Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek

Latest topics

» [Ada&Johannes] Kyrie eleison!
by Tertullius Today at 1:27 am

» Viccesnek szánt dolgok
by Bianca Brunner Yesterday at 8:58 pm

» Wilhelmina von Nachtraben
by Wilhelmina von Nachtraben Yesterday at 8:42 pm

» [Küldetés] - Arachnophobia
by Gloria Yesterday at 7:29 pm

» Kereskedősor
by Gloria Yesterday at 6:16 pm

» Cynewulf/Sheatro
by Crispin Shadowbane Yesterday at 4:40 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Gwendolyn Yesterday at 4:18 pm

» Éjnekéneklő Gwendolyn
by Lothar von Nebelturm Yesterday at 1:12 pm

» Magánjáték - Szürkületi szeánsz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Dec. 14, 2018 11:12 pm

[Küldetés] - Arachnophobia (Jelentkezés)

Kedd Szept. 25, 2018 6:00 pm by Hannes von Rotmantel

[img(983px,553px)]…

Comments: 11

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 46

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 74


You are not connected. Please login or register

Cynewulf/Sheatro

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Go down  Üzenet [2 / 2 oldal]

26 Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Dec. 26, 2017 11:16 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Asylum Chicago Style
[Zenei aláfestés:Disturbed - Asylum]

"Az ép ész és az őrület közötti határvonal igen csak keskeny."
- Hasadt Elmék


 Csizmáim hangosan kopogtak a márvány padlózaton, ahogy végig száguldoztam a recepció előtt, enyhén jobbra tartva az irodám felé. Az automata ajtó halk sziszegéssel tárult szét előttem, s amint bezárult mögöttem az ajtó, egy hangos sóhajtással dőltem az irodai székem kényelmébe, miközben fáradtan támasztottam fejemet összekulcsolt kezeimmel. Az asztalon már ott várt a magasra halmozott akta halom, amelyen még át kéne vágnom magamat, a telefon kijelzője szerint vagy húsz nem fogadott hívásom volt. Unottan nyomkodva a gombot oldottam fel a zárolást, hogy megnézzem, ki volt az az őstuskó, aki a kaja és cigi szünetem alatt zavarni mert engem. Mindegyik hívás a "Tapló Paraszt" névhez tartozott. Király. A főnök már megint akar valamit, hogy rohadjon meg. Egy gombnyomással lezártam a telefont, és az egeret megmozgatva keltettem életre a számítógépet, amelyen a DEA unalmas logója díszelgett. Óh, hogy de rühelltem én ezt a helyet. A főnök állandóan cseszeget, a kollégák inkompetens barmok, a recepciós csaj bugyiját sehogy se sikerült lebűvölnöm róla és még ráadásul pár hülye barom úgy gondolta, hogy pont az Ünnepek alatt és között lenne jó egy nagy szabású narkóügyletet nyélbe ütnie. Pont amikor Eric és George szabadságot vettek ki, úgy hogy az egész baromság az én nyakamba szakadt. Unottan piszkáltam az akta halmot, amelyet a különböző egységek hoztak be a napok folyamán. A csomó egyre csak nőtt, most már igazán neki kéne állnom annak, hogy felgöngyölítsem az ügyet, de valahogy nem nagyon volt hangulatom hozzá. Aki ilyenkor drogokkal üzletel, az megérdemli a sorsát. Rohadjanak meg, nekem is jár egy kis pihenő, nem igaz? Hát, az ajtómon hallatszódó kopogtatás szerint nem.
- Tessék!
  Kiáltottam fel unott hangon, mire az ajtó szélesre tárult, és megjelent Archie Smith, egy idióta barom, aki valamiért még mindig úgy gondolta, hogy a '80-as évek hajviselete és ruházkodása menő, és valamiért meg volt róla győződve, hogy a csapvíz ártalmas az egészségének, így még fürdeni se nagyon szokott, maximum spray-t használ. Ja, és nem mellesleg a főnököm volt, amiért már alapból rühellni kellett őt.
- Fasza...már csak Te hiányoztál az életemből.
- Hogy tessék?
- Örülök, hogy látom őt, Főni! Mi járatban erre felé? Jött meglátogatni, Kellemes Ünnepeket kívánni és haza zavarni? Jajj, nem kellett volna!
- Néha az aktáját olvasgatva tudja, hogy min csodálkozok? Hogy nem szerepel benne az, hogy egy elmegyógyintézetből szabadult.
- Ez igen csak kedves és megnyerő volt. Boldog Hanukát...vagy mit ünnepel...
- Inkább arról csicseregjen ügynök, hogy hogy áll a melóval? Washington már hatszor hívott fel a mai nap, eredményeket követelve. A rohadt FBI-osok és CIA-sek a nyakamon lógnak és elakarják venni az ügyet...
- Szerintem adjuk oda nekik. Határozottan az Ő profiljukba vág. A gond letudva, és mindenki boldogan megy haza!
- Hozzá se látott még, mi? Mi a franc baja van magának ember? Ez a legnagyobb fogás a déli drogkartell lekapcsolása óta, és még csak rá se hederít? EMBEREKET ÖLNEK MEG A ROHADT DROG MIATT, MAGA BAROM! BANDAHÁBORÚK AZ UTCÁN! MI A BÜ...
- Nyugi van, boss. Ha történetesen vette volna a fáradtságot, hogy elolvassa az aktákat, amelyeket az ügynökei behoztak, és kicsit töri a mikrofonsérós fejét, akkor már rájött volna a megoldásra. Tegnap már kihallgattam a gyanusítottakat, amiről szintúgy küldtem egy e-mailt magának...lehet, hogy nem találta meg, címként valami olyasmit adtam meg, hogy "Nesze, ez is lezárva" de nem volt rá ideje, hogy elolvassa. Ja, nem kell megköszönnie azt sem, hogy már kiküldtem két egységet, hogy fogják el a szállítmányt. A drog behozatalára milyen egyedi és meglepő módon kiba mikulás csokikat használtak. Olcsó trükk. Tehát..már csak az akták és jelentések megírása van hátra, amire határozottan nincs hangulatom most, hogy felgöngyölítettem az egész ügyet. De ha kölcsön adja nekem a titkárnőjét...vagy a recepciós csajt, az határozottan segítene és nagy örömömre szolgálna...na meg utána a jelentéseket is megírnám.
- Mi a...Ügy lezárva? Mi ....hogy mer így beszélni velem??!!
- Valószínűleg annak a hibája, hogy négy napja nem aludtam, mert pont most kellett szabira engednie azt a két töketlen barmot, akik még egy nyalóka árust se tudnának letartóztatni. Úgy hogy most, ha megbocsájt...
 S a főnök reakcióját meg sem várva dőltem vissza kényelmesen a székembe, hogy fél perc múlva halk...nak nem nevezhető horkolással jelezzem, hogy a nap további részére engem hagyjanak nyugodtan békén, kivéve, ha a recepciós csaj vagy a titkárcsajszi jön...

  Na igen, nagyjából így telnek a napjaim. Crispin Shadowbane, DEA ügynök. Jó vicc. Az egész melót úgy untam már, hogy azt elmondani is képtelenség, ráadásul állandóan megkaptuk a magunkét: hogy korruptak vagyunk (Csak azért, mert pár ügynök egy-egy fogás után elcsór pár kiló kokót? Ez nem korruptság, csak bérkiegészítés....), hogy veszélyeztetjük más szervezetek munkáját (az nem munka veszélyeztetés, hogy néha napján a felfuvalkodott CIA-s vagy FBI-os kollégák kocsijának kipufogójába petárdát dugunk...) és a civil lakosságot (tehetünk mi arról, hogy a hülye drogdílerek mindig a legnépesebb utcákra menekülnek ki? Mit csináljunk? Kocogjunk békésen utánuk? Francokat! Egy skuló a fejbe és megoldva. A járulékos veszteség...hát, akad olyan is....), és egyéb ilyen hülyeségek. A fizetés legalább jó - az átlaghoz képest. Mondjuk egy átlagos istállósfiú vagy benzinkutas boyéhoz képest. A főnökök tényleg korruptak,hogy rohadjanak meg, már négy éve lenyúlják a karácsonyi buli pénzt, hogy elmenjenek kurvázni belőle. Ami nem is lenne rossz - de minket kihagynak belőle, úgy hogy rohadjanak meg! Előléptetés? Csak álmodj róla. Hat rohadt éve húzom az igát az irodában, vagy terepen, hatszor lőttek már seggbe, párszor lábon, meg mit tudom én még milyen helyeken és kaptam érte kettő rohadt pleccsnit, meg 2 dolcsis fizu emelést, ami arra elég, hogy vegyek belőle havonta magamnak egy csomag chips-et. Király.
   De legalább azt elmondhatom magamról, hogy a munkámat jól látom el, még ha néha úgy is tűnik, hogy szarok a melóra nagy ívből (jó, ebben lehet ,hogy van némi igazság. Pár kis halat futni hagytam, mert lusta voltam az üldözéshez...na és akkor?! ). A kollégáim balfaszok, és ráadásul hol vagyok? A koszos, szeles Chicago-ban, amikor már rég át kellett volna helyezniük DC-be. De neeeem, itt rohadok meg ebben az Isten háta mögötti kis porfészekben. Esküszöm, még egy amis faluban is több a móka, mint itt.

  Miközben Chicago külvárosán sétáltam keresztül, volt alkalmam megfigyelni az emberiség mocskának különböző rétegeit. Chicago lakosságát a különböző csoportokba tudnám sorolni:
Külvárosi suttyók: na belőlük akad bőven. Még a Michigan-partján élők viszonylag normálisak (fene se tudja, hogy miért..örök rejtély marad számomra), de a Galewood- Hermosa- Irvin Park - Dunning által alkotott négyszög és az ebben elterülő negyedek egyszerűen kriminálisak. Itt akad bőven a változatos alfajokból, amik: alkoholista(nagy eséllyel a veled szembe jövő alak az...itt mindenki az!), asszonyverő (ismertetőjelük: zokni és szandál(fúj), és izompóló(a negyven kilós patkányokon is) illetve valami idióta bajusz) előfordulásuk elég gyakori, de már rajta van a PD az ügyön...; drogos (most komolyan?! Minden második az!!), alkoholista-drogos(érdekes állatfaj ez...elég sűrű a szaporulatuk itt, megoldás: napalm az egész városra). Aztán ott vannak a suliból lógó tini balfaszok, akik egész nap gördeszkáznak, cigiznek, köpködnek és a nők után kurjongatnak (lett légyen az tíz vagy száztíz éves...undorító). és még sorolhatnám.
Na aztán ott vannak a belvárosi suttyók: ott azért van némi pénz, főleg a Michigan partján, vagy az ipari negyedekben. Bár nem a kétkezi munkások aratják le a nagy pénzeket, de nagy általánosságban véve még így is kicsivel több pénz forog itt, mint a külvárosokban. Esküszöm, tegnap láttam egy ötven éve gyárban dolgozó faszit, aki végre egy új autót vehetett magának fizetéséből! Igaz, hogy egy '94es Fordot, használtan...de akkor is! Előre haladás! Itt is előfordulnak a drogos, iszákos, verekedős parasztok, csak itt a törött sörösüvegek helyett sokkal szofisztikáltabb fegyvereket használnak: rozsdás kések, boxerek, néha még egy-két pisztoly is elő fordul! Egyszerűen csodálatos! Persze, hogy itt összpontosulnak a sznob gyökerek is. Egyszóval: az egész város egy rohadt fertő. Csodálkoztok hát, hogy ennyire utálom?

  Na és akkor nézzük meg azt, hogy milyen egy átlagos napom, meló után.  Lakásom az Uptown negyedben található, a Wilson sugárút és a Sheridan út találkozásánál. Meló után szépen haza vezetek ide, kiszállok a kocsikámból, bemegyek John-ékhoz valami kaját ragadni magamhoz, aztán szépen bemegyek a tömblakásba, ahol egy rozoga kis lakást bérelek magamnak, elzavarom a fenébe Marge nénit, aki már megint arról panaszkodik, hogy a férje mekkora egy köcsög - ja, két éve meghalt Marge néni, de ezt mindig elfelejti aranyoskám - aztán beszállok a liftbe, ami bűzlik a macska húgytól, és úgy zörög, hogy attól félek, bármelyik pillanatban leszakadhat, aztán kipattanok az ócska kis szarból, bíbelődök egy kicsit a zárral, és végre beléphetek a lakásomba. Szerintem az egyetlen lakás ebben az egész tömbben, ahol tényleges rend és tisztaság uralkodik. Eltekintve a földön szétszórt akta halmoktól. A hülye paraszt főnököm folyton ezekkel bombázz. De legalább itt van az én kis kedvenc gyíkom,  a sungazer lizardom, Dracon, az ágyban szokása szerint vakarózó Bane, a farkaskutya kölyköm. A cuccokat ledobom az asztalra, bekapcsolom a TV-t, meghallgatom a CNN faszságait, miközben eltolok egy-két rakétát lazításként (na jó, talán van valami igazság abban, hogy néha elemelünk egy-két G-t...vagy kilót...) aztán valami kaja, némi papírmunka...és majdnem hogy vége is a napnak. Este lefekvéskor még két órán keresztül hallgatom az alattam lévők vad ordítozását (párszor elgondolkoztam, hogy a pisztolyommal meglátogatom őket), aztán másnap reggel az ébresztőre kelek. Ez lenne hát Crispin Shadowbane, a DEA Chicago-i irodája ügynökének sikertörténete. De egy dolgot jegyezzetek meg: ha Chicago-ba jöttök, és drogot próbáltok teríteni, én figyelni foglak titeket..és elkaplak...vagy csak simán össze spanolunk, miután leróttad a védelmi pénzedet.

Felhasználó profiljának megtekintése

27 Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Jan. 10, 2018 8:23 pm

Nagyon jó kis helyzet volt, sikerült megtartanod Cyne jellemét is még a modern környezetben, nem lett se egészen jó se egészen rossz és ezt mindig is kedveltem benne.

Jöjjön az új helyzet!
Cyne meghal, és démonként születik újjá... Legnagyobb bánatodra vagy örömödre azonban Kiril úgy dönt, hogy még itt is csatlakozik hozzád, a fejedben. Hogy az Úr ezt mégis hogyan engedhette meg, azt sose fogja megfejteni senki, de így esett az eset. És természetesen ő emlékszik az előző életetekre, már megint, te pedig nem... már megint.
Érdekelne a démoni vágyak hajtotta Crispin, illetve az új nevén hívhatják bárhogy. Azt szintén rád bízom milyen démon lesz belőle.
Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

28 Re: Cynewulf/Sheatro on Szomb. Jan. 27, 2018 5:33 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Démonológia
"Hát, ha számba akarjuk venni a démonokat, és a csökött fajtájukat, csak számoljuk össze a főbűnöket. Van itt háború, kevélység, irigység, meg még a fene se tudja, hogy mi. Na de hogy ez a szerencsétlen milyen fajtába tartozik....hát, arról nekem fogalmam sincs. Valószínűleg az Agyhalott Démonok alfajának első, és eddig egyetlen képviselőjével állunk szembe..."
- Anory értékelése Both'tan Maligos-ról


  A naplemente vörösre festette a láthatárt. Előttem ott magasodott az a hely, amelyet a helyiek több néven is neveznek: Schattenschield az emberek nyelvén, Árnypajzs-hegység a tündékén, a többiekről meg fogalmam sincs. Annyi féle faj, annyi féle szerzet...de mindegyik enyhén idegennek tűnik a számomra. Itt ültem, egy fának döntve a hátamat és bámultam előre, a fejemet vakargatva. Valahogy ide kellett kerülnöm, nem igaz? Biztos hogy volt valami múltam, valami jövőm...de egyelőre a múlt ismeretlen volt, a jövő pedig bizonytalan. Ki vagyok én, ezt kérdeztem magamtól újra és újra és újra, válaszok azonban nem érkeztek. Helyette ismét az az ostoba és bugyuta hang a fejemben.
~ Már megint merengsz, Crispin?
- Határozottan tudom, hogy nem Crispin a nevem, akárki is vagy. És ha tovább szarakozol velem, esküszöm, hogy széttépem a testedet, csak mutasd meg magad!
  Förmedtem fel. Azonban az alak nem mutatta magát, csak tovább kacagott...a fejemben. Dühítő volt, és éreztem, ahogy a dühöm egyre jobban hatalmába kerít. Pont, mint az előző este. Amikor azok a hülye falusiak motyorásztak valamit, ami nekem nem nagyon tetszett. A harag elöntötte a lelkemet és ....pusztítottam. És élveztem minden egyes percét, hogy rohadjanak le. Vadul kacagtam akkor, amikor a kardomból előcsapó lángok leégették a bőrüket, a szemük hangos placcsanás kíséretében robbant ki a koponyájukból s égő ruháikban próbáltak menekülni. Ostoba barmok. Na persze utána menekülőre kellett fognom, mielőtt még valaki olyan bukkan fel, aki talán...talán meg is tudna engem ölni. Bár kétlem, hogy akad ilyen.
- Both'tan Maligos...
  Ízlelgettem a számon a nevet. A nevet, amit kaptam. Ami talán mindig is az enyém volt. Vagy ami talán soha sem volt az enyém. De még is, úgy éreztem, hogy ez hozzám tartozik. Egy név, amitől előbb-utóbb rettegni fog mindenki, aki ezen a földön csúszik és mászik a porban. Óh, de még mennyire. Azonban, amikor a kezdeti lángok kialudtak, ismét egy fának dőlve talált rám a naplemente, és azon tűnődtem, hogy miért kaparássza ez a kép a tudatom peremét. Idegesítő volt maga az érzés. Mint ha lett volna ott valami, de akárhogy is kapartam, akárhogy is nyújtózkodtam, nem tudtam elérni, nem tudtam elkapni a gondolatot. De a naplementével érkező sötétség...egy pillanatra lenyugtatta a lelkemet. Egyre rövidebb időre és a nyugalom is egyre gyorsabban szállt el.
~ Háh, érdekel a naplemente, mi? A sötétség? Nem csodálom! Jajjj...istenem, annyi időt öltem bele, hogy észt verjek az ostoba fejedbe, erre meg kezdhetem elölről! Rohadjál meg te ostoba barom!~
- Fogd már be a pofádat!
~ Crispin-ként is iszonyatosan hülye voltál, azt meg kell hagyni...de Both'tan Malipöcsként se változott semmi. Még hogy a démonok elvesztik a tudásukat új életükben...francokat! Ugyanolyan hülyék maradnak!~
- Úgy beszélsz, mint ha ismernél engem. De én nem ismerlek téged. Még magamat sem. Tehát Te sem ismersz engem. De ha megmutatod magad...alaposabban megismerlek. Darabonként. Először a lábaid, aztán a kezeid...a nyelvedet a végére hagyom!
  Kuncogtam sötéten magam elé. Óh igen...vér. Egy kis öldöklés itt, egy kis öldöklés ott, és már is jobban fogom érezni magamat! A mellettem heverő tükör darabkáira esett a pillantásom őrült kacagásom közepette....hogy kié volt és hogy hogyan tört el, nem tudom és nem is érdekelt. De bele nézve megláttam magamat. A megtestesült félelem arca volt ez. Enyhén dudorodó szarvak a homlokomon, eltorzult, repedezett arc, sárga, kiálló fogak, amelyek már agyarnak is beillettek. E mellé párosult a robosztus testalkat, és az elátkozott kard, amely ott hevert mellettem. Kell ennél több ahhoz, hogy vérfürdőt rendezzünk és félelmet plántáljunk mindenki szívébe? Nem, ennél nem kell több. Ja, de , még is: a tűz. Égjenek a mocskok!
~ Be kell vallanom, hogy az új éned sokkalta vérgőzösebb. Ez némileg tetszik is, némileg meg nem. Bár ha figyelembe vesszük, hogy előző életed utolsó hónapjaiban teljesen begőzöltél...hát, igazából szerintem nem csodálhatja senki sem, hogy nem távoztál innen, hanem visszatértél.~
- A kérdés az, hogy Te miért tértél vissza? Ide hozzám, hogy zaklass engem. Hagyj engem békén, ha már eltakarodni nem takarodsz.
~ Ejj, így beszélni a drága tesóddal? Csúnya, rossz Cyne...vagy is hát Crispin...vagy is hát Botoska.~
- Both'tan...
~ Sure, whatever. Na, szóval még mindig nem jöttél rá, hogy ki vagy Te?~
  Ideje tovább állnom. Egy olyan helyre, ahol nem fog engem követni ez a rakás szerencsétlenség. Miféle mágia ez? Ki büntet engem? Ja, meg van...az oda fent lakozó alak, aki valamiért vissza küldött engem ide, megfosztva az emlékeimtől. Vajon miket takarhat a múltam? Mit követtem el? Remélem, hogy valami durva mészárlással köszöntem el a világtól, amire még évszázadokig emlékezni fognak...

~ Hát, nem éppen. Már mint ja, meg kell vallani, hogy durván bepöccentél. Nem hittem volna, hogy képes vagy ilyenre. De hát, mint kiderült, nem tett jó hatással neked az, hogy Hoshekh-kel baszakodtál. Az a mocsok teljesen megőrjített téged. Aztán meg két hónapos mészárló körútba kezdtél. Olyan jó volt nézni!~
- Ezt nem hiszem el...már megint követsz?
  Förmedtem fel, ahogy egy kisebb falu felé közeledtünk. Kellett valami kaja. Éhes voltam. Semmi pénzem nem volt, amit elcserélhettem volna érte. Hát, végül is...nem is éppen arról vagyok híres, hogy alkudozni kezdjek.
~ Konkrétan semmiről sem vagy híres. Egy hete esett le a tojáshéj a seggedről, mint újdonsült démon...szerintem az első szembe jövő egyházi sírva röhögne ha említenéd nekik a nevedet...meg azt, hogy mit is képzelsz magadról.~
- Az első szembejövő egyházit darabjaira szaggatom!
 Bődültem el. A gáz az volt, hogy voltak már páran a környéken. Talán kicsit hangosra sikeredett. De ez a mocsok felidegesített! FOLYAMATOSAN POFÁZIK A FEJEMBEN! Az emberek riadtan kezdtek el csivitelni, főleg akkor, amikor meglátták az arcomat...amin most egy gonosz vigyor terült szét...
- Úgy ám, biza! Jött Maligos egy kicsit gonoszkodni...
  A fejemben felhallatszódó röhögőgörcstől majd' széthasadt a fejem, és idegesen csapkodtam azt. Az emberek futni kezdtek, csak egy alak állt meg, egyszerű, barna posztóköpenyén egy aranyozott kereszt volt látható. Talán egy pap? Óh, az ostoba.
~ Hallod, még egy-két ilyen szöveget ellősz és meghalok a röhögésbe. Vagy is hát nem. Nem tudok meghalni. Nem, még csak távozni sem tudok! Nem tudom, hogy az úgy nevezett Isten, hogy a francba egyezett bele abba, hogy engem is vissza küld veled. Szerintem ez inkább az én büntetésem, mint a tiéd.~
- FOGD MÁR BE!
- Távozz innen, démon! Még most fordulj vissza, míg szépen mondom!
  Rivallt rám a papszerű teremtés, kezében egy kis keresztet szorongatva. Hangosan röhögtem fel, pofámból csak úgy fröcsögött a nyál, miközben előhúztam a kardomat. Az élén megcsillant a nap fénye, és lángok kezdtek körülötte táncolni.
- Ajj...ezt élvezni fogom!
  Kardommal elő rontva rohamoztam a pap felé. Az ajka mozgott, talán valami varázslatot akart idézni? A fene se tudja, szinte nem is hallottam semmit a fülemben dörömbölő vértől! Végre...egy kis harc! Ez kellett már nekem! Ez...teljesen megnyugtatott. Úgy éreztem, hogy végre ismét az elememben vagyok! Hát akkor, ideje egy kis vért ontani! Egyet csaptam, mire a kardból egy lángcsóva csapott ki, egyenesen a pap felé. Aki elé beállt valami alak, akit eddig észre se vettem és valami aranyló kupola jelent meg körülötte...és ezzel egy időben valami oldalról nekem csapódott...
~ Ezt baszdmeg nem hiszem el....te tényleg ilyen szerencsétlen vagy?~
 Ez volt az utolsó gondolat, amit hallottam....

- Hát, ha számba akarjuk venni a démonokat, és a csökött fajtájukat, csak számoljuk össze a főbűnöket. Van itt háború, kevélység, irigység, meg még a fene se tudja, hogy mi. Na de hogy ez a szerencsétlen milyen fajtába tartozik....hát, arról nekem fogalmam sincs. Valószínűleg az Agyhalott Démonok alfajának első, és eddig egyetlen képviselőjével állunk szembe...
  Szűrődött át a beszélgetés hangja a sötétségen. Fájdalmasan vicsorogva nyitottam ki a szememet. Valami sötét pincében lehettem, a fene se tudja hol, előttem a falu határában látott pap és valami páncélt viselő mocsok álldogált. Éppen édes kettesben beszélgettek, észre se véve, hogy én felébredtem.
~ Crispin-két is hülye voltál...az új énedben még hülyébb. Szoknod kel még ezt a démon létet, én úgy látom. Egyelőre még túl gyenge vagy ahhoz, hogy ilyen hülyeségeket csinálj...megrohamozni egy egész falut egyedül?~
~ Csak emberek...~
~ Akik egészen pontosan azt az alakot szolgálják, aki vissza küldött kettőnket ide. Az emlékeidet szerencsére vagy sajnos most nem tudom visszaadni...de én még emlékszem mindenre. Schwarzhaffen mészárosa. Ez volt az utolsó jelző, amit rád aggattak.~
~ Mi a frász az a Schwarzhaffen?~
~ Egy kedves kis falu, ahol csúnya mészárlásba kezdtél. Aztán megjelent pár alak és jól helyben hagytak. Egy ideje már vadásztak rád mondjuk. Aztán megdöglöttél. Aztán visszatértél. Aztán ismét elgyepáltak téged és talán ismét megdöglesz. Szerencsére ezután már még egyszer nem támadsz fel, csak örök szenvedés vár rád...meg rám is. Amit nem szeretnék.~
 A fejemet csóváltam, próbálva elűzni a hangot. A mocorgásra felfigyelt a pap, és a páncélos alak is, és most megindultak felém.
~Kérlek, csak most az egyszer ne rontsd el a dolgokat....légyszi, légyszi, légyszi!~
- Hát felébredtél démon? Mi a neved?
  A páncélos alak kezeit a mellkasa előtt össze fonva várakozott, az övén egy széles pengéjű egykezes kard lógott. Én meg lekötözve. A fegyverem egy asztalon csillogott. Bár csak a kezemben lenne!
- Halál.
- Nem azt kérdeztem, hogy mi vár rád, hanem azt, hogy mi a neved?
- Mi van, ha nem árulom el? Oldozz el, add vissza a kardomat és utána beszélhetünk!
~Baszki, csak elcseszed. Én feladom...~
- Te innen már nem mész sehova! Áruld el a neved, hogy honnan jöttél és hogy mik a terveid itt? Talán több démon is táborozik a közelben? Elterelés lennél? Mik a céljaid itt?
- Figyelj, csuhás. Őszinte leszek: franc se tudja, hogy honnan jövök, nem ismerek más démont és céljaim csak annyik, hogy kaját szerezzek. A nevem meg....Both'tan, most örülsz?
- Hmm....Uram, ez a démon úgy tűnik hogy még nagyon...fiatal.
- Frissen született volna? Ez megmagyarázza, hogy miért ilyen...ostoba. Hát, azt hiszem démon, hogy Te már nem nyered el a megváltásodat. Bűnben születtél és ezért meglakolsz. Legalább megölhetünk egy háborúdémont az előtt, hogy túl nagy fenyegetést jelentene. Bár valószínűleg Te nem jelentenél a későbbiekben sem túl sokat...
- Ez lenne hát a végső ítélete, keresztes uram? Végezzük ki a démont? De hát Ő....
- Lemészárolt egy falut nem messze innen. Szerencsétlenségükre nem volt papjuk sem, és még keresztesek se voltak a közelben. Itt is ezt tette volna. Engem nem érdekel, hogy azért küldték vissza, hogy megváltást nyerjen, meg hogy befejezetlen marad a küldetése. Felőlem szenvedjen örök időkig a pokolban! Holnap reggelre holtan akarom őt látni, és ez a végső szavam!
  Azzal a fickó el is vágtatott. Jó, a páncélos eltűnt. Akkor már csak a pap marad. Talán ezzel még kezdhetek is valamit.
~ És most már jó lenne, ha nem csesznéd el a helyzetet...~
- Hallottad a keresztes ítéletét. Még ma este elnyered a méltó büntetésedet. Nem kapsz nyilvános kivégzést...a tested másnak kell. Vannak ,akiket érdekel a démonok szerveinek vizsgálata. Egészségükre váljék. Isten kegyelme legyen veled...
  Vetett keresztet a pap, amitől a hideg is kirázott, aztán Ő is távozóra fogta a dolgot, amikor fogaimmal vadul kaffogva próbáltam elérni őt. Most pedig...egyedül maradtam. Egyedül egy rohadt pincében, egy székhez kötözve. De csak kötözve. Ezek tényleg ennyire ostobák? Hol maradnak a láncok, meg a többi? Azt hiszik, hogy engem holmi kötelek fognak vissza tartani? Vártam, amíg az utolsó léptek zaja is elhalt, meg még utána pár percet, hogy biztosra menjek, aztán rángatni kezdtem a kötelékeimet. A hang a fejemben folyamatosan biztatott, amitől csak még dühösebb lettem. Aztán fél perc után még mindig nem lazultak a kötelek, ekkor elkezdett a fejemben...fütyörészni. És hülyeségeket beszélni! És énekelni! Meg a volt életemből kiragadni ostoba részleteket! Legalábbis amiről Ő azt hazudta, hogy az előző életemben történtek! És csak egyre jobban és jobban idegesített. A végén már vörös köd úszott a szemeim előtt, és egy velőtrázó ordítás kíséretében rángattam a kötelékeimet...míg a szék egy hangos pattanás kíséretében szét nem tört...
~ Hát, én azt hittem, hogy a kötélre pályázol és nem a szék ketté törésére...de végül is, így is jó. Jajj, szedd már le a kötelet magadról!~
  Förmedt rám a hang a fejemben. Amikor lenéztem a kezeimre, azokon még mindig ott kígyózott a kötél, és a szék lábai, amire kötözve voltak. Morgolódva tépkedtem le magamról a kötelet és hajítottam a szék darabkáit a sarokba. Hatalmas megkönnyebbülés volt, ahogy a kezembe kaptam a kardomat. Úgy éreztem, mint ha a levágott kezemet forrasztották volna vissza a helyére...
- És most ideje egy kicsit gyilkolászni...
~ Én beszarok neked...mássz már ki a kurva ablakon, cseszd meg! Valószínűleg egy egész regimentnyi keresztes ólálkodik itt! Semmi esélyed!~
- De én ölni akarok! Kell! Hajt a vágy! Csak egy kicsit...naaa...
~ Nem tudom, hogy kihez kell imádkozni....de inkább kérném vissza Crispin-t! Ez még nála is hülyébb! Léééégyszi! Valaki?!!~
- Jól van, akkor kimászok az ablakon...ez megszégyenítő! El kéne taposnom az összeset!
~ Majd idővel....majd idővel Egyelőre éld csak túl és erősödj meg. Még sok mindent kell tanulnod a démonlétről és nem én vagyok a legmegfelelőbb személy, aki ezt elmagyarázhatná neked...~
  Menet közben már a pince ablakánál álltam. Valószínűleg a ház egy domb oldalra épülhetett. A földszint a domb tetején volt ,a pince annak az oldalába vájva, de nem túl mélyen, így hagytak egy ablakot szellőztetés gyanánt, ami a füves domb lejtőjére nyílt. Nem kellett sokat erőlködnöm, hogy kinyissam azt. Szerencsére sem a pap, sem a keresztesnek nevezett alak nem tért vissza...
~ Oké, és akkor innen hova tovább, te mindent tudó entitás?~
~ Na, ez a megszólítás már tetszik. Ismerek egy személyt, aki talán segíteni tud....~
~ Előre félek...~
  Morogtam magamban, miközben kipottyanva az ablakon a falu határában találtam magam. Tőlem nem messze már ott virított valami erdőségnek a vonala, és most már hallottam a falu zajait is, ahogy kiértem a szabadba. A közelben nem láttam senkit sem. Ideje dobbantani...de egyszer visszatérek ide és kinyírok mindenkit!
~ Óh, az alak egy régi ismerősöd. Az előző életből. Igazából nem voltatok valami jó cimborák, de biztos, hogy jót fog röhögni a helyzet iróniáját látva. Te mindig csak Gery boy-nak nevezted....ideje megtalálnod őt.~
~ Gery boy?~
~ Gedeon Adramellech la'Domiel a becsületes neve...de inkább csak Gerard-ként szokott bemutatkozni.~
~ Oké, és hol találom?~
~ Honnan a francból kéne tudnom?! Menj és keresd meg. Oh boiii, veled még sok dolgom lesz....~

Felhasználó profiljának megtekintése

29 Re: Cynewulf/Sheatro on Szomb. Feb. 17, 2018 11:07 am

Tetszett a végén a csavar, hogy pont Gerit akarod megkeresni a végén, és nagyon jól bemutattad, hogy egy friss háborúdémon tényleg csak ölni akar. Kiril is mókás volt, ahogy sápítozott de végülis közös nevezőre jutottatok.
Oh boi, most viszont milyen tárgyat adjak neked?! Már feldíszítettelek, mint egy karácsonyfát...

Név: Silence
Leírás: Egy apró fülbevaló, amit hogyha megpöckölsz az ujjaddal, teljes csönd ereszkedik az elmédre. Ez képes kizárni a külső hangokat, sikítozást, de azt se hallod majd ha hozzád beszélnek vagy valaki közelít feléd. Talán még fontosabb, hogy a belső hangokat is kizárja, nem hallod se Kirilt, sőt ha egy mélységi beszélne a fejedbe, akkor őt sem, noha a fájdalmat attól még érzed, amit az agyadban turkálálsa okoz. A hatás 2 percig vagy megszüntetésig tart, és két óránként egyszer használható.

Új helyzet:
Lassan itt is kezded minden ötletemet kilőni... De legyen ez. Armin valamilyen őrült, szeszben fürdős napján úgy döntött, hogy fogja a kölyköket meg az asszonyt, és ismeretlen helyre távozik, de előtte még rád hagyta Köderdőt. Te vagy a minden sötét tündék új hercege, Crispin, első ezen a néven a Shadowbane házból. Szereném látni, hogy uralkodsz a népeden, mert ugye nem okoznál csalódást?!

Felhasználó profiljának megtekintése

30 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Márc. 04, 2018 12:18 am

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Őhercegességessége
"Ha a fejem tetejére állva járom el a hellenburg-i keringőt rózsaszín alsógatyában és lila nyakkendőben, akkor se fogok tudni választ adni arra, hogy még is, mi a franc ütött Arrcy-ba..."
- Crispin Shadowbane, Köd-erdő hercege


  Minden teljesen jól indult! Verőfényes napsütés...ről még csak nem is hallottunk, csak a tiszta, éjszakai sötétségről. A levegő hűvösen vágtatott keresztül a topakke fák között, amelyeket a mocsári lakom körül nőttek, látogató egy sem, úgy hogy nyugodtan iszogathatok együtt Draci-val, aki végre-valahára úgy döntött, hogy megbékél a piával és nem zaklat többet miatta. Bár valamilyen szinten hiányzott a törődése ilyen jellegű kimutatása, de legalább nem tarkított többé harapásnyom minden egyes alkalommal, hogy a szeme láttára ittam. A tűzhelyen éppen valami kaja-szerűség rotyogott (valószínűleg rajtam kívül mindenki holtan dőlne ki tőle...), az előbb említett fehér dög éppen egy mocsárban halászott hal iszapos testén rágódott, előttem az asztalon egy bontatlan üveg Köd-erdei gombapálinka hevert, készen arra, hogy leküldjem. Hiába, az élet egyszerűen nem lehetett volna jobb! Ez a nyugalom...el sem hiszem, hogy mennyire hiányzott már! Dracon abba hagyta a hal zabálását és morogva fordult az ajtó felé. Na most meg mi van? Nemsokára kopogtatás hallattszódott. Óh, hogy rohadjatok meg! Miért kellett elrontani az estémet? Ki a bánatos franc mer ilyenkor zavarni?
- Ki az?
- Arborn Blackcreek. Crispin Shadowbane-hez lenne szerencsém?
- Ja, neked szerencse, nekem balszerencse. Lépj be!
  Ha ez az idióta is valami olyannal akar engem zaklatni, hogy főzzek le neki valamit, páros lábbal rugdalom ki! Hiába igyekeztem azon, hogy sorra mérgezzem meg a leendő ügyfeleimet, az ostobák mindig visszatértek hozzám. Hihetetlen. Nem értem, hogy mi a franc baja van az ittenieknek? Az ajtó kinyitódott, Dracon pedig már ugrásra készen állt. Egy ősz hajú, sovány arcú férfi lépett be. Egy Holdcsókolta selfike, aki amint meglátott engem, rögtön térdre borult.
- Öhm...haver, minden rendben?
- Engedje meg, hercegem, hogy átnyújtsak magának egy levelet!
- Hercegem? Na figyelj, előbb szeretem megismerni a partnereimet, aztán utána mehet a szerepjátékozás! De bocs, én a nőkre bukom...
- Ezt...nem értem. Kérem, olvassa el a levelet!
  A ruhája alól elővarázsolt egy pergament. Nem tudtam, hogy mire megy ki ez az egész, így rögtön elkezdtem életjeleke és mágia után kutakodni. Azonban a hold sugár a házon kívül nem vetődött senkire sem, és mágiát sem érzékeltem. Egyedül jött az alak. De még is, mit akar? Érdeklődve nyúltam a pecséttel lezárt levél felé. A pecsét ép volt. A Sötét Elf Hercegség szimbólumait tartalmazta, amelyet Armin szokott használni a hivatalos levelek lezárásához. Na, mit akar a vén alkesz? Valami puccos megbízatása lenne számomra? Vagy csak meg akarja adni a módját a következő öhm...államügyekről való tanácskozásunkra a legközelebbi kocsmában? Amióta apuka lett, néha furcsa dolgokat művelt...ezt is be tudom annak. Aztán amikor a pecsétet feltörve olvasni kezdtem a levelet...
- What the actual fuck?!

Crispin Shadowbane-nek,

Drága Cyder barátom. Bocsáss meg, hogy ezeket a híreket nem személyesen közlöm veled...de egyelőre olyan matak részeg vagyok, hogy a lábaimon is alig bírok megállni, ezt a levelet is Lory írja...és közben csapdos engem fejbe! Hé, nem kell minden szót leírnod! Aúúú...eh, mindegy. Szóval Őhercegeségessége, Armin Fairlight ma este a harmadik gombapálinkád után - nem pohár, üveg-  úgy döntött, hogy tesz egy kirándulást valahova jó messze...és viszi magával szépséges és elragadó feleségét, és a két gyermekét is. Ebből fakadóan nem lesz képes arra, hogy tovább kormányozza a hercegséget. Barátom, öröm hírekkel szolgálok: a tanácsosaimmal már lerendeztem a dolgot, de hadd legyek én az első, aki gratulál neked és sok sikert kíván az uralkodásodhoz, Crispin Shadowbane herceg, első ezen a néven.

Ui.: Kérlek, ne utálj meg annyira!
Uui.: Lory pusziltat.
Uuui.: Még is, mi a fenéből főződ te azt a pálinkát?
Sokadik utóirat, Lory majd később számozd meg őket légyszives: Tényleg sok sikert mindenhez cimbora. Sharlotte és Greydawn tábornok meg a többiek majd segítenek átlendülni a kezdeti nehézségeken! És nekem aztán nehogy tönkre tedd a hercegséget, amiért annyit küzdöttem! Legalább egy kocsmát hagyjál meg belőle légyszives, ahova visszatérhetek majd a jövőben iszogatni.

Armin Fairlight, legnagyobb-örömére-többé-már-nem-Herceg


- Ez...ez most szopat?!
- Az ex-herceg tudtommal nem kezdeményezett magával orális kapcsolatot és a levél tartalma megfelel a valóságnak. Pár napon belül megtartanánk a koronázási ceremóniát, Hercegem!
- Mi a bánatos franc volt abban a páleszben? Vagy a kajában? Baszki, a halugombából főztem a pörit és a tüzesvizet?!
- Öhmm...engedelmével, én most távoznék, Uram!
  Nem is figyeltem a férfira, és még csak észre se vettem, hogy mikor ment el...mert szoborrá meredve álltam a szoba kellős közepén, kezemben a pergamennel, amely ékes bizonyítéka volt annak, hogy Armin...rám hagyta a Köd-erdőt? Nem kellett volna neki küldenem a pálinkából! Ez nem pálinka volt, hanem pápá-linka.
- Hupasztmek Draci, címerállat lett belőled!
  Ennyit tudtam kinyögni, mielőtt össze estem volna...


  Rengetegen gyűltek össze a Holdszentély előtti utcán. Mindenki tolongott, hogy lássa az új herceg megkoronázását. Az első sorban a Névtelen Árnyak, a Holdőrök, a Holdpapok és egyéb hivatalnokok képviselői foglaltak helyet. Legszívesebben bugyután vigyorogva integettem volna Sharlotte-nak és Greydawn tábornoknak, de a mögöttem ácsorgó Arborn már két napja kínzott engem az illemtannal és etikával, meg egyéb undorító baromságokkal és biztos, hogy jól tockon vágna - ha merne- ha ilyet tennék, így csak fapofával álldogáltam egy helyen. A hivatásosok után a helyi nemesség kellemetlen vezetői álldogáltak. Mindenki örült volna annak, ha az Ő családjából származik majd a következő herceg, erre meg kaptam egy alkoholista bérgyilkost maguknak, aki olyan közel állt a nemesi ranghoz, mint emberek egy self ivóbajnokság megnyeréséhez...és nem nagyon kedveltek engem. Rohadjak meg, még be se iktattak a hivatalba és máris ellenségeket szereztem magamnak. Aztán ahogy haladtunk tovább a sorban, rögtön a nemesek mögött a környék kocsmáinak törzsvendégei integettek felém vadul. Mindegyik egy-egy olyan ivóhelyről kerültek ki, ahol már törzsvendég voltam és mindegyikkel legalább egyszer seggrészegre ittuk magunkat. Lehet, hogy őket kéne behoznom a sleppembe? Mellettem köhintés hallattszódott és arra felé fordítva a fejem Amellére királycsajszit láthattam, aki kénytelen-kelletlen jött csak el, de kötelessége volt. Na még Ő hiányzott nekem.  Mielőtt még az ácsorgás kezdett volna kínossá vállni, a helyi főpap lépett elő. A nevére nem emlékeztem, pedig az elmúlt két napban Arborn igyekezett minden fontos self nevét a fejembe verni...én meg inkább csak a fallal ismertettem meg kobakomat közelebbről.
- Sirs and Ladies of the Dark Elf Duchy, I here present unto you Crispin Shadowbane, First of His Name, your undoubted Prince. Wherefore all you who are come this day to do your homage and service, are you willing to do the same?
  Már most a tököm tele volt ezzel a sok hülye hivatalos szöveggel? Miért kell ilyen merevnek lennie mindennek? Nem lehetett volna azzal lerendezni, hogy "Yo, this is your Prince! Let's drink!"? Neeem, ehelyett valami vaskos és poros kötetből olvas fel a papocska, nekem meg be kellett tanulnom a szövegemet. Legalább nem volt hosszú...A lakosság éljenzett és tapsolt, az arisztokraták morcosan néztek maguk elé és már a meggyilkolásomat tervezték, a fogadósok a kezüket dörzsölték - ma este olyat kaszálnak, hogy abból négy évig is megélnek. Sajna nem élvezhettem tovább az egyik ilyen idegbeteg nővel való szemezgetést, mert a pap folytatta tovább.
- Will you solemly promise and swear to govern the People of the Duchy according to the laws and customs?
- I solemly promise so to do.
~ Miért nem mondhattam csak annyit, hogy "Aye matey!" ??~
- Will you to your power cause Law and Justice, in Mercy, to be executed in all your judgements?
- I will.
~ Én vagyok a herceg, még se tehetek azt, amit akarok? Milyen kibaszás ez már?~
- Will you to the utmost of your power maintan the Laws of Father Moon and Mother Moon? Will....
  Bakker, nem tehetek róla, de egyszerűen nem tudott érdekelni ez a sok pofázás. Úgy hogy a pap helyett a háta mögött ácsorgó papnőcire figyeltem inkább. A húszas évei elején járhatott, a természet megáldotta őt mindenféle jóval, csak sajnos a papi ruci takarta annak nagy részét, de az arca egészen csinos volt és a szemében bujaság csillogott. Első hercegi rendeletem az lesz, hogy Őt a szobámba rendelem. Egy enyhe kis rúgás ébresztett fel. A mögöttem álló Arborn-tól érkezett. Én meg a papra néztem, aki szemöldökét felvonva várta, hogy szóljak valamit. Ja, hogy a szövege végére érkezett? Mióta is állok itt a nőt bámulva? És...öhm, mi is jön? Ja, meg van, az utolsó szövegrészlet! Véééégre!
- All this I promise to do. The things which I have here before promised, I will perform, and keep.
~ So prepare your livers mates!~
- So help me our Gods.
  A pap csak biccentett felém, majd a segítőjétől átvett egy koronát, amely eddig talán Armin raktárában porosodott és csak az alkalom kedvéért kaparták elő, meg tisztogatták meg. Fél térdre helyezkedtem a pap előtt, aki a fejembe nyomta azt és amikor felemelkedtem, végre elkiáltotta magát:
- Long live the Prince!
Huuuh...Amellére királycsajszi nem nagyon örült, ez tisztán látszott rajta. Új rekord: két nap alatt szerintem én szedtem össze a legtöbb ellenséget! Sharlotte, figyeljétek a hátamat, mert most nagyobb szükségem van rátok, mint életemben bármikor! Végszóként legördült egy hatalmas zászló, amelyre felvarrták a Shadowbane dinasztia gyorsan megalkotott címerét. Holdezüst fonalból szőtt, és igen csak ügyesek lehettek a szövőnők, mert tökéletesre sikeredett. Legalább valami a mai nap...


Címer:



  Idegesen söpörtem le az asztalomról egy papírhalmot, amely már napok óta arra várakozott, hogy átnézzem őket. Fejemet a kezeimbe temetve hangosan sóhajtottam, miközben vágyakozva hallgattam a nyitott ablakon keresztül beszűrődő hangokat. A népem most megy éppenséggel a kocsmába, hogy mulassanak egy jót valami ünnepség kontójára, én pedig itt vagyok az új házamban - Lory-ék házának a közelébe se mentem azóta, hogy Armin-ék búcsú nélkül leléptek - és valami hülye papírokkal szórakozok. Két hét telt el a koronázás óta, amelyet azzal töltöttem, hogy átnéztem mindent. A kincstárat, a fegyvertárat, a hivatalnokok névsorát. Minden nap talán ha négy órát aludtam, azon kívül minden időmet azzal töltöttem, hogy bele rázódjak az új helyzetbe, és csak menet közben kapjak be néhány falatot. Dracon mindenhova követett, és ha úgy érezte, hogy már elegem van a talpnyaló hivatalnokokból, átváltott testőr szerepbe és szétzavart mindenkit.
   Ezen időszak alatt tényleg sokat támaszkodtam Sharlotte segítségére, illetve még pár személyére, akikben többé-kevésbé meg tudtam bízni. Tanulnom kellett, még hozzá sokat, hogy átlássam a nemesek ármánykodásait. Folyamatosan jöttek hozzám kérelmezők, audenciákat tartottam, hogy meghallgassam a népek ügyes-bajos dolgait...és közben folyamatosan leveleket küldözgettek az arisztokraták, hogy bizonyos dolgok felett hozzak ítéletet. Leginkább a másik nemes családokra próbáltak ráuszítani, hogy hasznot húzzanak belőle. Csak azért, mert kemény két hete uralkodom, nem jelenti azt, hogy hagyom, hogy kijátszanak engem. De minden nap gyomorgörccsel tértem az ágyba hullafáradtan. Akármennyire is nehezteltem Armin-ra az elején...de nem hagyhattam, hogy az, amiért ennyit dolgozott, széthulljon csak azért, mert alkalmatlan vagyok a feladatra. És ez egyre jobban kezdett meglátszódni rajtam. A ruhák, amelyek egykor szűkek voltak rám, szinte már lötyögtek rajtam, az arcom beesett és egykor ruganyos lépteim fáradtak lettek. Persze, nézőközönség előtt nem mutatkozhattam gyengének, így akárhányszor kiléptem a házamból, mosolyt erőltettem az arcomra és erőt vettem magamon - ez több energiát emésztett fel, mint minden más...és most, a papírok.
  Csak két halom kérelmeket tartalmazott. Egy másik halom beszámolókat, amelyeket én kérettem be. A kincstár helyzetéről, az aktív szolgálatot teljesítő katonákról, a papokról, a hercegség fenntartásához szükséges alapvető javak listájáról. De idegességem legfőbb oka egy hosszas jelentés volt, amely arról számolt be, hogy az elmúlt pár napban egy határ menti területet vadállatok vagy szörnyek terrorizálnak. Három vagy négy falu volt érintett. Katonákat kell oda küldeni, gyógyítókat, alkímistákat. Megszervezni az ellátmány útvonalát, összeállítani, hogy egyáltalán mit vigyenek magukkal. Ráhagyhattam volna a dolgokat Iola-ra, az egyik segédemre - egy szédítően dögös 24 éves lányra - de személyesen akartam meggyőződni, hogy minden rendben lesz....ismét egy hosszú nap áll előttem, és még csak el se kezdődött!

- Segíthetek valamiben, Crispin herceg?
- Sharlotte, kérlek, csak Crispin, vagy Cyne, vagy amit akarsz....most nincs itt senki sem, aki hallgatózna.
- Még mindig a falvak támadásáról szóló jelentést bámulod?
- Ja, de már majdnem össze szedtem fejben mindent, ami kell nekünk. Segíthetek valamiben?
- Nem, csak gondoltam, rád nézek. Craig szerint három napja szinte ki se mozdultál a szobából, és enni is alig ettél valamit. Túlságosan rágörcsölsz erre az egészre.
- Kösz, ezt magamtól is tudom. De még mindig csak az elején tartok ennek az egésznek. Armin hogyan viselte el mindezt?
- Hát, hű barátokkal és segítőkkel vette körbe magát. Aztán később ott volt neki Loreena, és végül Te.
- Igen, de neki volt jó pár éve megbízható selfekkel körülvetetnie magát. Én rajtad, Craig-en és a tábornokon kívül nem sok mindenkit ismerek...még kevésbé tudom, hogy kiben bízhatok meg.
- Paranoia? Ismerős útitárs. Nehéz kiölni a bérgyilkosi ösztönöket, mi?
- Ne is mondd...annyira hiányzik, hogy felöltsem a szerkóimat, kimenjek az utcára, és leöljek pár barmot. De akkor meg nektek okoznék nehézségeket. A herceg ellen kéne nyomoznotok és ítéletet mondani felettem...én pedig önvédelemből felségárulással börtönbe csukathatnálak titeket. Fenébe, még ezt a szórakozásomat is elvette ez a kurva korona.
- Te aztán tényleg rágörcsölsz. Lazíts egy kicsit, attól még semmi sem lesz jobb, hogy kidőlsz nekem az egyik nap a kimerültség miatt...
- Még is, úgy érzem, ha csak egy kicsit is lazítok, minden a darabjaira hull. Azt meg nem akarom...
- Nem hittem volna, hogy ennyire...önérzetes leszel. Nem kell minden kis apróságról neked gondoskodni. Erre valók a hivatalnokok.
- A hivatalnokok? Arborn, az a kis seggtúró barom öt napja azzal zaklat engem, hogy bővítsem ki a kamarási feladatkörét más egyebekre is, mert "csak segíteni akarok magának, Jó Hercegem, és nem bízhat meg ebben meg ebben a személyben.".  A másikak meg Arborn-ban nem bíznak. És ez csak egy egyszerű példa. Rohadjanak meg a hivatalnokok. Mondd csak, kiadhatom neked a parancsot, hogy tartóztassátok le mindet?
- Nem lenne bölcs lépés...
- Persze, hogy nem...de iszonyat élvezném.
- Ami most neked kell...az ez!
  A nő arcán halvány mosoly jelent meg, ahogy a háta mögül előhúzott egy üveget...egy nagyon is ismerős üveget. Aminek a tartalmát még én főztem le. Aminek a hatására Armin úgy berúgott, hogy rám hagyta ezt az egész átkozott hercegséget.
- Nem hinném, hogy jó ötlet...
- Most tarthatnék kiselőadást arról, hogy miért is lenne jó meginni ezt az üveg pálinkát. Papolhatnék az előnyös hatásairól, a gyógynövényekről, amiket tartalmaz és a többi és a többi. De! Inkább csak egy előnyt mondok: olyan részegre isszuk magunkat, hogy elfeledkezel a problémáidról és két napra kiütöd magad, utána pedig megújult erővel látsz neki a feladataidnak.
- Armint is leitattad már?
- Nála erre nem volt szükség...bár Ő is ugyanolyan makacs és önérzetes volt, mint Te. Csak Ő hajlamosabb volt hallgatni a józan szóra.
- Eh...végül is, ártani nem árthat egy-két kupicával...


Másnap este

- Mi a...?
- Na, jobb már?
- Sharlotte...mennyi időre?
- Hát, ha jól számolom, nagyjából 14 órát átaludtál egy huzamban, egyszer felkeltél, könnyítettél magadon, aztán még ráhúztál egy jó hat órát.
- HOGY MI A FRANC?!
- Nyugi, Iola közben mindent elintézett. Rátermett egy lány, és teljességgel megbízható. Sikerült kiderítenem róla ezt-azt.
  Elégedetlenül néztem Sharlotte-ra, aki a szobában található egyik széken ücsörgött, miközben én kómás fejjel tápászkodtam fel az ágyamból. A padló recsegéséből rájöttem, hogy pár Névtelen a házban járőrözik. A beiktatásom óta két merényletkísérletet követtek el. Mindegyiket megakadályozták...sajnos, így még csak arra se volt alkalmam, hogy valakit kinyírjak. Az éjjeli szekrényen kotorászva végül találtam egy üres poharat és tele töltöttem a mellette lévő vizes kancsóból.
- Mesélj.
- Három évvel ezelőtt, 816-ban Iola-t és a szüleit banditák kapták el a Köd-erdő szélén, mikor átutazóban voltak a Mocsárvidékre, hogy az ottani rokonaikat látogassák meg. Az apját és az anyját megölték, és a korcsok arra készültek, hogy megerőszakolják őt, aztán magukkal cibálják szexrabszolgaként. Soha nem jutottak el odáig. Egy köpönyeges alak jelent meg, és egy szál éjgyilokjával megölte a négy banditát, segített eltemetni a lány szüleit és elkísérte a rokonaihoz. Mielőtt a lány megköszönhette volna neki, a fickó lelépett...
- Na várj...nem, ez...
- Te voltál az, Crispin. Iola azóta keresett téged és amikor meglátott a koronázáson, rögtön felismert téged. Örök életére hálás lesz neked...szóval benne megbízhatsz. És akkor már el is kezdheted azt, hogy megbízható alakokat gyűjtesz magad köré. És most...irány munkára! Az az, akarom mondani: van még valamire szüksége, Herceg?
- Nem, Sharlotte, köszönöm, távozhatsz. Ha találkozol Iola-val...
- Akkor majd beküldöm. És herceg: csak így tovább, de kérem, ne hajszolja magát túl megint. Ha Armin látná magát, egyrészt büszke lenne...másrészt meg úgy seggbe rúgná, hogy három hétig nem tér magához, amiért így túlvállalja magát.
- Öhm...köszönöm, Sharlotte...ez igazán megható beszéd volt.
  Miután a Névtelen távozott, átvonszoltam magam a dolgozó szobámba, hogy kissé még félálmosan, de neki lássak a teendőimnek. Hosszú idő után először nyugodt voltam. Tényleg jót tett ez az iszogatás. Na de akkor, ideje elkormányozni egy Hercegséget. Armin, remélem, hogy most valahol sütteted azt a hulla fehér seggedet, iszod a piád és nagyon elégedett vagy, mert ha egyszer visszajössz, én szétrúgom a sejhajodat!

Felhasználó profiljának megtekintése

31 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Márc. 04, 2018 11:21 am

Vendég


Vendég
*Elégedetten dörzsöli össze a tenyerét fehér seggének süttetése közben*
- Oh boi, it worked! Még hogy úgy se fog működni, Lory kicsiny hitű volt! Na de akkor, jöjjön is a következő hallucináció akarom mondani helyzet:

Ez a hercegesdi egészen jól bevállt neked, maradjunk ezen a vonalon. Mi lett volna, ha Cyne sosem lett volna más? Mi lett volna, ha ő születik a Köderdő hercegének, és vidáman éli az életét addig a napig, míg egy felettébb hányattatott sorsú bérgyilkos, valami Armin Fairlight az életére nem tör egy sokat ígérő munka részeként, sikertelenül.

32 Re: Cynewulf/Sheatro on Szomb. Márc. 10, 2018 1:53 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
The Tables Have Turned
"Hey, hey I just attacked you, and this is crazy....but here's my weapon, so be friends maybe."
- Armin Fairlight egy sikertelen merénylet kísérlet után


  Köd-erdő hercegének lenni nem éppen olyan munka, amelyet mindenki szívesen elvállalt volna. A fajunknak eléggé rossz megítélése van Veronia szerte, Amelie királynő néha egy igazi tüske az ember, vagyis hát self szemében, és számos átgörcsölt éjszakát okozott már nekem a hirtelen felbukkanása - vagy személyesen, vagy a küldöncein keresztül. Az erdőben és a közelében lévő vámpír családokra is folyamatosan figyelni kellett...na meg hát, az emberekre is. A Déli királyság, bár valamivel elfogadóbb volt, mint északi társa, de folyamatos súrlódás volt a két faj - az ember és a sötét elfek - között.
  Fáradtan dőltem hátra a székemben, kezeimmel a szememet dörzsölve. Véreres tekintettel bámultam ki az ablakon, a verőfényes napsütésre. Király, átdolgoztam az egész éjszakát és a nap nagy részét is, és mi az eredménye? Egy nagy rakás papírkötegen átrágtam magamat, kiadtam pár utasítást, meghallgattam a kérelmezőket és a nép baját. Ideje lenne talán egy kicsit pihenőre térnem, nem igaz? Hisz végül is, a hercegeknek is megadatik néha egy kis lazsálás, főleg három nap folyamatos munka után. Az expedíció, amely a határvillongásokat hivatott kivizsgálni, már úton volt. A Holdszentély bővítése és felújítása is folyamatban volt, elkerítettem rá a szükséges anyagiakat a kincstárból. Az elmúlt három hétben öt tűzeset volt csak Elatha-n belül, de jelentések érkeztek a hercegség többi részéről is. A Névtelen Árnyak teljes erőbedobással dolgoztak az ügyön, hisz egyikünk se gondolta úgy, hogy teljesen véletlen lett volna mindez. Valaki rakoncátlankodik a hazámban és ideje kideríteni, hogy ki az.

- Iola!
  Kiáltottam el magamat, ahogy feltápászkodtam az asztalom mellől. A fiatal és igen csak szemre való titkárnőmnek ekkora már rég meg kellett volna jelennie, hisz általában a szomszédos szobában foglalt helyet, készen állva minden eshetőségre. Azonban nem hallottam lépteinek ismerős dobbanását, a halk szitkozódást, ahogy felébresztem az álmából. Talán csak kiment a piacra vásárolni valamit. Ez talán a legjobb magyarázat-  hiába igazgatom a hercegség ügyes-bajos dolgait, a saját házamra és saját magamra valahogy soha se jut időm. Egyáltalán, van valami kaja itthon? Még fontosabb: van valami pia? Csak nem ittam meg az összeset. Bosszúsan tettem csípőre a kezemet.
- IOLA!! HOL VAGY MÁR?!
  Csattantam fel dühösen, azonban válasz nem érkezett. Érdekes módon a folyamatosan közelemben őgyelgő Névtelenek se jelentek meg. Ez már viszont több volt, mint aggasztó. Asztalomról felkaptam a holdezüst éjgyilokomat, hogy magam járjak a dolgok végére. Ajjj, drága apám mennyire nem örült, amikor a drága fiacskája a Névtelen Árnyakkal lebzselt ahelyett, hogy az udvari etikát és intrikát tanulta volna, vagy más, teljesen felesleges oktatásokon csücsült volna. Fiatalkoromban szerencsére megtanultam harcolni és megvédeni magamat - és ahogy a harcban is az árnyak közé bújtam és a háttérből figyeltem a dolgokat, ezt később az uralkodási módszerembe is sikerült átültetni. Dracon, egy régi ismerősöm ajándéka, a hófehér sárkány gyík felkapta a fejét a fém szisszenésére, mellette Bane, a bazi nagy farkaskutya is felébredt békés álmából...aztán ahogy szimatolni kezdett, megdermedt, szőrét felborzolva, acsarogva meredt az ajtóra.
  Óvatosan léptem hátra pár lépést. Valaki volt az ajtón túl. A padló deszkája halkan reccsent egyet, én pedig beálltam védekezésre. Végül az ajtó egy hatalmas rúgás kíséretében szinte kiszakadt a tokjából, és egy alak rontott be rajta. Holdcsókolta sötét elf, ezüst színű hajjal, mint nekem is nagyjából...eléggé fess fiatal férfi volt, meg kell hagyni, el tudtam volna képzelni, ahogy a nőket hajkurássza és soha se alszik egyedül - minden estére másik nőt talál magának. Orra enyhén vöröses volt, gondolom a masszív alkoholizálástól, és az olcsó lőre szaga szinte áradt belőle. Csodálom, hogy eddig nem szagoltam ki a jelenlétét. Túlságosan el voltam foglalva mással tho, szóval ez nem is akkora nagy meglepetés.

- Crispin Shadowbane, végre-valahára!
  Rikkantott fel az alak, aztán már rontott is rám, egyszerű acél éjgyilokjával. Mire kettőt pisloghattam volna, már előttem volt, alakját sötét örvénylés vette körül, mozdulatai szinte elmosódottak voltak, olyan gyorsan mozgott, szeméből - már amikor láttam - csak úgy sütött a hűvös profizmus. Ez tényleg egy hivatásos? A Névtelenek fellázadtak volna? De nem...soha se láttam őt. Ennyire volt időm, aztán már hárítanom is kellett a fegyvere csapását...amiről vér csöpögött. Ha bántani merte Iola-t, esküszöm, hogy lassú és fájdalmas halála lesz! A két fegyver szikra eső kíséretében találkozott egymással és kénytelen voltam pár lépést hátrálni, hogy vissza nyerjem az egyensúlyomat. Dracon ebben a pillanatban lendült támadásba. A férfi bal karja lendült egyet, mint ha egy kígyó csapott volna le, és végül Draci fájdalmas kiáltás kíséretében rogyott össze, a nyakából egy kis tüske meredt ki. Méreg!
- Neked véged van...
 Nyögtem ki, ahogy támadásba lendültem. Fegyverem félre ütötte az Ő csapását, és a szabadon maradt bal kezemből - amely eddig a testem mellett volt takarásban - egy sűrű árnyakból szőtt gömb reppent ki, amely telibe találta a fickó hasát és fájdalmasan rogyott össze. Viszont hamar össze kapta magát - túlságosan is hamar - és halkan szitkozódva lendült ismét támadásba...egészen addig, míg egy, a semmiből meg nem jelent alak hátulról le nem csapta. Az összerogyó fickó alakja felett az ideges Sharlotte-ot pillantottam meg, aki már készen állt arra, hogy bevégezze amit elkezdett - ergo leszúrja a pasast.
- Ne, várj Sharlotte!
- Uram?
  Pislogott a Kormos bérgyilkos, ahogy értetlenül állította meg csapását a levegőben. Az előtte heverő alak eszméletlen volt, Bane-t pedig alig sikerült vissza tartanom attól, hogy a torkának essen.
- Ki kell őt kérdeznünk...mi történt a többiekkel?
- Craig és Cassian ájultan hevernek az előtérben, Iola talált rájuk amikor vissza tért a piacról. Szerencsére én is pont útban voltam ide, így még megállíthattam őt, mielőtt a szobába rontott volna.
- Akkor nem esett baja?
- Nem, kicsit - vagy is hát, nagyon - megijedt és sírógörcsöt kapva rogyott le a bejáratnál. Craig és Cassian perceken belül magukhoz térnek.
- Kösz, Sharlotte. Megnéznéd Dracit, kérlek? Én addig kimegyek a többiekhez, hogy megnyugtassam őket...

  A fickó végül a házam alagsorában kötött ki, amely alkalmanként borospinceként szolgált, máskor pedig csak egy biztos búvóhely volt, amiről csak a Névtelen Árnyak vezetői és Iola tudott. A holdcsókolta self most egy asztalon feküdt, súlyos láncokkal lekötözve. Az arcába borított vödörnyi hideg víz azonnal eszméletéhez térítette őt. Fél percig csak pislogott és próbált rájönni, hogy hol is van...aztán végül teljesen magához tért.
- Mocskos szemetek! Hátulról rám támadni? Ez még is, mi már? A fair play hol marad?
- Az ájult Névtelen Árnyak és a lebénított sárkánygyíkom mellett...
- Az utamba álltak, ki kellett iktatnom őket. Velük nem volt semmi elszámolni valóm, így nem is kellett meghalniuk.
- De velem volt valami, ugye?
  Kérdeztem a selftől, ahogy lassan köröztem az asztal között, kezemben egy serleget tartva és abból iszogatva az idegnyugtatókkal telepakolt bort. Most kellett valami, hogy nyugodt is maradhassak és ne essek össze helyben a fáradtságtól. A férfi egy ideig próbált a fejével követni engem, de aztán hamar elfáradt a nyaka és csak vissza hanyatlott az asztalra.
- Semmi személyes. Csak tudod, valaki annyi pénzt ajánlott a fejedért, hogy én meg egész életemre vígan megélhettem volna belőle. Most képzeld el: végtelen mennyiségű bor és sör és nők éveken keresztül! Ugyan már, Te se döntöttél volna máshogy!
- Ebben azért ne legyél olyan biztos. Ki küldött téged?
- Honnan tudjam? Tudod, nálunk nem szokás neveket használni és arcokat mutogatni. Egyszer csak megjelent a csuklyás alak, valami nő, és valamit papolt valami Dylan-ről, meg arról, hogy a halálodat akarja. Már előlegként is szép kis summát adott, meg hát...nagyon szomorú volt, én csak segíteni akartam egy szegény özvegynek.
 Az arcán egy pimasz mosoly terült szét, ami azonnal eltűnt, ahogy bal kezemmel lendületből hasba vágtam. Ösztönösen összegörnyedt volna fektében, azonban a láncok megakadályozták. Sharlotte, aki a szoba túlsó felében üldögélt az árnyak között, csak a fejét csóválta. Nyíltan megmondtam neki, hogy én akarom kihallgatni ezt az alakot.
- Tehát valami nő az életemre akar törni és megtalált téged. Miért pont téged?
- Elég ismert tény bizonyos körökben hogy még a leghülyébb megbízatásokat is elvállalom. Élnem már nincs miért..akkor meg, miért is ne?
- Abba belegondoltál, hogy milyen következményei lennének a halálomnak? Még ha sikerül is a merénylet és megszöksz innen...a Névtelen Árnyak felkutatnak és kegyetlen módon kivégeznek téged, és az új patrónusod se tudott volna megvédeni tőlük.
- Eh, ugyan, mit számít az élet? Meg amúgy is, amennyi zsét kaptam, abból simán elhagyhattam volna Veronia-t, hogy máshol kezdjek új, borban gazdag életet.
- Tudod, hogy miért hagytalak életben? Miért nem hagytam, hogy a kedvenc Névtelenem elmetssze a torkodat?
- Gondolom, még egy ideig szeretnél élvezkedni a helyzetem felett...már mint, remélem csak a helyzetemen és nem rajtam. Annyira nem esne jól a másik lehetőség.
- Te soha se hagyod abba a sok dumálást, ugye?  Ki vagy te valójában a sok szöveg mögött, Ismeretlen?
- Eh, most már úgy se számít, nem igaz? Nemsokára meghalok. Armin Fairlight...
- Na ide figyelj, Arrcy..
- Arrcy, most komolyan?
- Teljesen komolyan...talán valami baj van vele?[/i] - vontam fel a szemöldökömet, ahogy megálltam a fickóval szemben.
- Nope, sure, whatever you wish...
- Van egy ajánlatom számodra. Segítesz a Névteleneknek felhajtani azt a nőt, aki felfogadott téged.
- És ez nekem miért is lenne jó?
- Mert ha sikerrel jártok és valamilyen csodálatos úton-módon túléled, nem végeztetlek ki nyilvánosan, csak el kell hagynod Köd-erdőt és soha nem térhetsz vissza...az ítéletem attól függ, hogy milyen jól teljesítesz.
  Armin nem válaszolt egyből, én pedig elő húztam a Mirror of Truth-t és Armin képét idéztem meg benne.
- Válaszolj egyenesen: volt személyes indoka annak, hogy rám támadtál?
- Nem nagyon...
  A fickó arca nem változott el a tükörben, tehát az igazat mondta. Sharlotte felé fordulva egy aprót biccentettem.
- Tehát: vagy elfogadod az ajánlatomat, vagy...
...vagy pedig jön a nyilvános kivégzés, tudom, tudom.
- Ha még egyszer a szavamba vágsz, most itt helyben megöllek és lassan. Tehát, mi a válaszod?
- Mennyi időm van gondolkozni?
- Egészen pontosan annyi időd, míg Bane ide nem ér. Nagyon szeretné megkóstolni a véredet. Engedjétek be Bane-t!
  Az ajtó kitárult és Iola kecses alakja mellett megjelent a farkaskutya, aki azonnal is iramodott a leláncolt alak felé. Egy halk nyikkanás a részéről, majd:
- Oké, oké, áll az alku!
- Lábhoz, Bane!
  A hatalmas kutya elégedetlenül caplatott a lábam mellé és a továbbiakban onnan bámulta tovább Armin-t.
- Vigyétek el innen ezt az alakot és készüljetek fel a hajtóvadászatra!

- Biztos, hogy jó ötlet volt ez, Herceg?
- Majd kiderül, nem igaz?
- Veszélyes egy ilyen alakot életben hagyni. Legyűrte két emberemet, és ha nem érek oda időben, akkor...
- ...akkor már csak a holttestét találod meg a szobámban, Sharlotte. Kösz, de tudok magamra vigyázni.
- Tényleg szabadjára engeded, ha elkapjuk azt a nőt?
- Az attól függ, hogy miként viselkedik. Tartsd rajta a szemedet...Tudod, van egy megérzésem a fickóval kapcsolatban.
- Megérzés? Milyen megérzés?
- Hogy remek ivócimbora válna belőle, ha más körülmények között találkozunk.
- Ugye most csak szívat?
- Nem, Sharlotte, nem szívatlak. S ha jól tudom, van valami elintézni valód az újdonsült cimboráddal, nem igaz?
  Sharlotte csak egy ideges pillantást vetett felém, majd kiviharzott a szobából, menet közben a közelben ácsorgó Névtelenekre szólva rá durván és idegesen. Szegény alakok...ez a nő rajtuk fogja kitölteni a haragját. Utoljára Armin távozott, és mielőtt eltűnt volna, egy cinkos pillantást vetett felém. A mocsok...Aztán már csak Iola karjait éreztem, ahogy a derekam köré fonódnak.
- Na igen, ideje kiélvezni a pillanatot.
  Arcomon egy elégedett vigyorral engedtem Iola húzásának, ahogy a hálószoba felé terelt. Végül is, hercegnek lenni nem is annyira rossz dolog!

Felhasználó profiljának megtekintése

33 Re: Cynewulf/Sheatro on Pént. Márc. 16, 2018 1:05 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Nos őszintén megvallom szívesebben olvastam volna egy olyan helyzetet, ahol hatással van Cyne jellemére az egyébként meglehetősen különböző alapszituáció ahelyett, hogy megtartod a jellemét és köré dolgozod a részleteket, hogy alapot adj neki. Ennek ellenére robogunk tovább, itt a következő:

Csodás, ragyogó nap süti be a smaragdsziget partjait, a tündérnépek hajói feszes vitorlákkal várják, hogy végre elindulhassanak, te pedig szinte könnybe lábadó szemmel nézed ezt a gyönyörűséget. A tündék hódítani indulnak, egy új, ismeretlen földrészre, amit úgy hívnak: Veronia. Upsz, elfelejtettem mondani, hogy Kr.u. 995 környékén járunk, Írország egy öblében, ahol a Terrai tündék épp készülnek meghódítani egy új földrészt - te pedig valahogy ide lyukadtál ki, talán a törzsek egy harcosaként, talán vándor tündeként. Hogyan reagálsz erre a nagy eseményre? Hogyan veszel részt benne? Részt veszel-e egyáltalán?

Az előzőért pedig a jutalom:

Név: Bloodbond
Leírás: Egy apró, harcban szinte haszontalan kés, holdezüst és felettébb díszes. Különleges tulajdonsága, hogy ha megvágsz vele valakit utána a késsel bármely magadon ejtett sebből a vér mindig abba az irányba kezd el csorogni, amerre a legutóbb megsebesített személy található.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

34 Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Márc. 29, 2018 10:07 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
The Things I've Done
[Zenei aláfestés: Linkin Park - What I've Done ]
"Egész életemben kitaszított voltam és számkivetett - és még csak másokat sem hibáztathatok ezért, csak magamat. Azt mondják, hogy a szívem átkozott...azt mondják, hogy a Bűn Gyermeke vagyok. Talán igazuk van..."
- Crispin Shadowbane


  A népünk körében mondák és híresztelések ütötték fel a fejüket. Mesélték, hogy az elmúlt hónapokban a törzsek vezetőinek megbízatásából hajókat kezdtünk el építeni olyan mértékben, amelyre eddig nem volt példa. Pusmogtak a fogatlan öregek, a ráncos arcú banyák, hogy hódítani indulunk. Az ifjak szemében izgalom csillant, ahogy kardjukkal parádéztak a táborhelyek utcái között...olyan kardokkal, amelyeket csatában még nem forgattak, olyan ifjak, akik még vértelenek voltak. A legelső sérüléseiket a kiképzés alatt szerezték, legnagyobb harci dicsőségük az volt, hogy sarokba szorították a törzsek gyengéit és elagyabugyálták őket...hisz ők nem tudták megvédeni magukat és mivel volt belőlük bőven. Az öregek erre csak a fejüket csóválták, de nem tettek ellene semmit sem., azok a gyermekek amúgy is életképtelenek voltak. Talán bűnös szerelem gyümölcsei voltak. Láttak már ilyet korábban is, az állatok körében, amikor az egy alomból született egyedek egymás között szaporodtak. Tehát vértelen ifjak és a régi dicsőségről álmodozó vének a szájukat nyalogatták, miközben azt találgatták, hogy vajon milyen partra is sodorják majd őket a kiszámíthatatlan szelek. Talán délnek hajózunk, és a partvonalakat követve, átkelve a nagy tengeren, az eddig ritkán látogatott partokon fogunk fosztogatni...de nem, mert egyesek valami Veronia nevű helyről regéltek.

  Nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel. Kitaszított voltam, a saját tetteim következményeként. Azt mondják, hogy én is bűnös kapcsolatból születtem, de rajtam nem ütköztek ki a belterjesség jelei...csupán a holt fehér bőröm, ezüstös hajam és acélkék szemem árulkodott arról, hogy valami nincs rendben velem - na meg az, hogy már fiatalkoromban is eléggé őrült tudtam lenni. Szüleim korán elhaláloztak, testvérem egy sem volt, a család kitagadta azt az átkot, amit én jelentettem, így az utcán cseperedtem fel. Kegyetlen egy élet volt ez, öröm alig akadt benne és gyakran elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán, miért harcolok még? Miért küzdök minden egyes nap azért, hogy túléljek? A lopott kenyér már nem jelentett megnyugvást csikaró gyomromnak, a falu szélén élő család gyümölcsöséből lopott almának hamu íze volt, a közeli csermely kristálytiszta vize poshadtnak tetszett. Nem leltem már tényleg semmiféle örömöt ebben az életben, ami eléggé elkeserítő volt, hisz még alig jártam életem derekán. Nem tudtam pontosan, hogy mennyi idős is lehetek, soha se tanítottak, soha se foglalkoztak velem, így nem hogy írni és olvasni, de még számolni se tanultam meg...csak azon tudásom volt, amit az utcán szedtem fel. De már jó pár telet megértem, és magamat azokhoz az alakokhoz hasonlítottam, akik nagyjából hasonlítottak rám...a kihallgatott beszélgetések alapján valahogy huszonöt év körüliek lettek. Hogy az sok-e vagy kevés, nem tudhattam.

  Törzsről - törzse járva keresgéltem a helyemet, próbáltam olyan helyet találni, ahol elfogadnak. Azonban mindenhonnan kidobtak engem, megalázva és vérző tagokkal. A népem ilyen tekintetben nem nagyon volt elfogadó...és most, hogy hódításra készültek, senkinek nem volt még csak türelme sem ahhoz, hogy alaposan elverjenek, hogy legalább belehaljak a sérüléseimbe. Kacérkodtam a gondolattal, hogy északra vándorlok, átúszok ott, ahol a szomszédos hatalmas sziget fekszik...valami Anvalami, és ott próbálok szerencsét. Azonban valami mindig is itt tartott. Hogy mi? Arról fogalmam sincs. Szívesen megfogalmaztam volna a gondolatokat, azonban azok nehezen jöttek. Így aztán ott álltam a Dun Aengus-t övező dombok tetején, és a szememet bántó napfénybe meredve figyeltem a hajók lobogóit, ahogy az öbölben horgonyoznak. A Gangani törzs tagjai felkészültek a kihajózásra, és érkeztek még sokan...nagyon sokan. Ott voltak Nagnatae törzsei, mellettük Voluntii és Eblani zászlóit lebegtette a szél. De még olyan messzi vidékekről is érkeztek, ahol még én is alig fordultam meg, pedig a szigetünk szinte minden szegletét bejártam. Usdiae, Velabori és Iverni...soroltam magamban a neveket, amelyeket megjegyeztem. Megláttam egy büszke harcost, amint az ivóból tántorog ki részegen....Tara-ban találkoztam vele, az Eblani...vagy Cauci törzs városában, a keleti partoknál. Mellette egy másik támasztotta az oszlopot. Dun Ailinne-ből származott. Mindenki ide sereglett, aki csak kicsit is vérre és kalandra vágyott...a törzsek harcosai összegyűltek, hogy hódítani induljanak...egy helyre, ahol még soha sem jártak előtte, egy helyre, amit csak Veronia-nak neveztek.


  Ízlelgettem a szót a nyelvem hegyén. Furcsa volt a név, a kiejtése is...és főleg a képzetek, amelyek hozzá társultak. Gondolataimban végtelen pusztaságok rémlettek fel, erdők, ameddig a szem ellát. Egy új világ...egy új lehetőség. Ott, ahol én is új életet kezdhetek. Egy élet, ahol talán majd befogadnak engem...hisz vissza zavarni már nem tudnak. Követtem el bűnöket. Lopott tőröm pengéjéhez sok vér tapadt már. Rivalizálások mindig is voltak, és inkább rábízták a Bűnös Gyermekre, az Árnyveszedelemre a feladatot...hisz a halála senkit sem izgatott volna. Egy feláldozható valami voltam és így is bántak velem egész életemben. Loptam, öltem, csaltam, hazudtam...mindenhonnan kiutáltak, és én már rég nem erőltettem magamat azon, hogy beilleszkedjek. Nem engedték, soha sem engedték. Elmondhatatlan bűnöket követtem el...amiket persze nem tudtak rám bizonyítani, hisz ha valamit megtanultam, az a túlélés volt. Nem adtak nekem nevet, legalábbis nem emlékeztem rá, és senkitől sem kérdezhettem meg, így aztán a Shadowbane nevet aggattam magamra...jól hangzott...veszedelmesen. Áltattam magam azzal, hogy olyan valaki vagyok, akitől retteghetnek - hisz az is egy fajta elismerés és mindennél jobban vágytam erre. De mi lenne, ha eldobhatnám a tőrömet? Ha nem kéne attól félnem, hogy valaki felismer engem és rám uszítja az őröket? Milyen életem lehetne odaát?
  Az éjszaka mindig is betegesen vonzott. Az éj leple alatt nem láttak engem. Az éj leple alatt csak egy csenevész alak voltam, senki se látta kék szemeimet, fehér bőrömet, ezüstös hajamat. Már majdnem hogy egy voltam közülük. De az árnyak csalókák voltak és ahogy felkelt a nap, ahogy fény vetült az arcomra, leköptek, megrugdostak, kigúnyoltak és csúfoltak, botokkal kergettek el. Sötét voltam...neveket aggattak rám, amiket már nem is tartottam számon. De mennem kellett. Itt nem maradhattam, és legalább nagy esélye volt annak, hogy a hajóúton meghalok. Így aztán vártam, míg eljön az én időm. A sötétségé.

  A csillagtalan éjszaka kegyesen eltakarta az alakomat, ahogy a fáklyák fényét kerülgetve osontam a legközelebbi hajó felé. Már nagyjából bepakoltak mindent, amit magukkal akartak vinni a hódításra. Halmokban álltak a ládák, és a bálák...élelem, víz...és fegyverek, rengeteg fegyver. Senki sem vette észre Crispin-t, aki valaha az Auteini klánba született, de már rég kitagadták onnan. Senki se figyelt fel az osonó árnyra, ahogy fellopózott a rámpán és befészkelte magát két hatalmas bála közé. A tőrömön kívül csak egy táska volt nálam, telepakolva annyi élelemmel, amennyi csak belefért. Nem tudtam hogy hova fog vinni engem ez az út, de készen álltam arra, hogy új életet kezdtek. Tettem dolgokat...elmondhatatlan dolgokat. Egyszer megbűnhődök azért, amit tettem. De valószínűleg az a na nem most lesz. Legalábbis nagyon remélem! Arcomon keserű vigyorral hajtottam álomra a fejemet, elbújva a felszerelések között. Veronia, készülj fel, mert jön hozzád látogatóba egy árnyak között bujkáló veszedelem!

Felhasználó profiljának megtekintése

35 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Ápr. 01, 2018 9:07 pm

Jerobeam

avatar
az Isten Lángja
az Isten Lángja
Jöjjön a folytatás: Megérkeztek Veroniára, alig hónapok telnek el, mielőtt az emberek és tündék háborúja a világ legvéresebb összeütközésévé növi ki magát amelyet Terra valaha látott. És amikor legjobban tetőznek a harcok, amikor leginkább elborít a vérgőz - az ég megreped, a szemed megreped, szinte a koponyád is megreped, ahogy az Isten ítélete lezúdul; a világ megremeg, a mennyek morajlanak és süvöltik az Ítéletet. Az Átok, az első, igazi és kegyetlen Átok most először sújt le, beleissza magát a bőrökbe, vámpírt csinálva emberből és éjfit a tündékből, míg végül az egész addig tompul, hogy ott nem találod magad az ismerős, véráztatta földön, de egy idegen csillagzat alatt, idegen hegyektől körülvéve.


_________________
"And who are you, the proud lord said, that I must bow so low."
Felhasználó profiljának megtekintése http://questforazrael.hungarianforum.net

36 Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Aug. 15, 2018 6:58 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Blessed With a Curse
"Az Átok. Az első büntetés, amely őseinket sújtotta, bűnökért, amelyeket generációkkal ezelőtt követtek el Hogy igazságos volt-e? Már rég nem tudni - az események az idő homályába vesznek. Hogy megszabadulhatunk-e tőle? Nem. Ez egy olyan teher, amit évezredeken keresztül hordozunk magunkban. Az Átok. A Szakadás. A sötét múlt még sötétebb mementói."
- Adrianne Goldenbranch


  Dún Aonghasa, vagy ahogy a túl sok beszédbe belefáradt társaim mondogatják, Dun Aengus sötétlő sziklái mögöttünk maradtak, ahogy a hajónk szelte a vadóc hullámokat. Hajónk, mondom én, miközben semmi keresnivalóm sincs itt. Egy hajó, amelyre fellopakodtam, egy hajó, amely az ismeretlenbe visz engem. Hogy mi vár rám az új partokon? Fogalmam sem volt. Jó eséllyel kivégeznek, amiért "kitaszítottként" a törzs megbecsült tagjainak levegőjét rontottam a puszta létezésemmel. De ezt a lehetőséget egyszerűen nem hagyhattam ki. A vérem hajtott engem. Úgy éreztem, hogy az új partokon talán több szerencsém lesz. Így lenyeltem azt a sok viszontagságot, amit átéltem. Azt, amikor a hullámok úgy dobálták a hajót, mint ha játékszer lenne csupán az istenek kezében. Amikor olyan vihar kerekedett, hogy még a sok telet megélt bátor harcosok is kétségbeesetten kiáltottak fel. A nyugodt napokon volt alkalmam arra, hogy esténként kilopózzak a raktérből, ahol a vastag szőrméket és fegyvereket rejtették, ahol a birkák és csirkék hangosan nyögtek, és lelték halálukat. Nehéz volt észrevétlennek lenni, nehéz volt napról napra élni, néha akár két napot is rettegésben élni étlen és szomjan. Nehéz volt, de túléltem. Egy erős zökkenés, matrózok kiáltozása. Megérkeztünk. Megkezdődik nemsokára a kipakolás, és akkor aztán a rejtekhelyemnek is lőttek. Egy vastag gyapjúból készült ruhát kaptam magamra, a csuklyát a fejembe húztam, elég mélyen ahhoz, hogy ne lássák az arcomat, a csenevész vonásaimat, a kéken világító szemeimet (rossz ómennek számítottak, azt mondták, a tenger bűvölt el engem és csak rossz sorsot hoznék mindenkire, aki a hajón van, de én nem tehettem róla) és gyorsan elhagytam a hajót. Valaki hozzám vágott egy csomagot, hogy vigyem le a táborba és jöjjek többért. Na arra aztán várhattak. A csomagot megtartottam magamnak és az első adandó alkalommal le is léptem. A népünk megérkezett ide, a kietlen pusztaságba, egy új földre - és nekem eszem ágában sem volt a kelleténél több időt velük tölteni. Így hát leléptem és még csak búcsút se mondtam, úgy is csak megvertek volna.
 
  Két hónap telt el, amely alatt megpróbáltam megszokni az új helyet. A törzsek kezdtek szétszéledni, ahogy újabb háborút vívtak azokkal, akik már itt voltak. Az Autini törzs, a saját törzsem megmaradt a kikötés helyének közelében, míg a Cauci-k és Darini-k messze vándoroltak és hozták magukkal a rettegést, amely a törzsüket jellemezte. Az Eblani és Gangani törzsekről már jó ideje semmit sem hallottam, az Iverni-k és Nagnatae-k feltörték a földet és azt tették, amihez a legjobban értettek: elkezdték tenyészteni az állatokat, amelyeket magukkal hoztak, elvetették az első magvakat. A Volunti-k még a Cauci-knál is messzebbre vándoroltak, állítólag egy hatalmas hegy felé meneteltek, amely az új föld dél-keleti területén magasodott. A tündék, a népem a kerek fülűekkel keveredtek csatába, és minden nap úgy kelt fel, hogy meleg sugarait a vérmezőkön nyugtatta. Minden egyes nap lehetett az utolsó egyben. Hogy szövetséget kössön a két nép és békében éljen egymás mellett? Ugyan már! Mi hódítani jöttünk, mi pusztítást hoztunk ide. Itt nincsen béke, itt nincsen kiegyezés, itt csak a vér és a vas és a nyilak surrogása létezik. Itt a csirkék helyett a dögkeselyűk váltak a háziállatainkká. A kutyák minden nap csontot és húst zabáltak - akár a gazdájukét is, a lényeg, hogy bőven jutott nekik velős falat. Ideiglenes erődjeik mögül nézték a fajtársaim a közeledő törzsek seregét. A Nap minden nap végén egy örömsóhajjal bukott le a horizont mögött, hogy a Hold vegye át a helyét. Arcán ezernyi pörsenéssel úgy nézett ki, mint ha a mi háborúnk ragálya rá is átragadt volna. A hűvös, fehér fény, amit árasztott magából nem hozott meleget, nem hozott oltalmat. Nekem még is jobban tetszett, mint a Nap, az átkos Nap, amely megmutatta alakomat, amely nem hogy elrejtett, de kiszolgáltatottá tett. Már pedig bujdosásra kényszerültem. A népem bármelyik tagja meglátott volna, azonnal megölnek. A kerek fülűeket nem érdekelte, hogy a törzsem számára már amúgy is halott vagyok, és nem öltem meg egy tagjukat sem - ugyanúgy elüldöztek volna, vassal és tűzzel, mindennel, ami a kezük ügyébe akad. Így hát az lettem itt is, mint mindig is voltam: kitaszított. Loptam mindentől és mindenkitől. Táborokba osontam be, a raktárakat dézsmáltam meg, egy napra se jutott nekem pihenés vagy megbékélés. Folyamatosan úton voltam, de minden egyes út könnyen lehetett az utolsó.

  Egy csatamezőn vágtam keresztül. Itt bőven folyt a tündék vére. Az egyik vörös hajú ficsúr ruháján a Cauci-k lobogója volt felvarrva. Torkát átvágták. Mellette egy kerek fülű, még mindig a kardját szorongatta holtában is. A feje majdnem teljességgel le lett választva a fejétől, csupán némi ín és bőr tartotta a helyén, a gerince kibukott a nyakából. Nem is tudtam volna hirtelenjében megszámolni, hogy hány halottat is látok. Az utóbbi időben a harcok csak még jobban elmocskosultak. Egy ló még mindig vadul kapálózott, ahogy próbált megszabadulni a szügyébe fúródott lándzsától. Nem fog neki sikerülni, és az Ő halálával teljes csend fog telepedni a csatamezőre, itt, egy széles vizű folyó partjánál. Tovább mentem, használható dolgok után kutakodva. A harcoló felek annyira kifáradtak, hogy már a holtakat se fosztogatták ki, a sérültjeiket se vitték el, csak ott hagyták őket, remélve, hogy legalább gyorsan meghalnak. Kacatok. Egy törött végű kard. Ezzel még is, mit kezdjek? A szemem felcsillant. Leguggoltam egy halott mellé - a fajtám volt, de nem láttam rajta semmi ismertetőjegyet. Nem viselte a klánja színeit, vagy éppen olyan vastag rétegben borította őt a vér, hogy nem láthattam. Volt nála egy díszesen faragott nyelű tőr. Valaha nemes lehetett, aki a rangját fosztogatásokkal vívta ki, aki a törzsfőnök elébe tucatnyi skalpot fektetett le, és akinek több gyermeke volt a távoli földeken, mint a saját földjén. Eltettem magamnak a tőrt, és tovább kutakodtam. Nem volt nála semmi élelem, a vizes kulacsát átlyukasztotta egy nyílvessző, és az értékes folyadék már rég kifolyt a vértől lucskos földre. Átkozódtam magamban.

   Valami nagy közeledett. Nem tudtam, hogy még is mi az, de minden egyes szőr felállt a karomon. A levegő súlyos volt, szinte alig kaptam levegőt, a mellkasom úgy összeszorult, mint ha egy hegy nehezedett volna rá. A fejemben úgy lüktetett a vér, mint ha a szívem helyet cserélt volna az agyammal. A tagjaim reszkettek és erőtlenné váltak. A gondolataim kuszák voltak és minden idegem ordított. Surrogás. Mint ha a fejemben már nem is a szívem dörömbölt volna, hanem ezernyi meg ezernyi madár verdeste volna kétségbeesetten a szárnyait. Hasadás. Még nagyobb nyomás. Elatha-ra, szűnjön már meg ez az egész. Mi történik? Aztán...csend.

  Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem kiütve. Amikor kinyitottam a szemem, már rájöttem, hogy este van. Óvatosan tápászkodtam fel. Mellettem a Cauci fiú, és a kerek fülű, akit megölt és aki megölte őt. Minden olyan ismerős volt, de még is, valahogy fura. Felnéztem az égre, ahol most Elatha, a hold istenség arca nem volt annyira idegen, nem volt annyira ellenszenves. Sőt, mint ha mosolygott volna rám. A csillagok, amelyekről azt mondták a törzs bölcsei, az öregek, hogy a régieké, a Tuath Dé, az isteneink arca...most valahogy másnak tetszett. Nem láttam azokat az ismerős fénypászmákat, amelyeket eddig. Mint ha minden átrendeződött volna. A folyó, amelynek eddig  a partján voltam, szintúgy másnak tetszett. Nem tudtam, hogy mi történt. Még emlékeztem a surrogásra, a mérhetetlen nyomásra, mintha maga az ég is megrepedt volna, pedig az nem nagyon szokott ilyet csinálni. A hirtelen beálló sötétségre, amelyet csak életemben egyszer láttam, egy téllel a kihajózásunk előtt. Amikor a Nap is elfogyott, és sötétté vált. Most is ez történt volna? Akkor az öregek mágiáról pusmogtak, sötét dolgokról. Most...most is sötét dolgok vannak készülőben. A torkomat szinte már tapló száraznak éreztem. Feltápászkodtam a földről, hogy víz után kutassak és utána talán élelmet keressek. Azonban ahogy felálltam és körbenéztem - meglepően jól ment, mintha már nappali világosság lett volna, pedig láttam még fent a Holdat az égen - megállapítottam magamnak, hogy nem itt ájultam el. Nem lehetett az. Ez a vidék nem tűnt ismerősnek nekem. Ahol pusztaságnak kellett volna lennie, ott egy erdő kezdete volt, bent furcsán világító fákkal, legalábbis ameddig elláttam. A széles vizű folyó egy kis patakká alacsonyodott le, és tőlem...hát, nem is tudom hogy melyik irányba egy hatalmas hegység meresztette hatalmas csúcsait. Elvonszoltak volna? De nem...ki tette volna ezt?
- A Tuatha-k szerelmére, hova kerültem?
  Mormogtam magamban.Kétségbe voltam esve, hogy a fenébe ne estem volna kétségbe? Nem tudtam, hogy hol vagyok, nem tudtam, hogy mi történt. A patakhoz vonszoltam magamat. A kezeimből lapátot formáztam és ittam csak ittam a vizet, amelybe beleszivárgott a kiontott vér, a folyásnak felfelé talán egy-két hulla is úszott benne, de nem tudott érdekelni a fémes íz, az undorító érzés, ahogy lecsusszant az éltető nedű a torkomon. Csak ittam és ittam, aztán amikor a hasam már majd' kipukkadt, abba hagytam. Meg kéne mosnom az arcomat. Ez volt az első gondolatom. Felkacagtam. Nem is tudom, hogy miért. De jól esett. Hisztérikus nevetésemet messze sodorta a szél. A fákról furcsa madarak reppentek fel. A víz utolsó redői eltűntek, a kezeim által keltett hullámzás lecsillapodott. Értetlenül bámultam a víztükörképemet. Idegesen és félve kaptam az arcomhoz...az archoz, amely nem teljesen volt az enyém. A bőröm fekete volt, mint az éj maga, a füleim talán csak még hegyesebbek, mint előtte. Csak a szemeim acélkékje maradt meg. Végig tapogattam a fejemet. Nem, ez tényleg én voltam.  A kezem ugyanúgy mozgott a visszatükröződésben, mint ahogy én mozgattam a parton. A szívem vadul vert. Mi történt velem? Mivé váltam? Miért váltam ilyenné? Ezernyi meg ezernyi, kétségbeesett kérdés, azonban választ nem kaptam. Életemben nem éreztem az isteneink jelenlétét, még Danu-t sem, pedig Ő neki legalább léteznie kellett volna. De itt még ennél is kevesebbet éreztem. Riadtam pattantam fel a patak partról és hátráltam pár lépést. Nem akartam látni többé azt az arcot! Ez csak egy rémálom. Fel fogok ébredni belőle! Fel KELL ébrednem belőle...

  Évek teltek el. Kegyetlen évek, amelyben próbáltuk túltenni magunkat azon, ami lesújtott ránk. Pletykák keringtek a túlélők körében. Már amikor volt elég idejük pletykálni. Egy Idegen Istenség, a kerek fülűek istene sújtott le, büntetésül a vérontásra, amellyel bőven áztattuk a földet. Az ellenségeinkre alig lehetett már ráismerni. Bőrük fehérebb lett, mint a holtaké, fogaik hegyesek lettek és kívánták a vért. Vérszomjas mocsadékká aljasodtak le az egykor büszke harcosok. Félték a Napot, ahogy féltük mindannyian. Menekültünk előle, sötét zugokba húzódtunk, átkoztuk a tüzes golyót az ég tetején, mely egykor melegséget és biztonságot hozott nekünk, az most a legnagyobb ellenségünkké vált. Az első napok voltak a legnehezebbek, ahogy próbáltuk összeszedni régi életünk darabjait. Új nevet aggattak a fajtánkra. Sötét tünde. Irónikus volt - de egyben teljesen le is fedte a valóságot. Fekete bőr, fekete gondolatok. Vámpírok. Így nevezték magukat a túlélő kerek fülűek. Az éjszakában lopózó vérszívó förtelmek. Azt mondják, hogy Átok súlyt minket. Azt mondják, hogy a világ, amin annyi vért kiontottunk, ahol annyi életet eloroztunk...kiragadtatott. Máshol voltunk - erre már az elején rájöttünk. Egy új világ, ahova ugyanúgy elhoztuk a bűneinket. Még mindig rettegve emlegettük a napot, amikor az egek is megrepedtek, amikor...kiszakítottak minket a világunkból. Hogy hol van ez az új vidék? Fogalmunk sincs róla. Hogy visszatérünk-e valaha is oda, ahonnét jöttünk? Próbálkoztak. Jajj de hányan próbálkoztak. Hajók szelték kétségbeesetten a vizeket, de egy se tért vissza. Soha többé. A számunk fogyatkozott, és még mindig a kicsinyes harcokkal voltunk elfoglalva.
   Az új erdő közepén sétáltam. Megnyugtatott...mint ha mindig is a részese lettem volna. A népem tagjai - a törzsek már elmosódtak, ahogy közösen próbálták átvészelni ezen időket - szintúgy itt húzták meg magukat. Az erdő határában hatalmas, mocsaras vidék terült el. Jó pár, Átokkal sújtott kerek fülű ott húzta meg magát. Családok. Így emlegették magukat. Nem törzsek, családok. A fák furcsán világítottak. A bokrok szintúgy. Sűrű köd ült meg a törzsek között. A népem ha csak emlegetni akarta az ideiglenes menedékünk helyét, Mistwood-ként hivatkozott rá. Köd-erdő. Milyen találó név! S az évek csak peregtek. Rettenetes idők következtek, de akárhány év is telt el, nem tudtam megbékélni az új külsőmmel. Nem tudtam megbékélni azzal az Átokkal, amelyet egyesek áldásként fogtak fel. Egy Idegen Isten megbüntetett minket - mindenkit. Pedig én nem is tettem semmit. De most már legalább a nevem értelmet nyert. Mert nem csak a külsőm, de a belsőm is megváltozott. Büntetni akartam. Mindent és mindenkit, aki miatt ez történt. Büntetni azokat, akik fegyvert fogtak egymás ellen. Büntetni a törzsem vezetőit, amiért egy értelmetlen háborúba, hódításba kényszerítettek minket. Mondjuk engem nem, én csak felszöktem a hajóra, de ez most mindegy. Egy átokká váltam én is. Egy vésszé. Én lettem az Árnyékvész. Mindig is az voltam, és most már még inkább az lettem. Alakom szinte beolvadt a holdfénybe, ahogy esténként Mistwood-ot jártam. Kedveskedő arccal néztem fel a Holdra. Amikor Őt láttam, erősnek éreztem magamat. Elatha, a Hold Istenség. Óh, te drága Elatha, fordítsd felém az arcodat!

Felhasználó profiljának megtekintése

37 Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Aug. 16, 2018 11:50 am

Elolvastam, szép helyzet volt, és különösen nagyon tetszett, ahogyan a törzseket leírtad, meg a tündék régi vallását. Nem tudom, hogy ez saját kútfőből ment, vagy utána néztél, de nagyon jó volt, esetleg egy későbbi világbővítésre kidolgozhatnád őket jobban is.

Most jutalom jön igaz? Az új rendszer értelmében tárgyat nem adok, ellenben nyersanyagot igen. Mivel alkimista vagy a figyelő szem miatt mindenképp jár egy növény:
1x Fenyőgyanta

És jár két teljesen random:
1x Holdezüst
1x ideg (olyan íjakhoz használható)

Új helyzet:

Láttunk átkozott Cyne-t, láttunk démon Cyne-t, igazából annyi helyzeted volt már, hogy lassan alig tudunk mit kitalálni, de szerencsére még nem fogytunk ki egészen. Mutass meg nekem egy nefilim Cyne-t! Olyan még nem volt, és nagyon más mint az eddigiek. Próféta vagy apostol? Melyik törzshöz tartozna? Mennyire őrizné a hagyományokat? Hajrá!

Felhasználó profiljának megtekintése

38 Re: Cynewulf/Sheatro on Kedd Nov. 06, 2018 11:16 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Ne'bii Ha'tzel ben-Bernael, Cherebi haShamaim
[Zenei aláfestés: Disturbed - Vengeful One ]


  Egy dombtetőn üldögéltem, valahol kissé északabbra attól a ponttól, amit az emberek Eispitz-nek neveznek. A hűvös őszi levegő didergetően járt át, az éjszakai csillagok fénye hideg volt, s a Hold olyan arcát mutatta felém, amelyet a hazánkban való tartózkodásomkor egyszer se láttam. Olyan volt, mint ha egy idegen világ csillagzata alatt tapodtam volna az ösvényt, amelyre Adonay szánt minket.  De olyan sokat nem tévedtem: tényleg egy idegen világban jártam. Az emberek, Urunk Gyermekei megannyian voltak, hogy számolni is nehéz lett volna őket. Végtelen háborúkat vívtak, egymás vérét ontották. Olyan bűnöket követtek el egymás ellen, amely messze taszította őket a Teremtő útjától. Pedig meg volt bennük a lehetőség, pedig megkapták ugyanazokat a törvényeket, amelyeket mi is. Az Aseret HaDibrot tisztán szólott mindenkihez. Mi tudtuk őket követni. Ők miért nem? Nem tudtam a válaszokat és hiába imádkoztam, hiába meditáltam rajta, azok nem jöttek el hozzám. Az Uram hallgatott, most nem szólt hozzám. Igaz, eléggé ritkán tette, akaratát leginkább a főpapokon keresztül nyilatkoztatta ki. De...volt, amikor beszélt hozzám. Én legalábbis hittem benne, hogy Ő volt az, hogy egy új utat mutatott a számomra. Egy új ösvényt, amelyet követhetek és amellyel dicsőséget hozhatok a nevére. Egy kacskaringós, rögös út, melynek a végén az emberi faj megváltása leledzett.
  Felhúztam az égi vértemet és most elmerengve figyeltem a kezemben lévő kardot. Alabástromfehér markolata, hideg kékben pompázó pengéje ismerős látványként és súlyként köszöntött vissza.  Ajkamon halvány mosollyal - tőlem oly szokatlanul - emlékeztem vissza arra a napra, amikor felvettem a "Mennyek Kardja" nevet magamnak. Hangzatos név volt, én meg fiatal, és tényleg úgy éreztem, hogy én vagyok a Kard, amelyet az Urunk leküldött erre a földre, igazságot osztva, ahogy tette azt Szodomában és Gomorrában is, ahogy tette azt Egyiptomban, az Özönvízzel és még számos alkalommal. Cherebi haShamaim. Én jót derültem rajta, amikor mindenki más alsó hangon pöffeszkedőnek, durvább szavakkal kegyeletsértőnek nevezett engem. Azonban karddal a kezemben nem merték mindezt a szemembe mondani. Legalábbis a "köznéphez" tartozók nem. A főpapok és a Négy Lovas nem volt elragadtatva tőle, így aztán lemondtam róla - a látszat kedvéért. De magamban még mindig így hivatkoztam magamra. Aztán persze meghallottam a történeteket, amikor átkeltünk az Árnypajzs-hegységen. Egy történetet egy kardról, amelyet Azrael, az Úr egyik angyala hagyott hátra maga után. Egy kard, amely száműzött egy másik, sárkányi formát felöltő angyalt. A köznépek között páran Mennyek Kardjának hívták azt. Felhördültem, ellenkeztem...de mindig csak magamban.
  Amikor a népem között voltam a Ne'bii Ha'tzel, az Árnyék Próféta nevet használtam. Születésemkor a Holdat eltakarták a súlyos, komor és sötét fellegek, árnyékba borítva az egész világot. Legalábbis így mesélték. Az öregek. Akiknek már kissé megzápult az agyuk. Azok, akik kissé labilisabbak voltak, úgy mesélték, hogy a Hold maga is megfogyatkozott azon az estén, mintha az Úr elégedetlen lenne valamivel. Persze, mások is születtek azon az estén, gondolom én...legalábbis akadtak velem egykorúak, de én úgy döntöttem és értelmeztem, hogy ez egy ómen volt: az én születésem ómenje. Jól éreztem magam az árnyékok között szintúgy, mint az Urunk dicsőségében a napfényben járkálni. De az árnyak önmagukban sokkalta...érdekesebbek és igen, rejtelmesebbek voltak. Mennyi mindent eltakarhat a Sötétség. Sokan furcsa aberrációnak tartották ezt a fajta vonzalmat a sötétség iránt. Én menten kijavítottam őket, hogy nem, nem a Sötétséget hajkurászom, hanem az Árnyakat vizsgálom. Mert fény nélkül nincsen árnyék sem. Mi is árnyékot vetünk - képletesen és a valóságban is. Adonai fénye ragyog le ránk és mi vagyunk az árnyék, ami Veronia fölé borul. Mert az emberek gyarlóak. A többi népről már nem is beszélve. Felhúzott orral bámultam meg az első ilyen...förtelmet, ami az utamba került. Ocsmány bűzként terjengte őt körbe az Átok, a Szakadás utáni büntetés igazságossága. Vámpíroknak nevezték magukat és a Sötétségben élvezkedtek és éltek. A Sötétség, mindenféle fény nélkül. Iszonyodtam tőlük, hát még amikor megtudtam, hogy vannak mások is. Sötét elfek és démonok. Mind - mind bűnös. Mind-mind megérett arra, hogy learassák.
  Régebben még talán beszéddel próbáltam volna megoldani a konfliktusokat. Hirdetni az Urunk igazságosságát és szeretetét. Azonban az itteniek füle nem hallja meg az igazságot. Elzárkóznak tőle, fájdalmat okoz nekik. Az itteniek szeme vak a fényre, amelyet mi hordozunk s amelyet megosztanánk velük. Seregeink az igazságosság hullámaként kellett volna, hogy lecsapjon rájuk. Végül nem történt meg. Végül én magam is meguntam a beszédet, mely semmire sem vezetett. A nyáj túlságosan elvándorolt a biztonságos otthontól, s mint jó juhász, nekem kellett gondoskodni arról, hogy visszatérjenek az útra.

  Most, hogy itt ülök ezen a kis dombon, nem csak a világ sorsán és a gyermeteg emberek és másfajúak önmagukra hozott kárhozatán merengek. Elmélkedek azon, hogy mi történt volna, ha megmaradok a Bernael törzsben, ott maradok a szüleimmel, a testvéreimmel. Részt veszek a hagyományos ünnepségeken, közösen köszöntjük a napot, közösen búcsúztatjuk azt és üdvözöljük a Holdat. Gyermekként még részt vettem azokon az ünnepségeken, amelyek közelebb hozták a családot és a barátokat. Ünnepségek, amelyek nem csak a halandókat terelték össze, kovácsolták őket egy teljes közösséggé, de egyben Adonay-hoz is közelebb hoztak minket. De egy idő után valahogy ezek nem tudtak teljes mértékben megfogni engem. Olyan gondolatok születtek meg a fejemben, amelyeket nem mertem hangosan kimondani, mert féltem attól, hogy száműzni fognak engem, mint fajtám közül már párakkal tették. Kérdések, amelyek kétségbe vonták a főpapok szükségességét, a templomok emelését. Miért kell közvetítő ahhoz, hogy a Teremtővel beszéljek? Miért néztek rám furcsán, amikor azt mondtam, hogy az Úr kiválasztott engem, hogy a Büntető Kardja legyek? Másokat is kiválasztott már előttem, miért lenne hát furcsa, ha én az lennék? Így hát megtartottam a gondolatokat, megtartottam az aggályokat és tettem, amit a népem, amit a hagyomány és a Szentírás megkövetelt tőlem.
  Kék színű szemeim előtt nyers és idegen tájék terült el. Annyira furcsa ez a világ. Annyi kincs van benne, amelyet nem értékelnek. Az Úr rendje felborult itt. Az állatok, amelyeknek üdvözölniük kéne minket, akik a szolgálóink lennének, hisz már Ádámnak és Évának is a szolgálatára voltak most riadtan menekülnek előlem. A fák között nem érzem azt a nyugalmat, amit kéne. Az ég baljósan tornyosul fölém. Nem éreztem itt otthon magam. De már a sivatagunkban sem voltam teljesen otthonos. Valami hívott engem, hogy beljebb merészkedjek ebbe a nyers vidékbe, amely úgy sejlett, mint ha az ősi emlékekből ragadták volna ki. Egyenetlen és nyers és vad és szikár és ellenséges. Nekem még is ott van dolgom.

- Ezt még is...véljem mire?
  Hördültem fel, ahogy megláttam azt a látványt, amelyet társaim már annyiszor láthattak. Emberek, három férfi és egy nő, aki véresen és megverve hevert előttük. Ruhái leszaggatva róla, vér csöpög a fejéről, az ujjairól...szinte mindenhonnan. Mellette egy halott férfi. Banditák. Rossz tevők. Rosszakarók. A legaljasabbak mindegyik közül.
- Megszegtétek az Úr Törvényeit! Hát tisztelitek ti nem az Aseret HaDibrot-ot? A Tíz Parancsolatot?
  Említettem meg az emberek nyelvén is. A beszédük még mindig akadozva ment, de most ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy kifejtsem, még is, mire gondoltam. A szememben harag és düh lángolt, ahogy felhúztam Égi Vértemet. A kard jólesően simult a tenyerembe, szinte éreztem, ahogy az angyalok ereje átjár engem. Én voltam Adonay Kardja. A Mennyek Kardja. A banditák megláthatták azt a fényt, amely minden bizonnyal áradt belőlem és riadtan húzták össze magukat. De ostobák voltam. Isten Akaratára, annyira ostobák voltak! Láttam az arcukon. Hova tűnt a régiek nagysága belőlük? Hova tűnt az a vér, amit örököltek? Ádámtól és Évától? Ábrahámtól, Mózestől, Jézus Krisztustól, az Apostoloktól? Mivé lettek ők, kik tovább kellett volna, hogy vigyék a hagyományokat, az erkölcsöket, a nagyságot? Nem voltak többek, csak ostoba férgek. Megérettek az aratásra.
- Miről hadovál ez itt össze?!
  Szólalt fel az első, aki nem rettent meg a kard látványától, sem a félangyali mivoltomtól. Láttam már ilyet. A harag és a kilátástalanság olyan mélyre taszította, hogy még az Angyalok Fénye se hozhat számára feloldozást. Gyarló és esetlen élete kegyetlen volt hozzá és cserébe kegyetlenséget hoz másokra is. Szívében már rég nincs helye szeretetnek és megértésnek. Elfordult az Úrtól hogy az Ősi Gonoszt imádja. A két társa óvatosan húzta elő a fegyverüket, készen állva arra, hogy harcba bocsájtkozzanak velem. Ők is rosszak voltak, de leginkább az első férfi eltorzult karizmája vonszolta őket végig ezen az úton.
- Sh'ma Yis'ra'eil Adonai Eloheinu Adonai echad.
  Hangom rezzenéstelen volt, ahogy Mózes ötödik könyvéből idéztem. Nem tudom, hogy miért ezek a szavak jutottak először eszembe. Talán mert ebben kijelentik, hogy az Úr a Mi Istenünk és nem lehet mást tisztelni? Már pedig ők minden kétséget kizáróan valami rosszabbat tisztelnek. Az első Bukott Angyalt, ki letaszíttatott a Mennyek Országából. Tekintetemmel gyorsan felmértem ezt a három barmot, aztán lendültem. Kardom minden ellenállás nélkül szaladt bele a bandita vezér torkába, egyenes és tiszta vágást eredményezve, mielőtt még egyáltalán védekezni tudott volna. A többiek védekezésre emelték a kezüket, de nem ezek az ostoba szerencsétlen barmok fognak engem megállítani, hogy igazságot és békét hozzak erre a világra. Még ha ez azt is jelenti, hogy minden bűnöst meg kell ölnöm. Azokat, akik nem tartják be a Tíz Parancsolatot. Azokat, akik bűnökben tobzódnak. De ahogy egyre többet járom ezt a vidéket, egyre jobban rájövök: itt már nincsenek tiszta lelkek. Égi Vértemen egy kétségbeesett csapás pendül. Megszüntetem a fegyvert, mire a bandita a hirtelen jött ellenállás hiányától a földre zuhan előttem. A kezemben ismét manifesztálódó angyali erő kegyetlenül szúrja át a tarkóját és már lendülök is tovább. Hát mindenkit meg kéne ölnöm itt? Mint ezeket a szerencsétleneket? Talán még azt a nőt is, akivel erőszakoskodtak? Milyen bűnöket követhetett el vajon Ő? Hol van a határ? Hol vannak az én határaim? Az utolsó rossz arcú a beleit próbálta vissza tuszakolni a hasába, ahogy a kardom végig hasított a hasán.
- Barukh sheim k'vod malkhuto l'olam va'ed...
  Súgtam a szélbe, ahogy eltüntettem az Égi Vértemet. Aztán a nőhöz léptem...A földön kushadt, mint a rabszolgák. Kezével a szemeit takarva el, mint aki nem is akarja látni azt, ami előtte van. Reszketett a félelemtől, vizelet erős bűze áradt felőle. Véres rongyaival csak még szánalomra méltóbb látványt nyújtott. Leguggoltam mellé, s a hangokat hallva igyekezett még távolabb húzódni tőlem.
- Miért menekülsz előlem gyermek?
- Meg...megölted őket... - szipogta az.
- Lesújtott rájuk Adonai Haragja. Se több, se kevesebb. Megérdemelték azt, ami ki lett rájuk szabva. Lo Teer-Tsakh. Ne ölj.
- És te még is öltél.
- Igazságosan és nem feleslegesen. A bűnösöknek el kell nyerniük végső büntetésüket.
- És Te lennél az, félangyal, aki ezt kiszabja rájuk?
- De hisz...hisz erőszakoskodtak veled. Megölték a párodat. Miért véded őket?
- Nem akarok tőled semmit...menj a közelemből félangyal! Hagyjatok minket békén! Menjetek vissza a hegyeken túlra!  - bőgött fel végül az asszony.
  Hangosan sóhajtottam. Ő is elfordult az Úr Fényétől. Szomorúan hajtottam le a fejemet, ahogy felálltam és megidéztem az Égi Vértemet. A kezem nem remegett, ahogy a hangom se.
- Yevarechecha Adonai, V'Yishmerecha. Ya'er Adonai Panav Eleycha, ViChoneka. Yisa Adonai Panav Eleycha, V'Yasem Lecha Shalom
  Súgtam a szavakat, ahogy a kardom lesújtott egy újabb bűnösre.

  Bűnös ez a világ. Minden egyes szegletében erőszakoskodás, gyilkosság, az apai autoritás megtagadása, az Istentől való elfordulás. Ember ember vérét ontja. Testvér testvér ellen harcol. Kegyetlen feladat hárult rám, de meg kell tennem. Mert én vagyok az Árnyék Próféta, a Mennyek Kardja a Bernael törzsből. Egy szent küldetés áll előttem, és csak imádkozok Adonay-hoz, hogy elég erőm legyen véghez vinni ezt...

Héber szövegek:
Aseret HaDibrot-  A Tíz Parancsolat
Sh'ma Yis'ra'eil Adonai Eloheinu Adonai echad - Hear, ISrael, the Lord is our God, the Lord is One (magyarul nem tudom hogy van :S )
Barukh sheim k'vod malkhuto l'olam va'ed - Blessed be the Name of His Glorius kingdom for ever and ever
Yevarechecha Adonai, V'Yishmerecha. Ya'er Adonai Panav Eleycha, ViChoneka. Yisa Adonai Panav Eleycha, V'Yasem Lecha Shalom - May the Lord shine his face toward thee, and be gracious unto thee. May the Lord lift his face toward thee, and give thee peace.

Felhasználó profiljának megtekintése

39 Re: Cynewulf/Sheatro on Szer. Nov. 07, 2018 5:01 pm

Látszik a helyzeten, hogy sokat játszottál Adával egy időben. A nefilimed igazán autentikus lett, ezért dcséret jár. Ami vicces, hogy eredetileg a faj pontosan olyanra lett tervezve, amilyennek megírtad, önjelölt igazságosztóknak, akik ezt a bűnös világot meg akarják tisztítani Isten nevében. Szóval amiket a karaktered gondolt, azért nemhogy kitaszítanák, de még örülnének is sokan neki. Egy szó mint száz, erre megérte várni, mert kifejezetten jól sikerült.

Új helyzet:
Mi lett volna ha Cyne beadja a derekát és elmegy a tündékkel alfheimbe? Hogy boldogult volna ott? Mivel az a világ nem nagyon van kidolgozva (bár finsterwaldból kiindulva sejtheted, hogy egy fura hely az is), ezért a részleteket rád bízom. Egyetlen kikötés van: az átkelés után a tündék visszaalakultak eredeti formájukba, amilyen kb Rheo volt a frakcióküldiben. Az átalakulás közben Kiril önálló testet kapott, hiszen nem a meglévő alakul át, hanem az tényleg egy új test ami a lélekhez kötődik - és fordítva. Jó agyalást!

Felhasználó profiljának megtekintése

40 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Nov. 18, 2018 2:09 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Végre révbe értél
[...] Nem Veronia, még csak nem is Terra őslakói. Ahogy tegnap is mondtam, elfelejtkeztetek az igazi tündehonról. Mi úgy hívjuk Anwnn. Az emberek úgy, hogy Alfheim, mióta az a bolod találkozott velük és nem tudták rendesen kiejteni az ősi tündérnyelv gyönyörűségét.
- Rheo


[...]
- És amikor ezt mondod...így engedjünk el? Milyen családod lennénk, ha meg sem próbálnánk neked megtanítani, mi a boldogság? Ha nem küzdenénk körmünk szakadtáig...érted.
  Lory érintése az arcomon elbizonytalanított. Annyira vágytam a szívem legmélyén, hogy igazat adjak a szavainak. Mert végül is...végül is miért nekem kéne annak lenni, aki mindig megfizeti az árát a múlt bűneinek? Igen, volt egy testvérem, aki ellen bűnöket követtek el. De ha őszintén a szívemre teszem a kezemet, ha felidézem mind azt a tudást, amit az évek során összekapargattam - nem tudtam biztosítani azt, hogy találok neki egy megoldást. Annyira kicsi volt az esélye mindennek. Vannak dolgok, amelyek visszafordíthatatlanok voltak. Jó eséllyel ez egyike ezeknek. Hát feladnám az életemet, a barátaimat csak azért, hogy bosszút álljak egy személyen azért, amiket velem tett? Egészen eddig a pillanatig azzal győzködtem magamat, hogy ez lenne az én Megváltásom. Hogy egy utolsó jó tett - akármilyen kifacsart logikából fakadóan is aggattam rá a "jó" jelzőt - helyre hozhatná mindazt a nyomort és keserűséget, amit valaha is okoztam. De mi van, hogy ha a megváltás az, hogy hagyom elúszni ezt a gondolatot, ezt a tervet. Mi van, hogy ha minden azért történt, hogy próbára tegyen engem az élet: képes vagyok-e feladni azt, ami eddigi életemben voltam. Ahogy Aelfsige mondta a legelején: ahhoz, hogy a bosszúmat beteljesítsem, hogy ölni tudjak, először a bennem lakozó gyermeket kell megölnöm. Most ahhoz, hogy megváltsam magamat, a bennem lakozó démonokat kell elűznöm. Arcomat szinte hozzá préseltem Lory tenyeréhez, magamba ittam azt az illatot, amely körül lengte őt. Nyugalom, racionalitás, szeretet.
- Üssük le, kötözzük meg, majd felébred, amikor átértünk.
- Csináld csak, te nagyobbat ütsz, úgy hallottam.
  Szólalt meg végre Armin is. Ijedten hátráltam pár lépést, azonban végül egyikük se tette meg azt, amiről diskuráltak. Kifújtam a levegőt, s hagytam, hogy az izmaim ellazuljanak, a hosszú ideje szinte kegyetlen erővel összepréselt állkapcsomról levegyem a nyomást. Rájuk néztem, a legszebb párra, akit valaha is láttam. Hallottam a sátor túlsó, eltakart felében a gyermekek motoszkálását. Éreztem a levegőben gyűlő feszültséget...és akartam azt, hogy a bennem lévő megszűnjön.
- Nem lesz rá szükség...meg amúgy is, jobban félek Lory ütéseitől, semmint hogy ellen mernék mondani. Lory, köszönöm, hogy kiálltál mellettem és értem. Armin, ez neked is szól. Tudjátok...még mindig nehéz elfogadnom és megértenem azt, hogy mivel érdemeltem ki kettőtök elkötelezettségét és barátságát, de már rég feladtam azt, hogy az ilyen dolgokat megértsem. De ha komolyan gondoljátok...akkor veletek tartanék. Hogy tanuljak. Hogy talán...talán egyszer, valamikor megértsem ezeket a fura gondolatokat és érzéseket.
  A fejemben mint ha egy másik történet folytatódott volna. Egy történet, ahogy egy hosszú monológ után végül kilépek a sátorból, könnyekkel a szememben, még utoljára élvezve és érezve Lory ölelését, Armin aggódó, de inkább indulattól fűtött tekintetét...szinte láttam, ahogy rohanok és rohanok, minél messzebb ettől az átkozott helytől s pillanattól. Azonban a lábaim nem mozdultak. Itt maradtam....velük, akik mindig is a legtöbbet jelentették számomra. Akik a családom voltak. Gondolatban búcsút mondtam annak a nagyon kevésnek, akik hiányozni fognak. Láncikának, akivel a bajtársiasságunk harcban született. Akivel ketten készen álltunk arra, hogy egy egész toronyra való vámpírral szembe nézzünk. Andromeda-nak, ki még ennyi idő és keserédes emlék után is helye volt a szívemben, valahol mélyen kiirthatatlanul. Wyn-nek, a kis druida lánynak, akit már sosem látok "felnőni"...és még párnak.

  Éreztem, ahogy valami átalakulóban van. A tündék és sötét elfek - a fae fajok - gyülekeztek. Most már csak azok voltak itt, akik elhatározták magukat: elhagyják Veronia-t, ezt a háborútól és vérontástól szabdalt világot, mely sok boldogságot és örömöt nem hozott számukra. A mozdulatok azonban tétovák voltak. Az arcok jó részén bizonytalanság és aggodalom, ahogy az ismeretlenbe készültek menni...vagy is hát, menni nagyon nem kell, az erdő megteszi ezt helyettünk, de akkor is. Pár szerencsés kivételével még senki sem látta, hogy milyen lehet az ottani világ, milyen az a hely, ahonnét jöttünk s ahova most visszatérünk. Mellettem Dracon totyorgott, ahogy még utoljára körbejártam a Tünde-erdő kis szegletét, ahol a harc lefolytatódott. Ez volt az utolsó háború, amelyben a fajtánk részt vett. Az utolsó csepp véreket is kiontottuk, bőven áldoztunk és adóztunk Veronia-nak. Visszatekintve annyi mindent tehettünk volna másképp. Jobban. De utóleg persze mindenki okosabb. Csak egy pillantást vetettem Rheo  - pontosabban, mint kiderült, Mór-Rioghain ni Danu, az átkozott tündérkirálynő - felé, aki a szertartással volt elfoglalva. Inkább kerestem Lory-t és Armin-t, azonban ők a nép igazgatásával voltak elfoglalva, gondolom. Aztán...mindenfelől éreztem azt, ahogy a mágia olyan vadul bomlik ki, mint egy vihar, amely évezredek óta készült a kitörésre. Az egész világ szinte csilingelt, mint kismilliónyi édes csengettyű. A mellkasomra nehezedő nyomás, az érzékszerveimet támadó érzések és behatások sorozata szinte a földhöz szegezett. Aztán amikor minden elcsendesült...

- Hát ilyen érzés az, amikor saját tested van.
  Szólalt meg mellettem egy ismeretlen sötét elf, aki határozottan eddig nem volt mellettem. Ignorálva az értelmetlen szavait néztem körbe az új helyen. Anwnn, Alfheim, nevezze mindenki annak, aminek akarja. Valahogy....nem erre számítottam. Tisztán az ég felé törő, mérföld magas, színes fákra, selymes fűre, csicsergő madarak millióira. Azonban vagy rossz helyre érkeztünk, vagy ez csak valami külterülete, valami "ghettója" Anwnn-nak, mert ez inkább emlékeztetett arra, amikor Driseog indái között mászkáltam keresztül, Lory-ék sátra felé haladva, semmint egy gyönyörű erdőre. Kissé sötét volt, a fák törzsei göcsörtösek és...mondjuk egy kicsit "otthon" éreztem magam. Hasonlított némileg Köd-erdőre, csak a színesen világító gombák és a mocsár nélkül. Rheo hangja csengett fel, olyan erőteljesen, hogy mindenki hallotta, még az is, aki jóval távolabb volt tőle. Üdvözölt minket az új világunkban, minket, hazatérő elveszett gyermekeket...
  Először csak azt a furcsa érzést éreztem, amelyre nem tudtam választ adni. Mint ha a testem hullámozna, vagy mint ha szét akarna szakadni. Mint ha lenne bennem valami, ami ki akar törni belőlem. Mint ha a lényem egy része megakarna szabadulni tőlem, riadtan és sikoltva, hisz nem tartozik ide. Mintha mondjuk...öhmm....egy hangyabolyba forró olajat öntenénk és a kis dögök menekülnének. Fejemben visszacsengtek Rheo - a teljes nevét soha az életbe nem fogom megjegyezni - szavai, amelyben ecsetelte, hogy a testünk eltorzult, amikor ősapáink ősapái térdet hajtottak az Idegen Isten előtt. A második Átok, amely ránk telepedett. Ezért voltunk tőle annyira különbözőek és ezért hasonlítottunk annyira az emberekre. S most ez az Átok, amelynek nem volt helye Anwnn-ban, ahol ez az egész soha meg sem történt, most kiszakadt belőlünk. Mindannyiunkból. Erővel tépte ki ezt az egész világot átjáró tiszta tünde mágia, mint amikor egy haragos isten csap le az ellenfeleire. Fájt. Mert minden változás fáj. Mert soha, semmi sincs ingyen, mindenért valami árat kell megfizetni. Ezt tanultuk meg Veronia-n, ez alapján éltük az életünket, ez alapján ítéltek meg minket. Generációkon keresztül ivódott belénk az, ami a testünket eltorzította. S most, végre-valahára megszabadulunk az Idegen Isten minden undorítóságától. Ez volt a jó hír. A rossz hír még hátra volt. A Szakadás Átka. A sötét elf lét átka. Ahogy a szenvedés könnyfátylán keresztül láttam, azokat, akiket mi "Kormosoknak" neveztünk, jobban megérintett a dolog. Most adtam hálát sokadjára Hold Anyának, hogy születésemkor megcsókolt engem, így az átváltozás kevésbé volt megterhelő a számomra. Aztán...minden elcsendesült, s a változások jöttek. Apránként, de a szemünk láttára kezdtük felölteni azt a formát, ami mindig is a miénk volt. Valahogy...tisztának éreztem magamat, bár nehéz lesz hozzá szokni, az is biztos.

- Rohadjak meg, ha tudom, hogy ilyen rossz érzés lesz, addig sikoltozok a fejedben, míg ki nem takarodsz abból a rohadt sátorból.
  Bokszolt a vállamba az idegen söt...hát, már nem sötét elf. Most még is, minek hívjam őt? Vagy magamat? Tündérnek? Tündének? Tuatha-nak? Dracon - akin szerencsére semmiféle változás nem állt be - szintúgy értetlenkedve meredt a mellettem álló alakra, meg úgy nagy általánosságban mindenkire. Magammal rángattam szegénykét ide...s most jutott eszembe, az én önző, egoista eszembe, hogy Ő Anwnn egyetlen sárkánygyíkja. Magányos életre kárhoztattam őt, mert nem bírtam elengedni magamtól. A férfi szavai egyelőre nem is tudatosultak bennem, csak valami hablatyolás. Lehet, hogy saját magához beszélt. Felkaptam a kis sárkánygyíkot és elindultam, hogy felfedezzem ezt a világot magamnak.
- A jó bánatos franc van veled?! Itt vagyok, végre testem is van, erre meg semmi ölelkezés vagy ilyesmi? Csak úgy totálba leszarod a saját testvéredet? Ez azért fáj... - csattant fel a fickó, aki a nyomomba szegődött.
- Figyelj...öhm....nem tudom hogy ki. Lehet, hogy egy fajból származunk, de azért a "testvér" jelzőt aggatni ránk eléggé furcsa. Épp most vesztettem el a saját rohadt testvéremet amikor átkeltünk ide. Bár ezt Te úgy sem értenéd...úgy hogy most hagyj engem magamra és élvezd az új életedet.
  Vágtam hozzá a fickóhoz. Mert elvesztettem Kiril-t. Annyira hittem abban, annyira akartam hinni abban, hogy majd találok valami megoldást a helyzetére. De nem...egészen azóta, hogy Anwnn-ba jöttünk, nem éreztem őt. Nem hallottam a hangját, nem éreztem a gondolatait. Semmit. Üresség. Normális voltam. De még is, valahogy ez a normálisság most nagyon is fájt. Sajnálom, Kiril...azt hittem, hogy segítek, de végső soron elárultalak. Most mi lehet veled? Ott ragadtál kísértő szellemként Veronia-n? Átkeltél a Fátylon Túlra? Netán...csak megsemmisültél és feloldódtál ebben a világban, mint az Idegen Isten átkai? Vagy a világok között ragadtál? Annyira sajnálom, testvérem.
- Azt mindig is tudtam, hogy nem vagy a legokosabb...na de hogy ennyire hülye legyél, az azért még nekem is újdonság, Én vagyok az, Crispin, vagy Cynewulf, vagy nevezd, aminek akarod magadat. Bár tény, hogy a Cynewulf nevet én adtam neked. Azóta is sajnálom minden egyes pillanatomban. Kiril vagyok, hogy rohadjál meg! Kaptam magamnak egy cuki új testet! Végre nem a Te agyhalott képeden keresztül kell látnom a világot! Lélegzek, érted?! Nem is tudtam, hogy ez ilyen érzés! Érzem a szelet a bőrömön! - kacagott fel az alak, miközben én annyira meglepődtem és annyira...nem is tudom, hogy mit tettem, hogy teljesen ledermedtem. Dracon egy halk puffanással landolt előttem a földön, ahogy magamról - és róla - megfeledkezve elejtettem őt. Felháborodott sziszegése csak egy pillanatra vonta el a figyelmemet a fickóról, aki szinte táncra perdült, kezével végig simított a hegyes és szikár füvön, megtapogatta a fák kérgét, szagolgatta...és az arcán öröm volt. - A hangok...annyira másak! Tisztábbak! A színek élesebbek, és igen, még fájdalmat is érzek! Hát ilyen az, amikor valakinek teste van? Ezért megérte várni...még ha nem is sietted el túlságosan a dolgot.
- Ki...Kiril? - tátogtam és habogtam, arcomon értetlenkedéssel és bizonytalansággal. Mert nehéz volt elfogadni, hogy végső soron nem árultam el őt, hanem egy jó döntés meghozatalával megváltottam őt...és magamat is.
- Még hányszor kell elmondanom neked te agyalágyult, én vagyok az, a báá...
  Nem tudta befejezni a gondolatot. Egy lépés választott el minket, és olyan gyorsan szeltem át a távolságot, hogy szem alig bírta volna követni....és végül egy erős ölelésbe zártam őt, olyan szorosan szorítva magamhoz, hogy egy pillanatra attól féltem, hogy elroppantom a bordáit és megölöm, pillanatokkal azután, hogy végre ténylegesen él és lélegzik. Mellkasomból reszketeg sóhaj szállt fel, s nem bírtam megállni, hogy az egész testem remegjen...s amikor már azt hittem, hogy több könnyet nem tudok hullajtani, jöttem rá, hogy milyen nagyot is tévedtem.
- Hallod, baszki, nehogy elbőgd magad... - nyögte ki fátyolos hangon Kiril.
- Túl késő...túl késő, de nem szégyellem.
  Könnyek csordulnak le az arcodon, mert végre vége. Minden döntés, amit hoztál, minden tett, amit cselekedtél ehhez a ponthoz vezetett. Egy csodához, amelyre szavakat is nehezen találsz. Két testvér végre úgy egyesült, amire a szíved legmélyén soha se láttál reményeket. A gondok, amik eddig aggasztottak, tova szállnak. Végre révbe értél. S most, hogy magadhoz öleled azt, aki egész eddig nem is élt igazából, rájössz, hogy meghoztad életed legjobb döntését. Átkozod magad azért, amiért majdnem elfordultál ettől, amiért majdnem a felesleges és értelmetlen bosszút választottad.
- Nem hittem volna, hogy valaha ez is eljön. Köszönöm, Crispin. Mindent...

  S most csak rányitod csodálkozó tekintetedet erre az új, mégis régi világra. A fura fákra, a még furább lényekre, amelyek létezésére még csak nem is tudtál volna gondolni. Ahogy végig mész azok között, akik a régi életedhez kötöttek, de már ők sem a régiek. Megpróbálsz alkalmazkodni ehhez az egészhez, de lassan és nehezen megy. De végre van időd mindenre. Mert itt végre nem kell az idő múlásán aggódnod, annak vasfogai nem marcangolják a lelkedet és testedet lassan de kérlelhetetlenül. Így hát csak sétálsz és próbálod befogadni mindazt, amit kaptál.

  Dracon az ölembe pihegett, miközben lassan befejeztem, amibe belekezdtem. Előttem egy vaskos kötet hevert, lapjai teleróva az elegánsnak nem nagyon nevezhető betűimmel. Egy könyv arról, ami volt. Egy könyv, amelyben elmeséltem Crispin Shadowbane történetét a születésétől az újjászületéséig bezáróan. S most végre letehetem a pennát, szögre akaszthatom a fegyvereimet. Kint, az ajtón túl már vár rám a kis kertecském, amit gondozhatok...na meg azért a fegyvereket se kell messze tartanom magamtól, hisz az élet itt se olyan szép és vidám, mint gondoltuk volna. Itt is vannak azért veszélyes fenevadak, de csekélyke ár ez, amit meg kell fizetnem. Az elején nem tudtam, hogy mihez is fogok kezdeni magammal. Egész életem a harc és gyilkosság körül keringett. De most...most minden megváltozott. Mert ha kimegyek a kis kertecskémbe, ott fogom találni az asszonyt, akivel egymásra találtunk. Nem is olyan messze Armin és Lory lakása, a szomszédban Kiril, aki még mindig az új életét élvezi. És én? Végre én is élvezem. Egyszerű életem van, olyan, amiről soha se álmodhattam. Megtermeljük magunknak azt, amit kell ,bár itt még az is könnyebb. A világ, ez a világ gondoskodik rólunk, amennyiben viszonozzuk ezt. De azért néha napján még visszaemlékezek arra, ami volt. Még visszaemlékezek Veronia-ra és arra, amit magam mögött hagytam. Becsukom a könyvet, végig simítok a vörös borítón és a polcra teszem azt.
- Végre révbe értünk Draci. Itt az ideje, hogy éljük az életünket, nem gondolod? Egy verseny Loryékig?
  Paskolgattam meg a kis dög fejét, majd kipattanva a székből egymás mellett rohantunk ki az ajtón, majdnem feldöntve Cynthia-t, aki felháborodottan kiáltott utánunk, s örömtől teli arccal trappoltunk végig az úton...

  Cynthia levette a polcról a könyvet, amelyen a drága párja dolgozott olyan hosszú időn keresztül. Vaskos volt, és minden papírja teleírva. Óvatosan nyitotta ki a könyvet és kezdett bele az olvasásba, hogy megértse a férfit, aki az élete részévé vált. Arcán halvány mosoly játszadozott, néha szörnyűség uralkodott el rajta a rugalmas írással telehintett lapok olvasása közben. Aztán becsukta a könyvet, majd folytatja később és végig simított a borítón.

Quest for Affirmation
- A story with a loveable villain, who spent his whole life looking
for affirmation and peace


Kiril Shadowbane

Felhasználó profiljának megtekintése

41 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Nov. 18, 2018 5:27 pm

Egészen megható helyzet volt, bár reménykedtem benne, hogy ilyen lesz. Külnösen azért szomorú, mert valóban történhetett volna így is, de aztán mégis másképp döntöttél, és így leírva látva a tragédia csak még nagyobb. Ügyes voltál, már csak ki kéne találnom neked egy új helyzetet... De addig is adok neked egy kis cuccot.

Ezüstszirom
Flaska
Angyaltrombita

(vicces hogy mindhárom alkimista cucc lett, de ebből kettő mégse olyan jó...)

Nade új helyzet:
Felbukkan egy nő az életedben. Szép tünde lány, és valahonnan ismerős, de meg nem tudod mondani, hol találkoztál vele. Aztán egyszercsak közli, hogy ő a feleséged, ezt az aláírásoddal ellátott papíron igazolni és tudja, és van mellette egy sötét tünde kislány, aki állítása szerint a te lányod. A nőt elkergették otthonról, mikor sötét tünde gyereket szült, és egészen eddig egy kis herbáriából élt egy déli városkában. Mit kezd a szituval Cyne?

Felhasználó profiljának megtekintése

42 Re: Cynewulf/Sheatro on Vas. Dec. 02, 2018 8:52 pm

Crispin Shadowbane

avatar
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sötét Tünde Bérgyilkos
Sweet Child of Mine?!

  Ennek is csak egy átlagos napnak kellett volna lennie. Szépen húzni a lóbőrt, miközben Hans és Joe az újoncokat pesztrálgatja és idegességükben az ötödik korsó sört hajtják le fél órán belül, miközben mindenki más fogadásokat köt arra, hogy melyikük dől ki előbb? A konyhán már készítették volna a reggelit (nekem meg még pár fajtársamnak a vacsorát inkább) és egy korsó bor társaságában üldögéltem volna az ágyam szélén, olvasgatva valami könyvet, vagy mit tudom én, miközben Draci békésen húzta volna a sárkánygyík bőrt a sarokban. De mint olyan sokszor megesett már, a napok nem olyan átlagosak és kívánatosak, mint amilyennek szerettem volna. Miközben épp a párnákat igyekeztem valamilyen formára pofozni, kopogtattak az ajtón. Ignoráltam. Kell a francnak most látogató, meg az, hogy valamiféle új megbízatásról hablatyoljanak nekem. Küldjék ki az újoncokat, mondjuk azt az ostoba Draven-t, aki bérgyilkosnak akarja beállítani magát, de kétszer is megszúrta magát az edzésünk alkalmával olyan módon, hogy még a mai napig is arra próbálok rájönni, hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? Akárki is volt az ajtó túloldalán, nem adta fel a kopogtatást.
- Karmazsin most nincs itt! Fontos dolga akadt!
  Kiáltottam vissza elváltoztatott hanggal. Nagyjából úgy, ahogy egy pasi próbálna egy női hangot utánozni - ergó még a süket nagymamákat se verném át vele, de nem is ez volt a célom. Remélem, hogy azért megértették a célzást.
- Szerintem meg nagyon is ott benn vagy, te anyaszomorító és látogatód is érkezett! Rögtön kettő...és hallanod kell, hogy miket mondanak! Haver...amúgy őszinte részvétem... - hallottam Draven cincogó hangját, amivel az őrületbe tudott volna kergetni.
- Takarodj a bánatos francba Draven, és vidd magaddal a két haverodat is.
- Óh, én örülnék, ha velem lennének... - hallottam a hangját tisztán, ahogy résnyire nyitotta az ajtót és bedugta rajta busa fejét. - Nem is mondtad, hogy ilyen dögös feleséged van. De ettől független tényleg részvétem. Házsártos egy boszorkány, nem csoda, hogy elmenekültél előle.
- He? Nekem nincsen feleségem!
  Ennyi. Kinyírom ezt a szerencsétlent a hülye történeteivel meg mindennel együtt. Azonban mielőtt még felkaphattam volna az éjgyilokomat, hogy móresre tanítsam őt, megjelent mögötte egy nő, félre tessékelte olyan vehemességgel, amit még én is ritkán láttam életem során és maga után vonszolt egy négy-öt éves forma lányt. Draven perverz tekintettel áldozott a nő hátsó fertályának, aztán egy hangosan csattant pofon után inkább visszavonulót fújt. A nő megállt a szoba kellős közepén, körbenézett, vállat vont, majd felém fordult. Amúgy egészen csinoska volt, annak ellenére, hogy egy nemes elfről volt szó, és Hold Anyára, Draven-nek igaza volt, amikor alig bírta leszakítani róla a kéjsóvár pillantásait. De engem most nem ez érdekelt.
- Nem tudom, hogy ki vagy és hogy miért állsz elő ilyen mesékkel, de ha találkozni akarsz velem, ennek van kulturáltabb formája is.
  Vágtam hozzá, miközben visszatértem az ágyam rendezésének. Dracon álmosan nyitotta ki a szemét, lustán végigmérte a két nőt, aztán folytatta tovább a horkolást. A kislány anyja háta mögött álldogálva elkerekedett szemmel nézett engem, főleg, mivel egy szál nadrágban voltam. Gondolom még nem látott félmeztelen férfit, és ezért hálát is adhatott magának.
- Hogy meséket találok ki? Te átkozott barom! Persze, felcsinálni azt már tudsz, meg suttyomban összehozott házasságokat kötni, de utána már megáll a tudományod, mi? Jajj, bocsáss meg lányom, nem kéne ilyeneket hallanod.
  Ölelte át hirtelenjében a lányt és befogta a fülét. Szegény lányon látszódott, hogy nagyon meg van rémülve, és hatalmas, acélkék szemeivel engem bámult, miközben próbálta lerázni magáról anyja kezeit. Aranyos lány volt, már előre lehetett látni, hogy ha felnő, akkor bizony sok problémája lesz a kanos ifjak távol tartásával. De ez meg nem az én problémám volt. Kaptam helyette egy tévképzetekben szenvedő nőt. Csodás. Már csak ez kellett.
- Ide figyeljen...
- Csodás, hát már a nevemre se emlékszel? Sejthettem volna. Madeline, te barom!
-...Madeline. Van egy olyan érzésem, hogy alaposan össze kever engem valakivel. Már előre sajnálom, amikor megtalálja azt a szerencsétlen barmot. Ha gondolja, elirányítom valakihez, aki talán tud segíteni az elveszett apa megtalálásában, de csupán ennyit tudok tenni.
- Háh, azt hiszed, hogy ilyen hamar megszabadulsz tőlem? Nesze, ezt olvasd!
  S azzal valahonnan előhalászott egy papírt. Mi a franc baja van ennek a nőnek? Leejtettem a kezemből a párnát, mielőtt még azzal fojtom meg őt a lánya szeme láttára és átvettem a kissé gyűrött, pár helyen vörös foltokkal tűzdelt papírt (talán bor, talán vér, kissé nehézkes megállapítani) és kihajtogattam a papírt. Elolvastam. Aztán még egyszer...és még egyszer. Jó eséllyel látszódott az arcomon a meglepettség és a megrökönyödés.

"Én, Crispin Shadowbane kijelentem, hogy az itt megjelent Madeline Greywind-et törvényes feleségemül fogadom a Hold és Természet nevében is, s ezen kijelentésemet az aláírásommal látom el.
Kelt: ...

 
  A keltezés már nem is érdekelt. Kiejtettem a kezemből a papírt és a nőre néztem.
- Noooooopeee, ez valami hamisítvány. Határozottan hamisítvány. Én semmi ilyesmire nem emlékszem! Eléggé hatásos hamisítvány, tho...ez tényleg olyan, mint az én aláírásom.
- Mert az is, hogy rohadjál meg, Crispin! Öt évvel ezelőtt. Walpurgis. Sok ital meg egyéb bódító szerek, felfokozott hangulat és izgalom. Pár lopott óra az erdőben, utána meg egy szentélyben az esketés. Nem rémlik semmi? Felfrissítsem az emlékezetedet?
- Öt évvel ezelőtt...Walpurgis. Valami rémlik. Totál be voltam készülve, na meg kikészülve utána. De házasságra aztán biztos, hogy nem emlékszem!
- Pedig megtörtént...ahogy Ő is. Amúgy Ivy nevet adtam neki. Ivy Shadowbane, a lányod.
- Nope. And again: nope. You gotta be kiddin' me.
  Hűltem el. Nem, az már biztos, hogy nem. Nekem nincs lányom. Soha nem is akartam gyereket - legalábbis nem emlékszem rá - és Ő egészen biztos, hogy nem az. Oké, kék szeme van, meg olyan haja, mint nekem, de ez elég sok fajtársamra igaz, nem? Az orra például határozottan nem az enyém, és az arcformája sem. Megpróbáltam rendezni az arcvonásaimat, azonban a nő - Madeline - olyan vehemenciával támadt rám, hogy alig bírtam kitérni a pofonja elől.
- Tagadod talán, hogy a lányod, te szoknyavadász? Megdugtál, hát akkor viseld a következményeit is!
- Apuuuu, mi az, hogy "megdugni"? - szólalt fel először a lány is. Mindketten lefagytunk, ahogy a lányra néztünk.
- Apu? Ooooh, mamám. Hát már az Ő elméjét is megmérgezted ezzel a hülyeséggel?! - suttogtam a nő fülébe mérgesen.
  Bevonni az aljas játékaiba egy ártatlan kislányt, az azért már eléggé meredek és erkölcstelen dolog.
- Csak az igazat mondtam el neki. És most mi lesz? Kihajítasz minket, mint ahogy a népem tette, mert egy sötét elf gyereknek adtam életet? Mert megpróbáltam felnevelni? Elűztek minket az otthonunkból miattad! - sziszegte a nő olyan dühvel, hogy hátrálni kényszerültem.
  Lehuppantam az ágy szélére és a lányt kezdtem el vizsgálgatni...


- Apu, szerinted hogy áll nekem ez a ruha?
  Ejj, ez a lány nagyon gyorsan nő. Még csak 10 éves, de már úgy néz ki, mint egy érett nő. Most is ott illegette magát előttem, miközben valami vad ruhát próbálgatott fel, amit a drága édesanyja vett neki. Méregzöld ruha, szolid kivágással és eléggé bő ejtéssel ahhoz, hogy ne mutasson meg semmit sem koraérett testéből. Ajkán pajkos vigyorral nézett fel rám, bár ez jobban kiemelte a pattanásait és pörsenéseit, amelyekre nagyon haragudott és minden este megpróbálta levakarni őket, amivel csak még jobban súlyosbított a helyzeten.
- Nagyon jól áll, kicsim. Menj, mutasd meg anyukádnak.
- Ma átjön Kevin és elvisz a Walpurgis bálba!
  Mosolygott, mint egy őrült. Én meg felpattantam az ágyról.
- Na azt már biztos, hogy nem. Még fiatal vagy ahhoz az ünnepséghez! Itthon maradsz és...játszol a babáiddal, vagy mit szoktál tenni a szabadidődben!
- Én már érett nő vagyok! - toppantott dühösen és a vigyor elszállt az arcáról. Yupp, amikor dühös, akkor egy az egyben az anyja. Riasztó és rémisztő.
- Akkor mehetsz és főzhetsz vacsorát és el is mosogathatsz utána, kisasszony. Olyan jó, hogy már felnőtt nő vagy...
- Én nem fogok elmosogatni! Én NŐ vagyok, és azt teszek, amit akarok!
- Én meg az apád vagyok, és azt teszed, amit mondok! Sipirc a szobádba!
- Gyűlöllek!
  S kirohant a szobából, olyan erővel vágva be maga után az ajtót, hogy az majdnem kiesett a helyéből. Szánalmasan sóhajtottam fel. A tinédzser lányok a legrosszabbak mindegyik közül. Harcoltam én már elég sok minden ellen, többé-kevésbé győztesen jöttem ki a küzdelmekből. Néztem szemet már lidércekkel, kísértetekkel, hatalmas kígyókkal, Mélységiekkel és a szolgáikkal, tüzet okádó sárkányokkal, hatalmas pókokkal és Finsterwald-i lények egész felhozatalával, de egyik se volt rémisztőbb és idegesítőbb, mint egy tizenéves lány, aki most kezd rájönni, hogy bizony a testével több mindent is lehet csinálni, mint ahogy azt eddig gondolta. És most mi? Meséljek neki a méhekről meg a virágokról?
- Hold Anya, adj nekem türelmet...


- Apu, hadd mutassam be az új barátomat! Öhmm...mi is a neved?
- Mark - vonta fel a szemöldökét a siheder.
  A házunk előtti padon üldögélve néztem a 16 éves lányomat, ahogy a héten már a második pasit nevez a barátjának. Ha megtudom, hogy bármelyik is megbecstelenítette a lányomat, akkor szíjat hasítok a hátukból és azzal akasztom fel a következő barmot, aki bepróbálkozik nála. De ez legalább valamennyire normálisnak nézett ki.
- Kicsim...hidd el, még bőven van időd pasit fognod magadnak. Legyetek csak barátok, de Hold Anya kegyeire, ne hozz haza minden nap másik pasit...
  Már rég feladtam azt, hogy megpróbálok hatni rá. Az anyja túlságosan elkényeztette és mindent megadott neki, rám meg már régóta nem hallgatott. De azért mindig kikérte a véleményemet az ügyeletes pasijáról, hogy aztán magasról szarjon az értékelésemre. Óvatosan kortyoltam bele a borba, hogy legalább valami jó is legyen ebben a napban.
- És képzeld, nagyapuka leszel! Ugye Mark?
  A bort olyan hirtelenjében köptem ki, hogy telibe találta az óvatlan fiút és hangosan placcsant az arcán.
- HOGY MI A FRANC?!!! KISASSZONY, A SZOBÁDBA! TE PEDIG MOST AZONNAL TAKARODJ INNEN! MI A FRANCOT CSINÁLTÁL IVY??


  Összerezzentem a gondolatoktól, ahogy egy nem túl csodálatos jövőkép kezdett kirajzolódni a szemem előtt, miközben a szobámban álldogáló négy-öt éves lánykát nézegettem és a mellette toporgó anyját. Mit kezdjek én egy lánnyal? Azt se tudom, hogy milyen szükségletei vannak. Mi van, ha elkezd vérezni és az anyja nincs a közelben? Hogy magyarázom el neki? És hány kéretlen kérőt kell kibeleznem, mielőtt feladják a próbálkozást? Hány puccos ruhát kell megvennem neki, hogy abba hagyja a nyafogást? Meg majd én viseljem el, ahogy az idióta barátnőivel átmászkálnak a házba és ott vihorásznak nekem? Meg....meg mi a francot kezdek vele, ha tényleg elkezd fűvel-fával kavarni? MI A FRANCOT KEZDEK ÉN EGY LÁNNYAL?! Ők kis szörnyetegek, kis démonok, akik frissen keltek ki az anyjuk méhében rejtőző feneketlen pokolból, hogy tönkre tegyék a szüleik idegrendszerét és életét. Egy fiúval, azzal tudtam volna mit kezdeni. Együtt sörözgetünk és kitárgyaljuk a nők kvalitásait és szépségét. Egy lánnyal mi? Együtt isszuk a tejecskét és beszélgetünk a virágokról? Egyáltalán, mit esznek a lányok? Milyen témákról beszélgetnek? Mi érdekli őket? Mi van, ha elvérzik, mert nem tudom, hogy mit kell vele tenni? NEEEEEM....
- Öhm...kislány, mondd csak, hány éves vagy?
- Nyugodtan szólíthatsz Ivy-nek, apuciiii...és négy. Hol voltál eddig? Miért nem látogattál meg engem? Valami rosszat tettem? Megsértettelek és azért hagytál el engem?
  Szemeiben már is ott voltak a könnyek. A hangjában nem vádlás, csak önostorozás. Ez a lány tényleg azt hitte, hogy az apja vagyok és elhagytam őt? Azt se tudtam, hogy...na de bakker, Ő tényleg az én lányom. Az a papír nem volt hamisítvány...és Én nem is tudtam róla...és tényleg azt hiszi, hogy ott hagytam őt, és hogy ez az Ő hibája...és az én lányom...és az Ő hibája. Már mint...lány. Enyém. Mi a franc?! Jajj mamám borogass.
- Nem, nem, nem, kicsike. Nem a Te hibád. Jajj, ne sírj....
  Megpróbáltam idióta arcokat vágni. Azt szeretik a gyerekek, nem? idiótábbnál-idiótább figurákba vágtam az arcomat, azonban ez inkább jobban megrémisztette, semmint arra késztette volna, hogy abba hagyja a bőgést. A fenébe, honnan van ennek ennyi könnye? ÉS hogy tud folyamatosan hüppögni anélkül, hogy levegőt venne? És az...az ott az orrából folyik ki? Mi a francot kell ezzel kezdeni?
- Nature help me...
  Sóhajtott fel Madeline, majd a karjaiba kapta a lánykát és elkezdte csitítgatni. Végre a bőgést abba hagyta, bár ahogy levegőt vett, az, ami az orrából szivárgott, az szép nagy buborékokat eregetett. Ez az, egy takonypóc. Hát ez csodálatos.
- Nekem kell az a kancsó bor...igen, határozottan. Bor. Sok. Nagyon sok.
  Motyogtam magamban, miközben az asztalhoz léptem...ahol már ott volt Dracon és egy gúnyos vigyorral az arcán lelökte azt a csodálatos agyagedényt, s most darabokra tört. Nem! Csak a bort ne! Why is the wine gone?!
- Én kinyírlak téged, te mocskos, alávaló, rohadt kis...
- Muszáj így beszélned a lányod előtt? Nem kéne ilyen hamar megtanulnia csúnyán beszélni!
  Ripakodott rám az anyuka. Ez a nap minden múló pillanattal csodásabb lesz. Még egyszer Dracira néztem és a pillantásom biztosíthatta őt arról, hogy ezért még számolunk. Fejemet vakargatva léptem vissza a pároshoz...aztán párszor gyengéden megpaskoltam a lány fejét. Ez így jó, nem? Ez eléggé apás mozdulat volt? Oh, meg van. Buksi simi. Na de ezzel meg összekócoltam a haját...a francnak van ilyen hosszú haja?
- Tudod, nem kölyökkutya ő, hogy a fejét paskolgasd. Vedd a kezedbe. Rá férne egy kis apai ölelés, nem?
  S azzal minden kérdezés nélkül a kezembe nyomta Ivy-t, aki olyan szorosan karolta át a nyakamat, hogy hirtelen azt hittem, ott helyben meg fogok fulladni.
- Végre van apukáááám....
  S egy elégedett sóhajjal merült álomba.
- Hát ez nagyon fasza...
- Hogy beszélsz előtte?!
- De hisz alszik, úgy se hallja...
- Apuci, mi az a fa...
- Cssss...aludj picim. Öhm...csicsija babája. Éneklek neked egy altatót, jó?
- Meg ne merd...
- Köszi apuciii... - érkezett duettben a két ellentétes válasz.
- Lehunyja kék szemét a rém,
Lehunyja sok szemét a Mélységi lény,
Dunna alatt alszik a zombi,
Aludj el szépen, kis Ivy...

- Ez neked altató dal? Add ide a lányomat!

   Három hét telt el a végzetes találkozás óta. Három hét, amely alatt Madeline folyton a fülemet rágta, Ivy minden nap átugrott a zsoldosokhoz abból a kis házból, amelyet Hellenburg-ban béreltem ki nekik. A nyugalom és a béke kedvéért még mindig ott voltam a zsoldosok szállásán, ott legalább nem mindig zaklattak, és volt egy-két órám hogy nyugodtan aludhassak. De mostanában a nyugalom nem szállt könnyen rám. Volt egy lányom, akiről gondoskodnom kellett...Madeline-nel hát, nem békültünk ki túlságosan, de legalább már nem is veszekedtünk minden egyes nap, ahogy a fejemhez vágta, hogy ott hagytam őket a fenébe. Hans meg csak azért, mert lányom volt, úgy gondolta, hogy elpuhultam, hisz a rizikósabb küldetésekre azt az idióta Draven-t küldte helyettem, míg nekem olyanok jutottak, amit egy, az utcáról berángatott csöves is megcsinált volna. Összefoglalva: az életem egy kész rémálom és romhalmaz volt Madeline és Ivy felbukkanása óta. De amikor a kislány vidáman sikongatva rohan hozzám és a karjaimba veti magát, már majdnem úgy érzem, hogy megérte az az öt évvel ezelőtti este...


Draven
Madeline
Ivy



A hozzászólást Crispin Shadowbane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Dec. 08, 2018 6:07 pm-kor.

Felhasználó profiljának megtekintése

43 Re: Cynewulf/Sheatro on Csüt. Dec. 06, 2018 5:44 pm

Jókat kuncogtam ezen a helyzeten, nem ez volt az első gyerekes feladatod, de eddig sikerült mindet másképp megoldanod. Jó volt.
Lássuk a következőt!

Egy félresikerült akció során elfognak, és a bíróság fejedre olvassa az összes eddig elkövetett bűnöket, főleg hogy hány embert és hogyan öltél meg pénzért. Az ítélet kötél általi halál, az utolsó két napodat pedig a siralomházban töltöd, mielőtt felakasztanak. Ez az alapszitu aztán hogy ebből mit hozol ki, élsz-e vagy halsz... Az csak rajtad múlik.

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [2 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.