Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

26[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) - Page 2 Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Kedd Márc. 24, 2020 11:46 pm

Edgar von Schwarzjäger

Edgar von Schwarzjäger
Vámpír Végrehajtó
Vámpír Végrehajtó
‒ Magának bizonyára az agyára ment valami, hogy azt hiszi, zsarolhat a fiúval ‒ az inkvizítor szólal meg először, megtörve a ránk telepedett pillanatnyi csendet. Olyannyira magabiztosnak akar tűnni, hogy még egy jóízű, ámde rövid nevetésre is futja tőle. ‒ Egyéb zseniális ötlet? ‒ érdeklődik tovább, és a pillantásból, amit végigfuttat rajtunk, mintha mégis némi bizonytalanságot vélnék felfedezni.
Tudom, hogy hazudik. Tudom, hogy rajtam kívül mindenkit érdekel a kölyök élete. Nem azt mondom, hogy engem egyáltalán nem érdekel, de ahogy megmondtam már a vámpír kisasszonynak… egyikükért sem fogom itt hagyni a bőrömet.
‒ Simán hamut csinálok magukból, ha közelebb jönnek. Eric, maga tudja, hogy képes vagyok rá ‒ a kormos is fenyegetőzésbe kezd.
Míg a másik vámpír is hallgatásba burkolózik én üres, közömbös arccal figyelek. Pattanásig feszült idegekkel készülök, ha esetleg támadni kell ‒ vagy védekezni.
Az egyháziak fenyegetéseire Eric csak harsányan felnevet. Egyetlen gyors mozdulattal felhúzom a számszeríjam.
‒ Az egyház egyik kurvája azt hiszi, hogy átverhet. A kisállata meg biztos azért sebesült meg, mert olyan hatalmas. Dobjátok el a fegyvereiteket. Mindet ‒ utasít elkomolyodva.
Még mindig biztos kézzel tartja a kölyköt maga előtt, a torkához szorítva a fegyverét.
‒ Maga tényleg megőrült ‒ hangosabban nevet fel az inkvizítor, mint az előbb Eric, mintha túl akarná licitálni. ‒ Gyerünk, ölje meg a gyereket, aztán próbálja ki mire megy másodmagával...vagy egyedül ‒ a szemem sarkából kapom el, ahogy felém pillant. Minden bizonnyal azért, hogy nehogy odaadjam Ericnek a fegyverem, aki épp felém indul. Érthető, én is először az íjásztól próbálnék megszabadulni a helyében.
Magamtól sem vagyok ostoba, így ahelyett, hogy Eric parancsának engedelmeskednék, ahogy elkezd felém közeledni, felemelem a fegyverem, és a fejére célzok.
‒ Még egy lépés, te koszos bandita, és arra se lesz időd, hogy felkiálts, nemhogy átvágd a lopott fattyad torkát! ‒ morgom fenyegetőn, de nem túl hangosan.
A szemem sarkából észlelem, ahogy Eric embere, akivel a faluba ment élelemért, felém somfordál oldalról. Még elég messze van ahhoz, hogy rövid ideig ne kelljen foglalkoznom vele.
‒ Eric, gondolkodjon józanon. Tényleg úgy gondolja, hogy van esélye ellenünk? Csak nézzen körül. ‒ a kisasszony is próbál a lelkére beszélni.
Felesleges. Jól ismerem a csapdába esett vad természetét: nincs vesztenivalója. Csak a félelme van. A mi Eric tizedesünk is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy szabaduljon.
Ez az a pont, amikor mindannyian tudjuk, hogy mi lesz a játék vége. Kérdés, hogy meddig fogjuk húzni.
Eric tizedes mindeközben, ahelyett, hogy farkasszemet nézne az íjammal, mint ahogy egy férfi tenné, inkább a szabad kezével a gyermek hóna alá nyúl, átöleli annak a mellkasát, és fölemeli maga elé, hogy a kölyök testével védje a fejét és felsőtestét. Igazi kis féreg.
‒ Most lőj Ericre, Edgar, most! ‒ hallom a lovag rikkantását.
Gyanítom, hogy valami varázslat érhette időközben a férfit, így ahogy a kormos suhanc kéri, mivel nem tudok a tizedes fejére lőni, a bal térdére célzok hirtelen, aztán már nem arra figyelek, ahogy a nyílvessző átfúrja magát a csontokon ‒ az ordításából tudom, hogy célba találtam ‒, hanem oldalra fordulok gyorsan, mielőtt Eric embere oldalba tudna támadni.
Hogy rosszul mértem fel a helyzetem, akkor tudatosul bennem, mikor a fickó kardcsapása nyomán először azt látom, hogy az ingem ujja gyorsan terjedő vérfolttól ázik, aztán a fájdalom is bele hasít az alkaromba, az utolsó pillanatban sikerül a jobbommal az íj után kapnom, mielőtt még elejteném.  

Fogalmam sincs, mi történik a többiekkel, míg Eric emberével viaskodom.

Ahogy biztosan fogom a fegyvert, a számszeríj tusával indulok a férfi felé, nagyot lendítve rajta. Nagyobb, és valószínűleg edzettebb is vagyok nála, nem tudja hárítani az ütést. Mikor elfekszik a havon, erősen gyomron rúgom, majd néhányszor lecsapok még a számszeríj tusával a fejére, mígnem hallom, ahogy a koponyacsont reccsenve adja meg magát a kemény fának. A fejsebek nagyon tudnak vérezni.  
Hallom a többiek kiáltásait, de nem foglalkozom addig velük, amíg a bandita kivérző holttestéről le nem csatolom a fegyvereit, majd a gyolcsingje egy tiszta részéből lehasítok egy darabot, és elkötöm azzal az alkaromat, hogy lassítsam a vérzést. Elég mélyre sikerült vágnia a szerencsétlennek.

Hirtelen megint csend zuhan ránk.
Gyorsan körbepillantok, hogy felmérjem a terepet. Mindannyian megsérültünk valamilyen módon, de ahogy várható volt, elpusztult az összes bandita.
A szekerek mellett ücsörgő elgyengült csűrhére sandítok. Ezekért igazán nem érte meg.
Csak egy pillantásig tart az üdvös csend, majd felzavarja a Dennisből feltörő zokogás. A hátát figyelem rövid ideig. Szerencsétlen ijedtében szaladni kezd. Még csak gyerek, nincs honnan tudja, hogy sokkal jobb úgy meghalni, ha gyorsan átvágják a torkodat, mintha éhesen megfagysz az erdőben.
Mindegy, majd valamelyik nő biztosan utána megy. Valószínűleg a vámpír, az inkvizítor úgy tűnik, pont a lábán sérült.
Megindulok feléjük.
‒ Van pár óránk eldönteni, mit tegyünk. A kölyök szerint csak reggel jön a kopasz ember... ‒ mormogom, ahogy közel érek.
A kormos is felénk vánszorog.
‒ Ez nagyon a határon volt ‒ leheli maga elé.
‒ Ügy... ügyesek voltatok. ‒ motyogja a vámpírnő is, mintha bárki is az elismerésére vágyott volna.
Az inkvizítor motyog valamit a bajsza alatt, valószínűleg ki tudnám találni, ha próbálkoznék, de annyira nem érdekel. A lovagja közben ismét valami egyházi mágiával mókol, lévén elviselhetetlen fájdalom nyilall az alkaromba. Ahogy lenézek, látom, hogy lassan kezd összehúzódni a sebem. Nos, úgy tűnik, mindennek megvan a maga ára. Elismerően biccentek a kölyök felé.
‒ Hogy vagy? ‒ érdeklődik az inkvizítor a kormostól.
Nos, úgy tűnik, a kölyök senkit sem érdekel. Amin erősen csodálkozom, hiszen az előbb mindenki azon dolgozott, hogy megmentsék. Mégis úgy tűnik, mintha csak én venném észre a hiányát, főleg, hogy a sírását már csak egyre távolabbról lehet hallani.
‒ Vége? Megmenekültünk? ‒ az egyik fogoly gyenge hangját hallom.
‒ Igen, ha eltakarodunk innen, mielőtt ideér a kopasz ember, akinek el akartak adni ‒ morgom bosszúsabban a megszokottnál. A fájdalom tehet róla, meg az értetlenség, hogy a nagy védelmezői miért nem indulnak a fattyúért…
‒ Jól van, akkor elmegyek én a kölyökért ‒ sóhajtok végül bosszúsan, és elindulok sírás irányába.
‒ Rendben, ha megtaláltad, akkor eltűnünk innen ‒ biccent felém a kormos, ahogy elhaladok mellette. ‒ És köszönöm, hogy segítettetek ‒ még hallom, ahogy utánam szól.

Néhány yard után megszaporázom a lépteim, ahogy a kölyök után kiáltok:
‒ Hé, kölyök! Most már biztonságban vagy, mi győztünk. Állj meg!
Rövid idő múlva észreveszem, hogy a kisasszony is csatlakozott hozzám. Nem értem, miért, alig tíz kiló az a gyerek, egyedül is vissza tudom vinni…
Nem állok le ezen vitatkozni vele, habár, ha már eddig ott téblábolt a karaván körül, most is inkább foglalkozhatna azzal, hogy segít összepakolni a többieknek, felnyergelni a lovakat, befogni a szekerek elé meg miegyéb, hogy eltűnhessünk innen, mielőtt a kopasz ember megérkezik.
Nem vágyom rá, hogy találkozzak vele meg a tucat emberével.

A száradt, fagyos fűben találom összekuporodva a gyereket.
‒ Gyere, kölyök, nincs semmi baj ‒ szólok hozzá tőlem szokatlanul szelíden, majd odahajolok hozzá. A karomba, és úgy indulok vissza vele a szekerek felé, nem sok figyelmet szentelve a másik vámpírnak.
‒ Dennis... Sajnálom. Nem akartam ezt. Nem akartam, hogy bántsanak, bocsáss meg. Azt gondoltam... az erdőben biztonságban leszel. Azért küldtelek oda. ‒ magyarázza a gyereknek, ahogy elindulunk visszafelé. A gyerek viszont eléggé meg van rémülve ‒ amin nem csodálkozom ‒, nem igazán fogja fel a nő szavait. Nem szólok semmit, csak megforgatom a szemem. Mindegy is, egyébként sem neki szól a magyarázat, a vámpír egyértelműen csak a saját lelkiismeretét mosdatja.  

Hiába könnyű a gyerek, lassabban érünk vissza, nem tudok mégse szaladni vele… Mire visszaérünk, már nagyjából összeszedték a szekereket, élelmet is szerzett a két egyházi a nem-fogoly foglyoknak.
‒ Merre induljunk? ‒ kérdezem. ‒ Carolusburg arra van ‒ intek a fejemmel északkelet irányába. ‒ Egy darabig elkísérlek titeket, aztán, ha már teljes biztonságban vagytok, ha nem bánjátok ‒ elmosolyodom ‒ inkább váljanak el útjaink.
‒ Vele mi legyen? ‒ kérdezem aztán halkan, szelídebben, a még mindig a karomban tartott gyerek felé bökve az állammal.
‒ Igen, a főváros a célunk, ezek a katonák gyógyítást és ellátást igényelnek, nekünk pedig jelentést kell tennünk. Köszönjük, ha bármeddig velünk tartotok ‒ magyarázza a kormos, a végén még egy barátságos mosolyra is futja. Jozef. A te neved jól megjegyzem, fiú. ‒ A gyereket pedig jó helyre juttatjuk, ha ránk bízzátok.
Miután a vámpírnő el-elcsukló hangon a szavát adja, hogy gondjaiba veszi a gyereket, gyengéden a karjaiba adom a fiút.
Aztán felnyergelem a lovat, és egy ideig a menet elején haladok, néhány lépéssel a többiek előtt, a Carolusburg felé vezető úton.
Nincs kedvem beszélgetni.

Persze számítok arra, hogy felajánlanak némi elégtételt a zsold miatt, amitől elestem, de nem hiába nem a Nagylelkű Isten Egyházának nevezik magukat.
Mindegy is. Állítólag gyönyörű vadkanok élnek még mindig az északi erdőkben. Hazafelé mindenképp megnyúzok egyet. Ha igazán olyan nemes vadak, mint ahogy az északiak szeretnek dicsekedni vele, Hellenburgban egy kisebb vagyont is megfizetnek a bőréért.  


_________________

27[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) - Page 2 Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Csüt. Márc. 26, 2020 2:24 am

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
- Kénytelenek leszünk várni. - dől hátra Jozef, ahogy kicsit elcsitulnak a kedélyek. Bólintok neki, miközben amennyire lehet igyekszem szemmel tartani a tűz körül történő eseményeket, az eddiginél diszkrétebben.
Úgy tűnik semmi különösebb nem történik, a katonák lassan elbóbiskolnak, Micha viszont éberen figyel.
- Mennyit fognak adni a két szentfazékért? És, ami még fontosabb, ebből mennyit fogok én látni? - kérdezősködik a morc óriástól Edgar.
- Kérdezd Ericet. - mondjs dörmögve, rövid várakozás után Micha , miközben a tüzet piszkálja.
- Ő viszont még nincs itt. - szól bele a társalgásba Mina is.
Egy pillanatra kezdtem reménykedni, hogy valamit Edgárnak sikerül kihúznia a behemótból, de elsőre nem úgy tűnik, hogy hajlandó lesz beszélgetni... Kicsit kényelmesebben helyezkedem el, mint aki úgy döntött aludni fog, de azért tovább hallgatom a beszélgetést.
- Nincs. - válaszol a behemót elégedetten.
- És téged nem érdekel, mennyi pénzt kaptok? Biztos te is kapsz belőle. - próbálja noszogatni Michát még egy kicsit a vámpírlány.
A szemem sarkából látom, hogy közben Edgar a kisfiúval elegyedik szóba, de túl halkan, hogy hallhassam.
- Mi történik? - kérdezősködnek a rabok suttogva
- Melegednek a finom kis tűznél és dumálnak. -  válaszol Jozef a kíváncsiskodónak, majd halkabban kérdez. - Mindenkinek laza már a kötele? -
Mivel Jozef válaszol, én nem foglalkozom a kérdéssel.
- Nem nagyon fogunk így megtudni semmit... - sóhajtok
- Igen, de nem tudunk segíteni. De a figyelmüket elterelhetjük.. - válaszol valamelyik fogoly Jozef kérdésére
Közben Micha tekintetét nézve… Jobb ha Mina csendben marad. Héla Istennek meg is teszi.
- Jól van, jól van, nem szóltam. -  von vállat, és csatlakozik Edgárékhoz. Akiktől aztán a vámpír férfi el is válik, hogy besétáljon az erdőbe.
És kicsivel később a szekérnél halljuk meg fojtott hangját.
- Pszt! Reggel jön a kopasz ember, a fattyú szerint néha tíz embert is hoz magával. Ha tudtok harcolni, most elintézhetjük a medve Michát és az embereit. Erickel meg a többivel... majd kezdünk valamit. - súgja. - Nem dobhatunk oda benneteket prédának, amikor alig bírtok járni. - reagál Jozef a katonának.
 - Akkor védjetek meg. - válaszol a katona a lovagtanoncnak, mire biccentek szinte magamnak. Ezt terveztük tenni.
- Én tudok harcolni a mágiámmal, de velük mi lesz. - néz Jozef aggódva a katonákra. - Fegyver? -  kérdezi még a vámpírtól. Igen, az is kellene… Nekem biztosan, hogy hatékonyan tudjak harcolni.
- Hat emberrel tán elbírunk, főleg a ti erőtökkel... A vámpírnak is vannak érdekes trükkjei - válaszol Edgar, és a foglyokhoz fordul  - Csak volt fegyveretek, nem? Hová tették, miután elvették tőletek? - kérdezi. Valószínűleg a mi fegyvereink is ott lesznek.
- Nem tudom, hogy Mishan fog-e az igézetem. És a gyereket sem szeretném bántani. - gondolkodik Jozef - A fegyverek gondolom ott vannak, ahol a miénk is.  Ki tudod nyitni az ajtót, hogy ne hallják meg? -  kérdezi Jozef Edgart.
- Az előbbi varázslatod segítségével biztosan - forgatom meg kicsit a szemem a kérdésre. De legalább előbb kérdez, mielőtt csinál valamit. Remélem, hogy a foglyok tudják, hova teszik a fegyvereket, mert nekem egész biztos szükségem lesz a kardomra
- Amikor mi elfogtuk őket, megtartottuk a fegyvereiket. Fogalmunk nincs hogy ők mit csináltak a miénkkel, de hallottunk valamit ahogyan arról beszélnek, hogy milyen jól jöttek...talán ők maguk használják. Lehet visszavették a sajátjuk mellé. - válaszolta az egyik fogoly
- Úgy vélem jobb, ha ők a háttérben maradnak, csak megöletnék magukat, ha közénk kerülnek. - ingatja a fejét a vámpír kérdésére  - Meg tudom ismételni a csendvarázst azonban, addig leverheted a zárat. - szabadult meg a kötelektől.  - Eric biztosan nem jön vissza közben? -   érdeklődött, talán kissé túl későn. Hiába… Esélytelen, hogy ezt a kettőt visszatartsam az ötletüktől, amit én azért túl kockázatosnak érzek… Mindegy, mindent megteszek én is, hogy ne legyen tragédia a vége.
- Jól mondod, megtarthatták a fegyvereitek - mondja a vámpír elgondolkodva, nem igazán foglalkozva Jozef fenntartásával. Körbepillantok, majd a tekintete Jozefen állapodik meg. - Van nálam egy kard, azt odaadom egyikőtöknek. Nem lesz sok időnk gondolkodni, miután leverem a lakatot. Minden erőtökkel támadjátok először Michát, ha vele végzünk, a többivel elboldogulunk - mondja, miközben felhúzza a számszeríját, és jelez Jozefnek, hogy mehet. A kardjával lefeszíti a lakatot, és benyújtja a kardot.
Mivel Jozef nem veszi el, én fogom meg, és nyomnám a fiú kezébe, de visszatolja a kezem.
- Legyen nálad, én megleszek a mágiámmal, amíg nem szerzek magamnak is egyet. – mondja, mostmár normális hangerővel.
Tiltakoznék, de nincs rá idő: Szerencsétlenségünkre Micha közben ellenőrző körútra indult, és észrevette a lakat leverését. Gyorsan ki kell kecmeregnünk a szekérből.
- ÁTKOZOTT SZUKATAFATTYAK! - ordít, majd valószínűleg varázslattal a magasba ugrik, és a szekér mellett ér földet, az Úrnak hála senkiben nem téve kárt. Sajnos azonban a vámpír lövése sem okozott kárt benne… Ellenben a földetéréssel, ami azért megviselte a lábát.
A vámpír félreugrik, és a feltápászkodó katonákra fordítja a figyelmét.
- Jobb lett volna fordítva. - nyög fel Jozef, és egy tűzhullámot küld Micha felé, amit én karddal akezemben követek óvatosan, és a behemót térde felé vágok. Ha nem tud felkelni a földről, nem lesz gondunk vele.
A tűz sajnos a szekérponyvába is belekap kicsit, Michát is enyhén megégetve, a csapásomat viszont könnyedén hárítja. De nem rám figyel, így nem kell ellentámadást hárítanom. Helyette rácsapok Micha kardot tartó kezére, védekező álllásba húzva vissza a kardom a mozdulat végén. Reméltem, hogy ez eléggé megzavarta, hogy ne vihesse végig a mozdulatot.
A tűz nem állítja meg Micha mozdulatát, és a csapásommal is csak annyit értem el, hogy a behemót kardja Jozef mellkasa helyett a combjába szúródik bele fájdalmasan a fiú kiáltása alapján.
A mozdulat közben Micha vállába egy nyílvessző fúrodik, de mintha meg sem érezte volna a páncélját átütő lövést…
A lendületem szerencsétlenségemre nem visz elég messzire a nagydarab férfitól: Ahogy maga körül kapkod, a keze a csuklómba akad, és nem egészen emberi erővel ránt magához
A szekér közben egyre inkább lángra kap, és a füstje is nagyobb lesz, bentről köhégés hallatszik ki
- Elég legyen! - kiáltja valahol Mina
- Kifelé! gyertek kifelé..... - köhögi Jozef, minden bizonnyal a szekérben ülőknek.
Nekem, amikor megérzem a karomon Micha szorítását, és a rántást,  meghűl az ereimben a vér, de van annyi lélekjelenlétem, hogy átvegyem a kardot a másik kezembe, és Micha mozdulatának lendületét igyekezve kihasználni felé fordítom a pengét. Észlelve a mozdulatainak lelassulását, be is fejezem a mozdulatot, és a combjába döföm a kardot
Ettől Micha kénytelen féltérdre ereszkedni, üvöltve a fájdalomtól. Csak… a csuklómat nem ereszti még mindig. A földre ránt, és lassan bénuló kezével a nyakamat próbálja megtalálni.
- Siessenek már, ha élni akarnak! - harsan Mina kiáltása a szekér mellől
- Dögölj meg! - veti magát Jozef bágyadtan Michára, mélyebbre nyomva a válába fúródott nyilat.
Ezt látva megpróbálom odadobni a kardot neki a kardot, igyekezve megnehezíteni, hogy elérje a nyakamat ez a bőszült fenevad. Még megöleti magát fegyver nélkül ez a fiú...
Michának viszont talán csak egy kis bíztatás kellett, ahogyan Jozef ráveti magát, sérült lábai nem bírják el a súlyt, a földre zuhannak mind a ketten. A nyíl eltörik, ami  utat enged annak, hogy egyre jobban lüktessen ki a vér a sebből. A férfi már nem is beszél, mindössze a hörög: Perceken belül halott lesz.  A keze is elernyed, így fellélegezhetek én is. Ahogy lazul a szorítás a karomon, megkönyebbülök. Még van élet Michában, de már nem jelent veszélyt
- Úgy. És most vigyázzanak, rejtőzzenek el valahol, vagy fogalmam sincs. - lihegi a vámpír nő fáradtan, majd némán iparkodik mindenki, hogy összeszedje magát.
Abszurd módon egy kiáltás töri meg az erdőből a harc utáni csöndet
- Unatkozok, keress már meg! - hallatszik a gyerekhang
- Megyek! - kiabál vissza riadtan Mina - Mindenki megvan? Meg... meg kéne keresnem Dennist.- jelenti ki. Edgar biccent neki.
- Csak ne menjetek messze. Nem lehet tudni, mikor jön vissza az apja. Ha meg akarod menteni az egyháziakat, fontos, hogy itt legyél - mosolyog felé, majd felénk lép. Pontosabban, felém - Be tudod mutatni rajta a múltkori trükköt? - kérdezi, Jozef felé intve a fejével.
Jozef rémes állapotban van, így én már amint kicsit levegőhöz jutottam, az Úr szent fényének segítségül hívásával igyekszem enyhíteni a fájdalmát, és helyrepofozni kissé. Ne kell hozzá Edgar kérése, bár a felém nyújtott kezet elfogadom.
- Köszönjük - biccentek neki hálásan. Ezután a foglyok állapotát nézem meg, remélve hogy nem okozott súlyos kárt a füst.
- Valamit kezdenünk kell a tűzzel - nézek körbe ezután, bármit keresve, ami segíthet elolvani a lángokat. Nem attól félek, hogy kiszúrják, hanem hogy valami olyasmi is lángra kap, aminek nem kellene.
A vámpírnő viszont nem jut messzire: A gyerek már jön ki az erdőből, de nem egyedül. Eric lépked mögötte, kardját a fiú torkához szorítva. A fiúcska hallgat a félelemtől. Mindössze egy férfi lépked mellette a kettő közül aki elment, ám az kivont és véres karddal támogatja Ericet… Van sejtésem, mi történhetett a társaikkal.
- Itt hagyom az egyházi kurvát a kutyájával, meg a két vámpírállatot néhány órára és ilyen felfordulást okoznak. - mondja dühtől remegő hangon, provokálva, ahogy végignéz a lassan elégő szekéren és a halott társain. - Nem ajánlom hogy mozduljatok, különben a fattyú élete bánja, mehet gyorsan az apja után. Dobjátok el a fegyvert. Most. -  mondja, és nyomatékosításként még inkább hozzászorítja a fiú nyakához a pengét. Szóval… nem ő az apja… Vajon a jóindulatunkat, és a jóhiszeműségünket akarta a hazugsággal felkelteni?
Lassan, higgadtan, és nem túl nagyot előre lépek - Jozefet fedezve ezzel amennyire lehet, hogy legyen ideje összeszedni magát. Felnevetek a fenyegetésére, ezzel is leplezve a feszültséget. Nagyon meg kell válogatni, mit mondunk.
- Magának bizonyára az agyára ment valami, hogy azt hiszi, zsarolhat a fiúval - mondom még nevetve - Egyéb zseniális ötlet? - kérdezem fürkészve őt, és reménykedve, hogy a többieknek van annyi esze, hogy ne árulják el, ha törődnek a fiú életével. Kockáztattam, azzal a tudással, hogy Jozefnek megvan a képessége megmenteni a fiú életét.
 - Simán hamut csinálok magukból, ha közelebb jönnek. Eric. maga tudja, hogy képes vagyok rá. - csatlakozott Jozef, ezúttal Istennek hála látszólag felfogva a helyzetet, és hogy miként akarok kimászni belőle.
Edgar csendben marad, ahogy a fegyvertelen kezeit felemelő Mina is. Jó, eddig nem rombolták porig a tervemet, ami sebtiben épphogy alakulni kezdett.
- Az egyház egyik kurvája azt hiszi hogy átverhet. A kisállata meg biztos azért sebesült meg, mert olyan hatalmas. Dobjátok el a fegyvereiteket. Mindet. - int a szabad kezével az egyetlen megmaradt társának, aki Edgar felé indul,nyilván azért, hogy számszeríját elvegye.
Vetek egy pillantást Jozefre, hogy felmérjem az állapotát. Szükség lesz rá, hogy tudjon harcolni.
- Maga tényleg megőrült - nevetek egyre erőteljesebben, a tőlem telhető leghitelesebben szórakozva a fenyegetőzésén, és az értetlenségén. - Gyerünk, ölje meg a gyereket, aztán próbálja ki mire megy másodmagával...vagy egyedül - vetem oda, komoly pillantást vetve Edgarra: Oda ne adja a fegyverét.
A vámpír, szinte válaszul, egyetlen gyors mozdulattal felhúzza számszeríjat.
- Még egy lépés, te koszos bandita, és arra se lesz időd, hogy felkiálts, nemhogy átvágd a lopott fattyad torkát! - morog agresszívan, de nem túl hangosan.Ahogyan Eric látja megmozdulni Edgart, úgy emeli fel azonnal a szabad kezével a gyermeket felsőteste és a feje elé, csöppet sem bátran, bár annál hatásosabban.
- Eric, gondolkodjon józanon. Tényleg úgy gondolja, hogy van esélye ellenünk? Csak nézzen körül. - próbál a józan eszére hatni Ericnek a vámpírnő, nem túl meggyőzően. Jozef, varázslatot használva, tesz taszító mozdulatot Eric felé.
- Most lőj Ericre Edgar, most! - kiált a vámpírnak.
A bandavezér ezután mozdulatlanul áll, miközben a társa már túl közel ér Edgarhoz.
A vámpír szerencsére gyorsan reagál, és térden lövi Ericet, majd az érkező másik bandita csapását blokkolja az íjjal, de túl későn: a keze megsérül.
Eric térdre hull, és fájdalmában felkiállt.
- Meddig bírja vajon levegő nélkül? - mondja dühtől csöpögő hangon, amint összeszedte magát annyira, hogy beszélni tudjon, majd kezét láthatóan a fiú nyakára szorítja, ezzel ösztönözve a társaságot a cselekvésre.
Látva a fiú nyakára szoruló kezet, nem futva, de gyors léptekkel indulok Eric felé.Igyekszik a társa is követni, de csak a kardjával tud utánam vágni.
- Állj meg Robin és te is! - csattan Jozef kiáltása, de nem állok meg. - Egy mozdulatomba kerül és megsütlek. Eric, beszéljük meg. Engedd el a kölyköt és menjetek el, akkor nem esik senkinek baja. - próbálkozik a fiú… eddig bírta.
- Nem. Nem. Nem! - kiáltja egyre hangosabban Mina, nálam gyorsabban futva Erichez.
Sajnos a bandita csapása érte a vádlimat, így elterülök a földön, és ég a lábam. Megkönnyebbülve látom, hogy bármit csinált a vámpír, valószínűleg sikerült, és a fekete védőburok alatt Denisnek nem esik baja. Sőt, a tusakodás közben Eric szorítása lazult, és ő a földre pottyant, és elszaladt az erdőbe.
Feltápászkodok amilyen hamar tudok, és tovább megyek Eric felé, a szemem sarkából követve, merre rohan a kisfiú.
Mire odaérnék Erichez, Mina már véhez vele… Én pedig nem tudom felfogni, miért.
- Mert ilyen fölényben nem lehetett volna gyilkolás nélkül megoldani, ugye? - morgom magamban, aztán nagyot sóhajtva visszabicegek Jozefhez, aki közelebb botorkál, és felszenteli körülöttünk a földet.
- Ez nagyon a határon volt. - sóhajt. Nem, ennyire azért nem volt a határon.
- Ügy... ügyesek voltatok. - mondja Mina kissé kábán.
- Hogy vagy? - kérdezem a sötételf fiút, ezzel is próbálva oldani a feszültségemet. Még hallani Denis halkuló sírását, de én nem tudok még utána menni.
- Vége? Megmenekültünk? - kérdezi az egyik fogoly erőtlenül. Nagyon remélem, hogy ezzel tényleg vége. Ezek úgy tűnik nem írják türőztetni magukat, és feljogosítva érzik magukat, hogy megöljenek valakit, aki nem jelent már komoly veszélyt az életükre…
- Igen, ha eltakarodunk innen, mielőtt ideér a kopasz ember, akinek el akartak adni - morgja Edgár bosszúsabban a fogolynak
- Jól van, akkor elmegyek én  a kölyökért sóhajt bosszúsan, és elindul Minával a nyomában.
- Rendben, ha megtaláltad, akkor eltűnünk innen.  És köszönöm, hogy segítettetek. -   bólintott utána Jozef.
Nem csodálnám, ha a gyerek tőlünk is félne, de felesleges csoportban utánamenjünk, így ráhagyom Edgarra. Helyette körülnézek, hogy valami élelmet adjak a foglyoknak. Valamivel le kellett kötnöm a gondolataimat. Nem hiszem el, hogy nem voltak képesek könyörületet gyakorolni…
- Mondjuk jó lett volna megtudni, hogy miért csak ketten jöttek vissza a négyből. - nézett a halott Eric felé nyugtalanul Jozef.
- Induljunk, a maradék szekérben kibírjuk a fővárosig, - folytatta az egyik katona, látszólag egyáltalán nem gondolt rá, hogy ilyen állapotban lovagoljanak.
Élelmet keresve megtalálom az erdőben néhány lépésre kikötve Eric és a társai lovait, rajtuk étellel, amit a faluból hoztak. A földön két ember fekszik, mindketten halottak, szúrt seb végzett velük. Az egyik férfi mellkasán egy aprócska napló féleség van a sebre helyezve, amit elteszek.  
Rövid imában kérem az Urat, hogy magához fogadja a szerencsétlen lelkeket, a lovakat pedig visszavezetem a táborba az élelemmel
- Azért jó lett volna megtudni, hogy milyen üzlet folyt itt és hány északi esett ennek áldozatául. - jegyezi meg Jozef mikor visszaérek. Kissé ingerültem megforgatom a szemem. Nem mondja…
Miután  gondoskodtam róla, hogy legalább akik lovagolni akartak egyenek indulás előtt, és a többiek között is el legyen osztva az élelem, készülődhettünk az induláshoz.Nagyon határozott, és makacs voltam ebben. Nem vagyok hajlandó még több életet kockáztatni. Közben pedig a két vámpír is visszaérkezett Denissel.
A nap első sugarai sürgetően jelennek meg a horizonton, jelezve, hogy bármikor megérkezhet az emberkereskedő.
- Merre induljunk? -  kérdezi Edgar hozzánk lépve a gyerekkel az ölében. - Carolusburg arra van - int a mondott irányokba, mintha mi nem tudnánk. - Egy darabig elkísérlek titeket, aztán, ha már teljes biztonságban vagytok, ha nem bánjátok - elmosolyodik - inkább váljanak el útjaink. -
Ez is több, mint amit várok, vagy kérnék tőle.
- Vele mi legyen? - kérdezi aztán halkan, szelídebben, a gyerek felé bökve az állával.
Jozef bólintott a szavaira.
- Igen, a főváros a célunk, ezek a katonák gyógyítást és ellátást igényelnek, nekünk pedig jelentést kell tennünk. Köszönjük, ha bármeddig velünk tartotok.A gyereket pedig jó helyre juttatjuk, ha ránk bízzátok. -
- Hová... hová tudnátok őt vinni? -kérdezi Mina. Aztán jelzi, hogy szivesen magához venné. Mit bánom én.
Elindulnak a szekerek, felülünk a lovainkra és útra kelünk a főváros felé. Nem nézek vissza. Így is bele telik néhány órába, hogy összekapjam magam. Ezután viszont alaposan kifaggatom a legyengült katonákat, hogy mi történt pontosan, és miért volt fontos a fővárosba vinni a banditákat. Ameddig pedig velünk tartanak, Denist is próbálom szóra bírni kedvesen, türelemmel, és megértéssel.


_________________

28[Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) - Page 2 Empty Re: [Küldetés] A fogolykaraván (V.I.SZ. 821 Tele) on Csüt. Márc. 26, 2020 11:03 am

Screwtape

Screwtape
Mesélő
Mesélő
Egy távoli dombon fura alak szemlélődött, kezében színházi távcsővel. Nem tudni mit nézett, közel és távol semmi nem történt semmi, mindössze egy füstfelhő törte meg a horizont monotonságát, ám emberi szem ilyen távolságból képtelen lett volna meglátni a forrását. Az alak egy fura székben ült: lábak helyett kerekek voltak rá rögzítve.
- Ki gondolta volna, hogy ilyen jó szórakozást nyújt majd egy nyitva felejtett zár. – mondta, majd hátrafordult a mögötte álló férfihoz – Ennek azonban vége. Menjünk haza.

A katonák ész az északiak gondtalanul visszaértek a fővárosba, ahol hollódoktorok gyorsan kezelésbe vették őket – néhány hét és mindenki felgyógyult. Feletteseik azonban már nem vették ilyen könnyen a dolgot, a szidásból bőven kaptak az egyházi segítőik is, amiért képtelenek voltak leszállítani a foglyokat. Mint utólag kiderült a pletykákból, a rablócsapatot délre akarták vezényelni, hogy az ottani falvakat dúlják fel – a rossz szájúak szerint ehhez még anyagi támogatást is nyújtottak volna.

A vámpírok is zavartalanul jutottak át délre, egy északi regimenttel sem találkoztak. A grófnő külön dicséretben is részesült a feladatot adó tisztségviselőtől: nem tudják mi volt az északiak terve a banditákkal, ám így, hogy halottak, úgy sem tudják teljesíteni. A jelentésből kihagyhatatlan volt Edgar is – nevét feljegyezték a megbízható zsoldosok közzé, így hát ne csodálkozzon, ha levele érkezik egy megbízásra való „felkéréssel”.

A gyereket végül Mina vette magához. Egész úton szótlan volt, és ez még a grófságban is jó néhány hétig az maradt. A cselédek és falusi gyermekek társasága azonban láthatóan jót tett neki, csakúgy, mint az emberhez méltó élétmód. Talán már nem kell sok ahhoz, hogy jó mélyre eltemesse magában az elmúlt néhány év szörnyűségeit – olyan mélyre, hogy reménység szerint soha többé nem is jön elő.

Végül a sok teendő közepette Robin is eljutott ahhoz, hogy elolvassa a naplót, amit a halott banditánál talált. Az írás összevissza volt, és hasonlított arra, mint ahogyan a néhány éves papnövendékek írnak – látszott, hogy nem volt kisujjában a betűvetés művészete. Hosszú órák vizsgálódása után azonban összerakta a történetet az ifjú inkvizítor. A napló tulajdonosa Dennis igazi apja volt. Összeszűrte a levet Eric feleségével, aki teherbe is esett, ám a szülésbe belehalt. A gyerek igazi apja gyűlölte Eric-et – ennek hangot is adott a bejegyzéseiben -, ám mégis képtelen volt otthagyni a csapatot egyedül: magával akarta vinni a gyerekét is. Elszökni nem akart, félt, hogy mikor találnának esetleg rájuk. Az utolsó bejegyzés arról szól, hogy talált néhány embert, akik talán hajlandóak lennének rá, hogy fellázadjanak Eric és a hozzá hű társai ellen – az azonban, hogy ez, hogy sikerült volna, már sosem derül ki.

-o-

Kedves kalandozók!

Gratulálok mindenkinek a küldetés teljesítéséhez! Ügyesek voltatok, élmény volt nektek mesélni. Nem marad el a jutalmatok sem, mindenki felírhat magának 200 tapasztalati pontot és 2000 váltót, valamint a következő tárgyat:
Név: Egy jó szó...
Típus: -
Leírás: A kiszabadított északi parancsnok hálája jeléül még visszafele úton egy menlevelet fogalmazott meg mindenkinek, aki segített a rablók legyőzésében. A levél felmutatásával az alacsonyabb rangú katonák egyszer elnézik, hogy valami nekik nem tetszőt tégy: nem támadnak rád, valamint fogságba kerülés esetén elengednek.
Kritérium: Csak Észak területén használható fel, és ott is csak egyszer – a katonák utána elkobozzák.

A mihamarabbi találkozás reményében
Screwtape

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.