Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

You are not connected. Please login or register

[Magánjáték: Isten hű szolgái]

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Csüt. Feb. 25, 2016 8:56 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
Az éj leple jótékonyan ráborul az alvó városra. Az utcán egy lélek sincs, csendes minden, hisz senki nem akar ilyenkor kilépni a házából... ami teljesen érthető.
Ilyenkor a legszebb a környék.
Az előbb hazudtam - bár nem is, hisz ha figyelembe vesszük, hogy nincs lelkem, akkor mégis igazat állítottam. (És mint tudjuk, mindig ezt teszem.) Ha azonban engem is léleknek minősítünk, akkor bizony van egy az utcán.
Hogy mit keresek én itt, az talán egyértelmű lehet. Lopni megyek, a belsőbb gyűrűk felé véve az irányt.
Egész pontosan a harmadik gyűrűben van az a rezidencia, ahová épp készülök. Nem volt véletlenszerű a döntés... mostanában kezdem egyre pofátlanabbul kiválasztani a célpontjaimat, ez pedig egy különösen érdekes zsákmánynak ígérkezik. Rendben, gazdag a tulajdonos, és minden egyéb, de ezek nem foglalkoztatnak.
Azt mondják, van a házában elrejtve egy könyv, amely fekete mágiával foglalkozik. A legsötétebb bugyraival, melyeknek irányítására csak a legerősebbek képesek.
Ezt akarom hát... hm, kölcsönvenni. Nem mintha érdekelne az efféle tudomány, valószínűleg semmit nem fogok érteni belőle, csupán a birtoklására vágyom.
Lassan a rezidencia elé érek. Természetesen vannak őrök, szám szerint kettő, ahogy ezt már kifigyeltem korábban, de meglepő módon nem látom, hogy nehéz dolgom lenne. Fáradtnak tűnnek, még ilyen távolságból is, és mintha réseket látnék a védelmükben.
Ők persze nem látnak engem, sötétszürke (már-már fekete) ruhámban tökéletesen egy közeli házfalhoz lapulok. Isten tudja, miért (haha), de ez alatt rajtam van a reverenda is... talán megszoktam, hogy így szükség esetén azonnal átválthatok a pap szerepébe. Nem mintha most szükség lenne erre.
Nem kell sokat tétlenkednem, eljön az, amire vártam: az őrségváltás. Na nem mintha át tudnám venni az egyik szerepét, hisz a rezidenciából jönnek ki, mégis ezt fogom kihasználni. Persze az új őrök frissebbek, így nem lesz túl könnyű, mégis meg tudom csinálni.
A váltás megáll... üdvözlik egymást... beszélgetni kezdenek...
...én pedig megindulok. Szélnél is gyorsabban futok a ház felé, kihasználva a fedezékeket és visszafojtva a lélegzetem, és a szerencse mellém áll: nem vesznek észre. Hisz ki az a hülye, aki pont akkor próbálkozna az áttöréssel, mikor négyen vannak a ház előtt?
Hát... én. Sikerrel is járok: meglepő könnyedséggel mászom át a kapun (ez a tulajdonos ennyire nem figyel a biztonságra?), és elbújok a ház egy kiugrása mögött meglapulva. És pont ekkor fordulnak vissza a holtfáradt őrök. Csoda hát, ha nem tűnök fel nekik?
Türelmesen várok. Fél óra legalább, míg meg merek mozdulni; ennyi idő kell ahhoz, hogy az őrség ellaposodjon, unalmassá váljon. Oldalra siklok, és a ház mellett el is jutok egy oldalsó ajtóhoz, ami természetesen zárva van... kicsi, jelentéktelen, észrevehetetlen.
És tökéletes a tervemhez.
Az egyik zsebembe nyúlok, és előveszek két kis fémdarabot. Az egyiknek mintha kulcs formája lenne, a másik inkább hasonlít egy tűhöz. Bizony, tolvajkulcs, és csak hogy hű legyek magamhoz, ezt is loptam. Egy tolvajtól!
Na mindegy, mellékes, hogy miként szereztem. Elkezdek ügyködni a zárral, nem sietve... már csak azért sem, mert nem vagyok a legjobb a használatában. De hát valamikor csak kell gyakorolni, és nem is teljesítek rosszul: nagyjából két perc múlva halk kattanást hallok.
Az ajtó kinyílik. Nagyon helyes.
Belépek, majd gondosan visszazárom. Nem sajnálom rá az időt, hisz így nem hagyok magam után nyomot; ha pedig menekülnöm kell, akár egy ablakot is kitörhetek, nem lesz rosszabb a helyzet.
Végre itt állok a házban. Kicsit várok, hogy a szemem hozzászokjon a sötétséghez, majd elindulok találomra egy irányban. Előttem az éjszaka, és az a könyv valószínűleg nincs a legegyértelműbb helyre téve, el kell hát kezdenem valahol a keresést. Nehéz dolgom lesz, de megéri: egy sötét tanokat tartalmazó könyv lesz a jutalmam, ha sikerrel járok.
És nem fogok üres kézzel távozni. Ebben az egyben biztos vagyok.

2[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Szomb. Feb. 27, 2016 10:00 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Könnyedén eltalálok a harmadik gyűrűbe.
Szeretett Carolusburgunk ifjú koromban még nem volt olyannyira széttagolva, mint ma: akkoriban az egységes birodalom legmagasabb polcán Hellenburg ült egyes-egymagában, s a Főváros másodhegedűsként zsongott a háttérben, zavartalanul hagyva, hogy minden előnyét kedvünkre kiélvezzük. Itt nőttem fel, belsejének kanyargós, változatlan utcáit emlékezetembe véste a nappali s az éjszakai rutin: magabiztosan lépkedek végig a köveken, összehúzott szemmel számlálva a rezidenciák kiugró ablakfülkéit, s a homlokzatokra felvésett neveket.

A negyedik keresztutca után a második háznál torpanok meg; a két kereszteslovag, akik kétyardnyira lemaradva követtek, szintén megállnak, katonásan a ház felé fordulva.
Végigmérem az épületet: jól tudom, ki lakik itt, mert már jóval azelőtt a család birtokában volt a kúria, hogy én megjegyeztem volna őket magamnak. Teketória nélkül lépek a főkapu előtti szélfogóba, s intek a fejemmel a bal oldalamon ácsorgó lovagnak.
Ő csatlakozik hozzám, azután páncélkesztyűs öklével háromszor döngeti meg az ajtó fáját, s annak döndülése visszhangosan végigrezeg a támpillérek faragványain.
- Klaus van Linden! - zengi mély, dübörgő basszusán, melyen nyitott sisakrostélya sem enyhít fikarcnyit sem. - Nyittasd ki a kaput! Kather inkvizítor van itt. A Katedrális nevében, kinyitni! A pápa nevében: kinyitni! Az Úr nevében: kinyitni!
Rövid csend, odabent s a kapusházban motoszkálás, léptek, pusmogás zaja hallik: mint a felvert hangyaboly, a van Linden-kúria őrségének tagjai mocorgó rendezkedésbe kezdenek.
- Mi dolga az Inkvizíciónak Klaus van Linden méltóságos úrral? - tudakolja a rangidősük, apró kémlelőnyílásán keresztül szemügyre véve az embereimet, meglehetősen bizalmatlanul. Félretolom a keresztest, s magam lépek az ajtó elé.
- Azt majd megtudja tőlem, amikor beengedett - fonom karba a kezem a mellkasom előtt. Látom, hogy a férfi a láncaimat nézi. - De a fogadtatása kezd barátságtalan benyomást kelteni, hát azt ajánlom, ne várasson soká, mert fázik a kezem, s ha egyszer kihűlt, igen nagy tűz kell, hogy felmelegíthessem...!

Rövid, sürgős zsinatolás kezdődik az ajtó túloldalán, s beletelik pár másodpercbe, amíg a férfi arca újfent megjelenik a nyílásban. Hallom a reteszeket félrecsúszni, majd a kapu feltárul, s én szemközt találom magam az őrség vezetőjével. Korombeli férfi, de jóval zömökebb felépítésű énnálam. Szürke szeme rosszul leplezett gyanakvással méreget.
- Az uram ajtót nyit és arra kéri, fáradjon beljebb, atyám - szól, meghajolva, de én nem mozdulok. - Megtisztelné vele a házát, ha a hallban várna, amíg Herr van Linden fogadja.
- Még mit nem! - lépem át erőteljes lendülettel a küszöböt; a keresztesek intés nélkül is betódulnak mögöttem, félrelökve a tétova őröket. - Herr van Linden nincsen abban a helyzetben, hogy a házigazdát játssza: azért jöttem ugyanis, hogy ördöngösség és fekete mágia vádjával letartóztassam, s a birtokában lévő fertelmes bizonyítékokat személyével együtt lefoglaljam. Még ma velem jön a Katedrálisba, ahol a vádakat személyes jelenlétében kivizsgáljuk, addig azonban minden tulajdona és kintlévősége egyaránt az Egyház kezelése alá kerül...
Emlékezetből mondom fel az ilyenkor szokásos szöveget, de a tekintetem körbe-körbefut a helyiségben: az embereim nekivágnak, hogy előkerítsék a férfit és minden olyasmit, amit bizonyítékként szolgálhat. Dübörgésük megrengeti a mennyezetről függő vascsillárt és én érzem, hogy az őrök azon töprengenek, ilyenkor vajon mi is a dolguk: nem veszem a fáradságot, hogy megfélemlítsem őket, mert Carolusburg szívében mindenki tudja, mi jár annak, aki az Egyházzal dacolni merészel.

Türelmesen várok.

https://goo.gl/PNcR7L

3[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Kedd Márc. 01, 2016 9:18 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
Nem jutok sokáig a keresésben.
A dörömbölés zaja beindítja a vészcsengőket elmémben; szerencsére (?) egy utca felőli szobában vagyok, így tisztán hallom a hangos szavakat is. Bajban vagyok. Nagy bajban.
Nem a semmiért kerültem el eddig az inkvizíciót. Az addig rendben van, hogy pár jóhiszemű papot átvertem, de az a hivatal nem éppen arról híres, hogy könnyen beveszik a hazugságokat. Igaz, jól kiépítettem az álcám, de elég lett volna egyetlenegy hiba ahhoz, hogy az egész meginogjon.
És most pont itt van egy. Miközben én a házban bujkálok.
Kather inkvizítor... soha nem hallottam még a nevet, de ez nem is meglepő. Mégsem kezdek el gondolkodni, vajon ki is lehet ő, égetőbb gondom is van ennél. Meghúzom magam, és igyekszem kitalálni valamit.
Vigyáznom kell. Más helyzetben örömmel vetném bele magam a színjátékba, de itt hátrányban vagyok. Valószínű, hogy az inkvizíció is azért van itt, amiért én: a sötét tanokkal foglalkozó könyv miatt, és ha engem is gyanúba kevernek, akkor abból aligha lábalok ki egykönnyen... főleg, hogy az Egyházról van szó, tehát lőttek a kényelmes, megbízható álcának. Viszont ha elbújok, akkor könnyen megtalálhat... azt sem tudom, egyedül van-e. Túl kevés információm van a helyzetről. Ha nyitva hagytam volna az oldalajtót, megpróbálhatnék elszökni, de ki tudja, az előtt áll-e valaki? Nem, túl kockázatos...
Minél gyorsabban pörgetem a gondolataim, annál inkább körvonalazódik a tényleges helyzet. Csak egy kiutam van, és az a lehető legkockázatosabb. Eddig kerültem a hivatalt, most viszont nekem kell feladnom saját magam. Őrültségnek hangzik, de csak így menekülhetek meg.
Ki tudja, milyen ember az a Kather? Mik a gyengéi? Hogy lehet a legkönnyebben átverni? Beveszi a feltétel nélküli ájtatosságot, vagy jobb, ha a szilárd jellemű papot mutatom neki? Túl sok a kérdés, és semmire nem támaszkodhatom, csak az összegyűjtött tapasztalatomra. Lehet, az vajmi kevés lesz, de nincs más választásom.
Közeledő, súlyos lépteket hallok, mire kinyitom az ajtót, és kilépek rajta. Egy keresztessel találom szemben magam... tehát tényleg nincs egyedül.
-Vezess Kather inkvizítor elé! - nem törődöm azzal, hogy rögtön a fegyveréhez kap, szilárd tekintettel nézek a magas lovagra. Tisztában vagyok azzal, hogy fekete köpenyem nem túl bizalomgerjesztő, de nem is az előttem állónak akarok hazudni.
-Ki vagy? - zengenek a szavak, és szinte megborzongok a veszélytől. Ez a legnehezebb rész, mégis magabiztosnak kell maradnom. Higgadtnak, mégis erőteljesnek.
Legalábbis ezt a látszatot kell fenntartanom, ha már belül kis híján összecsinálom magam.
-Vezess elé! Majd neki megmondom. - felmordul, és kis híján kardot ránt, de aztán vállat von, és megragad a vállamnál, hogy durván az előterem felé lökjön. Nem vesztem el az egyensúlyom, gyors léptekkel elindulok a jelzett irányba, hogy aztán odaérjek a díszes társulathoz.
A házbéliekkel nem törődöm, csak egy pillantást vetek a rémült és tanácstalan arcukra. Az inkvizítor felé indulok, és nem törődöm a reakciójával, ahogy a mögöttem álló alakkal sem. Amikor a közelébe érek (jó, azért tartom a pár méter távolságot), egy mozdulattal levetem a köpenyem, ami a földre hullik. Ahogy feltárom a reverendám az oldalamon függő buzogánnyal együtt, letérdelek - de nem hajtom le a fejem. Egyenesen a szemébe nézek; még ha kockázatos is, ki kell tartanom.
-Kather atyám. - nem hiába tanított annyi ideig a mesterem, rezzenéstelen hangon szólalok meg. - Engedd meg, hogy tisztázzak egy félreértést, kérlek.
Nagyon jó, most már csak életben kell maradnom.
Egész egyszerű tervnek tűnik.

4[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Csüt. Márc. 03, 2016 6:56 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Nem tetszem az őrség kapitányának.
Igyekszik leplezni a pillantását, mert nem szeretné, ha deresre húzatnák miatta, de felismerem a rosszallással vegyes félelmet a vonásain. Lopva mér végig és pontosan tudom, hogy azt latolgatja, vajon megúszhatná-e, ha a borotvaélesre fent, sötétszürke hosszúkardját itt és most a szemem közé állítaná.
Ez az ember nem egyszerű őr.
Ez az ember egy kivénhedt zsoldos.
No de jer csak, komám!, pillantok rá hetykén. Lássuk, hogy tetszik, amikor kerékbe töretlek a Templom téren, amiért boszorkánnyal cimborálsz. Emelj rám kezet és Isten engem úgy segéljen, könnyezni fogsz a hálától, amikor odalent a Sátán maga ránt fel a farodnál fogva a nyársra s akaszt a parázs fölé pörkölődni...!
Alig várom, hogy megmoccanjon, de végül lesüti a szemét és elfordul. Érzem, hogy nem fél igazán, csak nem akar meghalni. Tiszteletlen fattyú. Csak várj, amíg jut időm elszámolni veled!

Csakhogy most szerencséje van, mert Klaus van Linden meg a könyvei az elsők: meg is jelenik a keresztesem a lépcsőn, maga után cibálva a karikás szemű, hálóinges háziurat. Magas, jókötésű férfi, arcán alázattal keveredő riadalom.
- Én nem tettem semmit! - kiáltozza azonnal, ahogy meglát. - Kegyelem, irgalom! A szomszédaim rágalmazása az egész, kegyelmes uram...!
- Azt hadd döntsem el én, Herr van Linden! - torkolom le fagyosan, mert nincs ínyemre a vonaglása. A lovag jó erősen tartja, és az az érzésem, ha nem tenné, a férfi már levetette volna magát a padlóra, elém. - Meg fogom hallgatni. De vésse az eszébe, hogy a nyivákolása nem fog segíteni! Válaszoljon, ha kérdezem.... egyébként pedig fogja be a száját.
A szája kinyílik, majd becsukódik, aztán megint: vérmesen forgó szeme elárulja, hogy az önuralmát vesztve keresi a megfelelő választ, amely kihúzza a csávából. Nem várom meg, amíg felépíti a reakcióját, intek a keresztesnek, aki különösebb nehézség nélkül távolítja el a hallból. Odakintről hallom a siránkozó kapálózást, amely a hátam mögött újrakezdődik.
Már csak a könyv kell. A Katedrálisban azt a fülest kaptam, hogy itt van. Akkor márpedig itt is lesz.

Hanem a lépcső tetején feltűnik a másik emberem most - messziről ráismernék a széles vállára s a jellegzetes mozdulataira. Nincs nála semmiféle könyv.
De egyedül sincsen már.
Számítottam rá, hogy Frau van Linden akadékoskodni fog, amiért elhurcoljuk a férjét: nem ő lenne az első, aki a kezembe kapaszkodik, azt erőszakkal a homlokára szorítva, miközben rimánkodik. Kistermetű, légies asszony, olyan gyönyörű, formás ajkakkal, amire még így, ennyi év távlatából is jól emlékszem, noha megvolt vagy hat éve, amikor utoljára láttam a pünkösdi misén a Fővárosban: alighanem most, ebben a pillanatban is itt van valahol a házban.
Ez azonban nem ő.
A jövevény, aki a keresztes társaságában leereszkedik a lépcsőn, férfi: húsz év körüli, magas, karcsú fiatalember. Világos haját rendetlen hullámokban, jóképű, finom vonásait büszke egyenesség kifejezésében viseli. Színpadra vagy fogadóterembe illő mozdulattal szabadul meg a köpenyétől: öltözéke láttán ráncba gyűrődik a szemöldököm, mert makulátlan fekete reverendát visel.
Az oldalán pedig fegyvert.
Kecsesen ereszkedik térdre előttem - alighanem nagy gyakorlata van már benne -, s felpillantva állja a tekintetem. Nem szenvedhetem, ha rezzenéstelenül a szemembe mernek nézni.
- Kather atyám - köszönt, s a hangján érződik, hogy nagyszerű kántor válna belőle. - Engedd meg, hogy tisztázzak egy félreértést, kérlek.
Hosszúnak tűnő percig váratom, végigmérve újból, ahogy szép darab húst szokás a mészárosnál. Hadd izzadjon.
- Hallgatom - jegyzem meg végül ridegen, nem fordítva el a tekintetem róla. - De elhiggyem, amit mondasz! Ez a ház nem való a magadfajtának, testvér. Ez a ház az enyém ma este. Jó okod legyen, hogy idejöttél, azt ajánlom.

https://goo.gl/PNcR7L

5[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Vas. Márc. 06, 2016 8:54 am

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
Ez egész könnyen megy... azt hittem, több erőfeszítésembe fog kerülni a nyugalom fenntartása. Persze, izgatott vagyok, hisz nem különösebben vágyom arra, hogy elhurcoljon egy inkvizítor. A harc pedig... még ha meglepetésszerűen is támadnék rá, a hátam mögött áll egy keresztes, és valószínűleg a házbéliekre se számíthatok. Én készen állok arra, hogy egy ilyen incidens miatt délre meneküljek, ők nem.
Viszont ha kész vagyok mindent feláldozni, az akár előny is lehet. Anélkül, hogy tönkrevágnám a jól kiépített álcám.
Lelassítom a légzésem, ahogy némán néz rám. Ez segíteni szokott a megnyugvásban, és most is kibírom anélkül, hogy elfordítanám a pillantásom. Hogy ez előny-e, azt nem tudom, de ha kiötlök egy jellemet, akkor utálok elszakadni tőle, így hát kockáztatom. Egyébként sem kenyerem a földön csúszva könyörgés... csak ha a helyzet úgy kívánja.
- Hallgatom - szólal meg végre. -  De elhiggyem, amit mondasz! Ez a ház nem való a magadfajtának, testvér. Ez a ház az enyém ma este. Jó okod legyen, hogy idejöttél, azt ajánlom.
Fenyegető szavak, ennek ellenére valami szürreális módon megnyugszom tőlük. Változatlanul életben vagyok, és bár semmi jót nem sejtet az, amit mondott, mégis... ahogy fogalmazott, csak el kell hinnie, amit mondok. Semmi mást nem kell tennem, csak azt, amit eddig folyamatosan: hazudnom.
Nehéz dolgom van, nagyon nehéz. De majd meglátjuk, mire megyek. Ha folyton áhítatos vén barmoknak adok be baromságokat, soha nem fogok fejlődni.
-Astonien Michelberger a nevem, és azért jöttem, amiért te is, Atyám. - sokkal jobb úgy hazudni, hogy van valóságalapja, de hogy az egész első mondatom igaz, olyan ritkán van. Pláne, ha két állítást is tartalmaz. - Hallottam, hogy van Linden sötét erőkkel cimborál, és egyszer, mikor erre jártam, valóban érzékelni véltem egy nem evilági teremtmény jelenlétét. Azonban nem akartam hibázni, és tévútra vezetni az inkvizíciót... a saját szememmel akartam megbizonyosodni a bűnről, mielőtt előterjesztem a gyanúm. Én magam szerettem volna látni a szobát, ahol a pletyka szerint a gonosz rituálékhoz szükséges eszközök vannak. Nem akartam elkapni a ház urát, nem is lennék képes rá... csupán azért jöttem, hogy ne hamis vádakat közöljek a Hivatallal. - és csak most sütöm le a szemem, mintha bűntudatom lenne.
Ez egész könnyen ment. Lehetett volna összeszedettebb, jobban kigondolt is; mentségemre szóljon azonban, hogy teljesen váratlanul ért az inkvizítor megjelenése. Tudatosan hízlaltam tovább a sötét könyvet egy felszerelésekkel teli szobára, és tudatosan veszem természetesnek, hogy ő is így tudja. Így hihetőbb, hogy tényleg csak egy pletyka jutott el hozzám.
Vajon elég hihető a mese? Vajon életben maradok?
És vajon üres kézzel kell távoznom, vagy mégis megszerezhetek valamit?

6[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Hétf. Márc. 07, 2016 11:44 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Megnézem magamnak a ficsúrt, miközben beszél: öltözéke rendezett, mozgása tudatos, a szemében okos fények. Hiú ember.
Hiúbb, mint az egészséges volna.
- Astonien Michelberger a nevem, és azért jöttem, amiért te is, atyám - szól, engedelmesen megvárva elébb, hogy befejezzem; a modora rendben, de amit mond, türelmetlen horkanásra ösztönöz. Van Linden az én koncom, és nem emlékszem, hogy engedélyt adtam volna rá bárkinek is, hogy belekóstoljon. Azért hagyom, hogy folytassa.
- Hallottam, hogy van Linden sötét erőkkel cimborál, és egyszer, mikor erre jártam, valóban érzékelni véltem egy nem evilági teremtmény jelenlétét - fűzi tovább, megtartva a tekintetembe fogódzó sajátját. - Azonban nem akartam hibázni, és tévútra vezetni az inkvizíciót... a saját szememmel akartam megbizonyosodni a bűnről, mielőtt előterjesztem a gyanúm. Én magam szerettem volna látni a szobát, ahol a pletyka szerint a gonosz rituálékhoz szükséges eszközök vannak. Nem akartam elkapni a ház urát, nem is lennék képes rá... csupán azért jöttem, hogy ne hamis vádakat közöljek a Hivatallal.

Lesüti a szemét, szinte lányos mozdulattal, hogy én is lássam: időközben rájött, mekkora hibát követett el. Ismerem ezt a gesztust, túlságosan is jól, és egyáltalán nem tetszik: büszke emberek szoktak élni vele, hogy elkerülhessék a komolyabb megalázkodást.
Megtanítalak én táncolni, Michelberger testvér! Szúrós pillantást vetek a pap mögött ácsorgó lovagra.
- Kutasd át a házat! A könyvet akarom. Ha megvan, van Lindennel együtt vigyétek a Katedrálisba! Én addig elbeszélgetek Astonien atyával.
Felszegett állal figyelem, ahogy a keresztes megfordul és felmegy a lépcsőn: súlya alatt odafent minden lépésre nyikorognak a padlódeszkák, pontosan elárulva, merre jár. Lepillantok a papra.
Hazudsz, te fattyú. Tudom. Felismerem. Hiába rezgeted a szemhéjad! Azt hiszed, nem vettem észre, hogy nem félsz?
Még nem.
Vonásaim enyhén ellazulnak, mintha csak mosolyt fojtanék el.
- Vagy úgy - jegyzem meg, hagyva, hogy a hosszú hallgatás egy kissé elmélyítse a hangom. - Nem akarod tévútra vezetni az inkvizíciót. Ennek örülök, testvér: finom, törékeny csontú kezed van.
Felpillantok az ujjairól az arcába.
- Ki bízott meg a feladattal, hogy ezt a terhet a vállamról levedd? Hozzám nem jutott el a parancs, hogy megvárjalak.

https://goo.gl/PNcR7L

7[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Szer. Márc. 09, 2016 8:22 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
Természetesen feszülten figyelek arra, hogy reagál. Minden egyes rezdülésére szükségem lehet... igaz,  ezt nehezíti, hogy lefelé nézek. De muszáj. Muszáj próbálkoznom, kísérleteznem, túl sok minden forog kockán.
Elküldi a lovagot kutatni. Ketten maradtunk Isten szolgái közül... s ahogy engem nem érdekelnek a körülöttünk figyelő házbéliek, valószínűleg Kather is így van ezzel. S bár kíváncsi vagyok, hogy reagálnának egy nyílt ellenségeskedésre két egyházi közt, inkább nem a saját bőrömön akarom megtapasztalni.
Ó, ez még korántsem nyílt ellenségeskedés. Még.
- Vagy úgy - válaszolja nekem, mintha megértene. Mintha elfogadná, amit mondtam... de ilyen könnyen nem esek bele egy lelki trükkbe. - Nem akarod tévútra vezetni az inkvizíciót. Ennek örülök, testvér: finom, törékeny csontú kezed van.
Minő finom célzás. Jómagam cseppet sem ijedek meg tőle, hisz igyekeztem felkészülni mindenre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem félek, hisz ha nem tenném, akkor most nem adnék bele mindent a színészkedésbe... és valószínűleg a helyzet sem lenne ilyen békés, mint most.
De a maximumot teljesítem, így a törékeny csontok említésére összerándulok, összébb húzom magam a térdelésben - persze hamisan. Ez persze nem jelenti azt, hogy feladom a magabiztos jellemet; ez is hozzátartozik az elképzelésemhez, és pont ezért sikerül jól, mintha valóban megrettentett volna.

Mindig tervezd meg jól a jellemet, amit eljátszol, Astonien. Minden lehetséges reakciót tudj előre, érezd át teljesen, és csak akkor váltsd át, ha az életed múlik rajta.
Milyen rég hallottam ezeket a szavakat. Milyen rég láttam a mesterem. És mégis, most, ahogy az inkvizítor felteszi a kíméletlen kérdéseket
- Ki bízott meg a feladattal, hogy ezt a terhet a vállamról levedd? Hozzám nem jutott el a parancs, hogy megvárjalak.
Nem, Kather, valóban nem. Semmilyen parancs nem juthatott el hozzád.
Tartani magam a jellemhez. Minden rezdülését hűen eljátszva. Ez a kulcs.
-Se... senki, Kather atyám! - egy pillanatra az inkvizítor szemébe nézek, aztán el is kapom onnan a tekintetem. És pont azóta, hogy a csontokat emlegette... nagyszerű, tényleg úgy tűnhet, mintha megtört volna. Hangom is bizonytalanná válik, még egyszer felpillantok, aztán ismét a földre nézek. Nem állom a pillantását, haha. Közben persze még mindig összehúzom magam. - Én... én magam döntöttem úgy, hogy eljövök ide. Nem tudtam a fekete mágia ellen küzdeni, és mégis segíteni akartam. Nem is sejtettem, hogy te is pont most jössz el ide, Atyám. Senkinek... senkinek nem szóltam a tervemről. - erőltetett magabiztosságot adok a hangszínemnek, de az utolsó mondatnál megremegtetem. - Nem akartam az utadban állni, épp ellenkezőleg. - nagy levegőt veszek, és (jól láthatóan) a számba harapok. Minél inkább látszódjon rajtam az idegesség, ez a lényeg.
Meghalok vagy nem? Fogalmam sincs, mennyi esélyem van, ahogy arról sem, segítek vagy ártok magamnak a beszédemmel. Hogy hatásos lesz-e az 'őszinteség', az majd kiderül.
Remélem, minél hamarabb... semmi kedvem egy inkvizítorral egy légtérben tartózkodni - úgy főleg nem, ha épp most kapott rajta egy betörésen.

8[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Szomb. Márc. 12, 2016 1:14 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Intuitív természetűnek születtem.
Ez a vonás olyasmi, ami a legtöbb hozzám hasonló embernek veleszületett tulajdonsága, s bár számos előnye van, más is együtt jár vele. Többek között az, hogy az eszem, bármennyi legyen is, mindig másodrendű marad. Erőlködnöm kell, hogy kivonjam a hatodik érzékem befolyása alól.
Ez a hatodik érzék máskülönben kitűnő, s amilyen erősen munkál bennem, olyan erőszakosan hat másokra is. Nem tévedne nagyot senki, aki úgy találja, ez kölcsönzi nekem a ragadozóhoz hasonlatos kisugárzást, ahogy azok sem, akik hiába próbálják megmondani, mi jár éppen a fejemben.
Legtöbbször - semmi. Csak rezdülésekre figyelek. Az eszem ott ketyeg a háttérben, egészen irányítatlanul.

Astonien atyának tehetsége van ezekhez a rezdülésekhez: a szeme, az arca és egész alakjának apró idegmozgásai ékesszólóbbak, mint a legtöbb sorstársáé - nevezetesen azoké a szerencsétleneké, akiktől az udvariassági formulákon kívül akármi mást kérdezek.
Megrettent. Jó.
A késztetés, hogy az állkapcsomat rögzítő izmokat megfeszítsem, alábbhagy és tükröződő felület nélkül is tudom, hogy kisimul a szemem sarka.
- Se... senki, Kather atyám!- találja meg a hangját. - Én... én magam döntöttem úgy, hogy eljövök ide. Nem tudtam a fekete mágia ellen küzdeni, és mégis segíteni akartam. Nem is sejtettem, hogy te is pont most jössz el ide, Atyám. Senkinek... senkinek nem szóltam a tervemről. Nem akartam az utadban állni, épp ellenkezőleg.
Leszegi a fejét, de még látom, hogy az ajkába harap. A nyaka színe ugyan nem változik meg - a vér változatlan ütemben folyik keresztül a szívén -, de talán csak felvértezi magát a legrosszabbra. A hírnevem alighanem messze megelőz. Éleset szippantok a hall friss levegőjéből
(hortenziákat szárítanak a lépcsők melletti asztalon álló kristályvázában, mint mindig)
aztán tetőtől talpig végigmérem a papot még egyszer.
- No akkor, fiam - mordulok föl, sokkal kevésbé veszedelmesen, mint eddig - Mondd el, amit találtál. Aztán velem jössz a Katedrálisba.

https://goo.gl/PNcR7L

9[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Kedd Márc. 15, 2016 8:56 am

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
Próbálom óvatosan fürkészni az inkvizítort, kitalálni, mit tervezhet.
Nem jutok semmire.
Nem azért, mert óvatosan kell bánnom a tekintetemmel. Az arckifejezések, bár rendkívül fontosak, sokszor csak mellékszerepet töltenek be a testbeszéd mellett. Ahogy rendkívül élethűen eljátszom hát, hogy próbálok felnézni rá, de nem merek, a rendelkezésemre álló másodpercekben minél többet igyekszem megtudni róla.
De ez megmarad igyekezetnek. Semmivel nem kerülök előrébb az előttem álló kiismerésével. Soha nem álltam szemtől szemben a Hivatal egy tagjával, s valamiért ezt a találkozást most nem érzem szerencsésnek, olyannak, ami új lehetőségeket tár elém.
Minden lehetséges helyzetre készülj fel, Astonien. Mindig így hívott, soha nem használt becézést. Ő adta nekem ezt a nevet, s az életem alapját is. Ő adott nekem életet.
És ezt nem fogom elveszteni egy pillanat alatt. Akkor sem, ha mégis van olyan eshetőség, amire lehetetlen jellembéli reakciót tervezni.

- No akkor, fiam. Mondd el, amit találtál. Aztán velem jössz a Katedrálisba.
Egy másodperc: ennyit adok magamnak eldönteni, hogy örüljek, megrettenjek, vagy semmivel nem törődve rátámadjak, aztán elmeneküljek Északról.
Sodródj az árral; vedd fel a ritmust, és bármi is történjék, neked fog kedvezni.
Arcom egy pillanat alatt változik meg. Talán bizakodónak lehetne mondani a vonásaim, talán túlbuzgónak, mindenesetre nagyon igyekszem minél gyorsabban válaszolni a kérdésre... legalábbis ez látszik kívülről.
-Semmit nem találtam, Kather atyám! - egy ideje most nézek először az arcára. - Igazság szerint... alig tudtam elkezdeni a keresést. Egy szobát néztem végig, amerről jöttem, balra az elsőt, de ott nem volt olyan, ami sötét mágiára utalt volna. - meglehetősen könnyű az igazat hazudni, hisz tényleg azzal az egy helyiséggel végeztem, és tényleg nem találtam meg, amiért jöttem. Az mellékes, hogy Kathernek úgy állítottam be, mintha egy egész termet keresnék, nem csak egy könyvet... de ha mégis ott lenne, csak elsiklott volna felette a figyelmem (ami lehetetlen), legalább lesz mire fognom.
Vajon zokon venné, ha felállnék? Egyelőre még nem kísérletezem ilyesmivel.

10[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Csüt. Márc. 17, 2016 6:11 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
- Semmit nem találtam, Kather atyám! - siet a válasszal buzgón a fiatalember, felpillantva röpkén, mintha meg akarna róla győződni, hogy hiszek neki. - Igazság szerint... alig tudtam elkezdeni a keresést. Egy szobát néztem végig, amerről jöttem; balra az elsőt, de ott nem volt olyan, ami sötét mágiára utalt volna.
Nincs oka éppen most félni, mert hiszek neki: nem gondolom, hogy az efféle részletek olyasmik volnának, amivel kapcsolatban érdemes lenne megkockáztatni a hazugságot. Méregetem egy kicsit kényemre-kedvemre még, hogy a vonásai jól az eszembe vésődjenek: jóképű fiú, Frau van Linden biztosan nem sikított volna az őreiért, ha előbb akad rá a házban éjnek évadján, mint az embereim. Most, az én tekintetem súlya alatt ártatlan, megfelelni igyekvő képet vág, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ha kevéssé van veszélyben, nagyon is csibészes vigyorra képes cserélni az aggodalmát.
Pontosan úgy festesz, kölyök, mint aki folyton mindenbe beleártja magát.

Amíg nem az én dolgomról van szó, bánom is én. De ha már összehozott vele a balsors, rám hárul a feladat, hogy megregulázzam.
- Helyes, testvér. Mondj hálaimát, hogy így történt! Az efféle nem a magadfajtának való - morranok rá zárás gyanánt dölyfösen, hogy lássa, mégis hol áll a Katedrális táplálékláncában. Aztán intek neki, s a mozdulat akár türelmetlennek is tűnhet a számára, aminthogy még nincsen egészen hozzám szokva.
- No, kelj csak fel azért! Wolff testvér megtalálta a könyvet. Itt végeztünk - emelem fel a hangom, mondanivalómat ezúttal az őrkapitánynak címezve. - Ha Frau van Linden a férje után érdeklődne, mondd neki, hogy meghagytam, jöjjön el mához ötödnapra a Katedrálisba. A Szentszék nem feledte el, milyen odaadó híve és támogatója volt mindig is az úrasszonyod, s hogy ezt ne csak szavakkal, de tettekkel is kifejezzük felé, hajlandó vagyok személyesen fogadni. Világos voltam?
A fickó arckifejezése felér egy súlyos testi sértéssel, de a hangját megzabolázza.
- Igenis, atyám.
- Nagyszerű. Akárkit is vesz maga mellé kíséretül, gondod legyen rá, hogy közéje válasszon téged is!
Néma, jelentésterhes csend, amelyet nagyvonalúan igennek veszek. Hátat fordítok a tátongó hallnak meg a benne tébláboló fegyvereseknek.
- Wolff testvér, menj előre s nyergeltesd fel a lovamat! Utolérlek.
A keresztes fegyelmezetten bólint, majd előrevág, hosszú léptei sebesen távolodnak az előkertből.
Most fordulok újra a fiatal pap felé, s a fejemmel az ajtó felé bökök.
- Jer velem a templomba, Michelberger testvér! Érdekelni kezdtél.

https://goo.gl/PNcR7L

11[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Kedd Márc. 29, 2016 9:13 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
- Helyes, testvér. Mondj hálaimát, hogy így történt! Az efféle nem a magadfajtának való.
Félig lehajtott fejjel hallgatom a mordulást. Végül is... igaza van. Nem egy frissen felszentelt pap a legjobb őre egy ilyen veszélyes könyvnek, s ha valami hibát követnék el, talán végzetes lenne. Fogalmam sincs, hogy kell az efféle sötét erőket irányítani, és bármiféle babrálás katasztrófát okozhat.
Csakhogy ez nem érdekel. Nem használni akarom, hanem birtokolni. Erről azonban Kathernek nem kell tudnia.
Bólintok válaszként, nem reagálok többet. Semmi szükség a szavaimra - ha már el akarom játszani a háttérbe húzódót, teszek is valamit érte.
- No, kelj csak fel azért! Wolff testvér megtalálta a könyvet. Itt végeztünk - türelmetlennek érzem a mozdulatát, amivel int, mégsem sietve állok fel. Engedelmesen, de nem kapkodva. - Ha Frau van Linden a férje után érdeklődne, mondd neki, hogy meghagytam, jöjjön el mához ötödnapra a Katedrálisba. A Szentszék nem feledte el, milyen odaadó híve és támogatója volt mindig is az úrasszonyod, s hogy ezt ne csak szavakkal, de tettekkel is kifejezzük felé, hajlandó vagyok személyesen fogadni. Világos voltam?
Van egy olyan sejtésem, hogy Frau van Linden közbenjárása nem sokat fog érni. De ha legalább öt napig akarja fogságban tartani, akkor nem szívesen lennék a ház urának helyében.
Ahogy a vergődésén láttam... ő sem.
- Igenis, atyám.
- Nagyszerű. Akárkit is vesz maga mellé kíséretül, gondod legyen rá, hogy közéje válasszon téged is!
Érdeklődve figyelem a beszélgetést. Mi tagadás, kíváncsian nézném, ha a kapitány rárontana Katherre, de ez nem valószínű. Túl erős a Hivatal súlya, s bár kettőnket is könnyedén szétvernének, mégsem teszik.
Félnek. Az őrkapitány is fél, és ez erősebb, mint a dühe.
Még.
- Wolff testvér, menj előre s nyergeltesd fel a lovamat! Utolérlek. - elszakítom tekintetem a kapitánytól, akit eddig érdeklődve fürkésztem, és az inkvizítorra nézek. Nem is hiába, ugyanis hozzám szól.
- Jer velem a templomba, Michelberger testvér! Érdekelni kezdtél.
Még mindig nem tudom, halott vagyok-e, vagy haladok a célom felé... de nem is érdekel. Azt teszem, amit mindig is.
-Rendben, Atyám. - mondom, és óvatos örömet viszek vonásaimba. Imádom az érzelmeket eljátszani. - De... nem lóval jöttem, így nem tudlak követni. Ha megvársz, kérek egyet a templomból. - folytatom, közben tiszteletteljesen lehajtom a fejem. Csak a szokásos.
Hiába, no... lopni gyalog járok, többnyire. És semmi kedvem a Katedrálisig futni.

12[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Csüt. Márc. 31, 2016 12:45 am

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
- Rendben, atyám - feleli szolgálatkészen a fiatalember, halvány megkönnyebbüléssel a vonásain. Igaz is, egészen olcsón megúszta. - De... nem lóval jöttem, így nem tudlak követni. Ha megvársz, kérek egyet a templomból.
Végigmérem firtatón. Nem tűnik különösebben nagy lovasnak, de a hazautat kényelmes tempóban bírhatja: ha a méltóságát szeretné megőrizni, ám tegye. Ezúttal nem sietek; nem fog hátráltatni semmiben. Máskor feldobnám a szekérre. Biccentek neki.
- Kérj - hagyom rá a megjegyzéstől nem teljesen idegen, parancsoló zöngéjű hangon. - Mondd meg nekik, hogy Kather inkvizítort kíséred, még ma.
Nemegyszer segítettek ki a főváros templomai engem is, ha ilyesmiről van szó. Tudják, mit érdemes mellém adni.

Elengedem, hadd menjen, s a tekintetemmel kísérem, míg eltűnik az utcasarkon: energikus, nyújtott léptekkel zárkózom fel a megszokott tempómhoz aztán, mélyen belélegezve a Főváros balkonjairól áradó virágillatot meg a poros levegőt, amely befelé haladva egyre romlottabb lesz.
A lovam már útra készen vár, én mégis úgy döntök, hogy itt éjszakázunk ma még: nincs kedvem a hajnali párába belevágni egyenest, s a kiszabott határidőn is jóval belül esünk. Klaus van Lindenen és Astonien testvéren kívül pedig senki sincs a társaságomban, aki mielőbb szeretne túllenni az úton.
Ha a testvér még késő éjjel megtalál bennünket, a tudtára adhatják a vendéglátóim - a fővárosi katedrális szolgálattevői -, hogy úgy döntöttem, élvezem a vendégszeretetüket, amíg primára nem kondítják a nagyharangot másnap: kap éppen szállást is, ha akar, s másnap a refektórium asztalánál rám találhat személyesen, némi fűszeres hal és friss kenyér társaságában.
- Astonien testvér. Annyi ideje van, amíg felkelek az asztaltól. Azután indulunk.
Ha kapkod, még hozzájuthat némi harapnivalóhoz az út előtt, de mert nem várok a kedvéért, ugyancsak szaporáznia kell: mire csizmasarkammal tekintélyesen lekopogok a sima gránitlépcsőkön az istálló felé, az embereim rég kivezették a lovakat meg a szekerüket az útra. A fiatal papnak szerencséje van; nem reá marad a nyergelés ezúttal.

Kényelmes, ugyanakkor fürge tempót diktálok - leginkább a lovam rezdüléseire figyelek, s engedem, hogy kedvére diktáljon ezúttal. Böjtelő havához mérten hideg, de tiszta idő van: a mozgás igen hamar átmelegít mindannyiunkat tetőtől talpig, s az úton elég hely akad, hogy ne lassuljunk le bosszantóan sehol.
Eseménytelennek tervezem a hazautam.

https://goo.gl/PNcR7L

13[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Szomb. Ápr. 02, 2016 10:14 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
- Kérj - nem tudom, hogy éppen beleegyezést kapok, vagy utasítást. Talán mindkettőt. - Mondd meg nekik, hogy Kather inkvizítort kíséred, még ma.
Némán bólintok. Nem akarok bőbeszédűnek tűnni; van, mikor pont a fecsegés segít abban, hogy feltűnésmentes maradjak, most azonban jobbnak látom eljátszani a csendes, tiszteletteljes alakot.
Egyelőre.
Nem tudom, meddig néz utánam az inkvizítor. Bármennyire is próbálok figyelni az ösztöneimre, nem jövök rá, érzem-e a hideg tekintetét a gerincemben.
Bizonytalan vagyok... és ez a bizonytalanság nem tetszik.
Talán nagyobb veszélyben vagyok, mint hinném. De ha így van, hát majd meglátjuk, mennyire boldogulok vele.

Gyors, egyenletes léptekkel haladok a legközelebbi templom felé - szerencsére könnyedén odatalálok, nem szoktam ilyen gazdag helyre betörni anélkül, hogy ne mérném fel előtte a terepet. A hátas kérése igazából könnyen megy; egyébként is készségesek, de mikor megemlítem Kather inkvizítort, hirtelen megbolydulnak, és öt perc múlva meg is kapom, amiért jöttem: gyönyörű almásderes áll előttem, s még én is elcsodálkozom rajta, pedig nem értek különösebben a lovakhoz. Ekkora tekintélye lenne a puszta nevének? Fura, hogy nem hallottam még róla... igaz, messze elkerültem a Hivatalt, s voltam annyira bolond, hogy még a szóbeszédekre se figyeltem oda.
Na, majd pótlom a hiányosságot. Most más dolgom van.
Gyors ügetésben haladok vissza a Rezidenciához, de már csak a hűlt helyét találom. Nocsak... természetesen a gondolata se merül fel bennem annak, hogy esetleg már visszaindult a Katedrálisba, hisz miért hagyna itt? Elvégre meg akar büntetni - s még ennek a pozitívumait is képes vagyok élvezni. Ha mégis itt maradtam volna, előbb-utóbb megtalál, efelől nem kételkedem.
Pár gyors kérdés az egyszerre rettegő és dühös házbéliektől (érezhető, hogy legszívesebben szétcincálnának, s csak Kather emléke tartja vissza őket), és megbizonyosodom arról, amit már amúgy is sejtettem. A központi templom, a hely, ahol a Katedrálisból érkezett nevesebb személyek ellátást kapnak; hová ment volna, ha nem oda?
Elindulok hát Kather után. Mennyit kell rohangálnom, az ég szerelmére...

De szerencsére ezúttal megtalálom. Azaz nem látom személyesen, a szolgálattevők mondják, hogy megszállt éjszakára, és reggel akar útnak indulni.
A prima harangja előtt. Rendben.
Néhány szép szóval, na meg a ténnyel, hogy az Atya kísérője vagyok, sikerül nekem is egy fedett zugot szereznem arra a pár órára, ami még hátravan. A lovat is elvezetik - szegénynek nem lehet valami kellemes, hogy az éjszaka közepén felrángatják emiatt -, így én is nyugovóra térhetek.
Valamivel előbb ébredek, mint a harangszó. Már megszokás, hogy pontosan ráérzek, mennyit tudok aludni, s ha nem is éberen, de azért érezhetően felfrissülve kászálódom fel. A készülődés percek alatt megvan, s valahogy némi reggelit is tudok szerezni. Mire az első kondulás felhangzik, már a reggeli éhségtől és fáradtságtól mentesen járulok Kather színe elé.
- Astonien testvér. Annyi ideje van, amíg felkelek az asztaltól. Azután indulunk.
-Rendben van, Atyám. Én készen állok. - hajtom le a fejem. Előtte indulok le a lovak felé, s kihasználom, hogy nem kell sietnem: bár a nyergelésnél már nincs rám szükség, szeretettel simítok végig az almásderes nyakán, elmosolyodva a válaszként kapott horkantásra.
Valóban gyönyörű ló. Ha rajta múlik, élvezni fogom az utat. S talán ennek köszönhető, talán a magabiztosságomnak, de ebben a bizonytalan, váratlan, kockázatos helyzetben, ahol egy kis hiba is a vesztemet okozhatja...
...valahogy megszáll a nyugalom érzése.
Haladni az árral, bármi legyen is az. Valóban ez volt a legfontosabb leckém.

14[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Vas. Ápr. 03, 2016 1:03 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Sohasem voltam koránkelő.
Az önfegyelem mindig nagy segítségemre volt abban, hogy időben felkeljek primához, továbbmenni vagy egyenesen a lovam kedvéért, magamtól mégis a másik oldalamra fordulnék csak, amikor a Nap felbukkan a láthatáron: kifejezetten mély alvó voltam világéletemben s ha nem vagyok különösebb nyomás alatt, képes vagyok addig heverészni nyújtózkodva, ameddig teljesen fel nem ébredek.
Ha viszont feladatom van, sohasem engedem meg magamnak, hogy az ágyra eső napfénytócsákban tekeregjek egy hosszú, kényelmes fertályórán át - pontosan ezért van, hogy a hajamból meg az ízületeimből csak akkor távozik az álom maradéka ma reggel, amikor Astonien testvér megjelenik a refektórium ajtajában.
Éberen mérem végig: amint van valami tennivaló, azonnal összeszedem magam tetőtől talpig. Hanem ő nem csatlakozik hozzám, alighanem kerített magának korábban valamit (nem tűnik annak a típusnak, akinek egy falat sem megy le a torkán ilyenkor); előttem ér le az istállóba s mikor csatlakozom hozzá akkor látom csak, hogy az útra kapott almásderest simogatja, őszinte csodálattal az arcán.
Egy kicsit máris jobb véleménnyel vagyok róla, mint tegnap, ami azt illeti.

Kettétörök egy almát szórakozottan - bordás, hegyesedő aljú fajta, a bátyámtól megmaradt szokásom; az ő kedvence volt mindig, s hogy, hogy nem, a lovak is együtt kaptak rá ővele -, s juttatok a csemegéző lovamnak némi vakarást a pofája oldalán, mielőtt nyeregbe szállnék. Előreléptetek, ki a poros főutcára, s a kengyelben felállva jólesőn nyújtóztatom végig az összes izmot a sarkamtól a nyakamig.
Rutinmunkák közben sokkal kevésbé vagyok feszült.
- Indulás, emberek! - szólok végül, kedvemet lelve a saját hangom erejében. - Megyünk haza.

Nem diktálok túlságosan gyors tempót, de elkanászodni sem hagyom őket: az embereim rég megszokták az utazási módszereim s ha a testvér nem volna velünk, hagynám magam előrevágtázni néhányszor, hogy átmelegítsem és kinyújtóztassam a lovamat; az ő jelenléte azonban némileg hivatalosabb viselkedésre sarkall, s így marad a könnyű munkavágta meg az utazóügetés; félútig gondom van rá, hogy ne hagyjuk el a szekeret túlságosan, eszemben sincs viszont egész végig mellettük haladni. Az én időm drágább annál, s a lovagok maguk is értik a dolgukat.
Így esik, hogy nekik még fél nap hátravan az útból, amikorra mi ketten átdübörgünk a nagykapu felvont rostélya alatt: ruganyosan ugrom le a lovamról, s ha az ifjú pap ugyancsak leszállt a nyeregből, intek neki.
- Jöjjön csak, fiam! Elsőként magát adom le a felettesénél.
Úgy értesültem, hogy a kölyök Jansen püspök alá tartozik, úgyhogy hosszú léptekkel átvágok a roppant épületegyüttes nyugati szárnyán s két emeleten: hogy, hogy nem, fiatalabb koromban tévedtem néhányszor erre, s valamiért a férfi irodájának vörösesbarna fából ácsolt ajtaja belevésődött az eszembe. Három erőteljes, fürge koppintás és már harsan is a tekintélyes hangja.
- Szabad!
Elsőként én lépek be, s Astonien testvér jobban teszi, ha azonnal követ.
- Kather inkvizítor vagyok, excellenciád.
- Dicsértessék, fiam. Mit tehetek magáért?
- Visszahoztam egy elkóborolt bárányát, püspök uram - kezdek bele a mondanivalómba udvariasan, de az arcom egészen másról árulkodik. Ha farkasok volnánk, most láthatná, ahogy leszegett fejjel felborzolom a szőrt a nyakamon. - Astonien Michelberger testvér nem félkegyelmű, mégsem fogta még fel, meddig tart a hatásköre és kivel nem érdemes tengelyt akasztani. A van Linden-kúriában kaptam el, ahová a ház urát érkeztem letartóztatni. Állítása szerint feljelentést kívánt tenni, de csak miután maga is meggyőződött a gyanúja igazságtartalmáról. Excellenciád bizonyosan tisztában van vele, hogy Augustinus rendfőnöknek, az én elöljárómnak mi a véleménye az ilyen esetekről - toldom hozzá fenyegetően, mert bár egyenrangúak ők ketten, az inkvizítorok felettesével nem szívesen húz ujjat senki. - Ha inkvizítort akar csinálni a gyerekből, azt ajánlom, legelőször ossza meg vele, hogy jár, aki az utamba kerül... ha pedig nem, adja parancsba neki, hogy az effélét hagyja miránk. Alázatra a hivatásával és legfőképpen a miénkkel szemben viszont mindenképpen szüksége lesz. Excellenciád lesz szíves írásban tájékoztatni Augustinus püspök őexcellenciáját a továbbiakról.
Rövid, mély csend, aztán a férfi kimérten bólint.
- Köszönöm, inkvizítor. Tehetek magukért mást is?
- Semmi egyebet, püspök uram. Engedelmével excellenciádra bíznám a testvért. Engem máshol is várnak.
- Elmehet, Kather.
Még egyszer utoljára végigmérem a fiatalembert, ahogy a széles íróasztal előtt ácsorog - ugyanolyan vörösesbarna, meleg árnyalatú fából készült, mint az ajtó -, aztán ellépek mellette, s meglepő finomsággal csukom be az ajtót magam mögött.
Most megtanulja.

https://goo.gl/PNcR7L

15[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Pént. Ápr. 08, 2016 11:01 pm

Astonien Michelberger

Astonien Michelberger
Klerikus
Klerikus
A lehető legjobban leplezem kíváncsiságom, de valójában nagyon is szemügyre veszem az inkvizítort. Figyelem, ahogy megoszt egy almát a lovával, figyelem, ahogy felszáll, és figyelem, ahogy kényelmesen nyújtózik. Igyekszem minél több részletet megtudni róla.
- Indulás, emberek! Megyünk haza.
Kipihentnek tűnik. Élénknek.
S ahogy felveszem Kather tempóját, ismét meglepődve az almásderes adottságaitól, amit kaptam, egyre többször jár a fejemben, vajon mi vár rám. Mennyire lesz szigorú a büntetés? Egyáltalán mi fog történni? Nagy hiba, ha egy inkvizítor útjába kerülök?
Nem mintha érdekelne, mit zavarok meg. De azért mégis... jó lenne töretlenül hagyni az álcám, ha már éveket dolgoztam érte.

Akárhányszor a férfi változtat az iramon, egy pillanat alatt igazodom hozzá. Megállom, hogy a szekér mellé zárkózva vessek pár pillantást van Lindenre... bár kíváncsi vagyok, nem engedek ennek a kísértésnek. Mit látnék rajta? Valószínűleg kétségbeesést, reménytelenséget; és bár nem tagadom, egyre jobban érdekel ez az ügy, most az egyszer tűrtőztetem magam, és nem pofátlankodom bele. Máskor mosolyogva feszíteném túl a húrt, de most túl sok forog kockán... és nem a büntetéstől félek. Az cseppet sem érdekel.
...na jó, ez azért túlzás. De úgyis kibírom.
Akkor is kérdés nélkül követem, mikor gyorsít, és elhagyja a csapatot. Nekem csak jó, ha minél hamarabb túlesünk ezen az egészen, és valószínűleg (remélhetőleg?) neki sincs kedve túl sok időt pazarolni rám.
Érdekes lesz a visszatérés... a felszentelésem óta nem voltam a Katedrálisban. Igaz, az sem történt régebben pár hónapnál, de mégis, most sokkal többnek érzem.
Nem is tervezek sokáig maradni.

Akkor se vagyok sokkal előrébb a várható szankcióval kapcsolatos sejtéseimmel, mikor odaérünk a célunkhoz, és Kather leugrik a lováról. Kevésbé elegánsan, inkább kászálódva követem, hogy ismét szilárd talajt érezzek a lábaim alatt.
Szeretek lovagolni, de mi tagadás... még fejlődnöm kell állóképességben. Megkönnyebbülten ropogtatom hátam, de persze nincs rá sok időm.
- Jöjjön csak, fiam! Elsőként magát adom le a felettesénél.
-Megyek, Atyám! - a készséges szavakba azért viszek egy kis bizonytalanságot is. Nem lenne hű az alakított jellememhez, ha a büntetés árnyékában vak engedelmességgel mennék utána, meg aztán... tényleg van bennem bizonytalanság. Mindazonáltal én is megnyújtom lépteim, és meglepően hamar (vagy csak én érzem így) odaérünk Jansen ajtajához.
Norven kopog. Már ezen is érzem, hogy valami... nincs rendben.
Nagyon nincs.
- Szabad! - hallom az erőteljes hangot, és követem Kathert a szobába.
Különös előérzetem van.

- Kather inkvizítor vagyok, excellenciád. - mutatkozik is be rögtön, én pedig csendben lapulok az oldalán, abban úgyis profi vagyok.
- Dicsértessék, fiam. Mit tehetek magáért?
- Visszahoztam egy elkóborolt bárányát, püspök uram -  valami most más. Eddig nem mutatta, hogy ennyire sikerült a tyúkszemére lépnem... ahogy viszont lopva az arcára nézek, új vonásokat látok rajta. Teljesen újakat. - Astonien Michelberger testvér nem félkegyelmű, mégsem fogta még fel, meddig tart a hatásköre és kivel nem érdemes tengelyt akasztani. A van Linden-kúriában kaptam el, ahová a ház urát érkeztem letartóztatni. Állítása szerint feljelentést kívánt tenni, de csak miután maga is meggyőződött a gyanúja igazságtartalmáról. Excellenciád bizonyosan tisztában van vele, hogy Augustinus rendfőnöknek, az én elöljárómnak mi a véleménye az ilyen esetekről - alig sikerül visszafognom a döbbent pislogást. Személyesen fenyeget egy püspököt? Ha valóban megteheti, és meg is teszi, akkor... gyűjtöttem egy értékes információt. Figyelj mindenre, Astonien. Mindig a részletek a legfontosabbak.  - Ha inkvizítort akar csinálni a gyerekből, azt ajánlom, legelőször ossza meg vele, hogy jár, aki az utamba kerül... ha pedig nem, adja parancsba neki, hogy az effélét hagyja miránk. Alázatra a hivatásával és legfőképpen a miénkkel szemben viszont mindenképpen szüksége lesz. Excellenciád lesz szíves írásban tájékoztatni Augustinus püspök őexcellenciáját a továbbiakról.
Ez a férfi élvezi a helyzetet.
Örömmel feketít be, és használja ki a fölényét.
Az ilyeneket a legkönnyebb irányítani.
Köszönöm, Atyám... most már nem félek tőled.

Jansen bólint. Nem látok rajta érzelmet.
- Köszönöm, inkvizítor. Tehetek magukért mást is?
- Semmi egyebet, püspök uram. Engedelmével excellenciádra bíznám a testvért. Engem máshol is várnak. - sejthettem volna. Kellően felhergeli a püspököt, aztán itthagy vele... de ez jobb, mint vártam.
- Elmehet, Kather.
Az inkvizítor elhalad mellettem, és hallom az ajtócsukódáson, hogy szinte óvatosak a mozdulatai. Itthagyott... kettesben a püspökömmel.
Rám egy pillantást se vetett. Vajon mennyire lehetett nehéz megállnia, hogy képenröhögjön? Nincs sok időm merengeni ezen, ugyanis Jansen némi gondolkodás után rám néz.
- Na, testvér. Mennyi igaz abból, amit Kather inkvizítor mondott?
Lehajtom a fejem, csak egy pillanatra nézek fel. Itt az ideje folytatni azt, amit elkezdtem. Nem áll szándékomban letagadni semmit... legalábbis annyit nem, amennyit Norven is tud.
Néha a részigazság többet ér, mint egy teljes hazugság kieszelése.

A szokottnál gyorsabban köszöntem el a püspöktől, s ahogy kilépek az ajtón, oda se figyelek a mellettem felbukkanó papra. Háromszor kell elismételnie, mire felfogom, hogy a szállásom akarja megmutatni.
Huszonöt bot.
Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Rég kaptam már testi fenyítést, és ha a fájdalom nem is érdekel, félő, hogy elő fogja hozni a régi emlékeket...
...ugyanakkor nem szabad elfelednem, hogy pengeélen táncoltam. Oda törtem be, ahol egy inkvizítor ténykedett, és kimagyaráztam ezt a lehetetlen szituációt. Minden, amit kapok, az néhány ütés, és még csak nem is nyilvánosan... megalázni se fognak. Olcsón megúsztam hát, örülnöm kellene neki.
Mégsem teszem.
Nem tudom, mi fog történni, egyvalami azonban biztos: ha nevelni akarnak ezzel, hát pont az ellenkezőjét érik el.

//Köszönöm a játékot! A botozást majd élményben kijátszom.//

16[Magánjáték: Isten hű szolgái] Empty Re: [Magánjáték: Isten hű szolgái] on Szomb. Ápr. 09, 2016 12:11 am

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyon jó játék lett, természetesen jár mindkettőtöknek  100-100 Tp, Astienak meg külön egy jó botozás Very Happy

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.