Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
Játékostárs kerestetik

Szer. Szept. 02, 2015 10:01 pm by Jerobeam

Ha valaki esetleg ismerkedésre, küzdőtéri párbajra vagy bármi egyébre tárat keresne, itt …

Comments: 61

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 96

[Frakcióküldetés] What future brings...

Csüt. Júl. 04, 2019 2:02 pm by Serene Nightbough

Kedves tündék!
A visszajelzések alapján készen álltok, hogy eldöntsétek, milyen jövő vár …

Comments: 7


You are not connected. Please login or register

Azonnali Játék: Legáció

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Azonnali Játék: Legáció Empty Azonnali Játék: Legáció on Szomb. Márc. 26, 2016 7:07 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
Szóval, itt a húsvét, és ti hogy, hogy nem, egy templom közelébe keveredtek. Igen ám, de régi szokás mind katolikus, mind protestáns tájakon, hogy ünnepeken gyakornokokat hívnak. Titeket bizony össze is tévesztenek az adott település gyakornokával, menekülni nincs idő, szószékre rángatnak és beszélni kell. A hátsó sorokban inkvizítorok/templomos felvigyázók ülnek, tehát ha rosszat szólsz, igen röviden elbánnak veled. Hogy egy kis segítséget adjak, itt egy igerészlet, amiről beszélhettek:

"Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai."

Természetesen a nem kompetens egyházi alakok le fognak bukni, de megússzák egy dorgálással.

Jutalom 150 xp. A határidő most kivételesen kedd, esetleg szerda, mert nekem tényleg ezt kell csinálnom, szóval jó munkát nektek addig is!

Felhasználó profiljának megtekintése

2Azonnali Játék: Legáció Empty Re: Azonnali Játék: Legáció on Kedd Márc. 29, 2016 5:49 pm

-Hölgyem! Már mindenhol kerestünk, az ünnepi szentmise mindjárt kezdődik!
Értetlenül fordulok oldalra Aliciával együtt. Épp elég váratlan volt az, hogy találkoztam a nekromantával, most nincs szükségem további meglepetésekre.

Váratlan.
Igazából nem is tudom, hogy történt. Eddig legtöbbször olyankor futottunk össze, mikor valami balhé volt készülőben, most viszont teljesen szokványosnak látszik a város - már amennyire egy ünnep előtt szokványos lehet. A piac zsúfolásig telt, az emberek felbolydultak, az Egyház készen áll a szertartásokra; minden tökéletes.
És ez nem irónia volt. Sikerült elintéznem, hogy nekem ne kelljen miséznem, csupán egy félreeső kis templomban fogom figyelni azt a szerencsétlen gyakornokot, akinek kijutott a megtisztelő feladat. Szegény... ráadásul, ha jól hallottam, még két-három inkvizítor is lesz ott ellenőrizni, biztos megfelelően csinálja-e.
Nem lennék a helyében.
Szóval, épp békésen haladtam az úticélom felé, szokásos módon a reverenda alá rejtett felszerelésemmel, mikor összefutottunk. Elnyomtam a kíváncsiságot, hogy most milyen bajba fog sodorni (mondom ezt én), és kedélyesen üdvözöltem, beszélgetni kezdtem vele, miegymás... de végig az foglalkoztatott, mikor támadnak ránk a fegyveresek. Nehogy már egy találkozásunk életveszély nélkül érjen véget.
Erre gondoltam, mikor megláttam.
És erre gondolok most is, ahogy a katonát nézem.

- Meg ne haragudj, de nem neked szólt...? - súgja ide a lány, mire én ferdén nézek vissza rá.
-Szerintem a 'hölgy' jelző nem rám utal. - felelem neki ugyanolyan halkan, de a katona nem tűnik túl türelmesnek.
-Siess, kérlek, nem várhatunk tovább! Már csak a gyakornokra várunk, hogy kezdhessünk. - változatlanul Aliciára néz, nekem pedig tágra nyílik a szemem. Nem hiszem, hogy valóban jó-e a megérzésem, de ha igen...
...akkor viszont gond van.
- Öhm, de... - kétségbeesve néz rám.
-...de ő nem a...
-És ahogy látom, még a reverendát is fel kell venned! - hiába próbálok segíteni, a férfi hajthatatlannak tűnik. Aztán némileg visszafogottabb hangnemre vált. Nyilván hat rá az egyház hírneve. - Mármint a... bocsássatok meg a hangnememért, tisztelendő atyám és nővér, de valóban mindjárt kezdődik a szertartás. Nem hiányozhat a gyakornok, hisz te vezeted majd a misét.
Alicia arcáról süt, hogy inkább lenne bárhol máshol, mint itt. Teljesen megértem.
Illetve... dehogy értem meg.
Egy nő nem misézhet. Ki a franc ez a zsoldos? A kiejtése alapján északinak kellene lennie, de ha így van, ennyit csak tudhat az Egyház rendszeréről. Márpedig Aliciát nézte a gyakornoknak, ez nyilvánvaló, de...
...de bár megvan az esélye annak, hogy egy síkhülyével találkoztunk, nekem itt valami bűzlik.
A férfi megragadja a nekromanta karját, és húzni kezdi a templom hátsó bejárata felé. Nem maradhatok tétlen.
-Elnézést, de... - próbálok beszélni, de nem tudok.
-Te is jöhetsz, Atyám! - cseppet sem érdekli, hogy a szavamba vágott.
Idegesítő alak, annyi biztos.
- Én nem akarok ilyet tartani - fordul hátra Alicia. Épphogycsak értem a félig tátogott, félig suttogott mondatot. És ha nem tudok azonnal cselekedni, először időt kell nyernem.
-A nővér tud magától is menni, kérlek, engedd el. - kifejezetten szelídek a szavaim, és el is érik a hatásukat: semmi megszeppenést vagy hasonlót nem veszek észre a zsoldoson, de legalább engedelmeskedik, és Alicia végre meg tud várni. Így legalább rövid ideig beszélhetünk - igaz, kísérőnk gyakran hátranéz.
-Elhiszem. Valószínűleg összekevertek valakivel, de ez a fickó nem tűnik olyannak, aki csak úgy elhisz bármit is. Volt már rá példa, hogy egy kispap berezelt, és meglógott a mise elől. - válaszolok késve. Halkan beszélek, nem akarom, hogy a férfi haladó bármire is felfigyeljen ebből, ha már a lényeget nem veszi észre.
- És én mégis mihez fogok kezdeni? Semmit sem tudok erről az egészről! - izzad, és csak kevés tartja vissza attól, hogy nyíltan pánikolni kezdjen. Márpedig az nem lenne jó döntés, ugyanis igazat mondtam: mióta néhányan meglógtak a gyakorlat elől, szigorúan veszik az ilyesmit.
Mondjuk azért nem olyan szigorúan, hogy egy nővel keverjék össze a papnövendéket. Minél többet töröm ezen a fejem, annál kevésbé értem, de valamihez kezdenünk kell.
Mit tudunk erről? Például azt, hogy egy gyakorlatba nem kevésszer sülnek bele a szerencsétlenek. Nem hiába választottak egy ilyen jelentéktelen templomot, bár az inkvizítorok híre elég... aggasztó. Mindenesetre ki kell találnom valamit, addig Aliciának kell brillíroznia.
Csak addig, amíg rá nem jövök, mit tehetnék.
-Nem tudom, mi folyik itt, de ha jól sejtem, egy teljes misét kell levezetned. - bármilyen különös, nehéz visszafojtanom a mosolyom. Valószínű, hogy kevésbé aggódom, mint a lány; hiába, jobban bízom az árral együtt úszásban. - De ha így van... a papnövendékek egyébként is gyakran belesülnek az ilyesmibe, szóval nem kell aggódnod. Egyébként is ott lesz a misekönyv az ülőke előtt, ott az egész szöveg le van írva. Az áhítatos kántálás menni fog?
- Teljes mise...? - úgy tűnik, nem tetszik neki. - Áhítatos...? Kántálás...? - határozottan nem tetszik neki, a remegő hangból ítélve. - Azaz... énekelnem kell végig? És közben mit kell csináljak? Hogyan kéne egyáltalán énekelni?
-Csak mondd a szöveget valami idióta, egyhangú ritmussal, lehetőleg egy hangmagasságon, és menni fog. És végig nem, lesz oltártömjénezés, tiszteletadás, hasonlók is, szóval megnyugodhatsz. - talán nem a legjobb biztatás, de mit lehet itt tenni? Ha minden jól megy, ezekre alig kerül sor, már közbe tudok avatkozni.
Megrázza a fejét, és kell egy kis idő, mire abbahagyja a szájtátást.
- Hasonlók? Astonien, én még azt sem tudom, hogy kell tömjénezni és tiszteletet adni. Korábban kell beengedni valakit az ajtón?
Most rajtam a sor a fejrázásban.
-Figyelj, az egész annyiból áll, hogy bevonulsz a három ministráns élén, térdet hajtasz az oltár előtt, megcsókolod, aztán odaülsz a három szék középsőjére, és elkántálod mindazt, ami a misekönyvben van. Aztán a leírt résznél felállsz, és az ostyából letört darabokat adsz a felsorakozó hívőknek. De az már nem lesz nehéz, valaki biztos úgyis tartja majd a misekönyvet közben. Aztán... - hadarom szinte egy szuszra, de a férfi közbevág.
-Gyertek, már várunk! - és ismét megragadja a nekromanta karját. Hoppá, már az ajtónál vagyunk? Ez nem tartott túl sokáig. Igaz, már egyébként is közel voltunk a templomhoz.
-Majd mutogatok! - súgom még oda, és egy pillanat alatt eltűnök onnan.
Ki kell találnom valamit. Muszáj. Ebből mindenképp nagy botrány lesz, de még talán enyhíthetek... igaz, amíg mi ketten ép bőrrel és álcával megússzuk, nem érdekel, ha egész Carolusburg erről beszél is.
Már nem nézek vissza Aliciára.

Egy pillanatig tart észrevétlenül átöltöznöm - azaz felvennem a fekete köpenyt, ami természetesen nálam van. A csuklyát lehajtom, kicsit érdekesen festene egy templomban, anélkül legalább valamennyire tűrhető. Az elülső, hívek által használt kapun osonok be, épp időben. Már mindenki bent van, én is leghátul maradok, és igen, rögtön meglátom a két inkvizítort.
Hát ez csodálatos lesz. Álljak be én a gyakornok helyére? Minden gond nélkül lezavarnék egy misét, de túl nehéz lenne a csere. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha megtudnám, hol a valódi tanonc, de esélyesnek tartom, hogy valóban meglógott.
Talán az a zsoldos is az ismerőse? Falazott volna neki? De... akkor miért nem engem választott? Hisz még reverendában is voltam. Mindegy, értelmetlen azokon a kérdéseken gondolkodni, amire úgyse kapok választ, inkább azon tűnődöm, mi a francot tudnék csinálni.

Kezdődik.
Ahogy meglátom a díszes, fehér reverendában, a helyzet abszurditása ellenére nincs kedvem nevetni. Valóban megtörtént... látom a mögötte haladó ministránsokon is, hogy nem értenek valamit, a jónép viszont tiszteletteljes csendben van.
Az inkvizítorok arcáról semmit nem tudok leolvasni.
Felzendül a bevonulási ének.

Az Úr bevezetett titeket a tejjel-mézzel folyó országba,
hogy az ő törvénye legyen mindig szívetekben, alleluja.

Alicia természetesen csak tátog, azt is rosszul, de ez legyen a legkisebb gond... ebben legalább hasonlít egy szokványos papnövendékhez. Ahogy elérnek az oltár elé, remegő tagokkal előredönti magát, és megcsókolja azt.
Nem sok alkalmam van azt látni, hogy egy nekromanta tiszteletet ad az egyház jelképének. Nehéz lehet.
Most valahogy nem érdekel, hogy nem hajtott térdet, s a hívők is valahogy így lehetnek ezzel. Mikor a tömjént hordozó segéd Alicia felé nyújtja a füstölgő tartót, a lány lassan oldalra néz... engem keres a tekintetével.
Azonnal reagálok. Mutogatom neki, hogy miként vegye el azt, és miként terelje a füstöt az oltár felé: lassú mozdulatokkal játszom el, mire az egyik inkvizítor rám néz, és érdeklődővé válik a tekintete.
Nem érdekel. Ezt akkor sem hagyhatom annyiban.
A 'pap' elveszi a tömjéntartót, és ahogy mutattam, lágyan meglengeti. Annyira lágyan, hogy a füst mindenhova megy (igaz, legalább oda is, ahova kell), és egy izzó széndarab a földre esik. Még szerencse, hogy nem a szőnyegre... mégis, mindezek ellenére egész jól tartja magát. Tovább sétál lassan, tátogva, és majdnem helyet foglal a három szék közül a szélsőn... aztán észbekap, és középre ül.
A két ministráns követi.
Csend borul a templomra. A hívők áhítatosan néznek, az egyik inkvizítor pedig változatlanul engem figyel.
Ne vizsgálódj annyira, rohadék. Akkor is segítek Aliciának.
A lány pedig kántálni kezd.

A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!

- zengi a 'pap'.
Az igazat megvallva egész tűrhető. Reszket, és gyenge a hangja, de eddig sikerül, és az egyforma hangmagasság is sokat segít.
De mit kellene tennem? Hiába minden, nem találok megoldást. Nem várhatom el tőle, hogy az egészet végigcsinálja, márpedig ha ez így halad tovább, nem tudok közbelépni.
Muszáj hát folytatnia. De most legalább pihenhet kicsit.

És a te lelkeddel!

Eltátom a szám, mikor felhangzik ez a rész. Ugyanis Alicia a hívekkel együtt kántálja.
Rázom a fejem, mire elhallgat, s kiül rá a megszeppent, kétségbeesett arckifejezés. A hívők változatlanul csendben vannak, az inkvizítorok viszont összesúgnak... hiába igyekszem, egy szót sem hallok belőle, pedig igencsak érdekel.
Na, úgy látszik, összeszedte magát. Mit tesz most?

Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítod Egyházadat.
Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák,
amit hittel vállaltak a keresztség szentségében.

Na, ez az, ami nem jó. Már az első szavak után felismerem a szöveget - ennek később kellene következnie. Az inkvizítorok ismét összesúgnak, s még a hívők közt is van, aki a mellette ülőhöz fordul.
De ez még folytatódik.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Igen, ez az előző részlet folytatása. Csakhogy pont ezért nem illik ide.
Előrelépek. Valamit csak tennem kell. Próbálok valamit mutogatni Aliciának, de...
...de valami történik.
Három alak jelenik meg hirtelen a ministránsok mellett, szinte a semmiből előtűnve. Az egyik egy fiatal, hosszú hajú fiú, és pont ugyanolyan fehér reverenda van rajta, mint a lányon. A másik kettő (egy idősebb és egy középkorú) sima papi öltözetet visel.
Óh. Valóban? Kezdem sejteni, mi folyik itt.
Csak annyit látok, hogy a hosszú hajú átveszi Alicia helyét, míg az idősebb pap szelíden hátravezeti a nekromantát. Az újdonsült gyakornok belekezd a hálaadás utáni részbe, igaz, elég hamis és ingatag hangon, de ez már cseppet sem érdekel. Ahogy az sem, hogy most már nyíltan méltatlankodnak a hívők, és az sem, hogy mikor megfordulok, az engem figyelő inkvizítor mintha szóra nyitná a száját.
Kilépek a templomból. Minél gyorsabban meg kell keresnem.

Menet közben veszem le és hajtogatom össze a fekete köpenyt, hogy aztán újra a reverenda alá rejthessem. Eddig rejtegettem, hogy pap vagyok, most viszont jól fog jönni.
Gyors léptekkel kerülöm meg a templomot, de ügyelek arra, hogy ne fussak: nem akarok lihegni. Ahogy odaérek, a lány hangja üti meg a fülem.
- Arról nem tehetek, hogy a nyavalyás katona meg se hallgatott engem, csak berángatott - most már látom is, ahogy kilesek a fal mögül: testtartása és arca tökéletesen illik a durcás szavakhoz.
-És azt hiszed, ez feljogosít arra, hogy a reverendát viseld? Ráadásul nőként?
Ekkor döntök úgy, hogy előlépek, s talán pont sikerül a felháborodott nekromantába fojtanom a dühös választ.
-Istenünk kegyelme legyen veletek! Megengeditek, hogy a lelkére beszéljek ennek a nőnek, aki gúnyt űzött az egyházból? Nem marad el a büntetés, ígérem.
Talán pont a hirtelenség segít, de látom rajtuk: elhiszik, hogy valódi pap vagyok. Talán nem fog sikerülni ilyen könnyen, de meg kell próbálnom.
-Testvér, biztos vagy ebben? Ebből nagy botrány lesz, nehezen tudjuk majd elsimítani.
-Pont ezért akarom én megfeddni. Tudom, hogy hibázott, nyugodjatok meg. - tudok én ijesztő arcot is vágni, ha akarok. Sajnos Alicia nem segít, pedig ha egy kis megrettenést színlelne, könnyebben elrabolhatnám... na mindegy.
-Hát akkor sok sikert, testvér.
Mégis megcsináltam volna?
Nem tudtam, hogy ekkora a bizalom a felszentelt papok közt. Ha ez igaz, akkor még többre vagyok képes ezzel az álcával, mint hittem.
-Kegyelem néktek! - megragadom a lányt, és elvonszolom onnan. Természetesen ügyelek arra, hogy ne legyen durva... de arra is, hogy erélyesnek látsszon.
Azt kell hinniük, hogy tényleg megfenyítem. Helyettük is.

-Egész jó pap lenne belőled. Nem akarsz csatlakozni az Egyházhoz? - kérdezem vidáman. Csak addig tartott a ráncigálás, míg be nem fordultunk az első sikátorba, most már ellazultam.
Megcsináltuk. Ha eget rengető botrány is lesz belőle, nekünk már nem kell törődnünk ezzel az egésszel.
- Isten őrizz - válaszol elhúzott szájjal, mire a számba harapás se tudja elfedni a vigyorom. - Legközelebb megidézek egy csontvázat, legyen bármi a következménye, több ilyet nem fogok végigszenvedni - morcos, az igaz, de a végére azért elhalkul a hangja.
-Több inkvizítor ellen egyedül? - nevetek. - Nem hiszem, hogy jó ötlet. De azért ügyes voltál.
- Valóban, borzasztóan ügyes. - forgatja a szemét.
-Mindenesetre jobb ötlet volt, mint elmenekülni egy katona elől. Nem hiszem, hogy szívesen magadra szabadítottál volna pár felfegyverzett alakot. - érződik, hogy próbálom vigasztalni... valószínűleg nem sok sikerrel. De talán mégis segítek vele valamennyit.
- Az a pár felfegyverzett alak hamar lekopik, tekintve, hogy én a lehető leggyorsabban hagyom magam mögött ezt a porfészket.
Itt az ideje terelni a témát.
-Ez mondjuk igaz. De akkor hová is akartál menni eredetileg?
- Hát nem a templomba. - válaszolja, mire felnevetek.
Most már könnyű lesz normális kerékvágásba terelni a beszélgetést.
De megbizonyosodtam róla: ez a lány bajt hoz a fejemre. Na nem mintha annyira bánkódnék miatta...

//Utóirat: amennyit szenvedtünk azzal, hogy megtudjuk egy húsvéti mise menetét, a legkevésbé sem érdekel, ha hibás lett. Give zero fucks, lel//

Felhasználó profiljának megtekintése

3Azonnali Játék: Legáció Empty Re: Azonnali Játék: Legáció on Kedd Márc. 29, 2016 8:45 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
* Hogyan s hogyan nem, már édes kevéssé érdekes... De megtörtént a legrosszabb, amit elképzelhetett. Kezébe egy vidám küllemű, kopasz, okulárét viselő lelkész kapaszkodott, egyenesen húzva a kicsiny templom szószékéhez. Papíron csak annyi dolga lett volna, hogy beöltözzék a pásztorok szép fekete ruhájába, kék palástjában, s felülegyelve álljon ott, mintha csak egyike lenne csoportosulásuknak, ugyanis az a hír járta, hogy egy megrögzött szekta őrült varázsló várakozott ott a népes hívek tömegében, felkészülve arra, hogy rettenetes sötét mágiák használatával megritkítsa a Protestánsok számát. A lándzsa ott hevert eredeti helyén, saroknak döntve, mintha csak valami távozott katona dolgára vigyázna, s haja is szépen fel volt fonva; egy becsületes, ha kissé ugyan sápadt, de jó életű lelkipásztorként hathatott. Emellett a hely tele volt templomosokkal is, akikről tudta jól, hogy kik, s csakúgy ők maguk is, ám külön mozogtak, hogy nagyobb területet tudjanak lefedni. Minden egyszerűnek tűnt, elkapni a merénylőt, ha tényleg van itt ilyen, s eltávolítani anélkül, hogy megzavarnák az igehirdetést. Mindez persze dugába dőlt, ahogy a rövidlátó úr belé karolt, s elkezdte húzni a szószék felé.
- Jöjjön, siessen, már mindenki vár a beszédre.
- De kérem, én...
- Semmi de, lányom. Mindenki fél ilyenkor, de Isten megadja az erőt, amire szüksége van. Seperc alatt végez majd, s nem lesz semmi probléma, efelől biztos vagyok.
- Kérem...
- No, nem kell szégyenlősködni, Ulfarburg kisváros, nem fogják kinevetni ha besül. Minden rendben lesz.
* Akkor már két kezét fogva húzta a lelkész, miközben a templom végén lévő néhány templomos térdét csapkodva próbálta visszatartani a nevetést. Tudták jól, mi is fog történni, ám azért mégis kíváncsiak voltak, aztán isten házába ha nem is illik a csínytevés, de az öröm mégoly nagyon. Ha már nekik ötjüknek boldogságot okoz ez, a Jóisten biztos megbocsájtja ezt a kis szemtelenséget. A lelkész korát meghazudtoló sebességgel kerülte körbe a lányt, s egy kicsit taszított rajta, kilökve a szószékhez.
- De...
- Ne feledd: " Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai. "
* Arcára halálfélelem táncolt, mikor meghallotta, hogy miről is kéne neki szónokolnia. Fogalma nem volt, mégis mit akar ez jelenteni, s ha látta is valahol már, úgy ugrotta át, mint a szöcske a füvet... Nem úgy tűnt, mintha lett volna bármi értelme tudni, s még csak afféle klasszikus idézni valónak se tűnt, hanem rendes, mély dolognak, amiről aztán valamikor igehirdetéskor beszélnének... Látott már ilyet párszor persze, s egészen szívesen látogatta Esroniel beszédeit, mert mindig érdekesek és érthetőek voltak... De hogy ilyet ki is találjon? Úgy nézett végig a vagy kétszáz emberen, mint akit éppen agyonütöttek, s ha fehérségét valamihez hasonlítani lehetett volna, akkor kevésnek híján az átlátszó lenne. Igazán ijesztő, amikor egy vámpír elfehéredik, az ember nem gondolná, hogy a megszokottnál is lehetnének betegesen fehérek. Sokkos állapotában hebegve habogva nyitotta ki a jóféle német bibliát, s a könyvjelzőnek hála meg is találta a jelenések könyvének ezen részét.
- Lányom, a hívek várnak.
* Zavartan táncolt szeme újra és újra a A jelenések 1-17,18-ön, mintha próbált volna valami soványka értelmet kihámozni belőle, ám görcsölő agya egyre csak a próbálkozás hiábavalóságát szajkózta, s lassan elkezdett a falfehér árnyalatból az egészséges emberhez hasonlóba váltani. Ez nála főleg a legnagyobb szégyenek, s a pirulás tökéletes jele volt. Ha humán lenne, akkor biza rákhoz lenne hasonlatos, bár akármennyire is meglepőnek tűnhetett, most pont úgy festett, mint egy egészséges lelkész. Mindeközben a templomosok a sor végén szuszogva fojtották vissza a szent helyre nem illő viselkedést, arcuk vakarásával rejtve a tényt, hogy szájuk igenis mozgott. Erre bosszúsan lecsapott a pulpitusra, mintha csöndet kért volna.
- A Mai prédikáció témája a Jelenések könyvének 1-17,18-as passzusa, mi a következőként szól: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.
* Remegő hanggal kissé körbenézett: Látta a templomba ülök arcára kiült zavart unalmat, nem nagyon értették, hogy mégis mi folyik itt. Oldalra pillantva az istentiszteletet vezető lelkész állt, zavartan vakarózva, s olyan feszülten nézve, mint ahogy el nem képzelte volna egy ilyen jámbornak tűnő embertől.
- Jézus mondá ezt Jánosnak, ki lábára esve üdvözölte a halottnak hitt megváltót... És a megváltó bátorságra intette, biztosítva afelől, hogy ismét visszatért és... Örökkön örökké élt, minthogy nála voltak a kulcsok... A pokolnak és a halálnak a kulcsai... A pokol kulcsa nyitotta a poklot... A halál kulcsa meg a... Halált?
* Kérdőn a lelkészre tekintett, akin az izzadtság vastag cseppekben folyt végig, s úgy hangzott, mintha halkan, valamilyen imát sorolt volna végig. Borsózva szaladt át rajta a félelem, s egy pillanatra a templomosokra nézett, akik rettenetes grimaszok között őrizték hidegvérüket. A lámpaláz ismét úrrá lett rajta, s szédülő fejét helyrerakva megkapaszkodott a szószékbe.
- Tény, hogy... Akarom mondani... Életünk alapvető tényeként kezelhető ténye, a tény, hogy mindannyian meghalunk majd... Jézus, istennek fia, mégis visszatért a Mennyekből, alátámasztva isteni valójának milyenségét, biztosítva minket híveket, hogy bár a mennyekben a helye... Mennyek országa otthona, a túlvilág mind ránk vár, s ő birtokolja a kulcsokat, melyek a halál kapuját nyitják... A kaput, melyet a halál kulcsa... Nyit... És nem... a pokol.
* Lassan érezte, hogy fejét hol megtölti, hol elhagyja a vér, s szeme elhomályosodott a könnyektől. Ez lesz halálának heje, mártírként fogja kiontani vérét a szószékre, mert a szégyen miatt menten tényleg el is pusztul. Szédelegve húzta magát közelebb a pulpitushoz, s érezte, ahogy gyomra fejre áll. Ekkor tárult ki a templomnak az ajtaja, s egy fiatal lelkész rontott be rajta, lihegve, s utolsó leheletével szólva.
]- Bocsánat... A... Szekér... Kereke kitört...
* A pillanatnyi zavart kihasználva gondolt egyet, s megkapaszkodott a feljáró kapaszkodójába, s arról megrugaszkodva levetette magát a szószékről, nyúl módjára rohanva kifele a templomból. Mindez szép is jó lett volna, de a lelkészek jellegzetes ruhájának alsó részében megakadt a lába, s félúton úgy vágódott el a márványon, mintha csak egy sózsák lett volna. Ezen a ponton aztán végleg eltört a mécses, s taknyát a ruha szélébe törölve szipogva sírásba tört ki, nem is foglalkozva a lelkésszel, aki felmászott a szószékre, s elkezdte mondani az igazi prédikációt. A lovagok kacarászva cipelték ki a templomból, s lerakták az épület melletti fához, hogy ott sírja ki magát. Mint kiderült, végül nem történt semmi szokatlan a templomban, de Ulfarburgban sokáig beszéltek a lelkészről, aki leugrott a szószékről, majd utána összetaknyolta a márványt.

Felhasználó profiljának megtekintése

4Azonnali Játék: Legáció Empty Re: Azonnali Játék: Legáció on Kedd Márc. 29, 2016 10:33 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta
//Figyelmeztetés: Astonien irománya végén megtaláljátok.//

Ez a kis település egészen forgalmas - bár lövése sincsen, mégis miért. Mi az, ami így kimozdította az embereket? Mitől nyüzsögnek a kelleténél jobban? Kissé zavarja, de nem tud vele sokat kezdeni, így megpróbál az árral együtt menni valahogy. Vagy inkább együttélni a ténnyel, hogy most kevésbé lesz nyugodt napja.
Ahogy szokta, most is körbeszimatolja a környéket, felfedezi az egyéb helyeket, amikor egy ismerős alakot pillant meg. Először azt hiszi, káprázik a szeme, így meg is dörzsöli, majd meggyőződik arról, hogy valóban egy olyan személlyel hozta össze a sors, akivel már találkozott párszor. Nagyon úgy tűnik, hogy a kedves társnak is felrémlik Alicia arca, így a nekromanta egy magabiztos mosollyal kezd bele a beszélgetésbe, hangja enyhén még fölényesen is csenghet akarata ellenére. Egyáltalán nem nézi le a másikat – egyszerűen ilyen, nincs mit szépíteni rajta, saját magát adja.
- Hölgyem! - hangzik a megszólítás, mire a tünde értetlenül fordul a beszélő felé. - Már mindenhol kerestünk, az ünnepi szentmise mindjárt kezdődik!
Értetlenül tekint Astonienre, a kérdés pedig kikéredzkedik belőle:
- Meg ne haragudj, de nem neked szólt...? – súgja az őrre mutatva, amire csak egy ferde pillantást kap. Csak a szokásos, ha valami butaságot mond.
- Szerintem a 'hölgy' jelző nem rám utal – világosítja fel a nőt ugyancsak halkan, a katona viszont nem vár túl sokáig, gyakorlatilag közbevág a beszélgetésbe.
- Siess, kérlek, nem várhatunk tovább! Már csak a gyakornokra várunk, hogy kezdhessünk - változatlanul a nekromantát nézi, akinek arcán a lehető legkevésbé vélhetők fel az értelmes vonások. Miféle gyakornokról beszél itt ez a zakkant idióta?
- Öhm, de... – akadékoskodik, aztán kétségbeesve fordítja fejét a pap felé.
- ...de ő nem a... – próbálkozik meg ő is, azonban hasztalan, ez a balfék hajthatatlan, és tovább mondja a kis mondókáját.
- És ahogy látom, még a reverendát is fel kell venned!
Milyen reverendáról beszél?! Ő nem fogja felvenni. Kizárt dolog, hogy olyan gúnyát magára vegyen. Nem, nincs az a pénz, hogy azt ő felvegye. Na jó… De, van.
- Mármint a... bocsássatok meg a hangnememért, tisztelendő atyám és nővér, de valóban mindjárt kezdődik a szertartás. Nem hiányozhat a gyakornok, hisz te vezeted majd a misét.
Az elején, amikor nővérnek szólítják őt, kis híján elneveti magát, elvégre az ilyet nem lehet megállni. Még hogy ő nővér? Ugyan már. Süt róla, hogy nem az egyházhoz tartozó egyén, vagy talán a nyakéke úgy megváltoztatja ezt az egészet, hogy egy igencsak pozitív kisugárzású személynek tűnik tőle? Képtelenség. Csak egy tisztavérű tündének tűnik így, semmi többnek, és bár lehet, hogy tündék is lehetnek efféle istenfélők, valahogy árulásnak véli saját fajával szemben. Egyrészt. Másrészt… Miért egy kopottas köpenyben járna egy apáca? Nem érti.
Ahogy elhangzik az, hogy neki kell a misét vezetnie, teljesen ledöbben. Köpni-nyelni nem tud ettől, hápog, próbál valami értelmeset mondani, teljesen lesokkolja ez a tény, és csak idétlen mutogatásokba tud kezdeni. A kérdés végig elméjében cikázik: misét? Neki? Pont neki, aki semmit sem ért ehhez, akit inkább üldöznie kéne még Astoniennek is, nem pedig nyugott bájcsevegésbe kezdeni? Mégis hogy lehetséges ez?! Nem süllyedhet ilyen mélyre! Már ő. De az egyház se kerülhet ennél rosszabb helyzetbe.
A férfi megragadja a karját, és húzni kezdi a templom hátsó bejárata felé. Alicia ezt durvának és erősnek érzékeli, és bár lehet, hogy nem szorulnak rá annyira az ujjak, mégis igazi traumaként éri az eset – főleg azért, mert NEKI kell MISÉT tartania. És ezt még mindig nem tudta megemészteni, bár valószínűleg pár pillanat egy nem egyházbelinek nem is lenne elegendő ehhez. Legalább egy fél órát hagyni kell, míg leülepszik.
- Elnézést, de... – próbálkozik ismét Astonien, de semmi haszna.
- Te is jöhetsz, Atyám! – vág a pap szavába a másik, és bár előjöhetne a tünde csípőssége, valahogy most teljesen megszeppen ettől, vélhetően azért, mert tart attól, hogy elkapják. És lehet, most fogják elkapni, szépséges kínzóeszközöket kipróbálni rajta, majd máglyára dobni… Mert az vicces.
- Én nem akarok ilyet tartani - fordul hátra Alicia kétségbeesetten. Szavai halkak, inkább lehet olvasni, mint hallani, de szerencsére a pap van olyan ügyes, hogy megértse, mit is próbál üzenni neki a nekromanta.
- A nővér tud magától is menni, kérlek, engedd el – hangzanak a szelíd szavak, és szerencsére ezeknek pozitívan hatnak a katonára: elengedi a tündét, bár így is hátra-hátranéz. Bizonyára nem akarja, hogy meglógjon. Bár… Ő mindenképp örülne annak, ha így tehetne, és lehet, sokan mások is, akik azt hiszik, olyan jó a templomban üldögélni órákat. Fel kéne őket világosítani arról, hogy mennyire borzasztóan unalmas és fölösleges… Minek? Mert ezáltal az Isten majd jobban fog figyelni rá? Abszurd.
- Elhiszem. Valószínűleg összekevertek valakivel, de ez a fickó nem tűnik olyannak, aki csak úgy elhisz bármit is. Volt már rá példa, hogy egy kispap berezelt, és meglógott a mise elől – válaszol valamivel később, miután egymás mellé kerültek. Halkan beszél, egyértelműen nem akarja, hogy aaz előttük haladó férfi bármit is megértsen belőle. Teljesen érthető, Alicia sem akar túlzottan hangosan társalogni, pláne nem erről. Bár akkor talán kiderülne, hogy abszolút semmi keresnivalója egy templomban, de milyen áron…? Amilyen fafejű tökfilkót küldtek a gyakornok után, elképzelhető, hogy csak csontvázak idézésével győződne meg arról, hogy rossz ajtón kopogtatott. De még milyen rosszon!
- És én mégis mihez fogok kezdeni? Semmit sem tudok erről az egészről! - izzad, és csak kevés tartja vissza attól, hogy nyíltan pánikolni kezdjen. Fogalma sincs arról, hogy mit fog csinálni, egyértelmű, hogy hamar lelepleződik, és bizonyára nem egy kis szidás lesz a vége, hanem sokkal több. Hiszen… Ezzel gyakorlatilag megszentségtelenít valamit, nem? Vagy ő tud butaságokat? Még az is lehet. Túlságosan nem érdeklődött ilyen irányban, bőven elegendő volt neki annyi már akkor is, hogy a semmiért háborúznak a balga bolondok.
- Nem tudom, mi folyik itt, de ha jól sejtem, egy teljes misét kell levezetned. – Alicia részéről teljes döbbenet és pillanatnyi némaság a válasz. Kéne erre bármit is reagálnia? Képtelen, így Astoniennek kell folytatnia.
- De ha így van... a papnövendékek egyébként is gyakran belesülnek az ilyesmibe, szóval nem kell aggódnod. - Igazán megnyugtató, nemde? - Egyébként is ott lesz a misekönyv az ülőke előtt, ott az egész szöveg le van írva. Az áhítatos kántálás menni fog? – Még jobb! Szöveg lesz, de hogy hogy fogja felolvasni, arról fogalma sincs. Egyáltalán érteni fogja?!
- Teljes mise...? – érdeklődik elhűlve. - Áhítatos...? Kántálás...? – hangja remeg, mintha rettegne attól, ami várna rá. - Azaz... énekelnem kell végig? És közben mit kell csináljak? Hogyan kéne egyáltalán énekelni?
- Csak mondd a szöveget valami idióta, egyhangú ritmussal, lehetőleg egy hangmagasságon, és menni fog. – Hogy menni fog-e? A nő erősen kétli.
- És végig nem, lesz oltártömjénezés, tiszteletadás, hasonlók is, szóval megnyugodhatsz.
Ezek után Alicia csak szájtátásra képes, miközben kissé rázza a fejét. Fejében megállíthatatlanul ott visít egyetlen hang, amely arról sipákol, hogy ez neki nem fog menni. Ez olyan pofát égető dolog lesz, amivel még nem találkozott az életben soha. Volt már pár kényes szituációban, de hogy ilyenben…? Nem, ez valahogy kimaradt eddigi életéből, és jobban örülne, ha ez nem is következne be. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy be fog.
- Hasonlók? Astonien, én még azt sem tudom, hogy kell tömjénezni és tiszteletet adni. Korábban kell beengedni valakit az ajtón? – Igyekszik visszafogni magát, és nem hisztérikusan kifakadni. Erre eleinte csak egy fejrázást kap, szerencsére szinte azonnal jön is a válasz.
- Figyelj – ő figyel, nem kell neki mondani. -, az egész annyiból áll, hogy bevonulsz a három ministráns élén, térdet hajtasz az oltár előtt, megcsókolod, aztán odaülsz a három szék középsőjére, és elkántálod mindazt, ami a misekönyvben van. Aztán a leírt résznél felállsz, és az ostyából letört darabokat adsz a felsorakozó hívőknek. De az már nem lesz nehéz, valaki biztos úgyis tartja majd a misekönyvet közben. Aztán... – hadarja, a tünde pedig megpróbálja a lehető legtöbbet megjegyezni. Egy pillanatra fennakad az oltárcsókon, de hát most mit tegyen? Nem akar ilyen fölösleges dolgokkal elfecsérelni a drága idejét. Méghogy egy tárgyat csókolgasson? Persze, majd biztos. Kizárt, hogy megtegye. Mondjuk… Nem mintha annyit jelentene a számára. Ha még lenne belőle bármi előnye, bármi, amit hasznossá tehetne érte, még rá is bólintana, de a helyzet miatt képtelenség, hogy ez akaródzon menni neki.
- Gyertek, már várunk! – ragadja meg a magyarázás közben a nő karját, mire gyakorlatilag a nekromanta fejéből minden kiszáll, amit Astonientől hallott. Egyre jobban pánikol, egyre hangosabban szólal meg benne a kérdés: hogy fog ezen végigmenni? Semmire sem emlékszik. Mi is volt az első lépés…?
- Majd mutogatok! – súgja még oda, mire Alicia elképed. Súgni! Hogy? Abban a nagy teremben majd biztos meghallja, hogy súg! Persze, valóban. Bárcsak ilyen egyszerű lenne!
Elkeseredetten nyöszörögve lép be a templomba, még utoljára vet egy kétségbeesett pillantást a papra, aki viszont már nem néz vissza. Lehetséges, hogy most is csak hazudott, és magára hagyja…? Akkor végképp nem éli túl.

***

Képtelen gondolkodni. Semmi sem jut eszébe, teljesen lebénul, és teszi azt, amit mondanak neki. Gyakorlatilag magán kívüli állapotba kerül ettől, annyira rástresszel erre – mégiscsak egy templomban van, ami tele lehet bármilyen szerzettel, akik utálják a nekromantákat. Lehet, nem fog a kasztjával kapcsolatban lebukni, de azért mégis… Van egy könyve, ami afféle tiltott mágiákkal van tele, van egy botja, ami magát a halált híreszteli – ennél több jel nem is kellhet senkinek se. Azonban valahogy megússza ezt… Rákerül a fehér reverenda, vagy minek hívják azt, és ez egyszerűen undorral tölti el. Minek kell neki ebben lennie…?
Már most gyűlöli ezt az öltözéket. Elképzeli magát, látja magát kívülről, és nevetnie kell, de nem jókedvűen, gúnyosan, közben magában felteszi a korábban is felmerülő kérdést: Alicia, hogy sikerült ilyen mélyre süllyedned?
Igazából nem sok ideje van lelkileg felkészülni. Mire kicsit oldódna, valamint elérkezne addig a pontik, mire eljutna odáig, hogy szóljon, valami nagyon nagy félreértés történt, már irányítják is kifelé. Ismét pánikba esik, minden tagja remeg, ijedten kémlel a továbbiakban, végül kikerül a ministránsok élén a hívők elé.
Kezdődik.
Ahogy felzendül a bevonulási ének, ő csak tátog, mivel nem ismeri a szöveget. Egyáltalán nem érti, mit is énekelnek a bentiek, így bizonyára elég sokszor el is rontja a helyes szájtartást, ám legyen akármilyen reménytelen is a helyzet, minden tőle telhetőt megtesz: reszkető testtel, ügyetlen léptekkel közeledik az oltár felé. Ott egy pillanatra megáll, hezitál, vészesen kutakodik emlékei közt, hogy pontosan mit is kéne csinálnia, majd villámcsapásként éri a felismerés: itt jön az undorító csók.
Oké, rendben, ezt túlélte. Mi jön most?
Értetlenkedve fogadja a tömjénezőt. A lehető legbugyutább módon fogja meg, kis híján a kezéből is kiesik, és pár pillanatig tanulmányozza, majd mivel ötlete sincs, mit is kéne kezdeni vele, óvatosan oldalra sandít. Astonient keresi, egy pillanatra megijed, hogy nem találja őt, végül megnyugvás lesz úrrá rajta – többé-kevésbé -, amint megpillantja a férfi alakját, aki már kezdi is a segítség adását. Mindössze annyi a baj ezzel, hogy míg a pap finom mozdulatokkal tesz mindent, addig Alicia darabosan, durván, olyannyira, hogy ugyan összefüstöli a kellő helyet, talán még többet is, de egy parázs is kiugrik az eszközből. Mindenki szerencséjére, csak a nekromanta sajnálatára ez a parázs nem szőnyegre esik, így nem gyullad ki az egész templom. Ez valóban hatalmas kár, hiszen ekkor megúszhatta volna az egész szertartást, és bár lehet, hogy nem mehetett volna el egykönnyen, nem kellett volna megtartania ezt az idiótaságot.
A továbbiakban is tátog, ha már megköveteli ez az egész, a tömjéntartó visszakerül jogos tulajdonosához, na meg megfulladni sem szeretne, majd odasétál a székekhez. Kis híján a jobb szélsőre telepszik le, aztán eszébe villan Astonien figyelmeztetése: középre. Gyors oldalra lépéssel megváltoztatja jelenlegi helyzetét, és a tényleges helyét foglalja el, rettegve vizsgálgatja a misekönyvet. És ezt értenie kéne? Ebből mit kéne felolvasnia? Minden szöveget? Kántálva? Komolyan? Hogy nem alszanak el?
Ahogy a ministránsok is megérkeztek, csendbe burkolózik a templom, a hívők bárgyún néznek. Öhm… Most kéne elkezdenie szövegelni?
Szólásra nyílnak ajkai, majd felhangzik az első szöveg, amit talál, amit még képes elolvasni, remegő hangon, de monoton módon.

A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!

A templom visszhangzik, és ez némileg megrémiszti. Egy pillanatra talán visszább is vesz a hangerejéből, de ismét erőteljesebben beszél – ám ez a felbárotodástól messze áll.

És a te lelkeddel!

Ezekkel a szavakkal folytatja, és egyáltalán nem furcsállja, hogy az egybegyűltek is ezt mondják. A biztonság kedvéért mégis Astonienre pillant, aki fejét rázza, erre ültében vigyázzba vágja magát, megszeppenve üldögél tovább, arckifejezése némileg kétségbeesett.
Újabb hallgatás következik, és pillanatokon belül észbe is kap: ismét ő jön. Fene egye meg, ez így nem jó munkamegosztás. Legalább annyit kéne beszélniük a hívőknek, mint neki.
Megkeresi a következő szöveget, és ami először üt szemet, azt kezdi el felolvasni. Talán jó lesz.

Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítod Egyházadat.
Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák,
amit hittel vállaltak a keresztség szentségében.

Hiába akar, nem tud felnézni, máskülönben félbe kell hagynia. Még egyszer ellenőrizné magát, hogy jól csinálja, de képtelenség jelen helyzetben a papot megérdeklődni erről egyetlen pillantással. Nem érzékeli az enyhe feszültséget, ami kialakul a teremben, nem hallja meg a sugdolózást, a kisebb mocorgást sem – mindent kizár, mert minden zavaró tényezőnek bizonyul.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Felpillant, és érzi, hogy valaki van a háta mögött. Fenyegető, vérszomjas veszélyt vél érzékelni, ami nem fogja hagyni, hogy ne vérezzen el. Remeg, a kelleténél jobban, és óvatosan hátrapillant, mire egy fiatal, hosszú hajú fiúra lesz figyelmes, akinek pont ugyanolyan fehér reverendája van, mint neki. Másik kettő is áll mellette, akiken sima papi öltözéket talál. Hát… Ebből bizony baj lesz. Az viszont biztos, hogy ez az ismeretlen figura tartaná meg ezt a jeles alkalmat, így pár alig észrevehető jelre felpattan helyéről, kiiszkol a teremből, nem érdekelve, hogy mekkora zavart kelt ez az egész. Csak ki akar innen szabadulni. Még csak azt sem mondhatja, hogy szerencséje van a szelíd kivezetéssel – alapvetően nem bízik a kedves gesztusokban, és jól tudja, hogy ez csak vihar előtti csend, nem kevesebb. Hogy mi megy a továbbiakban a hátrahagyott épületrészben, egyáltalán nem érdekli.

***

Gyors átöltözés következik, köpenyét magára ölti, nekromanta varázskönyvének tokját övére köti, belecsúsztatja a varázskönyvet, botját magához veszi, majd kilép a szabadba, ahol kezdődik is a hiszti mindkét fél részéről. A pap folyamatosan azért vicsorog, mert nő létére képes volt ezt bevállalni, Alicia pedig a duzzogást és a pimasz válaszadást folytatja, így nem tudnak közös nevezőre jutni és megállapodni. Az sem érdekli, ha saját maga alatt vágja a fát, elvégre pár hullát megidéz, és el is megy innen, bár… Talán nem kéne ilyen felelőtlennek lennie. A szavak csak nem lesznek olyan nagy hatással arra, miféle büntetést fognak kiróni rá.
- Arról nem tehetek, hogy a nyavalyás katona meg se hallgatott engem, csak berángatott. – Kezei karba téve, az őt szidalmazótól teljes testtel némileg elfordulva, csupán fejét kissé visszafordítva álldogál, vonásai nem arról árulkodnak, hogy annyira derűs kedvében lenne. Egyértelmű, hogy a korábbi feszültség tovaszállt, és már nem tud megálljt parancsolni királynős oldalának – ami jelenleg elképzelése szerint jogosan bújik elő.
- És azt hiszed, ez feljogosít arra, hogy a reverendát viseld? Ráadásul nőként?
Még mielőtt egy ingerült választ adhatna, valaki megelőzi a beszéddel. Oldalra pillant, mire Astonient látja meg, és erre kissé durcásan elhúzza a száját.
- Istenünk kegyelme legyen veletek! Megengeditek, hogy a lelkére beszéljek ennek a nőnek, aki gúnyt űzött az egyházból? Nem marad el a büntetés, ígérem.
Büntetés? Az Isten szerelmére, komolyan büntetni akarják? Mondjuk Astonien büntetésétől nem kell félnie, mivel ő elengedi azon nyomban, amint kikerülnek a látótérből. Legalábbis… Reméli és ajánlani tudja neki csak.
- Testvér, biztos vagy ebben? Ebből nagy botrány lesz, nehezen tudjuk majd elsimítani.
Botrány? Borzasztóan elfásult és konzervatív egy társaság ez. Miért ne lehetne nő reverendában, miért ne tarthatna nő ilyen előadásokat? Náluk csak annyi volt kikötés, hogy holdcsókolt legyen, és ennyi.
Náluk… Régen volt.
- Pont ezért akarom én megfeddni. – Igyekszik nem felnevetni ennek hallatán. Egyszerűen túl abszurd a számára, hogy Astonien bárminemű büntetést szabjon ki rá. Úgy véli, ahhoz túl sok helyen találkoztak és túlságosan is a másik hasznára váltak.
- Tudom, hogy hibázott, nyugodjatok meg – teszi még hozzá, és mivel Alicia különösebb figyelmet nem szentel ennek a szituációnak, nem veszi észre a pap próbálkozását sem. Továbbra is úgy álldogál ott, mint egy sértett kisgyerek, és már-már oda is lehetne képzelni, ahogy türelmetlenül dobol a lábával.
- Hát akkor sok sikert, testvér.
Mit is várt volna? Egyértelmű, hogy nem szívesen vacakolnak egy ilyen kiállhatatlan nőszeméllyel. Valahogy nyilvánvaló volt a számára, hogy Astonien borzasztóan szigorú szárnyai alá kerül.
- Kegyelem néktek! – hangzik még a búcsúzó elköszönés a férfitól, majd megragadja a nekromanta kezét, hogy elvonszolja onnan, a tünde pedig kelletlenül követi őt. A látszat meglepően durvának tűnhez, az ujjak azonban mégsem szorulnak olyan keményen rá, mint kéne. Tökéletes a helyzet, a szökés garantált.

***

Az első sikátor, ami eléjük kerül, megfelelő helynek bizonyul a rövid rejtőzködéshez. Alicia elégedetlenül ácsorog most is, Astonien viszont eléggé jókedvűnek tűnik. Bizonyára tetszett neki a nő produckiója, ami valóban elég siralmas volt ahhoz, hogy csak nevetni lehessen rajta.
- Egész jó pap lenne belőled. Nem akarsz csatlakozni az Egyházhoz? - kérdezi vidáman, és mintha érezne némi iróniát is a szavakban.
- Isten őrizz - válaszol elhúzott szájjal. Még csak az kéne, hogy csatlakozzon azokhoz a fafejűekhez! Még egy ilyen fölösleges ceremóniát se akar többet tartani, hát a csatlakozáshoz mégis mit szóljon? Egyértelmű nemet.
- Legközelebb megidézek egy csontvázat, legyen bármi a következménye, több ilyet nem fogok végigszenvedni – teszi hozzá még morcosan, egyre halkabban.
- Több inkvizítor ellen egyedül? - nevet. Nos, Alicia nem kifejezetten így gondolta. Még mielőtt az őr berángatta volna, könnyedén tehetett volna efféle óvintézkedéseket, csak akkor már lóra kellett volna pattannia, és mihamarabb elvágtatnia a messzeségbe. Az se egy kényelmes utazás, így azért valamivel nyugodtabban hagyhatja el ezt a települést.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet. De azért ügyes voltál.
Ügyes a fenéket. Ne dicsérgesse fölöslegesen, mert ez nála nem fog semmit elérni, még ha azt is hiszi. Abszolút nincs rá hatással ez a fajta hízelgés, tehát jobb, ha abbahagyja. Bár ezt bizonyára éreztette párszor, így már csak az a lehetőség maradt hátra, hogy a pap élvezi a nekromanta reakcióját.
- Valóban, borzasztóan ügyes. - forgatja a szemét.
- Mindenesetre jobb ötlet volt, mint elmenekülni egy katona elől. Nem hiszem, hogy szívesen magadra szabadítottál volna pár felfegyverzett alakot.
Azt valóban nem, de még mindig egyszerűbb felfegyverzett alakokat elverni, mint inkvizítorokkal harcba szállni.
- Az a pár felfegyverzett alak hamar lekopik, tekintve, hogy én a lehető leggyorsabban hagyom magam mögött ezt a porfészket – magyarázza szenvtelenül.
- Ez mondjuk igaz. De akkor hová is akartál menni eredetileg? – érdeklődik, a válasz pedig egyértelmű és kézenfekvő:
- Hát nem a templomba.
Erre már csak halk nevetés a válasz.[/color]

Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

5Azonnali Játék: Legáció Empty Re: Azonnali Játék: Legáció on Kedd Márc. 29, 2016 10:59 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus
Nagyon szerettem volna a Katedrálisban ünnepelni.
Ha máskor nem is, Húsvét tájékán igazán szívesen töltöm az időm a falak között, akár hosszan is; azzal, hogy ezt a csepp feladatot rám bízták közvetlenül előtte, arra ítéltek, hogy a zarándokoktól és vásározóktól zsúfolt utakon kelljen végigrohannom, s a várt eredménye - jelesül az, hogy nem értem haza időben - meg is lett.
A húsvéti, általánosan felhőtlen hangulattól eltérően egy kissé elkeseredve támaszkodom a mellékhajó egyik karcsú oszlopának: a hátam mögött, messze távol, ahogy megfordulok, ráismerek van Tassel inkvizítorra, aki nálam ugyan valamivel lelkesebb - Grawburg mégiscsak a szülővárosa -, de mégsem olyan virágos kedélyű, amilyennek lennie illene. Gyanítom, ő sem egészen itt szeretett volna kikötni.
Ráadásul innen már csak néhány apró település a Katedrális.
Nem vesz észre, mert egészen leköti a fülébe izgatottan rikácsoló vénasszony mondanivalója. Türelmes, beletörődő arcot vág, mint aki tudja, innen kedd reggelig már úgysem szabadul.
Karsten, rád se ismernék.

Hanem elöl mozgást észlelek: nem az első sorokban, amelyek roskadásig vannak fészkelődő, izgatott, áhítatos arcú hívekkel, hanem amögött.
Az oltár hátsó sarkánál.
Senki sem súg össze a hátam mögött, ahogy fürgén előrevágok az oszlopsor takarásában: itt-ott látható vagyok a sor hézagaiban egy pillanatra, de a nyájat sokkal jobban lekötik a saját gondolataik meg a kezdődő szertartás, hogysem holmi mászkálókra figyeljenek. Egyébként sem ütök el az asszisztenciától különösebben: most, hogy szent ünnep van s nem vagyok szolgálatban, fegyver és láncok nélkül léptem át a küszöböt, hímzett reverendában; élvezem a kézfejemig érő, gazdag kelme tapintását s a szövet jellegzetes, fűszeresfüst-illatú sűrűsége valahogy könnyebbé teszi az egész viseletet. Puha, hasított bőr cipőm még annyi zajt sem csap, mint az utazócsizmám, s bár pár yardon eltartott, hogy megszokjam a sarkantyúm hiányát, nem mondhatnám, hogy az öltözék különösebben ellenemre van.
Egészen mostanáig - mert hát kicsoda ólálkodhat a templom hátsó szegletében? Fegyverben kényelmesebb volna utánajárni.
Óvatosan, mégis indulatos lendülettel nyitok be az oldalhajóból nyíló vastag faajtón, s jöttömre a bent ácsorgó fekete ruhás alak - egy diakónus - a szívéhez kapva fordul meg. Alighanem döbbent arcot vágok, mert riadalmát igen hamar helytelenítő arckifejezésre cseréli, s a gallérját zavartan leseperve hozzám lép.
- Na végre, fiam. Égre-földre kerestem.
- Engem...?
A kijelentése olyan váratlanul ér, hogy meg is feledkezem az üdvözlési formulákról.
- Ki mást! Semmi időnk nincs, ideje nekiindulni.
- Mégis minek?
- Minek, minek, a beszédnek! Azt hittem, itt fog várni.
- Úgy hiszem, összetéveszt valakivel, testvér.
- Nagyon remélem, hogy nem! Két inkvizítort láttak már a faluban ma reggel. Biztos, hogy mindketten itt vannak. Így akar elkésni?
- Idefigyeljen...
- A mise nem csúszhat! Majd társalgunk utána. Induljunk, mielőtt megbicsaklik a szertartás menete miattunk!

A tény, hogy a fiatalember nyilvánvalóan gyakornoknak tekint, közel sem lep meg annyira, mint az, hogy a valódi gyakornok alighanem késik: úgy tűnik, kénytelen leszek beugrani helyette, és bár van Tassel bizonyára azonnal felismer, legalább lesz valaki, aki tudja, hogy a szentmise végeztével elő kell kerítenünk a szökött tanoncot.
Csukott szemmel is feltalálnék a helyemre - a gyakornok helyére -, s ahogy végignézek a felém fordított arcokon, már tudom is, mit fogok mondani. Lepillantok az előttem nyugvó Szentírásra.
- "Ne félj" - olvasom fennhangon az első sort, amelyen megakad a szemem. - "; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai."
Apró szünet, ahogy végigtekintek rajtuk megint, azután kihúzom magam, és fölszegem a fejem.
- Krisztus szavai - fogok bele nyugodtan, hagyva, hogy a hangom végigrezegjen mindenen, ami a gyomrom aljától az ajkamig az útjába akad, s fölerősödve betöltse a felettünk húzódó roppant teret. - A Jelenések Könyvéből. A Biblica Veronia legvitatottabb része. S bár ezt kevesen tudhatják közületek, azon része is, amelynél a Szentírás mostanában minden literátus ember házában nyitva vagyon. Nézzetek szét s aki maga nem olvas, keresse egy feljebbvalója tekintetét! Abban látni fogja a választ. Látni fogja, hogy igazat szólok, s aminthogy ez nem titok, Veronia nem rejtegeti a maga jeleit: minden, ami körülvesz bennünket az égbolttól a Föld gyomráig, Északtól Délig, a királytól a koldusig mind-mind visszatükrözi az itt leírtakat. Háborúban állunk, azt jól tudjátok: mindannyiótok veszített már el családtagot, jószágot, reményt a Protestáns Egyház öldöklő viszálykodásában, ti pedig kételkedtek és féltek, mert a vérontás már oly hosszú ideje tart és oly méreteket öltött, hogy alig emlékeztek rá, milyen volt az Egyház szelíd, bátorító ölelése, amikor még nem kellett mindannyiunknak vértet öltenie és kardot fognia.
Lélegzetvételnyi szünetet tartok, s a csendben szinte hallom az apró tömjéndarabkák izzásának neszeit.
- Ilyen elkeseredés lett úrrá egyszeriben a világon, amikor Krisztus Urunk meghalt a kereszten. Hívei egytől egyig eltakarták az arcukat és sírtak, jajveszékeltek nagy fájdalmukban, amiért megfosztattak szeretett prófétájuktól; így sírtok és jajveszékeltek ti is, amikor a családotokat, az otthonotokat veszítitek el, én pedig látom és hallom a fájdalmatokat, ahogy látja és hallja odafent az Úr is. Amikor először láttalak benneteket, haragos voltam. 'Uram' fordultam az Atyához útmutatásért, 'magad is láthatod, hogy a híveid javaikért és biztonságukért jajonganak. Úgy sírnak, jajveszékelnek, ahogy a te fiad, Krisztus halálakor az őseik tették: való-e, hogy ugyanolyan nagy bánatok legyen ezen, mint a Megváltó kereszthalálán volt? Nem érdemelnek-e büntetést, amiért ilyen gyorsan megfeledkeznek a te Fiad véráldozatáról?'
Mélyet lélegzek, kiélvezve a csendet: a szavaimon csüngenek egytől egyig. Egy kicsit riadtan. Jó. Most majd megtudhatják, hogy nem a gyakornokuk vagyok. Hanem akkor is végig fognak hallgatni.
- A válasz, amit kaptam, a maga bölcsésségében egyedülálló. 'Fiam', így szólt az Úr szava, 'te büntetsz énérettem, az ellenem cselekvőkre az én haragom sújt teáltalad. Munkádon áldás van. Tekints a nyájamra, tekints rájuk megint: a szemed és a füled megcsalhat s a szavadban igazság vagyon, de tartsd észben, hogy a szelíd ember gyásza, ha különbséget ismer is, mindig egyformán mutatkozik. Hadd sírjanak, jajongjanak a szeretteik, otthonuk után: azok az én Egyházam oltalma alatt álltak és most azzal együtt rázkódnak meg. Az igaz ember nem a magáét gyászolja - sír és jajong ő mindazokért, akiket eltántorítottak hitétől, városától. Sír az Egyházért, amelyet méltatlan sebeznek és hurcolnak meg; sír énérettem, akit nap nap után lelkemben csonkítanak meg a háborújukkal. Hagyd meg őket a gyászukban, amiért jámborak és igazak; oltalmazd és bátorítsd őket, hogy Húsvét szent napján a boldogságuk beragyogja Veroniát, ahogy az őseiké ragyogta be Feltámadás nyomán.'
Figyelmeztem az Úr szavára és ma, most látom, hogy helyesen cselekedtem; mindnyájan, akik eljöttetek, jámborak és igazak vagytok a lelketekben. A Sátán farkasait, békáit és nőstény boszorkányait kigyomláltam közületek és szétszaggattam: olyanok vagytok a szemem előtt, mint a dús, sűrű gabonatábla. Ragyogtok énelőttem és ragyogtok az Úr színe előtt is. Ragyogtok az Úr egy Fiának színe előtt, aki a mai napon feltámadott halottaiból. Töröljétek le a könnyeiteket! Mossátok meg arcotok, mossátok meg kezeitek és lábaitok, s járuljatok énekelve a Megváltó elé e szent vasárnapon; lássa az Úr, hogy a boldogságtok beragyogja Veroniát úgy, ahogy az őseiteké ragyogta be, mikoron Jézus Krisztus holtából föltámadott! Fordítsátok a szemetek énrám, fordítsátok az ég felé; vessetek keresztet és énekeljetek, mert úgy éljek, hogy az Egyház - az Úr Egyháza, a ti Egyházatok - feltámad majd az eretnekek és tévelygők háborújából, ugyanolyan fényesen és diadalmasan, ahogy Krisztus támadott fel ezen a napon.
Nem kell félnetek a Sátán farkasaitól; nem kell félnetek varangyaitól, viperáitól és nőstény szolgáitól sem.
Hirdetek nektek nagy boldogságot, mert az eretnekek és tévelygők nem járják Veroniát oly hosszan és számosan, ahogy az igazak és a jámborak.
Hirdetek nektek nagy boldogságot, mert az Úr felétek fordítja orcáját.
Hirdetek nektek nagy boldogságot, mert a Megváltó föltámadott a mai napon.
Et resurrexit tertia die.
Amen.


Kedvtelve figyelem, ahogy végighullámzik rajtuk az áhítat. Hisznek nekem. Elhisznek minden egyes szót.
Úgy legyen.
Úgy legyen.
Úgy legyen.

Felhasználó profiljának megtekintése https://goo.gl/PNcR7L

6Azonnali Játék: Legáció Empty Re: Azonnali Játék: Legáció on Szomb. Ápr. 02, 2016 7:23 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök
És így majdnem egy héttel a határidő után: Küldetés lezárva! Szép munkák és szíves elnézést kérek, hogy csak most zárult!

Mindenkinek jár a 150xp!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.