Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Szer. Dec. 18, 2019 3:21 pm

Screwtape

Screwtape
Próbaidős Mesélő
Próbaidős Mesélő
A fogolykaraván


Robin: Még a kora reggeli órákban kopogtatnak a cellád ajtaján. A kis suhanc meg sem várja hogy válaszolj, már be is nyit, s köszönés nélkül kezd bele az inkvizítorok számára oly ismerős mondókába:
- Levelet hoztam Robin Holzer nővérnek. Augustinus püspöktől érkezett, sürgősen olvassa el, s tegyen a leírtak szerint. – hadarja el gyorsan. Vár úgy egy fél percet, hogy elvedd a kezéből az iratot, ha nem teszed, úgy leteszi valahova, és az ajtót sietve becsapva maga mögött siet tovább a dolgára.
A levelet felbontva, az inkvizítorok püspökének minden bizonnyal ismerős kézírása fogad. Úgy látszik nem volt szűkén a tintának, mivel hosszasan kifejtve adta tudtodra a legújabb megbízásodat. Legkésőbb délben kell elindult egy határ melletti kis faluhoz, ahol az északi sereg katonái várnak rád. A feladat egyszerű, el kell kísérni őket a fővárosba, miközben biztosítod a fogolykaravánuk biztonságát. További feladatod, hogy megtudd, pontosan mit is terveznek a foglyokkal a fővárosban (elvégre egyszerűen helyben is kivégezhették volna őket), ha pedig valami olyat találsz, ami az Egyház érdekeivel túlságosan is szembe menne, akadályozd meg a lehető legdiszkrétebb módon.
A levél nem részletezi, hogy kiket szállítanak, azt azonban igencsak kihangsúlyozza, hogy légy együttműködő a katonákkal (már amennyire az előző felszólítás után lehetséges), így is elég feszélyezett a helyzet az egyház és királyság emberei között, hála a múltbeli eseményeknek. Ezután biztosít arról, hogy teljes bizalmát élvezed, hiszen eddig is bizonyítottad, hogy képes vagy megoldani akár diplomáciát igénylő feladatokat – a kézírásból azonban sajnos nem derül ki, hogy komolyan is gondolja, vagy csak bíztatni akar, hogy kövesd a parancsait.

Jozef: Már javában a reggeli gyakorlatozás idejében hív félre az egyik küldönc, hogy egy üzenetet adjon át, Sangarinus püspöktől. Írott forma helyett szóban közli veled a határmenti falu nevét, ahová indulnod kell. Egy inkvizítort kell majd keresned, aki mellé ezúttal is segítő társul rendeltek. Az északi sereg néhány katonájával együtt a feladatotok egy fogolykaraván támogatása lesz: el kell kísérnetek a határ mellől egészen a fővárosba, biztosítva a katonák, valamint a foglyok épségét is. A küldönc külön kiemeli, hogy bízik abban, képes leszel együtt dolgozni mind az inkvizítorral, mind a sereg katonáival: nem kér azokból a felfordulásokból, amiket eddig is okoztál. Megjegyzi még, hogyha az inkvizítornak valami egyéb feladatai is vannak, mint a foglyok kísérete, mindenképp azt helyezd előre és támogasd, akár előbbi teljesítésének árán is – itt azonban még a küldöncön keresztül is érződött azonban, hogy fogalma nincs, miért kell ennyire titkolózniuk.
A küldönc a lelkedre köti, hogy szedd össze amire szükséged van, legkésőbb délben pedig indulj el: estére meg kell érkezned a település mellé.

Mina: Lovas futár érkezik még a korai órákban a kastélyodba. Meg sem áll, míg a grófnőhöz nem ér, ha pedig valaki megpróbálná megakadályozni, úgy a királyi pecsét felmutatásával – ami az általa hozott levelet zárta le – gyorsan arrébb tessékeli az útjából. Amint megtalálja a vámpírt, és az engedélyt ad neki az üzenet felolvasására, feltöri a pecsétet, és belekezd a levél tartalmába.
Miután túl jut a tiszteletteljes megszólításokon és üdvözléseken, eljut a lényeghez: segítséget kérnek tőled. Tudtukra jutott ugyanis, hogy az északiak elfogtak egy csapat banditát, ám ahelyett, hogy a szokásos módon végződött volna a dolog, valamiért Carolusburgba kísérik őket. Ez aggasztja, mind a kémeket, mind a tiszteket: vajon mit akarnak egy csapat híresen kegyetlen és ravasz rablótól, miért van szükségük rájuk Carolusburgban?
A feladat tehát az lenne, hogy kiderítsd, mit is akar észak egy csapatnyi banditától. Ha más tervük is van velük, minthogy látványosan kivégezzék őket a nép előtt, úgy szeretnék, hogy megakadályozd – főképp akkor, ha ez valahogyan észak előnyét, vagy dél hátrányát szolgálná. A legideálisabb az lenne, ha újra kiszabadulnának, és fosztogatnák az északi falvakat, ezzel gyengítve az egész királyságot.
A küldönc külön kiemeli, hogy mivel az elmúlt időszak mindkét országot megviselte, és nem akarják tovább feszíteni a vékony diplomáciai húrt, mindenképp inkognitóban kell cselekedned, bármit is viszel véghez – egyszerűen viselkedj zsoldosként, a fogolykaravánt kísérő csapat úgyis keresett jónéhányat. Fontos, hogy nemsokára elindulj, estére oda kell érned – akkor érkezik meg ugyanis az északiaktól is a segítség.
Miután ezt elmondta, a küldönc részletesen elmagyarázza hogyan is juss el az adott falu mellé, ahonnan a karaván indulni fog, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is megy, kérdésekre nem akar, és nem is tud válaszolni.

Edgar: Egy határmenti fogadóban töltöd épp a délutánodat. Talán épp a sörödet kortyolgatod, talán a felszolgálóknak udvarolsz, mikor valami történik az épület másik felében. Először azt hihetnéd, hogy verekedés kezdődött, de ha odapillantasz láhatod, hogy egy nagyobb darab embert állnak körül, aki egy papírlapot lógatott a kezében. Páncélban volt, vagy egy tehetős zsoldos lehetett, vagy valamelyik sereg katonája. A papírlapot nem akarta itt hagyni, láthatólag csak ez az egy volt nála, helyette inkább felmutatta, hogy felkeltse a parasztok figyelmét.
- Ki akar pénzt keresni? – kiáltotta, mire köré sereglett a nép. Ő végignézett rajtuk, de ahogy látta a véznábbnál véznább parasztokat, lemondóan sóhajtott. – Zsoldosokra van szükségünk. Jól megfizetjük, és egy hétnél nem tart tovább a munka. – mondta dörmögve, úgy hogy még az épület másik felében is meghallhattad. Amaz tovább jártatta a szemét, valaki olyat keresve, aki nem esik össze egy kard súlya alatt. Amint megtalál téged, szinte már rá se hederít a többiekre, egyenesen a szemedbe nézve beszél – Egy fogolykaravánt kell elkísérni Carolosburgba, megvédve mind a foglyokat, mind azokat, akik kísérik.
Úgy tűnik az sem zavarta, hogy vámpír vagy – nagyon híján lehetett az embereknek, ahogyan pedig végignézett rajtad, láthatóan elégedett volt. Bámult még egy darabig, majd átvágott a fogadón, és eléd lépve kérdezte meg:
- Velünk tartasz? – szegezte neked. Amennyiben legkisebb jelét is adtad annak, hogy igennel felelsz, úgy azonnal meg is indult kifelé, várva, hogy te is kövesd.

OOC:
Az első kör NTR, tehát nyugodtan reagáljatok ide. Robin és Jozef találkozhattok az úton, lehet egyeztetni nyugodtan. Nektek és Minának a körötök addig tartson, míg megérkeztek a falu mellé. Edgar, te írd le hogyan reagálsz a felajánlásra, és hogy végül beleegyezel e - ha igen, te is leírhatod az utad.
Ha kérdésetek van, vagy NJK-val szeretnétek egyeztetni (különösen Edgar esetében), úgy keressetek nyugodtan és megbeszéljük.
Kérlek írjátok le a posztotok végére, hogy mi az a (maximum) öt kiegészítő amit magatokkal hoztok és milyen passzívokat vegyek figyelembe a kaland során.
Határidő (az ünnepre való tekintettel): 2019.12.29

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
A tünde lány, akivel épp az íjászatot gyakoroltam, természetesen sokkal jobb volt nálam, de kellő türelemmel okított, mivel a karddal meg én voltam a jobb és így nem kellett minden íjász óra után a fülemet jegelnem. Persze mindent elkövettem amúgy is, hogy képezzem magam ebben a fegyver nemben, mert nem akartam azzal kivívni a csodálkozását a legtöbb embernek, hogy tünde létemre nem tudok az íjjal bánni.
Mára azonban már eléggé kivett belőlem minden erőt a reggeli futás, mivel két körrel többet kellett teljesítenem a többieknél, mert kissé elaludtam.
Morcosan húztam fel az ideget zsibbadó ujjaimmal, mikor az egyik fiatal tanonc loholt oda hozzám azzal, hogy Sangarinus rendfőnök üzenetét hozta.
Mikor kiderül, hogy egy újabb küldetésre osztott be, már boldogan hallgatom. Mindig nehezen viselem a hosszabb időt a lovagrend falai között, amikor fegyelmet kell gyakorolnom és akármi is lesz a feladat, ha kiszabadulok egy időre, megéri.
Nem azt mondom, hogy ez álmaim küldetése és még azt sem tudom, mert nevet nem adott a püspök az üzenetben, hogy ki lesz az inkvizítor, akinek segítenem kell. Nyilvánvalóan kihallatszik az üzenetből az is, hogy bár hivatalosan az elfogott rablóbandát kísérő katonákat fogjuk segíteni, a fő feladatom az invizítor atya segítése. Bízom benne, hogy erre a – látszólag - nem túl izgalmas feladatra, nem Johannes püspököt jelölte ki az egyház vezetősége, így elkerülhetem vele a találkozást.
Az üzenet utolsó részénél, kellő felháborodással nézek, mind a köldöncre, mind a még mindig nem messze ácsorgó tünde lányra.
- Én még soha nem okoztam szándékosan felfordulást, azokról nem én tehettem!
Az utolsó felhívását a fiúnak már le sem reagálom, hiszen mikor nem készültem én fel megfelelően egy feladatra?
Elköszönve gyakorlótársamtól, azonnal a szobámba vonulok és a megszokott, a rendben megszokott strapabíró ruhámat veszem fel, amik erős, bőrrel megerősített vastag szövetből készültek.
A köpenyem a megszokott vörös színben pompázik, de a belseje fekete bélést kapott, hiszen nem mindig jó, ha kirívok a környezetemből, akkor meg lehet fordítani. A rövidkardom a hátamra csatolom – nem szeretem a derekamon viselni és ha nem muszáj nem is teszem, - és a tőröm is a helyére csúsztatom. A váltást és a szokásos táborozáshoz szükséges dolgokat a zsákomba gyömöszölöm, aztán megyek is, hogy felnyergeljem……..sajnos nem Tintapacát, mert ő már nehezen bír el, hanem a rend egyik veterán pej lovát.
Mivel az ebédre már nincs időm, így a konyhás atyáktól beszerzem az útravalót és egy szelet kenyeret meg sajtot rágcsálva, nekieredek a városkapunak.
Nem messze a kaputól egy ismerős alakot érek utól és már mielőtt mellé érek fülig ér a szám, hiszen a szerencsém most nem pártolt el tőlem. Nem lehet véletlen, hogy Robin inkvizítor az aki ugyan arra tart mint én!
És nem tévedtem, Robin az, akit el kell kísérnem, így már végképp nem bánom, hogy engem jelöltek ki és, hogy végre kirándulhatunk egyet.
Mivel már elég jól megismertük egymást, jókat beszélgetve és régebbi kalandjainkból idézgetve tesszük meg az utat addig, míg a megadott helyhez nem értünk, hogy bejelentkezzünk a fogolykaravánt kísérő katonák parancsnokával.

Spoiler:
<Személyes passzív:
A verés áldása?!
Leírás: „Aki kíméli botját, gyűlöli fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti(Példa 13,24)." Pokoli módon utáltad amikor bucivá verték a fejedet, ez nem is meglepő persze. Amit akkor még nem tudhattál, hogy a karakternek ez igenis jót tett, s most így a nagybetűs életbe lépve mindig kicsit jobban fogja bírni a fájdalmat és a sebesüléseket mint az átlagos kalandor. Te biza akkor is fel fogsz állni, amikor a többiek már a földön hevernek!

5-ös szint, titulusa Diakonus
Név: Személyes passzív: Stigma
Leírás: Jozef, bár alapvetően papnak tanult sokféle fegyver megfordult a kezében és azokat makacsul lóbálta elöljárói ellenvetését figyelmen kívül hagyva. Ezért az évek során képessé vált képességeit (a támadó és segítő képességeket egyaránt) a fegyverét használva megidézni egy-egy támadó mozdulattal (pl suhintással), különleges hatást érve el. Az ilyen módon kivitelezett támadások egy stigmát, vagy szent jelet hagynak a célponton, amelynek testét öt után szent erő járja át. Ennek hatására a célpontot érő következő szent képesség ereje kétszeres hatást fejt ki, értve ezt a segítő és támadó varázslatokra is. A stigmák egyenként öt percig maradnak fent, amint az öt összegyűlik eltűnnek. A fegyverrel kivitelezett varázslatokhoz is szükség van nyitott Bibliára, valamint ha a mozdulatot megakadályozzák a varázslat sem jön létre.


Kiegészítők:
Név: Pókselyem ing
Leírás: A mélységben fellelt pókselyem, és fura üreges selyem felhasználásával készült ing. Ez az ing, naponta háromszor képes elnyelni bűbáj típusú képességeket. Az elnyelt varázserő az egy nap lejártáig kering az ingben, annak egy halvány kékes fényeffektust adva.

Név: Távközlő rúna
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ötször öt centis fémlapocska, amibe a Friedrichsein-i fogadóban használt rúnát öntötték arannyal a helyi démonok. A rúna képes csatornaként funckionálni bármilyen mágia számára, a tulajdonosa képes úgy varázsolni, mintha a rúna helyén állna.A mágiát nem lemásolja, csupán átveszi, így nem használható varázslat egyszerre a rúnán keresztül és a használóból is.


Név: Stellenweise
Típus: -
Leírás: A Nachtraben családfő ajándéka, egy egy ember befogadására képes mágikus kör. Használatához nem kell mágusnak lenni, a karakterek természetes mágikus tere elég, hogy aktiválja. A kör összesen három alkalommal képes a karaktert egy általa már látott helyre teleportálni egy másodperc előkészítési idő után. A harmadik használat után a kör elhalványodik majd teljesen eltűnik.

Név: Forró sóhaj
Leírás: Egy apró, kerekded fehér kő, ahhoz hasonló amelyből az angyalromok állnak. Kalandonként egyszer ha bármilyen kőzethez érinted fél perc erejéig megjelenik előtted Anaiel, akitől ez idő alatt kérdezhetsz. Hogy az angyalárnyék miként válaszol a mesélőtől függ. (Megjegyzés: Az általam vezetett küdletéseken tudom ígérni, hogy történik valami, a többiek dönthetnek úgy hogy az angyal morcos és nem is felel a hívásodra.)

Név: Tolvajsurranó
Típus: cipő
Leírás:Egy látszólag egyszer, dísztelen, de nagyon kényelmes puha fekete cipő. Különlegessége, hogy viselőjének a léptei semmilyen zajt nem keltenek, és nyomot sem hagynak maguk után. Folyamatos viselésre nem alkalmas, gyorsan kopik a talpa.
>



A hozzászólást Jozef Strandgut összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 03, 2020 9:30 pm-kor.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Lassan teljesen időszerűvé vált, hogy valaki feladattal kopogjon az ajtómon. Arra számítottam, hogy a mentorom fog magához hívni, hogy ha más nem az közölje, hogy egy időre elutazik, így ne is keressem (ami tökéletes lehetőséget ad, hogy kiderítsem milyen megbízása van, és adott esetben addig beszéljek, míg engem is magával visz.) Már tervezgettem is ennek a megvalósítását, és mindezeket a terveket előkotortam az emlékeimből, mikor kopogtak.
De Matheus szokott küldönce helyett egy látásból ismerős, sietős futár érkezett Augusztinus püspök levelével, aki nem is várt választ - nyilván parancs érkezett, ami kapcsán nincs szükség válaszra.
Diplomáciai feladat... Elég nyilvánvaló, hogy miért nem a mentoromat bízták meg ezzel a feladattal, de hogy miért engem, szemben például Tertuliussal (bármennyire nehezemre is esik elismerni, hogy diplomácia terén bőven tanulhatnék tőle) az rejtély számomra...
Az, hogy Augustinus püspök rám gondolt, és a levelében el is ismerte az eddigi munkámat mindenesetre végtelen jóérzéssel és lelkesedéssel töltött el, ha nem is hagytam túlságosan a fejembe szállni a metakommunikáció értelmező jelei nélkül, így nem okozott gondot, hogy éppen időben elinduljak. Egyetlen táskát vittem magammal, abban tökéletesen elfért mindaz, amire szükségem lehet.
Szinte már meg sem lepődtem, hogy Jozef volt az, akit a kíséretemmel bíztak meg.
Mostanra baráti mosollyal üdvözölhettem, ha a rám bízott feladat részleteibe nem is avathattam be. Amennyiről feltétlenül tudnia kell, annyiról tudni is fog, de a püspökúr leírása alapján  tényleg komoly diszkréciót igényel az ügy.
Az utunk vidáman telt. Elmeséltettem Jozeffel, miféle feladatai voltak a legutóbbi találkozásunk óta, és én is nagy vonalakban beszámoltam róla, merre jártam, nem hagyva ki a nevelőapjával közös nyomozást sem. De jutott idő arra is, hogy közösen megbeszéljük mire kell figyelni egy ilyen ügyben. Kíváncsi voltam, van-e ilyen tapasztalata legalább neki, ha már nekem nincs, illetve a meglátására is, hogy milyen veszélyek adüdhatnak az út során - eltekintve a mostanra szokványos élőholt támadástól illetve a vadaktól.
A határvidékre aztán megfelelő biztonsági intézkedésekkel érkeztünk, és első dolgunk bővebb tájékoztatást kérni a karaván vezetőjétől.


_________________

4[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Hétf. Dec. 30, 2019 12:11 am

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
Közömbös arccal lötyögtettem az olcsó, savanyú lőrét a kupában, amit a porfészek fogadójában mértek annál sokkal drágábban, mint amennyit ér. Szinte már megbántam, hogy a világégés után nem maradtam hosszabb ideig a Kísértetszigeteken vagy akár a vámpírtoronyban, holott egyik helyet se kedveltem különösebben. Mindenesetre minden sokkal többe került, mint annak előtte, lévén kevés volt az ember, aki földműveléssel tudott foglalkozni.
Ha nem volnék jó megfigyelő, akkor is kiszúrnám, hogy a hosszú terem tőlem távolabbi felében valami történik. Mint friss tehénlepény körül a legyek: valamit körbezsonganak jó páran. Különösebb érdeklődés nélkül húzom ki magam, hogy jobban ellássak addig. A kör közepén egy magas, vállas ember álldogál, akörül legyeskedik a sok paraszt, mintha udvarlói volnának. Egy papírlapot lóbál, közben hangosan beszél, erőltetés nélkül ki tudom venni a szavait.
− Ki akar pénzt keresni? Zsoldosokra van szükségünk. Jól megfizetjük, és egy hétnél nem tart tovább a munka.
Ahhoz sem kell különösebben jó megfigyelő legyek, hogy megállapítsam: nincs elragadtatva a felhozatallal. Hát, persze. Az éhezés és a kemény munka alaposan meglátszik a parasztokon, soványak, mint az utcai ebek. Ennek a férfinak nem ilyen zsoldosokra van szüksége. Nem nehéz észrevenni, ahogy felcsillan a szeme, mikor a tekintete elér hozzám. Felvont szemöldökkel hallgatom a mondandóját, és észreveszem, hogy a többiekkel már nem foglalkozik, csak velem beszél. Hát, persze. Valószínűleg a fegyverem is kiszúrta. Utáljanak vagy sem, az emberek még mindig nagyra tartják a vámpírokat, a Swarzjager vadászok pedig méltán híresek a fajtársaim közül.
– Egy fogolykaravánt kell elkísérni Carolosburgba, megvédve mind a foglyokat, mind azokat, akik kísérik.
Sóhajtok. Az északi főváros… Kívánkozik oda a rosseb.
A férfi elhallgat, de mintha rajtam felejtette volna a tekintetét. Ágyba is vihetném, olyan szemekkel néz. Elmosolyodom.
Szívdobbanásnyi idő múlva felém indul, megtorpan az asztalom előtt.
− Velünk tartasz? – érdeklődik egész konkrétan. Megvonom a vállam. A pénz azért jól jönne. A fejével int, ahogy elindul kifelé, jelezve, hogy kövessem. Felmarkolom a holmimat, majd utána indulok.
− És engem ki fog megvédeni Carolosburgban - érdeklődöm egy kissé ironikus mosollyal, ahogy elnyújtom a léptem, hogy a férfi mellé érjek. − Ha jól hallottam, nem rajonganak kimondottan a fajtámért.
Nem állunk meg egy pillanatra sem. Ha az irányból nem is, a szagból biztos rájönnék, hogy az istálló felé tartunk.
A férfi arcáról le sem lehetne törölni az elégedettséget.
− Ne aggódj, biztosítjuk, hogy ne essék bajod − rám mosolyog. Nem érzem magam nagyobb biztonságban. Akkor sem, mikor hozzátesz: − Egyébként is van már egy vámpír a sorainkban... Amikor minden oldalról pokolfajzatok és banditák támadtak ránk, nem válogathattunk − elkomorodik a hangja és a vonásai is. Nem jegyzem meg, hogy talán semmivel sem vagyok jobb, mint az emlegetett pokolfajzatok. Az emberek azt hiszik, a pénzükért bármit megkaphatnak. A megbízhatóságot nem lehet néhány váltóval megvásárolni.
− Mégis miféle foglyokról van szó? - kérdezem, miközben az egyik szemöldököm felvonom.
− Egy rablóbanda és a vezetőjük − érezhető a szándékosság a tömörségből, amivel válaszol a hozzá intézett kérdésre. Óhatatlanul is gyanúsnak találom a helyzetet.
− Van lovad? − kérdezi végül, mikor megérkezünk az istállóhoz.
− Nincs − megrázom a fejem.
Az istállóba lép, én pedig követem. Meglep, hogy senki emberfiát nem vélek felfedezni a helyen, ám úgy tűnik, kísérőmnek ez nem okoz megdöbbenést. Szó nélkül elenged egy felnyergelt, gyönyörű, bár kissé sovány deres kancát, és felém vezeti.
− Most már van − a nevetése mély és erőteljes.
A szemem sarkából látom, hogy felül egy másik lóra, valószínűleg ez a sajátja. Az elém vezetett kanca fejét simogatom.
− Köszönöm − biccentek végül a férfi felé. − És mégis mit raboltak el, hogy nem helyben akasztották fel őket, hanem a fővárosba kell őket kísérni? − kérdezősködöm tovább. Érzem a felém áradó türelmetlenséget, pont azért faggatózom, hátha könnyebben megadja magát.
− Az nem a mi dolgunk − a hangjára is kiül a feszültség, a mozdulatból is ezt olvasom ki, ahogy kardját igazgatja. − Siess, estére vissza kell érnünk.
Bólintok.
− Igaza van, tulajdonképpen teljesen mindegy − vonom meg a vállam, majd követem a példáját: felszállok a felnyergelt lóra, aztán várom, hogy a férfi elinduljon, és mutassa az utat.
Nem késlekedik soká, azonnal a ló oldalába rúg. Egy ideig lépésben halad, és meg vagyok győződve arról, hogy szándékosan figyel, hogy kicsit mindig előttem legyen. Valószínűleg nem szívleli a kérdezgetést. Ha nem, hát nem, én nem erőltetem. A váltója ugyanúgy fog csörögni, ha nem is telik kellemesen a vele töltött idő.
Miután a falut magunk mögött hagyjuk, vágtába fog, én pedig követem a példáját. Ismét érzékelem, hogy gyorsabban halad nálam, valószínűleg szándékosan, így nem erőltetem, megadom neki ezt az előnyt.
Hosszúnak tűnik az út, amennyit lovon töltünk, időközben a távoli horizonton elnyúló hegyeket megcsókolja a nap, ahogy alábukik.
Rövid idő múlva teljesen besötétedik, ahogy a hold elbújik egy vékony bárányfelhő takaró mögé, alig lehet bármit is látni. A távolban felfedezek néhány fényfoltot: tábortűz lehet, úgy sejtem. Ahogy közelebb érünk, megállapítom, hogy szekerek is vannak a táborban, a tüzek előtt emberi árnyékok táncolnak át.
Gyanítom, hogy ebbe a táborba igyekszünk, de nem gyorsítok a tempón, hogy beérjem a férfit és megkérdezzem.


felszerelés:
Név: Számszeríj
Típus: Távolsági
Leírás: A Schwarzjäger vámpírcsalád különleges találmánya, amely jelentősebb pontosságot és átütőerőt képvisel, mint az íj, azonban kisebb a hatótávja. Egy tegez is jár mellé, benne 25 lövedékkel, mely ha elfogy, a játékok alatt, vagy azok végén pótolható.

Név: Bőrvért
Típus: Vért (Közepes)
Leírás: A testet védő, kivert bőrből készült páncél.

ennyike lesz, a passzívom annyira nem releváns.


_________________

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Több lehetőséget lát maga előtt. Egyik sem a legfényesebb, vagyis amelyik igen, az olyan idealisztikus, hogy már ő maga sem hiszi el, hogy lehetséges lenne. Azonban az még odébb van, hogy döntéseket hozzon. Ahhoz előbb ott kell lenni.
Máskor, amikor valahol ott kell lenni, hamarabb szólnak. Úgy két héttel. Vagy egy héttel. Nem pedig pár órával. Van pár órája átalakulni északivá. Mert természetesen nem mehet magaként, hanem rejtekeznie kell. Az teljesen megfelelő egy Nachtrabennek... kivéve ezt az egyet.
No de sebaj. A kihívások mindig azt a részt célozzák, amelyiket nem kényelmes használni. Volt ő zsoldos egyébként is. Igaz, hogy nem a tipikus fajta - hiszen sosem volt egy zsoldosalkat, a stílusukat sem igen sajátította el, legfeljebb megszokta -, de technikailag az volt, s azt hitte, az is marad még jó ideig. Most újból levedli a díszes ruhákat, és Damiennel pár perc alatt felelevenítik a zsoldosok szókincsét. Ezzel mondjuk csak annyit érnek el, hogy a vámpír némi nevetőgörcsből kell, hogy kilábaljon.
- Majd... igyekszem keveset beszélni. - zárja rövidre a történetet, majd szembetalálja magát egy erősen kételkedő arckifejezéssel.
- Te? Azt megnézném.
Damien meg kap egy könyököt az oldalába.
- Na. Ez az, csak belejössz.
Ilyesfajta komolysággal indul útnak, felszerelkezve némi varázserő visszatöltéséhez hasznos vésztartalékkal, kedves állataival - na azt vicces lesz megmagyarázni, miért hoz egy menyétet meg egy hollót, és ha már madara van, a prémes állatot miért nem eleségnek használta a madár táplálásához, de felkészült a kérdésekre. Meleg ruhát ölt, még szerencse, hogy néhány egyéb megbízatás keretében volt néhány barnás, szakadt, kopott öltözéke, mely tökéletesen megteszi.
Kérdőjelekkel az elméjében indul útnak, de nem felkészületlenül. Annyi időt még szorít, hogy egy kiadós ebéd meglegyen. Aztán felpattan egyik barna pejlova hátára, s szegénynek bizony ott kell hagynia a társát, mert egyedül vágnak neki az útnak sebesen.
A küldöncöt hiába kérdezgette, az elsietett, így jobbára a sorsra kell bíznia, hogy majd megválaszolja a kérdéseket. Talán egy csapda az egész, ez a lehetőség mindig fennáll, de arra is felkészült. Már nem bízik úgy mindenkiben, mint annak idején. Ha északiakról van szó, végképp nem. A mágiája azért talán megvédi, ha arra kerül a sor.

Spoiler:
Felszerelés:
Bőrpáncél

Név: Pókselyem ing
Leírás: A mélységben fellelt pókselyem, és fura üreges selyem felhasználásával készült ing. Ez az ing, naponta háromszor képes elnyelni bűbáj típusú képességeket. Az elnyelt varázserő az egy nap lejártáig kering az ingben, annak egy halvány kékes fényeffektust adva. (Arachnophobia küldetés.)

Lux nevezettű menyét
Hedwig nevezetű holló (oké, ő állatok, de na)
Varázskönyv

Név: Vér toll
Használhatóság: 3 alkalom
Leírás: Egy tollpihe, mely a rejtélyes órából maradt hátra. Szent lényege elveszett, azonban a vámpírátok Erich vérén keresztül átterjedt rá, így képes egy fekete ködöt kibocsátani magából a toll körüli három méteres sugárban. Ez a köd szürkületbe taszítja a nappali világot, nehezíti a légzést, és a bőrön maró hatása van minden nem átkozott lényen. Három körig marad fenn, majd szertefoszlik.

Név: Lehrmethoden (Tanítási módszerek)
Típus: Kiegészítő
Leírás: A Nachtraben vámpírok szeretik a titkaikat megőrizni maguknak, azonban ezzel az egyedi, bájolt gyűrűben lévő varázslattal annak viselője képes egy tervet vagy ötletet egy pillantással is átadni a fogadó félnek. A varázslat előkészítési ideje a gondolat komplexitásától függ, és félnaponta egyszer használható.

Név: Gift of the Demon King
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átkötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Név: Vérrubint
Leírás: Egy különleges vámpíroknak gyártott gyűrű, mely egy nagy vörös követ tartalmaz. Ha ráharapsz a kőre, mintegy kortynyi vér folyik ki belőle, melynek segítségével képes vagy egy utolsó képességet kisajtolni magadból, ha esetleg elfogyna a mágiád. 1 varázserőpontot tölt vissza. Kalandonként egyszer használható.

Passzívok:
Wilhelmina von Nachtraben: 5-ös szint, titulusa Nachtraben Arisztokrata ("Grófnő")
Név: Személyes passzív: Do no evil
Leírás: Mina élete egy folyamatos küzdelem a vámpíroktól elvárt sztereotípiával naivan derűlátó világlátásának megőrzéséért. Ha a karakter három körig nem használ támadó varázslatot, azzal igazolja önmagát, ezzel felerősítve a nem támadó jellegű varázslatait három körig. Ez alatt az idő alatt a pajzsok kétszer annyi ideig maradnak meg és egy extra támadást képesek kivédeni. A három kör leteltével a számláló újraindul.

Név: Személyes passzív: Hedwig
Leírás:Wilhelmina nagyon közeli kapcsolatot épített ki holló társával, Hedwiggel, aki megérti Wilhelmina parancsait, ő pedig ki tudja találni, hogy mit gondol a holló. Felderítésre, kisebb tárgyak mozgatására kiváló!

Név: Egy kis szívesség...
Típus: Passzív
Leírás: Simon von Neulander igencsak meghatódott a tényen, hogy mégis mennyien meglátogattátok a fontos alkalom okán, s így bizony megjegyezte az összes megjelent karakter nevét, arcát. Ez magában nem jelentene semmit persze, ám mindenkinek szeretné egy kis szívességgel megköszönni a dolgot... Esetleg lopnál egy vámpír területen, s elkapnak? Simon got your back bro... Talán segítségre lenne szükséged egy jó diplomata képében? Worry not, Simon's gonna take care of that. Szarban vagy és kevés a pénzed? Worry not fam, Simisoma is there for you. Amennyiben valamilyen vámpírt érintő helyzetbe kerül a karakter, s úgy dönt, hivatkozna az úr nevére, bármikor megteheti azt, ám persze a dolog kimenetele ismeretlen. Talán csak megmenekül, talán kap egy extra kis tárgyat, pénzt, Tp-t jutalomnak... Ki tudja. A lényeg az, hogy csakis egyszer lőhető el, egy Neulander is csak egy bizonyos mértékben hálás, nem?


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
A karavánon az út csendesen telik, ahogy szokott. Mina visszahúzódik önmagába, és az utazás csendjét az elméjében kialakított képzelt helyeken tölti, régi olvasmányait idézi fel, és sokkalta, de sokkalta szebb helyeket, mint amilyeneket lát - szürkeség és rossz idő. Kabátja persze megvédi a hideg ellen, de a hangulat nem lesz sokkal jobb tőle.
Amikor végre megérkeznek, három nagyobb tábortüzet is lát, amelynek örül, mert azok fénye megnyugtató és legalább nem fog fázni. Jókora emberek veszik körbe a tábortüzeket, talán egy tucatnyian lehetnek, vagy kicsit többen. Három szekeret is látni, előttük lovak, faoszlopokkal elkerítve, gondosan elzárva pedig minden bizonnyal a rabok várakozhatnak. Őbelőlük nem látszik ide semmi, csak az, hogy egy adag alak fekszik a szekerek mélyén.
Az érkezők között azonban akadnak érdekes egyének...
Mina elhűl és elpirul, ahogy meglátja a csodás csapatot. Egyiküket ismeri, Jozefet, ő rendkívül aranyosnak tűnik, segítettek is már egymásnak életben maradni annak idején, azonban egyetlen sajnálatos tény vele kapcsolatban, hogy az egyháznak adta az életét. Ráadásul vele van egy nő is, akit viszont nem ismer.
De Jozef ismeri őt. És azt mondták, legyen zsoldos. De Jozef tudja, hogy nem az.
Ó, hogy soha többet nem vállal el olyan feladatot, amiben hazudni kell...
- Jozef Strandgut fegyvernök vagyok és Sangarinus püspök utasításának megfelelően segíteni jöttünk. - mutatkozik be, ha minden igaz, teljességgel nyíltan és őszintén a sötét tünde. Miben segíteni?
A parancsnok arcán meglepettség és némi félelem tükröződik talán...?
Úgy látja, sorba kell állni és mondani valamit, különben ők jönnek ide kérdezni. Nagy levegőt vesz, és olyan arcot vág, mint akinek mélységesen elege van már a mai napból, ahogy az előzőekből is, és azokból is, amik majd ezek után fognak következni. Kihúzza magát és a parancsnok elé járul. A szőke hajú férfi egészen barátságosnak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy ha gyanakszik, nem fog lépni valamit. Nem szabad, hogy gyanakodjon.
- Mina vagyok. Azt mondták, elkél az olyan, aki tud harcolni. Hát én tudok. - jelenti be, amennyiben kételkednének benne, készséggel be is mutatja, bár még mindig fogalma sincs, mit gondoltak, mit tud ő kezdeni az elfogott banditákkal. Azonban a parancsnok szélesen elvigyorodik, ahogy hallgatja a magyarázatát. Halványan elmosolyodik, mintha cinkosan tenné, amikor látja, hogy szavai elérték a várt hatást. Nem is, ennyire kedvező hatásra még csak nem is számított. Megnyugszik kissé. Ezek után azért igyekszik ismét a perifériára húzódni és minél kevésbé a figyelem középpontjában lenni.
Jozef persze észreveszi, s biccent is neki. Megint érdekes csapatot sikerült összeszedni. Egy zsoldosvámpír, két egyházi, valamint ő... akiről nem tudhatják meg, hogy ki. Nagyon reméli, Jozef nem fogja elárulni. Viszont az nem jó, hogy ő itt van. Hiszen Mina feladata alapvetően Észak helyzetének aláásása. De persze mindig kell lennie ott egy északinak, akit nem utál eléggé ahhoz, hogy ez könnyen menjen. Biccent neki ő is, s a szája haloványan megrándul. Annyi mindent mondana, de természetesen itt most nem teheti, és talán jobb is, ha nem bonyolítja a dolgokat. Van az ő ügyük, meg van az övé, ami remélhetőleg nem keresztezi majd egymást... (Mina még mindig csodákra számít).
-Robin Holzer, az egyház küldött, hogy segítsek a karavánt biztonságosan célba juttatni.
Oh, szóval ez a feladatuk. Ez igen érdekes. Vajon ezt nem tudták? Hogy konkrétan az egyház küldöttei közé kell majd jönnöm? Mégis hogy gondolták? Nyilván nem tudhatták, hogy ismerem Jozefet. Nem akarom hogy olyat kelljen döntenie miattam, ami... ah, a fenébe is.- puffog magában, és igyekszik, hogyan lehetne épen kikeveredni ebből a helyzetből.
A szőke hajú férfi furcsállása csak erősödik, ahogy immár a második szent személy mutatkozik be.
- Edgar von Swarzjager - jegyzi meg végül a vámpírférfi, aki eleve beszélgetett a parancsnokkal, mielőtt még ők bemutatkoztak volna. - Engem a fizetség érdekel.
Féloldalasan mosolyodik el, s ennek egyszerűsége még sármos is valami módon. Szóval zsoldos, az, aminek Mina is el akarja adni magát. Nos, nehéz lesz felérni az elvárásokhoz, ha Edgart vesszük a zsoldosok példájának, de meg fogja próbálni. A parancsnok ismét elvigyorodik. Ezt Mina jó jelnek veszi.
Aztán Jozefhez és a Robin nevű nőhöz fordul.
- Szóval egyháziak... - Feltűnően gondolkodóba esik. - Megnézhetem azt a papírt? - kéri el a dokumentumaikat, majd nem olyan halkan, hogy ne hallja, Edgar és Mina felé sandítva megkérdi tőlük: - Ugye nem terveztek ártani nekik?
Jozef, miért pont ő?
Összefonja mellkasán a kezeit és egyik lábára helyezi a súlyt, egyébként csak vár, hogyan tovább.
Persze, legalább nem Leo van itt.
- Attól megnyugszik, Uram, ha megmutatom a parancsot, amit kaptam? - fonja össze Robin is a mellkasán a kezeit, majd mégis előáll a kért papírokkal.
- No jól van, nekem a szó is elég. Hogy bízhatnám rá a hátam védelmét arra, akinek nem vagyok képes elhinni amit mond? - teszi fel a költői kérdést a parancsnok, majd akikkel még nem fogott kezet, most megteszi. - Az én nevem Eric, tizedes vagyok a hadseregben. Jöjjetek beljebb a tábortűz mellé, ott kellemesebben beszélgethetünk. A lovakat csak kössétek ki valahová. - adja ki az instrukciókat, majd kézdörzsölgetve telepszik az egyik tűzrakás mellé.
- Korsót! - kiáltja el magát, s kérése valóban parancs, egy csapásra négy korsó is megjelenik, mindükben valamiféle áttetsző, aranyló, habos folyadék úszkál. - A falusi fogadós volt olyan kedves megajándékozni minket néhány hordóval.
Közben Mina fogja Vollwind kantárszárát s egy szabad oszlophoz kiköti, erősen s mosolyogva paskolva meg a ló nyakát, ahogy a szemeibe néz. Bárcsak vinnél már engem haza innen. Nem tudom, mit fogok kezdeni velük. Könnyű neked, neked csak cipelned kell engem, most szívesen lennék a helyedben...
Lova mélybarna tekintetétől végül vissza kell térnie a hideg realitásba.
- Kösz, de én megleszek az ital nélkül. - emeli fel a kezét udvarias elutasításra, majd elhúzza a száját, mint akit sokszor nyaggattak már ezzel, úgyhogy pontosan tudja, miféle reakcióra számíthat. Talán sokat segített ennek a stílusnak a felvételéhez az Ameliával való utazás, jut eszébe. De... erre inkább egyelőre nem gondol. Traumatikus élmények kötődnek ahhoz a naphoz... Napokhoz?
- Szóval, mi a dolgom? - kérdi gyakorlatiasan a magát Edgarnak nevező vámpír.
Eric, a parancsnok már nekilátott az iszogatásnak. Robin viszont, úgy tűnik, szintén nem él ilyesmikkel, ugyanis ő is elutasítja az italt, noha igyekszik úgy tenni ezt, hogy ne sértse meg vele a kínálót.
- De válogatósak a hölgyek... - jegyzi meg Eric egy mosollyal, de aztán nem forszírozza a dolgot tovább szerencsére, inkább húz még egyet a korsóból. Mina elvigyorodik erre, majd széttárja a karját. Legalább nem a vérivós poént kapta meg ismét, abból nagyon elege lett egy időben.
- A feladat egyszerű, biztosítani kell, hogy a foglyok foglyok is maradjanak, míg a fővárosba érünk. Ismert és neves rablókról van szó - talán lesz olyan bagázs aki megpróbálja kiszabadítani őket az út során, vagy ők maguk próbálják majd menekülőre fogni. Az embereim fáradtak és gyengék, így tehát szükség volt az utánpótlásra.
- Minden segítséget megadunk, ami tőlünk telik. Hányan vannak? - érdeklődik Jozef.
- Köszönöm Jozef. Mi tizennégyen vagyunk, a foglyok pedig kilencen.
- Annyira neves foglyok, hogy muszáj életben maradniuk, míg odaérünk? - megvonja a szemöldökét. Hátha megtud valamit a foglyok kilétéről.
- Az, hogy kicsodák, azon nem a mi dolgunk gondolkodni. A mi feladatunk csak annyi, hogy eljuttassuk őket a megadott helyre.
Akkor ezt sem most fogja megtudni. Nincs meglepve. Megvonja az egyik szemöldökét és féloldalasan elmosolyodik, majd úgy tesz, mintha ennyivel le is zárult volna a történet. Hát persze, hogy nem árul el semmit. Pedig, ha olyan híres rablók, akkor akár el is dicsekedhetne vele, kit fogtak meg. De nem teszi. Miért?
A parancsnok ezután int egyet a kezével.
- Micha, gyere ide! - Szólítására egy jókora kétajtós szekrény méretű izomtömeg jön oda hozzájuk. Úgy fest, nem találtak olyan páncélt, ami elég nagy lett volna rá, mert szíjakkal tudják csak azt a helyén tartani. Biztató külsejű egy alak, meg kell hagyni... Nem úgy tűnik, mint aki túlzottan beszédes.
- Ő itt Micha, a jobbkezem. Ha bármiféle segítség kell, őt is kereshetitek, egyszerű kiszúrni a tömegben. Ő fog gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen a katonáim és köztetek.
Mina akaratlanul is Herr Eric jobb kezére pillant, ám az azért jóval kisebb, mint Micha. Az emlegetett csak kurtán bólint a parancsnok szavaira.
Ez kell ahhoz, hogy a katonák és miközöttünk rend legyen? Kezdek félni ezektől a katonáktól... - vakarja meg gondolatban a tarkóját.
- Van még kérdés? - néz körbe a szőke hajú férfi a csapaton.
- Egyelőre nem sok, legfeljebb az, hogy mikor akarnak tovább menni? - kérdi Jozef.
- A ma éjszakát még itt töltjük, holnap reggel pedig indulunk. Két-három napot vesz majd igénybe az út, ha minden jól halad.
- Csak azt furcsálltam kissé, miért kellünk ilyen sokan a foglyokhoz. Ennyire szökősek? - néz körbe a társulaton, majd vissza Ericre. Nem biztos benne, hogy a jó kérdést tette fel, sem abban, hogy jókor, de ha csendben maradt volna... úgy érzi, elszalsztott volna egy lehetőséget.
- Sose lehet tudni. Sokféle van közöttük. Valamelyik tán varázsló, ezért húztunk zsákot a fejükre és kötöztük ennyire le a kezüket. Nem akarok elveszíteni egyet sem az embereim közül azért, mert valami nemes beszélgetni akar ezekkel a patkányokkal.
Ahogy Eric beszél, egyre bosszúsabb lesz, a végére már szinte fortyog benne a düh. Mina megállapítja: nem volt rossz az a kérdés.
Hát beszélgetni nem fog tudni a foglyokkal az úton, ez kiderült. Ne is próbálkozzon vele. Majd csak... lesz valami. Valami, ami megszakítja a békés utazást. Talán valamelyik rab megpróbál megszökni. S Mina esetleg elég éber lesz, hogy elkaphassa, és mielőtt visszahozza, kiszed belőle egy-két dolgot.
Te jó ég, még sosem sikerült kiszednie senkiből semmit, amit az ne akart volna elmondani...
- Azt mondja még meg, melyik tűznél foglalhatunk helyet. - kérdezi az egyházi nő. Edgar pedig csendben hallgat.
- Bárhová leülhettek, nem hinném hogy bármelyik katonám is elutasítaná a társaságát....azért csak óvatosan. - figyelmezteti őket mintegy játékosan, jelentőségteljesen nézve a jelenlevő nőneműekre. Megértő mosollyal bólogat, és ehhez már cseppet sem kell megjátszania magát, tudja, milyenek a katonák, ha nőt látnak.
- Most pedig munkára. Jozef és Robin, ti az éjszaka felét őrködéssel töltitek, a tábor falu felé eső részét ifgyeljétek, kitudja honnan akarnak meglepni minket. Edgar és Mina, ti a foglyokra fogtok vigyázni. Ne álljatok szóba velük, mert még megigéznek valamivel. Csak figyeljétek a ketreceket, nehogy kitörjenek valahogy. A középső szekérnél foglaljatok helyet. Mindkét csapatot leváltják majd, ha eljön az ideje.
- osztja ki a feladataikat, mire Mina egy kissé felderül, persze igyekszik ezt csak belül tenni, s nem engedni, hogy arcán látsszon, mikor lelkesedik.
- A lehető legjobbat választottátok erre a feladatra, mert engem ugyan nehezen igéznek meg. - mosolyodik el elégedetten - visszautalva a lehetséges varázslófogolyra, akit Eric emlegetett -, lelki kezeit dörzsölgetve. Mégis csak közel kerülhet a foglyokhoz, ez jó, így talán kideríthet valamit. Csak Edgarral kell majd vigyáznia. Nem kétli, hogy ha megpróbálna olyasmit művelni, ami parancson kívül van, a férfi kérdés nélkül szólna Ericnek.. Bár, nem ismeri, így ezt sem tudhatja biztosra.
- Azért persze vigyázok. Nos hát jó munkát. - biccent Jozef és Adel irányába, majd gyorsan el is fordul és kijelölt őrhelyük, a középső szekér felé igyekszik, azért kissé lemarad, ha Edgar nem követné rögtön. Hallja még, ahogy Jozef nyugtázza a parancsot, s további kérdései is vannak, de mivel szétválasztották őket, ő örömmel megy a maga - és Edgar - útján, hisz egy zsoldos ezt tenné, nem? Mit érdekelné, mit kell a másik csapatnak csinálni. A végén még meg is vádolnák, hogy mit bámul, vagy hallgatózik.
Érzi, ahogy a vámpírférfi, akár egy zsákmányt, méri őt végig. Sejti, hogy nincs megkülönböztetett szerepben, és talán mindenkire így néz, de legalábbis a nőkre, mégis kissé megborzong a dologtól. Igyekszik figyelmen kívül hagyni. Ahogy azt is, hogy miután fölállt a földről, Edgar fél lépéssel tőle mindig lemaradva követi.
A katonák, akik kissé gyanúsak voltak a szemében, nem lesznek kevésbé azok, ahogy meglátja: szinte mindük öltözete olyan csálén áll, mint Michán a saját páncélja. Pedig nem mindegyikük akkora, mint ő, sőt, szinte egy sincs még. Elég fáradtnak is tűnnek, nyúzottnak.
Az ő őrhelyük, a szekerek környékén szinte senki nincs, hiszen a havas hidegben igyekszik mindenki a tüzek köré kerülni. Mina azonban nem annyira bánja a hideget, ha ezáltal megtudhat valamit a foglyokról, akiket már lát is.
Hárman vannak, s nem valami egészséges állapotban. Mintha a szemük is csukva lenne, s teljesen mozdulatlanok. Így mondjuk gátlástalanul meg lehet őket bámulni; s hátha a közeledtükre valamennyire felélénkülnek. A szag, amelyet árasztanak (vizeleté és ürüléké), arról tanúskodik, hogy jó ideje nem engedhették ki őket.
- Tyhű. - fintorog, felhúzva az orrát. - Régóta itt lehetnek. - jegyzi meg társa felé. Edgar is felhúzza az orrát, így megnyugszik, nem tűnt túlságosan... kisasszonyosnak. Nem, erre a szagra még a legegyszerűbb ember is érzékeny, olyan erős.
Edgar halk hangon felel neki.
- Úgy tűnik.  De a katonák sincsenek túl jó állapotban - vonja meg a vállát. - Ha helyet cserélnének, míg nem figyelünk, nem venném észre - nevet fel halkan, de Mina csak sajnálatot érez - némi undoron kívül - a foglyok iránt. Edgar elréved a távolba, a katonákat vizsgálgatja, körbe a tábort. Van is mit. Furcsa ez a hely nagyon.
Őrségben túl sok nem történik, így most sem. Lényegében egymásra vannak utalva, azonban Mina azon okból marad csendben, hogy álcája nehogy darabokra törjön, Edgar pedig minden bizonnyal természetesnek s kényelmesnek érzi ezt. Vagy csak nincs kedve máshoz. Láthatóan jól elvan azzal, hogy egy ággal rajzolgat a porba, akár egy gyermek, amely Minának végül is tetszik, el lehet azt is nézegetni, és azt jelzi,ó maradt még valami gyermeki a férfiban.
Próbálja túlélni az unalmat, így aztán néha meg kell törnie a csendet, de ha meg is teszi ezt, csak triviális dolgokat említ, semmi mélyebb témát. Végig azon gondolkozik, hogyan is deríthetne ki valamit, amikor talán már órák múltán végre valami megtöri a monotóniát: pisszegést hall maga mögül.
- Ki az odakint?
A hang erőtlen, ki tudja, mennyi fáradalmon ment már keresztül szerencsétlen.
Már nyílik az ajka a válaszra és veszi a levegőt, amikor rájön, hogy nem szabadna a rabokkal beszélniük. Kérdően Edgarra tekint, fel sem igazán fogja, mit tesz, de kíváncsi, ő mit gondol, felel-e valamit. Nem igazán mer úgy cselekedni, hogy azzal a másik ne értsen egyet, különben lebukik. Megvonja a szemöldökét hát kérdően, és egyelőre nem felel a rabnak.
Olyan választ kap, amitől tartott: Edgar lassan megcsóválja a fejét.
Hát jó.
Az előbbi hang újra felszólal, már kissé erősebben:
- Segítsenek ne... - Azzal Micha fejbe is üti szegény flótást a rácsokon keresztül. Hogy nem vettem észre, hogy idejött, amikor ilyen nagy?
Talán már beletompult a sok várakozásba.
- Nem bírják befogni a pofájukat. Megjött a váltás, mehettek.
Micsoda véletlen, éppen most. És ő lenne a váltás? - gondolkozik, de megy is arrébb sietve, mert ahogy Micha a szekérnek dől, úgy néz rájuk, mintha csak azt várná, mikor hordják már arrébb magukat.
A csendes táborban úgy fest, nincs más már, mint hogy nyugovóra térjenek.
rendben. Szóval a "katonák" szedett-vedett páncélban vannak, vagy anélkül, a parancsnokuk szereti a pénzéhes népet, a parancsnok "balkeze" egy hatalmas szikla, aki csak úgy fejbe vág egy rabot, aki valamiért segítséget akar kérni tőlünk. Ez több, mint gyanús. Meg kell akadályoznom a katonákat. Mert biztosan nem azok. De hát a megbízás arról szólt, hogy... engedjem el a rablókat garázdálkodni északon. Ezek a valakik nem tűnnek rablónak, akik a szekérben vannak. Micháékat meg nem kellene elengedni, akárkit akarnak is fosztogatni.
Belefárad a gondolkozásba, de azért elraktározza azt, amire rájött. Már csak az kellene, hogy meg is oszthassa valakivel. Talán elbeszélget Edgarral, hogy kiderítse, miféle is ő, és talán elmondhat neki valamit abból, amit sejt.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Egész nap lovagoltunk és már nagyon ránk fért egy pihenő, ezért örültem, amikor megláttam a tábortüzeket és a szekereket, mert nyilvánvalóan megérkeztünk.
Három nagyobb tábortűz van, a téli hó miatt pedig mindhárom körül szorosan tagbaszakadt férfiak gyűltek, összesen mintegy 15-en lehetnek.
A tábortüzektől egy köpésnyire szekereket láttam, hármat. Mindegyik elé két ló van kötve, a hátsó részük pedig cellává van átalakítva: vastag és sűrű faoszlopok tartják benn a foglyokat - hogy hányat, vagy miféle szerzeteket, azt nem tudtam kivenni.
Az egyik katona útba igazított minket a parancsnokhoz, barátságos arcú, szőke hajú férfihez, így egyenesen hozzá indultam és bemutatkoztam neki. Már többen álldogáltak körülötte.
- Jozef Strandgut fegyvernök vagyok és Sangarinus püspök utasításának megfelelően segíteni jöttünk.
A papírok bemutatását ráhagytam Robin inkvizítorra, mert láthatóan nem igazán vártak minket.
Egy ismerős alak lépett előre, látom ahogy előtte rám villant a szeme.
- Mina vagyok. Azt mondták, elkél az olyan, aki tud harcolni. Hát én tudok.
- Robin Holzer, az egyház küldött, hogy segítsek a karavánt biztonságosan célba juttatni. - hajtott fejet a féfi felé Robin következőnek.
- Edgar von Swarzjager. Engem a fizetség érdekel – mutatkozik be a negyedik jelenlévő is.
A parancsnok képét - amin először meglepettség, majd mintha félelem jeleit láttam volna, - elnézve, most már biztos vagyok benne, hogy senki nem szólt neki, hogy az egyház is részt vesz a kíséretben. Láthatóan nem volt boldog a dologtól, de hát egy inkvizítort legtöbbször nem látnak szívesen, még azok sem akiknek tiszta a lelkiismerete, ha meg nem.....
A vámpírnőt, Minát persze rögtön felismertem, ezért biccentettem felé, bár nem értettem mit keresett itt. Nem szíveltem a vérszívókat, de már saját tapasztalatom alapján megtanultam, hogy nem minden faj egyértelműen gonosz vagy egyértelműen jó és vele jól kijöttem.
A katonák vezetője bólogatva hallgatta végig a bemutatkozásokat, Mináéra és Edgarra szélesen vigyorgott, míg engem és Robint látványosan végigmért.
- Szóval egyháziak... - gondolkodott el látványosan - Megnézhetem azt a papírt? - nyújtotta a kezét társam felé, ugyanakkor a vámpírokra is rásandított. - Ugye nem terveztek ártani nekik? - kérdezte tőlünk.
Egy pillanatra Minán időzött el a tekintetem, aztán csak megráztam a fejem.
- Amíg ők nem ártanak nekünk, nem.
A férfit nem ismertem, de ő zsoldosnak nézett ki ízig-vérig, kérdés, hogy ő hogy fog állni hozzánk.
- Attól megnyugszik, Uram, ha megmutatom a parancsot, amit kaptam? –kérdezte kihívóan kicsit Robin, de talán pont ezt várják tőlünk.
- Szóval, mi a dolgom? – morgott közbe a vámpír férfi, egyenesen a tárgyra térve, ahogy sejtettem.
- No jól van, nekem a szó is elég. Hogy bízhatnám rá a hátam védelmét arra, akinek nem vagyok képes elhinni amit mond? - kérdezte kissé költőien, majd kezet fogott velünk.
Úgy látszott a parancsnok nem akart kekeckedni az egyházzal, a vámpírokkal meg láthatóan egy percig sem volt problémája, ami azért elég meglepő, de csak egy pillantást vetettem Robin felé, hogy ő is látja-e.
Egyelőre Mina csendben meghúzódott, így én is kivárásra helyeztem a dolgot, rábízva, hogy ha be akar avatni mit akar itt, majd elmondja. Valahogy nem feltételeztem, hogy rosszat akarna......
- Az én nevem Eric, tizedes vagyok a hadseregben. Jöjjetek beljebb a tábortűz mellé, ott kellemesebben beszélgethetünk. A lovakat csak kössétek ki valahová. - mondta, majd azonnal el is indult és a legközelebbi tűzrakás mellé leült egy fatuskóra. Jóízűen dörzsöli össze kezeit a tűz mellett.
- Korsót! - kiáltotta és azonnal elő is került négy korsó, ránézésre mindegyik valamiféle sörféle folyadékot tartalmazott. - A falusi fogadós volt olyan kedves megajándékozni minket néhány hordóval. - tette hozzá, majd a magasba emelte a korsót és meghúzta. - A feladat egyszerű, bíztosítani kell hogy a foglyok foglyok is maradjanak, míg a fővárosba érünk. Ismert és neves rablókról van szó - talán lesz olyan bagázs aki megpróbálja kiszabadítani őket az út során, vagy ők maguk próbálják majd menekülőre fogni. Az embereim fáradtak és gyengék, így tehát szükség volt az utánpótlásra. - fejezte be egy újabb korttyal.
Végig hallgattam a parancsnokot, de hát mi már tudtuk, hogy ez a feladat, de most csak egyetértően bólintottam.
- Minden segítséget megadunk, ami tőlünk telik. Hányan vannak? - néztem a kocsin kuporgó alakok felé.
- Kösz, de én megleszek az ital nélkül. – utasította vissza az italt Mina és arrébb ment, hogy kikösse a lovát, mikor visszajött még megkérdezte.
- Annyira neves foglyok, hogy muszáj életben maradniuk, míg odaérünk? -
- De válogatósak a hölgyek... - mosolyodott el újra a tizedes, de többet nem fűzött hozzá a dologhoz, inkább újra húzott egyet a sajátjából. - Köszönöm Jozef. Mi tizennégyen vagyunk, a foglyok pedig kilencen. - válaszolta, majd Mina felé fordult - Az hogy kicsodák, azon nem a mi dolgunk gondolkodni. A mi feladatunk csak annyi, hogy eljutassuk őket a megadott helyre. - mosolygott ugyanúgy mint korábban, ezután intett egyet - Micha, gyere ide! - mire a szavára egy nagyjából kétméter magas, tagbaszakadt férfi állt meg a tűz mellett. Ütött kopott páncélját láthatóan plusz szíjak tartották rajta, túl kicsit volt rá. - Ő itt Micha, a jobbkezem. Ha bármiféle segítség kell, őt is kereshetitek, egyszerű kiszúrni a tömegben. Ő fog gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen a katonáim és köztetek. - bólintott mosolyogva.
Micha szöges ellentétének tűnt Ericnek: látszólag hallgatag és mogorva, az elmondott információkra is csak kurtán bólintott.
- Van még kérdés? - nézett végül körbe Eric.
Tehát most már velünk négyünkkel, elég jó az arány, állapítottam meg, bár azért a ketrecekből kijutni, úgy véltem csak külső segítséggel lehetett volna csak. Mina nem kapott választ, de csodálkoztam volna ha igen, hiszen a zsoldosok csak minimális felvilágosítást kaptak a munkájukról, most sem lenne kivétel.
Én ittam a sörből, de persze csak módjával és meg kellett mondanom Misha megjelenése felemelte a szemöldökömet. Ha nem tudtam volna, hogy katona, akkor inkább néztem volna őt rablónak. A páncélja sem éppen úgy nézett ki, mint ami az övé.
- Egyelőre nem sok, legfeljebb az, hogy mikor akarnak tovább menni? – szólaltam meg elsőnek.
- Csak azt furcsálltam kissé, miért kellünk ilyen sokan a foglyokhoz. Ennyire szökősek? - nézett körbe Mina a társulaton, majd vissza Ericre.
- Azt mondja még meg, melyik tűznél foglalhatunk helyet – kérdezte gyakorlatiasan Robin.
- A ma éjszakát még itt töltjük, holnap reggel pedig indulunk. Két-három napot vesz majd igénybe az út, ha minden jól halad. - kezdett válaszolni szépen sorjában Eric. - Sose lehet tudni. Sokféle van közöttük. Valamelyik tán varázsló, ezért húztunk zsákot a fejükre és kötöztük ennyire le a kezüket. Nem akarok elveszíteni egyet sem az embereim közül azért, mert valami nemes beszélgetni akar ezekkel a patkányokkal. – hergelte magát láthatóan már csak azzal is, hogy elmondja ezeket. - Bárhová leülhettek, nem hinném hogy bármelyik katonám is elutasítaná a társaságát....azért csak óvatosan. - mosolygott rá Robinra és Minára. - Most pedig munkára. Jozef és Robin, ti az éjszaka felét őrködéssel töltitek, a tábor falu felé eső részét ifgyeljétek, kitudja honnan akarnak meglepni minket. Edgar és Mina, ti a foglyokra fogtok vigyázni. Ne álljatok szóba velük, mert még megigéznek valamivel. Csak figyeljétek a ketreceket, nehogy kitörjenek valahogy. A középső szekérnél foglaljatok helyet. Mindkét csapatot leváltják majd, ha eljön az ideje. - mondta, aztán felállt, és elindult a sátra felé - neki volt ugyanis egyedül ilyenje. Micha ott maradt veletek, és szótlanul figyelte mikor indultok.
Valami ilyesmire gondoltam én is, hogy itt fogunk éjszakázni. Nagyon látszott, hogy nem csak ideiglenes tüzet raktak. Azonban nem gondoltam, hogy szinte azonnal szolgálatba is állítanak minket. Ránk is ránk fért volna a pihenés, hiszen egész nap erőltetett menetben, lovon ültünk, hogy időben ide érjünk.
Na, de Eric azt mondta ők is fáradtak és kimerültek.
- Értettem tizedes. - bólintottam. - Mennyi ideje vannak már talpon? Maguk kapták el őket? - fordultam a mogorva, mellénk kirendelt pesztrához, már ha nem néma a szerencsétlen, miközben felkászálódtam és elkönyveltem magamban, hogy vacsora később lesz.
- A lehető legjobbat választottátok erre a feladatra, mert engem ugyan nehezen igéznek meg. – jegyezte meg mentében Mina is egy kis félmosollyal. - Azért persze vigyázok. Nos hát jó munkát. - biccentett felénk, majd a kijelölt helye felé ballagott, a zsoldos pedig követte őt.
- Túl sok. - válaszolta Micha az első kérdésre, bár a hang inkább valami mély dörmögéshez volt hasonlítható, mintsem emberi hanghoz. A második kérdésre mindössze bólintott.
A fickó, ahogy vártam nem túl bőbeszédű és nem hiszem, hogy többet tudnék meg, ha tovább faggatnám, csak ellenszenvet válthatnék ki, így egyelőre annyiban hagyom.
Miután látta, hogy mindannyian elindultunk, leült a tűz mellé és rakott még rá fatönköt, láthatóan ő nem akart pihenni.
A legtöbb utunkba kerülő katona igencsak rossz állapotban volt. Némelyek sebesültek, vagy csak egyszerűen fáradtak voltak, valamint, ahogy Micha-n állt kissé furán áll a páncél, úgy rajtuk is. Akinek van, az meg úgy festett benne, mintha nagy, vagy pont hogy kicsi lenne nekik az adott darab.
Ahogy elfoglaltam a tábor szélénél az őrhelyem, megvártam, amíg Robin, aki meg-megállt, hogy némelyik sebesültre az Úr fényét kérje a gyógyuláshoz, kellően közel ért, aztán úgy fordultam, hogy a számról se lehessen leolvasni semmit, mivel szinte éreztem a hátamban Misha tekintetét.
- Észrevetted, hogy mennyire szedett-vedett a szerelésük? És nem a használtságára és harci sérülésekre gondolok? - szóltam hozzá halkan.
- Pont olyan szedetvedett, mint maga a társaság – helyeselt a társam és ő is úgy beszélt, hogy azt más ne lássa. - Nem lehetett könnyű dolguk mikor elfogták a ketrecek lakóit az állapotukból ítélve
- Igazán kedvem lenne kideríteni, hogy kire, hogy hatna a bűnkutató mágiám, csak félek, hogy a katonák sem sokkal jobban bűntelenebbek, mint a rablók. Misha például kiválóan beillenék egynek. - biccentettem Robin-nak.
- Nem ismerjük a kísérő katonákat, szerinted, ha helyet cseréltek volna, miből tudnánk meg? - firtatóztam tovább, ahogy a gyanú megülte a gyomrom és kíváncsi voltam, hogy csak én vagyok-e ennyire paranoiás, vagy Robin -nak is hasonló a benyomása.
- Valószínűleg sehonnan, bár egy kis beszélgetés, és óvatos kérdezősködés talán leleplezhetné a dolgot. –válaszolta Robin.
Minden esetre míg nincs a kezünkbe semmi addig végeztem a dolgomat a parancs szerint.
Ahogyan múlnak az órák, a tábor úgy lesz egyre csendesebb. A tábortüzeket a néhány tűzőr vigyázza, míg társaik pokrócokba bebugyolálva próbálnak meg aludni - be is áll nemsokára a csend.
Ekkor azonban mintha neszt hallottam volna a falu felől, de látni nem igazán láttam semmit és senkit - ha közeledik is valaki, nagyon könnyű léptű.
Kezem a kardomra csúsztatom és csak a szemem villan a társam felé.
- Közeledik valaki vagy valami. - leheltem szinte csak, ha esetleg ő nem hallaná, elvégre nem tünde.
A lány biccentett és nesztelenül ő is a kardja markolatára csúsztatta a kezét.
Hirtelen a semmiből, nevetve szaladt elő egy kisgyerek. 10 éves körüli lehetett és grimaszolva nyújtotta ki ránk a nyelvét, aztán diadalittasan futott be Eric sátrába. Szinte ugyanabban a pillanatban két lépett oda hozzánk.
- Jöttünk a váltásra. A kölyökkel ne törődjetek, Eric fia, mindig ezt játssza. - mondták, majd intettek, hogy nyugodtan kereshetünk helyet magunknak valahol a tűz körül.
Hát ez nem volt hosszú őrködés, a katonák háta mögött vetettem is egy kérdő pillantást Robinra.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Ahogy az egásznapi lovaglás után közelebb értünk a táborhoz, kivehetővé vált, hogy három nagyobb tábortűz van, a téli hó miatt pedig mindhárom körül szorosan ültek a tagbaszakadt. Összesen mintegy 15-en lehetnek, bár pontosan nem számoltam őket meg.
A tábortüzektől egy köpésnyire három szekér áll. Mindegyik elé két ló van kötve, a hátsó részük pedig cellává van átalakítva: vastag és sűrű faoszlopok tartják benn a foglyokat - hogy hányat, vagy miféle szerzeteket, azt nem lehet innen kivenni. Ügyes tákolmány, az biztos.
A csoprt vezetője épp kéznyújtással üdvözöl egy vámpír férfit, mikor odaérünk. Ez kicsit megzavarja abból ítélve, milyen meglepetten néz ránk. Minden bizonnyal nem tudja mit kerestek a táborában. Kérdő tekintetéből ítélve el is várja, hogy bemutatkozzunk.
- Jozef Strandgut fegyvernök vagyok és Sangarinus püspök utasításának megfelelően segíteni jöttünk. - kezdte a sort Jozef, majd a velük majdnem együtt érkező vámpírnő is folytatta… Azt hiszem ki kell majd deríteni azt is, mit keres itt két vámpír is… Akiknek a határ másik oldalán lenne a helye.
Főleg, hogy a nő igencsak elpirult, mikor meglátott minket..
- Mina vagyok. Azt mondták, elkél az olyan, aki tud harcolni. Hát én tudok. - találja meg a hangját a bemutatkozáshoz a nő, aztán félre is húzodik. Ezután pedig rajtam a sor.
-Robin Holzer, az egyház küldött, hogy segítsek a karavánt biztonságosan célba juttatni. - hajtottam fejet, követve az előttem szólók bemutatkozását
- Edgar von Swarzjager. Engem a fizetség érdekel - veti oda a vámpír férfi is féloldalasan elmosolyodva.
A szőke hajú férfi arcán egy pillanatra meglepettség fut át, aztán félelem tükröződik. - ha pedig .. Végül erőt vesz magán, és rámosolyog a két vámpírra, majd minket méreget.
- Szóval egyháziak... Megnézhetem a papírjukat? - nyújtja a kezét felém, ugyanakkor a vámpírokra is sandít. - Ugye nem terveztek ártani nekik? - kérdezi tőlünk.
Jozef közben biccent a vámpír nő felé… Akit férfi fajtársával együtt úgy tűnik sokkal szivesebben látnak, mint minket… Ami a határnak ezen az oldalán nagyon különös.
- Amíg ők nem ártanak nekünk, nem. - jelenti ki Jozef kissé dacosan.
- Attól megnyugszik, Uram, ha megmutatom a parancsot, amit kaptam? - kérdezem egy pillanatig karbafont kézzel állva de aztán a köpenyembe nyúlva az írásért, amit óvatosságból hoztam magammal, és csak annyi volt benne belőle az utasításból, amennyit a karaván parancsnokának is tudni kellett.
-No jól van, nekem a szó is elég. Hogy bízhatnám rá a hátam védelmét arra, akinek nem vagyok képes elhinni amit mond? - kérdezi kissé költőien, majd kezet fog azokkal is, akikkel eddig még nem tette. - Az én nevem Eric, tizedes vagyok a hadseregben. Jöjjetek beljebb a tábortűz mellé, ott kellemesebben beszélgethetünk. A lovakat csak kössétek ki valahová. - mondja, majd azonnal el is indul, és a legközelebbi tűzrakás mellé leül egy fatuskóra. Jóízűen dörzsöli össze kezeit a tűz mellett.
- Korsót! - kiáltja, és azonnal elő is kerül négy korsó, ránézésre mindegyik valamiféle sörféle folyadékot tartalmaz… - A falusi fogadós volt olyan kedves megajándékozni minket néhány hordóval. - teszi hozzá, majd a magasba emeli a korsót, meghúzza
- Szóval, mi a dolgom? - tér a lényegre a vápír férfi, miután végigmustrálva minket, visszatér a tekintete Erichez.
- A feladat egyszerű, bíztosítani kell hogy a foglyok foglyok is maradjanak, míg a fővárosba érünk. Ismert és neves rablókról van szó, talán lesz olyan bagázs aki megpróbálja kiszabadítani őket az út során, vagy ők maguk próbálják majd menekülőre fogni. Az embereim fáradtak és gyengék, így tehát szükség volt az utánpótlásra. - fejezi be egy újabb korttyal.
Jozef bólint
- Minden segítséget megadunk, ami tőlünk telik. Hányan vannak? - néz a kocsin kuporgó alakok felé.
- Kösz, de én megleszek az ital nélkül. - emeli fel a kezét udvarias elutasításra Mina, majd elhúzza a száját, mint akit sokszor nyaggattak már ezzel. Ismerem az ézést…A lehető legudvariasabban elutasítom én is az italt, aztán csöndben hallgatom ahogy Jozef a fontos információkat megkérdezi. Úgysem a parancsnoktól fogom megtudni, és nem is az első pillanatban, amit szeretnék.
- De válogatósak a hölgyek... - mosolyodik el Eric újra, de nem többet nem fűz hozzá a dologhoz, inkább újra húz egyet a sajátjából. - Köszönöm Jozef. Mi tizennégyen vagyunk, a foglyok pedig kilencen. - válaszol a lovagfiú kérdésére
- Annyira neves foglyok, hogy muszáj életben maradniuk, míg odaérünk? - vonja meg a szemöldökét Mina.
- Az hogy kicsodák, azon nem a mi dolgunk gondolkodni. A mi feladatunk csak annyi, hogy eljutassuk őket a megadott helyre. - mosolyog ugyanúgy mint korábban. Ezután int egyet - Micha, gyere ide! - teszi még hozzá, mire szavára egy nagyjából kétméter magas, tagbaszakadt férfi áll meg a tűz mellett. Ütött kopott páncélját láthatóan plusz szíjak tartják rajta, túl kicsit rá. - Ő itt Micha, a jobbkezem. Ha bármiféle segítség kell, őt is kereshetitek, egyszerű kiszúrni a tömegben. Ő fog gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen a katonáim és köztetek. - bólint Erik mosolyogva. Nekem annyira nem volt mosolyoghatnékom attól, hogy nem személyesen vállal  közvetítő szerepet, de ráérek még kérdezősködni. Micha szöges ellentéte Ericnek: látszólag hallgatag és mogorva, az elmondott információkra is csak kurtán bólint. - Van még kérdés? - néz végül körbe Eric.
- Egyelőre nem sok, legfeljebb az, hogy mikor akarnak tovább menni? - kérdezi Jozef, miután szemöldökemelve nézte meg magának Michát ő is.
- A ma éjszakát még itt töltjük, holnap reggel pedig indulunk. Két-három napot vesz majd igénybe az út, ha minden jól halad. -   válaszol a szedett-vedett társaság parancsnoka.
- Csak azt furcsálltam kissé, miért kellünk ilyen sokan a foglyokhoz. Ennyire szökősek? - néz körbe a társulaton, majd vissza Ericre Mina is.
- Sose lehet tudni. Sokféle van közöttük. Valamelyik tán varázsló, ezért húztunk zsákot a fejükre és kötöztük ennyire le a kezüket. Nem akarok elveszíteni egyet sem az embereim közül azért, mert valami nemes beszélgetni akar ezekkel a patkányokkal. -  hergeli magát láthatóan már csak azzal is, hogy elmondja ezeket Erik.
- Azt mondja még meg, melyik tűznél foglalhatunk helyet - mosolygok a férfira, jelezve, hogy nem véresen komoly a kérdés.
 - Bárhová leülhettek, nem hinném hogy bármelyik katonám is elutasítaná a társaságát....azért csak óvatosan. - mosolyog rám és Minára.   Csak nem félt minket az uraság? Azt hiszem meglepődne… - Most pedig munkára. Jozef és Robin, ti az éjszaka felét őrködéssel töltitek, a tábor falu felé eső részét figyeljétek, kitudja honnan akarnak meglepni minket. Edgar és Mina, ti a foglyokra fogtok vigyázni. Ne álljatok szóba velük, mert még megigéznek valamivel. Csak figyeljétek a ketreceket, nehogy kitörjenek valahogy. A középső szekérnél foglaljatok helyet. Mindkét csapatot leváltják majd, ha eljön az ideje. - mondja, majd feláll, és elindul a sátra felé - neki volt ugyanis egyedül ilyenje. Igazi vezető, mit ne mondjak…  
- Értettem tizedes. - bólint Jozef.
- A lehető legjobbat választottátok erre a feladatra, mert engem ugyan nehezen igéznek meg. - mosolyodik el elégedetten, lelki kezeit dörzsölgetve Mina.
Mivel Micha viszont marad, és szótlanul figyeli az indulásunkat, hozzá fordul a közben eszébe jutó kérdéssel Jozef.
- Mennyi ideje vannak már talpon? Maguk kapták el őket? -  morgot kissé, közben felkászálódva.
Felkelve, mivel feltételezem nem 4 emberre bízta Eric a biztonságot, megpróbálom kiszúrni azokat a parancsnok távozása után, akik szintén őrködnek. Közben pedig azért kíváncsian figyelem kap-e Jozef választ.
- Túl sok. - válaszol Micha az első kérdésre, bár a hang inkább valami mély dörmögéshez hasonlítható, mintsem emberi hanghoz. A második kérdésre mindössze bólint. Miután látja, hogy mindannyian elindulunk dolgunkra, leül a tűz mellé, és rak még rá fatönköt
Ahogy végigsétálunk a táboron, láthatjuk, hogy a legtöbb katona igencsak rossz állapotban van. Némelyek sebesültek, vagy csak egyszerűen fáradtak, valamint ahogy Michan kissé furán áll a páncél, úgy rajtuk is. Akinek van, az úgy fest benne, mintha nagy, vagy pont hogy kicsi lenne nekik az adott darab.
- Észrevetted, hogy mennyire szedett-vedett a szerelésük? És nem a használtságára és harci sérülésekre gondolok? - szólt hozzám Jozef halkan, igyekezve, hogy ne lehessen kihallgatni amit beszélünk.
Én menet közben egy-két embert, aki mellett elmegyek, megpróbálok az Úr Szent fényét kérve segíteni, egy-egy mosoly kíséretében.
- Pont olyan szedetvedett, mint maga a társaság - értek egyet Jozeffel minél kevésbé artikuláltan beszélve. - Nem lehetett könnyű dolguk mikor elfogták a ketrecek lakóit az állapotukból ítélve -
- Igazán kedvem lenne kideríteni, hogy kire, hogy hatna a bűnkutató mágiám, csak félek, hogy a katonák sem sokkal jobban bűntelenebbek, mint a rablók. Misha például kiválóan beillenék egynek. - biccent Jozef. - Nem ismerjük a kísérő katonákat, szerinted, ha helyet cseréltek volna, miből tudnánk meg? - firtatózott tovább a lovagfiú.
- Valószínűleg sehonnan, bár egy kis beszélgetés, és óvatos kérdezősködés talán leleplezhetné a dolgot. - Talán.  Ha óvatosak, és figyelmesek vagyunk.
Némelyek hálásan, némelyek pedig egészen más indíttatással néznek vissza, ahogyan meggyógyítom őket, ám mondani egyikük sem mond semmit.
A tábor szélére érve az is kiderül, hogy szabályos körben veszik körbe a tábor az őrszemek. Mindenhol ketten állnak vagy épp ülnek egy-egy fatönkön, kezükben fáklyával, amivel nem csak a vadállatokat ijeszthetik el, de az esetleges támadókat is könnyebben kiszúrják. A távolság nagy a párosok között, a tábor zajában egyelőre csak kiabálva tudnánk beszélgetni egymással. Unalmas néhány óra áll előttünk.
Ahogyan múlnak az órák, a tábor úgy lesz egyre csendesebb. A tábortüzeket a néhány tűzőr vigyázza, míg társaik pokrócokba bebugyolálva próbálnak meg aludni - be is áll nemsokára a csend.
Ekkor neszt hallunk  falu felől, de látni nem igazán látunk senkit - ha közeledik is valaki, nagyon könnyű léptű.
- Közeledik valaki vagy valami. - lehelli szinte csak Jozef. A figyelmeztetésére még jobban igyekszem figyelni az addig gyanút keltő neszre, amit így már egyértelműen hallok. Biccentek a tünde fiúnak, és nesztelenül a kardom markolatára csúsztatom a kezem.
Hirtelen a semmiből, nevetve szalad elő egy kisgyerek. 10 éves körüli lehet, és grimaszolva nyújtja ki ránk a nyelvét, diadalittasan futva a Eric sátrába. Aztán két katona is odalép hozzánk
- Jöttünk a váltásra. A kölyökkel ne törődjetek, Eric fia, mindig ezt játssza. - mondják, majd intenek, hogy nyugodtan kereshetünk helyet magatoknak valahol a tűz körül.[/b]


_________________

9[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Szomb. Jan. 11, 2020 10:56 pm

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
Iszonyat büdös van a táborban.
Az előbb még szentjánosbogárnyi fénycsomók néhány perc lovaglás után igazi tábortüzeknek tűnnek. A lángok magasra nyalva táncolnak, vörös szikrákat köpködnek az ég felé. Néha árnyékok sétálnak el a tűzcsóvák előtt, ahogy közelebb érünk, úgy becsülöm, a tűz körül lézengő emberek száma pár fejjel haladja meg a tucatot. Szekerekből hármat számolok, jól láthatóan ezekkel szállítják a foglyokat: vastag, hajlított deszkákból ácsolt rácsok között. Nem irigylem szegény ördögöket, pokoli hideg lehet a ponyvátlan szekereken, messze a tűztől.
Mikor megállni látom a kísérőm, magam is megállítom a lovat, ahogy leszáll a sajátjáról, én is az enyémről. A tüzektől nem messze élelem van kikészítve a lovaknak, odavezetem a sajátom is, kikötöm egy földből kiálló karóhoz, bár kétlem, hogy elszaladna. Egyetlen állat sem olyan ostoba, mint a legtöbb ember – vámpír avagy tünde −, jól tudja, hogy ebben a hidegben nehezen élné túl kétlábú nélkül. Belesimítok a sörényébe, mielőtt még követném a férfit, aki egy másik férfi elé vezet. Épp csak féloldalasan belesomolygok a férfi barátságos tekintetébe, aki közben kezet nyújt felém, amelyet elfogadok – ekkor még néhányan megérkeznek. Az engem fogadó emberbe szemmel láthatóan belefagy a szó az érkezők láttán. A tekintetem követi az övét, felmérem a színes kis csapatot. Két kisasszony, meg egy kormos, aki nem láthatott húsz nyárnál többet. Na, szépen vagyunk.
Az újonnan érkezettek rendre bemutatkoznak: Jozef a kormos, Mina a vámpír, Robin a másik kislány. Egy vámpír, két egyházi. Megvárom, míg az egyéb felesleges információkat is megosztják magukról: ki küldte őket és miért, mielőtt magam is bemutatkoznék:
– Edgar von Swarzjager. Engem a fizetség érdekel – féloldalasan elmosolyodom, mint aki jól szórakozik a saját frappánsságán. Ami egyébként így is van.
A munkaadónk szemmel láthatóan nincs elragadtatva a társaságtól – amit teljesen megértek egyébként. A legnagyobb meglepetésemre azonban a két egyházi ellen jobban tiltakozik, mint két vámpírokkal szemben. Utóbbi igazából nem lep meg annyira, a fogadóban említette a fickó, hogy van vámpír a táborban. Mindegy, nem az én dolgom.
Érdektelenül nézem végig, ahogy elkéri az egyháziaktól a papírjaikat, és majdnem felnevetek, mikor arra kéri őket, hogy ne ártanak nekem, meg a vámpír kislánynak. Lehet, kicsit túlbecsüli az apácát meg a kormost. Végül azonban magamba fojtom a jókedvem, nem is olyan nehéz, sokkal jobban zavar, hogy csak egymás idejét raboljuk ezekkel a felesleges körökkel, mintsem szórakoztatna az egész.
Kifejezéstelen arccal végigmérem a többieket, mielőtt visszasiklana a tekintetem a férfira, aki Ericként mutatkozik be, amit meglehetősen szűkszavúnak érzek ahhoz képest, hogy tizedes. Hát, igen. Az emberek java elhullt az évek óta tartó háborúskodásban, sokukat a világégés pusztította el. Anélkül, hogy akarnám, fintorgásba szaladnak az arcvonásaim. Még mielőtt bárki észre vehetné, ellazítom az arcom.
– Szóval, mi a dolgom? – térek a lényegre, ahogy a tekintetem visszasiklik a férfi arcára kíváncsian, miután érdektelen kifejezéssel végig pillantok a többieken.
A kérdésemre egyelőre nem kapok választ, a tizedest követem, aki a tüzek mellé invitál. Néhány elnyújtott lépéssel oda is érünk, az egész díszes kis társaság, az egyik tábortűz mellé. A nyurga, kellemes arcú férfi elhelyezkedik egy oldalra döntött fatuskón, a tűzhöz igen közel. Tenyereit a tűz felé tartja, majd összedörzsöli. Követem a példáját; míg meg nem csap a meleg, nem is realizálom, mennyire átfagytam a hűvös széltől, ami átfújt a ruhámon lovaglás közben.
– Korsót! – rikkantja a tizedes. Pillanatokon belül kerül is valahonnan négy, majdhogynem színültig töltött kupa, szag alapján sörre emlékeztet. – A falusi fogadós volt olyan kedves megajándékozni minket néhány hordóval – egészíti ki az ember. Aha, el tudom képzelni, miféle szívjóság vezérelhette a fogadóst.
Én magam azért elfogadok egy kupát, a két nő visszautasítja, ami szemmel láthatóan szórakoztatja a tizedest, de különösebben nem firtatja.
A férfi ezután magasba emeli a korsóját, majd nagyon kortyol belőle. Aztán végre belefog az előbb hozzá intézett kérdésemre adott válaszba:
– A feladat egyszerű, biztosítani kell, hogy a foglyok foglyok is maradjanak, míg a fővárosba érünk. Ismert és neves rablókról van szó, talán lesz olyan bagázs, aki megpróbálja kiszabadítani őket az út során, vagy ők maguk próbálják majd menekülőre fogni. Az embereim fáradtak és gyengék, így tehát szükség volt az utánpótlásra – színtelen hangon beszél, mikor befejezi, ismét kortyol a sörből. Mielőtt a többiekre siklatnám a tekintetem, biccentek felé.
– Minden segítséget megadunk, ami tőlünk telik. Hányan vannak? – érdeklődik a sötételf gyerek. Ez jó, ez engem is érdekel.
– Köszönöm, Jozef. Mi tizennégyen vagyunk, a foglyok pedig kilencen − felel neki a fickó. Nagyon halványan elmosolyodom. Akkor jól saccoltam. Bár fene se érti, miféle elvetemült dögök lehetnek, ha tizennégy ember kevés kilencük mellé.
– Annyira neves foglyok, hogy muszáj életben maradniuk, míg odaérünk? – érdeklődik a vámpír kisasszony. Így van, ez sem butaság, miért nem végezték ki őket? Bár, ismétlem, semmi közünk hozzá. Nem is különösebben érdekel, így a válaszra már nem figyelek.  

– Micha, gyere ide! – szólal meg ismét a tizedes. A szavára, minden bizonnyal, az említett felénk lép. Ő az első a táborban, aki magasabbnak tűnik nálam, valószínűleg erősebb is. A ráadott páncél mulatságosan mutat rajta: mintha hirtelen nőtt volna meg, és leszakadt volna róla, de nem volt pénze másra, ezért a régi darabjait bőrdarabokkal szíjazta össze. – Ő itt Micha, a jobbkezem – mutatja be nekünk termetes beosztottját a tizedes. Ahogy elnézem, Micha az egész jobb oldala is lehetne, nem csak a keze. − Ha bármiféle segítség kell, őt is kereshetitek, egyszerű kiszúrni a tömegben. Ő fog gondoskodni arról, hogy minden rendben legyen a katonáim és köztetek – ugyanazzal a tenyérbemászó mosollyal toldj meg a beszédét, mint ami az arcán van, nagyjából, mióta találkoztunk. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de gyanúsnak tartom.
– Van még kérdés? – a tizedes körbepillant. Érdemi kérdést ismét a kormos intéz hozzá legelébb:
– Egyelőre nem sok, legfeljebb az, hogy mikor akarnak tovább menni?
– A ma éjszakát még itt töltjük, holnap reggel pedig indulunk. Két-három napot vesz majd igénybe az út, ha minden jól halad − kapja meg válaszát a tünde.
– Azt mondja még meg, melyik tűznél foglalhatunk helyet – érdeklődik tovább az északi egyházhoz tartozó nő.
– Bárhová leülhettek, nem hinném hogy bármelyik katonám is elutasítaná a társaságát... azért csak óvatosan – ugyanazzal a mosollyal pillant jelentőségteljesen mindkét nőre. Egyre jobban idegesít ez a férfi. Ám úgy tűnik, ő is unja már, hogy velünk tölti az éjszakáját, végre kiosztja a valódi feladataink. – Most pedig munkára. Jozef és Robin, ti az éjszaka felét őrködéssel töltitek, a tábor falu felé eső részét figyeljétek, ki tudja honnan akarnak meglepni minket. Edgar és Mina, ti a foglyokra fogtok vigyázni. Ne álljatok szóba velük, mert még megigéznek valamivel. Csak figyeljétek a ketreceket, nehogy kitörjenek valahogy. A középső szekérnél foglaljatok helyet. Mindkét csapatot leváltják majd, ha eljön az ideje.
A tizedes, miután befejezi a mondadóját, elindul, minden bizonnyal a sátra irányába. Fantasztikus. Épp csak végigfuttatom a tekintetem a mellettünk maradt óriáson, aki a tizedes jobb keze.
– A lehető legjobbat választottátok erre a feladatra, mert engem ugyan nehezen igéznek meg –  jegyzi még meg a vámpír lányka. Kedvem támad megforgatni a szemem, de inkább visszafogom az ingert. Ki tudja, tartogathat még meglepetéseket a tarsolyában. mosolyodik el elégedetten, lelki kezeit dörzsölgetve. Mégis csak közel kerülhet a foglyokhoz, ez jó, így talán kideríthet valamit. – Azért persze vigyázok. Nos hát jó munkát − köszön el illedelmesen a mellém beosztott nő, míg én kiiszom a maradék söröm, majd a kupát ráhelyezem a fatönkre.
Biccentek a férfinak, majd némi érdeklődést tanúsítva a másik vámpír felé sandítok, alaposan végigmérem a szemem sarkából. Teljesen átlagos vámpírkinézete van, fakó bőr, nagyon sötét haj, és természetesen kimondottan csinos kis arca van. Fiatalnak is tűnik nagyon. Remélem, nem viccelt, mikor azt mondta, tud harcolni. Ha nem, meg leszek vele áldva. A jó természetemnek hála még a végén kénytelen lennék rosszul érezni magam, ha nem vigyáznék rá, mikor bajba kerül… Ragadozómosoly csúszik az ajkaimra, ahogy föltápászkodom a földről, majd követem a vámpírlányt, aki már elindult előttem. Fél lépéssel mögötte sétálok az említett szekér felé.
A tekintetem engedem körbeszaladni az egész táboron. Nemsoká meg is akad a vámpíron, akit még a fogadóban említett a fickó. Nem hazudott, tényleg van itt egy, így már hárman vagyunk. Tőle távolabb látok egy fickót, aki a többiektől eltérően nem másod- vagy harmadmagával van valamelyik tábortűz körül, hanem teljesen egyedül, látványosan tudomást sem véve a környezetéről. A gyomrom aljában kaparászni kezd a vadászösztön: itt valami nagyon gyanús történik.
Ahogy közelebb érünk a szekérhez, megfejtem, honnan ered a tábort belengő bűz. Vizelet és ürülék kellemetlen szaga árad a szekerek irányából felénk. Ezeket a szerencsétleneket még hugyozni és szarni sem engedik ki, valószínűleg maguk alá végzik el a dolgukat. Már amennyit végezhetnek… Ahogy elnézem őket, nincsenek a legjobb formájukban, egyáltalán nem csodálnám, ha nem nagyon kapnának enni sem. A szekérben kialakított cellában három fogoly van, elfeküdve annak padlóján, valószínűleg a saját szarukban, alszanak, elájultak az éhségtől, a hidegtől, vagy meg is fagytak csupán, fene se tudja. Mindenesetre egyáltalán nem értem, miért kell tizennégynél több ember kilenc ilyen szerencsétlen roncs mellé.
Mocskos kis titok lappang a levegőben. Nem árt résen lenni.  
– Tyhű – fintorogja el magát látványosan a kisasszony is, ahogy nagyon közel érünk a szekérhez. – Régóta itt lehetnek – állapítja meg.
Elmosolyodom, de nem felelek neki.
Leülök a szekérhez elég közel ahhoz, hogy a rabokat figyelhessem, és elég távol, hogy a lehető legkevésbé legyen zavaró a felőlük áradó bűz.
Órákig nem történik semmi.
Egész mesteri kis rajzot sikerül közben összehoznom a hóba, egy vékonyka, hosszúkás faággal, amit magam mellett találok.

Lágy csönd van. Igazi, pusztai éjszaka. Kedvelem az ilyet. A távolabbról idehallatszó tűzropogás is jól esik a fülemnek. Az azonban kevésbé, mikor egyszer csak hallok valamit a szekér felől. Valamelyik rab egyértelműen fel akarja hívni magára a figyelmünk.
– Ki az odakint? – kérdi gyenge hangon.
Azonnal másik vámpírra sandítok. Mit is mondott, hogy hívják? Liza?
Kiolvasom a kérdést a szeméből: kéne-e felelni neki. Lassan rázom meg a fejem, jelezve, hogy nem kéne reagálnunk a hozzánk szólónak. Legalábbis én biztosan nem fogok.
A fogoly felbátorodik:
– Segítsenek ne... – de mire befejezhetné, belefojtja a szót Micha, a tizedes jobbkeze, aki saját jobb kezével erőset súlyt a fogoly fejére.
– Nem bírják befogni a pofájukat − állapítja meg nem kevés bosszúsággal a hangjában. − Megjött a váltás, mehettek – utasít szigorúan Micha, miközben a szekérnem dől.
Nem kívánok ujjat húzni vele, ezért egy apró biccentést követően elindulok a legközelebbi, még égő tűz felé, hátha sikerül hajnalig aludnom egy keveset.
A szemem sarkából figyelem csupán a másik vámpírt.[/color]


_________________

10[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Szomb. Jan. 25, 2020 6:05 pm

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Próbáltam. Legalább ezen az estén próbáltam éber maradni. Egy-két kérdést még az őrségben maradókkal is váltottam. De végül ahogy voltam, még a kardot sem rendesen lecsatolva az oldalamról, ülve elaludtam térdemre támaszkodva.
- Robin, eltűnt mindenünk, azt hiszem ez nem túl jó hír, így éhgyomorra! - hallom a lovagfiú hangját.
Álmosan pillantotam fel Jozefre, aztán fel is pattanok, ahogy jelzi, eltűnt mindenünk.
- Úgy tűnik, hasonló cipőben járunk - lépett oda végipillantva rajtunk a vámpír férfi - Egy rendes seregben az lenne a normális, ha jelentenénk a felettesünknek, de... Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem felettébb gyanús ez a tizedes - osztotta meg gyanúját is féloldalas mosollyal, közben pedig én is felmértem, hogy körülöttünk úgy tűnik, tábort bontanak.
- Tekintve, hogy csak a szedettbedett seregből lehetett valaki aki elvette... Egyetértek, hogy ne azzal kezdjük, hogy neki jelzünk - bólintottam a vámpírférfi gyanújára.
- Nekem nem csak a tizedes gyanús, hanem az egész társaság. - fűzte hozzá Jozef - Nem hiszem, hogy egy tolvaj képes elvinni az összes cuccunkat, ráadásul fel sem ébredtünk rá.... - rúgott dühösen a földbe maga előtt. - Egyébként elég nehéz lesz eltitkolni, hogy minden rendben. - mutatott a felfegyverzett csürhére. Ahhoz hasonlítottak leginkább szerencsétlenek…
- Igen, ez igaz. Viszont úgy tűnik, még nem fogunk indulni egy ideig - értett egyet a vámpír, a katonák felé intve a fejével - Szétnézhetnénk az emberek között - javasolta a reakciónkat várva - Nálam egy Swarzjager számszeríj volt. Nehéz volna eltéveszteni - vonta fel a szemöldököm.
- Óh, azt hiszem feltaláljuk magunkat - kerestem egy alvó társaságot, akik nem voltak annyira a középpontjában a figyelemnek. Ha más nem, szerzünk magunknak fegyvert, hogy megvédhessük magunkat. - Nem fogunk fegyver nélkül maradni -
- Ha kell persze fel tudunk fegyverkezni, de azt hiszem az lenne feltűnő, ha nem érdeklődnénk a fegyvereink után. - nézett Erik felé Jozef, nagyjából velem egy véleményen a helyzettel kapcsolatban.
- Bocsánat, azt hiszem, nagyon kimerült lehettem. - kért elnézést az érkező vámpírnő  - Tegnap a rabok mondani akartak nekünk valamit. Segítséget kértek, de jött az a nagy alak és leütötte őket. Szerintem a rabok tudhatják, mi folyik itt... - osztotta meg az esti tapasztalataikat, ami az én érdeklődésemet felkelti, nem is kicsit.
- A rabokkal mindenképpen beszélnünk kell, ez az egész helyzet nagyon nem stimmel. - bólintott a vámpír által közöltekre Jozef
- Fogadni mernék, hogy ők tüntették el a fegyvereink. Annyira csak nem nézhetnek ostobának, hogy erre nem jövünk rá - vonta meg a válláét a Schwarzjäger - A kisasszonnyal értek egyet. A rabokkal mindenképp beszélni kell, és mindenképp úgy, hogy a katonák ne vegyék észre - sandított körbe - Tegnap láttam itt egy vámpírt a katonák között. Én őt keresném meg, ha ti addig elintézitek a rabokkal - javasolta, ami végülis logikusnak tűnt, bár lehet nem kéne egyedül hagyni…
- Legyen. Végülis az a hivatásom, hogy emberekkel beszéljek - egyeztem végülis bele a tervbe, hogy mi a rabokat kérdezzük meg. Talán ők többet tudnak, és akarnak mondani, mint fogvatartóik.
Miután a vámpírnő is rábólintott a tervre, odaért hozzánk Eric is.
- Történt valami? - érdeklődött mosolyogva, majd közben ahogyan tovább vizsgált minket, hozzátette - Hová tűntek a fegyvereitek? -
- Ááá, szóval feltűnt tizedes? Mi is épp ezt kérdezgetjük. Most indultunk, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket az utánunk következő őröknek, ha mint parancsnoknak neked erről nincs tudomásod. - válaszolt Jozef kissé ingerülten, ami már nem lepett meg. Ha tekintettel ölni lehetne…
- Bízunk benne, hogy számíthatunk a támogatására, hogy kiderüljön, mi történt. - tettem hozzá Jozef szavaihoz. Nem akartam, hogy azt higgye ellenségesek vagyunk. Még ha nem is állt messze az igazságtól.
Eric láthatóan meglepődik Jozef szavain, le is fagy arcáról a mosoly. Szótlanul lépett két lépéssel közelebb a fiúhoz, végig tartva a szemkontaktust. Figyeltem, hogy ha kell, közbeléphessek a fiú érdekében.
- Nem ártana tanulnod a társadtól. - mutatott rám balkezével - A szádra pedig legközelebb vigyázz. - veregeti "barátságosan" vállba. Ezután elindult, és óvatosan körül járta a tűzrakást és a helyet ahol aludtatok. Láthatóan nyomok után kutatott, vakargatta a fejét, majd végül intett, hogy kövessük egy közeli fa tövébe. A legtöbb fegyver és nehezebb tárgy ott volt egymásra dobálva, nem tettek túl nagy erőfeszítést az elrejtésére.
- Hiányzik még valami? - intett, hogy nézzük át a kupacot…
Jozefet láthatóan nem győzi meg túlzottan a nyomkeresés, a tekintetéből úgy tűnik, dühös lett Eric stílusa miatt, de miután rám nézett, csendben maradt. Hála Istennek.
- Talán gondot okoz a fegyelmezés, de Robin inkvizítor kikérdezheti a csapatát, jobb az ilyet csírájában elfojtani. - javasolta eléggé tiszteletlenül a kardját felvéve Jozef.
- Igaza van a kormosnak - morgott a Schwarzjäger is - Ha nem az emberei voltak, akkor az emberei elég rosszak, Eric tizedes Ha nem képesek erre, bátran rám bízhatják az éjszakai őrködést, nekem nem okoz gondot egész éjszaka fenn maradni - mosolyodott el, a hangja viszont csípős maradt.
- A társaság biztonsága mindenképpen megkívánja, hogy utánajárjunk, hogy történhet ilyen meg - bólintottam Jozef és a vámpír felvetésére. A nyomokat látva egy sejtésem van, ki az, aki elcsente a fegyvereinket. Az egyetlen apróbb holmim, amit magammal hoztam, a kicsit csengő a zsebemben maradt, valószínűleg nem mertek ennyire átvizsgálni minket, csakhogy mindent elvegyenek.
- Talán a rabokat kihallgathatnánk. Hátha tudnak valamit. - veti fel a vámpírnő, ezzel teljesen semmissé téve a szándékunkat, hogy a tudtuk nélkül mégiscsak elbeszélgessünk a fogvatartottakkal…
Eric felhúzott szemöldökkel néz rá Minára, kissé meglepődve.
- Honnan tudhatnának bármit is? - kérdezte a nőt, majd rajtunk nézett végig. - Igazatok van, hogy jobban meg kellene nevelnem, és talán egy nő segítsége se ártana benne. De az inkvizícióra azért nem hiszem, hogy szükség lenne hozzá. - neveti el magát. - Dennis! - kiálltotta hangosan, érezhetően haraggal a hangjában. Még kétszer-háromszor kiáltott, egyre dühösebben, míg végül előkerül a kisgyermek, akit tegnap már láttunk. Tíz évesnél nem idősebb, inkább nyolc körül lehet. Haja fekete, majdnem annyira mint a bőre a sok sártól. Kezét a háta mögé rejtve, bűnbánó arccal lépett oda hozzátok.
- Mit tudsz erről? - mutatott végig Eric a felszerelésen. - Add vissza a maradékot. - mondta, anélkül hogy megvárta volna a fiúcska válaszát. A kisfiú csakugyan elkezdte ruhájából és a markából visszaadogatni az apróbb tárgyakat, mindegyiket a jogos tulajdonosának.
- De mindig azt mo... - kezdett bele valamibe, de az apja egyszerűen felképelte, láthatóan nem túl erősen, de ahhoz épp eléggé, hogy elsírja magát, mielőtt elfutna… Vajon miért nem hagyta beszélni, ha egyszer kérdezte?
- A fiam. A többieknek már fel se tűnik, ha fel alá járkál. A nehezebbet nyilván nem bírta el, de a kisebbeket igen. Sajnálom. - mondta bűnbánóan, majd el is indult a többi katona felé.
- Hát....végül is, mindenünk meg lett. - vont vállat Jozef - Biztos unatkozik ennyi felnőtt között. Biztos, hogy ezt kell látnia? - érdeklődik, nem hinném, hogy a gyermek sorsa miatti őszinte aggodalomból.
- Nincs probléma tizedes, ameddig nem kritikus helyzetben vagyunk kénytelenk a felszerelésünk után kajtatni -
mondtam Ericnek, jelezve, hogy nem kéne a dolognak megismétlődnie.
- Szedjétek össze a maradék holmit, indulunk. - szólt a többi katonának Eric.
- Indulás előtt van még valami dolgunk, tizedes? - kérdezi a vámpír férfi, én pedig kíváncsian hallgatom a választ.
- Nincs. Robin és Jozef a karaván elejét kísérik majd, míg Mina és Edgar arra figyelnek, nehogy hátba támadjanak minket. Hosszú napnak nézünk elébe. - nézett végig a tábor maradékán - Néhány perc és indulunk, meghallják a jelzést. - mondta, és elindult a többi katonákhoz.
Amint hallótávolságon kívül ért, Jozef felénk fordult.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem ez az egész nem tetszik. Kimondom nyíltan, az a gyanúm, hogy ezek itt a banditák és a rabok a volt őrök. Egy kölyköt egy felelős katona nem cipelne magával egy veszélyes feladatra.  De nem szállhatunk szembe velük egyelőre, főleg nem nyíltan. Tesszük, amit Eric mond. Mi Robin-nal elől nem sokat tehetünk, de ti hátul, ahol valószínűleg a szekerek is mennek, talán tudtok beszélni valamelyik rabbal. Ha kell megpróbáljuk a figyelmet is inkább magunkra tereleni. - javasolta, ami ellen nem volt szavam. Bevált kettünk között, hogy az ilyen helyzetekben az ő szava mérvadó, mint tapasztaltabb katona.
- Én más dologra gyanakszom, de a terved nem rossz, fiú - bólintott a tervre a Schwarzjäger halvány mosollyal - Mindenképp megpróbálunk kiszedni valamit a rabokból. Ti is füleljetek. Este pedig megbeszéljük, mire jutottunk.  Most pedig nyergeljük fel a lovaink. A tizedes szerint nemsokára indulunk. -
- A fiúval óvatosan. Tegnap este szinte meg sem hallottuk, amikor az őrhelyünknél visszajött a táborba. Ha az apja arra utasítja, akár meg is ölhetett volna minket. - figyelmeztetem a vámpírokat, bólintva a tervre.
A vámpír nő is bólint, hogy értette..
- Én is éppen arra gondoltam, hogy szerepet cseréltek. A figyelmeztetést pedig köszönjük, figyelni fogunk. - bólint nekem is, így mehetünk készülődni az úthoz.
El is hangzott nemsokára a kiálltás, a katonák pedig gyorsan felsorakoztak, velünk együtt.
Minket Jozeffel legelőre állítottak (van egy olyan sejtésem, hogy olyan céllal, hogy mi vesszünk oda egy esetleges támadásban) utánunk pedig Eric lovagolt fiával, és nagyjából 6 katona a szekerek előtt. Amitől további 5 katona választotta el a két vámpírt.
- Hogy fogtátok el a rablókat? Volt veszteségetek?- megy közelebb Erichez Jozef, kérdezősködni. Én egyelőre maradok a helyemen, a történet engem is érdekel, és közelebb visz a megbízásom teljesítéséhez is.
- Megpróbáltak rajtaütni a falusiakon, mi pedig fülest kaptunk erről, azzal, hogy nem szabad megölnünk őket. Nem voltak túl szerencsések. Öt bajtársam veszett oda és sokan megsebesültek, ahogy láthattad. - válaszolt Eric Jozef mellé ugratva szinte a lovával. Szeret mesélni, az biztos. - Fontos, hogy időben eljuttassuk őket a fővárosba. Nem tudom meddig bírják, én pedig nem akarok felellni azért, ha esetleg itt pusztulnak. Bár bevallom, nem sajnálnám őket nagyon. -
- És mit csináltatok a bajtársaitok holttesteivel. - elegyedett mostmár teljesen beszélgetésbe Jozef. - Gondolom a családjuk el szeretné tisztességesen temetni őket. A távolság nem túl nagy, hogy gond legyen a testekkel, így ez jogos kérdés szerintem. A rabokra térve pedig muszáj kiengednetek őket, ha élve és kihallgatható állapotban akarjuk leszállítani őket és a szekereket is ki kell takarítani, mert még az embereid is összeszedhetnek valami nyavaját. Ha meg meghalnak, akkor a te fejedet veszik és akkor árva lesz a gyermeked... Mert gondolom nincs senkije, ha itt van veled. Nem félted, hogy baja esik? - mondta a magáét, nem téve fel a kérdést, amit nekem meg kellene tudnom.
Ericen is látszik a fájdalom elvesztett társai miatt.
- Nem volt családjuk, mi temettük el őket. - ahogy a rabokról beszélt Jozef, azt csak fejcsóválva hallgatta. - Kibírják két napig. Ezek banditák, rosszabb körülmények között is éltek, mint amiben most utaznak. A katonáim pedig erősek, mit szednének össze? - nézett csodálkozva, láthatóan nem volt túlságosan otthon a biológiában és járványtanban. - Valóban én vagyok az egyetlen aki gondját viselhetné... - válaszolt a fiával kapcsolatos felvetésre.
- Furcsa - jegyeztem meg szinte mellékesen - Azt hinné az ember, hogy egy rakás közveszélyes banditát az elfogás helyszínén mihamarabb kivégeznek. - mondtam félhangosan, látszólag elgondolkodva a dolgon, mi is lehet az oka, hogy ebben az esetben a fővárosba akarják őket szállítani.
Eric elgondolkodik, de újra megrázza a fejét
- Nem lesz itt baj. Valóban, én sem értettem. Azt hittem az Egyház képviselői majd tudnak valamit. - tette hozzá mosolyogva, majd a beszélgetést lezártnak tekintve kezdte el kémlelni az kopár erdőt, ami mellett elhaladtunk
Elsőre fel sem tűntek kavicsok, amiken haladtunk, csak mikor már az égből jégeső csap le. Felhő eddig sem volt, és most sem: Nyilván varázslat. Komolyabb sérülést nem okozott, ám muszáj volt összehúznunk magunkat, hogy minél kevesebb találjon el. Ekkor az egyik katona nyakát nyílvessző szúrta át. Újabb nyíl érkezik, de ez már célt téveszt. Mindeközben pedig nagyjából 15-20, szedett-vetett bandita rontott ránk a kopár fák közül. Barna ruhájukkal fel sem tűntek eddig a fák és cserjék között, mindössze amikor már mintegy 5-8 méterre voltak. Eric gyorsan kapcsolt, és kiabálni kezdett
- Törjétek meg a rohamot! Kapjátok őket oldalba! - kiálltotta azoknak akik lóval voltak, majd a gyalog lévőkhöz fordult - Tartsátok a sort! Védjétek meg a foglyokat! - mondta, és el is indult, hogy a nagyjából 6 lovassal együtt oldalról támadja meg a banditákat, akik egyelőre még csak futólépésben közeledtek a nem szűnő jégesőben.
- Húzódjunk a szekerek mellé, vagy akár alá. Látos valahol a varázslót? - kiáltott nekem Jozef, miután leugrott a lováról.
Én is leugrottam lóhátról, tekintve hogy nem volt tapasztalatom az ilyen küzdelemben, és megráztam a fejem Jozef felé, egyelőre nem. De azért kémleltem a környéket, hátha előkerül.
- Védjük a fogjokat mi is! - kiáltottam vissza, a szekérhez lépve a körbe, és a zajt kihasználva kérdezve a bentlévőket.
- Van fogalmatok, kik ezek? -
A szemem sarkából fellélegezve láttam, hogy a szerencsétlenül járt katonát a vámpírnő kezelésbe veszi.
A csata hevében megláttam, hogy az egyik támadónk hasonló követ tartott a kezében, mint ami a földön is el volt szórva, ami felizzot, és a lovagok felé lánglövedék csapott ki belőle… Meg van a varázsló, azt hiszem.
- Mi történik? Katonák vagyunk, segíthetünk! - kiálltotta az egyik fogoly… Remek…


_________________

11[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Szomb. Jan. 25, 2020 7:33 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Kellemetlenül, elgémbereve ébred fel, dörzsölgeti tagjait, hogy némi élet visszajöjjön belé. Nagyon hideg van.
Ahogy körbenéz, azt látja, hogy ahova előző este tette a dolgait, nincsenek ott. Először azt hiszi, rosszul emlékezhetett, de aztán semelyik másik esedékes helyen sem találja.
Ó, hogy az a...
Felsóhajt. Éberebbnek kellett volna lennie.
Edgart  már nem látja ott, hamarabb felébredhetett, azonban hamar felleli őt a két északi társaságában, arckifejezésükből arra következtet, hogy nekik is eltűnt a holmijuk.
- Bocsánat, azt hiszem, nagyon kimerült lehettem. - kér elnézést, mert valóban úgy tűnik, talpon vannak már egy ideje, ő hogyhogy nem ébredt fel?
Mindegy is...
- Tegnap a rabok mondani akartak nekünk valamit. Segítséget kértek, de jött az a nagy alak és leütötte őket. Szerintem a rabok tudhatják, mi folyik itt... - osztja meg ötleteit.
"Parancsnokuk"? Eric a katonákkal beszélget, egyelőre nem figyelt fel rájuk.
- Ha kell persze fel tudunk fegyverkezni, de azt hiszem az lenne feltűnő, ha nem érdeklődnénk a fegyvereink után. - jegyzi meg Jozef, majd Mina felé bólint. - A rabokkal meg mindenképpen beszélnünk kell, ez az egész helyzet nagyon nem stimmel.
- Fogadni mernék, hogy ők tüntették el a fegyvereink. Annyira csak nem nézhetnek ostobának, hogy erre nem jövünk rá - fejti ki véleményét vámpírtársa, majd reápillant ő is.
- A kisasszonnyal értek egyet. A rabokkal mindenképp beszélni kell, és mindenképp úgy, hogy a katonák ne vegyék észre. Tegnap láttam itt egy vámpírt a katonák között. Én őt keresném meg, ha ti addig elintézitek a rabokkal.  
- Legyen. Végülis az a hivatásom, hogy emberekkel beszéljek - egyezik bele az északi hölgyemény.
Bólint, szívesen tárgyal a rabokkal, ahogy tette volna ezt tegnap is, ha nem  néz rájuk a két méteres szekrény olyan szemmel, hogy jobbnak látta engedelmeskedni.
Halad hát a többiekkel és igyekszik szemmel tartani a környezetét, nem vonni magára a feljebbvalóik figyelmét.
Feljebbvalóik. Hm. Erős kétségei támadnak ez irányokban, de majd mindjárt kiderül.
Eric ekkor abbahagyta már a katonákkal való tárgyalást, s odalép hozzájuk, mosolyogva kérdve:
- Történt valami? - Majd ahogy végignéz rajtuk, feltűnik neki, hogy hiány van. - Hová tűntek a fegyvereitek?
Komolyan? Ezt komolyan kérdezi? Na jó, ez így nem lesz jó.
Nem gondolta, hogy ilyen hamar ki fog bújni a szög a zsákból. Még szerencse, hogy nem mindenhez van szükségem fegyverre, mert én magam vagyok az. - gondolja magában, de egyelőre nem kívánja Eric orrára kötni ezt.
- Ááá, szóval feltűnt tizedes? Mi is épp ezt kérdezgetjük. Most indultunk, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket az utánunk következő őröknek, ha mint parancsnoknak neked erről nincs tudomásod. - mosolyog rá metsző gúnnyal Jozef. Társnője kissé máshogy közelíti meg a dolgot.
- Bízunk benne, hogy számíthatunk a támogatására, hogy kiderüljön, mi történt.
Meglepődik Jozef őszinteségén és merészségén, de magában azért elmosolyodik. Igen bátor fiú. Bár talán kockázatos volt ezzel kezdeni, de... mégis mit tehettek volna? Titkolózni fölösleges, nyilván, aki ellopta a dolgaikat, az tisztában van vele, hogy ellopta.
Ő is vár, felkészülve, hogy ha Eric próbálkozna valamivel, meg tudja védeni társait. Vagy saját magát.
- Nem ártana tanulnod a társadtól. - oktatja ki Eric Jozefet, a nőre mutatva, majd megveregeti Jozef vállát. - A szádra pedig legközelebb vigyázz.
Ezek után Eric az alvóhelyüket járja körbe, keresvén, hol hagyhatták el a dolgaikat. Nyomok után kutat fejvakarva, majd int, hogy kövessék egy fa tövébe, ahol egy összedobált kupacban fegyvereket s egyéb tárgyakat látnak.
A holmijaikat.
- Hiányzik még valami? - kérdi, ahogy int: nézzék csak át a kupacot.
- Talán gondot okoz a fegyelmezés, de Robin inkvizítor kikérdezheti a csapatát, jobb az ilyet csírájában elfojtani. - jegyzi meg a sötételf fiú, az említett inkvizítor pedig bólint.
- A társaság biztonsága mindenképpen megkívánja, hogy utánajárjunk, hogy történhet ilyen meg
- Igaza van a kormosnak  Ha nem az emberei voltak, akkor az emberei elég rosszak, Eric tizedes. Ha nem képesek erre, bátran rám bízhatják az éjszakai őrködést, nekem nem okoz gondot egész éjszaka fenn maradni - ajánlja fel szintén maró gúnnyal Edgar.
Az nem volna rossz ötlet. Miért is nem kezdeményezte ő is ezt? Jah, hogy napközben utaztak s éjjelre teljesen kimerültek. Való igaz.
Elbizonytalanodik abban, hogy tényleg a fickó-e a hibás a dolog miatt, főleg, amikor észreveszi az apró lábnyomokat. Örül, hogy végül is nem tett ő is csípős megjegyzést. Követi tekintetével a nyomokat, hátha látszik, honnan jöhettek, bár eléggé elmosódott. Nem sok mindent tud kivenni.
Átkutatja a dolgait, ellenőrzi, megvan-e minden, piszkos lett-e, látszik-e rajta valami nyom, ami utalna arra,  ki és mit csinált,majd magához veszi őket.
- Talán a rabokat kihallgathatnánk. Hátha tudnak valamit. - néz Ericre. Csodálkozó arc néz vissza rá.
- Honnan tudhatnának bármit is?
Erre csak vállat von, mire Eric egy darabig még szemez vele, de aztán inkább a többiek felvetései kötik le.
- Igazatok van, hogy jobban meg kellene nevelnem, és talán egy nő segítsége se ártana benne. De az inkvizícióra azért nem hiszem, hogy szükség lenne hozzá.
"Nevelnem?"
Eric elkiáltja magát.
- Dennis! - Hangja felelősségre vonó, haragos, Mina gyomra összeszorul, pedig rég hallott férfiembert így szólítani gyermekeket, de az elékek erősek... Még két-három kiáltás után meg is jelenik az említett. Tíz évesnél nem idősebb, inkább nyolc körül lehet.  Haja fekete, majdnem annyira, mint a bőre a sok sártól. Kezét a háta mögé rejtve, bűnbánó arccal lép oda a csapathoz.
- Mit tudsz erről? - mutat az apja választ sem várva a fegyver- s egyéb dolog-kupacra. - Add vissza a maradékot.
A kisfiú csakugyan elkezdi ruhájából és a markából visszaadogatni az apróbb tárgyakat, mindegyiket a jogos tulajdonosának.  Eszerint emlékszik, melyiket honnan vette, bámulatos.
- De mindig azt mo... -kezd el valamit mondani a fiú, de egy apai pofon félbeszakítja. Mina összerezzen, s nyel egyet. A gyerek sírva is fakad, mielőtt elszaladna.
- A fiam. A többieknek már fel se tűnik, ha fel alá járkál. A nehezebbet nyilván nem bírta el, de  a kisebbeket igen. Sajnálom. - magyarázza Eric, s valóban úgy tűnik, mintha bánná a dolgot.
- Hát....végül is, mindenünk meg lett. - vont vállat Jozef. - Biztos unatkozik ennyi felnőtt között. Biztos, hogy ezt kell látnia? - int körbe a táboron, majd elhúzza kissé a száját.
- Indulás előtt van még valami dolgunk, tizedes? - érdeklődik Edgar, gyakorlatiasan és a feladatát várva, ahogy egy zsoldostól arra számítani is lehet.
- Nincs probléma tizedes, ameddig nem kritikus helyzetben vagyunk kénytelenek a felszerelésünk után kajtatni. - nyugtatja meg az inkvizítornő Ericet.
- Nincs. Robin és Jozef a karaván elejét kísérik majd, míg Mina és Edgar arra figyelnek, nehogy hátba támadjanak minket. Hosszú napnak nézünk elébe. - osztja ki a parancsnok a feladatokat. Minának most jut eszébe, hogy nem a teljes nevével mutatkozott be, pedig elsőre megijedt, hogy honnan tudja Eric a becenevét... Pedig nem is álnevet adott meg. S még ezt se képes fejben tartani. - Néhány perc és indulunk, meghallják a jelzést. - jelenti be Eric, miután végignézett a tábor maradékán, majd visszatér a katonákhoz.
Ahogy Eric kellően messze került, Jozef meg is osztja aggál- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem ez az egész nem tetszik. Kimondom nyíltan, az a gyanúm, hogy ezek itt a banditák és a rabok a volt őrök. Egy kölyköt egy felelős katona nem cipelne magával egy veszélyes feladatra. - rázza meg a fejét. - De nem szállhatunk szembe velük egyelőre, főleg nem nyíltan. Tesszük, amit Eric mond. Mi Robin-nal elől nem sokat tehetünk, de ti hátul, ahol valószínűleg a szekerek is mennek, talán tudtok beszélni valamelyik rabbal. Ha kell megpróbáljuk a figyelmet is inkább magunkra terelni.
- Én más dologra gyanakszom, de a terved nem rossz, fiú -  Edgar arcán apró mosoly jelenik meg. - Mindenképp megpróbálunk kiszedni valamit a rabokból. Ti is füleljetek. Este pedig megbeszéljük, mire jutottunk. Most pedig nyergeljük fel a lovaink. A tizedes szerint nemsokára indulunk.
- A fiúval óvatosan. Tegnap este szinte meg sem hallottuk, amikor az őrhelyünknél visszajött a táborba. Ha az apja arra utasítja, akár meg is ölhetett volna minket. - figyelmezteti őket az inkvizítor.
A Jozef által felvázolt ötlettel teljes mértékben egyetért.  - Én is éppen arra gondoltam, hogy szerepet cseréltek. A figyelmeztetést pedig köszönjük, figyelni fogunk. - bólint Robinnak, majd megy ő is dolgára, készülődni az induláshoz.

Nemsokára fel is hangzik az a bizonyos kiáltás. Induláshoz sorakoznak. Ahogy megállapodtak, az északi egyházi különítmény elöl halad, ők ketten Edgarral pedig hátulra kerülnek, a foglyokat szállító szekerek mögé, ott baktatnak lovaikon. A hátasjószágok sebességével nem megerőltető haladni, viszont az már nehezebb, hogy a rabokhoz közelebb férkőzzenek. A hó fehéren világít körülöttük, arra kényszerítve őket hogy folyton hunyorogjanak, ez pedig fokozza az álmosságot. A hideg is kiszívta az erőt kissé csontjaikból.
Edgar szokás szerint csendes, ahogy Mina is, a legnagyobb nehézsége az, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Úgy érzi, béklyóba van kötve, nem szólalhat meg és nem cselekedhet, különben bajt okoz. Nehéz ez.
Mina a rabokat figyeli, de sokat nem tud megállapítani, tekintve, hogy teljes mozdulatlanságban fekszenek, fejükön pedig zsák van. Akár hullák is lehetnek, ez pedig nem megnyugtató gondolat. Érzi, hogy bennük lesz az igazság, velük kellene szólni valahogyan.
Egy ponton azonban úgy fest, a férfi megunhatta a várakozást, mert előrébb üget, a fogolyszállító szekér közelébe, s halkan szólítja meg a rabokat. Mina kérdően néz Edgarra, hogy mi a terve, majd figyeli, reagálnak-e valamit a szerencsétlenek. Közben egyik szemmel figyeli a katonákat, ha akadékoskodnának, valamivel el tudja terelni a figyelmüket.
Valami hangot hall a szekér felől de nem érti pontosan, mit mondanak, azonban az egyik rab nyilvánvalóan felelt a férfinak.
Ekkor derült égből jégeső szakad le rájuk, apró kavicsok az úton, fájdalmas, nem a legveszélyesebb, de kellemetlen rögök hullanak rájuk, s össze kell húzódniuk, hogy minél kevésbé érje őket. Ez hiányzott még.
Aztán egyszer csak az egyik katonát egy nyílvessző találja el jég helyett...
Majd hirtelen megmozdul az erdő, s a kopár barna fák közül barna ruhás, másfél-kéttucatnyi rajtaütő ront elő.
Remek.
Mi jöhet még?
Eric először a lovasoknak osztja ki a feladatot:
- Törjétek meg a rohamot! Kapjátok őket oldalba! - A gond az, hogy Mina nem nagyon képes harcolni a lóról, így aztán átsorolja magát a gyalogosokhoz, akik feladata pedig a következő: - Tartsátok a sort! Védjétek meg a foglyokat!
Tehát maradhat a foglyok közelében, remek.
Csak maradjon életben is!
Meg a foglyok is.
Lepattan a lova hátáról, végigsimít annak nyakán. - Ne aggódj, bízz bennem.
Majd igyekezvén a fogolyszállító szekerek közelében maradni, éjlángot idéz az ujjai közé, majd a becélozható s közelében levő bandita feje felé irányítja a lilás lángokat. A mellkasát találja el, de sebaj, az is jobb, mint a semmi. Az illető a földre veti magát, megpróbálván elállítani a tüzet.
Őszintén, sajnálja őket, ha banditák, ha nem, de hát önvédelem.
De nem érti. Az volt a gyanújuk, hogy akikkel utaznak, azok maguk a banditák. Volt olyan szerencséjük, hogy most egy MÁSIK banditacsapat támadta meg őket?
Edgar közben eltűnt valahova, felszívódott, feltehetően a közelben rejtekezik.
Ekkor a foglyok közül az egyikük odakiált:
- Mi történik? Katonák vagyunk, segíthetünk!
Hmm-hmm. Micsoda meglepetés.
Most kell aztán figyelni, hogy valahogy életben maradjanak.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Tényleg elég kimerítő lehetett a nap, mert miután letettem a fejem az őrség után, azonnal elaludtam és csak kora reggel hangos zajokra ébredtem fel. Csípős volt az idő, ezért fáradtan húztam össze magamon a köpenyt, ekkor fedeztem fel, hogy eltűnt a kardom mellőlem. Ahogy a tőröm és a zsákom is, amiben a felszerelésem volt.
A katonák bontották már a tábort és Eric közeledett, ezért, ha Robin még nem kelt fel, felráztam.
- Robin, eltűnt mindenünk, azt hiszem ez nem túl jó hír, így éhgyomorra!
A férfi vámpír, Edgar lépett oda hozzám, aki ezek szerint hallotta, amit Robin-nak mondtam.
- Úgy tűnik, hasonló cipőben járunk – nézett végig rajtunk és körülöttünk kutatóan. - Egy rendes seregben az lenne a normális, ha jelentenénk a felettesünknek, de... Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem felettébb gyanús ez a tizedes – mosolyodott el, bár inkább grimasznak mondanám.
Feltételezem őt sem tette boldoggá, hogy megloptak minket.
Robin szeméből is kiröppent az álom már.
- Tekintve, hogy csak a szedettvedett seregből lehetett valaki aki elvette... Egyetértek, hogy ne azzal kezdjük, hogy neki jelzünk - bólintott a vámpírférfi gyanújára.
- Nekem nem csak a tizedes gyanús, hanem az egész társaság. - álltam a vámpír tekintetét és próbáltam szétnézni. - Nem hiszem, hogy egy tolvaj képes elvinni az összes cuccunkat, ráadásul fel sem ébredtünk rá.... - rúgtam dühösen a földbe magam előtt. - Egyébként elég nehéz lesz eltitkolni, hogy minden rendben. - mutattam a fegyvert viselő többségre, míg nálunk semmi nem volt.
- Igen, ez igaz. – bólintott Edgar. - Viszont úgy tűnik, még nem fogunk indulni egy ideig - intett a fejével a katonák felé, akik még nem végeztek az összepakolással. - Szétnézhetnénk az emberek között - javasolta. - Nálam egy Swarzjager számszeríj volt. Nehéz volna eltéveszteni – tette hozzá.
- Óh, azt hiszem feltaláljuk magunkat – bökött Robin az állával egy még cihelődő társaság felé. - Nem fogunk fegyver nélkül maradni
Mina is csatlakozott hozzánk, elég nyúzottnak tűnt.
- Bocsánat, azt hiszem, nagyon kimerült lehettem. – szabadkozott, aztán felvetett egy érdekes dolgot. - Tegnap a rabok mondani akartak nekünk valamit. Segítséget kértek, de jött az a nagy alak és leütötte őket. Szerintem a rabok tudhatják, mi folyik itt...
Követtem Robin tekintetét és találtam is egy megfelelő kardot.
- Ha kell persze fel tudunk fegyverkezni, de azt hiszem az lenne feltűnő, ha nem érdeklődnénk a fegyvereink után. - néztem Erik felé. - A rabokkal meg mindenképpen beszélnünk kell, ez az egész helyzet nagyon nem stimmel. - bólintottam Mina-nak.
- Fogadni mernék, hogy ők tüntették el a fegyvereink. Annyira csak nem nézhetnek ostobának, hogy erre nem jövünk rá – vonta meg Edgar a vállát. - A kisasszonnyal értek egyet – utal Mina-ra. - A rabokkal mindenképp beszélni kell, és mindenképp úgy, hogy a katonák ne vegyék észre. Tegnap láttam itt egy vámpírt a katonák között. Én őt keresném meg, ha ti addig elintézitek a rabokkal - javasolta.
- Legyen. Végül is az a hivatásom, hogy emberekkel beszéljek – egyezett bele Robin.
Ebben a pillanatban ért hozzánk Eric. Ahogy végignézett rajtunk, láthatóan feltűnt neki is, hogy valami baj van.
- Történt valami? - érdeklődött mosolyogva, miközben tovább vizsgált minket és hozzátette - Hová tűntek a fegyvereitek?
Eddig is volt egy sanda gyanúm, hogy minket itt szépen megvezettek, de ez a reggeli ébredés megerősített benne. Egyébként is elég morcos vagyok reggelente........
- Ááá, szóval feltűnt tizedes? Mi is épp ezt kérdezgetjük. Most indultunk, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket az utánunk következő őröknek, ha mint parancsnoknak neked erről nincs tudomásod. - mondtam neki mosolyogva. de ezzel a mosollyal torkot lehetett volna metszeni.
- Bízunk benne, hogy számíthatunk a támogatására, hogy kiderüljön, mi történt. – mondta Robin, szokás szerint mentve, ami menthető.
Eric láthatóan meglepődött a szavaimon, le is fagyott az arcáról a mosoly. Szótlanul lépett két lépéssel közelebb hozzám, végig tartva velem a szemkontaktust.
- Nem ártana tanulnod a társadtól. - mutatott rá baljával Robinra. - A szádra pedig legközelebb vigyázz. – veregette meg "barátságosan" a vállamat.
Nagyon nem érdekelt a fickó "boldogsága", így csak farkas szemet néztem vele, ahogy lekezelően vállon veregetett. Jön még kutyára vasvilla!
A szemem Robinra villant és inkább lenyeltem egyelőre a választ, majd ha már jobban képben leszünk lejátsszuk.
Ezután Eric elindult, és óvatosan körül járta a tűzrakást és a helyet ahol aludtunk. Láthatóan nyomok után kutatott, vakargatta a fejét, majd végül intett, hogy kövessük egy közeli fa tövébe, ahol látszott, hogy a legtöbb fegyver és nehezebb tárgy ott van egymásra dobálva, láthatóan nem tettek túl nagy erőfeszítést az elrejtésére. Kérdően nézett végig rajtunk.
- Hiányzik még valami? - intett, hogy kutassuk át.
Elnéztem a nagy színjátékot, ahogy szinte pillanatok alatt megtalálta az ellopott holminkat. Megforgattam a szemem, miközben kiválasztottam a kardom és a tőröm. Pár dolgot nem találtam, de az csak bosszantó volt, igazán nem volt nagy veszteség.
- Talán gondot okoz a fegyelmezés, de Robin inkvizítor kikérdezheti a csapatát, jobb az ilyet csírájában elfojtani. - jegyeztem meg azért, mert hogy mehetnénk el e mellett szó nélkül, az lenne csak igazán gyanús.
- Igaza van a kormosnak – morrant fel Edgar, Erichez intézve a szavait. - Ha nem az emberei voltak, akkor az emberei elég rosszak, Eric tizedes – néz fel a férfira. - Ha nem képesek erre, bátran rám bízhatják az éjszakai őrködést, nekem nem okoz gondot egész éjszaka fenn maradni – mosolyodott el, csípős hangon.
- A társaság biztonsága mindenképpen megkívánja, hogy utánajárjunk, hogy történhet ilyen meg – bólintott rá Robin is.
Közben mindenki megtalálta a holmiját, de senki nem reklamált, hogy hiányzik valamilye. Én meg csak pár pillanat múlva tudatosítottam, hogy Edgar minek is hívott, de kis megfontolás után arra jutottam, hogy nem a tizedes előtt fogom ezt most felhozni, majd kettesben lerendezzük.
- Talán a rabokat kihallgathatnánk. Hátha tudnak valamit. - nézett Mina a katonára.
Eric felhúzott szemöldökkel nézett a vámpírnőre, láthatóan kissé meglepődve.
- Honnan tudhatnának bármit is? - kérdezte, majd rajtunk nézett végig. - Igazatok van, hogy jobban meg kellene nevelnem, és talán egy nő segítsége se ártana benne. De az inkvizícióra azért nem hiszem, hogy szükség lenne hozzá. - nevette el magát. - Dennis! - kiáltotta hangosan, érezhetően haraggal a hangjában.
Elkiáltotta magát még kétszer-háromszor, egyre dühösebben, míg végül előkerült a kisgyermek, akit tegnap mi már láttunk, amikor visszaosont a táborba. Tíz évesnél nem idősebb, inkább nyolc körül lehetett. Haja fekete volt, majdnem annyira mint a bőre a sok sártól. Kezét a háta mögé rejtette, bűnbánó arccal lépve oda hozzánk.
- Mit tudsz erről? - mutatott végig a felszerelésen. - Add vissza a maradékot. - mondta, anélkül hogy megvárta volna a válaszát.
A kisfiú csakugyan, szó nélkül elkezdte a ruhájából és a markából visszaadogatni az apróbb tárgyakat, mindegyiket a jogos tulajdonosának.
- De mindig azt mo... - kezdett volna bele a magyarázkodásba, de az apja egyszerűen, beleszakítva a szót, felképelte, láthatóan nem túl erősen, de ahhoz épp eléggé, hogy a kölyök elsírta magát és elrohant.
- A fiam. A többieknek már fel se tűnik, ha fel alá járkál. A nehezebbet nyilván nem bírta el, de a kisebbeket igen. Sajnálom. - mondta a tizedes bűnbánóan, majd el is indult a többi katona felé. - Szedjétek össze a maradék holmit, indulunk.
Mondhatnám azt is, hogy miután kiderült, hogy nem az emberei közül és főleg nem az ő tudtával lopták el a cuccainkat, megnyugodtam, de nem. Egyébként sem tudtam, hogy mit keresett itt a katonák között egy ekkora gyerek, mikor egy olyan veszélyes rablóbandát kellett kísérniük, hogy még az egyházat is idehívták.
Nem kerülte el a figyelmem a kölyök elszólása sem, de úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Meg kellett szabadulnunk a katonák figyelmétől.
- Hát....végül is, mindenünk meg lett. - vontam meg a vállam, mintha belenyugodtam volna. - Biztos unatkozik ennyi felnőtt között. - intettem a táborra. - Biztos, hogy ezt kell látnia? - utaltam a sanyarú állapotban tartott rabokra.
Persze én sem voltam ebben a korban sem egy angyal, de ez teljesen más volt.
- Indulás előtt van még valami dolgunk, tizedes? – kérdezte Edgar, miközben eltette, amit a gyerek adott neki..
- Nincs probléma tizedes, ameddig nem kritikus helyzetben vagyunk kénytelenek a felszerelésünk után kajtatni – tette hozzá Robin is, de ebben azért volt már egy kis figyelmeztetés is.
Eric nem vettei magára a dolgot láthatóan, inkább a vámpírnak válaszolt.
- Nincs. Robin és Jozef a karaván elejét kísérik majd, míg Mina és Edgar arra figyelnek, nehogy hátba támadjanak minket. Hosszú napnak nézünk elébe. – nézett végig a félig lebontott táboron. - Néhány perc és indulunk, meghallják a jelzést. - mondta és elindult a többi katonákhoz, magunkra hagyva minket.
Összeszedtem és felerősítettem a fegyvereimet és bepakoltam a takarót és egyéb apróságot a zsákomba. Megvártam míg Eric hallótávolságon kívül ért, majd a többiekhez fordultam.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem ez az egész nem tetszik. Kimondom nyíltan, az a gyanúm, hogy ezek itt a banditák és a rabok a volt őrök. Egy kölyköt egy felelős katona nem cipelne magával egy veszélyes feladatra. - ráztam meg a fejem. - De nem szállhatunk szembe velük egyelőre, főleg nem nyíltan. Tesszük, amit Eric mond. Mi Robin-nal elől nem sokat tehetünk, de ti hátul, ahol valószínűleg a szekerek is mennek, talán tudtok beszélni valamelyik rabbal. Ha kell megpróbáljuk a figyelmet is inkább magunkra terelni. - javasoltam.
Edgar rábólintott.
- Én más dologra gyanakszom, de a terved nem rossz, fiú – mosolyodott el halványan. - Mindenképp megpróbálunk kiszedni valamit a rabokból. Ti is füleljetek. Este pedig megbeszéljük, mire jutottunk – foglalta össze. - Most pedig nyergeljük fel a lovaink. A tizedes szerint nemsokára indulunk.
- A fiúval óvatosan. Tegnap este szinte meg sem hallottuk, amikor az őrhelyünknél visszajött a táborba. Ha az apja arra utasítja, akár meg is ölhetett volna minket. – intette a vámpírokat figyelmeztetően Robin és igaza volt, senkiben nem bízhattunk és nem becsülhettük le a veszélyt.
- Én is éppen arra gondoltam, hogy szerepet cseréltek. A figyelmeztetést pedig köszönjük, figyelni fogunk. – bólintott a szavainkra Mina is, aztán készülődött az induláshoz.
Hamarosan el is hangzott a kiáltás, a katonák pedig gyorsan felsorakoztak. Legelőre állítottak engem Robinnal, minket követte Eric, nyergében a fiával és nagyjából hat katona. Ezután következtek a szekerek, egy-egy katonával a lovak mögött, míg hátul a maradék öt katona, leghátul pedig Mina és Edgar zárta a sort. A tempó nem volt megerőltető, főleg lóháton. Egyelőre eseménytelen volt az út, mindössze a napfényben megcsillanó hótakaró vakító fehérsége szűkítette össze a szemem.
Szerettem volna, ha az út során szót tudtam volna váltani a kölyökkel, úgy, hogy az apja nincs ott, de sajnos nem külön lovon ült, így várnom kellett egy más alkalomra. Sajnos hátul is maradtak katonák, így kérdés, hogy Mina és a másik vámpír, Edgar vajon, hogy tud majd szót váltani a rabokkal.
- Hogy fogtátok el a rablókat? Volt veszteségetek?- vontam magamra Eric figyelmét és igyekeztem közel menni hozzá, hogy rám figyeljen és így a parancsnokukat féltő katonák is rám figyeljenek.
Eric meghajtotta kicsit a lovát, hogy egymás mellett tudjunk menni, ne kelljen kiabálni.
- Megpróbáltak rajtaütni a falusiakon, mi pedig fülest kaptunk erről, azzal, hogy nem szabad megölnünk őket. Nem voltak túl szerencsések. Öt bajtársam veszett oda és sokan megsebesültek, ahogy láthattad. - mondta, láthatóan élvezve a beszélgetést és a sztorizgatást. - Fontos, hogy időben eljuttassuk őket a fővárosba. Nem tudom meddig bírják, én pedig nem akarok felelni azért, ha esetleg itt pusztulnak. Bár bevallom, nem sajnálnám őket nagyon.
Együttérző arcot vágtam, bár nagyon nem kellett játszanom, a hálál sosem vidám téma.
- És mit csináltatok a bajtársaitok holttesteivel. - néztem rá érdeklődve. - Gondolom a családjuk el szeretné tisztességesen temetni őket.
A távolság nem túl nagy, hogy gond legyen a testekkel, így ez jogos kérdés szerintem.
- A rabokra térve pedig muszáj kiengednetek őket, ha élve és kihallgatható állapotban akarjuk leszállítani őket és a szekereket is ki kell takarítani, mert még az embereid is összeszedhetnek valami nyavaját. Ha meg meghalnak, akkor a te fejedet veszik és akkor árva lesz a gyermeked..... - intettem a kölyökre. - Mert gondolom nincs senkije, ha itt van veled. Nem félted, hogy baja esik?
Ericen is látszik a fájdalom elvesztett társai miatt.
- Nem volt családjuk, mi temettük el őket. - ahogy a rabokról beszéltem, azt csak fejcsóválva hallgatta. - Kibírják két napig. Ezek banditák, rosszabb körülmények között is éltek, mint amiben most utaznak. A katonáim pedig erősek, mit szednének össze? - nézett csodálkozva, láthatóan nem volt túlságosan otthon a biológiában és járványtanban. - Valóban én vagyok az egyetlen aki gondját viselhetné... - gondolkodott el, de újra megrázta a fejét - Nem lesz itt baj.
- Furcsa - jegyezte meg Robin. - Azt hinné az ember, hogy egy rakás közveszélyes banditát az elfogás helyszínén mihamarabb kivégeznek.
- Valóban, én sem értettem. Azt hittem az Egyház képviselői majd tudnak valamit. – válaszolta Eric mosolyogva társnőmnek, majd a beszélgetést lezártnak takintve kezdte el kémlelni a kopár erdőt, ami mellett elhaladtunk.
A szavaiba nem tudtam belekötni, hiszen minek cipeltek volna holttesteket, ha nem várja őket haza senki, ezzel nem jutottam előre. Robin csalfa kérdése elől pedig ügyesen kibújt, így ezzel sem tudtuk megfogni. Egyelőre elhallgatok, majd akkor fogok a gyerekre koncentrálni, ha megállunk, elvégre talán még szót érthetek vele a korom miatt.
Ekkor azonban a nyakunkba szakadt a baj. Sajnos túlságosan a tizedesre koncentráltam és nem a környezetemre. A jégeső majdnem levert Tintapacáról, de amikor megindult a támadás, egyébként is leugrottam róla, hisz nem akartam, hogy baja essen, inkább elküldtem magamtól.
Kardot húztam, de szemem a mágust kereste, hiszen egy szál felhő sem volt az égen, ami a jeges zuhanyt eredményezte volna, így csak mágia lehetett a dolgoban és az okozója ott lapulhatott valahol, segítve a támadókat. Most mindegy ki volt a rabló itt és ki a katona, az életünkért harcoltunk.
Ekkor az egyik katona nyakát nyílvessző szúrta át. Újabb nyíl érkezett, de ez már célt tévesztett. Mindeközben pedig nagyjából 15-20, szedett-vetett bandita rontott ránk a kopár fák közül. Barna ruhájukkal fel sem tűntek eddig a fák és cserjék között, mindössze amikor már csak mintegy 5-8 méterre voltak tőlünk. Eric kiabálni kezdett:
- Törjétek meg a rohamot! Kapjátok őket oldalba! - kiáltotta azoknak akik lóval voltak, míg a gyalog lévőkhöz fordult. - Tartsátok a sort! Védjétek meg a foglyokat! - mondta és el is indult, hogy a nagyjából hat lovassal együtt oldalról támadja meg a banditákat, akik egyelőre még csak futólépésben közeledtek felénk. A jégeső továbbra sem állt el.
- Húzódjunk a szekerek mellé, vagy akár alá. Látod valahol a varázslót? - kiáltottam Robin-nak, de ő megrázta a fejét, jelezve, hogy ő sem látta a mágust,miközben követte a példámat és leszállt a lóról.
A legközelebbi támadóra, aki a kölyköt fenyegette pedig búbájt vetettem, hogy megzavarjam a látását.
- Védjük a foglyokat mi is! - kiáltotta vissza, majd szavait tett is követte.
- Van fogalmatok, kik ezek? –kérdezgette a rabokat.
A varázslatom sikeresen elfátyolozta az egyik bandita látását, aki őrült módjára kiabálva kezdett el összevissza kaszabolni maga előtt, megsebesítve az egyik rohamozó társát, így a közelébe sem ért a fa mögött kuporgó gyerekhez. nyilat és más varázslatot is látok a szekerek felől érkezni, így sejtem, hogy Edgar és Mina is beszállt a harcba.
- Mi történik? Katonák vagyunk, segíthetünk! - kiáltotta az egyik rab, ahogy gondolom meghallotta a csatazajt és Robin kérdését.

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
Hűvös levegő mar az arcomba: a kellemetlen égető érzésre ébredek. Mivel egyikünk sem rakta a tüzet éjjel – pedig gondolhattunk volna rá, de engem is túl korán elnyomott az álom −, teljesen átfagytak a tagjaim a szabad ég alatt.
Még a felszínes, híg álom ízével a számban pillantok körbe a táboron. A többieket is ébredezni látom, a két egyházi épp kidörzsöli az álmot a szeméből.
Először figyelek fel a gerincem mentén szaladgáló kellemetlen előérzetet, mintsem megállapítani tudnám az okát. Nem telik el sok idő, mire megfejtem, nem a környezet általánosan gyanús kisugárzása ébreszti bennem az ösztönt: eltűnt a holmim. Lefekvéskor a gondosan a kezem alá fektetett számszeríj tegezestül, nyilastól tűnt el, akárcsak az övemre akasztható kis szütyő, benne néhány váltóval egy apró erszényben, meg egy kevés élelem, szárított hús és kenyér.
Az egyháziakra gyanakodnék, nekik talán érdekükben állna fegyver nélkül, védtelenül tudni egy vámpírt, de a fojtott hangon elhangzó beszélgetést kihallgatva, ahogy a kormos felrázza a társát: Robin, eltűnt mindenünk, azt hiszem ez nem túl jó hír, így éhgyomorra! nagyon gyorsan megállapítom, hogy ők ugyanannyira áldozatai ennek a helyzetnek, mint én magam.
Feltápászkodom a földről, majd láthatóan bosszúsan odalépek a két egyházihoz.
− Úgy tűnik, hasonló cipőben járunk − pillantok végig lassan előbb a fiún, majd a nőn. − Egy rendes seregben az lenne a normális, ha jelentenénk a felettesünknek, de... − folytatom, majd rövid ideig tartok szünetet, míg levegőt veszek, és összekaparom a gondolataim. Nem szívesen vagyok őszinte velük, de rá vagyok kényszerítve. Valami nagyon nincs itt rendben, és kénytelenek leszünk együtt dolgozni, ha túl akarjuk élni. − Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem felettébb gyanús ez a tizedes − féloldalasan, de mindenféle jókedv nélkül elmosolyodom.
− Tekintve, hogy csak a szedett-vedett seregből lehetett valaki, aki elvette... Egyetértek, hogy ne azzal kezdjük, hogy neki jelzünk − biccent felém egyetértően a nő.
− Nekem nem csak a tizedes gyanús, hanem az egész társaság − a kormos egész hosszú ideig mereven állja a tekintetem, majd csak azért kapja félre a pillantását, hogy szét tudjon nézni. − Nem hiszem, hogy egy tolvaj képes elvinni az összes cuccunkat, ráadásul fel sem ébredtünk rá.... − cipője orrával a fagyott földbe rúg, hangjában eltéveszthetetlen a harag. Nem tudnám megmagyarázni, miért, de kedvelem ezt a fiút. − Egyébként elég nehéz lesz eltitkolni, hogy minden rendben − világít rá az egyértelműre, ahogy körbe mutat az egyébként fegyverben lévő társaságon.
Bólintok.
− Igen, ez igaz. Viszont úgy tűnik, még nem fogunk indulni egy ideig − intek a fejemmel a katonák felé, akik még nem végeztek az összepakolással. − Szétnézhetnénk az emberek között − javaslom. − Nálam egy Swarzjager számszeríj volt. Nehéz volna eltéveszteni − vonom fel a szemöldököm.
− Óh, azt hiszem feltaláljuk magunkat − a nőnek nem kell kimondania, mire gondol pontosan. Követem a tekintetét, ami egy még alvó társaság felé csúszik: a fegyvereik akarja. Nem biztos, hogy ez jó ötlet, és ahogy a szemem sarkából elkapom a közeledő Ericet, nem is gondolom, hogy sikerülne feltűnés nélkül megszereznünk a fegyvereik. − Nem fogunk fegyver nélkül maradni − toldja még hozzá.
A tudatom felszínén érzem felvillani a gondolatot, hogy fel kéne ébreszteni a másik vámpírt, de mire megfogalmazhatnám magamnak a gondolatot, lánykahangját ott hallom csilingelni mögöttem.
− Bocsánat, azt hiszem, nagyon kimerült lehettem. – lép mellém. Ahogy oldalra sandítok, tekintetemmel a vonásait fürkészve, egy félmosoly csúszik az arcomra. Valószínűleg ő is nagyon gyorsan összerakta, mi történhetett, mert még hozzáteszi: − Tegnap a rabok mondani akartak nekünk valamit. Segítséget kértek, de jött az a nagy alak és leütötte őket. Szerintem a rabok tudhatják, mi folyik itt...
− Ha kell persze fel tudunk fegyverkezni, de azt hiszem az lenne feltűnő, ha nem érdeklődnénk a fegyvereink után − a sötételf folytatja a beszélgetést, amit a vámpír érkezése megakasztott. − A rabokkal meg mindenképpen beszélnünk kell, ez az egész helyzet nagyon nem stimmel.
− Fogadni mernék, hogy ők tüntették el a fegyvereink. Annyira csak nem nézhetnek ostobának, hogy erre nem jövünk rá − megvonom a vállam. − A kisasszonnyal értek egyet − pillantok végül a vámpírra. − A rabokkal mindenképp beszélni kell, és mindenképp úgy, hogy a katonák ne vegyék észre − lopva körbe sandítok, ezúttal távolabbra nézve. A tegnapi vámpírt keresem. Nem fajunk miatti összetartásra számítok, de bízom benne, hogy ki lehet szedni belőle, miért örültek nekem meg a másik vámpírnak annyira, az egyháziaknak meg kevésbé. Egyáltalán nem lehet véletlen. − Tegnap láttam itt egy vámpírt a katonák között. Én őt keresném meg, ha ti addig elintézitek a rabokkal − javaslom.
− Legyen. Végülis az a hivatásom, hogy emberekkel beszéljek.  
A szemem sarkából elkapom, hogy a vámpírlány is biccent a javaslatomra.

Terveink további kovácsolását, vagy a kivitelezés elkezdését megszakítja a mellénk érkező Eric… tizedes. Csak pillanatig tűnik meglepettnek, ahogy végignéz rajtunk, aztán jellegzetes, tenyérbemászó mosolyát ölti ábrázatára. Nem tehetek róla, meztelennek érzem magam a fegyvereim nélkül, és ettől roppant zavarban vagyok, még ha leplezem is.
− Történt valami? − vigyorogva méricskél minket. Kedvem támad ököllel arcon ütni. Valószínűleg könnyűszerrel eltörhetném az orrát. Vajon az letörölné a mosolyt a képéről? − Hová tűntek a fegyvereitek?
− Ááá, szóval feltűnt tizedes? − kezd bele a kormos. Meg sem próbálja leplezni a bosszússágát, a hangja szinte éget a perzselő haragtól. Én, valószínűleg, ha akarnám sem tudnám letörölni az arcomról a mosolyt, ahogy a tekintetem közte meg a tizedes arca között szánkázik. Utóbbi arcáról lefagy a mosoly, ahogy a fiú szavainak értelmét felfogja. − Mi is épp ezt kérdezgetjük. Most indultunk, hogy feltegyük ezeket a kérdéseket az utánunk következő őröknek, ha mint parancsnoknak neked erről nincs tudomásod − folytatja tovább a fiú, és valószínűleg nem véletlen, ahogy fogait a tizedes felé villantja: elmosolyodik. Kamaszos haragja olyannyira szórakoztat, hogy egy pillanatra meg is feledkezem a saját dühömről.
Eric tizedes, mintha csak fenyegetné, közelebb lép a fiúhoz.
Ökölbe szorítom a kezem, felkészülve arra, hogy közbe lépjek, ha valamit tenni akarna.
− Bízunk benne, hogy számíthatunk a támogatására, hogy kiderüljön, mi történt − a nő akárha finomítani próbálná társa hangvételét, de úgy sejtem, inkább alátámasztani kívánja. Tetszik, ahogy egy szál reverendában fenyegetőznek egy, ha gyengén is, de felszerelt csapattal szemben. Elképesztőnek tartom az egyház arroganciáját.
− Nem ártana tanulnod a társadtól − a tizedes hangja éles, ahogy rámutat a nőre − de azért mégse úgy, mint ahogy az katona parancsokat osztogat −, példaként állítva a kormos elé az ő higgadt megnyilvánulását, a fiú fröcsögő indulatosságával szemben. Pedig nekem az a véleményem, hogy kettejük közül mégis csak a nő lehet a veszélyesebb. A kormos nem titkolja a szándékait, aki azonban jámbornak mutatkozik, attól kitelhet bármi. − A szádra pedig legközelebb vigyázz! − az öklömet ellazítom, miután nem tesz Erci semmit, csak vállba veregeti a fiút. Egyértelmű, hogy nem őszinte a gesztus. Egyre jobban utálom ezt a fickót.
Nem sokat teketóriázik ezután, a leégett tábortűz felé lép, olvasni kezdi a nyomokat. Amelyekből egyébként nem sok minden olvasható ki, azt leszámítva, hogy apró termetű lény ólálkodhatott körülöttünk. Eric tizedes azonban úgy tűnik, mint aki pontosan tudja, hogy mit keres. Egyáltalán nem tetszik ez az egész nekem. De azért, ahogy int, hogy kövessük, a többiekkel együtt én is a nyomába szegődöm.
Egy lombtalan fához vezet, ennek a tövében van felhalmozva az összes holmink.
− Hiányzik még valami? − kérdezi felsőbbrendűen.
Még mindig szórakoztat a sötételf egy pillanatra sem titkolt dühe, a szemében azt látom, nem nagyon akarja ezt az egészet elhinni. Máris ketten vagyunk. De úgy sejtem, a két nő se dől be a színjátéknak.
− Talán gondot okoz a fegyelmezés, de Robin inkvizítor kikérdezheti a csapatát, jobb az ilyet csírájában elfojtani − köpi oda a kormos.
Magamhoz veszem az eltűnt holmimat, mielőtt megszólalnék:
− Igaza van a kormosnak − morgok a bajszom alatt, Erichez intézve a szavaim. − Ha nem az emberei voltak, akkor az emberei elég rosszak, Eric tizedes − sandítok végül a fickóra alig leplezett arroganciával. − Ha nem képesek erre, bátran rám bízhatják az éjszakai őrködést, nekem nem okoz gondot egész éjszaka fenn maradni − mosolyodom el, a hangom csípős.
− A társaság biztonsága mindenképpen megkívánja, hogy utánajárjunk, hogy történhet ilyen meg − bólintással toldja meg szavait Robin inkvizítor.
− Talán a rabokat kihallgathatnánk. Hátha tudnak valamit. − hallom a vámpír kisasszony hangját megcsendülni.
Szívdobbanásnyi időre feszült csend terül el körülöttünk. Szinte hallani lehet, ahogy Eric tizedes szempillái rebbennek, miközben értetlenül mered a lányra.
A tizedes jól látható meglepettségén én magam is osztozom… Mintha terv tekintetében nem abban egyeztünk volna ki, hogy úgy beszélünk a rabokkal, hogy erről a katonák ne szerezzenek tudomást. Kedvem támad lemondóan sóhajtani, de visszanyelem az ingert.
− Honnan tudhatnának bármit is? − teszi fel az egyébként teljesen egyértelmű kérdést éles hangon. A tekintetét egy pillanatra elkapom, ahogy az végigszánkázik mindannyiunkon. − Igazatok van, hogy jobban meg kellene nevelnem, és talán egy nő segítsége se ártana benne. De az inkvizícióra azért nem hiszem, hogy szükség lenne hozzá − tudálékosan elneveti magát, mintha olyan elmés viccet mondott volna, amit mi ostobák nem érthetünk. − Dennis! − rikkant végül hangosan, mintegy lerántva a leplet az előbbi tréfáról, amit eddig nem értettünk. Néhányszor még meg kell szólítania a bizonyos Dennist, mire egy fiatal kölyök, tíz nyárnál biztos nem látott többet, végül előkerül. Koszos arca kontúrjait alig lehet kivenni, szinte teljesen összeolvad ében hajával. Az ábrázata maga a merő ártatlanság.
− Mit tudsz erről? − érdeklődik a tizedes. Ezúttal is a teljesen egyértelmű kérdést téve fel, hiszen most már mindannyian rájöttünk, hogy a kölyök, aki minden bizonnyal a tizedes fattya, tehet a holmink eltűnéséről. − Add vissza a maradékot! − folytatja tovább szigorú hangon Eric tizedes, mire a kisfiú mindenféle apróságot kotor elő a zsebéből.
[color:aa54=9999ff]− De mindig azt mo... − szabadkozik a kölyök, miközben felénk nyújtja azt a néhány dolgot, ami még nála marad, de a mondatot már nem fejezheti be, mert Eric tenyere éles hanggal csattan az arcán. Nem olyan kemény az a pofon, én a saját apámtól ennél sokkal nagyobbakat kaptam, de a kölyök kevésbé lehet szokva hozzá, mert szinte azonnal hüppögni kezd. Undorodva nézek Eric tizedesre, majd még azelőtt letörlöm a kifejezést az arcomról, hogy észrevehetné. Nincs nekem semmi közöm a családi életéhez, ahogy neki sem ahhoz, hogy mi a véleményem róla. Amíg rendesen megfizet, és készséggel állok a szolgálatára, és gond nélkül félre tudom tenni az irányába tanúsított megvetésem.
− A fiam. A többieknek már fel se tűnik, ha fel alá járkál. A nehezebbet nyilván nem bírta el, de a kisebbeket igen. Sajnálom − magyarázkodik Eric tizedes. Látom rajta, hogy maga is indulna vissza a tábor felé. − Szedjétek össze a maradék holmit, indulunk.
− Hát... végül is, mindenünk meglett − Jozef vállat ránt. Bár nem feltétlenül tűnik úgy, mintha ezzel minden el lenne intézve számára, amit tulajdonképpen teljesen megértek. Ha ez lenne az egyetlen idegesítő dolog a táborban, még el lehetne nézni… de van valami egészen mélyen, elemien gyanús ebben az egészben. Jól mondta Jozef. Mindenki gyanús. − Biztos unatkozik ennyi felnőtt között − magyaráz tovább a fiú. − Biztos, hogy ezt kell látnia? − teszi fel a kérdést, de minden bizonnyal ő sem vár választ rá. A tizedes fattya elég nagy már ahhoz, hogy valószínűleg ennél rosszabb dolgokat is látott már.
− Nincs probléma tizedes, ameddig nem kritikus helyzetben vagyunk kénytelenek a felszerelésünk után kajtatni − ismét, mintha csak terelni akarná Robin inkvizítor a szemmel láthatóan sokkal forrófejűbb társa által felhozott témát. A hangja nem cseng különösebben fenyegetően, de azért nem nehéz kiérezni belőle az élét. Baj lesz, ha ez még egyszer megtörténik.
− Indulás előtt van még valami dolgunk, tizedes? − pillantok végül Ericre. Felesleges erről tovább társalogni, néhány perce már semmi mást nem csinálunk, csak egymás idejét vesztegetjük.
− Nincs. Robin és Jozef a karaván elejét kísérik majd, míg Mina és Edgar arra figyelnek, nehogy hátba támadjanak minket. Hosszú napnak nézünk elébe. − a válla felett pillant hátra a táborra, amiről már csak a hóban feketéllő szénfoltok árulják el, hogy tegnap még tábor volt, nem csak vizelni álltak meg a szekerekkel. − Néhány perc és indulunk, meghallják a jelzést − az utolsó hozzánk intézett szavát követően elindul vissza az emberei felé.
Mindannyian szedelőzködni kezdünk, összepakoljuk a visszakapott holminkat. Először a sötételf fiú szólal meg, megtörve a pillanatnyi csendet, amit már a tizedes csizmája alatt csikorgó hó sem zavar fel:
− Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem ez az egész nem tetszik. Kimondom nyíltan, az a gyanúm, hogy ezek itt a banditák és a rabok a volt őrök. Egy kölyköt egy felelős katona nem cipelne magával egy veszélyes feladatra − pillanatnyi szünetet tart. − De nem szállhatunk szembe velük egyelőre, főleg nem nyíltan. Tesszük, amit Eric mond. Mi Robinnal elől nem sokat tehetünk, de ti hátul, ahol valószínűleg a szekerek is mennek, talán tudtok beszélni valamelyik rabbal. Ha kell megpróbáljuk a figyelmet is inkább magunkra terelni.
Bólintok a sötételf javaslatára.
− Én más dologra gyanakszom, de a terved nem rossz, fiú − halványan elmosolyodom. − Mindenképp megpróbálunk kiszedni valamit a rabokból. Ti is füleljetek. Este pedig megbeszéljük, mire jutottunk − summázom a tervet. − Most pedig nyergeljük fel a lovaink. A tizedes szerint nemsokára indulunk.
− A fiúval óvatosan. Tegnap este szinte meg sem hallottuk, amikor az őrhelyünknél visszajött a táborba. Ha az apja arra utasítja, akár meg is ölhetett volna minket. − Nem szívesen ismerem be, de az inkvizítornak igaza van.
− Én is éppen arra gondoltam, hogy szerepet cseréltek. A figyelmeztetést pedig köszönjük, figyelni fogunk. – zárja a beszélgetést a vámpírlány.
Mindannyian összeszedjük magunkat, jó magam a tegnap kapott ló felé indulok, hogy felnyergeljem. Miután elkészülök, épp csak annyi időm van, hogy könnyítsek a hólyagomon, már hallom is a kiáltást, amiről a tizedes beszélt. Az utasításhoz illően a két egyházi elől megy, szinte biztos vagyok benne, hogy azért ez a pozíciójuk, hogy szem előtt legyenek. Jó magam és a vámpírlány a karaván hátuljához társulunk.
Sokáig nem történik semmi. Végtelen fehérség, amerre a szem ellát.
Kényelmes tempóban haladunk előre, bár érzem, hogy hullafáradt leszek estére, ha egész nap lovagolni fogunk. De azért csak csöndesen, zokszó nélkül ügetek a vámpírlány mellett, és a szekerek mögöt. Fél szemmel a vakító fehérséget mögöttünk és mellettünk, figyelve az esetleges veszélyeket.
A többi katonát tartom inkább szemmel, keresem azt a rést a figyelmükben, amikor közelebb tudnék lovagolni a szekérhez, és hozzászólni valamelyik rabhoz.
Ahogy egyre közelebb merészkedek a szekerekhez, feltűnik, hogy a katonák ránk sem hederítenek. Ahhoz képest, hogy az este körülbelül a rabok felé sem pisloghattunk, most nem igazán érdekli őket, hogy mit csinálunk a másik vámpírral hátul. Furcsa egy katonák ezek.

Még egyszer a hátam mögé pillantok, épp csak egy pillanatra fűzöm össze a tekintetem a kérdőn rám pillandó vámpíréval, majd picit rárántok a gyeplőre, hogy gyorsabb tempóra fogjam a lovat, és annyira megyek közel a szekérhez, hogy hallótávolságon kívül legyenek még az előttünk ügető katonák.
− Hé − szólok oda fojtott hangon a foglyok felé.
− Ki vagy? − hallom a halk, megtört hangon elrebegett választ. − Mindegy, segítenetek kell. Szabadítsatok ki! − leheli párás hangon, nagyon csendben. Az ember pont így képzeli egy rab hangját, akit ilyen szörnyű körülmények között tartanak.

Mindenféle nyom nélkül jégeső zúdul ránk hirtelen, kiszámíthatatlanul. Valami istenverte mágus keze lehet a dologban, egy pillantásnyi idővel ezelőtt még olyan tiszta volt az ég, bárányfelhő sem csókolta a horizontot.
Eric tizedes egyik katonájának a nyakán átcsúszik egy nyílvessző, mintha nem is húsból, csak papírból volna.
Egy-, talán másfél tucatnyi bandita gázol felénk a magas hóban.
Gyorsan mérem fel a helyzetet, muszáj valami csendes rejteket találnom, ahonnan nyugodtan célozhatok: ennél jobbat jelenleg nem látok a szekér árnyékánál. Leugrom a lóról, amennyire lehet, elrejtőzöm a tenyérnyi szürkeségben.
Valahonnan távolról hallom a tizedes hangját
− Tartsátok a sort! Védjétek meg a foglyokat!
A jégeső megállíthatatlanul szakad, kénytelen vagyok olyan kicsire összehúzni magam, amennyire csak lehetséges, miközben egy nyílvesszőt veszek elő, felhúzom a számszeríjat. A felénk törtető banditák közül a legközelebbit veszem célba, egyenesen a szeme közé lövök. Nem lep meg, hogy gond nélkül eltalálom.


Leszállok a lórol és a hátam nekivetve az oldalának összehúzom magam a szekér mellett. Ha van kellő mennyiségű árnyék, elrejtőzöm.
Közben előveszem a számszeríjam, felhúzom. Becélozom a legközelebbi bandita fejét, és lövök.
Miközben újra felajzom a számszeríjat, a többieket keresem a tekintetemmel.

− Mi történik? Katonák vagyunk, segíthetünk! − élesen hallom a szekérből kikiáltó hangját, talán én vagyok hozzá a legközelebb. Nem engedem magam megzavarni, épp csak felszínesen fut át a tudatomon a gondolat, hogy a helyében bármit összehazudnék, akármi is lennék, ha halvány esélyt is látnék a szabadulásra.
Ha pedig igazat mond, és úgy van, ahogy a kormos gyanította… Mégis kitől fogom megkapni a zsoldomat?[/color]


_________________

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
- Rendben, és hogyan juttassam ki magukat onnan? – kérdez vissza Mina.
Nem nagyon lepődtem meg az egyik rab szavain, hiszen mi is erre tippeltünk, ám kérdés, hogy most jót vagy rosszat tettünk volna, ha a végtelenül legyengült embereket a támadók elé borítjuk.
- Védjük a szekereket és a benne lévőket, egyelőre nem nagyon tehetünk mást. - kiáltottam a többieknek, a szekér fedezékébe húzódva.
- Remélem nagyon gyorsan el tudja mondani, mi történt magukkal – vetette fel Robin és intett a vámpírlánynak, hogy várjon még a gyors kiszabadítással.
- Azért talán ennyire könnyen ne adjuk magunk – vigyorog a rabok felé Edgar is, éles szemfogait megmutatva. - Ha én onnan ki akarnék kerülni, mondanék én is bármit – néz Minara, aztán újabb ellenséget keresve emeli fel az íját.
- Éjszaka valahogyan kinyitották a szekereket. - leheli alig hallhatóan az előbbi rab. - Mi pedig nem figyeltünk eléggé, és legyőztek minket.
Valami ilyesmire gondoltam én is, bár igen csak összehangoltnak kellett lennie ennek a támadásnak és igen csak ostobának kellett lennie a katonáknak, már persze ha igaz.
A banditák közben a közelünkbe érnek. Időközben Eric is végigszánt közöttük a néhány katonájával - a roham hatásos ugyan, három banditát elsodornak, hármat pedig a kardjaikkal küldenek a földre, de most újra rá kell fordulniuk arra, hogy rohamozhassanak, nem maradnak a csatasorban. A vámpír célt téveszt, ez pedig azonnal feltűnik az egyik férfinak, aki felemelt karddal ront rá. Egy másik katona Robinra veti rá magát bár még nem támadja meg. Engem és Minat nem támadja egyelőre senki, a többség a szekereket védőkkel van elfoglalva.
- Kit szolgáltok- vetettem még oda, miközben igyekeztem egy tűzhullámmal megtisztítani a szekér környékét az ellenségtől.
Reméltem, hogy a válasz segít eldönteni kik is ők, ha haboznak, az is sokat mondó lesz.
- Azt mondja, hogy egy csapat északi katona nem volt képes egy csapatnyi elfogott banditához megfelelő őrséget állítani éjszakára? – forszírozta Robin is, szemezve a vele szemben toporgó banditával.
- Gustav királyt! - válaszolt azonnal a rab. - Megvoltak kötözve, és ezekbe az átkozott ketrecekbe zárva! - mondta amennyire csak dühösen tud beszélni egy két-három napja éhező ember.
Egyelőre felfüggesztem a kérdezősködést, mert a harcra kell koncentrálnom. Sikerül legalább részben feltartani a ránk támadókat, de persze ezzel nem futamítom meg őket, viszont most már én is célponttá válok. Két férfi indul meg felém, az egyik lándzsával, míg a másik buzogánnyal
Míg a következő lépésemen agyalok, addig is a kardommal tartom fel a rohamozó két katonát, először a buzogányos felé mozdulva, a lábát célozva. Azt tanultam, hogy jobb, ha inkább súlyos sebeket okozok, mert egyrészt az már nem vesz részt a csatában, másrészt félelmet kelthet a jajgatásával a társaiban. A mágiámmal takarékoskodni akarok, hiszen a mágus még láthatóan él és ránk feni a fogát.
- Eric! A mágus! - próbálom kiáltásommal rá felhívni a férfi figyelmét. Ő lóháton hamarabb éri el.
- Ki a felettese, Katona? – hallom Robin hangját, megkönnyebbülve, hogy ő jól van.
A buzogányost eléri a pengém, aki harcképtelenül zuhan térdre - ám a társa ezt kihasználja, és az oldalamba döfi a lándzsát. Szerencsére arrébb tudok időben mozdulni, így mély sérülést nem okoz, nem tudja belém mélyeszteni a lándzsa hegyét, a fegyver elcsúszik a bőrömön - erősen vérzik a seb, de nem akadályoz különösebben a harcban.
- A városőrség kapitánya alá tartoztunk, míg ki nem vezényeltek ide minket, hogy őrizzük a határt és a falut. - mondja már-már büszkén a fogoly, de most alig tudok rá figyelni.
Éget és fáj, ahogy a lándzsa éle végigsiklik az oldalamon, de legalább a társa egy időre kiesett a harcból. Mivel a férfinak időbe telik míg visszarántja a fegyverét, így van időm arra, hogy a bal kezemmel megragadjam a fegyvert és magam felé rántsam, miközben a másik kezemben tartott kard markolatát az arcába vágom. Ha szerencsém van elég ahhoz, hogy eszméletét veszítse.
Közben azonban nem igazán tudom figyelni, hogy Eric sikerrel jár-e, de semmi mágiát nem érzek magamon, így remélem, igen.
Micha-t viszont megpillantom. Egymaga végez két katonával - az egyiket átdöfi, míg az egyik kisebb termetűt egyszerűen a nyakánál fogva felkapja, és a földhöz vágja, pont egy kőre.
- Támadjátok a mágust, ha tudjátok! – száll felém a vámpír kiáltása. - Lőtávolban van, csak össze kell zavarni, hogy ne tudjon kitérni!
Az ellenfelem szívós egy fajta, nem engedi el a lándzsát, ahogy számítok rá, hanem rángatni kezdi, még inkább elmélyíti az oldalamon lévő sebet. Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet a dárda megmarkolása, de ha elengedem, akkor felnyársal, így hát elszenvedtem az újabb fájdalmakat, viszont meg is bosszúltam, mert a reccsenésből ítélve, betörtem a képét.
Ahogy megszabadultam tőle, a nyakába mélyesztem a kardom, biztos, ami biztos alapon.
Egy gyors pillantással megállapítom, hogy nagyjából mindenki életben van, de a mágus menekül. Jó lett volna kihallgatni, kik voltak, így egy Szent Fényt küldök utána, hátha Eric még elfogja.
De most már foglalkozhatunk a rabokkal. Ha nem akadályoz senki most már leverem a lakatot.
- Ne olyan sietősen... vagy tán hirtelen Ericékkel is meg akarsz küzdeni? – súgja Robin. - Ilyen állapotban csak plusz feladatot jelent, hogy ne haljanak meg az újabb harc közben - utal a foglyok állapotára.
- Ahhoz képest az imént még eléggé ajánlkoztak, hogy tudnak segíteni – hajol közel hozzánk Edgar is, hogy csak mi halljuk a szavait és mosolygok hozzá, de ez olyan, hogy kést fenhetnének rajta.
- Nekünk még el kéne kapni azt a mágust, nem? – emeli meg a hangját a visszaszivárgó katonákra nézve.
Eric nem üldözi a mágust, inkább, mivel a jégszilánkok elkerülték, egyenesen visszavágtat a szekerek mellé. Micha eközben az esetleges túlélőket módszeresen leszúrja, nehogy gondot jelentsenek. Eric leugrik a lóról, végigméri a terepet, majd miután látja hogy az övéi közül senki nem szerzett súlyos sérülést, hozzánk lép.
- Nem sérültetek meg? - mér végig mindenkit egyesével, de a sérülésem látva csak legyint - A társadnak bizonyára nem okoz gondot meggyógyítania. - mondja, ám ekkor megakad a szeme a levert lakaton, és azon, ahogy körbeálljátok a szekeret. - Azzal mi történt?
- Nem. Bár az egyik torkon ragadott. Meg kéne tanulnom, hogy ne engedjem őket közel magamhoz... – mondja rekedten Mina, majd a vámpír férfire vet egy mosolyt. - Még egyszer köszönöm a segítséget. Remélem, egyszer meg tudom hálálni.
- Nem vészes. - jegyzem meg kissé ingerülten, amiért a fickó nem kapta el a mágust, így az minden bizonnyal már el is tűnt, ezzel lőttek a kihallgatásnak. Pedig érdekelt volna, hogy egy marék szedett-vedett bandita miért támad meg, egy katonáktól kísért rabokat szállító szekérkaravánt.
- Talán nem bírta az izgalmakat és leesett. - vonom meg a vállam. - De ezt talán tekinthetjük az Úr közben járásának, hogy kissé kinyújtsák magukat és közben a szekér is ki legyen takarítva. Lehet, hogy az elviselhetetlen bűz vonzotta ide a támadókat és még ki tudja mit fog. -
- Bizonyára a harc alatt verte le valaki – erősíti meg szavaimat Robin is - De a társamnak igaza lehet. A foglyok őrzését a takarítás idejére ránk bízhatja, ha az embereiben kételkedik – veti be mosolyát ő is.
Eric meglepetten néz végig a kis csapaton az ötlet hallatán.
- Megőrültek? Hogy a mágus hozzon még egy csapat banditát a nyakunkba? - kérdezi hitetlenkedve - Ha meg is ejtjük ezt, később. Most indulunk tovább, azonnal. - mondta ellentmondást nem tűrően, majd maga kerített a szekér elejéről egy újabb zárat, és biztosította vele a szekeret. Eközben Micha utasításokat mormogott, a sebesülések gyors ellátása után pedig a karaván gyorsan kezdett visszarendeződni a korábbi alakjába.
Ha egy kicsit később érkezik ez az átkozott Erik........
De most már mindegy, majd eljön egy jobb alkalom, ha letáborozunk:
- Jó, de nem ártana valami víz közelében megállni majd. - mormolom, hiszen egyelőre nem akarunk még egyharcot, többen vannak, mint mi és láttam mit művelt az a medve Misha. Na meg, tényleg nem lehet tudni mit forral a varázsló......
- Menjünk. - sóhajtom Robin-nak, igyekezvén nem tudomásul venni az oldalam égését.
Persze Robin nem enged lóra, amíg meg nem gyógyítja, így legalább elviselhető less a fájdalom.
Mindenki visszaáll az eredeti alakzatba és folytatjuk az utunkat. Muszáj várnom, de ahogy letáborozunk, azonnal meg kell ezt beszélnünk a társaimmal.
A tempó erőltetett, látszik a katonákon is, hogy nehezükre esik, de ellenkezés nélkül követik Eric szavát, aki Michaval maga mellett lovagol közvetlenül mögöttünk.
Nagyjából egy félóra eseménytelenül telik, a küzdelem miatt mindenki próbál lenyugodni, és kicsit összeszedni magát.
Aztán a gondolataimat megzavarja valami…..először nem is tudom, hogy mi az, de aztán rájövök, hogy az ütemes lódobogás változott meg mögöttem. Kiáltozás nincs, így csak érdeklődve fordultam hátra a nyeregben, hogy ki akar utolérni, de csak félútig jutottam, amikor valami durván kemény csapódott a tarkómnak. Talán egy villanásra, mintha Misha ruhája lebbent volna a tudatomba, de aztán kihunyt a fény és elnyelt a sötétség.

15[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Szomb. Feb. 15, 2020 11:07 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Gyorsan kell feldolgozni az információt, ami annyira nem nehéz, mert egybevág azzal, amit egyébként is sejtett a csapat már egy ideje.
- Rendben, és hogyan juttassam ki magukat onnan? - kérdi fojtott hangon, de azért elég hangosan ahhoz, hogy a fogoly-katona meghallhassa.
- Védjük a szekereket és a benne lévőket, egyelőre nem nagyon tehetünk mást. - kiáltja Jozef, a szekér menedékébe húzódva.
- Remélem nagyon gyorsan el tudja mondani, mi történt magukkal - mondja a katonának Robin.
- Azért talán ennyire könnyen ne adjuk magunk. Ha én onnan ki akarnék kerülni, mondanék én is bármit - fejti ki álláspontját Edgar. A katonát pedig sikerült szóra bírni.
- Éjszaka valahogyan kinyitották a szekereket. Mi pedig nem figyeltünk eléggé, és legyőztek minket.
Erősen kell fülelni, hogy hallják, mit mond.
A rohamozó banditák közül hármat Eric is elsodor, hármat kardjaikkal küldenek a földre. Akik még megmaradtak a banditák közül, Edgart és Robint veszik célba.
Mina úgy dönt, ráér később bájcsevegni, amikor ő és társai életét nem fenyegeti majd közvetlen veszély. A vámpírférfi felé rohanó banditát megkísérli megállítani egy éjlánggal, a fejét célozva, biztos, ami biztos. Azonban nem sikerül eltalálnia a férfit, az éjláng célt téveszt és eloszlik a páncélon.
- Kit szolgáltok? - veti oda hozzájuk Jozef.
- Azt mondja, hogy egy csapat északi katona nem volt képes egy csapatnyi elfogott banditához megfelelő őrséget állítani éjszakára? - kérdi Robin.
- Gustav királyt! -feleli a katona Jozefnek.
Mina bosszankodik egy sort a nemlétező bajsza alatt, mert éjlángja nem talált célba, közben ha épp nem harc közepette lenne, jelentősen kirázná a hideg az északi király nevének hallatán.
- Megvoltak kötözve, és ezekbe az átkozott ketrecekbe zárva! - feleli a katona, fáradtan, kimerülten és ingerülten, pont úgy, mint aki napok óta nem evett rendesen és be volt zárva. - mondja a katona Robinnak.
Jozef bűbája sikeresen megsebzi az Edgart, és az inkvizítornőt támadó banditát.
Eric és katonái elindulnak visszafelé, nagyjából még fél perc, míg újra lecsapnak. A távolban, ahol a varázsló áll, egy kisebb villanás tűnik fel.
Mina felé egy újabb kardszúrás érkezik.Ezt elkerülendő amilyen gyorsan csak tud, igyekszik a szekér s a többiek irányába slisszolni, hogy egy kupacban legyenek, majd visszatámadni egy éjlánggal. Minél hamarabb eltávolítani a közeli veszélyt, aztán gondolkozhat a továbbiakon.
- A városőrség kapitánya alá tartoztunk, míg ki nem vezényeltek ide minket, hogy őrizzük a határt és a falut. - jelenti ki büszkén a katona.
A férfi fejét sikeresen eltalálja, de nem akarja túl sokáig nézni, ahogy az szenvedve fetreng a földön. Mindig kettős érzésekkel használja a mágiát, de élni muszáj. Egyből érkezik is a következő támadás, nincs idő lamentálni. Ahogy hátrált, a férfi a közelébe került és most nem tudna olyan gyorsan mozdulni, hogy kitérjen előle...
Közben valahonnan a távolból hallja Jozef kiáltását, amint Ericet a mágusra figyelmezteti, s ezután a férfi be is célozza számszeríjával a mágust, azonban nem úgy tűnik, hogy sikerült eltalálnia.
Micha, e felettébb bizalomgerjesztő nagydarab alak két katonával végez oldalt.
Mina árnyakból való pajzsot hoz létre és tartja maga elé, de hiába fogja erősen, arrébb mozdítani nem tudja, sőt, éppen hogy sikerül megállítania, a keze is belefájdul a pajzs tartásába.
- Támadjátok a mágust, ha tudjátok! Lőtávolban van, csak össze kell zavarni, hogy ne tudjon kitérni! - hallja Edgar hangját.
Az őt támadó férfi hirtelen nekiesik, s megragadja Mina torkát.
Igencsak kellemetlen emlékek suhannak át rajta, amint a torkán érzi a szorító erőt. Nem hiszem el, hogy megint... nem.. nem lehet.... Mielőtt a kétségbeesés magával ragadná, valamiféle csoda megmenti. Aztán rájön, hogy szerencsére nem egyedül harcolt, és a vámpírférfi leütötte a támadóját.
A lovasok is odaérnek, s mind a négyen nekiállnak a banditák egyelésének. Csak a mágus maradt, aki az erdő széle felé igyekszik, miközben még néhány jégcsapot útjára indít Eric irányába.
- Azt a..... - Még ki sem gondolt káromkodása köhögésbe fullad, majd miután azt kiheverte, odakiált Edgarnak. - Köszönöm!
Kicsit kába még a sokktól, de nem szabad, hogy lefagyjon, így keresi is a további veszélyforrásokat. A mágus. Csodás.
Azonban utóbbi úgy fest, menekülőre fogja, Minának pedig nincs szíve egy menekülőt megtámadni, így inkább a légzését igyekszik lassítani és megtapogatja a torkát. A fenébe is. Hányszor követi el még ugyanazt a hibát?
De él. Minden rendben. Már csak ki kell deríteni, mi a fene is van.
Körbenéz a társaságon, mindenki él-e, nincs-e komolyabb sérülés.
Jozef még utánaküld valamiféle mágiát az elfelé rohanó mágusnak, majd a rabokhoz siet s leveri a zárat. Az inkvizítornő sietve oda is súg neki valamit, a rabok felé biccentve. Edgar odasétál hozzájuk, s megjegyzi:
- Ahhoz képest az imént még eléggé ajánlkoztak, hogy tudnak segíteni.
Majd vállat von.
- Nekünk még el kéne kapni azt a mágust, nem?
Eric nem üldözi a mágust, ráadásul mivel a jégszilánkok elkerülték, egyenesen visszavágtat a szekerek mellé. Micha eközben az esetleges túlélőket módszeresen leszúrja, nehogy gondot jelentsenek. Eric leugrik a lóról, végigméri a terepet, majd miután látja hogy az övéi közül senki nem szerzett súlyos sérülést, hozzájuk lép.
- Nem sérültetek meg? - mér végig mindenkit egyesével. Egyedül csak Jozefen talál sérülést, de legyint. - A társadnak bizonyára nem okoz gondot meggyógyítania. - mondja, ám ekkor megakad a szeme a levert lakaton, és azon, ahogy körbeállják a szekeret. - Azzal mi történt?
Mina odapillant, ahová Eric néz. Majd gyorsan elkezdi hadarni. - Nem. Bár az egyik torkon ragadott. Meg kéne tanulnom, hogy ne engedjem őket közel magamhoz...
Megkeresi Edgart a tekintetével és elmosolyodik. - Még egyszer köszönöm a segítséget. Remélem, egyszer meg tudom hálálni.
Edgar csak mosolyog, de úgy fest, mint aki nem várt hálálkodást.
- Nem vészes. - feleli Jozef a sebesülésére vonatkozóan, hallhatóan kissé idegesen. A lakat pedig...
- Talán nem bírta az izgalmakat és leesett. - von vállat. - De ezt talán tekinthetjük az Úr közben járásának, hogy kissé kinyújtsák magukat és közben a szekér is ki legyen takarítva. Lehet, hogy az elviselhetetlen bűz vonzotta ide a támadókat és még ki tudja mit fog.
Robin is csatlakozik.
- Bizonyára a harc alatt verte le valaki. De a társamnak igaza lehet. A foglyok őrzését a takarítás idejére ránk bízhatja, ha az embereiben kételkedik
Eric hitetlenkedve szólal meg.
- Megőrültek? Hogy a mágus hozzon még egy csapat banditát a nyakunkba? Ha meg is ejtjük ezt, később. Most indulunk tovább, azonnal. - Hangjából nyilvánvaló, hogy nem fogad el eltérő véleményt.
Kissé lenyugodva követi a társaságot. Mina Edgar közelében marad, korábbi posztján. Egyelőre szótlanul gondolkozik, nem akar gyanúsnak tűnni sem a katonák szemében,í gy ie eléggé gyanakodhatnak rájuk, a leesett lakat miatt, ami biztosan nem véletlen volt.
- Jó, de nem ártana valami víz közelében megállni majd. - jegyzi meg a sötételf fiú.
Induláshoz készülődnek. Edgar s Mina elindulnak megkeresni lovaikat, akik a harc hevében rémülten menekültek el. Utána visszaállnak ugyanabba az alakzatba, ahogyan eddig voltak, Jozef és Robin elöl, ők, a vámpírok pedig hátul menetelnek.
A tempó erőltetett, látszik a katonákon is, hogy nehezükre esik, de ellenkezés nélkül követik Eric szavát, aki Michaval maga mellett lovagolt közvetlenül az egyháziak mögött.
Egyszer csak egy kiáltás tompa zaja töri meg a csendet. Ahogy előremennek, Eric szólítja is őket. Két lovon Jozefet és Robint pillantják meg.
Hogy mi...
- Segítsetek megkötözni őket. - közli velük Eric, komor és ideges hangon. - Nehogy azt higgyétek, hogy a feladat végeztével szökni hagytak volna titeket. Legyetek jó zsoldosok: ha túl akartok élni, és megkapni a fizetségeteket, hallgassatok a megbízótokra.
Micha pedig szokásos gyilkos tekintetével tartja fogva őket, a "katonák" keze pedig fegyvereiken pihen.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
‒ Rendben, és hogyan juttassam ki magukat onnan? ‒ a vámpírlány hangja meglehetősen tompán, csöndesen simul bele a körülöttünk egyre erősödő zajba, ahogy felel a szekér rácsai közül kikiáltó fogolynak. „Katonák vagyunk, tudunk segíteni…” Hát, persze… Személyemben meg III. Demona démonkirálynőt tisztelhetitek. Kézcsók után nyugodtan szólítsatok csak felségnek.
Megforgatom a szemem.
‒ Védjük a szekereket és a benne lévőket, egyelőre nem nagyon tehetünk mást ‒ hallom a sötételf szavát hangosan csendülni a hátam mögött, ahogy a hátamat a szekérnek vetem.  Tulajdonképpen igaza van, ennél többet nem tehetünk most.
‒ Remélem, nagyon gyorsan el tudja mondani, mi történt magukkal ‒ az inkvizítor határozott hangja mosolyt csal az arcomra. Érzem benne a kétkedés nyomait. Helyes, legalább valaki eszénél van, és nem rohan azonnal letörni a lakatot meg eloldozni néhány koszos rab köteleit, csak azért, mert könnyes szemmel azt súgja: ártatlan vagyok. A legtöbb bűnös azért ezt szokta vallani. Gondolom, inkvizítorként ezzel tisztában van.
‒ Azért talán ennyire könnyen ne adjuk magunk ‒ a vállam felett hátrasandítva ragadozómosollyal nézek a rabra. ‒ Ha én onnan ki akarnék kerülni, mondanék én is bármit ‒ a tekintetem a másik vámpírra szögezem egy szívdobbanás erejéig. Nekem is gyanús Eric tizedes és csapata, de ezen a ponton már nem érdemes senkiben bízni.
Mindenesetre biztos, ami biztos, én felhúzom megint az íjat, és egy újabb támadót célzok be.

‒ Éjszaka valahogyan kinyitották a szekereket ‒ magyarázza a rab csendesen. ‒ Mi pedig nem figyeltünk eléggé, és legyőztek minket ‒ leheletvékony a hangja, szinte alig hallani. Arra kell gondolnom, hogy a két társaság közül egyik sem kapott katonai kiképzést… Ahhoz, hogy valaki őrködni tudjon, nem kell különleges képességekkel rendelkezni. Az egyik oldalt állítólag gond nélkül szekerekbe zárták, a saját helyükre, a másik mellett meg kirabolt egy nagyjából nyolcéves kölyök. Meg vannak áldva az északiak katonákkal, ha ezek közül bármelyik csapat is az igazat mondja.
A szemem sarkából látom, ahogy a tizedes és csapata rohamvágtában leteper jó pár banditát. Legalább a ötödük, ha nem a negyedük esik a tarolás áldozatául.
Célzok és lövök.
A nyílvesszőm elsuhan a bandita füle mellett. Kelletlenül felszisszenek.
Az ember nem veszi jó néven gyilkossági kísérletem, amiért ugyan nem hibáztatom, se azért, hogy a szívességet viszonozni próbálja: kirántott kardjával felém rohan. Átlósan lendíti a kardját, biztos vagyok benne, hogy gond nélkül kettévághatna a nyakamtól egész a derekamig, ha nem hátrálnék el időben, és a másik vámpír jellegzetes Nachtraben-varázslata ugyan eredménytelenül pattan le a férfi páncéljáról, de legalább megzavarja. A kormos az egyház lovagjainak szent tüzét szabadítja a támadókra. Elismerően elhúzom a szám, ahogy végig nézem, hogy az ő varázslata nem téveszt célt: az engem támadó bandita nadrágja teljesen kigyullad, amitől teljes pánik borul rá, kétségbeesetten a földre veti magát, a hóban kezd vergődni, hogy eloltsa a lángokat.
‒ Kit szolgáltok? ‒ hallom a kormos hangját ismét. A rabokhoz szól. Egyáltalán nem ostoba kölyök, kedvelem. Vagy valami olyasmi.
‒ Gustav királyt! ‒ vágja rá erőtlenül az ember, bár ez még nem jelent semmit.
‒ Azt mondja, hogy egy csapat északi katona nem volt képes egy csapatnyi elfogott banditához megfelelő őrséget állítani éjszakára? ‒ mondja ki az egyértelműt kétkedő hangon az inkvizítor. Úgy látom, itt mások se feltétlenül szeretik, ha hülyének nézik őket.
‒ Meg voltak kötözve, és ezekbe az átkozott ketrecekbe zárva! ‒ Hát persze. Meséket általában a karon ülő gyermekeknek szokás mondani lefekvés előtt.
Miközben a beszélgetésük hallgatom a tekintetemmel a földet pásztázom magam körül, hátha találok valami közelharci fegyverként egyszerűen hasznosítható tárgyat: követ, botot, akármit. Nem erre készültem, a számszeríjon kívül nem hoztam más fegyvert magammal. Emlékeztetnem kell magam, hogy máskor nem lehetek ennyire ostoba. Egy vastag faágon akad meg a tekintetem. Gyors mozdulatokkal újabb íjat helyezek a felhúzott számszeríjba, majd balommal felkapom a földön heverő fadarabot.
Ahogy célpontot keresek a nyílvesszőnek, látom Eric tizedest és csapatát a szekerek felé indulni. A banditák egy része halott, aki maradt, azok már főleg a szekerek felé közelednek vagy már itt is vannak. A lovagtanonc ‒ ilyen fiatalon csak az lehet ‒ nagy részük figyelmét magára hívta az előbbi varázslatával, őt próbálják támadni. Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy segíteni kéne neki, de úgy sejtem, tud vigyázni magára.
‒ Eric! A mágus! ‒ kiáltja el magát a kormos, a tekintetemmel követem, amerre mutat, ahogy a tizedes figyelmét próbálja felhívni a varázslóra. Gondolkodás nélkül becélzom a mágus homlokának közepét. Egy Swarzjager számszeríjnak ez sem nem ellenség, sem nem távolság.
Fél füllel hallom, hogy tovább faggatózik az inkvizítor a foglyoknál. Szakmai ártalom lehet, gondolom.
Kilövöm a nyílvesszőt.
Hunyorítva figyelem, ahogy a tizedes is a varázsló felé indul. Felesleges rohannia, a nyílvesszőm mindjárt célba talál…
Bosszúsan vicsorgok, mikor a nyilam a mágus koponyája helyett a levegőn suhan át, és eltűnik a szikrázó fehérségben. Az átkozott valami varázslattal kitért a támadásaink elől: eltűnik, majd néhány lábbal arrébb ismét felbukkan.
A szemem sarkából pont elkapom, ahogy a tizedes Micha nevű embere, mintha csak egy darab sült lenne, amit a kenyerére akar fektetni, felnyársal egy embert, majd puszta kézzel úgy vág földhöz egy másikat, hogy az valószínűleg azonnal kileheli a bűnös lelkét. Fogadni mernék, hogy egy medve nemzette…
Nincs elegendő időm és kezem újból felhúzni az íjat és nyílvesszőt fektetni bele, ezért inkább a vámpírlány segítségére sietek, akit mellettem időközben leteper egy nagydarab bandita. Miközben meglendítem a vastag faágat, mintha csak bunkósbot lenne, és egyenes a vámpírt támadó bandita tarkójára vágok vele, a szemem sarkából látom, hogy egy lándzsából a lovagtanonc is kapott rendesen.
‒ Azt a..... ‒ hallom elfullni a nő hangját. ‒ Köszönöm! ‒ a tekintetünk rövid időre akad össze, ahogy az őt támadó férfi összerogy.
‒ Támadjátok a mágust, ha tudjátok! ‒ kiáltok az egyháziak felé, ahogy a férfi elterül. ‒ Lőtávolban van, csak össze kell zavarni, hogy ne tudjon kitérni! ‒ folytatom, de fogalmam sincs, hogy egyáltalán hallanak-e, de azért magam mellé ejtem a faágat, míg felajzom a számszeríjat megint.
Azt a pár banditát, akik még maradtak a szekerek körül, gond nélkül tarolja Eric és a visszatérő emberei. Már csak a varázsló maradt… Ahogy ismét célba veszem, már csak a fák irányába távolodó hátát láthatom. Felesleges lenne lőni felé, csak pazarolnám a nyílvesszőimet.
Még egyszer a vámpírlány felé sandítok, miután meggyőződöm róla, hogy biztonságban van, elindulok az inkvizítor és a lovag felé. Épp abban a pillanatban érkezem melléjük, hogy még elkapom a fojtott hangon elsuttogott szavakat, amit a nő intéz a sötételf felé.  
‒ Ne olyan sietősen... vagy tán hirtelen Ericékkel is meg akarsz küzdeni? Ilyen állapotban csak plusz feladatot jelent, hogy ne haljanak meg az újabb harc közben ‒ követi a nő mozdulatát a tekintetem, ahogy a fejével a foglyok felé int. Azonnal kiszúrom a levert lakatot. Forrófejű a kormos, úgy érzem, ez még bajba fog minket keverni. Őt magát legalábbis mindenképp. Nem tudnám megmagyarázni miért, de megfogadom magamnak, hogy segíteni fogok neki, ha rajtam múlik.
‒ Ahhoz képest az imént még eléggé ajánlkoztak, hogy tudnak segíteni ‒ vonom meg a vállam, közel hajolva az inkvizítor nőhöz, hogy csak ő meg a fiú hallhassák, amit mondok. Jókedv nélküli mosoly terül el az arcomon. Valamiért olyan érzésem van, hogy itt jelenleg mindenki csak hazudik. A foglyok sem tűnnek megbízhatóbbak Eric csapatánál. Alapjáraton az egyháziakban sem érdemes megbízni, ez most azonban specifikus helyzet. Az inkvizítorok kegyetlenségük mellett a csavaros észjárásukról híresek, a lovagok kevésbé, de a kormos bizonyította, hogy megvan a magához való esze. Valószínűleg ők is felmérték a helyzetet, és sikerült megállapítaniuk, hogy itt most egymásra vagyunk utalva. Az ellenségem ellensége a barátom.
Más egyebet nem igazán tudunk megbeszélni, lévén Eric tizedes és emberei vészjóslóan közel
‒ Nekünk még el kéne kapni azt a mágust, nem? ‒ érdeklődöm fennhangon, tekintetem kereszttüzében Eric tizedes érkező embereivel.
Eric tizedes azonban nem igazán törődik a felvetésemmel, Micha pedig inkább azzal van elfoglalva, hogy biztos, ami biztos, még le is szúrja az elhullt banditákat. Kétlem, hogy lenne kedvük a csúfos vereség után még harcolni, akkor is, ha maradt bennük élet, de igazuk van, jobb félni, mint megijedni.
Eric tizedes miután leugrik a lováról, mellénk lép. Alaposan végigmustrál mindenkit, talptól tetőig.
‒ Nem sérültetek meg? ‒ érdeklődik. Miután csak a kormoson fedez fel vérző sebet, megjegyzi: ‒ A társadnak bizonyára nem okoz gondot meggyógyítania.
‒ Nem vészes ‒ morogja a sötételf, valószínűleg meg sem próbálva elfedni a rossz szájízt, amivel mondja a szavakat. Könnyen meg lehet állapítani, hogy valószínűleg nem Eric hangnemét, sokkal inkább azt nehezményezi, hogy nem tudott több kérdést feltenni a raboknak.
‒ Nem. Bár az egyik torkon ragadott. Meg kéne tanulnom, hogy ne engedjem őket közel magamhoz… ‒ magyarázza a vámpírlány, igazából teljesen feleslegesen. Meg vagyok ugyanis győződve róla, hogy Eric tizedest annyira nem érdekli a történet, ahogy valószínűleg az egyháziakat sem, én magam pedig szemtanúja voltam az eseményeknek. ‒ Még egyszer köszönöm a segítséget. Remélem, egyszer meg tudom hálálni ‒ a tekintetünk rövid időre összeakad a másik vámpíréval. Biccentek felé válaszképp, még egy féloldalas mosolyra is futja. Felesleges hálálkodnia, minekutána kifejtettem, hogy egy hajóban evezünk, csak természetes, hogy kénytelenek vagyunk vigyázni egymásra. Csak lesz valami haszna majd a későbbiekben. Bármilyen nagyra is tartom a saját képességeim, egyedül nem bírok el Eric tizedessel és embereivel. Láttam, mire volt képes az a félig-medve Micha.
‒ Azzal mi történt? ‒ kérdezi Eric tizedes majdhogynem meghökkenve, ahogy tekintete a szekérről levert lakaton akad meg.
‒ Talán nem bírta az izgalmakat és leesett ‒ szemtelenkedtik a kormos a vállát vonogatva. Nekik nem tanítják meg a lovagoskolában, hogy legkönnyebben ki-ki maga nyelvével ássa meg a saját sírját? ‒ De ezt talán tekinthetjük az Úr közbenjárásának, hogy kissé kinyújtsák magukat és közben a szekér is ki legyen takarítva. Lehet, hogy az elviselhetetlen bűz vonzotta ide a támadókat és még ki tudja mit fog ‒ folytatja tovább, pedig már régen el kellett volna hallgatnia.
‒ Bizonyára a harc alatt verte le valaki ‒ veszi át a szót az inkvizítor, ismételten figyelve, hogy tompítva a kormos szemtelensége nyomán szétáradó feszültséget a levegőben. ‒ De a társamnak igaza lehet. A foglyok őrzését a takarítás idejére ránk bízhatja, ha az embereiben kételkedik ‒ negédes mosollyal javasolja. Kétlem, hogy Eric tizedes alkuképes lenne, de azért bólintok egyet, jelezve, hogy egyetértek velük. Egyébként csak érdekel, mit reagál a tizedes.
Ezúttal már nem titkolja a meghökkenést, ahogy végigpillant rajtunk.
‒ Megőrültek? Hogy a mágus hozzon még egy csapat banditát a nyakunkba? ‒ a szavaiból kiérződik, hogy bolondnak gondol minket. Szerintem meg, ha ennyire tart a mágustól, követni kellett volna az erdőbe… De úgy sejtem, attól jobban félt, hogy szóba tudunk elegyedni a foglyokkal. ‒ Ha meg is ejtjük ezt, később. Most indulunk tovább, azonnal ‒ határozottan jelenti ki, majd zárat hoz a szekér elejéről, és kicseréli a letörtet rá.
‒ Jó, de nem ártana valami víz közelében megállni majd ‒ köti tovább az ebet a karóhoz a kormos. ‒ Menjünk ‒ sóhajtja aztán lemondóan, egyértelműen az inkvizítorhoz intézve a szavakat.
Micha és Eric tizedes többi embere mindeközben a lehető leggyorsabban kapják össze magukat: ellátják a sebesülteket, visszavezetik a csatazajtól megrémült lovakat a szekerek mellé. Alig néhány másodperc múlva ismét menetre készek vagyunk.
Miután előkerítem az induláskor kapott lovat, a korábbi felálláshoz hasonlóan, mi a karaván hátsó részét biztosítjuk, az egyháziak az elülső felére indulnak: szinte semennyit se mozdul a nap az égen, mikor elindulunk.
Sokáig menetelünk tovább szótlanul a szikrázó fehérségben.
Most már jobban figyelnek ránk Eric tizedes katonái, mint korábban, esélyem sincs a vakító eseménytelenségben néhány szót váltani a rabokkal.
Hátha az egyháziak elől szerencsésebbek lesznek, és Eric valamin elszólja magát.

Hosszú ideig semmi se hallatszik, az egyetlen alapzaj a lovak patkói alatt ropogó hó, néha ezt színezi a foglyok szekere felől jövő nyöszörgés, köhögés, fájdalmas sóhajtások.
Egészen meglepődöm, mikor hangos kiáltást hallok: Eric tizedes hívása nekünk szól.
Gyanakodva sandítok oldalra, a másik vámpír tekintetét keresve, de végül engedünk, egymás oldalán ügetünk előre.
Eric parázsló tekintete után rögtön az eszméletlen egyháziakon akad meg a tekintetem: úgy kell őket tartani a lovaikon, nehogy leboruljanak róla.  
‒ Segítsetek megkötözni őket! ‒ Eric tizedes hangja nagyon komolyan, határozottan csendül. Ettől még nem lesz szimpatikusabb, de legalább kevésbé idegesítő. ‒ Nehogy azt higgyétek, hogy a feladat végeztével szökni hagytak volna titeket. Legyetek jó zsoldosok: ha túl akartok élni, és megkapni a fizetségeteket, hallgassatok a megbízótokra ‒ magyarázza, és nem lehet nem észrevenni Micha biztató tekintetét, Eric többi embere is ugyanolyan fenyegetően áll körül minket.
Még a végén mindannyiunk sírját megásta a kormos.


_________________

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Rendben, és hogyan juttassam ki magukat onnan? - kérdi fojtott hangon Mina…
- Védjük a szekereket és a benne lévőket, egyelőre nem nagyon tehetünk mást. - kiáltja Jozef fedezékbe húzódva.
- Remélem nagyon gyorsan el tudja mondani, mi történt magukkal - válaszolom a szekérből kiszóló katonának a lehető legkisebb hangerővel, hogy még hallja, Minának jelezve, hogy a szabadítással várjon még. Közben nem veszem le a szemem a támadókról, védem magam és a szekeret, illetve szent fénnyel támogatom a társaimat
- Azért talán ennyire könnyen ne adjuk magunk - mondja Edgar, a válla felett vicsorogva a fogolyra - Ha én onnan ki akarnék kerülni, mondanék én is bármit - teszi hozzá jogosan.
- Éjszaka valahogyan kinyitották a szekereket. - leheli alig hallhatóan a rab. - Mi pedig nem figyeltünk eléggé, és legyőztek minket. - mondja. A banditák közben a közelünkbe érnek. Egyikük velem szemben helyezkedik, bármelyik pillanatban készen, hogy támadjon.
- Kit szolgáltok- hallom Jozef hangját a hátam mögül.
- Gustav királyt! - válaszol azonnal a sötéttündének a rab
Szemmel tartva az engem fürkèsző banditát, kételkedve kérdezem a szekérben levőtől.
- Azt mondja, hogy egy csapat északi katona nem volt képes egy csapatnyi elfogott banditához megfelelő őrséget állítani éjszakára? - Nem hangzott túl hihetően, bár lehet rá magyarázat
 - Megvoltak kötözve, és ezekbe az átkozott ketrecekbe zárva! - mondja amennyire csak dühösen tud beszélni egy két-három napja éhező ember.
A Jozef felől érkező tűz eközben hatástalan a velem szemben állóra, aki talán ebből szerzett elhatározást, támad  melkasomat célozva. A kardommal védem a csapást, miközben kissé ki is lépek az útjából, esélyt adva magamnak egy óvatos ellentámadásra.
- Eric! A mágus! - kiállt Jozef közben a karaván vezérének.
- Ki a felettese, Katona? - kérdezem a velünk tárgyaló foglyot,  határozottan, és elég nagy váltással az eddigi hangnememhez képest, hogy kizökkentsem az esetleges hazugságból, és reflexből válaszolja az igazat
Miközben az engem támadó nem hagy utat visszatámadni, oldalvágást indít a mellkasom felé.
- A városőrség kapitánya alá tartoztunk, míg ki nem vezényeltek ide minket, hogy őrizzük a határt és a falut. - mondja már-már büszkén a fogoly… Vagy jó színész, vagy igazat mond… Ilyen körülmények között mernék az utóbbira fogadni.Városőrség... Azok a katonák valóban nem nevezhetők tapasztaltnak ilyen munkában... Egyelőre viszont nem nagyon tudom kinyitni nekik a rácsokat.
A vágást ismét a kardommal hárítom, és igyekszem úgy fordítani és emelni a kardomat, hogy kitekeredjen a kezéből a kard. Sikerül a mutatvány, a támadó pedig belehátrál egy katona kardjába.
- Támadjátok a mágust, ha tudjátok! - kiált a vámpír férfi - Lőtávolban van, csak össze kell zavarni, hogy ne tudjon kitérni! - folytatja.
Ez időt ad végig nézni a csatatéren, és láthatom hogy a másus visszamenekül az erdőbe egy jégcsappal próbálva ezt fedezni.
- Azt a..... Köszönöm! - hálálkodik Mina Edgarnak.
Közben visszatérek a szekerekhez, pp időben, hogy láthassam, Jozef leveri a zárat.
- Ne olyan sietősen... vagy tán hirtelen Ericékkel is meg akarsz küzdeni? - súgtam a fiúnak, mikor bemászott volna a ketrecbe. - Ilyen állapotban csak plusz feladatot jelent, hogy ne haljanak meg az újabb harc közben - intettem a fejemmel a foglyokra.
- Ahhoz képest az imént még eléggé ajánlkoztak, hogy tudnak segíteni - von vállat Edgar,  közel hajolva hozzám, hogy csak mi hallhassuk, amit mondok. Jókedv nélkül mosolyog. - Nekünk még el kéne kapni azt a mágust, nem? - érdeklődik fennhangon, Eric emberetől.
Aki nem üldözi a mágust, ráadásul mivel a jégszilánkok elkerülték, egyenesen visszavágtat a szekerek mellé. Micha eközben az esetleges túlélőket módszeresen leszúrja, nehogy gondot jelentsenek. Eric leugrik a lóról, végigméri a terepet, majd miután látja hogy az övéi közül senki nem szerzett súlyos sérülést, hozzánk lép.
- Nem sérültetek meg? - mér végig mindenkit egyesével. - A társadnak bizonyára nem okoz gondot meggyógyítania. -  mondja, ám ekkor megakad a szeme a levert lakaton, és azon, ahogy körbeálljátok a szekeret. - Azzal mi történt? - kérdezi.
- Nem. Bár az egyik torkon ragadott. Meg kéne tanulnom, hogy ne engedjem őket közel magamhoz... hadarja Mina, majd megkeresi Edgart a tekintetével és elmosolyodik. - Még egyszer köszönöm a segítséget. Remélem, egyszer meg tudom hálálni.
- Nem vészes. - jegyzi meg kissé ingerülten Jozef - Talán nem bírta az izgalmakat és leesett. - vonja meg a vállát a kérdésre . - De ezt talán tekinthetjük az Úr közben járásának, hogy kissé kinyújtsák magukat és közben a szekér is ki legyen takarítva. Lehet, hogy az elviselhetetlen bűz vonzotta ide a támadókat és még ki tudja mit fog. -
- Bizonyára a harc alatt verte le valaki - erősítem a szavait, kicsit próbálva tompítani az élt, és hihetővé tenni hogy nem láttuk a történteket. - De a társamnak igaza lehet. A foglyok őrzését a takarítás idejére ránk bízhatja, ha az embereiben kételkedik - mosolygok rá biztatóan, sugallva, hogy a mi felügyeletünk alatt a foglyok biztonságban lesznek, és elszökni sem fognak. Azt ellenben nem, hogy a döntés nem az övé.
Edgar pedig nem nehezíti a dolgomat, és bólint.
Eric meglepetten néz végig a kis csapaton az ötlet hallatán… Sejthető volt, hogy nem lehet ebből azt kihozni amit mi szeretnénk…
- Megőrültek? Hogy a mágus hozzon még egy csapat banditát a nyakunkba? - kérdezi hitetlenkedve - Ha meg is ejtjük ezt, később. Most indulunk tovább, azonnal. - mondta ellentmondást nem tűrően, majd maga kerített a szekér elejéről egy újabb zárat, és biztosította vele a szekeret.
- Jó, de nem ártana valami víz közelében megállni majd. - mormolta Jozef válaszul
Eközben Micha utasításokat mormogott, a sebesülések gyors ellátása után pedig a karaván gyorsan kezdett visszarendeződni a korábbi alakjába… Csak reméltem, hogy legalább annyi sikerült, hogy ne gyanakodjanak…
- Menjünk. - sóhajtott Jozef rosszkedvűen.
Még indulás előtt kértem az Úr gyógyító fényét Jozefre. Ki tudja, talán a kedve is jobb lesz kicsit. Nekem sem tetszett, hogy kénytelenek vagyunk hagyni tovább szenvedni a szerencsétlen foglyokat, de okosan kell megválasztani az alkalmat, amikor tényleg segíthetünk rajtuk.
Erőltetettebb tempót diktál Eric mint eddig - Érthető, de megkérdőjelezhetően bölcs módon - az eddigi felállásban. Igyekszem Jozefre, magunk elé, és hátra, a mögöttünk lovaglókra is figyelni.
Feltűnik jó idő elteltével a váltás mögöttem, de ez sem a figyelmeztetéshez, sem ahhoz nem elég, hogy a kardomig elérhessen a kezem. Még hallom a kisfiú meglepett sikkantását, és halványan látom, hogy Jozef a lovára borul, mielőtt rám borul a sötétség.[/color]


_________________

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.