Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Ada&Johannes] Kyrie eleison!
by Tertullius Today at 1:27 am

» Viccesnek szánt dolgok
by Bianca Brunner Yesterday at 8:58 pm

» Wilhelmina von Nachtraben
by Wilhelmina von Nachtraben Yesterday at 8:42 pm

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Gloria Yesterday at 7:29 pm

» Kereskedősor
by Gloria Yesterday at 6:16 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 4:40 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Gwendolyn Yesterday at 4:18 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 1:12 pm

» Magánjáték - Szürkületi szeánsz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Dec. 14, 2018 11:12 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Wilhelmina von Nachtraben

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Wilhelmina von Nachtraben on Kedd Jan. 05, 2016 9:41 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: Damien Nightwind
Faj: Sötét tünde
Frakció: túlélők nemhivatalos szövetsége
Kaszt: Rogue (a zsivány túl negatívan hangzik)
Nem: férfi
Kor: 29
Kinézet:



Első ránézésre egy teljesen közönséges sötét tünde benyomását kelti (persze a jóképűbb fajtából, de ez sem különösebben ritka e faj képviselői között): sötét bőr, világos haj, hegyes fül, és várjunk csak, a szemei viszont, mint a macskákéi, szinte világítanak, mégpedig olyan színnel, mint a zsenge, friss tavaszi fű. Arcáról rögtön lerí a nemesség, mind genetikai, mind szellemi, viszont az arckifejezése sokszor inkább a háttérbe húzódóké. Furcsa kettősség fedezhető föl benne. Van, hogy azt hihetnénk, egy gáláns lovagnak álcázott szoknyavadász, máskor pedig, mikor el akar vegyülni a tömegben, szinte észre sem lehet venni, olyan, mint egy szürke egér, akárcsak egy kő az utcán; elmész mellette, de észre sem veszed, hogy van ott valami, nem figyelsz fel rá. Ez persze attól függ, mit vesz fel. Ha a szokásos, utcai szerelésében mászkál - amiből egyébként több van, ám mivel borzasztóan hasonlóak, ez keveseknek tűnik fel -, amely fekete és szürke színekben nem éppen pompázó vászonruha, akkor a legtöbben elmennek mellette anélkül, hogy egy szót szólnának hozzá; egyetemesen egybeolvad kicsiny faluja színeivel, kiváltképp a fakó házfalakkal és a sárborította padlóval, na meg a felhők takarta éggel. Vannak viszont ruhái, amiket különös alkalomra tartogat. Többnyire feketék vagy vörösek (mivel általában akkor veszi fel őket, mikor Mináról van szó), elegánsak, úgy fest bennük, minthogyha sokkal magasabb rangú és vagyonosabb lenne, mint amilyen...
Hófehérhez közelítő hajá néha törődéssel oldalra fésüli, néha viszont csak meghagyja olyannak, amilyennek a természet (vagy éppen az aznap éjszakai alvási pozíciója) elrendelte. Olyasmikre, mint kiegészítők, nem vesztegeti az idejét, sem férfiúi méltóságát. (Nem, az ilyeneket ő mindössze eladja.)
Alkata vékonynak mondható, nem különösebben izmos, inkább szálkás, a nehézfegyvereket valószínűleg sosem tanulná meg kezelni, futni viszont gyorsan tud, mászni pedig ügyesen és a leglehetetlenebb helyekre is.

Jellem:

Egy olyan dolog, amit nehéz kideríteni nála.
Kevesen ismerik. Aki felszínesen, az azt állítaná, hogy a fajtájához mérten meglepően kedves, szolidáris, segítőkészséggel megáldott ifjú. Aki még egy csipetnyi humorérzékkel is rendelkezik. Nem árul el másokat, nem pletykál, nem foglal állást olyasféle komolyabb dolgokban, mint politika, állami ügyek, vagy éppen vallás. Ki tudja, van-e neki egyáltalán? Ugyan néha látni a holdfényben lődörögni, de hát bármely magányos lélek teszi ezt...
És ha már itt tartunk. Magányos lélek. Valóban. Mióta egyedül él, és túllépett a kezdeti kétségbeesésen, a rezignált belenyugvás jellemzi. Mindenképpen elmondható, hogy türelmes, noha valami nagyon ígéretes kerül a látterébe, akkor azonnal lelkesedni tud és nem is rest sietni érte, ám akkor sem szakad össze, ha nem kapja meg azonnal, hisz... megtörtént ez már párszor. Nem is kis dolgokkal. Így hát megtanult várni, sokáig ülni a sötétben kelet felé pislogva, hátha végre megjelenik a hajnal első sugara.
Nem feltétlen Mina, de többnyire ő. Mert ha Mina itt van, akkor történés van. Jönnek ékszerek, lehet menni dolgozni - még ha az annyiból áll is, hogy Damien mindössze áll egyhelyben, akár egy pók a hálójában, várja, hogy a csalétkek majd odavonzzák a szerencsétlenül járt, őt viszont annál nagyobb szerencséhez juttató legyeket -, és legfőképpen, lehet mesélni, és hallgatni... Mina az az élőlény (még ha nem is teljesen élő) a földön, aki valószínűleg a legtöbbet tud Damienről. Legalábbis a most élők közül. Tudja, hogy valójában annyit tud beszélni, hogy be nem áll a szája. Tudja, miért bámulja olyan szomorúan a holdat egyes éjszakákon. Tudja, hogy ezt nem azért teszi, mert a faja által gyakorta tisztelt Holdanyát és Holdapát látja benne; hogy Damien számára a vallás mindössze egy mankó, amibe bárki más kapszkodhat, ő viszont nem. Már régen elhagyta. Még kisebb korában. Élete első éveiben még jólesett, hogy volt valaki, akihez segítségért fordulhat, ám manapság már nem igényel ilyesmit. Megpróbál megállni a saját lábán, még ha így nem is olyan biztosan áll a földön, mintha valamibe kapaszkodna... valakibe viszont, a vámpírlányba, azért szokott. Néhanapján. Olyanok egymásnak, mint egy-egy kölcsönös szalmaszál a fuldoklónak. Mina szeretne kiszabadulni az aranykalickájából, Damien pedig... ő leginkább éppenhogy egy biztos pontra vágyik. Egy saját aranykalickára. Soha nem vallaná be senkinek, de legfőképpen magának sem, hogy mennyire szeretethiányos, pedig az. Ezt rejti huncut mosolya, feddhetetlen humora és gyakorinak látszó derűje mögé, mert a felszíni jókedv néha elpalástolja a mély ürességet, amely egyedüli éjszakáin elfogja.
Az persze iaz, hogy soha nem árulna el senkit. Az az áldásos helyzet érte, hogy hímnemű egyed létére sincs benne túlbuzgó bosszúvágy. Ez az üdvös állapot persze gyerekkorában gyakran átváltott védtelenségbe; akkor sem volt ugyanis különb, csak akkor még a naivság és hiszékenység is hozzájárult a sebezhetőségéhez. És ha alkalmanként, hazafelé menet egy szűkebb utcában megtalálták olyanok, akiknek nem tetszett a bőre meg a haja színe, akkor sem sok mindent tudott csinálni. Nem csak hogy nem mert... nem is akart. Inkább állta a fájdalmat, minthogy egyszerűen válaszoljon rájuk. Olyankor mindig azt képzelte, hogy nem ott, hanem valahol máshol van. Mindig ezt teszi azóta is, ha bántják, bár ezt könnyen elkerüli remek beolvadási képességével.
Egy árnyék lett. Egy árnyék, mely néha átváltozhat, ha akar. Egy kis veréb, mely alkalomadtán díszes tollú, pompázatos madárrá alakul, kitombolja magát, majd a karnevál végén szépen visszavedlik szürke kis tollruhájába és eltűnik a többi között. Egy pillanattal később már meg sem tudod mondani, melyiket láttad. Persze ott van benne a vörös tollú madár mindig. Benne van a lehetőség, mint a csiszolatlan gyémántban. Csak az időzítésre vár. Meg valamiféle csodára. De amíg a Hold az égen van, nem hagy fel a reménnyel a csodákat illetően, és igyekszik tenni is értük, névlegesen, egyelőre is életben maradni.

Előtörténet

Anyuéknak kevés pénzük volt. Már egy jó ideje, hosszú ideje éppen csak nem az asztallapot rágták esténként, mindennap hálát adtak a Holdnak, hogy legalább fejenkén egy-egy szelet kenyér jutott nekik. A kandallóba begyújtani már nem tellett, így aztán a valahonnan összekapard dunyhák alatt bújtak össze és remegték végig az éjszakát. A könyvekben - amiket még a nagyapja hagyott Damienre, és amikor arra lehetett pazarolni a gyertyát, hogy olvasson, megtette, még éjjel is - az ehhez hasonló helyzetek felettébb líraian voltak ábrázolva. Érzékletesen. Csakhogy, mikor önmaga is ugyanabban a csónakban evezett, akkor iszonyúan nyomorult érzés volt végigfutni a sorokat. Ennélfogva olykor-olykor túlságosan is beleélte magát egy-egy könyvbe, és mikor a szereplő megsérült, néha ő is a vállához kapott, és megrémült, hogy nem fáj ott semmi és nem találja a nyílvessző ütötte sebet...
Amikor pedig ezekből a csodavilágokból - amik még a maguk eltúlzott és felhalmozott szenvedéseivel is sokkalta vonzóbbnak tűntek, mint a való világ - kénytelen volt visszasüppedni saját életébe és a hideg paplanokra, valamint azok alá, akkor csak a gondolatok maradtak. A falakon egyre tovább kúszó, lassan egész szép alakzatokat, erezeteket alkotó repedéseket bámulva újra meg újra lejátszotta magában a történéseket, és azon álmodozott, hogy egyszer maga is író lesz. Persze tudta, már akkor is, hogy azzal ugyan nem fog több pénzt keresni, mint a jelenlegi tevéknységével, azaz a semmivel. Hiszen most már iskolába sem járhatott, arra sem volt pénz. Hát, hát, a romló helyzet, hát, hát, a takarékosság. Akkor még nem értette. Később igen, de ez nem könnyített a dolgon. Legalább olvasni és írni megtanult. Ezért szinte minden nap hálát adott.
Szóval a helyzetük nem volt valami fényes. Ezért volt ő most itt.
Tudta, hogy nem lennének büszkék rá... hogy csalódnának benne, és ki tudja, miket mondanának, talán azt is, hogy bánják, hogy ő a fiuk... Persze... talán nem gondolnák komolyan, lehet, hogy utána, néhány óra elteltével odatelepednének mellé a kis szobában, és bocsánatot kérnének, mondanák, hogy nem úgy gondolták, és megbeszélnék, hogy miért ne tegye ezt újra... Viszont odáig már nem jutott, hogy azt is kitalálja, erre mit reagálna.
Ezért aztán inkább folytatta azt, amit elkezdett.
Amiért jött, ott volt tőle néhány méterre. Ugyanabban a helyiségben voltak már vagy úgy fél órája. A meleg egészen kellemes volt, a kiabálások és a borszag már kevésbé. Azon gondolkodott, meddig maradhat, amíg a szülei vissza nem térnek az erdőből, mert ha üresen találják a házat, egyrészt megijednek, másrészt, mikor hazaér, az első kérdés az lesz, hol volt...
Igen. Megfordult a fejében, hogy nem mond igazat. Fogalma sem volt, hogy fogja ezt kivitelezni, mivel még soha nem csinált ehhez hasonlót, de elképzelte, hogy megteszi. Persze, először is szerezze meg, amiért jött.
Egy kereskedő erszénye volt az. A probléma csak az volt, hogy az ominózus kereskedő, aki alig pár embernyire tőle éppen különféle kisasszonyokhoz kapcsolódó történeteit ecsetelte fennhangon "baráti" társulatának... körbe volt véve a baráti társulatával. Akik mind megtermett emberek voltak, egy kisfiúnak esélye sem volt ellenük. Még akkor sem, ha az illető különösen jó volt futásban.
Ez volt az egyetlen dolog, ami kicsiny reményt öntött belé. Viszont még így is meg kellett várnia, míg a kereskedő egyedül lesz. Ezenkívül mindent eltervezett már. Hogy hogyan oson mögé észrevétlenül, hogy csúsztatja be a piciny pengét a megfelelő helyre, hogy az éppen elválassza az erszényt a szíjtól, hogy kap utána, még mielőtt csörögve a földre esne, szorítja magához, fordul meg és rohan hanyatt-homlok, alkalomadtán kikerülve/átugorva azt, ami elé kerül, legyen az bokor, fal, kapu, kutya vagy kétlábú, lehetőleg minél több kanyart beiktatva a menekülésbe, végül megvárva, míg a hullámok elcsitulnak, a vihar elül, és akkor szépen visszasompolyoghat a házba, ahol remélhetőleg még nem fogják fakanállal a kézben várni.
Már csak azért sem, mert a legutolsó fakanalukat, az étkészlet többi tagjával együtt a legutóbbi adóbehajtáskor be kellett szolgáltatniuk.
- Ezt a loncsos maradékot jómagam biztosan eszem meg. Kimegyek, és odadobom a kutyámnak, jó lesz annak. - Eme, jelentősen megvető hangsúlyban kimondott szavak éppen Damien "célpontja" szájából hangzottak el... és először azt hitte, a férfi nem gondolja komolyan, de mikor amaz tényleg felállt, és elindult a kijárat felé, kezében főétele maradékát lóbálva akkor, bár nem akart hinni a szemének és fülének, de olyan hevesen kezdett verni a szíve, akár a marokra szorított verébé.
- Na de Herr, kérem, mégis hova viszi azt a... - kezdte kétségbeesetten az egyik vörös copfos felszolgálólány, ám munkaadója egy sötét pillantással elhallgattatta. Azonban elvörösödtek. Mindketten. Damien látta, látott ő mindent, mert mindehová nézett, csak az ajtóra nem, nem akarta, hogy tekintete minden kétséget kizáróan elárulja, mennyire várja már a pillanatot, hogy gyanútlanul kisurranhasson rajta, amíg a kereskedő Herr akárkicsoda vissza nem ér...
Ez a pillanat aztán nemsokára eljött, amikor éppen a fogadós és a kiszolgálószemélyzet és a helyiségen kívül tartózkodott, esélyesen valamiféle újabb fogás előkészítésével foglalatoskodva. Damien pedig ugrott is le a székről, kapkodta pici lábait az ajtóig, és...
- Hová, hová, úrfi, olyan sietősen? - A vörös copfos lány volt. Bár a hangjában mindössze kíváncsiság és értetlenség csengett, a kis sötét tünde szíve majdnem kiugrott a helyéről. Egy pillanatig fogalma sem volt, mit mondjon.
- Ööööh... öhmm... várnak... már, otthon. - Kész. Megvolt az első. Nem mondott igazat. Ez nem volt igaz. Várjunk... de, igaz volt, lehet, hogy tényleg várják otthon, de... erre gondolni nem segít a helyzeten... Így inkább azon nyomban kislisszolt az ajtón, miután megbizonyosodott róla, hogy a lány nem fogja felfalni.
Rögtön a házfalhoz simult. Pedig még semmi oka nem volt rá, az istálló, ahova a kutyát is kikötötték valószínűleg, a fogadó mögött volt. Pár pillanatig hallgatózott, majd elkezdett arrafelé osonni. Végig az épület fala mellett oldalazott, kutyaugatást hallott, és kikémlelt a fal mellől, majd meglátva az istállót, és a kereskedőt, úgy döntött, inkább a fákat használja ezek után rejtekhelyül. Volt pár, egyelőre még csk díszbokor méretűek ugyan, de annál jobban elfért mögöttük.
Végül besurrant a cseresznyefa törzse mögé. A kereskedő most épp háttal állt neki, és még mindig nem adta oda a húst a kutyának... gyönyörű állat volt, valamiféle agyonnemesített példány, szőre csak és kizárólag feketével és fehérrel rendelkezett, éles kontraszttal. Szegény pára már lehet, hogy huszadszorra ágaskodott két lábra, higy elkapja a levegőben lóbált husit, de nem kapta meg... ahogy a gazdája arcára nézett, és meglátta élvezkedő, kaján vigyorát, Damien rájött, hogy ez az ember nem jó ember. És ez hirtelen sokkal könnyebbé tette a dolgokat.
Elkezdte felépíteni magában az elméletét. Nem jó ember, tehát lehet, hogy ő sem tisztességesen szerezte a pénzt... talán éppen szegényektől csikarta ki, akkor pedig miért is volna joga hozzá? És lám, még ezt a szép kutyát is kínozza.
Így már mindjárt egyszerűbb volt megmozdulni, és azon vette észre magát, hogy már a nyílt színen lapulva közeledik a hatalmas, egyre jobban fölé magasodó alakhoz. A kutya várakozóan vakkantott. Még pár lépés. Ismét egy ugatás, majd nyüszítés, az eb türelme is véges volt. A fiú szeme az erszényre fixálódott, keze már a levegőben volt, közben fülelt, hogy nem jönnek-e mások, de senki...
Nem is hitte el, de már ott volt a keze... Egyik üres, másikban a kéz... Nyugalom, már háromszázszor eltervezete ezt a mozdulatot... nyissz... és ott a kezében az erszény.
Tényleg megtörtént volna? Vagy csak képzeli, és még mindig a fa mögött áll?
Egy kiáltás ébreszti fel. - A macska rúgjon meg, te rusnya kutya! Mit képzelsz? - Megharapta, egész biztos. Futás, itt az alkalom.
Megfordult hát, és a hátsó kerítésen átugorva eltűnt... a kerítés mellett lapulva elsompolygott pár háznyit... amikor meghallotta a felismerés okozta átkozódást, még mindig nem akarta elhinni. De ott volt a kezében. Csak úgy húzta lefelé. Vigyázni kellett, hogy ne csörögjön, de... ott volt. Temérdek arany, és biztos, hogy nem hamis, minek hurcolna olyat magával egy nemesember... Kibontotta, és belelesett, majd gyorsan visszacsukta, szinte még a széltől is féltette. Ebből akár egy villát is vehetnek. (Már épületet, nem csak az étkészletük pótlását tervezte a fiatalúr...)
Soha nem érzett elégedettséggel rohant haza.
Ahol az édesapja már várta. És ekkor csapott belé, hogy pontosan mit is tett. Aztán jöttek a kérdések. Ő pedig gondolkozott, mit mondjon, ki is talált rengeteg történetet, de végül az igazat mondta...
Fiúknak állítólag szégyen sírni, ő mégis megtette. Keservesen. Nem bántották... fizikailag... de a felismerés jobban fájt, mint eddig bármi. Nem tudta, hová meneküljön, de már élni sem volt kedve. Ráadásul az apja közölte, hogy az ilyen módon szerzett pénzt nem fogják felhasználni. Mivel őt gyanúsították volna, ha kiderül, hogy a házukban van, ezért nemes egyszerűséggel kivitte az erdőbe.
Damien pedig úgy érezte, neki az égvilágon semmi értelme. Hiszen végül is, nem ért el semmit. Csak azt, hogy a legocsmányabb teremtménynek érezte magát az egész világon. És ezt a legodaadóbb meggyőző beszédek sem tudták kiverni a fejéből.
Így hát tovább tengették éltüket kenyéren, amíg egy fajsúlyosabb, ám meglehetősen sablonos katasztrófa el nem törölte az unalmas ismétlődést, amelynek hiánya így helyet adott az újonnan jött nélkülözéseknek...
Ez pedig körülbelül  Damien tizennégy éves kora körül történt.
Ekkoriban már eladással foglalkozott, mivel sokminden más nem volt, amihez értett, az iskoláztatás hiányának köszönhetően. Kacatokat árult, de valami kis bevétel ebből is volt. A csillogó, ócska ékszerek vonzották a kispolgárok szemét. És, mivel olcsók voltak, és sok volt belőlük... Csak a jó taktika számított, és képesek voltak a népek afölött is eltekinteni, hogy Damien egy cingár kis kormosképű volt.
Egy nap, nyár közepén, naplementekor, pakolás után hazafelé indult a kicsiny piactérről, amikor is a nem messze lévő házuk környékén füstfelhőt látott gomolyogni. Igazából teljesen mindegy volt, mikor látta meg, mert így se, úgy se tehetett volna már semmit... Rohant haza, és az egészet lángokban találta. Rögtön felmerült benne a kérdés, ki a fene akarhatta ezt tenni velük? Alig ismerték őket, szerényen éltek világéletükben, ő csak árulta a limlomokat, a szülei pedig...
A szülei. Hát ők bent voltak a házban.
Kétségbeesetten rohant volna be, ám a bejáratot már nem használhatta, a gerendák összeomlottak, mivel minden fából volt, ezért olyanná vált, mint egy tökéletes máglya. Damien köhögött a füsttől, könnyezett a dühtől és bánattól, s remegő tagokkal keresett egy beutat... kitűnő terepen közlekedési képességeinek köszönhetően végül bevergődte magát két, még éppen nem lángoló gerenda között, s kiáltozva kereste a szüleit. Ám már nem talált rájuk élve. A földön feküdtek, tele égési sebekkel, arcukon semmi mással, mint fáradt kimerültséggel... szó sem volt békéről és megnyugvásról... a bőrük feketére szenesedett, és néhol valóban feltekeredett, mint a pergamen... Damien olvasott már erről. Nem hitte el, soha nem hitte el. De amikor látta...
Teljesen sokkot kapott, és ha evett volna valamit, akkor az a valami valószínűleg nem maradt volna a gyomrában. Így viszont még rosszabbul járt. Arról is olvasott, mi történik akkor, ha valaki úgy hány, hogy nincs mit. Életében nem gondolta volna, hogy valaha megtapasztalja.
Kirohant a házból, és meglátott egy földhöz szögezett pergament a földön, "mocskos kormosok" felirattal. Direkt a háztól jó messzire helyezték el, nehogy idő előtt elégjen. Ezek után fogalma sincs, mi történt, mert a legközelebbi dolog, amire emlékszik, hogy egy fákkal körülvett, magas sziklán ücsörög, éjnek idején, és a mélységbe bámul. A pillanatok csigalassúsággal teltek ekkor. Lassan, nagyon lassan felállt, és a szikla széle felé kezdett lépkedni. Elképzelte, hogy leugrik. Sokszor. Sokféleképpen. Milliószor lejátszotta a képet maga előtt. Térd begörbít, elrugaszkodik... szinte érezte, hogy a hasa már görcsbe rándul, ahogy mindig szokott, amikor zuhan. Csak most nem figyelt volna rá, hogy érkezik. Az már a sorson múlik. Behunyja a szemét... vagy kinyitja szélesre, és a halál szemébe bámul... esetleg a csillagokat nézi közben... Rengeteg variáció volt.
Végül egyiket sem választotta. Hanem hazament. De csak másnap éjszaka, addig a szikláján maradt, ott úgysem zavarta senki és semmi, az éhséget meg úgyis megszokta. Otthon kerített egy élesebb fadarabot, amivel ásott két sírt, és hevenyészetten eltemette a szüleit. Aztán eltűnt.
Faluról falura vándorolt, jellegtelen, szürkés ruhákban, egyetlen tőrrel - azzal a bizonyos erszényes tőrrel - felszerelkezve, csak annyi időre térve be közösségi helyrek, mint mondjuk egy kocsma, hogy holmi betevő falatot összeszedjen, egyébiránt kedvelte a maga útját járni. Meglepően legkedveltebb tulandonsága az országút - vagy kisebb utak, vagy ösvények, vagy igazából bármi - járása lett. Vándor lett, magát lépésről lépésre vonszoló túlélő, akit pusztán az életben maradás ösztöne hajt, ezenkívül fogalma sincs, mi. Teste megedződött, a lelkéről nem is beszélve. Telente a hideg ébren tartotta és nem engedte ellazulni, így egyben életben is tartotta. Lassacskán, nehezen és nem veszélyektől mentesen, de kifejlesztette azt a képességet, hogy mikor alkalomadtán banditák támadtak rá, sikerült elmenekülnie tőlük különösebb sérülés, és anélkül, hogy bármelyikükkel is végeznie kellett volna. Persze őt sem kifosztás céljából támadták meg, inkább, esélyesen azért, hogy ne tudja figyelmeztetni a közeli falu lakóit. Viszont még így is tudta. Miután elmenekült, üzeneteket plántált el a településeken, olyanok voltak ezek, akár a körözötteket ábrázoló hirdetések. Néha egyenesen csapdákat is állított a rablóknak. Egészen élvezte. Persze az ilyen komoly műveletekhez megfelelő felszerelésre is volt szükség, ami nem mindig volt nála.
Hosszú évek teltek el így. Beszélni nem sokat beszélt, interakcióba sem nagyon került más lényekkel. Haja lassan elég hosszúvá nőtte ki magát ahhoz, hogy ha egy-.egy településre bevetődött, tudta ijesztgetni a gyerekeket. Nem szándékosan, elég volt bánatos képpel a földet bámulva elmenni mellettük. Igazából nem tudta, mit is gondoljon a társadalomról. Nem ismerte eléggé ahhoz, hogy véleményt alkosson. Lassan rájött, hogy világéletében csak egy réteget, a szegényeket értette meg igazán, mindenki másra megvetéssel nézett, holott valójában mindenki szándékai megérthetőek... csak... nem feltétlen nemesek.
De az övéi se voltak azok. A zsebtolvajlást továbbra se vetette meg - azaz megvetette, de néha mégis megtette -, de igyekezeett mindig különösen gazdag és különösen önző, fösvény pénzhajhásznak tűnő elemeket találni, akikről aztán legombolhatott párat abból a nagy vagyonukból. Volt, hogy nem mind tartotta magának. Jó csempész volt, nem csak ki-, hanem be is tudott szállíani dolgokat bizonyos helyekre, ha úgy látta jónak. Így egy-egy különös zsákmány nyakran került koldusok, vagy más, sanyarúbb sorsú, nélkülözőbb családok kezébe. Persze névtelenül.
Amikor pedig kivételes esetekben talált is dolgokat - amik tényleg nem voltak konkrétan valaki tulajdonában -, azokat eladta. Ott, ahol éppen volt. Majd továbbment.
Így ment ez egészen a Rabennest nevű, erdőkkel minden irányból körülvett, teljesen elszigetelt kis faluig. Mikor a faluban megszállt, minden csöndes volt. Ahogy azonban, szokás szerint továbbment volna, a falu határától alig messzebb a háta mögül neszt hallott. Elsőre azt hitte, megint holmi fosztogatók akadtak rá. Villámsebességgel megpördült, ekkor surranást hallott közvetlen az út mellett, majd egy pillanattal később penge szegeződött a torkához. Hogy az ördögbe kerülték meg ilyen gyorsan? Többen vannak? Szíve elkezdett kalapálni és menekülési terven agyalt, mikor a fülébe suttogtak.
- Ne aggódj. Nem téged akarunk megölni. Ajjaj. Ez még rosszabb, mintha azt akarnátok, gondolta. Meg akarta nézni elfogóját, de nem merte elfordítani a fejét. Meg se moccant, levegőt is alig vett. - Jó, úgy tűnik, sikítani nem fogsz. - A penge eltávolodot a torkától. Megkönnyebbült sóhajjal fogadta ezt, de azért megkérdezte:
- Megfordulhatok?
Mély, reszelős hangú nevetés fogadta, de nem az a fajta, mint az öreg kocsmajáróké... Inkább olyan volt, mint a pernye vagy a hamu. Régi, sötét, hűvös és tűzből született... Megfordult hát, és egy fekete csuklyával találta szembe magát. Bár nappal volt, nem éjszaka, még csak nem is alkony, a minőségi, szektákat idéző, tökéletesen éjszín, csatokkal, valamiféle jelképpel és ki tudja, mivel ellátott öltözet még így is megborzongatta. Fenyegető volt. Ugyanakkor gyönyörű, és kidolgozott is. Ennyit látott mindössze a vele szemben álló figurából, az arcából nem sokat, bár úgy sejtette, sötét tetoválás, vagy festés is lehet rajta, ennyit nem takarhat pusztán az árnyék...
- Olyannak tűnsz, akinek szüksége van segítségre. Mi felajánlunk egy jobb életet. Ehhez persze az kell, hogy elvegyél párat, de jelentős summát kapsz érte, emellett egy családot is. Csak a Holló Karmainak hívnak minket. A Holló Karmai kaparják ki a szemedet. Damien pár nappal azelőtt éppen ezt az átkozódást hallotta egy asszony szájából. De azt hitte, csak szokványos madarakról van szó... Megdöbbenten pislogott hát. Nem kell most döntened. Egy napot kapsz. Ha holnap ugyanekkor ugyanitt megjelensz, elfogadom a jelentkezésed. Ha nem, magunk folytatjuk tovább, amit elkezdtünk. De szerintem már te is tudod a választ...
- Várjunk, té... tényleg elhiszed, hogy csatlakoznék? Egy... orgyilkos csoporthoz?! Mert azok vagytok, igaz? És hogy működik ez, egy bizonyos helyre üzeneteket hagynak ott nektek, névtelenül, aztán ti meg... - Már éppen húzta volna ujjait a nyakához, hogy bemutasson egy bizonyos mozdulatot, mikor rájött, milyen morbid, amit tesz. És hogy ez az életébe is kerülhet.
Nem volt benne biztos, de úgy érezte, a csuklyás férfi elmosolyodik. Ez tényleg biztos a dolgában. Megkergült. Úgy döntött, mihamarabb eltűnik innen.
Így is tervezte. Aztán... valami a lelkébe kúszott, egy gondolat, és elképzelte, hogy elfogadja az ajánlatot... Sokszor volt közel ahhoz, hogy megöljön embereket. Persze ők rátámadtak, de néha szinte már érezte, ahogy a penge átsiklik a testükön. Meg tudná tanulni. Csendes, halk és észrevétlen, képes lenne egy hasznos és ügyes tag lenni... Talán csak tőrbe csalnák, de talán tényleg igaz, hogy ha holnap visszasétál ide, akkor lesz egy társasága, ahol elfogadják... ahol nem kell bujdosnia...
Aztán feleszmélt, és rájött, hogy veszélyesen sok beteges hajlam van benne. Egy ideig tényleg azt hitte, hogy igent fog mondani! Mikor erre a felfedezésre jutott, kicsit meghasonlott magában. És ekkor beugrott neki, hogy a feketeruhás klán valószínűleg a falu ellen tervez valamit. "Egyedül fejezzük be, amit elkezdtünk..." Azt meg már mégsem kellene hagyni nekik.
De mikor a faluban elkezdte terjeszteni a hírt, hogy a Holló Karmai eljönnek értük, csak pánikot és felfordulást ért el, na meg azt, hogy őt is Holló Karmai kémnek titulálják. A hálátlanságtól csalódottan és a tehetetlenségtől dühösen készült a falu elhagyására, de miután elhagyta a fogadót, azonnal meglátott egy holttestet, az utca kellős közepén heverve, elvágott torokkal, a közelében senki... A fenébe, ezek aztán gyorsak voltak... Már a saját életét is féltette, hisz láthatóan képzettebbek voltak nála az orgyilksok rejtőzködésben...
Egy kis utcácskában sikoltozást hallott. Nem tudván, mi mást tehetne, odarohant. Meg is látott egy csuklyás alakot, ahogyépp egy kislány után szaladt. No lám, a gyerekek... a gyerekek, mindig azok a legügyesebbek... Eltervezte, hogy az élete árán is megteszi, amit tud, hogy megmentse a gyereket, hisz sok vesztenivalója nem maradt.
Ám megelőztél.
Az életében látott legelegánsabb ugrást látta végrehajtani maga előtt. Egy fiatal lány volt az. Meglepő módon valamiféle sötét szoknyaruhában volt, Damiennek fogalma sem volt, hogy lehetett olyan öltözékben ilyen gyorsan mozogni. De ez a lány - vagy nő - megtette. Sötét haja és díszes ruhája csak úgy lobogott mögötte. A csuklyásnak esélye sem volt, pillanatok alatt utolérte, és... a nyakába mélyesztette a fogait.
Damien ekkor megtorpant és bámulta egy ideig, amit lát. Lenyűgöző volt, vérfagyasztó és állatias. De mégis elbűvölően bámulatos. A csuklyás úgy húsz  másodperc múlva elterült a földön, a lány pedig megtörölte a száját, majd a kezéről kezdte nyalogatni a vért. Damient egy macskára emlékeztette.
A kislány pedig, aki eddig csak megszeppenten állt, nyöszörögni kezdett. A sötét hajú szépség felé fordult. - Nyugi, csak elájult! Fel fog ébredni, esküszöm. ... De előtte jó messzire kerül innen. - Ezt már Damien felé fordulva mondta, elszánt tekintettel, és egészen könnyedén felkapta a feketeruhást. Úgy cipelte, ahogy általában férfiak szoktál a nőket, ám látszólag ez nem zavarta. - Ő volt a főnökük. Most már itt fogják hagyni a falut. Ha hazaérek, intézkedem róla, hogy soha többet ne tegyék a lábukat a környékre és szüntessék meg a tevékenységüket. - Damien kábultan követte, ahogy a lány határozott léptekkel sietett a falu főutcája felé... ahol is szembekerült még egy csuklyással. - Hoppá. - mondta meglepetten. - Mégsem ő volt a főnök. - És mielőtt még a penge a szíve felé mozdulhatott volna, a lány felemelte kezeit és a sötét tünde sejtése szerint varázslatba kezdett... Nem tudta pontosan, mi történik, csak, hogy valamiféle nagyon erős, sötét energia zúdul az orgyilkos felé, aki lassan erejét vesztve elterült a földön.
Várjunk csak. Kezdte összerakni. Vámpír. Erős, ügyes. Egy isten háta mögötti faluban, ami erdőkkel van körülvéve... nem kis erejű mágiára képes...
- Nachtraben vagy. Igaz?
- Pontosan. Wilhelmina von Nachtraben. Nagyon örvendek. - nyújtott kezet a lány olyan mosollyal, hogy Damienben egyszerre hűlt meg a vér és forrott fel, nem tudta eldönteni, melyik a dominánsabb. - Óó, izé, bocsika, még mindig véres a kezem, igaz?
- Őőő... gőzöm sincs, nem azt figyeltem. - Csúszott ki Damien száján, azán nyomban elvörösödött. A Nachtraben-lány pedig őszintén felnevetett. Furcsa volt, ettől a nevetéstől nem érezte magát kényelmetlenül, sőt... - Tényleg nem... tényleg fel fog ébredni? - kérdezte bizonytalanul, a sikátorban hagyott férfira utalva. Tudta, milyen gyerekesen hangozhat ez, de nem érdekelte. Wilhelmina pedig elmosolyodott, de olyan szépen...
- Persze. Egyvalamit tudj rólam. Mindig igazat mondok.
Damien nem tudta megállni a mosolygást. Felettébb groteszknek érezte itt és most ezt a társalgást, de akkor is mosolygott. - Én is. - És ekkor elöntötte az összetartozás érzése. Ezektől a szavaktól, meg attól a pillantástól.
- Ja, és téged egyébként hogy hívnak?

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szer. Jan. 06, 2016 9:34 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Üdvözletem kedves vámpír hölgy meg a felettébb szimpatikus tünde lovagja!

A pályázattal alapvetően gond nincs, így el is fogadom, azonban néhány dolgot tisztázás végett megemlítek.
- Ha Damiennek sötét a bőre, alapvetően nem néz ki nemesnek, ugyanis a nemes sötét tündék fehérek.
- Mivel Mina még csak egyes szintű, a találkozásukkor meg főleg, nem igazán ismer semmilyen mágiát a Vérszíváson kívül. Ja, vámpírral nehéz kezdeni, együtt érzek...

Ennyi lenne, vidd csak nyugodtan táncba a legényt!

Képesség: Szürkemadár
Leírás: Damien megtanulta, hogy váljon kisebb-nagyobb tömegekben észrevétlenné, ezt a képességét könnyen kamatoztathatja bármilyen helyzetre.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Vas. Márc. 13, 2016 3:58 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: "Madártávlat"
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: Mina hollója, Hedwig szemein keresztül képes szemlélni a tájat egy bizonyos ideig, így ha őt előreküldi, olyan helyekre is belátást nyerhet, ahova kétlábúként nem. Persze ez nem tartható fenn túl sokáig, mindössze néhány percig, mert utána a lány elszédül, feje megfájdul. Arra a rövid időre viszont úgymond átveszi az irányítást a holló fölött, magyarán az oda repül, ahova Mina irányítja, azt teszi, amire ő instruálja.[/b]

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szer. Márc. 16, 2016 7:51 am

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Nos ez a Neulanderek egyik képessége, szóval ha pályázatban keresel egyet, aki megtanítja, ugyanazon árban és szinten a tiéd.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

5 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szer. Május 18, 2016 8:41 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: Harmónia
Szint: jó kérdés
Ár: szintén
Leírás: Mina néhány nyugtató szavával, esetleg érintésével képes befolyásolni egy másik személy lelkiállapotát. Le tud nyugtatni például egy ideges állatot, megakadályozni, hogy az megtámadja őt, vagy valaki mást. A képesség természetesen könnyebben hat állatokra, de kétlábúakra is alkalmazható, minél értelmesebb az adott lény, annál több energiát vesz fel, hogy sikeresen sikerüljön a lelkületet befolyásolni. Ezzel nem vesz rá senkit, hogy azt tegye, amit akar, pusztán a frusztrációt szünteti meg, és kellemes, nyugalmasabb hangulatot okoz.

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Május 28, 2016 12:21 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Nos, mivel a Nachtrabeneknek alapból szokásuk az elmével babrálni így elfogadom, négyes szint, 2500 váltó, illetve hatos szinttől használhatod a hat értelmes fajon is (ember, a két tünde, vámpír, démon, nefilim).


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

7 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Jún. 03, 2016 6:24 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nohh üdv, agyaltam kicsit képességeken és ez lett belőle...

Név: Zsibbadás
Leírás: Mina a mágiája segítségével lelassítja ellenfele vérkeringését, így annak mozgása lelassul, szíve elnehezedik, ezzel egyértelműen akadályozva őt a harcban, s védtelenebbé is téve, mivel minimum jó pár perc kell, míg erőnlétét visszanyeri. Ezenkívül tagjait erős zsibbadás keríti hatalmukba, az áldozat pedig végül szédülni is kezd, amitől a mozgás megehetősen nehézzé válik. Ezúton engedély adódik a vámpírnak a támadásra, vagy ha úgy véli, a lelépésre.

Név: Szédítő tánc
Leírás: Mina pördül párat, ám ahelyett, hogy ő kezdene el szédülni, ellenfele tesz így. Az egyfajta illúziómágiának köszönhetően úgy érzi, mintha elképesztő sebességgel forogna körülötte a világ, sehogyan sem bír fókuszálni egyetlen biztos pontra sem, az irányokat eltéveszti, lassan már azt sem tudja, merre van a fent és a lent. Így meglehetősen le van fegyverezve, s jó amíg a varázs fennáll, meg utána pár percig csak támolyogni képes.

Név: Balladai homály
Leírás: Mina az árnyak erejét kiterjesztve egy körülbelül húsz négyzetméteres területen elvon minden fényt, teljes koromsötétet okozva az adott helyen. Így az itt tartózkodók nem látnak majd semmit, ő pedig elsurranhat, vagy, ha nem akarja, hogy kezdetben észrevegyék, rejtve maradhat, ugyanis ezt a sötét aurát nem csak maga köré terjesztheti ki, hanem messzebb is kissé, tőle függ, hova célozza be. Természetesen azért a fizikai manifesztációjának szükséges bizonyos közelségben, mondjuk látótávolságon belül lennie, annál messzebb már nem érhet a hatás.

Név: Camouflage
Leírás: Mina egy bizonyos időtartamra idéz magának egy álcázó aurát, melynek segítségével vészhelyzetben embernek látszik. Vámpírvonásai jelentősen enyhülnek, szeme színe alkonyrózsaszínből égkékre változik, halovány bőre egy kissé emberibb árnyalatot ölt, szemfogai is visszalakulnak emberméretűvé. Persze mindez csak illúzió.

Név: Lángoló tekintet
Leírás: Mina szeme elkezd fényesen világítani, úgy, hogy a vele szemben állót olyan mértékben kezdi vakítani a fény, hogy be kell hunynia a szemét, vagy elfordulni. Ezzel szemben Mina közben azt tapasztalja, hogy jobban lát, ugyanis a fény, mely belőle árad, megvilágít mindent, amire ránéz.

A szinteket és árakat a démoni írnok avagy bárki más felhatalmazott személy megítélésére bízom.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jún. 04, 2016 2:35 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Zsibbadás
Leírás: Mina a mágiája segítségével lelassítja ellenfele vérkeringését, így annak mozgása felére lassul, szíve elnehezedik, ezzel egyértelműen akadályozva őt a harcban, s védtelenebbé is téve, mivel minimum két pár perc kell, míg erőnlétét visszanyeri. Ezenkívül tagjait erős zsibbadás keríti hatalmukba, az áldozat pedig végül szédülni is kezd, amitől a mozgás meglehetősen nehézzé válik. Ezúton engedély adódik a vámpírnak a támadásra, vagy ha úgy véli, a lelépésre.
Szint: 6
Ár: 3500 váltó
Emellett keríts egy Rotmantelt NJK-t aki ezt meg tudja tanítani, mert nagyon hasonlít az ő 4-es képességükre. 

Név: Szédítő tánc
Leírás: Mina pördül párat, ám ahelyett, hogy ő kezdene el szédülni, ellenfele tesz így. Az egyfajta illúziómágiának köszönhetően úgy érzi, mintha elképesztő sebességgel forogna körülötte a világ (De csak akkor, mikor már Mina nagyon gyorsan forog, így megszakítható, ha még időben megakadályozzák a forgásban), sehogyan sem bír fókuszálni egyetlen biztos pontra sem, az irányokat eltéveszti, lassan már azt sem tudja, merre van a fent és a lent. Így meglehetősen le van fegyverezve, s jó amíg a varázs fennáll, meg utána fél percig csak támolyogni képes. Használat után el kell telnie egy fél órának az ismétléshez.
Szint: 5
Ár: 3000 váltó
Emellett amíg pörögsz nem vagy képes varázsolni, csak ezt a képességet használhatod. 


Név: Balladai homály
Leírás: Mina az árnyak erejét kiterjesztve egy körülbelül húsz négyzetméteres területen elvon minden fényt, teljes koromsötétet okozva az adott helyen (Ő maga egy kicsit átlát rajta, valahogy úgy, mintha egy szövet lenne a szeme előtt). Így az itt tartózkodók nem látnak majd semmit, ő pedig elsurranhat, vagy, ha nem akarja, hogy kezdetben észrevegyék, rejtve maradhat, ugyanis ezt a sötét aurát nem csak maga köré terjesztheti ki, hanem messzebb is kissé, tőle függ, hova célozza be. Természetesen azért a fizikai manifesztációjának szükséges bizonyos közelségben, mondjuk látótávolságon belül lennie, annál messzebb már nem érhet a hatás. Az erős fényadó képességek vagy főzetek képesek megszakítani a képességet (Az erős valahol a hármas szint környékén van).
Szint: 3
Ár: 2000 váltó 

Név: Camouflage
Leírás: Mina egy bizonyos időtartamra idéz magának egy álcázó aurát, melynek segítségével vészhelyzetben embernek látszik. Vámpírvonásai jelentősen enyhülnek, szeme színe alkonyrózsaszínből ég kékre változik, halovány bőre egy kissé emberibb árnyalatot ölt, szemfogai is visszaalakulnak emberméretűvé. Persze mindez csak illúzió. Képes vagy fenntartani átlagban fél óráig, bizonyos szorító helyzetekben akár három óráig is, de után elfogy a mágiád. 
Szint: 2
Ár: 1500 váltó

Név: Lángoló tekintet
Leírás: Mina szeme elkezd fényesen világítani, úgy, hogy a vele szemben állót olyan mértékben kezdi vakítani a fény, hogy be kell hunynia a szemét, vagy elfordulni. Ezzel szemben Mina közben azt tapasztalja, hogy jobban lát, ugyanis a fény, mely belőle árad, megvilágít mindent, amire ránéz. Nem kombinálható a balladai homállyal. 
Szint: 2
Ár: 1500 váltó

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Jún. 10, 2016 11:42 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: Élő babona
Leírás: A varázs aktiválásakor Mina testét olyan aura veszi körbe, melynek köszönhetően valóban nem látszik a tükörben. Így gond nélkül megközelíthet valakit hátulról, aki egy ilyesmivel szemben áll, netán elosonhat mögötte, ha épp úgy tartja kedve, vagy legalábbis a szükség.

Név: Utánzás
Leírás: Körülbelül tíz másodpercig a vele szemben lévő egy darab ellenfél pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre, mint Mina. Ha a vámpír egy helyben áll, akkor a másik sem tud megmozdulni, ugyanis afféle bábként mozgatják, vagy épp, vonják meg tőle a mozgás lehetőségét. A varázst úgy lehet megtörni, ha a paralizált személy valamilyen fájdalmat okoz magának. Egy minimális mozdulatsorra képes csak, melyet nem a vámpír irányít, például egy nyelv- vagy szájszélharapásra. Ám ennyi is elég, hogy újra képes legyen mozgatni a saját tagjait.

A kitételek megint a fentebbiket... mondjátok, mennyit adjak meg és megadom Very Happy (előbb-utóbb biztos)



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 18, 2016 4:22 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jún. 11, 2016 5:00 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Hali!

Név: Fehérmenyét
Leírás: Ez a kis állat letaglózóan cukin tud nézni, ezzel teljesen harcképtelenné téve bármilyen ellenfelet apró testméretének köszönhetően a legváratlanabbnak tartott apró helyekre is képes besurranni, ennélfogva onnan dolgokat megszerezni avagy szimplán csak áthatolni rajtuk, olyan helyeken, ahová kétlábú semmiképpen nem juthat be. Apró fogaival igen éles sebeket tud ejteni, és bár nyilván nem olyan erős, mint a nagyobb ragadozók, fürge. Szaglása kiváló, csendesen közlekedik. Így egész hasznos szárazföldi kémszolgálatként is funkcionálhat.
Télen tökéletesen bele tud olvadni a környezetébe, valamint bármely más fehér színű elemben, pl. homokban is észrevétlen. (Ha meg télen a nyakad köré tekere, nem fázol annyira.)

https://i.imgur.com/PMo9iQR.jpg
https://onhylandhill.files.wordpress.com/2015/12/thephotonaturalist-com.jpg



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 17, 2016 2:15 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Csüt. Jún. 16, 2016 3:32 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: Denevérfül
Leírás: Egy vörösopálköves fülbevaló, a lenti fekete része pedig hematit. Az egész ékszer mágikus bűvölésének köszönhetően viselőjének - már amíg viselik - élesebb hallást kölcsönöz, olyasmit, mint amilyen magáé a denevéré.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/09/84/cf/0984cf0860fa55db79e0ba22a141deca.jpg

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Jún. 17, 2016 7:09 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
A menyét 2500 váltó lesz, a fülbevaló 3000 váltó.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

13 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jún. 18, 2016 3:52 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Élő babona
Leírás: A varázs aktiválásakor Mina testét olyan aura veszi körbe, melynek köszönhetően valóban nem látszik a tükörben. Így gond nélkül megközelíthet valakit hátulról, aki egy ilyesmivel szemben áll, netán elosonhat mögötte, ha épp úgy tartja kedve, vagy legalábbis a szükség. Csak hosszas használat igényel manát.
Szinte: 1
Ár: 500 váltó

Név: Utánzás
Leírás: Pár percig a vele szemben lévő egy darab ellenfél pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre, mint Mina. Ha a vámpír egy helyben áll, akkor a másik sem tud megmozdulni, ugyanis afféle bábként mozgatják, vagy épp, vonják meg tőle a mozgás lehetőségét. Amennyiben Minát megzavarják, persze a folyamat megszakad, és az áldozat ismét szabad lesz.

Ez nekem picit túl erős, az a pár perc nagyon sok. Vegyél le belőle. Illetve jó lenne valami kitörési mechenizmus, mert szinte azonnali halált jelent az ellenfélnek így a technika.

Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jún. 18, 2016 4:48 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Utánzás
Leírás: Körülbelül tíz másodpercig a vele szemben lévő egy darab ellenfél pontosan ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre, mint Mina. Ha a vámpír egy helyben áll, akkor a másik sem tud megmozdulni, ugyanis afféle bábként mozgatják, vagy épp, vonják meg tőle a mozgás lehetőségét. A varázst úgy lehet megtörni, ha a paralizált személy valamilyen fájdalmat okoz magának. Egy minimális mozdulatsorra képes csak, melyet nem a vámpír irányít, például egy nyelv- vagy szájszélharapásra. Ám ennyi is elég, hogy újra képes legyen mozgatni a saját tagjait.
Szinte: 3
Ár: 2500 Váltó

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Kedd Aug. 09, 2016 6:54 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név: Fúria
Leírás: Mina a kezei vagy bármi más használata nélkül, mindössze a pillái lebegtetésével megidéz egy kisebb mértékű szelet. Ennek mértéke persze a szint nagyobbságával együtt nő, és idővel már elég erős kis szélvész lesz belőle ahhoz, hogy egy kétlábúnak nehezére essen például továbbra is közelíteni felé vagy esetleg megállni a lábán. Úgy öt másodpercnek el kell telnie ahhoz, hogy a varázs aktiválódjon. Legmagasabb szinten a szél forgószéllé alakul, ami már fel is kaphatja picikét az illetőt s odébb teheti.
Szint: ?
Ár: ?

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Csüt. Aug. 11, 2016 5:19 pm

Fúria: Igen, öt másodperc nem kevés, ettől függetlenül ez a képesség így is mérhetetlenül erős, így sajnos el kell utasítsam. Alternatív ötletekre nyitottak vagyunk azonban.

Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Aug. 04, 2018 2:01 am

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Nos akkor hosszú idő után... Very Happy

Furie / Fúria

Mina elkezd csapkodni a szempilláival, rebegtetni azt, amit mágiával felerősít, így olyan erősségű szelet kavar vele, ami idővel már csapkodná az ablakot. Kis erősségen olyan szinten zavaró, hogy a kellő közelségben álló személynek pislognia kell, szeme kiszárad, esetleg könnyezni kezd, ahogy erősödik, úgy idővel már képes megállítani egy felé igyekvő ellenfelet, végül pedig majdhogynem lesodorni a lábáról. Fél percig használható.

Die Rote Wahnsinn / A vörös őrület

A vámpír ereje fogytán és erősen frusztrált állapotban képes utolsó energiájából feltornázni magát egy felgyorsult, adrenalindús helyzetbe, melyben dühe segítségével gyorsabban mozog és erősebben hajt végre bármit, amit végrehajt. Ez természetesen jobban fogyasztja az energiáját is, azonban a hatékonyságot növeli. Fél percig használható.

NEIN! / NEM!

Amikor Minát támadás éri, a NEM! szó rendkívül hangos, határozott és élénk felkiáltása következményeképp - természetesen mágia segítségével - egy fekete burok képződik körülötte, mely kissé áttetsző, hullámzó árnyéktömegnek tűnik, s visszaveri az őt ért támadásokat, a lövedékeket elirányítja maga mellett, ha pont szemből találják el, akkor pedig lepattannak róla. Magasabb szinteken az égést és egyéb mágikus löketeket is megállítja, végül pedig a szent támadásokat is. Tizenöt másodpercig használható. Amíg a varázs aktiválva van, a vámpír ugyanúgy tud mozogni, hiszen az árnyvédelem körbefolyik szinte a testén, nem szilárd anyag és nem törik, nem akadályozza a mozgásban. Más varázslatok végrehajtására is képes, azonban nyilván ettől jobban fogy a manája.

Nein, nein, nein! / Nem, nem, nem!


A fent említett sötét védőburok alkalmazása egy másik, szövetséges személyre, legfeljebb húsz méter távolságban Minától.

Nagelwachstum / Körömnövesztés

Mina meghosszabbítja és megkeményíti a körmeit mintegy tíz centiméter hosszúra, így azok afféle pengeként funkcionálnak. Közelharcban használatos fegyverek lesznek így, bele lehet vájni őket valamibe, mondjuk puha húsba, vagy éles vágásokat végrehajtani vele. Például egy-egy vastagabb madzag vagy vékonyabb kötél elnyiszálására is képes velük. A körmök vége teljesen hegyes, amíg ilyen állapotban vannak, így szúrásra is alkalmasak. Nem mellesleg ezáltal a vámpír vért fakaszt, melynek lenyalogatásával visszaszerez valamennyit elvesztett varázserejéből. Húsz másodpercig használható.

Schreigeist / Sikítószellem

Mina magas, érces hangon sikítani kezd teli tüdőből, mire a tíz négyzetméteren belül lévő lények igen erős fájdalmat tapasztalnak a fülükben, koncentrációjuk lassul és a fejükben is éles zúgást kezdenek el hallani. A képesség használata idejére nem nagyon tudnak mással foglalkozni, mint hogy minél távolabb kerüljenek a rémes hang forrásától. Amennyiben éppen valamiféle fizikai tevékenység közepette lenne az ellenfél, legyen az például fegyver támadásra emelése vagy fojtogatás, ezt abbahagyja és távolodni kezd. Legfeljebb húsz másodpercig használható.

Husch! / Psszt!

Mina illúzió segítségével egy tíz négyzetméteres körzetben el tud zárni mindenféle hangot a külvilág elől. Ami bent csattan, koppan, hangzik, csörren, akármiféle hangot kelt, nem jut ki ezen a burán, nyugodtan lehet beszélgetni, bujkálni, közlekedni, haditervet tárgyalni vagy egyéb tevékenységet végezni. Légzése sem hallatszik, sem léptei, és a burát képes magával vinni, mindig hozzá viszonyítva terjed, belőle indul ki. Fél percig használható.

Ich bin nicht hier / Nem vagyok itt


Mina illúziója segítségével érzékelhetetlenné teszi az általa kibocsátott hőt, így testmelege hiányában amennyiben nem látják és nem is hallják, láthatatlanná válik. Közelében ugyanolyannak érződik a levegő, mintha egyébként nem lenne ott semmi, azonban ő maga nem érzékel hidegebbet. Egy percig használható.

Árakat és szinteket mesélőkre bíznék ismét.

Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Aug. 10, 2018 1:25 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Fúria - Sajnos így is rengeteg hatásod van, ami az ellenséget megzavarja vagy cselekvésképtelenné teszi, ráadásul a szélmágia nem illik bele a vámpír profilba. Ez elutasítva.
Die Rote Wahnsinn - Mit jelent, az, hogy gyorsabban és erősebben? Mennyivel?
NEIN! - 15 másodperc rengeteg, legyen inkább csak öt másodperc vagy három támadás. Emellett eközben Mina nem tud semmi más varázslatot alkalmazni. Így 7. szint, 4000 váltó
Nein, nein, nein! - Nem használható egyszerre Minán és a csapattársán is. 7. szint, 4000 váltó
Nagelwachstum - Óránként egyszer, 5. szint 3000 váltó
Schreigeist - 8. szint 4500 váltó, viszont a húsz másodperc így is sok, legyen csak öt. Fél óránként egyszer.
Husch! - ez ötletes, 4. szint 2500 váltó
Ich bin nicht hier - Ezt nem igazán értem mire lehet használni, de gond nincs vele. 2. szint 1500 váltó


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

19 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Csüt. Aug. 16, 2018 3:52 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Pályázat elementáldruida kaszt felvételéhez


A kert fülledt éden hangulatát árasztja magából. Ironikus. Az Éden még az emberek elől is el van zárva állítólag, nemhogy az átkozott fajok elől, ellenben a druida birtoka és sok természeti hely olyan nyugalom és színkavalkád, hogy elgondolkodtató: mi lehetett ennél békésebb és eszményibb és gyönyörűbb? Első persze mindig, hogy a jelenben találjuk meg a legnagyobb csodákat, így Mina neki is lát gyönyörködni környezetében, feledve a tündenő korábbi, egyértelműen elutasító, sőt, majdhogynem kioktató szavait és mostani hűvösségét... ha egyáltalán hűvösség volt az. Hálával tartozik neki már most, pusztán a vendéglátásáért is, és a türelméért, hogy hajlandó meghallgatni.
Tekntete odafent kószál, az eget szabdaló ágak között kibukkanó kék ég látványát vizsgálja. ELsétálnak a kút mellett, melyben Evelyn nemrég ki tudja, miféle emlék vagy terv nézésébe merült, majd két fapadot lát meg, melyek díszes növényi mintákkal ellátva úgy beleolvadnak környezetükbe, mintha csak úgy nőttek volna.
- Foglaljon helyet, ha tetszik, Wilhelmina kisasszony.
- Köszönöm... - Szinte zavarban van ennyi kedvességtől, holott mintha ő lenne a bűnös már a puszta kéréséért is. Már nem is teljesen biztos benne, miért van itt. Talán meggyőzni magát, hogy nem adja fel ilyen könnyen. Vagy bebizonyítani, hogy nem csak a faja határozza meg.
Evelyn lehunyja a szemeit, úgy szívja be a napsütést, mely világos arcát éri. Nem feszült csendet akar elérni, ez nyilvánvaló, így Mina hiába ül már tűkön, be kell vallania, irigylésre méltó a türelem és béke, melyet ez a hely és a benne élő sugároz magából. Talán Killiant is ez feszélyezi, nehéz lehet megszokni, a rohanó világból hirtelen átváltani.
- Tudnia kell, hogy kitartása már alapjában meglehetősen dicséretre méltó. Bármit mondunk is ezek után, ezt ne felejtse el.
Oh, ezek az előre kijelentések... - Nos... köszönöm. Bár meg kell valljam, ez egyelőre nem túl biztató - nevet fel halkan, elvörösödve. Evelyn ajka is halvány mosolyra húzódik.
- Mi hozta hát ide? Feltételezem, megkapta az üzenetemet.
- Megkaptam. - Csend fogadja. Beszélhet hát tovább. Ez áldásos. - Pontosan ezért jöttem, mert rengeteg dolog van,amit nem írhattam le, ami nem fér bele egy kicsi hirdetésbe és talán nem is tartozik csak úgy bárkire, ám talán hozzátartozik a teljes képhez... nos, először is, volt egy embermágus, aki évekkel ezelőtt elkezdett engem tanítani. Azonban, mint kiderült, voltak... hátsó szándékai is. Így útjaink elváltak, fogalmam sincs, most mi van vele, a lényeg, hogy valamennyire értett a tűz manipulálásához. Márpedig nem tűnt vallásosnak. Igaz, hogy fiatal volt és úgy tűnt, nem teljesen mestere a szakmájának, vagy nevezzük bárhogy, mégis képes volt... úgy variálni a tüzet, ahogy akarta. Egy ideig azt hittem, én is tudom utánozni. De nem volt az igazi. Veszélyessé vált és... akárhogy próbálkoztam, egyedül már nem sikerült.
Meglepi a megértés, amit az ezüsthajú nő arcán lát. Evelyn lazán átveti egyik lábát a másikon. Tudna valamit?
- Azt hiszem, ismerem a férfit, akit említett. Walter a keresztneve, igaz?
- Így van.
Evelyn lassan szívja be a levegőt, mintha egy hosszú történet venné kezdetét. - Walter anno az én tanítványom volt. Úgy fél évtizeddel ezelőtt keresett fel, még hamvas fiatal kamaszfiú volt, tele energiával és lelkesedéssel... Neki is elmondtam azokat, amiket önnek, ám a legkevésbé sem bizonyult megértőnek. Tisztában volt vele, hogy amíg a Természetnek nem ajánlja erejét, addig az visszájára fordul, s fordítva is képes elsülni, akárcsak az északiak fegyverei avatatlan kezekben. Ragaszkodott a maga igazához és olyan kitartó volt, hogy végül úgy döntöttem, tegyünk egy próbát, segítek neki... - Evelyn előrehajol, ujjai tétován játszadozni kezdenek az előtte níló nőszirom leveleivel. - Rossz ötlet volt. Walternek szilárd elhatározása volt, hogy ő képes a saját útján járni a dolgokat. Nem volt hajlandó behódolni senkinek és semminek, ahogy azt ő állította. Heves volt, és tüzes, az tény, bár ezzel együtt nagyon bizonytalan. Ezt nem ismertem föl eléggé. Azt akarta, hogy fogadjam el: ő is képes mesterré válni, és engedjek egy csomó fiatalt a szárnyai alá, hogy oktassa őket. Én viszont nem akartam, hogy egy ilyen avatatlan kezeibe kerüljenek a tündelányok- és fiúk. Rendkívül dühös lett, olyannyira, hogy... nézze csak - mutat egy közeli, a fák rejtekében bújó kis zsindelytetejű épületre, mely meglehetősen újnak és korszerűnek tűnik. - Annak a raktárépületnek, mely régebben a gyakorlószobája volt, illetve szobánk, nemrég fejeztem be az újjáépítését. Nem kis erőfeszítésbe került, de nem is ez a lényeg. Az Walter műve. - sóhajt egyet, és füle mögé igazítja egy ezüst fonatát.
- Leégette az épületet? - ráncolja a szemöldökét. Milyen tipikus... Evelyn csak bólint egyet. - Jószagú lapulevél. Ha bármelyik másik elemben gyakorol, akkor talán kevesebb lett volna a pusztítás...
- Nos, kellő energiával bármelyikkel tönkretehet egy épületet. Ám valóban, eléggé közönséges és szörnyű hiba, nem tervezem még egy ilyet elkövetni. No nehogy egy pillanatig is azt gondolja, egyenlőnek tartom magát bármilyen szinten is Walterrel. Nem állítanám, hogy agresszív és felelőtlen volna. De ez az én hibám is volt. Nem kényszeríthetek senkit olyasmire, ami nem illik hozzá, és ez fordítva is igaz.
Ez lenne hát a tanulsága Walter történetének?... - Furcsa. Amikor én megismertem, agresszívnak egy cseppet sem tűnt. Igazából inkább... lelki gyenge. Ugyanis elárult. Végig.
A tündenő őszintén meglepődik. - Ezt... nem néztem volna ki belőle. Látja? Több hibát okoztam, mint gondoltam. Ezt nem engedhetem meg újra... - valóságos bűntuat érződik a hangjában. Ne, ez nem lesz jó, nem erre gondolt...
- Ugyan már, hogyan hibáztathatná magát egy felelőtlen fiatal tetteiért? Az ön szándékai jók voltak! Hogy valaki mire használ egy eszközt, azt maga dönti el... - Remek, s most itt vigasztalja, pedig éppen el tervezik utasítani... jellemző.
- Nem tudta jól használni az eszközt. S én adtam a kezébe.
- Azért nem akarja átadni a tudását, mert fél, hogy képtelen lennék használni az eszközt? - tereli a témát a lényeghez. Mélyen a holdezüst szemekbe néz. Hirtelen a jeges kékség megtörik, most már egészen magához közelinek érzi a tündét, átérezve a felelőssége fájdalmát.
- Nem is tudnám átadni önnek az eszközt. Ez önön múlik, nem rajtam, az elméjét nem változtathatom meg.
- Miért kéne megváltoztatni? - vágja rá rögtön. Kíváncsi rá, mit kéne tennie, és mi az, ami eredendően nem jó benne...
- Mint említettem, mi druidák a Természetet tiszteljük. Ilyesmit nem tapasztaltam még vámpíroknál. Bármennyire is nem vagyok elítélő semmiféle átkozott fajjal kapcsolatban, sajnos azon nem változtathatok, hogy az ön képességei másból táplálkoznak. Ezzel nincs is baj. Viszont ha a lelkét nem adja oda a Természetnek... akkor egyszerűen nem lesz képes az elemeket úgy irányítani, ahogy szeretné. Ez volt Walter hibája is. Rendkívül erős és ügyes mágus volt, és kitartó, ezek mind szükségesek. Ám nem elegek. A kulcs a lélekben gyökerezik, s abból, hogy tisztában vagyunk vele, honnan jön az erőnk. Ha ez nincs benne valakiben, akkor varázslata csupán hamis tükörkép lesz, csak füst, holott tüzet szeretne.
Evelyn ekkor türelmesen hagyja elgondolkodni. Van is rá szükség. Wyn jut eszébe, ő is folyton a természetet és annak fontosságát emlegeti és emeli ki.
- De nem értem... Mi lehet ebben olyan nehéz? Hisz Isten létezik, ezzel nagyjából mindenki tisztában van, nem lehet kérdéses, hiszen miatta vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk. A Természet pedig erőt ad önöknek, az sem a semmiből érkezik. Akkor mi az még, amit nem tudok?
A tündenő mosolya kedves, de majdhogynem lekezelő.
- Tudni és érezni nem teljesen ugyanaz. Már ezzel is többet tud, mint nagyon sokan. De vajon képes lenne-e teljesen átérezni azt? - A kérdés már nem teljesen elutasító. - Mondja csak, mit tekint Istennek, mit ért ez alatt a fogalom alatt?
Remek. Ez egy csodálatos tesztkérdés. Hány lapot kap a kifejtésére? Bár néhány szóban is képes lenne rá, ám ez valószínűleg nem volna elég... Nagy levegőt vesz.
- Érthetek ez alatt bármi mást, mint ami? - teszi fel költői kérdését húzódozva. - Mármint... fogalmam sincs. Valószínűleg nem a szó szoros értelmében anyagi alak, ellenben mágiát ad és átkokat oszt, azért nem járkálhatok a napfényben nyaklánc nélkül... - tárja szét a karját. Evelyn elmosolyodik. - De egy kedves... ismerősöm szerint, és ezek szerint nagyon is helytállóan tudja, a természet és Isten egyenlők.
- Azok.
- Vagyis akkor képes valamilyen szinten irányítani a teremtményeit. Már amennyiben valóban a teremtményei, ezt nem tudhatom, jó régen történhetett, ha egyáltalán így történt, de mindegy is. A lényeg az, hogy... a fajomtól függetlenül... nos, már nem élek együtt a családommal. Egy sötét tündével élek együtt, nos... vele, aki most odabent teázgat Killiannel - vörösödik el, már ha még van hová -, az utóbbi éveimet pedig nagyrészt egy pici parasztdaluban töltöttem, ahol nagyrészt emberek éltek.
- Hm. Figyelemreméltó diverzitást tapasztalhatott akkor.
- Így van. És régebben tényleg azt hittem, hogy nem fogom megérteni őket, és... voltaképp őket nehezebb is. Vagyishogy... nem értem, hogy tudnak olyan kevés dologgal foglalkozni egész életükben. De nem ez a lényeg. Hanem, hogy... szerintem képes leszek irányítani a mágiámat. Ez eddig is megtörtént. Gondolom, tudja, hogy a Nachtraben-család máguscsalád... - Evelyn bólint, de úgy, mintha az egészet távol helyezné önmagától. Mintha nem azt nézné rajta, hogy honnan jött, hanem, hogy esetleg hová tarthat. - Rengeteg mindenben különbözöm tőlük, de ezért hálás lehetek. Így nem kell közel mennem a támadóimhoz, sőt, ha akarom, őket sem engedem közel.
- Bocsásson meg, hogy félbeszakítom, lehet, hogy ez a kérdés még korai. De ha elkezdhetne tanulni, melyik elemet érezné közel magához?
- Háát... a tüzet? - vallja be kissé félve. - Ne aggódjon, nem gyújtok fel semmit. Ha akarnám, már most is megtehetném, az éjlánggal. De nincsenek ilyen szándékaim. Nem pusztán a támadásra gondolok... Aki a természethez közel áll, az védi azt, nyilván. És azokat, akiket szeret.
- Jól látja a dolgokat, ez biztos. Ám nem tudom, néhai mestereim mennyire néznék jó szemmel, hogyha a tündemágiát nem tündéknek is megtanítanám... - Lám, már külső tényezőkkel vetekedik magában, akkor csak méltónak hiszi őt a dologra... - Tudja, olyan kevesen maradtunk. Dicséretesnek tartom, hogy ilyen jó társai egymásnak egy sötét tündével. De valóban átérzi a fájdalmát? Tudja, mi játszódhat le a fejében, amikor az égő erdőkre gondol és azokra, akik itthagyták ezt a földet?
Ez meglepte. Miféle teszt ez?... Minden erejét összeszedve próbálja legyűrni a szúró fájdalmat.
- Én... igyekszem. Nem tudom irányítani, milyen fájdalmat mennyire érzek át. Sokszor a saját fájdalmam sem olyan mély már, mint amilyennek úgy hiszem, hogy lennie kéne. Ami velem történt, ami tragédia, néha csak így... elfakul. De igen, valóban hiányoznak a tündék. Úgy, ahogy vannak. És utálom látni, ahogy az itt maradt családok vagy éppen egyének szenvednek. Még inkább azt, ahogy bánnak velük. De látom az előnyét is... igen, valahogy minden beteg dologban meg tudom látni a jót, talán ez már néha túlzás. Viszont annak következtében, hogy ilyen kevesen vannak, talán most majd még jobban összetartanak. Jobban észreveszik annak az értékét, amit elvesztettek, és felértékelődik az is, ami még megmaradt. És valahogy a könnyek, amelyeket az ő gondolatuk ébreszt, nem csak keserűek tudnak lenni, hanem... kellemesek. Meghatottak. Mert ott van mögötte az is, hogy talán képes lehetek... segíteni rajtuk. Amit persze nehezen vesznek észre, hiszen ami látszik rajtam, az csak a hegyes fogam és a sápadt bőröm, talán nem is gondolnák, hogy amikor az erdőben járok, ugyanazt érzem, amit reményeim szerint ők is, meg amit mindenkinek kéne. Hogy mindez milyen gyönyörű. Tavasszal is, nyáron is, az a sok apró részlet, a fagy és a meleg, az a rengeteg illat és élet, amit nem látnak azok, akiknek a szeme be van kötve a hétköznapok nyomorús nyűgeivel, a veszekedéssel meg a pénz hiányával, pedig a pénz hiányában is ott lóg mondjuk a szilva az ág végén, csak észre kéne venni. A toronyban olyan keveset láttam a természetből... már sajnálom is, bár nem hinném, hogy lemaradtam róla. De higgye el, képes vagyok szeretni. Úgy, mint maguk. Ha van valami módja, hogy ezt a Természet tudtára adjam, hát... szívesen veszem, ha megmutatják. Eddig is igyekeztem, nem biztos, hogy sikerült. De abból a kevéskéből, amit Walter tanított nekem, is éreztem... éreztem azt a hatalmat a kezeim között, ami sokkal több, vagyis inkább teljesen más, mint az árnyaké. Tüzet alkottni gyönyörű és veszélyes volt... természetesen átlátom a veszélyét is. De el tudom érni, hogy az elemek hallgassanak rám és ne csusszanjanak ki a kezeim közül, igaz?
Furcsán hangzanak a szavai a tündék nyelvén, bár szinte teljesen biztos benne, hogy azokat mondta, amiket akart. Evelyn szemei úgy nézik az övéit, mintha a lelkébe akarna látni. Pedig mióta vágyik egy olyan képességre, amellyel ez tényleg lehetséges lenne...
Akkor érezné, ahogyan ez a kert, mintha picit a sajátja is lenne, átáramlik a lelkén. Ahogy a napsütötte levelek rezdülése zenél rajta, ahogy eszébejuttatja Damien szemeit, aki ugyancsak a természet része, ahogy ő. Hiába van ezernyi kőépület... valahol azok is a természetből vannak, hiszen az elementálmágia része a föld is.
- Nos... nyilvánvaló, hogy nem csak szórakozás volna ez a részéről, vámpírkisasszony... és abban is biztos vagyok, hogy nem pusztításra használná fel az erejét.
- Nem - rázza meg hevesen a fejét. Akármennyit pusztított eddig, az sem a saját kívánsága volt, csak muszájból tette, Délért és azok védelméért, akik fontosak neki.
- Úgy döntöttem, segítek, hogy megtanulja, mit is jelent pontosan együtt élni a természettel. Nem lesz talán könnyű, de úgy sejtem, élvezni fogja. Lehet a tanítványom, Wilhelmina kisasszony.

Felhasználó profiljának megtekintése

20 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Aug. 17, 2018 9:23 am

Az írásod alapján azt mondanám eleve tünde karaktert kellett volna indítanod, mert még sokszor ők sem tudják ennyire megfogni a tünde életérzést. Nem tudok egyebet egyszerűen hozzáfűzni, egy ilyen nehéz helyzetben alkottál kifogástalant. Csont nélkül ELFOGADVA

Felhasználó profiljának megtekintése

21 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Aug. 18, 2018 4:52 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Fémek bűvkörében



Pályázat Ékszerészmesterség felvételére

Fejvakargatva néz végig a nagy adag kacatján, melyeket előző hajlékából gyűjtött. Nem volt szíve kidobni őket, pedig csak ki tudja, hány évtizedes vagy netán százados fémdarabok, díszek, melyekről szinte lehetetlen megállapítani, miféle ruhának, tárgynak a függelékei voltak és hogy néztek ki eredetileg. Azonban még mindig ott munkál benne a remény, hogy talán kihozhatnak belőle valamit. Jobb híján a hálószobája sarkában górta össze őket egy ládában, egy jókora ládában, nem tudván, hogyan szortírozza őket. A hintó elbírta...
- Mondtam már, hogy keress egy mestert. Biztosan van valaki, aki tud ezekkel valamit kezdeni.
- Nagyobb eséllyel küldenek el melegebb éghajlatra, és neveznek kislánynak, amiért szemetet gyűjtögetek összevissza.
- A grófnő és a pesszimizmus. Mire van még szükség, hogy bízz magadban? - csóválja a fejét az újdonsült gróf, akinek mondjuk szintén akadnak még ezzel problémái... Mina grófnő csak szemforgat.
- Jó,, és mégis hogyan keressek? Nem aggathatok tele mindent hirdetésekkel, akkor csak az én nevemtől zengne a főváros...
- Nem is hangzik olyan rosszul... - érkezik a halk megjegyzés a sötét tünde irányából.
- Rendben. Végül is, a grófnőnek sok a szabadideje. Egy plusz bevételi forrás meg sosem árt.
Ráadásul a bűvölt ékszerek ötlete kifejezetten tetszik is neki. Hogy még a fémekbe is bele lehet vinni a mágiát... Rengeteg mágikus ékszere van már, ám egyiket sem ő maga készítette. Talán ha talál valakit, meg tudja mondani, hogyan is készültek és akár ő maga csinálhat hasonlóakat.
Úgy dönt, itt az ideje meglátogatni a fővárost, mert hát mégis az az egyik legnagyobb gyűjtőhelye mindenféle népnek-nemzetségnek-mesterségnek, s azon belül is a legnépszerűbb információforrást végigjárni: a fogadókat.
Az Ezüst Kakas, e nem túl minőségi, ám jelen céljuknak teljességgel megfelelő fővárosi fogadó most is tele, büdös és borzasztóan meleg atmoszférával fogadja őket. Amint fodros, halványkék (nagyon meleg van) ruhájában, Damien pedig mélyvörös és fekete színekben pompázó öltönyében belépnek, szinte úgy néznek rájuk, mintha két nefilim látogatná meg az ivót eme délutáni órán. Mina szemei alatt néhány karika éktelenkedik, ez az időszak se a kedvence az ébrenlétre, de hát az utazás kitörli a komfortzónát általában.
- Mivel szolgálhatok az úr... úrnak és úrnőnek... - jön zavarba a fogadós. Jellemző. Mindig ez történik. Ha eddig valamennyire képesek voltak is rá, most már végképp nem tudják az emberek hová tenni ezt a párost...
- Szólítson csak Minának nyugodtan. Az iránt érdeklődnék, merre találhatok egy képzett ékszerészt a városban... tudom, ez egy nagyváros, de nem afféle kisebb boltosok érdekelnének, hanem akik tényleg értenek a dologhoz. S tudnak bűvölt ékszereket készíteni. Van pár a tulajdonomban, amit szintén szívesen megnézetnék.
A férfi elgondolkodik, nyilván ékszerészeket kevésszer keresnek nála, ételkülönlegességekben talán inkább otthon lenne, vagy pedig bordélyházakban, ám ez annyira nem izgatja párosunkat jelenleg.
- Feladta a leckét, kisasszony.
- Tudom... nem állt szándékomban.
- Esetleg ha vethetnék pár pillantást azokra az ékszerekre...
Damien szemei veszedelmesen villannak. - Ne haragudjon, inkább szakértőre bíznánk a vizsgálatukat.
Mina az alsó ajkaiba harap, a fogadós pedig körbeforgatja a szemét a termen, látszólag kissé zavarban. Nem, senki nem fogja eltulajdonítani a holdköves nyakláncát, az amalgámot meg aztán végképp nem... beleborzong a gondolatba is. Hallott már történeteket, melyekben egy vámpírkislánynak ellopták a nyakláncát. Éjszakáról éjszakára kellett felkutatnia a bűnöst.
- A piactéren sokakat találhat közülük. Ott van Erich meg Markus, ők testvérek, olyan mágusfélék, láttam már őket lövedékeket dobálni csak úgy a semmiből... aztán azt mondják, hogy a gyűrűjük megmondja nekik, mi az, ami mérgező, meg mi az, ami nem. Na én olyat még nem láttam, de sokan szeretik őket, rengeteg legényke jár hozzájuk, hogy bevásároljanak a kedvesüknek... na meg a kislányok is... hát, ők inkább Erichet meg Markust nézték ki maguknak, de személy szerint nem hinném, hogy sok esélyük van.
Damien fenntartja "térjen a lényegre" arckifejezését, kezeit összefonva a mellkasán. Mire drága bartenderjük megköszörüli a torkát, elnézést kér és szállítmányoz két korsó sört egy hangosabb asztalhoz, majd mikor visszatért, így folytatja:
- Aztán a Nagykönyvtár egyik könyvtárosa mellékállásban ékszerész. Szép lány, hosszú szőke hajjal, nem nézné ki belőle, hogy milyen szépen tud dolgozni a forró fémekkel... de hogy ilyen bűvöléseket tud-e, abban nem vagyok biztos. Ha viszont... nos, van még egy utolsó, aki híresebb... vagy inkább hírhedtebb, hogy úgy mondjam. Ha nem félnek bemerészkedni a Művésznegyedbe... bááár az nem a maguk féle jómódúaknak való...
- Mi van a Művésznegyedben? - kérdi csillogó szemekkel, mintha valami olyasmi sötét titkot akarna felgöngyölíteni, hogy egy mélységi lakik ott is... hm... egy ékszerész-mélységi... bár azok a csápos mocskok bármiféle alakot képesek felölteni...
- Nos, egy vámpírfiúkát keressen. Olyat, mint a kisasszony. És az úrfi. Csak hát a faja vámpír, a ruhája meg inkább... - mutat végig a sötét tündén, mire bólintanak.. - No, értik. Furcsa szerzet, csak pletykálnak róla, én magam nem találkoztam vele...
- Ő ért a bűvölésekhez?
- Ért, ért. Az biztos. Ő ért. De hogy mennyire tudnak szóba állni vele, azt nem tudom. Úgy hallottam, nem nagyon kedveli a társaságot...

Ódzkozva pislant rá minden lányra és úgy általában minden élőlényre, ahogy a negyed utcáit rója. Tekintete még mindig olyan üldözött, mintha nem lenne grófnői címe és mindenféle mágikus képessége és ereje arra, hogy megvédje magát... A romlás és züllöttség atmoszférája egyenesen a csontjába ivódik. Hiába van rejtve, csodaszép díszek és illatok mögé. Úgy dönt viszont, igyekszik elmélyedni a felszínben és a villák kertjein belül található virágkölteményeken legelteti szemét.
- Vajon a piactér környéke miért nem volt jó neki? Ilyen gazdag volna és nem akart lealacsonyodni a piactériek szintjére?
- Nos, nem tudom, de átérezném. Ebben a ruhában körülbelül én is így érzem magam.
Mina elvigyorodik. Még neki is furcsa. Pedig ő eredetileg ilyen volt... úgy látszik, az a négy év jól kimosta belőle a nemesi szellemet; azért még van tán remény visszaszokni. Damien viszont kiskora óta nem tapasztalt ilyesmit... sőt, akkor sem. Na de azt mondják, a jót könnyű megszokni.
A rengeteg rózsabokros, illatozó, faragványos, díszes, emeletes épület között egyszer csak megpillantanak egy fából való színtelen, régi, szinte roskadozó kis házikót, mely előtt valamiféle cégér lengedez. A betűket már nem lehet kivenni, pusztán két egybefonódó gyűrű körvonala látszik, körülöttük valamiféle sugárzásnak is betudható vonaltömeggel.
- Mint a házassági gyűrűk.
- Jegygyűrű, Mina.
- Jó, na, hagyjál az emberi fogalmakkal... szerinted merjek kopogni? Csak ez lesz az.
Az egész épület annyira nem illik ide, hogy megkérdőjelezhető az is, hogy egyáltalán lakják. Azonban összeszedi bátorságát, közelebb lép, s kopog.
Semmi.
Micsoda meglepetés...
Sóhajt, felkészül arra, hogy bármi is várja odabent, denevér, ogre, óriás - bár az hogy férne el? -, nekromanták, valahogy a szemei közé tudjon csapni egy éjlángot s kereket oldani. Nem szabad félni, a félelem az elme gyilkosa, ezt már megtanulta.
Nyikorog a régi kilincs, majd az ajtó...
Odabent semmi. Deszkák, por, asztal, székek, régóta elhagyatottnak tűnik az egész.
- Hát ez nagyon úgy tűnik, mintha senki nem lakna itt. Vagy mint egy csapda.
Várja, hogy a fogadós kis bérencei berontsanak a kapun fegyvert szegezve rájuk...ám nem történik semmi. Körbeszaglászik, majd prüszköl is egyet a rengeteg portól.
Ekkor veszi észre, hogy az asztalon mégiscsak van egyvalami: egy elszáradt, de valahogyan mégis karbantartott fehér rózsa, és egy gyűrű. Kék ékkő található benne, talán zafír, talán csak valami értéktelenebb...
- Nézd csak... ez az egyetlen. Mi a francért hagyott volna itt valaki egy darab gyűrűt?
- Engem a rózsa jobban érdekel.
Szinte pont egyszerre érnek ujjaik a rózsához, valamint a gyűrűhöz. Ekkor hirtelen fájdalmasan erősen és gyorsan fordul velük egyet... nem, sokat a világ, és akárhova próbálnak, nincs mibe kapaszkodni. Mire észreveszik magukat, valamiféle kitekert pozícióban fekszenek, a gravitáció immár rendesen magához vonzotta őket... Mina pár pillanat lihegés után észreveszi, hogy a bal könyöke igen természetellenes helyzetben csavarodott ki, így nyöszörög egy sort, majd kirángatja azt maga alól. Arrafelé pislog, amerre Damien néz nagy szemekkel, és megpillantja fogvaejtőjüket...
Ruhája valóban olyasféle, mint Damiené, elegáns fekete kabát, mely kellemesen simul ki a magas alkaton, jobb oldalt három fehér rózsával van díszítve. Fehér rózsa... ez ismerős. Haja is fehér, lófarokba van fogva egy éjszín szalaggal. Mellére lóg még egy fehér nyakkendő. Szeme pirossága kétséget sem hagy a faja felől. Márványszerű arca meglepetten néz rájuk.



- Ezer bocsánat... Nem lehetett túl kellemes a pottyanás. Még nincs teljesen... kifinomítva a rendszer - hajtja meg fejét oldalra. Mina majdnem kiesik a szemein.
- Nem mondja komolyan, hogy sikerült csinálnia egy portált...
- Hát, szerencsére még élnek. Ez sem semmi. Bár belehalni nem fognak. De ami hab a tortán, hogy oda jutottak, ahova kellett is... bár abban nem vagyok biztos, hogy valóban ide akartak jutni..- érinti meg az állát tétován, mintha csak magához beszélne, ők pedig itt se lennének.
Damien krákogva tápászkodik fel, porolja le a ruháját és néz körbe. Mina csakhamar csatlakozni akar hozzá, ám erre már kap egy sötét kezet segítségül. Motyog egy köszönömöt...
A terem, amelybe kerültek, tiszta, rengeteg gyertyával teli, több ajtó nyílik belőle, s középen egy lépcső vezet fölfelé. Csigalépcső. Remek... utálja a csigalépcsőket... Valamint rettenetesen meleg van. Kohászati hőség. A falakon növényi díszek, néhol repedezik, de egyébként jól karbantartott.
- Kihez is van szerencsénk? - bátorkodik megkérdezni. A teremben tartózkodó kettes számú fehérhajú megrázza a fejét.
- Hogy izé... ja... a nevemre kíváncsi?
- Akár arra is. Mi egy ékszerészt indultunk keresni, a művésznegyedbe, és ez a ház volt az egyetlen, amin volt egy cégér...hez hasonló dolog. Vagyis... a ház, ahonnan behuppantunk ide. De ez, gondolom, nem az a ház.
Vámpírjuk megcsóválja a fejét. - Hol vagyunk?
- A föld alatt. Egészen pontosan valahol a Schattenschildben. Odafent hideg van, nagyon hideg, úgyhogy vigyázzanak, ne fázzanak meg. Itt lent meleg van, hát az olvasztás sok hőt igényel.. - Hangja olyan, mintha ezer éve nem beszélt volna értelmes lénnyel.
- Ezek szerint megtaláltuk... egyébként Damien Nightwind volnék, ő pedig Wilhelmina von Nachtraben grófnő.
- Hékás. Te is gróf vagy  -sandít rá, mire megrándul Damien szája széle.
- Így van... technikailag.
Herr Névtelent nem úgy tűnik, hogy különösebben izgatná a titulusuk. Még ez az elegáns ruha is furcsa rajta, nem olyan, aki felvág az ilyesmivel.
- És mi járatban keresek?
- Tanulni akartam... vagyis akarnék... valamint van néhány ékszerem, amik bűvöltek. Ha magam is képes lennék hasonlóakat készíteni...
A férfi szemei hirtelen végigszánkázzák, az említett ékszerek után kutatva. Rögtön ki is szúrja denevéres fülbevalóit. - Azok a hallást erősítik, igaz? - hajol oda a füléhez és fürkésző szemekkel vizsgálja meg őket. Párosunk aggódva pislogva várja, hogy véget érjen az inspekció, majd ezek után Mina kissé ódzkodva surran odébb.
- Igen... - majd az ujján levő Vérrubinra kerül a megfigyelés sora. - Az pedig... nos... faji igények.
- Ügyes-ügyes. - A lelkesedés szikrája egy pillanatra sem alszik ki a vörös szemekben. Igazi megszállottnak tűnik. Nos, ez legalább jó, ha elégedett az eddigi ékszereivel... persze egyik sem az ő érdeme.
- Nem az én munkám. Sajnos. De van rengeteg kacatom. Van, amelyiken még látszik, hogy valaha ékszer volt, de valamelyik már inkább csak ócska fémdarab...
- Az nem gond. Beolvasztjuk, és kész.
Ez rémesen egyszerűnek tűnik. És többes szám. Csak nem... Máris elfogadta volna, hogy a tanítványává váljon?
- Hajlandó lenne tanítani engem?
- Tessék?!- A megütközés furcsa színbe vonja a férfi arcát. Mina pedig csak néz. De hisz... az előbb mondta.
- Hát... az hírlik, ön egy olyan mester, aki tényleg érti a szakmáját.
- Köszönöm a bókot, de biztosan nem azért jött ide, hogy dicsérjen engem. Vagyis, nem igazán nézem ki ezt a mai világból, túlságosan elromlott már minden ahhoz, hogy puszta szívjóságból látogassanak meg, és még az se tántorítsa el őket, hogy közben átteleportálódnak ide, ami nem éppen kellemes...
- Nem, úgy értem, arra gondoltam, esetleg fogad még tanítványokat. - Bár nem, igazából nem gondolt rá. Azt remélte, rá tudja venni.
A vámpírférfi felvonja a szemöldökét, majd tekintete elködösül. Hümmög magában egy kicsit. - Az már régen volt. - Többet nem mond.
- És miért ne lehetne újra?
- Pontosan azért, amiért régen sem lehetett. Tudják, a tanítvány-mester viszony... sokszor alakul át valami borzasztóan ronda, romlott kapcsolattá, kihasználás, elárulás, ilyesmik... - gesztikulál a levegőben, ám úgy látszik, a konkrétumokat most is kihagyja. Nos, legalább hajlandó beszélni velük. Rosszabb is lehetne. Mondjuk az első pillanatban közölhette volna velük, hogy vissza a portálon, különben...
- Szóval a rossz tapasztalatai miatt hagyta abba.
- Ezek nem csak az én tapasztalataim, higgye el. De... a bűvölés veszélyes dolog. Ambiciózus fiatalok... sokat akarnak tudni, nem érdekli őket az ár. Aztán nem tudnak megállni. Márpedig én nem akarok senkiből tudásdémont csinálni. Magamból se kísértetet egyhamar.
- Elmondja, mi volt a legrosszabb tapasztalat?
- Nagyon szívesen, egy pohár bor, vér vagy gyógyfűtea mellett, amit csak akar a kisasszony. Ám ezzel is csak közelebb akar jutni ahhoz, hogy tanítsam, ami teljesen érthető, viszont sajnos a történetmesélésemnek nincs sok köze ahhoz, hogy mikor jön vissza a kedvem az efféle munkához...
Remek. Nem gondolta volna, hogy ilyen könnyen átlátnak "hátsó szándékain". Igazság szerint nem is úgy gondolt ezekre, mint hátsó szándékok, most viszont elszégyelli magát.
- Nem lesz belőlem tudásdémon. Ígérem! - Szinte érzi Damien mosolyát az arcán, ahogy nagy, csillogó szemeit veti fölfelé a tőle picivel magasabb vámpír tekintetébe fúrva azt. Bár... nem teljesen biztos benne, hogy ezt meg kellett volna ígérni. Ki tudja még, mi lesz belőle? De meghalni nem tervez. - És ami még biztosabb, nem árulok el senkit. Van egy olyan hibám, amely szerint képtelen vagyok olyat állítani, ami nem igaz. Nos.... leszámítva, ha ez feeeeltétlenül szükséges, és megmenthetek vele valakit vagy valakiket.
Hm... Deus Vult... hm... elvörösödik az emlékre.
- Látja? Az akarás. Az elszántság. Miről beszéltem? És még fiatal is.
- Maga is fiatal! - Talán kicsit élesen csattant fel, de... így igaz.
- Hát, ez... így van. - és ismét elhallgat. Meg fog még őrülni ettől a stílustól, az egyszer biztos...
- Figyeljen, tudja, hogy kereshetek mást is, aki tanít. Ember mestereket, vagy... akárkit, talán nem is a fővárosban... de nem hiszi, hogy valami oka van, hogy ezt az utat választottam és nem a többit?
A férfi értetlenül vonja meg a szemöldökét. - Honnan értesült a fővárosban működő ékszerészekről?
- Nos... körbeérdeklődtem. Fogadókban...
- Mhm.
- Miért kérdi?
- Hát mert érdekelt...
Ezek a hasznos válaszok. - Annyit hallottam önről, hogy nem kedveli a társaságot.
- Hát ebben sem hazudtak.
- Ez nyilván nem a legcsábítóbb jellemzés, mégis itt vagyok. Ön szerint miért?
- A kihívások megszállottja?
Damien nagyon halkan kuncogni kezd a háttérben. - Ezt sem lehet tagadni.
Mina felsóhajt. - Ez is igaz, de... Komolyan, általában meddig szokta hallgatni a tanítványnak jelentkezőket, mielőtt véglegesen elküldi őket?
Nem, nem fog csak így lemondani róla... bár már közel áll ahhoz, hogy elege legyen ebből a hercehurcából és ténylegesen rákérdezzen dolgokra, úgy, hogy azokat ne lehessen kikerülni. Agyának egy betegebbik része még arra is gondol, hogy erőszakhoz folyamodik, ám az nem ő. Ezek csupán futó képek, amik átvillannak az agyán.
- Nem űzök sportot belőle.
- Ezt örömmel hallom...
A válasz, amit Mina hallana örömmel, viszont nem érkezik.
- Mihez kezdene a bűvölt fegyverekkel?
No, végre egy értelmes kérdés. - Úgy érti, ékszerekkel?
- Ja, igen... hát, fegyverek ezek, legalábbis némely. Sokélű fegyverek, de fegyverek.
- Tudom jól. És bár nem vagyok az erőszak híve, mégis jól jön, ha biztonságot tudok teremteni.
- A legjobb védekezés a támadás? Vagy... fordítva...?
- Valahogy úgy.
- Hm... - A sötételfre téved a tekintete. Majd vissza Minára. - Vannak még érvei?
Oh... Érvek? Már hogyne volnának. - Hát... azok mindig vannak. Nos, először is a fajtársam.
Az ékszerész csak hallgat. - Nem elég jó érv?
- Minden fajtársával bajtársias viszonyban van és megbízik bennük?
- Nem. Sőt, sajnos még a családom minden tagja sem érdemli ezt meg... De részben ön is a családom tagja, talán tudja, talán nem, hogy milyenek... Képesek még a sajátjaik elől is titkolózni.
A férfi kivételesen megértőn bólogat. - De amint észrevehette, nem viseltetek előítélettel bármiféle másik faj képviselője iránt, pusztán azon okból, hogy másik faj képviselője.
- Jelen.
- Akkor miért nem keresett másfajút?
- Fene tudja! De most már itt vagyok, és nem érzem úgy, hogy megbántam volna a döntésem. Kivéve, hogyha az egész hiába lesz. Igen, talán szeretem a kihívásokat, és néha csak azért megyek arra, amerre még nem jártam, hogy nehezebb legyen, mert általában az ilyen helyzetekben lehet érdekes dolgokra bukkanni. De eddig még nem származott ebből károm - túl nagy -, eddig még túléltem, mert vannak, akik mellettem vannak és támogassanak és visszahozzanak a veszélyből, hogyha kell.
- Ismét jelen. Legalábbis remélem.
- Hát persze, hogy rád is gondoltam - mosolyog.
- Is? - Mina halkan kuncogni kezd, ahogy visszafordul a fajtársa felé.
- Hm. Damiennek hívják, igaz? - kérdi amaz a selftől.
- Így van.
- Kezeskedik érte, hogy a kisasszonyt nem hagyja semmiféle  saját vagy mások életét veszélyeztető butaságot csinálni?
- Hát... többé-kevésbé ezt csináltam eddig is. Minden tőlem telhetőt megteszek, eddig nem volt panasz a munkámra - mosolyog készségesen, Mina pedig nem tudja, melyiküket van kedve inkább oldalon bökni jóóó erősen...
- Remek. Erre pedig akkor van a legtöbb esély, ha most szépen megfordulnak és visszamennek azon a portálon, amin jöttek. - Látja felvillanni arcán azt az antiszocialitást, aminek következtében csoda, hogy még engedi, hogy itt legyenek.
- Miért ennyire elutasító mindenkivel szemben?
- Honnan tudja, hogy mindenkivel szemben az vagyok?
- Azt tudom, hogy velünk szemben az, és azt hallottam, hogy általában az...
- Mint mondtam, megvan rá az okom. Ha mindenkit a keblemre ölelnék, már nem élnék. Ezzel valószínűleg önök is így vannak.
- Mit kérne cserébe? Végezzek házimunkát? Szerezzek nyersanyagokat?
- Utóbbira így is, úgy is szüksége lesz, ha ékszerész akar lenni. Ám én csak... az igazságot akarom.
Megütközve néz rá. - Nem hiszi, hogy őszinte voltam?
- Elhiszem, hogy igazat mondott, de vannak olyan igazságok, amiket talán maga sem tud. Például, hogy miért ragaszkodik annyira ehhez a szakmához.
- Nem értem, miért akar ennyire eltántorítani...
- Nem akarom. Csak azt akarom, tudja, mi az, ami vezérli. Elszántság és elhivatottság nélkül nem lesz képes mesterműveket létrehozni. Ha a lelke nincs benne a fémben és a mágiában, amit a kőbe rak, akkor semmi értelme az egésznek.
- A lelkem beletevésével nem lesz semmi probléma, higgye el... - Felsóhajt. - Egyszer... ismertem egy vámpírt, akinek megbűvölték az amalgámnyakláncát, ezért nem tudott elhagyni egy szobát. Egyetlen szobába volt zárva. Ezzel gyakorlatilag sakkban lehet tartani bárkit, és ez még csak egy apró részlet. És ez... ez szörnyű. Mármint, hogyha valakinek fogalma sincs, hogy lehet eltüntetni egy ilyen bűvölést, akkor mozdulni sem tud. Egy ékszer pedig apró és észrevehetetlen. Könnyen lehet, hogy azért nem tudunk elbánni egy ellenféllel, mert védelem van rajta, ami egy icipe-picike kőben rejlik. Nekem nem célom egyetlen frakció vagy faj irtása a világban, épp ellenkezőleg. Ha ezeket ellenem akarják felhasználni, tudjam, mit kell tennem. Ha látni akarok valamit, amit el akarnak rejteni előlem, tudjam, hol kell nézni...
- Ez kicsit sem áll közel a tudásdémonhoz.
- Nem fogok belehalni!
- Emlékszik a családja kulcsmondataira?
Megfeszül a tekintete. - Igen... és amint már említettem, már nem élek velük. Persze nem ez az oka, de...
- Nem illik oda, teljesen megértem...
- Előnyben részesítem a tudást a tudás hiányánál. Valamint a védelmet a támadásnál, és a finom módszereket a nyers erőnél.
- Csodás. Nos... ez esetben lehet, hogy még egyszer belevetem
magam a dologba...

- Hogy... akkor elvállalja, hogy tanít?
- Az attól függ. Meglátjuk, mit tud. De ahhoz el kell kezdeni, nem igaz?
- No akkor magukra is hagyom önöket...
- Várj-várj... micsoda, miről beszélsz?!
- Ez a hőség nagyon nagy idelent...
Elkerekedett szemekkel nézi, ahogy Damien megindul a csigalépcső felé, majd megtorpan s visszanéz.
- Nem bánja, ugye, Herr...?
- Tényleg. Még mindig nem tudom, hogy hívják.
Ja... - néz maga elé. - Geralt. Geralt von Nebelturm.
- Örvendek.
- Csak nyugodtan nézzen körül odafent. Nem mondom, hogy túl nagy rend van... többnyire itt vagyok lent a műhelyben. Mármint ez olyan... raktár. A többi szoba a műhely.
- Hálás köszönetem. Szóljanak, ha szükség lesz rám... - indul meg sóhajtva fölfelé, ahol is talál egy puritán hálószobának tűnő termet. És valóban sokkal hidegebb van. Összébb próbálja húzni magán ruháját és letelepszik az egyetlen a szobában található székre, majd elkezd kibámulni az ablakon. Fenyvesek. És itt már a szél süvítése is hallatszik. Tényleg a Schattenschildben vannak...

A raktárhelyiségből, ahova érkeztek, hamar átjutnak a műhelybe, ahonnan is a forrongó hő sugárzik.
- Nem fél a melegtől, kisasszony? Mert az lesz. Meg az se árt, ha nem remegnek a kezei. És ha jó a szeme.
- Miért bújt el ide a hegységbe?
- Tessék?...
- Miért rakott egy teleportot a házába, ami... hogy úgy mondjam, nincs a legjobb állapotban, és csinált egy rejtekhelyet ide?
- Most beszélgetni akar vagy tanulni?
- Öhm... a kettő kizárja egymást?
Geralt erre láthatóan nem tud mit mondani, csak pislog párat. - Túl sokat kérdeznek. Ezért bújtam el, mert nem volt kedvem ehhez a rengeteg kérdéshez, de látom, megtalálnak. Nos, ha annyira tudni akarja, akkor ez egyébként egy kísérlet... vagyis, mire kikönyörögtem, hogy engedélyezzék, hadd próbálgassam ezeket a teleportokat különféle helyeken, addigra majdnem elsírtam magam, de nem lényeges. Ha nem akarom, hogy megtaláljanak, nem találnak meg. Bárkit visszaküldhetek azon a teleporton. De maguk normálisnak tűntek.
- Köszönjük az őszinteséget...
A Nebelturm immúnisnak mutatkozik az iróniára is. - Kik ezek az ők?
- A teleportosok? A Nachtrabenek. Az vagyok félig. - hadarja halkan, majd vállat von. Na várjunk... Majdnem megkérdezi, hogy "És a másik fele?", aztán eszébe jut a bemutatkozás. Nebelturm. Nem lehet mindenki az ő unokatestvére...
- Akkor is valamilyen szinten rokonok vagyunk...
- Ó. Csodálatos. - érkezik a válasz szinte teljesen érzelemmentesen. Te jó ég, Geralt régen járhatott a fajtársai vagy bárkik között...
- Nem sejtette? Akkor miért segít nekem?
- Hát nem azt várja, hogy segítsek? Nem értem ezt a kérdezősködést, de tényleg. Na. Adok magának egy feladatot. Úgy csináljuk, mint a lovaglás tanulása, először csutakolunk, majd egy idő után már lehet lovagolni is... - sürög-forog a Nebelturm és egy szövettel letakart halomról hajtja fel a szövetet, mely alól előkerül egy lánc. - Á, megvan. Na, ő itt elszakadt. Eltört, elhajlott... arany, nagyon puha fém. Nagyon pici eszközök kellenek ahhoz, hogy megjavítsuk, de meg lehet.
- Ez az egyik megbízása? - Már nem biztos benne, hogy a fajtársnak egyáltalán vannak még megbízásai.
- Nem. Ő gyakorlás. Alapszintű, de szükség van a felfrissítésére mindig... azért téptem el, hogy aztán újra összerakhassam. - pillant fel rá vérszín szemeivel amolyan "ez nem egyértelmű?" kifejezéssel.
Kisvártatva a kezébe nyom egy igencsak apró fogót, majd az asztalhoz vezeti.
- A megvilágítás fontos. Napon is lehet, ahol melegebb van, de itt nem ajánlom, hogy kimenjen... azt mondta, Nachtraben. Tud fényt varázsolni? Bár el fog fáradni. Sebaj. Jó munkába belefér.
- Honnan veszi, hogy tudok fényt varázsolni?!
- Kérdeztem...
- Egyébként tényleg tudok.
- Na, remek. Akkor végső esetben... no, keresse meg, hol hibás.
Valóban, először a lánc teljesen tökéletesnek tűnik, amint azonban felemeli, csak az egyik szára esik le, s elkezd kicsúszni a kezei körül. Még épp időben kapja el. Közelebbről nézve észre is veszi az elhajlott pici láncszemrészt.
Geralt kapkodó magyarázatából idővel sikerül kisilabizálnia, mit is akar a másik. Lelkesen sorakoztatja végig a műhelyben található dolgokat, az apróbb szerszámoktól kezdve reszelőkön át kisebb fűrészekig, amik elég fenyegetően néznek ki, és egyelőre fogalma sincs, mire jók, bár biztos van olyan anyag, amelyhez szükségesek...
Első pár hetében csak a lánchoz hasonló javításokkal foglalkozik. Geralt úgy osztogatja neki a feladatokat, mintha csak egy gyermek lenne, pedig nem lehet túl sok köztük a korkülönbség. Érződik rajta, milyen régen volt, hogy bárkinek is megmutathatta a kis világát, a birodalmát, milyen rég engedett ide bárkit is.
- Csak lókötők jöttek. Akik utáltak a vagyonom miatt, amiről nem is tehettem. A házamat egyszer megpróbálták felgyújtani, onnantól elegem lett a művésznegyedi kis putriból. Jobb remeteként élni, mint céltáblaként.
Mintegy házi feladatként időnként leír neki egy listát, melyen alapanyagok vannak, a fémek és tulajdonságaik, majd drágakövek és tulajdonságaik. Sok dologról, amivel korábban már találkozott, de értéktelennek tartotta, derül ki, hogy mennyi mindenre jók valójában.
- A legtöbb történet a kövekkel kapcsolatban tényleg csak mese. Az, hogy ilyen meg olyan kellemes álmot hoznak, meg szerencsét. De egy kis bűvöléssel csodára lehetünk képesek. Ám ez még odébb van.
Pedig az lenne az a rész, amire nagyon kíváncsi már... ám ahogy mestere említette, a csutakolással kell kezdeni.
Persze az aprólékos forrasztgatást és a kövek csiszolását nehezen lehetne a csutakoláshoz hasonlítani. Az utóbbi válik majdhogynem kedvenc tevékenységévé. Ahogy a durva, szürke, egyszerű kavicsra emlékeztető kőből kinyeri az értékes, színes csodát... Az egésszel annyi a baj, hogy veszteséges. Sajnálja azt a sok apró részt is, ami a csiszolás során lehullik a földre.
- A fémekkel viszont vigyázni kell. Vagyis, rájuk. Nem pazarlunk el belőlük semmit. Ami innen lepattan, azt majd oda visszaillesztjük, minden apró darab jó lehet valahová...
Mind át tud alakulni. Kellő hő és elveszti előző formáját, hogy valami teljesen új lehessen belőle. Minden bizonnyal átélik ezt a fegyverkovácsok is, de ez mégis más. Kifinomultabb. És díszesebb. Egy jól díszített kard mégis csak vérfakasztási célzattal jön a világra és hatalmas erők kellenek a megmozgatásához. Egy aprócska gyűrű vagy karkötő szinte nem is látszik, ha nem akarjuk, egyébként pedig elenyésző kis részletként teszi szebbé a megjelenést.
- Amikor nem tudják, miért nem tudnak megsebezni, vagy honnan tudod ezt meg azt... felbecsülhetetlen - lángolnak Geralt szemei. Mina pedig reménykedik. Mindennap reménykedik, hogy ez már az a nap lesz, amikor megtanulhat bűvölni... az elmúlt időben úgyis rengeteg, szinte tömeggyártott, egyforma gyűrűcske, láncocska került ki a kezei  közül. Melyik csúnyább, melyik szebb, de legalább hordani lehet őket, bár némelyiknek az alakja olyan, hogy elnyomorítaná a viselőjét... de hát, majd gyakorol. Sokat gyakorol. Elhivatottsága őt magát is meglepi. Lelkesedésük pedig egymáséból táplálkozik. Valamilyen szinten sok a közös bennük. Mindketten sokat voltak távol mindentől és mindenkitől, és ezt egyáltalán nem bánták...
- Nem hittem volna, hogy ez valaha menni fog. - sóhajt. - A fizikai tevékenységek soha nem voltak az esetem.
- Inkább a mágia. - kijelentés, nem kérdés.
- Igen. Örülök, ha nem kell közel kerülni senkihez ahhoz, hogy... megakadályozzam, hogy bántson.
- Nno... végül is, már eleget gyakorolt. Talán megmutathatom már, amit meg terveztem mutatni.
Öröm csillan a szemeiben. - Bűvölhetek?
- Idővel.
Az ilyen homályos kifejezéseket már megtanulta, hogy nemes egyszerűséggel igennek kell venni, így boldogan ugrik föl és csapja össze a tenyerét. - Hoppá. Ez hangos volt. Bocsánat.
- A vadonban majd ne zajongjon, elriasztja az állatokat. Úgy nem tudjuk megfigyelni őket.
Vadon?... Ezek szerint kimennek az erdőbe? Ez a nap nem is lehetne jobb.

A fenyvesek közt zúg a szél. Geraltnak szerencsére volt raktáron pár vastag szőrmekabátja - Mina ezúttal otthon hagyta a sajátját, egy ideig hordogatta, aztán gondolta: minek, ha úgyis csak az épületben tartózkodnak.
Egy darabig baktatnak fölfelé a hegyi ösvényen, Damien is velük jön, hisz miért is unatkozna odabent a szobában egyedül?... Nagyobb valószínűséggel a Nebelturm csak biztosra akart menni, hogy senki nem játszadozik a holmijával az ottléte nélkül.
Víz csobogására lesznek figyelmesek, s nemsokára egy zúduló vízeséshez érnek. A víz elementális erejét élesen törik meg a sziklák, zaja olyan hangos, hogy alig lehet hallani a beszédet mellette. A fülbevalója mondjuk segít ezen.
Geralt sietve előkotor a táskájából egy nyakláncot, majd a zavartan mosolygó Mina nyakába függeszti. Egy sima aranylánc, foglalatában egy nagyobbacska topáz díszeleg. - No. Most még nem tapasztal semmi változást. Csukja be a szemeit.
Még rápislant a vigyorgó Damienre, mielőtt megteszi. Csak a sötét tünde látja, ahogy Geralt megérinti a követ, s bár meg sem szólal, az arcán látható koncentráció egyértelművé teszi a varázslást... az ékkő hamarosan zúgni kezd, de kellemesen, mintha csak víz alól szólna a hang.
- Ha most ránéz a vízesésre, csak aktiválnia kell a követ, és mögéláthat.
Ki is próbálja. Kezei tétován keresik meg a csiszolt felületet és valóban, a vízfal fátyla mögött felsejlik a kis sziklarész, ahol pont elférnének még vagy hárman... ha sikerül odamászni.
- Most nézzen a lombokra!
Megpillant egy osonó vadmacskát egy levelekkel sűrűn telitűzdelt ágon. Majd a zúgás abbamarad.
- Most töltődnie kell. Egy tünde mesterem tanította ezt. És még annyi minden van. Majd meglátja.
- Elhiszem - biztosítja mosolyogva, behunyja a szemét és jókorát szív a fagyos hegyi levegőből... nemsokára talán már joggal aggathatja tele magát mindenféle ékszerrel. És belegondolni, hogy van, aki ezt pusztán hiúságból teszi...



A hozzászólást Wilhelmina von Nachtraben összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 26, 2018 9:58 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

22 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szer. Aug. 22, 2018 10:20 am

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Sajnos pont a lényegi rész maradt le, hogy mi oka lenne a mesterednek téged tanítani. Ennek hiányában sajnos nem fogadhatom el a pályázatot, ezt még illeszd bele.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

23 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Hétf. Aug. 27, 2018 12:26 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Így már elfogadható a pályázat, jó munkát ékszerészként!


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

24 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Okt. 12, 2018 9:41 pm

Wilhelmina von Nachtraben

avatar
a Nachtraben család tagja
a Nachtraben család tagja
Név:
Vertraue mir / Bízz bennem
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: Mina fizikai kontakt létesítésével rövid időre képes belelátni egy másik lény elméjébe és egy adott gondolatfolyamot, érzéseket vagy egy emléket nyomon követni. Könnyebben megy nyilván, ha az adott fél hajlandóságot mutat a folyamatra, és gyorsabb is ilyenkor. Olyan, mintha teljesen átélné azt, ami a másik fél fejében lezajlik. Ha a másik fél nagy mentális erővel rendelkezik, kizárhatja.

Felhasználó profiljának megtekintése

25 Re: Wilhelmina von Nachtraben on Vas. Okt. 14, 2018 11:11 am

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Elfogadva, 7. szint 4000 váltó


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.