Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből...

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Az éjszaka - bár jelen pillanatban azt nehéz volt eldönteni, hogy még is, milyen napszak volt - rettenetesen telt el. A fejemben még mindig ott villogtak a kannibálok képei, a feltámadott hullák rémisztő arcai...vagy csak a teljes sötétség, amikor még a Véres Hold fénye sem világított. Az érzés, ahogy a meleg szép lassan elkúszik, s csak a hideget hagyja maga mögött. Féltem. Nem tagadtam, nem szégyeltem...pedig kellett volna, hogy szégyeljem, nem? Elvégre sötét tünde lennék, az éjszaka gyermeke - most még is rettegtem a sötétségtől, a benne rejtőző förtelmektől és csak reménykedtem, hogy amikor a fény visszatér, ők el fognak tűnni. Irónikus módon már alig vártam, hogy ismét meglássam a Napot. Eddig valahogy totálisan el tudtam volna képzelni az életemet nélküle, és ez az esemény világított rá, hogy mennyire is fontos számunkra, még hogy ha önmagában le is gyengít engem. De, ahogy a tündék tartották - és ahogy én is egyre jobban kezdtem felfogni - a Nap is, ahogy a Hold és a fák, a természet része, és mint olyan, nélkülözhetetlen. Valaki vagy valami most pedig megbolygatta ezt az egyensúlyt, kivette az egyenletből a tűzgolyót....és sokkal rémisztőbb volt, mint valaha is képzelhettem volna. De végül csak sikerült a borongós gondolatok ellenére is álomba merülnöm, s az egyetlen dolog, amit igazán megbántam elalvás előtt az az volt, ahogy Abigail-t kezeltem. De majd valahogy kiengesztelem, kitalálok valamit...

Arra ébredtem, hogy fényesség áradt szét a szobában. A függönyök nem voltak elhúzva, hisz lényegében elvesztették a szerepüket, de most kívülről valami fény áradt be. Azonnal felpattantam az ágyamból, kezembe kapva a két éjgyilokot, amelyek mellettem hevertek az ágyon, felkészülve arra, hogy válaszoljak a támadásra. Azonban senki se támadott meg, csak a horizont peremén felbukkant valami....valami, ami ismét reménnyel töltött el. Megnyugvás öntött el, ahogy megláttam egy új nap keltét; ahogy megláttam a horizont mögül szégyenlősen megjelenő Napot. Hát el jött ez a pillanat is, amikor örültem a látványának és a vigyort nem lehetett volna letörölni az arcomról.
- Azt hiszem, hogy erre inni kell. MIIIINAAAAA, HOL VAN A BOROSPINCE???!!! - ordítottam el magam eléggé hangosan, hogy ha más nem, legalább a szolgálók meghallják. Bor kell. Most. Rögtön. Ünneplés van!


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A rezidencián, bár kissé felborult a rend annak következtében, hogy az időmérés megnehezült, mégis mindig van valaki a személyzetből, aki ébren virraszt. Most Greta az, aki történeteseb ama bizonyos kiáltás idejében éppen a vendégszobák földszinti folyosóján sietett kezében egy portörlővel, serényen igyekezve némi tisztgatást elvégezni az üres termeken, hogy minden rendben legyen, ha esetleg szükség lenne rájuk. Világoskék, fehér kötényes kis ruhácskát visel, sötétszőke haját pedig kontyban fogta össze, bár néhány tincs és szál kiszabadult, mint ahogy az szokás.
Lévén nem egy harcedzett hölgyemény, jelentősen halálra rémül az ordítástól, elejtve a portörlőt, majd remegő kézzel halássza fel azt a földről.
Éráknak tűnő pillanatokig őrlődik, hogy be merjen-e nyitni a szobába, ahonnan nyilvánvalóan jött a hang, vagy egyszerűen fusson el, ne szóljon semmit, vagy esetleg fusson el, és szóljon az úrnőnek... Végül gondolatban pofon vágva magát a gyávaságáért, bekopog, majd óvatosan, nagyon lassan kinyitja az ajtót.
- J-jó reggelt kívánok, uram. Mit-mit is parancsolna, szolgálhatok valamivel?

Mina órák óta nem bír szabadulni a szorongásból, hogy eltévedt a kastélyában, a saját kastélyában, és nem lát semmit, pedig elméletileg ő éjszakai lény, és látnia kellene. Tapogatózik és valamiért mindenhol valamiféle undorító, ocsmány, nyálkás dolgot sejt, amibe nem akar belenyúlni. Időnként persze felsejlik tudatában a tény, hogy ez nem teljes mértékben a valóság, ám a kép rögtön tova is ugrik egyéb emlékek és remények keverékéből létrejött, értelmezhetetlen kavarodásra. Így aztán az is elsikkad, hogy ez nem a valóság. A félelem és a nyomasztó érzés pedig éjszín felhőként lebeg ott.
Felhő. Igen. Az takar el mindent.
Ekkor a félelem felerősödik, ugyanis egy hang kezdi el sugározni magát jó messziről, ám mégis olyan hangosan, mintha egy hegy tetején állna és egy szemközti hegyen kiáltotta volna el magát valaki, ám mégis olyan erősen hallja, mintha ott állna mellette...
Kissé nyúzottan nyílnak ki a szemei és meglepve tapasztalja, hogy a látvány teljesen megszokott. Ugyanaz az ágy, a faragott, fa éjjeliszekrény, a könyvespolcok, minden ugyanúgy, mint...
Hé. Világos van.
És milyen borospince?
Megrázza a fejét. Biztos, hogy nem álmodik még? Nem, a világ túl részletgazdag ahhoz. A színek, a falon... fölpattan, világosrózsaszín hálóköntösében az ablakhoz rohan és kinéz, és ott is színeket lát, és fényt, s hallja a madarakat csiripelni, természetesen, megnyugtatóan és élően. Boldog mosolyra húzza az ajkait.
Na de milyen borospince?
Egy másodperc alatt végigfut az agyán az előző éjszaka - bár amilyen fáradt, lehet, hogy csak pár órája sikerült valóban elaludniuk? -, és, hogy kiket is láttak voltaképpen vendégül a házban.
A boldogság új hulláma csapja meg ekkor és nevetni kezd. Jellemző, hogy ennek az élőlénynek a borospince az első, ami az eszébe jutott. De remélhetőleg nem gondolja komolyan...
Egy kényelmesebb otthoni, de a kastélyhoz méltó bordó, csipkésen dekoltált és könyékig érő ujjú ruhát vesz fel, majd nagyjából rendbeteszi a haját és nekilát megetetni - vagy itatni - az újdonsült... hm... talán a vendég a legsemlegesebb szó rá.

Damien azzal az ösztönnel ugrik ki az ágyból, hogy a kastély támadás alatt van és meg kell védeni, minek következtében azopn kapja magát, hogy egy túlzottan ismerős hang túlzottan ismerős szavai hangzanak a fejében, miközben ő két tőrt szorongatva szemez saját hálószobájának ajtajával. A szavakat azonban csend követi, így talán még sincs támadás. Megköszörüli a torkát, majd felöltözik némileg illőbb öltözékbe, mint ami az imént rajta volt, majd úgy dönt, ideje utánanézni a dolgoknak.
Kinyitva az ajtót Minát látja a folyosó végén. Külső szemlélő azt mondhatná, micsoda szerencse, véletlen, hogy épp egyszerre sikerült kikecmeregniük az ágyból - holott az alvás mennyisége koránt sem nevezhető elégnek -, viszont logikusabb, hogy a kiáltás volt az, amely felverte mindkettőjüket - származván egy éjjelt kedvelő fajból, nappalnak idején.
Na persze, ez a nappal kicsit más, mint a többi.
- Szép jó reggelt.
Mina nevetni kezd, nem gúnyosan, nem ironikusan, csak őszintén. - Az... reggel... azt hittem, sose lesz ilyen több. Te is hallottad?
- Az észveszejtően hangos kiáltást? Hallottam, de nem biztos, hogy értettem. Úgy emlékszem, mintha valami borospincét emlegettek volna. Mennyi az esélye, hogy valaki ezzel keljen fel egy ilyen... nagyon hosszú éjszaka után?
A vámpír tovább kacag. - Crispint ismerve elég sok. - azzal megindul lefelé a lépcsőn, intve a kezével, hogy kövessék.
- Jogos... - sóhajt a sötételf és utána ered. - Remélem, nem annyira ínyenc a borokat illetően, hogy még a típusaikra is finnyás legyen, mert ami engem illet, nem vagyok profi őket illetően.
- Nem hiszem, hogy a minőség annyit számítana ezek után..
Voltaképp sosem nézték végig, pontosan miféle borokat is hagyott maga után a ki tudja, hány évtized óta eltávozott előző lakos. Igen, bár a kastély gyakorlatilag egy rom volt, amikor megkapták, viszont egy jó adag sértetlen itóka azért megmaradt. Mina a maga részéről szívesen kiadta volna a tünde zsoldosoknak vagy íjászoknak, hogy lőjenek rájuk célba, vagy egyszerűen eladta volna jó pénzért, ám társa meggyőzte, hogy esetleg valamikor még hasznos lehet valamire. A borok elvégre kitűnő ajándékok is, kiváló diplomáciai eszközök.
Végül is igaza lett.
Nagyjából akkor érnek Crispin szobája elé, amikor Greta rákvörösre pirult arccal áll a kitárt ajtóban és válaszra vár.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Halk, udvarias kopogtatás hangja az ajtó felől. Egy pillanatig elgondolkozok, hogy még is, ezen esetben mi lenne a teendő. Most, hogy annyira megörültem a Nap fényének, minden más gondolat kiesett a fejemből. Aztán ahogy az ajtó kezdett óvatosan résnyire nyílni, eszembe jutott: a jó szokásomhoz híven ruhátlanul dőltem az ágyba (sokkal nagyobb szabadságot biztosított és amúgy is, a ruháim bűzlöttek mint a fene és váltás se volt nálam)...és most konkrétan nem volt semmi. Kétségbeesetten és riadtan néztem körbe, miközben az ajtó egyre szélesebbre tárult...és végül a szemem megakadt egy kispárnán. Egy kis párnán. Mármint...minek van itt ennyi párna? Most jöttem rá, hogy vagy tucatnyi ilyen izé van össze-vissza az ágyon. De legalább bőven volt muníció, amiből válogathattam. Egy fej jelent meg az ajtóban pont abban a pillanatban, ahogy a párnát a becses ékszereim elé lebbentettem és most kínosan égő, vörös arccal fordultam a nyílászáró felé.
- J-jó reggelt kívánok, uram. Mit-mit parancsolna, szolgálhatok valamivel?
  Tette fel a kérdést a kedves leányzó, miközben én ellenálltam a késztetésnek, hogy megvakarjam a fejem. Abból hatalmas visítás támadna és még a végén azt hinnék, hogy megtámadtam a lányt.
- Mindkettőnk érdekében, Hölgyem, szerintem akkor járunk jobban, ha most elfordul...és talán megkéri a kastély úrnőjét, hátha akad neki egy váltás ruhája... - motyogtam magam elé, ahogy még mindig nem álltam helyre a kissé kínos szituációból.- ...és talán egy pohárka bor? Vörös, ha kérhetném.

  Abigail iszonyatosan rosszul aludt. Az örök éjszaka lassan az Ő idegeire is ráment, bár sokkal rosszabbul viselte, mint Crispin. Crispin, aki mindenféle zokszó nélkül hagyta, hogy a kannibálok végezzenek egy faluval. Aki egész este (vagy nappal) olyan hanyag és rátarti módon viselkedett, miközben a vámpír lánnyal és a fajtársukkal beszélgettek. Crispin, aki teljesen figyelmen kívül hagyta az Ő érdekeit, hogy az említett vámpírral enyelegjen, vagy a "nagyok dolgait" beszéljék meg. De végül a fáradtsága erőt vett rajta és álomba szenderült...hogy valami éktelen ordibálásra keljen fel. A szemei felpattantak, majd kikecmergett az ágyból, elő keresve a csatapengéjét. Azonban nem volt utána semmilyen más hang. Tehát nem támadás érte őket...s ahogy sikerült kipislognia az álmosságot a szeméből, rájött, hogy ismét Napfény áramlik be az ablakokon. Az ablakhoz rohanva tárta azt szélesre és itta be a hajnali levegő tisztaságát és pihentette a szemeit a tájon. A kastélyon, a távolban feltünedező falu körvonalain, a virágokon, a fákon...és úgy nagyjából mindenen, amely az előző nap sötétségében rémisztőnek tűnt, az most egy kellemes és megnyugtató látvány volt. Aztán úgy ahogy volt elindult, hogy felfedezze magának a helyet, ahol voltak és elnézést kérjen az előző napi kifakadásáért a ház urától, aki a társnőjével befogadták őket az estére. S ahogy a folyosókon bolyongott, hirtelen meglátta a párost is, akik közösen haladtak abba az irányba, ahonnét az ordítás jött.
- Jó reggelt az úrnak és az úrnőnek! - köszönt rájuk jó hangosan a folyosó másik végéből, hátha nem vették még őt észre.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Gréta nem mondhatni, hogy túl sokat megélt volna, nem járt ugyan csatákban leszámítva néhány rovar és élősködő elleni harcot, ám azért egy szende szűznek sem lehet mondani. Látott már fiatalkorában falun férfiút, látta őket csókolózni a lányokkal, elvonulni a házak mögé vagy hallott érdekes hangokat szénakazlakból. Neki magának is sokan tették a szépet, de őt meg az ilyesmi nem annyira érdekelte. Azaz hogy érdekelte volna, ha éppenséggel szebbek lettek volna a jelentkezők.
No amivel szembetalálja magát, miután kinyitotta a szemét, annyi erkölcstelen gondolatot szül, hogy egyszeriben kimegy a vér az arcából, s a portörlő ismét a földön landol. A vér ezek után visszaszökik az arcába, éspedig igen nagy mennyiségben. Kis idő elteltével jön rá, hogy nem fordult el rögtön. Megteszi, majd a szokásosnál is magasabb hangon nyöszörgi:
- Elnézést....
Még az uram is lemarad.
- Mi a gond, Gréta? Crispin, minden rendben? - kiabál be Mina mérsékelt hangerővel. Gréta cpsak rázza a fejét, mintha azt mondaná, nézzék meg maguk. Mina megvonja szemöldökét. - Váltás ruha? Öhmmm... Damien, intézkednél, kérlek? Az enyéim valószínűleg nem felelnének meg az úr ízlésének.
- Hogyne. - bólint a sötételf somolyogva, majd meg is fordul vissza a lépcső felé. Mikor Mina mellé ér, odasúgja:
- Pedig határozottan vicces lenne.
Mielőtt kaphatna valamiféle retorziót, tova is lépdel, és meglátja Abigailt.
- Szép reggelt, kisasszony. - mosolyodik el. A kisasszony mondjuk kissé kócos és látszik, hogy most ébredt, ám ez semennyit sem ront a megjelenésén. Illik hozzá. - Pár perc, elintezek egy apróságot.... Vagy várjunk. Gréta, kérlek, be tudnál menni a szobámba és hozni a gardróbból az úrnak egy öltözéket?
- T... Természetesen, uram.
Kerüli meg őket a szöszke leányzó es sétál fel Damien szobájába, hogy egy méretben valószínűleg passzoló sötét, szürkéskék árnyalatú, világosabb alig látható tekergő mintákkal díszített felső részt és s hozzá passzoló nadrágot válasszon ki. Azokkal a karján tér vissza nemsokára, sietve szedi a lábát. Fura érzés neki az úrék szobáiban. Visszatérve bizonytalanul pislog, ezért Mina megköszönve azt átveszi tőle a csomagot.
- Be szabad már menni? Remélem, nem tudtak meg...
Ha pozitív a válasz, beljebb kerül a szobába, de csak átadni a ruhát.
- Az előző napokban mind egy ruhát hordott?
Nem biztos, hogy diszkrét a kérdés, de ha mégsem, hát majd kijavítják.
- Jól aludtak? - kérdi Damien többes számban, ám ő nem megy be a szobába, Abigailre néz.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
- Nem tudtak...mit? Meglesni? Nem, szerencsére a reflexeim még mindig határozottan jók és sajnálatos módon egy kispárna bőven elég volt az eltakaráshoz... - vágtam vissza kesergő hangnemben, hogy oldjam valamennyire a feszültséget, amit a kis közjáték okozhatott.
Nem ismertem a szolgálólányt, de az biztos, hogy most egy életre - vagy legalábbis a mai napra - kiható traumát okoztam neki. De lényegében tényleg nem láthatott semmi kompromittálót. Ismét megálltam, hogy megvakarjam a fejemet, mert akkor biztos, hogy leesik a párna és inkább lehuppantam az ágyra és gyorsan magamra rántottam a takarót, a földre küldve egy kis seregre való párnát. Mindegy, majd valaki összeszedi és kitakarítja. De legalább közben megérkezett valami ruha és Mina be akart jönni a szobába.
- Aha, már takar a takaró. Amúgy ja, egész végig egy szál ruhában voltunk. Nem kirándulásra indultunk és határozottan nem arra készültünk, hogy mindenféle szörnyeteg elől fogunk menekülni végtelen mérföldeken keresztül.
Osztottam meg Mina-val, ahogy óvatosan belépkedett a szobába. Ha most el mer vörösödni én esküszöm hogy idegbajt kapok. Most egyedül nekem van ehhez bárminemű jogom. Aztán az ajtóban megjelent Abigail arca, amitől majdnem ismét szívrohamot kaptam. Úgy nézett ki, mint aki egy hete folyton ébren maradt és mindeközben a madarak nézték ki a fejét, hogy fészket rakjanak benne. Azon se csodálkoztam volna ha pár fióka kikukkant belőle. De nem csiripelt a lány feje.
- Ezt nem hiszem el...már megint meztelenkedsz Frau Wilhelmina előtt. Ez nálad valami furcsa perverzió....
- Neked is jó reggelt, Abigail...és igen, egész jól aludtam. Egy rémálom se zaklatott...azt hiszem.
- Hogy ezen miért is nem lepődöm meg. Az én éjszakám borzalmas volt, de most....most végre ismét itt a Nap. Amit kifejezetten utálok, de most még is örülök neki. Furcsa egy világban élünk.
- You tell me...
Sóhajtottam fel, aztán elvettem Mina-tól a ruhákat és merően néztem rá és a beleskelődő Abigail-ra.
- Hölgyeim, nem vagyok kifejezetten szégyenlős, de ha lennének olyan szívesek és elfordulnának...csak pár másodpercre lenne szükségem.
Abigail azonnal kihátrált a szobából, a fejét csóválva és inkább Damien felé fordult.
- Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan sikerült maguknak összeismerkedniük ezzel a félnótás ökörrel...Esküszöm, amióta ismerem őt, még egy értelmes szót nem sikerült kihúznom belőle, pedig be nem áll a pofája.
- Hééé, hallottalak! - ordítottam vissza Aby-nek.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Greta olyannyira sokkban van, hogy nem teljesen fogja fel, amit a halványbőrű mond. Igen nagy erőfeszítésébe kerül viszont, hogy lopva oda ne pillantson egyszer-kétszer, hiába tudja, hogy egész biztosan nem szabad. Elvégre mi ő itt? Pusztán egy szolgáló. És különben is. Nem tud az illetőről semmit. Ráadásul sötételf. Bár olyanféle, aki mégsem sötét, de az nem számít. Valamiféle misztikus távoliságba helyezi a más faj, ami éppen elég ahhoz, hogy halmozzon egy adagot az okokra, hogy miért is bűn valaki pucér testét bámulni.
Nem sokáig van "kárhoztatva" erre a cselekvésre, szerencsére.
- Hogyne. Nem vád akart lenni, elnézést. Ha bármire szükség van, állunk rendelkezésre. Végre legalább valami haszna lesz ennek a helynek azonkívül, hogy mi lakunk benne. - mosolyodik el Mina. Arca pedig, ahogy belép az eddig szinte senki által sem használt szobába, csak éppen egy enyhe rózsaszínes árnyalatot vesz fel. Legalábbis ez a helyzet addig, amíg Abigail meg nem érkezik és meg nem szólal, mert a kettejük párbeszédének következtében szabályosan rákvörösre pirul az arca, ahogy próbálja elfojtani, de legalábbis normális volumenűvé csökkenteni a nevetést. Aztán eszébe jut, hogy tulajdonképpen felháborodhatna, mert a tündelány még mindig azt hiszi, hogy az olyasféle meztelenkedés volt, ami nem nélkülözött némi erotikus felhangot. Azonban valamiért a harag szikrája nem gyullad meg benne. Pusztán hála terem most a lelkében, amiért felkelt ismét a nap és úgy látszik, a világ életben maradt. Egyelőre. És valamiért eltolódnak kissé az arányok, sokkal több hangsúlyt fektetve arra, ami a jó a rosszban: vagyis, hogy itt lehetnek vele a társai. Ez már majdnem megéri azt is, hogy a világ összeomoljon. Bár ez talán bűnös gondolat. Nem számít.
- Oh, valóban... persze. - fordul meg és siet ki a szobából, mosoly feszül az ajkán. Damien csak halványan somolyog, ahogy háttal állva hallgatta a társalgást odakintről. - Nem előttem tette egyébként. Greta volt az első áldozat. - magyarázza Abigailnek, majd erről eszébe is jut a jelenleg se té, se tova mozdulni nem akaró leányzó, aki félszegen álldogálván várja ítéletét. Mina, ahogy ránéz, szinte biztosra veszi, hogy a cseléd fejében megfordult legalább tízféle kivégzési módszer. Nem, mintha bármikor is durván bántak volna bármelyikükkel. Talán túlságosan is az ellenkezője az igaz. Ám mindig akadnak szolgálók, akikben berögzülnek az efféle érzések. - Greta, volnál szíves kitakarítani Fräulein Abigail szobáját? Abigail, nem probléma, igaz?
Greta várakozóan pillant Abigailre, majd, amennyiben nem ütközik az ötlet ellenállásba, pukedlizik egyet és neki is indul megkönnyebbülten újonnan kapott feladatának, akár egy szabad veréb, tipegve el a másik vendégszoba irányába, belefeledkezve a kellemes rutin biztonságába.
Crispin jellemzését kissé talán túl sarkosnak érzi Mina, viszont tagadhatatlanul tartalmaz valóságelemeket is.
- You are being too hard on him, don't you think? - kérdi a sötételf halvány mosollyal - bár Crispin nem tartotta meg, hogy öleléssel fogadja a lányt; nem, mintha utóbbi olyan könnyűvé tette volna ezt -, megengedve magának a luxust, hogy népe nyelvén szólaljon meg kivételesen.
- Igazából teljes mértékben a véletlennek köszönhető. Hellenburgban egy fürdőházban tartózkodtunk, és egy medencébe kerültünk. - A pirossága nem múlik el, sőt. Ám ennyivel még nem ment túl az illem határain. Nem, egészen biztosan nem. - Tulajdonképpen elég hosszú ideig elfilozofáltunk, erről megkérdezheti Crispint is.
Nos, megkérdezheti, az más kérdés, hogy miféle választ fog kapni.
Az a benyomása viszont, hogy Abigail durva szavai mögött voltaképp tagadott szimpátia rejlik. Nem volna ritka. És nem volna logikátlan sem.
- Ha viszont mindenki elkészült - itt egy bizonytalan pillantást vet a tündelány hajkoronájára, ám gyorsan el is kapja tekintetét onnan -, akkor meginvitálnám a csapatot egy reggelire. Azazhogy... jobban belegondolva, még egy kis idő, amíg az elkészül. - Bár szinte minden nap pontban ugyanakkor kezdik el készíteni az ételt, némileg megzavarta a rutint a tény, hogy a nap mint olyan nem kezdődött és nem végződött látványosan. - Addig is, mi lenne, ha tennénk egy sétát a kertben? Most végre lehet is látni majd a rózsákat. - mosolyodik el büszkén. Imádja a rózsáit, ahhoz a gyakorlati apróságokkal teli listához tartoznak, mely a maga gyönyörű realiásával mindig elérhető, amikor a világ többi része túl sötétté válik. Az ő műve. Érthető voltaképp, hogy a termesztett növényekhez való ragaszkodás miért olyan népszerű a nép körében, és nem csak azért, mert enni muszáj.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Most, hogy végre nyugodtan átöltözhetek - ha jól hallottam, Mina megszabadult attól a szolgálólánytól - ki is használtam az alkalmat. A ruhának olyan szaga volt, amely nekem nem nagyon tetszett. Vagy csak az orrom vált túlságosan érzékennyé, vagy valaki túl közel tartotta ezeket a holmikat valami parfümös dologhoz...amit csak a nők tudnak megérteni. Külön ilyen szagosító izé a hónaljnak meg a nyaknak meg a mellek közöttre, meg a mittudoménmég hova és egész nap úgy szaglanak, hogy egy jó véreb mérföldekről megérezné őket. Soha se fogom megérteni, de nem is fogok ebbe a témában jobban belemélyedni, mert biztos, hogy Mina órákat lenne képes elfecsegni az ilyen dolgokról, és bár akármennyire nagy dumás is vagyok, nem szeretek a szómenés rosszabbik végén állni. Így aztán gyorsan rendbe is rakom magamat és ruganyos léptekkel vonulok ki az ajtón.
- Sétálás? Jöhet! Egy kis meleg úgy sem ártana és még mindig irónikus módon jó lenne kiélvezni a napsütés melegségét. Belegondolva, hogy túléltük ezt az egészet....még mindig nehéz elhinnem. De legalább a rémségeknek vége. Ugye? Mármint...csak eltűnnek azok a dögök a nap felkeltével. Ha nem, akkor cudar időknek nézünk elébe...
- Te aztán tudod, hogy hogyan dobd fel mindenki kedvét kora reggel...
- Mindig állok a szolgálatodra, Abby. Na de, akkor, hol az a virágoskert? Remélem hogy van egy kis mandragórád és bürököd. Főznék magamnak egy kis teát.
- Te most csak szopatsz...
- Háh, ezt tőlem tanultad, le sem tagadhatod! - mosolyodtem el győztesen és hátba veregettem a fejét masszírozó lányt, aki majdnem hogy hasra esett a folyosón a hirtelen reakciótól. - Nos, mire várunk még? Sétára fel!
- Do you really think that I'm too hard on him? - eresztett meg egy gyilkos pillantást Abigail Damien felé. - I swear to the Moon if he won't shut up I'm gonna kill him. Slowly....painfully...and feed him to the next goat I find. - sóhajt fel Abigail, követve a holdcsókolta (és verte) sötét elfet.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Mina is megvonja a szemöldökét Crispin optimizmusára, de valahogy bármely árnyékot is próbálnak az lőholtak vetíteni erre a napra Abigail mindig elűzi. Jó kérdés, hogy miért haragszanak most ennyire egymásra, a tündelány kifejezetten üdítő társaságnak tűnik vész esetén.
- Remélem, hogy eltűntek. Ha nem, akkor félő, hogy előidézek egy kis erdőtüzet, mert kísértést fogok érezni, hogy megkóstoltassam velük az éjlángot. - Visszafogja a késztetést hogy megnyalja a szája szélét. Még nem használta élesben soha, pedig sokszor eszébe jut, mennyire egyszerű volna egy horda tulajdonképpen bármit hatásképteleníteni egy adag folyékony éjlánggal. Mintha megidézne egy rakás fekete lávát. Ám ez olyasfajta hatalom, amivel vigyázni kell.
- Reméljük, arra nem lesz szükség.
A gyógynövények említésére azonban felcsillannak Mina szemei.
- Bürök talán van. Mandragórákat még nem szereztem be, de citromfűvel és többféle mentával szolgálhatok. Viszont nem gondolhattad komolyan, hogy neked magadnak kell megcsinálnod a teát. - mosolyodik el, bár el tudja képzelni, hogy a sötételf annyira igényes - avagy kényes -, hogy nem engedi mással elkészítteti a teáit.
Vagy csak viccelt, és esze ágában nincs teát inni. Ez is egy lehetőség, így utólag belegondolva.
- Az a bizonyos virágoskert egyébként alapvetően rózsákból áll.
- De a gyógynövénykertet is megnézhetjük.
- Aki csak ránk néz, nem gondolná, hogy épp most vészeltünk át egy három napos katasztrófát... - jegyzi meg Damien először Abigailra, majd Crispinre nézve, örömmel nyugtázva, hogy a világ köszöni szépen, de ugyanúgy megy tovább, mint eddig. Mina legalábbis.
Megindulnak hát kifelé, legelöl a vámpír, lelkesen és izgatottan, hogy láthatja a napfényt és nemsokára érezheti is.
Ironikus, nemde?
- Well, we do not have goats, only two horses, but if you go to one ot eh nearby villages...
Damien reméli, hogy Crispin nem figyel, és nem hallja, miként tervezgetik a kecskéknek való odaadását.
A színek élettelien ragyognak odakint a virágok pedig félénken elkezdték nyitogatni magukat, ahogy a hosszú sötétség után ismét napsugarakat láthatnak. A megzavarodott rovarok és madarak is felébredtek. A rózsakertben megszámlálhatatlan féle színű rózsa sorakozik véletlenszerű sorrendben, látszik, ahogy sorban lettek ültetve az egyre inkább különleges színűek. Eleinte valóban "rózsaszín" és piros szirmű virágokkal találkozhatni, majd következnek sárgák, fehérek, ezek átmenetei, valamint egészen sötét színűek is. Az illatuk nagyjából egyforma, az egybeolvadó, langyosodó kavalkádban amúgy se lehetne megkülönböztetni őket. A gyógynövények egy kerítéssel elválasztott részben várakoznak leszedésre és feldolgozásra. Bár előfordulhat hogy ők annyira nem várják ezt; mégis, száruk és leveleik hiányában a gyökerekből még mindig újranőnek. Fűszeres, keveredő illat szállong irányukból.
Mina először azt tervezi, hogy kommentál is valamit a látványhoz-illatélményhez, ám voltaképpen az beszél magáért, így inkább csendben élvezi a belőlük szivárgó hatásokat. Hisz úgyis látszik, aminek látszania kell.
Tekintete a falvak felé téved. Valóban úgy tűnik, csend van. Nehéz elhinni az elmúlt napok után, hogy most épp nincs szükség sehova rohanni. Végre. Egy kis béke.
- Aztán hamarosan kiderül, hogyan változott meg a világ.
Csak utólag jön rá, hogy hangosan is kimondta.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
- Mina, csak cinikus vicc volt. A bürök halálosan mérgező növény és ezen a ponton elgondolkozok rajta, hogy Te vajon miért is tartasz ilyet a virágoskertecskédben... - szóltam hátra a lánynak, aki nagy vidáman ecsetelte, hogy a bürök mellett van még citromfüve is mentája is, amelyek egészen biztos, hogy nem veszik el annak a gaznak a mérgező erejét. A mandragóra talán, de inkább nem kísérleteztem volna vele.
- Miért ne magamnak csinálnám a teámat? Van két kezem, amivel megcsinálhatnám. Szolgákkal elintéztetni a legegyszerűbb dolgokat is olyan fajta kényelem és luxus, amelyet egy magamfajta nem engedhet meg magának és nem is engedne. Minél jobban támaszkodsz valakire, akár még ilyen triviális dolgokban is, annál gyengébb leszel - pislogtam értetlenül a lányra.
Most komolyan, ők mással csináltatnak meg mindent? Van egy külön öltöztető nője, hát ennyire elnemesedett? Megértem, hogy azok a tiritarka ruhás ribancok a kacsalábon forgó kastélyaikban miért teszik - mert semmi máshoz sem értenek, csak ahhoz, hogy valakinek a csapkodó nyelve jó fényesre pucolja azt, ahova még a napfény is csak ritkán ér el...de Mina-t nem ilyennek ismertem meg. De úgy látszik, hogy nem vagyok túl jó ember-, és vámpírismerő és a lány is kezd elkényelmesedni és úripicsásan viselkedni. Elszomorító fejleménye volt a dolgoknak, de inkább a nyelvemre haraptam, mielőtt még ki is mondom hangosan a dolgokat aztán páros lábbal hajítanak ki minket innen. Abigail azonban tudta, hogy nagyjából mire gondolhatok, legalábbis a tekintete ezt árulta el és csak idegesen ráncolta a szemöldökét, amire csak egy beletörődő sóhajjal válaszoltam és inkább folytattuk a sétát Mina kertje felé.
Meg kell vallani, hogy valami szinten impozáns volt a kert maga. Látszott, hogy a vámpír és a sötét elf - na meg a rabszolgáik - mennyi melót öltek bele és még több büszkeséget. Katonás sorrendben, ahogy annak lennie kell, a színek élesen elhatárolódva egymástól. Mina szereti a dolgokat rendben tartani, már-már rögeszmésen ragaszkodik hozzá, hisz ez legalább egy olyan dolog, amit irányítani tud a világban, s valamilyen szinten gondolom hogy biztonságérzetet ad neki. Az irányítás illúziója, ha már olyan sok mindenre nincs kihatása ebben a világban. Damien csak szótlanul állva nézegeti és szagolgatja a virágokat, én meg igyekszem nem eltüsszenteni magamat tőlük. Jó, oké, jó szaguk van és édeskések meg miegyéb, de soha se rajongtam túlságosan az ilyen illatokért. Inkább szagolgattam volna az előbb emlegetett bürököt és trollhájat, mint ezeket, de azért értékeltem a gesztust és azt, hogy ismét a lágy szellő cirógatja az arcomat, és nagy bőszen igazgattam a napszemüvegemet. Abigail csak felszisszent a hirtelen napfényre. Amikor elhagytuk Hellenburg-ot, volt nála egy kámzsa, amivel az arcát takargathatta, hogy ne érje annyira a napfény, de most semmi ilyesmi nem állt rendelkezésére. Mina-n ott volt az amalgámizé, Damien...Ő meg úgy járkált a napfényben, mintha semmi hatása nem lenne rá. Levettem hát a szemüveget és esetlen módon nyomtam Abigail kezébe.
- Neked nagyobb szükséged van rá. Az a három nap alaposan megfinga....megviselt téged.
- Oh, hogy most milyen törődő valaki... - felszisszentem az éles szavakra, amire Abby csak egy halk bocsánatkéréssel válaszolt és szó nélkül felvette a szemüveget. Ezen a ponton, védelem nélkül inkább az árnyékba húzódtam és onnan vizslattam egy ideig ideges tekintettel a Napot. Oké, szép volt, jó volt, most meg takarodhatna ismét a fenébe.
- A világ megváltozott, ebben egészen biztos vagyok. Az emberek és más fajok még sokáig nem fogják elfelejteni azt, ami történt. Alapjában rázta meg a világnézetüket és a biztonságérzetüket. Elképzelem, ahogy az ostoba kerekfülűek bősz rohammal ostromolják meg a legközelebbi templomot és rikácsoló hangjukon követelik a papoktól a magyarázatot mindenre és hogy miképp is engedhette meg az Idegen Isten ezt....javaslom, hogy a nap valamelyik szakában látogasd meg a falvaidat, nehogy a drága néped fellázadjon, amiért az úrnőjük magasról tesz rájuk. Legalábbis én erre számítanék, figyelembe véve előzetes tapasztalataimat az emberekkel kapcsolatban.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Minden, ami mérgező, bizonyos felhasználási móddal hasznossá is fordítható. Egyébként csak úgy tartom, mint ahogy a füvet. Idesodorja a szél. S ne aggódj, kellően messze a virágoktól ahhoz, hogy ne essen bajuk.
Majd mintha elvágták volna a levegőt. Érzi, ahogy a még mindig kellemes meleg ellenére valami nem fizikai, sokkal inkább lelki hidegség kezdi körülölelni.
- Természetesen megcsinálhatod. Viszont, mivel itt vagytok, esetleg élvezhetnétek annak a kényelmét, ha a grófnő megteszi. De persze senki sem fog kötelezni erre.
Vesz egy mély levegőt Damien, Mina pedig érzi, ahogy elvörösödik. Most őt itt... elítélik, mert hajlandó lenne kiszolgálni valakit teával? No szép. Egyszer végre úgy adja a sors, hogy megengedhet magának dolgokat, és már emiatt is problémákba ütközik.
Aztán elgondolkozik a szavakon. "Egy magamfajta." Vajon a hivatására gondol? Előjött volna belőle a bűntudat, amiért úgy bánnak vele, mintha sosem követett volna el semmi bűnt az életben? A háborút persze kizárhatjuk ebből az esetből, ott így vagy úgy mindenki kényszerül ilyesmire. Ám hogy azonkívül mivel keresi kenyerét, az már más kérdés. Talán ez lehet az oka. Mina hajlamos megfeledkezni erről az apró információról, s pusztán az alapján ítélni meg őt, amit látott: bajtársként és már-már barátként. Így hitte legalábbis.
Odakint a kertben Crispin szavai még sokkal nyersebbnek hatnak. Mina kezdi azt hinni, hogy képzeleg, vagy eddig képzelgett, de legalábbis valami nincs rendjén.
- Magasról... tesz... rájuk? - emeli meg a szemöldökét. - Vajon mégis mit tettünk, amikor rátok találtunk? Ültünk pusztán a babérjainkon? Mit gondolsz, mivel telt az a rengeteg éjsötét óra, amikor azt sem tudtuk, felkel-e a nap valaha még? Kimentünk a nép közé és segítettünk nekik, életeket mentettünk a felébredt holtaktól és barikádokat emeltünk, a parasztokkal karöltve, hogy még többen ne tudjanak besétálni hozzájuk és felfalni a jószágaikat meg a gyerekeiket... Egyenként beszéltem egyedül maradt anyákkal, apákkal vagy gyermekekkel, akik elvesztették a családtagjaikat. Valóban magasról tennék rájuk? Olyannak tűnök, aki nem hajlandó bepiszkolni a kezét semmirét?
Hogy fizikailag remeg-e, azt nem tudja, de belül egészen biztosan. Fogalma sincs, miért érdemli ezt, visszagondolva azkra a kínkeserves órákra, melyek némelyikében valóban méltatlannak érezte éppen végzett feladatát hozzá. Mégsem hagyta abba, mert kötelessége volt és azokban a percekben még örült is ennek, érezte, hogy amit tesz, azzal segít. Hogyan lehet ezt nem látni?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
- Ez esetben szíves elnézését kérem, Wilhelmina von Nachtraben grófnő - hajolok meg Mina felé, ahogy Damien kifakad, hogy Mina is le tud főzni egy teát és nem veszi csicskáztatásnak. Én konkrétan azt hittem, hogy a szolgákkal intézteti el. - Azt hittem, hogy valamelyik szolgát kérnéd meg rá...vagy szolgálót, vagy mi a helyes terminus rájuk. Alapvetően szeretek mindent magamnak csinálni. Rossz beidegződések és szokások. Egy méregkeverő mindig is félni fog, hogy megmérgezik, s a reakcióim ennek arányában néhéa túlontúl...hogy is fogalmazzak...nyersek és hirtelenek lehetnek.
~ Oh, csak vedd be a magyarázatot. Csak vedd be. Nézz az ártatlan kis arcomra, a megbánó kis pofikámra, a szégyentől csillogó szemeimre. Csak hidd el, amit mondtam...~
Imádkoztam magamban. Igazából lópikula köze nem volt ahhoz, hogy alkimista voltam vagy méregkeverő, mert akkor még az elém tolt ételt se fogyasztottam volna el. Csupán alapból bajom volt a szolgaság intézményével, még ha az itteniek gondolom fizetséget is kapnak, vagy legalább védelmet vagy mit tudom én hogy mit. Bár a védelemben erősen kételkednék, hisz a falusiakon kivül itt én még mást nem láttam. Egyetlen őrt sem, egyetlen épkézláb fegyverest sem, és Mina-ék se tartózkodnak mindig itthon, és ha bármi is történik az öt falu valamelyikében, már csak későn kapnának róla információt...és csak ketten vannak. Így hát nem tudom, hogy az itteniek milyen védelmet is kapnak alapjában véve. Kivéve azt, amely MIna hirnevéből fakad és abból, hogy kevesen mernek egy grófnővel szórakozni...amíg meg nem tudják ugyebár, hogy a falui védtelenebbek, mint egy frissen kikelt sárkánygyík fióka. S ahogy a nap haladt tovább, kiderült, hogy Mina sokkal könnyebben felkapja a vizet, mint gondoltam volna. Főleg, ha személye és tettei kerülnek témába és azok sértegetése. Merev tekintettel és tartással vártam, hogy kitombolja magát, csupán szemöldököm emelkedett fel a mondandója alatt. Láttam, hogy Abigail megszólalt volna, hogy szapuljon engem, azonban egyetlen mozdulattal csendre intettem.
- Mina...az emberek önzőek. Most estek át egy több napos tortúrán, ahogy mondtad, estek el családtagjaik, barátaik, szeretteik....ismeretlenek, vagy ellenségeik, akikről más esetben magasról tettek volna. A gyász és a fájdalom olyan erős afrodiziákum, olyan addiktív drog, amelyből most mélyet szipákoltak és eltorzítja a gondolkodásukat - fogtam bele színtelen hangon, miközben letéptem egy fűszálat és most az ujjaim között pödörgettem. - Túlélték - már aki túlélte - ezeket a borzalmakat, itt az új nap és nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. Nem tudják, hogy visszatér-e még a sötétség, hogy a Nap csak kínzás gyanánt jött vissza, hogy élcelődjön rajtuk. Tudom, hogy Te megtettél értük mindent, amit megtehettél. Ismerlek téged és Damien-t is. Még akkor is az "Árulót" védtétek Johannesburg-ig, amikor mindenki más....oké, én egyedül nagyjából...végezni akartunk vele. Mert jó lélek vagy. Az embereid tudják ezt, de a gyász most erős bennük. Minél előbb ki kell lovagolnod hozzájuk, megmutatni most, hogy a Nap felkelt, hogy még mindig ott vagy...hogy a kastély nem esett el, hogy az úrnőjüket nem mészárolták le a szörnyek...megmutatni nekik magadat, mint az autoritást és mint a védelem jelképét, hogy megnyugodjanak. Mert ha sokáig nyugtalankodnak, majd olyan beszédeket kezdenek el mormolni egymás között, amit én tettem az előbb...és ha ezen kiakadtál, milyen lesz, amikor tucatnyi torokból jön? Lehet, hogy a módszereim és a szavaim nyersek...de én így segítek. És most nyugodtan nyugodjál meg, attól majd lenyugszol és a többi vidám agymenés, amit az emberek szoktak hajtogatni. Most már igazán megszomjaztam egy teára. Ti nem? - kacsintottam az egybegyültekre és egy vidám...és igen csak alpári kocsmai nóta dallamát dúdolgatva néztem rájuk angyali mosollyal az arcomon.
- Néha igen csak kíváncsi lennék arra, hogy mi a franc folyik le ilyen esetekben a fejedben....
~ Nos arra én is...harminc éve itt lógok a fejedben, de Hold Anya adjon nekem erőt....még mindig meg tudok lepődni azon, hogy mekkora egy tuskó pöcs vagy...~
~Elfelejted Kiril...ez az én szexepilem.~
~Anyám borogass...be engem vagy harminc lapátnyi földdel, kérlek.~


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Szükségtelen a sok formalitás. Igazából... megcsináltathatom velük is. Megcsinálhatom magam is.
A méregkeverő szón hirtene lefagy. Hogy jelenthet ki valaki ilyesmit csak így, ilyen könnyedén? Bár nem is tudja, miért lepődik meg. Azok után, hogy valaki pénzért embereket - vagy más fajúakat - gyilkol, ez már szinte természetes - kellene, hogy legyen. De nem az.
- Ne aggódj, mi aztán biztosan nem fogunk megmérgezni - Damien hangjából egyértelmű, mennyire komikusnak tartja ennek akár az esélyét is. Bár nem egy öröm, hogy életek elvétele a foglalkozása, attól még bajtárs marad, az ilyeneket pedig nem bántjuk... Pláne nem ilyen napok után.
Talán az elmúlt napok valóban nagy terhet róttak a lelkekre, mert az övé is irritáltabb most, mint szokott lenni. Ismét előjön az a gondolat, hogy ő ezt nem kérte, nem is vágyott rá. Eme életforma a amga kellemességével, fényűzésével, ízeivel és színeivel egyre inkább a visszájára fordul és attól tart, hogy egyre többen fogják azt az oldalát látni, hogy őnekik van, a népnek pedig nincs. Életében nem először fordul meg a fejében a gondolat, hogy hagyni kellene az egészet. De hogyan? Kire "bízzon rá" csak úgy ennyi települést? Gyakorlatilag a halálba is küldhetné őket. Ami majdhogynem egyenlő azzal, mintha maradna, csakhogy utóbbi esetben talán keresztbetehet pár szalmaszálat a boldogulásuk érdekében.
Komoran és feszülten hallgatja a monológot, amely méltó válasza az övének, vagy még talán azt is túlszárnyalja. Ezen nem is lehet meglepődni, a férfinak szokása az ilyesmi, kevésbé komoly témákkal kapcsolatban is. Most azonban körülbelül minden mondat után félbe tudná szakítani. Csakhogy ez esélytelen. Crispin Shadowbane gondolatfolyamát ember avagy vámpír legyen a talpán, aki megszakítja.
Egy ponton azonban mégis muszáj közbeszólnia. Amior is a Joanesburgi "árulót" emlegeti.
- Hé, ott végül is nekem volt igazam! Anna nemhogy nem áruló volt, hanem még segített is a csapatnak utána.
Kihúzza magát és kissé felfelé kunkorodik büszkén a szája széle, indikálván, hogy nem kíván felrobbanni már annyira.
Azonban annyi világossá válik, hogy mégsem akarta megbántani. Legalábbis nem úgy, ahogy azt elsőre feltételezte.
Természetesen nem kap lehetőséget, hogy reagáljon is érdemben az elhangzottakra, a férfi ugyanis rögtön visszatérne a teázáshoz. Vagyis elütné egy teljesen hétköznapi, gyakorlati tevékenységgel a kérdéseket, melyekről úgy érzi, eleget szólott és ezzel el is van intézve. Mina sóhajt egyet.
- Szó sincs róla, hogy ne lennék vidám. Az leszek. De tényleg - ott voltam közöttük. Előző nap, az az előtti nap és két nappal ezelőtt is, feltéve, hogy jól számolom a napokat.
- Ott voltunk, igen. Ám Crispin talán arra gondol, hogy most, hogy a tragédiáknak vége, ismét meglátogathatnánk őket, ha nem is a technikai dolgok miatt, hanem... tudod. Lelki támogatás.
Végül is most, hogy a sötétség eltűnt és látszólag minden a régi kerékvágásban szalad tova, az emberek újratervezik az egész életüket. Még mindig kell nekik valaki, aki vigyázzon rájuk. Jobban, mint előtte.
- Rendben. Nem halok bele, hogyha ezredjére is megjelenek ott. Csupán nem akarom, hogy bárki is azt lássa... nem teszek meg értük mindent, amit tudok. Egyébként nem ugyanaz, ha száz meg száz torok üvölti, és ha egy. Feltéve, hogy annak az egy toroknak a gazdáját jobban ismerem, mint azét a rengetegét. Olyankor többet számít az egy. - villant egy jelentőségteljes pillantást a holdcsókolt felé, ahogy visszaindul a kéklő tetejű falak felé. Nem tudja, hogy ez végső soron érzelmi zsarolásnak számít-e, ám nem hajlandó bűntudatot érezni miatta, hiszen igazat mondott és őszintén beszélt. Ha valaki, aki nem ismeri, szidalmazza vagy kritizálja - akár úgy is, hogy voltaképp Mina segített neki -, nem fáj úgy, mintha egy barát teszi. Hívhatja vajon ennek?...
Útközben éppen egy citromfűvel teli négyzetméter mellett sétálnak el, ez eltereli a figyelmét az előbbi témákról és át is lépi az apró, lábszárközépig érő fakerítést.
- Szedek egy kicsit, hogy később majd ezekből is csinálhassunk teát.
- Gyorsan váltottál háziasszonyba.
- Esetleg kastélyiba. És hogyne. Megtanultam gyorsan váltani... - lép vissza az útra, immár egy maroknyi cakkos szélű, csalánra némiképp hasonlító, de sokkal illatosabb zöld levélkével a kezében.
Crispin pedig dudorászik. És a nap is süt. Egyszeriben mintha minden teljesen rendjén lenne. Derekát beadva elmosolyodik ő is.
Odabent pedig elvezeti a csapatot ugyanoda, ahol előző éjszaka - egészen hihetetlen - fogyasztották el vacsorájukat. Néhány lányka most is tevékenykedik itt, edényeket tisztogatva és pakolászva.
- Lányok, kérlek, pár percig vegyétek úgy, hogy pihenőt kaptok. Herr Crispin önmaga óhajtja elkészíteni a teáját. - ereszt meg egy halvány mosolyt az említett személy irányába, majd követi még tekintetével a pukedliző, majd távozó kontyos és felfogott hajú, szoknyás alakokat.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
A kint lezajlott beszélgetés többi részletére már nem kívántam reagálni semmilyen módon sem, így csak besorjáztunk szépen lassan az uradalom étkezőcsarnokába, bár Mina menet közben tépkedett némi citromfüvet tea alapanyagnak s amint beértünk, rögtön el is küldte a szolgálókat, így a teafőzés ténylegesen rám maradt. Csak egy halvány biccentéssel köszöntem meg Mina-nak, miközben elkértem tőle a citromfüvet és eltűntem a konyhába, hogy keressek valami edényt, amibe feltehetek vizet főni, s mivel az itteniek már amúgy is tették-vették a dolgukat, a tűzhely alatt már ropogott a láng, így mertem az edénybe némi vizet és vártam, hogy felforrjon, addig kiléptem a többiek közé.
- Kár, hogy béke időben nem látogattam meg a kastélyodat, Mina. Egészen pofás kis vityilló azért, meg kell hagyni. Már csak egy holdszentély kéne Damien-nek, egy kocsma nekem, meg valami akadálypálya Abby-nak és be is költözhetnénk ide véglegesen...- emeltem Mina-ra a tekintetemet komolyan, mintha tényleg így gondolnám a dolgot, noha nem költöznék hozzá, elég volt nekem Hellenburg. Bár ez a hely jobb lett volna, de a városban több lehetőségem volt. Abigail csak a szemeit forgatta és ledobta magát az egyik székbe és az ujjaival malmozott. - Elképesztő, hogy milyen nagy szerencsém van nekem a nemességgel. A sötét elf hercegi pár a legjobb barátaim voltak, Gustav király becsmérlői után kutakodtam az Ő érdekében...és most egy elbűvölő grófné és egy daliás gróf lát vendégül. Valakinek bejött az élet, nem? - eresztek meg Mina felé egy cinkos mosolyt. - Amúgy, ha már kastély...gondolom a családod örülhet, hogy így terjeszkedik a Nachtraben klán, nem? Vagy....oh, Hold Anyára, hisz szinte semmit sem tudok a családodról, igazából még soha se láttalak más Nachtraben társaságában...
Na igen, ahogy jellemző rám, van pár alak, akikkel cimborálok, és közben annyit se tudok róluk hogy él-e még a családjuk vagy hogy mi a kedvenc kajájuk. De igazából soha se volt szükségem ilyen információkra...nem mintha most lenne, csupán felugrott bennem a gondolat. Azt hiszem, hogy bárki egyet érthetne: igen csak rosz barát vagyok.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Próbálja elnyomni magában a sanda gyanút, hogy a férfi csak azért sorolja a bókokat halomra, hogy kompenzálja az iménti vagy félreértést, vagy nem félreértést. Azonban a tekintete alapján igencsak őszintének tűnik, ez pedig jelentős pirulást eredményez a leányzónál.
- Nos, a holdszentélyre, attól tartok, nincs szükség. Gyerekkorom óta nem nagyon vagyok vallásgyakorló. Talán jobbat tett volna dolognak, ha életben marad a családom, ám most már nem számít - jegyzi meg Damien egyre halkulóbb hangon. Talán lenézik azért, amiért nem követi népe hagyományait, de sok lehetősége erre nem volt, amikor vándorként az utakat járta. Más eszményeket talált magának és azok szabályainak vonalán haladt, és ez jól is ment egy ideig. Aztán... kicsit jobban, mint arra számított, elég csak körbenézni ebben a kastélyban. Azonban hálás mosollyal nyugtázza a kedves szavakat. Ilyenre se számítana egy bérgyilkostól. Ám Crispin nem a hagyományos ezek közül, mint kiderült.
- Abbigail kisasszonynak viszont miféle akadálypálya kellene? - érdeklődik kíváncsian, ezzel is elterelődik a téma saját gyermekkori nyomoráról - persze, ha figyeltek, elraktározhatják az információt és rákérdezhetnek, nem fáj már annyira a téma, hogy ne tudna róla beszélni. Akadálypálya, ez úgy hangzik, mintha valamiféle kis állatról lenne szó, akinek mozgásigénye van. Na persze a tündéknek általában sok a mozgásigényük.
- A kocsmáról jut eszembe. Jól emlékszem, hogy az volt az első szavad, hogy... valami borral kapcsolatos. Egyébként örülök, hogy ezzel szemben most a teánál tartunk. - jegyzi meg Mina huncutul és talán a kelleténél szélesebb mosollyal az arcán. Nem látogatja meg azt a pincét, amíg nem végzetesen muszáj.
- Gustav király becsmérlői...? No, ezt a történetet nem hallottuk még. - villannak a szemei pletykaéhesen. Bár a történet már valószínűleg régi, így nem pletykának számít, inkább anekdotának. Azt is meg kell hagyni, hogy igencsak sok történet lehet, amit még nem hallottak. A Crispinnel való találkozásaik nagy részében... próbáltak túlélni, harcoltak, illetve fürdőkben filozofáltak, ám az életéből mindössze annyit tudtak meg, hogy ismerte a hercegi párt.
A családja említésére kicsit megdobban a szíve és meglepetten áll meg a teremben való laza mozgolódásában.
- Noss... nemigen tartom velük a kapcsolatot. Így ez nem igazán a Nachtraben-klán terjeszkedése. - Picit elgondolkozva néz maga elé, fejét lehajtva. Nem is keresték. Biztosan hallottak a kastélyról, Eichenschildről... Talán vissza kellene mennie hozzájuk? De ott úgysem maradna. - Sok éve nem élek már ott.
Hangjából kihallatszik a szégyen, félelem és iszony és az elvesztegetett családi élet miatti fájdalom. Oly sokszor rejti magába ezt a kérdést és amikor előjön, mindig furcsamód sajog. Hiszen édesanyját még mindig cserbenhagyta, ha úgy nézzük. Neki is vele kellett volna jönnie... De hiszen nem hagyhatja el mindenki a kastélyt.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Csak hallgattam a menet közben kialakuló beszélgetést és elraktároztam magamnak némi információt, hogy ha netán később kifogynék a témákból. Damien élete: meghalt a családja. Gondolom a szülei és talán testvérei is, hisz a népünk körében elég gyakori az ikerterhesség, így gondolom, hogy legalább egy tesója akadhatott. Ilyen tekintetben többé-kevésbé megegyeztünk és később némi szimpátiát csalhatok ki belőle, ha elhintek egy-két információt a gyerekkoromból - már ha a későbbiekben szükségem lenne némi plusz együttérzést kicsikarni belőle, ki tudja, hogy milyen célokra. A vallását nem követte - amit nem is csodálok, ha már fiatal kora óta vándorló életmódot él. Én se nagyon követtem úgy Hold Anya igazából. Persze, vallásos voltam valamilyen szinten, de soha se vittem olyan magasságokba, hogy holdpap lettem volna, mint mondjuk az anyám. Csak jól esett Hold Anyát meg Apát emlegetni, felnézni a Holdra és az Ő arcukat látni. Később mindezt kissé kibővítettem, de egy biztos volt: az Idegen Isten vallása felé soha se fordultam volna. Mina nem tartotta a kapcsolatot a családjával. Renegát volt. Kiváncsi lettem volna, hogy miért vált ki a fősodorból, hogy miért hagyta ott a Nachtraben-tornyot, hogy aztán nap mint nap az életét kockáztassa. De ez egy téma volt egy másik időpontra, amikor már tényleg semmiről se volt mit társalogni. Ezen információkat egyelőre csak magamban tartottam és igyekeztem a beszélgetést inkább más témakörök felé terelni, mielőtt még mindenkit elkap a nagy őszinteség roham és egy vidám teázgatás közbeni traumatikus gyerekkor kielemzés alakul ki. Ahhoz annyi kedvem lett volna, mint részeg kecskén elindulni egy lovasrohamra.
- Akadálypálya. Tudja, amin akadályokon kell keresztül haladni, hogy javítsuk a technikánkat. Van egy bitang tünde csatapengém, amit még el-elforgatok, de mesteri szintre soha se emeltem. Egy-két bábú, rajta Crispin fejével biztos, hogy megtenné a maga hatását.
- Olyan jó, hogy még edzés közben is rám gondolnál! - villantottam Abby felé egy széles vigyort, amitől csak a szemeit forgatta és morcosan bámult rám.
- Ne legyél annyira eltelve magadtól...tudod, nem vagy minden nő kedvence.
- Ez az én átkozott nagy szerencsém...- morogtam magam elé, majd még időben kaptam el egy felém száguldozó kupát, amely biztos hogy fejen talált volna. Csak vad pillantást dobtam Abigail felé, aki fütyörészve ült a székében és minden fele nézett, csak felém nem.
- Még jó, hogy nincs itt kocsma. Gondoljátok el, hogy ha belemelegedik, akkor mi minden szállna szerte-szét. Egyszer láttam őt csúnyán lerészegedni...a falakon azóta is meg vannak a zúzódások - sóhajtottam fel, ahogy letettem a kupát az asztalra. Abby arcán megjelent egy kis vigyor, majd gyorsan eltüntette, mielőtt még észre vette volna rajtam kívül más.- Amúgy meg ne hidd, hogy elfelejtettem a borozást, Mina. A teázós megjegyzésem igazából csak egy viccnek lett szánva...aztán annyira bele lett lendülve a témába, hogy nem volt merszem ezt beismerni - vallottam be neki az igazat, aztán inkább bepucoltam a konyhába, amikor Gustav-ról kérdezősködött, utána meg a családjával kapcsolatos problémáit hánytorgatta fel. Amint beértem, a víz már gőzölgött, így valami ruhát használva fogóként öntöttem azt rá a fűszerekre és citromfűre és osztottam el négy pohárkába.
- Itt van mindenki jól megérdemelt teája! Némi ízelítőként lett bele csöpögtetve Éjcsepp, de csak hogy kihozza az igazi aromát. Nyugi, elvileg van ellenszer nálam... - motyogtam magam elé, miközben kiraktam a poharakat az asztalra. Soha se szerettem a teámat túl édesen, így az én részemről a méz kimaradt belőle.
- Amúgy Mina, tudod hogy mi jutott eszembe a minap? Egy rémálom keretében? Johannesburg és az oda vezető út. Emlékszel a kis tanyára, ahol a kis csitri volt, akiről később kiderült, hogy jó lány? Persze, hogy emlékszel, alig pár perce lett emlegetve. De azon a tanyán tettem egy bérgyilkolászós megjegyzést, amire eléggé döbbent arccal reagáltál. Tán...valami gond adódna ezzel?
Néztem rá, miközben leültem a székre és a poharammal játszadoztam, s véletlen kiesett a kölcsönkapott ruhám ujjából egy üres fiola, amit igyekeztem gyorsan felkapni. Abigail, aki épp most kóstolta meg a teát, azon nyomban kiköpte, de úgy, hogy az a tarkómon szóródott szét.
- Na most meg mi van...? - pillantottam felé döbbenten.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- A fogalomértési képességeimmel nincs probléma, kisasszony. - mutat rá, azonban hamar kiderül, hogy a dolog lényege a vicc, és egy újabb szúrás Crispinnek. Udvariasan kuncog a dologra, ahogy Mina is, nagyrészt őszintén egyébként. Nem nagyon tűnik úgy, mintha tényleg haragudnának egymásra - legalábbis nem úgy, mint akik képtelenek megenyhülni. Azaz Abigail.
Ezek után ismét a szokásos szóváltásuk következik, mely bebizonyítja, hogy nem, valóban nem. Bár még el kell telnie egy kis időnek.
Aztán Mina szeme hirtelen kikerekedik, ahogy a tündelány már a berendezést is bevonja a harcba. Tulajdonosi öntudata hirtelen felvillan, bár eszébe jut, hogy talán nem a legjobb ötlet arra emlékeztetni őket, hogy hálával tartoznak. Ettől se egymást, se őt nem fogják jobban szeretni.
- Falakon? - bátorkodik rákérdezni a vámpír, bár úgy tűnik, ez megint valami olyan dolog, ami csak rájuk tartozik,és azért gondolják viccesnek társaságban emlegetni, hogy a társuk értse az utalást, de a többieket a világért se avatnák be.
Na, azért reméli, hogy mégis.
Mina kétkedően néz a férfira.
- Mármint... tényleg viccnek szánod, vagy a mostani megjegyzést szánod annak? Néha nem vagyok teljesen biztos benne. - nevet fel. Valóban annyira konfliktuskerülő lenne a sötételf, hogy nem áll ki az érdekeiért, ha félreértik? Ugyan már, nem így ismeri őt.
Damiennek kedve támad megkérdezni, hogy akkor mégis milyen férfi lenne Abigail kedvence - már ha feltételezhetően nem Crispin az -, de túlzottan átlátszó pofátlanságnak hatna.
Crispin közben önállósítja magát és valóban teát készít - eszerint annyi sok problémája még sincs a dologgal -, nem igazán kérdezve rá, hogy mit használhat, vagy mit nem - ami logikus, végül is már kapott engedélyt, hogy mozgósítson mindent, amit csak gondol. Valóban el tudja látni magát. Hiszen jó ideje egyedül élhet technikailag. Igazán megérdemelne egy családot. Egy igazit, rendeset, egy békés életet.
Szélesen mosolyog vissza a férfira, ahogy ő kiosztja a teákat, természetesen humorral fűszerezve.
- Elvileg?! Nem bánnám, ha ellenőriznéd még egyszer.
Kissé gondterhelten jut eszébe, amit a méregkeverésről mondott. Az a gond, hogy nem tudja eldönteni, mi a vicc és mi nem. Attól tart, ez nem az.
A folytatás nem kevéssé biztató ezen a téren. Csak néznek nagyra kerekedett szemekkel.
- Igen, Anna, hogyne emlékeznék rá...
Mi a fene történik? Most komolyan meg akar minket mérgezni? Azok után, hogy befogadtuk? Na ne...
- Na most valaki gyorsan magyarázza meg, hogy mégis mit jelentsen ez... - Damien hangja némileg sötétebb, mint azt egy humoros helyzet megkövetelné, főleg, mert elég erős a gyanú, hogy mégsem az.



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 28, 2019 8:05 pm-kor.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Egyelőre nem reagáltam a többi kérdésre és megjegyzésre. Az egész reggeli készülődés ehhez a ponthoz vezetett. Az elejtett megjegyzések és fiolák. Mindezt azért, hogy választ kapjak egy kérdésre, amely Joannesburg óta foglalkoztatott engem. Így amikor Damien komor arccal csattant fel, magyarázatot követelve, óvatosan és lassan a számhoz emeltem a teás csészét, ösztönösen intve csendre Abigail-t, aki már háborgott volna.
- Hogy most mi folyik itt? Jó kérdés. Jó választ is érdemel, ugye? A kérdés az: mennyire bíztok meg bennem? Vajon van-e Éjcsepp a teában, avagy nincs. Ez itt a nagy kérdés. Mertek inni a teából?
Néztem meredtem Damien-re, miközben egy kortyot megittam a teából.
- Természetesen ostoba lennék, ha magamat akarnám megmérgezni... - vontam meg a vállamat, miközben nagyot kortyoltam a meleg teából, de nem fintorodtam el. - A bizalom egy érdekes dolog, nem igaz? Hányszor harcoltunk egymás oldalán. Eichenschild-ben egy Mélységivel is szembe néztünk. Egy inkvizítorral és még pár rossz arcúval. Joannesburg-ról már ne is beszéljünk, vagy Maidsten-ről. Netán Heimswald-ról és a pókokról. A harc közben felépített, bizalomra épülő barátság vajon van annyira erős, hogy megbízzatok egy bérgyilkosban, aki másodállásban méregkeverő is? Megbíztok-e abban, hogy nem tett Éjcseppet egyik teáscsészébe sem, nem csak a sajátjába. Aki bizalmat szavaz nekem, az igyon kérem. Utána jönnek a válaszok...vagy haldoklás. Felesleges dúltramatizálás? Lehetséges. De így vidám az élet, nem? - és még egy korty tea a részemről.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Annyira a semmiből jött a dolog, megalapozatlanul, hogy más nem tud megjelenni Minában egyelőre, csak a kétkedés.
- De hát... Úgyis csak szórakozol velünk. Mindig ezt szoktad csinálni. Szép hosszan felvezeted, aztán pedig nevetsz egy nagyot. Damien... tudod, hogy csak szórakozik velünk. - néz rá összeráncolt szemöldökkel, ám zaklatottan, hiszen ő sem hisz száz százalékban a saját szavának. Damien pedig csak figyelmeztetőleg néz vissza rá. Ő már egyáltalán nem olyan biztos a dolgában.
- Meglátjuk - feleli komoran. Aztán Crispin beleiszik a teájába. De hát ez semmit nem jelenthet. Egy-egy méregcseppet bárhova el lehet cseppenteni. Bárhova. Az, hogy a sajátjában nincs, semmit nem jelent.
Mina hatalmasra nyílt szemekkel pislog Abigailre. Mi a fene folyik itt? Az egész el lett volna tervezve? Mégis mi a célja ezzel az egésszel Crispinnek, ha nem egy hatalmas hecc az egész, hogy majd betegre kacagja magát, miután ijedt őzikeszemekkel esküdözik a bizalmáról?
De... miért is tenné ezt? Ezek után inkább meginog a bizalma, minthogy megerősödik, ezt jóformán a józan logika diktálja.
- Abigail? Te tudsz valamit hozzászólni a dologhoz? - kérdi kicsikét már hisztérikusan. Nem érti, mi a csoda értelme van ennek az egésznek.
- Crispin, azt javaslom, gondold végig, mit teszel azokkal, akik egy élőholtfelvonulás közepette befogadnak és megetetnek, mert nem vicces mérgekkel szórakozni a jelenlétükben. Könnyen lehet, hogy többet soha nem fognak nemhogy szívességet tenni, de a közelükben sem akarnak tudni és momentán még az életedet sem tudhatod biztonságban. A mi területünkön vagy és akad egy népes személyzet, ha mi nem lennénk elegek, így a logika nem éppen emellett szól.
Minden szava kimért és határozott. Kész arra, hogy harcba bonyolódjon velük, bár nyilván nem ez lenne a legkedveltebb elfoglaltsága. Főleg Abigail miatt, bár ki tudja, mennyire involvált ebben az egészben. Lehet, hogy ő is pusztán egy cinkostárs. Lehet, hogy tényleg az egész csak egy vicc. Bármelyik esetben, nagyon rossz ötlet volt. S ezt a másik félnek, avagy feleknek is tudniuk kell.
Mina elhűlve pislog. Érti a logikát a fenyegetésben, azonban annak hidegsége és racionalitása oly mód bántja, amely fájdalomra nem volt most kész. Nem, azt hitte, vége már ezeknek. Biztonságban érezte magát. És megint ezzel rontotta el, hát persze... csak csacsogott az idióta növényeiről és azt hitte, hogy végre lelt egy barátra ebben a nyavalyás feketeségben.
Miért szorítja mindig háttérbe az egyértelmű információkat és tesz úgy, mintha nem léteznének? Mint mondjuk azokat, hogyha valaki bérgyilkos, vagy éppen északi és hazudozó...
Ahogy belesüpped a csalódottságba, rájön, hogy talán válaszolhatna is.
- Fogalmam sincs, ezt miért csinálod, de tudd meg, hogy felesleges. Ha meg akarnál ölni minket, máshogyan is megtehednéd. Ez... ez nevetséges. És személyes sértésnek veszem. Legalább választhattál volna egy időpontot, amikor nem jókedvemben vagyok - És már remegnek a kezei is. Megint. A nyugalom, az sosem volt az erőssége. - Mégis mit akarsz ezzel? Máshogyan nem tudjuk elhitetni, hogy bízunk benned? Az nem elég, hogy itt alhattál az éjjel és még csak nem is állítottunk az ajtód - és egy idegen - ajtaja elé fegyveres őröket? Ez nem elég? Mégis ki más volna olyan bolond, hogy ilyet tesz? Vagy csak ezt akarod megmutatni, hogy túl... naiv vagyok ehhez a világhoz? Ez is egy "jó" tanács?! - A végére már felemeli a hangját.
Tessék, lásd, Crispin Cyne akárki Shadowbane. Ha nem számítanál, nem akadnék ennyire ki. De már lehet, hogy meg fogom bánni.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Abigail nem szólt a dolgokhoz, csak megszeppenve ült az asztalnál, nem tudva, hogy most mi a franc is folyik itt. Crispin meggondolatlan tud lenni gyakran - ezt tudta eddig is - de általában valami hideg számítás állt az ilyen extrém viselkedései hátterében. Vagy csak simán elszállt az agya, amelyre számítani lehetett és bármelyik percben bekövetkezhetett és úgy tűnt, hogy most jött el a pillanat. Daminen fenyegetésére elhűlt benne a vér, bár számítani lehetett rá és minden oka meg volt erre, ahogy Mina reakciójára is. Nem tudta, hogy mit tenne, ha most a grófnő és gróf rátámadna Crispin-re. Akármennyire is tudta néha utálni, mindig kiállt érte...de ezek után Ő hogyan állhatna ki mellette, ha így viszonozza azt a kedvességet és törődést, amelyet ettől a kettőstől kapott? Mi a francot kéne most tennie? Keze idegesen dobolt az asztalon miközben távolabb húzódott a sötét tündétől.

Az én részemről mondhatnánk úgy, hogy egészen élvezetes volt a műsor. Oké, nem élveztem kínozni a barátaimat se fizikálisan se mentálisan vagy emocionálisan sem, de el kellett mennem extrémitásokba, hogy ha azt akartam, hogy igaz reakciókat kapjak és hogy megfigyeljem, hogyan reagálnak a fenyegetésekre.
- Válaszaitok meghallgattattak, reakcióitok megláttattak. Oh, drága barátim, kérdéseitek immáron megválaszoltattnak - bólintottam a sötét elf és a vámpír irányába, majd vetettem egy pillantást Abigail felé. Ő se tudta, hogy mi a francra megy ki ez az egész. De nem tértem rögtön a tárgyra.
- Oh, hidd el, hogy ezzel teljesen tisztában vagyok Damien. Láttam mindent, amit látnom kellett az ide vezető úton, kitaláltam azokat, amelyeket nem láttam. Többé-kevésbé úgy érzem, hogy tudom, mekkora erőt tudnátok felvonultatni ellenem, ha arra adódna a sor. Láttalak mindkettőtöket harcolni. Nem sértés, de Mina jelenti ezen esetben a legnagyobb fenyegetést. Ismerem a trükkjeit, a saját maga jelleméhez és elképzeléseihez hajlított mágiáját, amelyet vegyít népe sajátosságaival. Damien, neked tudnod kéne, hogy kik is azok a Névtelen Árnyak. Éppan az egyikőjükkel teázgattok. Mert nyugodtan ihattok. Nincs méreg, nincs semmi mellékhatás...
- Te ostoba, hülye barom...
- Na-ah, Abby, várjál még ezzel egy kicsit. Tehát, ahogy mondtad: nem vagyok itt biztonságban. Fenyegető beállásod. Látom ahogy Mina reszket a felgyülemlett feszültségtől. Megbántottam őt? Lehet. Sőt, egészen biztos vagyok. Megérte? Ebben még inkább biztosabb vagyok. Ennek semmi köze a naivitásodhoz. Csak hiszel egy szebb világban, amely sajnos nem létezik. Ezért nem ítéllek el és nem próbállak már kigyógyítani belőle. Igazából még irigyellek is téged ezért. Hogy mit akarok elérni? Jah...hát most jön az, hogy mennyire bíztok bennem...
Néztem rájuk, mindegyikőjükön elidőzve egy-két másodpercet.
- Látnom kellett, hogy hogyan feleltek egy fenyegetésre vagy annak lehetőségére. Amikor az életeteket veszélyezteti valaki. Hogy ismerőstől származott, akit talán még valamennyire meg is kedveltetek? Csak adott a hatáshoz. És most jöjjön a történet. Ha Abigail-t megkérdeznétek, akár a jelenlétem nélkül is , ha attól félnétek, hogy miattam nem merne válaszolni, hogy mi foglalt le az utóbbi időszakban, amikor nem az úton voltam, azt felelné, hogy egy régi fenyegetést igyekeztem felkutatni. Akadtam is nyomokra. Ő is érdekelt benne - de ehhez a mostani színjátékhoz nem volt semmi köze. Amennyire ezt az ősi ellenséget ismerem - már pedig ismerem, óh, de még mennyire - nem fog viszakozni attól, hogy ha keresztbe teszek a terveinek vagy túlságosan sokáig halogatom a konfrontációt - már pedig már évek óta esedékes lenne- előbb-utóbb megpróbál hatni rám. Hogyan tehetné ezt meg a legjobban? Az életemre tör? Milliószor megtehette volna. Abaddón pusztításakor konkrétan keresztre feszíttetett Hellenburg falain kívül és Dracon-t leláncoltatta, annyira, hogy szegényke azóta se jött rendbe tőle érzelmileg. Tehát ha nem az én életemre törne - már pedig eléggé türelmes ahhoz, hogy azt a saját körülményei között tegye meg - akkor hogyan hathatna rám? Mint említettem, Mina és Damien, elég sok helyen megfordultunk együtt. Ahol általában mások is voltak. Láttak minket együtt. Tudja vagy tudhatja, hogy közel állunk egymáshoz. MI lenne jobb aduász a kezében, semmint hogy a hozzám közelállók életére törve próbáljon engem lépésre kényszeríteni? Abigail-re már párszor rátámadtak. Rám is mondjuk, de soha sem Ő támadott közvetlenül, másokat használt. Így tehát: hogy miért viselkedtem így? Mert tudnom kell, hogy ha hirtelen, a semmiből, semmi figyelmeztetés nélkül valaki az életetekre törne, reagálnátok-e időben...vagy elhullanátok-e. Tudnom kell...és őszintén szólva, ha csak úgy nektek szegeztem volna ezt a kérdést egy vidám beszélgetés során, őszinte választ adtatok volna? Nem, nem hazudtatok volna de annyira szokatlan a szituáció, hogy igazából bele se gondolnátok komolyan, hogy miképp is alakulnának a dolgok, mert soha se kellett jó eséllyel eljátszanotok a gondolattal. Elnézést kérek az egész napos köcsög viselkedésemért. Hideg volt és számító. De tényleg tudnom kellett, hogy biztonságban tudhatlak-e titeket, ha a dolgok a lehető legrosszabbra fordulnak. Ha az a kis köcsög szemét erre szánná el magát, mielőtt kinyírom. Mert egyszer megteszem, amint minden a helyén lesz...de ahogy Őt ismerem, a türelme végén van. Jól ismerem...hisz Ő az apám...


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Még, hogy meghallgattatott. Te beképzelt kis...
Az agresszió olyan szintjei törnek utat Minában, amelyeket nem akart látni, semmiképpen nem most, és nem így. Szóval nem vicc volt, mert senki sem fogja a hasát nevettében. Remek, akkor mi? Mire fel ez a melodráma? Sürgető tekintete pásztázza a két... vendéget? Nevezheti-e őket annak?
És még drága barát. Ki bánik így a drága barátaival?!
Felkészül rá, hogy védekezzen, majd támadjon, minden izma megfeszül, ugrásra kész. Gyomra összehúzódik és a mellkasában égni kezd valami. Abigail viszont láthatóan nem nagyon tud az egészről. Vagy nagyon jól játssza, hogy nem tud. De valószínűbb, hogy Crispin nem osztotta meg vele ördögi tervét.
Ahogy nézi, Crispin megint arra készül, hogy egy elképesztően hosszú beszéddel örvendeztesse meg őket. Csodálatos. Persze most aztán ajánlaj, hogy legyen egy jó magyarázata, ezért akármennyire is nehezére esik nyugton maradni, igyekszik nem felpattanni a székből és fel-alá járni, vagy valami pusztítóbbat csinálni.
- Névtelen Árny? Oh... remek... Ne haragudj, ha olyan könnyedén nem bízom a dologban, és kissé a gyomrom is összeszűkült, talán halasszuk későbbre a teázást. - néz bele a csészébe, majd tolja picit arrébb magától egy igen erős cinikus mosollyal. A csészében a tea picikét meglöttyen, annyira, hogy egy-két csepp ki is ömlik az asztalra, ám majd ezzel foglalkoznak később.
Vajon a borral is ezt csinálta volna?
- Az a világ létezne, ha nem jönne mindig valaki és rondítana bele.- morogja Mina, magához képest sötéten.
Az a világ létezne, ha a részévé akarnátok válni, de nem, csak terjesszétek, hogy a világ mindenhol szörnyű és rossz, és éhezés, és mélységik, ki nem tojja le, ha már ez van, akkor miért kell még ezenfelül EGYMÁST is bántanunk? Mi a jóságos nyavalyáért kell a tüzet tűzzel oltani próbálni? Jó, hogy nem fog sikerülni. De aki esetleg vízzel próbálja, az hülye. Hát persze.
Hogyne remegne a keze az idegességtől. Hogyne bántotta volna meg. Miért kell még ezt is a fejéhez vágni?
Amikor az ősi ellenség említésre kerül, érdeklődve kezd figyelni, Látható az arcán, hogy a harag nem szivárgott még el belőle, de helyét átvette a szokásos kutató pillantás, mellyel szinte siettetné az időt és egyszerre fedne föl mindent.
Nem értem. Miért félti az életünket? Mi köze az ő valamiféle fenyegetésének hozzánk? Ha a világot elpusztítani akaró sötétségről beszél, azt nemigen tudjuk visszaverni a legutóbbi kiakadásunkkal. Akkor pedig mi haszna?
- Láttál engem valaha is hazudni? De most komolyan. És miből gondolod, hogy nem gondoltuk végig?
Komolyan, azt gondolod, hogy csak pihenünk itt, növesztjük a hasunkat, és - mégis miért, talán valamiféle alaki elváltozás látszik rajtam?! - nem is törődünk semmi mással? Ha ezzel még egyszer megvádol, én esküszöm, meghúzom a haját.
Irányíthatatlanul jutnak eszébe szitkok és felháborodások és alig tud mit kezdeni magával, amikor is a döbbenettől újra hatalmasra kerekednek a szemei.
Az apád.
No jó, hát ennyire voltak ők tisztában Crispin drága családjával. Semennyire. Minthogy csomó más dologgal sem, sem a Névtelen Árny-mivoltával, sem egyebekkel. Azzal sem, hogy miért nem a Crispin az igazi neve.
Aztán csend köszönt rájuk, s mindenki hatalmas levegőt vesz. Összenéznek, hogy ki kezdjen el hamarabb beszélni.
- No jó.
- Rendben...
- Oké, kezdd te.
- Nem, nem, nyugodtan.
- Fine... Szóval. Egyrészt, ha alapos okod van feltételezni, hogy ez a... személy bántani akarna minket, akkor igencsak szerencse, hogy éppen erre jártatok, vagy.... vagy ez sem volna véletlen?
- De mégis hogy? És miért? Miért tette ezt veled és miért akarna bántani minket? Soha nem volt közünk semmiféle... Névtelen Árnyakhoz, egyáltalán, kik is ők? Mert nem teljesen ugrik be, bármennyire is kulturálatlannak tűnhetek emiatt.
- A Névtelen Árnyak sötételf bérgyilkosszervezet. A hercegségé volt, amíg még... nos, létezett. Hogy most mi van velük, az kiváló kérdés. - Elgondolkozik, még mindig gyanakodva méregetve Crispint. Mina hevesen kapkod levegő után.
- Jó, tudnunk kell: kicsoda ez, és mit akar tőlünk? Miért gondolod, hogy bántana minket?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
Ha más körülmények között zajlott volna le ez a beszélgetés, még talán fel is kuncogtam volna Damien reakciójára. Elég volt csak emlegetni a Névtelen Árnyakat és már rögtön védekezésbe fordult át és bizalmatlanságba. Oké, a bizalmatlanság és ha jobban belegondolok, a védekezés talán nem csak feltétlenül a sátuszomhoz, hanem inkább a viselkedésemhez volt köthető, de akkor is, ez a kis plusz adalék információ meggyőzte őt arról, hogy talán nem kéne olyan könnyen venni a jelenlétemet. Máskor talán örültem volna ennek a megnyilvánulásnak, most nem volt rá erőm, hogy még ezzel is foglalkozzak. De akkor is...úgy csinált, mintha a Névtelen Árnyak a rossz fiúk lettek volna. Pedig nem. Oké, a módszereink az átlagos ember vagy tündeszármazék számára talán nem annyira könnyen emészthetőek, de teljesen legálisan csinálták a dolgokat a többiek, nem? Én csak az utolsó pillanatokban kerültem be közéjük, már ha egyáltalán még érvényes volt a tagságom, de ismertem őket és tudtam, hogy egy-két alaktól eltekintve egészen normálisak voltak. Dylan egy köcsög volt, de meg volt rá az oka, legalábbis Ő azt hitte, hogy meg van. Aztán felkaptam a fejemet, ahogy Mina védte a világnézetét. Persze, hogy védte. Én is védtem a sajátomét. A kettőnk világlátása teljesen különbözött egymástól, és most először láttam azt, ahogy elkomorul az arca és szinte teljesen "elsötétül". Na, ezt is megértem. Csak halkan felsóhajtottam. Az a világ soha nem létezett és soha nem is fog. Kis léptékekben talán még működhetne. Kis közösségi szinten el lehetne érni azt a vidám, szinte már utópisztikus világot, amiről Ő álmodozik. Veronia-ra kiterjedő szinten? Képtelenség. Előbb szelidítek meg egy Mélységit és lesz belőle a szolgám, semmint hogy az bekövetkezne. De nem fogom erről Őt meggyőzni, ahogy Mina se fogja tudni a saját meglátását rám "erőszakolni", így ebben a témában inkább ismét csak megtartottam a távolságot, mielőtt túlságosan is megfeszítem a húrt és még Ő is kifakad és rám támad.
- Hazudni? Nem. Legalábbis nem tudok róla. Épp ezért is mondtam azt, hogy nem hazudnál, csupán a szükséges információk ismeretének hiányában olyan választ adnál, amely nem teljesen fedné a valóságot. A kettőt nem érdemes összetéveszteni, Wilhelmina. Ha most hirtelen betoppanna egy csábos nő és felajánlaná, hogy itt helyben az asztalon a magamávé tehetem őt, az elmém azt mondaná, hogy persze, megtenném! Viszont ha ténylegesen eljönne ez a pillanat, lehet, hogy másképp döntenék. Nincs viszonyítási alapom, így azt a választ adnám, amit most helyesnek és igaznak vélem, még ha a pillanat eljövetelekor lehet, hogy másképp is cselekednék. Hazudtam volna? Nem. De a válaszom se lenne az igaz.
Éreztem, ahogy Abigail ismét valami megjegyzést akarna tenni, de ismét csendre intettem, amivel csak annyit értem el, hogy morcosan visszahúzódott és a mellkasa előtt fonta keresztbe karjait, kifejezve tiltakozását és azt, hogy nincs teljesen megelégedve a szituációval. Megérteni megtudtam. Értékelni a hozzáállását már kevésbé tudtam értékelni. Nem tudott elvonatkoztatni a személyes érzelmeitől, a pillanatnyiktól, miközben én távlatokban gondolkoztam már. De inkább a bárói párosra néztem, akik nem tudták eldönteni, hogy ki is kezdjen, de végül csak konszenzusra jutottak.
- Az, hogy ide jöttünk, tudatos döntés volt, ahogy azt előző este is mondtam, de nem ebből az okból kifolyólag. Az, hogy ez a "személy" bántani akar titeket, csak egy lehetséges opció mindenféle előre látható időpont nélkül. Nem tudom, hogy megtenné-e és ha igen, akkor mikor, de nagy esély van arra, hogy előbb-utóbb megteszi vagy megfenyeget vele és inkább előbb teszi meg, mint utóbb. Azt, hogy miért és hogy? A miértet elárultam. Azért, mert ezzel tudna nekem a legjobban ártani és megnyomorítani még jobban érzelmileg. Hogy hogyan? Vannak ügynökei és maga egy nekromanta - jó eséllyel egy eléggé erős nekromanta, volt bőven ideje felkészülni és tökéletesíteni a technikáját. A mostani ... nem túl szerencsés események következtében pedig van egy olyan érzésem, hogy bőven szolgáltatott ez a pár napos sötétség és az elő törő förmedvények alapanyaggal neki. Jó sokkal. Szóval abban nem szűkölködne. - igyekeztem egyenes választ adni nekik, azonban amikor Mina értetlenkedni kezdett, csak a szememet forgattam. Hát nem figyelt egyetlen szavamra sem? - Közöd van a Névtelen Árnyakhoz a személyemben. Hogy mi van velük most? Még egy-ketten itt vagyunk és létezünk. Az identitásukat nem fogom kiadni senkinek sem. Hogy kicsoda ez a személy és hogy miért gondolom, hogy bántani akarna titeket? Már elmondtam, nem? De oké, akkor ismét összefoglalom: a drága apucikám az, aki minden kapható alkalommal próbál engem az idegbaj szélére sodorni és nyomni abba az irányba, ahol a konfrontációnk leledzik. Hogy miért bántana titeket? Ismét elmondom: hogy nekem ártson. Hogy miért ekkora köcsög? Nos, ha láttátok volna, hogy mit csinált velem és az ikernővéremmel gyerekkorunkban, hogy miatta halt meg Kristen, hogy éveken keresztül kínzott minket az anyánk háta mögött és tudomása nélkül, hogy miatta ilyen cinikus és szinte már apokaliptikus a világnézetem, ha.... - lendültem bele, ahogy elég volt a régmúltat felidézni, a hangom egyre erősödött, aztán csak Abigail kezének lágy érintését éreztem a karomon.
- Szerintem már eléggé megsértetted őket, nem kéne tovább feszíteni a húrt. Megértem, hogy miért tetted, noha nem értek egyet a módszereiddel. De most már nyugodj le. Megértették az üzenetet: lehet, hogy veszélyben forog az életük. Ahogy a többi barátodnak is. De ha folyton felkapod a vizet, amikor Crowne-t emlegeted vagy emlegetik, akkor már bőven elérte a célját, nem? Most is mit csináltál? Rátámadtál a barátaidra, vérig sértetted őket, mert próbálod őket felkészíteni a legrosszabbakra. Szerintem ha most látna téged, csak jól röhögne a markába. A helyzet kicsúszott az irányításod alól. Most már nyugodj le...
Megkínzott tekintetemmel Abigail-ra néztem, majd egy halk sóhaj kíséretében kiengedtem a felgyülemlett feszültséget. Szinte összezuhantam a székben, miközben arcomat a kezeimbe temettem.
- Csak védeni próbáltalak titeket...Még ha a módszereim eléggé kétesek is...


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Nehezen tudja megállni, hogy ne forgassa meg a szemét párszor a hosszadalmas magyarázat alatt.
- Értem... világos, sikerült felfognom.
Ennél rövidebben nem lehetett volna a tudtomra adni, hogy félreértettem valamit?
A felháborodás és az elfogódás vegyes érzelemi eléggé megakadályozzák, hogy tisztán tudjon gondolkodni. Muszáj volt ezt így, és most? Éppen akkor, amikor, ha lehet, a legsérülékenyebb mindenki? Nem tudott volna azelőtt érkezni, hogy valaki vagy valami eltakarta a napot és még sokkal több vészt szabadított a világra, mint amely eddig járta? (Márpedig az sem volót kevés.) Vagy nem tudta volna bármikor máskor eljátszani ezt a trükköt, mint akkor, amikor már egy pillanatra azt hitte, barátot talált és megoszthat vele mindenféle jót, amit létezőnek hitt?
Mert neki, itt és most, akkor is létezik. Az efölött érzett csalódottság alkotja pedig keserűsége magvát.
- De ha úgy vesszük, még most sem tudod, hogy reagálnánk akkor, ha Ő jönne ide. Azt csakis akkor fogjuk megtudni, amikor megtörténik, mert valószínűleg nem azt tesszük egy idegennel, mint egy... olyasvalakivel, akit barátnak hittünk. - köt bele a módszerbe újfent, megragadva szinte minden alkalmat, amelyet lát, hiszen egy ilyen sértést csak van joga nem annyiban hagyni, vagy nem?
Ha egy idegen rám támad, nem szomorodom el.
Kíváncsi lenne, Abigail mit szeretett volna mondani, de természetesen nem hagyja Crispin kibontakozni őt most.
Egyre zaklatottabbá válik, ahogy újra és újra orrára kötik, mennyire értetlen. Éppen előretolakodó együttérzésének összhangját megbontja a fájdalom, hogy még az sem elég jó, hogy visszakérdez.
Mégis mit tegyek? Talán mindennapi bejelentés az, hogy azért fenyegetőzöm azzal, hogy megmérgezlek titeket, hogy tudjam: meg tudjátok védeni magatokat az apámtól, aki egy idióta?!
Föl akar pattanni, s fel-alá sétálni. Ám csak ujjai "dobolnak" a combján, a szövet elnyeli ugyan hangjukat. Ideges, kellene egy kis idő, amíg gondolkozik és hagyja lecsendesedni magában a hullámokat, de egyben el is akarja ezt kerülni. Ezeket a hullámokat meg kellene lovagolni. Mindig így érzi. Aztán néha gond van belőle.
- Várjunk csak, mégis mikor hívtál utoljára "Wilhelminá"-nak?! - jut hirtelen eszébe, mire Damien halkan felnevet mellette. Már nem is tud szúrósan nézni rá, csak értetlenül.
- Bocsáss meg. De néha nagyon jól észre tudod venni a részleteket.
Sóhajt. El fogja veszíteni a józan eszét. Ha eddig nem történt volna még meg.
- Azokban rejlik az ördög, nem?
- Azt mondják. No de, vannak fontosabb dolgaink is, mint megszólítások.
Jó. Legyen. Rendben, én pedig megyek és elásom magam a kertben.
A sértettsége a legrosszabbkor tud előjönni, tényleg, a legrosszabbkor.
Ahogy tovább hallgatja a férfit, ökölbe szorul a keze, maga elé képzelvén a felvázolt szadista apát. Az arca persze nem tiszta, pusztán egy vázlatos képet próbál összedobni az agya Crispin arcának elképzelt, idősebb verziója alapján, bár tisztában van vele, hogy jó eséllyel nem jól képzeli el az illetőt. Nem is számít. Bántotta őket. Mina pedig most szégyent érez azért, amiért erről nem tudott, amiért soha nem is hallott erről az ikernővérről és a fájdalmakról, amik Crispint érték. Holott honnan is tudhatna? Kinek a dolga lett volna erről beszámolni?
Hiszen fáj neki. Nem várhatom tőle sem, hogy tökéletes legyen, hogy mindent tudjon, mindig pontosan úgy viselkedjen, ahogy az elvárható, vagy ahogy illik. Személyes dolgokról van szó, a családjáról.
A növekvő együttérzés harcol benne a sértettséggel. Újra s újra megfeszül benne a fájdalom, ahogy ráolvassák a fejére, hogy értetlenkedik. Hát mégis akkora bűn, ha kérdéseket tesz fel? Ha nem tartja magától értetődőnek a dolgot, amikor közlik vele, hogy azért fenyegetik meg mérgezéssel, hogy tudják, mégis hogyan reagálna arra, ha egy idióta apa rájuk akarna támadni?
- Viszont ebből még mindig nem derül ki, hogyan reagálnék, hogyha az apád jönne ide, hiszen ez csak akkor derülne ki, ha valóban megtenné. Nem ugyanazt tesszük, ha egy idegen támad ránk, mintha egy... barátnak hitt valaki teszi ezt.
Úgy érzi, joga van megbántottnak lenni.
Ahogy viszont tovább hallgatja Crispint, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy mennyire elveszett. Még sosem látta ennyire... gyengének talán? persze nyilván nem lehetett könnyű összeszednie a szavakat és egyáltalán közölni őket.
Ahogy az ő bensőjében lassan átalakul a felháborodás együttérzéssé, úgy tűnik, Abigail is átmegy ugyanezen a folyamaton, s próbálja társát megnyugtatni. Minának pedig eszébe jut a nővére, az utolsó pillanatai, amelyeket a leginkább próbál elrejteni, nem gondolni rájuk sosem, meg nem történtté nyilvánítani az egészet. Pedig ez sosem működik, hogy ha nem gondolsz rá, akkor nincs. Még ponyvaregényekben sem. Nem gondolta, hogy Crispinnel ennyi a közös bennük. Bár nem akarta ezt a szánalmasan tragkus múltat osztani senkivel.
Szeme szúrni kezd, ahogyan érzi az áruló könnyeket közeledni.
- Nem ismertem ezeket a fájdalmaidat, mert nem beszéltél róluk sohasem. Nagyon sajnálom, ami a testvéreddel történt, ha... ha az én apám akarna bántani titeket, én.. azt hiszem, megértem, miért tetted ezt. Persze én nyilván nem tudtam volna megtenni - nevet fel elcsuklóan. Senki sem hinne neki, ha azt akarná elhitetni: ártani akar nekik, feltéve, hogy a barátai. Nem tudná megjátszani. - Apám.. ő sem a leg... szentebb vámpír, akit ismerek. Szörnyű dolgot tett és ha ártani akarna nektek... szóval igen, megértem.
Damien odanyúl a keze felé és megszorítja azt. A gyengéd mozdulat áttöri a gátat, amely eddig úgy-ahogy visszafogta túláradó érzelmeit és legördül néhány könnycsepp az arcán. Gyorsan letörli őket, majd visszaszorítja a kezet, mielőtt fölállna a széknől és megkerülné az asztalt, hogy Crispin mellé kerüljön. Bár legszívesebben erősen magához ölelné őt is, a maga védtelenségével, ezüst hajával, ami így előreborul és sírna a vállán jó darabig, pusztán annyit tesz, hogy a vállára helyezi a kezét. Még mindig visszafogta magát.
- Nem szabad hagyni, hogy több embernek ártson Hogyha bármiben segíthetek - és remélem, hogy ennyi harci tapasztalattal azért megtehetem -, akkor meg is teszem, mert tűrhetetlen, hogy egy ilyen valaki abban a hitben járja a világot, hogy normális, amit tesz. Tu-tudnunk kell, mennyi embert állított maga mellé, hogy mennyire erős.
Damienre pislant, és nem kell sokáig várnia, hogy a megértést és egyetértés megjelenjen a tekintetében.
- Csatlakozom. Túl sokakat láttam, akik túl sok szenvedést okoztak másoknak ahhoz, hogy megérdemeljék a boldog életet. Legtöbbjük ennyire azért nem volt elvetemült.
Ő is feláll a székéből. Utólag nem biztos benne, hogy ezt kellett volna-e tennie, de valahogy úgy érezte, ez helyes. Ráragadt az ünnepélyes hangulat, ami a legkevésbé sem megalapozatlan.
Van egy kastélyunk, ez jó kiindulópont. Jó védelem. Ide akarnak jönni? Próbálják csak meg. Méltó fogadtatásban lesz részük. - gondolja magában, ahogy a vér izzik már benne, hogy újra megmutathassa valakinek, mi is az, amit megérdemel.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor
- Nos, igen, lényegében túl sok információt azzal kapcsolatban nem nyertem, hogy mikép is reagáltatok volna arra, ha Crowne állít be ide teljes dicsőségében és próbál megölni titeket. A fejemben valahogy jobban játszódott le ez a jelenet és az érvelésem is valamennyivel stabilabnak tűnt. No mindegy, ráfoghatjuk ezt arra, hogy a fejemmel sincs minden teljesen rendben.
Feleltem Mina felvetésére egy vállrándítás kíséretében. Erről a szokásomról valahogy nem tudtam leszokni. Már mint a vállrándításról. Egyesek szemében talán még úgy is tűnhetne, mintha tiszteletlen lennék, nemtörődöm vagy ilyenek. Lényegében már én se tudom, hogy ezen a ponton mit milyen okból és felindulásból csinálok. Megfenyegetni őket, hogy aztán jöjjön a nagy releváció? Szimplán kötekedés volt? Féltés? Aggódás? Az önérzetük céltudatos sárba tiprása? Egyszerű reakció az elmúlt napok borzalmaira, amelyekre csak úgy tudok felelni, ha másoknak is átadom azokat, csak sokkal bensőségesebb formában, hogy addig se gondoljak másokra? A fejembe belekutyult volna a Véres Hold és engem is megőrjített volna, még ha azt is hittem, hogy nem tette? Vagy a még azelőtti események? A kis kirándulásom két társammal egy bizonyos helyre, amelyet még mindig kissé nehezen fogok fel és kötve hiszem, hogy bármikor teljesen meg is érteném? Hát, a fene se tudja. Lehet, hogy egyik sem. Lehet, hogy mindegyik. Így aztán...csak megvontam a vállamat és elengedtem a fülem mellett Mina utolsó szavait a barátokról és a hitről meg egyéb ilyen dolgokról.
- Hogy mikor hívtalak utoljára Wilhelmina-nak? Egészen pontosan meg tudom mondani. Most, fél perccel ezelőtt. Ezt megelőzően szerintem még életemben nem szólítottalak becses neveden. Túl hosszú, és jobban szeretem a beceneveket, amelyeket én találok ki. Azokat könnyebb megjegyezni.
Világosítottam fel vagy meg Mina-t a becenevekkel és a teljes nevekkel kapcsolatban. Igazából bele se gondoltam, hogy a teljes nevét fogom használni vagy használtam egyáltalán, mert az ilyen részletek engem aztán bőségesen nem érdekeltek. Hmmm...most így belegondolva én tényleg egy tróger bunkó állat vagyok, nodehát az, aki mást vár el tőlem, az nagyot fog csalódni. Ilyen voltam és ha még ezernyi Mina is ráncigálná a fülemet érte, akkor se változtattam volna magamon. Nem mintha egyáltalán tudtam volna. Nem mintha egyáltalán érdekelt volna.
- Viszont ebből a számomra legalább annyi kiderült, hogy ha valaki olyan érkezne az apám küldötteként, aki a barátotoknak állítja be magát, vagy legalábbis szövetségeseteknek, akkor ezentúl talán már némi szekpticizmussal fogadnátok. Vagy nem. A fenébe, nem tudtam meg semmit sem. De ha ezek után az elkövetkezendő időkben még óvatosabbak lesztek, mint eddig, akkor...akkor már az én részemről megérte azt, hogy vérig sértettelek titeket. Inkább akarjátok a fejemet, mint hogy más pályázzon a fejetekre miattam és sikert érjen el.
Aztán csak felemeltem a fejemet a tenyeremből, ahogy Mina reflektált a "nagy relevációra", a kifakadásomra és párhuzamokat talált - gondolom előtte keresett - közte és közöttem. De legalább annyi előny származott ebből, hogy saját állítása szerint megértette, hogy én miért tettem azt, amit. Ezt kissé nehéznek esett elhinnem, de inkább nem kötöttem bele a dologba, mert a végén rámdob valami mágiát, amelynek következtében az asztalon táncolok, mint valami báli mutatványos.
- Vannak dolgok, amelyekről nem szívesen beszél se az ember, se az elf-fajú, se a vámpír vagy bármelyik faj tagja sem. A múltamról egészen kevesen tudnak, teljes részleteket meg rajtam és az apucikámon, meg egy-két alakon kívül, akiknek köze volt ehhez a tragikomédiához, senki sem. Még Lánci sem, akit a legjobb barátomnak tartok azóta, hogy az elfek kivándoroltak. Lory és Armin...nos, ők tudtak pár dolgot, leginkább a másik testvéremről, de az apás dologról...nos, nem sokan. Ez így is van jól. Mina...ne sajnáld azt, hogy nem tudnál egy ilyen színészkedést előhúzni. Te csak maradj meg annak a kedves nőnek, aki eddig is voltál. A mocskos dolgokat hagyd meg a magam fajtáknak.
Próbáltam kedveskedni...nos, szerintem nem nagy sikerrel. Valahogy az a része soha se ment nekem. Csak figyeltem, ahogy Mina és Damien egymás kezét szorítgatják. Noha nem hittem volna, hogy bármi romantikus van közöttük, még is furcsa volt ilyen gyengédséget és törődést látni másoktól, akik....nos, nincsenek olyan kapcsolatban. Inkább elfordítottam a fejemet a látványtól, hogy ne lássák az arcomon az értetlenkedést. Oh, azt hiszem, hogy én egy szociális katasztrófa vagyok.  Aztán összerezzentem, ahogy Mina keze a vállamra került. Elfojtottam az ösztönt, hogy félre toljam azt...aztán csak megereszkedett a vállam és egy halk sóhaj szökött ki belőlem.
- Nem, Mina és Damien. Köszönöm a felajánlást, de ennek a szarkavarásnak nekem kell véget vetnem és nekem egyedül. Én hagytam, hogy idáig eszkalálódjon. Előbb-utóbb véget ér. Vagy így, vagy úgy. Vagy Ő hal meg és akkor tudjátok, hogy megmenekültetek egy esetleges katasztrófától. Vagy Ő öl meg engem, és azon a ponton már semmi érdeke nem lesz azzal, hogy veletek szórakozzon. Nem akarom lelombozni a hangulatotokat, de nem fogok senkit sem jobban belesodorni ebbe a balhéba, mint amennyire már most is benne vannak.
- Kivéve engem. Én vele tartok. Nem csak neki ártott Crowne.
- Te, Aby, jó messzire maradsz tőle. Hans és Joe majd ellát társasággal téged, amí...
- Na meg a nagy francokat! Én adtam neked az infót arról a régi várról, ugyanúgy benne vagyok a dologban, mint Te!
- A nővéremet már elvesztettem miatta. A bátyámat....nos, az komplikált ügy. A hugomat nem fogom elveszíteni azon rohadék miatt.
- Hugod?
- Nos, akár az is lehetnél...és most....öhmm....hol is tartottunk? - igyekeztem elterelni Abby gondolatait a szavaimról, bár erre vajmi kevés esélyt láttam. Még ha most csendben is marad, a megjegyzéseit akkorra tartogatja, amikor kettesben leszünk. Azt hiszem, hogy ezt minél tovább el kéne kerülni.


_________________
[Magánjáték - Mina & Cyne] Rózsásujjú hajnal kélt ki a ködből... Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Szenvedve sóhajt fel. Fél perce, nyilván fél perce.
- Crispin Shadowbane, ennél sokkal jobb humorhasználatra is képes vagy te, én tudom.
Ezzel tisztában van. Példáját is látta már nem egyszer. Azonban természetesen Herr Szószátyárnak muszáj a lehető legkomolyabb helyzeteket is viccé formálnia.
A nevekről eszébe jut a férfi nevével kapcsolatos rejtély is, és felírja gondolatban, hogy nehogy elfelejtse. Hiszen mikor lenne rá jobb alkalom, hogy megkérdezze, mint most? Voltaképpen azóta fúrja az oldalát, mióta... nos, mióta legelőször megkérdezte, ám akkor nem kapott választ. Azóta azonban sok dolog történt, s a bizalom fonalai olyasfélék, hogy új utakat nyitnak idővel és tettek következményeként.
- Ne kezdd ezt. Fölösleges. Nem pályázunk a fejedre, amennyiben nem zagyválsz logikátlan dolgokat... persze, volt logikájuk. Most már érthető. Ám még mindig más egy barát, és valaki, aki annak állítja be magát.
Ezt a témát viszont nem forszírozza tovább. A sokk hatalmas volt, hatásának kellett kis idő, hogy lecsengjen, azonban elmúlt és akármennyire is igyekszik minden gyanakvást összeszedni, amely van benne, nem képes akkor sem az ő gyilkosukként elképzelni a holdcsókoltat. Ezen megérzésekre márpedig hallgatni kell, eddig ritkán csalták meg, még ha Mina naivitása miatt olykor fölösleges paranoiának is hitte őket. Nem, nem Crispin lesz az, aki ártani fog nekik, legalábbis szándékosan semmiképp.
Azt viszont láthatóan nem szeretné, hogy segítsenek neki.
Hát persze.
Erre már a vámpírlány is megleli szavát.
- Mind ezt mondják. Az elején. Hidd el, olvastam rengeteg hősről, aki megpróbálta eltaszítani családját, barátait attól, hogy támogassák őt, és végül mind jobban jártak, amikor végül mégis engedtek nekik! Ez nem gyengeség. Nem te sodrod bajba azokat, akik segíteni akarnak neked, ez az ő döntésük. Azzal, hogy elhatározzák, magukra veszik a veszélyt és vállalják, hogy van annyi erejük, hogy legyőzzék. Mondd, nem demonstráltuk eleget erőnket? Nem volt elég az a rengeteg kultista, akit a másvilágra küldtünk együtt? A pókok, az élőholtak és még ki tudja, hány szennye a világnak?... Kezdem eltanulni tőled ezeket a monológokat. - ráncolja meg a homlokát elgondolkozva.
Abigail sem hagyja magát lebeszélni. Ez jó, nagyon jó. Bár... nem lenne jó, ha neki baja esni. Az ő képességeiben nem biztosak, pusztán a kötődéseiben, ez pedig veszélyt jelenthet.
De ugyanezt láthatja Crispin is bennük. Talán eszetlennek hiszi őket, amiért segíteni akarnak. Mivel győzhetnék meg?
- Miből gondolod, mi lenne az, ami ebben a Crowne-ban olyan hatalmas, hogy egy összeverbuvált, erős csapat sem tudna elbánni vele?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.