Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Go down  Üzenet [3 / 3 oldal]

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A frissen most érkezett tünde harcosok vezetőjét úgy látszott csak egyedül Lance ismerte, így hamar be is mutatkozott.
- Örvendek a találkozásnak. A nevem Kale Bloomglade, Joseph fia. Egykoron talán ellenségek voltunk. - mondta, ahogy kihúzta magát, miközben lovát odaadta egy emberének.
- Öröm látni. - bólintott neki Lance. - Mindenről tudsz? -
- Ellenkezőleg. Rövid volt az üzenet, mellyel idehívtak. - csóválta meg a fejét Kale - Annyit tudok, a gyűlés nem úgy alakult, ahogy a jelenlévők elképzelték, s eme elképzelések összeütköztek egymással.
- Jozef Strandgut. - biccentettem a lovag felé, de bár bemutatkozott, nekem fogalmam sem volt, hogy honnan kéne ismernem azt a Jozephet, akinek ő a fia, aki ráadásul még ellenség is volt. Lehet, hogy déli és az egyenruhámra értette.
- És te mennyiben tudnád előrébb vinni ezt az ügyet? - kérdeztem kíváncsian tőle.
- Nem tudom. Még egyelőre nem tiszta, mi miatt szorulnátok segítségre. Ám feltett szándékom megsegíteni a tündenépet, ahogyan erőmből kitelik.
- Damien Nightwind. - mutatkozott be harmadik társunk. - Lényegében mindenki elkezdett ötletekkel előállni, hogy mi lesz jó a tündenépnek, egyikük egy démon, másikuk egy lány, aki úgy gondolta, egy párbaj elég ahhoz, hogy eldöntsük, ki legyen a vezetőnk. - foglalt össze pár dolgot röviden.
- Nos, ez szokott a legegyszerűbb módja lenni. - vonta meg a vállát Kale, ahogy kicsit hunyorított fáradtságában - Jól van. Javaslom keressünk egy békés helyet, ahol megtelepedhetünk. Aztán meséljetek el nekem mindent, mit lényegesnek találtok.
- Ahogy gondolod. Előre szólok, hogy zavaros lesz, úgyhogy készülj fel. - mosolygott a férfire Lance. - Akkor keressünk egy helyet! A közeli erdőben csak találunk valamit.
- Nem kéne előtte inkább pihenned egyet. - kérdeztem rá, hiszen láthatóan alig állt a lábán. Nem tudom ki üzent neki és miért jött ennyire lóhalálában és miért nem volt eleve itt, ha tündeként minden bizonnyal értesült a gyűlésről, úgy ahogy mindenki más. - Egy pár óra ide vagy oda már nem hiszem, hogy számítana.
- Támogatnám Jozef ötletét, de azért legyünk felkészülve. Már semmin nem lepődnék meg, így egy percet se nagyon pihenhetünk óvatlanul. – támogatta meg a javaslatomat Damien is.
- Miattam ne aggódjatok. Már réges-rég megszoktam a hosszú virrasztásokat. Ellenben ha titeket az éjszaka legyengített, nyugodtan halasszuk el a kis találkozót. - felelte Kale Bloomglade.
- Mi nemrég pihentünk, úgyhogy jók vagyunk. Biztos, nem akarsz lepihenni? - – erősítette meg Lance.
- Elég azután, hogy megvitattuk a problémátokat. Úgy talán meg is álmodom a megoldást rá. - kuncogott finoman Kale, próbálva egy viccel oldani a hangulatot, melyet ugyancsak merevnek talált.
- Rendben, akkor üljünk le valahol. - vontam meg a vállam.
Tényleg nem tudtam, hogy miért kéne ettől a tündétől épp tanácsot kérnünk, ezért ha elindultunk, akkor megpróbálok Lance mellé jutni és halkan megkérdezni.
- Ki ő és miért fontos, hogy beavassuk?
Kale Bloomglade meglepetten nézett felém, aztán ravaszul elmosolyodott és ezt felelte.
- Fáradt vagyok, ámde a hallásom még mindig kifogástalan. - mondta.
- Csak egy tünde, aki bizonyított. – nézett Kale-re szúrósan Lance - De mielőtt ilyen megjegyzéseket teszel, mindenekelőtt válaszolj arra, hogy miért tartod ilyen nagyképűen a "mi problémánknak", ami itt folyik?
Hát mondjuk ez egy jó kérdés volt Lance részéről. Sajnos a táborban történtek után már kezdtem kissé paranoiás lenni, ami nem biztos, hogy az ügyünket nézve jó volt, de eddig legalább a túlélésemet biztosította.
- Hát, ami azt illeti, ezt Stephenen kell leverned. Ő írta, engedelmeddel idézem, "régi cimborádnak és két követőjének problémája akadt a tünde nagytanács menetével. Nem ártana valaki, aki tartaná neki a hátat."...tévedett volna? - nézett végig rajtunk a lovag.
- Stephen? - bukott ki belőlem, mert ő megint egy olyan valaki volt, akire aztán hivatkozhatott, mert fogalmam sem volt ki az.
Ennek ellenére megbíztam Lance-ban az eddigiek alapján, ha ő elfogadja ezt magyarázatnak, akkor még egy embert meghallgatni már nem esik nehezemre, a nagyképű hercegnél úgy sem lehet rosszabb.
- Ami azt illeti, a tünde tanácsnak magának akart problémája, mi próbáltuk... elsimítani az ügyet, hogy ne mindenki másfelé húzzon. – tette hozzá Damien, a pontosság kedvéért.
Az ifjabb Bloomglade elégedetten bólintott.
- De megértem, hogy ennyitől nem nyeri el bizalmatokat egy idegen. Apám nevére, s a leendő lovagi virágra, melyet magamra fogok egy nap ölteni fogadtam meg, hogy békés és bőséget hozok el a tündenép számára. Ez az, amire apám is vágyott. Sir Joseph Bloomglade egyike volt azoknak, akik a hajdani nagy erdőn kívül merészkedtek, hogy a pusztán élőket meginvitálják az ősi hazába. Sajnos nem értek oda időben. Így ragadtam én is itt. Ez már csak elég, hogy jószándékom megértsétek.
Lance fáradtan nyomkodta meg az arcát.
- Stephen nem mindenben fogalmazott jól. Nem valakire van szükség, aki a hátát tartja, hanem támogatók kellenek. Nem ugyanaz. - – mintha kissé türelmetlen lett volna már ezekre a szavakra. Vajon miért nem lep meg vele?
- Hát, engem ért a megtiszteltetés, hogy végre meghálálhatom, amit értem tettél. Állok rendelkezésre, bármilyen kihívás is legyen.
- Nem tudom, hogy mennyivel leszünk előrébb, ha te is beszállsz ebbe az ötletparádéba, ami lassan itt folyik. Egyáltalán, ha nem tudod mi folyik itt, hogyan tudnád befolyásolni azt, hogy miként döntsenek a tündék. Ám, ha mégis, kíváncsian hallgatlak. - sóhajtottam fáradtan, mert előre láttam, hogy újabb felesleges köröket fogunk futni. Még csak képben sem volt!
- Hogyhogy a tanácson nem vettetek részt? – kérdezi Damien.
- Én sem tudom még, mit akarok tenni. Nem merészkedem addig meghatározni, mit vélek helyesnek, míg meg nem hallgattalak titeket. - felelte Kale.
- Akkor keressünk egy alkalmas helyet, és kérdezz. - morrant ette Lance is elégedetlenül.
Damien felé sandított a tünde lovag.
- Szólított a kötelesség. Temérdek vidék maradt védtelenül most, hogy az urak bandériumai szerteszét szóródtak az országban. Nem volt szívem magára hagyni azokat, akiknek szükségük volt rám. Csak pár társamat küldtem ide, hogy informálhassanak, ha a tanácsnak vége. Ám mikor megüzenték nekem, hogy súlyos helyzet alakult, megfeleztem az erőimet és azonnal idejöttem. Kockázatos döntés volt, de ahogy elnézem, nem hiába igyekeztünk.
Közben lassan megérkeztünk a kis erdőbe a tisztás mellett, ahol nem is olyan rég Hedvig Fairlight szervezett találkozót velünk.
- Akkor hát tudod, hogy igazából semmire sem ment a Tanács, ahogy te hívod. - ültem le egy rönkre. - Teljesen szétszakadtak a tündék, van aki az erdőbe akar menni, van aki délre, van aki északra és van aki háborút akar. Teljes a káosz, ha engem kérdeztek rosszabb, mint volt. - legyintettem.
- Talán. Ám sokminden nem világos még nekem. Azért is kérem, hogy meséljétek el, mi történt az elmúlt napokban. – erősködött Kel.
- Én egy Peter nevű tündével tárgyaltam, aki nagyon úgy viselkedett, mintha ő szövögetné az árnyakban a terveket, de inkább tűnt fellengzős sejtelmesnek, mint olyannak, akinek igazán van terve. El akarta hitetni egy leányzóval, hogy érett rá, hogy vezesse a népünket, s ezért párbajozzon. Lance felvilágosította a hölgyeményt, hogy ez nem egészen így működik, aki eléggé megsértődött ránk. - tárja szét a karjait .Damien.
- Nagyon sokminden. Összefoglalva: Idejöttünk, úgy tűnt, minden jó lesz. Aztán nőtt a zavargás, mert feljöttek az eltérő nézetek. Jöttek a kultisták, rátámadtak a fődruidára, aminek annyi lett az eredménye, hogy mindenki bizalmatlan mindenkivel, és mindenki ontja a jobbnál jobb ötleteket, hogy hogyan fogja megváltani a világot. Aki gyanús nekünk: ez a Peter alak, valamint Caireen druidaasszony. Hedwig csak idegesítő, de csak egy eszköznek tűnik. Szóljatok, ha kihagytam valakit, vagy valamit. - – nézett körbe rajtunk Lance..
Figyelmesen hallgattam, amit Lance nagy vonalakban összefoglalt, elvégre minden benne volt, ami a lényeg, egyet kivéve.
- Csak Saemus nagyurat, aki egy démonnal egészítette ki a követőit és ki tudja, hogy csak eggyel-e. Nem titkolt szándéka, hogy bármelyik fél oldalára álljon, ha adnak neki földet a letelepedésre. - köptem szinte a szavakat. - A többi az mindenben fedi a valóságot. Káosz van.
Hosszú csend következett. Kale alaposan elgondolkodott azon, amit hallott. Végül erre tért először ki.
- Ki ez a Hedvig pontosan? Nagyon emlegetitek őt...
- Hedwig Fairlight. – egészítette ki Damien, számítva rá, hogy Kale-nak ez ismerős lesz, nem is tévedett.
- Fairlight...? - nézett kissé meglepetten, de nem lesokkolva az ifjú lovag - Hallottam róla, hogy a régi királyi háznak maradtak tagjai-e földön, de nem gondoltam volna, hogy tényleg igazak a legendák róluk.
- A "Legenda" szó eléggé túlzás. - Mondta Lance.. - Különben se túl hihető, hogy Fairlight.
- Hogy ily szörnyű sors jutott népünknek, akár el is hagyhatnánk neveinket. - sóhajtott nagyot Kale, egyetértően bólintva - Senki nevéről nem tudni már, vajon valós-e, vagy felvett.
- Még ha igaz is lenne, tapasztaltuk, hogy téves elképzelései vannak a tündék vezetéséről, túl tapasztalatlan, valószínűleg csak telebeszélték a fejét. Valaki elhitette vele, hogy a neve elég ahhoz, hogy kövessék, még ha nem is tudja, hogy egyáltalán hova és miért. - mondtam ki, amit mindannyian elkönyveltünk a lányról.
- Ahogy néztük a párbajt, Peter azt mondta nekem, hogy Hedvig nem elég erős még. Mintha valamiféle tanítványa lenne. Ezenkívül Peter korábban a kezembe akart nyomni valami italt, amiről azt állította, hogy ha megitatjuk az emberekkel, mind egyetértenek majd azzal, amit mondunk, s követnek bennünket; kiderült, hogy csak szilvapálinka volt. – idézte fel a dolgokat Damien.
- Ha úgy nézzük nem hazudott. Ismertem embereket, akiket aljas módon itattak le, hogy zsoldoskompániákba csábítsák. - vágta rá a tünde lovag - Ám egy valamit nem értem. Mi volt a kifogásotok ezekkel a párbajokkal. Becstelenül jártak volna el a vívó felek?
- Az elképzelés merő hülyeség. - vágta rá Lance. - Egyébként meg a leitatás addig működik, amíg nem józan. - mutatott rá.
- Elképzelés? - kérdez ré Kale.
- Semmi baj a becsületes párbajokkal, ám egy nép sorsát és jövőjét erre bízni, ostobaság és meggondolatlanság. - ráztam meg a fejem én is, szavaimhoz Damien is csatlakozott.
- Ahogy mondják. ráadásul csak így kitalálta ez az egy csoport. A másik csoport mást akart. Kérdem én, ha a tünde népet egy helyre akarják vezetni, nem kellene először mindenkivel megbeszélni, hogy mi is lesz?
- Attól félek, nem értem a nézőpontotok. Párbajt vívni egy tiszta és világos módja eldönteni, ki a legrátermettebb közülünk. Régi mód ez már. - magyarázta Kale. - Engem is úgy neveltek, hogy az igazhitű lovagnak tudnia kell szavát kardja élével megfenni, s fürge hárításával megvédeni. Ez egy egyszerű, s civilizált módja egy konfliktus elkerülésének.
- Sok olyan kardforgatót ismerek, aki engem legyőzne. Hogy hány alkalmas egy királyság vezetésére? Sokkal kevesebb. És akkor mi van, ha valakinek rossz napja van, és legyőzik, mikor ő nyerne? - sorolta Lance az érveit.
- Egy párbaj, olyan küzdelem, melyre fel lehet készülni. - mondta Kale tökéletes magabiztossággal - Ha amiatt veszítene, mert rossz napja volt, úgy valóban nem alkalmas vezetni. Amire fel nem lehet készülni, az maga a háború.
- Csak azért kéne követnem valakit, mert jó kardforgató? Egy kis konfliktust biztos el lehet dönteni egy párbajjal, mondjuk, hogy kék az ég vagy zöld, vagy mit tudom én, de hogy hol éljek.......? Ezt te sem mondod komolya, vagy ha igen, akkor inkább Hedviggel kéne társulnod és nem velünk beszélgetned. - javaslom belefáradva, hogy ezt a vitát már sokadszorra vívjuk meg.
- Még ha MI el is fogadnánk, hogy Hedvig jó vezető - amire olyan sok okunk nincs -, a többség még mindig nem tenné. – veti fel Damien.
- Ahogy én látom, csúnyán félreértitek, miért is vívják ezeket a párbajokat. Egy párbaj nem dönti el, hol élsz majd, kit szolgálsz, mit vallassz igaznak. Az csak is magad döntheted el. – Kale csak mondja a magáét….
És ekkor…….Lance pofon vágta!
- Belehalnál, ha egyenesen beszélnél, és nem üres formákat ontanál magadból, amik ráadásul önellentmondásosak? - fakadt ki.
Óóó, ez igazán váratlan volt! De nem lepett meg túlságosan, már mindannyiunknak elege volt ebből és Lance-nél most szakadt el a cérna.
Kale-nek azonban arcizma sem rendült, ahogy óvatosan visszafordította a fejét. Nem szólt semmit. Nem kiabált. Higgadt maradt.
- Amire céloztam, csupán annyi, hogy nem elég meglelned, mi a helyes. Meg is kell azt tudni védened. Hm...egek, nem vagyok túl jó a szónoklásban....mennyire ismeretes számotokra az emberek szentírása? - kezdett bele, mintha semmi sem történt volna.
- Mi érjük miről beszélsz, te nem érted, mi mit mondunk. - feszültem meg én viszont még mindig, mert nem tudtam, hogy reagál erre a tünde, aki oly nagyra becsülte a párbajok jelentőségét. - De attól senki nem lesz jó vezető, hogy jól forgatja a kardot. Láttam már őrült démont, aki úgy vívott, mint maga az ördög, ettől olyanná is vált volna a szemedben, akit követni kell? - kérdeztem tartva vele a szemkontaktust.
- Ez bizony így van. - helyeselt Kale - Ezért vívják a küzdelmeket az urak bajnokai. Mert úrként nem az számít, milyen jól forgatod a kardot. Az számít, hogy hisznek-e az igazadban, s hajlandóak-e vérüket adni érte.
- Meg sem beszéltük, hogy párbajjal választunk vezetőt. Ez csak az ő kis ötletük volt, talán Peteré. A tanácsnak az lenne a lényege, hogy... tanácskozzunk, vagy tévedek? – Damien is láthatóan kezdte elveszíteni eddig végtelen türelmét. - Ha meglátnád Hedviget, te sem állítanád ilyen bizonyossággal, hogy ő a legmegfelelőbb a feladathoz.
Kale kérdően nézett a sötét tünde felé.
- Említettem talán, hogy alkalmasnak tartom?
- Szóval a legalkalmasabb az, akinek van pénze a legjobb kardforgatóra. - – kérdezte Lance, már valamennyire higgadtabban.
- Ha te lennél a legjobb kardforgató, hajlandó volnál pusztán pénzért fegyvert rántani? Megelégednél ennyivel? - Kale válasza gyorsan érkezett, egy pillanatig sem hezitált, mintha tudta volna, hogy ez fog következni
Felsóhajtottam. Ott vagyunk, ahonnan már oly sokszor elindultunk.
- Na jó. nekem ebből elegem van. - álltam fel. - Azon kívül, hogy itt győzködjük hiábavalóan egymást van jobb dolgom is. Ha van valami az ügyet előrevívő javaslatod hallgatom, ha csak ez van, akkor én már itt sem vagyok. - néztem a tündére.
- Valóban, valamiféle segítséget emlegettél. Van esetleg erre valami ötlet, vagy valóban, ne vesztegessük az időnk, bármi történhet, amíg itt diskurálunk. – bólintott rá Damien is.
Kale elgondolkozott.
- Had osszak meg egy történetet veletek. Az emberek szentírásában találtam rá, amikor a tempom felajánlott nekem egy másolatot. Egy apró, lelkes ifjú párbajáról szólt. Úgy nevezték, David. Ellenfele egy nálánál sokkal nagyobb vitéz, Goliath volt. - regélte a számomra jól ismert történetet - A párbajt egy csatatéren vívták. Két hatalmas sereg készült lemészárolni egymást. Ám a párbajnak hála kerülték el az összecsapást. Aznap egyetlen életet sem oltottak ki a vesztes bajnokét leszámítva.
Vett egy nagy levegőt, hogy lássa, követjük-e még.
- Bármit is tegyél, lesznek rosszakaróitok. LEsznek ellenségeitek. Ha nem most, hát majd később. Szép szavakkal képtelenség egy zászló alá terelni mindenkit. Bizonyítani kell, s ennek ez a legtisztább módja, akár tetszik az embernek, akár nem. Hogyha megtagadjátok ezt a módszert, azzal magatokat taszítjátok hátrányba. Ellenségeitek felhasználják ellenetek, szövetségeseitek bizonytalanok lesznek. Had kérdezzem meg. - nézett komoran a szemünkbe - Hajlandóak vagytok ennek ellenére is ragaszkodni a párbajok megtagadásához?
Ó, nagyon is jól ismertem ezt a történetet, hiszen sokszor magam képzeltem Dávid helyébe, de téves következtetést vont le ebből.
- Csak, hogy ott nem az volt a tét, hogy a másik sereg élje a győztes életét és kövesse őket. És sajnos ebben látom a mi problémánkat is. Már túl régóta szakadt szét ez a nép és mindenki beleszokott a saját életébe. És most azt akarja, hogy a másik és a harmadik azt az életet akarja élni. Nem azt kínálja senki, hogy ezen a helyen telepedjünk le és mindenki maradjon a saját szokásainál, hanem rá akarjuk erőltetni a saját meglátásunkat. És ezt semmilyen kardpárbaj nem döntheti el. Lehet kompromisszumot kötni, de nem feladni teljesen azt, amiben eddig éltél, eddig hittél. Sangarinus püspök kínált egyet, de persze az sem a legjobb, a druida asszony is kínált egyet, de az a legtöbbünknek a mindent feladást jelentené és még sorolhatnám. Nem, ezt nem egy jó vívó oldhatja meg, de azt tesztek, amit akartok, én visszamegyek a sátramhoz, ha kellek ott megtaláltok. - indultam el, mikor Damien is megszólalt.
- Még mindig nem értem. Vagy te nem érted. Az ötlet szép és nemes, de ettől még nem fogják azt feltétlenül követni. Ha ezeket a szavakat Hedvig mondta volna, a tanácskor, mindenki előtt, AZZAL talán elérte volna a célját.
Kale elég hangosan válaszolt, biztosítva azt, hogy meghalljam, amit mond.
- Nos, ha így gondoljátok, és elejét akarjátok venni a viadaloknak, van rá egy mód. - jelentette ki tömören - De előtte, hogy elmondjam nektek, akarok én is hallani valamit. Hogy mit szeretnétek elérni. Mi a célotok. Mi az igazatok, melyet kard nélkül készültök megvédeni. Kit akartok a trónon...ha egyáltalán akartok trónt. - jelentette ki magabiztosan.
- Én leszek király, ha kell. -
A döbbenettől földbe gyökerezett a lábam, úgy fordultam vissza, először Kale-ra, aztán Lance-re nézve.
Aztán nagy levegőt vettem és megszólaltam.
- Talán igazad van és jó király leszel, már csak megvalósítás az, ami még mindig nem született meg. - jelentettem ki higgadtan, holott belül végképp nem voltam az. - Én mindenesetre egy olyan királyságot képzeltem el, ahol senkinek nem kell megválnia a megszokott életétől és ez természetesen nem egy erdőben képzeltem el. Engem persze köt a hit és az eskű, de ha ez megvalósulna, talán nem ódzkodnék egy ilyen szabad tündebirodalomban élni. - fejeztem be.
Igen, ez azt hiszem egy szép álom és sosem fogom megélni.
- Nagy felelősség az. Összefogni ezt a népet. De minden tiszteletem, hogyha elvállalod a feladatot. – nézett Lance-ra Damien, aztán rám. - Az lenne a legszebb. -
Kale némán hallgatta, hogy miként reagálunk a történtekre, aztán bólintott.
- Jól van. Akkor hát elmondom, amit hajdanán jóapám tanított nekem. - tárta szét a kezét, ahogy belekezdett - Ha két tünde összeverekszik és párbajnak hívják, az puszta gyermeteg civakodás. Ám hogyha két rangos egyén, hatalmas úr, vagy éppen olyan, akiket sokan támogatnak csap össze, annak megvannak a maga feltételei. Kell hozzá egy tanú. Egy semleges fél, aki felügyeli, hogy becsülettel küzd meg a két fél. Ezek megbízható, tisztán látó emberek. Tünde lovagok, sokat látott druidák, megbecsült polgárok, nem elkötelzett urak. Számuk kevés. Győzzétek meg őket igazotokról, vagy tegyetek róla, hogy ne ítélkezzenek, s nem lesz, aki igaznak ítélje a párbajokat. - zárta le röviden.
Lance először rám nézett.
- Mindenki örömmel élne egy ilyen királyságban, de erre jelenleg kicsi az esély. Főleg erdőn kívül. - aztán Kale felé fordult. - Még mindig elbeszélünk egymás mellett, de azt hiszem, erről nem most fogunk döntést hozni. -
Mélyen elgondolkozott, majd ismét felém fordult. color=#4DDE3A]- Tudod, hol találjuk most meg Sangarinus püspököt?[/color]
- Mi a tervetek? – nézett ránk kíváncsian Damien.
Kale óvatosan dörzsölte meg a szemöldökét, ahogy nekilátott magyarázni.
- Egyszerű. Ha mindenkit, aki méltó egy ilyen párbajt felügyelni meggyőztök, hogy ne vállaljon egyetlen párbajt sem, úgy még ha akarnak is vívni egymással, nem fognak tudni. Jól ismerem az urakat és sokat mozogtam úri körökben. Ha gondolátok, én és a társaim egy pár óra alatt megtaláljuk, kiket kell megkörnyékezzetek.
- Meglátjuk. - Hagyta meg Kale-nek a zsoldos, aki lehet hamarosan király lesz. - Járj utána, és szólj. Addig más dolgom van. - mondta, majd mellém csatlakozott. - Szeretném, ha elkísérnél a püspökhöz. Szeretnék az ajánlatáról többet hallani. -.
Az ifjú Bloomglade kissé szúrós szemmel nézett Lance-ra.
- Rendben van. Ahogy óhajtod. - mondta, és elindult, aztán óvatosan visszafordult. - Tudjátok, egyszer egy szűkszavú tünde arra tanított, ne legyek telhetetlen. Hogy ne ódzkodjak, csak mert valami nem felel meg teljes egészében. Bölcs gondolat volt, talán nektek is segítene. - mondta, aztán távozott, magára hagyva minket.
Hát azért nem egy könnyű terv, amit Kale ajánl, hiszen vagyunk itt párezren, ki tudja hány embert kell meggyőzni.........
De ha ő vállalja a felderítést és nekünk csak a győzködés marad, talán van benne ráció, még ha maga a tünde elég tenyérbemászó modorú is az állandó példálózgatásával.
Miután Lance csatlakozott hozzám, bólintottam neki.
- Természetesen, gyere, elvezetlek hozzá és bízom benne, hogy végre elindulunk valamerre.
- Öhm.. Rendben. Jó tárgyalást. - szól felénk Damien, nem követve minket, talán más tervei voltak.
Hamar megtaláltuk a püspököt a táborunkban, ahogy a lovagjai társaságában eszegetett. Vidáman üdvözölt minket.
- Gyertek csak, csatlakozzatok hozzánk! - kiáltotta gyengéden.
- La... Di.... Szóval jó napot kívánok. - zavarodott bele Lance, aztán bocsánatkérően nézett rám, majd a püspök felé fordult. - Lenne pár kérdésem az ajánlatával kapcsolatban. -
Megmosolyogtam Lance igyekezetét, hogy az egyházi köszöntést akarta használni, de persze teljesen megfelelt a sima jó napot.
- Ez csak természetes. - felelte a püspök - Mi ébresztett benned kétséget?
- Elég érdekes fejlemények alakultak. - szúrtam még bele a mondottakba.
Sangarinus csendben várta, mit akar tőle Lance.
- Azt szeretném először is tudni, hogy milyen mértékben fognak a tündék uralkodni azokon a földeken, amit az Egyháztól kap. - kezdett bele.
- Mérték? Uralkodni? - gondolkozott el a püspökúr, aki látszólag nem számított erre a kérdésre - Úrnak aligha lehetne nevezni. A tündék nagy része nem egyházbéli, kiváltképp nem rangos egyházi tag, aki földet kap a pápától. Akik a rend földjeire jönnek jobbágyaink lesznek az otthonért cserébe. Fizetniük kell az adót, ledolgozni a robotot, pont úgy, ahogy az embereknek, akik az egyház földjein élnek. De úr Isten házában nem lehet olyan, aki még csak a hitet sem követi. Ezt nem tudom megígérni.
- Várjunk... –kérdezte végleg össze zavarodva Lance. - eredetileg nem az volt az ajánlata, hogy kapunk az Egyháztól földet, és némi adóért cserébe úgy élhetünk ott, mintha a sajátunk lenne? - kérdezte.
Én is elképedve néztem Sangraniusra, hiszen én is hasonlóra emlékeztem.
- De, atyám.......?
- Ez pontosan így van. Adót fizettek a föld használatáért cserébe. Ez az adó a terményadó, a tizedik tized, és a robot. Ezt értettem adó alatt. – mondta a püspök, kissé elbizonytalanodva - Ez megváltoztatja a dolgokat?
- Nem kicsit. - komorodott el Lance - Nem gondolja, hogy ez már eléri azt a határt, mintha nem is mi lennénk a magunk urai? A jobbágyoknak ráadásul, amennyire én tudom, beleszólása sincs az életükbe, csak a földesúr rendelkezik felettük, így őszintén remélem, hogy ez csak egy szerencsétlen szóhasználat. - - sötétült el a tekintete.
- Természetesen a vallásotokat és hagyományaitokat megtarthatjátok, efelől nem fogunk rendelkezni, ahogyan ígértem. És az egyház cserébe védelmet ad, s lehetőséget a tünde harcosoknak, hogy a püspökök bandériumaiban szolgáljanak. A lovagok ugyanúgy esküt fogadhatnak, s akár földet is szerezhetnek. Az élelmesebbek akár szolgabíróvá is lehetnek. Kérdem én, nem éri meg ez a vad, zabolázatlan harcosok fölösleges becsületéért cserébe? – mondta a rendfőnök, aztán megköszörülte a torkát - Ám ahogy mondtam, én nem kényszerítek az oldalamra senkit. S ha a nép máshogy dönt, örömmel egyezkedem velük, s nem szakítom meg a kapcsolatot. Nem akarok álságos módon magam mellé csábítani sem senkit.
Hogy őszinte legyek se köpni, se nyelni nem tudtam egyelőre. Ez az egész kezdett valami rémálommá változni, mert hol csodáltam a püspök hozzáállását, hogy pedig megdöbbentett a viselkedése, mint amikor arra kért, hogy kémkedjek neki a táborban. És most ez......
- Ez elég .....khmm........kevésnek tűnik, uram. Talán a civil polgároknak ez megfelelhet, de a harcosoknak...... - megráztam a fejem......rémálom.
Egy sajnálkozó pillantást vetettem Lance felé, nem ezt érdemelte, ahogy a többiek sem.
- Sajnos nem adományozhatjuk el a földünket. Nem volna helyes. - mondta a püspök - Mi van, ha aki megkapta jó pénzért eladja? Mi van, ha aki megkapta kiszipolyozza és rothadni hagyja? Mi van, ha aki megkapta cselszövés áldozata lesz és elveszi tőle más, aki így még többet szerez magának? Ezekre is gondolni kell, s a bölcs döntés nem mindig a legszívmelengetőbb. Aki harcos, ahogy mondtam korábban is, szolgálhat a mi várainkban, a mi csapataink közt, vagy másutt a mieinkkel. De ha az ellenséggel paktál le, tünde vagy sem, ellenségnek tekintjük. - jelentette ki szigorúan.
- Arra gondoltam főleg, hogy a "némi adó", és a parasztlétbe kényszerítés között nagy a különbség. - sóhajtott szomorúan Lance, majd felállt. - Köszönöm, hogy időt szánt rám. - mondta, majd elsétált.
- Ne neheztelj rám barátom. Reméltem, hogy sikerrel jársz és még mindig remélem. - szóltam utána halkan, de nem tartottam vele, azt hiszem volt mit átgondolnom.
A nagy keresztény tündevezér csak intett és biccentéssel kívánt jó utat.
- Valami rosszat mondtam volna? - kérdezte aztán rám nézve.
- Igen, nem nyertük meg a leendő királyt. - mondtam szomorúan.
- A leendő király, mi? Gondolod, hogy az lett volna? Egy királyt, aki hűbéresként él, aligha lehetne királynak nevezni. - gondolkozott el a püspök.
- Hát ezért nem nyertük meg. - bólintottam. - Ahogy a többi harcost sem, és a délieket sem......és még sorolhatnám, de hát ez fordítva is igaz.. Ha megbocsát atyám, elvonulnék, azt hiszem rám fér egy kis meditálás. - hajoltam meg felé és elindultam a sátramba.
- Nos Jozef, ez az ára annak, hogy azt mondtam, hajlandó vagyok megbékélni bárkivel. Ezek után igencsak álszent volna befolyásolni a tündenépet. - felelte a püspök még utánam szólva.

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A távozást követően Sangarius püspök hatalmas sóhajjal dörzsölte meg a tarkóját. Az elmúlt napok gyötrelmei és aggodalmai ellenére próbált magabiztosnak és frissnek mutatkozni harcosai előtt. Egy vezért sosem élvezetes legyötört állapotában látni, bár jól meglátszott, a püspökúr is kivette a részét a virrasztásokból.
- Szóval ez a te titokzatos barátod is egy a királyi család sarjai közül? Nem sértegetni akarom, de valahogy nem túl bizalomgerjesztő a fajtájuk... - morogta kissé ingerülten, miközben alaposan elgondolkozott.
- Hogy őszinte legyek, nem tudtam róla, amíg nem mondta, de valahogy a kardjával van ez összefüggésben. Mintha az lenne, hogy azért kapta, hogy uralkodjon vele...... - vakartam a fejem tanácstalanul.
- Nem szeretem én az ilyen pogány szokásokat... - sóhajtott még egy nagyot a püspök - Remélem kellemesebb társoság lesz, mint az előzőek.
- Lance nagyon józanul gondolkodott eddig is, megtaláltuk a hangot a párbajokkal kapcsolatban is. Ő sem ért egyet azzal, hogy egy ügyes vívás döntsön egy nép sorsáról, de megoldás nem született. Viszont nem tudom elképzelni, hogy alattvalónak szánná a tünde fajt, ezért más megoldást fog keresni, nem az Önét elfogadni. Gondolom most a déliekhez megy, hogy meghallgassa az ő ajánlatukat.
Sangarius egy komoly pillantást vetett rám.
- Még hogy szimpatizálok is a tündenéppel, nem áll jogomban mindent megadni, amit csak kívánnak. Sem pedig olyat ígérni, melyet aztán nem tarthatok be. Remélem szem előtt tartod, Jozef fiam, hogy az egyházunk eleve nem tolerálja a más hitűek megbolygatott gondolkodását. Hiszen nézd csak meg, mi történt legutoljára, amikor egy önjelölt messiás úgy döntött, nem elégszik meg a szavakkal. Ha pedig olyat ígértem volna, melyet aztán a Szentatya, vagy a király nem hagy jóvá, hát hazugnak titulálnánka, s odalenne a gondosan kiépített bizalom. - mondta tömören.
Az a baj, hogy tudom, hogy a püspöknek igaza van. Nem ő észak királya, hogy földet és szabadságot ígérjen a tündéknek és éppen ez az, ami nagy szomorúsággal tölt el, hiszen itt, ebben a táborban vitázhatunk azon, hogyan tovább, de senki nincs abban a helyzetben, hogy biztos ígéretet tegyen. Talán csak Cairen képes erre, mert az erdő semelyik más hatalomnak nem kell, olyan veszélyes.
- Tudom, atyám, de így biztosan nem lesz megegyezés. - sóhajtottam lemondóan.
- Reméljük királyi barátod van olyan bölcs, mint állítod. Akkor talán belátja, hogy ha a földjeinket nem is, ajánlatunkat a szövetkezésre elfogadnia előnyös mindkettőnknek.
- Ahhoz előbb kell egy föld, aminek királya lesz.
- Gondolod, hogy hadba vonulnának ellenünk? - kérdezte a psüpök, Seamus terveire utalva.
- Lance nem Seamus, becsületes harcosnak ismertem meg. Király sem akart lenni, de ........látta ezt az összevisszaságot..... - intettem körbe, - és ez vette rá. Ha nem adunk rá okot, nem hiszem, hogy bárkit ellen is hadakozna. - ráztam meg a fejem.
- Szóval akár még az is meglehet, hogy szövetségre lépnének velünk, hogy Hellenburggal szálljanak hadba? - mondta a püspök, majd elnevette magát - No nem mintha a háború madarát akarnám alakítani. Pusztán a gondolattal játszadozom.
Megint csak megráztam a fejem.
- Ő nem akar háborút, pont ezt mondom. Békét akar, csak békét a népének....
Sangarius bájosan elmosolyodott.
- Derék legény lehet ez a te vértelen királyvérű barátod. Ha nem volna ilyen makacs, talán magam hívnám meg az Ordo Draconis berkeibe. - nevetett egy jót, ahogy a hangulatot próbálta oldani - Bár ez nálad sem jelentett problémát
- Néha fel is merül bennem, hogy talán mégis jobb lett volna, ha az erdőben növök fel. Csak az Úr tudja, hogy miért figyelt fel rám Norven atya, aztán pedig maga. - vontam meg a vállam.
A püspök tovább nevetett.
- Ó, pedig egyszerű az oka. Az a csupa meglepetés, amit magadban rejtesz. S a jó szándék, meg az alázat, ami vele társul. Akinek célja szent, azt az Úr a megfelelő helyre vezeti.
- Hát ezt mondja Johannes püspöknek! - sóhajtottam, aztán a sátram felé nézelődtem. - Ha nincs más atyám, akkor meditálnék egy kicsit, elég sok dolog zúdult rám most hirtelen.......
- Engedelmeddel. Amúgy is lassan ideje vagyon a imának...imának, nem meditációnak...Szűz Mária, csak úgy ragadnak rád a pogány rítusok. - tette hozzá, bár inkább csak humorizálva. Próbálta ő is elengedni magát.
- Persze, imára gondoltam. - erősítettem meg, aztán beállok a sorba a többiek mellé, hogy a vezetőmmel együtt imádkozzam..
Órák elteltével a tábor csendes, békés maradt. Mígnem aztán egyszer csak egy ismerős alak tűnt fel. A távolban egy lovas katona érkezett, hasonló ruhában, mint amit Seamus Fairbranch emberei viseltek. Elegánsan ugrott le a lováról, majd állt meg.
- A rend vezetőjével óhajtok beszélni. A nagyságos Seamus Fairbranch nevében üzenek.
A rend tagjai közül többen már a fegyverükért nyúltak idegességükben, de a püspök leintette őket.
Én is a kardomra tettem a kezem, amikor megjelent a démonokkal lepaktáló hercegi futár.
- Mit akarsz, fiam? – kérdezte mogorván.
- Őhercegsége azért küldött, hogy nagyságod támogatásáról győződjön meg. - hajolt meg illedelmesen.
Nem kellett sokat várnia a válaszra.
- Az Ordo Draconis határozottan semleges fél a tündék tanácsát illetően. Azt hiszem erről már tájékoztattam korábban. - mondta, ahogy felemelte a hangját.
Nem messze álltam a püspöktől és, ahogy a többiek is, én is értetlenül álltam az üzenet előtt.
Vajon mit nem értett Seamus azon, hogy nem támogatjuk a háborús, földfoglaló terveit?
- Talán baj van a herceg hallásával. - böktem oda.
- Ó, korántsem. - felelte nyájas mosollyal a követ, ahogy felemelte a fejét - A hercegem pontosan erről a határozatról kívánt meggyőződni. Feltételezem a semlegesség azzal jár, más oldalak pártját sem fogják majd, ha netán diplomáciára kerül a sor.
Sangarius összeszorította a szemét. Nem sok kellett, hogy vicsorogni kezdjen.
- Pontosan. - mondta tömören.
- Alázatosan köszönöm. A mielőbbi viszont látásra. - köszönt el a követ.
- Alászolgálja. - mondta a püspök.
Mindenki zavarodottan gondolkozott, vajon mit akarhatott a herceg elérni ezzel a különös követséggel.
Talán az ellenszenv volt az oka, amit a herceggel szemben éreztem, de szinte biztos voltam benne, hogy valami hátsó szándéka van.
- Lehet, meg akar támadni valakit, azért erőlteti ezt a semlegességet. - vetettem fel.
Sangariusnak azonban borúsabb gondolatai voltak.
- Láttam már rosszabbat, amibe nem akarja az ember, hogy mások beleüssék az orrukat...lehet most ért véget a semlegességünk. Béke ide vagy oda, nem tűröm, hogy valaki az orrom előtt vétkezzen.
- Mire gondol atyám? - néztem rá a homlokom ráncolva.
- Cselszövésre. Nem tudom, milyenre, de ördögtől való dolog az. Aki a másik fél ignoranciáját várja, az az árnyak közt tervez valamit. Ez mindig is így volt.
- És mit tehetnénk ellene? Hogy előzhetnénk meg? - kérdeztem izgatottan.
A püspök idegesen ült le egy közeli kőre. A rend többi tagja körbeállta és sok ötlet röppent fel.
- Ez a Seamus, ha herceg, ha nem, uralkodóhoz méltóan keveri az ördög bibliáját...nem szeghetjük meg fogadalmunk, nem léphetünk fel aktívan ármánya ellen...azonban... - gondolkozott el - Talán felkészíthetünk másokat rá. Azokat, akiket célba akar venni. Ki kell derítenünk, ki Seamus Fairbranch célpontja, majd figyelmeztetni.
Mindenki figyelmesen hallgatta, amit vezetőnk mondott és izgatott sustorgás kezdődött mikor befejezte. Érdekes módon ezek után mintha mindenki felém nézegetett volna.
- Én? Nekem kéne kideríteni? Eddig sem voltam túl sikeres abban, amit rám bízott, atyám. - fintorodtam el, bár tény, hogy izgalmas volt a feladat és talán veszélyes is, ha Seamus rájön, miben mesterkedem.
- Én pedig tévedtem, hogy ekkora terhet helyeztem egyetlen ember vállára. - húzta ki magát a püspök. Fáradtságát határozottsága és lelki ereje nyomta folyamatosan el - Az Ordo Draconis egyként száll harcba. Ismét elvegyülünk a tündenép közt, és kiderítjük, mi folyik a háttérben. Még ha egykünk el is bukik, mindannyiunk csak nem fog. - mondta, ahogy a lovagokba és papokba sikeresen magabiztosságot öntött.
Az, hogy mindenki részt vesz a feladatban, más sokkal jobban tetszik. Talán a siker esélye is nagyobb lesz így.
- Akkor munkára fel! - tűnt fel a szokásos vigyorom, amiben már rég volt része a környezetemnek, hiszen mióta ideértünk egyfolytában csak valami katasztrófa sújtott.
Az Ordo Draconis szét vált, s ismét elkezdett elvegyülni a tömeggel. Ezen a ponton talán az is lehet, hogy a püspök úr ezzel akarta a feszültséget oldani, ami a kultisták megjelenése óta ott volt a soraik között. A lovagok nagy része pont őutánuk kutatott, áldást mondva és fénnyel áldva meg a tündéket, hogy a bukott szolgáit keressék...egyet találtak is, aki nagy örömmel vezettek el vasra verve.
Én is elindultam, hogy itt-ott belehallgatva a beszélgetésekbe hátha megtudok valamit, de örültem volna, ha belebotlok Damien-be, hiszen talán ő volt az egyetlen, aki Saemus közelébe férkőzhetett, így talán valamit mondhat is neki.
A tábor egy kupacban épült fel, s a sok kis dombocska miatt könnyű belátni a lapos sátrakat, ám a sötét tündért nem találom, de meglepődve látom, hogy sokan már elhagyják a tábort. Feladták volna? Sok ismerős bóklászik azonban, mintha más is keresgélne, ott látni az Ordo többi tagját, a két druida mestert is, Kale Bloomglade embereit, ám egy személy jobban felkelti a figyelmemet. Nina.
- Nem láttad véletlenül a másik sötét tündét, aki velem volt? - kérdeztem tőle. - És Hedwiget hol hagytad?
- Őfelsége éppen a druida mesterrel tárgyal. Nekem szabad időtöltést hagyott meg. - felelte lelkesen mosolyogva, ahogy felugrott a levegőbe - És te, te nem láttad azt a tünde lovagot, a fényes páncélban, táskás szemekkel, aki úgy mondta, nemrég érkezett?
- Bloomglade-t? Ha rá gondolsz láttam az embereit, arra. - intettem abba az irányba, ahol megpillantottam őket az előbb a dombról. - Azt hiszem az úrnőddel jól megértenék egymást. - vontam meg a vállam. - És Saemus herceget láttad-e? Nem beszélt mostanában az úrnőddel? - tapogatóztam.
- Nem igazán. Nem is igazán beszélt sokat, ami azt illeti. Ez a Seamus herceg egy rejtély. - nevetgélt gondtalanul Nina, mint akit nem is érdekel, mi fog itt történni.
- Látom téged nem nyomaszt a választás, hogy hol éljünk. - jegyeztem meg, magamban elkönyvelve egy kicsit bolondnak a lányt. - Akkor további jó szórakozást, nekem még van egy kis dolgom. - indulok, tovább keresve Saemus eltűnt embereit és Damient.
- Szió-szió! - visította Nina vidáman, ahogy integetve köszönt el és szaladt másmerre.
Seamus táborához közelebb érve megtaláltam a herceg embereit. Ott volt maga a herceg is és Damien...éppen vele társalgott.
Nem óhajtottam ismét szóba elegyedni az eretnek herceggel, így inkább csak arrébb letelepedtem, hogy megvárjam Damient és ha szerencsém van tőle megtudom, amit a püspök akar.
Seamus emberei nem igazán szúrtak ki, egyvalaki azonban igen. A távolból a démon, kinek aurája még most is kaparta a homlokom, bámult egyenesen rám, mintha attól félne, hogy megtámadom. Szinte ugrásra készen állt, mintha fenyegetném, aztán elég idióta módon a kezével próbált meg elhessegetni, mintha csak egy gyerek volna, aki nem akarja, hogy más a játékához nyúljon.
Kisebb kárörömmel nézem, hogy a démon ideges lesz tőlem. Legalább ennyi sikerélményem legyen mára, ha már más nem. A hessegetésére, látszólag vidáman integetek neki vissza, mintha félreértettem volna.
A démon erre válaszul a levegőbe kezdett bokszolni, miközben egy helyben ugrált, ezzel jelezve azt nagy merészen, hogyha nem tartanák őt rövid pórázon, bizony feltörölné velem a gyepet.
Erre még szélesebben mosolyogtam és előre tartva a kezem, az ujjaimat begörbítve, hívogattam, hergeltem. Viszketett a tenyerem a gazdájától és az egész sikertelen ügytől, így nagyon szívesen vertem volna be az orrát, bár aligha mer szembeszegülni a gazdájával, ezzel elismerve, hogy a démonok nem megbízhatók.
A démon válaszul elkezdett a kezével kalimpálni, mintha valami penge volna és éppen felszeletelne vele, mígnem az egyik rangosabb Fairbranch-harcos észre nem vette é tarkón nem csapta az ökörködéséért. Amire aztán a démon haptákba vágta magát és nyugton maradt, bosszúsan nézve felém.
Erre már csak intettem egyet, majd lazán bemutattam neki a köpenyem takarásában, aztán egy bocsánatkérő fohászt küldtem az ég felé. Utána kicsit arrébb mentem és letelepedtem, türelmesen várva tovább.
Ekkor hirtelen mocorgás támad a csapatban, Damient és Seamust látszólag informálták az ott létemről.
Én mindenesetre nem mozdulok, várok.
Mikor a közelembe értek visszaintettem Damien-nek, de a hercegről igyekeztem nem tudomást venni.
- Nagyszerű, így legalább őt is felvilágosíthatja, hogy csatlakozzon ügyünkhöz. – hallottam meg a herceg hangját, aki Damiennek válaszolt éppen. - Amennyiben válaszokat akar, keresse a félvéreket. Ám legjobban mégis...Argran tudna felelni. Nekem most sajnos tovább kell állnom. A tervemben nekem is végre kell egynéhány...halaszthatatlan feladatot hajtanom. Megbízhatom akkor tehát egy megbizatással?
- Először mondja, mire gondol, aztán tudok felelni. – óvatoskodott a sötét tünde társam.
- Keressen meg nekem egy bizonyos sötét tündét, egy bizonyos Peter nevezetű egyént és kísérje hozzám. Beszélni óhajtok vele. Ha ellenkezik, győzze meg.
Damien-re nézve egy fintort vágok és nagyon finoman megingatom a fejem, de hát ez az ö döntése, de én vigyáznék ezzel a kígyóval.
- Talán beálltál a követői közé, hogy már ide kényszeríteni kéne valakit? - kérdeztem.
- Oh. – lepődik meg láthatóan Damien.
- Ami azt illeti, találkoztam már vele. Ön talán nem tudja, merre található? Vagy én könnyebben kideríthetem?
Damien felém fordul, talán azért, hogy magyarázatot adjon, bár nem kötelezi rá semmi, csak az eddig történtek összekovácsoltak kicsit minket.
[color=#66ff00]- Ettől tartózkodom a lehető legutolsó pillanatig. Viszont ezt a Petert már te is láttad.[color]
- Attól tartok, engem elkerülne. Ért hozzá, képzett katona. Most pedig...a következő tartalmas és élvezetes szóváltásunking is a viszont látásra. – mondta Saemus, azzal intett, mire ő és pár katona elindultak. A tábor maradéka ettől még ugyanúgy figyelt minket.
- Viszlát.. – int neki Damien.
- Igen, tudom, vagyis sejtem kiről van szó, de én ennek az embernek semmiben nem óhajtok a kedvére tenni, de ha már végeztetek, kérdeznék tőled. - indultam meg, hogy hallótávolságon kívül kerüljek.
- Persze. – veszi fel a tempómat Damien. - A herceg Finsterwaldba akar menni. - szögezte le rögtön. - Azonban fel akarja oszlatni a tanácsot, helyette lassan, évek hosszú munkájával egyenként az oldalára állítani a csapatokat. Már van elvileg egy nagyobb serege.. vagy csak hencegett vele. Ezenkívül öntelt és beképzelt és valamiért pont azokat a hibákat véti, mint az, akiket szid, de ezt már úgyis tudod.
Amit kérdezni akarok, azt Damien, ahogy kikerülünk a figyelő fülek távolságából, szinte magától is elmondja.
- És van már arra is terve, hogy az ittenieket, hogy állítja maga mellé, hiszen azért elég sokan nem akarnak az erdőbe menni? - érdeklődök.
- Az ittenieket haza akarta küldeni, legalábbis most. Arra számít, hogy majd évek elteltével egyre többen jönnek rá, hogy a terve sikeres, és csatlakoznak hozzá. A tanáccsal pedig az a gondja, hogy mindenki másfelé húz, pontosan.
Ezek szerint sokan ezért pakolnak!
- Gondolom azt nem mondta el, hogy a tanács tagjait, hogy akarja ellehetetleníteni.... - tapogatóztam. - Azért az arkdruida asszonyt, aki amúgy is Finsterwald-ból jött, elég nehéz lesz kitúrni a helyéből.
- Ezt elfelejtettem neki mondani, látod. Nem, mintha meg lehetne győzni bármiről is, a saját feje után megy. Nem tudom, miért kellek neki. Vagy Peter miért kell neki. De ti mit tudtatok meg? – kérdez a fiú vissza.
Hát ez is több hír, mint amire számítottam, így ezt majd elmondhatom a püspöknek. Damien kérdésére, kedvetlenül megráztam a fejem.
- Én ne sokat. Lance érdeklődött rendem vezetőjénél az ajánlatáról, de ő nem tudott teljes szabadságot ígérni, csak azt, hogy be kell illeszkedni az északi hierarchiába. Ez persze nem elégítette ki, így Lance elment, hogy máshol is érdeklődjön, azóta nem láttam. Keressük meg?
Damien beletúr a hajába.
- Valami jelzést ki kellett volna találnunk, ohgy megtaláljuk egymást, legalább egy találkozó pontot. - mondja kissé gondterhelten. - Merre mehetett?
Lance-t hamar meglátom Cromac arkdruida társaságában, a tisztás közepi kőkörnél, ahogy éppen beszélgetnek.
- Ott van! - intettem a kör felé és arra indultam.
- Remek. – bólintott Damien és mikor odaértünk meghajolt az ottlévők felé, akik beszélgetésbe voltak bonyolódva.
………Milyen álláspontot képviselnek? Kit követnek? - kérdezte épp Lance.
- Hm...nos ez egy érdekes kérdés. Ahogy én vettem észre, többségük erdőben akarna élni. Ilyen a természetünk. Ám félnek az ismeretlentől, s nem mernek mélyre menni. Éppen ezért a legtöbb tünde, ki nem adta hűségét egyik országnak sem, az erdő szegélyén akar letelepedni, s ott új életet kezdeni. Az erdő szegélye még a régi erdőé, tudniillik. – válaszolt még Cromac, majd rank pillantott.
- Üdvözlet Arkdruida, Lance! - hajtottam meg feléjük a fejem. - Azt hiszem Damien-nek van pár híre, jó ha ti is tudjátok. - adom át a szót társamnak.
- Üdvözletem. – mondta ő is, mielőtt egy nagy levegőt véve velekezdett.
- Szóval. Kedvelt és tiszteletreméltó Seamus hercegünk megosztotta velem tervének egypár részletét. A terve szerint hosszú évek alatt igyekszik majd a tündék minden csoportját a maga oldalára állítani, s a célja, hogy egy új, erős királyságot építsen el Finsterwaldban. A tanácsot viszont fel kívánja oszlatni.
- Mondjuk én azért ezt is megfelelő kétellyel kezelném, mivel érdekes, hogy a terveit épp egy olyan társunkkal osztja meg, akivel előtte együtt látott, pl. engem, akit egyáltalán nem kedvel. - tettem hozzá gyanakvással.
Cormac mester nem is titkolta meglepettségét.
- Micsoda? Dehát miért tenne ilyet?
- Valóban, miért? Az lenne a legokosabb, ha egyszerűen figyelmen kívül tudnánk hagyni. – kérdezte Lance is.
- Abból, ahogyan lenéz mindenkit - amit persze tagad -, hataloméhség. Szerintem. Mindössze ennyi. Attól tartok, tervének van egy még sötétebb része, amelyre nem sikerült rájönnöm. Azt adta nekem "feladatul", hogy vigyem el hozzá Petert. Már nagyon érdekel, mi Peter szerepe ebben az egészben. – ötletelt Damien.
- És általad megüzente nekem, hogy fel akarja a tanácsot oszlatni? - kérdezte a druida mester, még mindig kételkedve - Túlzott magabiztosság ez...csak úgy megosztani velem.
- Pont ezért gyanús nekem ez az egész. De, hát csak akkor tudjuk meg mi van e mögött, ha megkérdezzük Petert. - fontolgattam. - Nem a kedvencen, de eszembe sem jutna Saemus elé ráncigálni erőszakkal.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Seamus Fairbranch óvatos mozdulattal teszi le kis fatálját, amin a reggelijét fogyaszotta el. Visszafordulva még egyszer alaposan szemügyre veszi Damient. Úgy figyeli, mintha még nem látott volna sötét tündét, vagy valami nagyon különös lenne rajta, és Damien nem először gondolkozik el, nem kente-e össze a ruháját valamivel, vagy nem siklott-e el valamilyen nevetségesen egyértelmű részlet felett, ami a külsejét illeti.
De hát Lane és Jozef biztosan szóltak volna...
Vagy egyszerűen csak így akarja a herceg elérni, hogy fenyegetve érezze magát.
- Ahogy látni lehet. - nyújtja Seamus a kezét dramatikusan oldalra, mielőtt visszaengedte volna maga mellé - A sok rövidlátó szónok ágendája súlyos hibákkal tűzdelt. Biztos vagyok benne, hogy te is érezted. Sikerült rájönnöd, mi az?
Ironikusan elmosolyodik. A sok rövidlátó szónok, mint Ön is? Azonban túlzó szemtelenségnek érezné ezt megkérdezni.
- Lássuk, hogy csak egyet említsek, feltűnően sokan emlegetik a nép védelmét, érdekét. Valahogy mindenkinek ez a célja, viszont mindenki csak egy kisebb csapatot állított maga elé, így nem sikerült átlátnom, hogyan óhajtják az ötleteiket az egész nép sikeréhez felhasználni.
Nagyjából minden önérzetét és lenézését sikerült belesűrítenie ebbe a néhány mondatba.
A másik férfi rezzenetlen arccal biccent. Mintha elégedettnek tűnne. Ez az ő személyét figyelembe véve nem a legjobb. De legalább könnyebben kezelhető így.
- Remek megállapítás. Mindenki egyedül a maga és a hozzá közel állók lehetőségeit tartja szem előtt. - tesz egy kört. Nyugodtan sétál, kicsit úgy, mint a prédáját becserkésző ragadozó, kicsit meg, mint aki teljességgel ráér. - Tudod, Mr. Nightwind, a néhai tünde királyság bukását az átgondolatlan diplomáciai döntések okozták. Méreggel tölt el, ahogy látom, mennyi társunk követi el ugyanazokat a hibákat.
- Sajnos nem ismertem behatóan a diplomáciai döntéseit.
És most sem értek annyira hozzá, mint kellene. De egy ideig elbeszélgethetünk. Hátha fényt derítek valamire.
Seamus tekintete komor, ahogy újra megszólal.
- Amiről én beszélek, több pusztán, mint egyszerű döntések. Egy ország nem csupán föld, s emberek, akik művelik. A politika szatirikus színháza szövetségek, egyezségek, s a bizalom látszatának egysége. Hogy egy remek példát is mondjak, vajon ha mégis sikerülne egy új tünde királyságot létrehozni, meddig tartana, míg egy nép hadat nem üzenne nekünk? Egy gyenge, ámde erdőkben gazdag királyság ínycsiklandó prédája bármely nagy országnak.
- Lenne erejük hadat üzenni? Észak és Dél eléggé el vannak foglalva egymással. Ezenkívül mindenki az élőholtakkal - mutat rá, bár kezd úgy hangzani, mint Mina, a hiú reményeivel. Mindenesetre egy érvnek jó. Egynek jó, amíg húzza az időt és megpróbálja megfejteni Seamus működését.
De az ilyenektől mindig lehet tartani. Ha folyton attól félünk, rossz lesz, akkor akár ne is csináljunk semmit soha az életben. Kockázatok nélkül sehová sem lehet jutni.
- Nos ez egy igen érdekes megközelítés, Mr. Nighwind. - Kezd furcsa és zavaró lenni, hogy ennyiszer ismétli a nevét, mintha tulajdont akarna képezni felette. - Engedje meg, hogy pusztán elméleti síkon szólaljak fel. Amit most hallani fog, körátn sem egyezik a konkrét terveimmel. Azonban érdekelne, amennyiben amit állít, igaz, úgy nem az a logikus következtetés, hogy erővel földet szerezve egy emberi királyságtól van a legjobb esélye népünknek meggazdagodni?
- Az esély lehet, hogy megvan. De van erkölcsünk és büszkeségünk is. Nem mindenáron akarunk gazdagon élni.
Úgy beszél, mintha a "mi"-be a herceg nem tartozna bele. Az a gond, hogy így is érzi.
Úgy tűnik, a herceg erre elgondolkozik.
- Érdekes. Nem tiporná ez sárba a harcosok büszkeségét?
- Az, hogy elvesszük a területet az emberektől, vagy az, ha nem?
Úgy beszél ez a tünde, bele lehet kavarodni a szavaiba. Nyilván ez is a célja vele, a manipuláció egyik legjobb eszköze.
- Hogyha nem.
- Rengeteg más lehetőség van. Büszkeséggel meg lehet halni, de ettől még a siker nem garantált.
- Áh, valóban, a vakok híresztelik csak, nincs választásunk, hogy kétségbeesést ültessenek népünk szívébe. Ám véleményem szerint a fontosabb kérdés: vajon azzal a bizonyos másik lehetőséggel jobb esélyeink vannak? - fordul vissza felé a herceg.
- Melyik másikra gondol? Arra, hogy költözzünk be FInsterwaldba, vagy, hogy költözzünk Északra?
Kíváncsi, mikor lesz a férfinak elege a visszakérdezésekből.
Nem, valójában inkább aggodalom ez, mint kíváncsiság, de eddig úgy fest, biztonságos a talaj.
- Lássuk csak... mondjuk legyen az, amelyet te a legesélyesebbnek találsz.
Damien halkan felnevet. - Amit mind egyszerre fogunk megtenni? Ezt nem tudom megállapítani. Amit valószínűnek látok, hogy nagyjából minden marad, ahogy volt, ki erre megy, ki arra, egység pedig nem jön létre. Egyelőre ez az, amit látok.
Aminek cseppet sem örül. De kétli, hogy vagy minden tüöde beleegyezne abba, hogy Északhoz tartozzanak, vagy vállalnák, hogy kínkeservesen szenvedve, megváltozott életmóddal tengetik életük az erdőben.
Próbamegoldás márpedig nincs. Nem tudják, milyen az erdő. Lehet, hogy nem olyan nehéz megbékélni vele, de lehet, hogy igen...
- Ez volna...az a jó megoldás? - mosolyodik el éppen csak, nagyon haloványyan Seamus. - Feláldozni az egységet, mert mindenáron el akarjuk a konfliktust kerülni?
[color=#66ff00]- Azt kérdezte, melyiket találom legesélyesebbnek. Azt korántsem mondtam, hogy ezt tartom a jó megoldásnak. - Sajnos Amelia királynő már régen feláldozta az egységet, amikor úgy döntött... távozik innen.
- Talán... De attól tartok te sem látod a teljes képet, Mr. Nightwind. Túlságosan lefoglal a jelen, s annak problémái. Én egy egységes tündenépet akarok, egy gazdag, büszke királyságban. Egy szóval sem mondtam, hogy most akarom megalkotni.
Mr Seamus megint nagyon konkrét, ahogy szokott lenni.
[color=#66ff00]- Nem, lehetséges, hogy nem látom. Mit kellene még látnom?[/colorr] - vonja meg érdeklődőn a szemöldökét.
- A sebeket. A sebeket, melyeket nem lehet egy nap alatt begyógyítani. Ezeket kell nekem látnom. Neked, Mr. Nighwind, csupán annyit, hogy terveim a megfelelő irányba tereik a tündenépet. - húzza ki magát Seamus. Damien elgondolkozik, volt-e egy mondat, amiben nem hallotta a saját nevét, az utóbbi időben. - Ugyan én, Seamus Fairbranch, ki népünk tragédiája óta házának feje, örömmel hívlak meg téged köreinkbe. Jöjj, had avassalak be terveimbe, s vezessük a helyes úton testvéreinket.
Oh, there we go again.
Vár pár pillanatig, és visszafogja a rögtön kitörni készülő kérdéseket és megállapításokat.
- Kíváncsian várom, mik ezek a tervek - mondja kétkedő mosollyal. Nem hiszi el, hogy ez a férfi tényleg azt hiszi, különbözik bármiben azoktól, akikkel eddig diskuráltak.
- Kiváló. - feleli a herceg határozottan. - Akkor hát...felteszem égsz a vágytól, hogy részesévé is válj eme terveknek. Az első lépés eltüntetni az útból a legzavaróbb tényezőt. Hogy egyesítsük népünket, fel kell oszlassuk a tünde tanácsot, melyet botor módon trombitáltak ide a tisztásra. El kell érjük hogy szépen...hazamenjenek.
Elkerekednek a szemei. Ekkora gyorsaságra nem számított.
Na az úgy nem fog menni.
Felnevet. - Na álljunk csak meg. Legalább két órát pazaroltam már az életemből arra, hogy megtudjam, mégis miben különbözik ez a terv az összes többitől, de még most sem akarja elárulni, hanem egyből egy efféle drasztikus lépésre ösztönözne? Ennyire bolondnak néz, valóban?
Kezd elege lenni ebből a beszélgetésből.
Mindig túlbecsülöm az embereket.
- Amennyiben arra számított, beavatok valaki olyat minden titkomba, akinek...hűségét még nem érdemeltem ki, Mr. Nightwind, úgy te tartasz engem bolondnak. Ám, ahogyan ígértem, a válaszaim kielégítőek lesznek.
Abban biztos vagyok...
Seamus oldalra sétál, mélyeket szívva a levegőből.
- Miután véget vetettünk ennek a szánalmas tanácsnak, az erdőnek vesszük az irányt. Felállítunk egy apró erődítményt, ahonnan tartani tudjuk a kapcsolatot a mély erdei társainkkal. Ők fontos szövetségesek, hiszen általuk válik elérhetővé a Sötét Erdő mélysége. Ami a két emberi királyságot illeti, nos...a Katedrális kijelentette, hogy párttalanok a tündék összetűzéseiben. A Zsinat álláspontja bizonytalan egyedül, így velük kell először tárgyalásokat kezdeményezni. Ezt követően megkezdjük a néhai Tünde Erdő maradványának felderítését és a stratégiai fontosságú helyek felkutatását, hogy biztosítjuk a biztonságunkat. Ezek lesznek a legelső lépések. A jelenlegi támogatóim számával ez a terv...több mint megvalósítható.
Tehát ő mégis az erdőbe akar menni. Legalább már ezt az irányt látjuk tisztán.
Hol van Crispin, amikor szükség lenne rá?
- És ha feloszlatja a tanácsot, akik a tünde nép, mégis hogyan gondolta a tünde népet bevezetni az erdőbe?
Nem akarja hagyni, hogy Seamus egója egyszerűen rezzenéstelenül a helyén maradhasson, túlságosan is fájdalmas látni, ahogy azt hiszi, jobb mindenkinél.
A válasz váratlanul hamar érkezik.
- Tudja, Mr. Nightwind, hogy miért követ a tündenép gyermeteg álmodozókat? Mert kiszolgáltatottak. Mert kétségbe vannak esve. Mert elvesztették hazájukat, s nem jutott más, csak parasztjainknak a szegénység és nyomor, harcosainknak a szégyen és megalázkodás. Ezért hajlandóak követni olyanokat, akik elképzelései ugyancsak...átgondolatlanok. Ám ahogy sejtem, te ebbe még nem gondoltál bele. A kérdések, melyeket feltettél, csak olyantól származhatnak, aki nem érzi magát kiszolgáltatottnak. Neked van hova menned, nem igaz, Mr. Nightwind.
Cinikusan elmosolyodik. Aztán a büszkeség helyén megszólal a keserűség szomorú dallama is.
Volt ő elveszett. Nagyon is. Valahol még mindig az. A szüleit soha nem kapta vissza, s nem is fogja, Nebelwaldot se.
- Akadhat. De én csak egy vagyok a sok közül. Azonban azt is tudom, amit az imént leírt. Abban a helyzetben is megválogattam volna, kit követek.
Követni? Nehéz elképzelni, hogy bárkit követni akart volna akorriban. Túlságosan is sok volt benne a makacsság, még most is jócskán maradt belőle.
- Ó igen, mind ezt mondja. - Erre végképp ökölbe szorul a keze. Azaz szorulna, de még igyekszik visszafogni, hogy idegességének fizikai jelei is mutatkozzanak.
- Mind? Mind kicsodák?
Azonban erre nem kap választ.
- Ám nagy részüknek, amint...veszélyben az élete, rögtön olyanokat tesz, mit el sem tudott volna magáról képzelni.
Veszélyben az élete? Ez már mindjárt másféle hangnem.
- Ha jól értelmeztem.. a tündék most azért gyűltek össze, mert mi, magunk miatt szeretnénk eldönteni, hogyan tovább. Ám közvetlen veszély nem fenyeget minket egyelőre, hacsak agresszív megközelítés mellett nem döntünk. Mi veszélyeztetné hát az életünket? - kérdi hidegen, keresztbefont karral a mellkasa előtt.
Seamus mintha csalódott lenne, ahogy a fejét csóválja.
- Ez egy naiv és...idealista ötlet volt, akárkinek is jutott eszébe. Ám...vonuljunk ismét puszta elméleti síkra. Ha minden tünde vezető beleegyezik, hogy együtt követik, amit a többség kíván, majd egy olyan döntés születik, mellyel teszem azt nem ért valaki egyet...mi történne, ha megszegi ígéretét, s másfele megy...teszem azt haza, ahol biztonságban érzi magát?
Meg se várja, hogy a sötét tünde feleljen, folytatja.
- Sőt, ami még fontosabb: vajon nem ébresztene-e bizalmatlanságot a tudat, hogy valaki más könnyedén megteheti ezt. Vajon helyes volna-e ezeket erővel kényszeríteni? Ha jól sejtem, Mr. Nightwind, te szerinted nem.
- Remekül összefoglalta a problémát, hogy miért nehéz megállapodnunk. Ám ha van becsület és kitartás valakiben, megteszi, amit ígért. Még mindig jobb, ha ezerből három megy haza,m s nem követi a többséget, mintha ezerből kétszáz ezt, kétszáz amazt, a maradék meg megint mást teszAz egység szemontjából.
- És ez az a probléma, melyre egyedül az én tervem ad megoldást. Amint stabilizáltuk a...jelenlétünket néhai szülőhazánkban, elkezdjük ezeket a kis csoportokat megbontani. Ahelyett, hogy mindenkit egyszerre akarnánk meggyőzni, erőinket megosztani...türelmesek leszünk. Egyesével állítunk mindenkit magunk mellé. Akkor már ott lesz a tapasztalatunk, az erőnk, a kapcsolataink. Valós eszközök egy jövőbeli királyság...megalakításához. S belátva, hogy utunk helyes, szép lassan csatlakoznak hozzánk. Először csak kevesen...ám ahogy ezt látják, egyre többen. Mi pedig bővítjük kapcsolataink, területünk, seregünk, lehetőségeink, így a végére azok is belátják igazunk, akik eleinte... kételkedtek szavunkban. Úgy építünk, kőtömbről kőtömbre új tünde királyságot.
Csakhogy a kövek helyett lehet, hogy fákra volna szükség.
Ki akarja tépni az agyát, amely egy pillanatra logikusnak és elfogadhatónak találja ezt a tervet. Sőt, nem is egy, hanem több pillanatra.
Nem akarja. Ettől a tündétől nem. Ahogyan lenéz minket, mégis mit képzel magáról? S ki tudja, elmond-e mindent?
- Mit gondol, mennyi ideig tart mindez?
- Talán pár esztendőbe telik. Talán már csak fiaink viszik tovább. Ám míg a remény él, s az a remény nem balga, úgy gyarapodhatunk. S életünk javulását fokozatosan látni fogják már jóval azelőtt hogy mindenkit zászlónk alá tereltünk. - viszi le a hangsúlyt, színpadiasan lezárva gondolatmenetét. - Nos tehát, Mr. Nighwind. Amennyiben kíváncsi a további...részletekre, ahhoz előbb bizonyítania kell hűségét...no ne gondoljon amolyan...paranoiás elképzelésekre, nem kérem, hogy öljön a szavamért. Ám az idő szorít ugyancsak, s bizony egy magához hasonló egyén nagy segítség volna soraim közt.
Ennyit a kielégítő válaszokról. Fél órája hallgatom, ahogy osztja az észt, és még mindig nem tudhatom a részleteket.
Mindjárt keres egy fát, hogy legyen mibe verni a fejét. Vagy inkább másét...
- S miért nem valósítható meg ez most? Miért kell éveket várni? Elvégre azért gyűltünk össze, hogy döntsünk. A tanács pont megfelelő lenne, hogy előterjessze a tervét. Mindenki előtt.
Azok előtt, akiket lenéz, csak tudnám, hogy miért - néz merően a férfi szemeibe.
- Hiszen most fejtettem ki, miért puszta...álom ez az opció. Még ha elő is terjeszteném, már puszta merszből, puszta irigységből sem értenének velem egyet. Azt hittem ezt már elmagyaráztam. Hadd szögezzem le...nem szeretem ismételni magam.
Ezen a ponton erőlködnie kell, hogy visszatartsa a nevetést.
- Pedig eddig úgy tűnt, elég gyakran teszi... - jegyzi meg, majd vesz egy mély levegőt. - Fel nem foghatom, miért viseltetik ilyen megvetéssel a nép iránt, amelyet elvileg jó útra akar terelni, s miért is nem bízik meg bennük, hogy önálló ésszel dönteni tudnak, anélkül, hogy port kellene hinteni a szemükbe.
Érzi, hogy milyen veszélyes vizeken evez, de akkor sem fog engedni olyan könnyen... nem kényszeríthetik valamire, amit át sem lát s amivel nem ért egyet.
- Megvetni? Nonszensz... - A meglepetés a hangjában nem tűnik túl valódinak. - Csupán csak szánom őket. A megvetésen már rég túltettem magam, hiszen...nem személyi vétek az, hogy most itt állunk. Ám a tanácsot megvetem. Mert erősíti a tündék ostoba gondolkodását, mely folyamatosan hátráltat minket.
Ahogy Damien Seamus arcát vizsgálja, az már korántsem tűnik olyan fagyosan nyugodtnak. Valamit megmozdított benne, aminek következtében már nem bírja teljességgel fenntartani ezt az álcát. Vigyázni kell ezek után, hogyan játszik tovább a tűzzel.
Enyhén összeszűkíti a szemeit és halványan elmosolyodik.
- A tanács olyan módszer, melyben viszonylag sokan szólalhatnak fel, többféle álláspont vizsgáltatik meg és így az egész nép, az összes jelenlevő véleménye kiderül. Nem ez a legjobb módszer arra, hogy senki ne távozzon elégedetlenül? Hogy a legtöbb igénynek megfelelő döntés szülessen?
Fenébe, nem neki való ez a diplomácia. Mibe akarják itt rángatni. Már azon sem lepődne meg, ha a herceg egy óvatlan pillanatban - amelyet nem tervez létrejönni hagyni - az életére törne.
- Ahogy mondtam....a tanács sikere puszta ábránd, mely instabil alapokon áll, hála a tündék megosztottságának. Kimondtam háromszor... kérem ne kelljen még egyszer megismételnem. Nem szeretem magamat... ismételni. - A hang visszatért a jégfal mögé. És ismét csak ismételte magát. Csodásak ezek az önellentmondások. Nem irigyel senkit, akinek ezzel a férfival kellett valaha együttműködnie... - Ez a tanács más, mint amilyennek gondolod. Sokkal... undorítóbb. Ősibb. Az ősi tünde mágiák éltették, amikor egybehívtak minket. Azok pedig gusztustalanok. - A jégfal mögül előbukkan néhány szikra. Indulat és megvetés. Nem lehet immár titkolni. - Ám ez egy történet egy másik napra. Szabad perceiben nyugodtan keresse fel kedves bajnokom, Argran...társaságát. Biztos vagyok benne, hogy lélegzetelállító tapasztalatokkal tudja az emlékeit gazdagítani. Addig is, ismertetném első feladatát, Mr. Nightwind. A maga szokatlan...bizonytalanságára való tekintettel ez nem is felada, inkább csak egy jótanács, melyet ha végrehajt, nem csak engem, hanem minden más...gyermeteg csoportot is előrébb juttat. Azt hiszem, kellően nagylelkű vagyok, nem ért egyet?
- Emlékeztetném, hogy még nem vállaltam semmit, pusztán érdeklődöm terve mibenlétéről. - jelenti ki teljesen nyugodt hangon.
Seamus megvakarja az állát. de még láthatóan nem tett le arról, hogy megnyerje magának.
- Nos ez sajnálatos. Tudja, én nem vagyok...tagadója a ténynek, hogy egy érzés felülírhat egy következtetést. Van, amit nem fogadnak el, bármennyire is kézenfekvő. Had kérdezzem hát meg, bármi magyarázkodást mellőzve: van-e rá bármekkora esély, hogy követni fog engem?
- Miért vagyok én annyira fontos? - ráncolja össze a szemöldökét kissé. Ez már régóta érdekli.
- Csak felkelti az ember érdeklődését egy magafajta egyszerű, látszólag jelentéktelen tünde két olyan kivételes személy között, mint a két remek társa, ama vitéz kardforgató és sötét tünde pap. Az igazság az, hogy láttam magában valamit, amiben segítséget látok. És nem tévedtem.
Maga aztán tud bókolni.
Szóval most a büszkeségét akarja piszkálni. Néha úgy tűnik, igazán tudja, mit csinál...
- Remélem, nem csodálkozik, ha sok kérdés merül fel. Például, hogy miért tartja undorítónak a varázst, amellyel megidéztek minket?
Való igaz, nem tudja, miféle mágia volt az pontosan. De hátha most kiderül. Vagy attól a bizonyos bajnoktól érdeklődi meg majd.
Színlelt csodálkozás a herceg arcán.
- Ó...hát nem is tudta? Nem mindenkit a varázs hívott ide. Csak azokat, akiknek a vére tiszta.
- Vagyis?
Ne csak a világos bőrű tündék hallották a hívást, hiszen ő is hallotta. Ez megint valamiféle hazugságnak hangzik.
Mielőtt választ kaphatna, hogy ez mégis mit jelent, egy új idegen érkezik hozzájuk és megszólítja Seamust.
[color:d3c4=#5432[color=#ff9900]4]- Jóuram, Argran egy sötét tünde papot jelentett a tábor partjánál. Nem mozdul a sátrak szélétől.
Ahogy Damien odapislant, Jozefet pillantja meg.
- Óh. Ő az egyik társam. - int neki, s megkönnyebbül. Végre egy értelmes fej ebben a zűrzavarban. Vajon Lance hová vált le tőle?
Jozef visszaint, de nem jön közelebb. Érthető, nem akar Seamus közelében lenni a múltkori incidens után.
Nekem sem kéne...
- Nagyszerű, így legalább őt is felvilágosíthatja, hogy csatlakozzon ügyünkhöz. Amennyiben válaszokat akar, keresse a félvéreket. Ám legjobban mégis...Argran tudna felelni. Nekem most sajnos tovább kell állnom. A tervemben nekem is végre kell egynéhány...halaszthatatlan feladatot hajtanom. Megbízhatom akkor tehát egy megbizatással?
Na ne szórakozzon.
Visszafogja a késztetést, hogy felnevessen.
- Először mondja, mire gondol, aztán tudok felelni.
- Keressen meg nekem egy bizonyos sötét tündét, egy bizonyos Peter nevezetű egyént és kísérje hozzám. Beszélni óhajtok vele. Ha ellenkezik, győzze meg.
- Oh. - vonja meg a szemöldökét őszinte meglepetéssel. Peter is? Mármint.. biztosan több Peter nevű tünde tartózkodik itt, de van egy olyan érzése, hogy ugyanarra gondolnak.
- Ami azt illeti, találkoztam már vele. Ön talán nem tudja, merre található? Vagy én könnyebben kideríthetem?
Voltaképpen fogalma sincs, hogy kezdene hozzá Peter kereséséhez, legutóbb is ő találta meg Damient és nem fordítva, Peter jön-megy, akár a szélvész. És valamit akar Hedviggel. Akkor ehhez a hercegnek is köze lehet? Lehet, hogy talált pár összefüggést a láncszemek között.
- Attól tartok, engem elkerülne. Ért hozzá, képzett katona. Most pedig...a következő tartalmas és élvezetes szóváltásunking is a viszont látásra.
Még Peter sem akar vele találkozni? Az igen.
A herceg ezek után katonáival együtt távozik. Jozef, ahogy közelebb jön, fejcsóválva fintorog.
- Talán beálltál a követői közé, hogy már ide kényszeríteni kéne valakit?
Na akkor itt az ideje az információmegosztásnak.
Érthető, hogy gyanakszik, viszont hosszadalmasan kellene magyaráznia, ha mindent el akarna mondani, amit az elmúlt percekben hallott.
[color=#66ff00]- Ettől tartózkodom a lehető legutolsó pillanatig. Viszont ezt a Petert már te is láttad.[color=undefined]
Elgondolkozik.
- Igen, tudom, vagyis sejtem kiről van szó, de én ennek az embernek semmiben nem óhajtok a kedvére tenni, de ha már végeztetek, kérdeznék tőled.
Vesz egy mély levegőt. Kíváncsi, mennyire kezdhette ki a herceg idegeit. Viszonylag sok kérdést tudott feltenni, amelyeket akart, így többé-kevésbé elégedett magával. Azonban még mindig nem eleget, tekintve a válaszadás megtagadásának...
Nem akar rászólni Jozefre, bár szívesen megtenné, hogy legyen halkabb, de semmirre sem menne vele, amíg hallótávon belül vannak Seamus kutyái. Vagy farkasai. Vagy medvéi. Inkább nem derítené ki.
Kényelmes sétatempót vesz fel, s lazán távolodik a többiektől.
- Persze. - Majd, ha hallótávon kívül kerülnek, magyarázatba is kezd (egyszerűbb lenne, ha telepátiával tudnának kommunikálni, nem kellene mindent elismételni.. de hát hiú kívánságok.)
- A herceg Finsterwaldba akar menni. - szögezi le rögtön. - Azonban fel akarja oszlatni a tanácsot, helyette lassan, évek hosszú munkájával egyenként az oldalára állítani a csapatokat. Már van elvileg egy nagyobb serege.. vagy csak hencegett vele. Ezenkívül öntelt és beképzelt és valamiért pont azokat a hibákat véti, mint az, akiket szid, de ezt már úgyis tudod.
Örül, hogy végre biztonságos talajon érezheti magát, hogy olyanokkal oszthatja meg mindazt, ami történt, akikben bízik.
- És van már arra is terve, hogy az ittenieket, hogy állítja maga mellé, hiszen azért elég sokan nem akarnak az erdőbe menni?

- Az ittenieket haza akarta küldeni, legalábbis most. Arra számít, hogy majd évek elteltével egyre többen jönnek rá, hogy a terve sikeres, és csatlakoznak hozzá. A tanáccsal pedig az a gondja, hogy mindenki másfelé húz, pontosan.
- Gondolom azt nem mondta el, hogy a tanács tagjait, hogy akarja ellehetetleníteni.... Azért az arkdruida asszonyt, aki amúgy is Finsterwald-ból jött, elég nehéz lesz kitúrni a helyéből.
- Ezt elfelejtettem neki mondani, látod. Nem, mintha meg lehetne győzni bármiről is, a saját feje után megy. Nem tudom, miért kellek neki. Vagy Peter miért kell neki. De ti mit tudtatok meg? - esik le neki, hogy nem ő a világ közepe és egyébként Lance-ről sem tudja, hol van most...
A fiú kedvetlenül rázza meg a fejét.
- Én ne sokat. Lance érdeklődött rendem vezetőjénél az ajánlatáról, de ő nem tudott teljes szabadságot ígérni, csak azt, hogy be kell illeszkedni az északi hierarchiába. Ez persze nem elégítette ki, így Lance elment, hogy máshol is érdeklődjön, azóta nem láttam. Keressük meg?

Beletúr a hajába. - Valami jelzést ki kellett volna találnunk, ohgy megtaláljuk egymást, legalább egy találkozó pontot. - mondja kissé gondterhelten. - Merre mehetett?
Ahogy haladnak, nemsokára fel is fedezik a tündét Cormac arkdruida társaságában a közpen található kőkörnél.
- Ott van! - mutatja Jozef.
- Remek. - Összedörzsöli a kezeit, ahogy Lance felé közelednek. Valamire már csak fognak jutni. Csak még egyszer el kell majd mondania mindent, amit megtudott...
Ha odaérnek, tiszteletteljesen megáll az arkdruida és Lance előtt.Megvárja, míg elvarrják a beszéd szálait, mielőtt megszólítaná őket.
- Üdvözlet Arkdruida, Lance! - köszönti őket Jozef. - Azt hiszem Damien-nek van pár híre, jó ha ti is tudjátok.
- Üdvözletem.
Nagy levegőt vesz., majd ha úgy érzékeli, most mér itt az ideje, hoy beszámoljon, nekikezd.- Szóval. Kedvelt és tiszteletreméltó Seamus hercegünk megosztotta velem tervének egypár részletét. A terve szerint hosszú évek alatt igyekszik majd a tündék minden csoportját a maga oldalára állítani, s a célja, hogy egy új, erős királyságot építsen el Finsterwaldban. A tanácsot viszont fel kívánja oszlatni.
- Mondjuk én azért ezt is megfelelő kétellyel kezelném, mivel érdekes, hogy a terveit épp egy olyan társunkkal osztja meg, akivel előtte együtt látott, pl. engem, akit egyáltalán nem kedvel - osztja meg kételyeit Jozef.
Az arkdruida meglepett.
- Micsoda? Dehát miért tenne ilyet?
- Valóban, miért? Az lenne a legokosabb, ha egyszerűen figyelmen kívül tudnánk hagyni. - jelenti ki Lance. Lehet, ezt kellett volna tenni. Elejétől fogva.
Sandán elmosolyodik Jozef szavaira, ahogy eszébe jutnak a herceg szavai, miszerint valamiféle különleges potenciált lát benne, a látszólag láthatatlan, jelentéktelen valakiben két ilyen fontos vitéz között.
- Abból, ahogyan lenéz mindenkit - amit persze tagad -, hataloméhség. Szerintem. Mindössze ennyi. Attól tartok, tervének van egy még sötétebb része, amelyre nem sikerült rájönnöm. Azt adta nekem "feladatul", hogy vigyem el hozzá Petert. Már nagyon érdekel, mi Peter szerepe ebben az egészben.
- És általad megüzente nekem, hogy fel akarja a tanácsot oszlatni? Túlzott magabiztosság ez...csak úgy megosztani velem.
- Pont ezért gyanús nekem ez az egész. De, hát csak akkor tudjuk meg mi van e mögött, ha megkérdezzük Petert. Nem a kedvencen, de eszembe sem jutna Saemus elé ráncigálni erőszakkal. - mondja Jozef.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Az arkdruida arcán még mindig tisztán látszik a meglepettség.
- És a herceg azt mondta, meséld ezt el neked?
- Nem hiszem, hogy ez lett volna a szándéka, csak, ahogy én látom  nem igazán tudta megnyerni magának Damien-t, de ezen egy cseppet sem csodálkozom. Abban az emberben van valami.......nyugtalanító. - jelenti ki Jozef ránézve, még mielőtt felelhetne.
- A legtöbb itteni tündében van. - csóválja a fejét Lance.
- A nyugtalanság természetes. Csak a bolond nem fél, főleg nem ilyen válságos időben. - Az arkdruida talányos mondatai túlságosan semmitmondóak és nemigen segítenek.
- Nem, a herceg nem mondott ilyet. De úgy gondoltam, megosztom. - szögezi le. - Úgy fest, mélységesen megveti az itteni népeket, ezek alapján nem érzem úgy, hogy megfelelő vezető lenne.
- Ebben teljesen egyetértünk.
- bólint Jozef, amit eddig is tudott, de azért jó, hogy a többség előtt is elmondhatják a véleményüket. - Más az egészséges óvatosság és más amikor valaki nyugtalanító. Benne annyira sem bízom, mint egy.....démonban, de ez egy dolog. Jutottál valamire? - kérdi a fiú Lance-től, aki csak vállat von.
- Egy centivel se vagyok beljebb. -
Azt nem tudni pontosan, merrefelé, de ha nem haladt, akkor úgyis mindegy.
- Oh, jut eszembe. Petert nem látta valaki esetleg?
Esze ágában sincs Seamus elé cipelni, de azért kíváncsi, mit tud mondani arról, hogy a herceg beszélni akar vele...
- Peter kicsoda?
- Valami háttérben munkálkodó árnyék, akinek semmit nem tudunk a mozgatórugójáról, vagy igen? - Jozef ismét magához vette a szót.
- Peter meggyőzött egy Hedvig Fairlight nevű leányzót, hogy legyen ő a tündék vezetője, ám nem úgy tűnik, hogy a hölgyemény is kész volna a feladatra. Nem tudom, Peter mit akarhat.
Kezdi úgy érezni magát, mint az a bagoly, akivel annyit szemezett néhány órával ezelőtt. Egyre mélyebb a labirintusban, egyre több zavaró tényezővel és kérdéssel, a kiutakat pedig mind benőtte a borostyán, vagy egyszerűen eltűntek. Az egész színtér folyamatosan átalakul.
Az arkdruida soká gondolkodik, mielőtt felelne. - Nos, ha Hedvig Fairlight követője, akkor talán az ő oldalán megtaláljátok. Őt éppenséggel tudom, merre találjátok. Tegnap informált meg róla, hogy beszédet akar tartani. A varázslatot akarta használni, amivel idehívtunk titeket is. Úgy mondta, másnap már útnak akar indulni az erdő felé.
Ez ismét egy új nyom. Mire kellett neki az a varázslat?
- És hol találjuk meg Hedviget? És hogyan tudja ő azt a varázslatot alkalmazni? Ahhoz nem kell druidának lenni? - mutat rá Jozef.
- Ez pontosan így van. Éppen ezért nem is bíztuk rá, amikor tőlünk kérte, hogy tanítsuk meg neki. Az a varázslat nagyon nagy felelősséggel jár.
- Caireen fogja a varázslatot végezni? - kérdi Lance.
- Azt nem mondhatnám, hogy a követője, inkább a bábmesterének tűnt. De hogyha Hedvig az erdő felé  megy pár tündével, mi lesz? Mindenki másmerre halad? Akkor a tanács nem volt sikeres.
Megnézné Seamus arcát, amikor ezeket hallja.
- Ez a tanács csak annyira sikeres, amennyi áldozatot meg voltak az egybegyűltek hajlandók hozni. Ha kíváncsiak vagytok rá, Hedvid Fairlightnak mit sikerült elérnie, menjetek oda, ahol annak idején fogadtalak titeket, két nappal ezelőtt. Caireen asszonyt aligha hiszem, hogy ott találjátok. Mi nem állunk senki oldalán. Mi a tündenép szolgái vagyunk egyes egyedül. - jelenti ki az arkdruida azt, amit körülbelül mindenki ismételget, akivel beszéltek, amióta itt vannak.
- Jobb, ha minél előbb megleljük a bandát, mielőtt valami nagyon rosszul fog elsülni. Félek, hogy a herceg nem fogja tétlenül nézni a dolgot, ha kenyértörésre kerül a sor. - mondja Jozef, Lance pedig körbe is néz nyomban.
- Akkor nosza, menjünk. Köszönünk mindent. -
Damiennek még van egy kérdése Cormac mesterhez.
- Mit terveznek ezzel a varázslattal?
- Sajnos megkértek, hogy ne áruljam el. Így kénytelen vagyok hallgatni róla, elnézést.
Kissé megvonja a szemöldökét csodálkozón, de az idős férfi nyilván nem tehet semmiről, nem úgy tűnik, mintha bármennyire is szándékosan tartaná vissza az információt, ha esküt tett, hát esküt tett... ez viszont szintén nem könnyíti meg a dolgukat.
- Remek! Menjünk. - Jozef is megindul Lance után.
- Értem. Természetesen. A viszontlátásra, vigyázzon magára.
A korábbiak fényében szükség lesz rá.
Követi a többieket elgondolkozva. Aztán megpillantja Hedvig Fairlight gyülekezetét, akik közül maga a leányzó az ismerős, Nina, aki szólt nekik hogy Hedvig "párbajozni" szeretne, valamint Peter, a keresett.
- Egy pillanat, őhozzá lenne egy pár kérdésem. - vonja ki magát egy időre és megközelíti Petert aki észre is veszi és int neki, látszólag vidáman.
- Nocsak, rég nem találkoztunk. Sikerült már meglelni a válaszaidat?
Jozef és Lance is követik, a fiú egy "üdv"-vel és biccentéssel köszön.
- Üdv megint. - mondja Damien, majd a kérdésre halk kuncogással felel. - Inkább csak még több kérdést. Mondd csak, mi a véleményed Seamus hercegről? Ha szabad tudni, természetesen. - puhatolózik, nem túlságos erőbedobással titkolva a szándékát. Ám még mindig nem érzi úgy, hogy eleget tudna ahhoz, hogy döntsön.
Elégedetten nyugtázza, hogy Peternek el kell gondolkoznia, pislognia párat és mély levegőt vennie ahhoz, hogy nyugodtan tudjon válaszolni. Megzabolázza az arcizmait és nem engedi a mosolyt szétterülni az arcán.
- Egy eszes egyén. És rendkívül furmányos. Néha azt kívánom bár ő is az Őshazába került volna. Sok békés emlékem van Seamus Fairbranch-ről. Ám azokat réges rég elfeledtették velem a közelmúlt keserű tapasztalatai. Azt javaslom, maradjatok távol tőle. Veszélyes ember, titeket ismerve biztos az útjába akartok majd állni. Azt pedig nem állja.
Kivételesen Peter igencsak őszintének és jószándékúnak tűnik.
Damien  e pillanatig nem érti, miért gondolta Seamus azt, hogy Damien majd az ő oldalára fog állni.
- Ő viszont nagyon is emlékszik rád, mert nagyon látni akar. Gondolom hallott róla, hogy az ellenlábasát támogatod. Én nem minket, inkább a saját bőrödet félteném tőle. Mit akarhat tőled? - kérdi tőle Jozef.
Egy pár pillanatig a fiatal sötételfre pislant. Nem éppen tervezte ilyen nyíltan közölni ezt Peterrel.... de talán nem is baj, ha őszinték vele, hiszen őszinte választ is várnak. Peter pedig akár sejthette is, hogy a herceg keresteti valamiért.
- Valamiért biztos volt benne, hogy engem az oldalára állíthat valahogy. Ötletem sincs, hogy miért. Miért tekintene rád fenyegetésként?
Csendes kíváncsisággal nézi Peter arcát. Tudnod kell, hogy miért... csek esetleg nem akarod elmondani nekünk.
Ez viszont érdekes. Ismét személyes viszonyok miatt fog kitörni egy háború?
Na, az azért nem történhet meg...
- Igazán tudni akarod? Ez nem olyan dolog, amivel csak úgy el lehet sétálni.
Na ez érdekes.
El akarja viccelni a dolgot, megkérdezvén, hogy most akkor meg kell-e ölnie őket, ha elmondja, de Lance túlságosan ideges ahhoz, hogy hagyja előbb válaszhoz jutni.
- Ne húzd az agyunkat, áruld el, vagy menj vissza a kupacba. Vagy Seamushoz. Nem érdekel. -
- Igen, áruld el. Lehet, hogy sok múlik rajta, hiszen vannak akik esetleg vakon követnék. - mondja Jozef is, Damien csak várja, mit mond Peter...
- Legyen... - adja be Peter a derekát,  bár kissé elgondolkozón, de elhatározta, hogy megosztja a dolgot. - Fairbranch és én követek voltunk a Fővárosban. Így ragadtunk itt. Vannak kapcsolataink. És több mint valószínű, hogy van ott valaki. Egy támogató, aki teljes mellszélességgel Seamus mellett áll. Én tudom hogy ki az, s hogy merre található, mert ott volt velem, amikor ajánlatot tett nekünk. Én elutasítottam vele a szövetkezést, Seamus viszont beadta a derekát. Azért akarja, hogy kerüljek ki a képből, hogy ne szabotálhassan az egyezkedését. És ami még fontosabb, hogy nehogy más vigye el az ajánlatot az orra elől.
Feszülten s érdeklődve figyel.
Szóval egyetlen személy. - És azt tudod, hogy ez a támogató mit akarhat a népünkkel? Érdekli őt ez az egész egyáltalán, vagy csak a hatalom?
- Aligha hiszem. Ha érdekelné, akkor ő is itt lenne... - csóválja meg a fejét a sötét hajú fajtárs. - Ahogy a szavaiból sikerült megértenem, amit ő akar, egy tünde királyság, mely elég erős, hogy felvegye erejében a versenyt az emberi királyságokkal.
- És mi volt az ajánlata annak a titokzatos támogatónak? Pénz, katonák? vagy más valami? Te miért nem éltél vele? - faggatja Jozef.
- Egy gennyedző szemű tünde volt? - kérdi Lance, Damien kíváncsian pislant rá, nem tudja, kire utalhat, de talán ismer egy gyanús valakit...
- Nem, még csak nem is tünde. - Peter ismét nemet int a fejével. - Az illető egy nefilim volt. De nem az a fajta, akinek a prédikációit hallgatni szokták. Hideg volt, könyörtelen, és komor....egymásra találtak Seamussal. Az ajánlata anyagi segítség volt, cserébe Finsterwaldról készített térképekért és angyalromok felkutatásáért. Lényegében felbérelt volna minket, hogy fésüljük át helyette az erdőt. Én kihátráltam. Nem tetszett a képe neki.
Ennél konkrétan okra szükség sincsen.
Mindeközben a várakozó tömeg egyre sokasodni kezd. Egy kisebb emelvényen egy nagy követ állítanak fel pódium gyanánt. Hedvig Fairlight pedig felbukkan, feláll  a kövön, majd megköszörüli a torkát, figyelmet óhajtva. Csend kezd telepedni a tömegre.
Összeráncolja a szemöldökét. Egy nefilim? Olyanokból nem sokat ismer. De ha véletlenül épp olyan lenne, akit ismerne...
- Nem mondhatod el, hogy ki az? - kérezi Petert, fél szemmel Hedvigre figyelve. Remek, most vajon mivel állt elő?
- Nos...elmondhatom, csak nem akarlak bajba keverni titeket...miért kell ez nektek ennyire?
Peter rendesen úgy fest, mint akit érdekel a jólétük.
- Mert lehet, hogy ez a mi tündeösszejövetelünk csak egy nagyobb terv része és majd bábuk leszünk valaki vagy valakik kezében. -Jozefnek is elege van a titkolózásokból. Ezek után Lance-től kérdezi meg: - Te nem akarsz végre bemutatkozni nekik?
Lehet valami konkrét tervük.
Lance úgy rázza meg a fejét, mintha túl fáradt lenne és a reggeli arcmosás sem lett volna elég, hogy fölkeltse rendesen.
- De, igen, jó ötlet. De azért Peterből még szedjétek ki, hogy pontosan mit akar Hedviggel, miért manipulálja. -
Ez nyílt volt. De végül is ez a cél.
Vagyis ez is. Túl sok egyéb kérdés merült már fel.
Bólint Lance felé. Igyekszem.
Majd visszafordul Peterhez.
- Az bizony meglehet. Sokan látnak álságos lehetőségeket bennünk...nos...a neve - A tünde úgy fest, mintha még mindig ódzkodna megosztani velük az információt. De végül sóhajtva törődik bele, hogy nincs visszaút. Miért is kellene, hogy legyen? Egy névről van szó... - Adom. Így nevezte magát. Magas, nagydarab, széles szárnyú harcos volt, simára nyírt arccal. Könnyen fel lehet ismerni köpenyéről, s rajta egy szimbólumról. Egy halált mintázó alakot szőttek bele.
- Halált mintázó? Ez biztató. Őszintén megmondom, nem ismerem annyira a nefilimeket, hogy ezt értsem. De nem tetszik, hogy egy nép sorsába akar beleszólni. Seamus miért szövetkezik vele?
- Ki tudja, mit forgat a fejében. Nagyon megváltozott a kivonulás óta. Komorabb lett...kegyetlenebb. - vonja meg a vállát Peter.
Fogalmam sincs, mit forgat a fejében. Arról sincs fogalmam, te mit forgatsz a fejedben...
Gondterheltsége közepette még Hedvig is beszélni kezd. Kelletlenül figyeli a leányzó szavait.
- Testvéreim! Fivérek és nővérek! - A hangja messzire terjed, s most nem a félős dadogást produkálja, ahogy korábban. - A hosszú, kínkeserves várakozás a végéhez ért! Úgy gyűltünk össze, elveszett, sehonnai nép. S lám, ismét megtaláltunk utunkat. Mert szívósak vagyunk. Mert tündék vagyunk. A türelemre nincs tovább szükség. Holnap hajnalban megindulunk, hogy új otthont építsünk az erdőben!
Éljenzés és taps. Oké, szóval Seamus is az erdőbe akar menni és Hedvig is. De véletlenül sem konzultálnának erről egymással. Baj lesz ebből.
- Én, Hedvig Fairlight új célt találok népünknek. Szövetségünk Caireen asszony törzsével erős. A munka sok, s bőven csordul homlokunkról izzadság. De meg fogja érni, midőn ismét nevezhetünk majd egy gazdag földet otthonnak.

Ezt eléggé maguktól döntötték el. Nincs egység. Nem ez lett volna a lényeg.
Jozef közben a nefilim témájánál maradt meg, ami nem is baj, több érdekességgel s újdonsággal kecsegtet az, mint a Fairlight-lány beszéde.
- Szóval nagy valószínűség szerint eladja a népet a nefilimeknek. Ezek után elhiszem, hogy próbálsz más nagy hatalmú támogatót találni, de Saemus bármikor megtalálhat így is. Láthatod máris kerestet és más nem lesz olyan kedves, mint Damien. Mi a te terved?
- Hát azt nem találtam ki. De rejtőzködni elég jól tudok. Bízom a képességeimben. - feleli Peter.
Félmosollyal konstatálja, hogy Jozef kedvesnek titulálta őt.- Az biztos, általában alig talállak meg. Seamus szerint viszont előle jól el tudnál bújni. Miért nem te állsz ott viszont? Miért Hedvig mondja a beszédet és nem te? Gondolod, hogy a neve miatt őrá jobban odafigyelnek? - próbálja kipuhatolni immár kevesebb vádaskodással.
- Lám-lám, ki döntött úgy, hogy mégis felbukkan?! Sajnálom, de már nincs szükségem a szolgálataidra. Mint láthatod, nélküled is boldogulunk. De ha csatlakozni akarsz hozzánk, meg tudlak érteni. Talán ejthetünk szót róla.
Hedvig váratlan pimaszsággal s látszó magabiztossággal fogadja Lance közeledését.
Peter ezt kihasználva csendre is inti Damient.
- Pszt, úgy látom a barátod valami érdekessel próbálkozik. Nem akarunk róla lemaradni, nem igaz?
- Valóban. - ismeri el, s figyelme innentől az "önérzetes" leányzó és Lance párbeszédére összpontosul.
- Kérdeztem valamit. És egy szót nem ejtettem arról, hogy csatlakozni akarok hozzád, nem vagy más, csak egy manipulálható, életképtelen, határozatlan csitri. -
Lance éles szavait hallva kíváncsian sandít Peterre, vajon hogy reagál. A férfi ismét sikeresen kihasználta a történéseket, hogy ne válaszoljon a kérdésekre.
Hedvig felkészülten reagál.
- És miért kéne nekem, a nagy Hedvig Fairlightnak válaszolni erre? Azok után, hogy vérig sértettél. Lásd itt vagyok, lásd hát, igenis véghez fogom vinni, amit ígértem. Ha ennyire tudni akarod, hát tarts velünk.
" A nagy Hedvig Fairlightnak"... Oda ne rohanjak.
Jozef alakját látja még a tömegben előrébb, a fiú Lance közelébe furakodott.
- Nagy? A fegyverem nagyobb nálad! -vág vissza Lance, és senki nem is hibáztathatja ezért. - Mi tenne téged naggyá? Az üres szavaid? Ígéretek, amiket másoktól kaptál? Vagy csak felöntöttél a garatra, innen a nagy önbizalom?
- Szeretné azt hinni. Hogy a mersz és a bosszúság elég ehhez. De nem. Még sokat kell tanulnia. - Peter még mindig a mentor szerepében áll, de ennél többet nem mondott a múltkor sem, most sem. Ő vajo nem találja szánalmasnak ezt a harcot?
A tömeg is elkezdi elveszíteni bizalmát Hedvigben, egyre többen hagyják ott a helyszínt, kételkedve súgnak össze. Nem erre számítottak.
Hedvig kétségbeesetten próbálja összefogni a "követőit".
- Várjatok! Még nem ismertettem a teendőket. Fel kell készülni, készleteket kell gyűjteni, ne menjetek.
Azonban kevéssé hallgatnak rá.
- Figyeljetek ide! - kiáltja el ekkor magát Lance Kalver, aztán kis szünetet tart, amíg összeszedi a gondolatait.  - Építenünk kell valamit. Egy jövőt, de nem így. -
- Nagyon úgy fest, nem lesz lehetősége vagy szüksége rá, hogy megtanulja. - mondja Damien halkan Peternek, szemét Lance-re függesztve, várva, mit tesz.
Hedvig valóban elég nagy ccsapattal rendelkezik, akik most óvatosan pislantanak Lance felé. A tömeg egy része érdektelenül s türelmetlenül várakozik, de van, akinek valóban nem mindegy, mi történik, érdeklődve várják a fejleményeket.
Hedvig hátralép egyet, de nem vált át ismét dadogósba, nem, most úgy tűnik, több önbizalmat szedett magába.
- Ó, csak nem egy újabb példája ama híres pocskondiáidnak?
Ez a legjobb, amivel elő tudsz rukkolni?
Azon veszi észre magát, hogy szinte kívülállóként várja a szenzációt. Pedig nagyon is figyelnie kellene, mi történik.
Ha pillantásokkal gyilkolni lehetne, Lance tekintetétől Hedvig már a földön fetrengene, az egészen biztos.
- Van egy ötletem, és jó ötletnek tartom. Akinek nincs hova mennie, akit nem fogadnak szívesen, menjen az erdőbe. De valaki normális figurával, ne vele, mert annak semmi értelme nem lesz. - bök az imént felszólaló leányzó felé, nem titkolva érzéseit. - Akinek pedig van hová mennie, az menjen vissza oda. Tömörüljetek össze, tartsatok ki egymás mellett. Ha a tömörülés stabil, kezdjünk el kommunikálni egymással, alkossunk szövetséget, bár ettől a szótól az utóbbi napokban viszketek már. Nem most van itt az ideje, hogy kiváljunk, ez a seb súlyos vérzést okozna mindenkinek. Majd később, egyelőre készítsük elő a körülményeket. -
Érdekes ötletek és újabb gondolkodnivalót adnak, ekkor viszont valami eltereli a figyelmet. Taps. Hangos, kimért, sokáig tartó taps, viszont csak egyetlenegy forrásból származik. Az a forrás pedig Seamus herceg.
- Szép munka, Kalver mester. Igazán szép munka.
Na, ő már mester, én csak Mr. Nightwind voltam, ám úgy látszik, ez bevett szokás nála.
A taps irányába fordítja a fejét és cinikusan elmosolyodik.
Remek, már csak ő hiányzott. Peterre pislant, aki ekkor már valóban kevésbé tűnik magabiztosnak, mint eddig, s el is ugrik mellőle. A tömeg közepébe.
- Gyerünk, vissza a sátrakhoz! Ennek nem lesz jó vége. - kiabálja valaki Peter csapatából.
Damien közelebb siet Jozefhez és Lance-hez, hogy egy csomóban legyenek, ha Seamus és emberei valamiféle nagy területre ható varázslattal próbálkoznának, vagy ki tudja, mivel. Reméli, át tud jutni hozzáuk a tömegen keresztül.
Lassan, de halad.
- Eddig mindenkit végig hallgattunk, miért nem adunk egy esélyt neki is. - hallja Lance kiáltását. Majd Lance hangját is, ahogy a hercegnek válaszol hidegen.
- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztam volna. -
A herceg pedig hasonlóan válaszol. A helyzet rémisztően ismerős.
- Hiszen éppen azért vagyunk itt. Most rajtam a sor, hogy...érdeklődjek. Beszédedet hallván felteszem Mr. Nightwind beszámolt az elképzeléseimről.
Próbál többé-kevésbé udvarias módon félrelökni mindenkit az útjából, aki közte meg Jozef és Lance között van.
Ahogy meghallja a saját nevét, egy pillanatra megfagy a vér az ereiben. Odapislant Seamusre. Mintha elégedettséget látna az arcán. Mégis miért? Mintha az lett volna a terve, hogy elárulják.
- Így volt. - vallja be, miközben tovább halad a tündék között, tagadni nincs értelme. Bár Lance beszéde önmagában is megállta a helyét, anélkül, hogy az őáltala átadott információk számítottak volna.
Seamus azonban egyelőre Lance-szel van elfoglalva.
- Be kell valljam azt hittem, erőszakhoz kell folyamodnom. Ám a helyzet több mint...optimális. Ideje volna végre tiszta vizet önteni a kupába, nincs igazam, Kalver mester?
- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztam volna. - mondja Lance ismét sötéten. - És semmi szükség a mesterezésre, noha jól teszi, hogy magát alacsonyabbra sorolja, mint másokat.
Damien visszafojtja az elégedett mosolyt, ami ezen szavak következtében előkívánkozna.
- Érdeklődtem, míg elkerültük egymást. Szerény vétek azok után, hogy kémet küldött hozzám.
Összeráncolja a szemöldökét. Kémet küldött? Ez miről beszél?
- Ez alaptalan vád. - jelenti ki. Bár nem hozzá szóltak. Ez Seamust se érdekelte soha, hogy nem ő a megszólított. Reakció azonban nem érkezik.
Hedvig kiáltása szakítja közbe.
- Ne merészelj semmivel sem próbálkozni!
Seamus azonban rá se hederít.
- Mindenek előtt ki akarom jelenteni, hogy az embereim körbevették a dombot, s nem engednek senkit sem idő előtt távozni. Most pedig, lovag uram.
- fordul Jozef felé szokásos hideg, méregető tekintetével - Volna olyan kedves, és körbejárná a dombot, fényével világítva végig az itt egybegyűlteket?
Hát ez remek, agresszió és fenyegetés, ez az, amivel vezetni akar minket, persze, egyértelműen mindenkinek tetszeni fog az ötlet, a tündék imádják, amikor tudtukon kívül bekerítik őket, abszolút.
A feszültség ismét kitör Jozefből.
- Mit gondol ki maga, hogy korlátozzon itt bárkit is. Így akarja irányítani a népét is? Erőszakkal? Miért tenném meg, amit akar?
- Ezek nagyon jó kérdések. - mondja komoran, az egyházi sötét tünde mellé állva.
- Mert mindenenek előtt el kell kergetnünk azokat, akiknek nincs itt a helyük. Bukott rémségek szolgái bújnak meg a soraink közt. Ez a mágia, mellyel idehívtak...ősi és igazságtalan. Undorító lények esztelen fanatikusait hívta ide, miközben mások, kiknek itt lett volna a helyük, hang nélkül maradtak. Amíg megbizonyosodik róla, hogy nincs egy ilyen...fertő sem soraink közt, addig örömmel hallgathatjuk, amit Kalver mester kván nekünk mondani. Véleményem szerint ez minden szempontból korrekt javaslat.
Szóval most hozza elő a kultistákat. És ki mondja meg, hogy nem éppen ő maga az?
Várjunk. Kultisták. Mélységik követői. A mélységik angyalok voltak. S egy nefilim a manipulátor elvileg. Előfordulhat, hogy egy félangyal kultistákkal szövetkezzen?
- Erre nem utasíthatja. De ha mégis megtenné... Jozef, kérlek, ha el is indulsz a körútra, Seamus herceggel és kíséretével kezdd. - Lance kegyetlen szavai logikusan hangzanak. Jozef pedig indul is, hogy megtegye pontosan ugyanezt. Damien feszülten s várakozóan figyeli a szent varázs hatását, Petert keresve a tekintetével, valamint a herceget figyelve.
Seamus „bajnokán”, Argranon kívül senkinek nem tűnik úgy, hogy ártana a szent képesség.
- Kiváló. Akkor hát, amíg ez az...biztosítás megtörténik, örömmel hallgatom, Kalver mester. Javaslom, Hedvig kisasszony is tegyen így. - fordul Seamus fölényesen a leányzó felé, aki vicsorogva és lihegve néz vissza rá, tehetetlen fájdalma gyengíti már csakúgy, ahogy a múltkor.
Ekkor Peter zaklatott arccal sétál vissza Damien felé.
- Mi volt ez az egész? Te egész végig neki dolgoztál? Mit titkolsz még előlem?
Az az őszinte felháborodás...
Oh... Miket titkolok előled... Mikor lettünk ennyire kebelbarátok? És még hogy én titkolok...
Szusszan egyet.
- Nem dolgoztam neki. Talán kissé sokáig hallgattam az öntelt beszédeit, de nem tettem meg semmit, amit kért. Az első az lett volna, hogy vigyelek el hozzá.
Ami nyilvánvalóan nem történt meg. Bár most már úgyis mindegy...
Közben elérnek hozzá Lance szavai is.
- Ahogy mondtam. Nem szabad erőszakkal kényszeríteni senkit semmire, - néz szúrósan a hercegre - mert azt nem szeretik. Itt pedig van választás, sok, de valójában mindenkinek csak kettő: az erdő, vagy az, ahonnan jött. Kettő között nem bonyolult dönteni. Azok, akik az erdő mellett döntenek, elkezdhetik kialakítani az életteret, amely majd egy királyság befogadására alkalmas, azok pedig, akik hazamennek, ezután tartsanak még jobban össze, tartsák a kapcsolatot egymással - akár a határon túl is -, és amikor az idő eljön, elindulhatunk közösen az erdő felé. Soha semmi jó nem fakadt még hirtelen döntésekből. De ki fogja az erdei tündéket vezetni? -
Az erdő, vagy ahonnan jött. Melyiket válasszam?
Van hova visszamennie. Valóban van. De talán azoknak, akiknek nincs, szüksége lesz segítségre. Vagy neki lesz szüksége arra, hogy végre egy olyan helyen éljen, amelyet inkább a sajátjának mondhat. Akármennyire is küzdött azért a kastélyért, mégis csak emberek között élt. A lénye egy része sosem jutott érvényre. Talán lehet olyan önző, hogy végre újra... a saját útját járja.
Sokadjára gondolkozik el ezen és kezdi érezni, ahogy az elhatározás érlelődik benne.
Mina erős. Annyi mindent épített fel magának, hogy meg fog tudni oldani mindent. Az életét nem kell féltenie, tud magára vigyázni. Emberei vannak, falvai lesznek.
Igaz, hogy azok a dolgok az övéi is. De mégis, soha nem érezte ugyanannyira magáénak. Ahogy a rózsakertben sétált, úgy érezte mindig, valami kölcsönvett helyet birtokol, hogy vendég ott. Kellemesen fogadott vendég, de mégis az.
Nem ő volna az első, aki nagy vagyonról mond le. S nem is a vagyont sajnálná, egyáltalán nem.
Hanem, ki tudja, vár-e rá majd biztonság az erdőben.
- Ez egy rendkívül...érdekes megközelítés...akkor tehát azt mondod, azok, akik nem az erdőbe mennek, hanem oda, ahonnan jöttek, ám mégis magukhoz akarnak másokat csábítani, rosszat cselekednek? Vagy talán ez nem egy ilyen...választás?
A herceg kételyeket próbál elültetni Lance fejében, csakúgy, mint ahogy nem olyan rég Damiennel is tette. Roppantul fárasztó és idegesítő.
- Ezt nem az én dolgom megítélni. Mindig is voltak és mindig is lesznek olyanok, akiknek egyetlen céljuk, hogy széthúzást teremtsenek. Az ilyeneket ki kell szűrni és el kell bánni velük, mást nem lehet csinálni. - feleli Lance.
Ahogy Jozef körbehaladt, eddig mindenki nem-kultistának bizonyult, ám ekkor egy nő kitör a sorból s réülten hátrál tőle, bár nem hallani odáig, hogy mit mond.
- Nos úgy fest, mi ketten hasonló...megközelítést választottunk. Gond nélkül egyesíthetjük erőinket, hogy a célt megvalósítsuk. - jelenti ki a herceg, feltehetően Lance ezzel nem fog egyetérteni.
Peter nagyot sóhajt.
- Hát, vagy így vagy úgy, de a kezére játszottál.
Damien bosszúsan pillant oldalra. - Mivel? Csinál ő valaha mást is, mint hogy jártatja a száját és a saját útját járja? Mégis mi előnyhöz juttattam volna?
Legfeljebb annyihoz, hogy amíg vele foglalkozott, addig nem mással, és ez bizony megannyi értékes percet elvett a napból...
Jozef közben vallatja a nőt. Nyilvánvalóan arra gyanakszik, kultista. Ami valószínű. Azonban miért fedte fel magát ilyen nyíltan? Miért nem bújt el korábban, vagy terelte el a figyelmet magáról? Biztosan képes lett volna rá.
Peter gondolkozik egy sort, mielőtt felelne Damiennek.
- Tudod, úgy beszélsz, mintha az ellensége lennél. Azt mondtad, nem állsz az oldalán, azonban azt én sem látom, az ellensége vagy-e. Szerinted az útjába kell állnod? Veszélynek látod magadra nézve?
Már Lance is előrántotta a kardját, Jozef pedig fennhangon tárgyal a szőke hajú nővel, aki annyira tiltakozott, hogy megvizsgálják kultistaságát, vagy annak meg nem létét.
Damien idegesen szívja be, majd fújja ki a levegőt.
- Most akkor látod, vagy nem látod? Az egyik szavad szembemegy a másikkal, ráadásul az én lelkemnél fontosabb dolgok is zajlanak éppen arra... néha pontosan úgy beszélsz, mint a herceg. - állapítja meg, kezd elege lenni a talányos kérdésekből. Közben pedig nagyon úgy tűnik, kultistát találtak. - Tudod, hogy ki ő? - kérdi Petert a szőke hajú tündenővel kapcsolatban, hátha valami hasznosat is megtud tőle.
Csodák csodájára Peter ismét képtelen a válaszra, ugyanis megszakítja a vallatott nő fölényes kacaja.
- Bolondok! Szánalmas bolondok! Viseljétek ti a következményeket! - Majd a amgasba emeli a kezét, s a következő pillanatban ismerős kinézetű zöld nyálka jelenik meg, mely felemeli a magasba, s hamarosan az egész entitás egy hatalmas, magas torz csápos alaktalan kocsonyaszörnnyé alakul.
A tömeg rémült egységként kezd szétoszlani, de Lance elkiáltja magát, olyan hangosan, s olyan ispirálóan, hogy mindenkinek elmegy a kedve a meneküléstől.
- Csatarendbe! - kiáltja. Sokan már fegyvert is rántottak, készen a harcra.
Tanács, hát persze.
Sok értelme volt ennyit jártatni a szájukat.
A végén úgyis kaszabolás lesz belőle.
Ohhh boy....
Előveszi a tőreit és megpróbálja megközelíteni a csápokat, hogy legalább azokból szabdaljon meg párat.
Ismerős helyzet.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Cormac arkdruida alaposan meglepődött, amikor Damien felvázolta neki, mit forgat a fejében Seamus.
- És a herceg azt mondta, meséld ezt el neked? -kérdezte a sötét tündét.
- Nem hiszem, hogy ez lett volna a szándéka, csak, ahogy én látom - néztem a mellettem álló sötét tündére, - nem igazán tudta megnyerni magának Damien-t, de ezen egy cseppet sem csodálkozom. Abban az emberben van valami.......nyugtalanító.
- A legtöbb itteni tündében van. - – jegyezte meg Lance.
- A nyugtalanság természetes. - próbált meg megnyugtatni minket az arkdruida - Csak a bolond nem fél, főleg nem ilyen válságos időben.
- Nem, a herceg nem mondott ilyet. De úgy gondoltam, megosztom. - Úgy fest, mélységesen megveti az itteni népeket, ezek alapján nem érzem úgy, hogy megfelelő vezető lenne. – tisztázta a dolgokat Damien.
- Ebben teljesen egyetértünk. - bólintottam a megjegyzésre, majd a többiekre néztem. - Más az egészséges óvatosság és más amikor valaki nyugtalanító. Benne annyira sem bízom, mint egy.....démonban, de ez egy dolog. Jutottál valamire? - kérdeztem Lance-t.
Megvonta a vállát.
- Egy centivel se vagyok beljebb. -
- Oh, jut eszembe. Petert nem látta valaki esetleg? – néz körbe Damien.
A druida mester kérdően nézett felé.
- Peter kicsoda?
Nem irigylem egy percig sem Lance-t, elég nagy felelősséget vett a vállára, így nem erőltetem a témát, azonban Damien felvetése jó, én is szívesen beszélnék ezzel a fickóval.
- Valami háttérben munkálkodó árnyék, akinek semmit nem tudunk a mozgatórugójáról, vagy igen? - pillantottam Damienre.
- Peter meggyőzött egy Hedvig Fairlight nevű leányzót, hogy legyen ő a tündék vezetője, ám nem úgy tűnik, hogy a hölgyemény is kész volna a feladatra. Nem tudom, Peter mit akarhat. - válaszolt Damien.
Cormac úr erősen elgondolkodott.
- Nos, ha Hedvig Fairlight követője, akkor talán az ő oldalán megtaláljátok. Őt éppenséggel tudom, merre találjátok. Tegnap informált meg róla, hogy beszédet akar tartani. A varázslatot akarta használni, amivel idehívtunk titeket is. Úgy mondta, másnap már útnak akar indulni az erdő felé.
Elég magabiztosnak hangzott ez az állítás, bár ha Hedvig is az erdőt választja, talán a tudta nélkül is Saemus tervét támogatja.
- És hol találjuk meg Hedviget? És hogyan tudja ő azt a varázslatot alkalmazni? Ahhoz nem kell druidának lenni?
- Ez pontosan így van. Éppen ezért nem is bíztuk rá, amikor tőlünk kérte, hogy tanítsuk meg neki. Az a varázslat nagyon nagy felelősséggel jár. - helyeselt a druida mester.
- Caireen fogja a varázslatot végezni? - kérdezte közbevágva és meglepve Lance.
- Azt nem mondhatnám, hogy a követője, inkább a bábmesterének tűnt. De hogyha Hedvig az erdő felé megy pár tündével, mi lesz? Mindenki másmerre halad? Akkor a tanács nem volt sikeres.
- Ez a tanács csak annyira sikeres, amennyi áldozatot meg voltak az egybegyűltek hajlandók hozni. - mondta velősen Cormac mester - Ha kíváncsiak vagytok rá, Hedvid Fairlightnak mit sikerült elérnie, menjetek oda, ahol annak idején fogadtalak titeket, két nappal ezelőtt. Caireen asszonyt aligha hiszem, hogy ott találjátok. Mi nem állunk senki oldalán. Mi a tündenép szolgái vagyunk egyes egyedül.
Ha utáltam is Saemus-t, azt azért el kellett ismernem, hogy a Tanáccsal kapcsolatban volt némi igazsága. Ezek az őskövületek, már nem képesek irányítani és ha rajtuk múlik, nem hogy egység nem lesz, de nagyobb lesz a széthúzás, mint valaha.
- Jobb, ha minél előbb megleljük a bandát, mielőtt valami nagyon rosszul fog elsülni. Félek, hogy a herceg nem fogja tétlenül nézni a dolgot, ha kenyértörésre kerül a sor.
Lance feláll, körbenézett:
- Akkor nosza, menjünk. Köszönünk mindent. - biccentett kissé fagyosan a druidának.
- Mit terveznek ezzel a varázslattal? – kérdezte még meg Damien.
- Sajnos megkértek, hogy ne áruljam el. Így kénytelen vagyok hallgatni róla, elnézést. - csóválta meg a fejét az arkdruida.
~ Csak tudnám, hogy akkor minek hívtak össze minket? ~
Ennek így semmi értelme, de már annyi mindenkivel össze rúgtam a port itt, hogy inkább most hallgattam és csak meghajtottam az öreg felé a fejem.
- Remek! Menjünk. - indultam meg Lance után.
- Értem. Természetesen. A viszontlátásra, vigyázzon magára. – búcsúzik Damien is.
Közelebb érve a tünde csapathoz ott lehetett látni Hedvid Fairlight kíséretének pár tagját. Nagyon úgy tűnt, hogy tudják mi van készülőben, ők is, és a tündék is, akik egybegyűltek. Várakoztak. Ott volt közöttük az a híres neves Peter is, a fakó szemű lány, aki Ninaként mutatkozott be, és j…….a vén vak sötét tünde, aki annak idején a tanácsot adta a püspökömnek, ami mentén a tárgyalások megkezdődtek. Hedvig Fairlightnak egyelőre azonban semmi nyoma nem volt, noha a mocorgó tömeg arra engedett következtetni, hogy hamarosan itt lesz.
- Egy pillanat, őhozzá lenne egy pár kérdésem. – szegezi az ismerős férfire Damien a pillantását.
Peter óvatosan igazítja meg a kalapját, majd vidáman int Damiennek.
- Nocsak, rég nem találkoztunk. Sikerült már meglelni a válaszaidat? - kérdezte tőle.
Mivel én is kíváncsi vagyok, hogy mit mond ez a híres-neves Peter társammal tartok.
- Üdv! - bólintok a férfi felé.
- Üdv megint. – húzódik mosoly a sötét elf ajkára. - Inkább csak még több kérdést. Mondd csak, mi a véleményed Seamus hercegről? Ha szabad tudni, természetesen.
Peter a név hallatán mintha meglepődött volna. Jól tudta érzelmeit leplezni, magát nyugodtnak feltüntetni, de most vett egy nagy levegőt, ahogy pislogott, s próbálta a gondolatait összerendezni, mielőtt válaszolt volna.
- Egy eszes egyén. És rendkívül furmányos. Néha azt kívánom bár ő is az Őshazába került volna. Sok békés emlékem van Seamus Fairbranch-ről. Ám azokat réges rég elfeledtették velem a közelmúlt keserű tapasztalatai. Azt javaslom, maradjatok távol tőle. Veszélyes ember, titeket ismerve biztos az útjába akartok majd állni. Azt pedig nem állja.
Hallgattam a férfi szavait és nem úgy tűnt, mintha kedvelte volna, az emlékei ellenére sem.
- Ő viszont nagyon is emlékszik rád, mert nagyon látni akar. Gondolom hallott róla, hogy az ellenlábasát támogatod. Én nem minket, inkább a saját bőrödet félteném tőle. Mit akarhat tőled? - kérdeztem nyíltan, hiszen ha igaza van, akkor tényleg több félnivalója van, mint nekünk.
A sötét tünde, ki legtöbbször vidám, most gondterhelten próbálja a szavait összeszedni.
- Nem...nem amiatt, hogy kit támogatok. Seamus Fairbranch fenyegetésként tekint rám. Mi ketten annak idején ismertük egymást. Ismerem őt, nagyon is jól. Nem tudom mit akarhat tőlem, de sok jóra nem számítok.
- Valamiért biztos volt benne, hogy engem az oldalára állíthat valahogy. Ötletem sincs, hogy miért. Miért tekintene rád fenyegetésként? – firtatja tovább Damien.
- Igazán tudni akarod? Ez nem olyan dolog, amivel csak úgy el lehet sétálni. – néz rá Peter.
- Ne húzd az agyunkat, áruld el, vagy menj vissza a kupacba. Vagy Seamushoz. Nem érdekel. - csattan fel Lance.
- Igen, áruld el. Lehet, hogy sok múlik rajta, hiszen vannak akik esetleg vakon követnék. - erősítettem meg Lance szavait.
- Legyen... - gondolkozott el Peter, még mindig nem tudván, hogy vajon helyesen döntött-e - Fairbranch és én követek voltunk a Fővárosban. Így ragadtunk itt. Vannak kapcsolataink. És több mint valószínű, hogy van ott valaki. Egy támogató, aki teljes mellszélességgel Seamus mellett áll. Én tudom hogy ki az, s hogy merre található, mert ott volt velem, amikor ajálatot tett nekünk. Én elutasítottam vele a szövetkezést, Seamus viszont beadta a derekát. Azért akarja, hogy kerüljek ki a képből, hogy ne szabotálhassan az egyezkedését. És ami még fontosabb, hogy nehogy más vigye el az ajánlatot az orra elől.
- És azt tudod, hogy ez a támogató mit akarhat a népünkkel? Érdekli őt ez az egész egyáltalán, vagy csak a hatalom? – kérdezi Damien.
- Aligha hiszem. Ha érdekelné, akkor ő is itt lenne... - csóválta meg a fejét a férfi. - Ahogy a szavaiból sikerült megértenem, amit ő akar, egy tünde királyság, mely elég erős, hogy felvegye erejében a versenyt az emberi királyságokkal.
- És mi volt az ajánlata annak a titokzatos támogatónak? Pénz, katonák? vagy más valami? Te miért nem éltél vele? - kérdeztem gyanakodva.
- Egy gennyedző szemű tünde volt? - mintha Lance gondolt volna valakire.
- Nem, még csak nem is tünde. - csóválta meg a fejét Peter - Az illető egy nefilim volt. De nem az a fajta, akinek a prédikációit hallgatni szokták. Hideg volt, könyörtelen, és komor....egymásra találtak Seamussal. Az ajánlata anyagi segítség volt, cserébe Finsterwaldról készített térképekért és angyalromok felkutatásáért. Lényegében felbérelt volna minket, hogy fésüljük át helyette az erdőt. Én kihátráltam. Nem tetszett a képe neki.
Mindeközben a várakozó tömeg egyre sokasodni kezdett. Egy kisebb emelvényen egy nagy követ állítottak fel pódium gyanánt. Hedvig Fairlight pedig felbukkant, felállt a kövön, majd megköszörülte a torkát, figyelmet óhajtva. A tündék szép lassan elcsendesedtek.
- Nem mondhatod el, hogy ki az? – üti tovább a vasat Damien, de láthatóan figyeli Hedviget is.
- Nos...elmondhatom, csak nem akarlak bajba keverni titeket...miért kell ez nektek ennyire? - kérdezte Peter.
- Mert lehet, hogy ez a mi tünde összejövetelünk csak egy nagyobb terv része és majd bábuk leszünk valaki vagy valakik kezében. - fakadok ki, aztán egy nagy sóhajjal fordulok én is Hedvig felé, szerintem nem nagyon fog meglepetést okozni. - Te nem akarsz végre bemutatkozni nekik? - kérdezem halkan Lance-t a tömeg felé bökve.
- De, igen, jó ötlet. De azért Peterből még szedjétek ki, hogy pontosan mit akar Hedviggel, miért manipulálja. - mondta, majd elindult a kis emelvény felé.
- Az bizony meglehet. Sokan látnak álságos lehetőségeket bennünk...nos...a neve - habozott egy pillanatra, ahogy végül ismét megtört - Adom…….. Így nevezte magát. Magas, nagydarab, széles szárnyú harcos volt, simára nyírt arccal. Könnyne fel lehet ismerni köpenyéről, s rajta egy szimbólumról. Egy halált mintázó alakot szőttek bele.
Damien biccent Lance-nak, hogy rendben, aztán folytatja.
- Halált mintázó? Ez biztató. Őszintén megmondom, nem ismerem annyira a nefilimeket, hogy ezt értsem. De nem tetszik, hogy egy nép sorsába akar beleszólni. Seamus miért szövetkezik vele?
- Ki tudja, mit forgat a fejében. Nagyon megváltozott a kivonulás óta. Komorabb lett...kegyetlenebb. - vonta meg a vállát Peter.
S ekkor megkezdődött Hedvig beszéde.
- Testvéreim! Fivérek és nővérek! - zengte nagy hanggal. Sokszor begyakorolhatta, mert a hangja nem akadozott úgy, mint korábban. Most nagyon is magabiztosnak tűnt - A hosszú, kínkeserves várakozás a végéhez ért! Úgy gyűltünk össze, elveszett, sehonnai nép. S lám, ismét megtaláltunk utunkat. Mert szívósak vagyunk. Mert tündék vagyunk. A türelemre nincs tovább szükség. Holnap hajnalban megindulunk, hogy új otthont éppítsünk az erdőben!
Hangos éljenzés és taps fogadta a beszédet. A tündék nagy része tudta jól, mire készül, de voltak szép számmal olyanok is, akik csak most csatlakoztak a nagy tömeg láttán.
- Én, Hedvig Fairlight új célt találok népünknek. Szövetségünk Caireen asszony törzsével erős. A munka sok, s bőven csordul homlokunkról izzadság. De meg fogja érni, midőn ismét nevezhetünk majd egy gazdag földet otthonnak. - zárta le, majd nézett végig elégedetten a tömegen, akik figyelték, mit mond következőnek.
Nem tudom mi volt Lance terve, minden esetre nem akartam, hogy például Peter belerondítson, így igyekeztem elterelni róla a figyelmét.
- Szóval nagy valószínűség szerint eladja a népet a nefilimeknek. - ismertem párat, akik igazi hívei voltak Istennek, de szép számmal voltak olyanok, akik talán kegyetlenebbek voltak a démonoknál is. - Ezek után elhiszem, hogy próbálsz más nagy hatalmú támogatót találni, de Saemus bármikor megtalálhat így is. Láthatod máris kerestet és más nem lesz olyan kedves, mint Damien. Mi a te terved?
Peter elmosolyodott. Egy pillanat alatt visszatért az arcára a gondtalan, lezser mosoly.
- Hát azt nem találtam ki. De rejtőzködni elég jól tudok. Bízom a képességeimben.
- Az biztos, általában alig talállak meg. Seamus szerint viszont előle jól el tudnál bújni. Miért nem te állsz ott viszont? Miért Hedvig mondja a beszédet és nem te? Gondolod, hogy a neve miatt őrá jobban odafigyelnek? – próbálta Damien kifaggatni Petert a terveiről.
Eközben Hedvig láthatóan zokon vette Lance közbeszólását, az arcán gyűlölet lángolt fel.
- Lám-lám, ki döntött úgy, hogy mégis felbukkan?! Sajnálom, de már nincs szükségem a szolgálataidra. Mint láthatod, nélküled is boldogulunk. De ha csatlakozni akarsz hozzánk, meg tudlak érteni. Talán ejthetünk szót róla. - felelte határozottan, megpróbálva Lance-t kínos helyzetbe hozni.
Peter ekkor óvatosan csendre inti Damient.
- Pszt, úgy látom a barátod valami érdekessel próbálkozik. Nem akarunk róla lemaradni, nem igaz?
- Valóban. –dönnyögi Damien.
Szerintem Peter az a figura, aki szeret a háttérben maradni és valaki mást irányítani és kézben tartani. Erre Hedvig tökéletesen megfelel, nem fogja fel, hogy csak egy szócső, Peter szócsöve. Ez az ember valószínűleg ugyan annyira veszélyes a maga módján, mint Saemus. De végül is elmondta, amit akartunk, így a figyelmem Lance-é, igyekszem is a közelébe jutni, mert már semmiben nem bízom. Nyilvánvaló, hogy a sorainkban idegenek is befurakodtak.
Lance tovább ment Hedvig felé.
- Kérdeztem valamit. És egy szót nem ejtettem arról, hogy csatlakozni akarok hozzád, nem vagy más, csak egy manipulálható, életképtelen, határozatlan csitri. -
Hedvig Fairlight teljesen fel volt tüzelve. Mintha csak arra várt volna, hogy ismét Lance-szel kerül szembe, úgy lépett le az emelvényről, egyenesen Lance-szel szembe.
- És miért kéne nekem, a nagy Hedvig Fairlightnak válaszolni erre? Azok után, hogy vérig sértettél. Lásd itt vagyok, lásd hát, igenis véghez fogom vinni, amit ígértem. Ha ennyire tudni akarod, hát tarts velünk. - mosolyodott el.
Látszólag nagyon, nagyon büszke volt magára, hogy ez a visszaszólás eszébe jutott.
Előrefurakodtam az első sorba, hogy ha kell, akkor Lance segítségére lehessek, de ezt a csatát most neki kellett megvívnia.
- Nagy? A fegyverem nagyobb nálad! - vágott vissza Lance. - Mi tenne téged naggyá? Az üres szavaid? Ígéretek, amiket másoktól kaptál? Vagy csak felöntöttél a garatra, innen a nagy önbizalom?
- Gondolod, hogy most már elég erős a dologhoz? – kérdezi Damien Petertől.
Peter a fejét csóválta.
- Szeretné azt hinni. Hogy a mersz és a bosszúság elég ehhez. De nem. Még sokat kell tanulnia. - mutatott előre.
Hedvig mit sem vesztett indulatosságából. Ám a tömeg sorai közt látszódott a szócséplés rengésének nyomai. A tündék egy tömör beszédet, egy inspirációt jöttek meghallgatni. Többen, akik nem tudták, hova menjenek, az erdő felé kezdtek hajlani. Látva a vitát, látva a haragosságot, kételyeik támadtak. Az újonnan jött tündék egy része a tegnapiakhoz hasonló csetepaténak könyvelte ezt el, s elindultak másmerre. Hedvig pedig, noha már sokkal magabiztosabb volt, mint korábban megzavarodott.
- Várjatok! Még nem ismertettem a teendőket. Fel kell készülni, készleteket kell gyűjteni, ne menjetek. - forgatta jobbra balra a fejét. Követői minden tőlük telhetőt megtettek, de a tündék egy részének egyszerűen csak elege volt az állandó acsarkodásból. Pihenni akartak.
Láthatóan sokan elvesztették a kíváncsiságukat. Hedvig továbbra sem volt képes megragadni a figyelmüket és ezzel be is bizonyította, hogy vezetőként szóba sem jöhet.
És Lance beszélni kezdett.
- Figyeljetek ide! [/colorÉpítenünk kell valamit. Egy jövőt, de nem így………. - – nézett végig várakozóan a hallgatóságán mielőtt folytatta volan……..
Hedvig nagy csapata óvatosan Lance felé sandított. A legtöbben gyanakvóan tekintettek felé, páran megálltak, nem mentek tovább, akik úgy döntöttek, kereket oldanak. Többségük nem figyelt fel rá, nem érdekelte már őket semmi, csak el akartak innen menni, de voltak akik figyeltek. Ám voltak, akik érdeklődését felkeltette. Hedvig is köztük volt. Lépett egyet hátra. Most olybá tűnt, hamarabb visszanyerte az önbizalmát, s cinikusan nézett Lance felé.
- Ó, csak nem egy újabb példája ama híres pocskondiáidnak? - vetette oda Lance-nak, aki erre folytatta.
- Van egy ötletem, és jó ötletnek tartom. Akinek nincs hova mennie, akit nem fogadnak szívesen, menjen az erdőbe. De valaki normális figurával, ne vele, mert annak semmi értelme nem lesz. - mutatott Hedvig felé. - Akinek pedig van hová mennie, az menjen vissza oda. Tömörüljetek össze, tartsatok ki egymás mellett. Ha a tömörülés stabil, kezdjünk el kommunikálni egymással, alkossunk szövetséget, bár ettől a szótól az utóbbi napokban viszketek már. Nem most van itt az ideje, hogy kiváljunk, ez a seb súlyos vérzést okozna mindenkinek. Majd később, egyelőre készítsük elő a körülményeket. - –hallgatott el várakozóan.
Csendben hallgatták a beszédet. Taps szólt a levegőben. Hangos taps. Azonban valami baj volt vele. Egyetlen ember tapsa volt. Egy ismerős tünde állt, kíséretével a tömeg szélénél, elégedetten mosolyogva, ahogy egyre csak ütötte a kezeit össze. Ott állt a kis domb szélénél Seamus Fairbranch, kíséretében egész kompániája.
- Szép munka, Kalver mester. Igazán szép munka. - mondta a herceg, ahogy elégedetten ütötte össze kezeit.
Peter, Butterfly, Nina és Hedvig számos követője egy emberként rezzentek össze. A mosoly gyorsan eltűnt Peter arcáról, ahogy ő és a többiek odaugrottak a tömegbe, majd gyorsan menekülésre késztették a tündéket.
- Gyerünk, vissza a sátrakhoz! Ennek nem lesz jó vége. - s nem kellett kétszer mondani. A kis dombocskán egyre csak nőtt a feszültség.
Még a fejem sem kell a hang felé fordítanom, mert az ismerős fejfájás már tudatja, kit hozott ide az ördög. Közelebb húzódtam Lance-hoz, mikor sokan inkább más szórakozás után néztek. Úgy látom, hogy elég sokan ismerhetik a herceget........
- Már csak maga hiányzott ide. - morogtam és kezem a kardomon nyugodott. - Eddig mindenkit végig hallgattunk, miért nem adunk egy esélyt neki is. - kiáltottam el magam, hogy megállítsam a tömeget és Lance felé mutattam.
Eddig nem hangzott rosszul, amit mondani akart.
- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztam volna. - nézett a tapsolóra Lance hidegen.
Seamus azonban nem hátrált meg, rám is csak legyintett.
- Hiszen éppen azért vagyunk itt. Most rajtam a sor, hogy...érdeklődjek. - felelte hasonló tónussal - Beszédedet hallván felteszem Mr. Nightwind beszámolt az elképzeléseimről. - sandított egy magabiztos, ravasz pillantással Damien felé, mintha meg volna elégedve vele.
- Így volt. – ismerte el merev arccal Damien.
A herceg egy óvatos pillantással fordult vissza Lance felé.
- Be kell valljam azt hittem, erőszakhoz kell folyamodnom. Ám a helyzet több mint...optimális. Ideje volna végre tiszta vizet önteni a kupába, nincs igazam, Kalver mester?
- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztam volna. - ismételte meg Lance. - És semmi szükség a mesterezésre, noha jól teszi, hogy magát alacsonyabbra sorolja, mint másokat.
A dühöm csak nőtt, de egyelőre várakoztam.
- Érdeklődtem, míg elkerültük egymást. Szerény vétek azok után, hogy kémet küldött hozzám. - felelte elmésen a herceg.
Hedvig közben hangosan felé kiáltott.
- Ne merészelj semmivel sem próbálkozni!
Ám Seamus rá sem hederített.
- Mindenek előtt ki akarom jelenteni, hogy az embereim körbevették a dombot, s nem engednek senkit sem idő előtt távozni. Most pedig, lovag uram. - fordult felém a szokásos hideg, méregető tekintetével - Volna olyan kedves, és körbejárná a dombot, fényével világítva végig az itt egybegyűlteket?
Álltam ott feszültem, amíg személyesen meg nem lettem szólítva.
Semmi kedvem nem volt úgy ugrálni, ahogy ez a magát felsőbbrendűnek gondolt alak akarta.
- Mit gondol ki maga, hogy korlátozzon itt bárkit is. Így akarja irányítani a népét is? Erőszakkal? Miért tenném meg, amit akar?
- Ez alaptalan vád. - jelenti ki Damien, bár nem hozzá szóltak.
- Ezek nagyon jó kérdések. - mondja aztán komoran, mellém állva.
- Mert mindenenek előtt el kell kergetnünk azokat, akiknek nincs itt a helyük. Bukott rémségek szolgái bújnak meg a soraink közt. Ez a mágia, mellyel idehívtak...ősi és igazságtalan. Undorító lények esztelen fanatikusait hívta ide, miközben mások, kiknek itt lett volna a helyük, hang nélkül maradtak. Amíg megbizonyosodik róla, hogy nincs egy ilyen...fertő sem soraink közt, addig örömmel hallgathatjuk, amit Kalver mester kván nekünk mondani. Véleményem szerint ez minden szempontból korrekt javaslat.
Lance rám nézett és tanácstalanul megvonta a vállam, majd Seamusre emelte a tekintetét.
- Erre nem utasíthatja. De ha mégis megtenné... Jozef, kérlek, ha el is indulsz a körútra, Seamus herceggel és kíséretével kezdd. - mondta szenvtelenül.
Sajnos igaza volt a hercegnek a kultista mocskokkal kapcsolatban. A hívó varázslattal kapcsolatosan nem voltam biztos, de az tény, hogy beszivárogtak a sorainkba......Nem értettem, hogy lehetnek a druidák ilyen.......meggondolatlanok, de ha csak ezen múlt, hogy megtisztítsam a sorainkat, akkor ennyit megtehetek......
Biccentettem Lance.nak és előhívtam magamban a mágiát, nekiálltam elsőnek Saemust és embereit átvizsgálni.
Argran természetesen sistergő bőrével reagál a fényre, mindenki más azonban tiszta. A herceg pedig különösképp elégedett volt az eseményekkel.
- Kiváló. Akkor hát, amíg ez az...biztosítás megtörténik, örömmel hallgatom, Kalver mester. Javaslom, Hedvig kisasszony is tegyen így. - mondta fölényeges Hedvignek, aki morogva vicsorgott visssza rá, nagyokat lihegve, mintha a nyomás ismét kezdené kikezdeni, de harcolna ellene.
- Ahogy mondtam. Nem szabad erőszakkal kényszeríteni senkit semmire, - kezdett beszélni Lance - mert azt nem szeretik. Itt pedig van választás, sok, de valójában mindenkinek csak kettő: az erdő, vagy az, ahonnan jött. Kettő között nem bonyolult dönteni. Azok, akik az erdő mellett döntenek, elkezdhetik kialakítani az életteret, amely majd egy királyság befogadására alkalmas, azok pedig, akik hazamennek, ezután tartsanak még jobban össze, tartsák a kapcsolatot egymással - akár a határon túl is -, és amikor az idő eljön, elindulhatunk közösen az erdő felé. Soha semmi jó nem fakadt még hirtelen döntésekből. De ki fogja az erdei tündéket vezetni? - kérdezte meg végül.
- Ez egy rendkívül...érdekes megközelítés...akkor tehát azt mondod, azok, akik nem az erdőbe mennek, hanem oda, ahonnan jöttek, ám mégis magukhoz akarnak másokat csábítani, rosszat cselekednek? Vagy talán ez nem egy ilyen...választás? - kontrázott rá szavaira a herceg.
Azt hiszem sajnáltam, hogy nem találtam a herceg emberei között egy mélységi bérencet sem, de legalább nem okozhatnak a vártnál nagyobb meglepetést, ha esetleg összetűzésre kerülne sor, ami Saemust ismerve, nem kizárt. Persze a démon füstölt kicsit, de nem törődtem most vele. Fél füllel hallgattam Lance-t és megdobbant a szívem, hiszen azt mondta, ami bennem is felmerült. De közben jártam körbe és ha nem akadályozott semmi, akkor könnyedén megérintettem sorban mindenkit.
- Ezt nem az én dolgom megítélni. - válaszilt a herceg szavaira Lance. - Mindig is voltak és mindig is lesznek olyanok, akiknek egyetlen céljuk, hogy széthúzást teremtsenek. Az ilyeneket ki kell szűrni és el kell bánni velük, mást nem lehet csinálni.
Semmi pénzért nem mulasztottam volna el, hogy halljam a bezsélgetést, de közben végeztem a dolgomat.
A herceg hangja elégedetten csengett.
- Nos úgy fest, mi ketten hasonló...megközelítést választottunk. - felelte tömören - Gond nélkül egyesíthetjük erőinket, hogy a célt megvalósítsuk.
Egyelőre tiszta volt mindenki, ahogy a fény meg-megérintette őket. Aztán az egyikük elkezdett hátrálni előlem Még nem értem hozzá, még nem bizonyosodtam meg róla, hogy kultista-e, vagy tiszta.
Az illető egy nő volt, hosszú, szőke hajú tünde, ártatlan ábrázattal, s rendkívül aggodalmasan nézett felém a hosszú köpeny mögül, melynek csuklyája ráomlott feje tetejére.
- Várj! Biztos ezt akarod...ne csináld, kérlek. Ha felfeded, kik a kultisták, akkor hatalmas felfordulást fognak csinálni. Nem fogják hagyni magukat. Gondold meg... - kérlelt aggodalmasan.
- Meg vagy! Mit akartok itt? - kiáltok fel és előhúztam a kardom.
Felismertem a nőt: Serene volt az, aki rémülten húzódott hátra.
- Várj...ha itt most elszabadul a pokol, mindenki rémültem fog eliszkolni...elijesztünk mindenkit, aztán annyi volt a kis gyűlésnek meg vitának.
Haragosan néztem Serene-re.
- Szerinted hagynom kéne, hogy a sorainkat megfertőzze a métely, melyet hordoztok? Nem vagyok egyedül, hogy kiszűrjük a fajtátokat, a társaim tudják, hogy befurakodtatok ide, lehet, hogy felbolydulás lesz, de aztán, ha mindegyikőtök meg lesz, majd helyreáll a rend. - ráztam meg a fejem, hgy a kísértését elűzzem. - Add fel magad, vagy viseld a következményeit.
Persze meglepődtem volna, ha megteszi, így felkészültem, hogy ha kell a Szent Fényt használjam.
A nő élesen felkacag. Jobb szemében egy nagy, gennyes könnycsepp gyűlt össze. Átkozott kacajjal törölte le, ahogy végignézett a hozzá egyre közelebb érő katonákon.
- Bolondok! Szánalmas bolondok! Viseljétek ti a következményeket! - emelte a kezeit a magasba.
Az ördögi kacajt a fölből gejzírként előtörő nyák és zöld, sűrű folyadék követte. Körbevették a lányt, s a magasba emelték. A nő átváltozott egy nagy, toronymagas szörnyeteggé, egy amorn, csontok nélküli lénnyé. Csápjai szerteágaztak, minden irányba. Hangos kiáltozások hallatszotta. A sorok megbomlottak, mindenki igyekezett menekülni. A tünde harcosok pedig egytől eggyik fegyvert rántottak, felksézülve a csatára.
Sok időm nincs, hogy a többieket is értesítsem, Serena azonnal a közepébe csap a dolgoknak. Én meg gondolkodás nélkül küldöm az erősebb mágiát rá, egy három meter sugarú szent lángoszlopot, ami remélem, hogy elhamvasztja a pokol teremtményét.
- Csatarendbe! - halottam Lance kiáltását is.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.