Amelia Tewlon

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Amelia Tewlon

Témanyitás by Amelia Tewelon on Szer. Dec. 30, 2015 3:33 pm

I. Egy véletlen találkozás

Egy eldugott kisvárosból, Gresburg-ból indultam útnak egy nappal ezelőtt, ahol egy megbízómmal volt megbeszélnivalóm, egy üzenetet kellett neki átadnom és ott a Két Macska fogadóban beszéltünk meg találkozót. Örültem, hogy egyáltalán megtaláltam a helyet, bár nem mondhatni, hogy nagyon ismertem volna a helyet, azt sem tudtam, hogy létezik, míg be nem léptem az ajtaján.
A fogadó nevére utalás azonnal nyilvánvalóvá vált, amikor megláttam, hogy az ajtóval szemközti pult mellett, egy kosárban két macska gömbölyödött össze és a fülük botját sem mozgatták, ahogy a velem együtt érkező hűvös levegő megborzolta a bundájukat.
Elhúztam a szám. Na nem azért mert nem szerettem volna a macskákat, hanem azért mert gyerekkorom óta ó, ahogy a közelébe kerültem egynek, azonnal tüsszögnöm kellett. Így most is úgy gondoltam, hogy jó lesz elkerülnöm őket, akkor nem lesz baj.
Különben is megláttam integetni egy kórosan sovány, tollas fejfedőt viselő alakot, aki egyértelművé tette, hogy őt keresem.
Letelepedtem vele szemben, aztán már rá is tértem volna a lényegre, mikor valami puha tottyant az ölembe, de még mielőtt lenéztem volna éreztem, hogy erősen megcsavarja a tüsszögési késztetés az orrom, aztán már jött is megállíthatatlanul.
Ujjaim megmarkolták az ölemben kuporgó szőrcsomót és magasra emeltem, lehetőleg minél távolabb magamtól és belebámultam annak vidáman villogó türkizkék szemeibe.
A pöttöm macska selymesen puha, szürke és fehér csíkos bundája, melegen simult a kezembe és szája mintha kópés vigyorgásra húzódott volna.
Hapci, hapci, hapci!
- valahi….elvinné…tőmem….ezt a molhazsákot. – szipogtam a könnyimet törölgetve.
Hapci, hapci, hapci!
- Kérhem!
- Jaj, aranyoskám, bocsásson meg neki! – jelent meg hirtelen a fogadósné, a lisztes kezét a kötényébe törölgetve. – Millie nagyon bújós és kíváncsi, nem tud ellenállni az új vendégeknek! Mindjárt bezárom a rosszcsontot valahová.
- Ja-ja, nadon aranyos……csak bigye már el! – ejtettem a kezébe a doromboló cirmost és nagyon megkönnyebbültem, amikor végre szagló távolságon kívül került.
Nem voltam boldog, hogy pont egy ügyfelemnek kellett látnia, hogy nem vagyok mindenben tökéletes, de hát nem tudtam mit csinálni, ami történt megtörtént, inkább igyekeztem gyorsan elmondani, ami a dolgom volt és mielőbb távozni leégésem helyszínéről.

Így aztán most megkönnyebbülten szedtem a lábam a Főváros felé, már majdnem megkerülve az előttem lévő tavat.
Szép őszi idő volt, a hátamat kellemesen melengette az ereje nagyrészétől már megfosztott nap, így a köpenyem most a zsákomban pihent, mert nekem még egy könnyű bőrzekében, vászonnadrágban is melegem volt. A csizma sem könnyített a dolgon, de az elengedhetetlen volt a hosszú vándorutamon, és a karvédőktől sem szabadulhattam meg, hiszen azért az utazás még a mai napig nem volt nagyon biztonságos errefelé.
A kardjaim pont ezért voltak a hátamon volt készenlétben, de az inkognitóm miatt most egy lant is volt mellette.
Jobb, ha aki lát, azt hiszi csak egy vándorló dalnok vagyok, és mivel azokat általában nem veti fel a pénz, a felesleges harcokat is elkerülhetem a banditákkal.
Magamban egy dalt dúdolgatva raktam egyik lábam a másik után, de azért éberen figyeltem a környéket.
Már egy ideje hallottam, hogy valaki közeledik a hátam mögül, éppen ezért úgy tettem, mintha nem hallanám, bár, ha ilyen csörömpöléssel közlekedik, vajmi kevés az esély, hogy valami rosszra készülne, akkor inkább valószínűleg lopakodna.
Mivel egyre közelebb és közelebb ért, sejtettem, hogy hamarosan megláthatom a szintén a Főváros felé tartó páncélos lovagot, így kicsit lejjebb húzódtam, hogy ha siet, akkor nyugodtan elhúzhasson mellettem.
De nem volt ilyen szerencsém! Úgy látszik a lant által biztosított álcám túl jól sikerült, és nem csak védtelennek, hanem még bolondnak is nézett kapásból, ráadásul ezt azonnal a képembe is dörgölte.
- Ilyen magabiztos, vagy ilyen ostoba vagy? – érdeklődött pofátlanul nyugodtan. - Már ne érts félre, nem rám tartozik, de ezen az úton te is a Fővárosba tartasz, hisz más érdemesebb település itt már nagyon nincs. Odafelé mindketten tudjuk azt hiszem a pihenő helyeket. Na most ezzel a fütyörészéssel direkt akarod odacsábítani a környék banditáit, vagy egyszerűen csak nincs elég eszed felmérni, hogy olyasfélék is vannak a környéken? Merthogy én is ott fogok ugyebár aludni, jó tudni, kiféle a hálótárs... - fordította lassan a szemeimbe az övét.
~ Hogy miért nem tudott szó nélkül elmenni mellettem? ~ emeltem egy pillanatra az égre a szemem, megértő türelméért fohászkodva, hogy ne a kardommal mutassam meg ennek a szélkakasnak, hogy ki az ostoba és eszetlen.
Aztán ránéztem és viszonoztam a vizslató tekintetét egy röpke ideig, aztán magamra erőltetve a szerepemet, végül lesütöttem a pilláimat, mint akit szörnyen megijesztett a mogorva mondanivalója.
~ Akkor játszunk! ~
- Óóó! Tényleg ilyen hangos lettem volna? Nem akartam én semmi rosszat, csak olyan kihalt és unalmas volt egymagamban ez a vidék és gondoltam kicsit megvidámítom magam, de nem is gondoltam bele…….A Teremtőre, jó, hogy egy ilyen nemes lovagba botlottam ezek szerint. – villantottam rá egy mosolyt. – Köszönöm, jó uram! Mivel hálálhatnám meg ezt Önnek?
~ Remélem, hogy az első táborhelyeden valami sündisznófészken versz tanyát, te szőrös szeszkazán! ~ mosolyogtam rendületlenül és ebben nagyban segített, ahogy a jelenetet elképzeltem magam előtt.
Láthatóan meghökkent a válaszomon és végig nézett magán.
- A szentségit. Egyrészt asszem nem sok lovaggal találkozhattál eddig, ha a magamfélét összekevered egy aféle fickóval. Az lovon jár, reggel fényezte az apródja a páncélját és még nálam is nagyobb pofája van. – bökte végül ki. - De nem ajánlatos ennyire nem odafigyelni, a magadféle lyánykáknak nem csak az erszényét nézhetik ki az efféle alakok és jó fertályórája hallom már a dúdolásod. - morogta. - Na gyere te kölyök, a város felé tartok én is, addig akár még oda is figyelhetek a nemesebbik feledre, amíg megtanulsz egyszer magadtól is figyelni rá. – mondta zsörtölődve és felvette járásom tempóját, míg én csak látszólag zavartan és sűrűn, bocsánatkérő tekintettel bólogattam, hogy teljesen egyetértek vele, micsoda egy felelőtlen liba is vagyok én.
Megrökönyödésemre az öreg harcos nem merült ki a kioktatásomban, ahogy a legtöbb tette volna, hanem felajánlotta a segítségét……nekem! Vagyis …tulajdonképpen ugye nem nekem, hanem annak a elveszett kislánynak, akit épp maga előtt látott és ettől azonnal vissza is tért a jókedvem. Úgy döntöttem bele megyek a játékba és legalább a hosszú út is hamarabb röppen így el…..és még ki tudja jó is lehet valamire egy nagydarab páncélos társasága!
- Óóóó! – nyitottam tágra a szemeimet. – Tényleg megtenné ezt értem, uram? Nem is tudom hogyan fogom ezt megköszönni. Nagyon hálás vagyok ám Önnek! Nem olyan régen járom az utat és bele sem gondoltam, hogy egy szegény dalnokot is megtámadhatnak ám. – vágtam hozzá kellően ijedt képet, miközben magamban igen jót mulattam.
- Látod azokat a felhőket kislány? Estére itt lesznek a nyakunkon. Korán kinn van menyét és nyest, – beszélt tovább a környező bokrok felé intve, - tudják már mi jön. Remélem azért jó apád takarót adott veled, mert éjközép után csúnya világ lesz itt. – magyarázta tudálékosan.
Elnéztem arra amerre mutatott, mintha én nem tudtam volna mit jelentenek azok a felhők.
- Persze! – lelkesedtem fel. – Van nálam minden, ami egy táborozáshoz kell. – csaptam az oldalamon lévő tarisznyámra. – Takaró, tűzszerszám, élelem, ital. Azért ezekre gondoltam ám!
Fürkészően nézett rám, mintha gyanút fogott volna, de végül folytatta.
- Szóval a Főváros, mi? Jó nagy hodály, nyilván azt hiszed könnyen összeénekled a napi vacsorát. Hát kisanyám, ahhoz biza, most megmondom, jónak kell ám lenned. Tele van a magadfélékkel, nehéz lesz kitűnnöd. Hallgass a jó szóra, próbáld inkább a déli vidékeket, meg a környező falvakat. Egy-két jóféle szerelmetes ballada, meg hősi ének vetett ágyat, jó vacsorát jelent és kevesebb szerencsevadász jár arrafelé. – nézett rám biztatóan. - Na meg a Főváros se az a hely ám, aminek sokszor megéneklik. A maga módján veszélyesebb népek lakják, mint egy fészekaljnyi óriáspók, én mondom. Könnyen tőrt találsz a bordáid közt, vagy felhevült férfiembert magadon, ha rossz sarkon fordulsz be. Nem kölyköknek való hely az, hidd el nekem. Na persze, úgyis hiába mondom most, látni a szemeden. Épp elégszer láttam ezt a tekintetet. A kalandvágyó ember sajátja... – rázta meg a fejét. - De a legtöbbje jeltelen sírba kaparva végzi. Épp elégre dobtam a földet annak idején, hogy tudjam mit beszélek. De talán, ha az első heteid túléled valahogy, eszedbe jutnak a szavaim.
Aztán levegőt is vett, bár már csodálkozni kezdtem volna, hogy anélkül is bírja, de azonnal folytatta.
- No, nem vagyunk messze. Ha kicsit kilépünk, hamarost táborhelyet találunk, kis patakkal, ahol mosdhatunk, meg ivóvizet pótolhatunk, talán sütni is lesz idő, mielőtt elázunk. Gyere te zöldfülű, megmutatom a rövidebbik ösvényt. - intett magával a csalitos felé, ahol közelebb érve láttam csak, hogy egy keskeny kis gyalogút nyílt.
Miközben a férfi a tapasztalt útonjárók szimatával jó táborhelyet keresett, természetesen, valahol a vízparton, én mellette bandukolva, lehajtott fejjel, hogy ne nagyon lássa a szám szélén bujkáló mosolyt, hallgattam az okításomra való szavait, hogy miért is nem kéne a Fővárosba bemennem.
Valahol a nevetés mellett azonban tiszteleti is ébredt bennem a morózus harcos iránt, aki vette a fáradságot és felkarolta a gyengébbet, az elesettebbet, holott el is sétálhatott volna mellette.
Azért ez még nem jelenti azt, hogy nem használom ki az alkalmat, hogy kicsit mókázzak vele.
- Tudok ám vigyázni magamra! – szegem fel dacosan a fejem és mutatok a hátamon lévő fegyverekre. – A fiúk megtanítottak pár fogásra. – mondom büszkén. – Ha valaki ki akar kezdeni velem, az megbánja! – toppantok egyet a lábammal. – De azért köszönöm a tanácsodat, bátyámuram, lehet, hogy megfogadom. – nézek rá szempillát rebegtetve. – És, ha már ennyit segítesz nekem, nem árt bemutatkoznom…..Lena vagyok, kezdő dalnok, de azt mondják szép hangom van és tudok pár igen különleges dalt is. Lehet mégis megállnám a helyem abban a nagy és veszélyes városban.
- Hagyd el kölyök. – dörmögte zavartan. - Valaha én se voltam más bakancsban. Egyébként ne uramozzál te engem. Hrothgar Lenk, Bolstadt zsoldos futára. - biccentett felém. - Na tempó.
Mert persze közben azért haladtunk is és nem sokára meg is találtuk a férfi által keresett helyet, ami kiváló táborhelynek tűnt.
- Használhatom én is ezt a helyet, ha erre járok? Megengeded? – néztem rá bátortalanul, ahogy lepakoltam a fűbe.
- Ezek itt királyi földek, nem kérdezi senki, itt akarsz-e tábort verni éjjelre. - felelte nyugodtan. - Az ilyesmi a te dolgod. Ma éjjel megosztjuk egymással ezt a tisztást. Húzódj arra, a csalitos tövibe. Vihar lesz, a fák alatt nem biztonságos, de a sűrű bokrok megvédenek majd valamelyest az esőtől. - ajánlotta.
- A magadféle zöldfülűek gyakran egész máglyát raknak, de az ilyesmi jobb, hidd el nekem. Kisebb, nem ad annyi fényt, de nem is látszik mérföldekre az éjszakában. – okított miközben a tüzet rakta, majd előszedte a szárított húst az iszákjából, aztán rám nézett. - Na idefigyelj, nem vagyok éppen fogadós. Szóval én megcsinálom a lotheringi sültet, mint bárki más. A kívül szenes, belül nyers húst hívják így. Ha te jobban csinálod, nem vitatkozom, ha átveszed, ha nem, jó képet vágsz az adagodhoz, mert jobbat úgyse tudok összehozni. Megértve?
Érdes, katonás modorára, de arany szívére, megint majdnem elmosolyodtam, de gyorsan lehajtottam a fejem, mint aki csak bólogat.
- Aztán hová valósi vagy, te lány? Meg melyik hősi éneked szédítette el a fejed, hogy magad is erre az ösvényre pakold a lábaid? – érdeklődött kicsit később, miután már elfogyasztottuk a sültet – ami nem is volt olyan rossz, - és nagyot húzott a kulacsából, amit aztán felém kínált.
- Egy kis faluból származom és ez a nagybátyámról maradt rám, akiből csak ezt sodorta vissza az élet. De előtte sok csodálatos dologról mesélt, amikor nálunk járt és én nem akartam megöregedni egy tanyán, hogy nem látok semmit ezekből a csodákból. – találtam ki gyorsan egy történetet, de nemet intettem a kínálásra, mert éreztem a pálinka szagát.
- Sokan vannak így. Valahol Enderfeldsben születtem, de már elég ideje kóborlok ezen a tájon, hogy a sajátomnak érezzem ezt a földet. – válaszolta a férfi megvonva a vállát. – Én zsoldos vagyok. Bérbe adom a tapasztalatom, meg a fegyveremet. Most éppen Bolstadtanak. Ez se rothadtabb gazember a többinél, egykutya az összes. Azon igyekezz az életben, hogy ennél többre vidd. Ha a becsületed és a lelked is eladóvá válik... de hagyjuk ezt. – legyintett keserűen. – De inkább tegyük el magunkat holnapra.
Láttam rajta, hogy beletemetkezik az emlékeibe és azok nem túl szépek lehettek, de egy ilyen veterán harcosnál ezen nem is volt mit csodálkoznom. Valahol mocorogni kezdett a lelkiismeretem, hogy így becsapom, de úgy gondoltam jobb, ha ezt most nem hozom szóba, inkább egyetértően bólintottam és engedelmesen elvonultam aludni, becsavarva magam a pokrócomba.

//Ez az előtörténetem folytatása szakaszolva, ami a családom meggyilkolására igyekszik majd fényt deríteni, legalábbis elindítva azt. Smile //
avatar
Amelia Tewelon
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 210
Join date : 2015. Oct. 09.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 4.
Tapasztalat:
3550/3750  (3550/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amelia Tewlon

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Szer. Dec. 30, 2015 4:26 pm

Ez egy nagyon szép történet volt, a katona alakja kifejezetten kellemes volt. A sok sötét, hazugság, erőszak, meg gyilkolás után kifejezetten jól hatott az alakja, úgyhogy szép munka, jár a jutalom!
Csak nem az első kalandod volt?

100 xp, 1000 váltó, illetve a táborhelyi susnyásban találsz egy...:

Név: Iránytű
Leírás: Bizony, ebben a világban nem elterjedt, de létezik néhány. Egy egyszerű iránytű, annyi külömbséggel, hogy mindig a főváros mágikus középpontja felé mutat.
Ár: 700 váltó
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amelia Tewlon

Témanyitás by Amelia Tewelon on Csüt. Dec. 31, 2015 10:42 am

II. Baljós sejtelem

Csípős volt a reggel , ezért nem sokat időztünk ideiglenes táborhelyünkön Hrothgar-ral, egy gyors reggeli után már úton is voltunk.
Útközben már nem sokat beszélgettünk, inkább az utat és a környéket figyeltük, így azonnal meghallottam a morgást, ami valami kutyafélétől származhatott egyértelműen és ami megállásra késztetett, ahogy útitársamat is, miután ezt jeleztem neki.
- Jó a füled. – sziszegte felém elismerően. - De aztán a lábad is legyen hasonló, mert ezek szerintem nem köszönteni álltak meg az erre járókat az úton. Maradj a bokrok közt - intett a szemével az út széli csalitosra, - ha pedig meghallod a bömbölésem, akkor ahogy a lábad bírja.
Két marokra kapta a pallosát és elindult előre egyértelműen azért, hogy magára irányítsa azok figyelmét, akik előttünk várakoznak.
Halkan elsuttogott dicséretére csak bólintottam, de jobban lekötött annak kitalálása, mi, vagyis kik lehetnek előttünk.
Nem örültem neki, hogy valószínűleg harcra kerülhet a sor, bár ennek senki nem örült volna, de nem akartam, hogy Hrothgar-ral való viszonyunk megváltozzon, jól esett a társasága és védelmező szárnyai, nem akartam lemondani róla. De most úgy nézett ki ennek mégis vége szakad, néhány halálvágyó zsivány miatt.
Persze eszem ágában sem volt engedelmeskedni a férfinak és magára hagyni, de azért most engedelmesen lemaradtam és a fák homályába húzódtam, ahol már azt hihette azt teszem, amit mond, de közben már be is léptem a fák közé és igyekeztem a hangok közelébe férkőzni azok takarásában, miközben előkészítettem kardjaimat.
Mikor már kibontakozott a szemem előtt a támadók képe, megfeszítettem az izmaimat, de még vártam, hogy felbukkanjon a férfi.
Hamarosan a kutyák csaholása jelezte, hogy társam felbukkant előttük. Durva férfihang hallgattatta el őket. A minden bizonnyal jól "idomított" jószágok erre elkushadtak. A bandita csapat nem sejtette, hogy érkezünk. Magabiztosak voltak, urak a saját szemétdombjukon, fel sem tételezték hogy egy préda hirtelen vadásszá válhat.
Hrothgar két marokra kapva kardját lépett ki a tisztásra, amit az útonállók láthatólag hosszabb távon használták, hisz egy kis elkerített rész is volt a kutyáknak. Amikből mellesleg kettő volt. Na persze komolyabb harci kutyákra nem tellett ezeknek az alakoknak, de a két nagy testű medveölő sem megnyugtató, még ha nem is tiszta vérűek. A férfiak heten voltak, ezen az úton egy-egy kereskedő meg az esetlegesen felfogadott zsoldosa ellen mindenre elég persze, nyilván nem nagy karavánokra utaztak. Kettő keze ügyében tegez és íj, a többiek változatos fegyvereket kaptak fel, legtöbbjén jó minőségű bőr avagy hitványabb láncvért feszült. A két véreb lassan, morogva közeledett a veterán barátom felé, mire az megszólalt:
- Hívd vissza a dögjeid idomár! Ez a kettő többet ér úgyis, mint az egész hitvány banda. Ne kelljen fejbe csapnom őket.
A hosszú fickó meghökkent, de lehetett valami Hrothgar szemében, mert egy kézmozdulattal visszaparancsolta a két medveölőt. Nagydarab, foghíjas, de mosolygós, brutális vonásokkal megáldott férfi lépdelt középre, az ő vértje már igenis minőségi munka volt. Csípőre tette a két kezét, de látszott: nem hülye. A kardjának a markolata mellett pihentette tekintélyes mancsait.
- Ez is ritkaság ám! A préda eddig még sosem jött házhoz, nemde fiúk? - nézett körbe röhögve. Társai, érezvén az erőfölényt jó kedélyűen viszonozták azt. Balról nyurga kölyök került Hrothgar mellé, bütykeire ránézésre is randa karmokat erősített, ezek bizony inakat, izmokat téphetnek. Süldő fattyúnak nézte volna bárki, aki még nem látott ilyesfélét, de aki már állt szemben igazi, a lelkéig megrothadt gazemberrel, az felismerte ezeket a szemeket. - Csak Csak tájékoztatni jöttelek. – közölte a veterán társam vele nyugodtan. - Ha most eltakarodtok az utamból akkor még hónapjaitok is lehetnek, mire elunja a király a csibészségeiteket. Ha a dolgomba ütitek az orrotokat, akkor viszont nem a kötélvégen fogtok bokázni a halállal, előbb megérkezik.
Vaskos röhögés volt a válasz, a kölyök kurtán a Hrothgar vállára csapott és hetyke, kihívó hangon köpte felé:
- Na és aztán miért vénember? - nevetett.
Senki nem számított egy nehézfegyvertől ilyen sebességre, még én sem. A széles ívű, kaszáló mozdulat kisodorta a fiú alól a lábait, majd a merőlegesen visszacsapott pallos a mellkasán landolt.  A kis görény vért köpködve markolászta a levegőt kínjában, de én már tudtam, ahogy lehanyatlott, hogy halott.
- Felelősséget vállaltam egy életért. Ha kell kioltom a tiéteket érte, amíg az oltalmam alatt áll. Döntened kell vezér. Talán lebírhattok engem. Hány embered éri meg az a nyolc ezüst, ami a tarsolyomban zörög? – recsegte útitársam határozottan.
Mikor meghallottam ezeket a szavakat melegség járt át, amit mostanában nem sokat tapasztaltam. Hiszen engem védett, nekem akart egérutat biztosítani még az élete árán is!
Síri csend ülte meg a tisztást. A vezér gondolkodóba esett. Látta, hogy ez nem lesz egyszerű győzelem, ha az lesz egyáltalán, de egyúttal a személyes büszkesége is tét volt. Egymás szemébe mélyedve, némán vívta meg külön csatáját a két férfi, miközben én igyekeztem hangtalanul a közelükbe jutni.

Jól számítottam, hogy a banda főnökénél az önbecsülés fog győzni és hamarosan beindul a harc, így is lett. Hrathgar messzire hangzó bömbölésére majdnem megremegett a kezemben a kard, de hamar összeszedtem magam és az íjászokra koncentráltam, hiszen ők jelentettek a közelharci fegyverrel harcoló zsoldosra a legnagyobb veszélyt.
Mivel Hrothgar jóformán körül vették egy pillanatra, így elvesztettem szem elől, de bíztam benne, hogy hamar helyet csinál magának.
Kirontottam a fák közül és lecsaptam arra az íjászra, aki éppen megcélozta magának öreg barátomat, majd egy pillanatra láttam fél szemmel, ahogy az egyik kutya felém indult meg. Nem számítottak rám és ez meghozta a várt első eredményt az lövész átszúrt torokkal dőlt el.
Azonban csak az utolsó pillanatban tudtam elfordulni annyira, hogy a kutya csak meglökje a vállamat, de még így is jó pár lépést hátra tántorodtam, de az állatnak is kellett idő, míg utánam fordult. Tudtam jól, hogy megint ugrani fog, hiszen torokra megy majd, így bár még mindig zsibbadt a fél oldalam a találkozásunktól, szinte elébe mentem az ugrásnak, előre felé térdre vetettem magam, feltartva a pengét kicsit felfelé, magam elé.
Mire a kutya észlelte, hogy a prédája nem marad a helyén, már nem tudott irányt változtatni, hiszen a levegőben volt és védtelen hasát az éles penge szinte ellenállás nélkül hasította fel és forró vére bőven eláztatott. Mire a hátam mögött a földre nyekkent, már nem tudott felállni és ezért egy döféssel megszabadítottam a további szenvedésétől.
A vérétől iszamlos kezemet gyorsan a ruhámba töröltem, hogy ne csússzon a markolaton, majd rohantam, hogy besegítsek a férfinek.
Az első bandita, akit kiszemeltem, épp a hátába igyekezett kerülni, de mikor meglátott, kerekre tágult szemekkel rám meredt és még a kardját is alig emelte fel. Nem adtam neki még egy esélyt, a kard szélesen csapott le felnyitva a vért felett védtelen nyakát.
Csak később esett le, hogy miért döbbent le. Valószínűleg elég ijesztően festhettem, vérrel borítva, villogó szemekkel rohanva felé. Talán azt hitte, valami démon vagyok.
De még mindig számbeli fölényben voltak és úgy néztem Hrothgar emberére akadt, legalábbis a haramiavezért nem adta könnyen magát, mint pár holtam heverő embere. Viszont így marad még kettő, a vérünkre szomjazó bandita, már, ha a sok gyorsan elhullott bajtárs látványa nem juttatja eszükbe, hogy mennyivel jobb is lenne, ha bebújnának egy patkánylyukba.
A kicsit levegőhöz jutó vezért azonnal rám uszította ezt a két emberét, gondolván, hogy azok hamar megszabadulnak tőlem, addig meg ő elég lesz Hrothgart-t feltartani, aztán majd hárman csak legyűrik. Ez csak egy ördögi vigyort szült részemről és kíváncsian néztem a bátor vállalkozókra, félresöpörve a kósza tincset a szememből. Ekkor éreztem meg, hogy még a hajam is ragad a kutya vérétől, amire rosszallóan elhúztam a szám, de a kinézetemmel majd később foglalkozom, első a feladat.
Az egyik mikor meglátott csurom véresen magától is feladta a küzdelmet és eldobva a kardot elrohant.
- Még te is meggondolhatod magad! – szóltam oda nyájasan a vérben forgó szemű baltásnak, de szerintem az már annyira be volt gőzölve, hogy nem is hallotta.
Nem gondoltam volna, hogy veterán társam nem fog elboldogulni a valamivel harcedzettebb vezérrel, ezért teljes figyelmemet élvezhette a támadóm, aki természetesen téves következtetésre jutott laza tartásomat látva és persze attól, hogy a „gyengébb” nemet képviselem.
Moccanatlanul vártam míg beér a kardom hatótávolságába, akkor viszont villámgyorsan élénkültem meg, fél fordulattal oldalra léptem és felülről lefelé csaptam a karddal, melynek éle vajként szelte át vállánál az inakat, izmokat, csontot. Jobb keze még mindig szorongatta a baltát, amikor a férfi elé pottyant. A lendület még vitte tovább és az éles vágás miatt, még szinte fel sem fogta, hogy mi történt vele, csak mikor megállt. Üvöltésében benne volt már a rettegés, mikor befejezve a másik fél fordulatot, kardom keresztül robbant a hátán és elöl a mellkasán jött ki. Lábammal nagyot taszítottam a testen, hogy lecsússzon a pengémről. Gyorsan megperdültem, hogy segítsek, ha kell, de nem volt több lábon álló ellenfél, csak két sebesült bandita, akik nyögdécselve feküdtek a földön.
Véres arcomat a Hrothgar felé fordítottam mikor meghallottam a egészségem felől érdeklődő hangját és örömmel konstatáltam, hogy nem látok a férfin súlyos sebeket, csak az arcán egy kisebb vágást, legalábbis első ránézésre.
- Látom nem állhatott az utadba! – vontam meg a vállam a halott vezérre nézve megvetően.
- Mi legyen velük? – böktem a két megmaradt banditára. – El nem engedhetjük őket. – morfondíroztam magamban. – Ha segítesz átadhatjuk őket az őrségnek, már úgy sem vagyunk messze. – néztem rá kérdőn, aztán a kardomat visszatettem a helyére.
A férfiről csurgott a verejték, de biztosan állt a talpán.
- Talán van rajtuk fejpénz. - morogta. - Gyanítom ha ezeket leadjuk, egy-két őrtisztnek bearanyozzuk a napját. – vette elő a butykosát és öntötte a pálinkája maradékát a sebekre egy nagyobb korty után, majd hozzáfűzte. - Egyébként, ha ezek egyszerű banditák, akkor én meg szentéletű tisztelendő anya vagyok. A vezér úgy verekedett, mint csak harctéri veteránok teszik. Lássuk mi van nála...
Nem kenyerem a hullafosztogatás, de Hrothgar szavai kíváncsivá tettek. Átforgattuk a testet, aminek ingében találtunk is egy  iratköteget. Gyorsan átnéztük, tételes megbízás volt bizonyos kereskedőházak embereire, hogy kiket támadjon meg a banda és kiket ne. A fickónál 6000 válto volt plusz az apró. Jó pár gazdag "véletlen" járókelő kellett volna ennyihez. Gyanakodva néztem a hullára.
- Igazad van, nem hiszem, hogy egyszerű martalócok lennének. Az hiszem, ha ezt a kettőt leadjuk a városőrségnek, nagyon hamar felkerülünk valakinek a halállistájára... - szűrtem dühösen a fogaim között, aztán elakadt a lélegzetem, ahogy a fickó nyakában megláttam a medált. Anyámé volt! Apámtól kapta és sokszor láttam rajta, ahogy mosolyogva megérinti. Ezer közül is felismerném. Tekintetem elkomorult, mint ahogy a napot eltakarja a készülő vihar fellege.
- Ezek megbízásra dolgoztak valakinek, akinek a keze messzire elér, talán egészen a város előkelőségeihez. – ráztam meg a fejem. – De engem valahogy nem ijeszt meg túlzottan, ha még pár embernek a tyúkszemére lépek. Szerintem pár halállistán már amúgy is fenn vagyok, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. De persze nem akarok neked baj, de ezt a medált ismerem. Sokat jelent nekem. - szakítom le azt a bandavezér nyakából. Most már tudhatja, hogy nem vagyok az a megfutamodós fajta, ahogy én is tudom, hogy ő is képes még az életét is áldozni, még egy számára alig ismert kis fruska miatt is.
- A döntés a tied Hrothgar! Én biztos, hogy utána kapargatok a dolgoknak, innentől nekem személyessé vált az ügy.
- Nem keresem a bajt senkivel különösebben, de ezeknek az alakoknak, meg akik alkalmazták őket szívesen a körmére nézek. A városban percek alatt leszállítom Bolstadt levelét, aztán... számíthatsz rám. – recsegte a férfi.
Komoran bólintottam a szavaira, nagyra értékeltem, hogy kitart mellettem és még többre, hogy bár láttam a kíváncsiságot a szemében, egyelőre nem kérdezett semmit, hagyta, hogy a maga útján haladjon az, amit el akarok majd mondani neki.
Minden esetre sok kapaszkodom nem volt, de úgy látszik valamiért rám mosolygott most a szerencse, mert kiderült, hogy az idomár, aki a kutyákra ügyelt, nem halt meg, csak elájult és pár perc múlva már ott remegett előttünk.
Elnézve a nyápic férfit, szerény véleményem szerint az országból is kifut, ha egyszer "tudásáért" cserébe úgy döntünk elengedjük. Már nem dolgozott bennem a harci hevület, így már feltudtam mérni, hogy szinte semmilyen veszélyt nem jelentene.
Minden esetre úgy láttam Hrothgar-nak már a tekintetével is sikerült már annyira megfélemlítenie a fickót, hogy nekem már jóformán csak kérdeznem kelljen.
- Kérem ne bántsanak én csak... jó-jó, értem én. Beszélek, de alig van miről - sóhajtott reszketve a fickó. - Értek az állatokhoz. Lócsiszár voltam, de... öhmm... volt pár kisebb sticklim. Kártyaadósság meg minden és hát állás meg betevő nélkül maradtam. Akkor ajánlott nekem üzletet Günter. - intett bágyadtan az elesett vezér teteme felé. - A két kutyát kölyökkora óta neveltem, de akkor már ott voltam, hogy megpróbálom eladni. Így nem kellett, csak... - vállat vont. - Günter adta a parancsokat és tisztességgel megfizette mindenkinek a részét. Időnként bementünk a városba. Éjjelente. Soha nem volt probléma az őrségnél, Günter-nek papírjai voltak. A többiek meséltek ezt-azt, de én nem tudok közvetlenül semmit...
- Minket azért érdekelnek a pletykák is. - néztem fel. - Unalmas volt az út idáig, szívesen vennénk a meséket...
- Hát jó. Azt mondják ő meg Fater - mutatott most a másik bandita maradványaira - ilyenkor éjközép táján odahagyták a vedelést mindig és elmentek találkozni az igazi főnökkel. Azzal, akitől Günter is kapta a parancsokat. Én... öhmm... hát szóval egyszer véletlenül pont akkor mentem ki ....öööö....dobni egy sárgát és láttam őket találkozni valakivel. Ehh... nem akarok bajt... Jó-jó, értem - hebegte a tekintetem elkapva. - Egy olyan személlyel találkoztak, aki papi köntöst hordott. Nem akartam az Egyház dolgaiba belekeveredni. - rázta a fejét.
Meghökkenve néztem a sápadt, remegő férfire.
- Papi köntös? Biztos? Miféle pap volt?
- Messze voltam én onnan, meg sötét is volt... - védekezett falfehéren a fejét rázva a haramia.
- Na de mégis? Kövér? Sovány? Férfi? Nő? Sánta? Púpos? Akármi! Valami csak eszedbe jut. - biztattam nagyot nyelve, mert kiszáradt a torkom.
- Hát nem hiszem, hogy nő lett volna. - idézte fel az emlékeit. - Magas, csontos alak volt, elég széles vállakkal. Darabos a mozgása, olyan... hmm... megmutatom.....
Felállva igyekezett hűen visszaadni a távolról látott alak lépteit és mozdulatait. Összenéztünk Hrothgar-ral, mindketten tudtuk, hogy az idomár igazat mond. Mert mindketten tudtuk milyen embernek a sajátja ez a fajta komótos, nehézkes, kimódolt mozgás. Olyasvalakié, aki páncélban töltötte élete nagyobb részét. Az idomár ügyesen adta vissza. A testtől kissé ellengő kar olyasvalakire utalt, aki megszokta, hogy a derekán kard lóg. Lehet persze, hogy nem az Egyház  vitéze, de kellően merész kesztyűt dobni olyasminek is, ami a legtöbbeknek szent. Például visszaélni az egyház befolyásával...
- Ez minden. Esküszöm! - zökkentett ki gondolataimból az idomár esdeklő hangja.
- Eredj! – intettem neki szinte oda sem figyelve, hogy tűnjön el, aztán nagyot sóhajtottam.
- Többet kell megtudnunk! – vonom le a következtetésemet. – Menjünk be a városba, van pár barátom ott.
Mivel már semmi nincs, ami ebben megakadályozhatna minket, folytathattuk az utunkat most már remélhetőleg zavartalanul, be a Fővárosba, ahol talán megtudhatok majd valamit ezek után, miért kellett szüleimnek és öcsémnek meghalnia.
avatar
Amelia Tewelon
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 210
Join date : 2015. Oct. 09.

Karakter információ
Kaszt: Zsoldos
Szint: 4.
Tapasztalat:
3550/3750  (3550/3750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amelia Tewlon

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Csüt. Dec. 31, 2015 11:33 am

Oké, erre hivatalosan sem számítottam, most már kíváncsi vagyok! Szép munka! Várom a folytatást!

A jutalom pedig: 100xp, 2000 váltó
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amelia Tewlon

Témanyitás by Skadi von Himmelreich on Szomb. Jan. 02, 2016 12:31 am

Év végi +100 váltód ezennel megkapod!
avatar
Skadi von Himmelreich
"Hellenburg Ökle"


Hozzászólások száma : 424
Join date : 2013. Jun. 07.
Age : 20
Tartózkodási hely : Ahol szükség van rám

Karakter információ
Kaszt: Lovag
Szint: Elérhetetlen
Tapasztalat:
777/777  (777/777)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Amelia Tewlon

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

- Similar topics

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.