[Hilde és Reingard]Üzleti ügyek vérszívók közt

Óvatosan nyitottam be a Hellenburgi kovácsműhely ajtaján, ám annak tulajdonosa egészen meglepett. Ahogy felegyenesedett a vizes hordó mellől, amelyben egy friss patkó hűlt sisteregve, elegáns szemöldöke egészen felszaladt.
- Kellemes napot, Fräulein! - hajoltam meg kissé a vámpír felé. - Nem szeretnék zavarni, egy jóféle vadászkés kellene nekem. - Ez eddig egy satnya utánzatot használtam amit magamnak eszkábáltam össze de úgy gondoltam ideje beruházni egy tisztességesre. Az, hogy egy Nebelturm fog a segítségemre lenni ebben, kellemes meglepetés volt.

* Éppen egy patkóval végzett, beledobva azt egy vizes hordóba az olajos kezelés után, ahogy a műhely ajtaján egy vámpír lépett be, egy egészen ismert vámpír, már ha hihetett emlékezetének. A mester most távol volt a műhelytől, egymaga gondoskodott a dolgokról, s így ehhez híven saját szakállára is dolgozott. Kormos ingujja vállig volt tolva, kelletlenül festett rajta a barna kötény, melyben leginkább valamilyen fiúgyermekre hasonlíthatott, de magára nem igazán. 
- Csakúgy kellemeset Herrnek. Mi járatban erre? 
* Nem kellett sokat várnia a válaszra, a Schwarzjager a lényegre tért, egész pontosan egy tőrre volt szükséges, ráadásul vadászathoz. Ledobva kesztyűjét, jobbjával megszorította kicsit állát, összemaszatolva a hófehér bőrt a korommal. 
- Vadászkés, hmm... Azt hiszem valamilyen vastagabb pengével kovácsolt egyélű, íves tőr tökéletes lenne. Az nem törne el, ha gallyat próbálsz vele vágni, de elég éles lenne nyúzáshoz, s bármi olyasmihez amire egy vadász használná. 
* Kicsit ellépett a kohótól a kovácsműhely falán lévő pala táblához, majd egy darabka szenet vett elő, amivel felvázolt egy durva tervrajzot arról, milyen is lenne a fegyver. A rajz maga elég idétlen lett, de a lényeg látható rajta. 
- Jelenleg csakis sima acél anyaggal készített fegyverrel tudnék szolgálni, amíg a műhely tulajdonosa vissza nem tér, de az órákba is eltelhet. A markolatot kőrisből tudnám elkészíteni, nagyszerű fa, tartós, s kifejezetten szép. Igényre akár valamilyen motívumot vagy nevet is égethetünk a pengére... * Pillanatig elgondolkodott, majd megkocogtatta a szenet a táblán * - Az ismeretség fejében hajlandó vagyok jó áron... Mondjuk 250 váltóért elkészíteni, már ha érdekel a dolog. Ennél olcsóbban kutya se fogja neked megcsinálni, pláne nem úgy, ahogy én fogom. Áll az alku?
* Kezét belemártotta a langyos hordó vízbe, s beletörölte a barna köténybe, kinyújtva azt a férfi felé, hogy szentesítsék (Vagy éppen nem) az üzletet. Így illik, így tanulta, ez már csak a szokás.

Nem akartam sokat kötekedni, mivel ahogy apám mondta, az éhes vámpír nem beszél. Röviden átgondoltam magamban a hallottakat, majd felé nyújtottam a kezem és megszorítottam, ahogy ilyenkor illik.
- Nevet nem szeretnék. De a Schwarzjägerek számszeríjas-agancsos címerét bele tudod-e égetni? - kérdeztem, mielőtt elengedtem volna a lány meglepően erős kezét. Noha találkoztam már Nebelturmokkal, még Lothar nagyúrral is, mégis meglepett kissé. - Ha nem, megelégszem nélküle is. Áll az alku. - vetettem végül véget a kézfogásnak, s igyekeztem keresni egy helyet, ahol nem fogom zavarni a kovácsot a munkában. - Ha nem bánod, megvárnám míg elkészül.

* Reingard végül elfogadta a kezét, s egy kifejezetten erős, ámbátor nem versengő parola történt kettejük között. Ahogy a mondás tartja, sok mindent meg lehet tudni egy emberről a kézfogása alapján, s így ez egészen sokat megtanított neki a vadászról. 
- Sosem értettem a heraldikához, de ha lerajzolod nekem, hogyan is néz ki a címer, akkor nem látom akadályát. * Azzal végül elengedte annak a kezét * - Nem, véletlenül sem bánom, legalább lesz társaságom.
* Hogy a férfi elfoglalta helyét, odalépett a kohóhoz, majd egy rúd fémet helyezett bele, s izmának minden erejével kezdte pumpálni a fújtatót, amire lassan beterítette a műhely szagát a kova és az üszkök szaga. A fém lassan derengésbe kezdett fordulni, ám még kellett neki némi idő, hogy eléggé vörös legyen ahhoz, hogy dolgozni is lehessen vele. 
- Mégis mi járatban vagy most itt Hellenburgban?