Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár) - Page 2 …

Comments: 4

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Beszélgetőtársa csak ennyit mond:
- Beszélni akarok a régi klán druidájával -, majd megindul, hátra sem nézve, kérdést sem intézve hozzá, hogy követi-e. Azonban ezen az estén nem óhajt egyedül maradni, sem pedig kihagyni egy ilyen beszélgetést. Feltéve, hogy az létre tud jönni.
Megindul hát Leo után.
- Tud róla valamit? Ismerte már korábbról is?
Gyanakszik itt most mindenre és mindenkire, amióta furcsa baglyok lesik őket tanácskozás közben, és egyébként is, annyi frakció gyűlt össze, hogy szinte mindenhonnan kirobbanhat a feszültség.
Mint kiderül, van is erre oka, ugyanis egy újabb tollas repked körülöttük, éji madár, ugyanolyan, mint az előző volt. Többen repdesnek még körülöttük, de az egyik mintha kifejezetten őket nézné, nekik szólna. Kiválasztotta őket. Tekintete egyenesen kérdő. Ennyire élénk még Hedwig sem volt soha, Mina madara, és... Wade sem, Wynnesáé. Akaratlanul is egyre többször jut eszébe a lány. Miért nincs itt? Nem hallotta volna a hívást? Olyannyira a szívén viselte pedig a tündék sorsát, mint kevesen. Vajon ő mit akarna? Képes lenne visszamenni Finsterwaldba? Talán ő igen. Ő nem kételkedne, szerette annyira a természetet és az is őt, és talán gyűlölte annyira a kétlábúak nagy részét, hogy szíves örömest elmeneküljön a fák ölelő karjai közé. Itt lehetne azért. Ha nincs itt, azt jelentheti, valami baja esett.
Még egy azok közül, akiket nem lát talán soha többé...
- Nem. Csak beszélni szeretnék vele. Megkérdezni tőle, hogy milyen volt a Sötét Erdő. - felel leo, ahogyan határozottan siet tovább.
Bólint. - Ez jó ötlet. Remélem, meg is hallgat minket.
Meg kellene. Ez egy efféle összejövetel, nem? Mindenki megosztja az ötletét és meg is hallgattatik. Bár túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen. Egyetértést létrehozni pedig még nehezebb.
Damien nem emlékszik teljesen, hogy társa mely álláspontot képviselte, ám ezek szerint, úgy tűnik, ő is erősíti a finsterwaldi tábort. Ahogy meglátja a baglyot, a szőke hajú megtorpan és idegesen néz rá.
- És te? Ismered ezt a madarat? - fordul hozzá.
- Dehogy. Egy ilyen figyelt minket akkor is, amikor érkeztél. Nem madár ez, vagy ha az, irányítja valaki, gyanítom, druidák. - mondja halkan, bár sejti, hogy úgyis hallják szavait. De mégis hogyan titkolózzon egy madár előtt? Ha bántani próbálná, egyrészt valószínűleg nem sikerülne, hiszen ez egy ragadozómadár, ők pedig mégis csak kétlábúak, ráadásul őneki íja sincsen. Mellesleg anélkül, hogy tudnák szándékát, botorság lenne megtámadni.
- Tudod, hol keressük a druidanőt? - kérdi lehalkítva hangját végül, ám nem Leo válaszol, hanem a bagoly. Huhog egyet, majd megmozdítja a fejét egy irányba, mintha csak a kezével intene valaki, hogy kövessék. A sötételf felvonja a szemöldökét. A madár pedig felrebben és vezetni kezdi őket.
Egy ilyen lehetőséget nem kellene kiadni, így aztán vállalva a kockázatot követik őt. Hamarosan meg is látják Cairen druidaasszonyt, ahogy Lance társaságában tárgyal. Egy kardot vizsgálgatnak. Azt a kardot látta már azokon a küldetéseken, melyeken együtt vettek részt.
- Cairen asszony... - Leo megtorpan, majd szalutál. Milyen hivatalos. Furcsa módja ez a tisztelet kifejezésének a tündéknél, de talán katona volt. Vagy még mindig az.
- Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni... - jelenti be, de megáll akkor, amikor realizálja, hogy éppen beszélgetés folyik. beszélgetett - ...hm...elnézést, nem akartam félbeszakítani semmit. - hátrál néhány lépést.
A fenébe is, fontos ügyünk van, biztosan félbe lehet szakítani egy kardban való gyönyörködést, ha egyszer kultisták lehetnek a közelben.
Érzi, ahogy a bukottak szolgáival kapcsolatos paranoiája lassan felülkerekedik minden máson. Nem kellene. Azt gondolta, legalább itt és most a világ ezen problémáitól megmenekül. Hát, erről ennyit.
- Szép estét, druidaasszony. Lance. - biccent kissé, azon gondolkozva, miféle okból részesíthette kitüntetésben a druida a tündét.
Megáll hát ő is. - Biztos benne, hogy jó ötlet? - kérdi halkan Leo-tól, ha már van idejük megtárgyalni a nő irányába vetett bizalmát, kihasználja az alkalmat.
Akármennyire is nem akar Leo hallgatózni, Damiennek sikerül elcsípnie pár szót, amelyben mintha Lance királyságát emlegetnék, és azt, hogy fel kell nőnie a feladathoz...?
Hűha. Nagyobb dolgok forognak itt kockán, mint első pillantásra tűnik.
- Mit tehetek értetek, gyermekeim? - fordul ekkor hozzájuk Cairen, kizökkentve őt gondolkodásából.
Gyermekeim. Furcsa mód szívmelengetően tudnak hatni ezek a szavak, mintha bármiféle rokoni kapcsolat is lenne közöttük. Noha ezekben az időkben a faj miatti kapcsolat felerősödik.
- Egy kérdéssel szeretnék hozzád fordulni. Mesélnél nekünk az életről a Sötét Erdőben? - tér Leo rögtön a lényegre. Talán azt akarja, hogy a nő meggyőzze: lehet ott élni, ha igazán akarják. Rábízza a férfira, milyen szavakkal akarja pontosan kifejezni magát.
- Tudjátok, hogy él a törzsem? Nincsenek városaink. Nincsenek útjaink, se földjeink. Nem termesztünk növényt, azt esszük, amit az erdő ad nekünk. Ha ölünk megkösznjük a zsákmányt az erdőnek, és azt is minden nap, hogy táplál minket. A fákat nem vágjuk, ki de formáljuk őket, hogy élhessünk rajtuk és bennük. A Finsterwald ugyanezt kéri csak szigorúbban tartatja be velünk. Igen. Fel kell adnotok az eddigi életformátokat. Fel kell adnotok a városok kényelmét, és el kell fogadnotok, hogy annyitok lesz, amennyit az erdő ad nektek. Hogy nem uralkodhattok a természetesen, sosem lett volna szabad, helyette rábízzátok magatokat és ő gondoskodni fog rólatok, mert tündék vagytok. Ez az ajánlat csak a tündéké.
A szavak hatására megborzong, ahogy újra meg újra tudatosítja magában jelentőségüket. Az élet, amiről beszél, egyfelől idilli. Pontoan ez a harmónia az, amelyet mindenkinek akarnia kellene. Ha az erdő képes arra, hogy úgy segítsen, hogy közben nem kell kivágni, kifaragni, elégetni, ez maga a csoda. Azonban ebből csak annyit látnak, hogy be kell hódolni, és ez nem tetszik nekik, sokaknak. Nem lennének képesek rá. Vagy ha mégis, azt hosszú ideig tartó betanulásnak kellene megelőznie. És a Sötét Erdő nem lenne türelmes, van egy ilyen sejtése.
Ahogy tekintete néha visszakalandozik Leo-éra, látja a megdöbbenést az arcán. Nem erre számított. Naivnak tűnik kissé és talán túl fiatalnak.
- Mélységes tisztelettel, Cairen mester, pár apró részlet nem világos. Milyen módon fogunk az erdőből más vidékekkel kapcsolatot tartani? Hogyan kell majd kereskedni, vendéget látni, hadat viselni?
Leo kérdésén nehezére esik nem felnevetni. Sehogy - gondolja magában keserűen. Az egész teljesen tökéletes terv lenne. Leszámítva, hogy ez azt jelenti, hogy csak tündék. Igaz?
- Csak... csak kizárólag tündék? Senki más, akármennyire is hajlandó magát alávetni az erdő akaratának? Akármennyire megváltozik? - kérdi haloványan reménykedve. Bár úgysem. Nem jönne vele, miért is tenné? Itt van neki az otthona, amit megszerzett, nem kérhetné, hogy hagyja ott az egész életét.
- Ha mi már megvetettük a lábunkat, tünde vezetőkkel tudsz majd vendéget fogadni gyermekem, ha vannak barátaid akik miatt aggódsz, de az erdő szabályai rájuk is vonatkozni fognak, és nem is maradhatnak velünk sokáig. Nem ismerjük egészen még a Shadowforestet, de abban biztosak vagyunk, hogy csak minket tűr meg hosszútávon. A tündék kimehetnek az erdőből, kereskedhetünk a határon és bevisszük ami kell. Hadat viselni pedig... Nem fogunk. Hiszen nem pont ezért akarunk beköltözni, hogy végre békében élhessünk? Az erdő majd megvéd minket.
Oh, szóval pesszimistán gondolkodott. Az erdő kiengedi magából őket - kis időre -, csak azokat nem engedi be, akik nem tartoznak ide. Nem aggodalom főleg az, ami mozgatja a lelkét, illetve... valójában de. De nem a "barátai" miatt aggódik, sokkalta inkább maga miatt. Ami nyilván az önzőség netovábbja.
Leo, úgy tűnik, feldolgozta az információkat és vegyes érzelmekkel a tekintetében fejezi ki háláját.
- Köszönöm a felvilágosítást.
- Mondja, honnan tudják, hogy az Erdő elfogadna minket élve? Jártak már ott?
- Mi több, a törzsemmel ott élünk. A kivonuláskor az erdő túlfelén rekedtünk, így nem volt más választásunk. Mivel a mi életmódunk eleve hasonló volt, így szerencsére kevés áldozatot követelt tőlünk és kellő tisztelettel és alázattal viseltettünk iránta, így hajlandó volt befogadni minket. Így tudtam eljönni a tanácsra is.
- De ugye nem kell nekünk is átváltoznunk olyan félig növény lényekké, akik voltunk eredetileg? - szólal meg ekkor Lance.
Félig növény lények? Erről beszélt volna Wyn?
Damien szemei élénken kezdenek csillogni. - Wynnesa mesélt ezekről. - gondolkozik el.
Egy pillanatra elképed, vizualizálva magát vagy bármely jelenlevőt valamiként, ami félig növény, ám fel sem tudja mérni, ez mit jelentene. Ez biztosan akkora áldozat volna, amelyet nem vállalnának sokan... már csak ez is elég ok lenne, hogy eszük ágában ne legyen Finsterwald közelébe tenni a lábukat.
- Hallottam ilyesmiről igen... Azt mondják azok sorsa lett ez, akik átmentek. De nem, nekünk nem kell.
Lance-en látszik a megkönnyebbülés ezt hallva, és valószínűleg minden jelenlevő osztja ezt...
- Akkor jó. - néz le a kardjára Lance, majd vissza rájuk.
- Ha viszont senki nem tudott visszajönni onnan, honnan tudhatjuk, mivé változtak át?
- A tábor körül repkedő, és minket figyelő bagoly amúgy a tiéd? - kérdi Lance, meglepő módon nem kertelve.
. - Éles az elméd, éjfi. A tündérek mondták. Ők képesek átjárni világok között, néha hoznak híreket.
Elmosolyodik és meghajtja a fejét hálája jeléül. Ha valamibe belejöttek az évek alatt, az az, hogy az apró részletekbe képesek legyenek belekötni. Sokszor ott rejtőznek ugyanis a megoldások.
- És igen, az állatok az enyéim. Szerettem figyelemmel kísérni az eseményeket.
S Cairen sem kertel. Ez már tetszik. Őszinteség is terem még a világon ezek szerint. Valamiért arra számított, hogy a baglyok valami sokkal rosszabbat jelentenek és egy sokkal kevésbé szimpatikus személy irányítja őket.
Leo-nak azonban végre sikerül kiböknie mondanivalóját. Bár alapvetően nem ezért jött, egyértelműnek tűnt Damien számára, hogy egy autoritással nem árt megosztani:
- Talán nem árt, ha erről te is tudsz. Mélységi szekták tagjait láttuk, s még többen vannak itt, egész biztos. Terveznek valamit, noha nem tudom mit. Gondoltam... - kis szünetet tart, elűzendő zavarát - ...nem árt, ha mindenek előtt te tudsz róla. Van elég gondunk így is.
- Érdekes lenne tudni a tündérek véleményét is a dologról. Nem kívánnak csatlakozni a tárgyalásokhoz, legalább egy képviselővel? Vagy őket nem érdekli, mi lesz velünk? Annyi tudás birtokában lehetnek. Biztosan sokan vannak, akik álmodoznak arról a világról, akik nem tudtak átmenni, pedig szerettek volna. Vagy, akik csak kíváncsiak.
De tényleg. Felháborító. Ilyen dolgokba van belelátásuk és egy árva szót nem szólnak. Senki nem igazán tud róluk sok mindent, csak léteznek és elvannak a saját kis világukban.
- Nos, én láttam azt a világot, nem túl vonzó, ha engem kérdezel… - morogja Lance. . - És szerintem őket nem nagyon érdekli, hogy velünk mi lesz, jól elvannak egyedül. -
Akkor csak rosszkor voltam rossz helyen.
Ahogy a kultistákat emlegették, Cairen arcán látszik, hogy elsápadt.
. - Végülis érthető, csoda is lett volna, ha fivéreink és nővéreink közül senki sem esett volna áldozatul a fenevadaknak. Tőlünk is voltak néhányak, akik a keleti elme uralma alá estek és elvándoroltak egészen a smaragd piramisig. - jelenti ki szomorúan. Damien elgondolkozik, hogy emlékezetkiesése van-e, vagy mi történt, mert a szavainak nem teljesen látja értelmét.
- Smaragd piramis? - kérdi értetlenül, bátorkodván közbeszólni, ám a druidanő folytatja.
.- De akik az ő szolgálatukba álltak már régen nem hozzánk tartoznak. Őket már csak az érdekli, hogy mestereik érdekeit képviseljék, ezeket pedig nem fogjuk meghallgatni. - jelenti ki határozottan. Csak az a jó kérdés, hogy hogyan? . - Bármit terveznek, az nem a mi érdekünkben történik, csak a sajátjukéban. Nem tudsz többet erről, gyermekem? - fordul Leo-hoz, aki határozott elszántsággal felel.
- Nem. Azonban ki fogom deríteni. Csak szerettem volna a kíváncsiságom elűzni.
- Az a probléma, hogy ők is fajtársaink, és mi sem egyszerűbb egy faj elítélésekor, mint rámutatni azokra, akik a legradikálisabban viselkednek? Ha a mélységiszolgák valamiféle rossz fát tesznek a tűzre, mi, tündék leszünk azok, kollektíve, akiket elítélnek miattuk.
Cairen ekkor kérdőn néz Damienre.
- És akkor mit javasol? Mit kezdjünk a fenevadak szolgáival? Azokkal akik nem azért vannak itt mert a tündék javát akarják? - Hangjában nem érződik különösképpen harag vagy irritáció.
A filozofálásnak ekkor azonban vége szakad, ahogy látja Lance feszült tekintetét, mely a kőkör irányába mered. A férfi rá is markol kardja markolatára két kézzel.
- Rosszat sejtek… - majd visszafordul a druidanőhöz. - Meg tudod nézni a madaraiddal, hogy mi folyik? -
Két tollas barát azonnal útnak is indul a fák közé, hogy megnézzék, mi a csetepaté a kőkörnél.
- A két sötét tünde barátotok és a druida bajban vannak... - érkezik a szemle hamarosan.
Két sötét tünde barát... Az egyik Crispin lesz, ez biztos.
Leo rémülten lép előre.
- Ezt majd később folytatom. Köszönjük az útmutatást!
Azzal neki is iramodik, hogy a - minden bizonnyal - harc helyszínére siessen.
- Attól tartok, meg kell védenünk magunkat ilyen esetben..
Elővesz holdezüst tőrét és Leo-t követve a hangok és mozgolódás irányába siet.
Voltaképpen azon veszi észre magát, hogy nem is igen bánja a dolgot. Az izgalom úgy fut végig az erein, mint valamiféle éltető szer. Az elmúlt évek hatása, ez biztos. Természetesen bosszantó, hogy egy perc nyugtuk sem lehet, de legalább van lehetőség újból vállt vállnak vetve harcolni.
Talán ez valamennyire összekovácsolja azokat... akik, nos, nem a támadók táborát erősítik.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Miután Crispinnel beszélgettem, már úgy éreztem, nincs értelme fent maradnom, és lefeküdtem aludni. A zene és az ételillat ellenére lassan kezdett eluralkodni rajtam a fáradtság, és egyre nehezebbek voltak a szemhéjaim. Talán még el is bóbiskoltam rövid időre, azonban kénytelen voltam lusta pislogással rávenni magam, hogy felkeljek, mert meg kellett szabadulnom némi felesleges víztől. Kinéztem egy szimpatikus fát, és elindultam felé, hogy megöntözzem, amikor láttam egy baglyot elsuhanni. Eleinte nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de amikor letelepedett egy fára, megláttam, hogy ez ugyanaz a madár, aki korábban figyelt minket, és nagyon szemtelenül bámult rám. Nem örültem a bagoly tekintetének, ahogy nézett rám, főleg, hogy épp igyekeztem könnyíteni magamon. Amikor pedig végeztem, indultam volna vissza a fekhelyemre, azonban megláttam egy alakot. Rögtön a kardomhoz kaptam, ami nélkül nem mentem sehova, majd ráeszméltem, hogy ki is van ott.
- A madaraim azt csiripelték, hogy van nálad valami, ami a népünk számára igazán értékes. - Mondta Caireen druidaasszony tárgyilagos hangon, ahogy a botjára támaszkodott.
- Szóval madarak, mi? - Dünnyögtem. - Gondolom, erre gondol. - Húztam elő a fegyvert, hogy megmutassam neki. Járhattam volna fölösleges köröket, hogy nem tudom, miről beszél, de azután, amit Crispinnek elárultam, főleg egyértelmű volt, mit akar, és túl fáradt voltam a játszadozáshoz. A druidanő áhítatos tekintettel lépett közelebb, a tárgyilagossága pedig elpárolgott. - Sosem hittem volna, hogy éltemben láthatom. Ez a kard, ez a csodálatos fegyver, amelynek lelke van, pont téged választott, fiam. Hogyan?- Kicsit összezavarodtam a kérdéstől.
- Nem tudom pontosan. - Vallottam be. - Részben csak jókor voltam jó helyen, részben pedig… máig nem értem teljesen, mi történt. Le kellett győznöm a király múmiáját, aztán pedig az elmémet állította különböző próbák elé. Kiálltam őket, és most itt vagyok. - Mondtam szinte megilletődve. Mintha egészen eddig fel sem fogtam volna, milyen nagy dolog ez, ő viszont biztosított arról, hogy tudjam. Áhítatosan, lassan, óvatosan simított végig a pengén. - A kard lehetőség. Ám felelősség is. Valamiért téged választott és a legendáink azt mondják, csak annak engedelmeskedik, aki méltó arra, hogy egyszer király legyen. Jó király. Ám te mégis az árnyak közé húzódsz. Miért? - Szegezte nekem az újabb kérdést, amire nem igazán tudtam a választ.
- Én nem éreztem magam alkalmasnak, és nem is volt alkalmam kiemelkedni az árnyékból. Eddig azt csináltam, amiben jó vagyok, és tettem róla, hogy ez legyen a kötelességem is. De mióta itt vagyunk, nem vagyok benne biztos, hogy ez volt a helyes. - Merengtem el a pengét bámulva.
- Társaságunk van. Az ismerőseid. - Zökkentett ki Caireen, mire felkaptam a fejem, ahogy a többiek közeledtek. Valahogy reménykedtem, hogy Crispin az, vagy talán Jozef, de csalódnom kellett. Leo sietett oda, de aztán gyorsan ki is hátrált, így, mivel messzebb voltak, Cairen felé fordultam.
- Mit kellene tennem, hogy jó király legyek? - Kérdeztem most én azt, amit a legegyszerűbb volt feltenni, és a legnehezebb megválaszolni.
- Más körülmények között azt mondanám, hogy bőven van időd felnőni a feladathoz. De most... A sorsunk itt és most fog eldőlni. Ha király akarsz lenni, most kell felnőnöd a feladathoz, vagy keresned kell magad helyett valakit, akit Fragarach is elfogad. Ha egyik sem történik meg... igazi király nélkül nem fogunk sokáig együtt maradni, bárhogy is döntsünk. - Csóválta meg a fejét.
- Felnövök. - Jelentettem ki. Noha az elmém minden egyes része dacolt, most az egyszer figyelmen kívül hagytam. Kiválasztott, és nem véletlenül. Caireen rám mosolygott, utána mindketten az érkezők felé fordultunk.
- Mit tehetek értetek, gyermekeim? - Kérdezte Damient és Leot a nő. A szőke tünde azonnal a lényegre tért.
- Egy kérdéssel szeretnék hozzád fordulni… Mesélnél nekünk az életről a Sötét Erdőben? - Nézett rá határozottan, ellentmondást nem tűrően egy olyan személy tekintetével, aki elszánt abban, hogy jó döntést hozzon.
- Tudjátok, hogy él a törzsem? Nincsenek városaink. Nincsenek útjaink, se földjeink. Nem termesztünk növényt, azt esszük, amit az erdő ad nekünk. Ha ölünk, megköszönjük a zsákmányt az erdőnek, és azt is minden nap, hogy táplál minket. A fákat nem vágjuk, ki de formáljuk őket, hogy élhessünk rajtuk és bennük. A Finsterwald ugyanezt kéri csak szigorúbban tartatja be velünk. Igen. Fel kell adnotok az eddigi életformátokat. Fel kell adnotok a városok kényelmét, és el kell fogadnotok, hogy annyitok lesz, amennyit az erdő ad nektek. Hogy nem uralkodhattok a természetesen, sosem lett volna szabad, helyette rábízzátok magatokat és ő gondoskodni fog rólatok, mert tündék vagytok. Ez az ajánlat csak a tündéké. - Mondta határozottan. Mindannyian ledöbbentünk rajta, viszont Leo így sem maradt kérdések nélkül.
- Mélységes tisztelettel, Cairen mester, pár apró részlet nem világos. Milyen módon fogunk az erdőből más vidékekkel kapcsolatot tartani? Hogyan kell majd kereskedni, vendéget látni, hadat viselni? - Kérdezte.
- Csak... csak kizárólag tündék? Senki más, akármennyire is hajlandó magát alávetni az erdő akaratának? Akármennyire megváltozik? - kérdi haloványan reménykedve. Bár úgysem. Nem jönne vele, miért is tenné? Itt van neki az otthona, amit megszerzett, nem kérhetné, hogy hagyja ott az egész életét.
- Ha mi már megvetettük a lábunkat, tünde vezetőkkel tudsz majd vendéget fogadni gyermekem, ha vannak barátaid akik miatt aggódsz, de az erdő szabályai rájuk is vonatkozni fognak, és nem is maradhatnak velünk sokáig. Nem ismerjük egészen még a Shadowforestet, de abban biztosak vagyunk, hogy csak minket tűr meg hosszútávon. A tündék kimehetnek az erdőből, kereskedhetünk a határon és bevisszük ami kell. Hadat viselni pedig... Nem fogunk. Hiszen nem pont ezért akarunk beköltözni, hogy végre békében élhessünk? Az erdő majd megvéd minket. - Válaszolt mindkettőjüknek egyszerre Caireen. Egy kicsit talán csalódott voltam azt hallva, hogy nem fogunk harcolni, hiszen egészen eddig ezért éltem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű alkalmazkodni az erdőhöz, de minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább tűnt lehetségesnek. Én még igyekeztem felmérni magamban, hogy miben kell változnom, így nem mondtam semmit egyelőre.
- Köszönöm a felvilágosítást. - Mondta Leo, Damiennek azonban további kétségei is támadtak.
- Mondja, honnan tudják, hogy az Erdő elfogadna minket élve? Jártak már ott? - Kérdezte, és Caireen egy bólintással meg is felelt.
- Mi több, a törzsemmel ott élünk. A kivonuláskor az erdő túlfelén rekedtünk, így nem volt más választásunk. Mivel a mi életmódunk eleve hasonló volt, így szerencsére kevés áldozatot követelt tőlünk és kellő tisztelettel és alázattal viseltettünk iránta, így hajlandó volt befogadni minket. Így tudtam eljönni a tanácsra is. - Mondta, közben pedig bennem is megért egy kérdés.
- De ugye nem kell nekünk is átváltoznunk olyan félig növény lényekké, akik voltunk eredetileg? - Kérdeztem csendesen. Nem vonzott a lehetőség. Félrebillentette a fejét, miközben válaszolt.
- Hallottam ilyesmiről igen... Azt mondják azok sorsa lett ez, akik átmentek. De nem, nekünk nem kell. - Mondta, mire Damien lelkesedni kezdett. - Wynnesa mesélt ezekről… ha viszont senki nem tudott visszajönni onnan, honnan tudhatjuk, mivé változtak át? - Vetette fel a jogos kérdést, mire a druidanő felnevetett, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam, és meg se próbáltam eltitkolni.
- Akkor jó. - Mondtam, majd a még mindig elöl lévő kardomra néztem, és vissza a többiekre. - A tábor körül repkedő, és minket figyelő bagoly amúgy a tiéd? - Kérdeztem a nőt hirtelen, úgy éreztem, hogy ha valaki tudja a választ, akkor az ő.
- Éles az elméd, éjfi. A tündérek mondták. Ők képesek átjárni világok között, néha hoznak híreket. És igen, az állatok az enyéim. Szerettem figyelemmel kísérni az eseményeket. - Válaszolt mindkettőnknek., Damien pedig eközben máshol járt még fejben.
- Érdekes lenne tudni a tündérek véleményét is a dologról. Nem kívánnak csatlakozni a tárgyalásokhoz, legalább egy képviselővel? Vagy őket nem érdekli, mi lesz velünk? Annyi tudás birtokában lehetnek. Biztosan sokan vannak, akik álmodoznak arról a világról, akik nem tudtak átmenni, pedig szerettek volna. Vagy, akik csak kíváncsiak.
A kultisták megemlítésére csak bólintottam, mintegy megerősítésképp.
- Nos, én láttam azt a világot, nem túl vonzó, ha engem kérdezel… - Morogtam Damiennek válaszul. Még tisztán emlékszem arra a nőre, aki rengeteg dolgot megmutatott, amikor tündérek voltunk, és cseppet sem volt vonzó látvány. - És szerintem őket nem nagyon érdekli, hogy velünk mi lesz, jól elvannak egyedül. - Tettem hozzá, ahogy eszembe jutottak a különböző évszakok birodalmai. Leo pedig hosszas hallgatás után megvakarta az állát, és megszólalt.
- Talán nem árt, ha erről te is tudsz. Mélységi szekták tagjait láttuk, s még többen vannak itt, egész biztos. Terveznek valamit, noha nem tudom mit. Gondoltam… nem árt, ha mindenekelőtt te tudsz róla. Van elég gondunk így is. - Mondta kicsit elbizonytalanodva. A hír hallatán a nő elsápadt, de végül csak megértően bólintott.
- Végülis érthető, csoda is lett volna, ha fivéreink és nővéreink közül senki sem esett volna áldozatul a fenevadaknak. Tőlünk is voltak néhányak, akik a keleti elme uralma alá estek és elvándoroltak egészen a smaragd piramisig. De akik az ő szolgálatukba álltak már régen nem hozzánk tartoznak. Őket már csak az érdekli, hogy mestereik érdekeit képviseljék, ezeket pedig nem fogjuk meghallgatni. Bármit terveznek, az nem a mi érdekünkben történik, csak a sajátjukéban. Nem tudsz többet erről, gyermekem? - Kérdezte Leot, aki a nőhöz hasonlóan határozottan válaszolt.
- Nem. Azonban ki fogom deríteni. Csak szerettem volna a kíváncsiságom elűzni. - Jelentette ki.
- Smaragd piramis? - Kérdezte Damien értetlenül. - Az a probléma, hogy ők is fajtársaink, és mi sem egyszerűbb egy faj elítélésekor, mint rámutatni azokra, akik a legradikálisabban viselkednek? Ha a mélységiszolgák valamiféle rossz fát tesznek a tűzre, mi, tündék leszünk azok, kollektíve, akiket elítélnek miattuk. - Tette hozzá. Én osztottam a kérdését, viszont a kőkör környékén mozgolódást láttam, ami jobban felcsigázott. Nem láttam pontosan, hogy mi történik, de sok évnyi katonai tapasztalat mondatta azt velem, hogy nem táncolnak. Két marokra fogtam Fragarachot.
- Rosszat sejtek… - Morogtam jól hallhatóan, ahogy a kör felé meredtem. - Meg tudod nézni a madaraiddal, hogy mi folyik? - Fordultam hirtelen Caireen felé. Ez mindenképpen biztonságosabb módszer.
- És akkor mit javasol? Mit kezdjünk a fenevadak szolgáival? Azokkal, akik nem azért vannak itt mert a tündék javát akarják? - Kérdezte, én viszont úgy éreztem, hogy tudom a választ, és erős sejtésem volt, hogy nem nekünk kell az első lépést megtennünk. Caireen rám nézett, és bólintott: felrepült két baglya, és a kőkör felé szálltak, majd megadta azt a választ, amit a legkevésbé se akartam hallani, de a leginkább számíthattam rá.
- A két sötét tünde barátotok és a druida bajban vannak... - Mondta. Leo kizökkent a határozottságából, és feldúltan előrelépett. - Ezt majd később folytatom. Köszönjük az útmutatást! - Mondta, és a zsebébe túrva elindult.
- Attól tartok, meg kell védenünk magunkat ilyen esetben.. - Tette hozzá Damien is, ahogy kivonta a fegyverét, és elindult.
- Akkor mire várunk? Hadd szóljon! Mindenki a kőkörhöz! - Üvöltöttem el magam, aztán határozottan elindultam Crispinék felé. Végre valami történik.

Felhasználó profiljának megtekintése
Sangarinus a sátrába invitál és bort tölt két kupába, majd leül egy felállított nagyon kényelmes székbe, majd int, hogy üljek le én is.
- Azt hallottam a többiektől, hogy sok barátod van. Többek között az a lelkesen érvelő éjfi aki azt akarja, hogy költözzünk be az erdőbe, de a felszólaló hölgy is ott volt a társaságban, aki meg előállt azzal a nevetséges ötlettel, hogy Hellenburg csak úgy falvakat ad nekik. - néz rám kérdőn.
Nem értem, hogy mire ez a nagy figyelem, vagyis a püspök részéről értem, hogy fontos neki a tünde nép sorsa, de hogy rám is pazarolja a figyelmét.......
- Igen.... - szedem össze magam, hiszen arra nevelnek, hogy legyek határozott és nem a rendfőnök előtt kéne elbuknom. - igen jól értesült uram. - pillantok ki a sátorból, ahol az engem figyelő tündét sejtem és gondolatban nem sok jót kívánok neki. - Régi ismeretségek ezek, bár a tünde .....hölgyet, akiről beszél csak itt ismertem meg. Cynewulf-al azonban már védtük egymás hátát régebben, többször is.
- Nagyszerű. Nekem ez a Cynewulf eléggé főkolomposnak tűnik itt, aki a leghangosabban kampányolt Finsterwald mellett. Állítsd mellénk, őt mindenképp, ha a barátait is, akkor még jobb. - szinte érzem a ki nem mondott szavakat, parancsot erre aligha adhatna, de annak kutya legyek, ha nem annak szánja, majd felsóhajt. - Talán nem közöltem a lovagjaimmal a hosszú távú terveimet, de igazat mondtam a gyűlésen. Valóban a népünk javát akarom, és ez az ami a legjobban szolgálná, egyet értesz nem igaz? Ehhez viszont az kell, hogy ne kampányoljanak hangosan az átkozott erdő mellett, vagy az Úr ellen. Pénz, föld, amit akar, nem akadály, de minket támogasson, ne őket.
Figyelmesen hallgatom a püspök szavait, ami a történtek után nem mondanám, hogy meglep. Én Norven atyától sok mindent tanultam, többek között tudom, hogy szeretett volna megvédeni az udvari intrikáktól, de azt sem akarta, hogy tudatlan legyek. De akár tudtam róla, akár nem, sosem volt kedvemre. És most a közepébe cseppentem és majdnem, hogy parancsba kaptam, hogy "bármi áron" győzzem meg Cyne-t, hogy álljon Sangarinus mellé.
- Uram, szerintem lehetetlent kér tőlem. Régen talán még a barátomnak is mondtam volna Cynewulfot, de..... megváltozott. Beszélgettünk és nem kedveli az északiakat, főleg nem amit ez az egyenruha képvisel, még ha el is fogadja, hogy akkor az erdőben nem tündék támadtak tündékre. A véleményére pedig mindenkinek joga van, nem? - nézek rá kérdőn, hiszen egyenes embernek ismerem.
- Értékelem az őszinteséged Jozef, és valóban, a véleményéhez mindenkinek joga van. Ám itt most ennél jóval több forog kockán. Ha más nem, nekem a is elég ha elteszed az útból, hogyha nem mellettünk beszél, hát ne beszéljen senki mellett.
Hát ha azt mondom leesik az állam a kapott választól, akkor keveset mondok. Inkább azt mondanám, se köpni, se nyelni nem tudok, a püspök szavai úgy vágnak gyomron, hogy egy kis ideig csak némán meredek rá, hitetlenkedve.
- Mármint......., hogy ....úgy? - intek a kezemmel valami bizonytalan mozdulatot téve a torkom felé, - Úgy tegyem el az útból? - a végén szinte már csak suttogok. Aztán a csalódást felváltja az undor, de most igyekszem, hogy ne üljön ki semmi az arcomra. - Erre azt hiszem, nem én vagyok a megfelelő embere, "uram". Tisztelem Önt és a javaslata ésszerű, így mellette állok ~ álltam ~ de én a rend és igazság fenntartására esküdtem.
Sangarinus nevetésben tör ki.
- Nem kértelek rá, hogy öld meg a barátod, hát miféle szörnyetegnek nézel engem? Ha azt látod az egyetlen módnak megteheted, de ennél lehetsz kreatívabb is. Még mindig az lenne a legjobb, ha mellettünk állna. De rendben, ne szaladjunk ennyire előre. Nincs olyan, akire nem lehet nyomást gyakorolni. Kezdetnek elég, ha kideríted hogyan.
Amennyire ez egy sötét tündétől csak lehetséges, elvörösödök, hogy ennyire félreértettem. Valószínűleg jól elástam magam most előtte, még ha most jót is kacag rajtam.
~ Olyan ostoba vagy Jozef! ~ szidom magam. Nem szeretném a lovagok közül is kirúgatni magam.
- Bocsásson meg atyám! - hajtok gyorsan térdet. - Csak olyan furcsa, hogy ennyien vagyunk itt és mindenki mást akar, pedig a javaslata egyben tarthatna minket. - próbálok javítani. - Mindent meg fogok tenni, hogy az Ön ajánlatát vegyék nagyon komolyan és támogassák. - ígérem, bár továbbra is kételkedem, hogy Cyne-vel zöldágra vergődnék. Ravaszabb nálam, na meg gyakorlatom sincs ilyen fajta "feladatokban".
De az előbbi leszereplésem után mindent el akartam követni, hogy helyrehozzam.
Sangarinus még mindig jó kedvében van, így kedélyesen bólint felém.
- Jól van. Elhiszem, hogy meg fogsz tenni mindent. Elmehetsz. - mondja és int, hogy távozhatok.
Örülök, hogy nem vette magára a szavaimat és elbocsát, de valahogy érzem, hogy elvárja, hogy ezek után valamivel majd előálljak. Viszont .....én nem vagyok ebben túl jártas. Hogy lehet megtudni valakiről, hogy mi a gyenge pontja, hogy mi az amiért hajlandó megváltoztatni sziklaszilárd elhatározását, hogy milyen jó lesz nekünk az erdőben......?
~ Talán találnom kéne Brian-hoz hasonlókat, akiknek valakiét elragadta az erdő ok nélkül.....Cyne, nem ostoba, ha felméri a veszélyeket, akkor talán meggyőzhető....~
Kisietve a sátorból a szemem a zsoldost keresi, de közben már annyian táncolnak, ünnepelnek és össze-vissza mászkálnak, hogy képtelenség megtalálni így. Arrafelé sétálok, ahol legutoljára láttam és megkérdezek pár ott lévőt, hogy látták-e. Némi idő után valaki határozottan azt mondja, hogy Cyne az arkdruidát kereste és az meg a kőkörnél van. Így én is arrafelé vettem az irányt. Meg is látom őket, ahogy beszélgetésbe merülnek. Némi habozás után közelebb megyek és köszönésként meghajtom a fejem az idős druida felé.
- Bocsánat, csak Cynewulffal akartam beszélni, de ha zavarok, akkor megvárom odébb.
A druida széles mozdulatokkal int felém közelebb invitálva.
- Gyere csak fiam, gyere. Lovag vagy, igaz? Tudjátok, én csak azt szeretném igazából, hogy a népünk együtt maradjon, mert csak akkor maradunk fent. Nem számít hol. Csak attól félek, hogy feloldódunk és elfelednek minket, mesekönyvek sárga lapjain leszünk ott csupán. - sóhajt fel.
- Igen, lovag vagyok, vagyis csak leszek. ~ már ha nem szúrom el most az életem ~ és nekem sincs más vágyam uram, csak ez. - bólintok a druidának. - Viszont véleményem szerint már visszalépés lenne, ha úgy élnénk, mint az őseink, hiszen a világ változásait nem kerülhetjük el.
Cyne fürkészően futtatja végig rajtam a szemét.
- Mondd csak, mit szeretnél, Jozef. Kivéve, ha négyszemközt akarod elmondani, akkor... - áll fel, készen rá, hogy elvonuljon velem.
Bólintok Cyne-nek, hogy értékelem a készségét.
- Nem feltétlenül kell négyszemközt beszélnünk, semmi titok nincs ebben, sőt.......az arkdruida talán még segíthet is. Többet szeretnék tudni az erdőről és, hogy mi a híre, akartak-e már megtelepedni ott fajunkból és Caireen-éken kívül sikerült-e valakinek? - néztem az öregre.
- Caireenéken kívül még senki sem próbálkozott, de nekik sikerült. Ám nekik is csak azért, mert hajlandóak voltak visszatérni egészen a gyökerekhez és feladni a civilizáció minden vívmányát. Bár az ő törzse mindig is így élt, a világ kezdete óta. Együtt a természettel, elutasítva mindent, ami nem oda való. Annyiban értek vele egyet, hogy az erdőben nem választhatnak szét minket az emberek konfliktusai, amihez valójában nekünk semmi közünk. Ám megértelek téged is, lovag-fiam, hogy nehéz feladni az itteni életformát. Anélkül viszont... Észak és Dél szét fog tépni minket is, legalább ketté, és ez az ami ellen én küzdök. - sóhajt fel az öreg druida szomorúan. - Talán szerinted ez visszalépés, és megértem miért gondolod így. Bármi is lesz végül áldozatokat kell hoznunk, kérdés, hogy milyeneket? Én már öreg vagyok fiaim. Ezt az áldozatot a fiataloknak kell meghozniuk.
Pont erre számítottam! Éppen ezért eszem ágában sincs visszaköltözni az erdőbe. Elképzelni sem tudom mit csinálna ott ennyi tünde, akik már régen a városokban, emberek szokásait átvéve élnek. Viszont nem is találok támogatásra az arkdruida által, mert ő láthatóan bármit elfogadna, egyik oldalt sem részesítve előnyben. Azon gondolkozom, hogy miként fogalmazzam ezt meg Cyne-nek, amikor észlelem a szemem sarkából a mozgást és ezzel egyidejűleg meghallom a férfi szavait:
- Ne mozdulj, Jozef, csak beszélj tovább a druidához és nevess, mintha valami jó viccet súgtam volna neked - hajol egészen közel, szinte a fülembe súgva a szavakat, aztán hangosan felkacag, mintha valami vidám dolgot hallott volna.
Ezek szerint Cyne is látta és nem számít semmi jóra.
- Öööö......Szerintem, sokkal több áldozatot követelne az erdő, mint azt elképzelnék azok, akik valamiféle idilli hazát képzelnek oda. - próbálok eleget tenni a kérésének, miközben erőszakkal kell a kezem a kardomtól távol tartani.
Aztán valami megint suttogni kezd a fülembe, de ez már egyáltalán nem a bérgyilkos, majd az arkdruida hirtelen felpattan,
- A fenevadak szolgái... - suttogja az öreg. - Nem mondtad fiam, hogy ők jönnek értem... - villan a tekintete Cyne felé.
- Nos...lehet, hogy pár részletet kifelejtettem menet közben? - nyögi ki a férfi. - Jozef, védd a druidát. - kezd forgolódni, gondolom a hang forrását keresve.
- Hogy mi? - kérdezem én meg értetlenül, de a kardom már a kezemben van és kész vagyok mágiát is dobni, ha kell. - Hogy, hogy jönnek érted?
Valamiből kimaradtam? Valószínűleg Cyne mondott az előzőekben az arkdruidának valami ilyesmit és ha jól kombinálom, akkor ez most valamiféle merénylet lenne? És vajon a fenevadak szolgái kik lennének mások, mint a kultisták! Ó, hogy már lépni sem lehet tőlük, hogy ne botoljunk beléjük!
Persze várható volt, hogy nem csak a "jó szívük" miatt jönnek csatlakozni a nagy "családhoz".
- Jó, védem, de egyelőre nem látok semmit. - morgom és igyekszem a hátam mögött tudni az öregembert.
Bár készülök rá, mégis váratlanul ér, amikor egy csáp rántja ki alólam a lábam. Elég nagyot esek, mert csak fél kézzel tudom tompítani a zuhanást, de egy pillanatnyi kétségem sincs, hogy kik a támadók. Látom, hogy az arkdruida is előretántorodik. Őt is megtámadták! Nem késlekedhetek, még mielőtt megpróbálnám a kardommal elvágni a csápot az mágiámat, az Úr Fényének erősebb változatát hívom segítségül, remélve, hogy ez ad egy kis időt mindegyikünknek.
Hirtelen fényeső kezd hullani az égből, ami lecsap az arkdruidát megtámadó mélységi szolga fejére, akit közben az sikeresen ledobott magáról.
Több felől is, ahová a Szent Fény lecsap ordítások, sikoltások hangzanak fel és az én bokámról is eltűnik a csáp szorítása.
~ Tehát többen vannak! ~ vonom le a nem túl boldog következtetést.
Hát ha más nem ezek már csak felhívják az itt történtekre a figyelmet és kapunk erősítést is. De addig is igyekszem lábra állni, hogy lássam mi a helyzet. Egy pillanatra látom pár vörös köpeny feltűnését, ami megkönnyebbült sóhajt vált ki belőlem. Sangarinus ezek szerint gyorsan reagált.....

Felhasználó profiljának megtekintése
- Szóval, Te is azt akarod, meg mi is, meg hidd el még nagyon sokan mások, hogy beköltözzünk az erdőbe, a természetes közegünkbe. Ehhez az kell, hogy a népünk is lássa, se a déliek vendégszeretete, se az északiak alamizsnája nem jó, mert meg fog osztani minket. Látniuk kell. Tehát a terv, hogy össze kell ugrasztanunk a lovagokat és a tünde légiót...
Érkezett a felvetés a testvérektől és mindketten olyan hevesen bólogattak hozzá, hogy azt hittem, mentem leesik a fejük a helyéről. Az első gondolatom az volt, hogy ez még akár működhetne is. Olyan jó lenne látni, ahogy az Ordo emberei elvesztik minden csepp kis hitüket a népünk szemében. Árulók voltak, legalábbis az én szempontomból mindenképpen. Az Idegen Istent szolgálták, mert az hatalmas volt, és mert az Isteneink már rég elhagytak minket, csak a Hold maradt meg nekünk utolsó nyomaként annak, hogy egy másik világban sokkalta hatalmasabbak voltunk. Arcomon egy gonosz vigyor jelent meg, amelyet eltakartam előlük. Óh, igen...talán erre lesz szükségünk. Azonban, ahogy tovább gondoltam a dolgokat, rájöttem, hogy valami kis bibi van ezzel a tervvel, amelyről valószinűleg a nagy igyekezetükben megfeledkeztek. Ez pedig az, hogy ha a két csoport egymásnak ugrik, akkor olyan dolgok is bekövetkezhetnek, amelyek viszont már egyáltalán nem áldásosak. Akármennyire is az erdőt akartam választani és akartam, hogy a népem válassza...vannak árak, amelyeket még én se fizetnék meg. Az, hogy páran meghalnak, míg az erdőt meghódítjuk - vagy az hódít meg minket - az még okés. Ezt az árat vállaltam volna. Azonban ez sokkalta nagyobb léptékű pusztítást jelentene - már mint az Ő ötletük - és ehhez már annyira nem volt gyomrom, s ennek a kételyemnek hangot is akartam hagyni, hátha rájönnek, hogy valami nincs teljesen rendben.
- Valami ilyesmire gondoltam én is...bár nem egészen erre. Összeugrasztani a két felet csak annyit érne el, hogy lemészárolnák egymást és sokan rekednének a kereszttűzben. A halottak láttán csökkenne a morál és sokan menekülőre fognák a dolgot még azelőtt, hogy egyáltalán bármelyik fél is kikerülne győztesen, vagy döntést hoznánk. Abban egyetértek, hogy alá kell ásni a két oldal szavahihetőségét, de egy polgárháború...? - bizonytalanodtam el. Nem, az határozottan nem lenne egy jó kimenetel. - Az nem lenne annyira jó döntés. De egyelőre kiváncsi vagyok arra, hogy Ti hogyan is akarnátok egymásn torkának vezetni az Ordo-t és a Légiót.
Bár volt egy rossz érzésem, hogy nem hazug szavakkal és álinformációk elhintésével. Valami rosszra készültek, éreztem a zsigereimben. Én se voltam egy túlságosan "jó" alak, legalábbis ami a metódusaimat illették és pár egyed feláldozása meg se kottyant volna nekem - a lelkiismeretem már rég halott volt. Hajlandó voltam a múltban is és a jövőben is olyan döntéseket meghozni, amelyek a nagyobb jó felé vezetnek, viszont az oda vezető út piszkos megoldásokkal van kikövezve. De ezt azért nem tettem volna meg még én sem - és ez már nagy szó.
- Hogy elkezdik-e lemészárolni egymást, az rajtuk múlik. Elég, ha mindenki tudja, hogy nem megbízhatóak és bármire képesek, ehhez pedig...
- Meg kell ölni az arkdruidát. Ez az egyetlen megoldás - vette át hirtelen a szót Brianna, és a gerincemen jéghideg borzongás futott keresztül. Ezt most...most tényleg jól hallom? [color=#ff00ff- Az Ordo és a Légió egymásra fog mutogatni, mindenki más pedig tudni fogja, hogy egyedül az erdő az, ami biztonságos a népünknek.[/color]
- Neked ez, úgy gondoljuk, semmiség, és a druida is boldogan adná az életét a nagyobb célért - fejezte be az érvelést Brian.
A két testvér nagyon összhangban beszéltek, ezt az egyet legalább irigyeltem tőlük. A súlyos elmebajukat már kevésbé kívántam volna el tőlük. Az oké, hogy az én fejemmel is vannak kisebb-nagyobb problémák, de ez bocsánatos bűn azok után, hogy a testvérem lelke is bennem él, egy ideig egy beképzelt angyal lelkét is az ujjamon hordoztam és néha még a farkam is megszólalt...de hozzájuk képest én tökéletesen normális voltam. Megölni az arkdruidát? Ez még is...milyen agyament dolog? És hogy boldogan adná az életét ezért? Hát azt kötve hiszem. Egyre rosszabb előérzetem akadt a dologgal kapcsolatban. Mintha valami más is lenne még a háttérben, csak nem tudtam pontosan, hogy mi is az. Ennek pedig a végére kellett járnom, mielőtt valami katasztrofális következne be.
- Megölni az arkdruidát? Ezt Ti sem gondolhatjátok komolyan. De... - álltam meg egy pillanatra. Azt hiszem, hogy támadt egy ötletetm. -...még elgondolkozok róla. De addig is, beszélhetnék négyszemközt Brianna-val? Csak pár lépés távolságból, itt leszünk a szemed előtt, Brian. Csak valamit meg akarok kérdezni tőle, hogy teljes képet kapjak az ügyről.
Most a lányra volt szükségem. Brian-nal nem értem volna el semmit sem, de talán a lányt még rákényszeríthetem arra, hogy ki is mondja, mi a francot akarnak pontosan. A tervük túlságosan extrém volt és abban is kételkedtem volna, hogy sikerülne. Még ha az Ordo és a Légió egymásnak is esik, ahogy egymásra mutogatnának, a többiek csak menekülnének vagy pártot fognának. Nem hinném, hogy emiatt választanák az erdőt, hisz ott csak össze lennének zárva a többi tündével, akik ilyen tettre vetemedtek és már erőszakkal a lelkükben lépnének be az erdőbe. Nem...nem tudtam hinni nekik.
- A húgom tud magára vigyázni - vonta meg végül a vállát Brian, és ennek hallatára a lánnyal arrébb is sétáltunk. Na oké, most derülnek majd ki a dolgok.
- Mi az, amit meg akarsz kérdezni, de a testvérem nem hallhatja?
Óh, igazából a kérdéseket hallhatná, azzal nincs is baj, de nem hinném, hogy túlságosan örülne annak, ami most fog következni. Miközben pár lépéssel távolabb sétáltunk a türelmesen várakozó férfitól, előhúztam mellényem alól a nyakamban lógó láncot és az arra erősített ékkövet. Tudtam, hogy még hasznomra lehet ez a kis csecsebecse, s most nagyon is örültem annak, hogy magammal hoztam. Miközben megálltam Brianna-val szemben, a kezeimmel a nyakék körül matattam, hogy biztos ami biztos alapon alaposan felhívjam rá a figyelmemet és a lány rákoncentráljon. Amint ránézett, már a hatása alá fog kerülni s amint ez bekövetkezett, hát bele is kezdtem. Először óvatosan, hogy ne ijesszem el őt.
- Először is, személyesen még nem tudtam kifejezni részvétemet a bátyátok, Brandon halála miatt, hisz eddig csak Brian-nak mondtam ezt, túl sok minden lefoglalt a megjelenésedkor ahhoz, hogy ismét eszembe jusson. Nehéz lehetett...de túltettétek magatokat a dolgon, amely hatalmas lelkierőről ad tanubizonyosságot. Elismerésre méltóan erős jellemek vagytok - az eddigi tapasztalataim alapján ha valakinek hízelgünk, főleg egy nőnek, akkor fogékonyabbak lesznek az azt követő szavakra. Úgy érzik, hogy megbízhatnak a másikban, hogy együtt érez velük, hogy megértik őket. Kívánatosabbnak és megbízhatóbbnak akartam tűnni a szemében arra az esetre, ha kéne a nyakláncnak egy-két löket, hogy teljesen kifejtse a hatását. Amint ezt a lépést végre hajtottam, már keményebben ráléptem a témára. Ideje kicsikarni belőlük a válaszokat, amelyeket eddig elhallgattak előlem. - Miért pont az akrdruidát szemeltétek ki? Tényleg úgy hiszitek, hogy az Ő...likvidálása - választottam kevésbé erős és brutális szót a biztonság kedvéért. - ...meghozná a kívánt eredményt? Ami persze a tündék egyesítése egy szent cél mögött, ugye? Semmilyen más szándék nem fordult meg a fejetekben, gondolom én. Vagy mégis...?
Tudnom kellett. Leo figyelmeztetése megragadt a fejemben arról, hogy kultisták is vannak itt. Nem vethettem el annak a lehetőségét, hogy Ők ketten valakinek az irányítása alatt állnak. Biztosra kellett mennem, hogy azok a dögök most nem játszadoznak itt. Biztosra kellett mennem, hogy Brian és Brianna nem lettek kompromittálva és korrumpálva. De abban biztos voltam, hogy egy akkora zűrzavart, amelyet az arkdruida megölése és a két frakció egymásnak esése jelentene, a Mélységiek szívesen kihasználnának és tobzódnának az örömben. Ehhez nem volt se kedvem, se gyomrom asszisztálni. Aztán csak néztem a lány reakcióit. Először is elvörösödött a dícséret és bókok hallatára, így tudtam, hogy az ékszer hatással volt rá.
- Nos...köszönöm...Már sok hónappal ezelőtt történt, de még mindig hiányzik. Az arkdruida...Kézenfekvő. Kellően fontos személy, ám Caireen druidaasszonyra szükségünk van ahhoz, hogy megszelidítsük az erdőt. Mi csak szeretnénk biztonságosan élni. Hogy ne bántson minket, bemehessünk.
Csak bólogattam. Igen, mesélj csak. Beszélj és én mohón iszom csak a szavaimat. Azonban valami történt. A lány szemei kitágultak, a fejét rázta, mintha egy oda nem illő gondolatot akart volna kirázni a fejéből és...és a hatás megszűnt. Nyoma sem volt az előbbi kedélynek. Valami megtörte a hatást, de semmi külső hatás nem történt. Nem támadtam rá a lányra, amely ilyet okozott volna. Végig látta a nyakláncot, egyszer se vesztette szem elől. Végig óvatos voltam így még a verbális támadásról se lehetett szó. Pedig csak ezek törnék meg a hatását...vagy, még egy valami. Egy Bukott Angyal jelenléte, aki nem akarja, hogy a szolgája tovább beszéljen. Az arcom elkomorodott. Rohadjanak meg, még jó, hogy óvatos voltam. A rohadékok már elkezdtek játszadozni és engem szemeltek ki eszközüknek. Abból már pedig nem fognak enni.
- Tehát, benne vagy, vagy sem? - kérdezett vissza a lány határozottan.
- Értem- komorodott el az arcom a friss relevációk nyomán. Értettem, hogy itt már rég nem arról volt szó, hogy a tündék biztonságban legyenek, hanem hogy káoszt hozzanak a népünkre. Értettem és egyáltalán nem örültem neki. - Tehát mindenképpen abban látjátok a megoldást, hogy végezzünk Cormac-kal. S mi lesz, ha azt mondom, hogy nem vállalom el? Hogy tudnék-e végezni vele? Nem kétséges. Hogy akarok-e? Ha az az ára az erdőbe költözésnek, hogy vér folyjon a népünk körében, akkor találok más megoldást. Nem fogok merényletet elkövetni az arkdruida ellen, de valahogy megpróbálom aláásni első sorban Sangarinus szavahihetőségét. De vér nem fog a kezemhez tapadni ezen a szent helyen. Menjetek Hold Anya mélységes kegyelmével...
Mordultam rá a lányra és intettem a kezemmel, hogy most már mehetnek, a továbbiakban nem tartok igényt a társaságukra. A terv még mindig működhet. Még mindig kivonhatom valahogy az Ordo-t az ügyből, de ölni nem fogok. Szerettem volna, ha ezt civilizált és békés úton intézhetjük el, de lehet, hogy erre már nem lesz lehetőség. Nem akartam azt, hogy vér zúduljon itt patakokban, hisz az megnyomorítaná a népünket lelkiekben. Milyen új életünk lenne úgy, ha a régit vérontással fejeznénk be? Ha vérontással kezdődne? Nem hozna semmi jót, ebben biztos voltam.
- Kár, pedig bérgyilkos vagy, azt hittük, neked ez semmi. De ha Te nem teszed meg, hát megteszi más. Tényleg kár.
Felelte vissza szomorkásan a lány. "...pedig bérgyilkos vagy." Na és ezt vajon honnan tudták? A gyanúm egyre jobban beigazolódott. Csak néztem, ahogy a testvérpár eltávozik és én már tudtam, hogy mit is kell tennem. "De ha Te nem teszed meg, hát megteszi más." Na azt meg aztán nem fogom hagyni, hogy csak azért is véghez vigyétek a tetteteket. De egyben adtak egy jó ötletet. Na jó, azt nem mondanám, hogy annyira jó, de talán még működhet is. A tünde testvérek egy ajándékot adtak nekem: egy ügyet, amely mellett felsorakozhat az Ordo és a Légió is. Egy közös fenyegetést. Ha egymás mellett harcolnának, egymás oldalán és nem egymás ellen, talán meglátnák, hogy igen is tudnak együtt dolgozni és talán - de csak talán - elsimítaná a két csoport között húzódó ellentéteket. Én értettem, hogy a Légió miért fújtat az Ordo-ra, és valamennyire megértettem a Draconis álláspontját is. Ezt a kettőt kell valahogy összehoznom és még akár győzhetünk is. Győzhetek is. De előbb meg kell akadályoznom, hogy megöljék az arkdruidát, amihez előbb meg kell őt találnom, még hozzá minél gyorsabban! Nem is várakoztam túl sokáig - az idő most nagyon is szűkös volt és talán minden egyes másodperc számíthatott. Így aztán tündéről tündére kacskaringóztam, mígnem az egyikük elirányított Cormac-hoz és a kőkörhöz, így rögtön arra felé is vettem az utamat. Végül megtaláltam őt, ott, ahol mondták, meditációs pózban merengett. Hogy miről? Fogalmam sem volt. Talán a jövőről. Talán a múltról. Talán arról, hogy mennyire is meghajtotta őt a sült malac - már ha evett egyáltalán húst. Nem akartam őt megzavarni, de nem volt más választásom. A lépteim zajára aztán kinyitotta a szemét és amint meglátott, egy meleg mosolyal üdvözölt. Jajj, az a mosoly nemsokára az arcára fog fagyni, uram, úgy hogy még addig élvezze ki, amíg tudja.
- Miben segíthetek, bölcs az éjfik között?
- Bölcs? Ilyennel se sértegettek még - igyekeztem lazábbra és viccesebbre venni a formát, hogy oldjam azt a feszültséget, amely még nincs is közöttünk. Megkínzott arcomon bizonytalanság és szánalom suhant végig, ahogy az öreg testére néztem, aztán végül leültem vele szemben úgy, ahogy arra a lightleaf-i morcos druidaasszony tanított. Vajon vele mi lehet? Átment a népünkkel Anwnn-ba, vagy itt maradt? Soha se fogom megtudni talán. Nem is nagyon tudott érdekelni. Őszintén szólva örültem, hogy megszabadultam tőle. Morcos, marcona vén szipirtyó... Na de vissza Cormac-hoz. - Gondok aggasztanak engem, arkdruida - kezdtem bele, de nem tudtam biztosan, hogy miképp is folytassam. Aztán eszembe jutott, hogy a többiek hogy aggodalmaskodtak egy hülye bagoly miatt és most úgy éreztem, hogy nem bízhatok semmit sem a véletlenre, így jó alaposan körbenéztem. Azonban se madár, se más állat és hallgatózó tündefi se volt a közelben, így nyugodtabban folytattam. - Tudja, sok mindent megtennék azért, hogy az erdőbe költöztessük a népünket. Egy ideig azt hittem, hogy mindent megtennék. Az Ordo Draconis-t és a Tünde Légiót kibékíteni és egy közös cél égisze alatt egyesíteni azonban...nem tudom, hogy lehetne-e. Vannak mások is, akik mindent megtennének...és tényleg úgy értem, hogy mindent. Vannak, akik úgy gondolják, hogy egymásnak lehetne ugrasztani a két legnagyobb csoportot és erre találtak is egy nekik tetsző megoldást. Azt, hogy valaki merényletet követne el maga ellen és nézné, ahogy a két csoport egymásra mutogatva esnének egymásnak, hogy a kívül állók lássák, mennyire megbizhatatlanok és egyikük ötletét se pártolják. Egy bérgyilkost kerestek és találtak is a személyemben- ismertem be neki, hogy ki is vagyok. Talán számára nem akkora nagy meglepetés volt. Ki tudja, hogy miket tudott a vén csont...és nem szívesen hirdettem a kilétemet, de most az őszinteséget célravezetőbbnek találtam, mint a féligazságokat. - Csak azt nem tudom, honnan tudták a hivatásom. De mielőtt még rosszra gondolna: elutasítottam az ajánlatukat. Azért jöttem, hogy figyelmeztessem: lehet, hogy más nem fog ennyit foglalkozni a moralitással és megteszik ezt a lépést. Az élete ezen a ponton nincs biztonságban, Uram.
Igazából még én se tudtam, hogy mit vártam ettől a vallomástól. Ha felcsattant volna és elküldött volna a bánatos fenébe, azt is megértettem volna. Ha összetrombitálja az egész népet és fedezékbe ment - megértettem és még támogattam is volna. Az arcán csak egy szomorkás mosoly jelenik meg, mintha beletörődött volna a dologba.
- Köszönöm fiam, hogy eljöttél és megosztottad ezt velem. Tudod, vérzik a szívem, hogy az emberek konfliktusa beszivárgott a mi soraink közé is. Ha meg akarnak ölni, meg fogják találni a módját, de nem adom magam harc nélkül - biztatott egy mosoly kíséretében. Hát még maradt benne harci kedv és potenciál. Reméltem, hogy nem csak a szavai nagyok, hanem tényleg tud magáról gondoskodni. Reméltem, mert én nem biztos, hogy meg tudom őt védeni egyetlen egy felszentelt éjgyilokkal. Azonban ekkor megjelent a színen egy másik szereplő. Jozef, az Ordo Draconis lovagtanonca. Talán most jobb is, hogy Ő jött. Rá talán hallgatna Sangarinus, ha össze kell csődíteni őket és rábírni, hogy együtt dolgozzanak a Légióval.
- Bocsánat, csak Cynewulf-fal akartam beszélni, de ha zavarok, akkor megvárom odébb.
- Gyere csak fiam, gyere. Lovag vagy, igaz? Tudjátok, én csak azt szeretném igazából, hogy a népünk együtt maradjon, mert csak akkor maradunk fent. Nem számít, hol. Csak attól félek, hogy feloldódunk és elfelednek minket, mesekönyvek sárga lapjaink leszünk ott csupán.
- Igen, lovag vagyok, vagyis csak leszek és nekem sincs más vágyam uram, csak ez - erősítette meg a szavait Jozef. - Viszont a véleményem szerint már visszalépés lenne, ha úgy élnénk, mint az őseink, hiszen a világ változásait nem kerülhetjük el.
A druida szavai egybe csengtek azzal, amit én mondtam Lance-nak. Kísértetiesen. Mintha hallotta volna a beszélgetésünket. Reméltem, hogy nem. Vajon hogy reagált volna arra, hogy a "bölcs éjfi" egy nefilimmel hált? Egyáltalán itélkezne miatta? Nem tudom és remélhetőleg soha sem derül ki, hogyan reagálna erre. Így hát csak bólogattam a szavaira, amelyekkel teljesen egyetértettem. Azonban ugyanakkor Jozef szavait se felejthettem el. Hát ezt hívnák fejlődésnek? Lépést tartani a korral? Maradiak lennénk, amiért az erdőbe költöznénk vissza? Nem tudom...lehetséges. De abból a fejlődésből, amelyet az emberek képviseltek, nem kértem.
- Igen, ha az emberek között maradunk, feloldódunk. Ezt akartam elmondani a többieknek is, de kevesen hallgatnak rám - pillantottam Jozef-re, aki talán a legjobb példa volt erre. Vagy Lance a maga királyi eredetű kardjával. Fenébe, pedig Ő lenne a tökéletes szövetségesem ebben az ügyben, de Ő rá se számíthattam. - S valamennyire érthető az álláspontjuk. Az erdőbe való költözés sokaknak idegen érzés. Nem tudom, mit tegyek. De megoldjuk, valahogy mindig is megoldottuk- sóhajtottam fel, majd Jozef felé fordultam, hogy megtudjam, miről is akart velem beszélni. - Mondd csak, mit szeretnél JOzef. Kivéve, ha négyszemközt akarod elmondani, akkor...
Feltápászkodtam a földről, hogy ha netán félre akar vonulni, akkor már készen álljak rá. Vajon ismét megakar győzni a saját igazáról? Tudhatná, hogy az nem fog bekövetkezni, ahogy tudtam azt is, hogy én se győzném meg őt a sajátomról. Felesleges beszédnek tituláltam ezt, de nem akartam faragatlan lenni most. Meg hát, addig is elterelné a gondolataimat a közelgő fenyegetésről. Akárhogy is történt, elhatároztam, hogy a továbbiakban a druida közelében vagyok, hogy megvédhessem őt, ha bekövetkezne a legrosszabb.
- Nem feltétlenül kell négyszemközt beszélnünk, semmi titok nincs ebben, sőt... - szakította meg a mondatát, ahogy a druida felé nézett. Vajon mire készül most a lovagtanonc?- ...az arkdruida talán még segíthet is. Többet szeretnék tudni az erdőről és hogy mi a híre, akartak-e már megtelepedni ott a fajunkból és Caireen-ken kívül sikerült-e valakinek?
Azt hiszem, hogy tudom, mire akar kilyukadni. A továbbiakban is fenyegetőnek és veszélyesnek beállítani az erdőt. Ezzel nem vitatkoztam. Senki sem tagadta, hogy veszélyes. Senki sem tagadta, hogy szinte meg kéne alázkodnunk Finsterwald előtt, ha be akarnánk oda költözni. Vajon előttem akarja elsötétíteni az erdő hírét vagy éppen azt akarja hallani, hogy igen, sikerült valakinek...elbizonytalanodott vagy engem akart elbizonytalanítani? Nem tudtam.
- Caireen-éken kivül még senki sem próbálkozott, de nekik sikerült. Ám nekik is csak azért, mert hajlandóak voltak visszatérni egészen a gyökerekhez és feladni a civilizáció minden vívmányát. Bár az Ő törzse mindig is így élt, a világ kezdete óta. Együtt a természettel, elutasítva mindent, ami nem oda való. Annyiban értek vele egyet, hogy az erdőben nem választhatnak szét minket az emberek konfliktusai, amihez valójában nekünk semmi közünk. Ám megértelek téged is, lovag-fiam, hogy nehéz feladni az itteni életformát. Anélkül viszont...Észak és Dél szét fog tépni minket is, legalább ketté, és ez az, ami ellen én küzdök - látni lehetett az arkdruida fáradt, öreg arcán a szomorúságot. Vajon mennyi mindent élhetett már meg ezen a földön? Vajon kiket veszíthetett el a Kivonulással? Nem mertem rákérdezni. - Talán szerinted ez visszalépés, és megértem, miért gondolod így. Bármi is lesz végül, áldozatokat kell hoznunk, a kérdés, hogy milyeneket? Én már öreg vagyok, fiaim. Ezt az áldozatot a fiataloknak kell meghozniuk.
Hallgattam az öreg beszédét, azonban valami más jobban lefoglalt. Mintha valami mozdult volna az árnyakban. Egy gyors villanás. Először azt hittem, hogy csak a fáradt elmél játszadozik velem. Hogy képzelődök. Azonban amikor a kőkör másik oldalán ugyanúgy mozgást érzékeltem, az összes szervem vészriadót fújt. Valakik ott osonnak az árnyakban, gyorsabban, mint ahogy azt egy gyanútlan és céltalan lény - tünde - tenné. Valami készülődik...talán már rögtön támadnak is Brian-ék? Ennyire gyorsan? Kiélesítettem a látásomat, hátha elkapom azt, hogy mi a franc is történik ténylegesen, azonban akármennyire erőltettem a szememet, sokkal többet így se láttam. Egyszerűen bármi is volt ott, a tűz fényén kívül, túl gyors volt a szememnek. Fenébe. Inkább csak közelebb hajoltam Jozef-hez, hogy figyelmeztessem a bajra. Ő nem tudott Brian-ékről és az összeesküvésükről, és nem akartam azt, hogy felhívjam a figyelmet magunkra és arra, hogy tudom, legalábbis sejtem, mi van készülődő félben.
- Ne mozdulj, Jozef, csak beszélj tovább a druidához és nevess, mintha valami jó viccet súgtam volna neked.
Láttam, ahogy Jozef keze majdnem hogy megindult a kardja felé, azonban végül megőrizte a hidegvérét és a megbeszéltek szerint folytatta tovább a beszédet, miközben próbáltam kideríteni, hogy mi is folyik itt pontosan.
- Öööö...szerintem sokkal több áldozatot követelne az erdő, mint azt elképzelnék azok, akik valamiféle idili házat képzelnek oda.
Csak fél füllel figyeltem arra, hogy mit is mond Jozef. Csak egy gyors, suhanó árnyék. Ennyit láttam. Egy vékony alak. Aztán már csak a suttogást hallottam a fejemben. Egy suttogás, amelyet már párszor megéltem az életemben és rögtön tudtam, hogy a gyanúm teljesen jogos volt. Mélységiek és a szolgáik. Ez pedig baj volt. Nagyon nagy baj.
- A fenevadak szolgái...Nem mondtad fiam, hogy ők jönnek értem...
- Hogy mi? Hogy hogy jönnek érted? - lepődött meg Jozef. Na igen, neki elfelejtettem megemlíteni ezt a kis részletet...
- Nos...lehet, hogy pár részletet kifejeltettem menet közben? - nyögtem fel a druida "vádjára" miközben a szemem már megoldást keresett. - Jozef, védd a druidát.
- Jó, védem, de egyelőre nem látok semmit.
Kértem meg a fajtársamat, miközben nézelődtem és végül a tekintetem megakadt látómezőn belül három sötét tündén. Idősek voltak. Legalábbis velem vagy egyidősek vagy némileg öregebbek. Talán elég idősek ahhoz, hogy ismerjék a népünk régi dallamait, a suttogást, amelyet csak mi ismerünk és csak mi hallunk. Reménykedtem benne, hisz Ők lehetnek a kulcsai annak, hogy túléljük ezt az egészet. Tekintetem rájuk szegeződött.
~ Az arkdruida élete veszélyben forog. Értesítsétek az Ordo-t és a Légió embereit. Erősítésre van szükségünk és védelemre. Mindkettőjükére.~
"Szóltam" rájuk. Imádkoztam Hold Anyára, hogy hallják meg a suttogásomat. A három fej egyszerre fordult felém, mintha csak dróton rángatták volna őket...aztán már rohanni kezdtek is a táborok felé. Megnyugodtam. Oké, akkor még talán van esélyünk a túlélésre. Viszont sokat nem volt alkalmam ezen gondolkozni, hisz hirtelen több dolog is történt egyszerre. Láttam, ahogy Jozef alól kirántja valami csáp a lábát és most a földön fetrengett...éreztem, ahogy valami eltalál. Fájdalom áradt szét a testemben, ahogy a bal vállam szinte azonnal használhatatlanná vált és ezzel ugyebár a kezem is. Akármi is volt az, az folyamatosan taszított hátra. Próbáltam küzdeni ellene, kétségbeesetten, hisz láttam, ahogy a druidára is ráugrik egy mélységi szolga. A fenébe....a ROHADT BÁNATOS FENÉBE!
- Oooh you fuckers! - förmedtem fel, miközben próbáltam szabadulni.
Aztán sikerült. A fenébe is, nem tudom hogyan, de sikerült kiszabadulnom a folyamatos nyomás elől egy oldalra vetődéssel. Szédelegtem, a bal kezem használhatatlan volt, lassú voltam és gyenge, így csak nézhettem, ahogy a druida körül indák jelennek meg, amelyek lerángatják róla a dögöt...így csak láthattam, ahogy gondolom Jozef közreműködéséből valami csodálatosan fényes jelenések hullanak alá az égből, eltalálva a dögöt és rögtön ki is végezve azt...így csak hallhattam, ahogy a sötétben további nyőgések és fájdalomkiáltások zendülnek fel. Nem tudtam, hogy mi a franc akart ez lenni Jozef részéről, de legszívesebben megölelgettem volna és ha nőből lett volna, hát most itt helyben letepertem volna....de éreztem, hogy a bulinak még nincsen vége, és a fényesen világító égi jelenések fénye alatt elbizonytalanodtam és félni kezdtem, ahogy a kezdeti harci láz hirtelen hagyott alá, mintha csak jéghideg szél fújt volna keresztül a világon. Mi fog eztán következni? Oh....Hold Anya irgalmazz nekünk. Hold Apa adj erőt...mert nem tudom, hogy bennem mennyi maradt!


_________________
[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár) - Page 2 Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése

Freia Suntide

Freia Suntide
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista
Miután megvolt a nagy megbeszélés Noira és én elindultunk, hogy egy éjjeli pihenőhelyet találjunk magunknak. Nem is nagyon volt hiány az ilyenekből, hiszen rengeteg sátrat és hasonlókat láttunk a tömeg közepe felé menet. Azonban mielőtt még nyugovóra térhetnénk három nagyon gazdagnak kinéző tünde lépett elénk.
- Kisasszonyok! Egy szóra, ha szabad. -Mosolyog ránk nyájasan az egyik tünde férfi, aki  a másik két társával együtt nagyon hasonlóan néztek ki.. Vörös hajuk van és zöld szemük.
- Miben segíthetünk –kérdeztem meg egyszerűen tőlük.
- Hallottuk, ahogyan a tanácsban beszélt, kedves... Ohh, milyen faragatlanok is vagyunk. A nevem Seamus Fairbranch, néhai királynőnk Amelie másodunokatestvére, ők pedig kuzinjaim anyai ágról, Aengus és Maab. Mutatott a nőre és a férfire. - Igazán megihlettek minket a tervei és gondoltuk némi áfonyabor kíséretében mesélhetnének róla bővebben.
-Én pedig Freia Suntide, ő itt mellettem Noira Floinn. –mutatkoztam be nekik. - Mit szólsz hozzá, menjünk velük iszogatni egy kicsit?
- Én nem szeretnék inni.  Inkább táncolnék. –Felelte Noira, ami kicsit bátornak és hogy is mondjam… Inkább szórakozás, ahol nem nagyon lehet ilyen komoly dolgokról beszélni, de mivel ezt mondta…
- Inni, táncolni, amihez csak kedvük van kedves Freia és Noira! -Tárta szét a karját teátrálisan Seamus. Aengus, a kuzinja aki fiatalabbnak tűnik meg is hajol Noira felé, és kezét nyújtja, hogy táncba vigye. - És ön kedves, Freia? Táncol?
- Igen, köszönöm. –Fogadtam el a felkérést és egyenesen a táncparkett felé vettük az irányt.
- Milyen jó is, hogy mi itt mind összegyűltünk...- Mondja Seamus, miközben haladunk a parkett felé. - Tudja emlékeztet engem őfelségére.  Volt valaha a fővárosban, kedves Freia?
- Igen én is nagyon örülök neki, hogy sikerült összejönnünk ennyien, én nem hittem volna, hogy ennyien jönnek a hívásra. Köszönöm, megtisztel és sajnos nem volt rá lehetőségem, tudja messze nyugaton laktam.
- Szép is volt, akkor régen a fák alatt bálokat tartottunk Zephyrantes tava csillogott a holdfény alatt.  
- Na és mondd Aengus honnan olyan ismerős a neved? –Kérdi meg a két nemestől Noira, amire egy szép választ is kapunk.- A nevemet a régiek egyik istenéről Aengus Ógról kaptam, aki a szerelem egyik istene volt Eyre-n és most is az Annwn-ban. A Fairbranch pedig a régi királyi család neve. Maradtak tündék itt a legnemesebbek között is. Hiszünk benne, hogy még tündökölhetünk, anélkül, hogy úgy élnénk egy erdőben mint az állatok…
- Oh, a szerelem istene, hát persze! –Vág bele a szavaiba a férfinak, majd ahogy az folytatja egyre több felismerése támad.
- A királyi család, persze azt tudtam ám!  Igen, az erdő elég civilizálatlan, még egy tanya is jobb tőle!  Ha sok nemes van, akkor miért pont minket néztetek ki?- Érdeklődik teljesen jogosan Noira, azonban én azt hiszem, hogy ennek valószínüleg ahhoz lesz köze, hogy mi felszólaltunk a nagy tömeg előtt.
- Azért titeket néztünk ki, mert hiába volt itt sok nemes, ők hallgattak, Freia viszont beszélt. Nem tetszik nekünk az erdő, sem észak, de az sem hogy csak tengődjünk az emberek között. Így olyanokat keresünk akik szeretnék megtartani a tündéket civilizáltnak, de nem is akarnak behódolni.
- Értem.  Kivel akarjátok majd felépíteni ezt a királyságot? Vannak kiszemeltek?-Érdeklődik Noira.
- Ez igazán szomorú. Szívesen megmutattam volna Önnek egyszer, de remélem lesz még rá lehetőségünk megépíteni egy új Zephyrantest és visszaállítani a királyságot, egy nemes királlyal vagy királynővel az élen.
- Higgye el, én is megnéztem volna szívesen, viszont abban igaza van, hogy amiket felsoroltak módok nem túl járhatóak szerintem, annyit érnének el, hogy akiknek nem tetszik azok elmennek a közösségből, márpedig én nem vagyok az erdőbe való. Ahogyan említettem is, olyan módot kéne találnunk, ami esetben az erdőben is lehetősége lenne a tündéknek, meg a városban is. –nagyon megforgattam a szavaimat, már már diplomatikusnak is mondható…
- Pontosan erről van szó, kedves Freia! Szerencsére megvannak hozzá a forrásaink, ám sok akadály van még, kisebbek és nagyobbak, amiket el kell hárítani.- Sóhajtott fel.
- Miféle akadályokra gondol? Mármint tudok én is jópárról, de kíváncsi vagyok a meglátására.
- Apró akadályok, kedves Freia. Tudja a többi nemes és az itt maradt lovagok nem bíznak bennünk, a királynő az utolsó években száműzött minket, így hiába próbálkozunk nem akarnak minket meghallhatni. A másik gond a terület. Fel akarjuk építeni az új Zephyrantest, de kérdés, hogy hol. Ki adna nekünk városnyi földet? Vagy kitől tudjuk elvenni? Nameg ott van az a druidanő, aki vissza akar alacsonyítani minket közönséges vadakká! Botrányos! –mondja már-már undorodva a férfi, amin kicsit meg is döbbenek, bár ezt nem mutatom ki nekik. Azonban ahogyan hallgatom ők amolyan bukott nemesek, hiszen száműzöttek és hasonló fontos dolgok elhangoznak közben. A túloldalt pedig: - Természetesen vannak. Önök ketten, először is. De meséljen magáról kisasszony. Biztos vagyok benne, hogy semmiben sem marad el társnője mellett, szépségben bizonyosan nem de szeretnék tudni többet is.
- Én egy tanyán nőttem fel és harcosnak tanultam mellette, kétlem, hogy jó szemmel néznék, ha ilyen asszonyt választanál, szerintem Freia tökéletesebb választás ilyesmire, sokkal felelősségteljesebb meg minden, nemrég vett a szárnyai alá engem is, hogy vigyáz rám. –mondja Noira és ha nem lennének most itt a táncpartnereink lehet még zavarba is jönnék a szavaitól.- Ugyan kedves Noira. A tanyán talán úgy volt ahogyan mondja de a fővárosban számos rettenthetetlen női harcos élt. Még Amelia királynő lovagjai között is számos nő volt, a legrendíthetetlenebbek, a legerősebbek. Brigitte Shadowthorn, az Equinox ikrek, Elinor és Loreena Wildwind, anya és lánya egyikük testőrkapitány, a másikuk lovag... Fantasztikus rettenthetetlen nők. Ha megépíthetnénk új Zephyrantest az új királyunk vagy királynőnk se becsülné kevésbé őket, sőt. Ráadásul... Senki sem mondja meg milyen asszonyt válasszak, csakis én.
-meséli el a sok-sok tünde hőst, akik nekem jobbára kiskorom gyerekmeséiből rémlenek csak fel. Valószínüleg tényleg nagy harcosok lehettek, bár azt hiszem egyikükkel sem fogok találkozni sosem.
- Nos, a harc a mindenem, főleg ha jó ügyért zajlik, a csillagtalan hosszú éjjelen is bátran küzdöttünk és védtük meg a város lakókat Hellenburgban Freiával.
- De... Kezdem el összeszedni a gondolatokat, miközben a fejemen átmegy az amit mondott. Nem erős szövetségesek az ügyben, de valószínüleg kapcsolati tőke van... valamilyen szinten. -gondolom van tervük arra, hogy hogyan lépjenek ezeken túl nem? –próbálom megtudni, hogy hogyan akarnak mégis átlendülni a problémáikon.
- A tervünk az, hogy megkeressük azokat, akik egyetértenek velünk először is. Ezért kerestük fel magácskát. Caireen druidát a legkönnyebb eltenni az útból, hiszen őt csak meg kell ölni. Végülis az is előre lépés, ám a többi... Ön mit gondol?
- Ha megöljük, azzal nem érünk el semmit szerintem, csak rögtön utálatot szereznénk, inkább megunk mellé kéne állítani nem igaz? –vágom rá a szavakat, amik először az eszembe jutnak. Sokmindent megtennék azért, hogy ne legyek az aki nem ment a többiekkel az erdőbe, de fajtársamat sosem ölnék meg. - Nem egymást kéne gyilkolnunk, arra vannak más szomszédaink is... azaz lesznek.
- Ha beköltözünk az erdőbe, akkor nem lesznek szomszédaink, nem igaz? Nade én nem ragaszkodom a merénylethez, Földanya látja a lelkem! Ha önök meg tudják győzni, az lenne a legjobb. Gondolja képes rá? Minket messziről elkerül.
- Tudtam én, hogy népünk leányai mindig megállják a helyüket. Az őseink harcosainak vére folyik az ön ereiben Noira. Mindig nagy öröm ilyesmiről hallani.
- Igen, az enyémben és Freiáéban is!  
- Szóval tőlem tökéletesebbet nem is találhatnál a jelek szerint.. Szóval miért is mondanék neked igent, van mit felmutatnod? Biztos mások is osztják a nézeteinket Freiával, hiszen akadnak még nemesek, akik uralkodásra vágynak. –kezdi pedzegetni Noira is a megfelelő szálakat. Hátha olyan infók hangzanak el, amik nekünk is hasznosak lehetnek.
- Ugyan, kedves Noira, hiszen nem kértem meg a kezét. Ön lenyűgöző nő, de én nem vagyok az a fejjel a falnak rohanós típus. Szeretnék, hogyha az ügyünket ilyen kiváló harcosok is támogatnák, mint kegyed.
- Nos nem ismerem őt annyira, hogy biztosra állítsam, de ezt mindenképp meg kell próbálni, mielőtt komolyabban lépnénk. –fejtem ki a férfinak. Semmi esetre sem mennék bele egy ilyen gyilkolásba, akkor inkább leszek száműzött, járjon ez bármivel is. Azonban Noira párja elég furán reagál, így kicsit még kellemetlenné fordulna a helyzet, szóval próbálom egy kicsit fordítani az ottani állást.- Kissé heves még nézzék el neki. Szomszédaink lesznek, az emberek mindig körbe fognak legyeskedni, mint molylepke a lámpást. -tény ami tény viszont nagyon szépen kikerülte a válaszadást.
- Igen, örülnétek a támogatásnak meg minden, mert egy az ügyünk, mint másokkal is nyilván, de nekünk ebből mi hasznunk lesz? Mert ahogy hallom a testvéred a munka nehezét ránk akarja tenni, hogy a mi vállunkat nyomja és már nem azért, de ha megoldjuk, mi is ha akarnánk a népünk élére állhatnánk, lehet találunk más nemeseket, akik mellénk állnának. Szóval miért pont ti?
- Azért, mert nekünk vannak meg a forrásaink, hogy támogassunk benneteket. Csak nekünk, mert már csak mi maradtunk itt a királyi családból, mindenki más elment Annwn-ba. Nem elég a gazdagság, az új város a népünk irányításra? Mi másra vágysz még?
- Nem azt mondtad, hogy vannak más nemes tündék is? Azok nem vagyonosak?  Én a legkevésbé sem vágyom gazdagságra és arra, hogy bárkit is irányítsak. Én csak harcolni akarok és egy békés kis tanyát, ahol eléldegélhetek tündék szomszédságában.
- Önre bizhatom hát ezt a nemes feladatot, kedves Freia? Mi addig további támogatókat keresünk.
- Igazuk van ebben Noira, talán nekik lenne elég forrásuk és bár most nem kedveltek lehet, hogy a nevük még jelent egyeseknek valamit. Ha vége a táncnak felkeresem akkor őt, és megpróbálom meggyőzni az igazamról. –ezután pedig véget ért a tánc én pedig egy feladatot kaptam még az estére…
- Én segítek neked Freia, legyen bárhogy. –mondja nekem Noira, ami megnyugtat. Másnem ketten hagyjuk fapofával ott azt a druidát.

Felhasználó profiljának megtekintése

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Leo hezitálás nélkül, heves tekintettel, elszántsággal a szívében indult meg. Egy konkrét embert keresett, akivel mindenáron beszélni szeretne: Cairen druidaasszonyt. Damiennek csak ennyit mond, amikor kérdően nézett felé.
- Beszélni akarok a régi klán druidájával. - ráhagyta, vele tart-e. Ha akar jön, ha nem nem, ő nem fogja kényszeríteni, hogy tartson vele.
Nyitott szemmel vágtázott a tündék sorai közt. Volt egy valaki, akin rajta akarta tartani a szemét, a kultista papnő, Serene. Most, hogy végre össze is gyűjtötte a bátorságát, hogy beszéljen vele, minél előbb ki akarta deríteni, mi is az a terv, amiről be akart neki számolni. Legnagyobb meglepetésére Damien követni kezdte őt. Leo úgy gondolta, valószínűleg elhagyja és visszamegy a többiekhez. De nem így történt.
- Tud róla valamit? Ismerte már korábbról is? – hadarta egymás után a krédéseit, meg sem várva, míg az elsőre választ kap.
A néhai gárdista hadat korábban is viselt, nem kellett útmutatást kérnie róla. Élt az emberek közt, meglepően sok évig, így ismerte annak a módját. Ám Finsterwald nem idegen volt számára, ezért is akarta a druida mestert megtalálni, hogy meséljen róla. Nem tetszett neki, hogy mindenki, köztük Damien is azonnal az egyik választás mellett kezdett el esztelenül kardoskodni, amint a druida mester eléjük tárta. Úgy dönteni valamiről, hogy nem is ismerik, ezt Leo arrogánsnak gondolta. Bár ő nem tudta, hova húz a szíve, de ez nem is volt fontos. Ő csak egy egyszerű tünde volt. Az ő kötelessége nem az, hogy eldöntse, merre induljon a nép tovább, hanem hogy segítse fajtársait megtalálni a helyüket, miután a döntést meghozták. Ehhez, hogy önmagát lenyugtathassa, ismerni akarta az összes helyet, ahová vándorolhatnak. S Finsterwald volt az egyeten, amit még sosem látott.
Leo erőteljes léptek közepette válaszolt. Nem igazán tetszett neki, hogy a sötét tünde így faggatózik, kellemetlenül érezte magát, ha így kell beszélgetnie, de udvariatlanság lett volna levegőnek néznie.
- Nem. Csak beszélni szeretnék vele. Megkérdezni tőle, hogy milyen volt a Sötét Erdő. - magyarázta neki tömören és határozottan. Nem szerette túlmagyarázni a dolgokat, attól csak belegabalyodik az ember a saját gondolataiba.
- Ez jó ötlet. Remélem, meg is hallgat minket. – felelte. Leo elmosolyodott. Úgy tűnik, Damien megnyugodott. Már nem érezte azt a kapkodást, sietséget a hangjában, mint korábban. Rendes ember ő.
A fákon számos éjszakai állat, köztük baglyok is csücsültek. Az egyikük egészen közel repült hozzá, szinte a szemébe bámulva. Nagyon furcsa látvány volt ez egy alapból félénk, emberkerülő madártól.
~ Erről a madárról beszéltek korábban. - gondolta.
- És te? Ismered ezt a madarat? – kérdezett vissza.
- Dehogy. Egy ilyen figyelt minket akkor is, amikor érkeztél. Nem madár ez, vagy ha az, irányítja valaki, gyanítom, druidák. Tudod, hol keressük a druidanőt?[/color]
Váratlanul, mintha csak őket hallgatta volna, a madár intett egyet. Mintha csak nekik szeretett volna válaszolni. Az egyik irányba mutatott, a afele kezdett repülni. Különös madár volt, s Leo viccesnek találta, hogy mekkora véletlen lenne, ha pont a druida mesterhez tartozna. Ahogy követték, hirtelen meg is pillantották őt. De ha ez a madár Cairen asszonyhoz tartozott, akkor eszerint egész végig Damient figyelte, és azokat akik vele voltak. Talán az egyik tagja a társoságnak több annál, mint amit mutatott. Leoban gyanú ábredt, ám gyorsan elhessegette. Majd ráér ezen később gondolkodni. Nem hagyta, hogy egy kósza gondolat hezitálásra késztesse.
- Cairen asszony... - torpant meg egy pillanatra, majd tisztelete jeléül szalutál. A tünde gárdában a druida mesterek feljebbvalónak számítottak, s bár sem az erdő, sem a gárda nem létezett már, s Leo sem volt tagja, úgy érezte, ennek a hagyománynak tiszteletet kell adnia. Az alkalom varázsa lehetett.
- Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni... - mondta, ahogy szép lassan odaért. Ekkor pillantotta meg Lance-t, ahogy éppen vele beszélgetett - ...hm...elnézést, nem akartam félbeszakítani semmit. - mondta, ahogy hátrált pár lépést. Más beszélgetését nem volt illedelmes kihallgatni.
A druida mester, s Lanve még váltottak pár szót egymással, mielőtt intettek volna Leonak. Egy fegyvert nézett érdeklődő szemeivel Cairen asszony, egy érdekes kidolgozású kardot, nem sokkla azelőtt, hogy szólt volna.
- Mit tehetek értetek, gyermekeim?
Leo azonnal a lényegre tért.
- Egy kérdéssel szeretnék hozzád fordulni. - ismételte el magát, hogy összeszedhesse a gondolatait - Mesélnél nekünk az életről a Sötét Erdőben? - nézett rá határozott, magabiztos tekintettel.
A druida mester arca megkomolyodik, ahogy Leo felé fordul.
- Tudjátok, hogy él a törzsem? Nincsenek városaink. Nincsenek útjaink, se földjeink. Nem termesztünk növényt, azt esszük, amit az erdő ad nekünk. Ha ölünk megköszönjük a zsákmányt az erdőnek, és azt is minden nap, hogy táplál minket.
Világos és érthető módon magyarázott. Nem csak mágus, de tanár, vezető is. Látszott, alaposan átgondolta, amit mondott.
- A fákat nem vágjuk, ki de formáljuk őket, hogy élhessünk rajtuk és bennük. A Finsterwald ugyanezt kéri csak szigorúbban tartatja be velünk. Igen. Fel kell adnotok az eddigi életformátokat. Fel kell adnotok a városok kényelmét, és el kell fogadnotok, hogy annyitok lesz, amennyit az erdő ad nektek.
Valóban gyökeresen különbözött a tündék eddigi felfogásától. A néhai Tünde Erdőt az erdei nép védte, őrizte, s ezzel érdemelte ki tiszteletét és odaadását. Finsterwald vad volt, fékezhetetlen, s nem tűrt ellentmondást. Pontosan olyan volt, mint amilyennek eo elképzelte.
- Hogy nem uralkodhattok a természetesen, sosem lett volna szabad, helyette rábízzátok magatokat és ő gondoskodni fog rólatok, mert tündék vagytok. Ez az ajánlat csak a tündéké.
Leo döbbenten hallgatta, amit a druida mester mondott. Más volt, mint amit elképzelt. Sokkal másabb. Örült neki, hogy ezt a kérdést feltette. Ám volt egy valami, ami nem volt tiszta számára.
- Mélységes tisztelettel, Cairen mester, pár apró részlet nem világos. Milyen módon fogunk az erdőből más vidékekkel kapcsolatot tartani? Hogyan kell majd kereskedni, vendéget látni, hadat viselni?
Tisztán látszott rajta, hogy aggódott. Azzal, hogy a tündék az erdőbe vonulnak, úgy tűnt, el akarják magukat szigetelni az egész világtól. Elmenekülni előle, úgy tenni, mintha az erdőn túl más nem is létezne. Leonak nagyon nem tetszett ez a felfogás.
- Csak... csak kizárólag tündék? Senki más, akármennyire is hajlandó magát alávetni az erdő akaratának? Akármennyire megváltozik? – vágta rá hirtelen Damien. Úgy tűnt, nagyon aggódott. Valami nagyon felkavarta az érzéseit. Kétség mardosta, Leo tisztán meg tudta mondani.
- Ha mi már megvetettük a lábunkat, tünde vezetőkkel tudsz majd vendéget fogadni gyermekem, ha vannak barátaid akik miatt aggódsz, de az erdő szabályai rájuk is vonatkozni fognak, és nem is maradhatnak velünk sokáig. Nem ismerjük egészen még a Shadowforestet, de abban biztosak vagyunk, hogy csak minket tűr meg hosszútávon. A tündék kimehetnek az erdőből, kereskedhetünk a határon és bevisszük ami kell. Hadat viselni pedig...nem fogunk. Hiszen nem pont ezért akarunk beköltözni, hogy végre békében élhessünk? Az erdő majd megvéd minket.
Leo naivnak találta, amit a druida mester mondott. Bölcs sokat látott ember nem állítana ilyet. A béke nem a háború hiánya, s háború nélkül nem létezhet béke. Ám Cairne mester sokat volt távol a városoktól, érthető, úgy gondolkodik, akár az erdő maga. Ezt a gondolkodást kell tükröznie a tönni tündének is, ha az erdőben akarnak élni. Azonban ez egyben védtelenné is tenné őket. Csak és kizárólag az erdőre hagyatkozni Leo számára gyávának tűnt. Finsterwaldot egyre inkább csak egy kétségbeesett menedékként látta. Kavarogtak benne a gondolatok, ám mostmár tisztán látta mindhárom lehetőséget maga előtt.
- Köszönöm a felvilágosítást. - mondta neki.
Szemében vegyes érzelmek látszódtak. Szerette is, meg nem is ezt a különös, idegen, mégis ismerős erdőt. Pár dolog talán a vártnál jobban kiábrándította. Azonban jöjjön bármi, mostmár úgy érzi, fel van rá készülve. Ellenben Damiennel, aki közel sem látszott elégedettnek a druida mester válaszával.
- Mondja, honnan tudják, hogy az Erdő elfogadna minket élve? Jártak már ott? – ez a kérdés meglepte Leot. Aztán rájött, hogy számíthatott volna erre. Damient világ életében gyanakvó, óvatos embernek ismerte.
- Mi több, a törzsemmel ott élünk. A kivonuláskor az erdő túlfelén rekedtünk, így nem volt más választásunk. Mivel a mi életmódunk eleve hasonló volt, így szerencsére kevés áldozatot követelt tőlünk és kellő tisztelettel és alázattal viseltettünk iránta, így hajlandó volt befogadni minket. Így tudtam eljönni a tanácsra is.
Lance, aki korábban egymaga beszélt Cairen asszonnyal csatlakozott hozzájuk. Eddig is figyelemmel kísérte a beszélgetésüket, de nem szólt hozzá. Most viszont felemelte a hangját.
- De ugye nem kell nekünk is átváltoznunk olyan félig növény lényekké, akik voltunk eredetileg?
Leo meglepetten kapta fel a fejét. Miről beszél ez, futott át az agyán.
- Hallottam ilyesmiről igen...azt mondják azok sorsa lett ez, akik átmentek. De nem, nekünk nem kell. – hangzott azonnal a válasz, mielőtt komolyabban elgondolkodhatott volna rajta.
Lance nagyot sóhajtott.
- Akkor jó. – Leo egy kellemes, nyugodt mosollyal nyugtázta ezt. Hiába, még ha azon is gondolkodnak, beköltöznek a Sötét erdőbe, nem véletlenül maradtak azok itt, akiket nem ragadtak el a másvilági istenek. - A tábor körül repkedő, és minket figyelő bagoly amúgy a tiéd? – kérdezte. Leonak olyan érzése volt, hogy ezeket a madarakat csak ő gondolta gyámoltalannak, amikor először megpillantotta. Naiv lett volna tőle?
- Wynnesa mesélt ezekről. – tette hozzá Damien.
~ Wynessa? Vajon ez az a Wynessa, akiről Gerard mesélt? – gondolkozott el Leo. A különös sötét tünde druidalány. Nem túl gyakori név, még a tündék köztsem, így látott rá némi esélyt. Ám mégis, az a kis tudatlan, ártatlan, naiv lányka, akit Gerard gondolatai lefestettek neki látott volna ehhez hasonlókat?
- Ha viszont senki nem tudott visszajönni onnan, honnan tudhatjuk, mivé változtak át? – folytatta Damien.
A druidanő felnevetett. Nagyot derült a sötét tünde kérdésén.
- Éles az elméd, éjfi. A tündérek mondták. Ők képesek átjárni világok között, néha hoznak híreket. És igen, az állatok az enyéim. Szerettem figyelemmel kísérni az eseményeket.
- Érdekes lenne tudni a tündérek véleményét is a dologról. Nem kívánnak csatlakozni a tárgyalásokhoz, legalább egy képviselővel? Vagy őket nem érdekli, mi lesz velünk? Annyi tudás birtokában lehetnek. Biztosan sokan vannak, akik álmodoznak arról a világról, akik nem tudtak átmenni, pedig szerettek volna. Vagy, akik csak kíváncsiak. – felelte Damien.
- Nos, én láttam azt a világot, nem túl vonzó, ha engem kérdezel…és szerintem őket nem nagyon érdekli, hogy velünk mi lesz, jól elvannak egyedül. – tette hozzá Lance.
~ Áh, igaz is, Gerard említette, merre utazott azzal a tündérlánnyal. – gondolkozott el Leo. De hogy a tündérekkel szót lehessen érteni, elérni, hogy meséljenek valakinek...a druida mester valóban bölcs és megbecsült lehetett. Leo ugyancsak meglepődött, amikor Lance szóvá tette, járt ott. Gerard említett egy tündért, aki nagyon rá emlékeztette, de nem volt biztos a dolgában. Akkor tehát tényleg ő volt. Tündérország...a hely, amiről a nővére ábrándozott. Leonak erőt kellett vennie magát, hogy ne kezdje el erről faggatni nem is olyan rég még ellenségét. Volt azonban egy másik dolog, amiről előtte maga mögött akart tudni.
Ugyanis ha Cairen mesterhez tartoznak a madarak, s serényen figyelik az egész tábort, nem árt ha tud arról, amit Leo hallott. El is határozta, hogy beavatja. Amúgy is eszében volt ezt tenni, de így már nem maradtak kétségei.
- Talán nem árt, ha erről te is tudsz. Mélységi szekták tagjait láttuk, s még többen vannak itt, egész biztos. Terveznek valamit, noha nem tudom mit. Gondoltam... - torpant meg egy pillanatra, kicsit megzavarodva - ...nem árt ha mindenek előtt te tudsz róla. Van elég gondunk így is.
Hófehér sápadtság nehézkedett rá a nyugodt, s élénk druida mester arcára. Éljen akármilyen mélyen is az erdőben, a bukott angyalok fenyegetésével tisztában volt.
- Végülis érthető, csoda is lett volna, ha fivéreink és nővéreink közül senki sem esett volna áldozatul a fenevadaknak. Tőlünk is voltak néhányak, akik a keleti elme uralma alá estek és elvándoroltak egészen a smaragd piramisig. – bólintott szomorúan.
- Smaragd piramis? – nézett rá értetlenül Damien.
- De akik az ő szolgálatukba álltak már régen nem hozzánk tartoznak. – folytatta druida mester- Őket már csak az érdekli, hogy mestereik érdekeit képviseljék, ezeket pedig nem fogjuk meghallgatni. - jelentette ki határozottan. Bármit terveznek, az nem a mi érdekünkben történik, csak a sajátjukéban.
- Az a probléma, hogy ők is fajtársaink, és mi sem egyszerűbb egy faj elítélésekor, mint rámutatni azokra, akik a legradikálisabban viselkednek? Ha a mélységiszolgák valamiféle rossz fát tesznek a tűzre, mi, tündék leszünk azok, kollektíve, akiket elítélnek miattuk. – jelentette ki Damien határozottan.
Meg is lepte vele rendesen Leot. Nem emlékezett rá, hogy Damien ilyen filozofikus alkat lenni. Az általában csendes, magába húzódó sötét tünde meglepően bőbeszédű is tud lenni.
- És akkor mit javasol? Mit kezdjünk a fenevadak szolgáival? - nézett Damienre kérdőn a druidanő.- Azokkal akik nem azért vannak itt mert a tündék javát akarják?
- Attól tartok, meg kell védenünk magunkat ilyen esetben... - mondta Damien sejtetően.
- Nem tudsz többet erről, gyermekem? – kérdezte Leot Cairen asszony.
Leo egy percig sem csüggedett. Tudta kit kell keressen, s mit kell tőle kérdezzen. Noha még mindig félt, s egyedül érezte magát tudta jól, meg kell tennie, nem visszakozhat.
- Nem. Azonban ki fogom deríteni. Csak szerettem volna a kíváncsiságom elűzni. – felelte határozottan.
Mintha csak valami varázsszó lett volna, Lance egy másik irányba fordította a fejét. Valamit látott a sötét homályon át az egyik tábortűz körül. Valamit, ami határozottan aggodalmassá tette.
- Rosszat sejtek… - morogta - Meg tudod nézni a madaraiddal, hogy mi folyik? – kérdezte Cairen asszonyt.
A baglyok talán már ott is voltak. Nem telt el egy pillanat, s a druida mester másik válaszolt neki.
- A két sötét tünde barátotok és a druida bajban vannak...
Leo rémültem lép egyet előre. Volt egy sejtése, mi történhetett, s a legrosszabbra gondolt. Egy percig sem várakozhat, azonnal oda kell sietnie. Ráér később is azon gondolkozni, vajon mi lehet a helyes döntés neki és társainak. Ráér akkor gondolkozni, ha már nem fenyegetik őket a sötétben megbúvott ellenségek.
- Ezt majd később folytatom. Köszönjük az útmutatást! – mondta illedelmesen, majd előrenyargalt a dulakodás irányába.

Felhasználó profiljának megtekintése
Valaki nagyon ügyesen elhintette a káosz magvait, mert csak annyit lehet látni, hogy arcok, alakok és sérülések kavarognak a druidamester körül. Itt van Crispin és Jozef is, egyelőre úgy tűnik, többnyire épen.
- Köszönöm, fiam... - szól a holdcsókolthoz a druida. Biztosan segítséget nyújtott a harc hevében.
- Nos...inkább köszönje Jozef-nek, Ő űzte el őket...egyelőre. De nem sok idő, mire összeszedik ismét magukat. - biccent a megszólított fél.
- Mi történt? - teszi fel Lance a kérdést, amely minden bizonnyal ott lebegett mindenki elméjében, eléggé a felszínen (közben ide-oda kapkodva a fejét) így a sötételf egyelőre csak hallgat, hogy felvázolják a helyzetet.
- A kultisták úgy döntöttek, hogy megölik az arkdruidát, hogy a Légióra és az Ordo-ra kenjék a dolgot...azzal a magyarázattal, hogy majd a vonakodók ettől meggondolják magukat és mindenki bemegy inkább az erdőbe, ha látják, hogy a többi csoportban nem lehet bízni. - fejti ki a dolgot csapatuk leghírhedtebb szószátyára.
Hát ez.. ez nagyszerű. Logikájuk egyszerűen feddhetetlen. Damien fújtat egyet és hitetlenkedő mosolyélével az arcán csóválja meg a fejét. Mégis hogy működik ezeknek az agyuk? Rákenni bűnt másra, ez eléggé bevett módszer, azonban miért következne ebből az, hogy inkább menjen mindenki az erdőbe, ahol még egy falevél is megesz? Személy szerint egyre inkább vállalná a kockázatot - legalábbis kísérleti jelleggel, amely persze nem biztos, hogy megoldás -, azonban ezzel nincs mindenki így. Ez egészen biztos.
- Valami biztosabb helyre kéne vonulnia. - lép az észai sötételf a druida mellé. - Jön az erősítés, de a sötétből, lesből könnyen legyűrhettenek minket. - szemléli a körülöttük levő sötétséget.
Hát persze. Egy tárgyalás nem tárgyalás puccskísérletek, vagy tényleges puccs, ürülékkavarás nélkül. Miért is ne támadnának a kultisták a legelső adandó alkalommal? Unalmas. És elszomorító.
A beszélgetésre eddig van idő. Újabb támadó érkezik a színre, arca foltos, füle pedig hegyes, természetesen. Damien azonban szemfüles, ezért az erős, kimért támadást ellensúlyozza gyorsaságával s a penge nem éri el célját. A támadó erre mintha kissé megszeppenne, azonban a következő pillanatban őrült, nem teljesen ép elmére valló elhatározás gyullad ki a szemében, majd kezeit túlságosan is ismerős, zöld nyálkává változtatja.
Damien fintorogni kezd.
Sosincs elég belőletek, igaz-e?
- Úgy lesz. Köszönöm szépen. - morogja a druida Jozefnek, majd megfordul. Ekkor azonban már ketten állnak mellette, fekete csuklyában, az egyikük karddal, másikuk fejszével felfegyverkezve. Fejszés barátunk kezeiből csápokat növeszt és támadáshoz készül.
Lance ekkor a druida elé ugrik - látta már, hogy a zsoldosok elképesztő távolságokat képesek áthidalni - s kardjával a csápokra támad, fémesen koccan, mintha azok is pengék volnának, a gazdájuk pedig hátratántorodik. A kultista aztán sárgán kezd világítani valami okból.
- Miért nem vagyok meglepődve...-sóhajt komoran.
Damien azokat a kultistákat támadja a holdezüsttel, amelyeket Lance nem tudott lefedni  egy csapással. Közben egy kis illúzióval zavarja meg a támadókat és alkot magából még három klónt, elosztva őket a többi kultista között,persze így kárt nem tehet bennük.
- Vigyázz! - hallja Jozef kiáltását is, aki szintén közelít, védeni a druidát, közben szentséggel tölti meg a földet, ahogy annak idején Gloria, az apáca tette. Ám ez most nem okoz fájdalmat senkinek, úgy tűnik. A közvetlen szövetségesek közül. A három kultista rémülten hátrébb ugrik, a fejszés viszont nem bír megmozdulni. Két tünde viszont úgy toporog, mintha égetné a talpuk alatt őket a föld. Furcsa.
Damien klónjai közül a foltos arcú eltüntet egyet, nem tudván, hogy ő-e az igazi, vagy sem, a jelenés pedig ekkor kékes fénnyel, akár a pernye, foszlik szét egy durranással. A sötételf elégedetten vigyorog. Imádja ezt a trükköt.
A foltos arcú úgy tűnik, kiszemelte őt magának, mert egy második másolatot is eltüntet. De még mindig nem lelte meg az igazit. Valamelyikük ordítva támad Lance irányába. A kardos kultista pedig ezúttal Damien rohan, nyilván nem kedves szándékkal, nem érdekli az sem, hogy a felszentelt föld árt neki.
Kitér jobbra a támadó elől, közben, a tőrrel próbál hárítani, majd a bordái közé döfni, azonban túl messzire került, így ez nem sikerül. Szeme sarkából úgy érzékeli viszont, hogy Lance brutálisan kivégezhette a saját kultistáját.
A karddal felfegyverzett mélységicsatlós ismét rátámadna, azonban Jozef lába állja az útját hirtelen, akinek közeledésére elvakultságában nem figyelt oda. A fiú megmentette az életét. Nem, mintha kételkedett volna, hogy meg tudja oldani maga is, ám a segítség mindig jól jön. Furcsa. Lassan kezdi megszokni a csapatmunkát.
A nagy kavarodáson kívülről tüsszentés hallatszik, majd egy tünde futásnak ered, nyilván inába szállt a bátorsága. Egy másik pedig nagyon köhög valami miatt, talán az arrafelé szétszórt por az oka.
- Ismeri esetleg valaki? - bök Lance az áldozatára, ki most már a földön fekszik. Megcsóválja a fejét.
- Én egyiket sem ismerem. - felel Jozef.
Máshonnan sem jelentkeznek, hogy ismernék. Azonban sugdolózik az egész őket körülvevő tömeg. Sok megbeszélnivalójuk lehet, jó lenne, ha egy részét meg is osztanák, amennyiben valaki tud valamit ezekről a mákvirágokról.
Ekkor hirtelen eszébe jut Leo, aki a harc előtt még velük volt. Keresni kezdi a tekintetével, azonban a rengeteg arc közül nem szúrja ki. Aztán tekintete visszatér a páncélos tündékhez, akik most érkeztek.
-  Kösz. Ügyes voltál.- mondja Jozefnek. Most, hogy van egy kis csend. Tudnia kell, hogy hálás, még ha túl sok idő nincs is érzelgős szövegekre. Annak egyébként sem örülne, feltételezhetően. Biccent válaszul az északi.
Most fajtársak vagyunk, ennyi.
Nem először tapasztalja a frakciók elmosódását, bár Mina kisasszony őgrófnőségénél már kissé túlzássá szokott fajulni a dolog, ezt meg kell hagyni.
- Előfordulhat, hogy vannak még. Legyünk készenlétben.
- Sangrianus püspök úr! Ide jöjjön! - szólítja a páncélosok vezetőjét Jozef.
- Cairen hol van? Ő is veszélyben lehet!
Csakugyan. Vagy nem ő van veszélyben...
A püspök lovagok által kísérve érkezik a közelükbe. Lassan leülni látszik a káosz.
- Itt vagyok Jozef, semmi gond. Nem esett baja senkinek? - néz körbe ellenőrizve a csapat állapotát. - Hál' Istennek, hogy ilyen szemfüles voltál. - sóhajt egy nagyot - Cairen druidanőt nem láttuk egy ideje.
Hmm. Milyen érdekes.
- ....vagy mi vagyunk veszélyben tőle. Azok a madarak az övéi. - néz a nagy számban körülöttük gyülekező baglyok felé.
A gyanú igen gyorsan tűnik beigazolódni. Az ő madarai. A kémei, ha úgy tetszik. Mégis miért tűnt el épp most, mikor a druidát meg akarták ölni? Miért nem jelent meg a harc közben semmilyen módon?
Megpróbálja megközelíteni az egyik baglyot.
- Hol van a mestered? Most igazán szükség lett volna rá, hogy megvédje a druidát.-kérdi tőle feszülten. Próbálja normális keretek közé szorítani gyanakvó agresszióját, még mindig nem biztos benne, hogy szegény madarak, illetve gazdájuk tényleg csak oly gyengének érzi magát, hogy nem jelent meg, vagy valóban fondorlatoskodik valamit.
Jozef hitetlen szavait hallja a háttérben. Ő nyilván nagyon bízik abban, hogy az asszony lelkiismerete tiszta.
Ezek után az eddig szinte üres tekintettel bámuló madár fölreppen és el is indul egy irányba, ahol rögtön meg is pillantja a közelítő Cairen druidát.
Milyen jókor, most, hogy mindenkit elintéztünk.
A nő arcát próbálja vizslatni. Aggodalom látszik rajta csak, ahogy végignéz népén.
- Gyalázatos. Szörnyű, így elcsúfítani egy ilyen meghitt pillanatot.
- Merre járt Cairen druida? Kis kémei nem értesítették, hogy baj van? - kérdi tőle Jozef. Oly naivnak tűnik most. Bár lehetséges, hogy neki lesz igaza. Valamiért bájos, hogy kis kémeknek nevezi ezeket az állatokat. Damient mindig is zavarták. Nem tudni, milyen mértékben irányítja őket a gazdájuk és milyen mértékben ők saját magukat. Hogy szemeiken keresztül nem valaki illetéktelen lesi-e meg őket. És egyáltalán, valaki állatok szemei mögé rejtekezik.
- Nem katona vagyok, hanem az erdő papja. Bár nem vagyok védtelen, távol áll tőlem a háború.
- Mindenki épségben van, nagyszerű. - konstatálja megkönnyebbülten a helyzetet Sangarinus elnevezéssel rendelkező tünde. Amely önmagában furcsa.
Lance felsóhajt. Ő nem ilyen elégedett.
- Ők nem. - - mutat komoran a holttestekre. Damien kétli, hogy sajnálatot érezne irántuk, akkor viszont? Végük. Nyilván jöhetnek többen, de ezúttal felkészültebbnek kell lenni.
- Minél előbb ki kell derítenünk, hogy kik ők és honnan jöttek. Bárkinek bármi ötlete, hogy hogyan csináljuk? - teszi fel logikus kérdését.
- Minden tisztelettel, druidaasszony, a baglyok szolgálnak valami célt a megfigyelésen kívül? Nem lehetne-e esetleg őket akár harcban félrevezetésként használni?
Nagyon zavarják azok az átkozott baglyok. Szó se róla, szép madarak, de akkor is.
- Sajnok ők sem sólymok, melyekre élezett vaskarmokat aggattak az emberek. Békés, kedves madarak ők. Még ahhoz is nagyon szépen kellett kérnem őket, hogy segítsenek nézelődni.
Ez még mindig kertelésnek hangzik. Ennyire független madarak lennének? Bár többen vannak. Minának az egyetlen madarával is sokat kell törődnie és az sem kevés energia.
- Azért egy bagoly is veszélyes lehet, ráadásul mindenhol ott láttuk őket ma. Nem vagyok madárszakértő, de tudtommal nem épp emberkedvelők..... - köti az ebet a karóhoz Jozef is, szerencsére, van még valaki, akit érdekel ez a dolog...
A nő ekkor bólint.
- Valóban, ha veszélyben érzik magukat, nem restek védekezni. És az azt illeti - fordul Lance felé - Azt hiszem ismét segítségünkre vannak. Sötét tünde barátod talán tud megoldást adni a kérdésedre - mutat ekkor arrafelé, ahol Crispin hallgat ki épp egy még élő foglyot.
Minden bizonnyal ő fojtogatta őket a füsttel is. Eszerint egyet a karmai közé is kaparintott. Ennek a kultistának már mindegy akkor, az ő életének gyakorlatilag vége, Crispint ismerve.
- Tessék? - néz Lance értetlenül.
- Úgy néz ki, foglyul ejtette az egyik merénylőt. - magyaráz a druidamester.
- A nappalt nem szeretik, ám karmaik veszélyesek lehetnek, és a csőrük is. Elég, hogyha közel repülnek valakihez és belekapnak a hajába, harcilag nem nyom sokat a latban, ám meglehetősen zavaró. - egészíti ki Jozef mondandóját a baglyokról.
- Talán ő beszédes lesz. - indul meg Jozef a madárka felé, akit elfogtak.
Crispin ott guggol az áldozat felett, aki láncokba tekerten egyáltalán nem tud megmozdulni. Azonban nem, mintha bánná. Folyamatosan csak nevet, pontosan úgy, mint azok, akik úgy hiszik, hogy övék a világ, s mindenki rajtuk kívül, ó, botor halandók, nem tudnak semmit.
Gyűlöli ezt az egoizmust.
- Miért is ne. A nagyúr ismeri azt a pimasz képedet. De nem állítod meg, meg titkon mind ugyanazt akarjuk. Tudja is a nagy A-
Ekkor a kultistát valószínűleg elkezdi kivégezni a mélységi ura. Öklendezni kezd és rángatózni, a hasa föl-alá mozog igen természetellenes módon, fölfeszül, mint a könyvekben a gonosz által megszállt lelkek - nos, az is tulajdonképp -, majd a szemei is kifordulnak helyükről és a vér a szájába csorog a lyukakból.
Csodálatos látvány, meg kell hagyni. A mélységiknek nagyon súlyos ízlésficamuk van. Fintorogva bámulja az átalakulást - vagy inkább haldoklást, ám szerencsére a nyomorult összeesik a földre.
És motyog még valamit. Utolsó pillanataiban, hát persze. Anélkül nem lehet itt hagyni e födi világot.
- Vigyázz...Armaros...prófétájától...
Heh... hogy mi?! Armaros? Na őrá pont nem számítottam.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Körülnézve nem láttam pontosan, hogy mi okozza a felfordulást, csak azt, hogy Crispint eltalálták valamivel, így hozzá siettem.
- Mi történt? - Kérdeztem, ahogy figyelve kapkodtam jobbra-balra a fejemet, hátha megtalálom a fenyegetés forrását. Egyik irányban Jozefet láttam, ahogy a druidával beszél, hozzám közel pedig Damien állt harcra készen. Leo valahol elkeveredett, de nem értem rá foglalkozni vele, talpraesettnek tűnt, biztosan megoldja. A nagy felfordulásban nem sokáig kellett keresgélnem az ellenséget, a sok zavarodott arc közül kivált egy eszelősnek tűnő, foltos arcú tünde, és nekünk rontott. Erősen tikkelt a szeme, miközben rohant, és megtámadta Damient. Ő gyorsabb volt, és mire mozdultam volna, ő hárította a csapást. Fél szemmel körülnéztem, tudtam, hogy nem egyedül támadt ránk. Igazam volt, a druida elé, tőlem néhány méterre ketten álltak oda vastag, fekete csuklyában, ami rendszerint nem jelentett jót. Noha Jozef ott volt vele, mégis úgy döntöttem, hogy ott előbb lesz rám szükség, így felugrottam, hogy leküzdjem a köztünk lévő távolságot. Felülről sújtottam a támadni készülő kultistára, azonban érkezéskor csak a csápját találtam el, és a föld felé rántottam őt az egész törzsével együtt. Nem ez volt ugyan az, aminek legjobban örültem volna, de ez is hasznosnak bizonyult, hiszen a sugarat, amit a druidának szánt, így a földbe lőtte. Felragyogott körülöttünk a föld, amitől eleinte egy kicsit megijedtem, mert még sose jöttem ki belőle jól, de aztán érzékeltem, hogy most nem olyan kellemetlen, mint korábban. Az ellenfelem Nem volt ettől különösebben boldog, sem attól, hogy nem engedtem támadni, és inkább hátralépett, elüvöltötte magát, és megpróbált teret nyerni egy rúgással. Nem figyelt eléggé, és bal lábbal rúgott, ami nekem a szabad jobb kezemre esett, így kaptam az alkalmon, gyorsan rézsútosan előreléptem, és elkaptam a lábát. Érezte a vesztét, és elfehéredett, felvisított, azonban engem ez nem akadályozott meg abban, hogy a kardomat felcsúsztassam az ágyékán keresztül a gyomrába, és annál tovább. Pillanatokon belül élettelenül, torz arckifejezéssel fordult le a pengémről. Undorral az arcomon kihúztam a kardot a felnyársalt kultistából, és megtöröltem a ruhájában. Felnéztem, és láttam, hogy most már látszólag urai vagyunk a helyzetnek, így megszólaltam.
- Ismeri esetleg valaki? - Böktem a földön fekvőre tettetett nyugalommal, valójában nagyon ideges voltam, hogy még egy ilyen helyen is történhet ehhez hasonló, de tulajdonképpen meg sem kellett volna lepődnöm. Sokan vannak, akik ott okoznak káoszt és felfordulást, ahol tudnak, és nem válogatnak. Azon meglepődtem viszont, hogy mindenki próbál elhatárolódni, és inkább egymás közt sugdolóztak és mintha hátráltak is volna egy kicsit. ~ Ezek tudnak valamit, amit én nem? ~ Morfondíroztam magamban. ~ Valami határozottan nem oké…. ~ Morogtam, majd sóhajtottam egyet, és beletörődve abba, hogy ez a vonal nem fog sehova vinni, Elkezdtem Crispint keresni a szememmel. Még mielőtt észrevehettem volna, megláttam a baglyokat, és ösztönösen abba az irányba néztem, ahol Caireent hagytuk, majd elindultam arra. Szembetalálkoztunk, és csatlakozott, aggodalmasan szemlélve a terepet.
- Gyalázatos. Szörnyű, így elcsúfítani egy ilyen meghitt pillanatot - Mondta komoran. - Nem katona vagyok, hanem az erdő papja. Bár nem vagyok védtelen, távol áll tőlem a háború. - Válaszolt aztán Jozefnek. Próbáltam valami értelmes dolgot kitalálni, de csak tanácstalanul vakartam meg a tarkómat, nem tudván hirtelen, mit tegyek. Egy nagy sóhaj után megszólaltam.
- Tőlük nem. - Böktem sötéten a hullákra. - Minél előbb ki kell derítenünk, hogy kik ők és honnan jöttek. Bárkinek bármi ötlete, hogy hogyan csináljuk? - Néztem körbe, azonban Damien teljesen mással volt elfoglalva.
- Minden tisztelettel, druidaasszony, a baglyok szolgálnak valami célt a megfigyelésen kívül? Nem lehetne-e esetleg őket akár harcban félrevezetésként használni? - Kérdezte.
- Sajnos ők sem sólymok, melyekre élezett vaskarmokat aggattak az emberek. Békés, kedves madarak ők. Még ahhoz is nagyon szépen kellett kérnem őket, hogy segítsenek nézelődni. - Mondta békéltetően, azonban ez Jozefnek sem volt elég.
- Azért egy bagoly is veszélyes lehet, ráadásul mindenhol ott láttuk őket ma. Nem vagyok madárszakértő, de tudtommal nem épp emberkedvelők... - Morgott rosszkedvűen.
- Valóban, ha veszélyben érzik magukat, nem restek védekezni. És ami azt illeti… Azt hiszem ismét segítségünkre vannak. Sötét tünde barátod talán tud megoldást adni a kérdésedre. - Mutatott valamerre a tömegbe.
- Tessék? - Néztem értetlenkedve felé. Honnan tudná, hogy ő hol van, és mit tud?
- Úgy néz ki, foglyul ejtette az egyik merénylőt. - Magyarázta a nő.
- A nappalt nem szeretik, ám karmaik veszélyesek lehetnek, és a csőrük is. Elég, hogyha közel repülnek valakihez és belekapnak a hajába, harcilag nem nyom sokat a latban, ám meglehetősen zavaró. - Tette hozzá Damien.
- Talán ő beszédes lesz. - Villanyozódott fel Jozef, és elindult a mutatott irányba. Jobb ötlet híján én is követtem őt, és nemsokára megpillantottam Crispint, ahogy egy láncokba tekert alak mellett guggol. Kirázott a hideg: túl ismerősek voltak azok a láncok… Láttam, hogy a szájuk mozog, azonban csak közelebb érve hallottam, miről van szó.
- Miért is ne. A nagyúr ismeri azt a pimasz képedet. De nem állítod meg, mert titkon mind ugyanazt akarjuk. Tudja is a nagy A... - Mondta eszelősen nevetve, mielőtt felnyögött. A szemei kidülledtek, arca felpuffadt, és öklendezve kezdett el vonaglani. Kiugrottak a szemei, és legurultak a testéről, ahogy üvöltött a fájdalomtól, én pedig csak elszörnyedve néztem. Gondolkodtam rajta, hogy megadom neki a kegyelemdöfést, de képtelen voltam rá.
- Vigyázz...Armaros...prófétájától... - Nyögött egy nagyot, majd nem mozgott tovább. Mi a franc történt?

Felhasználó profiljának megtekintése
Nos, hála Jozef felszentelt mágiájának - amitől a hideg is kirázott, hiába hordtam magamnál Clandestine-t, ami fel is volt szentelve - a támadó kultisták sorai szétzilálódtak. Persze számítani lehetett rá, hogy nemsokára össze kapják magukat és ismét támadásba fognak lendülni, de kijutott nekünk egy töredék másodpercnyi nyugalom, amelyre most igen csak szükségünk volt. A testem mellett holtsúlyként lógó bal kezem fájdalmasan emlékeztetett arra a furcsa, számomra eddig ismeretlen sugárra, amely telibekapott, de nem volt se időm egy gyógyitalt lehajtani, se indíttatásom Jozef-et megkérni, hogy gyógyítson meg. Ez még ráér, egyelőre fel kell mérni a terepet és megtervezni a következő lépést. De mindenekelőtt: biztonságba vinni az arkdruidát. Most, körbenézve, láttam pár vörös köpönyeges alakot a tömegben, akik szétszórodtak a szélrózsa minden irányába, tovább keresve az esetleges fenyegetéseket, de egyelőre kellő távolságban ahhoz, hogy ne zavarjanak túl sok vizet. Legalább az egyik sötét tünde "küldönc" tette a dolgát és idecsődítette az Ordo Draconis-t. Hogy örültem-e ennek a végkifejletnek? Nem nagyon mondanám. Még mindig erős ellenérzéseket tápláltam a Rend iránt és sajnáltam, hogy a Tünde Légió tagjait nem lehetett sehol se látni. Vagy nem ért el hozzájuk az üzenet, vagy lassabban reagálnak, mint az Ordo-sok...vagy a fülük botját se mozdították a támadás hírére. Nem tudtam, hogy melyik a lehetséges válasz és volt egy olyan érzésem, hogy nem is most fogom kideríteni. Elkínzott tekintettel fordultam a druida felé, aki ekkora már össze szedte magát.
- Köszönöm, fiam...
- Nos...inkább köszönje Jozef-nek, Ő űzte el őket...egyelőre. De nem sok idő, mire összeszedik magukat.
Nem voltam az a típus, aki ellopja mások elől a "dicsőséget", már amennyiben dicsőség a kultisták szétzavarása és nem állampolgári kötelezettség...még annak ellenére sem, hogy ezt Jozef tette, akivel szemben eléggé vegyes érzelmeket tápláltam a Heimswald-i események óta. Szerencsére most sem az apáca sem a láncos kutya nem volt itt, hogy tovább rontsa a levegőt és remélhetőleg így Jozef sem lesz annyira elfogult és nem tervezget ismét valami csúnyaságot, mint akkor tették.
- Valami biztosabb helyre kéne vonulnia - fűzte hozzá a megjegyzését a nálam némileg fiatalabb sötét tünde, miközben én már a frissen érkező Lance és Damien felé fordultam, akik lassan felbukkantak a minket körülvevő tömegből. - Jön az erősítés, de a sötétből, lesből könnyen legyűrhetnek minket.
Nos igen, Jozef-nek ebben igaza volt és tényleg el kéne innen takarodnunk, de nem voltam benne biztos, hogy most túl jó ötlet lenne a tömegen keresztül vágni, ahol ki tudja, hogy még milyen ügynökök bújnak meg. Meg kéne várni egyelőre azt, hogy a Draconis-osok ide vonszolják a fémes picsájukat és a Légió tagjai is megjöjjenek, kellő eszkortot biztosítva a druida és a mi számunkra is. Egyelőre ez nem történt meg, így a frissen felszólaló Láncika felé fordultam.
- Mi történt?
- A kultisták úgy döntöttek, hogy megölik az arkdruidát, hogy a Légióra és az Ordo-ra kenjék a dolgot...azzal a magyarázattal, hogy majd a vonakodók ettől meggondolják magukat és mindenki bemegy inkább az erdőbe, ha látják, hogy a többi csoportban nem lehet bízni.
Válaszoltam régi barátomnak, akinek a tekintete egyik pontról a másikra ugrott, keresve a közeledő fenyegetést, bármelyik irányból is jöhessen. Aztán már láttam is mozgást a közelünkben, bár Damien jóval közelebb volt a következő fenyegetés felé, így bíznom kellett abban, hogy tudja kezelni a dolgot, miközben a testem megfeszült, készen arra, hogy védekezzek. Nem láttam pontosan, hogy mi történt ott, csak azt, hogy egy foltos képű tünde akar ránk rontani, Damien valahogy megakadályozza ezen aljas tervét, mire Mister Spotty megtorpan és valamit csinál magával. De nem volt időm velük foglalkozni. Az arkdruida mondott valamit, de szavait elnyomta a tény, hogy másik kettő alak tűnt fel a semmiből. Úgy, hogy észre se vettük és reagálni se nagyon volt rá időnk. Egy kardos és egy fejszés alak, határozottan azzal a szándékkal, hogy ártsanak a druidának és nekünk. Az arcom elkomorult. Ez így határozottan nem lesz jó, főleg, hogy az a kettő nem szórakozott és rögtön támadni készült. Lance nem teketóriázott, rögtön támadott egy felugrással, amelyet Eichenschild palotájában már láttam és Damien is egy jól ismert hold illúzióval válaszolt az attrocitásra és támadta meg a második alakot, aki még a druida mester előtt volt. Jozef szintúgy akcióba lépett és éreztem, ahogy a szent mágia felburjánzik körülötte és a földbe árad, ahogy azt az apáca tette a pókos kiruccanásunk során. Erre felkaptam a fejemet - határozottan rosszul érintett, de nem csak engem...Láttam, ahogy a tömegben kettő alak megfeszül a felszentelt föld taktika miatt, és tudtam, hogy egy átlagos tündét ez nem nagyon hatott volna meg. Azonban azt is tudtam, hogy a kultistákat ez igen csak zavarhatja. Gyors körbe néztem: a foltossal Damien szórakozott, a kardost és a fejszést Jozef és Lánci tartotta sakkban, tehát Ő róluk le volt tudta a gond. Bíztam Lance-ban és a képességeiben, s tudtam, hogy mind Damien és mind Jozef tudnak vigyázni magukra, így az én segítségemre itt nem nagyon volt szükség, főleg hogy egy kezem volt csak használható állapotban ezen a ponton...de arra még bőven használható voltam, hogy megnézzem magamnak közelebbről a két alakot, akik összerezzentek a szent mágia hatására. Így hát elvegyültem a tömegben, folyamatosan szemmel tartva őket. S most, hogy a körülöttünk álló tündéket lökdöstem félre, hogy közelebb kerüljek a két merénylőhöz, láttam, hogy az egyikük kezében egy dobótőr jelenik meg, készen állva arra, hogy azt el is hajítsa. Gyorsan kiszámoltam fejemben a távolságot, felmérve, hogy hányan állnak még kettőnk között, a keze állását és tudtam, hogy alig egy-két másodpercem van, mielőtt elhajítja azt és hogy nem fogok időben odaérni. Egyelőre annyit tehettem, hogy holdport küldök az arcába, amely sötét tündék ellen hatástalan lett volna, azonban egy kis mezei tündének pont elég irritációt nyújt ahhoz, hogy elvétse a célzását...legalábbis ebben reménykedtem.
A "támadásom" egyelőre sikerrel járt. Sikerült pont elkapnom őt a dobás pillanatában, s a hold annyira irritálta őt, hogy egy hatalmas tüsszentés kíséretében hajította el a fegyverét, amely így messze szállt egy olyan helyre, ahol senkinem sem árthatott. Ezt a támadást egyelőre kivédtük, s ahogy körbenéztem, láttam, hogy az Ordo tagok már gyúlnek köréje, ahogy észrevették a jelenlétét, így sejtettem, hogy vele a továbbiakban már nem kell foglalkoznom. Azonban a másik tag, akire még rajtam kívül más nem figyelt fel, menekülőre fogta a dolgot, lökdösve és rohanva. Egy pillanatig elgondolkoztam azon, hogy vajon van-e kedvem nekem futni utána, aztán arra a megállapításra jutottam, hogy fusson az, akinek két anyja van, így csak a kezemmel intettem egyet - igazából csak felesleges mozdulat volt, inkább villogás, semmint szükséges valami - mire a holdfényből font bilincsek alaposan és biztosan közbe fogták a menekülő testét, aki a lendületéből fakadóan el is dőlt a fenébe a földön és vergődve próbált szabadulni a béklyóiból, noha tudhatta volna, hogy teljesen reménytelenül. Innentől kezdve nekem aztán már nem nagyon kellett sietnem, hisz bíztam abban, hogy a többiek tudják kezelni a szituációt, s a menet közben csizmám szárából előhúzott ékes dísztőrrel közeledtem a kiszemelt áldozatom felé, menet közben mindenkire gyilkos pillantásokat vetve, hogy tudják: nem akarnak a vadász és a prédája közé kerülni. Végül kényelmesen lehuppantam a menekülő kultista mellé, s a tőrömet a tarkójának szorítottam, jelezve, hogy talán nem nagyon kéne ugrálnia a következőkben.
- Hellóóókaaa....na, pici szívem, most pedig adjál nekem egy jó okot, hogy miért ne szúrjam át a tarkódat, vágjal fel és húzzam ki a nyelvedet a lyukon keresztül, hogy megnyalhasd a füledet?
A hangom teljesen nyugis és szinte már kedves. Kissé rémisztő...mármint a tény, hogy még ennyire nyugodt tudok maradni. Ha Laetitia Úrnő itt lenne, valami olyasmit mondhatna rám, hogy "pszichopata". Amivel teljesen egyet tudnék érteni a jelenlegi körülmények között. A foglyom is hasonló következtetésekre jutott, a szemében rémület ült meg, ahogy próbált szabadulni tőlem. Óh, te kis naív. Az nem fog olyan könnyen menni.
- Hé...ne siessük el annyira. Én csak azt akarom, hogy költözzünk az erdőbe Na, na, ez nem rossz dolog, ugye?
- A módszeretek, az viszont eléggé rossz dolog. Tudom, hogy mi a tervetek, egy kedves testvérpár már előadta. Melyik tajparaszt föld alatt lakó barmot szolgáljátok?
Ha Ő bevetette a bociszem stratégiát, hát én is elővettem azt, noha szavaim minden egyes kedves tekintetemnek ellentmondtak. Kezdett a tököm telelenni velük, és valahogy soha se arról voltam híres, hogy túlságosan megválogattam volna a szavaimat. Ezen a ponton azon se lepődtem volna meg, ha valamelyik Mélységi felbukkanna itt, hogy engem móresre tanítson. De ez nem történt meg, csak a kultista ellenkezett és pampogott nekem a továbbiakban is, mintha lenne bármiféle választása is.
- Van merszed, Te aláveló, senkiházi csótány így nevezni a becses nagyurat!
- Áh, becses nagyúr. Tényleg, bocs, elfelejtettem, hogy ők olyan becsesek. Csak egy nevet mondjál és én hagylak téged elsétálni - bizonygattam neki nagy hevesen, noha a mestere a fejembe nézett volna, tudhatná, hogy ezt már eljátszottam ezzel és a kultistát egyáltalán nem hagytam elmenekülni. - Vagy ha akarod, az előbb elfogott társaddal egyetemben kipróbálom rajtatok azokat a módszereket, amelyeket másnak tartogattam. Egy név elárulása igazán nem nagy kunszt. Úgy se tehetek semmit sem a nagyúr ellen, hisz én csak egy alávaló senkiházi csótány vagyok, ugyebár...
Aztán mozgolódásra lettem figyelmes a környezetemben, így megfeszülve fordultam az irányba, de csak a többiek sorjáztak felénk, így némileg lenyugodtam. A nyugalmamból a kultista vad röhögése szakított ki. Hát, szerintem szegényke teljesen megőrült, ha ilyen helyzetben még röhögnie van kedve, ideje és ereje is.
- Miért is ne. A nagyúr ismeri azt a pimasz képedet. De nem állítod meg, mert titkon mind ugyanazt akarjuk. Tudja is a nagy A....
Nos, csórikám idáig jutott el. Úgy látszik, hogy a Mestere nem nagyon akarja azt, hogy megtudják a kilétét, így csodálatos erejét kihasználja arra, hogy az előttem fekvő kis ügynökét igen csak fájdalmas módon kussoltassa el. Csak figyeltem a kultista agóniáját, miközben hátráltam tőle. A tekintetemet azonban nem tudtam elfordítani és komor elégedettséggel és kíváncsisággal figyeltem, ahogy a szemei kifordulnak, ahogy vér ömlik a szemgödrökből és egyéb finomságok. Határozottan nem egy kellemes halálnem, azt meg kell hagyni, de sajnálatot nem tudtam érezni az irányába.
- Vigyáz...Armaros...prófétájától...
Ezek voltak hát az utolsó szavai. Armaaros? Hmmm....nem azt a gyökeret szolgálta Johnny? Vele még van lerendezni valóm: ÉN AKARTAM MEGÖLNI AZT A ROHADÉKOT! De Armaros elrabolta előlem, mielőtt még megtehettem volna és ez igazán felbőszített. Felnéztem a többiekre. Na, most mi lesz, barátaim a tünde népben?


_________________
[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár) - Page 2 Fzb676
"Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Cynewulf?"
- Armin Fairlight herceg

" You know the guy, the batshit loose one, thinkin’ two guys livin’ in his head. Good homie, just crazy and drunk most of the time. "
- Random nigga from the ghetto to Det. Christine Dalgarde

Cynewulf "Soberisthenewugly" Longtalk
- Szép kis megnevezés ala Darr
Felhasználó profiljának megtekintése
Tudom, hogy eléggé megzavarhatta a Szent Fény a támadókat, hiszen több felől fájdalmas kiáltások hangzottak, de nem lehetett tudni, hányan maradtak és milyen elszántak.
Mindenki meg van zavarodva, legtöbben meglepetten kapják fel a fejüket, próbálnak elmenekülni, vagy fedezéket találni és a káosz egyre csak kezd terjedni. A druida mester idegesen markol rá a botjára és figyeli a tömeget.
- Köszönöm, fiam... - mondta Cyne-nek látván mi történt vele.
- Nos...inkább köszönje Jozef-nek, Ő űzte el őket...egyelőre. De nem sok idő, mire összeszedik ismét magukat. - biccentett a megszólított.
- Valami biztosabb helyre kéne vonulnia. - léptem a druida mellé. - Jön az erősítés, de a sötétből, lesből könnyen legyűrhetnek minket. - meresztem a szemem a sötétbe tovább az öreg mellől.
- Úgy lesz. Köszönöm szépen. - morogja a druida fordulva az induláshoz.
A közben mellénk zárkózott tünde zsoldos, Lance szólalt meg ide-oda kapva a tekintetét.
- Mi történt? -
- A kultisták úgy döntöttek, hogy megölik az arkdruidát, hogy a Légióra és az Ordo-ra kenjék a dolgot...azzal a magyarázattal, hogy majd a vonakodók ettől meggondolják magukat és mindenki bemegy inkább az erdőbe, ha látják, hogy a többi csoportban nem lehet bízni. - válaszolt neki Cyne.
Szinte biztosra vettem az újabb támadást, hiszen most már nem vonulhatnak vissza, mintha semmi sem történt volna. Kutatás indulna ellenül és megtalálnánk őket.
A druida szerencsére egyetért, hogy vonuljon vissza a nyílt tértől, de már késő.........A támadás újból megindult és két oldalról is.
Először egy erősen tikkelő szemű, foltos arcú tünde rohan a tömegből egyenesen felénk, akit azonban Damien állít meg a tőrével hárítva a csapást. A tünde megszeppenten torpan meg, majd ördögi, tébolyult mosollyal lép egyet hátra és előredöf a levegőbe. A keze ekkor megnyúlni kezd.
Ám ekkor elvonja a figyelmem, hogy még két férfi áll oda a druida mester elé. A két illető vastag, fekete csuklyát viselt, s egyikük kardot, másik fejszét tart a kezében. A fejszés nem sokat teketóriázik, előretartja a kezét a druida mester felé, amiből csápok csapnak elő és lendületet vesz a csapáshoz.
- Vigyázz! - kiáltottam fel a druida után ugorva, hogy ha kell a kardommal is védjem , de közben elárasztottam szentséggel körülöttünk a földet. Tudtam, hogy ez lesz akinek fájni fog, de a sérüléseknek is jót tesz.
Lance terem ott hirtelen a levegőből és lecsap a a fejszésre, Damien még úgy láttam el van a foltos képűvel, így lehetőséget adnak nekem, hogy a másikra koncentráljak.
De közben változnak a felállások, Damien most átvállalja a csuklyás, kardos kultistát, miközben, ahogy a vállam mögött egy gyors pillantást vetek hátra látom, hogy jó pár hasonmása küzd a foltos képűvel. Jó kis varázslat!
Természetesen az én mágiám is megteszi a hatását közben. A három kultista ijedten ugrik egyet. Fejszés nem tud mozdulni, ám kardos és foltos hátrálni kezd.
Nekem minden figyelmemet elvonja a körülöttem lévő küzdelem, így arra már nem terjed ki a figyelmem, hogy máshol mit okoz a hatása.
Közben Foltos a meglepetten próbál meg előretörni, s Damient próbálja elérni szüntelenül. Újabb klón felé döf, karja olyan messzire elér, akár egy lándzsa, de ismét egy klónt talál meg. Fejszés eltünteti csápjait, Lance felé kiált egy velőtrázó csatakiáltást, és megpróbálja egy lépés hátrálás után megrúgni a bal lábával. A rúgás nem túl elegáns, olyan mintha egy kocsmaajtót akarna betörni az illető. Eközben Kardos visszanyeri az önbizalmát és Damien felé ront. A felszentelés határozottan égeti, ám el nem érdekli, s vadul egyenesen vonalban törve előre rohan a sötét tünde felé.
A fejszés rúgása viszont nem éri váratlanul a zsoldost, elkapja ellenfele lábát és a kardját alulról felfelé a másik ágyékába mélyeszti. Aúúú!
A kultista felvisít, feje falfehér lesz, szinte már világít a sötétben, ahogy az ajkába harap, majd elejti a fegyverét és az ágyéka felé nyúl...rögtön mielőtt Lance kardján megpördülve oldalra fordul és a földre zuhan.
Damiennek mindeközben sikerül elugrania, ám ennek hála túl távol kerül tőle. A Kardos óvatosabbnak tűnik, mint fejszés társa.
Tudtam, hogy csak lassítani tudom a dolgokat, de remélem ez is elég, hogy végre megjöjjön az az erősítés.
Amikor a csuklyás kultista megrohamozza a vámpírnő társát, úgy látom, hogy annyira rá koncentrál, hogy nem lát engem. Ahogy elrohan előttem, hogy felnyársalja kinyújtom a lábam, hogy elegánsan elgáncsoljam, hogy aztán ha a földre kerül, lesújthassak a nyakára.
A tünde kultista megbotlik, próbálna feltápászkodni, ám ezt a kardom megakadályozza. A tünde gyorsan bevégezi, s nem mozdul többet.
- Ismeri esetleg valaki? - - mutat a halott kultistára.
Amikor a kultista nem mozdul többet felnézek Lance-ra, majd megrázom a fejem.
- Én egyiket sem ismerem.
- Kösz. Ügyes voltál.- lép mellém Damien. - Előfordulhat, hogy vannak még. Legyünk készenlétben.
Biccentek Damien felé egyetértésem jeléül, aztán felkiáltok, ahogy meglátom gyülekezni a csapatomat.
- Sangrianus püspök úr! Ide jöjjön! - igyekszem a parancsnokomat a helyszínre hívni, hiszen mindenáron meg kell védeni a druidát. - Cairen hol van? - jut eszembe a druidanő is. - Ő is veszélyben lehet!
A püspök lovagjai élén odasiet, s körbetekint.
- Itt vagyok Jozef, semmi gond. Nem esett baja senkinek? - néz körbe - Hál' Istennek, hogy ilyen szemfüles voltál. - sóhajt egy nagyot - Cairen druidanőt nem láttuk egy ideje.
Nem mondom, hogy nem könnyebbültem meg, amikor a lovagok körbevették a druidát és szemmel tartották a tömeget.
Örültem annak is, hogy végre valaki olyan is volt itt, aki átvehette az irányítást. Meghajtottam a püspök felé a fejem, jól esett a dicsérete.
- Köszönöm, uram. Úgy láttam csak Cynewulf sérült meg, őt kapta el elsőnek az egyik mélységi bérenc. - mondtam.
A tisztás körül azonban, ahol a csata zajlott több baglyot is látni lehet és ez eszembe juttatja a nem rég történteket és nem én vagyok ezzel egyedül.
- ....vagy mi vagyunk veszélyben tőle. Azok a madarak az övéi. - int Damien a baglyokra, majd meg is próbál közelebb menni egyhez. - Hol van a mestered? Most igazán szükség lett volna rá, hogy megvédje a druidát.-kérdi tőle.
Damien szavaira kissé elkerekedtek a szemeim, mert nem tudtam elképzelni, hogy miért............vagy mégis?
A püspökre néztem.
- Lehetséges lenne? - közben azonban feltűnik az emlegetett nő, mintha semmiről nem tudta semmit.
- Gyalázatos. Szörnyű, így elcsúfítani egy ilyen meghitt pillanatot. - mondta komor képpel.
- Merre járt Cairen druida? Kis kémei nem értesítették, hogy baj van? - kérdezem tőle.
Cairen druidanő megértő, szomorú arccal felel nekem.
- Nem katona vagyok, hanem az erdő papja. Bár nem vagyok védtelen, távol áll tőlem a háború.
A püspök úr megkönnyebbülten sóhajt egyet, ahogy megpillantja a druidanőt.
- Mindenki épségben van, nagyszerű. - mondja tömören, miközben lovagjai továbbra is készenlétben álltak.
Erősen kételkedtem, hogy nem harcos Cairen, nem úgy beszélt és az erdő sem olyannak való, aki erre nem képes, de nem az én tisztem volt, hogy kérdőre vonjam. Damien azonban többet akar tudni és remélem, hogy ki is lyukad valahová.
- Minden tisztelettel, druidaasszony, a baglyok szolgálnak valami célt a megfigyelésen kívül? Nem lehetne-e esetleg őket akár harcban félrevezetésként használni?
Cairen druidaasszony így felel Damiennek.
- Sajnos ők sem sólymok, melyekre élezett vaskarmokat aggattak az emberek. Békés, kedves madarak ők. Még ahhoz is nagyon szépen kellett kérnem őket, hogy segítsenek nézelődni.
- Azért egy bagoly is veszélyes lehet, ráadásul mindenhol ott láttuk őket ma. Nem vagyok madárszakértő, de tudtommal nem épp emberkedvelők..... - morogtam.
- A nappalt nem szeretik, ám karmaik veszélyesek lehetnek, és a csőrük is. Elég, hogyha közel repülnek valakihez és belekapnak a hajába, harcilag nem nyom sokat a latban, ám meglehetősen zavaró. - teszi hozzá Damien.
Lance láthatóan zavartan vakargatja közben a fejét.
- Ők nem. - - int a hullákra. - Minél előbb ki kell derítenünk, hogy kik ők és honnan jöttek. Bárkinek bármi ötlete, hogy hogyan csináljuk? -
Lance felvetése is jogos. Ki kell deríteni, hogy vannak-e társaik.
- Valóban, ha veszélyben érzik magukat, nem restek védekezni. - bólint a nő nekem. - És az azt illeti - fordul Lance felé - Azt hiszem ismét segítségünkre vannak. Sötét tünde barátod talán tud megoldást adni a kérdésedre. - mutat Cyne irányába.
- Tessék? - - kérdezi Lance megrökönyödve.
- Úgy néz ki, foglyul ejtette az egyik merénylőt. - magyarázza a druida mester.
A druidanő nem védekezik tovább a szavainkra, csak nyugodtan mondja tovább a véleményét, így most egyelőre nem lehet vele mit kezdeni, viszont felvillanyoz, hogy Cyne fogott egy élő mélységi szolgát.
- Talán ő beszédes lesz. - bólintok és már igyekszem is felé.
Ahogy odaérek megpillantom a sötét tündét a földön guggolni, előtte pedig egy másik tünde fekszik láncokba tekerve, teljesen védtelenül és egyik tagját sem tudja mozgatni. A kultista csak nevet, és nevet, mintha Cyne valami tréfásat mondott volna neki, ami ebben a helyzetben azért elég érdekesnek tűnik, aztán meghallom a szavait.
- Miért is ne. A nagyúr ismeri azt a pimasz képedet. De nem állítod meg, meg titkon mind ugyanazt akarjuk. Tudja is a nagy A... - mondja, mielőtt nyögne egyet.
A kultista szemei kidüllednek. Az arca felpuffad és öklendezni kezd. A hasa elkezd felé alá tekeredni, ahogy felordít és hátrafeszíti a hátát, fájdalomtól vonaglás közepette. A szeme majd kiugrik a helyéről, ahogy a szemgödreit vér tölti ki, lefolyik egyenesen a szájába, a kultista pedig összeesik. Erőteljesen nyög, próbál ordítani. Hangja szép lassan elhal, már éppen csak suttog. S utolsó perceiben, ennyit hörög:
- Vigyázz...Armaros...prófétájától... - nyög egy hatalmasat végül, ahogy kileheli a lelkét.






Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.