Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down  Üzenet [5 / 7 oldal]

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Dolgokat helyezni az oltárra? Még is miféle ostoba gondolat ez? Ám mivel legtöbben úgy tettek, én sem akartam kimaradni, mert ha mégis bevált volna… de nem vált be. Kicsiny erszényem sem tett semmit a latba, s miután a sötét alak is elszaladt, hamar vissza is kaptam. Egyértelműen nem ez volt a megoldás.
- Egy szoba volt még, ahol ti nem jártatok. Csak egy fegyvertár. – mondtam a férfinak legyintve egyet, majd feltűnt a szobrok akadozó mozgása. Amikor ránéztem az egyikre, annak a mozgása megállt. Ezek szerint szemmel kell őket tartani? De mik azok a különös, világító szimbólumok? És miért nem világít az összes?
- Talán a szimbólumok az idő múlására villannak fel. Akkor csak addig kell feltartanunk őket, amíg az összes szimbólum fel nem izzik.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Szótlanul nézem a szobrot, amit eddig is, reménykedve hogy a pillantásom továbbra is elég lesz a megállításukhoz. Közben szórakozva hallgatom a novícius és Syele, lassan veszekedésbe torkolló szóváltását - az alapján amit eddig láttam a lányból, könnyedén beleereszt majd egy nyilat, ha nagyon megunja azt az irritáló self képét. Szörnyű lenne.
A nagypofájú démon is elhúzta közben a csíkot, ami természetes volt valakitől, aki ennyit és így beszél - amelyik kutya ugat, az nem harap, a démonok pedig csak egy leheletnyivel különböznek tőlük.
Na persze ezek egyike sem segít abba, hogy a szobrokkal elbánjunk. A kérdés az, hogy mit tegyünk? A bámulásos trükk úgy tűnik működik, de meddig? Talán csak várni kell a szimbólumokra? Jobb híján...
- Várjunk egy kicsit! Ha nem reagálnak semmit a szimbólumokra, akkor megpróbálunk valami mást. Addig gondolkodjunk más megoldáson. - kiáltom nekik, le nem véve pillantásaim a szoborról.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Hiába figyelt, nem sikerült a képet összeraknia. A többiek megállapításai nyomán viszont sikerült neki, és elengedve a köpenyét, a sajátjához hasonló tőrt tartó szobrot kezd bámulni reménykedve - de tulajdonképpen meggyőződéssel - hogy az nem fog így közelebb jönni.
Ha így történt, az sajnos nem tudta megnyugtatni, hiszen ettől a többi szobor nem állt meg...
Jozef felvetésére kétségbeesik. Neki nincs más, amit oda tudna adni... Ami még értékes is volna...
Eric szavai jelentik neki végül az időleges megnyugvást: Várni kell egy kicsit, lehet nem lesz baj.
Reméli hogy nem lesz.
Közben úgy dönt, nem tud így megbírkózni a rá bízott feladattal, ezért Armaroshoz fordul.
~ Kicsoda az a szolga, aki meg fog védeni? ~ kérdezi, hátha támad valamiféle ötlete, hogy hogyan sikerülhetne meggyőzni.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy a szobor útja kereszteződik a szemetekkel, azok megtorpannak. Nem mozdulnak, egyhelyben állnak, s csak akkor kelnek ismét útra, ha valaki tekintetét másmerre fordítja. Az oltáron újabb és újabb fények gyúlnak ki egymás mellett, egy félkört rajzolva.
Több se kellett a veletek érkezett kíséretnek, hogy meglátták, hogy a szobrok megtorpantak, a kijárat felé vették az irányt, s egymás után ugrottak át a lábaik közt, tova az ajtón, vissza a sötétségbe, ahonnan ide találtatok. Ám meggondolatlanok voltak. Nem maradtatok elegen, s azok a kolosszusok, melyekre nem acélozza tekintetét, nem néz oda, s nem koncentrál a szemeire senki, tovább sétálnak. Suzy mestere is jól látja, ám csak ennyit felel.
~ Akárki is az, nem egy szívbajos az ürge. - vigyorgott a tekinteteden keresztül.


Határidő: 2019.10.16.

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Talán meg is könnyebbülhetnénk egy kis időre, mivel a farkasszemezés látszólag működik a megelevenedett szobrokkal, hiszen míg szemezünk velük megállnak, de……..persze mondanom sem kell, hogy ez már rég nem a mi napunk. Először a félangyalok futamodtak meg teljesen váratlanul, aztán a démon, bár ő kevésbé volt váratlan, inkább az, hogy eddig is maradt, most meg a katonák……… Nem is hibáztatnám őket a történtek után, azonban sikerült nekik nagy pácban hagyni minket. Több szobor volt ugyanis, mint a teremben maradt emberek! És már egy szabadon mászkáló is elég volt ahhoz, hogy péppé taposson minket.
Már csak abban reménykedhettünk, hogy Johannes atyának igaza lesz és, ha az összes rúna felparázslik valami történni fog, csak kérdés van-e erre időnk? Na meg, ha történik is valami az jobb lesz, mint ami most van.
- Mindenki válasszon egy-egy szabadon lévő szobrot és váltogassa rajtuk a pillantását, ezzel lassíthatjuk őket, hátha tényleg lesz valami, ha minden rúna felvillan. Én a jobb oldali legszélsőt választom. – adtam támpontot is egyből, mert nem lett volna jó, ha mindenki ugyan arra a szoborra pazarolja az idejét.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Egyre kétségbeesettebb lesz, ahogy szorul a hurok ezen a sötét helyen a torka körül. Kérdések ismételgetik magukat az agyában és csak sikítani akar, elmenekülni innen, messzire, és soha többet ki nem tenni a lábát a kastélyából.
Csak az rángatja vissza a valóságba, hogy halványan hallja Jozef hangját, amint instruálja a csapatot, majd pedig Damien kiáltását felé.
- Mina! Csináld te is! Ez a legjobb, amit tehetünk egyelőre!
Megrázza a fejét. Persze, itt kell lennie. Nem bújhat ki a testéből, kivéve, ha hagyja, hogy a kőmonstrumok szétzúzzák azt. Szemeinek nem kell megerőltetniük magukat, hogy pattogjanak ide-oda a szobrok között. Arra azonban figyel, hogy olyan szobrokat válasszon, amelyek még nem "foglaltak".


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
- Gyáva férgek! – kiabáltam a menekülő lovagok után, remélve, hogy meghallják és elgondolkodnak cselekedeteiken. A fénylő kör lassan kezdett bővülni, ami azt jelentette, hogy igazam volt. Valóban csak várni kell! De a szobrok, akiket szemmel tartottak a katonák, újra mozogni kezdtek. Nem voltunk elegen, hogy mindet megállíthassuk. Ekkor érkezett a sötét bőrű férfi nagyszerű ötlete, hogy mindenki annyira figyeljen, amennyire tud.
- Na tessék! Akkor ugráljon a szemem, amíg meg nem telik a kör? – hangom felháborodottnak hangzott ugyan, de komolyan elgondolkodtam az ostobának ható ötleten. Végül is nem volt jobb ötletünk.
Két kezemmel szorosan markoltam a varázsbotomat, miközben tekintetemet a velem szemben álló szobrok között ugráltattam.
Ajánlom, hogy az a szolga valóban csodálatos és erős legyen, ha már ennyit gürcölök érte!


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Már-már hitetlen tekintettel fogadom, ahogyan a szolgáim egyszerűen elmenekülnek a teremből. Hogy volt merszük? Azt hiszik, hogy ezután még bármikor is a szemem vagy az Egyház szeme elé kerülhetnek? Elégetem őket. Gyávák. Söpredék. Haragtól megfeszült arccal nézek utánuk. Hiba lett volt bennük bíznom. Szerencsére a démon és a többi söpredék is itthagyott minket, nem kell túlságosan félnem tőlük. Syele és a kis kultista nem hiszem hogy túl sok vizet zavarna, még ha ránk is támadnának, Wilhelmina pedig Wilhelmina marad.
A self meglepően gyorsan reagál a helyzetre, mintha nem is állatból lenne. Sőt, nem is mond annyira butaságot, mint szokott. Visszanézek gyorsan a szobrokra, és elkezdem kettő között váltogatni a tekintetem, miközben hangosan felszólalok.
- Aki tud egy plusz pár szemet elővarázsolni, az most tegye! – nézek közrbe. Elsőként Suzyra gondolok, de nem akarom megnevezni – talán van annyi esze, hogy így is eszébe jusson.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Szép lassan érkeztek az információk. Armarostól nem kapott választ, amitől elkeseredett, és kissé durcás arccal nézte tovább a szobrot, nem merve elengedni a tekintetével, pedig több szobor még közeledett.
Jozef ötlete elindította már a gondolkodását, automatikusan el is kezdte kapkodni a tekintetét két szobor között, de nem mert ebben a helyzetben segítséget kérni a kis szolgájától.
Eric adta meg ismét a kellő lökést a kifejezett utasítással: elkérte a szolgát Armarostól és utasította, hogy nézzen az egyik szobor szemébe, abba ne hagyja, és védje meg őt magát, ha kell.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy a szemek sokasodtak, s egyik szoborról a másikra vándoroltak, a kolosszusok egyre lassabban és lassabban tudtak csak a kis csapat felé araszolni. Az oltáron fekvő szimbólumok egymás után gyúltak ki, míg végül az utolsó és világítani kezdett. Szinte éreztétek a kőórisáok vérengző tekintetét, ahogy vaskos lábaik alig pár lépésre voltak csupán az oltártól.
S akkor, ahogy az utolsó fény is kihunyt, az oltár a magasba emelkedett, s bevilágította az egész termet. A szobrok egymás után torpantak meg, még azok is, melyeket abban a pillanatban senki sem tarotta szemmel. Egymás után kezdtek remegni, szédelegni. Repedések futottak végig rajtuk, ahogy lassan, erőtlenül leeresztették fegyvereiket. Tagjaik egymás után hullattok le, darabokban csapódva neki a földnek, port és kőtörmeléket repítve az ittmaradottak felé. A szobrok összeestek, s nem mozdultak többé.
Ugyanez igaz volt az Úr szobrára is, mely korábban mosolyogva sétált előre. A székében ülve lelte őt a vég, ahogyan elkezdődött, lassú repedések darabolták fel, mielőtt szétesett volna. Mosolya el nem múlt tőle, s úgy halt meg, ahogyan élt, boldogan vigyorogva várta, mikor hasad ketté kőből faragott szája. A trón azonban nem maradt üreges. A gigászi kolosszusból egy másik alak bújt elő, pontosan ott megjelenve, ahol az Úr szobra összetört. Egy magas, majd két méteres alak állt fel a trónról, s szállt alább egyenesen elétek. Bár áttetsző volt, fényesen ragyogott aranybarna bőre, aranyló fénnyel világító szemei, s a két fehér szárny, mely a hátát díszítette. Vastag, hosszú haja és szakálla egyenesen lógott le mellette, ahogy magasztos, erőt sugárzó testét kihúzta, s megállt az ismét leereszkedő oltár előtt. A fények lassan kihunytak, ahogy megszólalt. Hangja az egész termet betöltötte, mint egyszerre szólt volna mindenhonnan.
- Üdvöz légy néktek, bátor utazók, kik kiálltátok a három parancsolat próbáját. Kutatni jöttetek, s lám hitetek hozzám vezetett. Én vagyok Zamnayelth, népem hajdani bírája, klánom győzedelmes vezére. Amit most láttok, az sírom, s végső nyughelyem. S az emlékeim utolsó lenyomata, melyet ezekbe a szobrokba zártam. - az állítólagos bíra legnagyobb meglepetésetekre emberi nyelven beszélt, noha erős nefilim akcentusa miatt szavai egy részét elég nehéz volt felfogni.



Határidő: 2019.10.23.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Jóleső érzéssel konstatálom, hogy a terv bevált, a szobrokat amennyire tudtuk lelassítottuk – sőt, még a kicsi Suzynak is volt annyi esze, hogy azt tegye, amit kértem. Hiába lassultak le a szobrok, mégsem akart elég gyorsan megtörténni a csoda a hátunk mögött…Azonban, mikor a kő dögök már majdnem elég közel értek ahhoz, hogy lesújtsanak ránk megtörtént a csoda, kihunyt az utolsó fény. Ellenségeink erre megálltak, mintha megszédültek volna valamitől, majd szép lassan repedések kezdtek el végig futni rajtuk. Azonban ahogy figyeltem az eseményt és forgolódtam, nem csak ők pusztultak és hulltak darabjaikra szép lassan, hanem a legnagyobb szobor is, a trónján. Ő is szétesett és elporladt a földre hullva, trónja azonban nem sokáig maradt üres. Helyette egy áttetsző, a nefilim és szellem között mozgó lény jelent meg. Erőt sugárzott, ahogyan pedig megszólalt, a fények úgy hunytak ki az egész teremben. Ő lett volna az az uralkodó, aki túl nagy hatalmat követelt magának?
- Üdvözlünk, Zamnaylth. – hajtok fejet előtte, miután sikerül megértenem mit is akar mondani, nefilim akcentusán belül – Megtisztel minket jelenléted. – hajbókoltam kicsit, majd nem láttam értelmét annak, hogy tovább húzzuk a dolgot – Segítséget kérni jöttünk! A tárnák…rettegnek tőle a helyiek…Van még itt valami más az emlékein kívül? – kérdezem, bár már azok is elég lennének ahhoz, hogy ezt az egész helyet kiírtsák.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Ámulva és a magasztosságtól rettegve, s egyben csodálkozva nézi a monumentális pusztulást. Már elfelejt félve közelebb bújni bárkihez is, mert látja, hogy a dübörgést, a szobrok szétesése a végét jelzi valaminek, s nem harcuk következő stációját. Megmenekültek, vagy legalábbis egyelőre. Valahonnan tudja, sejti. Mindazonáltal meg-megremeg, ahogy a darabok tovagurulnak a földön és arrébb húzza lábát, ha valamelyik megközelítené.
Damien feszülten vár, de aztán látja, hogy nem újabb ellenfél érkezik, hanem egy számukra már ismerős jelenés. Az arany és a fehér színeiben, melynek elvileg ritkának kellene lenni soraikban, azonban ez a jelenés mégis rendelkezik velük. Vajon valódi nefilim volt, vagy csak amiatt ilyen fényes, mert egy jelenés?
Mina természetesen gyönyörködve nézi a furcsa lényt, mely fajának első tagját nem is oly régen pillantotta meg először, mikor átszelték a hegyet s megérkeztek Veronia harctól dús dombjaira, síkjaira a sivatagból. Ő egész máshogy nézett ki, mint ez a ragyogó, szakállas jelenés. Abbadon is máshogy nézett ki, bár ő azért több. Más. Talán kevesebb, talán több.
Olyan régen hallottam valakit így beszélni.
Érdeklődve hallgat, hiszen érti a nyelvüket, és csak hasznára válik, ha azt is megérzi, mit hogyan hangsúlyoznak és ahogyan az emberek nyelvét használják, mennyiben más.
Noha nem biztos benne, mégis hogyan állták ki a próbákat - lehet, hogy feje beütése miatt kicsikét kevésbé érzékelte, mi is történik körülötte és csak kapkodta fejét - szó szerint - az instrukciókra -, azért igen megkönnyebbült, hogy életben maradtak.
- Üdvözlünk. - ismétli Damien is, bár sok ötlete nincs, mit mondhatna... egy emléknek.
- Az emlékeiden keresztül... tudsz nekünk válaszolni? - kérdi csodálkozva, ám ez megint csak részletkérdés.
- Itt ért hát a végzet téged, ezen a helyen?
Ennek köze lehet az átokhoz, amiről beszéltek. Ő volna... az a király talán?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Ahogy a kőszobrok széthullottak, úgy hullott le a vállamra kőként nehezedő idegesség is. Görcsösen markolt varázsbotomon végre lazíthattam a tenyereimet és nagy lélegzetvétellel nyugtázhattam, igazam volt. Hát persze, hogy igazam volt! Miért ne lett volna? Ekkor követve a többiek tekintetét, én is a kőhalom közül megjelenő fényes alakra néztem, megcsodálva áttetsző alakját, hosszú szakállát, kiállását. Egy szellem?
- Üdvöz légy néktek, bátor utazók, kik kiálltátok a három parancsolat próbáját. Kutatni jöttetek, s lám hitetek hozzám vezetett. Én vagyok Zamnayelth, népem hajdani bírája, klánom győzedelmes vezére. Amit most láttok, az sírom, s végső nyughelyem. S az emlékeim utolsó lenyomata, melyet ezekbe a szobrokba zártam. – mondta, s hangja mintha a teremből mindenhonnan hallatszódott volna.
Egy szellem. A hatalmas és erős szolgám egy szellem volna? Túl gyanús ez nekem. Túlságosan is szent alaknak tűnik.
Lassan végigmértem és közelebb sétáltam hozzá, két lépés távolságra.
- Szóval te lennél ennek a helynek az ura? Mond meg nekem, mire jó ez a bot? – emeltem meg a kezemben tartott eszközt. Nem akartam mindenki előtt elárulni a célomat azzal, hogy közvetlenül rákérdezek szolgám hollétére, ám néma sem kívántam maradni. Amúgy is tudni akartam, nem egy gyenge varázstárgyat cipelek e magammal.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
A szobrok végre eltűntek, míg Suzi fellélegezve lehunyta a szemét. Sikerült, nem történt baj, mind túlélték.
Az alakot meglátva eltátotta a száját, és ösztönösen hátrált tőle egy lépést, miközben Armarost kérdezte
~ Ő az? ~
És a választ meg sem várva megpróbálta megszólítani - úgy, hogy Armarost és a szolgáját szokta - Zamnayelth-t.
~ Te ki vagy? Nagyon nagy a hatalmad. Miért vagy ide bezárva? - kérdez a maga őszinte csodálkozásával.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Mikor már azt gondoltam minden veszve és a szobrok lassan, de biztosan kilapítanak minket, hirtelen felfénylenek az oltáron lévő rúnák és az eleven kőszobrok szilánkokra omlanak. Az elsőnek megelevenedő király sem jár jobban.
Olyan megkönnyebbülés szalad végig rajtam, hogy erőt kell vennem magamon, hogy ne rogyjak a földre, ám nem adják olyan könnyen a szabadulásunkat.
Ahogy az uralkodó szobra szétporlik a helyén egy aranyfényben ragyogó szárnyas lény tűnik fel.
~ Egy angyal? Hasonlóan néz ki, mint Jery, csak kicsit áttetszőbb! ~ nézek a jelenésre rökönyödötten.
De a fénylő aura csak egy kis ideig öleli őt körül, mire az erőteljes szavak felzengenek, már nyoma sincs, mire megáll előttünk.
~ Szóval az a szobor csak valami álca és egyben börtön is volt és most mi szépen kiszabadítottuk Zamnayelth? ~
Természetesen Johannes atya nem hazudtolja meg magát, azonnal átmegy talpnyalóba, hiszen nem mer kockáztatni, ki tudja még mit tartogat a tarsolyában ez a nefilim.
Mindenki hozzáteszi a magáét, de nekem nincs jelenleg kérdésem, inkább a figyelmes, a háttérben szemlélődő szerepben maradok.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
A szellem egyhangú, változást nem tűrő, rezzenéstelen arckifejezéssel néz vissza a kis csapatra. Ábrázata nem változik, ahogy lassan magához tér mindenki, s elsőnek Hans szólítja meg.
- Segítséget kérni jöttünk! A tárnák…rettegnek tőle a helyiek…Van még itt valami más az emlékein kívül?
A titokzatos áttetsző alak egy rövidet pislog, mielőtt változatlan arckifejezéssel felelne.
- Amit itt láttok, az a múltam, a jelenem, és a jövőm. - hangzott a tömör válasz.
Mina szólal meg nem sokkal utána. A néhai vezér felé fordítja fejét, ahogy beszélni kezd, majd így felel.
- Az emlékeiden keresztül... tudsz nekünk válaszolni? - szólt a vámpír.
- Amit most láttok, az a múltam, a jelenem, és a jövőm. - ismételte meg tökéletes egyezéssel azt, amit korábban mondott Hansnak is.
A következő mondat hallatán kissé lejjebb ereszti a vállait a titokzatos alak, ahogy a kezeit kissé megrázza, kizökkentve azt a merev tartásából.
- Itt ért hát a végzet téged, ezen a helyen?
- A halálom nem sokkal azután teljesedett be, hogy törzsem átkelt a hatalmas hegyeken. Végakaratomnak hála építették feleim ezt a sírt. - mondta tömören és felszínesen ismét a furcsa idegen.
Ahogy Syele megszólalt, az alak teljes testével felé fordult, s kissé közelebb lebegett hozzá, miközben a botot mutatta meg neki.
- A bot a kulcs a trónhoz, s az örökségemhez, melyet velem együtt temettek el.
A terem pedig teljes nyugodtságban marad. Akik a gondolataik közt fürkésznek, süket fülekre találnak. Nemcsak hogy semmi szó nem hallatszik a fejükben, de a különös jelenés rájuk sem hederít, még csak azok felé fordul, akik beszélnek hozzá.


Határidő: 2019.10.27.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Lemondóan sóhajt. Ez a valami nem él. Csak ismétel.
- Meg kell találnunk a jó kérdéseket. - állapítja meg az egyértelműt.
Damien érdeklődve fürkészi a Syele kezében tartott botot. Sosem kedvelte a túl nagy hatalommal rendelkező egyéni tárgyakat, ereklyéket. Kiszámíthatatlanok és veszélyesek, s a legtöbbször nem a legjobb kezekbe kerülnek.
Mina nagy szemeket vet a jelenésre, furcsa érzéssel szólítja meg, tudván, hogy az nem egy újonnan reagáló, érző lény, hanem... egy.. mintha egy adag tudás lenne, felhalmozva itt. De csak annyi, amennyit életében összeszedett. Nem lesz több és nem lesz kevesebb se valószínűleg. Milyen furcsa az ilyen halál... Nem szeretné, hogy ilyenben részesüljön bárki is, akit elvesztett, bár el tudja képzelni, hogy egyesek szívesen megőriznék szeretteik lenyomatát. És el is hinnék, hogy ez még ő.
Megborzong, megpróbálván kilábalni a förtelmes látomásból, melyet előidézett magának.
- Miért támadtak ránk a szobrok? Miért van ez a próba?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A jelenés a válaszai alapján tényleg nem volt a helyzet magaslatán, szinte csak ismételgette magát.
Mina kérdésére már legalább valami újat mondott, bár azt, hogy itt temették el, már tudtuk az oszlopokon talált szövegekből. Gondolom ezt a sok halálos csapdát is ő találta ki, különben amennyire kedvelhették már rég szétdúlták volna.
- Azért hagyhattál volna valami útmutatót, mert így elég kevesen érték meg, hogy hódoljanak emléked előtt. – morogtam az orrom alatt kissé irónikusan.
Nem mondom, hogy nem néztem irigykedve a szófukar leányzó kezében tartott botra, bár nem ennek a magától elszállt nagyúrnak a trónjáért, ami már nem is létezett, inkább csak azért mert nála lehetett az a dolog, amivel elő lehet majd varázsolni valahogy a „fegyvert”, ami a hasznunkra lehet, akár egy mélységivel szemben is, ha minden igaz.
- Ha már ilyen ügyesen kiálltuk a próbákat, akkor nem mondanád meg, hogy mi az és hol van, ha már a kulcs is meg van hozzá. – kérdeztem én is Mina után, hátha még egyenes választ is kapunk, nem csak rébuszokat.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Volt egy olyan érzése, bár sem Armaros sem a lény nem válaszolt neki, hogy azt a botot fontos lenne megszereznie. Nem szólt semmit, csak közelebb lépett a furcsa lányhoz, hogy megnézze közelebbről is szemügyre vegye mi az a kulcs az örökséghez... Minél előbb tudnia kellene mit keres, hiszen az egyik kulcs már így is más kezében lehet, és fogalma sincsen hogy tudná megszerezni anélkül, hogy bajba kerülne.
Épp ezért nagyon figyelt - próbált figyelni - a Mina és Jozef kérdéseire adott válaszra. Szomorúan butának érezte magát, és magára hagyatottnak így, hogy Armaros sem válaszolt, csak nevetett.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A szoboréhoz hasonló rezzenéstelen arccal bámultam vissza rá. Követtem a tekintetét akkor is amikor másnak válaszolt. Tehát a jó kérdést kell feltenni ahhoz, hogy normális választ kapjunk, ne csak ismétlést - mint azt Wilhelmina meg is jegyzi nagy okosan. Sokkalta érdekesebb volt azonban az, amit a botról mondott. Tehát az lesz a kulcs a tulajdonképpeni "kincsesládához". Syelét ismerve, semmi pénzért ki nem adná a kezéből. Nincs ezzel baj, egészen addig amíg a kincsesláda tartalma nem akar ragaszkodni ahhoz, aki kinyitotta. Persze ehhez előbb meg kellene találnunk, hogy pontosan hol is van ez a kincs. Nem hinném hogy a novícius kérdése bármire is vezetne, de tudjuk: vak tyúk is talál szemet. Vártam tehát, és közben figyeltem hogy reagál Syelere az új kialakult helyzetre, vagy például arra, hogy a kultista vakarcs közeledik hozzá - egyből leszúrja botját féltve, vagy képes lesz normálisan tárgyalni?

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
- A bot a kulcs a trónhoz, s az örökségemhez, melyet velem együtt temettek el. – mondta a szellem és arcomon ismét elterült az öntelt mosoly. Nem biztos, hogy az, amiért jöttem. Ha arany, nekem az is jó. De akkor hol lenne a szolga? Egy pillanat alatt megpördültem és tekintetemmel megkerestem a trónt, melyen a hatalmas szobor ücsörgött, s gyors léptekkel elindultam felé. A többiek csak gondolkodjanak a jó kérdésen, meg a helyes megfogalmazásokon! Rám valami sokkal nagyobb dolog vár.
Mikor odaértem, botommal megérintettem a trónt, remélve, hogy az csinál majd valamit. Ha ez nem vált volna be, a következő tervem egy nyílás, vagy egy jel keresése volt. Nálam volt a kulcs a trónhoz. Engem illet, tehát amit találok. Csakis engem. De talán, hogy lássák, nem vagyok oly kapzsi, osztozkodom egy keveset a többiekkel. A jövőbeni jó kapcsolatok igen hasznosak lehetnek.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
A jelenés még mindig rezzenéstelen arccal lebegett a kis csapat előtt. Olyan volt, akár egy festmény, egy mozdulatlan kép, mely valahogy mégis életre kelt, s alkalom adták megrángatta arcizmait, kis mimikát öltve magára. Nem csinált semmi csak várta a kérdéseket.
- Miért támadtak ránk a szobrok? - szólt elsőnek Mina.
- Sajnálom, a válaszok megjövedöltettek. Csak a megfelelő kérdésre várnak. - felelte felé fordulva a néhai vezér, halvány mosolyt eresztve az arcára.
Mina próbálkozás azonban kifizetődött.
- Miért van ez a próba?
- A próba kiválasztja azokat, akik nem félnek az ismeretlentől, hogy céljaikat elérhessék. - felelte a szoborban lakó lény komoran.
Közben Jozef hangjára ismét felé fordul. Az arca mereven változtatja kifejezését, miközben hallgatja a kérdést.
- Ha már ilyen ügyesen kiálltuk a próbákat, akkor nem mondanád meg, hogy mi az és hol van, ha már a kulcs is meg van hozzá. -mondta neki a sötét tünde a nem is igazán kérdést.
Azonban úgy tűnt, a jelenés annak értelmezte, mert válaszolt rá.
- Az örökség ott lapul bennetek. Én csak segítek, hogy a felszínre törhessen. - felelte tömören, majd egy hosszabb történetbe kezdett bele. Bárki bármit szólt ezidő alatt, nem állt meg, rájuk sem hederített - Valaha népem bírája voltam, hadvezér, bölcs, főpap. Csatát csata után vívtunk,s győzedelmeskedtünk, hála az áldásnak, melyet az Uram adott nekem. A szemem látta a jövőt, a fülem hallotta az angyalok suttogását, az álmaim meg nem történt eseményekről meséltek. Jóslataimnak hála klánom dicsőbb lett, mint valaha. Ám mint minden embernek, úgy nekem is eljött a végórám. Amikor a halál közeledtét kezdtem érezni, vettem erőm maradékát, s elzártam ebbe a sírba. A legutolsó jóslatom nyugszik itt, a feltérképezetlen jövő. A leghatalmasabb fegyver mindközül.
Közben Syele óvatosan a trón mellé lépett és megérintette azt a pálcával. A bot tapintására a trón remegni kezdett, mintha csak dideregne, majd a legalsó lépcsőfokának teteje elemelkedett és hátrahajlott, egy rejtett rekeszt felfedve a kis csapat előtt. A rekesz egy koporsó alakú, nagyjából ember méretű lyuk volt, benne egy holttesttel, akit felravataloztak, mielőtt a sírba helyezték volna. A hulla vonásai a nefilim jelenésére emlékeztettek, noha húsa összeszáradt volt, arca beesett, a szárnyainak vége töredezett, s több helyen vágások tarkították az oszlófélbe lévő testet. A halott mellett a koporsó sarkaiban egy tucat aranyból öntött lap feküdt. Tenyérnyi nagyságú, vékony, lemezszerű, nagyjából kártyalap méretű aranylapocskák voltak, teljesen simák, bármiféle díszítés vagy minta hiányzott róluk.


Határidő: 2019.10.31.

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A vámpírnő sem adja fel és tovább kérdezősködik. Elsőre úgy néz ki, hogy nem fog értelmes választ kapni, de aztán legalább a próba miértjére az angyali vagy félangyali lenyomat nem csak magát ismételgeti.
~ Szóval van valami értelmes cél is. ~ húztam el a szám és kíváncsi voltam, hogy vajon nekem mit mond.
Hát…..megvallom őszintén csak pislogni tudtam, mert nem lettem okosabb. Miféle örökségről beszél?
Már a nyelvemen volt, hogy ezt a kérdést hangosan fel is tegyem, ám a jelenés belém rekesztette a szót és magától magyarázatba kezdett, láthatóan figyelmen kívül hagyva minden más reakciót.
Szerintem nem csak nekem esett le az állam, amikor kiderült, hogy az, amit az arra hivatottakra, tehát arra, aki sikeresen felnyitja a sírját, vár, az nem más, mint egy…..jóslat a jövőről.
Nem nyomják ugyan még évtizedek súlyai a vállamat, de annyit én is azonnal leszűrtem belőle, hogy ez borzasztóan nagy dolog és akárki szerzi is meg, olyan tudás birtokába jut, ami népek és birodalmak sorsát döntheti el.
Az emberlány, akinél a bot volt, már aközben, hogy a szellemlény beszélt kipróbálta a botot a trón megérintésével és úgy látszik jól okoskodott, mert az meg is nyílt neki, feltárva a sírt.
Én is odafutottam és láttam, hogy ott fekszik a király múmiája és még több aranylemezke, ami ugyan első látásra üresnek tűnt, de már megtanulhattuk, hogy itt semmi nem az, aminek látszik.
Leguggoltam és kivettem egy lapot, hogy közelebbről is megnézzem, még meg is dörzsölgettem, hátha csak a por takar el valamit a szemünk elől.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
A megérzését követve a furcsa lány után megy. Még nem tudta eléggé szemügyre venni a botot és a lény szavai alapján egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy itt van a kulcs ahhoz, hogy teljesítse a megbízását.
- Én nem fé-lek - mondta szinte csak magát bíztatva, halkan, és a furcsa lánnyal, és Jozeffel együtt ő is a trónhoz lépett, és nézegetni kezdte. Egy pillanatra - vagy talán kicsit többre - még bele is ült, hátha onnan kell valamit észre venni, és úgy nézett körbe a termen.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Syele pedig pontosan úgy reagált a helyzetre, ahogyan arra számítani lehetett: elöntötte a fejét az önteltség, önbizalom és vágy. Vágy, hogy végre valóban hatalmat szerezzen. Ez a vágy, persze azzal is járt, hogy meggondolatlanul cselekedett, és próbálta meg megkeresni azt a bizonyos zárat. Ahogyan a trón lassan kinyílt, remegni kezdett az egész, én pedig vártam, vajon mi ragadja el a lányt. Azonban a bátorsága ezúttal nem halállal végződött, hanem részleges sikerrel. Feltártunk valamit, ami ugyan nem az a bizonyos keresett dolog, de az ahhoz vezető út egy része. Jóslatok.
Figyeltem, ahogyan a novícius kártyáért nyúl, és vártam, hogy vajon bele hal e. Sajnos nem tette. Így engem sem akadályozott meg semmi abban, hogy elvegyek egyet, és elkezdjem vizsgálni. Sem díszítés, sem minta nem borította őket, de ennek ellenére mérget mernék venni arra, hogy ez lesz az egésznek a megoldása. Megpróbáltam ékszerészként gondolkodva is megnézni az aranylapot - elbűvölték vajon? Mennyire nagy gonddal készítették el?
Nem is figyeltem közben a nefilim csontváznak tűnő hullára, vagy arra, hogy mit ismétel újra és újra a szobor - a lényeg már a kezünk között volt, csak rá kellene jönni, mit kezdjünk vele.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [5 / 7 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.