Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] A fogolykaraván

Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm by Screwtape

A fogolykaraván


A háború és Veroniel tevékenykedése ellenére (vagy éppen amiatt) ugyanúgy …


Comments: 5

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 121

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56


You are not connected. Please login or register

Küldetés: A ház padlója recseg

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Küldetés: A ház padlója recseg Empty Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 18, 2019 12:03 am

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Csepereg az eső

Prológus

Küldetés: A ház padlója recseg F10512af939179f7e75947e1b8a9dbdb

Nagy sötétség telepszik a kis falura, Nasses Holzra fekete fellegek vízzel teli nagy hada, nyirkos ködével néha leszáll, a halálnak illata. A házak között szinte csak suttognak, idős hölgynek öltöztetik lányaikat, furcsa szemek figyelnek az éjszaka és lámpák égnek egész haddal. A kocsmában sem fogy úgy a bor, nem esik jól az ital, csak merengenek az emberek, de tenni semmit nem tesznek. Szomorúan maguk elé néznek, bele a távoli messzeségbe, ahonnan a remény csillog rájuk messziről. Az idegenekre élesen néznek, mintha valamit elrejtenének, de amint tudják, miért vannak itt az idegenek, rögtön nyájasak is lesznek. Amíg persze nem saját dolgaikról kérdezik őket.

Nos tehát a feladatotok az lenne, hogy megírjátok, hogyan is jutott el hozzátok a hír, illetve, hogy hogyan jutottatok el a faluba. A következő kör már a hivatalban kezdődik, ahol ti várni fogjátok, hogy a polgármester behívjon titeket. Ott már a lejátszott játékokat fogjátok posztolni.

Jó írást!



A hozzászólást Sötét Apostol összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 26, 2019 6:02 pm-kor.

2Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 25, 2019 4:32 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Szerencse, vagy nem, a Katedrálist sem kerülik el a pletykák, amikhez az épületkolosszuson belül szerveződő intézkedések szóbeszédei is csatlakoznak.
Ezúttal arról szóltak, hogy gyaníthatóan újabb nekromantafészekre bukkantak, több-tíz nekromantával, ahová a helyzet súlyossága miatt inkvizítorokat küldenek, hogy a nekromanciát megfékezzék.
És mit ad Isten, egyikük a mentorom, Matheus atya.
Nem fontolgattam sokáig, hogy addig járjak a fejére, míg beleegyezett, hogy magával visz engem is. A múltkori határmenti eset nem volt elég hozzá, hogy tapasztalatnak tekintsem a nekromatákkal való elbánással kapcsolatban, amit viszont nagyon hasznosnak gondolok. Azzal együtt, hogy figyelhetem a mentorom módszereit ilyen helyzetben (ennek a hasznosabb része, hogy az általuk kiváltott reakciókat is figyelhetem).
Végül gyakorlatilag hármasban (persze biztonsági okokból kísérettel) indultuk a rémhírek által jelzett faluba.

Igencsak furcsa a hangulat, ami Nasses Holzban fogad minket. Ferde szemmel néznek ránk, egészen addig, ameddig valamelyik falusinak ki nem bukik a száján a kérdés, hogy kik is vagyuk, és honnan. Innen kezdve viszont láthatóan bármit megtettek volna, amit kérünk annak érdekében, hogy sikeresen megszüntessük az átkot, ami a dombtetőn álló házat sújtja. (Lehet, csak én láttam úgy, de néhány megviselt, de a vénasszony ruhája alatt egészen csinos lány annyira, hogy nehezen félreérthető pillantásokkal méregette Tertulius püspököt, néhány elvetemültebb még Matheust is)
Aztán próbáltam volna kicsit többet megtudni a helyzetről, de az addig készséges népek megnémultak, és végül nem tudtam meg semmi ténylegesen hasznosat. Azt hiszem ezt a jóképű kollégákra hagyom...
Végül, mielőtt mást tettünk volna, a falu vezetőjéhez mentünk. Talán ő hajlandó lesz bővebben is felvilágosítani a helyzetről.


_________________

3Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 25, 2019 9:29 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nekromanták. A nemrég történtek függvényében csak még inkább utálatosabb népség, mint eddig. Falusiak…ők mindig is ugyanannyira utálatosak voltak, mint eddig. Babonás, pletykás népség. E kettő együtt gyorsan elnyom mindenféle értelmet, ami esetleg valami csoda folytán a fejükbe került, hogy helyette különböző kitalált történetekkel és mesékkel tudják feldobni unalmas és értelmetlen napjaikat.
Minden bizonnyal egy újabb ilyen történet miatt kellett újra meglátogatnom ezt a bizonyos Holz nevű porfészket. Ezesetben azonban nem bántam, hiszen a négy névtelen és jelentéktelen lovag, valamint három pap biztonsági kíséretén kívül velünk tartott az őrült öregember és a tanítványa is. Kíváncsi voltam, hogy miként működnek együtt, valamint hogy a közvetlen felettese jelenlétében hogyan fog viselkedni a kis inkvizítor.
A faluba beérve komor kép fogadott, de ilyen vészterhes időkben nem is számítottam másra – nem kellenek hozzá azok a rebesgetett nekromanták. Mindenesetre különös volt, hogy a fiatal lányokat is öregnek öltöztették – egy újabb felesleges babona.
Természetesen ha újra végig gondoltam, úgy egyértelművé vált, hogy nem ilyen egyszerű a dolog: a babonának mindig alapja van. Jelen esetben ez egy elátkozott ház volt – legalábbis ennyit tudtam megtudni, mielőtt elindultunk volna. Majd leégetjük.
Pontosabb információért azonban úgy tűnik nem kell túl sokáig várnunk, hiszen nemsokára fogad minket a település vezetője – ő majd elmondja a részleteket.

4Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Csüt. Szept. 26, 2019 5:27 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
A Katedrális ügyeit, sőt, látszólag az inkvizíció ügyeit nem képesek zárt falak között végezni: az a fiatal Robin suhanc meghallotta, hogy Matheus küldetésre megy, és azóta nem lehetett lerázni. Miután az öreg inkvizítor utolsó idege is kettérepedt nem volt több energiája ellenkezésre, és mire kettőt pislogott, már a sajátbejáratú tanoncával, valamint Hagen püspökúrral voltak úton Nasses Holz felé. A települést látszólag olyan eretnek átok szállta meg, hogy még az időjárást, és a fiatal lányok öltözködési szokásait is sújtotta.
Bár végül Matheusnak nehezére esett eldönteni, hogy a falu jellegzetességei között melyek voltak átkok, és melyek hétköznapiak. Sőt, talán lehet, hogy az egész falu egy nagy átok úgy ahogy van, és csak lekéne égetni teljes pompájában az egészet.
Az inkvizítor lassan arra a következtetésre jutott, hogy egy városba van zárva egy nővel, aki inkvizítornak képzeli magát; egy szélhámossal, aki pápának képzeli magát; és egy rakat eretnekkel meg átokkal. Gyönyörű.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: A ház padlója recseg Math_f10

5Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Csüt. Szept. 26, 2019 7:54 pm

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
I. Fejezet: Valami hideg fúj át a házon


Küldetés: A ház padlója recseg 76fb78ba722faa715da429a8616565d4 Biztosan veletek is megesik néha, hogy egy hideg vízcsepp végig fut, a hátatokon a ruhátok alatt, beleborzongtok és libabőrösök lesztek tőle. Amikor felnéztek, látjátok a probléma okát és felsóhajtotok, hogy ezt is meg kellene oldani, vagy, hogy majd megszárad. És volt már olyan, hogy belétek fagyott a lélegzet, mert egy élőholtat láttatok meg? Olyankor nem csak az nem jut eszedbe, hogy hogyan kéne megoldani, vagy hogy majd megszárad… de az sem, hogy mi is volt az ami végig csurgott…

//Egyeztetésen találkozunk, a határidő az egyeztetés után egy hét//

6Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Vas. Szept. 29, 2019 7:13 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
A düledező városházában várakozva felbukkant egy fiatal cselédlány és mindenkit betuszkolt a nem túl puccos irodájába a település elöljárójának.
- Jónapot! Önök, akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jaj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos... térjünk is a tárgyra. - Mondta izgatottan. - Először is a nevem Szedrik. Önöket, hogyan szólíthatom?
- Tertullius. – Fogott kezet a püspök. - Minden bizonnyal ön a falu elöljárója.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. - Foglalt helyet, kihasználva az udvariaskodást.
- Robin Holzer, az urak tanítványa. – Hazudta Robin.
- Azúrtanítványa!! - Mordult rá Matheus, miközben fenyegetően megrázta a kezét.
- Valóban mind az Úr tanítványai vagyunk. – Vigyorgott Robin álszentül.
- Mint tudják a házban, ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. – Kezdte az elöljáró a fejét simogatva. – Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb.
- Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? – Vigyorgott bájosan a szolgálólány.
- Mikor kezdődött ez az egész? Nem kérünk, köszönjük. – Mutatott ellenkezően a hölgynek Hagen.
- És nekem egy korsó sört! – Szólt közbe Matheus.
- Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért. – Kérte felettébb szerényen Robin.
- Megnyugtatom hölgyem, mind ezt tesszük. – Hajolt meg. - Akkor hozom a sört. Máris. – Tűnt el a szobából.
Ezt egy hosszas kínos csend követte, melynek főattrakciója egy polgármesterre bámuló püspök volt.
- Valamit elfelejtettem említeni? – Kérdezte amaz meglepetten.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte...
Matheus csendben, a homlokát ráncolva méregette Robint.
- Óóó… igen, igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. – Válaszolta, majd elhallgatott, mikor kopogtak.
Az ajtón a cseléd lépett be, valamint követte egy fiatal parasztszerűség. A cseléd átadta a sört az inkvizítornak, aki sokáig szomorúan méregette korsót, majd két korty után jó távol helyezte magától. Pocsék.
- Jónapot! Önök hát a megmentőink. – Kezdett körbe menni, mindenkivel kezet fogni. – Én vagyok a ház kulcsainak őrzője. Örvendek. Hova lesz a séta először?
- Üdv. – Rázott kezet Hagennel. - Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. - mutatok Szedrikre. - Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni.
- Dícsértessék. – Rázott ezúttal Matheussal.
- Tudna még mesélni ezekről az öngyilkosságokról? – Kérdezte Robin, mikor a fiú ezúttal neki kezet csókolt. - Dicsértessék Krisztus. Robin vagyok, önt, hogy szólíthatom?
Matheus feje elvörösödött és csapott a nő keze felé, aki viszont elhúzta azt.
- Egy papnő sosem pajzánkodik! - Húzta ki magát, és rázta meg a kezét ismételten NAGYON fenyegetően.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is.
- Nem hagyom, hogy bármi szégyenteljes történjen! – Bólintott.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. – Mondta a fiú. – A nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságokról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen.
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a papír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. - mondta vágyakozva.
- Na jöjjenek! Még egy csapat diáklánnyal sem lehetne kivonszolni innen, ha dolga van. - Azzal megfordult és sétálni kezdett. - Jöjjenek!
A túra hát meg is indult a templomtól a kocsmán át az öngyilkosok helyéig. Az illetők látszólag egyszerű falusi parasztnépek voltak.
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? – Érdeklődött Hagen.
- Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kéz felvágás, ilyesmi.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják, hogy öngyilkosság?
- Aki megtalálta, szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszatértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt.
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla?
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt.
A (tor)túra haladt tovább és egy háznál állt meg, ahol bentről hangos jajveszékelés hallatszott.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. – Mondta a túravezető nem túl nagy lelkesedéssel.
- Várjon idekint, kérem. – Mondta Hagen. - Szabad lesz? - Kopogott.
- Ki az? – De a választ megg sem várta és résnyire nyitotta az ajtót. Egy anyuka ideges, könnyes arccal. - Mit akarnak? - kérdezte hirtelen és idegesen.
- Csak néhány szót szeretnénk váltani, és a segítségét kérni. Bemehetünk?
- Dícsértessék... - Mondta Matheus majdnem, hogy "hölgyem," de elgondolkodott, hogy öregasszony-e, vagy pedig egy különösen jól öltöztetett fiatal lány. Úgyhogy inkább nem mondott semmit.
A hosszas sírdogálás, önsajnáltatás és zokogórohamra az inkvizítor a szemeit forgatta. Hagen próbált valamit kihúzni az emberekből, de nem tűnt túl sikeresnek.
Matheus a sok nyarvogástól fáradtan megsimogatta a homlokát, és Robin mellé vonult.
- Remélem, nem vagy törékeny. - Mondta halkan, de határozottan, miközben a homlokát ráncolva a bőgőmasina felé bökött a fejével.
Erre Robin a nőhöz lépett, és valami bíztatót motyogott neki.
- Nos indulhatunk? – Lépett be Tom.
- Igen, igen, mehetünk! - Csapta össze a tenyerét az inkvizítor, és gyorsabban szaladt ki a házból, mint Hoshekh a köve alól.
Egy darabig a többiek nem jöttek ki, látszólag a püspök továbbra is faggatózott, de Tom is nagyon unta már a dolgot.
- Akkor indulhatunk? – Kérdezte megint végtelen türelem hiányával.
Végre mindenki kijött a házból és mentek A Ház felé. Út közben az eső is eleredt.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: A ház padlója recseg Math_f10

7Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Vas. Okt. 06, 2019 11:46 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
A hosszúkás ütött kopott ház, amely a falu főházának volt ki kiáltva, roskadozott az idő nehezékeitől. Agyag falai fafoltosak voltak, az ablakok pedig úgy nyíltak és záródtak, ahogyan a szél játszott velük, hacsak nem kötötték meg őket zsinórral. A tető egészen szép állapotban volt, facserepes, semmi különös, hacsak azt nem vesszük különösnek, hogy az égbe próbált nyújtózkodni. A ház belseje nem volt különb, de rendezettebb és kevésbé kopottas, bár a bent lévő, dohos bútorok sokat takartak. A hely kicsi volt és sötét annak ellenére, hogy egy égő lámpás lógott a plafon közepéről. A padló attól is recsegett, ha valaki megmoccant. Az öreg tölgyfa lemezek fáradtan csikorogtak mindenki alatt. Ezen a helyen várakoztunk, amikor kinyílt az ajtó és egy cselédlány invitált beljebb. Bent bőrfotelek, nagy tölgyfa íróasztal és rengeteg papír és elhalványodó szivarfüst fogadott
- Jónapot! Önök akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jajj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos... térjünk is a tárgyra. - Mondja izgatottan. - Először is a nevem Szedrik. Önöket, hogyan szólíthatom? -
- Tertullius. - válaszol elsőként mosolyogva a püspök, kezet nyújtva. - Minden bizonnyal ön a falu elöljárója. - kérdez kijelentés formájában.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. - Foglalt helyet Matheus
- Robin Holzer, az urak tanítványa - mutatkozom be én is a mosolygós bácsinak udvariasan, de kurtán. És megpróbálva megszerezni a privilégiumot is, ami a püspök tanítványának esetleg kijárhat.
- Azúrtanítványa!! - mordult rám Matheus
Szélesen rámosolygok Matheusra amikor kijavít.
- Valóban mind az Úr tanítványai vagyunk - bólogatok. Ezzel nem fog vitatkozni.
A kézfogások után helyet foglal kopott öreg bőrfoteljébe
, ami méltóságteljesen megreccsen alatta, bár ez inkább az ülőalkalmatosság dicsősége. Lenéz az asztalra és szájáról a mosoly lekonyul... Kezével végig simogatja kopasz fejét, nagyot sóhajt és belekezd mondani valójába:
- Mint tudják a házban ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb. -
- Mikor kezdődött ez az egész? - érdeklődök a részletekről
[/color]C - Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? - [/color] kérdezi bájos mosollyal a szolgáló hölgy
- Nem kérünk, köszönjük. - intett neki mosollyal Tertulius
- És nekem egy korsó sört! - fordult a bejárónő felé mentorom.
Én kicsit leragadtam ott, hogy hőnek szólított meg minket a nő, aki érdeklődött esetleges kívánságaink felől.
- Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért - mosolygok végül bíztatóan a hölgyre. Ennél többet valószínűleg nem tehet.
[/color]C - Megnyugtatom hölgyem mind ezt tesszük. - [/color] felel nekem a lány, majd Matheushoz fordul [/color]C - Akkor hozom a sört. Máris. - [/color] azzal udvariasan meghajol és kimegy a szobából. Így négyen maradunk a kínossá váló csendben.
- Valamit elfelejtettem említeni? – töri meg végül a csendet Szedrik nyájasan.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte... - folytatja a párbeszédet a püspök, amibe így nem kell beleszólnunk, sem mentoromnak, sem nekem. Ellenben kíváncsian hallgatom az információkat, amik elhangzanak.
- Óóó.. igen igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. - mondja. Idegesen kopog a lábával. Az ajtón is kopogtatnak, belép a cseléd hölgy egy kupa borzasztóan rossz sörrel ami alig habzik. Mögötte belép a szobába egy kopottas ruházatú fiatal, üres tekintetű fickó, aki az uraknak kezet nyújt, nekem pedig udvariasan kezet csókol.
Komoly arccal hallgatom a történetet... Szomorú, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy sokminden homályos.
- Tudna még mesélni ezekről az öngyilkosságokról? - kérdezem, ezúttal bátorkodva szólni.
- Jónapot! Önök hát a megmentőink. Én vagyok a ház kulcsainak őrzője. Örvendek. Hova lesz a séta először? - kérdezi pontosan ugyan olyan kifejezéstelen, talán kicsit gondterhelt arccal, mint ahogyan kezdte.
- Üdv. - viszonzza a kézfogást a püspök - Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. - mutat Szedrikre - Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni. -
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a papír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. - mondja vágyakozva.
Matheus közben szomorúan méregette a sörös korsót, majd két korty után jó távol helyezte magától.
- Dícsértessék. - Fogott kezet az újonnan érkezővel.
- Dicsértessék Krisztus. Robin vagyok, önt hogy szólíthatom? - kérdezem a mechanikusan kezet csókoló fiút fürkészve. Nagyon élettelen az egész gesztikulációja...
Matheus feje elvörösödik a látványra, és ha nem vagyok elég gyors, pár pillanat múlva a kezemre csapott volna.
Láttam a vörösödő fejét, azt is hogy közelebb lép, így egy elegáns mozdulattal elhúztam a kezem. Annyi büszkeség belém is szorult, hogy ne hagyjam megcsapni magam, mint egy gyereket szokás...
- Egy papnő sosem pajzánkodik! - Húzta ki magát, és rázta meg a kezét NAGYON fenyegetőnek szánva a mozdulatot, amit én viszont megszoktam már, így egyáltalán nem rémít meg.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is - hajtok fejet szemtelennek mondható mosollyal. Vitatkozni nincs értelme, ezt is feljegyzem a rigolyái közé, és megpróbálom elkerülni, ha lehet, hogy előtte megismétlődjön a helyzet.
[color=red]- Nem hagyom, hogy bármi szégyenteljes történjen! – Bólintot Matheus, ezzel pedig az ügy elintézettnek is tekinthető.
Egyébként nincs ellenvetésem, hogy máris induljunk, így készségesen követem a vezetőnket meg a kollégákat kifelé, ha indulunk.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. - mondja a fiú - a nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságokról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen. - válaszol a valójában nem neki szóló kérdésemre.
- Na jöjjenek! Még egy csapat diáklánnyal sem lehetne kivonszolni innen, ha dolga van. - Azzal megfordul és sétálni kezd. - Jöjjenek! - szól még utánunk.
Végig vezet a falun: nem messze egy roskadozó templom van amiben imádkoznak, érdekesen közel van a kocsma, a házak teljesen össze vissza, az utakban pedig szinte el lehet süllyedni, akkora a sár. Nem nagyon látok senkit az utcákon. Ha vannak egy házban ott is becsukják az ajtót és az ablakot. Az öngyilkosok helye felé is elvezet, elmondja kik voltak ők, de csak egyszerű parasztok. Ezeken a helyeken némi penész is felfedezhető, de semmi több. Matheus keresztet vet minden alkalommal.
A túra megáll egy háznál, ahol sírás és jajveszékelés hallatszik az utcára, amire mentorom szemét forgatja. Nekem inkább elfacsarodik a szívem.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. - mondja Thomas, közben szinte majdnem elalszik.
Egyáltalán nem tudok mosolyogni… Az öngyilkosság a legtragikusabb dolog a világon.
Amikor pedig kiderül, hogy ráadásul az egyik lány árva, magamban imát kezdek mormolni érte, hiszen nincs más, aki megtehetné, hogy az Úr oltalmát kéri rá.
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? - kérdezi Tertulius. Kezdem azt hinni, hogy rajta kívül nem is lenne szükség itt másra, hogy megfelelően el legyen rendezve az ügy. Nem kell nekem több kérdést feltennem, amit még lehetne, nem volna lényeges.
-    Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kéz felvágás, ilyesmi. - válaszol a fiú.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják hogy öngyilkosság? - kérdez Tertulius tovább
- Aki megtalálta, szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszatértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt -
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla? -
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt. - Mondta kicsit elfúló hangon Thomas, mire a püspök bólint.
 - Várjon idekint, kérem. - mondja a püspök ezután Thomasnak, majd kopogtat az ajtón kettőt. - Szabad lesz? - kérdezi.
Ahogyan bekopog egy kis mocorgás hallatszik, majd egy keserves hang kérdezi meg, hogy:
- Ki az? – de a választ meg sem várja, és résnyire nyitja az ajtót. Először megijed, de amikor meglátja Tomot, rögtön beenged. A könnyes szemű nő nyilvánvalóan anya.
- Mit akarnak? - kérdezi hirtelen és idegesen
- Csak néhány szót szeretnénk váltani, és a segítségét kérni. Bemehetünk? - kérdezi mosollyal Tertulius
- Dícsértessék... - üdvözölte a nőt mentorom is. Én csak bíztató mosollyal nézek az ajtót nyitó hölgyre. Nincs mitől tartania.
A hölgy nem szól semmit, csak visszaül a helyére, előtte van a jajveszékelő idős hölgy, egy gyertya mellett. "Jajj csak csókoltam volna többször a drága kis kezét!" hanzik el  "Csókoltuk, volna!" Így folyik a beszélgetés, amíg egy nagy síró roham nem éri az idős hölgyet. A fiatalabb, vélhetően az anyjuk, felénk fordul.
- Siessenek a házba! Ott falják majd fel a szörnyek! Tegyékfel gyorsan a kérdéseiket, aztán siessenek kérem...! - elveszti a hangját, egy két könnycseppet is hullajt, néhány egér ott issza azt a padlón
- Nem volt furcsa az eltűnése előtt? Járt a ház környékén korábban? - érdeklődik kettőnk előtt a püspök. Hadd tegye, tagadhatatlanul jól csinálja a dolgát. Én továbbra is bíztató mosollyal egészítem ki a mondanivalóját.
- Igen! Igen! – válaszol a nő lelkesen - valami munkáról mesélt, amivel végre kereshet annyi pénzt, hogy tanulhasson. Ma reggel nagyon készülődött, magával vitte a barátnőjét is... Neki Elisa a neve, a barátjának Anna. Amikor a kiáltásokat hallotam gyorsan oda mentem, de csak hűlt helyüket találtam. Szörnyű volt. Semmit nem hagytak maguk után. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ki adta munkát... Borzalom, milyen anya vagyok én? - fakad sírva
Matheus közben mellettem állapodik meg.
- Remélem, nem vagy törékeny. - Mondta halkan, de határozottan, miközben a homlokát ráncolva a bőgőmasina felé bökött a fejével. Nem kell válaszolnom erre. Tudhatná már, és ha nem tudja, lesz még ideje rájönni. Ura vagyok az érzelmeimnek, amennyire szükséges.
Odalépek a nőhöz, és bíztatóan a vállára teszem a kezem.
- Ne aggódjon, biztosan talpraesett lány, akit épségben haza tudunk majd hozni - mondom neki mosolyogva, őszinte reménnyel.
- Mindent megtett amit tudott. Rá fog jönni, mi pedig kiszabadítjuk a lányát. - bíztatja Tertulius, amivel engem sikerül meglepnie. „kegyesen” is tud hazudni? - Azt sem tudja mi volt ez a munka? A házról mondott valamit? - érdeklődik tovább.
- Azt mondta, hogy ő sem tudja nagyon, csak azt, hogy kereskedelmi el kell adni valamit... Csecsebecsét! Ezt a szót használta. Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy segítenek! - Hálálkodik nektek. Ekkor Tom lép be az ajtón
- Nos indulhatunk? - kérdezi továbbra is hidegen.
- És vajon nála volt már ez a csecsebecse? -  hagyja a fiút figyelmen kívül Tertullius.
- Igen, igen, mehetünk! - Csapta össze a tenyerét Matheus, és szabályosan kirohantam a házból.
Én megvárom, hogy van-e még tudnivaló, addig is magabiztosan, bíztatóan és együttérzőn mosolyogva a nőre.
- A csecsebecse? Nem tudom... - gondolkodik el - azt nem mondta. Jajj én drága életem... -
- Akkor indulhatunk? - kérdi Tom türelmetlenül újra.
- Igen. - feleli a püspök, majd búcsúzkodik, és kilép a házból a fiú után.
Egy utolsó együttérző pillantás után pedig én is követem Tertuliust és Tomot.
Tom egy igen érdekes úton vezet tovább. Régi, valaha köves út volt, de most sár és növényzet borítja. Keréknyomokat lehet benne fölfedezni, de ezeket is már feltöltötte a föld és a fű. A domb, ahogyan felfele megyünk egyre erdősebb és elhagyatottabb. Nincs benne zaj sem semmi mocorgás. A puszta csend tölti meg az erdőt, egy kis ködöcskével. Ahogyan feljebb érünk, el is kezd esni az eső. Tom a régi, külső istálló alá menekül miután kinyitotta a vaskaput. Innen egy kis utacska vezet a házhoz, amelyet szobrok díszítettek. A ház kapuja nyitva van, a szél egy kicsit dobálja is. Belül pedig úgy tűnik nagy a sötétség. Gondolkodás nélkül bemenni puszta vakmerő ostobaság lenne, így még kint megállunk.


_________________

8Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 07, 2019 2:06 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Óvatosan lépkedtem a roskadozott házban, attól tartva, hogy bármelyik lépésem után beszakadhat a padló. Természetellenesen sötét volt a házban, az égő lámpások ellenére is. Nem sok idő után egy cselédlány invitált beljebb – szerencse, nem értékelem, ha megváratnak.
Bent fotelek és íróasztal vár, olyan mint bármelyik másik dolgozószoba.
- Jónapot! Önök akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jajj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos...térjünk is a tárgyra. – mondja tagadhatatlan izgalommal a hangjában. -Először is a nevem Szedrik. Önöket hogyan szólíthatom?
- Tertullius. – válaszoltam kedves mosoly kíséretében, majd kezet nyújtottam az öregembernek. Hiába mosolygott, ezen a helyen semmi nem volt bizalomgerjesztő...sőt, főleg nem egy mosoly. – Minden bizonnyal ön a falu előljárója.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. – foglalt helyet azonnal. Öreg már, nem hinném hogy sokáig bírja állva.
- Robin Holzer, az urak tanítványa. – mutatkozik be a lány is. Az uraké? No lám, milyen érdekes megfogalmazás. Mintha egyszer már elutasítottam volna...
A kézfogások után Szedrik is helyet foglal, majd a kopasz fején végigsimítva belekezd a történetbe. Ahogyan elkezd beszélni, a mosoly azonnal lekonyul az arcáról.
- Mint tudják a házban ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb. - mondja végig, majd egy szuszra. Nincs is időm reagálni, az egyik cseléd már érdeklődik is.
- Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? – kérdezi a kifejezetten bájos hölgy.
- Mikor kezdődött ez az egész? – kezdem le kicsit részletesebben is felgöngyölíteni a történteket, majd a nő felé csak mosolyogva intek – Nem kérünk, köszönjük. – nem csak hogy megmérgezhetnek, de ahhoz sincs semmi kedvem, hogy azt a vizelethez hasonló lét igyam, amit a parasztok sörnek neveznek.
Sőt, ha már kaptunk egy kis szusszanásnyi időt, megvizsgáltam az öreg vágyait is. Azt hittem találok valamit sötétet, de csak egyszerű paráznaság: a cselédre vágyik. Sőt, félelem is volt a lelkében, talán a nő igazi párjától? Érdekes, ha zsarolni kell, úgy megteszi ez is.
- Azúrtanítványa!!! – kiabál és hadar egyszerre az őrült, miközben rázza a kezét – És nekem egy korsó sört! – mond csak azért is ellent nekem, ahogyan arra számítottam. Remélem megmérgezik.
- Valóban, mind az Úr tanítványai vagyunk. – bólogat Robin, ügyesen hárítva az őrültet. Volt ideje megtanulni. - Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért. - mondja a cselédnek. Valóban elhiszi még, hogy az hatásos?
- Megnyugtatom hölgyem, mind ezt tesszük. – válaszol, majd Matheushoz fordul – Akkor hozom a sört. Máris. – hajol meg, és megy ki a szobából. Négyesben maradtunk, picit talán kínos csendben. Az öreg mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordul.
- Valamit elfelejtettem említeni? - kérdezi nyájasan.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte… - folytatom, hátha elég annyi, hogy elindítom a fonalat.
- Óóó.. igen igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. – válaszol végül. Öngyilkosságok? Érdekes.
Kérdeznék még, de ekkor belép a cseléd, már egy ránézésre is pocsék sörrel, utána pedig egy kopottas ruhája férfi. Kezet fogunk, Robinnak kezet csókol, majd bemutatkozna, ám MAttheus közbelép, miután befejezte a kézcsókot. Megpróbálna rácsapni a nő kezére, az azonban ügyesen elhúzza – a fiatalok reflexei. Vicces lett volna közbe lépni, de egyelőre inkább nem tettem.
- Egy papnő sosem pajzánkodik! – húzza ki magát.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is. – hajt fejet egy egyesen szemtelen mosollyal, majd nem is figyelve tovább az őrültre, bemutatkozik. - Dícsértessék Krisztus. Robin vagyok, Önt hogy szólíthatom?
- Üdv. – szálltam be én is. – Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. – mutatok rá az öregre – Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni.
- Dícsértessék. – szedi végül össze magát a dühe után Matheus.
A kis közjáték után a fiú is válaszol.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. A nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen.
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a pípír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. – Papírmunka alatt vajon a cselédjét érti?
Elindulunk hát a faluban. Ugyanolyan siralmas és szánalmas mint befelé jövet. Templom, kocsma, összevissza dőlő házak. Az öngyilkosok állítólag egyszerű parasztok voltak – mint itt mindenki. Azonban ahogyan vizsgáltam a helyeket, egyvalami megütötte a szememet: gomba. Persze, ilyen nyirkos helyen és időben nem csoda ez, de miért csak ezeken a pontokon ütötte fel a fejét?
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? – érdeklődöm.
- Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kézfelvágás, ilyesmi. – magyaráz, anélkül hogy válaszolna a kérdésre. Irritáló.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják, hogy öngyilkosság? – ostromlom tovább, hátha tud valamelyikre válaszolni.
- Aki megtalálta szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszaértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt. – Hullarablók? Nem, itt valami másról lesz szó.
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla?
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt. - Mondta kicsit elfúló hangon
Bólintok, ennyi kérdésem volt. Tom folytatja, egy háznál megállva.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. – mondja, de hangja olyan mintha elaludni készülni.
Nem nagyon érdekel megengedi e, odalépek az ajtóhoz és kopogtatok kettőt.
- Szabad lesz?
- Ki az? – kérdezi, de választ nem várva nyílik résnyire az ajtót. Amint meglátja Tomot, nagyobbra nyitja az ajtót, és láthatóan idegesen folytatja – Mit akarnak?
- Csak néhány szót szeretnénk váltani és segítséget kérni. Bemehetünk?
A hölgy nem szól semmit, csak visszaül a helyére, előtte van a jajveszékelő idős hölgy, egy gyertya mellett. "Jajj csak csókoltam volna többször a drága kis kezét!" - hangzik el - "Csókoltuk, volna!"
Így folyik a beszélgetés, amíg egy nagy síró roham nem éri az idős hölgyet. A fiatalabb, vélhetően az anyjuk, felénk fordul. - Siessenek a házba! Ott falják majd fel a szörnyek! Tegyékfel gyorsan a kérdéseiket, aztán siessenek kérem...! - elveszti a hangját, egy két könnycseppet is hullajt, néhány egér ott issza azt a padlón.
Valóban nem volt értelme húzni az időt: ha ilyen készségesen válaszolt, kérdeztem még.
- Nem volt furcsa az eltűnése előtt? Járt a ház környékén korábban?
- Igen! Igen! – mondja lelkesen – Valami munkáról mesélt, amivel végre kereshet annyi pénzt, hogy tanulhasson. Ma reggel nagyon készülődött, magával vitte a barátnőjét is... Neki Elisa a neve, a barátjának Anna. Amikor a kiáltásokat hallotam gyorsan oda mentem, de csak hűlt helyüket találtam. Szörnyű volt. Semmit nem hagytak maguk után. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ki adta munkát... Borzalom, milyen anya vagyok én? – fakad sírva.
- Mindent megtett amit tudott. Rá fog jönni, mi pedig kiszabadítjuk a lányát. - bíztattam hazudozva. - Azt sem tudja mi volt ez a munka? A házról mondott valamit?
- Ne aggódjon, biztosan talpraesett lány, akit épségben haza tudunk majd hozni. – lép oda Robin is.
- Azt mondta, hogy ő sem tudja nagyon, csak azt, hogy kereskedelmi el kell adni valamit... Csecsebecsét! Ezt a szót használta. Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy segítenek! – hálálkodik idegesítően.
- Nos indulhatunk? – lép be Tom, még idegesítőbben.
- És vajon nála volt már ez a csecsebecse? – hagytam figyelmen kívül a férfit.
- Igen, igen, mehetünk! – menekült az öreg – nem bírja az érzelmeket?
- A csecsebecse? Nem tudom... - elgondolkodik - azt nem mondta. Jajj én drága életem...
- Akkor indulhatunk? – kérdezi meg újra Thomas.
- Igen. - mondom, majd búcsúzkodás után én is távozom a házból.
Ezután egy valamikor köves, ám most már csak sáros úton vezet minket végig a férfi. Keréknyomok tarkítják, de már ezeket is benőtte a gaz, rég járhattak erre. Ahogyan egyre feljebb haladunk a dombon, úgy kerít hatalmába az az érzés, mintha egy erdőben érnénk – a ház magasodó alakján kívül semmi nem utal civilizációra. Feljebb érve már az ég is ránk szakad. A kalauzunk el is menekül, miután kinyitotta nekünk a vaskaput, mi pedig csak állunk, és szemléljük a házat – legegyszerűbb az lenne, ha felgyújtanánk.

9Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 07, 2019 8:44 am

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Küldetés: A ház padlója recseg Images?q=tbn%3AANd9GcTDqMyXsvwBLYc3tdTWJ3JmTVnLba9HtjXVM7d7ydMfHlG6LKix
II. Sötét sóhajok súlyosan hullanak a földre


A lágy őszi szellő olyan kellemesen cirógatja meg a tarkódat, hogy csak hátradőlnél és élveznéd a pázsiton a heverészést, lehunyva szemedet talán egy kicsit aludnál is… belemerülnél a lágyság gyönyörébe, a klasszikus természeti csodába. A szépség… Ez a gyönyö, ami elragadja a fantáziádat és bele süppeszt a pihenésbe. Csak egyetlen lágy szellőcske, amely megadja azt a varázst, ami megnyugtatja az embert. Persze az is megtörténhet, hogy egy szellem lehelete ringat…



A hozzászólást Sötét Apostol összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 30, 2019 5:22 pm-kor.

10Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szomb. Okt. 26, 2019 9:17 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
- Nos, mit látnak a legoptimálisabb megoldásnak? – Érdeklődött bölcsen Johannes Hagen püspök inkvizítor úr a lustaságában.
- Szerintem gyújtsuk fel. – Kezdte Matheus, miközben Hagen a "nak" szótag elején járt.
- Ostobaság lenne ennyi információval bemasírozni. – Értett egyet nagyon bölcsen a tanítvány.
- Valóban veszélyes lenne minden információ nélkül... – Bölcselkedett Hagen.
Matheus a köpenyében matatott.
- Hová is tettem?
- A belső zsebébe. – Segített nagyon a tanítvány.
- Valahogyan információt kell szereznünk. – Szólalt meg bölcsen minden értelmesebb ok nélkül Hagen.
- Áhá! - Valóban, húzta elő a belső zsebéből a kovakövet. Ha nem tudta volna, hogy Robin inkvizítor, most megvádolta volna boszorkánysággal. - Ahogy tanítottam. - Nyomta Robin kezébe.
- Úgy vélem ilyen körülmények között biztosra kell menni. - Nyomta vissza Matheus kezébe a követ. - Jobb, ha a profi csinálja.
- Drága tanítványom, hogy lesz belőled profi, ha nem gyakorolsz? - Húzta ki magát, orrát felhúzva, miközben követelőzen felé tartotta a követ.
- Biztos benne, hogy az épület felgyújtása a legbölcsebb döntés? – Kérdezte óvatosan.
Matheus feje elvörösödött.
- Kétségbe vonod mestered bölcsességét?
- Csak a rendelkezésre álló információmennyiséget.
- Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg.
- Ez esetben meg kell mutatnia, hogyan.
Matheus sóhajtott. Mormogva a házhoz menetelt sietősen, és megállt az ajtó előtti kiszögellésen. Nagyon feltűnően vizsgálgatta a ház anyagát.
Morcosan megrázta a fejét. A korhadt fa nem ég túl jól. Kinyitotta az ajtót, és óvatosan betekintett.
- Kell keresnünk egy jól éghető pontot. - Bólintott tudálékosan és óvatosan tett befelé két lépést.
Majd hirtelen két oldalról belekapaszkodott két randa izé, és becsapódott mögötte az ajtó.
- JUDICA MEA! - Ordította az egyik felé, és már ütött is a kardjával feléje, mert önfenntartási ösztöne nem volt túl kimagasló.
Ekkor hátrálni kezdtek, így nem találta el őket. Az egyik előre kapott, és belemart Matheus kardjába, de kintről egy fénycsóva sütött be, begyógyítva a karmolást, és leégetve az élőhalt karját.
- Az Úr óv engem! - Mondta fölényesen, és egy csatakiáltás keretében, újra meglendítette a kardját, így levágva amaz fejét. Már készült volna a másikat is kivégezni, de az meglepő sebességgel elhagyta a terepet a folyosó végén befordulva.
Matheus az ajtónak rohant, abba pedig belement valami kívülről, így hátra lökve őt. A ház különböző pontjairól recsegés és csengetés hallatszott.
- Próbáld meg a kilincset! – Ordított kintről be nagyon bölcsen Hagen.
Így is tett, és egy törés hang keretében kiugrott a szörnyű házon kívülre.
- Mit látott bent? – Érdeklődött Hagen, mint egy izgatott kislány, aki a nyaralásról visszatérő nagybácsijától érdeklődött, és várta a hozott ajándékot.
- Élőholtak. Éhes élőholtak. – Húzta ki magát morcosan.
- Utalt bármi arra, hogy más is van odabent rajtuk kívül? – Kérdezte a tanítvány.
- Nem. - Fordult, morcosan Robin felé, majd duzzogva Hagenhez fordult.
- Mennyi az éghető dolog benn? – Tért Hagen a tárgyra.
- Nem elég.
- A faluban biztos tudnak olajat, vagy bort adni... – Gondolkodott hangosan a nő… lány.
Nyílzápor landolt mellettük. Ez egy egyértelmű jel volt, hogy eljött a pucolás ideje. De Hagen inkább csak behúzódott a fal mellé.
- És az elég lesz? – Folytatta, mintha mi sem történt volna.
- Nem hiszem, ezek az őrültek még a végén eloltják! - Húzódott Matheus is a relatív védelembe.
- Máshogy van esélyünk elbírni ezekkel? – Húzódott be Robin a fa mögé inkább.
- A faluban maradtak a lovagok és a papok. Valaki elmegy, szól nekik, és a földig tiporjuk az élőholtakat.
- Zseniális ötlet! - Szólt Matheus, és már úton is volt vissza a faluba.
- Matheus kalandja után nem biztos, hogy ilyen közel maradnék a házhoz. – Szólt Robin Hagennak.
Ám ahogy Zalasch boldogan szaladt vissza a településre, és pont ugyanilyen hangulatban láttak hozzá a ház tetejéről a valamik vagy valakik a lövöldözéshez, jól bele is találva az inkvizítor lábába, aki így pofára esett.
Matheus hangosan káromkodni kezdett latinul, németül, mag valami nyelven, ami a kettő jogtalan gyerekének hangzott. Gyorsan körbenézett menedék után.
A medallionját az ezüst oldalára forgatta, és a sötétben vergődött tovább a falu felé.
- Fusson Matheus, fusson! – Szurkolt távolról Hagen a setétből.
Matheus futott is, majd Robin nagyon setét nő módjára gyógyító Sacra Luxot küldött feléje, amely valahogy mellé is ment, így az íjászoknak megmutatva, hogy hol szalad az inkvizítor, és újabb záport küldve felé, felsértve a kezét is.
De meg nem állt, csak sietett, be a faluba.
Ott viszont sehol nem lelte a kíséretet, úgyhogy a városházára rohant.
A főpolgármester viszont nem volt ott. Nem úgy a házvezető nő, aki összecsapta a kezét:
- Hát magával mi történt?! - Majd az ajtóhoz rohant és sebesültet kiállt. Visszament és elővette a pálinkás üveget. Hirtelen egy rakat fiatal hölgy bukkant fel a semmiből kötszerekkel, és egyéb veszélyes orvosságokkal, azonnal megkezdve Matheus… gyógyítását.
- Hol van az egyházi kíséret? - Kérdezte dühösen a hölgyektől.
- Maga most lefekszik és mi bekötözzük, addig pedig nem szól semmit. A sebeket ki kell tisztítani és az egyikbe bele is kell nyúlnunk. Ezt vegye a szájába! Utána válaszolok minden kérdésére. – Kötöttek bele, és mindenféle szörnyűséget kezdtek vele csinálni. Nagyon gyanakodni kezdett!
Miután átkötötték, felültették és megkínálták a pálinkával. A hölgyek körbe ülték és bámulták „gyönyörű” testalkatát és marcona mogorva arcát. Némelyik még kuncogott is rajta. Az idős hölgy megszólalt.
- Elindultak a ház felé. Amikor megtudták, hogy önök is felindultak szinte rögtön. Csata kiáltások és vezény szavak hallatszottak. Talán az egyik bandita csapatba ütköztek.
Matheus NAGYON morcosan felsóhajtott.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: A ház padlója recseg Math_f10

11Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 28, 2019 1:07 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Hideg van, és az eső is esik. Nem a legkellemesebb időjárás kinti táborozáshoz, de mindenképp fel kellene készülnünk arra, ami a házban várhat ránk.
- Nos, mit látnak a legoptimálisabb megoldásnak? – kérdezi a püspök. Úgy fest egyetértünk ebben.
- Szerintem gyújtsuk fel. – vágott közbe mentorom, mielőtt Tertulius befejezhette volna a mondatot.
Én nekidőlve a fának nézem az épületet. Viszont mivel a kérdés nekem is szólt, úgy fest van beleszólásom abba, mit teszünk, ami határozottan örömmel tölt el.
- Ostobaság lenne ennyi információval bemasírozni – mondom a nyilvánvalót, pedig szívem szerint bemennék körülnézni. Felgyújtani… Nem biztos, hogy a legoptimálisabb megoldás.
- Valóban veszélyes lenne minden információ nélkül... – gondolkodik Terulius hangosan. Ahelyett, hogy valami értelmes ötlettel állna elő… Miért húzza az időt?
Matheus a köpenyében matat, és keres valamit. Nyilván a tűzszerszámot.
- Hová is tettem... –
- A belső zsebébe – vágom rà enyhe fintorral. Mi van, ha...
- Valahogyan információt kell szereznünk – húzza az időt tovább a püspök.
- Áhá! – jut neki is eszébe, és elő is veszi gyorsan.
- Ahogy tanítottam. – nyomta a kezembe… A nyomorult…
- Úgy vélem ilyen körülmények között biztosra kell menni – nyomom vissza Matheus kezébe a követ, próbálva megőrizni a hidegvéremet. Ki van zárva, hogy én gyújtsam fel a hàzat - Jobb, ha a profi csinálja – mondom bűnbánó félmosollyal igykezve nyomatékot szerezni a javaslatnak.
- Drága tanítványom, hogy lesz belőled profi, ha nem gyakorolsz? – húzta ki magát Matheus, orrát felhúzva, miközben követelőzen felém tartotta a követ. Nincs az a varázslat a földön, amitől el fogom venni. Ráadásul eddig sikerült ugyan a fejembe furakodó gondolatokat visszaszorítani, de elszakadt a cérna. Én megpróbáltam tárgyilagos maradni…
- Biztos benne,  hogy az épület felgyújtása a legbölcsebb döntés? – kérdezem óvatosan. Nem látok rá sok esélyt, hogy le tudnám beszélni, ha egyszer a fejébe vette, hogy felgyújt valamit, de mindenlképpen meg kell próbálnom mostmár. Matheus feje persze elvörösödött. Félreértett.
- Kétségbe vonod mestered bölcsességét? – kérdezte haragosan.
- Csak a rendelkezésre álló információmennyiséget – rázom a fejem finoman. Bolond lennék nyíltan megkérdőjelezni a gondolkodása realitását…
- Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg. – jelentette ki meggyőződéssel… épp ahogy tartottam…Kivéve azt a számtalan ártatlan életet, amit tűzzel oltottak ki hamis vádak alapján, gazdagságért...
- Ez esetben meg kell mutatnia, hogyan. – feleltem határozottan, alázattal. Többet nem tudok elérni, felesleges lenne győzködni. De legalább nem nekem kell begyújtani azt a tüzet.
Matheus sóhajtott. Mormogva a házhoz menetelt sietősen, és megállt az ajtó előtti kiszögellésen. Nagyon feltűnően vizsgálgatta a ház anyagát.
Matheus morcosan megrázta a fejét. A korhadt fa nem ég túl jól. Kinyitotta az ajtót, és óvatosan betekintett.
- Kell keresnünk egy jól éghető pontot. – Bólintott tudálékosan és óvatosan tett befelé két lépést.
Egyelőre a püspökkel együtt figyelem, de felcsillanó tekintettel, ahogy az ajtót kinyitja. Ha bemegyünk, akkor meg is bizonyosodhatok róla, hogy nincs kit megmenteni
Ahogyan viszont a mentorom belép az ajtón, az bezáródik mögötte, majd egy szellem jelenik meg, aki miatt az ajtó valószínűleg rázáródott Matheusra. Alig kivehető az eső függöny mögül, bár igyekzem követni, merre megy.
- Mi a... – lepődik meg hangosan Tertulius (jóreggelt, püspök úr, öröm, hogy megérkezett közénk), majd óvatosan közelebb lép az ajtót figyelve.
- JUDICA MEA! – hallatszik Math megszokott ordítása. Ezek szerint még nem esett baja… Hála az égnek. Nem gondolkodom sokat, az Úr védelmező fényét kérem mentoromra*
- Látott már ilyesmit, ugye? – kérdezem a püspököt. Nem leszek segítség Matheusnak ha ész nélkül rohanok utána
Terulius viszont a láncával csap egyet majdnem felém. Végsősoron ez elől a csapás elől léptem el, de észrevettem a jégszilánkot is, ami egyébként elkerülte volna a figyelmemet.
- Köszönöm – biccentek kurtán a férfi felé.
Aki továbbra sem válaszol, helyette megcsapja néhányszor a lánccal az ajtót, ugyanazon a ponton.
Hogy ne zavarjam – a hallgatását válasznak véve – messzire kilépek az útjából.
Az ajtó elsőre nem enged, de ahogy sok ütés éri, a fa kicsit bomlani kezd róla, ezért egy kis helyen láthatóvá válik, hogy nem csupán fából, hanem vasból is készült.
- Próbáld meg a kilincset. – kiált be Mattheusnak a püspök.
Az ajtón a kallantyú nem sokkal később eltörik és a kilincs megmozdulása után Matheus végre kibukkan az épületből.
- Mit látott bent? – kérdezi a püspök a feltűnő kollegát.
- Élőholtak. Éhes élőholtak. – válaszol mentorom, kihúzva magát, miután sietősen kilépett a házból. Úgy fest kiderül, hogy a pletykáknak komoly alapja van...
- Utalt bármi arra, hogy más is van odabent rajtuk kívül? – kérdezem, mostmár inkább a nemleges válaszban reménykedve... Megkönnyítené a dolgunkat
- Mennyi az éghető dolog benn? – kérdez tovább Tertulius.
- Nem. – fordult felém morcosan, majd duzzogva tovább a püspök felé. - Nem elég. –
Elgondolkodom. Nem kellene megoldhatatlan problémát jelentsen a tűzgyújtás úgy sem, hogy az eső zavaró tényező… Ha lenne nálunk valamiféle gyúlékony folyadék... Mint olaj, vagy... Alkohol?
- A faluban biztos tudnak olajat, vagy bort adni... – gondolkodom hangosan is
Mielőtt bárki válaszolhatna, rövid nyílvesszők fúródnak a talajba a lábainknál. Néhány majdnem súrolja is az arcunkat, de szerencsére komoly sérülés nem történik.
Tertulius gyorsan a ház fala mellé húzódik
- És az elég lesz? – gondolkodik hangosan.
- Nem hiszem, ezek az őrültek még a végén eloltják! – húzódott Matheus is a ház relatív védelmébe.
Nem tűnik jó ötletnek a házig menni, inkább a fa mögé húzódom be, gondolkodva tovább. Én inkább amiatt aggódnék, hogy ideérjen a gyúlékony folyadék, és be is tudjuk gyújtani...
- Máshogy van esélyünk elbírni ezekkel? – kérdezem. Nem olyan veszélyesen kicsi a létszámunk
A nyíl zápor abba marad. Csönd terül a tájra. Csak az eső hullik szakadatlan. A házból pedig mocorgás hallatszik...
- A faluban maradtak a lovagok és a papok. Valaki elmegy, szól nekik, és a földig tiporjuk az élőholtakat. –
- Zseniális ötlet! – szólt Matheus, és már úton is volt vissza a faluba.
Nem tudom eldönteni, hogy a az lenne ijesztőbb ha teljes csend lenne a házban, vagy ez, hogy mozgás hallatszik.
- Matheus kalandja után nem biztos hogy ilyen közel maradnék a házhoz – jegyzem meg semleges hangon Tertuliusnak, miután a mentorom elszalad.
Ahogyan Math elindul, rögtön nyilak követik a nyomát. Ahogy a sárban szalad egyszer kicsit megcsúszik és egy nyílvessző lábon kapja. A vádlijából vér fröccsen ki. A seb egy részét barnára festi a rozsdás végű nyíl. Math elesik, de több nyíl még nem érkezik. Egyelőre úgy hiszik ezzel sikerrel jártak. Matheus hangosan káromkodni kezdett latinul, németül, meg valami nyelven, ami a kettő jogtalan gyerekének hangzott. Gyorsan körbenézett menedék után.
Ekkor mintha egy pillanat alatt a nappalból éjjel lett volna. A hirtelen sötétség egy pillanatra megzavar, aztán nagyon gyors imát mormolva igyekszem Matheus lábát begyógyítani
Azzal, hogy éjszaka lett, Tom felől hangok hallatszanak. Valamit felboríthatott vagy hasonló. Ahogy a fénycsóva lecsap, újjabb nyilak érkeznek, de csak egy találta el Math-et, a karján. Kicsit elhamarkodottan cselekedtem, de ha ez a sérülés kisebb, mint az előző, megérte. Nem könnyítem meg újra az íjászok dolgát, csak remélem hogy nem lett komoly baja.
Közben az ég dörögni kezd, és villámok cikáznak nem messze tőlünk.
- Fusson Matheus, fusson! – bíztatja mentoromat Tertulius.
Math eléri a kaput és az íjászok leállnak. Füves részre érkezik, ahol maximum csúszkál
Közben Tom oda merészkedik oldalról a ház falához, és a püspököt kérdezi.
- Mi történik? Tudok segíteni? –
- Fusson vissza a faluba, és szóljon a lovagoknak ês papoknak akik velünk jöttek, hogy jöjjenek ide. Most. Fusson.  – int neki a püspök.
- És amíg visszajönnek, várunk? – kérdezem igyekezve megőrizni a hideg gondolkodásomat.
Tom elmegy. Az udvaron semmi szokatlan nem tapasztalható, hacsak nem az, hogy a ház baloldali kerítésétől zaj hallatszik. Felbukkan a szellem és mindkettőnkre tüskével támad.
A püspök megint a láncával próbálja lecsapni a jeget, valamint oldalra is lép előle.
A fa védelmében épp annyira húzódom el, hogy ne érjen el a jégszilánk. Ezzel is kezdeni kéne valamit...
Egyáltalán nem vagyok biztos a dolgomban, de meg kell próbálnom
Rövid imában kérem az Urat, hogy fényével tisztítsa meg a szerencsétlen átkozott lelket
Az Úr fénye villámként csap bele a szellembe, de a kósza villám nyelvek közben  elérik a házat. A szellem pedig szép lassan eltűnik. Az ajtó kivágódik Tertulius mellet és holtak ömlenek ki rajta...
A püspök felém kezd hátrálni.
- Tàrsaságunk lett. – jegyzi meg az egyértelműt, kicsit oldva a feszültségemet.Kéne az az erősítés.  Vagy valami védhető állás... óvatosan előhúzom a kardomat
- Küldjünk vissza a pokolba amennyit tudunk – javaslom kissé ingerülten. Tehetetlennek érzem magam hatékony eszköz nélkül ezek ellen. Nagyjából 10-en lehetnek, és gyorsan közelítenek ahhoz, hogy körbezárjanak.
Könnyen adni nem fogom viszont magam, úgyhogy az első felé, amelyik megpróbál közelebb jönni, odacsapok a karddal. Sajnos viszont bőven elegen vannak, hogy közben már ne tudjak reagálni a lendülő fegyverre, ami így eltalált, és a tompa fájdalom után hiába próbáltam ellene küzdeni, elnyelt a sötétség.


_________________

12Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 28, 2019 9:39 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Ennyi év után már fel sem vettem, hogy zuhogó esőben kell várakoznunk. Sokkalta fontosabb volt ennél, hogy felkészülten lépjünk be, ebbe az állítólagosan elátkozott házba. A férfi természetesen már azonnal visszahúzódott, nehogy valami baja essék, így hát hárman maradtunk: az őrült, a nővér és én.
- Nos, mit látnak a legoptimálisabb megoldásnak? – kérdeztem meg negédesen. A legegyszerűbb igazából az lenne, ha az őrült fogná és felgyújtaná az egészet. Gyorsan megoldódna a probléma, és ülhetnék is be a hintóba, hogy hazafelé vágtassunk. Persze ezt nyíltan nem mondhatom ki, így hát egyszerűen húzom az időt: előbb utóbb biztos eszébe jut annak a bolondnak.
- Szerintem gyújtsuk fel. – vágott közbe, szinte azonnal az emlegetett. Ilyen gyorsan reakcióra még tőle se számítottam. Végre legalább valami haszna volt.
- Ostobaság lenne ennyi információval bemasírozni – mondta a fának dőlve a nővér, a gyújtogatásra pedig nem is reagál – úgy tűnik kiismerte már mesterét.
- Valóban veszélyes lenne minden információ nélkül... – mondom nagyban gondolkodva. Nem akarok rábólintani az őrült ötletére, de ha eleget húzom az időt, akkor úgy is megteszi. Már keres is valamit – nyilván tűzszerszámot.
- Hová is tettem... –
- A belső zsebébe – vágta rá azonnal a kis tanítvány. Szerintem felpofozza, ha nem épp a tűzgyújtással próbálna előrehaladni.
- Valahogyan információt kell szereznünk – beszélek szinte már magamban tovább. Igazából szükség se lenne rá, elég lenne néznem ahogyan alakul a helyzet, az azonban túl feltűnő lenne.
- Áhá! – fogadja meg a tanácsot a férfi, majd a kezébe nyomta a tanítványának. Ez aztán meglepő, azt hittem hogy egy ilyet sose bízna másra. - Ahogy tanítottam. – A nő arckifejezéséből ítélve szórakoztatóbb lesz ez az egész, mint hittem volna.
- Úgy vélem ilyen körülmények között biztosra kell menni – próbált ellenkezni - Jobb, ha a profi csinálja – mosolygott rá félszegen. Szóval csak nem akarja felgyújtani a házat. Pedig nem sokkal ezelőtt annyira tanulni szeretett volna még…Én persze csak látványosan figyelem az intermezzot, a nem létező bajszom alatt mosolyogva.
- Drága tanítványom, hogy lesz belőled profi, ha nem gyakorolsz? – húzta ki magát Matheus, majd szinte a kezébe nyomva tartotta felé a köveket.
- Biztos benne,  hogy az épület felgyújtása a legbölcsebb döntés? – bújt ki a szög a zsákból. Ha bármennyire is ismerte az inkvizítort, úgy nem láttam létjogosultságát a kérdésnek, de talán ennyire naiv. Természetesen nem vált be a terv.
- Kétségbe vonod mestered bölcsességét? – kérdezte haragosan. Egy pohár bor mellet sokkal szórakoztatóbb lenne ez az egész, de még esőben sem megvetendő.
- Csak a rendelkezésre álló információmennyiséget – rázta finoman a fejét a nő, de nagy valószínűséggel hiába – Matheus nem gondolja át kétszer a dolgokat. Abban is kételkedek, hogy egyszer megtenné.
- Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg. – jelentette ki meggyőződéssel. Milyen igaza van…nagyrészt.
- Ez esetben meg kell mutatnia, hogyan. – küzdött tovább a lány, és meglepő módon nyert is – az inkvizítor sóhajtott és elindult a házhoz. Korához képest gyorsan menetelt, miközben valami morgott az orra alatt. Megállt az ajtó előtt és feltűnően vizsgálgatta a ház anyagát. Mintha lenne olyan, amit nem lehet felgyújtani elég kitartással és hozzáértéssel. Úgy tűnik tényleg nem nyerte el a tetszését, mivel fejcsóválás mellett kinyitja az ajtót és belép.
- Kell keresnünk egy jól éghető pontot. – Bólintott tudálékosan és óvatosan tett befelé két lépést. Ennél jobban nem is alakulhatna a dolog – még az esetleges csapdákat is felderíti.
Ahogyan a férfi belép az ajtón, az azonnal becsapódik mögötte, majd egy szellem jelenik meg, aki miatt az ajtó valószínűleg rázáródott Matheusra. A jellegzetes fénylő alakját könnyű kivenni.
- Mi a... – lepődöm meg látványosan és hangosan, hogy valamivel megindokoljam miért nem indultam el azonnal a kolléga után.
- JUDICA MEA! – hallatszik a megszokott kiáltása, nagy baja tehát még nem eshetett.
- Látott már ilyesmit, ugye? – kérdezte tőlem a nő. Mert mit hitt, mit kergetek lassan húsz éve? Kérdezgetés helyett azonban figyelhetne is a hölgy, hiszen épp jónéhány jégszillánk indult meg felé a szellem kezéből. A láncaimat a lövedékekre irányítva csapok le. Végül ugyan nem sikerül eltalálnom a jégcsapot, de Robin feleszmél és arrébb lép.
- Köszönöm – biccent kurtán felém. Nem válaszolok kérdésére, annyira egyértelmű lehet a válasz, helyette inkább megcsapom az ajtót ugyanazon a ponton a láncaimmal – így úgy fog kinézni, mintha csinálnék valamit és megpróbálnám menteni a férfit. Természetesen nem szándékoztam, a hullája is sokat tud mesélni arról, hogy bent mi vár ránk. Ütéseimre enged a fa, ám vassal is rögzítették az egészet, így tovább fog tartani. Persze az is lehet, hogy csak ki kellene nyitni.
- Próbáld meg a kilincset. – kiáltok be. Láss csodát, az egyszerű cselekvés meghozta gyümölcsét. -   - Mit látott bent? – kérdezem, hogy valami haszna is legyen az egésznek.
- Élőholtak. Éhes élőholtak. – válaszol, kihúzva magát. Semmi hasznos.
- Utalt bármi arra, hogy más is van odabent rajtuk kívül? – kérdezi meg Robin is.
- Mennyi az éghető dolog benn? – kérdezem én is, hiszen ez a legfontosabb most.
- Nem. – válaszolja előbb Robinnal morcosan, majd felém fordul - Nem elég. –
Mi az, hogy nem elég? Mattheus Zalasch, az inkvizítorok legtüzesebbje számára létezik ilyen fogalom? Talán megütötték a fejét.
- A faluban biztos tudnak olajat, vagy bort adni... – gondolkodik hangosan a nő. Mielőtt még reagálhatnék az egészre, nyílvessző fúródik a lábaink elé. Nem is egy, csak úgy záporoznak – nem sok kell, hogy néhány ne súrolja az arcomat. Reflexből húzódom a ház falának védelmébe, majd mintha mi sem történt volna, folytatom a beszélgetést.
- És az elég lesz? – kérdezek vissza.
- Nem hiszem, ezek az őrültek még a végén eloltják! – húzódott Matheus is mellénk. Robinnak már nem volt elég bátorsága a dologhoz, így ő egy fa mögé szorult.
- Máshogy van esélyünk elbírni ezekkel? – kérdezte hangosan. Nem tudjuk hányan vannak, azonban hárman már mi sem vagyunk annyira kevesen. Azonban vannak nekünk katonáink is. Papok és lovagok, a faluban maradva. Mintha csak az ötletemre reagáltak volna, a nyílzápor abbamaradt, szabad utat biztosítva a falu felé. Néhány pillanatig uralkodik a csönd, majd megszólalok.
- A faluban maradtak a lovagok és a papok. Valaki elmegy, szól nekik, és a földig tiporjuk az élőholtakat. –
- Zseniális ötlet! – szólt Matheus, és már úton is volt vissza a faluba. Gyáva, de ezúttal még ez is hasznomra válik.
- Matheus kalandja után nem biztos hogy ilyen közel maradnék a házhoz – jegyzi meg gúnyolódva Robin. Nem válaszolok neki, hiszen a falon keresztül nem tudnak berántani…remélem.
Ahogyan azonban az őrült elindul rögtön nyilak követik a nyomát. Rosszul lép, a sárban megcsúszik és a vádlijából vér fröccsen ki.  A seb barnul a rozsdás nyíl és vér színeinek keveredésétől. Egyelőre csak elesik, de ha tovább marad ott, gyorsan tűpárnát csinálnak belőle. Elállnak a lövések, talán azt hiszik meg is ölték? Az őrült hangosan kezd szidni mindent, ami nem szent, majd gyorsan menedék után nézett. Az őrült előszed egy nagyon ismerős varázstárgyat, a tájra pedig azonnal sötétség borul. Nox aeterna.  Robin kapcsol és kihasználja az elterelést, gyorsan begyógyítja a férfi lábát. Megtaláltuk volna a következő Gloriát?
Persze a kísérőnk is kapott a sötétségből, nem csoda hát, hogy megijedt. Vajon a faluig is elterjedt? Ahogyan a gyógyító fénycsóva lecsap, szinte kivilágítja a célpontot, a nyilak pedig már érkeznek is, eltalálva a férfi karját. Szép volt Robin. Legalább tanult a hibájából, másodjára már nem próbálkozott gyógyítással.  
- Fusson Matheus, fusson! – kiálltom az őrültnek, hiszen nincs vesztegetni való időnk. Hallgat is rám, eléri a kaput, ott mintha újra elcsúszna, de a sötétség miatt már nehezen tudom kivenni. Közben a falusi férfi is felmerészkedik hozzánk, és a fal mellé lapulva kérdez.
- Mi történik? Tudok segíteni? –
- Fusson vissza a faluba, és szóljon a lovagoknak ês papoknak akik velünk jöttek, hogy jöjjenek ide. Most. Fusson.  – intek neki is, hiszen két bolond reménység szerint csak képes lesz átadni egy üzenetet. Ha azok ideérnek, egyszerűen lerohanjuk a házat, és elpusztítunk benne mindent. Probléma megoldva. Tom is hallgat rám, megindul ő is a kapu felé.
- És amíg visszajönnek, várunk? – érdeklődik Robin. Válaszul bólintanék, de erre megjelenik a szellem és mindkettőnkre a már ismert jégcsapokkal támad rá. Újfent a láncommal ütöm meg a jeget, majd arrébb is lépek előle. Robin is így tesz, csak láncok nélkül, majd el is mormol egy imát. Fényes sugár csap le a szellembe, az pedig szép lassan eltűnik. Helyette azonban kivágódik az ajtó és holtak ömlenek ki rajta...Azonnal hátrálni kezdek Robin felé, hogy megakadályozzam az esetleges bekerítést.
- Tàrsaságunk lett. – jegyzem meg az egyértelműt, kicsit oldva a feszültséget – az ideges katona nem harcol jól. Ki kell tartanunk meddig ideérnek a lovagok, de ha nem megy, úgy egyszerűen hátrálhatunk is.
- Küldjünk vissza a pokolba amennyit tudunk – mondja még mindig feszülten Robin. Most állna először ennyivel szembe?
Nem tudom hogyan, de mégis sikerült körbekeríteniük – az egyik pillanatban itt voltak, a másikban pedig már körülvettek minket teljesen. Isteni beavatkozás lehetett nyilvánvalóan, csak nem a mi oldalunkra. Robin csap egyet a karddal az első felé, de nem sokat ér el vele. Szinte azonnal érkezik az ellentámadás, leütik, engem pedig figyelmeztetnek.
- Amennyiben nem mozogtok sértetlenül a gazdánk elé viszünk titeket, de egy rossz mozdulat és nektek végetek. – nem lenne érdemes ennyi ellen egyedül elkezdenem a harcot, így hát egyszerűen bólintok, és megyek utánuk.

13Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Okt. 30, 2019 6:01 pm

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
A megtisztító tűz



A szellő fütyül az ablak előtt. Milyen szép a muzsikája. Kellemes hangja talán a hideg érintését idézi fel, de a kandalló tüze megnyugtatja az ember szívét. Mindenki egyként gondolná, ahogyan a csillagok fényét egyként látjuk a tiszta éjjeli égbolton. Fütyülni az ember is tud, és milyen szépen?! Szerencsére a zombik és más élőholtak nem rendelkeznek ilyen képességekkel. Vagy még is…? Ki tudja…?


Küldetés: A ház padlója recseg 2141676ec3dfc6c1272f09d02aac107f-1267

14Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Pént. Nov. 08, 2019 10:01 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Matheust miután a sok cölibátusveszélyeztető szépség meggyógyította morgolódva így szólt:
- Mutassák meg, merre ment a kíséret!
A hölgy egy kicsit balra mutatott, mint amerre mentetek. De nem szólt semmit. Csak mutatott. Matheus homlokon csapta magát, és az iránynak eredt. Ahogy a sárban loholt egyszer csak bele is botlott végre az egyik katonába.
- Ma maguk után menn-ntünk, de e-egy ba-bandita horda ránk támadott. É-és a a a a főnök meg-gkérte, hogy segítsenek... mármint megtértek... nem sokat tudok...
- Megtértek? Nincs az az Isten. Hol vannak a többiek? - Ázott mogorva pofával.
- Me-mentek a ház felé... – A kezével mutogatott a kérdéses irány felé. - Csatlakoztak. Mentek se-segíteni. – Kivonta a kardját, és nagyon ordítva elszaladt.
Matheus vállrándított, és rohant utána. Persze csak óvatosan, hogyha netán íjászkodni találna a ház, akkor inkább másra lőjön. De csak nem tette.
Az épület körül banditák és katonák sürgölődtek.
- Atyám! Jelentem a házat körbe zártuk. – Bújt elő a vezetőjük. – Behatolni készülünk. Nem tudjuk, mire számítsunk!
Matheus ismételten homlokon csapta magát.
- Hol van a püspök és a tanítványom?!
- Berángatták őket. Furcsán gyors és nagy emberek. Vagy... zombik...
- Vagy vaskos páncélos déliek! - Forgatta a szemeit irritáltan. - Mire várnak! Irány befelé! - Húzta elő a kardját.
- Igen is! Katonák, előre! - Azzal berúgták az ajtót. Szép lassan, de biztosan sorra irtották a csontvázakat és zombikat. A ház felépítése miatt nehéz volt haladni a luk miatt is.
Matheus is csapkodott nagyon agresszíven a kardjával.
- Maguk arra, mi erre! - Osztotta kétfelé a csapatot. Azonnal be is törtek egy ajtót, mely mögött egy ebédlőt leltek. Meg volt terítve meglepően hat főre.
Matheus meglepetten körbenézett, szemeivel ÉDESSÉG után pásztázva. De semmit sem talált, így szomorúan sarkon fordult, ellenség vagy tanítvány vagy püspök (bármelyik megteszi) után kutatva. Az egyik ajtó mögül zajt hallott. Az egyik ujjával jól kitörölte a fülét, majd óvatosan benyitott. A túloldalán egy kíváncsian kinéző csontváz álldogált, ami kirántotta az ajtót, így láthatóvá téve még kettőt.
Matheus Judica Meát küldött az egyiknek, és már csapott is a kardjával. Egy másik neki tántorgott a szekrénynek, ami így kinyílt. Benne koponyák voltak, címkékkel ellátva. Egy másik ajtó kinyílt, és egy zombi, Robin, valamint egy harmadik nőszemély dőltek ki rajta.
Matheus megint meglebbentette a kardját.
- Tanítványom! Hát élsz!
- Ön tanított, nem halok meg könnyen. – Szólt ridegen Robin, majd a mellette álló élőhalotthoz fordult. - Tudod merre mentek tovább?
A zombi csak a vállát vonogatta. A zombi felpróbált kapaszkodni a polcon, de átszúrta egy kés a torkát. A katonák is befutottak.
- A ház most már biztonságos. Teljesen Átkutattuk és nincs már több lény!
A polcról egy koponya legurult. A lány felvette, megnézte a címkét és bömbölni kezdett.
Matheus szomorúan megrázta a fejét a koponyát látván, majd hirtelen felcsillant a szeme, és boldogan összeütötte a kezét.
- Itt az ideje elhagyni a házat. - Fordult sarkon a többiekre nem figyelve, majd az ebédlő belsejiben neki látott tüzet csiholni. Az eső eközben elállt. A ház ezen része pedig úgy gyulladt be, hogy még fújni sem kellett. A katonák és az inkvizítor kimenekültek.
Matheus, mint ki jól végezte dolgát (mert így is volt, ki fellebbezett volna), kisétált a ház elé, hogy gyönyörködhessék benne. A katonák hangosan dicsérték a szép tüzecskét.
- Nos, Robin... - Kezdte mondani Matheus, ahogy kereste a szemével a tanítványát. Elfehéredett. - Hol a tanítványom?
- Uram... Nem láttuk őket kijönni... Az is lehet, hogy bennégtek... – Nyelt egyet a katonavezér.
Matheus elvörösödött, majd egy darabig balra jobbra nézett. Letörölte a homlokáról az izzadtság cseppeket.
- Túl éltem a Harag Napját, túl éltem Abbadón világégetését, túl éltem Veronielt, és ezt is túlfogom! - Mondta szinte ordítva. - Irány vissza a Katedrálisba. - Közölte, ahogy hátát kihúzva a falu felé vette az irányt.
Leérkezve a falu már készen állt az ünneplésre. Élükön a polgármesterrel. Az félrehúzta Matheust és orvul Tom felől érdeklődött.
- Nem láttuk, amióta megmutatta a házat. - Rándította meg a vállát. - De a ház nincs többé.
Az elöljáró arca eltorzult. Eleinte csak a földet nézte szomorúan. Lassan elhátrált.
Matheus megrázta a fejét.
- Úton akarok lenni minél hamarabb. - Fordult a katonák felé. - Menjünk!
- De uram! Még nem tudjuk mi lesz az újra katonákkal. Akik csatlakoztak. Mi legyen a sorsuk?
- Ha akarnak, jöjjenek ők is. Nagyfiúk már, kitalálják maguknak.
- Igenis! – Húzta ki magát, és odébb állt sutyorogni az újakkal.
- Közben mozogjunk! - Hördült fel, és megindult, attól függetlenül, hogy a többiek követik-e.
- De... de uram, azért nem kéne elvennünk a fizetségünket?
- Hát menjen, vegye át. Van még valami baja ezen kívül?
- Hát... Hát... Oké...


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: A ház padlója recseg Math_f10

15Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Nov. 13, 2019 3:49 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Miután bevonszolnak az élőholtak, megpillanthatom a ház urát – legalábbis amilyen önbizalommal áll ott, más nem lehet. Ízlése mondjuk nem sok lehet – kardját koponyával mintázza. Meg kellene ijednem?
- Kit tisztelhetek Önben? - veszem át a kezdeményező szerepét, ha már úgyis hallgat. Ha valamiért beráncigáltatott, úgy szüksége van rám, nem fog megölni.
- A tulajdonost. - monda irritálóan beképzelt hangon – És örülj! Megmenekültél. Ezért feltehetsz egy kérdést. Ha jól teszed fel, megjutalmazlak. HA nem…akkor csak kidoblak. - kicsit disszonáns volt a kard és ez a hozzáállás, ám nem említettem, helyette végignéztem a mellette álló nőn – reszketett. Pedig annyira hideg nem volt, a férfi pedig messze állt a félelmetestől.
- Mi a célod? - kérdezek rá mindenféle körítés nélkül, a rövid kérdést pedig kihasználom, hogy megvizsgáljam a vágyait, miközben gondolkodik.
A férfi…fél. Természetesen, hiszen valamit palástolni kell a beképzeltségével. Továbbá kavarog benne a fájdalom, bár hogy mi miatt, arra nem tudtam rájönni.
- Netalán valami munkája lenne számomra? - segítem ki, hisz úgy tűnik eléggé korlátozott is szegény. Ha a zombik nem lennének. Talán a hasznomra lehet még, nem is kell elpusztítanom.
- Hmmh…Ismerem a fajtádat. - hajol felém – Előbb biztosíts róla, hogy bízhatom benned. De igen egy…gyors és sürgős munkáról. - teszi hozzá végül.
- Nem megtámadni akarlak. -  jelentem ki, majd lassú mozdulattal lecsatolom a kardom, és a földre dobom. Ez a félkegyelmű még akkor se jelentene nagy valószínűséggel reális veszélyt, ha minden felszerelésem nélkül állnék itt – ám ez sem igaz, hiszen a láncaim és a tőröm a kard nélkül is kéznél van. – Nos, mi lenne az?
- Ez már beszéd! Adjon össze minket? - mutat a lányra, aki félelemtől telve, lassan elkezd bólogatni.
Miért kell ennek házasság? Ennyire őrült? A lány eddig is menekülni akart és rettegett, ha megvizsgálnám a vágyait, bizonyára csak ezt látnám. Időt kell nyernem, míg több részletet megtudok, vagy megérkeznek a társaim is.
- Nagyon szívesen tenném…de a házassághoz egy felszentelt templomra van szükség… -nézek körbe, egyértelműen jelezve, hogy ez nem az.
- Lesz, lesz…minden lesz.
- És nem itt és ne most! - szólt végül közbe a lány.
- De de…ez a ház eredetileg templomnak épült. ÉS most! Ezt beszéltük meg! - rikítozott tovább a félkegyelmű.
- Legyen…de gyorsan! - törődött bele a nő.
- Lehet, hogy templomnak épült, de nincs felszentelve. Érzem. - jegyzem meg, ha esetleg kétkedne. – Miért ilyen sietős? - kérdezem fejcsóválás közben.
- Akkor ne késlekedjünk! Irány a templom! - indul el kifelé a hátsó ajtón, engem pedig lökdös utána a zombi.
- Ez azért drága volt. - állok ellen, és veszem fel a földről a tőrkardomat. Igazából egyszerűen megölhetném most az összeset – hátbaszúrom a férfit, a kis bábjai pedig elpusztulnak nélküle. Azonban annyira komikus az egész szituáció ezzel a bolonddal, hogy kíváncsi voltam mit akar ezzel az egésszel. Játszottam hát tovább a szerepemet, és szép lassan követtem őket.
Kerülőúton megyünk a faluba, sajnos nem találkozom se az őrülttel sem a kíséretünkkel. A hangját azonban hallom. Így lemaradva kiabálok utána a társaságnak, hátha kora ellenére az őrült is meghallja.
- Pap vagyok, nem zsoldos, várjanak meg. - ballagok tovább. Úgy tűnik azonban az öregséggel csakugyan együtt jár a nagyothallás is – épp befelé masíroznak a házba. Azonban az egyik katona lemaradt, így neki feltűnt a kis csapatunk. Felénk lopakodik, nagyban hallgatózva. Mégis mit gondol, mit kellene csinálnia?! Miért nem szól egyszerűen a társainak? Félkegyelmű ez is.
- Úgy lenne egyébként puccos és úrhoz illő az esküvő a templom falujában, ha legalább három pap celebrálná. - mondom jó hangosan, szinte kiáltva ezt is, hátha ért belőle a katona. Tévedtem, korlátozottabb mint azt hittem, bambán néz maga elé. A zombi közben tovább taszigál.
- Bőven elég lesz maga is. Majd puccos lesz, ha lesz rá pénzünk. - mondja anélkül hogy hátra fordulna. Nincs pénze? És ez a kisebb kastély mégis miből van? Intek mindenesetre a katonának, hogy hívja ide a társaimat – hátha ebből jobban ért.
- Pedig jól jönne hozzá a segítség. Van is egy jó kollégám, Mattheus a neve, Idehívhatnám a templomba. Meg van egy tanítványa is, Robin, ő is jól jönne. - kiabálok tovább, remélve hogy ezt már felfogja – bár tudom hogy feleslegesen reménykedek.
- Á! Gondolom a társai. Nem. Nekik most más dolguk van. Jöjjön. Az élete csak fontosabb mint az enyém. Ígérem, el fogom engedni. Ha teljesíti a kérésemet. - beszél össze vissza.
- Miért akar megházasodni? Nekem elhiheti, hogy szép az agglegény élet.
- Ah…Hosszú történet. Amit magának tudnia kell, az az, hogy itt van az ideje.
- Ez is feladata a papnak. - vágom rá – Tisztában kell lennem az indokokkal, hogy megfelelő módon köthessem meg a házasságot. - kezdek bele ráérősen körmeim tisztításába.
- Magának annyi a dolga, hogy tegye amit mondok, a koszos kis életéért. - fordul hátra dühödten. Nagy a kísértés, hogy nekiugorjak, ám úgy nem tudnék meg minden részletet. Fránya kíváncsiság.
- Hova lett a faluból a pap, hogy ő nem felel meg? - érdeklődöm.
- Az? Meghalt. Még nincs új. - mogorváskodik tovább.
- Hogy hívnak? - nézek apró szünet után a hölgyre.
- Anna! - válaszol gyorsan és kurtán, egy csábos pillantás keretében.
- Az én nevem Hans. - mutatkozom be – Miért akar hozzámenni ehhez a férfihez? - csevegek tovább.
- Mert megállapodtunk. És elvisz a faluból. És szeret… - mondja, egyre kevesebb magabiztossággal. Ekkor hirtelen jólismert fény támad a semmiből – valamiféle ima lehetett – ami le is csapott az engem fogva tartó zombira. Eddig tartott hát a szórakozásom.
Kihasználtam a zombi zavarodottságát, előhúztam a kardom és nyakon szúrtam – sajnos azonban a penge beleszorult a húsba, kihúzni még nem sikerült. Közben a láncaimat használva a férfi felé csaptam, ha esetleg varázsolni akarna – ez viszont annyira jól sikerült, hogy meg is vakítottam. Még így vakon is felém suhint azonban a férfi. Beletaposok a zombi gyomrába, és a tőrkarddal visszakézből csapok le a nekromanta fegyvertforgató kezére. Sikerül, a penge mélyen a húsba hatol, szinte teljesen összeroncsolva azt – nem kell hát többet a díszes kardtól aggódni. Biztos ami biztos elrúgom messzire a fegyvert, kardomat pedig a combjába döföm.
- Mostmár talán több kedve lesz elmesélni a történetet, ugye? Szóval mi köze a falubeli halálesetekhez? - kérdezem.
Hiába vártam azonban a választ, úgy tűnik nem voltam elég erélyes. Egy Confiteor az ilyeneken segíteni szokott. Ezúttal is segített volna, ha nem ugrik rám valamelyik bolond nő. Elkapom a kezét, ezzel megakadályozva a pofot amit nekem szánt, majd intek Robinnak.
- Kérem, hallgattassa el. - majd a férfi felé fordulok – Kezdjük előröl, vagy beszél?
- Egyedül nőttem fel. - kezdett bele a szánalmas meséjébe – Anyám erősen ivott amikor tíz éves voltam, apám már régen meghalt. Egy öreg nekromanta fogadott magához. Ő nevelt. DE nem akartam semmit. Azt mondta, hogy szerezzek egy feleséget, majd ő megtanít…Tizenhárom lánnyal próbálkoztam, egyre növekvő félelmemmel. Mind halott. Ő a tizennegyedik. Akit végre tudtam szeretni…Ennyi vagyok én… - próbálkozott sajnáltatni magát, de nem igazán hatott meg. Helyette inkább az volt a kérdésem, hogy hogy idézte ezt a sok dögöt, ha egyszer még nem tanult nekromanciát.
- Maga ölte meg az összes többi lányt a faluban?
- A lányokat igen. Akik zombik lettek, azokat nem…
- Honnan jöttek a zombik?
- A temető… - ájul majdnem el, nagy valószínűséggel a patakban ömlő vére miatt – …a temető, az öngyilkosok…Mind…mind ők…ők voltak…a temetőből… - húzza irritálóan a szavakat.
- Gyógyítsa meg kérem, Robin nővér. De ne túlságosan. - parancsolom az ifjúnak, aki követi is az utasításaim – Mit tett a lányokkal? - folytatom, mikor látom hogy jobban lett.
- Megöltem őket… - kacag fel – Mindet…mind meg akart ölni…vagy bántani…talán mint most maga. - majd kissé erőre kap a gyógyítástól – Ennyi? Ennyi amit tudni akartak? Gyengék…
- Honnan jönnek a zombik akkor?
- Őket én csináltam…A halottakat hozta…egy férfi.
- Milyen férfi? - húzom ki belőle harapófogóval a szavakat.
- Az a férfi, aki most lehetőleg elbújik…A csempész…
- Ki volt még benne ebben az egészben?
- Senki..Senki más…Mindenki más, megfélemlítve, lefizetve és aztán megölve…Ennyi minden. Üzlet, ahogy Tom mondaná…Féreg.. - teszi még hozzá. Szóval Tom lenne a csempész és hullarabló? Érdekes.
- Mit tudott az öregember, az előljáró?
- Hogy félnie kell, mert ha nem hunyja le a szemét, akkormeghal! - kacagott őrülten.
- Hol lehet Tom? - kérdeztem utoljára a férfit.
Hiába tettem azonban, úgy tűnik válaszra már nem, csak kacagásra futotta.
- Mit javasol, Robin nővér? - fordultam oldalra.
- Ha mindenkit megfélemlített, valószínű, hogy a faluban rejtőzik valahol. - figyeltem oda először szavaira, mióta ide pofátlankodott.
- Értem. Ez is egy döntés. - Csóválom a fejem, majd kihúzva a férfi combjából a pengét, a szívében mélyítem el azt. Nem kell sokáig várni, míg elhal a kacaj és a légzése is. – Nos, keressük meg Tomot. - veszem újra magamhoz a kardot.
- Tudnak biztonságos helyet, ahol megvárhatnak? - kérdezi Robin a nőktől.
- Tudunk! A városháza! Ott nem bánthat minket senki! - mondták szinte szinkronban.
- Ott várjanak meg akkor, kérem. - mosolygott rájuk a nő, azonban nekem más tervem volt.
- Elkísérjük Önöket, az a biztonságos. - Ha a polgármester nem is tud semmit, talán útközben összefutunk Tom-al.
- Köszönjük!
A városházára érve, furcsa kép fogad. Az öregember keresztet vet – újra és újra. Keze vére, szinte be is festi vele magát. Motyogásából ki tudom venni a Miatyánk néhány sorát.
- Uram, mi történt? - fut szinte oda Robin.
- Megtettem amit élő embernek sosem szabad.[/color] - mondta, irodájába mutatva. Ott Tom feküdt, vérbe fagyva, mellkasából pedig kés meredt ki. Csak a gyilkosságra gondolt az öreg?
- Nyugodjon meg, mesélje el mi történt. - kérte a nővér, a történetre pedig én is kíváncsi voltam.
- Bűnei alól ezennel feloldozást nyert. - rajzoltam keresztet a homlokára, hátha több kedve lesz beszélni. Közben odasétáltam Tomhoz, le ellenőrizni tényleg meghalt e.
- Köszönöm. Köszönöm… - hálálkodott, majd átnyújtott egy zsákot – A megígért jutalom. – úgy tűnik ő is összerakta, hogy mi a történt. – Csak megjött. Megpróbálta elbújtatni magát itt. Nem bírtam tovább. Tudtam, hogy baj van…Tudtam, hogy most kell megtennem.[/color] - mondja.
- Régóta kínozta már a falut. - közben megrúgom párszor a hullát, hiszen nekromantákkal közösködőknél sosem tudni.
- Igen…Régóta…Amióta furcsa dolgok történtek..DE most már vége! Azért érkezett, azt mondta, hogy felvirágoztassa a falut. De csak kihasználni akarta. Furcsa emberekkel tárgyalt. Pénzt nem hozott soha, csak vett. Borzalom…
- NE aggódjon, senki nem fogja felróni magának, ami történt. - nyugtatgatta a nő, ám engem már nem igazán érdekelt – a lényeg, hogy ezt is megoldottuk.

16Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Nov. 13, 2019 4:59 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Az első aminek újra tudatába kerültem, a fejem hasogatása volt. A következő amlánccsörgés. Néhány pillanat után kinyitottam a szemem, és lassan felültem. Felettem nagy lyuk tátongott, hegyes fa darabokkal, élőholtak maradványaival körülötte. Bizonyára azon eshettem le…
Ha valami közeledik, akkor minél előbb ki kellene jutnom innen... Nem kapkodok, nehogy kellemetlen meglepetés érjen, és körülnézek, hogy felmérjem a lehetőségeimet. Lánc csörög valahol a szobában, ami nem annyira tetszik ebben a helyzetben.Omladozó falak, egymásra pakolt ládák, hordók, öreg ajtók, és a pocsoja amibe estem… Jobbra pedig egy nagy kupac pokróc… Nem sok…A ládák tűnnek az egyetlen módnak, hogy kijussak, úgy fest azokat kellene egymásra raknom...
- Ki az? - kérdezi egy rekedt, álmos hang.
Felülök, mostmár teljesen, és a hang felé fordulok, megpróbálva megtalálni a forrását, mielőtt válaszolok.
-Segíts! Bárki is vagy! - szólalt meg az illető újra, és így egyértelmű lett, hogy a pokrócok alól érkezett a hang.
Lassan felállok, és a pokróchoz sétálok.
- Robin vagyok. Te kivagy, és miben segítsek? - kérdezem, közben azért körülnézve, hátha magam is meglátom.
-Hah! Hol merre nem látok semmit - a láncok erősen csörögnek a pokrócok alatt. - Segíts! Merre vagy? - kevés a fény, de feltűnik így közrelről, hogy a kupac egy kicsit kocka alakú. Óvatosan, hogy lehetőleg ne kerüljek semmihez túl közel, amihez nem kellene, leemelem a pokrócot arról, ami alatta van.
Alatta egy lányt pillantok meg, aki ijedtében hátra esik. Keze sebes a rozsdás bilincsektől. Nem néz rám, a fény zavarhatja. Szép lassan még is felém fordul, és megfogja a rácsokat. Szép lány, de sápadt és sebes szinte mindenütt a szeme körül lila az arca.
- Ne félj, minden rendben van - próbálom megnyugtatni, és az Úr szent fényét kérem rá, hogy kicsit enyhítsek a fájdalmán, ami nyilvánvaló. Aztán megpróbálom kinyitni valahogy a rácsot.
- Köszönöm... köszönöm... - mondogatja. Már mondaná, hogy Isten áldja, de az áldás meggyógyítja. Minden sebe begyógyul. Teljes pompában. A rácson van egy kallantyú. Azon túl bilincsek csatlakoznak hozzá, amiknek kulcsát hamar felfedezem a falon.
Bíztatón a lányra mosolygok, és gyorsan kinyitom a bilincset.
- Segítenél, kérlek? Ki kell jutnom a pincéből. - kérem meg, ketten hamarabb megleszünk.
- Egyértelmű! Ternészetesn! Mi ketten! - a lány szeme könnybe lábad. Alig tud járni, de belém kapaszkodva lépked a kijárat felé. A ráccsal szembeni ajtót ki nyitja, majd felsikolt a mögötte felbukkanó zombi láttán.
Én elé léptem, kicsit meg is húzva őt magam felé. Eddig nem jutott eszembe, most viszont kiderül megvan-e a kardom.
Kettő élőholt van, és mindkettő felénk döf. A lány elterül a földön, bár nem érte el sem őt, sem engem a szúrás. A kardomat előrántva csapok egyet a zombik felé, hogy elhessentsem őket a lány közeléből, míg felsegítem, aztán próbálok hasonlóan utat törni magunknak.
A zombik hátra hőkölnek, a lány pedig felpattan és egy ládát vág hozzájuk. A láda széjjel törik, a zombiknak meg sem kottyan. Dohány volt benne, ami most a földre hullik. Ahogyan a ketrec lakója lépni próbál hátra, valamiben megütközik a lába. A zombik megállnak. Az egyik zombi rá kezd fókuszálni. A másik bambán áll.
Látva a helyzetet lenézek, hogy miben akadt meg a lány lába. Egy csengettyű. Olyan szolga csengő féle, kicsit törött, de a hangja szép. A másik zombi viszont nem rest, felém csap és megvágja a karomat, mert azt figyelem milyen hatással van a zombira a csengő. Ellenben megérezve a vágást a karomon, reflexből lecsapok a közel merészkedő zombira Közben hirtelen ötlettől vezérelve próbálom a zombit kérdezni.
- Teszik ez a csengő? -
A zombi megáll és motyog valamit. Nem értem amit mond, de pukkedlizik egyet. A másik viszont magához tér. A lányt próbálja továbbra is megölni, ezért közelebb lép és vág egyet. Így viszont nekem nem okoz gondot levágni a fejét.
- Vezess a ház gazdájához, kérlek - mondom a zombinak, nem távolodva el a lánytól
Az élőholt meghajol, valamit mormog megfordul és elindul. Elvezet a szobába, ahol Matheus éppen egy zombi fejébe akasztotta a kardját egy másik pedig neki tántorgott a szekrénynek, ami így kinyílt. Benne koponyák voltak, címkékkel ellátva, amit viszont nem voltam hajlandó közelebbről megvizsgálni
Matheus meglebbentette felém a kardját.
- Tanítványom! Hát élsz! - örült meglepően látványosan, amitől máskor elmosolyodnék. Tudtam én, hogy szeret.
- Ön tanított, nem halok meg könnyen - felelek Matheusnak halvány mosollyal, és a zombit kérdezem - Tudod merre mentek tovább? - hiszen láthatóan nincs itt a ház ura.
A lény csak a vállát vonogatja. Egy másik zombi felpróbál kapaszkodni a polcon, de átszúrja egy kés a torkát. Most futottak be a katonák, kaiket úgy fest mentorom megtalált.
- A ház mostmár biztonságos. Teljesen Átkutattuk és nincs már több lény! - eközben a polcról egy koponya elgurul. A lány oda megy és felveszi, elolvassa a címkét, majd elsírja magát.
Matheus szomorúan megrázta a fejét a koponyát látván, majd hirtelen felcsillant a szeme, és boldogan összeütötte a kezét.
- Itt az ideje elhagyni a házat. - Fordult sarkon a többiekre nem figyelve, és elindult valamerre.
Sóhajtok a csengős zombi válaszára... Ez így nem lesz jó....
[color:cfb7=tomato- Akkor vidd ki a lányt - [/color] parancsolok a zombira, és mosolyogva a lány kezébe nyomom a csengőt.A zombi felkapja a lányt, de eltörik a keze. Szép lassan előttünk összeroskad. A lány feláll. Látja az ajtót.
- Erre! Jöjjön velem. Erre kimehetünk! - mondja. Sóhajtok, és elindulok én is.
Nem Matheus után megyek, hanem néhány katonát magam után intve olyan irányba, ahonnan hangot vélek hallani. Ha a püspök életben van (bár ne lenne) legalább megpróbálok segíteni rajta.
A sötét miatt nem látunk sok mindent, de hallani, hogy merre mennek az épületben. Erős szidalmak szűrődnek felénk, nagyon távolról, szinte alig kivehetően.
Óvatosan, de a lánynál gyorsabban igyekszem követni, nem szakadva el ellenben a velem tartó katonáktól, ki az épületből, majdnem egészen a faluig. Menet közben összetalálkozunk egy katonával, aki beszámol róla, hogy látta a püspököt, és meg is mutatja, merre haladtak. A faluhoz közeledve aztán nagyjából beérjük őket, és felismerhetővé válik Tertulius hangja,
A hangra ráismerve megnyugszom. Mivel csak két zombit látok, megkockáztatom, hogy azonnal cselekedjek: Az Úr szent fényét kérem arra, amelyik a püspököt tarthatja fogva.
A zombi elengedte a püspököt, kicsit megszédült és a földre leült. A másik keresgélni kezdett. Megtorpantak. A közben kivehetővé vált nő hozzábújt a férfihoz, aki magához ölelte. A velem tartó  lány csodálkozva nézi a fényt.
- Húú! - ámélkodiik - De csodálatos vagy! - lelkendezik, de nem érek rá foglalkozni vele. Tertulius közben kihasználja a zavarodást, és nyakon szúrta a szédült zombit, aki megragadta a karját, míg a kolléga a férfi felé sújtott láncaival.
Igyekszem a kardomat kihúzva csatlakozni a püspökhöz, ha még van miben.
A lánc eltalálja, és kiüti a férfi a szemét, a zombi pedig még mindig fogva tartja a püspök kezét.  A lány kicsivel érkezik csak utánam, és meglepő vehemenciával üti szét a kisebbik élőholt fejét. Nem tudom, közben pontosan mikor sorakoztak fel mellettünk a katonák is, de mire feleszméltem, ott voltak.
Tertulius sikeresen kiszabadítja a kardját, míg a valószínűsíthetően nekromanta férfi kétségbeesett csapását hárítom, majd a két lányt is elhúzva ellépek az útjából. A férfi kardot tartó keze nemsokára már a földön puffan.
- Nekem ma ön a hősöm! - hajolt meg felém a lány a ketrecből.
A püspök elrúgva a férfi fegyverét végleg véget vet az ütközetnek, majd combon szúrva a nekromantát lát neki a munka visszataszítóbb részének.
- Mostmár talán több kedve lesz elmesélni a történetet, ugye? Szóval mi köze a falubeli halálesetekhez? - kezdi kérdezni.
- Menjen haza - mosolyogtam a lányra, kissé zavartan. Nem érdemlek tiszteletet azért, ami történt. Ezután Tertulius és a férfi párbeszédét figyelem, hátha valami hasznosat tanulhatok meg belőle… Hátha
A férfival lévő nő megfogná és megpróbálná eréjesen félre tolni a püspököt. A férfit nézte, mintha csak egy kupac szemetet nézne.
- Én... Csak el akarom mondani... -  szöktek könnyek a velem érkező lány szemébe - hogy csodálatos vagy! - nlzett a még mindig fekete égre. - Remélem egy nap, olyan kőkemény leszek mint te! - szerencsétlen szinte elsírta magát. - Nincs otthonom. Nincs senkim akihez haza menjek... - kuporodott a földre rendkívül szomorú, és sajnálatot ébresztő látványt nyújtva.
- Mi köze a faluban történt halálesetekhez? - kérdezett erélyesebb eszközökkel Tertulius eközben.
Én pedig együttérzőn, bíztatóan a lány vállára teszem a kezem, miközben azért igyekszem figyelni a két férfi párbeszédét.
 - Nem a faluból való? - kérdezem a lányt.
- Nem maradt ott senkim Annán kívül. A semmi közepén... Nem is szeretem, de jobban utálom. Nincs senki aki ott szeressen igazán. Csak rossz emlékek fűtődnek oda... - néz rám - vigyél magaddal! Csak egy darabon. Hogy új életet kezdhessek! - megragadja meg a karomat. - Kérlek... - Egyelőre csak bólintok neki.Ha magam mellé nem is vehetem, a katedrálisban biztos talál helyet magnak a szolgálók között.
A lány megkönnyebbülten elengedi a kezem. Nem igazán tudja mit mondjon. Csak köszönömöt mormolt. A zombira tévedt a tekintete.
- Egy nap talán olyan erős leszek mint te! - próbált mosolyogni.
- Az én férjem... lett volna. Én teszem meg azt, amit magának kellene. - sipította a nekromanta menyasszonya, megpróbálva felpofozni a püspököt… Azért sikerülhetett volna..
Tertulius viszont elkapta a kezét.
 - Kérem, hallgattassa el. - parancsol rám, majd miután megragadom a nő kezét, és elhúztam onnan, folytatja - kezdjük előről, vagy beszél? -
 - Egyedül nőttem fel. - kezdi a férfi engedve az egyértelmű fölénynek - Anyám erősen ivott amikor tíz éves voltam, apám már régen meghalt. Egy öreg nekromanta fogadott magához. Ő nevelt. De nem akartam semmit. Azt mondta, hogy szerezzek egy feleséget, majd ő megtanít... 13 lánnyal próbálkoztam egyre növekvő félelmemmel. Mind halott. Ő a 14ik. Akit végre tudtam szeretni... Ennyi vagyok én... - mondta keserűen.
- Maga ölte meg az összes többi lányt a faluban? -
Csendben, a fiatal menyasszonyt még mindig nem engedve el hallgatom a beszélgetést.
- A lányokat igen. Akik zombik lettek, azokat nem...  -
A nő közben enged. Hátra lép, és szigorú arccal nézi a püspököt. Úgy tűnik elfogadta, hogy most nincs helye ott kettőjük között.
- Hol a mestered? Neki van köze hozzá? - kérdez tovább Tertulius
- Nincs. Már meghalt. Régen… -
- Honnan jöttek a zombik? -
- A temető - kezd szédelegni és ájuldozni a férfi láthatóan - a temető, az öngyilkosok... Mind... mind ők... ők voltak... a temtőből… -
Hallgatom a szomorú történet... remélem, hogy ennyivel vége, de van egy olyan gyanúm, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet
- Gyógyítsa meg kérem, Robin nővér. De ne túlságosan. - parancsol megint rám… Csicskának még jó vagyok, mi? - Mit tett a lányokkal? -
- Tud erről valamit? - kérdezem csendesen Annát, majd szemforgatva rövid fohászban kérem a férfira az Úr gyógyító fényét. Mintha én dönteném el, milyen mértékben gyógyuljon meg...Ennél azért azt hittem jobban érti ezeknek az erőknek a működését…
A férfi felkacag
 - Megöltem őket... mindet... mind meg akart ölni... vagy bántani... talán mint most maga. - a gyógyító fény lehelt belé némi életet, de élni akarást nem. - Ennyi? Ennyi amit tudni akartak? Gyengék... - provokálja a püspököt.
- Hát... Nem volt teljesen logikus, hogy öngyilkosság legyen. - mondja a menyasszony
- Hogy érti? - kérdezem egyre érdeklődőbben.
- Nem voltak rossz lelki állapotban. -
- Jól ismerte őket? - kérdezem, mostmár teljesen a menyasszonyra figyelve, fél füllel hallva csak, hogy egy férfil esik szó, egész pontosan Tomról.
- Igen. Elég régről, elég jól. Egyik sem tette volna. - válaszol a nő, de a figyelmem visszatér a nekromantához. Most, hogy mondják... Mióta a faluba indult nem láttam Tomot...
- Ennek mindenképp utána kell járnunk... - állapítom meg félhangosan... Remélem nem történik addigra újabb tragédia…
- Ki volt még benne ebben az egészben? -
- Senki... Senki más... Mindenki más, megfélemlítve, lefizetve és aztán megölve... Ennyi minden. Üzlet, ahogy Tom mondaná... Féreg… -
- Mit tudott az öregember, a polgálmester? -
- Hogy félie kell, mert ha nem hunnya le a szemét, akkor meghal!- nézett Tertulius szemébe a férfi, és kacagott és csak kacagott megállíthatatlanul. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és békéért imádkoztam számára... Ha üdvösségért nem is a tettei után.
- Hol lehet Tom? - tett fel egy utolsó kérdést a püspök.
A nekromanta már nem válaszolt. Csak nevetett, és minél jobban fájt annál jobban. A menyasszonya sajnálkozva nézte, a másik lány befogta a fülét és próbált mögém bújni.
- Mit javasol, Robin nővér? - nézett rám Tertulius.
- Ha mindenkit megfélemlített, valószínű, hogy a faluban rejtőzik valahol. - válaszoltam hangosan gondolkodva. Remélve hogy nem gondolja a püspök komolyan, hogy ilyen helyzetben megint a játékait játsza. Ez most az ő hatásköre, nem vagyok hajlandó átvenni a felelősséget. Közben megnyugtatón a mögöttem reszkető lány vállára tettem a kezem, aki a menyasszonnyal együtt bólogat.
- Értem. Ez is egy döntés. - csóválom a fejét a püspök. De még mennyire, méghozzá a tiéd. Az én döntésem hogy nem vállalom át.
Rövid úton szíven szúrja a szerencsétlen férfit, akinek bizonyára már ez a jobb kimenetel. Néma főhajtással adom meg a tisztességet, hiszen mégis csak egy élet szakadt meg.
- Nos, keressük meg Tomot. - mondja a püspök.
- Tudnak biztonságos helyet, ahol megvárhatnak? - kérdezem, szándékosan nem többesszámban a lányoktól.
- Tudunk! A város háza! Ott nem bánthat minket senki. - mondták szinkronban, ami megnyugtatott.
- Ott várjanak meg akkor, kérem - mosolygok rájuk
- Elkísérjük Önöket, az a biztonságos. Hátha Tom is épp a délutáni sétáját teszi meg - változtat meglepő irányba az elképzelésemen a püspök. Nehezemre esik, de úgy döntök, elfogadom, hogy ezúttal talán nemes szándék vezérli. Ha nem, akkor is hálásan követem, hiszen így meggyőződhetek róla, hogy a két lány biztonságba jut.
- Köszönjük! - mondják.
A város házán furcsa kép fogad. Az elöljáró keresztet vet magára. Nem is egyszer. Sokszor. Magára is festi véres kezével. Motyogja a "Miatyánk..."-at latinul… Gyorsan odalépek hozzá látva szívbe markoló állapotát.
- Uram, mi történt? - kérdezem, és keresem honnan a vér, és megnyugvásomra kiderül, hogy nem az úrból jött. Felriad a közelségemre
- Megtettem amit élő embernek sosem szabad... - mutatott az irodájába. Ott feküdt Tom holtteste, vére folyt minden fele, egy kés állt ki a mellkasából. Nehezemre esett sajnálni, hogy így végezte…
- Nyugodjon meg, mesélje el mi történt - kérem az elöljárót, hogy biztosíthassam róla, nem kell tartania következményektől.
- Bűnei alól ezennel feloldozást nyert. - rajzol keresztet a homlokára a püspök, kiegészítve a törekvésemet. Tényleg érti a dolgát…
- Köszönöm. Köszönöm... - hálálkodik az öreg. - A megígért jutalom. - Nyújt át egy zsákot, amit összevérez a kezével. Hagyom, hogy a püspök vegye el.
- Csak megjött. Megpróbálta elbújtatni magát itt. Nem bírtam tovább... Tudtam, hogy baja van... Tudtam, hogy most kell megtennem... - válaszolta kérdésemre. Megigazítja szemüvegét, ami ugyancsak véres lesz.
- Régóta kínozta már a falut - jegyzem meg, ösztönözve hogy tovább meséljen. Nehogy elsikkadjon valamilyen fontos részlet
- Igen... Régóta... Amióta furcsa dolgok történtek... De most már vége! - sóhajt, próbál mosolyogni. - Azért érkezett, azt mondta, hogy felvirágoztassa a falut. De csak kihasználni akarta. Furcsa emberekkel tárgyalt. Pénzt nem hozott soha, csak vett. Borzalom… -
- Ne aggódjon, senki nem fogja felróni magának ami történt - próbálom megnyugtatni. Nem csoda, hogy belefáradt...
- Köszönöm. -
Szép lassan a falu kikísér minket, hogy haza induljunk. Mindenki szomorúan búcsúzik, amíg csak látnak titeket.
A lány a ketrecből az úton még be mutatkozik:
- A nevem Scharlott. És köszönöm. Még legalább ezerszer! Most erős leszek! Előre tekintek a nagy világba! - mondja büszkén, örömkönnyeket hullatva.
Ezt hallva út közben azért felvilágosítom, hogy sajnos magam mellé semmiképpen nem vehetem, hiszen egyelőre magam is tanítványként vagyok beosztva Matheus mellé. De persze amit csak lehet megteszek, hogy a katedrális személyzetében helyet kapjon.
Jól fogadja szerencsére, így nyugodtan telik az út fennmaradó része, és lehetőségem adódik a nap fáradalmait kissé kipihenni.[/color][/color][/color]


_________________

17Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Nov. 13, 2019 11:33 pm

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Gyönyörű játékot mutattatok be nekem. Néha könnyezett a szemem. Kár, hogy most lezárul ez a kis darabka élet, de ne féljetek, találkozunk mi még! Muhahahahaha…!

Küldetés: A ház padlója recseg Https%3A%2F%2Fcdn.cnn.com%2Fcnnnext%2Fdam%2Fassets%2F171010181154-california-fires-santa-rosa-10102017

Köszönöm a részvételt, egy öröm volt. Na de a jutalom sem marad el, először is 3000 Váltó és ínycsiklandó 300 Tp. És természetesen nem marad el a többi sem.

Tertullius:
Ólom, Opál, Ónix, Azurit, Ametiszt.

Matheus:
Kova, Lánc, Lapályi murok, Tükör, Holdezüst.

Adél:
Név: Szolga csengő
Tárgy: Kiegészítő
Leírás: A csengő csilingelése egy nekromanta álltal idézett lényt ami valaha ember volt (csontváz, zombi, kísértet) az oldaladra tudsz állítani, addig ameddig el nem pusztítják, vagy a Nekromanta meg nem hal. De csak óvatosan, a csengő hangja felkelti a többi lény figyelmét.

Ezennel búcsúzom, további jó békétlenkedést!

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.