Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 119

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56

Küldetéskereső

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Azrael

"Aki nem kel útra, soha nem tapasztalja meg a világot maga körül" - Ciel von Eisenschnittel, …


Comments: 90


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték Oswald&Wilfred] - Vassal formálják a vasat...

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Történt pedig, hogy Wilfred a kocsmában énekelt egy nagyon szomorú lányról.

Haja szélben, lobogott
Könnye esős földre hullott,
Lába bírta még iramját,
Ó Istenem nyugalmat adj!

Lelke kő, torka puszta
Nem csorog patak oda,
Teste viszi, de nem haza
Ó Istenem nyugalmat adj!

Szeme látta nem tagadja,
Keze tette, de nem tudja,
Mit is cipel oly nehezen.


De a dalt, nem fejezhette be, mert egy pap jött be hozzá, nagyon sietősen.

- Wilfred! Wilfred! - kiabálta - Itt van! - kicsit kifújta magát, kövérkés teste csak úgy fel le járt. - Gyere gyorsan! Végre megérkezett, akit úgy vártunk. - Szeme szinte kifordult a helyéről, úgy nézte izgatottan Wilfredet.
- De ki? Ki az?
- Ő mellé leszel beosztva. Ő fog téged segíteni és vezetni. Jó ember
- Majd én azt meglátom. - azzal letette a lantot, méltóságteljesen kiegyenesedett és lelépett a rögtönzött színpadjáról. Leporolta a ruháját és elindultak. Még egyet hátra kiáltott Wilfred - Még jövök, addig mulathattok! - azzal becsapta a kocsma ajtaját. Az út közben a pap nagyon sokat mondogatta Wilrednek, hogy mit csinálhat és mit nem és mi az illendő és mi nem és ha ennek a derék egyház finak is a fejét akarja venni, akkor saját kezűleg fogja megfojtani.

A nap utolsó sugarai még besütöttek a nagy templom ablakain. A templom hajó közepén egy tiszt állt, egyszerű öltözetben és egy szőke katona páncélban. Ahogyan Wilfred bement a ruhásoda intette magához. Bölcs, már őzesebb szakáll lógott arcáról, szemei kissé le voltak hunyva.
- Örülök, hogy eljöttél! Bemutatlak az új vezetődnek. Az ő beosztottja leszel. Légy kedves és alázatos. Nekem dolgom van, úgy hogy megyek. Isten óvjon titeket. - mondta azzal elfordult - főleg téged Oswald. - forgatta meg a szemét, majd kiment. Wilfred egy ideig méregette a páncélost, mad megszólalt.
- Örvendek! Wilfred vagyok. Hogyan szólíthatom? - kérdezte udvariasan a kezét nyújtva.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Az első dolgom volt, hogy jelentkezzem von Witten kapitánynál, aki úgy fogadott, mintha csak régi jó barátja volnék. Kiderült, hogy hála neki, tényleg mindenki úgy tudta, hogy neki teljesítettem fontos megbízást, s ezért nem lehettem elég hálás neki.
Minden nagyon más lett. Hellenburg ismét élettel teli volt, de épp azok az életek hiányoztak belőle, akik miatt otthonomnak éreztem a várost. Nem tudom, hogy Hilde visszatért-e már, vagy sem, s amikor meg akarnám kérdezni, tud-e róla valamit, a kapitány akaratlanul is belém fojtja a szót.
- Ami azt illeti, von Bertold, szeretném megkérni valamire.
- Miről volna szó, uram?
Alaposan végigmér és egy darabig nem szóltal még meg, mintha gondolkodna valamin.
- Jelenleg is még fáradozunk azon, hogy feltöltsük a sorainkat és rájöjjünk, miként kovácsolhatunk előnyt a veszteségeinkből. Sok jó katonát veszítettünk el a Harag Napján és azóta, azonban van reménységünk, most is zajlanak kiképzések, s most is vannak, akiket felszentelheünk. Volna valaki, akit önre szeretnék bízni.
Tehát új beosztottat kapok. Egy kissé meglep ugyan a dolog, elvégre éppen, hogy csak visszatértem hosszú idő után, de a legkevésbé sem akarok hálátlannak tűnni tudva, milyen jószívvel viseltetett irántam a felettesem.
- Mikor találkozzam vele?

A nagytemplom nem változott semmit. Emlékszem, mikor vörös lángoktól ölelve láttam, s most kicsit úgy tűnt, ahogy Ackerbach testvér mögött beléptem, mintha nem történt volna semmi és ez a Hellenburg még mindig ugyanaz lenne, amit annyira szerettem, amit otthonomnak éreztem.
Kérdez az utamról, kíváncsiskodik a von Wittentől kapott megbízatásomat illetően, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy tájékozódjam, mennyi minden változott is idehaza. Ahogy beszélgetünk, kisvártatva ismét nyílik a templom ajtaja és egy templomos lép be rajta. Ackerbach magához inti, ahogy közelebb ér.
- Örülök, hogy eljöttél! - szólítja meg - Bemutatlak az új vezetődnek. Az ő beosztottja leszel.
Ifjú még, s arcán furcsán idegennek hat a sebhely, elgondolkodom, hol is szerezhette, s úgy sejtem, hogy sanyarú múltat tudhat maga mögött. Barna szemeiben valamelyest igazolásra lelek; komor tekintetében nem látom az újoncok lelkesedését csillogni. Ahogy felém pillant, olyan érzésem támad, mintha már ismerném valahonnan, de ha valóban olyan új még, amennyire a kapitány is mondja, ez lehetetlen.
Kinézetre ápoltnak tűnik, ez jó jel, az legalábbis bizonyos, hogy a megbízhatóság látszatát kelti, s egy katonának egyébként is kell, hogy legyen ennyi igénye.
- Légy kedves és alázatos. Nekem dolgom van, úgyhogy megyek. Isten óvjon titeket - majd felém fordulva hozzáteszi - Főleg téged Oswald.
Főleg engem?
Szavain némileg meglepődve nézek utána, miután elköszönök egy biccentés kíséretében, majd a másik felé fordulok. Wilfred. A kezdeményezéssel megelőz, hangja határozottnak tűnik, ahogy bemutatkozik és a kezét nyújtja felém. Úgy döntök, nem csinálok ebből problémát. Elfogadom a jobbját és finoman szorítom meg.
- Oswald von Bertold - mutatkozom be - A nevem elég lesz megszólításként.
Tiszttársam felém intézett szavai járnak a fejemben. Nem tűnt úgy, mintha különösebben kéne, hogy óvjon Isten ettől az ifjútól, kíváncsi vagyok, mikor jövök rá, hogy tévedtem. Első látásra nem tűnik úgy, hogy gondom lesz vele.
- Mióta szolgál? - intézem hozzá a kérdést.



A hozzászólást Oswald von Bertold összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 18, 2019 12:56 am-kor.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred nyugodtan az egyik padra leült.
- Mióta szolgálok? Hááát... pár éve végeztem az egyetemen. De viszonylag kevés bevetésen voltam. Főleg mert igen kevesen bírnak elviselni. - mondja kissé büszkén, mosolyogva - De azért valamelyest ismerem a járást. - mondta kissé szomorúan maga elé nézve - Isten szolgája ként leginkább az emberek baját vagyok hivatott megénekelni. Szomorú sorsokat és nehéz élet történeteket. - mondta egy kis érzelmesség jelét mutatva, ami persze csak amolyan udvariasság volt. - És maga? Magát mi hajtja előre az életben? - kérdezte ártatlan szemekkel, amiben volt valami megmagyarázhatatlan sötétség.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Figyelmesen hallgatom a válaszát. Egyetem? Jó mecénása, vagy gazdag szülei lehetnek, ez azért mégis nagy dolognak számít. Különös, hogy mégis templomosnak állt, de hasznos is, a tanult emberek mindig jól jönnek.
Ahogy folytatja, felkapom a fejem. Kevesen bírják elviselni. Talán erre utalhatott Ackerbach testvér. Kíváncsi vagyok, ez miben nyilvánul meg. Első látásra nem tűnik problémás alaknak, az is lehet, hogy csak egyszer meggyűlt a baja egy felettesével, de egyébként nincs gond vele. Majd kiderül.
Amikor a "megéneklést" említi, érdeklődve vonom fel a szemöldököm. Világos, ez összhangban van azzal, hogy egyetemi studiumokat hallgatott. Érdekli az emberi lélek, mások sorsa, ez becsülendő, s szép dolog.
Különös benyomást kelt, mintha volna benne valami kettősség. Valami nyílt és őszinte, valami sötét és titokzatos. Érdekes személyiség lehet, meg kell hagyni, s biztosan lesz alkalmam kiismerni, ha már így összehozott minket a sors.
A kérdése tagadhatatlanul szíven talál. "Bár tudnám, fiam" - mondanám legszívesebben, elsőre szándékosan figyelmen kívül hagynám, de eszembe jut, hogy nem volna illendő, így meggondolom magam. Hiszen csak feltett egy őszinte kérdést, mert kíváncsi a válaszomra.
- Időről időre az embernek ezen a kérdésen el kell gondolkodnia - felelem halkan - Mondanám, hogy a kíváncsiság, hiszen az hozott ide, vagy hogy az Úr szolgálata, hiszen ezért lettem templomos, de talán most csak folytatom, amit elkezdtem.
Halványan elmosolyodom, tekintetem végig futtatom a szószéken, az úrasztalán, a falakon, a padok tetején, majd megállapodik az ijfú arcán.
- Sok mindenen vagyunk túl valamennyien, s talán előbb egyről a kettőre kell jutnunk, mielőtt hosszútávú terveket szőnénk. Hiszen láttuk, ahogy egyik pillanatról a másikra rommá válik minden.
Noha nem tudom, itt volt-e Hellenburgban azon a napon, amikor a sárkány tüze felperzselte a város nagy részét, de tudom, hogy másutt is hasonló történt, s ha ugyan a saját szemével nem látta is, nincs, aki ne hallott volna róla.
- Sétáljunk egyet odakinn. - Bökök az állammal az ajtó felé.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred összerezzent a rombolás hallatán, aztán felpattant, hogy jól kinyújtogasson.

- Ember tervez, Isten végez. Talán nem volt annyira rossz az a pusztulás. Sok mindentől meg is tisztította Veroniát. - A egyik szék karfáit bámulta. Görnyedt háta egy morcos góleméhoz volt hasonlatos. A tűz, a ház a régi képek amelyek álomszerűen megtámadták, de nem tudott rájuk teljesen emlékezni. Mintha valami kiragatta volna emlékezetéből a sötét múltat.
A sétálás nincs ellenemre, főleg ha valami csendes hely felé vesszük az irányt, ahol megtömhetjük a hasunkat. Nagyon éhes vagyok. Remélem van pénze, jó uram. - mondta. Fejében csak úgy cikáztak a különböző helyek, ahonnan ételt szokott lopni, most talán nem lesz szüksége arra, hogy jól megszervezett bandájával kikészítse a szakácsnő idegeit.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Derült égből villámcsapásként érnek a szavai, nem akarom elhinni, amit hallottam. Talán csak rosszul értettem a visszhang miatt. Akaratlanul, hirtelen torpanok meg és fordulok felé. Valóban ezt mondta.
"Talán nem volt rossz, sokmindentől megtisztította Veroniát?" Hát persze, ártatlan emberektől, hősöktől, kezek és elmék generációkon átívelő munkáitól, attól a világtól, amiben éltünk, egyik pillanatról a másikra.
Ismét eszembe villan a lángok képe, a füstszag, a sikolyok, az összedőlő épületek robaja, a zűrzavar. Érzem, ahogy egy pillanatra ökölbe szorul a kezem, a szívem a torkomban dobog.
Mitől tisztította meg? Férfiaktól, nőktől, gyermekektől, álmoktól és reményektől.
Hallom Rickert üvöltését és újra látom Helmut összeégett tetemét...
Mély levegőt veszek. Nem gondolhatta úgy, bizonyára csak valami bölcset akart mondani, de nem tudta, hogyan fejezze ki magát.
Talán jobb is, hogy erre nem szólok semmit. Tovább hallgatom és lassan biccentek egyet. Hát jó, rendben van. Nincs túl jó előérzetem ezek után, de talán csak zavarban van, s ha majd kicsit jobban megismerkedünk és én is megszokom újra Hellenburgot és őt is, jól boldogulunk majd együtt. Reménykedni próbálok, bízom benne, hogy nem csupán áltatom magam.
- Akkor menjünk.
Azzal én részemről el is indulok kifelé, s azon gondolkodom, milyen csendes helyre mehetnénk, ahol ennivaló is van. Annyit változott minden.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred eleinte követte, aztán mutatta az utat. Nem tűnt olyan morcosnak mint az előtt, kihúzott háttal lépdelt, jól körbe nézett mindenütt, mintha az övé lenne az egész hely. Az utcák, ahol vezette új mesterét, a nyomor és a zsúfoltság folydogált az égről leolvadó nap fényével teli utcákon. Töredezett utak, amiből kinőttek fűcsomók, bűz és a házakból, sikátorokból jövő feszültséggel teli beszédek szivárogtak az utcára. A szegény negyed. Miután innen kiértek, a tér és az utcák szebbek és jobbak voltak az előzőnél. barátságos helyre tértek be, ahol ropogott a kandalló tüze és a társaság is hallkan mulatozott. Gazdagabb parasztoknak tűntek, akik a hozzájuk képest legkifinomultabban pipázgattak, beszélgettek és játszottak.

- Valójában nekem ez a kedvenc helyem, ha evésről van szó. - mondta mintha törzs vendég lenne. - Nem is drága. ellenben nagyon jó. Ez talán a legkényelmesebb hely! - mutatott egy kis asztalkára, az egyik kandalló és egy kis ablak között. - Nem fázik, de nem is sül meg az ember. - Leült, egy pincérnő már jött is, hogy felvegye a rendelést.

- Mit adhatok az uraknak? Innivalónak van nagyon jó bor és nagyon frissen sült liba, amihez töpörtyűt is adunk külön. Desszertnek pedig almás pitét tudnék javasolni. - hangja nagyon csiripelt, mint akit nemrég talált meg az igaz szerelem.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Kiérve szinte furcsának tűnik, hogy most nem érzek füstszagot, korábban ott is éreztem, ahol nem volt. A nap már lejjebb ereszkedett a látóhatáron, éppen, hogy látni a falak mögül a tetejét, rózsaszínes-vöröses fénybe öltözteti az ég alját.
Jólesik friss levegőt venni.
Nem tudom, mi áll még a régi helyek közül, s azóta milyen újak nyílnak, így nincs ellenemre, hogy Wil önállósítja magát és elém vágva kezdi mutatni az utat. Legalább én is kicsit körülnézhetek.
Jártam már itt nem egyszer. A szegénynegyed most is lehangoló, szomorú, hogy ebben nincs változás. Bele sem merek gondolni, hányan váltak földönfutóvá a pusztulás következtében. Az egyik házfal tövében ülve egy vak koldus rázza a bögréjét, ejtek bele két érmét.
Az utca nyomasztó hangulatát ellensúlyozza az ivóé. Nem tudom, újonnan nyílt-e az utóbbi időkben, míg távol voltam, vagy csak sosem fordultam meg még itt. Új társam magabiztosan mesél a helyről, úgy sejtem, gyakran megfordul itt. Valóban kellemes kis helynek tűnik.
Alighogy leülnénk, már a fiatal hölgy érkezik is, hogy a rendelésünket felvegye. Mivel semmi tapasztalatom nincs ezzel a hellyel, nem morfondírozom sokáig a döntésen.
- Köszönöm, nekem jó lesz az ajánlat.- bólintok, majd míg megvárom, hogy ő is rendeljen, elgondolkodva méregetem őt. Miféle szerzet vagy te, Wilfred? Nem tudom eldönteni, hogyan viszonyuljak hozzá, de talán jól megleszünk. Talán feltételezhetem részéről a jószándékot. Az a megszólalás a templomban bizonyára csak zavarában sikerült úgy, ahogyan sikerült.
Amikor elmegy a lány, hogy átadja a rendelést a söntéspult mögötti pocakos férfinak, kihasználom, hogy magunkra maradtunk, és tovább érdeklődöm újdonsült beosztottam felől.
- Mintha említette volna, hogy szokott énekelni. - pillantok felé - Hangszeren is játszik?

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred bólintott a hölgynek, hogy ő is ezt kéri. Eleinte, csak maga elé bámult, piszkálgatta a tölgyfa asztal szálait, amikor viszont észre vette, hogy Oswald méregeti, egyenesen a szemébe nézett, sehova máshova. Mintha farkas szemet akart volna nézni vele. A kérdés oldotta picit a feszültségét ez meg is nyilvánult abban, hogy megigazította ülését.

- Csak így-úgy... Lanton, ha kapok egyet. És maga mit csinál a szabad idejében? Ha jól sejtem nem a nőket kergeti, maga annál szenvedélyesebbnek tűnik nekem. Vagy tévednék? - Wilfred kérdése egy bájos csevej kezdetének hangzott, a nyugott és viszonylag csendes helyen, amit legfeljebb egy-egy harsány kacaj tört meg.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Ahogy a tekintetünk találkozik, lehetőségem adódik, hogy mélyen a szemébe nézzek. Egyszerűen nem tudom hova tenni őt, fogalmam sincs, kiféle-miféle is valójában. Szerencse, hogy még csak most találkoztunk, biztos vagyok benne, hogy lesz még lehetőségem és időm, hogy alaposabban megismerjem.
Tetszik, hogy állja a tekintetem és mégis könnyed hangvétellel válaszol, ámbár kissé meglep, hogy ilyen rövid felelettel tudja le a kérdésem, valamiért azt gondoltam, ha erről, a művészetéről biztosan szívesen beszélne hosszabban. Amikor aztán ismét énrám tereli a szót egy kérdéssel, belül őszintén elcsodálkozom azon, mennyire ráhibázott megint, s elgondolkodom, ilyen könnyű lenne-e kiismerni engem. A szám szélére egy félmosoly kúszik, miközben az államat az asztalon könyöklő kezemre támasztom.
- Amikor nem szolgálatot teljesítek, általában vagy a városőrségnek segítek be, vagy a bajtársaimmal múlatom az időt, akár gyakorlással, akár csak lézengéssel, mint bárki más, de igazából egyedül is szeretek lenni.
Most tudatosul bennem, hogy errefelé nem nagyon szűrődik más asztaltársaságok beszélgetésének zaja, s el kell ismernem, hogy jól választott helyet a fiú, s el is tudom képzelni róla, hogy valóban jól ismeri ezt a fogadót. Ez megmagyarázná a magabiztosságát.
- S maga, Wilfred? - kérdezek vissza - Mivel tölti az idejét szolgálaton kívül, amikor éppen nem a lant húrjait pengeti?

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred nem válaszolt először. Ahogyan a bort kihozták, rögvest megfogta az üveget és mind a kettjüknek töltött. Megkavargatta a kezével, bele szagolt a pohárba, majd ivott egy kortyot és az orrán kifújta a levegőt. Nyugodtnak tűnt.

- Én a szabadidőmben kardforgatást gyakorolok, főként. Imádkozok, segítek a templom körül... Ilyesmi... Meg persze írogatom a dalokat. - válaszolta. - Mondja, Oswald! Ez a munka ebből áll? Kardozunk, lézengünk és öldöklünk Isten nevében? Mészárolunk, gyilkolunk. Miben különbözünk mi azoktól, akikkel ezt tesszük? Hogy mi Istent állítjuk az ok helyére? Ez lenne a válasz? Mert Isten ezt akarja? - szavai keserűnek és hidegnek hallatszottak.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Kihozzák a bort, a fiú tölt nekem és magának is. Nem veszem le róla a tekintetem egy pillanatra sem, türelmesen várok a válaszára. Vagy töpreng rajta még egy keveset és időt próbál nyerni, vagy csak fontos neki, hogy nyugodtan szólalhasson meg, anélkül, hogy bármi megzavarná.
Magamhoz veszem a poharat és belekortyolok a borba mindenféle körülményeskedés nélkül. Sosem értettem különösebben a borokhoz, de többnyire meg tudtam állapítani mindegyikről, hogy ízlik-e, vagy sem. Ez most nem annyira vizezett, kellemesen fanyar íz marad a számban, miután lecsúszik a torkomon.
A gesztusaiból ítélve Wilfred nem így van ezzel. Eszembe jut, hogy említette az egyetemet, a lantpengetést és dalolászást. Kíváncsi volnék, honnét jön, mi van mögötte. Az ilyen emberek művésznek, tudósnak, netán hivatalnoknak vagy papnak adják a fejüket.
Nem templomos lovagnak.
Megkapom a hőn áhított választ, s nem habozik, azonnal kérdést is szegez nekem. Felvonom a szemöldököm és hátradőlök a székemen, balomat megtámasztom a szék támláján, jobbommal az asztalra teszem a poharat.
- Nem Isten az ok - felelem - Hanem az emberi természet. Nem Istenért háborúzunk, hanem magunkért.
Egy kis szünetet tartok, mielőtt folytatnám.
- A háborút nem Isten találta ki. Az emberiség hozta a saját fejére, de Isten sokszor használta eszközéül. Hiszen te is vallod róla, hogy a történelem ura, s a történelmet nagyrészt háborúk formálták. Ez a háború arról szól, miben hiszünk. Észak és Dél is mást gondol igaznak, azonban nem kisebb a tét, mint az emberek lelke. Vajon az északi egyház hívei haláluk után üdvözülnek? Vagy Dél népe az üdvösség igazi várományosa? Netán mindenki, vagy senki?
Kis ideig várok, majd ismét megtöröm a beálló csendet.
- Ez a munka nem abból áll, hogy kardozunk, lézengünk és öldöklünk Isten nevében, Wilfred. Ez egy szolgálat, amiben karddal a kezünkben állunk az igaz hitért. Azért, amiben hiszünk.
Amiben hiszek?

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Alig bírja visszatartani a mosolyát, de sikerül nem elárulnia, hogy tudja, hogy jó úton halad a célja felé. Nyugodtan és kimérten, bort tölt magának.
- Ha megélem az idős kort és könyvet írok arról, hogy az akkori korban, hogyan kell küzdeni, akár új fajokkal vagy fegyverekkel e téren, ezt a címet fogom neki adni. Az emberek szolgálatában. De ne mez a lényeg. - kis szönetet tartott, hogy kortyoljon. Egy lazább ülést vett fel. - Ha az embereket szolgáljuk nem Istent szolgáljuk? - kérdezte - Mindemellett pedig, ha nem Istent szolgáljuk, akkor hogyan állítjuk fel az igazságot? De ami jobban is érdekel... - most mélyen Oswald szemébe nézett - Hogy nincs több igazunk mint neki. Vagy is minden amit teszünk, hogy egymást marjuk. Mint ők, mint mi. Akkor elvégre egy azon érem két oldala vagyunk, mi több, hamis ideákkal éltetjuk magunkat és... éltettük, a már meghaltakat.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Le sem tagadhatnám, hogy elsőre meglep mind a hangnem, mind pedig az, amit közölni akar. Ismét visszatér az az érzés, ami a templomban tört rám alig egy órával ezelőtt. Ezzel beigazolódni látszik a gyanúm, a gondolat, amit akkor elhessegettem; tényleg komolyan gondolta. Talán arról a megszólalásáról is hiba volt jószándékot feltételeznem, éppúgy, ahogy hiba lenne a mostaniról. Nem tetszik nekem ez a beszéd.
Közelebb hajolok hozzá és állom a tekintetét. Az alkarom magam előtt az asztalon pihen, páncélkesztyűs jobb kezem ökölben támaszkodik mellette. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy mennyivel fölé magasodom így, de most nem érdekel, ha kisebbnek érzi magát.
- A világ nem fekete és fehér - szólalok meg lassan, kimérten - Az emberek szolgálata nem Isten szolgálata, de ha Istent szolgáljuk, az embereket is szolgáljuk. Hiszen ezt mindenki tudja, aki nálunk az Isten szolgálatára teszi fel az életét.
Nem emelem fel a hangom, csendesen beszélek, mint ahogy egyébként, s nem csupán azért, mert más asztaltársaságoknak nincs köze ahhoz, amiről itt folyik a szó, egyébként is ritkán szoktam harsányan beszélni. A haragom is sokáig csendes.
- Az emberi igazság viszonylagos. Mi csak arra támaszkodhatunk, amit Isten kijelentett, s higgye el, én tudom a legjobban, hogy mennyire hasonló annak a bizonyos éremnek a két oldala. De hogy a hamis ideáknak bélyegezze a hitet, amiért az életünket áldozzuk, ha kell, amire az egyházunk alapszik és amit a királyság vall, egyébként is felháborító. De egy templomos szájából hallani, aki a szabadidejében imádkozik, segít a templom körül, egyenesen képmutató.
Nem érdekel, hogy erős szavakat használok. Ő sem fogta vissza magát, s ha nem így volna, akkor is úgy érzem, hogy támadni akar. Akárhogy is, veszélyes játékot játszik, és ezt tudnia kell, ahogy csavarja a szavakat, nem tudnám elképzelni, hogy bolond volna. Annak, amit kijelentett az imént, súlyos következményei lehetnének, s rajtam áll, hogy szólok-e az illetékeseknek, vagy tartom a szám. Úgy döntök, adok neki még egy esélyt, de a hangom nem változik mézesmázossá. Sok függ most azon, amit mond, ha csak addig alább nem hagy, ami fortyogni kezdett bennem a szavai hallatán.
- Mi az ördögöt keres itt, Wilfred? Miért öltötte fel a kék palástot és szenteltette fel magát? Mondja meg nekem az igazat, mert hogy nem a mély protestáns hite miatt, abban egészen bizonyos vagyok.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Kicsit összehúzta magát, de nem vette le a szemét Oswald égető tekintetéről. Egyenesen a velejéig akart lenézni. Lenézni a fekete múlt sötét tárnáihoz, hogy vajon mi az ami ott lapul. De még is most megrémültnek látszott. Zavarában kicsit el is mosolyodott. Miután végig hallgatta a beszédet, széttárta a kezeit és szépen válaszolt is:
- Miből gondolja? Mi az ami ennyire magabiztossá teszi, abban, hogy amit mondok, úgy is gondolom? És egyébként is. Nem Isten szolgálata lenne az emberek védelme? Akkor kié? Kit szolgálunk mi valójában? Mert én Istent akarom szolgálni, de a gonosz bennem él. Ha azt mondja, hogy nem önszántamból, akkor kiéből? Nem Istenéből? Aki elküldte hozzám az emberét? Nem feladatom megkérdőjelezni önt és nincs is hatalmamban. De muszáj megértenem a dolgokat. - mondja, teljesen őszintén. Valóban sok kérdése volt. De nem ez, amit mindenképpen tudni akart...

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
A gesztusaiból látszik, hogy valamelyest sikerült azt a hatást elérnem, amit szerettem volna. Vagy tőlem ijedt meg, vagy átgondolta, mit is mondott és annak milyen következményei lehetnek. Hátrál. Azonban túl sok a kérdés. Vajon zavarában tesz fel ennyit, vagy tudatosan terel, hogy elvesszen köztük a lényeg? Egyelőre csak találgathatok. Nem vagyok a szavak embere, sosem voltam az, s számomra úgy tűnik, a fiú túl sokat fecseg. Ez igazából adódhat a természetéből is, nem feltétlenül kell tudatosságot keresni mögötte, de az előbbiek után minden okom megvan rá.
-  Az tesz biztossá abban, hogy igazat feltételezzek, hogy becsületes embernek nincs miért hazudnia. Ha pedig maga nem az igazat állítja, akkor hazudik. Attól, hogy embereket véd, még nem válik Isten szolgájává.
Hiszen haramiák közt is van betyárbecsület.
Nem bolond, alighanem érzi, hogy veszélyes talajra lépett, erre rá kellett jönnie. Talán csak a határaimat akarja feszegetni, hogy felmérje, hányadán áll velem, s mit engedhet meg magának a jelenlétemben. Egy darabig feszült csendben nézünk farkasszemet egymással. Ki vagy te, Wilfred?
Megérkezik a leány az ételünkkel, mosolyogva lép az asztalunkhoz és teszi elénk a megrakott tányérokat.
- Jó étvágyat - szól, ahogy Wilfredre, majd rám pillant, s köszönetképp odabiccentek neki, majd miután távozik, hátradőlök a székemben és nekiállok lecsatolni a kesztyűim. Wilfredre pillantok.
- Akárhogy is, valamiért felszentelték, a feletteseink pedig nem ostobák. Ha csak nem ad rá alaposabb indokot, én nem fogom megkérdőjelezni az alkalmasságát vagy a hitét.
Kezemmel intek a tányérja felé jelzésképpen, hogy nyugodtan lásson hozzá. A pillanatnyi csendben megragadom az alkalmat, hogy most én tegyek fel kérdést.
- Az egyetemen tanult vitázni?
Megmagyarázná, hogy miért akar magasröptű filozófiai disputát kezdeményezni, ha csakugyan csak érdeklődés szintjén kérdezget és nem csupán ok nélkül bosszantani akar.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Ahogyan az ételt kihozták, Wilfred megköszönte. Bár nagyon éhes volt, az intésre nem nyúlt az ételhez. Megint biztonságban volt a harag elől, de rosszul is érezte magát. Egy kicsit a feje is megrándult, elfele nézett. Kicsit talán meg is nyugodott, de ahogyan az egyetemről esett szó, még jobban összegörnyedt. Eleinte nem válaszolt, csak nézett erre-arra. Tikelt az arca egy kicsit, fintorgott. Addig addig erősítette magát ennek a dühnek felszerelésekor, hogy végül haragként tört ki belőle az amit felhalmozott. A fogai között sziszegve, erőteljesen de halkan beszélt:
- Igen! Voltak olyan órák...! De persze a kis Wilfredecskét senki látni sem akarta rajtuk! A sátán gyermeke, a kígyú nyelve mondogatták. Sokszor ugyan azt csinálták, mint Te az előbb! Annyira sem méltattak, hogy egyáltalán kifejtsem amit gondolok. És ha még is, akkor csak nevettek és azt kérdezgették, hogy még is honnan szalajtották ezt az ördög fattyat! Mintha csak őket láttam volna az előbb. Borzasztó... - a szája, a keze, a feje remegett, mintha a tehetetlenség oltárán áldoznák őket fel - De talán igazuk van! A Sátán gyermeke vagyok. Ben atya meg egy habókos öreg. - azzal nagyot csapott villájával a húsba és alig pár falatban meg is ette.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Furcsálom a viselkedését, a testbeszéde összezavar, de aztán beszélni kezd, s én Érdeklődve vonom fel a szemöldököm. Azt gondolná az ember, hogy ilyesmiről szívesen beszél és ezzel lehet oldani a feszültséget, de a fiú ismét meglep, s az az érzésem támad, hogy valami régi tragédia, vagy eltemetett düh tör ki belőle, aminek nem tud jobban gátat szabni, s ekkor fogalmazódik meg bennem, hogy valószínűleg nem csak az arcán visel sebhelyet.
Nem veszem magamra, amit mond, hiszen nem nekem szól a haragja.
- Azt gondoltam, már kifejtetted - vonom meg a vállam - Ne haragudj, ha beléd fojtottam a szót.
Véletlenül tegezem, zavartan bele is iszom a boromba inkább. A bocsánatkérésem őszinte, igazság szerint nekem már ez is elég beszédnek tűnt, de nem vagyunk egyformák, nem gondoltam bele.Igaz, ezzel is többet tudtam meg róla. Egyre inkább kezdem kapisgálni, mire fel volt Ackerbach testvér jókívánsága. Azonban nem értem, hogy Erik von Witten miért éppen rám bízta ezt a fiút. Miért gondolta, hogy pont én boldogulok majd vele? Talán türelmes ember vagyok, de a szavakhoz nem igazán értek, nem tudom, mikor mit kell mondani, s hogyan öltöztessem a mondanivalóm szép köntösbe.
Felfigyelek arra, amikor a múltat idézi. Talán ez lesz a kulcs. Azonnal kiszalad belőlem a kérdés:
- A sátán gyermeke? Miért mondták ezt magára, Wilfred?

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred befejezte az evést gyorsan és felállt, mint amikor valaki nagyon zaklatott. Felhajtott egy pohár bort, aztán az asztalra támaszkodott és válaszolt:
- Ki nem? - válaszolta röviden - A hátam mögött, vagy éppen előttem... Nem hallott még a kollégium lidércéről? Itt áll előtted saját személyében a gonosz. - mosolygott - A sátán fia, a kereszt megvetője, a halál előjele. Azon gondolkodom, hogy magának milyen nevet is adjak magamról. Az Ördög Apostola lenne talán a legmegfelelőbb. - leült. Szótlanul kihozta a lány a pitét és Wilfed bele is evett - Vagy te mást ördögöt látsz belém? - kérdezte egyenesen a szemébe meredve, mintha egy kardot akarna bele szúrni.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Időközben befejezem a műveletet, finoman leteszem a kesztyűim az asztallapra. Miután egy kicsit megmozgatom az ujjaim, érdeklődve támasztom le a könyököm és kulcsolom össze a kezeim magam előtt, ahogy figyelem.
Egyértelmű, hogy a furcsa szavak mögött valódi régi tapasztalatok bújnak meg. Érdekelne, hogy miért, s ez miért hagyott ilyen mély nyomot benne, de úgy vagyok vele, hogy ha csak nem árulja el magától, én nem fogom kihúzni belőle.
- Én nem látok ördögöt, Wilfred - felelem halkan és komolyan nézek rá.
Állom a villámokat szóró tekintetét. Nem tudom, hogy nekem szól-e, vagy azoknak, akiktől sebet kapott, de mást nem tehetek. Talán ha kimondja, attól jobban lesz, vagy ha más nem, megismerem, mi lakik a felszín alatt benne. Én egyik esetben sem járok rosszul.
Egyelőre nem nyúlok az ételemhez, jelentősebbnek érzem a jelenlegi történéseket annyira, hogy minden figyelmemet neki szenteljem, s bennem is van a szándék, akarom, hogy lássa, figyelek rá.
Nagyon is számít, hogy kikkel dolgozik együtt az ember, s katonák közt ez egy életbevágóan fontos kérdés. Könnyen lehet, hogy csapdába sétálok, de talán ennyi kockázatot megér, hogy lássam, kit bízott rám a kapitány.
Én nem tudok bölcs dolgokat mondani, amitől az ember jobban érzi magát és megkönnyebbülten távozik. De tudok hallgatni és figyelni. Talán ez neki is jelent valamit, bármi is kavarogjon benne.
- Én ezekről a beszédekből semmit nem hallottam, amiket említett. A közelében sem jártam ilyen magas iskoláknak - vonom meg a vállam - Akárki akármit is mondott a múltban, most miért ne kezdhetne tiszta lapot Hellenburgban templomosként?

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred egy pillanatra leengedte vállait. Szinte meg nyugodott, a szavakra. Amint Oswald megemlítette az tiszta lapot, Wilfred felkacagott:
- Tiszta lap? Üres szavak. Teli fülek. Nincs itt tiszta lap. Sem annak, aki megöli a bajtársait, sem annak aki hagyja őket meghalni. Ne tegyünk úgy, mintha nem ez történne minden percben. Egy perc, egy gyilkosság. Egy ember, egy szörny. De az emberek is lehetnek szörnyek. Nem Oswald uram. Nem létezik tiszta lap... - mondta szúrós szemekkel és a kijárat felé vette az irányt.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Látom rajta, hogy mintha kevésbé lenne dühös, a gesztusai erre engednek utalni, de a szavai továbbra is zaklatottságról árulkodnak. Ahogy elindul kifelé, pár pillanatig követem a tekintetemmel, de aztán felállok én is a helyemről, leoldom az övemről az erszényemet és leteszem az asztalra. Valószínűleg több is valamivel, mint amennyibe a vacsoránk került, de jelenleg ez legyen a legkevesebb gondunk.
Nem akarom marasztalni. Ha menni akar, felőlem mehetünk. Nekem is szűkössé vált a hely.
Azt pedig remélem, hogy az ételt, amihez hozzá sem nyúltam, nem kiöntik, hanem valami éhező párának adják. Itt a szegénynegyedben van belőlük épp elég.
Az asztalról elveszem a kesztyűim és én is a kijárat felé veszem az irányt.
- Nézze, Wilfred - szólalok meg, mikor felzárkózom mellé - Én sem akartam elhinni, de az ember tényleg kezdhet itt tiszta lappal. Úgy azonban lehetetlen, ha nem bocsátott meg önmagának, bármit is tett a múltban.
Odakinn már besötétedett, ilyenkor már gyújtogatják a lámpákat. Valahogy el is felejtettem, milyen csendes tud lenni este ez a hatalmas város. Engem is elgondolkodtat, amiket Wilfrednek mondok. Most fogalmaztam meg először, amire rájöttem az elmúlt években.
Elkezdem visszavenni a kesztyűim, de közben figyelek rá, s a szemem gyakran pásztázza az arcát. Különös szerzet, meg kell hagyni, de úgy sejtem, hogy nem véletlen sodort minket össze a sors.
Van benne valami megfoghatatlan, ami felkelti az érdeklődésemet annyira, hogy az első bántó megszólalásakor nem hagytam faképnél.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
Wilfred rögvest megfordult, bár már az utcán járt. Tudta, hogy az ú főnöke törődik vele, de ahelyett, hogy ezzel telt volna el, inkább csak azt érezte, hogy bizony zsebre vágta. Még ha ez nem is teljesen volt igaz, nem kicsit irányította a mai nap és elégedett volt. Bosszúsan fordult oda Oswaldhoz, egy kis mosolyt erőltetve az arcára.
- Ha te mondod - azzal megigazította Oswald páncélját egy kicsit - Még akár az is lehet, hogy jól megleszel mellettem. - mosolygott tovább, azzal ténylegesen a kollégium felé vette az irányt, de nem a szegénynegyed felől.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Értetlenül, megütközve nézek rá, s nyitnám a szám, de elsőre nem jön ki hang rajta. Annak ellenére, hogy egy botlást kivéve mindvégig magáztam, tegez, az sem tetszik, hogy ilyen lekicsinylőn szól hozzám, mikor a felettese vagyok, de mindennek tetejébe még hozzám is ér, úgy, hogy csak alig találkoztunk és nem kért engedélyt. Egyedül a meglepettségtől nem taszítom félre a kezét. Ezt most mégis mire véljem?
Aztán sarkon fordul és elindul valamerre, mintha ott sem lennék. Nem akarok hinni a szememnek. Komolyan gondolja?
Egy darabig kővé dermedve nézek utána, majd nem kiabálva, csak épp a hangom megemelve szólok utána.
- Most mégis hová megy?
Az egyik pillanatban még megsajnálom, a következőben pedig felbosszant. A bolondját járatja velem? Nem tudom mire vélni a dolgot, s egyre biztosabb vagyok abban, hogy von Witten nem a bizalmával ajándékozott meg azzal, hogy rám bízta a fiút, hanem megleckéztet, amiért elhagytam a várost ennyi időre.
Mindennek ellenére sem indokolt ez a stílus. Ha én így mertem volna viselkedni bármelyik elöljárómmal, megnézhettem volna magam, s még jó, hogy az apám megtanított a rendre.
Az utolsó szíjat is becsatolom a páncélkesztyűmön.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t468-oswald-von-bertold

Wilfred

Wilfred
Diachonos
Diachonos
A kérdésre megtorpan, meglepetten néz hátra. Eszébe jut, hogy Oswald még nem ette meg a vacsoráját.
- Ó hát persze... - mondta Wilfred - Azt hittem, hogy követsz. De most jutott eszembe, hogy még nem fejeztük be az evést. Mennyünk vissza! - mondta, azzal visszafordult a sóbálvány szerű Oswaldhoz. Esetleg ha Oswald visszament, követte. Vidámnak tűnt és önfelettnek, mintha az előző meg sem történt volna. Kicsit fütyörészett is útközben, igazán furcsa látványt nyújtott.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.