Rin Tarden

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Pént. Márc. 18, 2016 6:23 pm

Első rész

Az ember sosem gondolná, hogy bizonyos dolgok vele is megtörténhettek, amíg váratlanul arcon nem csapja a kíméletlen valóság. Ez természetesen nem jelent feltétlen rosszat, ahogyan jót sem. Ugyanakkora esély van arra, hogy valakibe belecsap egy villám, minthogy belebotlik egy elásott kincsbe. Most viszont hagyjuk az ábrándozást és térjünk, vissza az eredeti történhet. Egy meleg nyárias napon történt amint éppen holtfáradtan egy kis falucska felé bandukoltam. Igaz lovon ülve sokkal kényelmesebb lett volna azonban anyagi helyzetem nem engedte meg, hogy ilyesféle jószágot tartsak viszont a fáradságnál sokkal nagyobb gond kínzott engem. Utam során megharapott egy kóbor kutya utána pedig sikeresen beleültem egy tüskés bokorba. Így hát elgyötört testtel és lélekkel botorkáltam be a picinyke faluba, ami kissé hasonlított a szülőhelyemre poros utcák, öregedő házak, mosolygós emberek. Ez az utolsó talán nem volt helyes megfogalmazás ugyanis amint rám néztek egyből gyanakvás és bizalmatlanság csillant meg a szemükben. Előfordult már nem egyszer, hogy kinézetem miatt az emberek furcsán néztek rám soha nem ennyire. Az egyik ablakból néhány fiatal leányzó kandikált kifelé ám amint megközelítettem őket azon nyomban lebuktak. Egy másik háznál a kertjét gondozó anyóka hátat fordított nekem és oly hevesen kezdett kapálni, hogy kis híján a virágait is kigyomlálta. Nem igazán értettem mi bajuk lehet, de nem is érdekelt, mert köztudottan nem létezik az embernél furcsább teremtmény. Szabályosan a bőrömön keresztül éreztem a belőlük áramló negatív energiákat.  Legelőször úgy terveztem, hogy a közeli kocsmában kezelésbe veszem a kiszáradt torkomat, azonban az épület előtt álló tábla ebben megakadályozott.
”Koldusoknak kívül tágasabb.”
Mivel nem akartam még jobban magamra hívni a helyiek figyelmét ezért nagy ívben elkerültem az ívót és a falu közepe felé vettem az irányt. Azért oda mentem, mert otthon ott ásták ki a közös kutat. Mikor megérkeztem örömmel láttam, hogy ezúttal nem tévedtem és enyhe mosollyal az arcomon elkezdtem leengedni a vödröt majd miután tele lett néhány tekeréssel felhúztam. Bár nem voltam egy nádszál azonban ez a kis munka engem is megizzasztott így hát hátrahúztam a csuklyámat és egy jókora izzadság cseppet töröltem le a homlokomról. Váratlanul valaki nekiment a hátamnak én persze nem szóltam egy szót sem.
- Bocsánatot kérek. Kaphatnék egy keveset inni?
Nem értettem kinek lehet ilyen magas hangja ezért hátranéztem és egy nyolc éves körüli vak fiúcskát találtam magam mögött. A kút szélén kallódó merőkanalat belemerítettem a vízbe majd a gyermek kezeibe nyomtam.
- Fogd. - mondtam röviden.
- Nagyon köszönöm. Maga ugye nem idevalósi?
- Honnét veszed?
- Ez egy kis falú és még soha nem halottam a hangját.
- Értem.
Elég mogorva hangon beszéltem ellenben őt ez egyáltalán nem zavarta, sőt mi több nagyon jókedvűnek tűnt. Nem akartam beszélgetni, azonban egy kérdés addig motoszkált bennem, míg már nem bírtam visszatartani és végül kiszakadt belőlem.
- Mond csak az emberek mindig ilyenek?
- Fogalmazna kicsikét pontosabban?
Gondolatban bokán rúgtam magamat a hanyagságom miatt, mert ő nem láthatta milyen szemekkel néztek rám az emberek.
- Mindenki olyan gyanakvónak tűnik.
- Ááá értem. Bizonyára a szellemek miatt van.
- Szellemek?
- Igen. Pár nappal ezelőtt az erdőben szellemek jelentek meg és az óta senki nem mer oda menni. A hely egy nagyon gazdag úré viszont ő sem tehet semmit.
- Szellemek?
- Igen. Állítólag a hely régebben egy temető volt és az elhunytak így közlik, hogy hagyják őket békén.
- Te hiszel ebben?
- Nem tudom, mert még soha nem láttam szellemet. – itt elmosolyodott a gyermek – de engem még nem bántottak és nem hiszem, hogy rosszak lenének.
Ez egy kissé furcsa kijelentés volt ugyanis általában a gyerekek félni szoktak szellemeket és egyéb rémisztő dolgoktól legalábbis én az ő korában féltem. Végül az egészet annak tudtam be, hogy a mai fiatalok már mások, mint a régi idő béliek.  Beszélgetés közben visszahúztam a fejemben a csuklyámat.
- Meg tudnád mondani, hol van az-az ember?
- Miért kérdi?
- Hátha tudok neki segíteni.
- Csak nem varázslónak tetszik lenni?- lehet, hogy csak képzelődtem azonban némi félelmet éreztem a hangjában.
- Dehogy. Csak olvastam pár dolgot a szellemekről és hátha tudok segíteni.
- Értem. A kúttól jobbra van, a méltóságos úr háza ott megtalálhatja.
- Köszönöm.
Én még egy kicsit hűsöltem a víz mellett a srác pedig elment, mert találkozója volt valakivel. Itt-ott sikerült elkapnom néhány beszéd foszlányt, amiből annyit tudtam meg, hogy ruházatom miatt egyesek úgy vélik talán én okoztam ezt a bajt. Nagyon reméltem, hogy néhány túlbuzgó lakos nem fog baltával a kezében rám rontani. Később mikor megérkeztem észrevettem, hogy a többi épülethez képest ez jóval fiatalabb volt mindössze néhány éves. Miután bekopogtam egy fekete elegánsnak tűnő ruhát viselő alak nyitott ajtót.
- Miben lehetek a szolgálatára?
- Semmiben. Az urassággal akarok beszélni.
- Értem kérem, kövessen.
Egy rövid folyóson bevezetett a dolgozóba, szobába ahol a falu vezetője tartózkodott. Érdekes módon a szoba nagyon hasonlított a gazdájára, mert mindketten rendkívül előkelően néztek ki. A falak mentén igényesen elkészített vitrinek sorakoztak az ajtóval szemben pedig egy rendkívül drágának tűnő íróasztal. Ennek ellenére ott volt a nagyfőnök, aki leginkább egy vemhes disznóra hasonlított. Kissé csodálkoztam, hogy az a méreg drága ruha még nem szakadt szét rajta.
- Az inasomtól úgy halottam, hogy maga esetleg tudna segíteni a mi kis problémánkon.
- Talán.
- Mi maga? Csak nem valamelyik egyházhoz tartozik?
- Nem egészen. Mondjuk úgy, hogy a túlvilágiak a hobbim.
- Elég különös elfoglaltság.
- Meglehet. Azonban mielőtt bármit is tennék többet kéne megtudnom az itt történtekről.
- Értem. Társadalmi rangomból és vagyonomból kifolyólag én vagyok ennek a falunak a vezetője. Gyakorta járnak erre postakocsik és a kereskedők is errefelé szokták az áruikat szállítani. Úgy döntöttem remek lehetőség lenne, ha ezt a helyet egy kereskedelmi csomóponttá változtatnám.  Az embereknek ez sok munkát jelenteni nekem pedig annál is több pénzt. Eddig világos?
- Mint a nap.
- Helyes. Hol is hagytam abba?
- Ott, hogy magának mennyire megérné ez a változás.
- Igen, pontosan erről beszéltem. Még egy fogadót is építettem ahol az elfáradt utazók megpihenhetnek természetesen jó pénzért és mellé egy fürdőt is.
Erre az utolsó szóra felkaptam a tekintetemet azonban a csuklyának hála ebből senki nem vett észre semmit.
- A munkálatok még folynak azonban sajnálatomra elfogyott a fa. Az egyik közeli erdőből akartam hozatni pont, mint máskor azonban valami furcsa lények vagy mik jelentek meg és elijesztették a favágókat.
- Pontosan milyen lények?
- Fogalmam sincs. Én nem láttam egyet sem. A magam fajtának semmi keresnivalója a kényelmetlen koszos erdőben sokkal jobban érzem magam itt azonban az inasom járt kin és ő fedezte fel azokat a csontokat is. Már mindent elmondtam, amit csak lehet. Ha segít ezer váltó üti a markát. Szörnyű belegondolni, hogy minden egyes nappal pénzt vesztek.
- Megoldható, de nem pénzért teszem.
- Hanem?
- Használni akarom a fürdőjét méghozzá ingyen, mást nem kérek. Megfelelnek a feltételeim?
- Elég furcsa kérés bár a szegények maguk is furcsa emberek, legyen.
- Akkor, ha megengedi, szeretnék négyszemközt beszélgetni az inasával, hogy pontosan megtudjam mivel is állok szembe.
- Jól van, tegye, amit akar, csak gyorsan nem érek rá az örökké valóságig. Ha a helyzet nem javul kizavarom, az egész falut az erdőbe ennyi ember csak elbánik azzal a pár nyamvadt szellemecskével.
Így hát kimentünk a folyosóra, hogy végre megtudhassam a részleteket. Az viszont sehogy sem fért a fejembe, hogy egy ilyen középkorú, becsületes tekintetű férfi, hogyan dolgozhat egy ilyen háj pacninak. Ráadásul honnan deríthették ki ily hamar érkezésemnek az okát.
- Most akkor el tudná mondani pontosan mit is látott?
- Igen kérem. Az úgy történt, hogy egyik holdvilágos este sétálni voltam az erdőben mikor is valami keményet éreztem a talpam alatt. Először azt hittem, hogy egy faág azonban mikor lehajoltam, hogy megnézzem hát egy csontot találtam, vagyis annak egy darabkáját, ami éppen kiállt a földből. Ahogy körbenéztem rengeteg ilyen kiló csontot találtam a földbe és rögtön arra gondoltam, hogy egy temetőbe botlottam. Pár perccel később mintha lehűlt volna a levegő és különös motoszkálást halottam mintha valaki figyelt volna majd váratlanul megmozdult a föld és egy bomló ember egy zombi mászott elő. Annyira megijedtem, hogy mozdulni sem tudtam.  Azt mondta ne merészeljük többé háborgatni őket vagy keservesen megbánjuk. Mivel tudtam, hogy a nagyságos úr onnan akar fát hozatni rögtön hozzásiettem elmeséltem mi s, hogy történt és megmutattam az egyik csontot. Ő csak legyintett azonban másnap a favágók riadt tekintettel szaladtak vissza a faluba mondván nem hajlandóak visszamenni a kísértet erdőbe. Ennyi.
- Érdekfeszítő. Megnézhetném az a csontot?
- Máris hozom uram.
Elment majd nemsokára visszatért egy viszonylag jó állapotú lábszárcsonttal. Egyből amint megláttam tudtam, hogy valami nem stimmel vele, de azért hümmögve tanulmányoztam egy darabig majd megkérdeztem beszélhetnék-e az egyik favágóval. Nem kellett sokáig keresgélnünk ugyanis éppen az ablak előtt ment el egy izmos férfi baltával a kezében. Megkérdeztem, hogy hajlandó lenne egy pár kérdésre felelni és ő vonakodva ám, de igent mondott.
- Mesélje el, hogyan történt.
- Nincs ezen mit mesélni. Kimentünk dolgozni, ahogyan a nagyságos úr parancsolta ám kicsit aggódtunk a szellemek miatt. Amint az erdőbe értünk mintha valami természetfeletti minket figyelt volna. Az egyik bokor mellettem vadul rángatózni kezdett, de senki sem volt a közelében rajtam kívül persze. Ezután egy szétmarcangolt nyúl pottyant le egyenest az égből. Ettől már nagyon féltem majd mikor megjelentek azok a szörnyek meg sem álltunk hazáig.
- Maga is látta őket?
- Én nem, csak Roman. Ő is nagyon meg volt rémülve látta volna, hogy iparkodott haza a fiacskájához. Tudja, egyedül neveli szegényt és vak.
- Roman vagy a fia?
- A fia.
- Értem.
- Maga el tudja ezeket űzni?
- Van rá esély.
Ezzel elköszöntünk és mindenki ment a maga dolgára. Érdekesnek találtam, hogy folyton folyvást abba a vak gyermekbe botlottam. Félrehúzódtam az egyik fa hűsítő árnyéka alá és megpróbáltam összegezni a halottakat. Pár nappal ezelőtt találtak pár csontot az erdőben és váratlanul élőholtak jelentek meg. Arra utasították az inast, hogy ne merjék többet háborgatni az erdőt majd másnap ismételten megjelentek az egyik favágónak, aki a vak gyermek apja. Ez azért fontos, mert csak ő tudta, hogy miért akarja felkeresni a falu vezetőjét. Ráadásul ezzel a csonttal is voltak bajok meg, ha az tényleg egy temető volt, akkor miért csak most közölték nemtetszésüket? Alig fél órával később különös találkozóra lettem figyelmes. Az egyik közeli házba ment be az inas őt a vak fiú követte és egy izmos felnőtt gondolom az édesapja. Rajtuk kívül még két nő és egy férfi ment be a házikóba. Szerencsére a fától nem láthattak engem így észrevétlenül figyelhettem a mesterkedéseiket. Óvatosan az ablak alá lopóztam és igyekeztem kihallgatni a beszélgetésüket. Nem halottam mindent kristály tisztán viszont valami jöttmentről beszéltek és, hogy jól rá kéne ijeszteni. Így már majdnem mindent értettem ezért odaléptem az ajtóhoz és jó erősen belöktem azt. Mindenki felpattant ijedtében és engem bámult, a favágó tért először magához és rögtön számon kérte mi járatban vagyok.
- Nem kell színészkedniük mindent, tudok csak azt nem, hogy miért? Talán találtak egy elrejtett kincset?  Szerencséjük van, hogy nem jött egyetlen egyházfi, sem mert rögtön leleplezte volna a csalásukat, ami csak úgy hemzseg a hibáktól. Kezdjük magával inas úr. Az élőholtakat rendszerint megidézni szokták kivéve, ha van egy nagy energiájú hely, ami táplálja, őket azonban kétlem, hogy az a temető megfelelő lenne, ha temető volt egyáltalán. Sosem halottam róla, hogy a marháknak temetőjük lenne, egy maga egy marhalábszárat mutogatott nekem ráadásul a zombik nem tudnak beszélni. A másik nagy hiba, hogy mikor megérkeztem én csak a gyermekkel beszéltem ám nemsokára rá maga is tudott az ittlétemről és, hogy mit keresek itt. Az egyetlen magyarázat erre nem más, minthogy elmondta magának. Egy újabb hiba, hogy az élőholtak nem szokták csak úgy mutogatni magukat anélkül, hogy fel ne faltak volna valakit. Az a meglátásom, hogy valamiért távol akarja tartani az embereket az erdőtől ezért adta elő azt a mesét a szörnyekről. Ez után bizonyára összeültek és másnap kimentek az erdőbe, hogy kísérteties zajokat produkáljanak a munkásoknak. Ez viszont nem volt elég kellett valaki, aki lássa őket így mikor Roman elrohant, hogy szellemet látott a többiek mivel már jócskán be voltak gyulladva, elhitték és fékevesztetten rohantak vissza.
Mindnyájan le voltak döbbenve az okfejtésemtől egyedül az apa szólalt meg.
- Igaz mindent kitalált. És, hogy miért tettük? Nem kincsért sem pedig pénzért. Néhány nappal ezelőtt Józseffel jártuk az erdőt és megpillantottam egy Wolpertingert. Felénk az-az ostoba babona járja, hogy véréből a közönséges fémet arannyá lehet változtatni. Tudtuk, hogy az úr milyen pénzsóvár féltünk, hogyha a fülébe jut, a lény ittléte mindenáron végezni akar vele. Ezért kitaláltuk ezt a történetet, hogy nyerhessünk pár napot, amíg befogjuk és elvigyük valahová jó messzire azt a jószágot.
- Értem így hát csak egyetlen dolgot tehetek. – mondtam majd arcomon démoni vigyor jelent meg.
Sötétedés után valaki hangosan dörömbölt az uraság ajtaján és mivel az inas már hazament neki kellett megnéznie ki az. Amint ajtót nyitott egy vérszomjas csontvázzal nézett farkasszemet. Ijedtében megpróbálta becsapni az ajtót ám a lény taszított egyet, rajta amitől szegény a földre zuhant. Az élőhalott fegyverével a kezében lassan egyre közelebb ért miközben a háj pacni gyorsan fölpattant berohant a szobájába magára zárta az ajtót és elbújt az ágya alá. Vagyis egész pontosan megpróbált ám nem fért be a nagy hasa miatt ezért inkább a ruhásszekrényben keresett menedéket. Mikor meghallotta a túlvilági lény, rémisztő hangját még a vér is megfagyott az ereiben.
- Halld szavamat te ocsmány, csúszómászó halandó. Túl régóta hagyjuk, hogy kizsákmányold a természetet. Nem lesz több figyelmeztetés.
Körülbelül tíz perccel a szellemjárás után a nyakamba vettem a lábamat és elindultam a szellem járta erdő felé. Azt sajnáltam leginkább, hogy le kellett mondanom a kellemes meleg fürdőről. Több hónap is eltelt mióta utoljára kényeztethettem magamat forró vízzel. Azt, hogy mi történt a faluban nem tudhattam csak találgathatok. Az a pénzsóvár szemétláda bizonyára napokon keresztül nem merte elhagyni a szobáját így a kis csoport kapott annyi időt, ami alatt majd megmentheti az állatot. Ahogyan ott tanakodtam a csillagos ég alatt a fák közül hirtelen egy kis nyúl ugrott elő szarvakkal a fején. Aprócska kis gomb szemeivel morcosan nézett rám és úgy tűnt nem szeretné, hogy azon az ösvényen haladjak tovább.
- Akkor mégis merre menjek?
Mintha megértette volna a kérdésemet, mert gyors léptekkel beugrott egy bokorba. Nem igazán értettem, de azért követtem és csakhamar egy állatok által kitaposott ösvényen találtam magamat. Elindultam a kis természetes úton és vagy tízpercnyi mászkálás tán vízcsobogásra lettem figyelmes ezért kicsit megszaporáztam a lépteim és egy meleg vizű forrásra bukkantam. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek ugyanis ilyen véletlen egyszerűen nem létezhet. Lehet, hogy a Wolpertinger így hálálta, meg amiért segíteni próbáltam neki. Ez a másik rejtély, ami soha nem fog kiderülni. Pillanatok alatt ledobtam magamról a ruháimat kivéve a nadrágomat, ám épphogy csak beleléptem a vízbe valami előbukkant a víz alól. Először nem láttam mi lehet az ám mikor a holdfénye rávetült egy gyönyör-szép meztelen nő állt mellettem.  Egész addigi életemben nem láttam nála szebbet ráadásul meztelenül. Különös módon nem rémült meg, hanem rezzenéstelen arccal bámult rám. A teste olyan húsz év körüli lehetett ellenben a szemeiből az örökkévalóság nézett vissza rám. Különleges energia áramlott belőle, amit még soha nem éreztem, de olvastam már róla. Ha minden igaz minden mágiahasználó, ha az ereje elér egy bizonyos szintre rá jellemző auraként foglya a testét körbevenni, amit a mágiahasználók megérezhetnek. Csak rövid ideig járta át testemet ez a borzongató érzés bizonyára elrejtette a nyomait.
- Mit akarsz itt halandó?
Én ennek hatására végre magamhoz tértem az arcom teljesen elvörösödött és szabadkozás közben megpróbáltam elmenni ám a lábam megcsúszott egy kövön és elestem. Landoláskor bevertem a fejem egy másikba és azon nyomban elvesztettem az eszméletemet.
Folytatása következik.[/color]


A hozzászólást Rin Tarden összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 06, 2016 11:36 am-kor.
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Pént. Márc. 18, 2016 6:35 pm

/Igyekszem alaposan átnézni azonban sem a szabályzattal sem pedig a világ leírással nem áll ellentétben ez a történet. Ha mégis némi anomália tűnik fel az nem a véletlen műve./
Ha az oldal világával elentétes dolgot találsz és zavar.:
A logikai hibák nem logikai hibák hanem a töténet része.

Magyarázat:
Rin találkozik egy vámpírral fényes nappal és marhaságokat mond mint megátkozta egy pap. A nő nagyon hasonlít rin nagynénjére továbbá néhány történet szereplőjére. Rint a találkozás előtt pár nappal megharapta egy kutya beleült egy tüskebokorba, és betörte a fejét.

Második rész.

Az előzmények röviden.:
Rin Tarden az egyik falúban hírét vette, hogy élőholtak garázdálkodnak az egyik erdőben. Fölajánlván a szolgálatait kutakodásba kezdett és rövid idő alatt rájött, hogy nem szellemekről van szó, pusztán az emberi ármányról. Pár jólelkű polgár azért akart mindenkit távol tartani az erdőtől nehogy a nagyúr meg tudja, hogy egy legendás lény tartózkodik éppen ott. Rin végül besegített az ijesztgetésbe és így nyert annyi időt, ami alatt azt az állatot befoghatták és máshová szállíthatták. miközben bandukolt tovább az éjszaka közepén tán a sorsnak köszönthetően egy forrásra bukkant ahol megfürödhet. Szerencsétlenségére egy gyönyörű nő már bent állt meztelenül különös kisugárzással, amitől annyira meglepődött Rin, hogy elesett és beverte a fejét egy kőbe. Nem ez volt aznap az egyetlen rossz, ugyanis egyszer megharapta egy kutya és megszúrta egy tüskebokor.

Mikor kinyitottam a szememet a fejem kis híján szétrobbant a fájdalomtól. Kezemmel lassan megérintettem azonban a fájdalom csak fokozódott. A kiképzésem során meg kellett tanulnom a fájdalom elviselését így hát vettem egy mély levegőt és elképzeltem amint az a kellemetlen érzés szép lassan zsugorodik. Bár ostobaságnak hangzik mégis bevált és pár perc múlva kissé jobban éreztem magamat, aminek következtében több apróságot is észrevettem. Már nem a vízben tartózkodtam, hanem mellette a hűs és puha füvön. Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen azonban mindenem megszáradt még a nadrágom is. Óvatosan, nehogy megerőltessem magamat felültem és megfogtam a tarkómat ahová azt a bitang erős ütést kaptam. És megdöbbenésemre nem találtam semmit. Egy képzett nekromantának nem csak azt kell tudnia, hogyan támaszthat fel embereket, hanem a halál különféle módjait is ismernünk kell.  Esetemből kiindulva legegyszerűbben úgy tudunk valakit ártalmatlanná tenni, ha jó erősen fejbe verjük lehetőleg hátulról. Ennek minden esetben valamiféle jele kell, hogy maradjon azonban én nem találtam semmit magamon. Se egy repedés, se egy karcolás, még egy púp sem dudorodott ki mintha az a baleset meg sem történt volna. Eléggé idegesített ez a kis anomália ezért kitéptem egy pár fűszálat, amik majd a csillagos ég alatt jó alaposan megnéztem őket. Ahogy sejtettem vért találtam rajtuk bár egy ideje már megalvadt. Bizonyára az a meztelen szépség csinált velem valamit, ami begyógyította a sebemet. Rátérve a hölgyre megpróbáltam kideríteni, hogy ki pontosabban mi is lehetett. Egyáltalán nem érdekelte, hogy egy férfi rajtakapta fürdőzés közben. Abban az időben elég zárkózottan viselkedtem ám annyit tudtam, hogy az ilyen viselkedés nem egészen normális. Ráadásul mi a fenéket keres egy meseszép teremtés az éjszaka közepén ruha nélkül az erdőben. Igen, tisztában vagyok vele, hogy éppen fürdött azonban erre lett volna más megoldás is. Ennek tetejében nem csak a viselkedésével volt gondom, hanem a kinézetével is. Bár a teste fiatalosnak nézett ki mégis mintha egy sokat látott ember szemeivel nézett volna rám ráadásul a bőre is természetellenesen fehéresnek tűnt. Sajnálatos módon hiába áradt a testéből az a különleges mágikus erő, nem tudtam rájönni ki vagy mi lehetett. Ettől a sok gondolkodástól ismételten fájdalom hasított a fejembe ezért azon nyomban abbahagytam és elindultam a víz felé. Nem akartam ismételten összetörni magamat ezért a szélénél megálltam majd miután letérdeltem kissé megmostam az arcomat majd leheveredtem a puha gyepre. Vagy tízpercnyi pihengetés után ismét felkeltem és ezúttal a ruházatomat vettem górcső alá. Megkönnyebbülésemre mindent ott volt ahova letettem, a csuhámtól kezdve a pótolhatatlannak tűnő Varázskönyvemig. Elég különös egy esemény volt hisz nemcsak, hogy meggyógyított egy ismeretlen leskelődőt, de még a holmiját sem rabolta el. Bár lehet kissé nyersen fogalmaztam azonban abban az időben az emberek nem álltak éppen az erkölcsiség magaslatán. Miközben felöltöztem a ruhámból kiesett egy kevés váltó, ami nagyon jól jött. Így hát jókedvűen folytattam az utamat kissé lassú léptekkel. Bár a sérülések eltűntek azért a hatást még mindig éreztem ezért csak szép lassan baktattam előre, aminek meg is lett a következménye. Néhány napba beletelt, amíg elértem a következő lakott települést. Út közben találtam bár gyümölcs bokrot és sikerült elejtenem egy nyulat így legalább nem éheztem. Mikor megérkeztem a faluba majd leszakadt a lábam a fáradtságtól. Nem akartam megállni azonban a gyomrom egyenesen követelte az igényesen elkészített ebédet. Bár jómagam is tudtam egy-két trükköt azonban az általam elkészített fogások nem rendelkeztek valami jó ízzel. Ott megkérdeztem az első embert merre található a fogadó és első utam oda vezetett. Nem volt kimondottan puccos sem pedig tiszta, de ez engem nem is érdekelt csak pihenni és enni akartam. Szó nélkül ledobtam magam az egyik asztalhoz nem figyelve, hogy ülnek-e mások is ott pedig ez nem volt szokásom. Mindig jobban éreztem magamat, ha egyedül étkezhettem mindenféle társaság nélkül. Miután lehuppantam csak akkor vettem észre, hogy ahhoz a vadító szépséghez csapódtam, akit forrásnál láttam. Úgy tűnt mintha az elmémbe olvasna, mert épphogy csak gondoltam a távozásra ő máris lebeszélt róla.

- Ne menj el. Maradj inkább és beszélgessünk.
Ennél jobban nem is lehettem volna összezavarodva így fogalmam sem volt mit kéne, tennem. Mindent elkövettem, hogy az arcomon ne látszódjon semmi ráadásul a csuklya is a fejemen volt.
- Olyan kis édes, vagy ha zavarba jössz. Mondták már?
- Mégis honnan?
- Ó ez a legkönnyebb. Mindenre sort derítünk a maga idejében.
Valami szakácsnő féle jött oda hozzám bizonyára azért, hogy megtudja, mit akarok enni, de nem szólt egy szót sem inkább idegesen nézett rám. Ezt én annak tudtam be, hogy megint a nem hétköznapi szerelésemet viseltem ám nem volt kedvem a kedveskedéshez.
- Hozzon valami ehetőt. - a lány azon nyomban sarkon fordult és elsietett.
- Ez szép. Meg sem hívod a vendégedet?
- Nem. Mit akar tőlem?
- Ez nem valami szép. Illik így beszélni egy hölggyel? Az éjszaka bezzeg nem így viselkedtél.
- Én tehetek róla, hogy maga az erdő közepén mászkált?
- Ez így nem pontos. Nem mászkáltam, hanem fürödtem. Te pedig bámultál, ami szintén nem illő dolog, de hagyjuk ezt most. A nevem Amelia. És a tied?
- Rin.
- És mi a teljes neved?
- Rin Tarden.
- Most már tudom nem véletlenül találkoztunk azonban, ez most nem számít. Először tisztáznunk kell pár apróságot.
- Maga követett engem? Hogy jutott ide ilyen gyorsan? Mit csinált a fejemmel? És mit akar tőlem?
- Cö cö cö. Észre sem vetted, hogy követlek? Ez kissé kiábrándító.
Tényleg nem észleltem senkit utazás közben ám az is lehet, hogy a nemrég szerzett sebesülésem volt az oka.
- Ha jót akarsz magadnak fiacskám, akkor hallgatsz, és jól viselkedsz, mert nem akarsz engem magadra haragítani.
A nő nagyon emlékeztetett valakire csak nem jutott eszembe, hogy kire. Ahogy ott ültünk egymással szembe sokkal jobban meg tudtam nézni őt magamnak. Hosszú fekete haja, ami nemrég még a csodálatos kebleit simogatta a beszélgetés alatt a hátát verdeste. Szemei gyémánt kéken csillogtak, ami elég furcsa egy embertől. A bőre nemcsak fehéres volt, hanem kimondottan hófehér. A ruha, amit viselt szintén fehér színben pompázott és úgy nézett ki benne akár egy hercegnő.
Na, rájöttél már mivel is állsz szemben?
- Nem.
- Ne mondj, ilyeneket, erőltesd meg azt a csöppnyi kis agyadat és gondolkozz!
Hiába ráncoltam a homlokomat mégsem jutott semmi az eszembe pedig törtem rendesen.
- Nem azt mondtam, hogy vágj pofákat hanem, hogy használt az eszed. Ennyire csak nem lehetsz ostoba. Biztosan érezted az a hűvös mágiát, ami a testemből áradt. Minden darab megvan, már csak össze kell raknod a képet.
Ahogyan mondta megpróbáltam felsorakoztatni azokat a dolgokat, amit tudtam róla és végül teljesen megdöbbentett, hogy nem jöttem rá hamarabb. Sötétbe burkolt arcomra ismét a zavarodottság ült ki.
- Bingo. Igen jól gondolod, én egy vámpír vagyok.
- Maga olvas a gondolataimban?
- Megint olyan aranyos vagy. Más ilyenkor visszakérdezne, hogy tényleg? Vagy esetleg felugrana ijedtében. Te ennek ellenére azt akarod megtudni olvastam-e az elmédben. Nem, nem olvastam, azonban amíg nem tanulod meg kontrolálni az érzelmeidet nincs is rá szükség. Olyan, vagy mint egy nyitott könyv.
- Ha maga vámpír, akkor mit keres itt a tűző napon?
- Na, ez már egy jó kérdés, de sajnos nagyon hosszú történet. Persze el fogom mesélni csak előbb azt, akarom, hogy tisztában legyél a tényekkel.
Végre megérkezett az ennivaló, ami egy nagy tál pörköltnek nézett ki és amint letette azon nyomba iszkolt is vissza.
- Rendesen is öltözködhetnél, akkor nem ijednének meg tőled az emberek, ráadásul mi vagy te valami pap, hogy csuhában mászkálsz?
- Semmi köze hozzá.
Bár azt vallotta, hogy ő egy vámpír ennek ellenére nehezen tudtam elhinni ugyanis ők nem bírják a napfényt és elpusztulnak tőle. Nekiálltam enni és reméltem, hogy közben mesél még valamit, amiből kiderül az igazság.
- Látom azért némi illem szorult beléd, hogy nem beszélsz teli szájjal. Visszatérve a múltkorira nagyon meglepődtél mit kereshet ott egyedül egy ilyen szépségek méghozzá az éjszaka közepén. Talán még az is feltűnhetett neked, hogy egyáltalán nem ijesztettél meg. Ez azért volt, így mert nagyon kevés dolog van, amitől nekünk vámpíroknak félnünk kellene. Alig van olyan erő, ami árthat egy olyan képességekkel rendelkező vámpírban, mint én. Ráadásul már nagyon idős vagyok, vagyis nagyon sok dolgot átéltem így egy kicsit sem izgat, hogyha meglát valaki meztelenül. Egy kicsit sem izgatnak a párzási rituáléitok. Úgy tűnik, hogy mégiscsak most kéne magamról beszélnem, de előbb hagyd abba a csámcsogást, mert úgy eszel, mint egy disznó.
Végre sikerült rájönnöm, hogy kire is hasonlít ez a némber, hát nem másra, mint a nagynénémre. Egy darabig velünk élt gyerekoromban mindenbe beleütötte az orrát és folyton kioktatott. Bármit csináltam sosem volt neki elég jó pont, mint ennek a piócának.
- Mint már említettem volt én egy vámpír vagyok és, hogyan lettem az ezt nem szeretném részletezni. Egyrészről nem valami kellemes erről beszélni másrészről pedig semmi közöd hozzá. Sok-sok évvel ezelőtt egy piciny kis falucska mellett éltem a kastélyomban. A táj nagyon szép volt komor és sötét akár egy kripta. Minket vámpírokat megöl a napfény ám nagy örömömre itt elég korán lement a nap. Az emberek tiszteltek és megbecsültek engem, mert tudták, ha nem teszik meg valamennyiüket karóba huzatom.
Ennél a mondtál félrenyeltem a falatot ám némi krákogás után ismét kaptam levegőt.
- Ugye nem arra gondol mikor..?
- De igen ifjú barátom, bár nem illendő dolog ilyesmiről beszélni főleg evés közben nem. A lényeg, hogy az ember egyik végén bedugunk egy karót a más másik végén meg kihúzzuk akár egy nyársat. Elég szórakozató egy dolog neked is ki kéne próbálnod egyszer.
Miközben ezekről a szörnyű dolgokról mesélt olyan boldognak tűnt akár egy gyermek. Nem mertem visszakérdezni, hogy mire gondol pontosan. Engem nyársalnak fel, vagy én nyársalok fel valaki mást, akárhogyan is néztem egyik se tűnt valami felemelőnek.
- Persze ők nem tudták, hogy én egy vámpír vagyok legfeljebb csak sejtették. Ne hidd azt, hogy egy szörnyeteg vagyok hisz egy csomó jó dolgot is tettem velük. Példának okáért egyetlen egy rabló vagy fosztogató banda sem merte betenni a lábát arra a helyre. Máskor pedig magamhoz hívtam néhány fiatalembert, akik képtelenek voltak ellenállni a ’ természetes ’ vonzerőmnek. Néha napján csak úgy zenget tőlünk az egész palota sajnos, mostanában már nem lelek semmiféle örömöt az ilyesmiben. Jó sok ideig éltem így nyugalomban és békességben, mígnem fel nem tűnt az-az átkozott pap. Halott azokról a dolgokról, amiket műveltem, meglátogatott a kastélyomba és volt képe megátkozni engem. Azt mondta, míg végre nem hajtok száz jó cselekedetet elveszi minden természetfölötti hatalmamat, amitől majdnem olyan leszek, mint ti halandók. Először persze nem törődtem vele és igyekeztem tovább élni az életemet mintha mi sem történt volna. abban reménykedtem, hogy ez a rontás idővel elmúlik ám sajnos nem tudtam kivárni. Alig egy hét telt el mikor a falusiak a kapuban dörömböltek vasvillákkal, fáklyákkal felvértezve. Azok a nyomorult kis férgek így hálálták meg az a sok jót, amit velük tettem. Ezek után muszáj, volt elmenekülnöm nehogy az a dühös tömeg végezzen velem. Azóta is bolyongok a világban egyedül és magányosan. A többi vámpírhoz nem fordulhattam, mert bizonyára azon nyomban a véremet ontották volna.
- Ezek szerint ön most közönséges ember akárcsak én?
- Ezt azért én így nem mondanám. Még így is sokkal többet érek, mint ti valaha is fogtok. Bár erőm nincs és varázsolni sem tudok azonban megmaradt a lélegzetelállító szépségem és az emlékezetem. Életem során nagyon sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem, ami szintén felbecsülhetetlen értékű. Ráadásul nincs veszedelmes egy dühős fehérnépnél legalábbis felénk ezt szokták mondani.
Valami a lelkem mélyén motoszkált bennem és nem hagyott nyugodni ám végül rájöttem.
- Ha tényleg erőtlen, akkor mi volt az kisugárzás, amit az éjjel éreztem?
- Mi lett volna? Szerinted tényleg egy hölgynek tűrnie kellene, hogy csak úgy minden jött ment alakok leskelődjenek, utána miközben tisztálkodik? Csakis azért történt, mert megleptél ám azon nyomban visszafogtam magam. Egyik ősöm, ha minden igaz sötét tündér volt, aminek következtében a telihold alatt némi erő a felszínre tőr bennem. Sajnálatos módon csak annyira vagyok képes, amit az éjjel láttál.
Végre sikerült befejeznem az evést és a kenyér maradékával megtöröltem a maszatos számat. Miután megettem a szalvétámat, megpróbáltam megemészteni a halottakat hisz nem mindennapi eseményről volt szó. Az éjszaka folyamán meztelenül találtam egy fürdőző vámpírt, aki miután önnön hibámból sérülést szenvedtem begyógyította a sebemet és eltűnt. Pár nappal később ismételten belebotlok ebbe az egyénbe ám ezúttal fényes nappal. Elmesélte, hogy imádott embereket kínozni és férfiakat elcsábítani majd valaki megfosztotta minden hatalmától, míg végre nem hajt száz jó cselekedetet. Egyik másik története majdnem úgy hangzott mintha egy mesekönyvből vették volna az ihletett hozzájuk.
- Ha minden igaz, akkor már csak azt kell megtudnom mit, akar tőlem.
- Ez tetszik. Semmi köntörfalazás egyből a lényegre térsz. Bár lehetnél egy kicsit lazább. Mint említettem volt száz jócselekedetet kell végrehajtanom.
- De velem nincs semmi dolga ráadásul csak egy ember vagyok.
- Ez igaz azonban több tucatnyi problémád van ezek közül a legrosszabb a modorod. Problémásabb több tucat rászorulót keresni, mint egy emberen segíteni, aki hemzseg a gondoktól.
- Nem igazán értem.
- Akkor elmondom úgy, hogy még a te korlátolt elméd is felfogja. Akárhova mész én ott leszek a sarkodban, ha tükörbe nézel, én tekintek, onnan vissza rád mikor alszol akkor is engem fogsz látni. Mindent el fogok követni, hogy megváltozz és tökéletes légy. Érthető vagyok? Igen? Akkor jó. Most pedig távozzunk, mert már kezd idegesíteni, ahogyan az emberek, bámulnak minket.

Igaza volt az emberek sugdolóztak egymás között és felénk mutogattak miközben az idióta és gyagyás szavakat hallgattam ki a beszédükből. Letettem az asztalra a maradék váltómat majd köszönés nélkül távoztam. Szvetlana szinte hangtalan léptekkel jött mellettem és gond nélkül kerülgette az embereket.
- Van róla fogalmad, hogy mekkora mázlista vagy?
- Nem vagyok.
- Pedig az vagy. Mint említettem volt koromból kifolyólag hatalmas tapasztalattal rendelkezem. Vegyük górcső alá a harctéri képességeidet, amik őszintén megvallva rendkívül pocsékak. Mintha fogalmad sem lenne, arról mit is akarsz csinálni tulajdon képen. Mintha egyszerre akarnál parancsolni a csontvázadnak és saját kezűleg lerendezni a gondokat, azonban egyelőre van fontosabb megoldandó problémád. Először is beszéljünk arról a borzalmas modorodról. Sokkal könnyebb az emberekkel való kommunikálás, hogy ha nem hozod rájuk a frászt. Ehhez pedig jó lenne, ha nem úgy öltöznél, mint maga a kaszás. Néha napján az sem ártana, ha mosolyognál, tudod, mint a hétköznapi emberek. Egyszer még te is közéjük tartoztál emlékezned kéne rá. Gyerünk, húzd le azt az ocsmány csuklyát a fejedről és mutasd meg a világnak az arcodat.
Ezzel a fejem felé nyúlt majd egy gyors mozdulattal hátrahajtotta a csuklyámat.
- Látod nem is volt olyan rossz ráadásul nincs miért eltakarnod azt a csinos kis pofikádat. Igaz nem vagy kimondottan csábító, de legalább ronda se. Enged, hogy mások is lássák a te szemedet ne csak te az övékét. Természetesen emiatt végre meg kell tanulnod irányítani az érzelmeidet. Alkalmanként jól jönne, ha mosolyognál egy keveset mintha boldog lennél. Gyerünk, próbáld ki. Csináld!
Nem bírtam tovább a nyavalygását ezért teljesítettem ezt a kívánságát is ám mivel rég csináltam inkább vicsorgásnak tűnt.
- Igen. Ne add, fel csak gyakorolni kell. Most viszont távoznom kell, később még találkozunk. És ne feledd, rajtad tartom a szemem.
Éppen meg akartam akadályozni azonban mire egy férfi áttért köztünk felszívódott akár a köd. Hiába forgattam a fejemet nem találtam sehol és ez rendkívül zavart. Félpercnyi kutakodás után fejemben húztam a csuklyákat és elhagytam a falut, ami immáron tele volt rólam sugdolózó emberekkel.
Vége.
/Ui: Mindenkinek hálás vagyok a jó tanácsokért különösen Wilhelminának a remek képért./


A hozzászólást Rin Tarden összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 26, 2016 8:15 pm-kor.
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Hétf. Márc. 21, 2016 5:08 pm

Márciusi bónusz élmény

A macskamentés

Ez a történet is mind, ahogyan lenni szokott egy szép nyárias napon történt. A madarak vígan daloltak az útmentén fák tetején, amíg a vígan dalolászó favágók el nem kezdték kivágni azokat. A méhek ide-oda cikáztak bizonyára azért nehogy szégyent hozzanak a királynőjük fejére. Elég ritkán történt velem ilyesmi azonban akkor kimondottan jól éreztem magamat, még a lábamba nyilalló fájdalom sem tudott elszomorítani. Ezen a remek napon betértem egy takaros kis falucskába ahol hozzám hasonlóan jó kedélyű emberekkel találkoztam. Egy tagbaszakadt férfi mosolyogva a teraszát söprögettem majd mikor meglátott engem kedvesen odaköszöntött. Ez számomra elég szokatlan volt ugyanis a kinézetem miatt általában tartottak tőlem az emberek ráadásul nem minden ok nélkül. Leginkább azért szerettem azt a gúnyát hordani, mert így elkerülhettem az értelmetlen ostoba fecsegőket. Itt viszont teljesen más volt a helyzet és úgy bántak velem mintha csak egy lettem volna közülük. Pár házzal odébb egy csinos menyecske sétált kezében egy jókora korsóval. Mikor odaért hozzám megkérdezte tőlem nem akarok-e inni egyet abban a nagy melegben. Az első pillanatban nem tudtam mit feleljek csak meredten bámultam magam elé. Szerencsémre a csuklyám tökéletesen árnyékba borította az arcomat így ő azt nem láthatta. Pár pillanattal később közöltem vele nem vagyok szomjas majd folytattam az utamat. Nem tudtam, hogy abban a faluban mindig ilyen vidámak az emberek vagy csak akkor ennek volt ott a szezonja. Aki mellett elmentem az jó hallhatóan rám köszöntött és még egy széles mosolyt is kaptam mellé ajándékba. Fel nem bírtam fogni ésszel mi késztetett örömre ennyi embert. Az első ötletem az volt, hogy valami hallucinogén gombát ehettek azonban ezt azon nyomban kizártam ugyanis nem tartottam valószínűnek, hogy több tucat ember ugyanazt fogyasztotta volna vacsorára. Másik ötletem szerint egy rendkívül erős varázsló mindenkit megbabonázott. Viszont ennek se láttam valami sok értelmét ezért azon nyomban elvetettem. Akárhova néztem mindenütt rend, tisztaság és jókedv vett körül.  A házak tiszták voltak és rendezettek, a virágok illatoztak az emberek pedig vígan dudorásztak. Már-már kezdett hátborzongató lenni ez a hely, amikor ismerős hangokkal véltem felfedezni. Egy kislány sírt torka szakadtából miközben a mellette álló magas fára mutogatott. Annyit sikerült kivennem a szavaiból, hogy a macskája fölmászott a fára és most nem tud lejönni. Szívbe markoló látvány volt, ahogyan az a gyermek a bajba jutott állatkájáért búslakodott. Nem kellett sokáig gondolkodnom mit is kéne tennem és azon nyomban el is indultam. Bár nem voltam valami nagydarab ennek ellenére tisztán lehetett hallani a lépteim zaját. Mikor pár lépésre megközelítettem a leánykát ő fölnézett rám azzal a maszatos képével én meg szép lassan elsétáltam mellette egyenesen a legközelebbi kúthoz. A hosszú úttól kissé kiszáradt kiszáradt a torkom ám szerencsémre pillanatok alatt le tudtam kezelni ezt a kellemetlenséget. Valami mesés érzés volt mikor a hűs folyadék lecsordult a gigámon egyenesen a gyomromba. Mondhatni minden tökéletes volt abban a pillanatban leszámítva azt a nyavalyás sipítozó kölyköt. Bizonyára azt hitte, hogy egy kis nyafival bármit elérhet az életben pedig ez nem igaz. Semmi kedvem nem volt hozzá, hogy magas fákra másszak mindenféle bolhás állatok után, akik még meg is karmolhatnak. Ezért én csak ott üldögéltem és iszogattam, míg meg nem jelent egy magas férfi, aki felajánlotta a segítségét. A két méterével úgy kapaszkodott föl az ágakon mintha világ életében ezt csinálta volna. Pillanatok alatt elérte a macskát majd visszaadta azt jogos tulajdonosának.
- Mi a fenének kellett oda fölmásznia?- morogtam a bajszom alá csak úgy magamnak.
Valami oknál fogva örömmel töltött el, hogy vigyorgó arcokon kívül mást is láthatok azonban rövid ideig tartott a műsor. Azt vártam, hogy a két méteres pasas legalább lezuhan és eltör pár ágat ám nem jártam szerencsével. Nem tudom akkor miért lehettem ennyire ellenszenves talán túl sokat tartózkodhattam a napon, esetleg előző nap valami romlottat ehettem. Semmiféle motivációt nem éreztem az iránt, hogy másokon segítsek. Miután kiürítettem a bögrémet villám gyorsan elhagytam azt az édenkertet.

Ez egy kis szösszenet amit szórakozásból írtam és ezért osztom meg veled. Köszönöm, hogy végigolvastad picinyke művemet, remélem tetszett, ám ha mégsem elnézést kérek a zavarásért.
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Szomb. Márc. 26, 2016 9:58 pm

Rögös út, de ne aggódjál, látható a fejlődés s ne félj, jó ösvényen haladsz. Ha valaha is kételkedsz magadban, gondolj arra, hogy mi mindig szívesen segítünk. Nem kell félni, nem kel aggódni, s főleg nem ostobaságokat beszélni arról, hogy értéktelen vagy. Nagyon kreatív vagy, jó dolgokat találsz ki, ne add el magad olcsóbban, mint amennyit érsz.

Név: Rézmozsár
Leírás: A mozsár minden alkimista egy fontos összetevője, neked pedig egészen jó mozsárod van. Már olyan igazán fasza mozsár, amivel lehet diót is törni. De úgy királyul, hogy a héja jól elválik a belétől. Nagyon jó mozsár és szép réz színe van... Egyébként ez csak mellékes, de az ezzel készült valamilyen buffot okozó gyógyitalok hatása 20%-al hosszabb... De a lényeg, hogy van egy nagyon jó mozsárod.
Ár: 800 Váltó

200 TP
3000 Váltó ( Ebből ezer a bónusz)
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 550
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Pént. Ápr. 08, 2016 10:04 pm

1.rész
Mint minden más történetem ez is egy verőfényes napon történt. Éppen békésen poroszkáltam a poros földúton mik egy picinyke falucska került az utamba. Nem voltam sem fáradt sem pedig szomjas ezért úgy terveztem minél előbb keresztülszelem ezt a helyet azonban valami közbejött. Egy lila ruhába öltözött férfi teli torokból üvöltözött mindenféle marhaságot. Bár a meséje nem tűnt valami hihetőnek, ennek ellenére páran megálltak előtte és hallgatták köztük én is.
- Nincs ezeknél ocsmányabb teremtmény a világon. Bármit, amit látnak, elpusztítják egy szempillantás alatt. Nem éreznek se szánalmat se pedig megbánást. Kegyetlenebbek a vámpíroknál és gonoszabbak a démonoknál. Egyetlen ember se tudja, őket legyőzni ám ők egyetlen leheletükkel egy egész falút tehetnek a lángok martalékává. De nem kell aggódnotok barátaim, mert nálam van a boldogságotok kulcsa. Egy rendkívül különleges alkimista készítette ezt az italt, amelyet ha valaki szétlocsolja a háza környékén nincs mitől tartania. Ha nem hiszitek, nézzétek meg a kétnapi járásra lévő falucskát. Több tucat csodaszert adtam el óda és egy fia sárkányt sem láttak mind a mai napig. Azok az Istentelen szörnyetegek nem szeretik az illatát ezért..
Nem tudtam megérteni, hogyan dőlhetnek be az emberek egy teljesen nyilvánvaló átverésnek. Kis idő után meguntam a hantázót ezért megfordulta, hogy elmehessek, de véletlenül nekimentem a vörös szakállas fickónak. Morgott egy keveset majd folytatta a mellette állóval a diskurálást. Bocsánatot sem kérve a pár perc múlva már mögöttem is tudhattam azt a kis koszfészket. Lehet, kissé bunkónak tűnhetem azonban nem állhattam le elnézést kérni valahányszor hibát követtem el. Ráadásul mióta beálltam alkimistának nem szerettem azokat a helyeket ahol sok ember gyűlt össze egyszerre. Nem tudom mikor alakult ki ez nálam lehet akkor mikor a mocsárban kellett élnünk. Sokkal jobban éreztem magamat mikor a magam ura lehettem és senki sem mondta meg mit tehetek és mit nem. Az égen sötét felhők jelentek, meg amik egy pillanat alatt elrontották a jókedvemet. A vándorélet egyik rákfenéje pont a kiszámíthatatlan időjárás volt. Ezt a környéket nem ismertem így nem tudhattam találhatok-e bármiféle fedezéket. Néha-néha az utamba szokott esni egy elhagyatott ház, egy lakott viskó vagy egy erdő.  Akkor viszont távol s közel nem találtam semmit, amiben elbújhattam volna. Amíg én föl alá mászkáltam búvó hely után kutakodva eleredt az eső mintha dézsából öntötték volna. Végül rátaláltam egy lombos fára, ami többnek bizonyult a semminél. Nem maradt egy száraz porcikám a fogaim pedig megállás nélkül vacogtak. Tudtam, hogy tűzet, kellene gyújtanom azonban ez több szempontból is lehetetlennek bizonyult. Először is nem volt nálam se tűzszerszám se pedig gyújtósnak használható száraz fa. Másodszor pedig ha valami csoda folytán sikerült volna a zuhogó eső azon nyomban eloltotta volna. Így nem tehettem mást minél jobban a fa törzséhez húzódni és reménykedni, hogy minél előbb eláll ez az eső. Karjaimmal átöleltem magamat és a törzsemet kezdtem dörzsölgetni hátha sikerül magam kissé felmelegíteni mikor váratlanul egy fénycsík jelent meg az égen. Bár nappal nem olyan látványos egy villám azonban így is sikerült felkeltenie a figyelmemet. A sors összehozott pár rendkívül tapasztalt és bölcs emberrel ám egyikük sem tudta megmondani honnan is erednek ezek a fénynyalábok. Egyszer azt halottam, hogy a mágusokból kiszivárgott energiát a felhők magukba szívják, és mikor már nem tudják visszatartani így szabadulnak meg a fölöslegtől. Mások szerint az Isten íj módon próbál velünk halandókkal közölni valamit. Annyira elmerültem a vacogásba és az elmélkedésbe, hogy csak a hatalmas fájdalomra lettem figyelmes majd minden elsötétedett körülöttem.

Egy üres mezőn találtam magamat azonban nem is ez volt a legfurcsább, hanem az, hogy teljesen természetesnek tűnt. Ott voltam, mert ott kellett lennem és kész. A fű a hagyományostól eltérően vöröses barna színben pompázott. Nem tudtam, hogy mit kell tennem ám szerencsém nem kellett sokáig tépelődnöm. Az égből egy nagyobbacska esőcsepp hullt alá egyenesen a homlokomra. Egy-két pillanatig semmi nem történt majd sisteregni kezdett és végül meggyulladt. Rémülten csapkodni kezdtem az aprócska lángot, ami bőszen igyekezett keresztülégetni magát a koponyámhoz. Hiába ütöttem csapkodtam nem történt semmi ráadásul, és ha még nem lett volna elég bajom váratlanul eleredt az eső. Fél perc sem telt és az egész testem lángokban állt én meg kétségbeesetten rohangáltam mindenfelé. Kiáltani akartam ám valami oknál fogva egy hang sem jött ki a torkomon. Kis idő múlva egy picinyke léckerítéshez értem azon túl pedig egy temető feküdt. A kaputól jobbra és balra sírkövek sorakoztak egészen egy ütött kopott kápolnáig. Reméltem ott talán menedéket találok ám az apró lángocskák egy jobban mardostak. Mikor beléptem a temetőbe már alig bírtam megemelni a lábaimat, mert rendkívül nehéznek éreztem őket. A semmiből egy sejtelmes hang szólított meg.
- Te nem tartozol ide.
- Még nem érkezett el a te időd.
- Sok dolgod van, amit még meg kell tenned.
- Ha ezek után is tisztelni fogod, a holtakat sosem maradsz egyedül.
A hat-hat sírból egy-egy csontváz bukkant elő mind kardot és pajzsot viselt. Amikor ezt a kettőt összecsapták hatalmas hangzavar keletkezett és minél hangosabbak voltak annál kevésbé esett az eső, míg végül teljesen elállt. Mikor ez megtörtént a lángok maguktól kialudtak ám a testem még mindig pokolian fájt. A kápolna ajtaja váratlanul kicsapódott és egy különös lény sziluettjét pillantottam meg. A csontvázak azon nyomban rátámadtak az ismeretlen lényre, aki egy könnyed mozdulattal félresöpörte őket. A támadó mintha egy Ghoul lett volna, de valahogy másképp nézett, ki mint a képeken.
- Itt nem maradhatsz tovább! Fel kell ébredned most!

Mikor kinyitottam a szememet a napnál is vakítóbb fényesség igyekezett teljesen kiégetni a szememet.  Legszívesebben magam elé kaptam volna, kezem miközben kiabálok azonban se megszólalni se megmozdulni nem tudtam. Ki várakozás után a fájdalom enyhülni kezdett és kiderült, hogy egy közönséges olajlámpa világított az ágyam mellett. Ezzel az észrevétellel azon nyomban száz meg száz kérdés kezdett keringőt járni a fejembe.
~Hogy kerültem egy házba? Mit keresek ott? Ki vitt engem be abba a viskóba? Miért nem engedelmeskedik egyetlen testrészem sem.~
Próbáltam visszaemlékezni mi történt odakint az esőben azonban semmi nem jutott az eszembe. Megpróbáltam körülnézni a szobában azonban mivel a nyakam nem mozdult ezért eléggé lekorlátozódtak a lehetőségeim. Az ágyam mellett, mint már említettem egy fényesen világító olajlámpa állott egy barnás színű kis szekrényen. Az ágyam végében láttam egy kisebb pokróc kupacot.  Ezen kívül láttam egy nagydarab komor színű ruhásszekrényt és egy ablakot. Odakint még mindig tombolt a vihar bár akkor ez engem egyáltalán nem tudott lekötni. Nem volt a testemben olyan pont, ami nem fájt volna mintha elevenen akartak volna elégetni. Minden egyes levegővétel valóságos kínszenvedés volt számomra. Vettem egy nagy levegőt és minden erőmet beleadtam a következő mondatba.
- Haho.
Ez a kétségbeesett segélykiáltás alig volt hangosabb egy sóhajnál azonban nem maradt válasz nélkül. A kupac váratlanul megmozdult és egy vöröses hajú fiatal lány bújt elő belőle. Először álmos képel nézet rám majd felfogta, hogy mit látott majd egy hangos puffanással lesett a székéről. Valószínűleg nem sérült meg, mert azon nyomban felpattant és kiabálva az ajtóhoz rohant.
- Nagypapa! Nagypapa! Felébredt felébredt!
Ezután hangos csattanással kinyitotta az ajtót majd nagy sebesével kiviharzott a szobából. Pár pillanattal később visszajött egy meglehetősen öreg férfi társaságában. Tisztán látszott rajtuk, hogy mindketten nagyon örülnek, hogy sikerült magamhoz térnem. Úgy döntöttem végre itt az idő, hogy feltegyem a kérdéseimet ezért ismét nagy levegőt vettem, ami nagy fájdalmakkal járt.
- Mi mi mi..
Sajnos nem tudtam befejezni a mondatot és azt sem lehetett eldönti, hogy kérdezni akarok-e valamit vagy éppenséggel csak egy roham jött rám. A férfi azon nyomban az ágyam mellé bicegett és a kezeit gyengéden a mellkasomra tette.
- Nyugodj, meg drága barátom ne erőltesd meg magadat. Egy villám csapod beléd mi meg idehoztunk a házunkba. A nevem…- nem tudta befejezni, mert az a heves kis fruska a szavába vágott.
- Gremor. A nagypapit úgy hívják, hogy Gremor és rendkívül ügyes gyógyító. Én Alicia vagyok sajnos én még nem értek az ilyesmihez, de a nagypapa azt mondta egyszer akár még nála is ügyesebb lehetek. - miközben beszélt még mindig sütőt az arcáról a boldogság.
Rájöttem, hogy ha két szó között egy kis szünetet tartok nem fáradok ki annyira.
- És…hogyan..kerültem…ide?
- Úúúú ez egy nagyon érdekes történet. Éppen hazafelé tartottunk a bevásárlásról. Tudod mi egyedül élünk és ritkán megyünk be a faluba, csak ha már nagyon kell. És nagyon kellett. Mivel a nagypapa már nem fiatal ezért én segítettem neki cipekedni. Szóval tartottunk hazafelé mikor azt mondta nekem sietnünk kéne, mert csúnya felhők jönnek felénk. Én ezzel egyet is értettem, mert mindig egyet értek vele. Azonban valami furcsa hangot halottam azt hiszem bagoly lehetett. Errefelé ritkán látni baglyot ezért meg akartam nézni arra nyakunkba szakadt az égi áldás. Nagypapa erre nagyon mérges lett és hangosan elkezdett kiabálni velem. Már éppen indulni akartam mikor megláttam a távolban kigyulladt a magányos fa és halottam valami puffanást. Könyörögtem, hogy nézzük meg és végül meg is néztük. Ekkor találtunk meg téged kétszersült. Egyértelműen látszott, hogy ha nem segítünk rajtad, akkor nem maradsz, sokáig életben ezért otthagytok a holminkat és elhoztunk ide az otthonunkba. Amint megérkeztünk nagypapa azon nyomban kezelésbe vett az ő különleges mágiájával. - nem tudom megmagyarázni, hogy csinálta, de mindezt egy szuszra darálta le.
- Ez túlzás. Pusztán értek a gyógyításhoz és az alkímiához.
- Igen és mivel egyetlen gyógyital sem volt itthon kénytelen volt a mágiáját bevetnie. Az életveszélyen már túl vagy azonban még sokáig kell gyógyulgatnod. A tested teljesen megégett a belső szerveid nagy része felmondta a szolgálatot. Most már belül minden működik, igaz van még dolga veled bőségesen. Mégis miért mászkáltál ilyen időben kétszersült?
Meg akartam kérdezni, hogy miért nevez kétszersültnek, de nem akartam erre pazarolni az értékes levegőmet.
- Alicia kérlek, hozz nekem egy kis teát.
- Már megyek is. - amint kimondta máris rohant kifelé maga után pedig egy kisebb huzatot csapott.
- Ne haragudjon rá. Nagyon aggódott magért és nem volt hajlandó elmenni az ágytól végül izgalmában elaludt. Amúgy egy nagyon kedves teremtés csak egy kicsit virgonc.
Ezt halva elmosolyodtam azonban rögtön meg is bántam mintha tűket döfködtek volna az arcomba.
- Nem kell aggódnia, mint említette már túl van az életveszélyen. Bele fog telni néhány napba, de fel fog épülni, ígérem.
- Köszönöm.
- Nem tesz semmit.
Ekkor jutott eszembe, hogy semmim, nincs, amivel ki tudnám fizetni a gyógyítás árát azonban valami azt súgta nem igazán érdekli a pénz. Azon kevesek közé tartozik, akik képesek akár a saját  maguktól megvonni az ételt ha ezzel másokon segíthetnek.
- Nekem.. nincs… sok…. pénzem,…….. de – nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy határozott mozdulattal belém fojtotta a szót.
- Erről hallani sem akarok! Maga a vendégem és a vendégeimtől nem fogadok el semmit.
Ebben a pillanatban megérkezett az unoka az itallal.
- Tessék nagypapa a teád.
- Köszönöm.
- Hozhatok neked valamit kétszersült?
- Nagyon szépen kérlek, ne nevezd így.
- De hát, hogy hívjam, hogy ha nem tudjuk a nevét?
- Rin.. de… a sült is… megteszi. – mondtam mosolyogva, amit egy újabb fájdalom hullám követett.
- Na, látod ő is megengedi. Amúgy nagyon szép szemeid vannak.
Ekkor döbbentem csak rá, hogy ők látják az arcomat tehát nincsen rajtam a csuklyám.
-  Hol … ruhám?
- Azokat le kellett vennünk rólad, mert teljesen eláztak.
- Ki… ki… ki.. ki… ki?
Először nem értették mit próbálok kinyögni majd mindketten megértően mosolyogtak.
- Én vágtam le a ruháidat majd utána bepólyáltalak.
- Én pedig segítettem. Gyorsan kellett cselekedni.
Ha nem lettem volna tetőtől talpig bekötve bizonyosan elvörösödtem volna szégyenemben.
- Nézd nagypapa, szégyenlős.
Meg akartam kérdezni, honnan vesz ilyeneket azonban már nem futotta többre az erőmből.
- A szemeden látszik. Olyan vagy akár egy nyitott könyv. Egy nagyon megtépázott nyitott könyv.
- Hagyjuk hadd pihenjen. Később még benézünk. Most pedig menjünk.
- De én még maradni akarok. - mondta a leányzó eléggé durcás hangon.
- De nem fogsz. Mozgás kifele.
Ezzel mindketten távoztak majd maguk mögött becsukták az ajtót én pedig behunytam a szemeimet és megpróbáltam egy keveset pihenni.
- A lánykának igaza van. A kétszersült tényleg nagyon jól illik hozzád.
Kinyitottam a szememet és ott állt az ágyam mellett Amelia a fekete hajú szépség. A bőre még mindig hófehér volt a szemei pedig gyémánt kéken ragyogtak. Ez a nőszemély azt az ostobaságot vette a fejébe, hogy úriembert farag belőlem illetve minden hibámból kikupál.
- Csak pár percre veszem le rólad a szememet és tessék, mi történik? Beléd csap egy villám. Mondj nekem még egy olyan valakit, aki képes magába csapatni egy villámot.
Se kedvem, se erőm nem volt hozzá, hogy válaszoljak ezért csak némán bámultam magam elé mindössze gondolatba, de úgy tűnt ő azt is meghallotta.
- Ne magyaráz nekem a véletlenről. Ilyen egyszerűen nem létezik. Én már csak tudom hisz már nagyon régóta élek ezen a világon. Folyton nekem kell megmentem azt a szánalmas irhádat. Már kezdem azt gondolni, hogy túl sok vesztséggel jársz.
Úgy tűnt tényleg igaz, hogy a szemeimből ki lehet olvasni a gondolatimat és ez nagyon bosszantott.
~Hogy értette az imént, hogy folyton meg kell mentenie?~
- Ez rendkívül egyszerű. Mikor legelőször meglestél meztelenül annál a forrásnál annyira pánikba estél, hogy megcsúsztál az egyik kövön és betörted a fejed. Ha én nem vagyok, akkor már rég halott lennél. És szerinted csak véletlenül itt termett egy bagoly és nekiállt huhogni? Én hívtam föl rád a figyelmüket, mert egyedül nem lettem volna képes meggyógyítani. Szóval ezek után érdemlek egy kevés hálát.
~Köszönöm.~
- Na, ezt akartam hallani. De nem a két szép szemedért jöttem hanem, hogy figyelmeztesselek. Az utóbbi időben volt szerencsém látni téged harc közben és meg kell, mondjam siralmas vagy. Nem is értem, hogy egy magadfajta amatőr miért állt szellemidézőnek. Mindig szemtől szembe próbálsz meg küzdeni és a csontvázaddal meg alig törődsz. A magadfajták inkább a hátérből szoktak irányítani és nem puszta kézzel akarják megoldani a problémájukat. Te olyan vagy akár egy lovag mind egyenes és nyílt, távol áll tőled mindenféle csalás és fondorlatosság. Nagyon sok helyzetben, ha az ellenféllel nyíltan szemtől szembe állsz ki az egyenlő a halálos ítéleteddel. Nemsokára szükséged lesz egy kis sunyiságra, és ha nem tanulod ezt meg akkor neked véged. Tanuld meg ügyesebben használni a csontvázadat, mert az is sokat fog segíteni egyszer.
Ebből a maszlagból egy árva szót sem értettem.
- Na mindegy, ejtsük a témát és beszéljünk valami kellemesebbről. Láttam azt a kis szépséget, aki itt virrasztott melletted és be kell vallanom tényleg le, vagyok nyűgözve. Nem csináltál semmi mást csak haldokoltál és az a lány mégis beléd habarodott.
Erre azonnal megint lángolni kezdett a testem és éreztem, hogy elpirulok.
- Miről beszél maga?
- Ne mond, hogy nem vetted észre. Mindig mikor rád néz, csak úgy ragyognak a szemei ráadásul órákon keresztül őrzött téged, míg ájult voltál. Folyton próbálta felkelteni a figyelmedet azzal a gyerekes csipkelődéssel, de az én eszem nem fog túljárni.  A másik lehetőség az, hogy még sose látott ilyen beavatkozást és egyfajta kísérleti nyúlnak tekint. Ha belegondolunk a második sokkal ésszerűbbnek tűnik. Végül is milyen nő lenne képes egy olyan semmirekellőbe beleszeretni, mint amilyen te vagy? Másrészről pedig elég szerencsésnek mondhatod, magadat egymás után botlasz bele a csinos hölgyekbe. Na, most mennem kell, te pedig igyekezz meggyógyulni és próbálj rendesen viselkedni.
Amint pislantottam egyet Amelia úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Soha nem értettem, hogyan képes ilyesmire ám nem is érdekelt. Behunytam a szemet és arra vártam, hogy átszökkenjek álomországba ahol nincsen se fájdalom se pedig idegesítő nőszemélyek. Mielőtt viszont elaludtam volna hallani véltem a hangját.
- Remélem, nem hagysz fel a jó szokásoddal és többet mosolyogsz. Jól áll neked.


A hozzászólást Rin Tarden összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 02, 2016 7:46 pm-kor.
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Szer. Ápr. 13, 2016 5:30 pm

2. rész

Előzmények:
Miközben kalandoztam váratlanul lecsapott rám egy vihar. Az eső elől egy fa alá menekültem, de szerencsétlenségemre belénk csapott egy villám. Mivel ezeket a sorokat írom így nyilván nem haltam bele. Egy öregúr és annak unokája talált rám és viselte gondomat.

Már vagy egy hete, hogy Gremor vendégszeretetét élvezhettem. Szegényeknek elfoglaltam az egyetlen hálószobájukat így ők kénytelen voltak a konyhában meghozódniuk vagy ahol éppen le tudtak heveredni. Nem akartam semmit sem elvenni tőlük azonban az én állapotomban nem nagyon tudtam ugrálni. Mikor az a villám belém csapott a belső szerveim nagy részét tönkretette ráadásul mindenütt égési nyomok tarkították a testemet. Hála az idős és bölcs alkimistának rövid időn belül visszahozott engem a halál küszöbéről. Sajnálatos módon mikor magamhoz tértem mozdulni sem bírtam és a levegő vétel is igen nehézkesen ment. Az életveszélyen átsegítettek már csak várnom kellett, hogy teljesen felépüljek. Az öreg alkimista és gyógyító túl sok erőt használt el így neki is pihenésre volt szüksége. Én egy cseppet sem bántam ugyanis magányos vándor lévén nem akadt semmiféle halaszthatatlan elintéznivalóm. Csak azt az egyet sajnáltam, hogy olyan sok gondot okoztam annak a kedves családnak. Még aznap meglátogatott engem az a nőszemély, aki azt az ostobaságot tette föl magának céljának, hogy belőlem rendes embert fog faragni. Leszidott, amiért ilyen slamasztikába kerültem és nyomatékosan felszólított, hogy máskor figyeljek oda jobban. Szóval, míg lábadoztam ők viselték a gondomat etettek és itattak, mert egyedül semmire sem mentem. Alicia rendkívül lelkesnek bizonyult egy kicsikét talán túlzottan lelkesnek. Akárhányszor elnyögtem magamat és arról érdeklődőt miben tudna nekem segíteni. Mivel sokáig egyedül vándoroltam ez a váltás túl sok volt a számomra. Ráadásul csak úgy ragyogott és mindig mosolygott valahányszor bejött a szobámba. Kicsit idegesített, azonban neki köszönhettem, hogy egy percig sem unatkoztam. Alvás közben ő az ágyam mellett ült és éberen figyelt éber perceimben pedig megállás nélkül beszélt és beszélt. Emiatt pár nap alatt sikerült megismernem az egész család történetét például, hogy egy kicsikét unatkozik, azonban nagyon szereti a nagypapáját. Ezen felül a kedvenc színe a zöld és a kedvenc étele a rántott hús és a pörkölt. Egyszóval jó pár apróságot megosztott velem azonban nem sikerült rájönnöm, hogy miért is tette ezt. Ahogyan telt az idő úgy lettem egyre erősebb és erősebb. Öt nappal később már képessé váltam arra, hogy egyedül mosakodjak. Szegények révén nem rendelkeztek káddal így egy lavórból kellett tisztálkodnom. Kicsikét szégyenlős voltam így örültem, hogy végre magam lehetek azonban ez sem úgy alakult, ahogyan azt elképzeltem. Szépen levettem magamról a takarót és már le is vetkőztem mikor váratlanul kicsapódott az ajtó.
- Hé, kétszersült meg szerettem volna kérdezni tőled valamit.
Az utolsó pillanatban sikerült magamra kapnom a takarót azonban ettől a gyors mozdulattól éles fájdalom hasított belém. Alicia a szája elé kapta a kezét és sajnálkozó képet próbált vágni.
- Ó nagyon sajnálom elfelejtettem, hogy éppen most akartál fürdeni. De ha már itt vagyok, nem akarod, hogy megmossam a hátad.
- Nem. -mondtam mérgesen.
- Most miért vagy ilyen morcos? Mikor ájult voltál én segítettem levenni a nedves ruhát rólad.
Ezt halva fülig elvörösödtem ő pedig erre olyan széles mosoly jelent meg az arcán, amit már nem tudott eltakarni a kezeivel. Pár pillanattal később, mint egy lovag megjelent a nagypapa és a fülénél fogva ráncigálta ki az unokáját. Szóval gyógyulásom hetedik napján már elég erősé váltam ahhoz, hogy egy-két kőrt megtehessek a szobában egyszerre pihenés nélkül. Aliciával éppen az ablakban ültünk és élénk vitát folytattunk.
- Most komolyan miért vagy ilyen morcos?
- Csak.
- Ilyet nem lehet mondani, hogy csak. Bizonyára van valami okod rá, hogy ilyen vagy pedig örülnöd kéne hisz remekül nézel ki ahhoz képest, mint mikor hazahoztunk.
- Már említetted.
- És fogom is minden nap, amíg fel nem épülsz, ami reményeim szerint még hosszú-hosszú ideig fog tartani. Rossz rád nézni, ahogyan itt ücsörögsz minden nap egyedül a szobában és olyan képet vágsz, mint aki beleharapott egy citromban.
- Ilyen vagyok.
- Tudom, és pont ezzel van bajom. Hogy lehet valaki ennyire besavanyodva? Ez nem egészséges és lásd, meg egyszer porul jársz még emiatt. Nagypapa mesélte, ha valaki túl sokat idegeskedik vagy búslakodik, annak sokkal több egészségügyi panaszai vannak, mint másoknak.
- Nem érdekel.
- Egy akkora tuskó vagy, hogy fütyülnöd kéne, nehogy kivágjanak, de tudod mit? Kicsit aranyos vagy amikor durcizol.
Ezzel sikerült rátapintania a gyenge pontomra ezért félrerántottam a fejemet, mert ritkán szoktam dicséretet kapni és ezért nagyon jól esett. A szememből úgy olvasott a lány akár egy nyitott könyvből és mivel nem volt rajtam a csuklyám nem hagyhattam, hogy lássa a szemeimet. Nagy sajnálatomra őt sem ejtették a fejére így pillanatok alatt kitalálta mik a szándékaim.
- Felnőhetnél már.
- Igazad van. Más tizennyolc éves lányoknak már gyerekük van. Mond, nem szeretnél ebben nekem segíteni?- mondta kacér mosollyal az arcán.
Fújtam egy hatalmas jelezvén, hogy már megint sikerült felbosszantani. Jól tudtam, hogy ő nem egy csélcsap nőszemély csak azért mond ilyeneket, hogy ne is gondoljak a búslakodásra.
- Gremor úr hol van?
- Csak simán Gremor. Nem szereti, ha urazzák. Kint van, a konyhában éppen próbálja felmérni a készleteinket. Szeretnél kimenni hozzá?
- Igen.
- Akkor kapaszkodj, belém nehogy véletlenül eless.
Egyáltalán nem tetszett az ötlet azonban egyet kellet vele értenem így megengedtem, hogy ő támogasson. Miközben csigalassúsággal haladtunk az ajtó felé azért még eleresztett egy utolsó csapást.
- Örülnöd kéne, hogy egy ilyen csinos lány, mint én így bújik hozzád kétszersült.
Ezt a megjegyzést még válaszra sem méltattam inkább megfogtam a kilincset és kinyitottam az ajtót. A háló szoba egyből a konyhába nyílt a padló alatt pedig egy kisebb pince foglalt helyet abban tárolták az élelmet és az összetevőket. Mikor kiértünk láttam, hogy a nagy asztal dugig meg van tömve különböző anyagokkal. Volt ott alkohol, higany, sósav, trollháj, néhány üres üveg és még jó pár dolog. Nagy sajnálatomra egyik sem volt alkalmas arra, hogy engem egy csapásra helyre hozzon bár ezt nem is bántam. A hozzávalók sokfélesége is arról árulkodott egy igen tapasztalt alkimista vendége lehettem. Mikor meglátott minket mosolyogva üdvözölt majd azonnal elém tolt egy széket, hogy üljek le. Új szokásomhoz híven visszamosolyogtam rá és elfogadtam a felkínált helyet.
- Hogy érzi magát?
- Jobban.
- Jól is néz ki. Ha minden jól megy egy hét múlva teljesen felépül.
- Olyan hamar?
- Talán azt szeretnéd, hogy tovább szenvedjen?
- Nem, dehogy azonban ha felgyógyul, akkor biztosan elmegy és én már úgy megszoktam. Ráadásul már egész szépen néz ki nem, pedig mint egy odaégetett vacsora. Az a pólya is lekerült róla, amitől olyan volt, mint egy múmia.
- Nagyon kedves vagy.
- Na, végre te is beláttad. Talán mégsem vagy annyira reménytelen, mint amilyennek gondoltalak.
- Viselkedj egy kicsit. Nem vagytok éhesek?
- Nem.
- Most én sem köszönöm szépen.
- Milyen szép idő van odakint. Nem szeretnél kiülni egy kicsit a ház elő, hogy sütkérezzünk a napsütésben?
- Most nem.
- Akkor menjünk vissza a szobába?
- Igen.

Meg sem kérdezte tőlem, hogy kell-e segítsék automatikusan megtámasztott én pedig ezúttal nem ellenkeztem. Mikor sikerült beérnünk nem az agyra ültem, hanem egy másik székre, ami az ablaknál foglalt helyet. Miközben ott gyönyörködtünk a tájban messziről mintha lódobogást halottam volna. Alicia is hegyezte a fülem majd hirtelen megrémült és azt mondta hajoljunk le. Pár percen belül tizenkét lovas állt meg a ház előtt. Óvatosan kilestem nehogy észrevegyenek és arra a következtetésre jutottam, hogy egy rablóbandával van dolgunk. Ruhájuk rongyos volt arcukról pedig kegyetlenség tükröződött. Mind leszálltak a lovukról majd megálltak a bejárati ajtónál a legnagyobbik bandita pedig bekiáltott.
- Hé, vénség! Tudom, hogy odabent vagy! Gyere ki most azonnal!
- Nem megyek! És azt ajánlom, távozzatok minél előbb.
- Miért kéne? Csak nincs félni valónk egy vén trottytól meg egy csitritől. Szóval itt vagyunk. Elkészültél?
- Nem.
- Még mennyi időre van szükséged.
- Semennyire, mert nem fogok maguknak segíteni.
- Ezek meg kicsodák? - kérdeztem suttogva.
- Úgy egy hónapja voltak itt először. Az a nagydarab, aki kiabál ő a főnökük. Közönséges rablók és útonállók, de elég ügyesek. A vezérük hallott, hogy a nagypapa milyen tehetséges gyógyító és azt akarta, hogy készítsen a számukra gyógyitalokat, amitől bármilyen súlyos sérülésből felépülhetnek. Ő természetesen nemet mondott, mert nem akart semmiben a segítségükre lenni. Mikor azzal fenyegették, hogy bántani fognak engem azt mondta nekik meggondolja a dolgot. Ez után elmentek és egy darabig nem is mutatkoztak mindannyian azt hittük, hogy megfeledkeztek rólunk, de sajnos mégsem. Most akkor sem tudná teljesíteni a követeléseiket, ha akarná ugyanis teljesen kifogytunk a gyógyfőzetekből és megfelelő hozzávalóink sincsenek. Ezúttal tényleg nem ússzuk meg épp bőrrel.
A lány úgy vacogott mintha erős láz rázta volna és rettenetesen félt, nyoma sem volt a vidám kis Aliciának. Valamit muszáj volt kitalálnom ugyanis azok, ha bedühödtek volna engem is gond nélkül darabokra szedhettek volna. A nekromanta tudásom túlontúl kevés volt ahhoz, hogy ilyen sok emberrel egyszerre végezhessek. Ismét kilestem hátha sikerült kitalálnom valamit és váratlanul felismertem az egyik banditát. Egyikük vörös szakálla rendkívül ismerősnek tűnt és rá is jöttem honnan. Pár nappal azelőtt egy falun haladtam keresztül ahol egy örült prédikált ez a rossz arcú pont mögöttem állt én meg véletlenül nekimentem. Ajkaimat harapdáltam idegességembe, mert egyetlen épkézláb ötlet sem jutott az eszembe.
~ Szemtől szembe sehogy se tudnám őket elintézni. ~ és váratlanul beugrott.
Mikor lesérültem az a vén szipirtyó meglátogatott és valami olyasmiről hadovált hamarosan szorult helyzetbe fogok kerülni és meg kell tanulnom alattomosnak lenni. Bár elég nehéznek bizonyult, de sikerült egy olyan tervet kiötölnöm, amire magamtól soha nem jöttem volna rá. Tisztában voltam vele, ha így fogok cselekedni, akkor egy életre, megutál ez a kedves kis párocska. Belesúgtam pár szót Alicia fülébe én pedig amilyen gyorsan csak tudtam kikotyogtam a konyhába. Váratlanul sűrű köd lepte el a férfiakat, amitől nem láttak semmit. Mielőtt bármit is tehettek volna egyikük vérfagyasztó sikolyt hatott utána holtan esett össze. Előkapták fegyvereiket viszont ettől még fogalmuk sem volt róla mi is támadta meg őket. Ezek után egyik férfi a másik után kezdett el üvölteni. Mikor a köd felszállt már csak egyetlen egy maradt vele szemben pedig egy csontvázharcos állt. Oly annyira megbénult a félelemtől, hogy mozdulni se tudott így a harcosom egy könnyed mozdulattal szíven szúrta. A terv elég egyszerű volt és emellett rendkívül kreatív. Megkértem, hogy keverjen össze pár dolgot és dobja ki a hálószoba ablakon. Miután végzett be kellett bújnia az ágy alá és befognia a fülét. A koktélnak hála, amit közéjük hajított sűrű köd lepte el a rossz fiúkat. Miközben azok az idióták ősze visszabotorkáltak én kinyitottam a konyhaajtót és lehasaltam a földre. A nagy zűrzavarban nem vették észre, hogy ez az átláthatatlan takaró réteg csak bokától fölfele lepte el őket ennek hála én pontosan tudtam melyikük hol. Mikor végeztem bele kellett törődnöm, hogy az egyik legféltettebb titkom tudódott ki. Odaállva a kedves párocska elé közöltem velük azon nyomban elhagyom a házat.
- Tudják, ki vagyok. Most távozom és köszönöm.
Éppen meg akartam fordulni, hogy távozhassak Alicia váratlanul rám vetette magát és úgy szorított akár egy anyamedve.
- Te csodálatos vagy egy valóságos varázsló. Egyszerűen imádlak.
Teljesen le voltam döbbenve azt hittem gyűlölni fognak, azért mert nekromanta vagyok.
- Sok mindent láttam az életem során és egyvalamit megtanultam. Csakis az számít, hogy mi dobog itt legbelül. Ráadásul ilyen állapotban nem jutnál messzire.
Így alakult, hogy ők lettek a legelső barátaim mondhatni a második családom. A lovak árából akartak venni nekem pár gyógyító főzetet azonban én ezt elleneztem. Alicia ennek nagyon örült, mert így sokkal több időt tölthettünk kettesben akarom mondani hármasban. Miután meggyógyultam rögtön útra keltem azonban időközönként meglátogattam őket.
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Laura Nendel on Csüt. Május 05, 2016 7:53 pm

No, ugye pár dolgot már ecseteltem chaten, most jöjjön másik néhány dolog, hogy ne legyen annyira üres ez a poszt Very Happy

Alapvetően a szokásos hibák jöttek elő, néhány elírás, amik nem voltak ugyan zavaróak, de érdemes lenne rájuk figyelni (pl. halott-hallott), és azok a fránya vesszők! Hát azok nagyon nem akarják a helyüket megtalálni, de ha gondolod, foghatok egy színes tollat, és belevéshetem, hová kellenének azok a bizonyos vesszőcskék, amelyek tagolják a mondatot Smile

Igazából nem tudom, merjem-e ajánlani vagy sem, mindenesetre felhozom az ötletet, hogy a hosszú beszédnél egészen kellemes tud lenni (számomra biztosan), hogy megtöröd egy kis narrációval, például hova néz, hogyan beszél, mosolyog-e, hadonászik-e, mutogat-e és hasonló finomságok, amikkel élénkebbé, elevenebbé teheted az írásodat. Azt viszont meg kell hagyni, hogy tök jól kijátszod még ezeket a mellékes szereplőket is, így akár van narráció, akár nincs, valahogy mégis oda tudom képzelni, éppen mit csinál. Nagyon jól át tudod adni egy-egy átmeneti karakterednek a stílusát, és ez dicséretes Very Happy

A sztori szintén nagyon jó volt, nekem speciel nagyon tetszett, hogy ilyen kis nyugis, na meg ahogy elintézted azokat a banditákat... Igazi csalafinta rosszfiú leszel itt a végén, ötletes volt Very Happy

Na, de nem is papolok tovább itten neked, jöjjön a várva várt jutalom: két élményért kapsz összesen 200 tp-t és 2000 váltót! Használd egészséggel!
avatar
Laura Nendel
Mesélő
Mesélő

Hozzászólások száma : 93
Join date : 2016. Feb. 14.
Tartózkodási hely : Ahol pénzt szimatolok

Karakter információ
Kaszt: Kém
Szint: Amennyi szükséges
Tapasztalat:
333/333  (333/333)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Rin Tarden on Szomb. Május 07, 2016 2:03 pm

Rin és az alvilág?
Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy én meglepődök valamin azonban akkor tényleg meglepődtem. Sok emberrel egyetemben kikkel körbevettem egy idegen férfit egyszerre éreztem csodálatot és értetlenséget. A férfi nem lehetett idősebb harminc évnél mégis a mozdulataival és egyszerű szavaival képes volt rabul ejtenie a figyelmünket. Ez a történet egy teljesen átlagos faluban a piacon történt legalábbis mikor megérkeztem, míg így gondoltam. Láttam, hogy egy kisebb csoport összegyűlt gondoltam megnézem mi is az a nagy felhajtás. Ott találtam egy rövid fekete hajú férfit lába előtt egy kalap hevert benne némi apróval. bizonyára az emberek dobálták bele, mert olyat láttak, ami elnyerte a tetszésüket. Mikor megérkeztem ez a férfi felhúzta mindkét kezén az ingujját és egy pakli kártyát vett elő az egyik zsebéből.
- Kedves nézőim, mint azt már említettem ebben nincs, semmi mágia pusztán kézügyességről van. A kezemet tessék figyelni, mert folyton csalok. Itt van példának okáért ez a teljesen átlagos pakli kártya. - szétnyitotta a lapokat akár egy legyezőt párat suhintott vele a levegőben majd összecsukta és beletette a jobb tenyerébe.
- Kérem a kezemet tessék figyelni, mert most fogok csalni, nézzék, a lapokat jól figyeljék – erre a bal kezét rárakta a lapokra kissé megnyomkodta őket és lássanak csodát a lapok összementek.
- De ez még semmi kedves hölgyeim és uraim tartsák szemeiket továbbra is a kezemen. - ezt még kétszer háromszor megismételte, míg két darab egészen apró kártya volt a kezében majd végül eltüntette azokat.
Ez valami elképesztő volt ilyet még soha életemben nem láttam és azt állította, hogy ennek semmi köze a mágiához. Az emberek összesúgtak egymás között, vajon hogy a fenébe tudta megcsinálni és egyesek még mutogattak is feléje. A bűvész megfordult és a háta mögül fölvet vagy tíz darab fémből készült karikát. Szép lassan elindult és néhány néző kezébe köztük az enyémbe is belenyomott egy ilyen sárgás színű karikát, míg végül magánál csak két darab maradt.
- Kérem, szegezzék szemüket ezekre a közönséges fémből készült karikákra. Megkérném, önök próbálják összenyomni. Nem megy? Most pedig húzzák szét. Ez sem sikerül? – ezzel a két karikát elkezdte egymáshoz ütögetni- egy kettő, háááárrrom - és váratlanul az egyik karika beleszaladt a másikba. – Látják ilyen egyszerű. - mondta mosolyogva.
Úgy bámultam előre akár egy partra vetett hal, köpni, nyelni nem tudtam a csodálkozástól. Jó alaposan megvizsgáltam a nálam lévő tárgyat azonban egy kis hézag nem sok annyit sem találtam. Nem is kellett oldalra néznem elég volt hallgatnom, ahogyan egy idősebb nő magyarázza az urának itt bizony boszorkányság történt. Tisztában voltam vele, hogy mágiával sok mindent meg lehet csinálni, de halványlila gőzöm sem volt róla, hogyan volt képes ezt véghezvinni pusztán a kézügyességére hagyatkozva. Ezután egyesével visszavette a közönségtől a karikákat majd összeakasztva egyfajta láncot formált belőlük.
- Látják ez nem is olyan nagy ördöngösség- mondta mosolyogva majd két hármas sort csinált belőlük.
Miután mindenkinek megmutatta legújabb szerzeményét egyesével szétszedte és visszarakta őket a földre pont oda ahonnét elvette. Ezután belenyúlt a kalapjába kotorászott egy keveset majd előhúzott belőle egy váltót. Berakta a bal kezébe összezárta az ujjait majd odalépet egy csinos menyecskéhez.
- Drága hölgyem legyen, oly szíves fújon rá a kezemre.
A leányzó rá is fújt erre kinyitotta a tenyerét a pénznek pedig nem volt se híre sem hamva.
- Vajon hol lehet, vajon hol lehet? Csak nem itt van?- erre kinyitotta a jobb kezét és abban volt a váltó.


Ezek a kis trükkök tényleg nagyon érdekesnek bizonyultak azonban nem tölthettem ott az egész napomat így hát elővettem némi pénzt beledobtam a kalapba majd folytattam utamat. Pár perccel később egy kereszteződéshez értem, aminek a közepén egy kút állt. Nem tudtam merre menjek tovább ezért leültem a szélére és csak néztem ki a fejemből. Miközben várakoztam valami teljesen eltakarta előlem a napfényt mikor felnéztem egy feltűnően magas mondhatni nagydarab férfi állt mellettem.
- Most érkeztél?- mondta mély dörmögő hangon.
Fölnéztem és egy valóságos óriást láttam magam mellett több mint két méter magas volt és olyan ronda, hogy az már bűn. Simán elment volna útszéli banditának vagy lelketlen sorozatgyilkosnak.  Nem igazán tudtam mit akarhattam velem ezért a szokásos stílusomban válaszoltam neki.
- Igen.
- Nem tudod, hogy merre kéne menni.
- Valahogy úgy.
- Akkor kövess, mutatom az utat.
Fogalmam sem volt róla mit is akarhat tőlem ezért nem mozdultam a helyemről. Pár méter után megállt majd felém fordulva morcosan kérdőre vont.
- Most le akarod késni a versenyt vagy mi?
- Melyik versenyt?
- ma csak kettőt tartanak a titkos arénában? Te nem arra jöttél?
- Dehogynem.
- Akkor mit kéreted magadat?- erre lassan odasétáltam és belenéztem az arcában- nem kedvelem, ha ugráltatnak.
Úgy tűnt bevált, mert hírtelen elkapta a tekintet majd intett, hogy kövessem. Bementünk egy romos házba ahol két kettes szekrény méretű fickó ücsörgött. Mindkettőnkön végignéztek, de nem szóltak egy árva szót sem. Egyikük lehajolt és bedugta a kezét a padlón lévő mélyedésbe majd kinyitott egy ajtót. Kis lépcsőzés után egy akkora barlangba jutottunk majdnem, mint a falu. Több tucat ember volt ott kisebb nagyobb csoportokba tömörültek és kedélyesen diskuráltak. Némelyek elég jómódúnak tűntek mások viszont ágrólszakadtnak ám egyiküknek sem tetszett az ábrázata. Mindegyikük úgy nézett ki mintha bűnöző lenne én pedig nem értettem mit is keresek köztük. Igaz nem voltam egy szent életű azonban senkinek sem ártottam legalábbis olyannak, nem aki ne érdemelte volna meg. Ahogyan kihallgattam a beszélgetésüket rájöttem nem tévedtem nagyot, mint lopásról, gyilkosságról beszélt. Bár meg lehet ismeretlen volt számomra ez a közeg mégsem zavart ráadásul valami oknál fogva közülük valóként tekintettek rám. Meglehet, hogy a szótlanságom vezette őket tévútra vagy a rejtélyesnek nevezhető megjelenésem.  Úgy döntöttem mivel az előbbi stratégiám miszerint hallgatok és úgy teszek mintha mindennel tisztában lennék bejött ezután is használni fogom. Egy kb. velem ugyanolyan magasságú férfi jött oda hozzám egy pohár borral a kezében. Bizonyára elég gazdag lehetett ugyanis ujjain különféle drágakövekkel díszített gyűrűk ékeskedtek.  Ami leginkább kirít rajta az hatalmas gyohája amin épen hogy nem repedt szét a selyemből készült öltözete.
- Üdvözöllek, barátom látom Rodrickal érkeztél ezek szerint ismered őt.
- Nem egészen.
- Ezt, hogy értetted hisz nem együtt jöttetek?
- Csak ide kísért.
- Így már világos. Tudod, ő figyel a környéken, hogy ne legyen, semmi galiba nem szeretnénk magunkra felhívni a figyelmet. Amúgy te miben utazol? – ennél a pontnál nem szóltam semmit csak hallgattam és így elvettem a kedvét a további kérdezősködéstől- Én fűszerben utazom és hála a magasságosnak jól is megy, az üzlet bár keményen kell dolgozni. Néha napján engedhettem meg magamnak, hogy eljöhessek ide kicsit kikapcsolódni. olyan nehéz az élet. Látom te elég titokzatos vagy, bár a magadfajta nem ritka madár errefelé. Csak nézni jöttél vagy fogadni is akarsz.
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy megéri-e.
- Ó ez rendkívül bölcs döntés. Hallgass rám és fogadj, bátran az itt sora kerülő versenyek mindig izgalmasak ráadásul mindig kitalálnak valami újat. – erre egy hangos kürtszó harsant fel. - Úgy tűnik, mindjárt elindul az első futam. Tarts velem és nézzük meg együtt. Bizonyára nagyon érdekesnek fogod találni.
Én csak bólintottam majd elindultam utána pár perccel később pedig megérkeztünk.  Egy hosszú vagy száz méteres egyenes szakaszból állt a pálya és különféle akadályokkal volt telerakva. Néhány rongyos ruhába öltözött férfi a pálya közepén sertepertélt és valamit megpróbáltak fellapátolni.
- Mit csinálnak ott?
- Az egyik versenyző nem ért be a célba.
Három kis fabódét láttam a pálya végén úgy tűnt ezt nevezte ő célnak, ami ez eddig halottakból annyit megtudtam, hogy valamiféle versenyről lehet szó. A célnál megjelent három marcona alak és mindegyikük maguk után ráncigált egy-egy nyeglébbet.
- Kapnak valamit, amitől gyorsabban futnak, és az nyer, aki hamar éri az egyik bódét.  Ha rám hallgatsz, akkor a középsőre teszed, a pénzed van szemem az ilyesmihez.
Ahogyan végignéztem a három állítólagos versenyzőn rögtön tudtam, hogy mind hajléktalanok, koldusok. Ruhájuk piszkos volt és szakadt az arcuk pedig beesett és sápadt bizonyára nem ettek rendesen. A bal oldalinak nem tetszett valami, mert megpróbáltam kirántani a kezét ám nem sikerült.
- Ötvenet teszek a bal oldalira.
- Csak?
- Mondom. Ötven.
- Re-rendben van. Állom.
Mindegyikükkel megitattak valamiféle folyadékot azonban nem láttam jól mi lehet az, mert túl messze álltam. Meg voltam győződve, hogy gyorsító italt kaptak, hogy növeljék a sebességüket ám váratlanul eltorzult az arcuk. Úgy tudtam, hogy ezek az alkimista szerek nem járnak semmiféle komolyabb mellékhatással. Mikor elindultak egymást félre lökve szinte szárnyaltak a cél felé. Legelőször néhány fa láda állta az útjukat amit szépen cikcakkban gond nélkül kikerültek. Ezután egy nagyobbacska árok állta el az útjukat. Az első kettő amint oda ért beugrott a lyukba és rohant a másik végéhez az én jelöltem viszont úgy szelte át a levegőt akár egy sas madár. Akárhova nézhettem mindenütt kiabáló embereket láttam, akik vagy a saját emberüknek szurkoltak vagy pedig a másikét szidalmazták.
- Mondja mit kaptak ezek?
- Szaporaság italt- mondta széles mosollyal az arcán.
- Nem ismerem.
- Ez egy új csodaszer. Rögtön az elfogyasztása után az emberből minden kijön egyszerre. Valaki úgy is nevezi, hogy hashajtó.
- Akkor ezek szerint az a bódé.
- Igen pontosan. Azért futnak ilyen gyorsan, hogy idejében odaérjenek, akinek meg nincs, szerencséje az a pályán végzi el a dolgát.
Már nem is igazán tudtam figyelni a versenyre ugyanis gondolataim egészen máshol jártak. Régebben mikor még a nagybátyám tanított a nekromanciára megpróbálkoztam létrehozni egy méregtelenítő italt. Nagybátyám rajta kapott majd szó nélkül legurította az italt. Először nem történt semmi majd görcsösen eltorzult az arca és elrohant a mellékhelységek felé. Miután kijött megfogadta, ha még egyszer meglát elevenen fog engem megnyúzni. Ez a szer feltűnően hasonlít arra, amit véletlenül én csináltam.
- Honnan van ez az anyag?
- Senki sem tudja, pontosan csak pletykák vannak. Állítólag egy nekromanta találta fel, de én ebben nem hiszek. Biztosan csak egy ügyes alkimista volt.
El sem köszöntem azon nyomban megindultam a kijárat felé. Volt pár nevem, akik képesek lehettek arra, hogy ellopják a találmányomat és pénzt csináljanak belőle. Meg akartam találni azt az alakot és megmutatni neki tőlem nem lophatnak büntetlenül.
- Barátom várj? meg se nézted mi lett a vége!
avatar
Rin Tarden
Nekromanta Halálpap
Nekromanta Halálpap

Hozzászólások száma : 72
Join date : 2016. Mar. 04.

Karakter információ
Kaszt:
Szint:
Tapasztalat:
0/0  (0/0)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Rin Tarden

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.