Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Hóhajú Yrsil

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Hóhajú Yrsil on Szer. Márc. 16, 2016 6:20 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Hát merészelnék jelentkezni, kíváncsi vagyok hogy tudok helytállni az élet viszontagságai között.



A hozzászólást Hóhajú Yrsil összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 06, 2017 5:21 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Hóhajú Yrsil on Csüt. Márc. 17, 2016 7:31 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Sok nő mellett ébredtél már, ocsmányok, szépek, átlagosok. De mi történne, ha éppenséggel úgy hozná a sors, hogy mikor felébredsz nem más mellett fekszel, mint Carolus Rex asszonyával, aki lustán ölel téged, miközben az ajtón ordítva dörömböl az egész királyi őrség, s maga Károly is. Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Hóhajú Yrsil on Hétf. Márc. 21, 2016 11:24 am

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Odin sörére, és Freyja csöcseire mi ittam én tegnap össze ?

Az első gondolatom magában hordozza a tegnapi estém eredményességét. Eszméletlen másnapossággal küzdve éppen hogy csak észnél bírok maradni, a úgy érzem mintha valami brutális ivóversenyen lettünk volna túl Lloyddal. Talán vele is voltam, bár erre csak ő adhat magyarázatot, hiszen akárhogyan is erőlködöm, emlékek helyett csak a fejfájásom tör elő. Ha a helyzetemet még csak az sem szépíti, hogy valami barom eszméletlen erővel dörömböl az ajtón már öt perce. Legszívesen kerékbe törném azt a segget.
- Fogd már be, és húzz el az anyádba te senkiházi ! Apád nem tanított jómodorra, hogy mások idegeivel játszol ?! Még egyet üss arra az ajtóra és úgy szétrúgom a segged, hogy sírva trappolhatsz anyádba ! - ordítok magamból teljesen kikelve, már már annak a határán táncolva hogy kinyitom a szemem és valóban kimegyek összeverni ezt a fickót. Valóban, hiszen akármelyik fogadóban szál meg az ember dél bekövetkezte előtt zajongani főbenjáró bűnnek számít.
- ... ura és parancsolója nevében azonnal kinyitni ! - üvölt vissza a túloldalról a hang, és természetesen tovább ütlegeli az ajtót, minden egyes ütésével tovább feszítve az idegeimet. Úgy tűnik ő abból a fajtából való, akit sokszor elvertek már életében, de még mindig nem tanult belőle. A fejem majd szétszakad, s kezdem érezni a hányingerem is, ám úgy tűnik akad némi jó is ebben a rosszban, hiszen egy kar fonódik a mellkasomra. A kéz finoman lassú köröket írva le haladva egyre lejjebb és lejjebb, egészen az ágyékom felé, igazán játékos kedvében van ez a nőszemély.  

Azt hiszem egyenlőre annak a baromnak az elverését későbbre halaszthatom, legyen az akármilyen kis fogadó ura, most el nem mozdítanak innen. Nagy elhatározások árán meghozom a döntést, fél szememet kinyitva rápislantok az ágyasomra. A mellettem fekvő egy nő kacsint rám, ahogy szemem reá vetem. Szemem nem bír betelni eszméletlenül vonzó és feszes dombjain, úgy érzem még a szívem is majd kiugrik a helyéről, Ő még a Tízes Bárd listán is tízpontos nő lenne. Finom ajakak, zöld szemek, vörös, vadító hajzat, ezt az asszonyt egyenesen az én ízlésemnek teremtették. Nem is restell kora reggel megdolgozni, már mászik is rám, én pedig nem átallom gyorsan pózba rántani magam, hiszen mire észbe kapok, már rajtam is van. A tüzes asszonyság láthatólag nem törődve a dörömbölő urával, pattan rám, s én csak élvezném a kialakult helyzetet, ám ezt elrontva a fickó újra kiabálni kezd.
- Carolus Rex, Észak Veronia ura és parancsolója nevében azonnal kinyitni ! - süvölti a hang, mire bennem az ütőér is megáll. Visszaterem magamban a történteket, pontosan addig a pillanatig amíg leanyáztam a királyt. Leellenőrzöm magamban még kétszer a történeteket, és megbizonyosodván hogy nem álmodom megkérem a rajtam lovagló kiránynét egy csípős pofonra kérem.
- Csinálhatjuk így is, édes ! - kacag fel szemérmesen, majd két jól irányzott, csípős pofonnal áld meg. Immáron már biztos vagyok benne, hogy nem álmodom, és agyam a menekülési lehetőségeken kezdett pörögni. Ekkor tűnik fel hogy nem csupán egy átlagos szobában vagyok, hanem egy igazi királyi lakosztályban. Ekkor nagy erővel törni kezdték az ajtót, amely egyenlőre masszívan ellenállt a brutális erőnek, a fejemben pedig egy ötlet fogant meg. Az szobában körülnézve nem sok rejtekhelyet láttam meg ám szinte azonnal kiszúrtam a fal mellett álló hatalmas lovagi páncélzatot. Egy az egyben a királyi testőrség páncélja, talán még jó is lenne rám. Hanyatt vágom még a királynőt, egy kis extrával megálva a feladatomat beteljesítem.
- Ez még semmi ahhoz képest amit kapsz tőlem, csak falazz nekem. - suttogok csábosan a fülébe. A ruháimat egy halomba hányva a szekrények fiókjaiba rejtem, csengőmet pedig az ágy alá teszem.  Gyorsan a páncélt kezdem magamra húzni, igencsak sietősen hiszen az ajtó már megrecseg. Még a csizma és a alsó részek úgy ahogy szűkösen megmennek, ám a mellvért a fenébe sem akar rendesen megmaradni rajtam, a sisakról nem is beszélve, mivel a hosszú hajamat sehova sem tudom begyömöszölni. A korbácsomat a plafon egyik kiálló gerendájára csapom, majd gyorsan beállok az ajtó mellé, várva hogy berontsanak.

//Itt az esélyed te bolond !//

Még időben sikerült begyömöszölnöm a térdig érő, hosszú hófehér hajamat a sisakba, bár így alig látok ki belőle. Ekkor hatalmas recsegés ropogás hatására megadta magát az ajtó és maga Carolus Rex és a királyi testőrség özönlött be rajta. A berohanó seregletben nemigazán tűntem ki, hála az egyforma páncélzatoknak mindenkinek senki sem tudta volna megmondani ki közöttünk a kakukktojás. A király őrjöngött dühében, parancsokat vakkantott nekünk, és a feleségével ordítozott. Próbáltam nem figyelni az egész csetepatéra, de én a szobában lévő mások ötven emberrel együtt nem tehettünk mást, egyikünk sem volt elég hülye ahhoz hogy most megkérdezze mik a parancsok. Úgy fél óra vitatkozás után, melyben többek közt szó esett a királynő kielégíthetetlenségéről, és férje gyengélkedő férfiasságáról, valamint kettejük együttalvási szokásairól. A király elég perverz fickó volt a maga korában, még az én mércémmel mérve is. Ha ennek a Őszentéség csak a felét hallaná, már fordulna le szentséges trónusáról. Együtt kutattam át a szobát a többi katonával, mire ''véletlenül'' rábukkantam a korbácsomra.
- Felség, nézze ! - kiáltottam fel kissé torzított, ám normálisnak tűnő hangon, remélve hogy a nagy igyekezetben senkinek sem fog feltűnni hogy soha életben nem hallottak engem még. A király hozzám rohant és kikerekedett a szeme. Elhitte hogy valójában a tetőn keresztül már meglógtam és már a kastélyból igyekszem kifelé.
- Lezárni a Palotát ! Sőt, a Várost is ! Senki se be, se ki ! - üvöltötte magából teljesen magánkívül, dühöngve. - Te, te itt maradsz, és vigyázol, mindenki más keresse azt a nyomorultat ! - üvöltözött tovább, majd kiviharzott a lakosztályból. Hát nem volt éppenséggem ínyemre, az már igaz.A többi katonával akartam lelécelni amíg lehetett, ám úgy tűnt a szerencse sem hagyott el teljesen ugyanis legalább egyedül leszek. Fél perc sem telt el, a szoba máris üres volt, szinte mind a király után rohantak. Úgy tűnt a királynőt később akarja lerendezni, hát nem lennék a helyében...de a magaméban se szívesen, ha kézre kerítenek. Lassan becsuktam az ajtót a leskelődő szolgáló elől, kis kézügyességgel még megállt úgy hogy belesni ne lehessen rajta. Még előtte rákiáltottam a szolgálókra akik rémülte futottak szét a szobákba pletykálni az esetet, a szolgálólányok már csak ilyenek. Ahogy megfordultam már deréktájon éreztem hogy úgy csomagolnak ki akár egy ajándékot. Igaz most én következtem, az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Ideje a második menetnek...

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Hóhajú Yrsil on Szer. Márc. 23, 2016 8:30 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyszerű volt, jót vigyorogtam rajta. Jöjjön hát a melegre a hideg:

Mika lányod immáron nagy, s egyszer egy rövidebb távolléted alatt összeszed magának egy igazán dali keresztes férfit. Az alak vagy három szinttel feletted van. Mika hisztizik, mikor el akarod zavarni, teljes a káosz, pláne, hogy a férfi is rájön, hogy te valójában démon vagy. Mi lesz most ebből?!

Felhasználó profiljának megtekintése

5 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Ápr. 03, 2016 8:25 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Végül is, tudtam hogy eljön ez a nap. Az gyerekek felnőnek egyszer, s saját életet kezdenek. Csendesen bámulok Mikára aki kócos szőke hajával s dühös arckifejezésével mered rám. Kezében a kard amit a tizennyolcadik születésnapjára kapott tőlem. Emlékszem még arra a napra. A nyári napsütésre, a vidám élcelődésekre, a meleg, kedves ölelésekre. Igen, úgy hittem talán számomra is jár a boldogság.
- Én...én csak... - próbálok megszólalni, de nem tudok mit mondani. Mit is mondhatnék ? Én csak vele szeretnék maradni. Már a másik keresztes sem zavar. Az sem ha minden percben az életemre tör. Az sem ha szívéből gyűlöl engem. Csak...

//Sil...menjünk innen.//

Némán meredek magam elé, tekintetem a földet pásztázza. Szeretnék visszamenni, oda ahol ennek még csak a lehetősége sem merült fel. De tudom hogy nem lehet. Ezüstös szemeimet rájuk vetem, s egy pillanatig Mika arcán időzök. A csengőm halkan megszólal, mintha csak az időt jelezné számomra.
- Soha ! Soha többé nem akarlak látni ! Gyűlöllek ! - kiáltja Mika. Megmeredek, s arcán látom hogy komolyan gondolta. Nem afféle dühös kijelentés ez. Őszintén gondolta. Mintha a legélesebb kést szúrták volna a szívembe, Frya felsikolt a fájdalomtól. Egy éles, mérgezett tőrt. Az ajtónak tántorodom, ezüstszínű szemeimből könnyek csordulnak ki. Soha. Soha többé. Remegő kezemből kihullik a Yggdrasil, s hangos koppanással zuhan a földre. A földre csúszok. Mi ez ? Mi ez a mellkasomban ? Mi ez a furcsa, régi, ismerős érzés ? Szomorúság ? Hiábavalóság ? Fájdalom ?
A mellkasomhoz kapok, rémülten, mintha csak kitéphetném belőle. Nem akarom ezt érezni. Mit tegyek ? Felemelvén a tekintetem, látom ahogyan a férfi előrelép, félresodorva Mikát. Kezében egy hatalmas kard, egyenesen felém jön. Meg fog ölni. A testem akaratlanul mozdul fel, ezüst szemeim mély lila színű lángot vetnek.

//Mozdulj már, Sil !//

Frya az, ő mozgat engem. Jobbom megragadja a Yggdrasilt, míg balomal talpra kászálódom. Könnyedén hárítom a magasból lesújtó kardot, majd visszaszúrok a fegyver tompábbik végével. Telitalálatot érek el, egyenesen a gyomrába, s már megszokásból fordulnék is rá a pengével. Itt a lehetőség hogy végezzek vele, ha nem teszem, ő végez velem. Egyenesen a torkának megyek, ám az utolsó pillanatban megmerevedek, s megállítom a gyilkos pengémet. Nem tudom megtenni. Nem tudnék olyat tenni amivel ártanék Mikának. Én csak egyszerűen teljesítem amit kér...elmegyek. A döntésemnek súlyos ára van. A keresztes kardja felemelkedik, s látom hogy az alkarom helyén már nincs semmi. A levegőben szétfröccsenő vér teljesen beteríti az előttem álló keresztest. A karom a szemem előtt repül a levegőben, idegenül, s furán. Az ott az én karom. Az én...bal karom. Értetlenül meredek a bal karom csonkjára. Tompán hallom Mika sikolyát, s merengően nézek a keresztesre. Most ő...levágta a karomat. Hátralépek, ám inkább nevezném zuhanásnak, ahogyan a konyhabútornak esek.

//Sil a karod !//

Kábaságom ködös falán áttörő fájdalom tölti meg az elmémet. Felüvöltök, ahogyan egyre elönt az érzés, és a tudat, hogy elveszítettem a jobb karomat. A keresztes akár egy hegy magasodik fölém, felemelve a kardját hogy átszúrjon. Mélyen a kék szemeibe nézek, ám semmi érzelmet nem találok ott. A meggyilkolásom csupán kötelesség. Lesújt ám félre gurulok, elkaszálva láb alól. Ahogyan egy pillanatra megállok a saját karomat pillantom meg az arcom előtt. Egy kissebb vértócsában fekszik, néhány centire az orrom előtt. Nehezen talpra kászálódok, majd megragadom. Nem akarom itthagyni. Az erkély felé tántorgok, fél szemmel látom ahogyan Mika riadt, és könnyes tekintettel megindul felém. Némán intek neki a levágott balommal. Maradj ott ahol vagy. A kívánságod teljesülni fog. Rálépek a kőből faragott korlátra. Az idő gyönyörű. A kellemes meleg napfény, a csodás zöldellő természet...és persze az alattam kanyargó mélykék színű folyó. Lágy szellő kap a hajamba, szertefújja, ám ezúttal még élvezem is. Megfordulok hogy még egyszer lássam őket. Mika rémült arca mosolyra késztet. A mosolygás boldoggá teszi az embert. Mellette a férfi akit szeret minden hibája ellenére is. Mindez szép. Megfordulva még utoljára szólok.
- Ég veled kedvesem. - mondom ki a búcsúzó szavakat. A nyakamból letépem a nyakéket, melyet még édesanyjától vettem el. Előbb utóbb neki szerettem volna adni amúgy is. Odahajítom neki, majd elengedem magam. A mélybe zuhanok.

''Vajon jól tettem hogy én neveltem fel ?''
//Ha nem te, akkor ki más ?//
''Megadtam számára mindent amire szüksége volt ?''
//Mire volt igazán szüksége ?//
''Tudtam-e őt úgy szeretni mint egy ember ?''
//Egy démon szeretete talán kevesebb ?//
''Elégedett volt velem ?''
//Megtettél mindent hogy az legyen ?//
''Szeretett velem lenni ?''
//Vajon te szerettél vele lenni ?//
''Nem voltam nyűg a számára ?''
//Te talán őt annak érezted ?//
''Képes voltam...boldoggá tenni őt ?''
//Ő boldoggá tett téged ?//

A vízbe csapódtam. Vajon most megfulladok ? Eszeveszettül kapálózni kezdek, érzem hogy szürkül össze a világ előttem. A fájdalom elveszi az eszem. Tudom hogy most Frya erőlködik mélyen bennem, hogy ne őrüljek meg. Bár annak már talán rég késő. A balomra ráharapok, s jobbommal a felszín felé úszom. Kezem valami keménybe ütközik. PART ! Maradék erőmmel próbálom kihúzni magam a vízből, épp hogy csak a fejem kibukkan. Levegőért kapkodom. Meggyógyíthatnám magam, képes lennék az énekemmel.

//De te nem akarod azt a kart, igaz ?//

Talpra kászálódok, s megindulok. Nem tudom merre, nem tudom hova visz ez az út. Számomra már nincs jövő. A kezem ügyébe ejtem a balomat, s a folyóba hajítom. Csak tántorgok előre, belül tátongó ürességgel. Lépéseim nehezek, a gondolataim zavarodottak. El fogok vérezni. Az egyetlen dolog amit megpillantok a közelben egy hatalmas, terebélyes tölgyfa. Erősen imbolyogva próbálok eljutni oda, rettentően fázom. A fa előtt néhány méterrel leterít a gyengeség. Hason csúszva mászok el a tövébe, ahol a hátamra fordulok. A csodálatos napfény pajkosan játszadozik még az arcomon, örömmel búcsúztatnak el engem. A hajam ázottan tapad az arcomhoz, a lélegzésem lassul, a belőlem elfolyó vér pedig jéghideggé merevít. Ennyi volt, úgy tűnik. Már hangom sincs hogy még megmenthessem magam. Végül, én is csatlakozom a többiekhez. Egy magas nő lép hozzám, kedvesen letörli arcomat, s ölébe veszi a fejemet.
- A Héják köszönönik neked. Mindent amit tettél...testvérem. - mondja halkan, kis szomorúsággal a hangjában. A halál már itt van értem. Összeszedve az erőm maradékát, még egy utolsó üzenetet küldök annak akitől legvégül búcsúzni szeretnék.

''Ég veled, kedvesem. Az én életem itt és most ér véget. Ne gyászolj, ne sirass, nem vagyok biztos benne hogy valóban képes lennél rá. Bocsáss meg, amiért nem tudtam megtartani az ígéretem.''

Mint minden élőlény ezen a világon, végül én is meghalok. Ez a dolgok természetes rendje. Egy gonosz démonként, apaként, cimboraként, vagy segítőként...sok szereplés után végül leáldozik a szerencsecsillagom. Egészen szép életet éltem, ha belegondolok. Megadatott számomra rengeteg öröm, s boldogság, ahogyan a kínok és a gyűlölet is. Valahogy, így teljes az életem. A halál már itt van értem, s én nem húzhatom tovább az időt. Régi barátként üdvözlöm hát, s hagyom hogy elvigyen. A fényes mennybe kerülök ? A pokol tüzén fogok égni ? A Vallhallában fogok inni ? Netán Helheim fagyos csarnokaiban fogom a rohadás és a kétségbeesés bűzében tengődni ? Azt nem tudhatom...

Felhasználó profiljának megtekintése

6 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Ápr. 03, 2016 10:47 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Mindent tudsz, amit tudnod kell.

Név: Falster-pibe (Falszter Duda)
Típus: Kiegészítő-Varázstárgy 
Leírás:  Egy ősi viking hangszer, mely leginkább egy furulyára hasonlít, ám hang tekintetében mégis inkább dudának minősül. Bálnacsontból és acélfából készült (Így nagyon tartós), melyet gyönyörű faragványok díszítenek, a tengeren hajózva átkelő emberekről. Hatása leginkább a szirének énekéhez hasonlítható, csodálatos kíváncsiságot kelt az emberben, a zenészhez csalogatva az áldozatot (De nem teszi őket sebezhetetlenné, pusztán csak a kíváncsiságot használja ki. Jk karakterekre is hat.). Emellett van egy további funkciója, melyet egyenlőre nem írok le, de mikor aktuális lesz, majd közlöm veled. 


Következő helyzet: 

Látni akarok egy női Silt, semmi más kritérium.

Felhasználó profiljának megtekintése

7 Re: Hóhajú Yrsil on Hétf. Ápr. 04, 2016 10:28 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Ahogyan beléptem a kis fürdöterembe a gőz teljesen elfedett. Rendesen befűzötték, az jó. Elégedett sóhajtással nyújtózok egyet, elégedetten hallgatva, ahogyan ropognak a csontjaim. Nem is tudom mióta nem volt már részem efféle kényeztetésben. Talán kerek öt nap is megvolt már. Az bizony hosszú idő, főleg egy ilyen finom nőnek mint aki én vagyok. Két pöccintéssel leakasztottam a ruhám a vállamról, és hagytam hogy a földre zuhanjon. Mindjárt jobb, így anyaszült (pokolszült) mezítelenül. Hallom az ajtó nyikorgását, s megfordulva Aliciát láttam belépni. Szinte megmerevedett ahogy megpilantott, s valószínűleg összezavarodott a látványtól. Vajon én döbbentettem meg ennyire ? Vagy a kígyó ami a testemen körbetekeredve pihent ?
- Na gyorsan dobáld le azokat a csúnya göncöket drágám, és irány a kellemes meleg víz ! - mosolyogtam rá kedvesen. Láttam ahogy kikerekedik a szeme.
- Szerintem inkább távozom, meggondoltam magam. - mondja, és már fordulna is meg. Nem úgy tűnik, mintha annyira nagy kedve lenne saját magát mutogatni. Ó jaj, ez bizony baj.
- Jaj, kincsem, ne csináld már ezt velem ! - szólalok fel, s gyorsan mögé lépek. Szorosan átkarolom, s hozzá bújok, nem eresztem. A kígyóm lecsusszan a földre, s gyorsan a víz felé siklik. Még szorosabban ölelem át, fejem a vállára hajtom.
- Tudod, a gyógyfürdő jó tesz a bőrnek. - folytatom édesen a fülébe suttogva. Tudom én hogy nincs ínyére a helyzet, így egy törölközőt emelek elé. - Addig elfordulhatok. - kacagok fel.Nem ölel vissza, csak tűri, ahogy ezt csinálják vele. Kissé elfordítja a fejét is, még jobban éreztetve velem, hogy valóban nem akarja ezt csinálni, a törülközőt viszont, vonatkodva bár, de elfogadja. Némi tűnődés után leveti öltözetét, és gyorsan magára csavarja a másik anyagot.
- De csak most az egyszer - közli enyhe daccal, végül elindul a víz felé.
- Éljen ! - kiáltok fel. Egyből úgyis kettő lesz, gondolom kis mosollyal az arcomon, az a törölköző nem marad rajtad sokáig. Míg nem figyel ide, gyorsan bezárom az ajtót, se ki se be egy lélek sem. Bár nem hiszem hogy volna olyan aki ránk nyitna és túléné. Míg ő bekászálódik a kellemes gőzölgő fürdőbe nem átallom elrejteni a cuccait, jobb ha nincs kéznél most. Magamat ismerver könnyen meglehet, hogy valami olyat teszek hogy csontvázakkal kerget majd meg. Némán ereszkedik bele a meleg vízbe, törülközőt a víz alatt fogja még, hogy véletlenül se bontódjon ki, fejét kissé előrehajtva, szemeit behunyva pihen. A kérdés hallatán jelenlegi testtartása mit sem változik. Ahogy visszafordul már én is éppen mászok utána, gyorsan belecsusszanok a forró fürdőbe.
- Óóóóóhhhh - ennyit bírok csak kinyögni ahogy szinte elfolyok ettől a kellemes érzéstől. Nincs is jobb mint egy kellemes forró fürdő egy átizzadt éjszaka után. Liával ellenkező oldalra húzódok, majd széles mosollyal bámulok rá. Bizonyára kényelmetlenül érzi magát.
- Most pedig mesélj, most van valakid ? - érdeklődöm a tőlem megszokott kíváncsi módon.
- Kéne lennie bárkinek is ? - hangzik az elutasító válasz. A hideg kiráz ahogy belegondolok, hogy szegénykém pasi nélkül tölti a mindennapjait. Én csak tegnap este hárommal csillapítottam az étvágyam. Meg két nővel, de ők egy egészen más kategória.
- Vagyis nincs senkid... - felelem eltöprengve. Helyeslőn bólint egyet, jelezve, hogy jó következtetést vontam le. Vajon ki lenne jó neki ? Talán az a tolvaj tünde akit a múltkor ismertem meg. - Ismerek egy jóképű tündét, szőke haj, kék szemek... - kezdek bele, ám a kígyóm felébeszakítva a mondanivalómat a nyakamba csusszan, s kénylemesen elhelyezkedik a melleimen.
- Ha ismersz, se ajánlj. Nekem nem kell senki, nincs szükségem ilyen kapcsolatokra. - válaszol keményen. Tehát nem kell neki pasi. Egek mitől ilyen merev ?
- Akkor netán...a másik fél tetszik neked ? - közelebb húzódom, míg a kígyóm riadtan tekeredik a hajamba, nehogy a vízbe essen. Egészen az arcába hajolok, kezemmel pedig megsimogatom az arcát. - Nincs ezzel semmi baj, én nyitott vagyok rá...rád. - kedvesen, és megértően mosolygom rá továbbra is. Előveszi a szokásos ''bolond vagy'' arckifejezését és megfogja a kezem.
- Mint mondtam... - tolja el az arcától. -... nekem nincsen szükségem ilyen kapcsolatokra. Sem férfival, sem nővel.
- Egek, így mi lesz veled... - felelem, majd fintorogva hátraúszok. Arcomra van írva mennyire csalódott vagyok. Pedig benne lettem volna egy édes kis játékban. Azért remélem előbb utóbb meggondja magát. Én pedig tudok várni.
- Nagy kár érted, remek alakod van. - sóhajtok fel csalódottan, és az orromig elmerülök a vízben. Csak egy szemforgatással díjazza a dicséretet, de több figyelmet továbbra sem tulajdonít, csupán élvezi a vizet. Szótlanul szemlélem továbbra is a törölköző fedésében megbúvó idomokat, és sajnálkozom. Lopva körbetekintek, hátha van valami étel a környéken. A Lia feletti polcon egy nagy ezüsttálcát vélek felfedezni, gyümölcstál, ha jól emlékszem ezt rendeltem. Szőlő, alma, körte, eper és más gyümölcsök, meg kell hagynom igazán remek választéka van ennek a fürdőháznak.
- Levennéd nekem ? - intek neki a szememel. Meg kell próbálkozom egy trükkös kéréssel.
- Levenni...? - érdeklődik ismét először csak egy szemmel felé nézve, majd fölpillant. Egy ideig mérlegel, már-már fájdalmasan felsóhajt, jól begyűri a törülköző fölső részét.
- Igen - felel, még tartva törülközőjét feláll. Két kézzel emeli le a tálat, hogy még véletlenül se boruljon ki. Itt az alkalom. Villámsebesen indulok rohamra, Lia...akarom mondani a törölközője ellen. A kíváncsiság már felőröl, és bár tudom hogy ezért valószínűleg kapni fogok, ám nem izgatom magam ezzel. Jobbommal villámgyorsan rántom le róla, a törölközőt, míg bal kezemmel, megmarkolva őt hátrarántom egyenesen a vízbe.
- Megvagy ! - kacagok fel, mielőtt még elmerülnénk a vízben. Ha már rajtam sincs semmi, rajta se legyen. Hangos csattanással csapódunk a vízbe, én alul, ő felül, a kígyóm pedig riadtan menekül a felcsapódó víz elől. Hangos sikítással esünk a vízbe, a gyümölcstál pedig ugyanúgy a vízben végzi. Kapkodva-csapkodva igyekszik felülni valahogy, hogy levegőhöz jusson - bizonyára mindenre gondolt csak erre nem. Kibukkanva a vízből még én is kapkodok a levegőért, ám közel sem annyira mint Lia. A törölközőjét, akár egy zászlót, lengetem a magasban. Szélesen vigyorgok.
- És mi van, ha megfulladok ? - szuszogja pár másodperccel később, ahogy biztonságosnak érzi a helyzetet. Próbál úgy helyezkedni, hogy lábaival és karjaival némileg takarja magát, bár még így is remek a látvány. Bár jobban örülnék, ha semmit sem takarna.
- Sosem hagytam volna, hogy bajod essen. Szőlőt ? - kínálok fel egy fürtöt számára, remélve hogy elfeledkezve magáról legalább az egyik dombját szemléltetésre bocsájtja. Fenemód elevennek érzem magam, főleg mivel látom hogy mennyire zavarban van. Még így is takarja magát, ebben a nagy gőz is segít neki. Sajnos.
- Nem kérek, köszönöm - fordítja el fejét, a távolba merengve. Arckifejezése mindent elárul. Őt nem érdeklik az élők, csak a holtak. Pedig ő maga még éll, nem tudom hogy lehet ennyire rideg mindennel szemben ami él. Olyasbá tűnik, mintha belül ő maga is meghalt volna. Ez sajnálatos, igazán kár érte.
- Rendben. - sóhajtok lemondóan. - Múltkor sikerült szert tennem egy ilyen ősi holt-izés könyvre. Egy fiatal gróf fiókjából nyúltam le, miközben kidőlt. Őszintén, odalent egészen ''előkelő'' volt, ha érted mire gondolok. - nevetek fel. Láttam ahogy felcsillan a szeme. Bár tutira csak a könyv említésétől. - Feljegyzéseket tartalmaz valami olyanról hogy felélesztés, meg testek megalkotása, tudod a szokásos bugyuta szöveg. Én egy mukkot sem értettem belőle. - mondtam tovább. Való igaz, hogy egy szót sem értettem belőle, de nem is volt érdekes olvasmány. Talán Liát érdekelné, ő úgyis mindig az ilyen holt-izékkel foglalkozik. Elgondolkodik ezen, mérlegel, így hosszú másodpercekig nem is szól. Valószínűleg attól tart hogy ismét valami átverés lesz ez is, mint a gyümölcsök leszedése. Állához emeli jobbját, lassan végigsimít annak vonalán.
- Valóban van nálad ilyesmi? - teszi fel, a hangsúlyt az első szóra helyezi. Persze hogy arra, miért is hinne nekem. Elvégre az az egyetlen hóbortom, hogy éjjel nappal közfürdőkben hazudozok meztelen nőknek. Várunk...ez nem is rossz ötlet. Bár kellenek a pasik is.
- Talán nem hiszel nekem ? - válaszolok széles mosollyal az arcomon. Csettintek egyet, mire a kígyóm eltűnik a ruhámban. Láthatóan kutat valamit, feltúrja, majd egy könyvvel tol ki az orrával. Kopottas, enyűtt példány, láthatólag olyan régi, hogy csoda hogy megvan.
- Tessék, a tied lehet. - válaszolom, miközben kinyúlok érte. Kezembe veszem, kissé megforgatom, majd átnyújtom Liának. Régi kötet az idő már kissé megviselte, de egyedi, ritka darab, a feketepiacon felbecsülve több mint kétezer váltós értékre becsülték. Bár ha ilyen drága, biztosan nem adnám el, még többért sem. Eredetileg a városi nekromanták vezető tanácsoság szerettem volna lekenyerezni vele, de most valamiért mégis Liának adom. Vajon miért ? Óvatos, gyanakvó pillantást vet még rám, miközben elveszi tőlem a könyvet, és kinyitja egy teljesen véletlenszerű helyen, hogy beleolvashasson.
- Mindig is csodálkoztam, hogy hogy jutsz hozzá ilyenekhez... - rázza meg a fejét hitetlenkedve. Jogos a kérdése, ám egyetlen válasz létezik rá. Akár férfi akár nő, két lába közé bejutva ugyanúgy sikít.
- Hát drágám...ha te is lepedőakrobatikáznál kicsit, akkor sokkal felvilágosultabb lennél. - kacsintok rá. - Mit gondolsz ezek a levegőből pottyantak hozzám ? Kemény két óra izzadás az ára, kincsem. - osztom meg vele a tényeket. Való igaz ezért a könyvért belementem egy-két perverz játékba. Bár szó mi szó, élveztem. Senki sem gondolná, hogy felsőbb tízezer miféle szórakozást képes kitalálni. Elég népszerű az érett nők iránti rajongás, főleg a fiatalabb korosztálynál, ki gondolta volna ?
- Az izzadás nálad most a kivételes élvezetet jelenti, nem a tényleges fáradozást - lapoz egyet a könyvben óvatosan, megengedve magának egy halvány mosolyt.
- Viszont mindennek ára van. Ezzel tisztában vagy, ugye ? - kérdezem s közelebb húzódom hozzá. Látom kissé megriadt a közeledésemen. Mintha csak veszély érezne, felpillant rám, kissé elhúzódik, és ismét gyanakvóan néz. Nem kell sokáig találgatnia, hogy mégis mit akarok a könyvért cserébe, mivel szinte azonnal mondom is.
- Egy csók az ára. - felelem, s csábítóan közeledek tovább. Ennek hallatán teljesen megmerevedik, még pislogni is elfelejt. Döbbenten figyel, és ha nem vízben ülnénk, valószínűleg a könyvet is kiejtette volna a kezei közül. Én csak vállamat vonom, azzal a ''mégis mit vártál'' arckifejezéssel az arcomon.
- Tartsd meg - adja vissza végül a kötetet fájdalmas arccal maga elé nézve. Valószínűleg sajnálja, hogy le kell mondania róla. Sajnálhatja is.
- Azt hittem, szükséged van az erőre. -szúrok bele a gyenge pontba kissé sértődötten. Ez kissé elkedvtelenített. Azt hittem elfogadja tőle egy ártatlan csókért cserébe. Még csak nem is nagy ár.
- Hát végigmentem egy korbácsos játékon érte. - mondom, kissé megremegek ahogy visszagondolok. A gyönyörtől vagy a fájdalomtól ? Hátamon még mindig megvannak a nyomai.
- Hát... Nem lehetett túl kellemes. Biztos fájt - préseli ki magából kelletlenül. Elveszem a könyvet, majd a vizet bámulva hátrébb húzódom. Csendesen meredek magam elé, az államig elmerülök a vízben. Próbálok témát keresni, de egy sem jut az eszembe. Nem esik túl jól a visszautasítás, bár nem tudom ezt annak-e vegyem. Eléggé kiáztam már, és jót is szórakoztam, ideje menni. Nem ülhetek egész nap a fürdőházban, még fel kell készülnöm a bálra. Sok a tennivaló.
- Rendben, nem tartalak fel tovább. Bizonyára rengeteg tennivalód van még. - válaszolom csendben, majd kikászálódom a vízből. - A könyvet tekintsd ajándéknak. Meg ezt is. - egy meghívót emelek ki a kígyóm szájából. - A helyi nekromantáknáknak add oda, a temetőnél. Tudni fogják miről van szó.
A hátamon lévő mély hegek most válnak láthatóvá számára. Úgy néz ki mintha valaki sakktáblát vájt volna bele. A törölközőjét visszadobom neki, és kicsavarom a vizet a hajamból. Fél szemmel látom, hogy még ő is kikászálódik a vízből. Gyorsan húzom magamra a ruhámat, a kígyóm pedig felkúszik a combomon, egyenesen a ruhám alá, majd a melleim közül bukkan fel újra. Hideg bőre kellemesen hűti a testem. Lia értetlenül néz a könyvre, aztán rám, aztán ismét a könyvre, mintha csak azt akarná kérdezni, hogy biztos vagyok e ebben. A levelet egy kisebb fintorral fogadja. Újabb értetlenség olvasható le arcáról, és az is egyértelmű lehet, hogy nem egy kérdése van, de inkább egyiket sem teszi fel. A törülközőt már el se bírja kapni, annyi cucc van a kezei közt, egy kézzel meg aligha tudná maga köré csavarni. Akármennyire kényelmetlen is, kénytelen anélkül kimászni és felöltözni, így némi vonakodás után követ engem kifelé, hogy aztán felöltözzön.
- Ez amúgy micsoda ? - utal a meghívóra, és ha ez nem lenne elég, akkor felmutatja a papírt.
- Ajándék. - nézek rá mereven. - Esetleg elolvashatnád mi van ráírva. - mosolygok, ám láthatólag kissé erőltetetten. A borítón az Eichenschild-i Nekromanta Tanács pecsétje díszeleg.
- Korlátlan hozzáférés a városi nekromanta tanács könyvtárához. Gondoltam örülnél neki. - mondom tovább. Hogy hány fontos embernek kellett hanyatt vágnia érte ? Soknak. Több mint egy tucatnak. Bár azt hiszem ezt ő is sejti. Néha tényleg ledöbbenek, hogy mennyi mindent teszek meg a barátaimért. Nem nézek rá, de ettől biztosan leesett az álla. Előkeresem a ruháit, s a kezébe nyomom. Az arcomba lógó hajam eltakarja a ködös tekintetem, amely mélyen a múltba vész. Döbbenten és meredten figyeli a meghívót, valószínűleg most gyúlt fény a fejében. Magán kívüli állapotba kerül, alig tudja elvenni a ruháját, zavartan néz fel rám.
- Én ezt... ezt nem fogadhatom el - mondja hebegve. - Ilyet nem érdemlek meg.
- Hát...tényleg nem érdemled meg. - nevetek rá. Még mindig bánt a korábbi visszautasítás. - Viszont vissza sem utasíthatod már. Nem volt könnyű döntés, neked adjam, de már megtettem. - mondom színlelt egykedvűséggel. Majd úgyis szerzek egy másikat. Bár hogy ezúttal kit kell a lábam közé szorítanom hogy legyen egy ilyenem, halvány lila gőzöm sincs. Elfordulok, ahogyan halk kopogást hallok az ajtón. Valószínűleg engem keresnek.
- Yrsil kisasszony, az Úrnő már várja önt. - szólal fel egy markáns férfihang. A komornyik az, ami kissé furának tűnik, hiszen a bárónő szinte soha nem ereszti őt maga mellől.
- Időben ott leszek. Most elmehetsz. - válaszolok könnyedén. Alicia felé fordulok, s a vállára teszem a kezét. Már csak a búcsúzás maradt hátra.
- Nem is tudom, hogy háláljam meg... Ez tényleg sokat jelent nekem. Köszönöm. - veti rám tekintetét. Elmosolyodom, ahogyan a háláról beszél. Ó hányszor hallottam már háláról beszélni az embereket. Nem sokat számít az. Az árat már megmondtam neki.
- Tudod te, hogyan háláld majd meg. Addig viszont... - simogatom meg a fejét - ...tedd amit tenned kell. Látom a terhet a szíveden. Én nem érek fel ahhoz, s könnyíteni sem tudom. Viszont ha baj van, hozzám bármikor jöhetsz.
Elfordulok, s búcsúzásul a botját nyújtom felé. Egy hely ahová menekülhet. Addig meg nem áll míg a testvérét vissza nem hozza, s én legyek az utolsó aki az útjában áll. Nem vagyok erős harcos, sem pedig tapasztalt mágus. Én csak egy bolondos lepedőakrobata vagyok. Se több, se kevesebb. Az ajtóhoz lépve még egyszer ránézek és elmosolyodom.
- Ég veled.
- Vigyázz magadra - viszonozza a gesztust halványan.

Felhasználó profiljának megtekintése

8 Re: Hóhajú Yrsil on Hétf. Ápr. 04, 2016 11:13 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyszerű játék lett, jókat mosolyogtam rajta, s a kígyó emlegetése mindig vigyorra fakasztott. Kis gikszerek helyenként akadtak szóismétlés formájában, de semmi olyasmi, ami miatt irgum-burgum lenne. Liának is gratulálok hozzá, s közreműködése miatt felírok receptre 500 váltót. 

Helyzet:

A bárdoknak két igazán fontos része van, a kezük s az énekesmadárhoz illő csodálatos torkuk. Egy igazán jó előadónak mindkettőre szüksége van, ám sajnos nem mindenkit áldhattak meg énekhanggal és ügyes kézzel is. Te pont az előbbiek egyike voltál, csodálatos bárd, ám egy balul elsült légyott után a nő férje elkap, s a bíró elé vitetnek, ahol a bűnöd megfizetése képen megadják a lehetőséget, hogy vagy egy csuklódat vágják le, vagy a nyelved ki. Melyiket választod?

Felhasználó profiljának megtekintése

9 Re: Hóhajú Yrsil on Szomb. Ápr. 09, 2016 3:25 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
A csend megszakításaképp megráztam a láncaimat, s csendben hallgattam ahogy elhal a csörrenés zárt falak között. Nem mintha valaha is magányos lettem volna, Fry szóval tart. Hosszasan tanácskoztunk vajon a nyelv, vagy a kar lenne az alakalmasabb. Már késő, ugyanis a karom volt a válasz a bíróság kérdésére. Utolsó óráimat töltöm a bal kezemmel, hamarosan el kell búcsúznom tőle. A hideg börtöncella ablakából haloványan szűrődik át a holdfény, az éjszaka lassan telik. Fázom.
- Lehetne ennél rosszabb ? - sóhajtok fel. Mintha csak kérnem kellett volna, nyílik az ajtó, s fekete reverendába öltözött alak lép be rajta. Mit keres itt egy egyházi ? Ahogy az arcára nézek, azonnal megdermedek. Igen úgy tűnik lehet rosszabb. Maga Norven Kather Inkvizítor atya tisztel meg a jelenlétével. Keserű mosolyra húzom a szám, ahogy ránézek.
- Isten hozta, Boszorkánypöröly. - szólalok meg elsőként. Lehajtott fejjel lép be a cellába, félrerugdosva a dohos szalmát a talpa alól. Csendben áll meg előttem, kedvtelve végigmérve tetőtől talpig. A nézésétől még a hideg is kiráz. Erősen bizsergető érzés fog el, hogy ezt nem fogom úgy megúszni mint a mocsárban.
- A világszép Frau Wertheim-Laubach könnyes búcsúüdvözletét küldi. - szólal meg vérfagyasztó mosollyal az arcán. Ó, tehát az volt a neve ! Hátrébb húzódom, próbálom elrejteni a félelmem. Bár mindketten tudjuk hogy félek, mégsem akarom megadni számára a rettegő arckifejezésem örömét. Leülök a sarokba, lábaimat felhúzom, s próbálok a lehető legtávolabbra kerülni az Inkvizítortól. A mosolygok, bár ezúttal inkább kínomban mintsem őszintén. Ha a pletykáknak csak a fele igaz, akkor rohadtul fog fájni. Nem csak az egy karom.
- Ha alázatosan megkérem, viszont üdvözölné a kisasszonyt ? - kérdezem, majd gyászosan megrázom a csengőmet. Halk csilingelése lassan hal el a szűk cella falai között. Az egyetlen dolog amelyet nem tudtak levenni rólam. Az egyetlen dolog amelytől nem tudtak megfosztani.
- Ha durván kér, akkor is - jegyzi meg, s vékony bőrkesztyűt akaszt le az övéről. - Úriember vagyok. Mellesleg - bújtatja beléjük a bal, aztán a jobb kezét - ő ellenezte, hogy a férje átadja magát nekem. Talán csodálkozik, hogy a Fővárosi Királyi Bíróság törvényszolgája helyett én vagyok itt.
- Óó, nem csodálkozom. - kacagok fel addig amíg lehet. Nem tudom meddig leszek képes rá. A bőrkesztűk puszta látványától is kiráz a hideg. Egy kéz helyett, úgy tűnik az életemmel fogok fizetni.  - Akkor most a kezem megmarad, csak az életem nem ? Szeretnék jól kinézni a temetésemen. - élcelődök tovább. Másban nem bízhatok, csak abban hogy van némi humorérzéke. Újra megjárjuk a poklot. Hányadszor is ? Egy, kettő, három...bizonyára akadna még egypár, de azt hiszem befejezésnek ez is remek lessz. Még egyszer. - Virágok, csinos, síró nők, és persze hosszú gyászszertartás. Rózsaszirmokkal legyek körbeszórva. Valahogy, mindig is kedveltem a rózsák vérvörös színét. Hasonlított ennek a világnak a színéhez.
- Ezesetben nem fog meglepődni, ha elárulom, hogy az őrgróf úr igen jámborul járt el s úgy ítélte meg, kérvényt nyújt be a főváros főbírája saját asztalára, melyben arra kéri, démoni mivolta okán adja magát át tárgyalásra a Szent Hivatalnak. De hogy Károly király tövényszékét tiszteletlenség ne érje, az ő ítéletüket még azelőtt végrehajtani vagyok köteles, hogy a pecsétviasz a határozat alján megkötne. Egyszóval - akasztja le a válláról a láncot...az egyetlen láncot, ami jelenleg nála van, amelynek még látványa is fájdalmas, hiszen ez bizony az áldottezüst lánc - a nyelve nélkül vall a Katedrálisban. Mához három napra.
Nyelek egy nagyot. Bár le tudnám nyelni a nyelvem ezúttal. Kínomban elvigyorodom.
- Három nap ? Az túl sok idő... - sóhajtok. Ha ki akarja szedni a nyelvem ahhoz kissé meg kell mozgatnia magát, egykönnyen nem adom ki a számból.
- A világ kibírt három napot a Megváltó nélkül. Talán benned is van ennyi.- horkan fel, aztán fennhéjázóan int az állával. - Talpra! Ne akard, hogy nekem kelljen felrángatnom téged.
- Köszönöm, a fájdalmasabbik utat választom. Sajnos engem nem váltott meg az a híres megváltó. - válaszoltam ridegen. Időt látok rá, hogy mindent eldobjak magamtól amely valaha voltam. Emlékeket, érzelmeket, múltat és jövőt, a humorérzéket, s végül...a reményt. Jobbomal az államat támasztom meg, balommal pedig az ablakrácson beeső holdfénnyel kezdek játszadozni.
- Ahogy tetszik. - válaszolja vérfagyasztó hangon. Előrelép, párba fogva a láncot saját magával,  csinos hurkként a nyakam köré tekeri azt, átfűzve a falba vert karikák egyikén. Felordítok a fájdalomtól, ahogy szentséges fény beleég a bőrömbe. Szinte talpra ránt, bár a fájdalom ellenére sem hagyom magam. Magam ? Én már nem én vagyok. Csak egy üres test. Fogaim összeszorítom, fejjel indulok előre. Egyenesen az arcába fejelek. Az ezüstlánc kis híján betöri a gégémet, ám az utolsó pillanatban enyhül a szorítás, az Inkvzítor az arcához kap, s egy fél lépést tesz hátra. Éppen csak egy másodpercig tartott az egész, már újra fölém hajolt.
- Tudod, mit viselnek az engedetlen lovak ? Feszítőzablát. Dupla fémpálcát. Mozgatás nélkül is vág. A legtöbben nem szeretnék viselni, de az ember ilyenkor fogja, és benyúl a szájukba. A lovak nem harapnak, te viszont igen, jól gondolom ? - sziszegi vészjóslón. Összeszorított fogaimmal csak vigyorogni tudok, ennyi jut ki belőlem. Hajrá. Rohadtul fog fájni, ám kétség nem fér hozzá, amíg képes vagyok tartani az állkapcsom, nem adom magam. Ám időt van hogy emberségem utolsó szikráit is eldobjam magamtól. Az utolsó dolog amiért még életben szeretnék maradni.
- Egy utolsó kívánság belefér ? - kérdezem összeszorított ajkakkal. - Tudod kiről van szó.
- Mondd. - válaszolja, a kést félelmetes közelségbe tolva az arcomhoz. Lehajtom a fejem, engedve hogy hajam az arcomba lógjon. Kész csodának tartom hogy nem tépett még meg. Csillogó szemekkel gondolok Mikára. Végül is annyi év után, végül magára kell hagynom. Innen már nincs az a varázslat ami kiszabadítana. Vagy igen ? El szeretnék búcsúzni tőle, megmondani neki, hogy nincs semmi baj, hogy minden rendben lessz. Ő is tisztában van vele mit fogok kérni tőle.
- Vigyázz rá. - felelem neki hallkan. Azok kezére adom az én kedves gyermekem, akik az én népem pusztítják. Még mindig jobb mintha Míria kerítené őt kézre. Jó helye lessz a katedrálisban, az ő Istenével. Gyorsan indulok meg az álla felé, és olyan erővel fejelem meg, hogy hallom a fogai koccanását. A kés végigszántja szépséges arcomat, és kiszúrja a szemem. Felsikoltok a fájdalomtól, ám ez már nem számít. A fájdalom feltüzel, egy olyan szörnyeteg láncait szakítja el, akinek a testemet adtam. Nem kell más. Ahogyan az inkvizítor hátratántorodik, egy szempillantás alatt átváltozom rókává. Ő az egyetlen a világon aki valaha látta ezt. Könnyedén ugrok ki a láncokból, mire a másik gyorsan kapcsol. Mire bármit is léphetne, már újfent emberi alakom öltöm magamra. Nem lepődik meg, de szeme vészjóslóan mered rám. Arcomból patakzik a vér, és az egyetlen bal szemem mély lila színűen felizzik. Ökleim végéből félelmetes tövisek nőnek ki, harci pózt veszek fel. Valószínűleg esélytelenül, ám mégis harcolni fogok, és kivívom méltó helyem az Einjarok asztalánál.
- Megölted Silt. - sziszegem vészjóslóan, mire amaz kardot ránt. Esélytelen harc ez, messze alatta állok minden téren, harci tapasztalatok híján még reménykedni sem reménykedem. Viszont legalább harcban halok meg, nem egy nyomorúságos vesztőhelyen, álszentül mosolygó ostoba egyháziakkal körülvéve. Rettentő üvöltéssel rontok neki, ám meglepő gyorsasággal rugaszkodik felém, a kardja egyenesek az ökölbe szorított bal karomat találja el, és választja le könyököm alól. Felüvöltök a fájdalomtól, ahogyan a karom egyenesen a falnak csapódik, s látom a kardja villan már hogy felnyársaljon. A fájdalomtól eltompult elmém minden erejével lendítem előre a jobbom. Egyidőben találjuk el egymást. Az szentelt ezüst-penge áthasítva a gyomromat megpecsételi a sorsomat. A jobbom viszont őt találja el, egyenesen a falnak csapva őt. Összecsúszik, és láthatóan vérzik. Egy pillanatig tántorgok, majd úgy vágódok el, akár egy farönk. Ködösen látom hogy az ajtón őrök viharzanak be, s egy pillanat alatt megtelik velük a szoba. De miért is figyelek erre ? A karom csonkja némán mered elém, hitetlenkedve nézem a belőle kifolyó vérvörös életet. Többször belémrúgnak, rámköpnek, s beszédfoszlányok szűrődnek be a távoli világból. Mélyre süllyedek magamban, s némán a holdat bámulom. A testem utolsó reakciójaként még rókalakot vesz fel, ösztönszerűen összehúzva magát. Én ? Én már messze járok. Egy fenségesen gyönyörű nőt látok fölém térdelni. Egy...egy...Valkűr lenne ?
- Né...né már, ebből róka lett ! - mondta az egyik őr az apró, halott rókára mutogatva.
- Hé emlékszel hogy a kapitány megbüntetett a múltkori kockázásért ? - kérdezett vissza a másik. - Van egy ötletem hogy tehetnéd jóvá.

                                                                                  ***
Mika csendesen követte az inkvizítort a vásári forgatagban. Az apja elhagyta őt, s az Inkvizítor szerinte az egyházra bízta őt. De miért tett volna ilyet ? Miért ment volna el szó nélkül ? Annyi kérdése lett volna, de mégis mélyen hallgatott. Meg fogja keresni őt. Meg fogja találni őt. Egy fickó ütközött neki vállal, mire felébredt a gondolataiból, az Inkvizítor atya már majd tíz lépéssel járt előtte. Mindenféle ember járt-kelt a vásárban, gazdagok és szegények egyaránt. Díszes társaságok, vagy éppen rongyokba burkolt parasztok, sokan és sokfélék fordultak meg a piacon. Egy magas, szőrmebundás nő azonban messze kilátszott a tömegből. A gyönyörű ékszereket viselt, és szőrmebundája pedig számos állat prémjét viselte. A nyakánál pont egy rókáét. Egy pillanatra ismerősnek tűnt az a gyönyörű rókaprém, hasonlított az apjáéhoz. Bár az bizonyára nem lehet, csak a szeme káprázott. Elfordult, és az Inkvizítor után sietett. Jobb nem lemaradni.

Felhasználó profiljának megtekintése

10 Re: Hóhajú Yrsil on Szomb. Ápr. 09, 2016 5:09 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Ymir függője
Típus: Kiegészítő-Varázstárgy 
Leírás:  Egy hétköznapinak ható, bronz nyaklánc, ami egy hideg kék kristálynak ad helyet. Tapintásra képes naponta két órányi időre megváltoztatni a viselője küllemét az ellenkező neművé (Hogyan van beosztva a két óra, az a játékostól függ). Mindenkire hatással van, ellenben a démoni vagy vámpír kisugárzást nem fedi el. Átváltozás után egy bizonyos képben jeleníti meg a használót. (Kép helye majd ide, csak neked)  A küllem az eredeti személy vonásait alakítja át. Egyszerű befolyásoló hatásnak minősül. Az illúzió nem törik meg puszta érintés útján, ám csók vagy bármi hasonló azonnal semmissé teszi.

Edit: Norvennek jár az 500 váltó természetesen

Új helyzet:


Hogy s hogyan nem, de teltek az évek, s Mika is kirepült a fészekből, olyan férfit találva, aki végül elfogadott téged, s te is őt (Már ha van ilyen). Ez már magában örömteli lenne, de úgy tűnik, hogy kovász került a cipóba, s bizony a késés utáni kilenc hónappal meg is születik a poronty, nem is egy ráadásul. Hogyan éli meg Sil, hogy a gyermeke ikreket hozott a világra?

Felhasználó profiljának megtekintése

11 Re: Hóhajú Yrsil on Hétf. Május 23, 2016 4:28 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Erlösungba visszatérve ezen a csodás tavaszi napon szinte majd túláradt bennem az öröm. Hogy ne lennék boldog amikor ilyen örömhírt kap az ember a világ túlsó feléről ? A hűvös tavaszi szellő lágyan cirógatta meg arcomat, s én a mellettem sétáló tünde karjaiba kapaszkodtam hirtelen, kissé megráncigálva őt.
- Nagyapa ! Nagyapa lettem ! - kiáltoztam távolba meredő, ragyogó tekintettel. - Vajon fiú és lány ? Netán mindkettő lány ? Vagy mindkettő fiú ? Egészségesek ? Az anyjukra vagy az apjukra ütöttek ? - rángatom tovább a kedves utazótársamat. Ezer kérdés repül el megválaszolatlanul előttem, s én csak újabbakat és újabbakat teszek fel. Immáron nem soká tart hogy mindezek megválaszolást nyerjenek, hiszen a falu alig van száz lépésnyire előttem.
- Majd meglátod ha odaértünk. De biztosan egészségesek, Mika nem írt volna olyan kitörő örömmel, ha bármi baj lenne. - csóválja a fejét a tünde kedvesen mosolyogva. - Vettél ugye ajándékot? Nem állíthatsz be babakelengye nélkül!
Könnyedén a hátamon lógó embermértű zsákra mutatok, majd megzötyögtetem hogy hallatszódjon...az bizony teljesen tele van minden félével.
- Felkészültem mindenre ! -kacagok fel, őszintén, talán két évszázad eltelte óta úgy igazán kitörő örömmel. Az arcomon uralkodó fenséges, ám fagyos márványmosolyomnak ezúttal nyomát sem lehetett látni. Az egyetlen dolog amit rólam ránézésre meg lehet állapítani az az, hogy boldog vagyok. Valami fenemód boldog. Nem is próbálom elrejteni, hagyom hogy az érzéseim kiüljenek az arcomra. Karon ragadom a húgom, és rohanva rohanvást szaladok előre, egyenesen a faluba. Én szorgalmaztam hogy költözzenek ide, hiszen ez a falu messze van mindentől, s lakói meglehetősen békés természetűek. Még Luke számára is. Már látszik a tavaszi vásár, az énekszó, s a zsibongó tömeg hangja pedig már minket is elér. Mindjárt a faluba érünk...

                                                                            ********

- Mit vegyünk ? Egy kis zöldség még nem ártana... - mondom a Lorynak úgy, hogy mindkettőnk keze teljesen tele van pakolva a vásárban vett cuccokkal. Még csak meg sem álltunk, mondhatni csak kutyafuttában kapkodtam össze mindent amire azt mondtam, szükségünk lehet. Ahogyan ránézek, elnevetném magam, hiszen mindkét kezével tarja az a sok ajándékot amit utólag vettem a vásáron Mikának. Szájából egy fél sütemény lóg ki, bár az én arcom viszont teljesen maszatos az eperpudingtól amit ettem. Egymásra nevetünk, majd lassan intve a fejemmel elindulunk a házam felé, akarom mondani most már a leányom háza felé.
- Szerinted örülni fog mindennek ? - kérdezem kissé zavarodottan, mert szívem szerint még többet hoztam volna. - Annyira, annyira izgatott vagyok... - hebegem fülig maszatos arccal. Lory szájából kilógó fél fánk úgy tűnik bőségesen kárpótolta a fáradtságért. Ahogy lenyeli a maradék süteményt már válaszol is.
- Biztos hogy örülni fog, de a legjobban annak, hogy láthat téged, meg hogy egy percre elveszed a karjából a gyerekeket. Borzasztóan kimerült lehet...És a babák is szeretni fognak ne félj. - Lory mindig gyakorlatias volt, főleg amikor nem tudta mit is kéne éreznie. Míg én a fellegekben jártam, ő két lábbal járt a földön, aminek igencsak örültem. Boldogságomban lehet elrepültem volna. Bár a dombra repültem volna fel. Egyetlen domb van az egész faluban, azon is az én házam áll. Szinte fújtatok mire felérek a dombtetőre, a faluban az egyetlen átkozott domb is az én házam. Vagyis már Mikáé, de hát igen. Akkor is ki vagyok fulladva. Bezzeg Lory remek kondiban van, neki meg se kottyan az egész. Persze, persze, tünde, és bizonyára edzett is. A tekintetemet előre vetem, alaposan felmérve, mi a külömbség mióta utoljára itt jártam. A ház még mindig áll, sőt mintha hozzátettek volna mióta tavaly utoljára jártam volna itt. Igazán termetes kis ház, már már kisebb úri laknak lehetne nevezni akkora. Hát nem csoda, hogy az utóbbi három évem teljes keresetét ebbe öltem.
- Na...fuhhh...itt...vhagyhunk... - kapkodok levegőért. Az ajtóhoz lépek, és erőteljesen kopogok. Megnyalom a szám szélét mikor észreveszem hogy tiszta eperlekvár vagyok. Atyaég, így mégsem jelenhetek meg ! Mégis miféle nagyszülő lennék így ? Lehajolok, hogy az ajándékok halmazát a kezemből a földre pakoljam, ám ekkor már nyílik az ajtó. Fogalmam sincs van-e nálam kendő ám a húgom újfent menti a helyzetet, és helyzetemen jóízűt kacagva egy kendővel dob meg. Meghajolásból magasztosan emelkedem fel, immáron eperlekvár-mentes arccal.
- Sziasztok, megjöttem ! - mondom vidáman az előttem álló magas, és mosolygó tündének. Aki erre becsukja előttem az ajtót. Meredten nézek magam elé. Mit tettem ?
- Hát késtél, majd gyere legközelebb ! -hangzik a válasz, ám mielőtt az ajtó még becsukódna újfent kinyílik és nevetve lép ki rajta Luke, a tünde. Erős vállapogtatással üdvözöljük egymást, kezetfogva egy néma bólintással már a társam felé irányítom. - Lory, de rég láttalak, gyere ide, keblemre ! - lép oda a húgomhoz, hogy meleg fogadtatásban részesítse őt is.
- Szia Luke. megölelnélek, de mint látod a kezem kicsit tele van babakelengyével... vigyorog rá a férfira. - Gratulálok egyébként!
- Kerüljetek beljebb, jajj, hadd segítsek. - szól Luke, miközben átveszi a cuccok egy részét, majd széles mosolyával tessékeli beljebb őket, pont mint egy jó házigazda. A ház belsője szolid pompát visel, főként tünde díszítéssel, amely eléggé rikaságszámba megy az emberlakta vidékeken.  
- Hol vannak ? - kérdem majdhogynem suttogva, mikor beljebb kerültünk. Luke csendesen int a folyosó végén lévő szoba felé. Karon ragadva a hugicámat már meg is kezdem a lábujhegyen osonást a szoba vége felé, ám érezhetően ő ebben sokkal jobb pedig még csak nem is figyel rá. A folyosó végén kissé behajtom az ajtót, s meglátom az én kis kedves Mikámat, ahogy a két kisdeddel a karján szunyókál a kandalló melleti hatalmas karosszékben. Tétován fordulok vissza tanácsért a húgomhoz, bemenjek, ne menjek ? Nincs szívem felkelteni, de hát ezért tettem meg az utat is...vagy várjuk meg míg felébred ? Lory szélesen mosolyog, ahogyan meglája ezt a gyönyörű párost. Valahogy belül, odabent a mellkasomban fura melegséget érzek. Édesanyjának képe villant fel előttem, Míriáé, aki pontosan ugyanígy ült a kandalló mellett kezében a kisded Mikával.
- Nem sietünk sehova, legfeljebb egy óra és felébrednek. Szerintem megvárhatjuk. - suttogja - Luke, addig tudok valamiben a segítségedre lenni?
Luke némán int a fejével, majd arrébb invitálja minket. Láthatólag éppen dolgozik a házon, szerszámok vannak nála.
- Bocsássatok meg, de el kell mennem egy picit, vigyáznátok addig a házra ? - kérdezi, úgy hogy már tudja a választ. Ahogy kimondta, már meg is indult az ajtó felé, magunkra hagyva. Nem tudom zavarba jöjjek-e vagy érezzem otthon magam ? Annyi év telt már el, mióta hosszabb ideig tartózkodtam itthon.
- Erre ! - súgom a húgomnak, és a ház legszebb pontja felé kalauzolom el őt, egyenesen a rózsakertbe. Ahogyan kilépünk a kör alakú, fedetlen építménybe, szinte megcsap a virágok illata. A tető csupán egy fából készült rácsszerűség fedi el, enyhe árnyékot vetve a középpen elhelyezett kör alakú asztalra. Ülőhellyel kínálom a húgomat, majd az asztal alól bor emelek ki. Régi szokásom volt oda rejteni a bort, mikor Mika annakidején folyamatosan kidobálta a készleteim. Jó tudni, hogy Luke is hallgatott a tanácsomra. A tünde ámulva nézi a csodálatos virágokat, és boldogan szívja magába az illatokat. Számára a természet az otthona.
- Gyönyörű ez a hely. - jegyzi meg, majd ledobja magát egy padra és kinyújtja a lábát, cseppet sem nőiesen. Ráférne még némi tanulás ilyen téren. Majd becsúsztatjuk még azt is.
- Egy kis bort ? - kérdezek jókedvűen. Ha már ilyen csodás helyen vagyunk, egy ilyen csodás alkalommal, illő lenne
- Igen kérek... Bár nem aggódsz hogy a babák nem fogják szeretni a szagát? Mintha azt hallottam volna valahol hogy érzékenyek az ilyesmire. Na nem mintha lenne tapasztalatom. -halkul el. Kissé zavarba jött, ez tisztán érezhető.
- Ahhh... - mordulok fel, és fájdalmas tekintettel nézek a borra. A szívem megszakad azért amit tenni fogok, de ennél jobb alkalom nem is lehetne rá. Visszarejtem a bort az asztal alatti rejtekébe, megigazítom, hogy véletlenül se lehessen rálelni. A velem szemben lévő rózsabokorhoz sétálok, majd kutakodni kezdek. Vajon még itt van ? Biztosan ide rejtettem ? Szabályosan át kell küzdenem magam rajta, teljes egészemben eltűnök benne. Egy fél percig tart a művelet, egy poros, pókhálós, ám tökéletes állapotban maradt borospalackot tartva a kezemben, szélesen mosolyogva bukkanok elő.
- Ezt arra az alkalomra tettem félre, hogyha valami fontos történne az életemben. -mondom, majd levetem magam a padra, Loryval szemben - Kétszáz évig nem láttam jó alkalmat hogy megigyam. Végül most... - emelem az ég felé a palacokot. - ....most van rá itt a megfelelő idő.
Mutatóujjam átváltozik, egy hosszú, húsz centis karom nő elő, amelyet könnyedén beleszúrom a dugóba. Kicsit meghúzva kipattan, feltárja a belsejében zötyögő vérvörös folyadékot. Elveszem Lory poharát, és töltök neki, miközben kissé megillatozom a finom nedű. Lory leesett állal bámul, ahogyan eljut hozzá milyen idős is ez valójában. Mielőtt még meggondolhatnám magam, a magaméba is öntök, mert ezt muszály megkóstolnom. Elvégre 200 évig vártam rá.
- Kétszáz éves... Azért hagyjunk belőle Mikának és Luke-nak is, talán még a fiatal anyuka is értékelné ezt. - mondja, majd felemeli a poharat és megcsodálja a rubintvörös nektárt, és meg is illatozza.
- Tudod, sosem gondoltam volna hogy abból a csepp kislányból, ilyen érett nő lesz...az idő...az idő csak úgy telik... - merengek bele a múltba. Valóban, nem volt rövid út. Bár ahogyan én látom huszonöt év számomra elpergett, de van aki számára ennyi az élete felét kitette. Valójában nem tudom érzékelem-e az időt. Bár a jogos kérdés inkább úgy hangzana, értékelem-e még az időt ?
- Csodálatos. - mondja a fogadott húgyom, miközben belekóstol a borba, és kedvesen megsimogatja a hátam - El ne sírd magad! Ez a boldogság ideje most tényleg. Az idő telik, de ha már ilyen rengeteg idő adatott meg össze kell gyűjtenéd ezeket a szép pillanatokat.
Hálás pillantással köszönöm meg az én drágalátos húgom támogatását, ám még mélyebben merülök bele az emlékeimbe. Amikor még ez a ház nem volt több egy viskónál. Mikor Mika még hozzámbújt villámláskor. Emlékszem, mennyire nehéz volt megtanítani neki a betűket. Majd nem sokkkal később megfékezni a vad olvasás iránti rajongását. Egek, konkrétan örülök hogy nem íjászkodik már, egy nyíl a bokámba éppen elég volt.  
- Te mit gondolsz a családról ? - kérdezem, miközben belekortyolok a borba. Ez valami fenséges, mámorító, egyszerűen olyan mint...200 év íze, nem ?  De, pontosan olyan. Tovább kérdezek, ahogyan bámulom a rácsokon beszűrődő fény könnyed játékát. Elég csak egy oldalpillantást vetni a húgomra, és látom ő előbb harcos, mintsem nő. Az egész beállása, még a könnyed tündesége ellenére, és a tánc, divat, és illemleckék után sem mondható elégségesnek. Vajon ő tervezett valaha is gyereket ?
- Hmm? Hogy érted? - kérdez vissza Lory.
- Gondoltál rá, hogy valaha lesz saját családod ? - egészítem ki a kérdést, amitől láthatóan elszomorodik. Mi lehet a baj ? Valami nyomasztja őt ?
- Igen, gondoltam rá. De nem hiszem, hogy valaha megvalósul, és talán jobb is. Én nem tudnék így otthon maradni, ahogyan Mika, nem hiszem hogy tudnék csak a gyermekeimnek élni, márpedig ez a feladat teljes lelket, teljes szívet kíván. Neked hogy sikerült? - fejét kicsit lehajtja, és újra belekortyol a borba. Megborzongok, kiráz a hideg, a pohamból pedig kis híján kilöttyen a bor. Felülök, s előrehajolva hajam eltakarja az arcomat. Egy pillanatra megfagy körülöttem a levegő.
- Eladtam érte a lelkemet. - suttogom inkább magamnak, mintsem neki. Megtörlöm a szemeim mielőtt még egy szökevény könnycsepp el találna onnan menekülni. Lory odahajol és megölel, kedvesen és nyugtatóan. Mit ne mondjak jólesik. Lassan de biztosan megnyugszom, lepihennek a bennem dúló kedélyek. Néhány másodperc után megszűnik a szemem csillogása, minden a megszokott formába tér vissza. Ha valaha is volt lelkem, mára biztosan nincs.
- Hát sok önfeláldozással, és lemondással. Tudod nekünk csábdémonoknak mit az életelemünk, igaz ? Én arról mondtam le. - mosolyogtam a hugicámra, s jót kortyoltam a finom borból, s egy rózsát törtem le egy közeli bokorból. Ahogy megillatoztam a húgomnak nyújtottam. - Tudod, eleinte csak pusztán nehéznek gondolod. Majd egy idő után nem is érted miért kezdtél bele. Azt hiszed, kikészít, felőröl, s te magad is egyre inkább azt hiszed életed legrosszabb döntése volt ez...majd megpillantod a gyermeked első mosolyát. - az arcom felragyog ahogyan visszagondolok Mika első mosolyára. Még foga sem volt, csak egy, éppen a reggelit készítettem ki neki, mikor rámnevetett. Még az édesanyja is élt akkor. Olyan furcsa volt. Olyan kellemes és fényes, annyira...meleg.
- Ha valaki, te megérdemled a megváltást, hogy lemondtál a gyermekedért arról ami... nos amitől csábdémon vagy. - ezen nincs mit szépíteni, igaza van, mégiscsak egy démon vagyok. Talán nem kéne meglepődnöm, de nincs gyűlölet a szavaiban. Ő nem tud engem gonosznak látni, s ez különös örömmel tölt el. - Elhiszem neked, hogy megérte, és biztos hogy Mika is boldog lesz amikor meglátja a sajátjai mosolyát. Még meg sem kérdeztük Luke-ot hogy fiúk-e vagy lányok.
- Merő álom, kósza szeszély... - suttogom hallkan. - Tudod, téged is vár a boldogságod. Ne félj elindulni az úton és elérni azt. Bármi történjék, én...mi melletted állunk. Nézz rám... -kacagok fel, s mutatok magamra, elővéve a legszánalmasabb arckifejezést, amit valaha látott - ...a mi fajunk a szenvedésre teremtetett...mégis...néha...megtaláljuk a boldogságot !
Lory elmosolyodik és kissé elgondolkozik a felszólalásomon. Remélem egyszer majd ő is megtalálja az ő boldogságát.
- Akkor igyunk a boldogságra ! - mondja, majd nagyont húz a borból. Én bólintok, majd a számhoz emelem a bor, mikor az ajtóból egy villanás veszek észre, legalábbis annyit biztosan hogy valaki jön. Megmerevedten bámulok az ajtóra, amin Mika lép ki jobb, s bal karjában az apróságokkal. Szinte azonnal lehúztam a bort, s a poharat eltüntettem ruhám ujjában pontosan egyetlen szempillantás alatt. Otthagyva a hugicámat, átvetődök az asztal felett, kis híján eldöntve a bort, amit ő még épp idejében megment. Remegő kezekkel egyenesedem fel Mika előtt, s még hozzáérni sem merek a csöppségekhez. Nem merek, félek hogy már az érintésem is kárt tenne bennük.
- Mika! Gratulálok! - suttogja a húgom, hogy fel ne ébressze a piciket. Közelebb hajol, pont az arcom mellett hogy lássa a babákat. - Gyönyörűek. Mi a nevük?
Mika elmosolyodik, ám feltűnően másképp. Nem egy ártatlan kisleány mosolya ez, hanem egy érettebb nőé, egy anyáé. Jobb karján lévő kisdedet óvatosan adja át nekem, nekem aki úgy remeg mint a nyárfalevél. Egy...egy...egy...egy ilyen apró gyermek, aki alig nagyobb mint az alkarom, olyan törékeny. Nem is merem rendesen megfogni, csak magamhoz ölelve őt, próbálok minél kevéssbé remegni. Az első két unokám. Furcsamód Mika megbízik bennem, egy cseppet sem fél. Olyan...furcsa az egész. Mintha az ismétlődne az idő. A szája sarkában ülő halovány mosoly tökéletesen illik hozzá. Hát Míria, nem is gondoltam volna hogy egyszer eljutunk ide. Míria ? Mika...Mika. Rosszul leszek kicsit mintha szédülnék. Mi...mi ez ?
- A fiút Luke-nak neveztük el - mutat a karomban szundikáló kisdedre - Ő pedig Loreena lett a te neved után. - mosolyog rá a tündére. Óvatosan helyezi gyermekét Lory karjaiba, és immáron kissé fáradtan leül a hozzá legközelebb eső székre. Kifújja magát, és egy pillanatra lehunyja a szemeit.
- Megtiszteltek. Köszönöm. Csak nehogy olyan rossz gyerek legyen mint én voltam! - kuncog fel, és elmélyülten nézi a gyermeket. - Pihenj, Mika. Nem lehet könnyű. - közben fél szemmel rámnéz. Visszamosolygok és próbálok észnél maradni, miközben lavinaként árasztanak el az emlékek és a gondolatok. Le kell hogy üljek. Le valahova. Az egyik tartóoszlopnak vetem a hátam, miközben óvatosan lecsúszom az aljára, kezemben óvatosan vigyázva az apró Luke-ra. Mi...mi...ez ? Az érzés amely mélyen a szívembe hatol, ez a meleg és ez a gondolat. Hánynak adatik meg ez a magamfajták közül ? Ahogyan a gyermekre nézek, kicsordul a könnyem, de én ezt már nem veszem észre. Luke teljesen az apjára ütött, egyvalamit kivéve. Pontosan ugyanúgy mosolyog ahogyan a mamája, és nagymamája is...

Felhasználó profiljának megtekintése

12 Re: Hóhajú Yrsil on Kedd Május 24, 2016 5:45 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Új helyzet: 
Anno az offtopikban már adtál egy kóstolót nekünk abból, hogy milyen is a világ végén élni. Kicsit szeretnék ezen a szálon mozogni tovább, bár talán egy fokkal tovább gondolva az egészet. Ha minden igaz, egy bizonyos Niel által említett évben (Talán ötezer?) véget ér a világ. Némi segítséget kérve tőle mutasd meg, mi lesz a sorsa a végét érő világban Silnek. Ezután hova kerül? Elkárhozik, megtestesíti a bűnt, vagy esetleg üdvösséget nyer? Hajrá.

Lorynak természetesen jár a bónusz 500 váltó a segítségért az előző helyzethez.

Felhasználó profiljának megtekintése

13 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Május 29, 2016 9:34 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Eljött hát végre. A pillanat amit egyedül én éltem meg. Fura ezt mondani nem ? Itt ülök a világ bekövetkeztének pillanatában, egyedül egy magas sziklán. Belegondolva elég rövid élt volt ez, nem ? Mennyi is volt pontosan ? Ezer ? Kétezer ? Négyezer ? Vagy annál is több ? Nem vagyok biztos benne, te bizonyára jobban tudod. Ötezer valamennyi van. Nem is tudom pontosan mennyi. Amit viszont tudok hogy itt ér véget a történetem. Hogy is szól a történet címe ? Várj egy pillanatot előkeresem. Ááá, megvan, a négyezernégyszáz éves démon. Ennyire öreg lennék ? Ne nézz rám így. Ilyen idősen már joggal lehet szenilis még egy démon is. Te mit gondolsz rólam ? Ennyi idő alatt sem nyertem megváltást, mi ? Igen, nevess csak, lehet hogy szánalmasnak tűnök. Persze, teljesen jogos amit gondolsz. Lehettem volna önmegtartóztató, tehettem volna a jót ezrével...de vajon valóban megérdemlem a megváltást ? Nézz szét ezen a földön. Angyalok járnak, lángoló pallosokkal pusztítanak, felperzselik a földet minden gonoszságával együtt. Velem együtt. Nem kell sok mire ideérnek, s hiába futsz, a végítélet elől nem menekülsz. Se te, se én. Nemsokára mindkettőnk lelkét elragadják, és az ítélőszék elé viszik. Megmérettetünk, te is és én is. Mire volt jó az eddigi életem ? Veronia talán leghatalmasabb, és legerősebb lényévé öregedtem. Ne hülledezz, volt időm rá. Viszont mit is ért az erőm valójában ? Semmit. Elpusztíthatnálak egyetlen intésemmel. De itt már rám is a pusztulás vár. Megöregedtem, most életemben először érzem, hogy az idő eltelt felettem. Amikor még csak erre a világra születtem...emlékszel ? Szép volt és gyönyörű. A rideg sötétség ellenére láttam a fényt. Most már csak tüzeket látok, lángokat, amelyek a tünde erdő gyönyörűséges rengetegét perzselik. Igen, jól látod. Az a hatalmas lángoszlop maga az egész. Könnycsepp, csak egy könnycsepp. Szerettem azt az erdőt. Békés volt és csendes, egy fa tövében megbújva egy jót szundítva...kivel is ? Régen volt már nagyon régen, a nevek és az arcok kivesztek belőlem. Ha elnézel arra, akkor láthatod, ahogyan Hellenburgot rombolják porig. Bizony, jól látod azt is. Nem marad a helyén immáron semmi. A hajdan gyönyörűséges, és élettel teli város is a lángok martalékává válik. Hogy sajnálom-e ? Persze. Azt a helyet régen nevetés, és vidám kacaj töltötte be. A szél mostanra csak jajveszékelést, és sikolyokat hoz arról. Igen a másik szemem is sír. Ki ne sírna kegyetlen pusztítás látványától ? Hogy az ? Az nem egy hegy, illetve nem teljesen egy hegy. Az ott Eichenschild városa, az a hely amelyet az otthonomnak neveztem. Szép emlékek fűznek ahhoz a helyhez. Egy kicsi ház volt az otthonom, benne sok sok számomra kedves személlyel. Ne kérdezz neveket, sokan voltak. Nagyon sokan. Ha a felére emlékeznék csak, már az is túl sok volna. Élénken őrzöm mindnyájukat a szívemben, de nem mondom a neveiket. Az túl...fájdalmas volna. Látod a távolban azokat a repkedő angyalokat ? Nemsokára egy elér ide is. Előbb viszont még a fővárossal végeznek. Nincs semmi ezen a földön ami nem pusztulna el. Ez az egyetlen dolog ami rám is vár. Gyere közelebb, nyugalom, már nincs mitől félned. Ülj ide mellém. Egy kis bort ? Remek. Engedd meg hogy töltsek...tessék. Akkor hát, koccintsunk. Hmm, ez tényleg finom. Megérte tartogatni. Nem zavar, ha rágyújtok a pipámra ? Az utolsó alkalom lesz úgyis. Köszönöm. Van tüzed ? Remek, remek. Borozva és pipázva nézni a világvégét...ááhh várj. Ezt ki kell húznom a listáról. Hogy mi is ez valójában ? Bakancslista, azt hiszem. Olyan dolgok amelyeket meg akarsz tenni mielőtt meghalsz. Nézd meg. Valóban vicces. Szép hosszú lista, mi ? Igen, az ott végig mind megvolt. Most pedig a legutolsó dolog maradt hátra. Ez. Így ni, már ez sem. Remek, azt hiszem lassan készen állok a halálra. Végül nem sikerült. Ezt sajnálom is. Úgy tűnik nem sikerült a Vallhallába jutnom. Oda csak a csatában elesettek juthatnak. Sok jó kijutott számomra az életem során. Majdnem annyi jó, mint amennyi rossz. Nem, nem, megérdemlem a büntetést. Nem érdemlek megváltást, miért is érdemelnék ? Egy démon vagyok, egy torzszülött, valaki aki visszaküldtek a földre, hogy elodázzák a büntetését. Bűnben haltam meg, és bűnből születtem újjá. A lángoló pokolból jöttem erre a földre, és a lángoló pokolból megyek is el innen. Csak egy démon vagyok, ne sajnálj. Számodra egy sokkal jobb helyet teremtett Isten. Még bort ? Rendben. Szép életem volt, visszagondolva nem bánok semmit. Még azt a gubancot a királynővel, még azt sem. Az is az én döntésem volt, senki másé. Nem, nem, ne nevettess. Nem bánok semmit. Meghoztam a döntéseim, elfogadtam őket, és együtt élltem velük. Igen, azt talán nem úgy kellett volna, de hát tudod, annyi még éppen belefért. Örülök, hogy itt vagy velem. Nem szerettem volna magányosan tölteni az utolsó perceimet. Bár azt hiszem hogy már csak másodpercek. Miért ? Mert az a dühös angyal ott kiszúrt minket. Vagyis...engem. Neked ez úgysem számít. Nemsoká ideér. Mit mondhatnék most ? Valami frappánsat kellene, valami menőt...de semmi nem jut az eszembe, kérlek ezt nézd el nekem. Na mindjárt itt van. Akkor engedelmeddel, én nem adnám magam meg csak úgy. Persze, tudom hogy esélytelen. Viszont, ha már annyi mindent feladtam, a hitemet sosem fogom. Az Ászok talán lenéznek most rám. Látják hogy hű maradtam hozzájuk mindvégig. Azt hiszem ennél többet nem is kérhetek jelen pillanatban. Ha feladnám a hitem, és kegyelemért könyörögnék, mégis mit számítana ? Sosem tennék ilyet. Nos akkor drága barátom, engedd meg hogy most meghajolva megköszönjem a hallgatásodat. Velem szeretnél tartani a végéig ? Bár igaz, a könyvemnek még nincs vége. Akkor hát, tessék fogd meg a könyvem. Az életem története ebben van benne. Varázskönyv, de nem hiszem hogy számít itt ez már. Jegyzeteld le a végét, sajnos azt már én nem tehetem meg. Na de most már tényleg készülnöm kell a harcra. Igen, a Yggdrasillal fogok harcolni. Vagyis azzal a kezemben fogok meghalni, igen, köszönöm a pontosítást. Nézd már ez pontosan Azrael...akartam is kérdezni tőle valamit...de mit is ?

Nevess csak, nevess, ez gyors volt. Hol is vagyunk ? Ez Isten ítélőszéke, itt állunk előtte. Csodálatos, nem ? Sosem láttam még ilyet...lenyűgöző. Fenséges. Szomorú is. Érzem. Valahogy én is az vagyok. Sajnál engem. Talán mert nagyon szeret. Furcsa ez a kellemes, meleg szeretet. Maradnék még kicsit. Leülnék a lábához, megpihenni. Egy nagyon picit. Elszunnyadnák, és betakaróznák a szeretetével. De nem lehet. Mint mondtam, számomra sem éltemben, sem holtamban nem vár boldogság. Meghoztam a döntéseimet, elfogadtam és megbékéltem velük. De már látom hogy ez fájdalmat okozott neki. Rossz döntéseket hoztam. Nem akartam Őt bántani. Nem mintha bárki mást igen. De Őt főleg nem. Nem szólal meg, de értem őt. Te is érted, igaz ? Az ítélet. Az ítéletem. Örök kárhozat. Mást vártál ? Ugyan. Megérdemlem. Érzed ezt ? Hideg van...vagyis nem, de ezt afféle. Nem is tudom mi ez. Hallasz még egyátalán ? Jegyzetelsz ? Áhhh értem, ez az. Óhh, hogy itt vagy mellettem ? Hol ? Furcsa az az érzés...mintha nem...lennék. Viszont hálás vagyok neked. Végig mellettem voltál. Végig kitartottál. Betartottad amit akkor ígértél. Köszönöm. Bár sokat harcoltunk, mégis te voltál az egyedüli aki végig velem volt, aki sosem hagyott magamra. A gondolataim szertefoszlanak. Mennyi és milyen sok ! Milyen gyönyörű lepkeformájuk van. Szép nem ? Az utolsó mondatokat jegyzeteled ? Remek. Akkor a történetünk a végéhez ér. Talán még van bennem annyi erő hogy négyezernégyszáz év után újra bevalljam neked, szeretlek. Nagyon szeretlek téged. Érzed ezt ? Olyan...álmos vagyok. Ez az üresség. Lecsendesít. Eltűnök. Elköszönök tőled. Örökre. Bár sosem találkozunk újra...de mindig velem leszel...a részem vagy...

Ég...ég veled...

...Frya...

Felhasználó profiljának megtekintése

14 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Május 29, 2016 11:04 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Jutalom:
Név: Jörmungandr Pipa
Leírás: Egy gyönyörű, tölgyfából faragott pipa, mely egy hosszú és nagyon díszített faragványt tartalmaz Midgard kígyójáról. Valamilyen gyógynövénnyel vagy dohánnyal való megtöltése kellemes, nyugtató hatást kölcsönöz a tárgynak. Varázslatos, furcsa indokból sosem kell dohányt venned hozzá, mindig elő tudsz kotorni eleget a zsebeidből... Ilyen kéne nekem is, bár úgy sem bagózom, így tök mindegy... Ezt a részt kiveheted. Ha a fenti tény nem lenne elég, füstje rettenetesen zavarja a rovar ellenfeleket, melyekre fújva képes vagy őket elzavarni, kivéve persze, ha azok nem átlagos erősségűek.

Új helyzet:

A démonok képesek szaporodni, ebben a világban a csábdémonok akár saját, kisebb nemzeteket is képesek létrehozni ágyékuk segítségével. Sil is egy ilyen hadúr, ráadásul nem is egy kicsi. Mutasd meg ezt a helyzetet nekünk.

Felhasználó profiljának megtekintése

15 Re: Hóhajú Yrsil on Kedd Jún. 28, 2016 12:10 am

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Valamiért ez szólt alatta

A reggeli napfény haloványan szűrődött be a vastag függönyök közül. Épp résnyire nyitottam a szemem, ám valami vörös bunda eltakarta a kilátást. Behunytam a szemem, és próbáltam még szundítani egy picit. Valami felugrott a hátamra.
- Ouhhhh - nyögtem fel. Akármi is volt az, négy lába volt és fel alá mászákált rajtam. Nem kellett megfordulnom, vagy még csak látnom se hogy tudjam ki is az. Természetesen Odwin volt, az egyik gyermekem. Szokás szerint az csinálja amit mindig tiltok neki...hogy a hátamon mászkáljon kora reggel.
- Apa, éhes vagyok. - szólalt meg egy másik hang az ágyam mellől. Eira hangjára ismertem rá. Hát igen, ő mindig éhes. De legalább olyan szépen szótfogad, mint egy kisangyal. Akarom mondani kisdémon. Félvér.
- Apa, Björk megharapta fülem ! - jött oda az ágyam végéhez sírva Aldrik. Már megint Björk. Amikor elvenébe érzi magát, mindig Aldrik vagy Eberhardt fülét harapdálja. Már múltkor elporoltam érte, de úgy tűnik megint csinálja.
- Apuci, Egil megint a bokrok között járt és teliment bogánccsal a bundája ! - kiabálta Frida valahonnan a szoba másik feléből. Egil mindig is kíváncsi volt, de most már igazán abbahagyhatná. Főleg hogy minden kalandja után vagy fél óráig takarítom a bundáját.
Ideje felkelni úgy tűnik. Ennyi gyermekkel nem könnyű az ember élete. Erőt vettem magamon, majd megmozdítottam...a kisujjam. Okés, mozog. Akkor most a másik kisujjam. Rendben van, csak szépen apránként, nem akarom meghúzni semmimet kora reggel. Akkor következőre a gyűrűsujjam. Oké az is mozog. A másik ? Rendben. A középső ujjam már talán menne párosával is. Azért csak vigyázzunk, ezt még külön külön, majd a következőt lehet párosával. Oké, a bal megvolt. A jobb ?
- Ouohhhh... - hallatszik egy halk nyögés a jobbom felől. Valamibe belenyúltam, úgy tűnik. Vagy valakibe. Minden reggel öröm úgy ébredni, hogy tudom, nem vagyok egyedül a felkelés fáradalmaival. Kéne még egy kis energia. Csak egy kicsi, hogy képes legyek tisztán gondolkodni. Lassan, de biztosan emelkedem fel az ágyról, még mindig csukott szemmel. A térdemre tornázom magam, mire rászánom magam, hogy kinyissam a szemem. Legalább az ágyamban nem fekszenek a gyerekek. Ennyi szabad terem van. Az ágyban fekvő nőre pillantok. Életem szerelmére. Gyermekeim anyjára. Az egyetlen nőre aki parancsolhat nekem. Adrastea. Odahajolok hozzá, hagyva hogy a hajam az arcára hulljon.
- Édesem, ébresztő... - suttogom lágyan, miközben megcirógatom az arcát - ...ideje volna felkelni kincsem.
- Még csak egy kicsiiiiiiiiiiiiiit - könyörög szinte suttogva, és jelezve, hogy vagy hagyjam tényleg, vagy legyek kreatívabb. Lustán furdul át a másik oldalára. Hát hogyne kedvesék, ha én kelek neked is kell. - Csak tíz percet - motyogja, majd a párnába temeti az arcát. Teljesen aranyosnak találom azt ahogyan maga is elhiszi hogy kap még tíz percet. Mindenképp felébresztem. Visszadőlök az ágyba, majd átbújok hozzá a takaró alá. Kedvesen átkarolom, megcsókolom a nyakát, az arcát, a fülét. Boldogan felsóhajt, nekemsimul, valószínűleg abban reménykedve hogy még tud pihenni a karjaimban egy picit. Nem is bánnám én magam sem. Szeretek csak egyszerűen vele lenni. De nem ma. Elkezdem csikizni, ahogyan csak belefér. Tea felsikkant, majd félálmosan, lassú reakciókkal próbálja lefogni a kezem, amit hagyok is. Más ötletem támadt.
- LEVÁGOM A KARJAID, YRSIL, HA NEM HAGYOD AZONNAL ABBA! – próbál fenyegetőzni. Kár hogy nevetgél közben. A játékos kacagása szinte simogatja a lelkem. Örömmel tölt el, ahogy ilyen csodás reggelekkel vele kelhetek. Ahogy finom ujjai rászorulnak a csuklómra, egy pillanatra magamhoz szorítom, mintha csak sosem akarnám elengedni. Nem is szeretném soha.
- Ugyan már egyetlenem... - mondom, miközben újfent megcsókolom a nyakát. - ...még csak most lendültem bele ! - folytatom, majd csókjaimmal egyre lejjebb haladok, a háta közepén egészen deréktájig. Ismer, tudja hogy ennek valami turpisság lesz a vége. De hát ilyen vagyok, nem tehetek róla...a mókán jár az eszem.
- Sil… a gyerekek… − sóhajt elhaló hangon, félig suttogva hogy a gyerekek ne hallják. Hát igen. Sosem tennék ilyesmit a gyerekek előtt. Nem is állt szándékomban. Viszont így hogy már szinte a derekánál fogom, takaróstul áthúzom az én oldalamra, pontosan a lágy napfénybe, amely a függönyök között szűrődik át. Még én is odabújnák hozzá, szeretnék egy kicsit szenderegni is...bár ha ezt megtenném, vajon ki készítené a reggelit ? Bizonyára a kölykök már ettek, máskülönben a szobánk inkább hasonlítana egy dombnyi fülemet rágó rókára, mint bármi másra. Elégedett vagyok, a napfény nem fogja hagyni sokáig aludni. Talán még úgy tíz perc, és tovább biztosan nem. Betakarom, nem törődve a nyűgölődésével és a fejemben már a konyhát célzom. Egy gyors és könnyű reggeli, mi legyen benne ? Az ágy melletti éjjeliszekrényről felcsípem ruhám, majd gyorsan magamra öltöm. Felkötöm még az övem, majd megigazítom a hosszú hajam, egy másodpercre még a tükörbe is belenézek...még mindig jól nézek ki. Régebben akár órákat is el tudtam volna nézni magam. Ma órákig főzök és takarítok. Még egy fél pillanatra Tea föléhajolok, és lágyan megcsókolom. Ugyanolyan gyönyörű mint három évszázaddal ezelőtt. Pontosabban háromszázhuszonegy éve. Az évek alatt a szépsége mit sem kopott, sőt számomra talán inkább egyre gyönyörűbb lett...
- Gyere Eira, segíts nekem reggelit csinálni. Anya alszik még picit. - simogatom meg az ágy mellett gubbasztó pici lányka szőke buksiját. Az apróság felnéz rám azokkal a szép kék szemeivel, és egyből eszembe jut : tiszta anyja. Átlépek fülét fogó Aldrikhoz, majd lehajolok hozzá. - Gyere, mondok egy varászigét a füledre.
Eirát a felemelem magamhoz, míg Aldrik felé nyújtom a másik kezem. Ő kissé szipogva meg is megfogja a kisujjam, amelyet egész markával szorít meg. Hirtelen rántást érzek a övem tájékán, és Frida kacagrászását hallom a hátam mögül. Hangtalanul nyekkenek egyet. A kis rakoncátlan rácsimpaszkodott az övemre. Most a térdét felhúzva lóg rajtam, könnyedén himbálózva. Tökéletes. Mindenkit kiterelek a szobából, az ajtóban megállok és kissé hátrahajolok, hogy hogy Eira elérje az ajtót. Megfordulok hogy még inthessen az anyukájának, akit még a szemem sarkából elcsípek. Ásítozva ül fel ágyban, fáradtan nyújtózva az éjszakai mély alvásából. Mióta anyuka lett, olyan mélyen alszik hogy néhanapján kész kihívás felkelteni.
A gyerkőcöket a konyhába vezetem.  Aldrik és Frida felülnek a székekre, míg Eirát a konyhapultra ültetem fel. Megpöckölöm a kis szőkeség orrát, amitől ő prüszkölni kezd, és legyinget az aprócska karjaival. Elmosolyodom, majd a sarokban lévő nagy kőhöz ballagok, és némán próbálok varázsolni. A levegőt suttogás tölti meg, s a kő felemelkedik. Alatta egy kis rekesz válik láthatóvá, tele zöldségekkel. Tíz paradicsom, öt paprika, néhány levél saláta elég lesz. A kő lassan visszalebeg a helyére lezárva a zöldségeket.
- Frida idehoznád a kenyeret ? Aldrik kérlek, hoznál be tejet ? - utasítom munkára az apróságokat. Elfordulok, elővonom az ujjaimban rejtőző karmokat. Rutinosan felszeletelem a paradicsomot, majd a paprikát, miközben hagyom hogy a saláta a neki készített lében ússzon egy kicsit. Közben megérkezik a kenyér is, Eira neki is lát a megkenésének. Frida vékonyra szeletelt húst hoz nekem, amelyeket szépen ráhelyezei Eira kenyereire. Közben pedig Aldrik is megérkezik a tejjel, amelyet egy kicsi kancsóban cipel. Minden kész, úgy tűnik. Véletlenül a paradicsom levétől nedves karmaimra pillantok, és ott ragad a tekintetem. Borotvaélesek és veszélyesek. Valamikor régen, ezekkel küzdöttem. Harcoltam, megsebesítettem egyeseket, megöltem másokat. Mintha még mindig véres lenne. Manapság már csak a paradicsomokra jelent nagyobb veszélyt, az utóbbi év legkeményebb ellenfele is csak egy krumpli volt.
- Rendben gyerekek, most menjetek játszatok egy kicsit. - küldöm ki őket a friss levegőre, a többiek közé. Egészen ide behallom azt a vidám kinti élet zaját. Félúton egy intéssel megállítom őket. - Várjatok ! Ettetek ?
- Igen, ettünk ! - kiabálják a legkissebb figyelmet sem tulajdonítva nekem. Még az ajtó előtt mindannyian rókaformát öltenek, és egymásra ugrálnak. Nagyot dobban a szívem, hogy tudom...biztonságban vannak. Sok időmbe, energiámba, és pénzembe került kialakítani ezt a biztonságos kis otthont számunkra. Nem sajnáltam érte semmit. Elvégre a Héják segítettek mindenben. Teáért és a gyerekekért mindent.
- Vigyázzatok magatokra ! - kiabálom utánuk. - És nem felelőtlenül futkározni ! - Persze. Ha nem az apjukra akkor az anyjukra ütöttek. Hiába is beszélnék nekik arról hog vigyázzanak. Nos akkor kenyér, zöldség, és a tej. Igen a tej. Átöntöm egy kissebb kancsóba, majd egy fapoharat veszek el a polcról. Tökéletes reggeli. Az elkészített reggelit egy fatálra rakom, majd visszaindulok a hálószobába. Óvatosan egyensúlyozva vágok át a házon, fel se pillantva gyönyörű festményekre és az egyszerű, de mégis szép díszítésre. A lábammal húzom el a hálószoba ajtaját, majd mosolyogva lépek be.
- Kész a reggelid, szívem... - szólítom meg. Tea arca felragyog, ahogy meglát engem, bár lehet hogy csak az ágyba hozott reggelinek örül. Mindenesetre az öröme az én örömem is. Ülő helyzetbe tornázza magat, majd megszólal.
- Gyere, egyél velem. - símít végig maga mellett  az ágyon. Óvatosan behajtom magam után az ajtót, majd emgindulok felé. Ekkor valami váratlan történik. Kipattan az ágyával, és szinte feltépi az ablakot. Öklendezni kezd, legalábbis minden erre utal. Egyik keze a homlokán, a másik a hasán, láthatóan rettentő rosszul van. Vagy valami más lehet a baj ? Megdermedve nézek a páromra. Kis híján elejtem a tálat ijedtemben, azonban a lélekjelenlétem megment. Még idejében tudom letenni az ajtó melletti asztalra, és megindulni...inkább rohanni felé. A szívem feldobog, aggódom. Féltem őt. Mindentől és mindenkitől. Ha történne vele valami...abba beletörnék. Szinte azonnal ott termek mellette, aggódón és féltőn megölelve, finoman, mintha csak valami rettentő törékeny dolgot tartanák a karomban. Elrontotta a gyomrát ? Lehet, de mitől ?
- Azt hiszem, elrontottam a gyomrom… - suttogja, majd elhúzza a száját.
- Kicsim, rosszul érzed magad ? Kérsz valami mást enni ? Esetleg egy kis vizet ? - rohanom le a kérdéseimmel. Nem tudom mit tegyek. Talán egy ölelés most jól esne neki. Lehuppanon az ágyra, miközben lágyan az ölembe rántom. Szorosan a karjaimba zárom, s nem is akarom elengedni őt. Soha többé. Vagy legalábbis amíg az ebédnek nem kéne nekiállnom. De utána visszajönnék, és továbbra sem mozdulnák el mellőle.
- Mond mit tehetek érted ? - kérdezem tanácstalanul. Mitévő legyek ? Ő ellenben kényelembe fészkeli magát az ölemben, fejét a nyakamba fúrja, csak úgy elrejtőzne, elbújna minden elől. Nem idegen ez tőle, bár úgy érzem most nem elbújni akar.
- Nem kérek semmit - súgja, és végigcsókolja a nyakam. Egyre feljebb és feljebb kerül pontosan tudja mit csinál. Mégis mi mást várhatok tőle ? Tökéletes.
- Hmmm... - tör ki belőlem egy jól eső sóhaj ahogy a fülcimpámba harap. Szó szerint kitör, hiszen az utóbbi időben a gyerekek szinte minden időnket lefoglalják. Talán most akar néhány óránk, amelyet egymással tölthetünk. Ujjaimmal beletúrok a hajába, lágyan hátrasimítom gyönyörű szőke fürtjeit. Megpróbálok felállni, miközben a másik karomban megtartom őt, forrón csókolom a nyakát, a mellét, mindenét. Átfonja a derekam a lábaival, s a nyakamba kapaszkodik. Hátradönti a fejét, megoldva az ingét szabad utat engedve nekem. Ahogyan lassan az ajtó felé araszolok, ő már el is rántja a zárat. Ha már egyszer nekikezdek, nincs az a mennydörgő, vagy félszemű isten aki megállítana engem. Akarom őt, itt és most. De úgy tűnik valami mégis közbeszól valami.
- Sil… Várj… - kér erőtlenül suttogva, majd elengedi a derekam a köré fonódó combjai fogságából, és lecsúszik rólam. Furcsán nézek rá, megálljt parancsolva a testemnek, a vágyaimnak, a lehetőségnek, mindennek. Szinte érzem a fájdalmat ahogy a testem minden porcikájában. Tea lecsúszik rólam, majd az ablak hoz ballag. Fejemben egyszerre keveredik a jó és a baljós érzések halmaza. Vajon jó, vagy rossz hír jön ? Erőtlenül odabotladozik az ablakhoz, majd kihajol. - Emlékszel, Fridánál is ez volt... - néz kifelé az ablakon. Vajon mire gondol most ? Arra amikor Frida összeevett mindenfélét az erdőben és napokig nem aludtunk miatta ? Egek, azt ne még egyszer. Fura, ez aggódom érte. Netán rosszul van ? Le kéne fektetnem. Hozok vizes borogatást. Meg orvosságot. Visszafordul ajkán halovány mosollyal. - Mindig a lányokkal kezdődik így.
Ekkor esik le újra. Újra apuka leszek. ÚJRA APA LESZEK. Felfoghatatlanul felszabadító érzés. El sem akarom hinni. Egy pillanatig meredten állok, egy pillanat amíg aromra kiülő értetlenséget a kitörő öröm váltja fel. Évszázadokon át ez az arc mereven állta az érzelmek hullámait és nem tört meg. Megtörni nem is lehetett. Meg kellett olvasztani. Szeretettel. Ha van ember a világon aki ezt képes megtenni, az a nő aki most is előttem áll. Olyan elbűvölően, olyan gyönyörűen...az egyetlen aki mellett élni szeretnék az örökkévalóságig.
- Egek, ez fantasztikus ! Csodás ! - lelkendezek, miközben szinte odaugrom hozzá. Átölelem, magamhoz szorítom, majd megpördülök vele. Óvatosan persze, nem akarom hogy újra rosszul legyen. Felkacag, ahogy megforgatom a levegőben. Mindkét tenyerét az arcomra fekteti, és puhán megcsókol. Aranyló kacagása megdobogtatja a szívem. Boldognak érzem magam. Mindig azt hiszem, boldog vagyok a hétköznapokban. Ilyenkor tapasztalom meg hogy részben tévedek. Megcsókol, majd fogadkozni kezd.
- De most már tényleg ez legyen az utolsó...Ezután vigyázni fogunk... - vigyorog rám, noha tudom hogy már lassan hatvan éve elege van a szülésből. Viszont még egy mindig becsúszik. Akinek legalább annyira örülök.
- Amit csak kívánsz, egyetlenem... - felelem mosolyogva neki. Lehuppanok az ágyba, magammal rántva őt is. Odahúzom magamhoz, szinte teljesen eltűnik az ölelésemben. Jó helyen van, ezt ő is tudja. Sosem gondoltam volna hogy ő képes lenne ilyen életet élni. De magamról sem hittem hosszú ideig. Végül úgy tűnik, a boldogság megtalált mindkettőnket. Részemről én csak őt találtam meg. Nekem ő a boldogságom. Régebben a megváltást kerestem, Istent, megbocsátást, könyörületet...végül egyiket sem találtam meg. Mára már feladtam a keresést. Én végül jobbat találtam a megváltásnál.
Egy pillantra a rendezetlen szobára nézek, belegondolva hogy nemsokára gyermekzsivajtól, nevetéstől és kipirosult apró arcocskákkal lesz tele. Természetesen néhány papucs is hever megrágva a sarokban, persze nem a miénk. Régi emlékek, igen. Valami felcsillan a sarokban ahogy odavetül a tekintetem. Azonnal felismerem a régi barátom, a Yggdrassil az. Egy pillanatra megfordul a fejemben hogy a kezembe vegyem, hogy újra útra keljek, kalandot és bajt keresve...ám szinte azonnal eltűnik. Sajnálom drága bajtársam. Az én helyem itt van.
- Annyira szeretlek... -súgom még utoljára.

Felhasználó profiljának megtekintése

16 Re: Hóhajú Yrsil on Szer. Júl. 06, 2016 6:22 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyon aranyos kis helyzet lett, egy igazi élmény volt. Úgy érzem egyébként, hogy talán kicsit sikeresebb lett volna kevesebb gyereket beletenni, s azokat jobban bemutatni, de így is működött. Jár a jutalom Teának a segítségért, ami természetesen 500 váltó, s hogy visszakaphatja a világot, ahol nem kell szülnie. Csak így tovább mindkettőtöknek! 

Új helyzet:

Coming sonn, amit megbeszéltetek Liával, csak megvárom, hogy ő is végezzen.

Felhasználó profiljának megtekintése

17 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Júl. 10, 2016 11:08 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Új helyzet:

Frya sosem létezett, senki nem ment meg téged a testvérek karmai közül. Mi történik a karakterrel? Esetleg valamilyen játék fontos szereplőúje lesz, vagy csak kín és kín vár rá? Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

18 Re: Hóhajú Yrsil on Pént. Szept. 23, 2016 2:48 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
- Hé Sil, Groda keresett ! - lépett be a sátramba a Taris, kissé beletúrva rövid szőke hajába. Övén a kardja lógott, és tetőtől talpig a feketébe volt öltözve. Ahogyan egy jó orgyilkoshoz illik. Az én orgyilkosom, legalábbis ezt mondja mindig, amikor rákérdezek hogy miért van mellettem. Egyszer megmentettem az életét és azóta mellém szegődött. Nem tagadom, képességei nem egyszer hasznunkra váltak a nehéz helyzetekben.
- Azt mondta hogy az tud utánpótlást szerezni még most az ellenállás részére. - folytatta, mire én azonnal felpattantam az asztaltól. Minden segítség jól jön az Ellenállásnak. A mai időkben nem olyan egyszerű az élelem és a felszerelés beszerzése, sokszor lopnunk vagy rabolnunk kell az emberektől, vagy várni a szállítmányokat a központtól.

Az Ellenállás. Olyan démonok társasága akik válaszlépésként jöttek létre az egyre erősödő Ordo Maellus jelenlétre. Minden ezerkettőszázhatvannégyben kezdődött a nagy démon VII. Pius pápa felbukkanásakor. Északon több irtóhadjárat indult ellenünk, amely délre kergette a java részünket. Ott sem kaptunk melegebb fogadtatást, és az állapotunk tarthatatlanná vált. Rettegve menekültunk, barlangokban, bokrok alatt, és folyópartokon húztuk meg magunkat, arra várva hogy mikor csapnak majd le ránk. Az első mélységi felbukkanása mentett meg minket a teljes elpusztulástól. A világra új fenyegetés jutott el. A Mélységi felbukkanásával megszaporodott a kultisták jelenléte, és a világ megremegett. A szörnyeteget nem sokkal később egy egyesült sereg pusztította el néhány hónappal később. A csatában állítólag felbukkant Azrael kardja is, de azok akik valóban láthatták, mélyen hallgattak róla. Az idő pedig telt. Mára már a csatában harcolók minden tagja a földben alussza végső álmát. Leszámítva azt az egyet.
Az ekkor megalakult Ellenállás a démonok segítségéért cserébe egy talpalatnyi földet és békét kért, ám sosem kapta meg. Újra szétszéledtünk a világban, ellenállva az emberek egy elhatalmasodó kultúrájának. Több mint háromszáz évig bújtunk az árnyékokban, és egy újra meginduló irtóhadjárat jeleit mutató emberi társadalom  elől lapítva. Napról napra egyre rosszabb dolgokat lehet hallani, megkínzott és megcsonkított démonokról, kikötözött és brutálisan felszabott társaink híre pedig egy újabb mészárlás kezdetét jelzi. Csak ezútal nem leszünk védtelenek. VISZ. 1621 május 21.-ét írunk, én pedig a mai napon töltöm az ezerhuszonyegyedik életévem. Az első milléniumom, mi ?

- Azonnal jövök. Megnézted az Eichenschild-i küldetés részleteit ? Meg tudjátok csinálni ? - dobom a listát az asztalomra, majd a Yggdrassil után nyúlok. Ahogy megérintem, újra ott vagyok, először. Amikor még csak először pillantottam rá, egy senkiként. Elbújtam a felelősségem alól, hagytam hogy bántsanak. Ahogyan megszülettem a világra, elraboltak és kínoztak. Megcsonkítottak, örökre rám sütötték a bélyegüket. Ilyenek az emberek. Egy csepp megbánás sincs bennem amit velük tettem. Amikor levették a láncokat, jól viselkedtem. Hasznavehetetlen voltam számukra, de megtartottak szolgának. Nagy hiba volt. Mikor egy napon a nő elhagyta a házat, azonnal fekoncoltam a férfit. Beleültettem a kedvenc karosszékébe és megvártam amíg a nő hazajön. A sikolya belefagyott ahogy elmetszettem a torkát a karmaimmal. Csak emberek...

Gyűlölöm őket. Önzőek és kéjsóvárak, kegyetlenül bánnak a fajtámmal, felsőbbrendűségüket Istenre hivatkoztatva. Az egyház, az Ordo, a számos ostoba paraszt...haljon meg mind. Végigjártam egész Veroniát, kutatva a fény után, a jóság után. De sosem találtam meg. A jó magára hagyta ezt a helyet. Már csak a túlélésért folytatott keserves harc maradt meg számomra.

- Régi emlékek, mi ? - kérdezte Taris, látva ahogy odafagytam a Yggdrassilhoz. - Tudod hogy itt mindenkinek van egypár, főnök. - kocogtatta meg a fejét. Igen, ez jól tudtam. A mi egységünk, elég öregnek számított a többihez mérten. Én kaptam a veteránokat, akikkel az Ellenállás egyik vezetőjeként a lehetetlenre kellett vállalkoznom. Csatát nyerni a túlerő ellen, csapdák és rajtaütések felállításai, szállítmányok ellopása, és maga az Ordo Maellus vadászata. A lehetetlenre vállalkoztam ezzel a maroknyi őrülttel a nyakamban.
- Azt tudod hogy amit csinálunk, az őrültség ? - kérdezek vissza elmosolyodva, majd magamhoz veszem a lándzsámat.
- Mind tudjuk, főnök. - nevet fel, majd kitárja előttem a sátor ajtaját - De igaz ami igaz, aki hozzánk jelentkezik, azok között sincs egyetlen épeszű se ?
- Pedig előbb mintha láttam volna egyet... - dörmög valaki a sátor ajtaja felől - De biztosan csak káprázott a szemem.
- Groda ! - szólalok fel hangosan, ahogy kilépek a sátorból. Egy magas, ősz hajú démont pillantok meg magam mellett, tetőtől talpig páncélban, sisakját a baljában fogva, míg harci pörölyét a vállán átvetve, fél szemével engem néz - Kerestél.
- Igazából, csak ki akartunk csalni a munka mellől, főnök. - vallotta be őszintén a helyzetet - Csak azt akartuk hogy egy kicsit többet legyél a többiekkel mint régen... - biccentett a tábortűz körül ülő nagy rakás démon felé.
- Már rég nem jöttél ki a sátorból. - szólalt fel Taris is - Egy kicsit ránézhetnél a csapatra.
- Valóban... - töprengtem el. Rengeteget harcoltunk és kemény napokon vagyunk túl. Vannak veszeteségeink...a morál sem olyan mint régen. Szemeikből eltűnt a tűz, és tekintetük csak fáradtan mered a tábortűzbe. Meg fognak törni, ha így folytatják. - Igazatok van. Azt hiszem a sok vérontás és gyász közepette elfelejtettünk élni. - léptem előre, hátamra vetve a Yggdrassilt. Már rég beszélgettem velük. Nem csak bábok voltak számomra, akiket parancsra ugrathatok, mint a régimódi démon nagyurak. Ők a fajtám, és én törődök velük.
- Aarno olyan a képed, mintha lócitromba haraptál volna ! - sétáltam a tábortűz mellé, a Yggdrassilt a földbe szúrva, mosolyogva szétnéztem a tömegen - Isolda, téged meg mi lelt ? Ilyenkortájt tartod a harmadik vacsorádat... - szúrtam ki magamnak egyet a sok közül. - Azt hiszem, tudom mi kell ide ! A gitáromat !
- A főnök gitárját !
- Gyorsan a gitárt ! Kyra, pattanj szaladj érte !
- Énekeljen valamit, főnök !
A tömeg egyértelműen szerette ha éneklem. Talán csak felvidította őket, de lehet hogy valami figyelemelterelésre vágytak. Néha énekeltem nekik, régi időkről, régi korokról. Máskor csatákról, hogy buja kalandokról. Mindenkinek megvolt a maga kedvence. Kyra gyorsan vágott át a tömegen, kezében óvatosan a gitárt fogva. Felém nyújtotta és én könnyeden kaptam el, és pendítettem meg.

''I aint no angel
Don't got no halo
I Cut off my wings
Made my momma scream
Im your darkest dream''

Szétnéztem a tömegen, akik a térdükön verve a ritmust, halkan dúdoltak, vagy énekeltek. Ezt a dalt mindenki szerette. Rólunk szólt, a mi dalunk. Szörnyetegek vagyunk a világ szeme szerint, érzéstelen vadállatok, akik levadászása dicsőség. Mi sem vagyunk különbek, bárki ember fiát felkoncolunk aki az utunkba áll. Harcolunk és meghalunk. Az én napom is közeleg már, nemsoká elér az alkonyat engem is. Egy csatamezőn kaparnak majd nekem végső nyughelyet.

''They call me devil
My heart is empty
They call me devil
Just try and tempt me''

Felhasználó profiljának megtekintése

19 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Okt. 02, 2016 8:33 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Jutalom tárgy:

Név: A Figyelmes Róka Maszkja
Típus: Kiegészítő, Maszk
Leírás: Egy különleges, tetszőleges küllemű maszk, mely természet és rúnamágia szofisztikált együttes munkájának köszönhetően képes megnövelni használójának hallóképességét viselés során (Arcon) 10%-al. Emellett ha a használó úgy kívánja, egy tetszőleges aktiválószó kimondásával képes aktív állapotba helyezni a tárgyat, amikor is fél óráig 50%-al növeli meg a hallóképességet. Ha ez az idő lejár, a maszk egy egész napig elveszti minden erejét (Így a 10%-os bónusz csak akkor aktiválódik, amikor képes a tárgy a természetből elég mágiát gyűjteni). Nem illik vele az árnyékszéken hallgatózni, akkor sem, ha jó mókának hangzik.

Felhasználó profiljának megtekintése

20 Re: Hóhajú Yrsil on Vas. Jún. 18, 2017 2:24 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Mutasd meg kérlek, hogy milyen lenne Sil akkor, ha a démonok átka kicsit más lenne, s az öreg démonok... Nos, tényleg öregek lennének küllem terén is Very Happy (Nem beszélve persze a kor hatásairól, pl a feledékenység, hátfájás, stb. )

Felhasználó profiljának megtekintése

21 Re: Hóhajú Yrsil on Szomb. Szept. 23, 2017 3:56 pm

Hóhajú Yrsil

avatar
a Csábítás Démona
a Csábítás Démona
Yrsil egyedül ücsörgött a fogadóban, miközben némán nézte a kandallóban ropogó tüzet. Elgondolkodva piszkálta a hosszú, fehér szakállának végét, miközben az eltűnődve merengett a régi, fiatal önmagán. Akkoriban még sosem gondolt arra, hogy így megöregszik majd. Bolond volt és bohókás, sosem törődött a holnappal, csupán élvezte a szoknyapecérkedést, és a felelőtlen napokat. Akkoriban minden ujjára egy újabb nő jutott, minden dalára egy korsó sör, minden trükkjére egy átvert ember. Aprót kortyolt a borából, és előhúzta a pipáját. A régi kedves kis pipája, amely már olyan hosszú évek óta magánál tartott, rengeteg emléket őrzött. Ahogyan végigsimított az apró karcolásain, érezte hogy minden egyes egyenetlenséggel újabb száz évet öregszik. Nemhiába ült egy befűtött fogadó sarkában, és nem egy nő ágyában fekve...megöregedett. Mint minden más a világon. Mára csupán a kínzó hátfájás, reumás kéz, és egyre inkább kopó emlékezőtehetsége marad számára. Ennyivel kell beérnie, ennyi maradt csupán belőle.
- Unatkozom. - hallotta a mellette lévő asztal felől. - Mondj valami érdekeset.
- Nem tudok semmi újat. - hangzott a válasz.
- Ha a fiatalurak esetleg méltatják ezt a vénséget egy jó szóra. - szólalt meg a démon, felkínálva a lehetőséget a társalgásra. Eléggé magányos volt, mióta megöregedett. Nem sokan vágytak egy hozzá hasonló ráncos aggastyán társaságára, így ott elegyedett szóba a jött-mentekkel, ahol tudott. Bár régen csak úgy rajzottak körülötte az emberek, a mai napokon már annak is örült, ha egyátalán valaki észrevette. - Ismerek egy jó történetet. - kezdte tömni a pipáját, rutinos mozdulatokkal. A zenéléshez már elkoptak az ujjai, az éneke pedig inkább zengett egy rekedt fazék kongásának, mintsem egykori ifjú hangjának. Az egyetlen, amit még érdekességként tudott felmutatni bárkinek is, azok a féligaz, félig kitalált történetei.
- Na, mesélj csak, öreg. - fordult felé az eddig háttal ülő férfi, arcán kíváncsi tekintettel szemlélve végig a ősz hajú, szakállas démont. - Hadd halljuk mit tudsz.
Yrsil öregesen sóhajtott egyet, majd elkényelmesedett a székében, hogy kellően megfelelő pozíciót találjon a fájós derekának. A reszketeg kezével rágyújtott az asztalon heverő gyertyával, majd kényelmesen pöfékelni kezdett. Megvárta, amíg a hallgatósága köré telepedett, majd a kalapja árnyékában előredőlt, felkészülve arra hogy egy régi történetét szedi elő.
- Hallottátok már valaha a Boszorkánypöröly nevet ? - kezdett rá, miközben a szemei megvillantak vöröslő pipafüstjének élénk forgataga mögött. A hallgatósága arcaira kiülő félelemmel vegyes kíváncsiság, szinte meséért könyörgött. - Ez a rettenthetetlen inkvizítor egy napon az északi nagy pusztaság kietlen vidékén lovagolt, amikor egy szörnyű hóviharba keveredett. A hatalmas hófedte vidéken csupán egyetlen település akadt, ahol meghúzhatta magát, ezt pedig Grauboden faluja volt. - mesélte tovább a történetet, miközben a pipafüstjéből lassan kirajzolódott egy lován vágtató alak. Yrsil elégedetten szemlélte az ámuló hallgatóságot, majd aprót kortyolt a borából, hogy folytatni tudja.
- A helyi fogadóban megszállva a férfi egy különös dologra lett figyelmes. A falusiak bőre fakó volt, akár a hó, tekintetük aszott és beesett, mint a betegeké. Baljós előérzete támadt, amely még a nyugovóra tértekor sem hagyta nyugodni. Ravasz és tapasztalt inkvizítor révén a kardját - rajzolt ki egy igencsak díszesnek tűnő kardot. - ...a párnája alá fektette, és éber tekintettel figyelte az ajtót. - füstölgött tovább a démon, miközben a füstjével megalkotta a szoba alakját, s az ágyában fekvő inkvizítort. - Amikor azonban épp a szemét hunyta volna le, kinyílott az ajtó. - kavart forgatagot a füstjéből, egy rendkívül ijesztő, torz emberinek alig nevezhető lény alakját hozva létre belőle. A hallgatóság rémülten hőkölt hátra a székeiken ülve, Yrsil pedig elégedett mosollyal nézett végig rajtuk. - Egy szörnyűség, kimondhatatlan borzalom lépett be rajta ! - emelte meg a hangját, tovább növelve a feszültséget. - Azonban nem kissebb emberrel állt szemben, mint magával a hatalmas Boszorkánypöröllyel ! - kiáltott fel, ahogyan az inkvizítor alakja előrántotta a kardját. - Egy pillanatig sem habozva kardot rántott, és a bestiára támadt ! - kavargatta meg újra a füstöt, egy vad csatát vázolva fel. - Az inkvizítor kemény csatának nézett elébe, de győzedelmeskedett a szörnyeteg felett, szent kardjával átszúrva annak sötét szívét, kiontva a fekete, undormányos vérét a padlóra !
A nézőközönség hangos kurjongatással éljenezte a férfi győzelmét, azonban a kíváncsi tekinteteik ösztönözték a démont, hogy folytassa a történetet. Meglehetősen jól érezte magát, most, hogy a figyelem középpontjába került. Újra figyeltek rá, akarták hogy meséljen, és élvezték a társaságát. Kellemesen jól esett újra valakik közelében lennie, még ha emberek is voltak azok.
- Átlépve a szörnyeteg tetemén, a fogadó folyosójára érve azonban a borzalom még nem ért véget. Két újabb szörnyűség bukkant fel a fogadóban, vészjósló hörgéssel közeledve felé... - alkotta meg az inkvízítort kétoldalról körbezáró, változatos külsejű szörnyetegeket. - ...azonban őt nem lehetett megrettenteni. Tétovázás nélkül rontott ezekre a lelketlen lényekre, kardja pedig nem ismert könyörületet ! - vázolta fel egy bámulatos, nagy harc mozdulatait. - Lesújtott az egyikre, levágva annak karját, majd felnyársalt a másikat a pengéje élére, visszaküldve a lelkét abba a sötét pokolba, ahonnan jöttek. Ám amikor az utolsó szörny is a földre omlott, beszennyezve az ocsmány vérével, egy hatalmas ordítás rázta meg a fogadót ! - csapott az öklével az asztalra a démon, csaknem felugrasztva a nézőközönséget egy ültő helyéből. - Az Inkvíztor az ablakhoz sietett, azonban amit odakint látott, attól még benne is megfagyott a vér... - meredt rá a hallgatóságra, miközben az férfi elképedt arckifejezését alkotta össze a füstjéből, de nem mesélt tovább, csupán ránézett a kiürült borospoharára.
- Mi történt utána ?! - kérdezte az egyik férfi, csaknem kiabálva.
- Meséld el már öreg, mond már mit történt ! - égett a kíváncsiságtól a másik.
- Kiszáradt a torkom... - válaszolta szelíd mosollyal, miközben hátradőlt a pipafüstjének rejtekébe, megpihentetve a mesélőkéjét egy picit.
- FOGADÓS !  - zendített rá a hallgatóság egyöntetűen. - BORT IDE, DE TÜSTÉNT !

Felhasználó profiljának megtekintése

22 Re: Hóhajú Yrsil on Hétf. Feb. 12, 2018 10:13 pm

XIII. Sixtus

avatar
Design manager
Design manager
Hangulatos sztori, különösen tetszett a mesélős megoldás.

A következő helyzeted: Hirtelen arra ébredsz, hogy egy modern fodrászszalonban akarnak a hajadtól megszabadítani, és ha el is menekülsz, úgy tűnik, az egész városban mindenki a sörényedre pályázik.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.