Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték - Adel és Johannes] Ei incumbit probatio qui dicit, non qui negat

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Jóleső érzéssel húztam ki a tőrkardom pengéjét a földön fekvő szerencsétlen húsából. Ott rontotta el, hogy menekülni kezdett. Megsebesítette a fegyverforgató kezemet, ha ott marad harcolni velem, és nem próbál elmenekülni a hátsó ajtón – ráadásul pont egy sikátorba -, úgy talán lett volna esélye arra, hogy megöljön vagy harcképtelenné tegyen. Így azonban csak annyira futott neki, hogy egy Judica Mea-tól lebénulva essen össze, felkelni pedig már nem volt ideje.
Lehajoltam a halotthoz, és elvettem tőle az iratokat, amiért ez az egész hercehurca elkezdődött. Sóhajtottam egyet, miután csakugyan megtaláltam a köpenye belső zsebében azt, amit kerestem. Még csak véres sem lett.
Néztem még egy darabig a hullát, vajon lehet-e kezdeni valamit az egész üggyel, de arra jutottam, hogy ami hasznot hozott, azt már rég elintéztem. Most épp itt az ideje egy kellemes fürdőnek, valamelyik bordélyházban. Nem csak a hajam volt csapzott, de az arcomat is vastag por és koszréteg fedte. Majd’ egy hete ezek között a férgek között voltam, náluk pedig nem volt divat a tisztálkodás. Az egyszerű fekete köpenyem jobban hasonlított egy szürkére vagy barnára a sok por és sár miatt, a többi ruházatom pedig egyszerűen csak megtépázott volt - talán még a Katedrálisban sem ismernének rám ennyi mocsokkal. Köptem még egyet a halottra, hogy ennyi fejfájást okozott, majd tőrkardomat a helyére rakva elindultam a sikátor egyetlen kijárata felé.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Végülis nem is olyan rossz, hogy Matheus fogadott maga mellé tanítványnak. Nem kéri számon, mit miért csinálok, és tulajdonképpen nem igényli azt sem hogy folyton a sarkában loholjak, vagy az ő parancsai nyomán futkossak kérdések és a protokolltól való eltérések nélkül.
És még arra is marad időm, hogy csak úgy, konkrét feladat nélkül járjak a városban. Ma ki is használtam ezt, hiszen Robin érkezett a városba, minden bizonnyal hírekkel.
Mikor elindultam találkozni vele, reménykedtem, de visszafelé már keserűbb volt a szám íze. Nem haladt előre a küldetésével, és egyre rosszabbul viseli, hogy tanácstalan és tehetetlen.
Kicsit le kellett nekem is higgadni, úgyhogy mielőtt vissza indultam volna a katedrálisba, a város kisebb-nagyobb utcáin jártam egyet.
Mondanám, hogy szerencsére, e tulajdonképpen túl későn érkeztem. Amikor az egyik sikátorból megütötte a fülemet a kiáltás, sietősen indultam arra felé, de már csak azt láthattam, hogy a támadó egy holttest fölé hajolva annak köpenyében keresgél.
Hangtalan mozdulattal a kardom markolatára tettem a kezem, majd megköszörültem a torkomat, és megszólaltam, nyilvánvalóvá téve a bűnt, amit láttam.
- Rablógyilkosság... Micsoda hősiesség! -forgattam a szemeim gunyoros hangnemem mellé.
Persze megfordult egy pillanatra a fejemben, hogy talán kérhetnék erősítést a városban császkáló katonáktól, de.. Az jó eséllyel azt jelentette volna, hogy mire visszaérek néhány markos katonával, ez a fickó rég elszelel, és megússza a büntetést. Ezt nem engedhettem, és végülis arra képeztek, hogy az ilyen alakoknak magam is gondoskodhassak a büntetéséről.
- Gondolom remek érvei vannak a védelmében, de akár át is ugorhatjuk, és velem jöhet oda, ahol megkapja méltó büntetését - folytattam, nyomatéknak előhúzva, de egyelőre nem szegezve neki fenyegetően a kardomat.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Hiába indultam volna el, hiszen amint megfordultam, feltűnt, hogy egy huszas éveiben járó nő elállta az utat. Mondandója és kiállása alapján, vagy a városőrség tagja, vagy valami önjelölt hősködő. A ruházata nem árulkodott semmiféle hovatartozásról, mindössze egy egyszerű köpenyt viselt – az előbbit tehát kizárhatjuk, mondandója alapján pedig megerősödött az utóbbi. Kezét kardja markolatán pihentette – tud harcolni, vagy csak egyszerűen vakmerő?
Kérdésére látványosan és színpadiasan körbenézek, mintha nem is érteném kihez beszél – ha már ő minden bizonnyal nem tudja azt, hogy kit szólított meg. Ezután sokatmondóan végigmérem, majd megállok az arcán. Valahonnan ismerős nekem ez a nő. A hangja is, nem sokszor, de talán egyszer vagy kétszer hallottam félfüllel.
Ahogy beugrik, hogy kivel van dolgom, széles mosoly jelenik meg az arcomon. A nevét ugyan nem tudom, de hozzám jött nem rég azzal a kéréssel, hogy tegyem a tanítványommá – én pedig elküldtem az őrülthöz, egyrészt mivel nem értem rá, másrészt pedig mivel kíváncsi voltam, hogy egy ifjú és csinos hölgy társaságára hogyan fog reagálni. Azalapján, hogy a nő nem ordított és támadt azonnal rám, talán nem is lett Mattheus tanítványa.
Ez a felállás azonban kifejezetten érdekessé tette a helyzetet. Igazából elég lenne előhúznom az egyházi pecsétgyűrűmet – amit még hamisítottam -, hogy igazoljam magam, és kissé megmosni az arcom, hogy felismerjen – abban azonban nem lett volna semmi szórakoztató. Majd, ha a Katedrálisba értünk, kiszabadíttatom magam. Addig is azonban nem csak szórakozhatok, de többet is megtudhatok erről a nőről, ha már akkor olyan könnyedén elutasítottam.
- Büntetés? Fura egy ízlése lehet… - nézek rajta újfent végig röhögve, majd közelebb lépek egyet. – Soha nem koppintottak még az orrára, mikor mások dolgába ütötte? Ki maga?– kérdezem. – Jogos önvédelem volt, ahogyan az is az lesz, ha rám támad. – jegyzem meg, rámutatva kezemmel a kardjára. Eszembe se volt megölni – egyrészt kíváncsi voltam, másrészt Mattheus még nem hallottam, hogy felakasztotta volna magát a közelsége miatt -, ő pedig minden bizonnyal képtelen lett volna újoncként. Nyugodtan játszhatok vele.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Igen, igazából számítottam rá, hogy nem lesz ilyen egyszerű... Ritkán szokása az embereknek bűnbánatot mutatni, és Istenhez fordulni kegyelemért...
Mivel más nem volt a sikátorban, egyértelmű volt, hogy tudja, nem a halotthoz beszélek, úgyhogy megvártam, míg befejezi a színészkedést. Közben nézve furcsa érzésem támadt... Mintha valahol már láttam volna, és tekintve, hogy nem szoktam emlékezni azokra, akik az utcán elmennek mellettem... Elgondolkodtam, hogy honnan ilyen ismerős...
- Hogy ki vagyok az lényegtelen. A dolgomat végzem, mint a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának felszentelt inkvizitora.- közöltem fellengzősség nélkül, mikor megkérdőjelezi, hogy jogom lenne beavatkozni.
Közelebb jött, de nem tett semmi fenyegetőt, így én sem emelem meg a kardom.
- A kard nem azért van nálam, hogy ok nélkül bárkire rátámadjak vele - világosítom fel - Kérem, ne adjon okot, hogy használjam - teszem hozzá mosolyogva, de komoly tekintettel. Az erőszak az az eszköz, amit akkor használok, ha szükséges.
  - Szóval önvédelem - bólogatok kétkedve, de ha már elő akarja adni a védőbeszédet, nekem kötelességem meghallgatni, akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem igaz, amit mond. - Rendben, meséljen még. Önvédelemből fosztotta ki a szerencsétlent? - kérdezem rámutatva, hogy a helyzet egyáltalán nem önvédelemre vall.
Még mindig nem akart beugrani, honnan ismerős, de lesz időm még rájönni, míg kiszabják rá a penitenciát.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A színészkedésre nem reagált semmit – nem veszítettem hát vele sokat, ha ilyen merev. További megszólalásai alapján pedig egyértelműen úgy tűnik, hogy az inkább apácák, mintsem inkvizítorok között jelenlévő kegyes irányt képviseli. Azt azonban nem tudom eldönteni, hogy azért hogy kapjon egy kis vállveregetést megjátssza a nagy igazságérzetét, vagy valóban van olyan balga, hogy így gondolkozzék.
- Nocsak…inkvizítor. – vetek egy keresztet látványosan – Mióta űzi ezt a „nemes” szakmát? Ki a felettese? – kérdezgetem kíváncsian, elvégre nem sietünk sehová. Amikor mosolyogva nyilatkozik a fegyverről, csak hangosan felnevetek – vajon hogy bírja a provokációt?
- Miért, mégis mit akar kezdeni azzal a karddal, ha előhúzza? Fésülködni? – folytatom hangosan a hahotázást.
- Igen, egyértelműen önvédelem. – sétálok oda a hullához, és emelem fel. – Egy szúrás a hátba, látja? – hazudok úgy, hogy nyilvánvaló legyen – Az értékeit meg csak nem hagyhattam itt kárba veszni, ha már egyszer megtámadott… - mosolygok rá, reakcióját várva. Vajon ő felismer engem a Katedrálisig tartó úton?

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
A "szakmában" töltött idővel kapcsolatos kérdést figyelmen kívül hagyom. Semmi köze hozzá, semmivel nincs kevesebb jogom miatta felelősségre vonni, hogy néhány hete szenteltek fel. A felettesem nevét viszont - lojalitásból is, meg mert az érdemei okán talán nagyobb súlyt ad a neve a szavaimnak - Talán, kissé megjátszott büszkeséggel osztom meg.
- Matheus Zalashnak, Isten hűséges szolgájának tartozom beszámolással.-
Jogos lenne a kérdése, ha tartana tőlem a kard miatt, de egyáltalán nem ez a helyzet. 
- Eltekintve attól, hogy kettőn közül Ön az, akinek magyarázkodnia kell, ha megnyugtatja a tudat, a kardom azt a célt szolgálja, hogy ne jusson eszébe butaság senkinek, csak mert fegyvertelen nővel szemben. - adtam neki választ, aztán némi gondolkodás után visszatetem a kardomat a hüvelyébe. Nem telik sok időbe előhúzni, de nem is tűnik úgy, hogy szükség lesz rá.
Eztuán keresztbefont karral nézem a magyarázkodását.
- Pontosan, a hátába. - bólogatok. Legalább ez nem volt mellébeszélés.  - De mióta is önvédelem hátulról megtámadni valakit? - kérdezem. Közben felhúzott szemöldökkel nézem, mert vannak tökkelütött, és buta emberek, de ennyire egyértelmű baklövést az eddigi előadása után semelyik istenbarma nem követne el. Nem fér viszont a fejembe, hogy mi oka lenne szórakozni velem, főleg, hogy nyilvánvalóan felesleges...
Bevillan egy kép, ahogy figyelem, ami a mai napon elég, hogy kicsit felvigye bennem a pumpát, ugyanakkor annyira abszurd és valószerűtlen lenne, hogy elsőre el is hessegetem a gondolataimból. De csak nem hagy nyugodni, úgyhogy ezúttal én lépek kicsivel közelebb, hogy jobban is szemügyre vehessem a vonásait.
- Az elhunyt vagyonának kezelését egészen nyugodtan az egyházra bízhatja, biztosítom róla, hogy ha indokolt, megfelelő részt kap belőle - jegyzem meg közben vetve egy pillantás mostmár közelebbről a holttestre s.. Nem úgy fest, mintha sokminden lehetne nála, úgyhogy valószínűtlennek tűnik, hogy azért ölte volna meg, hogy a vagyonát megszerezze...

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Feltűnő, ahogyan önérzetesen és talán őszintén válaszol minden kérdésemre, arra azonban nem, hogy mióta inkvizítor. Nem mintha nem lennék tisztában így is azzal, hogy nem rég szentelték fel, így azonban nem árulom el magam, ha rávilágítok.
- Szóval nem rég. Egy hónap? Két hét? Milyen a sorsod emellett a Matheus mellett? – térek át közvetlenebbre. Úgy tűnik a temperamentumát valóban nem sajátította még el a felettesének, hiszen a provokálásomat mintha egyszerűen figyelmen kívül hagyná. – Miért, tudsz is bánni azzal a fegyverrel? – nézek rá meglepetten, mint akinek tényleg újdonság, hogy nem csak dísznek tartja magánál.
Miután nem hiszi el a teljesen átlátszó hazugságomat, elmondhatjuk, hogy nem félkegyelmű – annál többnek még nem, hiszen ez nem volt egy megugorhatatlan szint. Egyelőre nem igazán van más célom, minthogy felmérjem a lány határait, korlátait, és képességeit.
- Képzeld, épp piruettezni próbált harc közben. Nem tudom kitől tanulta a kardforgatás mesterségét, de mint látod – mutatok le a hullára – nem ment neki túl jól, ahhoz főleg nem, hogy megpróbáljon megölni valakit.
Nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolja e azt, amit az egyház vagyonkezeléséről állít. Nézek rá egy-két pillanatig, majd megállapítom, hogy minden bizonnyal igen: túl naív lehet még ahhoz hogy belássa hogy működnek a dolgok.
A jelleme sem tűnik túl dominánsnak, hiszen lassan már tíz perce itt beszélget velem azután, hogy szemtanúja volt egy gyilkosságnak.
- Nem tart attól, hogy mindössze azért tartalak szóval, hogy megjöjjenek a társaim? Nem kellene már régen gúzsba kötve vonulnom valamelyik tömlöc felé? – Emlékeztetem feladataira. A katedrálisba nem vihet gyilkosság egyszerű vádjával, úgyhogy időközben meg kell majd említenem valami boszorkányságot is, hogy nehogy egyszerűen átadjon a városőrségnek, ha végül mégiscsak úgy dönt, hogy a beszélgetésen kívül hajlandó lesz mást is tenni.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Kezdenek idegesítőek lenni a kérdései.
- Inkább azzal foglalkozzon, hogy magáért aggódik Uram. Biztosíthatom róla, hogy semmi oka a jólétem miatt aggódni - zárom le a beszélgetést, azért nem hagyva, hogy felhúzzon.
A megjegyzését a kardra elengedem a fülem mellett. Megtudja, a szükségessé teszi, hogy használjam a kardomat, hogy tudok-e bánni is vele.
Miután egyértelmű, hogy vagy hülyének néz, vagy szórakozik velem, már kifejezetten mulattatónak hat a története. Közben pedig lehtőségem van közelebbről is szemügyre venni.
Meg is tapsolom az alakítását
- Fantasztikus. Ezt melyik színdarabban tanulta? - lelkendezek gunyorosan.
- Társai is vannak? Akkor ők is bizonyára szívesen csatlakoznak önhöz azon az úton. - jegyzem meg a félresikerült ijesztgetésre. - Addig meséljen róluk. Vagy.. - folytatom. Közben már majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy tudom ki ez, de... Azért nem árt megbizonyosodni róla. - Arról is mesélhet, hogy miért tölti egy püspök rablógyilkossággal, és olcsó színjátékkal az idejét a teendői helyett. - teszem fel a kérdést. - Ne aggódjon, az egyházi bíróság nem rohan sehova, van időnk - teszem hozzá magabiztosan.  Elég kicsi az esélye, hogy melléfogtam...

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Úgy tűnik végül sikerült elengednie magát a lánynak, még úgy is hogy ez gúnyban nyilvánult meg. Az az előtti megszólalását arról, hogy biztonságba érzi magát, nem is illetem szóval – úgy tűnik eddig, hogy csakugyan nem fogunk kardpárbajra kelni.
Tapsolására meghajlok, és széles mosollyal fogadom, annak ellenére, hogy kiérezhető belőle a korábban említett gúny.
- Bárdoktól és trubadúroktól tanultam a megtörtént dolgok elmesélésének egy igencsak…különleges módját. – nyomom meg a mondat végét.
- Társaim? Kitudja talán má… - válaszolnék, de ahogyan realizálom mit is mondott, belém fagy a szó. Nem az lepett meg hogy felismert, az előbb utóbb így is úgy is megtörtént volna, inkább az, hogy annak ellenére, hogy felismert, továbbra is elakart hurcolni. Méghozzá nem is akárhová, hanem egyházi bíróság elé. Egyszerűen nem tudtam megállni, hogy hangos hahotázásba ne kezdjek. Miután kiszórakoztam magam, mély levegőt veszek, kihúzom magam, és egy fokkal komolyabb hangon folytatom.
- Először is lányom, ha tudod, hogy kivagyok, úgy illene a helyes és illendő megszólításommal illetni. – itt kicsit kiengedek, testtartásom újra felveszi a korábbi állást – Másodszor, amennyiben tudod ki vagyok, nem érzed ezt kissé…nem is tudom, hogy fogalmazzam meg – értelmetlennek? Harmadrészt: nem gondolod, hogy inkvizítori, netalán püspöki teendőimben jártam el, amikor ezt a bűnös lelkét kénytelen voltam megölni? – nézek rá ezúttal teljesen őszinte meglepettséggel. Egyszerűen nem értettem, hogy hogy képzelte el ezt az egészet. Két hete felszentelt inkvizítorként egyházi bíróság elé citál, és elítéltet úgy, hogy azt sem tudja mit tettem épp? Ez még az eddig vázlatosan megismert személyiségéhez képest is eléggé vakmerő vállalkozás volt.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Mosolyogva hallgatom végig a történetet. Meglehetősen különleges módja a megtörtént dolgok elmesélésének, az biztos.
A mosolyom teljesen őszintévé, és szélesebbé válik amikor beleakad a szövegbe. Igazam volt, Tertulliust kaptam gyilkosságon. Ez a sértett büszkeségemnek kifejezetten jólesik, ugyanakkor kicsit el is keserít. Mibe keveredtem volna, ha nem utasít vissza csípőből?
Ugyan komoly kérdés, hogy ez miért nevetteti ennyire, de nem engedem, hogy elbizonytalanítson.
Nyugodtan hallgatom végig a mondandóját.
Az első dolog szimpla fellengzés és a hatalma fitogtatása. Nem püspöki minőségében szólított meg, és nem úgy válaszoltam. Amint tiszteletet parancsolóak lesznek a tettei, megkapja a tiszteletet is. A második... Nos nem tagadhatom, hogy betalált...
- Bízom benne, hogy van olyan feljebbvaló az Egyházban, aki nem fordítja el a fejét. - válaszolok meggyőződéssel. Elvégre csak nem lehet minden szolgája olyan romlott az Egyháznak, mint amilyeneket láttam...
A harmadik felvetésére megint keresztbe fonom a karom.
- Netán a színjátszás is ezen teendő közé tartozik, Excellenciás uram? - kérdezem túlhangsúlyozva a megszólítást. Ebben a helyzetben nem tudok neki tiszteletet mutatni. - De ha így van, akkor avasson be Excellenciád, és állok rendelkezésére, hogy gyorsabban és hatékonyabban elrendezhessük az ügyet, ami egy szerencsétlen életét és kifosztását követelte - ajánlom fel szolgálataimat. Elvégre, bár erősen kételkedem, hogy valóban az Egyház megbízásából járt el, sose lehet tudni.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nyugodtan hallgat végig, úgy tűnik tényleg nem fogta fel a helyzet súlyát – sem azét, amit tenni készült, sem azét, amiben van. Úgy éreztem magam, mint aki kisgyerekkel beszélget: hiába magyarázza neki egyértelműen a tényeket, amaz egyszerűen képtelen felfogni.
- Mégis miről kellene elfordítania a fejét? – lépek egészen közel hozzá. Immár, hogy tudja ki vagyok, nem kell attól tartanom, hogy egyszerűen rám veti magát karddal a kezében, így meg sem állok, míg mindössze néhány centiméter válassza el az arcunkat egymástól. – Kérem, ne kényszerítsen a viselkedésével arra, hogy én legyek kénytelen egyházfegyelemben részesíteni önt. Kérem. – ismétlem meg az első szót hangsúlyozva.
- Az, hogy mit miért teszek, egyedül a feletteseimre és a barátaimra tartozik. – fonom össze kezemet a hátam mögött – Ezek közül sajnos ön egyelőre egyikbe sem tartozik bele. – mosolygok rá, majd egyszerűen elkezdek elsétálni mellette. Bármennyire is kíváncsi vagyok a reakciójára, megállom hogy ne forduljak hátra, mindössze séta közben válaszoljak neki, kifelé a sikátorból – Ám nem szeretném ha keserű szájízzel távoznánk, ezért megkérdezem: talán ennyire megvet mindenfajta szórakozást vagy színjátékot?

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Nem tudom, lenne miről? - kérdezek a szemébe nézve. Sikerült kissé elbizonytalanítania, de a ködösítés csak biztosabbá tesz benne, hogy amit láttam az nem az egyik "püspöki teendő" volt. Csak... a megfelelő embert kell megtalálnom a felsőbb körökben, aki legalább annyira komolyan veszi a szavaimat, hogy rendesen utánanézzen a dolgoknak... Lennie kell ilyennek...Ugye?
Az már fogósabb kérdés, hogy hogy a fenébe fogom megtalálni, és addig hogy érem el, hogy ne tűnjön el... 
- Úgy látom semmiben nem akadályoztam Excellenciás Uram - válaszoltam a fenyegetésére megtartva eddigi határozottságomat. - Csupán egy nyilvánvaló bűncselekményt derítettem fel, ez a dolgom. Amennyiben tisztázta a helyzetet, mindketten tiszta lelkiismerettel távozhatunk, anélkül hogy szükséges lenne az ügyre több időt fecsérelni. - Egyszerű megoldás nem? 
- Ha nem avat be, az az ön dolga. A felettesei bizonyára tisztáznák a félreértést, HA jelentést tennék a protokoll szerint. - vonom meg a vállamat a válaszára. Hangsúlyozom a feltételes módot, hiszen tulajdonképpen nem muszáj nekem jelentést tenni, ha hajlandó tisztázni a szituációt. Mindenesetre nem ártana valami bizonyítékot is társítanom a jelentésem mellé. Legalább más szemtanú is lenne...
Szerencsétlenségemre hiába vizsgálom át továbbra is a helyemen állva a tett helyszínét a holttesttel együtt, semmi olyan döntő dolog nincs ott, ami szilárdan alátámaszthatná az állításomat.
Ezen a ponton kénytelen vagyok elengedni az egészet, mert mint tökéletesen rá is mutatott, nincs semmi a kezemben egy újonc , mentora tekintélyével ugyan megtámogatott szavánál a hős püspök ellenében... Nem véletlenül szerettem volna, hogy az ő tekintélye álljon mögöttem... 
További szó nélkül lépek oda, és próbálom mozdítani a holttestet. Ha nem is tudom elérni, hogy a gyilkost megfelelőképpen felelősségre vonják, annyit megtehetek, hogy eltemetem a szerencsétlen áldozatot.
- Szórakozás az, ami valakinek az életébe kerül? - kérdezek vissza, miközben végre sikerül olyan fogást találnom a testen, hogy el tudjam vinni a legközelebbi olyan helyre, ahol eltemethetem.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Az első kérdésére adott válasza mintha már nem lenne annyira magabiztos mint eddig. Talán kezdi felfogni, hogy mégis milyen helyzetbe került? Megállok a sétában, ám anélkül, hogy visszafordulnék, válaszolok.
- Tegyen úgy. Augustinus püspököt javaslom, hogy keresse fel, inkvizítorként még mindig ő a felettesem. Ismeri? – kérdezem, majd választ sem várva folytatom – Engem talán már megtalál, ha segítség kell csak szóljon. Mindenesetre érdemes lenne feltennie magában a kérdést: csakugyan egy hatalmas bűnt készül felfedni, vagy a sértettségét próbálja kiélni amiatt, hogy valaki visszautasította. – fejeztem szép lassan az utolsó mondatot.
Várok néhány pillanatot, majd még mindig háttal neki, folytatom.
- Ha végig gondolta, úgy tartsa észben, legközelebb nehogy ugyanabba a hibába essen.
Itt volt az ideje azonban annak, hogy eldöntsem én mit akarok kezdeni vele. Annyira nem volt sem elmebeteg, sem félkegyelmű, mint a hős mentora, azonban így elsőre nem is tűnt különösebben tehetségesnek – ennek ellenére azonban kitudja mit rejtett. No nem mintha túlságosan győzködnöm kellett volna önmagam, hogy megpróbáljam az én oldalamra állítani – egy ifjú mindig jól jön. Megfordultam tehát, és a tekintetét keresve mondtam ki a szavakat.
- Mindenesetre, ha megbántottam az elutasításommal…sajnálom. Nem volt célom sem minősíteni önt, sem megsérteni – egyszerűen nem tartottam önmagamat alkalmasnak a feladatra. Mint azt látja, talán igazam is volt. – húzom újra mosolyra az ajkaimat, majd kíváncsian nézem, mit akar a hullával. – A szórakozás része, mint arra ön is rávilágított korábban, a színjáték volt. – magyarázom lassan, hogy képes legyen felfogni, majd meglepetten kérdezem – Mit akar azzal a holttesttel?

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Elfoglalva azzal, hogy fogást találjak a szerencsétlenül járt holttestén, félvállról válaszolok csak azokra a megjegyzéseire, amiknél fontosnak tartom.
- Nem tartozom magának számadással egyelőre, és nem is érdekel túlzottan, mint gondol. Az én lelkiismeretem tiszta- jelentem ki a feltételezésre, hogy a sértettségemet szerettem volna csillapítani. Mikor megláttam a gyilkosságot követő rablást, nem tudtam hogy a püspök az, nem az indított beavatkozásra.
Meglepetten néztem fel amikor bocsánatot kért az elutasítás miatt.
- Minden joga megvolt elutasítani a kérésemet anélkül, hogy rámnézett volna. A büszkeségem csorbulása nem lehet ok arra, hogy feladjam a tisztánlátást. - válaszoltam, de egyértelműen megbicsaklott határozottsággal. Gyűlölöm érte? Nem, mert eldöntöttem. Viszont azt nem szabad letagadnom magamnak, hogy sértett, hogy esélyt sem adott. És az is tény, hogy örültem neki, hogy rajta kaptam valamin, de ezt majd meggyónom a megfelelő személynek.
Az ajkamba harapok mielőtt kimondanám ami eszembe jut. Hogy elutasított, az egy dolog. De hogy szórakozásnak tekinti, hogy ilyen helyzetben játszik velem... Megalázó.
A meglepett kérdést nem is értem...
Természetesen eltemetem a legközelebbi erre alkalmas helyen - feleltem. Nem volt messze, a város külső részén voltunk, még csak feltűnést sem keltek majd. El is indulok, hogy ezt a kötelességemet teljesítsem, ha már a püspök nyilvánvalóan nem tekinti annak, hogy tisztességgel engedje másvilágra ezt az elveszett lelket.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A gúnyolódásomat ezúttal is figyelmen kívül hagyja, ám nem is zavar túlságosan: ha még mélyebbre megyünk egymás sértegetésé – mert annak veheti -, úgy a végén semmi esélyem nem lesz arra, hogy bármennyire is szimpatikus alakként jelenjek meg.
- Legyen úgy. Jóból mondtam. – jegyzem meg, belecsempészve egy kis szomorúságot a hangomba.
A bocsánatkérésem csakugyan meglepte, ahogy arra számítani is lehetett – rejtett élvezettel nézem tehát a csodálkozó, már-már szabadkozó arcát, ahogyan arról magyaráz, mennyire jogos volt, amit tettem.
- Ezt önmagának mondja, vagy nekem? – kérdezek vissza, főleg úgy, hogy hangjából kiérezhető volt mennyire nem biztos már abban, amit mondd. – Megértem, ha nem tud még megbocsátani, főleg nem ilyen gyorsan. – teszem hozzá, hiszen nem hangzott el az, hogy nem haragszik, vagy bármi hasonló, mindössze önmagáról nyilatkozott, legjobb megérzésem szerint azt is hamisan.
Valamint mintha mondani akarna, ajkait megharapja – mivel nem hinném, hogy épp a vonzódását fejezi ki irántam, talán elhallgat valamit.
- Mondd csak lányom, eddig sem haraptam le a fejed… - nevetek, hiszen ha nem is akart semmit mondani, nem veszítek semmit ezzel a megszólalással.
- Eltemetni? Hadd adjak húsz év után egy tanácsot: sírásónak is elmehet, ha minden hullát elakar temetni a munkája után. Higgye el, nekik már mindegy. Ha segíteni akar, akkor inkább foglalkozzon azokkal, akiket lehet, hogy a szomszéd sikátorban készülnek meggyilkolni néhány váltóért. – nézem továbbra is, ahogy a hullával szenved, majd ha elindul valamerre követem. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem ennyi elég a nézőpontja azonnali megváltoztatásához.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Hallom a szomorú csengést a hangjában, de nem érdekel túlzottan. Én lerendezem magammal, amit nekem kell, a saját lelkiismeretével meg majd neki kell elszámolnia.
- Magamnak már akkor elmondtam - válaszolok - Nem megbocsátanom kell. De azt hiába várja, hogy kifejezetten kedveljem. - ez már inkább szól magamnak. Így helyén vannak a gondolataim, és tisztában vagyok az érzelmeimmel. 
Lassan felállva a holttesttel csak megrázom a fejem. Nem most, és nem vele fogom ezeket a gondolatokat megosztani. Nem az ő dolga, hanem az enyém, amihez neki semmi köze azon kívül, hogy fokozni tudja a dühömet, ami nekem sem lenne jó.
- Majd megfontolom - válaszolom a tanácsára. - Nem látok a közelben sírásót, aki megtenné.  Ha már többet nem tehetek, ezt megteszem - folytatom már inkább magamnak. Nem lenne nyugodt a lelkiismeretem, ha itthagynám a szerencsétlent.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Úgy tűnik az érzelmi zsarolásnak eme apró formája nem vált be, vagy csak nem adta jelét, hiszen egyszerűen mintha figyelmen kívül hagyná azt, amit mondtam. Zavartan nézek rá arra a megnyilvánulására, hogy soha nem fog kedvelni. Egyrészt nem értettem, hogy miért érzi bármennyire is jó ötletnek azt, hogy ezt ilyen nyíltan közölje velem, másrészt pedig azt sem, hogy hogyan jutott erre a meglehetősen végleges álláspontra, mindössze két találkozás után.
- Parancsol? – adok hangot meglepettségemnek, és mást nem is kérdezek, mindössze elképedten nézek rá egy darabig. Nyilván elégedettséggel fogja eltölteni hogy ezt előhozta belőlem, ám ez az elégedettség talán elég motivációt ad neki arra, hogy kissé cizellálja azt, amit az előbb összefoglalt.
- Nagyon sok szakma követőjét nem látom még a közelben, mégsem vette át egyiknek sem a szerepét… - nézek körbe színpadiasan, továbbra is mosolyogva figyelve azt, ahogyan a hullát próbálja elhurcolni. – Ugye tudja, hogy ezért egyszerűen csak megparancsolhatná, vagy fizethetne is valakinek, ahelyett, hogy az idejét fecsérli? – próbálom további ötletekkel kisegíteni a pályakezdő újoncot.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Jó, tetszik az a zavartság a kifejezésében. Azok után, hogy szórakozik velem, jóleső elégtétel, hogy nem mosolyogva és  kioktatva engem fogadja a kijelentésemet.
- Zavarja talán? Azt hittem inkvizitorként hozzá szokott, hogy vannak emberek, akik nem szimpatizálnak önnel - kérdezek vissza - Vagy tán fél tőle, hogy mit teszek ön ellen antipátiából? - folytatom nem teljesen őszinte meglepettséggel. Ő maga világított rá kedvesen, hogy gyakorlatilag esélyem nincs akkor sem hogy keresztbe tegyek neki, ha történetesen tényleg olyanon kapom, ami törvénybe ütközik.
- A legtöbb szakma követőjének nem tudnám megfelelően átvenni a szerepét. A sírásónak történetesen igen - Nem tudom miért próbálom elmagyarázni neki... nyilvánvalóan nem érti...
Az újabb tanácsára felhúzom a szemöldököm
- És miközben ezt teszem, feltételezem ön fog magyarázattal szolgálni, hogy mi is történt, mint a "megtörtént események elmesélése különleges módjának mestere" - mondom finoman a fejéhez vágva, hogy hazudozásban úgy fest nagyon jártas.
Azért míg válaszol megállok, hátha tényleg egyszerűbb, és talán méltóbb módot is tud.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Igen, határozottan ráharapott a csalimra. Új erőt merítve már-már letámad szavaival és kérdéseivel. Sajnos azonban nem cizellál. Tovább kell hát folytatnom az értetlenkedést.
- De…mégis miért nem kedvel engem? – nézek rá döbbenten és amennyire őszintén csak tudok. Természetesen érthető volt, hogy amiért egy kicsit is megsértettem ifjúkori lelkesedését, önérzetét és becsületét, úgy érzi, hogy nem érdemlem meg a szimpatizálást. De komolyan végig gondolta ő a következményeket is, vagy csak dühből rávágta ezt? Talán az idegbajt már elsajátította Mattheustól, csak kicsit kisebb temperamentummal.
Úgy tűnik a burkolt és kifejezetten csúnya megjegyzésemet nem fogta fel, esetleg félt felfogni, hiszen akkor reagálnia kell rá, úgy, hogy azzal magának is árthatna. Nem folytatom hát én sem a bájcsevejt az esetlegesen űzhető szakmákról.
- Igen, elmondom, hogy egy eretnek volt. Amit bármennyire is tart hazugságnak, nem az. – mosolygok, majd odalépek hozzá, és megpróbálom lefejteni a kezeit a hulláról, hogy az a földre essen. – Ha már eretnekeknél tartunk. Úgy tűnik Mattheus atya mégsem tanította meg minden trükkjére…pedig ez kifejezetten karakteres mozdulata szokott lenni. Jól figyeljen, csak egyszer tudom megmutatni.  – majd miközben beszélek, gyorsan előveszem a tűzszerszámomat az egyik belső zsebemből, és a hulla mellé leguggolva megpróbálom több ponton is meggyújtani a ruháját. Elégni ugyan nem fog teljesen, de legalább felismerhetetlenségig fog égni, aztán előbb-utóbb úgyis eltakarítják, vagy az őrség, vagy a patkányok. – Nagyon sokszor kell majd alkalmaznia, és kellő minőségű fa, vagy idő nem mindig áll majd rendelkezésre. A legtöbb esetben azonban így is megteszi. – mondom, majd ha sikerült meggyújtanom, mint aki jólvégezte dolgát, állok fel a hulla mellől.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Nem olyan bolond, hogy ne legyen tisztában vele. -  válaszoltam.  Érdekes elképzelései vannak, hogyha azt hiszi, azután ami az előbb lezajlott itt a sikátorban,  még felmerül bennem, hogy akár  jó viszony is lehetne köztünk.
Viszont sem megvetendőnek, sem szégyellnivalónak nem gondolom ezt az érzést, így semmi okom titkolni. Ahogy neki meg, ha el is hiszi, amit beszél, semmi oka emiatt tartani tőlem, vagy bármi módon gátolni a munkámban.
- Ön után, Excellenciás Uram - engedném előre. Kíváncsi vagyok, hogy mit mondana. Talán rossz ötlet… Nem tudom, hogy hogy tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha szó nélkül hallgatnám végig a hazugságát. - Nem feltételeztem, hogy bűntelen volt az illető - Eretnek lett volna lehet. Ez esetben viszont a mélyen tisztelt püspök úr valószínűleg könnyedén máglyára tudta volna citálni ahelyett, hogy hátulról leszúrja, és kifosztja. Valami kellett neki, amit valószínűleg soha nem fogok tudni kideríteni, hogy mi is volt.
Viszont ahelyett, hogy megindulna parancsba adni, hogy intézkedjenek a temetésről odalépve szimplán kirántja a kezemből a testet.
- Mit.. - kérdezném, de már mondja is a magyarázatot…
- Engem akar megleckéztetni, vagy fél az esetleges bizonyítéktól? - kérdezem.
A máglya a halálbüntetés egyik formája, nem a holttestek eltüntetésének módja. Hiába is akarnám akadályozni, érti a dolgát, nem lennék képes elég gyorsan megfékezni a tüzet, csak felesleges sérüléseket okozni magamnak.
Viszont nem indulok semerre, csak az orrom elé emelt karral igyekszem elviselhetővé szelídíteni az égő szövet és szőr bűzét. A vértől nedves szövet nehezen kapott ugyan lángra, de így is elég volt pár perc, hogy minden ruha és szőr legégjen róla, és a vonásai is felismerhetetlenre égjenek.
De mivel úgy fest nem áll szándékában hagyni, hogy méltón engedjem a túlvilágra a szerencsétlen lelket, úgy döntök, hogy majd a katedrálisba menet szólok valamelyik katonának, hogy intézkedjen… A véres ruhám talán elég meggyőző lesz, hogy komolyan vegyenek.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A lelkesedése kissé megtört, és időben visszafogta magát, hogy megállíthatatlanul elinduljon lefelé az én szidásom és támadásom okozta adta lejtőn. Kár. Mindentől függetlenül azonban egy találkozás alapján következtetést levenni erősen balgaságnak hat a szememben.
Bűntelen? Megtapsolnám, ha találna egy olyat bárhol is, ám túl nagy az igazságérzete, hogy erre jelen pillanatban rávilágítsak, teljesen felesleges lenne. A mozdulatomon kellőképp meglepődik ahhoz, hogy okozzon problémát meggyújtani az illető ruháját. Elég rögtönzött módszer és lépés volt, de talán épp ezért élveztem ennyire meghökkenteni és talán picit meg is rettenteni a lányt.
- Tanítani próbálom önt. Nyilván egy még élő emberrel ezt egy fokkal nehezebb kivitelezni, de ha eléget gyakorol és megfelelő eszközök állnak rendelkezésére, úgy képes lesz rá. – mosolygok bíztatóan, ami talán egy kissé groteszknek hathat számára ebben a helyzetben.
Meglepődöm, hogy nem próbálja meg eloltani. Talán rájött arra, hogy úgysem tudná megakadályozni, hogy elégjen, vagy csak nekem nem mert ellentmondani? Lényegtelen, élvezettel nézem, ahogy hamuvá ugyan nem, de legalább teljes ronccsá válik a hulla. Túl sokszor éreztem már ezt a szagot ahhoz, hogy még zavarjon, így nincs szükségem olyan intézkedésre, mint kezdő társamnak.
- Egy idő után megszokja, ne aggódjon. – bíztatom. Nem hinném, hogy a szemében szimpatikusabb leszek az ilyen apró tanácsok és lelkesítések miatt, ám mindenképp szórakoztat az, hogy hogyan reagál rájuk. Mintha ő nem inkvizítor lenne…
Nézem még egy darabig a hullát, majd miután nagyrészt bealudt a tűz, majd a lányra nézek.
- Indulhatunk?

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Nem tudom visszafogni a nevetést a válaszára. Szép...
- Tehát néhány héttel ezelőtt még esze ágában sem volt, hogy tanítson, most pedig már ilyen messzire megy érte? Igazán megható változás - kommentálom, de közben magamban imát mondva szerencsétlen lélek nyugalmáért figyelem ahogy a tűz emészti a holttestet.
- Remélem elég hosszú idő után - kommentálom a bíztatását halkan, inkább magamnak.  Bízom benne, hogy sok esetben találok más módot is a bűnös lelkek megtisztítására, mint a máglya, bár nem félek az alkalmazásától, ha szükséges.
Ahogy a tűz végül kialszik, elveszem az arcom elől a kezemet.
- Eszem ágában sincs fenntartani, excellenciás Uram, menjen a dolgára, én is megyek az enyémre - válaszolok a kérdésére, hagyva, hogy ő induljon ki előbb a sikátorból, még utoljára visszafordulva a ronccsá égett hullához keresztet vetek, lezárva a sebtiben elmormolt újabb imámat.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Önuralomból egy erős közepesre osztályoznám, ha szükség lenne rá – kritikus pillanatokban megállja, hogy ne mondjon vagy tegyen semmit, ám amikor nem érzi veszélyesnek a helyzetet, elő-elő jön egy mondat vagy gesztus, ami hasznosabb lett volna, ha inkább bent marad.
- Látja, talán megbántam. – mosolyodom el én is. Nem volt így, de talán a gyanú magját elültethettem benne.
Az igazságérzete kifejezetten negatívan fog hatni mind a karrierjére, mind az egészségére, ha még néhány ilyen megmozdulása lesz, mint a sikátori – főleg Mattheus közelében, a végén még ő fogja megégettetni, ha nem ért egyet valamelyik máglyájával. Apropó, az őrült mellett minden bizonnyal gyorsan megfogja szokni ezt a szagot, bármennyire is nem szeretné.
A szépségét, amit munkája során esetleg még bevethet, nem tudtam felmérni, hála ennek a lehetetlen ruhadarabnak, bár a legtöbb férfi – vagy nő – már akkor is örül, ha egy csúnya nő is nyit felé. No nem mintha látnám reális esélyét annak, hogy ezt az adottságát beveti – az eddig megismert személyiség egyszerűen nem erre utal.
- Ezesetben, örültem a találkozásnak, inkvizítor. – biccentek, és elindulok kifelé a sikátorból. Gyorsan meggondolta magát azzal kapcsolatban, hogy egyházi bíróság elé citál, ám erre nem emlékeztettem, a beszélgetésünknek ezen a pontján nem lett volna hasznom belőle ha dühítem, vagy gúnyolódom rajta.
Kissé zavar, hogy nem tudtam több képességét megvizsgálni – harc, meggyőzés, vagy akár rugalmasság - , de nem kétlem, hogy lesz még rá lehetőségem. Mindenesetre nem veszíthetek semmit azzal, ha mostantól rajta tartom a szemem…

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Meg voltam győződve róla, hogy gúnyolódik velem. Hiszen maga jelentette ki, hogy talán igaza is volt, hogy alkalmatlannak ítélt a feladatra...
Az a mondat viszont... Nem tudtam hova tenni... Most megint gúnyolódik velem? Vagy bolondnak néz? Nem akaródzik elhinni, hogy tényleg így van, de nem találok semmit az egész mondatban, ami biztossá tenne, hogy nem őszinte... Azt meg nem akarnám kockáztatni, hogy egy rossz mondattal, akár így van, akár nem, elvegyem a kedvét, hogy legközelebb komolyabb tanácsokkal is ellásson (Matheus esetében nem feltétlenül lehetek biztos benne, hogy tényleg működőképesek a javaslatai...)
- Ez esetben remélem lesz még lehetőség, hogy tovább javítsam a véleményét -
Az én véleményem ellenben határozottan nem javult, de még mindig hasznos lenne, ha a tekintélye mögöttem lenne, nem ellenem.
-  Az Úr vezesse, Excellenciás uram -   búcsúzom.
Nem sietek, a legközelebbi őrálláson jelentem a hullát, és mérem a katonákat, hogy intézkedjenek a temetéséről. Aztán visszatértem a katedrálisba. Valahol remélem, hogy egyszer a kezembe keveredik valami, amivel leleplezhetem a bűnét a püspök úrnak, ugyan akkor azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy szerencsétlen véletlen következménye, hogy ilyen körülmények között futottam bele. Mindenesetre, ha megtehetem, figyelni fogom. Persze, csak óvatosan.

Johannes von Nachtraben

Johannes von Nachtraben
Mesélő
Mesélő
Üdvözlet, drága inkvizítoraim!

Meg kell jegyeznem, ez a játék kifejezetten szórakoztató volt. Hans kifejezetten idegesítően viselkedett (ez vehető bóknak), Adel viszont ügyesen állt ellen és tartott ki a saját igaza mellett, bár bevallom, sajnáltam. A végén a Matheusos máglyás részek egyszerre voltak szomorúak és elképesztően komikusak, amit a hullával tettetek, elég groteszkre sikeredett.
Ám mivel a végén mindketten kijelentettétek, hogy figyelni fogjátok a másikat, kiderülhetnek még dolgok mindkét fél számára. Sikereket kívánok ehhez, a történtekből pedig mindannyian sok dolgot szűrhettetek le, így kaptok 100 tp-t (szép máglyaszínben).

Ui.: "A nevét ugyan nem tudom, de hozzám jött nem rég azzal a kéréssel, hogy tegyem a tanítványommá – én pedig elküldtem az őrülthöz, egyrészt mivel nem értem rá, másrészt pedig mivel kíváncsi voltam, hogy egy ifjú és csinos hölgy társaságára hogyan fog reagálni. Azalapján, hogy a nő nem ordított és támadt azonnal rám, talán nem is lett Mattheus tanítványa." - Ez még mindig egy gyöngyszem.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.