'Nornor vs. Lory - avagy a legtáposabb karakterek csatája'

Épp az étkezőben takarítottam, vagyis inkább csak úgy tettem, hiszen az audencián volt a legtöbb felügyelő atya, aki kellőn ösztönzően hatott volna rám, amikor futótűzként terjedt a híre, hogy mesterem és egy tünde nő verekszik a gyakorlótéren.
Elsőre el sem akartam hinni, de aztán minden novicius, akinek nem volt feladata, oda kezdett el szaladni, így én sem tettem másként.
Ahogy átfurakodtam a suttogó, álmélkodó nézelődőkön, már én is láttam, hogy ez nem tréfa, az atya tényleg ott volt, na meg egy vöröshajú tünde lány is, aki épp ekkor ragadja meg az inkvizítort és rántja meg olyan erővel, hogy az elhemperedik a homokon, de persze azonnal fel is áll.
A nő egy pillanatra felnéz és találkozik a tekintetünk. Az enyém a döbbenettől tágra nyílt, az övé mosolygós, ami még jobban meglep.
Főleg, ami ezután jön. Dermedten nézem az eseményeket és nem akarom elhinni, amit látok. De mivel a felügyelő atya csak karba font kézzel, fejcsóválva figyel, csak nem valami vérre menő csata ez, ezért aztán minden mozdulatot szomjasan issza be a szemem, úgy gondolom nem sűrűn fogok hasonlót látni egyhamar, akármi is lesz a küzdelem vége.

Egy szájrándulás jelzi csupán az apró mosolyt, amikor a pap nem adja fel. Fordított helyzetben ő sem tenné, már csak büszkeségből sem, főleg hogy a saját tanítványai előtt lett laposra verve.
- Hát jó.
Hagyja Kathert talpra állni, majd pördül egyet a tengelye körül, és újra rúg, először az egyik lábával gyomorra, azt leteszi, és még ugyan azzal a lendülettel emeli meg a másikat és rúg immáron fejre. Mindkettőnél ismét használja a tünde mágiát, ami az előbb is földre küldte az atyát, és ezek után annyiszor fogja használni, ameddig a másik még mozdulni képes, de nem tovább. Ha Norven a földre kerül, ismét hagyja felállni. Földön fekvőt nem ver.

- Hát jó.
A tündét nem vezetheti más, mint a lovagiassága, amikor megvárja, hogy felegyenesedjem - hiszen láttam, milyen gyors -, de az erejét nem fogja vissza most sem. Az új fájdalmak a gyomromban ezúttal nem térnek el a régiektől: erősebbnek érzem őket, mint elsőre, de meglepetés nincsen bennük - talán a bravúrjai végére ért, talán úgy érzi, felesleges újabbakat felvonultatni.
Nem látom a gyakorlótér köré gyűlt embereket, nem látom a tünde háta mögötti fasort sem, amely reggel úgy megfogta a figyelmem, de még Lady Wildwind is elmosódik előttem. A szemem túlságosan káprázik hozzá, hogy élesen kivegyem őt; nem látom azt sem, hogy most lábat vált, és a térde alulról talál az állkapcsomba, olyan erővel, hogy érzem a fejem tetejébe nyilalló fájdalmat, amely oda-vissza cikázik a fejemben, akár egy ezüst villámcsapás. A nyakamban fájdalmas görcsbe áll egy ín.
Aztán sötétség.

Ha tudna többet, akkor sem vetné be, mert nincs értelme. Bevisz még két rúgást, és ettől már az inkvizitor is összeesik, de ezúttal lent is marad a földön. Óvatosan lépdel hozzá közel, mintha számítana arra, hogy talán ez csak átverés, de nem az. Norven Kather tényleg elájult. Megpiszkálja még a csizmája orrával, de amikor tényleg nem mozdul letérdel mellé, és megnézi, hogy nem tett-e benne túl nagy kárt. Az arca összetört, de a csontok beforrnak, agyrázkódása is biztos hogy lett, de első ránézésre nagyobb baja nem. Felnéz a bámészkodó és minden bizonnyal döbbenten álló tömegre.
- Hívjatok egy felcsert!
Szól rájuk. Közben lehajol tudomás sem véve a bordájába nyilaló fájdalomról, és a férfi hóna alá nyúl, hogy lehúzza a gyakorlópályáról. A test mély nyomot húz a homokban, nehezebb is még képzelte és lassan halad. Amikor a szélére ért, átadja a felcsernek és az aggódó novíciusoknak, majd lesétál a pályáról összeszedni a holmijait és visszavonulni a szállására. Másnap azért még ránéz majd az inkvizitorra, hogy hogy van.

//Nagyon köszönöm a játékot, atyám!//

Egészen élvezetes volt nézni, ahogy Norven Kather felszentelt inkvizítort a frissen kinevezett tünde követ, lady Loreena Wildwind úgy porolja el, hogy az arcéle egy életre emlékezni fog rá. *démoni kuncogás* Remek küzdelem volt, mindkét fél 100 TP-vel lett gazdagabb, meg persze némi sérüléssel és egy kics csorbával a becsületeken.