[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

Határozottan fellélegzett, amikor eltávolodtak a zűrzavartól, és lassacskán eljutott a tudatáig az is, amit közben maga körül hallott. Sőt, visszafordulva hogy megnézze merre járhat Korach, még ismerős alakokat is felfedezett a körülállt szekéren. Így messzebbről már nem volt biztos benne, hogy tényleg azok, akikre gondol, ellenben azzal, hogy ilyen tömegben segíteni nekik tökéletesen reménytelen.
Valahogy mégiscsak húzná vissza valami, mert többször is rajtuk múlt, hogy nem esett baja…
- Bán-tani fog-ják őket? - kérdezi meg Nealát halkan, de aztán megrázza a fejét, és sétál tovább. Fontos feladata van! Ők pedig tudnak vigyázni magukra… Biztosan nem lesz bajuk… Nem lehet bajuk!
A néhány arra felé lézengő ember között ugyancsak ismerőst fedez fel. Alaposan meglepődik, és azért örömmel állapítja meg, hogy bizony, emlékszik a fiúra! Arról a furcsa helyről, ahol ellopták az emlékeit, aztán gyűrűkkel segítettek meggyógyítani a kedves fogadóslányt.
Kissé meg is torpan, mert nem tudja, hogy vajon sétálhat-e csak úgy továbbm vagy köszöni-e kell-e… Egyáltalán Jozef emlékszik rá?
A gondolatait viszont félbeszakítja a csontig hatoló hideg fuvallat… Próbál ná magát megnyugtatni, hogy NEM arra kell haladnia, amerről ez jött, mert hiába burkolózik szorosan a köpenyébe, amennyire tud, így is futkos a hideg a hátán, és nem csak a fuvallat miatt, de az is, amilyen érzést hordoz a szél. Ha nem lenne Armarostól feladata, visszafordulna…
A mélységi viszont nem engedi, hogy megnyugtassa magát. Egyértelművé teszi, hogy pont azt kell megkeresni, aki miatt ilyen kellemetlen érzése van.
- Erős… - bólint magában a közlésre. Igaz… Ha neki rossz érzése van tőle, akkor másnak is az lesz, és békén fogjál hagyni őt.
Elkerekedik viszont a szeme, és próbál anélkül körbenézni, hogy túl nagy feltűnést keltene amikor kiderül, hogy a feladata nem csak annyi lesz, hogy azt a szolgát megszerezze, mert valaki más is van, aki ugyan ezt szeretné… De ki? A tekintete egy pillanatra megakad a sérültnek tűnő démonon... Vajon ő lenne az?
Mindenesetre gyorsnak kell lennie, úgyhogy ha a fiú addig nem köszönt, akkor biccent Jozef felé, és kicsit sietősebben megy tovább a bánya bejáratáig, ahol viszont már muszáj lesz Naelával együtt megvárnia Korachot… Remélhetőleg nem kell sokáig várnia.

Nem gondolom, hogy egy istentől elzárt hegyi faluban, pont a papok mágiáját felismeri valaki, de semmit nem akarok a véletlenre bízni, hiszen ennek a forrongó hangulatnak, már talán egy csepp sem kell, hogy lelökje magáról a tetőt.
Arra sem volt időm, hogy egyeztessek a püspökkel, mi legyen a tervünk, ezért csak a magam feje után mehettem, főként, amikor Johannes atya egyszerűen magamra hagyott, megindulva a lármai és felzúdulás központja felé.
Szavaira, amivel maga után hívott nem törődve azzal, hogy a démon szökni akar, csak ide oda kaptam a tekintetem közte és Vyrath között, de nem indultam utána.
Nem foglalkozott utána velem én meg rántottam egyet a vállamon.
Elvégre a rabot ránk bízták, meg aztán Vyrath-ot ismerve, ha hagyjuk futni, nem elmenekült volna, hogy soha ne lássuk többé, hanem bosszút forralt, baj kevert volna, így inkább utána indultam.
A mágiám hatott és lova, hátán a démonnal, békésen legelt pár tucat lépésre, de legalább már kifelé a tömegből.
Biccentettem a még mindig egymással évődő két falusi felé, akik annak ellenér itt éltek még, hogy előre látták a bajt.
~ Talán jobb lenne ha futnátok bolondok! ~
Mivel már egy másik csapat biztosan volt itt, akiket északi kémeknek néztek, szerintem még pár másikra is számíthatunk, de zsoldosokra biztosan, akik pénz akarnak, sok pénzt.
Miközben odaérek a démon mellé és megragadom a lova kötőfékét, borzongatóan sötét és hideg szél kap a hajamba és a ruhámba, ahogy Vyrath-nak is. Önkéntelenül kapom a fejem a barlang felé, ami sötéten ásít ránk.
- Mi van Vyrath, nem akarsz bekukkantani oda? Talán cimborákra akadsz, de egyelőre velem kell beérned. – morogtam, ahogy a vár felé vezető útra noszogattam a lovakat, ott megvárva az atyát.
Ekkor láttam meg a lányt. Suzy-t, akit az egyik legfelkavaróbb utamon ismertem meg.
Az emlék felkavar és miközben visszabiccentek a kis dadogós lány köszöntésére, gondolataim egy másik lány felé röppennek. Egy fekete hajú, parázstekintetű és hegyes fogú lány felé.
~ Vajon mi van vele? Gondol még vajon rám? ~ merengtem el és szemembe kiült a vágyakozás.

A tömeg után, igazi szellemvárosnak érződött a helység. Az angyallényt követve igen hamar fel tudtam mérni, hol is vagyunk, és merre tudnék eljutni a célomhoz, ám eleinte nem akartam előrerohanni, hisz a harcosra szükségem lehetett. Amikor azonban a hideg levegő megborzolta a hajamat, és mint egy hívogató ölelés vett körül, akarva akaratlanul is megszaporáztam a lépteimet. A szolgám hívogat. Azt akarja, hogy enyém lehessen. De valaki más is kezet akar rá emelni. Nem tudtam, kicsoda és ez a tudatlanság rettenetesen zavart. Szúrós szemekkel méregettem végig a szárnyas lényt és az útba eső embereket és tündéket is. Valami volt bennük, ami ösztönösen gyanakvásra késztetett. Az ezüstös hajszínű és a sötét bőrű alakot jobban is végigmértem. Nem valami természetes színpárosítás az, amit a teste birtokol.
De nem álltam meg. Ha valamelyiküknek fájt a foga az én csodálatos és erős szolgámra, akkor magam mögött kellett tudjam őket.

Naela megáll egy kicsit, hogy szétnézzen, eddig az volt a fontos, hogy elhagyják a tömeget és most a falusiak úgy fest találtak másokat, akik érdekesebbnek tűnnek, mint egy nefilim és a társai.
- Nem tudom, remélem nem. Odanéz és elkerekedik a szája a felismeréstől, hogy ő ismeri ezt a tündét és biztos benne, hogy a kedves vámpír nő lehet a társa, akit nem lát. ~Segíteni kellene rajtuk.~ Aggodalmassá válik tekintete és ekkor érkezik meg Korach hozzájuk, a mögötte sétáló lánnyal, akivel nem nagyon foglalkozott.
- Korach, meg kell mentened őket, akiket északinak hisznek! Tartozom nekik, ők is segítettek nekem, kérlek csinálj valamit! A nefilim férfi megdöbben, majd a válla felett hátranéz és sóhajt egyet. Egyedül kevés lesz, de egy próbát megérhet.
- Maradjatok együtt, sietek vissza hozzátok. Néz jelentőségteljesen előbb Suzira, majd Naelara. Felugrik egy szekérre és megpróbál azokon ugrálva visszaindulni oda, ahol van a nagy felhajtás. Első sorban a leütött nőt kellene megkaparintania, legalábbis a tömeg hangjából így veszi le. Megköszörüli a torkát és hangosan szól fel.
- Adjátok át nekem az északit és majd én igazságot szolgáltatok számára, bármi is van a tárnában, de jó hasznát vehetem még előtte. Utána az Atyára esküszöm, hogy látványos kivégzésben lehet részetek! Persze ez nem igaz, de hát egy nefilimből úgysem nézik ki, hogy hazudna, legalábbis erősen ajánlja mindenkinek, mert most előadja a nagy szentet az biztos.

A ló nem volt elég leleményes, hogy nagyon messzire szaladjon velem, de elég túlbuzgó volt hogy félretaszigálja az útjából a rémült parasztokat és jó húsz lépés után lassítson csak le. Próbáltam megragadni a sörényét, de éreztem, ahogy a karjai nehezebbek és lassabbak a szokásosnál. Nem is kellett kérdeznem, a bőrömön érződő csipkedésből szinte ordított a szent mágia, így biztos voltam, hogy valamelyik túlbuzgó egyházi azt hihette, menekülni akarok.
Ostobaság volt.
Siegfried sosem hagyja maga mögött Balmungot, különben hogy győzte volna le a nagy Fafnir sárkányt?
Mikor már megmozdulni sem tudtam hallottam csak meg a diakónus felettébb kellemetlen hangját és ha nem lettem volna ennél lényegesen jobb színész, bosszúsan felsóhajtottam volna - így viszont csak elmosolyodtam, ahogy a hideg szél végigcirógatta a bőrömet.
- Érzed te is, herold? A sötétséget, a jeges átkot, ami a bányában ébred? Az idegen, kietlen, pogány erőt, ami nemsokára dél birtokában lesz? És te és az egyházad még kételkedtetek bennem. De azt is tudom, mi vár odalent. Kik várnak odabent. Hagyjatok itt, öljetek meg és az első lépés után örökre elvesztek a sötétben.
Megvártam, míg a zsibbasztó mágia ereje alábbhagy, aztán körbeforgattam a fejem a nyakam körül, megropogtatva minden apró csontot.
- Vigyetek magatokkal, és talán segítek nektek túlélni, ameddig kedvem van hozzá. Mert tudod mi démonok ilyenek vagyunk, minden csak ideig-óráig tart, mint a ti ígéreteitek. A ti hazug szavaitok, a kegyetlen háláltok, amiben megaláztatás jár annak, aki segített rajtatok.
A fogaim megcsikordultak az utolsó szó végén, de kényszerítettem magam, hogy elmosolyodjak.
- De talán még elérhetitek, hogy ne múljon el a kedvem. Ha kapok valamit azért cserébe, hogy kisegítettelek eddig titeket. Ha leveszed rólam ezt az ostoba rongyot, visszaadod a bőrzekémet és a pajzsomat, a dárdámra pedig úgy vigyázol, mint a szemed fényére.
Kezdett unalmas lenni, hogy csak homályos árnyakat láttam.

Tertullius, Mina&Damien, Korach: Az időzítést ügyesen kihasználtátok így hogy a tömeg ijedtebb volt, mint amennyire dühs végre eljutnak hozzájuk a szavaitok. Ekkor érdekes módon vegyes reakciókat kaptok.
- Igazuk van! Ki kell hallgatni őket!
- Wylan majd megmondja!
Viszont vannak mások is...
- Ki, Duncan? Az az önjelölt pojáca, aki mostmár urunknak hiszi magát? Nem is övé a kastély!
- Csak beköltözött oda, mi is lehettünk volna!
Mire az első csapat:
- Mostmár így van! Valamit kezdeni kell az északiakkal!
A tömeg nagy része azonban bólogat Korach és a frissen érkezett Johannes felé.
- Majd a nefilim megmondja! Ő majd kihallgatja őket! Igazságot tesz!
Így a tömeg lassan szétnyílik, hogy utat engedjenek nektek, és elvihessétek a még mindig ájult Minát. Közben az egyik fogdmeg, aki a falu urának megbízottja volt, legalábbis korábban még azt állította magától elétek lép:
- Felkísérjük magukat a kastélyba, aztán ott kihallgathatják az északiakat. Vagy csak bedobhatjuk őket a bányába, bármi is van ott biztosan örömmel felfalja őket...
A döntés így  a tiétek. Felkísérnek benneteket a várba, vagy csatlakozhattok a csapat többi részéhez.

Syele, Suzy, Naela, Jozef és Vyrath:
Az öreg aki eddig csak nézte a jelenetet utánatok sántikál. Így hogy felállt, láthatjátok, hogy bottal járt, és egyenesen Naela és Suzy mellett áll, meg majd a szájaló Vyrathra néz.
- Azt hiszed tudod mi van ott. Mindenki azt hiszi, pedig mi sem tudjuk, csak annyit, hogy valami gonosz. Nem való az olyan kislányoknak mint maguk ketten, meg az a másik aki ott megy előre rendíthetetlenül. - pillant itt a Suzy, Naela, Syele trióra. - Noha ha eléggé mélyre mentek ott már minden tele van angyalírással. Innen senki sem olvassa őket. Ezek is olyan romok, amik vannak mindenütt. Nem kéne piszkálni azokat senkinek. De ha ennyire rendíthetetlenek, leviszem magukat, már ha nem bánják a lassúságot. Én mr úgyis eleget éltem, de gondolják meg.
Naela eközben még mindig érezheti a vonzást, a néma hívást, aminek nagyon nehéz ellenállni. A többiek nem kapnak további instrukciókat. Közben láthatják, ahogyan a tömeg felől elindul felfelé az úton Korach, Johannes, Damien meg pár bunkósbotos alak, karjukban az ájult Wilhelminával, de még nem látni felkanyarodnak-e a kastély felé, vagy tovább haladnak felétek a bányához.

//Határidő szokásos 1 hét, vagyis 08.01.//

Naela válasza megadta az utolsó lökést, hogy ne aggódjon a nemes kisasszony miatt. Sokkal inkább kezdte aggasztani a feladat, és hogy az útjában több akadály van, mint gondolta volna.
Kicsit örült neki, hogy Jozef nem szentelt túl nagy figyelmet rá, és frusztráltan nézte, hogy Korach épphogy megérkezett, vissza indult a szekérhez… Minden pillanat úgy tűnt neki, hogy azon múlhat, sikerül-e teljesítenie a küldetését. Ráadásul a lány aki Korachhal jött nem állt meg…
A tépelődésből a megkötözött idegen hangja rántja ki, akire döbbent, elkerekedett szemekkel néz.
Nem úgy Hangzott, mintha segíteni akarna, de a szavai mégis azt sugallták…
Végül fölül kerekedik benne az érzés, hogy minden segítség jól jönne neki, s ha meg nem akadályozzák, odalép.
Mielőtt levenné volna a kötést a szeméről, előbb megszólítja, hogy biztosra menjen.
- Segíts ne-künk! - kérte. Gyanús volt neki, hogy ő az, aki szintén arra a szolgára vágyik, de úgy gondolta, hogyha lekötelezi, akkor biztosítja, hogy ne kelljen aggódnia miatta.
Mielőtt levehetné a kötést, az öreg bácsi is megszólal. Először tiltakozni akarna, és megmondani, hogy ő igenis segíteni akar, és lemegy. De az öreg végül felajánlja, hogy vezeti őket. Erre felragyog a tekintete, és határozottan bólint egyet
- Mutas-sa meg! - kéri, majd folytatja - Segítünk megol-dani a prob-lémát! -
Hiszen pontosan ezt teszik. Az ittenieknek a szóbeszédek alapján komoly probléma a bányában lévő… valami, Armaros pedig szeretné, hogy elvigye. Mindenkinek jó, amit tenni szeretne!
Aztán, ha a démon beleegyezett, hogy segít, és nem akadályozzák, leveszi a kötést a szeméről, teljesen bízva benne, hogy valóban velük tart, és segít.
Azért még mielőtt nagy sietve elindulnának, eszébe jut az ígérete, és visszafordul megnézni, hogy Korach közeledik-e már
- Vár-juk meg Őt is - mutat a nefilim férfira, aztán néz Naelára, nem teljesen biztosan benne, hogy ő is egyetért vele.

Ezúttal jó pillanatban szólítottam meg a tömeget: átvette a skandálni-valót és már el is indulhattunk volna a várba, ha néhány negatív hang meg nem szólal. Ez természetes volt, ahol valaki hatalomra jut, ott lesznek irigyek is. Ha ez nem lett volna elég baj, megjelent egy nefilim is – elég határozott céllal, miszerint irány egyenesen a bánya. Ennél okosabbnak hittem eddig a fajtájukat. Felugrott a szekérre, kezébe is kapta Wilhelminát, és elindult, hogy felderítse a tárnát, utána pedig igazságot szolgáltasson. A babonás tömeg szétnyílik, ahogyan elkezd visszafele vonulni a nefilim, én pedig megyek utánuk. Természetesen Damien is belekotyog. Irritáló férgek – nem fognak elmenni az egyik kedvenc és hasznos élő-pajzsommal.
Szerencsére van, ami megállítsa őket. A báró egyik verőembere – vagy legalábbis úgy viselkedett, most elénk állt, hogy választási lehetőséget kínáljon. Damien újra okoskodik, de figyelembe se véve őt válaszolok a fogdmegnek hangosan, egy kis trükköt bevetve.
- Semmi értelme nincs lemenni a bányába felkészületlenül. Nem tudjuk mennyi időt fogunk lent tölteni, ellátmányunk pedig nincs kéznél. Ő pedig, ha már idejött – mutatok rá Wilhelminára a fegyveremmel, miközben gondolatban elmormolom a Confiteor bűbájt magamban – Vajon északi kémként mit tudhattok, amit segíthet a tárna feltárásában? – kérdeztem tőle színpadiasan. – Ha már idejött, akkor ne csak egy tárnába bedobva hagyjuk meghalni, anélkül hogy bármi haszna lenne. Arról pedig, hogy igazságosan ítéljék el, én fogok gondoskodni. – fordulok Damien felé. – Bárhogyan is nézzük, sokkal bölcsebb döntés előbb összeszedni magunkat a kastélyban - és az is kérdéses, hogy miért tennénk azt, amit a másik északi kém kér. – mondom ki, próbálván egy kis értelmet a fejükbe verni, s a hatásosság kedvéért el is indulni felfelé a kastélyba.

Confiteor / "Gyónom..." (Kaszt képesség)
Típus: Bűbáj (1/3 kör)
Erősség: I.
Felhasználás: Szövetség alapú
Az inkvizítor célpontjára tartja fegyverét, aki ettől számítva egy kérdést tehet fel, amire ellenfelének válaszolnia kell, s ameddig az nem teszi, kínzó fájdalom gyötri. Az átok legfeljebb fél percig tart, utána szertefoszlik a fájdalom.

Úgy fest a nép elég megosztott lett és valaki bírát akar játszani, mikor nem több a többi csőcseléktől Korach számára. Itt most ő a félangyal, akinek örvendtek is és akinek megengedik, hogy igazságot tegyen. Lehengerlő mosollyal fogadja ezt a megtiszteltetést és odasétál a leütött nő felé.
- Kérem a hölgyet, úgy érzem nálam lesz a legnagyobb biztonságban. Amint megkaparintja ölébe is veszi és kicsit csalódott magában, hogy vámpír, de talán végre valaki hálás lesz azért, amit tett, még ha csak Naela miatt is jött ide. Mikor elindulnának odalép hozzájuk egy alak, hogy felkíséri őket vagy a bányához, ők döntenek. Az idegesítő emberforma, elkezd beszélni, ami roppant mód zavarja, így mikor belekezd a beszédébe, csak elindul a bánya felé és igyekszik Mina lábával nekimenni, hogy érezze a törődést. Az ájult nőnek, alig ha fog fájni a dolog és persze erélyesebben szólal fel, hogy elnyomja az ostoba embert. Nem akar ő felmenni senki önkéntes bitorlójának a várába beszélgetni.
- A bányába megyünk és ott hallgatom majd ki, a nefilim társam segítségével, aki ott vár már engem. Mikor a karddal hadonászna az ember Korach elé vág és meglöki, hogy az egyik ott állóra szegeződjön végül, nem érti minek fegyverrel mutogatni amúgy sem. A tündére a válla felett viszont megvillannak a szemei. ~Maradtál volna csendben inkább.~
- Valaki kötözze már hátra a kezeit és ha tovább szájal, akkor ne kíméljétek fejbe koppintani, hogy tudja, hol a a helye. Nem kedveli a tündék sötétebb képviselőit és talán pont jobban hozzá is adódik az előadásához, hogy ő egy igazságosztó itt. Egyenesen Naeláékhoz sétál és kérdőn pillant a lányokra, hogy most hogyan tovább. Bentről valami hívogatót érez, amitől végigfut rajta a hideg bizsergés, nem tudja mi az, de már nagyon érdekelné.

Naela jó ideig nézi, hogy alakulnak messzebb a dolgok és mikor Korach az ölébe veszi Minát és elindulnak megnyugszik kissé. A barlang felé pillant, amíg Suzi ellép mellőle a többiek felé. Valami hívogatja és ez nem tetszik neki, rossz érzése van ezzel kapcsolatban, olyan kísértő és ígéretekkel teli. A barátnője mellé lép és leveszi a köpenyét, hogy a szárnyait kinyújtóztassa. Talán itt már nem rohanják majd le őket emiatt, de csak kényelmesebb.
- Lemegyünk magával, nem kell félteni minket. Részint ezért a kijelentése miatt is vette le a köpenyt, hogy ne féltse őket, segítenek megoldani a problémát.
- Igen, akiket hoz, hasznosak lesznek számunkra, nagyon jó harcosok és nem északi kémek az is biztos. Súgja oda Suzinak, mert másokban annyira nem bízik és még csak az kéne, hogy valaki megvádolja Korachot, hogy a félangyal hazudik.
- Bízhatunk a többiekben? Pillant a másik sötét tünde és a furcsa alak felé, akivel van.

Természetesen érzem, érzem a gonosz kipárolgást abból a sötét tárnából és ehhez még a bejáratánál sem kell lennem. Azonban kételkedtem benne, hogy Vyrath lenne erre a problémára a megoldás, inkább csak rátett egy lapáttal. Ki tudja, hogy ha beeresztjük oda, akkor nem szövetkezik-e a bent lévő rettenettel, amit a falusiak is emlegetnek és ami felelős az eltűnésekért.
Persze hittem az Úrban, ahogy az Ördögben is, de tapasztaltam már, hogy legtöbb esetben nem ők az okozói az eseményeknek, hanem hús-vér lények, amiket az ő tulajdonságaikkal ruháznak fel.
Viszont itt sem hagyhatom a démont, hiszen már így is megpróbálta maga mellé állítani a közhangulatot és ki tudja mit tenne, ha magára maradna.
Míg magamban vívódtam, pillantásommal a püspököt kerestem, akinek itt lett volna a helye, nem holmi álészakiakat pátyulgatva. Neki kellett volna meghoznia a döntéseket és vállalni utána a felelősséget. Ezt majd nem felejtem el tolmácsolni a feletteseimnek, ha visszatértünk.
Úgy láttam azonban talán megindultak legalább felénk, igaz, hogy a fél faluval együtt, egy nefilim férfival az élen, aki egy ernyedt nőt tartott a karjában.
Közben az öreg emberre villant a tekintetem, aki továbbra is szóval tartott minket és meglepő módon felajánlotta, hogy maga vezet be oda, ami szerinte a gnosz fészke.
~ Az már biztos, hogy angyalromok vannak odalenn és ha az van, a tapasztalatok alapján Mélységi is várható, vagy valamelyik kreálmánya. ~ sóhajtottam és csak egy éles pillantást vetettem a sértésére. Kislány az öreganyád! ~
Lehet hangosan is kikértem volna magam, de Suzy magához ragadta a kezdeményezést és ezt már nem hagyhattam szó nélkül.
- A kendő lekerülhet, de nehogy kikötözd a kezét! Mindent elkövet, csak, hogy szabaduljon és ebbe a fú-fa ígéret is beletartozik. - figyelmeztettem, majd a démonhoz fordultam. - A bőrzeke ellen nincs kifogásom, nem akarom, hgy megfaggy, de se pajzs, fegyver meg végképp nem. És ne próbálj szökni, van még olyan mágiám, mint az előző. - ráztam meg a fejem és reméltem, hogy az atya nem fog ezzel foglalkozni.
Visszafordultam Suzyhoz.
- Tudod, hogy valaki eltünteti ott az embereket? Nem kéne oda lemenned. - javasoltam neki, mert olyan ----védtelennek nézett ki egy ilyen kalandhoz. Ám a kissé előtte sétáló nefilim lány ekkor visszafordult. Nem tudtam, hogy együtt vannak-e, de miután felvetette, hogy várjuk meg a félangyal férfit, feltételeztem, hogy igen.
- Tőlem! - vontam meg a vállam. - Véleményem szerint minden segítség jól jön majd.

Normális esetben az öregember hangját figyelmen kívül hagytam volna, ám nem engedhettem el fülem mellett a sérelmét. Én? Kislány? Aki nemsokára tizenöt évet is megélt? Nem hagyhattam annyiban! Visszasétálok a kisebb gyülekező csapathoz, és mélyen az öreg arcába nézek.
- Bízom abban, hogy legalább olyan jól ismeri ezeket a bányákat, mint a tenyerét. – amíg ő halad elől, nem kell aggódnom, hogy én leszek az első áldozata valami veszélyes teremtménynek. De kifejezetten problémásnak mutatkozott az, hogy többen is megyünk egyszerre. Igaz, hogy nagyobb volt a biztonság, de sokkal nagyobb a kockázata annak is, hogy a csodálatos, új szolgámat elhappolják előlem. Annyit viszont megtehettem, hogy a lehető legbarátságosabbnak mutattam magam a többiek felé, hogy a bizalmukat elnyerhessem. Talán feláldozhatóak lesznek a jövőben.
- Az urak is velünk tartanak? - kérdeztem a hátrább lévő sötét tündéktől, mosolyogva. Ők legalább harcképesnek is látszottak.

Természetesen ezen a Lucifer verte átkozott helyen semmi nem alakulhatott úgy, ahogy szerettem volna, így a csodás monológom közepén meg kellett szólalnia az egyik helyi parasztnak, megpróbálva meghazudtolni. A személyek névsora, akit meg akartam ölni a saját szórakozásom végett meglehetősen hosszúra kezdett nőni - de aztán a várt fordulat elérkezett.
A hang, aki a fülem mellett megszólalt fiatal volt, az ujjai pedig puhák, mint egy gyereknek. Halványan, ártatlanul mosolyodtam el, aztán ahogy visszahúzta volna a kezét utána nyúltam és finoman a két összekötözött tenyerem közé fogtam.
- Segíthetek. - suttogtam neki, miközben elengedtem a kezét és helyette az állát fogtam át. Szende tekintetű fiatal lány volt, kissé koszos de határozottan törékeny. Ártalmatlannak nézett ki, vagyis bárkinek, akiben nálam több moralitás volt nehezére eshetett kihasználni. Közel hajoltam hozzá, mintha megcsókolni akarnám, de csak behunyt szemmel a füléhez hajoltam. - Ne hallgass a papfiúra. Erős vagyok, meg tudlak védeni mindentől. Ők papok, lovagok, inkvizítorok. Északiak, az ellenségeink. Azért kötöztek meg, mert félnek tőlem. Mert le tudom őket győzni és megvédeni téged tőlük. Csak bízz bennem, és megteszem. Csak várj arra, hogy megfelelő legyen az idő. - suttogtam tovább, olyan halkan, hogy csak ő érthesse. Mindenki más
Elengedtem és leszálltam a lóról, ami amúgy is kezdte zokon venni, hogy félig lefelé fordulva ültem rajta, aztán körbenéztem. Egészen szép kis társaság gyűlt össze idő közben, ráadásul Terulius felszívódott.
- Nagyszerű. Az urak a hölgyekkel tartanak, végülis milyen lovag hagyna védtelenül hajadonokat? Az a bánya veszélyes, ezt még senki nem vitatta. Szóval mint igazi daliás déli hazafiak nem mehetünk el mellettük, igaz, fiúk? - kiáltottam hátra a többi várakozó lovagnak.
Valahogy meg kellett szereznem a pajzsom, a zekém és a dárdámat is, de azok természetesen az egyik kísérőm nyeregtáskájához kötözve várták, hogy gazdájuk elégjen a máglyán. Egyelőre nem volt rés, amit kihasználhattam volna, tehát azt kellett elérnem, hogy a teljes kíséret velünk jöjjön.

Tertullius, Mina&Damien, Korach: A Confiteor csupán egy pillanatig éri Minát, ez után Korach akciója sikerrel jár, és ahogy meglöki Johannest a kard a legközelebbi verőlegényre irányul. Az összegörnyed a fájdalomtól.
- Nem tudok semmit esküszöm! Olvassák el az angyalírást! Nem is vagyok északi kém! - sírja, mire a társai egymásra néznek, páran még röhögnek is, hogy hogyan lehet valaki olyan gyenge, hogy ennyitől könnyekben tör ki. Közben látjátok messze, hogy a többiek egészen összeverődtek, és egy bicegő öregemberrel beszélnek, aki a bánya felé mutogat. Vagy most mentek utánuk, vagy mehettek külön utakon, de el kell dönteni végleg.
Közben Mina hirtelen fájdalmat érez, amitől bár ebben a körben még nem tér magához kezd ébredezni. (az ez után jövő körben magadhoz térhetsz.)

Su, Naela, Syele, Jozef, Vyrat:
- Itt dolgoztam már a Csillagtalan Éjszaka előtti harminc évben is kicsilány, bár akkor még nem volt ekkora a sietség, se a kapzsiság. Az új járatokat vizsont könnyű megismerni a fehér kövekről, az átok pedig azt mondják onnan jön. Minden rossz mindig a fehér kövek közül jön. - csóválta meg a fejét lemondóan, majd Suzy kérésére hátranéz. - Hogy ők magácskáékkal vannak? Jól van megvárjuk, három keménykötésű úr sosem jöhet rosszul, de jobb lesz ha sietnek.
Eközben a lovagok villámló tekintettel néznek Vyrathra, és Jozef hallhatja is a morgásukat.
- Meg kéne ölnünk... El fog minket árulni, most meg már itt van az öreg hogy segítsen.
Bár az biztos, hogyha csak így megölnének egy démont a nyílt utca közepén, az hatalmas felbojdulással járna, ráadásul úgy tűnik Suzy szimpatizál Vyrathtal.

Hogyha Johannes, Korach, Damien és Mina is elindulnak arrafelé, akkor az öreg már biceg is előre, egyenesen a bánya fekete bejárata felé...

//Nagyon rendesen írtok, elismerésem. Határidő: augusztus 8.//

Automatikusan bólint Jozef kérésére, és csak ezután nyúlt végül kendőért, hogy levegye.
Hátrahőköl, amikor a démon férfi megfogja a kezét, és bár semmi erőszakos nincs a mozdulatban, ösztönösen húzná vissza a karjait, az idegen érintéstől kellemetlenül érezve magát, és enyhén el is vörösödve.
Az, hogy közben, mire megint komfortosan érezné magát, az arcához is hozzáér, nem segít ezen, az idegen közelsége okozta pániktól eddigre kicsit meg is szédül, és le is fagy, pedig szívesen szaladna bőven kartávolságon kívülre mindenkitől.
A fülébe suttogott szavak pedig csak mégjobban összekuszálják a gondolatait. Papfiú? Jozef? De hát… délen találkozott vele.. És sötét elf…
De a papok és inkvizitorok említése éppen elég volt hozzá, hogy a rémület jelei megjelenjenek az arcán is. Azok mit keresnek itt? Ugye nem vették észre…Ők is a szolgáért jöttek? Tudnak róla? És arról, hogy ő itt van, tudnak? Az a kettő biztos elmondta nekik…
Ahogy ezek eszébe jutnak , finoman remegni kezd, megfeszülnek az izmai és hiába vesz levegőt, a torka összeszorul, és kapkodnia kell a levegőért. Hosszú másodpercekig ötlete sincs róla, hogy hogy fog kikeveredni ebből a helyzetből, nemhogy a szolgával, de egyáltalán élve…
Kétségbeesetten becsukja a szemét, és próbálja nyugtatni magát. Nincs baj. Még nincs. Tud vigyázni magára, és ne biztos, hogy a szolgáért jöttek. Az sem, hogy tudják, kicsoda ő. Csak gyorsnak kell lennie. És a démon azt mondta, vigyáz rá. És itt van Korach és Naela is, ők is segítenek neki…
A légzése pár perc alatt fokozatosan lelassul, és az izmai is lazulnak, ahogy a próbálkozása sikerrel jár. Amikor kinyitja a szemét, nem sokat gondolkozik, leoldja a démon kezéről a köteleket
- Memígér-ted - emlékezteti határozott, de erőtlen hangon a férfit, azzal a meggyőződéssel, hogy másnak is olyan fontos az ígéretek betartása, mint neki.
Ha pedig Korach is megérkezik, akkor további késlekedés nélkül indulhat végre a bányába, hogy sürgősen teljesíthesse a rá bízott feladatot.

Naela megnyugszik, mikor Koracg az ölében és Damiennel közeledik feléjük még egy harmadik alakkal. Ekkor néz csak Suzi felé és mellé is sétál, úgy fest szimpatizál a helyes sötét bőrű tündékkel, akik felé kedves mosolyt küld miközben a szekérhez ő is közel lép.
- Üdvözöllek titeket! Remélem ha összefogunk, sikerül megoldani az itteni rejtélyt. Ti is éreztétek azt a hátborzongató szellőt? Próbálkozik ismerkedéssel, amivel lehet magára is vonja a figyelmét a többieknek, ellenben, ha mindenki Vyrath felé figyel, akkor ő is.
- Miért nem adjátok oda neki a fegyvereit? Jól jöhet minden segítség. Érdeklődik Jozef felé pillantva, mert úgy fest ő a vezér jelenleg itt. Az öreg közben beszélget a másik nővel vagy lánnyal, akivel egy szekéren utaztak ide. Alig várja, hogy megtudja mi hívogatja ennyire a bányából. Suzi mellé lép és biztatóan elhúzza a száját. Amíg együtt vannak nem lehet gond.

Korach kicsit összevonja a szemöldökét, mikor kiszúrja, hogy a kard, akire mutatott összerogyik és mint egy síros gyermek válaszol az elhangzott kérdésre. Persze inkább úgy tesz, mint aki nem látott semmit, de már tudja, hogy ha karddal mutogat ez az ember, akkor azt jobb kikerülni. Nem tudja mit lehetett, de most nem is érdekli. Minát, mint egy kincset tartja a kezében és halad a bánya felé. Úgy fest kezd megbékélni a szerencsétlen is, hogy most itt ő a főnök, de persze nem sokáig. Ő harcos és nem irányító személyiség. Mikor megérkeznek, akkor Naelához és Suzihoz sétál egyenesen és bólint nekik, hogy elvégezte a rá kiszabott feladatot. A nefilim lány Minához sétál és megsimogatja a fejét, ott, ahol az ütést kapta, reméli nem túl súlyos a seb, már ha van és sikerül majd magához téríteni. Közben azért lopva felpillant Damienre is.
- Üdv ismét Damien, kár, hogy ilyen szerencsétlen körülmények között találkozunk újból, de azért örülök. Nincs is más hátra, mint elinduljanak végre a bányába az idős ember után.

Ez a nap kezdett egyre kevésbé tetszeni. Az eredeti tervem, miszerint csak nemes egyszerűséggel tovább állok a forgatagban csődöt mondott, amint megláttam a felén közeledő csonka szárnyú angyalfajzatot - nefilim, ahogy az emberek hívták - és a karjaiban tartott ájult vámpírt.
Minden önuralmamra szükségem volt, hogy elnyomjam az elégedett bosszúságban keserédes vigyort, ami felkívánkozott, ehelyett a másik, nőnek tűnő nefilim felé fordultam és meghajtottam a fejem.
- Az Úr angyalai bölcsek. Igazán jogos kérdés, nemde? - fordultam a hezitáló lovagok és az időközben megérkezett inkvizítor felé. - Mi félni valója van déli zsoldosoknak egy sötételftől, és miért tagadják meg tőle az önvédelem jogát? - nyomtam meg erélyesen a két szót, remélve, hogy legalább Terulius érti az üzenetet. Teljes nyugalommal és akadályozás nélkül hagytam, hogy tegyék a dolgukat, ha cserébe ők felhagytak azzal a hiábavaló próbálkozással, hogy megakadályozzák a szökésemet. - Talán abban akarnak-e akadályozni, hogy megóvjam jótevőmet a bánya veszedelmeitől? - álltam védelmezően az engem elengedő lány elé, miközben próbáltam kerülni Wilhelmina grófnő köderdei inasának tekintetét. Egyelőre tartottam magam a szerepemhez, mint sanyarú sorsú tünde, ugyanis úgy tűnt ez váltotta ki a legtöbb jóérzést a körülöttem lévőkből. Délen ugyan nem utálták úgy a démonokat, mint északon, de nem voltam biztos benne, hogy mennyire rombolta volna a megítélésemet. Így jobbnak láttam egyelőre nem felfedni magamat.
- Azt hiszem eleget fecséreltük a szót, nemde? - léptem oda az egyik lovaghoz, azzal a feltett szándékkal, hogy magamhoz vegyem a felszerelésem, bőrvértestől, pajzsostól, lándzsástól - és villogó szemmel hívtam ki bármelyik északit, hogy megpróbáljon megakadályozni benne. A küldetésük már így is a káosz határán billegett, egy látszólag belső konfliktus volt az utolsó, ami hiányzott nekik. - Vezessen, mester. Mutassa meg azokat a fehér köveket. - fordultam a paraszt felé. Ha már itt voltam végül is meg is szerezhettem azt az erőt, ami odalent szunnyadt.

Azt hiszem ezt a csatát elvesztettem és hiába néznek villámló szemekkel a lovagok, akik kísértek minket, az atya sem tett semmit az ellen, amikor Vyrath megpróbált elszökni, simán hagyta, még engem sem küldött utána, sőt inkább maga után hívott.
Bár én ódzkodtam volna elengedni a démont, főleg azok után, hogy erősen megfenyegetett, nem igazán tehettem semmit mikor ennyien vettek körül minket.
Csak egy figyelmeztető pillantással igyekeztem, elcsitítani a katonákat, remélve, hogy a már felénk tartó atya is visszafogja őket. Az álcánkat még tartottuk, nem kéne felrúgni most, bár nem tudom Vyrat mit tervez abban a sötét kobakjában, ezek után. Mondjuk két nefilim is lesz a csapatban, talán ez visszatartja kicsit.
Ezek után, hogy Suzy, bár nem mondhatnám, hogy túl magabiztosan és kicsit közben rám-rám pislogva, de eloldozta a démont.
- Tudod mit csinálsz? – kérdeztem tőle. – Ha ezek után csinál valamit, vagy bánt valakit, az a te felelősséged lesz. – mondtam neki, hiszen én figyelmeztettem őket.
Az öreg tovább locsogott a bányáról, talán tényleg ismerte, de akkor is érthetetlen volt a felajánlása, hogy vezetőként velünk jön, lehet már elunta az életét….
- Üdvözlet nefilim! Az a bánya veszélyes, igen, én is éreztem a gonosz fuvallatát. – bólintottam a félangyal lánynak - és a dé…délceg bátyám, - bár szomorú ezt mondanom, - húztam el a szám, - veszélyt jelenthet még fegyvertelenül is, ha elkapja az őrület. – magyaráztam, de sejtem, hogy ez már kevés lesz.
De mivel lassan ideért Johannes püspök ez már legyen az ő gondja, én minden esetre a kezem ügyében fogom tartani a Bibliámat és a fegyvereimet.
Talán most már annak is jobban örültem volna, ha fogja magát és elszalad, mint, hogy a bányában a közelemben legyen.
Ám akármit is forgatott a fejében, abban most nem szerepelt a szökés, sőt maga sürgette a bemenetelt.
- Remélem nem szabadítunk magunkra valami gonoszt. – mondtam halkan és mindenki vegye ezt úgy, ahogy akarja. – Én készen állok. – jelentettem ki.

Nagyon nem tetszett a fehér hajú stílusa. Ahogy beszélt, ahogy mozgott. Nekem bőven elég volt a tény, hogy elkísérnek és feláldozhatóvá válnak, nem akartam többet foglalkozni velük a kelleténél. Inkább a szőke hajú lányhoz fordultam kedvesen mosolyogva.
- Én éreztem azt a szellőt. – válaszoltam kérdésére. – Mintha hívna minket valaki. Vagy valami. Ha tényleg van odalent valami, akkor jobb is ha többen megyünk, nem igaz?
Ezután néztem, ahogyan a sötét tünde beszél… nem is beszél, suttog az ismerő lány fülébe és éreztem, ahogy a hideg vágy, hogy kiontsam a férfi vérét, elönti a testem. Helyzetemből adódóan azonban nem tehettem semmit, csak bíztam benne, hogy az ártatlan lánnyal nem történik semmi rossz.
Hátra néztem a tömeg felé, hátha megpillantom a nefilimet közeledni, majd az öreg felé fordultam, türelmetlenül toporzékolva.

Így hát végre mind megindultok a bányában lefelé. Az elején még olyan, mint akármelyik másik bánya. Egyenetlen sziklafal szegélyezi, középen pedig sín fut, amelyen át kitolják az ércet a bányászok. A természetes fény csupán rövid ideig tart, így az egyik közeéi ládából az öregember kivesz néhány fáklyát, majd meggyújtva szétosztja őket.
Jó tíz perces gyalogút vezet befelé a hegy belsejébe (Mina valahol fél úton magához tér de még szédeleg, van valamekkora agyrázkódása), mire először megpillantjátok a fáklyafényben a világos fémet futni a kőben. Ha hozzáérnétek, magatok is éreztnétek, hogy maga a kő meglepően hideg, szinte odafagy hozzá a kezetek.
- A vámpírok odalent meg vannak veszve a feketeacélért, pedig a hegység sokkal több kincset rejt annál. Drágaköveket a folyamoknál és az alvó vulkánok környékén, itt pedig déracélt. Van olyan jó az is mint az a lángoló fekete és könnyebb is kiszedni. - magyarázza az öreg. - Én magam itt születtem, negyven évet húztam le ezekben a bányákban. A lányom férjhez ment Hellenburgba, de már tizenöt éve elvitte a gyerekláz, a fiam viszont bányász volt, mint én. Volt két héttel ezelőttig, dehát kint látták is a menyemet. Aztán most azt mondják itt egy átok, menjünk el, és igazuk van a fiataloknak. Nade az ilyen vén csotrogányok, mint én hova is mehetnénk? Ha meg kell ennie valami ódon rémségnek idelent, hát hadd rágódjon a csontjaimon, nem talál itt már húst, csak inakat, kopott izületeket meg reumát. - cseveg veletek az öreg barátságosan.
A járatok ez után elágaznak, de az öreg magabiztosan vezet titeket tovább, majd lassan észreveszitek, hogy a bánya egyenetlen, ércben gazdag falait átveszi az angyalromok jellegzetes fehér márványfala.
- Ez az a rész, amibe Duncan nemrég belefutott. Nem tehet róla a szerencsétlen pára, ezek az átkozott romok mindenhol ott vannak. Néha az jut eszembe, hogy a szakadáskor Veronia olyan földre tette rá a terebélyes seggét, amin csak ilyenek voltak, rendes szántó nem is. Aztán lejött ide néhányszor és szinte megszállottja lett ennek a helynek, de azt mondják azok akik találkoztak az okkultistákkal, hogy azok az ördgök minden nap látnak ilyesmit és már nem is foglalkoznak vele.
Eljuttok egy nagy teremig ami már egyértelműen a romokhoz tartozik. Szabályos falai vannak lépcsői, néhány helyen ajtók vésetek, és mindent beborítana a héber írásemlékek, a legfurcsább azonban egy középen hegyesen az ég felé törő obeliszk, ami szintén tele van írva. Innen több út vezet tovább. Szemben egy boltív egy lefelé vezető lépcsővel, balra és jobbra pedig két-két sötét szájként tátongó szoba, de innen nem látjátok mi lehet bent, vagy hogy onnan vezet-e tovább út.

Suzy: Pontosan a szemközi oldalon látsz egy boltívet és egy lefelé vezető lépcsőt, ahonnan hatalmas mennyiségű mágiát érzel kiáramlani, illetve a bal oldalon a második szobából is érzel mágiát de sokkal haloványabbat.

Naela, Mina: Ti képesek vagytok elolvasni az angyalok írását - és a nefilimekét. A falon archaikus formáját találjátok a hébernek, illetve középen az obeliszk is tele van írva vele. (Ha olvasni akartok keressetek meg privátban az infóért, vagy a falra van időtök ebben a körben vagy az obeliszkre, de mindkettőre nem.)

//Határidő: 8.17,//

- Elég sokan vesszük körbe, szerintem ha elkapja az őrület, akkor meg fogjuk tudni állítani. Mutat körbe a saját katonáikon, meg persze most már ott van Korach és Damien is meg ők ketten Suzival és az idegen lány. Ennyiben is hagyja a dolgot, elvégre a tünde eléggé kiáll magáért és már megy is a holmijaiért.
- Igen, jobb is ha többen megyünk. Mosolyog vissza az idegen lányra, majd Suzi felé is küld egy mosolyt. Amint összeáll a csapat és Mináék is biztonságban vannak el is indulhatnak lefelé a bányába az öreg után. Naela az öreg mellé lép beszélgetni, mert bármi is van itt, lehet jobb, ha egy nefilim van elől.
Korach nem adja át Damiennek Minát, annyira nem fárasztó vinnie a hölgyet, na meg nincs is jobb, mint egy kába megmentett nőre rámosolyogni, elvégre megmentette és rá is foghatják félig, hogy védőangyal.
- Ne aggódjon, megoldjuk és igyekszünk megtörjük az átkot, hogy biztonságban élhessenek itt tovább mindannyian. Mosolyog kedvesen az idős emberre, aki már szinte feláldozná magát, hogy rajta csámcsogjon az átkozott valami odalent. Naela tényleg úgy érzi, hogy meg tudják ezt oldani, elvégre sokan vannak és azt tudja, hogy a vámpírnő és társa jó harcosok is. Reméli magához tér útközben majd és Korach nem megy az idegeire rövid ittlétük alatt.
- Angyalromok. Motyogja maga elé mikor megpillantja a falat és mikor beérnek a terembe, akkor ámulattal néz körül, útja egyből az obeliszkhez vezet, amin az írást magában elkezdi olvasni. Az minden bizonnyal látszik, hogy teljes egészében érti, mi van odaírva.
- Várjatok, mert biztos vannak itt csapdák is és ahhoz, hogy kinyissuk a kriptát, meg kell találnunk egy fegyvert, amit az Úr ad a kezünkbe. Egyelőre többet nem árulna el és inkább a falak felé fordul, azokon lehetnek a részletek. (Ha Mina is odamenne olvasni, ahová ő akkor jelentőségteljesen rá néz, hogy ne osszon meg több információt a többiekkel, a csapdák reméli elegek, hogy senki se akarjon a fegyver nélkül berontani a feltehetően bukott angyalra.)

Korach lefelé menet, amikor magához tér a nő, nem teszi egyből le, csak ha már úgy látja tényleg rendben van. A nagyteremben viszont csak rápillant a falakra és nézi ki merre megy. Aki megpróbálna tovább menni, arra biztos rászól, hogy nem kéne, mert az angyalok elég durva átkokkal büntetik, ha valaki fosztogatni indul csak úgy egy ilyen helyen. A fegyvert hallva meg körbetekint, hátha lát valahol erre utaló jelet.