Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Magánjáték Adel&Johann] - Nebelturm kriptája nyugtalankodik

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Go down  Üzenet [3 / 3 oldal]

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A fiú feszülten felkacagott. Egy ideig csak ezt csinálta, aztán megszólalt.
- Én semmit... - vonta meg a vállát amennyire a kötelek engedték. - Majd ő, bevégzi... - kacagott tovább - Valószínűleg már most is ott van és csinálja a dolgát. - toporzékolt úgy kacagott.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Biztosan a kriptára gondol.
- Reméled, ugye? - mosolyogtam rá a fiúra teljes nyugodtsággal, már azon gondolkodva, hogyan vehetjük elejét leggyorsabban a bajnak. - Csakhogy már gondoskodtam róla, hogy ne tudja tenni a dolgát - mosolyogtam tovább, a hátam mögött jelezve Robinnak, hogy menjen.
Nem kellett sok magyarázat, észrevétlenül kiosont a lakásból, amíg én tovább beszélgettem a fiúval.
- Úgy látom, neked most magadon kéne segíteni - dőltem kissé hátra fölényesnek ható mozdulattal.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A fiú csak "Hmph"ölt egyetet, aztán nem szólt többet. Amint ráébredt mennyot is mondott, rögvest. Csendben maradt. Bármit is mondott Adél csak a boszorkány szidalommal felelt.

Robinnak nem kellett sokat mennie, a férgi ott állt a bejárat előtt egy nagy fejszével csapva le arra. Ha nem nyitotta volna ki az ajtót, újra lett volna szükség.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Robin ösztönösen lépett egyet hátra, és nem teketóriázott sokat. Gyors reflexszel előhúzza a kardját, és kihasználva az ajtóban álló férfi túl nagy lendületét, amivel az ajtóra akart lecsapni, beleszúrja a fegyvert a férfi oldalába, elég csúnya, és nem túlságosan hosszú távon végzetes sérülést okozva.
Látszott, hogy bízik bennem: Nem engem védett a helyezkedésével, hanem Viktóriát és Johannt, mintha a fejemből olvasta volna ki, hogy ezt szeretném.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A férfi megtántorodott, de még megpróbálta emelni a baltát. Egy "gong" vetett véget a harcnak. A férfi ott helyben össze esett. Az özvegy állt mögötte egy vaskehellyel a kezében. Nagyot sóhajtott szomorú tekintetével ránk nézett.
- Hah... Tudom, hogy bűnt követtek el és tudom, hogy itt kellene elbírálni őket. De van egy valaki, akinek még sokkal tartoznak, had vigyem őket ő elé, hogy bíráskodjon. Ők valaha a családom voltak. - kérte tőlünk a hölgy.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Nem mozdultam. Nem kellett Robint féltenem, gyakorlottabb, és tanultabb nálam. Helyette a fiút figyeltem magabiztos kifejezéssel, de folyamatosan tudatában az oldalamon lógó kard súlyának. Ha úgy adódik, nem lesz sok időm, hogy előrántsam, minden pillanat számít.

Végül nem adódott úgy, Robin könnyeden ugrott félre az erőtlen csapás elől, de mire teljesen befejezhette volna amit elkezdett, fémes kongás töltötte be a szobát.
Kérdőn néztem a fiúra. Még mindig úgy gondolja, van esélye bármit megtenni?
Nem szóltam bele a mögöttem zajló párbeszédbe. Semmi jogosultságom nem volt hozzá, bár szívesen kértem volna, hogy a fiút magammal vihessem, legalább egy darabon, hátha el tudok vele beszélgetni, és vissza tudom terelgetni a helyes útra a gondolatait. 
A másik férfi már alig nyöszörgött a padlón... 
Robin egy kézmozdulattal jelezte, hogy ő aztán nem szól bele, intézzék a vámpírok a maguk ügyeit. 
- Nem él már sokáig ez a szerencsétlen flótás - mondta egyetlen hozzáfűznivalóját a földön fekvő férfit nézve.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A hölgy gyorsan elátta a férfi sebét, de nem volt már sok hátra neki. Vállára vette én pedig áldásomat adtam rá, hogy a mocsárba temesse el. A fiú nagyon izzadt és félt. Csak nagyokat nyelt, de szólni nem mert, ahogy Adél ránézett. Adél vállára tettem a kezemet.
- Most, hogy ezzel meg vagyunk, mik a terveitek? - kérdeztem - Ha gondolod, maradhattok északára. Van étel bőven. - mondtam neki. - Mindenesetre most pihenjünk le. - a fiúra néztem - Van valami ötleted, hogy mit csináljunk vele? - kérdeztem végül, ahogy a fiú elé léptem.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Nem csodálom, hogy a fiú megijedt. Így, hogy rendeződtek a dolgok én is felállok, miután Johann a fiú elé lép, és így megszakítja a szemkontaktust.
- Nincs miért sokáig maradnom így, hogy Önnek hála elértem az utazásom célját - válaszolok enyhült arckifejezéssel. Ideje is visszatérnem a katedrálisba.
- Én sem maradhatok sokáig - vágta rá Robin is. Nem lep meg... Én is szeretnék egy kicsit legalább beszélgetni vele is.
- Nem szeretnénk a terhükre lenni - tettem hozzá egyetértésben a bátyámmal.
- A fiú az Ön dolga... Ha rám bízná, magammal viszem - válaszolok megint a fiúra nézve, most inkább sajnálattal, mint fölénnyel.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Egy kicsitbelgondolkodta, ritkán jönek vendégek és jó lenne máshonnan érkezett emberekkel beszélni. De ha ők így akarták, így kellett lennie. Elmosolyodtam.
- Nem lenne a terhünkre. Ételt és helyet bőven tudunk kínálni és szívesen hallgatunk más történeteket, mint a sajátunk. De ha mennének, tarthatom vissza magukat. - a kölyökre néhtem. - Őt viszont a gondjaira bízom. Maga többet tud tenni érte mint én. - mondtam, majd a kölköt a székről leszereltem, de továbbra is megkötözve hagytam.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Egy hosszú pillanatig összenéztünk Robinnal, majd teljes egyetértésben mosolyodtunk el.
- Ha tényleg nem gond, ma éjszakára maradnánk. Úgyis csak a közeli falvakig jutnánk, itt nyugodtabban lehetünk - tolmácsolta közös megállapodásunkat Robin bólintásommal kísérve.
Nem tartottam tőle, hogy a fiú komoly galibát okozna, de nem engedhettem szabadon anélkül, hogy meg is győződjek róla, hogy nem tévedtem.
- Mit kezdjek veled? - kérdeztem a fiút, kíváncsian figyelve az arcát, a reakcióit. Nem fogom még eloldozni,ha nem nyugodott meg... Nem hiányzik még egy áldozat, ami az erőviszonyokat tekintve biztosan ő lenne.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
- Remek ezt, jó hallani! Mármint, hogy maradnak északára. Előkészítem az ágyat, Viktória pedig már készíti is a vacsorát. - örültem meg és mosolyogtam. Viktória gyorsan neki is állt a kezét bekötözni, én pedig beljebb engedtem a vendégeimet. Az ágy alatt egy láda volt, emlyben az ágyneműt tartottuk. Ezt kihúztam és megvetettem ágynak, úgy, hogy egy ember kényelmesen elférjen rajta. Még így is kényelmesen elfért a székek mögött. Viktória amint bekötözte a kezét, neki álllt vacsorát készíteni. Nem túlozta el a dolgot, hús kenyér és némi zöldség, és egy kis desszertnek mákos kalács. A hátunk mögött Adél még beszélgetett a vendéggel.
- Kérem... A-asszonyom... Ne bántson... Kérem inkább vigyen el bárhová, minthogy Nebelturm tömlöcébe várom meg a lassú halált. - letérdelt a lány elé és sírni kezdett.



A hozzászólást Johann von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 19, 2019 9:33 pm-kor.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Hálásan mosolyogtunk a párra, majd a fiúhoz fordultam.
Nem lep meg, hogy összeomlott... Tényleg azt hihette minden hatalom a kezében van a társa mellett...
Néhány pillanatig nézem, hogy sír, aztán leguggolok elé.
- Nagyon sokakat veszélybesodortál, akik nem tettek rosszat. Ugye tudod? - kérdezem barátságosan, megsimogatva kissé a fejét.

Robin közben próbálta hasznossá tenni magát, és segíteni Johannak és Viktóriának előkészíteni a vacsorát, és a fekhelyet.
A fiúval együtt pedig nem olyan sokára én is csatlakoztam a társasághoz.
-  Mégegyszer köszönöm a vendégszeretetüket - hajtok fejet mielőtt leülnék a házigazdák felé, amiben a bátyám, és kicsit tétován, de a fiú is követi a példámat.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A gyerek csak nézte Adélt, aki mint egy segítő angyal állt fölötte. Csak nézte nézte, de megszólalni nem tudott.

Viktória vágni valót nyomott Robin kezébe ezért a vacsora hamar elkészült. A köszönet nyilvánítás után helyel kínáltam őket az asztalnál és vacsorázni kezdtünk, miután imádkoztunk. Úgy a magunk módján. Aztán neki láttunk és mindenkinek bőségesen jutott. A jó falatozás után eltelve, az asztal leszedése után egy kicsit még tartottam a társaságot.
- Hát meséljetek, merről jöttetek és milyen kalandokban volt részetek. Történt-e valami változás a kis falucskában? - kérleltem őket.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Ezúttal Robinra hagytam a mesélést. Én jobban járok, ha nem mondok sokat.
Addig is a fiúhoz léptem
- Mutasd a kezed. Az előbb megvágtad - kértem barátságos mosollyal. Ha nem is tudom a szent fénnyel meggyógyítani, ellátni mindenképpen el kell.
- Nagyon messziről. Semmi érdekes nincs benne, egy egyszerű falu, egyszerű emberekkel - kezdte közben Robin a választ - Pont olyan, mint errefelé bármelyik másik. Egyébként, tudja hogy van az manapság. Minden napot külön kaland túlélni ilyen borzalmas időkben... - folytatta, nem árulva el konkrétumot. Pedig ki tudja, ha egy keresett embert megtalált...
- A kis falu az Úrnak hála halad a talpraállásban, voltak gondjaik, de meg tudták őket oldani. - kapcsolódtam be, nem ártva bele magam Robin ügyébe. Ha úgy érzi, majd elmondja milyen ügyben jár.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A gyermek vonakodva, de a kezét nyújtotta.

- Hát ez nem sokminden... - mondtam kissé csalódottan - Reménykedtem valami epikus csatában, vagy lenyűgöző hegyek látványában, apró dolgokban, akár egy különleges fa, vagy barlang esetleg fura szerzetek. - kicsit elhallgattam, majd folytattam - de persze mesélhettek az északi népek minden napjairól is. - mindeközben előhoztam egy kissebb hordó méhsert amiből töltöttem is mindenkinek. Viktória lassan szerette inni, én elsőre ki ittam a poharat, majd töltöttem még egyet ,amit már lassabban iszogattam.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Remélem, hogy nem okozok fájdalmat a fiúnak, de a leggyorsabb útját választom, hogy kezeljem a sérülést. Nincs más itt, így talán nem kell tartanom tőle, hogy problémát okozok vele: Az Úr szent fényét kérem, hogy gyógyítsa be a sebet a fiú tenyerén.
- Lenyűgöző hegyeket innen sokkal inkább láthat, mint onnan, ahol mi felnőttünk - reagáltam elnéző mosollyal. - Nem hinném, hogy túlságosan nagy különbség volna az északi népek mindennapjai, és az itteniek élete között. - válaszoltam a kérésre - Ugyanúgy küzdenek a csillagtalan éjszaka óta élőholtakkal, előtte Abaddón tűzének következményeivel... Nincs az embereknek ideje kalandozni. - néztem magam elé, kicsit elkeseredve az emlékképektől.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A fiú néha erőtlenül felszisszent, de az ima hatására sem vacakolt felkiáltásokkal, vagy hasonlókkal.

- Hát ez bizony kár... - feleltem Adélnak szomorúan - hát ha más nem, akkor legalább a múltkori kalandunk... De azt meg már tudjuk. - természetesen elmeséltem, hogyan küzdöttünk vált válnak vetve a küzdelemben, hogyan mentettük meg a kicsiny falut és, hogy mmilyen hősiesen kibírtam a szent gyógymódot. Ennek végeztével így szóltam-
Későre jár és holnapra sok munka halmozódott fel, ha nem bánják, mi aludni térünk. Érezzék, amgukat otthon, ha bármi kell, nyugodtan ébresszenek fel. Jó éjszakát! - mondtam, azzal Viktóriával bevonultunk a hálószobába.

Reggel kipihenten ébredtem és álmosan köszöntöttem a vendégeimet.
- Jó reggelt! - ásítottam hatalmasat. - remélem jól telt az éjszaka.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Egyetértően bólintottam. Valóban kár. Nem így kellene felnőnie a gyerekeknek...
A felvetésre, hogy későre jár, Robin bólintott, míg én a fiú sérülését ellenőriztem újra. A szent fény megtette hatását, szépen begyógyult a vágás, nem kell aggódnom miatta.
Rövid búcsú után letelepedtem a fiúval és Robinnal együtt a fekhelyre. A gyerek elfáradthatott a nap rengeteg történése között, mert bár tartottam tőle, hogy megkísérel valami butaságot, hamar egyenletessé vált a légzése.
Nem úgy a miénk. Rengeteg megbeszélnivalónk volt Robinnal, úgyhogy halk suttogás, és kuncogások közepette az éjszaka felét beszélgetéssel töltöttük, és megosztottunk egymással mindent, amit érdemes lehetett elbeszélni. Biztosított róla, hogy soha nem lehet elég hálás azért, amit érte tettem, én pedig sajnálattal vettem tudomásul, hogy az eltelt hónapok nem voltak elegendőek, hogy a grófkisasszony nyomára akadjon. Meddig tart még a szenvedése? Mikor dönt végre úgy az Úr, hogy eleget vezekelt? Miért nem elég, ha én viselem a büntetés súlyát?

Végül felváltva tértünk nyugovóra, így egyikünk mindig figyelt a fiúra is, meg a környezetünk többi részére is. Nem árt az óvatosság egy vámpírtoronyban, akkor sem ha szívélyesen fogadtak minket.

Mire Johann előkerült a szobájukból, már útra készen voltunk.
- Köszönjük a kedvességét, nem kívánhattunk volna kényelmesebb éjszakát. - hajoltam meg enyhén, hálámat kifejezve, míg Robin odalépett, és a kezét nyújtotta a vámpírnak.
- Többet tett értünk mint gondolná. Ha bármikor segítségre szorulna, ne habozzon értesíteni. - köszönte meg a ház urának a  kedvességét.
- A Katedrálisban ha Holzer nővért keresi, megtalál. - tettem hozzá mosolyogva.
Miután Viktóriától is elbúcsúztunk, ha előkerült, a fiúval együtt egy darabig közös úton indultunk Robinnal, ami alkalmat adott megbeszélni a további terveinket, illetve hogy átadja az üzenetet, amit a családnak majd én írhatok meg.
Végül mégis elváltunk néhány mérföld után, és a fiúval kettesben maradva igyekeztem beszélgetni vele a határig. Lassan levetkőzte a megszeppentségét, és egészen értelmes fiúnak bizonyult. Nem sokat kellett a lelkére beszélnem, hogy belássa, a bosszúja minden bizonnyal értelmét vesztette, és végül a határ előtt néhány mérfölddel úgy engedtem el, hogy új célt kezdett keresni az életének.
Megnyugodva, Istennek hálásan tértem vissza a Katedrálisba, és újult lelkesedéssel vetettem magam bele a munkába.


_________________

Johann von Nebelturm

Johann von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Viktória egy elemózsiás zsákocskát nyújtott át Adélnak. Nem búcsúzkodott nagyon, csak egy "Viszlát!ot mondott. Én hozzátettem, hogy vigyázzanak magukra és szükségem is lesz a segítségére. Majd visszatértünk a napi rutinhoz...

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.