Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Azonnali játék] - A reag előreláthatólag egy napot késik késik

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Mindenki jól ismeri a tömegközlekedés csodálatos világát. Forgalmas megállók, égbeszálló mennyezetű pályaudvarod, visszhangzó, recsegő hangszórók mindenfelé. Sem mágia, sem vad csatározás, helyette buszok, vonatok, taxik, villamosok, metrók. De vajon milyen lenne a Quest for Azrael, ha ebben a különös világban játszódna. Vajon az Északi Pályaudvar biztonsági őrei végre lekapcsolják a lopott karórákat áruló démont az aluljáróban? Mit tegyenek a szegény pórul járt Nekroman-Taxisok, hogy megfékezzék az Übert használó aljas démonokat. Az ádáz Neulander család most felárat számol fel utasainak a folyón való átkompozásért, hiszem a hidakat tüntetések miatt lezárták. Az aluljáróban most nyílt egy új gyrosos, aki speciális "mélységi szósszal" spékeli meg szörnyszülöttjeit. S ki vagy te ebben a különös világban? A masiniszta? A jegyszedő? Az ártatlan utazó, pilóta, biztonsági őr, politikus, vagy éppen igazgatósági tag? A lehetőségeknek csak a képzelet szab határt!

Jutalom: 150 TP

Határidő: 2019.11.17 (plusz egy nap késés)

Jorg vom Dornbusch

Jorg vom Dornbusch
Déli Ügynök
Déli Ügynök
Sötét van, és kényelmetlen, kissé mintha fáznék is. Elsőnek fejem balra billentem, kellemes recsegés, aztán jobbra, még több recsegés, igen, most már jobb. Ekkor jut el hozzám a zsivaj, léptek zaja, mindenféléről mormoló, hadováló emberek, csikorgó hangok, kürtök zaja. Szemöldököm ráncolva nézek szét a napvilágos városban, s mindenkire és mindenre hunyorgok.
- Hol vagyok? - mormogom az orrom alá. Utolsó emlékem, hogy a Tollwütige Ratten kocsmában iszok, ja nem, éppen a vizeldébe tartok. Gyorsan ellenőrzöm, tiszta a lábam köze, kisebb sóhajjal nyugtázom, hogy elvégeztem a dolgom. Vállaimat megmozgatom, még egy kis kényelem így ültömben, s hogy jó is legyen a napom nyújtózkodok egyet, mire ügyesen a jobb kezemet megszúrja valami átokverte tüskés bokor.
- Nagyszerű… - Jegyzem meg félhangosan, mire csilingel valami. Most veszem észre csak, hogy a sapkám a lábaimnál hever, és páran koldusnak néztek, míg itt az utcán aludtam. - Kösz! - Vakkantom az utolsó adományozó után, aztán magamhoz veszem fejfedőmet, s átszámolom a pénz. Egy gyógysörre és egy sima hambira pont elegendő, aztán csak sikerül hazatévelyegnem. A gyaloglás sose volt ellenemre, most is menni fog.
- Jujj… - Ahogy felállok, térdeim recsegnek, ropognak, s ahogy hátam kihúzom gerincem is végig ropog. Valami ősi, éppen életre kelő gargoyle-nak érzem magam, és a fejem is zsong. Jót fog tenni az a sör.
A pénzzel a tarsolyomban, és a sapkámmal a fejemen körbenézek. Könnyen kiszúrom a restit, hiszen mindenki feje fölé magasodok, így egyenesen el is indulok oda az ember tömegen keresztül. Viszont néhány lépés múltán megállok, csak ekkor fogom fel, hogyha restit látok, akkor egy állomás mellett kell, hogy legyek. Balra az úttest van, azzal szemben ébredtem, így jobbra nézek, fel az épület homlokzatára, ahol a felirat széles vigyort csal az arcomra.
- Nem is tévelyedtem el nagyon. - Lelkesítem magam. - Ez itt a Déli Pályaudvar, a kocsma meg ott van az Abaddón sugárút túloldalán, az otthonom meg itt a környéken. - Ezzel a vigyorral engedem vissza a fejem, hogy egyet fel röhögjek, ahogy a pályaudvar egyik üvegajtajában meglátom magamat. Nem csoda, hogy koldusnak néztek, hiszen még mindig a viking jelmezemben vagyok. Hát persze! Jut eszembe, a kocsmában jelmezes party volt.
- Kezi' csókolom! - Köszönök egy kacsintás kíséretében a pultos hölgynek nem sokkal később a restiben, ahova az utam az embertengertől függetlenül nyíl egyenesen vezetett.
- Szia, Jorgy! - Kacag vissza a szőke teremtés, ahogy végig mér, aztán a tekintete a környezetemet fürkészi. - Johannes? És a hableányod?
- Nem tudom, drága barátom vagy otthon alszik még a kényelmes ágyában, vagy engem keres, míg a Hableányom a habokban, nemsokára úszó maraton lesz, és arra gyakorol. Viszont el se tudom mondani, mennyire szeretnék egy korsó sört és egy sima hambit!
- Uwe! Csinálj egy sajtos hamburgert. - Szól hátra a kocsmatündér, aztán rám kacsint. - A sajtra a vendégem vagy, de csak a jelmezed miatt.
- Arany szíved van, hölgyem! - Mosolygok rá a pultra feküdve.
- Na, annyira nincs aranyból, hogy itt aludj!
- Dehogy alszok, csak kicsit kényelmesebbre vettem a dolgokat. - Ezzel fel is egyenesedek, főleg, mert a gyógysör érkezett meg hozzám. Ahh! Hogy milyen kellemes, ahogy a hűs nedű a számba folyt, hogy aztán a torkomban elvesszen. Mint valami csoda szer, úgy hat rám, ahogy visszatölti erőmet. Egy kortyra megittam a korsó felét. A másik felét már lassabban iszom, míg várom a hamburgerem, nem takarékosságból, pusztán így esik jól.
Ahogy az itteni kedvenc pultosom közeledik az étekkel a konyhából a nyál összefut a számban, s jó hangosan megkordul a gyomrom. Csillogó szemekkel nézem ezt az egyszerű táplálékot, mintha mennyei manna lenne. - Igazán köszönöm szépen! - Tör elő belőlem a legudvariasabb hangvételem, mikor elém kerül, de ezt az úriemberi szövegezést azonnal el is rontom, ahogy barbár módjára falni kezdem a sajtos csodát.
Ahogy végzek áldozatommal tarsolyomba nyúlok, hogy a koldult pénzt elővegyem, de kellemes meglepetésemre egy nagyobb címletet találok mellette, s némán áldom magam és szerencsémet, hogy valamennyit félre tettem, így még boldogabb arccal rendelek még egy sört, fizetem a cehemet és még borravalót is adok neki. Én és Hans azon ritka emberek közé tartozunk itt, akik megtehetik, hogy utólag fizetnek. Egyrészt már költöttünk eleget itt, másrészt megbízható személyek vagyunk.
- Köszi szépen, lehet, hogy még visszanézek, de akkor már Hansszal, most megyek és előkerítem azt az áldott jó embert. - Köszönök el úgy egy felé óra múlva, a második sörömet is elfogyasztva.
Viszont hol is keressem ezt a szentfazekat? Valami azt súgja, hogy északnak jó ötlet lenne, így ahogy kilépek a restiből jobbra fordulok, érzem, hogy valaki lepattan a felkaromról, de nem törődök vele, a barátomat kéne megtalálnom, aki a pályaudvartól úgy is északnak lakik… oh, hát emiatt akarom errefelé keresni! Mármint csak akartam, mivel alig hogy elindulok, a csuhás fordul be a sarkon. Bár kissé takarják az emberek, de csak őt ismerem bozontos barna üstökkel, szakállal, borostával és lelkész reverendával.
- Hans! - Kiáltok felé. - Hol a jó istenben voltál? - Valószínűleg otthon, mivel a partyban még tünde jelmezben volt.
- Jorg! Ne vedd szádra az úr nevét hiába valóan! No, meg ezt én is kérdezhetném, mert Te tűntél el! Valamint megjegyezhetnéd végre, hogy Johannes a nevem!
- Hans, Istenre esküszöm, hogy megjegyeztem a neved, ami meg engem illet, aludtam egy jót ama kényelmes bokor alatt. - Azzal rá is mutatok a támadómra, aki felkelésem után rögvest szurkálódó kedvében volt, a lelkészem némi pipiskedéssel meg is lesi amazt.
- Ehh… - Sóhajt kelletlenül drága barátom. - Már megint egy szúrós bokor? Most legalább nem tövises, ugye? - Kérdi fejingatások közepette.
- Hah! Nem, de attól még bántott. - Mutatom neki jobb alkarom, amint természetesen nem látszik semmi nyoma az esettnek, de én azért mutogatom. - Látod, mily kegyetlenül, aljas módon kiszúrt velem?
- Nem, Jorgom, nem látom, csupán a tövisbokor támadásának hegeit.
- Ejj! - Legyintek felé. - Akkor hagyjuk is, inkább kísérj haza, főzök neked egy erős feketét, átöltözök, aztán nézzünk le ide a restibe, a hölgyike hiányol. - Azzal el is indulok délnek.
- Tudod, jól, hogy az innen keletre lévő növény, zöldség és gyümölcs nagykeresnek a lányával járok? Bár attól még egy-két söröcske beleférhet, amint sikerült beszélnünk a gazda boltossal, ugye még emlékszel, hogy ma dél környékén kellene vele találkoznunk?
- Na, ez is kiment a fejemből, de rendben, akkor először a gazda boltos, aztán a restis csaj.

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
A gyújtogatók és a vámpír esete a vonattal három felvonásban

A VÁV állomásiroda sarkában üldögélt Matheus egy TV (ami épp XXXIV. Sixtus atombomba szentelését közvetítette) valamint egy térkép (amin az irigységdémonok felsővezeték lopásának helyei voltak ábrázolva) között.
Az ajtó kicsapódott, és a gyakornok jegyszedő nőszemély késve dőlt be rajta.
Matheus morcos pofával ült az íróasztala mögött, és az érkezőre bámult.
- Robin. - Dühösen az üres kávéscsészéjére mutatott. Eközben a szeme tikkelt.
Ekkor amaz látszólag nagyon megilletődött, és azonnal hozta is a kávét, de oly sietve tette, hogy a felét Matheus kezére öntötte. Zalasch hangosan felordított, de eme látványos tevékenységében a VÁV szignálja zavarta meg.
- Zónázó vonat érkezik... Heimsroth... felől... Karolusburg... felé a... második... vágányra. - Mondta egy idétlenül összevágott női hang a bemondóból.
- Idő van! - Ugrott fel Matheus a helyéből, látványosan nem zavartatva magát a kávéval. Karjára felhelyezte a vörös VÁV feliratú karszalagot. - Irány a vonatra! - Feltette a kalauz kalapot.
Matheus és Robin felszáltak a vonatra és jegyellenőrzéshez láttak. A vonat megindult Karcsiváros felé, ők pedig beléptek a kocsiba ahol egy vámpírkisasszony utazott.
Kövérellenőr Matheus nagy levegőt vett.
- JEGYEKET BÉRLETEKET! – Haladtak ülésről ülésre. Mindeközben a gyakornok nagyon közelről figyelte a munkálatokat.
- Jónapotkívánokellenőrzésjegyeketbérleteket. - Hadarta el, ahogy a magányosan üldögélő hölgy fölé magasodott.
- Jó napot kívánok. - mondta udvariasan, aztán torokköszörült. Bűnös szemekkel pislogott fel, ahogy nyújtotta a papírt.
- Ne felejtse a pótjegyet is nézni! – Súgta Matheus fülébe egy rossztündér Robin képében.
Matheus felhúzott orral átvette a papírt.
Fölényesen Robin felé fordult és bölcsen így szólt:
- Shsss.
Majd elővette az övéről a leolvasó ketyerét, és elé tette a jegyet. Az vörösen felvillant és tagadó hangot adott.
- Nem működik ez a szar már megint.
Robin gyorsan reagált, és Matheus kezébe nyomta a saját leolvasóját.
De az sajnos egy újabb modell volt, így Matheus csak bámult rá, mint borjú az újkapura. Átadta hát inkább Robinnak a jegyet és vissza a leolvasót, hogy majd csinálja meg ő.
- Bezzeg az én időmben csak elszakítottuk a jegy szélét... - Kezdett bele 30 évvel ezelőtt megkezdett kalauzi pályafutásának történetének elmesélésébe.
- Hát, ez a modern technika... – Kuncogott, majd sóhajtott a vámpírkisasszony.
A kütyü csippentett, és ezúttal zölden villant fel. Robin hát folytatta.
- Eddig rendben van, a pótjegyét kérném. – Kereste szemeivel Matheust, aki már ülésekkel odébb hirdette az igét. - Uram!
Matheus morcosan hátrafordult.
- Mi van? Nincs pótjegye? - Fordult a kisasszony felé.
- De-dehogynincs, itt van. – Mutatta a vámpír.
- Nem a megfelelő árcsoportból. – Mondta a nőtanonc tudálékosan.
- Na de az lehetetlen. Első osztály, nem? Arra kértem... – Vöröslött.
- Hogy mi? - Tépte ki Matheus Robin kezéből a pótjegyet. A szemüvegén keresztül nézegette közelről. - Mondja, hölgyem, maga is annak az újkeletű "tündeként azonosítom magam" mozgalomnak a tagja?
- Tessék? Már-mármint a fonatom miatt? Nem, nem vagyok a mozgalom tagja, bár... azt nem mondom, hogy nem szimpatizálok velük.
Matheus halálnyugodt képpel kezdett bele a szövegelésbe, miközben a falon található UTAZÁSI FELTÉTELEK feliratú táblára mutatott.
- Elsőosztályra átkozott lények, azaz vámpírok és sötéttündék kötelesek eretnekségi kompenzációt fizetni Átkozott Pótjegy vásárlása képében. Szabályszegés esetén a bírság helyben fizetve 100000 váltó, késve pedig máglyahalál.
- Bizonyára félreértés történt! – Szabadkozott valamiért Robin jólelkűen, de a mondat felénél tovább Matheus nem is hallotta már.
- Na de... mióta... nem értem... mármint... – Vöröslött még inkább valami furcsa módon a sápadt vámpírnő.
- Mióta? - Nézett meglepetten Matheus. - A Veroniai Állam Vasutak már a születése óta büszkén bírságolja a nem embereket. Valamint nyújt 90% kedvezményt egyháziaknak.
- Heimshroth és Karolusburg között mindig is ez volt a rendszer. – Magyarázta Robin is.
- Egy...ház... Karolus... De hiszen én... nem arra megyek. – Bámult ki kétségbeesetten az ablakon. - Karolus... Karolusburgot mondtam? Hogy a jó égbe sikerült.. Hogy a fenébe mondhattam Karolusburgot, Hellenburgot akartam mondani!
Matheus szomorúan megrázta a fejét.

- Kolléga, írjon egy szaftos bírságot a von vámpírnak.
- Tizen öt napon belül van lehetősége a számlát rendezni, vagy fellebbezni az északi pályaudvar titkárságán. – Mondta hűvösen Robin. - Helyszínen 8000 váltó, csekken 15 ezer váltó a bírság – Sóhajtott, miközben a papírt kereste.
- Na ne-ne-ne, kérem, bizonyára tudják, ki vagyok. Ez csak egy egyszerű félreértés. Lehet, hogy nem is ezt mondtam. Rossz jegyet adhattak. Kérem, nekem semmi keresnivalóm... a legelső adandó megállónál leszállok.
- 15000 váltó? - Nézett Robinra meglepetten szobrozva Matheus ahogy feldolgozta a halottakat. - Mikor vette ki a titkárság a máglyahalált? Bezzeg még az én időmben... - Kezdett újabb monológba, ezúttal a bliccelők kivégzéséről.
- A múltévben. – Sóhajtott.
- Figyelnek rám? Herr Rudenz cégében dolgozom. Én vagyok a cég vezérigazgatóhelyettese.
- Herr Rudenz?! – Vöröslött Matheus is, de inkább a dühtől. - Az a megátalkodott bankár-politikus?! ROBIN! Írj a hölgynek még egy bírságot!
- Sajnálom hölgyem, nem áll módomban kivételezni, ha vezérigazgatóhelyettes bizonyára nem okoz gondot ez a kis bírság. – Kezdte írni máris a nő tanonc a versikét.
- Na jó, ez már tényleg sok, ez zaklatás.. nézzék meg, most felzavarják az egész vonatot. Mi van, ha valaki aludni akarna? Kérem, én fizettem, és közöltem is, hogy az első adandó alkalomkor leszállok, úgyhogy kérem, hagyják... Mondják csak, nem ismernek egy bizonyos Leo von Jägent? Úgy tudom – Akadt meg. - -, hogy ő is afféle... ellenőrként dolgozik mostanában.
Matheus elfordította a fejét, és oldalba lökte barátságosan Robint.
- Te ismersz bármiféle Jägent?
- Nem tudom, kiről beszél a kisasszony - pislogott zavarodottan.
- Vagy Eriket... esetleg Henriket..
- Erik? - Nézett meglepetten. Homlokon csapta magát. - Arra a pasasra gondol, aki... - Kezdte el körül írni Hagent.
- Kérem, asszonyom, mi tisztességesen végezzük a munkánkat, nem engedhetünk meg kivételezést.
- Kivétel? De hát... biztosan tudják, merre lakik. Van egy-két dolog, amivel tartozik nekem, szóval talán most megtehetné...
- Oh, hogy az Úr intézi a pénzügyeit? Ezesetben a nevére állítom ki a csekket. – Vigyorgott, mint a tejbetök.
Matheus bólintott.
- Az a pasas sok embernek tartozik. Egyik alkalommal kisiklatta egymaga a V3R0N13L számú transzveroniai expresszt.
- Sok mindenkinek? Tényleg? Az... te jó ég, nem gondoltam volna, hogy ő állt amögött. - Hüledezett. - Eszerint ismerik?
Matheus elgondolkodott.
- Én ugyan nem.
A csendet hirtelen egy apró gyerek zavarta meg:
- Anyu, a bácsi m’ér’ morcolja úgy a szemééét?
Matheus gyilkos szemekkel nézett rá, amaz pedig megszeppenve bújt az anyja mögé.
- Az úrnak akkor is 15 napja van mostantól számítva fizetni – Nyújtotta át Robin -, ha nem kapja meg a csekket azonnal.
- Izé... Hol tudok találni valamilyen elérhetőséget? Karolusburgban biztosan ismerik őt. Lehetne, hogy... mégis elutazzak addig?
Matheus felderült.

- Hát persze! 50 váltó lesz a vámpírpótjegy.
A vámpír halkan kezdett nevetgélni, míg előkaparta a vérbankkártyáját. Matheus tartotta neki a leolvasót. Ami ismét vörösen felvillant.

- Nem működik ez a szar már megint.
- Majd én. – Húzták le Robin terminálján is, ami lassan tölteni kezdett.
- Nem tudják, mennyi idő még odaérni? Nem lehet már sok... esetleg... gyorsan keresek egy automatát majd, és leveszem a pénzt.
- Shsss! - Szólt megint Matheus NAGYON bölcsen, miközben izgatottan nézte a forgó izét Robin terminálján.
- Bizonyára csak nehezen kezeli a bankkártya típusát. – Nézett Robin.
- Hmm, lehet, hogy nem kedveli a Hellenburg TakarékPénztár kártyákat...
- Azokat senki sem kedveli. – Vágta rá Matheus.
- Pedig nagyon jó csomagjaik vannak!
A terminál végre csippenttet. Robin vigyorgott majd újra elsápadt.
- Kérem, próbálja meg még egyszer.
És így is tett. Matheus vigyorogva nézett. Már rákészült, hogy oly régóta először, végre leszállíthat egy vámpírt!
- Szóval.. mennyi idő is még odaérni?
- Shsss! Megzavarja!
- Elnézését kérem a kellemetlenségért. – Szabadkozott Robin, még mindig a terminált bámulva.
- Ugyan, semmi baj, nem a maga hibája...
- Sajnálom, hölgyem, le kell, hogy szállítsuk. – Húzta ki magát Zalasch.
- Még ne... – Szólt közbe a tanonchölgy, de a terminál megint elutasította. - Sajnálom, asszonyom, úgy tűnik, a terminálunk nem tudja kezelni a bankkártyáját. Van esetleg kézpénze?
- Hát, ha volna, nyilván nem várakoztatom meg magukat ennyit ezzel a ketyerével - Nevetett fel zavartan. - De hát hol szálljak le? Mi is a következő megálló? – Bámult a kijelzőre. Ami, ahogy ilyenkor az lenni szokott, nem működött. A "garázsmenet" szó állt rajta. Fejjel lefelé.
- A Katedrális. – Szólt lassan artikulálva Matheus.
- Az az északi pályaudvar titkárságának törzshelye. – Bólogatott Robin.
- Tisztában vagyok vele, igen... Nos, akkor hát ott leszállok.
A vonat pedig lassan meg is állt, és a szignál jelezte, hogy valóban megérkeztek a Katedrálisba.
- Viszontlátásra, hölgyem. Legközelebb legyen jegye. - Nézett rá gyilkosan Matheus, miközben a kezében egy öngyújtót kapcsolgatott ki-be.
- Vigyázzon azzal, mindjárt besípol a tűzjelző... – Hüledezett megint, majd Robinhoz fordult. - Köszönöm a megértésüket, igazán hálás vagyok. A viszontlátásra! Gott mit uns!
- A viszont látásra, utazzon máskor is velünk! – Köszönt el.
Inkább ne, gondolta magában Zalasch.
És ezzel a jegyszedő predátor és tanítványa tovább zakatoltak a Főváros felé.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
[Azonnali játék] - A reag előreláthatólag egy napot késik késik Math_f10

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A gyújtogatók és a vámpír esete a vonattal három felvonásban

Szereplők:
Kövér ellenőr: Matheus
Kövér ellenőr szőke kisegítője: Adel/Robin
Ártatlan utas: Mina
Öltönyös fickó: Hans
Egyéb: random utasok, gyerekek, járókelők

Első felvonás

Mina kényelmesen, az őt körülölelő melegbe süppedve üldögél a vonat első osztályú kocsijának meglehetősen kényelmes ülésén, és zenét hallgatva, derűs, álmoskás mosollyal az arcán nézi a mellette elsuhanó tájat. Fák, szántók, néhol épületek, nem nagyon figyel oda rá, hogy mit is lát, inkább csak színeket, formákat fog fel. Élvezi, ahogy enyhén rázkódik alatta a jármű, szinte ringatja, s telnek a percek, talán már órák is. Máshogy telik ilyenkor az idő, mint egyébként. A kocsiban nem nagyon vannak mások, épp olyan jegyet kapott, hogy szemben és mellette sem ül senki, amit nem is bán. Bár szívesen elbeszélgetne valakivel, most jólesik egyedül is lenni.
Azonban az unalom idővel erőt vesz. Gondolkozik, hogy az ernyősvirágzatúakról való képes lexikont nézegesse, vagy olvassa tovább a vámpírokról szóló B kategóriás regényét. Végül az utóbbi mellett dönt. Előkotorja hát azt a táskájából.
Épp egy megállónál várakoznak, majd, ahogy elindulnak, hirtelen kinyílik a kocsi ajtaja és egy jókora, megtermett férfi, meg egy jóval vékonyabb, szőke hajú nő lép be rajta. A férfi felfújja magát, akár egy varangy, majd harsogva tölti be hangja a termet:
- JEGYEKET BÉRLETEKET!
Összerezzen, fölpislog és gyomra görcsbe rándul. Végiggondolja, táskája melyik részébe rejtette a tárcáját és gyorsan elő is szedi azt. Kifújja a levegőt, ahogy az ismerős papír a kezei közé simul. Azt feltartva várja, hogy elérjenek hozzá. A nő közben írogat valamit a papírra, mintha csak tanulná, hogy is kell ezt csinálni. Mina szíve pedig egyre gyorsabban dobog, ahogy egyre közeledik a hatalmas korpuszú személy őfeléje, pont, mint felelések előtt. Hát miért kell ennek kitenni egy szerencsétlen utazó polgárt?
Ám hiába sápítozik magában, az elkerülhetetlen kellemetlenség elér hozzá is, és megáll fölötte, fáradtan hadarva:
- Jónapotkívánokellenőrzésjegyeketbérleteket.
- Jó napot kívánok. - mondja udvariasan, talán halkabban, mint szeretné, aztán torkot köszörül. Ártatlan szemekkel pislog fel, ahogy nyújtja a papírt. Mindjárt vége. Mindjárt vége. - skandálja magában, s ügyel, nehogy nyeljen egyet, szipogjon, túúl sokat vagy túl keveset pislogjon, pattintson egyet a szájával, vagy bármi hangot adjon, ami felhívja a figyelmet arra, hogy ő itt van és létezik. Valamiért ellenszenvet érez sugározni a felette álló személyből, furcsa...
A férfi elveszi tőle a papírt, olyan mozdulattal, mintha csak egy király lenne.
A nő valamit sugdos az ellenőr fülébe, mire az csak lesissegi, és az övén található bigyóért nyúl, amely a jegyet hivatott ellenőrizni, azonban az csipog, és pirosan villan fel.
Ez nem jelenthet jót. Mint ahogy azt az ellenőr szavai igazolják is.
- Nem működik ez a szar már megint.
Feszülten várja, ahogy telnek a másodpercek. Lehunyja szemét pár pillanatra. Lassan beszívja a levegőt, és kifújja.
A nő is odaadja az ő készülékét, de a férfi nem úgy tűnik, mint aki tudja használni, ezért visszaadja azt a szőkének, hogy csinálja meg ő az ellenőrzést, közben, mint minden idős ember, a múltját emlegeti fel:
- Bezzeg az én időmben csak elszakítottuk a jegy szélét...
Kuncogni kezd. - Hát, ez a modern technika... - Majd sóhajt egy nagyot, és beletúr a hajába. Elkezdi vizsgálgatni a felette álldogálók arcát, persze nem úgy, hogy bámulja őket, csak amolyan érdeklődőn. A nő ketyeréje szerencséje már működik.
-Eddig rendben van, a pótjegyét kérném.
Társa közben továbbment és már más szerencsétlenek jegyeit ellenőrzi.
Mina nyel egyet, újra a tárcába túr, fölfele néz egy ideig, amíg meg nem leli a másik papírt is. Elégedetten elmosolyodva nyújtja át végül. Várja a nő arcán a megnyugtató beleegyezést.
Ám ezúttal csalódik.
- Uram! - szólal meg a szőke hajú, felhúzva egyik szemöldökét.
A megszólított igencsak morcos képpel fordul vissza. - Mi van? Nincs pótjegye?
Magasba emeli ő is a szemöldökét, mintha csak azt kérdezné, hát mi a probléma?
- De-dehogynincs, itt van. - mutat készségesen a papírra. Az ég szerelmére, hagyjanak már békén, hát fizettem... Nem azért adom ki első osztályra a pénzt, hogy ennyit zaklassanak! És még a kütyüjük se működik rendesen, hát nem igaz, pedig megmondtam Herr Rudenznek, hogy az efféle technológiák fejlesztése igenis megéri a pénzt. Ilyen szerencsétlenkedést lehetne vele megelőzni. De persze, sose hallgat rám...
- Nem a megfelelő árcsoportból. - feleli a nő.
- Hogy mi? - A férfi azonmód kitépi segítője kezéből a jegyet, majd vizslatni kezdi okuláréján keresztül. - Mondja, hölgyem, maga is annak az újkeletű "tündeként azonosítom magam" mozgalomnak a tagja?
Elsápad, majd elvörösödik. - Na de az lehetetlen. Első osztály, nem? Arra kértem...
Miért nem mehet semmi komplikációk nélkül? Pár perce oly békés volt minden, csak ült és olvasgatott...
A férfi szavaira teljesen lefagy. Nagyon idegesen viselkedik, nem tetszik ez neki. Felkészül rá, hogy kamatoztassa újonnan szerzett önvédelmi tudását, ha kell.
- Tessék? Már-mármint a fonatom miatt? - emeli meg a jobb füle felett található vékony kis fonatot. - Nem, nem vagyok a mozgalom tagja, bár... azt nem mondom, hogy nem szimpatizálok velük.
A férfi, mintha felelne egy tanárnál épp, kezd el beszélni az UTAZÁSI FELTÉTELEK feliratú táblára mutatván.
- Elsőosztályra átkozott lények, azaz vámpírok és sötéttündék kötelesek eretnekségi kompenzációt fizetni Átkozott Pótjegy vásárlása képében. Szabályszegés esetén a bírság helyben fizetve 100000 váltó, késve pedig máglyahalál.
Eddig nagyon nem nézett rá a táblára, ám most szemügyre veszi, és kezd egyre inkább nem érteni semmit... Eretnekség...? Legutoljára Délen még elfogadták őket, sőt, úgy tűnt, a helyzet egyre jobb lesz.
- Bizonyára félreértés történt, és a kiegészítő papír a táskájában maradt - mondja a nő segítőkészen, és Mina azt kívánja, bár igaza lenne.
- Na de... mióta... nem értem... mármint... - hebeg-habog, és ösztönből elkezd a táskájában turkálni, bár tudja, hogy ott semmi mást nem fog találni. Mégis mióta bántják őket már itt is? Vámpírok és sötét tündék? Na várjunk, ez valami vicc. Biztos valami vicc lesz.
- Mióta? - kérdi az ellenőr csodálkozva. - A Veroniai Állam Vasutak már a születése óta büszkén bírságolja a nem embereket. Valamint nyújt 90% kedvezményt egyháziaknak.
- Heimshroth és Karolusburg között mindig is ez volt a rendszer.
Úgy érzi, mintha most mondták volna ki a halálos ítéletét.
Ka...Karo...lus...burg??!!??!
Második felvonás



Elkerekednek a szemei és a világ fordul vele egyet.
- Egy...ház... Karolus... De hiszen én... nem arra megyek.- Aztán kinéz az ablakon, ahogy lassan érni kezd benne a felismerés. Lázasan próbál visszagondolni arra, amikor a jegyet vette.
Kedvezményes jegyet szeretnék venni... - hadarta a jól betanult szöveget, aztán a név a maga teljes természetességében csúszott a szájára. Főváros. Fővárosba megy.
- Karolus... Karolusburgot mondtam? Hogy a jó égbe sikerült.. Hogy a fenébe mondhattam Karolusburgot, Hellenburgot akartam mondani! - mondja maga elé. Rettenetesen ég az arca.
Az ellenőr mintegy szomorúan csóválja a fejét.
- Kolléga, írjon egy szaftos bírságot a von vámpírnak.
- Tizen öt napon belül van lehetősége a számlát rendezni, vagy fellebbezni az északi pályaudvar titkárságán. Helyszínen 8000 váltó, csekken 15 ezer váltó a bírság - olvassa a fejére lemondó sóhajjal a nő, pedig ő megpróbálta... De mit is?
Hogy történhetett ez? Csak hüledezik magában és fogalma sincs, hogy fog ebből kikeveredni. És itt, mindenki előtt, itt gyalázzák meg, hogy az egész vonat népe nevethessen rajta.
- Na ne-ne-ne, kérem, bizonyára tudják, ki vagyok. Ez csak egy egyszerű félreértés. Lehet, hogy nem is ezt mondtam. Rossz jegyet adhattak. Kérem, nekem semmi keresnivalóm... a legelső adandó megállónál leszállok. - biztosítja őket hevesen. Ó, a fenébe, hát ezt alaposan eltolta. Most mégis hogy jut haza?! Az semmi, hogy a partiról elkésett, és majd fogalmazhatja meg a sok bocsánatkérést, ráadásul kihagyja mindazt a mulatságot, amire számított....
Északi pályaudvar, szédelegni kezd. Hogy kerülhetett ide?!
- 15000 váltó? -[ lepődik meg a férfi ismét.- Mikor vette ki a titkárság a máglyahalált? Bezzeg még az én időmben... - Azzal ezúttal a bliccelők büntetéséről kezd el mesélni, hogy az ő idejében hogy volt.
- A múltéven - mondja a nő, mintha ez közismert lenne, vagy csak túlságosan sokan nem ismerik még ezeket a szabályokat...
Rá pedig oda se bagóznak. Ez igazán felháborító. Nekik ő csak egy teljesítendő feladat, mi?!
- Figyelnek rám? Herr Rudenz cégében dolgozom. Én vagyok a cég vezérigazgatóhelyettese.
Előkotor egy névjegyet s felmutatja, ha esetleg nem hinnének neki.
- Herr Rudenz?! - Az ellenőrnek nyilván nem tetszik a név, úgy fújtat. - Az a megátalkodott bankár-politikus?! ROBIN! Írj a hölgynek még egy bírságot!
- Sajnálom hölgyem, nem áll módomban kivételezni, ha vezérigazgatóhelyettes bizonyára nem okoz gondot ez a kis bírság - azzal a nő írni kezdi a csekket.
Felháborodásában eltátja a száját. - Na jó, ez már tényleg sok, ez zaklatás.. nézzék meg, most felzavarják az egész vonatot. Mi van, ha valaki aludni akarna? Kérem, én fizettem, és közöltem is, hogy az első adandó alkalomkor leszállok, úgyhogy kérem, hagyják...
Aztán hirtelen eszébe jut valami. Igen! Biztosan... jobban teszi, ha... hiszen hálás lehet...
- Hmm... Mondják csak, nem ismernek egy bizonyos Leo von Jägent? Úgy tudom... -Sejtem.. - -, hogy ő is afféle... ellenőrként dolgozik mostanában.
nagyon örülni fog, ha megtudja... oh, te jó ég, mennyire...
És sikerült is jó irányba tapogatóznia, mert a férfi ekkor oldalra fordított fejjel böki oldalba társát (mintha csak valami legényke volna, nem pedig egy hölgy, de az már részletkérdés, hogy nincs modora).
- Te ismersz bármiféle Jägent?
- Nem tudom, kiről beszél a kisasszony - pislog zavarodottan a nő.
- Vagy Eriket... esetleg Henriket..
Közben agyban keresgéli a többi nevet, s felkészül rá, hogy mondja is, de...
- Erik? - A kövér ellenőr csodálkozva néz, majd a homlokára csap. - Arra a pasasra gondol, aki... - s elkezdi mondani a leírást, Mina pedig minden újabb információnál egyre hevesebben bólogat, s még mosolyogni is kezd. Pontosan őrá gondol.
Az ellenőr kísérőtársa azonban egyre sápadtabbnak tűnik.
- Kérem, asszonyom, mi tisztességesen végezzük a munkánkat, nem engedhetünk meg kivételezést.
- Kivétel? De hát... biztosan tudják, merre lakik. Van egy-két dolog, amivel tartozik nekem, szóval talán most megtehetné...
A nő arca rögtön vidámabb színt vesz fel.
- Oh, hogy az Úr intézi a pénzügyeit? Ezesetben a nevére állítom ki a csekket
A férfi pedig bólogat.
- Az a pasas sok embernek tartozik. Egyik alkalommal kisiklatta egymaga a V3R0N13L számú transzveroniai expresszt.
Erre megáll. Benne akad a szó... Erre nem számított. Elvörösödik és lassan kinyitja a száját. - Sok mindenkinek? Tényleg? Az... te jó ég, nem gondoltam volna, hogy ő állt amögött. - hüledezik. - Eszerint ismerik?
- Én ugyan nem. - feleli az ellenőr kis gondolkodás után.
Nem törődik vele, hogy az utasok fele ebben a kocsiban már furcsállón forgatja arra a fejét, és egy kisgyerek belekiabál a pár pillanatig fennálló csendbe:
- Anyu, a bácsi mér morcolja úgy a szemééét?
Erre kap egy olyan morcos pillantást, hogy még Mina is megrémül tőle. A gyerek megszeppenten néz és végül félve visszabújik anyja ölelésébe, aki méltatlanul néz vissza Matheusra, és inkább elővesz egy tabletet, hogy lefoglalja a kicsit.
- Az úrnak akkor is 15 napja van mostantól számítva fizetni, ha nem kapja meg a csekket azonnal - adja oda a papírt Minának, mely Tertullius igazgatótanácstag nevére szól.
Oh, te jó ég, még egy név? Ezek komolyan általános iskolai irodalomórai memóriajátékot akarnak velem játszatni?!
Na mindegy, csak oda kell neki adnia...
Bűntudat ébred Minában. Ennyi gondot nem akart neki okozni...
- Izé... Hol tudok találni valamilyen elérhetőséget? Karolusburgban biztosan ismerik őt. Lehetne, hogy... mégis elutazzak addig?
A bírság egyre kevésbé érdekli, mióta megtudta, hogy Észak felé tart, egyre az jár a fejében, az a... AZ a bizonyos tartozás.
- Hát persze! 50 váltó lesz a vámpírpótjegy. - mondja a férfiellenőr, s társa is bólogat.
Meglepetten kezd el halkan nevetgélni, igencsak megkönnyebbülve. Ötven. Hát az semmi. De nem mondja ki, mert még a végén ki tudja, mit gondolnának róla. Előveszi a VérBankkártyáját és feltartja, hogy tartsák a kütyüt, amihez lehet érinteni.
Ez megtörténik, de a cucc ismét vörösen villog.
-Nem működik ez a szar már megint.
- Majd én - veszi át a nő mosolyogva, de az ő terminálja is sokáig processzálja az információt.
Bosszúsan ráncolja össze a homlokát, de szíve reménytelien dobog.
- Nem tudják, mennyi idő még odaérni? Nem lehet már sok... esetleg... gyorsan keresek egy automatát majd, és leveszem a pénzt.
A férfi megint siseg egy hangosat, szemeit idegesen a gépre meresztvén.
- Bizonyára csak nehezen kezeli a bankkártya típusát - motyogja a szőke hajú.
- Hmm, lehet, hogy nem kedveli a Hellenburg TakarékPénztár kártyákat...
- Azokat senki sem kedveli.
- Pedig nagyon jó csomagjaik vannak! - mondja halkan, enyhén sértett büszkeséggel, ahogy az egy pár üléssel arrébb levő utasok már nevetgélnek azon, hogy hozzájuk sose érkezik meg a kalauz.
A terminál csipog egyet, de a nő arca nem árulkodik sok sikerről.
- Kérem, próbálja meg mégegyszer
Mina így tesz. Mindenki a készüléket bámulja, az idő pedig telik.
- Szóval.. mennyi idő is még odaérni? - próbálja megtörni a csendet. De az ellenőr rászól.
- Shsss! Megzavarja!
Tágra nyitja a szemét. Hát mi ez a készülék, valami csecsemő? Ilyen ezotériákban hisznek mostanság az ellenőrök?
A nő nyel egyet. - Elnézését kérem a kellemetlenségért.
- Ugyan, semmi baj, nem a maga hibája... - Kezd szimpatizálni a nővel, úgy látszik, ő jót akar.
- Sajnálom, hölgyem, le kell, hogy szállítsuk.
- Még ne...- kezdi a nő, de a terminál megint tagadó csipogással jelzi, hogy nem hajlandó elfogadni déli pénzt. - Sajnálom, asszonyom, úgy tűnik a terminálunk nem tudja kezelni a bankkártyáját. Van esetleg kézpénze?
- Hát, ha volna, nyilván nem várakoztatom meg magukat ennyit ezzel a ketyerével - nevet fel zavartan. - De hát hol szálljak le? Mi is a következő megálló? - nézelődik kijelzőket keresve. Egyet talál, arra az van írva, hogy GARÁZSMENET, fejjel lefelé...
- A Katedrális.
Ohohó... hát, akkor gond egy szál se.
- Az az északi pályaudvar titkárságának törzshelye - magyarázza a szőke hajú, ha nem lenne biztos a dolgában Mina, de bizony biztos a dolgában, mert hát ismerd ellenséged... izé.
Győzedelmesen mosolyodik el. - Tisztában vagyok vele, igen... Nos, akkor hát ott leszállok. - Elgondolkozik. Lehetséges, hogy Leo ott dolgozik?
Hirtelen meg kell, hogy kapaszkodjon/támaaszkodjon, mert a vonat fékcsikorgatva fékez le.
Úgy tűnik, megérkeztek...
- Viszontlátásra, hölgyem. Legközelebb legyen jegye. - próbálja meg kővé változtatni Minát a tekintetével az ellenőrr, egy öngyújtót kapcsolgatva.
Kimerednek a szemei. - Vigyázzon azzal, mindjárt besípol a tűzjelző... - hüledezik, majd idegesen összeszedi a cuccait. A nőre néz. - Köszönöm a megértésüket, igazán hálás vagyok. A viszontlátásra! Gott mit uns! - Az utóbbi mondatot csak halkan mondja az orra alá, miután intett, és már lefelé lépdel a lépcsőn.
- A viszont látásra, utazzon máskor is velünk - búcsúzik el a nő, tipikus formalitással. Hát ez közel volt.
Aztán ámulva néz körbe, hogy hová került, zakatoló szívvel. Soha életében nem járt még itt, teljesen új neki minden, bár némileg hasonló eredeti úticéljához. Zakatoló járművek, ide-odasiető emberek, viszont sokkal mélyebb dekoltázsok, mint amiket megszokott, meg úgy összességében az öltözetek meglehetősen másfélék...
Na és most mihez kezdjünk? Úgy dönt, nem árthat egy próbát tenni, s bemegy az intézménybe, hátha itt dolgozik az, akit keres. Ha már itt vagyok.

Mielőtt azonban boltokat kereshetne, vagy egyáltalán körülnézhetne, hová is csöppent, egy öltönyös alak jön vele szembe, aki mintha egy álomszereplő lenne, hiszen éppen róla beszélt az imént. S pontosan megfelel annak a leírásnak, amelyet a jegyellenőr adott. Valamint rendelkezik sok-sok névvel, mint kiderült, a Tertulliussal is...
- Csak nem a titkárnői állásra jött jelentkezni? - néz végig rajta, mosollyal azon a helyes arcán.

Harmadik felvonás




Elkerekednek a szemei. - Húha... hát ez gyors volt. - mondja maga elé. - Micsoda kellemes meglepetés. - mosolyodik el szélesen, még mindig kissé sokkosan, de azért megkönnyebbülve. Mi a fene ez a nap!
- Nem bírságolták meg? Van egy őrült piromániásunk. Nem csak mindenkit megbírságol, de kétszer majdnem felgyújtotta a vonatot is. - magyarázza Leo/Erik/Henrik/Tertullius, ahogy belép az épületbe, s Mina is követi természetesen.
Remeg a szája széle, ahogy pislog. - Azt hiszem, lehet, hogy épp vele találkoztam, az előbb is éppen egy öngyújtót kattingatott... De szerencsére vele volt egy aranyos, kedves fiatal hölgy is, és sikerült, öhm.. kompromisszumot kötnünk. Egyébként ő is érdekes dolgokat pletykált Önről.
Lépteik közben kopognak a folyosókon. A férfi megáll egy ajtónál. Valóban a Tertullius név van reábiggyesztve.
- Mégis mit? - kérdi, ahogy benyit.
- Hogy ön miatt siklott ki a V3R0N13L vonat..
Tipeg utána.
- Akkor nem lenne ilyen szép kilátással bíró irodám. Valamint az is beszédes, hogy pont a tűzjelző miatt húzták meg a vészféket...
- csóválja meg a fejét. - Pedig ki akartam menteni a bírság alól, de ha nem is kapott...
- Oh... minden világos. Mint a tűz. Khmm. Megmenteni? De hát honnan tudta, hogy öhmm... itt leszek?
A férfi egy székhez sétál, ami nagyjából trónnak lenne mondható, olyan díszes, ki tudja, mennyi pénzbe kerülhetett, hány bírság kellhetett ahhoz...
- Miért lepődik meg még ilyeneken?
- Hmmm.. - halványan elmosolyodik, ahogy felméri a szobát, körbenéz. - Csinos kis kégli. Csodálkoznék, ha egy egyszerű gyári munkás béréből kitelne. Emlékszik, először annak állította be magát? - kérdi incselkedve, ahogy az ablakhoz sétál és kinéz az alant elterülő tájra. Valóban szép kilátású iroda. De miért engedte be ide? Ennyire bízna benne? Netán valami gaztettet tervez? Leo láthatóan nem aggódik, teljeséggel otthon érzi magát. Otthon is van, azonban Minának nem ez az otthona, mégis úgy hagyja sétálni itt, mintha évek óta itt élne ő is.
- Óh, abban a kis lebujban a Déli pályaudvar mellett?... Miért van itt egyébként?
Nah, jó, hogy megkérdezi. Akkor mégsem tud mindent - nyugszik meg. Néha már azt hiszik, médium a férfi, de csak játssza, hogy mindennel tisztában van, minden bizonnyal.
- Egész finom volt a gyrosuk... Attól nem is lett senkinek hasmenése. - jegyzi meg. Hírlik, hogy egyes gyrososoknak ez a... mellékhatása. És az íze se mindnek a legcsodásabb, a hús állagáról nem beszélve. - Izé... öhm... nos... Azt hittem, ezt is tudja. Csak nem véletlenül járt erre. Na de, izé, adódott egy kis probléma. Szóval de, valóban meg akartak bírságolni, csakhogy megemlítettem az Ön nevét, hiszen... - Na most légy erős -... Ön is élvezhette anno a vendégszeretetemet... és... ezt nem így akartam, de végül ezt kaptam. Ezt a csekket. - nyújtja át a férfi nevére szóló csekket vöröslő arccal.
Leo megvizsgálja a papírt.
- Nem így akarta? Nem hittem volna hogy a nevemet is felveszi...ennyire jó lenne már a kapcsolatunk?
Lassan hullámzó nevetésben tör ki. Hát ez hihetetlen. Nem csalódik úgymond a "humorérzékében". - Férfinevet azért még nem vennék fel, köszönöm. - Csóválja meg a fejét. - Tudja mit, kifizetem. A legközelebbi vonattal haza is indulok.
- Mi ez a gyermeki sértettség? Rendeljek gyrost?
Na EZ olyan, mintha gyermeknek nézne! Hallatlan!
- Sértettség? Tudja, ez nem igazán az én felségterületem. Szeretem magamat biztonságban tudni.. - mutat körbe. Nem a teremre gondol természetesen, hanem magára a létesítményre. - Maga aztán nem sajnálja a pénzt. Tudja, nem vicceltem. Ez a csekk tényleg igazi, sajnálom. De nem kell bajlódnia vele, tényleg.
Nem lesz ilyen aljas, nem fogja kihasználni, csak azért, mert... Miért is? Mert nem lát bele a gondolataiba? És állandó jelleggel ellene ténykedik? mert folytonos üzleti konkurencia, ráadásul ahol lakik, még a faja miatt is diszkriminálják Minát?
- Egy gyrostál azért nem olyan drága, főleg nem a Veroniel téri aluljáróból... Majd elintézem. - dobja a papírt a kandallóba. Oh, de fitogtatja valaki a vagyonát. Van az nekem is otthon, csak nem hordom mindig magamon. Mármint... jó, ez a nyaklánc épp egy kisebb vagyonba került, de ha olyan szééép!
Kuncog. - Aluljárónál többre is futja azért, nem? Szóval, valahonnan tudta, hogy jövök. - fonja össze a karjait a mellkasán s kérdően néz.
- Tudtam, vagy csak reméltem? - gondolkozik el Leo, mint valami olcsó romantikus filmben. Majd tán elhiszi, hogy ilyen természetességgel reagál arra, amit egyébként csak remélni mert. Hogyne. - Egy vacsorameghívásnak jobban örülne?
Olyan fejmozdulatot tesz, mintha elgondolkozna.
- Végül is, ennyi idegeskedés után jót tenne már egy kiadós étkezés. Azt hiszem, elfogadom.
Úgyis lesz mit megbeszélnünk...
FÜGGÖNY


(Johannes Hagen Tertullius etc...-nek köszönöm a közreműködést!)


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
- Szervizt a négyes vágányhoz! – zúgta a hangosbemondó a pihenőszobában.
Hat műszakis tartott ott éppen szünetet. Az állomás sajnos nem tudott több szerelőt felfogadni, mert amióta a Veroniel-kormány megtépázta a vasúttársoság költségvetését, le kellett az egész állomást építeni és csomó mindenkit elbocsátottak. Akik maradtak, azoknak kétannyi munkát kellett csinálnia ugyanannyi idő alatt.
- Valaki megnézi? – nyögött egy hatalmasat Leo, ahogy éppen vizet forralt a kávéjához. Ez már a harmadik volt a nap kezdete óta.
- Majd én. – mondta Aleena, ahogy magára kapta szerszámos övét. Más úgyse fogja – A tetőt úgyis én tudom csak megnézni.
A lány a lerobbant, füstölgő vonat felé baktatott. Óvatosan leemelt egy drótkábelt a válláról, majd feldobta a kocsi tetejére. Erősen tartott. Elővett két apró korongot. Mágnesek voltak, amikkel fel szokta húzni magát a tetejére. Onnan látott neki alaposan átvizsgálni a vonat egészét, fentről lentre.
- Nem lesz ez jó. – mondta, ahogy visszasétált a pihenőszobába – Valami eltömítette az olajvezetéket. Ki kell cserélni, ha nem tudjuk kipucolni. Ahhoz meg kell mindenki.
Több se kellett a kis csapatnak, felálltak és nekiláttak a javításnak. Hosszadalmas, fáradtságos küzdelem volt. folyt az olaj, az égett zsír szagától émelyegtek még az éppen arra járó utasok is. Vaskos izomláz költözött minden tagjukba. Gigászi ütközet volt...ám a vonat nem javult meg. A járatot törölték. A jegyeket nem állt módukban visszaváltani.
- Három óra a semmiért! – ordította Saga, ahogy fáradtan – A tengerészetnél bezzeg egyszer sem hívtak ki fölösleges munkákhoz. – a lány korábban mechanikusként dolgozott a tengerészetnél. Azóta is mindig hangsúlyozza, mennyivel jobban voltak ott szervezve a dolgok. Ott soha nem kellett a pihenőidőt feláldozni a munka miatt.
- Még jó, hogy vége a műszaknak...hé, ki akarja kiszárítani a Ludas Matyit meló után? – próbálta a többieket jobb kedvre deríteni Leo.
Mindenki egyetértően helyeselt vele. Egy friss korsó sör, és pár vidám perc kellett, hogy ezt a keserves túlórát ki tudják heverni. Mindenki másféle italt rendelt. Gerard egy friss, üde fröccsöt, Leo egy kupa remekbe szabott édes bort, Aleena egy színes koktélt, Maria egy korsó sört, Klaus egy whiskey-t jéggel, Saga pedig szintén egy fröccsöt. Ő nem volt nagy ivó, így általában azt kérte, amit Gerard, bízva a srác tudásában. A pályaudvar előtt beszélték meg, hogy találkoznak, miután mindenki sikeresen átöltözött. Jó érzés volt végre levetni azokat a koszos, olajfoltos, vastag és viszkető ruhákat.
- Tényleg, nektek még nem is mutattam! – intett egy hatalmasat Maria a kezével.
Mögötte egy hatalmas, vastag kerekű, szénfekete terepjáró állt. A benzinzabáló monstrum úgy nézett ki, mint ami játszi könynedséggel tudott volna más autók felett áthajtani. Illett is a vad, égnek álló hajú, vastag bőrdzsekit viselő lányhoz.
- Hinnye...
- Mennyibe fájt ez a bestia? – emelte fel a baseball-sapkáját Klaus.
- Áh, családtól kaptam. Menő mi? Úgy hívom: a Wolpentinger! – csörgette meg a többiek orra előtt a kulcsot Maria.
A Ludas Matyi egy rozoga, bedeszkázott ajtajú kocsma volt, aminek minden ablakát betörték már. A sör ára is ennek mérten volt kiszámolva, szinte úgy csökkent, ahogy a lyukak jelentek meg sorban az ablakokon. Jó kis hely volt, hogy ne keljen teli pénztárcával kijönni a munkahelyről.
- Esküszöm még egy ilyen hét, és beadom a felmondást! – morogta Aleena – Nem azért hagytam ott az Északi Pályaudvart, hogy egy ilyen szeméttelepen dolgozzak..
Pedig nagy bátorság kellett hozzá neki. Se végkielégítés, se társadalombiztosítás, és az új hely kevesebbet fizet, és még az utasok is kiállhatatlanok. És ha még ez nem lenne elég, a régi munkafőnöke rendszeresen noszogatja, hogy jöjjön vissza fél-fél műszakokra, mert emberhiány van. Aleenának a hócipője is televolt az Északi Pályaudvarral, és azzal a rengeted kötött, undorító szabállyal, ami ott volt.
- Mi a helyzet bulis banda? – csattant fel egy ismerős hang a távolból.
Lia volt az. Éppen most lett vége a műszakjának. Termete ellenére már elég tapasztalt, rangidős tagnak számított a vasútnál. És nem utolsó sorban dörzsölt svindler volt, jelentős kapcsolatokkal. Annak idején ő ajánlott másodállást Gerardnak is. A vasút sajnos nem fizetett elég jól.
- Hát te hol voltál? – kérdezte Maria.
- Dolgoztam. Valakinek azt is kell. – és nem utolsó sorban Lia volt a műszakvezető és a szervizesek kordinátora. Az ő csilingelő, bájos hangját hallhatták nap mint nap az utasok és a munkások...eltorzítva a hangosbemondó álltak, egy éppen fojtogatott holló segélykiáltására emlékeztető tónussal felruházva.
- Sokról nem maradták le. Gyere, kérj te is egy sört.
- Áh, én inkább valami erőset iszom... – nyögött nagyot a lány. Nem nézné ki senki belőle, de termetéhez képest irtózatos mennyiségű alkoholt tud magába dönteni. Az ilyen hosszú munkanapok pedig csak fokozzák a szomjúságát.
Közben egyre csak a híreket bámulták. Újabb leépítések voltak várhatóak, és ráadásul a jegyek is drágultak. A mostanában megjelenő telefonos szolgáltatásoknak hála egyre kevesebben vesznek vonatjegyet és egyre többen használnak autót is.
- Ne aggódjatok. – mosolygott Gerard, ahogy hatalmasat húzott a sörén – Hamarosan beindul a csomagküldő biznisz. Most még jobban a lehetőségek így, hogy a főnök szőrén szálán eltűnt.
A démonok azzal váltak annak idején híresség, hogy monopolizálták a belváros teher- és csomagszállító szolgáltatásait Az övék volt a posta, a parkolóházak, de még a kis sarki trafikos is, ahol lehetett lottószelvényt is venni. Agresszív, de ravasz cég voltak. Gerard csak nemrég csatlakozott hozzájuk, de kemény munkája miatt már saját részleget vezetett...embereket azonban nem adtak neki, egy darabot sem. Azt magának kellett előteremtenie. Még szerencse, hogy sok jó ismerőse akadt a vasútnál.
- Ha minden jól megy, akkor a postavonatokat elküldjük a roncstelepre. – emelte koccintásra a poharát. A többiek pedig fellelkesülve csattintották össze a sörüket.
De gyorsan vége lett az örömteli ábrándozásnak. A reggeli nap galád módon ébresztette fel őket álmaikból és ott voltak megint. Újabb nap a nyomorult kis tranzitállomáson, és persze megannyi ősrégi, ócska masina, melyek szinte zene ritmusára robbannak le.
- Na, van valami? – kérdezte Leo, ahogy szép lassan leemelte a kéményt, hogy férni lehessen tőle.
- Semmi. – dugta ki a fejét Maria a motorházból – Ez cucc vagy száz éves lehet.
- Talán eredetileg gőzzel ment, csak átépítették.
- Volt egyáltalán gőzvasút száz éve? - kérdezte Saga.
- Azt hiszem igen... - gondolkozott el Gerard.
S közben folytatták a javítást.
- Pontosan miért is kellett ide betolatni? – kérdezte a lány nyakig a motorban – Nekem nem tűnik hibásnak.
Saga idegesen vakarta meg a tarkóját.
- Az utasok egy része pert akart indítani, mert olyan büdös volt a mozdony utáni kocsi, hogy „veszélyes a kiskorú, és gyenge egésségű utasok számára.”
- Ö...Saga, az „egészséget” nem úgy mondják.
- Hát, a petícióban így írták. – vonta meg kissé felháborodva a lány a vállát.
Erre aztán nevettek egy jót, mielőtt ismét eszükbe jutott volna, hogy ezt a cuccot nekik kell rendbe rakniuk.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Álmosan kikászálódtam ki az ágyból, magamra vettem az univerzálisan undok egyenruhát, és éppen időben befutottam lélekszakadva az irodába
- Megjöttem, Uram, szolgálatra jelentkezem – tisztelegtem hevenyészetten, és álmosan. Megint majdnem elkéstem, pedig még mindig csak gyakornok vagyok.
Matheus morcos pofával ült az íróasztala mögött.
- Robin. – Dühösen az üres kávéscsészéjére mutatott. Eközben a szeme tikkelt. Persze, majdnem elfelejtettem… Az ördög vinné az úri jódolgát ennek a mamlasznak.
Nagyon gyorsan odaadtam a kezemben tartott kávéspoharat, "véletlenül" a kezére löttyintve Matheusnak a forró italt. Csak hogy érezze a törődést.
Erre hangosan felordított, de eme látványos tevékenységében a VÁV szignálja zavarta meg.
- Zónázó vonat érkezik... Heimsroth... felől... Karolusburg... felé a... második... vágányra. – Mondta egy idétlenül összevágott női hang a bemondóból. Hurrá, kezdődik a munkanap.
- Idő van! – Ugrott fel Matheus a helyéből, látványosan nem zavartatva magát a kávéval. Ne is tegye. Jobb mindenkinek. Karjára felhelyezte a vörös VÁV feliratú karszalagot, amiben tisztelegve követtem a példáját. - Irány a vonatra! – mondta, majd feltette a kalauz kalapot. Ebben nem követtem a példáját. Hülyén állt volna.
Nemsokára felszálltunk a vonatra és jegyellenőrzéshez láttunk. A vonat megindult Karolusburg felé, ki pedig beléptünk az első kocsiba,
Kövérellenőr Matheus nagy levegőt vett.
- JEGYEKET BÉRLETEKET! – kiabálta. Addig sem engem figyelnek, szóval renden.  Figyeltem Matheus munkáját közelről, egy-egy jegyet pedig stikában le is kezeltem közben. Elvégre, ha nem csinálom, sosem tanulok bele.
- Jónapotkívánokellenőrzésjegyeketbérleteket. – Hadarta el, ahogy a magányosan üldögélő, sápadt hölgy fölé magasodott. Miért utazik erre egy vámpír. Viszont ismerve a felügyelőmet, nem is tűnik fel neki, viszont ha szabályt szegünk, akkor mindkettőnket kirúgnak.
– Ne felejtse a pótjegyet is nézni – súgom neki, hogy biztos legyen a dolog.
- Jó napot kívánok. - mondja udvariasan a nő, ami bíztató. Végülis oda utazik, ahova akar, ameddig megvette a jegyet, amit át is nyújt.
Matheus felhúzott orral átvette a papírt, majd fölényesen felém fordult és bölcsen így szólt:
- Shsss. – amire én még bölcsebben nem mondtam semmit. Legalábbis hangosan.
Ezután elővette az övéről a leolvasó ketyerét, és elé tette a jegyet. Az vörösen felvillant és tagadó hangot adott.
- Nem működik ez a szar már megint. – panaszolta, mióta vele dolgozom sokadjára. Nem egyszer mondtam neki, hogy keressen újabb modellt, de nem hallgatott rám… Sajnos nem tudok mit tenni. Azért odaadim az én újabb típusú gépemet, hátha boldogul vele.
Matheus persze csak bámult rá, mint borjú az újkapura. Átadta nekem a jegyet és vissza a leolvasót. Persze, hogy nekem kell csinálnom
- Bezzeg az én időmben csak elszakítottuk a jegy szélét... – Kezdett bele 30 évvel ezelőtt megkezdett kalauzi pályafutásának történetének elmesélésébe. Megint.
- Hát, ez a modern technika... – kuncog a nő kényelmetlenül.
Gyorsan beolvasom a jegyet, hogy haladhassunk. Fenének sem hiányzik a balhé…
-Eddig rendben van, a pótjegyét kérném – mondom a nőnek, kedvesen – [/color] mosolygok közben elnézően Matheusra, aki ekkor még mindig magyarázott, de már a következő helyen ülőnek.
Kézbe kapom a pótjegyet, és már egy pillantás után felhúzom a szemöldökömet. Tévedtem volna?
- Uram! szóltam Matheus után kissé bizonytalanul, aggodalmasan
Matheus morcosan hátrafordult.
- Mi van? Nincs pótjegye? – fordult a kisasszony felé.Magasba emeli ő is a szemöldökét, mintha csak azt kérdezné, hát mi a probléma?
- De-dehogynincs, itt van. - mutat készségesen a papírra.
- Nem a megfelelő árcsoportból – kommentálom Matheusnak, igyekezve bíztatóan nézni a nőre, bízva benne, hogy megoldják a problémát A nő erre elsápad, majd elvörösödik.
- Na de az lehetetlen. Első osztály, nem? Arra kértem...
- Hogy mi? – Tépte ki a kezemből a pótjegyet Matheus. A szemüvegén keresztül nézegette közelről. - Mondja, hölgyem, maga is annak az újkeletű "tündeként azonosítom magam" mozgalomnak a tagja? – A nő mostmár ideges lesz.
- Tessék? Már-mármint a fonatom miatt? - emeli meg a jobb füle felett található vékony kis fonatot. - Nem, nem vagyok a mozgalom tagja, bár... azt nem mondom, hogy nem szimpatizálok velük.
Eddigre kezdek kicsit elsápadni, de még remélem a nyugodt megoldást
Matheus halálnyugodt képpel kezdett bele a szövegelésbe, miközben a falon található UTAZÁSI FELTÉTELEK feliratú táblára mutatott.
- Elsőosztályra átkozott lények, azaz vámpírok és sötéttündék kötelesek eretnekségi kompenzációt fizetni Átkozott Pótjegy vásárlása képében. Szabályszegés esetén a bírság helyben fizetve 100000 váltó, késve pedig máglyahalál. –
- Bizonyára félreértés történt, és a kiegészítő papír a táskájában maradt – próbálkozom kedvesen csitítani az indulatokat.
- Na de... mióta... nem értem... mármint... - hebeg-habog a vámpírnő és a táskájában kezd kotorászni.
- Mióta? – Nézett meglepetten Matheus - A Veroniai Állam Vasutak már a születése óta büszkén bírságolja a nem embereket. Valamint nyújt 90% kedvezményt egyháziaknak. – magyarázza
- Heimshroth és Karolusburg között mindig is ez volt a rendszer- teszem hozzá érthetőbben.
A nőnek elkerekednek a szemei.
- Egy...ház... Karolus... De hiszen én... nem arra megyek.- Aztán kinéz az ablakon - Karolus... Karolusburgot mondtam? Hogy a jó égbe sikerült.. Hogy a fenébe mondhattam Karolusburgot, Hellenburgot akartam mondani! - mondja maga elé.
Matheus szomorúan megrázta a fejét.
- Kolléga, írjon egy szaftos bírságot a von vámpírnak. – mondja nekem a feladatot, aminek a teljesítéséhez nem fűlik a fogam.
- Tizen öt napon belül van lehetősége a számlát rendezni, vagy fellebezni az északi pályaudvar titkárságán. – mondom a hivatalos szöveget [colro=tomato]- Helyszínen 8000 váltó, csekken 15 ezer váltó a bírság – [/color] magyaráztam lemondó sóhajjal, miközben a papírt kerestem hozzá
- Na ne-ne-ne, kérem, bizonyára tudják, ki vagyok. Ez csak egy egyszerű félreértés. Lehet, hogy nem is ezt mondtam. Rossz jegyet adhattak. Kérem, nekem semmi keresnivalóm... a legelső adandó megállónál leszállok. – próbálkozik a nő továbbra is.
- 15000 váltó? – Nézett rám meglepetten Matheus. - Mikor vette ki a titkárság a máglyahalált? Bezzeg még az én időmben... – Kezdett újabb monológba, ezúttal a bliccelők kivégzéséről.
- A múltéven – feleltem fáradtan. Nincs nekem ehhez kedvem… Sem humorom pillanatnyilag. Miért pont velük fordul elő ez a helyzet?
- Figyelnek rám? Herr Rudenz cégében dolgozom. Én vagyok a cég vezérigazgatóhelyettese. magyarázza a nő, próbálva elérni hogy különleges elbánásban részesítsük… Még van képe…
- Herr Rudenz?! – Fújtatott Matheus. - Az a megátalkodott bankár-politikus?! ROBIN! Írj a hölgynek még egy bírságot! – süvölti, miközben a nő előkotor egy névjegyet s felmutatja
- Sajnálom hölgyem, nem áll módomban kivételezni, ha vezérigazgatóhelyettes bizonyára nem okoz gondot ez a kis bírság – kezdem írni a csekket ingerülten
A nő felháborodottan tátja el a száját. Szóval így megy ez a déli pályaudvaron… Hihetetlen…
- Na jó, ez már tényleg sok, ez zaklatás.. nézzék meg, most felzavarják az egész vonatot. Mi van, ha valaki aludni akarna? Kérem, én fizettem, és közöltem is, hogy az első adandó alkalomkor leszállok, úgyhogy kérem, hagyják... akad meg egy kicsit
- Hmm... Mondják csak, nem ismernek egy bizonyos Leo von Jägent? Úgy tudom... -Sejtem.. - -, hogy ő is afféle... ellenőrként dolgozik mostanában.
Matheus elfordította a fejét, és oldalba lökött barátságosan, mire rá pillantottam
- Te ismersz bármiféle Jägent? –
- Nem tudom, kiről beszél a kisasszony – pislogok zavarodottan. Jägen? Egyáltalán nem rémlik…
- Vagy Eriket... esetleg Henriket.. próbálkozik  a nő, de nekem még mindig homáyl, kiről beszél.
- Erik? – nézett meglepetten Matheus, majd homlokon csapta magát. - Arra a pasasra gondol, aki... – kezdte el körülírni Tertulius igazgatótanácstagot. Azt a pojácát, aki miatt majdnem nem kerülhettem ide gyakornokként… Még jobban elsápadok. Na az kéne még hogy a sötét ügyleteit támogassam!
- Kérem, asszonyom, mi tisztességesen végezzük a munkánkat, nem engedhetünk meg kivételezést –
- Kivétel? De hát... biztosan tudják, merre lakik. Van egy-két dolog, amivel tartozik nekem, szóval talán most megtehetné... magyarázott tovább a nő. Ez így… eléggé érdekesen hangzik
- Oh, hogy az Úr intézi a pénzügyeit? Ezesetben a nevére állítom ki a csekket – vidulok fel, aztán írom is tovább a csekket, az igazgatótanácsos úr nevére.
- Az a pasas sok embernek tartozik. Egyik alkalommal kisiklatta egymaga a V3R0N13L számú transzveroniai expresszt. – bólogatott, és magyarázott közben Marheus.
- Sok mindenkinek? Tényleg? Az... te jó ég, nem gondoltam volna, hogy ő állt amögött. – hüledezik a nő. - Eszerint ismerik?
- Anyu, a bácsi mér morcolja úgy a szemééét? – kérdezte ártatlanul egy kislány valamelyik szomszédos ülésről.
- Én ugyan nem. – mondta Matheus némi gondolkodás után, majd a gyerekhez fordult és gyilkos szemekkel tekintett rá.
- Az úrnak akkor is 15 napja van mostantól számítva fizetni, ha nem kapja meg a csekket azonnal – nyomom a nő kezébe a megírt csekket mielőtt meggondolja magát… vagy én gondolom meg magam.
A gyerek megszeppenten néz és végül félve visszabújik anyja ölelésébe, aki nem túl méltatón néz vissza Matheusra, és inkább elővesz egy tabletet, hogy lefoglalja a kicsit.
- Izé... Hol tudok találni valamilyen elérhetőséget? Karolusburgban biztosan ismerik őt. Lehetne, hogy... mégis elutazzak addig? kérdezi a nő
- Hát persze! 50 váltó lesz a vámpírpótjegy. – vágja rá Math, én pedig bólogatok.
A nő meglepetten kezd el halkan nevetgélni, megkönnyebbülten. Előveszi a VérBankkártyáját és feltartja, hogy tartsuk a kütyüt, amihez lehet érinteni. Persze… vérbank…
Matheus vígan előkapta a kütyüt. Ami ismét vörösen felvillant.
- Nem működik ez a szar már megint. – morog vészesen vörösödő fejjel.
- Majd én – mosolyogok, hogy elhárítsam a bajt, és tartom a terminált, ami gyanúsan sokáig gondolkodik… Mi a fene baja lehet? Miért nem szabadulhatunk meg végre ettől a szerencsétlen vámpírtól?
- Nem tudják, mennyi idő még odaérni? Nem lehet már sok... esetleg... gyorsan keresek egy automatát majd, és leveszem a pénzt. kérdezi a nő egy idő után.
- Shsss! – szólt Matheus megint NAGYON bölcsen, miközben izgatottan nézte a forgó izét a terminálon. Én megint csak bölcsebben ismét nem mondtam semmit erre. Ellenben kezdetem kétségbe esni
- Bizonyára csak nehezen kezeli a bankkártya típusát – mormolom, szuggerálva a gépet.
- Hmm, lehet, hogy nem kedveli a Hellenburg TakarékPénztár kártyákat... magyarázza a nő is. Persze… Hiszen az északi pályaudvar vonatán vagyunk…
- Azokat senki sem kedveli. – bölcselkedik Matheus.
Ekkor végre csippan a rendszer, megörülök, ránézek a terminálra, de aztán ismét lesápadok. Elutasította. Ez a francos kártya nem lesz jó ehhez az átkozott géphez…
- Kérem, próbálja meg mégegyszer – kérem, ahogy azt előírják, de nem fűzök túl sok reményt a dologhoz.
- Pedig nagyon jó csomagjaik vannak! - mondja halkan, enyhén sértett büszkeséggel a nő, majd újra odaérinti a kártyát.
Matheus nagyon vigyorgott valamin, miközben a kütyü gondolkodott, gondolkodott végeláthatatlanul, a halántékomon pedig izzadságcsepp csorgott lefelé.
- Szóval.. mennyi idő is még odaérni? kérdezte újra a nő.
- Shsss! – intette le Matheus - Megzavarja! – magyarázta.
- Elnézését kérem a kellemetlenségért – nyelek egyet, szuggerálva a terminált, hogy működjön
- Ugyan, semmi baj, nem a maga hibája... – válaszol kedvesen.
- Sajnálom, hölgyem, le kell, hogy szállítsuk. – veszíti el a türelmét Matheus
- Még ne... – kezdeném, de a terminl megint csippan, ugyan azzal az üzenettel, mint az előbb. Sejtettem. Fantasztikus. Mondhatni, zseniális. - Sajnálom, asszonyom, úgy tűnik a terminálunk nem tudja kezelni a bankkártyáját. Van esetleg kézpénze? – kérdezem rezignátan. Ennyi hűhó egy utas miatt…
- Hát, ha volna, nyilván nem várakoztatom meg magukat ennyit ezzel a ketyerével - nevet fel zavartan. - De hát hol szálljak le? Mi is a következő megálló? - nézelődik kijelzőket keresve.
A kijelző, ahogy ilyenkor az lenni szokott, nem működött. A "garázsmenet" szó állt rajta. Fejjel lefelé.
- A Katedrális. – segítette ki Matheus
- Az az északi pályaudvar titkárságának törzshelye – egészítettem ki, mert sose lehet tudni mit tudnak ezek a déli pályaudvari dolgozók. A nő győzedelmesen mosolyodik el. - Tisztában vagyok vele, igen... Nos, akkor hát ott leszállok. - Elgondolkozik.
A vonat csikorogva fékez le, a katedrálisnál, a hangosbemondó pedig harsogja, hogy a Katedrálisba érkeztünk.
- Viszontlátásra, hölgyem. Legközelebb legyen jegye. – Nézett a vámpírra rá gyilkosan Matheus, miközben a kezében egy öngyújtót kapcsolgatott ki-be. A nőnek kimerednek a szemei.
- Vigyázzon azzal, mindjárt besípol a tűzjelző... - hüledezik, majd idegesen összeszedi a cuccait. Végül rám nézve szólal meg
- Köszönöm a megértésüket, igazán hálás vagyok. A viszontlátásra! Gott mit uns! -
- A viszont látásra, utazzon máskor is velünk –  köszönök el. Az Úrnak hála békésen telik az őt hátralévő része Karolusburgba egy kisstílű bliccelőt leszámítva.


_________________

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Túl hülyék voltak ahhoz, hogy átlehessen verni őket.
Lélekszakadva futottam a pályaudvaron, hogy lerázzam magamról a három templomszolgát. A tömeg sokat segített abban hogy elvegyüljek, de tudtam hogy hosszútávon nincs esélyem: el kell érnem egy vonatot, hogy biztonságba jussak.
"A VÁV-START ZRT. KÖSZÖNTI UTASAIT HEIMSROTH VASÚTÁLLOMÁSIG KÖZLEKEDŐ JÁRATÁN. A VONAT EINBURG ÁLLOMÁSTÓL KEZDVE MINDEN MEGÁLLÓHELYEN MEGÁLL. KÉRJÜK, FEJEZZÉK BE A FEL- ÉS LESZÁLLÁST. KÖSZÖNJÜK, HOGY A VASUTAT VÁLASZTOTTÁK." – sivította hadarva az egyik inkompetens jegyárus – az automatika megint tönkrement. Tökéletes lesz, mindegy hova megy, csak gyorsan induljon.
Természetesen eszembe se jutott jegyet vásárolni három emberrel a nyakamban. Futottam a vonat mellett, míg meg nem hallottam a füttyszót, majd abban a pillanatban felugrottam a szerelvényre. Túl korlátozottak voltak ahhoz, hogy rájöjjenek mit akartam, de ha még így is lett volna, nem tudnak mit csinálni: ha ők felugranak, úgy én maradok a peronon.
Kifújom magam mielőtt veszély után kutatok, de sehol egy lesben álló alak, mindenki teljesen normálisnak tűnt – már amennyire délen annak lehet tűnni. Elindultam hát az utolsó kocsiba, hátha nem is ér ide a kaller az út végéig. Fülkés volt a vagon, üres kupét pedig nem találtam, kénytelen voltam hát beérni azzal, amiben mindössze egy férfi ült. Vállas, délceg alak volt, ám ruhája alapján (sehol egy kivillanó bőrfelület) echte déli, mellette talán nem tűnök olyan gyanúsnak. Elhúztam az ajtót, és beléptem.
- Szabad lesz? - mutatok a vele szembeni ülésre.
- Csak nyugodtan. -  válaszolja, hiszen hogyan felelhetne egy ilyen kérdésre bármi mással.
Helyet foglaltam a kényelmesnek csöppet sem mondható székben, majd szemem konnektor után kezdett kutatni – természetesen feleslegesen. Wifi? Működőképesről álmodni sem merek. Végülis…mit vártam egy ócska déli vonattól? Az ablakba rajzolt keresztek és máglyagúnyoló alakzatok alapján a fűtés sem működik. Mitől gurul egyáltalán ez a csotrogány? Ezután a tájat kémlelő utastársamon időzött el a szemem.
- Merre utazik? - kezdtem bele a bájcsevejbe, még mielőtt kínossá vált volna, hogy bámulom.
Néhány pillanattal azután hogy felteszem kérdésemet, a folyosó végéről egy öblös hangot hallok, ahogyan elordítja magát:
- JEGYEKET BÉRLETEKET! - Hangereje akkor volt, hogy még a fülkék ellenére is megütötte a fülemet.
A férfi talán épp válaszolni készült volna, ám a hang hatására láthatóan összerezzent. Egy pillanatra az arca is rémült mimikát vett fel, de ezt gyorsan lemosta magáról. No lám. A jegyellenőr nem rendőr, hogy csak így kiüssön az irracionális félelem amint megjelennek. Úgy tűnik bliccel. Sorstárs.
- Ostbruckig. - válaszolja, miközben az ölébe kapott táskában kezd el lassan kutatni valami után. Talán csak otthon felejtette a jegyet? Nem, ahhoz túl lassúak a mozdulatai. Már-már készakarva lassúak. – És ön? - kérdez vissza.
- Szintén. - bólintok, miközben hallom ahogyan a folyosón egyre közelednek a csoszogó lépések. Milyen nagy szerencse, hogy a végéről kezdte…
Felkeltette bennem a gyanút a férfi, így feltettem neki az egyszerű kérdést.
- Szintén zenész? - húztam széles mosolyra a szám, miközben én is látványos kutakodásba kezdtem. Megvizsgáltam minden zsebemet, de hiába, hiszen jól tudtam, hogy csak papírzsebkendőket találok ott, és néhány pendrive-ot.
- Jó lenne, de sajnos nem tanultam hangszeren játszani. - mosolyodott el, miután rövid ideig értetlenül bámult rám. Nem értem miért hittem, hogy egy déli képes felfogni ezt a szólást. Időközben a kalauzt is hallottam ajtókat nyitogatni, de jelenleg annyira ledöbbentett a férfi korlátozottsága, hogy nem érdekelt. Hogy nem lehet egy ilyet felfogni? – Ön zenész? - ütötte tovább a vasat.
- Az. Zenész. - válaszoltam kurtán és megsemmisülten. Már megint túlértékeltem a déliek képességét.
Arra azonban még ő is jó lesz, hogy hagyom, őt büntesse meg először. Azután hátha két ember per fülke sok lesz neki, engem pedig elenged. Persze ahhoz biztosítani kell, hogy tőle kérje el előbb a jegyet. A legegyszerűbb megoldást választottam. Hátrahajtottam fejemet az ülésen, és hangosan szuszogni kezdtem, mintha aludnék.
- Nahát…És milyen hangszeren játszik? - kérdezte. Nem láttam mellé az arcát, de az eddigiek alapján ezt is komolyan gondolhatta. „Elalvásomra” már nem érkezett reagálni, mivel csikordult az ajtó, és minden bizonnyal belépett rajta az ellenőr.
- Jegyeket bérleteket, szépjónapot kívánok - támasztotta alá feltételezésemet egy idősebb hang. Erre mit lép az az ingyenélő bliccelő?
- Jó napot kívánok. - mondta halkan, majd kis matatás után folytatta – Elnézést, az úr mintha rosszul érezné magát. - arra persze van esze, hogy aljas módon felhasználjon engem az időhúzásra. A becsapódó hideg miatt bizonyára az ablakot nyithatta ki. Remélem nem fogja elrontani az álcámat valami óriási balgasággal.
- Csak nyugodtan… - konstatálja utólag a kaller is a tettet - Bár szerintem csak alszik. Jó reggelt! - mondja kicsit hangosabb, vagy talán közelebb hajolt az arcomhoz. Úgy döntök egyszerűen nem reagálok rá. Alapjáraton dühös lehet, hiszen azt is érzem ahogy rugdossa alattam az ülést – hát nem fél hogy tönkreteszi? Egyébként is megszoktam már, sokat blicceltem egy fiatalkoromba. Csak ki kell húzni az első megállóig…Vagy nem. Ez egy expressz, csak egy megállón áll meg.
Hoppá.
Nem baj, alvás közben van időm gondolkodni, a kallert meg úgyis leköti a férfi még jódarabig.
Néma csönd, néhány másodpercen keresztül, mígnem újra felszólal a kalauz basszusa.
- Menetjegy, kedvezményre feljogosító igazolás. Haladjunk. - mondta egyre türelemetlenebbül.
- Máris… - kutat tovább a hang alapján.
- Van egyáltalán jegye? - dörren fel nagyjából két perc után újra.
- Persze! - vágja rá árulkodóan túl gyorsan, de meglepően határozottan. Ha nem lenn ennyire korlátozott, talán sikerülne neki a hazugság is. Sóhajt, mielőtt folytatná – Meg kell legyen, de nem találom…
- Persze… - mondja lemondóan és dühösen a kalauz – Csekket kér, vagy helyben tud fizetni?
Ez nem jó, túl gyorsan vége lett. Nem bukhatok le kémként, egy rohadt vonatjegyen, ha van itt valami őr szerűség, vagy ez az őrült rámhívja a rendőrséget.
Kiugorhatnék az ablakon…de akkor túl nagy a halál sesélye.
Vészfék? Nem jó, túl feltűnő, és nem is elég gyors, kitudja mi van a tarsolyában.
Hazugság! Igen! Az mindig bevált. Persze azért még „alszok” ameddig csak lehet.
- Hát… - hallgat jódarabig, egészen addig míg újra meg nem szólítja a kalauz.
- Nos?
- Nem tudom, kell hogy legyen nálam annyi kézpénz, de nem vagyok benne biztos.
- 8000 váltó helyben, 10000 csekken. - sorolja a kalauz a tarifát. - Maga meg ha nem kel fel, ledobom a vonatról. - vágja felém idegbajosan az öreg. Nos, úgy tűnik itt az ideje a második felvonásnak.
Felébredek a nagy hangra, majd csodálkozó szemekkel kezdem el bámulni a férfit, közben kérdezve:
- Pater noster, fiat voluntas tua? - idézek összevissza a Miatyánkból. Déli, aztán amilyen hülyék errefelé az emberek, úgysem fogja megérteni. Közben vetek egy pár pillantást a kollégára, aki igencsak lesápadva ül ott, bár a megszólalásom kissé meglepte.
- Na ne hadováljon itt össze-vissza. - vonja össze szemöldökét - Jegyeket, bérleteket, kedvezményre feljogosító okmányt legyen szíves.
Nagyon látványosan nem értem amit mondd, de nem figyel rám, visszafordul a másikhoz. Ha még tovább forgolódik, előbb utóbb elszédül.
- Na mi lesz már? Egész nap itt tököljünk?
- Jó lesz csekken. - nyögi ki erőtlenül.
- Csekk… - csap le rá azonnal - Személyit, lakcímkártyát. Gyorsan. - vörösödik tovább és tovább.
- Seb libera, panem nostrum!- gesztikulálok hevesen, próbálva kikerülni a kallert. Nem csak a hazugság válhat be, elbújhatok a mosdóba is. Ott úgysem talál meg senki!
Sajnos azonban nem jött be a terv, a nagydarab öreg egyszerűen elém áll.
- Na ácsi-ácsi. - mondja, szinte készülve egy hatalmas kiáltásra, de úgy tűnik mégis elhitte a történetemet, megpróbálkozik idegennyelven a művelettel. - Jegy! Tic-ket! Ticket! - gesztikulál, bár fogalmam sincs milyen nyelven.
- Ugyan, kérem, legyen türelemmel. - Siet „segítségemre” a másik. – Nekem az imént mondta az úriember, hogy zenész. Tudja, milyenek ezek a művészek, nem mindig lehet rajtuk elsőre kiigazodni. - Szóval elárulta, hogy beszélek németül. Csodálatos.
- Maga meg azt hiszi, hogy átverhetnek! - emeli fel a hangját végül mégis a kalauz. - Mind összejátszanak! - dühösen kikapja a felé nyújtott iratokat a déli kezéből - JEGY! - kiáldja egy nyálzivatar kíséretében felém, mintha a kiabálástól jobban megérteném.
- Oremus, oremus! - mutatok rá a férfira bólogatva, majd megpróbálom eltolni a kalauzt a bejárattól – sikertelenül.
- Rémusz, rémusz! - kezd teljesen kiborulni, én pedig elkezdek félni attól, hogy egyszerűen rámugrik és megfolyt. - KARTE. KAAAR-TE! - sóhajt egyet, de aztán lemondóan hozzáteszi - Na ne szórakozzanak velem!
Úgy tűnik így maximum úgy győzhetek, hogy a szívrohamba kergetem. Kilépni nem tudok, az északiak megbírságolásán szerzett pocakja miatt, az ablakon meg csak nem ugorhatok ki. Ekkor azonban beugrik egy csodálatos, ám áldozattal járó terv.
- Na jó, adjon egy csekket. - mondom vereségesen én is, majd lehuppanok a székembe.
- Gondolhattam volna. - okoskodik bele a déli, de nem reagál.
Elkapom a kalauz lesúlytó pillantását, de nem igazán hat meg.
- Akkor személyi, lakcímkártya, egy-kettő. - mondja, elvégre újra főnöknek érezheti magát. Odanyomom a kezébe a hamis okmányokat, amelyek délre szólnak. Bizonyára többe fog kerülni mint a bírság, amit kiállít…nevetséges 10000 váltó. Azonban kénytelen leszek pótolni őket, elvégre nem kémkedhetek olyan személyazonossággal, akinek bliccelés szerepel az élettörténetében.
- Alja népség, tudtam én! Még hogy zenész… - pöffög, majd kezembe nyomja az emlegetett összegről szóló csekket. - Sajnos nem tudom kidobni magukat, mivel csak egy helyen állunk meg. Örüljenek. - mondta, majd a fülkéből kilépve úgy behúzta maga mögött az ajtót, hogy az csattant.
Miután kilépett, nemes egyszerűséggel az ablak felé fordultam, és kihajítottam rajta a csekket.
- Hülye köccsög. - mondtam megvetően.
- Mit csinál? - pattan fel a másik, a csekk  után kapva, de természetesen nem érheti már el. Visszaül, majd pár percig csak csendben néz maga elé. Mindössze a kaller további fülkenyitogatása, és a vonat zakatolása duruzsol egyenletesen. Ekkor hirtelen, mint aki nem bírja már a nyomást, megszólal.
- Gitározik?

Livingstone T. Baker

Livingstone T. Baker
Éjvándor
Éjvándor
Minden réges-régen kezdődött, amikor kikerültem a Gettóból. Eleinte magánvállalkozóként toltam, emberek más embergondjainak megszüntetésével töltve estjeimet. Szürke hétköznapok, sötét esték, ivással töltött szabadidő. Persze ivás mellé sok dolog belefér, így egy idő után az már nem számított pótcselekvésnek. Őszintén szólva kezdtem beleunni a dologba, amikor egy idióta barom feldobott, és kiadott. A csali meló kicsit elfajult, s egy lopott kocsival kényszerültem autós menekülésbe. Mondani se kell gajravágtam, mint ahogy azt illik. Azonban volt nyereségem is a dologból. Egyrészt egy olyan élményt nyújtott, ami felpezsdítette a már kiölt életet az emlékezetemből, másrészt... Mindenkinek vannak ellenségei, s nekik nem csak egy-kettő akadt. A hátba támadással olyan lehetőséghez juttattak, ami nem adatik meg sokszor az életben. Segítségemmel és közreműködésemmel pár Északi zsernyák végre felszámolt a rohadékokkal. Persze ebből nagyot nyert egy-két szponzor déli gang, és a déli sünök még inkább a véremre szomjaznak, mint eddig. Összegezve a dolgot új munka után kellett néznem, mert kezdett elég megkötött lenni a kezem. Túl sok ellenség sem jó, és a túl sok barát sem haszon a szakmában, a kettő együtt meg igazi káosz.
Köszönhetően az addig felhalmozott szívességek behajtásával, és néhány kérésével sikerült kiszakadnom a körből, s megszerezni újdonsült hobbim tökéletes eszközét. Egy a kifejezettem számomra készült Aston Martin DBS kinézetével rendelkező fémkoporsó. Egy éjfekete hibrid, ami nem túl hosszú távon képes elektromos hajtással teljesen hangtalanul menni, illetve a jó teljesítményt néhány lenyúlt vadászgépalkatrész és lopott fejlesztés alatt álló hadi technológia biztosít. Persze külsőre valamilyen szinten álcázható, illetve a rendszámtáblája teljesen egyedileg variálható. Az üzemanyagot, és turbó löttyöt saját magam keverem, nem csak hobbiból. Ahhoz, hogy biztosra menjek ne kapjanak el, ez alá nem adhatok.
Hivatalosan luxustaxi vagyok. Vagyonos emberek mindennapi vészhelyzeteit oldom meg. Amikor egy találkozóról el vagy késve, és már esélyed sincs odaérni, kockázatos lenne hétköznapi közlekedést használni, esetleg titkon kell eljutni egyik pontból a másikba, akkor csak a Lélek Taxi jöhet szóba. Ugyan ezek a melók igényelnek némi körülményességet, diszkréciót, mégis profitáló, hisz nappal egy ujjal sem mernek hozzám érni a sünök. Egyrészt, ha akarnának se tudnának elkapni, másrészt...Ha a kuncsaftom a barbár közbelépésük miatt károsul, azt nem fogják megköszönni. A maszek persze más tészta, ott az atya úr isten se segít rajtam, ha szarba kerülök. Pont úgy, mint az Abaddoni melóban. Nem tudom melyik állatnak jutott eszébe így elnevezni, de kegyetlen egy leckét adott az eset arra, hogy miért ne kerüljek még egyszer a szívességeknek a kérés oldalára. A feladatom egy nullás spec furikázása volt, nah azok aztán nem baszakodnak. A név ugyan félrevezető annak, aki nem tudja miről is van szó. Vannak az első osztályú assassinok, katonák, zseni elmék, nos a nulla pedig az egy előtt van. A nullás besorolás csak az igazi szörnyetegek kapják meg, a spec-esek meg mind a három téren emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Már attól kiver a víz, hogy belegondolok egy ilyen ül mellettem, nem kell ecsetelni milyen véleményem volt arról, hogy egész nap furikázzam. Egy nyomorult Roti meg fényes nappal akar egy ilyen csajt szélnek ereszteni. Nem szokásom félni, csak szeretem a következményeket és esélyeket kalkuláción belül tartani, viszont ha az ember egy Rotitól szívességet kér, ott nincs apelláta.
Reggel menet közben kaptam az infót, hogy hová is kell mennem. Az első csomag a spec volt. A nap folyamán több helyre el kell vinnem a spec-et, ahol ő felvesz néhány csomagot. Elég idegesítő volt, hogy "ha muszáj hivatkozz rá 'spec'-ként, csak annyit kell tudnod, hogy több csomagot is fel kell szedni, amiket nap végén egy bizonyos helyre kell majd vinned." Lószar infóm nem volt, és ez elég aggasztó. Az egyetlen dolog, ami megnyugtatott, és boldogsággal töltött el, hogy amikor azt mondtam, csak úgy vállalom, hogy három üveg 'császár mosolya' piával vagyok hajlandó elindulni, akkor öt percen belül a kezemben is volt. A fél üveg már hiányzott, mikor a spe...Kirië beszállt. Akkor is elnevezem. Bár képtelenségnek tűnik így visszagondolva is, hogy dühös voltam rá, és rámorogtam. Azonban amikor ott kérdően nézett rám, ahogy épp egy újabb kortyot akartam inni belőle, s megakadt a torkomon az ital... Majdnem pazaroltam, de sikerült nem kiköpni. Ezt a csodálatos ritkaságot pedig nem pazaroljuk! Inkább a vérem folyjon. Az első helyszín nem volt gáz, lazán-faszán odagurultunk, mindenféle feltűnés nélkül. Én kinn vártam, parancs szerint mindig és mindenkor készen kellett állnom. Ekkor történt meg, hogy másodjára elküldtem egy melegebb éghajlatra a specet, ezúttal hangosan, hisz nem volt mellettem. Az épület fele kb felrobbant, hullák potyogtak, roskadozott az épület, én meg majdnem kilötyköltem a második üveget, ahogy éppen felbontottam. Mindenesetre alig volt időm belekortyolni, mert már benn is volt a kocsiban. JESUSMADAFAKAOHMYGOD...hogy a francba került a kocsiba, úgy, hogy észre se vettem! Amire rám nézett volna morcoska addigra már úton is voltunk. Azért amatőr nem vagyok, egy ilyen tűzijáték után nem pazarolnék egy pillanatot sem.
A második helyszínnél már meg sem lepődtem, amikor a kocsi előtt megjelent. Biztos cheatel a mocsok. Az a cucc a kezében meg a csomag lehet. Az előző helyen is volt nála?
-
Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ennyit inni?
Kérdezett rá az egyik kanyarban, ahol két kerékre kaptam a kocsit.
-No problemo Kirië, a kocsi is üzemanyaggal megy, nekem se árt valamit fogyasztani.
Kicsit unalmas volt, hogy nem reagált az elnevezésre. A harmadik helyen azonban már számítottak ránk, így menet közben tettem ki egy jó kis 720as fordulattal. Mondjuk le a kalappal, hogy milyen fapofa. Én nem tudtam volna kiszállni ilyen lazán egy 70km/h-nál driftelő kocsiból. A kommunikátoron keresztül most először adott instrukciókat, hogy hol vegyem fel, őszintén szólva lehetett volna kicsit kíméletesebb is, ugyanis már a fél banda a seggemben lohol, de a fura még mindig az volt, hogy sehol nem voltak a déli sünök. Úgy tűnik olyanoktól lopunk, akikkel nem mernek szarozni, és inkább kimaradnának, ez azonban hatalmas érvágás, mert zöld utat ad az üldözőimnek mindenféle közbelépéshez. Természetesen én sem most jöttem le a falvédőről, így hát egyenesen a főkapitányság felé tartok.
-
Mégis mit csinálsz? Nem erre van a következő célpont.
Jött a rémisztően monoton megjegyzés. Semmi jele nem volt, hogy lépéseket tenne a cselekedeteim meggátolására, vagy jelentést akarna tenni a Rotiknak, így úgy éreztem azért legalább egy válasszal tartozom.
-Meglátogatjuk a rajongótáboromat, kell egy kis segítség, mert egyre inkább fogy a menekülési útvonal.
Ezzel a mondattal felhajtottam a lépcsőn és szó szerint beugrattam az üvegajtón. Átfaralva néhány asztalon végre megérkezve a főkapitányság recepciójához. Mindenki csak állt, mint a windows kék halálkor. Lassan leeresztem az ablakomat, s miközben éppen döntöm lefelé a piát szemezek a recepcióssal. Levegővétel ugyan nem kellene, de egy hatás szünetet tartva az ivásból vigyorral az arcomon szólok oda.
-Mi a hézag hapsikáim?
Majd nekiállok lehúzni a maradékot. Mikor végeztem kérdőn felnézek rájuk, ahogy próbálnának valamit hebegni.
-Mi van? Csak nem elfelejtettétek az öreg Liv-et? Pedig csak a kedvetekért felkeltem ilyen hajnalok hajnalán, hogy meglátogassalak titeket! Akartok fogócskázni? De vigyázzatok, lehet akkor is elkaplak titeket, ha ti vagytok a fogók. Nah, vesszen a férgese!
Zárásképpen arcon küldtem az üres üveggel a legnagyobb melákot, úgy is annak a legkisebb az önbecsülése. A rendszámot átváltottam "Hajrá Cicák"-feliratra aztán kiszáguldottam az épületből. Természetesen egy teljesen ép ablakon, nehogymá' kimaradjon.
Folytak a könnyeim a meghatódottságtól, ahogy a visszapillantó tükörben láttam az ordibáló és kapálózó fazonokat, ahogy nyakukat szegve rohannak, hogy utánam jöjjenek. A nagydarabnak olyan vörös volt a feje, hogy a tűzpiros Ferrari elbújhat mellette.
Isten áldja A..széles utakat! Ilyen felfordulást a város szerintem még nem látott. A sünök egymás nyakán minden lehető szirénát megszólaltatva padlógázzal tepertek utánunk. Ez persze nem egyszerűsítette meg a dolgomat, viszont sokkal nagyobb hátrányt okozott az üldözőinknek. Ezen a napon halmoztam fel életem eredményeinek több, mint felét. Egy 90°os kanyart úgy bevenni, hogy egy busz oldalán landolsz, azt feldöntve, és végig hajtva rajta, miközben a speces két kézzel kapaszkodik, egyszerűen felejthetetlen. Persze amilyen az én szerencsém az egyik leghatalmasabb trauma is ezen a napon ért. Mikor végre letudtam mindent, és hangtalanul az éj leple alatt begurultam a Rotikhoz. Szerencsétlen kocsi gőzt eresztett, már egyenesen sem tudott gurulni magától, és nem lesz elég egy kis masszázsra elvinni, hogy újra egyenes legyen a burkolata, ráadásul kicsit meg is pörköltem a motort. Ám ez még semmi ahhoz képest, amikor a Roti megsimogatta a spec fejét, és megszólalt.
-
Szép volt Fiam
Fiam... fiam... fia...
-NOOOOOOO~!!
Az estét a kocsimban, a térdeimet felhúzva, előre-hátra dülöngélve, s az utolsó üveg piát iszogatva, hümmögve töltöttem, azt mantrázva, hogy "soha többet ne higgy egy Rotinak", "maradj távol a Rotitól".

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Feljegyzés magamnak, ne kora reggel olvassak ilyen azonnalikat, mert véletlenül felkeltem a többiek, ahogy próbálom a nevetést magamba fojtani. Rég volt már ennyire mókás azonnali, bár a téma adta magát, de örülök neki, hogy mindenkinek sikerült megragadnia. Fáradtságos munkátokért pedig jár a 150 TP túlórapénz, mely nagyjából annyit késik, míg az utasok betolják az adatlapotokra.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.