Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Kérdező vendégeknek
[Küldetés] Olaj és víz

Szer. Nov. 13, 2019 9:24 pm by Ciel von Eisenschnittel

Olaj és Víz



Veronia minden népe számára fontos cikk a bálnazsírból kinyerhető olaj, …

Comments: 4

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 56

Magánjáték és PvP Zárás

Vas. Május 15, 2016 8:17 pm by Ciel von Eisenschnittel

A topik létrehozásának oka, hogy szépen számon lehessen tartani, hogy kinek mikor van igénye …

Comments: 118


You are not connected. Please login or register

Leon Wittman

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Leon Wittman Empty Leon Wittman on Csüt. Szept. 08, 2016 11:01 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
Név: Blitzschritt / Villámlépés
Leírás: Leon, némi mágiával felgyorsítva magát elmozdul, egy lépés távolságában. A mozdulat lekövethetetlenül gyors, de mind a felhasználó testét, mind a mágiatartalékait gyorsan felemésztheti gyakori alkalmazása, így túlalkalmazása erősen ellenjavallot.

Név: Sturmschield / Viharpajzs
Leírás: Leon, 'in Notfällen' (vészhelyzet esetére) létrehoz egy közepes-pajzsnak megfelelő méretű kékes falat - a nem-kardforgató, ergo balkezébe - ami az első betaláló mágiát teljességel felfogja, az erejétől függetlenül semlegesítve azt. Ezután a pajzs elenyészik. Csatánként egyszer használható.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.

2Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Szomb. Szept. 10, 2016 3:24 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Név: Blitzschritt / Villámlépés
Leírás: Leon, némi mágiával felgyorsítva magát elmozdul, egy lépés távolságában. A mozdulat lekövethetetlenül gyors, de mind a felhasználó testét, mind a mágiatartalékait gyorsan felemésztheti gyakori alkalmazása, így túlalkalmazása erősen ellenjavallot.

Jelenleg annyi problémám van ezzel a képességgel, hogy ez jelenleg egy jobb verziója az irigységdémon kezdőképességének, ha esetleg találsz valami megközelítést, ami kicsit markánsabbá teszi, akkor okés dolog. ( Ha valami vissza van dobva, attól még meg lehet pályázni újra).

Említett képesség:
Név: Árnyéklépés
Szint: 1.
Ár: Irigységdémonok kezdéskor ingyen megkapják, 1000 váltó
Leírás: Az irigységdémon átlép az árnyak között, így képes egy rövid, körülbelül egy méteres távú testáthelyezést végrehajtani. Csak olyan helyre képes ilyen módon kerülni, amelyet lát és nincsenek fizikai akadályok. 15 percenként egyszer használható.

Név: Sturmschield / Viharpajzs
Leírás: Leon, 'in Notfällen' (vészhelyzet esetére) létrehoz egy közepes-pajzsnak megfelelő méretű kékes falat - a nem-kardforgató, ergo balkezébe - ami az első betaláló mágiát teljességel felfogja, az erejétől függetlenül semlegesítve azt. Ezután a pajzs elenyészik. Csatánként egyszer használható.

Elfogadom hatos szinten, 3500 váltó áron. Az indoklása annak, hogy lényegében miért is ilyen drága, lent megtalálható két másik képesség képében. Ésszerűen még magasabb szinten lenne, mint kasztidegen dolog, de a pajzs terület miatt eltekintünk egy kevéstől. Kb ilyesmire kell gondolnod az első, visszadobott képességnél is, mint markáns variáció.

Két indok képesség :
Név: Mágiapajzs
Szint: 6.
Ár: 3500 váltó
Leírás: Ahogy minden vámpír jártas a mágiában, úgy szinte majdnem mind tudja is, hogyan kell egy varázslatot semlegesíteni. Ez a képesség is pont azt teszi. De vigyázz, naponta csak egyszer!

Név: Reciprokáció
Szint: 7.
Ár: 4000 váltó
Leírás: A hatalmas mágia terén való ismeretségét felhasználva a tudásdémon az ellenfél által használt varázslat pontos ellentétét használva kioltja azt. Annyi varázserőt emészt fel, mint az eredeti varázslat. A démon szintjével egyenlő képességeken használható.

3Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Szer. Nov. 23, 2016 10:35 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
Az előző pályázataimat visszavonnám.

Fegyverpályázat:
Név: Dobótőr
Leírás: A rövid pengék azon változata, amelyet kimondottan elhajításra terveztek. Markolatuk tömör és vaskos, a pengéjük legnehezebb pontja általában közel van a hegyhez, levélformájú pengénél a legszélesebb pontnál található. A nehéz penge kiegyensúlyozza a tömör markolatot, a kettő együtt segíti a pontos dobást. Rövidségük és a feladatukra specializálódott mivoltjuk miatt közel harcra aligha, védekezésre pedig semmiképp nem használható. (A dobótörők kialakításáról szóló forrás; John Flanagan: A Vadonjáró tanítványa - Gorlan romjai c. könyv, Halt nevű Vadonjáró mester rövid magyarázata alapján.)

Képességpályázat:
Név: Mähne / Sörény
Szint: 1.
Ár: 1000 váltó
Leírás: Leon sok gyakorlás után már tudja dobálgatni tőreit a kezei között olyan módon, hogy felfele hajítja őket, gyors mozgással egy félkört leírva maga előtt. Ezt képes szint*2 tőrrel csinálni egyszerre. Harctéri szerepe nemigen van, inkább mutatványos trükk.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.

4Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Kedd Feb. 28, 2017 8:27 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
A Dobótőrös pályázatot egyelőre feleslegesnek találom, mert az oldalon egyébként is vannak dobótőrök, csak fel kell keresni egy kovácsot, aki elkészíti neked.

A második képesség elfogadva. Annyit kell majd extrába tenned, hogy ha bent lesz a fegyverkezés, akkor felvenni azt... De ne aggódj, használhatod most is már, ezt csak a jövőhöz kapcsolódóan mondom.

5Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Kedd Ápr. 04, 2017 10:12 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
KÉSZSÉGPÁLYÁZAT


Információk:
Név: Térképészet, tájékozódás és tájismeret
Ár: 1000 váltó
Szószám a tanulásról: 1000 szó
Leírás: Lehetővé teszi a karakter számára, hogy szinte bárhol képes legyen tartózkodásának pontos helyét meghatározni. Ehhez továbbá tartozik egy átfogó ismeret is a különböző tájakról, településekről. A képesség magában foglalja továbbá a navigációhoz szükséges csillagászati és térképészeti ismeretet is, akár szextáns alkalmazást is, lehetővé téve a tengeri tájékozódást.

Veszek egy nagy levegőt, és bekopogtatok az ajtón, ahogy több ezerszer előtte. Most csak egy egészen kicsit lesz más az egész.
- Gyere be! - hallom az idegeskedő hangot, akit már megint megzavartak a munkájában. Az ember nem tudja elképzelni, hogyan nem sikerült ehhez hozzászoknia az évek alatt, hogy lépten-nyomon rátörik az ajtót. Vagy talán csak egyszerűen nem akar.
- Oh, Leon. Nem szoktál magadtól túl gyakran megkeresni. Mit szeretnél? - kérdi meglepve és kíváncsian a taláros démon. Mint mindig, az íróasztala mögött görnyed, és a harmadik kezeként funkcionáló farkával idegesen kopogtat ujjaival az asztalon. Éppen nincs mire használnia őket.
- Figyelj Knorr, kéréssel jöttem hozzád.
- Hmm, tipikus. És, mit akarsz? - veszti el a kíváncsiságát, és fordul vissza az olvasmányához. Túl sok ember nyaggatja egyfolytában, meg se lepődök rajta.
- Emlékszel a halászfalvas-esetre?
- Feltételezem nem a memóriámat szeretnéd próbára tenni, hanem csak felvezető témaként akarod használni a kérésedhez. Ki vele. - mondja anélkül, hogy feltekintene.
- Szeretném ha tanítanál némileg a... ‘földrajzzal’ kapcsolatban. - idézem fel a szót, amit eddig nemigen használtam.
Erre felkapja a fejét és kíváncsian méreget egy pár pillanatig.
- Mire szeretnéd használni a tudást?
- Lényegében... semmire.
- Magyarázd meg, kérlek. - mondja lassan és tagoltan, alig többel mint egy leheletnyivel több érzelemmel, mint egy teljes vért.
- Gondolkodtam...
- Ez nem jellemző. - mondja cinikusan, bár a rosszallást nem lehet kihallani mögüle. Összehúzom azt az egy szememet, és szúrósan meredek rá, de állja nézésem, és pár pillanat múlva, mint aki megérti a szituációt, kijelenti:
- Folytasd.
Enyhén csalódva, mivel hatástalannak bizonyult a szemmel verésem, úgy teszek, ahogy mondja.
- Szóval... gondolkodtam. Sokkal kevésbé ismerem a környék tájait, mint ahogy illene a munkámból adódóan, és a térkép ismeretem is csak a képfelismerés szintjén van. Szeretnék ezen változtatni.
- Röviden, egyszerűen a fejlődés miatt szeretnél tanulni.
- Igen.
- Igen érdekes példánya vagy ennek a szánalmas közegnek, Leon.
- Tessék?
- Az embereket általában a most érdekli, így ha keresik is a tudást az csupán időleges és érdekközpontú. Csak a tudás öröméért tanulni nagyon ritka dolog.
- Hát... köszönöm? Vannak terveim a jövőre nézve, és nem szeretnék majd másokra támaszkodni közben.
- Hát, ez is becsülendő. De nem segíthetek. Túl sok a dolgom, hogy ilyen gyermeki tudás átadására pazaroljam az időmet.
- Te időtlen vagy, Knorr. Hogyan tudnád vesztegetni az idődet?
Erre felnézz, és egy pillanatra benne ragad a szó.
- Megfertőzött a mocskos társadalmatok rohanást diktálását szimbolizáló malomkereke.
- Kapzsi vagy.
- Mondhatjuk így is, persze. Ettől függetlenül nem. Nem látom semmi értelmét.
- Azt hittem támogatnád a törekvésem. - mondom némileg csalódottan.
- Támogatom is, ajánlhatok pár könyvet hogy elindulj valamerre.
- De hát...
- Nem... cserélem el a lehetségesen felhasználható időmet olyan tevékenység elvégzésére, ami nem válik a közeljövőben előnyömre, vagy potenciálisan növeli meg a jövőben szerezhető tudást! - meglepő néha, milyen gyorsan képes beszélni, és a legegyszerűbb dolgokról is milyen indulattal.
- Ha megfelelően kiképzel a tájékozódásra, akkor... gyorsabban tudom elérni úti céljaimat, kevesebbet kell rabolnom a ‘drága idődet’ útbaigazításért, továbbá részletes dokumentációt tudok készíteni a helyszínekről, ahol jártam és dolgoztam neked. - erőltetem meg emlékezetemet hogy olyan kifejezéseket is tudjak használni, amit normális ember egész élete alatt még a szájára se vesz.
- Hmm... legyen, meggyőztél. Remélem a felfogó képességed még mindig olyan használható mint eddig volt, mert nem fogok semmit se kétszer elmondani. Érthető? - kérdi már-már támadó jelleggel, de nem veszem magamra. Ha ez kell neki, hogy a büszkesége helyre rázódjon, ám legyen.
- Persze. De akkor kezdjünk neki.
- Essünk túl rajta... - morgolódik, de ismerem annyira már, hogy tudjam, csak feleannyira bántja a lelkét, mint amennyire mutatja.
Aztán, elkezdődött valami új.

-O-

- Hol vagyunk Leon? - kérdezte nyugodt, kimért hangján Knorren. Mögöttem lovagolt büszke hátasán: a sötétszürke paripa sörényének egyes részeit vörösre festették, hogy úgy tűnjön mintha lángolna. Egyébiránt egy nemesi vérvonalról tenyésztett, hibátlan állat volt, akit gazdája nagyon ritkán használt utazásra. A versenyt viszont elég gyakran nyert vele... ezt a sportot is csak azért űzhette, hogy könnyű győzelmével kivetíthesse gőgjét a nemesi ficsúrokra.
- Ez itt a Király-hegy, de régen Korona-hegynek nevezték, amíg valaki úgy nem gondolta, hogy ez a név sértő lehet Rudenz felség személyére nézve.
- Mit kell róla tudni?
- Három szurdok vezet át rajta, de ebből csak egyet használnak, mert a középsőt és a keleti átjáró erősen omlásveszélyes, ezért mindenki kerüli. A hegy túloldalán fekszik egy bányásztelepülés, pár száz fővel, Királyvölgy, hűen a hely nevéhez.
- Gazdasági jelentősége?
- Elenyésző, termelése alacsony és egyszerű szenet hoznak fel a mélyből.
- Hmm... értem. - mondja egyszerűen, mint akinek sikerült kielégíteni a kíváncsiságát. Ami persze, lehetetlen.
- Ha arra elindulnánk, mit találnánk? - mutat el nyugati irányba, amerre a Nap lassan készült alábukni, befestve az égboltot lilás színekkel.
- A Köderdő határát, vagy egy hét lovaglás után. De előtte át kéne kelnünk az Ezüstnyelven.
- Másba nem futnánk bele?
- Hát... át kéne kelnünk a Kísértet-ligeten, ami a folyó után fekszik már.
- Kísértet-liget? Érdekesen hangzik, az micsoda?
- Egy kihalt táj, ahol senki se él, köszönhetően az arra lévő szikláknak, amikből a szél magas, sikoltásra emlékeztető hangokat csikar ki.
- Sosem éltek ott emberek?
- Emberek nem igazán, tündék igen. A liget egy szent hely volt, ha minden igaz, sok druidát oktattak ott.
- Mi történt a hellyel?
- Elhagyták ők is.
- Érdekes... tégy meg nekem valamit, Leon. Itt van egy térkép, amit még én rajzoltam egy héttel ezelőtt. Meg tudnád mutatni hol vagyunk rajta, és még pár dolgot, amire kíváncsi vagyok?
- Persze, de...
- De?
- A térkép hibás. Itt van a Vidra-gát, ugye, ami az Ezüstnyelven fekszik, és itt, átfut rajta egy híd. De annak feljebb kéne lennie, pont azelőtt, hogy elkanyarodik a folyó...
- Meg mered kérdőjelezni a hozzáértésemet? - mondta azon a fölényes hangján, amikor ki kell oktatnia valaki sokkal ostobábbat magánál.
- Meg.
- Nagyon helyes. Honnan tudtad? Ezt nem tanítottam meg neked.
- Arról jöttünk. Talán csak nem felejtettem el az utat, amit bejártunk?
- Rendben van Leon, nincs több kérdésem. Ha tanulmányozod a térképeket, ahova elmész, szerintem mindenhol el tudsz majd navigálni.
- Köszönöm Knorr, megtisztelsz.
- Ne szokj hozzá. Holnap reggelre kérek egy térképet Hellenburgtól nyugatra fekvő településekről, egészen a Süderdan-ig behatárolóag.
- De hát az...
- Ahogy elnézem a Nap állását... talán hat-hét órád lehet, és legalább egy amíg visszaérünk a városba. Ha megbocsájtasz...
Fordította meg lovát, és nyugodt, kellemes léptetésben elindult oda, ahonnan jöttünk.
Úgy gyűlöltem ezt a szeretetre méltó rohadékot.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.

6Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Pént. Ápr. 07, 2017 6:03 pm

Leon Wittman

Leon Wittman
Déli Katona
Déli Katona
SZAKMA: MÉRNÖK PÁLYÁZAT

- Te meg ki vagy? - kérdezte Leon a különös alaktól, aki a kőajtó előtt térdepelt. Ahogy meghallotta az idegen a hangot, lassan és ráérősen felkelt, elnyújtott mozdulatokkal, és szembefordult a férfival. Széles karimájú kalapja alól csupán fültől fülig tartó mosolya lógott ki, ami egyáltalán nem hatott emberinek. Egész testet borító, egyszerű, zsákjellegű ruházatot viselt, feltehetőleg valami olcsó len anyagból.
- Egyesek Ezermesternek hívnak. - mondta hideg hangon. A mosolya meg sem remegett közben.
- ... mi vagy te? - kérdezte a zsoldos megdöbbent hangon.
- Mi lennék? Ember. Hegyesnek tetszik talán a fülem?
- Egy embernek általában mozog a szája... - mondja Leon, ahogy lassan kezét ráfonta kardjának markolatára.
Az idegen felemelte nyugtatólag mindkét kezét; vaskosak voltak és olybá tűntek, amit baltával faragtak ki.
- Nyugodj meg, jóember. Úgy látszik gyengül a varázs... - tapintotta meg rezzenéstelen arcát. - Egy gólem vagyok, talán hallottál már a fajtámról.
- Mit csinálsz itt, Gólem? - mondta rosszallóan a zsoldos, fegyveréről elvonva kezét. Többméteres, agyatlan kőmonstrumoknak ismerte meg ezeket a lényeket, de ez az egyed apró volt és gondolkodott is. Igencsak különös.
- Így fogsz hívni? Elég degradáló.
- Mióta vannak egy kődarabnak érzései?
- Igazad van, nincsenek. Az önérzetet is csak tanulni lehet. - szavai gunyorosnak hatottak, annak ellenére, hogy egy hangszínen beszélt végig.
- Szóval, mit csinálsz itt?
- Dolgozom.
- Ez egy öreg sírbolt. Mi dolga lehet egy magadfajtának benne?
- Van bent valami, amire a... “Gazdámnak” szüksége van. - nyomta meg a szót. Elég sértődékeny egy gólem ez.
- Akármit is találnál bent, az az enyém.
- Tudtommal a hely négy éve és hetvenöt napja nem rendelkezik magántulajdonossal, a Királyság pedig csak olyan gazdátlan területre követelhet tulajdonjogot, ahol valamiféle tevékenységet végez vagy embert szállásol. Gondolom, te nem a király embere vagy. - mondta lenézően, amennyire az lehetséges volt.
- Nem, nem vagyok. Engem azért fizetnek, hogy ilyen helyekről relikviákat szállítsak el.
- Kincsvadász?
- Olyasféle.
- Figyelj, Kincsvadász - élte ki gyerekes bosszúját - nekem csak egy dolog kell bentről, és biztos vagyok benne, hogy annak te nem találnád hasznát.
- Ki tudja. - vont vállat a zsoldos. Nem tetszik neki ez a figura.
- Segítsünk egymásnak. Ez hozzá a feltételem.
Nem kellett sokat gondolkodnia hozzá Leonnak, hogy belemenjen ebbe az üzletbe. Annak ellenére sem, hogy nagyon furdalta a kíváncsiság, miféle segítségre lehet szüksége egy gólemnek tőle.
- Megegyeztünk. Mire jutottál?
- A feliratok a kőajtón - fordult vissza a munkájához - elriasztó jellegűek, és elég régi dialektusban vésődtek fel. Semmifajta nyitómechanizmus nem csatlakozik hozzá, így muszáj lesz betörnünk.
- És hogyan?
Nem válaszolt rögtön.
- Van tüzed?

-O-

BUMM! Megrázkódott a föld, és villámok ostorcsapásai verték a Földet, és mindenkit, aki élt raja. Leon sokáig fogta fülét, és szédült a fejében megnőtt nyomástól, egy hangos sípolás kíséretével.
- EZ MEG MI VOLT?! - ordította a kőszörnyetegnek.
- Mágia. - mondta az nyugodtan. Lassan a zsoldos is visszanyerte a hallását.
- Mit mondtál?
- Mágia.
- A gólemek mióta értenek a varázslathoz?
- Mágia minden, mit az egyszerű ember nem érthet. - vágta oda flegmán, legalábbis a megfogalmazásból ítélve.
- Ezt magyarázd el, most. - szűrte dühösen a fogai között Leon. Nem szerette a mágiát az érthetetlen határtalansága miatt, de azt még jobban gyűlölte, ha a bolondját járatták vele.
A gólem hasított, azóta is mosolygó szájrésze szétvált, és előre-hátra összecsikorgatta a két darabot. Ezt Leon egy sóhajtásnak értelmezte.
- Hallottál már... a kén nevű dologról? - masszírozta meg feltehetően érzéstelen arcát.
- Nem.
- Akkor nem értenéd.
- Van rá legalább racionális válasz?
- Van. Bemegyünk?
- .... menjünk. - adta fel inkább Leon. Úgy érezte, ezzel a lénnyel nem jutna előrébb.
A sírbolt nagytermének központi részét egy hatalmas, díszesen faragott kőkoporsó foglalta el. A zsoldos tudomása szerint egy kiátkozott lovagot temettek el itt, több száz évvel ezelőtt.
A pókháló által betemetett koporsóhoz lépett Leon, és kezével finoman letépegette a selyemrétegeteket az elejéről. Jól láthatóan rá volt vésve a név - még ha kissé máshogyan is - ahogy az utókornak fennmaradt. Acélarcú Henrik. Sosem vette le a sisakját, sehol sem. Valószínűleg ezért tudta olyan sokáig titkolni a tényt, hogy vámpír volt.
- Készülj. - mondta a gólem, aki a zsoldossal nem törődve végig egy sötét sarkot bámult ezidáig. Keze ökölbe szorult, hangosan recsegtek a kövek ujjai között.
Két, nagyjából emberméretű pók körvonala rajzolódott ki előttük, akik rögtön fel is vették a harcot a betolakodókkal. Ahogy az első előre lendült, az Ezermester névre hallgató lény elébe lépett, és fejére mért egy kemény ütést, amitől valószínűleg az állat fejében minden tönkre is zúzódott. A másik erre felhergelve ráugrott a kőlényre, maga alá birkózva azt, de hiába próbálta csáprágójával elválasztani fejét a testétől, nem bírt a sziklával.
- Öld, öld meg! - ordította a lesokkolt srácnak, aki már előrántotta fegyverét hüvelyéből, de egy helyben állt, nem messze a harctól. Lebénulva nézte az eseményeket. Nem mozdult a lába.
~ Ölni. Ölni... - visszhangozzak a hangok a fejében. Nem volt semmi se, ami ma átvette volna keze fölött a kontrollt.
A gólem elrúgta magától ellenfelét, felpattant fekvéséből és kikapta a pengét a zsoldos kezéből. A magát éppen csak felküzdött pók lassan szembefordult a karddal, ami áthatolt a fején, keresztvasig kék vérrel borítva be azt. A szétroncsolt testrészből láthatóvá vált a hő, ahogy lassan elterjedt a hideg kriptában.
- Te... te megölted őket. - hüledezett Leon.
- Igen, ahogy neked kellett volna. - mondta idegesen a gólem, és visszaejtette a pengét a kölyök kezébe. A kard a porban találta magát.
- De hát...
- Ide figyelj kölyök, nem tudom mit hiszel, de az élet, mint maga, egy erősen túlértékelt dolog. Mozgás. - intett a haladási irányba.
- Persze, egy élettelen kőtömb csak tudja ezt. - mondta felocsódulva és megvetéssel a zsoldos.
Egy pillanatra csend szállt a párosra, majd a kőtömb szólalt meg először. Lassan, akadozva formálta a szavakat.
- Igen, igazad van... hogyan is érthetném...
- Pontosan. Nem kéne így ítélkezned valamiről, amit nem is értesz.
A gólem nem válaszolt, hanem némán kezdett körülnézni a teremben, és Leon is így tett.
Hamarosan mindketten megtalálták azt, amiért jöttek: Leon egy nyakláncot, aminek az ékköve természetellenesen hidegnek hatott. A kék kristályban a fehér csíkok mintha hullámot vertek volna.
A gólem egy egyszerű kristályt vett magához, egy nagyobb darab, egyszerű sárga darabot, ami messziről sem tűnt értékesnek. Csiszolatlan, nyers kő. Nem tett fel Leon kérdéseket, értett annyira a szakmájához: lehet, hogy a legértékesebb dolgot tartotta a másik a kezében a kriptából.
- Akkor... a viszontlátásra.
- Várj!
- Mit akarsz még? Megkaptad, amit akartál, nem? - kérdezte rosszallóan a kőkupac.
- Figyelj... Ezermester. Merre vezet az utad?
- Mire véljem ezt a kedveskedést? Mi jár a fejedben? - mondta tele cinizmussal.
- Válaszolj a kérdésre, kérlek.
Nem válaszolt rögtön, láthatólag azon töprengett, hogy válaszoljon-e egyáltalán. Legalábbis abból kiindulva, hogy a moháját húzogatta az állán.
- Hellenburgba, a Gazdám ott lakik.
- Én is arra tartok. Megyünk együtt?
Hezitált.
- Mehetünk, persze. Van valami oka annak, hogy velem akarsz utazni?
- Meg akarom tanulni a mágiádat.

-O-

- ... megérkeztünk. Biztos nem tudlak lebeszélni róla?
- Nem, ragaszkodom hozzá. Vezess.
A háza, már ha nevezhetjük annak azt a kisebb kastélyt, amiben lakott, gyönyörű volt. Falai ódon kőtéglákból álltak, tetejét zöld patina festette. Kertjében csak rózsák nőttek, de abból többszínű is: ég kék, hófehér, de a várost jelképező sötétzöld szirmú darabok is akadtak. A bejáratot képező kétszárnyú, vastag faajtó előtt álltak, nem sokkal azután, hogy átjutottak a kertet védelmező öntöttvas kerítés kapuján. Lassan a zsoldos felé fordult:
- Előre figyelmeztetlek... viselkedj természetesen, jó? Kérlek. - mondta sokkal melegebb hangon, mint amit eddig megszokhatott tőle, majd feltárta a nehezen nyíló bejáratot. Hangosan recsegett a kulcs a zárban, szinte letöredezett a rozsda közben: ezt sem gyakran nyitogathatják.
A hall egészen kicsi volt, ugyanúgy mint a ház többi része: az egész egy lekicsinyített kastélynak hatott. A főterem rögtön innen nyitódott, aztán meglátta... meglátta azt, ami miatt természetesen kellett volna viselkednie.
De hirtelen nem sikerült neki.
A szoba közepén különböző asztalok voltak összetolva, ott, ahol máshol a dísz-ebédlőasztalt lehetett találni. Rajtuk telepakolva mindenféle üvegcsével és könyvekkel, növényekkel és alkatrészekkel: egy műhelyben nem lehetett nagyobb káoszt találni. Előtte ott ült a lány, ráborulva az asztalára, mellette természetellenesen egyenes háttal állt egy úr: ruházata követte az ilyen helyeken megszokott eleganciát, de elmaradt róla a rengeteg dísz és cicoma. Pont ahogy egy szolgálótól várná az ember.
Ahogy meglátta a vendéget, mélyen meghajolt. Kopasz volt, így jól látszódtak hosszú, elf fülei. Álla ugyanúgy meztelen maradt, de hosszú bajusz és vastag pofaszakáll díszítette őszporos, ráncos fejét. Szemei előtt apró, vékony keretes szemüveg ült.
A sokkoló az egészben csupán annyi volt, hogy a onnan, a bejáratból is jól látható volt a tény, hogy a hölgynek nem voltak lábai, és egy apró hintó-jellegű székben kellett ülnie: gyönyörűen faragott darab volt, a fehér fát arany szegélyek egészítették ki és íves rózsamotívumok festményei díszítették a guruló alkalmatosságot.
- Üdvözlöm a kisasszonyt... - mondta megfáradt hangján, amire a gólem közelebb lépett.
- Üdvözlöm Torvald. Kérem, ha megengedi... - tett egy apró pukedlit a mindenképp hímnek faragott kőlény, ami elég nevetséges látványt nyújtott, de a zsoldos képtelen volt ennek ellenére mosolyogni akár. Valami nagyon nem stimmelt a jelenettel.
- Vendéget hozott?
- Igen, de hamarosan foglalkozom vele. Addig is, kérem, szolgálja ki valamivel.
- Parancsára, hölgyem. Uram, iszik esetleg valamit? Egy csésze teát, esetleg egy kis konyakot?
- Konyak... most egy ital jól esne... - mondta Leon elhűlve, ahogy nézte az eseményeket. Az inas meghajolt és elsietett, feltehetően az italszekrény irányába.
- Eddig elfelejtkeztünk bemutatkozni egymásnak, nemde? - mondta a gólem, sokkal előkelőbb hanghordozásban mint eddig. Már-már nőiesen. - A nevem Kessa. Önt hogy hívják?
- Leon... a nevem Leon.
- Üdvözöllek Leon, itt, szerény hajlékomban. Kérlek, segíts kicsit. Segíts felültetni a... lány testét.
A zsoldos nem tett fel kérdéseket, rögtön úgy is tett, ahogy mondták neki. Volt egy erős gyanúja mi folyik a háttérben, de egyelőre nem mert teret adni a lehetőségnek, hogy...
A gólem leült egy vaskos székbe, ami kitűnt a többi közül robusztusságával és egyszerűségűvel. Becsukta pont szemeit, és hátradőlt. Leon némán és feszülten figyelte, mi fog történni.
Egy szempillantás volt, nem több. A kőlény teste előbb egy aprót rázkódott, míg a hölgy, akit a kezébe tartott egy fuldokolva kapkodott levegőért. Leon úgy megijedt, hogy majdnem ellökte magától, de próbálta egyenesen tartani ennek ellenére. A lány nagyokat és szárazan köhécselt. Pont ekkor tért vissza Torvald.
- Konyak az úrnak, és természetesen hegyi patak víz, az Árnypajzs-hegységből, a kisasszonynak.
- Köszönöm. - vette át az italt Leon, és rögtön lehúzta az édes, torokkaparó italt. Nem igazán érdekelte, hogy nem ez a módja az elfogyasztásának.
- Mondtam már, Torvald, hogy a német neveket használd minden esetben. - mondta ledorgálóan a hölgy, aki eközben felegyenesedett és megült magától a székében.
- Sajnálom asszonyom... - mondta bűnbánó arccal az inas.
- Köszönöm a vizet, egyébként... - mondta szinte gőggel a hangjában, ahogy elvette az innivalóját. Torvald láthatóan ennek hallatára kivirult.
~ Nagyon máshogy viselkedik a saját testében... - futott át a félszemű agyán.
- Szóval, Leon, akkor térjünk a tárgyra. Meg akarod tanulni a “mágiámat”? Nem lesz olcsó, erről biztosíthatlak. Drágább az időm annál, hogy beképzelt kölykökre pazaroljam.
Leon köhintett párat. Nem egy éretlen lánnyal, vagy egy kegyetlen gólemmel nézett most szembe. Egy igazi, érett dámával kellett most dűlőre jutnia
- Persze, rögtön gondoltam. Megfizetem az árát.
- Valaminek nem lehet csak olyan egyszerűen megfizetni az árát, ahogy gondolod. - mondta szinte utálattal. Ezek a kiutaló, fájdalommal teli megjegyzések túl egyértelműek voltak ahhoz, hogy egyáltalán rájuk kelljen kérdezni.
- Ezermester a te gólemed, gondolom. - váltott témát Leon.
- Igen, én készítettem. - mondta felhúzott orral. Nehéz lett volna eldönteni, hogy ez a fajta beképzeltség őszinteséget vagy éppen egyszerű hencegést takarhatott. - Gondolom nem szükséges elmagyaráznom, mi szükségem rá.
- Természetesen nem. - fordította el az arcát Leon, ránézve a szolgálóra. Ő a földet meresztette kötelességtudóan, bőven olyan közel, hogy mindent halljon. Nem kérdőjelezte meg ennek helyességét sem a zsoldos - Mi szüksége van egy ilyen nagy hatalmú mágusnak, mint ön, egyszer trükkökre?
- Ugyan, kérlek. A mechanika nem porok robbantgatásából áll, ha erre gondoltál. Teljesen mást hivatott elérni.
Leon nem kérdezett rá, micsoda az a ‘mechanika’. Nem akart hülyébbnek tűnni a hölgy előtt mint amilyen.
- Mire hivatott?
A hölgy mosolyogva letekintett a lábaira sokatmondóan. Talán ez volt beszélgetésük alatt az első alkalom, hogy elmosolyodott.
- Vannak olyan dolgok, amikre a mágia nem képes. Szerencsére nem a mágia az egyetlen teremtő hatalom a világon.
- Mennyibe fog nekem kerülni? - tért vissza az eredeti témához Leon, lelkesedéssel a hangjában. Most nem áll útjában semmiféle rosszmájú megjegyzés.
A hölgy szárazon mondott egy árat. A zsoldos rögtön elfogadta, annak ellenére, hogy nem volt kis összeg. Talán túl gyorsan válaszolt.
- Miért kell neked a tudásom egyáltalán? - kérdezte a hölgy. Egy pillanatra megtelt feszültséggel a levegő.
- Szeretném visszaszerezni azt, ami rég elveszett. Gondolom, ebben megérthetjük egymást.
Másnap reggel Leon elkezdte tanulmányait mint mérnök-inas.


_________________
If you treat me like a dog, then I'll bark and bite as well.

7Leon Wittman Empty Re: Leon Wittman on Vas. Ápr. 09, 2017 7:42 pm

Ciel von Eisenschnittel

Ciel von Eisenschnittel
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nagyszerű történetek voltak, mindkettőt elfogadom. Remélem lehet majd még látni Kessát, érdekes karakternek tűnik.

ELFOGADVA^2

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.