Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 106

Küldetés: A hátratolt helyőrség (V.I.SZ. 821 Ősz)

Kedd Aug. 06, 2019 4:06 pm by Lothar von Nebelturm

Két alak beszélgetett a rogyadozó pult mellett a kocsmában. A kocsmában éppen a szokásos …

Comments: 10

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 53


You are not connected. Please login or register

Gerard D. Lawrenz - Pályázatok

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Go down  Üzenet [1 / 3 oldal]

1Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Márc. 23, 2016 9:52 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Balance Braker: Fire – Egyensúly Törő: Láng
Szint: 1
Ár: 500 váltó
Leírás: Gerard a varázslatait tűz típusúvá változtatja. A képesség csak a mágia jellegét változtatja meg, a varázslat ereje és a hozzá szükséges mágikus erő változatlan marad. Ha egy képességét tűzzel ruházza fel, a varázsigéhez hozzá kell tennie egy azt jelző szót (pl.: fire, flame, fiery, blazing stb.)


Név: Balance Braker: Frost – Egyensúly Törő: Fagy
Szint: 1
Ár: 500 váltó
Leírás: Gerard a varázslatait jég típusúvá változtatja. A mágia csak a képességek jellegét változtatja meg, a varázslat ereje és a hozzá szükséges mágikus erő változatlan marad. Ha egy képességét faggyal ruházza fel, a varázsigéhez hozzá kell tennie egy azt jelző szót (pl.: frost, chill, ice, cold stb.)


Név: Power Balance: Synkron I. – Erő egyensúly: Szinkron I.
Szint: 5
Ár: 3000 váltó
Leírás: Gerard képes lesz egyszerre két Balance Brakert is használni a mágiáin akkor is, ha az a két elem ellentéte egymásnak. A képesség a varázslatok erejét és mágikus erő költségét Gerard szintjével egyenes arányban növeli.


Név: Power Word: Fist – Erő Szava: Ököl
Szint: 4.
Ár: 2500 váltó
Leírás: Gerard a kezébe vezet egy jó adag mágikus erőt, megnövelve ezzel az ütéseinek illetve a karlendítésének erejét, pontosságát és sebességét. Gyorsan ismételhető képesség. A hatás fél percig, vagy az első ütésig/dobásig tart. Ütés közben a használó is sérül, mivel a képesség a testének állóképességét nem befolyásolja. Ha 15 percenként egynél többször használják, az csonttöréshez vezet.


Név: Power Word: Step – Erő Szava: Lépés
Szint: 4
Ár: 2500 váltó
Leírás: Gerard a lábába vezet egy nagy adag mágikus erőt, megnövelve a rúgásainak és az ugrásianak erejét, valamint a mozgási sebességét. Gyorsan ismételhető képesség. A hatás tíz másodpercig, vagy az első rúgásig/ugrásig tart. Gyorsan ismételhető képesség. Rúgás közben a használó is sérül, mert a képesség nem növeli meg a használó testének állóképességét. Ha 15 percenként egynél többször használják, az csonttöréshez vezet.

Név: Árnypáncél
Szint: 5
Ár: 3000 váltó
Leírás: Gerard a testét mágikus pajzsokkal erősíti meg, így az kevésbé sebződik a különféle támadásoktól. A páncél csak részletesen hárítja a támadásokat, maximum a használó szintjével egyező szintű hatás ellen jó, és fél percig tart.

"A legnagyobb hiba megkönnyebbülten fellélegezni, amikor sikerül áttörnöd egy démon védőbűbájain. Van a látványnak szánt bűvésztrükkjeiknél kifinomultabb védelmük is. - Cecile "Lightblade" Wonderwood, démonvadász



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 11, 2019 11:26 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

2Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Márc. 24, 2016 10:15 am

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Power Word: Fist - 4.szint 2500 váltó és 15 percenként egyszer használható csonttörés nélkül.
Power Word: Step - Ugyanez.
Árnypáncél - 5. szint 3000 váltó, és csak veled egy szintű támadásokat véd le, azokat is csak részlegesen.

Balance Breaker - Ezekhez szükség van egy fókusztárgyra vagy Grimoire-ra, mivel a tudásdémonok alapvetően nem képesek ilyen dolgokra. A Power Balance: Synkron legalább 5-ös szintű (ehhez passzoló árral), a Coldflame pedig szerintem abszurd, így elutasítva.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

3Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Kedd Ápr. 05, 2016 3:38 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
A módosításokat az előző postban megcsináltam. Itt egy fókusztárgy, illetve kérnék még egy esélyt a Jéglángnak , amit teljesen újragondoltam (leginkább azért, mert a kék tűz olyan jól néz ki Very Happy).

Balance Braker: Coldflame – Egyensúly Törő: Jégláng
Leírás: Kéken égő tűz, ami a normális lánghoz képest lassabban terjed és nehezebben borít be bármit, viszont könnyebb irányítani és nehezebb eloldani. Ugyanolyan mértékű roncsolást végez, mint a természetes tűz.

Név: Fókuszkristály
Ár: ?
Leírás: Egy fél tenyérnyi nagyságú zafírból és smaragdból készített kristály. Egy tudásdémon készítette, hogy megnövelje a varázslatainak számát. A belsejébe mágiával egy apró üreget martak, aminek belső felületére szabad szemmel szinte alig kivehető apró pentagrammákat véstek. A kő egy megfelelő foglalatba illesztve lehetővé teszi a használójának, hogy a mágiája elemeit akarata szerint szabályozza. Az egyes elemek használatát külön-külön kell elsajátítani.

Felhasználó profiljának megtekintése

4Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Kedd Ápr. 05, 2016 4:13 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Fókuszkristály elfogadva, ár nélkül a tiéd
a Coldflame pedig ebben a formában már megfelel, 3. szint 2000 váltó


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

5Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Ápr. 21, 2016 4:54 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Árnypenge
Szint: 2
Ár: 1500
Leírás: Gerard a testének valamely felületére megidéz egy minimum öt, maximum húsz centiméter hosszúságú pengét. Az így kapott fegyver vágófegyverek hárítására és kisebb sebek ejtésére kiváló, viszont keményebb anyagok átvágására és komolyabb szúrásra képtelen. Bármennyi ideig ingyenesen fenntartható, de egyszerre maximum szint*1 penge használata lehetséges. Ha a penge érintkezése a használó testével megszakad, pár másodpercen belül szertefoszlik.

Név: Árnyszabja
Szint: 3
Ár: 2000
Leírás: Egy színtiszta mágiából álló egykezes kard. Tulajdonságai teljesen azonosak egy normál egykezes kardéval azzal a különbséggel, hogy ennek kisebb a súlya, így az is képes forgatni, akinek a fizikuma nem tenné lehetővé egy hagyományos kard használatát.

Név: Mágikus fegyver művészet I.
Szint: 3
Ár: 2000
Leírás: Hosszas gyakorlás után Gerard elsajátította a mágiából készült fegyverek használatának alapjait, így a varázslattal létrehozott közel és távolharci fegyvereivel képes felvenni a versenyt egy maximum 3-as szintű fegyverhasználóval.

Név: Árnybéklyó
Szint: 1
Ár: 1000
Leírás: A képesség használójának ujjaiból maximum szint*2 mágiából álló kötél jön elő, ami az áldozat köré csavarodva akadályozza őt a mozgásban. A használója képes őket az akaratával irányítani szint*5 másodpercig (ha ez letelik, a kötelek ugyanúgy megmaradnak, csak kézzel kell őket mozgatni). A kötelek tulajdonságai (szakítószilárdság, éghetőség, keménység) megegyeznek egy hagyományos kötélével. A képességgel létrehozott eszközök nem képesek az áldozatot megfojtani, sem megfullasztani, ellenben bármennyi ideig fenntarthatók (kivétel, ha a használó koncentrációja megszakad, akkor szertefoszlanak). Legpraktikusabb használati módjuk a már kiütött ellenfelek harcképtelenné tétele.

Név: Érzékelés
Szint: 5
Ár: 3000
Leírás: Gerard Lia amulettjén keresztül mágikus impulzusokat használva tájékozódik a körülötte lévő környezetről, felületes képet kapva a körülötte lévők mágikus erejéről, valamint az agyhullámaikat lehallgatva képes lesz előre látni a következő mozdulataikat. Fenntartása folyamatos koncentrációt igényel. A mágia hatósugara és pontossága kezdetben csekély, szintenként erősödik és szint*10 másodpercig tartható fent. Nem használható ösztönös és reflexszerű cselekedetek megjóslására, sem gondolatok vagy emlékek olvasására. Amíg aktív varázserős fogyaszt.



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 09, 2016 12:54 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

6Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Kedd Ápr. 26, 2016 7:25 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Árnypenge - 2.szint, 1500 váltó
Árnycsillag - Ez nekem gyanúsan Asael Árnyszikrájára hasonlít, szóval ez a képesség az ő copyrighted tulajdona, vele tessék egyezkedni
Árnyszabja - 3.szint, 2000 váltó
Mágikus fegyver művészet I. - 3.szint, 2000 váltó
Árnybéklyó - Legyen, 1. szint 1000 váltó
Érzékelés - Nem létezik, hogy egy ilyen képesség nem fogyaszt varázserőt, tehát ezt a részt hanyagoljuk. Ezen kívül maximum szint*10 másodpercig tartható fenn. 5.szint, 3000 váltó


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

7Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Hétf. Május 09, 2016 12:54 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Módosítások mentve, és itt egy újabb adag:

Név: Nullifikálás
Szint: 5
Ár: 3000 váltó
Leírás: Egy passzív képesség, mely lehetővé teszi a használójának, hogy a varázslatait legyengítse, lecsökkentve ezzel az erejüket. Előnye, hogy az így használt varázslatok a gyengítés mértékétől függően arányosan kevésbé fárasztják a használót.

Név: Kardművészet I.
Ár: 1000 váltó
Szint: 1.
Leírás: Hosszas gyakorlás és képzés útján Gerard mágus létére képes lett kardok használatára, melyekkel képes felvenni a versenyt egy maximum vele egyenlő szintű ellenféllel. A Kardművészet I. maximum hármas szintig használható, további szinteken való harci status quo tartáshoz szükség van a Kardművészet II.-re.

/Megj.: Ezt a képességet Lyojdnál is láttam, de nem tűnt annyira tipikus egyedi képességnek, ezért mertem megpályázni. Természetesen ha szükséges, egyeztetek vele./


Név: Archeus
Típus: fegyver
Altípus: Egykezes kard
Ár: 2000 váltó
Leírás: Díszes markolatú meteorit kard, holdezüst bevonatú pengével és aranyozott markolattal és keresztvassal. Penge megközelítőleg 90 cm, a markolat szokatlanul hosszú, 30 cm, hogy két kézzel is lehessen forgatni. A markolat bőrrel borított, vége egy holló fejére van formálva, csőrében egy apró kristályt tartva. A keresztvas kifelé enyhén szélesedik, a markolatba és a keresztvasba végig mintákat karcoltak. A penge mágiával van átitatva, emiatt állandóan kék-sárgás fénnyel izzik. Szent mágia áramlik benne, és emiatt veszélyes a démonokra, vámpírokra, viszont a használóját kevésbé sebzi, még ha ő alapvetően érzékenyebb a szent mágiára. A legenda szerint saját akarata van és nem fogad el bárkit tulajdonosaként. Első tulajdonosát senki sem ismeri, második gazdája Lia, a tudás démona volt. Számos képessége van, ezeket külön kell hozzá megvásárolni.

Képesség: Ébredés
Szint: 2
Ár: 1500 váltó
Leírás: A kard feltöltődik varázserővel, ami a következő suhintáskor kiszabadul és vágás esetén megsebzi az áldozatot. Gyorsan ismételhető varázslat, körülbelül akkora sebet ejt, mint egy Sötét dárda, de nem képes a páncélokat automatikusan átvinni. Feleannyi varázserőt fogyaszt, mint egy Sötét dárda.

Képesség: Nyitás
Szint: 3
Ár: 1500 váltó
Leírás: a kard előrántásakor képes egy Force of Nature-hoz hasonló energiahullámot gerjeszteni, ez azonban nem válik el a pengétől, hanem a használóval együtt suhan a célpont felé, lehetőséget adva egy gyors és viszonylag nagy távolságból eredményezett vágásra. Hatótávolsága öt méter, három használat után már érezhető fáradságot okoz.

Képesség: Béklyó
Szint: 5
Ár: 3000 váltó
Leírás: A karddal megvágott ellenfelet a vágás utána 5 másodpercig egy varázslat lengi körbe, amit ha aktiválnak (Két másodpernyi aktiválást igényel, amikor a karakter az ellenfélre mutat a kard hegyével), akkor az ellenfél nem lesz képes 10 másodpercig képességeket használni, vagy beszélni. Használat után várni kell két percet ismétlésig.



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 12, 2016 12:02 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

8Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Május 11, 2016 12:11 am

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Power Word: Jet – Erő Szava: Sugár


Ezt offolom, ez nem tudásdémon skill.


Név: Nullifikálás


Ez kifejezetten tetszik nekem, s meg is tudjuk oldani, de minden varázslat esetén (Vagy varázslat típus esetén, dárdánként nem kell mindenhol leírni, csak az általános hatást) szeretném látni a varázslat okozta variáció hatását, s annak értelmében árazom be, mert ez túlzottan nagy szabadságot ad, amivel vissza lehet élni. 


Elmekút: 


Nagyon érdekes ötlet, de szeretném látni, hogy mégis milyen mértékű töltöttésget okoznak a különböző műveltségű egyének. Adj meg kérlek:
- Műveletlen, analfabéta alak
- Lassan olvasni képes parasztember, aki se nem harcos, se nem mágus
- Átlagos polgár
- Műveltebb, gazdag nemes
- Diák 
- Remete-Aszkéta-Bármi nagy tudású alak.
Emellett kérek valamilyen rezisztencia lehetőséget is erre, magadnál erősebbeken nem használhatod.

Kard tárgyalva 

Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Ciel__h_tt_rnek_megfelel__www.kepfeltoltes.hu_

Felhasználó profiljának megtekintése

9Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Május 11, 2016 12:46 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Akkor kezdem a Nullifikálással:

Sötét Dárda: a kicsinyítéssel arányosan megrövidül, és kisebb sebet ejt
Láng dárda: a nerfeléssel arányosan rövidül meg és nehezebben lobbant lángra bármit is.
Jég dárda: a nerfeléssel arányosan megrövidül és kisebb sebet ejt

Ököl (na jó, ez már nehezebb kérdés): természetesen gyengítéskor csökken az általa adott bónusz, viszont pont emiatt lesz gyakrabban használható anélkül, hogy eltörne a használó csontja.

Én így képzelem el: alapjáraton 15 perc pihenő kell két ütés között (nem kötelező, de ha nem tartod be, csúnya bajod esik), szóval ha fele akkorát csap, akkor 7,5 perc kell. Ez az arányosság kb 7 percig megmarad, utána a visszaterhelés már annyira kicsi, hogy kettőnél többször is lehet használni törés elszenvedése előtt (na jó, ez lehet kicsit túl erős, ha nem jó maradjunk az egyenes arányosságnál). Mondjuk ha negyedére csökkentjük az erejét akkor 3 ütés vihető be két pihenés között, ha ötödére, akkor 4, ha hetedére, akkor 5.

Lépés: dettó ugyanaz, talán annyi különbséggel, hogy a mozgás gyorsítására mondjuk 15/(szint*gyengítés aránya) percenként használható.

Árnypáncél: ha felére csökkentjük, akkor csak fele annyit véd, szóval arányosan gyengítve elérhető, hogy csak átlagos támadásokat (pl ütés rúgás, esetleg képességgel nem párosított vágás) védjen, igazából ennél a spellnél igazán erős a Nullifikálás.

Árnybéklyó: legyengítve a megidézett kötelek egyre vékonyabbak lesznek (egyenes arányban vékonyabban a csökkentés mértékével) és ha legalább a felére csökkentjük a varázslat erejét, akkor a kötél szint*3 perc után magától eltűnik.

Érzékelés: legyengítve (legyen az bármennyire nagy mértékű) maximum két ellenfélen használható egyszerre, és a hatósugara is lecsökken a nullifikálás mértékével arányosan. Viszont a használati idő megnő ezzel arányosan.



Oké, jöjjön az IQ rabszolga-bűbáj:

Analfabéta: első használatkor kb 1 varázslatnyi erő, utána semennyi (egész egyszerűen nem halmoz fel számottevő tudást)
Falusi: első használatkor normális mennyiség (a népi bölcsességeknek nagy értéke van ám Razz), utána semennyi (szintén nem halmoz fel annyi tudást a szürke mindennapok alatt)
Polgár: normális mennyiség (ez egyékbként nagyjából annyi, hogy teljes kimerülés esetén újra folytathassa a harcot, még ha kicsit fáradtan is)
Nemes: első alkalomkor fél varázserőnyi mennyiség, utána normális mennyiség
Diák: első alaklomkor teljes varázserőnyi mennyiség, utána normális mennyiség
Buddha tanítványa: elő alkalomkor teljes mennyiség, utána a normális mennyiség kétszerese

Felhasználó profiljának megtekintése

10Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Május 11, 2016 1:01 am

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Rendben, ez így megfelel. Az öklözésnél hanyagolnám inkább a dolgot, a lépés maradhat. A pajzs ne védje a vágást. Az érzékelésnél szerintem alapból csak egy karkater hullámait tudod érzékelni, de ezt majd Dartól megkérdezzük, ha itt lesz.

Minden ezután alkotott képességnél látni akarom a hatását megemlítve.

Szint: 5 
Ár: 3000 váltó 

Elmekút 

Edit: Darr Asael pályázatán okulva elutasítva a töltő képesség.

Felhasználó profiljának megtekintése

11Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Május 11, 2016 11:47 pm

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Archeus
Típus: fegyver
Altípus: Egykezes kard
Ár: ?
Leírás: Díszes markolatú meteorit kard, holdezüst bevonatú pengével és aranyozott markolattal és keresztvassal. Penge megközelítőleg 90 cm, a markolat szokatlanul hosszú, 30 cm, hogy két kézzel is lehessen forgatni. A markolat bőrrel borított, vége egy holló fejére van formálva, csőrében egy apró kristályt tartva. A keresztvas kifelé enyhén szélesedik, a markolatba és a keresztvasba végig mintákat karcoltak. A penge mágiával van átitatva, emiatt állandóan kék-sárgás fénnyel izzik. Szent mágia áramlik benne, és emiatt veszélyes a démonokra, vámpírokra. A legenda szerint saját akarata van, ugyanis mindenkori tulajdonosát nem sebzi meg oly mértékben, ha az vámpír vagy démon. Viszont nem fogad el mindenkit gazdájaként (tehát nem kaparinthatod meg azzal, ha például ellopod). Első tulajdonosát senki sem ismeri, második gazdája Lia, a tudás démona volt. Számos képessége van, ezeket külön kell hozzá megvásárolni. Miért nem kaparinthatja meg valaki más, mi lesz akkor? Csak ennyiben testesül meg, hogy akarata van? 

Képesség: Ébredés
Leírás: A kard feltöltődik varázserővel, ami a következő suhintáskor kiszabadul és vágás esetén megsebzi az áldozatot. Gyorsan ismételhető erős, de fárasztó varázslat. A fárasztása mit takar? Egy dárda mértékével számolva mennyi? Milyen sebesüléseket okoz? 

Képesség: Bosszú
Leírás: a használó képes egy maximum szintjével egyező szintű támadást hárítani. Ha a támadás mágikus volt, a kard magába szívja, és a következő suhintáskor kiereszti magából, visszaküldve azt a támadóra, vagy éppen megerősítve egy saját képességét. X időnként használható. A megerősíteni a saját képességed egy olyan dolog, amiről szeretnék még hallani egy kicsit, hogyan is gondolod. Máskülönben érdekes, és tetszik is. 

Képesség: Forrás
Leírás: a kard aurája képes felfogni a környezetében keringő mágikus energiákat, amitől használójának lassabban fogy és gyorsabban regenerálódik a varázsereje, átlagosan 20%-kal több ugyanolyan erősségű varázslatot képes kivitelezni a kifáradás előtt és 20%-kal gyakrabban használhatja a képességeit. You cheeky mate, you know well, that I cannot allow this. Valami olyasmit meg tudok engedni, hogy egy-egy dárdára elég erőt adjon. 

Képesség: Nyitás
Leírás: a kard előrántásakor képes egy Force of Nature-hoz hasonló energiahullámot gerjeszteni, ez azonban nem válik el a pengétől, hanem a használóval együtt suhan a célpont felé, lehetőséget adva egy gyors és viszonylag nagy távolságból eredményezett vágásra. Ha jól értem ez valamilyen fizikai, kitörés támadás, ami lendülettel löki előre a használót egy fon-nal együtt? 

Képesség: Tükör
Leírás: A kard képes bármilyen mágiából alkotott tárgyat a saját képére formálni, ami így kinézetre teljesen egyezni fog vele. Praktikusan annál kevesebb varázserőt vesz el a művelet, minél jobban hasonlít az eredeti tárgy az Archeusra (legjobb Árnyszablyával együtt használni). Az új kard igazi előnye (a kisebb súlya mellett), hogy végrehajthatók vele az eredeti Archeus képességei, így képes a fegyver használója a kard képességeit kombinálni, vagy többszörösen használni. Egyszerre maximum szint*1 ilyen klón létezhet. Remélem tudod, hogy ez mennyire hihetetlenül erős képesség. Ezt megkérdezem mástól, de szerintem nem. 

Képesség: Béklyó
Leírás: a karddal megvágott ellenfelet a vágás utána X másodpercig egy varázslat lengi körbe, amit ha aktiválnak, az X másodperc hátralévő idejében nem lesz képes gondolkodni, megbénul az elméje. Reflexszerű és tudatalatti cselekedeteket továbbra is végrehajthat. Egy ellenfélen Y időnként használható. Az aktiváció hogyan történik? Szeretném, ha nem lehetne ismételhető. 


Képesség: Lélek
Leírás: az Archeus végső képessége, mely képes a vele érintkezők lelkére hatni. A képesség hatására az áldozat fejében sötét gondolatok kezdenek kavarogni, azok a gondolatok, melyek megbánást, kételyt, sajnálatot és egyéb elbizonytalanító gondolatokat idéznek benne. Ezek lehetnek a múlt sötét emlékei, féltve őrzött titkok, kínos pillanatok, de akár teljesen új gondolatok is, melyek szembeállítják az áldozatot a vétkeivel, tévedéseivel, kétségeivel. A hatás addig tart, míg a fegyver tulajdonosa véget nem vet neki, de ha az áldozat szembenéz lelkének sötét oldalával és elfogadva a hibáit, megbékélve sötét oldalának gondolatával, vagy akár megfogadva, hogy jóváteszi a tévedéseit megvilágosodik, a hatás azonnal szertefoszlik. A képességet nem harcra találták ki, egyetlen előnye az, hogy az áldozat a hatása közben elbizonytalanodik, kaput nyitva a védelmén. Amíg a hatás aktív, varázserős fogyaszt. Fontos kérdés, lehet-e harcban használni? Hogyan érzékel ilyenkor a karakter? Hogyan fogyasztja a manát? 

Képesség: Kötelék
Leírás: az Archeus legerősebb képessége. A fegyvert az égbe tartva a használó testéből sárga fényzuhatag tör fel égbe, mialatt a kard tulajdonosa a társai segítségéért kiállt. Ők ekkor képesek lesznek a kard által kibocsájtott aurán keresztül minden varázserejüket átadni neki, ezzel támogatva őt. Hátránya, hogyha a használót ebben az állapotában megölik, az erejüket vesztett társai is meghalnak. A varázslat létrejöttének feltétele a használó és társai közti feltétlen bizalom ha ez nincs meg, a kard nem képes egyesíteni az erejüket. Fontos továbbá, hogy csak olyasvalaki képes a Kötelékbe bekapcsolódni, akinek a szándékai tiszták és a lelkét nem nyomják kételyek (ez a használóra vonatkozik). X ideig tart. Legyünk őszinték Goku, szerinted ezt használná veled bárki is? Messze túlzottan főszereplői képesség, s mint tudhatod, itt senki se az. Mindenki egy-egy darab a nagy puzzle-ban, s efféle erőfeszítést kevesen tennének meg. Ha ragaszkodsz hozzá, visszatérhetünk erre, de nem látom okát. 

Felhasználó profiljának megtekintése

12Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Május 12, 2016 12:23 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Leírás: az egyszerűség kedvéért legyen ez is a legenda része, és maga a fegyver tökéletesen eltulajdonítható.

Ébredés: Olyan erős, mint egy dárda, viszont nem viszi át automatikusan a páncélt. Szóval összességében én fele olyan hatásosnak mondanám.

Bosszú: ezt egy példával mutatnám be:

Repül a mágikus lövedék a kard használója felé, az fogja a pengét és úgy tesz, mintha át akartá vágni. Amikor a penge és a varázslat összeérnek, a lövedék felszívódik, mert elnyeli a kard. A használó lendít egy nagyon az Archeuson, castolva egy Ébredést, ami a mágikus lövedék erejével lesz erősebb. Másik lehetőség: a hárítás után a következő suhintással a lövedék visszarepül az ellenfélre (most azt nem tudom, hogy ugyanakkora erővel, ezt a kérdést meghagyom neked)

Forrás: én már egy dárdának is örülök Very Happy, de egyébként nem nagy érvágás, ha nem lesz elfogadva.

Nyitás: pontosan, gyakorlatilag találat esetén olyan, mint egy fon és egy vágás egyszerre...na persze ahhoz előbb be kell találni. Maga a varázslat gyengébb mint a fon, a vágás erejével együtt meg kb ugyanakkora.

Tükör: igen, kétségtelenül a legerősebb az összes közül. Ha nem menne át a rostán, nem gond.

Béklyó: aktiváció során a kard hegyét az ellenfél felé kell mutatni és pár másodperc koncentrációt igényel. és jó, nem ismételhető.

Lélek: hát nem harcra terveztem, de nem látom akadályát, hogy rá lehessen küldeni az ellenfélre, szóval igen. Körülbelül olyan hatást kelt, mint amikor a mélységiek elkezdenek a fejedben dalolászni. A manafogyás mértéke meg mondjuk legyen úgy, hogy X idő alatt annyit fogyaszt, mint egy elmezúzás (ide megint nincs konkrét ötletem)

Kötelék: nem evidens, ezt igazából tényleg csak Gokuzásra találtam ki Very Happy

Felhasználó profiljának megtekintése

13Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Május 12, 2016 1:31 am

Ciel Eisenschnittel

Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Rendben az alapfegyvert megszámoljuk neked 2k ért, amiből maga a sima fegyver ezer váltó, és mellé 500-500 a szent sebzés és a tény, hogy téged csökkentve bánt. Mint chaten írtam, szép lassan kezd majd el sebezni, s ugyan igazán nem fog ártani neked, de hólyagokat, forradásokat igenis okoz. 

Ébredés: Akkor jó lesz így, fele egy dárda fogyasztásának, kb egy dárda sebzése de páncéltörés nélkül. (Ergo gyenge, sekély seb). Ezek a részletek kérlek legyenek benne.
Szint: 2
Ár: 1500 váltó


Bosszú: Elutasítva. Túl nehéz belőni értelmes keretek között, beszívni esetleg be tudnád magasabb szinten, de felhasználni nem. Ezen variálhatsz még, és megpályázhatod újra.

Forrás: Ezt egyenlőre hanyagoljuk, később visszatérhetünk rá, de majd azt Darrakardnál. ( Meg úgy mindre, fegyverhez is lehet bármikor pályázni)

Nyitás: Legfeljebb 5 méterről használhatod, s nem fűzheted össze őket. Emellett nem érdemes túlzásba vinned, mert a sprint kifáraszt, s három használat után már az izmaid nem fogják bírni.
Szint: 3
Ár: 1500 váltó 


Tükör: Ezt egyenlőre nem én nézem meg, majd Darrakard. Ő a keménykalapos ellenőrző. Szvsz, offos. 


Béklyó: 

Képesség: Béklyó
Leírás: A karddal megvágott ellenfelet a vágás utána 5 másodpercig egy varázslat lengi körbe, amit ha aktiválnak (Két másodpernyi aktiválást igényel, amikor a karakter az ellenfélre mutat a kard hegyével), akkor az ellenfél nem lesz képes 10 másodpercig képességeket használni, vagy beszélni. Használat után várni kell két percet ismétlésig. 
Szint: 5
Ár: 3000 váltó

Lélek: Ennek a helyére szerintem találj ki valami mást, túlzottan hasonlít arra a másik képességre, nincs létjogosultsága. Visszadobva

Kötelék: Elutasítva, nem lesz értelme, hidd el, hogy pénzpazarlás lenne csak. Tudsz te ennél jobb ultit is Very Happy

Felhasználó profiljának megtekintése

14Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Vas. Jún. 12, 2016 11:46 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Leo Brightleaf (becenevén Rainbow)

Faj: Tünde

Frakció: -

Kaszt: Tünde őrző

Nem: Igen! De egyébként férfi

Kor: 18

Kinézet: volt valaki, aki egyszer azt tanította neki, mindig az első benyomás a legfontosabb...azóta is átkozza őt. Talán a külseje lehetne megnyerő, bizalomgerjesztő, szimpatikus és még sorolhatnám. De ő nem az a fajta ember, akit a külsőségek izgatnának. Dús szőke haját egyszerűen hordja, hosszát úgy hagyja, hogy sose érjen le a válláig. Az ezt kiegészítő szőke szempárral akár még „szőke-herceg” is válhatott volna belőle, de sajnos ez az élet nem vonzotta őt kellőképpen. Helyette inkább írható le félelmetesnek, vagy akár hátborzongatónak, ezt a benyomást erősíti meg a bal fülébe tűzött több apró piercing is. Ehhez társul még a tőle megszokott mogorva ábrázat. Ruházata egyszerű, lévén nem túlzottan kedveli a csicsás, túldíszített öltözékeket, kimerül egy ingben és egy nadrágban, valamint a színben hozzá illő bőrcipőben. E fölött általában egy sima, mintátlan bőrpáncélt visel, ami véd a gyengébb vágások ellen. Ennél nehezebb páncélzatot nem hajlandó viselni, mert rontaná a sebességét. Hátán két kardhüvely foglal helyet, bennük egy pár egykezes karddal.

Jellem: Általában mindenkivel közönyösen és nemtörődöm módon viselkedik, mintha nem lenne képes mások érzelmeit megérteni. Ha valaki bármiféle gondját baját elé tárja, alig figyel oda rá, inkább foglalkozik valami mással, s azt mondja, minden embernek magának kell megoldania a problémáit. A valóság azonban teljesen más: egyszerűen csak lusta. A sors iróniája, hogy mindenkinél erősebb benne a felelősség tettei iránt, s már-már zavarbaejtően nagy benne a felelősségtudat. Így aztán szó sincs arról, hogy ne érdekelnék mások sőt, éppen hogy kötelességének érzi segíteni mindenkin, akin csak tud, csak szeretné minden fölösleges energia-befektetéstől megkímélni magát.
Talán a jelleme miatt, talán amiatt, hogy céltudatossága révén már többször ítélték el fegyelemsértés miatt, a „Gárda Feketebáránya” névvel illetik őt társai. Többször ült már börtönben is, ennek oda hogy a törvény helyett inkább a saját értékrendjét veszi figyelembe, legyen szó bármiről. Számára nem bűn a akár egy felette ellen is fordulni, ha az őrzőhöz méltatlanul cselekszik. Mindezek ellenére hűsége és odaadása, valamint megbízhatósága miatt még nem utasították el az őrzők közül.
És mégis, szabadidejét teljesen átlagos, normális tevékenységekkel tölti el, olvas, edz (rengeteget edz!), a társaival mulatja el az időt. Igencsak nagy borfanatikus, ebből is származott már nem egy problémája (leginkább abból kifolyólag, hogy szolgálatban szigorúan tilos leittasodni).
Mindezt kiegészítendő, van a jellemének egy elég furcsa oldala: beteges álmodozó. Hisz abban, hogy a szivárvány tövében aranyat lehet találni sőt, szerinte ez csak a jégyhegy csúcsa és a szivárvány az ember kívánságaihoz és céljaihoz mutatja az utat. Ezt nem szégyellte hangoztatni is, emiatt társai a gárdában ráaggatták a „Rainbow” gúnynevet.

Előtörténet:
Réges-régen kezdődött ez a történet, amikor a Tünde királyság még békés volt, nem bolygatta az emberek mindennapjait holmi vallásháború. Ebben az áldott időszakban talált egymásra egy tünde őrző és egy druida. Nem kellett sokat várnia a népeknek, hamar egybekeltek, s a munkájukból visszavonulva családot alapítottak egy erdei kunyhóban, nem messze egy, a Tünde erdő mélyén lapuló várostól. A házasságnak hamarosan meg is lett a gyümölcse egy vígan sírdogáló kisbaba formájában. A lány a Kathena nevet kapta. Rá közel egy évre született egy öccse, aki Leonak kereszteltek el a szülei. A két gyermek örökölte apjuk és anyjuk gyönyörűségesen szép haját és ragyogó pár szemét. De nem ez volt az egyetlen: már egészen fiatal koruk óra rendkívül fogékonynak bizonyultak a fegyverforgatás művészete és a természet erőinek megzabolázása terén. Leo nemsokára belépett a gárda kiképzőtáborába, Kathena pedig megtalálta tanárát egy idős druida mester személyében.
Ám az idők változnak. Kitört a háború, s ezzel együtt a Tünde királyság vitézeit is újra hadba hívták. A Brightleaf-testvérek szülei is kénytelenek voltak eleget tenni hazájuk hívószavának, s attól a naptól kezdve a gyereket egy szót sem hallottak szeretett szüleikről. A hírek szerint eltűntek az egyik csatában, és mivel a holttestükre nem akadtak rá, eltűntnek nyilvánították őket. Ennek ellenére a két gyerek kitartóan folytatta tanulmányait, míg elég idősek nem lettek, s Leo belépett az őrzők kötelékébe, Kathena pedig elfoglalta helyét a druidák között. És ettől a pillanattól kezdve mindketten élték a békés mindennapjaikat a királyságban...egészen addig a bizonyos napig.

***

Csendes volt aznap a Tünde erdő eldugott városa. A háború szele messze sodort mindenkit, akinek részt kellett vennie a harcokban, s az itt maradottak a jól megszokott napi rutinjukat végezték, mintha mi sem történt volna. Leo mérgesen ült a város börtönének egyik cellájában. Megint lecsukták. Mindig talál valami okot, ami elég neki, hogy törvényt szegjen. És ha katona az ember, nincs figyelmeztetés, mész rögtön a zárdába. Felettesét, az öreg Chargaff kapitányt nemrég kivezényelték más területekre, így ideiglenesen új parancsnokot kapott a helyi őrzők alakulata. Ő valamiért sokkal szigorúbban kezelte az esetleges ügyeket, így Leo is kénytelen volt némi önuralmat gyakorolni. Ennek ellenére most sem tudta megállni, hogy ne szedje meg a törvényt és mondjon ellen felette parancsának, így a cellában ülve várhatta, hogy (ismételten) leteljen a büntetése.
Éppen unott arccal bámulta a falat azon tűnődve, vajon mennyi időt kell még itt töltenie, amikor hangos csattanással kinyílt a fogda ajtaja és két őrző jött be rajta egy tomboló ifjút vonszolva maguk után. A fiú nem más volt, mint Gerard. Látszólag nem igazán akart velük jönni.
- Eresszetek el, de azonnal! NEM HALLJÁTOK! Ezt még keservesen meg fogjátok bánni! – toporzékolta, miközben a két őrző egyike kinyitotta Leo cellájának ajtaját, majd a másik egy határozott mozdulattal belökte a démont a rácsok mögé.
- Tessék Rainbow, kapsz egy kis társaságot.
Mondták, majd nevetve rájuk zárták az ajtót és távoztak. Kifelé menet még egy fényesen világító kardot letámasztottak a sarokban elhelyezett megannyi fegyver közé. Amint kiléptek az ajtón, Gerard abbahagyta a vergődést a földön, majd felállt, leporolta a köpenyét és odafordult a tünde felé.
- Hali.
Leo azt se tudta, mit válaszoljon. Az őrjöngő ifjú a szeme láttára változott át egy elegáns és méltóságteljes emberré, mintha csak heccből csinálta volta az egész cirkuszt őrzőtársaival.
- Mi volt ez az egész? – szegezi neki a kérdést.
- Ja, az előadásomra gondolsz? Kellett egy hely, ahol megszállhatok éjszakára, de nem volt kedvem fizetni érte. Így hát kicsit megtréfáltam őket, ami miatt begurultak rám és láss csodát, itt vagyok.
Feleli egy hangos kacagást követően. Barátságosan mosolyogva végignéz cellatársán. Megpróbál közeledni hozzá, elvégre nem egy szerencsés dolog fasírtban lenni azzal, akivel egy helységbe van zárva.
- És téged milyen galádság miatt csuktak le?
Leo egy pillanatra maga elé tekintett a földre, majd mogorva arccal visszanézve válaszolt.
- Ha minden áron tudni akarod, megszegtem egy parancsot.
- Parancsot? Csak nem őrző vagy te is? – kérdez vissza még mindig mosolyogva.
- És ha igen!? Talán hagynom kellett volna, hogy ártatlan civileket büntessenek kalodával csak azért, mert a kapitány szerint tiszteletlenek voltak velünk és kigúnyoltak minket?
- Nem is tudtam, hogy nálatok ennyire komolyan veszik ezeket....
- Á, csak a parancsnok, az a felfuvalkodott hólyag ennyire érzékeny.
Ezután egész nap egy szót sem szóltak egymáshoz. Mindketten a cella egyik végében ültek, minél távolabb egymástól. Végül, nagyjából egy órával sötétedés után, Leonak megeredt a nyelve.
- Mondcsak... – kezd bele a plafont bámulva.
- Mi az? – kérdez vissza mosolyogva.
- Jártál már a szivárvány tövében?
- He-he, ez meg miféle kérdés?
- Tudod...azt mondják, a szivárvány alján aranyat lehet találni. Sőt, azt mondják az a kapu az ember minden álmához.
Gerard egy pillanatra döbbenten nézett, majd elnevette magát.
- Igen? Akkor nekem ott a helyem!
- Tessék? – döbbenti meg Leot a még különösebb válasz. Eddig még senki sem volt, aki így reagált volna a szivárványos meséjére. Általában kis szokták nevetni miatta.
- Az én álmom is biztosan ott lapul – egy pillanatra elgondolkozik – igen, máshova nem is rejthették!
- Ugyan mit?
- Hát Azrael kardját!
- Micsoda? Azt ne mond, hogy te is azt keresed. Komolyan, a fél világ meghülyült a legendától, miközben ezerszer fontosabb dolgokra kéne figyelniük.
- Hát, legalább együtt tudok veled érezni – feleli, miközben kissé kiölti a nyelvét.
Az este hátralévő részét beszélgetéssel, csevegéssel töltötték. Ők ketten valahogy egy húron pendültek, elég sok volt a közös vonásuk is...például mindketten utálták a szárított húst. Egy szó mint száz, az este gyorsan elrepül, ha az ember számára élvezetes dologgal tölti azt, így Leo és Gerard már csak arra figyelt fel, ahogy a nap sugarai besütnek az épület rácsos ablakain. A tudásdémon elégedetten nyújtózkodott egyet. Aludni ugyan nem aludt túl sokat, de valahogy mégis frissnek érezte magát, talán a kiváló társaság miatt.
- Na, asszem lassan ideje indulnom.
- Miről beszélsz. Nem engednek csak úgy ki....
- Csak előbb még felkapom a motyómat. – folytatja oda se hederítve Leo szavaira. – azt mondja, hogy... – mormog magában, mialatt odaballag a rácsokhoz – körübelül öt hat méter. Ej, kicsit nehezebb lesz.
Előrenyújtotta a kezét, majd egy pillanatra lehunyta a szemét.
- Gyere elő, Árnybéklyó!
Parancsszóra megjelent a kezében egy sötét, mágiából álló kötél, majd kígyó módjára odakúszott a szoba sarkába elhelyezett fegyverrakáshoz és rácsomózta magát a fiú kardjának markolatára. Gerard rántott egyet rajta elégedetten tapasztalva, hogy az húzza magával a kardot is. Mikor magához vette a becses fegyvert, visszafordult hogy kijárat után kutasson. Leo eközben csak döbbenten figylete.
- Te...te mágus vagy?
Gerard elmosolyodott.
- Démon mágus. Képes vagyok színtiszta varázslatból különféle dolgokat teremteni.
Leonak a lélegzete is elállt a választól. Méghogy egy démon...egy démon, akivel ő ilyen jól összebarátkozott. Csak meredt tekintettel nézte, ahogy a démon magához veszi a kardot. A fegyvernek könnyen érezhető szent aurája volt.
- Na én most megyek. Jössz?
- Hova?
- Hát el innen. Semmi kedvem nincs itt maradni.
Mialatt ezt mondta, tekintetét a falra szegezte a tekintetét. A cella ajtajának kulcsai ott lógtak egy fogason csak arra várva, hogy egy ügyes rab elorozza őket. Persze lehetetlenség több métert nyújtózkodni értük, de egy árnyból formált kötélnek nem akadály megragadni a szabadulás kulcsait.
- Bocsi, de nem szegem meg a törvényt.
- Azt hittem már megszegted. Gyere inkább velem! Keressük meg együtt, ami elveszett...
Leo dühösen nézett vissza rá.
- Hogy én egy démon társa legyek!? Előbb húzzanak izzó vaskaróba!
Gerard bamba fejjel bámulta.
- Hát...oké. Szia! – törődött bele, majd tárva nyitva hagyva az ajtót kiviharzott az épületből.
Leo ezt követően sokáig csak fel alá járkált a cellájában. Egyfolytában arról fantáziált, milyen kalandokat élhetne át a fiatal démon oldalán. Hogy talán még a szivárvány aljához is sikerülne eljutnia.
~ Nem, nem hagyhatom itt a várost! Mi lesz az itt élőkkel? Mi lesz, ha a nővérem megtudná?
Ugyan távol éltek egymástól, de a két testvér között a kapcsolat nem halványult el az évek során. Egészen egy évvel ezelőttiig minden hónapban találkoztak és megmérkőztek egymással. Bár Leo mindig veszített, szép emlékekként raktározta el ezeket a pillalantokat. Az utóbbi időben azonban már nem tudtak időt szánni egymásra, s egy idő után a nővéréről egy kósza hír sem érkezett róla Leo otthonába. Pletykák szólnak róla, hogy nyoma veszett. Talán ezért is érezte hívogatónak Gerard ajánlatát, mert mindennél jobban látni szerette volna újra a tervérét.

***

Mindeközben Gerard csalódottan sétált a város utcáin. A helyieket látszólag nem zavarta, hogy tegnap sokak szeme láttára vonszolták el a börtönhöz. A helyzet az, hogy amióta a város őrzői új kapitányt kaptak, egyre gyakoribban voltak a (sokszor indokolatlan) letartóztatások. Nyilván azt gondolták, hogy csak fenyítésképp zárták be egy éjszakára.
~ El se hiszem. Pedig azt hittem, jönni akar.
~ Ne búslakodj miatta. Megtettük, ami tőlünk telik.
~ Talán. Asszem, lassan tovább kéne áll...
- De kérem, nem tehetünk ilyesmit. Ő mégiscsak egy közülünk! – szakítja félbe a gondolatmenetét egy kétségbeesett hang tőlük alig pár méterre.
- Nem tűrök ellentmondást. Az a férfi nem méltó rá, hogy a gárda tagja legyen!
Két tünde őrző beszélgetett egymással. Az egyikük egy magas, szálkás izomzatú sebhelyes arcú férfi volt, a másik egy nálánál valamivel alacsonyabb, hosszú hajú és kicsit kevesebb páncélt viselő alak. A magasabb férfi páncélzatát több helyen fémlemezek erősítették meg. Látszólag a nagydarab fickó a másik elöljárója volt, erre utalt az is, hogy beosztottja vigyázzállásban tisztelegve beszélt hozzá.
~ Nyilván ő lehet a tünde felettese.
- Ma sötétedéskor: parancsba adom a kivégzését!
- De uram...
- Ez parancs. Vagy talán zendüléssel kéne szembenéznem!? – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon.
Gerard döbbent tekintettel bámult maga elé.
~ Ennek a fele se tréfa. Szerinted mik kéne tegyek.
~ Hát...amondó vagyok, hogy menjünk vissza.
~ Ha más nem, figyelmeztessük, hogy mi is vár rá.

***

Nem sokkal később a cella rácsos ablakán át kémlelte újdonsült barátját. Nehéz volt felkapaszkodni egészen odáig, szerencsére az Árnybéklyó most is segített neki ebben, bár a megoldás közel sem volt tökéletes: igencsak nehezére esett megtartani magát.
- Hé, te! – suttogta.
Oda se hederített rá.
- Hé! – próbálkozott ismét.
Semmi reakció, meg se hallotta.
- Hahó, idefigyelnél végre! – ordította teli torokból.
Leo a meglepetéstől úgy megijedt, hogy kis híján elvesztette az egyensúlyát és hasra esett.
- Már megint te! Mit keresel itt?
- Azért jöttem, hogy kihozzalak onnan.
- Hogy mit akarsz!?
- Figyelj, idefele jövet hallottam, hogy arról beszélnek, ki akarnak végezni!
A tündének egy pillanatra elállt a lélegzete. Haragos tekintettel fordult oda az ablakhoz. Hangján tisztán érződött a megvetés és az idegesség.
- Mégis mit képzelsz te!? Hogy merészelsz ilyet feltételezni az őrzőkről? Lehet, hogy megszegtem a törvényt, de attól még én is a gárda büszke tagja vagyok! – látszólag képtelen volt elképzelni egy olyan eshetőséget, ahol a nagy becsben tartott gárda tagjai kitaszítanák őt maguk közül.
A fiú csak sóhajtott egyet. Talán tényleg ő értett félre valamit és a korábban látott két őrző nem is a makacs tündére gondoltak, amikor a kivégzést emlegették. Végül feladta az értelmetlennek látszó küzdelmet és úgy döntött, magára hagyja Leot. Ebben talán az is közrejátszott, ahogy már kezdett görcsölni a keze az erőlködéstől.
- Mondcsak, ha netán mégis igazam lenne, mit tennél?
Leo hallgatott. Tudta a választ, de nem akarta kimondani. Kínos csen ereszkedett kettejük közé.
- Én is ugyanezt tenném. – válaszolt a saját kérdésére vidáman.
Leszegett fejjel ballagott a város utcáin. Nem akart belegondolni mi fog történni, ha végül mégis igaza lesz. Megkedvelte a tündét és szívesen találkozott volna vele máskor is, kis szerencsével talán a rácsokon kívül. Mikor elsétált a város egyik terén, már látni lehetett hogy egy emelvényen készítik elő a vesztőhelyet.
~ Ezek szerint valakit tényleg ki akartak végezni.
~ Márpedig itt ma senkit sem fognak!
Gerard úgy határozott, inkább biztosra megy. Megvárta, amíg az előkészületeket befejezték, majd csendben odalopózott a fából összetákolt emelvényhez és egy lángoló dárdával felgyújtotta. Ha nincs hol végrehajtani a kivégzést, legalább kénytelenek lesznek elhalasztani egy későbbi alkalomra.

***

A nap lassan a kertek alá bukott, s Gerard még mindig a vesztőhelytől nem messze üldögélt egy fa tövében várva, hogy az őrzők felbukkanjanak. Ahogy várható volt, meg is jelentek. A fiú igyekezett magába folytani a nevetést, ahogy a tündék döbbent arccal körbeállták a széné égett emelvényt. A helyiek nyilván nem lehettek túl jóban a gárdával, mert Gerard kis mutatványa jó pár órája változtatta fáklyává a vesztőhelyet, de egy polgár sem értesítette az őrzőket. Végül felbukkant az a magas szálkás alak is, aki Gerard a tündék kapitányának vélt. Olyan hangosan szólalt fel, hogy az utca végébe is tisztán elhallatszott.
- MÉGIS MIT JELENTSEN EZ!?
- Uram... – magyarázkodott az egyik kardforgató – szabotázs történt. Bárkit kérdeztünk, senki nem látott semmit. Talán meg kéne fontolni, hogy egyálta...
- Maga csak ne fontolgasson. Utánam!
Azzal a díszes bagázs elindult egyenesen arrafelé, ahol a fogda is fellelhető.
~ Tehát tényleg őt akarták....ez baj.
~ Ne csak bámulj, indulás!
Követte őket ügyelve arra, nehogy észrevegyék, hogy valaki a nyomukban jár, bár fölöslegesen figyelt oda erre, ugyanis menet közben egyáltalán nem figyelték, ki s mi fordul meg a hátuk mögött.

***

Leot nagyon meglepte, amikor egyik pillanatról a másikra ott termett előtte az egész osztag.
- Fiúk! Mi...mi ez a nagy felhajtás? – szólt oda nekik zavarodottan. Kezdett aggódni, megfordult a fejében, hogy az a tudásdémon mégsem hazudott.
A többi őrző leszegett fejjel állt előtte. Nem akarták ők, hogy idáig fajuljon ez az egész, de a kapitányuk parancsa számukra szent, nem mondhatnak ellen neki. Hosszas csend ülte meg a termet, végül a magas szálkás vezető emelkedett szóra.
- Brightleaf, maga a gárda szégyene, épp itt az ideje, hogy megtisztítsuk a magadfajta szemetektől az intézményünket!
Intett a kezével, mire a Leohoz két legközelebbi tünde kinyitotta a cellája ajtaját. Szegény csak állt tágra nyílt szemekkel, maga sem akarta elhinni, hogy amit lát, az a valóság, azt hitte álmodik. Szótlanul hagyta, hogy hátrakössék a kezét is kivezessék az épület elé. Mikor kiértek, a kapitány maga lépett oda elé, méretes pallosát a magasba emelve. A reménytelen helyzetbe került tünde már-már  szemei előtt látta, ahogy szépen lassan elvérzik a fegyver okozta sebtől.
~ Nem, nem, NEM! Kizárt, hogy így haljak meg! Ha legalább láthatnám...látni akarom...
Hatalmas csattanás hallatszott. A kard megakadt egy furcsa falban, ami egyik pillanatról a másikra termett Leo előtt. Lassan sikerült visszanyernie az önuralmát és a szerencsésen előtermett akadály is hozzájárult abban, hogy magához tért a döbbenetből. Meredt tekintettel oldalra fordította a fejét. Gerardot pillantotta meg, pár méterre a csőcseléktől.
- Ej, ej. Azért ne kapkodjuk el a dolgokat ennyire.
- Ki a fene vagy te?
Gerard egy ördögi mosolyt megeresztve válaszolt.
- Gerard D. Lawrenz! Az, aki ma igazságot fog szolgáltatni helyetted!
Leo el sem akarta hinni, hogy a démon visszajött segíteni neki azok után, hogy visszautasította.
- Te...mit keresel itt?
- Gondoltam megmutatom, hogyan kell megvalósítani a lehetetlent.
Leo visszanyerte az önbizalmát, ezúttal nem habozott elfogadni a felajánlott segítséget. Lerázta magáról az őt kísérő két tündét, majd vadul szedve a lábait odafutott Gerardhoz.
- Tudod mit! Inkább tartok egy démonnal, minthogy izzó vaskaróba húzzanak.
A démon helyeslően bólintott.
- Ezaz, még valaki, akit szívathatok!
- Hát ez meg ki volt?
- Á, hosszú történet, majd elmesélem.
Azzal előrántotta a kardját és elvágta vele Leo köteleit. A a szökevény és újdonsült társa futásnak eredtek.
- Barmok, ne hagyjátok elmenekülni!
Futottak, futottak, futottak. Nagy nehezen sikerült lerázni az összes őket üldöző tündét és elérni a város határát. Ebben talán az is segített nekik, hogy Leo társainak nem állt szándékában ártani az immáron dezertált őrzőnek, ezért sokan direkt hagyták őt elfutni. Egyikük még „véletlenül” azt is hagyta, hogy elvegyék tőle a kardját. Egyszer csak elérték a város határát.
- Sikerült, már csak gyorsan el kell tűnnünk innen.
- Nem, még nem – feleli Leo alig hallhatóan. A fejét visszafordítja a város irányába. – még van egy kis elintéznivalóm!
Gerard is hátrafordult. Barátja hajdani kapitánya állt ott mögöttük karddal a kezében.
- Nehogy azt higgyétek, hogy ezt élve megússzátok! Előlem nem futtok el olyan könnyen!
Leo magabiztosan lépett előre. Egyik kezével megragadta a hajdani társától zsákmányolt fegyvert, majd nekiugrott ellenfelének. Kettejük kardforgató képességei nagyjából azonosak voltak de mégis, Leo hamar hátrányba került, elvégre az ö fegyvere egykezes kard volt, így nem volt képes elég közel kerülni néhai kapitányához, aki folyamatosan ostromolta őt támadásaival. Az ifjú démon is jól látta ezt, s aggódott érte. Végül rájött, mivel tudna neki segítni.
- Hé, ugorj hátra!
Leo reflexszerűen hallgatott a szavára, így most kicsivel távolabb került ellenfelétől esélyt adva a felkészülésre.
- Kapd el!
Gerard előrántotta a szent mágiával átitatott kardját, az Archeust és odadobta neki. A tünde elkapta, majd mindkét kezében egy-egy pengével támadásba lendült. Volt kapitánya egy hatalmasat készült sújtani, de a két karddal együttesen sikerült a támadását hátrálás nélkül megfognia. Ekkor ellökte magától ellenfele pallosát, majd egy kardjával nagyot lendítve egy Force of Naturet indított útjára. A másik fél nem tudott mit tenni, hárítani kellett. Ekkor azonban rés nyílt a védelmén, így Leo a másik karddal egy másik Force of Naturet küldött egyenesen a mellkasába. Ellenfele ájultan esett össze, a csata az ő győzelmével zárult.
- Mostmár mehetünk – nyújtva a vissza társának a kardját.
- Helyes...tényleg, hogy is felejthettem el. Gerard D. Lawrenz, örvendek – azzal kezet nyújtott újdonsült társának.
- Én pedig Lia! Szintúgy.
- Leo. Leo Brightleaf. Az őrző, aki egyszer megtalálja a szivárvány alját! – felelte, majd egy halvány mosolyt megeresztve kezet ráztak és elindultak a következő város felé.



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 14, 2019 11:04 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

15Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Hétf. Jún. 13, 2016 3:16 pm

Nagyon mókás történetet sikerült írnod újdonsült társadról. Szomorú látni (főleg nekem), hogy a tündék között is van jó is és rossz is, bár a városiak passzív ellenállása külön mosolyt csalt az arcomra, a dual wield pedig mindig is a kedvenc harcmodoraim közé tartozott.

Őszintén kívánom, hogy Leo és te megtaláljátok a szivárvány végét! A pályázat elfogadva!

Név: Dual wield
Leírás:Leo képes egyszerre mind a két kezében egy-egy egykezes fegyvert forgatni, egyformán jól. Támadásai ezáltal valamivel gyorsabbak lesznek.

Felhasználó profiljának megtekintése

16Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Júl. 21, 2016 9:29 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Ében Árnycsóva
Szint: 3.
Ár: ?
Leírás: A tudásdémon az árnysűrítés teknikájával a mágiával alkotott tárgyait az öklére, vagy lábfejére összpontosítva egy tömör csóvát hoz létre, majd egy célzott karlendítéssel illetve rúgással ellenfeléhez vágja. A hatás annál erősebb, minél több, a démon által létrehozott dolgot olvaszt magába.

"Ne beszélj sületlenségeket. Mégis mi értelme, hogy egy ugyanakkora varázslatért törjem magam?" - Gerard D. Lawrenz

Megjegyzések:
- Annál nagyobb lendülettel repül, minél nagyobb erővel mozog az illető keze-lába.
- Természetes, illetve más mágus által létrehozott varázslatokat nem képes elnyelni, vagy visszaküldeni
- A felhasznált varázserővel egyenes arányban nő az ereje
- Az egyensúly törőkkel megváltoztatható a mágia eleme, ilyenkor az összes összeolvasztott varázslat elemének egyezni kell.
- nem emészt fel annyi varázserőt, mint egy sötét dárda, mivel az árnyat amit használ, már korábban varázserő befektetésével létrehozták.
- A sötét dárdánál pontatlanabb, és a hatótávolsága is kisebb, nincs automatikus páncélátütése sem, de nagyobb kárt képes okozni és pontos találat esetén hátra is löki az ellenfelet (egy páncélos lovagot nyilván nem, gondolok itt pl egy sefl assasinra)



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 01, 2017 8:37 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

17Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szomb. Aug. 13, 2016 9:35 pm

Jerobeam

Jerobeam
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Jézusom ez mióta vár O.o Elnézést, lehet szidni a lustaságomért.

A képesség maga 4. szint és a hozzá tartozó 2500 váltó, azonban a fenntartása varázserőt fogyaszt, mivel a megidézett tárgyak alapvetően pár másodperc után elporlanak így ezt megakadályozandó valamit be kell fektetned. Ami magával vonzza, hogy alapvetően szint*30 másodpercig, max szint*1 egy percig tudod fenntartani, ám ez utóbbinál elfogy a varázserőd és a harcot már nem tudod folytatni ha nem töltöd újra.


_________________
"Én vagyok Abaddón, e földnek bírája. Az Úr megítélt titeket és konkolynak találtattatok. Negyven és még annyi napotok van, hogy bűnbánatot gyakoroljatok, utána az élő Isten szent tüzében vesztek el mindahányan. Ez volt az első és utolsó szózat, melyet hozzátok intéztem."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

18Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Vas. Okt. 02, 2016 1:56 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Maria von Neulander (becenevén a Fekete Bárány(bár csak a társai hívják így))
Faj: vámpír
Frakció: Neulander család (papíron)
Kaszt: Neulander vámpír
Nem: Nő
Kor: 19

Kinézet: a vámpírok talán legszimpatikusabb, legmegbízhatóbb családjához méltó külsővel áldotta meg az ég. Első ránézésre egy nyugodt, kellemes aurát árasztó küllem tárul tárgyalópartnerei szeme elé. Családjában nem büszkélkedhet a legnagyobb testmagassággal, ennek ellenére nem is alacsony, magassága száznyolcvan centiméter körül mozog. Vékony, kecses testalkatú, amit részben örökölt szüleitől és nagyszüleitől, részben szigorú diétával igyekszik fenntartani. Hosszú fekete haját mindig egyenesre fésülve hordja és nagyon ideges tud lenni, ha valami a tökéletes ében hajkoronáját összekócolja. Honfitársaihoz hasonlóan ő is feltűnően sápadt bőrrel és mély tekintetű, sötét szemekkel rendelkezik. Diplomata lévén mindig ügyel a megjelenésére, ezért elegáns, de a mozgást kevésbé akadályozó ruhákat visel. Felettük természetesen egy csillogó, mindig fényesre polírozott páncél védi őt az esetleges támadásoktól.

Jellem: kedves, visszafogott, minden helyzetben nyugodt, választékosan fejezi ki magá... persze csak akkor, amikor nem játssza meg magát. Jellemét elsősorban az indulatai határozzák meg. Mindennél jobban becsüli az őszinteséget, emiatt pedig nem habozik bárkinek a szemében mondani, amit gondol. Faragatlan, durva és alpári módon fejezi ki magát, gyakran káromkodik, fenyegetőzik. Bár ismeri az udvari szokásokat és az illemszabályokat, csak előírásból használja őket, mert máskülönben száműzték volna a családjától. Az élelmesek erős szarkazmust érezhetnek a hangján, valahányszor az úri körökben elfogadott nyelvet használja, ezzel azokat figurázza ki, akik csak így képesek kommunikálni. Mindezek ellenére kiváló diplomáciai érzéke van, így még ha nem is akar valakivel érdekkapcsolatot, képes azt kialakítani, hogy ezzel saját malmára hajtsa a vizet. Rendkívül agresszív tud lenne, jobban szereti ha az ökle beszél helyette, s már egy csepp vér láttán is kéne olyan szinten felpörögni, mintha meg lenne vadulva. Ezt a szenvedélyét igyekszik minél jobban leplezni, mert a Neulanderek (ellentétben más vámpírokkal) igyekszenek tudomást sem venni lényük eme fontos részéről.

Előtörténet:

A büszke és hatalmas Neulander család egyik legrangosabb ágának sarjaként jött a világra... ő maga legnagyobb bánatára. A torony ködbe burkolózó szobáiban nevelkedett, féltve minden veszélytől és nehézségtől. Boldog gyerekkorát csak ő nem tartotta vidámnak, állandóan próbált elszökni otthonról, titkos helyek után kutatott a toronyban. Mikor elég idős lett, hogy ezek miatt felelősségre vonják leállt velük, nehogy száműzzék a családból. Azóta egyik felmenője szeme előtt sem tett illetlen dolgokat.
Amint elég idős lett, hogy rész vegyen családja és a többi család diplomáciai megbeszélésein, szülei nem voltak restek elvinni őt annyi találkozóra, amennyire csak tudták, hogy minél hamarabb magába szívja az illem és a diplomácia minden fortélyát. Ő pedig egyet pislogott és máris a nagybetűs élet kapujában találta magát. Leendő férjét szülei jó előre kiválaszozták neki, biztos helye volt az előkelő diplomaták között, még egy takaros kis vidéki házat is örökölt időközben, ahová pár évente elutazhatott világot látni. Egyszóval élhette azt az unalmas életet, amit családja többi része. De ő más utat választott...


*** Sok-sok évvel később ***


Tiszta, felhőtlen este elé néztek aznap a városlakók Lightleafben. Az égen éles fénnyel rajzolódtak ki a csillagképek, megvilágítva az amúgy sötét utcákat. Jobb is volt így, mert sokkalta barátságosabbnak mutatta az amúgy elég ijesztő éjszakai utcákat. Aznap este a városházán fogadást rendeztek a vidék előkelőségeinek megünnepelve az eddig elért sikereiket, mint a Tünde Erdő talán egyetlen városa, ahol minden nehézség nélkül élnek együtt a különféle fajok képviselői.
A fogadásra messzi földekről is érkeztek nemesek, illetve a Lightleaffel baráti viszont ápoló városok képviselői, vagy akár csak dörzsölt kereskedők, akiket egy jövedelmező üzlet megkötésének reménye húzott el az erdő sarkáig. A Neulander család is képviseltette magát három ember személyében, ők voltak Maria von Neulander és két testvére.
Mary szemszögéből nézve a fogadás minden részlete borzalmas volt. Az étel minőségére ugyan nem volt panasza, de a zene, amit a vonósnégyes játszott borzalmasabb volt, mint egy mélységi gyerek altatódala, a jelenlévők pedig egytől egyig felfuvalkodott hólyagok, akik mind megjátszották magukat. Ha még ez nem lett volna elég, a városba (így természetesen a városháza cserepeibe is) ültetett szent fényt árasztó virágoktól egész este rázta a hideg, forgott a gyomra, miközben fél percenként kellett a homlokáról az izzadságot letörölnie.
Több órás mosolygás és felszínes ismerkedés után végre talált egy helyet, ahová nem ültettek ezekből a borzalmas növényekből, ez pedig nem más volt, mint az épület pincéje. Itt tárolták az ünnepségre összegyűjtött ételt és italt, ha netán valamiből kifogynának odafent. Pár asztal és szék is volt lent a személyzetnek, akik az estély végeztével majd itt fognak egy jót mulatni. Maria egy pillanatra belegondolt, talán jobb lenne neki a lenti bulin megjelennie. Az egyszerű emberek sokkal őszintébbek, mint a magukat megjátszó nemesek és urak. Arra gondolt, leül itt egy boroshordó mellé és csendben iszogatva megvárja az est végét. Pechjére nem volt egyedül, valaki már előtte lemerészkedett a gyertyákkal kivilágított sötét pincébe.
Az illető a fogadás egyik részvevője volt. Könnyen meg tudta volna mondani róla, mert ellentétben az itt dolgozókkal, nem egyenruhát, hanem egy síszes köntöst viselt. Nem tűnt idősebbnek 20 évnél.
~ Biztos az egyik nemes fia. Unta volna magát, hogy eljött ide?
Az említett fiú az egyik padon ült, egyik kezében nyitott könyvet szorongatott, lapjait közvetlenül a gyertya éles fény efelé tartva. Műveltnek látszott, mégis kicsit lassú volt a felfogása, mert csak fél perccel később vette észre a pincébe érkezett Maria-t.
- Helló! – köszönt oda unott és közönyös hangon.
Szavai hallatán a nőben túlcsordultak az indulatok, legszívesebben azzal a lendülettel arcon ütötte volna a fiút.
~ Mégis mit képzel ez magáról?! Hát nem tudja, hogy illik egy... á, miket beszélek, inkább örülnöm kéne, hogy nem színészkedik.
- Hali! – köszön vissza teljesen semleges hangon.
- Történt valami odafent? – kérdezte váratlanul.
Maria felvonta a szemöldökét.
- Miből gondolod?
- Más miatt nem nagyon hagyná ott bárki is a fentieket.
Gúnyos grimaszát képtelen volt visszafogni. Elég szépen kioktatta ez az arrogáns kis kölyök.
- Aztán te hogy a fenébe kötöttél itt ki? – kérdezi tőle az udvariasság minden formáját mellőzve.
A fiú vállat vont.
- Egyszerűen unatkoztam – mondta – annál a csőcseléknél még ez is érdekesebb. – mutatta fel a kezében lévő könyvet.
A családja biztos aggódhat miatta, fordult meg Maria fejében, de mivel a legkevésbé sem érdekelte nem kerített túl nagy feneket a dolognak. Úgy volt vele, hogyha úgy tesz, mintha ott se lenne, nem fogja őt zavarni.
De valamiért mégis zavarta. Volt a fiúban valami, ami nem hagyta nyugodni. Végül meg is találta. Ott lógott a nyakában egy jól láthatóan Nebelturm kéz által kovácsolt mestermunka, egy amulett. Ráadásul nem közönséges medál volt az, nem ám. Egy Neulandernél senki sem tudhatja jobban, az a nyakék egy fontos diplomáciai eszköz volt. A Nebelturmok ezt szokták adni tárgyalófeleiknek ajándékba, ha erejüket és hatalmukat szeretnék neki demostrálni. A nyaklánc mívesen kidolgozott csecsebecse volt, talán a messze földön híres vámpír kovácsokon kívül senki más nem képes még cska hasonlót sem alkotni. Egy laikusnak persze nem tűnnék fel a különbségek, de Maria diplomata révén azonnal észrevette a becses nyakláncot.
- Hé! – szólt oda neki közönségen hangnemben.
A fiatal meglepetten kapta fel a fejét.
- Mi kéne, ha volna? – feleli hasonlóan gúnyosan.
- Az a nyaklánc. Honnan szereztek? – néz rá ferde szemöldökkel.
A könyvet bújó fiú igencsak meglepődött a kérdésen.
- Ha éppen tudni akarod, ajándék volt. – vágta rá, miközben enyhén oldalra fordította a fejét.
Ennél nagyobb hazugságot nem is mondhatott volna, fordult meg Maria fejében. A vámpírok nem a nagylelkűségükről híresek, s bár ez az ékszer valóban ajándéknak készült, a fiú arcán tisztán látszott, hogy titkol valamit. Mégis, valahogy azt érezte, őszinte szándék vezérli. Különös paradoxon volt ez számára.
- Csak nem az itteniektől? – tette fel neki az újabb kérdést.
- Régi már – vágta rá azonnal.
Ezt követően hosszú órák teltek el beszélgetéssel. Maria minduntalan próbálta kideríteni, ki is valójában a titokzatos fiú, de valahányszor egy kérdésére válasz kapott úgy érezte, valamit eltitkol előle, hogy valami részletet nem hajlandó előtte feltárni. Márpedig ő nem szerette a ferdítéseket, neki a meztelen igazság kellett. Megannyi kérdéssel később viszont kifogyott az ötletekből, nem tudta mivel tudta több információt kicsikarni a másikból. Utólag belegondolva talán élvezte is a fiú társaságát. Egy rejtély volt, egy árny, amit soha nem lenne képes eloszlatni, s ez valahogy izgalmat csempészett a szürke hétköznapjaiba.
- Na és te? Te miért jöttél el ide?
- Chh, mintha közöd lenne hozzá!
- Nézzenek oda, pedig azt hittem, fogaséknál jól nevelik a gyerekeket... – szólalt meg hirtelen a fiú úgy, mintha egy teljesen más ember lenne.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban...illetve az első, de egyben az utolsó is. Maria mindig is nehezen viselte az élcelődéseket.
- Igen?! – nézett vészjóslóan a másik szemébe – mindjárt kivágom azt a hosszú nyelvedet tökmag!
A fiú elmosolyodott.
- Oh, csakugyan – felelte pimaszul – képes lennél rá? – próbálta ingerelni, mert tudta, a Neulanderek minden helyzetben megpróbálják megőrizni a hidegvérüket, nehogy elrontsák ezzel tökéletes fellépésük illúzióját.
Ám a fiú várakozásaival ellentétben Maria koránt sem maradt szótlan. Dühtől vöröslő fejjel nekirontott a fegyvertelen srácnak és ököllel ütötte, ahol csak érte. Szegény megszólalni sem tudott, csak pislogott egyet és máris az arcában találta a forróvérű nő öklét. Elegánsan repült a levegőben, majd jó egy méterrel odébb ért földet.
- Ej – állt fel, miközben továbbra is mosolygott – ez rendkívül kellemetlen. Összekoszoltam a köpenyem.
Mariával ellentétben ő tökéletesen meg tudta őrizni a hidegvérét, ami persze a vámpírnemesnek egyáltalán nem tetszett. Neki nem kellettek a hazugságokból gyúrt álacrok, ő csak az igazságra volt kíváncsi.
- Ha gondolod, szívesen helyreigazítom az ábrázatodat. – felelte pökhendin.
- Oh, ha megkérhetlek. Ám még mielőtt nekilátnál, egy kérdésem lenne.
- Ugyan mi lenne az? – vonta fel a szemöldökét.
- Mi a fenét keresel te itt!?
Maria majd egy percig csöndben maradt.
- Ezt hogy érted?
- Azt hittem, nem szeretsz hazudni... –hangzott a tömör válasz.
- Családi ügy – adta meg magát végül – és nem vagyok olyan hülye, hogy világgá menjek.
- Ezt értésnek veszem – hangzott a válasz – inkább akkor lennél hülye, ha beletörődnél.
- Mégis mire gondsz?
- Ugyan, ne játszd a bolondot. Egy ilyen valaki, mint te biztos nem akarja egész életét a besavanyodott Neulanderek közt tölteni. Csak van valami célod.
Hosszú csend következett. Maria, bár mindig őszinte és egyenes válaszokat várt el másoktől, magával szemben sose volt őszinte. Nem is értette, miért érzett akkora késztetést, hogy pont egy ismeretlen vendégnek tálaljon ki magáról.
- Ha mindenáron tudni akarod – ismétli meg a korábbi mondatot – csak a jeges iszonyatot akarom érezni, ahogy végigfut a hátamon – vallotta be nem kevés öniróniával a hangjában – kockázatokkal és veszéllyel teli életet élni...nem úgy meghalni, mint ezek az elkényelmesedett barmok.
A fiú rövid ideig gondolkozott, majd így szólt:
- Hát ezen könnyen segíthetünk...

***

Odafent a nagyteremben a két Neulander testvér már aggódott, hova veszhetett el szeretett nővérük. Egyikük el is küldte két testőrüket, hogy kerítsék elő. Nagy kő esett le a szívükről, amikor meglátták előjönni a pince felől.
- Drága nővérem! Már az hittük történt veled valami... – szaladtak oda hozzá, de persze csak elegáns tempóban.
- Nos...az a helyzet, hogy történt is. Sikerült egyességet kötnöm egy rendkívül ígéretes nemessel. Elszegődtem hozzá diplomatának.
A két testvér arcáról azzal a lendülettel fagyott le a mosoly.
- Hogy micsoda?!
- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak titeket... – szólalt meg egy hang – de nem illik társaságban így felemelni a hangotokat.
Az említett „nemes” éppen akkor lépett oda melléjük. A két testvér lángoló szemekkel méregette a szokatlan megjelenésű fiút.
- Szépséges estét kívánok! – köszönt színpadiasan.
A Neulanderek nem hazudtolták meg hírüket, nagy levegőt véve közönyösen mentek oda hozzá. Maria ingerült tekintettel forgatta a fejét jobbra és balra. Kerülte a szemkontaktust.
- Úgyszint.
- Remélem nem zavarok, hogy megtegyem apró bejelentésemet. Gondolom kicsit sem lepődnek meg,ha megkérdezem...
- Elnézést – vég közbe a szavába a legidősebb testvér – hogy a kérdésére a válaszom egy újabb kérdés, de kicsoda maga?
- Én? Csak egy szerencsés örökös. Nemrégiben örököltem meg a családi birtokot és szeretném felvirágoztatni. Ehhez ugyan némi segítségre lesz szükségem...
- Meglep, hogy volt merszed pont Mariához fordulni – vágott a szavába – komolyan azt hiszed, hogy a messze földön híres Neulander család hajlandó segíteni egy sehonnai suhancnak, aki véletlenül...
Bár már felkészült, hogy szemtől szembe megmondja a magáét, nem tudta befejezni a mondatot, mert kizökkentette egy furcsa érzés. Egy baljós, rossz érzést keltő aura zavarta őt meg, mely egyenesen a fiú felől érkezett. Ő még mindig csak baljós tekintettel méregette kettejüket. Bár a három testvér nem értett különösebben a varázsláshoz, még idején korán megtanították nekik, melyik faj az egyetlen, amely képes bizonytalanságot kelteni pusztán a jelenlétével...azonban még így is, hogy biztosra vehették, az illető egy démon, nem tudták megmondani, milyen erős is valójában, ahhoz nem voltak elég képzettek és tapasztalatak.
~ Ez a fiú...mégis mennyi idős lehet. A démonok örökké fiatalok maradnak, ami azt jelenti...hazudott volna, nem megörökölt egy birtokot, inkább elvett egyet, vagy feltámadt, miután földesúrként élt. De amíg nincsen bizonyítékom...
A legidősebb testvér mélyen a démon szemébe nézett. A mosolya mindent elárult róla, pontosan tudta, mire gondol és milyen következtetéseket vont le. Közelebb lépett hozzájuk, miközben viszonozta a méregető tekintetet.
~ Sarokba szorultál. Mivel nem tudod, milyen szintű démon vagyok, nem tehetsz kockázatos lépéseket. A Neulanderek biztosra mennek. Az egyetlen lehetőséged, hogy azt mondod, a családod nem hagyná jóvá, és faképnél hagysz...
- Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de a Neulanderek nem...
- Nehogy azt hidd, hogy ezt megengedem! – suttogta úgy, hogy csak ők négyen hallják – Még valamit elárulok! Maria már hozzám tartozik, megegyeztünk, hogy el fogjuk egymást jegyezni. – mondta olyan hangon, hogy a teremben többen is hallják.
A két testvér ereiben megfagyott a vér. A fiatalabbik azonnal nekiállt volna tiltakozni, de előtte még megpróbált rendet rakni a fejében.
- Ez képtelenség! A nővérem sosem kötelezné el magát egy férfi mellett se...
~ Várjunk csak! – döbbent rá valamire, miközben testvére szemébe nézett – Maria soha nem fordítaná el a fejét attól, akivel beszélget. Az nem lehet, hogy...végig hazudott volna? Akkor ez azt jelenti...
~ Pontosan – ismételte el magában a démon újra a tervét, mintha azt hinné, hogy a Neulanderek képesek belelátni a fejébe...ami valljuk be, valamilyen szinten igaz is – az egész csak egy ürügy volt. Egyikőtök sem ismerte Maria igazi természetét, nem számítottatok rá, hogy hazugsággal akarna bármit is elérni. Ha most kijelentitek, hogy az egészet csak kitaláltam, azzal nemcsak a testvéred szavahihetőségét, hanem a családod becsületét is kérdőre vonod. Ti vámpírok fegyverként használtátok a tisztának látszó erkölcsötöket és a becsületeteket. Ez a kard fog most béklyóként tekeredni rátok!
- Sakk-matt!
Azzal Maria és újdonsült „jegyese” csendben elballagtak. A testvérpár szóhoz sem tudott jutni. Végül az idősebbik erőt vett magán, amikor éppen elhaladtak volna mellettük.
- Remélem tisztában vagy a következményekkel...
- Remélem erről egy szót sem fog senki hallani...hacsak nem akarjátok, hogy a drága testvéreteknek baja essen! – felelte fenyegetően.
Majd mindketten elhagyták a báltermet. Hosszú volt még az út hazáig.

*** Néhány perccel korábban, a pincében ***

- Komolyan azt gondolod, hogy ezt elhiszik majd?
- Nem kétséges. Ha valaki túlzottan támaszkodik az általa biztosra vett dolgokra, előbb utóbb elhasal.
- Arra kérsz, hogy hazudjak?! – mondta sértődötten.
- Igen.
- Azt felejtsd el!
A démon vett egy mély levegőt.
- Nem értelek. Azt hittem, téged csak az igazság érdekel.
- Pontosan.
- Hát mit izgulsz azon - nevetett fel - hogy másik mit hisznek?



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 08, 2018 9:52 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

19Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Vas. Okt. 02, 2016 6:28 pm

Nem láttam ebben semmi kivetnivalót, jó hogy kis csapatod egy szociális NJK-val bővült. Vicces trió lesztek így Gerard, Leo és Maria, mint egy mókás asztali szerepjátékos party.

ELFOGADOM


Név:Nyitott ajtók
Leírás:Maria még mindig Neulander diplomataként van számontartva, és ezt kihasználva számtalan olyan helyre tudja bejuttatni a csapatot, ahol normális esetben zárt ajtókba ütköznének. Királyi partik, tárgyalások, börtönök... Sose lehet tudni mikor jön jól az ilyesmi, nem igaz?

Felhasználó profiljának megtekintése

20Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Hétf. Dec. 12, 2016 8:59 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Név: Aleena Ashrow („a csipkebokor apró tüskéje”)
Faj: Ember
Frakció: -
Kaszt: Inkvizítor
Nem: lány
Kor: 16

Kép

Kinézet: Feltűnést nem keltő külsővel rendelkezik, mely valamelyest tökéletes hivatásához, ugyanis az egyház főpapjainak árnyékában keresi a kiirtandó férgeket. Fiatal külseje ártatlan kinézetet kölcsönös neki. A gyámoltalan kislány attitűdjét erősíti a hosszú fekete hajkoronája és a hozzá tartozó égszínkék szempár.
A legendás Mary-Sue éledt újjá benne, ugyanis első benyomásra még a legélelmesebbek sem találhatnak benne semmi kivetnivalót. Bőre csillogó, karcsú alkatú, haja fényes, nem zsíros, ragyogó kerek szeme és angyali mosolya van.

Jellem: Távolságtartó, gyanakvó típus. Ügyesen képes eltakarni mások elől az érzelmeit, emiatt gyakran tűnik egy egyszerű, minen gondtól és bajtól mentes lánynak. Okokat nem kereső gyilkosnak nevelték egész kicsi korától fogva. Hozzászokott a vér és a halál jelenlétéhez, elég nem zavarja meg a koncentrációban egy haldokló ellenfél, vagy éppen nyílt sebbel vérző társ.
Van a jellemének egy rendkívül szadista oldala, képes egy kínzást bájosan nevetve végignézni, vagy hidegvérrel megölni valakit, miközben szerettei előtt az életéért könyörög.
Az átlagosnál erősebb igazságérzet él benne. Ki nem állhatja, ha valaki cél nélkül, pusztán mások kárát akarva cselekszik. Ki nem állhatja azokat, akik önnös érdekeiket a világ üdvössége elé helyezik, s nem válogat az eszközökben, amikor lehetősége nyílik egy ilyen embernek megadni méltó büntetését. Utálja, ha valaki megpróbálja az igazságot eltitkolni előle, éppen ezért ferde szemmel néz minden olyan személyre és szervezetre, mely a színfalak mögött próbálja gyalázatos tetteit véghezvinni. Leginkább pedig azoktól viszket a tenyere, akik eközben még megpróbálják a hős szerepét is eljátszani.

Előtörténet:

Valamely népes nagyváros mellékutcáiban járhatunk. Egy furcsa ruhájú, vékony lemezekből összeillesztett díszes páncélt viselő lányt pillanthat meg a járókelő, ahogy az egyik romos ház tetején ücsörög. Jól látszott rajta, hogy fejben valahol messze innen jár-kel. A lány éppen elmélkedett. Azon elmélkedett, mit keres még itt.
Halk léptek törik meg a patkányok egyhangú suttogását a szutykos utcában. A léptekhez hamarosan egy hang is csatlakozik. Patetikus volt, mégis lágy, gyermeteg.
- Nem kérem, hogy bocsáss meg... – szólalt meg a léptek gazdája egy fiatal kislány hangján.
A másik alak erre kényelmesen felállt, majd a tető tetejéről méregette a jövevényt a maga ijesztő, becsmérlő tekintettével
- Nem kérem, hogy megérts... – felelte suttogva a jól megszokott szarkasztikus, mégis élettel teli hangján.


*** Egy fogadó asztalánál ülve ***

Különös álom volt ez Gerard számára. Még mindig maradtak az elméjében olyan szegmensek Lia emlékeiből, amit képtelen volt felidézni. Talán az információk mennyisége, talán a fontossági sorrend, vagy talán valami más tehetett róluk. Aggódott, mert a legutolsó ilyen víziót egy olyan emlékről látta, amit a társa is legszívesebben elfelejtett volna.
~ Ébren vagy? – kérdezte monoton módon.
~ Mostmár igen... – morogta a lány a gondolataiban.
~ Láttad, ami láttam?
~ Ostobaság. A képességeink messze nem elég fejlettek hozzá...
Gerard óvatosan felállt a széktől.
~ Különös – gondolta magában mosolyogva – nem is rémlett, hogy egy bárban aludtam el.
Egy kényelmes mozdulattal megpaskolta az oldalát. Az erszénye nem tűnt el.
~ Milyen furcsa. Ugyan jó környéken lehetünk, ha ennyi idő alatt nem raboltak ki.
~ Induljunk, a többiek már várnak ránk...


*** Valahol a városban, jópár utcával odébb ***

A szemfüles járókelők egy alacsony köpenyes alakot fedezhettek fel, ahogy árny módjára siklott át az emberek, és másféle szerzetek között. Aztán egyszer csak megtorpant. Egy férfit bámult, aki valami romos épület tövében gubbasztott. Jól megtermett alak volt, szinte egyenként ki lehetett tapintani az izmait. Sötétszürke hajkoronája a föld felé omlott, eltakarva az arcát. Bőre az átlagnál valamivel sötétebb volt. A titokzatos árny odalépett elé és megszólította.
- Miért vagy ilyen szomorú?! – kérdezte gyermeteg hangon.
A férfi felnézett rá, majd az ijedségtől azonnal talpra ugrott és nekirontott a másiknak. Valahonnan a háta mögül előrántott egy csaknem két méter hosszú csatabárdot, azzal készült lesújtani. Az előtte álló mintha meg sem látta volna, csak bambán vigyorogva állt tovább előtte. Majd ekkor az utolsó pillanatban, amikor a férfi már készült volna lesújtani egyszerűen oldalra lépett és elsiklott támadója mellett.
- Nehéz fegyver...biztos nem lehet könnyű mozgatni. – suttogta gúnyos, szarkasztikus hangon.
A férfi ekkor eszmélt rá, hogy a különös alak ott termett mellette. Mielőtt észbe kapott volna, egy aprócska kard szorult a nyakához, s egyetlen mozdulattal átvágta az artériát a feje oldalán.
- Különös...azt hittem, tovább tudok majd szórakozni veled... – kacagott vidáman a titokzatos idegen, mielőtt visszabújtatta volna kardját a ruhája alá, majd mozdulatlanul állva nézte végig, ahogy a férfi pár vonaglást követően elvérzik.
- ...talán más utat kellett volna választanod.


*** Ugyanebben a pillanatban, valahol máshol ***

Különös zúgás rázta meg Gerard elméjét. Olyan volt, mitha Lia tudatalattija háborgott volna.
~ Mi történt?! – kiáltott fel gondolatban.
~ Se...semmi – válaszolta  a lány megszeppenve – csak egy valami rossz érzés kerített hatalmába.
~ Ne csináld, mert nekem is libabőrös lesz a hátam. – viccelődött vele a fiú.
Közben már a nyüzsgő utcákon rótták a kilométereket, hogy a megbeszélt helyen találkozzanak Leoval és Mariával. Megesett alkalomadtán, hogy különváltak, némi magány, vagy valami érdekes dolog után kutatva, ami a többieket hidegen hagyta.
Már lassan fél órája sétáltak az utcán, amikor Lia furcsa mágiát érzékelt.
~ Jobb ha vigyázol, különös mágia jelenlétét érzem...
Gerard éles szemekkel pásztázta a körülötte állókat. Mind átlagos polgárnak tűntek...
~ Kezdek aggódni miattad. – viccelődött magában, mielőtt tovább indult volna.
Egyszer csak egymás mellé értek a rejtélyes csuklyás alakkal. A démon nem figyelt fel rá, csak amikor megszólította.
- Talán eltévedtél? – szólt mellőle egy gyengéd, nőies hang.
Gerard rosszalló tekintettel nézett vissza rá. Magában már végigfutotta a varázslatokat, amikre szüksége lehet.
- Tudom merre tartok...
- Miért vagy ebben olyan biztos?! – kiáltotta a lány, majd azzal a lendülettel felugrott a levegőbe és megpróbálta a démont megrúgni.
Gerard ügyesen kihátrált a támadás elől, szemét a különös alakra szegezte. Elmormolt egy rövid varázsigét, mire megjelent a kezében egy árnyakból szőtt kard. Mivel támadója fegyvertelen volt, a penge hosszát kihasználva akarta térdre kényszeríteni.
~ Van ötleted, ki lehet ez?
~ Lenne pár, de egyik se túl valószínű.
Gerard elméjében azonnal megjelent pár alak, leginkább Lia hajdani rivális démontársai, akik hasonló méretekkel és adottságokkal rendelkeztek.
~ Azonnal kiderül!
A fiú nekirontott a támadójának. Ő azonban látszólag számított erre a lépésre, egy laza mozdulattal megkerülte a démont, majd előrántva a saját kardját nekiszegezte fegyverét a torkának, készen állva arra, hogy amikor Gerard reflexből megpróbál a támadása elől kihátrálni, egy laza mozdulattal elkapja és belemélyessze a pengét a nyakába.
~ Gyorsan, ne torpanj meg, egy lépést előre!
~ De azzal egyenesen a kardja felé dőlök...
~ Csak csináld!
A titokzatos támadó nem számított erre a lépésre a lendület továbbvitte és nem tudta megadni a kegyelemdöfést. Egy fél pillanat kellet volna neki, hogy behajlítsa a kezét.
~ Honnan tudtad, hogy nem fogja időben lereagálni?
~ Egyszer már ellenem is használták ezt a mozdulatot.
Az alacsony köpenyes alak ekkor megtorpant, majd fürgén hátrapördülve tapsolt Gerardnak.
- Brávó, brávó! Úgy látszik, te mókásabb vagy, mint az előző.
Ekkor levetette magáról a köpenyét.
- Legalább nem kell visszafognom magam...
Gerardnak a lélegzete is elállt a döbbenttől. A támadója nem más volt, mint egy a kamaszkor küszöbét éppen átlépő lány.
~ Ha a tekintet ölne, én már halott lennék... – gondolta magában, miközben a lány üres, semmitmondó tekintettel, vidáman mosolyogva bámulta őt.
Lia mégjobban meglepődött, mint testtel rendelkező társa.
~ Gerard, jobb lesz, ha nem veszed félvállról. Nézd a jelet az övén! – mutatott a láthatatlan társ illúziója a másik övcsatjára – Ez a lány egy inkvizítor!
Ezt a következtetést egyébként a lány testén függő láncok is alátámasztották. Magához ragadva a kezdeményezést a fiú azonnal támadást indított. Ha valóban inkvizítor, nem szabad lehetőséget adnia keni, hogy rárontson. A titokzatos inkvizítor felkészült a csapás kivédésére, ám Gerard az utolsó pillanatban megtorpant, majd megidézett három árnyékból font kötelet. Kettő elölről próbálta meg elkapni, egy pedig mögé kerülve hátulról. A trükkje az egésznek az volt, hogy míg a két elülső kötél eltereli a figyelmét, a hátulról közeledő megragadja és kitépi a kezéből a kardot.
Úgy látszott, a fiatal inkvizítor észre sem vette a cselt. Ám amikor a kötél megragadta volna a kardját, ők eldobta a fegyvert a kezéből, megragadta a kötelet, majd akkorát rántott rajta, hogy Gerard elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant.
~ Lehetetlen! Ezt a teknikát a démonok közül is csak te voltál képes használni. Csak az láthat át a cselen, aki már harcolt ellened!
Nem ez volt az egyetlen dolog, ami aggasztotta. Amióta a csata elkezdődött, Lia a szokottnál is furcsábban viselkedett. Meglepően hallgatag volt, a gondolatai a szokottnál is keszekuszábbak voltak.
Közben a titokzatos inkvizítor kacagva tapsolt, oda sem figyelve az ellenfelére.
- Brávó, brávó! Azt hittem, találtam egy másik nyomorult pokolfajzatot, de lám...sose hittem volna, hogy pont egy olyannal találkozom, aki képes még ezt is használni. – mámorában az ég felé fordította a fejét, miközben egyre szélesebbre húzódott a mosolya – Annyi év után végre...!
Ekkor Gerard fejében elkezdett valami éles hanggal sikítani. Nem Lia volt az, inkább egyfajta erős zavar a kettejük közti. Nem egyszer érzett már hasonlót. Valahányszor Lia zaklatott, vagy ideges volt és nem volt képes a gondolatait féken tartani, az hatással volt őrá is.
~ Lia, szedd össze magad!
A lány fél pillanatig csak hallgatott, aztán remegő hangon megszólalt.
~ Gerard...menekülj!
~ Hogyan?
~ Fuss! Fuss ha kedves az életed!
Gerard érezte, ahogy a légzése egyeletlenné válik, a szívverése fokozódik. Kis ideig nem értette miért történik ez vele. Aztán rájött az okára: Lia rájött, kivel állnak szemben.
~ Az a lány ott a Veroniai Kegyelmes egyház egyik legveszélyesebb végrehajtója: a „csipkebokor tüskéje”, Leona Ashrow!


*** Egy sikeres menekülést követően ***

Alig fél órával később a fiú lihegve húzta meg magát az egyik épület árnyékában. Sok időbe telt, mire le tudta rázni azt az őrült nőszemélyt.
~ Találjuk meg a többieket.
~ Jó. Ha mind együtt vagyunk, majd mesélj nekem többet arról, honnan ismered ezt a bizonyos Leonat...
- Hé, Gerard, Lia! – szólt feléjük egy vidám hang az utca másik végéből – Égen földön kerestünk titeket, merre jártatok?
Leo és Maria voltak azok.
- Ember, még a szokottnál is szánalmasabban festetek – tette hozzá a vámpír – úgy néztek ki, mint akin átgyalogolt egy hadsereg.
- Nem jársz messze az igazságtól... – nyögte ki a lány – talán egy hadsereggel még jobban is jártunk volna.
- Leona Ashrow...mindenesetre, most azonnal keressünk valami nehezen megközelíthető menedéket, messze az emberektől. Ott majd mindent elmagyarázunk.


*** Fél órával később ***

Kisvártatva találtak egy elhagyatott barlangot alig fél mérföldre a várostól, mélyen a Déli Királyág erdejében. Gerard és Maria ingerülten foglaltak helyet az egyik fal tövében. Leo eközben a barlangnál talált fadarabokból tüzet rakott.
- Szóval, elmondanád végre, ki elől menekültünk?
- Leona Ashrow... – kezdett bele nyögvenyelősen Lia – egy tehetséges inkvizítor. Akkor lehetett újonc, amikor újjászülettem, mint démon. Ő volt a legnagyobb riválisom...és egyben az egyetlen barátom.
Leo a fejét vakargatta.
- Ez a kettő kicsit ellentmond egymásnak.
- Még azelőtt kezdődött, mielőtt tudta volna, miféle vagyok. A későbbiekben én és Lenoa számtalanszor küzdöttünk meg egymással, minduntalan a másik vérét akartuk ontani. Olyan volt, mint a mennyek küldték volna, hogy büntessen meg. Egy örökké tartó kín voltunk a másik számára egy egyszerű és nevetséges ok miatt: nem tudtuk megölni a másikat...


*** Jónéhány évtizeddel ezelőtt ***

Lia bamba tekintettel sétált a városban. Új volt számára a környezet, de mégis élvezettel mustrálta a körülötte elterülő házakat és azok lakóit. Annyi minden volt, ami még csak nem is derengett számára, annyi mindent tudott egyetlen pillantástól megtanulni. Olyan volt számára, mint a földi paradicsom.
Több órányi bolyongás után talált egy szép helyet, ahol kedve támadt megpihenni. Egy aprócska kis erdei kunyhó volt, pár mérföldre a várostól. Üresen állt, a bútorok is rendezetten terültek el a fából összeeszkábált ház egyetlen szobájában. Nyilván egy időszakosan használt vadászház, vagy favágókunyhó lehetett.
Ám közel sem volt elhagyatott. Rajta kívül még volt ott valaki más is. Apró termető, hosszú fekete hejú alak üldögélt a megrakott tűzzel szemben, fájó tagjait melegetve.
- Elnézést! – szólította meg elfojtott hangon – Nem zavarok?
Az alak megfordult. Bár Lia akkor nem tanúsított túl nagy jelentősséget, később számtalanszor visszaemlékezett rá, amikor először megpillantotta Leona Ashrowot.
- Nocsak, te is a templom felől jöttél? – kérdezte felderülten.
Liát igencsak meglepte a kérdés.
~ Nem tűnik olyannak, mint én...akkor mégis mit keres itt? Őt is elkergették volna a templomból?
- Igen, alig pár napja hagytam ott a hideg falakat. – felelte pár másodperc habozás után.
A fekete haj lány erre elkezdett vidáman kacagni. Liának ekkor eszébe jutott, hogy még mindig azokat a ruhákat viseli, amik az újjászületésekor rajta voltak.
~ Ez talán valamiféle szerzetesrend köntöse.
- Örülök neki, legalább nem leszek ma este egyedül. De ha visszamész, egy szót se arról, hogy itt láttál? – utasította Liát titokzatosan mosolyogva.
- Miért, nem lenne szabad itt lenned?
- Nem, de ha megtudják, hogy találtam egy szilárd tető éjszakára, kapok a fejemre.
- Hogy-hogy? Csak nem várják el, hogy az erdő közepén aludj.
- Hát igazság szerint nem akarják, hogy aludjak. – kacagott fel újra Leona – de szerintem már kétszer meghaltam volna, ha végig követem az utasításaikat.
Erre a mondatra Liából is előtört a nevetés.
- Mégis minek van szükséged neked ilyesmire?
- Az egyház fogadott örökbe még nagyon régen. Szeretnék hasznossá válni a számukra, ezért alávetettem magam a kiképzésüknek...sokan ellenezték, mert ilyen fiatal vagyok, de én bírom a gyűrődést! – válaszolta habozás nélkül, jó adag eltökéltséggel a szavaiban.
Lia elképedve bámult vissza rá.
- Még soha életemben nem hallottam ilyesmiről.
- Hát, nem is fordul elő túl gyakran. De a rendfőnök kivételt tett velem. Azt mondták, nagyon fogékony vagyok a szentésgre...akármit is jelentsen ez.
- Pedig nem olyan nagy ördöngösség – szakította félbe – egy szimpla varázserőtöbblet, ami akkor hívhatsz elő, amikor csak szeretnél. A templomban lakók ettől olyan öregek, mert tovább élnek tőle. Minden emberben ott van rá a hajlam, csak sok idő megtanulni vele bánni.
Most Leonán volt a sok, hogy tágra nyílt szemekkel csodálkozzon.
- Aszta, honnan tudsz ennyit a szent varázslatokról?
Lia előkapott a ruhája alól egy könyvet. A borítóján „A mágia 1001 formája” cím állt.
- Már egy jó ideje tanulmányozom a különféle varázslatokat.
- Eszerint mágusnak tanulsz? – kérdezte csillogó szemekkel. Leona mindig is szerette a varázslókat. Olyannak képzelte el őket, mint a mutatványosokat a város főterén, akik képesek voltak a pénzérméket a füle mögül elővarázsolni.
- Olyasmi... – vakarta meg a fejét idegesen.
~ Eszerint úgy hívják, „mágus”? Furcsamód idegennek tűnik. Nem szívesen nevezném magam annak.
Lia és Leona azon a napon látták egymást először. Már rögtön az elején megkedvelték egymást, s vígan mulatták el az időt a kunyhóban. Attól a naptól kezdve rendszeresen találkozak egymással a kunyhóban beszélgetni, játszani, vagy éppen nevetni egy jót a mindennapok szokatlan történésein. Úgy tűnt, kezdett kialakulni köztük egy erős baráti kötelék. De sajnos Leona időközben befejezte a tanulmányait.


*** Pár hónappal később ***
Egy fiatal, rugalmas testalkatú lány ugrándozott fel s alá a vár folyosóján. Hideg tekintete megfagyasztotta a vizet is a levegőben. Egy démont keresett és kisvártatva rá is talált. A démon egy vele nagyjából egykorú lány lehetett. Sok közös vonásuk is volt, a legszembetűnőbb különbség talán csak a hajuk színe: a démon szőke, míg a lány éjfekete hajkoronával büszkélkedhetett.
- Az aurád ilyesztőbb, mint szokott...talán félnem kéne tőled? – fordult felé a démonlány.
- Ki tudja. Kicsit izgatott vagyok, ez az első feladat, amit rám bíztak. „Megölni a démont, aki hajdanán a rend templomának udvarán éledt fel!”. Furcsán hangzik, nemde?
- Vajon milyen lehet a halál...annak idején tudtam, mégis elvették tőlem. Ez idegesít, tudod...
- Ha gondolod, megtaníthatom neked újra! És akkor a lelked végre megkapja méltó büntetését... – dadogta monoton hangon.
Liából ezt hallva előtört a nevetés.
- Ezt is a kedves mestereit tömték a fejedbe.
- Elhallgass, te pokolfajzat! Összerándul a gyomron is, ha csak rád nézek! – kiabált rá, miközben a könnyeivel küszködött.
Lia nem érzékenyült el. Tudta, hogy el fog jönni a nap, amikor Leona rá fog jönni, ki is valójában. Tudta, hogy fog hozzá viszonyulni, miután megtanulta a démon érzékelés fortélyait.
- Tetszik az új öltözéket. Különösen azok a láncok. Kiemelik a karcsú alakodat...
- Nem kérem, hogy bocsáss meg... – szakította félbe – ám mielőtt felszabadítom a lelked, hadd kérdezzek valamit. Azért tetted mindezt, hogy megingasd a hitemet?!
Lia csak hallgatott.
- Nem várom el, hogy megérts...elvégre barátok vagyunk, Leona.
Leona remegő tekintettel nézett vissza rá.
- Értem. Hát ez a válaszod, Loren! – kiáltotta az inkvizítor, mielőtt kardot rántott és belekezdett volna a támadásába.
Lia ügyesen elkerülte a csapást. Ekkor Leona ismét támadást indított. A másik lány rövid ideig koncentrált, majd egy pillanattal később megjelent a kezében egy Sötét dárda, amivel sikeresen hárította a második támadást.
- Egész jól forgatod ahhoz képest, hogy nem erre találták ki. – élcelődött az inkvizítor, miközben a fegyvereik egymásnak feszültek.
- Hogy érted ezt?
- Az ott egy dobófegyver, ami épen tartassz. Elég könnyű vele célozni és...
A mondatát nem tudta befejezni, mert Lia azzal a lendülettel hátraszökellt és nekidobta a dárdát a vállának.
- Köszi, örülök, hogy tanultam valamit.
- Igen, a fajtád örül ennek... – morogta Leona
Egy fenyegető mozdulattal a démonlány felé szegezte a mutatóujját.
- Judica me...!

//Folyt. köv. addig is kiteszem, mert egybe elég durva lenne elolvasni //



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 29, 2016 6:43 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

21Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Csüt. Dec. 29, 2016 6:27 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Hosszú percegik tartó harc után Lia és Leona lihegve néztek egymással farkasszemet.
- Add...csak...fel....nyugodtan! Akkor könnyű...halálod lesz!
Lia ekkor hátat fordított neki.
- Hé! Gyere vissza. – nyögte keserves hangon – még nem végeztem veled!
- Egy csata, amit elvesztesz és egy csata, amit nem tudsz megnyerni, közel sem ugyanaz...
Leona megpróbálta üldözőbe venni, de olyan fáradt volt, hogy mozdulni is alig bírt. Lia kevesebb páncélt viselt, így könnyedén meg tudott előle lépni.
Leonának ekkor komoly akadályon kellett átküzdenie magát. Az ember, akit a barátjának hitt a pokol szülötte és újra szembekerülnek egymással erőt kell vennie magát, hogy képes legyen befejezni, amit elkezdett. A rendjének irányítója nem is habozott azonnal lelki támaszt nyújtani neki, amint hazaért a küldetéséről.
- Üdvözöllek, Leona nővér! – szólított meg könnyedt hangon, a formaságokat nem mellőzve – Sikerrel jártál.
Leona rövid ideig meg sem szólalt.
- Az a démon...az a démon...az a démon... – dadogta rekedten.
Bájos, fiatal arcát eltorzította a harag úgy érezte, a becsületét egyetlen nap alatt tette tönkre egy semmirevaló démon. Nem elég, hogy akiben bízott és egész idáig a barátjának tekintette  egész végig csak játszadozott vele, de még el is menekült az igazságos küzdelem elől.
- Nem számít mibe kerül! Meg fogom találni! És meg fogom ölni! – ordította el magát, mielőtt faképnél hagyta volna a rendfőnökét és elviharzott volna a szobája felé.


*** Számtalan nappal később ***

Leona könnyedén rátalált hajdani barátjára. Elég volt pár iratnak utánanézni, azonnal megakadt a szeme egy fiatal, tehetséges katona nevén. Az állítólagos „Loren Sonne” kora és neme ellenére kiemelkedő eredményeket ért el a királyság lovagjainak apródjai között. Az átlagos fegyverhordozónál sokkal kifinomultabb érzéke volt a mágiához is.
~ Ő lesz az, semmi kétség!
Nem telt bele egy hét, a két hajdani barát újra összecsapott egy vidéki erődítmény falának tövében. Lia ezúttal magához ragadta a kezdeményezést.
- Had mutassam meg, mennyi mindent tanultam. Jöjj elő, dárda!
A kezében azonnal meg is jelent a mágiából szőtt fegyver.
- Ezt kerüld ki! – kiáltotta, majd nekidobta ellenfelének.
Leonát nem érte váratlanul a csapás, de meg sem próbált kitérni előle, helyette előrántotta a kardját, hogy azzal hárítsa a csapást.
- Nem te vagy az egyetlen, aki képzete magát. Nyílj, Archeus!
Lia ekkor vette észre, hogy a kard, amit a kezében fogott, nem szokványos penge volt. Hihetetlenül erős szent mágiát érzett belőle áradni, maga a kard is úgy tűnt, különb az átlagnál. Messze több dísz és megannyi vésetet aggatott rá egykori készítője.
Leona kardját éles, bántó fény vette körül, majd ahogy suhintott vele a fénysugár útjára indult egyenesen a démon felé. A másik lány nem eresztette el a kardot így ő is suhant vele. Egy pillanat sem telt el és máris ott termett Lia mellett.
- Nem kéne ennyire elbíznod magad! – kiáltotta Lia eszelős hangon.
Mielőtt még ellenfele lesújthatott volna, a fűből előbukkanva megjelent négy kötél. Nem fogta őket senki, maguktól mozogtak, s a színük is más volt mint a szokványos béklyóknak. De Leona azonnal megtapasztalhatta, hogy ugyanolyanok, mint a normális kötelek, ahogy a térde és a két karja köré tekeredtek. A meglepett lány kettőt pislogott, máris gúzsba kötve állt az egy pillanattal ezelőtt még kiszolgáltatottnak tűnt ellenfele előtt.
- Lám, lám. Úgy látszik most te lettél az, akit szaván fogtak. – méregette gúnyos tekintettel a lányt, miközben az megpróbálta nem elveszteni az egyensúlyát.
Leonában túlcsordult a harag és a gyűlölet. De nem hagyta, hogy az az átkozott ismét az orránál fogva vezesse.
- Nem vagy képes szemtől szembe kiállni ellenem, há! Gyáva féreg! – ordította minden erejét beleadva.
- A helyedben nem lenne ilyen éles a nyelvem... – suttogta baljósan, miközben odafordult Leona felé, óvatosan beletúrt a hajába, majd szemügyre vette a kardját.
- Érdekes kis csecsebecse. Hogy sikerült szert tenned rá?
- Ő választott engem! Hogy beteljesíthessem a sorsom ha majd rád találok! – válaszolta dacosan.
Lia nem mondott semmit.
- Annyi héten át üldöztelek, s most végre itt vagy. Végre megtehetem, amit a találkozásunk óta el akartam mondani. Csak annyit akartam: megbocsátok...
A lány szívébe acélpengeként hatoltak volt barátjának szavai. Elérzékenyülten mosolygott rá, majd egyik kezét a vállára helyezte.
- MIUTÁN TÁNCOT JÁRTAM A SÍRODON!
Lia ekkor vette észre, hogy a kötelek, amik Leonát tartották fogva, köddé váltak. Mire észbe kapott, Leona már készült is lesújtani. Egy hajszálon múlott, hogy nem mélyesztette bele a kardját.
- Úgy látszik te sem vagy sebezhetetlen.
- Te szemét, egész végig erre játszottál! – válaszolta remegő tekintettel.
- Akkor figyeltem fel rá, amikor egyhelyben vártad a támadásom. Sokkal biztonságosabb lett volna, ha közben megpróbálsz kitérni, és elvonni a figyelmem. Eszerint nagyon erős koncentrációra van szükséged azoknak a köteleknek a fenntartásához.
- Nos, még nem tökéletes a varázslat. De ez van, ha magad találod ki a trükkjeid! – kiáltotta harcra készem, mielőtt megidézett volna egy dárdát és nekirontott volna a lánynak.
A csata hosszú percek múlva sem ért véget. Az eredmény nem változott. A végén ott álltak egymással szemben fáradtan, kimerülten. Ha bármelyikük még egy sebbel lett volna gazdagabb, szinte biztosan nem élte volna túl.
- Hallom beálltál a seregbe – próbált meg élcelődéssel időt nyerni magának – hát enniyre szeretnél másokat meggyilkolni!? – harsogta lángoló tekintettel.
- Különös ezt pont tőled hallani...de ahogy elnézem, te is hasonló ösvényre léptél, mint én.
- Legközelebb látni is fogod, hova vezet az az ösvény. – mondta, mielőtt elmenekült volna a csatatérről.
Lia aznap este vérző sebekkel tért haza. Megszámlálhatatlan karcolás volt a testén, de ő ezekkel nem törődött. Sokkal jobban érdekelte az az egy, amit Leona ejtett a becsületén.
- Loren mester! Mi történt önnel? – szaladt oda hozzá egy alacsony, szárnyakkal és szarvval rendelkező fiú. Feltehetőleg egy alacsonyabb rangú démon lehetett.
- Semmi... – felelte kedvtelenül. Majd egy pillanattal később eszelősen vigyorogva nézett vissza szolgájára – Éppen csak kedvem támadt gyilkolászni egy kicsit!


*** Újabb hosszú, várakozással teli napokat követően ***

- Soha nem kerekedhetsz felül a mennyek küldöttein! – kiabálta indulatosan, miközben egyre csak a kardjával csapkodott.
A penge minden sújtás előtt élénk fénnyel felizzott, majd megnövekedett lendülettel készült átvágni a démon testét. Lia ügyes mozdulatokkal kerülte el a csapásokat.
- Jól látom, hogy levágattad a hajad? Egészen jól áll neked...
- Elhallgass! – visította, mielőtt ismét támadott volna.
- Ej-ej...
Lia egy pillanattal később köddé vált. Eltűnt, mintha ott se lett volna. Majd hirtelen megjelent Leona háta mögött, kezében egy mágiából készített tőrrel.
- Azt hiszem túl gyors vagyok, hogy követni tudd a mozdulataim.
Ám amikor lesújtott volna, Leona az utolsó pillanatban elhajolt a csapás elől. Lia nem értette mi történt, ideges arccal bámulta ellenfelét.
- Hogyan...hogyan voltál képes kikerülni!
- Nem én kerültem ki, a támadás került ki engem. Egyébként a hosszú haj sokat lassít rajtad. Talán hordhatnál szalagot, vagy masnit. – vágta rá hidegen.
De vethettek be bármilyen trükköt, ez a csata is ugyanúgy végződött. Leona ismét sötét, baljós aurát árasztva tért vissza a rendjéhez. Első dolga volt azonnal az udvar felé venni az irányt, hogy nekiláthasson edzeni.
- Leona nővér...nem gondolja, hogy pihennie is kéne egy keveset? – kérdezte egyik rendtársa aggódalmasan.
- Majd pihenek, ha azt a pokolfajzatot elvérezni látom! – rivallt rá, majd egy pillanatra lenyugodva egyik kezével beletúrt a hajába.
~ Csak azért is hagyni fogom megnőni! – gondolta magában rákvörös fejjel, majd folytatta a gyakorlást.
Lia is ingerülten, komoran tért vissza a szállására. Őt még jobban kiakasztotta az újbóli vereség, ugyanis ezúttal ő volt az, aki elmenekült a csatatérről. Az egész éjszakát a könyvei mellett töltötte, majd a közeli tavon gyakorolta az összpontosítást úgy, hogy a Pehelykönnyedséget használva egy tó vízén egyensúlyozva próbált meg varázsolni anélkül, hogy akár csak egy vízfodrot is gerjesztene.
- Loren mester, kérem! – szaladt oda hozzá az egyik alattvalója – Magának is szüksége van alvásra, még ha kicsit kevesebbre is!
- Elég! Addig nem nyugszom, amíg annak a hiszékeny baromnak meg nem mutatom, mennyire fáj az igazság!
Kiabálás közben levesztette az egyensúlyát, és kis híján beleesett a vízbe. A haja széle át is ázott egészen. Lia mérges szemekkel pásztázta átnedvesedd fürtjeit.
- Egek, azt hiszi mindent jobban tud... – dünnyögte magában, miközben egy masnival felkötötte a haját.
Abban a percben különös módon mindkét lány ugyanarra az egy dologra gondolt.
- Nem számít mibe kerül!
- Nem számít mibe kerül!
- Megmutatom neki!
- Megmutatom neki!
- Nem fogok veszíteni!
- Nem fogok veszíteni!

Akkor még nem is sejtettük, hogy mindkettőnk kívánsága valóra fog válni.


*** Megannyi csatát követően ***

Eltelt pár év. Sok minden változott. Sok új dolog jött az életünkbe, sokminden eltávozott. De egyvalami mégis ott maradt, mintha árnyékként követett volna minket...

Egy aprócska városban járhattak, ami alig volt nagyobb egy falunál. A főút egyik végén egy határozott kiállású lány állt, körülötte jópár egyházi személlyel.
- Azonnal menekítsék ki a lakókat a faluból!
- Parancsára, Házfőnöknő!
- Azt akarom, hogy senki se legyen itt, amikor elkezdődik...
Eközben valahol a város másik végén, egy halom démon rohangált fel s alá. Legtöbbjük könyveket, vagy tekercseket cipelt.
- Gyorsan, ezeket vigyék el a találkozási pontra.
- Hercegnő, magával mi lesz? – fordult oda hozzá az egyik alacsonyabb rangú démon.
A lány sejtelmesen elmosolyodott.
- Én itt maradok egy kis port kavarni.
Nem kellett sok idő, a két hajdani barát megint ott állt szemtől szemben egymással. Még mindig ugyanannak látták a másikat, mint annak idején, a lánynak, aki elárulta őket. De a körülöttük állók mást láttak. Ők nem láttak egyebet, csupán a Csipkebokor Rend házfőnökét, Leona Ashrowot, ahogy farkasszemet néz az Ékszaki Királyság démonainak harmadik hercegnőjével, Loren Sonnéval.
- Szépek a szemeid... – gúnyolódott a másik sötét színű táskáin – bár, neked már egy szépítő alvás sem segítene.
- Szépség...segítség...valahogy már nem emlékszem, mit jelentenek. – dünnyögte komor arckifejezéssel.
Az többi jelenlévő elmondása alapján a csata fél óráig tartott. A végén a démon és az inkvizítor is annyira legyengült, hogy követőiknek kellett őket kimenekíteni, mielőtt egy újabb sérülésbe belehalnának. Aznap este ismét átkos szitkozódásoktól visszhangzott mindkét lány lakhelye, majd újfent megfogadták: legközelebb nem maradnak alul.


*** Megannyi csatát követően ***

Egy porig égetett város lángoló romjai közt találtak újra egymásra. Mindketten adtak ki parancsot ártatlanok lemészárlására. Mindketten azért tették, hogy a népet megfélemlítve állítsák át őket a saját oldalukra. Az eredmény egyértelmű volt, bár senki sem számított rá: a települést gyakorlatilag kiirtották.
Ott álltak egymással szemben, farkasszemet nézve a végzetükkel. Már az idejét sem tudták, mikor kezdtek bele ebbe a veszélyes játékba, hány áldozata volt eddig a kettejük versengésének, de jól tudták, csak úgy fejezhetik be, a másikat legyőzik. Az idők során megtaultak a másik fejével gondolkodni, hogy képesek legyenek túljárni az eszén, de mindezek ellenére sem tudták elérni azt, amit igazán akartak, meglelni ellenfelük gyenge pontját.
- Ha te nem lennél... – morogta fogcsikorgatva Lia. Nem az a fajta démon volt, aki kereste volna a fölösleges áldozatokat. Szerette a dolgait minél simábban elvégezni.
Leona villámló tekintettel nézett vissza rá.
- Az egész...az egész a te hibád!

***

Gerard, Leo és Maria szótlanul ülve hallgatták végig a történetet.
- Mi történt utána?
- Fogalmam sincs. Utána nem sokkal elküldtek engem a mocsárvidékre, hogy megtisztítsam a helyet a nekromantáktól, és hát...
- Igen, innentől jól tudjuk.
Lia tartott egy lélegzetvételnyi szünetet. Bár társai nem látták, tisztán érződött rajta, hogy zavarodott és tanácstalan.
- Azóta nem is láttam Leonát.
- Egészen biztos, hogy ő volt az? – kérdezte gyanakvóan Maria.
- Biztos. A kinézet, a mozdulatok a tény, hogy ismerte a trükköt, amit Gerardnak tanítottam...
- De ezt akkor sem értem. Hogy lehet, hogy valaki ember létére ilyen fiatal maradjon?
Mindenki csnedben bámulta maga előtt földet. Sokáig semmi mást nem lehetett hallani, csak a tücskök ciripelését.
- Azt hiszem, ezt csak egyféle módon deríthetjük ki. Megkeressük!
A másik három barátnak a lélegzee is elalakadt a kijelentéstől.
- Eszednél vagy?! Leona magasan a te szinted felett van. Olyan erős, mint...
- ...mint te, amikor az amulettbe kerültél.
Gerard felállt, majd elindult a barlang szája felé. Leo és Maria értetlenül néztek utána.
- Ez talán igaz. De ez nem azt jelenti, hogy nem lenne esélyem legyőzni. – mosolygott vissza sejtelmesen.


*** Egy órával később a város szívében ***

Leo és Maria az egyik közeli műhelyben hőzták meg magukat. Gerard arra kérte őket, kivételesen ne avatkozzanak bele a harcba. Azt mondta nekik, ha úgy látnák, hogy veszítene, próbálják meg kimenteni. Ő maga akart leszámolni az inkvizítorral. Egy ellenfél, aki hajdanán Lia vetélytársa volt. A fiú csak arra tudott gondolni micsoda eredmény lesz, hogyha egy hozzá hasonló ellenfelet le tud győzni. Rejtélyes okból kifolyólag nem félt a lánytól, még Lia állandóan visszatérő kavargó emlékei sem borították fel a lelki egyensúlyát.
~ Akármi is történt Leonával egy biztos, most itt van, él és mozog. Ha pedig valóban olyan, mint amilyennek lefestetted, képes leszek legyőzni.
Leült egy kőből faragott padra és várt. A közelben legalább húsz ember végezte a mindennapi teendőit. Forgalmas tér volt, tele bódékkal, nyitott előterű házakkal és műhelyekkel. Nemhiába volt a Déli királyság egyik meghatározó kereskedelmi útja mentén elterülő város.
Nem kellett sokat várnia, hogy Leona feltűnjön. Bár, ha nem ismerte volna Lia emlékeiből,t alán észre sem vette volna. A lány egy halárus standja mellett bukkant fel, a jól megszokott sötét színű köpenyében. Halk, sejtelmes léptekkel közelítette meg Gerardot.
- Meglep, hogy még itt talállak. A magadfajták szeretnek űzött vad módjára menekülni...milyen kár. – élcelődött vele alig hallhatóan suttogva, miközben megnyalta a szája szélét.
Gerard kényelmes, lassú mozdulatokkal felállt. Tudta jól, nem kell elsietnie a dolgot, Leona jobb szereti lereagálni az ellenfele mozdlatait és meglepni őt.
- Mielőtt „kivégeznél” – szólt hozzá ironikusan – had kérdezzek valamit. Rájöttél, hogy azért hagytalak életben, hogy megingassam a hitedet? – ismételte el a kérdést, amit hajdanán Leona tett fel Liának.
A lány reakciója minden volt, csak az nem, amire Gerard számított. Amint meghallotta ezeket a szavakat, az addig hideg és magabiztos arcképét eltorzította a harag. Recsegő csontokkal vicsorogva, baljós léptekkel közeledett.
- Hogy mered...hogy mered...hogy mered a szádra venni?! – ordította, mielőtt eszét vesztve nekirontott volna.
Bár úgy látszott, elvesztette a fejét, ez valójában csak egy álarc volt. Gerar di jól tudta, enniy nem elég Leona Ashrow megzavarásához. De nem is ez volt a célja vele. Ahogy megindult, a fiú sorra idézte meg az Árnybéklyókat, hogy lelassítsa. Leona ügyesen kikerülte mindet, majd egy méterre Gerardtól megtorpant és a kardjához nyúlt. Gerard ekkor megidézett elé egy árnypajzsot. A pajzs nem véd a kardcsapás ellen, ezt tudva Leona azonnal át is futott rajta, kezében a halálos pengével.
~ Le tudom győzni. Mert olyan ól ismerem, amennyire te is, Lia...
Gerard megidézett egy árnyszablyát, hogy hárítson, de Leona könnyedén kiütötte a kezéből a könnyá fegyvert. A megmaradt ledülettel felkészült lesúlytani a démon vállára. Gerard ekkor oldalra fordult és egy Sötét dárdát megidézve hárított.
~ ...félelmetes harcos. De koránt sem legyőzhetetlen.
A dárda hosszát kihasználva megpróbálta Leonát ledöfni. Ő azonban gyorsan reagált és megkerülte a hegyes fegyvert. Ám még mielőtt ellentámadásba kezdhetett volna, Gerard újabb köteleket idézett meg. Ezek elől már nem tudott elfutni, így kénytelen volt hátraugrani.
~ Lia és Leona. Az ok, amiért nem tudtak a másikon felülkerekedni a saját ravaszságuk.
Gerard azonnal megidézett egy újabb dárdát, majd nekidobta a lánynak. A másik, már korábban megidézett dárdát azután indította, hogy az előző elkezdett repülni. Leona meg sme próbálta hárítani, helyette újabb rohanba kezdett.
~ Mindketten képesek voltatok a létező legnagyobb hatásfokkal harcolni úgy, hogy egy ellenfelet a lehető legkevesebb varázserővel győzzetek le.
Ekkor váratlanul egy alak a tömegből a dárdák elé ugrott és a pajzsával hárította őket. A két fegyver könnyedén áthatolt a védelmén, viszont a pjazs átütése után megtorpantak. Gerard azonnal rá is jött miért: az idegen a saját kezével blokkolta a dárdákat.
~ Jól van, a társa is feltűnt. Itt az alkalom...
Ha volt valami, amit Gerard Lia emlékeiből megtanult az az, hogy mind ő, mint Leona hagytak maguk mögött valakit, aki fedezte őket szükség esetén. Ő maga is ezt látta a legjobb módnak egy csata megfordítására.
~ ...mert amilyen tökéletes a harcmodorotok, annyira könnyű megtalálni a gyengepontját...
Gerard nem hátrált meg, hanem futólépésben elindult Leona felé. Egyik kezét a törzséhez szorította, a másikat pedig hátrafeszítette. Az időközben megidézett árnyékból álló tárgyak halvány, zavaros fénnyel kezdtek derengeni.
~ ...mert pont a kimértségetek miatt, csak fokozatosan vetitek be az erősebb varázslataitokat. Éppen ezért...
Az inkvizítor és Gerard egymással szembe kerültek. Ám még mielőtt Leona lesújthatott volna, Gerard belekezdett a végső varázslatába. A megidézett fegyverei elolvadtak, összegyűltek az ökle körül. A lány társa, ahogy ezt meglátta, eszeveszetten rohant megvédeni Leonát.
~ ...a csata elején sebezhetőek vagytok!
- Ében Árnycsóva!
A lövedék óriási erővel csapódott neki a két ellenfélnek, egyszerre eltalálva őket. A téren állókat egy pillanatra elvakította a sötét árnyalatú fényvillanás.

Felhasználó profiljának megtekintése

22Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Kedd Jan. 24, 2017 12:45 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
A fénysugár pár pillanat múlva kialudt. Gerard ott állt lihegve, leszegett tekintettel a földet bámulva. Előtte két alak. Egyikük sem volt eszméleténél, talán meg is haltak. A fiú azonnal oda is ment hozzájuk megállapítani.
~ Még lélegeznek...
~ Azt hitted ennél erősebb lesz, mi?
~ Beleadtam mindent, amit tudtam. Célnak megfelel, amúgy sem akartam, hogy meghaljon. Előbb még kiszedjük belüle a kis titkát.
Büszkém emelte fel a fejét, diadalittasan szívta magába a levegőt.
~ Végre megtudom, mitől maradt ilyen fiatal.
~ Valamiért én annyira nem is akarom tudni...én a tisztaságomat adtam az erődért, nem tudom elképzelni, neki mit kellett az örök fiatalságért feláldozni.
A páros jót nevetett magában a viccen. Még hogy egy tudásdémont nem érdekel valami.
~ Leo és Maria bármelyik pillanatban itt lehetnek, hogy segítsenek elvinni ezt a kettőt.
Széles mosollyal az arcán tekintett körbe, várta a társait hogy megjelenjenek. De nem jöttek.
~ Elfelejtették volna, mit mondtam nekik?
~ Gerard...szerintem nem vagyunk egyedül.
Kis koncentrálás után a fiú is megérezte, amit Lia: erős szent mágia jelenléte, nem messze tőlük. Óvatosan megfordította a fejét. Három alakot látott nem messze tőlük az utca sarkában leskelődni. Hármójuk közül ketten kék köpenyt viseltek. A harmadik alak azonnal reagált is Gerard figyelmére. Elővett a háta mögül egy íjat és finoman ráhelyezte az oldalán függő tegezből kirántott nyílvesszőt.
~ Fenébe. Nincs időm elugrani.
~ Akkor csinálj magadnak! De vigyázz, gyakori taktikájuk, hogy megpróbálják elterelni az ellenség figyelmét.
Gerard kinyújtott a kezét, mire megjelentek a már megszokott pecsétek a tenyerén. Elmerombolással támadott az íjászra, aki így kizökkent a koncentrációból és elvétette a lövést. A másik két alak viszont ezáltal észrevette, hogy észrevették őket, így gyors léptekkel megindultak a démon és két legyőzött ellenfele felé. Az egyikük azonban váratlanul megtorpant és gyors igemormolásba kezdett. Kisvártatva meg is jelent az égen a kántálás eredménye, a Gerardra lecsapni készülő Angyalfény. Egy pillanat sem telt el, és a fénysugár beterítette a földet alatta.
Mikor a fénysugár kialudt, a tisztes távolságból figyelő déliek újra megpillantották Gerardot. Ott állt lihegve, nagyjából fél méterrel az Angyalfény hagyta égett, szenes nyomtól. Arcán széles cseppekben gördült lefelé a veríték látszott rajta, hogy megviselte a szent fény közelsége. Így is egy hajszálon múlott, hogy el tudta kerülni, ha nem lettek volna Lia emlékei, talán nem is számított volna erre a támadásra.
~ Még jó, hogy a bevált módszereket nem szokás lecserélni.
Az egyik kék köpenyes alak vészesen közeledett hozzá, Gerard már keptelen volt ekerülni. Kardot rántott hát, hogy legalább védekezni tudjon és várjon az alakalomra, amikor elmenekülhet. A templomos fegyvert ragadott, majd hangos csörrenéssel egymásnak feszültek.
- Érdekes fegyver...meg is lepne, ha tudnád rendesen használni.
A kettejük közti erőkülönbség egyértelműen kirajzolódott. Csupán pár csapás kellett és Gerard kezéből éles csörrenéssel repült ki az áldott penge. A templomos karja ekkor a törzsétől távol helyeztedett el, előrevitte a lendület, amit a kardjának adott át. A pillanat tökéletes az ellentámadásra, amennyiben az illetőnek van fegyver a kezében...de ez nem akadály egy tudásdémonnak. Rövid koncentrálás után meg is jelent a kezében az összes pecsét, ami egy árnyszablya megteremtéséhez szükséges. Kicsit gyengébb fénye volt nekik, mint az előzőeknek, de a célra tökéletesen megfelelt. Elég volt egy apró seb, amivel megtorpanásra kényszerítheti a déli egyház kutyáit, majd a helyzeti előnyét kihasználva elmenekülhet. Nagyot lendített a karján, hogy a hamarosan előbukkanó penge azonnal összeütközzön
~ Tökéletes támadás...ugyan csap apró seb, de célnak tökéletesen elegendő.
Ekkor a pecsét egy apró villanást követően köddé vált.
~ Micsoda?! – mustrálta fagyott tekintettel a varázslatából maradt maradt vörös nyomot a tenyerén – Nem igaz, től sok varázserőt használtam el.
A teste azonnal meg is érezte a varázslat hatását. Egyik pillanatról a másikra minden izom görcsbe rándult a karján a fájdalomtól, nem sok kellett, hogy a szédüléstől elveszítse az egyensúlyát. Sajnos ezt a templomos lovag is azonnal észrevette, nem habozott, egyik lábát felemelte, majd úgy gyomorszájon rúgta vele a démont, hogy a lendülettől elterült a földön.
~ Nem jó, nem jó! Nem tudom elterelni a figyelmét.
Egyelőre azonban még nem győzték le. Még van lehetősége cselekedni, csak ezen járt az esze. Újra megpróbálkozott az elmerombolással, hátha képes lesz vele némi időt nyerni. Azonban már a pecsétek megidézésekor érezte, hogy nem fogja tudni kivitelezni. Ekkor úgy döntött, a szerencséjére bízza a dolgot és megkísérli ebből a helyzetből megmenteni az irháját. Rátámaszkodott a két kezére, eg ugrással talpon is volt...
~ Sikerülni fog. Nem tud olyan gyorsan reagálni, mint én...
Ekkor az égből lecsapott rá egy újabb angyalfény. A támadás váratlanul érte, nem is tudott védekezni, vagy kitérni előle. Érezte, ahogy a tüzes sugarak szépen lassan átjárják a testét, ő pedig erejét vesztve a kövezett útra zuhan.
- Micsoda szégyen... – morogta a templomos, miközben szemügyre vette Gerardot – Tudsz egy-két ügyes trükköt. Azt hiszed, felpofoztál pár apró kis hangyát és már azt tehetsz, amit jónak látsz. És láss csodás meg is lepődsz, hogy egy valódi ellenféllel szemben alulmaradsz. Jól ismerjük a fajtádat.
Közben a másik két alak is előbújt társuk fedezékéből.
- Tudásdémon, mi? Talán bölcsebb lett volna nem az utca közepén elkezdeni harcolni. A sok ismeret elvakítja őket...
- De még így is...azt hiszem köszönettel tartozunk neki – tette hozzá a másik kék köpenyes gúnyosan – Így végre gond nélkül elkaphattuk az inkvizítort és a társát.
- Vele mi legyen – mutatott a fiúra a harmadik, aki az íjat tartotta a kezében.
- Hagyjuk itt. A kedves északi kollégát biztos kedélyesen fognak vele beszélgetni. Amilyen ostobák biztos azt hiszik majd, megölte ezt a kettőt – bökött a kardjával az alléltan fekvő Leona felé.
Gerard egy szót sem tudott kinyögni. Levegő után kapkodva megfordult a földön. A látása homályos volt, csak a három elmosódott alakot látta maga előtt. Az egyikük Leonáért nyúlt és a vállára vette. Ez volt az utolsó emléke, mielőtt elvesztette volna az eszméletét.


***

Halk, búgó hang törte meg az üres csendet a fiú elméjében. Valaki, vagy valakik beszélgettek körülötte. Óvatosan kinyitotta a szemét, erősen hunyorogva mivel arra számított, a nap fénye bántani fogja. Legnagyobb meglepetésére azonban nem a szabad ég alatt feküdt.
Sajogó fejét oldalra fordította. Egy kőből épült ház egyik szobájában lehetett. Valószínűleg emeleti szoba, erről árulkodik a fal menti kémény középső, a szobába nem nyíló szakasza. Talán egy fogadó lehetett, elég nagy zsibongás szűrődött le alulról. A zaj bántotta is a fülét rendesen. A feje még mindig sajogott, az izmait mozgatni is alig bírta.
Erőt vett magát és felemelt fejjel megpróbálta szemügyre venni magát. Megdöbbenve tapasztalta, hogy az sebeit különös módon ellátta valaki. A testén mindenütt apró szövetdarabok fedték a bőrének égett részeit. Néhány helyen már el is kezdett hámlani a bőre.
- Úgy látom magadhoz tértél. – szólalt meg egy hang a szoba másik végéből.
Gerard szerencsére nem az a fajta volt, aki vaktában találgatna, hogy került ide.
~ Lia, mi történt, amíg el voltam kábítva?
~ Lássuk csak...azok a kék köpenyesek elvittéka kis barátunkat meg a társát, aztán a többi haverjuk ránk talál, elhoztak ide és valamilyen csoda folytán elláttak téged. Ha lenne egy tippem, vagy kíváncsiak erre-arra, vagy egyszerűen csak ők is élvezkedni akarnak egy kicsit.
A fiú próbált konkrét képeket is szerezni a történtekről Lia emlékei által, de a tudata még mindig zavaros volt a Leonával történt találkozáskor felszínre tört heves érzelmek miatt. Nem is próbálkozott sokáig nem, akarta megvárakoztatni a keves „vendéglátóját”.
- Jól látod. Merre vagyok? – kérdezte, mintha semmit sem tudna a jelenlegi helyzetéről.
- Ugyanabban a városban, egy útszéli fogadó emeletén. A templomosoktól nem kell tartanod, már rég továbbálltak.
A hang egy nagyjából harminc éves férfihez tartozott. Magas, dús szőke hajú, igényes kinézetű ember volt talpig páncélban, oldalán egy hosszú nyelű csatabárddal. Egyik ruhadarabján sem viselt címert, vagy bármiféle jelképet.
- Értem. És hogy sikerült rám találnod?
- Itt egyedül mi teszünk fel kérdéseket! – szólt egy harsány, női hang a hátuk mögött.
A másik hang gazdája egy az előzőnél kicsit fiatalabb nő lehetett, ami jól tükröződött a vonásain is. Arcbőre sokkal simább, a keze és lába pedig valamivel vékonyabb volt, mint társának. Egyszerű posztóból készült ruhákat viselt egy méretes bőrövvel, aminek oldalán egy biblia függött.
- El ne kezdj megint őrjöngeni, Hannah!
- De ha egyszer azok a mocskok magukkal vitték Marcust és Aleenát!
Gerardnak a lélegzete is elállt attól, amit hallott. Álmában sem hitte volna, hogy a Kegyelmes Egyház tagjai ezt fogják mondani.
- Ti...ti tudjátok, hogy nem én tettem?
A két pap odafordult felé. A Hannah névre hallgató nő egy fáradt sóhaj közepedte leült az egyik székre.
- Aleena csak annyit mondott – kezdett bele keservesen – hogy démonokat megy becserkészni. De hogy utána mi történt...
- Talán az Egyház tagjai vagyunk, te meg egy démon – fejezte be társa helyett a keresztes – de nem vagyunk vakok.
Gerard számára nagyon különös volt ez a kijelentés. Még életében nem hallott olyan egyházi személyről, aki nem lett volna előítéletes vele szemben. Mindenesetre örült annak, hogy nem egy csapat fanatikus talált rá, mert akkor valószínűleg nem egy fogadó szobájában, hanem inkább egy koporsóban ébredt volna.
- Értem. – válaszolta hidegen, majd végignézett a sebein – Az ellátás is nagyon sokat segített, természetesen viszonozom a szükséges információkkal.
- Cöh...mintha lett volna választásunk. – morogta sértődötten Hannah.
Gerard ekkor elmesélt mindent, ami azelőtt történt, hogy rátaláltak volna ügyelve arra, hogy egy szóval sem említse Lia és Leona korábbi rivalizálását vagy azt, hogy Lia a nyakláncában lakik.
- Tehát élnek?!
- Abból amit hallottam, valószínűleg igen.
- Ez logikus – felelte hidegen a férfi, akinek még nem említették meg a nevét – Tudunk egyet, s mást a Katedrális ügyeiről, amit szívesen hallanának az eretnekek is.
Kínos csend ülte meg a termet egészen addig, amíg egy harmadik és egy negyedik ember rontott be lihegve a szobába.
- Hannah, Roger! – kiabálta az egyikük zihálva – Kikérdeztük a városlakókat: többen látták a kék köpenyeseket kelet felé menet.
- Kelet? – kérdezett vissza ingerülten – Akkor Hellenburg felé tartanak.
- Ne is pazaroljuk az időnket! – szólalt meg harsogó madár módjára – Azonnal ki kell szabadítanunk őket!
A Roger névre hallgató templomos elkeseregetten dőlt neki az egyik szék támlájának.
- Sok esélyünk is volna...
- Ebben egyet kell értsek. Ha megfogadjátok egy démon tanácsát, inkább várjátok meg, amíg érkezik némi segítség a Katedrálistól.
Ekkor kínos csend lengte körbe a szobában ülőket. Mindenki zavarba esett arccal bámulta a földet. Gerardnak némi gondolkodás után lett egy tippje róla, miért.
- Hé...az nem mondjátok hogy...
A mondat végét már nem is merte kimondani mert félt, hogy az egyháziak inzultusnak veszik és rátámadnak. De sajnos a megérzése helyes volt: a jelen lévő papok és keresztesek mindenfajta támogatás és segítség nélkül jöttek az ellenség területére randalírozni.
- Az érsek küldött ide minket. Azt mondta, ki kell iktassunk annyi zavaró elemet, amennyit csak tudunk...
- Nem szédítsd magad, Roger, te is tudod, hogy csak meg akartak szabadulni tőlünk. Aleenának is el kellett volna mondanod ahelyett, hogy bolond módjára hallgattál rájuk.
Gerard ekkor megpróbált finoman bekapcsolódni a beszélgetésbe.
- Aleena? Korábban is feltűnt már, csak nem mertem kérdezni...miért hívjátok Leonát ezen a néven.
A Hannah névre hallgató keresztes Leona nevének hallatán ingerülten lépett oda hozzá és bámuld mélyen a szemébe.
- Neked Leona-mester, pokolfajzat! – sziszegte baljós tekintettel.
Roger viszont úgy tűnt, kicsit kevésbé volt agresszív és előítéletes a társainál.
- A lány, akivel találkoztál, Aleena Ashrow volt, Leona-asszony lánya. Felteszem ismerted a mestert régebbről.
- Egy barátom ismerte... – válaszolta titokzatosan a fiú – De ezt akkor sem értem, miért akarna a Katedrális megszabadulni olyan hűséges rendtől, mint Leonáé?
A keresztesek összenéztek, mielőtt válaszoltak volna.
- Legyen, elmondjuk neked, mi is történt Leona-mesterrel.
Gerardnak rossz előérzete támadt.
~ Miért van az az érzésem, hogy nem ok nélkül adták be ilyen könnyen a derekukat...?


*** Mindeközben, valahol a Déli királyság országútjain ***

A templomosok, akik korábban legyőzték Gerardot egy szekéren utaztak. Aleena és a társa is ott voltak, igaz még egyikük sem tért magához a kómából. Az egyik kék köpenyes harcos, egy öregebb lovag egyre csak bámulta őket. Egy pillanatra sem vette le róluk a szemüket.
- Albert, ne kínozd már magad. – szólt oda neki az egyik társa.
- Úgy van. – helyeselt a kocsis – nemhogy örülnél, hogy annyi hónap után végre sikerült nyakon csípnünk őket.
Albert fáradtan sóhajtott egyet.
- Majd akkor fogok örülni, ha ez a kettő Hellenburg börtönének rácsai mögül néz vissza rám.
- Ne aggódj, nem jelentenek ránk veszélyt.
- Pontosan tudjátok, hogy az olyan őrültek miatt hagytam ott a katolikusokat, mint Leona Ashrow. Nem nyugszom, amíg bárkit szabadon látok, akinek ahhoz a nőszemélyhez köze van.
A másik társa elgondolkozott ezen a kijelentésen.
- Figyelj, ezt már korábban is akartam kérdezni, pontosan miket művelt a hajdani rendfőnöknőd, hogy ennyire félsz a lányától?
Albert bús tekintettel elkezdte a szekér alját bámulni. Végül aztán összeszedte a gondolatait, hogy beszélni tudjon.
- Legyen hát, elmesélem nektek...

Felhasználó profiljának megtekintése

23Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szomb. Feb. 04, 2017 5:28 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
*** Sok-sok évvel ezelőtt ***

Egy szokványos napon kezdődött az egész. Leona hadrendbe állította a Csipkebokor rend összes tagját. Akkortájt érkezett vissza egy kisebb hadsereg a mocsárvidékről. Összefogtunk a vámpírokkal, hogy kiűzzük az ott leledző nekromantákat. A hírlevelekből úgy értesültün, sikerrel járt a hadjárat. Leonának az volt az elképzelése, hogy démonok fészkelték be magukat a sereg soraiba, ezért lesben állva vártuk őket az országút mellett. Annyi dolgunk volt csak, hogy megérezzük a fenevadak jelenlétét...

Eltelt tíz perc. Aztán még tíz perc. Az elcsigázott katonák sora egyre csak haladt előre. Az út mentén várakozó keresztesek árgus szemekkel figyelték őket, de egy darab démon jelenlétét sem sikerült megérezniük. Majd fél óra keresgélés után végül Leona is feladni kényszerült a kutatást.
- Úgy látszik, tévedtem...menjünk haza – felelte megkönynebbült hangon. Valójában azonban egyáltalán nem szándékozott abbahagyni Lia üldözését.
~ Szóval előre láttad, hogy érted jövök és elváltál a seregtől. Nagyon ügyes, Loren.
Diadalittas mosollyal küldte szét az embereit a szélrózsa minden irányába. Ám hiába kutakodtak egész nap, egy árva démont sem találtak. Leona furcsállta a helyzetet, de nem adta fel.
Pár nappal később sikerült kapcsolatot létesítenie egy veteránnal, aki Lia oldalán harcolt a nekromanták ellen. Személyesen is ismerte őt, így tudnia kellett, hol vált külön a seregtől.
- ...tehát sürgősem szükségem lenne Sonne tábornok segítségére, de nem tudom, hol keressem.
A katona igencsak meglepődött, hogy valakit olyan fiatalon léptetnek elő rendfőnöknővé, mint Leona, de miután látta az ezt igazoló gyűrűt a lány kezén, nem kötött bele.
- Attól tartok nem tud tőle segítséget kérni – kezdett bele halk, szomorú hangon – a tábornok feláldozta magát, hogy megnyerjük az utolsó csatát. Holtan esett össze a csatatéren...
Leona arcca hófehér lett a döbbenettől. Remegő tagokkal hátrált egy lépést, majd nagyott szippantott a levegőbe mert félő volt, hogy ott helyben elájul a sokktól.
- Köszönöm.... – dadogta, miközben próbálta elrejteni a döbbenetét – akkor én nem is zavarom tovább.
- Ha netán segítség kéne, tudok pár embert, aki...
A veterán még megpróbált kedvességből utánakiáltani, de Leona oda se figyelt a hangjára.

A sikertelen rajtaütést követően több napig nem láttuk őt. Aztán váratlanul megjelent a rend otthonában. Úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna, egyenesen a szobája felé vette az irányt. Három teljes napig ott gubbasztott, azt sem tudtuk él e még, vagy halott. Időről időre kihallatszott egy-két baljós hangzatú zaj a szobájából, de semmi több. Kétszer próbáltunk meg hozzá bejutni, de mindkét alkalommal elzavart minket. Aztán egyik nap váratlanul előmerészkedett...

Leona ott állt rendtársaival szemben. A haja kócos volt, tekintete zavaros, az arcán egy bizarr, széles mosoly. Albert, Hannah és Roger is ott voltak. Albert akkor még valamivel fiatalabb, de már nem egy csatát megélt keresztes, a két másik pedig még éppen érésnek indult apródok voltak.
- Leona-nővér... – szólította meg az egyik rendtársa – aggódtunk, hogy történt önnel valami.
A zavarodott inkvizítor válaszul mást sem csinál, csak kacagott.
- Csak gondolkodnom kellett...hogy kit vadásszak le legközelebb.
Leona parancsára az egész rend mozgásba lendült. A lány elvesztette a riválisát, az egyetlen valakit, aki méltó elelnfelének tudott nevezni. Az egyetlen olyan démont, aki nemcsak hogy a legerősebb átkosok közé tartozott, de még a stratégiai húzásokban is jeleskedett, s Leonát is ismerte annyira, hogy előre lássa a tetteit. Az inkvizítor úgy érezte, mintha a halálával saját szívének egy darabját tépték volna ki. Elhatározta, hogy keres magának egy másik ilyen ellenfelet, akivel egyenlő félként harcolhat.
A csipkeborok rend átfésülte az egész környéket. Démokat kerestek, nekromantákat, sötét tudományok míveseit, eretnekeket és bárki egyebet, akinek a jelenlétét nem tűrhetik meg. Leona-rendfőnöknő parancsa egyértelmű volt: kiirtani a gonoszt a területükről!

...egyik csata következett a másik után. Minden nap, minden éjjel. Akik éppen nem harcoltak, azoknak otthon kellett maradniuk a következő csatára készülve. A vidéken helyreált a rend, a bűnözés szinte megszűnt, az emberek napjai békésen teltek-múltak. De Leonának ez sem volt elég...

Egyik este Leona és társai sikeresen találtak rá pár régóta bujkáló dezertőr fészkére. Bármiféle terv vagy felderítés nélkül rontottak rájuk. Leona maga vezette a támadást, elsőként lépett be az erdő közepén fekvő kis házukba. Nem kis meglepetésükre a házat üresen találták, egyedül egy falva vájt lyuk árulkodott arról, hogy nem sokkal ezelőtt itt még emberek voltak.
- Kifelé azonnal, fésüljétek át a környéket...!
Ám még mielőtt befejezhette volna a parancsot a ház több helyen egyszerre kigyulladt, majd a bútorok kögé rejtett robbanóanyagot elérve darabjaira hullott. A törmelékek mindenkit maguk alá temettek.
A banditák diadalittasan állták körbe a füstölgő romhalmazt. Így, hogy társaik nagy része odaveszett, könnyedén le tudták volna győzni a megmaradt kereszteseket. Ám még mielőtt rohamra indultak volna, a romok közül egy alak bújt elő hangos recsegés kíséretében. Leona volt éppen és sértetlenül.
- Lehetetlen...hogy élhette ezt túl! – hüledezett az egyik dezertált katona.
Leona, mint a vérszagot megérző vadászsólyom nézett vissza rájuk.
- Fegyvereket eltenni! – sziszegte fenyegetően az életben maradt társainak.

Leona egymaga győzte le az összes ellenséget. Egiket sem kímélte meg, addig nem ált meg, míg bármelyikük lélegzett. Még akkor sem hagyta abba, amikor az utolsó pár túlélő megadta magát és az életéért könyörgött. Akkor már lehetett rajta látni, hogy már nem az az inkvizítor, mint annak idején...

Nemsokkal ezután történt, hogy a rend tagjainak sikerült élve foglyul ejteniük egy nekromantát és biztonságosan elszállítani az apátságba. Ki akarták vallatni, hogy hol rejtőznek a társai és mi célból gyakorolják a tiltott tanokat. Leona ezt a feladatot két rendbéli inkvizítorra bízta. Sajnos azonban a fogoly másfél óra vallatás után sem volt hajlandó beszélni.
- Hitetlen kutyák! A sírbolt átka fogja a nyamvadt lelketeket felemészteni! – szitkozódott torkaszakdtából ordítva.
Leona gúnyos grimasszal nézett vissza rá, majd az emberei felé fordult.
- Kiszedtetek már belőle valamit? – kérdezte szigorú, komoly hangon.
A két inkvizítor egy pillanatig habozott.
- Ne...nem, asszonyom. Erős az elméje, nem sikerült megtörnünk.
A rend vezetője haragtól vöröslő arccal sétált oda a nekromantához.
- Nincs sok időm, féreg. Köpsz, vagy olyat teszek, amit talán még én is meg fogok bánni.
A nekromanta nem válaszolt, csak sértődött fejjel elfordította a tekintetét.
- Hát legyen. Ahogy akarod. Vágjátok le a fél lábát! – utasította a beosztottjait.
A két beosztott egymásra nézett, majd bólintottak egyet és odasétáltak Leona mellé. Egyikük előrántotta a fegyverét, egy fényesre polírozott csatabárdot és a férfi térdének szegezte, a súlyos tárgy élét merőlegesen tartva.
- Állj! Mit művelsz? – kérdezte Lenoa.
A szerencsétlen végrehajt azt sem tudta, mit válaszoljon.
- Hogy érti...végrehajtom a parancsot...
- De ne keresztbe, hosszába! – utasította a lány eszelős tekintettel.
A nekromanta arca falfehér lett, ahogy Leona szavai elérték a fülét. Azonnal rájött, hogy nem élné túl, hogyha a lábát a csontja mentén vágnák félbe. Egyértelmávé vált számára, hogy Leona nem kivallatni akarja, csupán kegyetlen módon meggyilkolni.
- Várjunk...ne siessük ezt el ennyire – próbált meg kinyögni egy értelmes mondatot – azt hiszem...talán mégis emlékszem...
- Én viszont már nem akarom hallani. – vigyorgott vissza rá a nő.
És ahogy Leona elhagyta a termet nem lehetett mást hallani, csupán a fogoly keserű sikolyát.
Pár hétre rá egy sikertelen tisztogatást követően két keresztes és egy pap tértek vissza az apátságba. Elégedetlen fejjel, elcsigázottan vonultak el Egy holttest is volt náluk, amit a városban találtak. A hulla minden kétséget kizárólag egy nemrégiben feltámasztott zombi volt, erről árulkodott a jellegzetes páncélja és az oldalán lógó fegyver.
- Mi történt? Újabb áldozatok? – kérdezte fennhangon.
- Dehogy...csak egy kósza élőholt, amit az egyik sikátorban találtunk. – válaszoltak neki remegő ajkakkal a keresztesek.
Leona szeme kigúvadt a döbbenettől.
- Sikátor? Mégis melyik városban? – kérdezte tőlük baljósan dudorászva.
A három rendtag nem tehetett mást, elvezették őt a korábban említett helyre. A sikátoron csakugyan látszott, hogy annak idején nekromanták tanyája volt. A bűzölgő szemétkupacok között megannyi holttest feküdt magára hagyva. Több tetemről hiányzott egy, vagy több testrész, néhányat pedig csontig megfosztottak a húsuktól.
- Igazatok volt –mondta, miközben a csizmája orrával finoman rálépett az egyik csontváz fejére – úgy látom, kicsit tataroznunk kell majd...

A város lakossága még aznap meg lett tizedelve. A hely lakhatatlan, füstölgő romhalmazzá változott szinte egyik pillatról a másikra. Attól a naptól kezdve az emberek a Csipkebokor-rend nevét is féltek kiejteni a szájukon...


*** Pár pillanattal később a fogadó szobájában ***

- Leona végül a halálba hajszolta magát ezzel az eszehagyott hadjáratával. Az új rendvezető szemében mindannyian terhek voltunk, akik annak idején Leonát szolgálták. Ezért sorra kaptuk a veszélyes, teljesíthetetlen feladatokat. Végül itt kötöttünk ki.
Elgondolkodtató volt mindaz, amit meséltek.
- Aleena tud erről? – szegezte nekik a kérdést habozás nélkül.
- Aleena tiszta szívéből hiszi hogy amiket tesz, helyes és igaz célért teszi. Leona lányaként elég alapos nevelést kapott. Vakon engedelmeskedik a dogma minden egyes szavának. Azt hiszem nem kell részletezzem hogy viselné ha kiderülne, nem több a főpap szemében egy feláldozható, zabolázatlan katonánál.
Hosszú kínos csend következett. Percegik senki sem szólt egy szót sem. Ez érthető is volt Gerard részéről, akinek kellett némi idő feldolgozni a hallottakat. Valamilyen különös oknál fogva azonban a keresztesek sem folytatták a beszélgetést. Pár sikertelen nekifutást követően végül a démon törte meg a némaságot.
- Tudjátok, ha a helyetekben lennék, én már rég kereket oldottam volna.
- Bennünk is megfordult már nemegyszer ez a gondolat... – válaszolt neki komoly arccal Roger – de nem vagyunk holmi gerinctelen férgek, hogy eretnekként éljük le az életünk hátralévő részét! Mi hűségesek vagyunk a rendhez és Leona-mesterhez! És ha egyszer majd mi fogjuk vezetni a rendet teszünk róla, hogy helyreállítsuk volt tanárunk és rendünk becsületét.
A démon fejében összeállt a kép. Már csak egyetlen egy dolog maradt számára megválaszolatlanul.
- És gondolom nem azért mondtátok el nekem mindezt, mert annyira csinos arcom van. Ha jól sejtem, van egy tervetek.
- Van – folytatta lelkes, mégis közömbös hangon – a politikai foglyokat Hellenburgba szállítják, ahol kivallatják őket. Nekünk tehát még azelőtt kell kiszabadítanunk Aleenát és Marcust, hogy odaérnének. Erősítésre nem számíthatunk...de ők ezt nem tudják. Hellenburg innen még lóval is két napnyi vágtára van, ők viszont ha minden igaz szekérrel mentek. Így logikus, hogy meg fognak állni valahol, hogy pihenjenek és megvárják, míg érkezik erősítés.
Ebben a pillanatban hangos csattanással nyílt a szoba ajtaja. Leo és Maria rontottak be rajta dühös, ingerült arccal. Leo az egyik keresztest is magával hozta, s most karjával a torkának feszülve állt előttük.
- Senki se mozduljon, vagy kinyírjuk ezt az anyámasszonykatonáját! – ordította kétségbeesetten a vámpír.
Gerard nevetve állt fel az ágyról.
- Semmi gond, Maria. Most kivételesen nem esünk egymás törkéne...
Miután tisztázódott a félreértés, Roger folytatta a terv ismertetését.
- Történetesen van egy napnyi vágtára innen egy vár. Egyszerű hőbérúri erődítmény, amin keresztül megy az országút. Ebből következik, hogy két bejárata van. A templomosok kevesebben vannak mint mi, de így, hogy támogatják őket, elég nagy hátrányba kerülünk. Ugyanakkor, ha valamilyen módon sikerülne elcsalnunk az embereik egy részét, ez akár meg is változhatna.
A szobában ekkor minden szem Gerardra szegeződött. A fiú zavarodottan pislogott jobbra-balra. Sejtette, mi a tervük vele és nagyon nem akarta elvállalni a szerepet, amit neki szántak.
- Van más választásom...? – dünnyögte egy szomorú vállvonogatás kíséretében.


*** Másfél nappal később, az említett vár lovagtermében ***

Már lassan három órája, hogy a templomosok betértek az erődítménybe szállást és védelmet kérni. Azonnal el is küldtek egy futárt a legközelebbi erődhöz, ahol jelentősebb számú zsoldos állomásozott. A két foglyot vasra verve a vár pincéjében kialakított börtönbe vitték. A nemes, aki elszállásolta őket látszólag teherként tekintett vendégeire.
- Meddig szándékoznak még itt maradni? – kérdezte a földesúr morcos hangon, széles mosollyal az arcán.
- Ha minden igaz, holnapra már ideérnek a katonák. A szükségesnél több időt nem kívánunk itt tölteni – felelte a protesténsok vezetője.
- Ennek örülök. Nem szívesen adok szállást ilyen...köhm...veszélyes foglyoknak.
- Miattuk nem kell aggódnia, ha el tudtuk őket fogni, meg is tudjuk őket zabolázni.
Ekkor váratlanul az egyik várvédő zsoldos rohant oda a templomosokhoz audienciát kérni.
- Elnézést...sürgős...jelenteni valóom van! – kezdett bele lihegve – A keleti kapunál megjelent egy démon és lemészárolta az őrségben álló katonákat...
A zsoldosnak szerencsére elég jó volt a szeme ahhoz, hogy pontos képet tudjon adni az említett démonról. A templomosok azonnal felismerték, ki volt az.
- Mit kereshet itt?
- Csak nem a lányért jött...?
A legidősebb templomos azonnal rendre utasította őket.
- Ne legyetek ennyire ostobák! – mondta, majd odafordult a lovagteremben lévő katonákhoz – Egyikőtök ellenőrizze az nyugati kaput! Van egy halovány sejtésem, mire készülnek a kis barátaink. Addig is... Francis, te menj és gondoskodj a démonról.
A Francis névre hallgató lelkész felállt, majd elindult a kapu irányába.
- Albert, te ment le a fogdába és vallasd ki azt a kettőt. Bőven elég, ha csak a titkaikat visszük magunkkal Hellenburgba.
Albert, bár vonakodva, de végül ő is elindult a pince felé.
- A többiekmaradjanak nyugton. Nem hiszem, hogy egy démon csak úgy szemből rátámadna az erődre.


*** Eközben a vár keleti kapujánál ***

Gerard idegesen állt a kapurostály mögötti átjáróban. Amikor elvállalta, hogy ő lesz a csali nem gondolta volna, hogy ennyire izgulni fog miatta. Még most is tisztán emlékszik Roger szavaira, amikor megkapta tőle az utasításokat.

- Nem lesz más dolgod, mint felfordulást kelteni az egyik kapunál és annyi embert elcsalni a másiktől, amenynit csak tudsz. Mi a másik irányból fogunk támadni és megmentjük a két társunkat.
- Egyszerűen hangzik.
- Azért egyvalamit még szeretnék kérdezni: miért adtad be a derekadat ennyire könnyen?
- Mire gondolsz?
- Ne játszd a hülyét, ismerem én a fajtádat. Ne akard nekem azt bemesélni, hogy csak azért működsz velünk együtt ennyire fogékonyan, mert nincs más választásod. Miért akarsz odamenni a templomosokhoz?
Gerard tudta, hogy most nagyon jól kell hazudnia. Körbenézett a szobában. Az Archeust nem találta sehol.
- Van náluk valami, ami az enyém...

~ Úgy látszik kénytelen leszek úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek.
~ Sodródni az árral...minden tiszteletem, erre nem sok démon lett volna képes...



*** Eközben az erődítmény alsóbb emeletein ***

Halkan csöpögött le a víz a pince mennyezetéről. Fény nem volt, csak pár pislákoló gyerta mutatta meg az arra tévedt lakóknak, hogy melyik irányba érdemes haladniuk. Mind közül a legsötétebb, legbaljósabb szoba a börtön volt. Apró, alig pár négyzetvéteres helység volt ez, néhány ráccsal és pár falhoz erősített bilinccsel, melyek a biztonságot hivatottak fokozni. Általában csak egy-két szökevényt, útonállót, vagy csempészt szoktak itt „elszállásolni”, így érthető, miért néz ki az egész fogda ennyire gyéren.
Marcus és Aleena a terem két végében ültek vasra verve. Mindkettejük karjáról láncok függtek, melyek a falban végződtek. Fegyvereik és egyéb felszereléseik a cellán kívül voltak a lépcső sarkába lehajítva. Marcus törökülésben ült a falnak támaszkodva, s lehajtott fejjel próbált kiötölni valamit. Aleena vele szemben térdelt, miközben egyre csak a fejé forgatta jobbra-balra, valami módot keresve arra, hogy kijussanak.
Halk, baljósan kopogó léptek zaja törte meg a csendet. Egy éles fényű fáklya lángjával lépett be a pincébe az egyik templomos lovag. Albert volt az, akit azért küldtek, hogy kivallassa a foglyokat.
- Úgy látszik nem kell tovább várnotok. Elintézzük, amit el kell itt és most! – hívta fel magára a két rab figyelmét baljós, fenyegetőző hangján.
Mindketten tudták, mire céloz ezzel a templomos.
- Előbb fog az égből víz helyett bor hullani, minthogy én egy szót is köpjek egy hozzád hasonló árulónak!
- Áruló? Nem kéne így nevezni azokat, akiknek még maradt valami becsületük...pláne nem olyan helyzetben, mint amiben te vagy.
- Kösd fel magad, eretnek!
- Elég! Tudjátok jól, mit akarok hallani. Milyen utasításokat kapott a rend, és hol vannak most a többi végrehajtó, akit kiküldtek az apátságból?
Marcus idegesen előrehajtotta a fejét.
- Ha eláruljuk, akkor megmenekülünk az akasztás elől, nem igaz?
- Pontosan. Ha együttműködtök, akkor hadifogolyként lesztek felügyelet alatt tartva egészen a háború végéig. Miután nyertünk, annak rendje módja szerint új életet kezdhettek egyszerű civilekként feltéve, hogy nem követitek többe az elmeháborodott eszméiteket.
Aleena ekkor őrjöngve megpróbált megszabadulni az őt földhöz kötő láncoktól. Előrenyújtózkodott, amennyire csak tudott és mérges, ingerült hangon kiabált rá a másik rabra.
- Marcus, egy szót se!
- Nem igazán van más választásotok...
- Nehogy azt hidd, hogy egy percig is elhiszem ezt neked. Játszd csak az eszed, de amint ideértek a többiek a rendtől garantálom, azt is megbánod, hogy megszülettél!
Albert egy pillanatig csak bambán nézett a felbőszült inkvizítorra. Aztán váratlanul harsány, gúnyos nevetésben tört ki.
- Te komolyan azt hiszed, hogy azok bárkit is küldeni fognak értetek? Pont érted, akinek Leona vére folyik az ereiben...
Aleena csikorgó fogakkal fordult oda hozzá.
- Ne merészeld még egyszer a nevét a mocskos szádra venni! Ha most látna téged, te átkozott eretnek!
- Ha most látna, már nem haboznék megmondani neki, mekkora bolond volt!
- Vond vissza, de azonnal. Az anyám az életét adta, hogy az Egyház becsülete megmaradjon.
- Az anyád egy fanatikus őrült volt!
- Hazudsz! Az én anyám soha életében nem tett semmi olyat, ami akárcska egy embernek is...
- Elég! – ordította torkaszakadtából Marcus.
A másik kettőnek döbbenetében torkán akadt a szó. Csendben hallgatva odafordultak a dühödt arcú keresztes felé.
- Legjobb lenne nem megmakacsolnunk magunkat – sóhajtott egy nagyot – kötve hiszem, hogy bárki is értünk jönne...
Hirtelen neki is elakadt a beszéde. Látszott rajta, hogy nehezére esik kimondania, ami gondol. Aleena ránézett. Döbbent arccal volt kénytelen látni, hogy rabul ejtett társa nem hazudik neki. Ismerte őt eléggé hogy tudja, teljesen komolyan gondolja azt, amit mond.
- Leonát...Leonát a Katedrális kergette a halálba...

Felhasználó profiljának megtekintése

24Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Vas. Feb. 12, 2017 6:55 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
// Egy apró kis szünetet tartunk Aleena történetében. Hehe, fillerszezon XD //


Mérnök pályázat



- Lia...emlékeztess, miért is jöttem ide?
Gerard ott állt egy hatalmas épület előtt. Hellenburgban volt, a város szívében. Aznap tartották a Déli királyság mágusainak konferenciáját, ahová a királyság összes varázslója ellátogatott rég nem látott ismerősökkel találkozni, új varázslatokat tanulni, vagy csak elütni az időt és kibújni a porosodó könyvek közül.
- Mert te is varázsló vagy, szóval könnyedén be tudsz ide osonni. Plusz, gondolj csak arra a rengeteg ismeretre, amit itt szerezni tudsz.
A démonfiú valahogy nem így képzelte el a tudás megszerzését. A könyveket egy csendes, nyugodt helyen kell megemészteni, ahol nem érzékeli az ember az idő mozgását sem, nem egy ilyen hangos, nyüzsgő helyen, mint a máguskonferencia.
- Nem is tudom...indexelt könyvek után kutatni sokkal hasznosabb, mint ez a...
Sajnos nem tudta befejezni a mondatot, mert egy másik, befelé igyekvő varázsló odajött hozzá, így abba kellett hagynia a beszédet,nehogy bolondnak higgyék, vagy gyanút fogjanak Liáról.
- Adjisten, testvérem. Te is a konferenciára igyekszel? – kérdezte sugárzó mosollyal.
Gerard végignézett a másik máguson. Hasonló korú lehetett, mint amennyinek ő látszott, igaz neki ott volt az a sok évtizednyi emlék és bölcsesség, amit Liától kapott. Lelkes, dinamikus varázslónak tűnt. Talán pont emiatt gondolta, hogy idegesítő lenne a társasága.
- Nem, én most jöttem ki onnan.
- Áh, értem – szegezte a föld felé a fejét szomorúan – hát, remélem még találkozunk.
Vidáman integetett neki egészen addig, amíg eltűnt az épületben a szeme elől.
~ Nem, né ide nem fogok bemenni...
- Hé, méghogy kijöttél, egész végig csak itt áltál. – szólította meg váratlanul egy öntelt, pimasz hang.
Gerard hátrafordult. Egy harminc év körüli férfi szólíthatta őt meg. Az illető valamivel magasabb volt nála, rövid szőke hajjal és egyenes testtartással. Bőrből készült, nem túl bő ruhákat viselt egyhangú, barna színvilággal, haját egy vadászkalap nyomta hozzá a fejéhez. Egy oldaltáskai is volt nála, amiből mindenféle csövek és drótok lógtak ki, mert már nem fértek el a többi holmi között. A férfi homlokára egy szemüveg volt felcsúsztatva, amúgy a bal szemét egy különös, színes fémből készült monokli takarta el, melyre rúnák voltak vésve. Egyik kezében valami furcsa, hosszú tárgyat fogott, aminek a külseje fából és fémlemezekből készült, s mindkét végét egy-egy üveglap zárta el. Hátára két darab hosszúkás tárgy volt szíjazva, amiről nem tudta megmondani micsoda, mert szövetbe voltak csavarva.
Gerard már itt állt egy ideje, éppen ezért furcsállta, hogy az idegen megszólította.
~ Honnan tudja, hogy mióta várakozol?
- Talán olvasol a fejemben? – kérdezte rosszallóan.
- Hogy én – nevetett a különös megjelenésű alak – dehogy, ezzel a kis aranyoskával szúrtalak ki.
Közelebb lépett a démonhoz, majd megmutatta neki az eszközt. A kis csecsebecse egy távcső volt.
- Onnan a toronyból akartam tesztelni – mutatott a városfalra – elég messzire el lehet vele látni. Azonnal kiszúrtalak. Kicsit más vagy, mint azok a beporosodott könyvmolyok. – mondta, miközben a hátán pihenő kardot szemlélte – Tetszik a stílusod, kölyök.
Gerard azt sem tudta, mit válaszoljon...leginkább azért, mert magánál nagyon könyvkukacot még életében nem látott.
- Ki a fene vagy te?
- A nevem Johannes Brann. De a haverok csak „As”-nek hívnak. Asschuss von Keineumfang. – tette hozzá humorosan – egy mágus vagyok. De egy másfajta mágus.
- Miféle mágus?
- Egy feltaláló. Nem kenyerem a sárga lapok nyálazgatása. Én egy gyakorlatias típus vagyok.
- Hát...örvendek. Én Gerard D. Lawrenz vagyok.
- Tudod mit! Épp a gyakorlótérre igyekeztem. Jót tesz egy kis mozgás. Velem tartasz?
Gerard bólintott, majd elindultak. Kíváncsivá tette, miféle ember is ez a „feltaláló”.


*** Fél órával később a gyakorlótéren ***

As nyilván tagja lehetett a déli katonaságnak, mert gond nélkül beengedték őket a közeli kaszárnya gyakorlóterére. Pár pillanattal később már ott is álltak egy tanulóbábu előtt, hogy azon koptassák a fegyvereiket.
- Oké, tiéd az első kör. – lendítette meg a karját, miközben a bábu felé mutatott.
Gerard egy pillanatig habozott, majd előrántotta az Archeust és nekiindult megütni vele a bambán vigyorgó szalmazsákot...azaz indult volna, ha újdonsült barátja nem szakítja félbe.
- Egy pillanat!
- ...mi a baj, As? – kérdezte némi habozás után.
- A cucc a kezedben. Az ott nem mágus fegyver.
- Nem? –kérdezte, mintha meg lenne lepődve rajta.
- Ó, nem. – mosolygott rá ördögi tekintettel – Ez itt egy mágus fegyver!
Mialatt ezt mondta, elkezdett az egyik kezével a táskájában matatni, majd előkapott egy teljesen szokványos kinézetű bicskát.
- Tessék, ezzel próbált.
Gerard elvette az apró kis tárgyat. Nem igazán értette, mire való az eszköz.
- Célozz vele, majd nyomd meg a gombot a gerincén.
A fiú követte az utasításokat, majd lenyomta a gombot. Abban a minutumban az apró kis eszköz kattant egyet, majd az eddig a nyélben megbúvó penge lövedék módjára repült ki belőle, nagyjából negyvenöt fokos szögben oldalra, ki megmetszve Gerard valamely testrészét. A pernce végül a falba csapódott és éles csattanással a földre hullott.
- Ha-ha-ha! – kacagott – ez haláli volt. Talán kicsit gyengébb rugót kellett volna csinálnom...
- A célnak megteszi...
~ Szóval csak a kis játékszeredhez kerestél kísérleti nyulat?
~ Így jár, aki kíváncsi. - dalolászta a fejében kárörvendve.
- Látom nem tört el semmit. Jól bírod kölyök. Tudod...egész jó feltaláló válna belőled. Pár apór szívességért cserébe - kacsintott rá, mialatt kezet nyújtott keni - szívesen megtanítom a turpisságát.– mondta, miközben felsegítette a még mindig szédülő démon.
- Hát...kellemes elfoglaltságnak tűnik, az a helyzet. - bólintott rá némi habozás után, elvégre az új tudás megszerzéséért pár horzsolás alig drágább ár, mint amiken eddig keresztülment.
- Akkor megbeszéltük! – válaszolta neki a szavába vágva – Induljuk azonnal a műhelyembe!

Felhasználó profiljának megtekintése

25Gerard D. Lawrenz - Pályázatok Empty Re: Gerard D. Lawrenz - Pályázatok on Szer. Feb. 15, 2017 1:15 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
Gerard idegesen feszengett a kapu alatt állva. A falon átvezető alagútban húzta meg magát, nehogy egy ügyes íjász elkaphassa, vagy kiszúrják merre indul tovább. Ahogy arra számított, a várban tartózkodó őrök közül senki sem indult el megkeresni őt. Leo és Maria is ott voltak az erődnek azon oldalán, csak éppen elrejtőztek a közeli fák és bokrok takarásában. A fiú idegei kezdtek felőrlődni a várakozástól és a helyzeten az sem javított hogy tudta, gondolkodás nélkül rá fognak támadni.
Halk léptek törték meg a csendet, az egyik torony irányából. Érdes fém kopogott a lépcsőfokokon, mely egy gondosan megmunkált csizmához tartozott. Kisvártatva megjelent előtte Francis magasztos alakja, a lelkészé, aki korábban a földre kényszerítette őt.
- Már vártál rám, igaz? – kérdezte cinikusan.
- Egy sikeres támadás és a porba hullok. Természetes, hogy azt küldik ellenem, aki ezt a legkönnyebben kivitelezni tudja. De ki kell ábrándítsalak, itt a fal alatt nem tudod használni az angyalfényt.
Francisnak nevetni támadt kedve.
- Eléggé elbíztad magad, ha azt hiszed pusztán ennyi elég lesz. Nem tanultál a leckéből...
Diadalittas tekintettel nézett végig ellenfelén.
- Még hogy tudásdémon... – morogta magának – ugyanolyan ostoba vagy, mint a fajtád többi tagja.
Gerard összecsapta a két tenyerét. Szép lassan érezte, ahogy Lia ereje és érzelmei szétáradnak benne. Széles, ördögi mosollyal tekintett vissza Francisre.
- Engedd meg, hogy rácáfoljak.
Intett a bal karjával, s abban a minutumban ellepték a karja körül a levegő a pecsétek. Elkezdett a lelkész felé loholni, ahogy csak a lába bírta. Francis nem ijedt meg tőle, ezer démont látott már, ahogy őrülten nekirontottak. Felkészült, hogy elugorjon mivel tudta, egy sötét dárdának nem állja útját a pajzsa. Legnagyobb meglepetésére azonban Gerard kezében egy kard jelent meg. Francis sietve próbálta a leeresztett pajzsát maga elé húzni. A fegyver éle gyorsan mozgott, de az utolsó pillanatban sikerült megakasztania a védelmével.
~ Hogy lehet ez? Ez a démon...egész más módon harcol, mint korábban...
Francis hátrált egy lépést, nehogy a pajzsával felfogott lendület kibillentse az egyensúlyából, amikor a támadást hárítja. De a kardcsapás egyáltalán nem lökte hátra. Olyan volt, mintha a fegyvernek nem is lett volna súlya. A lelkész azonnal rájött, miért tudta Gerard annyira könnyedén mozgatni. Ezen felbuzdulva ránehézkedett a pajzsára, majd elkezdett imát mormolni. A pajzs halovány fénnyel derengeni kezdett, ahogy átjárta a szent varázslat.
Az árnyakból szőtt fegyver aligha tudta a pajzsát feltartóztatni. Francis félresöpörte a kardot és felkészült, hogy lesújtson Gerardra. A fiú meg sem próbált kitérni a támadás elől, csal állt ott még mindig kísértetiesen magabiztos arccal vigyorogva. Aztán egyszer csak egy árnypajzs jelent meg előtte, hogy felfogja az ütést. A lelkész döbbenten tapasztalta, hogy a pajzsa nekicsapódott a démonénak.
- A varázslat egy kétélű kard, tisztelt atyám.
~ Direkt támadott ennyire felszínes módon?! – hüledezett magában.
Gerard nem habozott kihasználni a helyzetelőnyét. Egyik kezét hátralendítette, majd rövid koncentárlás után megidézett egy sötét dárdát. Másik karjával előrenyúlt és megragadta a pajzsát. Ujjai úgy mályedtek a fekete eszenciába, mintha egy kiterített lepedőt akarna megkaparintani.
~ Nincs baj. Amíg a pajzsával takarja magát, ő sem tud a dárdával megsebezni.
Ekkor a fiú hátrarántotta a másik kezét, miközben a másikkal útjára eresztette a dárdát. A pajzs követte a tenyerének mozgását, a sötét anyag pedig papír módjára az ökle köré gyűrődött, megformálva egy ében árnycsóvát. Szabaddá vált az út a dárda számára, a fegyver érkezésére Francis nem volt képes időben reagálni, így az belefúródott a jobb karjába. Ingerülten harapott bele az ajkába, ahogy a vér szépen lassan elkezdett a sebből bugyogni. De levegőt venni sem maradt ideje, mert Gerard a lendületet felhasználva nekidobta az árnycsóváját is. Francis kénytelen volt hátrálni két lépést, majd idegesen szuszogva figyelte ellenfele mozdulatait.
~ Nem habozik...úgy látszik alábecsültem a harci adottságait. Nem számít...
Halkan elkezdett imát mormolni, mire a sebei köré szent fény gyülekezett, s szépen lassan elkezdtek begyógyulni.
~ ...azzal a pajzzsal csak öt percenként képes egy támadást hárítani. Ez esetben...
- Egy a millióhoz az esélye, hogy valaha is legyőzz engem! Fény pajzsa! – emelte magasba a védelmét.
Ismét fegyverré változtatta egyetlen harceszközét, majd nekirontott a démonnak, aki a vártaknak megfelelően elkezdett hátrálni. Gerard jól tudta, nem kerülgetheti a végtelenségig, mert ha kiüldözi az alagút takarásából azonnal lesújt rá az angyalfény. Pár lépés megtétele után úgy döntött ideje visszavágni. Előrenyújtotta a kezét, megidézte a már megszokott pecséteket, majd kisvártatva előbukkant a már jól ismert dárda, a tudásdémonok legendás fegyvere. Agresszív módon bökött vele előre, hátha sikerül a lelkész meghátrálásra kényszeríteni. Francis egy fürge mozdulattal kikerülte a hegyes végű fegyvert, majd mellette elfutva felkészült, hogy lesújtson a pajzsával. De Gerard sem habozott, azonnal árnycsóvát formált a dárdájából, s védekezés helyett a támadásra fókuszált. A pajzs és a varázslat szinte azonos időben találta el mindegyiküket. A lendülettől levesztették az egyensúlyukat, hátraestek és elterültek a földön. Könnyed sérüléseket szenvedtek, így minden gond nélkül fel tudtak állni. Ott álltak újra egymással szemben, ám ezúttal haboztak támadni, arra vártak, hogy a másik lépjen valamit. Francis előző sebei azóta el is tűntek, s az újabb árnycsóva hatása is kezdett negálódni.
- Nem lesz egy így jó... – szólalt meg végül a démon a horzsolásait nézve – előbb utóbb veszíteni fogok, mert te képes vagy összehúznia sebeidet.
- Meg kellene lepődnöm? – válaszolta hidegen – A te hatalmad sosem fog vetekedni az Úr erejével.
- Igazad lehet...gyenge vagyok. – vallotta be még mindig magabiztosan mosolyogva.
- Mit akarsz hát tenni? – élcelődött vele arrogánsan.
Gerard megnyalta az egyik ujját, az ég felé emelte a kezét, majd terpeszbe állt. Ahogy érezte, majdnem tökéletes szélcsend volt.
- Mit ér az érő stratégia nélkül...kell hát egy varázslat, amivel képes vagy alkalmazkodni, stratégiát váltani.
Mintha csak a varázsige lett volna, a testén mindenütt furcsa pecsétek jelentek meg. Ezek nem a levegőben lebegtek, mint az idézésnél használt pecsétjei, hanem a ruhájához tapadva világítottak a testén.
~ Mi a fene...mit művel ez a testével? – nézte szúrós szemekkel, miközben a pajzsát maga elé tartva felkészült egy esetleges roham kivédésére.
Gerard előregörnyedt, majd egyik kezével a hátához nyúlt. Egy laza mozdulattal megidézett egy Árnyszablyát a kezébe.
- Te már...nem vagy ellenfél nekem.
~ Mit hablatyol ez?
- Az összes mozdulatom, az összes támadásom...teljesen új formát öltött. Megmutatom neked...a második szintet...


*** Mindeközben az erőd másik kapujánál ***

- Aggódom, Roger – mondta vezérének az egyik keresztes – biztos megbízhatunk abban a démonban.
A felelősségteljes vezető aggodalamsan nézett vissza rá.
- Ha sikerrel akarunk járni, kénytelenek leszünk.
~ Lawrenz...mégis mit forgatsz a fejedben?
Ekkor felidézte magában, mit is mondott neki a démon, miután elmondta neki a tervét.
~ „Nem hiszem hogy nyerhetünk, ha hülyére vesszük az ellenfelünket. A terv nagyon leleményes, de pont emiatt könnyű átlátni rajta. Engedd meg, hogy feldobjak egy javaslatot...”
A Csipkebokor-rend keresztesei és papjai az út mentén strázsáltak, némi időt hagyva Gerardnak, hogy magához csalja az ellenség katonáit. A falakon pár déli katona mozgolódása jelezte, hogy igenis történik valami a falakon belül. Némi várakozás után meg is indultak a kapu felé. Ahogy az várható volt, azonnal útjukat állták a kirendelt őrök.
- Állj! Áthaladási tilalom van érvényben! – harsogta az egyikük.
Roger komor, ideges fejjel nézett vissza rá, mialatt előrántotta a kardját.
- Az Úr szolgái előtt nincs bezárt ajtó...


*** Gerard és Francis oldalán ***

~ Mit akar ez egy karddal. Valami ócska blöff lenne?
- Közelharcot akarsz kezdeményezni? És én még azt hittem, alábecsültelek...mutasd mit tudsz, te alattomos...
Ám még mielőtt befejezhette volna, Gerard nekiiramodott és olyan gyorsan kezdett el felé futni, hogy alig pár pillanat alatt kartávolságon belül ért. Francis úgy meglepődött, hogy mozdulni sem volt képes, s mire észbekapott a fiút már továbbrepítette az elrugaszkodáskor vet lendülete. A lelkész oldalán egy apró seb tátongott, amiből lassú patakként kezdett el bugyogni a vér.
Francis nem hagyta, hogy ellenfele összezavarja azonnal megfordult, hogy rajtatarthassa a szemét a különös mágiát használó démonon. De Gerard sem pazarolta az időt, azonnal elkezdett mozogni, körbe-körbe futkározott ellenfele körül, miközben csigavonalat leírva próbálta megközelíteni. Francis ide-oda lóbálta a pajzsát, hogy fedezze vele a testét. Ám a démon ezt kihasználva ezúttal a lábára támadott, újabb sebet ejtve rajta. Azonnal megpróbálta a közelébe férkőzött démont lecsapni a pajzsával, de az egyszerűen csak hátraugrott előle. Az apró szökkenés is úgy dobta el, mintha minden erejét beleadva rugaszkodott volna.
~ Hogy mozog ilyen gyorsan...?
A lelkész hunyorítani kezdett, mikor Gerard ismét mozgásba lendült. Minden mozdulatát követte, ahogy jobbra balra cikázott az alagút két vége közt.
~ Gondolkozz...próbáld meg megjósolni...
Gerard megállt ellenfele háta mögött és felkészült, hogy lesújtson a kardjával. Francis számítva erre azonnal megpördült a tengelye körül, hogy hárítsa a támadást és lesújtson a pajzsával. A fém éles koppanással ütközött neki az árnyszablyának, könnyedén félresöpörve azt. Ám ugyanabban a pillanatban követte a fegyvert a démon teste is, tollpihe módjára szállva a levegőben, így ismét nem sikerült megtámadnia.
Francis lihegve próbálta meg a gondolatait rendbe rakni. Gerard ott állt előtte az aluljáró másik végében. Nem mozdult, nem is támadott, helyette diadalittas mosollyal méregette összezavart ellenfelét.
- Úgy látszik végül mégiscsak alábecsültél.
Gerard előrenyújtotta a jobb kezét. Abban a pillanatban több helyen a fal mellől elkezdtek vándorolni az árnyak az ökle irányába. A lelkész ekkor jött rá, hogy ellenfele nem ugyanazzal az átkozott karddal támadott rá annyiszor, hanem minden egyes roham után újat hozott létre. Az egyszer már használt fegyverek eddig ott hevertek a fal mellé lehajítva csak arra várva, hogy most egyesüljenek egy Ében árnycsóvává.
- Védd magad! – kiáltotta a démon, mielőtt újra elkezdett volna szinte követhetetlen sebességgel mozogni.
Francis a magasba emelte a pajzsát készen állva arra, hogy egy oldalról, vagy hátulról érkező támadást azonnal háríthasson. Gerard elég sok varázserőt használhatott már el, így ha ezt a támadást kivédi, a démon sebessége ellenére is jelentősen nőnek a győzelmi esélyei. Várta, hogy melyik irányból fog feltűnni. Rögtön meg is pillantotta őt, mihelyt odafutott tőle fél méterre. Ám nem mögötte, vagy az oldalán tűnt fel, hanem közvetlenül előtte. Az egyetlen oldalán, amire a pórul járt lelkész nem számított. Francist meglepetésként érte a frontális támadás, nem maradt ideje hárítani. A démon ökle a csóvával együtt nekicsapódott a mellkasának és a lendület hozzávágta őt a falhoz. Halk nyögés szállt a levegőben, mielőtt a hideg kőre zuhant volna és ernyedt végtagokkal elterült volna a földön. Mielőtt elvesztette volna az eszméletét, még látta, ahogy a démon odaballag mellé és megszólítja.
- Elnézést a várakozásért. Íme az esélyem. - dobta oda hozzá flegmán a szavakat.
Gerard elégedetten szuszogva tüntette el magáról a pecséteket. Több varázserőt használt el, mint szerette volna, ezért kénytelen volt ő is leülni a fal tövébe, hogy pihenni tudjon. Miközben ájultan, vagy talán holtan fekvő ellenfelét mustrálta, gyorsan felidézte magában, amit Rogerrel és a többi keresztessel beszélt a fogadóban, miután elmondta nekik a javaslatát.

- Legyen hát. Most az egyszer hallgatok egy démon szavára.
Az említett démon ekkor állt fel az ágy széléről, hogy magára ölthesse a ruháit.
- Aleenát...ennyire meg akarod menteni?
A keresztes úgy nézett vissza rá, mintha éppen meg akarta volna támadni. A két szeméből tisztán kiolvasható volt a határozottság és az a megrendíthetetlen akarat, ami az egyháziakat jellemzi.
- TE idióta! Még hogy meg akarom menteni? Meg fogom menteni!


- Ez a Roger nem tudja, mibe vágta a fejszéjét.
- Mostmár nincs visszaút. Ha már elkezdtük, csináljuk is végig.
Gerard abban a pillanatban szabadjára engedte a zord, félelmetes auráját. A vár minden egyes lakóján végigfutottak a démoni energia kisugárzásai. Ezzel üzent a többi itt várakozó templomosnak: győzött.
- Mit számít, hányan jönnek. Jöjjön akár az összes is. Földbe döngölöm mindet! Aztán megkeresem...
Ekkor eszébe jutott, mit meséltek neki Aleenáról: „...hogy viselné ha kiderülne, nem több a főpap szemében egy feláldozható, zabolázatlan katonánál.”. Ahogy erre visszaemlékezett érezte, ahogy a rekeszizma szép lassan elkezd rángatózni. Egyre szélesebbre húzódott a szája, nem bírta megállni, hogy ne kacagjon azon, mit tervez tenni.
- ...és elmondom neki az igazat. – nevette el magát ördögi mosollyal az arcán.



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 03, 2017 11:26 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 3 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.