Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


Magánjáték:Álomcsapda …

Comments: 4

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

Magánjáték:Álomcsapda

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Magánjáték:Álomcsapda Empty Magánjáték:Álomcsapda on Szomb. Feb. 20, 2016 11:05 pm

Vendég


Vendég
A mocsárt maga után hagyva észak írány felé veszi az utját, mivel a vízen nem tud járni. Egész nap nyugodtan halad, míg rá nem esteledik. Nincsen teljesen koromsötét, így egy eldugotabb helyet keres magának, hogy ott berendezkedjen egy alapos alvásra. Hamarosan gyengén ropogó tűz mellett tudja magát, miközben a vacsoráját fogyasztja el. Időközben éjsötétté válik a táj, s síri csend uralja a tájat. Egyedül van, de cseppet sem fél, hogy bárki megtámadhatná alvás közben. Még pár gallyat dob a tűzre, aztán aludni készül. Maga mellett hagyja kétkezes kardját, ha felriadna az álmából, akkor keze ügyében legyen. Mikor minden a helyén van, akkor a rögtönzött párnájára rakja a fejét. Egy darabig még nyitva a szeme, azonban öt perc múlva lustán lecsukódik a szemhéja. Egyenletesen lélegzik, s egyre nyugodtabban…
...Egy mérhetetlenül magas fánál találja magát, aminek a törzse olyan vastag, mint egy lakótoronyé; viszont a tetejét nem látja alulról, köszönhető annak, hogy vastag ágai vannak. Kellemes látvány, ahogy a lombkoronája szétterül. A fa azonban nem sima fa, mert alulról látni, hogy egy ajtó van a törzsében és felette bizonyos méterenként egy-egy ablak. Sikerül nagy nehezen levennie a tekintetét az ősöreg fáról, hogy a környezetét vehesse szemügyre. Egy tisztáson van, de körülötte sűrű vészjósló fenyőerdő, ami neki azt sugallja, hogy inkább az előzőt válassza. Elindul az ajtó felé, miközben ellenörzi a felszerelését. Minden nála van, de legfőképpen a kétkezes kardja. Az ajtóhoz közeledve némi izgalom üti fel a fejét a szívében, mert teljesen ismeretlen neki a hely. A tünde szívben sincs másképp, mint tart az ismeretlen dolgoktól, míg meg nem tapasztalja annak lényét. Megérkezik ahhoz az ajtóhoz, s gondolva egyet megfogja a kilincset. Le akarná nyomni a kart, de az makacs módon egy millimétert sem mozdul. A következő próbálkozást veszi elő, hogy egyszerűen bekopog. Háromszor, határozottan koppan az ökölbe szorított keze, aztán marad a várakozás. Tíz perc elteltével sem történik semmi, ezért úgy dönt, hogy keres egy másik bejáratot, már ha létezik olyan. Elindul körbe, de egyáltalán nem siet. Tekintetével próbálja magába szívni a páratlan látványt, egyben a lehetséges bejutási lehetőségeket. A tulsó oldalon végül nem talál hátsó bejáratot, csupán egyetlen egy virágot. Mivel ő tiszteli a természetet, ezért nem tépi le a helyéről, inkább elindul a bejárathoz, hogy kezdje elölről a tervezést.



A hozzászólást Tyrwel Ghlan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 25, 2016 9:58 pm-kor.

2Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Kedd Feb. 23, 2016 5:45 pm

Jó szokása szerint és faji kötelességeinek eleget téve a hajnal első sugarai előtt bezárkózik kis faházukba, szorosan behúzza a függönyt és mihamarabb nyugovóra tér. Nem számít semmi különlegesre, úgy véli, a következő nap - azaz éjszaka - a szokásos rutin szerint fog menni, hiszen mostanában békeidők vannak...
...ám ekkor hirtelen felébred. Amit rögtön furcsáll, mert ritkán ébred fel a nappal közepén. Amit még jobban furcsáll, az csak az, hogy nem éppen a megszokoktt ágyikójában ébred... Legnagyobb meglepetésére tűleveleket érez a kezei alatt, ahogy végigsimít a felületen, amin fekszik. Meglehetősen kényelmetlen ez a talaj, nincs hozzászokva... hiszen nincs is leterítve semmilyen pokróc, pusztán maga a csupasz anyaföld. Na, meg néhány réteg tűlevél. Ami mind szépen beette magát a ruhájába. Te jó ég, mire ezt kiszedi mind...!
Értetlenül körbenéz, s jön rá, hogy valóban egy fenyőerdőben van. Hogy hogy került ide, arról fogalma sincs, ám ekkor sebtében eszébe jut ellenőrizni az egyik legfontosabb dolgot, amit mindenáron tisztáznia kell, ha valami furcsa történik: hogy Damien itt van-e.
megnyugodva tapasztalja, hogy nem messze attól az összevissza górt fenyőtűkupactól, amely az ő fekvési helyét jelölte, ott fekszik a magzatpózba kuporodott sötét tünde is. Mina megkönnyebbülten fellélegzik. Ha ő itt van, akkor már az se gond, hogy mindenféle emlékek nélkül megjelent egy fenyőerdőben.
Óvatosan a hegyesfülű mögé bújik.... föl kéne ébreszteni... de alig van szíve hozzá. Így pár percig csak hallgatja, ahogy amaz szuszog, és szemléli az erdőt maga körül. Meglehetősen sötét van. A homályban a fák közül kisejlő égen megcsillan egy-két csillag. Talán még tart az éjszaka? Esetleg elrabolták őket? De akkor meg miért nincsenek kikötözve? Csak fekszenek itt szépen, mint akit hagytak nyugodtan aludni. Néhány takarót azért kaphattunk volna... Mina meglepetten eszmél rá, hogy nem fázik. Legalábbis nem elviselhetetlenül. Furcsa... minden olyan... más most. Mintha elhalványodtak volna az érzékei.
Nagyot sóhajt, s beszívja a fenyőerdő kellemesen fanyar illatát, míg végül finoman megrázza Damien vállát.
- Hé... hékás. Ébredj csak. Nézz csak ide. Vagy inkább körül.
- Mmmmh...? Hm? Hogy... mi... mi az? - érkezik a felelet körülbelül egy téli álomból ébredő mormota aktivitási szintjével. Majd amannak arcán feltűnik a felismerés, s értetlenül kezdi el ráncolni a szemöldökét. Riadtan, hirtelen felül és körbenéz, fehér tincsei csak úgy repkednek a levegőben. - Hol vagyunk?!
- Csst! Lehetnek itt vadak. - Vad mik? Hogy kerültünk egy erdőbe? Egyáltalán, ez az ország melyik része?
- Nem tudom... - feleli Mina haloványan, majd feláll, mert a kíváncsiság hirtelen erőt vesz rajta. Nemtudomja is inkább úgy hangzik már: nem érdekel. Hirtelen kedve támadt körbenézni ezen a helyen, sokkal inkább, semmint keresni a választ a kérdésre: mi is ez.
Megpillant egy ösvényt, egy szabályosabban soroló fenyőfákkal szegélyezett kicsiny utat, amelyet talán állatok használnak közlekedésre. Lehet, hogy van a közelben egy patak, vagy ilyesmi.
Mina elindul... útközben még visszakiált Damiennek, hogy kövesse, de egyébként nem úgy tűnik, hogy meg lehetne állítani. Fel akarja fedezni ezt a helyet.
- Odanézz! Ott, egy kicsivel világosabb van! - jelzi lelkesen, és meggyorsítja lépteit, mígnem a tisztás előtti utolsó fán való túlhaladása előtt Damien finoman megragadja a kezét.
- Állj meg egy picit! Ne légy ilyen gyerekes... - Hah!... Nem örülnél te annak. - Annak sem örülök, ha nekirohansz egy farkasfalkának védelem nélkül. - Mért lenne egy tisztáson farkasfalka? - Mert mondjuk ott tudnak közlekedni és csoportosulni? - A fenyőerdőban is tudnak.Bár... egyébként is, mit keresnének fenyvesben farkasok? - Akkor... a tisztásról lehet jól látni a holdat? - Nincs is tele. Csak félig van. - Jó, rendben. Ha annyira ki akarsz menni, hát menjünk. Talán valami elágazás vagy ilyesmi van a közelben, ahonnan megtudjuk, hol a fenében is vagyunk.
A fene... a fene, az egy különösen durva szó már nála... Mina viszont nem ró fel ilyesmit, mert jelen esetben épp repes az örömtől, hogy végre engedélyt kapott... kisétálni egy tisztásra. Damien néha túlságosan is védelmezően viselkedik.
Ekkor pillantja meg a házikót, és rögtön rá is jön, hogy ők bizony nincsenek egyedül... Egy szőke tündét pillant meg, aki látszólag körbejárja a házat, talán azt keresve, hogy juthat be?
Valamilyen oknál fogva az a késztetése támad, hogy odasétáljon, és jelt adjon az érkezésükről, bár ezt úgysem kerülhették volna el, biztosan észrevette volna őket, ha már kisétáltak a tisztásra. Ezúttal viszont nem kér megerősítést sötétbőrű társától, hogy meginduljon.
- Hahó... - lépdel közelebb, tekintetét váltogatva a tünde és a házfal között. A házfal persze jobbára csak ürügy. Még mindig zavarban van, ha idegenekkel kell beszélnie. A helyzeten pedig nem segít a tény, hogy ma egy fenyőerdőben ébredtek. És nem tudnak róla, hogy. - Elnézést, ön... itt lakik?
Damien csak gondolatban forgatja a szemeit. Valószínű. Valószínű, hogy itt lakik, azért keresi a befelé vezető utat...

Felhasználó profiljának megtekintése

3Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Csüt. Feb. 25, 2016 8:37 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Messze van még a következő település, ahhoz túlságosan is, hogy megkockáztassa a fáradt éjszakai utazást. Nem mintha a ropogó tűz mellett sokkalta biztonságosabb lenne az úttól azért távolabb, hiszen akárhol megfordulhatnak rablóbandák vagy vadállatok, ha nem jár szerencsével. A poros ösvény járása viszont sokkalta több veszéllyel kecsegtet, ennél is kimerültebbé válik a folytonos sétától, és bár nincs ínyére, amint a nap leereszkedik, letelepszik. Egyelőre viszont még megteszi azt a távot, ami belefér az idejébe.
Gyaloglás közben néha keserű mosollyal pillant karján lévő baglyára, aki álmoskásan tekint vissza gazdájára, majd komótosan ismét behunyja szemeit. Hát... Nem a legjobb társaságnak bizonyul jelenleg Voile, de mégis jobb és több, mint a semmi. Meg különben is: hozzászokott ő már ennek a bolond tollasnak a jelenlétéhez, annak lenéző pillantásához, és igazat megvallva már szokatlan lenne nélküle. Nem szívesen válna meg tőle, még ha ezt nehezen ismerné be bárkinek.
Hamar beesteledik, Nebelvoile pedig rákap a repülésre. A Hold egyre erősebben ragyog, lassacskán megjelennek a csillagok, az ég sötétedik - beköszönt gyerekkorának megszokott félvilága. Testileg kellően kimerült az egész napos meneteléstől, elméje azonban még teljesen éber. A lehető legrosszabb párosítás, mivel így akármilyen fáradt is, az elalvásnak nem sok esélye van, márpedig nem ártana a pihenés. Kissé lemondóan sóhajt fel a kövekkel körülrakott tábortüzet nézegetve, majd feltekint arra a fára, aminek hátát is támasztja. Az ágak közt megpillant egy fehéres foltot - madarának alakját. Halvány mosoly kúszik arcára, majd figyelmét visszafordítja a vöröslő, narancsos lángokra.
Nem szereti ezeket a kényszermegállókat. Nem mintha ne lenne hozzászokva, de jobban kedvel egy-egy vendéglőben, fogadóban megszállni. Sokkalta kényelmesebb és pihentetőbb, de ha messze van... Hát messze van, így csak a sorsra bízhatja magát.
- Megpróbálok pihenni - mondja halkan ismét felnézve a fönt ücsörgő állatra. - Őrizd az álmom, Voile - teszi még hozzá, végül behunyja szemeit. Botját magához szorítja, átöleli, felhúzza lábait, és úgy, a fának dőlve igyekszik álomba merülni. Kiüríti elméjét, megszünteti a gondolatokat, és hamarosan átveszi az üresség helyét maga a kellemes, melengető sötétség.

Még félálomban van, amikor hátán nem a fa rücskös kérgét érzi, hanem sima felületet. Egyelőre kábult, így lassan emeli meg fejét, kinyitva szemeit homályosan lát, és fel sem fogja azt, ami elé tárul. Hátravezeti kezét, megtapogatja, mi van mögötte, és amit tapasztal, az nem más, mint a sima hidegség, itt-ott mintha puha moha lenne, pár, bizonyára zöldellő növény. Azonnal élénkebbé válik, hiszen ez nem az a környezet, ahol kéne lennie. Pillanatokon belül kiélesednek érzékszervei a váratlanul feltámadt veszélyérzettől, azonnal talpra ugrik, és körbenéz. Döbbenten állapítja meg, hogy romok közé került valamilyen úton-módon, melyet a természet lassan beolvaszt magába.
- Voile... - eszmél rá, hogy baglya nincs mellette. Riadtan tekint körbe, elvégre ő lenne az egyetlen biztos pont itt. A hirtelen jött ijedtség némileg csökken, ahogy megpillantja a madarat az egyik magasabb oszlopfélén. Megszokott nézésével figyeli gazdáját, amivel szinte sugározza lenézését a nő felé. Vagy unottságát - ezt sosem bírta eldönteni, éppen melyik.
Mély levegőt vesz, majd megkönnyebbülten sóhajt fel. Legalább ő itt van, ez bőven elegendő.
Nyújtja a karját, közel teszi az állathoz, hogy az rászálljon. Nemes egyszerűséggel lép át a kőről a tagra, aztán felborzolja tollazatát, mintha kissé ideges lenne.
- Elég idegen ez a hely, nem? - érdeklődik halkan, választ pedig nyilván nem vár. - El kéne indulni... - jegyzi meg halkan. - Mit gondolsz? - fordítja fejét társa felé, aki kissé összehúzódik, majd kitárja szárnyait, és pár csapás után már a levegőben van. Ezt veheti igennek.
Alicia elindul egy számára tetsző irányba, Voile pedig magasabbról követi őt. Újabb hosszú sétának néznek elébe, de ez jóval feszültebb út. Valahogy ide került, csak azt nem tudja, hogyan, mi által. Nagyon nem tetszik neki a jelenlegi helyzet, mivel nem tudja semmi eddigihez sem hasonlítani, így mindenben gyanakszik - még jobban. Alaposan megvizsgálja azt is, amit általában szükségtelen lenne, mindent szemügyre vesz, mielőtt megtenne egy lépést a végtelen bizonytalanságban.
Halad, lassan bár, de egyre többet ismer meg ebből a vidékből. Nebel is a közelben van, néha pár fa között szlalomban repül, kissé előremegy, aztán visszatér a sötét tündéhez, így nem érzi egyetlen eltűnésénél sem védtelennek magát.
Váratlanul megáll. Messzebb az élénk színű környezetben észrevesz egy szürkés alakot - egyértelműen egy farkas. Hosszasan néznek egymás szemébe, majd amikor a vadállat megmozdítja a fejét, Alicia érzi: baj van. Azonnal el kell rohannia, legalábbis megpróbálnia, mivel ha ez egy falkát odacsődit magához, nem járhat sok sikerrel. Idézésre, az állat megölésére már nincs ideje, hiszen ahogy megteszi az első siető lépést, már hallja is a vonyítást - el kell innen tűnnie, méghozzá rögtön. Amilyen gyorsan csak tudja, szedi a lábait, és most nem törődik azzal, hogy mennyire veszélyes a környék. Inkább lépjen bele egy kötélcsapdába, ami felrántja őt a magasba, csak meneküljön meg ezektől a vicsorgó vadaktól!
Zihál. Lélekszakadva fut, és lehet, hogy állóképessége a megannyi vándorlást követően sokat nőtt, de a fizikai ereje nem épp kiemelkedő. Borzasztó, hogy pár perc után már szívesen megállna, szíve is fájdalmasat dobban minden másodpercben, viszont még nem adhatja fel... Látja lelki szemei előtt, ahogy egy kisebb csoport követi őt, és hamarosan beérik, hogy szétmarcangolják. A kép cseppet sem idilli, de pontosan ez ösztönzi arra, hogy folytassa ezt a szenvedést, ez ad neki erőt ahhoz, hogy a menekülésben újabb és újabb métert tegyen meg. Az élete a tét, és ha most feladja, mi lesz a céljával?!
A fák gyorsan haladnak el mellette, ám hamarosan szembetűnik egy olyan, ami merőben más, mint az eddigi fenyők. Széles lombkoronája van, és ez az egyetlen, ami jelen helyzetben feltűnik neki, valamint az, hogy van pár személy is a környékén.
- Farkasok! - kiáltja két lélegzetvétel között, és nem érdekli az, ha valaki gyanakodva fegyvert ránt. Ténylegesen kipirult arca, egyre esetlenebb mozgása, valamint egy újabb vonyítás elég indok lehet arra, hogy ne támadják meg a nőt.
Közelebb érve sem ismeri fel azokat, akikkel már korábban nem egyszer találkozott: egyszerűen a földre rogy kezeivel támaszkodva, ha nincsen, aki megtartsa addig, míg levegőhöz nem jut.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

4Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Feb. 26, 2016 7:35 pm

Vendég


Vendég
Közeledik a  bejárat felé, mikor egy idő után feltűnik neki két pont, ami kezd felé közeledni. Egyértelműen lelassítja lépteit, mert egyenesen felé veszik az irányt. Fogalma sincs róluk, hogy kik lehetnek azok és mi dolguk van itt? Mikor elég közel vannak egymáshoz, akkor van ideje szemügyre venni a két jómadarat. Arcáról süt a távolságtartás, mert egyáltalán nem képzelte azt, hogy őt megzavarják a nagy kutakodás közben.A sötételfet beazonosítja, azonban a vámpírokhoz még mindig nincs elég tudása, hogy megmondhassa, hogy egy ember fura bőrszínnel vagy csupán egy vámpírral van dolga? A másik fél kezdeményezi a beszélgetést, ami ellen nincs kifogása. Úgy gondolja, hogy nem fognak nagy vizet kavarni körülötte. Mikor a nő hangját meghallja, főleg annak kérdését, akkor kemény szavak helyett bölcs dolognak találja a némaságot és a fejével való jelzést. Úgy tesz, mint ha néma lenne és csak az emberi szájról tudna olvasni. Elfordul, hogy tovább induljon, mikor meghallja halványan a farkasok kiáltást. Rögtön előhúzza kétkezes fegyverét, hogy a han irányába induljon. Nemsokára megpillantja a földön támaszkodó nőt, ezért ő szintén begyorsít. Pillanatok alatt védelmére kel, mert jelen esetben a dögök hátráltató tényezők lennének. Várja a farkasokat, amik jönnek több oldalról. Az első farkas nekitámad, ám egy jól irányzott szúrással felnyársalja az állatot. Nem hagynak neki békén, mert a következő ott terem, hogy a bal karjába mélyessze fogait, ezáltal bosszússágot, kínt és gyötrődést hozzon magával. Kétkezes kardjának gombjával mér két ütést az állat szemeire, amire az nyüszítve ereszti el és menekülni akar. A harapás miatt nem tudja a kétkezes kardját fogni,  csak fél kezével. A tünde ex-őrző szemében a düh lángja lobog,. Szerencsére a többi megtorpant a társuk nyüszítésétől. A vak állatnak nincs fogalma arról, hogy merre induljon? Kihasználja a békét, vagy más utat választ?

5Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Vas. Feb. 28, 2016 1:53 pm

Elvörösödik. Úgy tűnik, mégsem volt jó ötlet megszólítani ezt az alakot. Mert nagyon úgy tűnik, mintha amaz nem tudna beszélni.
Ez egyre furcsább, a történéseknek egyszerűen nincs értelme.... Mielőtt viszont belemerülhetne a furcsaságok ecsetelésébe, felgyorsulnak az események. A férfi, akit megszólított, és aki egyetlen szót se válaszolt neki, futni kezd, meglehetősen sebesen, Mina pedig már éles hallásának köszönhetően tudja is, hogy miért...
Ekkor meghall egy női hangot, amely egész pontosan azt kiáltja a légbe, amelyet Mina akart, de megelőzték. Damien azonnal kapcsol, előkapja két éles tőrét - szerencsére ezek nála vannak... hm, ezek szerint nem rabolták ki őket az éjszaka -, és futva megindul a hangok és a két személy irányába. Mina is kapkodja utána a lábait, a világért se maradna el mellőle.
A szőke tünde férfi ekkorra már hadakozásba is bocsátkozott a farkasokkal. Mina rémülten veszi észre, hogy az egyik karja megsérült... Viszont  mielőtt támadásba lendülne a páros, megtorpannak. Feltárul egy lehetőség, hiszen egy időre kényszerbéke állt be: az egyik farkas nyüszítve meghátrált, szemeiből pedig vér folydogál, nyilván a férfinak "köszönheti" ezt a sérülést, amely láthatóan eltántorította attól, hogy tovább próbálkozzon a kétlábúak szétmarcangolásával.
Mina hangtalanul visszafolytott lélegzettel áll, és gondolatban már tervezgeti a támadást, ha esetleg szükség lenne rá. Közelebb kellene kerülniük a férfihoz, hogy egységet alkossanak, de egyelőre nem mozdul meg, hátha csak rontana a helyzeten. Vajon a megvakított farkas éppen a falkavezér volt? Ha így lenne, az felettébb szerencsés lenne számukra, mert talán a többi így nem merne támadni és lassan eloldalognának.
Damien tekintete ekkor a földön támaszkodó nőre téved, és beléhasít, hogy hát valahonnan ismerősnek tűnik... találkoztak már egyszer, egészen biztosan ő az... A ruha, az alkat, a haj, és ha belegondol, a hangja is csak egy személyhez tartozhat... - Alicia...? - kérdi ösztönszerűen, de rosszul teszi, mert így az egyik fenevad figyelme rá terelődk, s amaz morogva megindul felé. Két tőrét feltartja, hogy a két legfontosabb részen - vagy, ahol éppen éri - érhesse majd az állatot, ha az ráugrana, de erre nincs szükség, mert Mina azonnal alkalmazza Éjláng nevű képességét, amelynek hatására az állat nyomban megtorpan. Nem tudni, mire gondol, mikor meglátja a lángokat, melyek mások, mint bármely természetben fellelhető tűz, amellyel találkozhatott, de a sugárzó, sötét hőt valószínűleg érzi, s az ősi félelem visszatartja a támadástól. Egy ideig legalábbis biztosan.

Felhasználó profiljának megtekintése

6Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Hétf. Feb. 29, 2016 5:02 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Elfogyott az ereje, és néha úgy érzi, a szilárd támasza sem elegendő - nem tudja, mikor rogy be alatta karja. Egész testében remeg a fizikai megerőltetéstől, nehezen veszi a levegőt, és szinte alig vesz tudomást a külvilágról, szívének hangos dobolása miatt a kinti hangok tompán jutnak el hozzá. Lelassultan emeli fel fejét, amikor a tünde a védelmére kel, és képtelen abban a pillanatban felfogni, hogy milyen nagy veszélyben van - nem tudja a pillanatnyi kimerültségtől. Még a vér látványa is alig bírja felrázni ebből, és bár tisztában van vele, hogy futnia kéne tovább vagy pedig cselekedni, egyszerűen lehetetlennek találja irányítani testét, mivel az nem engedelmeskedik.
Mintha valaki a nevén szólítaná. Lassan a hang forrása felé fordul - legalábbis arra, amerre azt véli -, a fekete arc, a fehér haj és a megjelenés egészen ismerős a számára, viszont elméjét megtöltik a meneküléssel és kimerültségével kapcsolatos gondolatai. Sikít benne, hogy keljen fel, és rohanjon tovább, viszont elérte a korlátait, még talán túl is lépett rajtuk, annyira, hogy percekig mozdulni se bírjon, csak lihegni és reszketni. Ebből adódik, hogy sajnálatos módon képtelen idézni, mivel a koncentrálás ilyen állapotban esélytelen. Ha lenne bármi, amiben hinne, bizonyára már hozzá intézné imáit, hogy túléljék, így viszont csak a reménykedés maradt neki.
Mindeközben Nebelvoile a magasban köröz, figyelve onnan föntről az eseményeket. Csendesen és észrevétlenül szeli a levegőt, és szinte unottan nézi a történteket egészen addig, míg meg nem jelenik a falka mögül egy fekete egyed, aki kerül egyet a többiek mögött, majd a védtelen Alicia felé indul sebesen. A bagoly rögtön reagál: gyors manőverezéssel már siklik is le, hogy a rohanó fenevad pofájába kapjon, aki erre nyüszítve meghátrál egy pillanatra. Fájdalmat érez végighúzódni az orrán és fejének jobb oldalán, de ez nem tántorítja el sokáig: a rövid szünet után rögtön vicsorogva kap a madár felé, aki pár szárnycsapással kikerüli ezt. Voile Alicia és a feketeség közé száll, felrázza tollait, fenyegetőn kitárja szárnyait. Oldalra lépeget párat, majd vissza, mintha csak ingerelni próbálná a fenevadat, aki morog, majd megpillantva holtan fekvő társát, valamint a sápadt lány lángjait, inkább úgy dönt, visszavonul falkájával együtt. Túl veszélyesnek érzékeli a kialakult helyzetet.
Hátralép néhányat, hogy biztonságosabb közegbe kerüljön, közben még óvatosan szemlélődik,majd egy rövid vonyítással utasítja társaságát arra, hogy keressenek máshol élelmet. Néhányan azonnal engedelmeskednek, ám páran még méregetik ezt a döntést - végül persze ők is megindulnak a fák közt lassan eltűnő falkatagok után.
A nekromanta egyre láthatóbb döbbenettel vizsgálódik. A fáradt vonások helyét lassan átveszi a megrökönyödött arckifejezés, és ahogy az utolsó vadak is eltűntek, megpróbál felállni. Ingatag még, így bizonytalan lépéseket tesz oldalra, amint egyensúlyának elvesztését érzékeli. Jobbára botjára próbál támaszkodni, és míg állásba szenvedi magát, pettyezett baglya úgy dönt, az egyik közeli ágra telepedik le. Elhárult a veszély, nincsen jelenleg szükség rá, gazdáját meg most nem terhelheti a maga kicsinyes kívánságaival, ennek teljes mértékben tudatában van.
- Kö... Köszönöm... - szuszogja, és ekkor végignéz azokon, akik megvédték. Amikor a párosra kerül pillantása, különleges szemeiben a felismerés csillan. - Nahát... Feltűnően sokszor... futunk össze..., nemde? - lihegi megengedve egy kimerült mosolyt, Minának és Damiennek intézve szavait. Ezt követően az ismeretlenhez fordul:
- Sajnálom - kezdi két lélegzetvétel között. - Megsérült miattam. Súlyos? - érdeklődik.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

7Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Hétf. Feb. 29, 2016 8:02 pm

Vendég


Vendég
Pillanatok alatt lezajlódik a küzdelem, ami végül a farkasok vereségével záródik. A vezérfarkas, vagyis jobban mondva a volt vezér kóvályog a közelükben. A két elvesztett szeme miatt valószínűleg nem lehet többé vezér, ráadásul semmi hasznosat nem tud tenni a falka érdekében. Tyrwel ahelyett, hogy válaszolna a megmentett nő szavainak inkább lassan odasétál hozzá. Motyog pár szót magában, aztán nemes egyszerűséggel fél kézzel átdöfi kardjával az állat fejét. Az erdőbe rejtőzött farkasok felordítanak fájdalmukban, azonban bosszúból nem támadnak a tündére. Óvatlanok voltak, hiszen az egész falka fiatalokból áll, így fogalmuk sem volt arról, hogy léteznek falkával dacoló teremtmények. Sírásuk egyre távolabb hallatszik, míg végül nem lehet többé hallani. A tünde, aki eddig végezte a dolgát az ép kezével végigsímit a halott állaton. Mormor tünde szavakat, aztán feláll. Megtörli a fegyverét, ami véres lett, mert ez az egyetlen társa, aki nem hagyja faképnél. Visszacsúsztatja óvatosan a helyére a pengét, aztán rnéz a karjára. Hogy megsérült-e? Jelen pillanatban nehézkeden hajlítja azt, sőt fájdalmasan, ami nehezen érhető tetten Tyrwel arcvonásain. Leül a földre, majd a saját felszerelése között kutakodik, mikor megtalálja a fertőtlenítő kenőcsöt. Azzal bekeni a harapásnyomot, miközben felszisszen jó párszor. Mikor végez ezzel a feladattal, akkor fordul a másik három felé. Tekintete először a sötét tündére vetül, aztán a közelében található nőre, Minára. Mikor azt alaposan felmérte, akkor a földön pihegőt nézi, aki futás közben a lelke is kiszakadhatott. Nem ismeri őket, s a legjobb megoldás az lenne, hogy kerülné őket, azonban ha ez a vidék több hasonló meglepetést okoz nekik, akkor négyen jobban ellen tudnak állni. Odasétál hozzájuk, hogy megszólaljon a maga távolságtartó nem ellenséges hüvösségével.
- Köszönöm. A nevem lényegtelen, így nem mutatkoznék be. – szól hozzájuk, mert ő olyan, hogy elsőre sosem fogja elárulni. Épp kezével lenyúl a földön levőhoz, majd ha elfogadja a segítségéét, akkor egy erős húzással felhúzza a földről. Tán meglepő lehet ez a kirobbanó erő egy tündétől, de nem véletlenül forgat egy ekkora fegyvert. Edzett izmok segítik, hogy célját elérje. Ha segített a másikon, akkor felrémlik neki a másik hölgy kérdése, amire csupán most válaszol.
- Nem itt lakom, az ajtó zárva van. – ezzel egyetemben van annyi tündeség benne, hogy a felsegített felé fordulva megkérdezze.
- Tud járni? – tekintete közben rá vetül, hogy megnézhesse annak vonásait, mert nem volt ideje rá a küzdelemnél.

8Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Szer. Márc. 02, 2016 7:20 pm

A vámpírlány meglehetősen büszke éjlángjára, amely egészen elfogadható hatást ért el... Azt, ami egyébként teljesen várható volt: az állatok megriadnak, és - tapasztalva a csapat egyértelműen határozott és hatékony ellenállását - lassacskán az egész falka eloldalog. Persze ezt nem hiszi el addig, amíg az utolsó közülük el nem tűnik egy fatörzs mögött, lassan, kétségekkel küzdve vonszolva tagjait, s gyanakvó, sunyi pillantásokkal nézve vissza rájuk. Ha egy pillanatra beleéli magát a farkasok helyébe, meg tudja érteni fájdalmukat. Kellemetlen lehet nekik sikertelenül hagyni egy küldetést. De hisz tagot veszítettek...
A lányt egyértelműen megrázta az esemény, így kicsit üveges szemekkel néz egy darabig maga elé, miután beállt a békeidő. Valahányszor elveszik valaminek az életét, az felzaklatja, nem lehet tudni, hogy saját rossz emlékei, vagy pusztán önnön érzékenysége miatt. Belül mélyen tudja, hogy nem szabad siránkoznia egy fenevadért, mely rátámadott, és hogy mindannyiuknak kötelessége volt azt tenniük, amit tettek. Egy kis empátia viszont csak nem árthat.
Damien eközben szintén igyekszik Alicia közelébe férkőzni, ám a szőke hajú tünde férfi megelőzte abban, hogy felsegítse a nőt a földről; ezért a sötét tünde egy darabig csak ácsorog ott, néhány lépéssel közelebb a nőhöz, mint az imént, ám abban a kínos, felfüggesztett állapotban, amely azokra jellemző, akik nem tudják eldönteni, hogy most akkor lépjenek-e vagy sem. Kezeit kissé sután tartja a levegőben egy ideig, nem tudván, hogy esetleg a nő vállára tegye-e őket, vagy megfogja a kezét, vagy ne tegyen semmit. Végül tétován leereszti őket maga mellé.
- Nos, igen, úgy tűnik... - ejt meg egy halk nevetést, ami körülbelül a kuncogás férfi megfelelője, mikor Alicia rámutat, hogy már sokadszorra találkoznak... - És sajnos a legtöbbször nem veszélytelen körülmények között. - Próbálja kordában tartani vörösödését. Ez is egy rossz szokás, amit eltanult Minától...
Ekkor jut el az agyához, amit a férfi az imént mondott, nevesen, mikor is szépen kijelentette, hogy ő márpedig nem fog bemutatkozni. Vannak ilyen emberek - tündék -, ám ez kizárja a szokásos udvariaskodási manővereket... Ez vajon azt jelenti, hogy Damien természetesebben viselkedhet, vagy épp az ellenkezőjét? A férfi elég távolságtartónak tűnik, ami persze érthető.... csak az a gond, hogy van velük egy Mina. Aki még nem igazán tudja, milyen is egy távolságtartó személy, noha alapvetően maga is azok közé lenne sorolható... ha nem járna folyamatosan a szája, legyen szó bármiről. Pláne, mikor zavarban van...
- Aakkor mi sem kell, hogy bemutatkozzunk? - érdeklődik, bizonytalan arccal, azon elmélkedeve, vajon illetlen dolog volt-e ezt kérdezni. Furcsa ez számára. Az még hagyján, ha valaki nem mutatkozik be. De hogy ezt nyíltan kijelentse... Nem tudja eldönteni, hogy ez elegáns viselkedés volt, vagy a teljes ellenkezője.
Nem, mintha ez számítana egy számukra teljesen ismeretlen erdő közepén... De a vámpír számára néha a legmeglepőbb dolgok tudnak a legfontosabbnak bizonyulni. - Nem túl szép az a seb. Keressünk gyógynövényeket? Biztosan vannak a közelben, és talán van valahol egy forrás is, a házban meg találhatunk valamiféle edényt, én meg majd megint csinálok egy éjlángot, és fel is tudjuk forralni a vizet, és máris kész a főzet.
Várakozóan pislog, miután előállt ötletével. Damien meg próbálja elrejteni a titkos kis mosolyt a szája sarkában. A kutya meg nem mondaná erről a lányról, hogy nem egy túlpörgött alkimista tünde, esküszöm.
- Nos, hát ezt a kis támadást szerencsésen túléltük. Mind ügyesek voltunk, azt kell mondjam. Már csak néhány kérdést nem ártana megbeszélnünk... - Elhallgat kissé, ő sem biztos benne, mennyire bízhat ebben a férfiban. Talán pont azért, mert amaz kissé hűvösebben viselkedik velük... A normális hozzáállás már elhomályosult, minden olyan szürreális. Megzavarja a józan ítélőképességét az, hogy fogalma sincs, hogy kerültek ide.
- Szóóval az a helyzet, hogy... - vállalja magára a felelősséget Mina, s bele is kezd a magyarázatba. - Hát, ez talán furán fog hangzani. Mármint, biztosan... Szóval talán valami varázslat van a dologban, de mi igazából nem tudjuk, hogy kerültünk ide. Hisz nekünk, igaz? - pislant kérlelőn a tündére, nem szeretné, ha bolondnak néznék őket, még mielőtt a magyarázatuk végére érnének... vagy bármikor... - Egyszerűen csak itt ébredtünk fel, mindössze pár... fél órája, nem messze, az erdőben.
- És kicsit furcsának találjuk, hogy az első ösvény, amire tévedtünk, rögtön elvezetett egy tisztáshoz, ahol kapásból van egy ház... és persze, ön... és, ahogy állítja, a ház nem az öné, tehát...
-...tehát lehetséges, hogy ön sem tudja, mi folyik itt?
A páros mindkét tagja nagyon reméli, hogy így van. Különben ezzel a kis kettős dialóggal remekül elérték, hogy a csapat két maradék tagja azt higgye, kicsit túl sok varázsgombával érintkezett a szervezetük az elmúlt napokban.
Persze, mivel az emlékeik elég hosszú időre kiestek, akár még ez is lehetséges...

Felhasználó profiljának megtekintése

9Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Hétf. Márc. 14, 2016 11:57 am

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Némán figyeli, ahogy az elf beviszi a végső csapást a szenvedő farkasnak, és a holdcsókolt annyi tiszteletet megad neki, hogy végignézi. Komoran figyeli az eseményeket, elvégre mégis egy élő, lélegző lénytől vették el az életet, még ha csak önvédelemből is. Pár percig még figyeli a kimúlt teremtményt, majd a tünde felé fordul, aki kenőccsel keni be a sérülését.
Ami az ezt követő mondatot illeti, meglehetősen zavarja a sötételf nőt. Került már hasonló helyzetbe, de hogy itt is hasonló legyen...?
Mielőtt bármit is szólhatna, bármit is továbbgondolhatna, a férfi elé lép, kezét nyújtja. A korábbiaktól kábultan, kérdőn tekint a segítő tagra, majd az arcra, pár másodpercnyi hezitálás után pedig elfogadja a biztos kart, amely felhúzza őt. Botjára támaszkodva marad meg lábain - ilyen segítség nélkül bizonyára visszaesne futástól gyenge teste a kemény földre.
Finom mosollyal fordul Damien felé.
- Az utazóknak és vándorlóknak nem is a biztonság jutott - jegyzi meg mellékesen, majd a beszélgetés a bemutatkozásra és nevekre terelődik. Nem helyesli az elhallgatást, hiszen...
- Nem hívhatjuk egymást eznek, kislánynak vagy épp kormosképűnek - mondja közönyösen. Egyszer ezt már lezongorázta, így nem érzi problémásnak a helyzet kezelését - bár akkor nem volt ilyen nyílt kijelentése ennek akkor. Na meg... Akkori társai egyértelműen vevők voltak arra, hogy bemutatkozzanak, miután Alicia felhívta a figyelmüket kilétük kétességére. Hogy ez itt hogyan fog alakulni, kiderül, mindenesetre ő megteszi az első lépést, annak ellenére is, hogy ez nem kifejezetten jellemző rá.
- Fennáll a lehetősége annak... - Félbe kell szakítania a mondandóját, hogy ismét megtalálja egyensúlyát, valamint hogy vegyen egy mélyebb levegőt. - ..., hogy ismét ilyen támadás ér. A félreérthető megnevezések pedig több személy figyelmét is felkelthetik, ezzel veszélybe sodorva saját magunkat - magyarázza lassan. - Javaslom, hogyha nem is névvel, de valami egyértelmű szóval hívjuk a másikat - teszi hozzá. - Én ragaszkodnék a nevemhez: Alicia - mutatkozik be eképpen főként az elfnek, mivel Mina és Damien már ismerik a nőt.
A vámpír felé fordul, amint ő is javaslatot tesz, csak ő teljesen másban: gyógynövények kutatásában. A nekromanta nem túl jártas ebben, ezért ezt egyértelműen a párosra vagy annak női tagjára fogja hagyni. A tünde válaszát várja ezen kezdeményezésre, így a férfira pillant, majd az újabb téma felkerülésében, melyet sötételf férfi készít elő, figyel. Nem kíván ekkor már hallgatni, csupán a felvetéseket figyelmesen kíséri végig, és még ha nem is hozzá intézik a szavakat, attól még hajlandó arra, hogy saját elképzeléseit megossza. Elvégre tényleg nem olyan egyszerű a helyzet, mint tűnik, bizonyára mindhárman teljesen máshol voltak azon az éjszakán, mikor ide kerültek, egyetlen éjszaka alatt pedig nem lehet mérföldeket megjárni. Kétségkívül varázslat van a dologban, hacsak nem álmodják az egészet, viszont ez túlságosan élethű ahhoz.
- Ugyan nem engem kérdeztetek, de jómagam sem tudom - kezdi. - Viszont ha ez valóban egy varázslat, akkor az idézőjének a közelben kell lennie. Sőt, ha ez nem lenne elég, még akár az is lehet, hogy köztünk van. Ha ilyet képes, miért ne tudná bárki alakját felvenni? - fokozza a helyzet súlyosságát. - Lehet, hogy mi már ismerjük egymást - fordítja fejét Damienék felé, és hagy némi szünetet, hogy újabb lélegzetet vegyen. - De kezeljük fenntartásokkal és távolságtartóbban a másikat, engem is beleértve.
Jobban átgondolva teljesen érthetően mondja ezt: ki tudja, hogy Alicia az igazi Alicia? Magáról tudja, hogy ő az emlegetett sötét tünde, de a többiekről nem mondható el ugyanez. Hiába hangoztat olyan dolgokat, amik megalapozhatnák a bizalmat, felmerülhet a többiekben a kérdés: valóban nincs mögötte semmi? Nem lehet, hogy pontosan azért beszél erről, hogy elterelje magáról a gyanút?


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

10Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Szomb. Márc. 19, 2016 9:51 pm

Vendég


Vendég
Távolságot tart minden olyan személytől, akit nem ismer. Vérében van az óvatosság, mert sosem lehet tudni, hogy ki veri át, vagy éppenséggel nehezíti meg az életét. Szépen összegyűltek ennél a nagy fánál, ami egyben torony lenne. Biztosan van itt valami, csak éppenséggel a befelé vezető utat kellene megtalálni. Jelen állapotban van egy kimerülésig futott gyenge nő, egy kisasszony meg a segédje. Mikor a botjára támaszkodik Alia, akkor fordul Mina felé, hogy válaszoljon a kérdésére.
- Nem kell bemutatkozni, ki-ki döntse el. – válaszol hideg hangnemben, ezzel lezártnak tekintené az ügyet, azonban a csuklyásnak mondanivalója támad.
- A becenevek pedig pontosan abból fakadnak, hogy valaki elnevezi a másikat valaminek. – szól bölcsen, aztán ő több energiát nem pazarol ennek témának fenntartására. Azon elmélkedik, hogy milyen módszerrel tudna bekerülni, azonban a vámpír nő a sebe miatt aggódik. Ránéz a megnevezett fájdalomforrásra, azonban továbbra sem mutatja jelét, hogy gond lenne.
- A kenőcs megteszi majd a hatását – fegyverzi le ezekkel a szavakkal, hogy őt nem kell pátyolgatni. Van annyira járatos a növény tudományban, hogy bármikor segítsen magán. A tündék a természet gyermekei, s mi sem természetes, hogy a fontosabb dolgokat tudja az ember. Egyáltalán nem alkimista, sem nagy tudású mágus. Látóköre nem annyira széles, sokkal inkább gyakorlatias férfi. Indulna a torony felé, azonban a botra támaszkodó szól negatívan.
- Fennáll, de nem hinném, hogy egy ilyen vereség esetén támadnának.   – fejti ki előtte a saját tapasztalatát, meg másképp gondolja az eseményeket megtörténni. A furcsa páros elkezd beszélni, s észleli köztük az összhangot, mert egymást egészítik ki. Elkönyveli magában, hogy azoknál mélyebb a kötödés. Ehhez csatlakozik Alicia szavai. Nem kapkodja el a válaszadást, hanem megfontoltan átgondolja az egészet.
- Míg ki nem derítettük, addig semmiben sem lehetünk biztosak. Mindenesetre én azon leszek, hogy az ajtón bejussak. – int nekik, de nem köszön el tőlük. Otthagyja őket lenyugodni, mert úgy véli, hogy zaklatott állapotban vannak. Nem lehet így gondolkodni, ha a környezete ilyen. Mikor odaér az ajtóhoz, akkor próbál benyitni, de újfent meg sem moccan. Eszébe jut a növény hátul, s úgy gondolja leszedi. Eltűnik a fa mögé, aztán leszakítja a virágot. Visszaindul az ajtóhoz, azonban mikor előtte megáll, akkor az egyik pillanatról a másikra kulccsá formálódik át. Odalép az ajtóhoz, majd beteszi a zárba azonban nem fordítja el.
~ Ez lenne az utolsó kulcs? Hová fog vezetni? ~ hangzik el magában a sok kérdés. Egy darabig áll, azonban a farkasordítások arra ösztönzik, hogy kinyissa. Egy pillanatra elnéz a megölt farkas irányába, ahol most egészen emberméretű állatokat látni, mint valami rossz rém mesében. Ha  a többiek ott vannak, akkor be tudnak jönni az épületbe. Kinyitja az ajtót, aztán belép. A kulcs a zárban eltűnik, s ha mindenki benn van akkor bezárul az ajtó. Koromsötét van, s semmit sem látni. Tíz másodperc múlva maguktól fények gyúlnak, s rajzolja ki gyéren a fában felvezető utat. Most egy nagyobb térben vannak.

11Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Hétf. Márc. 28, 2016 8:56 pm

Mina és Damien csak pislognak, ahogy a sötét tünde kifejti, mi okokból lenne tanácsos, ha mégis volnának oly szívesek, és félretéve a bizalmatlankodást, elárulnák egymásnak valódi nevüket. Mina még ilyen tudományos érvelést nemigen hallott a bemutatkozás hasznossága mellett, így most enyhén szólva meg van lepve.
Viszont egy keresztnév talán még belefér, gondolja, és az Aliciától származó beszéd után úgy dönt, hogy nincs kedve titkolózni.
- Nos rendben, akkor... én Mina vagyok, ő pedig... hát, majd elmondja, ha akarja.
- Ne már, tényleg?... Gondolod, hogy nem mondanám el? - nevet fel a sötét tünde. Mina szégyenlősen vállat von.
- Sose lehet tudni, na, csak megadtam a lehetőséget.
- Szóval Damien - zárja rövidre amaz a vitát, még mindig mosolyogva. Alicia gyakorlatiasságán még mindig nehezen tud napirendre térni, de úgy véli, nem ez a legfurább, ami a mai nap történik, így úgy dönt, elfogadja.
A helyzet viszont kezd egyre inkább furcsa lenni. Mindenki úgy viselkedik, mintha... mintha... ez egy normális szituáció lenne. Látszólag elfelejtették, mikor a páros kijelentette, hogy ők egész egyszerűen itt ébredtek fel az erdőben, holott azt sem tudják, ez melyik tájéka a földnek, de legkevésbé sem az, ahol nyugovóra tértek annak idején.
- Miért, kié ez a ház? - kérdi Mina, nem értvén, mi lehet olyan fontos, hogy a férfi mindenáron be akarjon jutni.
- Szerintem, ha megtámadnak minket, Mina elijeszti őket az Éjlánggal, önöknek pedig szintén van fegyverük, meg nekem is, úgyhogy nem kell féltenünk magunkat. A jobb kérdés az, hogy kerülünk ide? Alicia, ne mondd, hogy te egyszerűen csak erre jártál? - kérdi kétkedően, reménykedve a nemleges válaszban. Az azt jelentené, hogy nem velük van a baj, hanem tényleg valami kollektív furcsaság zajlik itt.
A párosra csend borul, amint Alicia felveti annak lehetőségét, hogy akár valamelyikük is lehet az a valaki, aki ezt a dolgot műveli, amiről máég fogalmuk sincs, hogy pontosan micsoda is. Hát, ez egyszerűen csodás.
- Nos - kezdi a vámpírlány bátortalanul egy sor torokköszörülés után -, én úgy tudom magamról, hogy nem csináltam semmit, szóval nem én vagyok az, ésv alószínűleg Damien sem, de, eszerint nem fognak nekem hinni...? - pislog ártatlanul, amikor a tünde nő olyan furcsaságot jelent ki, hogy kezeljék fenntartásokkal őt is. Miért mondana ilyet saját magáról?
- De hát... Csak tudod, hogy nem te voltál az...
- Nem biztos, hogy tudja - fordul hozzá társa. - Talán valami történt az elméjével, és elfelejtette, mit is művelt.
Mina elvörösödik, és inkább nem szólal meg, mielőtt megint okot ad rá, hogy butának tűnjön. Nem, ő nem az, szimplán csak őszinte, így az illúziók körülbelül az egyetlen mágikus dolog, amiket igencsak nehezére esik felfogni...
A szőke elf érfi láthatóan nem adott le tervéről, hogy bejusson a házba. A kulccsal sikerül is neki, és Minának felettébb gyanús, hogy mindez ilyen könnyen ment... mindazonáltal a páros beljebb kerül a házba, ahol alig látnak valamit még ők is. Ám hamarosan valaki, valahol fényeket gyújt - na ez is elég gyanús -, kirajzolva előttük egy utat. Amely szinte arra vár, hogy mindannyian bevonuljanak rajta, beszívja őket az alagút...
- Ez elég csapdaszagú, de másmerre nem nagyon mehetünk, jól gondolom?

Felhasználó profiljának megtekintése

12Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Ápr. 08, 2016 6:34 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Ha azt hitte, a neveket könnyedén letudhatja, tévedett, nem kicsit. Közel sem olyan egyszerű, mint gondolta, mivel a korábbi csapatban, amelynek tagja volt rövidebb ideig, nem volt ekkora ellenállás, és a szőke pontosan ezt tanúsítja most: ellenkezik. Még egy nyomorult nevet sem képes kinyögni, pedig nem kért sokat, még ha úgy is hangzott ennyi szövegelés után.
Ez a férfi gyakorlatilag a csapatmunka első szabályát már meg is szegte, és bár kissé ingerli az elf feleltőtlen viselkedése, nem szól bele. Ő fog meghalni, ha rossz megszólítást használnak rá, és nem figyel oda, nem Alicia, hát mit érdekelje? A nekromanta figyelmeztette, elképzelése szerint érveket hozott fel, ennél többet viszont nem érdemes beszélni erről. Fölösleges, csak saját magát hátráltatja vele, így igyekszik a lehető leggyorsabban elfelejteni ezt. Magában persze nehezményezi ezt, főként az okoskodó hozzászólást, külső jele ennek azonban nincsen.
Nehezére esik ugyan, de végül közönyösen megvonja a vállát, reagálva a tünde szavaira, és ugyanezt teszi, mikor a lehetőségekre kerül a sor: lehet, megtámadják. Úgy tűnik, a férfinak nem kifejezetten esik le, hogy Alicia nem a farkasokra gondolt, hanem valami másra, valami egészen másra. Mert egyértelmű, hogy van valami a környéken, hogy valami vár rájuk, de hogy veszélyes-e vagy sem, erről nem lehet tudni, és jobb, ha felkészülnek legalább ennyivel. Véleménye viszont még mindig ugyanaz: ha ez lesz elvérzésének oka, ám legyen, csak aztán nehogy hibáztassa. Bolondok makacskodnak ily módon, ugyanilyen bolondok jegyeznek meg ehhez hasonlókat.
A páros most is teszi azt, amiben a legjobbak: a hangulat oldása. Damien nevetése könnyedebbé teszi a beszélgetés további menetét, Mina zavara úgyszintén. Kissé irigyli őszinte és játékos kapcsolatukat, és mondhatnák neki, hogy próbáljon kiépíteni egyet, a felelet az lenne: nem. Nincs kedve csalódni... Nem akar csalódni. Abból elég volt. Egy egész életre.
Megenged magának egy halvány mosolyt, mikor fajtársa bemutatkozik, ezzel lezárva ténylegesen a témát, így léphetnek a következőre, ami azért fontosabb lehet már a szőkeségnek is. Talán.
Damien kérdésére nemlegesen megrázza a fejét, de hogy fegyver van nála, az azért túlzás - bár érti, mire gondolhatott a kormos. Egy bottal semmire sem megy, legfeljebb a holtjait tudja használni, egyelőre viszont jobb, is, hogy nem hozza fel a páros a tündének. Még a végén ennél is nagyobb jégbe burkolózna, mint amiben van, és inkább elhagyja a helyszínt ahelyett, hogy együtt dolgozna velük. Na mintha ez annyira csapatmunka lenne... Meg tudja érteni egy bizonyos fokig, elvégre Alicia sem arról híres, hogy szívesen dolgozna össze másokkal, de ez a szintű passzivitás már durvának számít neki is.
- Fogalmam sincs, miféle hely ez, arra viszont emlékszem, hogy nem olyan környezetben aludtam el, ahol aztán felébredtem - ad bővebb magyarázatot. Kezdi úgy érezni, hogy lassan rendbejön, és ismét képes lesz egy tartós, gyorsabb menetelésre, egyelőre viszont nem hamarkodja el a lépéseket: továbbra is botján támaszkodva hallgat és figyel, valamint magyaráz. Közli véleményét is, mire a helyzethez illő reakciót kapja ismerőseitől.
- Ha te tisztában vagy vele, hogy önmagad vagy, ez örvendetes, ezt viszont nem vehetjük mi, kívülállók félvállról. Legalábbis ez lenne a normális - von vállat, a sötételf felvetésére egy meglepett füttyentés a válasz. Igazat megvallva ez eszébe sem jutott ez a lehetőség, ezért is van lenyűgözve.
- Való igaz, még akár ez is lehet - erősíti meg Damien feltevését. Ekkor dönt úgy a herceg, hogy inkább útrakel egyedül - persze ezt nem hagyhatják, mivel egységben az erő, vagy mi a szösz. Megejt magában pár kelletlen megjegyzést, amelyek nagyon kikéredzkednének belőle, azonban inkább elfojtja őket - sajnálatos módon még együtt kell működniük, így nem kifejezetten lenne előnyös, ha most tenné ellenségessé a férfit saját magával szemben. Eleinte azt hitte, hogy számíthat rá, viszont egyre nagyobbá válik benne az ellenszenv és a gyanakvás, amelyeket igyekszik kiküszöbölni annyira, amennyire szükséges - ami még nem veszélyezteti a küldetést.
Mindenesetre a tisztavérűt nem hagyják magára, akármilyen szívfájdító is lehet ez a számára. Mináékat követve lépdel abba az irányba, amerre az elf is megy, aztán megáll, nézelődik egy darabig a fának támasztott háttal. Csuklyáját igazgatja egy darabon, ezt megelégelve Voilénak tartja fel a kezét, hogy repüljön hozzá. A madár engedelmeskedik: felemelkedik az ágról, amin elkényelmesedett, odasuhan hozzá könnyeden és gyorsan, végezetül rászorít a nő kezére, majd összehúzódva üldögél tovább, gunyorosan bámulva mindenkire. Farkasüvöltés hangzik szinte azonnal, ahogy a bagoly elfoglalta méltó helyét, amire a nekromanta csak ennyivel reagál:
- Nem jönnek vissza, mi? - jegyzi meg kissé csípősen, de tény, erre ő sem számított.
Az ajtó halkan kattan egyet, mire ellöki magát a fától, és közelebb lépdel a bejárathoz. Előbb-utóbb az épület belsejébe kerül, mint ahogy mindenki más is, és amint mindannyian befáradtak, az ajtó váratlanul csukódik be mögöttük.
- Fantasztikus... - motyogja orra alatt kedvetlenül, ahogy koromsötétté válik minden. Egyre inkább szükségét érzi egy csontváz megidézésének, a fény kigyúlásánál ez az érzése csak erősödik. Gyanús neki ez a hely, nem kicsit, és jobb, ha már most bevédi magát a megfelelő módon.
- Mina, ha nem bánod, akkor kicsit enyhítem ezen félelmedet - húzódik egy halvány, magabiztos mosoly arcán. Köpenye alatt megérinti könyve gerincét a biztonság kedvéért, felidézi magában a csontvázhoz kapcsolódó pecsétet, és hosszú másodpercek elteltével a felfelé vezető úton megjelenik az idézett lény, amely csak parancsra vár.
- Így már indulhatunk, ugye? - érdeklődik, nem törődve azzal, hogy a tünde mit szól ehhez a borzasztó, sötét mágiához, amelyet többnyire rossz szemmel és elutasítóan fogadnak. Hozzászokott már, és ha esetleg az elf arcán is undorodó vonások válnak láthatóvá, teljesen figyelmen kívül hagyja - a nekromanták élete már csak ilyen. Ha hasznosak, akkor sem hajlandóak elismerni őszintén, színtiszta hálával, ellenérzések nélkül, hogy valóban jó csapattagok voltak. De ez most nem is érdekes... Helyette inkább elindítja a csontvázát, aki kisebb-nagyobb nehézségekkel veszi az elé kerülő akadályokat, ezzel vezetve a sort, remélhetőleg minimálissá téve a veszélyt a számukra.


_________________
"I am the designer of my own catastrophy."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

13Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Vas. Ápr. 10, 2016 12:14 pm

Vendég


Vendég
A páros fecseg továbbra is, azonban cseppet sem gondolja, hogy ez megoldaná a jelenlegi helyzetüket. Ide tettek kellenek, s nem szavak, ám ezen nézetét nem ossza meg velük. Rájuk hagyja, sőt elzárkózik az üres szavak kimondásától, amitől a másik fél inkább nem csapatjátékosnak véli. Igazuk van, de hol marad az óvatosság? Csak az bízik meg elsőre a másikban, aki nem feltételezi, hogy későbbiek folyamán történhet belőle egy rossz dolog. A nekromanta kicsit sem fogja meghatni a lelki világát Tyrnek, mert egyelőre nem a kijutás izgatja és az a hely, ahová jutottak. Nem fogja megosztani velük, mert nem biztos, hogy fel tudnák fogni szavai jelentőségét. Sikerül bemenni az épületbe, ahol sötétség várja őket. Váratlanul viszont fények gyúlnak, amik kirajzolják az utat az épületben, s emellett megvilágításba kerül a belső tér. A páros női tagja sokkal inkább gondolja csapdának az egészet, mint a nyugalom szigetének. Természetesen a farkasok támadása más színben mutatja ezt az egészet, de ettől függetlenül nem véli rossznak a helyet. Hamarosan idézve lesz egy csontváz, amiről nem tudja, hogy valójában örüljön neki. Sokáig hallgat, mikor úgy dönt bemutatkozik.
- A nevem Tyrwel Ghlan – veti oda nekik, aztán erőt vesz magán és megindul a kivilágított útvonalán.
- Különös ez a hely, bárki lakik itt vagy sem – állapítja meg, aztán hozzáér a falhoz. Ujjbegyeit végighúzza a fatörzs belső felén. Megvárja, míg társai odaérnek hozzá, akkor odafordul feléjük.
- Én ezen a tisztáson ébredtem fel, ahol ez az épület van... – elmélkedik egy picit, hogy megfelelő szavakat használja.
- ...egyszer jártam körbe az épületet, aztán történt a farkasos esemény. – ennyit szándékozik velük közölni. Egyelőre többet nem tud mit mondani, mert halvány fogalma sincs arról, hogy mi folyik itt.
- Induljunk tovább – javasolja nekik, miközben nézi, hogy erre miképpen reagálnak.
- Ideje felfedezni ezt a világot – ejti ki a szavakat. Ránéz a sebére, hogy mi újság vele, de szemmel láthatólag nincs vele gond. Nem szédül, sem pedig összeesni az egyik pillanatról a másikra. Keményebb fából faragták, mint bárki hinné.

14Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Vas. Május 15, 2016 12:41 am

Alicia csontváza indul el felfedezni az ismeretlen utakat, így jelen esetben a felfelé vezető lépcsőt. Mert az ugye egyértelmű, hogy felmennek, hová máshová mehetnének? Egyértelmű.
Mina nyomban a kopogósok mögött baktat és érdeklődve szemlél mindent, amit lát. Ahogy fölérnek a csigalépcsőn, egy teljesen üres terembe érnek, fabútorokkal. Beleszagol a levegőbe, ám nyomban köhögni is kezd, olyan dohos. Talán mégsem olyan új ez a hely... Kicsit beljebb sétál, hogy a többiek is beférjenek a helységbe, majd érdeklődve kezd el körbesétálni...
Hirtelen egyik pillanatról a másikra valamiféle letargikus hangulat uralkodik el rajta. De mintha még a színek is megváltoznának. Meleg, napsütöttéből komor, csendes, fojtogató és szürke lesz minden...
Ki tudja, honnan alaktalan valamik jelennek meg, olyan színűek, akár a kátrány, s idővel mintha alakokat akarnának formázni... emberit utánzó alakokat... A csapat tusakodik velük, ahogy tud, ki-ki, amije van, azzal veri vissza a förtelmek támadásait. Mina nem tudja, a többiek mit látnak. Mert biztosan nem azt, amit ő. A megállíthatatlannak tűnő hamufellegekből idővel mintha a családtagjai néznének rá. Szörnyülködve tolja el őket magától éjlángoló kezeivel, torkában dobogó szívvel, nem érti, miért történik ez... Bűntudat fojtogatja, ahogy újra szembe kell nézni az arcukkal. Vádat, megvetést és sajnálkozást olvas ki a tekintetekből, s idővel már fogalma sincs, melyik van ott tényleg, s melyiket találta csak ő ki. Ekkor szeme sarkából megpillant valamit, pontosabban valakit, pontosabban a húgát...
Egyetlen pillanatig abban a tudatban van, hogy a lány jól van, egészséges, és az egész rémálom, melyet oly mélyen elrejtett már magában, meg se történt. Aztán a fiatal arc győzedelmes, gúnyos vigyorra húzódik, felfedve a véres fogsort. Minának sikolyra nyílik a szája, de nem hagyják el hangok a torkát, az alak pedig eltűnik, ki tudja, hová, lendületből szaladni kezd, majd ahogy a falhoz ér, beleolvad...
Elfogadásra képtelenül és értetlenül megrázza a fejét, és körbenéz, s legalább annyiból biztos benne, hogy él, hogy  a többiek még vele vannak. Damien, Tyrwel... az iszony, ami az arcukon ül, hasonlatos ahhoz, amit ő érez.
Várjunk... - Hol van Alicia? - kérdi rekedten, majd egy hullámzó suttogás ér el a füléhez. Nem érti a szavakat, ám hallja az utánuk következő, szinte eszelős gyöngyöző kacajt. A lány hívogatóan int neki, nem törődve kétségbeesett, borzadó fejrázásával, majd ismét eltűnik. Valami húzza arrafelé. Nem tud ellenállni, így futni kezd. És most még Damien sem kiált utána...

Felhasználó profiljának megtekintése

15Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Május 20, 2016 7:29 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Nem úgy tűnik, mintha a tündét annyira meglepte volna a csontváz megjelenése. Nem mintha zavarná, egyszerűen csak hozzá van szokva ahhoz, hogy legjobb esetben furcsán, legáltalánosabban pedig ellenségesen pillantást vetnek rá – itt valahogy egyiket sem kapja meg. Megmarad a férfi arcán a közöny, mire kissé gyanakodva felhúzódik szemöldöke, végül nem tulajdonítja ezt inkább semminek. Legalábbis… Igyekszik semmisnek venni. Nem most van itt az ideje, hogy számon kérje ilyeneken, mindenesetre óvatos lesz. Lehet, hogy megmentette, ami pozitívan érte, viszont olyan gyorsan változott is meg a véleménye róla, amilyen hirtelen találták magukat egy harchelyzet közepén.
Az elf méltóztatik bemutatkozni, amitől legszívesebben ökölbe szorított kezét megkóstoltatná a másikkal. Megállja, hogy egy ideg megránduljon az arcán, hogy grimaszoljon, a kelletlen megjegyzéseket is inkább lenyeli, minthogy kimondja. Nem itt és nem most van arra a legmegfelelőbb pillanat, hogy belső kívánságainak eleget tegyen, így elnyomja a kialakult ellenszenvet a lehető legjobban. Jelenleg kénytelenek egymásra támaszkodni, egymást segíteni, még ha ehhez nem is fűlik a foga - egyszerűen rákényszerülnek, és ilyenkor nem szabad fennakadni.
Karba teszi kezét, úgy figyeli, mihez is kezd ez a Tyrwel Ghlan nevezetű tünde, de nincs kifejezetten megelégedve. Most tulajdonképpen mit is csinál? Van valami spéci képessége, amivel megérthet egy fát, ha hozzáér? Mert az egészen szép és jó lenne, legalább egy picivel előrébb jutnának, viszont a továbbaikat már nem bírja. Hideg arcvonásokkal masszírozza halántékát, lehetőség szerint úgy feltűntetve, mintha csak tűnődne az elhangzottakon, és lassacskán összerakná a szétesett darabkákat. Természetesen ebben sehol sem tart, sokkal jobban foglalkoztatja most saját ingerültségének csillapítása. Ezeket követően is meg kell állnia, hogy odaszúrjon egyet – le kell nyelnie minden egyes szót, ami kikívánkozik belőle. Csak eddig. Csak erre az egy alkalomra, utána már azt csinál, amit akar – ennyi tartja most.
- Nem mintha lenne más választásunk – vonja meg a vállát, azzal elindítja csontvázát a felfelé vezető úton. Csendesen sétálnak fel a csigalépcsőn, mely a fal mellett fut végig, mindössze lépteik zaja tölti be a helyet. Senki sem kíván beszélni, és bizonyára Alicia az, aki a leginkább viszolyog ettől. Véletlenül sem akar megszólalni, így környezetének megfigyelésére és csontvázának vezetésére koncentrál, gondolatai alig vannak, elvégre támpontok sincsenek, amire esetleg építkezhetne. Marad hát a feszült figyelem, aminek egy ideig nem sok értelme van.
Felérnek az emeletre: kerek alakú terem, meglehetősen üres, csupán néhány fabútor található itt, azok is dísztelenek. Különlegességnek számít itt a négy járat, melyeket gyanakodva figyel egy darabig, majd pár percig járja körbe a helyet, megvizsgálva mindent, amit lehet, azonban nem ér ennek a végére; különös, sercegő hangra figyel fel. Megfordulva látja meg azokat a torz lényeket, melyek alakot öltenek előttük: szürkések-feketék, és hirtelen nem tudná megmondani, miből állnak. Ügyel arra, hogy légzése a szokásos legyen – nem tartja egy jó ötletnek az apró szemcséket beszívni, és az sincs ínyére, hogy karddal irtsák ezeket a lényeket. Valami olyan varázslat kell, amivel nemcsak szétrobbantják, mint azt pár ütéssel tehetik, hanem megkötik azt a porszerű anyagot, aminek segítségével megjelennek. Ami itt viszont bajnak bizonyul: ő csak holtakat képes idézni, egy kardforgató meg aligha lehetne képes bármi ehhez hasonlóra, vámpírképességekről meg nem sokat tud.
Alsó ajkába harap, és maga mellé hív egy újabb csontvázat, ami ezúttal az íjászathoz ért. Az idézett lény elő is veszi a nyílvesszőt hátán pihenő tegezéből, felhúzza az ideget, majd célra tart, míg fegyverforgató társa belevág egyik-másik hamuszörnybe, melyek pillanatokra kettéválnak, de hamarosan ismét összeforrnak, hogy újult erővel ostromolják kicsiny csapatukat. Az íjász aztán elengedi a nyílvesszőt, mely keresztülmegy az egyik hamulényen, néhány másodpercre megállítva a mozgásban. Számított erre, így meg sem lepődik ezen, viszont ez így igencsak veszélyes játék, mivel ha valaki van a másik oldalon... És eltalálja... Cseppet sem kedvező.
Halk sikoltást hall jobbról. Van valaki más is itt? Valaki ugyanide tévedt? Vagy ez csak az álom része? Mert hát... Ilyen bizarr változásokat csak ott tapasztalhat a sötételf, máshol... Mágiával esetleg? Még zavaros neki minden, nem tudja tisztán levezetni magában, mi is történik tulajdonképpen.
Oldalra pillant, és még pont elkapja a tejfelszín hajzuhatagot, a sötét ruházatot, amely eltűnik a legszélső járatban. Akarata ellenére is lép arra párat, majd visszafordul ideiglenes társaihoz, akik a váratlanul megjelenő porszerű teremtményekkel harcolnak. Mérlegel, mi lenne a legjobb választás, hezitál, ám ekkor ismét felhangzik a fülsértő sikoltás. Odakapja tekintetét, aztán ismét vissza, mintha nem tudná eldönteni, mit is tegyen.
Erősen harapdálja száját, ahogy próbál dűlőre jutni, majd a fájdalmas nyöszörgésnél úgy dönt, utánaered. A kérdés is így csak egy pillanatig van fejében: vajon a többiek is felfigyeltek erre? Vagy annyira el vannak foglalva a harccal, hogy észre sem veszik? Nem tudná eldönteni, mindenesetre ha baj van, úgyis jelezni fogják valamilyen úton-módon, ha másképp nem is, akkor ordítással, nevén való megszólításával; ebben az esetben visszatér hozzájuk.
Belép a járatba, mire a nyílás eltűnik anélkül, hogy Alicia észrevenné, a csontvázak is eltűnnek a harctérről.

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

16Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Kedd Május 24, 2016 6:52 pm

Vendég


Vendég
Tovább haladnak, de nem diktál nagy tempót. Szemével mindvégig a környezetét vizsgálja, hogy az esetleg elváltozásokat nézze. Nem tudhatják, hogy éppen abban a pillanatban nem futnak-e bele egy csapdába, vagy egyszerűen egyik pillanatról a másikra változnak meg a körülmények. Néha odanéz a társaság egy tagjára, mint például a nekromanta nőre, akivel a kapcsolata nem túl rózsás. A vámpír és a partnere szintén nincs azon a szinten, hogy Tyrt ismerősnek könyvelhessék el. A mozgásaikból próbálja leolvasni az ő lelki állapotukat, emellett kíváncsi arra, hogy mi lesz a következő megmozdulásuk? A saját szemével nézve nem a harcedzett emberek közé tartoznak, ahol mondjuk a gyors döntőképesség nem hátrány.
~ Vajon képesek leszünk kideríteni az igazságot? Vajon mi áll ennek az egésznek a hátterében? ~ gondolkozik magában, miközben megérkeznek az első emeletre. Feltűnik neki, hogy kör alakú a terem, másik részről elég kevés dolog található itt.
- Legyetek óvatosak! – hangzik tőle a figyelmeztetés, azonban jócskán elkésett ezzel a beszéddel. Hamarosan a látóterébe érkezik pár izgő-mozgó alak, amik leginkább a hamura emlékeztetik őt. Nincs rajtuk egyetlen vonás sem, igazán jellegtelen masszát. Támadnak, s erre az ex-őrző a kezével próbálja a legközelebbi alakot eltaszítani, de semmit sem ér vele. Sokkal inkább egy adagnyi lúgos hamut nyel le. Megszédül, pedig az előző pillanatban semmi baja nem volt. Mikor sikerül leküzdenie a szédülést, s tekintete visszakerül a hamuszörnyekre, akkor azokat olyan alakoknak látja, akiket életében látott már. Mindegyik nő, s beugrik egyszer másod unokatestvére alakja. Fogalma sincs, hogy mitévő legyen. Ordítani próbál, de további anyagot kap, amitől rögtön fulladozni kezd. Annyira intenzív a köhögés, hogy mikor megnézi a kezét, akkor nem hamut lát, hanem vért. Erre megrémül ő is.
- Mi a francot akartok!? – borul ki teljesen, amit teljesen mennydörgés szerűen hall, aztán újra rátör egy nagyobb imbolygás. Mikor megáll, akkor feltűnik előtte egy járat, ahonnan egy bájos és kedvesnek tűnő barna hajú háziasszony néz rá. Ajkai szavakat formálnak, mint például azt, hogy gyere velem hites uram, megmutatom neked a helyes utat. A többiekre rá sem hederít, sőt nem ellenőrző őket. Úgy véli magában, hogy követnie kellene azt. Lassan, erősen köhögve indul meg. Minden egyes lépését nehéznek érzi, miközben látja azt a bájos szépséget maga előtt. Egész életében tart a párkapcsolatoktól, a túlzott kötődéstől.

17Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Szer. Május 25, 2016 8:59 pm

Nem bírja látni ezt az arcot. Nem bírja látni, aki majdnem úgy fest, mint a tükörképe. Pusztán ezzel a groteszk, eltorzult mosollyal. Ez nem ő. Ez nem lehet ő. Ez az eszelős nevetés, ez nem ő. De mégis húzza valami felé, képtelen ellenállni. Zaklatottan tántorog a fal felé, s tétován a felületére helyezi kezét, mire az mintha berántani magába. Nem fél, nem hiszi, hogy el fog esni. Nem is történik ilyesmi. Ugyanolyan biztosan áll a lábán, mint eddig....

Miután úgy tűnik, sikeresen kiállta próbatételét és sikeresen jobblétre szenderítette az őt fogva tartó démont /amelyről részletesen olvashattok nemsokára az élményemben... Very Happy/, azon veszi észre magát, hogy...
...a saját ágyán fekszik.
Ilyen nyugodt körülményt is rég tapasztalt, így egy darabig gyanakvó tekintettel fürkész körbe, hátha elvétett valamit, aztán, miután meggyőződött róla, hogy... ez már tényleg az ő háza, megnyugodva dől hátra ismét és süpped bele az ágyába.
Nem akarja elhinni, hogy miközben mindezek történtek, ő végig itt volt.
- Hála istennek... - hall egy meglehetősen sok mennyiségű megkönnyebbüléssel telített felsóhajtást a szomszédos ágyról.
- Ez... - nevet fel, kissé hisztérikusan -... rendben, ez furán néz ki. Itt fekszünk az ágyban, hálóruhában, miután az előbb... - Na várjunk. - Tényleg, Damien, te hol a fenében voltál?!
A másik arcán látszik, hogy valami ugyanilyesfélét kívánt volna kérdezni, ám a vámpír szokása szerint megelőzte... - Hát, figyelj, az egy... az egy elég hosszú történet.

Felhasználó profiljának megtekintése

18Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Jún. 03, 2016 2:41 pm

Vendég


Vendég
Csak követi a háziasszonyt, aki valahová vezeti őt. Felébred benne az a érzés, hogy szeretne megismerkedni vele, ami egyszerűen új érzés benne. Sosem volt benne ekkora erős érzés, s ettől egy picit bizonytalanná válik egy pillanatra. Kissé fel is eszmél, s egy járatban találja magát. A csapat többi tagjait nem látja, s ez aggodalommal tölti el, egyik részről mert fogalma sincs róla, hogy mikor váltak külön? Másikról, hogy sérülten milyen nehézségekbe fog belefutni? Mivel hátranéz, ott már nem lát mást, mint a hideg falat. Visszatekint a nőre, aki továbbra is hívogatja őt némán.
~ Nincs más választásom ~ mondja magában, ezzel a tőle telhető gyorsasággal követi a vezetőjét az ismeretlenbe. Egy kisebb terembe érkezik meg vele, ahová félve néz be, sőt nem szándékozik oda belépni? Mi van ha ez csapda? Barna szépség ekkor kineveti őt hangtalanul, aztán tátog előtte értelmes szavakat. Onnan olvassa Tyr a szavakat, mikor elvéti azt a hibát, hogy belép a terembe. Tart attól, hogy ezután mi fog történni, de meglepetésére semmi különösebb nem történik. A partnere csak tátog, mesél.
- Miért mondod el ezeket? – teszi fel a kérdést az ex-őrző, amire a válasz az, hogy megismerhess. Fel sem merül a tündében, hogy túlságosan gyorsan haladnak az ismerkedéssel. Egyre közelebb merészkedik a szépséghez, azonban annak mosolya minden egyes közeledéssel egyre inkább feltűnő és idegennek hat. Mintha nem nőhöz illene, hanem egy démonhoz. Odáig jutnak el, hogy megölelik egymást. A meghitt perceket nem fogja fel a férfi, mert továbbra is hitetlenkedik. Egy pillanatra elfordítja a fejét és hunyja le a szemét, de ami azután történik mindent megváltoztat benne. A nő csókot szeretne neki, azonban az ex-őrzőnek ez túlságosan sok.
- Nem, nem lehetek a tiéd! Csak fájdalmat okoznék. – szól hozzá, ám az természetellenesen erősen fogja. Ereje túlmutat egy nőén, ám igazából az győzi meg, mikor az gonoszan nevetve dobja el.  Nem jól esik neki a landolás, de mikor a nőre pillant, akkor egy gonosz démonnal találja szembe magát. Nem sokáig elmélkedhet ezen, mert az támad. Kikerüli azt, s a letett kardjához siet. Éppen időben fordul meg vele, mert pontosan belerohan a pengébe a démon. Egy darabig ordibálva egymásra vicsorognak, aztán megszűnik a kép.
Felébred az álmából, ahol már verőfényes napfény van. Egy darabig gondolkozik az egészen, majd végül evés után útnak indul Hellenburgba.

19Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Jún. 03, 2016 5:08 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
Sietős léptekkel halad a járatban, léptei mellett valaki durva elhurcolásának hangjai is visszhangoznak odáig. Különösen világos van itt annak ellenére is, hogy egyetlen fáklya sem ég, ráadásul még ablak sincs - de ezt már megszokhatta, mégiscsak egy álomvilágban lehetnek, ahol torz alakok és egyéb furcsaságok egyáltalán nem számítanak idegennek. Hiszen... Hol máshol lennének? Ez egyértelműen nem a valóság, ez csak egy ábránd, egy délibáb - egy őrült által alkotott világ.
Gyűlöli az álmokat... A valószerűtlent állítja be valósnak, amelyet a hiszékeny elme meg sem kérdőjelez. Ezek a képek mindig elhitetik a tündével, hogy létezik még jó - de nincs olyan. Nincs már jó. Nincs már szép. Csak gonoszság.
A járat váratlanul kettéágazik. Megáll, eltűnődik rajta, merre is kéne mennie: jobbra vagy balra?
- S-Segítség! - hallatszódik tompán, vélhetően távolról, de egyértelműen jobbról. Körbenéz, kutatva Voile után, hátha követte a nőt, de az állat bizonyára a hamuszörnyek tengerében maradt. Fene egye meg, pedig legszívesebben most elküldené a másik irányba, hogy körbenézzen ott is...
Mindegy, annyira nem fontos. Indul a hang irányába, nem számít, mi is következik. A méterek csak úgy szaladnak alatta: a lehető leggyorsabban fut, de még mindig nem érzi, hogy bármivel is közelebb került volna az ismerős alakhoz. Inkább mintha... Ugyanannyi, nem is, csak nőne köztük a távolság.
Nem gondolkodik, csak rohan - nincs értelme min gondolkodni. Nincs értelme keresni a logikát, mert úgyse fogja megtalálni. Egy ilyen helyen nincs összefüggés, csak egymás után történnek az események ok nélkül, és csak a képzelet szabhat határt.
Váratlanul sistergésre figyel fel. Megáll, hogy körbenézzen, hogy megtudja, mitől is származik, de nem talál semmit. Hátratekint, de a hely ugyanolyan üres, mint eddig is volt, csupán a visszavezető utat bámulhatja. Amikor viszont visszafordul, akkor veheti szemügyre azt a szürkés-sárgás ködszerű dolgot, ami egyre csak terjed. Hiába hátrálna, mivel túl gyorsan közeledik felé, de ennek tudatában is, akarata ellenére is néhányat hátralép. Menekülne, azonban mielőtt megfordulhatna annak reményében, hogy esetleg kikerülheti mindezt, falba ütközik. Döbbenten fordul hátra - az út lezárva. Nincs menekvés.
Kétségbeesetten és ijedten ütögeti a falat, és megérzi azt a furcsán kellemes, mégis fojtogató érzést, amelyet az egyre terjedő anyag okoz. Csiklandozza orrát, ugyanakkor szinte kiégeti a torkát, a hatástól erősen köhög, egyre csak gyengül. Lassan kénytelen térdre ereszkedni, egyre kevésbé kap levegőt, míg az teljesen elfogy. Ez lenne hát... a vége...?
Homályosan lát, végül már semmit se. Behunyt szemekkel ül, néha megrándulva a levegőhiánytól, erőtlenül.
Most már nincs semmi, bár... Jó lenne, ha az ígéretek beteljesülhetnének, mind az, amit ő tett, és mind azok, amiket mások tettek neki. Még... Még nem akar meghalni... De mégis... Nyugodt... Miért...?
- Alice! - hallatszódik a kacagás, érez arcán egy finom érintést, és mikor kinyitja a szemét, mézszín szempárral találja szembe magát.

***

Szemeit kinyitja. A tábortűz már rég nem ég, csak hamu és elszenesedett fa van ott parázs nélkül, a nap felkelőben - aranyozott sugarait ontja már most, kora hajnalban. Körbenéz, keresve társát, Voilét, de nem találja annak a fának az ágán, aminek hátát vetette. Elrepült volna valahova? Hát persze. Igaz is.
Gonosz és önelégült, enyhe haraggal vegyített vigyor jelenik meg arcán, majd feltápászkodik. Leporolja magát, nyugodtan nyújtózik egyet, és elindul a démon által megadott irányba. Mert hát démon, bevallotta ez is, és azt is, hogy hol fogja megtalálni...
Nem kell sokáig sétálnia, mire meghallja a halk nyöszörgést. Annak a nyomorult féregnek a nyöszörgését, aki épp nyalja a sebeit.
- Csak nem elkapott egy ártatlan bagoly az éj leple alatt? - kérdez rá gunyorosan, mögötte viszont érezhető némi düh is. Végignéz az arcán végigkarmolt, először embernek tűnő lényen, ám túl tökéletes a megjelenése ahhoz, hogy halandó legyen. Gyanúsan tökéletes, legalábbis... Az volt, míg madara el nem csúfította ideiglenesen ezt a szépséget.
Durván megragadja a haját, hátrafeszíti a fejét, a másik pedig reszketve és nyöszörögve enged ennek az erőnek. Nem mer megmozdulni, túlságosan fél ahhoz, de hogy mégis mitől és miért...? A nekromanta nem tudná megmondani. Nem egy erős alak ő, könnyűszerrel legyőzhetné, bár figyelembe véve, hogy micsoda varázslattal állt elő... Talán érthető a jelenlegi helyzet.
- Hogy is volt az? Felveszed a nővérem alakját, és játszadozol velem? Igen? - érdeklődik sötéten, hangján még jobban érezhető a felszínre elő nem törő méreg.
- N-Nem akartam...! - emeli kezeit meg kissé, védekezőn.
- De, akartad - közli borúsan. - Mit szólnál egy édes, örök álomhoz? Többé nem kéne elviselned ennek a világnak a nyomorultságát - dönti félre kissé a fejét, szemei őrült kedvességgel csillannak. Ennek láttán a démon arcán egy kedvességgel feldíszített könyörgő mosoly jelenik meg arcán.
- Kérlek... Ne... - suttogja, és már-már kicsordulnak könnyei is a félelemtől.
- De-de - bólogat, miközben leteszi a fabotot, előveszi könyvét, felnyitja az első oldalon, ahol a csontváz pecsétje is található. Még vet egy kárörvendő tekintetet a másikra.
- Most megtanulod, hogy nem szabad ilyen csúnya játékokat játszanod... - mondja, és ismét a jelképre vezeti tekintetét, mire egy pillanat töredéke alatt megjelenik mellette a kívánt teremtmény karddal a kezében.
- K-Kérlek! - könyörög kiáltva. - Ne, ne te...!
A csontváz egy könnyed vágással elvágja a torkát, Alicia pedig elengedi a fürtöket, és hátrál egy kissé. Magára néz; még így is található pár vérfolt ruházatán, bár nem mintha annyira számítana a kopott, sötét anyagon.
Az ismeretlen illúziókeltő a sérüléshez kap rémülten, majd néhány másodperccel később elfekszik gyengeségében, végül halk bugyogással távozik el az élők sorából. Ennyit róla...
Nem hiszi, hogy máskülönben annyira egyszerű dolga lett volna. Az a képesség, amit bevethetett, roppant nagy energiát igényelhetett, hiszen mégiscsak egy kész világot hozott létre, benne még néhány emberrel. Ezek megváltoztatása sem lehetett egy könnyed munka - csupán ennek köszönheti, hogy ilyen egyszerű volt a legyőzése. Na meg...
- Voile - szólítja madarát, aki azonnal odaröppen a felnyújtott karra a környező ágak egyikéről. Alicia végigsimít a tollas fejen, és kedvesen néz rá.
- Mit is tettem volna nélküled...?

//Nos, utolsó poszt beküldve, következő hónapban érkezik tőlem a csillagok részletezése (azaz 1.5k szónyi csillag) élmény formájában.//

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

20Magánjáték:Álomcsapda Empty Re: Magánjáték:Álomcsapda on Pént. Jún. 03, 2016 5:15 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Jó kis játék lett, majdnem kaland jellegű, de hát végül is mégis magánnak kezelhető Very Happy Természetesen jár mindenkinek a jutalom. Btw, Tyr milyen kis undok volt a kaland alatt Very Happy 100 Tp

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.