Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


[Magánjáték Adel&Johann] - Nebelturm kriptája nyugtalankodik …

Comments: 4

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték Adel&Johann] - Nebelturm kriptája nyugtalankodik

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Ismételten el kellett temetnünk valakit. Az ember feleséggel rendelkező Thomas von Nebelturmot, aki egy küldetés során vesztette életét, amikor is legyengültében bandukolt a közeli erdőkben, páncélját és kardját elveszítve és egy farkas önvédelemből neki ugrott. Nyakát teljesen szét cincálta fogaival. A torony most üresvolt szinte, mert minden kovácsnak máshol akadt dolga, éépen ezért a gyászmenet nagyon rövid volt. Alig 500 vámpír kísérte el a halottat útján kesztyűmet a koposróra emeltem. Ahogyan az özvegy előttem elment egy levelet nyújtott a kezembe. Ez vagy sűrgősséget, vagy pimaszságot feltételztetett. Semelyikre sem utalt, mert nem álltam közel a családhoz. Viktória nem állt mellettem, ezért félnem sem kellett. Biztos vagyok benne, hogy kicsapta volna a hisztit.

A ceremónia végeztével nem mentem el az esti vacsorára, igaz hivatalos sem voltam rá. Műhelyemben a levél felett görnyedtem. Kibontottam, de nem néztem bele. Valami nagyon rossz érzés fogott el. Azt éreztem, hogy ha elolvasom, többé nem leszek ugyan az a vámpír. Talán csak gyermeki képzelgések voltak, de tudtam, hogy el kell olvasnom. A boríték kettő levelet tartalmazott. Az első levélben ez állt:


Kedves Johann von Nebelturm!

Ha ezt a levelet olvasod, én már nem élek. A küldetés amelyre indultam végzetes lett, olyannyira mint amennyire azt tervezték számomra. Nem feleségem volt az árulóm és ne is keresd meg mert nem tudod. De ismerned kell azt, ami akkor történt és, hogy pontosan mi közöd is van az egészhez.

A nagy háború során a mi szakaszunk elkerült a csatamezőről és nem találtunk vissza. Fogalmunk sem volt, hogy a frontvonal melyik részén vagyunk, de embereink nagyon vérszomjasak voltak és az ellátmányunk megszűnt, ezért, hogy ki tudjunk igazodni, hogy hol vagyunk és azért, hogy legyen mit ennünk, ki kellett fosztanunk egy falut. A falu jól volt őrizve, de egy ember gyűlölte az. Ő volt a falu árlója. Nem is igazán áruló volt, mert nem is vallotta magát a faluba tartozónak és szerettei sem voltak ott. Ő lett később a feleségem. A falut lerohantuk és mindenkit megöltünk. Kivéve egyet. Egy kisfiú elmenekült. Hátra kiáltott, hogy bosszút esküszik és nagyobb hadat szed össze, mint amit Nebelturm be tud fogadni. Tudta, hogy kik vagyunk.

Ha én maghalok, az csak az ő érdeme lehet. Talán beállíthatja valami balesetnek vagy hasonlónak, de mindenképp velem és apáddal fog végezni először. Valószínűleg balesetnek állítja majd be. Összeszeszedte seregét és most Nebelturm ellen vonul. Hogy hol járhat nem tudom, de a vezetőség nem hitt nekem, amikor ezt elmondtam.

És akkor rá is térnék arra, hogy mi közöd van ehhez. Mivel a vezetőség mendemondának tartja állításomat, ezért csak benned bízhatok. És itt jegyezném meg, hogy mi közöd is van az egészhez. Ebben a kisebb alakulatban apád is jelen volt. Mi ketten lettünk a vezetők. A mi arcunkat jegyezhette meg, mert nem volt rajtunk sisak. Apádban nagyon megbíztam úgy ahogyan te most Philippbel. Ha jön is sereggel ármány lesz a terve. Ne bízz senkiben.

Tomas von Nebelturm +++



A levelet többször is elolvastam. Bárki is volt ez a Tomas, nagyon oda figyelt rám. A levélben nem tért ki rá, de az sem lett volna számomra meglepő, ha Viktóriáról is tud. A három kerszt a levele végén megmelengette szívemet. Szintén keresztény vámpyr, aki még írni sem tud. A levelet letéve megnéztem a másikat. Egy halott vizsgálati engedély volt. Gyorsan Philipphez rohantam.

Az ünnepség a nagy lakománál tartott. Gyönyörű lányok próbáltak be invitálni, de én csak Philippre vártam, aki nagyon mérges arcal és egy csirkecombbal a szájában jelent meg.

- Mit akarsz? Éppen eszem. És több csinos hölgy is kérette magát. El kell őket vinnem táncolni. Nem jönnél inkább te is? Nagyon sok finom étel van.

- Baj van! Kaptam egy levelet az elhúnyttól, aki állítja, hogy a tornyot meg fogják támadni. Sereget szerveznek, de nem azzal támadnak. Az csak a végső pusztításhoz kell. Szervezz egy alakulatot És nézzetek szét Hellenburgig. És még valami... ne bízz senkiben. Még a ... - még a mondtaomat sem tudtam befejezni, mert az özvegy oda lépett.

- Nem kell előttem titkolóznia, én írtam a levelet.

- Le írná nekem ezt a pár szót... erre a papírra?

- Természetesen

- Fogadom, hogy nem haudok, ha még is úgy, meghalok. - a hölgy leírta a papírra az esküt. Valóban ugyan az a kézírás volt, még sem hagyott nyugodni, amit Tomas a levele végére íratott.

- Nem tudom, hogy mit kellene tennem, mindazon által, bízom önben Herr Johann. A házamban most sok dolgot kell elintéznem. De most még mulatok egyet vámpír módra. - mosolyodott el.

Másnap reggel Philipp elindult, én pedig a hullát mentem vizsgálni. Előtte meglátogattam anyámat, aki épp betegeskedett. Ápolgattam, kicsit faggattam, a levélről, de nem nagyon tudtam meg többet annál, mint amit tudtam. Ahogy a tetstet vizsgáltam, a seb valóban nem olyan vol, mint amikor frissen lemarcangolják az ember kezét, vagy hasonló. Sokkal inkább olyan, mint amikor egy tortából vágnak ki egy szeletet.

Amikor végre friss levegőt vehettem a kapunál, egy ismerős arcot láttam. Az őr éppen lejegyezte, hogy ki és micsoda, de nem engedte be a toronyba. Oda léptem és azt mondtam:

- Nocsak nocsak. Egy ismerős arc. - Elmosolyodtam és oda fordultam az őrhöz. - A hölgy hozzám jött, majd én elkísérem. - Bár nem illet, megfogtam a kezét és elindltam vele a műhelybe...

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Kicsit visszatérhettem a katedrális nyugalmába. Vagyis... Visszatértem volna, de a családtól kapott levelek nem hagyták, hogy a fenekemen maradtak.
Robinról volt szó. Hónapok óta nem volt otthon, és majdnem pontosan azóta információjuk sem volt róla, csak annyi, hogy a gróf lányát próbálja előkeríteni a föld alól is.
Talán képes lettem volna nyugton maradni, ha ifjú felesége, aki első gyermeküket hordja a szíve alatt nem írt volna láthatóan könnyek között, hogy még ő sem tud semmit, és belehal a bizonytalanságba. Segítenem kellett... Még csak nem is hazavinni a bátyámat, csupán megtalálni valahol, az utolsó információk szerint délen, és hírt küldeni róla a családnak, és főleg a Anna-nak, a feleségének.
Ehhez persze kellett némi időt kapnom a feljebbvalóimtól, hogy kereshessem... Amihez jó indok kellett....
Tekintve, hogy azt nem mondhattam, hogy délre készülök, a lehető legrövidebben megfogalmazva vázoltam a helyzetet: A családom komoly gondokkal küszködik, és néhány hétig szükségük lenne a segítségemre, ami alatt én is kipihenném a határ menti szolgálat fáradalmait.
Mindezt persze Matheus atyánál kértem először, aki minden további nélkül biztosított róla, hogy semmi gond, menjek. Az alapján, hogy milyen sietve tessékelt is ki a szobából, nem voltam teljesen meggyőződve róla, hogy nem lesz gond, dehát legfeljebb azt mondom majd, hogy a közvetlen felettesem engedélyével távoztam, és maradtam távol hosszabb ideig. Robin biztonsága, és a család nyugalma ér ennyit.
Miután így nekiindultam nem nagyon álltam meg, míg  Hellenburg környékére értem. Egyelőre csak kósza információkat kaptam a bátyámról. Páran látták, de egyik sem volt biztos, hogy tényleg róla van szó.
Nemsokkal naplemente előtt értem egy vámpírtorony - az információim szerint a Nebelturmok tornya - közelébe. Mivel sok lehetőségem nem volt, és erős a sejtésem, hogy van abban a toronyban legalább egy vámpír, aki ismerősöm, úgy döntöttem, ott próbálom meg az éjszakát eltölteni, és ha szerencsém van még információt is kapok, ha megtalálom az ismerősömet. Egy ilyen toronyban sokmindent tudhatnak, amit az egyszerűbb falusiak nem, ugye?
Nos, csak akkor futottam problémába, amikor végül a kapuban álló őr - teljesen érthetően - kérdezni kezdte, hogy ki vagyok, és mit keresek itt...
- A nevem Adel, és a Nebelturm család egy tagját jöttem meglátogatni - kezdtem magyarázni, próbálva közben valahonnan felidézni a nevét annak a vámpírnak, amit viszont soha nem hallottam, így nem voltak túl jók a kilátásaim, hogy eszembe jusson...
Óriási szerencsémre nem is kellett, mert a bizonyos ismerős megjelent, és igazolta az állításomat, majd megragadva a csuklómat elindulunk... Hová is?
- Örülök a viszontlátásnak - mondtam neki, finoman megpróbálva elhúzni a kezemet, de továbbbra is követve őt. - Hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian, és kis elveszettséggel is, hiszen nyilvánvalóan fogalmam sincs, hogy hogy épül fel ez a torony.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Fel szaladtunk a fő lépcsőn, el a nagy folyosón az első nagy teremig. Út közben megválaszoltam a kérdését:

- Én is. Mindent elmagyarázok... a házmba - mondtam lihegve, ahogyan suhantunk a toronyban. Út közben sokan rám köszöntek, én is vissza köszöntem, de furcsálló takintetük egy kicsit zavart, főleg amikor csak csendben elmosolyodtak.

A folyosón egy kisfiú sétálgatott, teljesen elveszve. Nem úgy tűnt, hogy közülönk való lenne, ezért oda léptem hozzá és nyugodtan megkérdeztem:

- Tudok valamiben segíteni? - kérdésemre hátraugrott és ilyedten nézett ránk.
- I-igen... Eltévettem... Egy hölgyet keresek, akinek hosszú barna halya, zöldes barna szeme van, sötét lila ruhában jár, az arca róka szerű, az orra kicsit nagy, a szája pedig sokszor mosolyog. - úgy mondta, mintha egy betanult szöveg lenne, de nem kezdtem gyanakodni. Sokféle ember szokott ilyenkor az özvegyhez járulni, még akkor is, ha nincsenek rokonai.
- Egyel följebb kell menni, a második terem utáni folyosónak, jobbra az ötödik ajtó. Sok sikert. - azzal loholtam is tovább.

Végül is nem a műhelyhez vittem, hanem haza, ezért a folyosónál tovább nem is mentünk. Az előszobában ledobtam a cipőmet, és a konyha-nagyszoba-ebédlő részbe vezettem. Balra volt a konyha, dísztelen tölgyfa bútorokkal ott főzte az ebédet Viktória. A szoba közepén egy kisebb, ayon díszített öreg tölgyfa asztal állt amin kovácsok szorgos munkályának folyamta volt látható, mellette pedig székek helyezkedtek el. Nem volt nagy, de négy ember kényelmesen elfért mellette. Jobbra pedig egy szépen megvetett és díszpárnákkal kiarakott ágy, mellette három tölgyfa szék. Egy nagyon díszes és két egyszerűbb, de szintén díszes. A szoba másik oldalán volt még két ajtó.

Vendégemmel a cipőjét levetettem, biztosítva arról, hogy a szobában van szőnyeg. Be vezettem a szobába és helyel kínáltam, jómagam az egyik kevésbé díszes székbe ültem.

- Itt tudunk nyugodtan beszélgetni. - mondtam,- Remélem magának sem kényelmetlen. Nos van egy dolog, amibe hamár itt van mindenképpen be kellene vonnom. Viszont előbb nyugodjom meg és mesélyjen, hogy mijáratban van erre felé és miben tudok én segíteni. - mondtam, remélve, hogy nem nagyon zaklattam fel. Viktória nagyot szagolt a levegőbe és szikrázó szemekkel nézett a vendégre.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Nem tetszik nekem ez a "később", de hát mit tehetnék ellene? Csupán karbafont kézzel, enyhén felvont szemöldökkel megállok egy pillanatra, jelezve nemtetszésemet, de nem makacskodom, dőt, meg sem várom, hogy reagáljon, indulok tovább utána. A... házába? Nem tűnik ez jó ötletnek.
Ha a vámpír nem szólítja meg a kisfiút, én magam hajoltam volna le hozzá, hogy megkérdezzem mi történt, hova tart.
Így viszont csak mosolyogva fűztem hozzá az útbaigazításhoz
- El ne tévedj megint - kacsinottam a fiúra, egyébként bátorítást sugározva felé a hanghordozásommal, a testtartásommal, és a mosolyommal is. Még ha ebben a toronyban is él egy gyerek, ijesztő lehet egy ekkora hely, amit még nem teljesen ismer.
Egész kellemes lakrészhez érkeztünk. Nem fejedelem otthona, de ez mindössze azt jelenti, hogy annál jóval otthonosabb. Sokkal inkább emlékeztet a házra, ahol felnéztem.
Miután a cipőmet levettem, és körbenéztem, megláttam a konyhában sürgölődő asszonyt. Nem sokat gondolkodtam, odamentem hozzá.
- Üdvözlöm, asszonyom. Ön bizonyára a bátor Herr Nebelturm felesége - pillantottam a vámpírra, majd visszafordultam a nőhöz - Bocsásson meg, hogy az otthonában alkalmatlannkodom. Igazán hálás lennék, ha megengedné, hogy maradjak, amíg a férje elmondja amit szeretne - kedvesen, őszintén mosolyogtam rá. 
Csak azután, hogy engedélyt adott lépek a szobába a férfi után, 
- Igazán nem nagy dolog. Az ikerbátyámat keresem - osztom meg tétovázás nélkül Aztán részben reménykedve, hogy esetleg tud információval szolgálni, részben kíváncsian, hogy mibe akar bevonni egy számomra ismeretlen és ellenséges területen...


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Viktória teát hozot, egy kis süteménnyel.
- Egy kis teát hadd szolgáljak fel, amíg az ebéd elkészül. - mondta szerényen. Keze remegett, majdnem elejtette a tálcát. Letette az ágyra, majd ment vissza főzni.
Elgondolkodva magam elé néztem és az első korty után válaszoltam.

- Megkérdezzük az őröket és szétnézünk a toronyba. Esetleg le tudná rajzolni? Vagy egy személy leírást tud róla adni? -kérdésemet Philipp vad betörése szakította félbe. Keresztül rohanta házon a cipőjét csak úgy félre hányta.
- Figyelj! Nincs sereg átnéztük mindenütt, de nincs sehol. - mondta lihegve - Két gyanús fiatalt láttak. Valószínűleg ál néven tartózkodnak itt, az őrök alig engedték be őket. Talán az özvegytől akarnak valamit, talán nem... - a vendégemre tévett a szeme. - Ó... látom vendéged van, akkor nem is zavarlak. - lassan kihátrált, de szemét nem vette le a hölgyről. - Viszlát! Ha... kellenék a szomszédban leszek. Viszlát... - mondta, azzal el is viharzot.

- Ne törődjön vele, igazi nő csábász.

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
A hűvosödő éjszakákban tartó hosszabb utazás közepette nagyon jól esett a tea.
- Köszönöm asszonyom, lekötelez - mosolyogtam a ház úrnőjére.
A vámpír reakciójára kicsit hitetlenül nézek rá, aztán értetlenkedve válaszolok a kérésére.
- Mint említettem, az ikerbátyámról van szó. Ha személyleírást szeretne, csak nézzen rám. -
Ekkor lép a házba a nyilvánvalóan nem ismeretlen, de jelen helyzetben váratlan vendég. Meglehetősen érdekes mondandóval.
Sereg, ami nincs sehol, két gyanús fiatal...
- Szóra sem érdemes - jelzem a vámpírnak, hogy szükségtelen szabadkoznia, nem hozott az ismerőse kellemetlen helyzetbe. - De mi ez a sereg, amit az úriember nem talált sehol? - kérdezek rá nem tudva gátat szabni a kiváncsiságomnak. A sereg majdhogynem szinonímája a pusztulásnak, és a szenvedésnek, így szinte zsigerből tudni akarom, miért van ré szükség, vagy miről van szó.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
- Vannak különböző és egyforma ikrek is, de nem hiszem, hogy egy férfi női vonásokat hordozna. Mindegy, majd körbe nézünk.

Egy ideig nem szólaltam meg. Kiszürcsöltem a teámat, elővettem a zsebemből a levelet.

- Amit tudni kell ezzel kapcsolatban az, hogy az özvegy ember. Nemrég lett eltemetve a férje, akivel itt éltek. Az elhúnyttól kapőtam a levelet. - átnyújtottam a levelet. Az ebéd lassacskán készen volt, ezért felálltam és megterítettem, majd vissza ültem a helyemre. - Nos mi a véleménye?

Felhasználó profiljának megtekintése

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Könnyebb minket összekeverni, mint hinné - nevetek fel a megjegyzésére. Ó ha tudná mennyire... Nem, nem vagyok feszült a bátyám miatt, hiszen valahogy... Tudom, hogy nincs baja, csak a család megnyugtatása (és hogy én magam is teljesen biztos lehessek benne) miatt meg kell keresnem.
Felesleges volna siettetni, hogy válaszoljon, végülis nem kötelessége számot andi nekem, és én sem ilyen céllal kérdeztem: egyszerűen a kíváncsiság hajt.
Végül egy levél került a kezembe, amit komoly arccal tanulmányoztam, míg megterítettek körülöttem. Szóval Johann... Csak most tudatosult bennem, hogy még nem is volt alkalmunk bemutatkozni.
- Mondja, Johann - kezdem, kissé kérdő hangsúllyal, hogy biztos legyek benne, szólíthatom így. - Erről a Nebelturm család vezetői tudnak? - kérdeztem. Ez kellene az első dolog legyen, biztosnak kell lennem benne, hogy megtörtént... Főleg, ha a sereg amiről szó van nincs sehol.. Még? Vagy valami mágia miatt nem látják... Isten tudja mi mindent tudnak kitalálni, hogy meglepetésként érjen egy támadás egy ehhez hasonló tornyot.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Egy pillnatra lefagytam. Magam előtt mormogtam el mondandómat:

- Nem. Elég furcsa lenne eléjük állni egy ilyen dologgal. Elég ellenségük van. Meg aztán ki tudja igaz-e a dolog. Ha tényleg jön egy sereg, akkor azt látni fogjuk. Ha mi nem csinálhatunk semmit, akkor majd szólunk. Meg aztán, mi van ha engem akarnak majd eléjük tolni váltság díjként? - mondtam magam sem hivve szavaimban. - Minden esetre, ha lehet egyenlőre legyen ez a kettőnk titka. Egyébként... - Mondatoimat Viktória szava szakította félbe, mert készen volt az ebéd. - Utánas folytatjuk. - leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk.

Sült hús, gőzölgött az asztal közepén vadas mártásal és valami igen érdekes kenyérből készült gömb alakú étellel. Viktória felhozta, hogy talán még is inkább be kellene fejeznünk a beszélgetést, az fontosabb.

- Csak azt akartam megkérdezni, hogy van-e ötlete a sereggel kapcsolatban? - kérdeztem egy falat lenyelése után.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.