Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Go down  Üzenet [7 / 9 oldal]

Wilfred

Wilfred
Templomos
Templomos
Wilfred megdöbbent, szinte teljesen szembe is fordult magával. Mi csoda? Hogy valaki tanítani akarja? Valakit érdekel ő? Egy pillanatig zavartan állt. Utána akart szólni, de hangját elfojtotta a folyosó és a z értetlenség. Hirtelen nem tudta mit is tegyen. Egy pillantást vetett a szőke hölgy felé, de nem szólt semmit, majd becsukta az ajtót. A lány is zavartan álldogált: "Ez hogy nem esett Wilfrednek le? Mi baja van a fiúnak?" kérdezte magában, majd összeszedte magát és bekopogott Wilfredhez, aki be is engedte.
- Megbolondultál?
- Igen, de ez nem újdonság. Miért?
- Ez nagy lehetőség! Több szempontból is... - mondta a lány nyomatékosan.
- És magának ehhez mi köze van? Hagyjon engem békén. - Wifred elővette a kardját. - kifelé!
- Oké, oké... elmegyek, de kérem fogadja el!
- Mit törődik maga velem?
- Azért, mert kedvelem magát. Sajnos nem vagyok olyan mint az a Nefilim, aki szintén lát magában valakit és nem is hívhatom el, nem is követhetem, de most támogathatom. - Wilfred leengedte a kardját.
- Átgondolom. De kérem, ha törődni szeretne velem, akkor inkább a feletteseimmel törődjön. Ők nekik most nagyobb szükségük van rá.
- Értem. Rendben van... - Wilfred bólintott, majd a lány magára hagyta. Tudta, hogy most nem csinálhat nagy ostobaságot, de a szobában sem akart maradni. Végül nagy nehezen a szoba sarkában elnyomta az álom...

152Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Hétf. Feb. 17, 2020 6:18 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Bár bíztam a tudásomban, azért el kellett ismernem, hogy Edmund lovag nem volt egy beszari alak, hiszen ő nem tudott rólam semmit, nem látott kést dobálni, így igazi zsákbamacska volt a részéről a dolog. Lehet, hogy csak a bátorságát akarta megmutatni, de én inkább arra voksoltam volna, hogy Robin-nál akart bevágódni, ezért kockáztatott.
- Nem volt igazán veszélyben, csak a közönség kedvéért volt az a pár karcolás. – hajoltam meg felé, ahogy más mutatványosoktól láttam. – És a fellépésünk csak a vár urától függ, ha tetszett neki a produkciónk, akkor szíves örömest mutatunk mást is.
Persze ha jól mentek a dolgok, akkor ez nem fog bekövetkezni, mert addigra megnyitjuk a kapukat a katonáink előtt és még Johannes segítségére sem lesz szükségünk hozzá.
Egyébként is úgy tűnt, hogy ő csak szórakozni jött, egészen jól elvolt Wilhemninával.
Matheus mutatványa sok embernek felkeltette az érdeklődését és ez nem biztos, hogy jó volt nekünk, remélem, megfelelő magyarázattal tudja majd lerázni az írnok mágust, aki most ráakaszkodott.
- Pihennünk kéne, fárasztó nap áll mögöttünk. – javasoltam hangosan Robin-nak, remélve, hogy veszik a lapot és visszavonulhatunk átbeszélni, hogyan tovább.

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Elgondolkodtam a kérdésre.
- A legvitézebb... hmmm.... - Járt az agyam, próbáltam emlékezni. - Azt nem mondanám, hogy vitéz volt, de ez is nézőpont kérdése. Talán akkor volt a legnehezebb párbajom, amit meg kellett nyernem, amikor Eichenschild ostroma alatt egy alkalommal az északi utánpótlás útvonalán fekvő kapukat kellett szabotálnunk. - Mondtam, majd kicsit megakadtam, ahogy igyekeztem minél többet felidézni. - Egyszer egy kapu tartókötelét elvágtuk, és azt hittük, már vége is, de megérkeztek az északiak, hogy megjavítsák a szerkezetet. Két társam elfutott segítségért, én viszont ott maradtam, mert lefoglalt egy katonájuk. Akkor még nem tudtam, miféle harcos volt, most már azt gondolom, hogy inkvizítor lehetett. Jó képességű harcos volt, sok trükkel a tarsolyában, de végül felülkerekedtem, és a kaput nem javították meg. - Fújtam egy nagyot, remélve, hogy nem felejtettem ki semmit.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life http://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Hangos tapssal jutalmazom a „társulat mutatványát”. Talán szakmát tévesztettek, és inkább bohócnak kellett volna lenniük? Nem csak hogy látványosan élvezik, amit csinálnak, de nem is rosszak benne – legalábbis biztos nem rosszabbak, mint az egyházi szolgálatban, főleg, ha a két férfira tekintek. A mágusok úgy tűnik már be is fogadták maguk közzé Mattheust – illene oda, a legtöbb amúgyis öreg és őrült.
Így is elég figyelmet szenteltem azonban rájuk. Véget ért a bemutató, újra előkerültek a muzsikusok. Veszélyes lett volna odamennem hozzájuk, és értelmetlen – no meg miért is akartam volna szóba állni velük? Helyette inkább felálltam a székemből, és meghajoltam a vámpír előtt, ahogyan azt ilyenkor szokás.
- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? – mondtam, majd, ha igen, úgy odavezettem, ahol a többiek is táncoltak. Szemérmetlenül közel húztam magamhoz néha, ha úgy adta a helyzet, még úgy is, hogy délen voltunk.
Érdekes belegondolni, hogy soha nem volt hasonlóra még lehetőségünk sem, annak ellenére mennyit „udvaroltam” már neki. Ha vége a táncnak, úgy majd valóban elmehetünk szétnézni a várban, ahogyan nagyon sok pár tette – kellemest a hasznossal.

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Matheus boldogan vigyorogva tekintette végig, ahogy Edmund lovagot jól megterrorizálta a kívülről és belülről is egyaránt sötét tünde. Minden egyes kicsit túl közel ért találattal az inkvizítor arcán egyre nagyobb lett a mosoly, bár ez nem látszódott a szépen kifestett pofázmányától.
Saját darabjának végén boldogan hajolgatott meg, tudva, hogy a déliek is tudják azért még valamennyire értékelni a pazar szórakoztatást.
- De még milyen jók! – Válaszolta Jozefnek.
Viszont kiélvezni nem tudta, mert az írnok mágus eretnek gazember hozzájuk jött, pontosabban Matheushoz és mindenféle kényelmetlenségeket kezdett el kérdezgetni.
- Mágia nélkül. – Vigyorgott Matheus és bólintott, majd terelni kezdte a szót. – Jaj, sajnos szívem és hivatásom eme csodás társulathoz köt engem halálomig. – Bár inkább a maga haláláig, tette hozzá gondolatban.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Math_f10

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Lenyűgözö bátorságról tett bizonyságot! - dicsértem a lovagot ábrándos tekintettel. Ki tudja, még jól jöhet, ha elvakítja a vonzalom.
Helyeslően bólogattam Jozef megállapítására.
- Reméljük, eléggé elnyertük a nagyúr tetszését, hogy kegyes legyen, és megengedje, hogy holnap is szórakoztassuk a vendégeit -
Kicsit aggódva igyekeztem hallgatni fél füllel amit Matheus beszélt a mágussal, nehogy olyasmit mondjon, ami gyanút kelthet ellenünk. Na meg nem kerülte el a figyelmemet, hogy drága püspökünk is tökéletesen játsza a maga szerepét, udvarló lovagként tetszelegve a vámpírnő mellett.
Kedves mentorom úgy tűnik olykor tökéletesen képes megfelelni a szerepének, és még le is rázni a kéretlen ajánlatokat. Megnyugodva fordítottam vissza a figyelmemet teljesen Jozefre. A vendégek vagy táncoltak, vagy már kimentek a teremből. Valószínűleg most nem keltene feltűnést, ha a vár folyosóin téblábolnánk.
Ha Edmund lovag nem mutatott túl nagy lelkesedést a társaságom iránt, akkor bólintottam, és udvariasan elbúcsúztam a komor lovagtól. Ha viszont úgy tűnt ragaszkodna a társaságomhoz, akkor arra bíztattam Jozefet, hogy menjenek csak előre, keressék meg a szálláshelyet, én is nemsokára csatlakozom. Még több okom lesz a folyosókat járni, ha elszakadok a társaimtól, és őket keresem.


_________________

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Követték egy keveset a bárót, majd szépen lassan egy kissé csöndesebb részhez értek, ahol halkabb volt a zsivaj. A báró pár pillanatig habozott még, egy trófeát figyelve. Kicsit ő is megbámulta, egy méretes gímszarvas feje volt, szinte tökéletes állapotban. Mindenképpen jó munkát végezhetett a preparálója, mert első pillantásra olyan élőnek tűnt, hogy nem lepődött volna meg, ha nemes egyszerűséggel felbőg, s menten kitör a falból. Kis idő után a báró csak megtalálta a hangját, amire röviden bólintott is. Nekik is érdekükben volt, hogy az este fiaskója minél hamarabb a hátuk mögé kerüljön.
– Mi is ebben reménykedtünk, hála égnek sikerült elkerülni, hogy kellemetlenebb legyen a helyzet. Attól tartok a fiatal templomosunk fejének megárthatott egy kissé a hosszú utazás. – csöppet hezitált, majd folytatta. – Ígérjük, hogy a Zsinat elé terjesztjük a történteket, a tanács eldönteni majd, hogy mi lesz a sorsa.
Oswaldra pillantotta, majd vissza von Rowanra. A kupáját a szájához emelte kissé, majd kortyolt belőle egyet. Egy szolgálónak hála ismét az ízletes testes vörösbor volt benne, s nem az a nagyon édes szájragasztó lőre, amit az előbb töltöttek bele. Vajon melyik szőlőgazdaság termése lehetett ez? Valahogy nem érezte benne azt a füstös ízt, ami oly jellemző volt a borokra a világégés óta, lehet, valami régi évjárat lehetett? Elmosolyodott, mindenesetre, s bólintott a bárónak.
– Valóban, vitézei minden bizonnyal megmutathatják majd, hogy mégis miféle fából faragták őket. – picit körbepillantott, keresve Roland lovagot, majd visszafordult von Rowanhoz. –   Herr Sandellre különösen kíváncsi leszek, erős harcosnak tűnik, von Bertold jól teszi, ha nem becsüli alá.
Szemei ismét Oswaldra fordultak, s szemtelenül rámosolyodott. Nem kételkedett abban, hogy könnyeden le tudta volna győzni Herr Sandellt, ám egy első vérig tartó párbaj picit más volt egy rendes harcnál, s nem tudta, hogy a férfi mennyire is volt gyakorlott ebben. Holnap minden bizonnyal kiderül majd... Von Rowan búcsúzó szavaira kissé elmosolyodott, s megemelte a kupáját. Mosolya csak szélesebb lett, ahogy meghallotta Oswald szavát. Pimasz húzás volt, de nem tartott tőle, hogy a báró rossz néven vette volna. A kupát megemelte, s ismét belekortyolt. Melege volt egy kissé az italtól. Vakaróznia is kellett, de kibírta, hogy ne tegyen így.

158Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Feb. 19, 2020 10:30 pm

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Távolabb vonulunk a lovagterem zajától, bár mintha egyébként is tompábban hallanám a felcsendülő zenét és az emberhangok moraját, ahogy egy pillanatra ismét magával ragadnak a gondolataim. Sosem éreztem még ennyire alkalmatlannak magam arra, amit csinálok, amire az életem ajánlottam. Az, hogy Wilfred ily gyalázatos módon mert viselkedni, az ő szíve sötétségét és egyben az én gyengekezűségem tükrözi. Még ha meg is fordult a fejemben párszor, hogy inkább büntetés a nyakamon, hogy rám bízták, mint újoncot, amiért évekre eltűntem Északra, von Witten kapitány mindig is olyan felettesem volt, akire felnéztem, tudásában és bölcsességében egy pillanat erejéig sem kételkedtem soha. Bizonyára azt gondolta, hogy képes leszek a feladatra. Ám ezúttal tévedett.
A báró hangja ránt vissza a valóságba és titkon örülök is neki; jobb, ha megfeledkezem legalább egy kis időre az önostorozásról, nem segít, s úgyis a Zsinati Tanács és a parancsnokságunk kezében van a döntés, s hogy egyáltalán mi lesz velünk végül. Nem esik jól hogy szóba hozza a dolgot, de igazából erre számíthat is az ember, elvégre, mint házigazdát, őt is sértés érte, hiszen a saját házában sértegette a beosztottam.
Hálás vagyok Hilde jelenlétéért - jobb, hogy ő beszél, minthogy a szavakkal is jobban bánik, mint én. Annál is inkább a báró szavait, sem a vigyorát nem igazán tudom hova tenni. Azt gondoltam, meg akar osztani velünk valami fontosat, esetleg bizalmasat, de mintha csak magában beszélne. Annak ellenére, hogy az én nevemben is ott a “von”, ezeket a déli nemesurakat nem igazán tudom hovatenni, pedig régóta, hogy magam mögött hagytam az otthonom és déliként tartanak számon engem is. Megszoktam, hogy errefelé a legtöbben nyíltan, világosan, lényegretörően beszélnek - legalábbis akik között forgolódom, s hallomásból ismerve Edmund von Rowant, ilyesmire számítottam vele kapcsolatban is. Nem tudom eldönteni, hogy csak magában beszélget, hogy zavarban van és nem tudja, mit is akar, vagy becsmérelni kíván-e minket. Nem egyértelmű, miután a hellenburgiakhoz képest a saját lovagjait dicsérgette kissé, akiknek a forrófejűsége tartja egyben ezt a földet. Én inkább úgy gondolom, a báró úr hálás lehet, amiért a hellenburgi vitézek olyan nyugodtak. A mosolya sem segít abban, hogy megsejtsem a szándékát. Nem tudom, mit mondanék neki, ha Hilde nem volna itt mellettem. Ahogy mosolyogva rám pillant, mikor Roland Sandellre terelődik a szó, halványan viszonzom azt, bár ha csak magunkban volnánk, s nem volnék ennyire fegyelmezett, forgatnám a szemem valószínűleg.
Hanem egy pillanatra mintha a zene is elhallgatna, ahogy egy másodpercre rám zuhan a zavarodottság, mikor a híres von Rowan báró rosszul idézi a legismertebb mondásunkat. Egyébként is illenék valamit szólnom, s nem tudom megállni, hogy erre ne feleljek.
- Valóban - bólintok - “Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
Pál apostolnak a rómabeliekhez írott levele, nyolcadik fejezet, harmincegyedik vers. Még az igehelyet is tudom fejből. Pedig én nem vagyok sem tősgyökeres déli, sem egy déli vár ura, csak egy templomos.
Talán jobb volna fortyognom a dolgon magamban, hogy addig se Wilfred miatt búslakodjam, de igazából nem érdekel annyira a báró, hogy a szívem szakadjon meg a hibája miatt. Egyszerűen csak megjegyeztem a dolgot, érdekes felismerés volt.

159Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Feb. 19, 2020 11:44 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Az artisták hamarosan távoznak is, bár elnézte volna még őket egy darabig, addig is leköti valami a figyelmét jótékonyan, s nem szükséges, vagy egyenesen lehetetlen komolyabb témákra terelődnie a gondolatainak. Lusta vagy gyáva, de most igenis vágyik erre.
Számíthatott volna rá, hogy felkérik táncolni, ez igen logikus egy efféle rendezvényen, főleg, hogy ha jól emlékszik, abban a bizonyos levélben, amiben Herr "Leo" "meghívta" ide, említett is valami ilyesfélét... Bár ebben már nem biztos. Nem emlékszik tisztán, mi volt abban a levélben, egyszeri elolvasás után eltette, s enyhén pirulva gondolt rá, nem kívánt másodjára is ránézni, csak néha pillantott a tárolóhelyére, hogy megbizonyosodjon: a levél tényleg létezik, s nem pusztán az elméje szüleménye.
De nem azért jött. Hiszen von Rowan maga hívta meg, egyébként is illett volna megjelennie, függetlenül "von Jägen"-től.
Ennek ellenére mégis váratlanul éri a kérés. Pár pillanatig fontolgatja a dolgot, nem azt, hogy elfogadja-e a meghívást, hanem hogy mégis hogyan viselkedjen tánc közben.
- Örömmel, uram. - feleli olyan formálisan, ahogy csak a tudja, de azért mosolyog közben, ahogy nyújtja a kezét.
Szerencse, hogy az utóbbi időben kísérleti jelleggel tartott néhány bált, melyeken természetesen kötelező volt neki is bemutatnia, milyen lépéseket ismer, s föl kellett elevenítenie ifjúkori tanulmányait. Igyekszik nyugalmat erőltetni magára, minek következtében ellazul és azon veszi észre magát, hogy az elméje egészen aggodalom nélkül fogadja Leo közelségét. A mulatság eddigi tevékenységei kellően elfeledtették vele, milyen zord világ van odakint és pár órára élvezettel süpped bele a szórakozásba. Csak azt reméli, hogy ezt nem fogja megbánni.
Meggyőzi magát, hogy a köztük lévő csend egyáltalán nem kártékony, s amíg nem jut eszébe valami olyan, ami miatt valóban érdemes volna megtörni azt, inkább nem teszi, csak követi egyik mozdulata a másikat, tekintete elrévedezik a berendezésen, már amikor nem a tőle nem éppen messze lévő arcon.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

160Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Csüt. Feb. 20, 2020 11:12 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Kastiana: A kócos képű nő, vérvörös szemekkel, melyek ereit szélesre húzta a szenteltvíz úgy csikorgatta a fogait, mintha legszívesebben a húst is lerágná Kastianáról. Nagy levegőt vett, ahogy ismét varázsolni készült. Ekkor azonban hatalmas hangerővel szakította félbe valaki. A szökni akart úrilány, aki egész eddig csak a harcot szemlélte most előrelépett és így kiáltott.
- Megállni bolondok! – zengett hangjától a folyosó – Ti nem vagytok ellenségek. Ő itt szolgál. – mutatott Kastiana felé, ahogy a lánynak magyarázott – És ő is itt lakik. – fordult Kastiana felé, ahogy a kócos fejű lányra mutatott.
A titokzatos mágiának parancsoló leány úgy tűnt, tisztelettel kezeli a nemeskisasszonyt, mert hátrált egy lépést.
- Gyanúsan viselkedett. – bökött Kastiana felé, ahogy ezt motyogta.


Lance: Lelkesen hallgatták a történetet, időről időre meghúzva a boroskupát, amit kezükben fogtak. Sokáig nem is tudtak mit hozzáfűzni.
- Milyen kár, hogy olyan kevésszer tudja meg az ember az ellenfele nevét. Nem sok idő van a csatatéren kérdezősködni.
Aztán az egyikük átvette a szót.
- Én elvesztettem a párbajt, amit leggyakrabban emlegetek. Innen északra a folyó partján szorongatott meg egy agyafúrt harcos. Kész csoda, hogy élve kerültem onnan el. Olyan szörnyetegnek parancsolt, amilyet még életemben nem láttam. – ecsetelte.
Nem sokat kellett várni, hogy valaki más vegye át a szót tőle, és egy újabb történettel álljon elő. Úgy tűnt, bár a három cimbora régóta ismeri egymást, bőven voltak saját szakállukra vívott csatáik is.


Hilde, Oswald: Edmund von Rowan elégedetten nevetve tette le a boroskupáját.
- Meglátják majd, biztosíthatom magukat, remek szórakozásban lesz részük. Roland igazán tehetséges lovag...noha meglehetősen öntelt. Nem fog neki ártani, ha megszorongatják egy kicsit a tökeit. – kacagott egy jót a saját viccén.
Kedvét visszanyerve a vár ura köszönt egy utolsót, mielőtt kötelességének eleget téve visszaült volna asztalához. Noha nem sok idő kellett hozzá, hogy kötelességét teljesítettnek érezze, s csatlakozzon a mulató népekhez. Olybá tűnt, kora ellenére valóban olyan élettel teli, és vidám úr, mint amilyennek mesélték. A határ mentén mintha egy pillanatra nem látszott volna olyan szigorúnak a puritán Dél mértéktartó normája. Az ilyen napokon nyugotan feledkeztek meg magukról az emberek, s vígan mulatoztak, mintha nem lenne holnap.


Robin, Jozef, Matheus: A kotnyeles varázsló lassan feladni látszott, hogy kiderítse mi volt a különös trükk forrása. Legyintett egyet, fáradt is volt, kissé talán nyűgös, nem akarta elpazarolni a lehetőséget, hogy végre élvezhesse a mulatozást ő is. Intett egyet, majd kedélyes, talán kissé megjátszott elégedettséggel távozott.
- Azt hiszem én is távozom. – nézett utána Herr Edmund – Már várnak a barátaim. – mutatott az egyik asztal kis sarka felé, ahol négy ember tekintetét felé szegezve nevetett. Edmund óvatosan megtörzsölte a karcolásait, majd azt mondta – Soha mélyebb sebet. – mondta, mielőtt elköszönt volna.


Nessa: Hosszas tánc után a lovag sejtelmesen a folyosó irányába sandított.
- Gyere, mutatni akarok valamit. – mondta lelkesen, ahogy módszeresen megragadta Nessát és elkezdte a folyosó felé cibálni.
Amilyen népes volt a lovagterem, olyan kihalt a folyosó zöme. Egy-két cselédet lehetett csak látni, ahogy fel-alá járkálnak. A férfi egyenest az egyik torony lépcsője felé vette az irányt, oda akarta Nessát is magával rángatni.
Ha Nessa követi őt, sec-perc alatt a vár legmagasabb tornyában találják magukat. A lovag elegánsan kopogott rajta. Az ajtó nem volt zárva, még résnyire ki is volt nyitva, ám így diktálta neki az illem. Nem felelt rá senki. Óvatosan benyitott. A szoba üres volt, ő pedig nagy hévvel beugrott.
A szoba egy csillagvizsgáló volt. Hatalmas lyuk tátongott a tetején, melyet ponyvával takartak le. Azon át, ahogy Sandell félrehúzta azt, hogy megvilágítsa őket a csillagos ég. Maga a szoba pici volt, mégis zsúfolt, lépni is alig lehetett benne. Oldalt nagy asztalok feküdtek, rajtuk elegáns, sötétkék és fekete abroszokkal, melyeket gondos csipke szegélyezett. Felette könyvek, csillagtérképek, rajzok, ábrák, melynek nagy részét Nessa nem értette...sem pedig újdonsült udvarlója. A szobában úgy nézett ki lakott is valaki, mert a rengeteg könyvkupac és irat között egy ágy lapult meg, mellette egy éjjeliszekrénnyel, amin egy kancsó víz állott. Sandell egyre csak a csillagokat bámulta, ahogy Nessára nézett.
- Imádom ezt a helyet. – mondta egy magára erőltetett búgó tónussal, ahogy megpróbálta átkarolni és óvatosan magához húzni.


Mindenki: Múltak az órák. Odakint tombolt a néma sötét. Bezzeg bent, a vár falai közt. Az egész épületet megtöltötte a zene, elhallatszott egészen minden szobába. A vasta kőfalak ugyan jól őrizték a csendet, de a fa padló, s a hangos, viszhangos folyosókon széllel együtt szált a zene, így még annak is alkalma volt táncolni, aki éppen magánáyban, a vár egy félreeső pontján barangolt éppen. A gyertyák fénye ha halványodott is, úgy lett egyre színesebb a bentiek mámora. Folyt a bor, zengett a tánc, mindenki remekül érezte magát. A vár ura nem hazudtolta meg nevét, lovagjai ifjúkorában veszedelmes ragadozónak ismerték, mikor ők még csak apródok voltak, s most sem lehetett látni sehol sem udvarhölgyei nélkül. Az órák lassan teltek, s mégis úgy repült el az éjszaka, mint egy pillanat.
Ahogy a népek lassan, fáradtan estek össze a falak mellett, a szolgálók átrendezték a lovagtermet. A legrangosabb vendégek a kastély változatosan elszórt szobáiban kaptak helyet. A többiek a lovagteremben aludtak. Az asztalokat ágyakra cserélték, a gyertyákat elfújták a csillárok tetején. A muzsikuson egészen addig húzták, míg még volt, aki táncoljon reá, s bizony sokat kellett várni, mire mindenki lába zsibbadni kezdett. Másnapra vadászatot és viadalt ígértek, így senki sem félt, hogy nem lesz több alkalma kitombolni magát.


//Akkor hát, akiket várnék egy-egy rövid egyeztetésre: Kastiana, Jozef, Math, Robin. A többiek mulathatják az estét úgy, ahogy nekik jól esik. Aki nincs a listán, mégis akar az éjszaka csatangolni/részletesebben lejátszani még ezt-azt, az is megkereshet. Határidőt egyelőre még nem írom, ám legyetek résen, hamarosan érkezik, amint mindenkivel sikerült egyeztetni. Skyepon Discrdon is elérhető vagyok.//

161Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Feb. 22, 2020 1:20 pm

Nessaris Maera

Nessaris Maera
Kísértő
Kísértő
Jó pörgős nótákat játszik a zenekar, amivel van egy kis problémám: nem ilyen szűk szoknyához találták ki őket. E miatt kicsit bénának is érzem magam, de ettől függetlenül igen csak élvezem a táncot Rolanddal. Utána egy érdekes kérdést tesz fel, amire a tánctól kissé lihegve válaszolok is egy rövid pihenő gyanánt.
-Valóban nem ide valósi vagyok, de egy ilyen mulatságot nem hagyhattam ki. A folyó túloldalán jöttem világra egy kisebb falu mellett, bár oda valósinak mondanám magam a legkevésbé, és már a nevére sem emlékszek. Mondjuk amilyen sok időt ott töltöttem, nem csoda. A legtöbbet Hellenburgban voltam, úgyhogy ha valamit választani kell, akkor az az lenne. De igazából sosem tudtam túl sokáig egy helyben maradni a fenekemen, és így leginkább sehova valósi vagyok. Vagy mindenhova, ha úgy jobban tetszik. Mosolygok rá, mielőtt én is feltennék egy kérdést neki.
És te ennyire híres lennél a helyiek között, és ügyes harcos, hogy amikor felálltál a vár urának a becsületét megvédeni, a többiek máris tudták, hogy esélyük sincs?
Ahogy beszélgetünk, Roland egyik barátja odajön, hogy borral kínálja, aztán... eléggé zavarba jön miattam, amin csak mosolygok, és otthagy nekünk két kupa bort, amit én fel is veszek, hogy koccintsak egyet a lovagommal.
-Egészségedre!

Újabb néhány tánccal később elhív, hogy mutasson valamit, én pedig hagyom, hogy kézen fogva vezessen, míg nem sok lépcsőzés után megérkezünk az egyik vártorony tetejébe, ahol aztán lelkesen csillagokat kezd mutogatni. Vagy legalábbis felfed egy lyukat a tetőn, és felnéz az égre. Én is így teszek.
-Gyönyörű.
Jelentem ki egyetértően, amikor magához húz, és átölel, mintha nem láttam volna már épp elégszer az éjszakai égboltot, és fordult volna volna elő többször még az is, hogy a látványnál jobban örültem annak, hogy nem esik az eső. Egy kis bámészkodás után a lovag szemébe nézek, majd megcsókolom.
-Ez a te szobád?
Ha nemmel válaszolna, akkor még azt is megkérdezem, hogy Megmutatod azt is? ezzel az eddigieknél gyorsabban haladva. Eddig egyáltalán nem bántam, hogy lassan szedett föl, sőt, a táncolós része lehetett volna kicsit hosszabb is, de azt hiszem továbbra sem lett volna senki, aki elkér tőle egy táncra. Kedves, és tapasztaltnak tűnik, na meg jó harcos hírében is áll, de talán pont ez volt a gond, hogy így mindenki mást elijesztett még mielőtt akár csak próbálkozhattak volna, vagy én mondok nekik nemet.


_________________
Adatlap
http://questforazrael.hungarianforum.net/t1666-nessaris-maera

The author of this message was banned from the forum - See the message

163Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Feb. 28, 2020 9:55 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
//Figyelem, vígan szunyáló, lopakodó, mulatozó népek! Milvel mindenki köre véget ért, végre tudok határidőt adni. A határidő://

2020.03.05.


//Aki még nem írta meg a körét, annak eddig kell megtennie.//

164Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Vas. Márc. 01, 2020 6:04 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A mulatságot magunk mögött hagyjuk, ami már amúgy is kezd szép lassan csendesedni, ahogy egyr másra dőlnek ki a vendégek.
- Csodálatosak voltunk. – szólalt meg Mattheus atya, őszintén meglepve engem, hogy ilyet ki tudott ejteni a száján. - Miss... Schemmetterling. Menj, mosd meg a szád.
Az utolsó mondatát azonban határozottan nem tudtam hová tenni, így inkább hagytam, hogy Robin reagálja le, ha akarja, hiszen neki címezte.
- Ez maga volt a csoda. - jelentettem ki határozottan. - Mindent hihetően adtunk elő, most már nem is gyanakodnak ránk. Hogyan tovább? Talán kicsit kíváncsiskodni kéne, miként őrködnek a kapunál.....- vetettem fel.
- Holnap a lovagi torna alatt nyugodtan megismerkedhetünk a kastéllyal – válaszolt nekem a lány óvatosan, az atya szavait elengedve a füle mellett.
- Hát persze. De azért most sem nyaralni kéne. – húzta össze gyanakvóan az emlegetett a szemét.
- Miért kell magának mindig ilyen lelombozónak lennie? - sóhajtottam Mattheus atyára nézve, mert már kezdett aggasztani. - Nem szórakozni vagyunk itt, ez mind tudjuk, de ki kell építeni a bizalmat, a szolgálók már kedvelnek minket például. - intettem a lelkes csapatra, akik most épp felszolgáltak. - Még van időnk a tájékozódásra, csak észben kell tartanunk, hogy mikor legyünk jó helyen.
- Ha látott egy csinos lányt a társaságban nyugodtan menjen utána – jegyezte meg Robin incselkedően.
~ Most jól megkapta! ~ szaladt vigyorba a szám, mivel ráadásul nem is nekem kellett tartanom a hátam a beszólásért.
- Valószínűleg csak holnap tudjuk meg, hogy kívánják-e tőlünk az újabb előadást. Addig is sétálhatunk egyet külön-külön – javasolta Robin.
- Vigyázz a szádra! - lóbálta meg dühösen az ujját elvörösödve Mattheus, mire a lány ártatlan tekintettel nézett rá.
Nem hiszem, hogy Robin komolyan megijedt volna a fenyegetéstől.
- Te előnyösebb helyzetben vagy Robin, a katonák önként és dalolva epekednek, hogy a kedvedre legyenek. - cukkoltam kicsit a lányt, de azért igazam is volt. - Nekem biztos nem dalolnának. - intettem a kapu felé. - De természetesen külön is válhatunk.
- Igaz, kicsit illegetem magam, és valószínűleg szivesen eldicsekednek a bátorságukkal és csalhatatlan védelmükkel..- vigyorgott a lány is. - Csak nem biztos, hogy őszinték.
- Itt nem sok őszinte embert fogunk találni attól tartok. – meredt az atya Robinra. - Bár... Az az Edmund gyerek biztos jó túravezető volna.
Értettem Robin figyelmeztetését, de ha bárki is hallott minket, ami azért nem valószínű, hiszen hegyeztem a fülem, de ha mégis, úgy is azt hihette, hogy a most használt nevek "művésznevek" és nem tűnne fel, hogy mást használunk egymás közt, de azért majd figyelek.
- Lehet, hogy a saját maguk érdemeit kidomborítva nagyobbakat mondanak, de a megtévesztésnek nem sok értelme lenni, miért tennék, nem vagyunk senkik a szemükben, csak könnyed szórakozás. - vontam meg a vállam. - Nekem viszont meg kell néznem mindenképp Tintapacát, el kell látnom, hiszen holnap biztos szükség lesz rá. - utaltam egy lovas bemutatóra, ha sor kerül rá. - A lovászok is sokat fecsegnek.
- Akkor a csinos szolgálókisasszonyokat önre bízzuk – biccentett Robin, leplezetlenül szórakozva az atya zavarán, aki váratlanul szomorúan felsóhajtott.
- Mit követtem el ellened?
- Hát én azt nem tudhatom..... - tártam szét a kezem, de biztos voltam benne, hogy akármit, Robin cukkolását megérdemelte, én legalábbis élveztem. - Akkor én megyek is, további jó szórakozást! - kacsintottam a lányra, akár még jól is érezheti magát, én biztos nem rovom meg érte......
- Tudja hogy csak viccelek - nevette el magát Robin. - Amennyire az a mágus érdeklődött, lehet hasznos információkat tudna meg tőle... – komolyodott aztán el. - De azt hiszem én is körülnézek kicsit. Vigyázzon magára. - indult el ő is.
- Én ugyan nem. – csinált egy hátraarcot Mattheus atya dohogva.
Menet közben beszereztem egy kis itókát a lovászoknak, hogy könnyebben megeredjen a nyelvük, ha ártatlanul érdeklődök majd, hogy az őrök a kapunál eleget tudnak-e pihenni és lesz-e alkalmuk majd az "előadásunkat" megnézni……
Nem is kellett csalódnom a fogadtatásban, Tintapacát is tisztességgel ellátták és nem utolsó sorban érdeklődtek, hogy vajon mik lesznek a holnapi mutatványok.
Sajnos azonban csak érdektelen dolgokat tudtam meg: készségesen számoltak arról be, hogy melyik úr milyen ló hátán fog a tornán megjelenni és hogy a derék állatok miféle szülőktől származnak. Megtudtam azonban még, hogy a lovagok egy része állítólag nem is délről való. Több nemes, főleg akik a határ másik oldaláról valók fogadott hűségesküt von Rowannak, az északi urak seregeit meggyengítve. Ezt volt állítólag az egyik oka, ami miatt az uraság földje állta a sarat a háború több még két évtizede alatt.
Ez azért elég megdöbbentő információ volt.
Egy idő után el is köszöntem és a szekerünkhöz mentem, ahol fáradtan hevertem el, a híreket akkor osztva meg a többiekkel, ha mind összegyűltünk. Reméltem, hogy társaim sikeresebbek voltak. De talán én sem maradtam üres kézzel, még ha a feladatunkhoz kevés köze is volt.

165Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Márc. 04, 2020 5:59 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
[justify]Csak vége szakad a gondtalan mulatozásnak. Kissé kába fejjel és megemelkedett szívvel mosolyodik el a tánc végén. A harcnál kevésbé gyakran űzött, de határozottan kellemes, és szintén odafigyelést igénylő mozgás kellemesen hatott rá, átmozgatta a sok üldögélés után és fel is vidította. Hagyja, hogy átkarolják, elcsendesítve a veszélyérzetét, miközben még mindig azon gondolkodik, hogy mikor csap le a vész haragja. Lehetetlen, hogy ezt az ünnepséget megússza anélkül. Ilyen még szinte nem fordult elő. Most mégis úgy tűnik, hogy megteszi majd.
A lovagterem lassan kiürül, elcsendesedik a hely, zenéket persze még játszanak, hogy az a néhány páros, akiknek táncolni támad kedvük, megtehessék, de sokan nyugovóra térnek.
Éjszaka.
Nem érzi úgy, hogy annyira aludna.
- Hová tervezünk menni? - kérdi egyelőre semleges hangon társától. Nem tudja pontosan, mire számít. Nem tudja, mitől tart. Mind a két oldalon van azonban valami; remény is, félelem is. Jóleső bizsergés hatja át.
- Nem tudom. - feleli Leo olyan könnyeden mosolyogva, ahogyan ő szeretné érezni magát. - De számít?
Oh. Szóval csak egy séta. Mindegy, hogy hová.
Tulajdonképpen Minát sem érdekli. Az sokkal inkább érdekli, a férfi mire készül. Követi a lépteit, miközben Leo keze a derekán nyugszik, folytonos emlékeztetőjeként annak, hogy a képzeletében oly gyakran megjelenő alak, a felettébb esztétikus szemek és rejtélyes szavak tulajdonosa egy igencsak fizikailag is létező valaki. Furcsa, hogy még az után is, hogy ajkával érintette az övét, zavarba jön egy ilyen természetes gesztustól, pedig a táncban ezek teljesen megszokottak.
A kapu felé indulnak meg.
- Ha például a kastély pincéjéről volna szó azért számítana. - vonja meg a szemöldökét kissé. Arca tisztán láthatóan vörösödni kezd.
- Miért, mit szeretne csinálni a kastély pincéjében? - kérdi tőleszemtelen vigyorral az arcán, ami a markáns arccsontjaival túl jól néz ki.
Ahh... ezt... nem gondolhatja komolyan!
Gusztustalan és alantas gondolatok, még hogy ő ilyesmikre gondolna. Bár talán az előtt kellene más agyával gondolkodnia, mielőtt kimondja ezeket a félreérthető szavakat.
- Semmit. Éppen ez az. - Elege van a pincékből, tárnákból, földalatti mélységi-tanyákból, pókokkal teli vizes, hideg alagutakból...
- Rendben, a dohos helyekből nekem is elegem van...és a nézők sem zavarnak.
megjegyzésre csak finoman megforgatja a szemeit és inkább nem reagál. Nem igaz, Hogy idáig tartja szükségesnek Leo süllyedni, hogy reakciót csikarjon ki belőle... Pedig Minából igazán nem nehéz reakciót kicsikarni.
- Remélem, nem okoztam csalódást. - jegyzi meg a férfi, miközben a derékon nyugvó kezei lassú simogatásba kezdenek. Az emlékeztető folyamatossá válik, egyszerre lesz tőle feszült s akar elolvadni.
- Maguk túl sokat aggódnak emiatt. Vagy... talán csak arra vár, hogy dicsérjem. - kötözködik kissé, várva, mennyire lehet eltántorítani Leót eredeti irányától. Nem hajlandó az egyenes úton menni, az nyilván egy dicséret lenne, de az... az túl egyszerű lenne.
- Maguk? - vonja meg Leo a szemöldökét, miközben tekintete időnként ide-oda villan a környezetüket szemlélve.
... - A férfiak általában aggódnak a teljesítményük miatt. Pedig bízhatnának is magukban, hiszen tudják, hogy jól csinálják, amit csinálnak. Láthatta rajtam is. - halkul el, erősen elmélázva a kastély falain, díszítésein, hogy véletlenül se kelljen fülig vörös arcát Leo felé visszafordítania.
- Hát igen, azt látom. - néz végig rajta, majdhogynem kegyetlennek tűnik.
Túlságosan megsértette volna?...
De nem, képtelen megbánást érezni emiatt. Valami módon Leo mindig arra provokálja, hogy feszegesse a határokat.
- Mindenesetre még az ilyen embereknek is jól esik a dicséret. - folytatja a férfi, még mindig erősen az udvart kémlelve.
- Mit is lát pontosan? - fordul vissza hirtelen, kissé talán túlságosan is felháborodva, mint akit megmartak, felvont szemöldökkel. Aztán rájön, hogy talán túl éles és hirtelen volt.
Pontosan attól tartott, hogy valami elhagyatott helyre viszik, ám valami okból kifolyólag hiába tehetné meg bármelyik pillanatban, hogy elrántja magát és tiltakozik, nem akaródzik ezt tennie.
Leo ekkor megtalálta a beugrót, amit keresett, legalábbis minden bizonnyal, mert úgy döntött, itt vége a sétának és közelebb húzza őt magához, szorosan a szemébe nézve, mire a lány elfelejti, akart-e még valamit mondani. Csendesen viszonozza a mély pillantást, mely annyiszor volt már ilyen közel hozzá és mindig csodálkozva nézte a gyönyörű szemeket, próbálva kitalálni, mi lehetett mögöttük. Most sincs másképp, de mire elkezdhetne gondolkodni, Leo bezárja a közöttük levő teret.
Túlzottan is ismerős az érzés és nehéz is volna máshogy reagálni, mint ahogy a múltkor tette. Behunyja a szemét és csak finoman reagál Leo mozdulataira, nem tudja, mi történne, ha igazán éhesen és hevesen válaszolna. Még mindig kíváncsi és értetlen. Mi lesz ez? Hová fog vinni? Miért csinálják ezt? Azok a félreérthetetlen utalások arra engednek következtetni, hogy Leo nem több, mint egy közönséges férfi, aki kitűnően tudja, hogy kell úriemberként viselkedni. Azonban biztos, hogy több ennél. Nem vonzaná ennyire magához, ha nem lenne több ennél... igaz?
Azonban úgy tűnik, bőven elég annyi, hogy nem ellenkezik. Az inkvizítor végigsimít a hátán, a nyakán, érzékeny, félénk és lelkes nyomokat hagyva mindenütt, ahova ér - túlságosan is jól ismeri a női testet, fut át Mina agyán, de lepisszegi a gondolatot, nem gondolhat most erre, fölösleges. Nem, most csak... csak örülni akar.
Kezei lassan felkúsznak Leo arcához. Olyan sokat álmodozott már arról, hogy végigsimíthassa azt, hogy a hajába túrhasson, és bár minden pillanatban érzi, hogy bűnös, veszélyes talajon jár, most kihasználja a helyzetet. Adja magát és könnyű. Túl könnyű. Már-már haragszik magára, amiért még mindig maradt benne valami, ami visszafogja. Olyan egyszerű lenne csak arra hallgatni, amit a teste érez, hagyni, hogy jóllakjon. Bár, van egy mód, ahogyan sohasem tudna jól lakni vele. Az egyháziak vére lényegében méreg számára. Ironikus.
Megpróbál egy kis levegőhöz jutni. Szokatlanul sok fogyott az utóbbi időben. - Ezért... ezért hívott meg? Ez volt a terve?
Közben Leo kezei igencsak szemérmetlen tájakra tévednek alkalomadtán, amely egyrészt büszkeséggel tölti el, másrészt soha nem gondolta volna, hogy egyszer egy déli nemes kastélyában, gyakorlatilag bárki színe előtt fog vele ilyen történni.
De nem látják.
. - Mit gondolt? Meglehetősen kevés alkalmunk volt hasonló élvezetekre. - A "hasonló élvezetek"-ről van egy bizonyos dolog, ami Mina eszébe jut, viszont ahogy Leo körbetekint, rájön, hogy talán csak a mai ünnepségre gondolt. - Épp ideje volt már hogy elhívjam egy bálra.
Most szórakozik velem? Tudja, hogy nem erre gondoltam...
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem maga volt az egyetlen, aki meghívott. - Maga sem tudja pontosan, honnan jönnek a szavak, s bár egyrészről kegyetlennek, más részről kifejezetten helyénvalónak érzi. Kíváncsi a reakcióra. Most már úgyis mindegy, nem? Annál sokkal "rosszabb" nem történhet, mint ami eddig...
Csak, hogy nehogy azt higgye, miatta jöttem pusztán.
Persze azért a táncot nem utasította vissza. Ahogy a csókot sem utasította vissza. Miért akarja még mindig elhitetni magával, hogy nem is vágyik erre az egészre? Mi van, ha igen? Ki mondja meg, hogy nem teheti?
Azt tesz, amit szeretne. S a gondolat kissé rémisztő.
A provokáció sikerrel járt. Leo elhúzza a száját, s felhúzott szemöldökkel kérdi:
- No lám, konkurensem akadt?
Nem gondolja valószínűleg komolyan a dolgot, de sajnos képzelete túl élénk.
Zavartan felnevet. - Nem. Nem. - rázza meg a fejét, egyre inkább belegondolva, mennyire abszurd az ötlet és egyre jobban elszörnyedve, tekintetét Leo mellkasára szegezve. Nem, ennyire nem elvetemült, hogy ilyen mód folytassa a "játékot", dehogyis. - Nem, öhm... a házigazda hívott meg. - mondja olyan hangsúllyal, ami egyértelművé teszi, hogy nem... von Rowan nem az a kategória, aki konkurens lehetne.
Az inkvizítor mosolya visszatér.
- Ki tudja, azt mondják fiatalkorában nagy szoknyapecér volt...
- Tőlem aztán lehetett akármi. Kettőn áll a vásár, tudja.
- Ez igazán megnyugtató. - Leo ismét közelebb hajol. Csókja rövid és bár gyorsan múlik el, nyomát s emlékét ott hagyja hosszú időre.
- Szobája is van ebben az esetben a grófkisasszonynak, minden bizonnyal...
Miért érdekli az őt? - Van. - Nem mond többet, csak kérdően néz.
- Azt hittem nem rajong a nézőkért és a hidegért... - tekint el Leo az udvar felé.
Most komolyan arra gondol, hogy...? Von Rowan kastélyában...? De hiszen ott volt. Az ő kastélyában is. Akkor is megléphette volna ugyanezt, vagy talán eddig gyűjtötte az elhatározást...? - Mégis mit kellene nézniük, ennyire konkrét elképzelése van? Sétát emlegetett, ha jól emlékszem.
Tudhatta volna, hogy nem kellene túlzottan sokáig feszíteni a húrt. Leo nem válaszol, legalábbis nem szóban, hanem egy csókkal ismét, aztán olyan irányokba tett érintésekkel, melyet itt délen, ha bárki megpillantana, menten elájulna minden bizonnyal.
Mina sem áll messze a dologtól, viszont az éjszaka közeleg, akkor pedig természetszerűleg éberebb szokott lenni. Pláne ilyen társaságban.
- Az én kastélyomban félt ezt megtenni, hm? Túl sokan voltak ott az embereim, vagy miért? - kérdi, amikor szóhoz jut. Józan esze nagy nehézségek árán próbálja érvényre juttatni az akaratát. - Csak ezt... ezt akarja tőlem? Maga... északon van. Mit gondol, hogy fog legközelebb... hogy fog velem találkozni.. bármikor? Mi fog történni, ha vége ennek az éjszakának?
A lemondás és bánat Leo szemeiben egészen meglepi.
- Mintha eddig nem találtam volna meg a módját. Én egy bált akartam magával. Annak minden szépségével. Semmi mást.
Semmi mást? Nem úgy érzékelem.
A férfi ismét az udvart kémleli, vagy talán csak úgy néz a távolba.
Talán bele kellene nyugodnia, hogy soha sem fogja megérteni... Nem bírja azokat a szemeket ilyen szomorúnak látni. Nem gondolta volna, hogy néhány szavával ekkora változást tud előidézni. - Arra, hogy mi lesz ezután, nem válaszolt. - mondja inkább reménytelien, mint vádlón. Ha ígéretet tudna neki adni arra, hogy nem csak az a pár nap, ameddig a sors egymás mellé sodorta őket, hogy nem csak az létezik és nem csak az fog létezni...
- Természetesen a szívem hölgyének ajánlom fel a lovagi tornán elnyert győzelmeimet. - Aztán pedig...megteszek mindent amit tudok. Legfeljebb megint összeszed egy mezőn. - lép ki a takarásból a férfi. - Nos, merre induljak...induljunk?
Kuncogni kezd. Az emlék túlságosan is kellemes érzéseket kelt benne. Leo olyan kiszolgáltatott volt akkor. Olyan elesett. Aztán persze szemtelen lett, amikor már magánál volt... - Persze, és mihez fogok magammal kezdeni, ha véletlenül nem ér oda időben senki, hogy megmentse? - Minél józanabbul gondolkodik el ezen, annál jobban szorítja a szívét a hideg kéz és realizálja kétségbeejtő helyzetét.
Ha most engedi, hogy ezek az érintések folytatódjanak, nem lesz egyszerű nélküle létezni. Még kevésbé lesz az. Mi fog történni? Mi fog...
Mindegy. Nem gondolhat mindig arra, hogy mi fog történni.
- Vicceltem. Óvatosabb leszek. Megoldjuk. - Leo könnyeden simít végig az arcán, elhessegetve a problémát, mintha az így működne. Lehet, hogy működhet is? - Nos? - néz szét, kíváncsian, várva, hogy Mina megmondja, merre menjen.
Érzi Leo hangjából a sürgetést. Érzi ugyanezt saját magában is és tudja, mennyire megbánná, ha most egyszerűen elsétálna innen. Ki tudja, látja-e még egyáltalán valaha? Mások, tudja jól, korántsem gondolkodnak ennyit. Csak teszik, ami jólesik. Ami veszélyes. Viszont néha talán megéri a kockázatot.... - Győzzön meg, hogy nem fogom megbánni. - fordul szembe a férfival. Arra szükség lesz. Elsősorban arra vágyik, hogy végre ne kelljen aggódnia semmin, ne féljen semmitől, ideje se legyen elgondolni, hogy valaminek rossz vége is lehet. Be akarja hunyni a szemét és elhinni, hogy amit elképzelt, az valóban valóra válhat.
Leo elmosolyodik és megcsókolja. ez már jó kezdése a meggyőzésnek.
Megragadja a férfi kezét, majd rájön, hogy ahhoz, hogy tudja, hol van a szoba, tájékozódni is kellene, ő meg nagyon nem a valóságban van most. Pislog párat, felméri az irányokat, majd úgy sejti, tudja, merre is van a szoba, amit kiadtak neki. - Reméljük, nem tévedünk el miattam... - jegyzi meg kábán. Gondolatai már messze járnak, ott, ahol az a bizonyos ajtó be lesz zárva mögöttük, egyfajta szellemként megy végig a folyosókon, de közben nagyon is él.
- Nos, nem én vagyok itthon... - nevet fel a férfi könnyedén.
Nos, én sem. De hamarosan mindketten "otthon" leszünk.



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 06, 2020 4:55 pm-kor.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

166Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szer. Márc. 04, 2020 11:03 pm

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Vállat vontam.
- Én gyakorlatias vagyok, nem érdekel, kinek mi a neve. Ellenfelek vagyunk, nem barátok. - Mondtam, majd kortyoltam. A másik kultistákról kezdett el beszélni, ami már meg se lepett, pofátlanul elszaporodtak. A történeteiket figyelmesen, noha főleg némán hallgattam, úgy tűnt, összeszoktak már, nem akartam beleszólni. Amikor elálmosodtam, elköszöntem tőlük, és elmentem, kerestem egy szimpatikus tábortüzet, egy közeli falhoz leheveredtem, és elszundítottam. Nyugodt nap volt, féltem, hogy később ez elromlik....

http://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life http://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

167Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Csüt. Márc. 05, 2020 6:44 pm

Matheus Zalasch

Matheus Zalasch
Klerikus
Klerikus
Matheus feltűnően integetett a távozó mágusnak, majd Edmundra csak villámokat szórt szemeivel. Persze, a barátai, mind biztosan pont akkora suttyók, mint ez a nyomulós lovagnép. A hitvány szentségtelen déli eretnekek sokáig partiztak még, az inkvizítor pedig megfáradva az izgalmaktól ezt az időt inkább békés pihengetésre szánta, és agyonvizezett sört fogyasztott, nehogy véletlen berúgjon. Ám idővel a hangulat kezdett alábbhagyni, és sokan elvonultak alukálni.
- Csodálatosak voltunk. – Bólintott, majd a tanítványához fordult. – Miss... Schemmetterling. Menj, mosd meg a szád.
- Ez maga volt a csoda. – Szólt közbe Jozef. - Mindent hihetően adtunk elő, most már nem is gyanakodnak ránk. Hogyan tovább? Talán kicsit kíváncsiskodni kéne, miként őrködnek a kapunál…
- Holnap a lovagi torna alatt nyugodtan megismerkedhetünk a kastéllyal. – Próbált Robin nagyon okos lenni.
- Hát persze. De azért most sem nyaralni kéne. - Nézett körbe gyanakodva Matheus.
- Miért kell magának mindig ilyen lelombozónak lennie? – Kötekedett Kormi. - Nem szórakozni vagyunk itt, ez mind tudjuk, de ki kell építeni a bizalmat, a szolgálók már kedvelnek minket például. – Intett a felszolgálóknak. - Még van időnk a tájékozódásra, csak észben kell tartanunk, hogy mikor legyünk jó helyen.
- Ha látott egy csinos lányt a társaságban nyugodtan menjen utána. – Szólt be Robin.
Matheusnak leesett az álla. Elvörösödött, bár ebből nem sok látszódott a fizimiskája miatt.
- Vigyázz a szádra! - Lóbálta meg dühösen az ujját.
- Valószínűleg csak holnap tudjuk meg, hogy kívánják-e tőlünk az újabb előadást. Addig is sétálhatunk egyet külön-külön.
- Te előnyösebb helyzetben vagy Robin, a katonák önként és dalolva epekednek, hogy a kedvedre legyenek. Nekem biztos nem dalolnának. – Nézett Kormi szinte szomorúan. Hogy is került ez a kétlábon járó setétség az Egyház gondoskodó karjaiba? - De természetesen külön is vállhatunk.
- Igaz, kicsit illegetem magam, és valószínűleg szívesen eldicsekednek a bátorságukkal és csalhatatlan védelmükkel... Csak nem biztos, hogy őszinték.
- Itt nem sok őszinte embert fogunk találni attól tartok. – Bámult Matheus jelentőségteljesen Robinra. - Bár... Az az Edmund gyerek biztos jó túravezető volna.
- Lehet, hogy a saját maguk érdemeit kidomborítva nagyobbakat mondanak, de a megtévesztésnek nem sok értelme lenni, miért tennék, nem vagyunk senkik a szemükben, csak könnyed szórakozás. – Tette a belátást Kormika. - Nekem viszont meg kell néznem mindenképp Tintapacát, el kell látnom, hiszen holnap biztos szükség lesz rá. A lovászok is sokat fecsegnek.
- Akkor a csinos szolgálókisasszonyokat önre bízzuk. – Vigyorgott Robin a mesterére.
Matheus szomorúan felsóhajtott.
- Mit követtem el ellened? - Nézett megfáradtan.
- Hát én azt nem tudhatom... – Persze, hogy nem tudja, a tündék, főleg a sötétek, messziföldről híresek ignoranciájukról. – Akkor én megyek is, további jó szórakozást! – Kacsintott Robinra.
- Tudja, hogy csak viccelek – Nevetett a lány. – Amennyire az a mágus érdeklődött, lehet hasznos információkat tudna meg tőle... De azt hiszem én is körülnézek kicsit. Vigyázzon magára.
- Én ugyan nem. – Forgatta Matheus a szemeit, majd sarkon fordult, és megindult, hogy varázslót keressen. Bár ez elég bolond ötletnek bizonyult. A megfáradt mágus biztos elment már aludni, valószínűleg egy jó messzi, puccosabb szobába, így megtalálni lehetetlen lett volna. Ám mire a megfáradt Matheusnak ez eszébe jutott már a vár egy olyan pozícióján járt, mely… Valahol volt. Teljesen eltévedt.
Sötét volt, ám ahogy haladt az árnyak közt két nefilimet vélt felfedezni. Érdekes. A sarokba húzódott és hallgatózott. Semmit sem értett, nem németül beszélgettek.
- Miért hívattatok ide? – Érkezett meg egy harmadik személy, bár Matheus nem látta.
- Uradnak adj át egy üzenetet. – Válaszolt végre németül az egyikük. – Ajándékunkat holnap, a lovagi torna végeztével adjuk át.
Papírzörgés. A félangyal valamit átnyújtott az árnyak közt, tán egy tekercset.
- Gyanús... – Reagált a férfi.
- Ne merészeld lekicsinyleni a jóslatot. – Lépett előre fenyegetően a másik. – A jövőből kapott kép veszedelmes, s épp ezért úgy is kell kezelni.
És elviharzott. Mindenki másik irányba indult el, beleértve Matheust. Ki tudja mi készül itt… De jó lesz ezt észben tartani.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Math_f10

168Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Márc. 06, 2020 1:18 am

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Kicsit elmosolyodott, hallva Rowan szavait, ám végül nem válaszolt neki, csak fejet hajtott, búcsúzva az úrtól. Ahogy az távozott, ő is megindult Oswald társaságában helyéhez. Le is ült hamarosan, majd találkozott a tekintete a lovagéval, aki látszólag nem igazán volt lenyűgözve a nagy mulatozás láttán. Értette végül is a dolgot, ám emellett nem akart sem vaskalaposnak, sem ünneprontónak tűnni, így ő maga nem volt annyira szigorú az urakkal. Mindenki várta a lehetőséget egy mulatozásra, s habár némelyik igen iszákos lehetett más napokon is, jó páran vélhetőleg most tudtak csak igazán kirúgni a hámból... Esetleg régi barátok, barátosnék társaságában, ami külön ritkaság volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd végül visszatért az étkéhez. Szemei Oswald felé fordultak, aki szintén evésbe kezdett. Jó volt látni, hogy a férfi legalább egy kissé meglelte az étvágyát, igen anyátlan volt eddig, ami éppenséggel érthető is volt. Wilfred viselkedése komoly fejfájásokat tudott volna okozni a felettesek miatt, ám ő maga nem aggódott annyira. Ez az egész ügy túlmutatott a tiszti felelősségvállaláson, ha pedig ezt bárki megkérdőjelezte volna, ő maga szólalt volna fel elsőként. A Zsinat előtti megjelenés során vélhetőleg egyébként is ott kell lennie majd vallani, s fog is, de csakis az igazat. Wilfred nem volt épeszű, ez pedig nem Oswald bűne volt; a barmot se lehetett megtanítani arra, hogy miként is viselkedjék lóként, bolondnak se ment hát a disztingválás. Vett egy nagy levegőt, majd egy falat vaj puhaságú húst vett a szájába.

Hosszasan étkezett, több nagy szelet pecsenyét elfogyasztva, minden rajta lévő szelet szalonnával együtt. Emellett persze szomját sem nélkülözte, s nagyokat kortyolt a testes borból, amitől aztán kissé feje is elzsibbadt, orráról nem is beszélve, amit igen veresre festett a bor. Fehér képén úgy hatott a folt, mintha csak megfázott volna, ám szerencsére az emberek jelentős részén kinőtt már az a bizonyos borvirág, így közel sem hatott annyira nevetségesnek, ha valami, hát kissé jobban beleillett a csoportba. Lába közben időnként megmozdult, követve a vad muzsika ütemét. Táncolni akart. Nem szeretett volna, akart. Ehhez híven pedig Oswaldra is pillantott, aki látszólag mélyen a saját gondolataiba volt temetkezve. Elkélt volna neki egy kis vidámság, vagy legalábbis ezt gondolta.  Látványosan figyelte, majd mikor a férfi észrevette a tekintetét, a táncoló tömeg felé pillantott. Készült száját kinyitni, s megszólalni, de végül lenyelte a szavakat. Ezt már Oswald is észrevette, aki végül némi zavartsággal fordult felé, kérdőn.
– Minden rendben?
– Természetesen. Csak azon gondolkodtam, hogy milyen jól szórakoznak az emberek. – a borba ismét belekortyolt... Oswald is szórakozhatott volna jól, látszólag túlzottan a Wilfredes eset foglalkoztatta. Talán jót tett volna neki egy kis kikapcsolódás, valami más irányba terelni a gondolatait. Döntött, Oswald táncolni fog. Ehhez pedig semmi köze sem volt annak, hogy ő maga is igen táncolni akart.
– Valóban. – válaszolt a férfi kurtán, s kedvtelenül. Biztos szomorú volt szegény.
Szemeit úgy fordította a lovagra, mintha az egy reménytelen eset lett volna. Teljesen egyértelmű volt, hogy mire is gondolt, hát miért nem ajánlotta fel magát egy táncra? Nagy levegőt vett, majd belekortyolt a borba, halkan motyogva.
– Lám, akkor sem szabadulsz a páncéltól, ha leveted azt. – a vártnál vitriolosabb lett a megjegyzés, de igyekezett mellé mosolyogni, hogy ne legyen sértő. 
– Nem igazán értem, mire gondolsz. – Oswald kissé felkapta a fejét, s némi zavartsággal tekintett rajta végig, mintha oly nagy rébuszokban beszélt volna.
Szemeit felé fordította, majd ismételten elmosolyodott, megrázva fejét, mint aki lusta volt elmagyarázni valami egyszerű dolgot egy gyermeknek. Ő maga sem teljesen értette amit mondott, de vélhetőleg ezen a ponton a bor beszélt már belőle, nem a józan ész.
– Nem fontos. – fordult végül vissza a táncoló tömeg figyeléséhez, arcára pedig kifagyott egy morcos, elégedetlen kifejezést. Ezen a ponton már inkább a saját szórakozása érdekelte, kevésbé a másik kedve.  
– Biztosan?– kérdezte vissza a férfi egy kissé értetlenül.
A kérdésre meglepetten emelte fel egyik szemöldökét, mint aki nem teljesen értette a másikat. A lovag tényleg ennyire nem érezte, hogy ő táncolni akart? De hiszen rá volt írva az arcára, a szájára, s éppenséggel az orrára is! Komolyabb eszközökhöz kellett folyamodnia, ezt a felismerést pedig az követte, hogy lehajtotta a maradék bort. Egy pohárnok persze azonnal megjelent tölteni, de azzal most nem kívánt foglalkozni.
– Biztos. – válaszolt, s azzal megtörölte a kezét az asztalra terített abroszban, mint ahogy azt az illem diktálta.
Pár pillanat múlva felemelkedett, s hagyta, hogy a bor közlekedjen helyette. Minden tánctér lényegében két részből állt, voltak a táncolók, s a petrezselymet árulók (valaki önkéntesen, valaki ténylegesen), akik között néhányan csak pihentek. Beállt hát ő is köreikbe, s figyelte, hogy mikor érkezik valaki, aki esetleg felkérné. Nem kellett sokat várnia, végül megjelent egy nyurga, nyeszlett nemes, aki bár igen szerencsétlennek hatott, táncolni legalább tehetségesen tudott, s végül is kellemes alkalom volt, ha teljességgel feledhetői is. Mélyen meghajolt neki köszönetként, majd végül megkereste Oswald tekintetét, s az ő irányába is meghajolt egy kissé, mindvégig szemtelenül mosolyogva. A férfi nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel, így úgy döntött, hogy kissé nyomatékosítja a mondandóját. Kezével kettőt intett, jelezve, hogy jöjjön ő is táncolni. Látszólag ez se hozta még meg a kedvét, még a fejét is megrázta! Most már nem adhatta fel a harcot, karjait széttárta, s ismételten magához hívta azt karjaival. A férfi válaszként felhajtotta a bort, majd lassan megközelítette, s végül odalépett mellé, továbbra is zavartan pillantva.
– Mi az? –szólt kissé halkan.
Hirtelen kedve lett volna felnevetni, de inkább úgy döntött, hogy komolyan fog viselkedni. Színpadiasan a másik felé fordult, majd válasz nélkül berogyasztotta a térdeit, s kezével egy kissé megemelte a tunika végét. Ez kissé nevetségesen hatott, de nem olyan ruha volt rajta, amivel illőn tudott volna pukedlizni.
– Hilde. Nem tudok táncolni. – válaszolt a férfi fojtott hangon, ám ez aligha működhetett immáron.
Térdeit a korábbinál is mélyebben rogyasztotta, majd még fejét is előre hajtotta egy kicsit, hogy a lehető legudvariasabbnak tűnjön. Közben arca megcsalta a gesztust, igen zsiványul mosolygott, s hangja is pajkos volt.
– Von Bertold?
– Mondom, nem tudok táncolni... – válaszolt a férfi immáron csöppet elkeseredettebben.
Ő körbepillantott, ám nem hagyta el a pozíciót. A megoldást végül nem a saját bolondozása hozta meg, hanem a közelben lévő tömeg okozta nyomás. Szépen lassan az urak a közjátékot kezdték el figyelni, s immáron egyre több szem fordult Oswald (és maga) irányába. Lassan már pont készült volna feladni, ám úgy tűnt, hogy a kis bolondozás mégis megtette a hatását, s a megtermett lovag is meghajolt. Elégedett volt, megkapta, amit akart.
– Szabad egy táncra, von Nebelturm? – szólt a férfi, hangjában csöpp megsemmisüléssel.
– Azt hittem sosem kérdezi meg. – válaszolt cinkosan, majd nyújtotta a kezét.

Kövi reagban lesz még egy jelenet, csak túl hosszú lett az egyeztetés Very Happy

169Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Márc. 06, 2020 1:20 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem a táncot a vámpírral. Nagyon sokat játszmáztam már egy hasonló – jelenleg – felhőtlen estéért, amit kettesben tölthettem vele, ki szerettem volna élvezni végre a gyümölcsét. Az emberek azonban lassan elfogytak mellőlünk a táncparkettről, így hát ideje volt betölteni a rég tett ígéretemet: felderíteni a kastélyt.
Az aktuális dal végén elengedtem a nőt, majd apró meghajlással jeleztem, hogy köszönöm a táncot. Ezután anélkül, hogy gondolkodási időt hagytam volna számára, belé karoltam, és elkezdtem a kijárat felé vezetni, elvégre eljött az ideje az andalgásnak. Nem is ellenkezett, helyette talán kicsit ő is megnyugodva hagyta, hogy vezessem.
- Hová tervezünk menni? - kérdezte.
- Nem tudom. - kontráztam rá mosolyogva. – De Számít? -Kérdeztem. Természetesen tudtam hová megyünk. A kellemeset akartam összekötni a hasznossal, felderíteni a kaput és a környékét, miközben a vámpírral egy romantikázó párnak adom ki magam. Azokat elvégre nem szólíthatja meg még az őrség sem. – Remélem nem okoztam csalódást. - tekintettem vissza a nagyteremre, miközben a derekát simogattam. A mozdulatra vörösödni kezdett, ám ez inkább élvezettel töltött el, mintsem hogy bántam volna.
- Ha például a kastély pincéjéről volna szó, azért számítana. - vonja meg a szemöldökét. Rossz emlékek? – Maguk túl sokat aggódnak emiatt. Vagy…talán csak arra vár, hogy dícsérjem. - teszi hozzá, aprócska szünet után.
- Miért, mit szeretne csinálni a kastély pincéjében? - kérdezem arcátlan mosollyal. Sajna gyorsan lehervad, a következő szavára reagálva. – Maguk? - vonom fel a szemöldököm. Tagadhatatlanul értett ahhoz a vámpír, hogy elrontson egy romantikus pillanatot -a kérdés mindössze az, hogy direkt tette e, vagy csak szerencsétlen.
Természetesen a kellemes mellett nem feledkezem el a sétám hasznos céljáról sem. Szemeimmel folyamatosan az utat fürkészem: hogyan lehet a legcsöndesebben és legészrevehetetlenebbül eljutni a kapuhoz? Melyik rész van kivilágítva a fáklyákkal? Hol lehet lopózni az árnyékban. Ugyanilyen fontosak voltak az őrök is. Hol álltak? Mennyire voltak felszerelve? Van amit különösen is figyelnek? Mi a kapu mechanikája? Vajon hogy lehet kinyitni?
- Semmit. Éppen ez az. - mondta lemondóan, kizökkentve egy pillanatra a nézelődésből. – A férfiak általában aggódnak a teljesítményük miatt. Pedig bízhatnának is magukban, hiszen tudják, hogy jól csinálják, amit csinálnak. Látta rajtam is. - mondta elhalkulva, látványosan kerülve a tekintetem.
- Rendben, a dohos helyekből nekem is elegem van…és a nézők sem zavarnak. - mondom, újra felvéve az előbbi kaján vigyort. – Hát igen, azt látom. - nézek végig már-már pofátlan módon a vámpíron. – Mindenesetre az ilyen embereknek is jól esik a dícséret. - beszélek, de inkább csak azért, hogy szóval tartsam a vámpírt, és addig is a környezetet szemléljem. Miután az őröket és hasonlókat jól megfigyeltem, ideje volt egy árnyékosabb helyet találni, az udvarra érve.
A vámpír megforgatja picit a szemeit a kaján megjegyzésemre reagálva, mielőtt válaszolna.
- Mit is lát pontosan? - kezd belemenni már megint egy idegörlően hosszú és felesleges játszmába. Nem, ez a bál nem ennek a helye lesz most. Épp időben megtaláltam egy aprócska kis beugrót, ami elég szűk volt ahhoz, hogy ne legyünk túl távol egymástól, ám ne kelljen túlságosan szeméremsértően közel sem kerülnünk egymáshoz. Az udvarral szembe léptem be oda, majd Minát is magammal húztam. Álltam néhány pillanatig a tekintetét, majd egyszerűen megcsókoltam – elvégre a végén még feltűnő lesz az esetleges szemlélőnek, hogy mit beszél ennyit ez a gerlepár.
A nő természetesen nem ellenkezett a mozdulataim ellen. Viszonozta a csókot, sőt, mozdulataiból érezhetően élvezte is. Én is így voltam vele. Sok szar játszmát éltem már át azért, hogy végre kiélvezhessem ennek a gyümölcsét – talán annyit, mint egyik másik nőért sem. Természetesen ez nem feltételez semmiféle érzelmet – mindössze leszerettem volna aratni a vetésem után a termést is. Kezeim végigfutottak a nő arcán, nyakán, hátán, ahol csak értem. Abból azonban csak pár pillanatot engedtem magamnak, hogy ilyen önfeledten élvezzem ki a csókot.
Kinyitottam a szemem néhány másodperc után, s kihasználva azt hogy a nő épp elmélyülten simítja végig az arcom és túr bele a hajamba – tovább figyeltem, most már majdnem teljes rálátással az udvart. Megpróbáltam megfigyelni az őröket: vajon ezúttal is, mint sok nagyobb rendezvény alkalmával, a parasztok közül hívtak segítséget? Ha igen, voltak olyan balgák, hogy rájuk hagyják a kapu őrzését? Néhányan a lándzsát se tudják a fajtájukból fogni, az pedig igencsak árulkodó tud lenni.
Persze ösztöneimnek is engedtem közben. Pillantásom is vissza-vissza tért a vámpírra, ahogyan a figyelmem is. Tagadhatatlanul szép volt, ennyi játszadozás után pedig vágytam rá – ennek engedtem most. Amaz elhúzza egy pillanatra az ajkait.
- Ezért…ezért hívott meg? Ez volt a terve?
- Mit gondolt? Meglehetősen kevés alkalmunk volt hasonló élvezetekre. - nézek végig az udvaron és a mulatság területén – Épp ideje volt már, hogy elhívjam egy bálra.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy nem maga volt az egyetlen, aki meghívott. - mondja, már-már elégedetten. Vicces, épp ezek után akar féltékennyé tenni? Ajkaimat rosszállóan húzom el.
- No lám, konkurensem akadt? - emelem még a végére már a szemöldökömet is.
- Nem. - mondja egy zavarodott nevetés és fejrázás közepette. – Nem, öhm… a házigazda hívott meg. - mondja lesajnáló hangsúllyal.
No lám. Ebben az esetben viszont nagy valószínűséggel különleges bánásmódban részesül a gróf asszony – jól jártam, hogy a „párjaként” vagyok itt. Ideje kihasználni ezt.
- Kitudja, azt mondják fiatalkorában nagy szoknyapercér volt. - mosolyodom el gonoszul – Szobája is van ebben az esetben a grófkisasszonynak, minden bizonnyal… - jegyzem meg. Semmi kedvem nem volt a pórnéppel aludni ott, ahol az előbb táncoltunk, valamint a vámpír szobájába való bejutás egyéb kellemes előnyökkel is jár.
- Tőlem aztán lehetett akármi. Kettőn áll a vásár, tudja. Van. - teszi még hozzá a kérdésemre.
- Ez igazán megnyugtató. - mondom, újra csókot lehellve egy pillanatra ajkaira. Időközben persze figyelem az udvart, hátha lesz olyan szerencsém, hogy kifogok egy őrségváltást, s láthatom honnan jönnek s hová mennek. Minden részlet érdekelt, és bármi hasznos lehetett.
A vámpír kérdésére időközben mindössze félrehajtott fejjel bámulok rá egy darabig, minden porcikámmal üzenve: ezt most komolyan gondolja? Nem szólalt meg, így kisegítettem.
- Azt hittem nem rajong a nézőkért és a hidegért… - nézek végig az udvaron.
- Mégis mit kellene nézniük, ennyire konkrét elképzelése van? Sétát emlegetett, ha jól emlékszem. - teszi hozzá zavartan. Ennyire korlátozott, vagy direkt próbál feldühíteni? Ez az este azonban még mindig nem a játszmák ideje volt – legalábbis nem vele. Segítettem, hogy megértse az üzenetemet. Újra megcsókoltam, hevesebben, mint az előbb, kezeim pedig az előbbinél szemérmetlenül fedezték fel a vámpír testét.
- Az én kastélyomban félt ezt megtenni, hm? Túl sokan voltak ott az embereim, vagy miért? - kérdi, mihelyt egy pillanatra levegőhöz jut. Kezdett irritálni a vámpír. – Csak ezt… ezt akarja tőlem? Maga…északon van. Mit gondol, hogy fog legközelebb… hogy fog velem találkozni..bármikor? Mi fog történni, ha vége ennek az éjszakának? -sorolja kérdéseit.
Egy darabig csak lemondóan és szomorúan bámulok rá. Ezúttal nem csak megjátszott volt az érzelem, tényleg képtelen voltam felfogni, hogy lehet valakinek ennyi baja.
- Mintha eddig nem találtam volna meg a módját. Én egy bált akartam magával. Annak minden szépségével. Semmi mást. - mondom egyre nagyobb és leplezetlenebb szomorúsággal a hangomban. Nem mozdultam és a pillantásomat se vettem le a vámpírról, hiszen szemem sarkából így is tökéletesen figyelhettem az udvart. Kellemest a hasznossal.
- Arra, hogy mi lesz ezután, nem válaszolt. - kardoskodott tovább az igaza mellett.
- Természetesen a szívem hölgyének ajánlom fel a lovagi tornán elnyert győzelmeimet. Aztán pedig…mindent megteszek amit tudok. Legfeljebb megint összeszed egy mezőn. – mondom az árnyékból kilépve. Nem akartam több időt az udvaron tölteni, a végén még gyanússá válunk. Ideje volt menni. – Nos, merre induljak…induljunk? - az ő kezébe adtam a döntést, bár természetesen tisztában voltam vele, mit válaszol.
- Persze, és mihez fogok magammal kezdeni, ha véletlenül nem ér oda időben senki, hogy megmentse? - mondja egy rövid kuncogás után. Mindig jólesik hallani, hogy mennyire belém van esve.
- Vicceltem. Óvatosabb leszek. Megoldjuk. - simítottam végig az arcát. – Nos? -kérdeztem meg újra, ezúttal látványosan körbenézve, nem csak hogy újra és újra felmérjem az udvart, de azért is hogy jelezzem: tényleg indulok.
- Győzzön meg, hogy nem fogom megbánni. - mondja néhány pillanat után, én pedig gondolkodás nélkül csókolom meg egy széles mosoly kíséretében. Úgy tűnik bevált, mivel nem sokkal rá megfogja a kezem és elkezd vezetni a szobája felé. – Reméljük nem tévedünk el miattam… - jegyzi meg halkan és kicsit zavartan.
- Nos, nem én vagyok itthon…- nevetem el magam elégedetten. Eddig kifejezetten jól halad ez a mulatság.

170Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Pént. Márc. 06, 2020 3:15 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Nyugodalmas pihenést. Alig várom, hogy holnap láthassam a lovagi tornán - búcsúztam el Edmundtól, nem kis izgatottságot csempészve a szavaimba és az arckifejezésembe.
Magamban örültem, mert ezzel megszabadultam, tekintve, hogy senki más sem tartóztatott, így Jozeffel és Matheussal kereshettünk egy nyugodtabb zugot.
Ott aztán Matheus magához ragadta a szót.
- Csodálatosak voltunk. - bólintott - Miss... Schemmetterling. Menj, mosd meg a szád. - parancsolta. Megrökönyödtem, de úgy döntöttem az a legbölcsrbb, ha nem reagálok semmit. Matheus is épp úgy tudja mint én, hogy az álca fontos része enyhe kacérkodásom, és az illetlenség határát ugyan nem túllépő, de erősen súroló öltözékem.
- Ez maga volt a csoda. - jelentette ki Jozef határozottan, meg is mentve a reagálás kényszerétől  - Mindent hihetően adtunk elő, most már nem is gyanakodnak ránk. Hogyan tovább? Talán kicsit kíváncsiskodni kéne, miként őrködnek a kapunál.....- vetette fel.
- Holnap a lovagi torna alatt nyugodtan megismerkedhetünk a kastéllyal - mondtam, vigyázva, hogy ne legyne egyértelmű ahogy fogalmazok. Sose lehet tudni ki, és hogyan hallgatózik utánunk. Végzetes lenne, ha a jelenlétünk idő előtt kitudódna.
- Hát persze. De azért most sem nyaralni kéne. - Nézett körbe Matheus gyanakodva. Jül teszi.
- Miért kell magának mindig ilyen lelombozónak lennie? - sóhajtott Jozef Matheus atyára nézve, - Nem szórakozni vagyunk itt, ez mind tudjuk, de ki kell építeni a bizalmat, a szolgálók már kedvelnek minket például. -  int a lelkes csapatra, akik most épp felszolgálnak. - Még van időnk a tájékozódásra, csak észben kell tartanunk, hogy mikor legyünk jó helyen. - mondta még. Ez volt a legfontosabb, igen.
- Ha látott egy csinos lányt a társaságban nyugodtan menjen utána - mondam Matheusnak közönyösen. De rendkívül szemtelenül. Kíváncsi voltam a reakciójára, bár nem akartam túl sokáig idegelni őt. Csak egy kicsit, hátha úgy kevesebbet fog akadékoskodni. Nem csalódtam. Matheusnak leesett az álla. Elvörösödött, bár ebből nem sok látszódott a fizimiskája miatt.
- Vigyázz a szádra! - Lóbálta meg dühösen az ujját. Jozef vigyorgott, mint a tejbetök. Én csak ártatlan képpel mosolyogtam mentoromra, megállva nevetés nélkül.
- Valószínűleg csak holnap tudjuk meg, hogy kívánják-e tőlünk az újabb előadást. -  gondolkodtam Jozef szavain. -  Addig is sétálhatunk egyet külön-külön -  ötleteltem, azzal a reménnyel, hogy talán Tertuliussal is tudunk egyezkedni. Kellemetlen lenne egymást tervét keresztbe húzni...
- Te előnyösebb helyzetben vagy Robin, a katonák önként és dalolva epekednek, hogy a kedvedre legyenek. - cukkolt kicsit Intettem neki, mikor a nevemet mondta. Felesleges kockázat. - Nekem biztos nem dalolnának. - intett ő a kapu felé, nem reagálva a figyelmeztetésemre. - De természetesen külön is vállhatunk. - egyezett bele végülis az én felvetésembe is.
- Igaz, kicsit illegetem magam, és valószínűleg szivesen eldicsekednek a bátorságukkal és csalhatatlan védelmükkel... Csak nem biztos, hogy őszinték -  merengtem el a felvetésen. Nem akartam feltűnést kelteni azzal, hogy tovább erősködöm a biztonságunk érdekében a hallgatásukért.
- Itt nem sok őszinte embert fogunk találni attól tartok. -  Bámult jelentőségteljesen rám Matheus. Nem volt odáig az ötletért, hogy tovább kacérkodjam. - Bár... Az az Edmund gyerek biztos jó túravezető volna. - tette hozzá. Erre csak megforgattam a szemem. Persze, főleg miután elhessentette a közelemből, és elvette a kedvét, hogy udvaroljon… Előbb kellett volna erre gondolnia.
- Lehet, hogy a saját maguk érdemeit kidomborítva nagyobbakat mondanak, de a megtévesztésnek nem sok értelme lenni, miért tennék, nem vagyunk senkik a szemükben, csak könnyed szórakozás. - vonta meg a vállát Jozef. - Nekem viszont meg kell néznem mindenképp Tintapacát, el kell látnom, hiszen holnap biztos szükség lesz rá. - utal egy lovas bemutatóra, ha sor kerül rá. - A lovászok is sokat fecsegnek. - tette hozzá, mire egyetértőn bólogattam.
- Akkor a csinos szolgálókisasszonyokat önre bízzuk - mondom szemtelen mosollyal pillantva Matheusra. Már nem annyira ideges lett. Ez jó jel lehet.
Csak szomorúan felsóhajtott.
- Mit követtem el ellened? - Nézett rám megfáradtan.
- Hát én azt nem tudhatom..... -  tárta szét a karját Jozef tanácstalanul, enyhe szemtelenséggel. - Akkor én megyek is, további jó szórakozást! - kacsintott rám, valami olyan utalással, amit nem akartam érteni. Tényleg én vagyok az egyetlen aki komolyan veszi az egyház szolgáira vonatkozó szabályokat?
- Tudja hogy csak viccelek - nevettem el magam Matheuson  - Amennyire az a mágus érdeklődött, lehet hasznos infomrációkat tudna meg tőle...  -   mondtam komolyabban, más támpontot adva neki, hogy mivel próbálkozzon. - De azt hiszem én is körülnézek kicsit. Vigyázzon magára. - indultam Jozef után, a lovagtanoncnak is címezve a kérést, hogy legyen óvatos.
- Én ugyan nem.  - Forgatta a szemeit, majd sarkon fordult, és megindult, hogy varázslót keressen.
Lesétáltam ezután az udvarra. Nem akartam semelyik katonát direktben letámadni, különösen, mivel az könnyen gyanússá válhatna, így kíváncsian sétálgattam kicsit körbe, olykor megdícsérve a katonák bátor munkáját, és odaadását, hogy még ilyenkor, éjnek évadján, miközben a vár ura vendégeivel mulatozik, kötelességüket teljesítik.
Közben megszámoltam, mennyi őrszem van a vár bejáratától a kapuig, és milyen sűrűn állnak a várfalon posztok.
A harcosok nagy része magabiztos, kissé talán öntelt katona volt a vár falaiban és udvarában őrségbe állítva.
Sétám alatt kiderült, hogy váltásban őrködnek, egy részük nappal, egy részük éjszaka áll az ormokon, s kémleli a messzeséget. A várat ezen kívül számos kisebb erőd és torony veszi körbe, elsősorban kisebb urak, lovagok uradalmai, akik hatalmas tűzrakásokkal vagy lovasfutással tudnak jelezni a kastélynak, ha ellenség közeledik… Ezekkel is kezdenünk kell valamit…
Úgy egy-másfél óra bolyongás, és barátságos, enyhén kacér beszélgetés után visszaindultam a szállásunkra. Ezzel az információval is lehet dolgozni… Nem lesz egyszerű dolgunk.[/color][/color]


_________________

171Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Hétf. Márc. 09, 2020 4:53 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Mina, Hans: Nem sokan vetnek ügyet a békésen andalgó párra a vár körül. Sokan mások is odakint tartózkodnak. Sátrakat lehetett a falak közt látni, ládákat, szekereket. Odakint csend föld, bőven az éjfél órája után, amikor már a mulatozás alábbhagyott, a gyertyákat eloltották, az emberek pedig nyugovóra tértek. A sátrak közt bóklászva könnyedén meg lehetett figyelni az egész várat, méghozzá belülről, a várvédők szemszögéből.
A vizesárok mögött helyezkedett el a legvastagabb, legmasszívabb fal, végig a tornyok mentén húzódva. Azokat kilátók, őrtornyok foglalták el, nem egy tetejére tűzrakással, mely akár nyilak felgyújtására is alkalmas volt. Belül a várat egy második, vékonyabb fal osztotta ketté a bejárat előtti, és mögötti részre. A középső fal semmilyen formában nem volt összekötve az elülsővel, így a vár akkor is védhető maradt, ha a külső fal teljesen elesett. Katonákat lehetett látni minden lépcső, orom, ajtó mellett. Nem sokat akadékoskodtak, nem zavarták a vendégeket, azonban a védművek közelébe nem engedtek senkit, csak akit személyesen is ismertek, mint azt látni lehetett, amikor este egy-egy tiszt szemlét tartott. Nagy volt a szigor és a fegyelem, ezt jól lehetett látni. A katonák közt nem egy vámpír és sötét tünde is volt, úgy látszott von Rowan jól ismerte emberei adottságait. A katonák közt kétségkívül voltak olyanok is, akiket a közeli falvak parasztjai közül válogattak, ezt azonnal elárulta szegényes páncélzatuk, kopott fegyvereik, nem egy harcosnál nem is kard volt, hanem balta, vagy éppen kihegyezett kapa. Ám mellettük ott voltak a tapasztalt zsoldosok, várjobbágyok, olyan katonák, akik már több ostromot vagy hadjáratot átvészeltek, s ők voltak a többség. Az éjszakai őrségben biztos.


A második nap




Zajos volt a kastély, ahogy a sok vendég szuszogott, horkolt, vagy éppen álmában forgolódott. A lovagok és apródok nagy része, de még az urak közül is többen a lovagteremben aludtak az egymás mellé fektetett ágyakon. Többen a napközben felállított sátrukban tértek nyugovóra. Mások külön szobát kaptak, ahol ők és kíséretük elalhatott. A normáknak megfelelően az úr, vagy úrnő mellett ott feküdt apródja, fegyvernöke, udvarhölgye, a részükre előkészített és szétosztott kis hordozható ágyakon. Meglehetősen zsúfolt volt a szürke hétköznapokhoz képest a vár. Nem jártak másképp a barakkok, a szoláglók szállásai sem, mely rogyásig volt emberekkel. Több helyre nagy kupac szénákat hordtak össze, melyeket lefedtek egy-egy vastagabb pokróccal, s azon lehetett egy kellemeset durmolni. Aki nem fért el, meghúzhatta magát az istállók egyikében, vagy akár egy sátorban, melyben még tudtak neki helyet szorítani. A hosszas mulatozásnak hála remekül aludt mindenki, hiszen fáradtan tért nyugovóra. A kakas hangos kukorékolása jelezte a nap felkeltét, s az előkészületek megkezdését a nagy vadászatra, s lovagi tornára.


Mina, Hans: A messziről érkezett urak és vendégek abban a kényelembe részesülhettek, hogy külön szobát kaptak kíséretükkel. Egy álmos képű írnoklegény mutatta az utat, nem sokkal a gyertyák elfújása után egészen fel az egyik felső emeletre. Az ottani szobák minden bizonnyal más célokat szolgáltak, mielőtt vendégszobává alakították volna őket, mert teljesen üresen álltak, s még látszódtak a padló deszkáin az ágy nyoma, amit behúztak oda. Takaros kis szoba volt, s kandalló is tartozott hozzá, mely egy nagy kéményben egyesült a több másikkal a vártorony fala mentén. Ahogy a nap első sugarai besütöttek az apró, résszerű ablakokon, a szobában alvó apródok és szobalányok talpra ugrottak, magukra aggatták szegényes ruhájukat, majd vártak arra, hogy a mélyen tisztelt grófnő és kísérője is felébredjenek. Segítettek felöltözni, hozni némi bort vagy vizet és egyikük már el is indult le a konyhába, hogy reggelit hozzon fel. Noha az udvarhölgy, aki Mina öltöztetéséért volt felelős hezitált. Szúrós szemmel figyelte Hans-t. Elvégre ők ketten még nem voltak házasok, így nem is volna helyén való, hogy mezítelenül lássák a másikat. A nő, erős tünde vonásai ellenére jól nevelt déli lánykának tűnt.


Nessa: A palota legmagasabb tornyában, a könyvek közt elfalazva érte a reggel a démont, s újdonsült udvarlóját, akivel az estét töltötte. Jól emlékezett rá, amikor tegnap este bókolgatott neki, s így fele, mikor kérdezte: „Nem az én szobám. De ismerem, akié. Nem fog neki az ágy kelleni.”.
Roland kissé zsibbadtan nyújtózkodott Nessa mellett. Ma ő is ott lesz a lovagi tornán, így korán akart ébredni, hogy ne félálomban üljön fel a lovára. Ám nem ő és Nessa voltak az egyetlenek a szobában. Volt ott valaki más is.
A kis asztal lábánál, alig egy méterre az ágytól ott állt egy ismeretlen alak. Nem volt túl magas, nem tűnt túl öregnek, s vékony, gyenge, gyámoltalan alakja volt neki. Hosszú szőke haja volt neki, mely egész a lapockája aljáig ért, s olyan kócos, akár egy használt seprű. Fekete ruhát viselt hosszú szoknyával és köténnyel maga előtt. Vékony karjaival üvegedényeket tett asztalén ide-oda, miközben szorgosan jegyzetelt egy félig nyitott, üres lapokból álló könyvbe. Ahogy Roland mozgolódni kezdett, a lány hátrafordította a fejét. Szemei táskásak voltak, arca pedig beesett. Kár volt érte. Nessa jól látta, ha kicsit többet adna magára, egészen csinos volna. Arcán egy furcsa égésnyomot lehetett látni az égszínkék szemek között, mintha valami megmarta volna. Hólyagos volt és fájdalmasnak tűnt, s majdnem az egész arcát betakarta.
- Jó reggelt. – köszönt tömören.
- Kellemes napot. Mióta vagy itt? – kérdezte Roland.
- Régebb óta, mint gondolnád. – hümmögött egyet ravasz mosollyal a lány – Mintha itt se lennék, nem kell zavartatnotok magatokat. – s úgy tűnt, tényleg nem érdekli őt.
A lovag kissé zavarba jőve vakarta meg a fejét.
- Jól van. Nos, galambom, had mutassam be neked Melissa Karr’masog kisasszonyt. Az övé egy a szoba.
- Csillagvizsgáló. – javította ki Melissa, ahogy újabb mondatot jegyzett le a könyvébe.


Hilde, Ozy, Wilfred: A Zsinat vendégei nem is olyan messze a lovagteremtől kaptak szállást egy társalgószobában, melyet az esemény idejére vendégszobává alakítottak. Lehetett látni a fal mellé odatolva az elegáns asztalt, rajta egy sakkészlettel, pár kárpitot, melyet felcsavartak, s a szekrénybe rejtettek, hogy helye legyen az ágyaknak. Az ébredést követően. Ahogy a kakas kukorékolása lassan szűrődött be az ablakon, a kis szobában alvó apródok, tanoncok sebtiben felugrottak, hogy segítsenek a Zsinat küldötteinek az öltözködésben. A hangulat a kis szobában enyhe sóval volt nevezhető feszültnek. A tegnap történtek után ugyanabban a szobában ébredni haragosoddal nem a legkellemesebb reggeli élmény volt. Nem is beszélve arról, hogy a mai napon is a legjobb formáját kell nyújtania a Hellenburgból érkezett küldöttségnek, hogy elkerülve a tegnapi eseményeket ne hozzanak szégyent szeretett városukra.
Kisvártatva kopognak az vendégszoba ajtaján. Türelmesen várt, aki mögötte állt, nem nyitott be. Egészen addig várt, míg valaki végül ki nem tárta az ajtót. Az ajtó mögött egy nefilim nő állt. Idősebb volt, noha külseje megmaradt fiatalosnak, alkata karcsúnak. Hosszú szőke haja volt neki, egyenesre fésülve a háta mögött, s kíváncsi, kékes szeme minduntalan mozgott, lassú, óvatosan mozdulattokkal kémlelve jobbra balra. Arca nyugodt volt, kissé talán fáradt, s lány, meleg mosolyra húzódott a szája. Fehét ruhát viselt, mely jól illet két nagy, széles szárnyához. Ékszerei kirívóak voltak, aranyozott hajdíszek, nyakék, karperec, a félangyalok népére jellemző pompával. Kellemes, duruzsoló hangon köszöntötte.
- Adjon az Isten! Remélem nem ébresztettem álmából fel a kedves vendégeket. Már tegnap találkozni akartam Uram teremtőm itteni szolgáival. A nevem Zeliel. - mutatkozott be annak, aki elsőnek nyitott ajtót, ahogy maga felé intett bal kezét lazán, ernyedten tartva - Törzsem bírája, s vezetője vagyok. Repesek az örömtől, hogy szerény országukban tudhatom magam vendégként.


Jozef, Robin, Math: Bődületes csörömpölésre ébredt a kis cirkusz. A szolgálók a hajnallal együtt ébredtek, hogy minél hamarabb előkészüljenek az ünnepség folytatására. Nem kímélve a reggel még érzékeny fülét a kintieknek, úgy ordítozott a főcseléd az udvaron, szinte ostorozva szavaival a szolgálókat.
- Szedjétek a lábatokat! Át vagytok ázva, mint szamár a mocsár közepén! Kijózanodni, mert kiverem belőletek! – kiabálta serényen.
Írnokok járták a sátrakat, ahogy ellenőrzitek mindent és jegyzeteket készítettek. Nem telt bele sok idő, míg a kis cirkusz sátrát is meglátogatta régi ismerősök, a beesett szemű mágus, aki még mindig elég illumináltnak tűnt a tegnapi mulatozás után, még a szokottnál is vastagabb táskákkal a szeme alatt.
- Gratulálok a tegnapi mutatványokhoz. – mondta, ahogy egy kisebb erszényt adott át annak a bizonyos Madam Schmetterlingnek – Ma is igényt tartunk az előadásukra. Készüljenek, hogy talán többször is. A részletekkel örömmel segítünk, csak világosítsanak fel, mire van szükségük.
Akkor döbbent csak rá a három pap, mennyire bohém életet éltek az utcai mutatványosok. Az erszény sovány volt, olyanok erszénye, akik a megélhetésért vívnak nap mint nap harcot a démonok helyett.


Lance: Az este kellemesen hűvös volt, tipikus szélcsendes nyár végi éjszaka, és nagyon jóízűt lehetett a szabad ég alatt aludni. A katonákat hangos kürtszó trombitálta össze ismét a barakkok elé. Nagy volt aznap reggel a tolakodás. Ekkor derült ki, kik lesznek az éjjeli és kik a nappali őrség tagjai, mikor lesz az őrségváltás, s ki mely részén szolgáljon a várnak. S hogy mi miatt volt ilyen nagy a tolakodás? Ma volt esedékes a lovagi torna, s ment el az uraság nemeseivel vadászni. Sokan szerettek volna hajtóként az erdőbe menni vadkant, szarvast, rókát űzni, mások pedig a magas várfalak, tornyok ormain akartak őrt állni, miközben fél szemükkel díszpáholyból figyelhették a rettenthetetlen lovagok összecsapását.
Hosszas zajolás, vitatkozás, esetleges pofonos csattanását követően a várkapitány és tisztjei egy hangos kiáltással parancsoltak rendet. Hogy elkerüljék a további vitákat, úgy határoztak, szétválasztják a bandát. A várkapitány kedélyesen intette kussra a már majdnem ismét egymás torkának eső csürhét, majd óvatos parancsokkal kijelentette, gyűljenek egy kupacba, akik hajtóként akarnak részt venni a vadászaton. A maradéknak meghagyta, hogy a falakon változtatni fogják helyzetüket, így mindenki láthat egy keveset a lovagi tornából. Ennek minden harcos nagyon örült. Többen azonnal oldalra vonultak a hajtók közé, vagy egyenest a tisztek felé mentek, lévén hidegen hagyta a vadászat őket, s inkább szerették volna minél hamarabb megkapni az őrhelyüket. Többen, leginkább akik éjszakai őrséget álltak szerettek volna aludni, mielőtt ismét szolgálatba álltak, mások viszont égtek a vágytól, hogy láthassák az eseményeket, vagy éppen csak nagy szükségük volt egy kis plusz zsoldra.



Mindenki: Kezdetét vette hát a mulatság második napja. Ahogy az helyén való, a vár ura és családja, valamint hűbéresei kora reggel keltek, s felkeresték a vár templomát, hogy imáikkal kérjenek áldást a lovagi tornára, s a sikeres vadászatra, no meg persze az enyhe télre és a hadi sikerekre. A kis templom előtt felsorakozott a vár népének és a vendégeknek apraja nagyja, mind azért, hogy egy-egy imát mormolhasson el a nap elején. El is várták mindenkitől, legyen az vendég, vagy helybéli, hacsak nem egy másik vallás követője, hogy tiszteletét tegye az úrasztala előtt. Akik maradtak, s nem várakoztak a templom előtt szinte mind tündék voltak, de pár démont is éreztek az ott tartózkodó egyházi személyek a sátrak közt flangálni.


//Véget ért hát az első nap! Jutalom gyanánt mindenkit megillet 100 TP és 1000 váltó az első nap átmulatásáért. Ki mondta, hogy nem éri meg ész nélkül vedelni. Ám ettől függetlenül az egész várban körbetrombitálják, megnyitotta a templom a kapuit, ami nem egy vendégnek kellemetlen volna. Lássuk hát, mit hoz a holnap!//

Határidő: 2020.03.15.



A hozzászólást Lothar von Nebelturm összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 15, 2020 12:53 pm-kor.

172Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Márc. 14, 2020 7:20 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Élveztem a tegnapi bemutatót, de azért kellően el is fáradtam, főként, hogy a lovászoknak szánt itókát együtt ittuk meg és sajnos én sosem bírtam az italt.
Ezért hát nem csoda, ha egyik társamat sem tudtam megvárni, hiába akartam velük megosztani, amit megtudtam, hanem javában húztam a lóbőrt, mire megérkezhettek.
Így esett, hogy reggel majdnem kiestem a takarók alól a ricsajozásra, ráadásul borzasztó fejfájással, amitől csak résnyire tudtam nyitni a szemem, ha nem akartam, hogy elhányjam magam.
- Miért kell ordítozni? Talán az egész házanépe az uraságnak….süket? – nyögdécseltem, ahogy a vizes korsó után tapogatóztam és ha megtaláltam valamennyit a tarkómra öntöttem belőle.
Nem sokat használt!
A megjelenő mágusra félszemmel pislogtam és ha megöltek volna sem jutott volna eszembe a neve.
A pénzcsörgés azért némileg felvidított, bár aztán tudatosítottam magamban, hogy valójában nem is vagyunk cirkuszosok, de azért a dicséret akkor is jól esett.
Az is beszivárgott kóválygó gondolataim közé, hogy ezek szerint ma is fel kell lépnünk, hiszen a közeledő csapatainkról még semmi hír nem jött, így az álcánkat fenn kellett tartanunk.
- Nekem….vagyis a lovamnak…nem ártana valami jó kis abrak, ma jó formában kell lennie. – igyekeztem érthetően előadni és remélem már sikerült.
Biztos voltam benne, hogy egy jó reggeli csodát fog tenni a fejfájásommal……vagy nem.
Ha elment az írnokmágus, akkor a többiekhez fordulok, mielőtt még indulnánk a dolgunkra.
- Képzeljétek, egy csomó nemes északról csatlakozott és fogadott hűséget von Rowannak, ezért is állja olyan jól a sarat, hiszen elárulhattak neki sok mindent az északi harcmodorról. – suttogtam nekik visszafogottan.
A harang kondulása a gyomromban okoz görcsöt, mivel mindenki a kápolna felé igyekszik körülöttünk és elég feltűnő lesz, ha mi ki akarjuk húzni magunkat ebből.
- Nekünk is mennünk kéne. – intettem feléjük. – Az hogy odaállunk még nem eretnekség, magunkban még fohászkodhatunk az Úrhoz. – javasoltam további is halkan, bár, hogy az atya mit fog ehhez szólni, abban voltak kétségeim……

173Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Szomb. Márc. 14, 2020 8:51 pm

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona
Jól aludtam az este, meg is lepődtem egy kissé, hogy senki nem zargatott. Az idő késő őszi időjáráshoz híven nem volt kifejezetten hideg, éppen hogy csak csípett, ezt viszont a tűz, amit találtam, remekül ellensúlyozta. Mikor megszólalt a vár őrségének szóló hívó jelzés, odamentem, ahol a többiek voltak. Kicsit meglepődve láttam az elején, hogy hatalmas a verekedés, azt se tudtam, hogy mire. Talán csak másnaposok voltak, mogorvák, vagy egyáltalán: teljesen idióták. Noha a másnaposságukban teljesen biztos voltam, mégis inkább tettem volna az utóbbira a voksomat. Valami olyat hallottam fél füllel, hogy mindenki kiabál, hogy hova akar beosztva lenni, tőlem ez viszont csak egy sóhajtást érdemelt. ~ Zöldfülűek még, biztosan nem tudják, hogy egyáltalán nem az lesz, amit ők akarnak, hanem amit a kapitány parancsol. ~ Futott át az agyamon, viszont türtőztettem magam, és nem csaptam szét közöttük. Elvégre én itt most csak egy egyszerű zsoldos voltam, majd az tart rendet, akinek ez a dolga. Türelmesen vártam, amíg sikerül elcsendesíteni a kedélyeket, és végre kitalálni egy rendszert, ami szerint csoportosítják az embereket. Nagyon az emberek kedvében jártak, a legtöbben húztak volna egy vonalat, hogy innen jobbra vadászat, innen balra falőrség, aki elbújt, az takarítani fog, és hasonlók. Meglepődtem, hogy működött, rendszerint a határozatlan, de ésszerű parancsok nagyobb ellenállásba ütköztek, mint a határozott, de idétlen utasítások. Némi mérlegelés után úgy döntöttem, hogy most nem akarok kimozdulni, a vadászat sosem volt a kenyerem. Hallottam, hogy a délelőtti lovagi torna köré is kellenek majd őrök, akik megakadályozzák, hogy a csürhe berontson a torna területére. Számtalan oka lehetett, hogy valaki megpróbálta: volt, aki csak egyszerűen felbőszült, vagy korán kezdte az estét, vagy csak viccesnek találta azt, hogy akadályozza a szórakozást. Hírből hallottam, hogy volt olyan is, aki átvágott a lovak között, hogy minél hamarabb odaérjen egy nőhöz, akit el akart rabolni az esemény kellős közepén. Ezt nem hittem el, de történetnek jó volt.
A torna kezdete előtt jóval már ott voltunk a gyakorlótérnél egyrészt, hogy a korai madarakat is megfogjuk, másrészt hogy fel tudjuk mérni a terepet, még mikor üres: így sokkal jobban be lehet látni, hogy milyen területeket kell jobban figyelnünk. Most először nem tudtam, mit várjak: ilyen helyen még nem dolgoztam. Majd meglátjuk.

http://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life http://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

174Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Hétf. Márc. 16, 2020 1:57 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Hogy hogy sikerült elaludnia? Jó kérdés. Most is, mint minden alkalommal, azt a pillanatot, ahol ébren virrasztó, zakatoló elméje megszűnt ébren zakatolni, nem tudná megfogni, csak arra eszmél, hogy ismét a tudatánál van, egy idegen ágyban.
És nem egyedül.
Szinte tudattalanul, ösztöni szinten rohanják meg az emlékek, s hirtelen pattan ki a szeme, gyorsul a szívverése és a légzése. Lassan térképezi fel a helyet maga körül, csak a szemeivel nézve körbe, félvén megmoccanni is. Az azt jelentené, hogy elfogadta: halad az idő.
Gyorsan játssza le az előző estét magában. Az a bizonyos kellemetlen közjáték. A bál. A zenék, a tánc mozdulatai még mindig ott élnek az emlékezetében. Ahogy más is. Azonban az egész valója teljesen máshogy érzékeli a valóságot most, más minden, a fény, a levegő, saját magának az érzete - mintha kicserélték volna. Persze minden reggelre egy kissé kicserélik, de nem minden reggel ilyen események után következik be.
A hitetlenkedés félelemmel vegyes izgalmával várakozik pár percig, míg el nem kell fogadnia, hogy bizony szembe kell néznie a következő nappal.
Vajon a mellette fekvő egyén ébren van már? Tetteti, hogy alszik, vagy arra várt, hogy Mina jelezze, hogy fölébredt?
Ha nem adja jelét annak, hogy felébredne, nem zavarja Leo-t.
Őt azonban sokkal inkább zavarja a szolgálók jelenléte, akik természetesen készségesen segédkeznek bármiben.
Sokkal jobban örülne, ha egyedül lenne és bár mindez a fényűzés természetesen az ő javukat szolgálja... Inkább lenne egy putriban a világ végén, csak ne néznének rá ily rosszallóan. Ha a szolgáló segít felöltöznie, jelentős pirulások közepette köszöni meg azt.
Noha miért érzi úgy, hogy felelősséggel tartozik von Rowan háza népének? Egy cselédnek? Miért tartozna elszámolással bárkinek?
Nem túl jó hír számára, hogy ezek után a templomba vonul a nép. Amennyire tudja, illedelmesen igyekszik hátul maradni, távol a tömegből, hiszen az biztos, hogy ő oda be nem teszi a lábát. A szervezetének nem igazán tetszene a dolog.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

175Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) - Page 7 Empty Re: Küldetés: Szüreti mulatság (V.I.SZ. 821. Ősz) on Hétf. Márc. 16, 2020 10:44 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Az akció bevált, valóban senki ne figyelt egy andalgó szerelmespárra – én pedig megragadtam hát az alkalmat, hogy mindent megfigyeljek. Három védelmi vonala volt a várnak: a vizesárok, egy vastagabb fal, majd egy vékonyabb. A vizesárok jelentette a legkisebb problémát, a középső fal pedig a legnagyobbat. Valóban, ha valahogyan nem nyitjuk ki a kaput, úgy csak hosszú ostrom és nagy áldozatok segítségével fogjuk tudni bevenni a várat, erre pedig nem volt kapacitásunk.
A katonák is zordak voltak. Senkit nem engedtek a falak és kapuk kritikus közelségébe, csak, akit személyesen ismertek – nem működik tehát a blöff. A tisztek bölcsek voltak, legalábbis az éjszakai őrség terén mindenképp: ha parasztot is állítottak be őrnek, mindig gondoskodtak arról, hogy legyen a környékén egy tapasztaltabb valaki. Nappal is meg kell néznem őket, vagy még inkább a délutáni órákban, amikor már mindenki túl van a mulatozás derekán, fáradtak, s nagy valószínűséggel részegek is.
Hogyan nyithatjuk ki a kaput? A blöff nem fog működni, és ahogyan elnézem Rowan is túl karizmatikus ahhoz, hogy csak úgy bárki elárulja. Ha valakit le akarok fizetni, úgy biztosra kell majd mennem, hogy az illető valamilyen ellenérzést táplál a helyzet ellen, esetleg fontosabb számára a pénz, mint a becsület és a hazája. A nyers erő nagy valószínűséggel nem fog beválni. Túl sok az őr, és túl kevés ideig tudnánk nyitvatartani a kaput ahhoz, hogy elegen özönljenek be a győzelemhez – ráadásul az életünket is kockáztatnánk. Precízen kell kifogni azt az időpontot, amikor gyenge az őrség, vagy valami más utat választani.
Persze van egy teljesen alternatív út is. Rowan lánya. Elég harciasnak tűnt. Talán a fülébe tudnám suttogni, hogy ne legyenek gyávák, és menjenek szembe, a felsorakozott északi sereggel…ha meggyőzném, hogy semmi értelme a várban bujkálni, és hogy így biztos kivívná az apja elismerését. Igen, ez egy járható út – de ehhez a bizalmába kell férkőznöm. A torna és vadászat alatt keresnem kell a társaságát.
Valahogyan pedig meg kell találnom Robint és a szerencsétlen bagázst, hogy megosszam az információkat – vak tyúk is talál szemet alapon talán még ők is megtudtak valamit.
E napra azonban elég volt ennyi, sőt, igazán túlteljesítettem. Minden további nélkül bejutottam a mulatságra, elismertek egy grófnő párjának, valamint felmértem a vár védelmi rendszerét – jöhet a jól megérdemelt jutalom. Nem voltam rest megízlelgetni ezt a jutalmat, ahogyan az írnoklegény mutatta az utat, merre menjünk. Mire pedig magunkra zártuk az ajtót, már semmiféle kósza gondolat sem akadályozott meg abban, hogy kiélvezzem a helyzetet, amiért oly sokat játszmáztam.

Természetesen kellemesen telt az éjszaka. A nő tapasztalatlan volt – ám ismerve őt, ez nem volt meglepő. Az ilyen tapasztalatlanság pedig egyrészt aranyos tud lenni, másrészt pedig még élvezetesebbé teheti az egészet – mindkettő beteljesült, bár ebben nagy szerepe volt annak, hogy a vámpír ezúttal nem viselkedett úgy, mint egy apáca, aki még mindig elhiszi, hogy ő Krisztus vőlegénye.
Talán épp emiatt telt el ilyen gyorsan az éjszaka. Nem tudom eldönteni, hogy a szolgálók vagy a napfény keltett korábban, ám mindkettő ugyanolyan kellemetlen volt. A tünde nő rossz álló pillantását kifejezetten élveztem, még vissza is mosolyogtam rá, miközben szenvtelenül – és meztelenül – kikászálódtam az ágyból. Hosszú folyamat felöltöztetni a grófnőt, így magam vettem a fáradtságot, ahelyett, hogy a szolgát vártam volna meg. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy miután végeztem a sarokból nézzem a műveletet. Kifejezetten élveztem a pirulást, előbb a vámpír, aztán a minden bizonnyal a szolgálók részéről is.
Amint kész volt a művelet, a karomat ajánlottam Minának – elvégre minden valamirevaló valaki templomba indul reggel. Miután kiértünk a szobából, szurkálódva jegyzem meg a vámpírnak:
- Remélem az én győzelmemért fog szólni az imád.
Az aprócska templom előtt természetesen óriási volt a sor, minden bolond idecsődült ilyenkor, ahogyan az lenni szokott – elvégre a végén még máglyára kerül, ha nem imádkozik. Minával együtt álltam be a sorba, ha pedig a vámpír hátul is maradt, én mindenképp előre mentem fohászkodni. Az inkvizítori hivatás előnye volt, hogy kitűnően ismertem a déli rítust és imákat is – elvégre tudni kell mi az, amiért már máglyára küldöm az eretneket.
Miután megtörtént az ima, körülnéztem, látom e valahol a bohócok társaságát – bár ennyi bohóc között nehéz kiszúrni három északit is. Amennyiben nem, vagy egyelőre túl gyanús lett volna megközelítenem őket, úgy egyszerűen követtem a vámpírnőt karonfogva a tömeget is – itt az ideje a lovagi tornának.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [7 / 9 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.