Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 104

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték: Johann&Adel] Összesodor a szél.

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Válasza kissé megdöbbentett. Visszatettem fejemet, próbáltam eltelni, megnyugtatni vágyó szavaitól és igazságot és békét találni bennük. Győzködtem magam, hogy valóban jobb lenne hazamenni, de úgy éreztem, hogy épp haldoklik bennem valami. Valami, aminek lángja még éppen, hogy csak pislákolt, melynek táplálója nem szívem, hanem elmém volt, nem az állatias ösztön, amely arra késztetett, hogy karom fájdalma ellenére megtegyem azt, amit férfinak nem illik, hogy kedvesem szemébe ne nézhessek többé soha. Valami más volt. Ezért ezt feleltem:
- Igen. Ha tehetném, összekötném őket és mindet védeném, saját erőmmel és verítékemmel. S ha ezzel példát tudok mutatni, úgy talán követnének és minden falu külön rendelkezne egy csodás személlyel. De mind szó mit szádon ejtesz, csupán kifogásnak hallik az én fülemnek, de nem kötelezlek rá, hogy ki is fejtsd nekem. Ahogyan nekem meg van indítékom, úgy néked is. Nem feszítem fel hát e szelencét, mit elméd rejt, de úgy magamét sem te neked nem tárom fel. De inkább szavaim mérgét most hited ellen fordítom. Mond meg nekem: Miért szolgálsz valakit, aki elátkozza övéit és még kegyelmet sem ad, hanem átkainkkal kell életünkben szenvednünk, mint a kígyó, ki a hasán csúszva kell, hogy éljen? – szemem szúróssága enyhe csalódottságom és büszkeségem tükörképe volt, ami mögött jól megbújhattam, ahogyan a takarómat is magamra húztam.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Óh, bárcsak meg lehetne tenni - szaladt ki a számon szomorkásan. Ha egyszerre lehetne minden falun segíteni, már azon dolgoznék... De nem lehet, én pedig minél több időt töltök itt, annál kockázatosabb, hogy valakinek nem fog tetszeni, hogy egy északi inkvizitor ügyködik a Hellenburgi Királyság egyik falvában, és annál nagyobb az esély, hogy az a falu, amit viszont rám bíztak, komoly veszélynek lesz kitéve a távollétemben.
- Mondja, tudja maga, honnan jöttem? - kérdezem kissé feszülten, mert úgy fest nem akarja elfogadni, hogy bármennyire sajnálom is, hogy nem tehetek többet ezért a faluért, nem maradhatok itt még egy-két napnál tovább. Persze hogy van okom. Nem néz talán olyan érzéketlennek, hogy ilyen helyzetben hagyjak magára egy falut komoly indok nélkül?
Mindenesetre ahogy ő sem erőltette a témát, úgy én sem.
A kérdése már-már udvariatlanul személyes volt... Ez talán látszott is abban, hogy nem válaszoltam rögtön.
- Hiszem, hogy a büntetés igazságos volt, ahogy azt is, hogy nem ez az utolsó szó. - feleltem végül kisebb csend után - És azt is, hogy ebben a szolgálatban tudok a legtöbbet tenni azért, hogy ebben az átkozott világban élni lehessen. - zártam le egyszerűen a magyarázatot. Nyilván lesz még kérdése, de én sem csak magyarázkodni fogok.
- És maga? Miben hisz egy vámpír, aki ilyen vehemensen vágyik segíteni az embereken? - kérdeztem kíváncsian. Hiszen az sem lenne érthetetlen, ha ennyi megvetés között nemhogy a kisujját mozdítani nem akarná az emberekért, de inkább ártani vágyna nekünk...



A hozzászólást Robin Holzer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 13, 2019 2:15 pm-kor.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
- Nos valóban nem tudom, hogy honnan jött, de egy sanda gyanúm azt súglya, ellenségeknek kellene lennünk. Viszont azt tudom, hogy az ön fejében a gondolat, hogy én hová tartozom, bizonyos.

Ahogyan Istent boncolgató kérdésemre felelt, válasza számomra kielégítetlen volt, de még nem feleltem. Elgondolkodtam és kérdésére kerestem a választ. Elpirultam, kicsit zavarba jöttem, mert a választ már elfelejtettem. Erősen gondolkodtam, égető tekintetét érezve magamon. Végül így feleltem:
- Hát… Izé… Valójában… Nem is tudom. Régen úgy éreztem, hogy ha már ők látnak el élelemmel és én magam nem védem őket, úgy köteles vagyok terhükön könnyíteni. Ahogyan nőttem fel, számomra egyszerűek és távoliak voltak, nem értettem meg őket teljesen. Most talán ennek halovány szikrája pattant ki az idő útszéli bokraiból. Ekképpen viszont, meg kell hazudtolnom, amit mondott, mert bár átkozottnak születtem, semmi bűnöm nem volt, ami Istent erre kötelezné. A kegyelemről prédikál, de ő maga, nem teszi meg? Akkor ti kik is vagytok valójában, akik az ő kegyelmét hirdetitek? – kérdeztem tőle igen szúrósan. Valódi érzelmeire voltam kíváncsi, éppen ezért élesnek kellett lennem, amit nem szerettem. Próbáltam úgy elbújni takaróm alatt, hogy szemének szikrái ne rajtam pattogjanak, de szemem kerek volt és ádáz, talán valamit helytelenül mondtam. De mi szó elszaladt, vissza nem tér soha, csak vita társam nagy hada, melynek fogaddására készen álltam.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Jók a megérzései. A Veroniai Kegyelmes Isten egyházának szolgálatában állok. A helyem a határ túloldalán lenne, ahova küldtek. - reagálok halkan, hogy ha lehet, csak ő hallja. Nem mintha tartanék a falusiaktól, de  jobb nem kísérteni a sorsot, és megőrizné a békét. - És ha nem tévedek, Önben a Nebelturm család egyik kovácsát tisztelhetem. - bólintottam. Nem tűnik bonyolultnak a feladvány.
Bár nem tartozott a hívők közé, de a válasza is megerősítette, amit rövid ismeretségünk alapján megállapítottam róla: Becsületes férfi ez a vámpír, aki tisztában van vele, hogy van mit megköszönnie a vámpírtorony körül dolgozóknak.
- Meri állítani, hogy soha, senkinek nem ártott, mégcsak gondolatban sem? Hogy soha a szikrája sem volt meg Önben az önzésnek, a mohóságnak, vagy valamelyik ehhez hasonló bűnnek? - kérdezek vissza. - Bonyolultabb ez a kérdés annál, minthogy mi átláthatnánk. Azt viszont egészen biztosan látom, hogy sokat tehetek Veronia népeiért az Úr szolgálatában, és ebben az Ő ereje is a segítségemre van. Nem az Ő kegyelme ez is? - fűztem hozzá a meglátásomat figyelve amennyire a takaró engedte látni a reakcióit.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Indokát továbbra is igen karcsúnak találtam. Nem volt túl bíztató válasza, de még mindig nem adtam fel Istenről alkotott képemet. Kicsit elgondolkodtam, vajon csak embersége miatt, vagy vallása miatt ily konok. Válaszomat direkt nyersen és tisztántálaltam:
- Hmmm… Szóval azt állítja, hogy azért érdemlem meg ezt, mert minden emberi bűnt elkövetek, amit más is? Az emberek még sincsenek megátkozva. Akkor hogyan is van ez? – kérdeztem ismét kibújva a takaróm alól. – mélyen a szemébe néztem, hogy érezze válaszának súlyát.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Azt állítom hiszem, hogy a büntetés, amit Veronia kapott, jogos volt, és hogy nincs birtokunkban sem a megfelelő bölcsesség, sem a megfelelő információ, hogy a helyzetet megfelelően átlássuk. Az Úrnak ellenben igen. Nekem ilyen módon sem jogom, sem okom nincs, hogy elítéljem önt azért, aminek született. - ráztam meg a fejemet, és próbálom világosabban megfogalmazni az álláspontomat. - Higgye el nekem, ha nem is olyan látványos, de az emberek is éppúgy átkozottként élnek ebben a világban... - tettem hozzá halkan, keserűen.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Szavai teljesen megrengettek. Úgy éreztem, hogy most vissza kell fognom magamat, mert bár hite erős, elméje, még is csak emberi. Nem megrengetni akartam, hanem megérteni. Szavait az én magyarázkodásom követte:
- Bocsánat, bocsánat. Nem akartam kellemetlenséget okozni. Csak megérteni szeretném. - hirtelen fel akartam kelni, de a fájdalom visszalökött. Szerencsére a karom nem mozdult el. Nyugodtan folytattam megkezdett beszédem. - Igaza van. Mind átkozottak vagyunk. - Mondtam annyira lehangolóan, ahogyan csak tudtam, de bátorító szavaimat, lelkesedéssel igyekeztem tálalni. - De nem hiszem, hogy helyzetünk reménytelen. Hiszen amíg küzdünk, addig semmi sincsen veszve. - mosolyogtam rá. A bal kezemet nyújtottam, hogy lássa, társra talált, akivel küzdhet. - Hanem még egy dolog van. Meg tudna engem gyógyítani? Szeretnék én is minél előbb hazaérni, ha már itt nem maradok. Itt csak rothadok egyedül az ágyon és nem történik semmi. Kérem. - nem néztem rá boci szemekkel, inkább úgy, mint aki az életé ért esedezik.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Nem okozott kellemetlenséget - mosolyogtam rá bíztatóan - De azt hiszem nem ismer még eléggé, hogy teljesen meg tudja érteni a gondolkodásomat - teszem hozzá. Nem vádlón, egyáltalán nem. De kéne még némi időt együtt töltenünk, hogy megértse, hogyan gondolkodom. Időt, ami itt nekem nem áll rendelkezésemre. Aggodalom villan a tekintetemben, amikor sikertelenül próbál felkelni, de úgy látszott, nincs komolyabb baj.
- Nem, egyáltalán nem reményten, ha elegen dolgozunk rajta, hogy javítsunk a dolgokon - bólintottam meggyőződéssel, örülve, hogy ha nem is meber, de találtam valakit, aki hasonlóan gondolkodik, mint én.
A kérésére elkerekedett a szemem. Szívem szerint egyből rávágtam volna, hogy őrültség lenne, hiszen átkozott, talán többet ártana neki, mint használa ha én próbálnám gyógyítan... De úgy nézett rám, hogy nem tudtam ezt mondani.
- Valószínűleg sikerülne, de az a gyógyítás önnek kész kínzás lenne. Jobban járna, ha még várna egy keveset, míg a szervezete magától helyrejön annyira, hogy útra kellhessen. - válaszoltam, megpróbálva lebeszélni a siettségről.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
- És mi fájdalom van nékem nagyobb, minthogy ágyamhoz láncolva testem, hallgassam mit kint beszélnek, de tenni semmit nem tudok. Van-e rosszabb mint hagyni, hogy az idő vessen véget a szenvedésnek, de közben elmúljék felettem az idő? Fájdalom az van elég, s hogy most legyen karomba semmi az. Csak kötözz az ágyhoz és hozass markos legényeket és valamit amit számmal haraphatok. Ne késlekedj, hogy félelmem ne vegyen erőt elhatározásomon. – mondtam, azzal megint a felém tornyosuló sátrat kezdtem el bámulni. Ittam egy korty vizet, oldalra fordítottam fejemet, mert nyakam elgémberedett. Megérkezett a dongó, aki erre felé szokott repülni, egyenesen a sátorba. Megint. Ő mindig meglátogat, majd az orvos segítségével, hamar távozik.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Közelebb léptem, hogy megnézzem a sebet. Anélkül nem tudok ennél pontosabbat mondani. Elnézve a kötés állapotát, amúgy is ideje cserélni, úgyhogy az se gond, ha végül máshogy dönt, és új kötést kap a vállára.
Miközben bontogatom a kötést, azért értetlenül beszélej tovább.
- Ennyire sietős hogy talpra álljon, hogy egy-két nap nyereségért cserébe is megéri a kín, amit az én gyógyításom okoz? - érdeklődöm.
A seben látszik, hogy jól ellátták, bár még szivárog belőle a vér. De az is, hogy az én tudományom kevés, hogy teljesen begyógyítsa.
 - Még úgy is ez a véleménye, hogyha nem tudom teljesen begyógyítani a sérülést? Azt hiszem talpra tudom állítani, de még szükség lesz rá, hogy kímélje a karját egy darabig, hogy begyógyulhasson. -  vázolom a helyzetet.
- Nem hiszem, hogy ilyen drasztikus módszerekre lenne szükség, de mindenképpen készüljön fel a fájdalomra. -  
Igazából bizonytalan vagyok, mert sosem próbáltam még átkost gyógyítani, így nem tudom mekkora fájdalmat is jelent a folyamat, ami bizonyára függ attól is, hogy menyire viseli a fájdalmat az illető.


Ha még így is belemegy, akkor megadó sóhajjal az ágya mellé térdelek, a kezemet a sebére teszem, és rövid imában kérem, hogy az Úr szent fénye gyógyítsa a sebet.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Nem is válaszoltam a kérdésére, csak szólta az orvosnak aki már kötözött is és hívta a legényeket és adta a számba a spatulát. Amint a Hölgy elkezdte a gyógyítást azonnal összeszorult a szám. Eleinte annyira fájt, hogy minden izmom megfeszült a karomat kivéve, mert az úgy zsibbadt, hogy azt hittem már le is szakadt. Nem láttam semmit úgy szorítottam össze a szemem. Rövid idő múlva már csak hörögtem, aztán teljesen megszoktam a fájdalmat. Amikor végre végeztünk már el is tudtam engedni magamat. Végre felkelhettem. Fel is ellett, mert az ágy amin feküdtam, összetört alattam. Megköszöntem, majd összeszedtem a holmimat. Elbúcsúztam a falutól, de hagytam, hogy a Hölgy elkísérjen. Búcsúzóul meghajoltam és ezzel köszöntem el:

- A viszont látásra. Fantasztikus kaland volt és bár nem ment bele az egyességbe, nagyon köszönök mindent és sok sikert kíváanok. Ha szüksége lenne rám, megtalál Nebelturm toronyba, ha nagyon keres és éppen ott vagyok. Remélem Isten még tervezget nekünk valamit. Köszönök mindent. A viszont látásra. Kisasszony. - még meghallgattam amit mondott, de aztán utamra indultam.

Nagyon hosszú volt az út, szinte meg is gyógyult a kezem ezalatt. Otthon Viktória a karjaimba ugrott, bár egy kicsit fájt, nem nehezteltem rá. Sokáig csak szótlanul álltunk egymás karjaiban. Mikor megszólalt ennyit mondott:

- Legközelebb én is veled megyek. Főleg mert egy nő nek a szagát érzem rajtad. - Erre felkacagtam és gyönyörű estével zártam a napot, ahol a csillagok fényesen ragyogtak és az ágy kellemesen recsegett. Másnap még nem álltam munkába, leginkább Viktóriának meséltem a történteket. Igyekeztem nem vetélytársként bemutatni a titokzatos Hölgyet. Soha sem fogom elfelejteni. De az én szívemben Viktória az elő.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Mivel ő kért erre, nem utasíthattam vissza, bár nem telt örömöm a dologban. Annyira nem, hogy nem nyitottam ki a szemem, csak amikor a rövid ima végére értem, hogy megnézzem, mennyire sikerült a sebet összezárni. Nem eléggé, úgyhogy rövidítve mégegyszer elmondtam az imát, ami immár meghozta az optimális eredményt.
- Sajnálom - suttogtam, szándékosan figyelmen kívül hagyva az összetört ágyat, és ha engedte, segítettem neki felkelni.
- Kérem, a következő héten kímélje a karját. Tudom, kovácsként nehéz, de hagyja a kalapácsot az üllőn. - ismételtem meg a kérést.
Viszont ha nem akartam még egy éjszakára maradni, igyekeznem kellett. Nem kellett a falusiaknak sok utasítást adni, és mire a vámpír összeszedte a holmiját, én is épp indulásra készen voltam.
- Örültem, hogy az Őr magát is ide vezette. Nem titkolom, ha keresni akarna, a Katedrálisban kell kezdenie. - búcsúztam elmosolyodva - Ha Isten is úgy akarja, még találkozunk - bólintottam. Még nem tudtam eldönteni, hogy örömteli lenne-e a találkozás, de az biztos, hogy nem zavarna.


Ezután sietve indultam a határ felé. Nem kell félnem az északi határőröktől, a megbízásom lehetővé ette, hogy a határon át is kövessem az eretneket. A délieket pedig talán sikerül elkerülnöm.
Közben erősödött bennem a csata alatt ébredt gyanú: Azok az élőholtak nem csak úgy maguktól támadtak a falura, hiszen nem egyenesen átmasírozni akartak rajta, hanem megkerülték... Valahol van egy nekromanta irányította őket... Figyelnem kell erre.
Mindenesetre visszaérve a rámbízott faluba hálát adtam Istennek, hogy az építéssel jól haladtak míg távol voltam, és jelentettem, hogy az eretnek elmenekült délre, ahol elvesztettem a nyomát. Azt, hogy mi történt a faluban... Azt egyelőre nem írtam bele a jelentésekbe. Nem volt jelentősége.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése
Üdv, drágáim!

Nos, mivel én meséltem ezt a csudálatos harcjelenetecskét, így logikusnak tartottam rávetni egy pillantást a többi részre is. Jól megfogtátok a dark fantasy realista, kellemetlenebb részét, jó is ez, igen sokat segítettetek egy falunak és ez is több, mint amit sokan tesznek. Johann, annyit megjegyeznék, hogy a harc végén levő párbeszédeket vagy nem fogta fel a karid, illetve nem figyelt rá, vagy nem tudom, miért nem írtad részletesebben, de nem gond, érthető volt.
Furcsa kapcsolat szövődött közöttetek és kirajzolódtak az ellentétek is. Kíváncsi vagyok, mikor sodor titeket össze a szél megint. Addig is 100 tp-vel gazdagodtok.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.