Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Vámpír frakció külkdetés] Az éjszaka szárnyai

Hétf. Szept. 02, 2019 7:13 pm by Hannes von Rotmantel

A partvidéki vámpírcsaládok ostrom alatt állnak. Hoshek elfajzott katonái elfoglalták a …

Comments: 9

Küldetés: A ház padlója recseg

Szomb. Szept. 14, 2019 8:15 pm by Sötét Apostol

A ház padlója recseg


[magánjáték; Inge&Tea] Valakik vigyáznak rád, a többiek vadásznak rád …

Comments: 4

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 112


You are not connected. Please login or register

[magánjáték; Inge&Tea] Valakik vigyáznak rád, a többiek vadásznak rád

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Langyos, lomha mozgású szél sepert végig Elatha utcái között. Poros nyelvével végignyalta az épületek falait, mély morgással zavarta fel az utcák sötét csendjét, a városnak ez az eldugottabb része olyan üres volt, mint a szívem.

Valaki követett. A sötét árny azóta járt a nyomomban, hogy a szeretőm házából kiléptem. Az utcácska csendjét felkavaró cipőkopogásom mellett az ő léptei egy szellem nesztelenségét imitálva koptak bele a járásom monoton ritmusába. Faltól-falhoz lapulva, kapufák árnyékában húzva meg magát osont mögöttem, minden bizonnyal úgy gondolván, hogy nem vettem észre. Pedig démonként megtanulsz ezerszer inkább a hátad mögé figyelni, mint magad elé. A halál mindig hátulról támad, váratlanul, épp csak az utolsó pillanatban tudsz vele szembenézni. Összehúztam a mellkasomon a köpenyem, sietős léptekkel igyekeztem előre; az utca végén, ha jobbra térek, néhány perc múlva a forgalmasabb belvárosba jutok, egy zsúfolt kocsmában pedig már nem fog számítani, hogy mit akar tőlem a mögöttem járó.
Készen álltam arra, hogy bármikor kiengedjem a karmaim, ha esetleg szükség lenne rá.
Az utcafordulónál hátralestem, s pont ennyi figyelmetlenség kellett ahhoz, hogy az épp bekanyarodó szőke vámpírt ne szúrjam ki. Teljes lendülettel ütköztünk egymásnak, már éppen a számat nyitottam, hogy szabadkozzak egy sort, ám követőm mintha csak erre várt volna, már nem figyelt arra, hogy léptei csöndesek legyenek, sietősen állt elénk. Az arcát nem láthattam, csuklya fedte. De a kezében penge villant.
− Micsoda szerencse! Mindkét legyet egy csapásra… − sóhajtotta jókedvűen. A másik szőkére sandítottam. Aztán egészen addig hátráltam, míg a vállam kőfalnak simult.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Egy finom nemesi nevelésű vámpír halad Elatha rendezett utcáin, abban reménykedve, hogy vannak olyan elkeseredett alakok, akik a segítségét szeretnék kérni. A közeli fogadóban van a szállása, amit tíz perce hagyott maga mögött. A kellemes levegőbe beleszippant egyet, ami tulajdonképpen a sok fának köszönhető. Rögtön rokonszenvessé válik számára hely, hiszen itt alig jut be a napnak és a holdnak a fénye. A feltámadó szél miatt megszaporázza a lépteit, hogy a mai nap betervezett sétáját letudja. Haladás közben szépen sorjában nézi a mellette elhaladó lakókat, s próbálja kitalálni, hogy ki milyen foglalkozást űz.
~ Szerintem az a tömzsi orrú kovács, az a szőke pedig szabó. Az a kék nadrágos rakodó munkás. ~ mondja magában, miközben elhalad szépen sorjában mellettük. A sok apró mellékutca után végre jön egy keresztező főutca, így úgy dönt befordul és arra halad tovább. Bekanyarodás után azért nem veszi észre a nekijövőt, mert figyelme máshol jár. Az ütközés következtében nyög egyet a fájdalomtól, mert kellemetlenül és váratlanul éri. Még annyi ideje van, hogy pár pillanatra megnézze a másikat, aki szintén szőke hajjal rendelkezik. Ám az egésznek nem lehet nyugodt lefolyása, mert rögtön megszólal egy csuklyás alak. Tekintete rögtön rá vetül, miközben érzékeli, hogy a másik a falig hátrál, így ő előtte van. Mivel ő sem az a hős fajta, így lassan követi a másik példáját. Innen távolabbról átláthatóbban vizsgálhatja meg a pengével rendelkező alakot.
- Mindkét legyet? – szólal meg végül, hogy szóval tartsa a támadót. El akarja terelni annak figyelmét, de ahhoz szüksége van, egy tartalmasabb beszélgetéshez.
- Mi a gondja a nőkkel?

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Csapda. A zsigereimben érzem.
A vérem forrón, hígan szalad az ereimben, a szívem a harci dobok egyre gyorsuló ritmusára lüktet, az izmaim, mint a felajzott, pattanásig feszített íj.
Valójában egyáltalán nem szoktam hozzá az életveszélyhez.
Valójában csak az életveszély elkerüléséhez szoktam hozzá.
Hiába vagyok démon, hiába üldöz ebben az átkozott világban nagyjából minden második ember, gyakorlatilag még egyszer sem kerültem ennyire közvetlenül a veszély közelébe. Fenyegetőző asszonykák átkozódásaihoz szoktam, az egyház embereit pedig sikerült mindig elkerülnöm, leszámítva azt az egy részeges papot Eichenschieldben, aki mindig a bordélyok körül lebzsel, és arról tart beszédeket, hogy hogyan és miért kéne megtérniük és erkölcsös útra lépniük a szajháknak. Általában rendre megsajnálja valaki, és végighallgatja a mondandóját. A legtöbben csak a háta mögött kacagják ki.

Ez most valami más.
A szívem a torkomban dobog. Érzem a nyakamban megfeszülő inakat, a dobhártyámon dobol a vér. Az idő sikamlósan lassúvá válik, mintha minden érzékemmel be tudnám fogni minden mozzanatát az eseményeknek. Úgy csillan meg a szürkület tompa fénye a pengén, mintha drágakő lenne. A támadóból mosdatlan nyugalom árad. A mellettem megszólaló női hang éles, mint a padlóra ejtett üvegedény szilánkjainak széle.
− Az asszonyokkal úgy általában semmi, kisasszony feleli a másiknak a támadó már majdhogynem udvariasan. Persze lehetetlen volna nem kihallani a gúnyt, amivel fűszerezi a szót. − De a magatok fajta olcsó kis tolvajokkal… − rosszallóan cseng a hangja. Felvonom a szemöldököm.
− Azt hittétek, el tudtok tűnni a tömegben? Az embereimmel tegnap óta követünk. Mi is tudjuk ám, hogy megy az ilyen. Vártok egy kicsit, míg leülepszik a káosz, meggyőződtök, hogy megúsztátok, aztán találkoztok, és elosztjátok a zsákmányt. Szóval vezessetek csak el a helyre, ahol elrejtettétek a váltóimat − magyarázza egyébként teljesen nyugodtan. Engem az egészből csak annyi fog meg, hogy többen is vannak. Jobbra sandítok, arra a nő. Előre, ott a férfi. Balra tiszta a terep. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadom a szőke vámpír karját, és íves lendülettel balra kezdem rántani. El kéne innen tűnni, mielőtt a többiek ideérnek.
− Futás!


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
A kellemes sétát hirtelen felváltja a feszült csend, miközben Ingrid próbál arra rájönni, hogy őt miért kell belekeverni az egészbe? Ő nem ártott senkinek sem, hiszen ő az emberek és más fajok képviselőit szeretné meggyógyítani. Felsóhajt egyet, miközben hallgatja a támadójának a beszédét, aki nagyon nyugodtnak tűnik. Elsőre a fakó bőrű néz egy nagyot, mikor olcsó kis tolvajnak lesz minősítve, ám közben teljesen tisztában van vele, hogy nem veheti fel a harcot a másikkal.
- Úgy tűnik gondjai akadnak a látásával, ha szeretné, akkor én szívesen megnézném, hogy mi a gondja. – közli az idegennel Ingrid, aztán tovább hallgatja annak válaszát. Elsőre úgy tűnik, hogy nem tud letenni arról, hogy őket elengedje. A vámpír azon kezd el elmélkedni, hogy miként tudna meglépni, s maga mögött hagyni ezen örültet. Jónak hangzik a sikítás ötlete, azonban az egyáltalán nem a fakó bőrűhöz lenne illendő. Hirtelen megragadja a démon a karját s rángatni kezdi abba az irányba, amerre szabad az út. A futás szó hallatán megindul, ám a ruházatában egészen nehéz kivitelezni, emellett az izmai nincsenek hozzászokva a futáshoz. Egy darabig biztosan bírja, de aztán fel fogja adni a harcot.
- Van ötleted merre meneküljünk? – pazarolja az erejét a vérszívó, miközben szüntelenül mozog a lába.
- Keresnünk kell egy menedéket, ahova nem érhetnek el minket. – szól hozzá a vámpír, ám nemsokára folytatja.
- Én csupán most vagyok először itt a városban, így nem ismerem a várost – vallja be, miközben érzi száz méter után, hogy nem bírja a futást. Hamarosan megérkezik a többi ellenlépés a szervezete részéről, s az idegen akkor utoléri őt.
~ Ennyire veszélyes ez a város? ~ teszi fel a kérdését önmagában, hogy megkeresse magában a választ.
- Az én nevem Ingrid von Rotmantel – mutatkozik be sorstársának, akit ugyan úgy fenn lehet az ismeretlenek listáján.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Az adrenalin eltölti és kiszámíthatatlanul ruganyossá, erőssé teszi az izmaim. Ahogy elindulok, úgy érzem, akár a világ végéig is tudnék most szaladni, és talán tudnék is, de a mögöttem haladó vámpírlány folyamatosan visszahúz.
Francba. Francba. Francba. Francba.
Lassítok. Hallgatom közben, ahogy beszél. Hirtelen megtorpanok, élesen nézek a szemébe.
− Ha nem arra pazarolnád az erődet, hogy beszélj, hanem arra tartogatnád, hogy szaladj, talán jobban bírnád… − förmedek rá élesen, és véletlenül se lehetne azzal vádolni, hogy fikarcnyi kedvesség lenne a hangomban. Nem tagadom, megfordul a fejemben, hogy itt hagyom. Aztán végigsiklik a tekintetem a finom metszésű vonásokon, és óhatatlanul összemocskolja a gondolataim a mélyről feltörő megérzés: neki legalább annyi köze lehet ahhoz a dologhoz, amivel vádoltak minket, mint nekem. Kegyetlenség lenne itt hagyni, hogy megbűnhődjön valamiért, amit nem követett el.
Új terv kell.
− Nem volt túl jó indítás, hogy megléptünk, de figyelj… Hagyni fogjuk, hogy elkapjanak – hadarom gyorsan, még mielőtt beérne a támadónk. – Aztán majd megszökünk. Csábdémon vagyok, elbírok pár kanos banditával – teszem még hozzá, aztán befogom a szám, mikor a csuklyás alak utolér.
− Hölgyeim… Remélem, nem gondolták, hogy ezt megúszhatják ilyen könnyen – nem látom az arcát, de tudom, hogy mosolyog. Két társa csatlakozott még hozzá. − Ha elvisztek a szajréhoz, megígérem, hogy nem esik bántódásotok. A hajatok szála sem fog görbülni − negédes hangon beszél. Tudom, hogy hazudik. A hozzá hasonló álművelt kis férgek szoktak kislányokat erőszakolni, miután kifosztanak egy falut.
− A nevem egyébként Tea – súgom oda a vámpírnak, hogy a többiek ne hallják.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Érzi a fakó bőrű, hogy az idegen társa bírná a futást, azonban ő nemesi neveltetése miatt nincs kicsattanó formában. Hamar  lassít Tea, miközben hallgatja a vámpírnő szavait. Mikor élesen szemébe néz a démon, akkor felhúzza szemöldökét Ingrid. Először csak hallgatja a másik kioktatását, majd kibújnak belőle a következő szavak.
- Nos, ha úgy véled, hogy harcos vagyok és bírom a futást, akkor tévedsz – morog vissza a vámpír, mert egyáltalán nem tetszett neki a csáblénynek szavai. Észreveszi annak vizsgáló tekintetét, de különösen nem illetődik meg a cselekedeten.  A menekülésre fordítja a gondolatait, hogy még egy darabig előrébb jussanak. Nem néz hátra, csupán előre, vagy Teára. Akkor lepődik meg igazán, mikor beismeri a csábdémon, hogy rossz tervvel állt elő.
- Még az elébb szökni akartál, de most feladod a menekülést? Hagyni azt, hogy elkapjanak minket? Te mindig ilyen meggondolatlanul cselekedsz? – teszi a fel a kérdését a fakó bőrű a társának, aki bevallja neki, hogy milyen faj tagja és miféle fából faragták. A vérszívónak az jön le az egészből, hogy észben egyáltalán nem erős, így mindenképpen ki kell segítenie. Megállnak, miközben az üldözőjük kissé zilálva utoléri őket.
- Én sem reméltem, hogy pár buta alak átkozottal akar érintkezni, pedig egyik rossz tulajdonságom közé tartozik, hogy fertőző dolgokat terjesztek. – mondja ki határozottan a vámpír a csuklyásnak és két társának.
- Pénz? Nos én vagyok a legszegényebb Veronián. Minden pénzemet a betegekre fordítom. – válaszolja vissza, azonban nem lehet megmondani, hogy igazat szól vagy éppenséggel hazudik. Elárulja a démon a nevét, amire Ingrid a fejével biccent. Közelebb húzódik a sorstársához, aztán visszafordul a három alakhoz.
- Nos, most akkor mi lesz? – érdeklődik azoktól, miközben megjelenik a mosoly az ajkain.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Te mindig ilyen hülyeségeket kérdezel? Azért adom fel, zsenikém, mert nem vagy képes gyorsabban szedni a csinos lábaidat…
Aztán inkább nem mondok semmit. Egyrészt, mert nincs idő, másrészt, ha már elhatároztam, hogy segítek neki, fölösleges lenne tovább szítani az ellenségeskedést. Nem feltétlenül fűlik hozzá a fogam, de kénytelenek leszünk összefogni.

Egészen őszinte meglepettséggel sandítok a vámpírlányra, mikor visszaszól a csuklyásnak. Minden más esetben szórakoztatónak találnám a pofátlanságát, most azonban a lehető legmeggondolatlanabb dolog, amit csak tehet.
− Terjeszd inkább ezt! – szólal meg az egyik alak élesen, és egy határozott ívű mozdulattal egészen egyszerűen pofon vágja a vámpírt. Az első reakcióm az, hogy előrelendülök, de a vezetőjük durván lefog. – Csak semmi hősködés, hercegnő – susogja először vészjóslóan és komolyan. Dacosan nézek az arca felé, de nem sikerül a tekintetét elkapnom. Ezt még olyan nagyon meg fogjátok bánni…
− Most az lesz, hogy elvezettek minket oda, ahol elrejtettétek a pénzünk – a hangja ismét könnyed, érzem belőle, hogy mosolyog.
Lehunyom a szemem, mérlegem a helyzetünk. Ha azt is mondom, hogy semmi közünk az egészhez, miért hinnék el? Azt nem ígérhetem, hogy elvezetjük a pénzhez, tekintetbe véve, hogy közöm nincs az egészhez.
− Nem tudjuk, hol a pénz – szólalok meg. – Egy társunknak adtuk oda, ő helyezte biztonságba. Úgy volt, hogy egy fogadóban találkozunk vele. Már biztosan vár ránk. Ha nem érünk oda hamarosan, azt fogja gondolni, hogy elkaptak, és lelép az egész zsákmánnyal – nem nehéz ijedtséget színlelni ebben a pillanatban. Bele se merek gondolni a következményeibe, ha bármi balul sül el. Egyelőre nincs konkrét tervem, egész egyszerűen abban bízok, hogy menetközben valahol ki tudunk szállni az egészből.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Nem tűnik jó ötletnek, hogy visszaszól a csuklyásnak, mert rögtön megkapja a büntetését. Erősen pofon vágják a vámpírt, de nő létére derekasan állja a sarat. Fáj az arca az ütés nyomán, de ettől függetlenül somolyog egy sort. Hárman vannak két nő ellen, ráadásul nagyon értik a dolgukat. Ingrid elkezd gondolkozni, hogy miként lehetne megszabadulni ezektől az emberektől, vagy legalábbis visszafizetni a kölcsönt. A fakó bőrű hitvallása az,hogy várj a megfelelő pillanatra, hogy lecsaphass rájuk. Ennek megfelelően átadja a terepet a csábdémonnak, aki biztosan kitalált már valamit. Nemsokára az éjszakában kószáló szépségnek bejön a tippje, mert a társa kitálal.
- Tényleg, úgy van ahogy ő mondja. Nem késlekedhetünk, mert különben örökre eltűnik. – teszi hozzá Ingrid, miközben rásandít Teára. Nézi az arcának játékát, majd ennek megfelelően cselekszik. Úgy csinál a vámpír, mint ha most jönne rá, milyen szorult helyzetben van. Ha engedik neki, akkor picit összeborul a csábdémonnal.
- Most mi lesz velünk? – kérdezi a fakó bőrű Teát, de részben a három alaknak is szól. A lényeges dolgot, azonban belesuttogja a másik szőkeség fülébe.
- Én meg fogom őket büntetni, egyben remélem tudod, hogy mit csinálsz. – mondja lágyan ezeket a szavakat, ám az ölelkezési időnek vége szakad, mikor az egyik erőszakosan elráncigálja Teától. Rögtön az oldalához érint egy hideg pengét, ami kellemetlenül éri. Pár pillanatra hagyja felszínre törni a benne levő dühöt, de végül újra uralma alá hajtja. Csak az ökölbe szorult a keze, de úgy, hogy némi vér kicsordult. Levegőt kifújja, aztán ellazul. Megtaszítja őt a mögötte levő, hogy induljon, így nem marad más választása. Mellette végül megjelenik Tea, így összenéz vele.
~ Meg fogom ezeket kínozni, élve. ~ gondolja magában, de tekintete sokkal inkább nyugodt a helyzet ellenére. Ingrid örül annak, hogy a nemesi neveltetése arról is szólt, hogy miként uralkodjon a különböző érzésein.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem félek.
Akkor is hazudnék, ha azt mondanám, hogy rettegek, és teljesen tanácstalan vagyok. Úgy tűnik, egyelőre nyertünk egy kis időt magunknak, és jelenleg ez bőven elégnek bizonyul ahhoz, hogy előálljak majd egy átfontoltabb tervvel. Kissé talán alábecsülöm őket, és fel a saját eszem, de szinte teljes bizonyossággal érzem azt, hogy ennek a meccsnek csak mi lehetünk a győztesei.
Esetlenül lapogatom a vámpírlány hátát, és kifejezéstelen arccal veszem tudomásul a szavait. – Tudom – súgom neki vissza határozottan, habár én se vagyok teljesen biztos magamban. Nem tudom, hogy mit csinálok, sokkal inkább érzem. Teljesen intuitív alapon vagyok maximálisan biztos abban, hogy előbb-utóbb megmutatja majd magát a lehetőség, ahogy megmenekülhetünk. És meg is fogunk.
– Nyugodj meg, rendben leszünk – mosolygok rá kedvesen, ahogy elrángatja tőlem az egyik férfi, de az előadás inkább a tolvajoknak szól, mintsem neki.
− Induljunk! – teszi rá a kezét türelmetlenül a vállamra a banda vezére, sürgetőn meglök, én meg teszek előre egy tétova lépést. − Mutassátok az irányt! − bök felénk a fejével, én pedig zavartan biccentek egy aprót. − Aztán csak semmi feltűnés kisasszonykák… Ha bármivel is próbálkoztok útközben, gondoskodok arról, hogy saját kezűleg vágjam át a torkotok − ridegen beszél, én pedig ösztönös, hitetlen tekintettel sandítok rá. Érti a célzást. − Ha eléggé feldühítenek, nem fog érdekelni, hogy sose kapom meg a pénzt − veti oda negédes hangon. Ha rajtam múlik, amúgy sem fogja.
Elindulunk.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Elindulunk a célunkhoz, ahol a vezetést a csábdémonra bízom. Ő találta ki a történetet, hogy mi legyen, ezért teret hagy neki a vérszívó. Pengével érvényesítik minden egyes szavukat, így a vámpír felhagy az ellenállással. Lassan sétál Tea mellett, miközben az utcákon haladnak. Olykor észrevesz egy-egy őrjáratot, de nem fordul meg a fejében, hogy odakiáltson nekik, mert az minden bizonnyal a halálukkal végződne. Rásandít sorstársára, akit alig ismer, viszont ez a helyzet mégis arra ösztönzi őt, hogy kisegítsék egymást. A kellemes séta sokáig elhúzódik, de végül megérkeznek a fogadó elé.
~ Minden ezen múlik, vagy bukik ~ véli magában Ingrid, de még mielőtt bemennének minden további nélkül szándékosan megáll.
- Héé! Mozogj már! – szól rá a fakó bőrűt kísérő alak mérgesen. Ingrid erre csupán annyit tesz, hogy a következőket mondja.
- A társamnak van mondani valója a helyzettel kapcsolatban. – erre azonban kap először az idegentől egy másik égető pofont.
- Tudd, hogy hol a helyed! – aztán minden szem Teára vetül, hogy mi a mondandója. A vérszívó elcsendesedik, s átadja a teret a társának, aki vélhetően kitalál egy tervet a menekülésükhöz. Nem itt szeretne meghalni a fakó bőrű, így hát magában azt véli, hogy egy zsúfolt hely tökéletes lehet az elmeneküléshez.
~ De mikor fogom őket megleckéztetni? ~ tűnődik magában, aztán a száján ezek a szavak távoznak.
- Milyen kellemes időnk van! – hallatja Ingrid a hangját, ami egészen kellemesen hangzik.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Nem éreztem magamat kiszolgáltatottabbnak, mint bármikor máskor. Ezek is csak férfiak, ezek is csak uralkodni akarnak, ezek is csak hatalmat gyakorolnak fölöttem. Hogy ők éppen erőszakkal teszik? Ez talán egy fokkal még tisztább is, mint az a már ezerszer eljárt tánc, mikor úgy teszünk, mintha önszántamból, élvezetből csinálnám, nem azért, mert egészen egyszerűen nincs más választásom. Persze lenne. Az embernek mindig vannak választásai. Most is odakiálthatnék a városi őrség portyázó embereinek, valószínűleg ez lenne a tisztességes döntés. De én azt választom, hogy hallgatok, és csöndben baktatok elől, jobbomon a vámpírlánnyal, balomon a banditák vezetőjével. Utóbbi átölel a derekamon, a tenyerében érzem a penge hidegét, ahogy a hátamnak nyomja. Óvatosan lépkedek. Még a végén kivágja véletlenül a ruhám.

Aztán a fogadó előtt megállok, várakozva körbejáratom a tekintetem a társaságon. Én sem nézek kevésbé meglepetten a vámpírra, mint a többiek, mikor megszólal. Mondanivalóm? Meg akar ez a nő öletni?
Megrezdülök, mikor újabb pofont kap Ingrid, de a vezetőjük jeges pillantással figyelmeztet. Belemegyek a játszmába, csöndesen sóhajtok, egy pillanatra lehunyom a szemem. Szükségem van a hidegvéremre, történjék bármi, nem veszíthetem el a fejem.

− Külön kéne bemennünk. Mi előbb, ti pár perccel utánunk, hogy a társunk ne fogjon gyanút – vázolom a hirtelen improvizált tervet.
− Nem – szakít félbe határozottan a férfi. − Te mész be − jelentőségteljesen rám néz. − Te itt maradsz − ugyanazzal a kifejezéssel pillant Ingridre, aztán a tekintete visszacsúszik az arcomra. − Kicsalogatod a társatok, nem érdekel, hogy. Ha negyedóra múlva nem vagy itt, a lány halott − inkább tűnik ez ígéretnek, mint fenyegetésnek. A vámpírlányt nézem, mélyen és nyugodtan. Megígérem neki a szememmel, hogy nem fogom itt hagyni.

Sietősen lépem át a fogadó küszöbét. Érzem a nekem feszülő pillantásokat: hozzászoktam már. Most szükségem is lesz rájuk. Az alsóajkam megremeg, a szemem sarkába könnyeket csalok. Egy nagyobb társaság asztala mellé ülök le, még mielőtt bármit szólhatnának, belekezdek:
− Kérlek, segítsetek rajtam és a húgomon!
Ártatlan pillantást csúsztatok végig az arcokon. A sajátomon könnyek gördülnek a végig. Tapasztalatom szerint egy férfi szinte bármit képes megtenni, ha egy szép nőt sírni lát, csak hagyja az abba.

Negyedóra múlva hat férfi rontott ki a kocsmából, fegyverrel a kézben. Mögöttük én. Csilingelve nevettek a kardok, ahogy összecsókolóztak az éleik, én pedig Ingridet kerestem a kaotikusan hullámzó masszában. Sietve szedtem a lábaim felé, a karjánál fogva ráncigáltam félre, majd el a fogadó mellett jobbra. Miközben haladtunk előre az utcán, magyarázni kezdtem.
− Van itt nem messze egy bordély. Ismerem a vezetőjét. Ott biztonságban leszünk, amíg elül a cirkusz.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Ingrid nem mutatja jelét, hogy különösebben a pofon ér ellene valamit. A csábdémonban tán joggal felvetődhet a kérdés, hogy meg akar halni? Ám a vámpír sokkal okosabb ennél, hiszen úgy véli a sodrából kihozott fél könnyebben vét hibákat, mint a nyugodt és megfontolt fajta. Ez csupán valaminek a kezdete a vérszívó részéről, aminek biztosan lesz folytatása a közeljövőben. A fakó bőrű hamar áthárítja a felelősséget Teára, hogy az is használja a fejét ebben a szorult helyzetben. Elő áll egy tervvel, ami kezdetben jónak tűnik, azonban a vezért sem ejtették a fejére, mert nem egyezik bele. Ingrid a jelenet láttán csupán halványan somolyog, mint ha az egész csupán egy vicces tréfa lenne. Nem tudja komolyan venni a három alakot, mert van egy sejtése, hogy mi fog történni ezután.
- Itt maradok, egy tapodtat sem lépek a helyemről – szól oda kisebb sértettséggel fűszerezve a vezérnek, mintha zavarná a vámpírt, hogy ennyire lenézi a kellemes személyét. Az események viszont haladnak a saját medrükben, mert a csábdémon bemegy a helyre, így a vérszívó kinn marad a rablókkal. Hosszúra sikeredik az a negyedóra, amit teljesen csendben tölt el. Látja a mozdulataikon, hogy nekik sem tesz jót ez a feszült várakozás és fellazul a védelmük. Élő pajzsként használhatnák a fakó bőrűt, de ehelyett a kirohanó férfiakra kivont kardokkal válaszolnak. Ingrid meg van annyira ügyes, hogy a harc hevében ügyesen eltűnjön a szemek elől. Tea találja meg, sőt mint először elkapja a kezét és ráncigálva viszi arra, amerre szeretné. Ezúttal sem tiltakozik ellene, s mikor szúrni kezd az oldala a futástól, akkor inkább csendben marad és próbálja kibírni. A vérszívó a fejével biccent egyet, hogy megértette a szavait. Teljesen másikra hagyja a vezetést, de azonban ha megállnak, akkor minden bizonnyal kiosztja a társát egy picit. Futás közben beugrik a vámpírnak, hogy jó lenne átöltözniük a bordélynál.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Elhatározom magamban, hogy ezúttal egyáltalán nem fog érdekelni, ha nem bírja a tempót. Egyébként is megtettem már minden tőlem telhetőt az ügy érdekében, szabadok vagyunk, most már külön-külön is tudnánk boldogulni. Úgy talán könnyebb is lenne, mindenféle koloncok nélkül, magányosan.

A következő forduló után már lassítok én is, s végül elég laza tempóban érkezünk meg a bordélyhoz. Szajhák nevetését sodorja felém a huzat, ahogy megállok a bejárat előtt.
− Itt vagyunk, Ingrid – nézek a lányra, a futástól szakadozó hangon beszélek. Egy pillanatra a combjaimra támaszkodok, míg kifújom magam.

− Tea! – a női hang szinte abban a pillanatban átszeli a füstös, súlyos levegőt, ahogy Ingriddel a nyomomban belépek a bordélyba.
− Aelle – mosolygok rá a felém közeledő nőre, rövid időre a karjaim köré zárom. Még a Vörös Lepelből ismerem a magas, könnyű léptű embernőt, mondhatni barátnők voltunk, míg úgy nem hozta a sors, hogy külön utakon kezdtünk járni. Én a magányt választottam, ő pedig úgy döntött, hogy Elathában nyit saját bordélyt.
− Nem is szóltál, hogy jössz… − jegyzi meg megrovóan, de a szeméből sugárzó mosoly jelentősen tompítja a hangja élét. A tekintete közben átsiklik a társam arcára. Tudom, hogy azon gondolkodik, mennyi pénzt fizetnének ki a szőkéért.
− Csak tegnap érkeztem – sóhajtom fáradtan. Ingrid felé fordulok én is. – Ő itt Ingrid. Ingrid, ő Aelle, róla meséltem – mutatom be gyorsan egymásnak a két nőt, majd megint Elle felé sandítok. – Van egy üres szobátok? Bajba keveredtünk, és szükségünk lenne egy helyre, ahol meghúzhatjuk magunkat éjszakára – elhúzom a szám. Elle tekintete elkomorodik.
− Az én házamban számodra mindig lesz hely, Tea – mondja komolyan, kedvesen. – Gyertek az emeletre – tyúkanyó módjára kezd terelgetni a lépcső felé. – És közben meséljétek el, mi történt.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Fogalma sincs, hogy merre viszi a csábdémon őt az utcák hálójában. Nem nézelődik, mert túlságosan lefoglalja a lábának emelése. Megállnak egy bejárat előtt, azonban Ingrid első lépése, hogy odakap, ahol éppen szúr az oldala. Szedi a levegőt rendesen, amire a vérszívó szintén felfigyel. Próbálja a testét csitítani, miközben meghallja társa szavait, hogy megérkeztek.
- Hogy hová? – kérdez rá Teánál, mert úgy érzi, hogy elsiklott annál a résznél, mikor a másik kiejtette a hely nevét. Nemsokára egy ismeretlen hang szólal meg, így önkénytelenül néz az irányba. Teljesen ismeretlen számára, azonban nem szól semmit, hanem türelmesen kivárja a megfelelő alkalmat. Bemennek az épületbe, ahol megtörténik az ölelkezés. Furcsán tekint rájuk a vérszívó, hiszen olyan idegennek érzi magát ezen a helyen Tea kap egy picit megrovást azért, mert nem szólt előre, hogy érkezni fog. A vámpírt nem kerüli el a másik vizsgálása, azonban elejét veszi a félreértéseknek, így nemesi beállásba erőlteti magát, míg közben szemével határozottságot sugároz az ismeretlen felé. A bájos lény bemutatja végül a tulajdonost, sőt elárulja az ő nevét. Bár Aellének nem kell sokat gondolkodnia a nevén, hiszen a vörös köpenye elárulja őt, hogy milyen nő lehet. Az biztos, hogy nem lehetséges kurtizán. Némi szóváltás után elindulnak az emeletre, ami igazából nem esik jól Ingrid lábának, de cseppet sem ellenkezik. Kapaszkodik a korlátba, s mikor megérkeznek az üres szobába, akkor Aelle felé fordul.
- Lehet itt egy dézsa forró vizet kapni? – kérdezi a tulajdonostól, hiszen a sok futásban megizzadt és árasztja magából a szagot. Nem így szeretne lepihenni, hanem kifejezetten tisztán. Ingrid vigyáz ezekre a dolgokra.
- De ha csak lavór van, akkor az is több a semminél. – teszi hozzá az előzőekhez. A továbbiakban hallgat, s megadja a csábdémonnak a lehetőséget, hogy ő mesélje el a történetet.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
Elle a vámpírlány arcát fürkészi, miután a szobába érünk. Én az ágyra huppanok, a tenyereim a combom mellett a puha kasmírtakaróra fektetem. Jól mehet neki az üzlet.
− Persze, kaphatsz – biccent felé, majd kiszól a folyosóra, egy lefelé siető lányhoz, hogy küldjenek fel a szobába egy dézsa forró vizet. Aztán mellém ül, jobb lábát maga alá húzza, a tenyere a kézfejemre simul.
− Rablók támadtak ránk – kezdek bele végül, mert érzem a szemében a sürgetést. – Négyen voltak, a vezetőjük arcát csuklya fedte. Összetéveszthettek valakikkel, mert váltig azt állították, hogy elloptuk a pénzüket – megvonom a vállam.
− Négyen? – kérdez vissza Elle felvont szemöldökkel. Biccentek. – Az egyik egy hirtelenszőke fiú, nem mutat többnek tizennégynél? – bólintok. Ez volt, amelyik felpofozta Ingridet. – Van közöttük egy félszemű – ismét biccentek. – A vezetőjük pedig úgy affektál, mintha aranykanállal a szájában született volna? – újabb bólintás. − Pontosan tudom, kik azok – jelenti ki végül kisvártatva, arcán egy széles mosollyal. Ki se kell nyitnom a szám, elég a szemembe néznie, hogy megértse a kérdést.
− Tegnap jöttek be hozzánk, tömött erszényekkel. Négy lányt hoztak fel az emeletre, és nem mondom, hogy szakasztott olyanok voltak, mint ti, de amilyen gyorsan felöntöttek a garatra, könnyűszerrel összekeverhettek velük… − magyaráz csöndesen, aztán sóhajt. Megforgatom a szemem.
− Tehát a lányaid kifosztották őket? – felvont szemöldökkel sandítok az arcára.
− Még fiatalok… És persze elszöktek a pénzzel. De majd visszajönnek – megrántja a vállát, mint aki jól ismeri őket. Ehhez persze nem is férhet kétség.
Ingridre sandítottam a szemem sarkából.
− Akkor tudjuk, hogy mi történt – húztam el a szám. – Mit akarsz tenni?



A hozzászólást Adrastea összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 26, 2016 4:21 pm-kor. (Reason for editing : Adrastea)


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég


Vendég
Ingrid cseppet sem törődik Elle tekintetével, ami éppenséggel őt fürkészi. Teán látszik, hogy jól ismeri a helyet, emellett a harmadik személy jó barátja. Az a tény nyugtatja meg, hogy kap dézsát forró vízzel, ám jól látja a másik kettő mozdulatait az ágynál. Nem izgatja fel magát ezen a tényen, hiszen a csábos lény nem az ő tulajdona. Ingrid türelmesen vár arra, hogy sorra kerüljön, hiszen azok ketten jól bele merülnek a beszélgetésbe. A vámpír biztosan nem bízna meg Ellében ilyen könnyen, de nem osztja meg ezen gondolatát a többiekkel. A beszélgetésből hamarosan megtudja, hogy mi az oka annak, hogy őket üldözi négy alak. Annyi érzelem suhan át rajta, míg egy rövid időre furán elhúzza a száját.
~ Szóval erről van szó, hogy összetévesztettek minket, érdekes ~ gondolkozik magában, miközben folytatódik az ember és a démon közti társalgás. Akkor tud a vérszívó szabadulni az elméletei világából, mikor Tea megszólítja őt.
- Hát nem egyértelmű? Amelyik még életben maradt, azt felkutatni és visszafizetni a kölcsönt. – mondja ki határozottan a vámpír, hiszen hogy tudná elfelejteni azt a két emberes pofont? Még most is sajog azon orcájának fele, ha csak rá gondol.
- Vagy legalábbis tudomásukra hozni, hogy nem mi vagyunk azok, akiket keresnek. – ejti ki szavait minden megbotránkozás nélkül. Valakinek kárpótolnia kell őt ezen események miatt, s teljesen mindegy, hogy kitől kapja. Halálosan komoly a vámpír, azonban a fakó bőre miatt, s mozdulatlan arc miatt, inkább hinné az ember egy szobornak.
- S attól jobb megoldás kell ide pusztán szavaknál, hiszen egészen biztos vagyok, hogy nem fogják belátni azok a tévedésüket. Ha elő tudnánk keríteni a hasonmásainkat, akkor azzal lenne esélyünk jobb belátásra bírni őket. – magyarázza a csábos teremtménynek, miközben felé fordul.
- Neked mi jár a fejedben? Nem maradhatunk itt örökké, s nem szeretnék bajt okozni másoknak sem – mondja ki kerek perec a vérszívó a társának. Azon lesz Ingrid, hogy pontot tegyen ez ügy végére, s nem fogja a homokba vagy másba dugni a fejét. Felsóhajt a beszéd végén, aztán unott módon sétál Tea elé.
- Egy kis idő kell, míg a részleteket kitaláljuk. – hangzik el a vámpír finom ajkairól, később már tova lép, s minden függönyt elhúz az ablaknál.

Adrastea

Adrastea
Kísértő
Kísértő
− A lányaimat nem adom – veti oda azonnal barátságtalanul Elle, amikor Ingrid azt kezdi ecsetelgetni, hogy az igazi tolvajokat a négy jómadár kezére juttatva mi magunk menthetnénk a bőrünk. Nem szólok bele, de Elle-lel értek egyet. Talán nem tűnik úgy első blikkre, de összetartó népség vagyunk.

Az ajtón halk koppanás jelzi a vizet hozó lány érkezését. A dézsa felett vékonyka szürke ködként áramlik a forró pára. Elle-lel egy pillanatra egymásra nézünk, különös, sosem látott fények villannak meg az íriszén. Nem ismerem a vonásaira terülő kifejezést, nem tudok olvasni az arcáról. Sóhajtok, majd Ingridre sandítok.
− Magadra hagyunk a fürdővel – szólok hozzá kedvesen, ahogy feltápászkodok az ágyról. A gerincem mentén szaladgáló állandó feszültség zsibbadtan ömlik szét az izmaimban, fáradtnak érzem magam, mintha évek óta nem aludtam volna.
− Egy kis idő, igen – biccentek felé, majd egy halk, bágyadt sóhaj gördül az ajkaim közül a párás levegőbe. Szívesen hagynám az egészet a francba, de igaza van Ingridnek, bár nem úgy, mint ahogy ő gondolja. Számomra ez nem a visszafizetésről szól, nem érzek bosszúvágyat, viszont nem szeretek elvarratlan szálakat hagyni magam mögött. Sosem lehet tudni, mikor találnak rád újra, hogy felhánytorgassák a múltat. A múlt pedig olyan dolog, amit aligha lenne szabad piszkálni. – Utánajárunk, mi történt velük, miután eljöttünk a fogadótól – magyarázom az ajtó felé menet, nyomomban Elle-lel. – De egyelőre pihenjük ki magunkat. Friss tudattal majd jobban fog menni a gondolkodás.

Becsukom magam mögött az ajtót. Elle kézen fogva vezet egy másik szobába; a saját szobájába. Azt mondja, még valami dolga van a földszinten, nyugodtan feküdjek le aludni, ne várjam. Szájon csókol, mielőtt kimenne.
Kiválasztok egyet Elle hálóingjei közül, lomha mozdulatokkal öltözök át. Szinte beleájulok az ágyba, a puha párnák közé, de olyannyira fáradtnak érzem magam, hogy képtelen vagyok elaludni.
Nem tudom mennyi idő telik el, mikor megnyikordul a nyíló ajtó. Végighallgatom a zizzenő ruhák összesúrlódó hangjait, míg Elle átöltözik.
Később, álmában magához ölel. A tenyerem a kézfejére fektetem.


_________________
Felhasználó profiljának megtekintése
Tetszett, hogy nem csak a beülünk kávézni ismerkedni típusú játék volt. Jó volt Tea cselje is, és a csavar is, amikor végül kiderült, hogy mi történt. Elatha veszélyes hely, vigyázzatok magatokra!

100 tp

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.