Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 44

[Küldetés újaknak] Világok között

Hétf. Okt. 22, 2018 10:29 am by Esroniel von Himmelreich

Tegnap a régiek már észrevehették, hogy Asael nevű briósevő démonom egy alig használt …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

Father Crudelitatis

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Father Crudelitatis on Vas. Ápr. 19, 2015 1:43 pm

Név: Marcus Crudelitatis atya

Faj: Ember

Frakció: Az Egyház

Kaszt: Inkvizítor

Nem: Férfi

Kor: 60



Kinézet: Rettentő magas, vállas ember, félhosszúra vágott, szőke hajjal és szemüveggel. Nehéz páncélt visel amit egy papi reverenda föd el. Mind két kezén fehér kesztyű, rajta vérvörös felirattal: Jobb: CUM ViRTUS DOMINE! Bal: PURGA IMMUNDUS!. Nyakában arany kereszt rajta birtoklóinak listája: Ignus Érsek, Palvas Bíboros, Guido Érsek  . Lábán acéllal megerősített vastag bőrcsizma. Oldalán 1/2 kezes kard lóg, szíve alatt zsebbiblia. Arca általában borotválatlan, borostás, hegekkel díszített, de mindig mosolyog.

Jellem: Kedves, Jólelkű, Türelmes, ezekkel a szavakkal jellemzik. Persze ez az oldala csak a katolikusoknak tárul fel. Minden más "Istentelen féregnek" ami ezen föld felszínén kúszik ő maga a megtestesült rémálom. Az egyház legvéresebb parancsait is gondolkodás vagy ellentmondás nélkül hajtja végre. Sőt mi több néha az egyszerűbb diplomáciai feladatokból is sikerül neki (gyakran akaratán kívül) harcot kerekíteni. Ez betudható annak, hogy nem képes visszafogni a nyelvét. Bárkit, bármikor, bármilyen körülmények között képes ócsárolni, legyen az Protestáns, Démon, Vámpír, vagy önnön inkompetens felettese.

Előtörténet:

V.I.SZ 750
A nevem Marcus Crudelitatis. 750-ben születtem Hellenburg-ban. Szüleim az egyház ellen lázadó, azt belülről bomlasztó eretnekek voltak. Ép egy tört tartottak fölém mikor az inkvizíció ügynökei megmentettek (Ezt majd minden nap elmesélték). Így fiatal korom nagy részét a Katedrálisban töltöttem. Az égig érő tornyok szépségein még a mai napig is elámulok. A szobám falai is gyönyörű festményekkel, Szent György és a sárkány, Szent Erzsébet és sok más. Már innen elkezdődött a kiképzésem, főleg erkölcstant és kardvívást tanítottak. 17 éves voltam az első küldetésemnél.



„Isten megteremtette a világot és annak összes szépségével együtt az embernek adta. Az emberek birtokukba vették és minden tökéletes volt. De a gonosz megirigyelte azt és mindent megtett, hogy tönkretegye. Az fénybe sötétséget csepegtetett. A földből halottak hadseregei kúsztak elő, a tenger mélységeiből borzalmak emelkedtek fel, Az erdők aszott fái közül irgalmatlan bestiák rontottak ki. Még az embert is sikerült megrontania, létrehozva a vámpírokat és kultistákat. Hogy megvédje híveit az Anyaszentegyház létrehozta az inkvizítorok szervezetét.”

~Agusztino Rupus Sandelson Inkvizítor püspök

V.I.SZ 767
- Kelj fel! – kiáltotta komoran a nyakas, sápadtképű pap és meglendítve mocskos bőrcsizmáját, kecses mozdulattal, de erősen oldalba rúgott. – Mire felkelsz eljő a végítélet.
Istenemre mondom, ha visszaérünk, a plébániára az összes folyosót felmosod, méghozzá kétszer.
- Mit akarsz tőle Agusztino? – Védet Guido érsek úr, aki ép az tegnapi tábortűz parázsló hamvai mellet fogyasztotta reggeli rum adagját – Tegnap irtotta ki élete első vámpír fészkét. – mondta és belekortyolt házilag készített rumjába. Olyan hideg nyugalommal itta a torokszaggató italt, mint ha csak víz lett volna, pedig ereje olyan híres volt, hogy a helyiek az „Ördög Könnyeként” ismerték – Te az első akciód után majd egy napot aludtál.

Agusztino borostája alatt morcogva intett, hogy készüljek. Felültem, levertem az oldalamról a sarat, majd neki láttam a reggeli imámnak. Armine nővérért ajánlottam, aki tegnap lelte halálát egy nyamvadt vámpír nyilának köszönhetően. Feltételezem, lehet volna rosszabb is mondjuk, ha elevenen kerül a kezükre sokkal fájdalmasabb véget ért volna. De mégis, sajnálom, hogy le kellett szúrnom. Főleg, mert mint utólag kiderült mi győztünk. Nos, mindegy Élünk, hogy harcoljunk és meghaljunk az a szentházért.
- Indulunk? – Kérdeztem miközben kitöröltem a csipát a szememből – Még csak most végeztünk.
- Új feladat. Egy kis kerülő. Nem messze, csak ide Dunwich-be – értesített Guido és reggeli imája végeztével megcsókolta arany keresztjét.
- Dunwich? – Kérdeztem, mivel falu neve nagyon ismerős volt.
- Ja. Oda küldtek egy adószedőt. A pasast öt nap múlva találták meg egy mocsárban. Mindenféle zagyvaságot hordott össze, szörnyekről, meg sötét istenekről.
- Ki látott már ilyet – vágott közbe Agusztino – Egy babonás bolond összezagyvál némi ostobaságot, és az rögtön odaküldenek két magas rangú inkvizítort. – Mondta és vállára vette Flax-ot. Flax egy kaszára emlékeztető eszköz volt. Két részből, az teleszkópos nyélből és a leszerelhető pengéből ált.
- Valóban furcsa – tette hozzá Guido és még egyet hörpintett rozsdás kulacsából.
Dunwich csupán hat kilométerre volt egy erdőn keresztül, de igen lassan haladtunk a mocsaras talaj és a szokatlan sötét miatt. Már-már lámpást akartunk gyújtani, ami igen ritka dolog délben. Az fák lassan recsegve, ropogva dülöngéltek az enyhe szélben, levelükről ragacsos, fehér lé csepeget. Nyomasztó érzés fogott el.
- Valami követ minket. – Mondtam és próbáltam kivenni a távolban lévő homályos árnyakat.
A távolban már látszottak a falu fényei, talán egy kicsit túl fényesen.
Az út közepén három alak látszott lassan kirajzolódni. A középső kinyújtotta kezét, ránk mutatott és lélekfacsaró üvöltésben tört ki. Megrohamoztak. Agusztino szó nélkül előrántotta fegyverét és még azzal a mozdulattal lenyeste a legközelebbi lábát. Az elvesztve egyensúlyát felém botorkált. Groteszk, pikkelyes lény durva barna gúnyát hordott, hasonlót a környéken élő parasztokéhoz. Kezében egy lándzsa, amin jól látszott, hogy pályafutását még kapaként kezdte. Támadáshoz lendített, amit én balra kikerültem majd az alkalmat megragadva átdöftem a torkát. A lény vérre az arcomra fröcskölt. Fekete és sűrű volt, tintaszerű, kissé kesernyés.
A főtisztelendő, hírnevéhez méltóan, egy gyors vágással leterítette a másik kettőt.
Guido főtisztelendő, nyugodtan állt kissé mögöttem, folytatta az ivást.
- Őexcellenciája nem akar megmozdulni? – kérdezte kihívóan, kezeit széttárva Agusztino. A fekete vér szép lassan csöpögött le kaszájáról – Még a diakónus is besegített – Rám mutatva.
- Bíztam a kiváló urak képességeiben – visszatuszkolta kulacsát a zsebébe. – Miért? Szükség volt rám?
Ezután fegyverrel a kézben mentünk tovább. Még Agusztino is elővette agancs nyelű tőrét.
- Itt szétválunk – mondta Guido – DOMINE, NON SUM DIGNUS – és ezzel besétált a faluba.
Augusztino kaszáját hátra csapva rohant a faluba. Ekkor láttam utójára.

Utam egyedül folytattam tovább. A falu szűk utcáin bokáig érő nyálkában. A helyieket valamilyen furcsa átok sújtotta. Furcsa halszerű lényekké változtak. Sokat veszítettek az intelligenciájukból is, így viszonylag akadálymentesen vágtam át magam rajtuk.
A város központjában egy nagy máglyarakás éget. Rajta egy keresztre feszített szerencsétlen lángolt. Az égő hús orrfacsaró bűze terjengett a levegőben. Kicsivel mögötte egy szűk utca tele lefejezett szörnyek hulláival. Tiszta vágások, egy suhintással pontosan a nyak közepén.
Kevés ember képes ilyesmire. Bizonyára Őexcellenciája keze munkája. Követtem hát a holtestek által övezet ösvényt egy hatalmas barlangig. Sötét volt. De nem olyan mindennapi sötét. Sűrű ködszerű sötét, szinte harapni lehetett. Mintha valami gonosz próbálná elrejteni cselszövéseit benne.
Ráléptem valamire. Egy kis arany kereszt. Összezárult a torkom. Ezután rohantam.
A másodpercek óráknak tűntek.
A barlang mélyén óriási tekergő csápok tömeg nézet vissza középen lévő nagy vörös szemével. Előtte ált az érsek csapzottan, több sebből vérezve, de állva, harcolva utolsó leheletével is.
Ezután nagy fény. Csak majd két hét elteltével találtak rám a mocsárban. Dunwich eltűnt a föld színéről.


Az elkövetkező időben nem volt más csak szörnyű emlékek és rémálmok. Hellenburg-ba vittek. Elmegyógyintézetbe. Sötét, nyirkos falak, szűk szobák és a kényszerzubbony. 3 évet töltöttem el, életem leghosszabb 3 éve.
Állapotomnál fogva nem tettek vissza előző posztomra. „Átképeztek” pappá.
Így hát tanító lettem. Erkölcsöt tanítottam minden nemzedéknek 770 – 800 között.
Szörnyű bukás volt.



V.I.SZ. 800.

Hatalmas bíbor karosszékben ültem, a naplómat írogatva, hallgatva a madarak csicsergését.
Kintről kiabálást, sikoltást hallottam. Az ablakhoz siettem. Kereszt a kereszt ellen, ember az ember ellen. A tanítványaim egymás vérét ontva borították vérbe és tűzbe a várost.
- Mi ez? – Álltam ott elborzadva. Kifutottam az utcára. Hullák hevertek serte szét, vérszag terjenget. Felvettem egy kardot. A pápai palota ostrom alatt ált.
- Barbárok! – Ordítottam. Kardal a kezemben rohantam feléjük. Egy lovag aranyozott páncélban, amiről lekaparták a keresztet rám nézett. Sújtásra emelte kardját. Igyekeztem kitérni előre, de a testem lassú, gyenge, nem úgy mozog, mint régen. A kard könnyedén vágta át a rajtam lévő szövetett, de nem vágott túl mélyre. Talán a gyilkos megszánta a fegyvere sújtása alatt összeroppant öregembert. Talán nem fordított rám elég figyelmet.
Néhány helyi húzott ki és tett fel egy szekérre, amelyen kereskedők menekültek mindkét a káosz elől. Talán tehettem volna valamit. De gyengévé váltam. Talán itt az ideje, hogy magamra vegyem a szent feladatott és bosszút áljak.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.