Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Jozef & Laetitia]Éjféli dallamok

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Pár nappal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy olyat mondok egy vámpírnak, hogy csak ezért, mert szeretné megtalálni a testvérét, magam segítek keresni és ha hírt hallok róla, még akár egy veszélyes út kockázatát is vállalnám, hogy elvigyem a hírt neki. De most megtettem és egyáltalán nem bántam, sőt........már attól meleg érzések futottak végig rajtam, ahogy belegondoltam ebbe.
Jól éreztem magam Letitia-val, nagyon jól, jobban, mint eddig bármelyik lánnyal és egyáltalán nem zavart, hogy két kis hegyes fog bukkant fel időnként a mosolya mögött. Nem, nem zavart, hanem inkább izgatottá tett, milyen lehet egy csók közben megérinteni.......
Ám még sem mertem egyelőre kezdeményezni, bár nem láttam rajta, hogy nagyon zavarná az időnként tá vetett pillantásom, vagy amikor bőrét, arcát érintettem....
Most is olyan meghitt közelségben, szorosan hozzám simulva sétált velem vissza, hogy biztosan hallotta a szívem megkergült zakatolását. Van, amit egy férfiember már nehezen tud hideg fejjel elviselni. És az én fejem már egy ideje nem volt "hideg", inkább kótyagos, mert a vér lentebbi tájakra vándorolt egyre sebesebben.
Ennek ellenére még tartottam magam és Letitia-t is, akinek lábai párszor meg-megbicsaklottak, ......biztosan elgémberedtek a sok üléstől. Biztosan ezt mondtam volna mindenkinek, ha megkérdezik.
Ám ez semmiben nem befolyásolta, hogy a fogadóba lépvén, meghallva az újra felcsendülő pattogós nótát, azonnal középre ne perdüljön és magával ne rántson engem is. Felkuncogtam, de nem ellenkeztem, magával ragadott a lány heve és a zene ritmusa, a vérem már pezsegve forrt.
Nem érdekelt, hogy talán egy szabályos lépésem sem volt, Letitia-t sem érdekelt, tancoltunk a magunk örömére, és az sem tompította lendületünket, amikor a zene lassúra váltott.
Zakatoló szívvel, felhevülten karoltam magamhoz a derekát, ahogy a keze a nyakam közé kulcsolódott.
- Nem tudom. - válaszoltam kissé elfulladva. - De talán nem is számít. Csak ez számít, a most és, hogy ez már örökre megmaradhat......., már ha ........akarod. - álltam a pillantását és nem kellett, ahhoz túl nagy szakértelem, hogy lássa a vágyat a szememben. - Én........szeretnék ismét melletted ébredni és igen, mindenre emlékezni. - húztam közelebb és ha nem állt ellen, merészen csókot kezdeményeztem. Kíváncsiságom nem ismert határokat. Kész voltam bármit kipróbálni.
Aztán finoman húzni kezdtem a szobákhoz vezető lépcső felé.

Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Már kezdtem aggódni, hogy nem lesz elég bátor, pedig egy pillanatra sem lett volna szabad alábecsülnöm Jozefet. A húzása határozott volt, ahogyan a csókja is, noha az ajka még így is puhának érződött és édesnek. Gyengéden csókoltam vissza. Nem akartam itt helyben lerohanni, és azt hiszem nem is az ő stílusa lett volna, hogyha a jövetkező pillanatban már a falhoz nyom és letépi a szoknyámat. Szó nélkül követtem, mikor a lépcső felé kezdett húzni, majd felmentünk ugyan abba a szobába, ahol reggel felébredtünk. Az a miénk volt, ahol kezdődött, ott is végződött minden. Becsuktam magunk mögött az ajtót és elfordítottam a zárban a kulcsot, majd a halk kattanás után óvatosan levettem Rubyt Jozef nyakából, miközben ezúttal rajtam volt a sor, hogy megcsókoljam. Nem siettem el. Hosszan és mélyen merültem el benne, miközben lassan levettem róla a zekét, és kigomboltam az ingét.
Ez után hátraléptem és megsimogattam az arcát. Valahogy elbizonytalanodtam. Nem abban, hogy akartam-e, mert tudtam, hogy vágytam rá, a kellő gyakorlatom is megvolt… Már nem is tartottam számon, hogy hány férfival és nővel voltam együtt, de mindegyik egyezett egyvalamiben: nem éreztem irántuk semmit. A test egyszerű, érzések nélküli kielégülését kerestem, kellemes érintéseket gyönyört, és az érzést, hogy akár alul voltam, akár felül, valójában mindig uralkodtam rajtuk. Most… amennyire reggel mókásnak találtam megrontani egy papot, ebben a pillanatban annyira nem akartam így gondolni rá.
Bahh… úgy viselkedsz, mint egy idióta szűzlány…
Igyekeztem összeszedni én is a határozottságomat és nem tönkretenni a hangulatot. Hátrébb léptem tőle és csábosnak szánt mosoly kíséretében kioldottam a fűzőm elejét, és lerúgtam a lábamról a cipőt is. Így látszott, hogy jóval alacsonyabb voltam nála, de nem bántam. Szinte már vágytam rá, hogy most az egyszer ne én legyek az erős, mégha ez szöges ellentétben is állt azzal, amit korábban mondtam.
- Izgalmasabb lenne, ha újdonságot látnál de… remélem így is megfelel. - mondtam miközben levettem a fűzőt és hagytam a földre esni, majd egyetlen ügyes mozdulattal a szoknyámat helyén tartó kis csomót is kioldottam, így a sokrétegű anyag ropogva hullott a földre. Kiléptem belőle, hogy újra közel kerüljek hozzá, és ha hagyta, vagy ha még volt mit, róla is elkezdtem lassan lefejteni a ruháit, végigsimítva az ében bőr minden miliméterén.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
+ 16

Egyfolytában csak mosolyogtam, mert el sem akartam hinni, hogy Letitia, ez a gyönyörű, csodálatos lány egyáltalán komolyan fontolóra vesz egy kalandot velem.
Nem mondhatnám, hogy járatos vagyok a vámpírok romantikus, vagy szerelmi életében, ám hallani vadabbnál vadabb dolgokat hallottam, amit azonban most úgy el is felejtettem, ahogy illik és ehhez elég volt a lány, hozzám hasonló, vöröslő pillantásában elveszni.
Fogalmam sem volt, honnan vettem a bátorságot a csókhoz, de megtettem és nem bántam meg, Letitia könnyedén hozzám simulva engedett a gyengéd kényszernek és egy pár pillanatra, embereket, mulatságot elfeledve merültünk el egymás ízlelésében.
Ezek után már sokkal bátrabban kezdeményeztem és nem sokára már a szobában álltunk egymással szemben, abban a szobában, ahol reggel egymás mellett ébredtünk emlékek nélkül. Most nagyon nem szerettem volna, ha ez az éjszaka is köddé válik, mert örökre emlékezni akartam ezekre a csodás pillanatokra.
A szívem mindezek ellenére a torkomba dobogott. Nem számítottam teljesen tapasztalatlannak a lányokkal kapcsolatban és, hogy mit kell tennem azért, hogy elégedetten ébredjenek, most mégis féltem, hogy ez kevés lesz.
~ Már csak az hiányzik, hogy leblokkolj itt nekem! ~ pofoztam fel magam gondolatban, míg szembefordultam Letitia-val, aki biztosította, hogy intimitásunkat ne zavarja meg senki, még a kis sárkányka sem.
Talán, ha ekkor elkezdtünk volna tiblábolni, akkor elöntött volna a zavar, de Letitia olyan természetességgel vont bele egy újabb csókba, hogy azonnal elszállt minden zavarom.
Azonban lélegzetem szaggatottá vált, ahogy kecses ujjai megszabadítottak a felsőtestemet fedő ruháktól, ahogy bőröm érintkezett a levegővel kis borzongás szaladt végig rajta, ami azonnal hőhullámmá változott, ahogy Letitia is vetkőzni kezdett.
A szemem nem tudtam levenni róla, minden mozdulata, minden rebbenése belém égett és minden ruhadarab földet érése egy-egy remegős sóhajt váltott ki belőlem. Gyönyörű teste volt, a szinte hófehér bőre éles kontrasztot alkotott szénfekete hajával, melyből kiemelkedett cseresznyepiros ajka és parázsként izzó szeme. Keblének bimbója mélybarnán, hegyeskedve emelkedett felém.
- Csodálatos vagy! Ha.....ha - nyeltem egyet, igyekezvén nem bambán bámulni, - újdonságot látnák, talán nem tudnám értékelni, azt a gyönyörűséget, ami most a szemem elé tárul. - nyögtem ki végül.
Aztán már csak kapkodtam a levegőt, ahogy teljes természetességében állt előttem. A szemem lejjebb vándorolt, magára vonta a figyelmem, hogy ágyékánál finom árnyalattal sötétlett bőre.
Kezem önkéntelenül nyúlt előre, hogy kezembe vegyem azokat a domború halmokat, finoman simítva végig rajtuk.
Igazából egészen megfeledkeztem arról, hogy rajtam még van ruha, de egyáltalán nem tiltakoztam, amikor az is lekerült rólam Letitia keze által, bár nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire is vágytam rá. Nagy....on!
Én nem mertem megkérdezni, hogy mit szól hozzám, mert féltem, inkább gyorsan magamhoz húztam és újabb csókot kezdeményeztem és, ahogy nyelvébe gabalyodva ajkait, úgy lentebb kezeimmel és ujjaimmal igyekeztem minden porcikáját felfedezni.
Talán illett volna további szép szavakkal illetnem, de őszintén szólva minden kiesett az elmémből, csak izzó tekintetem és ágaskodó vágyam beszélt helyettem.
Lassú hátrálással igyekeztem az ágy felé, gyengéden vonva Letitia-t magam után, ahol aztán leültem és az ölembe vonva simogattam tovább, ajkaimat a keblére tapasztva, hogy a továbbiakban nyelvemmel kényeztessem őt.

Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Elmosolyodtam a tökéletes válaszra. Ügyesen kivágta magát, noha látszott, hogy gondolkodni is alig tud már, nemhogy megszólalni, csupán hősiesen igyekezett tartani magát. Többé azonban nem volt rá szükség. Ujjaim sodronyszerű izmokat tapogattak ki. Jozef vékony volt a papi életmód miatt, de erős is, pontosan olyan felépítéssel, mint aki már egészen fiatal korától fogva fegyvert forgatott és talán úgy is volt. Már reggel is láttam, hogy egyébként pont az esetem volt, és bár nem vetettem meg az erőteljesebb izomzattal és nagyobb termettel rendelkező férfiakat sem, az ő külsejüket tudat alatt mindig az ész hiányával társítottam.
Egy sóhajtással fogadtam a simogatását, majd követtem az ágy felé és kényelmesen elhelyezkedtem az ölében. Éreztem, ahogyan az egészen megkeményedett férfiassága a hasamnak nyomódott, mikor közel csúsztam hozzá, de nem akartam semmit elsietni. Féltem attól, hogyha azonnal beteljesedik, majd vége lesz, akkor nem marad semmi. A hajnal túl korán fog ránk köszönteni, ahogyan az elválás is. Olyan hosszúra akartam nyújtani az éjszakát amennyire csak lehetett. Mikor az ajka a mellemhez ért apró nyögés szakadt fel belőlem. Magamhoz öleltem, mintha már most eggyé akartam olvadni vele, simogattam a haját, a vállát a hátát, mindenhol, ahol értem. Ez után hátrébb húzódtam, hogy csókot adhassak a homlokára, az arcára, majd a szájára, majd lejjebb siklottam a nyakára. Előszr apró puszit adtam csak rá, majd mélyebben csókoltam meg, annyira, hogy a hegyes fogam kicsit megkaristolta a bőrét pontosan az artériája felett.
Akartam a vérét. A szomjúság majdnem úgy tombolt bennem, mint a vágy, hogy szeretkezzek vele. Nem fájt volna neki a pillanat hevében, csak egy apró szúrás, ami még jól is eshet a kéj hevében. Ha nem tudtam volna, hogy ki ő, vagy hogy mi ő megtettem volna, ám mindenkit figyelmeztettek, súlyos következményei vannak annak, ha valaki felszentelt vért iszik, nekem pedig voltak ma estére még terveim és szenvedve vergődés nem tartozott közéjük. Nehezen, de sikerült megállnom, így csókjaimat egy apró harapással zárjam, ami nem sértette fel a bőrét, majd lassan a hátára döntöttem, és a mellkasán folytattam. Lassan haladtam le egészen a hasáig, majd kis szünetet tartottam, ameddig kioldottam az övét és letoltam a csípőjéről a nadrágot, egészen a térdéig.
Egy pillanatra feljebb emelkedtem, hogy teljesen megcsodáljam a látványt. A hófehér lepedőn az ébenfeketét, ahogyan a besütő hold fénye a hasán éppen kirajzolódó kockákon játszott. Szép volt, de pontosan a maga hús és vér valójában volt az, aki az enyém lehetett és akié lehettem. A tekintetem ez után nekem is lejjebb vándorolt. Nem volt oka panaszra, sőt… Hogy elégedettségemet kisejezzem először a kezemmel kezdtem el simogatni, majd ismét lehajoltam először csak az alhasát csókolgatva, majd, amikor leértem óvatosan a számba vettem a végét. Ebben nem volt túlságosan nagy gyakorlatom, inkább szoktam fogadni a kényeztetést, de most adni akartam. Új érzés volt, de örömet akartam neki szerezni. Próbltam gyengéden kényeztetni, vigyázva, hogy a szemfogam most véletlenül se érjen hozzá, nehogy megijesszem.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
+ 18

Sóhajtottam, amikor elhúzódott tőlem és a már igen csak megkeményedett mellbimbója kicsúszott a számból, de nem kellett sokáig vágyakoznom, mert tudtam, hogy nem ennyi volt. Letitia egész teste azt sugallta, hogy ő is vágyik az együttlétünkre, hogy lobog benne a szenvedély tüze és jobb lesz, ha vigyázok magamra, mert még a végén elemészt.
Ahogy ő is az általam okozott kis kényeztetéstől, én is felnyögtem, amikor csókjai finoman végigsiklottak egészen a nyakamig, ahol talán egy kicsivel többet időzött. Forró lehelete megbizsergette a bőröm finom pelyhein és éreztem, ahogy fogai végigkarcolják kulcscsontom feletti vonalat, ahol vérem olyan vadul dobolt, hogy azt hittem kiszakad a helyéből.
Tudtam, hogy bűnös dolgot teszek, hogy ha már nem teszek ellene semmit, ami papként a feladatom volna, legalább el kéne futnom…..jó messzire, de…….ez a lány, ez a vámpír Letitia volt és én akartam őt, bűnös vágyam maga alá tepert és én nem is akartam ellenállni. Ám talán mégis maradt az agyamban is annyi vér, hogy eszembe jusson……
- Leti…Letitia… - sóhajtottam, - a vérem…….neked……..nem…..megsérülsz….
Szerettem volna érezni, ahogy hegyes kis fogai a bőröm alá hatolnak, hogy szívja a vérem…..Ohh…..farkam még jobban megkeményedett és szinte ugrott egyet ezekre a gondolatokra. Nem! Nem! Nem mehetek még el, hiszen olyan sok dolog van, amit meg akarok Letitia-val csinálni!
Belemarkoltam dús hajába és erőtlenül igyekeztem elszakítani magamtól, de mikor csak egy apró , csiklandozó „harapás” után lejjebb indult, már csak simogatásra telt.
Ahogy egyre lejjebb és lejjebb csókolt és eljutott az ágyékomig és nem állt le, a meglepetéstől kipattantak a szemeim és önkéntelenül emeltem meg felé a csípőm, miközben tompa nyögés szakadt ki a számból. Soha életemben nem csókolt meg még a lábam között senki! Tétova simogatást már kaptam, de legtöbb lány, akivel együtt háltam, még a szoknyáját sem akarta levenni, nem, hogy a férfitagomat megérinteni. Aztán bennszakadt a lélegzetem, ahogy nem csak megcsókolt.
- É…..édes Teremtőm! – tört ki belölem egy hörgés, ezzel együtt emelkedtem hídba és markoltam meg magam mellett a lepedőt, hogy hallatszott a recsegése.
Olyan gyönyör öntött el, amilyet még soha életemben nem éreztem. Az agyam elment szabadságra, csak is kizárólag a pattanásig feszült rudam és Letita ajkának és nyelvének érintése maradt. A kéj elindult a bensőmből és gyors iramban haladt, hogy kitörjön…..De nem….engedhetem….még nem.
Egy kiáltással szinte letéptem magamról a lányt és magam alá fordítottam. Talán hevesebb voltam a kelleténél, de ha egy perccel is tovább várok……..
Azt akartam, hogy Letitia is átélje ugyan ezt, hogy a boldogságtól és kéjtől aléltan egyesüljünk!
Először forrón és hevesen megcsókoltam, aztán végighúztam a kezem a mellei között, ráhajoltam és egy pár percig az egyiket, aztán a másikat nyalogattam, szopogattam, fogaimmal karcolgattam, ahogy ő az előbb a nyakam. Majd tovább haladtam simogatásommal a hasán, végül elidőztem a csípője környékén. Szelid erőszakkal nyitottam szét combjait és néztem a finom borostával keretezett kelyhet. Nem tudtam megállni, hogy ne cirógassam meg, mielőtt kényelmesen elhelyezkedtem előtte és nyelvemmel gondjaimba vettem azt a kis rózsaszín dombocskát, aminek érintése a legtöbb nőt az őrületbe kergette. Fürge ujjam pedig becsusszant a méz illatú barlangba, mely már nedvesen várt rám.
- Nagyon finom vagy. – morogtam üdvözült mosollyal, mikor levegőt vettem a folytatáshoz.

Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A gyenge tiltakozása, majd utána ahogy a hajamba markolt csak tovább korbácsolta a szenvedélyemet. Kis híja volt, hogy elveszítsem az önuralmamat, de igaza volt, én is tudtam, hogy van, amit még így sem lehetett. Valójában talán ez volt az egyetlen ilyen dolog, s most csekély áldozatnak tűnt.
Bővel kárpótolt később, hogy a teremtőt emlegette, mikor lentebb és lentebb vándorolva az ajkammal kényeztettem. Nem tudtam, kikkel volt előttem, prostituáltakkal, vagy szemérmes parasztlányokkal, de simogatta a büszkeségemet, hogy olyat adhattam neki, amit más nő még soha, és hogy remélhetőleg ezek után úgy fog emlékezni erre, mint élete legjobb éjszakájára. Nagyon érzékeny volt, és hajlandó lettem volna egészen a végsőkig elrepíteni őt, a gyönyör legmagasabb fokára. Utána várnunk kellett volna talán egy órát, mielőtt folytatjuk, de voltak ötleteim arra is, hogy azt hogyan töltsük el. Jozefnek azonban több önkontrollja volt, mint vártam, és a legutolsó pillanatban hirtelen felült és maga alá gyűrt. Vártam a pillanatot, hogy mindent elemésztő tűzzel belém hatoljon és bevégezze, amit az imént elkezdtem. Vadul csókoltam vissza…
De nem akart az adósom maradni. Jóleső sóhajjal díjaztam, hogy a nyakamat csókolta majd a melleimet, amikor pedig elindult lefelé, már tudtam, mi következett. Lehunytam a szemem, és teljesen elengedtem minden izmomat, amikor a nyelve óvatosan az ágyékomhoz ért, amikor pedig az ujjával is kényeztetni kezdett nem bírtam megállni, hogy újabb, apró nyögésekbe hajló sóhajokkal jutalmazzam. Felkuncogtam, amikor finomnak nevezett.
- Te sem panaszkodhatsz… Nagyon ügyes vagy… pap létedre.- halkan felnevettem miközben végigsimítottam a haján. Nem voltam olyan előzékeny, mint ő, hagytam, hogy csókoljon odalent és simogassa a belsőmet, egészen addig, ameddig a lélegzetem szaporává vált, végül pedig megremegtek a combjaim, és egy halk, mégis gyönyörteljes sikollyal élveztem el. Szerencsére engem ez nem akadályozott meg az azonnali folytatásban, és nem is lettem volna képes itt megállni. Akartam őt a maga teljes valójában, úgy, ahogyan még soha senki mást azelőtt. Különleges volt. Minden az volt, amit mondtunk korábban és amit azóta egymással tettünk. Nem értettem, hogyan történhetett ilyesmi, hogyan létezhetett, hogy csak reggel óta ismertük egymást… De nem számított. Semmi sem számított most rajta kívül.
Megfogtam a kezét és gyengéden visszahúztam magamra, majd újra megcsókoltam. Éreztem a száján a saját ízemet, de nem zavart, közben pedig a csípőjét a két combom közé fogtam. A szája után megcsókoltam az arcát is, majd a füléhez hajoltam.
- Kívánlak… A tiéd vagyok. Csakis a tiéd…
Gyengéden, mégis határozottan húztam a csípőjét magam felé, majd az egyik kezemmel segítettem, hogy belém tudjon hatolni, és végre egyesülhessünk. Olyan tökéletesnek tűnt minden. Átöleltem, és apró csókokkal borítottam a száját az arcát és a nyakát, de leginkább csak összeolvadni akartam vele.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
+ 18

Nem tudom miből merítettem, annyi önuralmat, hogy visszatartsam ágyékomat szinte szétfeszítő magomat, talán csak abból, hogy nem akartam tapasztalatlan fiúcskának látszani, aki az első érintésre elélvez, miközben hoppon hagyja partnerét.
Kissé belepirultam, ahogy a dicsérete elérte a fülemet, de az ágyékából felém szálló illata, már eléggé elbódított, hogy csak egy félszeg mosollyal viszonozzam.
Letitia annyira különös és kedves volt számomra, hogy a csalódását nagyon nehezen éltem volna meg és ezt semmiképpen nem akartam megkockáztatni. Meg akartam mutatni, hogy férfi vagyok a talpamon, még ha ezt papi köntös alá rejtettem is. Vele nem kellett az ájtatosság mögé bújnom, nem kellett attól félnem, hogy beárul, őszintén adhattam önmagamat, minden gátlás nélkül. És nem utolsó sorban örömet akartam okozni neki, a legmagasabb csúcsra röpíteni, hogy örökké emlékezetessé tegyem ezt az éjszakát mindkettőnknek.
Míg odalenn kényeztettem és élveztem apró, gyönyörről tanúskodó sóhajait, sikerült kissé visszafognom az azonnali kielégülés sürgetését, így kellő időt tudtam szánni az alapos örömszerzésre, aminek meg is lett az eredménye.  Miközben megremegett és kelyhének belső izmai szorosan ráfonódtak ujjaimra, már tudtam, hogy jól végeztem a dolgom. Még egy utolsó nyalintás, aztán hagytam, hogy felhúzzon. Testünk minden porcikája szorosan préselődött össze, még éreztem szaporán verdeső szívének ütemét, lábai között a forró, nedves barlangot, mely szinte vonzotta kőmerev férfiasságomat. Szenvedélyes csókunkban összekeveredtek ízeink. Csodálatos volt.
Suttogása édes és hívogató volt és ha meg tudtam volna szólalni, akkor csak ismételni tudtam volna.
Már nem voltam képes tovább türtőztetni magam, de nem is kellett. Éreztem, ahogy megnyílik előttem és én simán belecsúsztam, mint míves zárba a kulcs. Olya annyira elfogott az elégedettség érzése, hogy most pont minden a helyén van, hogy hangosan felnyögtem.
- Olyan….forró….vagy. Nincs…..nincsenek ….szavaim. – ziháltam fel, a végére már csak motyogva, ahogy a pillanatnyi dermedtség után, először lassan, majd egyre gyorsabban kezdtem benne mozogni.
Azt hiszem a finomkodást valahol elhagytam és alaposan megdolgoztam, nem foglalkozva vele, hogy testünk újabb és újabb találkozásának csattogásának hangja nem biztos, hogy megállt a szoba falainál. Sajnos így sem bírtam tovább pár percnél, mert annyira robbanásszerűen ért az élvezet, hogy azt hittem belepusztulok. Csak pumpáltam és pumpáltam ki magamból kéj folyékony tejét, aztán minden erőmet elveszítve, zihálva roskadtam össze, próbálva Letitia mellé rogyni.

Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Magas hangon, halkan sikítottam fel, mikor végre egyesültünk. Talán csak a hosszas és alapos rákészítés tette, de minden mozdulata a csillagokig repített. Egészen kitltött, mintha úgy alkottak volna meg minket, hogy pontosan összeilljünk, de még ez is kevés volt. El akartam emészteni, egészen magamba fogadni és eggyé válni vele. sztönösen húzam a csípőjét egyre közelebb és közelebb magamhoz, míg már nem lehetett tovább, ez után pedig már csak a hátát tudtam szorosan magamhoz ölelni. Fuldoklónak éreztem magam, aki az utolsó uszadékfába kapaszkodik, és retteg, hogy végetér az élete, ha elengedi. Időnként akaratlanul is belemélyesztettem a körmeim a fogam helyett, de már én sem voltam egészen ura önmagamnak. A külvilág megszűnt létezni. Minden lökésére felnyögtem, de minden hang őszinte volt, amiket bár jobb lett volna visszatartani, nem voltam rá képes.
Végül egy erőteljeseb lökés után a lüktetve élvezett belém. Ez volt az utolsó mozzanak, ami még hiányzott, hogy én is kiteljesedjek - újra, mintha a magjával csak még több gyönyört adot volna. A hátam ivesen hajlott háttra, az ágy pedig fájdalmasan reccsent meg alattunk, bár nem szakadt össze. Az én belsőm együtt lüktetett az övével, majd lassan vége lett.
Segítettem a karommal, hogy oldalra tudjon gördülni, de kis ideig még én is csak pihegtem az izzadtságtól átnedvesedett lepedőn. Igyekeztem összeszedni a gondolataimat, de a hirtelen rámtörő kimerültségtől széfolytak az agytekervényeim között. Lassan én is az oldalamra fordultam, hogy pontosan szembe kerüljek a fiúval.
- Csodálatos volt. - biztosítottam először is a teljesítményéről. Úgy sejtettem jól eshet neki a pozitív visszajelzés. Ám több volt ez, mint csodálatos. Valami olyan volt, ami más volt, mint azelőtt bármelyik férfival. Különleges dolog, amit csak vele éltem meg és még magam sem tudtam mit jelentett igazán. Ám ahhoz, hogy ezt ő is megérthesse el kellett volna mondanom Jozefnek, hogy milyen életet éltem ezidáig, milyen és mennyi tapasztalatom volt… De nem tettem. Féltem, hogy elrontott volna mindent, és mégis milyen nőnek gondolt volna engem akkor. Korábban ez sem érdekelt, de most csak nem akartam, hogy egy eldobható szajhának lásson. Egyszerűen nem.
Átdobtam a combomat a derekán és odabújtam hozzá.
- Ha összeszedted magad megismételhetjük. - közöltem vele játékosan, noha valóban nem hagyott hiányérzetet maga után az előbbi sem. - Megbüntetnének téged, ha kiderülne?
Úgy éreztem beszélnünk kellett róla. Tudnom kellett mi történik velünk, hogy történik-e bármi ezek után, vagy eltesszük, mint egy szép emléket egy lezárt ládába, mélyre temetjük, hogy ne tudhasson róla soha senki. Hiszen, sajnos, még mindig a valóságban éltünk.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Soha életemben nem éreztem még ilyen ....tökéletességet. Nem tudtam rá jobb kifejezést, talán még azt mondhattam volna rá, hogy a mennyben jártam, az lehet ilyen csodálatos, legalábbis én így képzeltem el ....és, hogy ezt pont egy vámpírral értem el?.......Őszintén? Cseppet sem érdekelt, hogy Letitia micsoda vagy kicsoda. Olyat adott nekem, amiről álmodni sem mertem, azt sem tudtam létezhet ilyen és ezért örökké a szívembe zártam.
Azt hiszem szerelmes voltam és ez teljesen elvette az eszemet. Valószínűleg ez a bamba, elégedett állapot az arcomra is kiülhetett valamelyest, mert egyelőre teljesen kiürülten, szinte egy csecsemő erejével rendelkezve feküdtem Letitia mellett.
Lassan, nagyon lassan kezdett visszatérni hozzám a valóság, aminek első jelei a hátamon kezdődő izzó karmolásnyomok érzékelése volt, de még ennél is sürgetőbb késztetést éreztem, hogy kiigazodjak Letitia arckifejezésén.....vajon én megfeleltem az elvárásainak? Ki tudtam elégíteni? Örömet tudtam neki okozni, azon túl is, hogy eljuttattam az élvezet csúcsára? Ő is ugyan azt érezte mint én?
Talán ezek a kérdések túlon túl is kiültek a szemembe, mert amikor visszanyerve a lélegzetét végül felém fordult, mintha csak erre válaszolt volna. Lehet, hogy nem volt valami szép tőlem, de ennek hallatán kisfiús vigyor terült szét az arcomon és hatalmas kő esett le a szívemről.
- Azt hiszem kevés a szókincsem, ahhoz, amit most érzek. - emeltem fel ólomnehéz kezemet, hogy kisímitsak egy fekete tincset az arcából. - Soha...még senki....nem csinálta velem...azt és amúgy is ez az egész......valami ...igen, igen, - talán Istenit mondtam volna, de valahogy nem találtam ide illőnek, lehet Letitia nem találta volna megfelelőnek, - csodálatos volt. - fejeztem be egy elégedetlen sóhajtással, mert tényleg nem tudtam jobban kifejezni, amit éreztem, pedig megérdemelte volna.
Minden érintésében, minden sóhajtásában és csókjában őszinte vágyat éreztem felőle és nem tagadhattam, hogy az érzés kölcsönös volt és ezt nem csak a testi vágyra értettem. Volt köztünk valami különös pezsgés, amitől a vérem zubogva száguldott ereimben.
Ahogy hozzám simult, lábával körbeölelve és megcsapott természetes, nőies illata, kezdett elszállni belőlem a fáradtság.
Boldog mosolyt villantottam felé és már emeltem a fejem, hogy megcsókoljam, amikor feltette a kérdést. A fejem visszaejtettem olyan hirtelen csapott mellbe a valóság, amit pár órája olyan boldogan hagytam elmosódni. De nem, nem fogom hagyni, hogy ez belerondítson a boldogságomba, a boldogságunkba.
- Minden bizonnyal, talán ki is csapnának, de......Letitia - húztam magamhoz egészen közel, mert érezni akartam bőre simaságát, melegét, - talán bolond vagyok, de nem érdekel. Kedves vagy nekem és nem akarom ezt elveszíteni, csak azért mert........mások nem így gondolják. És a te családod? Eltűrnék, hogy te és én.....?
Minden esetre az a helyzet, hogy most meg akarom csókolni és még.....sokszor meg akarom csókolni és nem csak a száján. És ezt az ágyékomba száguldó friss vér is jelezte. Így nem is kellett olyan sok idő, hogy "összeszedjem" magam és megismételjük az előbbieket, de most sokkal hosszabban. Szerencsére még messze volt a reggel és én jó erőben éreztem magam.


Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Jozef még mindig extázisban pihegett, és nehezebben tlaált magára, mint én, de nem sürgettem. Láttam, hogy boldog és ettől melegség töltött el, ahogyan attól is, amikor ő is próbálta szavakba önteni mit érzett. Csakhogy egyáltalán nem léteztek olyan szavak, amik körbeírhatták volna, minden más esetlennek tűnt sutának, amely a valóságnak csupán apró töredékét volt képes megfogni. Még a „cssodálatos” maga a csoda sem volt elegendő. Mégis, értettem, hiszen ugyan ezzel küzdöttem én is.
Láttam azonban, hogy a kérdésem, ami miatt mégis tudomást kellett vennünk a külvilágról elrontotta a hangulatot. Hozzásimultam, mikor átlelt, és képes lettem volna így aludni egész éjszaka, de szerettem volna később még kárpótolni azért, hogy most rákényszerítettem, hogy kicsit távologjon el ettől az ágytól ettől a szobától és gondolkodjon nagyobb távlatokban.
Bolond… Igen, kedvem lett volna a fejéhez vágni. Ki akartam envetni, hogy mégis mit hitt egy éjszaka után, de nem voltam rá képes. Nem tehettem, hiszen én is ugyanolyan bolond voltam, mint ő. Tán ha el akartam volna taszítani magamtól, a saját érdekében, hogy fusson, felejtsen el engem éljen boldog életet messze innen, megtettem volna. VRomantikus balladákba illő mozzanat lett volna, de ez nem egy romantikus ballada volt, én pedig nem egy egyszerű hercegnő. Én pontosan tudtam, hogy voltak döntések, amelyeket nem hozhattam meg helyette. Láttam a szemében a vágyakozást, mire lágy csókot lehelltem az ajkára.
- Attól függ, mit értesz azon, hogy te és én. - kezdtem bele, miközben az arcát cirógattam, majd lassan levándorolt a kezem a vállásra és a derekára. - A szemük sem rebbenne, ha beállítok veled és közlöm mindenkivel, hogy az állandó szeretőm vagy. Megtehetem. De… - lehunytam a szemem és vettem egy nagy levegőt. - Van egy komoly probléma, amely minden másnak gátat vet. Az, hogy te sötét tünde vagy én pedig vámpír, az ilyen frigyek pedig mindig meddők. Mivel pedig nem születhet közös utódunk hivatalosan a férjem nem lehetsz. Ez idővel valaki más tisztsége lesz, noha a házasság nálunk egyébként is ritkán jár érzelmekkel. A szüleimnek is vannak szeretői, egymástól függetlenül is, ez nyílt titok. Ezt a fájdalmat csupán azzal tudom enyhíteni, hogy még csak huszonkét éves vagyok és van öt nővérem. Le tudok élni veled egy emberöltőt anélkül, hogy egy kényszerházasság gúzsba kötne. - itt vettem egy nagy levegőt. Súlyos dolgok voltak, amiket mondtam, de szerettem a problémákra mielőbb megoldást találni. - Jár nekem egy nagyobb villa születésem jogán, ha kikérem ott háborítatlanul élhetünk, de…
Mélyen a szemébe néztem. Már sejtettem a válaszát, azelőtt, hogy feltettem volna a kérdést, és amiről tudtam, hogy nem biztos, hogy őszintén fog tudni válaszolni. Nem nekem, önmagának.
- Elegendő lenne ez neked, Jozef? Hátrahagynál mindent, hogy megszökj velem? A társaidat, a nevelődet, azokat, akiknek hősként még szükségük lesz rád?
Mosolyodtam el a végén szomorúan. Ő sokkal több volt, mint azok, akiket önző mód magam mellett tartottam. Nem zárhattam be magas falak mögé, hogy változatos módokon leljem benne kedvemet. Elveszítette volna azt, amitől önmaga volt, és amitől annyira értékessé vált a szememben. Ám ha mégis azt az utat választotta, amit felvázoltam előtte, megtehette. És én is mindent megtettem volna, hogy csodálatos életünk legyen együtt.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Csak amikor kimondtam a szavakat, akkor jutott eszembe, hogy talán az egészet félreértettem és bár a mostani éjszakát ő is őszintén akarta, többet nem kívánt ettől a kapcsolattól és én tényleg bolondot csinálok magamból. Fürkészve méregettem arcvonását, hiszen arca a szeretkezés után, most ellágyulva fordult felém, kezei pedig az én arcomat simogatták. Nem mondom, hogy minden feszültség nélkül vártam, mit fog válaszolni, mit gondol ő a mi kapcsolatunkról.
Persze nem voltam annyira naiv, hogy azt higyjem egyszerű lesz, vagy, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, de nem is akartam most, ebben a pillanatban arra gondolni, hogy holnap reggel örökre kisétálunk egymás életéből.
Mikor válasza előtt megcsókolt és simogatása egyre lejjebb haladt, amire nem csak azért feszültem meg, mert jól esett, hanem mert ez talán előkészülete akart lenni egy nem kedvemre való válasznak.
Aztán megtudtam, hogy mit gondol erről és, miként állna hozzá a családja, rokonsága.
Furcsa volt ez ilyen nyíltan, minden mellébeszélés nélkül hallani, még akkor is, ha igazán hálás lehettem érte Letitia-nak, mert nem áltatott, hanem szembesített a nyers valósággal. Persze ezt magamtól is tudhattam volna, de jobb volt egy röpke időre homokba dugni a fejem és azt hinni, a tündérmesék léteznek…….
….Meddőség….szerető…..kényszerházasság…….elzártság…..
Minden egyes szó jobban kivitte a színt az arcomból, mintha kiszívta volna a véremet. Nem tudom, miként volt képes ilyen tárgyilagossággal kezelni azt, amit mondott. Az ajkairól, melyeken kigördültek az engem letaglózó szavak, tekintetem a szemére vándorolt és abban végre megpillantottam azt a szomorúságot, amit én is éreztem. Szó sem volt érzéketlenségről, csak sokkal, de sokkal több esze volt, mint nekem és valószínűleg másnak fel sem ajánlotta volna ennek lehetőségét.
Ha tartotta a szemkontaktust, akkor láthatta bennem a megértéssel érkező bánatot, a keserű lemondást, a szaggatott lélegzetemmel együtt járó……elengedést.
- Jaj Letitia! – nyögtem ki egy sóhaj kíséretében. – Szétszakítasz! Mást mond a szívem és mást mond az eszem. A szívem elfogadná, hogy veled és csakis veled éljem le az életem, de…….amit mondtál……igaz. – hajtottam le a keblére a fejem, hogy ne lássa megnedvesedő szemem. – Túl izgága és nyughatatlan vagyok és lobog bennem a tenni akarás vágya. Ráadásul …önző is lennék, hiszen tudom, hogy téged is hajt a tudás utáni láz, hogy kiteljesedj, hogy beteljesítsd a sorsodat és nagy királynő legyél. Óhh, Letti! Miért ilyen kegyetlen a sors? – borítottam csókokkal mellei halmát.

Laetitia von Rotmantel

Laetitia von Rotmantel
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Már láttam, hogy talán kegyetlenebb voltam vele a nyers igazsággal, mint szerettem volna. A szívem nekem is azt mondta, hogy hagyjak itt mindent, éljünk együtt egy tengerparti villában, ahol örökké tart a bor, a finom ételek, a baráti összejövetelek, és ne gondoljunk semmi másra, csak egymásra. Soha senkinek nem ajánlottam még fel ezt az életet, és tudtam, hogy nem is fogom soha többé másnak. Valahol titkon, a lelkem legmélyén azt kívántam, bár igent mondott volna. Bár el tudtam volna venni a józan eszét annyira, hogy eldobjon mindent és hirtelen a pillanat hevében azt mondja, hogy induljunk máris. De a tűz ami a szívében lobogott még őt is másfelé vitte, és erősebb volt annál, minthogy mindent hátrahagyjon egy olyan életért, ahol ő bár első lehetett a szívemben, de minden más a kapcsolatunk ellen szólt.
Lágyan simogattam a fehér tincseit, amikor a mellkasomra borult. Nem engedtem meg magamnak a könnyeket, de az én szívem is ketté akart hasadni a szenvedése láttán.
- Látod Jozef, pont ezért tetszel nekem annyira. Még most sem tagadod meg önmagad, tudod ki vagy és tudod, hogy mennyi mindent akarsz még ettől az élettől.
Bár nem látta, de halványan elmosolyodtam, mikor a becenevemen szólított. Csak a nővéreim és a szüleim nevezhettek így eddig, de neki hagytam. Valahogy jól esett. Az én terveimet nem is vettem eddig figyelembe, mert azok képlékenyek voltak. Valójában csak boldog akartam lenni és szabad, de úgy éreztem, ezt ő megadhatta volna nekem. Én nem tudtam volna megdni ugyanezt neki. Belefúrdtam az arcom a hajába, miközben átöleltem, és hagytam, hogy újra csókokkal borítsa a kebleimet.
- Amit neked ajánlottam, az nem lesz másé soha. Ha évek múlva, vagy életed alkonyán úgy döntesz, hogy már eleget tettél, az oldalamon akkor is lesz helyed.
Nyitva akartam hagyni ezt az ajtót. Nem hittem, hogy valaha be fog lépni rajta, de ott akartam hagyni a lehetőséget, hogy ez az álom egyszer valóra váljon. Bár elkéshetett, és lehet, mire ez a nap eljön már férjnél leszek, és már a gyermekeim lesznek a legfontosabbak, de… Nem számított, akkor is elintéztem volna valahogy.
Lehunytam a szemem és a hátát cirógatva élveztem a csókjait, majd a kezem lassan lesiklott a hasán, és a lassan újra megkeményedő férfissaágát kezdtem óvatosan simogatni, hogy hamarabb készen álljon az ismétlésre. És talán még egyszer reggel is, mielőtt még elhagytuk volna ezt a szobát.


_________________
"Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján." - Baudelaire

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Tényleg majd meghasadt a szívem, olyan nagy bánatot éreztem, hiszen még alig, hogy felhorgadt bennem a szerelem izzó lángja, máris jéggel borította a valóság dermesztő hidege.
Tudtam, hogy örökkön örökké a szívemben fogom hordozni Letitia iránt érzett szerelmemet, de taníttatásomnak köszönhetően képes voltam előhozni megfontoltabb énemet és akármennyire is nem tetszett, bele kellett gondolnom, abba a jövőbe, amit Letitia felvázolt. Sajnos minden ellenünk szólt, kivéve a szerelmet.
Nem tudtam, hogy hálás legyek azért, hogy ő reálisabban nézte ezt a jövőt, vagy átkozzam érte, de figyelmen kívül nem hagyhattam.
Jól estek dicsérő szavai, de ez most csak kis vígasz volt számomra, ezért inkább ismét a testébe akartam temetni magam, érezni akartam a már megtapasztalt édes szeretkezés melegét és addig a rövid ideig, amit még megad nekünk ez a különös éjszaka, kielégíteni az ő és az én vágyaimat is.
Ahogy említettem, nem ismertem annyira jó a vámpírok szokásait, hogy tudjam, mit jelent a felajánlása, de nem kellett "tudnom"......mert éreztem, hogy ez részéről egy egyszeri és csak nekem szóló ajánlat.
- Köszönöm és bár remélem tudod, a szívem egy darabja örökre nálad marad. Ha úgy érzem, már nem segíthetek senkin, megkeresem ezt a darabot és kiegészítem a többi részével. - emeltem fel a fejem egy pillanatra bimbók kényeztetéséből, hogy tekintetemből lássa, mily komolyan gondolom.
Felnyögtem, ahogy fürge ujjai elérték ágyékomat, mely már tettre készen várta, hogy ismét birtokba vehesse vágytól nedves fészkét. Nem volt kérdés, hogy az utolsó energiáimat is hajlandó vagyok kifacsarni, csak, hogy kényeztessem kedvesemet egészen reggelig.
Csak ez maradt nekünk és a remény, hogy valóra válik majd egy ......álom.

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
Nos kedves Rómeó és Júlia, lássuk mit is alkottatok. Először is őszinte elismerésem, szerintem a lehető legtovább tudtátok kerülni a vulgáris vagy kínosnak ható kifejezéseket és irodalmi igényességgel leírni a történteket, ami egy ilyen explicit erotikus játéknál nem könnyű, így ezért mindenképp külön piros pont jár. Ezen kívül az is nagyon kijött Jozef mennyire könnyen belehabarodik még a tini lelkesedésben egy lányba és az is, hogy Letti sem tudta még teljesen levetkőzni ezt a gyermeteg romantikus ént, ami nagyon reálisan beleillik a vámpírok furcsa személyiségfejlődésébe. Ügyesek voltatok, mindkettőtök jutalma 100 TP.

http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.