Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] Olaj és víz

Szer. Nov. 13, 2019 9:24 pm by Ciel von Eisenschnittel

Olaj és Víz



Veronia minden népe számára fontos cikk a bálnazsírból kinyerhető olaj, …

Comments: 4

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 118


You are not connected. Please login or register

Magánjáték: Fűalatti küldemények

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Magánjáték: Fűalatti küldemények on Kedd Jan. 19, 2016 1:16 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
A szél nem volt nagy, de hidege pirosra csípte az arcot. A köves parton még a hajnal előtti köd terjengett, a sötét tenger a még fekete éggel majdnem egybe nőtt. Beatrix megmozgatta orrát. A hideg erősen beleharapott kipirosodott szaglószervébe, minek után a tüsszögés kerülgette, ezt elnyomva meg is dörzsölte áthűlt testrészét.. Sálát felhúzta arcára és úgy kémlelte tovább kék szemeivel a fekete vizet. Rajta kívül voltak még itt páran. Pontosabban három templomos, vele együtt négy. A magas férfiak lábukat mozgatva, beszélgetve vártak a hidegben, fáklyákat fogva, mögöttük látszódott a lovaskocsi, az azt húzó kettő, meg még azon kívül kettő ló, amikkel jöttek. Beatrix kilógott a templomosok közül, s nem csak azért, mert nő volt. Kivételesen nem volt rajta a páncélja, hanem egy fehér-kék felsőt és hozzá illő nadrágot vett fel barna csizmával és bundás köpennyel. Haját most nem engedte lelógni hátán, kontyba fogva tekerte tarkójára. Nagyot sóhajtott a várakozásban, lehelete fehér szellemként hagyta el ajkait. Már elkezdett világosodni az ég alja, mikor fáradt, unatkozó tekintete végre megtalálta a horizonton azt, amit keresett: egy hajót. Az nagy, fehér vitorlákkal állt a vízen, akár valami ékszer a víz közepén. Alig telt el pár perc, már lehetett látni, hogy közeledik valami. Egy csónak.
- Jönnek! - szól hátra a nő, mire a férfiak elhalkulnak és ők is közelebb lépnek. A fáklya kellemes meleggel simogatja meg Beatrix arcát. Talán nem kellett volna olyan izgatottan várnia ezt a férfit, inkább a meleg tűz fényében beszélgethetett volna a többiekkel.. Azonban ez a küldetés jobban felcsigázta, mint hogy el tudja terelni figyelmét. A csónak komótosan közeledett, s végül partot ért, alján csikorogtak a kövek. Két férfi szállt ki belőle, az egyik kisegített egy szőke, jól öltözött kisfiút, míg a másik a csónakban lévő három, nagy ládát kezdte kirámolni. A templomos férfiak indultak is, hogy segítsenek, míg Beatrix meghökkenve néz a kisfiúra. Ő egy idősebb férfit várt.
- Herr Albert Brandt...? - szólítja meg a nő a kisfiút, aki közelebb lép hozzá.
- Úgy van. Herr Albert Brandt vagyok, az ifjabb. - válaszol a kisfiú meglepő határozottsággal. Beatrix letérdel és fejet hajt.
- A nevem Beatrix Rosamunde Kappel. Engem küldtek ki, hogy apjához kísérjem. - mondja, majd a gyerek intésére felkel.
- Jól van. Az utánpótlást az urak már úgy is intézik. Fáradt vagyok, az út ide északról rendkívül hosszú és unalmas volt. Remélem maguk szórakoztatóbbak, mint apám béreltjei. - mondja a kisfiú unalommal telt hanggal, s megkerüli a nőt, majd elindul a lovaskocsi felé, amelynek tetejére már felpakolták a nehéz ládákat. Beatrix döbbenten néz az úrfi után, majd csatlakozik hozzá. Kinyitja neki a lovaskocsi ajtaját, s miután a fiú beült, ő maga is beszáll. Az egyik "bérelt" is elhelyezkedik odabent Albert mellett, míg a másik visszaszáll a csónakba és elindul vissza a hajóhoz. A három közül az egyik templomos a kocsira száll, a másik kettő a két lovára ül fel, s úgy helyezkednek, hogy egyikük elől, másikuk hátul kísérje a lovaskocsit. Útjuk első célja a nem túl messzi partvidéki város -vagy is inkább nagyobb falu-, amelynek tán neve sincsen még.

A városba hajnalban érnek be. Alig éledezik a község, ami jó, mert nem sokan látják Herr Albertet és a szállítmányt, melyet hozott. A nő bekíséri a fiút a fogadóba, ahol még a tegnapi ivászatból maradtak üldögélnek, vagy a korai átutazók szálltak meg.
- Kivenném a legkényelmesebb és legtisztább szobát az úrnak, továbbá két másikat kettő kettő ággyal, ha van. - fordul a fogadóshoz Beatrix
- Az úrnak oda tudom adni a kért szobát, de csak egy darab kétágyasunk van még. - feleli a fogadós, mire a nő megingatja a fejét.
- Jó lesz. - egyezik bele, majd a kért összeget leteszi a pultra. A fogadóba belép Brandt úr egyik béreltje is, aki közli, hogy a ládákat biztonságban arrébb rakták. Ekkor mászik ki a pocakos fogadós a pult mögül.
- Erre tessék, megmutatom az úr szobáját. - mondja, s elindul a bérenccel, a kisfiúval a ház hátsó részébe. Beatrix pillantása csak ezután fut körbe a helyiségben. Megpillant valakit... egy férfit, aki számára egyáltalán nem ismerős, de templomosok között elég híres leírásról. Ráncolja a homlokát egy darabig, majd eszébe jut... Egy inkvizítor az, aki a fekete lista magasabb régióiban van. Beatrix gyorsan elfordul inkább és gondolkodni kezd. Szerencsére templomos társai nem jöttek még be utána, így az inkvizítor nem láthatta őt velük, vagy úgy egyáltalán őket, tehát futásnak sem fog eredni, s remélhetőleg támadni sem fog, tekintve, nincs nála a fegyvere. Ennek ellenére muszáj titokban tartani az utánpótlásukat és épségben elvinni Herr Albertet az apjához, különben nagyobb gondja is lesz...


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

2Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Kedd Jan. 19, 2016 3:04 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Dél vagy nem dél, átkozottul hideg van a partvidéken.
Két napja még jó ötletnek tűnt errefelé kerülni, mert az itteni települések kisebbek a Királyság belterületein találhatóaknál, de az akkor volt: mostanra, amikor a roppant víztömeg felől fújó szél már kikezdte az összes ízületem, a hajamban és a képemen pedig levakarhatatlanul megtelepedett a tengeri só, hajlok rá, hogy újra átgondoljam az egészet.
Kár, hogy már késő.
Szerencsére igen közel járok a mi felségterületeinkhez: lépten-nyomon botlottam latinul elmormolt imádságokba vasárnap az úton, ahol a vásárba igyekvők félősen összebújva térnek ki minden fegyveres elől, aki arra vetődik. Éjfélre át is érhettem volna, de egész egyszerűen nem éreztem magamban elég hajlandóságot hozzá, hogy a sziklás partokon botladozó lovammal együtt félig megfagyjunk, ahogy lement a Nap; meghúztam magam a kikötőváros csálé tetejű, meglepően huzatmentes fogadójában. A tulajdonos alighanem remek üzleti érzékkel rendelkezik, mert - mint azt mindkét tenyeremen fájdalmasan megtapasztalhattam - rengeteg mindenhez használtak fel idebenn szálkásra hasadt, ősöreg gerendákat és mindenféle szedett-vedett faanyagot.
Az az érzésem, a fickó hajóroncsra akadt itt nemrégiben, és az összes munkája annyi volt vele, hogy tetőfedőt hívott hozzá.

Korán van, még nem jött fel a Nap: nem volnék ébren rendesen, de a kikötőben felharsanó kürt, amely a hajókat hivatott eligazítani a ködben, kivert az ágyból, ahogy az otthoni harangszó sohasem tenné. Kíváncsi vagyok, az itteniek megszokták-e már teljesen, ahogy én amazt.
Jól aludtam, a hajam álmos kuszaságát sem borzoltam még ki egészen, csak nekitámaszkodom a söntéspultnak a fogadóterem kandallója mellett: füstölt heringet hoz a fogadós friss vajjal és aszalt szilvával, kérés nélkül is, mintha ismerne - az egyetlen, ami zavar, hogy az effélét borsozni csak Északon szokás, így ettől ez alkalommal el kell tekintenem. Nekivetem a vállam a szúrós fafalnak - a szék egyébként is errefelé lejt -, s a korsó langyos, barna sör habja felett csendesen szemlélem a belépő alakokat. Nő és gyermek, szokatlan páros magában, különösen ilyenkor.
- Kivenném a legkényelmesebb és legtisztább szobát az úrnak, továbbá két másikat kettő kettő ággyal, ha van.
Mégsincsenek hát egyedül. Férfi biztosan kíséri őket... ezek szerint nem is egy. Fontos ember lesz valamelyikőjük. Vagy nagy a család. Jólöltözöttek mind a ketten.
- Az úrnak oda tudom adni a kért szobát, de csak egy darab kétágyasunk van még.
- Jó lesz.
A nő olyan könnyedén fizet, mintha midnennapos volna az ilyesmi, én pedig megnézem magamnak közben; középmagas, ruganyos és erős a termete. Bájos arcocskája van, fiatal még, de akár lehet is az úrfi anyja. Valószínűbb azonban, hogy a nővére. Vagy csak a kíséret része ő maga is. Talán a gyerek apjának a szeretője.

'A ládákat biztonságban arrébb rakták.'
Ráuntam volna, hogy a párost figyeljem, ha ez az ember nem jelenik meg, az ilyesmi viszont felkelti az érdeklődésemet: mást nem mond a nyurga látogatójuk, a nő azonban jelentőségteljesen bólint, és arca olyan komoly, hogy a megjegyzés egészen szöget üt a fejembe.
Ha már úgyis itt ragadtam tegnap, lássuk, mivel kereskednek a legészakibb kikötőjükben az eretnekek.
- Erre tessék, megmutatom az úr szobáját - hajlong a fogadós, és elvezeti az úrficskát felfelé a lépcsőn: kutya bánja, hogy nem mondtak mást, szemem van nekem is, és félig már indulásra készen álltam, amikor lejöttem reggelizni. Nincs a szobámban semmi, amiért érdemes volna visszamenni.
De a nő megmozdul: nem úgy néz körbe, ahogy az általános kíváncsiság egy asszonynak diktálná.
Előbb-utóbb úgyis felmegy, ha a kölyök megkapta a szobáját, ez a tengeri szél ordít érte, hogy az ember lemossa magáról.
Addig én, immár teljesen éberen, nekilátok a reggelimnek inkább: félszemmel kitekintek az ablakon, hátha idelátszik, mit művelnek odakint a hajnal első fényei alatt.

https://goo.gl/PNcR7L

3Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Kedd Jan. 19, 2016 7:00 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
Csendesen és feszülten álldogál egy darabig. Ha a férfi kinéz, szerencsére már nem láthatja a templomos társait, mert azok a ház oldalánál pakolnak, ha még pakolnak, illetve bevásárolnak az út hosszabbik részére. A nő azonban aggódik. Nem fog itt neki esni az inkvizítornak, ez már biztos. Fegyvertelenül főleg nem, de azt se hagyhatja, hogy tudomást szerezzen az értékes rakományról, amelyről aztán hírt vihet. Herr Albert béreltje sétál vissza hozzá.
- Az úrnak nem tetszik a szoba. - jelenti ki.
- Hát az nagyon kár. Jobb, ha gyorsan lefekszik pihenni, mert nem sokára haladunk tovább. - mondja a nő nyugodtan, szeme sarkából az eddig csak csendben reggeliző férfira pillantva.
- Hogy mi?! De hát a szobák egy egész éjszakára lettek kibérelve. - értetlenkedik hangosan az őr, mire Trix rákapja tekintetét.
- Mit nem értett abból, amit mondtam? - kérdezi halk, fenyegető hanggal Beatrix, mire a férfi a földre köp.
- Ostoba fehérnép! Még is mit gondol, csak úgy ugráltathat minket, és Herr Brandtot? - hördül fel a férfi, mire a templomos lány közelebb lép hozzá, szinte arcába hajol.
- Na ide figyeljen, magát azért fizetik, hogy tartsa a száját és kövesse a fiút, mint valami kutya. Engem meg azért, hogy túl élje az utat, úgy hogy fogja be a lepcses pofáját és mondja meg az úrfikájának, hogy pár óra múlva útra kelünk, különben vissza gyalogolhat a partra és úszhat haza. Világos voltam?! - sziszegi halkan, állát megfeszítve, határozott tartással, szinte villámló tekintettel a férfi arcába, aki azonban nem felel semmit, csak a földre köp, majd morogva elindul vissza Alberthez. Beatrix kifúj egy mély levegőt. Számára az ilyen összetűzések a férfiakkal mindennaposak, így ez sem viseli meg. Szeme sarkából újra az inkvizítorra pillant és elgondolkodik azon, hogy akár le is szállíthatnák őt is.. áh, képtelen ötlet. Amint a fogadós visszaér, ő is reggelit kér, egy pohár borral. A víz mostanában nem túl biztonságos innivaló. Nem szokott italozni, de inkább, minthogy elkapjon valamit. Igazából nem is ül le túl messze az inkvizítortól, csupán egy asztal választja el őket. Amint maga elé kapja a tányért, kezeinek ujjait összefonja maga előtt és lesütve szemeit halkan, suttogva mondja el:
- Jöjj el Jézus, légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk. Ámen. - csak ezután áll neki az étkezésnek. Néha rápillant a két asztallal arrébb ülő férfire és elmereng, mit is kellene csinálnia. Mivel szeg nagyobb parancsot? Ha élve hagyja, vagy ha kockáztatja a fiú épségét? E gondolatok között talán túlságosan is bámulni kezdi az inkvizítort, anélkül, hogy észre venné. Aztán ha szemeik találkoznak, több másodpercre is, hirtelen elkapja a tekintetét.
- Elnézést.. Hova is tettem a modoromat... - buknak ki belőle a szavak, aztán szinte az asztalba veri a fejét. ~ Miért kellett kinyitnod a szád és hozzá szólni..? Persze, cseveréssz csak azzal, aki úgy vágja a mienket, akár réten a virágot egy virágárus... - szidja magát gondolatban.


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

4Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Kedd Jan. 19, 2016 11:57 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Sose szerettem a kikötővárosokat.
Mocskos, aljas, veszedelmes környék a legtöbb, tömve bűnözőkkel meg mindenféle aljanéppel: felesleges bajba keveredik az ember legtöbbször, ha kénytelen útba ejteni egyet, és még én is kétszer meggondoltam, mielőtt a partvidéki útvonal mellett döntöttem. Általánosságban véve elmondható, hogy tudok vigyázni magamra, ez mégsem jelenti azt, hogy mindenáron szeretnék késekbe meg botokba szaladni, akárhányszor a dolgom után járok.
Ezzel eddig szerencsém volt és ahogy a legtöbb kikötőt, őket is javarészt felmenti a neheztelésem alól, hogy remek halaik vannak: ha hosszabban volnék kénytelen itt időzni, alighanem megkörnyékezném a konyhát némi gumbo reményében.
És alighanem még ma összetűzésbe kerülnék valami déli féreggel.

Az ablakból nem látszik semmi: sós tajték és partra mosott, elvizenyősödött, döglött alga borítja a hullámtörő szegélyt, meg felette az utat a téli viharoknak köszönhetően, az ég pedig lassan sápadt, beteges ónszürkévé fakul a közelgő reggel alatt.
Rideg és borult, de legalább valamennyire száraz napnak ígérkezik.
Annál könnyebb lesz körülszimatolni.
Ropogva, ráérősen nyújtózkodom; fél füllel s a szemem sarkából észlelem, hogy a jövevény körül megint mocorgás támad. Egy férfi lép oda hozzá - együtt jöttek be, alighanem egyike azoknak, akik részére a szobákat kivette.
Hányan vagytok, mégis? Mit visztek? Kit visztek?
- Az úrnak nem tetszik a szoba - tördeli a kezét a fickó, mint aki a választól is legalább ennyire tart.
- Hát az nagyon kár - hárít a fiatal nő türelmetlen hangon. - Jobb, ha gyorsan lefekszik pihenni, mert nemsokára haladunk tovább.
Felém pillant, de hiába: ugyanúgy a tányérommal vagyok elfoglalva, ahogy eddig.
- Hogy mi?! De hát a szobák egy egész éjszakára lettek kibérelve!
A nő felel valamit, de túlzottan halkan ahhoz, hogy kiértsem a szavait. Vitatkoznak: végül a fickó a padlóra köp és sarkon fordul, majd eldöng.
Én már rég a pultba vágtam volna a fejét. De ez nem az én gondom.
Ki az ördögök lehetnek? Innen csak lóháton vagy szekéren, hintón mehetnek tovább; az én lovam is a fogadó istállójában van kipányvázva, ennek örvén vethetnék egy pillantást az övéikre. Egy ló sokat elmond a lovasáról.

Felpillantva látom, ahogy a jövevény helyet foglal kétasztalnyira tőlem: a hajnali derengés épp a profilját vonja fénybe, kiemelve az arca szépségét. Formás ajka van, s a tekintete fényesen világít. A végtagjai nem túl hosszúak, nem túl lazák - jó erőben van, mint aki kedveli a megmérettetéseket.
Elé is tányér érkezik, ő szertartásosan összefonja az ujjait és én a fülemet hegyezem. Suttog ugyan, de egy-két szavát elcsípem.
Németül imádkozik.
Vagyis eretnek.
Ez önmagában még nem volna furcsa itt, az érdeklődésem a titokzatos társasága, meg a rakományuk felé azonban csak fokozza - jó nyomon járok, ha a zsinatelnök nyájába tartoznak. Melyik családhoz tartozhat a kölyök, és mi olyan fontos, hogy ilyen szétszórtan érkezzenek a városba? Ha szétváltak, sietős lehet nekik.
Engem néz: a szeme olyan világos színű, hogy rögtön szúrósabbnak is hat, mintha egyszerű barna volna. Elkapom a pillantását - ha fiatalabb lennék, hihetném, hogy a merész metszésű állkapcsomban gyönyörködik, most azonban biztos vagyok benne, hogy egy ideje rajtam tartja a szemét, és egyáltalán nem azért, mert egyébiránt vonzanám a figyelmét.
Azután megszólal, olyan zavartan, akár egy úrikisasszony - a hangja vékonyabb, mint amikor vitázni hallottam, s ezért a pillanatnyi elesettségért cserébe rávillantok egy felemás, sokat ígérő mosolyt.
- No, ne féljen - jegyzem meg nyugodtan, az orgánumaink közt tátongó oktávok teljes tudatában, mielőtt felegyenesednék a ferde székről: az utolsó kortyok végeztével ráérősen koppantom a korsót a pultra. - Hozzászoktam az ilyesmihez.
Ideje megnézni azokat a lovakat. Az enyémet is beleértve.



A hozzászólást Norven Kather összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jan. 20, 2016 10:30 pm-kor.

https://goo.gl/PNcR7L

5Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Szer. Jan. 20, 2016 1:27 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
//Az a férfi jött vissza hozzám, aki elkísérte Albertet a szobájába, szóval már láttad azt a béreltet. :) Éééés átváltok e/1be, ha nem gond.//

Szabadkozásomra nyugodtan, mosolyogva felel. Engem ez a mosoly azonban csak feszültté tesz, ahogy az is, hogy készülődik. Remélem, még nem sejt semmit... Bár már én is túl sokat árulhattam el a folytonos bámulásommal. Áldom az eszemet.. Ch. Folytatom az étkezést, egészen addig, amíg ki nem lép az ajtón. Akkor aztán szinte ledobom a villát és sietve kelek fel az asztalról, megyek az ablakhoz. Óvatosan ki lesve rajta látom, hogy az istálló felé tart. Elfog menni. De ott a kocsi és a lovaink is... A gond csak azzal lehet, hogy a csillag rajta van a lószerszámokon, még ha azok nincsenek is a lovon, ha meglátja, lehetnek itt gondok. Nem szabad alábecsülni és a legfontosabb: nem szabad szem elől téveszteni egy ilyen veszélyes alakot! Óvatosan nyitom ki az ajtót és osonok a férfi után. Megállok a ház sarkánál és lassan, félszemmel lesek ki rajta, hogy figyeljem, mennyire kíváncsi a férfi. Meglátja és nézi-e a dolgokat, vagy csak felszáll a lovára és elmegy. Remélem utóbbi, mert ha előbbi, nem engedhetem csak úgy el...
Közben szemeim körbe futnak az éledező falu utcáján. A többiek sehol.
~ Gyerünk fiúk.. gyertek már...


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

6Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Szer. Jan. 20, 2016 11:30 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Feszültnek látszik a fiatalasszony, nyugtalanítja valami - érzem, hogy emögött az egész mögött lappang valami sokkal érdekesebb, mint egy egyszerű átutazó család. Talán csak valami hellenburgi belviszály, talán csak rossz lelkiismeret - az is előfordulhat, hogy menekülnek valaki elől, aki bármelyik percben a nyakukba szakadhat.
Ládákat emlegettek; a tartalmukat talán lopták.
Talán tőlünk lopták. Közel a határ.
Ki fog derülni.

Röviden biccentek neki, mielőtt hátat fordítanék a pultnak; gyorsan körülpillantok a helyiségben, aztán kilépek az ajtón. Menet közben felhúzom a kesztyűm és megigazítom a fegyverövemet; oda sem figyelve seprek végig a zekémen itt-ott, hogy az öltözékem minden apró gyűrődése a helyére kerüljön. Körülnézek, ellátni a tengerig... lenyűgöző látvány a szélesen elnyúló víztükör, mégsem állok meg csodálni. A távolabbi oldal felől megkerülöm az istállót, és a hátsó ajtón lépek be.
Mindig a leghátsó állásban hagyom a lovamat - így feltűnés nélkül végignézhetek odabent minden mást, és könnyen rajtakapok bárkit, aki körülötte ólálkodik.
Elég belépni a széles faajtón, hogy meglóduljon a szívverésem: magas, nagy kerekű hintó áll a féltető alatt legelöl. El sem téveszthetném. Ez alighanem az úrfi érdeme.
Legelőször is fölszerszámozom a lovamat. Saját, fényesre viaszolt öreg szerszámzatom a szürke Ólmosesővel együtt Hellenburgban maradt, így mind ló, mind felszerelés terén a Katedrális istállójára hagyatkoztam; hamar meghúzom a szíjakat a nyárifekete futárló pofáján meg a hasa alatt, aztán eloldom a pányvát... az állás ajtaját azonban nem nyitom ki.
Helyette átmászom rajta és leugrom a túloldalon, olyan könnyedén, mintha a magas deszkaajtó közönséges kerti rács volna: fürgén seprem le magamról a port és nekivágok az istálló belsejének, hogy körülszimatoljak.

Nem kell messze mennem: alig pár bokszszal az én hátasom előtt megpillantom az első bizonyságot arra, hogy a hölgyike meg az úrfi útja nem egyszerű kirándulás. Megtermett félvér csődör rágcsálja teljes nyugalomban az elé helyezett zabot; kissé tátva marad a szám a csodálattól, mert olyan gyönyörű, mint egy szem friss és fényes, fekete igazgyöngy. Széles, bőven izmolt szügy, kerek, robosztus far, a háta éppen elég hosszú mindehhez; a szőre ragyog, mintha egy perce csutakolták volna le, nemes ívű kosfeje, erős nyaka és levesestányér méretű patái pedig nem hagynak kétséget afelől, hogy csak egy lovag hátasa lehet.
Templomos lovagé.
Izgatottan ugrom oldalra néhányszor, fürgén számba véve, mennyien is vannak ezek a lovak itt: ha tényleg annyian, ahány szobát a nő ki akart venni, az csak egyvalamit jelenthet.
Nagy nevű protestáns család sarját láttam felmenni azon a lépcsőn.
Ami nála van, az pedig Esroniel von Himmelreich zsinatelnöké.

https://goo.gl/PNcR7L

7Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Csüt. Jan. 21, 2016 1:17 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
Kilépve az ajtón még épp látom eltűnni a férfi hátát az egyik sarkon. Fura, mert nagyobbat kerül, ha az istállóba akar menni. Óvatosan követem, mindig csak akkor fordulva be a sarkon, amikor ő más a következőnél megtette ezt. Lassan érem el így az istállót, aminek hallom faajtajának záródását, ahogy a félfa és az ajtó lapja összeütköznek. Újabb osonással lépek közelebb és fülelek. Hallom a lószerszámok fémes csengését, a lovak prüszkölését, dobogását, ahogy csácsogva eszik, mit eléjük tettek. Aztán kis csend. Ekkor pillantok be a résnyire nyitott ajtón. Körbe lesek, s meglátom a férfit, ahogyan az egyikünk lovát mustrálja. A mellette lévő bokszokban vannak a hintóhúzóak, és a másik csatamén is. Még innen is látni a hintót. Ajkamba harapok. A férfi kutat. Ha nem tenné, már felugrott volna láthatóan felszerelt lovára és itt se lenne. Kénytelen vagyok közbe lépni és húzni kicsit az időt, hátha végre visszaér valamelyik társam. Kihúzom magam, belépek az ajtón és karjaimat mellkasom előtt összefonva nézek rá. Az ajtó becsukódik mögöttem, finom koppanással jelezve ezt.
- Gyönyörűek, nem de? Nehéz rájuk felszállni, de ezekről a széles hátakról leesni is úgy szint nehéz. Azt ott, amelyikkel szemez, Rémálomnak hívják... A gyerekek nevezték el így, mert színe és mérete miatt gyakran rosszakat álmodtak tőle. Meglovagolni is  nehéz, makacs mint egy öszvér, de rettenetes erő van benne. Kettővel mellette, a másik pedig Üstökös. Az egyik leggyorsabb, amelyikről tudomásom van. - lépek pár lépéssel közelebb, ujjammal ki-ki mutatva a lovakra, de azért tartom a tisztes távolságot a férfitől. - Kitartó állatok, lovasaik úgy szintén. - folytatom a férfi arcát fürkészve. Próbálok nem fenyegetésként hatni, vagy fenyegetőzni, de a tekintetem akárha ketté akarná ezt a férfit metszeni, s tartásom is eléggé feszültnek tűnik. Nem tudom leplezni, sosem voltam túl jó színész, de nem is arra képeztek ki.


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

8Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Pént. Jan. 22, 2016 6:33 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Nem fordulok meg azonnal az ajtó hangjára.
Tudom, ki jött utánam: senki más nem használná a hátsó ajtót, csak olyan ember, aki a fogadóból jött, kizárólag az én lábnyomaimban lépkedve. Ez pedig ezúttal nem lehet más, csak a fiatalasszony, aki kinézte felém a szép kék szemét.
Megtorpanok.
- Gyönyörűek, nemde? - csendül fel a hangja, és most nyoma sincs benne a zavart szendeségnek, amit odabenn kihallottam belőle. Nyugodt lassúsággal fordulok meg, bal kézzel a kardom gombjára támaszkodva. A nő feszülten megvetett sarkakkal ácsorog az ajtó előtt, konokul állva a tekintetem, ahogy folytatja.
- Nehéz rájuk felszállni, de ezekről a széles hátakról leesni úgyszint nehéz. Azt ott, amelyikkel szemez, Rémálomnak hívják... A gyerekek nevezték el így, mert színe és mérete miatt gyakran rosszakat álmodtak tőle. Meglovagolni is nehéz, makacs mint egy öszvér, de rettenetes erő van benne. Kettővel mellette, a másik pedig Üstökös. Az egyik leggyorsabb, amelyikről tudomásom van.
Figyelmesen hallgatom, amit mond, elismerőn biccentve hozzá. Nem vagyok meglepve a választásaikon; a sodrott mén könnyedén elbír egy lovagot és otthonosan forgolódik minden helyzetben, ahová nyers erő kell, impozáns külsejéről nem is szólva. Megjártam a Hellenburgból lopott csataló hátán fél Veroniát; örülnék, ha valaki lefestett volna közben, de abban is biztos vagyok, hogy bármikor örömmel váltanám vissza a nagycsontú, bő vérű vadászlovamra. Ezek az állatok bizonytalanul ugranak és rossz az ítélőképességük; ha valamire, hát egyénieskedésre nem felelnek meg.
Hanem a ló az Úr keze munkáját dicséri, akármilyen is legyen: ez olyan meggyőződésem, amely kölyökkorom óta egy percig sem ingott meg. Engedékenyen bólintok hát, derűsen hunyorítva a jövevényre, mintha ez a vélemény a mi kis titkunk volna.
- Az enyémnek amott egy kissé rövid a háta. A lába hossza viszont tökéletes. Egyenesen lép. Nehezen botlik.
- Kitartó állatok, lovasaik úgyszintén.
- Nem kétlem - helyezem a testsúlyom ráérősen a jobb lábamra. - A templomosok értik a dolgukat.

Vasvillatekintettel mered rám, állkapcsa keményen összeszorul: így már nem nehéz rájönni, hogy alighanem ő maga is a lovagok egyike, valami különös okból fegyverzet és társ nélkül.
Bizonyára álruhában kíséri a taknyost.
És ha lovag, az azt is jelenti, hogy már a fogadóban rám ismert. Azért jött volna, hogy elvigye a fejem von Himmelreich zsinatelnöknek? Aligha. Akkor legalább egy kardot hozott volna. Valamit akar tőlem - de mit? Egymaga nem bír el velem, különösen puszta kézzel. A gyerekről akarja elvonni a figyelmem? Arra vár, hogy a kollégái visszaérjenek?
Vagy csak azt akarja, hogy abbahagyjam a kutakodást? Újfent jobbra pillantok, végigmérve a robosztus csatalovat.
- Rémálom - visszhangzom kedélyesen, és ráérősen kivonom a kardom. Akár a fegyverről is rám ismerhetett. - Hát téged hogy hívnak, szép boszorkányom? De vigyázz...! Még komolyan érdeklődni kezdhetek.

https://goo.gl/PNcR7L

9Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Pént. Jan. 22, 2016 11:21 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
To: Norven Kather

Normális hangnemben és hangerővel beszélek a férfihez, mesélve az állatokról. Tekintete csodáló a csődört figyelve. Kiskoromban én is lelkesedtem az ilyen telivérekért, de most már egészen más dolgok érdekelnek.
- Az enyémnek amott egy kissé rövid a háta. A lába hossza viszont tökéletes. Egyenesen lép. Nehezen botlik. - mondja.
- Kitartó állatok, lovasaik úgyszintén. - felelem csak úgy, de következő szavai megfagyasztják a vérem.
- Nem kétlem. A templomosok értik a dolgukat.
Hát összerakta a képet. Eddigi feszültségem tovább nő, főleg, mert fegyvertelen vagyok és végigmérő pillantásából tudom, hogy ezzel már ő is szembesült, percek óta. Testtartásom csak picit változik, lábaimat kis terpeszbe teszem. Mikor bejöttem, láttam tőlem alig egy lépésre felakasztva egy vasvillát, de most nem pillantok rá. Farkasszemet nézek az inkvizítorral, aki újra visszapillant a lóra.
- Rémálom. - ismétli a paripa nevét, majd lassan kihúzza kardját. A csatát látott lovak egyből hátracsapják füleiket, s idegesen kaparni kezdenek patájukkal a földön, amint meghallják a kard csengő hangját, s meglátják csillogó fényét. - Hát téged hogy hívnak, szép boszorkányom? De vigyázz...! Még komolyan érdeklődni kezdhetek. - szavaira kissé felemelem fejem, s megteszem azt az egy lépést, ami eddig elválasztott a vasvillától.
- Áldott... - válaszolok nyugodt hangnemben, s oda se pillantva nyúlok fel a vasvilláért és emelem le helyéről. Nem, ez nem a nevem, ez csak a jelentése. De minek is mondanám el neki? - Ha ma meghalok, úgy sem te készítesz nekem fejfát. - magyarázom meg egyszerűen, ha rákérdez modortalanságomra. Fél kézzel fogom egyenlőre a villát. Nehéz lesz harcolnom vele, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ilyen könnyű és törékeny fegyver legyen a kezemben, de legalább mozogni is könnyebben fogok, ha támad. Ugyan is én egyenlőre nem támadok, szememmel néha mögé pillantok az istálló ajtaja és ablakai felé, s a viszonylagos csendben fülelek a páncélosok léptei után. Még mindig inkább húzom az időt, minthogy kiálljak ellene... Nem véletlenül van a fekete listán, nem fogom alábecsülni.


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

10Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Szomb. Jan. 23, 2016 12:18 am

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Csaknem olyan idegesnek tűnik, mint a lovaik: prüszkölés, dobrokolás hallatszik az állások félajtajai mögül, s én közel állok hozzá, hogy elnevessem magam, amikor a nő komoly arccal vasvillát ragad. A fél szemöldököm felszalad a válaszára, de igazat is szólhatott éppen.
- Az én nevem Norven Kather - jegyzem meg, teljesen feleslegesen: alighanem álmából felkeltve is tudja, hogy hívnak engem, máskülönben most nem volna itt. Igencsak lendületesen léptem a zsinatelnök lábára. Fölszegem az állam dölyfösen, végigmérve őt a kard veszedelmesre köszörült, olajos éle felett. - Őszentsége inkvizítora vagyok.
Apró csend; kutakodva lépek oldalra, hogy lássam, mennyire reszponzív a mozgása. Nem tévedtem, amikor a szemembe ötlött az erős válla meg a kerek lábizmai: különösebb nehézség nélkül emeli fel a súlyos vasvillát és szinte biztos vagyok benne, hogy egyenesen előrenyújtva is képes volna megtartani. Elnéz mellettem, a tekintete fürgén villan körbe.
A többieket várja.
- Van benned mersz, hogy a nyomomba mertél szegődni egymagad, hallod-e - horkanok fel, ha nem enged a tartásából. - Mit akarsz tőlem, Áldott? Nem félsz, hogy ízekre téplek?

https://goo.gl/PNcR7L

11Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Vas. Jan. 24, 2016 8:17 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
To: Norven Kather
Zene: Satus fortuna res

- Az én nevem Norven Kather. Őszentsége inkvizítora vagyok. - mondja, s habár hangja nem fenyegető, a kard, melyet előhúzott épp elég fenyegetés. Oldalra lép, s én erősebben markolok a vasvillára, lábaimat finoman helyezem, tartom a kettő távolságot, de nem tévesztem szem elől és nem is fordítok neki hátat.
- Tudom, ki vagy. - felelem, figyelve, milyen dölyfös, magabiztos. Egy gondolat üt szöget a fejembe, de ennek nem adom jelét se arcomon, se tartásomon. Csak figyelem, ahogy lassan kerülgetjük egymást.
- Van benned mersz, hogy a nyomomba mertél szegődni egymagad, hallod-e. - horkant fel. - Mit akarsz tőlem, Áldott? Nem félsz, hogy ízekre téplek?
- Isten hű szolgája vagyok. Mondanék én kardot is, de jelenleg az nincs nálam. Ennek ellenére soha nem vétkeztem, így ha meg is halok, tudom, hogy igazságosan ítél majd felettem. Ezért sem félek a haláltól... se tőled, ki ártatlanok felett ítélkezik és kínozza őket halálra. - mondom ki a szavakat megvetően, halovány fintorral a számon. Tudom, miféle mocskos munkája van egy inkvizítornak, s engem ez a munka undorral tölt el. - Egyszer volt szerencsém látni egy ilyen alak munkásságát. Nem volt sem szép, sem emberi, de démoni, kegyetlen és embertelen. Repes a szívem, hogy amint a Protestáns Egyház megnyeri a háborút, a démoni magvakat villámként fogja kigyomlálni a katolikusokból. - szinte élvezettel mondom ki a szavakat, azonban testtel nem gesztikulálok. Minden egyes izmom azon van, hogy ha kell, hirtelen reagálhassak, kitérhessek. Az idő az én oldalamon van. Minél tovább tudom itt tartani az inkvizítort, annál nagyobb az esély, hogy meghallom a többieket és segítségért kiálthatok. Hárman már elegek lennénk ellene. Azonban azt is tudom, hogy ezeket ő is tudja: látta a lovakat. Még egy hülye is megtudná mondani, hányan vagyunk és mire számíthat, ha mind itt leszünk.


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

12Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Vas. Jan. 24, 2016 9:23 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Nem mozog éppen rosszul.
Gyakorlatlanul, de erősen markolja a vasvilla nyelét - kemény, rugalmatlan kőrisfának látszik innen - és úgy fordul, hogy minél kisebb célpontot nyújtson. Tehetség szorult belé, ahogy látom, mégsem tartok tőle igazán. A kíváncsiságom kezd alábbhagyni, mert ő maga is olyannak tűnik, mint akit kőrisfából faragtak - keménynek és rugalmatlannak.
- Isten hű szolgája vagyok - jelenti ki higgadtan. - Mondanék én kardot is, de jelenleg az nincs nálam. Ennek ellenére soha nem vétkeztem, így ha meg is halok, tudom, hogy igazságosan ítél majd felettem. Ezért sem félek a haláltól... se tőled, ki ártatlanok felett ítélkezik és kínozza őket halálra.
Érzem, hogy ettől az ájtatos maszlagtól lassan türelmetlenné válok. Az eretnekektől Esroniel von Himmelreich maró éleselméjűségéhez vagyok szokva.
- Egyszer volt szerencsém látni egy ilyen alak munkásságát - folytatja, le sem véve rólam a szikrázó szemét. Így, hogy a deszkafal résein át felragyogtatják a kora reggel első fényei, jól látszik, hogy színe a nyári villámok elektromos kékje. - Nem volt sem szép, sem emberi, de démoni, kegyetlen és embertelen. Repes a szívem, hogy amint a Protestáns Egyház megnyeri a háborút, a démoni magvakat villámként fogja kigyomlálni a katolikusokból.
- Végignézted? - érdeklődöm kajánul, félrebillentett fejjel, figyelmen kívül hagyva a kinyilatkoztatást. A szenvedélye talán használ az eretnekeknek egyszer, nekem viszont nem árt. - Ha leteszed a vasvillát és elfutsz, lehet, hogy elengedlek. Ha nem, eltöröm az arccsontod és az egyik csuklód, hogy megtanuld, nem érdemes tengelyt akasztani velem. Egyáltalán semennyi időd sincs dönteni.

https://goo.gl/PNcR7L

13Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Hétf. Jan. 25, 2016 12:12 pm

Beatrix R. Kappel

Beatrix R. Kappel
Diachonos
Diachonos
To: Norven Kather
Zene: Satus fortuna res

- Végignézted? Ha leteszed a vasvillát és elfutsz, lehet, hogy elengedlek. Ha nem, eltöröm az arccsontod és az egyik csuklód, hogy megtanuld, nem érdemes tengelyt akasztani velem. Egyáltalán semennyi időd sincs dönteni. - nem válaszolok a kérdésére, csak kifejezéstelen arccal figyelem. Nem néztem végig azt a kínzást, de nincs is köze hozzá, meg amúgy is lefoglalja az újabb fenyegetése az elmém. Láttam, hogy tekintete a vasvillára kúszik. Valóban, habár ebben a nedves közegben vagyunk, ez a szerszám a kezemben cseppet sem mondható rugalmasnak, s valószínűleg egyetlen csapással ketté tudná törni, vagy szelni, ha feltartanám elé. Ezért is fogok inkább támadások hárítására koncentrálni, mint a megállításukra. Kihasználhatom kis termetem és azt, hogy páncélban edződtem, tehát fürge vagyok. Ha szerencsém lesz kihúzhatom valameddig. Látom rajta, hogy nem lát bennem erős célpontot és ezt a magabiztosságot fogom növelni benne. Nem tudhatja, mennyi ideje harcolok, mennyire vagyok már biztos csapásaimban, lépteimben. Ha eleinte bénázgatok egy kicsit -csak egy kicsit-, még lehet lesz esélyeim is, így páncél és kard nélkül.
Gondolataimat az istálló elülső ajtajának zaja zavarja meg. Csak szemem sarkából pillantok oda, a lovász fiút látom, aki meg torpan, ahogy meglát minket, aztán finoman kihátrál és becsukja az ajtót.


_________________
"Állok a kihívások elébe!"

14Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Hétf. Jan. 25, 2016 10:55 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Önuralma van bőven, azt meg kell hagyni.
Szótlanul állja a megjegyzést: ha nem volna mostanra egyértelmű, az unalmas sótlanságából akkor is rájöhetnék, hogy templomos. Páncélos, hosszúkardos küzdelemre van kiképezve: el nem tudom képzelni, mi oka lehet fegyver és vért nélkül kísérni a kölyköt. A vasvillával aligha tanította meg bánni bárki is, puszta kézzel pedig gyorsabban tekerem ki a nyakát, mint ahogy a zsinatelnök lapoz egyet abban a németre fordított Bibliájában; rövid gondolkodás után inkább vállat vonok, és visszalököm a kardot a tokjába.
Indulás előtt jártam a fegyverkovácsnál, és anélkül jutottam el idáig, hogy kardot használtam volna. Semmi kedvem az utolsó nap csorbát ejteni a Justitia friss élén.

Inkább nekiugrom, egyenesen szemből.
Ha valóban lovag, akkor én vagyok a gyorsabb; semmi más dolgom nincs, mint megkerülni az otromba szálfegyver végét, s ha egyszer elkaptam a csiszolt fa nyelét, onnantól egyetlen hosszú, csúsztatott lépésre vagyok csak attól, hogy a könyököm a nő arcába vághassam, amilyen erősen csak tudom.

https://goo.gl/PNcR7L

15Magánjáték: Fűalatti küldemények Empty Re: Magánjáték: Fűalatti küldemények on Vas. Ápr. 03, 2016 8:27 pm

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács
A játékot lezárom, a két fél részére 50-50 TP pont írható jóvá! Én beszéltem!

http://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.