Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Küldetés: A lidérc báli ruhája (V.I.SZ. 821 Tavasz)

Szer. Ápr. 24, 2019 11:26 am by Lothar von Nebelturm

Magasan szállt a hold. Ilyenkor mindig besütött a kis ablakon a plafon tetején. Gyönyörű …

Comments: 2

Déli frakcióküldetés - Hierosgamos (V.I.SZ. 821 Tavasz)

Hétf. Ápr. 08, 2019 2:26 pm by Isidor Bose

Mi ez a küldetés? Ki az az Isidor Bose, és hová lett Esroniel? Miért van az északi küldetés …

Comments: 9

Északi frakcióküldetés - Libera nos (V.I.SZ. 821 Tavasz)

Vas. Ápr. 07, 2019 5:14 pm by Jerobeam

Alapvetően szoktam egy kis hangulatcsináló rövid szöveget írni a küldetéskiírásokhoz, de …

Comments: 8


You are not connected. Please login or register

Wilhelmina von Nachtraben

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Go down  Üzenet [3 / 3 oldal]

51Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Dec. 15, 2018 8:42 pm

Spark of Light in the Darkness


Part Three



- Sajnos korántsem... - hangzik egy sóhaj odalentről.  - Higgyék el, én sem élvezem az itt lent tartózkodást.
- Akkor talán nézhettél volna a lábad alá... - szinte hallatszik a levegőben a ki nem mondott "kölyök" szó, vagy valami ehhez hasonló.
- Na de uram! - csattan fel némi tisztelettel, de azért egészséges felháborodással Betti, és csípőre tett kézzel néz szúrósan a nagybácsi felé, kinek arcáról viszont ez nem törli le a nem túl jól titkolt megvetést. Látszik rajta, hogy semmi kedve itt lenni és egy hegyesfülű után koslatni, pláne nem segíteni neki. Damien csak megfeszül a sértés hallatán, lassan szívja be a levegőt és Kieran arcát fürkészi, vajon hogy viseli, amiből nyilván már kapott nem kevés ízelítőt.
Hát úgy viseli, mint azt, hogy alapból egy veremben kuksol. Rezignáltan és látszólag nemtörődömül. Hogy mi lehet a felszín alatt, az az itteniek nagy részét esélyesen nem érdekli.
Mivel senki nem mond semmit, némi kínos csönd áll be, melyet a sötételf dönt úgy, hogy megtör, mégpedig kizárólag gyakorlatias okokból.
- No. Gondolkozzunk. Elszaladjunk kötélért, vagy van egyszerűbb mód is, hogy kimásszon onnan?
- Hát belógathatnak egy fadarabot, ám szerintem ha abba kapaszkodom, akkor ahogy önök mondanák - pillant Edwinre, aki  oda se figyelt, és mikor észleli, hogy neki szól valami, idegesen rebben oda a tekintete -, keresztet vethetek a ruhám épségére. Már ami maradt belőle - teszi hozzá, megelőzendő a további gúnyt vagy efféléket.
- Én elmegyek kötélért. Van a fogadó raktárában egy csomó. - jelenti ki Betti, jelentőségteljes hangsúllyal.
- Kisasszony... maradjon csak hát, nem kisasszonyoknak való a rohanás.
- Ugyan, ugyan, kérem, hát nem látta, mi zajlik a fogadóban? - veti hátra tincseit büszkén a lány. - Egész nap sürgünk-forgunk, meg se állunk. Szaladgálok én eleget.
- Hát az azért mégse állja, hogy...
- Nyugodjanak meg, pár perc, és megjárom. Várjanak itt.
- Nem-nem! Megyek - ragaszkodik az emberférfi, Betti önelégült mosolyával a háttérben.
- S mit szól ahhoz, uram, ha én is megyek? Közben még benézek Anjához és megvigasztalom, hogy a vőlegénye jól van.
- Ez... ez egy okos ötlet, kisasszony. - morogja Edwin, láthatóan nem tudván eldönteni, hogy bosszús legyen, zavart, vagy önelégült.
Damien rájön, hogy sose fogja teljes mértékben megérteni az emberek játszmázásait... de egy sóhajjal beleegyezik.
- Rendben, én addig itt várok.
- Úgy, úgy, őrizze csak a vadat - ejt meg egy vigyort még a nagybácsi, mire Damien nem nagyon hajlandó még kényszeredett mosollyal se reagálni, inkább csak nézi, ahogy eltávolodnak.
Betti valószínűleg örül, hogy visszakerülhet a faluba. Talán ott is marad, biztosan nem akar mindenképp részt venni a kötélhúzásban. De Edwin azért visszajöhetne...
Morfondírozása közben rájön, hogy még mindig háttal áll a tündének, így gyorsan megfordul.
- Elnézést. Elgondolkoztam.
- Semmi gond. Nem kötelessége egy verembe esett vaddal beszélni.
Kezdi irritálni ez a stílus, így úgy gondolja, az udvariaskodásnál talán fontosabb, ha ténylegesen rákérdez a dolgokra.
- Mondja, sportot űz abból, hogy áldozatnak állítja be magát?
- Oh, nem, legalábbis nem állt szándékomban... puszta irónia volt, az iméntiekre reflektálva.
- Nem semmi szókincse van. - kezdi érezni, hogy a gúnya részben az előbbi feszültségekből is fakad. Egymásnak feszülő érdekek, ellentétek... eh... nehezebb az ilyen dolgokkal megbirkózni, mint egy csatával. Oda csak stratégia szükségeltetik, erő meg persze valamennyi ügyesség is, ám a lélektannak nem egy ilyen kifinomult részével találkoznak ott. Nincsenek játszmák, csak rejtőzködés és felfedés, tettetés és megmutatás, de nem ilyen áttételes kifejezése az ellenzésnek. Edwin csak egy icipici pont a történetükben, mégis igen nagy tintafoltot fog hagyni életük papírján, ha nem simítják el ezt egyszer s mindenkorra.
- Utazgattam erre s arra - jegyzi meg Kieran. Többet nem szól, ám mivel még minden bizonnyal legalább egy fertályóra, vagy kettő, mire a kötél megérkezik, úgyis lesz idejük, amit jobb nem csendben tölteni.
- Erre s arra?
- Távol a Tünde-erdőtől, többnyire. Nem kitaszítottság miatt, pusztán... önszántamból.. így alakult.. lehetne érveket felhozni. Fölösleges.
- Akkor hasonló cipőben járunk.
- Sok szólást eltanult az emberektől. Hosszú ideje él közöttük?
- Eléggé. Minával.
- A vámpírlány, Anja jó barátja?
- Igen - mosolyodik el. Vicces, Mina akármennyi idős is lesz, mindig csak vámpírlány marad. Talán ha itt lenne, sem tiltakozna.
- És persze az öné.
- Így van. Békés volt ez a falu, hiába laknak benne emberek, jobban eléltünk itt, mint bárhol máshol tettük volna.
Kieran megvonja egyik szemöldökét. - Szerencsések. Én, úgy néz ki, nem jártam ilyen jól... na de nincs jogom mások jó sorsát szidalmazni.
Na jó, akkor most van itt az idő egy kis elsimításra, talán, amíg a többiek vissza nem érnek. Valahogyan el kell érnie, hogy ez az ünnepély ne torkolljon katasztrófába.
- Nem szidalmaz. De ha már itt tartunk... hogy kötött ki az erdőben? Nem köteles elárulni, de gondoltam, egy kérdést megér.
- Nincs mit titkolnom. Igazából... igaza volt. Abban, amit akkor mondott, mikor ráijesztettem. A virágot sajnálom kissé... - veti neki magát a gödör falának, mintha az egy ugyanolyan terem lenne, mint mondjuk a fogadó. - Lassan egészen otthonosan érzem magam itt.
A sötételf elmosolyodik. - Anja hogy viseli, hogy túlzásokba esik az öniróniája?
Mielőtt még megrémülne, hogy ez mennyire tapintatlan kérdés is volt, kap egy választ, így... így ez is érvényét veszti. Meg tudják még lepni. - Mit gondol? Próbál kinevelni belőle. Fogalmam sincs, egyébként. Az ő döntése volt, hogy elfogad, én csak a legnagyobb mértékű hálát mutathatom ez iránt. Például beleeshetek egy gödörbe a menyegzőm napján...
- Ki fog mászni belőle. Most már nem hagyhatjuk, hogy kudarcba fulladjon.
Ám a viccek mintha elmúltak volna, mintha olyan vízre eveztek volna most, amit semmiféle irónia nem old már meg. Elég nehéz belátni az üregbe, de amennyire ki tudja venni, Kieran nem lehet túl jókedvében úgy általában, és ezt nem tudja a végtelenségig leplezni.
- Azt hiszem, nem önökön múlik. Nem kötélen és nem ruhán, még csak nem is a ceremónia hangulatán, ez... egyszerűen... talán hibát követtem el.
- Nem mondja, hogy ki akar hátrálni az egészből.
- Akarok?... Nem. Pusztán nem akarom megkeseríteni egy lány életét azzal, hogy szenvedésben és megvetettségben éljen. Nem érdemli azt, hogy nap mint nap szembesülnie kelljen a rokonai utálkozó pillantásaival. Vagy nem is utálkozó... nem mindig ilyen nyilvánvaló, és nem mindenkinél. Sokakat láttam már. Valaki úgy tudja érzékeltetni, hogy megvet, hogy közben esetleg még dicsér is, vagy úgy tűnik, hogy nem is törődik a másikkal. Ám akkor is lehet érezni. A családtagok pedig még jobban éreznék. Az összes összejövetel, ünnepség, étkezés egy olyan protokoll, ami pokol, hogyha nézeteltérések vannak. Rám pedig elég rám nézni, hogy a nézeteltérés megszülessen.
Túlságosan is egyetért, pedig ellent kellene mondania. Ellent kellene tudnia mondani. Azt kellene mondania, hogy nem számít, hogy majd minden megoldódik és szép és jó lesz, de nem így lesz. Talán nem. Nem mindenki reagál ugyanúgy a bántásokra. Van, amikor egyszerűen csak túl sok már és elég, és el akarsz bújni minden és mindenki elől, hogy semmiféle megjegyzés ne érhessen a puszta létezésed miatt.
Átérzi. Duplán is.

- ...és imádja a természetet. Komolyan mondom, már elterveztem, hogy lesz egy gyógynövénykertünk, ilyen füveskertünk. Legalább valaki nem fogja elfelejteni meglocsolni őket. Én mindig elfelejtem. Feldolgozni fel tudom őket, de amíg nőnek, addig törődni... hát majd lesz, aki vigyázzon rájuk. ...Mi ez a zaj? Ki rohangászik lent?
Mina figyelmesen bólogat, majd a megszokott, békés beszámoló megszakításakor idegesen kel föl ő is helyéről. Anja letrappol a lépcsőn, ahol is szembetalálja magát nem túl kedvelt nagybácsijával és Bettivel, a segítőjével.
- Hát ti?
A páros, mint akit rajtakaptak, torpan meg. - A raktárba megyünk csak. Kötélért.
- Kötél?! Mit akartok, felakasztani a férjemet? Na nem mintha annyira tiltakoznék, ha már így elkószált.
- Nem, felakasztani, neeem... csak ki akarjuk szedni a veremből, amire beleesett.
Anjának elakad a szava. Ami meglehetősen ritkán esik meg. Majd annyit lát a vámpír, aki fent ácsorog a lépcső tetején, hogy a fogadóslány keze a homlokán csattan.  

- Edwin nem fogja mindenhová üldözni magukat.
- Úgy tudom, az emberrokonokat nem nagyon lehet lerázni...
Hirtelen megtört a magabiztos reményvesztettség. Szinte Damien se akarja elhinni, de Kieran  megingott a bánatában, vagy legalábbis úgy tűnik. Olyan naivitással néz fel rá ezeknél a szavaknál, ami szinte meghazudtolja azt az állítólagos sok évet, amit utazgatott. Valószínűleg ő is inkább a társadalom szélén mozgott, nem a belsőbb körökben, és kevesekkel létesíthetett mély kapcsolatot.
- Noss... hogy nehéz-e őket lerázni... igen. Vannak fontos szokásaik, ünnepeik, ez tény. Azokhoz ragaszkodnak is, ha valaki nem tűnik fel valamelyiken, meg tudnak sértődni évekre, ez igaz. Ám... van számos ellenpélda. Ott vannak mondjuk a vámpírcsaládok, náluk szabálykövetőbb népséget nem olyan könnyű találni.
Pislog egy kicsit lefelé, hogy van-e létjogosultsága a szavának, de úgy tűnik, hogy van, így folytatja.
- Nem azért, mert személyes dolgokkal akarok példálózni, de Mina évek óta nem tartja a kapcsolatot a családjával, mert... ezt választotta, és más irányba fordult az élete.
- Más szerencséje nem feltétlenül ismétlődik meg bárki sorsában.
- Ez... tény. De ha bármi miatt is meggondolja magát, akkor szerintem ne külső tényezők miatt tegye.
Ha egy grófnő együtt lehet a lovászával, hát egy tündét csak nincs joga kiközösíteni a társadalomnak. Azt hitte, ennél már fejlettebb világban élnek.
- Köszönöm.
- Anja biztosan hajlandó elutazni is.
- Ő, hogyne. Bárhová. De azért fájna a szíve, ha itt hagyná ezt a fogadót...
- Ami azt illeti, nekünk is.
- Ne fájjon a szíve senkinek, mindjárt kiszedjük onnan! - hangzik Betti éles kiáltása, ahogy büszkén kihúzva magát sétál Edwin mellett, ketten fogva egy jókora kötelet, amivel aztán ki is segítik a foglyul ejtett vadat a gödörből.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

52Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Vas. Dec. 23, 2018 11:15 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Nos őszintén meg kell mondjam hiányérzetem van ez után az élmény után. Pedzegetted a gondolatot, hogy a vegyesfajú pároknak a tündék kivonulása után bizony igen sok megvető pillantást kell elviselniük, ami egy érdekes és a maga hétköznapiságában fontos téma, de utána csak így elengedted a gondolatot. Szinte túl gyorsan lett rásütve, hogy "Ha egy grófnő együtt lehet a lovászával, hát egy tündét csak nincs joga kiközösíteni a társadalomnak. Azt hitte, ennél már fejlettebb világban élnek." Ez egy nagyon szép feloldás lenne, de mint tudjuk Veronia nem szereti feloldani az emberek (és főleg nem az elfek) problémáit. Ezen kívül Damien egyre fakóbbnak tűnik nekem, a sok kakaskodás után eléggé lazán veszi Mina és Marcus kapcsolatát mint harmadik kerék, én személy szerint valami hevesebb reakciót vártam volna tőle. A karakterek viszont szépen vannak ábrázolva, Kieran egy nagyon tipikus, de nagoyn jól megjelenített fájdalmas hős, Anja szeretnivaló, a rokonai meg érdekes addendumok. Ezek után remélem a következő élményben kicsit kibontod ezt a vegyesfajú problémát, szívesen olvasnék még róla. Addig is a jutalmad 100 TP és 1000 váltó.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

53Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szer. Dec. 26, 2018 2:03 am

Spark of Light in the Darkness


Part Four


- Ezzel leköteleznek. - közli Kieran, amikor végre sikeresen kikászálódik a gödörből. Bár a segítő kötélnyújtási akció eleje némileg nehézkesen indul, tekintve, hogy Edwin próbálja a feladat oroszlánrészét elvégezni, amit Betti természetesen nem hagy, Damien már nem is igyekszik, hogy odafurakodjon, úgyis csak több bajt okozna vele, mint amennyit segítene.
Tehát így jár a humora, még egy ilyen helyzetben is. Hát ebben is van valami tiszteletreméltó... A sötételfnek fogalma sincs, hogyha az ő esküvője lenne néhány tucatnyi perc múlva, akkor képes lenne-e ilyen nyugodtságra.
- Az kellene még. Akkor aztán biztos, hogy nem lenne kész időben.
Visszasétálnak hát a fogadóhoz, ahol is Anja és a vámpírlány már várják őket odabent, első pillantásra talán valamiféle rizses desszertet majszolván az egyik asztalnál. A szőke fogadóslány arca, amikor megpillantja a sáros ruhást, leírhatatlan.
Amint a páros egymásra talál, Damien úgy látja, ideje kívül vonulni a harci zónából, így Mina társaságában vonulnak ki a fogadó elé, ahonnan azonban még mindig lehet hallani Anja hangját, amint nem mondhatni, hogy csúnya szavakkal, ám igencsak emelkedett hangnemben és lelkülettel közli szíve választottjával, hogy miféle dolgokat lenne kedve vele tenni, amelyeknek az illető nem olyan biztos, hogy örülne.
Minának nehezére esik megszólalni, egyrészt azért, mert kíváncsi arra, mit fog hallania, vagy mikor repül ki a legelső tányér vagy egyéb edény... ám szerencsére ilyesmi nem történik.
- Szerintem befejezhetjük az őrködést - súgja Damien.
- Rendben...
Távoznak vegyes érzelmekkel. Pár perce még teljesen hihetetlen volt, hogy az egész ne fulladjon kudarcba. S mindezt egyetlen kötözködő rokon miatt.
Furcsa érzés jelen lenni ott, ahol mások veszekednek. Nyilván nem mindenki érez olyan mértékű kíváncsiságot, mint ő... nem mindenki akar jelen lenni és tisztán hallani minden egyes szót, hogy aztán az összeszedett információ után belekontárkodjon abba, amit hallott, vagy csak simán eltegye, és később hozzárakhassa ahhoz a paklihoz, ami az adott személlyel kapcsolatban az agyában van. Talán nem mindenki. De ő igen, és ezért elég nehezére esik csak úgy otthagyni őket. Az érzés, hogy lemarad valamiről és hagyja az eseményeket kicsúszni az irányítása alól, akaratlanul is ott van. S az érzelmek. Amikor érzelmek csapódnak egymáshoz egy szférán belül, akkor aztán még inkább nehéz elhagyni a teret.
Bár sejti, hogy azért a veszekedés sem tarthat örökké. Ez meg a másik ok, amiért nem lehetnek ott. Eh. Társadalom és annak a szabályai. Bár.. tény, ha ő lenne Anja helyében, valószínűleg őt is zavarná, ha néznék, ráadásul ha Marcus eszébe jut, akkor már az a gondolat is zavaró, hogy a dologról TUDNAK, nemhogy látják, hallják vagy egyéb... ezek ár egyenesen hátborzongatóak és elérik, hogy olyan gombóc keletkezzen a torkában, amit csak egy jó forró húslevessel lehet eltüntetni onnan.
A fogadó előtti térségen meglehetősen nehéz átverekedniük magukat. Anja tábora, egy rakás fehérnép és hímegyed császkál mindenfelé ételkészítési folyamataik közepette, melyeknek illata mennyeien csábítóan lengi be a teret. A szél fúj, de az sem távolítja el messzire a sülő húsok és sütemények illatát. Rengeteg fogás lesz, ez már látszik, az asztal is feldíszítve, hatalmas fehér vászon van végigterítve rajta, az evőeszközök pedig a legritkábbak és legértékesebbek, amelyet a fogadó készletei valaha is tartalmaztak. Nem ezüstből készültek ugyan, de növénymintáik, részletes vonalaik mesteremberek és tanítványaik fárasztó kézimunkájába kerülhettek, szívvel-lélekkel minden bizonnyal. Mindenki utasításokat osztogat vagy teljesít, edényeket adnak át egymás kezébe, kanalak csörrennek, levek folynak, tekintetek találkoznak, ám látszik, hogy mindenki viszonylagos örömmel végzi a munkáját. Ez egy falu, mindenki ismer mindenkit, a rokonság pedig, lévén hasonlatosak most házasulandó hozzátartozójukhoz, könnyen teremtenek ismeretségeket.
Kivéve Edwint, a fekete bárányt.
Edwin ugyanis a fogadó falát támasztja a túloldalon, furcsa mód meglehetősen önelégülten. Mina egy pillanatra meg is torpan, és bár agyán átvillan, hogy ő az, aki a bajt okozta, igyekszik ezt nem teljes erővel sugározni a szemein keresztül.
- Mi a gond? - kérdi Damien, de a feszültség a hangjában inkább köszönhető a reménynek, hogy valamivel beleköthetnek végre ebbe az alakba, mint annak, hogy miért nem mennek tovább dolgukra.
Dolgukra? Nincs is már dolguk. Csak meg kell várni azt a néhány hátramaradó percet és aztán élvezni az előadást, ceremóniát, ünneplést. Azazhogy ez lenne, ha nem lebegne a levegőben az aggodalom szaga.
- Na, hogy van az ifjú pár?
A vámpír összerezzen. Ez most komolyan megszólította őket? Remek. Biztos örülne, ha azt hallaná, hogy Anja már tányérokat csapkod a falhoz, és nem lesz az egész esküvőből semmi.
- Hisz látta őket, nem igaz? Jól megvannak.
Megelőzték. Na most akkor játsszon békítőt, vagy...
- Láttam. De érdekes lesz egy ilyen piszkos ruhában feszítő vőlegény.
- Hát majd átöltöznek.
A fakó szemek most rászegeződnek. - Akkor hát késni fog a rendezvény.
- Miért örül ennyire ennek?.. - Nem tudja magában tartani az irritációit. - Csak nem maga ásta azt a gödröt is?
Edwin tekintetében a meglepettség, a büszkeség és a felháborodás vívnak harcot. - Örülök...? Én... heh. Hallja, kisasszony, jó lett volna, ha én ásom, de nem, az a gödör éppen csak jókor volt jó helyen.
- Tán maga csalta oda?
- Még az sem... - Mintha kicsit csalódott lenne, hogy valóban, nem az ő ördögi terve volt az egész.
- Hát akkor mit tett? - bátorodik fel, hogy nem ütközik ellenállásba. Ez van, amikor valakinek a büszkesége maga ellen fordul, és ahelyett, hogy tagadna, inkább eldicsekszik azzal, épp mit is tervezett. Bár valószínű, hogy voltaképp semmit sem tervezett...
- Az én fegyvereim pusztán a szavak voltak. - villant meg a férfi egy mosolyt, aminek következtében Mina körmei erősen bele akarnak vájódni a tenyerébe.
- Mi maga, valami tudásdémon?
Az túl szép lenne. Túl egyszerű, vagy éppen túl bonyolult, de mindenképpen túl mesés... bár egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy talán tényleg valamiféle magasabb szintű entitással van dolguk. Vagy magát magasabbnak hívővel. De nem... elég egy pillantás azokba a szemekbe, és tisztán látszódik a kicsinyesség.
- Tudás? Mi köze ennek a tudáshoz?
Megnyugodott. Ebből az emberből esélytelen, hogy bármiféle démon szülessen halála után. Annyira nem fog nagy szerepet bejátszani e földön, hogy visszahozzák.
- Szerintem Mina azt akarja mondani, hogy fölöslegesen ne ártsa a dolgát mások dolgába.
- Egyben tévedsz, fiacskám. Ez nem a "mások dolga". - villannak vészesen Edwin szemei és Mina megrémül, hogy mit kell majd megakadályoznia.
- Valóban?
- Lehet, hogy titeket már megszokott a nép, de az én rokonságomat nem fogom hagyni, hogy ilyennel mocskolják be...
Megfagy a teste és egy pillanatra úgy véli, soha nem lesz képes megmozdulni, aztán a levegő gyorsan áramlik a tüdejébe. Feszülten figyeli Damient, ahogy az küzd a késztetés ellen, hogy lendületből pofon vágja az emberférfit. Utóbbi pedig mintha csak erre várna. Balhét akar kiprovokálni.
- Szóval mocsoknak gondol minket, igaz? - lép közelebb a sötételf, Mina pedig nem tudja visszafogni magát, hogy ne kezdje el ismételgetni a nevét hangosan, hátha ezzel felhívja magára a figyelmet. Tudja persze, hogy pontosan figyelnek rá... csak épp van fontosabb dolog is. És- És mi az az ember, aki meghívó nélkül érkezik egy rendezvényre? - kérdi közelről a szemeibe nézve, így látszik, mennyivel magasodik Edwin fölé.
- Az az ember...
-...tönkre akarja azt tenni.
- Semmi közötök hozzá, értitek? Semmi közötök. - érződik a félelem és aggodalom a hangjában. Mina tudja, hogy tennie illene valamit, de nem tudja rávenni magát, hogy megtörje ezt a felettébb elégedettséget okozó megszégyenítő pillanatot.
- Most kérlek, vidd innen a kormosodat.
Damien kuncogni kezd. Na persze, majd ennyitől elpattan a húr, azt hiszi, mi? Abból aztán nem eszik.
- Ezt a világszemléletet már fel kellett volna, hogy váltsa a felfogás, miszerint... ág, mindegy.
- Miről beszélsz itt?
- Mindegy, úgysem értené. - sóhajt fel kissé talán színpadiasabban a kelleténél, majd óvatosan és finoman megérinti Damien vállát. - Szerintem menjünk...
El is vonulnak hát, kihúzott háttal, de rezgő idegekkel. Mina még látja a szeme sarkából, ahogy Edwin zaklatottan igazítja meg felsőruházata gallérját és idegesen tekint körbe.
- Nos, azt hiszem, ideje átöltözni nekünk is, kisasszony. - közli a sötételf a lehető legtöbb nyugalommal, amit magára tudott erőltetni.
Nagy sóhajjal lépi át újra a ház küszöbét. Megszólalna, de nem tudja, szavai mennyire lelnének pozitív fogadtatásra. Vajon nem mondta-e el már ezerszer őket, s váltak-e ezáltal értelmetlenné? Ugyanazt tudná csak ismételgetni, ami egyébként is egyértelmű. Különben egy olyan szálkát kellene kihúznia, amely évszázadok vagy ezredek óta sújtja a világot, és ez a feladat talán túl hatalmas az ő számára. Na nem, mintha feladná. De már egy ideje próbálkozik. Viszont nem tudja enyhíteni olyan könnyen azok fájdalmát, akikét nem osztja. A vámpírok se a legkedveltebb népség a világban, pláne az olyanok, akik még csak nem is élnek a családjukkal, de akármit is tesz, soha nem lesz tünde, aki átélte az ő fájdalmukat, és valahányszor ezt közlik vele, akár szó szerint, akár csak áttételesen, amikor csak érzi, s ott lebeg a tény előtte, még mindig szomorú.
Szótlanul ölti fel magára vérvörös kosztümjét, mely rózsákkal van díszítve, s bújik bele magas sarkú cipőjébe, melyet nyugodtan viselhet, hiszen ha lebeg, márpedig most azt fog jó sokszor, úgy sejti, akkor súlya nem nyomja össze ízületeit és nem okoz kényelmetlenséget.
Kicsit elkoszolódott már ugyan a tükör, és elég szürreális a poros felületen megnéznie magát eme díszes ruhában. Amikor kilibben az ajtón és Damien szembejön vele, azonban mégis sikerül egy egészen őszinte mosolyt a férfi arcára csalnia. - Gyönyörű vagy még mindig.
Alig áll meg egy szemforgatást. - Köszönöm... remélem, lesz is miért.
- Ha más nem, gyönyörű ruhában rendezünk tömegverekedést.
- Kétlem, hogy Anja örülne egy olyannak az esküvőjén.
- Kétlem, hogy te is azt tennéd... - Halvány mosoly. Közben kiértek, a tömeg nagy része viszont már a fogadó irányába tendál. Az egyébként nyüzsgő és népes utcák most üresek, érződik, hogy a figyelem másfelé irányul.
- Magadról nem nyilatkoztál - jegyzi meg a vámpír, ahogy büszkén lépdel a díszes öltözékben, akár idegen tollakkal ékeskedő madár, ki az idegen tollakat egy időre teljességgel magáénak vallja.
- Inkább nem nyilatkozom. Ha azt akarod, hogy életben maradjon.
- Ilyet sem mondtam... De komolyan, akármit forralnak Anja ellen, nem hagyom, hogy bántsák.
- Én pedig... nem hagyom, hogy...
- Hogy Kierant bántsák? Meg téged? Azt majd én nem hagyom.
- Remek. Háború még itt is, hát nem csodás?... Amikor végre azt hinnéd, hogy nyugtod lesz...
Csak egyet tud érteni. Bár úgy tűnik, a falu mintha nem venne tudomást az egészről. Ők csak arra számítanak, hogy meg lesznek vendégelve, elsüthetik majd vicceiket, megtölthetik a gyomrukat és leöblíthetik a torkukat, találkozhatnak ismerősökkel és táncolhatnak egy jót.
- Képzelgek, vagy megint valami veszekedés zajai hallatszanak... a templom felől?


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

54Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Csüt. Jan. 10, 2019 8:15 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Határozott javulás volt Edwin újra felbukkanása, kicsit sajnáltam, hogy megint elkerülted a konfliktust (és egyben remélem, hogy a lezárásban az a verekedés tényleg valami komolyra fut ki). Viszont észrevettem, hogy nagyon sok helyen teszel szószámkitöltő gondolatköröket és kezd hosszabbra nyúlni ez az élménysorozat, mint amennyi van benne. A kevesebb néha több.

Jár érte a 100 TP, 1000 váltó.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

55Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jan. 19, 2019 7:58 pm

Remény a megváltásra

Audiencia Jerobeám/Abbaddónnal



Enyhe bűntudat költözött a szívébe, ahogy készülődött. Természetesen mindenki óva intette attól, hogy ismét visszatérjen oda, ahová már nem lenne kötelező. Ám azt mondják, aki egyszer elkezdett egy háborút, azt újra meg újra vonzani fogja. Magában már egy ideje elhatározta, hogy nem engedélyezheti magának a pihenőt, míg pontot nem tettek az ügy végére, az pedig csak igen apró lépésekben lehetséges. Damien nézte ki a megfelelő utat, ahol körbemehetnek. Természetesen mindig is jobb volt a rejtőzködésben, és hatékonyabb is, mint egy vámpír nehézpáncélban, ám eddig jól megoldották. Már-már kezdi megenni az unalom, amikor a sötét tünde hosszú percek óta csak vár és figyel, majd végül megállapítja, hogy az eddigi megfigyelések alapján az őrök egy ideig a tábor más részein fogják végezni dolgukat, és szerencsével meg ügyességgel elkerülhetik őket, ha gyorsan cselekszenek. Persze mivel az őrök is emberek, nem lehet kiszámítani, mit tesznek pontosan, itt jönnek a kockázatfaktorok, de azért megindulnak. Nem szabad Északot ennyi előnyhöz jutni már. És a legszerencsésebb, ha csendesen, információkat felhalmozó módszerrel jutnak előnyhöz.
Két barikád között sikerül besurranniuk, odabent pedig egy pisszenésnyi hangot sem hallatva, Mina kihasználva, hogy képes lebegni és így a nehézpáncélja sem annyira zajos, valamint léptei sem hallatszanak, elkerülik az őrök figyelmét. Hihetetlenül gördülékenyen mennek a dolgok, ám mire ennek megörülne, feltűnik valami, ami nagyon nem hasonlít az átlag északiakra. Szinte szellemszerűen lebeg el előttük aranyló színben, olyan fenséget sugározva, amilyent még életében nem látott. Amint meglátja az aranyló jelenést, mindketten megtorpannak, összenéznek, és úgy tűnik, egyetértenek abban, hogy ha fontos információt akartak szerezni, akkor ő az lehet. És nem vette őket észre. Ami azt jelenti, hogy zavartalanul.... - Ő lehet az, akiről beszélt... Titánia. - súgja a self Minának. Nehéz visszafognia magát és továbbra is hűnek lenni a csendhez, amely szükséges ahhoz, hogy le ne lepleződjenek. Ő tette ezt... Cinderweald fái miatta lángoltak, ő az, akit az északiak elvittek előlük, és még csak nem is láthatták. Be kell vallania, hogy titokban reménykedett, hogy valamikor szemet vethet az ominózus lényre. De hogy sétálgathat csak így zavartalanul? Nem őrzi senki? Nem félnek, hogy baja esik? Ha ő tett volna szert és tartana a táborában úgymond egy ilyen értékes, akár fegyverténynek is számító élőlényt, nem engedné csak úgy mászkálni... bár.. arra se számíthatnak, hogy minden pillanatban déliek bujkálnak közöttük. - Követhetjük egy darabon? - Amíg tiszta terepen halad, persze... Így megindulnak utána. Remélhetőleg az aranyló jelenés nem tervez túlzottan tömeggel teli területre tévedni, akkor ugyanis visszavonulót kell fújni. Bár már az sem semmi, hogy egyáltalán látták.
Pár lépés után suhogást hallanak, mintha hatalmas madár - vagy sárkány - libbentené meg a szárnyait, majd mögülük egyetlen szót:
- Felesleges.
Oh.... Valamiért megkönnyebbül. Így tehát nem lehet már kérdéses, hogy megbizonyosodhatnak róla, ki is ez. Mina majdnem elfelejt megijedni, amikor a fenséges teremtmény felé fordul. Négy szárny... és az aranyló aura. Egyértelműen kitűnik a nefilimek közül, még ha rájuk is hasonlít leginkább. Hozzájuk tudja hasonlítani, hiszen még csak őközülük látott egyet is. Mindig is irigyelte azokat, akik megszemlélhették a sárkányt, aki végrehajtotta a rájuk kiszabott ítéletet. Pedig mekkora szenvedés lehetett nekik... mégis, irigyelte őket. Ám erre nem számított. Ami a legjobban meglepi, hogy mennyire fiatalnak látszik. Mintha csak egy kisfiú lenne, egy gyermek, ám naivitás helyett egy márványszobor üressége ül az arcán. Gyönyörű és rémisztő egyszerre. És már az első szava is úgy hangzik, mint egy ítélet. Most talán végük? - Felesleges? Az, hogy itt vagyunk, vagy általában... - Szerintem a rejtőzködésre gondol. Lehet. - Ösztönösen ki is egyenesedik. Körbepislant. Ha mások nincsenek itt, akkor az angyal elől úgysem tudnak már elrejtőzni. Nem, ránéz, és biztos benne, hogy lehetetlen elrejtőzni előle... késztetése támadna arra, hogy lesüsse a szemeit és szégyenteljesen elbújjon. Miért is? A kötelességét, a feladatát teljesíti, akkor mégis hogy lehetséges...
- Hazudni. Magadnak, neki... - fordítja tekintetét a sötét tünde felé. - Nekem.
Elkerekednek a szemei, aztán pislant párat. Rendben, ez a fordulat gyors és hirtelen volt. Talán álmodik, meg kéne csípnie magát. Bejutott egy északi táborba és moralizálni kezd vele egy négyszárnyú angyal....? Ez túl valószínűtlen. Talán túl fáradt volt és az agya mindenféle furcsaságot kitalál már.
Nem pislant oldalra, de érzi, hogy Damien tekintete egy pillanatra felé fordul. - Hogy érted... miben hazudnék neki? - Ez az, ami a leginkább 'felháborító". Hogy magának hazudik-e, az más kérdés, a nefilimnek - angyalnak, javítja ki magát - pedig még semmit sem mondott. Már a létezésével hazudna? Vagy az ittlétével?... Épp csak elkezdtek beszélni és máris megannyi kérdés meg gondolat.
Hát ez az. Beszélni. Egy ellenséges táborban.
[color=#ffed93]- Hogy elhitted, hogy jót tesztek. Hogy elhitted, hogy a békét szolgáljátok azzal, hogy északiakat öltök. A háború befejezését, nem pedig észak elpusztítását. Hogy beletörődtél az egészbe, így ő sem kételkedik melletted.*
Elismerően nézi az aranyszín jelenés mozgását, aki fölemelkedik és súlytalanul közelít feléjük. Lebegni ugyan ő is tud, ám még így is lenyűgöző a könnyedség, ahogy természetesnek veszi azt.
Nagy levegőt vesz. A kedvenc témája. Furcsa, hogy a döntése előtt egy kocsmában Leo-val is erről folyt a téma, és most is. Bár azt hitte, már senkit nem érdekel, hogy... beszéljen róla. Csak csinálják. Mechanikusan. Túlságosan fáj, hogy újra meg újra szembesítik ezzel. Valaki adhatna már jobb ötletet is azonkívül, hogy kijelentik: amit tesz, nem helyes.
Damien hátrálni kezd és kezei a fegyvere felé mozdulnak. - Légy óvatos. - Ne, várj... Honnan tudod mindezt?- kérdi a négyszárnyút. - Honnan tudod, hogy mit akartam és miért vagyok itt?
Ki fogja használni az alkalmat, hogy válaszokat találjon, hisz ki tudja, mikor adódik még egy ilyen lehetősége.
- Tőlem nem kell tartanod. - néz Damienre a furcsa angyal. - Én több életet nem veszek el.
Damien enyhe gyanakvással, de végül belenyugvással helyben hagyja a holdezüstöket. Talán mégis meg lehet bízni e tekintetben valakiben, aki tudja, mi jár a fejükben... Mina szíve viszont belefájdul ebbe a válaszba. Vajon elítéli őket, amiért ők igen?
Az aranysárkány, akit Abbadónnak neveztek, ekkor visszanéz Minára. - Tudom, mert ez a feladatom. Én vagyok e földnek bírája, az a dolgom, hogy megmérjem az emberek lelkét.
"Én vagyok e földnek bírája." Borzongás fut végig rajta. Mennyiszer idézték ezt a mondatot... s ami hozzá kötődik, a pusztulásuk kijelentése. Reméli, hogy iszonya nem ül ki az arcára, bár tekintve, hogy ez a lény az okot is tudja, amiért egyáltalán az ostromba beszálltak, nem sok lehetőség van elrejteni bármit is. - És... akkor biztosan tudod befolyásolni is a lelküket. Te meg tudnád tenni. Véget tudnál vetni az egésznek, ha arra képes vagy, hogy lásd, mit gondolnak.
- Nem. Arra senki nem képes, még az atyám sem. Mert az Ő akarata az, hogy szabad akaratból választhassák a jót vagy a rosszat.
Valóban... az ő atyja... mindenki atyja. Akkor vajon hogy képes egyáltalán elviselni az ő jelenlétüket?
Megcsóválja a fejét. Ez a legfelháborítóbb az egészben. Mégis hogyan lehet valaki alkotó, amikor miután megalkotott valamit, hagyja azt tönkretenni a saját munkáját? - De hiszen ő adta a vágyat is, hogy birtokolhassunk, nemde? Akkor az ő műve az, hogy mind Észak, mind Dél területeket és hatalmat akar. Erre neveltek a szüleink - már akinek voltak, vagy megmaradtak.... -, ezt visszük tovább.
Mina kicsit meglepetten pislant oldalra, bár kétségkívül örül a fejleményeknek. A beszélgetés sokkal jobb, mintha összeverekednének itt. Ami feltételezhetően... lehetetlen, hiszen hogy támadnának rá egy angyalra? Annyira még ő sem érzi magát erősnek, sőt talán soha nem is lehet olyan erős... másrészről miért bántaná? Hisz most mondta, hogy ő nem vesz el több életet. És valamiért olyan könnyű ezt elhinni.
- Pontosan. Miért hozott létre valamit, ami aztán...- körbemutat - ezt csinálja?
- Mert az embernek nincs feladata. Nem egy láncszem, nem egy... - tart egy kis szünetet - rúna egy mágikus körben. Nem azért lett teremtve, hogy szolgáljon, akár a világot, akár Atyámat. Azért lett teremtve, hogy uralkodjon a világon. Hogy tegyen vele, amit akar. Még akkor is, ha Atyámnak nem tetszőt tesz.
Na ebben találja meg a vámpír lánya a logikát. Az elméje belefájdul, ahogy próbálja megkeresni a szavakat, amelyek majd kulcsok lehetnek a végső megoldás kibontásához. [color:5ad0=#e88ata]- Hogy... direkt.. olyannak teremtette, ami majd neki nem tetszőt tesz? Miért tenne ilyet bárki? Főleg, ha olyan hatalma van, hogy bármikor közbeléphetne... Akár most is... Szinte várja, hogy hirtelen becsapódjon egy meteorit vagy berontson egy őr, vagy egy követ, vagy valami csoda történjen hirtelen. Bár mit akarok még több csodát? Egy angyal beszélget velem.
- Nem. Olyannak teremtette, aki bármit tehet, amit akar. Mert azért teremtette, mert szereti őket. Te talán megtagadnád a gyermeked, hogy olyat tegyen, ami neked nem tetszik, ha szereted?
Ahhoz előbb kellene valahonnan gyermek. Amire sajnos nem sok esélyt látok most. - gondolja keserűen. - A gyermekeknek is jó néha, ha elmondják nekik, mit szabad és mit nem... - Teremthette volna őket bármilyenre. Akár olyanra, akik teljesen békésen elélnek egymás mellett és tudják értékelni azt, amijük van... olyanra, amiről csak álmodozni tudunk, mert a valóság pont az ellentéte.
Nagyon reméli, nem fogja túlfeszíteni a húrt. Az angyal olyan türelmesnek tűnik valahogyan, és a lány roppant hálás azért, mert hajlandó válaszolni neki. Elszokott már ettől, hogy a válasz nem penge vagy mágikus támadás, esetleg halálos csönd, hanem tényleges gondolatok.
- Atyám elmondta, hogyan kellene élni. Megadta a lelkiismeretet, megadta az örömöt, amely a jó után eltölti a lelket. Ha azonban ellehetetleníti, hogy az ember megtagadja a jót és válassza a rosszat, úgy az ember nem Isten gyermeke lett volna. Csupán a bábja. Mint én.
Szavai dobbannak, csörrennek, visszhangzanak, akár kiáltás egy barlang szájánál. - A bábja lennél?... Hát... ha meglenne a képességem, hogy mindenki elméjébe belelássak csak úgy... függetlenül attól, hogy az illető milyen messze van, és akarja-e, vagy sem... ez elég nagy hatalomnak tűnik.
- Helytelenül értelmezed a hatalmat. - lép közelebb az angyal. Igen, sejtette, hogy nem lesz jó szó, egyébként sem a kedvence, ám nem tud minden gondolata előtt órákig gondolkodni. Abbadon szárnya ekkor hirtelen lángolni kezd, olyan természetességgel, mint amikor valakinek a karja libabőrös lesz, kicsit sem zavarja, vagy talán még ennyire sem. Lángok. Amelyekre felesküdtek, hogy kioltják őket. Ha tudták volna, hogy ő okozza... Ösztönösen odapillant, majd nagy nehezen leveszi róluk a tekintetét és az angyal arcára tér vissza. Majdnem sajnálja már. - Látom mindenkinek a lelkében élő jót és rosszat, a testem nem pusztulhat el és képes lennék lángba borítani az egész csatamezőt. Mégis, nem tehetem meg, hogy meghalok, nem tehetem meg, hogy ellentmondok az Úr akaratának, mert én így lettem teremtve. Te megteheted azt, amit még egy Cherubim sem tehet meg. Melyikünké a nagyobb hatalom?
- De mi hiába vagyunk szabadabbak, akkor se tudjuk elérni, amit aakarunk. Mert a képességünk nincs meg hozzá... és mivel mindenki más is szabad, így keresztülhúzhatják a terveinket.... ez a szabadság okozza azt, hogy öljük egymást. - hajtja le a fejét.
- Nem. Nem a szabadság okozza, hanem a döntés. Ahogyan a te döntésed is.
- Igen.... mert megvan a lehetőségünk, hogy döntsünk. Ezek szerint neked nincs.... Damien közben körbejártatja a szemeit, hogy nem jár-e erre valamely nemkívánatos északi őr vagy bárki, aki zavarhat. Bár valószínűleg az angyal elintézte, hogy ne... különben már rég rájuk rontottak volna.
- Feleslegesen aggódsz, Damien Nightwind. Engem nem mer megközelíteni senki, így titeket sem jelenleg. -közli az angyal kifejezéstelenül.
- Ezt... jó tudni. - Viszont az az "egyelőre" egy zavaró részletecske ott. Mindegy. Annál semmi sem lehet rosszabb, mint amikor a temetőbe próbáltak meg bejutni. Bár... ha ugyanannyira rossz, azzal sincsenek sokkal előrébb, tekintve, hogy az hogyan folytatódott.
Az angyalsárkány visszanéz Minára. - De te mégis átkozod a lehetőséget. És megbántad a döntést.
- Ezt tudod, de mégis bánod amit teszel. Ezzel minden élet fájdalmasabb módon foszlik szét a kezeid között. Végül meg fogsz törni, összeroppansz a megbánástól és meghalsz a világnak, elmerülve a fájdalmadban. A háború nem csak annak végzetes, aki a penge élével találkozik. Annak is, aki a kardot tartja.
Gyorsabban kezd dobogni a szíve és valamiért hirtelen felébred benne a gyanakvás. Ez a lelki hadviselés mégis ellenük lenne? Mégis Észak oldalán áll az angyal? Egyáltalán... miért védi őket most, amikor nyilvánvaló, hogy a céljaik következtében Észak nem fog jól járni, ha sikerrel járnak... sőt, ha élve visszatérnek a táborba, akkor sem feltétlen. - Egy háború sem tarthat örökké.- töri meg Damien a csendet, amelyben a kimondott prófécia avagy átok szavai már kezdték belevésni magukat a vámpírba.
- Atyám úgy rendelte, hogy védelmezőjének álljak az ő választottjai közül háromnak, akik észak királysághoz hűek. - az emléklángok eltűnnek, újra felfedve a hasonló színű tollakat.
- Ugyanúgy, ahogy fivérem, Azrael dél királyának udvarában rejtőzik. Úgy gondoltad semleges vagyok. Úgy hitted, mert nem veszek el életet nem veszek részt a háborúban. Tévedtél, Wilhelmina von Nachtraben. És abban is tévedsz, miszerint észak kárára lesz, ha megüzened délnek amit látsz.
Megvonja a szemöldökét. - Atyád rendelte úgy? Biztosan nem annak a három északinak volt köze hozzá? Viszont... Azrael.... dél királyának udvarában? Nos, ezt feltétlen jó tudni. Bár már nem biztos, hogy tisztában van vele, mi szerepük is az ilyen hatalmas teremtményeknek a világ folyásában. Viszont nem tudja leplezni csalódottságát. - Északon te... délen Azrael.. mégis mi ez, valamiféle sakkjátszma?
Ha nem is lesz Észak kárára... nem akar ő már kárt senkinek. Abbadon pontosan kell, hogy tudja, mit akar. Úgyhogy nincs helye magyarázkodásnak.
- Közük volt hozzá. Te úgy hiszed átejtettek, hogy jogtalanul eloroztak. De megláttam bennük atyám utasítását és a józan döntést. Az, hogy emiatt haragos vagy egészen emberi. Még ha Leliel átkát is viseled magadon.
- Leliel? Hát így hívták?... - Emberi. Hát lehetséges.. legalább végre nem naivnak és bolondnak titulálják. Bár lehet, hogy annak is gondolja, nincs kizárva. - Nem haragosnak mondanám.. bár az is. Inkább csak csalódott. Az, hogy itt vagy, a saját kudarcunk is. De valóban csak az időn múlt volna? Ha mi érünk oda előbb, akkor lehet, hogy most nem ebben a táborban társalognánk?
- Nem. Cinderweald bukása nem egy versenyfutás volt. Ha hamarabb találtok rám, mint azok akkor sem rejthettétek volna el a gondolatokat, amelyek miatt őhozzájuk kötődtem.
Tehát a mi gondolataink nem voltak elég jók.... Kicsit zavaró, hogy sejti: gyermeki sértettségét biztosan érzi a másik. - Logikus. A tündék is egy másik világból érkeztek, az átkozottakat pedig.... hát.. atyád nem kedvelheti túlzottan. - jegyzi meg Damien.
- Az Átok maga atyám büntetése. Az, hogy rajtatok maradt azt jelenti, hogy még magatok sem hiszitek, hogy megérdemlitek az enyhülését.
- Mi elhinnénk... - megerősítésért oldalra néz. - Igaz? - Azt hiszem... tudnia kell a szándékunkat, ha pedig azt látja, akkor... - széttárja a karját.
- Tudja. Ismeri a szívetek. Pont ezért látja a naív jóra törekvést, de látja a gőgöt és büszkeséget is. Látja a keserűséget és a haragot, amibe kapaszkodtok. Az, hogy Atyám miért dönt úgy, hogy az utóbbi súlyosabb az előbbinél csak Ő tudja.
Furcsa. Valaki pontosan tudja, hogy mit éreznek? Eddig nem hitte el, vagy nem akarta, de most mintha remény éledne a szívében. "Egészen emberi." - Lehetséges volna, hogy csak néhány egyén megszabaduljon az átoktól? Nem az egész faj, csak néhányan, akik... megérdemlik?
- Megtörtént. Hétszáz és hetven éve, amikor az új, Veroniai Egyház megalapult. Akik visszatértek Atyám hitébe és hajlandóságot mutattak kiengesztelni. Akiket ma úgy hívtok, hogy "emberek".
Elkerekednek a szemei. - Mi... voltunk előbb? Nem pedig ők? - Most vagy ő rettenetesen buta, vagy van néhány részlet, amelyet a világ elhallgat előlük. Mert már senki sem tartja lényegesnek, hogy hogy volt régen, a lényeg, hogy elrontották és nem tudták helyrehozni.
- Ti... - Abbadón arcán halvány mosoly jelenik meg. - Érdekesen értelmezed a dolgokat. Ti.. lettetek az emberekből, ám egykoron, az Ítéletkor minden ember Leliel átkát szenvedte. Egy részük megtért vissza, egy részük nem. Azoknak a leszármazotta vagy, akik nem kértek a kegyelemből, mert nem tudtak lemondani a büszkeségről és fejet hajtani.
Elpirul hát, részben azért, mert épen egy északi táborban ácsorogva derül fény megannyi érdekes információra drága helyzete felől, valamint, mert egy négyszárnyú fiatal arcú angyal mosolyog rá. Hm... vajon ez kellő kárpótlás azért, hogy lehet, percek múlva meghalnak? Vagy lehet, hogy nem... az angyal biztos tudja, de elárulni nem biztos, hogy fogja.
- Igen, ez... ironikus... Gyakorlatilag bármit tehetek már, az nem fog változtatni azon, ami vagyok, igaz? Vagy... hogyan változtak vissza, akik megtértek? A gyermekeik lettek mások, vagy már ők is? Álomszerű kép lenne, hogy egyszer csak nem ártana többéneki a napfény, nem kellene vért szívnia és... nem neveznék átkozottnak.
- Alázatot mutattak. Alávetették magukat, szolgának és hívőnek nevezték és abban a pillanatban Atyám megkegyelmezett nekik és lepergette róluk az Átkot. Ez az, ami miatt a te néped, a "vámpírok" sosem gyógyulhatnak meg. Mert egyetlen vámpír sincs, aki magát szolgának és utolsónak tartaná.
Nem akarja elhinni, hogy csak ez lehet a megoldás. Nem érti. Márpedig sose tartotta magát a nehéz felfogásúak közé, sem pedig olyannak, mint legtöbb fajtársa. - De... miért kellene... szolgának és utolsónak tartani magunkat? Nem cselekedhetünk anélkül jót, hogy magunkat lealacsonyítanánk? Miért kellene azt mondanunk, hogy nem érünk semmit, mikor.... mikor nem igaz?
[color=#ffed93]- Jegyezd meg ezeket a szavakat. Mert ezek a szavak tartanak meg az Átokban, Wilhelmina von Nachtraben. Atyám előtt nincs hatalmasság és nincs érdem, aki magát felmagasztalja aláhullik, aki aláveti felmagasztaltatik. Ameddig az alázat erényét nem érted nem leszel soha ember. *
A tehetetlenség dühe fortyog benne, mint valami lávapatak. Újra meg újra ugyanabba ütközik bele. Sose fogja megérteni... - Őseim bűne miatt nem én vagyok a felelős... és társaim sem. Mégis őmiattük bűnhődünk. Minek kellene alávetni magam? Mit kellene elfogadnom? Tudom, hogy létezik és őmiatta vagyunk olyanok, amilyenek, de mit tehetek többet? Azonkívül, hogy jót cselekszem és arra törekszem, hogy szebbé tegyem ezt a... ez... megint közönségesen hangzik. De akkor is igaz. Damien elmosolyodik, ahogy Mina sokadjára próbálja nem ugyanazokkal a szavakkal kifejezni, mi is a célja. Nehéz dolog...
- Az őseid bűne a tiéd is. Mert te sem tudod ugyanúgy elengedni a büszkeséged. Mert büszke vagy arra, amit teszel, büszke vagy arra, amire képes vagy. Büszke vagy az erődre, a mágiádra, a bátorságodra. Engedd el. Tagadd meg. Vesd alá magad, vedd magadra az alázat egyszerűségét. Nézz magad mellé. - pillant Damienre. Mina engedelmesen oda is néz. - A tündék, akiket átok ért szenvedtek, haragudtak de aztán megbékéltek. Megtalálták és elfogadták testvéreik segítő karjait, alázatosan beletörődtek gyengeségükbe és hálából szolgálták egymást. Akik teljesen feloldódtak ebben az érzésben visszanyerték eredeti ajándékukat, de még azok is, akik csak elfogadták a feléjük nyúló karokat megenyhültek a szenvedésben.
Az említettnek akadnak fenntartásai ezzel kapcsolatban. Nem éppen minden sötét tünde hajlik annyira az egymás segítésére és támogatására, még kevésbé alázatra.
Hát igen, szép páros ők, két átkozott faj, akik megváltanák a világot. - De mi elfogadjuk. Én elfogadnám a segítséget, ha.... - hirtelen eszébe jut valami. - A családom miatt? Amiért őket elhagytam? Velük kellett volna maradnom?
Annyiszor gondolt már erre, ám akkor teljesen jogosnak érezte felháborodását.
- Nincs olyan, hogy kellett volna. Az út sosem zárul le. Atyám minden megtérőnek örül... ahhoz azonban meg kell térned. Szembe kell nézned a hibáiddal, amelyet nem akarsz látni, és aztán el kell hagynod őket. Talán egy templom küszöbén, talán egy sziklán egy szakadék fölött. De az Átkot csak Atyám moshatja le rólad, ő pedig nem erőlteti a találkozást. Csak úgy fogod látni, ha keresed.
"Egy sziklán a szakadék fölött." Vajon azt is látta? A sziklájukról is tud? Mennyi minden történt ott... ha az a szikla megőrzött minden gondolatot, amely ott tartózkodáskor született, nehezére eshetett nem leszakadni. - Amit a családom tett, nem az én hibám. Hiába tudom, mi az én hibám, és hiába fogadnám el a kinyújtott kezeket, ha nincsenek... ha a fajom többi tagja nem olyan, mint én, nem fognak velem összefogni. - keres kétségbeesetten. Az lett volna a hiba, hogy eljött egy házból, ahol megölték a húgát?
Abbadon ekkor kinyújtja felé a kezét.
- Alázat, Wilhelmina. Ez a kulcs, onnan már minden ajtó megnyílik.



_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

56Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Szomb. Jan. 19, 2019 8:05 pm


Magasra húzódik a szemöldöke, ahogy furcsa, félő melegség költözik a szívébe. Most... szó szerint kapott egy kinyújtott kezet? Hát ez hihetetlen. De vajon nem fog fájni pusztán fizikailag az is, ha hozzáér? A szent dolgokhoz soha nem szabad hozzáérnie. Már az angyal jelenlétének is kellemetlennek kéne lennie számára. És viszont. Hevesen dobog a szíve. Ez egy döntés, ismét. De mi történik, ha elfogadja azt a kezet? Oldalra néz, tekintete találkozik a sötét tündéével. Ám abban is csak ugyanazt látja, amely az agyában ismétlődik. "A te döntésed." - Légy hálás, hogy megadatott ez a lehetőség... Szóval most már nem csapda? Hmm. Hála. Arr még képes. Talán. Sőt. Tétován kinyújtja a kezét és közelíteni kezdi az angyaléhoz.
Nem érez fájdalmat, semmiféle szúró, égető taszító erőt, amit olyannyira megszokott.
- És mi fog... történni? Remek, ezt az entitást folyamatosan faggatni kell ahhoz, hogy tisztában legyen a dolgokkal. Talán csak nincs hozzászokva, hogy mások nem látnak át mindent olyan tisztán, mint ő maga.
- Nem tudom. De bármi is, segítek neked. Megtalálni az alázatod, megtalálni a megoldásod.
Nem tudod....?? Elmosolyodik. A francba is, ha ez valami olcsó trükk arra, hogy elnyerjék a bizalmát, akkor túlságosan jól sikerült. És még Damien, a józanság szava se próbálja megállítani. Veszélyes. Akkor talán a kézfogás csak egy gesztus. De ha ez is, roppant hálás érte.... nem számított ilyen kedves fogadtatásra egy északi táborban. - Köszönöm.. - mondja halkan, félve, reménykedve, ahogy meglöki az akaratát és megmozdítja újra a kezét, hogy az Abbadon - most nem érzi úgy, hogy illene hozzá ez a név - keze köré fonódjon. Segíteni fog neki. Érzi a meghatottságot, ahogy végighullámzik rajta, és minden veszélyérzetet kimos belőle, csak a tiszta bizalom marad. Talán mindig is vágyott erre, hogy valaha így érezzen, és ne azt, hogy puszta léte miatt megvetendő, és az égető fájdalmat, amit a szentségek okoztak. Pedig a szentségek csak fizikai megtestesülései annak a tiszteletének, aki létrehozta őket. Aki létrehozott mindent.
Már teljesen elhitte, hogy nem fog történni semmi, hogy mindössze annyit fog érezni, mint bármely más kézfogáskor. Meleget. A test melegét. És a hálát, amiért valaki felajánlotta, hogy segít neki... ám valami mégis megváltozik. Érzi az egész testében, hogy valamiféle talán mágikus erő áthatja. Bizseregni kezd és ahogy letekint a kezére... Illúzió. Eichenschild palotájában használta legutoljára. A bőre élénkebb lett tőle, a szemei sem vörösesek, a szemfogai pedig eltűnnek. Kívülről nézve. Ám.... Most tényleg nincsenek ott. Légzése eddig is gyors volt, ám most még inkább felgyorsul. - Te jó ég...- szólal meg Damien, hirtelen nem is figyelve fel rá, milyen mellékzöngéi lehetnek ennek egy angyal társaságában. Mina kissé rémülten és elhalványodva néz vele farkasszemet, mert a sötételf úgy néz rá, mint aki csodát lát. És azt is lát. - Mi tört... ez... mágia vagy valóság? A sötételf szinte szóhoz se tud jutni. Nem hitte volna, hogy valaha ilyennek lesz szemtanúja. Valóban olyan, mintha mágia volna, ám sokkal több, érzi, hogy ennek messze nagyobb kell legyen a jelentősége, mint egy puszta álcának...
Csak nézi a kezeit és nem meri megmozdítani őket. Sokkal élőbbnek tűnnek. Átalakultnak. Természetesnek. Legszívesebben kérne egy tükröt most rögtön, hogy az arcát is láthassa. De vajon ez maradandó? Ez most.. tényleg megtörtént? Kiérdemelte volna? Pár perce még azt sem hitte, hogy ez lehetséges, most pedig...
- Egy lehetőség. Úgy tűnik Atyám nem akar a sötétben hagyni.
Szóval lehetőség. Szóval ez még... nincs. És nem is biztos, hogy valaha lesz. Lassan ráveszi magát, hogy vegyen levegőt. Már azt hittem... Nem tudja pontosan, hogy csalódott-e, ahhoz, hogy ezt eldöntse, még  ki kellene lábalnia a sokkból. - Oh... ez... jó hír. Tehát lehet ember. Konkrétan emberré változhat, még az ő élete alatt... Nevetni lenne kedve, vagy sírni. Vagy mindkettőt. - És mire van lehetőség? Mit kell megtennem?
Persze, alázat. De hogyan nyilvánuljon ez meg? Még mindig nem tudja, miért kellene alacsonynak éreznie magát. Persze nyilván... el kell fogadnia a tényt, hogy ő maga képtelen világokat alkotni, és van egy entitás, amely igen, hisz meg is tette ezt. De ezenkívül mi lehetne még, amit máshogy kellene tennie?
- Nem kell alacsonynak érezned magad. Azt kell érezned, hogy nem akarod magad rangsorolni, hogy nem akarsz sem jobbnak, sem rosszabbnak lenni másoknál. Mert tudod, hogy mindez lényegtelen. Mert az az entitás, akit te nem mersz a nevén nevezni hatalmasabb mindenkinél, olyannyira, hogy az emberek és elfek erejének különbsége lényegtelen. És ha úgy éled a napjaidat, hogy tudod ezt, utána elfogadhatod azt is, hogy ez az entitás nem csak büntethet. Segíthet is.
És még most sem mondja, hogy elege van a kérdésekből, még most is hajlandó válaszolni.
- Miért ne merném nevén nevezni? Istennek hívjátok... hívják. Nem tudom, van-e másik neve is. Bár ha ő volt az első, ki adott volna neki nevet?...- Hacsak nem az utódai. - De... attól, hogy ő hatalmasabb, még mi sem vagyunk egyformák. Mindig is voltak, akik többet segítettek és többet ártottak, akik többet tudtak meg akik kevesebbet. Ez... hogyhogy ez nem számít?
Erőnek erejével kell visszafognia mind hangerejét, mind megválogatnia szavait, hisz mégis egy angyallal beszél. El kell érnie valahogy, hogy ne hadarjon, kiabáljon, hogy összeszedettnek és hajlandónak tűnjön, mert az is, az akar lenni, és ezt tudnia kell annak, aki belelát a lelkébe.
- Mert az Úr szemében mindannyian egyformák vagytok, az ő tökéletes alkotásai. Jobban szeretnéd-e a gyermeked, amely ügyesebb a betűvetésben annál, amely kevésbé? Jobban szeretnéd-e a gyermeked, amely gyorsabban fut annál, amely kevésbé? A szeretet nem néz érdemet és nem néz különbséget. Ne tartsd magad különbnek másoknál, tudd, hogy mindenki ugyanolyan tökéletes. És ebben a hitben kérd az Atyát, ő pedig, mert szeret, felelni fog.
De hisz... hogy lenne mindenki ugyanolyan tökéletes? Van, aki sokkal kevesebbet lát, mint mások, van, aki árt nekik, más pedig a lelkét is kidolgozná, nem törődve saját fájdalmával, hogy másoknak segítsen. Ők nem lehetnek egyenlők.
Belegondolni, hogy valaki úgy tekintsen az egész világra, mint a gyerekeire... - Ezek a képességek... viszont vannak a világon gyilkosok, tolvajok, másokat kihasználó hazudozók, gyávák... Nagyon fájna a szívem, ha az én gyermekem ezek közül bármelyik lenne, és megpróbálnám megmutatni neki, hogy máshogy is lehet élni.
- Valamint...- szól közbe a sötételf - az egy dolog, hogy mit gondolunk, a másik, hogy rólunk mit gondolnak. Sokan csak azért tartanak kevesebbre, mert átkozottak vagyunk. Ördögi kör.
Abbadon hirtelen elengedi Mina kezét, ami olyan, mintha teljes sötétség zárulna be körülötte egy pillanat alatt. Kezei elveszetten tapogatják a hideg levegőt. Mintha zuhanna. Lelke belül halványan elmosolyodik. Pár pillanatig tényleg azt hitte, hogy mostantól másmilyen lény lesz. De nem... hogyan is lenne az ilyen egyszerű. Egy kézfogás? Ugyan már. Ám azért ez a kézfogás mégis sokat jelentett. Félve pillant fel. Elbukott. Elrontotta. Ne engedjék el, még ne.... megpróbálja. Újra meg újra. Addig, amíg nem sikerül.
- Még nem érted. A gyilkosok, tolvajok, hazugok bűne utálatos és megvetendő, de a bűnösök nem. Mert a bűnös megtérhet, ahogy a rossz gyermek is visszatérhet atyjához, bocsánatért esedezve. A gőg, a büszkeség ezzel fojtja meg a világot. Azzal, hogy kisebbnek tartod a gyilkost és tolvajt magadnál letaszítod a bűnbe, ahol senki nem nyújtja felé a kezét.
Amit az angyal mond, abban van logika. Borzasztóan megbocsátó hozzáállás, de érthető. Utolsó szavaiba bele tud viszont kapaszkodni. - De én feléjük nyújtom... ha elfogadják. Feléjük nyújtanám. - Eszébe jut az apja. Mennyi harag volt a szívében iránta, most már inkább szomorúság, de... neki is meg kellene talán bocsátania azért, amit tett? - Jelen esetünkben az atyámnak kellene hozzám térnie. Több bűnt követett el, mint én őellene. De ha... ha meglátogatom, ha visszamegyek hozzá, az... számít?
Tisztában van vele, mennyire gyerekesnek hathat, de valahol könnyebbség is, hogy nem kell titkolnia semmit. Mert nem lehet.
- Ez egy hosszú út lesz, Wilhelmina. De Atyám boldog, amikor megbocsájtást lát. Amikor a szeretet győz a haragon. Ha megteszed, elindulhatsz az úton, amely végül odavezet téged, ahol lenni szeretnél. A békéhez.
Az túl szép lenne, hogy igaz legyen. Túl gyönyörű. Bátortalan mosoly jelenik meg az arcán. Valóban olvasnia kell a lelkét, hogy ilyen szavakat mondhasson. Nagyon reméli, hogy helyesen érzékeli a jószándékot irányából. - Bár mindenki megértené ezt. De akkor.. így lesz. Igyekszem. - Csak egy jókora viharfelhő maradt. - De a háború.... nem hagyhatom cserben a népemet most már. Számítanak ránk, és ha az ő céljuk az, hogy Dél győzedelmeskedjen, akkor segítenem kell őket ebben.
- Tégy úgy. - Ennél valamiért bonyolultabb válaszra számított. Picit megrendül. Talán az angyal elunta a társalgást. Ám aztán meghallja, hogy emberi léptek közelednek. - Ehhez talán előnyös, ha nem fognak el egy északi táborban. Jobb lenne elmennetek.
Ez logikus... Bár legszívesebben a végtelenségig itt maradna, hisz egész biztos lenne annyi kérdése, hogy addig feltegyen mindig egyet-egyet.
Damien körbepislant, majd felidézi az útvonalat, amelyen jöttek. Valószínűleg arra észrevétlenül vissza is slisszanhatnak. Kicsit másféle ismeretekkel, mint amit szerezni óhajtottak, de azért panaszra sincs ok... - Köszönjük, hogy hagysz minket élni.- Simán megtehette volna, hogy beengedi ide az északiakat, vagy szól nekik. Sőt valószínűleg egy ujjcsettintésére halottak lennének, de legalábbis lángokban, az elmondottak és látottak alapján. - Köszönjük. Remélem, valahogyan találkozunk még.... földbíra. - tekint még egyszer vissza a gyönyörű és különös jelenésre, mielőtt elindulna.
- Fogunk. - bólint az angyalfiú. - Emlékezz erre a napra, Wilhelmina. Atyám kegyelme legyen veletek.
Biztos, hogy örökre emlékezni fog rá, ehhez kétség sem férhet. És most... szinte össze kell préselnie a szívét egy pici darabba, hogy elviselje, hogy vissza kell sunnyogniuk ki ebből a táborból és vissza a sajátjukba. Vissza az igazi világba, mert mintha ez egy másik lett volna. Egy apró burokban voltak, amelyből furcsa lesz visszaszokni a közönségesbe. Ám az emlékeket örökre elteszi. A szavakat. A reményt. Azt a néhány pillanatot, amíg majdnem elhitte, hogy itt és most emberré változott. Amikor kezet fogott egy angyallal.
Egy északi táborban.
És túlélte. Ráadásul azzal az angyallal, akit azt hitte, gyűlölni fog mindig is.
Furcsa titkokat tartogat ez a világ.


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

57Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Feb. 08, 2019 7:43 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Érdekes érzés olyan élményt ellenőrizni, aminek ott voltam a megszületésekor, de sebaj. Az apró figyelmetlenségeket javítottad, a gondolatmeneteket szépen kifejtetted, így a két januári élmény együttes jutalma 200 TP és 2000 váltó.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

58Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Kedd Feb. 19, 2019 11:41 pm

Spark of light in the darkness


Part Five

A fogadótól nem messze található templom irányából hangos beszélgetés zajai szűrődnek ki. Azazhogy... kissé emelt hangú ahhoz, hogy pusztán beszélgetésnek lehessen hívni. Az épület ódon falai mellett három alak rajzolódik ki, az egyikük már hangjából kitalálhatóan Anja, a másik a nagybácsi, a harmadik pedig a falu lelkésze.
Összeráncolja a szemöldökét. Itt baj lesz. Azaz baj van.
Szerencsére a Denevérfület rakta a fülébe, így hamarabb hallja, mit beszélnek, mint egyébként tenné. A "nem tehetik ezt" szófordulat sokszor kihallatszik a többi közül. A gyönyörű, zöld ruhába öltözött Anja tehetetlen mozdulatai pedig elárulják a többit.
Ahogy Edwin meglátja közeledésüket, az ég felé fordítja tekintetét, mintha azon gondolkodna, miért veri az Isten ilyen makacs élőlényekkel.
- Már csak maguk hiányoztak. Mit akarnak hát?
- Kérem, uram... figyelmezzen az Úr háza előtt a beszédére.
- Az Úr háza előtt?... Alfred testvér, ennek az ágrólszakadtnak semmi se szent. Még a húgának a lányát sem képes békében hagyni. - Edwin az irritációt valami hihetetlen módon képes elfedni afféle mézes magyarázkodással vegyes könyörgéssel a hangjában. Sokat gyakorolhatta. Akármiféle is ez az ember, jó kérdés, hogyan lehet a tűzrőlpattant lány rokona, hiszen lelkiekben semmi közös nincs bennük, talán annyi, hogy az igazukhoz, vagyis az annak vélt dologhoz a végletekig ragaszkodnak.
- Leányom... nagybátyád csak a javadat akarja. - magyaráz a jószívű egyházfi. Szegény, valószínűleg tényleg csak jót akar.
- Hogy akarná a javamat, ha mindenkinek bogarat ültet a fülébe...
- Leányom, gondolkozz. Gondolj a jövődre is. A házasság egy felelős döntés. Az egész családodat megítélik az alapján, kivel kötöd össze az életed. Biztos vagy benne, hogy jó döntés ezt egy üldözöttel megtenni? Egy olyan valakivel, akire mindig csúnya szemmel fognak nézni? Téged is megbélyegeznek. A saját javad ez. Most még dühös vagy, ez érthető is, hiszen a szíved vezet, annak pedig kell egy kis idő, hogy lenyugodjon.
Az egész lány maga a tiltakozás. Arca fintorba gyűrődik a gyötrelemtől, ahogy elméje próbálja elzárni magát a szavaktól, amelyeket olyan gyűlöletes hallania.
- Nem érdekel, hogy hogy néznek rá. És nem is igaz, hogy mindenki úgy nézne. Senki más nem bánta...
- Anja... nem mindenki mutatja úgy, mit gondol, mint te.
- Tessék? A többieknek is bebeszélted, hogy rossz, amit csinálok?! - A fogadóslány úgy néz nagybátyjára, mintha elárulták volna. Ami valószínűleg nem is áll túl messze az igazságtól.
- Csak az igazat mondtam... - vált át a férfi ismét hidegségre. A lány ekkor újból a lelkészhez fordul.
- De... Alfred testvér... kérem... hisz el volt tervezve. Megígérte!
A lelkész elgyötört arccal sóhajt, majd felemeli tekintetét a párosra, akik eddig pusztán szemlélőként voltak jelen, együtt lélegezve az összeütköző érdekekkel és érzelmekkel.
- Hallották... akkor hát... ismerik, igaz? Kérem, beszéljenek a lelkére...
- Arra ugyan várhat! ... Ők legalább még nem.... ti ugye nem... ugye nem?
- Nem, Anja, dehogy. - jelenti ki a self határozottan, aztán Minára néz, aki szintén megrázza a fejét. Nem, ennyi idő alatt nem kapott agymosást.
Csak sokkot. Túlságosan is emlékeztette ugyanis a beszéd a saját helyzetére. Amire pedig nem lenne szabad gondolnia. Ha más igényel segítséget, függetlennek kell maradni, bár a tapasztalatainkat megoszthatjuk, de nem kellene, hogy a túlságosan intenzív érzelmek befolyásoljanak minket...
Úgy látszik, erről a higgadtságról le kell mondania.
Anja viszont zokogni kezd ismét, arcán teljesen elkenődve a festék, de valószínűleg kisebb gondja is nagyobb ennél.
A lelkészre tehát nem számíthatnak. Új megoldás után kell nézniük.
- Nos, azt hiszem, itt befejeztük. Köszönöm, hogy hallgatott az érvelésemre. bólint Edwin és szinte húzni kezdi maga után Anját, aki már fáradt ellenkezni, dühe szomorúságba váltott.
- Most boldog vagy? Elérted, amit akartál. Most megint hazamész és évekig szót se hallunk rólad? Hagyj békén... eressz el...
- Anja... Anja, az isten szerelmére, maradj már nyugt... áhh!
Anja fizikai ereje is felülmúlja átlag kor- és faj-, valamint nemtársaiét, így dühödten és bánatosan ki tud szabadulni Edwin karjai közül. A fogadó felé rohan. Mina már tudja is, hogy a fenti szobájában fogja majd megtalálni. Ám addig még van egy kis elszámolni valójuk.
Edwin lihegve néz a lány után, de nem veszi a fáradságot, hogy utánaszaladjon. Miért is tenné, hiszen az azt feltételezné, hogy megvigasztalás vagy efféle a szándéka...
- Mit akarnak? Itt koslatnak a nyomomban. - fordul vissza hozzájuk ingerülten.
- Csak a hangos zajt követtük igazából...
- Heh.... ez a lány se tudja, mi az az illem. Hogy illik egy szent emberrel beszélni.
- Hogyne... szent emberrel. Komolyan ez volt a célja? Ezért jött ide? Azt hiszi, ezzel megvalósította élete legnagyobb jócselekedetét? Hogy ez annyira "szent" dolog volt? - Nem tudja, hogyan csavarhatná a hangját jobban, hogy teljesen egyértelművé váljon a maró irónia, amelyben legszívesebben megfőzné ezt az embert.
- Nem várom el, hogy egy vérszívó... kisasszony megértse, de az emberek legtöbb családjában vannak... igények. Elvárások. Ha éppen tudni akarják, bár nem tartozom maguknak magyarázattal. - Edwin megáll és keresztbe fonja a karjait mellkasa előtt.
Ó, de fellengzős és büszke lett valaki hirtelen...
- Zseniális, minden fajra van egy szép közönséges szava, amivel lehet sértegetni őket. Szóba állni is csak emberekkel áll szóba?... Mindegy. Mit gondol, Anjával mi lesz? Ezek után annyira kedvelni fogja magát?
- Nézze, kisasszony, maguknak semmi köze a családomhoz. Világos? Mostantól legyenek szívesek, hagyjanak minket békén.
Most már nem érzi, hogy forró a talaj a talpa alatt, mi? Gyáva dög. Mocskos rosszindulatú gyáva...
- Anjának már kinéztem egy tökéletes férjjelöltet. Jó családból való. Végre itt hagyhatja ezt a nyomorult kis viskót, és normális életet élhet, amit meg is érdemel.
Elkerekednek a szemei. Hát ez volt a terv végig? Ennyi a lényeg?
A meglepettségtől és egyben megkönnyebbüléstől nevetni kezd. Edwin pedig csak néz, hogy miért. Mina megnyugodva jön rá, hogy nem kell félniük ettől az embertől.
- Arról aztán álmodozhat... Látszik, hogy évek óta nem ismeri Anját. Őt soha, soha nem fogja rávenni, hogy hozzámenjen valami pénzes alakhoz, akihez nem akar.
Barátnője borzasztóan gyakorlatias tud lenni, de ha saját magáról van szó, senkinek nem engedi, hogy befolyást gyakoroljon az élete felett. Csak fel kell bátorítani kissé, hisz egy ilyen traumát nyilván nem lesz könnyű feldolgoznia.
Máris megvan a fejében a terv.
Bár a terv eddig mindössze ugyanaz, amit maga Edwin emlegetett nemrég, a szavak hatalma, de... ezek a szavak őszinték, jó szándékúak és erősek lesznek.
- Nem... nem... nem fogja megtenni ezek után. Látom a szemében. Ki tudnám kaparni a szemeit ilyenkor, olyan sötét lesz, olyan... aahh! Mintha elege lenne mindenből. Akármit teszek. Akármennyit főzök, dalolok neki, mindig visszatér ide. Ebbe a sötétségbe. Nem hagyja, hogy megmentsem és hiába mondom, hogy el fog veszni. Nem. Nem fog. Soha többé nem jön vissza ide, elmegy és soha többé nem jön vissza, de előtte még elmondja, hogy mindig legyek boldog, és lehetőleg felejtsem el, meg hasonló bolondságokat...
Anja szemeiből már majdhogynem elfogytak a könnyek. Mina kétségbeesetten küzd azzal, hogy higgyen a szavainak, mert túlságosan is sokszor látta ezt a sötétséget mások szemeiben. De ezúttal nem hagyhatja. Szorosan markolja a szőke lány kezeit, bízva benne, hogy érintése elég erőt tartalmaz ahhoz, hogy ő sem adja fel.
- Egek... Képes lennék ilyenkor... egy jó nagyot lekeverni az arcára. Érted te ezt? Hát lehet ilyet? Így gondolni valakire, akit szeretsz? Hogy bántanád?
A vámpír néhány pillanatra elmélyed magában. Vér, fogak, nyakak, tánc... a szív ritmusára sebesen és erősen köröző folyadék a testben. Szoros ölelések, fojtáserősségűek. Nem eresztlek, velem maradsz.
- Lehet. Nagyon is lehet ilyet. - Miután rájön, hogy hangja kissé túlságosan is sötét, megrázza a fejét. Nem róla lenne most itt szó elvégre. - Eez... öhm.. azért van, mert jót akarsz neki, vagyis azt akarod, hogy rendesen lássa a dolgokat. Nemde?
- Gondolod, hogy a bölcsességeid segítenek itt bármit is?... Eh, minek is fárasztalak. Mennetek kellene a dolgotokra. Bocsánatért kellene esedeznem, amiért iderángattalak titeket feleslegesen, amikor foglalkozhattatok volna a mittudomén... házatok népével, a falvakkal, hát hogy is lehet egy akkora uradalmat csak így otthagyni, mit gondoltam én eszetlen fejemmel...
Vállára teszi a kezét, hogy beléfojtsa a motyogást. - Anja. Nem lesz gond. Damien beszél vele.
- Igen, és ki ő? Hát tán kerítő kell nekem? Énnekem kellene jártatnom a számat a fejének, az én férjemuram lenne, hát nem igaz?
- De talán ő... ő... - Próbál kievécikélni a mások meg-nem-bántása és a lényeg elmondása kettős tüzéből. Azazhogy mind a kettőt el kellene érnie egyszerre, ami nem egyszerű. - Ő osztja a fájdalmát.
- Én tán nem osztom? Az isten szerelmére, mindenki fájdalmát szívesen osztom, csak Edwin bácsi tűnjön el egyszer s mindenkorra a föld színéről.
- Anja... bízd rám. Majd én beszélek az emberekkel. Ha kell, kiosztom Edwin fejét is és elküldöm oda, ahová megérdemli.
- Mit érdekel már az engem? Mindenkit elküldhetsz oda!
Nyilván, ez logikus. A helyében Mina is így érezne.
- Kieran nem fog eltűnni nélküled. Ha az embereknek nem kell ő, neki viszont te kellesz. Ha igazán fontos vagy neki, magával visz oda, ahol szabadon élhettek.
- Hát hol van az?
Eszébe jut Wyn és a szavai Anwnn-ról. Vajon ott békében élhetnének? A rejtélyes kapun túl, amelyhez az ittenieknek csak fájdalom kötődik a szívében, amely elvett tőlük oly sok mindent? A reményt, a szeretteiket, az itteni életüket?
- Nem tudom. De ígérem, segítek megkeresni. A kastélyomban pedig bármikor vendégül látlak titeket.
Furcsa érzés ilyen pozitív világképpel rendelkezni, amikor mellette valakinek épp összedőlni látszik mindene.... de nem, biztosan nem. Egy ember bolondságának nem lehet behódolni ilyen egyszerűen. Ez csak egy kis falu, a fenébe is!


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

59Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Kedd Márc. 12, 2019 7:46 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Erre vártam az élménysorozat kezdete óta, és egészen gusztustalan háttérben scheme-eléssel robbant be a konfliktus, elismerésem. Mindazonáltal azt vettem észre, hogy bár nagyon realista volt Anja reakciója és beszélgetése Minával, kicsit mintha toporognál a megoldás körül. Nem tudom, hogy azért mert szeretnéd hossza kihúzni vagy mert még nem kristálytiszta, de kíváncsian várom hogyan fogod feloldani.

A februári élmény jutalma 100 TP és 1000 váltó.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

60Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Csüt. Márc. 21, 2019 3:13 pm

Spark of light in the darkness



Part Six




- Miért jöttél? Hogy emlékeztess arra, mekkora naiv őrült voltam, vagy megpróbálj megvigasztalni, hogy nem így van?
Kieran füstös szemöldöke alól pislog sötét szemeivel, melyek afféle "nem megmondtam?"-tekintettel néznek a világra. Könnyen elképzelhető, hogy már a fák leveleinek színét sem úgy érzékeli, ahogy más halandók.
- Nem. Azért, hogy rávilágítsak, van más megoldás.
Kieran hosszú ideig nem szól semmit. Nem jön zavarba a csendtől, nem úgy, mint azok, akik sok ideje nyüzsgő városokban élnek és számukra ez mindenképp valami kellemetlent kell, hogy hordozzon.
- Miért törődtök egyáltalán velünk? - kérdi az udvariatlanság leghalványabb sugallata nélkül, kíváncsian. - Mi okotok van erre vesztegetni az időtöket, egyre a sok történet közül, amely tragikusan ér véget?
- Nem ért még véget. - A tünde csak hallgat. Nyilván nem ez volt a válasz a kérdésére... - Tudod, akármennyire is úgy tűnik, hogy a világ legfontosabb dolga egymás irtása, nem az. Valakinek az ilyesmivel kell foglalkozni. Akár úgy tűnik, hogy van rá idő, akár nem... - szólalt meg Damien, az önjelölt esküvőszervező. Kieran elmosolyodik. Akkor pedig már volt értelme.
- Valld be, hogy csak azért vagy itt, mert életben akarod tudni azt a... inkább nem minősítem szavakkal, hogy mit. - Kieran szemében a tűz nyilvánvalóvá teszi, hogy Edwint vígan a föld alá küldené. Vajon Anja látja, hogy miféle indulatok bújnak meg a felszín alatt? Vajon mennyit osztott meg vele a múltjából?
- Talán életben akarom tudni. Jó kérdés, hogy miért. Ez valami, amit még nagyon korán eldöntöttem, és valami oknál fogva tartom magam hozzá...
- sóhajt fel Damien fehér üstökébe túrva, ahogy eszébe jutnak azok a hónapok, évek, amikor a kegyetlen világot úgy járta, mintha az megérdemelne minden mozdulatot, mellyel segíteni próbál annak. Kigyomlálgatta belőle azt, amely gyomnövénynek tűnt, hogy az értelmesebb, hasznosabb, de gyengébb szálak feltörhessenek az ég felé és kaphassanak a nap fényéből. Szinte érezte minden pillanatban az egyház szent, szelíd kérdéseit, miszerint mégis ki ő, hogy eldöntse ezt, hogy ki él és ki hal, mikor ez senki más, csak Isten feladata. Viszont akkor miért van egyik teremtménynek képessége egyáltalán életet adni és elvenni azt másoktól?
- Nem ártottál soha egy ártatlannak sem?
Oldalra néz, hogy ellenőrizze, ez vád volt-e vagy csak kíváncsiság, esetleg együttérzés. Mintha némi csodálkozást és kétkedést kihallott volna a hangjából. Nem is tudja visszafogni a fújtatást, ami kiszökik belőle. Egy ártatlant se. Hát hogyne.
- Amikor betetted a lábad egy harctérre, ezt már nehéz megmondani. De talán az ellenséges királyság katonái... szükségesebb veszteség voltak. Bár jó kérdés, hogy azzal érek-e többet, ha a többezer főből egy-kettővel kevesebb van, vagy ha egy banditacsapat éppen készül kifosztani egy szegény családot, ahol ott remeg bent a kislány a játékmackóját szorongatva. Az utóbbi jobban érződik, az biztos, az előbbi viszont kötelesség. - Onnantól, hogy betetted a lábad a harctérre, teszi hozzá gondolatban.
- Mindenesetre köszönöm az együttérzést. De hamarosan el kell hagynom a falut. - közli Kieran kissé szárazon és távolságtartón.
- Nos, ez nyilvánvaló.
A tünde meglepetten néz rá. - Valamit forgattok a fejetekben.
- Ne számíts valami nagy meglepetésre. Csak gondoltam, nem akarsz lemondani egy életcélról csak úgy. Egyetlen ember miatt.
- Nem egyetlen ember. Egy falu, egy... közösség. - Kieran lassan fújja ki a levegőt, erőlködve, hogy el ne veszítse hidegvérét, miközben kezei ökölbe szorulnak. - S az összes többi osztaná a véleményüket. A legegyszerűbb, ha eltűnök. Mindig is ezt csináltuk, nem? Visszavonultunk. Társaink valószínűleg jól eldagonyáznak a napsütötte forrásaikban, vagy ki tudja, de muszáj volt nekik is visszakozniuk... Mindegy. Nem lényeges. Nem az én feladatom, hogy szidjam, hogy a szőlő savanyú, miután képtelen voltam velük tartani.
- Nem. Teljesen jogos, hogy hibáztatod őket.
- Jó tudni.
- Mégsem kell az emberek kénye-kedvében járnod, ha nem akarsz.
- Kétlem, hogy elkerülte volna figyelmedet az a szembetűnő tény, hogy Anja történetesen az ő nemes fajukba tartozik.
A sötételf mosolyra húzza a száját. Jó is, hogy nem minden tünde hagyta el Veroniát. Hiányoznának. - Amennyire őt ismerem, nincsen ellenére a népeteknek. És nem is túlságosan kedveli a családja... egy bizonyos részét.
- Neki itt van megélhetése. Jobban jár egy fogadóval, mint egy vándorénekessel, aki mellett csak "asszony" lehetne...
- Te sem gondolod komolyan.
Kieran hallgat. Valóban nem gondolhatja komolyan. Szinte kézzelfogható a háború, amelyet magával vív, gondolkozva, megéri-e a harc egyáltalán s nem lesz-e csak több veszteség a belefordított energia hatására.
- Nincs egy hely sem, ahová hazamehetnél, ahol az otthonodat tudhatnád? Ahol élni tudnál vele?
A tünde hosszú szünet után szólal meg. - De. Csak egyszerűbb lenne magányosan járni a pusztákat elnézve a háború pusztításait és sajnálnom magam, amiért itt vagyok és gyűlölni az embereket, amiért elkezdték ezt. Szidni mindent és mindenkit, magát Istent is, amiért engedi ezt, az uralkodókat, vagy akármit. Egyszerűbb lenne egyedül maradni és szidni Anja családját, amiért ő nem lehetett az enyém, vagy talán őt magát, amiért embernek született.
- Tehát van ilyen hely...
Kieran bólint. - Az, hogy a lelkemben van, nem a legjobb válasz, igaz? - fordítja oldalra a fejét enyhén.
- Ennél kreatívabb választ elvárnék egy költőtől.
- Inkább énekes. De igazad van, költeni is tudok néha. Például az imént említett sajnálatról és magányról, szinte tökéletes téma. - A magasba emeli kezeit, hogy megropogtassa kissé a vállát és a hátát, sóhajtva, mint aki épp most kel fel egy jóízű alvás után és készül belevetni magát a napi munkába. - Van még egy kis sáv, amely megmaradt a Tünde erdőből. Kis csontot odavetett nekünk az az akármi, ami elvitte a többit. Egy kis erdőrész. Élünk ott néhányan. Nem tudom pontosan, hogy kik. Talán lesz ott pár ismerős arc, akikkel nagyon régen találkoztam. - Kétkedő árny suhan át az arcán, mintha csak jelezné, hogy nem egészen biztos, hogy ezek az arcok örülni fognak, amikor látják. - Nos, a döntés nem az én kezemben van. Meg kell kérdeznem, velem akar-e jönni...
- Tégy úgy.
Majd elfogadja a felé nyújtott kezet. Egy szó rezeg az ajkán, de végül úgy dönt, nem mondja ki.

Betti csalódott. Mint mindenki, arra várt, hogy lesz egy hatalmas lakoma, ahol majd jól megvendégelik, és annyit ehet, amennyit az év összes többi részében egyszerre. Meg aztán lesz jó zene és lehet táncolni. Elképzelte, hogy fog rajta mutatni a barackszínű ruhácska, amelyet még a mamácskája varratott neki pár évvel ezelőtt, akkor még alig jött rá, de most már eléggé lefogyott, most már szép lett volna benne. Megnézett volna magának egy-két legényként, és persze sorban állt volna, tülekedett volna, hogy mikor a menyasszony eldobja a virágcsokrot, ő lehessen az, aki elkapja.
Bettinek természetesen némileg idealizált képei voltak a házasságról, de hisz fiatal is volt még, így megengedhette ezt magának.
Másrészről Anját is nagyon szerette, így fájt a szíve, hogy szegény lány így járt. A család, a család... Mindig ők okozzák a legtöbb problémát. Neki is baja volt belőle, a nővére ugyanígy járt, próbálta őt győzködni, hogy szökjenek el valahova messzire, aztán mi lett belőle, az a szerencsétlen rablótámadás, és most szegény Hilda a föld alatt nyugszik már.
Nehéz gondolatokkal hajtja hát álomra a fejét. Ám az alvás hamar eljön, hogy levegye a ködöt a lelkéről és hagyja, hogy a test új energiákat szívjon magába.
Reggel, ahogy a nap és a megszokás által felébred, s lesétál, meglepetten veszi észre Anja nyilvánvaló hiányát. Bekopog a szobájába, s onnan sem érkezik válasz. Megrémülve és dobogó szívvel próbálja meg kinyitni az ajtót, mely enyhe nyikorgással enged is az erőfeszítésnek, feltárva a teljesen üres szobát, melyből eltűntek a kis tárgyak, melyek a fogadóslányhoz is tartoztak, maga az ágy van csak ott és a szekrények. Elhűlten nyitogatja őket, néz be az asztalok alá, a fiókokba, hát sehol semmi, csak egy kis por. Hűlt helye mindenkinek. Na még...
Anja éjjeliszekrényén egy papiros áll. Na igen, ez biztosan hasznos lesz, csak az a gond, hogy ő nem tud olvasni.
De hát Anja meg mióta tud írni?
Elmélázva nézegeti a krikszkrakszokkal, ám elég szépekkel, mintha csak rajz volna, teli lapot.
Útnak indul hát a faluba, hogy kérdezősködjék és találjon valakit, aki el tudja olvasni ezt a drága irományt. A falu feléledt már, hiszen nagyjából mindenki a nappal egy időben, ha nem korábban kel fel, hogy állatainak enni adjon és nekilásson a ház körüli munkáknak. A kút, mint minden falu egyetemes központja, most is kiváló pletykaforrásként szolgálhat, így Betti először is oda ered, hogy információt szerezzen.
Néhány asszony beszámol arról, hogy látták a fogadóslányt távozni, a tündékkel együtt és a vámpírkisasszonnyal. - Furcsa egy leányrablás vót, az szent.
Tehát mégse maradna el a menyegző?
Amikor megérdeklődi, mi a helyzet Anja nagybátyjával, a lányok-asszonyok bizonytalanul tekintenek össze, majd bizalmasan közel hajolnak hozzá.
- Olyanokat kiabált, hogy még a kocsis is megirigyelné. Aztán dúlva-fúlva a lovára pattant és eltűnt. Azt mondta, soha többé nem jön vissza ide.
- Csak ha majd porig akarja égetni ezt a koszfészket. Igen, ezt mondta!
Na szép. Betti enyhe megkönnyebbüléssel igazítja füle mögé egy-két kósza tűzszín tincsét. Akkor hát nincs már itt, ez is csak egy jó hír.
- Azt nem tudjátok, hová mentek?
- A nagybácsi? Hát csak nem utána akarsz menni? - tör ki az enyhe vihogás.
- Anja, meg az egész pereputty! Hová mentek a lovakon?
- Valami erdőt emlegettek. Tündékhez viszik őket. Isten tudja, talán oda, ahova a tündék tűntek, elviszik a lányt is.
- Oda emberek nem mehetnek be, azt mondják. Nem fognak tudni bejutni.
- Majd én segítek nekik... - Fogalma sincs, mennyi igaz ezekből a legendákból, de azt tudja, hogy utánuk akar menni. Anja mindig is olyan volt neki, mint egy nővér, és hogyha mégis megtartják azt a menyegzőt, akkor semmiféle tündék nem állíthatják meg őt ebben...


_________________
"Ez biztos a hajdani báróné udvari bolondja. Na, tágulj innét lányom, mielőtt eldurvulnak a dolgok." - Egy északi katona
Felhasználó profiljának megtekintése

61Wilhelmina von Nachtraben - Page 3 Empty Re: Wilhelmina von Nachtraben on Pént. Ápr. 12, 2019 7:56 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Huh, bitang későn, de elolvastam ezt az élményt, őszintén sajnálom hogy eddig elfelejtettem. A szemszögváltások úgy látszik sikeresen kiforrtak nálad, mint írói eszközök, nagyon jól működtek és a végén a teljesen új szereplőként felbukkanó kislány szemén át látni a történet zárását nagyon jó volt. A történet mondandójával azonban akad pár gondom. Egyrészt Anja nagybátyjának sarkított karaktere miatt, másrészt a lezárás miatt kicsit úgy jött ki, mnitha az lett volna a történet megoldása, hogy az emberek rosszak, bezzeg a tündék jók és elfogadóak - holott ez nem így van. A tündék sokkal rosszabbak ilyen téren, a félvéreket megvetik, a vegyesházasságokat pedig általában kinézik maguk közül, így Kieran valószínűleg abba a sorsba vitte Anját, amitől meg akarta védeni. Elismerem, hogy a lányszöktetés volt a legkézenfekvőbb megoldás, noha ez is ilyen menekülés a problémák elől hatású volt.
Ennek ellenére ez nem von le az élmény értékéből, tehát márciusra jár neked 100 TP és 1000 váltó.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [3 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.