Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 55

[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Küldetés: A ház padlója recseg …

Comments: 4


You are not connected. Please login or register

Küldetés: A ház padlója recseg

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Küldetés: A ház padlója recseg Empty Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 18, 2019 12:03 am

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Csepereg az eső

Prológus

Küldetés: A ház padlója recseg F10512af939179f7e75947e1b8a9dbdb

Nagy sötétség telepszik a kis falura, Nasses Holzra fekete fellegek vízzel teli nagy hada, nyirkos ködével néha leszáll, a halálnak illata. A házak között szinte csak suttognak, idős hölgynek öltöztetik lányaikat, furcsa szemek figyelnek az éjszaka és lámpák égnek egész haddal. A kocsmában sem fogy úgy a bor, nem esik jól az ital, csak merengenek az emberek, de tenni semmit nem tesznek. Szomorúan maguk elé néznek, bele a távoli messzeségbe, ahonnan a remény csillog rájuk messziről. Az idegenekre élesen néznek, mintha valamit elrejtenének, de amint tudják, miért vannak itt az idegenek, rögtön nyájasak is lesznek. Amíg persze nem saját dolgaikról kérdezik őket.

Nos tehát a feladatotok az lenne, hogy megírjátok, hogyan is jutott el hozzátok a hír, illetve, hogy hogyan jutottatok el a faluba. A következő kör már a hivatalban kezdődik, ahol ti várni fogjátok, hogy a polgármester behívjon titeket. Ott már a lejátszott játékokat fogjátok posztolni.

Jó írást!



A hozzászólást Sötét Apostol összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 26, 2019 6:02 pm-kor.

2Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 25, 2019 4:32 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Szerencse, vagy nem, a Katedrálist sem kerülik el a pletykák, amikhez az épületkolosszuson belül szerveződő intézkedések szóbeszédei is csatlakoznak.
Ezúttal arról szóltak, hogy gyaníthatóan újabb nekromantafészekre bukkantak, több-tíz nekromantával, ahová a helyzet súlyossága miatt inkvizítorokat küldenek, hogy a nekromanciát megfékezzék.
És mit ad Isten, egyikük a mentorom, Matheus atya.
Nem fontolgattam sokáig, hogy addig járjak a fejére, míg beleegyezett, hogy magával visz engem is. A múltkori határmenti eset nem volt elég hozzá, hogy tapasztalatnak tekintsem a nekromatákkal való elbánással kapcsolatban, amit viszont nagyon hasznosnak gondolok. Azzal együtt, hogy figyelhetem a mentorom módszereit ilyen helyzetben (ennek a hasznosabb része, hogy az általuk kiváltott reakciókat is figyelhetem).
Végül gyakorlatilag hármasban (persze biztonsági okokból kísérettel) indultuk a rémhírek által jelzett faluba.

Igencsak furcsa a hangulat, ami Nasses Holzban fogad minket. Ferde szemmel néznek ránk, egészen addig, ameddig valamelyik falusinak ki nem bukik a száján a kérdés, hogy kik is vagyuk, és honnan. Innen kezdve viszont láthatóan bármit megtettek volna, amit kérünk annak érdekében, hogy sikeresen megszüntessük az átkot, ami a dombtetőn álló házat sújtja. (Lehet, csak én láttam úgy, de néhány megviselt, de a vénasszony ruhája alatt egészen csinos lány annyira, hogy nehezen félreérthető pillantásokkal méregette Tertulius püspököt, néhány elvetemültebb még Matheust is)
Aztán próbáltam volna kicsit többet megtudni a helyzetről, de az addig készséges népek megnémultak, és végül nem tudtam meg semmi ténylegesen hasznosat. Azt hiszem ezt a jóképű kollégákra hagyom...
Végül, mielőtt mást tettünk volna, a falu vezetőjéhez mentünk. Talán ő hajlandó lesz bővebben is felvilágosítani a helyzetről.


_________________

3Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Szer. Szept. 25, 2019 9:29 pm

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nekromanták. A nemrég történtek függvényében csak még inkább utálatosabb népség, mint eddig. Falusiak…ők mindig is ugyanannyira utálatosak voltak, mint eddig. Babonás, pletykás népség. E kettő együtt gyorsan elnyom mindenféle értelmet, ami esetleg valami csoda folytán a fejükbe került, hogy helyette különböző kitalált történetekkel és mesékkel tudják feldobni unalmas és értelmetlen napjaikat.
Minden bizonnyal egy újabb ilyen történet miatt kellett újra meglátogatnom ezt a bizonyos Holz nevű porfészket. Ezesetben azonban nem bántam, hiszen a négy névtelen és jelentéktelen lovag, valamint három pap biztonsági kíséretén kívül velünk tartott az őrült öregember és a tanítványa is. Kíváncsi voltam, hogy miként működnek együtt, valamint hogy a közvetlen felettese jelenlétében hogyan fog viselkedni a kis inkvizítor.
A faluba beérve komor kép fogadott, de ilyen vészterhes időkben nem is számítottam másra – nem kellenek hozzá azok a rebesgetett nekromanták. Mindenesetre különös volt, hogy a fiatal lányokat is öregnek öltöztették – egy újabb felesleges babona.
Természetesen ha újra végig gondoltam, úgy egyértelművé vált, hogy nem ilyen egyszerű a dolog: a babonának mindig alapja van. Jelen esetben ez egy elátkozott ház volt – legalábbis ennyit tudtam megtudni, mielőtt elindultunk volna. Majd leégetjük.
Pontosabb információért azonban úgy tűnik nem kell túl sokáig várnunk, hiszen nemsokára fogad minket a település vezetője – ő majd elmondja a részleteket.

4Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Csüt. Szept. 26, 2019 5:27 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
A Katedrális ügyeit, sőt, látszólag az inkvizíció ügyeit nem képesek zárt falak között végezni: az a fiatal Robin suhanc meghallotta, hogy Matheus küldetésre megy, és azóta nem lehetett lerázni. Miután az öreg inkvizítor utolsó idege is kettérepedt nem volt több energiája ellenkezésre, és mire kettőt pislogott, már a sajátbejáratú tanoncával, valamint Hagen püspökúrral voltak úton Nasses Holz felé. A települést látszólag olyan eretnek átok szállta meg, hogy még az időjárást, és a fiatal lányok öltözködési szokásait is sújtotta.
Bár végül Matheusnak nehezére esett eldönteni, hogy a falu jellegzetességei között melyek voltak átkok, és melyek hétköznapiak. Sőt, talán lehet, hogy az egész falu egy nagy átok úgy ahogy van, és csak lekéne égetni teljes pompájában az egészet.
Az inkvizítor lassan arra a következtetésre jutott, hogy egy városba van zárva egy nővel, aki inkvizítornak képzeli magát; egy szélhámossal, aki pápának képzeli magát; és egy rakat eretnekkel meg átokkal. Gyönyörű.

5Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Csüt. Szept. 26, 2019 7:54 pm

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
I. Fejezet: Valami hideg fúj át a házon


Küldetés: A ház padlója recseg 76fb78ba722faa715da429a8616565d4 Biztosan veletek is megesik néha, hogy egy hideg vízcsepp végig fut, a hátatokon a ruhátok alatt, beleborzongtok és libabőrösök lesztek tőle. Amikor felnéztek, látjátok a probléma okát és felsóhajtotok, hogy ezt is meg kellene oldani, vagy, hogy majd megszárad. És volt már olyan, hogy belétek fagyott a lélegzet, mert egy élőholtat láttatok meg? Olyankor nem csak az nem jut eszedbe, hogy hogyan kéne megoldani, vagy hogy majd megszárad… de az sem, hogy mi is volt az ami végig csurgott…

//Egyeztetésen találkozunk, a határidő az egyeztetés után egy hét//

6Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Vas. Szept. 29, 2019 7:13 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
A düledező városházában várakozva felbukkant egy fiatal cselédlány és mindenkit betuszkolt a nem túl puccos irodájába a település elöljárójának.
- Jónapot! Önök, akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jaj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos... térjünk is a tárgyra. - Mondta izgatottan. - Először is a nevem Szedrik. Önöket, hogyan szólíthatom?
- Tertullius. – Fogott kezet a püspök. - Minden bizonnyal ön a falu elöljárója.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. - Foglalt helyet, kihasználva az udvariaskodást.
- Robin Holzer, az urak tanítványa. – Hazudta Robin.
- Azúrtanítványa!! - Mordult rá Matheus, miközben fenyegetően megrázta a kezét.
- Valóban mind az Úr tanítványai vagyunk. – Vigyorgott Robin álszentül.
- Mint tudják a házban, ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. – Kezdte az elöljáró a fejét simogatva. – Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb.
- Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? – Vigyorgott bájosan a szolgálólány.
- Mikor kezdődött ez az egész? Nem kérünk, köszönjük. – Mutatott ellenkezően a hölgynek Hagen.
- És nekem egy korsó sört! – Szólt közbe Matheus.
- Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért. – Kérte felettébb szerényen Robin.
- Megnyugtatom hölgyem, mind ezt tesszük. – Hajolt meg. - Akkor hozom a sört. Máris. – Tűnt el a szobából.
Ezt egy hosszas kínos csend követte, melynek főattrakciója egy polgármesterre bámuló püspök volt.
- Valamit elfelejtettem említeni? – Kérdezte amaz meglepetten.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte...
Matheus csendben, a homlokát ráncolva méregette Robint.
- Óóó… igen, igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. – Válaszolta, majd elhallgatott, mikor kopogtak.
Az ajtón a cseléd lépett be, valamint követte egy fiatal parasztszerűség. A cseléd átadta a sört az inkvizítornak, aki sokáig szomorúan méregette korsót, majd két korty után jó távol helyezte magától. Pocsék.
- Jónapot! Önök hát a megmentőink. – Kezdett körbe menni, mindenkivel kezet fogni. – Én vagyok a ház kulcsainak őrzője. Örvendek. Hova lesz a séta először?
- Üdv. – Rázott kezet Hagennel. - Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. - mutatok Szedrikre. - Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni.
- Dícsértessék. – Rázott ezúttal Matheussal.
- Tudna még mesélni ezekről az öngyilkosságokról? – Kérdezte Robin, mikor a fiú ezúttal neki kezet csókolt. - Dicsértessék Krisztus. Robin vagyok, önt, hogy szólíthatom?
Matheus feje elvörösödött és csapott a nő keze felé, aki viszont elhúzta azt.
- Egy papnő sosem pajzánkodik! - Húzta ki magát, és rázta meg a kezét ismételten NAGYON fenyegetően.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is.
- Nem hagyom, hogy bármi szégyenteljes történjen! – Bólintott.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. – Mondta a fiú. – A nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságokról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen.
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a papír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. - mondta vágyakozva.
- Na jöjjenek! Még egy csapat diáklánnyal sem lehetne kivonszolni innen, ha dolga van. - Azzal megfordult és sétálni kezdett. - Jöjjenek!
A túra hát meg is indult a templomtól a kocsmán át az öngyilkosok helyéig. Az illetők látszólag egyszerű falusi parasztnépek voltak.
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? – Érdeklődött Hagen.
- Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kéz felvágás, ilyesmi.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják, hogy öngyilkosság?
- Aki megtalálta, szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszatértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt.
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla?
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt.
A (tor)túra haladt tovább és egy háznál állt meg, ahol bentről hangos jajveszékelés hallatszott.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. – Mondta a túravezető nem túl nagy lelkesedéssel.
- Várjon idekint, kérem. – Mondta Hagen. - Szabad lesz? - Kopogott.
- Ki az? – De a választ megg sem várta és résnyire nyitotta az ajtót. Egy anyuka ideges, könnyes arccal. - Mit akarnak? - kérdezte hirtelen és idegesen.
- Csak néhány szót szeretnénk váltani, és a segítségét kérni. Bemehetünk?
- Dícsértessék... - Mondta Matheus majdnem, hogy "hölgyem," de elgondolkodott, hogy öregasszony-e, vagy pedig egy különösen jól öltöztetett fiatal lány. Úgyhogy inkább nem mondott semmit.
A hosszas sírdogálás, önsajnáltatás és zokogórohamra az inkvizítor a szemeit forgatta. Hagen próbált valamit kihúzni az emberekből, de nem tűnt túl sikeresnek.
Matheus a sok nyarvogástól fáradtan megsimogatta a homlokát, és Robin mellé vonult.
- Remélem, nem vagy törékeny. - Mondta halkan, de határozottan, miközben a homlokát ráncolva a bőgőmasina felé bökött a fejével.
Erre Robin a nőhöz lépett, és valami bíztatót motyogott neki.
- Nos indulhatunk? – Lépett be Tom.
- Igen, igen, mehetünk! - Csapta össze a tenyerét az inkvizítor, és gyorsabban szaladt ki a házból, mint Hoshekh a köve alól.
Egy darabig a többiek nem jöttek ki, látszólag a püspök továbbra is faggatózott, de Tom is nagyon unta már a dolgot.
- Akkor indulhatunk? – Kérdezte megint végtelen türelem hiányával.
Végre mindenki kijött a házból és mentek A Ház felé. Út közben az eső is eleredt.

7Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Vas. Okt. 06, 2019 11:46 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
A hosszúkás ütött kopott ház, amely a falu főházának volt ki kiáltva, roskadozott az idő nehezékeitől. Agyag falai fafoltosak voltak, az ablakok pedig úgy nyíltak és záródtak, ahogyan a szél játszott velük, hacsak nem kötötték meg őket zsinórral. A tető egészen szép állapotban volt, facserepes, semmi különös, hacsak azt nem vesszük különösnek, hogy az égbe próbált nyújtózkodni. A ház belseje nem volt különb, de rendezettebb és kevésbé kopottas, bár a bent lévő, dohos bútorok sokat takartak. A hely kicsi volt és sötét annak ellenére, hogy egy égő lámpás lógott a plafon közepéről. A padló attól is recsegett, ha valaki megmoccant. Az öreg tölgyfa lemezek fáradtan csikorogtak mindenki alatt. Ezen a helyen várakoztunk, amikor kinyílt az ajtó és egy cselédlány invitált beljebb. Bent bőrfotelek, nagy tölgyfa íróasztal és rengeteg papír és elhalványodó szivarfüst fogadott
- Jónapot! Önök akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jajj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos... térjünk is a tárgyra. - Mondja izgatottan. - Először is a nevem Szedrik. Önöket, hogyan szólíthatom? -
- Tertullius. - válaszol elsőként mosolyogva a püspök, kezet nyújtva. - Minden bizonnyal ön a falu elöljárója. - kérdez kijelentés formájában.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. - Foglalt helyet Matheus
- Robin Holzer, az urak tanítványa - mutatkozom be én is a mosolygós bácsinak udvariasan, de kurtán. És megpróbálva megszerezni a privilégiumot is, ami a püspök tanítványának esetleg kijárhat.
- Azúrtanítványa!! - mordult rám Matheus
Szélesen rámosolygok Matheusra amikor kijavít.
- Valóban mind az Úr tanítványai vagyunk - bólogatok. Ezzel nem fog vitatkozni.
A kézfogások után helyet foglal kopott öreg bőrfoteljébe
, ami méltóságteljesen megreccsen alatta, bár ez inkább az ülőalkalmatosság dicsősége. Lenéz az asztalra és szájáról a mosoly lekonyul... Kezével végig simogatja kopasz fejét, nagyot sóhajt és belekezd mondani valójába:
- Mint tudják a házban ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb. -
- Mikor kezdődött ez az egész? - érdeklődök a részletekről
[/color]C - Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? - [/color] kérdezi bájos mosollyal a szolgáló hölgy
- Nem kérünk, köszönjük. - intett neki mosollyal Tertulius
- És nekem egy korsó sört! - fordult a bejárónő felé mentorom.
Én kicsit leragadtam ott, hogy hőnek szólított meg minket a nő, aki érdeklődött esetleges kívánságaink felől.
- Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért - mosolygok végül bíztatóan a hölgyre. Ennél többet valószínűleg nem tehet.
[/color]C - Megnyugtatom hölgyem mind ezt tesszük. - [/color] felel nekem a lány, majd Matheushoz fordul [/color]C - Akkor hozom a sört. Máris. - [/color] azzal udvariasan meghajol és kimegy a szobából. Így négyen maradunk a kínossá váló csendben.
- Valamit elfelejtettem említeni? – töri meg végül a csendet Szedrik nyájasan.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte... - folytatja a párbeszédet a püspök, amibe így nem kell beleszólnunk, sem mentoromnak, sem nekem. Ellenben kíváncsian hallgatom az információkat, amik elhangzanak.
- Óóó.. igen igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. - mondja. Idegesen kopog a lábával. Az ajtón is kopogtatnak, belép a cseléd hölgy egy kupa borzasztóan rossz sörrel ami alig habzik. Mögötte belép a szobába egy kopottas ruházatú fiatal, üres tekintetű fickó, aki az uraknak kezet nyújt, nekem pedig udvariasan kezet csókol.
Komoly arccal hallgatom a történetet... Szomorú, de nem kerüli el a figyelmemet, hogy sokminden homályos.
- Tudna még mesélni ezekről az öngyilkosságokról? - kérdezem, ezúttal bátorkodva szólni.
- Jónapot! Önök hát a megmentőink. Én vagyok a ház kulcsainak őrzője. Örvendek. Hova lesz a séta először? - kérdezi pontosan ugyan olyan kifejezéstelen, talán kicsit gondterhelt arccal, mint ahogyan kezdte.
- Üdv. - viszonzza a kézfogást a püspök - Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. - mutat Szedrikre - Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni. -
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a papír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. - mondja vágyakozva.
Matheus közben szomorúan méregette a sörös korsót, majd két korty után jó távol helyezte magától.
- Dícsértessék. - Fogott kezet az újonnan érkezővel.
- Dicsértessék Krisztus. Robin vagyok, önt hogy szólíthatom? - kérdezem a mechanikusan kezet csókoló fiút fürkészve. Nagyon élettelen az egész gesztikulációja...
Matheus feje elvörösödik a látványra, és ha nem vagyok elég gyors, pár pillanat múlva a kezemre csapott volna.
Láttam a vörösödő fejét, azt is hogy közelebb lép, így egy elegáns mozdulattal elhúztam a kezem. Annyi büszkeség belém is szorult, hogy ne hagyjam megcsapni magam, mint egy gyereket szokás...
- Egy papnő sosem pajzánkodik! - Húzta ki magát, és rázta meg a kezét NAGYON fenyegetőnek szánva a mozdulatot, amit én viszont megszoktam már, így egyáltalán nem rémít meg.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is - hajtok fejet szemtelennek mondható mosollyal. Vitatkozni nincs értelme, ezt is feljegyzem a rigolyái közé, és megpróbálom elkerülni, ha lehet, hogy előtte megismétlődjön a helyzet.
[color=red]- Nem hagyom, hogy bármi szégyenteljes történjen! – Bólintot Matheus, ezzel pedig az ügy elintézettnek is tekinthető.
Egyébként nincs ellenvetésem, hogy máris induljunk, így készségesen követem a vezetőnket meg a kollégákat kifelé, ha indulunk.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. - mondja a fiú - a nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságokról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen. - válaszol a valójában nem neki szóló kérdésemre.
- Na jöjjenek! Még egy csapat diáklánnyal sem lehetne kivonszolni innen, ha dolga van. - Azzal megfordul és sétálni kezd. - Jöjjenek! - szól még utánunk.
Végig vezet a falun: nem messze egy roskadozó templom van amiben imádkoznak, érdekesen közel van a kocsma, a házak teljesen össze vissza, az utakban pedig szinte el lehet süllyedni, akkora a sár. Nem nagyon látok senkit az utcákon. Ha vannak egy házban ott is becsukják az ajtót és az ablakot. Az öngyilkosok helye felé is elvezet, elmondja kik voltak ők, de csak egyszerű parasztok. Ezeken a helyeken némi penész is felfedezhető, de semmi több. Matheus keresztet vet minden alkalommal.
A túra megáll egy háznál, ahol sírás és jajveszékelés hallatszik az utcára, amire mentorom szemét forgatja. Nekem inkább elfacsarodik a szívem.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. - mondja Thomas, közben szinte majdnem elalszik.
Egyáltalán nem tudok mosolyogni… Az öngyilkosság a legtragikusabb dolog a világon.
Amikor pedig kiderül, hogy ráadásul az egyik lány árva, magamban imát kezdek mormolni érte, hiszen nincs más, aki megtehetné, hogy az Úr oltalmát kéri rá.
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? - kérdezi Tertulius. Kezdem azt hinni, hogy rajta kívül nem is lenne szükség itt másra, hogy megfelelően el legyen rendezve az ügy. Nem kell nekem több kérdést feltennem, amit még lehetne, nem volna lényeges.
-    Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kéz felvágás, ilyesmi. - válaszol a fiú.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják hogy öngyilkosság? - kérdez Tertulius tovább
- Aki megtalálta, szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszatértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt -
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla? -
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt. - Mondta kicsit elfúló hangon Thomas, mire a püspök bólint.
 - Várjon idekint, kérem. - mondja a püspök ezután Thomasnak, majd kopogtat az ajtón kettőt. - Szabad lesz? - kérdezi.
Ahogyan bekopog egy kis mocorgás hallatszik, majd egy keserves hang kérdezi meg, hogy:
- Ki az? – de a választ meg sem várja, és résnyire nyitja az ajtót. Először megijed, de amikor meglátja Tomot, rögtön beenged. A könnyes szemű nő nyilvánvalóan anya.
- Mit akarnak? - kérdezi hirtelen és idegesen
- Csak néhány szót szeretnénk váltani, és a segítségét kérni. Bemehetünk? - kérdezi mosollyal Tertulius
- Dícsértessék... - üdvözölte a nőt mentorom is. Én csak bíztató mosollyal nézek az ajtót nyitó hölgyre. Nincs mitől tartania.
A hölgy nem szól semmit, csak visszaül a helyére, előtte van a jajveszékelő idős hölgy, egy gyertya mellett. "Jajj csak csókoltam volna többször a drága kis kezét!" hanzik el  "Csókoltuk, volna!" Így folyik a beszélgetés, amíg egy nagy síró roham nem éri az idős hölgyet. A fiatalabb, vélhetően az anyjuk, felénk fordul.
- Siessenek a házba! Ott falják majd fel a szörnyek! Tegyékfel gyorsan a kérdéseiket, aztán siessenek kérem...! - elveszti a hangját, egy két könnycseppet is hullajt, néhány egér ott issza azt a padlón
- Nem volt furcsa az eltűnése előtt? Járt a ház környékén korábban? - érdeklődik kettőnk előtt a püspök. Hadd tegye, tagadhatatlanul jól csinálja a dolgát. Én továbbra is bíztató mosollyal egészítem ki a mondanivalóját.
- Igen! Igen! – válaszol a nő lelkesen - valami munkáról mesélt, amivel végre kereshet annyi pénzt, hogy tanulhasson. Ma reggel nagyon készülődött, magával vitte a barátnőjét is... Neki Elisa a neve, a barátjának Anna. Amikor a kiáltásokat hallotam gyorsan oda mentem, de csak hűlt helyüket találtam. Szörnyű volt. Semmit nem hagytak maguk után. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ki adta munkát... Borzalom, milyen anya vagyok én? - fakad sírva
Matheus közben mellettem állapodik meg.
- Remélem, nem vagy törékeny. - Mondta halkan, de határozottan, miközben a homlokát ráncolva a bőgőmasina felé bökött a fejével. Nem kell válaszolnom erre. Tudhatná már, és ha nem tudja, lesz még ideje rájönni. Ura vagyok az érzelmeimnek, amennyire szükséges.
Odalépek a nőhöz, és bíztatóan a vállára teszem a kezem.
- Ne aggódjon, biztosan talpraesett lány, akit épségben haza tudunk majd hozni - mondom neki mosolyogva, őszinte reménnyel.
- Mindent megtett amit tudott. Rá fog jönni, mi pedig kiszabadítjuk a lányát. - bíztatja Tertulius, amivel engem sikerül meglepnie. „kegyesen” is tud hazudni? - Azt sem tudja mi volt ez a munka? A házról mondott valamit? - érdeklődik tovább.
- Azt mondta, hogy ő sem tudja nagyon, csak azt, hogy kereskedelmi el kell adni valamit... Csecsebecsét! Ezt a szót használta. Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy segítenek! - Hálálkodik nektek. Ekkor Tom lép be az ajtón
- Nos indulhatunk? - kérdezi továbbra is hidegen.
- És vajon nála volt már ez a csecsebecse? -  hagyja a fiút figyelmen kívül Tertullius.
- Igen, igen, mehetünk! - Csapta össze a tenyerét Matheus, és szabályosan kirohantam a házból.
Én megvárom, hogy van-e még tudnivaló, addig is magabiztosan, bíztatóan és együttérzőn mosolyogva a nőre.
- A csecsebecse? Nem tudom... - gondolkodik el - azt nem mondta. Jajj én drága életem... -
- Akkor indulhatunk? - kérdi Tom türelmetlenül újra.
- Igen. - feleli a püspök, majd búcsúzkodik, és kilép a házból a fiú után.
Egy utolsó együttérző pillantás után pedig én is követem Tertuliust és Tomot.
Tom egy igen érdekes úton vezet tovább. Régi, valaha köves út volt, de most sár és növényzet borítja. Keréknyomokat lehet benne fölfedezni, de ezeket is már feltöltötte a föld és a fű. A domb, ahogyan felfele megyünk egyre erdősebb és elhagyatottabb. Nincs benne zaj sem semmi mocorgás. A puszta csend tölti meg az erdőt, egy kis ködöcskével. Ahogyan feljebb érünk, el is kezd esni az eső. Tom a régi, külső istálló alá menekül miután kinyitotta a vaskaput. Innen egy kis utacska vezet a házhoz, amelyet szobrok díszítettek. A ház kapuja nyitva van, a szél egy kicsit dobálja is. Belül pedig úgy tűnik nagy a sötétség. Gondolkodás nélkül bemenni puszta vakmerő ostobaság lenne, így még kint megállunk.


_________________

8Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 07, 2019 2:06 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Óvatosan lépkedtem a roskadozott házban, attól tartva, hogy bármelyik lépésem után beszakadhat a padló. Természetellenesen sötét volt a házban, az égő lámpások ellenére is. Nem sok idő után egy cselédlány invitált beljebb – szerencse, nem értékelem, ha megváratnak.
Bent fotelek és íróasztal vár, olyan mint bármelyik másik dolgozószoba.
- Jónapot! Önök akik a ház ügyében jöttek, ugye? Jajj, de örülök! Foglaljanak helyet. Nos...térjünk is a tárgyra. – mondja tagadhatatlan izgalommal a hangjában. -Először is a nevem Szedrik. Önöket hogyan szólíthatom?
- Tertullius. – válaszoltam kedves mosoly kíséretében, majd kezet nyújtottam az öregembernek. Hiába mosolygott, ezen a helyen semmi nem volt bizalomgerjesztő...sőt, főleg nem egy mosoly. – Minden bizonnyal ön a falu előljárója.
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának inkvizítora. – foglalt helyet azonnal. Öreg már, nem hinném hogy sokáig bírja állva.
- Robin Holzer, az urak tanítványa. – mutatkozik be a lány is. Az uraké? No lám, milyen érdekes megfogalmazás. Mintha egyszer már elutasítottam volna...
A kézfogások után Szedrik is helyet foglal, majd a kopasz fején végigsimítva belekezd a történetbe. Ahogyan elkezd beszélni, a mosoly azonnal lekonyul az arcáról.
- Mint tudják a házban ami dombtetőn van furcsa történetek jönnek. Halottakat és szellemeket látnak. sőt valakik világon túli fényekről is beszámoltak. Nem tudjuk pontosan hogyan, de eltűnnek emberek is néha. Éppen ma tűnt el két lány. Hajnalban kaptuk a figyelmeztetést, hogy baj van, de nem értünk oda időben. Az egyik faluvégi ház volt az. Ha többet szeretnének tudni ott kérdezősködjenek. A házhoz pedig egy fiatal embert kértünk meg, hogy felvezesse önöket, mindjárt itt lesz. Nála vannak a kulcsok. Bár gyerekek bemásztak másképpen is, de így biztonságosabb. - mondja végig, majd egy szuszra. Nincs is időm reagálni, az egyik cseléd már érdeklődik is.
- Addig felszolgálhatok valamit a hőseinknek? – kérdezi a kifejezetten bájos hölgy.
- Mikor kezdődött ez az egész? – kezdem le kicsit részletesebben is felgöngyölíteni a történteket, majd a nő felé csak mosolyogva intek – Nem kérünk, köszönjük. – nem csak hogy megmérgezhetnek, de ahhoz sincs semmi kedvem, hogy azt a vizelethez hasonló lét igyam, amit a parasztok sörnek neveznek.
Sőt, ha már kaptunk egy kis szusszanásnyi időt, megvizsgáltam az öreg vágyait is. Azt hittem találok valamit sötétet, de csak egyszerű paráznaság: a cselédre vágyik. Sőt, félelem is volt a lelkében, talán a nő igazi párjától? Érdekes, ha zsarolni kell, úgy megteszi ez is.
- Azúrtanítványa!!! – kiabál és hadar egyszerre az őrült, miközben rázza a kezét – És nekem egy korsó sört! – mond csak azért is ellent nekem, ahogyan arra számítottam. Remélem megmérgezik.
- Valóban, mind az Úr tanítványai vagyunk. – bólogat Robin, ügyesen hárítva az őrültet. Volt ideje megtanulni. - Imádkozzon a fáradozásunk sikeréért. - mondja a cselédnek. Valóban elhiszi még, hogy az hatásos?
- Megnyugtatom hölgyem, mind ezt tesszük. – válaszol, majd Matheushoz fordul – Akkor hozom a sört. Máris. – hajol meg, és megy ki a szobából. Négyesben maradtunk, picit talán kínos csendben. Az öreg mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordul.
- Valamit elfelejtettem említeni? - kérdezi nyájasan.
- Igen, hogy pontosan mikor kezdődött ez az egész. Történt e valami furcsa előtte… - folytatom, hátha elég annyi, hogy elindítom a fonalat.
- Óóó.. igen igen... nos hát olyan fél éve láttak először mocorgást a házban. Aztán volt, hogy a temetőt bolygatták meg... De nyomokat senki nem talált. Akkor azt kezdték suttogni, hogy a holtak éjjelente összetapossák a temetőt. Aztán szépen lassan úgy egy két-három hónapja az embereknek is lába kélt. Valaki félelemből elhagyta a falut, valaki öngyilkoslett, de a teste eltűnt... vélhetőleg ő is elszökött. És már az élők sincsenek biztonságban. A két lány esete egyre gyakoribb lett az utóbbi... lássuk csak... hat hétben. – válaszol végül. Öngyilkosságok? Érdekes.
Kérdeznék még, de ekkor belép a cseléd, már egy ránézésre is pocsék sörrel, utána pedig egy kopottas ruhája férfi. Kezet fogunk, Robinnak kezet csókol, majd bemutatkozna, ám MAttheus közbelép, miután befejezte a kézcsókot. Megpróbálna rácsapni a nő kezére, az azonban ügyesen elhúzza – a fiatalok reflexei. Vicces lett volna közbe lépni, de egyelőre inkább nem tettem.
- Egy papnő sosem pajzánkodik! – húzza ki magát.
- Kérem, Atyám vigyázzon rám a továbbiakban is. – hajt fejet egy egyesen szemtelen mosollyal, majd nem is figyelve tovább az őrültre, bemutatkozik. - Dícsértessék Krisztus. Robin vagyok, Önt hogy szólíthatom?
- Üdv. – szálltam be én is. – Tertullius. Szeretnénk megnézni a teljes falut. Továbbá nagyon sokat segítene, ha ön is velünk tartana. – mutatok rá az öregre – Úgy tűnik sokat tud a helyről, és tudna még mesélni.
- Dícsértessék. – szedi végül össze magát a dühe után Matheus.
A kis közjáték után a fiú is válaszol.
- Természetesen a körtúrát már is kezdhetjük. A nevem Thomas, de sokan csak Tomnak szólítanak. Örvendek. Ritkán látni ilyen gyönyörű nőt a környéken. Az öngyilkosságról nem igazán tudok mesélni, de amit tudok elmondok, a legjobb, ha a helyszínen.
- Nagyon szívesen mennék én is, de sok a pípír munkám és egyéb teendőm. És nemsokára falugyűlés és arra is elő kell készülni, szóval... esélytelen nekem a friss levegőre jutás. – Papírmunka alatt vajon a cselédjét érti?
Elindulunk hát a faluban. Ugyanolyan siralmas és szánalmas mint befelé jövet. Templom, kocsma, összevissza dőlő házak. Az öngyilkosok állítólag egyszerű parasztok voltak – mint itt mindenki. Azonban ahogyan vizsgáltam a helyeket, egyvalami megütötte a szememet: gomba. Persze, ilyen nyirkos helyen és időben nem csoda ez, de miért csak ezeken a pontokon ütötte fel a fejét?
- Mi is volt az öngyilkosság módja pontosan? – érdeklődöm.
- Az öngyilkosságok mindig a legelérhetőbb dologgal történtek: kötél, kézfelvágás, ilyesmi. – magyaráz, anélkül hogy válaszolna a kérdésre. Irritáló.
- Pontosan mi történt, milyen állapotban volt a test, miután megtalálták? Vagy ha nem találták meg, honnan tudják, hogy öngyilkosság? – ostromlom tovább, hátha tud valamelyikre válaszolni.
- Aki megtalálta szólt és gyorsan a papokhoz futott, de mire visszaértek a test már nem volt ott. Sajnos ő már elment a faluból, talán valami Northeimet említett, de nem emlékszem, mert nagy rohanásban volt. – Hullarablók? Nem, itt valami másról lesz szó.
- Ki találta meg? Mit lehet tudni róla?
- Egy fiú, valami Emil. Kis fiúcska, olyan 14 esztendős lehet. Szintén árva volt, de volta ki befogatta. Akkor ment el, amikor a befogadója meghalt betegségben. Az borzalmas volt. - Mondta kicsit elfúló hangon
Bólintok, ennyi kérdésem volt. Tom folytatja, egy háznál megállva.
- Az egyik lány nagymamája. A másik lány árva volt, de az árvaház megszűnt. Ott lakott, segített, ma pedig eltűnt. Ha gondolják menjenek be. – mondja, de hangja olyan mintha elaludni készülni.
Nem nagyon érdekel megengedi e, odalépek az ajtóhoz és kopogtatok kettőt.
- Szabad lesz?
- Ki az? – kérdezi, de választ nem várva nyílik résnyire az ajtót. Amint meglátja Tomot, nagyobbra nyitja az ajtót, és láthatóan idegesen folytatja – Mit akarnak?
- Csak néhány szót szeretnénk váltani és segítséget kérni. Bemehetünk?
A hölgy nem szól semmit, csak visszaül a helyére, előtte van a jajveszékelő idős hölgy, egy gyertya mellett. "Jajj csak csókoltam volna többször a drága kis kezét!" - hangzik el - "Csókoltuk, volna!"
Így folyik a beszélgetés, amíg egy nagy síró roham nem éri az idős hölgyet. A fiatalabb, vélhetően az anyjuk, felénk fordul. - Siessenek a házba! Ott falják majd fel a szörnyek! Tegyékfel gyorsan a kérdéseiket, aztán siessenek kérem...! - elveszti a hangját, egy két könnycseppet is hullajt, néhány egér ott issza azt a padlón.
Valóban nem volt értelme húzni az időt: ha ilyen készségesen válaszolt, kérdeztem még.
- Nem volt furcsa az eltűnése előtt? Járt a ház környékén korábban?
- Igen! Igen! – mondja lelkesen – Valami munkáról mesélt, amivel végre kereshet annyi pénzt, hogy tanulhasson. Ma reggel nagyon készülődött, magával vitte a barátnőjét is... Neki Elisa a neve, a barátjának Anna. Amikor a kiáltásokat hallotam gyorsan oda mentem, de csak hűlt helyüket találtam. Szörnyű volt. Semmit nem hagytak maguk után. Meg kellett volna kérdeznem, hogy ki adta munkát... Borzalom, milyen anya vagyok én? – fakad sírva.
- Mindent megtett amit tudott. Rá fog jönni, mi pedig kiszabadítjuk a lányát. - bíztattam hazudozva. - Azt sem tudja mi volt ez a munka? A házról mondott valamit?
- Ne aggódjon, biztosan talpraesett lány, akit épségben haza tudunk majd hozni. – lép oda Robin is.
- Azt mondta, hogy ő sem tudja nagyon, csak azt, hogy kereskedelmi el kell adni valamit... Csecsebecsét! Ezt a szót használta. Köszönöm! Nagyon köszönöm, hogy segítenek! – hálálkodik idegesítően.
- Nos indulhatunk? – lép be Tom, még idegesítőbben.
- És vajon nála volt már ez a csecsebecse? – hagytam figyelmen kívül a férfit.
- Igen, igen, mehetünk! – menekült az öreg – nem bírja az érzelmeket?
- A csecsebecse? Nem tudom... - elgondolkodik - azt nem mondta. Jajj én drága életem...
- Akkor indulhatunk? – kérdezi meg újra Thomas.
- Igen. - mondom, majd búcsúzkodás után én is távozom a házból.
Ezután egy valamikor köves, ám most már csak sáros úton vezet minket végig a férfi. Keréknyomok tarkítják, de már ezeket is benőtte a gaz, rég járhattak erre. Ahogyan egyre feljebb haladunk a dombon, úgy kerít hatalmába az az érzés, mintha egy erdőben érnénk – a ház magasodó alakján kívül semmi nem utal civilizációra. Feljebb érve már az ég is ránk szakad. A kalauzunk el is menekül, miután kinyitotta nekünk a vaskaput, mi pedig csak állunk, és szemléljük a házat – legegyszerűbb az lenne, ha felgyújtanánk.

9Küldetés: A ház padlója recseg Empty Re: Küldetés: A ház padlója recseg on Hétf. Okt. 07, 2019 8:44 am

Sötét Apostol

Sötét Apostol
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
Küldetés: A ház padlója recseg Images?q=tbn%3AANd9GcTDqMyXsvwBLYc3tdTWJ3JmTVnLba9HtjXVM7d7ydMfHlG6LKix
II. Sötét sóhajok súlyosan hullanak a földre


III. A lágy őszi szellő olyan kellemesen cirógatja meg a tarkódat, hogy csak hátradőlnél és élveznéd a pázsiton a heverészést, lehunyva szemedet talán egy kicsit aludnál is… belemerülnél a lágyság gyönyörébe, a klasszikus természeti csodába. A szépség… Ez a gyönyö, ami elragadja a fantáziádat és bele süppeszt a pihenésbe. Csak egyetlen lágy szellőcske, amely megadja azt a varázst, ami megnyugtatja az embert. Persze az is megtörténhet, hogy egy szellem lehelete ringat…

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.