[Anora&Neil] Murder Party [Disclaimer: Adult Content (+18)]

A munkát nem meglepő módon kaptam meg, egy közvetítőt küldtek ki hozzám. Vannak, akik személyesen keresnek meg, levelet nagyon nem kapok, nem is szeretem őket, így az egyik leggyakoribb módja, hogy felbéreljenek, az, hogy küldenek hozzám általában egy megszeppent fiúcskát a munka ügyével. Gyakran alkalmazzák, ha valaki nem akarja felvállalni az arcát szégyen, gyanú vagy lustaság miatt. De most más volt a helyzet, meglepett, amit a küldönc mondott. Egy eldugott fogadónak az eldugott pincéjében, egy igencsak eldugott faluban kellett találkozzak az én megbízómmal. Hozzá voltam szokva, hogyha valaki akar valamit, ő keres fel engem, de mivel felkeltette az érdeklődésemet ez az úr, úgy döntöttem, kivételt teszek. Megköszöntem neki és elküldtem. Távozása előtt még elmondta, hogy a férfi, aki küldte, azt üzeni, hogy rettentő fontos és halaszthatatlan munkáról van szó.
Lovamon, akinek még mindig nem adtam nevet, pedig már illene, hamarabb odaértem, mint vártam. Nem volt kedvem még bemenni, hadd várakozzon még rám egy kicsit. Körülnéztem a falucskában. Nem volt nehéz átlátni a helyet, alig pár utcából állt csak, nem találtam semmi érdekeset. Rosszkedvűen sétálok vissza a fogadóhoz, nagyon ajánlom, hogy érdekes legyen az ügy, s nem csak a semmiért utaztam ennyit. Nem szeretem, ha a bolondját járatják velem, hamar idegesebb leszek tőle a kelleténél, és nem én jövök ki rosszul az efféle helyzetekből.
Mikor a Nap sírva bukott le a rózsaszín és narancsos horizont-tengerbe, átadva helyét a Holdnak, elindultam a fogadó felé. Tudtam, hogy hátul vannak a lejárók a pincébe, és a korhadt faajtó ezt csak megerősítette. Még gyorsan az arcomba húztam a köpenyemet és kitártam az ajtót. A lépcső nem nyerte el tetszésemet a nyikorgásával, de legalább hallani fogja a megbízóm, hogy megérkeztem.
Mikor leértem, két férfi ült egymással szemben, de mindketten felém fordultak. Az egyiknek kampós orra volt és láthatóan nem lepődött meg azon, hogy itt vagyok… ellenben a másikkal, aki nagyra nyílt szemekkel, csodálkozó arccal nézett engem. Én magam is meglepődtem, mert nem volt róla szó, hogy ketten lesznek.
- Melyikőjük a megbízó? – kérdeztem komoran, nem mozdulva el a lépcsőtől, ugyanis nem örültem a helyzetnek és rossz előérzetem támadt.

Körülbelül fél óra, unalommal teli várakozás telt el. Türelmetlenül babráltam kezemmel, miközben tekintetemet végig a lejárón tartottam. Már megfordult a fejemben az is, hogy senki sem fog jönni rajtam kívül, és az is, hogy a következő percben felállok, és elhagyom a helységet. Mikor már tényleg türelmem határán voltam, végre leméltóztatott döcögni a korhadó lépcsőn az említett illető.
– Végre…- csaptam egyet az asztalra, miközben szemeimet a sötételf leányzóra forgattam apró szidalmat sugározva felé. Alacsony termetű, hozzám korban szerintem közel álló hölgy jelent meg, azonban arcába húzott köpenye végett nem nagyon tudtam megmondani. Hosszú, hófehér haja volt, vörös szemei hamis kedvességet sugároztak. Első ránézésre meg tudtam mondani, hogy nem az volt, akinek mutatja magát. Honnan tudtam ezt? Én magam is ilyen vagyok.
Be sem lépett a szobába, már türelmetlen kérdést tett fel, melyre csak fejemmel a mellettem helyet foglaló férfira böktem. A megbízó intett a harmadik szék felé, majd az asztalon összekulcsolta kezeit, s megköszörülte torkát.
 – Azért hívtam mindkettőtöket, mert ebben a munkában nem fogadhatok el bukást.– zendített mondandójára búskomoran.
– Úgy mondja, mintha valaha is hibáztam volna… egyedül. – tettem hozzá cinikus megjegyzésem, melyet a férfi figyelmen kívül is hagyott.
 – A falutól pár-ezer méterre áll egy elhagyatott, régi gabona raktárépület. – folytatta ugyan azzal a monotonsággal, mint amivel elkezdte. – Ott minden negyedik vasárnap éjjel, találkozik három személy. Lényegében kettő, csak az egyiknek testőre is van. Nos, ezen a helyen Hellenburgba irányuló alkoholcsempészet megbeszélése folyik, pénz átadások, részlet egyeztetések és hasonlók. Annak idején én is részese voltam ennek az egésznek. Az egyik ott tevékenykedő úr kért fel, hogy kéne neki némi segítség, mert a jelenlegi munkatársakkal akadt némi… probléma. Olyan, ami önökre egyáltalán nem tartozik. – tette hozzá gyorsan. – Lényeg a lényeg, holnap éjjel ennél a háznál, nem három, csak kettő személy fog feltűnni, mivel a társam nem jelenik meg. Azt szeretném, ha végeznének mind a férfival, mind a testőrével. Vegyék úgy, hogy az épületben minden egyes jelenlévőt ki kell iktatni, ha esetleg jönne más is. Miután végeztek, találkozzunk itt. – mondandója befejezése után felállt az asztaltól, így én is úgy tettem. Miután kezemet zsebre vágtam, még egy rövidebb pillantást vetettem az újonnan érkezőre, majd tekintetemet újra a munkaadóra vittem amikor újra megszólalt.
 – Bármi kérdés?

Nem válaszoltak a kérdésemre, de elég egyértelművé tette a kampós orrú, hogy ő az, aki idehívott… mindkettőnket. Tudtam, hogy a másik figyel engem, de a köpeny miatt nem láthatta a teljes arcomat. Helyes, egyelőre nem is akartam felfedni magam, főleg, hogy, abban sem voltam biztos, mit fogok tenni a következő pillanatban. Nagyon erősen gondolkodtam azon, hogy otthagyom őket és kimegyek.  De végül meggondoltam magam, biztos megolt az oka rá ennek a paranoiásnak is, hogy idehívatott. Inkább megvárom, hogy mi a feladat, s utána eldöntöm, hogy benne leszek-e vagy itt hagyom őket. Reméltem, a másik hamarabb elmegy innen és enyém lesz a munka.
Cinikusan hozzá is tettem, miután visszaszólt a kampós orrúnak:
- Lehet, nem hibáztál eddig, de kisegítés szükséges melléd egy nagyobb munkában. – vigyorodtam el eszelősen.  Lehúztam a köpenyt a fejemről, megráztam a hajamat, hadd omoljon a vállamra, majd nyugodtan leültem az üresen maradt székre. Kíváncsi voltam az ügyre és arra, hogy mi lesz ennek a vége. Hirtelen megjött a kedvem hozzá, s kicsit jó is esett leszólni a másikat. Régen kerültem versenyhelyzetbe, nem tudom, hogy a megbízó hogy lehetett ennyire ostoba, hogy két ismeretlen bérgyilkost egy ügyre bérel fel, gondolkodhatott volna előbb, hogy ennek mik lehetnek a következményei. Mindezek ellenére, a fekete hajú, korombeli sötét tünde nem tűnt ellenszenvesnek, sőt, a szemében az indulatokon túl ott volt a hideg kegyetlenség, s még mélyebben a gondoskodó melegség keveréke is, ami magamra emlékeztetett. Egyedül a konkurencia zavart benne. Félmosollyal, ravasz tekintettel néztem rá, aztán elfordítottam a fejemet.
- Milyen munkáról lenne szó? – dőltem hátra élvezettel.
A megbízó elmondta, hogy mi lesz a teendő, egyszerre kettővel kell végezni nyílt terepen. Nem tűnt nehéz feladatnak. A nyílt terepet könnyen ki lehet kerülni, csak követni kell őket hazafele, amikor már nagyobb eséllyel lehet ölni. Holnap éjszaka… addig kell valahogy megegyeznünk, hogy kié lesz a munka.
- Nekem lenne kérdésem. Mi lenne, ha átugranánk ezeket a köröket és egyből én kapnám meg ezt az esetet? Garantáltan halottak lesznek, nem szorulok segítségre. – nézek komolyan, hideg tekintettel a kampós orrúra. Kérdésemre nem válaszolt,csak felállt, mire a másik is így tett. Én a helyemen maradtam.  – Ennyire veszélyesek lennének talán, hogy egy profi nem végezhet velük? – ezzel a kérdéssel egyfelől számon kértem, másfelől a sötét tündét védtem, ugyanis ez hatalmas sértésnek számított minden bérgyilkosra nézve.

A leányzó beszólására nem reagáltam semmit, azonban amikor felvetette, hogy én nem jövök a munkára, hanem csak ő, arra tényleg felkaptam a vizet.
 – Szívecském, vagy egyedül megyek, vagy Te is jössz. Nem azért baktattam ide, és vártam méltóságodra annyit, hogy most csak úgy elsétáljak. –  Mordultam rá, miközben kimért lépéseket kezdtem tenni felé.
 – Profi?! –  nevettem fel  – ugyan kérlek, ne akarj senkit se röhögtetni. –  amikor már tényleg közel jutottam a hölgyhöz, hogy csak egy jó tíz centi térkülönbség volt a kettőnk között, lejjebb hajoltam az üldögélőhöz, majd a vigyorgó arcomon a szemem csillogását keserű szúrósság váltotta fel.
 – Vedd ezt egy szívességnek, hogy elkísérlek, és nem hagylak megdögleni egyedül. Mielőtt azt hinnéd, hogy féltenélek, csak a csinos kis arcocskád miatt teszem. –  erre a megjegyzésem végére még megejtettem egy vigyort is.
  – Elég legyen! Mindkettőtök! –  csapott az asztalra a horgas orrú, amire felegyenesedtem.   – Nekem is jobb lenne, ha csak egy embert kéne kifizetnem. De mint ahogy említettem: A hibázás. Nem. Elfogadható. –  nyomatékosította szavait néhány kis szünettel, minden szóra egy aprót koppintva az asztalra. Én nekem már nem volt ehhez hozzáfűzni valóm, csak szó nélkül megvontam vállaimat.
 – Az esetben, ha nincs több kérdés, béreltem maguknak a fogadóban egy szobát. De csak egy volt szabadon, így azon kell osztozniuk. –  erre a mondatra képtelen voltam nem felnevetni.
– Meg se próbáld elvágni a torkom álmomban. –  fordultam gyorsan a lány felé, majd megindultam ki a teremből, fel a lépcsőn.

Egész viharos kis veszekedés kerekedett a pincei jelenetből. Abban a pillanatban, hogy kiejtette a száján, a Szívecskémet, hatszor gyilkoltam meg a pillantásommal.
- Még hogy neked kellett sokat utaznod idáig. Inkább örülnél, hogy ott leszek melletted és megmentem azt az öntelt személyedet, Drágaságom... – az utolsó szót gúnyosan megnyomtam.
Erre nevetve felállt és lazán közelebb sétált hozzám, alig 10 centire, majd lehajolt, hogy szemünk egy vonalban legyen és vigyorogva beszélt hozzám. Dühvel és hidegséggel válaszoltam.
- Igazán magányos lehetsz, ha bármilyen munkát elvállalsz egy csinos pofi feltűnésére. – tudtam, hogy a bérgyilkosoknál a magány egy fájó pont (vagy élvezetes és felszabadító, attól függ, honnan nézzük), de nem tudtam megállni. A mutatóujjamat hirtelen a szíve alá nyomtam és mélyen a szemébe néztem, amiben a meglepetés tükröződött. Éreztem, hogy szíve a megszokottnál kicsit hevesebben ver. – Meghaltál.
Ekkor a kampós orrú rácsapott az asztalra és dühösen ránk meredt. Én is felálltam, kiegyenesedtem és teljes testemmel felé fordultam. Szerintem sikerült mindkettőben tudatosítania, hogy komoly feladatról van szó, s egy munkában mindig a megbízó igényeit kell nézni. Ha ő azt akarja, hogy együtt menjünk, hát legyen. S nem fogunk hibát ejteni.
Mikor bejelentette, hogy egy szobában kell töltenünk az éjszakát, megfeszültem. A… társam komolyan figyelmeztetett, majd elindult kifelé. Meghajoltam a férfi előtt és én is elindultam kifelé a pincéből. A fogadóba belépve láttam, hogy leült egy asztalhoz. Gyorsan elfoglaltam a vele szemben lévő helyet.
- Tarts azért magadnál egy tőrt, hátha nem leszel elég gyors és figyelmes. – meredtem rá indulatosan. Csönd telepedett ránk, majd kicsit megenyhülve folytattam. – Mivel nem tehetünk már semmit a helyzetünk ellen, legalább az éjszaka legyen nyugodt. Nem akarom elcseszni az ügyemet… ügyünket. – felálltam az asztaltól, hogy felmenjek a szobába. Félig visszafordulva még odaszóltam neki, mielőtt továbbmentem. – Nem kell aggódnod, aligha leszünk együtt a szobában este. – mondtam csendesen, majd elsétáltam.
Feltértem a szobába, ahol a köpenyt levettem s az ágyra dobtam, majd odamentem az ablakhoz és egy kicsit kihajolva, nekidőlve a párkánynak a Holdat figyeltem.

A fiatal hölgy szúrós megjegyzései nem estek kellemesen, azonban annyira nem nagyon tudtak megsérteni, hogy emiatt leálljak vele vitázni, így csak vigyorogva megráztam a fejem. Amikor szívem alá tette mutatóujját, vakmerősége meglepett. Vagy csak így próbálta leplezni félelmet? Mindegy is, meglepődöttségem egy kaján vigyorral próbáltam elfedni.
– Csak szeretnéd.
Amikor felmentünk a pincéből egyenesen a fogadóba tartott utunk, ahol először a pultnál elkértem egy jó korsó sört, majd helyet foglaltam az egyik faasztalnál, nem igazán törődve azzal, hogy munkatársam mit is kezd magával. Azonban ennek ellenére, aligha telt el pár másodperc leülésem óta, már viharozva foglalt helyet velem szemben. Szemeimet forgatva hátradőltem, s nagy kortyokat ittam a vaspántokkal megerősített fakupából. Le sem ült, már fenyegetőzni kezdett, amiből már tényleg elegem volt. Komótosan letettem az asztalra korsómat, majd beljebb húztam a székemet, s könyökeimet feltettem az asztal lapjára, hogy közelebb legyek a lányhoz. Arcomról kihűlt minden érzés, kivéve a szememben égő keserű kegyetlenség, felfedve igazi valómból egy aprócska darabot.
– Inkább magad miatt kéne aggódnod. Nem miattam. – mondtam röviden. Szemében látszódott a félelemnek kezdetleges nyomai, így ezt az egészet abban is hagytam, elég volt ennyi. Pár csöndes másodperc eltelte után újra hátra dőltem, tovább kortyolgatva italom. Ekkor felajánlotta, hogy próbáljunk alkalmazkodni a helyzethez a legnyugodtabban, mert nem akarja elrontani az egészet. Ezt nevezem éles fordulatnak. Vállamat megvontam ötletére, majd kinyújtottam jobbom.
– Neil. – böktem oda bemutatkozás képen. Kisebb idő eltelte után felállt helyéről, majd még hátrafordulva mondott valamit csendesen, amiből nem sok értelmet tudtam kivenni.
- Várj! – intettem utána, majd felállva helyemről siettem hozzá. Viszonylag közel léptem, majd sejtelmes beszédbe kezdtem.
– Csak annyiról akarlak figyelmeztetni, hogy, tudod… néha alva járok, és akkor elég érdekes dolgokat csinálok tudtom kívül. Szóval, ha reggel arra kelnél fel, hogy itt mindenki halott… csak ne lepődj meg. – suttogtam tekintetemben a legnagyobb komolysággal. Pár másodperc hatásszünetet tartva csak nevettem, s legyintettem egyet.
– Csak vicceltem, nem vagyok alvajáró. És amúgy is, ilyeneket teljes mértékben éberen s tudatomban is csinálok. – nevettem, miközben válasz várta nélkül visszamentem az asztalhoz, s tovább iszogattam. Egy jó nyolc perc telhetett el, mire italom elfogyott, ekkora én is felbaktattam az emeleti szobába. Ahogyan beértem, egy egyszerű szoba tárult felém, egy kétszemélyes ággyal, rajta a lány köpenyével, míg a tulajdonos az ablakban bámészkodott. Ő hozzá hasonló módon ledobtam én is köpenyem, s egy cigarettát, meg gyufát kutattam elő zsebeimből. Halk léptekkel mentem oda hozzá az ablakhoz.
– Nincs teraszunk?

Miután fenyegetőzve kifakadtam, meggondoltam magam és nyugodtan mondtam el, amit akartam a helyzetet illetően, mire ő csak megvonta a vállát. Mikor előrehajolt a szemeiben csupán a jéghideg kegyetlenség villogott, ami egy pillanatra megijesztett. Tudtam, hogy észrevette, de arról fogalma sem lehetett, hogy miért… ugyanis magamra ismertem. Teljesen. Úgy határoztam, hogy nem mutatom meg még, bennem mi lakozik, hadd maradjon meglepetés számára. Félmosolyra húztam a szám, majd én is hátradőltem.
- Anora.  – vetettem oda, amint meghallom a nevét. Közben körülkémleltem a fogadóban és szemügyre vettem a népséget. A legtöbbjének a szeme sem állt jól, kedvem lett mindnek megtudni a titkát és legyilkolni.
Az egyiket ki is néztem magamnak, lejátszottam a teljes jelenetet, ahogy megkínzom, könyörög, majd lassan megölöm. A rideg, tébolyodott gyilkolási vágy csillogott a szememben és elengedtem egy halk kacajt. A férfi velem átellenben ült a fogadóban, s mikor elkapta pillantásomat elfehéredett és izzadni kezdett. Jól szórakoztam. Ez volt az a pillanat, amikor felálltam. Még mindig a férfit néztem, láttam a félelmet a szemében, ahogy megmozdulok.
Neil utánam jött, ezzel elrontva a pillanatot. Megvártam, amíg elmondja, hogy alva jár és megvontam a vállam. – Nem kell alvajárón… - kezdtem bele, de belevágott pont azzal, amit mondani akartam és jót nevetett. Erre csodálkozva ránézek és elvigyorodom.
- Csak nehogy ne legyen kit leölnöd addigra, mire én végzek. – ugyanúgy nevettem egy nagyot, elfordultam, és kuncogva mentem fel a lépcsőn.
Érdekes szerzet, meg kell hagyni. Kíváncsi vagyok, tényleg annyit tud-e, amennyit állít magáról. Majd meglátjuk. Átvillant az agyamon, hogy míg ő alszik, a kinézett személyekkel tényleg végzek. Mit számítana nekem, úgy is furcsa az egész ügy, egy kis szórakozás nekem sem árt.
Nem sokkal később megjelent Neil az ajtóban és ledobta ő is köpenyét. Félig hátrafordultam, addigra már mellém ért. Kezében gyufát és cigit tartott. Mindig is szerettem a cigaretta füstjét. Gyönyörű homályosságba borít mindent, amit csak be tudott kebelezni, s egyre csak terjed és terjed. Nem sokat szívtam eddig életem során, de pontosan emlékeztem azokra a bizonyos szálakra. Bódító érzés hatolt az agyamig és mindent kiszínezett. Kedvem támadt tőle őrült módjára mészárlásba kezdeni.
- Ahogy látod, nincs. – válaszolok kurtán az erkélyről feltett kérdésére. – De még mindig ki lehet ülni az ablakba. – húzom ki magam és felé fordulok. – Feltéve, ha nem löksz ki. – ravasz tekintettel néztem rá, még nem bíztam meg benne. Eszembe jutott egy emlék, amiben a munkámat pontosan egy erkélyről taszítottam le. Lenéztem az addigra már tűzre kapott cigarettára, magamba szívtam a füstjét és átadtam magam az érzéseknek, amik egész este bennem verekedtek. Felnéztem az ablakon át a fénylő Holdra és nevetésben törtem ki.
- Kellene erkély, fantasztikus érzés az elhaló sikolyokat hallani, mikor kilököd őket. – nem tudom, honnan jöttek ezek az indulatok, általában visszafogom őket, de most úgy éreztem, self társam mellett nem kellett rejtegetnem. Éppen emelte volna újra a szájához a cigarettáját, mikor megelőztem és odahajolva, gyorsan beleszívtam. Fogalmam sem volt, hogyan fog erre reagálni, de nem érdekel. Nevetve fújtam az arcába a füstöt.
- Erkély… - elkapott a mészárlás iránti vágy.

Alvajárós poénomra csak ő is felnevetett, mint én tettem, ahogy ez várható is volt. Tudtam, hogy kifejezetten hasonlóak vagyunk az első pillanattól fogva, amikor belépett a pincébe, de azt még nem tudom megmondani, hogy mennyire is igazán. De nem is baj, idővel úgy is rájövök.
– Ne adj ötleteket. – mondtam vigyorogva válaszának kiegészítésre, majd számba vettem a cigarettámat. A gyufa végén sercegő szikrák közepette apró tűz gyulladt a félhomályban, majd kezemmel takarást adva neki, hogy az ablakon beáramló levegő ne fújja el meggyújtottam a dohányt. Nagyokat slukkolva hagytam, hogy a tüdőmbe áramló füst nikotinja véráramlatomon keresztül eljutva egész testemben lágy tompaságot előidézzen.
– Ha ma este itt azt szeretnéd, hogy valaki sikítson… jobban kell próbálkoznod. – mosolyogtam rá kihívó tekintettel. – De egyébként… mi az élvezetes abban? – fordultam újra ki az ablakon a fekete, sötét semmibe meredve, ahol csak a hold ragyogott félénken. – Sikítanak egyet, s kitörik a nyakukat. Ha elveszed egy ember életét, akkor már miért nem használod ki az adódó lehetőségeid legjobbjait, s élvezed ki a helyzetet, hogy… alkoss valami szebbet. – olyan mondatok hagyták el szavaim, amit nagyon kevés ember hallhatott tőlem. Újra számhoz emeltem volna a cigarettát, azonban Anora kapva a lehetőségre odahajolt, s helyette ő szívott bele egyet, füstjét nevetve arcomba fújva. Először szemöldökeim a meglepődöttségtől felszöktek egy kicsit, majd pár másodperc elteltével csak én is nevettem egyet.
– Ha mondod, hogy dohányzol, még lehet meg is kínállak az elején. És nem. Nem csak a csinos pofid miatt. – mondtam neki mosolyogva. Furcsa volt. Ő is, én is. Az egész helyzet. De a legfurcsább az egészben az volt, hogy a nagyon kevés személyek egyike lett meglehetősen rövid időn belül, akiknek tényleg élveztem a társaságát. Hogy ez most jó, netán rossz? Arra nem tudtam volna válaszolni, de nem is akartam, csak élveztem a pillanatnyi örömöt. Fáradtan dobtam magam a takarók, s párnák közé, lábbelimet leszenvedtem magamról, majd hátammal a falat támasztva kinyújtottam megfáradt lábaim, kezemmel kicsit megmasszírozva őket.

Miközben ott álltunk az ablakban, meglepő választ kaptam az erkélyes gondolatomra. Valami szebbet… visszhangzottak a szavak a fejemben.
- Mi szebb lehet egy halottnál? Maga a gyönyör, amikor az azt az apró reccsenést vagy utolsó leheletet meghallod, s vége van. Egyik pillanatban még sikít, majd egy varázslatos mozdulattal elhallgattatod. Milyen törékeny az is élet, s te döntheted el, mit kezdesz vele.
Megfogott, amit mondott. Alkotni lehet velük… Én is oly sokszor gondolkodtam ezen, hogy lassú, kínhalállal gyilkoljak vagy miután végeztem valakivel, tovább foglalkozzak vele, hogy létrehozzak egy művet.  Próbálkoztam is ezzel, volt, mikor nagyon elkapott a hév és nem bírtam leállni, de végül visszatértem az eredeti módszeremhez. A mentális kínzáshoz. Igazából nem is mondanám kínzásnak, mert csak kérdéseket tettem fel, s válaszokat vártam rájuk. Mindenkiben ott vannak a válaszok, csak egyesekben nagyon mélyen elrejtve, s ezeket segítettem előhozni. Viszont amikor meguntam az egészet, egy gyors szúrással, vágással, töréssel, lökéssel vagy egyéb egyszerű mozdulattal, elvettem az alanyom életét. Én vettem el, de közösen dolgoztunk meg érte. Nálam volt a lehetőség a gyilkolásra, de őnála pedig a válaszokban rejtőző igazság. És ez volt a kulcs, amit eddig aligha sikerült bárkinek is megtalálnia.
Erről gondolkodtam, mikor felfogtam a mondata első felét. Hirtelen felé fordultam, s ekkor volt az, amikor elfogott a cigaretta utáni vágy. Meglepődve nevetett fel.
- Hát mi más okod lenne rá? – viszonoztam a mosolyt, bár furcsa volt. Az elején nagyon egymás ellen voltunk, de már abban is volt egyfajta megértés.
Ledobta magát az ágyra, s eszembe jutott, hogy mióta nem pihentem már, kezdtem érezni, ahogy a testem az ágy felé húz. Még utoljára felpillantottam a Holdra, majd melléültem az ágyra. Nem volt annyira széles, mint vártam, ezért vállunk összeért. Beletúrtam a hajamba és megráztam. Levettem én is a cipőimet, oldalra dobtam, majd félig felé fordultam.
-  Ki sikítson ma este? – néztem mélyen a szemébe.

Rövid eszmecserénk után hagytam, hogy könnyed hangjai visszhangot verjenek tudatomban.  Ahogy ő is befurakodott mellém, a szűk ágy végett kicsit közelebb bújt hozzám, testével oldalasan felém fordulva. Ahogyan szemeibe néztem hosszasan, egy különös érzés fogott el. Az egyik leggyönyörűbb nő volt, akivel valaha is találkoztam. Nem mondhatom, hogy megannyival volt már dolgom, de ennek ellenére úgy éreztem, nincsen okom a panaszkodásra sem. Nem csak a külseje szépségei igéztek meg, bár kifejezetten hatottak rám azok is. A selymes, puha szürkés bőrének lágy érintése, a hosszú, hófehér kócos haja, azonban vörös szemeiben tükröződő veszélysugallat és mélyen rejtőző kedves szelídség furcsa kontrasztjának egyvelege volt az egyik legegyedibb, s legszebb vonása. Azonban ami tényleg megfogott, az az volt, hogy előtte tényleg az lehettem, aki vagyok. Senki mást nem kellett adnom, csak magamat, és nem volt egy tulajdonságom sem amit el kellett volna titkolnom előle hazug tekintetekkel, hogy vonzódjon hozzám.
– Nem fogok bánni jó pár karmolás nyomot a hátamon holnap, de a sikítást inkább tőled preferálnám. – vigyorogtam vissza rá. Pár másodpercig ültek köztünk a szavak, majd lassan közelebb kezdtem hozzá hajolni. Lassan végigsimítottam arcát, majd kulcscsontjától kezdve szám puha érintéseivel haladtam fel a nyakán, majd ha nem bánta az egészet, pár lágy csók váltása közben kezemmel formás combjának belső részét gyöngéden kezdtem simogatni, míg másik kezemmel ingem felső gombjait, majd az övemet kezdtem kikapcsolni hagyván, hogy érzéseink oda vezessenek, ahová akartunk menni.

Amint a szemébe néztem, tudtam, hogy nem kell megjátszanom magam. Nem kell betartanom a szabályaimat, elengedhetem a bennem lakozó igazi gyilkost, aki nem a pénzért, hanem magért a gyilkolás eufórikus öröméért öl. Hirtelen Én lettem. Az a nyers én, akivel már évek óta nem találkoztam, s nagyon örültem, hogy akkor újra látom. A közelsége, az, ahogy egymás szemébe nézünk, és szavak nélkül olvasunk a másik gondolatában, az, hogy a vállunk, és csak a vállunk összeért, képes volt arra, hogy a szívemet arra ösztönözze, hogy hevesebben dobogjon, a vér lüktetett az ereimben és hirtelen elviselhetetlen kényszert éreztem arra, hogy megcsókoljam. Nem tudtam másra figyelni, csak a kellemesen telt ajkaira, és sóvárogtam az iránt, hogy az enyémek legyenek.
Mondott valamit nekem, de a szavak elmosódtak, csak arra tudtam gondolni, hogy vissza kell-e fogni magam. Éreztem, ahogy keze végigsimítja az arcomat, az ajka mennyei puhasággal, lágyan egyre feljebb kúszik a nyakamon, s mikor a combomhoz ért a keze, nem bírtam tovább, és halk nyögés kíséretében ellazultam teljesen. Elkezdtem kigombolni az ingjét, miközben ajkamat a nyakához emeltem, s a keze mozgásától halkan lihegtem a fülébe. Mikor a combomtól egyre feljebb csúszott, megfeszültem egy pillanatra, és testemet az övéhez nyomtam, majd közelebb húztam magamhoz, s egy utolsó nyakra adott csók után végre ajkaink összeértek. Tökéletes volt. A teltsége és puhasága arra ösztönzött, hogy lágyan beleharapjak alsó ajkába, mire ő a combomba markolt, ami egy újabb nyögésre késztetett. Megállíthatatlan folyamat volt, egyik apró mozdulat követte a másikat, folyamatosan adva egymásnak azt, amit a másik kívánt. Lekerült róla a nadrág, rólam a felső. Rajta még félszegen lógott az ing, megmutatva vonzó felsőtestét. Mikor az ing is eltűnt a többi ruhával az ágy mellett, nem maradt egyéb, mint, hogy bőr érintette a bőrt. Végigsimítottam a hátán, miközben ő a nyakamba temetkezett és tökéletes összhangban hullázó mozgást végeztünk, mindketten halkan lihegve. Keze visszaindult a kulcscsontom felé, majd egyre lejjebb kúszott, végül megállapodott a  mellemen s megmarkolta, majd egy ponton, elkezdett lágyan, mégis határozottam ingerelni. Eközben én gyengéden harapdáltam a nyakát, miközben egyik kezemmel a hátát jártam be, a másikat pedig hasától egyre lentebb csúsztattam.

Ahogy a feszes combját simogattam, ő gyengéd kezeivel az ingem kezdte kigombolni. Szüntelen járó ujjaim combján egyre feljebb, s feljebb csúsztak, amire ő pár halkat nyögött nyakamban, ütemes lihegés közepette. Ahogy az izmai megfeszültek, gyönyörű testét szorosan hozzám nyomta. Nem bírtam tovább, s én is hangot adtam pár apróbb nyögdécselésnek. Egymás nyakán haladtunk szánkkal, majd végül puha, telt ajkaink összeértek, és forró csókok közepette vágyunk az egekig fokozódott. Idővel minden ruhadarab a földön landolt, s puha bőréhez gyöngéden hozzásimultam. Meztelen testét csodálva markoltam meg formás melleit, s izgatni kezdtem. Először csak ujjaimmal simogattam őket, miközben ő nyakamat harapdálta. Lassú, testét érintő csókokkal kezdtem lefelé haladni, s megálltam mellénél, majd kezeimet felváltottam a számmal. Fogaimat mellbimbója köré helyeztem, s lágyan összeszorítottam, amire egész testében megfeszült, s körmeivel szánkázni kezdett hátamon. Aprót sziszegtem, majd végül körkörös mozdulattal, gyengéden játszani kezdtem nyelvemmel. Egyik kezét levette hátamról, amit hasamon kezdett lejjebb kúsztatni, s határozottan megmarkolta merev férfiasságom, amire nagyot nyögtem, majd nem is várva sokat magába helyezett. Szoros, nedves ölelése mennyei volt, hangosan lihegve kezdtünk ütemesen mozogni. Szorosan magamhoz öltetem törékeny testét, miközben ő egyik kezével hajamba túrt, másikkal pedig széles hátamat járta be. Igazán közel hajoltam hozzá, s halk lihegés kíséretében gyöngéden hegyes fülébe haraptam. Egyre gyorsabb tempót vettem fel, amire a lány, s én is hangosabb nyögdécselésbe kezdtünk. Kezeit mellkasomra helyezte, majd az ágynak nyomva felült rám, átvéve az irányítást. Ahogyan föl-alá lovagolt rajtam, felém hajolt, s hófehér haja selyemfüggönyként bomlott arcomra. Boldogan néztünk egymás szemébe mélyen, majd még közelebb hajolt hozzám, s szoros, hosszan tartó csókokat váltottunk. Lassan felültem, miközben ő folytatta rajtam való mozgást, emiatt szinte olyan volt, mintha eggyé váltunk volna. Bal kezemmel megszorítottam feszes mellét, amire halkan sziszegni kezdett, közben pedig jobb kezemmel hátán keresztül felmentem a tarkóján, s hajába túrva hátulról erősen megmarkoltam azt. Ezután, hirtelen mozdulattal meghúztam, hogy álla kecses gyorsasággal a plafon felé billenjen. Szenvedélyesen sikoltott fel, én pedig kulcscsontjától kezdve lassan végignyaltam nyakán, amire ő a kéjtől beleharapott alsó ajkába, s egyre gyorsabb tempót kezdett diktálni.

Pontosan tudta, mi kell nekem. Az egész testemen és mellemen fel-alá járt a keze, néha belém markolt, néha éppen hogy csak érintet, miközben én a hajába túrtam és meg-megfeszültem. Ezután felé kerültem, meg akartam mutatni, mit tudok. Tetszett a látvány, ahogy ott feküdt alattam meztelenül, a gyönyör utáni sóvárgással az arcán egy idegen, aki olyan, mintha mindig is együtt lettünk volna. Közben egyre gyorsabban, szenvedélyesebben mozogtunk, majd előrehajoltam és szorosan egymásba fonódva csókolózni kezdtünk. Nem bírta sokáig, hogy alul maradjon, ezért felült, de én nem hagytam abba a mozgást. Nem akartam, mert nem volt elég belőle. Egyik kezével a mellemet markolta meg, kívántam, hogy a szájába vegye, míg a másikkal a gyönyör borzongásai közepette felcsúsztatta kezét a hajamhoz és hirtelen hátrarántotta vele a fejemet, mire előtört belőlem egy sikoly. Éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Erre ő lassan, nagyon finoman végignyalt egészen a nyakamig, ahol már hangos nyögésekben törtem ki. Egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal a hátába martam és egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtunk, majd mikor éreztem, hogy egész testében megfeszül, én is hangos felnyögés és sziszegés kavalkádja kísértében elengedtem magam teljesen és kimerültem estünk vissza az ágyra, én a mellkasán feküdtem, miközben ő magához szorított és mindketten hangosan ziháltunk.
Eltelt egy negyed óra, mire magunkhoz tértünk és megszólaltunk. Felemeltem a fejemet, és kibontakoztam az öleléséből, miközben a kócos hajamat söpörtem el az arcomból. Felültem, s ő kérdőn nézett rám. Ő is feléledt és én is. A Hold már közelebb járt a horizonthoz, alig egy-két óránk maradt napfelkeltéig. Mialatt az ablakon néztem ki, eszembe jutott valami.
- Neil... - megvártam, amíg a szemembe néz és tekintetét a meztelen testemről az arcomra fordítja. – most hadd sikítson más is. – néztem boldogan vigyorogva a szemébe. – Lent van egy kocsmányi ember. A fele részeg, a másik fele alszik. – szemeim előtt egyre vadabb képek jelennek meg, előtört újra belőlem a gyilkolás utáni vágy. Elhallgatok pár pillanatra, majd közel hajolok hozzá, négykézláb vagyok előtte az ágyon, és hosszan megcsókolom. Utána pedig halkan a fülébe súgom: Alkotni akarok… valami szebbet.
Legurultam az ágyról, majd gyorsan felkaptam a földről a tőrömet és végighúztam rajta az ujjam, majd Neil felé fordultam és oldalra fordított fejjel, a Hold fényében megkérdeztem. – Velem tartasz?

Kimerülten zuhantunk a puha ágyra, ahogy a gyönyör kíséretében mindketten hangos nyögések közepette megfeszültünk. Fejét mellkasomon pihentette nagyokat szuszogva, miközben testemet bámulva ujjaival táncolt azon. Én szorosan magamhoz öleltem egyik kezemmel, miközben a plafont bámulva, hangos zihálás közepett élveztem a gyönyörű leányzó társaságát.
– Nem akarok érzelgős lenni de… most azt kívánom, bárcsak megállíthatnám az időt. –  mosolyogtam Anorára, miközben hajával kezdtem játszani. Eltelt egy jó negyed óra, még ha az csak röpke perceknek is tűnt, majd a lány kibontakozott ölelésemből, s felült az ágyra. Kérdő tekintettel kísértem végig kecses mozgását, ahogy az ablakhoz sétált, s szemeimet gyönyörű, mezítelen testén pihentettem. Hátrafordult, majd egy vigyor kíséretében szemében felvillant az az ádáz tűz, amit annyira imádtam benne. Ami meg volt bennem is. Olyan volt ez az egész, mint a világ egyik legfurcsább, azonban még is legkifinomultabb, s legszebb mágnese. Anora szavai lágy hangján a legszebb muzsika volt füleimnek, amit most hallhattam. Négykézláb kezdett felém mászni az ágyon, s hosszasan megcsókolt. Beletúrtam hajába, s visszacsókoltam édes száját. Mindennél jobban lett volna kedvem még egy menetet átélni a lánnyal, azonban most másfajta szórakozás várt ránk… Művészi.
Megörülve ültem fel az ágy szélére, majd egy nadrágot öltöttem fel magamra, s a sarok felé léptem, ahova szeretett rapírom volt betámasztva. Kezembe vettem a fegyvert, ami erre lágy, fehéres színű füstjét a penge köré bocsájtotta.
– Lexa amúgy is éhes. –  vigyorogtam vissza a hölgyre, miközben ujjaimmal a penge élét simogatva játszottam.
– Tudom, hogy nehéz lesz, de próbáljunk meg legalább egyet életben hagyni. Van egy tervem, s ami azt illeti, amikor beléptem a helységben, már felvillant az agyamban. –  vigyorogtam közben a lányra. – Odamész az ajtóhoz, s minden menekülő a tiéd, a többivel foglalkozom én. Először próbálj meg nem halálos találatokra menni, célpontnak veheted a lábakat, vádlit, egyéb mozgató izmokat. –  magyaráztam lelkesen. Felbuzdulva indult meg, azonban mielőtt kiért volna az ajtón utána nyúltam megragadva csuklóját, s gyengéden, de még is határozottan visszarántottam magamhoz, s egy csókot adtam neki.
– Mutassuk meg nekik.

Ugyanúgy bizseregtek az ajkaim, mikor megcsókoltam, mint az egész testem, amikor a hajammal játszadozott. Megdermedtem, mikor bevallotta, mit is gondol. Nem voltam felkészülve egy efféle vallomásra, egy pillanatra meg is haragudtam rá, de utána rájöttem, hogy én is pont ugyanezt kívánom, bár féltem bevallani magamnak. Sosem volt eddig szükségem senkire, s sosem kerültem ilyen közel senkihez sem igazán ilyen rövid időn belül. Mégis, szinte görcsösen kapaszkodtam ebbe a pár órába, amit eddig vele töltöttem. Válaszul csak összeszorítottam a számat és mosolyogtam magamban, de nem néztem a szemébe.
Kigurultam az ágyból, s miután feltettem a kérdést, hatalmas mosollyal figyeltem, ahogy partnerem visszahúzza a nadrágját. Eszembe jutott, hogyan került le az róla nem is olyan rég… Én is magamra öltöttem fekete, szűk ruhámat. Mikor kezébe vette a rapírt, áhítattal figyelt a gyönyörű fegyvert, és ahogy Neil az ujjai között játszott vele, kedvem támadt visszahúzni magamra az ágyra, és soha ki nem engedni onnan.
- Lexa… honnan kapta a nevét? – indultam el felé.
Neil előállt az ötletével, ami rettenetesen tetszett. Eleve nem akartam gyorsan megölni mindet, abban nincs semmi élvezet. Elvégre most alkotunk, ahhoz meg szükség van rájuk is. Egyre lelkesebben magyarázta a tervet, én meg figyeltem és táplálkoztam a szemében lévő vadságból. Elkapott a vágy, hogy megcsókoljam, de magam sem tudom miért, visszafogtam magam és elindultam az ajtó felé, mire ő a csuklómnál fogva magához húzott és megcsókolt.
- Megmutatjuk, mi is az igazi művészet. - csókoltam vissza szenvedélyesen, majd hirtelen megfordultam és kiléptem a szobából. A folyosón megálltam és félig hátrafordultam hozzá kuncogva. – Aztán még több sikítást akarok. – és ezzel megindultunk lefele a lépcsőn.
Ahogy gondoltam, lent már jóval kevesebben voltak, mint azelőtt, hogy felmentünk volna, de így is akadtak elegen egy mesterműhöz. Páran az asztalon aludtak, volt, aki a földön hevert szinte, de a kitartóak még mindig beszélgettek… illetve próbáltak, amennyire a bennük lévő alkohol és energia ezt megengedte. Neil megállt mellettem és ránéztem:
- Mi legyen az alkotás címe? – kérdeztem vérszomjtól teli pillantással, miközben rá rendívül lágyan mosolyogtam. A szemében lévő tűztől kezemet rászorítottam a tőröm markolatára.

– Az első találkozásunknál, - cirógattam a pengét, miközben elkezdtem mesélni a történetet. – Amikor a kezembe vettem, tudtam, hogy nagyon sokáig ki fog segíteni utamon. És ezt is jelenti maga a név. – néztem érzelmesen pár másodpercig a fegyverre, majd tekintetem a lányra vontam. – Nehogy nekem féltékeny legyél. – nevettem fel vigyorogva, majd odaléptem hozzá, s csókot adtam puha ajkára. Miközben a lépcsőkön döcögtünk le, még odaszóltam a hölgynek.
– Csak egyet hagyjunk élve, a legjózanabbat. Majd levisszük a pincébe, s ott foglalkozunk vele.  
Ahogyan betoppantunk a földszintre, gyorsan számolni kezdtem, majd elemezni a helyzetet. Kettő asztalra borult részeg, volt egy, aki szinte a földön fetrengett, hárman pedig társalogni próbáltak. Elég szétszórva ültek, viszont csak egy személy foglalt helyet az ajtóhoz viszonylag közel, és csak egyedül, magában iszogatott.
– Majd utólag elnevezzük. – vigyorogtam vissza a lányra, szememben a szenvedélyes pezsgéssel, amit a mészárlás ezer, fejben már végigzongorázott alternatívája okozott. Meg sem várva Anora reakcióját nehéz dobótőrömért nyúltam, majd a fülem vonalába emeltem, s dobó mozdulattal az ajtó mellett ülő felé hajítottam, időt adva a leánynak, hogy eljusson a kijáratig, mielőtt bárki meglépne. A nehéz fém kecsesen repült a célpont feje felé, s recsegve törte szét koponyáját, ami azt eredményezte, hogy rengeteg vér, s az agyának folyadéka fröcsögve festette be mind falat, mind az asztalt, s a földet. Feje nagyot koppanva borult az asztallapra, s teste elernyedve kezdett lecsúszni.
– ÉBRESZTŐ DRÁGÁIM, HASATOKRA SÜT A NAP! – ordítottam magamból kikelve, miközben fegyverem tokjából kirántottam rapíromat, s megindultam az egyik ébredező felé. Ahogy fejét felrántotta, s rám nézett kétségbeesés és meglepődés gyönyörű keverékének telt szemeivel, vigyorogva szúrtam át pengémmel torkát. Arca ebben a mennyei maszkba torzulva maradt, ahogy vért köhögve próbált levegőért kapkodni, azonban a légcsövét átszúró kard ezt nem igazán engedte neki. Boldogan néztem egy jó tizenöt másodpercig, ahogy a fegyveremet körülölelő savas füst marni kezdte a torkát, fekélyes elszíneződést okozva. Azonban ekkor egy erős ütést éreztem a hátamon, amitől nagyot ordítva rogytam kicsit meg, s kezem szorítása közül elengedtem a pengét. Mit sem várva, lendületből oldalra forogva könyökömmel csaptam le a mögöttem álló merész vállalkozót, aki hanyatt vágódott a földön. Rátérdeltem a mellkasára, s kezemet arcára téve, mutató és középső ujjamat egy-egy szemére ráhelyezve elkezdtem nyomni. Keservesen ordított, ahogy a szemgolyói szétnyomódtak, s vér kezdett ömleni helyükről. Egy tőrt felkapva viszont sikerült neki megvágnia meztelen vállam. Elkaptam bal kezemmel a tőrt lengető végtagját, s a földhöz szorítottam azt, míg jobb kezemmel egyre erősebben nyomtam szemeit. Sokkot kapva vergődött a földön, így felálltam, s kinyújtóztattam sajgó hátamat, majd pár másodpercig csodáltam a tettem, aztán lábbelim talpát az arcára raktam, s pár erősen irányzott rúgással széttörtem azt. Kihúztam az előbbi áldozatom torkából a fegyverem, végül pedig rápillantottam Anorára, hogy ő hogyan boldogul.

Abban a pillanatban tudtam, hogy hova kell mozdulnom, mikor Neil eldobta a tőrt tökéletesen a férfi homloka kellős közepébe, aki aztán holtan dőlt le az asztalra, friss, vörös festményt hagyva maga után.
- ÉBRESZTŐ DRÁGÁIM, HASATOKRA SÜT A NAP! – üvöltötte, mire a józanabbak pánikolva bukdácsoltak az ajtó felé… felém. Három neki, három nekem, egyet pedig megtartunk.
Szép elosztás. Ennél a gondolatnál ért hozzám az első áldozat. Tőrömet a vállába döftem, mire felordított fájdalmában, megtorpantva ezzel a mögötte lévőt, akinek földbe gyökerezett a lába a sokktól. Csak ketten kezdtek el menekülni, a harmadik annyira részeg volt, hogy még az földön ébredezett. Helyes, várjátok ki a sorotokat. Lendületes mozdulattal kirúgtam az előttem álló lábát, mire az arccal felém elterült a földön. Gyorsan leguggoltam mellé, és művészi pontossággal átszúrtam először a bal oldali tüdőlebenyét. Fájdalomtól eltorzult arca hangos nevetésre késztetett, s tőrömet a szívébe döftem, két kézzel erősen markolva azt. Majd a fegyvert újra a levegőbe emeltem és úgy sújtottam le rá, hogy a két átszúrt testrész között egy felfele íves vonal húzódjon végig, mintha mosolyogna. Elégedetten álltam fel mellőle, de ekkor meghallottam, ahogy Neil felüvölt. Láttam, ahogy rátérdel a támadója mellkasára, s ekkor elfordítottam a tekintetemet felőle, a saját célpontom felé. A férfi csak ott állt, remegett, izzadt, és ahogy láttam… be is hugyozott.
Patkány képére kiült a színtiszta rettegés, majd elkezdett hátrálni. Ez tetszett, bár nem akartam sokáig húzni az időt, ugyanakkor egy kis táncra mindig kerítettem alkalmat. Előreléptem a bal lábammal, mire ő hátra a jobbal. Rávigyorogtam és hangosan dúdolni kezdtem. Gyorsan jobbra szökelltem, mire ő balra lépett és majdnem elesett a saját lábában.  – Na-na, még táncoljunk.– vigyorogtam folyamatosan és folytattam a dallamot. Előre kettőt, ő hátra kettőt, majd háta nekiütközött a lépcső melletti falnak. Meguntam a táncot. – Vége lett a dalnak. – hirtelen eltűnt arcomról a vigyor és éreztem, ahogy a férfi ereiben ettől a pillantásomtól megfagyott a vér. Közelebb siklottam hozzá és egy laza mozdulattal elvágtam a torkát, s ő semmit sem tett ellene. A vér szétfröccsent a falon, a földön, de a legnagyobb része az arcomról csorgott le utána.
Megfordultam, és elkaptam Neil pillantását, de vágyakozóan tovább vittem tekintetemet, újabb ember után kutatva. A földön lévő úgy-ahogy összeszedte magát. Ő lesz a következő. Kacagva sétáltam hozzá, majd leültem elé törökülésbe. Alkoholtól eltompult elméje már lassacskán kezdte érzékelni a valóságot, de azt nem fogta még fel, hogy ki is vagyok. Hogy segítsek neki, a bal kézfejébe szúrtam a tőrömet. Üvöltve próbált elhúzódni, de amint kinyitotta a száját, ököllel belevágtam, kitörve egy fogát. Sajogni kezdett ettől a kezem, de nem törődtem vele. – Büdös vagy, ezért kaptad. – szóltam hozzá undorral az arcomon. A rohadék az asztal alá csúszott. Semmi baj, ugyanis utána mentem négykézláb, tőrömet a jobb ujjaim közt tartva.  – Látlak… és érezlek. – mondtam teljesen színtelen hangon és egyben feleslegesen is, ugyanis a szerencsétlen teljes egészében kilátszott az asztal viszonylag vastag tartófája mellett. Rám nézett és egész testével felém fordult, a szemeiből lassan végleg eltűnt az alkohol hatása. Kedvesen rámosolyogtam, de nem álltam meg, tovább mentem felé, mint egy fekete macska, aki a vacsoráját keríti éppen csapdába. A férfi hirtelen ordítva kibújt az asztal alól és rohanni kezdett, de nem elég gyorsan, ugyanis a vádlijába döftem a tőrt, mire elterült a földön. – Azt hitted, hagylak elmenekülni? Előlem sosem. – kacagtam és ráültem a mellkasára. – egy ideig néztem, aztán gyors, könnyed mozdulatokkal vágásokat ejtettem az arca két részén, mire üvölteni és vergődni kezdett egy pillanatig. De csak egy pillanatig, ugyanis lenyomtam a tőrt a torkán és néhány vonaglás után oldalra billentett fejéből patakszerűen folyni kezdett a vér. Kihúztam tőrömet belőle majd nyugodtan felálltam. Az én részemmel kész vagyok, egy maradt még hátra. Neilt néztem és az ő alkotását, miközben éreztem, ahogy a meleg vér lecsorog az arcomról.

Mint szarvas tetemen élősködő keselyű emelkedtem fel a holttesttől, megtörölve vér borította arcomat. Sziszegve kaptam oda kezemmel a vállamon tátongó sebhez, s összeszorítottam azt egy kicsit. Végignéztem a földön, s asztalokon heverő halottakon, s a közöttük álló leányra, ki mint a halál angyala állt csurom véresen. Álláról csöpögő vér ütemesen kopogott a földön, kezében tőrét szorongatta. Festménybe illő gyönyörűségű volt ez az egész helyszín. Adrenalintól, s a gyilkolás mámorától felpezsdülve szedve lábaimat siettem hozzá.
– Egyszerűen… gyönyörű vagy.
És az is volt. Nagyon sok lánynak mondtam már ezt, de egyiknek sem jelentettem ki, még fele annyira sem így gondolva, mint ő neki. Ahogyan vérbe borítva állt a sok holttest között, szemében a lángoló sötétséggel… az egyik legszebb teremtés volt, akire valaha tekintetet vethettem. Derekánál fogva magamhoz rántottam, s szenvedélyesen megcsókoltam vérben ázott ajkait. Megdöbbenve kaptam vissza fejemet, amikor belém ütött a felismerés. Gyorsan szemmel összeszámoltam a holttesteket.
– Ez csak hat… Hol a hetedik? – léptem el, s kezembe kapva kardomat rugdostam fel az asztalokat és székeket, mindent felforgatva. Az ablakokon végigkaptam tekintetem, de mindegyik csukva volt, teljes épségben. Az ajtó felé sem menekülhetett, hisz Anora pont ott állt. Szót sem szólva emeltem fel ujjamat a szám elé jelezve a lánynak, hogy ő se szólaljon meg. Fejemet kurtán a szobák irányába billentettem, hogy kövessen. Máshová nem menekülhetett. Szobáról szobára jártunk, mindent átkutatva, nehogy meglógjon a féreg. Egy tíz perc keresés után végül rá is bukkantunk, az egyik ágy alatt reszketve. Kezemmel intettem Anorának, míg én az ajtókeretnek vállammal nekitámaszkodtam, jelezve, hogy nyugodtan csináljon vele amit csak akar.
– Várj! – szólaltam meg egy rövid várakozás után. – Azt hallottam, hogy ha egy legyőzött ellenfélnek a vérében fürdesz, vagy megeszed őt, megkapod az erejét. Legalább is páran ezt mondják. – vigyorogtam a lányra, majd rövidebb hatásszünetet tartva hozzátettem. – Nincs kedved egy közös fürdőzéshez?

Akkor érkeztem vissza a valóságba, mikor Neil felemelt a földről. Még nem tértem teljesen magamhoz a mészárlás után, az ereimben és az agyamban ott lüktetett a vér és a gyilkolás gondolata. Róla is csöpögött a vér, akárcsak rólam, apró kanyarokat vetve arcunkon csorgott lefelé. A földet bámultam miközben tőröm még áldozatokra szomjazott. Éreztem, ahogy Neil közelebb lépett hozzám és gyönyörűnek nevezett, mire felé fordítottam tekintetemet. Kívántam őt, sosem éreztem még úgy, mint vele akkor. Nem akartam, hogy ennek az éjszakának valaha is vége legyen, ha tehettem volna, az időt is kivéreztettem volna csak azért, hogy nekünk megálljon.
Magához húzott, s szenvedélyesen csók közben számban éreztem a művünk vérének édes ízét. De ez a pillanat nem tartott sokáig, ugyanis hirtelen elkapta a fejét és… számolni kezdett. Majd elengedett, és mint kiéhezettség miatt megvadult oroszlán a ketrecben keresni kezdte a hetediket.
Ki is ment a fejemből, hogy egy még hátra van. Annyira belemerültem a részletekbe, abba, hogy megfigyeljek minden egyes vérpatakot, halljam az összes sikoly, döfés és utolsó lehelet hangját, hogy elfeledkeztem a közös tervünkről. Gyorsan én is összekaptam magam és miután biztosak voltunk benne, hogy odalent nincs, elindultunk felfele, a szobák felé. Nem tetszett, hogy így el akart lógni, azt hitte, nem vesszük észre… tévedett.
Az egyik szobában végre ráleltünk miközben az ágy alatt halálra váltan reszketett és talán imát mormolt magában. Neil állásából és pillantásából tudtam, hogy én jövök. Az első lépésemnél, pont mikor mellé kerültem előállt egy legendával.
- Fürdő? Ezer örömmel- vigyorodtam el. – Viszont akkor vigyük el innen, itt nem tudnánk úgy kiélvezni, ahogy kell. Lent, a hátsó részén a fogadónak, ha jól emlékszem, van egy fürdőhely. Illetve pár dézsa és reménykedjünk, hogy meleg víz is lesz. – Ez egészet elterveztem a fejemben és meg kell hagyni, nagyon kecsegtető gondolatok voltak.
Eközben nyugodtan odasétáltam az ágyhoz, aztán hirtelen benéztem alá.
- Bú! – nevetek, amire egy halk sikoly a válasz. – Na, gyere ki onnan, dolgunk van. – néztem rá, majd szemügyre vettem az ágyat. Ahhoz túl nagy volt, hogy elmozdítsam, benyúlni meg nem akartam, ki tudja, akár meg is haraphat.
- Kaphatok egy kis segítséget? – néztem bosszúsan Neilre, ugyanis nem tetszett, hogy a szerencsétlen az ágy alatt akart maradni és nem mozdult egy tapodtat sem.

- Ezer örömmel. – mosolyogtam a lányra, majd én is odaléptem az ágyhoz, s két alsó sarkát megfogva oldalra rántottam, amitől csikorogva mozdult arrébb, míg az alatta tartózkodó nyöszörögni kezdtem. Nem is hezitálva, megfogtam lábainál, s húzni kezdtem egészen a fürdőegységig. Sikítozva rúgkapált, azonban vissza sem nézve vittem élete utolsó helyére.
Nem volt egy tágas helyiség, összesen négy viszonylag nagyobb dézsa volt benne elhelyezve, abból egybe volt víz. A gőzölgő melegének nagyon megörültem, mintha csak nekünk készítették volna elő az egészet. Elengedtem a férfit a dézsa mellett, majd Anorához léptem.
– Őt rád bízom… addig hozok valami… meglepetést. – a mondat végére igazán közel hajoltam hozzá, s a fülébe suttogtam. Visszabattyogtam hát a fő részleghez, s végignéztem a sok holttesten. Az ő vérük már nem kellett, hiszen ők elég egyszerű célpontok voltak, de… még dekorációnak bőven jók lesznek. Bementem a konyharészlegre, s közbenéztem valami szívósabb „szerszám” után kutatva. Ahogy végigfuttattam tekintetemet a helységen, a kemence mellé támasztott kisbaltával szemezni kezdtem kicsit, majd odaléptem, s övembe csúsztattam. Visszamentem hát a testekhez, és négyet átvonszoltam két felvonásban a fürdőegységbe. A kisbaltával neki is láttam a testrészeiket feldarabolni, s a kád köré rakosgatni őket. A csontok száraz ropogásának és a hús és izmok vizenyős recsegésének gyönyörű melankóliát idéző dallama volt. Amikor már csak egy volt hátra, odanyújtottam a baltát a leányzónak.
– Ezt befejezed? Mindjárt jövök. – szólottam hozzá, s meg is indultam a fő helységbe pár végső simításhoz kellő dologért.

Na, kis késéssel, de megjöttem!

Nagyon nehéz mit hozzáfűzni ehhez a játékhoz, mert nem találtam benne szinte semmi kivetnivalót. Jó volt ez így, ahogy volt, igazán tetszetősnek találtam, nagyon gördülékenyen fogalmaztatok mind a ketten végig, amitől gyorsan végig tudtam szaladni az egész játékon (annak ellenére is, hogy talán külső szemmel lassúnak tűnt, de hát az az összecsúszott elfoglaltságok miatt volt). Úgy őszintén, sokkal többet nem is tudok hozzárakni Összhangban voltatok, láttam, össze-összebeszéltetek a reakciókat illetően, ami eleinte meglepett, fel is vontam a szemöldököm, hogy akkor ez most karakterirányítás-e, de aztán közben leesett, hogy nagy valószínűséggel megbeszélésnek köszönhető.

És természetesen az elmaradhatatlan vérfürdő is megvolt... BETEG ÁLLATOK VAGYTOK MINDKETTEN! Mi az, hogy vérfürdőt vesztek?! Normálisak vagytok?! :DD

De így összességében szép játék volt, csak dicsérni tudom!

Viszont így, ünneprontóként még egyvalamit azért megjegyeznék Neil esetében: helység. Nos... Van olyan, hogy helység és helyiség. A kettő között az a különbség, hogy helység = település; helyiség = egy szoba. Ezt majd tartsd észben, bár lehet, nem túl ismert ez a tény, és nem fognak sokan felfigyelni erre, de azért tűnj okosabbnak, ha olyan szituba kerülsz!

Jutalmatok 100-100 tp, megérdemlitek a csodás, művészetekkel teli éjszaka után, használjátok egészséggel, és köszöntem az élménydús játékot!