Avis Amrel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Avis Amrel

Témanyitás by Avis Amrel on Szer. Márc. 30, 2016 7:35 pm

Egy fényes világ gyermeke
I.




Egy már megszokott, fényes meleg délután. A nap sugarai rakoncátlan módon szöknek át a fák, ide-oda himbálózó ágaik között, s elérve a talajszintet éltető erejükkel megvilágítják az itt ott felbukkanó nyíló virágszirmú növények páratlan színeit. Az erdő él, lélegzik, szinte beszélget a benne sétáló két emberhez a maga komótos nyugodt, kedves módján. Madárénekkel köszön, és friss, erdei levegővel kezd el csevegni veled. Kedves és megnyugtató, barátságos és segítőkész. Tudja hogy azért jöttek, hogy elrabolják tőle az egyik féltve őrzött gyermekét, mégis, szó nélkül, mosolyogva üdvözöl udvarában mert tudja, nem veszel el többet annál mint amire szükséged van. Ilyen hittel bízik meg a két vadászban kik lassan, kimért mozgással lépésről lépésre próbálnak közelebb kerülni az óvatlan őzhöz.
Apa és lánya. Különös felállás. Köztudott hogy az apák inkább a fiukat viszik el vadászni, hisz társadalmi norma hogy a nők otthon végzik a házimunkát, míg a férfiak kemény munkával megszerzik az élelmet, s mindent ami a túléléshez szükséges. Vajon mi történhetett hogy az apa mégis lányát hozta el? Logikus következtetésnek tekinthetjük azt az állítást, hogy nincs fia az apának, ám ez csak félig igaz. Valóban nincs fia, viszont dönthetett volna úgy, sőt, sokkal „elfogadottabb” döntés lett volna ha egyedül jön, s lányát otthon hagyja. Hisz mi értelme lenne egy lánynak vadászatot tanulni? Vagy még jobb kérdés, miért akarja az apa, hogy lánya vadászatot tanuljon? Erre a választ kétség kívül maga a lány is nagy erőkkel keresi, ám magát a kérdést frontálisan nem meri feltenni apjának, félve attól hogy elijeszti kiszemelt zsákmányukat, mely mindössze tizenöt méterre legelészik tőlük egy patak mellett.

A lány eddig fel nem tett kérdésére a válasz mi sem egyszerűbb: Apja meg akarja ismertetni lányát egy fontos dologgal. Korántsem a zsákmányszerzés most az, ami a családfőt most a legjobban izgatja. Sokkal nagyobb érdeklődéssel figyeli lánya reakcióit, ahogy felhúzza a nyilat, s óvatosan megcélozza az őz nyakán végigfutó ütőeret. Tudatni akarta egy szem gyermekével a halál pontos fogalmát, jelenségét, és természetét. Bár tudta hogy egy állat halála nem fog akkora érzelmet kiváltani mint egy ember halála. A nyíl elszáll, s végigmetszi a levegőt útja során, egészen addig, míg éles hegye bele nem fúródik az állat húsába, feltépve bőrét, szétszaggatva húsát, s felvágva ereit. Az állat kétségbeesetten kezdett el ugrálni, menekülni, épp csak azt nem tudta mi történt vele. Valószínűleg nem is volt ideje kideríteni ezt a rejtélyt. A nyíl becsapódása után mindössze tíz másodperce volt rá, hogy örökre búcsút mondjon szeretett erdőjétől, a világtól, az élettől. Összeesett, s bár még pár pillanatig próbált levegőért kapkodni, az utolsó momentumokban már ő is beletörődött sorsába és feladta. A vér behatolt a nyíl által elmetszett nyelőcsőbe, s egyenes útón haladt a tüdő fele. Innen már csak talán az életének szebb perceire gondolhatott vissza szegény állat, már ha volt ereje emlékezni. Hiszen ekkorra már az agya leállt a működéssel, s végül szeméből eliramlott az élet.
 
- Ava.. Jól vagy? – Kérdezte az apa mély, stabil hangon az éppen öklendező lányát. – Nagyon rosszul vagy?
- Jól.. Igen – törölte meg a száját. Szerencséjére kihagyta ma apja tanácsára mind az ebédet és a reggelit, így nem volt minek feljönnie.
- Gyere akkor, segíts cipelni, haza kell vinnünk, ez lesz a vacsora.
- Ugyan már.. Egyedül is el tudtad eddig hozni a zsákmányokat.

- Ez így van. – Mondta, miközben megvakarta fejét. Eközben már a vér tócsában állt az őz körül, a föld nem igazán tudta felszívni a sűrű folyadékot megfelelő tempóban. – De ahogy telik az idő, a csontjaim is gyengülnek, te pedig 14 évesen elég erős vagy már hogy kisegítsd apádat.
- A csontjaidnak semmi baja. – Szólt a kislány kicsit gúnyos hangon, majd ránézett az elhunyt állatra. – Nem szívesen érek hozzá, és ezt te is tudod. – mondta a lány bedurcáskodva, ám az apa, nem válaszolt egyből. Nem, előtte hosszan nézett lánya szemébe. Keresett benne valamit. Valamit, ami nélkül nem állná meg a helyét a világban.
- Ava.
- Igen?
- Nem tarthatunk téged anyával örökké gyerekként. Egyszer fel fogsz nőni, és onnantól mindennap fogsz találkozni ezzel. – mutatott rá a döglött őz vérben fürdő testére. – És szembe kell majd vele nézned. És nem csak szembe kell majd vele nézned, hanem meg kell tanulnod vele együtt élni. Azért hoztalak el, hogy megismerd a természetét. Szeretném, hogy legközelebb te engedd el a nyilat, és szembesülj vele milyen érzés elvenni valamitől azt, ami számára a legkedvesebb. – Arca végig komoly volt, hangja pedig szinte félelmetes. A lány nem tudott mit mondani. Szemei tükrözték hogy fél a jövőtől, hogy nem akarja elfogadni azt amit apja mondott. Számára talán túlságosan nagy kegyetlenség elvenni valakitől valamit. Hisz a lány még talán a magántulajdon fogalmával sincs teljesen tisztában. De apja tudja, hogy már nincs sok ideje, ezért minél inkább fel akarja készíteni Avist a külső világ megismerésére. Ahhoz pedig a halál mint jelenség megismerése elengedhetetlen.
- Rendben. – Szólalt meg egyszer csak a lány apja hatalmas meglepődöttségére. – Segítek cipelni. – Ez a kijelentés váratlan volt apja számára. Egyszerűen nem tudta hova tenni. Ilyen hamar megbékélt volna a dologgal? Ilyen egyszerű lenne ez a lányának? Vagy az is lehet hogy beteg? Nem az kizárt. Foglalkozott már elmebetegekkel, akik megszállottjai voltak az elmúlásnak. A szeretett, kedves lánya nem lehet olyan.  Hihetetlen hogy ennyire elfogadóan viselkedik egy ilyen ismeretlen dologgal szemben. Talán a nevelés tehette ilyen nyitottá mint amilyen most.
 
Apja akaratlanul is elgondolkozott, vajon ilyen könnyen fogja venni az akadályokat az életében. Jól tudta hogy ha egyszer kimegy az erdőből hamar szembe fogja találni magát majd a gyilkossággal, kapzsisággal, szenvedéssel és fájdalommal. És ha ezekkel a szörnyű dolgokkal is ugyanolyan elfogadó lesz? Ha ugyanilyen könnyen fogja eltűrni maga mellett, megtörténhet-e hogy saját maga lesz az, ki okozója lesz a gyötrelemnek? Túl fiatal lesz még, mikor elhagyják. De addig még három év. Kár lenne ezen gondolkodva fecsérelni az időt. Talán túl sokat aggódik, sőt biztos is. Hisz ő az saját gyermeke, és hisz benne hogy valaki olyasvalaki lesz ha felnő, aki talán meg fogja tudni változtatni azt a szennyet amiben most élnek.
- Apa, segítesz akkor, vagy egyedül fogom hazacipelni? – ébresztette fel gondolataiból. Szinte felnevetett magában, mennyire is elmélyedt problémáiban a férfi, melyet lányának csak egy széles vigyorral közölt.
- Persze, bocsi, csak elbambultam kicsit. – Mondta, majd elindultak hazafelé. Nem mentek túlságosan messze, nem is merte volna messzebb vinni lányát, tudta hogy csak körülbelül 30 kilométerre van innen a legközelebbi város, és félt, hogy egy erre tévedt vándor, vagy esetleg banditacsapat megtörné a lányuk világának harmóniáját.
Már szürkület volt mikor hazaértek. A férfi elvonult egy kisebb melléképületbe, de egy kis ablakon még figyelte lánya reakcióit, aki a tehertől megszabadulva egyszerűen ledőlt a fűbe és elkezdte kutatni az égen a sorba megjelenő csillagokat. A házukban világos volt, s a nyitott ablakon érződött hogy készül a vacsora. Ezen a férfi megint csak mosolyogni tudott. Úgy tűnik mégsem ebből a finom őzből lesz vacsora. Bár kíváncsi volt mit talált felesége amiből ételt tudott készíteni, igazából annyira nem izgatta. Eleget gondolkodott már magában, eleget találgatott. Kellemes meleg nyári este volt, s nem akarta aggódással tölteni az egészet. Ez a beígért 18 év, amit a király nekik szánt, szinte úgy röppen el mint egy fuvallat a réten.

Besötétedett mire végzett a munkával. A hús hasznos részét jól eltette a kis pincéjükbe, ahol még az ehhez hasonló nyári melegeken is igen hűvös volt. A bőréből ruhát tervezett készíteni, de úgy döntött mára elég volt a munkából. Kisétált a kis tisztásukra, s észrevette hogy lánya még mindig ugyanott, ugyanazon a helyen feküdve  pihenget. Annyira mélyen el volt veszve gondolataiban, hogy szinte észre sem vette, ahogy apja odasétál hozzá, és lefekszik mellé.
- Megvagy? – kérdezte tőle mosolyogva.
- Persze. – szólalt meg gyermekded hangon Avis – Mondd, milyen világ az, amelyik az erdőn túl van? – Kérdésére nem érkezett egyből válasz. Az apa igyekezett minél jobban megválogatni szavait.
- Emlékszel mikor a nyíl belefúródott? – szólalt fel hosszas gondolkodás után végül.
- Igen.. Akkor lettem rosszul. – Válaszolt, miközben jobb kezét a szájához emelte, jelezve azt, hogy az érzést azóta sem felejtette el, sőt igencsak beleégett emlékezetébe.
- Ha egyszer megismered a világot, az igazi világot, ugyanezt fogod érezni. Hiszed vagy sem, a kinti világban rengeteg olyan dolog van amit nehéz megmagyarázni. rengeteg olyat tesznek az emberek,  amiknek talán még maguk sem értik a lényegét. Talán ez remekül leírná a világot. „Emberek cselekszenek gondolkodás nélkül.” – Itt tartott egy kis szünetet, hogy a lány megeméssze az előbb elhangzott szavakat.  Egykoron ő is ilyen ember volt, sőt talán még most is az. Egy olyan ember aki cselekszik, és nem gondolkodik. De nem önszántából lett ilyen. Nem, egyszerűen nem tudott más lenni. A világ amibe beleszületett tette ilyenné még kiskorában, esélye sem volt rá hogy mássá váljon. Már kisgyermek kora óta ilyenné nevelték, és a világ melyet maga körül látott nem tűrte meg a másságot. Esélye sem volt rá hogy változtathasson. Ezért született Avis egy másik világban. Ezért nevelték fel itt, hogy ha majd egyszer átlépi az erdőt, és szembesül a világ problémáival, meg tudja azt változtatni. Hiszen jelenleg most ő tudja a legjobban milyennek kellene lenni egy igazságos világnak. Hisz abban nőtt fel.
- Drágáim! Kész a vacsora! – Hallatszott egy meleg női hang a ház felől.
- Egy igazságos, és jó világ… - Suttogta magában a férfi, de szavait ekkor már senki sem hallhatta, mivel lánya, már rég elindult a fényes ház felé. Bár nem merte bevallani magának, de érezte hogy ahhoz hogy ez lányának sikerülhessen arra előbb vagy utóbb szüksége lesz valamire. Ez a valami pedig nem más, mint Azrael. 
avatar
Avis Amrel
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakter információ
Kaszt: Rúnamágus
Szint: 2
Tapasztalat:
200/750  (200/750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Avis Amrel

Témanyitás by Avis Amrel on Csüt. Márc. 31, 2016 6:52 pm

Egy fényes világ gyermeke 
II.


- Hogy állsz drágám? – Hangzott a kérdés számonkérésszerűen és igen szigorúan egy igencsak határozott nő szájából. Bár a szavak kedvesek voltak, a mondat mögött igen komoly elvárások lapultak, melynek a lány, ki az előtte lévő kacifántos szöveget próbálta bemagolni, igencsak nehezen tudott megfelelni.
- Még nem olvastam el végig. – Hangzott az elkeseredd válasz, miközben az utolsó sorokat olvasva próbálta beleégetni magába a furcsa szavakat.
- Pedig az egy perc épp most telt le. – Jelezte újra a nő, hogy itt bizony már nincs olvasási lehetőség.
- De mégis hogy memorizáljak egy teljes oldalnyi szöveget és egy képet mindössze  egy perc alatt? – Fakadt ki a lány, mire az anya a házi készítésű homokórájára pillantott, melyet a lány nem láthatott.
- Ja bocs, picit korán szóltam. Még lett volna 15 másodperced. – Mondta bocsánatkérő hangon. – Most, ebben a pillanatban telt le az egy perc. – Erre a lány csak becsukott szemmel a fejét fogta.
- Direkt csinálod. – Mondta morcos hangszínnel.
- Hát persze, hogy direkt csinálom. – Nevetett az édesanyja, majd gyorsan letámadta lányát egy öleléssel. – De az időt nem lehet visszatekerni úgyhogy hallani akarom amit sikerült megjegyezned.
- Hát jó. – Egyezett bele Avis, majd kicsit arrébb tolva magától anyukáját kifordította a széket, amin ült s a plafonra nézve erősen elkezdett koncentrálni.
- Egy picike pocakos pocok pocakon pöckölt egy másik picike pocakos pockot, mire a pocakon pöckölt picike pocakos pocok pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő pockot. – Kezdte a nyelvtörővel, mely a lap tetején volt, s csak egy kis része volt a teljes szövegnek. Ezzel volt a legkisebb problémája, hisz a szavak sokkal „összeillőbbek” voltak számára, így könnyebben tudta egymáshoz kötni őket, ezzel megjegyzésük is sokkal könnyebben ment. A következő rész már kissé nehezebben ment. – Erdő, fa, levél, állat, őz, kerítés, ház, patak, írás, tőr, mágia, család, barát, érme, virág, illat. – Ezen feladat lényege hogy sorban vissza kellett mondani ezeket a szavakat. A nehézséget az adta, hogy nem mindegyik szó között volt összefüggés. A következő szinte ugyanez volt, ám kissé nehezítve. – negyvenhat, kétszázhárom, ezerkettőszázötvennyolc, tizenötezer-hatszázegy, kilenc egész hatszáztizenkilencmillió-nyolcszázkilencvenegyezer-kétezerötszázhárom billiomod, negyvenkettő, nulla, egyketted. – A nehézséget itt az jelentette, hogy ezeket a számokat a lány nem betűvel leírva látta a papíron, hanem számmal, így a hosszabbakat lehetetlenség lett volna kimondani magában, miközben meg is jegyzi. Ezáltal muszáj volt a számok helyett a számjegyeket megjegyezni sorrendben, és azokat összerakni utána fejben mikor felmondja. Ezután egy kép következett ami egy tájat ábrázolt tele megszámlálható dologgal. A kép közepén egy tengerpart volt, aminek mentén tizenkettő kő helyezkedett el. A kép bal részén két sziget, az egyiken három, a másikon négy pálmafával. Az égen négy nagy, és két kisebb felhő, még a vízen öt hullám volt látható. A távolban a nap körülbelül kétötöd része volt a horizont felett. A feladat könnyen érthető volt: Le kellett rajzolni a képet újra fejből. A lány erre egy papírt, egy tollat tintával, és két percet kapott. Szinte gyönyörű volt ahogy a lány, az eddigi gyakorlatokat hasznosítva szinte tökéletes helyekre húzta a vonalakat. Talán hozzájárult ehhez az egyébként remek rajzkészsége, de a tollvonások szinte milliméter pontossággal kerültek oda, ahová eredetileg oda voltak rendelve. Ez több volt szimpla rajztehetségnél, ez színtiszta és tökéletes memória. Egy perc, negyvenhárom másodperc. Ennyi kellett neki a kép lerajzolásához. Már ugrott volna a következő részhez, pont ahhoz, melynek tanulmányozására nem tudott elég időt szánni, ám anyja közbeszólt.
- Mennyi kétötöd százalékban? – A lány tudta hogy valamit hibázott a rajzban, de fogalma sem volt róla hogy mi, hisz úgy emlékezett hogy mindent tökéletesen a helyére rakott.
- Negyven százalék. – válaszolt.
- Direkt úgy helyeztem el a felhőket a nap körül hogy ha a szükség lenne rá, pontos számokkal tudjam kiszámolni a felhőkhöz képest a nap területét. Úgy rajzoltam le továbbá, hogy ha a nap horizont alatti részét hozzá illesztenénk a nap horizont feletti részéhez egy tökéletes kört kapjunk. Egy óráig szerkesztettem azt a bizonyos napot, úgy, hogy a látható része pontosan negyven százaléka legyen az egésznek. Na mármost, ha a te rajzodon a felhők pozíciójának segítségével kiszámolnám a látható kör területét, kevesebbet kapnék mint negyven százalék. Nem sokkal, de kevesebbet. – Ekkor picit elgondolkozott, s csönd állt be a kicsike étkezőben. A lány nem mert megszólalni, látta hogy édesanyja jelenleg komoly fejszámolásokat végez gondolataiban. – Egész pontosan a kör teljes területéhez képest ez a szelet csupán a harminckilenc egész hetvennyolc század százaléka. Ez azt jelenti hogy vagy a kör az, ami hibás, vagy a felhők, amikhez viszonyítva számoltam ki. Vagy szerencsétlen esetben mindkettő. Kezd újra, hozok egy új lapot, új feladatokkal. – Adta ki az utasításokat, s kihúzván egy fiókot válogatni kezdett a sok-sok hasonló lap közül, amik ugyanilyen feladatokat tartalmaztak, más szavakkal, számokkal, és persze egy teljesen más képpel. Ám ekkor már Avis türelme is fogyni kezdett.
- De anya! – Szólt közbe, de édesanyja ezen nem igazán lepődött meg, nyugodtan folytatta a keresgetéseket a fiókban. Úgy látszik a sok száz lapból már olyan sokat csináltatott meg lányával hogy hirtelenjében nem talál olyat, ami még nem volt befogva.  – Már több éve csináljuk ezt. Talán itt lenne az ideje hogy elmond miért is kell itt szenvednem ezekkel. Vagy tudod mit? Azt hiszem letelt a két óra amit memóriafejlesztésre szoktunk szánni, ideje témát váltani! – javasolta ám anyja mintha meg sem hallotta volna tovább kutakodott a lapok között, mígnem talált egyet, amit még szeretett lánya nem oldott meg. Elégedett mosollyal végignézte a betűket, elég olvashatók-e, nem-e vétett valamilyen fogalmazási hibát, majd a lánya elé tette. – Tessék, ez lesz a következő. – Mondta majd megfogta a homokórát és valamit babrált vele amit Avis nem igazán láthatott, mivel anyja háttal volt neki. Körülbelül fél perc után megfordult, s újra megszólalt. – Azt hiszem itt az ideje hogy újra rövidítsünk az időn, hisz most is volt még időd rá hogy beszélgess velem. Legyen ötvenöt másodperc. – Bár ez az öt másodperc nem hathat soknak, eddig egész héten egy perc volt a határidő és általában éppen csak hogy sikerült végigolvasnia a szöveget, és szemével végigfutni a képet. Természetesen ez így is elképesztő tekintve, hogy mikor elkezdték a feladatokat megoldani, anyja egy teljes órát adott Avának.  De úgy tűnik, hogy egy perc alá nem igazán tudnak menni, illetve a hibaszázalékot sem sikerült csiszolni már egy ideje. Bár már eljutottak arra a szintre, hogy a szövegeket, legyenek azok bármilyen formájúak, első olvasás után tökéletesen vissza tudta mondani még egy héttel az olvasás után is, a képekkel, illetve rajzokkal nem tudott száz százalékos eredményt produkálni. Persze száz százalékot nem is vártak el tőle hisz az lehetetlen, azonban anyja ragaszkodott a kilencvenkilenc százalékhoz. Talán emiatt is akadhatott ki most Ava, hisz ezzel a körös maszlaggal is simán kilencvenkilenc százalékon belül van, nem értette, miért erőszakolja ezt ennyire édesanyja.
- Nem csinálok többet. – Adott hangot végül felháborodásának. – Ma már nem.
- Ugye emlékszel mit mondtam a pecsétekről illetve varázsigékről?
- Persze. „Lesz majd, mikor nem lesz időm felcsapni a könyvet hogy meglessek egy pecsétet, vagy beleolvassak egy igébe. Lesz majd mikor mindenáron fejből kell felidéznem ezeket a dolgokat.” De azok a pecsétek tized olyan nehezek mint ezek a komplex képek, és a varázsigék is maximum pár sorosak lehetnek. Akkor meg minek kell ennyire hajtanom magam? Arról nem is beszélve hogy még sosem említetted mikor is lesz az amikor nem lesz időm másra csak hogy felidézzem magamban a dolgokat– Vonta kérdőre részben jogosan anyját, mire ő csak elmélyedt magában. Talán régi emléken gondolkozhatott, talán azon mit mondjon lányának amivel meggyőzheti. De mindkét esetben is gondolataiba furakodhatott a jövő gondolata. Az aggódás, a félelem. Hisz lányuknak nem terveztek egy könnyű életet, sőt, talán már meg is bánták hogy ennyire steril környezetbe akarták felnevelni. Tudta jól, hogy mikor el jön az idő, mikor a varázsigékből fegyverek, a pecsétekből pedig halálos jelek lesznek, áldani fogja Ava, hogy anyja ennyire magas szinte képezte memóriaképességét. Mikor nem egy szidás fog múlni egy-egy eltévesztett szón, vagy tollvonalon, hanem Avis élete. Igen, pontosan tudta, hogy amit most tesz, azt meg kell tennie. Bár biztos volt, hogy lánya már rég túlszárnyalta azt a szintet, amit ő elképzelt neki, de látta benne hogy még ilyen szinten is van hova fejlődnie. Hallott régről olyan emberekről kik bármily bonyolult képszerkezetet egy pillantásnyi idő alatt száz százalékos pontossággal meg tudtak jegyezni, és újrafesteni. Erre a képességre születni kell, ezt jól tudta, s bár Avisnek nem volt ekkora tehetsége, a kemény munka meghozta a gyümölcsét, és bátran ki lehetett jelenti, hogy Avis lassan versenybe tudna szállni ezekkel az emberekkel. Hisz amik nekik van csupán egy ajándék, amiért nem dolgoztak meg. Ami viszont Avának van, egy komoly munka jutalma, melyet kiérdemelt és így sokkal jogosabban mondhat magáénak mint bárki más. S ez az, ami Avist azok felé a "szerencsések" felé emeli. Legalábbis édesanyja ebben hitt. A valóság az, hogy a szülők sokszor elvakultak mikor gyermekeik értékeiről van szó, ám azt biztosra vélte, hogy nem sok olyan ember van Veronián, aki képes lenne egy egész, több száz oldalast memorizálni egyetlen olvasás után. Avis pedig egyike ezeknek az embereknek.
- Hát legyen. – Sóhajtott fel az anyuka. – Elég lesz mára akkor. – Erre persze Avisből kitört a vidámság, úgy pattant fel a rozoga tölgyfaszékből mintha rugóra járna, és már indult is volna ki az udvarra megnézni édesapját, hogy vajon visszatért-e már a vadászatból, ám anyja még megszólította mielőtt átlépte volna a kijárati ajtót. – Jövő héten lesz a tizenhetedik születésnapod. Mond csak, szeretnél valami különlegeset kapni ajándékba? – Kérdezte meleg mosollyal az arcán. Szemei gondoskodást sugároztak és szeretet. Persze Avis ugyanazt mondta, mint az azt megelőző négy évben.
- Dehogy kell ajándék! Remélem nem fogtok megint valamit összedobni mint tavaly. Pont elég hogy itt lehetek veletek.

Édesanyja csak még jobban elmosolyodott, és ahogy lánya átlépte a küszöböt, s gyönyörű kék szemével nem látta tovább arcát, két könnycsepp csordult le gyöngécske arcán.


A hozzászólást Avis Amrel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 09, 2016 11:12 pm-kor.
avatar
Avis Amrel
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakter információ
Kaszt: Rúnamágus
Szint: 2
Tapasztalat:
200/750  (200/750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Avis Amrel

Témanyitás by Ciel Eisenschnittel on Szomb. Ápr. 09, 2016 10:30 pm

Nagyon jól sikerült történetek, gratulálok hozzájuk. Egyetlen komoly dolog van, amibe bele kell kötnöm, s azt ki is szeretném javíttatni veled, de attól még megkapod a jutalmat. A mondat a következő: " S ez az, ami Avist azok felé a gépek felé emeli. " Gépek nincsenek, nem viszonyítási alap az anya számára. Ez kvivée egyébként nagyon tetszett, s a tanítási módszer is nagyon kreatív volt, érdekesnek találtam élesben.

Név:Szélköpeny 
Leírás: Egy barnás színre festett, kényelmes köpeny, melyet viselve állandóan tisztában vagy a széliránnyal. Ez még magában eléggé szánalmas bónusz lenne, de a köpeny rendelkezik egy áldással, aminek köszönhetően hordása során a szagod a szellő pont az ellentétes irányba viszi el, ellehetetelnítve a vadállatok (vagy Jk-k) téged való követését. 
Ár: 800 Váltó


200 Tp
3000 Váltó (Ebből ezer a jutalom)
avatar
Ciel Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány

Hozzászólások száma : 550
Join date : 2015. Jul. 30.
Tartózkodási hely : Ahol felderíteni kell

Karakter információ
Kaszt: Felderítő
Szint: Jó magas
Tapasztalat:
555/555  (555/555)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Avis Amrel

Témanyitás by Avis Amrel on Csüt. Ápr. 14, 2016 6:52 pm

Egy Fényes Világ gyermeke
III.


- Nem jó, ez még mindig nem elég. – Mondta egy anya lányának igen szigorú és sikertelenséget nem tűrő hanggal. – Nem jegyezted meg rendesen a pecsétet megint. – Összegezte a sikertelen jég varázslat után, melyet Avis hajtott végre egy ártatlan fa törzsén. A próbálkozását bizonyítja az is, hogy a két darab fél centis jégszilánk,amit képes volt létrehozni gyakorlatilag eltörtek ahogy hegyük elérte az érdes fát.
- De anya! Nem megy. – Mentegetőzött – Egyszerűen nem! Tökéletesen megvan a fejemben a pecsét, a varázsige, minden! Egyszerűen nem akar úgy működni ahogy én akarom. – Ekkor egy botot vett fel a földről, és a porba felrajzolta vele a pecsétet tökéletes, már-már félelmetes pontossággal, majd újra anyjára tekintett kérdő tekintettel. Tudta hogy jól csinál mindent, és ez így is volt, ám a technika sikertelenségének oka már hónapok óta ismeretlen mind számára, és anyja számára. A nő csak megrázta a fejét.
- Csináld újra. Ez egy alapvarázslat, én is ezzel kezdtem annak idején a mágia elsajátítását. – Adta ki a parancsot, bár tudta jól, hogy lánya mindent jól csinál, hisz ekkora már ismerte képességeit, és látta milyen jól bánik a szél elemű varázslatokkal, ám miértjét nem tudta megmondani. Legalábbis nem akarta elhinni magának.
A lány csak sóhajtott egyet célba vette a fát, és pár másodpercnyi gondolkodás után újra elindította egy kecses mozdulattal a jégszilánkokat, melyek mintha egyre rövidebbek lennének minden próbálkozással. A fa erős kérgén egy karcolás sem esik.
- Egyáltalán minek nekem ilyen varázslat? Mire megyek vele? – Kérdezte a tudatlan Avis, aki ekkor még egyszerűen nem látta a varázslatokba a fegyver lehetőségét. Hogy is láthatta volna, hisz azt hitte a fegyvert csak állatok ellen használják vadászatkor, és ugyan pár jégszilánk miért lenne jobb fegyver egy íjnál és pár nyílnál?
- Mint mondtam, ezek az alapok. – adott egy kitérő választ anyja, aki nem kívánta ekkor még a 13 éves lányának felfedni a külső világ retteneteit. Bár már elég idős lehetett volna hozzá, sőt egyesek ilyenkor már életüket is vesztik egy csatában, vagy már rég családot alapítottak, de Avisnek nem ezt a sorsot szánta. – Ha ezt sem vagy képes megcsinálni mégis hogy akarsz a következő szintre lépni? – Avis szinte érezte hogy édesanyja ezzel fog jönni megint, ahogy már többször is tette .
- De hisz már rég elértem azt a bizonyos „következő szintet”. -  Mondta, majd egy csöppnyi koncentráció után kisebb szélhullámok kezdtek el a lány körül gyülekezni. Nem voltak különösebben látványosak, de mindenképpen érezhetőek voltak. Anyja egyből felismert lánya Wind Tanz varázslatát. Avis teste hirtelen a szokottnál is könnyebbnek érződött, s mozgásai szinkronban voltak a körülötte levegő mozgásával. Ezt elég hamar elsajátította, és különösebben problémái sem voltak a használatával, pedig minden bizonnyal nagyjából egy szinten van a másik, jég típusú varázslattal, hacsak nem nehezebb kicsit. Anyukája mély gondolkodásba esett. Vajon lehetséges-e? Lehetséges, hogy  lánya örökölt valamit a nagypapája képességeiből? Mikor kicsit volt sosem látta hogy apja villám elemű varázslatokon mást használt volna, és mint utóbb kiderült nem is tudott. Lehetséges lenne, hogy ez annak köszönhető hogy Avis papájának az anyja tünde volt? Létezhet ilyen egyáltalán, hogy a mágia használatát befolyásolná ? Még sosem hallott még hasonlóról sem, azonban olyanról sem, hogy valaki csak egy elemet tudna használni. A mágia egyszerűen nem így működik.  Vagy ha mégis, saját magára ez miért nem volt hatással?
- Had mutassam meg, mikor éred el a következő szintet… - mondta, majd egy egyszerű suhintást tett a levegőben, s négy közel másfél méteres színtiszta jégszilánk indult el a fa törzse felé hihetetlen sebességgel. A fát nem csak hogy megsebezték, de a szilánkok egyszerűen beleálltak az ártatlan élőlénybe, s legalább 60 centiméter mélyen kegyetlenül felsértették. Félelmetes volt a látvány, s a hirtelen hőmérsékletcsökkenés, ami a technikával járt. Egy pillanatra tél köszöntött be a meleg nyári napon, s hideg járta be a kicsiny rétet. Avis szóhoz sem jutott. Addigi elképzelése a fegyverekről egyszerűen tovaszállt. Sosem látott még olyan nyilat, mely ilyen hatalmas kárt tehetne egy élőlényben. Hirtelen kiábrándult a mágiából, nem tudta felidézni még tökéletes memóriájának ellenére sem, a csodálatos és látványos ám minden veszélyt mellőző kis cirkuszvarázslatokat, amelyekkel anyja még anno rávette a mágia tanulására. De hát hol is van ez a cirkusztól? Ez életveszélyes.
Avis megdermedve állt anyja mellett, aki még mindig ugyanabban a pózban állt, amikor befejezte az egyszerű suhintást. Figyelmesen szemlélte a vastag lyukakat a fa törzsén, s elképzelni sem merte mégis hogy nézne ez ki egy állaton. El telt vagy tizenöt másodperc, mire végre magához tért a sokkból.
- Ezt nem fogom soha. – Jelentette ki egyből – Ezt nem.
- Miért nem, Avis?
- Mert ez nem mágia! – Mondta kétségbeesett hangon. Bár minden bizonnyal mágia volt amit látott, kijelentése közel sem arra összpontosult. Arra a mágiára gondolt, ami szép, látványos, művészi. Nem pedig arra, amivel… Ölni lehet. Bár az „ölni” szó még igen kiforratlan volt a lány számára, egyszerűen embertelennek tartotta azt is, ha így végeznénk egy őzzel vagy akármilyen másik állattal. Egyszerűen nem érezte helyesnek. Anyja látta, ahogy egy világ törik össze benne. Ki tudja, régen talán úgy képzelte el a varázslást, hogy ha majd eléggé sokat gyakorol, varázslatokkal fog építeni, varázslattal fogja megnöveszteni a cserjéket, a növényeket, varázslattal fog otthon elmosogatni. De vadászatra egyszerűen nem tudta elképzelni.   
- Figyelj, lányom. A világban semmi sem abszolút, így a mágia sem. Van jó, és van rossz oldala. De anélkül hogy ne ismernénk, és ne tudnánk használni a rossz oldalát, sosem fogjuk megtudni milyen valójában a jó oldala. – Kicsit talán durva dolog ilyeneket mondani egy 13 éves lánynak, aki még sosem járt a külvilágban, de biztos volt benne, hogy egy nap majd megérti. Sőt, visszagondolva rájött milyen igazat is mondott. Hisz senki sem gonosz a világban. Senki sem. Mindenki jónak születik, ártatlannak, s csak később, mikor kilépnek a bölcsőből válnak gonosszá, hazuggá, gyilkossá, s csak nagyon kivételes emberek azok, kik ezen romlott világ kertjében járva megőrzik tisztaságukat. Nem sok emberről tudott, sőt igazából ha tudott volna sem lenne benne biztos hogy valóban igazlelkűek, vagy csak álarc mögé rejtik valódi kilétüket, hogy majd később ebből hasznot húzzanak. Vagyis ez nem teljesen igaz, mármint hogy nem tudott ilyen emberről. Hisz egyről már tud, a saját lányáról. Igaz, még nem lépett ki a bölcsőjéből, és még egy ideig nem is fog, de hisz benne, hogy ha egyszer kilép belőle, lesz olyan érett és erős, hogy meg tudja magát védeni a mocsoktól, még ha az hátulról, nem várt helyről próbálja is megfertőzni.
- Bár lehet igazad van. – Engedett végül. – Hagyjuk ezt a jégmágiát, és térjünk át valami másra. – szólt, mire lánya igencsak megörült, hisz ez általában azt szokta jelenteni, hogy végre rátérnek a vára várt szélvarázslatokra. Ám ezúttal valami mást eszelt ki édesanyja. Felrajzolt egy, a lányának ismeretlen pecsétet a földre egy bot segítségével, ami kicsit bonyolultnak tűnt, ám ekkor már Avis ehhez hasonló pecséteket is könnyűszerrel megjegyzett első látásra.
- Ezt próbáld meg. Ez volt az édesapám egyik kedvenc, és alapvarázslata. – Mondta s egy mosollyal jelezte Avisnek a belefektetett bizalmának nagyságát. Persze Ava kételkedve állt az új technika kipróbálásához, hisz már a pecsét formájából meg tudta állapítani hogy semmi köze sincs s szélhez, vagy csak nagyon kicsit. A szél pecsétjei mind áramvonalasak, hullámosak, és szimmetrikusak. Ellenben ez a pecsét töredezett elemekből állt, szinte rossz volt ránézni, kellemetlen volt a szemnek, égett benne valamilyen furcsa érzés, mely akkor még Avis számára ismeretlen volt: Az érzés, amikor meg akarsz ölni egy embert minden eszközöddel. Ám furcsamód semmilyen más érzelem nem társult ehhez. Sem harag, gyűlölet, düh, irigység, vagy egyszerű rosszindulat. Semmi, ami alapot adhatna egy ilyen célhoz, minthogy megöljön egy embert.
Avis ránézett egy pár másodpercre, majd becsukva szemét elképzelte magában a pecsét rosszindulatú alakját. Érezte ahogy a manna elkezd mozgolódni a testében, ahogy mágikus ereje a kezébe gyűlik össze. Ekkor hirtelen kékes színű szikrák, majd villámok jelentek meg két keze körül. Ránézésre lehetett látni, hogy a jégvarázslat ellenében, itt tökéletesen megvolt az ereje a mágiának, sőt, mintha még erősebb is lett volna az eddigi szélvarázslatoktól, amiket ismert Avis.
Mindketten meglepődtek, mind az anyja, mind pedig maga Avis. Ám mielőtt bármilyen dicséret hangozhatott volna el édes anyuka szájából, vagy bármit mondhatott volna a lány, a villámok hirtelen kisültek, hangos robbanás, és furcsa, égett szag formájában. A következő pillanatban már csak fájdalomnyögéseket lehetett hallani, s csupán azt lehetett látni, ahogy Avis összeszorított állkapoccsal fetreng a földön, miközben balkezével szorítja a jobb kezét, ami még fel-fel szikrázik. Hihetetlen fájdalmakat érzett a karjában, annak ellenére hogy semmilyen külső sérülés nem látszott, s egyfajta mellékhatásként, egyszerűen nem tudta megmozdítani végtagját. Hihetetlen félelem suhant át a két nőszemély fejében. Egyből felmerült a maradandó sérülés kockázata, vagy akár a jobb kar lebénulása. Anyja hiába volt otthon az orvoslásban, semmit nem tudott tenni. Egyszerűen nem volt seb, amit el lehetett volna látni. Két óráig nem tudta mozgatni jobb karját a lány. Hatalmas bűntudat gyülemlett fel Avis anyjában egy pillanat alatt. Megfogadta, hogy soha többet nem próbálkozik hasonlókkal, és a szél mágián kívül semmi mást nem fog tanítani lányának.
Hisz valójában már akkor érezhette volna hogy ez lesz a vége, mikor felrajzolta a rúnát. Már akkor rájöhetett volna, hogy Avis azért ügyesebb a szél elemben, mert a személyisége is olyan mint egy lágy, kellemes tavaszi szellő. Ellenben apjával, aki egy hidegvérű gyilkos volt, a Királyi Hadsereg egy elismert tagja, aki hihetetlen sebességével, és könyörtelenségével vált híressé. Ő egy olyan ember volt, akinek nem kellett különösebb indok hogy öljön. Arcáról sosem lehetett leolvasni semmilyen érzelmet, olyan volt, mint egy élettelen test, annak ellenére, hogy hatalmas lexikális tudás állt rendelkezésére, és stratégiák kieszelésében sem volt utolsó. De érzéseit, mindig hűvös, idegen külseje mögé rejtette. Vajon mi történhetne Avis-szel ha még élne? Ha kiderülne, hogy mikor lement a bányába azért a Mélységiért, mégsem halt meg? Hogyan viszonyulna lányához? Talán ez az, amit sosem szabadna, hogy megtörténjen. Hisz szinte tudja, hogy Avis-szel is ugyanazt próbálná megtenni, mint amit vele tett. Egy ugyanolyan hidegvérű gyilkost képzeni.


A hozzászólást Avis Amrel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Május 01, 2016 2:49 pm-kor.
avatar
Avis Amrel
Fővárosi Királyi Palota
Fővárosi Királyi Palota

Hozzászólások száma : 45
Join date : 2016. Mar. 26.

Karakter információ
Kaszt: Rúnamágus
Szint: 2
Tapasztalat:
200/750  (200/750)

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Avis Amrel

Témanyitás by Vendég on Vas. Május 01, 2016 3:14 am

Rám jutott e feladat, hogy elolvassam az élményed. Kellemesre sikeredett, hiszen ki ne olvasna egy olyan élményt, ahol a varázslás tanulásáról van szó.
Egy dologra felhívnám a figyelmed: A mágikus jég tulajdonságaiban annyit tud, hogy befolyásolható mágiával, egyébként sima jégnek felel meg. Azaz nálánál keményebb dolgokat, nem fogja átvinni könnyedén.Függ a jég szilárdsága annak méretétől. Megkérlek, hogy javítsd az írásodban mikor Avis anyja elvégzi azt a varázslatot. Tökéletes lesz úgy, ha beleáll a fába.

Írásoddal kapcsolatban annyi, hogy alapjából véve nincsen gond. Az elején találtam pár furán hangzó mondatot, tovább haladva pár vesszőhibát és rövid távon belüli szóismétlést.
Nincs ezzel gond, hiszen senki sem tökéletes.

Noh de itt van az élményért járó jutalom: 100 Tp és 1000 Váltó

Vendég
Vendég


Vissza az elejére Go down

Re: Avis Amrel

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.