Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Küldetés] Sivatagi táborozás - nem csak kezdőknek (V.I.SZ. 821 nyár)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Rudenz von Hellenburg

Rudenz von Hellenburg
Design manager
Design manager
Sivatagi táborozás - nem csak kezdőknek!

Mindannyian egy csodálatos, meleg nyári napra ébredtek. Hallottatok róla, hogy a pápa temetésére az egész ország összecsődül, de legalábbis a nemesebbik fele, kíváncsiak lehettek, hogy miért, vagy hogy mi lesz más, amíg a fél nemesség odavan. Mindannyiótokat más mozgathat azon a reggelen, Oswaldot a pápa emléke (na meg a templomosi kötelesség...), Sigrunt az, hogy lejusson a pulthoz a következő korsó sörért, Jorgot pedig, hogy Hans minél kevésbé idegesítse fel. Egy a közös bennetek, hogy mindannyiótokat megkeres egy küldönc, és Rudenz királyhoz hív titeket az ilyen-olyan elért teljesítményeitek alapján: Oswaldot a háborús eredményei, Sigrunt a vámpírokkal való helytállása tette alkalmassá. Jorgot Hans ajánlotta be a lelkészi ismeretségei segítségével, úgy gondolván, hogy ez talán segíthet neki feltárni a múltját. Ott találkoztok, majd egy igen rövid tájékoztató során megtudjátok, hogy ti is menni fogtok a temetésre, azonban nem jöttök azonnal haza. A kínálkozó alkalmat, hogy a határon átjussatok, nem szabad elhalasztani, a Kősivatagban fogtok egy kémközpontot létesíteni, hogy szemmel tarthassátok Északot, és nyugodjatok meg, nem ti hárman mentek összesen. Ezután elengednek titeket, nem sokkal később pedig indul a menet a Katedrális felé.

OLVASD EL!:
Az első kör különlegessége az, hogy az azonnali keretében kell megírnotok: posztoljátok be az írásotokat az azonnalihoz, a küldetéshez pedig csak egy, közvetlenül a hozzászólásotokra mutató linket illesszetek be. A mesélői szándékosan ilyen tömör, hogy legyen lehetőségetek kibontakozni, igény esetén természetesen állok rendelkezésre egyeztetésre. Egymással nyugodtan egyeztethettek, a szókövetelmény nem változik, ha az megvan, ti ugyanúgy meg fogjátok kapni külön az azonnaliért járó jutalmat is. A posztotok addig tartson, hogy megérkeztek, és elkezdődik a szertartás. Annyi szigorítás él veletek kapcsolatban, hogy nem kaphattok az azonnalihoz haladékot, egy nap csúszás is azt eredményezi, hogy nem kaphatjátok meg az azonnaliért járó jutalmat. A posztot ettől még nyilván beküldhetitek, de a küldetéshez, ahova alapesetben a linket kell beposztolnotok.
Az egyéb csúszásokról: van lehetőségetek utólag kört pótolni, akár egybe, akár külön beposztolva, de nem javaslom, nagy munka. Éppen ezért határidőket nem fogok tologatni, megyünk tovább, bármi is van. A küldetés lezárta után (ide nem értve a speciális, egyénileg egyeztetett indokokat) az, aki egy körrel lóg, csak TP-t és váltót kap pótlás után, aki kettővel, az fele TP-t, fele váltót, aki pedig ennél többel, az nem kap jutalmat.
A küldetés első megközelítésben egyeztetéssel fog zajlani.
A küldetés topikjába posztolt link alá legyetek szívesek felsorolni lehetőleg spoilerben a maximum öt kiegészítőt, amit visztek, leírással együtt, illetve minden passzívot, amivel számolnom kell menet közben! Így megkönnyítjük egymás dolgát, és elkerüljük a félreértéseket.
Határidő 2020.03.25, az azonnali határideje.

Jó munkát!

Sigrun Hjörnson

Sigrun Hjörnson
Déli Katona
Déli Katona
Bekerült az Azonnaliba a kezdőpost:
[Azonnali] Non habemus papam (V.I.SZ. 821 nyár)

Infók:

Név: Balta
Típus: Egykezes
Leírás: Az egyszerű favágó szerszám harctéri változata, amely játszi könnyedséggel aprítja fel mind az ellenfél páncélját, mind végtagjait.

Név: Bőrvért
Típus: Vért (Közepes)
Leírás: A testet védő, kivert bőrből készült páncél.
Kritérium: -


Képességek:
Személyes passzív: A szelíd ember dühe
Típus: passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Mágiamentes
Leírás: Sigrunt alapvetően nehéz kihozni a sodrából, így ha valakinek sikerül, és a dolog tettlegességig fajul, az első csapás kétszer olyan erős. Vonatkozhat képességekre, de játékonként csak egyszer használható.

Név: Eilen (Sietség)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: I.
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Egyszerű pecsét
Leírás: A zsoldos mozgási és támadási sebessége is másfélszeresére nő.



A hozzászólást Sigrun Hjörnson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 26, 2020 12:49 am-kor.

Jorg vom Dornbusch

Jorg vom Dornbusch
Déli Ügynök
Déli Ügynök
http://questforazrael.hungarianforum.net/t1821-azonnali-non-habemus-papam-v-i-sz-821-nyar#20172
Jorg:

Név: Emlékek völgye
Típus: Passzív
Leírás: Minden alkalommal, amikor Jorg megtud valamit a múltjáról, visszanyer egy mágiapontot.

Név: Vielfach schütz (Többnyilas lövés)
Típus: Bűbáj (1/3 kör)
Erősség: I.
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Az íjász egyszerre négy nyilat lő ki maga elé, melyek nem túl pontosak, de nagy területet tudnak lefedni.

Név: Íj
Típus: Távolsági
Leírás: Az íj igen halálos fegyver, hiszen lehetetlen távolságokból lehet vele az áldást osztani, szinte alig látható lövedékek formájában. A nyílvessző nem ingyen van, az előtörténet írásakor mindenki 25 nyílvesszővel kezd, amelyet ha elhasznál, pótolnia kell.

Név: Tegez
Típus: Kiegészítő
Leírás: Minden távolsági fegyvert használó karakter egy tegezzel kezd, benne 25 lövedékkel. Ez egy bőrből készült, esetenként díszített, fémmel megerősített változatos alakú tok, amiben 25 nyílvessző, tüske, puskagolyó, vagy egyéb fér el. Szükség esetén a karakter beruházhat további tegezekre. Sosem lehet tudni, mikor van szükség extra nyílvesszőkre.

Hans:

Név: Tartás
Típus: Passzív
Erősség: I.
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A karakter kivételesen egyenes és hűséges jelleme miatt az elmére ható támadások (a mélységiekét kivéve) két körrel kevesebb ideig hatnak rá.


Név: Balta
Típus: Egykezes
Leírás: Az egyszerű favágó szerszám harctéri változata, amely játszi könnyedséggel aprítja fel mind az ellenfél páncélját, mind végtagjait.

Név: Szenteltvizes flaska
Típus: Kiegészítő
Leírás: Ezüstös hímzésű, áldott üvegedény, melybe ha szentelt vizet töltenek, nem veszti el erejét. A szentelt víz minden vámpírral, démonnal, előholttal és kultistával szemben égető savként viselkedik. A flaskát magát használat után újra lehet tölteni.

Oswald von Bertold

Oswald von Bertold
Templomos
Templomos
Ott és akkor, a magas, vörös zászlós sátorban nem is sejtettem, hogy ez a nap elérkezik egyszer, amikor egyike leszek annak a néhánynak, akik Dél és a Protestáns Egyház képviseletében megjelenhetnek Északon a Katedrálisban, hogy utolsó földi útjára kísérjék XIII. Sixtus pápát. Lelki szemeim előtt újra megjelenik az évektől barázdás, szakállas arc, a szelíd, békés tekintet.
“Jöjjön csak, fiatalember, kerüljön beljebb.”
Megborzongok egy pillanatra és feltekintek a karcsún magasba nyúló, kőcsipkés ablakra fölöttem, amely, mint vigyázó szem, néz le a belső udvarra számtalan társával egyetemben. Egészen kicsinek érzem magam, pont, mint akkor a hadjárat első napján, a Kísértet-szigeteken. De ott nem daloltak a madarak.

Furcsa érzés a Katedrálisban járni. Szinte megrémiszt a gondolat, hogy a látványa talán mindennapos volna most számomra, ha másképpen alakul az életem húsz évvel ezelőtt. Soha nem jártam még e falak között, sejtelmem sem volt arról, milyen is lehet a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának legerősebb bástyája. Mit tudott a tizenhat esztendős fiú odafenn északon, elzárva a külvilágtól? Akkoriban csak a meghasonlott, élősködő egyházat láttam, a kapzsi, kétszínű papokat, a hatalmukkal visszaélő kereszteseket, a hazug pápaságot, amely elrejti a hívek elől az igazságot, hogy hasznot húzzon a sötétségben tévelygésükből. Most már tudom, hogy az egyház sem fekete vagy fehér, mégis nehéz elszakítanom a gondolataimat attól, ami annyira belém ivódott az elmúlt húsz év alatt, akár igaz, akár nem: mindent elvettek tőlem.
Pedig csendesen zörögnek csak a levelek, némán figyelnek a vízköpők, a napfény bágyadtan ül meg a toronysisakok csipkés szélein. Nem érzem az egyház gyűlöletét, még a mérhetetlen veszteség fölötti fájdalmában sem. Még úgy sem, hogy a mi vállunkon az a kék palást van, amely őket az előző pápájuk halálára emlékeztetheti, akit Esroniel von Himmelreich levágott Hellenburgban. Ma béke van.
Ismét örülök, hogy nem nekem kell beszélnem. Fogadtatásunkat követően elsősorban Brunner tanácsos úrral és Hildével tárgyalnak a klerikusok, így fellélegezhetek. Van énnekem épp elég beszélgetnivalóm a saját lelkemmel, kavarog bennem épp elég érzés és gondolat ahhoz, hogy ne kívánjam most az udvarias formaságokat, a kényszeredett mosolyokat és a furcsa pillantásokat.

Ahogy szótlanul szemlélődöm és a gondolataim háborgó vihara is lassan csillapulni kezd, furcsa érzés kerít hatalmába, eleinte nem értem, miért, aztán a sürgő-forgó klerikusok sorában egy szőke hajzuhatagra leszek figyelmes. Azonnal eszembe villan az elhagyatott ház és a fiatal inkvizítor képe.
Ő volna az? Annak ellenére is, hogy minden oka megvolna, hogy itt legyen, hihetetlennek tűnik a dolog, épp ezért szándékosan nem is tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak. Aztán ismerős hang üti meg a fülem.
- Üdvözlöm.
Az imént látott inkvizítornő felé pillantok a váratlan köszöntés hallatán, de látszólag észre sem vett, ha ő is szólt, nem biztos, hogy nekem. Az márpedig nem lehet, hogy a képzeletem űzzön velem ily’ csúnya játékot. Végül arra jutok, hogy ennél furcsábban úgysem festhetek, mint egyébként most teljes templomos díszben a Katedrális udvarán. A tekintetét már nem találom meg ugyan, de köszönni csak ildomos volna.
- Laudetur Iesus Christus, nővér.
A közénk telepedő pillanatnyi csöndben alighanem, mindketten egymásra ismerünk.
- In aeternum, amen.
Nem vagyok jó az érzelmek felismerésében, de a hangjából még én is kihallom a meglepettséget, s kevésen múlik, hogy el ne mosolyodjam rajta. Ahogy a szeme sarkából felém néz, találkozik a tekintetünk.
- Remélem kellemesen utaztak, ha szomorú okból is - Szólal meg végül ismét.
- Kifejezetten - válaszolom - A határtól a lehető legjobb útvonalon kísértek bennünket idáig.
Efelől a legkevésbé sem érhette szó a ház elejét. Amennyire érzékeltem, tisztelettel bántak Dél küldötteivel, akiket kíséretünkül küldtek. Az út során nem is ütköztünk annyi bonyodalomba, mint amikor egyedül jártam e vidéket két évvel ezelőtt. Kényelmes szálláshely, jó útviszonyok, haramiák sem támadtak ránk.
- Örömmel hallom- mosolyodik el csupán egy pillanatig - Bízom benne, hogy a kísérőik nem kellemetlenkedtek nagyon.
- Nem igazán - csóválom meg a fejem egy kissé, aztán el is mosolyodom - Ha mégis, én nem tudok róla, szerencsére van közöttünk, akiknek a beszéd inkább dolga, mint nekem - pillantok Hilde és a tanácsos úr felé. Meglehet, hogy akadt éppenséggel elejtett rosszindulatú megjegyzés az északiak részéről irányunkba, én azonban nem érzékeltem. De sosem voltam jó abban, hogy megfejtsem a szavak mögé bújtatott szándékokat. Alighanem hasonló gondolat fogalmazódik meg az inkvizítor fejében is.
- Nem hiszem, hogy az ilyen beszéd bárkinek a dolga kellene legyen - feleli némi fintorral az arcán, s azt hinném, ennyi lett volna a mondandója a témával kapcsolatban, el is bizonytalanodom a másodperc törtrészéig, hogy egyre gondolunk-e a beszéd kapcsán, de időben a segítségemre siet. Még ajkamon sincs a kérdés, mikor hozzáfűzi a magyarázatot.
- A  körülményeskedés, és  protokoll a legjószándékúbb ember legőszintébb szavait is éppúgy elpalástolják, mint a becstelen nyerészkedők hízelgését.
Nem kerüli el a figyelmem, hogy a jó szándékú, őszinte emberek említésekor fejével a diplomatáink felé int. A beszéd kapcsán elsőre meglepetésként ér, mennyire egyezik a véleményünk, de hamar eszembe jut az is, hogy ez már nem az első eset, mióta találkoztunk.
- Valóban - biccentek - És élesebb fegyver sokszor bármilyen kardnál.
Bólogat, s ismét csend telepedik közénk. Valahol a közelben rigó énekel, s bár mások is beszélgetnek rajtunk kívül, nem hallok hangos zajt, mintha minden olyan békés lenne.
Ahogy a nőre pillantok. Csupán a pillantásommal próbálom jelezni neki, hogy arrébb is vonulhatunk akár. Míg mindenki sétálgat, nézelődik és beszélget egyébként is, nem feltűnő, ha valami félreesőbb helyet keresve eltávolodom kissé a társaságomtól.

Ahogy séta közben lassan irányt változtat, magamban nyugtázom, hogy értette a jelzésem, vagy egyre gondoltunk ismét. Idővel sikerül annyira távolabb kerülnünk csupán, hogy hallani és akár látni is tudjuk a protestánsok képviselőit, köztük Hildét és a zsinati tanácsost is.
- Jó, hogy ön ismeri a járást erre - szólalok meg, s magam is azonnal rájövök, mennyire esetlenül. Hogy ne ismerné a járást a saját otthonában? Inkább csak meg akartam törni a csendet.
- Csak annyira, amennyire ön is az otthonában. - feleli egy fejcsóválás kíséretében, majd kisvártatva ismét ő szólal meg, valamivel halkabban - Örülök, hogy végül biztonságban hazajutott.
Csupán egy másodpercre mosolyodom el ismét, ahogy bólintok.
- Annak is köszönhetően, hogy a kísérete akkor nem talált rám.
Nem tudom, hogy sejtette-e, honnan is jöttem, hogy isteni sugallat vezérelte-e akkor, de akarva vagy akaratlanul megmentett.
- A lovának is köszönje, hogy hagyta, hogy a hátára üljek - az ő arcára is mosoly ül ki, tekintete kérdőn keresi az enyémet.
- Ott találtam, ahol hagyta - felelem a ki nem mondott kérdésre, hálásan pillantva rá - Köszönöm.
- Istennek hála - Egy megkönnyebbült sóhaj távozik ajkairól, mielőtt ismét megszólalna, amint megtalálja a tekintetem.
- A körülmények  akkor nem tették lehetővé, hogy megköszönjem.
Hálásan biccent egyet, s bár tudom, hogy nem udvariaskodni akar, hanem őszinte a szándéka, mégis úgy érzem, nem illet köszönet azért, mert nem hagytam, hogy szétmarcangolják a csillagtalan éjszaka rémei.
- Nincs mit köszönnie, nővér. Nem is volt - felelem komolyan, tekintetem egy pillanatra sem szakítva el az övétől - Ön sem hagyta volna magára a bajba jutottat, bárki is lett volna az.
Egyszeriben eszembe villan az irgalmas samaritánus története. Bár a rablók kezébe esett ember és a megmentője egymás ellenségei voltak hitük, gondolkodásuk és a történelmük szerint, mégis az bizonyult felebarátjának, aki irgalmas volt.
- Sajnos ritka ez a hozzáállás... mindkét oldalon - szavaiból nem tudom nem kihallani az őszinte keserűséget - Ön az életét kockáztatta, mikor az enyémet megmentette, ezt nem felejtem el.
- Mindketten veszélyben voltunk - jegyzem meg - Ha az a két keresztes megtudja, hogy ott vagyok, még akár rá is jöhettek volna, honnét érkeztem, akkor az én életem rövidült volna meg igen könnyen.
- Jól tette, hogy bízott bennem, és rejtve maradt - bólint - Ha megfogad egy tanácsot... legközelebb a kardját is váltsa le, ha északon akar biztonságban utazgatni.
Villámcsapásként hasít belém a felismerés: tudta. Végig tudta.
A templomosok kétkezes kardja nem kimondottan díszes fegyver. Szabvány szerint készítik őket, elsődlegesen a praktikusság és a hatékonyság az, amit szem előtt tartanak, akik kovácsolják. Egyszerű, de minőségi munka. Épp emiatt felismerheti az, aki már látta, jól megnézte és tudja, hogy mind ilyet forgatunk. Ez csak is azt jelentheti, hogy az ifjú hölgy, mire találkoztunk két évvel ezelőtt, nem először látott már templomos lovagot közvetlen közelről.
Mégsem érzem fenyegetve magam a megjegyzésére, leginkább mivel a hangsúlyából inkább élcelődésnek tűnik a tanács, mintsem ijesztegetésnek. Nem gondolok azzal, hogy leplezzem az ösztönös reakcióim. Halkan felnevetek és egy kissé behúzom a nyakam.
- Nem volt másik.
Erre ő is elneveti magát
- És nem is könnyű megválni egy kis időre a megszokott fegyvertől.
- Az is igaz. Nem terveztem sűrűn erre járni, de ha mégis úgy alakulna, addigra szerzek egy másikat - jegyzem meg némi vicceskedéssel.
- Jobban örülnék, ha egyáltalán nem járna erre, amíg nincs béke.
Ha tudná, nővér, hogy a temetést követően nem Hellenburgba visz majd az utam.
Furcsa most ilyen könnyeden társalogni egy klerikussal, akit igazából nem is ismerek, jelen lenni egyáltalán itt, miközben őfelsége és a parancsnokaim megbízatása nyomja a vállam.
Nem tölt el jó érzéssel, de ez nem érdekel senkit. Katona vagyok. Parancsot teljesítek.
- És az alighanem várat majd magára még - válaszolom - Lám, most is tragédiának kellett történnie ahhoz, hogy legalább két hétre megszűnjön a fegyverek zaja.
- Semelyik oldalon nem barátkoztak még meg a helyzettel - szomorkásan bólint - Pedig nagyobb probléma is van Veronián, mint a királyság kettéválása.
- Az Úr haragja sem volt elég - sóhajtok, kis csönd után folytatom - Egyszer fogtunk össze, akkor is egy közös ellenség ellen.
Chaknama 0:38-kor
- Ki tudja... Talán az új pápa, és új király változást hoz.
- Reméljük - felelem csendesen - Sokat változott eddig is a világ alig pár év alatt.
Kisvártatva ismét megszólal.
- Ismerte?
Nem gondolkodom el azon, kire gondolhat, arra nincs szükség, sem arra, hogy ő pontosítson. Pontosan tudjuk mindketten, hogy XIII. Sixtusról van szó. Újra megrohamoznak az emlékek. A nekromanta fiú, az élőhalott harcos a toronyban, köd, pára, a halál bűze, hajók, rémes szörnyetegek, a pap, vörös köpenyek, “libera me ex mortuis”, a levél, a sátor, a pápa...
Bólintok egyet.
- A kísértet-szigeteki hadjáraton találkoztam vele - kezdek bele a mesélésbe, magam is elmerengve kissé az emlékeken - A táborban kerestek váratlanul azzal, hogy őszentsége, a pápa hívat. Nem akartam elhinni. Ifjúkorom óta sokat hallottam róla, még láttam is valami képen egyszer, mégis, egészen más volt szemtől szemben, mint ahogyan elképzeltem, vagy lefestették addig. Hús-vér ember volt, tekintélyt parancsoló, de mégis nyájasan bízott meg azzal, hogy egy keresztes lovagjával vállvetve küzdve mutassuk példáját az összetartásnak. Tudta a nevem, ismerte a hozzáállásomat, mintha csak a saját felettesem lett volna, pedig azok sokszor nem veszik emberszámba a beosztottaikat. Nem akartam ott lenni azon a hadjáraton, de nem volt kérdés aztán számomra, hogy a tőlem telhető legnagyobb igyekezettel teszek eleget a kérésnek.
- Sokat adtam volna érte, hogy személyesen megismerhessem.
Nagyobbra nyílnak egy pillanatra a szemeim. Valahogy bele sem gondoltam, mekkora is az egyház és a Katedrális. Nem ismerem ezt a fiatal inkvizítort, de úgy sejtem, neki különösen sokat jelentett volna, ha találkozhat vele. Így még inkább szerencsésnek érzem magam.
- Tud valamit arról, hogyan halt meg? Keveset hallottam, s nem tudom, mi igaz a szóbeszédből, hogy a király... - Elharapom a mondatot. Nincs is rá szükség, hogy befejezzem.
Megrázza a fejét.
- Csak szóbeszédeket rengeteg élőholtról, a Sötét Apostolról, nagy csatáról, égő várról... De hogy mennyi igaz belőle... azt nem tudom.
- Értem - bólogatok kissé elgondolkodva - Annyi furcsa dolog történt mostanság a világban. Ki tudja már, mi igaz és mi nem?
- Sajnos. Nem lepődnék meg, ha a nagyrésze igaz lenne a szóbeszédeknek is.
Újra felfigyelek a rigóra és a falevelek zörgésére. Emésztem az elhangzottakat.
- Nehéz időknek néz elébe a Katedrális.
Inkább talán magamnak mondom, mint neki. Pontosan tudjuk, hogy a pápa halála óriási csapás jóformán mindenkinek, de különösképpen az egyházuknak. Akármit is higgyenek, földi vezetőjük elvesztésével erős bástyát veszített el a veroniai keresztyénség.
Gondolataimból az inkvizítor komoly hangja szakít ki.
- Imádkozom az illetékesek bölcsességéért, mikor megválasztják az új pápát.
- Mindannyiunknak szüksége lesz rá, hogy meglássuk az Úr útját a nyomorúságban is.
Bármennyire is nem értem néha Őt, sokszor aki nem hisz, az is görcsösen kapaszkodik a tudatba, hogy a nehézség, amit átél, a balsors, ami sújtja, részévé válik egy nagy tervnek, hogy van, Aki kezében tartja az életünket.
- Délen választottak már vezetőt? - Kérdezi aztán, s belül értékelem, hogy érdeklődik a mi helyzetünk felől.
- Még nem - felelem - Időről időre a Zsinat összeül tanácskozni, de még nem jelölték ki von Himmelreich utódját a zsinatelnöki székben. Szomorú, de tulajdonképpen kvittek vagyunk - mosolyodom el.
- Eszerint ott is szükség van most bölcsességre - jegyzi meg, ahogy maga elé réved - Talán az Úr megadja mindkét oldalon, és kicsivel mégiscsak közelebb kerülünk a békéhez.
- A reménység pedig nem szégyenít meg - idézem fel az apostol szavait egyetértve - Bízzunk benne, hogy a döntéshozók nem hozhatnak más döntést, mint amit az Úristen már eltervezett.
- Néha elgondolkodom, mit tervezett ezzel a földdel - húzza el a száját egy pillanatra, s ez az őszinte gesztusa egy kissé meg is lep - De amíg remény van, addig jövő is van.
Arcára ismét mosoly röppen aztán, s elgondolkodom egy pillanatra, vajon ő hogyan gondolkodhat az isteni gondviselésről, milyen tapasztalatok lehetnek
- Valóban - felelem - Néha egészen furcsa fordulatokat tud produkálni.
Mosolyogva vonom fel a szemöldököm. Ismét eszembe jut az éjszaka, amely úton talált, az elhagyatott ház, s ahogy újból egymást keresztezték útjaink, ezúttal a Katedrálisban. Helmut jegyezte meg néha: “Istennek van humora.” Egyre kevésbé kételkedem ebben.
- Az Úr áldása furcsa néha  - ért egyet velem ő is.
Ebben a pillanatban megkondulnak a harangok. Hosszan, egymás váltva zúgnak, elnyomva minden más hangot a Katedrális udvarán. Akinek a harangszó semmit nem jelent, úgy sejtem, az is figyelmezne ilyen zengésre.
Kezdődik a temetés.
- Az Úr óvja - szól még az inkvizítor felém, ahogy ő a sajátjaihoz, én pedig az enyéimhez csatlakozom sietve, hogy időben a helyünkre érjünk, mire a szertartás kezdetét veszi.

Passzívok, tárgyak:
Név: Obstinatio
Típus: Passzív
Erősség: III.
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: Oswald elszántsága sosem engedte, hogy külső befolyások akadályozzák a tudatos döntésben... legalábbis sokáig. Minden közvetlenül Oswaldra alkalmazott, mozgást, érzékelést akadályozó, vagy elmét befolyásoló hatás feleannyi ideig tart, amennyiben a varázslatot használó személy legfeljebb akkora szintű, mint Oswald. Ha a hatás csata végéig tartana ki, úgy 6 kör múlva eltűnik róla.

Név: Fjordisch Hartnäckigkeit / Fjordi szívósság
Típus: Passzív
Ár: 1000 váltó
Felhasználás: Akarat alapú
Leírás: A veroniai emberek a viking hajósok leszármazottai, állóképességük és tűréshatáruk együtt zordult az ismeretlen tájjal. 1. szinttől az emberekre nincsenek hatással az időjárás viszontagságai, ugyanúgy képesek harcolni zúgó viharban, mint fullasztó, gőzös mocsárban.

Név: Gyenge gyógyital
Eladási Ár: 150 váltó
Leírás: Enyhén vöröses, tiszta ital, alkoholos illattal, gombára emlékeztető ízzel.
Hatás: Összehúzza a felszíni sebeket, elállítja a vérzést.
Mellékhatás: Az alkohol miatt enyhe bódulat.

Név: Kovácsinas-szerszámkészlet
Ár: 700 váltó
Leírás: Egy egyszerű szerszámkészlet, aminek tagjait harcra nem lehet használni, viszont a nem mágikus fegyvereket és a fémből készült páncélokat kellő idővel és megfelelő anyagok mellett tudod javítani saját magad akár egy tábortűznél is már. Csak a "Kovácsolás" mesterségnél 1. szintűként feltüntetett dolgokat tudod javítani vele.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.