Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] Olaj és víz

Szer. Nov. 13, 2019 9:24 pm by Ciel von Eisenschnittel

Olaj és Víz



Veronia minden népe számára fontos cikk a bálnazsírból kinyerhető olaj, …

Comments: 4

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 118


You are not connected. Please login or register

[Küldetés - 821. Nyár]"Ne legyenek más isteneid..."

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Go down  Üzenet [4 / 6 oldal]

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Ahogyan mindannyian belépünk, a terem lezár. Úgy tűnik megérezte, hogy mindannyian itt vagyunk. Kíváncsi lennék, mennyire őrjítene meg a sok mágia, ami itt a levegőben keringhet, ha képes lennék érzékelni azt. Az egyik lovag már lép is a bezárt ajtóhoz, hogy megvizsgálja mi történhetett vele – nem feltétlenül bölcs döntés, ha ennyire be akart ide zárni valami minket. Ettől függetlenül azonban valakinek ki kell próbálni, másrészt nem is érkeznék megakadályozni a próbálkozását. A pesszimizmusom ezúttal is helytálló volt: az egyik szobor egyszerűen kettévágja a lovagot. Nos, így legalább tudjuk, hogy nem arra van a kijárat.
Nincs idő sajnálni a szerencsétlent, az öregember rémültem felkiállt. Szavaira a szoborra nézek, ami hirtelen valamiféle fénysugarat lő ki minden irányba. A sugár fölszántja az egész termet, lehetetlenné téve, hogy derékmagasságnál magasabban legyen valaki. Nem hezitálok, azonnal a földre vetem magam, térdelve, mintha imádkozni akarnék (valami ilyesmit kért úgyis a tábla) és elkezdek előre kúszni, óvatosan haladva – elvégre minél közelebb leszek a szoborhoz, annál nagyobb mozgásterem lesz.
- Nos, kezdődhet a dicsőítés. - jegyzem meg annak reményében, hogy a két galamb nem csak ígérget, és ha már nefilimek, akkor csinálnak is valamit ebben a kifejezetten hozzájuk illő feladatban.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Nem sikerül a mágiát elkülöníteni, és a vibrálás egyre inkább összezavarja, úgyhogy nem is próbálkozik tovább. Inkább igyekszik figyelmen kívül hagyni a mágiát.
Megpördül a sarkán, amikor az ajtó becsapódik, és tágranyílt szemekkel, lefagyva áll az őket vezető férfi kiálltásáig.
Akkor visszanéz a szoborra, amelynek a lábai előtt eddig vizsgálódott, és Jozef üvöltésére is ösztönösen hasravágódik.
A sötételf pap elmélkedésére viszont megrázza a fejét. Hiszen a dicsőítés még nem történt meg…
- Énekel-ni is kell! - próbálja mindenkinek hallhatóan megosztani a véleményét, de hiába próbál valamit előkotorni az emlékezetéből… Soha életében nem énekelt dicsőítő himnuszokat, és kisgyerekként se hallotta az anyjától ezeket az énekeket. Nincs tehát mit előszednie, ebben a helyzetben tehetetlen.
Meglepetten veszi tudomásul, hogy Eric is ugyan ezen a véleményen van, de egyelőre örül neki, mert így talán könnyebben megoldódják a feladatot, ha igaza van.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Ahogy a különös fény felvillant, azonnal hasra vágtam magam, melyet meg is bántam, mert a hirtelen lendülettől sikerült beütnöm a térdemet, mely kissé sajgott, de nem hagyhattam, hogy ez megakadályozzon a mozgásban. Ez lett volna az imádat kikényszerítése? Az, hogy hassal a földre vetjük magunkat?
- Hé, melák! – kiáltok ingerülten a szobor felé és a hatás kedvéért még meg is koppantom, botommal a padlót. – Még is mit képzelsz te magadról, hogy a földre kényszerítesz mindünket? Egy király, akiről senki sem hallott még?
Választ várva tártam szét a karomat, és csak akkor vettem észre, hogy mikor hasra vágtam magam, a fáklya kirepült a kezemből. De hova repült? Nem érdekes! Csak a szobor szemét figyeltem.

Naela Valinarys

Naela Valinarys
Nefilim
Nefilim
Hasra, csak ennyit hallanak és gyorsan a földre ereszkedik a nefilim páros a szárnyukat behúzva, mert nem lenne jó, ha leperzselné a szobor szeme a tollaikat. Korach feláll és a kezét nyújtja Suzinak, hogy felsegítse a földről. Amikor hallja, hogy szerinte énekelni kellene, akkor csak elmosolyodik, ő bizony senkinek nem fog itt dalolászni az már biztos. Naela csak maga alá húzza a lábait és térdelve ülve marad és a szobrot nézi. Nem így képzelte el a próbákat, hogy ezt kell imádniuk, azzal nem érdemlik ki a fegyvert, elvégre a szobor azt ábrázolhatja, aki már istennek képzelte magát.
- Hát sokan így gondolják, ne lepődj meg egy félangyalok építette kriptában! Kacag fel a démon felé Korach, mert roppant szórakoztatónak tartja a megjegyzését.
- Keressünk valami pecsétet, ahol a vérünket adhatjuk, hűségünk jeléül vagy feláldozhatunk valakit! Javasolja a férfi, hisz jobb ötlete nincs jelenleg, el is indul a szobor talpa felé, ahol lennie kellene valami ilyesminek. A mondata második felét természetesen nem gondolta komolyan, de tőle ne várjanak több komolyságot. Naela héberül elkezd énekelni halkan valami Urat imádó éneket, bár nem hiszi, hogy ezzel előrébb lesznek. Közben a hangszerek és a fegyverek sorrendjét méri fel a szemével. bármikor életre kelhet egy újabb szobor, jobb, ha a fegyvereseket elkerüli, nem szeretne úgy járni, mint az őr az ajtónál.


_________________
"Csak azok az emberek szomorúak, akiknek nincs céljuk. Nekem van célom." - Naela Valinarys  Adatlap
http://questforazrael.hungarianforum.net/t1630-naela-valinarys#1

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy a földre vetitek magatokat, lehajoltok, fületekbe jut az iszonyú süvítés, amit a gigászi szobor szeméből előtört fénysugár keltett. A hátatok felett suhan el, többek tarkóját a puszta közelsége is megmelegíti, ahogy fürgén a falba csapódik, majd elenyészik. Nyomasztó csend ül a kis teremre, ahogy a szobrok némák maradnak. Többen követték a példátokat, mások viszont már nem voltak ilyen szerencsések. A fény egyetlen pillanat alatt hasította le a tagjaikat, többen pedig azonnal szörnyet halva hullottak a földre. Az egyik alak a fénysugarat követően úgy határozott, feláll és mozogni kezd. A hatalmas szobor csak egy újabb fénysugárral felelt. Hosszú percek teltek el várakozással.
Aztán egyszer csak a szobor szemei kialudtak. Ahogy felé néztek, azt látjátok, az arca hirtelen megváltozik, ahogy kőszemei az ottmaradt, előtte hajbókoló emberekre téved. A szobor ajkai feljebb húzódnak, szemei kikerekednek, megvillantva nagy, vaskos fogait. A terem legmagasabb szobra mosolyogni kezdett. Ahogy a többi szobrot figyelitek, a sorrendjükben semmiféle szabályosságot, vagy ismétlődő részt nem véltek felfedezni. Teljesen véletlenszerűen vannak egymás mellett a hangszert és a fegyvert tartó kolosszuson. Azonban sok időtök nem marad rajta merengeni, ugyanis csörgő, kőropogáshoz hasonló hangot hallotok.
A hatalmas szobor, melynek sikerült mosolyt csalni az arcára percekkel később megmozdult. Elhagyta trónját, felegyenesedett, s lábain támaszkodott meg. Hangos, zajos léptekkel kezdett el gyalogolni. Az egyik lovag éppen az útjában volt, szerencsétlen pára kínkeveserves bánatában próbált meg imádkozni, hogy istene megsegítse, ám a kolosszus nem állt meg. Egyetlen lépésével összetaposta, nem maradt más belőle csak vér és porrá őrölt húscafatok. A hatalma szobor pedig folytatja útját egyenesen a maradék emberek felé sétálva.


//Ezt a küldetés én vettem át Lorytól, úgyhogy mostantól engem kell zaklatni a különféle mesélői teendőkkel. A határidő egy hét lesz, 2019.09.17. Csak így tovább!//

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Megdöbbenve és tiszta rémülettel figyelik a pusztítást, amit a kőmonstrumok szeme, majd lába véghez visz. Mit lehet itt tenni? Kétségbeesetten kattog Mina agya és hasogatni kezd a feje, melyet már túl sokszor ütöttek meg túl sokszor.
Damien tekintete a fegyverre és hangszerre téved.
- A drága prófécia szerint Isten adja majd nekünk azt a fegyvert, amivel legyőzhetjük... - gondolkodik hangosan, erősn kérve az Urat, hiába átkos, most az egyszer igencsak áldásos lenne, ha megsegítené a csapatot.
Mina határozottan a mosolygó kőkolosszus szemeit keresi és beléjük néz, minden bátorságát összeszedve.
- Nem bántod őket!
Kiált fel, ahogy a mágia szövetének segítségével kinyúl a hatalmas alak felé. Védelmező. Mint mindig. Ennek kell lennem.
Nem szabad, hogy sokáig gondoljon a véres cafattá passzírozott testre. Majd később. Most koncentrálnia kell.

You shall not pass!:

Név: Dermesztő szemek
Típus: Bűbáj (1/2 kör)
Erősség: IIa.
Ár: 2500 váltó
Felhasználás: Pecsét alapú - Egyszerű
Leírás: A vámpír mágiát koncentrál a tekintetébe és szemkontaktus után egy kör megbénítja a kiszemelt célpontot.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus

Bíztam benne, hogy mindenkiben van annyi túlélő ösztön, hogy leveti magát a földre, mert van egy olyan sejtésem, hogy derék magasságtól felfelé senki nem ússza meg. De a hangokból és különféle ötletes vagy bosszús vagy éppen haragos megjegyzésekből ítélve a többség életben maradt.
Egészen furcsa az ezt követő néhány pillanatnyi csend, mert mindenki azt fürkészi mi jön most.
Nem kockáztattam meg, hogy egyelőre felálljak, csak a fejem emeltem meg és elfintorodva láttam, hogy azért vannak páran, akiknek az életét félbevágta a szobor szúrós tekintete. És még okulni sem okult ebből mindenki. A következő pillanatban az a lovag, aki meggondolatlanul azt hitte vége, kettészelve hull véresen a földre.
A szemem a gólemkirályra szegezem, így látom kihunyni jó pár perc múlva a fényt, amit egy sóhajjal kísérek. Mondjuk azt a mosolyt, ami kőarcán feltűnik fekvő, térdelő, mászó csoportunk láttán, kihagytam volna, valószínűleg rémálmaim lesznek tőle.
Ezt már csak az múlja felül, amikor recsegve-ropogva megmozdul és felállva felénk kezd sétálni. A talaj minden egyes lépésénél megremeg alattam.
A dermedtségem akkor enged fel, amikor az első útjába eső szerencsétlen beletapossa a talajba, akinek még szinte kiáltani sem marad ideje.
- Azt hiszem itt az ideje a hűség bizonyításának. - szólaltam meg idegesen, igyekezve elhátrálni a méretes szobor útjából, vigyázva, hogy ne érjek egyik fegyvert tartó másik közelébe közben.
- Nagy király életünk a kezedben van és láthatod senki nem futott el - már persze nem is tudtunk volna, de ezt neki nem kell tudni, - hűségünk ennél jobban nem bizonyíthatjuk. - intek körbe a véres mészárláson, remélve, hogy az ötletem megállítja. - Mond mit kívánsz még tőlünk?
Nem tudom a vámpírlány mit szeretne elérni, de én egyelőre nem merek semmilyen mágiát használni, míg nem tudom használ-e.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Ismét a földre kényszerített. Látván, milyen veszélyesek azok a fénysugarak, már kicsit visszafogtam a felháborodásomat. Meg volt az ereje, hogy elhamvasszon, nem mertem kockáztatni. Hosszú percek teltek el csendben, hosszú, idegesítő percek. Ezután a szobor felállt, így én is felálltam. Figyeltem, ahogy felállt, figyeltem, ahogy eltaposott egy katonát és figyeltem, nehogy engem is eltaposson. Talán a szobrok, akiknek hangszerük van, tudnak tenni valamit. Talán azok zenélnek majd neki dicsőítő dallamot, és megnyugszik. Bár nekem illenének azok a dicsőítő dallamok…
Csendesen, ugrásra készen, óvatosan közelítettem meg a hozzám legközelebb álló szobrot, akinek hangszer volt a kezében. Wilhelmina bátorsága elvárt volt, hisz annak a nőnek arany szíve van, de az arany szíve mit sem ér, ha a kő óriás agyontapossa. És kár is volna érte. Hasznos nőszemély. Gyorsan ki kell találni valamit…


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Meghaltak még néhányan, de végül úgy tűnik, hogy a szobort (vagy szobrokat) kielégítette a hajlongásunk. Szája meglepő módon mosolyra fordult – ismerős volt, a legtöbb önelégült és beképzelt alak is ilyen arcot vág, amikor megnyerik apró kis játszmájukat. A szemei kialudtak végül, aztán ahogyan a többiek, úgy én is nyugodtan felállhattam.
Épp a tagjaimat nyújtóztattam, mikor életre kelt egy másik szobor. Igen, ez határozottan nem mosolygott, sőt ahogy megindult felém, úgy egy újabb lovagot taposott el. Túl gyorsan fogynak, a túlerőnk gyorsan megcsappant a többiekkel szemben…lassan mindössze Jozef és én maradunk majd. Természetesen ez nem probléma, ha például az idegesítő démont is eltapossa az a szobor…
Wilhelmina a szobor elé áll, és talán valamiféle mágiával próbálkozik, Syele a többi szoborral próbál kezdeni valamit, míg a novícius – természetesen – azonnal behódol. Én is dönthetnék valamelyik mellett, így azonban hogy még nem tudok melyik válik be, inkább biztonsági játékot játszok: elkerülöm a szobrokat, főleg annak az útját amelyik mozog, és várom, hogy társaim elérnek e valamit működésükkel.

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Nagyon kétségbeejtőnek tűnik a helyzet... Nem mer mozdulni, de még csak hátra nézni sem, pedig a hangok alapján van elképzelése mi történt.
Aztán Mina hangját hallja. Ez csak még inkább elkeseríti. Isten neki egész biztosan nem fog fegyver adni. Mert igazságtalan, és őt nem szereti. Sose szerette, azért nem adott neki látást, és hallást sem.
Csak akkor mozdul meg, amikor a szobor felegyenesedik, és elindul. Persze, hiszen nem akar a talpa alatt kikötni a monstrumnak. Ezután viszont már előtte nem akar lenni, hanem igyekszik szorosan a sarkában maradni, de csak annyira, hogy ne tudja fellökni véletlenül se, amikor a lábát emeli.
Úgy gondolkodik, hogy a többiek már kipróbáltak dolgokat, de egyik se működött, így inkább kivár, és addig gyorsan megpróbál kitalálni valamit, ha valamiért egyik próbálkozás sem járna sikerrel.
Addig pedig követi a szobrot, ha lehetősége adódik rá Naleát, Korachot és a démont is erre bíztatva, mint a számára legbiztonságosabbnak tűnő lehetőség.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
A szobron nem használ semmi. Se szó, se varázsige, se kérlelés, se semmi. Hiába szóltok hozzá, hiába vágtok bármit hozzá, mintha észre sem vette titeket, úgy lépdel töretlen előre, egyre közelebb és közelebb érve hozzátok. A többi szobor, melyeknél fegyver van mozdulatlan marad, ahogy kellő távolságot tartotok tőle.
Amikor azonban Syele az egyik szobor tövébe ér, valami különös történik. A szobor melynél hangszer, egész pontosan egy díszes, faragványokkal hímzett kürt van ragyogni kezd. Körülötte rezegni kezdenek a kövek, ahogy a szobor dalra fakad, s kellemes, gyengéd melódiával tölti meg a termet. A többi szobor egyelőre mozdulatlan, s néma marad, miközben a nagy szobor közben töretlen masírozik előre, immáron vészesen közel érve hozzátok, egyre csak szorítva oda titeket a többi szoborhoz.


//Határidő: 2019.09.24.//

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Bármivel is próbálkoznak, a nagy kőhalom semmire nem reagál. A kis kultista közben hátulról követi - jó taktika hogy ne tapossák el. Syele próbálkozása azonban legalább valamiféle változást elért: megszólalt az egyik hangszer. Nem kérdéses, hogy övé volt a nyerő döntés, így nem tétovázom én sem. Nagy ívben megkerülöm a szobrot, nehogy eltudjon érni a támadásával, és a tőle legtávolabb eső hangszeres szobrot célzom meg. Nem tudom mit kellene csinálni, így egyelőre csak óvatosan figyelem, hogy reagál e valamit a közelségemre, majd odaszólok a többieknek is, jó hangosan:
- A hangszeres szobrokhoz! Gyorsan! - nyomatékosítom meg, hozzátoldva az utolsó szót.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Valami régóta motoszkált az agyában a hangszerekkel kapcsolatban. Most viszont beigazolódott. Damien azonnal meg is indul, a legközelebbi hangszeres szobor ugyebár már Leo által le van foglalva, így az eggyel arrébb levő szoborhoz siet s áll be elé. Mina pedig még eggyel arrébb, reméli, hogy képes lesz időben odaérni. Nem akarja, hogy szétpréseljék. Miért mindig a föld alatt kell életveszélybe keverednie?
Szorosan nekisimul a kőalakzatnak, érzi érdes hidegét a háta mögött. Nem akarja behunyni a szemét.
Valahogy mindenhova keveredünk, kis híján meghalunk. Miért van ez? Valaki oly békésen leéli az életét. A farmján. A házikójában, a földön dolgozva, vagy épp a kastélya biztonságában...


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem látom, hogy bármit is meghallott volna abból, amit mondtam neki és ezzel kilőttem azt az egy ötletet, ami hamarjában az eszembe jutott. Viszont nagyon gyorsan kellett találni valami nás megoldást, mert a király hatalmas megelevenedett szobra, döngő léptekkel haladt tovább felénk és nagyon úgy nézett ki, hogy simán átgyalogol rajtunk, ha még sokáig tanakodunk.
Az én szavaimon kívül más nem igen szólalt fel, bárilyen más ötletettel, de aztán a nem túl bőbeszédű lány, akivel tettünk egy kitérőt a balzsamozó szobába, gyors léptekkel az egyik hangszert tartó szoborhoz lép. Szerintem rajtam kivül is mindenki megmerevedett egy pillanatra a szobor előtti hátrálásból, hogy most mi fog történni, mert még azt is el tudtam volna képzelni, hogy fejbevágja a hangszerével a bátro próbálkozót, de nem, nem ez történt.
A kezében tartott kürt felragyog, minden felül áradni kezdenek a szobor énekének hangjai.
A megelevenedett király azonban ettől még nem áll le és már elég közel van, ahhoz, hogy ne habozzunk.
Épp mikor felhangzik Johannes atya felkiáltása, hogy mindenki válasszon magának egy hnagszeres szobrot, jutok el én is erre a következtetésre, így habozás nélkül rohanok egy másik, hozzám közeli kőalakhoz, ügyelve, hogy nehogy egy fegyvereshez közel kerüljek.
Ha ez sem válik be, akkor nagy bajban leszünk.
Az én mágiám egy kőszobor ellen, aligha lenne hatásos.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
És tényleg énekelt…
Hát persze, hogy énekelt! Miért ne énekelt volna?

Büszkén tettem csípőre a kezeim és vigyorogtam a többiekre, akik elkezdték a példámat követni. Kövessétek csak a példámat! Amit én teszek, az helyes! Én vagyok a rátermett! Enyém lesz a szolga! Csak az enyém!
Eközben megrázogattam a varázsbotomat, remélve, hogy ismét felvilágít.
- Wilhelmina! Kissé sápadtnak tűnsz. Minden rendben? – kiáltok oda a szoborhoz simuló nőhöz, nem azért, mert aggódnék érte, hanem mert még mindig nem szereztem meg a mágiáját. Ahhoz pedig, hogy megszerezhessem, a bizalmára van szükségem.


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Úgy tűnt, jól döntött, és a nagy szobor mögött biztonságosan kivárhatja hogy mi történik, és kereshet valami megoldást.
Közben a furcsa lány, aki valamiért ismerősnek tűnt neki, az egyik hangszeres szobor közelébe ér, mire az ragyogni és zenélni kezd.
El is felejt menni a szobor után, mert elvarázsolva bámulja a jelenséget.
Jonathan kiáltása rántja ki a révületből, és kinézve magának egy hárfás szobrot (az a hangszer a legszimpatikusabb neki) odaszalad hozzá, várva, hogy mi történik. Mással egyelőre úgy se tud hozzájárulni a túlélésükhöz.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Ahogy szép sorban elfoglaljátok a helyeteket a szobrok mellett, azok egymás után ragyognak fel és kezdenek mgáikus énekbe. Ahogy egyre több és több hangszer csatlakozik be, tisztán hallhatjátok, mintha a kolosszusok megpróbálnák egymást kiegészíteni, együtt dalolni. A lantok dinamikus, pengő dallamát a hárfa lágy melódiája, s a dob ritmikus ütése öleli körbe. A többiek a teremben is hasonlóan tesznek, s kisvártatva minden szobor előtt állt egy ember.
Ahogy a dallam az egész termet felzendítette a gigászi kolosszus abbahagyta a sétálást, s megállt. Helyette megfordult, visszament a trónja felé, s helyet foglalt. A terem közepén ekkor a különös ábra, melyet a kör alakú lapon találtatok fényleni kezdett. A kőlap emelkedett, emelkedett, s ahogy a hangszeres szobrok abbahagyták az éneket, egy nagy, kör alakú oltár emelkedett ki a földből. Az oltár lapját maga a padlókő formálta, rajta a szimbólumokkal. A hangszeres monstrumok nem szólaltak többé meg, csendesen maradtak. Páran közületek odamentek, és szemügyre vették az oltárt. Az oltár olybá tűnt, teljesen biztonságos volt, sem a magas szobor, sem a szolgái nem mozdultak. Ahogy mindannyian az oltár mellé értek, jól láthatjátok, nincs semmi változás rajta. Ugyanazok az ábrák láthatóak, mint korábban. Amikor azonban mindenki az oltár közelébe ért, hirtelen zajt hallottatok a kapu irányából. Az ajtó, melyen keresztül bejöttetek lassan nyikorogni kezdett, majd kitárult, a sötét, komor folyosót mutatva, melyet olyan jól ismertetek. Naela és Korach meg is örült neki, s egy vidám örvendezéssel fogták magukat, s a többieket otthagyva egyszerűen kimasíroztak az ajtón, az ismerős tárna irányába. Ekkor azonban fények jelentek meg a szoba körül. Az összes fegyvert tartó szobor szeme felizzott. Megmozdultak, elhagyták helyüket, s lassú, egyenletes léptekkel indultak meg felétek.


//Ollé! A határidő 2019.10.02. Adjatok neki! //

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Ahogy mindenki elfogadja azt, hogy talán a hangszeres szobrok vethetnek véget a kolosszus
ámokfutásának, úgy foglalja el egy-egy társunk a helyét előttük. Sorban szólalnak meg ennek megfelelően a különféle hangszerek. Azt hinné az ember, hogy az összevisszaság majd óriási kakofóniát eredményez, de meglepő módon a falhangzó dallamok egységes dallammá fonódnak és olyan tisztán és élesen szólnak, hogy kénytelen vagyok befogni a fülem, ha nem akarok ezek után órákig süketen bolyongani. Már, ha nem sikerrel járunk és végezzük a megelevenedett királyi alak talpa alatt.
De úgy néz ki, jól döntöttünk és a gólem visszasétál a trónjához, majd el is helyezkedik benne. Ahogy a döngő és csikorgó hangok elhallgatnak felőle, újabbak hangzanak fel a terem közepe felől, ahol a kőlapokon lévő ábrák kelnek életre és emelkednek pulpitus szerűen a derékmagasságba. A zene egy csapásra elhallgat és minden szobor mozdulatlanságba dermed ismét.
Ez lehet a következő lépés, amivel meg kell birkóznunk véleményem szerint, így bár óvatosan, készen arra, hogy reagáljak bármilyen fenyegetésre, az oltárféleséghez lépkedek.
A jelek nem változtak és nem láttam rajta semmi különöset, így várakozóan néztem a lassan gyűlő társaimra, hátha valaki érti ezeket.
Aztán majdnem ugrom egyet az hirtelen zajra, ám csak az ajtó nyílik meg arra, emerről jöttünk.
Talán nem is kell semmit csinálnunk, csak egy helyre kellett állnunk az oltár előtt?
Valahogy nehezen tudtam elképzelni, ráadásul hol van a fegyver, amiért jöttünk.....
Elsőnek a két félangyal mozdul meg és ránk se hederítve, szó nélkül kirohannak a feltárul kijáraton.
Persze el tudom képzelni, hogy nyomasztó lehetett nekik idelenn, de azért legalább mondhattak volna valamit.
Ám úgy néz ki ők voltak az élelmesek, mert szinte azonnal hunyorogni vagyok kénytelen, ahogy éles fények ragyognak fel, aztán mindenfelől ropogás és nehéz léptek döndülése jelzi, hogy jobb, ha mi sem maradunk. Láttuk mire képesek a fegyvert tartó szobrok.
- Nem maradhatunk, jobb lesz ha követjük őket. - noszogatom a többieket és hátrálni kezdek az ajtó felé, remélve, hogy senki nem akar hőst játszani, mert akkor könnyen itt hagyhatjuk a fogunkat. - Valószínűleg másfelé kell mennünk.

Syele Wilder

Syele Wilder
Kultista
Kultista
Ahogy a szobrom énekéhez lassan becsatlakoztak a többiek is, úgy tártam szét a karomat és szívtam be mélyen a levegőt. Micsoda ének! Micsoda dicsőítő, magasztos dallamok! Ezek mind nekem szólhatnak. Csak nekem. Egész testemet átjárta a kellemes bizsergés, ahogy belegondoltam, nekem is járni fog majd ilyen és jobb ének is.
De persze minden jónak vége szakad, s mire feleszméltem volna, a hatalmas szobor visszasétált és a terem meg is változtatta külsejét. Középen kiemelkedett a talaj, amolyan oltárt formálva. De mi célból…?
Ahogy a többiekkel együtt közelebb sétáltam, hogy jobban szemügyre vehessem, az ajtók, melyeken besétáltunk, hirtelen hangzavarral kitárultak. Távoznunk kéne? De hol a szolgám?
A két angyalszárnyú társunk minden bizonnyal galambok bátorságával bírhattak, hisz azonnal elhagyták a termet. Vagy ők tudtak valamit, amit mi nem? Kétlem. De talán még is…
Ahogy kiléptek, a terem újból felragyogott és a fegyvert tartó kőalakok súlyos léptekkel megindultak felénk. Hallgatva a tünde szavait, elgondolkodtam. Minek kellett hát az ének? Azért kellett ennyit szenvedni, hogy a végén csak eltessékeljenek? Ennek nem volt semmi értelme. Biztosan az oltárral kell valamit tenni.
- Nem volt másik út! – kiáltottam rá a férfira. – Legyen egy kis vér a pucádban és álld meg a helyed! Valamit biztosan tudunk tenni.
Mi kell neki? Mi kell az oltárra? Hogy mondta a galamb? Imádd az urat! Dicsőítsd az urat! Bizonyítsd a hűséged! Mivel bizonyítsam hűségem? Miért kéne hűségesnek lennem hozzá? Ő legyen hozzám hűséges! Ő legyen az én tulajdonom!


_________________
„Ha a gyümölcs túl magasan van…akkor csak kidöntjük a fát." - Syele Wilder
Böses Omen
(figyelembe veendő passzív)

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Fellélegeztem, mikor a hangszerek hatására visszaült a legnagyobb dög a trónjába. Talán szintén a dal hatására, a terem közepén egy emelvény jelent meg – egy oltár? Közelebb lépek, és megpróbálom megvizsgálni a szimbólumokat, hátha felismerem őket. Ekkor hallom meg a hátam mögül az ajtó nyikorgását – mire pedig odapillantok a két nagyszájú madár már el is menekült azon keresztül. Felesleges lett volna utánuk kiáltani, hiszen úgysem jönnek vissza…Sőt, sajnos idő sem volt rá. Nagy morajlással ugyanis újra megmozdultak a szobrok, ezúttal a fegyveresek. Lassú, de magabiztos léptekkel indultak meg az oltár, és ezáltal felénk is. A novícius és Syele vitázni kezdtek félelmükben.
- Állj! Ezzel nem megyünk semmire! – kiálltok rájuk. Mit vár tőlünk ezúttal? Oltár…áldozat...? Veszíteni nem veszíthetünk vele. Előkaptam hát az egyik pénzeszacskóm és ráraktam az oltárra, miközben a többieket is felszólítottam rá – Gyorsan, tegyétek ide amitek van. Talán erre vágyik. – fejeztem be, majd néztem körbe reménykedően.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Megrázza a fejét. Nem, semmi sincs rendben. Épp életveszélyben vannak. Megint. Ráadásul a feje még mindig nincs a legjobb állapotában a kupán vágás miatt. Ezt érdemli egy grófnő? Ezt?... Ha kiteszi a lábát a biztonságos kastélyából, nyilván. Kell neki elmozdulni bármerre is. Kell neki világot látni. Egy bánya... Mégis mit gondolt, csicsergő madárkák lesznek ott és vígan szaladgáló gyerekek? Mi a csudáért kellett egy bányába jönnie, miért?!
Ahogy azonban mindenki beáll az oszlopokhoz úgy tűnik, eltalálták a megoldást. Zene hangzik fel, csodálatos, együtthangzó muzsika, olyan tökéletesen egészítik ki egymást a hangszerek, hogy hirtelen egy hatalmas csarnokba képzeli magát, nem pedig egy bánya mélyére. Talán egy... templomcsarnokba. Ám nem érzi azt a furcsa, ártó bizsergést, melyet a szent dolgok okoznak neki.
Egy kőoltár emelkedik ki a földből szimbólumokkal tele, melyet gyorsan meg is próbálnak fejteni szemei.
Azonban egy hatalmas ajtónyikorgás töri meg a megkönnyebbült nyugalmat. Az ajtó egy legkevésbé sem bizalomgerjesztő, fekete semmibe tűnik vezetni, a két nefilim azonban valamiért boldogan indul meg a látszólag gyilkos út felé...
Damien és Mina is csodálkozva néznek utánuk.
- Már ne haragudjanak, de hova mennek? - kiabál a sötételf utánuk. Majd a szobrok ismét elindulnak feléjük.
Mi ez? Mi történt?
Oh, persze... kell, hogy álljon valaki mindegyik szobornál! A nefilimekkel pedig kettő üresen maradt.
Van, aki menekülni akar, van, aki maradni. Nyilván.
- Várjanak! Amikor mindenki ott állt egy szobornál, akkor nyugalom volt. Azért támadtak ránk, mert kettő üresen maradt. - osztja meg hipotézisét a csapattal. Leo viszont érdekes megoldással áll elő. Adják oda, amijük van? Hát mégis mit? Tán vegyék le a ruháikat? Mit számítana éppen a pénz ezeknek a szobroknak?
Kétli, hogy bármi igazságtartalma lenne a dolognak, azonban valamicske pénzt mégis hozott magával, így gyorsan előkotorja azt és a másik erszény mellé helyezi.
Sóhajtva Damien is odateszi a maga erszényét, bár biztos benne, hogy a pénz nem fogja megállítani a szobrokat.
Mina még egy gyors pillantást vet, ha tud, az oltáron levő szimbólumokra. Vajon ki tud silabizálni belőlük valamit, ami segíthet?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Suzanne Walford

Suzanne Walford
Kultista
Kultista
Egészen elvarázsolta a felcsendülő zene, annyira, hogy meg is feledkezett róla, hogy éppen életveszélyben van a szobrok miatt.
Arról is kicsin múlt, hogy megfeledkezzen, hogy neki feladata van Armarostól. Ezt viszont a mágikus muzsika sem tudta elfeledtetni vele.
Kíváncsian közelebb ment ő is az oltárhoz, bár kétségbeesve nézte, hogy a két nefilim kisétál. Neki vigyázni kellene rájuk…
Mire viszont utánuk indulhatott volna, vagy Armaros szolgáját megkérhette volna, hogy biztonságban kivigye őket, addigra már nem tudott cselekedni: A szobrok elindultak, és ez a figyelmét is elterelte. Ő ugyan nem, de Armaros megjegyezte a félangyalok ígéretszegését.
Eric kérésére tanácstalanul pislogott néhány pillanatig. Neki nincs semmije…
Aztán a számára legkedvesebb dolog mégiscsak eszébe jut: Az utazóköpenye. Némi habozás után ezt tette az oltárra, remélve, hogy okosan teszi.


_________________
I will bring light to the world. I want to show everyone, that He is gentle, and kind. He can make the world better, and end all the suffering.

Név: Ártatlanság
Szint: 1. (Személyes passzív)
Leírás: Suzanne arca és kisugárzása annyira kedves és ártatlan, hogy senki sem gyanakodna arra, hogy egy mélységit szolgál, ameddig ennek nem adja egyértelmű jelét (tehát vagy beszél róla vagy képességet használ). Eddig a pontig a körülötte lévők nem támadják meg, és ha bajba kerülne akkor az emberek ösztönösen a védelmükbe veszik. Természetesen amint Suzy használja a képességeit vagy elmondja hogy kultista a hatás megszűnik.

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Szépen sorjában az asztalra pakoljátok kellékeiteket, pénzeteket, ruhátokat. Vyrath, is így tesz, s a többi még életben maradt is. Ám nem történik semmi, a szobrok nem állnak meg...leszámítva egyet. Ahogy Hans tekintetével a szobrot figyeli, azt tapasztalja, hogy az megáll. Ahogy továbbhúzza szemeit a következőre, a hezitáló kolosszus ismét lépdelni kezd. Ám amelyikre a tekintetét terelte, megtorpant. A többi szobor is hasonlóan tesz, ahogy körbeforgatja a fejét és figyeli őket. S a többi szobor mozgása is hasonlóan akadozó. Valahányszor feléjük fordítja a szemeit, az adott szobor megtorpan.
Vyrath azonban nem várja meg, hogy mi fog kisülni belőle. Előreront, s a szobrok lábai közt egy vetődéssel a másik oldalon terem. A szobrok utána nyúlnak, de éppenhogy sikerült elkerülnie kolosszális lábaikat. Eltűnik a nyitott ajtón át és beleveszik a sötétségbe, mely a bánya alagútját testesíti meg. A szobrok utána már nem fordulnak, helyette felétek lesnek, az oltárt figyelik, s azokat, akik körülötte állnak. Közben az oltáron található szimbólumok sorjában kezdenek felizzani. Először az egyik, aztán a második, majd a harmadik. Az oltás szimbólumai egymás után izzanak fel, órajárásnak megfelelő irányban, s nagyjából a szimbólumok fele kékes fénnyel derengett.


Határidő: 2019.10.09.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Agya tekervényei sebesen forognak, ahogy próbálja összerakni, mi mire reagál, minek mi az eredménye. Ahogy Leo a szobrokra pillant, azok megállnak. Már majdnem felkiált, hogy hiszen akkor annyit kell tenniük, hogy csak szemmel tartják őket...
... egy ideig, hogy ezek után hogyan jutnak tovább, arra nincsenek tervei. Azonban ekkor a démon, aki az arcán viseli az ő Éjlángjának nyomát, előreront és nemsokára ő is eltűnik a feketeségben, akárcsak a nefilimek.
A rémület, a megkönnyebbülés és az értetlenség furcsa egyvelege táncol a szívében. Mi ütött ezekbe? Megőrültek volna?
Damien tekintetét keresi, majd igyekszik a közelébe sietni.
- Csak úgy elrohantak. Minden ok nélkül. Nem hiszem, hogy ennyire gyávák lettek volna. Talán itt is van egy... egy mélységi. Végül is elég mélyen vagyunk, nem is tudom, miért nem volt egyértelmű!
- Mina... nyugodj meg, vagy elkezdem azt hinni, hogy a te fejeddel is csinálnak valamit.
- Micsoda...?! De akkor ez azt jelentené, hogy elhiszed, hogy itt van. Ez paradoxon.
Lassan ő maga is kezd megijedni, hogy valami az agyára ment.
A felvillanó szimbólumok viszont magukra terelik mindkettejük figyelmét. Próbál bármiféle mintát kivenni belőlük, azonban az esztétikai értékükön kívül nem lát bennük semmit. Nem héber betűk, nem az emberek, se nem a tündék nyelvén íródottak.
Közben újra eszébe villan. Vyrath, aki hercegnek nevezte magát... elmenekült? Hát ez nem fáj a büszkeségének? S vajon mi lehet ott a sötétségben?
Nem tudja, mit érezzen, az enyhe káröröm a lelkében némi bűntudattal tölti el. De nem enged túl sok teret neki.
Nem tudja, mihez kezdjen a szimbólumokkal. Ártani fognak nekik? Vagy beindítanak megint valamit? Ahogy sorban izzanak fel, úgy véli, a szobrokhoz lehet közük.
Vagy... hozzájuk.
Tétován nyújtja ki a kezét, mintha csak egy pillangó után nyúlna.
- Mina... ne. Vigyázz velük. Én nem érnék hozzájuk.
Hát persze.
Visszahúzza a kezét és aggodalmas várakozással nézi a jeleket. Valaha meg fogja tudni fejteni az értelmüket?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A furcsa lány sértegetésére dühösen álltam és fordultam meg, fél szemmel kísérve a szobrok egyenletes, de megállíthatatlan útját.
- Nagyon körül sem néztünk! De ha van jobb ötleted, méghozzá pillanatokon belül, akkor hallgatlak, mert „a valamit biztosan tudunk tenni” kicsit kevés a túléléshez. – vágom vissza gúnyosan, ám igazán nem mondhatnám, hogy nem vagyok nyitott az ötletekre.
Végül természetesen nem a lány, hanem az atya áll elő valami épkézláb javaslattal, de ha nem jön be, én tuti a két félangyal után megyek és nem várom meg míg beletaposnak a földbe azok a döngő lábak.
Mindenki a földről kiemelkedett pulpitusra teszi amit hirtelenjében a kezébe tud kapni. Mivel nincs nagyon időm, hogy sokat gondolkodjak rajta, na meg nem is vagyok úgy eleresztve pénzzel, mint egyesek….., a nyakamból leakasztom az égetett ujjat és az dobom a kupac tetejére. Nem szívesen válok meg tőle, ezért bízom benne, hogy használ…..
És nem!
Ez már sok lehet a démonfinak, mert nekiiramodik és el is tűnik a két másik társunk nyomában.
Lehet, hogy okosabb, mint én.
Ám valami mégis csak történik, mivel az egyik szobor hirtelen megáll, aztán elindul, majd egy másik áll meg. Pár pillanat múlva rájövök az összefüggésre!
- Talán ha mindenki kiválaszt magának egy szobrot és a szemébe néz megállnak! – mondom tétován és magam is szemezni kezdek eggyel.
Közben nem lehet nem észrevenni a hevesen felizzó rúnákat az emelvényen.
Érzékelem, ahogy a közelében álló vámpírlány felé nyúl, aztán társa javaslatára inkább visszakapja a kezét. Nem kárhoztatom érte.
- Lehet, hogy még kellenek felajánlások? Amíg az összes szimbólum fel nem izzik? – ötletelek.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [4 / 6 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.