Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 60

Küldetés: "Ne legyenek más Isteneid..."

Szomb. Jún. 15, 2019 1:27 pm by Serene Nightbough

Veronia földjét az elmúlt években számos katasztrófa rázta meg. Először Abaddón égette …

Comments: 7

Nieles magánküldetések

Szer. Márc. 01, 2017 11:27 pm by Isidor Bose

A visszajelzések alapján ezeknek elég nagy sikere volt, szóval mostantól külön topicban …

Comments: 5


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Vas. Jún. 09, 2019 11:29 pm

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Gelbblume. Ha az újjászületés nem roncsolta nagyon a némettudásomat egyszerűen annyit jelentett, hogy 'sárgavirág' és a falu olyan is volt, mint amire a roppant kreatív név utalt. Egy tucat ház, egy kút meg néhány kecske, akiket még nem evett meg semmi a sötét alatt. Jobb körülmények között úgy kerültem volna el, mint a pestist, de jelenleg nem lehettem válogatós. Két napja nem ettem semmit, az éhség belülről karmolta a gyomromat és úgy vágytam az emberek figyelmét, ahogy csak egy démon tudja. Így elviseltem a riadt sikoltást, ami valószínűleg a bőröm láttára szakadt ki egy gyerekből, a sanda tekintetet egy ablakon kilógó, túlságosan ráérő gazdasszonytól, még a kutyába sem rúgtam bele, aki az egyik kerítés mögött ugatott rám.
A falu közepe, amit jóindulatúan főtérnek hívtak, mert az "itt nincsenek házak" kevésbé hangzott hivatalosan tűnt a legideálisabb célpontnak, ahol emberi figyelmet kaphattam. Meg valami ételt, de az volt a kevésbé fontos. Éhen halni nem gondoltam, hogy képes vagyok, mások csodálata nélkül viszont egész biztosan elsorvadok.
Nem csalódtam - szerencséjükre. Több gyerek kergetett egy sánta macskát a kút körül, szomszédok beszélgettek a házak sarkán és eladósorban lévő hajadonok igyekeztek kiszúrni a legnehezebb batyuval visszatérő jobbágyokat. Lendületesen felléptem a kút kévéjére és megköszörültem a torkomat.
- Egy kis figyelmet kérnék!
Elsőre senki nem reagált, így felsóhajtottam. A démoni erő kiáradt belőlem, megjelölve mindenkit a kút körül és minden gyermek, hajadon és öreg paraszt hátán láthatatlan korbács csapott végig, aki nem felém fordult. Vigyorogva néztem végig a megfeszülő testeken, aztán nekidőltem a csörlőt tartó egyik oszlopnak.
- Szóval még egyszer, egy kis figyelmet kérnék! A nevem Vyrath.
A házak sarkában beszélgető parasztok felhördülve gyűltek közelebb, én pedig elégedetten szívtam magamba a tömeg figyelmét.
- Éhes vagyok. - jelentettem ki szinte egykedvűen. - Hozzatok nekem valamit enni.
Az egyik fiatal embernő riadt tekintettel lépett hátra, csizmájának sarka megcsúszott, de volt benne annyi méltóság, hogy ne essen hátra.
- Ez... Ez egy tünde?
Először kérdően emeltem meg a tekintetem és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, de aztán minden nagyon világos lett. Nem látták a fülemet, azt hitték köderdei vagyok.
- Az mindegy, megtámadott minket! - csattant fel az egyik öreg paraszt. - Valaki szedje le, verjük agyon és már vége is.
Tovább vigyorogtam, nekiszegezve a dárdámat az öreg nyakának és körbemutattam vele.
- Csak tessék! Próbáljátok csak meg.
Valahol ismét felhangzott a mágikus ostorcsapás, így azonnal tudtam, hogy valaki megint hátat fordított nekem. Öreg hiba. Az elkövető, egy suhanckorú fiú a hirtelen fájdalomtól és a lendületétől hasra esett a földön, aztán fájdalmas arccal tápászkodott fel.
- Hová-hová? - kérdeztem gúnyosan, de az emberkölyök meglehetősen makacs fajta volt.
- A grófasszony majd ellátja a bajodat! - kiáltotta, aztán nem törődve az újabb ostrocsapással rohanni kezdett a faluból kifelé.
- Grófasszony... Érdekes. - húzódott össze résnyire a pillantásom. - Menj csak. Szólj a grófasszonynak!


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"
Felhasználó profiljának megtekintése

2[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty Re: [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Hétf. Jún. 10, 2019 1:09 am

Kacsasült illata lengi be a termet. Már órák óta várt erre a lakomára, úgyhogy most fokozott érdeklődéssel foglal helyet az étkezőasztalnál. Díszes teríték, étkészletek, szolgálók. Valóban a gyermekkorát idézi ez az egész hely. Talán tudat alatt kicsit azokat az emlékeket is használta, mikor létrehozták ezt itt. Egy gyermek álmai és otthona, levonva a negatív emlékek, életre kelve.
Damien leül vele szemben, elegánsan, mintha egész életében ilyen környezetben fogyasztott volna ilyen étkeket. Persze, aki valójában nemesként nőtt fel, nyilván észrevenné a különbséget. Az apróságokat a tartásban, a mozdulatokban. Észrevenné, hogy ez a test nem pusztán formális öltözékbe bújtatva élte le életét és nem pusztán az egyenesen ülést, járást, valamint a táncot tanították meg neki.
Nos, táncot... valamiféleképpen táncot.
A vámpír beszippantja az étel kellemes illatát, majd villájával egy adagot a szájához közelít, amikor is...
Kopogás.
Bár annak talán finomkodás jelezni. Rendezetlen, zaklatott, és túl erős, bár még nem dörömbölés, de nem is a tipikus udvarias kopogás.
Nagy levegőt véve teszi vissza az ételt a tányérjára.
- Ne aggódj, majd elintézem. - áll fel a férfi a székből. Mina csak kedvetlenül nézi tovább a tányért. Nem. Nem lehet egy perc nyugta se. Csak ringatom magam abban a hitben, hogy attól, hogy minden szép és fényes körülöttem, még nem akar beömleni rajta a külvilág mocska. Bár... voltaképp egy levél is lehet Anjától. Vagy... vagy egy névtelen hódoló egy csokor virággal - gondolja sztoikusan.
Az ajtó kinyílik, Damien pedig egy fiatal emberfiú zaklatott tekintetével találja szembe magát. Jó kérdés, hogy a srác kusza frizurája a rohanásnak köszönhető, vagy egyébként is ilyen lenne, mindenesetre úgy tűnik, menekül valami elől. Vagy valami felé.
- Gróf... gróf úr...
- Mondd, mi történt? - Tűz? Támad Észak? Egy mélységit találtak valamelyik kútban?
- Egy démon! Fogtunk egy démont. A grófasszonynak látnia kell! Úgy néz ki, mint a... őő... - felpislog Damien szemeibe, majd elvörösödve tér vissza előző gondolatmenetéhez. - Jönnie kell! Kérem, siessenek.
- Honnan jöttél pontosan?
- Gelbblume főterén vannak! Vagyis... remélem, hogy ott vannak. Legutóbb még ott voltak.
- És hogy is néz ki ez a démon?
- Aaz... higgye el nekem, gróf úr, démon ez, nem képzelődöm! Alig tudtam elmenekülni. Megfenyegettem, hogy majd a grófasszony ellátja a baját, és elküldött, hogy szóljak neki.
- Bármi ismertetőjegy?... Van szarva? Patája? Farka? Furcsa szemszíne? Hogyan támadott?
Túl sok kérdés ez egyszerre a fiúnak, ezért erősen elgondolkozik. A pirossága pedig egyre csak nő.
- Annyira nem néztem meg... olyan ördögképe volt. De nem voltak szarvai, vagy ha igen, nem láttam. Csak fehér haja. De ahogy el akartam szaladni, elestem, alig tudtam eljönni.
Damien sóhajt egyet, majd bólint. - Rendben. Indulj csak vissza, hamarosan indulunk és megnézzük ezt a démont.

A főtérhez érve lendületesen pattannak le a lovakról. A suhanc nem szaladt vissza maga, hanem megvárta, míg elkészülnek és gyalog követte őket. Miféle démon lehet ez, ha ennyire félt tőle?
Ahogy Damien megpillantja a valószínűleg keresett személyt, elmosolyodva idézi vissza a fiú szavait. Akkor ezért nem tudott többet kiszedni belőle a kinézetéről. Ez a valami teljesen úgy néz ki, mint egy sötételf, leszámítva a füleit, legalábbis ebből a távolságból.
- Ez a fiú azt állítja, engem keresett. - sétál közelebb Mina, igyekezvén annyi határozottságot sugározni magából, amennyit csak összegyűjtött Eichenschild előtt, alatt, valamint az azóta folyó folytonos munkálatok során. Haja összefogva, Nachtraben-páncéljáról visszapattan a napfény. És reméli, más is vissza fog pattanni róla ahelyett, hogy átszakítaná, ha arra kerül sor.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

3[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty Re: [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Hétf. Jún. 10, 2019 9:57 am

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
A parasztok nem tűntek úgy, mint akik hajlottak a kívánságaim teljesítése felé, de még csak kommunikálni sem voltak hajlandóak többé velem. Ahogy a mágia hatása elmúlt és szabadon hátat fordíthattak nekem, azonnal meg is tették. Újraalkothattam volna a varázslatot, tovább hergelve a falusiakat, táncolva az idegeiken és magamba szívva a gyűlöletükön át az osztatlan figyelmüket, de az már unalmas lett volna. Így csak álltam a kút peremén, nekidőlve a vödröt emelő csörlő egyik tartóoszlopának és magam mellett forgattam a dárdámat unatkozva.
- Hé, fiú! - szóltam oda az egyik embergyereknek, aki nagyon igyekezett lesütni a szemét. - Biztos nem akartok nekem enni adni?
A fiú nem felelt, csak sietősebbre szedte a lépteit. Nagy hiba volt.
Leugrottam a kút pereméről és pont előtte értem földet, amitől kénytelen volt felnézni rám.
- Nem! - szűrte összeszorított fogakkal, mint aki a torkából előbújni akaró hangokkal küzdött. - Azt mondta a szolgabíró, hogy nem beszélhetünk veled!
A fegyver nyelét botnak használva lehajoltam hozzá, egyenesen az arca elé. merész tekintete volt, dacos és kérlelhetetlen. Valami ismerős volt benne, valami tetszetős. Gőg.
- Az igazán nagy kár. - sóhajtottam színpadiasan. - Kinek a kívánságát fogom akkor így teljesíteni?
Természetesen a gyerek tekintete azonnal felengedett és a szája is kinyílt csodálkozásában, aztán megrázta a fejét és visszaöltötte a rá parancsolt elutasítást.
- Miféle kívánság?
Ajkaimra elégedett vigyor húzódott, miközben felegyenesedtem, színpadiasan felszegve az állam.
- Nem hallottad a régi történetet? Hét falunként egybe betér egy fekete ördög minden tucatnyi esztendőben és enni kér. Aki ad neki azt megjutalmazza, erejével megadja neki, amire az vágyik, szolgája lesz és pátrónusa.
Természetesen nem létezett ilyen legenda, de kellően régiesnek hangzott, hogy akár igaz is lehessen. A jelek pedig ott voltak - ahogy a kevélység és nagyravágyás is a fiú szívében. Vagy ha még nem, hát nem sokára ott lesz.
Mielőtt azonban a gyerek válaszolhatott volna lódobogás ütötte meg a fülem így visszaugrottam a kút kévéjére, egy kézzel kapaszkodva a csörlőbe, ahogy az úton felénk robogó társaságot figyeltem. Ketten voltak, mögöttük lemaradva halványan ki tudtam venni az elszaladt suhanc alakját. Úgy tűnt megérkezett a grófnő.
Ahogy leugrott a saját lova nyergéből kétség sem férhetett hozzá, ki vagy mi volt - halott fehér bőr, haj fekete mint az éjszakai égbolt, egyedül a szeme rontotta el a csodás összképet. Az túl színes volt az én ízlésemnek. Mellette egy kormos képű köderdei érkezett, aki vagy a szolgája volt, vagy a szeretője - vagy mindkettő. Elégedett arccal ugrottam le a kútról, a dárda játékos forgatásával rebbentve szét az úrnőjük elé siető parasztokat. Szerencsére mindegyik volt elég okos, hogy meghátráljon, így egyik sem koszolta össze a fegyvert a vérével.
Ki tudja az milyen hatással lett volna a grófasszonyra.
- A fiúk sok ostobaságot beszélnek. - léptem közelebb a vámpírnőhöz, gyorsan és kertelés nélkül állva elé, szinte karnyújtásnyira és nem is állt szándékomban megtorpanni, amíg egészen fölé nem magasodtam. - Csak enni kértem, ő pedig rögtön rohant az úrnője szoknyája mögé. Rosszul neveli a parasztjait, grófasszony.
Egyik lábam keresztbe vetettem a másik mögött és megrogyasztottam a térdem, miközben a dárdát tartó karommal oldalra mutattam, a másikat pedig a mellkasomra helyeztem, színpadiasan hajolva meg. Nem volt benne semmi őszinte, természetesen, de érdekes lépésnek tűnt a színdarab folytatásában. - Vyrath vagyok, a gőgös herceg. Úgy döntöttem ma a te falud láthat vendégül, de ilyen goromba fogadtatásban még nem részesültem.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"
Felhasználó profiljának megtekintése

4[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty Re: [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Hétf. Jún. 10, 2019 7:37 pm

Miért félek? Nem kellene félnem. Nem lenne szabad félnem. Egydetlen ujjmozdulatom, és ő lángokban áll, hogyha akarom.
Csak akarni nehéz. Mindig az a legnehezebb.

Lassan szívja a levegőt. Eltüntet arcáról mindent, amely elárulhatná, mire gondol. Gyakorlatilag felvesz egy afféle harci pozíciót, kiüríti az elméjét és ismételgeti magában, hogy képes rá. Minden pillanatban csak arra figyelni, ami a következő. Nem gondolni a múltra, sem az esetleges jövőre, amíg nem lehet azt mire alapozni.
Erősödik a félelme, ahogy az éjfekete bőrű lény közelít hozzá, már csak azért is, mert ha túlzott közelségbe kerül, meg kell, hogy állítsa. Na és aztán, megint minden teketória nélkül, szavak nélkül? Nem kényszeríthetik mindig erre.
A démon szavai ismerős húrokat pendítenek benne. Ezzel a fajta hozzáállással túl sokszor találkozott már. A halandók fajából is. Így már tudja, mire számítson, reméli, hogy a fal, melyet maga köré sikerült építenie, elég erős lesz.
- Mint láthatja, nem szoknyában érkeztem.
Sokkal egyszerűbb lett volna, ha nem nőnek születek.
Enni? Az első gondolata a falánkságdémon. Ám nem úgy tűnik, mintha a tömegből bárkit is sikeresen felfalt volna már. Ezek szerint megvárta, míg ő megérkezik? Mégis miért engedte, hogy a fiú elszaladjon érte? Ha el akarta intézni a falusiakat, miért nem támadott rájuk egyszerűen akkor, amikor még nem volt jelen egy erős mágus? Szereti a kihívásokat, annyi biztos.
- Nem szükséges nevelni őket, lévén nem a rabszolgáim és nem a gyermekeim, el tudják látni a saját dolgaikat. Amikor szükség van, akkor viszont segítünk. Feltételezem, önt sem nevelték megfelelően, ha úgy véli, erőszakkal illik kérni az ételt. Aki nélkülöz, annak legalábbis, ha nem alázatot, tiszteletet illik tanúsítania.
Hát, nem hiszem el. Annyit beszélt alázatról az az angyal, hogy úgy látszik, maradt belőle valami. - nevet magában a helyzet iróniáján. Bár valószínűleg egy démont még pár fokkal nehezebb lesz meggyőzni arról, mi az Úrnak a jó, mint egy vámpírt.
- Wilhelmina von Nachtraben volnék. Bár, gondolom, akkor már nem kell bemutatnom magam. Kétségkívül nem szerénykedik. Ellenben emlékeztetném, hogy akármilyen herceg is, a terület a mi irányításunk alá tartozik.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

5[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty Re: [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Hétf. Jún. 10, 2019 9:58 pm

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Tetszett a kifejezés, amit a vámpír grófnő arcán láttam. Egy harcos nyugalma volt, egy győztes bátorsága, egy nagy csatákat megélt hős magabiztossága. Egy olyan gőgös tekintet, ami a múltba kapaszkodott és meggyőzte magát, hogy a büszkesége jogos, az ereje sziklaszilárd és a világ ellenében is diadalt aratna, ha ezt kérnék tőle. Gyönyörű volt ez a dac, amivel elém állt.
- Nem, ezt én is látom. - vigyorodtam el, miközben végigmértem. A páncél, ami fedte egyértelmű vámpírmunka volt, régi, kopott és elhasznált. - Nem a derekadért kaptad az uradalmat, igaz? Kiharcoltad magadnak, Wilhelmina von Nachtraben. És ha ez sikerült, úgy már semmi nem állíthat meg, igaz? Mert ki hitte volna el, hogy egy vámpír nő létére emberek között nemes lehet? De mégis itt vagy.
Lassan, andalogva léptem oldalra, a tekintetem folyamatosan rajta tartva a nőn. A mellette álló sötételfet egyelőre nem méltattam figyelemre - miért akartam volna az inassal beszélni, ha a gazdája is itt volt? Megkerültem őket a lovaikkal együtt, közben a dárdát sétapálca módjára forgattam magam mellett és leplezetlenül nevettem fel a dorgálásra.
- Tévedsz, Wilhemina grófasszony! A rabszolgákat nem kell egyedül nevelni, csak néha emlékeztetni őket arra, micsodák. De a parasztok bonyolultabbak, mert azt gondolják, hogy szabadok. Hogy az, ami itt tartja őket csak a rossz szerencse és nem a kilátástalanság. És aki így gondolkozik az egyszer eljut arra a pontra, hogy miért is van egyáltalán ura - vagy úrnője.
Visszaértem elé és a dárda nyelét nekicsaptam a földnek, aztán újra a szemébe néztem.
- Alázatot várnál tőlem? Tiszteletet? Nézz a szemembe és mondd meg, mi vagyok. Nézz rám és kérdezd meg magadtól újra, hogy van-e bármi értelme ilyet akarni.
Az ajkaim elváltak egymástól, a fogaim pedig elősejlettek közöttük, mint egy fakó hold a viharfellegek mögül előbújva. Megvártam, míg a vámpírnő és a köderdei inasa is rám figyeltek, aztán hagytam, hogy az ezüstös fény előtörjön belőlem. Nem támadtam rá a nőre - ennél több eszem volt. Helyette lazán megforgattam a fegyverem és elsöpörtem a sötét tünde lábait, aztán odaszökkentem mellé és a nyakának szegeztem a dárdahegyet. Olyan közel, hogy szinte benyomja a puha bőrt, így a legkisebb mozdulatra is csúnya véget vethettem volna az éjfi életének.
De nem akartam. Csak kíváncsi voltam és sértett, és tudni akartam milyen erőfeszítés kellett hozzá, hogy kihozzam a sodrából a grófasszonyt.
- Érdekes helyzet, nem igaz? - vigyorogtam tovább. - Dühös vagy rám, mert megtámadtam a parasztjaidat. Dühös vagy rám, mert megsértettelek. Mégis, ha el akarod látni a bajom, ahogy az a suhanc ígérte, akkor meg kell, hogy öljem a szolgádat. Szóval mi legyen, Wilhelmina von Nachtraben grófnő?


Képességhasználat

Név: Revans
Típus: Bűbáj (1/2 kör)
Erősség: I.
Felhasználás: Akarat alapú
Ár: 1000 váltó
Leírás: Az démon átadja magát a lelkében dúló sértettségnek, kétszeresére növelve a következő mozdulata erejét.

Név: A Napra lehet...
Típus: Mágia
Erősség: IIb.
Felhasználás: Akarat alapú
Ár: 2500 váltó
Leírás: A démon egy hirtelen fényvillanást idéz elő, ami elvakítja az ellenfelét két másodpercre (Mindeközben mosódottan lát csak az). Bár sebzést nem okoz, nagyon praktikus lehet egy harcban, és igen hatásos be- és kilépőket lehet vele varázsolni.


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"
Felhasználó profiljának megtekintése

6[Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) Empty Re: [Magánjáték] Monochrome (Mina & Vyrath) on Kedd Jún. 11, 2019 12:17 am

Úgy áll szemben vele, mint egy szikla a könnyeden játszadozó vízhullámokkal. Valamilyen szinten igen, élvezi ezt a büszkeséget, ám mindvégig ott lapul a félelem, hogy az ellenállás véget érhet, ha megjelenik rajta akár egyetlen apró repedés is.
Azonban, amint a hóhajú beszélni kezd, megnyugszik belül. Azt gondolja a másik, hogy ezekkel a szavakkal célt ér? Hogy még sosem hallott ilyet? Hogy ezeket a gondolatokat nem játszotta le magában ezerszer? Középszerű. Ennél durvábbra számított. Így aztán nem teljesen sikerül visszafognia az elégedett mosolykezdeményt sem. Szemei ambiciózusan csillognak.
- Úgy beszélsz, mintha évek óta ismernél.. Amiket felhozol, általános igazságok, és, gondolom, azt hiszed, hogy ezzel megingathatsz engem bármiben is. Igen, kiharcoltam magamnak. Bár amiért harcoltam, az nem ez volt. Nem a hatalom és a dicsőség, és nem is reméltem, hogy végül itt fogok tartani. - Ekkor realizálja, hogy tulajdonképpen falvának tagjai közül sok itt áll körülötte és csüng minden szaván. Nem tekint ki a tekintetükre, de figyelemmel tartja őket, közben az őt incselkedő farkasként körbejáró démont követi tekintetével, állva azt. - Azonban a hatalommal felelősség is jár, ha még nem találkoztál volna ezzel a közhellyel még elégszer. Hálás vagyok érte, és megteszem, amit megkövetel ez a titulus.
Legalábbis igyekszem. Na rendben, hagyjuk abba az átkozott fajnak való magyarázkodást. Igen, én is átkozott fajba tartozom. Ám nem ennyire. Ez most nem számít.
Halványan Jerobeám emléke lüktet benne most is.
Türelmesen hallgatja tovább a démont, bár néha késztetése van közbeszólni. Ez itt lázadást akar szítani. Fantasztikus. Ez hiányzott még, egy bajkeverő. Vajon mennyire lehet erős?
Megrémül a hirtelen gondolattól, és rájön, hogy tényleg ilyen könnyen született meg benne az elhatározás, hogy erőszakhoz folyamodjon... Hát, sokan megmondták, hogy meg fog változni. De azért annyira nem tette, hogy rögtön támadjon.
- Mind tudjuk, hová vezet az anarchia, gondolom, erről sem kell előadást tartanom. Ne tégy úgy, mintha tudnád, ki vagyok és mit tettem azóta, hogy a falvak az enyémek. Vagy talán magadnak akarod őket? Nem várok tőled sem alázatot, sem tiszteletet, csak azt, hogy békén hagyd a népemet. Azokat, akik nem ártottak neked. Nagyon jól tudom, hogy mi vagy. És azt is sejtem, hogy ez valahol bánt, felőröl, még ha be sem vallod magadnak, akkor is örökké emészt a harag, hogy olyasmi lettél, ami nem is akartál lenni. Soha nem fogsz emlékezni, hogy ki volt az, aki ilyenné tett és kinek a bűnei miatt kell most az örökkévalóságig bűnöket hajszolnod.
Nem érzi igazságosnak, amiket mond, bár igazak. Soha nem szeretett még nekik sem fájdalmat okozni, ám ez még mindig jobb, mintha az embereknek bajuk esik. Ha már őt elemezték, akkor elkövetheti ugyanezt a démonnal is.
Úgy érzi, van esélye győzedelmeskedni. Az önbizalom megnyugtató támaszként áll mögötte - majd egy pillanat alatt az egész felborul. Gyors az egész, szinte fel sem fogja a pillanatot, csak a végeredményét látja és szíve egyetlen rémült csomóba húzódik össze. Elkerekedett szemekkel merevedik meg a teste.
Damien ösztönből emeli meg a kezét, de annyi idő alatt, míg a démon a földre kerítette, nem nagyon volt lehetősége épkézláb cselekdetet végrehajtani. gyanítja, hogy a zuhanás pillanatában egy nem túl esztétikus tünde szó csúszott ki az ajkán, de a rémület tovavitte ezt is, és nem éppen áll módjában ilyesmiken aggódni.
Ne vigyorogj... fejezd be a vigyorgást... - vicsorogná legszívesebben a vámpír, ahogy összeszorítja a kezét. Legszívesebben nekirontana ennek a lénynek, az arcába vágná az éj tüzét, nem törődve azzal, hogy hogyan érezné magát ezután, vagy mit gondolnának a jámbor falusiak az úrnójükről. Ám nem teheti meg.
- Itt az ideje megtudnod, nem vagyok a szolgája... bár ezt úgyse hiszi el senki. - jegyzi meg Damien a földön fekve.
- Nem értem a logikádat. Miért ne láthatnám el a bajodat ANÉLKÜL, hogy őt megölnéd? Azt hiszed, olyan ártatlan virágszál vagyok, hogy az abszolút bosszúvágy nélkül nem vagyok képes harcba szállni?! - kérdi fennhangon, s közben hallja a falusiak megrökönyödött nyögéseit. Már-már egész nézőközönség járult ide. Anyák szorítják keblükhöz kislányaikat aggódó arccal és férfiak ráncolják a homlokukat több félelemmel, mint elszánással.
Nem tétlen ám közben. Meg akarja mutatni ennek a démonnak, hogy nem szabad csak úgy játszadozni vele...
...és főleg meg akarja menteni Damien életét, ezért egy pontban fókuszálja varázserejét és a "herceg" felé irányítja azt. Ha sikerül, mozgásuk szinkronmozgássá válik és ahogy Mina fölemeli kezeit, mintegy megadóan, majd arrébb sétál úgy három métert balra, a démonnak is követnie kellene őt. Majd a vámpír kinyitja összeszorított öklét, aminek következtében, ha sikerrel járt, Vyrath kezéből ki kell, hogy essen a fegyver.

Képességhasználat

Név: Utánzás
Erősség: III. (Nachtraben ág - Animancia)
Típus: Mágia
Leírás: Két körig a vele szemben lévő egy darab ellenfél pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre, mint Mina. Ha a vámpír egy helyben áll, akkor a másik sem tud megmozdulni, ugyanis afféle bábként mozgatják, vagy épp, vonják meg tőle a mozgás lehetőségét. A képesség csak Minával nagyjából egyező testfelépítésű célpontokon használható (értsd: ember, vámpír, tünde, nefilim, démon). A célpont akaraterővel bármikor megtörheti a hatást, azonban eközben elveszít egy Varázserőpontot.
Ár: 4000 Váltó


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Vyrath

Vyrath
Kísértő
Kísértő
Éreztem, ahogyan valami kinyúlt felém, miközben Wilhelmina grófnő szónokolt. Mágia volt, sötét és idegen, de valahogy mégis ismerős. Árnyak voltak, kapaszkodó, ragacsos feketeség, ami körbefogta a tagjaimat és úgy rángatott, mint egy marionettbábut.
A kis vámpírlánykának volt képe dróton rángatni.
- És ez felment, természetesen. - vigyorogtam tovább a sorsfordítónak szánt szavakra. - Nem akartad a hatalmat, az csak úgy jött. Te csak igazságot akartál, vagy békét, vagy jót. Az erő, ami most a tiéd egyszerűen az öledbe hullott, te sosem kérted, mégis kiérdemelted. Ezért jobb vagy még azoknál is, akik hasonlóan erősek. Mert ők kapzsik és rögeszmések, te viszont egyszerű, jó ember vagy, aki csak arra használja a hatalmat, hogy jót tegyen. Miért ne lehetnél erre büszke? Nem bűn az. Jogos, igazságos. Nem ez a legszebb dolog ebben a koszos, sötét világban? Az igazság?
A köderdei szolga morgott valamit alattam, de mióta sikeresen a nyakának szegeztem a dárdámat már le is hullott a figyelmem pereméről. Talán hiba volt, de mit tehetett volna? A fegyver hegyének egyetlen apró rezdülésére képes voltam a nyakába döfni, véget vetve a szolga életnek, ami még itt tartotta. Igazán pazarlás volt, de nem számított. Nem mehetett minden légy a mennyekbe.
Aztán felnevettem, ahogyan a tagjaim maguktól mozdultak és emelték fel a gyilkos szerszámot, a lábaim akaratom ellenére vonaglottak odébb, ahogyan a vámpírnő rákényszerített, hogy tükörképe legyek. Úgy tűnt a képemre nem hatott, így a leggúnyosabb mosolyommal hagytam, hogy az ismeretlen erő odébb rángasson a sötételftől, egyedül akkor állva ellen, amikor péreztem a szorításom meglazulni a dárdámon.
- Azt hiszem ebből elég lesz, grófasszony. - villantottam ki a fogaimat, minden porcikámmal nekifeszülve a mágiájának. Megtépázott ugyan, perzselte a húsomat belülről, de elengedett. - Mert te talán tudod, hogy ki vagyok, Wilhelmina von Nachtraben? Találkoztál mér démonnal, ez lehet, de velem még sosem.
Egy elegáns mozdulattal megpörgettem a dárdát és nekitámasztottam a vállamnak, tartva a távolságot, amit a vámpírnő kialakított - egyelőre.
- Miért sajnálnám? Miért bánnám azt, ami lettem? Olyan erőt találtam, ami után tömegek vágynak és olyan lehetőségek állnak előttem, amivel felülmúlok mindent és mindenkit. Mert nekem meg van az a lehetőségem, ami neked nincs, grófasszony. Én örökké élek, te megöregszel és meghalsz. Akkor mi lesz a falvaiddal, a parasztjaiddal, akiket annyira védelmezel? Ha belefáradsz a küzdelembe, ha túl erőtlen leszel megvédeni őket az olyan démonoktól, mint én vagyok? Vagy rosszabbaktól, akikben tényleg dúl a harag és csak vérrel csillapíthatják.
Lassan elindultam felé, ugyanabban a nyugodt tartásban, még a szabad kezem hüvelykujját is beakasztottam az övembe.
- Mert minden elmúlik, csak mi nem. Én meghalhatok. Képes lennél rá, erős vagy, hatalmas. De ez nem igazi győzelem, ezt te is tudod. Csak egy újabb lépcső egy végtelen sorban, aminek nem vár semmi a tetején.
A dárda hatótávján kívül álltam meg újra egyetlen lépéssel, aztán szelídebben mosolyodtam el, szinte barátságosan.
- De nem kell így lennie. Én segíthetek neked, megadhatom azt, amit senki más. Olyan erőt adhatok neked, amivel felülmúlod önmagadat, amivel megtöröd a vége nincs lépcsőt és igazi győzelmet arathatsz. Amivel nem fog rajtad az idő, amivel nem kell félned a halált. Amivel elérheted az összes célod, legyen gyarló vagy erényes, amivel minden lehetőséget megnyithatsz.
Kissé meghajtottam a fejem és gyermeteg kíváncsisággal pillantottam fel rá. Kivirágzik-e a nagyravágyás benned, Wilhelmina von Nachtraben grófnő?


_________________
"I am the eye of the storm
Inside I am silent and strong
Just waiting for the right moment to strike
Coiled like a cobra coming to life"
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.