Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 104

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből...

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Az éjszaka - bár jelen pillanatban azt nehéz volt eldönteni, hogy még is, milyen napszak volt - rettenetesen telt el. A fejemben még mindig ott villogtak a kannibálok képei, a feltámadott hullák rémisztő arcai...vagy csak a teljes sötétség, amikor még a Véres Hold fénye sem világított. Az érzés, ahogy a meleg szép lassan elkúszik, s csak a hideget hagyja maga mögött. Féltem. Nem tagadtam, nem szégyeltem...pedig kellett volna, hogy szégyeljem, nem? Elvégre sötét tünde lennék, az éjszaka gyermeke - most még is rettegtem a sötétségtől, a benne rejtőző förtelmektől és csak reménykedtem, hogy amikor a fény visszatér, ők el fognak tűnni. Irónikus módon már alig vártam, hogy ismét meglássam a Napot. Eddig valahogy totálisan el tudtam volna képzelni az életemet nélküle, és ez az esemény világított rá, hogy mennyire is fontos számunkra, még hogy ha önmagában le is gyengít engem. De, ahogy a tündék tartották - és ahogy én is egyre jobban kezdtem felfogni - a Nap is, ahogy a Hold és a fák, a természet része, és mint olyan, nélkülözhetetlen. Valaki vagy valami most pedig megbolygatta ezt az egyensúlyt, kivette az egyenletből a tűzgolyót....és sokkal rémisztőbb volt, mint valaha is képzelhettem volna. De végül csak sikerült a borongós gondolatok ellenére is álomba merülnöm, s az egyetlen dolog, amit igazán megbántam elalvás előtt az az volt, ahogy Abigail-t kezeltem. De majd valahogy kiengesztelem, kitalálok valamit...

Arra ébredtem, hogy fényesség áradt szét a szobában. A függönyök nem voltak elhúzva, hisz lényegében elvesztették a szerepüket, de most kívülről valami fény áradt be. Azonnal felpattantam az ágyamból, kezembe kapva a két éjgyilokot, amelyek mellettem hevertek az ágyon, felkészülve arra, hogy válaszoljak a támadásra. Azonban senki se támadott meg, csak a horizont peremén felbukkant valami....valami, ami ismét reménnyel töltött el. Megnyugvás öntött el, ahogy megláttam egy új nap keltét; ahogy megláttam a horizont mögül szégyenlősen megjelenő Napot. Hát el jött ez a pillanat is, amikor örültem a látványának és a vigyort nem lehetett volna letörölni az arcomról.
- Azt hiszem, hogy erre inni kell. MIIIINAAAAA, HOL VAN A BOROSPINCE???!!! - ordítottam el magam eléggé hangosan, hogy ha más nem, legalább a szolgálók meghallják. Bor kell. Most. Rögtön. Ünneplés van!


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
A rezidencián, bár kissé felborult a rend annak következtében, hogy az időmérés megnehezült, mégis mindig van valaki a személyzetből, aki ébren virraszt. Most Greta az, aki történeteseb ama bizonyos kiáltás idejében éppen a vendégszobák földszinti folyosóján sietett kezében egy portörlővel, serényen igyekezve némi tisztgatást elvégezni az üres termeken, hogy minden rendben legyen, ha esetleg szükség lenne rájuk. Világoskék, fehér kötényes kis ruhácskát visel, sötétszőke haját pedig kontyban fogta össze, bár néhány tincs és szál kiszabadult, mint ahogy az szokás.
Lévén nem egy harcedzett hölgyemény, jelentősen halálra rémül az ordítástól, elejtve a portörlőt, majd remegő kézzel halássza fel azt a földről.
Éráknak tűnő pillanatokig őrlődik, hogy be merjen-e nyitni a szobába, ahonnan nyilvánvalóan jött a hang, vagy egyszerűen fusson el, ne szóljon semmit, vagy esetleg fusson el, és szóljon az úrnőnek... Végül gondolatban pofon vágva magát a gyávaságáért, bekopog, majd óvatosan, nagyon lassan kinyitja az ajtót.
- J-jó reggelt kívánok, uram. Mit-mit is parancsolna, szolgálhatok valamivel?

Mina órák óta nem bír szabadulni a szorongásból, hogy eltévedt a kastélyában, a saját kastélyában, és nem lát semmit, pedig elméletileg ő éjszakai lény, és látnia kellene. Tapogatózik és valamiért mindenhol valamiféle undorító, ocsmány, nyálkás dolgot sejt, amibe nem akar belenyúlni. Időnként persze felsejlik tudatában a tény, hogy ez nem teljes mértékben a valóság, ám a kép rögtön tova is ugrik egyéb emlékek és remények keverékéből létrejött, értelmezhetetlen kavarodásra. Így aztán az is elsikkad, hogy ez nem a valóság. A félelem és a nyomasztó érzés pedig éjszín felhőként lebeg ott.
Felhő. Igen. Az takar el mindent.
Ekkor a félelem felerősödik, ugyanis egy hang kezdi el sugározni magát jó messziről, ám mégis olyan hangosan, mintha egy hegy tetején állna és egy szemközti hegyen kiáltotta volna el magát valaki, ám mégis olyan erősen hallja, mintha ott állna mellette...
Kissé nyúzottan nyílnak ki a szemei és meglepve tapasztalja, hogy a látvány teljesen megszokott. Ugyanaz az ágy, a faragott, fa éjjeliszekrény, a könyvespolcok, minden ugyanúgy, mint...
Hé. Világos van.
És milyen borospince?
Megrázza a fejét. Biztos, hogy nem álmodik még? Nem, a világ túl részletgazdag ahhoz. A színek, a falon... fölpattan, világosrózsaszín hálóköntösében az ablakhoz rohan és kinéz, és ott is színeket lát, és fényt, s hallja a madarakat csiripelni, természetesen, megnyugtatóan és élően. Boldog mosolyra húzza az ajkait.
Na de milyen borospince?
Egy másodperc alatt végigfut az agyán az előző éjszaka - bár amilyen fáradt, lehet, hogy csak pár órája sikerült valóban elaludniuk? -, és, hogy kiket is láttak voltaképpen vendégül a házban.
A boldogság új hulláma csapja meg ekkor és nevetni kezd. Jellemző, hogy ennek az élőlénynek a borospince az első, ami az eszébe jutott. De remélhetőleg nem gondolja komolyan...
Egy kényelmesebb otthoni, de a kastélyhoz méltó bordó, csipkésen dekoltált és könyékig érő ujjú ruhát vesz fel, majd nagyjából rendbeteszi a haját és nekilát megetetni - vagy itatni - az újdonsült... hm... talán a vendég a legsemlegesebb szó rá.

Damien azzal az ösztönnel ugrik ki az ágyból, hogy a kastély támadás alatt van és meg kell védeni, minek következtében azopn kapja magát, hogy egy túlzottan ismerős hang túlzottan ismerős szavai hangzanak a fejében, miközben ő két tőrt szorongatva szemez saját hálószobájának ajtajával. A szavakat azonban csend követi, így talán még sincs támadás. Megköszörüli a torkát, majd felöltözik némileg illőbb öltözékbe, mint ami az imént rajta volt, majd úgy dönt, ideje utánanézni a dolgoknak.
Kinyitva az ajtót Minát látja a folyosó végén. Külső szemlélő azt mondhatná, micsoda szerencse, véletlen, hogy épp egyszerre sikerült kikecmeregniük az ágyból - holott az alvás mennyisége koránt sem nevezhető elégnek -, viszont logikusabb, hogy a kiáltás volt az, amely felverte mindkettőjüket - származván egy éjjelt kedvelő fajból, nappalnak idején.
Na persze, ez a nappal kicsit más, mint a többi.
- Szép jó reggelt.
Mina nevetni kezd, nem gúnyosan, nem ironikusan, csak őszintén. - Az... reggel... azt hittem, sose lesz ilyen több. Te is hallottad?
- Az észveszejtően hangos kiáltást? Hallottam, de nem biztos, hogy értettem. Úgy emlékszem, mintha valami borospincét emlegettek volna. Mennyi az esélye, hogy valaki ezzel keljen fel egy ilyen... nagyon hosszú éjszaka után?
A vámpír tovább kacag. - Crispint ismerve elég sok. - azzal megindul lefelé a lépcsőn, intve a kezével, hogy kövessék.
- Jogos... - sóhajt a sötételf és utána ered. - Remélem, nem annyira ínyenc a borokat illetően, hogy még a típusaikra is finnyás legyen, mert ami engem illet, nem vagyok profi őket illetően.
- Nem hiszem, hogy a minőség annyit számítana ezek után..
Voltaképp sosem nézték végig, pontosan miféle borokat is hagyott maga után a ki tudja, hány évtized óta eltávozott előző lakos. Igen, bár a kastély gyakorlatilag egy rom volt, amikor megkapták, viszont egy jó adag sértetlen itóka azért megmaradt. Mina a maga részéről szívesen kiadta volna a tünde zsoldosoknak vagy íjászoknak, hogy lőjenek rájuk célba, vagy egyszerűen eladta volna jó pénzért, ám társa meggyőzte, hogy esetleg valamikor még hasznos lehet valamire. A borok elvégre kitűnő ajándékok is, kiváló diplomáciai eszközök.
Végül is igaza lett.
Nagyjából akkor érnek Crispin szobája elé, amikor Greta rákvörösre pirult arccal áll a kitárt ajtóban és válaszra vár.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
Halk, udvarias kopogtatás hangja az ajtó felől. Egy pillanatig elgondolkozok, hogy még is, ezen esetben mi lenne a teendő. Most, hogy annyira megörültem a Nap fényének, minden más gondolat kiesett a fejemből. Aztán ahogy az ajtó kezdett óvatosan résnyire nyílni, eszembe jutott: a jó szokásomhoz híven ruhátlanul dőltem az ágyba (sokkal nagyobb szabadságot biztosított és amúgy is, a ruháim bűzlöttek mint a fene és váltás se volt nálam)...és most konkrétan nem volt semmi. Kétségbeesetten és riadtan néztem körbe, miközben az ajtó egyre szélesebbre tárult...és végül a szemem megakadt egy kispárnán. Egy kis párnán. Mármint...minek van itt ennyi párna? Most jöttem rá, hogy vagy tucatnyi ilyen izé van össze-vissza az ágyon. De legalább bőven volt muníció, amiből válogathattam. Egy fej jelent meg az ajtóban pont abban a pillanatban, ahogy a párnát a becses ékszereim elé lebbentettem és most kínosan égő, vörös arccal fordultam a nyílászáró felé.
- J-jó reggelt kívánok, uram. Mit-mit parancsolna, szolgálhatok valamivel?
  Tette fel a kérdést a kedves leányzó, miközben én ellenálltam a késztetésnek, hogy megvakarjam a fejem. Abból hatalmas visítás támadna és még a végén azt hinnék, hogy megtámadtam a lányt.
- Mindkettőnk érdekében, Hölgyem, szerintem akkor járunk jobban, ha most elfordul...és talán megkéri a kastély úrnőjét, hátha akad neki egy váltás ruhája... - motyogtam magam elé, ahogy még mindig nem álltam helyre a kissé kínos szituációból.- ...és talán egy pohárka bor? Vörös, ha kérhetném.

  Abigail iszonyatosan rosszul aludt. Az örök éjszaka lassan az Ő idegeire is ráment, bár sokkal rosszabbul viselte, mint Crispin. Crispin, aki mindenféle zokszó nélkül hagyta, hogy a kannibálok végezzenek egy faluval. Aki egész este (vagy nappal) olyan hanyag és rátarti módon viselkedett, miközben a vámpír lánnyal és a fajtársukkal beszélgettek. Crispin, aki teljesen figyelmen kívül hagyta az Ő érdekeit, hogy az említett vámpírral enyelegjen, vagy a "nagyok dolgait" beszéljék meg. De végül a fáradtsága erőt vett rajta és álomba szenderült...hogy valami éktelen ordibálásra keljen fel. A szemei felpattantak, majd kikecmergett az ágyból, elő keresve a csatapengéjét. Azonban nem volt utána semmilyen más hang. Tehát nem támadás érte őket...s ahogy sikerült kipislognia az álmosságot a szeméből, rájött, hogy ismét Napfény áramlik be az ablakokon. Az ablakhoz rohanva tárta azt szélesre és itta be a hajnali levegő tisztaságát és pihentette a szemeit a tájon. A kastélyon, a távolban feltünedező falu körvonalain, a virágokon, a fákon...és úgy nagyjából mindenen, amely az előző nap sötétségében rémisztőnek tűnt, az most egy kellemes és megnyugtató látvány volt. Aztán úgy ahogy volt elindult, hogy felfedezze magának a helyet, ahol voltak és elnézést kérjen az előző napi kifakadásáért a ház urától, aki a társnőjével befogadták őket az estére. S ahogy a folyosókon bolyongott, hirtelen meglátta a párost is, akik közösen haladtak abba az irányba, ahonnét az ordítás jött.
- Jó reggelt az úrnak és az úrnőnek! - köszönt rájuk jó hangosan a folyosó másik végéből, hátha nem vették még őt észre.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Gréta nem mondhatni, hogy túl sokat megélt volna, nem járt ugyan csatákban leszámítva néhány rovar és élősködő elleni harcot, ám azért egy szende szűznek sem lehet mondani. Látott már fiatalkorában falun férfiút, látta őket csókolózni a lányokkal, elvonulni a házak mögé vagy hallott érdekes hangokat szénakazlakból. Neki magának is sokan tették a szépet, de őt meg az ilyesmi nem annyira érdekelte. Azaz hogy érdekelte volna, ha éppenséggel szebbek lettek volna a jelentkezők.
No amivel szembetalálja magát, miután kinyitotta a szemét, annyi erkölcstelen gondolatot szül, hogy egyszeriben kimegy a vér az arcából, s a portörlő ismét a földön landol. A vér ezek után visszaszökik az arcába, éspedig igen nagy mennyiségben. Kis idő elteltével jön rá, hogy nem fordult el rögtön. Megteszi, majd a szokásosnál is magasabb hangon nyöszörgi:
- Elnézést....
Még az uram is lemarad.
- Mi a gond, Gréta? Crispin, minden rendben? - kiabál be Mina mérsékelt hangerővel. Gréta cpsak rázza a fejét, mintha azt mondaná, nézzék meg maguk. Mina megvonja szemöldökét. - Váltás ruha? Öhmmm... Damien, intézkednél, kérlek? Az enyéim valószínűleg nem felelnének meg az úr ízlésének.
- Hogyne. - bólint a sötételf somolyogva, majd meg is fordul vissza a lépcső felé. Mikor Mina mellé ér, odasúgja:
- Pedig határozottan vicces lenne.
Mielőtt kaphatna valamiféle retorziót, tova is lépdel, és meglátja Abigailt.
- Szép reggelt, kisasszony. - mosolyodik el. A kisasszony mondjuk kissé kócos és látszik, hogy most ébredt, ám ez semennyit sem ront a megjelenésén. Illik hozzá. - Pár perc, elintezek egy apróságot.... Vagy várjunk. Gréta, kérlek, be tudnál menni a szobámba és hozni a gardróbból az úrnak egy öltözéket?
- T... Természetesen, uram.
Kerüli meg őket a szöszke leányzó es sétál fel Damien szobájába, hogy egy méretben valószínűleg passzoló sötét, szürkéskék árnyalatú, világosabb alig látható tekergő mintákkal díszített felső részt és s hozzá passzoló nadrágot válasszon ki. Azokkal a karján tér vissza nemsokára, sietve szedi a lábát. Fura érzés neki az úrék szobáiban. Visszatérve bizonytalanul pislog, ezért Mina megköszönve azt átveszi tőle a csomagot.
- Be szabad már menni? Remélem, nem tudtak meg...
Ha pozitív a válasz, beljebb kerül a szobába, de csak átadni a ruhát.
- Az előző napokban mind egy ruhát hordott?
Nem biztos, hogy diszkrét a kérdés, de ha mégsem, hát majd kijavítják.
- Jól aludtak? - kérdi Damien többes számban, ám ő nem megy be a szobába, Abigailre néz.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Nem tudtak...mit? Meglesni? Nem, szerencsére a reflexeim még mindig határozottan jók és sajnálatos módon egy kispárna bőven elég volt az eltakaráshoz... - vágtam vissza kesergő hangnemben, hogy oldjam valamennyire a feszültséget, amit a kis közjáték okozhatott.
Nem ismertem a szolgálólányt, de az biztos, hogy most egy életre - vagy legalábbis a mai napra - kiható traumát okoztam neki. De lényegében tényleg nem láthatott semmi kompromittálót. Ismét megálltam, hogy megvakarjam a fejemet, mert akkor biztos, hogy leesik a párna és inkább lehuppantam az ágyra és gyorsan magamra rántottam a takarót, a földre küldve egy kis seregre való párnát. Mindegy, majd valaki összeszedi és kitakarítja. De legalább közben megérkezett valami ruha és Mina be akart jönni a szobába.
- Aha, már takar a takaró. Amúgy ja, egész végig egy szál ruhában voltunk. Nem kirándulásra indultunk és határozottan nem arra készültünk, hogy mindenféle szörnyeteg elől fogunk menekülni végtelen mérföldeken keresztül.
Osztottam meg Mina-val, ahogy óvatosan belépkedett a szobába. Ha most el mer vörösödni én esküszöm hogy idegbajt kapok. Most egyedül nekem van ehhez bárminemű jogom. Aztán az ajtóban megjelent Abigail arca, amitől majdnem ismét szívrohamot kaptam. Úgy nézett ki, mint aki egy hete folyton ébren maradt és mindeközben a madarak nézték ki a fejét, hogy fészket rakjanak benne. Azon se csodálkoztam volna ha pár fióka kikukkant belőle. De nem csiripelt a lány feje.
- Ezt nem hiszem el...már megint meztelenkedsz Frau Wilhelmina előtt. Ez nálad valami furcsa perverzió....
- Neked is jó reggelt, Abigail...és igen, egész jól aludtam. Egy rémálom se zaklatott...azt hiszem.
- Hogy ezen miért is nem lepődöm meg. Az én éjszakám borzalmas volt, de most....most végre ismét itt a Nap. Amit kifejezetten utálok, de most még is örülök neki. Furcsa egy világban élünk.
- You tell me...
Sóhajtottam fel, aztán elvettem Mina-tól a ruhákat és merően néztem rá és a beleskelődő Abigail-ra.
- Hölgyeim, nem vagyok kifejezetten szégyenlős, de ha lennének olyan szívesek és elfordulnának...csak pár másodpercre lenne szükségem.
Abigail azonnal kihátrált a szobából, a fejét csóválva és inkább Damien felé fordult.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan sikerült maguknak összeismerkedniük ezzel a félnótás ökörrel...Esküszöm, amióta ismerem őt, még egy értelmes szót nem sikerült kihúznom belőle, pedig be nem áll a pofája.
- Hééé, hallottalak! - ordítottam vissza Aby-nek.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Greta olyannyira sokkban van, hogy nem teljesen fogja fel, amit a halványbőrű mond. Igen nagy erőfeszítésébe kerül viszont, hogy lopva oda ne pillantson egyszer-kétszer, hiába tudja, hogy egész biztosan nem szabad. Elvégre mi ő itt? Pusztán egy szolgáló. És különben is. Nem tud az illetőről semmit. Ráadásul sötételf. Bár olyanféle, aki mégsem sötét, de az nem számít. Valamiféle misztikus távoliságba helyezi a más faj, ami éppen elég ahhoz, hogy halmozzon egy adagot az okokra, hogy miért is bűn valaki pucér testét bámulni.
Nem sokáig van "kárhoztatva" erre a cselekvésre, szerencsére.
- Hogyne. Nem vád akart lenni, elnézést. Ha bármire szükség van, állunk rendelkezésre. Végre legalább valami haszna lesz ennek a helynek azonkívül, hogy mi lakunk benne. - mosolyodik el Mina. Arca pedig, ahogy belép az eddig szinte senki által sem használt szobába, csak éppen egy enyhe rózsaszínes árnyalatot vesz fel. Legalábbis ez a helyzet addig, amíg Abigail meg nem érkezik és meg nem szólal, mert a kettejük párbeszédének következtében szabályosan rákvörösre pirul az arca, ahogy próbálja elfojtani, de legalábbis normális volumenűvé csökkenteni a nevetést. Aztán eszébe jut, hogy tulajdonképpen felháborodhatna, mert a tündelány még mindig azt hiszi, hogy az olyasféle meztelenkedés volt, ami nem nélkülözött némi erotikus felhangot. Azonban valamiért a harag szikrája nem gyullad meg benne. Pusztán hála terem most a lelkében, amiért felkelt ismét a nap és úgy látszik, a világ életben maradt. Egyelőre. És valamiért eltolódnak kissé az arányok, sokkal több hangsúlyt fektetve arra, ami a jó a rosszban: vagyis, hogy itt lehetnek vele a társai. Ez már majdnem megéri azt is, hogy a világ összeomoljon. Bár ez talán bűnös gondolat. Nem számít.
- Oh, valóban... persze. - fordul meg és siet ki a szobából, mosoly feszül az ajkán. Damien csak halványan somolyog, ahogy háttal állva hallgatta a társalgást odakintről. - Nem előttem tette egyébként. Greta volt az első áldozat. - magyarázza Abigailnek, majd erről eszébe is jut a jelenleg se té, se tova mozdulni nem akaró leányzó, aki félszegen álldogálván várja ítéletét. Mina, ahogy ránéz, szinte biztosra veszi, hogy a cseléd fejében megfordult legalább tízféle kivégzési módszer. Nem, mintha bármikor is durván bántak volna bármelyikükkel. Talán túlságosan is az ellenkezője az igaz. Ám mindig akadnak szolgálók, akikben berögzülnek az efféle érzések. - Greta, volnál szíves kitakarítani Fräulein Abigail szobáját? Abigail, nem probléma, igaz?
Greta várakozóan pillant Abigailre, majd, amennyiben nem ütközik az ötlet ellenállásba, pukedlizik egyet és neki is indul megkönnyebbülten újonnan kapott feladatának, akár egy szabad veréb, tipegve el a másik vendégszoba irányába, belefeledkezve a kellemes rutin biztonságába.
Crispin jellemzését kissé talán túl sarkosnak érzi Mina, viszont tagadhatatlanul tartalmaz valóságelemeket is.
- You are being too hard on him, don't you think? - kérdi a sötételf halvány mosollyal - bár Crispin nem tartotta meg, hogy öleléssel fogadja a lányt; nem, mintha utóbbi olyan könnyűvé tette volna ezt -, megengedve magának a luxust, hogy népe nyelvén szólaljon meg kivételesen.
- Igazából teljes mértékben a véletlennek köszönhető. Hellenburgban egy fürdőházban tartózkodtunk, és egy medencébe kerültünk. - A pirossága nem múlik el, sőt. Ám ennyivel még nem ment túl az illem határain. Nem, egészen biztosan nem. - Tulajdonképpen elég hosszú ideig elfilozofáltunk, erről megkérdezheti Crispint is.
Nos, megkérdezheti, az más kérdés, hogy miféle választ fog kapni.
Az a benyomása viszont, hogy Abigail durva szavai mögött voltaképp tagadott szimpátia rejlik. Nem volna ritka. És nem volna logikátlan sem.
- Ha viszont mindenki elkészült - itt egy bizonytalan pillantást vet a tündelány hajkoronájára, ám gyorsan el is kapja tekintetét onnan -, akkor meginvitálnám a csapatot egy reggelire. Azazhogy... jobban belegondolva, még egy kis idő, amíg az elkészül. - Bár szinte minden nap pontban ugyanakkor kezdik el készíteni az ételt, némileg megzavarta a rutint a tény, hogy a nap mint olyan nem kezdődött és nem végződött látványosan. - Addig is, mi lenne, ha tennénk egy sétát a kertben? Most végre lehet is látni majd a rózsákat. - mosolyodik el büszkén. Imádja a rózsáit, ahhoz a gyakorlati apróságokkal teli listához tartoznak, mely a maga gyönyörű realiásával mindig elérhető, amikor a világ többi része túl sötétté válik. Az ő műve. Érthető voltaképp, hogy a termesztett növényekhez való ragaszkodás miért olyan népszerű a nép körében, és nem csak azért, mert enni muszáj.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
Most, hogy végre nyugodtan átöltözhetek - ha jól hallottam, Mina megszabadult attól a szolgálólánytól - ki is használtam az alkalmat. A ruhának olyan szaga volt, amely nekem nem nagyon tetszett. Vagy csak az orrom vált túlságosan érzékennyé, vagy valaki túl közel tartotta ezeket a holmikat valami parfümös dologhoz...amit csak a nők tudnak megérteni. Külön ilyen szagosító izé a hónaljnak meg a nyaknak meg a mellek közöttre, meg a mittudoménmég hova és egész nap úgy szaglanak, hogy egy jó véreb mérföldekről megérezné őket. Soha se fogom megérteni, de nem is fogok ebbe a témában jobban belemélyedni, mert biztos, hogy Mina órákat lenne képes elfecsegni az ilyen dolgokról, és bár akármennyire nagy dumás is vagyok, nem szeretek a szómenés rosszabbik végén állni. Így aztán gyorsan rendbe is rakom magamat és ruganyos léptekkel vonulok ki az ajtón.
- Sétálás? Jöhet! Egy kis meleg úgy sem ártana és még mindig irónikus módon jó lenne kiélvezni a napsütés melegségét. Belegondolva, hogy túléltük ezt az egészet....még mindig nehéz elhinnem. De legalább a rémségeknek vége. Ugye? Mármint...csak eltűnnek azok a dögök a nap felkeltével. Ha nem, akkor cudar időknek nézünk elébe...
- Te aztán tudod, hogy hogyan dobd fel mindenki kedvét kora reggel...
- Mindig állok a szolgálatodra, Abby. Na de, akkor, hol az a virágoskert? Remélem hogy van egy kis mandragórád és bürököd. Főznék magamnak egy kis teát.
- Te most csak szopatsz...
- Háh, ezt tőlem tanultad, le sem tagadhatod! - mosolyodtem el győztesen és hátba veregettem a fejét masszírozó lányt, aki majdnem hogy hasra esett a folyosón a hirtelen reakciótól. - Nos, mire várunk még? Sétára fel!
- Do you really think that I'm too hard on him? - eresztett meg egy gyilkos pillantást Abigail Damien felé. - I swear to the Moon if he won't shut up I'm gonna kill him. Slowly....painfully...and feed him to the next goat I find. - sóhajt fel Abigail, követve a holdcsókolta (és verte) sötét elfet.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Mina is megvonja a szemöldökét Crispin optimizmusára, de valahogy bármely árnyékot is próbálnak az lőholtak vetíteni erre a napra Abigail mindig elűzi. Jó kérdés, hogy miért haragszanak most ennyire egymásra, a tündelány kifejezetten üdítő társaságnak tűnik vész esetén.
- Remélem, hogy eltűntek. Ha nem, akkor félő, hogy előidézek egy kis erdőtüzet, mert kísértést fogok érezni, hogy megkóstoltassam velük az éjlángot. - Visszafogja a késztetést hogy megnyalja a szája szélét. Még nem használta élesben soha, pedig sokszor eszébe jut, mennyire egyszerű volna egy horda tulajdonképpen bármit hatásképteleníteni egy adag folyékony éjlánggal. Mintha megidézne egy rakás fekete lávát. Ám ez olyasfajta hatalom, amivel vigyázni kell.
- Reméljük, arra nem lesz szükség.
A gyógynövények említésére azonban felcsillannak Mina szemei.
- Bürök talán van. Mandragórákat még nem szereztem be, de citromfűvel és többféle mentával szolgálhatok. Viszont nem gondolhattad komolyan, hogy neked magadnak kell megcsinálnod a teát. - mosolyodik el, bár el tudja képzelni, hogy a sötételf annyira igényes - avagy kényes -, hogy nem engedi mással elkészítteti a teáit.
Vagy csak viccelt, és esze ágában nincs teát inni. Ez is egy lehetőség, így utólag belegondolva.
- Az a bizonyos virágoskert egyébként alapvetően rózsákból áll.
- De a gyógynövénykertet is megnézhetjük.
- Aki csak ránk néz, nem gondolná, hogy épp most vészeltünk át egy három napos katasztrófát... - jegyzi meg Damien először Abigailra, majd Crispinre nézve, örömmel nyugtázva, hogy a világ köszöni szépen, de ugyanúgy megy tovább, mint eddig. Mina legalábbis.
Megindulnak hát kifelé, legelöl a vámpír, lelkesen és izgatottan, hogy láthatja a napfényt és nemsokára érezheti is.
Ironikus, nemde?
- Well, we do not have goats, only two horses, but if you go to one ot eh nearby villages...
Damien reméli, hogy Crispin nem figyel, és nem hallja, miként tervezgetik a kecskéknek való odaadását.
A színek élettelien ragyognak odakint a virágok pedig félénken elkezdték nyitogatni magukat, ahogy a hosszú sötétség után ismét napsugarakat láthatnak. A megzavarodott rovarok és madarak is felébredtek. A rózsakertben megszámlálhatatlan féle színű rózsa sorakozik véletlenszerű sorrendben, látszik, ahogy sorban lettek ültetve az egyre inkább különleges színűek. Eleinte valóban "rózsaszín" és piros szirmű virágokkal találkozhatni, majd következnek sárgák, fehérek, ezek átmenetei, valamint egészen sötét színűek is. Az illatuk nagyjából egyforma, az egybeolvadó, langyosodó kavalkádban amúgy se lehetne megkülönböztetni őket. A gyógynövények egy kerítéssel elválasztott részben várakoznak leszedésre és feldolgozásra. Bár előfordulhat hogy ők annyira nem várják ezt; mégis, száruk és leveleik hiányában a gyökerekből még mindig újranőnek. Fűszeres, keveredő illat szállong irányukból.
Mina először azt tervezi, hogy kommentál is valamit a látványhoz-illatélményhez, ám voltaképpen az beszél magáért, így inkább csendben élvezi a belőlük szivárgó hatásokat. Hisz úgyis látszik, aminek látszania kell.
Tekintete a falvak felé téved. Valóban úgy tűnik, csend van. Nehéz elhinni az elmúlt napok után, hogy most épp nincs szükség sehova rohanni. Végre. Egy kis béke.
- Aztán hamarosan kiderül, hogyan változott meg a világ.
Csak utólag jön rá, hogy hangosan is kimondta.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Mina, csak cinikus vicc volt. A bürök halálosan mérgező növény és ezen a ponton elgondolkozok rajta, hogy Te vajon miért is tartasz ilyet a virágoskertecskédben... - szóltam hátra a lánynak, aki nagy vidáman ecsetelte, hogy a bürök mellett van még citromfüve is mentája is, amelyek egészen biztos, hogy nem veszik el annak a gaznak a mérgező erejét. A mandragóra talán, de inkább nem kísérleteztem volna vele.
- Miért ne magamnak csinálnám a teámat? Van két kezem, amivel megcsinálhatnám. Szolgákkal elintéztetni a legegyszerűbb dolgokat is olyan fajta kényelem és luxus, amelyet egy magamfajta nem engedhet meg magának és nem is engedne. Minél jobban támaszkodsz valakire, akár még ilyen triviális dolgokban is, annál gyengébb leszel - pislogtam értetlenül a lányra.
Most komolyan, ők mással csináltatnak meg mindent? Van egy külön öltöztető nője, hát ennyire elnemesedett? Megértem, hogy azok a tiritarka ruhás ribancok a kacsalábon forgó kastélyaikban miért teszik - mert semmi máshoz sem értenek, csak ahhoz, hogy valakinek a csapkodó nyelve jó fényesre pucolja azt, ahova még a napfény is csak ritkán ér el...de Mina-t nem ilyennek ismertem meg. De úgy látszik, hogy nem vagyok túl jó ember-, és vámpírismerő és a lány is kezd elkényelmesedni és úripicsásan viselkedni. Elszomorító fejleménye volt a dolgoknak, de inkább a nyelvemre haraptam, mielőtt még ki is mondom hangosan a dolgokat aztán páros lábbal hajítanak ki minket innen. Abigail azonban tudta, hogy nagyjából mire gondolhatok, legalábbis a tekintete ezt árulta el és csak idegesen ráncolta a szemöldökét, amire csak egy beletörődő sóhajjal válaszoltam és inkább folytattuk a sétát Mina kertje felé.
Meg kell vallani, hogy valami szinten impozáns volt a kert maga. Látszott, hogy a vámpír és a sötét elf - na meg a rabszolgáik - mennyi melót öltek bele és még több büszkeséget. Katonás sorrendben, ahogy annak lennie kell, a színek élesen elhatárolódva egymástól. Mina szereti a dolgokat rendben tartani, már-már rögeszmésen ragaszkodik hozzá, hisz ez legalább egy olyan dolog, amit irányítani tud a világban, s valamilyen szinten gondolom hogy biztonságérzetet ad neki. Az irányítás illúziója, ha már olyan sok mindenre nincs kihatása ebben a világban. Damien csak szótlanul állva nézegeti és szagolgatja a virágokat, én meg igyekszem nem eltüsszenteni magamat tőlük. Jó, oké, jó szaguk van és édeskések meg miegyéb, de soha se rajongtam túlságosan az ilyen illatokért. Inkább szagolgattam volna az előbb emlegetett bürököt és trollhájat, mint ezeket, de azért értékeltem a gesztust és azt, hogy ismét a lágy szellő cirógatja az arcomat, és nagy bőszen igazgattam a napszemüvegemet. Abigail csak felszisszent a hirtelen napfényre. Amikor elhagytuk Hellenburg-ot, volt nála egy kámzsa, amivel az arcát takargathatta, hogy ne érje annyira a napfény, de most semmi ilyesmi nem állt rendelkezésére. Mina-n ott volt az amalgámizé, Damien...Ő meg úgy járkált a napfényben, mintha semmi hatása nem lenne rá. Levettem hát a szemüveget és esetlen módon nyomtam Abigail kezébe.
- Neked nagyobb szükséged van rá. Az a három nap alaposan megfinga....megviselt téged.
- Oh, hogy most milyen törődő valaki... - felszisszentem az éles szavakra, amire Abby csak egy halk bocsánatkéréssel válaszolt és szó nélkül felvette a szemüveget. Ezen a ponton, védelem nélkül inkább az árnyékba húzódtam és onnan vizslattam egy ideig ideges tekintettel a Napot. Oké, szép volt, jó volt, most meg takarodhatna ismét a fenébe.
- A világ megváltozott, ebben egészen biztos vagyok. Az emberek és más fajok még sokáig nem fogják elfelejteni azt, ami történt. Alapjában rázta meg a világnézetüket és a biztonságérzetüket. Elképzelem, ahogy az ostoba kerekfülűek bősz rohammal ostromolják meg a legközelebbi templomot és rikácsoló hangjukon követelik a papoktól a magyarázatot mindenre és hogy miképp is engedhette meg az Idegen Isten ezt....javaslom, hogy a nap valamelyik szakában látogasd meg a falvaidat, nehogy a drága néped fellázadjon, amiért az úrnőjük magasról tesz rájuk. Legalábbis én erre számítanék, figyelembe véve előzetes tapasztalataimat az emberekkel kapcsolatban.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
- Minden, ami mérgező, bizonyos felhasználási móddal hasznossá is fordítható. Egyébként csak úgy tartom, mint ahogy a füvet. Idesodorja a szél. S ne aggódj, kellően messze a virágoktól ahhoz, hogy ne essen bajuk.
Majd mintha elvágták volna a levegőt. Érzi, ahogy a még mindig kellemes meleg ellenére valami nem fizikai, sokkal inkább lelki hidegség kezdi körülölelni.
- Természetesen megcsinálhatod. Viszont, mivel itt vagytok, esetleg élvezhetnétek annak a kényelmét, ha a grófnő megteszi. De persze senki sem fog kötelezni erre.
Vesz egy mély levegőt Damien, Mina pedig érzi, ahogy elvörösödik. Most őt itt... elítélik, mert hajlandó lenne kiszolgálni valakit teával? No szép. Egyszer végre úgy adja a sors, hogy megengedhet magának dolgokat, és már emiatt is problémákba ütközik.
Aztán elgondolkozik a szavakon. "Egy magamfajta." Vajon a hivatására gondol? Előjött volna belőle a bűntudat, amiért úgy bánnak vele, mintha sosem követett volna el semmi bűnt az életben? A háborút persze kizárhatjuk ebből az esetből, ott így vagy úgy mindenki kényszerül ilyesmire. Ám hogy azonkívül mivel keresi kenyerét, az már más kérdés. Talán ez lehet az oka. Mina hajlamos megfeledkezni erről az apró információról, s pusztán az alapján ítélni meg őt, amit látott: bajtársként és már-már barátként. Így hitte legalábbis.
Odakint a kertben Crispin szavai még sokkal nyersebbnek hatnak. Mina kezdi azt hinni, hogy képzeleg, vagy eddig képzelgett, de legalábbis valami nincs rendjén.
- Magasról... tesz... rájuk? - emeli meg a szemöldökét. - Vajon mégis mit tettünk, amikor rátok találtunk? Ültünk pusztán a babérjainkon? Mit gondolsz, mivel telt az a rengeteg éjsötét óra, amikor azt sem tudtuk, felkel-e a nap valaha még? Kimentünk a nép közé és segítettünk nekik, életeket mentettünk a felébredt holtaktól és barikádokat emeltünk, a parasztokkal karöltve, hogy még többen ne tudjanak besétálni hozzájuk és felfalni a jószágaikat meg a gyerekeiket... Egyenként beszéltem egyedül maradt anyákkal, apákkal vagy gyermekekkel, akik elvesztették a családtagjaikat. Valóban magasról tennék rájuk? Olyannak tűnök, aki nem hajlandó bepiszkolni a kezét semmirét?
Hogy fizikailag remeg-e, azt nem tudja, de belül egészen biztosan. Fogalma sincs, miért érdemli ezt, visszagondolva azkra a kínkeserves órákra, melyek némelyikében valóban méltatlannak érezte éppen végzett feladatát hozzá. Mégsem hagyta abba, mert kötelessége volt és azokban a percekben még örült is ennek, érezte, hogy amit tesz, azzal segít. Hogyan lehet ezt nem látni?


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
- Ez esetben szíves elnézését kérem, Wilhelmina von Nachtraben grófnő - hajolok meg Mina felé, ahogy Damien kifakad, hogy Mina is le tud főzni egy teát és nem veszi csicskáztatásnak. Én konkrétan azt hittem, hogy a szolgákkal intézteti el. - Azt hittem, hogy valamelyik szolgát kérnéd meg rá...vagy szolgálót, vagy mi a helyes terminus rájuk. Alapvetően szeretek mindent magamnak csinálni. Rossz beidegződések és szokások. Egy méregkeverő mindig is félni fog, hogy megmérgezik, s a reakcióim ennek arányában néhéa túlontúl...hogy is fogalmazzak...nyersek és hirtelenek lehetnek.
~ Oh, csak vedd be a magyarázatot. Csak vedd be. Nézz az ártatlan kis arcomra, a megbánó kis pofikámra, a szégyentől csillogó szemeimre. Csak hidd el, amit mondtam...~
Imádkoztam magamban. Igazából lópikula köze nem volt ahhoz, hogy alkimista voltam vagy méregkeverő, mert akkor még az elém tolt ételt se fogyasztottam volna el. Csupán alapból bajom volt a szolgaság intézményével, még ha az itteniek gondolom fizetséget is kapnak, vagy legalább védelmet vagy mit tudom én hogy mit. Bár a védelemben erősen kételkednék, hisz a falusiakon kivül itt én még mást nem láttam. Egyetlen őrt sem, egyetlen épkézláb fegyverest sem, és Mina-ék se tartózkodnak mindig itthon, és ha bármi is történik az öt falu valamelyikében, már csak későn kapnának róla információt...és csak ketten vannak. Így hát nem tudom, hogy az itteniek milyen védelmet is kapnak alapjában véve. Kivéve azt, amely MIna hirnevéből fakad és abból, hogy kevesen mernek egy grófnővel szórakozni...amíg meg nem tudják ugyebár, hogy a falui védtelenebbek, mint egy frissen kikelt sárkánygyík fióka. S ahogy a nap haladt tovább, kiderült, hogy Mina sokkal könnyebben felkapja a vizet, mint gondoltam volna. Főleg, ha személye és tettei kerülnek témába és azok sértegetése. Merev tekintettel és tartással vártam, hogy kitombolja magát, csupán szemöldököm emelkedett fel a mondandója alatt. Láttam, hogy Abigail megszólalt volna, hogy szapuljon engem, azonban egyetlen mozdulattal csendre intettem.
- Mina...az emberek önzőek. Most estek át egy több napos tortúrán, ahogy mondtad, estek el családtagjaik, barátaik, szeretteik....ismeretlenek, vagy ellenségeik, akikről más esetben magasról tettek volna. A gyász és a fájdalom olyan erős afrodiziákum, olyan addiktív drog, amelyből most mélyet szipákoltak és eltorzítja a gondolkodásukat - fogtam bele színtelen hangon, miközben letéptem egy fűszálat és most az ujjaim között pödörgettem. - Túlélték - már aki túlélte - ezeket a borzalmakat, itt az új nap és nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Nem tudják, hogy visszatér-e még a sötétség, hogy a Nap csak kínzás gyanánt jött vissza, hogy élcelődjön rajtuk. Tudom, hogy Te megtettél értük mindent, amit megtehettél. Ismerlek téged és Damien-t is. Még akkor is az "Árulót" védtétek Johannesburg-ig, amikor mindenki más....oké, én egyedül nagyjából...végezni akartunk vele. Mert jó lélek vagy. Az embereid tudják ezt, de a gyász most erős bennük. Minél előbb ki kell lovagolnod hozzájuk, megmutatni most, hogy a Nap felkelt, hogy még mindig ott vagy...hogy a kastély nem esett el, hogy az úrnőjüket nem mészárolták le a szörnyek...megmutatni nekik magadat, mint az autoritást és mint a védelem jelképét, hogy megnyugodjanak. Mert ha sokáig nyugtalankodnak, majd olyan beszédeket kezdenek el mormolni egymás között, amit én tettem az előbb...és ha ezen kiakadtál, milyen lesz, amikor tucatnyi torokból jön? Lehet, hogy a módszereim és a szavaim nyersek...de én így segítek. És most nyugodtan nyugodjál meg, attól majd lenyugszol és a többi vidám agymenés, amit az emberek szoktak hajtogatni. Most már igazán megszomjaztam egy teára. Ti nem? - kacsintottam az egybegyültekre és egy vidám...és igen csak alpári kocsmai nóta dallamát dúdolgatva néztem rájuk angyali mosollyal az arcomon.
- Néha igen csak kíváncsi lennék arra, hogy mi a franc folyik le ilyen esetekben a fejedben....
~ Nos arra én is...harminc éve itt lógok a fejedben, de Hold Anya adjon nekem erőt....még mindig meg tudok lepődni azon, hogy mekkora egy tuskó pöcs vagy...~
~Elfelejted Kiril...ez az én szexepilem.~
~Anyám borogass...be engem vagy harminc lapátnyi földdel, kérlek.~


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
- Szükségtelen a sok formalitás. Igazából... megcsináltathatom velük is. Megcsinálhatom magam is.
A méregkeverő szón hirtene lefagy. Hogy jelenthet ki valaki ilyesmit csak így, ilyen könnyedén? Bár nem is tudja, miért lepődik meg. Azok után, hogy valaki pénzért embereket - vagy más fajúakat - gyilkol, ez már szinte természetes - kellene, hogy legyen. De nem az.
- Ne aggódj, mi aztán biztosan nem fogunk megmérgezni - Damien hangjából egyértelmű, mennyire komikusnak tartja ennek akár az esélyét is. Bár nem egy öröm, hogy életek elvétele a foglalkozása, attól még bajtárs marad, az ilyeneket pedig nem bántjuk... Pláne nem ilyen napok után.
Talán az elmúlt napok valóban nagy terhet róttak a lelkekre, mert az övé is irritáltabb most, mint szokott lenni. Ismét előjön az a gondolat, hogy ő ezt nem kérte, nem is vágyott rá. Eme életforma a amga kellemességével, fényűzésével, ízeivel és színeivel egyre inkább a visszájára fordul és attól tart, hogy egyre többen fogják azt az oldalát látni, hogy őnekik van, a népnek pedig nincs. Életében nem először fordul meg a fejében a gondolat, hogy hagyni kellene az egészet. De hogyan? Kire "bízzon rá" csak úgy ennyi települést? Gyakorlatilag a halálba is küldhetné őket. Ami majdhogynem egyenlő azzal, mintha maradna, csakhogy utóbbi esetben talán keresztbetehet pár szalmaszálat a boldogulásuk érdekében.
Komoran és feszülten hallgatja a monológot, amely méltó válasza az övének, vagy még talán azt is túlszárnyalja. Ezen nem is lehet meglepődni, a férfinak szokása az ilyesmi, kevésbé komoly témákkal kapcsolatban is. Most azonban körülbelül minden mondat után félbe tudná szakítani. Csakhogy ez esélytelen. Crispin Shadowbane gondolatfolyamát ember avagy vámpír legyen a talpán, aki megszakítja.
Egy ponton azonban mégis muszáj közbeszólnia. Amior is a Joanesburgi "árulót" emlegeti.
- Hé, ott végül is nekem volt igazam! Anna nemhogy nem áruló volt, hanem még segített is a csapatnak utána.
Kihúzza magát és kissé felfelé kunkorodik büszkén a szája széle, indikálván, hogy nem kíván felrobbanni már annyira.
Azonban annyi világossá válik, hogy mégsem akarta megbántani. Legalábbis nem úgy, ahogy azt elsőre feltételezte.
Természetesen nem kap lehetőséget, hogy reagáljon is érdemben az elhangzottakra, a férfi ugyanis rögtön visszatérne a teázáshoz. Vagyis elütné egy teljesen hétköznapi, gyakorlati tevékenységgel a kérdéseket, melyekről úgy érzi, eleget szólott és ezzel el is van intézve. Mina sóhajt egyet.
- Szó sincs róla, hogy ne lennék vidám. Az leszek. De tényleg - ott voltam közöttük. Előző nap, az az előtti nap és két nappal ezelőtt is, feltéve, hogy jól számolom a napokat.
- Ott voltunk, igen. Ám Crispin talán arra gondol, hogy most, hogy a tragédiáknak vége, ismét meglátogathatnánk őket, ha nem is a technikai dolgok miatt, hanem... tudod. Lelki támogatás.
Végül is most, hogy a sötétség eltűnt és látszólag minden a régi kerékvágásban szalad tova, az emberek újratervezik az egész életüket. Még mindig kell nekik valaki, aki vigyázzon rájuk. Jobban, mint előtte.
- Rendben. Nem halok bele, hogyha ezredjére is megjelenek ott. Csupán nem akarom, hogy bárki is azt lássa... nem teszek meg értük mindent, amit tudok. Egyébként nem ugyanaz, ha száz meg száz torok üvölti, és ha egy. Feltéve, hogy annak az egy toroknak a gazdáját jobban ismerem, mint azét a rengetegét. Olyankor többet számít az egy. - villant egy jelentőségteljes pillantást a holdcsókolt felé, ahogy visszaindul a kéklő tetejű falak felé. Nem tudja, hogy ez végső soron érzelmi zsarolásnak számít-e, ám nem hajlandó bűntudatot érezni miatta, hiszen igazat mondott és őszintén beszélt. Ha valaki, aki nem ismeri, szidalmazza vagy kritizálja - akár úgy is, hogy voltaképp Mina segített neki -, nem fáj úgy, mintha egy barát teszi. Hívhatja vajon ennek?...
Útközben éppen egy citromfűvel teli négyzetméter mellett sétálnak el, ez eltereli a figyelmét az előbbi témákról és át is lépi az apró, lábszárközépig érő fakerítést.
- Szedek egy kicsit, hogy később majd ezekből is csinálhassunk teát.
- Gyorsan váltottál háziasszonyba.
- Esetleg kastélyiba. És hogyne. Megtanultam gyorsan váltani... - lép vissza az útra, immár egy maroknyi cakkos szélű, csalánra némiképp hasonlító, de sokkal illatosabb zöld levélkével a kezében.
Crispin pedig dudorászik. És a nap is süt. Egyszeriben mintha minden teljesen rendjén lenne. Derekát beadva elmosolyodik ő is.
Odabent pedig elvezeti a csapatot ugyanoda, ahol előző éjszaka - egészen hihetetlen - fogyasztották el vacsorájukat. Néhány lányka most is tevékenykedik itt, edényeket tisztogatva és pakolászva.
- Lányok, kérlek, pár percig vegyétek úgy, hogy pihenőt kaptok. Herr Crispin önmaga óhajtja elkészíteni a teáját. - ereszt meg egy halvány mosolyt az említett személy irányába, majd követi még tekintetével a pukedliző, majd távozó kontyos és felfogott hajú, szoknyás alakokat.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése
A kint lezajlott beszélgetés többi részletére már nem kívántam reagálni semmilyen módon sem, így csak besorjáztunk szépen lassan az uradalom étkezőcsarnokába, bár Mina menet közben tépkedett némi citromfüvet tea alapanyagnak s amint beértünk, rögtön el is küldte a szolgálókat, így a teafőzés ténylegesen rám maradt. Csak egy halvány biccentéssel köszöntem meg Mina-nak, miközben elkértem tőle a citromfüvet és eltűntem a konyhába, hogy keressek valami edényt, amibe feltehetek vizet főni, s mivel az itteniek már amúgy is tették-vették a dolgukat, a tűzhely alatt már ropogott a láng, így mertem az edénybe némi vizet és vártam, hogy felforrjon, addig kiléptem a többiek közé.
- Kár, hogy béke időben nem látogattam meg a kastélyodat, Mina. Egészen pofás kis vityilló azért, meg kell hagyni. Már csak egy holdszentély kéne Damien-nek, egy kocsma nekem, meg valami akadálypálya Abby-nak és be is költözhetnénk ide véglegesen...- emeltem Mina-ra a tekintetemet komolyan, mintha tényleg így gondolnám a dolgot, noha nem költöznék hozzá, elég volt nekem Hellenburg. Bár ez a hely jobb lett volna, de a városban több lehetőségem volt. Abigail csak a szemeit forgatta és ledobta magát az egyik székbe és az ujjaival malmozott. - Elképesztő, hogy milyen nagy szerencsém van nekem a nemességgel. A sötét elf hercegi pár a legjobb barátaim voltak, Gustav király becsmérlői után kutakodtam az Ő érdekében...és most egy elbűvölő grófné és egy daliás gróf lát vendégül. Valakinek bejött az élet, nem? - eresztek meg Mina felé egy cinkos mosolyt. - Amúgy, ha már kastély...gondolom a családod örülhet, hogy így terjeszkedik a Nachtraben klán, nem? Vagy....oh, Hold Anyára, hisz szinte semmit sem tudok a családodról, igazából még soha se láttalak más Nachtraben társaságában...
Na igen, ahogy jellemző rám, van pár alak, akikkel cimborálok, és közben annyit se tudok róluk hogy él-e még a családjuk vagy hogy mi a kedvenc kajájuk. De igazából soha se volt szükségem ilyen információkra...nem mintha most lenne, csupán felugrott bennem a gondolat. Azt hiszem, hogy bárki egyet érthetne: igen csak rosz barát vagyok.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Próbálja elnyomni magában a sanda gyanút, hogy a férfi csak azért sorolja a bókokat halomra, hogy kompenzálja az iménti vagy félreértést, vagy nem félreértést. Azonban a tekintete alapján igencsak őszintének tűnik, ez pedig jelentős pirulást eredményez a leányzónál.
- Nos, a holdszentélyre, attól tartok, nincs szükség. Gyerekkorom óta nem nagyon vagyok vallásgyakorló. Talán jobbat tett volna dolognak, ha életben marad a családom, ám most már nem számít - jegyzi meg Damien egyre halkulóbb hangon. Talán lenézik azért, amiért nem követi népe hagyományait, de sok lehetősége erre nem volt, amikor vándorként az utakat járta. Más eszményeket talált magának és azok szabályainak vonalán haladt, és ez jól is ment egy ideig. Aztán... kicsit jobban, mint arra számított, elég csak körbenézni ebben a kastélyban. Azonban hálás mosollyal nyugtázza a kedves szavakat. Ilyenre se számítana egy bérgyilkostól. Ám Crispin nem a hagyományos ezek közül, mint kiderült.
- Abbigail kisasszonynak viszont miféle akadálypálya kellene? - érdeklődik kíváncsian, ezzel is elterelődik a téma saját gyermekkori nyomoráról - persze, ha figyeltek, elraktározhatják az információt és rákérdezhetnek, nem fáj már annyira a téma, hogy ne tudna róla beszélni. Akadálypálya, ez úgy hangzik, mintha valamiféle kis állatról lenne szó, akinek mozgásigénye van. Na persze a tündéknek általában sok a mozgásigényük.
- A kocsmáról jut eszembe. Jól emlékszem, hogy az volt az első szavad, hogy... valami borral kapcsolatos. Egyébként örülök, hogy ezzel szemben most a teánál tartunk. - jegyzi meg Mina huncutul és talán a kelleténél szélesebb mosollyal az arcán. Nem látogatja meg azt a pincét, amíg nem végzetesen muszáj.
- Gustav király becsmérlői...? No, ezt a történetet nem hallottuk még. - villannak a szemei pletykaéhesen. Bár a történet már valószínűleg régi, így nem pletykának számít, inkább anekdotának. Azt is meg kell hagyni, hogy igencsak sok történet lehet, amit még nem hallottak. A Crispinnel való találkozásaik nagy részében... próbáltak túlélni, harcoltak, illetve fürdőkben filozofáltak, ám az életéből mindössze annyit tudtak meg, hogy ismerte a hercegi párt.
A családja említésére kicsit megdobban a szíve és meglepetten áll meg a teremben való laza mozgolódásában.
- Noss... nemigen tartom velük a kapcsolatot. Így ez nem igazán a Nachtraben-klán terjeszkedése. - Picit elgondolkozva néz maga elé, fejét lehajtva. Nem is keresték. Biztosan hallottak a kastélyról, Eichenschildről... Talán vissza kellene mennie hozzájuk? De ott úgysem maradna. - Sok éve nem élek már ott.
Hangjából kihallatszik a szégyen, félelem és iszony és az elvesztegetett családi élet miatti fájdalom. Oly sokszor rejti magába ezt a kérdést és amikor előjön, mindig furcsamód sajog. Hiszen édesanyját még mindig cserbenhagyta, ha úgy nézzük. Neki is vele kellett volna jönnie... De hiszen nem hagyhatja el mindenki a kastélyt.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.