Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje

Prológus


Apró kis domb magaslott a mocsár ködje felé. Két alak állt a tetején. Egy harmadik sietve szaladt oda hozzájuk, majd előttük haptákba vágta magát és meghajolt.
- Herr Nebelturm! Herr Swartzritter! Az egybegyűlt huldrák megfutamodtak. - hangzott a tömör jelentés - Szétvertük őket.
Egyikük, egy magas, jól megtermett vámpír, fejét egy viseltes, ámde masszív sisakkal elégedetten bólintott.
- Kiváló! A kürtöket! - szólt a mögöttük álló fegyvernöknek, kezében egy jókora bronzkürttel.
Ahogy a kürtök felzendültek, az alattuk elterülő, szétszóródott hadsereg egybegyűlt, majd szoros csoportokba rendeződtek, lebontották táboraikat, s felkészültek a menetre.
- Meg sem állunk a tenger partjáig. - szorította össze szemeit fenyegetően a vámpír nagyúr.



Az alábbi információkat minden résztvevő ismeri. Ki pletykákból, ki hivatalos forrásból, de mindenki tisztában van velük.
Veroniát futótűzként járták be a pletykák, ahogy a Déli királyság, a vámpírcsaládok, de még az északi városok is katonákat kezdtek gyűjteni. A vámpírcsaládok jó része egybegyűlt, hogy sereget vezessenek a Nyugati-tengerek partjaihoz. A partvidéket tengeri szörnyek, kultisták, és különféle mélyvízből szabadult rémségek tartják rettegésben, aminek hála a hajózás gyakorlatilag teljesen megszűnt, s egy szekér sem tudja oda begurítani a kerekét anélkül, hogy meg ne támadná valami. Azt híresztelik, hadba készülnek vonulni a nagyurak, hogy megtisztítsák a partvidéket és újra szabaddá tegyék a tengeri kikötőket.

Cedrick von NebelturmLamia von Nachtraben: Vándorlás közepette azonnal feltűnik mindkettőtöknek, hogy sokkal élénkebb lett a vidék, mint korábban volt. Az utakon egyre több vándorral találkozni, akik vagy a hadak irányába mennek, hogy csatlakozzanak hozzájuk, vagy pedig előlük, minél messzebb, nehogy véletlenül magukkal ragadja őket a háború szele. Egy Einburghoz közeli kis faluban vagytok mindketten, ott jutottak először fületekbe a hírek, miszerint több vámpírcsalád hadjáratot vezet a szörnyekkel elözönlött partvidék felszabadítására. Ennek hírére pedig Dél csatlakozni készül hozzájuk, nehogy kimaradjanak a dicsőségből. A környékbeli falvakból is sok jó húsban lévő, fiatal férfi indult útnak Einburg felé, hogy katonaként szolgáljon otthona megvédése, vagy éppen csak az ígéretes zsákmány csábításának ellent nem állva. Úgy hírlik, Einburgban gyülekezik a déliek serege, hogy a vámpírokat féken tartsák. Mások azt rebesgetik, hogy a vámpírok csapata az ingovány határán táboroznak, s indultak meg egyenesen a part felé.

Wilhelmina von Nachtraben, Damien Nightwind: A gyülekező vámpír seregek hírére Hellenburg is körbehordta a véres kardot az urak birtokain. Nem volt ez másképp az apró kis grófságban a nagy erdő mellett. Sokat örvendezve készültek fel, hogy Mina zászlaja alatt induljanak meg dicsőséget, hírnevet, rangot, vagy éppen vagyont szerezni maguknak. A sereg gyűjtését, őfelsége Rudenz von Hellenburg jóváhagyásával az Einburgtól délre fekvő vidékek főura, a háborús veterán, Thorsten, Hoenigsberg hercege rendelte el. Csatába hívta az erőst és gyengét, egyént és sereget, hogy feleljenek a vámpírok fenyegetésére. A hadakat Einburgba hívta össze.

Hilde von Nebelturm, Oswald von Bertold: A toborzás elért a Zsinathoz is. A Felderítők jelentései szerint számos, a part mentén garázdálkodó lény szentségtelen jegyeket hordoz, s minden bizonnyal fogékonyak az egyháztagok mágiájára. Így hamar ki is választanak egy szakaszra való templomos lovagot és lelkészt, hogy kísérjék a nyugatra vonuló hadakat. Oswaldot is kiválasztják, hogy tartson a hadakkal Einburgba, s segítse meg őket a hadjárat során. Hildét pedig arra kérte fel, nem más, mint a toborzást elrendelő von Hoenigsberg, hogy tartson a hadakkal Einburgba, ahol segédkezhet a seregek vezetésében.

Sigrun Hjörnson: A közelgő háború híre elterjed a parközeli falvaktól egészen az erdő széléig. Nem is kellett sok idő, a harcosok sorra indultak el hazulról, zsoldoskompániák álltak össze, a lovagok fegyverkeztek. Sigrun éppen Hellenburgban tartózkodott, amikor elkezdték szervezni a környékbéli hadakat. Hamar kiderül, hogy a Zsinat is megtámogatja lelkészeivel és lovagjaival az Einburg felé tartó bandériumokat. A sereggel tartó egyházi személyek nagy része azonban egyszerű lelkész, korántsem katonaviselt egyének. Így a Zsinat zsoldosokat fogadott fel a védelmére. Sigrún is hasonló ajánlatot kapott: zsoldjáért cserébe tartson az egyháziakkal a Parti-síkságra, s gondoskodjon róla, hogy a papok nyugodtan végezhessék a dolgukat. Amennyiben Sigrun elfogadja a megbízatást, legnagyobb meglepetésére Hildével találja magát egy kompániában.

Johannes Hagen, Robin Holzer: A mozgolódó hadak híre északig is eljutott. Mind a korona, mind pedig az egyház igyekszik szemmel tartani a vámpírokat és a délieket egyaránt. A mai napig az egyetlen hajózható kikötő a partvidéken Falbwich városa maradt, melyet erős falak és még erősebb harcosok őriznek. Az Északi királyság pedig meg akarja tartani ezt a monopóliumát, s ami még fontosabb, biztosra akarnak menni, hogy a pletykák nem csupán elterelések, melyek elmaszkíroznak egy déli offenzívát északi területre. A falbwich-i urak ezért megkérték az inkvizíciót, hogy legyen segítségükre. Tertullius püspököt és Holzer inkvizítort érte a feladat, hogy egy kis, gyors mozgású szakasz élén járjanak utána a déli seregek mozgásának, és figyelmeztessék észak őrgrófjait, amennyiben veszély érkezik. A felderítők jelentései alapján a partvidéken elözönlő szörnyek egy jelentős hányada szentségtelen teremtmény, így az egyházi személyek nagyobb biztonságban tudnak a hosszú hónapok óta senki földjének számító területen mozogni. A kis különítmény már fel is volt állítva, a megbízatást adó, a nyugati egyházmegyéket felügyelő Mettius bíboros pedig teljes magabiztossággal merte a munkát a két inkvizítorra bízni. Bájos, bizalomgerjesztő mosollyal biztosította őket, mikor a feladatot átadta, hogy biztos benne, a képességeik elegendőek a feladat elvégezéséhez. Úgy tűnt, a korábbi munkának hála a bíboros úr ugyancsak megkedvelte Hanst és Robint.


//Az első körben mindenkitől szeretném látni, hogyan értesül a különféle hírekről, valamint hogyan reagál azokra. Ezen kívül nyugodtan lehet mozogni amerre szeretnétek. Az első hozzászólásba mindenki gyűjtse össze az első a karaktere által viselt páncélt (amennyiben van), a küldetésre választott 5 kiegészítő tárgyait, valamint minden Passzív képességét és passzív hatást adó képzettségét, hogy azok mindig szemem előtt legyenek, amikor az új köröket írom ki. //


Határidő: 2020.01.22.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Egyre többször került szóba a katedrális falai között, hogy a vámpírok sereget gyűjtenek a partvidék megtisztítására, és a hajózás felszabadítására. Nem igazán foglalkoztatott a dolog. Már régen senki nincs a partvidéken, mert sem az egyház, sem a főnemesség nem gondolta úgy, hogy szükséges segítséget nyújtania a part mentén élőknek...
Most, amikor meg már késő hozzá, de valaki úgy döntött, mégiscsak tesz valamit, hogy újraindulhasson az élet a kikötőkben, ellenben mindkettő azonnal ugrik...
És természetesen bevonják magukkal az inkvizíciót is, miért ne tennék, mikor elvégzik helyettük a munka veszélyes részét, és mivel az egyház szolgái, ők maguknak nem követelhetnek semmit a nyereségből, ha sikerül úgy rendezni a dolgokat, hogy ők jól jöjjenek ki belőle. Politika...  A legmocskosabb fajta politika. Kár, hogy nem maradhatok ki belőle...
És hogy méginkább boldog legyek a feladattól, hogy kiszolgáljam ezt a rendszert, ráadásul Tertulius püspökkel közösen kaptam a megbízást, hogy nézzünk utána, mit akarnak a vámpírok, és jelentenek-e fenyegetést az északi királyságnak... 
És kik mások mehetnének egy rakás szentségtelen förmedvény közé, mint az inkvizitorok, akik "védve vannak"... Persze, és hallhatatlanok is vagyunk, és sérthetetlenek... 
Mettius bíboros mosolya viszont legalább biztató volt, még ha nem is tudtam biztosan, hogy abban reménykedik, hogy nem lesz probléma a feladat megoldása számunkra, vagy abban, hogy nem térünk többé vissza...
De ha már rám bízták ezt a feladatot, bár messze nem jókedvűen, de lelkiismeretesen el akarom végezni. A püspök jelenléte miatt pedig csendesen, és nem bocsátkozva az egységen belül konfliktusba. Ő a püspök, vezesse csak nyugodtan a felderítést.

infók:
Bőrvértemmel és rövidkardommal érkezem.
Hozom ezt:
Név: Szolga csengő
Tárgy: Kiegészítő
Leírás: A csengő csilingelése egy nekromanta álltal idézett lényt ami valaha ember volt (csontváz, zombi, kísértet) az oldaladra tudsz állítani, addig ameddig el nem pusztítják, vagy a Nekromanta meg nem hal. De csak óvatosan, a csengő hangja felkelti a többi lény figyelmét.

A passzívom nem igényel állandó figyelmet.


_________________

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
- A nemesúr ragaszkodik hozzá..
Jobbra pillant az alig tizenéves fiúra, balra, a cipőjét fűző, közel hetvenéves apára, aztán vissza, a riadt tekintetű nőre. Más lehetősége nem volt. Nem is keresett.
- Elmegyek én. Mondják meg az úrnak. És kérem, vigyázzanak a lovamra.
Amikor először meghallotta a pletykákat a vámpírseregről a kis falucska egyetlen fogadójában oda sem hederített rá. Megvette a háziasszony által felírtakat, és visszatért az útszéli, verandás parasztházba. De a szóbeszéd nőtt, a férfiak eltűntek, és csakhamar kiderült, hogy a közeli földek ura egyenesen parancsba adta a jobbágyainak, hogy menjenek. Házanként legalább egy férfi. A kis családnak, akikhez lovásznak szegődött nem volt sok lehetősége. Jómódúak voltak ugyan, de tragédiák övezték az életüket. Apa, lánya és annak a fiatal fia. A nagyapa, egy földművelésben megöregedett ősz férfi már feltúrta a pajta hátulját egy réges-régen elfeledett rozsdás kard és páncélos csizma után, mikor felajánlotta, hogy elmegy. Reflexből. És mert a fülébe szivárgó információk nem hagyták nyugodni.
- Napjában egyszer kap almát. Hagyják legelni, ha lehet. Éjszakára csak pokróccal hagyják kint.
Már a saját páncélja után túr az istálló hátuljában.
- Csutakolják meg néhány naponta, ha belefér. És ha valaki megsimogatná mondják meg neki, hogy harap.
Nem engedi, hogy elköszönjenek tőle, hogy megköszönjék – a hamuba sült pogácsát azért elfogadja. Elsüllyeszti a csomagjában, a vállára csapva a nyúzott vászonzsákot. Furcsa a páncél súlya a köpeny alatt. Összehúzza magán a sötét szövetet, elrejtve az árulkodó Nebelturm fémet. Csak menni, megint. Nyálast jó helyen tudja, a családját viszont nem.
Nem akar a déliek oldalán menni, de ezt találja a legjárhatóbb útnak. Ha egyedül nekivág vagy oda sem ér, vagy nem is fogadják, és a földesúr sem hiszi el, hogy elment a család helyett. Így kénytelen megkeresni a déliek csapatát. A főutcán sétál végig a nevét-sem-tudja-falun, mikor egy ismerős alakra felkapja a fejét. Meg nem mondaná részleteiben mit látott, egy keresztet, egy ismerős loboncot, vagy egy villanó szempárt - de mire igazából megemelné a tekintetét a látni vélt már nincs sehol. Mh. Magában hümment egyet, még egyszer utánanézve a jelenésnek, aztán megkérdez egy szembejövőt, és az országútra érve Einburg felé fordul.

Felszerelés, miegyéb:

Amalgám nyakék
Kard

Páncél:
Név: Mellvért
Típus: Vért (Nehéz)
Leírás: Egy fémből készült a törzset védő páncél. Vágások ellen effektív, azonban nagy súlya van.  

Név: Karpáncél
Típus: Karvédő (Nehéz)
Leírás: Fém vért, mely a kézháttól egészen a felkar elejéig terjed. Megjelenése változó, a pár összeszíjazott lemeztől egészen a kar teljes felületét takaró páncélig terjedhet. Készülhet kizárólag az egyik karra, vagy párban.

Név: Lábvért
Típus: Lábvédő (Nehéz)
Leírás: A csizmától a vért aljáig terjedő páncél. Változatos megjelenésű, a részleges fedettségűtől egészen a szabad felület nélküli lábvértig bármilyennel találkozhatunk. Párban és egy lábra is kapható.


Felszerelés:
Név: Vérkő
Leírás: Valójában a vérkő megnevezés félrevezető, mert bár valóban úgy néz ki, mint egy piros kő, tetején apró dugó található, amit a fogaddal könnyedén ki tudsz húzni. A belsejében vér található, pontosan annyi, hogy egy varázserőpontot visszaadjon, és akkor is segít, ha már nagyon kopogna a szemed az éhségtől. Az íze se embervérre, sem állatra nm hasonlít, kicsit mintha mű lenne. Amiben viszont a valódi ereje rejlik, hogy naponta 1x újratölti önmagát.

Név: Enciklopaedia Veroniae Minor
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró, zsebre tehető méretű könyv, amelyben valamiért minden kinyitáskor a tulajdonos számára legrelevánsabb élőlényekről, szervezetekről, varázslatokról, tárgyakról vagy bármi egyébről található információ, noha nem mindig egyenlő bőségben. Küldetések során a mesélő dönti el az adott karakter mit talál a könyvben, és hogy az pontosan mennyit is fed fel az igazságból. Nincs kikötés, hogy mikor és hányszor használható, de figyelemmel kell tartani,h ogy hagyományos könyv, így olvasása időigényes (ezt szintén a mesélő szabja meg, hogy mennyi időbe telik elolvasni az adott információt).

Név: The Hermit
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy megtisztított angyalvárosból került elő, egy, a sajátodhoz hasonló, ám különösen szépen, arannyal és egyébb drága festékekkel ékesített tarotlap. A bölcs Remete bármely nyelven ért, így írott szöveghez érintve használója számára érthető szöveggé fordítja azt. Naponta kétszer használható.

Név: Nox Eterna/Sol Invictus
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy különös, felemás medalion, egyesek szerint megvadult vámpírok elhagyott amalgámjából és nefilim népek aranyából újrakovácsolva. Az egyik oldala ezüst, közepén egy éjfélkék gyönggyel és körülötte egy latin karcolattal ('NOX ETERNA'), a másik oldala arany, közepén egy apró vörös rubinttal és egy másik igével ('SOL INVICTUS'). Ezüst felét használva küldetésenként egyszer egy megbeszélés erejéig egy 100 négyzetmérföldes területen éjszakára cseréli a nappalt, elnyomva a nap természetes fényét. Arany felét használva épp az ellentéte történik, egy 100 négyzetmérföldes területen a déli nap ragyogását rajzolja az égre egy egyeztetésig, fénylővé változtatva az éjszakát. Zárt térben is használható, azonban olyan helyen amelyre a nap fénye alapvetően nincs hatással a medalion sem ér el semmit. Egy küldetés alatt csak a nyakék egyik oldala használható.

Név: A Harag Emléke
Leírás: Nefilim mágiával a félangyalok képesek voltak egy apró borostyánba zárni Abaddón tüzének egyetlen kis lángját, majd az így készült nyakláncot átadták azoknak a hősöknek, akik túlélték a pusztítást. A láng magában nem képes sem ártani sem használni, ám a következő alkalommal, amikor viselője halálos csapást szenved el életre kap, széttöri a borostyánt és átjárja viselője testét, begyógyítva annak minden sebét. Ezután a tűz kihuny és így elhasználódik. (ez nem tudom, kiegészítő-e, de idetettem.)

(Név: Erős gyógyital 2018 Karácsonyi Ajándék
Leírás: Sűrű, fehér, kellemetlen szagú és ízű ital.
Hatás: A súlyos sebek pár másodperc alatt behegesednek, vérzések elállnak, a mérgek hatása eltűnik.
Mellékhatás: Pár naponta csak egyszer használható, máskülönben hatástalan. - ezt is felírom, bár elvileg nem szükséges feltüntetni, mint egyszer használatos eszközt, de rend a lelke mindennek.)


Passzívok:
Személyes passzív: Lóhoz szokott
Leírás: Karaktered lovon hagyja el a Nebelturm fészket, így nem is meglepő, hogy jó eséllyel gyakorlott lovagló. A személyes passzívnak köszönhetően, nem kell megvásárolnod a lovak idomításának képességét, s ezt meg is kapod kezdésnél:
Név: Lovaglás
Leírás: A karakter megtanul kiválóan lovagolni, a lovakról gondoskodni és csatában használni őket. Más patás állatokkal, szamarakkal, ökrökkel, vagy akár veszedelmes bestiákkal is megtanul bánni, megbarátkozni velük, s ha ügyes akár megülni is őket.

Személyes passzív: My business only
Típus: Mágia
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Cedrick annyi időt töltött azzal, hogy gondolatait és érzéseit mások elől elrejtse, hogy ez egyfajta mágikus készséggé alakult. Egy varázserőpont ráfordításával képes egy irányába tett mentális behatolást megakadályozni (kivéve a mélységiek direkt kapcsolatát).


Általános képzettségek:
Név: Angol
Leírás: A tündék nyelve az angol, sok aspektusában a Földi óangol nyelvhez hasonlít. Elengedhetetlen azon nem-tünde karakterek számára, akik jobb kapcsolatot szeretnének a Tündékkel és a Sötét Tündékkel ápolni. Az előbbi fajok egy tagja taníthatja meg a játékost a nyelvre.

Név: Írni és olvasni tudás
Leírás: Csak úgy mint nálunk, a középkorban sem volt sosem biztosnak vett dolog az, hogy egy ember képes-e olvasni vagy sem... Még nemesek is akadtak, akiknek fogalma sem volt a betűvetésről, ám szerencsére aki felszerelkezik eme képességgel, annak nem lehet efféle gondja.


Név: Éjszakai látás
Leírás: Az éjszaka sok veszélyt és csapdát cipel magával, nem egy kalandor lelte már halálát a nem látott ragadozó által, mely a sötét lombok közül vetette magát reá. Emellett persze Veronia csodás hely, s a megfelelő főzetek és növények hosszútávon való fogyasztásának hála a recipiens képessé válhat tisztán látni az éjszakában is, ha nem is nappali pontossággal, de pont annyira, hogy ne érje utol a veszte a kelleténél gyorsabban.

Név: Fáradhatatlan
Leírás: Erre vagy éppen arra, de akárhogyan is nézzük, az utazás egy rettenetesen fárasztó dolog. A Fáradhatatlan képességgel rendelkező karakter képes akár két napot is kibírni jelentősebb pihenés nélkül, megnövelve akár a menekülési távot, akár simán az utazás sebességét, emellett pedig nagy súlyokat cipelve is képes változatlan sebességgel, különösebb fáradtság nélkül menetelni. Harcra is hatással lehet.

Név: Elsősegély
Leírás: A legtöbb karakter képes bekötni egy sebet, illetve ráköpni egyet, hogy fertőtlenítse kissé...ám a tudomány megáll egy rossz helyen vétett vágás esetében, s mikor mindenfele fröcsköl a vér, sokan hajlamosak csak legyinteni egyet, s halottnak nyilvánítani a delikvenst. Aki viszont jártas az elsősegélyben, képes akár súlyos sebeket is megfelelően ellátni, törött csontokat sínezni, vérzést csillapítani. A képességhez jár egy alap orvosi felszerelés is.

Név: Sekély álom
Leírás: A karakter álma könnyed, nyúl módra alussza át az éjszakát, s ennek köszönhetően könnyebben felébred valamilyen közeledő veszély zajára, ami egy kifejezetten hasznos képesség lehet, ha az ember a szabadban tölti az éjszakát.


Pályázott képességek:
Név: Árnyköd
Típus: Passzív
Erősség: III (Nebelturm ág - der Nebelgeher)
Felhasználás: Egyszerű pecsét
Leírás: A Nebelturm vámpír, a saját maga által alkotott sűrű köddel képes kizárni a külvilág fényét, éjszakai sötétet hozva létre vele, ami így már nemcsak csökkenti ellenfele látóterét, de az Éjszakai látás képességgel nem rendelkező karakterek számára még jelentősen meg is nehezíti a tájékozódást a ködön belül.

Név: Bluthund I.
Típus: Passzív
Erősség: I (Nebelturm ág - der Nebelgeher)
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Cedrick képes távolabbról megérezni a vér szagát, mint a fajtársai többsége (szélcsendben körülbelül 30-40 méter, szeles időben valamivel több vagy kevesebb, széliránytól függően) legyen akár állat, akár humanoid lény a forrása. Követni is képes a szagot, és egy kevés információt kinyerni belőle: faja, alacsonyabb/magasabb-e a szintje, (állatoknál legfeljebb olyan alapvető dolgokat, minthogy emlős-e vagy hüllő), és hogy körülbelül milyen régi a szagnyom.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
- Tessék? - csattant fel.
Elkerekedett szemekkel, kitárt karokkal áll a kis ház pincéjében, ahol a többiek gyülekezni akartak. Einburgból jött teljes harci díszben, bőr mellvértben, kar- és lábszárvédőkben, erdőrejtő köpenyében, mágikus kabátjában, oldalán a kardjával, üvegfiolával. Ott, annak a városnak az egyik hangárjában hagyta a kocsiját, annak a városnak a lovardájában a lovát – és kutyáit. S annak a városnak az egyik főterén áll az a teljes felujításra váró kétszintes épület, ami az új boltja lesz. Hogy honnan tudta? Mert meggondolta. Mert kiszemelte. Mert ha valami erős Lamiban, akkor az az elszánás és az akarat. De ahhoz tőke kell, és hiába a sok megrendelő, hiába megy jól a bolt, nem elég, ha csak jól megy. Ahhoz dolgozni kell, üzletelni, és nem ritkán olyan kirándulásokra menni, ahova mások nem mennének. Hazudna, ha azt mondaná, a veszélyes vállalkozások, a kaland, nem elégíti ki a bőre alatt minden sejtet kitöltő vágyat. S ő kívül mégis higgadt, megfontolt… pedig olyan kevés kéne, hogy a felszín alá jussanak.
Vajon ott van-e még az a zabolázatlanság?
Meg lehet szelídíteni a vért? S ha igen, meddig?
Összesen vagy két hónapja rója a déli vidéket ezekkel az emberekkel és vámpírokkal, akik maguk is nyersanyagra vadásznak. Különös kis csoportjuk már-már regényes módon összenőtt egymással, és kalandjaik során a hősiesség és kölcsönös támogatás gesztusaiból növekedett. De most aztán tényleg megdöbbentő ötlettel álltak elő.
Ütközetbe mennek.
- Lami, mi lehetne ennél jobb lehetőség? - Clarissa lépett oda hozzá, és megfogta széttárt kezeit, hogy összevonja őket maguk között.
- Bizonyítottuk, hogy megálljuk a helyünket. - erősítette meg Alfred.
- Ez most többről szól. - lelkesült a maga csendes, bölcs módján Felix is.
A vámpírlány végignézett rajtuk, a torkán nem jött ki hang, így inkább összezárta a hitetlenkedésben elnyílt ajkait.
Ezek itt üzletemberek voltak, boltosok, s egy tudós. Egyikük se volt katona vagy zsoldos - őt magát is beleértve. Hiába forgatta jól a kardot, nem forgatta eleget, de a többiekkel ellentétben Lamia mágus volt. Nachtraben vámpírmágus, és ha nem akarta, hogy egy szörny átharapja a torkát, akkor elég volt ellépnie az útjából, míg ikermása lefoglalta a lényt, vagy egyszerűen megdermesztenie azzal, hogy a szemébe néz.
De ezek a trükkök is..., hogy állná meg a helyét egy csatában vele?
S ezek az oroszlánszívű kofák és kutatók, ha beosztják őket a közkatonák közé, meddig bírnák vajon? Ó nem, nem ismernek fáradságot, s rettenthetetlenek, ám az ő kirándulásaik pár napra szóltak, s egy rájuk támadó medvét lemészárolni  egészen más, mint szembe szállni egy harcos huldrával..
Más az, ha egész karok és fejek válnak el, ha gennyesedő sebeid vannak, ha a ruháidat átittaja a vér… Lami még emlékezett rá, és az emlékeiben komoly volt, aztán, amikor győztek: kacagott.
Kár lett volna a szóért, eldöntötték.
- Sok szerencsét. - búcsúzott Lami, mielőtt hátra hagyta volna őket a pajtában. - Éljétek túl.
Gyöngéd, merengő mosollyal az arcán és különös, könnyű szomorúsággal a szívében lépett ki a pinceajtón és elindult, mint aki először jár ezen a tájon. A csatába indulók tömegei hullámzottak körülötte, a legváltozatosabb alakok, helyzetek és formák, gyalogosok és szekerek, búskomorak és virgoncak… aztán egy sápadt, bozontos, méla alak…
Láttalak már…?
Utána fordul, de összezár a tömeg. "Kit érdekel." Ő, Lami, nem megy. Neki elég a dolga itt, vannak céljai, vevői, barátai, élete… hogy azok is mennek? Ó hát megvárhatja őket.
Ő egy üzletasszony. Vámpírmágus, titkokat tudó, titkokat kutató... Dolga van. Elteszi a kardot, beletekeri a zászlójába, visszaejti a helyére, a páncél mellé, ez amúgy sem a nehézvértje, lám, nincs rákészülve. Egy ilyan kaland költséges, sokat veszít rajta, sosem nyitja meg a boltját...
Félnie kéne, nyugtalankodnia, akkor miért ilyen eleven?
Elég legyen, ez őrület…
Nem éppen…
Ő nem...
Hát a vér dermedjen meg!
Úgy fordult meg az árral, mint akibe villám vágott. S tudta, hogy semmi oka csatába menni se Dél, se a vámpírcsaládok oldalán. A kardot úgy sem találja meg egy összecsapás közepén. De talán… talán így is bizonyíthat.
“Bizonyítottuk, hogy megálljuk a helyünket.”
- Én még nem. - suttogta. - Nem egészen.
Az arcán kalandvágyó mosollyal belévetette magát a csatába indulók folyójába.

Felszerelés:


Felszerelés:

Név: Amalgám nyakék
Leírás: A vámpírcsaládok féltve őrzött titka, egy külnleges ékszer amely képes megóvni a viselőjét a nap káros hatásaitól, annak varázserejéért cserébe. Játéktechnikai szempontból ez úgy nyilvánul meg, hogy az aktív amalgámnyakék felhasználhatatlanná tesz egy Varázserőpontot, effektíve eggyel csökkentve a használható Mágiák számát. Amennyiben a vámpír inaktiválja a nyakéket, a Varázserőpont újra használhatóvá válik, ám a napfény elleni védelem megszakad. A nyakék aktiválása és inaktiválása egy Egyszerű pecsét alapú mágia, mely egy kört vesz igénybe. Használatához nem kell fizikailag érintkeznie a vámpír testével, elég, ha teste bármyel pontján viseli (nyakba akasztva, csuklóra tekerve, stb.) Nem számít bele a Kiegészítők limitjébe.

Név: Köpeny
Típus: Vért (Könnyű)
Leírás: A törzse, derekat fedő, gyakran hosszú szárú vastag ruhadarab, mely minimális védelmet nyújt a vágások, szúrások, ütések ellen. Varázslók kedvelt viselete.
Kritérium: -
Ár: 500 váltó (Boltban vásárolható)

Név: Bőrvért
Típus: Vért (Közepes)
Leírás: A testet védő, kivert bőrből készült páncél.
Kritérium: -

Név: Bőr alkarvédő
Típus: Karvédő (Közepes)
Leírás: Az alkarra illeszkedő bőr páncéldarab. Készülhet egy karra, vagy párban.
Kritérium: -

Név: Bőr lábszárvédő
Típus: Lábvédő (Közepes)
Leírás: A vádlit és lábszárat védő páncéldarab. Párosával, vagy egyénileg is lehet vásárolni.
Kritérium: -

Név: Kesztyű
Típus: Kiegészítő
Leírás: Átlagos szövetkesztyű, mely véd a hidegtől. Önmagában szinte semmi védelmet nem ad, de gyakran látják el mágikus hímzéssel, ami miatt viselője képes egy darab mágiáját úgy használni, hogy nem vette elő a varázskönyvét.
Kritérium: -
Ár: 500 váltó (Boltban vásárolható)

Név: Varázskönyv
Típus: Félkezes
Leírás: Egyetlen nagytudású mágus sem tudhatja fejből minden bűvigéjét, és egy rúnamágusnak sem előny, ha minden egyes jelét le kell rajzolnia, ha használni akarja. Ez a könyv ebben segíti ki a mágusokat, a leírt szavakba vagy rúnákba elég csupán varázserejüket koncentrálniuk, hogy létrejöjjön a kívánt hatás.
Kritérium: Kötelező a használata azoknál a kasztoknál, ahol fel van tüntetve

Név: Kard
Típus: Egykezes
Leírás: A tőr és a kétkezes kardok közötti méretű vágófegyver, mely gyors támadásokra alkalmas, változatos mozdulatokkal és technikás lépésekkel.
Kritérium: -

------------------------------

Név: A józan ész gyűrűje
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró ezüstgyűrű, közepén egy pici smaragddal, egészen egyszerű kivitelezésben. Naponta egyszer bármilyen legfeljebb III. erősségű elmére ható varázslat ellen automatikusan megvéd. A gyűrű maga érzékeli a rád ható varázslatot és semlegesíti akár anélkül, hogy ennek tudatában lennél.

Név: A Diplomata gúnyája
Típus: Öltözék
Leírás: Egy speciális öltözék, melyet a Dornburgok szőttek a legfinomabb faselyemből. Bár könnyűnek és gyengének tűnik, meglepően erős, s védőértéke megegyezik egy átlagos bőrpáncéléval.
Első ránézésre egy bronzszínű kabátnak tűnik arany hímzéssel. Speciális hatása, hogy ha viseled, a megszokott diplomatikai előnyökön túl képes vagy hangodat megemelni, s ameddig nem végzel mondandóddal, az összes közelben tartózkodónak végig kell hallgatnia, senki sem szólhat bele vagy szakíthatja meg azt. Amúgy eléggé szemrevaló is.

Név: Kegyes hazugság
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy függő, ami egy apró karácsonyfát ábrázol. Ha valaki ártó hatást bocsát a tárgy birtokosára, az úgy fogja látni, mintha sikertelen lett volna a varázslata. A hatás természetesen, ha máshogy nem védik ki, érvényes lesz a célpontra, csupán a használó fogja azt az illúziót látni, hogy valamit elrontott, ez pedig morált csökkenthet, vagy félelmet kelthet. Addig tart, amíg a tárgy birtokosa nem cselekszik ártó szándékkal, de minimum egy, maximum négy körig fejti ki hatását. Játékonként egyszer használható.


Személyes passzív:

Név: Mély levegő...
Típus: Személyes passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Lamia az évek során megtanulta, hogyan fojtsa magába az indulatait, amikor szükséges. Ennek hála néhéz kihozni a sodrából, részben tűrőképességének, részben elővigyázatosságának köszönhetően. Utóbbinak hála már-már ösztönösen megérzi, ha valakinek ellenséges szándékai vannak az irányába, hogy időben fel tudjon rá készülni..


Képességek:

Név: Vérszívás
Szint: 1.
Ár: A vámpírok kezdéskor megtanulják.
Típus: -
Leírás: A vámpírok alapképessége, valamilyen fő artériából lehetséges, és hozzá kell férni, hogy kivitelezhető legyen. Ha sikeres, az ellenfél vérveszteség miatt jelentősen gyengébben fog harcolni, a vámpírnak pedig varázserőt tölt. Egy szívással 1 mágiapontnak megfelelő varázserőt lehet visszanyerni. Ekkor az áldozat szédülni kezd és legalább egy napnyi pihenésre van szüksége. Ha egy napon belül újra kiszívnak belőle egy mágia pontnyi vért, akkor a delikvens elájul, a 3.-nál meghal. A hagyomány azt mondja, hogyha a vámpír abban a pillanatban is szívja az áldozat vérét, amikor annak megáll a szíve, akkor a vámpír vele együtt hal. Még senki sem kockáztatott, hogy igazolja vagy cáfolja ezt a legendát.
Csak élőkből kiszívott vér tölt varázserőt, a halott test nem, legyen bármilyen friss.

Név: Éjszakai látás
Ár: 1500 váltó (Vámpírok és Sötételfek kezdéskor megkaphatják)
Tanulás: -
Leírás: Az éjszaka sok veszélyt és csapdát cipel magával, nem egy kalandor lelte már halálát a nem látott ragadozó által, mely a sötét lombok közül vetette magát reá. Emellett persze Veronia csodás hely, s a megfelelő főzetek és növények hosszútávon való fogyasztásának hála aki a képesség birtokában van, képessé válhat tisztán látni az éjszakában is, ha nem is nappali pontossággal, de pont annyira, hogy ne érje utol a veszte a kelleténél gyorsabban.

Név: Német
Ár: - (kezdéskor mindenki megkapja)
Tanulás: -
Leírás: Veronia kontinensén a legelterjedtebb nyelv, eredetileg az emberek hozták ide. Bár nagyon
hasonlít az eredeti, földi némethez, valójában sokkal jobban keveredett a svéddel és norvéggal.

Név: Írni és olvasni tudás
Ár: 500 váltó (Az Egyház, Protestáns egyház tagjai, Mágusok, Vámpír mágusok, Neulander vámpírok, Kapzsiság-Szemfényvesztők kezdésnek ingyen megkaphatják)
Tanulás: 1000 szó
Leírás: Csak úgy, mint nálunk, a középkorban sem volt sosem biztosnak vett dolog az, hogy egy ember
képes-e olvasni vagy sem. Még nemesek is akadtak, akiknek fogalma sem volt a betűvetésről, ám
szerencsére aki felszerelkezik eme képességgel, annak nem lehet efféle gondja.

Név: Lovaglás
Ár: 1000 váltó
Tanulás: -
Leírás: A karakter megtanul kiválóan lovagolni, a lovakról gondoskodni és csatában használni őket. Más patás állatokkal, szamarakkal, ökrökkel, vagy akár veszedelmes bestiákkal is megtanul bánni, megbarátkozni velük, s ha ügyes akár megülni is őket.

Név: Figyelő szem
Ár: -
Tanulás: Csak mesterséggel rendelkező karakterek tanulhatják meg, de ők bármikor felvehetik és leadhatják
Leírás: A szakképzett mesterember ösztönösen észreveszi a szakterületéhez használt hozzávalókat a kalandjai során, így valahányszor nyersanyagjutalomban részesül, azok közül legalább egy darab garantáltan olyan lesz, melyet szakmájához fel tud használni.



A hozzászólást Lamia von Nachtraben összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 23, 2020 8:04 am-kor.


_________________
“Coming back to where you started is not the same as never leaving.”

Név: Mély levegő...
Típus: Személyes passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Lamia az évek során megtanulta, hogyan fojtsa magába az indulatait, amikor szükséges. Ennek hála néhéz kihozni a sodrából, részben tűrőképességének, részben elővigyázatosságának köszönhetően. Utóbbinak hála már-már ösztönösen megérzi, ha valakinek ellenséges szándékai vannak az irányába, hogy időben fel tudjon rá készülni..


Előtörténet | Adatlap

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nem hagyhattuk, hogy a vérszívók kezébe kerüljön a partvidék. Bármi is volt akár az eredeti, akár a rejtett indok, egyszerűen nem engedhettük, hogy szabadon és beleszólás nélkül masírozzanak be a mi területünkre. A Veroniel és a Palotában történt incidensek, valamint természetesen diplomáciai okok miatt nem indíthattunk teljes offenzívát a környéken sétáló vámpír seregek ellen, így maradt a megfigyelés.
Erre kértek fel engem, és Robin nővért. Utóbbinak kifejezetten örültem – nem olyan irritáló, mint a novícius és nem is olyan veszélyes mint az őrült – cserébe legalább a gyógyítás terén tehetséges. Néhány hasonló feladat, és egészen megfelelő módon fogja tudni pótolni Gloriat, ha addig túlél, vagy nem őrül bele a feladatokba. Úgy tűnt hogy kifejezetten irritálta a politika – öreg hiba. Számomra kifejezetten üdítően hatott, hogy újra egy ilyen volumenű eseménynek lehetünk nem is akármilyen részesei.
A bíboros megkeresése semlegesen érintett – hiába voltak kedvesek a szavak, nehezen hittem volna el, hogy bárki aki ilyen pozícióba került, képes még őszintén, és érdek nélkül így nyilatkozni valakikről. Nem, minderre csak azért volt szükség, hogy mosollyal indítsanak útra minket.
Erre a mosolyra pedig szükség is volt, a kis különítménynek, aminek az élére kerültünk, esélye sem lett volna a vámpírok hada ellen. Nem volt sok választásunk: a tervem az volt, hogy óvatosan követve őket mérjük fel a helyzetüket, ha pedig veszélynek ítélem meg, figyelmeztetem a grófokat.  Ehhez azonban képzett emberek szükségesek – az ő létezésükről eléggé kételkedtem az egyházban, miután képtelenek voltak néhány élőholtat legyűrni a palota körül.
Első feladatom volt hát, hogy utánajárjak és kérdezzek a beosztottaimnak – nem számítottam sokra, de túl sokszor becsültem még így is túl a gyalogok képességeit. Az ellátmány összeállítása után pedig semmi más feladatunk nem volt, mint elindulni.
Képességek és tárgyak:

Mesterképzettség: Kardok
A játékos mesteri szinten képes lesz bármilyen, harminc centiméternél hosszabb pengéjű, egy és kétkezes karddal bánni. Az így képzett karakter ügyesebb lesz mind a támadásban, mind a védekezésben, és akár nagyobb fegyverek csapásait is képes lesz hárítani könnyedebben. A kardforgató mesterek használhatják a Lefegyverzés képességet (ami nem egyezik a Zsoldos lefegyverzésével.):
Lefegyverzés
Szükséges: Kard, Buzogány, Fejsze, Szálfegyver
Leírás: A használó egy erőteljes csapással kiüti ellenfele kezéből a fegyverét vagy pajzsát.

Szerencse fia
Vannak emberek, akik egyszerűen csak szerencsések lesznek egyik napról a másikra. Legyen az pár extra váltó a földön, talán egy szerencsés találkozás, vagy pusztán csak valami banális mindennapi áldás. Minden kalandban, ha a karakter sorsáról a kocka negatívan döntene, a játékos a mesélő irányába jelezve újradobathatja azt három körönként egyszer.

Szilárd elhatározás
Sokan megriadnak egy-egy nehéz döntés, vagy egy kriptai lény látványától... Megint mások csak erőt merítenek belőle. Az Akaraterős karakterre gyengébben hat minden olyan képesség, mely az elmét befolyásolja valamilyen módon. Ez működik a csábdémonok hatására, illetve a mélységiekre is (természetesen relatívan).

Möwenauge / Sirályszem (Faji képesség)
Típus: Passzív
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: 5. szinttől az emberek képesek akadályozott látási viszonyok mellett (köd, füst) is tájékozódni. Mágiával alakjukat elmosódottá tevő ellenfeleket is könnyedén szemmel tartják, füst, por, vagy egyéb anyagok segítségével pedig akár a teljesen láthatatlanokat is. Az emberek szeme különösen éles.

Fjordisch Hartnäckigkeit / Fjordi szívósság (Faji képesség)
Típus: Passzív
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A veroniai emberek a viking hajósok leszármazottai, állóképességük és tűréshatáruk együtt zordult az ismeretlen tájjal. 1. szinttől az emberek képesek fokozatosan növelni az ellenállásukat az őket ért hatásokkal szemben. Hatások amikre ellenállást lehet kifejleszteni: Fagy (jeges alapú támadások ellen is), Hő (Tűz alapú támadások), Zúzás (ennek növelésével ütések esése hatására kevésbé fog megsérülni) Őrület (minden féle elmére ható képesség ellen).
Hogy pontosan hány százalékkal nőtt egy karakter ellenállása és pontosan mi ellen fejlődött, azt minden küldetés, magánjáték stb. végén a mesélő állapítja meg. Hogyha egy ellenállás eléri az 50%-ot, akkor minden 1-es képesség feleakkora hatást fejt ki rá, 100%-nál pedig minden III-as erősségű képesség ereje negyedével csökken, minden II-es erősségű a felével csökken, és minden I-es erősségű a háromnegyedével az adott kategóriában.

Levedlett Agancs
Típus: -
Leírás: A kalandor egyetlen torz testrésze, mely nem vált köddé, mikor visszaváltozott. Ez volt az egyik agancsa, egy nagyjából fél méter hosszú, egyenes csont, számos elágazással. A furcsa mágia maradéka ragadt ott benne, melytől napi egy órára egy nyúlszörny ügyességét adhatják maguknak vissza, nagy műgonddal ügyelve bármilyen náluk lévő, sérülékeny, vagy törékeny tárgy épségére, akár a harc hevében is. Az agancs emellett könnyen faragható, így szinte bármilyen fegyver vagy díszítőelem alapjául szolgálhat.
Update: Johannes egy üreges, kereszt alakú "tok" formában faragta ki az agancsot, amibe így az eddig nyakékként használatos keresztjét helyezte bele.

Feszület
Típus: Kiegészítő
Leírás: Johannes a feletteseitől különleges ötvözetből kovácsolt feszületet kapott a kiváló munka elvégzéséért, ami képes öt legfeljebb a viselőjénél egy szinttel nagyobb szentségtelen támadást elnyelni (démonok, nekromanták és kultisták támadásai). Amikor a tárgy megtelt, utána egy egyórás rituáléval kell megtisztítani, addig nem működik, és a viselése is kényelmetlen.

Gift of the Demon King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átkötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Crown of Thorns (még nem vettem fel, nem kell röhögni Very Happy)
Típus: Fejfedő (könnyű)
Leírás: A tövislény elhalt darabjából készített, kényelmesen viselhetővé tövismentesített egyszerű fejdísz, tünde szemmel igen szép. Segítségével viselőik játékonként egyszer képesek teljesen semlegesíteni egy természet alapú mágiát szinttől függetlenül.
Kritérium: -

Nox Eterna/Sol Invictus
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy különös, felemás medallion, egyesek szerint megvadult vámpírok elhagyott amalgámjából és nefilim népek aranyából újrakovácsolva. Az egyik oldala ezüst, közepén egy éjfélkék gyönggyel és körülötte egy latin karcolattal ('NOX ETERNA'), a másik oldala arany, közepén egy apró vörös rubinttal és egy másik igével ('SOL INVICTUS'). Ezüst felét használva küldetésenként egyszer egy megbeszélés erejéig egy 100 négyzetmérföldes területen éjszakára cseréli a nappalt, elnyomva a nap természetes fényét. Arany felét használva épp az ellentéte történik, egy 100 négyzetmérföldes területen a déli nap ragyogását rajzolja az égre egy egyeztetésig, fénylővé változtatva az éjszakát. Zárt térben is használható, azonban olyan helyen amelyre a nap fénye alapvetően nincs hatással a medallion sem ér el semmit. Egy küldetés alatt csak a nyakék egyik oldala használható.

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A hírek időnként gyorsabban terjednek, mint bármilyen makacs nyavalya a nyomornegyedekben. A háborúról szóló pletykák, többek között, pont egyikei azoknak az információknak, ami még a világ legeldugottabb szegletébe is képesek voltak relatíve sebesen eljutni, így hát Hellenburg utcáin is végigsöpörtek a hírek arról, hogy a vámpírok mégis mire készültek. Esze ágában sem volt foglalkozni ezzel, ám sajnos a helyzet hatalmi oldala miatt nem nagyon tudta a homokba dugni a fejét. A partvidék, a vámpírok nagy szomorúságára, déli hon volt zömében. Voltak ugyan részek, melyek a szuverén vámpírállamokhoz tartoztak, de ezek viszonylag csekély területet foglaltak, s nem is feltétlenül a part mentén feküdtek. Azzal, hogy a vidék felszabadítására keltek, egyértelműen jelezték hódítási szándékukat, ugyanis ezáltal jogot tudtak volna formálni a felszabadított területekre. A helyzetet tovább bonyolította, hogy a vámpírok mindig is Dél szövetségesei voltak, így nagyon óvatosan kellett velük egyezkedni, arról nem beszélve, hogy sajnos bármilyen egyezkedésnél okvetlen is felmerült a Neulanderek neve, akik aztán verhetetlen vitapartnerek voltak bárminemű diplomáciai perpatvar esetén. A megoldás végül egy igen elegáns formában érkezett, mely mégis egyszerűbb volt, mint bármely gyermekmondóka: ha a déliek is felsorakoztatják a saját seregeiket, s így lépnek fel a vámpírok mellett, nem csak, hogy megszabadulnak a parton tomboló lényektől, hanem még a vámpírok törekvéseit is kordában tudják tartani. Kényes helyzet volt ez, ahol még a nyílt konfliktus esélye sem volt teljesen kizárható, Mindezt részben maga is tudta, de von Hoenigsbergtől kapott levele azért részletesen kitért erre, Ő vezette a verbuválást a harcokhoz, s pont emiatt nem tudta visszautasítani a meghívást, bármennyire is ódzkodott attól, hogy megjelenjen egy olyan helyen, ahol hajdani családja tagjaival találkozhatott. Emellett nagy megtiszteltetés is volt ez, mert bár alacsony rangú tiszt volt csak, mégis jelezték számára, hogy segédkezhet majd a hadvezetésben. Nem nagyon sejtette, hogy ez a homályos megfogalmazás mégis mit takart, de nem kívánt ellenkezni.

Az utasításoknak megfelelően az északi kapunál várakozott a kompánia, amit el se lehetett téveszteni a századból emelkedő vaskos leheletfelhő miatt. Hamar észrevette a lelkészeket, templomosokat is, akik igen kitűntek a többiektől nagy, kék palástjuk miatt. Több ismerős arc is várakozott a csoportban, felismert pár veterán templomost, s több fiatal lelkészt is, akikkel még a parókián ismerkedett meg. Ezek egy részének a nevét is tudta, példának okáért Oswaldét is, aki szerencsére szintén itt volt. Korábban már említette, hogy velük fog tartani ő is, nagy szerencséje volt a suhanc lelkészeknek, hogy több tapasztalt templomos is kísérte őket, nem beszélve a zsoldosokról. Lova oldalát megbökte csizmájának sarkával, s a rangidős tiszt mellé léptetett, még egyszer utoljára végignézve magán. Teljes menetöltözékben volt, fegyverét megélezte, palástját leporolta, páncélját pedig frissen olajozta. Alá vastag fegyverkabátot öltött, alant pedig vászoninget hordott egy barna posztónadrággal. Nem kedvelt ennyire melegen öltözködni, de a csípős, havas időnek hála most erre mégis szükség volt.
– Áldás, békesség! – köszöntötte a rangidős tisztet, akit könnyen megismert a mellette álló zászlóhordozó lovasból.
A katonák egy része lovon volt (főleg a zsinat szakasza, vélhetőleg most is tellett jó hátasokra), ám egészen sok harcos gyalog közlekedett, esetleg szekéren, amiben az ellátmányt szállították. Kissé hátrapillantott a tömegre. Igen csúfondáros hadtest volt ez, vegyes, mint a koldusok székelése után maradt kosz. Keserűen elmosolyodott ezen, majd szemei végül egy csöpp (persze nem széltében) teremtésen akadtak meg. Azonnal felismerte a egyszeri ivócimboráját, akinek irányába kurtán meghajtotta a fejét. Igen színes egy kalandnak indult ez, ám egyelőre még várakoztak a fő sereghez való csatlakozással.

Tárgyak és lények:

Név: Goliath
Típus: Karvédő (Nehéz)
Leírás: Egy fél vállad és egyik karod takaró fémpáncél részlet, amely felszentelt mágiával van átitatva. Viselője erejét egy választott parancsszóra kétszeresére növeli ezen karjában, valamint megakadályozza, hogy az bármit elejtsen, amire egyszer rászorított. 5 körig tart a hatása, s naponta egyszer használható.
Kritérium: -

Név: Eisenfeld Szárnyai
Típus: Vért (Nehéz)
Leírás: Egy igen különleges páncél, egyetlen darab létezik belőle, a Karl von Barth nekromanta nagyúr által irányított ezer éves ghoul tervei alapján készült. Míg ránézésre talán semmi különleges nincs benne, az illesztéseket már a Déli királyság technomágikus fejlesztései szövik át. Különleges képessége, hogy bár súlyát és védelmét megtartja, maga a vért nem korlátozza a mozgást jobban egy Közepes páncélnál.
Kritérium: -

Név: Menetlevél
Leírás: Egy levél, a zsinatelnök és a király pecsétjével. Ezzel tudod magad igazolni a déli királyság területén, és gyakorlatilag az őrzött helyekre is belépő. A zsinatelnök ajándéka.
Ár: 700 váltó
Kritérium: Csak protestánsok használhatják

Név: Királyi Regaliajuss Oklevél
Leírás: Rudenz király adománya, amely minden mesélő vezette játék után 20%-al több pénzjutalomra jogosít.
Kritérium: Csak hellenburgiak használhatják


Név: Lópáncél
Ár: 3000 váltó
Leírás: Egy mesterművű vértezet, ami a lovunk védelmét jelentősen növeli. Csatalovaknak elengedhetetlen. Hosszú távon csökkenti az állat kitartását.

Név: Ló
Ár: 6000 váltó
Leírás: Az emberiség ősi hátasai, nem kell őket bemutatnom. Ahhoz, hogy a játékosok lovat használhassanak ideiglenesen, nem kell venniük egyet, de ha csatában akarja használni a nevezett jószágot, muszáj.

Név: Selbstkontrolle (Önuralom)
Típus: Kiegészítő
Leírás: A Hellenburgi máguscéh találmánya, eredetileg a kultisták elmebaja ellen. Egy fátyolszerű maszk, mely viselőjét megóvja az akaratát manipuláló hatásoktól. Az egyébként patyolatfehér anyag 5 környi viselés után megfeketedik és egy napnyi pihentetés után tisztul ki ismét. Megfeketedett formában hatástalan.
Kritérium: -


2*
Név: Gyenge gyógyital
Összetevők: Alkohol, Barlangi tinóru
Tanulás: 100 váltó
Leírás: Enyhén vöröses, tiszta ital, alkoholos illattal, gombára emlékeztető ízzel.
Hatás: Összehúzza a felszíni sebeket, elállítja a vérzést.
Mellékhatás: Az alkohol miatt enyhe bódulat.


Passzív és kapcsolódó képesség:

Név: Elátkozott fegyver
Típus: Passzív
Erősség: III.
Ár: 4000 váltó
Felhasználás: Egyszerű pecsét
Leírás:  A vámpír elvarázsolja a kiválasztott fegyvert, így azon keresztül tudja a varázserejét regenerálni. A legyőzött ellenfélbe ha beledöfi a fegyverét (buzogány esetében beleállítja valahogy), akkor az 1 mágiapont értékű vért szív fel az áldozatból.


Név: Bluthund I.
Típus: Passzív
Erősség: I (Nebelturm ág - der Nebelgeher)
Felhasználás: Akarat alapú
Ár: 1000
Leírás: A Nebelturm képes távolabbról megérezni a vér szagát, mint a fajtársai többsége (szélcsendben körülbelül 30-40 méter, szeles időben valamivel több vagy kevesebb, széliránytól függően) legyen akár állat, akár humanoid lény a forrása. Követni is képes a szagot, és egy kevés információt kinyerni belőle: faja, alacsonyabb/magasabb-e a szintje, (állatoknál legfeljebb olyan alapvető dolgokat, minthogy emlős-e vagy hüllő), és hogy körülbelül milyen régi a szagnyom.



Név: Lovaglás
Ár: 1000 váltó
Tanulás: -
Leírás: A karakter megtanul kiválóan lovagolni, a lovakról gondoskodni és csatában használni őket. Más patás állatokkal, szamarakkal, ökrökkel, vagy akár veszedelmes bestiákkal is megtanul bánni, megbarátkozni velük, s ha ügyes akár megülni is őket.



Név: Pusztakezes Harc (A karakter körül an véve nagyfiúkkal, nem hiszem, hogy akadály lenne megtanulnia, hogyan kell verekedni )
Ár: 1000 váltó
Leírás: Bár a harc hevében egy-két jó mozdulat ösztönösen is sikerül a játékosnak, természetesen egyik karakter sem profi boxoló vagy hivatásos pankrátor. A jó, tudatos fegyvertelen közlharchoz jó sok gyakorlás, na meg egy szakértő mester szükséges. Ezen képzettséget bármely nagy rangú katonai személy megtaníthatja a játékosnak, s ismeretével az kiválóan fog boldogulni fegyverek nélkül is, már amennyire a karaktere testfelépítése ezt engedi.

Név: Mesterképzettség: Lándzsa
Ár: 2000 váltó
Leírás: A játékos mesteri szinten képes lesz bármilyen, két méternél hosszabb lándzsával bánni. Az így képzett karakter ügyesebb lesz a támadásban, és természetes könnyedséggel lesz képes az ellenfelek gyengepontjait megtalálni. Az döfései gyorsasága megnő. Az ilyen karakterek használhatják a Fullánk képességet.



Név: Éjszakai látás
Ár: 1500 váltó (Vámpírok és Sötételfek kezdéskor megkaphatják)
Tanulás: -
Leírás: Az éjszaka sok veszélyt és csapdát cipel magával, nem egy kalandor lelte már halálát a nem látott ragadozó által, mely a sötét lombok közül vetette magát reá. Emellett persze Veronia csodás hely, s a megfelelő főzetek és növények hosszútávon való fogyasztásának hála aki a képesség birtokában van, képessé válhat tisztán látni az éjszakában is, ha nem is nappali pontossággal, de pont annyira, hogy ne érje utol a veszte a kelleténél gyorsabban.

Név: Figyelő szem
Ár: -
Tanulás: Csak mesterséggel rendelkező karakterek tanulhatják meg
Leírás: A szakképzett mesterember ösztönösen észreveszi a szakterületéhez használt hozzávalókat a kalandjai során, így valahányszor nyersanyagjutalomban részesül, azok közül legalább egy darab garantáltan olyan lesz, melyet szakmájához fel tud használni.




A hozzászólást Hilde von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 24, 2020 12:15 am-kor.

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Sejteni való volt, hogy Mina Nachtraben toronybeli tevékenységei nem maradnak eredmény nélkül. A kalandos történések után megannyi kétség s aggodalom mellett azért sikerélmény is adódott, melynek következtében boldogan feküdjön le - immár főleg éjszaka, visszaállva "népe" megszokott napirendjére. Azonban egy ideig jó volt az éjszakai ébrenlét is. Leszámítva, hogy sokat nem látott az éjből a falak között, pláne az örök éjszaka könyvtárában.
Damien napokat töltött azzal, hogy megnyugtassa a vámpírt: ha még egy csata, netalán háború tör ki bármely felek között, nem ő a fő hibás ezért, sőt, semmiképp nem hibás. Hogy is lehetne az, amikor megpróbálta megakadályozni az egészet?
Azonban a kétségeket nem ilyen egyszerű eloszlatni...
A mai napig nem érti, hogyan NEM futott össze Lucretián kívül semmiféle ismerőssel abban a toronyban. Nem is mert utánuk kérdezni. Talán majd. Elvégre Lucretia időnként meg-megfordul a kastélyban, feltűnve, majd elszivárogva. Jön s megy, akár a nyári záporeső.
Nyár. Az is jöhetne már.
Össze kellett mindenesetre szedniük a holmijaikat, mellyel immár ketten indulnak útnak, hogy felszabadítsák a Mocsarat. Nem volt kérdés, hogy Őfelsége parancsára együtt vonulnak majd a hellenburgiakkal.
Lesz, akiknek ez nem tetszik.
Mina pedig egyszerre vámpír is és déli is, így a kettő erőt egyszerre fogja képviselni. Remélhetőleg ezzel mindenki egyetért majd. Legalábbis nem tudja maga mögött hagyni, hogy a fajtájához is fűzik érdekei. Talán hallgatnak rá. Látták már, nem is akárki mellett, egy családfő mellett. Hallották felszólalni, akár adtak hitelt a szavainak, akár nem.
A vámpírok hatalomra éhesek. Ebben bizonyos fokig osztozik, de azért elég kevéssé. Így akármi többet vagy mást akarnának megszerezni, mint amire szerződtek... ellenezni fogja. Reméli, Luthen és Herr Lothar tartják a szavukat. Izgatottan várja, mi lesz, ha ismét találkoznak. S azokat a bizonyos emlékeket sem felejtette el. Sajnos. Pedig párszor megfordult a fejében, hogy ha valamit, hát azokat eltüntethetné.
De nem. Bármely emlék túl értékes ahhoz, hogy ezt tegyék vele.
Még mindig furcsa érzés az urak között vonulniuk. Bár hellenburgiak, akadnak még furcsálló tekintetek, akik külsejük alapján levonják a nyilvánvaló következtetést, hogy nem emberekről van szó. De a falvak népe büszkén és csatára éhesen követi őket, ami valahol bizsergető és rémisztő...
Adja az erejük, hogy a mocsár szörnyei ellen fel tudják venni a harcot.
S vajon kik lesznek még ott? Kik vállalnak ily fontos szerepet a történelem alakításában?
Van egy olyan érzése, hogy ismerősökbe fog botlani.

Cuccok, passzívok:
Felszerelés: Varázskönyv

Wilhelmina von Nachtraben: 5-ös szint, titulusa Nachtraben Arisztokrata ("Grófnő")
Név: Személyes passzív: Do no evil
Leírás: Mina élete egy folyamatos küzdelem a vámpíroktól elvárt sztereotípiával naivan derűlátó világlátásának megőrzéséért. Ha a karakter három körig nem használ támadó varázslatot, azzal igazolja önmagát, ezzel felerősítve a nem támadó jellegű varázslatait három körig. Ez alatt az idő alatt a pajzsok kétszer annyi ideig maradnak meg és egy extra támadást képesek kivédeni. A három kör leteltével a számláló újraindul.

Név: Személyes passzív: Hedwig
Leírás:Wilhelmina nagyon közeli kapcsolatot épített ki holló társával, Hedwiggel, aki megérti Wilhelmina parancsait, ő pedig ki tudja találni, hogy mit gondol a holló. Felderítésre, kisebb tárgyak mozgatására kiváló!

Név: Egy kis szívesség...
Típus: Passzív
Leírás: Simon von Neulander igencsak meghatódott a tényen, hogy mégis mennyien meglátogattátok a fontos alkalom okán, s így bizony megjegyezte az összes megjelent karakter nevét, arcát. Ez magában nem jelentene semmit persze, ám mindenkinek szeretné egy kis szívességgel megköszönni a dolgot... Esetleg lopnál egy vámpír területen, s elkapnak? Simon got your back bro... Talán segítségre lenne szükséged egy jó diplomata képében? Worry not, Simon's gonna take care of that. Szarban vagy és kevés a pénzed? Worry not fam, Simisoma is there for you. Amennyiben valamilyen vámpírt érintő helyzetbe kerül a karakter, s úgy dönt, hivatkozna az úr nevére, bármikor megteheti azt, ám persze a dolog kimenetele ismeretlen. Talán csak megmenekül, talán kap egy extra kis tárgyat, pénzt, Tp-t jutalomnak... Ki tudja. A lényeg az, hogy csakis egyszer lőhető el, egy Neulander is csak egy bizonyos mértékben hálás, nem?

Név: Vérrubint
Leírás: Egy különleges vámpíroknak gyártott gyűrű, mely egy nagy vörös követ tartalmaz. Ha ráharapsz a kőre, mintegy kortynyi vér folyik ki belőle, melynek segítségével képes vagy egy utolsó képességet kisajtolni magadból, ha esetleg elfogyna a mágiád. 1 varázserőpontot tölt vissza. Kalandonként egyszer használható.

Név: Gift of the Demon King
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átkötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Név: Angyal toll
Leírás: Egy ezüstös fényben pompázó toll, melyből három darabot kapott minden déli kitüntetett hős. Ha egy tollat kettétörsz, akkor két percig képes leszel repülni. Majd a két perc lejártával a hatás megszűnik. (érdemesebb addigra a földre érni megkímélni magadat egy kellemetlen zuhanástól)  (1/3)

Név: Csokimikulás
Leírás: Egy öreg, szakállas püspök formájába öntött csokoládé, amely megmelengeti a leghidegebb gonoszok szívét is. A csokoládét elfogyasztva egy óráig nem zavarja a karaktereket a hideg idő, valamint a kedvük és a lelkesedésük is megugrik.

Állatkák:

Hedwig (holló)

Név: Fehérmenyét
Leírás: Ez a kis állat letaglózóan cukin tud nézni, ezzel teljesen harcképtelenné téve bármilyen ellenfelet apró testméretének köszönhetően a legváratlanabbnak tartott apró helyekre is képes besurranni, ennélfogva onnan dolgokat megszerezni avagy szimplán csak áthatolni rajtuk, olyan helyeken, ahová kétlábú semmiképpen nem juthat be. Apró fogaival igen éles sebeket tud ejteni, és bár nyilván nem olyan erős, mint a nagyobb ragadozók, fürge. Szaglása kiváló, csendesen közlekedik. Így egész hasznos szárazföldi kémszolgálatként is funkcionálhat.
Télen tökéletesen bele tud olvadni a környezetébe, valamint bármely más fehér színű elemben, pl. homokban is észrevétlen. (Ha meg télen a nyakad köré tekered, nem fázol annyira.)

Személyes passzív:
Képesség: Szürkemadár
Leírás: Damien megtanulta, hogy váljon kisebb-nagyobb tömegekben észrevétlenné, ezt a képességét könnyen kamatoztathatja bármilyen helyzetre.

Damiennek egy pár eredeti holdezüst tőr, sötét tünde művű így tökéletesen illik a kezébe

Mina Nachtraben nehézpáncélban van, Damien bőrpáncélban


Spoiler:
Elnézést a késésért és köszönöm Gerinek a toleranciát Smile


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Sigrun Hjörnson

Sigrun Hjörnson
Déli Katona
Déli Katona
Már néhány napja a városban tartózkodik, és egyre kevésbé képes megülni egy helyben tomporán. Természetesen ő is hall dolgokat, na nem azért, mert elment volna a maradék esze, csupán az emberek sustorognak. Hogy miről? Hát háborúról, és habár szomorú bevallani, de ahol háború van, vagy esetleg kilátásba helyezhető, ott bizony munka is akad. Főleg egy Sigrunféle zsoldosnak. Sokan persze kinevetik az első pillanatban, mikor megpillantják, elvégre mérete nem mondható épp szokványosnak. Alacsony termete okán sokan gyengének is vélhetik, habár testfelépítése ennek szöges ellentét mutatja. Lapát kezei már igen sokszor segítették ki egy-egy füles osztás során, akárcsak kurta lábai, s kissé hordóra hasonlító felsőteste is igen erős védelemnek is szolgál olykor.
A háború sok lehetőséggel kecsegtet számára, elvégre az ilyen csetepaték során mindig szükség van emberekre, s most sincs ez másként. Gyorsan megtudta, hogy a Zsinat néhány lelkészt és lovagot is felajánl annak érdekében, hogy kiebrudalják földjükről a mélyből érkező rémségeket, így hát szükség van zsoltosokra is, kik biztosítják a harcban tapasztalatlan, de lelkes lelkészeket. Kapott is a lehetőségen, habár szívesebben küzdene megvédésük helyett, azonban úgy véli, igencsak busás fizetséget kaphat a Zsinattól, ha jól végzi dolgát, és túléli a csatát ő is, meg a papok csapata is.
Bőr vértjét magára öltve, baltáját oldalára csatolva indul meg hát a gyülekezőre, hogy hadba vonulhasson. Igyekezett nem túl vastagon öltözködni, elvégre csata közben úgy is kimelegszik a sok ugrálásban. Ki tudja, talán valamiféle ismerőssel is összefuthat. Persze tisztában van vele, hogy ez még csak közelében sincs a barátságos, iszogatós estéknek, elvégre valószínűleg számtalan bajtársa elesik majd, azonban mindig is úgy volt vele, hogy szívesebben harcol egy barát oldalán.

Hol jobbra, hol balra pillantott, néha lábujjhegyen pipiskedve, néha pedig lehajolva próbált kicsit jobban körbenézni, miféle szerzetek is akadnak kicsi csapatukban. Némelyikük talpon, mások lóháton lődörögtek, nézelődtek. Jómaga kissé kényelmetlenül érezte magát a lovak környékén. Valami miatt sose kedvelte őket, azonban sose talált rá értelmes magyarázatot. Valószínűleg csak annyi lehetett a problémája, hogy sokkal magasabbra nőttek, mint ő, s emiatt lábait sose tudta a kengyelben tartani, sose érezte magát biztonságban a nyeregben. Arról nem is beszélve, hogy úgy vélte, a ló mindkét oldala igencsak veszélyes. Míg az egyik fele harap, addig a másik rúg.
Némi nézelődés után végül kiszúr a távolban egy ismerős arcot. Talán számított is rá egy kissé. Kicsiket ugrálva igyekezett magára felhívni a figyelmet, miközben kurta jobb karjával kalimpált, akár egy gyerek, aki csak a legjobb barátját látta meg az utca másik oldalán. Valószínűleg azonban ezzel a tettével nem csak Hilde figyelmét sikerül magára vonnia, hanem többi társáét is.
Hangos nevetéssel konstatálja, hogy Hilde is észrevette őt. Legalábbis kimért biccentéséből erre következtet.

Infók:

Név: Balta
Típus: Egykezes
Leírás: Az egyszerű favágó szerszám harctéri változata, amely játszi könnyedséggel aprítja fel mind az ellenfél páncélját, mind végtagjait.

Név: Bőrvért
Típus: Vért (Közepes)
Leírás: A testet védő, kivert bőrből készült páncél.
Kritérium: -


Képességek:
Személyes passzív: A szelíd ember dühe
Típus: passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Sigrunt alapvetően nehéz kihozni a sodrából, így ha valakinek sikerül, és a dolog tettlegességig fajul, az első csapás kétszer olyan erős. Vonatkozhat képességekre, de játékonként csak egyszer használható.

Név: Eilen (Sietség)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Egyszerű pecsét
Leírás: A zsoldos mozgási és támadási sebessége is másfélszeresére nő.

// Bocsánat a csúszásért, remélhetőleg mindent összeszedtem és leírtam, amit kellett

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
Mindig is volt egyfajta állandó fenyegetettség Veronián. Olyan volt ez, mint árnyék: noha nem mindig veszi észre az emberfia, mégis minduntalan ott van vele, nem szabadulhat tőle. Különösen azóta érzem igazán, hogy magam is fegyvert ragadtam, attól a pillanattól fogva nem csupán figyeltem az ilyesmire - farkasok az erdőben, haramiák úton útfélen -, hanem egyenesen odaküldtek, ahol veszély volt. Úgy tetszett, mióta a sárkány tüze felperzselte a világunkat, csak még inkább eluralkodott a gonoszság a földön. Ámbátor az is meglehet, csak az én látásom éleződött ki jobban a gazságra és a szenvedésre.
Von Althaustól hallottam először a partvidéket háborító rémségekről. Amint az várható volt, csakhamar megerősítette azt a tisztjeink beszámolója, s ekkor már az is tudott volt, hogy a vámpírcsaládok jó része sereget gyűjt, hogy a nagyurak vezetésével kardélre hányják a jámbor népeket háborgatókat.
Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű; a vámpírcsaládok köztudottan a déli királyság szövetségesei, az offenzíváról azonban nem állapodtak meg a királlyal, sem nem értesítették az udvart, ily módon pedig a Zsinat sem adhatta hozzájárulását ügyükhöz. Amikor a parancsnokságon a tanácsterem ajtaja mellett elsétálok és hallom Ackerbach máskor nyugodt, békés hangját most indulatosan zengeni, szembesülök a szomorú ténnyel, hogy a baj itt már nem csupán a Nyugati-tenger partján fenyeget; a vámpír családfők önkénye miatt akár szakadás is támadhat közöttünk. Ha ez megtörténne, Észak könnyebben fölibénk kerekedhet a háborúban.
Nem kell sokat várnom, hogy megtudjam, miért tanácskoztak a parancsnokaink a történésekről. A hírszerzők beszámolói alapján a partokat dúló szörnyetegek közül több is akadhat, amelyet jobban sebzi a szent máglya. Ha eddig nem jutott volna eszembe a hadjárat a Kísértet-szigeteken, ezt hallva másra sem tudnék gondolni. Amikor értesítenek arról, hogy az én jelenlétemre is számítanak a Zsinat által küldött lelkészek és templomosok között, megdobban a szívem - ez az első alkalom, hogy hadba hívnak, mióta nem is oly rég visszatértem Hellenburgba.
A készülődés ilyenkor rendszerint időbe telik, ezalatt tudomásomra jut az is, hogy pár régi bajtársam mellett Hilde is velünk tart Einburgba, a világiak részéről pedig a reguláris hadak mellett zsoldosok is bővítenek a létszámunkon.

A napok órákként szállnak tova, egyedül az az idő tűnik hosszabbnak, amíg - immáron felfegyverkezve - várakozunk az északi kapunál. Szokásomhoz híven időben érkezem, s nem is lehet eltéveszteni a menetoszlopunkat a zászlónk alapján. Nem tűnik valami soknak ez a hadinép, azonban a vámpírokkal kiegészülve bizonyára valóban hadaknak is látszunk majd. Egyébiránt pedig a létszámnál fontosabb a szervezettség, amely minden szedett-vedett ellenséggel szemben előnyhöz juttatja a jól képzett katonákat.
Ahogy körbepillantok, látom igazán, mennyire sokféle a társaságunk. Egyháziak és világiak, egyenruhások és saját fegyverzetet viselők, ki lovon, ki gyalog érkezett. Ahogy kutatok az emlékeim között, többnyire templomosokkal, pár alkalommal a királyi haderővel párosulva szólíttattam csak fegyverbe, s bár a veszély most is árnyékként van a sarkunkban, azért bizakodón tekintek a sokféle, de egyirányba lobogó zászlók felé.

Amit hozok:

... a páncélomon és a pallosomon kívül:

Személyes passzív: Obstinatio
Leírás: Oswald elszántsága sosem engedte, hogy külső befolyások akadályozzák a tudatos döntésben. Ezen tulajdonsága miatt az akaratát befolyásoló hatások kevesebb hatékonysággal és időtartammal érződnek rajta.

Név: Fjordisch Hartnäckigkeit / Fjordi szívósság
Típus: Passzív
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A veroniai emberek a viking hajósok leszármazottai, állóképességük és tűréshatáruk együtt zordult az ismeretlen tájjal. 1. szinttől az emberekre nincsenek hatással az időjárás viszontagságai, ugyanúgy képesek harcolni zúgó viharban, mint fullasztó, gőzös mocsárban.

Név: Vestigium mortis (Holtak lenyomata)
Típus: Vért - nehéz
Leírás: Az általad legyőzött masszív élőholt páncélja. Pont jó rád, és noha öreg, kiállta az idő próbáját. Egy megerősített acél mellvért, amely magába szívta az őt viselő élőholt kisugárzását, így, hacsak a nekromantájuktól nem kapnak direkt utasítást, vagy te nem támadsz rájuk, nem támadnak meg az alacsonyabb szintű élőholtak (Csontvázak, zombik).

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Tertullius, Robin Holzer: Falbwich megváltozott. A valaha forgalmas kikötőváros most erőd volt. Az erőd, mely egymaga őrizte az egész nyugati partot. A város lakossága meghízott az elmúlt hónapok alatt, ide menekült a felgyújtott falvak és városok apraja nagyja. A hajók még most is szomorúan várnak békésebb vizekre a kikötőben, noha van egy-két halált nem ismerő kalandor, akik még ilyen zord körülmények közt is tengerre mernek szállni. A város magas, masszív falai előtt hosszú várakozás következett. Egyházi írás ide vagy oda, tömjénezőt tartottak a katonák és a két inkvizítor arca elé is, hogy biztosra menjenek, nem báránybőrbe bújt farkasokat engednek be közéjük. Az alapos és hosszadalmas próbát követően engedték csak be a különítményt...vagy legalábbis ami maradt belőle. Az élőholtak és kósza tengerből előmászott rémségeknek hála csak a kíséret fele élte túl az odavezető utat.
A városban összegyűlt katonák igyekeztek fenntartani az oszlófélben lévő rendet, melyet a hatalmas tömeg okozott. A vár jól őrzött, elkülönített helyen álló, masszív építmény volt, mely inkább illet valami folyómenti városhoz, semmint egy apró kis kikötőhöz, mely megtelt hontalanná vált parasztokkal. Falbwich kapitánya ott fogadja, rögtön az vártorony előtt az érkezett inkvizítorokat, be sem invitálva őket otthonába, helyette ott helyben üdvözölve őket, hogy minél kevesebb időt vesztegessenek.
- Isten hozta a Kegyelmes Egyház küldötteit. – kurjantotta katonás, pörgő hangon – Azonnal ismertetném is, mivel állunk szemben.
Azzal a lendülettel egy térképet vett elő. Rajta ott szerepelt az egész nyugati partvidék, egészen Mocsárvidék kezdetéig. Tőle délre nem szerepelt ott semmi, gyaníthatóan azért, mert a felderítők nem tudtak olyan messzire eljutni a határtól. Az észak-déli határon több helyen apró, veres festékkel jelöltek meg pontokat. Ezek szinte egytől egyig falvak vagy várások voltak, egy-egy hosszabb kereskedelmi út mentén.
- Az utóbbi hetekben ismeretlen hovatartozású katonákat jelentettek ezeken a helyeken. Többen azt állítják, vámpírok. Először csak a parttól távolabb, de egyre közelednek a tenger felé. Ez engedett minket arra következtetni, hogy délen valaki sereget gyűjt. Innen hajóval egy pár nap csupán a határ. Veszélyesek a vizek, ám észrevétlennek kell maradjunk. Már felbéreltünk egy tapasztalt hajóskapitányt, aki elszállítja az osztagukat egészen a Südardenig. Az illető egy bizonyos Björn, a félóriások egy törzséből.


Cedrick von Nebelturm, Lamia von Nachtraben: Einburgban kisebb regiment gyülekezett, ahogy a környékbéli urak körbehordták falvaikban a véres kardot. Voltak ott jól megtermett, erős harcosok, de kevésbé alkalmas parasztok is, akik lándzsát ragadtak a kezükbe. Legtöbbjük felszerelése szegényes volt, páncélt alig viseltek, s fegyvereik állapota sem közelítette meg a míves vámpír munkákat. Talán ez volt az egyik oka, ami miatt Cedrick és Lamia azonnal kitűntek a tömegből. Érezni lehetett, többen súgtak össze a hátuk mögött. Nem is volt csoda, hiszen rajtuk kívül egyetlen vámpír sem volt a regiment talpasai között. Talán ezért történt, talán valami más miatt, hogy egy bő fél órával az érkezés után mindkettőtöket egy titokzatos alak közelítette meg. Nem lehetett látni, kiféle, vagy miféle szerzet volt az. Nagy, egészen a lábáig éri köpenyt viselt, s arcát csuklyájába temette mindkettő. Aki Cedricket környékezte meg, egy erősen rekedt, ifjúkorát jócskán meghaladó férfi hangján szólalt meg.
- Üdvözlet, komám. Mond csak, akarsz pénzt, s hírnevet? – dudorászta halkan, nehogy valaki más is meghallja – Van ám nekem egy titkom, amivel dúsgazdagok lehetünk mindketten.
Lamia mellett is egy hasonló alak bukkant fel. Az ő hangja másabb volt, sokkal fiatalabb, egy harmincas éveit elhagyó nő lehetett az, az akcentusából ítélve tünde, mert erős kelta kiejtéssel törte a németet.
- Édes lányom, meglepődtem, amikor itt találtalak. Te nagyon eszesnek tűnsz nekem. Nem akarsz gazdag zsákmányt szerezni? – próbálta elcsábítani – Ha tudja, hol keresse, olyan dolgokat lel itt az ember, amiért egész vagyonokat adnak.


Hilde von Nebelturm, Sigrun Hjörnson: Einburg mezőin gyülekezik a sereg, megvárva a messzi, keleti földekről érkezett harcosokat is. Egymás mellett sorakoznak a sátrak, köztük katonák készülődnek a vad összecsapásokra. A harcosok nagy részénél lándzsa, balta, vagy íj volt, többük előcsatározó szerepét töltötte be. Köztük ott voltak a lovagok, s felbérelt kardok, kik már jóval gazdagabb felszereléssel büszkélkedhettek.
Csakhamar kiderült, miért szerették volna Hildét a katonák soraiban látni. A nagyságos főúrnak erős aggodalmai voltak. Mikor Hilde, s a hellenburgiak odaértek, nem is volt rest üdvözléshez közeledni. A herceget könnyen meg lehetett ismerni vaskos páncéljáról, melyet vörös, keresztbe tűzött sávokkal díszítettek. Einburg nagyon sokáig a Veroniai Királyság vára volt, s hagyományaikban, így színeikben is nagyon gyakran emlékeztették a helybélieket északra. Ez volt az oka neki, hogy számos neves harcost, többek közt Hildét is a táborba hívatták.
- Adjon isten az uraknak! – kiáltotta el magát, ahogy felemelte a rostélyt, mely sisakja elejét fedte, megmutatva erős borostájú, fekete szőrzetű arcát – Öröm látni, hogy egészségben találom mindüket. Nem kis feladatot szántam maguknak, ám biztos vagyok benne, hogy megfelelnek az elvárásaimnak. Az itt összegyűlt hadak nem csak az urak bandériumaiból állnak, rengeteg zsoldos is van köztük. Azonban ezen a vidéken az összetartás és az emberek hűsége dél iránt ugyancsak ingatag. Távol a márványfalú várostól nem látszik oly dicsőnek a reformáció. Ezért kérem önöket, Hellenburg neves harcosait, csatlakozzanak zsoldosainkhoz, hogy a moráljukat erősítsék, s egyúttal engedelmességre ösztökéljék őket.
Mindeközben a sátrak közt több alacsonyabb rangú tiszt is megjelenik. A katonák, jöjjenek bárhonnan eddig csak álltak egyhelyben, fegyverüket élezgetve, készen arra, hogy csatába vonuljanak, ámde nem tudták, mi lesz a dolguk. A hadvezetők ritkán szoktak bármi információt is megosztani a katonákkal, azonban most úgy tűnik, valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis megteszik. A sátortábor minden egyes szegletében maguk köré trombitálták az embereket. Kürt harsogott, hogy kik aludnak is odafigyeljenek, noha nem várták meg, míg mindenki odacsődül köréjük. A pletykák úgyis elég gyorsan terjednek a táborban.
- Figyelem, emberek! Mint azt mind tudjátok, a vámpírokkal egy területen fogunk hadba vonulni. Az ellenségünk közös! – érezhető volt, igyekeztek a tisztek rövid mondatokban beszélni, hogy még a legütődöttebb katonák is megérthessék – Nem ellenségként megyünk oda. Ha a fogas seregek veszélyeztetik az állásainkat, támadunk. Azonban ha nem, úgy kerüljük a harcot velük. Elég érthető voltam?! – harsogták katonás szigorral.
A csapatok közt a táborban hangos igenlés szólt fel, melybe csalódott morgás vegyült bele. Nem egy ember jött úgy, hogy fosztogathasson, s le volt lombozódva, hogy parancsba adták, eggyel kevesebb, vélhetőleg gazdag célponttól zsákmányolhat. Sigrún mellett volt is egy ember, ki hozzá hasonlóképp zsoldos volt, aki halkan megosztotta vele ellenérzéseit. A férfi magas volt, Sigrúnhoz képest legalábbis biztos, szőke haja rövidre volt nyírva, hogy kissé szűk sisakra a fejére férjen, s szakállát frissen vágta, ezt közelről meg lehetett mondani, látva az apró szőke szálakat a ruháján.
- Te komám, nem disznóság ez? Amikor azt hinné az ember, már végre odacsaphat a szemét fogasoknak egyet. – szólt Sigrúnhoz a férfi.


Wilhelmina von Nachtraben, Oswald von Bertold: Rudenz von Hellenburg hűbéreseit érte a megtiszteltetés, hogy a Zsinat erőit kísérhessék. A sisakos király mint mindig, most is emlékeztette harcosait az egyház és a korona szoros együttműködésére. Így került Mina és Oswald egy hadtestbe, együtt menetelve Einburg irányába.
Hamar kiderült, miért voltak Mina jobbágyai olyan lelkesek, hogy hadba vonulhatnak. Az első pár napon egyre csak a vitéz grófnő hőstetteit lehetett visszahallani a táborban, hogy hogyan ölte meg egyetlen pillantásával ellenfeleit, hogy hogyan terített le egyszerre három rangos ellenséget, vagy hogy hogyan térítette vissza az árulóvá vált okkult papokat zászlója alá. Néhol elég szépen ki lettek ezek a történetek színezve, gyilkos pillantásnak nevezve az Utánzást, vagy éppen Henrikről azt hinni, tényleges áruló volt. Amikor pedig megtudták, hogy a templomosokkal fognak együtt vonulni, a morál az egekbe szökött. A férfiak, s nem kevés nő is alig várta, hogy megvívhassák az első csatájukat a parti rémségekkel.
Einburgban hatalmas sereg fogadta a várakozókat. A környékbéli urak már mind összegyűjtötték katonáikat, egyedül a keletről érkezettekre várva. A Zsinat hadtestje, egyesülve a keleti urak regimentjeivel különleges feladatot kapott. Levélben értesítettem a futárok minden egyes urat és templomos vezért, milyen szerepet szántak nekik.
- A Zsinat fogja alkotni a sereg legdélebbi szárnyát. A maguk feladata lesz a fő hadtesttől délre nyomulni előre, s biztosítani, hogy ne keríthessék őket be. A vámpírok seregéhez legközelebb fognak tartózkodni. A vámpír hadak tartanak az egyház embereitől, az esetleges északi helyőrségek katonáin viszont mit sem használ a szent fény. Így a nagyságos herceg úgy döntött, legjobb lesz harcosainkat délen bevetni, hogy a vámpírok kétszer is meggondolják, hogy az utunkba merjenek-e állni. – hangzott a tömör üzenet.
A támadás irányát már előre megtervezték, mialatt a seregek gyülekeztek. A déli hadtestnek át kell a Südarden, majd annak déli oldalát követve kell a tenger felé nyomulnia. Őket követi majd a tervek szerint a fő hadcsoport, akik biztosítják a várakat és megritkítják a elszaporodott tengeri szörnyeket a partvidéken. Egyszerű, s pont emiatt könnyen megérthető tervnek tűnt. Világosan el is magyarázták, a legfontosabb feladat a folyón való biztonságos átkelés és az esetleges rajtaütések magakadályozása lesz. Ez a had, mely itt összegyűlt, noha nem volt olyan nagy, mint amelyet Eichenshild alá küldtek, termetes volt, s időbe telt neki, míg hadrendbe áll.


Határidő: 2020.02.31.

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A köpenyébe burkolózva érkezik Einburgba. Sosem értette a háború koncepcióját. Szegény, ócska kardokat szorongató parasztok a várukban pihenő nemesurak helyett, akik megengedhetnék maguknak a rendes páncélt, rendes lovat, rendes fegyvert.. ÉS kincsvadászok, biztosan, zsoldosok, miegyéb.. Lehajtja a fejét. Felhúzná a csuklyáját is, ha nem érezné így is elég feltűnőnek magát. Hiába a köpeny, és az ütött-kopott vászonzsákja, összesúgnak mögötte. Nem érti miért. Illetve, érti. Hogyne értené. Talán ma a szokásosnál is sápadtabb.
Az összegyűlt tömeg szélére húzódva várja a továbbiakat, az indulást; mozdulatlanul álldogál egy helyben, nyugodtan fürkészve az arcokat, mikor meghallja a dudorászást maga mellett. Először nem is biztos benne, hogy neki szól. Persze, látta a szeme sarkából a nagy, sötét alakot, aki felé közelített, de remélte, hogy elmegy mellette. De nem. Fél füllel fordul csak az öregember felé. Türelmesen hallgatja végig a mondandóját, udvariasan a férfi felé mosolyogva a végén egy pillanatra. A tömeget fontosabbnak tartja szem előtt tartani, mint a csuklyájába rejtőző idegen tekintetét keresni, miközben válaszol.
- Sajnos egyik sem nekem való dolog. Menjen, keressen mást, biztosan akad itt olyan, akit mindkettő érdekel - bök az állával a déliek felé.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Lamia csizmája puhán kopogott a macskaköves főutcán, ahogy lendületes léptekkel követte a tömeget. Ekkora már nem csak a kalandvágy, de a kiváncsiság is előre hajtották. Aki hátulról szemlélte - mert érezte, voltak elegen - azok csak repkedő, kacskaringós fürtöket láttak belőle és egy méregzöld köpenyt, mely legalább oly vadul hullámzott mögötte. Tudni akarta, hová is tartanak, s vajon miféle sereggel készülnek útnak indulni. Hát aki összehívta ezt a tömeget nem oszt ki fegyvert, vérteket? Mert ő a sajátjához ragaszkodik majd, de mit kezd azzal a kancsal vasvillával ott az a kamasz? Magáról megfeledkezve oldalazott el szekerek mellett és haladt át suta fiatalok és érett férfiak és nők csoportjai között. Hogy egyre többen figyelték, fel sem tűnt neki, de az őt megszólító kelta hang mintegy felébresztette.
Lábai, melyek zabolázatlanul szaladtak vele előre, megonfotolt léptekbe váltottak, érzékei többé nem a tömeg látnivalóit és színes lármáját itták magukba, hanem figyelmeztető neszeit és változékony hangulatait.
- Édes lányom, meglepődtem, amikor itt találtalak. Te nagyon eszesnek tűnsz nekem. Nem akarsz gazdag zsákmányt szerezni? – próbálta elcsábítani. – Ha tudja, hol keresse, olyan dolgokat lel itt az ember, amiért egész vagyonokat adnak.
- Miről beszél, anyám? - felel a másik titokzatos megjelenéséhez és rejtélyes beszédéhez illő módon.- Te talán nem tudod, hogy Dél csatába indul? Eltérítenéd a katonáit?
A kérdés mintegy magától szállt le az ajkáról, mikor még módja sem volt megvizsgálni, ki zárkózott fel mellé, de most megállt és egyenesen szembe fordult vele. Vizsgálódó szemmel méri fel a másikat, próbál a csuklya alá nézni, míg a rozsdás kardok és egyszerű gúnyák tömege tovább halad köröttük. Valamiért nem lát alá, de nem is gondol bele többet annál, mint ami előtte áll: Egy nyerészkedő alak, aki menten hátat fordít, amint megérti, hogy Lamia kész elkapatni a grabancát. Őt szólítja meg persze, mert egyedül ő visel kardot és vértet, a háború a csuklyásnak csak figyelemelterelés, háttér vagy eszköz a saját céljaihoz. Bármi is legyen az - amit mond, vagy más -, rosszul prezentálja. Lamia von Nachtraben pedig eleget kufárkodott eddigi életében ahhoz, hogy felismerjen egy rossz üzletet és egy hitvány kalmárt.
- Elégedett vagyok a vagyonommal, különben nem mennék ütközetbe. Rossz ajtón kopogtatsz. - szögezi le kedvesen, de határozottan. - Szép jó napot!
Szavaival ellentétben nem fordít hátat, türelmesen megvárja, míg a másik somfordál el.



A hozzászólást Lamia von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 01, 2020 10:08 am-kor.


_________________
“Coming back to where you started is not the same as never leaving.”

Név: Mély levegő...
Típus: Személyes passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Lamia az évek során megtanulta, hogyan fojtsa magába az indulatait, amikor szükséges. Ennek hála néhéz kihozni a sodrából, részben tűrőképességének, részben elővigyázatosságának köszönhetően. Utóbbinak hála már-már ösztönösen megérzi, ha valakinek ellenséges szándékai vannak az irányába, hogy időben fel tudjon rá készülni..


Előtörténet | Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Ahogy menetel, időnként azért meghall egy-két dolgot, főleg, hogy nem igazán tervezte csukva tartani a fülét. Nem szokott még annyira hozzá, hogy híres legyen, noha volt jó pár éve rá, hogy természetessé váljon. Mégis, még most is belepirul azokba, amiket hall. Hogy micsoda történeteket találtak ki róla! Vicces, amikor az... egyszerűbb emberek... ha fogalmazhat így... próbálják elmesélni a mágiával kapcsolatos dolgokat, furcsa lehet ez nekik, talán veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnhet.
Talán valamiféle szentnek hiszik őt. Többnek a képességeit, mint amik valójában. Úgy látják őt, többre képes, mint amire, s ez a hatalom jólesik, ugyanakkor veszélyes is.
Gyomra kissé görcsbe ugrik, ahogyan a vámpírokról mint ellenségekről beszélnek, szinte ellenségként. Nem tudja, mit fog tenni, hogy megakadályozza a komoly bajt. Félve és izgatottan várja, hogy újra ismerős arcokat lásson.
Luthen.
Nem akarja, hogy az ellensége legyen. S Lucretia vajon merre kószál most? Elrejtette a világ végére azt az átkozott papirost, amiért Minának az életét kellett kockáztatnia? Idejön most, hogy újból keverje a kártyát és mozgassa a szálakat?
S vajon ki fog most ismét játékot űzni velem? Azonkívül, hogy mindenki...
Sóhajtva néz elébe a közelgő feladatoknak.
A feladatokat hallva bólogat, elraktározza az információt. Vigyázni és elkerülni a rajtaütéseket. Kiirtani a szörnyeket. Ez nem tűnik túl bonyolultnak. Egészen addig, amíg konfliktus nem jön létre.
Az lesz a legfontosabb, hogy beossza, hogy tartalékolja az erejét. Hozott persze olyan dolgokat, melyek segítenek szinten tartani a manáját majd, de akkor is, takarékosnak kell lennie.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A tél derekán a menetelő sereg képe leginkább egy távolban füstölő kéményrengeteghez volt hasonlatos, mely tejfehéren pöfékelt ugyan, de meleget nem hozott, s útjában minden éléskamrát kiürített. Sok ellátmányra volt szüksége egy ekkora csoportnak, a világ pedig közel sem állt még fel a földről a tomboló lángok után. A koszt ennek megfelelően kevés volt, s többnyire eléggé ízetlen is. A nagyobb étkezéseket a kása tette ki, mit a táborozások közepette főztek a sereg szakácsai. Időnként valami meleg, de igen híg leveske is került a gyomrukba, amitől kissé kevésbé jegesnek hatott a világ, de jobbnak semmiképpen sem. Az első pár nap még kissé megviselte az út, patakzó orrát gyakran, s  igen erőlködve kellett kicsapnia a fagyos földre, mi több, némi köhögés is úrrá lett rajta, de valahogy a mintegy kéthetes út végére sikerült kirúgnia magát, s meg is szokta a hajába ragadó dér hűvös csókját, na meg persze a testét állandóan ölelő jeges börtönként tetszelgő páncélt. Útjuk végül az Einburg melletti mezőn ért véget, ahol már erdőként magasodtak egymás mellett a sátrak. Szerette ezt a vidéket, nem járt ugyan sokat itt, de az mindig kellemes látogatás volt. Einburg temploma szerény volt, s csöpp, az erődváros falai mögött lakó emberek pedig erősek voltak, szívósak, s emellett nagyon jól képzettek. A település katonái bármelyik elit hellenburgi hadtest embereivel felvehették volna a harcot, nem beszélve a közemberekről, akik mind képzést kaptak a falak védelmezéséhez. A város tagadhatatlanul csatározásra született, s ezt nem is próbálták véka alá rejteni. 

Szerencsére nem igazán kellett sokat várakozniuk, alig mászott le lováról, a herceg meg is jelent. Délceg teremtés volt, páncélja bár súlyosnak tűnt, igen büszkén viselte azt. Köszöntésére felhúzta kissé a szemöldökét, de végül nem kívánta sértésnek venni azt. Csak az uraknak adjék hát az Isten?
– Áldás, békesség! – köszönt ő maga is, bár, hangját elnyelte a többi harcosból feltörő morajlás.
A herceg nem teketóriázott, ország világ előtt elmondta nekik az okát annak, hogy miért is lettek kiválasztva társaival. Sebesen bólintott egyet, majd figyelt. A férfi szavai igaznak hatottak: ő maga nem kételkedett ugyan Einburg hűségében, de a vidék zsoldosai valóban a pénzre hallgattak, arról nem beszélve, hogy Einburg az utolsóként megtérő városok egyike volt, tartogathatott árulókat, s olyanokat, akiknek esetleg érdeke lett volna az Északiakhoz való táncolás. A herceg mondandójára végül ismételten bólintott, anélkül, hogy szükségesnek érezte volna, hogy válaszoljon. Lényegében egyébként sem név szerint szólították meg, szemtelenség lett volna fontoskodni, s felhívnia magára a figyelmet. Ehelyett csak várakozott, s hallgatta a táborba szépen sorban fölcsendülő parancsokat. Éppen ideje volt annak, hogy egyértelműsítsék az emberekkel, hogy nem vámpírokat vadászni jöttek. A harcok tétje a partvidék volt, azt pedig csak kőkemény diplomáciával, s jelentős mennyiségű erőfitogtatással lehetett megnyerni. Végignézve a seregen, sajnos ismét arra a keserű következtetésre kellett jutnia, hogy az erőfitogtatás terén nem álltak olyan fényesen. A sátrak vagy másfél ezer embert sejtettek, de ebből aligha lehetett 700-800 olyan, aki igazán harcedzett volt, a többi zsoldos, esetleg nagyapjától örökölt lándzsával csatába igyekvő fiatal volt. Sejtése szerint a vámpírok serege jobban felszerelt lehetett, s fajtársai nem arról voltak híresek, hogy Isten haragjának kivételével bármitől is (igazán) tartottak volna… Bár, úgy hírlett, hogy testvérei rettegésének nagy tárgya a fokhagyma volt. Reménykedett benne, hogy egyetlen zsoldos se akart a zöldségből font füzérrel felsorakozni. Igazán kellemetlen lett volna. Jól esne most egy jó szelet rostélyos…

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Rég volt ilyen irritáló utam. Megszoktam, hogy egyedül, esetleg másodmagammal utazom – most azonban sokkal többen voltunk. Ennyi emberrel azonban képtelenség kikerülni a portyázó szörnyeket vagy banditákat. A támadásban pedig gyorsan hulltak a katonák, bármennyire is voltak jól képzettek. A csapat fele odaveszett, mire elérhettünk volna a célunkhoz, Falbwich városához – ami igencsak megváltozott mióta legutóbb jártam erre.
Tömegnyomor. Az összes közeli faluból ide menekültek a parasztok, ezt pedig alig bírta el a vár. Csak idő kérdése, hogy egymásnak ugorjanak, vagy valami betegség elvigye őket. Ettől függetlenül persze még nem fogjuk átengedni délnek. A katonák tömjénezővel vártak minket, ami teljesen érthető óvintézkedés volt – legalább ilyen téren bízhatunk bennük.
Miután bejutottunk se kellett túlságosan messzire menni. A várhoz érve be se invitáltak minket, azonnal a lényegre tért a várkapitány. Helyes.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. – köszöntöttem, majd szótlanul figyeltem, ahogy felvázolja a helyzetet.
A térképen jól látható pontok jelezték a városokat és falvakat, valamint ahogyan a magyarázatból kiderült az is, hogy katonák gyülekeznek. Idő kell ugyan, de nem lehetetlen, hogy eljussanak Falbwich városához – hiszen miért könnyítenénk meg a mi dolgunkat a hajózás terén, hacsak nem nyerni akarnak belőle valamit? A mocsárdvidéken túlra azonban már nem láttunk, úgy tűnik a felderítők képtelenek voltak oda eljutni.
- Próbáltak kommunikálni velünk? Mennyien vannak, képes lenne a város védekezni ellenük? – érdeklődtem. Persze nem sokat számít egy hamis ígéret arra nézve, hogy nem mi vagyunk a célpont, de talán valamit kiszűrhetünk belőle.
Hajózás. Legutóbb mikor erre jártam, igencsak kellemetlen érzésben volt részem. Huldrák, vámpírok és átkok. Ennek ellenére azonban kénytelen leszek újra hajóra szállni.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Hát persze, hogy ezen a környéken veszélyes az utazás. Az is Isten kegyelmének tudható be, hogy egyáltalán a csapat fele élve jutott el az uticélunkhoz.
Amiben, el kell ismernem, Tertulius püspök képességeinek komoly szerepe volt. Tulajdonképpen nem kellett mást tennem a biztonság érdekében, mint megerősíteni az utasításait a beszélgetésekben (amiket örömmel folytattam a katonákkal) és akit lehetett, meggyógyítani, ezzel növelve a túlélők számát, ha nem is számottevően.
Ugyan az arcunkba nyomott tömjénező kellemetlen volt, de megértettem, hogy szükséges velejárója az uralkodó állapotoknak, így egy szót sem szóltam ellene. Hadd nyugodjanak meg, hogy mi nem szentségtelen lények vagyunk.
A várban aztán hamar a tárgyra tértek, és kiderült, a pletykák szerint vámpírok serege halad a parton.
Én magam nem szóltam bele a dolgokba, a fontos kérdéseket feltette a püspök. Helyette próbáltam felmérni, mennyire lehetnek tapasztaltak az itteni katonák, és mennyire adnak hitelt a pletykáknak.


_________________

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Tertullius, Robin Holzer: A várkapitányt nem kis meglepetésként érte, mikor a neves Tertullius püspök arra kérdezett rá, vajon tárgyaltak-e a délebbre gyülekező seregekkel. Nem is titkolta meglepettséggel kevert felháborodását, melyet azonnal meg is indokolt.
- Hisz ezek vámpírok! Barbár mocsárlakó népség, puszta időpazarlás volna tárgyalni velük. – jelentette ki nem kis undorral. Bizony a Veronai Királyságban a vámpírok a mai napig nem megtűrt népség.
Noha a modora nem volt makulátlan, a várkapitány alaposan megszervezte a felderítő utat. Már lecserélték a lovakat és ellátták a kíséret maradékát alkotó fél tucat harcost friss készletekkel. Nem telt bele sok idő, s minden készen állt rá, hogy egyenesen délnek induljanak meg. A hajó is ott várakozott. Könnyen fel lehetett ismerni, a jotünökre jellemző hosszúkás, keskeny formájáról, a szörnyeteget mintázó orrdíszéről, a temérdek pajzsról, melyek a hosszúhajó oldalát védték. Bár evezői voltak, vitorlát is látni lehetett rajta. Legénysége még masszívabb, három méternél nagyobb behemótok, jól megtermett harcosok, vastag szakállal és még vaskosabb fegyverekkel. A várkapitány egészen a hajóig kísérte a kis különítményt, hogy saját szemmel győződjön meg, minden az elképzelései szerint halad.


Az einburgi hadak seregszemléje


Hangos kört harsogott, ahogy megindult a roppant déli sereg. Elöl ott lovagolt a Felderítő század két szakasza, egy nyugatnak, egy pedig délnek megindulva, előre felkutatva a hadak útját. A hadsereg kétfelé vált, egy északi és egy déli csoportra. Az északi csoport egyenest nyugatnak indult meg, lelki szemeikkel a partvidéket kémlelve. A déli csoport a Mocsár határa felé vette az irányt.
Zsoldoskatonákból és hadba vonult jobbágyokból állt az északi regiment magja. Soraik mögött lelkészek álltak, imáikkal erőt adva nekik. A lassú mozgású fősereget kevés lovag kísérte a szárnyakon, ellenben a derékhad sorai mögött nagyszámú íjász, mágus és előcsatározó foglalt helyet, készen arra, hogy a Hetedik Csapást uszítsák rá a pokolból szabadult tengeri hadakra. A hátvédet Hellenburg vitéz lovagjai, neves harcosok alkották. Az északi regiment élére a herceg egy urat állított, ki megjárta a Kísértet-szigeteket is. Nem más volt, mint a híres déli erőd várkapitánya, „Eingurbi” Rudolf.
Amilyen masszív volt az északi had, oly fürge, s gyors a déli. felkészülve rá, hogy talán elkerülhetetlen lesz a vámpírokkal az összecsapás, templomos lovagok, a Zsinat harcos papjai, s utolsó vérükig hűséges urak bandériumai alkották a déli had magját. Talpasaik száma kevesebb volt, s íjászaik sem büszkélkedhettek oly hatalmas számokkal, ám jól páncélozott lovasaik méltó ellenfelei voltak egy Nebelturm lovagnak is. A sereg magját kevés gyalogságuk alkotta, mely együtt mozgott a lépésben haladó lovasokkal. A szárnyak könnyűlovasai felkészültek rá, hogy akár a Mocsár sűrűjében is viadalra keljenek, a Felderítőknek pedig gondjuk volt rá, hogy mint futárok vigyék a legkisebb üzeneteket is az időről időre szétvált hadak közt. A déli had gyorsasága kulcsfontosságú tényező a hadjáratban. Mivel nagy valószínűséggel kell a csata hevében tárgyalásokat kezdeményezniük a vámpírokkal, a déli hadat maga Hoenigsberg hercege vezette, aki kíséretével a templomosok közt foglalta el helyét a seregben.


Cedrick von Nebelturm: A titokzatos idegen sejtelmesen dörzsölte meg az állát. Látszott rajta, hogy más válaszra számított, s mint olyan, kissé tanácstalan volt. De nem adta fel, ahogy Cedrick csendben elutasította. Akaratos volt, és állhatatos, akár a patkányok a magtárban, úgy próbálta meg tovább puhítgatni a vámpírt.
- Ugyan, senki sem cél nélkül tévedt ide. Mindenkinek van valami, amiért hajlandó...áldozatokat hozni. Nevezd meg, édes fiam, te miért adnád a kardodat szolgálatba? – kérdezett rá, vajon mi az, amivel az maga mellé tudná Cedricket csábítani.
A hadak nem sokkal utána mozgásba lendültek. Összeszedték szegényes holmijukat, s menetelni kezdtek. Mint az kiderült, a csoport ahová Cedrick keveredett egyenesen nyugatnak vette az irányt, neki a tengernek, amilyen gyorsan csak lehetett.

Lamia von Nachtraben: Az idegen szemei mélyen lapulnak a csuklyája alatt. Lamia, ha éppen csak egy pillanatra is, de mély pillantással figyelhette meg őket. A nőszemély szemeiben volt valami természetellenes. Valami zavaró. Szeme aranyló vörös színnel izzott, akárcsak a félig kialudt parázs egy magára hagyott, hanyag tábor közepén. A pillantása, ahogyan Lamia visszautasította az ajánlatát, mintha fenyegetővé vált volna. Mintha mondani akart volna valami rémisztőt, ám végül magába fojtotta a szót. Helyette csak ennyit felelt a vámpírnak:
- Akkor hát legyen. Meg ne lepődjön uraságod, ha netán később meg találná bánni. – szólt sejtelmesen, ahogy hátat fordított, majd elment más irányba kérdezősködni.
Mindeközben a hadakat szép lassan megindultak. Talán parancs érkezett, talán vezényeltek, lehet, hogy csak egy kürt harsogott, melyet Lamia nem ismert fel a sok zaj közül, de elkezdtek menetelni. Olybá tűnt, hogy a hadak, melyeknek akarva akaratlanul részévé lett, nyugatnak indult meg. A tengert tűzték ki célul, lelki szemeik előtt vad hullámok jártak táncot. A tábort szép lassan megbontották, mindenki felkapkodta készleteit szekerekre. Két katona Lamiát az őket kísérő parasztok egyikének nézte, ugyanis kis motyójukkal odaballagott mellé, majd rákérdezett:
- Elnézést, te lány. – rikkantotta az egyikük, ahogy felemelte málháját – Megbírja ezt még a szekér?

Hilde von Nebelturm: Hamar ismerteti terveit a nagyságos főherceg. Az egybegyűlt zsoldosoknak, s falvakból idecsődült parasztoknak komoly szerepet szántak, nem is csoda hát, hogy Hellenburg neves lovagjait kérték fel, kísérjék őket.
- A hadakat kétfelé fogjuk osztani. Felderítőink nem jelentettek jelentősebb északi hadat a határ mentén. Éppen ezért a sereg északi fele fogja vezetni az áttörést. Erőltetett menetben indulnak meg egyenesen a part felé, áttörik az ott gyülekező mocskos dögök hordáit és állásokat építenek ki a tenger mentén. A déli had ezalatt a Mocsár határa mentén halad előre, s biztosítja, hogy ne tudják bekeríteni a fő offenzívát végző csapatainkat. Ezzel együtt nyomást gyakorolnak a vámpírokra is, hogy kétszer is meggondolják, ha netán birokra akarnának velünk kelni. Az északi had lesz a népesebb, s éppen ezért fontos, hogy a szervezettséget fenntartsuk. Nem tudhatni, milyen borzalmakkal fogunk az ingoványos csatatéren találkozni. Ezért is hívtam a hadak közé Hellenburg lovagjait, hogy legyenek bástyái morálunknak, s tegyenek róla, soha el ne veszítsék hadaink a reményt.
Rövid csend következett. A márvány falú város lovagjai közül megjárták többen í Kísértet hadjáratot is. Nem sok szép emlékük volt a partvidékről.
- Gott mit uns! – hangzott a velőtrázó csatakiáltás. Ezzel az üzenettel küldte csatába fiait és lányait a nagyságos herceg.
Hilde nem sokkal utána felkérést kapott. Az északi had vezetője első emberének a Kísértet-hadjárat veteránját szerette volna megtenni. Hellenburg Védelmezőjét, Hilde von Nebelturmot.
- Kisasszony! Tudom, nehéz időket él meg, hogy talán saját vére ellen kell hadba vonulnia. Ám mégis arra kérem, legyen jobb kezem a rémségek ellen folytatott csatában. A maga tapasztalatai több mint alkalmassá teszik erre a feladatra.


Sigrun Hjörnson: Kürt harsogott a táborban. A menet kürtje. Ideje volt tábort bontani, felölteni a páncélt, s biztos helyen tudni a kardot. Lassan mindenki felkészült az indulásra, bár eltartott egy darabig, de sikerült tábort bontani. Rendezetlen volt a sátrak halmaza, köztük néha átjárni is alig lehetett, látszott, hogy gondolkodás nélkül hányták őket le egymás mellé. Az előőrs mutatta az utat, merre kell a hadaknak vonulni. Sigrún gyorsan meg beírta állapítani, majd minden zsoldos, köztük ő is nyugat felé lett vezényelve. A seregnek az a fele, melybe ő tartozik bele egyenesen előre indul meg, vízen át és tűzön át, egyenesen a tenger partja felé. Nem ő volt az egyetlen, ki erre rájött. A gondolat, hogy valószínűleg elsők közt fognak összecsapni a parti rémségekkel, sokakat lázba hozott, s bősz pillantásokkal kémlelték a horizontot, vajon mikor tűnik fel az ellenség. Különös volt látni a népek kavalkádját a sorok között. volt ott sok csatát megjárt veterán, nagyravágyó béreslegény, ki azt sem tudja, mely végén kell a kardot megragadni. Sejtelmes, baljós tekintetű alakok, vagy éppen lelkes, megbízható pillantású egyének. Egy-két harcos egész biztosan nem volt ember, de talán még nem is egy a tündenép közül. Tort vonások pár harcosok árulták el, démonok a viselőit. Egyes egyedül vámpírt nem lehetett látni...vagyis alig Sigrún az talpas harcosok közt mindössze két vámpírt látott, senki mást. Úgy tűnt, még a kitaszított, családjukból száműzöttek sem szívesen emelnek kardot vérük ellen.


Wilhelmina von Nachtraben, Oswald von Bertold: Nem sok kérdés hangzott el a gyülekező alatt. A feladat egyértelmű volt, világos. Az emberek pedig aggodalmas arccal vették szemügyre a csatateret. Érezték sok fog múlni az elkövetkező összecsapásokon. Persze nem mindenki volt ezzel így. A Zsinat mellé vezényelt hadak, noha moráljuknak méretes pofon volt, hogy korábban lelkükre kötötték, kerüljék a vámpírokkal az összecsapást, fel voltak tüzelve, hogy hadba vonulhatnak. Az egyszerű emberek kevésbé érezték a súlyát a csatáknak, melyek nagy hatással lehetnek az egész ország jövőjére.
A seregnek nem kellett sok idő, hogy hadrendbe álljon. A Felderítők lovasai már a tanácskozás megkezdése előtt szétszéledtek, hogy hírt hozzanak ellenséges csapatokról. A tábor megbontották, s menethez készült az egész sereg. Ahogyan ígérve volt, a hadak ketté váltak. Mina és lovagjai, valamint a Templomos rend katonái ott találták hamarost magukat a déli hadtestben, mely öles léptekkel indult meg, hogy a folyón átkelve egyenesen a Mocsárvidék határa mentén masírozzon ki a partra. Mina és Oswald kisvártatva elfoglalják helyüket a déli hadtest hátvédjében, nem is olyan messze egymástól. Mina nem sokkal utána egy felkérést kap. Egy lovag érkezik hozzá, nem más, mint a nagyságos herceg üzenetét hozva.
- Nachtraben úrnőm! – szólt a lovag alázatosan, ahogy leszállt a lováról – A hercegem alázattal felkéri, szolgáljon az oldalán. Midőn az egyezkedések a vámpírokkal elkerülhetetlenek, nagy hasznát vennék Eichenschild híres diplomatájának tudását.


Határidő: 2020.02.09.



A hozzászólást Lothar von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 05, 2020 10:01 am-kor.

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Nem. Ez sajnos mégsem lesz ilyen egyszerű. Pedig remélte. Miért nem lehet megérteni, hogyha valaki kedvesen mond nemet? Miért kell mindig kiprovokálni valamit..? A győzködésre azonban egyelőre csak a gondolatai feszülnek összébb.
- A kardom nem tart igényt rá, hogy bérbe vegyék - fordul a szavai végeztével az öreg felé. - Keressen mást, bátyja.
És most igazán rövidre fogta magát. Hidegen fordul vissza a tömeg felé. Talán mostmár békén hagyják.
Szerencsére nem sokkal később végre megindul a sereg. Lassan, de biztosan. Nem az elsők között, de igen hamar be is sorakozik tehát a menetbe, ismét csak szélre húzódva. Bár igencsak menne már, de inkább kivár néhány embert, akik hozzá hasonlóan szintén azonnal indulnának. Maga elé engedi őket, aztán a fejére húzza a csuklyáját a fény és a további pillantások ellen, a megnyugtató árnyékból kémlelve tovább a tájat, és a sereget maga mellett.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

Lamia von Nachtraben

Lamia von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Lamia valóban megütközik. A parázsló tekintet nem lehet emberé, se tündéé. Talán egy vámpír vagy démon szemei tudnának így égetni, s a kifejezés bennük, mintha fenyegetni akarna, mondani még valamit. Ő maga, amilyen magabiztosan küldte el, most olyan bizonytalanul elkerekedett szemekkel, elnyílt ajkakkal néz utána, mint aki szólni akarna maga is, de nem tudja, mit mondjon. Tesz egy apró, akaratlan, tétova lépést a csuklyás után, aztán zavarodottan magára marad.
Na de, hogy uraságod? - üt szöget a fejében, s most már abban sem biztos, hogy mit gondoljon. Lehet egy háborodott elme játszott csak vele, ez sem volna az első eset, Verónia színes föld, s ő minden 25 esztendejével eleget járt rajta, hogy ezt tudja.
Ahogy próbálja rendezni benyomásait, a sereg mint egy hallhatatlan parancs sürgetésére lépésben megindul, s Lamia velük halad.
A menetelés céltudatot ad a pillanatnak és lassan előcsalogatja elkavarodott kíváncsiságát és fókuszát. Nem maradhat ebben a szegmensben, nem sokáig, ha nem akarja a rozsdás kardok között elérni a partot. Több hasznát vennék vámpírmágusként, s talán a saját esélyeit is növelheti. Keresnie kell hát egy parancsnokot, akinél jelentkezhet, a többi elválik.
Ahogy így fejét forgatva keresgél a tömegben, egyenletesen lépdelve velük, egyszerre két katona környékezi meg. A rikoltásukra fel sem kapja a fejét – már hogy is érinthetné őt a “te lány” felszólítás -, ám az egyikük hamarosan mellette áll és málháját nyújtja felé.
Szokása szerint lehajtotta a fejét, ahogy megértette, hogy mégis őt hívták. Erich von Finsterblut unokahúgát, Johannes von Nachtraben másodunokahúgát, még ha sokadági is, még ha pontosan ennél fogva fattyú is… bár nincs benne ebből eredő rátartiság, de szégyen sem.
- Ne haragudjon, ezt nem az én tisztem megítélni. - lassít a léptein, s immáron másodjára, újra megáll egy, az akarata útját keresztező, idegennek.
Szembe fordulnak, s ő lassan felszegi a fejét. Az egyszerű méregzöld köpeny értékes, díszített bőrvértet rejt a lány testén, egy kardot egyszerű, de szépen megmunkált markolattal, ugyanilyen tokban, az övén fiola, kopást nem látott bőrszütyők, nyakában fekete kereszt, s látszik a közepén az amalgám, amit még nem volt ideje lefedni azóta, hogy a fedés utoljára lepattant róla. Mindez paraszti származás ellen szól, az amalgám pedig nem emberi mivoltát bizonyítja. Ahogy immáron láthatóvá vált arcán, sötét fürtjei keretében borostyánszín szemei is.
- Lamia von Nachtraben, ékszerész-vámpírmágus, szolgálatukra. - köszönti őket közvetlen, lényéből eredő mosollyal.  - Engem is érdekelne a málha-kérdés. - teszi hozzá szinte játékosan, s várja, mi lesz.
Ha nem sérti meg őket, talán még ez lehet számára az út egy másik szakaszba. A kalandor sosem tudhatja.


_________________
“Coming back to where you started is not the same as never leaving.”

Név: Mély levegő...
Típus: Személyes passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Lamia az évek során megtanulta, hogyan fojtsa magába az indulatait, amikor szükséges. Ennek hála néhéz kihozni a sodrából, részben tűrőképességének, részben elővigyázatosságának köszönhetően. Utóbbinak hála már-már ösztönösen megérzi, ha valakinek ellenséges szándékai vannak az irányába, hogy időben fel tudjon rá készülni..


Előtörténet | Adatlap

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus
Nem mondhatni, hogy türelmetlenül várakozik. Igaz, hogy nagyon is kíváncsi, mondhatni türelmetlen az elkövetkezőkkel kapcsolatban, de nem üres várakozással tölti az időt, tervezget, mérlegel és legfőképp emlékeket idéz fel újra meg újra. Mindaddig, amíg a lovag meg nem érkezik.
Nem tudja, hogyan hessegethetné el a már-már szervilis alázatot, mellyel felé fordulnak. Talán nem szükséges, bár egy kissé még mindig zavarja. Nem azért, mert ne szolgált volna rá, ám a tisztelet és ez a fajta megalázkodás a szemében más.
Persze minden "rendes" vámpír örülne ennek...
Elűzi az apró gondolatot és figyelmét az őt megszólítónak szenteli.
Mosoly terül szét az arcán. Eichenschild diplomatája. Újabb és újabb címekkel ihletik, melyek megmelengetik a szívét, főleg azok, amelyek igazak is és nem csupán terjesztett pletykák.
Sokkal jobban tetszik például ez, mint amikor a gyilkosságairól zengenek ódákat.
Persze azok is igazak. Sajnos. De azokra nem büszke.
- Megtisztelő. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, vezessen a herceghez, kérem. - mondja kedvesen. Csak reméli, hogy az a tudás elég lesz.


_________________
"Legendákat mesélnek rólad. A tékozló gyermek, aki a semmiből bukkant fel és hős lett a márványfalú városban a sárkány tombolása után. Igazán büszke lehetsz magadra." - Lucretia von Nachtraben

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A főherceg folytatta a tervének ismertetését, aminek minden szavát próbálta a lehető legjobban megjegyezni, mi több, kereste is benne a lehetséges buktatókat. Nem értette teljesen, hogy miért is kellett erőltetett menetben haladniuk a feladat teljesítése végett, az ellenséges had nem volt szervezett, s bár a felállítandó állások tényleg hasznosnak tűntek, egy ennyi képzetlen harcosból álló sereg nem volt felkészülve arra, hogy a képzett katonákat is megterhelő tempót felvéve masírozzon, hogy utána csatározzanak is. Tudta persze, hogy ellenségeik főleg korcs lények, istentelen hagymázas bestiák voltak, de mindez nem tette indokolttá a rizikós műveletet. A fáradt, leharcolt katonák elsőként fognak találkozni a közeledő lényekkel, így leginkább húspajzs szerepet kaphatnak, ami aligha sok dicsőséget hordoz magával. Szemöldökét összeráncolta a dolgok hallatán, A parancsok kiosztása után a herceg végül egy hangos felkiáltással bátorította a népeket. Ő maga is csatlakozott a kiáltáshoz, a seregen végigsöpört a csatába vágyódás vad, s bárdolatlan heve. Ezután távozott, hogy felszereléseit összeszedje, s foglalkozzon egy keveset a lovával. Nem sok ideje volt, ugyanis egy fiatal katonát küldtek elébe, hogy keresse fel az északi had vezetőjét, Einburgi Rudolfot. A kesehajú siheder vezetésével sikerült megtalálnia a hadvezért, aki végül sátrában várt reá. Ahogy belépett a felszereléseit pakoló férfihez, féltérdre ereszkedett, s meghallgatta annak szavait, majd ha végzett, ő maga is megszólalt.
– Hatalmas a megtiszteltetés, melyben részesít, Herr. – kicsit habozott, majd folytatta. – Talán vámpírok vére csörgedezik ereimben, de atyafijaimnak nem a családom tekintem, hanem Hellenburg, s Dél népét. Mi sem tenne boldogabbá, minthogy ön jobbján szolgálhassak. – fejét lehajtotta, a földet nézve. – Tiszteletteljesen kérem az engedélyét, hogy felszólalhassak...
Habozott picit picit, majd ha a hadvezér megengedte neki a felszólalást, fejét megemelte, s annak szemébe nézett. Nem tűnt sem dühösnek, sem félénknek. Tekintete tiszta volt, s igyekezett tényszerűen beszélni. Amennyiben a vezért nem engedte ezt meg neki, nem folytatta, s csöndben távozott. 
– Tudom, hogy a bizalmával való visszaélés, hogy már most azonnal a haditerv részleteit kérdőjelezem meg, de a sereg magját parasztok, zsoldosok, s mindenféle kevésbé képzett harcos alkotja. Elismerem, hogy fontos, hogy állásokat építsünk ki, de még képzett katonát is megterhel az erőltetett menet; ha nem lovon lennék, én magam is csak ideig-óráig bírnám. Nem ismerjük teljesen, hogy mi is vár minket a partvidéken, s pont ezért fontos, hogy ne elcsigázott katonák találkozzanak a rémségekkel.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Diachonos
Diachonos
“A Zsinat fogja alkotni a sereg legdélebbi szárnyát. A maguk feladata lesz a fő hadtesttől délre nyomulni előre, s biztosítani, hogy ne keríthessék őket be. A vámpírok seregéhez legközelebb fognak tartózkodni. A vámpír hadak tartanak az egyház embereitől, az esetleges északi helyőrségek katonáin viszont mit sem használ a szent fény. Így a nagyságos herceg úgy döntött, legjobb lesz harcosainkat délen bevetni, hogy a vámpírok kétszer is meggondolják, hogy az utunkba merjenek-e állni.”

- A nagyságos herceg, mi?
- morgom a bajszom alatt, miközben lehuppanok a nyeregből.
A katona parancsot teljesít. Nem szól vissza, nem kérdez, csak megteszi, amire utasítják. Bíznia kell abban, hogy felettesei, akik kellő tapasztalattal és a hadvezetés minden lehetséges ismeretével rendelkeznek, tudják, mit a jó döntés. Ez adja meg azt a biztonságérzetet tiszt és közkatona számára egyaránt, ami kell ahhoz, hogy magát és bajtársát rábízhassa a parancsnokok döntésére.
Az embernek azonban van józan esze is, és némi katonáskodással töltött idő után a bolond is tisztában lesz azzal, hogy mi hogyan és miért célszerű, mi az ideális idő, körülmény az adott helyzetben, mire kell figyelni, mire kell vigyázni. Az ilyesmi nem születik az emberrel, de beleivódik az inaiba, csontjaiba, olyanná válik, mint egy ösztön. Többször volt ez a segítségemre, mint hátráztatásomra, mert igen, lehet akadály.
Például, ha egy felettes ésszerűtlen és botor parancsait kell teljesíteni. Nos, azt igencsak nehéz jó szájízzel. Jobb az emberfiának ilyenkor a nyelvét lenyelnie, mintsem tönkretegye a társai morálját is, ennek okán összeszorítom a fogam, hogy rossz szó ne hagyja el a számat, azt azonban a vak is láthatja, hogy nem csak lehetek ezzel így.
De nincs mit tenni, a parancs az parancs.
Mégis nehezemre esne elhinni, hogy von Witten kapitány utasítására tapodják a lovaink a fagyott sarat. Nem kell katonának lenni ahhoz, hogy az ember tudja, milyen veszélyes ez a számukra, sérült lovon meg elég nehéz csatába vágtatni. Egyedül a Schwarzritter vámpíroknak nem probléma az ilyesmi, de nekünk nincsenek olyan csodalovaink.
- Pedig te csodaló vagy, ugye, Sárkány? - paskolom meg finoman a nyakát. Öröm az ürömben, hogy legalább őt kaptam, már csak ezért sem vagyok hajlandó a hátán utazni tovább, hogy még nagyobb eséllyel essen baja. Épp elég, hogy a málhát viszi.
Amíg várakozunk további utasításra, arra jutok, inkább elfoglalom magam valamivel, mintsem a háborgás erősebb legyen bennem. Az jóra nem vezet, s úgysem érdekel senki emberfiát, mit gondolok a feletteseink tervéről. De hogy ez a herceg nem sok csatában járt, afelől egész biztos vagyok.
Jobb ötlet híján egyelőre a felszerelésem ellenőrzésének látok neki. A páncélom csatjai és eresztékei rendben vannak, Alfred délelőtt segített megigazítani a mellvértem rögzítéseit, ahol a szíj az idő múlásával kezdi megadni magát, nem árt majd ránézetnem, ha visszatértünk. A fegyverem megéleztem még Hellenburgban, de jólesik most elbíbelődni a penge ápolásával. Egyszerre repít vissza a múltba és nyugtat meg a jelenben ez a művelet.
Miután tiszta, száraz ronggyal körültekintően eltávolítom a szennyeződéseket a korábbi olajréteggel együtt, a fénynél átnézem a pengét sérülések, rozsdafoltok után kutatva. Nem szabadna ilyet találnom, nem is valószínű, hiszen kevés dolog van, amire jobban ügyelek a katonai kötelességeim ellátásánál, amibe a páncél és a fegyver jókarbantartása ugyanúgy beletartozik, mint a szabályzat betartása és a felettesektől kapott feladatok végrehajtása. Elégedetten mosolyodom el, amikor semmi oda nem illőt nem vélek felfedezni a pengén, majd másik rongyot veszek elő, amit fegyverolajjal kissé megnedvesítek, hogy aztán több rétegben alaposan felvigyem a felületre. Nem figyelek külön arra, hogy meg ne vágjam magam; egy bizonyos szolgálatban töltött év után az ilyesmi beleivódik az emberbe és rutinná válik, arról nem is szólva, hogy mögöttem már volt némi idő, amit otthon és Harald Weindorf műhelyében fegyverekkel töltöttem, mielőtt templomosnak szegődtem Hellenburgba. Újból megszemlélem a tiszta, csillogó pengét. Olyan, amilyennek lennie kell.




- Hiszen nehézpáncélosok vagyunk. Hogy fogunk gyorsabban mozogni, mint az északi had?

Öntudatlanul mondom ki, amit valójában gondolok, de legfeljebb csak a körülem állók hallhatták, akik vagy nem foglalkoztak vele, vagy némán egyetértettek velem.
Azontúl ezúttal nem északiak ellen kell hadakoznunk, nem is a Kísértet-szigetek rémségei ellen, hanem a szövetségeseinkkel, a vámpírokkal. Mind örömmel vesszük, hogy a mellénk rendelt csapatoknak parancsba adták, hogy lehetőség szerint kerülnünk kell az összecsapást velük, érthető módon senki nem akar harcolni ellenük, mi sem, de a világiak bíznak abban, hogy a mi szent képességeink majd hatékony fegyvernek bizonyulnak a vámpírok ellen, vagy rájuk ijesztünk. Gondterhes szívvel gondolok a rám bízottakra, akiknek a biztonságát nem tudom garantálni és még egy számomra is kétesnek tűnő ütközetbe kell bocsátkozniuk. Legalább a hátvédben kapunk helyet, ahol valamelyest talán vigyázhatok rájuk. Egyikük édesanyjának sem szeretném megmondani, hogy elesett a fia.
Már régen nincs meg az a biztonságérzet bennem, amivel könnyedén ráhagyatkozhatom a feletteseink parancsára, csak a végzetes bukás képe van a szemem előtt, amit muszáj elkerülnünk. Bárcsak megszüntethetném ezt az érzést magamban. Hogy fogom teljesíteni a feladatot, ha még én magam sem látom halvány szikráját sem a sikernek? A szervezettség volna az egyetlen előnyünk, amiben mindig is erősek voltak a fegyelmezett templomosok, s pont ez hiányzik most, amikor leginkább szükségünk volna rá.
Tekintetem az égre emelem, ahogy az orromon lassan kiengedem a benntartott levegőt, a kezem erősebben kulcsolódik a pallos markolatára. Ilyenkor az ember csak egyvalamiben bízhat, csak egyvalakiben.

Egy ideje nem értelek, Uram. Amilyen közel éreztelek egykor, most olyan távolinak tűnsz. De elvesztünk, ha Te nem adod a kezünkbe az ellent. A Te kezedben vagyunk mind, ne eressz ki onnan bennünket.
Ámen.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
Nyilvánvalóan képtelen volt felfogni a kommunikáció fontosságát a várparancsnok – sőt, azt sem, hogy épp az állat voltuk miatt lehet átverni és kihasználni őket. Nem reagáltam kifakadására, mindössze ráztam a fejem. Szerencsére a szervezéshez jobban értett, maradék néhány emberünket felfrissítették, és ellátták a szükséges készletekkel. Helyes.
A probléma akkor kezdődött, amikor elindultunk a kikötő felé. Ezek a vizek egyszer már majdnem megöltek – sőt, rosszabbra kárhoztattam volna, ha valóban beteljesül az átok. Akkor is egy egyszerű és veszélytelen hajózással kezdődött az egész, aztán pedig jöttek a huldrák és az az egész rémálom.
Kénytelen voltam ökölbe szorítani a kezemet, ahogyan felléptünk a víz hullámaitól ringó hajóra. A jotünök látványa azonban reményt keltett bennem. A jó háromméteres szörnyek mellett nem igazán kellett tartani egy esetleges támadástól – minden bizonnyal már a látványuk is elég ahhoz, hogy bárkinek a szívében rettegést keltsenek.
Főhajtással üdvözöltem a jotünt – nem szeretném, hogy eláruljanak minket, sem azt, hogy valami barbár indoktól fogva félúton kidobjanak a hajóból. Sőt, annyival jobb biztosra menni, hogy inkább a vágyait is megvizsgáltam annak, akit a vezérnek láttam.

Dice mihi... (Egyedi képesség)
Típus: Bűbáj (1/2 kör)
Erősség: -
Felhasználás: Akarat alapú
Az inkvizítor oly sokat kutatott mások bűnös vágyai után, hogy képessé válik megérezni azokat. Egy kevés varázserő rááldozásával elég rápillantania a másikra, hogy megérezze (mintegy impulzusként), hogy mi is az, ami után a másik igazán sóvárog. A fiziológiai szükségletek mindig háttérbe szorulnak, legyen az éhség, szomjúság, stb.

Robin Holzer

Robin Holzer
Klerikus
Klerikus
Ha a püspök nem válaszolt az értetlen kérdésre, én se firtattam. Nem ez az alkalmas idő, hogy kicsit is változtassak ezen a veszélyes gondolkodásmódon, ami egyenes út a háborúhoz talán diplomáciai úton is megoldható helyzetekben.
Volt valami lenyűgöző egyébként abban, hogy a kikötőben minden"ugrásra" készen állt.
Gyorsan végignézve a dolgokon, nem találtam olyasmit, ami még hiányzott volna, és talán a tüzetesebb szemle után sem fogok ilyesmire akadni.
Csak az keltett némi aggodalmat benne, hogy még nem volt szerencsém hajón utazni, így nem igazán tudtam mire számíthatok.
Az előttem lépkedő püspököt elnézve pedig neki is vagy rossz tapasztalatai voltak, vagy szintén először készült hajóra szállni... Az előbbi reálisabbnak tűnt, de tulajdonképpen mindegy volt. Nem lett volna jó, ha a feszültség megbénítja, ezért - és mert kcisit megsajnáltam, a rossz emlékeket idéző helyzetek nem könnyű megélni - mellé lépve finoman a vállára tettem a kezem, és barátságosan rá mosolyogtam. Felesleges lett volna bármit mondanom, és nem hiszem, hogy elismerné, hogy tart az úttól, így csak jelezni akartam, hogy nem lesz gond.
A hajóra lépve én is üdvözöltem a megtermett matrózokat, akik furcsa kettős érzést váltottak ki belőlem. Egyrészt biztonságban éreztem magam, hiszen ilyen alakok között mi bajom eshetne? Másrészt kicsit tartottam is tőle, hogy mit teszek, ha valamelyikük ellenségesnek bizonyul?


_________________

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje
Tertullius, Robin Holzer: Nyikorog a palló, ahogy a zord, vad harcosok, kik jotünöknek hívják magukat hörögéssel köszöntik az egyház két küldöttjét, az őket kísérő harcosokkal egyetemben. Kapitányuk, a legerősebb mindközül öles léptekkel ballagott le. Fél szeme hiányzott már neki, erre adott jelet az a széles, fekete bőrdarab, mely eltakarta. Gyűrűkkel ékesített szakálla alatt ott csillogott egy ismerős vértezet, a különös mívességű vért, melyek a félóriások annak idején a királyságnak adományoztak. Hosszú, jól illeszkedő lemezei mind mindig, most is könnyen mozgást biztosította hordozójának. Termete arról árulkodott, ha vízbe is zuhan, magabiztosan fogja tudni magát megtartani a habok közt. Ki tudja, talán öklével oszlatja el a hullámokat.
- Legyetek üdvözölve, Ragnarök szolgái. – szólt udvariasan. Ám a meghajlást nem viszonozta. Elvégre ő volt a kapitány – Ne is vesztegessük az időnket. A tenger istenei most nem haragosak. – intett kezével. Az evezők rövidesen megindultak. Jotön harcosok húzták őket, nagy erővel. A pallót behúzták, a hajó pedig elindult kifelé az öbölből.
Johannes azonban valami furcsát kezdett érezni a levegőben. Ahogy a kapitányra irányította különös mágiáját, undor, hányinger, rosszullét lett úrrá rajta. Maga előtt látta a vérengzést, a pusztítást, a gyalázatos módon való gyilkolást, amire a jötün harcos áhított. Vérszomjas katona volt, ehhez kétség sem vért. Hansnak úgy kellett magát türtőztetnie, nehogy meglátszódjon rajta. Talán meg is látszott. S volt valami, ami még inkább aggasztotta. Az ember, akinek a halálát leginkább kívánta a félóriás, ő és Robin voltak. Egyértelműen őket érezte. A félóriás talán megneszelte, valaki átkot küldött rá, mert zavarodottan kapta a fejét fel. Tekintetét Hans irányába terelte, ahogy összeszorította a szemét, majd farkasszemet nézett vele, mintha valami reakcióra várna.


Cedrick von Nebelturm: Lamia von Nachtraben: A férfi, ki eddig Cedricket faggatta, beadta a derekát. Távozott. Cedrick végre nyugodtan menetelhetett...vagyis csak azt gondolta. Az idegen, még mielőtt eltűnt volna a tömegben, még távozása előtt ezt vágta a fejéhez:
- Fogod te még kérni az ajánlatom. Ne feledd...közeleg valamit. Valami sokkal..veszedelmesebb. - mondta, mielőtt szem elől tévesztették volna.
Lami csípős megjegyzésére a katonák nevetéssel reagáltak. Viccnek hitték, hát úgy is tekintettek rá.
- Ez jó volt. Mindig jó több mágust látni a soraink közt. A nevem Joanich Kleim, de nem rokon. - mutatkozott be a férfi, hosszú, barna hajú egyén, katonához képest meglepően tiszta arccal és sima bőrvérttel - Ők meg itt Friedrich Midstenból, - mutatott vörös hajú, erősen szeplős társa felé - a Pöttöm Benedict - sorakozott felé melléjük harmadik társuk, ki valóban egy jó két fejnél volt alacsonyabb társainál - És nem utolsó sorban Eugen "von Eichenschild"...állítólag nemes, de ezt még senki sem tudta megerősíteni. - tette hozzá a végét suttogva, miközben kacsintott egyet. A kis csapatot olybá tűnt, felvillanyozta, hogy Lamia varázsló, s nagyobb biztonságban érezték az oldalán magukat.
Hosszasan menetelt a sereg a félig felolvadt, mocsaras földön. A folyótól nem messze, a téli áradásokat követően hív volt a talaj, a gyepet több helyen még maga alá temette a hó és a fagyott sár. Rövidesen egy falu, egy tanya, egy ház nem sok annyit sem látszódott, csak a sátrak és az apró kis gödrök, melyekben egy ember időről időre megpihenhetett. Cedrick és Lamia is így kerültek egymáshoz közelebb, ahogy nem is olyan távol egymástól meneteltek, ki egymaga, ki az időközben hozzácsapódottakkal. Hosszas menetelés után a sereg több irányba vált szét, hogy minél nagyobb területet fedjenek le.
Akkor történt, pont a hadtestben, melynek Lamia és Cedrick is részese volt, hogy sötét árnyak kezdték el a sereg feje felett kitakarni a napot. Madár módjára suhantak az égen, de hatalmasok voltak, akár egy ló. Őrjítő, vad üvöltés hallatszott mindenhol, ahogy a különös, gigászi repülő teremtmények a hadak körül kezdtek körözni. Megszámlálhatatlan bestia ereszkedett alá, és visítva támadt az emberekre. Griffmadarak voltak, akiket a sötétség rémségei elüldöztek fészkeik közül. Most pedig hosszú idő óta először találtak maguknak friss húst.
A sereg azonnal megtorpant. Íjászok nyitottak tüzet rájuk, többen egymás mellé rendeződtek, próbáltak tartani magukat. A madarak felettük keringtek, lecsaptak rájuk, a magasba emelték őket, s onnan ejtették le, vagy éppen borotvaéles karmaikkal, csőrükkel mardosták őket. A hadak szétszéledni látszódtak, hogy minél több helyük legyen viaskodni, s mire észbe kaptak, a szorosan menetelő sereg szétoszlott, és ott csatározott a grifekkel. Egyikük a szerencsétlen Cedricket nézte magának ki. Valamiért a fényes páncélú egyéneket kedvelte jobban. Alábbszállt, majd karmaival megpróbálta megragadni.


Hilde von Nebelturm, Sigrun Hjörnson: Hilde kérdése nem érte válatlanul hadvezérét. Bizony ő sem volt vak, s tudta jól, ennél ütőképesebb hadakkal is vonult már.
- Bizony igaz. Ám ez a legtöbb, amit ilyen kevés idő alatt zászlóink alá gyűjthettünk. S bizony nem várakozhatunk tovább. A vámpírok megkezdik az offenzívát, akár ott vagyunk, akár nem.
Hosszasan menetelt a sereg a félig felolvadt, mocsaras földön. A folyótól nem messze, a téli áradásokat követően hív volt a talaj, a gyepet több helyen még maga alá temette a hó és a fagyott sár. Rövidesen egy falu, egy tanya, egy ház nem sok annyit sem látszódott, csak a sátrak és az apró kis gödrök, melyekben egy ember időről időre megpihenhetett. A partvidékhez közeledve a hadak több táborra váltak szét, hogy minél nagyobb területet lefedjenek, s fedezzék egymás hátát. A zsoldosok alkották ennek a csapatnak a gerincét, mögöttük a hátvédet pedig több vitéz harcos, köztük Hilde is alkotta. A parancsnoki sátorban, melyet újra és újra felvertek éjszakakor jelentettek kisebb-nagyobb összecsapásokat különféle honos és idegen lényekkel, mint goblinok, huldrák, de eddig a sereg minden komolyabb veszteség nélkül szétverte őket.
Az egyik nap aztán hatalmas rajt hírét hozták a felderítők. Közel a parthoz, egy dombokkal tűzdelt, a sorozatos áradásoktól és a jobbágyok gondozásától elmocsarasodott rónákon érte őket az első nagyobb horda. A a sereg azon része felé tartottak, ahol Hilde és Sigrún is csatáztak. Nem telt bele sok idő, s feltűntek az egyik dombon átviharozva. Halképű, pikkelyes, lábtalan, farokkal megáldott lényeg voltak ezek, testüket temérdek tüske, éles fogak, és hatalmas, majd két arasznyi hosszú karmok borították, melyekről úgy hírlett, átlyukasztják az acélt is. A hadak azonnal fegyvert rántottak, íjászaik tüzet nyitottak, mindenki egymás mellé tömörülve, pajzsát előretartva várta az összecsapást. A huldrák magasan a levegőbe ugorva, tengeri létüket meghazudtolva szökelltek a levegőbe. Magasan a harcosok feje felett süvítettek el, egyenesen soraik között földet érve, szétzilálva a formációjukat. Veszett, őrült visítások, kiáltozás hagyta el a nemritkán őrjöngő halszörnyek száját. Nem egynek különös, zöldes nyák csorgott a pikkelyei közül. Vad kézitusa indult meg a huldrák, és a derékhad között, ahol Sigrún is állt. A huldrák pedig megpróbáltak áttörni rajtuk, egyenest az íjászaiknak támadva. Néhányan már át is jutottak a soraik között.

Wilhelmina von Nachtraben, Oswald von Bertold: A Mocsárvidék, bár sosem őrizték határait, világosan körbekeríthető terület volt. Jól látszódott a horizonton, hol ér véget a zöld róna, s hol kezdődik az alattomos, veszedelmes láp. A fű árnyalata is sötétebb volt, ahol még kilátszott a hó alól, vagy éppen időről időre felolvadt a nap melegétől, magához tért téli álmából, mielőtt az éjszakai fagy ismét altatót énekelt volna neki.
A lódobogás messzire elhallatszott, nem csoda hát, hogy gyakran küldtek előre, oldalra, vagy éppen a hátuk mögé a felderítők egy-egy lovasát. A fejesek támadástól tartottak, ám mégsem történt semmi hasonló. Úgy jelentették, a vámpír hadak is ezekben a napokban kellett meginduljanak a part felé. A legkülönösebb dolog ez volt. Ahogy haladt előre, egyenest a part irányába, miután elérte a mocsarat a déli hadtest, egy szál vámpírba sem futottak bele. A herceg nem is volt rest kifejezni aggodalmát.
- Nem tetszik ez nekem. Se egy felderítő, se egy követ, pedig a fogasok arról híresek, szeretik magukhoz ragadni a kezdeményezést. Önök mit gondolnak? – kérdezte tanácsosait, rangos harcosokat, nemeseket, s köztük Minát is.
Ám nem kellett sokat várni, hogy valami mással találják szembe magukat. A mocsár szélén nyargalva az ingovány között nagy árnyak bújtak elő a fák közül. Üvöltés hallatszott, majd dübörgés, hatalmas lábak dübörgése, ahogy a rejtélyes alakok közeledni kezdtek a sereg déli szegmense felé. Nagyok voltak, több méteresek, emberszerűen, mégsem emberek. Bőrük zöldes volt, több helyen sebekkel tűzdelt, nem egynek habozott a szája. Vaskos, hurkás mancsaikkal nagy ágakat, köveket fogtak, azokat fegyverként forgatták. Trollok voltak, a partvidék barlangjainak trolljai, akiknek a tenger életre kelésekor menekülnie kellett. S úgy tűnt, nem volt rájuk jó hatással területük elvesztése. A csapat, nagyjából két tucatnyi troll egyenesen a sereg felé kezdett nyargalni, a hozzájuk közelebb eső szakaszt kinézve magának, akik a szakasz voltak, melybe Oswald is benne volt. A hadak megfeszültek, a lovasok formációba rendeződtek. Lelkészeiket, akik kevesebbet konyítottak a harchoz hátrébb próbáltak húzódni. Witten kapitány pedig már harsogta is a parancsokat.
- Készüljetek! Legalább addig fel kell tartanunk őket, amíg a talpasok odébb tudnak nyargalni! – mondta, miközben felharsogtak a kürtök, jelezve a veszélyt társaiknak. Meghallotta az egész sereg, s megindultak a lovasok, hogy újra egyesüljenek. Többen leszálltak hátasukról, hogy gyalogszerrel, önnön lábukon állva vegyék fel a trollokkal a harcot.


Határidő: 2020.02.19.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.