja magát, meg a különféle olajok után is kutatóan pillog, mert szeret illatos lenni fürdés után. Úgy fest, be kell érnie a sima forró víz és a szivacs hatásának. Nem is baj, mert van nála a finom fahéjas illatú olajból, amit ünnepségeket szokott magára kenni. A szivacsot a kezébe véve neki is lát, hogy megmossa a testét. Kicsit jobban is sikálja a bőrét, mert régen fürdött és mintha a vastagabb koszréteget érezne magán, de ez mindössze csak az út pora. Könnyen lejön, de mindenhol nem tudja magát megmosni. Régen megvolt a kis csapata, akikkel együtt fürdőzött és mindenki segített a mellette lévőnek. A tündének háttal fordulva kicsit jobban kiemelkedik a vízből, hogy szárnyai ne érhessenek bele. A válla felett fordul a férfi felé egy kérdéssel.
- Megmosnád a hátam?

- Szerintem az „igazi harcos” kifejezés nem feltétlenül jelenti ezt. Egy „igazi harcos”, ahogy te mondtad, szerintem legfőképp… - Itt elgondolkoztam egy pillanatra, hogy mit mondjak, mert nem értettem vele egyet teljesen, de nem volt egy kiforrott gondolatmenet a fejemben. Reflexből oldalra kaptam a fejemet, mert mozgást láttam, de aztán nyugtáztam, hogy csak a két idősebb asszony mászott ki a medencéből. Végül visszanéztem rá, és folytattam. - Legfőképp az ő saját erényeiben rejlik. Aki gerinccel harcol, és tisztán. A te definíciód inkább egy „igazi, jó katona” ismertetése, szerintem. - Fejeztem be végül a gondolatomat. ~ Nehéz okosakat mondani csak úgy légből… ~ Fújtam egyet magamban. A következő kérdésére már hangosan sóhajtottam, és némi nosztalgiával.
- Nem tudom, Abaddón neve ismerős-e. Isten egy angyala, aki végzett egy mélységivel, mikor annak az erejét rossz célokra használták ki, gyakorlatilag felemeltek vele a levegőbe egy kastélyt. Zsoldosként megbízást kaptam, hogy egy követcsapatot elkísérjek, hogy biztosan megérkezzenek a kastélyba, és tárgyalást folytassanak. Utána minden másképp alakult, mint számítottam rá, és végül a nefilim oldalán kötöttem ki, és harcoltunk mások ellen. Ezt is ott szereztem. - Böktem a szememen át húzódó sebhelyre. - Szembekerültünk a mélységivel magával is, de végül egy vámpír kimentett minket, és akkor találkoztam a nefilimmel utoljára. - Összegeztem, majd kicsit megakadtam, mikor eszembe ötlött, hogy tulajdonképpen nem is ez az első alkalom, hogy félmeztelenül látok félangyalt. Elméláztam az emléken, de aztán meglepődve hallottam, hogy nem látott még tündét. Ez az arcomra is kiült, aztán viszont eszembe jutott ennek az oka.
- Nos igen, ha úgy egy hete indultál el, akkor ez nagyon is lehetséges. A népünk legnagyobb része a Nagy Kivonuláskor távozott Veroniáról. - Zártam rövidre. Az viszont még jobban meglepett, amire kért. Felvontam a szemöldökömet, de aztán végül átvettem a szivacsot tőle.
- P…persze. - Mondtam bizonytalanul, ahogy elkezdtem óvatosan dörzsölni a hátát a szivaccsal. A lábamat viszont most, hogy háttal volt nekem, kinyújtottam. Kezdtek elgémberedni.

Kicsit meglepődik, mert valahogy mindig a legjobbra gondol és elfelejti, hogy van rossz oldala mindennek. Talán szégyenkezhetne is emiatt, ha már több ideje itt van és nem veszi be az információt, hogy jobb lesz vigyázni és mindenkiben látnia kell a rosszat is, nem csak a jót.
- Igazad van, nehezemre esik azt gondolni, hogy bárki gerinctelenül és becstelenül harcolna, nem ezt láttam eddig. A következő kérdésre azonban a választ izgatottan hallgatja, szóval Abaddón elbukott és túlságosan is nagy hatalomra tett szert. Ennek is majd utánajár, de persze nem ártana tudni, hogy a veszély még most is fenyeget felőle vagy már elintézték őt a bátor hősök. A nefilim a hallottak szerint jó harcos, teljesen ellentéte Naelának, érdekes találkozás lehet belőle az már biztos.
- Egy vámpír? Hogy hívták? Érdekes lehet a későbbiek során. Amikor szóba kerül, hogy a szeménél lévő sebhelyet honnan szerezte valahogy nagyot nőtt a lány szemében. Ilyen kemény ellenfél ellen kevesen maradtak volna életben.
- Akkor kevesen maradtatok már csak itt, ez szomorú. De talán a keveset jobban össze lehet tartani majd, mint azokat, akikből több van, itt leginkább az emberekre gondol a nefilim.
- Köszönöm. Most, hogy háttal áll, a polcok felé néz és észreveszi, hogy a középkorú férfi hogy bámulja őt, szinte már undorítónak tartja, így elfordítja a fejét és a kezeit a mellkasa előtt összekulcsolja, hogy eltakarja magát valamennyire. Még egyszer sem érezte magát ilyen kellemetlenül. Mikor a háta úgy érzi tiszta visszafordul a tünde felé és ismét helyet foglal mellette.
- Ha itt végeztünk, utána kérhetném még a segítségedet? Nem bánok valami jól a karddal és úgy érzem ideje megtanulnom, hogy védjem meg magam.

Halványan elmosolyodtam az ártatlan értetlenségén. Ott, ahonnan ő jött, valószínűleg sokkal idillikusabb lehet az élet. Bár igazából nem feltétlenül… Ezen az oldalon se volt sokáig olyan rossz, a városban élő vagyonosabb rétegnek biztosan nem. Az ilyen családok lányai sokszor lovagtörténeteken nőttek fel, ebben az esetben pedig teljesen érthető volt az, hogy az első, amire gondol, nem az, hogy sok zsivány, aki fegyvert fog a kezébe, mindenáron a legaljasabb módszerekkel igyekszik eltenni a másikat láb alól. Amikor a vámpír nevét kérdezte, kicsit megzavarodtam. Csöndesen próbáltam visszaemlékezni, de valahogy nem ment… de semmi nem rémlett azzal kapcsolatban, mintha soha nem is mondta volna el.
- Nem tudom. - Válaszoltam a legnagyobb komolysággal. - Nagyon titokzatos alak volt, de mindenképpen hihetetlenül nagy hatalmú, ez sugárzott róla. - Azt eszemben sem volt hozzátenni, hogy mit adott nekünk, fogadni mertem volna, hogy hatalmas kíváncsiságában látni akarta volna az Evanescence-et, de eldöntöttem, hogy a lány kíváncsiságának is lehetnek határai.
- Jah, szomorú… - Sóhajtottam merengően. Még mindig nem tudtam teljesen hova tenni a Kivonulást magamban. Ugyan keserű dolog elveszteni valamit, amihez épp csak elkezdünk kötődni, de sokakkal ellentétben nem vesztettem el igazán semmit. Nem mondhattam a hazámnak, hiszen időm legnagyobb részét kívül töltöttem, és Sean-on kívül nem is ismertem senkit, aki átment. Végül Naela felém fordult, jelezve, hogy a sikálást elégnek érzi, majd leült mellém. Még mindig zavarban voltam, de egyre kevésbé, azonban az ösztöneim a kérdése hatására újból mozgásba lendültek, de igyekeztem uralkodni magamon.
- Persze, végül is miért ne… - Mondtam, hiszen tényleg nem tudtam semmi ellenérvet felhozni az ellen, hogy segítsek neki. És ráadásul még talán a figyelmemet is sikerül majd elvonni a jelen eseményeiről.

Kicsit felvonom az egyik szemöldökömet, amikor azt hallom, hogy nem tudja a vámpír nevét. Hát nem mutatkozott be, csak megjelent megmentette őket és továbbállt? Nagyon érdekesnek találtam, de inkább nem kérdeztem róla többet. Honnan és hogyan érezte, hogy az a vámpír nagy hatalmú? Csak azért mert megmentette őket vagy valami más miatt? Túl sok a kérdés, de nem merem feltenni már, mert úgy érzem, hogy nem szeret magáról beszélni túl sokat.
- Mikor átkeltünk a hegyen, voltak, akik ottmaradtak, kevesen, de voltak. Én is maradtam volna, de sajnos nem volt beleszólásom, hiszen elég kicsi voltam még. Amúgy sem hagytam volna ott az apukámat és a barátnőmet, aki szinte a nővérem volt már. Mikor elindultam, tudtam, hogy nem fogok nagyon hiányozni nekik, az apám a munkába merült az elmúlt időszakban, Naqaa pedig a szerelmével élte a felnőttek életét.
- Most már nem mennék vissza, viszont úgy érzem, meg kell ismernem a világot, ahová átjöttünk. Ezért hagytam ott szeretteim, de barátokat itt is szerezhetek, csak ugye ez nem csak rajtam múlik.
- Remek! Mosolyodom el szélesebben és megjelennek a kis gödröcskék az ajkam szegletében. A szemem is biztos csillog, érzem, mert valamiért nagyon boldog vagyok, hogy még egy darabig kettesben lehet a tündével. A többiekkel ezt nem éreztem, különös, de nem foglalkozom vele, elmélkedni tudok máskor is, mondjuk az utazásaim közben.
- Te is megmosakszol? Kérdezem, elvégre a szivacs már nála van. Most én húzom fel a lábaim és ölelem magamhoz, kicsit kellemetlenül érzem magam, ami a szemembe biztos kiül lassan. A polcok felé nézek és úgy látom, hogy sokan bámulnak engem, nem tudom hová nézhetnék, de nem merek kimászni a medencéből egyedül. Egyszer már néztek rám úgy, ahogy az a középkorú és nem szeretnék ismét olyan helyzetbe kerülni.

Bólogattam arra, amit mondott, noha nem teljesen értettem, hogy miért mondja, hiszen nem kérdeztem. Bár az talán lehet, hogy kicsit közlékenyebb lett, nem ritka az, hogy valaki szívesebben beszél olyannak bensőségesebb dolgokról, akit már kicsit jobban megismert. Nem sok időt töltöttem kapcsolatok kialakításával, és abszolút nem tudtam, hogy mi az általános viselkedési forma. Csak bólogattam, és féligmeddig megjegyeztem azt, amit mondott, igyekeztem az arcára koncentrálni. Viszont a szeme elkezdett nagyon izgalmasan csillogni, és a szája is széles, gyönyörű mosolyra húzódott, én meg megintcsak zavarba jöttem, talán a pír is elöntötte az arcomat, de az megnyugtatott, hogy könnyen veheti úgy, hogy a forró víz teszi. A kérdése kizökkentett.
- Végül is… ártani nem árthat, ha már itt vagyok. De én tényleg elsősorban kikapcsolódni jöttem. - Mondtam, ahogy gyorsan tesséklássék módon végighúztam magamon néhányszor a szivacsot, és visszaraktam a helyére, ekkor vettem észre, hogy ő is felhúzta a lábait. Valamilyen szinten meglepett, de aztán vállat vontam magamban. Ő se tökéletes.
- Felőlem mehetünk. - Mondtam, majd elkezdtem kilépni úgy, hogy lehetőleg ne forduljak felé, és elindultam a ruháimhoz, ahol a törölközőm is volt, hogy megszárítkozzak, és felöltözzek.

A tünde figyelmesen hallgatott, nem tudtam eldönteni, hogy untatom vagy sem a személyes kis történetemmel. Nem vagyok jó ismerkedésben, nem kellett még senkivel barátkoznom és nem is éreztem szükségszerűnek. Most viszont úgy érzem, hogy vele jóban szeretnék lenni és a bizalmába szeretnék kerülni. Fogalmam sincs miként, de időm lesz rá, mert beleegyezett, hogy tanít majd. Ennek nagyon örültem és mikor egymást néztük, úgy tűnt, mintha elpirult volna. Valahogy ekkor fordultam el tőle és kerestem valami mást, amit nézhetek. Nem szokásom másokat nézni, miközben a szivaccsal megmossák magukat. Csak reméltem, hogy hamar végzünk itt, egyre többen néznek és vannak, akik csatlakoznak a fürdőzéshez is. Úgy érzem pont időben távozunk majd. Van egy olyan érzésem, hogy a kijelentése, hogy kikapcsolódni jött, az egy kis szemrehányás, még ha nem is szándékosan. Nem hagytam pihenni és olyan dolgokról érdeklődtem, amiről biztos nehéz beszélnie.
- Felőlem is. Felálltam is kiléptem a medence melletti földre. A sarumhoz sétáltam, ahol lehajoltam a törülközőmért, majd magam köré tekertem és belebújtam a lábbelimbe. A polchoz sétáltam és elkezdtem áttörölni magam. A hátammal és a mellkasommal kezdtem, majd egy könnyed mozdulattal kiengedtem a hajam és kézzel kicsit megráztam. Most már van ami eltakarja a testemet, így fejezem be a törülközést és nyúlok a ruhámért, amit felveszek és a masnikat szépen meg is kötöm a nyakamnál, majd egyet a derekamhoz és kettőt a sarunál tekerek fel a lábamon. A köpenyemet is magamra terítem, hogy eltakarjam a szárnyaim, így már nem érzem magam olyan feltűnőnek. Mindeközben néha lopva oldalra pillantok a tündére, elvégre nem lesz egyhamar alkalmam megnézni a testfelépítését. Kevesen is maradtak az állítása szerint, így még fontosabb a dolog. Persze lehet ez pont nem olyan érdes információ, amit tudnom kéne, de valami belső ösztön súgta, hogy ha nem teszem meg, bánni fogom.
- Kész vagyok. Közlöm és a tarisznyám a vállamra veszem és a kezem is otthagyom, úgy nézek fel Lancera.
- Merre van a gyakorlótér? Ugye van itt olyan?

- Van gyakorlótér, persze. - Feleltem, ahogy utolsó lépésként a kardomat kötöttem fel az oldalamra. Lopva kihúztam egy pillanatra, hogy megcsodáljam a rúnákat, aztán vissza is löktem a hüvelyébe. Egy frissen bejött nő viszont meglátta, és riadtan nézett rám, én pedig elemeltem a kezemet a hüvelytől. Egy pillanatra el is feledkeztem Naeláról, aztán eszembe jutott, és ránéztem.
- Gyere utánam. - Mondtam, aztán határozottan elindultam kifelé a törölközőmmel a kezemben. Letettem a pultra, aztán kiléptem az épületből, és ott bevártam Naelát.
- A gyakorlótérről csak a fegyvereket fogjuk beszerezni, lehet, hogy néhány rosszmájú katona rossz néven venné, hogy a nekik fenntartott gyakorlóterületen hadonásznak mások, úgyhogy valószínűleg valami nyugalmasabb helyet kell keresnünk. - Mondtam, és ha nem volt egyéb kérdése, elindultam a legközelebbi gyakorlótér felé.

Gyors pillantást veszek a tarisznyám belsejébe, ahol a kardom keresztben van a tokjában és alatta meg ott vannak a holmijaim. Belenyúlok és keresni kezdtek valamit a holmik között, persze ez a legapróbb dolog, így sokáig kutakodok vakon, mert közben elindul Lance a törülközővel a kezében kifelé és én követem a példáját. A pultra teszem kifelé menet és mosolyogva biccentek az alaknak, aki képes volt váltót kérni azért, hogy megfürödhessek. Kifelé menet megtaláltam, amit kerestem és kiemelve a tarisznyából a nyakamhoz emeltem, hogy magamra kenjek az üvegcséből pár cseppnyit. A fahéjas aroma a kedvencem, szerencsére nem olyan erős, hogy szúrja bárkinek az orrát, főleg mert kevertem mellé egy kis vaníliás illatot is.
- Gyakorló fegyvereket ugye, ami nem éles? Olyat használtam otthon is, amióta megkaptam a rövid kardom, azóta nem is használtam, leginkább csak dísznek van, de ennek ma véget vetek illetve vetünk. Ideje arra használnom, amire kaptam, hogy megvédjem magam, ha az más életébe is kerül. Reméltem, hogy a farkastörvény csak a mesékben létezik, hogy a gyengék elesnek és csak az erősek maradnak meg, de rá kellett jönnöm, hogy ez teljesen igaz erre a világra.
- Tudsz olyan helyet, ahová elmehetnénk és nyugalmasabb? Érdeklődöm és próbálok lépést tartani, nem szeretnék lemaradni és elkeveredni mellőle.

- Gyakorlatilag fakardokra gondolok. - Válaszoltam tömören. - Egy igazi kard érzetét nem helyettesíti, de a mozdulatokat épp eléggé lehet velük gyakorolni, és a sérülés veszélye is kisebb. - Magyaráztam el végül, ahogy haladtunk a gyakorlótér felé. Egy lágy szellő ekkor megcsapott felőle, és megéreztem egy finom illatot. Lelassítottam, és halkan, de mélyet szippantottam a levegőből. Fahéj. Nem voltam érte különösebben oda, egy kicsit facsarta is az orrom, de valami enyhítette, ami miatt mégse volt olyan erős. Kifújtam a levegőt. Tetszett az illata.
- Van a barakkok között egy belső udvar, ahol viszonylag kevesen járnak, szerintem az jó lehet. - Válaszoltam. Lassanként megérkeztünk a gyakorlótér széléhez, ahonnan már láttam az állványt, ahol a fakardok voltak odadobva. Nem mindenki törődött azzal, hogy szépen tegye őket vissza.
- Jobb, ha itt kint vársz. - Mondtam neki, majd elindultam, és egy jó percnyi séta után felmarkoltam két normális méretű egykezes fakardot, mérlegeltem a kezemben mindkettőt, aztán mikor úgy döntöttem, hogy jók lesznek, megfordultam, és visszaindultam.

- A fakard az jó, én is azzal tanultam harcolni. Válaszolom megkönnyebbülve, miközben a táskámba visszateszem a fahéjas-vaníliás illatú tégelyemet. Igazi fegyverrel még nem küzdöttem, nem volt rá eddig szükségem. Kezdek rájönni, hogy a világképem nem valóságos és semmi sem úgy van, mint elképzeltem. Szomorú a valóság, de a kedvem akkor sem szegi semmi. Sok dologért lehetek hálás, Lance is nagyon segítőkész. Itt jut eszembe, hogy nem hagytam lazítani, de majd kárpótolom érte valahogyan.
- Ha kevesen járják, csak jó lehet. Szeretem a társaságot, de azt nem, ha úgy bámulnak rám, mint egy látványosságra vagy egy angyalra, aki az Atya hírnöke. Sokan sokféleképpen állnak hozzám, jószerével barátságosak, de van, akit csak a szépségem érdekel és hogy, kiélhesse férfias vágyait. Még mindig beleborzongok, ha eszembe jut az idevezető útról a bandita hármas vagy a fürdőben az a középkorú személy a medencéből.
- Jobb? Rendben. Kicsit meglepődöm és egy falhoz hátrálok, hogy a hátam takarásban legyen. A táskám szíját megfogom mindkét kezemmel a mellkasom előtt és úgy várok. Benézek a tünde után, aki besétál a gyakorlófegyverekért, majd vissza hozzám. Nem tudom, miért ne mehettem volna be vele oda, de biztos a katonáknak fenntartott hely, ahol idegeneknek nem kellene tartózkodnia.
- Merre tovább? Érdeklődöm és közelebb lépek ismét, ha felém nyújtaná a fakardot átveszem, de magamtól nem kérem el, elvégre ráérek megkapni gyakorlás közben is.

Bólintottam.
- Úgy a célravezető, kisebb a sérülés esélye. - Erősítettem meg az álláspontomat. - Ha tanultál is harcolni, az még jobb, reméljük, hogy nincsenek végzetes berögződéseid. - Mondtam. Ez sajnos sokszor előfordul, és nem könnyű kijavítani.
- Miből gondolod, hogy jobb? - Kérdeztem érdeklődve. Lehetett azért is éppenséggel, mert olyan romos állapotban van, hogy tarthatatlan, vagy esetleg teljesen be van nőve. De valójában az oka az volt annak, hogy az a belső udvar kevésbé látogatott volt, hogy a barakkoknak azt a részét ritkásabban lakták, mint a többit. Bementem a kardokért, és mikor kijöttem, láttam, hogy teljesen a falhoz állt, és megfogta a tarisznyájának a szíját is, méghozzá két kézzel. Kicsit mintha értetlen lett volna, hogy miért kellett kint állnia, így elmagyaráztam.
- Itt nem sokan figyelnek fel rád, el vannak ilyenkor a gyakorlatozással foglalva, de ha közéjük sétálsz, akkor veled fognak foglalkozni. Nekik ez nem jó, mert elvonja a figyelmüket, neked meg… nos, attól függ, szereted-e, ha ennyi szempár szegeződik rád. - Böktem a hátam mögé, ahol jelenleg is tizenöt-húsz pár csattogtatta a fegyverét. Nem volt kicsi a tér, így nem tűnt soknak, de azért ha megszámoljuk, nem is kevés.
- Gyere utánam. - Nyomtam a kezébe a kardot. - Ezt pedig próbálgasd út közben, emelgesd, lógasd, ismerd meg. Egy harcosnak mindenkor ismernie kell a fegyverét. - Mondtam, ahogy határozottan továbbindultam. Viszonylag sokáig mentünk, volt talán tíz perc is, mire elértünk az udvarig, amire gondoltam. Nem volt különösebben gondozott, de a legzavaróbb tényező még így is csak egy-két nagyra nőtt csalán lehet, ha megcsípi valamelyik Naela meztelen bokáját. Beléptem a zöld térre, és szembefordultam vele.
- Jó lesz? - Tettem fel a költői kérdést, jobbat úgyse tudtam.

- Én is remélem, bár nem sokáig tanultam, nem éreztem szükségesnek eddig. Azonban minden megváltozott és nem a jó oldalára, meg kell keményítenie magát és jobb lehetősége nem fog adódni, minthogy egy katonával edzhet és tanulhat.
- Nem szeretem, ha sokan bámulnak, csak mert az vagyok ami... Ha ott kevesebben gyűlnek körénk, akkor jobb lesz. Fogalma sincs, milyen állapotban lehet és hogy néz ki egy ilyen belső udvar, de náluk nem is voltak ilyesféle építményeket, mint itt a városban. A romok is szépnek hatottak valamiért, volt bennük valami megmagyarázhatatlan, ahogy a fú és a gaz benövi a kisebb köveket és egy-két hiányzó lyukas részen a nap fénye egy kis sugárban bevilágít. Amíg egyedül volt, kicsit elhagyatottnak érezte magát most először, gyorsan el is mondott egy rövid imát az Atyához magában, hogy megbánja bűnét.
Mikor visszaért Lance, láthatóan sokkal jobban érezte magát, elmosolyodott és ismét megjelent az a csillogás a szemeiben, mint mikor a medencében hosszasan néztek egymás szemébe. A tünde magyarázkodni kezdett, amit nem értett Naela, hogy miért teszi, de nem zavarta, mert addig is beszélgettek, sokkal beszédesebb a saját terepén a katona úgy fest. Odapillantott a gyakorlók felé, nagyon nem kívánkozott oda.
- Követlek. Átveszi a kardot és az egyensúlyát próbálgatja. Tudja hogy az fontos és persze, hogy ez a kezének a meghosszabbítása kell legyen, szóval párszor suhint vele, majd a csuklóját forgatva ügyeskedik vele. Nem nézi mit csinál, ez amolyan megszokott nála, hogy ha valamit szokni kell, akkor úgy kezeli, mint egy tárgyat, amivel táncolni lehet.
Elég sokat sétálnak, mire megérkeznek arra a helyszínre, amire Lance gondolt. A nefilim leveszi a táskáját a válláról, amit a köpenye követ, majd a földre teszi azokat.*
- Nekem megfelel. Válaszol a lány és kicsit megmozgatja a vállait és a szárnyait is. Mikor csapkod vele kettőt, akkor érzi csak, hogy az egyik vizes lehet. Most majd megszárad, mert a nap jobban éri.*
- Hogyan kezdjünk neki? Egyik lábát előre teszi, a másikat hátrébb támasztja meg, a kardot a föld felé tartja, mintha jobb karja meghosszabbítása lenne. Az első támadást hárítani nagy eséllyel tudja, de onnan tovább már gondjai lehetnek.

- Pedig ha valaki itt sokáig életben akar maradni, és utazni is szeret, akkor vagy tanuljon meg fegyvert forgatni, vagy legyen elég pénze ahhoz, hogy megfizessen olyanokat, akik tudnak. - Mondtam talán váratlanul komoran, hiszen nagyon sokáig pontosan ebből éltem, és láttam azokon a kereskedőkön, akiket kísértem, mennyire halálra voltak rémülve. Mindenki, minden egyes alkalommal, kivéve azokat, akik maguk is fegyvert viseltek az oldalukon.
- Ennyit számít… - Dünnyögtem magam elé, ahogy haladtunk. Azt megsejtettem, hogy nem rajong érte, így csak bólintottam. Amikor odaértünk, elhelyezkedtünk mindketten, én egyelőre még csak álltam, ő viszont már felvette a harci pozícióját. Egész úton idefelé gondolkodtam, hogy egy teljesen kezdőnek hogyan magyarázzak. Amikor eljött az idő, akkor se voltam benne biztos, hogy menni fog-e, de valamit mondani kellett.
- A támadóállás úgy néz ki, hogy a kardforgató kezeddel ellentétes lábadat tolod előrébb, és egy nagyjából vállszéles terpeszt felvéve hátrébb a másikat teszed. Ez biztosítja a stabilitást, és így sokkal könnyebben tudsz erőset ütni, mert több helyed van lendületet venni - Demonstráltam a törzsem forgatásával. - Természetesen sokféle más állás is létezik fegyvertől és harcmodortól függően, de maradjunk ennél. - Mondtam, és türelmesen megvártam, ahogy elhelyezkedik. Előrébb léptem.
- Tegyük fel, hogy valaki a kardforgató kezed irányából támad. Mit teszel? - Kérdeztem, és lendítettem is lassítva a fegyveremet. Számomra ez egy kicsit praktikátlan volt, mert bal kézben tartottam a fegyvert, de a lényeget át tudtam adni, és ha átvettem volna a jobb kezembe a kardot, akkor nem lettem volna képes annyira kifinomultan rendezni a mozdulataimat, hogy számára is érthető legyen.