Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Gerard D. Lawrenz

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

26 Re: Gerard D. Lawrenz on Szomb. Feb. 17, 2018 12:53 pm

Elolvastam, nem találtam benne kivetni valót. Jöhet a folytatás. Very Happy
Meg a 100 tp és 1000 váltó

Felhasználó profiljának megtekintése

27 Re: Gerard D. Lawrenz on Szer. Ápr. 18, 2018 6:08 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Otthon, rémes otthon


Hosszabb volt hazáig az út, mint emlékeztek rá. Annak idején meglepően kevésnek tűnt az a pár nap, amíg a Westerwald közepébe jutottak. Maga az erdő nem is volt olyan eget rengetően nagy, és mivel el volt szigetelve a többi fás területtől, a vadállatok is ritkábban fordultak elő a bokrok közt. Mégis, a hosszú országút kiszívta az emberből az életenergiát. Nem álltak meg este sem. Mentek tovább. Talán pont emiatt érződött annyira hosszúnak az út. Mert annyira otthon akartak lenni.
A szekér nyikorogva állt meg a torony előtti kis tisztáson. Onnan még egy pár emelkedő volt az elhagyatott épületig. Meglepő volt, hogy a nagy világégés nem érte el a Westerwaldot. A torony mégis olyan...lelokott volt, ahogy ránéztek. Mintha ezer éve nem járt volna itt senki.
- Hát itt volnánk.
- Te jó ég, mindjárt leszakad a lábam. – nyafogta Lia.
A többiek értetlenül néztek össze.
- De hát szekéren jöttünk...
- Te most komolyan ezen akadtál ki? – vágott Aleena a szavába.
Gerard mély levegőt vett, majd nekitámaszkodott az ajtónak. Lélekben felkészült a látványra, ami fogadni fogja. Sok dolguk lesz még a hellyel. Vett egy mély levegőt, majd lenyomta a kilincset. Aztán pislogott kettőt. Az ajtó nem nyílt.
- He? – biccentette oldalra a fejét.
Mindenki értetlenül bámult.
- Jaj, engedj már oda. – sóhajtott Maria, majd minden erejével nekirontott az ajtónak.
Hangos puffanás rázta fel az erdő lakóit, ahogy a páncélja hozzákoppant a földhöz. Úgy nézett ki, a vaskos lécek daliásal állták a gyűrődést, mert egy arasznyit sem mozdult az ajtó.
- Talán csak beragadt...
Ekkor már mindenki az ajtóba, vagy éppen egymásba kapaszkodva próbálta kihúzni a helyéről. Nagyjából öt perc szerencsétlenkedés után adták már fel...igaz nem egyszerre. Gerard előbb fáradt ki és engedte el a kilincset, amitől a hátát húzó Leo és Aleena hátraeste, a démon pedig a hasukon landolt.
- Na jó...kinek van más ötlete...?
A torony belsejét teljesen kitöltötte a sötétség. Egy ablak nem sok, annyi sem volt nyitva, amikor bejutottak. Hogy hogy sikerült? Végül nem lehetett belülről semmit látni, csak egy apró villanást az ajtószéli réseken,és egy tompa puffanást, amikor a vaskos deszkák zsanérostul kiszakadtak a helyükről. A bedőlt ajtó egész külső része szenesre égett. Gerard állt ott a bejárat előtt, előrenyújtott kézzel. Öklén még mindig ott lángolt a kék tűz, amivel nemes egyszerűséggel kiütötte az ajtót a helyéről.
- Ez könnyebben ment, mint gondoltam.
- Be fog jönni a hideg...
- Azt hiszem nem ez lesz az egyetlen bajunk... – mutatott körbe Klaus az ujjával.
A valaha magasztos és csillogó torony előtere úgy nézett ki akár egy ezeréves angyalrom. Minden létező bútort, kiszögellést, de még a réseket is a falon úgy belepte a por, hogy térdig lehetett volna gázolni benne. Fürge pókok lakták be a helyet, amíg távol voltak, a lépcsőn például fel sem lehetett úgy menni, hogy ne akadjon valami az ember hajába. Nyár volt talán, amikor itt hagyták a helyet. Talán jobb lett volna még előtte ellenőrizni a tetőt és az ablakokat. A ház bár most száraz volt, korábban is beázhatott, mert olyan dohos szag terjengett az egész szobában, hogy majd megfulladt tőle az ember. Az utolsó csapást nem is a természet, hanem Gerard feljebbvalója adta meg a helyek. Azóta sem szedték össze a szétgurult, vagy éppen darabokra tört tárgyakat, melyek akkor eshettek le a helyükről, amikor a torony alatt megremegett a föld.
- Nézze meg mindenki a saját szobáját és az akörüli részeket. – nyögött nagyon a démon – Klaus, volt egy üres szobánk nem sokkal a raktár mellett...
- Várj, nem az lesz a...?
- Nekem megfelel. – vágott közbe az íjász. Beérte ő beérte ő bármivel.
~ Most komolyan, annyira rossz csak nem lehet...
Klaus, aki már annyi mindent látott, annyi meghökkentő, borzalmas, és főleg váratlan élményben volt már része, azt hitte már semmi nem lepheti meg. A szoba, amiről beszéltek, a jobb oldali folyosó végén volt, és senki sem használta semmire. Azonnal rá is jött miért. A terem egy négyzet alakú, hálószobának tényleg megfelelő méretű helység volt. Nem is ezzel vol a baj, hanem azzal a hat ketreccel, félig elrohadt hullákkal és hegyekben álló emberi csontokkal, amik díszítés gyanánt kerültek ide.
- Ja igen, ezt elfelejtettem említeni. Előttünk valami nekromanta lakot tis, aki fémcsontú embereket akart létrehozni. Gerard azóta is titkos ajtó után kutat a toronyban, hátha hagyott hátra valami jegyzetet. – mondta Maria kajánul vigyorogva. Az ő feladata volt Klaust körbevezetni.
És bár nem gondolta volna, tényleg ledöbbent a férfi, ahogy meglátta a helyet. Normális ember már visítva menekült volna. Nagyon nyelt. Sok dolga lesz, mire rendesen lakhatóvá teszik a tornyot. Végül aztán betűrte az ingét, majd előrelépett.
- Nem számít! Essünk neki.
Fél órára rá sikerült mindenkinek összeszednie, mire van szüksége. Pechjükre az előző tulaj nem volt éppen rendmániás, és nekik sem volt színügyük takarítani, így aztán két cirokseprűn túl semmit sem tudtak összeszedni, amit használhatnának. Mígnem aztán Gerard magabiztos mosollyal össze nem csapta a tenyerét.
- Árny pecsét: ezer parázsló kendő! – kántálta, miközben szavaira sorra jelentek meg a pecsétek a levegőben. A többiek meg csak ámulva néztek...hogy hogy volt képes a korábbiaknál is kacifántosabb nevekkel előállni.
Az árnyak körülöttük elkezdtek kavarogni, ahogy szépen összeálltak a démoni szimbólumok köré, megalkotva egy-egy törlőrongyot, súrolókefét, vagy éppen tollseprűt.
- Áh, ezzel minden problémánk megoldódik.
- Zseniális!
Csak ezután vették észre, hogy Gerard lihegve térdre zuhant.
- Ah...magatok nevében...beszéljetek... – nyögött nagyokat – Tudjátok milyen nehéz ennyi mindent egyszerre megidézni!?
Gerard azután felállt, magához vett egy törlőrongyot, majd a mennyezet felé mutatott az egyik ujjával.
- Akkor indulás! – kiáltotta, miközben az arca előtt megjelent egy árnyakból szőtt kendő, nehogy leszívja a port.
Talán Gerardnak volt a legnehezebb dolga mindenki közül...vagyis az lett volna, ha sajnálta volna a varázserejét erre a feladatra. De ő nem volt rest azonnal a köteleit hívni segítségül, hogy kiporolja a szőnyegét, a könyveit, de még az asztalát is. Olyan volt, mintha septiben még vagy négy karja nőtt volna ki. Nem telt bele egy fél óra, máris végzett.
- Miért hisztiznek az emberek emiatt annyit? – vakarta értetlenül a fejét.
- Kész rejtély... - Lia illúziója szokás szerint ott lebegett az arca előtt.
- Vajon a többiek hogy állhatnak?
És mintha csak valami varázsige lett volna, ebben a pillanatban egy akkora puffanás rázta meg az egész tornyot, hogy talán még az erdő másik végében is felébredtek az ott alvó baglyok. Gerard azonnal lerohant a lépcsőn, hogy megnézze mi történt. A lépcső melletti jobb folyosó bejáratát egy nagy halom koponya és egyébb emberi csontok barikádozták el.
- Klaus...? – a démon még jól emlékezett rá, hogy neki azt a szobát adták oda.
- Ne aggódj, ura vagyok a helyzetnek...remélem.
- Hogy hoztál ki ennyi mindent egyszerre? – és ez volt az egyetlen dolog, amin meglepődött.
- Eszkábáltam egy talicskát.
- Áh, így már mindjárt világos. – mondta fapofával.
Nem sokkal rá pillantotta meg a nagyvárosi íjász arcát előkandikálni a csontkupac mögül. Egy ügyes mozdulattal leszánkázott az összehordott hullahegyen, egyenesen Gerard mellé.
- Egész dekoratív, nem gondolod?
- El fogod hordani. – csapta meg a hátát kegyelmet nem ismerve.
- Reménykedni attól még szabad! – kacagott Klaus vele együtt.
Kis szünetet tartva ketten leültek, hátukat a csonthegynek támasztva, s úgy pihentek. Gerard még egy kis vizet is vett elő a kulacsából. Úgy húzta meg, mintha valami iszonyat erős bor lett volna.
- Mindjárt elfogy a forrásvíz...a kútba lévő borzalmas.
- Régebben nem sokat panaszkodtál erre.
Gerard felvonta a szemöldökét.
- Honnan tudod ezt?
- Maria mindenről beszámolt, amiről valaha is panaszkodtál... – mondta, mielőtt elkezdtek volna szinkronban nevetni.
- Pff...vámpírok.
- A régi forrást beszennyezte a sok megdöglött állat és leégett fa...keresnem kell egy másikat.
- Vicces lesz a bor mellé mostmár a vizet is hordókban tárolni.
- Ja, mintha egy iszákos nem lett volna elég. – nevettek ismét, ahogy Gerard elcsattintott egy viccet.
Rá egy órára akkora szemétkupacot sikerült összeszedni a torony elé, hogy fel lehetett rajta gyalogolni a csigalépcsőt szegélyező ablakig. A hat kalandor csak meredtem bámultak az önerőből épített hegyet, mint aki azt se tudja, hogy került oda.
- Ötlet, hogy ezzel mit csináljunk? – zökkent ki először a döbbenetből Aleena.
- Tényleg, hogy-hogy a sok megromlott étel nincs itt?
Erre aztán mindenki megint nekilátott gondolkodni. Lent a pincében volt egy csomó kenyér, hús, némi zöldség, meg minden egyéb. Egy év után már azon csodálkozik az ember, hogy voltak olyan felületek, amit nem nőtt be a penész. Mindenki a tünde felé nézett. Az ő szobája van a pincéhez a legközelebb.
- Ja, azt a folyóba dobtam. – vonta meg Leo a vállát.
A többiek ledöbbent arccal néztek vissza. Nem szólt meg senki.
- Mi van? Nem tudtunk volna vele semmit kezdeni.
- Nem csak...nektek tündéknek nem tilos az ilyesmi? – nézett rá még mindig értetlenül a lány.
Mindenki némán bámult a másikra. Hosszú, kínos csend száll alá az égből. Leo nem értette, mire gondolnak. Szinte hallani lehetett, ahogy zakatolnak az agyában a fogaskerekek. Aztán egyszer csak az arca falfehér lett, hirtelen mintha ájulás közeli állapotba került volna, térde megrogyott, az tenyerét pedig a füleire tapasztotta.
- Te jó ég, mit tettem! – szegénynek már arra sem volt ideje, hogy visszarohanjon és kihalássza a szemetet a folyóból.
Nagy volt a fejetlenség aznap. Gerard nagyot sóhajtva nézett fel a torony tetejére. Még sok dolguk volt, és mindjárt vége volt a nappalnak. Nagyon úgy tűnt, bár egyiküknek sem volt kedve hozzá, éjszaka is folytatniuk kell a takarítást....leszámítva Mariát. Ő esténként sokkal élénkebb szokott lenni.



A hozzászólást Gerard D. Lawrenz összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 19, 2018 10:40 am-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

28 Re: Gerard D. Lawrenz on Csüt. Ápr. 19, 2018 9:25 am

Aranyos kis slice-of-life jelenet lett, emlékszem, hogy említetted, hogy több ilyet akarsz írni. Úgy döntöttem megbízom benned és nem kezdek el utána nézni, hogy mennyi tárgyat tudsz megidézni és azok meddig maradnak fent.
Amúgy ha eddig laktátok a tornyot, akkor hogyan hagyhattatok benne egy hegynyi csontvázat?! Nagyon trehányak vagytok. No És szegény Klaus!
Na jó nem szaporítom tovább a szót, herkulesi erőfeszítésetekért kap Geri és az entourage 100 tp-t és 1000 váltót.

Felhasználó profiljának megtekintése

29 Re: Gerard D. Lawrenz on Szomb. Ápr. 28, 2018 1:38 am

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona

Otthon, rémes otthon II.





A kis falu határán valahol egy apró ház ajtaja ki volt törve. Egészen máig, ekkor érkezett meg a lakatos, hogy megjavítsa. Az illető egy fiatal deák volt, aki éppen a vándorútjának utolsó éveit töltötte itt. Nem sok kellett már, hogy mesterré avassák odahaza a céhében. Saját bevallása szerint mindig is jól értett a különféle kacatokhoz, ezért aztán hogy némi pénzt keressen, elszegődött lakatosnak. Az ifjút egy éve nem látták, azt hitték meghalt a nagy katasztrófában. Nagymeglepetés volt, amikor egyszer csak felbukkant.
- Kész is van. – törölte meg a homlokát, mielőtt megnézte volna, nem nyikorog-e az ajtó.
- Köszönöm szépen, fiatalúr. – válaszolt az ott lakó falubéli, egy frissen házasodott asszony. Ő és a családja akkor költöztek ide, amikor a nagy világégést követően elvesztették régi otthonukat. Sok másik telepes is érkezett velük együtt a Westerwaldba, amit elkerült az angyali csapás. Az őrgróf készségesen ajánlott fel nekik a jobbágyi szolgáltatásokért földet, egy régi elhagyatott házzal egyetemben.
Miután kifizette Gerardnak a bérét, a fiú elégedett mosollyal az arcán távozott. A falu lakosainak nagy része köddé vált, elutazott más vidékre, vagy csak simán elmenekült a háború szele, meg a megszaporodott ragadozók elől. A sok új lakónak lelakott, félig romos házakba kellett beköltöznie, ha ezen a vidéken akartak megélni. Így aztán a magát lakatosnak és drótosnak kiadó démonnak is bőven akadt munkája. A váltóval a zsebében csilingelve elégedett arccal tért vissza a tornyába az erdő közepén. Aztán fél másodperc alatt a fejébe szökött a vér, ahogy meglátta az összes társát az előcsarnokban heverészni.
- Hé, mit gondoltok ti, hogy majd egymagam fogok csak dolgozni?! – ordította, hogy felrázza a többieket.
Leo az asztal mellett ült, és nézett ki a fejéből. Maria és Aleena valamiről sugdolóztak az egyik sarokban. Klaus a haját fésülte, mielőtt ismét összekócolta volna a kalapjával, amikor legközelebb kiteszi a lábát a toronyból.
- Mi... – horkant fel a tünde kardforgató – én el szoktam menni vadászni!
- Én diplomata vagyok, nem dolgozom. – felelte komoran Maria. Ezzel az egy mondatával le is írta, mi a véleménye a családjáról.
- Engem eltartott a rend annak idején. – mondta Aleena némi megbánással a hangjában.
- Én... – kezdett bele Klaus, aztán ráharapott az ajkára. Nem ildomos arról beszélni, honnan szerzed a pénzt. Ezt az elvet követte még a nagyvárosban – Inkább hagyjuk.
Gerard mérgesen csapott az asztalra.
- Nem érdekel. Mindenki kiveszi a részét a munkából!
- Miért húzod fel ennyire magad? A zsoldból, amit itt-ott szerzünk, bőven futja mindenre.
- Nem ez a lényeg! Azt akarom, hogy ti is gyűjtsetek információkat. Eddig az egyetlen, aki valaha is tudott valami használhatót hozni, az Maria volt.
- Ja, mert minden este a kocsmában mulat... – eresztett meg egy ironikus mosolyt.
Ennyi kellett, hogy Leo és Maria ismét egymásnak essenek, majd jó negyed óráig cstazajtól volt hangos a torony. A többiek közben inkább odébb álltak, ki-ki a maga dolgát végezte. Gerard türelmetlen volt. Útra akart indulni, de az elmúlt napokban semmit sem csináltak azon túl, hogy rendbetették a helyet. Aleena rá is szánta magát. Elege lett a pihenésből...meg közben mardosta a bűntudat is, hogy nem csinál semmit. Mindig is érdekelte, hogy néz ki az erdő másik oldala. Ahhoz képest, hogy már jártak a világ négy sarkában, egyszer sem utaztak el Westerwald nyugati végébe.
- Fura pont tőled látni azt, hogy céltalanul bolyongsz valamerre. – támaszkodott neki Gerard az ajtófélfának, miközben a lány pakolta össze a holmiját az útra.
- Tudod milyen régóta nem jártam olyan erdőben, ami nem volt porig égetve? – válaszolt neki vigyorogva.
- Fura lesz, hogy nem látunk majd egy pár napig.
~ A tudásdémon, akinek minden fura... - sóhajtott a lány magában.
- Neked sem ártana kimozdulni. – arca ekkor hirtelen elkomorodott.
Ugyanaz az élettel teli, határozott lány volt. De komor. Ugyanolyan komor, mint régebben, amikor észrevett valamit, amit útnak indította. Ám a bizonytalanság eltűnt belőle ez az alatt az egy év alatt.
- Sűrű felhők gyülekeznek. Nem tudom, annak idején mit indítottunk útjára, de biztos vagyok benne, rég kicsúszott mindenki irányítása alól.
- Nem tűnsz úgy, mint aki fél.
- Nem is. – nézett rá, miközben ravaszol emosolyodott – Talán kéne?
Gerard vele együtt lekezdett nevetni. Aleena aztán kilépett a szobája ajtaján, majd elindult a lépcső felé.
- Hegyorom voltál, Gerard. Nagy, merev, aki állta az ütéseket, csakhogy ne kelljen megmozdulnia. Most olyan vagy, akár folyó. Fürgén suhansz el a szurdokok közt. Változol. Alkalmazkodsz.
- Nocsak... – lepődött meg a démon – most te leptél meg engem. - Hellenburg óta Aleena költői megszólalásai is mintha értelmesebbek lettek volna.
Gerard következő útja a faluszéli kocsmába vezetett. Minden nap, ugyanabban az időben vonult be a rozsdabarna falú fogadó ajtaján. Kellemes, meleg érzés fogadta, mint mindig. Ő azonban nem melegedni ment be oda. Volt még valami, amit el kellett intéznie. Ezen a napon végre meg is találta.
- Már azt hittem meghaltál. – szólt egy lágy, dallamos női hang az egyik sarokból.
- Nincs ekkora szerencséd. – fordult oda felé Gerard.
A sarokban ott ült régi barátja, Rose von Dolch. Féltünde nő volt, s egyben a Kegyelmes Egyház inkvizítora. Az egyetlen, aki tudta, hol lakik...legalábbis eleinte. Bérgyilkos létére elég türelmes volt, aki nem cselekedett elhamarkodottan. Többek közt ő volt az egyik oka, hogy új nevet adott magának. Gerard D. Lawrenz egy magányos tudásdémon, ki a vidéket járja könyvek után kutatva, s nem több. Nem egy nagyravágyó, hatalmas herceg, mint Lord Gedeon. És jobb, ha az északi egyház nem tud arról, hány szállal kötődik ő a apró cseplő-ügyeihez.
- Valahogy át tudtam vészelni a nagy katasztrófát.
- Látom. Tudod-e, hogy tartozol nekem vagy tíz havi jelentéssel...
~ Igaz is, minden hónapban írtál neki egy levelet a látottakról.
~ Így egeztünk meg annak idején. Én nyitva tartom a szemem, cserébe ő becsukja.
~ Igaz ő nem tartotta meg az ígéretét... – mondta a lány komoran.
- Megírom őket a hét végéig. Minden egyes hónapot, ha úgy tetszik. – Gerard jelentései egyébként többnyire beszámolók voltak azokról az utakról, amiket fel vert előtte vállalni. Mivel még tudásdémonnak is elég buzgó volt, bőven volt miről írnia minden hónapban. Persze kihagyta azokat a részeket, amik nem tennének jót a békés vándor démon, Gerard D. Lawrenz nem létező hírének.
- Nem érdekel, hogy tetszik-e. Csak azért, mert nem volt eddig kedvem felkoncolni, nehogy azt hidd, hogy nem is lesz.
- Persze-persze, ez teljesen érthető... – vakarta meg a fejét vigyorogva.
~ Szemenszedett hazugság! Ez a királyság legbékésebb vidéke. Te csak egy lusta szentfazék vagy, aki nem akar semmiről tudomást venni!
~ Na ja. – őrjöngött vele gondolatban Lia – Nem hogy örülne neki, hogy mi végezzük el a munkáját.
- Kérdezhetek valamit? Nem zavarja a jelenlétem más démonok megtalálását?
Rose nővér értetlenül biccentett oldalra a fejét.
- Te bent laksz az erdő közepén. Nem ér el az aurád a faluig.
- De hát...ha egy démon ott bent...
- Az az erdő egy elég veszélyes hely. Tele van ragadozó állatokkal, és rendes utak sincsenek, mert az összes országút elkerüli. Könnyen el lehet tévedni. Nincs oka senkinek se betenni oda a lábát. A tornyod is azért épült eredetileg. Hogy aki eltéved, legalább valami menedéke vagy irányjelző dolga legyen.
Gerard sokkot kapott. Fel se tűnt neki, hogy mennyire veszélyes helyen lakik. Talán azért, mert már amikor ideköltözött elég erős volt, hogy elbánjon bármiféle vadállattal. Ez megmagyarázza, miért ritkultak meg az állatok, ahogy egyre több társa lett, és egyre nagyobb erőre tett szert. Ez idáig azt hitte, csak simán elvándoroltak. Mostmár magát okolja azért is, hogy az álaltok alig tértek vissza a sárkány pusztítása után.
- Rendben... – hajtotta le a fejét – akkor a hét végéig megírom a jelentéseket...


*** És a napok egymás után, monoton múltak el ***

Valahol a folyótól nem messze, a torony felső emeletén tanácskozott két vámpír hölgy. Szobájuk ajtaja zárva volt, ablakok behajtva, még a falat is megnézték, nem hallgatózik-e véletlenül valaki. Amiről ott beszélni akartak, titokban kellett maradjon.
- Teljességgel elfogadhatatlan! – harsogta Julia von Neulander – Azonnal tennünk kell valamit.
Idősebb testvére, Margaret idegesen gyűrte össze a kezében tartott papírt.
- Maria nemrég írt nekünk. Semmi különösről nem számol be, sem arról, hogy hazajönne. Nem fog visszajönni! A bérgyilkos is kudarcot vallott.
A két testvér aggódott. Egész eddig azt hazudták mindenkinek, a testvérük tapasztalatot gyűjt egy rangos diplomata oldalán. De ha kiderül, hogy Julia nővérét és Margaret húgát eljegyezte egy sehonnai, jelentéktelen démon, abból hatalmas botrány lenne. Nemcsak a harmadik testvér, de akár az ő kiváltságaikat is megtépázhatja a családfő, és akkor annyi volt a fényes jövőnek, ami nemesként illette volna őket. De akárhogy győzködték testvérüket levelekben, hiába küldtek a démon után bérgyilkost, nem működött semmi.
- Még nincs veszve semmi. – jelentette ki határozottan Margaret – Van egy ismerősöm, aki jobban ismeri az alvilági köröket. Majd ott találunk valakit, aki elvégzi a munkát.
Julia nagyot sóhajtott.
- Minél előbb, mielőtt valaki gyanút fog...
- Hát igen, az nem lenne túl szerencsés. – súgta egy lágy hang valahonnan a szoba másik végéből.
Julia és Margaret ijedt arccal fordultak hátra. A nyitott ablak párkányán egy lány ült. Velük egykorú lehetett, vámpír, akárcsak ők. Lábát elegánsan keresztbe tette, azon támasztott meg egy könyvet, melyet valahol a századik oldal környékén nyitott ki. Váll alá érő barna hajú és aranyló szeme volt neki, tekintete fakó volt és semmitmondó. Egyik kezét nőieset előrebiggyesztette, úgy emelt el egy virágot a közeli vázából, majd az arca elé tartotta és beleszagolt. A nap fénye besütött az ablakon, egyenesen a hátát célba véve, de nem érdekelte. Ő így nevetett vissza az égiekre, amiért átokkal sújtották őt. Fekete blúzt, hozzá tökéletesen illeszkedő fekete szoknyát, és harisnyát viselt egy pár elegánsabb bőrcipővel és kesztyűvel kiegészítve. Ékszereket az amalgám nyakláncát túl nem viselt. Ahogy leeresztette a virágot az arca elől, a testvérpár teljes valójában megcsodálhatta vérfagyasztó mosolyát. Hideg volt, kegyetlen és tökéletesen sima. Pont mint a lány mozgása, ahogy felállt. Olyan érzés volt, mintha maga az idő fagyott volna meg tőle.
- Re...Remi, nem is vettelek észre... – veszítette el a hidegvérét Julia.
- Az imént...valami nagyon érdekeset hallotta volna?– tett meg lépést a lány feléjük - Ti aztán nagy fába vágtátok a fejszéteket.
Margaret érezte, hogy legszívesebben ott helyben elájulna. A lány kisugárzása rémisztőbb volt bármely Neulandernél. Hogy valaki mágia nélkül ilyen lehengerlő tudjon lenni, érthetetlen volt számukra.
- Félreérted...urai vagyunk a helyzetnek!
A lány még egy lépést tette feléjük. Finom, nőies hangon felkacagott.
- Akkor ugye nem bánjátok, ha magam is szemügyre veszem...vajon miféle démon lehet, aki az ujja köré csavarta őt.
Margaret is elvesztette az önuralmát. Egy hirtelen mozdulattal a lány elé nyúlt, hogy megállítsa. Akkor blokkolt le az elméje véglegesen, amikor a lány alakja nemes egyszerűséggel átsétált rajta. Remegő térdekkel esett össze. A tudat, hogy a titkuk nem titok többé, nem hagyta nyugodni. És mégis, ha a lány nem mondja el senkinek, sőt maga intézi el, előnyükre válhat. A tehetetlenség lett úrrá Margaret von Neulander elméjén. Mint az uszadékfa, mely várja, mikor őrlik porrá a kövek.
- Várj, nem teheted ezt! – szólt utána Julia.
A rejtélyes ismerős rájuk se hederített, csak fogta magát, kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Minta meg se hallotta volna. Őt nem érdekelte. Ő azt csinált, amit akart, senki nem mondhatta meg neki, mit tilos és mit nem.
- Az a démon...felkeltette az érdeklődésem.– Remilia von Nachtraben útnak indult.

Felhasználó profiljának megtekintése

30 Re: Gerard D. Lawrenz on Hétf. Ápr. 30, 2018 12:43 pm

Mindent megbeszéltünk skypeon, remélem a későbbiekben Remilia kap egy jó kis hátteret, hogy ő ki is meg mi is, de azt hiszem mondtad, hogy visszatérő elem lesz.
Addig is az élményért itt van 100 xp és 1000 váltó

Felhasználó profiljának megtekintése

31 Re: Gerard D. Lawrenz on Hétf. Május 21, 2018 9:01 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Remilia Világa


Békés volt a falu, mint mindig. Az emberek nyugodtan élték mindennapjaikat, távol a háborútól, a járványoktól, vagy akár a hullabárók ténykedéseitől. A helyi inkvizítor remek munkát végzett. A faluszéli fogadó is olyan békés volt, mint az egész település maga. Két alakot látni, valahol egy sötét sarokban ülve. Mindkettejük fején csuklya lapult. Arcukat nem világította meg gyertyafény. Egy harmadik alak lépett az asztalhoz. Óvatosan hajolt oda hozzájuk, úgy súgta nekik:
- Semmi kétség. Ez az a falu, ahonnan a levelek jönnek.
A sarokban ülő alak elmosolyodott. Megvillantotta csillogó, fehér fogait. Izzó, vérvörös szemeivel a másik kettőre nézett, ahogy átkarolta őket, majd felállt a helyről.
- Akkor mire várunk még... – suttogta.

Egy csendes, nyugodt estén Gerard épen egy pecsétjét próbálta tökéletesíteni. Odakint már lenyugvó félben volt a nap, be is készített magának egy gyertyát estére. A varázslat, amin dolgozott, több időt kívánt. Ha elkészül vele, képesnek kell lennie úgy használni az Elmerombolást másokon, hogy közben nem szakítja meg Liával a kapcsolatát. Korábban arra gondolt, nem elég erős az elméje, hogy egyszerre három tudat emlékeit fogadja be, de azóta rájött, nem ez a lényeg. Úgy szakította meg egyik a másikat, akár csuklás a lélegzetvételt. Gerard rájött, hogy a két varázslat pecsétjei nem kompatibilisek egymással. Módosítania kellett rajtuk úgy, hogy rezonáljanak egymással. Ha ez sikerül, nemcsak hogy képes lesz őket egyszerre használni, de az Elemrombolással kapott emlékeket is könnyebben fel tudja majd dolgozni.
Nagyot sóhajtott, ahogy végre sikerült az egyik belső gyűrűt befejeznie. Ez egy többlépcsős képlet volt, egymás köré rendezett gyűrűkből összerakva. Démoni pecsétet még nehezebb volt írni, mint emberit. Ő valahogy sose mint szöveg, hanem inkább mint egy kép látta a saját pecsétjeit. És most a jól megérdemelt jutalma következett, egy szelet torta, amit még tegnap mentett ki a picéből, mielőtt még bármelyik társa éjjeléi nassolásba kezdett volna. Nem is érti, miért van pincéjük, amikor majdnem minden amit szereznek elfogy egy nap alatt.
- Elcsúszott...? – tapogatja egyik kezével az asztal szélét. A tányért érezte, de a süteményt sehol nem találta. Oldalra fordította a fejét. Semmi sem volt a tányéron, csak morzsák. Pedig még reggel készítette oda magának – Nocsak, megettem volna...?
Gerard vállat vont, úgy tűnt, nagyon belemerült a kutatásába. Megesik, ha ennyire egy dologra koncentrál az ember. Folytatta hát a rajz szerkesztését. Szeretett volna még sötétedés előtt végezni a nagy részével. Gyertyafény ide vagy oda, utált este dolgozni. Állandóan fájt tőle másnap reggel a szeme. Néha megpróbálta Liát használni harmadik szemnek. Nagyot sóhajtott, majd visszafordult a munkája felé. Óvatosan megragadta a lúdtollat, hogy nekilásson a következő kör átalakításának. Sokat dolgozhatott, mert már remegett a keze. Szinte érezte, ahogy a fájdalom lassan átjárja az egész tenyerét. Hirtelen tovább is terjedt egészen a válláig.
Hirtelen egy kéz jelent meg az ablakpárkányon. Gerard odafordította a fejét. Egy elegáns mozdulattal rántotta fel magát a kar gazdája. Páncélja megcsillant a lemenő nap fényében, a szél suhogva fújta előre hosszú, barna haján. Elegáns, nőies mozdulattal foglalt helyt az ablak párkányában, miközben megigéző tekintettel nézett előre. Fiatal vámpír lány volt, olyan magas mint legtöbb társa. Karcsú alkatát csak jobban kiemelte fekete ruhája és az afelé vett testhez illő páncél, mellyel olyan kecsesen mozgott, akár egy kötéltáncos. Vörösen aranyló szemei olyanok voltak, akár a békés kandallótűz. Egy tűz, meg éppen ki akarna törni.
- Örvendek a szerencsének. – Gerard egy kicsit sem lepődött meg, úgy fordult oda felé, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Az igazat megvallva már jó pár ember mászott így be hívatlanul a tornyába. Kicsit aggódott, mert a nagy részük általában bitang erős harcos volt.
- Nocsak-nocsak, micsoda gyönyörű szoba. – válaszolta még természetesebben a lány, megvillantva a szemfogát.
~ Ja, biztos, hogy egy bitang erős harcos... – ezzel elárulta magát.
Több se kellett az idegennek, elugrott a párkányról és Gerard felé rohant. A tenyerét előretolta, mintha meg akarná lökni. Ekkor valami fényleni a kezdett. A lány kezében lángok gyűltek össze, nem is akármilyen lángok. Feketék voltak, akár az éjszaka.
Gerard ravaszul elmosolyodott. Akárkit is ez, meg akarja ölni. Hát ahhoz korábban kellett volna kelnie, vele nem lehet ilyen könnyen elbánni. Az asztal széléhez nyúlt, elővette belőle a fejdíszét és az idegen felé tolta. Kap majd tőle egy kis villámot, az majd megtántorítja. Meg is lepődött, amikor a tiarából egy szikra nem sok, annyi sem jött elő.
- Hogyan...?
De akkor a tűz már vészesen közel ért az arcához. Gerard másik kezének két ujját felfelé fordította, egyenesen a láng felé.
- Most megvagy!
A láng Gerard intésére szertefoszlott. De ez sem állíthatta meg a vámpír lányt. Tenyerében egy árnytű lapult, azzal döfött egyenesen a démon szeme felé. A tűt egész idáig a lángok rejtették el. Gerard nem vette észre, nem maradt ideje újra élesíteni a Reciprokációt. Hátrahajolt, úgy kerülte el, a tű az arca felett suhant el. Elég tapasztalata volt már a közelharcban, hogy reagálni tudjon. Ám úgy látszott a másik sem szűkölködött reflexekben, mert ahogy hátrahajolt, a lány egy laza rúgással elgáncsolta. A másik kezében újabb adag éjláng gyűlt, amivel már csapott is, ahogy Gerard a földre került.
- Nem igaz! – olyan érzés volt, mintha a rejtélyes lány minden mozdulatát előre látta volna.
A lány fölé hajolt. A karja megindult előre. Gerard nem tétlenkedett, összecsapta a két tenyerét, mire kettejük közt egy nagy jéglap jelent meg. A jég felfogta a lángot, el is oltotta abban a pillanatban, ahogy az idegen tenyere hozzáért. Látszólag ez sem lepte meg a lányt, mert ahogy hozzáért, egyszerűen ráugrott...és pontosan erre várt Gerard. A jégtábla szertefoszlott, majd Gerard lába köré gyűlt. A levegőbe ugrott vámpírt ellenfele egy nagy erejű rúgással taszította odébb. Nyert vele némi időt, hogy felálljon és összeszedje magát. Felvette a varzskönyvét is maga mellől. Még akkor söpörte le az asztalról, amikor összecsapott a lánnyal. Nélküle nem ment volna ilyen gyorsan a varázslás. Gerard előrelátó harcos.
Az idegen vámpír a csata során először meglepődött arccal nézett rá vissza. Ekkor látta talán először, hogy valami váratlan érte volna ellenfelét. Gerard fújt egy nagyot, aztán lépett felé egyet.
- Te...még csak ötleted sincs, kivel húztál ujjat.
A vámpír reakciója nem maradt el. Bár szokványosnak nem igazán volt mondható. Elkezdett rajta kuncogni. Mint éhes farkas, úgy pásztázta végig a démont tekintetével.
- Jó, jó. Csak nem lesz olyan könnyű dolgom.
Egymásnak szegezték a tekintetüket. Égett a tűz a szemeikben, szinte már várták, hogy egmyásnak essenek.
- Mutasd mit tudsz!
És a két fél egymásnak rontott...


***

Gerard idegesen ült az asztalánál, miközben a fejét vakargatta. Kissé fáradtnak érezte magát. A sok körmölés úgy néz ki még egy tudásdémont is megvisel. Még jó, hogy hozzá van szokva a megterheléshez. Nagyot nyújtózkodott. Váratlanul kopogtak az ajtón. Leo nyitott be, némi hamarisággal, mielőtt Gerard válaszolhatott volna neki. Picit zaklatottan festett, bár nem sietett, inkább csak megbizonyosodni jött valamiről.
- Történt valami?
Gearrd értetlenül nézett rá vissza.
- Nem. Kellett volna?
- Csak az aurád. Hirtelen felerősödött.
A démonnak el kellett kicsit gondolkoznia, hogy mi is történhetett. Talán véletlenül bekapcsolta a zord jelenlétet. Megesik, ha nagyon szenvedélyessé válik a démon. Elvégre még most sem uralja tökéletesen Lia erejét.
- Nem kell aggódni. Csak ezek a pecsétek olyan élvezetesen. – nevetett, miközben oldalra nyúlt, hogy harapjon egyet az édességből, amit még reggel készített oda. Meg is lepődött, amikor nem talált semmit. Úgy látszik, már korábban megette.
Leo vállat vont, majd kiment és becsukta az ajtót, Gerard pedig ismét munkához látott. Nem telt bele sok idő, máris ismét betört egy erős fuvallat az ablakon. Egy kéz nyúlt az ablakpárkány felé, majd a hozzá tartozó test egy elegáns, nőies mozdulattal besuhant, s leült az ablakba.
- Segíthetek? – kérdezte Gerard az idegen felé fordulva.
A lány nem felelt, csak mosolyogva lépett előre. Vörösen aranyló szemei olyanok voltak, akár a békés kandallótűz, ahogy végigmérte Gerardot.
- Nocsak-nocsak, micsoda gyönyörű szoba. – csillantak meg a lemenő nap fényében a szemfogai.
A démon ravaszul mosolygott vissza, ahogy az asztal másik végére ért a keze, majd megragadta a fejdíszét és a lány felé tartotta. Pislogott is egyet, amikor semmi sem jött elő belőle. A lány ekkor már felé rohamozott, egyik tenyerében éjlángot tartva. Az arca felé fordította a kezét. Gerard ijedten hőkölt hátra. Megpróbálta eltüntetni a lángokat az ellenvarázslatával. Nagyot nézett, amikor megpillantotta, hogy a lángok egész igáig egy árnytűt rejtettek magukba el. Az idegen a démon szeme felé döfött.
Ekkor váratlanul a keze átcsúszott Gerard fején. A lány meghökkenten próbálta a lendületét fékezni, nem sok kellett, hogy hasra essen. Az illúzió szép lassan elhalványult, Gerard pedig a lány mögé osonva láthatatlanul magasba emelte az öklét és megpróbálta leütni. A vámpír nem látta, nem hallotta őt. Aztán mégis felemelte a kezét, és az alkarvédőjével hárította a csapást. A páncél sé a démon ökle hatalmas csattanással ütközött össze, módszeresen remegett körülöttük a levegő. Gerard alakja megjelent előtte, elvégre már nem volt oka rejtegetni magát.
- Hogyan találtál meg? – nézett rá szúrós szemekkel. Ez a lány sokkal eszesebb volt, mint elsőre gondolta.
- Ó nem nehéz az, ha tudod a módját. – húzta ki magát, miközben egyik kezével suhintott egyet a levegőben – Az illúziód csak a képet és a hangot tudja utánozni. De ha varázsolsz, azt elég könnyű megérezni.
Gerard mosolya egyre szélesebbre húzódott. Hátrált egy lépést. Minél több időt töltött a lánnyal egy légtérben, annál erősebb volt benne a késztetés, hogy távol kéne maradnia tőle.
- Te is képes vagy érzékelni a mágiát?
- Késő bánat! – kacagott fel, s pördült meg a tengelye körül, hogy visszatámadjon.
Ekkor Gerard szája széles mosolyra húzódott.
- Milyen kár... – számított rá, hogy a lányt nem fogja ilyen könnyen lóvá tenni – hogy nem támadó varázslattal készültem.
A tenyere körül fevillantak az Elmerombolás pecsétjei, ahogy keresztüldöfött a lány tudatán, egyenesen a legsanyarúbb emlékei felé. A vámpír idegen megtorpant. Megszeppenve húzódott hátra, a támadás váratlanul érte. Remegve nézett előre. Gerard aggódva hátrált egy lépést. Szép lassan elkezdtek belé áramlani az emlékek. Egyre több és több. Ahogy szép lassan tudatosult benne, miket látott, egyre inkább úgy érezte, el kéne ezt a vámírt kerülnie. A lány eközben ökölbe szorított kézzel vicsorgatta a fogát előtte. Aztán felemelte a fejét. A halál sötét pillantását lehetett láni a szemei közé furakodni, ahogy Gerard arcába bámult.
- Te...mit mertél tenni?! – dadogta félig rémült, félig agresszív hangon.
Gerard nagyot nyelt. Ezt most elintézte magának.
- Megöllek! – mondogatta – A saját kezemmel öllek meg! Eddig nem volt fontos, de most már személyes...
A démon már látta az utolsó sanyarú emléket is. Meg volt ijedve. Ilyen reakciót még senkiből sem váltott ki. A vámpír tragédiája pedig összeállt benne...

Felhasználó profiljának megtekintése

32 Re: Gerard D. Lawrenz on Szer. Május 30, 2018 10:39 am

Nagyon rejtélyes élmény lett először azt hittem Remilia feledést castolt rád azért tudott másodszorra is bejönni nade akkor Ger nem várhatta volna illúzióval. Majd proviben valahol írd meg pontosan mi történt nem hiba csak kíváncsi vagyok. Amit viszont pozitívumként kiemelnék az az amikor Ger tanul. Nagyon jól átjött ez a pecsétes rendszer meg a szerkesztgetése olyan igazán mágusos volt jár a keksz.
Siess a folytatással érdekel mit látott Ger a csaj a fejében. Öszönzésül itt van 100 tp és 1000 váltó!

Felhasználó profiljának megtekintése

33 Re: Gerard D. Lawrenz on Kedd Júl. 17, 2018 4:49 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
Remilia Világa II.


Valahol a mocsár rejtekében állt egy torony. Ott élt számtalan vámpír, egy nagy családot alkotva. Valahol egy elegáns, békés kis szobában egy kislány ült a kandalló mellett, miközben a tűz fényénél könyvet olvasott. Várt valakit. Kis idő után meg is unta a várakozást, kisétált a szobából, hogy megnézze, nem tévedt-e el. Odakint a folyosón minden falat pirosra festett a vér. A kislány ledöbbenve állt az ajtó előtt. Abban sem volt biztos, vajon nem hallucinál-e.

Magány, bú, árulás, súgta egy hang a semmiből.A képes lassan összemosódtak, ahogy egy új emlék villant fel. A kicsivel már idősebb lány ült ott egy padon, a szoba falának támaszkodva. Középen egy nagy asztal, mely körül felnőtt vámpírok ültek, s tanácskoztak. A lány és megannyi társa, szintén gyerekek ott ültek a felnőttek körül, figyeltek. Tanulniuk kellett. Legalább is ezt mondták nekik. Két rokona kérdezte aztán ki a lányt a hallottakról a tárgyalás végén. Arra voltak kíváncsiak, miről sugdolóztak az ellenségeik egymás között. Hogy milyen papírok cseréltek kezet. Hogy ki kihez próbált meg közeledni.

Újra elmosódott a szoba képe, majd felvillant egy új emlék, ahol a még egy kicsivel idősebb lány önfeledten babázott egy másik barátjával. Az illető szintén vámpír volt, a családjaik jó kapcsolatot ápoltak, így ismerkedtek össze. Az emlék ott mintha egy pillanat erejéig boldognak tűnt volna. Akkor ott biztos boldogok voltak. Valami más ronthatta el.
Nem árulnálak el sohasem, Remi, csengett az idegen hangja a térben, ahogy újabb emlékkép váltotta fel az előzőt. A temető felett aznap sűrű köd telepedett meg. A lánynak mégsem esett nehezére megtalálnia a sírt, amit keresett. Virágot is hozott magával. Óvatosan ráhelyezte a sírkőre, majd egy darabig merengve állt egy helyben. Imát nem tudott. Aztán továbbállt. Még három csokrot a helyére kellett tennie. A természet törvénye, suttogta a láthatatlan hang, mielőtt az emlékkép véget ért volna.


Gerard és az idegen lány farkasszemet nézve álltak a toronyban. A lány varázserejének intenzitása nem változott. Ugyanolyan ritmussal pulzált, mint eddig. Az Elmezúzás nem hagyott mély nyomott benne, ezt azonnal meg tudta állapítani. Gerard pont emiatt volt annyira megzavarodva.
~ Akkor miért? Miért reagált rá ilyen hevesen?
Az idegen lány lihegve dörzsölte meg az arcát. Álmában sem gondolta volna, hogy a démon nem próbálja meg azonnal megölni. A mágikus lövedéket még könnyedén hárította volna, de egy elmecsapás ellen mit sem ér a vastag páncél.
- Az én emlékeimet nem lophatja el senki! – nézett rá villámló tekintettel.
- Mi a baj, ilyen meglepő, hogy valaki egy lépéssel előbbre látott nálad...? – grimaszolt vissza Gerard, bár elég elgyengült hangon. A lány félelmetes kisugárzása szinte a csontjáig hatolt. Tisztán érezte, hogy fél. Életében nem látott még olyan ellenfelet, akitől ilyen erősen el akart volna húzódni. Mint valami megállíthatatlan ösztön, mely képtelen kiszakadni belőle.
- Te vagy az első, akitől ezt kapom. – adott a lány válaszul egy hasonlóan eszelős vigyor. Ő is félt. A démon látta az emlékeit, amiket szégyellt, amiket elzárt, eltitkolt mindenki elől, hogy soha nem tudják a fejére olvasni. Legszívesebben elfelejtette volna ezeket. De nem akarta. Akkor elfelejtené, miért is akar ő lenni a legjobb – Csak azt áruld el, hogyan jöttél rá?
- Ó, nem nehéz, ha ismered a módját. – nyerte vissza némileg a magabiztosságát. Majd lesütötte a szemét és halál komoly arccal a szemébe nézett. – Mi már egyszer összecsaptunk...igaz?
- Tulajdonképpen kétszer. – hangzott az egyenes válasz. Mostmár úgyse számított – Egyszer reggel, és egyszer pár perce. Szóval...?
Gerard mostmár teljesen nyeregben érezte magát. Egyik ujjával színpadiasan a halántékára mutatott.
- A tudásdémonok memóriája abszolút. Nem létezik, hogy valamit elfelejtsünk....kivéve, ha varázslattal másznak az emlékeink közé. Rájöttem, hogy használtad rajtam a Feledést. Mégis, a varázslat legnagyobb előnye, hogy csak és kizárólag a használóját törli ki a célpont elméjéből. A hiányzó emlékek helyére az elme újakat alkot, kipótolja. Így az áldozat nem jön rá, mit tettek vele.
A lány idegesen morogva dőlt előre. Nem tudta, miféle démon lehet az ellenfele. Hírből egyáltalán nem ismerte, csak valami nemrég felbukkant jelentéktelen démonnak kéne lennie. És mégis ennyi mindent tudott a Nachtraben család legféltettebb titkáról.
- Ám egy emléket nem képes kezelni: azt, amelyiknek köze van magához a használóhoz is. Azért jöttem rá, mert megtaláltam az előző csatánk nyomait, és megfejtettem a rejtvényt.
A megevett torta. Valószínűleg éppen azt ette, amikor rátámadt. Az aurája. Minden bizonnyal azzal akart a társainak jelezni, hogy ellenség van a közelben.
- De a legbiztosabb bizonyíték ez volt. – mutatta fel a diadémot – Ez az ékszer csak naponta egyszer tudja az erejét elszabadítani. Amikor nem működött, már biztos voltam benne, ki az ellenfelem.
Villámgyors reflexek, fürge észjárás, gyors reakció, tökéletes hárítás. A vámpír lány le volt döbbenve. Aztán gyorsan visszanyerte az önbizalmát, és elkezdett gúnyosan tapsolni.
- Kiválló. Tudod, te vagy az első, akinek sikerült időben rájönnie.
- Azért furdal a kíváncsiság, miért nem vártál újabb fél napot. – Gerard még a Feledés lehűlési idejével is tisztában volt.
- Igazán egyszerű. Ha valaki találkozik valakivel nos...mondjuk úgy meghatározott sémák alapján cselekszik. Ugyanarra a lépésre ugyanazt a reakciót fogja adni.
Gerard fejében összeállt a kép. A lány kitörölte az emlékezeteit, majd amikor ismét rátámadt, pontosan ugyanazokat a mozdulatokat használta, ezért tudta előre, hogyan fog rájuk reagálni. Most ő lepte meg Gerardot. Eszébe sem jutott volna, hogy így is lehet használni a Feledést. Pedig lehet. Egyetlen emberről sem tud, aki ellen ez ne működött volna. Ez a lány valóban félelmetes ellenfél. Érezte, ahogy végigfut a jeges iszonyat a hátán.
~ Azonban van egy fontos kitétel. Csak akkor pontosan azonosak a reakciók, ha a körülmények is egyeznek. Ha pedig tovább várok lement volna a nap, új nap kezdődik és már egyáltalán nem lett volna biztos a támadásom sikere.
- Áh igen, kár hogy mindjárt beesteledik.
~ Micsoda?! Rájött? – zihált magában, majd gyorsan rendezte a gondolatait – Semmi baj, jól van, megnyugodtam.[/color]
~ Ez a lány tudja mit csinál. Olyan furcsa érzés. Szinte borsódzik a hátam tőle.
~Kivételes módon az enyém is...
A rejtélyes vámpír mosolyogva nézett előre.
- Általában harmadszorra mindenki elvérzik. De tudod... – tartott egy apró kis szünetet – Nem gondoltam volna, hogy kétszer el tudom ezt játszani. Az első alkalom után nem jöttél rá a trükkre. Te vagy az első tudásdémon, aki azt merte feltételezni, hogy a legendás elméje talán tud tompa is lenni. Csak a második Feledés után találtál annyi részletet, hogy egy varázslatra gyanakodj. Olyan mintha...nem is démon lennél.
Gerard idegesen hőkölt hátra. Alig fél órát töltött együtt ezzel a vámpírral, máris arra gyanakodott, hogy ő egy másféle démon, mint a többi. Ez a lány veszélyes. Nagyon veszélyes. Szinte érezte, hogy egy apró izzadságcsepp szalad végig a homlokán.
- Nocsak, érzékeny részre tapintottam. – vigyorgott a lány.
- Miért nem nézed meg magadnak? – lépett előre a démon merészen.
A vámpír lány széles mosollyal az arcán fogadta el a kihívás.
- Ha a megtévesztés csődöt mond, a nyers erővel zúzlak össze. – válaszolta, miközben Gerard még mindig nem tudta, miért támadta őt meg.
- Ó, igazán...? – a démon egyre több mana szabadult fel.
A tekintete egy pillanatra elmélyült, ahogy az egyik karját előre nyújtotta és megidézett egy sor pecsétet.
~ Nem te vagy az egyetlen, aki ismer trükköket.
A vámpír lány idegesen hajolt kicsivel lejjebb. Kiélezte érzékeit. Szinte olyan volt, mintha az idő is lelassult volna. Várta, milyen pusztító varázslatot fog rázúdítani. A szíve már a torkában verdesett az izgalomtól. Imádta ezt az érzést.
- Halálország! – a parancsszóra Gerard kinyújtotta az ujjait, majd összeszorította a markát.
A démon tenyeréből ezer és ezer holló tört elő. Mindegyik hátát ibolyaszínben izzó rúnák és billogok ékesítették. Hangos károgással indultak meg a vámpír irányába. A lány reflexből karjával a madarak felé suhintott, de úgy repültek át rajta, akár kísértet a falon. Ez csak egy illúzió volt. A tengernyi fekete förmedvény megzavarja az ellenséget, aki így védtelen marad.
- Te rohadék! – csapkodott a lány, miközben éjlángot idézett meg. De az éjláng sem tüntette el őket.
Gerard kényelmes léptekkel megközelítette. A csel jól sikerült. Kicsit túl jól, ilyen eredményre még ő sem számított. A lány úgy leblokkolt, hogy nem mozdult semerre, egyhelyben állva próbált meg újra tájékozódni. Nem sokkal utána módosította az illúziót, hogy tegye magát láthatatlanná.
- Ez a támadás védhetetlen. – zúgta az illúzió a semmiből –Nincs gyengepontja. Nem hagy lehetőséget... – a démon sötét dárdát idézett és átdöfte a lány arcát.
Ekkor a dárda egyszerűen átsuhant a vámpír fején. Gerard azt hitte, rosszul lát. A hollók széjjelebb repültek, hogy megnézhesse. De nem. A lány fején áthatolt a dárda, nem sértette meg, s most diadalittasan vigyorgott vissza rá.
- Micsoda? Ez lehetetlen! – húzódott hátra. S az alakja ismét megjelent. Az illúzió hatása lejárt, a madarak eltűntek.
Egy másolat a vámpírról bukkant fel alig egy lépésre mellette. Kezében tőrt fogott, azonnal döfött vele. A kés Gerard mellkasába hatolt...azaz hatolt volna, de éles koppanással megakadt valamiben. Gerard a varázskönyvét használta pajzsnak. A könyvet egy vastag fémlemez burkolta be, az keltette a fémes, csattanó hangot. De a támadás még nem ért véget. A lány a másik öklét előrelendítette, és úgy mellkason vágta a démont, hogy hátrarepült egészen a szoba másik végéig.
- Ó, te... – állt talpra.
- Nem te vagy az egyetlen, aki ábrándképet tud alkotni. De még így is, hogy bárhogy manipulálhatod a teret, az illúziót te irányítod. Te mondod meg neki a célpontját.
Gerard kénytelen volt elismerni, ez ügyes húzás volt. Láthatatlanná válni, majd létrehozni egy illúziót, hogy az ő illúziója az eredeti helyett azt vegye célba. Nem is emlékezett rá, hogy valaha is találkozott volna ilyen agyafúrt ellenféllel.
- Csak egy vízió győzhet le egy másik víziót. – bámultak egymás szemébe.
Mindketten átláttak a másik cselein. Az igazi csata csak most kezdődött.

Felhasználó profiljának megtekintése

34 Re: Gerard D. Lawrenz on Szomb. Júl. 28, 2018 7:33 pm

Darrakard

avatar
a Démoni Írnok
a Démoni Írnok
Csak hogy ez is el legyen könyvelve úgy látszik Serene rátapintott a titok nyitjára. Kíváncsi vagyok ez hová fut ki és mit akar egy Nachtraben vámpír Gertől, de addig is a jutalom 100 TP és 1000 váltó.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

35 Re: Gerard D. Lawrenz on Kedd Júl. 31, 2018 10:43 pm

Gerard D. Lawrenz

avatar
a Tudás Démona
a Tudás Démona
A két prábajozó fél farkasszemet nézett egymással.
~ Mérd fel a terepet is. – már Lia sem vette félvállról a küzdelmet, minden létező tanácsot odaadott Gerardnak -  Ez egy szűk szoba, kevés lehetőség lesz a manőverezésre. Azonban te otthonosabban mozogsz nála.
Az elmerombolás hatása még mindig működött, így Gerardnál volt a fölény. Varázserőből is kevesebbet használt el. De még az illúzió sem használt ellene. Itt most nem fogják megmenteni a trükkjei.
- Akkor azt hiszem ideje végre komolyra venni.
A kísérteties lány felemelte a jobb kezét, majd lehúzta róla a páncélkesztyűt. A mellényzsebébe nyúlt és előhúzott onnan valamit. Egy másik kesztyű volt. Egyszerű, közönséges vászonkesztyű, egy darab apró módosítással. Az ujja hegyénél, a körmei felett apró, fekete tüskék fedték az utolsó ujjperceit. Úgy nézett ki, mintha a körmét növesztette volna meg vele. De hogy pontosan mire volt jó, azt egyelőre Gerard sem tudta megmondani.
~ Ilyet még életemben nem láttam...
- Igen, én is úgy gondoltam. – Gerard kihúzta magát és két kék lánggal lobogó árnyszablyát idézett meg.
Súlytalan, de tűzforró pengék, ez tette olyan félelmetessé a jéglángot, hogy az is forgathatta, aki egy kardot sem bírt el. A vámpír nem várta meg míg előre lép, éjlángot idézett és felé dobta. Gerard az egyik kardjával elkaszálta a lövedéket, ami egybeolvadt a fegyver lángoló pengéjével, majd elhalványult.
~A saját tüzével vonja el a levegőt az enyémtől. Okos...
És mire észbe kapott a démon máris előtte termett, másik kardjával felkészülve a végzetes sújtásra. A penge ugyan nem ért célba, megakadt egy fekete pajzsban, amit a lány idézett meg, de a támadás igen határozott volt. A vámpír nem is habozott, másik kezével újabb éjlángot dobott felé. Jó ideig úgy nézett ki, eltalálja Gerardot. Viszont ekkor a démon egy villámgyors és könnyed mozdulattal hátraugrott. Olyan gyors volt, hogy a vámpír lány szinte már csak azt látta, ahogy megtorpan tőle pár méterre. A lövedék tovább repült felé, de így márt volt ideje hárítani. A nyaka körül fény tört elő a ruhája alól, majd pecsétek egész sora kúszott elő a gallérjából, kis ideig keringve körülötte, majd rátapadva a sima, dísztelen ruhájára, ott világítva tovább, egész stílusos mintázatot adva nekik. A pecsétek sora egy verdeső madár több testhelyzetét mintázta meg a hátán karján, mellkasán, és a lábain. A pehelykönnyedséget ennyi időbe telt neki könyv nélkül aktiválnia.
- Idegesítő, ha csak az egyik kezed szabad, Fraulein. – hergelte ellenfelét.
A vámpír idegesen pislogott.
- Ez az én szövegem. Bár még mindig jobb, mint fél évig varázsolni, tudásdémon. – megint tökéletesen ki tudták elemezni a másik cselekedeteit. Gerard is hallott róla, él egy legenda, miszerint a tudásdémonoknak nincs szükségük varázskönyvre. Úgy látszik a lány is tudott erről – Tehát ez volna a kapzsiság manifesztációjának valódi sebessége.
- Nem kéne neked is egy hasonlót csinálnod? – Gerard ismerte a Nachtrabenek varázslatait.
- Pazarlás lenne. Eleget vesződtem így is a Feledéssel. – lépett előre, majd szegezte Gerard felé kinyújtott kezét – Meg fogod mutatni nekem az erőd végletét.
Tenyeréből újabb éjlángot lőtt. A démon egy elegáns mozdulattal suhant odébb, miközben az egyik kardjával elkaszálta és közelebb lépett. A másik ekkor újabb két lánglabdát lőtt felé. Gerard kénytelen volt hátrálni, majd úgy hárította éket egy-egy karddal. Már lépett is tovább, hogy közel tudjon kerülni hozzá.
De a vámpír sem hagyta magát, három lövedéket indított útjára, egyet egyenesen, kettőt a két oldalára. Gerard megpördült a tengelye körül, egyszerre söpörte el őket, majd megkerülte egy suhanással a lányt. Ő már számított rá, bármilyen gyors is volt, tudta milyen irányból éri emg neki támadni, követte a kezéből, s újabb három lövedéket indított útjára. A démon bár ismét előre tört, most megint hátra kényszerült lépni, hogy mindhármat hárítani tudja.
~ Há, elég béna a csaj.
~ Én már nem fogom alábecsülni...
Gerard ugrálás közben végre meg tudott idézni egy újabb varázslatot, amivel a két kard lángjait az öklére tudta csavarni. A vámpír ezúttal megmozdult, nekirontott, majd lőtt még egyet, de az öklén lévő tűzzel elkaszálta, kezét előrenyújtva elrugaszkodott egyenesen a lány felé, majd egy ütéssel nekivágta a tüzet, ahogy közel kerültek egymáshoz.
Hangos csattanás rázta meg a tornyot. Gerard ütött volna a tűzzel, utat magának a Nachtraben lány koponyáján át, de valami megállította. Fekete pajzs jelent meg a semmiből, akárcsak az ő Árnypajza. De ez kisebb volt, sokkal díszesebb. Egy mágia, amit eleganciával terveztek. A Nachtrabenek pajzsa sokban különbözött az övétől, de egyvalamiben közös volt: kivédte a támadást.
- Az enyém vagy! – lépett előre a vámpír.
Gerard már rezzent össze, hogy milyen mágiát fog rázúdítani. De helyette a lány minden előkészítés nélkül a puszta kezével támadt. Azzal, amelyiket az a furcsa kesztyű ékesítette. A végén lévő éles karmokkal döfött előre és mélyen Gerard húsába mártotta. A démon egyszer azon kapja magát, valami szívja ki a vért az oldalából.
A csóva becsapódásakor keletkező erő közben jópár méterrel hátralökte a démont, egészen a szoba másik végégig. Az oldalához kapott. Egy seb volt ott, amit a lány karmai okoztak. Ekkor tudta alaposabban szemügyre venni, mire is képes a kis játékszer. A testéből a fegyverre csöpögő vér kis vájatokban csúszott oda a vámpír ujjához, onnan szívta fel a vérét. Asszimiláció, a legképzettebb vámpírok vérszívó fegyvere. De hogy valaki ilyen fegyverrel együtt használja...ilyenről még Lia sem hallott. A két ádáz ellenfél idegesen vicsorgott a másikra. Ez a csata még korántsem ért véget. Ismét elrugaszkodtak és egymásnak vetették magukat.
- Mi a fene ez a ricsaj?! – tárult szélesre az ajtó.
Maria toppant be rajta álmos fejjel. Nappal általában aludni szokott, elvégre vámpír. Biztos felébresztette a csatazaj és most jött lecsitítani Gerardot.
- Már megint valami ütődött robbanó varázslaton agyalsz, én esküszö... – kezdett is bele, de aztán elakadt a szava.
A két vámpír tekintete találkozott egymással. Maria döbbenten nézett előre. Egyet hátra is kellett lépnie, nehogy elessen ámulatában. Alig jutott szóhoz, amikor rájött, ki talált rá az erdő mélyén.
- Remi? Te...te mit keresel itt? – hüledezett, egyik kezét a szája elé tartva.
Kínos csent ülte meg a torony legfelső szobáját. Tekintetük ide oda cikázott egyikről a másikra, mintha nem akarnák senkiről se levenni a szemüket, akár csak egy pillanatra se. Aztán egyszer csak
- Marie, Marie, Marie... – csóválta a fejét kizökkentve a többieket – Tényleg azt hitted hagyom, hogy megszegd az egyességet?
Gerard döbbenten nézett oldalra.
- Egyesség?
Újabb kínos csöd. Aztán Remilia daliásan felkacagott.
- Mi van, el se mondtad nekik? Lehidalok, ekkora palimadarat!
Maria vicsorogva nézett előre. Nem mondott semmit, csak hallgatott, mint süket disznó a búzában. Aztán idegesen belépett a szobába, szabadon hagyva az ajtót.
- Az a lány ott Remilia von Nachtraben. Egy régi...barátom. – tette hozzá a végét erős hezitálással – Együtt nőttünk fel a Neulander toronyban.y
A másik vámpír fenyegető mosollyal fordult felé.
- Tudod egészen kedveltelek. Nem is hiszem, hogy bárki hozzád hasonlót láttam volna azóta. Te más voltál, mint azok a karót nyelt gyökerek. Benned volt mersz, téged nem érdekelt a hatalom.
Maria mostanra már visszanyerte az önbizalmát...legalábbis úgy látszott. Gerard jól tudta, ismerte a társát, hogy csak színészkedik. Valójában még mindig nagyon zaklatott volt.
- Miért kéne érdekeljen bármi ilyesmi? – morgott rá.
Remilia ismét felkacagott.
- Na látod, ez! Ezt szeretem benned annyira. Te tudod, hogy kell bulizni. Veled be mertem vadulni. És mégis... – pöckölte meg az állát – Hova lett az az agyafúrt Marie, aki nem fedte fel senki előtt, mekkora állat valójában.
- Há, nem bántam meg semmit! – válaszolt dacosan. A hegyibeszédet ki nem állhatta, bármennyire is beleivódott a szónoklás.
Gerard végre valahára erőtt vett magán és megszólalt. Annyi minden kavargott a fejében, annyi mindent nem értett, hogy a szavakat is nehezére esett egymás mellé rakni.
- És egy egyesség miatt kerültetek egymás mellé...
- Házassági szerződés. A Nachtraben és a Neulander család egy-egy lányát adták feleségük a pátriárkák, apáink fiaihoz.
- Ennél könnyebben nem is lehet rangot szerezni. Egy pátriárka feleségének lenni. Befolyás, hatalom, erő mellyel mindenkit a porba tudsz söpörni. Egy apró ugrás utána csupán, hogy a családfő bizalmasa legyél. – feszítette meg az ujjai maga előtt a vámpír, miközben a földre szegezte a tekintetét. Nem tartott sokáig, pár pillanatra rá határozottan  – Annyit erősködtél, mégis pont most kellett rászánnod magad, hogy megszökj. Hát visszaviszlek, mielőtt az őseid rájönnek a turpisságra.
Ezzel összeállt a kép Gerard fejében. Ha az egyik fél kilép az egyességből, Remilia is elveszti a pozíciót, amit a házassággal szerzett volna meg. Mégis olyan furcsa volt. A lány ahelyett, hogy csak simán elrabolta volna Mariát, egyszerűen nekitámadt. Mintha vele akarna példát statuálni. Vele, akiről a Neulander család nem is tudja, kicsoda, micsoda. Akárhogy is nézte, ennek a vámpírnak semmi oka nem volt rá, hogy élet halál harcot vívjon vele.
Remilia baljósan megvillantva fogait lépett előre. Ő másképp gondolta. Farkastörvények uralkodnak a világban. Eszel, vagy téged esznek. Így éltek a vámpírok már hosszú évek óta. Ezért fog felülkerekedni mindenki máson. Nem kellenek neki eszmék, hit, vagy ideálok. Hidegen hagyták a magasztos célok. Az indokok csak arra valók, hogy elüldözzék a megvetést és a bűntudatot. Eltapos mindenkit, aki az útjába mer állni.
A vámpír lány árnytűket idézett meg, majd lassan elindult Maria felé. Meglepetésszerűen támadott, amikor váratlanul oldalra fordult, és helyette Gerardot vette célba. De a démon már várt rá. Kezében egy árnyakból szőtt kardot tartott és azzal csapott előre. Remilia előre tartotta a tűket a kezében, azzal hárította a pengét. Nem volt túl erős suhintás, nem okozott neki gondot.
- Te! Mégis hogy? – a démon előre látta, hogy őt fogja megtámadni. Várta, mikor kell előrelépnie. Talán csak szerencséje volt. Talán tudta, mi jár a lány fejében.
Gerard rájött, miért támadt rá Remilia. Ők ketten talán jobban hasonlítottak, mint elsőre gondolta. Ugyanazok érme két oldala, gondolta a vitéz démon.
- Azt hiszem, a helyedben én is így tettem volna. – mosolygott vissza neki ravaszul.[/color]

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Similar topics

-

» Vicces képek [ARCHÍV]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.