Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down  Üzenet [6 / 7 oldal]

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
"Akik nem félnek az ismeretlentől, hogy céljaikat elérjék."
Ja, ezek volnánk mi. Enyhe büszkeség hullámzik át rajta.
Ahogy megnyílik a sír, nagyra kerekednek a szemei és furcsa, borzongó áhítattal nézi a régóta holt nefilimet.
Ez ő. Ő volt az. És már nincsen, ez, aki beszél hozzánk, ez csak... ez nem ő. De mégis ő.
Nem teljesen bírja felfogni. Elfogódottan néz a holttestre, majd vissza a halovány alakra.
- Nagyon sajnálom. - motyogja csak úgy maga elé. Túl sokszor mondja ezt.
- Mire használható ez a fegyver? S miért rejtetted el úgy, hogy aztán majd odaadd valakinek? Miért nem rejtetted el, hogy soha senki ne találja meg? - húzza össze a sötét tünde a szemöldökét. Valami célja kell, hogy legyen. S ők méltóak rá, hogy használják. De mire kell használni?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
A szellem szavai teljesen hidegen hagytak. Hangos monologizálása, halk motyogás volt a fülemben csupán, s fejemben minden más hangot elnyomott a reménykedés és a bizakodás boldog kacagása. Majd az is elhalt. Nem volt ott erős szolga és a csinos kis aranylapocskákon kívül sem nagyon volt semmi más, csak egy aszott hulla.
- Hát ez felettébb kiábrándító. – mondtam halkan felsóhajtva, majd eldobtam a varázsbotot a terem közepe felé. Funkcióját betöltötte, nem volt rá többet szükségem. Igyekeztem kifürkészni, mi lehet még a sírban, de sokat nem láttam a fényviszonyok miatt. Oly sokáig időztem, hogy még a sötét tünde is megelőzött, hogy kezébe vegyen egy aranylapot, ahogy a magas férfi is. Erre én is odafurakodtam, és kivettem egy lapot, hogy megnézzem, mit is néznek rajta annyira. Megpróbáltam meghajlítgatni, hogy lássam, mennyire puha, rázogatni, hátha csak aktiválni kell rajta valamit. Annyi mágia van ebben a világban, biztos ez is csak valami furcsaság.
- Hé szellem! - szólítottam meg a szárnyas látomást, felé fordulva. - Miért temettetted el magad aranylapokkal?


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Suzy legnagyobb meglepetésére befért a koporsóba a hulla mellé. Maga mellett érezhette a száraz, hideg hullát, és persze a követ, mely végső nyughelyéül szolgált. Ám ezen kívül nem látott semmit. A koporsó pontosan olyan volt belülről is, mint kívülről. Egyszerű, dísztelen, sima. Johannes alapos, tapasztalt szeme észrevette, ami a többiek tekintetét átejtette. Az aranylapok sokkal mívesebbek, mint előre látszanak. Egész biztos hogy nem öntötték őket, kovácsolták. Az oldalukon több csíkot vélt felfedezni, ami arra engedte következtetni, hogy több vékonyabb lemezt préseltek össze egy ilyen lappá. A szélük sima volt, lekerekített, finomra csiszolt, s alaposan kifényesített, melyet azóta eltakart a por és a hamu. Az elsőre teljesen símának tűnő lapok négy sarkában négy apró, félgömb alakú dudor volt, épphogy csak kiemelkedve a felszínből.
S egy pillanatra rá, hogy megérintették az aranylapokat, azok hirtelen kigyúltak és sárgás fénnyel kezdtek el a kezükben. A lapokon izzó vonalak jelentek meg, melyek fel alá kezdtek el tekeregni. Egy rajzot, egy mesét karcoltak bele mindenkinek az aranylapjába, mielőtt kialudtak volna, fényük egyre elhalványult, s visszamentek oda, ahonnan jöttek. Tapintható volt a vésel, a halvány árok, mely a vonalakat húzta, nem csak illúzió. A Jozef kezében lévő aranylap egy ember ábrázolt, egy nagy, széles köpenyt viselő embert pásztorbottal a kezében, ahogy botját a magas, szűrű fűbe túrta bele. A Johannes kezében lévő aranylak egy embert mutatott, egy fejét lefelé hajtó embert aki egy magas, partmenti szikla szirtjén állt, s kezében egy mérleget tartva nyújtja azt előre a szakadék peremén állva. A Syele kezében lévő táblácska pedig  egy nőt, aki egy torony tövében áll, s megmászni készül annak széles, korláttalan lépcsőit, kezével arcát védve a széltől.
A különös idegen jelenése nem rest felelni a kérdésre, melyet Syele tett fel neki. Halvány pillantással fordult felé, ahol ő is megpillantotta az aranylapot. Mintha meg akart volna róla bizonyosodni, hogy ugyanarról a tárgyról beszéltek mindketten.
- Ezek a kártyák a hordozói utolsó jóslatomnak. Viseld, s lelkedre mintázza magát. Ejtsd földre, s megmutatja a jövőt. De jól vigyázz, ereje véges. Egyetlen egy jóslatot rejt csupán minden örökségem. - válaszolta szokásához híven egyhangú tónussal, nem megengedve senkinek, hogy félbeszakítsa.
Damien kérdése volt az első, melyre különös, eddig nem látott reakcióval felelt. Ahogy a sötét tünde kérdezett tőle, a jelenés felé fordult, majd vidáman elmosolyodott, ahogy lejjebb engedte vállait, mintha elérte volna a belső békét, megnyugodott volna. Kezét felemelte, mintegy gesztikulálva mondandója mellé.
- Ez, idegen barátom, a legjobb kérdés... - válaszolta gyengéden.
S a monoton beszéd helyett egy rövid hatásszünetet tartott, mielőtt válaszolt volna.
- ...a döntés a tiétek.
Majd az alak elhalványult, s eltűnt, arcán boldog, nyugodt, megbékélt mosollyal.


Határidő: 2019.11.04.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Látják, ahogy felvillannak az aranyló kis öntecsek, de bajuk nem esik tőle azoknak, akik tartják őket. Mina érdeklődve pislant oda vissza, a meghatott sajnálatot s merengést felváltja az újdonság izgalma.
Aztán viszont hall valami furcsát. A szellem nem úgy beszél már, mint egy gép, hanem, mint egy... valódi, létező valaki.
Odakapja a tekintetét és látja, hogy a nefilim mosolyog.
A döntés a miénk?
Nagyot dobban a szíve.
Damien csak néz elkerekedett szemekkel.
- Oh, hát... akkor jó, hogy megkérdeztem. Remélem, többet nem akartatok kérdezni tőle. Úgy tűnik, ez kellett ahhoz, hogy... békében tudjon nyugodni.
Mina enyhe hiányérzettel nézi a hűlt helyet. Fogalma sincs, milyen lehet egy szellemnek lenni, aki nem tud pihenni.
- Reméljük.
Lelj békére örökké.
Viszont a válasz magában hordozta a felelősséget is.
- Szóval... mi döntjük el, mit csinálunk vele? De akkor eszerint önök látták... mit jelent az, hogy a lelkünkre mintázza magát? - Damienre pislant. - El kellene vennünk egyet.
Damien várakozik egy picit, a jól ismert "Nem tetszik nekem ez"-tekintettel, majd közelebb lép s vizsgálgatja az aranylapokat.
- Mik ezek, és mégis miért vannak aranyból? Lehetett volna egy csomó talizmán vagy gyűrű is, vagy bármi. Miért pont aranykártyák?
Mina ékszerészszemmel nézegetve a kártyákat gondolkodni kezd, mi szerepe lehetett ennek, majd izgatottan-aggódva megfog ő is egy kártyát, ha még van. A sötét tünde hiába akarja figyelmeztetni. Ő maga még hezitál, de aztán végül sóhajt egyet és ő is elvesz egy kártyát. Ebbe csak nem lehet belehalni. Jóslat, ki tudja, hogy igaz-e. Amúgy sem kötelező a földre ejteni. Lehet, hogy csak egy trükk az egész.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
A feltérképezetlen jövő.
Egy női alak a hatalmas torony lépcsőinek aljában.
Viseld, s a lelkedre mintázza magát.
Szorosan fogtam a kártyalapomat és csendesen néztem. Magamba ittam minden apró részletét. Próbáltam értelmet keresni benne. Próbáltam értéket látni benne. De nem az volt, amire számítottam. Nem egy erős szolga és nem is arany. Illetve, arany, de nem abban a formában, amiben gondolnám.
Mire kikecmeregtem gondolataim mocsarából a szellem szertefoszlott, ami kissé feldühített. Rengeteg kérdésem lett volna még hozzá. De lenyeltem haragomat és egy mély sóhajtással elsétáltam a sírtól, vissza a terem közepébe, hogy onnan vessek még egy valószínűleg utolsó pillantást a sötétséggel festett falakra. Csalódott voltam, de ezt nem mutathattam a többieknek. Végigmentem ennyi macerán, hogy egy csicsás íjam és egy aranykártyám legyen, rajta egy jóslattal, aminek semmi értelme!
- Akkor ezzel véget is vethettünk az átoknak! – jelentettem ki mosolyogva a többiekre. – Ki fogja elmagyarázni az embereknek, hogy megmentettük őket?


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Csodálva néztem az aranylapot. Nem volt rá jobb szó, mint a mestermű. Nem, ez nem is mű volt. Olyan érzés volt a kezembe, mintha egyszerűen így lett volna teremtve. Persze nem nyugtathattam sokáig rajta a szememet, hiszen a szellem azt is elmondta mit kezdjünk velük. Jóslatokat rejtenek? Képesek megmondani a jövőt? Túl sok mindent láttam már ahhoz, hogy pont ezt ne higgyem el. A kérdés csak az, hogy mikor lenne a legalkalmasabb használnom.
Nézem még egy darabig a "kártyámat", míg Damien kérdez egyet, a szellem pedig eltűnik. Szokásához híven ezt is elintézte. Bár az utolsó szavai mintha arra utalnának, hogy tényleg örökké eltűnt, ezzel együtt pedig a tárna átka is. Ennyi lett volna?
Syele felvetésén elgondolkodom...tudok még nyerni bármit is ebből a helyzetből? Most, hogy eltűntek a dögök, az emberek is felbátorodnak. Persze, elmondhatnám, hogy kezembe van a hatalom visszahívni őket, de túl sokan vannak körülöttem. Nem, ezúttal úgy tűnik jobb lesz egyszerűen hallgatnom, és hagynom, hogy más kapja meg a dicsőséget. No nem mintha ettől a falusiaktól olyan sokat lehetne szerezni...
Mindenesetre elindulok a terem kijárata felé óvatosan és lassan, miközben hátraszólok a többieknek.
- Ne maradjunk tovább lent a kelleténél...

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Nem különösebben ijesztette meg, hogy mire odaért a trón tulajdonképpen koporsóvá változott. Nem feküdt le, de leült a holttest mellett, és kicsit elszontyolodva látta, hogy sehol nincs semmi figyelemre méltó.
Viszont a szellem utolsó szavait, és a többiek elmélkedését hallva úgy döntött, ő is megpróbál magához venni egy aranylapot, és óvatosan vizsgálgatja, de közben a világért ki nem adja a kezéből, hiszen lehet ezzel szerezheti meg azt a szolgát, amit Armaros kért tőle...
Nem vállalkozik a furcsa lány által felvetett feladatra sem... Nem az ő terepe, hogy bárkivel bármit megbeszéljen... Ő csak igyekszik nyugodtan élni, úgy, hogy Armaros elégedett legyen vele.
Amíg pedig nem biztos, hogy a feladatát teljesítette, vagy az ellehetetlenült, nem indul Eric után.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Mivel számítok valami reakcióra, amikor megdörzsölöm a lapot, így nem dobom el ijedtemben, amikor hirtelen szinte felizzik a kezemben és a végigfutó parázslás egy képet kezd megformálni.
A pásztorbotos ember, a nagy köpenyben érdekes volt, de fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek vele.
Aztán a szellemlény szavaira még alaposabban szemügyre veszem. Ez az ábra akarna a jóslat lenni vagy ez csak egy utat mutató kép? A nyakamba kell akasztanom, hogy ez megvalósuljon vagy le kell dobni a földre a valóságban, vagy képletesen?
- Ez a baj ezekkel az angyali jelenésekkel, mindig rébuszokban beszélnek. Miért nem lehet egyenesen megmondani, hogy mit kell csinálni! – morranok fel, amikor eltűnik.
Úgy gondoltam Mina se, nagyon értett egyet ezzel a megoldással, de hát ez van.
Mivel hatam maradtunk, ha jól számolom, így igazságosan elosztva mindenkinek két kártya, vagy „jóslat jár, ezért ha semmi nem akadályoz meg benne, akkor felmarkolok még egyet, de aztán, nem mondok ellent az atyának, hogy húzzunk innen.
- Biztos nagy szerencsejátékos volt az „uraság”! – válaszolok még kifelé menet Damien-nek is, majd az emberlánynak biccentek. – Aki először kiér, így vélhetően drága jó pü….vezetőm! – intek a távolodó atyára, még időben visszafogva magam.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy a társaság többi tagja is megragad egy-egy kis kártyát, megkésve ugyan egy kicsit, a lapok ismét felvillannak. Azok, melyeket magukhoz vettek, világítani kezdenek, s újabb ábránk jelennek meg mindegyiken. Mina nyúl elsőnek, így az övé alszik is ki először, egy ábrát maga után hagyva. Az ő lapocskáján egy arc jelent meg, egy szimpla fej oldalnézetből, mely egyenesen néz előrefelé a háta mögé vésett dombok közt megbúvó, félig kilátszó napkorong előtt. Damiennek sem kell sokat várnia, amint megragad egy lapot, az felizzik, s nemsokára megcsodálhatja a maga kis képét. A kártyán egy alak állt egymaga, mindenféle háttér nélkül, arc nélkül, kezében két serleggel, folyadékot töltve át egyikből a másikba, miközben haja a háta mögött hullámzott apró fürtökben. Végezetül utolsó fényként aludva ki, Suzy lapocskája, melyet kézbe vett felvillant, s kialudt, otthagyva a kis rajzot, mint mindenki másnál. A kultista lány lapján háttér nem rajzolódott ki. A vászon üres maradt. Egyetlen alak volt csupán a kártyán, kezében egy lámpással, egyik lábát a másik elé emelve, miközben kopasz fejével, szűk szemeivel az eget kémlelte.
Hans ahogy elindult kifelé, ürességet és csendet talált. Nem volt ott senki, akik korábban elszaladtak, elmenekültek volna. Egy lélek sem volt ott, de még a lábaik nyoma sem, pedig sűrű, vastag por fedte a kis barlangot. Csak a befelé vezető nyomakt látta, amiket akkor hagytak, mikor idejöttek. Fény egy szál se volta sötét alagútban, a sötétség ugyanúgy köszönt vissza, mint amikor megérkeztek. Jozef mindeközben újabb aranylapért nyúl, ám semmi különöset nem tapasztal, amikor a másodikat is megfogja. A lap nem gyullad ki, nem kezd fényleni, semmi sem történik vele. Csak egy átlagos kis aranylemez volt, s az is maradt, hiába ér hozzá.


Határidő: 2019.11.09.

//Örömömre szolgál bejelenteni, hogy a feladvány véget ért. Azonban kaptok még pár kört, hogy tisztességesen tudjatok egymással beszélni, egymástól elköszönni, merthát mégiscsak idő, míg az ember kijózanodik a döbbenetből, ami odalent érte//

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
- Vezetőd? - néztem a tünde mögött távolodó férfira, majd arcomon a felismerés jelei jelentek meg. - Tényleg! Ti voltatok azok, akik a fehér hajú tündét hozták igaz? Ne haragudj, a nagy kavarodások miatt teljesen elfeledkeztem róla. Ki volt az a beképzelt alak egyáltalán?
Ezután barátságosan felé nyújtom a kézfejem.
- A nevem Syele. Hálásan köszönöm az idelent nyújtott segítséged.
Később pedig hátrafordultam, hogy szóljak Wilhelminának és Damiennek, hogy ideje lenne távoznunk. Látszott rajta, hogy igen megviselték az események és megfelelő mennyiségű kedvességet akartam tanúsítani, hogy elnyerhessem a bizalmát. A másik lány nem túlzottan izgatott. Hiába tűnt ismerősnek, sok ember hordhat hasonló arcot.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Kicsit csalódottan teszem az ingem belsejébe az újabb aranylapot a másik mellé, mert az már nem mutatott semmit, de azért megjegyeztem amit az angyal szellem mondott, ha egyszer úgy hozza a sors, talán kipróbálom, mi van ha ledobom a földre, azonban egyelőre nem akartam elpazarolni, még ha nem is hittem, hogy történik majd valami.
Miközben már az atya után fordulok és az előttünk álló sötétséget fürkészem, meghallom a lány hangját és meglepődve fordulok hátra. Talán most hallom megszólalni másodszor.
- Jozef! – szorítom meg a kezét. – Igen ő egy …… - majdnem kibukik a számon, hogy démon, de ekkor eszembe jut, hogy a többieknek azt mondtuk, hogy a bátyám, aki megőrült.- ……a testvérem…….a fogadott, de szegénynek elmentek otthonról. – köröztem az ujjammal a halántékom mellett. – Azt hiszem közös érdem volt, mindannyian bajban voltunk. – biccentettem. – És mindenki megtette a magáét. – intettem a kinyitott sír felé. – Menjünk. – indultam meg újra, megvárva, hogy csatlakozzanak.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nem hittem volna, hogy marad merszük a barlangban megvárni az akció vagy esetleges harc végét, kiérve pedig a teremből, megbizonyosodtam, hogy újfent nem tévedtem. Sehol egy árva lélek, de még a mágikus fényforrások is kihaltak. Nyugodtan nézelődtem volna, mígnem bentről beszélgetés hangja szűrődött ki. Ahogyan meghallottam a novícius hangját, tudtam, hogy jó vége nem lehet a dolognak, így visszafordultam, és inteni kezdtem, sürgetés gyanánt, hogy jöjjenek.
Bejelenteni a jó hírt…tulajdonképpen, ha azt mondom, hogy még mindig nagy a veszély, úgy hátráltathatom dél egy jelentős településének gazdasági fejlődését – ezáltal pedig az egész országét. Nem volt hát kétséges, hogy mit mondok a falusiaknak, amint felérünk a tárnából.
Végig néztem a termen, hátha megüti még valami a szemem, amikor megpillantottam a kis Suzyt. Állt ott szerencsétlenül, mint aki nem tudja mit tegyen – már meg is sajnáltam volna, ha nem tudom hogy egy kultista vakarcs. Talán épp eljött az ideje, hogy revansot vegyek rajta a Veronieles történet miatt. Odaszóltam hát neki:
- Te ott…nehogy itt maradj, veszélyes lehet. Gyere velünk. – intettem újra és újra, addig nem mozdulva helyemről, míg el nem indul kifelé ő is. Követem ki a faluból, majd egyszerűen megölöm…ha nem találkozok az áruló lovagokkal. Ha egyet is megpillantok, úgy módszeres fogom kivégezni őket árulásukért.
Ha elindult a kislány is, úgy hátra maradtam a vámpírhoz, hiszen nem bírtam ki, hogy ne emlékeztessem arra, hogyan indult neki ennek az egésznek.
- Nem fáj még a feje? – érdeklődtem, már csak kíváncsiságból is, hogyan reagál jelenlétemre.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Armaros félig-meddig elégedett motyogását nem értette teljesen… De az biztos, hogy már nincs feladata idelent… Nyelt egyet, különösen, amikor Eric megszólította.
Riadtan bólintott egyet, de nem jutott csak a járat kezdetéig… Sötét… Sokkal sötétebb, mint a csillagos éjszaka… Utoljára akkor volt ilyen sötétben, mielőtt a vörös hold felkelt…
Rémülten lép hátra egyet, ahogy annak az esetnek az emlékei megrohanják… Nem akar megint olyan helyzetbe kerülni… Nem akar megint vak lenni… Nem akarja elveszíteni a látást… Nem akarja, hogy bántsák.
Ahogy lép még egyet hátra nekiütközik valaminek… pontosabban valakinek… Egy pillanatnyi lefagyást követően pillant óvatosan hátra a válla fölött, és meglátja, hogy Ericnek ütközött neki.
Ettől jobban megijed, mint az előtte tátongó sötétségtől, így ahogy a lába bírja elrohan, remélve, hogy hamar meglátja odakint legalább a csillagok fényét…
Nagyon kellemes meglepetés éri, amikor végül még a nap fényénél ér ki a barlangból, így rögtön nekivághat az aranylapocskával a zsebében, hogy minél messzebb kerüljön a helytől, és Erictől, és a sötéttől is.
Már nem futva, de sietősen indul a falu felé, hogy onnan a lehető legdélebbi irányba (nem mintha ebben biztos lenne) induljon tovább, és meg se álljon, ameddig az első vagy második faluban rá nem sötétedik.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A vámpír határtalan érdeklődéssel és izgalommal várja, mi jelenik meg a lapján. Amikor az világítani kezd, igyekszik minden részletét alaposan az eszébe vésni. Mi lehet ez? Talán az elvágyódását a természetbe? Egyszer el fog indulni valamely hosszú útra... egy nagyon messzi útra, talán egyedül?

Damien elgondolkozva nézi a saját képét.
Ez én lennék, vagy valaki más? S vajon mit jelenthet az egyik pohárból másikba töltött ital? Mi lehet az, méreg, vagy az élet itala? Esetleg valahol a kettő között... Egyik keserű ötlete az, hogy a poharak és az öntés valójában azt jelentik, hogy amit csinál, az értelmetlen, hiszen m ire megy valaki azzal, hogy ugyanazt a folyadékot áttölti egy másik pohárba?
Vagy talán adni akar valaki másnak is. A fene tudja. Ez túl sok mindent jelenthet.
- Izé, megnéz...
- Jah, ezt? Persze... én nem tudtam rájönni, mi akar lenni.
- Itt az enyém is, ha érdekel. Őszintén, én sem. Vagyis van sok ötletem...
Félszegen felmutatják a kártyát egymásnak. Azt azért nem akarná Mina, hogy csak úgy bárki lássa. Bárki más. Érdeklődő tekintetek és félszeg, tehetetlen mosolyok.
- Nos, egyszer majd kiderül. Talán. Addig is tegyük el jó, biztonságos helyre - süllyeszti el a kicsi kártyát zsebébe. Mina szintén elrejti az objektumot, és kissé elrévedő arccal indul meg kifelé.
Vége. Megcsinálták. Ennyi volt. Oly furcsa belegondolni. Rövidnek tűnt.
De legalább végre megint láthatja a napot!
Elégedetten lélegzik fel, s úgy tekint rá, mintha valami csodát látna, ahogy szinte regényszerűen tárul fel a lemenő korong.
Várjunk. A kártyáján is éppen ez volt, jön rá. S kissé szótlan lesz, ahogy elgondolkozik, majd álmélkodásából egy ismerős hang zökkenti ki.
Muszáj volt felidézni ezt a kellemes... élményt?!
Damien csak baktat mellettük, magában sóhajtva egyet, de nem fog közbeavatkozni, amíg nyílt veszélyt nem lát. Vagy nagyon nem kezdi irritálni a figura.
- Nem annyira. Köszönöm. Már, ha szó szerint értette.
Zárja rövidre.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
A barlangból kiérve a falu melletti kis békés, érintetlen vidék fogadja a csapatot. Nem látni senkit sem a helybéliek közül, mindenki hazament, vagy talán nem is érdekelte őket, mi fog történni odabent. Vagy talán csak féltek, ha ott maradnak, rájuk is az a sors vár, mint elődeikre. Azokat sem lehetett sehol látni, akik korábban elmenekültek az utolsó próbatétel elől. Eltűntek, mint szürke szamár a ködben. A nap ott kanyargott az égbolton, noha verőfényes nappal volt, már kezdett szép lassan alábukni. Csend volt, szinte még a természet is némasággal ünnepelte, hogy visszatértek.

Határidő: 2019.11.17.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
- Talán aggódik valami miatt, Wilhelmina kedves? – érdeklődtem ezúttal őszinte kíváncsisággal. Nem volt információn ugyanis arról, hogy hogy került ide. A király küldhette, vagy valaki más bízta meg valamivel? Önmaga érdekében járt volna el? Nem, ahhoz túl naív. Lehet hogy csak egyszerűen idekeveredett?
Majdnem összerezzentem, mikor nekem jött a kis vakarcs kultista, és már készültem is volna ellökni, amikor elszaladt. Ismertem az aljas trükkjeiket a kulitstáknak, és nem akartam, hogy valamivel a hatalma alá kerítsen – még ha teljesen szerencsétlennek is tűnt hozzá, a mesterének minden bizonnyal van esze.
Kiérve a felszínre, verőfényes napsütés fogadott. Teljesen elvesztettem a tárnákban az időérzékemet, azt hittem, hogy még éjszaka van, esetleg virrad. Mindenesetre sokkal inkább zavart az, hogy mintha mindenki eltűnt volna a faluból. Egy lelket sem láttam, és nem úgy tűntek, mint akik egyszerűen elrejtőztek házaikban, hanem mintha elmenekültek volna az egész faluból. Annak azonban nyoma lenne. Talán a nefilim szelleméhez van ennek köze? Ők is szellemek lettek volna? De akkor hogyan jelentek itt meg? Miért pont most? Kifelé sétálva a faluból az utatk kezdem el vizsgálni, vajon jelzi e bármi, hogy nemrégiben sok ember hagyta volna el a települést.
Kifelé lépkedve két dilemma is felmerül tbennem. Egyrészt ellophattam volna az aranylapokat. Csellel vagy egyszerű erővel elvehetném tőlük, ha ennyire értékes és erős. Például Syelétől, vagy Suzytól, amikor az erősebbek, mint Wilhelmina eltűnnek.
Suzyval egyébként is dolgom lett volna. Még mindig nem vettem ugyanis revansot amitt, a Veronieles ügy miatt. No nem mintha bármivel is ártott volna ott nekem, ám a puszta jelenléte irritált, emlékeztetett a kudarcra. Mindazokután kultista volt – meg kellett volna halnia már rég.
Ott voltak azonban a lovagok is. Nem hinném hogy volt merszük a Katedrálisba, pontosabban a biztos halálba visszamenni ezután az árulás után, így tehát maradt a dezertálás.
Őket is üldözőbe vehettem volna. Bizonyára valamelyik közeli falu fogadójában rejtőztek el, és próbálták alkoholba folytani a gyávaságukat...könnyű lenne egy ilyen helyzetben megbüntetni őket.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Aggódom valami miatt, hát persze. Megint ezek a teljesen átlátszó, nyilvánvaló, egyértelmű kérdések... - sóhajt gondolatban fáradtan. Leo mindig ott van, ahol ő, és ez kezd meglehetősen zavaróvá válni.
Damien idegesen kémleli a napot. S a házakat. Sehol senki. Az jó, mert akkor talán nem kell szélsebesen elviharzaniuk innen, hogy soha többé ne térjenek vissza. Azonban talán nem kellene végigsétálni a főutcán... Arrafelé igyekszik terelni az utat, amerre a házak nem néznek, szépen el a falu mellett.
- Attól, hogy kedvesnek gondol, még nem biztos, hogy az vagyok. És, hogy mindenkihez az vagyok.
Nem, nem adja meg olyan könnyen neki a választ. Valóban, most, hogy emlékeztették rá, kissé felidéződik a tompa fájdalom a fejében... Rettenetesen fáradt. Sokadjára próbálták megölni. Egy röpke órán - vagy több órán, azt sem tudja, mennyi telt el - belül többször is.
- Mi okom van most már aggódni, hogy túléltünk egy barlangot tele kőszörnyekkel és egy szellemmel.
- Nem enged szemernyi kérdő hangsúlyt sem szavaiba.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Felérve sem állt meg, bár pár pillanatba beletelt, hogy a szeme alkalmazkodjon a világoshoz. Sőt, annál inkább sietett, mert a faluban mintha varázslat tűntetett volna el minden hangot.
A holmija szerencsére nála volt, így még azzal sem kellett időt töltenie, hogy azért elmenjen: Már nem futva, de nagyon is sietős léptekkel indult kifelé a faluból, hogy minél előbb, a lehető legtávolabb kerüljön onnan. Az egyháziaktól... Erictől.
Nem néz vissza, azzal is időt vesztene. Márpedig nincs neki sok ideje, mert már alkonyodni kezdett, és talán még az egyháziaknál is rosszabb lenne, ha az úton sötétedne rá.
Ráadásul egyre inkább frusztrálta, hogy ennyire csend van... Nem szereti a csendet... sose tudja olyankor, hogy nem-e a hallásával van megint probléma.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
- Nem kellett volna magukkal hozni sem, ha beteg. – jegyeztem meg halkan Jozefnek, miközben megdörzsöltem a kezemet. Erős szorítása volt. Mivel a fiatal lány már előre sietett és eltűnt a sötétben, inkább lemaradtam én is, hogy csatlakozzak a többiekhez és nagyobb biztonságban juthassak ki. Nem volt kedvem orra bukni a sötétben. Az odakint fogadó csönd, kissé elkedvtelenített, hisz legalább egy kisebb tömegre számítottam, akik tűkön ülve várják visszatértemet. Így honnan tudják meg az emberek, hogy a bánya szabaddá vált? Úgy határoztam, a vár felé veszem az irányt. Nincs is jobb ember az információk befogadására, mint a vár ura, Duncan.
- Majd én beszámolok Duncan grófnak hőstettünkről. Bizonyára nagy örömmel fogadja majd. – fordultam a többiek felé mosolyogva, igyekezvén a lehető legkedvesebb hangnemben beszélni. – Ti nyugodtan menjetek és pihenjetek meg.
Hiába akartam nagyon előresietni, hogy magam mögött hagyjam a bagázst, udvariatlanság lett volna a részemről. Nem hagyhattam el a jó modoromat, melyet csak nemrégiben sikerült magamra tapasztanom.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
- Egyedül hagyni sem lehetett és nem hagyhattam magára sem. – vontam meg a vállam, de szerencsére nem éreztem, hogy a lány a szokásosnál kíváncsibb lett volna, mert bár a démon elszaladt és nyoma sem volt, ahogy a falusiaknak sem, akik nem olyan rég még nyüzsögtek és készen álltak a lincselésre.
Vagy mégis sok idő telt el? A Nap már lemenőben volt, de én alig éreztem lent az idő múlását, így meglepett.
Olyan csend volt, mintha minden élő eltűnt volna a környékről, ám valószínűleg csak mindenki behúzódott a házába és magára zárta az ajtót, főleg, ha azok akik kimenekültek még elhintették a pánik magvát.
Mikor a csendes lány azt mondja, hogy felkeresi a vár új urát, kérdőn nézek az atyára, aki a vidéket fürkészi, gondolom a gyáva kíséretet keresi, amire egy gunyoros mosoly szalad végig az arcomon.
Úgy látszik én maradtam az egyetlen aki kisegítheti, ha baj lesz.
- Öööö, mi nem keressük fel a grófot? – vetem fel neki.
Szívesen tartanék a lánnyal, án sajnos akármennyire is nem tetszik, a püspök a csapatunk vezetője, így nem kezdhetek önálló akcióba……..

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
//Egek, hatalmas pirospont mindenkinek. Mivel mindenki előbb írt, már érkezik is az új kör!//

A falu utcái közt bolyongva lassan felbukkannak az első helyiek. A házak mélyséről,az ajtók mögül, a falak takarásából bújnak elő az emberek. Mindenki aggodalmas, rémült fejet vág, s tanácstalanul nézik, ahogy egymás után jön ki a kis csapat a barlangból.
- Visszatértek! - suttogta valaki az egyik ház sarkából.
A falusiak csodálkozva jöttek elő. Elvégre még senki sem tért onnan vissza, az elmondásaik alapján. Ott csodálkoztak, óvatosan megközelítve titeket. Többen, szúrós szemmel követték Mina és Damien mozgását, akiket még mindig északiaknak hittek, s remélték, megpusztulnak ott benn a sötétben.

//Határidő: 2019.11.21.//

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Úgy tűnik alaptalan volt az aggódásom, hiszen néhány perc után feltűnnek a falusiak. Úgy tűnik valóban csak megijedtek. Lassacskán bújnak elő, míg végül az egyik a száját is kimeri nyitni: visszatértek. Óvatosan közelítenek meg minket, mintha mi is terjeszthetnénk az átkot. Ha magamnak nem is érhetek már el semmit a felszólalásommal, a déli gazdaságnak azonban még bevihetek egy apróbb fricskát – természetesen csak úgy, hogy nekem ne legyen károm belőle.
- Megszabadítottuk a falut! – mondtam fennhangon, hogy mindenki hallja – Azonban, ha jót akarnak maguknak, soha többi nem mennek le a bányába…és az uruknak se engedik meg. – mondtam mesterkélt, drámai hangon. Reménység szerint ugyanis ha nem profitál a falu a bányából, úgy azt az egész déli ország megérezheti. Fontosnak tartottam azonban, hogy kihangsúlyozzam: mi megtettük a magunkét, nehogy megtámadjanak vagy megfosszanak jogos jussunktól.
Nem kerülték el a figyelmemet a szúrós pillantások sem, amiket Minára vetettek – legszívesebben úgy hagytam volna őket ott a faluba, hadd tépjék szét, ha annak ellenére, hogy megmentettem az életét, ilyen zárkózott velem szemben. Ennél azonban kegyelmesebb voltam, így szorosan mellé szegődtem, és agresszív tekintettel néztem vissza bárkire, aki akár csak a szemöldökét is felhúzta a nőre. Mindezt természetesen úgy tettem, hogy a vámpír is jól lássa.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Jól esett a figyelem. Mintha titkon elismerték volna a teljesítményemet. Büszkeséggel töltött el és mosolyogva sétáltam előre az utcán. A bánya biztonságos. Az emberek pedig szabadon járhatnak, kelhetnek majd benne. Akkor még is mi a jó életről beszél Jozef idióta vezetője?
- Te meg mit hordasz itt össze? – kérdeztem tőle fennhangon. – A bányát kitisztítottuk. A szellem is eltűnt és visszafelé sem találtunk semmit, ami veszélyes volna!
Nem hagyom, hogy ez a bolond elrontsa a dicsőségemet! Igen is én leszek az a hős, aki megmentette ennek a kisvárosnak a hírnevét és elnyeri majd Duncan gróf bizalmát. A legjobb az lett volna, ha mindenki megy a maga dolgára és én egyedül járulhatnék a vár ura elé, ezzel is több bizalmat nyerve tőle.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
És jól sejtettem, a falusiak inkább elbújtak, mint, hogy szembe nézzenek valami szörnyűséggel, mely a bányából jöhetett volna ki. Ez viszont felvet egy másik kérdést, hiszen nem kevesen futamodtak meg odabentről......
- Előttünk senki nem jött ki a bányából? Nem láttak egy ......egy olyat, mint én, vagy katonaféléket? - néztem a félénken ránk meredőkre, akiket gondolom az sem bátorított, amivel Johannes püspök riogatta őket. Azonban felfogtam mi a célja, ám azért nem akartam elszalasztani az alkalmat, hogy borsot törjek az orra alá és miért vettem volna el a hallgatag lány dicsőségét.....
- Igaz! A bánya és így a fali is megszabadult, az ott garázdálkodó szörnyet legyőztük, már nem jelent veszélyt, de azért a bányászattal óvatos lennék, mert ki tudja, hogy egy új tárna nem szabadít-e fel egy újabb sötét teremtményt. Ezt azt hiszem a grófnak is tudnia kell. - meredtem az atyára türelmetlenül kérdően, mert az előbb sem reagált a kérdésemre, hogy megyünk-e a mondva csinált nemeshez.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Nem igazán törődik az előkerülő emberekkel, sőt mikor meglátja hogy elkezdenek előszivágogni, annál jobban megszaporázza a lépteit, hogy nehogy véletlenül feltartsák. Egy pillanattal sem akar tovàbb a faluban maradni, mert az könnyen ahhoz vezetne, hogy az egész éjszakát kényszerül ott tölteni. Márpedig nem akar Ericcel él a vele lévő egyháziakkal együtt maradni
Hogy biztosra menjen, inkább kis kerülőutat választ, és a falucska mellékútjain iparkodik kifelé a faluból. Sajnálatára még annak a szokásának sem hódol siettében, hogy a naplementében gyönyörködjön.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [6 / 7 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.