Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

'We borrow freedom'

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1'We borrow freedom' Empty 'We borrow freedom' on Kedd Dec. 17, 2019 3:48 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Kopogtatásra ébredek.
Már azelőtt érzem, hogy nem jött el az időm, hogy kinyitnám a szemem, azonban az ablakot takaró függönyök alatt beszűrődő halovány, kékesfehér fénykévék csak még feltűnőbbé teszik, micsoda obszcénul korai órában vagyunk. Éppen csak kel a Nap.
Még a primára sem harangoztak.
Először nem moccanok - sejtem, hogy valami különösen fontos dologról lehet csak szó, mégsem vagyok hajlandó a dolognak elébe menni. Átfordulok a hasamról az oldalamra, elfelé az ablaktól, aztán bosszús hangot hallatok, valahol félúton a nyögés és a mordulás között.
- Mit akarsz? - szegezem a csukott ajtónak fennhangon, mert a kopogtatásból ítélve a kamarásom lehet.
Odakintről torokköszörülés hallatszik.
- Jó reggelt, excellenciád - érkezik a meglehetősen fojtott hangú válasz - Jozef Strandgut fegyvernök érkezett. Azt mondja, felkészült az indulásra.

Jozef!
Néma szitkokat zúdítok a kölyökre - azt mondtam ugyan, hogy reggeli után várom, de egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ezalatt a sajátját fogja érteni: a leendő keresztesek még csillagfényben kelnek és sorban levonulnak a refektóriumba. Primára már készen vannak a reggeli futással és erősítéssel is.
Remélem, vizes kását kaptál, te sátánfattya.
Persze gondolhattam volna, hogy az izgatottság ugyanúgy hat majd rá, mint gyerekkorában; most, hogy felülök és a hátam az ágy faragott támlájának vetem néhány párnával együtt, szinte csodálom, hogy egyáltalán eddig kibírta türelemmel, és nem laudes óta kaparja az ajtómat. Ha nem vakítaná el a túláradó öröm, alighanem eszébe jutna, hogy utálom, ha fölébresztenek. Végigdörzsölöm az arcom, és a hajamba túrok, hogy a legmélyebb álmot kiseperjem a fejemből.
- Engedd be. Majd megvár.

https://goo.gl/PNcR7L

2'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Kedd Dec. 17, 2019 6:30 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Az örömömbe lelkiismeret furdalás is vegyült, mert nem tudtam úgy Tintapacára nézni Norven atyával való beszélgetésem után, hogy ne jusson eszembe, talán cserben hagyom. Elcserélem a barátságát egy kényelmesebb megoldás érdekében. Persze tudtam, hogy erre előbb-utóbb szükség lesz, de valahogy azért akkor is nehéz volt a szívem, amikor reggelente lecsutakoltam és megjárattam. Csak ezért bírtam ki – bár a türelem sosem volt az erényeim közé sorolható, - vasárnapig anélkül, hogy ne hanyagoltam volna el a kötelességeimet.
Sangranius rendfőnök nem támasztott kifogást, hogy egy napot atyámmal tölthessek, ezért nem kellett neki külön kikérőt írnia, bár ebben biztos is voltam. Még szinte sosem éltem ilyen „hivatalos” kéréssel felé – ha szabaddá akartam tenni magam egy-egy éjszaka, azt megoldottam másként.
Nem nagyon aludtam az éjszaka, így a máskor nemszeretem korán kelés most nem okozott gondot. Gyorsan letudtam a kötelező testedzést, aztán a kútnál megmosakodtam, tiszta ruhát vettem, magamra kanyarítottam a rend jellegzetes köpenyét is, majd egy bekapkodott reggeli után már fürgén Institoris püspök palotájához
mentem.
Kitartó dörömbölésemre egy idős férfi nyitott ajtót, aki láthatóan nem rég kellhetett fel az ágyból és ha a tekintettel ölni lehetett volna, a küszöbön leltem volna halálomat.
Kételkedve hallhatta beszédemet, amiben előadtam, hogy ki vagyok és, hogy az atya meghívására érkeztem
- De hát még a prímára sem harangoztak! – hangoztatta, hallhatóan visszafojtott hangon, hogy ne verje fel a házat. – Kizárt dolog, hogy a püspök úr ilyen korán találkozót beszélt volna meg.
- De, de! Határozottan azt mondta nekem, hogy reggeli után vár! Nem felejthette el! – erősködtem, nem hagyva, hogy a kétely, hogy elfelejtette, beegye magát a gondolataim közé.
- Várj itt! – engedett be végül az előtérbe az öreg, gyanakvóan végig mérve, hogy magamra hagyhat-e. – De te vállalod a következményeit, amiért fel kell ébresztenem! – morogta és szép komótosan az emeleti lépcső felé indult, még mindig fejcsóválva.
Az utolsó szavai kissé lelombozták a lelkesedésemet, mert rájöttem, hogy egy nagyon fontos dologról elfeledkeztem: már nem a papnövendékek életét élem, ráadásul egy püspök biztosan nem kell, hogy mindenben azt tegye, amit az atyák. És még nagyon-nagyon korán volt! Norven atya pedig sosem szeretett korán kelni!
~ Na Jozef, ezt is jól kezded! ~ fintorodtam el, de hát ezen már nem segíthettem, csak reméltem, hogy ezért nem fogja meggondolni magát. A végén csak, hogy megbüntessen, valami vén gebét vagy egy öszvért vesz nekem.
A várakozás kezdett hosszúra nyúlni, így az előtérben álló, régi páncélokat kezdtem nézegetni.
- Micsoda váll-lapok! – tapogattam az egyik szárnyként meredező részt, amikor megmozdult a kezem alatt és hatalmas csörömpölés közepette összedőlt és bár utána kaptam, csak a vért fél karja maradt a kezemben.
- Hoppá! – suttogtam. - Erre biztos felébredt!

3'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szer. Dec. 18, 2019 12:10 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
A kamarás távozik, hogy felhívja Jozefet az előtérből - vagy a kapu elől - a fogadószobámba: még nem járhat túl messze, amikor távoli zajt hallok. 
Ezek szerint már idebent van, és tör-zúz valamit; nem esik nehezemre elképzelni, ahogy hasraesik benne valamelyik cseléd, vagy a megszokott zabolátlan viselkedésének valami más látja kárát. A fejemet csóválom, mert a kamarás, az intézőm nagybátyja szigorúan veszi a háztartás reá eső dolgait, így alighanem megyűlik majd a baja a fiammal, amíg össze nem szoknak egy kicsit.
Jozeffel pedig hosszú idő összeszokni.

Kimászom az ágyból, feladva az elképzelésem, hogy váratom a fegyvernököt egy kicsit - megtehetném ugyan, addigra viszont bizonyosan felforgatná az egész palotát, és bár a legtöbbször nem az engedékenységemről vagyok híres, mégse vágyom rá, hogy csomókban hulljék az egész személyzet haja, még mielőtt a nap egyáltalán elkezdődött volna. Nem tud egy helyben megülni, így ha el is jut a fogadószobáig, fertályóra múlva már a konyhából kellene előszedni, könyékig tejfölösen.

Kócos és borostás vagyok - éppen hogy -, de úgy döntök, nem törődöm a dologgal; ahová megyünk, ott nem lesz feltűnő, hivatalos formában pedig nem leszek jelen. Puha batisztinget húzok, a szokásomtól eltérően tompa kék színűt; szegélyei sötétbarnával szegve, a szokottnál valamivel rövidebb ujjai nem lógnak rá a kézfejemre. Lovagláshoz öltözöm, méghozzá késő őszi időben: a mai nap, ha egyszer valóban elkezdődik, szikrázó verőfényesnek ígérkezik. Mellényt veszek, puha sötétszürke vászonból és a fényesre kopott zekémet, amely a legtöbb utamra elkísért az utóbbi néhány évben; erős és puha, vastag szövetnadrágot, amely a térdig érő csizma alatt a lábamra simul. A kesztyűmet az övembe tűröm, a sálamat az ingem nyakába, s szabadnaphoz képest szokatlan gyorsasággal kapom föl a zubbonyomat, amelyet a szél ellen szoktam magamra venni, noha a ló a legcsikorgóbb télben is kályhaként melegít.
Fürgén szedem a lépcsőket a fogadószobába, ahol reményeim szerint még fülön csíphetem a vendéget.

https://goo.gl/PNcR7L

4'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szer. Dec. 18, 2019 6:32 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Hát, legalább annyi jót elértem, hogy a lépcső felöl szapora dobogással, rémült képpel megjelent az eddig karót nyelt férfi, de most valahol elhagyta a merevségét nagy siettében.
- Mi történt itt? MI TÖRTÉNT ITT! – lihegett, amikor végre kissé csúszkálva a tükörfényesre suvickolt padlón, megállt mellettem és kétségbeesetten nézett végig a romokon, amik most beterítették a fél termet.
- Nem én tehetek róla. – adtam a kezébe az épen maradt félkart, amit önkéntelen mozdulattal szorított magához, az egyre sápadtabbá váló fickó. – Valaki biztos rosszul rakta össze, én csak megpróbáltam megmenteni, amit lehetett. – intettem a kar felé. – De talán rosszul érzi magát? Jöjjön üljön ide le, jóuram. – támogattam egy székhez, de sajnos közben meglöktem egy oszlopon álló fura alakú vázát.
A férfi most már falfehéren kapott utána és sikerült megtámasztania.
- Óóó, milyen jók a reflexei, biztos ügyes vívó. – dicsértem meg.
- Men…..menjen…….be……..a …folyosó végén lévő…..szobába. – nyöszörögte halkan, alig értettem, mit mondott.
- Nem akarja, hogy segítsek? – nyúltam a váza felé…
- NE NYÚLJON HOZZÁ! MENJEN MÁR! – váltott vörösre a képe és hangosabbá a hangja.
- Jól van, na – hátráltam előle pár lépést. – Csak segíteni akartam, nem kell kiabálni. – vontam meg a vállam.
De aztán inkább elmentem megkeresni a szobát, mielőtt még megütötte volna a laposguta.
Teljesen ártatlan képpel nézegettem a falakon lógó képeket, amikor kissé ziláltan megérkezett az atya.
- Jó reggelt, atyám! Ahogy megbeszéltük prima utánra, itt is vagyok. Remélem jól aludtál, szép reggelünk van. – hajoltam meg felé nagy udvariassággal.
Elvégre egy lovagnak viselkedni is tudni kell.

5'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Csüt. Dec. 19, 2019 3:59 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Az ifjú sötételf valóban itt van a fogadószobában, és bár szeleburdiságát a hall állapotából ítélve javarészt megőrizte, azért mégis meglátszanak rajta az eltelt évek: ezúttal rendesen fel van öltözve és igen éber, a haja rendetlenségével pedig erős ellentétet alkot simára borotvált képe.
Ami azt illeti, ezúttal az enyémmel is.
Jozef, noha nem vette észre, sok mindenben hozzáidomult a szigorú kolostori élet merev szabályaihoz annak ellenére is, hogy zabolátlan természete és éles nyelve a mai napig megmaradt. E pillanatban is - ahelyett, hogy a hátsóján ülne az egyik széken, ahogyan a vendégek szokták, orrát szinte a faliszőnyegbe fúrva bámészkodik, amíg csak meg nem hallja a lépteimet.
Akkor aztán megfordul, hófehér fogait villogtató mosollyal, ami olyan jellemző rá.

- Jó reggelt, atyám! - csiripeli büszkén. - Ahogy megbeszéltük prima utánra, itt is vagyok. Remélem jól aludtál, szép reggelünk van.
Meghajol, amiből már biztosan érzem, ő is tudja, hogy rossz fát tett a tűzre. Karba fonom a kezem a mellemen és félrebillentem a fejem, mintha hallgatóznom kellene, hogy a kint kolompolásba kezdő harangokat meghalljam.
A szobát egészen betölti érces hangjuk, noha a Főkatedrális legnagyobb harangjai ezúttal némák maradnak. Primára nem hivatalos mindenki.
- Igazán? - jegyzem meg harapósan. - Azután a prima után, amire most harangoznak? Vagy inkább csak arról van szó, hogy annyira el vagy foglalva magaddal, hogy még azt sem vetted észre, hogy a Nap hiányzik az égről!
Mogorva pillantásra tűzöm fel a fiút, miközben az asztalon álló kancsóhoz lépek és hideg forralt vizet töltök egy pohárba.
- Olyan átkozottul korán van, fiam - jegyzem meg, mielőtt inni kezdenék, aztán egy intéssel őt is megkínálom. Azután lekoppantom a poharat az asztalra, végigmérem őt, és a fejemet csóválva megengedek felé egy félmosolyt. - Az adósom vagy egy reggelivel.

Alighanem tűkön ül már, mire leérünk az istállóba: fakó poroszkán megyek, mégis sétalovaglásról van szó.
- Ha akarsz, választhatsz egyet az enyémek közül, hogy elgyere. Ahogy tetszik - jegyzem meg, ahogy a szerszámok között válogatok: nem telik bele sok időbe, mindketten gyakorlott lovasok vagyunk, hogy nekiinduljunk, át a főkapu rostélyának feketéllő vasfogai alatt, neki a szélesen elnyúló láthatárnak.

https://goo.gl/PNcR7L

6'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Csüt. Dec. 19, 2019 6:55 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Még jó, hogy az évek alatt kitűnő színész vált belőlem, különben a rémület kiülne az arcomra és Norven atya, amúgy is úgy olvas bennem, mint egy nyitott könyvben. Azért a kisebb szívszélhűdés, mert sosem láttam még atyámat borzas hajjal és borostásan és ha most így jelent meg, akkor az azt jelentette, hogy tényleg az ágyból ugrasztottam ki.
Ezt csak úgy lehet átvészelni, ha úgy teszek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne…….
Abban sem lehettem egészen biztos, hogy nem-e futott bele abba a fickóba, akit az előtérben hagytam a páncéldarabokkal.
Ennek megfelelően köszöntöttem, bár lehet kicsit túlzásba vittem az udvariaskodást?
Mikor felegyenesedtem a meghajlásból és láttam, hogy félrehajtott fejjel, sokatmondóan hallgatózik, felsóhajtottam, mert a harangzúgást nem tudtam elsumákolni.
- Nos…hát….tudod atyám, a tanoncok igen elfoglaltak reggelente, nem figyeltem, hogy kongattak-e már, de a Nap…..az igenis fenn volt, amikor ideértem, láthatod te is. – intettem ki az ablakon beáradó fényre.
Persze ezt olyan jóindulatú mosollyal tettem, válaszul a mogorva nézésére, hogy mindenki készpénznek is vette volna és én is igazán hittem benne, hogy ez jó magyarázat.
- De hát annak idején lovagolni is ilyenkor mentünk! – emlékeztetem erre közelebb lépve az asztalhoz, de azért elég távolságra, hogy ha nyakon akarna csapni, ne érjen el.
Talán elég álmos még ahhoz, hogy lassú és lusta is legyen ehhez.
- A vásárban biztos finom sültek lesznek! Lerovom azt az adósságot. – bizonygattam, aztán gyorsan lehúzom az ízletes vizet, hogy ez már ne tartson fel minket.

Az istállóban jövök rá, hogy én gyalog jöttem, így aztán igazán savanyú lett volna a szőlő, ha az atya nem ajánlja fel, hogy választhatok a lovai közül.
- Köszönöm! – ugrok gyorsan, hogy ne várakoztassam meg.
Én egy szürke kancár választottam, amelyik nyugodtan tűrte, hogy felszerszámozzam. Nem mertem a nagyobb mének közül választani, mert nem ismertem a vérmérsékletüket és az atyát ismerve, biztos volt pár vérmesebb köztük. Nem akartam a nyakam törni, mielőtt még kapok egy nekem való lovat.
Most nem ajánlgatom, hogy versenyezzünk, mert láttam, hogy egy lassú lovat választott, de én azért kicsit megnoszogatom az enyémet, hogy rátaláljak a ritmusára.
- Szeretsz abban a hatalmas palotában lakni? Az az öregember, aki fogadott például nem volt valami barátságos.....– kérdezem kicsit később, de ha bóbiskolni akar a nyeregben, akkor nem háborgatom.
Az idő vasfoga még a püspököket sem kíméli……..


7'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Pént. Dec. 20, 2019 10:49 am

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Ahogyan az már lenni szokott, az álmosságom éppen addig tartott, amíg bele nem kezdtem a napba. 
Most, ahogy lóháton vágunk át kényelmes ügetésben a kora reggeli, ritkuló ködön, olyan ébernek érzem magam, mint még soha: a levegőnek még nincs az a csípős harapása, amelyet a fagy érkeztekor tapasztal az ember, s noha különösebben jó idő sincs, a mozgástól hamar fölmelegszik bennem a vér. Ha jó azonban nem is, szépnek igen szép: közel sem annyira, mint a szívemhez közel álló, meleg napfényben fürdő őszi napok, ám mégis nehéz ellenállni a Katedrális birtokait uraló tölgyesek téli fenségének. Csupasz ágaikon itt-ott kései levélcsomók kapaszkodnak, magasba nyúló koronájuk pedig még így is olyan sűrű, hogy tetőtől talpig girbegurbán mozgolódó árnyékokat vet ránk.
Jozef - nyúlánk, fekete alak világos lovon - egészen úgy fest, mintha a köd-erdei éjelf legendák elfeledett alakja volna.

Az úton maradunk; ezek a lovak nem valók arra, hogy az erdő egyenetlen, veszedelmes kövektől és gyökerektől nehéz talaján űzzük-hajtsuk őket. Nem sietek, és ahogy látom, a fiú sem igyekszik... arcára kiül az az izgalommal keveredő, önfeledt elégedettség, amely akkor is megmelengetné a szívem, ha szélvihar tombolna körülöttünk. Hanem azért a poroszkálás sem túl lassú jármód; bármennyire is szeretek utazni, nem kívánom az egész napot az odaúton tölteni. 
Az ifjú mellettem üget - kényelmesen elférünk a szekerek számára kitaposott úton. De nem sokáig bír nézelődni.
- Szeretsz abban a hatalmas palotában lakni? - fordul felém, félkezében egybefogva a kantárt. Jó lovas lett belőle. - Az az öregember, aki fogadott például nem volt valami barátságos...  
Rávigyorgok.
- Herman szereti a kiszámíthatóságot. Gondolom, nem ekkorra várt.
Nekem könnyebb dolgom van, mint a fiúnak, még az ügetésre sem kell figyelnem - a poroszka egyenletesen szedi fényes patkójú lábait, háta mintha meg sem moccanna közben.
- Nagynak nagy, de nem csak az enyém - jegyzem meg aztán. - A nyugati szárny igen; mindkét szintje, a földszinti két kápolnájával. A keletiben más a házigazda. Nem jellemző, hogy az egyházmegye nélküli püspökök egész palotákat tartsanak. Ha igazán fényűzőt akarsz látni, nézd meg a királyi főváros püspökéét. Ám hogy a kérdésedre válaszoljak... nem bánom. Az Officium rendházában sem volt panasz a szobámra, de egy előléptetés már csak ilyen.
Előttünk róka szalad át, pillanatra dermedten megbámul bennünket: sárga szeme kereken izzik, aztán fekete fülét a fejére simítja és huss - mintha soha ott sem lett volna. A lovakat nem zavarja; ha vaddisznó kerül elénk, még bajba keveredhetünk.
- És te? - sandítok rá újfent. - Hogy ízlik a különbség a novíciusok és a fegyvernökök élete között?

https://goo.gl/PNcR7L

8'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szomb. Dec. 21, 2019 4:43 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Mindig szinte felszabadult, mámoros érzés uralkodik el rajtam, amikor kiszakadok a falak közül és lerázhatom magamról a kötöttségek láncait. Talán ez a faji örökségem része, akik szabadon kószáltak valamikor az erdeikben, mert a merev szabályokat, nagyon nehezen szoktam meg, mondhatom, hogy szinte még most sem. Lehet, hogy ennek köszönhető, hogy a rendszer is csak nehezen boldogult velem……….
Most már tudtam, hogy atyám sem az az ember, aki mindenben követte a szabályokat és elképzelhető, hogy ez volt az oka annak is, hogy végül egymás mellett kötöttünk ki. Ki más viselte volna el azt a dacos kölyköt, akivel azon a régi tanórán találkozott………………..
Az alattam ügető ló, jó választásnak bizonyult, biztos volt a járása és a természete is nyugodt volt, láthatóan nem először szaporázta együtt a másik társával. Sem a pocsolyák, sem a mellettünk elterülő erdő neszei nem zavarták, csak a füle élénk mozgása mutatta, hogy azért nem hagyja figyelmen kívül a külvilágot. Hamar megtaláltam vele az összehangot, így a figyelmem először a tájra, majd mivel az nem kötött le túlságosan, Norven atyára fordult. Mivel nem magába fordulva lötyögött a nyeregben, így úgy véltem nem bánja, ha szóval tartom, bár ha bánta volna is megtettem volna.
Nem morgott rám, ami jó jel volt, sőt még a beszélgetésbe is belement.
- Áááá, szóval Herman-nak hívják! – villantak meg a fogaim, ahogy visszagondoltam a kis ideges emberre, meg ahogy arra a kis rumlira reagált. – Sajnálom, ha gondot okoztam neki. – kaptam azért észbe, hogy nem kéne az első alkalommal magamra haragítani az atya házanépét. Lehet máskor be sem engednek.
Érdeklődve hallgattam, hogy tévedtem és nem az egész mindenség tartozik atyámhoz, de amit láttam belőle is éppen elég volt. Lehet, majd egyszer bekóborlom.
- Oda be sem engednének egy magamfajtát. – vontam meg a vállam. – Meg nem is érdekel, az nem a tied. – tette hozzá.
Ahogy a poroszkát sem izgatta a róka, úgy az én szürkémet sem, bár a füle azonnal egyenesbe, felé fordult és kis horkantás is kiszakadt belőle, de ügetett tovább, megtorpanás nélkül. Igaz a combom már megfeszült az oldalán, ha esetleg megugrana.
Mikor a ravaszdi elszaladt, a kérdést is megrágtam magamban, de azért elégedett melegséget éreztem, hogy ez érdekelte atyámat.
- Tetszik……igen……határozottan tetszik. – sandítottam oldalra, hogy lássam a reakcióját, bár tudom, hogy sosem erőltetett ezzel kapcsolatban semmit. – Nem kell annyit a könyvek fölött görnyedni, sok időt tölthetek a szabadban és mindenféle fegyverrel tanulhatok küzdeni. Ám a gyakorlásainknak köszönhetően …..karddal vagyok a legjobb. – húzódott ismét vigyorra a szám. – De azért meglepődtek, hogy íjjal sem adhattak el, ezt nem várták valakitől, aki a papneveldéből került hozzájuk. – dicsekedtem kicsit büszkén. – Igazából…..nem bánom, hogy így alakult. Sangrinus püspök jól bánik velem.
Azért a vonásaimon átszaladt némi harag, ha az odakerülésem körülményeire gondoltam, de aztán el is engedtem. Ma lovat kapok és atyámmal lehetek, ez a lényeg.

9'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Vas. Feb. 09, 2020 3:33 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Ahhoz képest, hogy viszonylag távol esik a Katedrálistól, Carolusburg mégis közelinek érződik.
Jozef meg én úgy ütöttük el az utazás teljes idejét, mintha soha nem lett volna közöttünk egyet nem értés - ahogy egyre idősebb lesz, úgy látja egyre kevésbé szélsőségesen a világot is az ifjú sötételf, én pedig kedvtelve hallgatom őt.
Rég éreztem ilyen békét, mint az oldalán ügetve a főváros felé.

A vásár jókora, és jóval korábban kezdődik, semhogy megérkeznénk: a legelszántabb árusok és vásárlók már napkelte előtt kint voltak. Mostanra rég megköttettek az első üzletek, gazdát cseréltek az első övek és kések, elfogytak az első sültek és korsó sörök, de valószínűleg az első verekedéseken is jócskán túlvagyunk.
Sápadt napfény ragyogja be a hatalmas területet, itt-ott gőz vagy füst száll fel a hevenyészett tetők alól, mi pedig a lovainkat messze pányván hagyva, gyalog érkezünk meg a kitaposott, kemény földutak és állandó macskaköves ösvények tekervényeire.
Jókedvű pillantást vetek a fiúra.
- Szabadon körülnézhetsz, Jozef. Ma nem te vagy velem, hanem én teveled.

https://goo.gl/PNcR7L

10'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Csüt. Feb. 13, 2020 9:54 am

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Olyan rég éreztem magam ilyen békésnek, miközben majd szétvetett az izgalom. Érdekes volt ez a kettősség, de jó is volt, élveztem. Persze ebben igen csak közrejátszott, hogy mellettem lovagolt fogadott apám, aki ma lovat vesz nekem! Nekem!
Egyre több ember haladt el mellettünk, volt aki a várás felé, volt aki már megrakodva kifelé. A zsivaj és az illatok előbb jelezték a vásárt, mint a látvány maga.
Jártam már vásárban, de ez most olyan volt, mint egy kinyíló ajándékkosár.
Igyekeztem visszafogni magam, igyekeztem igazi felnőtt módra viselkedni, amíg sikerült helyet találni a lovaknak, de nehéz volt titkolni az izgatottságomat, kipirult arcomat – ami a bőröm színe ellenére, azért látszott, - és a kitáguló orrcimpáimat, amikkel betájoltam, hogy vajon merre lehetnek az étel-ital árusok. Egy pap vagy lovagnövendék mindig éhes és ez velem sem volt másként.
A sátrak, színes tetők egész labirintusa fogad, melyek első látványát befogadni is nehéz.
Atyám szavai rántanak ki a nézelődésből, mire újból végig futtatom a szemem az előttem elterülő vásáron.
~ Szóval én irányítok! Nem is kérdés, hogy hol kezdünk! ~
- Először együnk valamit……ott….azok az oldalasok nagyon jól néznek ki. – nyelek egyet látványosan, aztán már el is indulok a menyei illatokat árasztó nyitott sátor felé.
Ha az első éhségemet elvertem, jöhet a nézelődés, bár nem tervezem sokáig, hiszen nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a lovakra és nem szeretném, ha a jobbakat elvinnék az orrunk elől.
Azért meg-megállok megcsodálni a kovácsok, különösen a fegyver kovácsok portékáját. Csodálattal simítok végig a messzeföldről érkezett damasztacél pengéken, de meg sem kérdezem az árukat, mert tudom, hogy nagyon sokára lesz vagy tán soha annyi pénzem, hogy vegyek is egyet. Aztán ott van a sok szép pantalló, ing, zeke. Egy csizmával sokat szemezek, aztán hosszas alkudozás után megveszem, de ezzel jóformán el is költöttem minden pénzem. Vetek egy-egy elismerő pillantást a fafaragók és fazekasok munkáira is, de azok már nem kötnek le.
- Nézzük meg a lovakat! – húzom magam után Norven atyát lendületesen, tekintetem már a lókufárok által elfoglalt területen legeltetve.

11'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szer. Feb. 26, 2020 5:42 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Ha van valami, ami felé részvéttel fordulok, az a Jozef korabeli fiúk étvágya: kivételesen olyasmiről van szó, ami előttem is igen ismeretes az emlékeimből, ezért csak egy mosollyal követem a fiatalembert az ösvényeken keresztül.
- Miért is ne. Ezzel amúgy is tartoztál...
Magam nem vagyok az oldalas legnagyobb pártolója, de ellenérzéseim sincsenek, másfelől pedig mégiscsak megengedtem, hogy a fiú döntsön - a lovaglás mindig kitűnő étvágyat csinál, úgyhogy zokszó nélkül csatlakozom hozzá, és ezúttal arra sem fordítok figyelmet, hogy hogyan is viselkedik evés közben. Mégiscsak az volna a lényeg, hogy egy kicsit jól érezze magát.

Neki sokkal több energiája és türelme van a bámészkodáshoz, mint nekem, de nem vártam mást: vele tartok mindenhová, különösen azért, hogy megtudjam, mi is kelti fel az érdeklődését leginkább a portékák közül. Nekem is jólesik a séta, a zsivaj pedig még korántsem öltött olyan mértékeket, hogy nagyon zavarjon - kedvtelve figyelem, ahogy Jozef a vásár sokszínű, sokformájú tengerében fürdik, mégis megkönnyebbülök kissé, amikor úgy dönt, elég a játékból.
- Csak utánad - somolygok, ahogy előrefurakszik, s a kezdeti rángatásból értve fürgén lépkedek a nyomában, nehogy egyetlen percet is várakoznia kelljen. - Ajánlom a régi csizmád, mert itt a ló lesz a lényeg, nem a lábad.

Bőséges választék tárul a szemünk elé. Nem véletlen az, hogy a legtöbb lovam mindig ugyanezen a vásáron vettem én magam is; hanem a kérdés leginkább, hogy Jozef immáron gyakorlott lovasként mire helyezi a hangsúlyt, amikor az állatok közt válogat.
Bizonyos, hogy vannak biztos járású utazólovak, fürge futárparipák, hidegvérű munkalovak és csatára termett, izmos harci mének is, mindenféle lószerszámmal egyetemben. Nem messze patkolókovács üllőjének jellegzetes csengése hallatszik, a szabad levegőt pedig még így is betölti a friss széna illata.
Itt magam is elnézelődnék néhány órát, most azonban Jozefet figyelem.

https://goo.gl/PNcR7L

12'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Csüt. Feb. 27, 2020 5:20 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem nagyon kell ösztökélnem Norven atyát, hogy velem tartson a lóvásárnak helyt adó terület felé, ami kis késéssel azt mutatja nekem, hogy lehet, hogy már elege volt a hangos zsivajból, ami engem inkább magába nyelt, mint elriasztott. Úgy véltem, hogy ez egy kivételes alkalom volt, mert egyetlen elítélő horkantás vagy neheztelő sóhajt sem hallottam felőle ennek ellenére, sőt még mielőtt beértünk volna a különféle nemes paripákat, munkabíró hátasokat, kitartó igavonókat és az ÉN leendő lovamat rejtő kavalkádba, egy jótanácsot is kaptam.
Vidámságtól ragyogó szemekkel néztem hátra rá.
- Ezt a csizmát csak különleges, ünnepi alkalomra teszem félre, eszemben sincs lótrágyában dagonyázni benne.

Isten igazából egyelőre elképzelésem sincs, hogy milyen lovat szeretnék, az izgalom elsősorban magának az eseménynek és a választéknak szól. Nagyon megszerettem a lovakat és Tintapaca mindig is a szívem csücske lesz, amíg csak él.
Persze az igavonók nem érdekelnek, ahogy a nehézcsontú, páncélosokra méretezett lovak sem, annak ellenére, hogy lehet, sőt valószínű, hogy előbb-utóbb magamnak is viselnem kell vértezetet.
Ezt azonban nem igazán akarnám még megvalósítani, most inkább az a realitástól elrugaszkodott vágyam kerül előtérbe, amiben egy igazán nekem való paripára lelek. Egy vad és zabolázatlan, de mégis jóindulatú jószágra, aki olyan hűséges lesz hozzám, mint régi jópajtásom Tintapaca.
Feketét szeretnék, ragyogó szőrűt és hollósörényűt. Izgatottan, dobogó szívvel lódulok meg a sorok között, egyik kupec választékától a másikig legeltetem a szemem.
Aztán visszafogom magam, mert bár megvannak a vágyaim, de az is eszembe jut, hogy ki az aki még nálam is jobban ismeri a hátasokat és ismer engem is, így visszalépek a mögöttem lépkedő püspökhöz.
- Atyám…..kérlek…….válassz nekem te lovat! – nézek rá bizodalommal.

13'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Pént. Feb. 28, 2020 8:17 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Eszembe jut az első alkalom, amikor Jozefet rászorítottam, hogy felszerszámozzon és megüljön egy lovat.
Rettegett az egésztől, de a makacssága átsegítette a félelmein... előttem van, ahogy összeszorított szájjal figyel engem, amint a nyerget a lova hátára emelem, a helyére tolom: soha ilyen feszült figyelemmel nem tekintett rám addig és talán senki másra sem. Meg akarta jegyezni, nem csak azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak, hanem azért is, mert tudta, hogy másodjára nem fogom megismételni az oktatást.
Kitűnő lovas lett belőle.
Büszke vagyok rá: mostanra olyan emberré vált, akire a saját lovamat is rábíznám, ilyenből pedig nem sok akad. De válogatni nem válogatott soha: a nagyobb, vérmesebb állatok megrémisztették mélyen belül, könnyű testalkata és személyes fürgesége pedig a hasonló felépítésű hátasokhoz vonzotta.

Tűnődve méregetem egy pillanatig, aztán végigsimítok az állkapcsomon. Nem számítottam erre: Jozef nem arról híres, hogy enged bárkit is beleszólni a saját elképzeléseibe és makacsul ragaszkodik mindenhez, amit kieszelt magának.
Most mégis arra kér, hogy válasszam ki a legnagyobb ajándékát.
Miért vannak a fiaink, ha nem azért, hogy újra meg újra ámulatba ejtsenek?
Szembefordulok vele, a könyökömmel az egyik karám felső gerendájának támaszkodva - a közelemben tébláboló domború homlokú pej kanca érdeklődve lép közelebb, de a figyelmem nem az övé, hanem Jozefé.
- Akkor mesélj - szegezem neki. - Melyik volt a legjobb ló, amin valaha ültél? Hová mentél rajta? Mit szerettél benne?
A lovaglási szokásairól, most kell ráébrednem, vajmi keveset tudok.
- Az úton mégy, vagy átvágsz az erdőn? Vágtázol és léptetsz, vagy ügetni szoktál?

https://goo.gl/PNcR7L

14'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Vas. Márc. 01, 2020 5:29 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Túlontúl nagy volt a választék és én bár imádtam a lovakat, most mégis meghátráltam attól, hogy magam válasszam ki az ajándékomat, ami ugyan úgy a szívemhez fog nőni valószínűleg hosszú évekig, ahogy Tintapaca. Minden másban játszanám a nagyszájú, makacs legényt, de ebben nem, nem egy leendő társsal, akinek talán egyszer az életem köszönhetem.
És mivel éppen mellettem, velem sétált a lovak egyik legnagyobb szakértője, aki valamikor, éretlen kölyök koromban megszerettette velem e nemes jószágokat és száguldás szabad örömét, nem esett nehezemre lemondani a választás előjogáról, hiszen csak jobban járhattam.
Azért azt alig bírtam megállni, hogy ne vigyorodjam el, ahogy ezzel láthatóan megleptem, hogy ilyet is tudok már.
Nagyon reméltem, hogy elvállalja a feladatot és még jobban szélesedett a vigyorom, amikor az egyik karámnál megállva, velem szembe fordulva faggatni kezd.
Hát igen, sajnos eléggé elszakadtunk az utóbbi időben egymástól, így a szokásaim, már nem voltak nyílt lapok előtte. Na, de ha már több időt tölt a puccos kastélyában, mint távol a fővárostól, akkor semmi sem tarthat majd vissza, hogy újból megismertessem magam vele.
Ezekre a gondolatokra kuncogva felpattanok mellé a gerendára, amin támaszkodik.
- Természetesen Tintapaca, ez nem kérdéses. – kezdtem bele a beszédbe, miközben a szemeim már nem látták a vásárt, hanem az élményre gondoltam, amit a lovaglás kiváltott belőlem. – Nem mentem igazából sehová, csak szabadjára engedtem a mezőn……..a szél az arcomba vágott, cibálta a sörényét és életemben talán először teljesen szabadnak éreztem magam. Mintha repültem volna….könnyen szaladt és biztosan. Soha nem ugrott meg, történjék bármi és tudom…..tudom, hogy soha nem hagyott volna magamra. – tértem vissza valóságba és néztem mosolyogva az atyára. – Természetesen az erdőn megyek, ha lehet. Az, hogy mikor milyen iramot diktálok, pedig szintén a lehetőségek határozzák meg, egy egyenetlen és teljesen ismeretlen terepen sosem kockáztatnék egy vágtát, hogy eltörjön a lába. – komolyodtam el kissé.
Kíváncsi voltam, hogy ezen információk alapján vajon máris van elképzelése, hogy milyen paripát adjon alám?



15'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szer. Márc. 04, 2020 2:43 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Az érettsége nem terjed ki teljesen a viselkedésére, mert kölyökmód pattan fel a kerítésre. Mosolyt érdemel. Meglátjuk, meddig élvezi a helyét, mert a lelki szemeim előtt látom már, ahogyan egy-két kíváncsi ló megrágcsálja majd a haját, a fülét meg a gallérját.
Egyelőre azonban békében ücsöröghet.

Jozef külsőre bár felnőtt férfi, a kérdésemre adott válasza gyerekválasz: meglátszik, hogy sok lovat nem próbált még, de ahhoz is megfelelő táptalajt ad, hogy tudjam, mi mindennel érdemes számolni. A valóság az, hogy ezek a személyes benyomások nem segítenek a választásban, de ha jobban belegondolok, nem is tudom, mire számítottam.
Jobb, ha hagyom, hogy a rokonszenv döntsön majd közöttük.
- Mm-hmm - biccentek, hátrasandítva a mögöttünk ácsorgókra merő kíváncsiságból, aztán ellököm magam a léckerítéstől. - Utazásra termett lovat választunk neked, biztos léptűt és nyugodt természetűt. Nem csatázol. Nem vadászol. Nem sietsz. Hanem magasnak magas vagy; akármilyen termetű nem fog megfelelni. Sétálj velem; nézz szét! Mondd el, melyik tetszik legjobban.
Ha követ, megindulok: sokan vannak, de a ló drága jószág, a lókupecek pedig erőszakos, tolakodó népség, így itt nem tolonganak annyian, mint a vásár belsejében.

https://goo.gl/PNcR7L

16'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Vas. Márc. 08, 2020 5:19 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Izgatottan várom az atya válaszát, hogy vajon a válaszaimból már tudja-e, milyen nemes paripát választ majd nekem, de egyelőre nagyon gondterheltnek vagy inkább tanácstalannak tűnik, ahogy ellöki magát a karám léceitől, ami azt mutatja, hogy vagy kevés vagy nagyon is tág teret hagytam a képzeletre.
Töprengésemet egy a fülembe jutó nedves nyelv és meleg szuszogás, majd egy lökés szakít ki, amitől elvesztem az egyensúlyom az eddigi vékony ülőhelyemről és térdre esem a poros földre.
Mérgesen pattanok talpra és fordulok meg, hogy leteremtsem a gazt, aki szórakozik velem, de csak érdeklődő, hatalmas szemekbe ütközöm. Egy alacsony barna ló nyihog halkan rám a kerítés túloldaláról.
- Te ….te kis pimasz. Nincs nálam semmi! – párolog el azonnal a mérgem kitárva a kezem és nevetem el magam, hiszen megérdemeltem.
Gyengéden megsimogatom a ló orrát, aztán máris az atya után lépek, persze nem tévesztve szem elől, hogy miket mondott közben.
- Annyira azért nem kell nyugodt természetű, meg tudom én ülni a tüzesebbet is. – húzom el a szám, mert nem akarok holmi tehénen parádézni
Viszont annyi ló van itt, hogy nehéz választani. Tudom, hogy nem a színe alapján kéne választani, de én mégis a sötét, feketébe hajló szőrű hátasokat részesítem előnyben. Nem akarom elkapkodni, úgy vélem, talán mégis megérzek majd valamit, ha a megfelelőt látom.
Akkor aztán Norven atya majd segít, hogy tényleg megfelelő lesz-e nekem.
Az egyiken meg is akad a szemem.
- Ő nagyon szép. - mutatok rá.
'We borrow freedom' Lz11

17'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Csüt. Márc. 12, 2020 4:55 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Bekövetkezik, amire számoltam. A kíváncsi jószág megtalálja Jozefet és annak rendje s módja szerint le is taszítja a helyéből: a fiú nevetve engedi megszaglászni magát, hogy feltápászkodott, barátságossága pedig arra bátorítja az állatot, hogy puha orrával tolakodón szaglászódni kezdjen, hátha cukortöredékeket vagy száraz kenyeret talál az egyik zsebben elrejtve.

- Annyira azért nem kell nyugodt természetű, meg tudom én ülni a tüzesebbet is! - tiltakozik Jozef, lelki szemei előtt alighanem egy bamba képű öszvéren pillantva meg magát. Somolygok: életkori sajátosság. Én is szerettem a zabolátlan méneket, amikor még örömmel megküzdöttem velük az irányításért - azt képzeltem, mindenki láthatja kívülről is, milyen nehéz volt a lóval, és annál parancsolóbbnak, férfiasabbnak fognak engem is látni.
Aztán meguntam a folytonos csatározást. Arra is rájöttem, hogy amikor valamiért nem tudnám legyűrni a ló akaratát, életveszélybe kerülhetek miatta. Jozef ennyire nem reménytelen; mint utóbb annyiszor, most is elgondolkodom azon, hogyan lehet az, hogy ő már most bölcsebb, mint én voltam az ő korában.
Magyarázat erre persze nincsen, s a félmosoly, amelyet viselek, ezúttal csakugyan arról árulkodik, hogy szívesen vagyok itt, ahol vagyok.

Követem őt a sebtében felvert karámok közt, s ahogy megtorpan, szemügyre veszem a választottját.
- Szép - hagyom rá, mert nem az ízlésemnek való az állat, de jónak épp jónak tűnik. - Ismerkedj vele! Ha szeretnéd, felülhetsz rá, s kiviheted egy kicsit.
Ugyan a kupecet nem kérdeztem meg erről, viszont szükség sincsen rá: nincs az a közember, aki ne engedné nekem, hogy azt tegyek a lovával, amit csak akarok, különösen ha egyszerű, vásárlás előtti mustráról van szó, így a fiúnak nincs miért aggódnia.
A szakállas, magas férfi a léckerítés sarkából integet is: látásból ismerem csupán, lovam éppen soha nem volt tőle. Visszaintek; legyint, hogy tegyek, amit tetszik. Megbízhat bennem: ha Jozef nyergel és megy, én akkor is itt maradok. S úgysem fognak szem elől elveszni... legalábbis nagyon remélem, hogy ennyi józanság szorult a kölyökbe.

https://goo.gl/PNcR7L

18'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Vas. Márc. 15, 2020 5:48 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Teljesen belefeledkezem a sokféle látványba, ami persze inkább csak a lovakra vonatkozik ezen a területen, hiszen a lóvásár a piac egy jól elkülönített részén zajlik. Ettől függetlenül olyan sokféle ló van itt, hogy igen csak válogatnom kell közülük, hogy melyik ami egyáltalán érdemes a figyelmünkre.
Néha azért eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül és óvatosan, hogy ne tünjön fel neki, Norven atya felé pislantok fél szemmel, de mikor meggyőződöm róla, hogy nem ül bosszús kifejezés az arcán, megnyugodva ismét a mustrára fordítom a figyelmem.
Nehéz úgy lovat keresni, hogy már van egy kedvencem: Tintapaca, akihez persze óhatatlanul mérek minden mást, valamint igazán határozott elképzelésem nincs, hogy mi is lenne rajta kívül jó nekem.
Van melyiknek a színe tetszik, van amelyiknek a fejtartása, vagy a kiállása, vagy a hosszú lába, fényes sörénye………
Aztán az egyikben mindegyiket megpillantom és mivel az atya hagyja, hogy egyelőre a saját fejem után menjek, rá is mutatok.
„Szép”……hát nem épp ezt a véleményt vártam és az atyára nézve nem is láttam túl nagy lelkesedést rajta, ahogy tapasztalt lovas módjára fürkészte a jószágot. Ám nem is utasította el….
Igaza volt, nem csak a kinézet számít, hanem az is, miként hagyja magát megülni és utasításokat elfogadni.
- Persze, ha nem probléma, szívesen kipróbálom. –élénkültem fel.
A karám oszlopán van pár nyereg is, de én már rég megtanultam szőrén ülni meg a lovat, de azért egy idegen fajtához legalább kantár kell, így miután felléptem a kerítésre, hogy átugorjam azt és láttam, hogy fogadott apám némán lekommunikálta a gazdával is, már nem tart vissza semmi.
Mielőtt nyugodtan megközelítettem volna, azért a szakállas kupechez fordulok.
- Mi a neve és milyen a vérmérséklete?
Csak ezután mentem egészen közel, a szemét nézve és a kezemet nyújtva, hogy megsimogassam a nyakát, a nevét ismételgetve szeliden és próbáltam meg a zablát a fejére tenni és ha sikerült felkantározni, a hátára pattanni, hogy tegyek egy lassú, majd ügetős kört.

19'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Kedd Márc. 24, 2020 3:08 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Nem is Jozef volna, ha nem kapna kapva a lehetőségen, hogy lovagoljon egy kicsit. Ez elégedettséggel tölt el. Ezért is hoztam el ide a kölyköt. Soha nem kellett noszogatni, hogy a kezébe vegye a dolgokat, a lelkes természete pedig még a maga hátrányaival együtt is sokkal jobb, mintha félénk lenne.
Figyelem, ahogyan magabiztosan sétál el a karámig: kiszemeltje, mintha csak megérezné a fiú őszinte vonzódását, kíváncsian lépked közelebb. Jó járású állat: nem feltűnően szép, de magam se utasítanám el, ha utazáshoz kínálnák.
- Menj csak.

A férfi szélesen mosolyog Jozefre, ahogyan csak a drága portékát kínáló kereskedők tudnak a gazdagokra.
- A neve Bársony, ifiúr. Nyugodt és nem ijedős, de szereti szedni a lábait, úgyhogy ha félős, ne biztassa föl!
A fejemet csak belül csóválom: ha maradéktalanul igaz a leírás, akkor a fiú rátapintott. De meglátjuk. Annyi esze van, hogy a maga tapasztalatának higgyen.
Végignézem, hogy kantárt tesz, ahogy nem bírja megállni, hogy föl ne vágjon: erős lábával könnyedén tartja magát nyereg nélkül, s bár ez nem árulkodik túl jó neveltetésről, szilaj ifjaknak azért el szokás nézni, hogy játszanak. Különösen, ha értik a dolgukat... Jozef pedig minden szeleburdisága ellenére igazán kiváló lovassá vált a szárnyaim alatt.
Ráérősen sétálok a léckerítéshez, hogy feltámaszkodjam rá az alkarommal, s hunyorítva bámulom, ahogy körbeüget hetykén. Ránevetek, amikor elhalad mellettem: cseppet sem bánom a puha földet, amelyet az állat patkóinak ütemes dübörgése szanaszéjjel fröcsköl körülöttem.
- Hát te így mész, ha küldenek, te ördög? Nem csoda, ha sohasem érsz oda sehova időben...!

Természetesen csak ugratom, hogy vágtára bírjam, ám Jozef mindig is kapható volt a játékra, különösen, ha a tudását fitogtathatta közben. Majd most meglátjuk, mit tud a ló, meg mit tud őkelme, ha már ilyen nagyképűen felakasztva hagyta a nyerget...

https://goo.gl/PNcR7L

20'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szomb. Márc. 28, 2020 5:27 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
- Bársony…..! – paskolom meg a ló karcsú nyakát. – Hozzád illő név. – mosolyodom el, hiszen tényleg úgy fénylik a szőre, mint az a puha, selymes szövet.
Amiket a szakállas gazda mondott róla, nagyon jól hangzottak, hiszen pont ezeket a tulajdonságokat akartam egy lóban. De persze minden kufárnak maga felé hajlik a keze és a legnagyobb dicséretekkel halmozza el a jószágát, csak, hogy vevőre találjon, főként, ha az a Katedrális egy püspöke.
Nyilvánvalóan vagy ismerte Norven atyát, vagy csak jó szeme volt, de nem halasztja volna el a zsíros bevételt, ha módja lesz rá.
Abban, hogy nyereg nélkül ülöm meg a lovat, egyrészt természetesen benne van a felvágós bizonyítási vágy az atyával szemben, hiszen elég sok minden kimaradt az életéből velem kapcsolatban. Be akartam bizonyítani neki, hogy nem volt hiába a tanítása. Másrészt, ha a ló így is elvisel a hátán és én meg tudom ülni, akkor bármilyen helyzetben rajta maradok ezek után. Elvileg ugye egy nyugodt állatról beszélünk……, akit ha kell és ha aki megüli kéri rá, azért szárnyalni tud a széllel.
A fokozatos bemelegítést választom, hiszen nekem meg kell szoknom őt, neki meg engem, ki kell tapasztalnom, hogy reagál az irányításra, mennyire engedelmes, meg hát az ő izmainak is kell egy kis idő. Kényelmesen ülök a hátán, a lábammal jól meg tudok kapaszkodni az oldalában, ám amikor kihúzva magam elkocogok az atya mellett, aki figyelmesen támaszkodik a karám lécének és meghallom, hogy mit vág a fejemhez, elönt a vágy, hogy megmutassam.
Persze tudom, hogy szándékosan csinálja, de ez egyáltalán nem tart vissza. Ha már az ördögöknél tartunk, az arcomra épp ilyen vigyor kúszik, ahogy felé villantom a fogaimat.
- Csak ne vonjunk le téves következtetéseket, atyám – kiáltom vissza, aztán belevágom a csizmám sarkát a paripa oldalába. – Mutasd meg Bársony, hogyan tudsz repülni! – hajolok rá, szinte rátapadva a hajlékony nyakra, mire a ló, mintha értené felnyihog és vágtába ugrik, magasra dobva a patkókba ragadt földet.
Hajam hátrasimítja az arcomba csapó szél és én élvezettel simulok bele, élvezve a szinte elmosódó környezetet.


21'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Szer. Ápr. 01, 2020 1:05 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Az ugratás kiválóan működik Jozefen, ez olyasmi, ami cseppet sem változott az eltelt évek alatt: figyelem, ahogy a boldogságtól önfeledten vágtára ösztönzi a lovat, amely készségesen enged neki. Szeret vágtázni, ez - úgy látszik - közös szenvedélyük. Ritmusérzéke kiváló, lépéshossza innen nézve takarékos és figyelmes természetről árulkodik: szaporázza, de azért nem rohan a fejét vesztve. Versenyt nem fog vele nyerni, de igazán szégyenkezni sem volna oka a jószággal a fiúnak.
Mintha csak a cinkosa volna a fiamnak ebben a felvágós mutatványban, a ló fejét előrenyújtja, amennyire csak lovasa engedi: kantárt tett rá a kölyök, így meg tudja fogni, mielőtt túlságosan is elragadtatná magát, s vágtáznak elnyúlón körbe-körbe, hosszú ellipszisben a széttiport füvön.
Mintha soha nem akarnák abbahagyni.

Figyelem, mit tesz a fiú: hogyan fordítja az állatot, hogyan tartja magát a hátán, kialakuló összhangjukat. Nem mondok mást, de a nevetésem nem hagy el bennünket messzire.
Most büszke vagyok rá.

https://goo.gl/PNcR7L

22'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Hétf. Ápr. 06, 2020 5:49 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nem számítottam rá, hogy az első ló, amit kiválasztok, egyből ilyen jól beválik, főként, hogy egyáltalán nem én akartam kiválasztani, azt az ebben sokkal járatosabb atyámra szerettem volna bízni. Úgy voltam vele, hogy ő minden tekintetben a nekem megfelelő jószágot egy pillantással kiszúrja, aztán jön csak az, hogy én mit szólok hozzá……..de nem….
Sejtettem, hogy esetleg ebben benne van az is, hogy kíváncsi rá, mit sikerült a hosszú évek alatt elsajátítanom, de én nem szerettem volna abba a hibába esni, hogy „rossz lóra” tegyek, aztán szívhatom a fogam, hogy én voltam az aki letette a voksát, akkor viseljem a következményeit.
Az atya tudta, hiszen nagyon jól ismert, hogy én a legjobban a saját hibáimból tanulok, de egy ló túl értékes volt ahhoz, hogy vállaljam ennek kockázatát.
Tudtam, hogy ez a választás hosszú időre szól, mert mire én esetleg összeszedek még egy paripára valót a lovagi járandóságomból, addigra talán a fogaim is meglazulnak.
Viszont Bársonyt mindezen gondolatok nem emésztették, csak tette a dolgát és megmutatta, hogy mit tud. Nekem pedig el kellett ismernem, hogy bizony kivételesen sikerült belenyúlnom a jóba, szépen, egyenletesen vágtatott, szinte belesimult a légbe.
Mire a jókedvét le sem tagadható atya előtt lefékeztem, arcom egészen kipirult, hajam kócosan állt össze-vissza és a széles vigyort le sem lehetett törölni a képemről.
- Bársony kiválóan teljesített atyám, legalábbis szerintem. – igyekeztem kordában tartani és megnyugtatni a futástól még energikus állatot, aztán leugrottam róla és megpaskoltam a nyakát. – Ügyes voltám lovacska. Mit szólsz hozzá atyám? – néztem kíváncsian a rám nevető szemekbe.

23'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' on Kedd Ápr. 07, 2020 2:11 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Jozefet, ha babonásak volnánk, úgy is mondhatnánk, nem más kíséri, mint amit szerencsejátékos körökben a kezdők szerencséjeként emlegetnek. A lóval szinte azonnal összhangra talál, harmóniájuk frissességében is tökéletes: a fiú nyereg nélküli vágtája elismerésre méltó látvány.
Nem csoda, ha mire lelassít, jó néhány szempár szegeződik rá mindenfelől, itt-ott pedig az ügyességét méltató füttyszó hallatszik. A lóvásáron nem csak a jó lovat, de a jó lovast is felismerik és megbecsülik.

Széles vigyorral fogadom, mikor elém toppannak, ő meg a lova: Jozef ruganyosan ugrik le a magas hátról, cseppet sem bánva, hogy a puha földbe jó kéthüvelyknyire bele is süllyed azonnal. Lihegve, vigyorogva bámul, életkedve messze sugárzik belőle; szélfútta haja szokás szerint semmiben sem különbözik a ló sörényétől, hacsak épp a színét nem számoljuk.
- Szép volt, meg kell hagyni - fonom karba a kezem, méregetve az állatot egy kissé újfent. Van olyan jó, mint bármely másik: a fiú nem készül különösebb megpróbáltatásokra a hátán. Nincs amiért túlzón szigorú mércével mérni nekik. - Illetek egymáshoz. Hogy tetszik? Választhatod éppen, ha úgy akarod. Szemrevaló állat.

Ez nem jelenti azt, hogy nem nézhet körül: bőven van ideje még nézelődni és lovagolni is, ám ha tényleg megfelel neki a Bársony, semmi nem szól az ellen sem, hogy a legelsőt megvegye. Nem vagyok az a fajta ember, aki elvből elutasítja a legelső lehetőséget, ha az máskülönben rászolgált a figyelemre.
Hanem ez már igazán az ifjú lovagon múlik.
Neki kell éreznie, képes-e összekötni magát ezzel a lóval.

https://goo.gl/PNcR7L

24'We borrow freedom' Empty Re: 'We borrow freedom' Today at 4:00 pm

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Ma már nem voltam az a félénk kölyök, akit……persze sosem ismertek meg, mert a gunyorosságom, dacoskodásom mögé rejtettem, így most sem tartott vissza semmi, főként mivel még lobogott bennem az előbbi vágta okozta tűz, hogy gálánsan meghajoljak a nézőközönség felől érkező tetszés nyilvánításra.
Nem zavar a fellazított sár marasztaló ölelése sem, amit pár lépés után az oszlopnál igyekszem leverni.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy az atya miként látta kívülről a lovaglásomat, vagyis inkább a ló teljesítményét, mert nekem nagyon kedvemre való volt, csak nem voltam biztos benne, hogy a széles választékból, illik-e az elsőre lecsapni. Viszont attól is tartok, hogy a szemlélődők között akadnak olyanok esetleg, akik pont úgy éreznek a lóval kapcsolatban, ahogy én és ha habozok, vagy elmegyek és más után nézek, mire visszajönnék érte, elviszik.
Örömmel hallom, hogy atyámnak is tetszik Bársony.
Miközben a szavait hallgatom a ló hosszú orrát simogatom és mikor felhangzik a kérdés, annak mélytüzű szemébe nézek.
Már tudom, hogy mit akarok és rég voltam már ilyen nagyon őszinte.
- Az eszem azt súgja, hogy ne ragadjak le az elsőnél, hisz száz is van itt, amiben lehet még jobbakat is lelhetnék, de a szívem azt mondja, hogy ő az akivel már most megtaláltam a közös hangot. Úgy vélem, ő lesz az igazi, atyám. – néztem a püspök szemébe.
Persze az ár még hátra van és bár gondolom nem kell garasoskodnia, azért egy igazán jó ló ára még neki sem lehet kevés.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.