[Magánjáték - Suzi&Johann] Alles hängt von der scharfen Waffe ab

- Remek! Örvendek, hogy ezt megtárgyaltuk. - nyújtottam a kezemet, hogy a lánnyal meg kössem az üzletet. Meleg volt a műhelyben és igen sűrgetett az idő, mert vártak a megrendelések, de nem akartam elüldözni a lányt és féltem, hogy megint hasonló helyzetbe kerül. - Gyorsan rendet rakok és kikísérem innen, nehogy a szörnyű baleset még egyszer megtörténjen. Jobban is figyelhetnének az őreink. - a végét csak morogtam aztán neki láttam a rendrakásnak. Szépen mindent a helyére tettem és felsöpörtem. - Nos akkor azt hiszem indulhatunk a ha más nincsen.

Egy pillanatig tanácstalanul nézett a felé nyújtott kézre, aztán eszébe jutott, hogy így szokták megpecsételni az üzletet, így kezetfogot - Röviden, és szinte pánikszerűen húzva vissza a kezét azonnal. Nem szerette, ha még ismeretlenek hozzá érnek, és aa kovácsvámpírnak ráadásul elég érdes volt a keze.
A férfi megjegyzését sikeürlt teljesen félreértenie... Azt hitte a tőrre gondol.
- Ha o-lyan lesz a tő-röm, meg-ja-vítod ne-kem me-gint? - kérdezte reménykedve, mert valós problémának érezte a dolgot, hogy akármilyen gyönyörű is lett most a fegyvere, pontosan ugyan olyan állapotba kerül idővel, mint amilyenben a kovács kezelésbe vette. Úgy pedig, mint ma megtanulta, teljesen haszontalan lenne neki.
Közben figyelte a rendrakást, és ha tudott, be is segített kicsit, mert tényleg nagyon hálás volt azért amit a vámpír érte tett.

A rendrakás után, amit meg is köszöntem, egy üveg penge ápoló olajat vettem elő.

- Használat után ha megtörli és ezzel bekeni, akkor egy ideig nem lesz baj. Egy ronggyal ha rákeni, az tökéletes. És természetesen akkor látogat meg amikor csak szeretne. Ha nem itt, akkor Hellenburgban leszek. A viharos idők miatt, valószínűleg oda kell átköltöznöm - mondtam kissé szaomorkásan, remélve, hogy nem lesz tőle rossz hangulata. - Ha kicsorbulna, akkor pedig ezzel a kővel meg tudja élezni. - mondtam és meg is mutattam részletesen, hogy hogyan. Legvégül pedig neki szegeztem a kérdésemet - Tudok még valamiben segíteni esetleg? Ha gondolja elkísérem egészen a falvak határáig. - mondtam kellemesen, de nem túl tolakodóan. Kezemet hátra tettem, mint egy komornyik, aki mestere utasítását várja, bár ezt inkább azért tettem, hogy ne érezze magát kellemetlenül, vagy ne ijedjen meg.

Először nem kapott választ a kérdésére, de ezt könnyen betudta annak, hogy a kovács el volt foglalva azzal, hogy rendet rakjon. Amiben boldogan segédkezett is, meglepődve, hogy a férfi megköszönte... Nem tett semmi olyat, amit meg kellene köszönni, sőt. Inkább neki kellene még sokszor... Magától értetődő, hogy kicsit segített...
Kíváncsian nézte, mit vett elő, aztán kerek, de megértést tükröző szemekkel hallgatta a "használati utasítást". Óh... Szóval ha ezt használja, akkor szép marad a tőrje? Hiszen az fantasztikus! Az neki nem tűnt még fel, hogy nem csak a rozsda, de az él kopása is rosszat tesz a pengének, de hogy a kovács felhívta rá a figyelmét, már ezt is igyekezett megjegyezni. Figyelte hogyan élezi a férfi a pengét a kővel, és hogy biztos legyen a dolgában, ő is kipróbálta, olykor kérdő tekintettel nézve fel, hogy "így kell?" Egészen addig próbálgatta, míg végül ráérzett a dologra, és az új tudás örömétől csillogó szemmel köszönte meg a vámpírnak, hogy megmutatta neki. A követ és az olajat is gondosan eltette kis csomagjába, nehogy bármelyik eltűnjön, vagy elkeveredjen.
Elgondolkodott kicsit a kérdésen, aztán megrázta a fejét.
- Így is so-kat segí-tettél! Nagy-on köszö-nöm. Most-már bizto-san nem lesz gond! - mondta határozottan.

- Ennek örülök. - mosolyogtam rá - És tényleg ha bármi kellene nyugodtan keressen meg. Szívesen látom bármikor. - Kivezettem a műhelyből és egy utolsó búcsút vettem tőle, kellemes és biztponságos utat kívánva neki. Szörnyülködve nézte, az utána forduló vámpírokat, voltak közöttük hölgyek is, akik végig mérték a lányt, bár ezt diszkréten csinálták, még is volt benne valami kellemetlen. Nem is sokáig néztem utána, a folyosó végén amikor eltűnt, már fordultam is vissza a műhelybe, összeszedni a vásárolt dolgokat. Megfordulva Viktória állt ott. Szemei lenézőek voltak.
- Aha... Szóval ezért késtél. - sóhajtott.
- Csak a tőrét kellett megjavítani. Nem tudta magát megvédeni... meg hasonlók...
- Meg hasonlók... értem... - Viktória felvette a vásárolt árukat - Na jó, de akkor ma már csak velem foglalkozhatsz. - belenyúlt a zsebembe és kivette a pipát - és ezt is csak akkor használhatod, ha én megengedem.
- Igen is, mindennek úrnője! - mondtam, mire kacéran elmosolyodva megfordult és elindultunk haz...

Nem volt nyugodtnak mondható, miután vidáman búcsút vett a vámpírtól. Érezte a rá szegeződő tekinteteket, de a helyrehozott tőre azért adott neki némi biztonságérzetet.
De nem történt baj, vigyázott magára, és ezek a vámpírok nem voltak olyan akaratosak, mint akivel a tornyon kívül találkozott, és nem volt rá szükség, hogy a környékbeli falvak egyikében szálljon meg: éppen csatlakozni tudott egy átutazó karavánhoz, ahol egy  igencsak zsémbes, és határozott asszonység vette védelmébe, és tartott tőle távol minden túl merész fiatalembert (aki között akadtak egyébként teljesen ártalmatlan legények is, akik csak hódolni szerettek volna a titokzatos kisasszonynak, és próbálkozni, hátha elnyerik kegyeit.

Aranyos, pörgős kis játék volt  Nem is húzom az időt, s lezárom nektek, a jutalom pedig itt van: 

100 TP

Johann: Vas
Suzy: Cédrus