[Magánjáték Johann és Noira - Érdekes személyiségek]

A vámpírok mellett sok faj volt a vidéken aki foglalkozott a kovácsolás művészetével és stílusaikban nagyon is eltéértek egymástól. Sokan azt gondolták, hogy az ő stílusuk a legjobb ezért azt kell megtanulniuk, de én nem így gondoltam. Minden tudásra szükség van. Levelet írtam hát egy tünde kovácsnak, Freiának, de válasz nem érkezett. Arra gondoltam, talán megnézhetném Hellenburgot és fel is kereshetem a kovácsot, hátha csak elkeveredett a levél.

A város fürdött a délutáni nap fényében, a város pora úgy emelkedett a magasba, akár egy nagy főnix madár, amely meggyulladni készül. Láttam szegényebb embereket cipekedni, katonákat rendet fenntartani, tolvajokat lopni és a sikátorokban rossz arcokat az emberek energiáit elszívni. Láttam valakit az életéért könyörögni és láttam részegeket ahogyan egymás hegyén hátán dülöngéltek. Ilyen hát egy város, ami nem a vámpíroké. A tiszta és sötét, barátságos torony helyett, ahol az emberek viszonylag jól élnek, itt kosz mocsok ármány és szörnyűség ahová csak néztem, Amikor a városba érkeztem, éhe lettem, de ezt látva elment az étvágyam és helyette csak forgott a gyomrom magában.

Amikor végre megtaláltam a kovácsműhelyt amit kerestem, egy kicsit felvidultam, mert barátságos volt és nagyon egyszerű. Nebelturm agyon díszített műhelyei helyett, végre láthatok egy egyszerűbbet is. Éppen nem dolgozott senki ezért bekopogtam az ajtón.

Freia elment egy nagyobb rendelést leadni a tulajdonosának, ami ritka pillanatok egyike, elvégre többnyire mindenki ide jön átvenni a fegyverét vagy páncélzatát. Nem akarta elkísérni, inkább maradt otthon és Csillagot csutakolta a hátsó kertben. Arra gondolt, hogy befonhatná a sörényét meg a farkát is, de végül elvetette az ötletet. A két éves ló még elég frissen lett betörve, így néha ráül a hátára és megy vele pár kört, hogy ne szokjon el tőle. Elég nehéz és drága lenne megfelelő lovászt keresni erre, hogy kezelésbe vegye ismét a hátast. Végül inkább csak hagyja legelészni, ő meg elfekszik a hát verandáján hátul. Évezi a napsütést és a meleget, egész addig, amíg kopogást nem hall.
Nem tudja ki lehet az, de megrendelést talán ő is átvehet, üzenetet át tud adni, bár lehet jobb lenne ehhez Freia. Bizonytalanul indul el, majd úgy dönt, hogy nagy bajt nem tud csinálni, így kinyitja az ajtót és végignéz a magas nagydarab férfin.
- Üdvözlöm Uram, miben segíthetek? Elnézve valami lovagi páncélt vagy nagy pallost kereshet magának, elvégre olyan dukálna hozzá ránézésre, de szerencsére van szája és ő is el tudja mondani mit akar, nem Noirának kell gondolatot olvasnia. Nem mintha értene hozzá. Lehet vele nem akasztaná össze a bajuszát, bár a látszat néha csal, ki tudja.

Nagy meglepetésemre egy törékeny és nagyon élettel teli tünde lány nyit ajtót, egyáltalán nem tűnt kovácsnak sem pedig kovács inasnak. Elsőre azt hittem, hogy gyermek, de azok egy ilyen helyzetben jobban szoktak félni. Végig néztem rajta. Viktóriára emlékeztetett. Talán ilyen lenne, ha nem lenne beteg. Kicsit zavarba estem, hiszen nem minden nap találkozik az ember olyan hölggyel mint a kedvese. Az is megfordult a fejemben, hogy ha valaki talán ő tud segíteni nekem, hogyan is tudna Viktória beilleszkedni Nebelturm közösségébe. De most nem ezért jöttem és nem ez volt feladatom sem. Meghajoltam és bemutatkoztam:

- Jó napot az én nevem Johann von Nebelturm, a Nebelturm toronyból jöttem és Freia mestert keresem, írtam neki levelet, de nem válaszolt talán elkeveredett. - egyenesen a szemébe néztem. Nem tudtam, hogy fél-e vagy csak nem szereti a nagyobb embereket, minden esetre próbálta a hangulatot oldani ezért egy kicsit hátra is léptem. Mosolyogni nem sikerült, ezért nem is erőltettem. - Remélem nem zavartam meg semmiben.

​Az ajtót elengedi a kezével és a feje felé emeli azt, hogy megvakarja a ​fejét. ki gondolta volna, hogy egy ilyen nagy vámpírcsalád tagját sodorja pont most ide a szél. Ha valamit, akkor azt nem tanulta meg, hogy hogyan kell az ilyenekkel beszélni és mit is kezdjen vele.
- Az én nevem Noira és Freia segédje vagyok. Ha jött is levél, ő biztosan nem olvasta el, sőt igazából nem is találkozott ilyesmivel. Kicsit előrehajol, de igazából fogalma sincs erre mi szükség van, ahogy az úri beszédet sem érti.
- Igazából csak élveztem a nap fényét, olyan kellemesen meleg meg ilyesmi. Persze lehet nem a legjobb személynek beszél erről, hiszen a vámpírok este élnek leginkább, na meg a sötétben.
- Én nem láttam levelet, de Freia biztosan hamarosan visszajön. Meg amúgy én is fel tudom venni a rendelést, ha úgy van. Kicsit kihúzza magát büszkén és a csípőjére teszi jobbját. Magasabb nem lesz a mozdulattól, de talán magabiztosságot sugározhat. Talán fontos lenne Freiának egy ilyen gazdagabb körökből érkezett ügyfél, szóval talán itt itt is tarthatná valahogy.
- Csak mondja meg Uraságod, hogy mit szeretne. Nem nagyon megy neki a magázás, de legalább kiemeli a fontosabb szavakat. Legalábbis szerinte a megszólítás az a lényegesebb.

Érdekes inasa volt a mesternek, elbűvölő, még is egy kicsit durva. Magam sem jeleskedem az illemtudományában, de a lány még engem is túl szárnyalt, amitől kezdtem egy kicsit otthonosabban érezni magamat. Könnyedén be tudtam nézni fölötte a belső térbe, de az ajtó miatt nagyon keveset láttam. Égetőnek éreztem az elf lány tekintetét, bár szerintem ez csupán azért volt, mert az idegent látta bennem.

- Magam is kedvelem a napon való sütkérezést és azt hallottam, hogy a fital hölgyek bőrének is jót tesz. Viszont nem megrendelés, miatt jöttem, hanem azért, hogy Freia mestert kérjem meg, hogy egy kettő fortélyra tanítson meg, amelyet hazámban nem tudok elsajátítani. Nem bánom, ha csak tervrajzokat ad, vagy megmutat esetleg egy darabot az övéi közül. Remélem, hogy meg tudunk állapodni valamiben. Esetleg meg tudja mondani, hogy mikor tér vissza?

Noira a lábával tartotta az ajtót, hogy ne nyíljon ki jobban, mint kellene, elvégre nem szeretné beengedni ezt az alakot. Akkor döntött így, mikor közölte, hogy nem felszerelést szeretne, hanem tanulni. Nos, nem tudja Freia mennyire szeretné megosztani a tudását mással, főleg egy vámpírral. Na de nem is az ő feladata ezt eldönteni.
- Nos, akkor maradjunk itt kint a napon. Kilép és bezárja az ajtót kulccsal maga mögött, majd a nadrágja zsebébe teszi a kulcsot és a kezét is. Pár másodperc eltelik, mire rájön, hogy ezt azért nem illik.
- Hamarosan visszatér. miért akarsz tőle tanulni Uram? Önöknél, hogyhogy nincs kellő fortély? Amúgy nem félsz Uram, hogy a tűz vagy a szikra elkap és kigyulladsz? Záporozza meg kérdésekkel a magas férfit, majd az ajtó melletti magasabb kapura felpattan, hogy ülve élvezze a beszélgetést tovább. Az utcán annyira nem fél, hogy nekiesne ez a hogyishívják... olyan hosszú neve volt, nem jegyezte meg.

Ahogy a lány bezárta maga mögött az ajtót és felpattant, valami gyermeki főnökösödést éreztem benne. Most ő az úr... Vagy az asszony a háznál. De ha jó kovács akar lenni, akkor bizony megkell tanulnia bánni az ügyfeleivel. Na most megleckéztetem gondoltam. Felvettem a kellő test helyzetet, ránéztem egyenesen a szemébe és el kezdtem ki tisztítani és megtömni a pipámat.
- Fortély az van mindenütt, de mindenhol más. Épp ezért szeretném felkutatni mindet. Hanem most én kérdezek. Szóval te lennél a ház... Asszonya? Nos, akkor kérlek mond el miért ne menjek egy másik kovácshoz, miért várjam meg a mestered? És mond miért ne gyújtsak rá pipámra és fújjam a füstöt egyenesen a szemedbe? - Mi után kimondtam, megtöltöttem a pipámat és már gyújtásra készen is álltam. Megálltam. Vártam, hogy most milyen pimaszsággal fog elő hozakodni. Ez volt tanításom első része. Csak remélni tudtam, hogy a másodikra nem lesz szükség.

A férfi elkezd pipát tisztogatni meg megtömni mindenféle dohánnyal. Sose értette Noira, hogy ennek mi értelme van, de jó öreg szokás, mármint idősebbeket szokott látni csak pöfékelni. A lábait lóbálni kezdi kicsit, miközben a kezein támaszkodik és figyel a válaszokra. Hangosan felnevet, amikor szóba kerül, hogy ő a ház asszonya. Ettől nevetségesebb dolgot még nem hallott eddig.
- Ez nem az én házam, az sokkalta otthonosabb és nagyobb. Nem vagyok asszony, hajadon vagyok és Freia nem a mesterem, hanem a "pót"anyám, akinek néha besegítek a műhelyben. Ha nem várod meg, csak magadnak ártasz és tettél meg egy nagyobb utat teljesen feleslegesen. Én nem terveztem kovács lenni, én harcos vagyok. Ki is húzza magát büszkén, mert azért a csillagtalan éj alatt csak túlélte azt, amit sokan sajnos nem.
- Engem nem zavar a füst. Megvonja a vállát. Persze, természetesen zavarná, ha idejönne biztosan elmenne. Apja pipázott régen és ő jutna csak az eszébe, az ilyen emlékek meg még mindig túl fájók számára.

Elnevettem magamat. Tetszett a válasza, főleg amikor az asszonyra felnevetett. Azt kívántam bárcsak olyan naiv és vidám lehetnék mint ő. De láttam rajta, hogy neki is van mit mesélnie. Úgy éreztem, hogy jobban teszem, ha nem gyújtok rá. Keserűséget láttam a szemében. A Nebelturm torony talán sokkal biztonságosabb mint gondoltam. Mindenki megérdemli a biztonságot, ami ott van.

Nem nagyon akartam maradni, mert sok volt a dolgom és Viktória is a lelkemre kötötte, hogy mihamarabb térjek haza. Sajnálatos, hogy nem tudtam találkozni a mesterrel. Talán majd legközelebb, ha erre járok. A határnal tett látogatásom után egy kicsit elfáradtam az utazgatásokba és pihenni szerettem volna. Itt meg csak ezzel a pimasz kis gyerekkel vagyok, aki nagyon kezd idegesíteni.
- Sajnos nekem más dolgom is van, szóval ha nem bánod visszatérek a Nebelturm toronyba. Vár a munka és a kedvesem, akinek igen nagy szüksége van rám. A mesteredet pedig talán meglátogatom máskor amikor erre járok. Vigyázz magadra és tanulj egy kis jó modort a mesteredtől. - egy kicsit meghajoltam, de ez inkább csak biccentés volt.

Elég jól elbeszélget az úrral, legalábbis azt hitte mindez eddig, amíg be nem jelentette,hogy távozik és hogy tanuljon illemet a mesterétől. Leugrik a helyéről és összeszűkült szemekkel néz fel a termetes férfira.
- Szerintem nem ezen a fertály órán fog múlni, hogy hazaérj időbe és még mindig nem a mesterem Freia, neked lenne a mestered, ha maradnál. De persze úgy látom neked nem olyan fontos a tanulás, pedig nem te vagy az egyetlen vámpír, aki hozzá szokott járni fegyverért vagy egyéb apróságokért. Tart egy kis szünetet és a csípőjére teszi a kezét.
- Illemet meg majd tanulok, ha valaha küldenek ki a falvakba tanárokat és valakinek eszébe jut, hogy tanítsa a saját vagyonán a szegényebb helyen élőket! Könnyű nektek Uram, hiszen a toronyban ott trónoltok és utasítgattok, néha kimentek megvédeni a földet, ha gond van, de nem ti végzitek a nehezebb munkákat! Hátat is fordít és sértetten indul vissza a ház ajtaja felé. ~ Micsoda beképzelt alak, Freia hálás lesz, hogy nem találkozik vele! ~

- Nos ha így áll a helyzet, hát nem bánom. - elmosolyodtam, mert végre tényleg őt láttam. - Miss Noira kérem bocsássa meg nyerseségemet, nem megbántani akartam. De félre értett, azét mondtam, mert tudom, hogy jó kezekben van és magából jó ember lehet. Fogadja mesteréül, ha nem is a kovácsolásban és meglátja jó helye lesz a világban. De gondolhatja úgy is, hogy felfuvalkodott hólyag vagyok, talán nem is jár messze a valóságtól, ez már csak magán múlik. - lesütöttem a szemem, hogy ne mondjam meg, hogy mennyire felhúzott. - De sajnos, ahogyan elnézem, túl későn láthattam meg, hogy milyen jó ember is maga. Bár most elfordul tőlem, kívánom, hogy jó tűz fűtse szívét e nehéz időkben.

Noira felhúzza a szemöldökét. Kicsit összezavarodik, nem érti, hogy egyszer végre normálisan beszél vele az úr, most meg megint elkezdi azt a magázódást vagy mit. Az egyszerű alsóbb rendűekkel nem így szoktak beszélni. Viszont nem akar ő semmi Miss sem lenni. Hamar fel si csattan ezen és a lépcsőnél fordul vissza a csípőjére téve a kezét. Bosszúsan néz, nem érti, mi olyan nehéz azon, hogy ő csak itt lakik és Freiának csak segít, amíg a saját lábán meg tud majd állni. Ellátni magát eltudja, viszont egyedül nem túl felelősségteljes az is biztos.
- Nem vagyok Miss és nem akarok ember lenni, tünde vagyok és az is maradok életem végéig! Az, hogy felfuvalkodott hólyag-e, inkább tartja bolondnak, aki maga sem tudja mit akar.
- Még mindig tünde vagyok és a jónál is a jobbik féléből! Amúgy meg mit jelent ez a tűz fűtse a szívem a nehéz időkben duma? Kéri ki magának, fogalma sincs mit akar ezzel mondani neki a vámpír, annyira furcsán viselkedik, kezdi felidegesíteni. Most legszívesebben a hátsó kertbe rohanna, hogy a gyakorló bábut püfölje a kardjával, aminek a fejéhez majd őt képzeli el.

Kicsit elmosolyodtam. Éreztem, hogy kettőnk között nagy szakadék tátong, de egy valamiben nem különbözünk. A büszkeségünkben. Talán nem a legjobb párosítás és mivel megfordult, láttam, hogy bele áll a játékba. Kérdése viszont eszembe juttatta, hogy milyen volt a határ vidék és az utca amin végig jöttem. Lesütöttem szememet. Nem igazán tudtam, hogy tudatlansága vagy műveletlensége volt ami inkább kihallatszott szavaiból, minden esetre nem akartam megbántani ezért így feleltem kérdésére:

- Bizonyára ismered a háborúkat és szörnyű eseményeket, amelyek mostanság zajlanak és tudsz az emberek és más fajok nyomorúságairól. Úgy érzem lenne okod a velük való szimpátiára, éppen ezért erőt és energiát kívántam a magam módján. Tehát tünde. Akkor viselkedjen is ehhez méltón. - Mélyen a szemébe néz, csak várja, hogy megint elfordul-e, vagy most talán végre rendesen beszél hozzá.

Noira nem érti min mosolyog ennyire a vámpír, nem kérdezett semmi vicceset. Persze lehet a tudatlansága volt ekkora öröm a férfi számára. Észrevette, hogy gyakran lesüti a szemeit, arra gondolt, hogy a nap bánthatja talán azért teszi ezt. Nem is baj, hadd szenvedjen kicsit, megérdemli.
- Tőlem jobban senki sem ismeri, te Uram hol voltál, amikor felégették a fél világot? Kitalálom a tornyodban, biztonságban, ami kőből van és nem ártott nektek semmit a dolog. Nem úgy fest, mint akit annyi veszteség ért volna, mint bárki mást.
- A csillagtalan éjről nem is beszélve, tán adtál acélt a falusiaknak Uram, hogy megvédjék magukat és részt vettél a harcban te is netán? Mert én igen, védtem a városiakat, akik azzal hálálták meg, hogy szidnak, mert tünde vagyok és itt maradtam, ellenben a fajtársaimmal, akik elhagyták ezt a helyet. Pontosan nem tudja amúgy mi történt, de az biztos, hogy haragszik rájuk, amiért elmenekültek. Ő meg aki maradt kapja a szitkokat és a lenézést. A vámpír is lehet ezért szúrja oda a végére, hogy viselkedjen úgy, mint egy tünde. Hogy tudna másképpen viselkedni? Mindig is úgy élt és nem ismer más szokásokat meg életmódot. Fogalma sincs mire gondolhat.

Itt volt. Teljesen. A büszkesége elöntötte és végre teljesen kitárulkozott. Tehát ez áll minden mögött. Végig gondoltam, hogy mi is történt akkor.

- Magam is segédkeztem a torony körül a falusiaknak. Édes anyám is ott lakott az idő tájt. Apám akkor már meghalt. Eddig azt hittem a Vámpírok szörnyűségeibe, de nem. Küldetésen egy vadállat végzett vele. Szóval ott voltam és védtem a falunkat. Ők etetnek minket, ha ők nem lennének, akkor mi sem. Azért mert vámpír vagyok, attól még nagyon is fontosnak tartom az embereket. Ők látnak el minket élelemmel. Örülök, hogy bajtársa találtam. Nem tűnsz olyan gyengének és törékenynek, mit mutatod magad. Erős vagy és nemes a te lelked. De csak azért mert neked rossz volt az életed, ne légy olyan felfuvalkodott. - Komolyan és szúrósan a szemébe néztem, hogy mondandómnak hangsúlyt adjak egy kicsit fel is léptem a lépcsőn, hogy magasabb is legyek.

- Örülj neki, hogy te legalább tudod. Tudod, hogy téged miért gyűlölnek. Gondolj bele, milyen lenne ha még azt sem tudnád és nem is tudnál az emberek közé menni, mert nem tudnád, hogy ki és miért akar megölni.. - Rövid szünet után, megigazítottam a test tartásomat és hozzá tettem. - Ha azt hiszed, hogy neked olyan szörnyű az életed, akkor tudok ajánlani egy dalnokot. Meséld el neki, vagy kérd meg, hogy meséljen rosszabbat. Ő gyűjti a nehéz sorsokat.

- Ne nevezz bajtársnak, hiszen fogalmad sincs, én hogyan éltem meg ezeket és amíg a családod megmaradt tagja biztonságban volt, az én egész falum odaveszett. Nem tudsz egyszerre több helyen ott lenni, a tűztől nem tudom, miként védted meg őket és nem hiszem, hogy segítettél házakat újraépíteni nekik. Lehet az emberek fontosan, de csak azért, mert ellátják őket, ez kiderül a beszédéből. Amúgy nem is lennének fontosak, tipikus vámpír.
- Harcoltam és láttam az élőholtak után elesett szüleim és bátyámat is, fogalmad sincs, hogy ez milyen mélyen érintett, de rosszul hiszed, ha siránkozom, hogy milyen rossz nekem! Én élek, mert erős vagyok és hogy őrizzem az emléküket. Nem vagyok felfuvalkodott, talán nézhetnél néha tükörbe, már ha látsz is valamit viszont benne. Fogalma sincs ilyenekről, elég sok mesét hallott a vámpírokról, de a valóságról fogalma sincs. Állja a tekintetet és nem hátrál meg, megszokta, hogy alacsony, őt aztán nem ijesztik meg a mamlaszok, csak mert magasabbak.
- Nagyon elkeseredettnek tűnsz, de ne vetítsd rám a saját nyomorodat Uram! Kétlem, hogy sokan meg mernék mondani őszintén a véleményüket egy olyan neves vámpírcsaládnak, mint a tiéd. Sőt szinte biztos benne, a pletykákra meg nem szabad adni. Nem gondolná, hogy egy ilyen magas és izmos vámpírnak bárki úgy nekiesne, mint neki, aki egy vékony törékenynek tűnő alkatú lány, semmi nemességgel.
- Én nekem nem szörnyű az életem, te vagy szörnyű Uram! Talán fogadd meg a saját tanácsodat! Nem értem miért esett így nekem, nem is mondtam semmi olyat. Nagyon furcsa, mintha hallucinálna és többet látna a mondandóm mögé, mint amit amúgy mondok.

Láttam rajta az elkeseredést, de problémája még mindig csak egy a sok közül.
- Sok mindent láttam és hallottam azokról, akik túlélték a szörnyűséget. Igen én is megéltem és nekünk is voltak halálos áldozataink. Voltak, akiket szerettem és elestek. Néhány vámpír is vagy még rögtön meghalt, vagy szenvedett. Tudom, hogy valakik az othonukat is elvesztették és soványan és szomjasan az út közepén haltak meg és még temetést sem kaptak, hanem a varjak és más állatok hordták szét testüket. Olyat nőt is ismerek, aki félt kimenni és segíteni és felkötötte magát a bűntudata és a lenézése miatt. És ebből sem egy halottat számolunk szerte a világban. Viszont nem azért vállaltam bajtársiasságot, mert azt hiszem, hogy ismerem a problémáidat, hanem mert testvériséget vállalok veled az ő emlékükért. Nekem nem nagy a keserűségem. Megtettem amit meg kellett. Ennyit tudtam tenni és kész. Nem vagyok minden ható, sem pedig gyászommal öntelt. Én is csak egy darabja vagyok a világnak ahogyan te. De én tovább lépek és nem hagyom, hogy ilyen dolgok miatt legyek felfuvalkodott. Viszont nem tudom mit vársz tőlem. Ha szeretnéd, lehetek arrogáns vámpír, ha szeretnéd lehetek jó barát. Ez te rajtad múlik és azon, hogy lenyeled-e a büszkeséged, ami annyira fontos neked, vagy csak hagyod, hogy ezeket a szavakat vágja hozzám. És akkor talán nem a sebeidet fogod nyalogatni, hanem észre fogod venni mások szenvedéseit és segíteni nekik. - barátságosan elmosolyodtam - Éz egy biztató gondolat. Ha neked volt kiút, akkor másoknak is lesz.

Noira egyáltalán nem mutatta az elkeseredésnek még enyhe jelét sem, leginkább zavart volt, mert nem értette a vámpírt, aki itt nagyítja mi mindent tett meg a népéért, már ami a tornyához tartozott.
- Tényleg? A történetedből az jön le, hogy ahelyett, hogy a toronyba hívtál volna minden túlélőt, hagytad őket egyedül boldogulni és nem egyből indultál a segítségükre. Kétlem, hogy egy magadfajta ismerte volna mindenki gondját-baját, gyermekeit és élményeiket, amiket megőrizhet. Ne hasonlítsd magad hozzám Uram! Lehet segítettél rajtuk, de nem laktál köztük, így nem ismerted őket, csak láttad a haláluk és nyomorukat. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy mindig rákontrázol arra, amit mondok, hogy jobb fényben tűnj fel. Mikor szóba kerül, hogy nyelje le a büszkeségét felkacag, mert kettejük közül pont a férfi az, aki nem bír a saját büszkeségével, zavarja, hogy nem ismeri az illemet és okoskodik itt neki, biztos benne, hogy csak azért, mert ő csak fiatal tünde még.
- Nem értem miről beszélsz, nem nyalogatom a sebeim, nem vagyok büszke és a legkevésbé igaz rám, hogy ha látok valakit szenvedni, akkor elmegyek mellette. Gondolj, amit akarsz, de én inkább visszamegyek a lovamhoz, mert benne több az értelem! Ezzel a lendülettel az ajtóhoz is sétál, hogy kinyissa és bemenjen, majd belülről is bezárja, nem hiányzik neki egy ilyen öntelt és arrogáns vámpír az is biztos. Csillaghoz hátramegy a kertbe vissza és megöleli. ~ Szegény Freia, hogy ilyenek jönnek hozzá! ~

Nos megint egy kölyök. De ha ez kell a túléléséhez, hát ez kell. Szomorúan megfordultam. Minden tünde ennyire hülye? Nem. Csupán csak gyerek. Talán kicsit magam is durva voltam vele, de önteltsége nagyon idegesített. Föl kellene ébreszteni tudatlan álmából, de ezt Freia mesterre kell hagynom. A porba belerajzoltam egy csillagot. Egy csillagot, amely arra a házra mutat, ahol kedves barátom lakik. Talán ez majd elvezeti a helyes út felé. Szívemben fájdalommal, fejemben dühvel csak azt motyogtam: "Csak ők élhetnek túl. Csak ők" Torkmban kisebb gombóccal érezem, hogy nekünk már nem sok lesz hátra, ha így folytatjuk.

Érdekes vita kerekedett egy egyszerű látogatásból, meglepődtem mennyire nem jöttek ki a karakterek egymással. De hát van ilyen, ha egyik dél sem enged a büszkeségéből, a jutalmatok 100 TP