Magánjáték: Madarat tolláról...

Gyomra ökölnyire zsugorodott, mikor odaért a Névtelen árnyak székhelyének ajtajához. Háromszor emelte fel a kezét, majd ejtette vissza, miközben újra és újra végigfutott az agyán a gondolat, hogy vajon jó ötlet-e ez? Tudta, hogy akik megpróbálták megölni Armint, és ebből kifolyólag a lovagnőt sikerült is, ebből a bérgyilkosrendből származtak, ám még mindig nem derült ki, hogy pontosan kik és milyen indokok álltak emögött a valóban nagyon kényes incidens mögött.
Mégis… Nem bujkálhatott előlük, sőt, meg akarta mutatni, hogy nem fél tőlük, és hogy hiába szúrták a hátába azt a két éjgyilkot, meghalt, feltámadt és sok szemszögből erősebben tért vissza tőle. Nem félhetett azoktól, akik elméletileg a Fairlight családot szolgálták, az ő családját, és akiknek az életükkel kell majd védelmezniük a leendő gyermekeit. Ráadásul vissza kellett szereznie a fizikai erejét is. Önmagában a mindennapi teendőket már képes volt különösebb fájdalom nélkül végezni, de mágia nélkül az ereje és a gyorsasága még messze elmaradt attól, amilyen a merénylet előtt volt. Még íjászkodás közben is kellemetlenül húzódtak a hegek a hátán, márpedig még mindig katona volt, és nem engedhette meg magának az eltunyulást. Ha Zephyrntesben lett volna, minden bizonnyal Lady Brigitte-et kérte volna meg, hogy emlékeztesse őt, honnan indult, mikor lovag lett, és hova fejlődött azóta, régi kiképzője pedig valószínűleg örömmel törte volna el megint néhány bordáját, akár hercegnő volt, akár nem. Itt Elathában pedig csak egyvalakire tudott gondolni, aki már csak kötelességtudatból is, de hajlandó lett volna vele edzeni…

Fájdalmasan csapódott neki a gyakorlótér padlójának immáron sokadszorra, de újra felállt. Muszáj volt neki. Sharlotte olyan könyörtelen és elegáns volt gyakorlás közben is, mint ahogyan azt a csatatéren látta tőle, és egyáltalán nem kímélte, de ezt nem is bánta. A Szél küzdött az Árnyék ellen, a laikusok szemével követhetetlen sebességben cikáztak egymás körül, néha kitörve, de Loreena már annak is örült, ha sikerült hozzáérnie a nőhöz, így az ütéseket inkább kapta, semmint adta. Minden egyes alkalommal mikor földhöz vágták olyan volt, mintha újra hátbadöfték volna, de igyekezett nem adni jelét, a bérgyilkosnő pedig úgy tűnt, értékelte ezt, még ha nem is mutatta.
Nekikészült, hogy egy ugrással a másik háta mögé kerüljön és megüsse egy széllel erősített jobb egyenessel, amikor jó kedvű köszönés hallatszott az ajtó felőle.
- Látom virul a barátság!
A lelke szinte azonnal átmelegedett a herceg vidám baritonjától, aki meglepő módon egy másik férfi társaságában érkezett, akivel azelőtt még sosem találkozott. Sharlotte szinte azonnal megmerevedett és illedelmesen hajtott fejet.
- Felség!
Loreena tudta, hogy régen volt közöttük valami, de arra sosem jött rá, hogy a nő hogyan lépett végül túl azon, hogy összeházasodtak a herceggel, és hogy az „ágyas” jelző, amivel először illette nem állta meg végül a helyét. valahogy sosem mutatta ki felé az ellenszenvét, még az esküvőn sem, pedig nem haragudott volna rá, ha így történt volna, de Miss Sageblood szíve érinthetetlen volt, a maszk pedig, amivel eltakarta az érzelmeit sosem repedt meg egyetlen pillanatra sem.
- Áh, üdvözletem a hölgyeknek. Örülök, hogy végre élőben és közelről is láthatom azt a nőt, akiről már Arr annyit áradozott.
Arr.
Érdeklődve nézett végig újra a sötét tündén, aki úgy tűnt, volt annyira bizalmas viszonyban a herceggel, hogy csak így becenevet adjon neki, bár csak remélni merte, hogy Armint róla áradozott neki, nem pedig Sharlotte-ról. Hirtelen azt sem tudta, hogyan lett volna illendő köszöntenie őket, hiszen, ha csak ketten lettek volna már repült volna a férje karjaiba, de így a biztonság kedvéért megmaradt ő is egy udvariasabb formulánál.
- Uraim! Virul, azt hiszem Sharlotte nagyon élvezi, hogy ötvenedszerre is földhöz vághatott. Bemutatsz a barátodnak? - nézett kérdőn Arminra.
- Mondanám, hogy bemutatja önmagát, de akkor estig itt ülnénk. - mosolyodott el őfelsége. - Cyne, Lady Loreena Wildwind, azt hiszem őt nem kell túlzottan részletezni mert egyrészt a fél világ ismeri, másrészt most már egész Nebelwald is. Ő pedig Sharlotte Sageblood, a bérgyilkosok legfiatalabb és legbájosabb vezetője. Hölgyeim, ő itt Cynewulf, nem rég óta tisztes barátom!
Ismerősen csengett neki a név, és nem kellett sok, hogy összerakja a képet, hogy ez a sötét tünde volt, akivel tisztességesen lerészegedtek a legénybúcsún. Bár eljátszotta a szemrehányó feleséget, valójában cseppet sem bánta a dolgot, inkább örült annak, hogy Armin a maga sajátos módján, de megpróbált barátokat szerezni… Vagy valami ahhoz hasonlót.
- Örvendek! - bólintott Sharlotte udvariasan Cynewulf felé is. - Akart valamit felséged?
- Nem, igazából csak meg akartam Loryt látogatni és megnézni, hogy egészben hagytátok-e egymást. Bár, ha már itt vagyunk, Cyne is a bérgyilkosok szakmáját űzi, szóval neki nem árthat, ha elles egy-két dolgot.
- Csak ennyire becsülsz, hogy estig tudnék áradozni létező és nem létező erényeimről? - durcáskodott amaz. - Mint említettem, öröm önt megismerni Lady Wildwind és magácskát is, Lady Sageblood.- hajolt meg feléjük. - s nem csak hogy vezető alkat, de még gyönyörű is. Az Árnyak jól választottak. S ha még egyszer valaki azzal mer sértegetni, hogy "tisztes" vagyok...áh, azzal nem csinálok semmit, én igen csak rendes és tisztes állampolgár vagyok végül is, ki akarna kötekedni egy herceggel... - morogta végül. Azt nem lehetett tőle elvitatni, hogy már az első percekben nagyon szórakoztató a modora, és kezdte érteni, hogy Armin hogy töltötte el vele az egész legénybúcsúját. Lory biztos volt benne, hogy nagyon jól szórakozhattak, vagy ha máshogy nem, hát Cyne szórakoztatta az egész kocsma lelkes ivóközönségét. Ha kettejükre nézett, csak az jutott eszébe, hogy „a zsák meg a foltja” és hogyha ezek kamaszként találkoznak, akkor kiforgatták volna Mistwoods-ot a négy sarkából.
- Szóval ön lenne Cynewulf, aki miatt a férjem majdnem elkésett az esküvőnkről! - nézett a férfire derűsen. - Én is örülök, hogy végre tudok a névhez arcot is társítani. Mi úgyis órák óta itt vagyunk már, de ha Sharlotte még nem fáradt el, lehet szívesen adna néhány leckét Cyne-nak is. - nézett a bérgyilkosnőre. - Vagy elfáradtál?
- Egyáltalán nem, ha felséged igényli Cynewulf úr is becsatlakozhat. Noha én nem vagyok lady. - felelte Sharlotte tárgyilagosan.
- Miattam ké.... - kezdte volna Cynewulf méltatlankodva, de valamiért inkább meggondolta magát. - Na igen, én voltam az, bár nem vagyok rá valami túl büszke.
- Akkor magatokra is hagynálak titeket! - Armin még odalépett egy gyors búcsúcsókra a feleségéhez, mielőtt elégedett mosollyal kisétált volna.
Túlságosan elégedetten… - gondolta Loreena, miközben elköszönt a hercegtől. Zöld szemei összehúzottan cikáztak a három sötét tünde között. A férje tervezet valamit, a zsigereiben érezte.
- Csak óvatosan az úrral, hölgyek!
- Hát, akkor szólíthatom Sharlotte-nek? - kérdezte a bérgyilkos a kolléganőjét. - A leckékben viszont szívesen benne lennék...már ha nem zavarja a kompetencia...vagy valami ilyesmi. Határozottan emlékszem, mint ha létezne egy ilyen szó. Határozottan nem impotencia, azt tudom, hogy létezik - szerencsére nem személyes tapasztalatból - akkor kell lennie kompetenciának is, nem? Na várjunk, ez tuti, hogy nem az a szó, amit én kerestem. A "szakmabeli, de még sem a titkos klub tag" flancos megnevezésére gondoltam.
- A terep a tiétek. - huppant le a gyakorlótér melletti egyik székre, és próbált levegőhöz jutni. Csak most érezte igazán milyen fájdalmai voltak, hogy zakatoló szíve kezdett elcsendesedni. - Cynewulf, hogyha csak egyszer meg tudod ütni, a vendégem vagy ebédre, meg egy italra, ha még rá tudsz nézni.
A bérgyilkosnő azonban már el is kezdte az óraadást. Loreenát mindig érdekelte, hogyan is képzik a gyilkosokat a Névteleneknél, noha tudta, hogy ez most cseppet sem klasszikus óra lesz. Mit akart ezzel Armin? Talán be akarja szervezni a barátját? Logikus lépésnek tartotta, így, hogy megrendült a bizalma a rendben.
- Gondolom az észrevétlen lopakodást nem kell tanítanom. Hogy áll a közelharccal?
- Hellyel-közzel harcolok, ha ez annak számít. Amúgy én ne tudnék italra nézni? A legénybúcsút is csak azért hagytuk abba, mert a drága férj-jelölt nem bírta....volna épésszel. Amúgy meg bírta az italozást, hősiesen állta a sarat és a rumot, vagy mit. Igen csak büszke lehet rá, igazi self szív dobog a mellkasában.
Ekkor Sharlotte minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomron vágta a férfit.
- Talán ez jó is lesz első leckének. Le tudja vonni a következtetéseket?
- Le tudom! Inkább nem terelem el a figyelmét Cynewulf.
A férfi egy ideig csak kapkodta a levegőt.
- Azt hiszem...hogy le. Mindig figyeljünk az ellenfélre, gondolom én.
- Pontosan. Illetve, hogy ne beszéljen ennyit feleslegesen mellé, akármennyire vicces is. - suhant át egy mosoly féle Sharlotte arcán.
Várjunk. Mosoly?
Loreena alig tért magához a döbbenettől. Eddig egyszer látta mosolyogni a bérgyilkosnőt, amikor megöltek egy hatalmas démont, de olyankor ki nem mosolyogna? Innentől kezdve kétszer annyira koncentrált a két sötét tünde párharcára, hátha újra láthatja ezt a különös jelenséget. Persze… Talán érthető is volt. Armin régen teljesen levette a nőt a lábáról, így minden bizonnyal tetszenek neki a jóképű, nagydumás férfiak… Vagyis amilyen Cyne volt.
- Óh...a beszéd pedig egy nagyon is lényeges része a modoromnak és stílusomnak. Tudja, amikor az elf csak beszél és beszél teljesen összefüggéstelenül, egy idő után már senki se figyel a mondanivalójára, totál elveszik a háttérzajban, mint gyöngyszem a trágyakupacban. Bár ezért még a vicces jelzőt sosem kaptam meg.
Ezt a pillanatot próbálta meg a férfi kihasználni, hogy üssön, de Sharlotte könnyedén kilépett előle. Úgy tűnik nem tudta elterelni a figyelmét a szövegelés.
- És meglehetősen egyszerű kitalálni, hogy mire használja. De ez már határozottabban jobb próbálkozás lett volna, ha gyorsabb. - felelte, közben a másik mögé táncolva. - Most Négy helyre döfhetnék, hogy megöljem.
- Nem szeretem elkapkodni a dolgokat az élet egyik területén sem válaszol De...még szerencsém, hogy ez nem egy éles szituáció. Hány éve is űzi a szakmát?
Cyne alapállásba állt, készen az újabb összecsapásra.
- Tizenöt. Szóval igen, szerencséje, hogy nem éles a szituáció. Viszont az eszével nincs gond, csak a sebességével. Próbáljon megütni amilyen gyorsan csak tud.
- Eszembe vésem, hogy az eszemmel nincs gond, ebben megnyugodhat és köszönöm a bókot.
Megpróbálta újra megütni a nőt, ismét sikertelenül…
- Rossz a mozdulatsora, látom honnan akar ütni és hová. Ne tervezzen ennyire, kezdje lazán és döntse el az utolsó pillanatban hová akar ütni.

És ez így ment még sokáig… Loreena nem tudta, mióta küzd a két sötét tünde egymással, és bár eleinte még figyelt, főle,g hogy fellelkesítette az apró érzelemmegnyilvánulás, amit Sharlotte-on látott, a végére inkább belekerült egy meditatív pihenőállapotba, amikor először próbálta kizárni az elméjéből a fájdalmat, utána pedig a varázsereje egy részét igyekezett újra magába szívni a levegővel. Végül a bérgyilkosnő hangja hozta vissza a jelenbe.
- Elfáradt, Cynewulf úr?
- Ha el is fáradtam volna, bevallanám egy ilyen lenyűgöző ellenfélnek? Neeem, tökéletesen fitt és kipihent vagyok! Addig nem fáradok el, míg magácska sem...az enyhén égő lenne, ha harcolt volna Lórival meg velem is és nem lenne fáradt, én meg ott kushadnék egy sarokban levegő után kapkodva.
Jól hallotta, vagy csak a füle csalta meg, hogy már ő is kapott becenevet? Noha nem annyira kreatívat, inkább egy madárra emlékeztette a név, valami színesre és idegesítőre… Vajon annak tűnt a sötét tündék egyhangú fekete-fehér palettáján?
- De aggodalma igen csak megható...meg megötő...sőt, legyen meghető, és abból már jön a megehető is...
- Nos őszintén szólva én elfáradtam és elég nehéz elkerülni az ütéseit így, úgyhogy lehet tarthatnánk egy kis szünetet. - törölte meg a homlokát Sharlotte. - A lady sem kímélt így egy pár perc szusszanás rá férne mindkettőnkre.
Loreena jókedvűen kuncogott a székén.
- El sem hiszem Sharlotte, hogy nem zökkentett ki a szövegével. Én a felénél már rázkódtam volna. Mármint... Egy ilyen barátságos edzés alatt. De... Kérem. Lóri? Komolyan?
- Lóri? Milyen Lóri! Ki... én? Oh, mamám - nyögött fel. - Rossz szokás...elnézést kérek...ez kínos?- nézett fel tanácstalanul, de végül a vékony ajkak vigyorgó ívben szaladtak fel. - Az egész névadás egy szép estén kezdődött, amikor Arrmax és egy egyszerű kis selfike elmentek iszogatni...a csapos, hogy a Hold Apa forgassa nyárson, legnagyobb örömére, s a mi sörömünkre. De legyen, tartsunk pihenőt, hogy megemészthessem a hercegnőtől kapott bókok egész hadát.
Cynewulf a mellette lévő székre telepedett le kicsit pihenni, és ki is használta az alkalmat, hogy azért még egy bizalmas információt megoszthasson vele.
- Őszintén szólva, én azon csodálkozok, hogy még nem préselt ki minden erőt belőlem. - súgta oda.
- Egy kicsit. - jegyezte meg felvont szemöldökkel, amikor Cyne megkérdezte hogy kínos-e az új beceneve, ám amikor Armint Armaxnak nevezte, fékezhetetlenül robbant ki belőle a nevetés, és még mindig a könnyeit törölgette, mikor a férfi leült mellé. - Magától is kérte, hogy adjon neki más nevet az őfelségén kívül? De megértem, Sharlotte kemény ellenfél, örülök, hogy szakított ránk időt.
Sharlotte némileg rendbe szedte magát, megigazította a haját és a ruháját.
- Ha már így van rá alkalom valamit el kellene intéznem a Névteleneknél, nem bánják ha kettesben hagyom önöket egy időre? - kérdezte. Loreena biccentett.
- Ne félj, délután is itt leszünk a visszavágóra! Szóval... - fordult Cynewulfhoz. - Miért hozott ide? A "csak úgy" biztos hogy nem fedi le a teljes igazságot.
- Kérte? nem kérte, csak kapta...ha jól emlékszem, azt hiszem, hogy ez a végére egészen kölcsönös lett, s a maga módján már majdnem hogy megnyugtató is. Próbáltam egy kicsit kiragadni a nagy hercegi öntudatából, már ha az a típus...nem tudom, akkor láttam őt először. - vonta meg a férfi a vállát. - Amikor megláttam, hogy szegényke ott üldögél egyedül egy asztalnál, s unottan bámulja az előtte lévő korsót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ingen igyak. Így legalább van alkalmam megismerni Loreena-t is, s nem csak Arr elbeszéléseire támaszkodni...s kiheverni a nyílvánvaló vereség felett érzett fájdalmamat. - mondta még Sharlotte-nak. Amikor a bérgyilkosnő elment nem tudta nem észrevenni, hogy Cyne kicsit tovább legelteti a szemeit a távozó formás hátsón, de nem tudta érte hibáztatni. A sötét tünde nő külseje szinte tökéletes volt, bár nem tudta megítélni, hogy sötét bőr vajon mennyire felel meg az átlagos szépségideálnak. A rövid intermezzó után viszont folytatta is rendületlenül.
- Hogy miért hozott ide? Csak véletlen találkoztunk az utcán, Ő aljas módon hátulról letámadott engem, én pedig már majdnem azon voltam, hog megtorlom a becsületemen esett csorbát, amikor észre vettem, hogy ki kopogtat a vállamon...az elmondása szerint pont azt a két elbűvölő személyiségű nőt akarta meglátogatni, akiket nem rég nekem is bemutatott. Ezen kívül, hogy lenne más célja is vele, arról én nem tudok. Lehet, hogy reménykedett abban, hogy Sári alaposan elkalapál és nem fogok annyit beszélni feleslegesen.
Loreena megrázta a fejét.
- Ő... Néha nagyon elő tudja adni magát, de nem az a típus. Bár gondolom azóta erre rájött már. Örülök, hogy nem kellett egyedül lennie, még akkor is, ha csak az ingyen alkohol miatt ült le mellé. - mosolyodott el halványan. Természetesen nem hitte, hogy a másikat egyedül ez vonzotta volna, de ha igen akkor sem ítélt. - Ahhoz képest, hogy minket akart meglátogatni, gyorsan elment... De sebaj, legalább megismerhettük. Szerintem Sharlotte is bírja magát. Legalábbis most másodszorra láttam az arcán valami mosoly félét. Az első alkalommal egy két és fél méter magas csupaizom háborúdémont öltünk meg épp, szóval az nem számít.
- Rám mindig lehet számítani ilyen tekintetben! - Az nem derült ki persze, hogy az ingyen piára, vagy a társaság szolgáltatására gondolt-e. - Hmm...hercegi teendője akadt volna? Vagy csak...én nem tudom, mint mondtam, igen csak friss ismeretségről van szó, így ha maga se tudja, hogy miért ment el ilyen gyorsan...akkor én főleg nem tudhatom.
Loreena erre a megjegyzésre csak a kezébe temette az arcát egy pillanatra, de tenyere alatt vigyorgott. Értette a vicc pajzán vetülését is, de nem volt az a fajta, aki emiatt leteremtené a másikat. Sosem volt az a szemérmes fajta, aki elpirult az első sikamlós utalsára.
- Óh, persze, hogy mosolygott. Ilyen könnyen elverni egy magát hivatásbelinek mondó egyént még az én pofikámra is vigyort...vagy inkább vicsort csalna. Még én se tudom eldönteni, hogy melyiket.
Amikor azonban a lovagnő a démonölést említette, mintha elsápadt volna a bérgyilkos a halvány bőre felett is. - Oh...szóval veszélyes életet élnek, mi? Nekem a legnagyobb démon, ami ellen harcot kell vívnom, ide bent van kopogtatja meg a fejét Shea-nak hívják és egy igazi kis rohadék...most leginkább kussban van, valami epés megjegyzésen gondolkozik. Huh...nyugi, nem vagyok teljesen megkattanva...azt hiszem. Remélem. Eh, whatever.
- Hercegi teendője, vagy csak itt karta magát hagyni velünk. Sharlotte még itt a névtelenek között is bárkit elnáspángolna, így ez egyáltalán nem szégyen. - a veszélyes életre bólintot. - Mondhatni. Hivatásos katona voltam, a tünde királynő lovagja, vagyis még most is az vagyok... Csak egyben már feleség is. Belső démonjai mindenkinek vannak... Kinek ilyen, kinek másmilyen, de kevesen mernek velük annyira nyíltan szembenézni, hogy még nevet is adjanak neki. Ki áll nyerésre?
- Miért akart volna itt hagyni engem? Ha azt hiszi, hogy ez a kis bemutató rá vesz arra, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz, akkor nagyon téved...más célja meg mi lenne ezzel az egésszel kapcsolatban? Nem is azt mondtam, hogy szégyelleném. A self sose szégyellje, hogy ha vereséget szenved valakitől, hanem hasson ez rá inspirációként, hogy tovább fejlődjön. Jó, régebben, ha kudarcot vallottam, a drága mesterem napokig kínzott...aranyos egy fickó, meg kell hagyni. Annyira kedves, hogy nem is én adtam nevet a belső démonomnak, hanem Ő.
Arra hogy melyikük áll nyerésre Cyne szinte felcsattant.
- Én, természetesen! Shea túlságosan is vérgőzös...nehéz, de szégyelni nem fogom. Azt hiszem, hogy az égiek igen csak szemétkedni akartak, amikor ilyennek teremtettek minket. De legalább jó kifigurázása vagyunk ennek a világnak. A "jó és a rossz" harca, csak az a baj, hogy egyikünk se jó...sőt, talán a szó szoros értelmében rossz sem, mert az élet nem ennyire egyszerű, s nem merítkezik ilyen méretekben a végletességbe. Végül is, mit jelent az, ha valaki "jó" vagy éppenséggel "gonosz"?
Hogy mi célja lehetett Arminnak, arra csak megvonta a vállát.
- Tudja a fene. Lehet össze akar hozni Sharlotte-tal...
Egy ideig ez után csöndben hallgatta, ahogyan Cyne mesélt a mesteréről, és Shea-ról, ahogyan a rosszabbik felét nevezi, majd hirtelen csap át filozofikusba. Armin igazat mondott, amikor úgy jellemezte, hogy rengeteget beszél. És már megint a filozófiánál tartottak…
- Ezen a világon szerintem nem létezik igazán jó, és talán jól mondja, hogy igazán rossz sem. Ha leegyszerűsítenénk, akkor a gonosz árt, a jó meg nem, de mit mondunk, ha egy nagyobb jó érdekében kell ártanunk? Biztosan van, amikor Sheanak is hasznát veszi, nem? Apropó, nem éhes? Meghívom egy ebédre.
- Nem is tudtam, hogy herceg, ivóbajnok és kerítő is egyben a kis kujon... -jegyzte meg Cyne fulldokolva. - Na éppen ez az, hogy létezik "kis rossz a nagyobb jó érdekében" elv. Persze, létezik abszolút gonoszság is, mint az ártatlanok értelem és cél nélküli lemészárolása, a nőkön tett erőszak és a többi és a többi, de a baj az, hogy sok "gonosz" magát "jónak" állítja be, sajátságos elv és eszme-rendszert építenek fel, s a kifacsart logikájukkal magyarázzák meg, hogy amit tesznek, az lényegében kegyes. Tehát, akkor lényegében mi számít igazán? A mérték. Shea-nak csak azzal veszem hasznát, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban találja meg azt, hogy mivel tudna idegesíteni, túl sok hasznát ezen kívül nem veszem. És határozottam állíthatom, hogy az ebédet most én állom...totál pofátlanság lenne a friss házaspáron élősködni. Tehát: hova is megyünk?
Loreena csak rámosolygott, felállt a székből, és intett a másiknak, hogy kövesse.

Elmosolyodott a felajánlásra. Tudta, hogy az egész lerészegedős mesélős bulijukat a herceg állta, de nem bánta. Inkább örült, hogy Armin igyekezett barátokat szerezni, és bár lehet, hogy a legtöbb feleség nem támogatta volna a szoros köteléket egy ilyen furcsa alakkal, mint Cynewulf, neki nem számított. A lényeg az volt, hogy legyenek, aztán hogy ki hogyan hat a másikra, azt majd az idő dönti el. Így viszont kifejezetten értékelte, hogy a sötét tünde valahogy viszonozni akarja a kedvességet, legalábbis a meghívást így értékelte… Persze az is megtörténhetett, hogy tévedett.
- Jól van, elfogadom a meghívást. - válaszolta már kifelé menet. Még mindig kényelmetlenül érezte magát ebben a házban, minden sötét sarokban leselkedő bérgyilkosokat sejtett, sőt, ott is voltak, csupán abban nem lehetett soha biztos, hogy melyikük akarta megvédeni és melyik megölni a herceget, aki helyett őt sikerült. Egyedül Sharlotte-ban bízhattak, legalábbis a férje szerint, de Lory valahogy rá is gyanakodva nézett. Ökölnyire zsugorodott a gyomra és szorított a mellkasa ahogyan átvágtak a folyósókon ki az előtérbe.
- Nem tudom. Armin, hogy megkímélje önmagát és a világot a rettenetes főztömtől elég sok helyett kipróbáltatott velem, és még sehol sem ettem igazán rosszat a saját otthonomon kívül…
Nem akart semmilyen puccos helyet kinézni, ha már Cyne fizet, és egyébként sem vágyott rá túlzottan. Valami egyszerűt akart, de kiadósat a testedzés után.
- A Veszett farkas jó és kiadós, bár inkább a sötét bőrűek törzshelye, nem tudom mennyire néznének ki minket onnan… Bár engem mindenhonnan kinéznek. - húzta el kicsit a száját. - A Vak holló valamivel patinásabb és nagyon jó a gombalevesük, frissen sült cipóban adják… Vagy akár szétnézhetünk a piacon is, tele van utcai árusokkal, akik minden féle papírba csomagolt ennivalót adnak. Mivel te fizetsz te döntesz.
Szerette volna azt mondani, hogy meghívja magukhoz vacsorára, ahogyan azt illene, de tartott attól, hogy azt még a sötét tündék híres méregtoleranciája se viselné el. Nagyon igyekezett fejlődni, hogy funkcionálhasson klasszikus feleségként is, ahogyan azt a szokások diktálták, és úgy érezte, hogy elvárja tőle a társadalom, de egyszerűen tökéletes antitálentumnak bizonyult. Amikor Cyne döntött, felhúzta zöld köpenye csuklyáját, hogy ennyivel is kevésbé legyen feltűnő a vörös haja, ami különösen a sötét tündék fehér, néhol fekete üstöke mellett úgy izzott, mint láva. Szeretett volna beszélgetést kezdeményezni, de hirtelen semmilyen kérdés nem jutott eszébe igazán, így hagyta, hogy a másik szólaljon meg, ha szeretne valamit… A férje beszámolója alapján arra számított, hogy nem kell csöndben ülniük majd, csak valahol el kellett kezdeni.
Az pedig, hogy bordélyba menjenek, eszébe sem jutott.

Bólintott, mikor a Vak Hollóra esett a férfi döntése, a főzésre pedig csak felkuncogott. Úgy tűnt máris van valami közös kettejükben… A tegezést is nyugtázta, végülis tényleg kellemesebb lesz úgy beszélgetni, és sosem kedvelte a hivataloskodást, főleg, hogy most elméletileg egy baráti csevejre készültek, nem pedig üzleti vagy diplomáciai tárgyalásra. Érdekes volt, hogy az utóbbi időben mennyire összefolyt a kettő az életében.
Éppen csak felhajtotta volna a csuklyáját, amikor meghallotta Cyne kommentárját hozzá. Egy pillanatig csak fürkészte a másik sápadt arcát, majd lassan és óvatosan eresztette vissza a vállára a ruháját.
Igaza van. Túlságosan is igaza, de vajon készen állok megküzdeni ezekkel az akadályokkal? Azt hittem tudom, mire vállalkoztam…
Nem számított rá, hogy pont a szószátyár bérgyilkostól fog jönni a bölcsesség, és arra sem, hogy a férfi szavai milyen könnyedén változtatták meg a döntését. Csak elfogadásra vágyott, még csak nem is tiszteletre vagy hódolatra, de még ezt a keveset is ki kellett vívnia, a sötét tündéknek pedig bele kellett nyugodniuk a helyzetbe előbb vagy utóbb. Az óvatosságnak ezen a szinten tényleg nem volt értelme. Így hát fedetlen fővel lépkedett a másik mellett a Vak Hollóba.
A helyen most is telt ház volt, mint ebben az időben mindig, noha nehéz volt ennél megfizethetőbb mégis patinás helyet találni Elathában. Egy teljesen átlagos kis asztal mellett telepedtek le, noha nem is nagyon volt választásuk. A bent ülők éppen csak egy pillanatra fordították feléjük az arcukat, volt, aki még ennyire sem vette a fáradtságot, de ez inkább megkönnyebbülés volt a hercegnének. Könnyedén telepedett le az egyik székre, köpenyét a támlára tette. Éppen csak egy pillantást vetett az étlapra, noha már fejből tudta… Elég sok időt töltött ezen a helyen, többnyire itt vett ki szobát, amikor Arminnal találkozgatott és a helyszín éppen Elatha volt, nem pedig valamelyik random sötét tünde település, ahol a herceg éppen utazgatott uralkodói teendőit intézve. Mivel ez töltötte ki minden idejét, és sosem maradt egy hétnél tovább sehol, ezért nem is volt állandó otthona, ahol legalább egy picit ő is berendezkedhetett volna. Ez volt az egyik, amin Loreena a lehető legsürgősebben változtatni akart. Csupán egy pillanatra tudtak bevillanni ezek az emlékek, amikor Cynewulf feltette az első, meglehetősen direkt kérdését. Felszínes társalgásra számított, semmitmondó témákkal, de úgy tűnt, ez a sötét tündét is annyira irritálná, mint ahogyan a nőt, főleg úgy, hogy volt, ami bökte a másik csőrét.
- Mi ez az egész? Közted és az Árnyak között?
Loreena egy pillanatra nem is értette a másik mire gondolt, de úgy tűnt nem tudta rendesen rejteni a feszültségét, sem a bizalmatlanságát, miközben kifelé jöttek a Névtelenek házából. Kedvtelenül húzta el a száját. Ezek szerint Armin nem mesélt még a barátjának az eseményekről, amit valahol megértett, de ő nem akart hazudni.
- Nos... Nem igazán tudom én sem. Valakik megpróbáltak minket megölni néhány hónapja, és Armin szerint a névteleneken kívül nem ismeri más a technikát, amit használnak, így jó eséllyel a közülük szervezte a dolgot valaki. Ennyit tudok, de hogy azóta mi van... Nem tudom, nem beszélgetünk róla.
- Korrumpálták volna az Árnyakat?
A nő vállat vont. Fogalma sem volt, egyszerűen túl sok volt a lehetőség, hogy mi történt pontosan vagy hogy miért…
- Nem hiszem. A férjem politikája sok sötét tündének túl...békés. Biztos, hogy az Árnyak között is van olyan, aki úgy látja, hogy jobb lenne valaki, aki vérrel akarja kivívni Nebelwald szabadságát, mert amit Armin csinál, az hatékony, de nem látványos. Nem kell ide korrupció, elég, ha belülről megszervezi valaki, aki már tag.
- Akkor is, arra gyanakodtok, hogy az Árnyak között vannak elemek, akik akár Armin akár a Te életedre történek. De akkor már ott van az is, hogy kiket vonhattak be a buliba? Hold Őrség? Netán a papság? Tanácsadók? Netán...külsősök? Valaki, akinek az a feladata, hogy közel kerüljön vagy a herceghez, vagy a feleségéhez, hogy kihasználva az óvatlan pillanatot, lesújthasson rá? Ha a Névtelenek tennék meg, és kiderülne, az nagyon nem tenne jót a presztizsüknek, hisz, ha egyszer már köpönyegforgatók, a későbbiekben se lehet megbízni bennük és elvesztik azt a politikai hatalmat, amit most bitorolnak. Tehát, nem lenne egyszerűbb felbérelni egy külsőst? Egy másik fejvadászt? Hisz, lényegében, nem csak az Árnyak között vannak fejvadászok...
Túlságosan jól értette mire célozgat Cyne, és amikor az közelebb hajolva méregette őt, ösztönösen húzódott hátra. Nem feltételezte, hogy felhozna ilyesmit a másik, hogyha valóban ezért próbálna hozzájuk közel kerülne de mégis… Akár ő is lehetne. Sőt, bárki, akivel barátkozni próbálnak, potenciális veszélyforrás lehet… Hirtelen hasít bele a felismerés, hogy Armint a legénybúcsúján is megtámadhatták volna, ha eléggé leitatják, noha abban már kételkedett, hogy sikerrel jártak volna. A herceg páratlan erejű harcos volt, amit a saját szemével látott, és ezt minden elfogultság nélkül is meg tudta állapítani, nem beszélve a holdpapok számtalan áldásáról, amik védték, hogy csatában se sérüljön meg.
- A herceget a nap minden órájában őrzi egy testőr, általában pont valamelyik magas rangú bérgyilkos, csak sose látod. Amikor megtámadtak minket, először ezt az őrt játszották ki, ezt pedig egy külsős aligha tudná megtenni. Az Árnyak pedig, ha Ők ültetnek egy új herceget a trónra, nem hiszem, hogy bárki merne pattogni miattuk, már ha kiderül valaha, hogy ők álltak a dolgok mögött. De valóban, azt én se tudom, hogy miért nem béreltek fel egy kurvát jóval korábban, nem lett volna nehéz dolga. Hogy ki lehet még benne...nem tudom. A Hold Őrök valószínűleg nem, Ő a vezetőjük és nyílt harcban nincs párja, így nem is lenne hasznuk. A papság és a tanácsadók...utóbbi elég valószínű, a férjem többnyire a szöges ellentétét csinálja annak, amit a tanácsosai mondanak.
Próbált magabiztosnak hangzani, de belül cseppet sem volt az. A herceg kerülte a témát mint a tüzet, azóta, hogy Loreena igent mondott a leánykérésre, és előtte kérdezgetett az ügyről. Tudta, hogy egyszer elő fog ez kerülni, és hogy törődniük kell vele, bár a lelke mélyén remélte, hogy a férje szépen csendben elintéz mindent… Még akkor is, ha tisztában volt vele mennyire naív dolog ezt hinni. A pincérlány érkezése szakította félbe őket. Lory is egy ragut kért cipóban, illetve mellé még egy kevés mézes gyümölcsöt, amit szándékában állt megosztani az asztaltársaságával, és még két kupa vörösbort is, hogy ne csak vizet igyanak.
- Tehát, akkor ez a magas rangú testőr olyan tuti jó, hogy csak az Árnyak tudnák őt kihasználni? mert az Árnyak az isten királyok és valaki, aki külsős, nem tudna rajta keresztül jutni? Túlzott arrogancia. Könnyen kijátszható. Nem kell valakinek a titkos klubhoz tartoznia ahhoz, hogy ilyet véghez vigyen. És mi van, ha valaki az Árnyakra akarta terelni a gyanút? Ha Armin már rájuk se tud támaszkodni, akkor lesz bajban. Egy testőr nem elég. Ez most egy kritikus időszak. Pont a Ti házasságotok miatt. Szerintem neked, Lory, több félni valód van, mint Armin-nak. Hozzál az elfek közül pár tagot, akikben feltétlenül megbízol. Armin-nak is alaposan el kéne gondolkoznia azon, hogy kiben bízhat meg. Ahhoz képest, hogy nem rég megtámadták, vígan iszogatott a kocsmában. Bárki megtámadhatta volna. Ha engem béreltek volna fel a megölésére, simán végzek fele. Túl lazán veszi a dolgokat. Az utcán is, amikor összetalálkoztunk, egyedül volt, az Árnyaktól is egyedül ment el. Nem azt mondom, hogy testőrökkel vegye körül magát, mert az a bizalmatlanság jele, és az pedig a gyengeségé. De sehova se engedd el egyedül!
Meglepetten nézett a sötét tündére. A felelőtlen iszogató aranyifjú álcája mögött egy igen megfontolt férfi képe kezdett kibontakozni, rávilágítva olyan problémákra, amik nyílvánvalók voltak, eddig mégsem törődtek velük. Így viszont, hogy mások is látták ezeket a gondokat már nem söpörhették többé őket a szőnyeg alá. Egyetlen dolgot nem értett csak, hogy Cynewulfot mégis miért érdekli mindez? Egy szabadúszó bérgyilkos azt öli meg, akiért fizetnek, és egyszer kocsmázott a herceggel, aki fizette minden fogyasztását, és úgy döntött, hogy barátok lesznek, de azt nem kérdezte meg, hogy Cyne-nak erről mi a véleménye. Mégis úgy tűnt, valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva, hogy a férfi is törődött velük… Vajon sötét tündék között így alakulnának a barátságok? Létezhetnek egyáltalán egy pillanat alatt kialakuló kötelékek? Talán megint csak túl sokat gondolt a dolgok mögé.
- Igazad van abban, hogy az arrogancia gyengeség, de ha ennyire képzett bérgyilkos csapat működik Nebelwald-ban, az nagyon nagy baj. Ami az én részemet illeti és a félnivalómat...A merénylet mondjuk úgy, részben sikeres volt. Armin azért él, mert beálltam az éjgyilok útjába és én viszont nem éltem túl. Nagyjából két percig voltam ténylegesen halott, legalábbis a druida szerint, aki meggyógyított, így vagy azt hiszik, hogy képes vagyok feltámadni, vagy azt, hogy sebezhetetlen vagyok, harmadik lehetőség pedig, hogy nem elég képzettek és valaki valamit elszúrt. Ha pedig tündéket hoznék ide magam köré, azt pedig a sötét tündék vehetik úgy, hogy a fajtám már élni se hagy benneteket és beszivárog mindenhova. Nem akarok itt nemes tündéket látni, mert, ha ezt megteszem, tényleg soha nem fogok tudni beilleszkedni.  
Nem mutathatott félelmet, ezt már a csuklyás kis közjáték is igazolta, a nemestündék behozása pedig ezt sugározná. Hogy fél, és hogy természetesen a saját országa kezére játsza a Köderdőt, és mindenki ujjal mutogathatna rá, hogy ők megmondták… Ezt egyedül kellett megoldaniuk, és hogyha védelemre is volt szüksége, olyan sötét tündét kellett maga mellé vennie, akiben megbízhatott, és aki velük értett egyet. Közben megérkezett az étel és az ital is, amit kedvesen köszönt meg a pincérlánynak, majd maga elé is húzta a tányérját, miközben folytatta.
- Armint viszont én se tudom megakadályozni abban, hogy ne azt tegye, amit akar. Mutatni akarja, hogy nem fél senkitől és egyébként tényleg nem ismerek senkit, aki szemtől-szembe párja lenne, akkor se, ha részeg. Akkor lehet megölni, ha alszik...Én viszont olyankor mellette vagyok és már jó ideje nem vagyok képes aludni. De azt nem akadályozhatom meg, hogy oda menjen, ahova akarjon és amikor Ő akarjon és valójában nem is akarom. Nem akarom, hogy a házasságát béklyónak érezze. Miért foglalkoztat téged ez az egész?
Tette fel végül a számára legfontosabb kérdést. Őszintén kíváncsi volt a válaszra.
- Jól van, ez lényegében tényleg nem az én dolgom, csupán az aggodalom szól belőlem. Hogy miért foglalkoztat engem? Annyira furcsa lenne, hogy engem bármi is foglalkoztasson? Végül is, részben igazad van. Legtöbbször nem érdekel engem semmi és senki sem. Az én életem folyamatos rohanásból telik, soha se töltök pár napnál több időt egy helyen. Olyan vagyok, mint a hegyoldalon lepattogó kavicsdarab, vagy mint a szél szárnyán utazó virágmag...vagy tudja a fene, a lényeg, hogy érted a hasonlatot. Hosszú évek tapasztalata áll mögöttem, így aztán, ha találkozok valakivel, akkor elsőre meg tudom állapítani általában, hogy érdemes-e a bizalmamra, avagy sem. Arrmax ilyen volt, Te is ilyen vagy Lóri. Érzem, vagy legalábbis sejtem, hogy Armin valami jót akar csinálni. A szívem bekérgesedett, a lelkem nyomorék... de... néha még nekem is lehetnek jó pillanataim, nem igaz? Tehát: Armin jót akar tenni, én meg nem akarom, hogy ezt bárki vagy bármi is megakadályozza. Fogjuk fel ezt megváltás-félekép. Az én Megváltásom, hogy részt veszek valamiben, még ha csak közvetve is, ami több egyed vagy egyén javát szolgálja. Nem tudom, hogy érted-e, mire akarok kilyukadni, nehéz mindezt megfogalmazni.
A férjét mindig is csak az érdekes „emberek” foglalkoztatták, így várható volt, hogy az egyelőre egyetlen barátja is az lesz, de nem gondolta volna, hogy ennyire. Nem tudhatta, hogy érdemes-e a bizalmukra, hiszen ezt csak az idő és a felmerülő gondok dönthették el, de a zsigereiben mélyen valahogy úgy érezte, hogy Cyne megérdemel legalább egy esélyt erre a bizonyos bizalomra. Persze hazudhatott is, ahogyan mindenki, lehetett tökéletes játszó színész, mégsem akarta ezt gondolni. Hinni akart benne, hogy a másik igazat mond és a tényleges érzéseit fogalmazta meg, mégha kicsit nehézkesen is. Talán maga sem értette ezeket az érzéseket, és ezért nem is lehetett rendesen szavakba önteni, de Loreena nagyjából tudta, hogy mit akar mindezzel.
- Értem a hasonlatot, és azt hiszem, azt is, mire akarsz kilyukadni. Ami azt illeti, jól esik az aggodalmad. - engedett meg magának egy halvány mosolyt. - De erről a témáról nem tudok sajnos többet mondani, hiába szeretnék. Az biztos, hogy a férjemnek nagy szüksége van arra, hogy legyen mellette valaki, akiben megbízhat és aki nem azért van mellette, mert az a dolga. Egyedül kevés vagyok...és bár még nem ismerjük egymást túl jól, valamiért úgy érzem, hogy örülnék, ha Te is ilyen lennél, szóval fogalmazhatunk úgy, hogy a megérzés kölcsönös.
Odakoccintotta a kupáját Cyne-éhoz, majd belekortyolt a borba.
- De most mesélj Te. Nem baj, ha estig itt ülünk...Azok vándorolnak folyton, akik keresnek valamit. Mit keresel?
- Nem keresek senkit. A bosszú kivételével. Bosszút állni apám gyilkosság. De mi van akkor, hogy ha egyszer a motiváció már nem elég, amikor a bosszú elhalványodott? a parazsak mellett lehet melegedni? Érdemes a tüzet felszítani? Tehát elvileg a bosszú hajt. Gyakorlatilag meg semmi. Talán csak a kíváncsiság. Szemlélni az emberi, elfi, selfi, vámpíri, démoni és a többi gyarlóságot. Megismerni a világot teljes valójában, hogy legyen jó okom arra, hogy gyűlöljem ezt a pöcegödröt, ezt a Feledés határán lebegő kis földet. Kell ennél jobb indok?
- Nem. A kíváncsiság hajtja előre ezt a világot, és ez az egy sosem szűnik meg, akkor sem, ha valaki elér azt a hőn áhított bosszút. És eléggé gyűlölöd már?
- A világot? Nem, még nem eléggé. Még viszonylag keveset láttam belőle. Megakarom tapasztalni az emberi gyarlóság legmélyebb bugyrait. És téged, Loreena, mi hajt előre? A férjed védelme? Amellére királycsajszi szolgálata? A tündék érdekeinek képviselése?
Felnevetett. Részben Amelie új becenevére, amit senki más nem engedett volna meg magának Cyne-on kívül, részben azért, mert a férfi az első problémája után tökéletes érzékkel tapintott rá a másik nagy gondjára is, amit meg kellett oldani, de egyelőre nem érezte úgy, hogy képes lenne rá.
-Vicces, hogy ezt kérdezed mert...hogy is mondják ezt? identitásválságban vagyok. Igen. Régen minden vágyam az volt, hogy a királynőt szolgáljam, ahogyan az anyám teszi, de már nem. A tündék érdekeit sem akarom képviselni, ez egy munka az embereknél, amit a nyakamba varrnak, ha akarom, ha nem, de annyi előnye volt, hogy bárhova mehetek Veroniát, mindenhol várnak barátok és sok helyen megfordulhattam...De saját célok....Fogalmam sincs. Talán megkeresem Azrael kardját, hogy messzire bedobhassam az óceánba. Olyan cél lenne, mint neked az a bizonyos bosszú. De egyelőre csak szeretnék a férjem mellett lenni, segíteni őt és szeretni, azt hiszem, erre több szüksége van, mint védelemre.
Hiszen az ígéret szép szó, és ő megígérte annak a vén mélységinek, hogy bedobja a kardját az óceánba ha egyszer megtalálja, hogy többé ne folyjon vér miatta… Meg egyébként is, ugyanakkor nem hallotta hírét azóta sem… Kénytelen hát várni, de lépni fog, ha eljön az idő, hacsak Androméda meg nem előzi. Ebben a csónakban azóta is csak ketten ülnek, és remélte, hogy ez így is marad. A Blighted Fallsban történtek volt az egyetlen titka Armin előtt, de még neki sem akarta elmondani, hogyha nem volt feltétlenül muszáj. Erről persze az asztaltársasága semmit sem tudhatott.
- Tehát neked se kéne az a hülye kard? Érdekes...mostanában úgy látszik, hogy mindenki azt a vacak vasdarabot hajkurássza. De ettől tekintsünk el. A céljaid nemesek Lory. Megtalálni a szerelmet és kitartani mellette...becsülendő. A legszívesebben tudod, itt maradnék még egy kicsit, "vigyázni" rátok, bár valószínűleg akárki is támadna rátok, nekem esélyem se lenne ellene...de hülyeséget félre tenni...maradnék én szívesen, de tudod, a jellemem nem engedi...
- Nem tudnék vele mit kezdeni. - vonta meg a vállát, és engedte, hogy a másik értse ahogy akarja, hogy nincsenek céljai vele, vagy hogy akkor sem tudja használni amikor nála van, elvégre kipróbálta... És nem is számított, mert mindkettő igaz volt.
- Egy ideig maradhatsz. Az otthon nem feltétlenül az, ahol folyton ott vagy, hanem ahova bármikor visszamehetsz. Majd szerzünk hamuban sült pogácsát. De ha tényleg komolyan mondtad, hogy vigyázni akarsz ránk... Segíts Arminnak kitalálni mi van emögött az egész mögött, az nem feltétlenül a harcon múlik. Ki tudja lehet Sharlotte is örülne neked. - vigyorodott el. Eszébe jutott, hogy milyen mókás lenne, ha Cyne és Sharlotte egymásra találnának a végén, és ők is mind boldogok lehetnének… Persze ez ismét egy naív álom volt, ráadásul nem olyan, amibe akár csak picit is beleszólása lett volna.
- Egyáltalán, Armin próbálja kitalálni, hogy mi van az egész mögött, vagy csak éli tovább a mindennapjait? Kutakodik, kérdezősködik, csinál egyáltalán valamit? Mi lett a merénylő, vagy merénylők holttestével, akik rátok támadtak? Elmenekült valaki?
Cyne kicsit túlságosan is beleélte magát a kérdezősködésbe, de utána visszafogta magát, és inkább visszatért Sharlottehoz.
- Sharlotte? Meg lehet bízni benne? Mióta van Armin mellett? Milyen kapcsolat volt közöttük a múltban? Túlzott professzionalizmussal próbálja rejtegetni a volt érzéseit? Vagy más van a dologban? miért néztél rá olyan furán egyszer-kétszer, amikor azt hitted, hogy senki se látja? A tested párszor befeszült...Eh, bocs, néha elragad a hév és a lendület.
- Semmi baj. Megpróbálok sorba menni. Nem élte tovább az életét, két hónapot biztosan azzal töltött, hogy ezt az ügyet próbálta felderíteni, utána jött az esküvő, ami kicsit visszavetette a dolgot. De nem beszél velem róla, kerüli a témát, mint vámpír a napfényt. Az viszont biztos, hogy mindenkit megölt, aki ránk támadt. Sharlotte nagyon rég óta van vele...azt hiszem, volt köztük is valami, már a szó testi értelmében, de már jóval azelőtt vége volt, hogy én képbe kerültem volna.- eszébe jutott, hogy az első talákozásukkor a nő lenézően ágyasnak titulálta, és hogy mennyire nem tetszett neki, amikor ketten kellett legyőzniük azt a démont, és a herceg parancsára védelmeznie őt… De ez már a múlthoz tartozott, és nem úgy tűnt, mintha a nő bármiféle ellenérzést táplált volna iránta azóta. Bár sosem lehetett tudni. - Armin feltétel nélkül bízik benne, én kevésbé, de nem személyes... Nem bízom senkiben, aki abban a házban van, és túl könnyű mögém kerülni. Amúgy azért néztem rá furcsán, mert furcsák voltak a reakciói, tudod mosoly meg ezek, de ha nem erre gondolsz, akkor nem tudom mire. A testem feszülése pedig teljesen fizikai. Még húzódnak a hegeim, mélyre ment az éjgyilok.
- Jól van, tehát elvileg Sharlotte-ban bízhatunk. - nyugtázta a férfi, vagy legalábbis napolta a kérdést, hogy mi van, ha mégsem.
- Igen, benne elméletileg meg lehet bízni....remélem.
- De rajta kívül akkor túl sok selfben nem lehetünk száz százalékosan biztosak. Lehetséges, hogy még pár hetet tudok itt maradni Nebelwald-ban. Hisz, elég sokat utazgattam mostanában, megfáradtam, kell egy állandó hely, ahol kipihenhetem az utazás nyűgjeit. Hmmm...tereljük valami kellemesebb témára a beszélgetést?
- Elatha végülis tökéletesen alkalmas a pihenésre. - zárta le ő is a témát. Örült volna ha Cyne marad még egy kicsit velük, de nem akarta tartóztatni. Voltak a világban nyughatatlan lelkek, akik szüntelen keresgéltek, még ha maguk sem tudták micsodát, és sosem tudtak hosszabb helyen megmaradni. Ugyanis hiába mondta a férfi, hogy csak látni akarja a világ mocskát, akkor is volt valami, amit tudta nélkül is kutatott. Talán pont a gyémántot a szemétben. - Tereljük, azt hiszem valóban jobb lesz, bár nem is tudnék többet mondani a dologról. Bár nem tudhatom mikor érintünk kényelmetlen témát, de akkor most én kérdezek rólad. Miért pont bérgyilkos?
- Hmm...ezt a kérdést még sosem tették fel nekem. Most várj, egy kicsit el kell gondolkoznom, mélyen magamba nézni. Azért nem a gyomrom mélyéig, csak a torkom mélyéig? Nem, az túl sekélyes. Kicsit mélyebbre. Tüdő mélyig? Neeem, meg van, a szívem mélyéig leások magamban - persze csak képletesen, mielőtt valaki megörülne annak, hogy itt vérfürdőt rendezek magamból - hogy választ adhassak eme nemes kérdésre.
Egy pillanatnyi szünetet tartott, de a hercegné nem tudta eldönteni, hogy valóban gondolkozik, vagy csupán a teátrális előadásmód kedvéért iktatta be azt. Mindenesetre tökéletes volt arra, hogy a nő kiigya a kupája maradékát.
- Ebben a világban az, aki nem forgatja a kardot - vagy tőrt, éjgyilkot, íjat, lándzsát, akármit - az az által pusztul el. Apám holdőr volt, értett a fegyverforgatáshoz. Olyan akartam lenni, mint Ő. Egy nemes harcos, egy igaz katona. Aztán amikor meghalt az ikertestvérem, rájöttem, hogy a halálban semmi nemes nincs. Aztán amikor az apám is meghalt, bosszút esküdtem. Ölnöm kellett. De mi legyek? Katona? A katonákhoz tartozik az a tévképzet, hogy a jó ügyet szolgálják, hogy rendesek és elvekhez tartják magukat. De bennem sötétség tombolt és még tombol most is....És, hát, a bérgyilkos alakjához mindig is a sötétség társult képzetként, nem igaz? Meg amúgy, soha se voltam egy élvonalbeli játékos. A bérgyilkosok nem kerülnek szemtől-szembe az áldozataikkal, csak amikor már mindennek mindegy. Az egész egy türelemjáték, kifigyelni az áldozatot, kiismerni a szokásait...és a türelemben mindig jó voltam. És még vagy ezernyi okot fel tudnék sorolni, hogy miért lettem bérgyilkos. De leginkább azért, mert rájöttem, hogy az, amikor az áldozatod életét a kezedben tartod, az az igazi hatalom. És engem vont ez a fajta hatalom.
Ismét meglepődött, hogy a férfi mennyit tudott beszélni magáról, de még inkább azon, hogy ennyire nyíltan tette mindezt. Semmi szépítés, semmi mentegetőzés, csak a helyzet a maga tiszta valójában, és ez üdítően hatott rá is. Az alakoskodást és a terelést sosem szerette, ám sokszor volt inkább a háttérben az, hogy az illető magával sem volt tisztában… Cyne viszont úgy tűnt, hogy teljesen tisztában van önnön motivációival, és szégyen nélkül vállalta fel.
- Valóban, uralkodni élet és halál fölött a legnagyobb, amit az élők elérhetnek. Bár akkor miért nem a nekromancia? Az igazi hatalom végül is az, ha nem csak elvenni tudod venni az életet, hanem utána fel is keltheted...Ne érts félre, örülök, hogy nem vagy az, nem igazán kedvelem őket. A természet rendje az, hogy ami egyszer meghalt, az maradjon is úgy.
Maga sem hitte, hogy ennyire érzékeny pontra tapintott, ameddig a bérgyilkos fel nem robbant, képletesen szólva. Úgy robbant ki belőle a harag mint az Eisspitzből a nefilimek, legalábbis hirtelen nem jutott eszébe semmi nagyobb és fényesebb. Hirtelen megbánta, hogy felhozta a témát…
- Nekromancia??!! Az apámat egy nekromanta ölte meg. Utálok és gyűlölök és üldözök minden nekromantát, aki az utamba kerül. Ha kiderülne vagy rólad vagy Armin-ről, hogy nekromanciát űztök vagy jó viszont ápoltok eggyel is, a barátságnak rögtön vége lenne....
Háborúdémont megszégyenítő dühöt látott a tengerkék szemekben, amik egyszerre voltak ijesztőek mégis fájdalmasak. Loreena igyekezett összehúzni magát valamennyire ösztönösen is, pár arc feléjük fordult, hogy mégis min veszekednek, ám amilyen gyorsan jött a vihar annyira gyorsan el is ült, amikor Cyne végül rájött, hogy hol is van és hogy valószínűleg nem akarták bántani.
- Oh, bocsi...elragadott a hév...
A lovagnő egy pillanatig még kereste a hangját, de elég hamar összekapta magát, hogy megszólaljon. Így mondjuk érthetővé vált, hogy miért is nem fordult a férfi a nekromancia felé…
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Én sem szívlelem őket azért, amit az előbb mondtam. Nem jó játszani a természet törvényeivel, mert igazi életet csak Ő adhat úgy is. A kreálmányaikból is jutott elég, igen csak beteg elmék. Szóval nem kell tartanod, egyikünk sem űzi ezt a tudományt és nem is fogja. Rajta akarsz bosszút állni?
Próbálta kicsit nyugodtabb vizek felé terelni a beszélgetést az előbbi után, noha nem volt benne biztos, hogy ez sikerülhet.
- Előbb-utóbb bosszút állok. De arra fel kell készülnöm alaposabban. Azt akarom, hogy a halála olyan fájdalmas és lassú legyen, hogy könyörögjön a halálért. Hogy lássam az utolsó csepp vérét is kifolyni. Szenvedést akarok, érted? Az Ő szenvedését.
Lassan mindkettejük tányérjából elfogyott az étel, a kupáikból pedig az ital.
- Úgy látszik, hogy túlontúl sötét témák felé terelődünk, nem igaz? Az ellenetek elkövetett merényleg, a necik meg az én bosszúm...További tervek?
- Mára, vagy általában?
- Mára. Sosem tervezem meg a holnapom, lesz, ami lesz. Gondolom, te elmész pihenni az edzés után.
- Nem egészen. - mosolyodott el. - Kihasználom az időt, hogy a férjemnek dolga van és elmegyek házat keresni. Ő... nem igazán érti miért kell saját otthon, legalábbis még nem érti, úgyhogy nélküle vagyok kénytelen ezt intézni. De nem sürgős igazán, úgyhogy tudok alkalmazkodni a te terveidhez.
- Az én terveimhez? Totál semmi tervem sincsen. Azt se tudom, hogy hova mentem, amikor Arrcy rám talált az utcákon. Szerintem bolyongok egy kicsit a városban, aztán majd kilyukadok valahol.
- Vissza is mehetünk a bérgyikosokhoz is...Tényleg, nem akartál sose csatlakozni a szervezethez? Kötöttség, persze, de talán még is könnyebb együtt, mint külön.
- Hát, elkísérhetlek házat venni, vagy külön is válhatunk. Bízzuk a vakszerencsére, nem igaz? De előbb: egy válasz. Sosem gondolkoztam azon, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz. Nem a kötöttség tart vissza, hanem az, hogy nem bírok hosszabb időt társaságban tölteni. Én...hozzám jobban illik a magányos farkas szerepe. Illő névválasztás, nem igaz?
Közben fizettek, és kisétáltak a fogadó elé. Menet közben Cyne elővett egy érmét. Ismerős volt Loreenának, hiszen a férfi az esküvőjükön hagyott nászajándékot is a hordók mellett, amiket csapra vert, és Armin valami hasonlót kapott tőle a tivornyájuk emlékére. A férje röviden magyarázta el a történetét, már amennyire emlékezett belőle, de gyanította, hogy most nem kezdenek el kínos sztorikat mesélni egymásnak.
- Ha fej, elkísérlek, ha írás, akkor külön válunk.
A sötét tünde feldobta az érmét. Megbabonázva nézte, ahogyan pörgés közben megcsillan rajta a napfény, végül visszaesett a férfi tenyerébe, aki egy pillanatnyi hatásszünet után el is húzta a kezét. A lány belepillantott, várva, hogy hogyan is folytatódik a napjuk…

Szinte megbabonázva nézte, ahogyan a lámpások fénye időnként megcsillan a levegőben pörgő érmén, ami a további sorsukat volt hivatott eldönteni. Legalábbis aznapra. Végül Cyne elvette a kezét az érméről, ami egyértelműen és kérlelhetetlenül jelezte az elválást. Talán első találkozásnak elég is volt ennyi, egy rövid ismerkedés, felszíves beszélgetés, ami végül mélyebbre sikeredett, mint szokás volt vagy mint illett volna. Úgy tűnt a felszínes, bálokra jellemző csevej egyiküknek sem volt igazán kenyere. Bólintott. Akkorhát külön.
Megvárta, amíg a férfi kifizeti a két tál ragut és a bort, majd felállt és felvette a köpenyét. Már nyúlt volna ismét a csuklyája felé, ösztönösen, ahogyan más begombolja a kabátját de még időben felismerte a mozdulatot, és megállította. Bár nem ez volt a legnagyobb tanulság a délutánban, de tény, hogy ez hozta a leggyorsabb és leglátványosabb változást.
Egymás mellett léptek ki Elatha utcájára. Szerette volna nyüzsgő forgatagként látni, de túl korán volt még ahhoz. Ez a város akkor ébredt fel, amikor lement a Nap, és a Hold kezdte meg uralmát a csillagok és Veronia népe felett. Egyszer ezt is meg fogja szokni, és talán ő is át fog állni éjszakai életmódra, és ebben nagy segítségére volt, hogy nem tudott nyugodt, mély álomba szenderülni. Tudta, hogy nem egészséges, és hogy egyáltalán nem a boldogság az, ami ébren tartja, hanem hogy egyszerre félt, hogy meglepik őket álmukban, de attól a mély fekete sötétségtől is rettegett, ami az álmok fátylán túl várta, cuppogó csápokkal és maró vizekkel. Most viszont kapóra jött, és örült is, hogy tudta, hacsak megnyikordul a padló fel fog riadni, és ha kell újra megtudja majd védeni a szerelmét.
- Nem hiszem, hogy gondot fog okozni, hogy megtaláljunk. - mosolygott rá Cynewulfra. - De gyere nyugodtan bármikor, már amikor majd lesz hova. Biztos lesz vendégszobánk, amit kisajátíthatsz majd, és ha alkalmatlan pillanatban jönnél, hát megvárhatod ott amíg végzünk. - kuncogott fel. Mi a fenét művel? Nem szokott ennyire nyíltan, ennyire lazán beszélni erről, csak Arminnal, de vele csinálja is… Talán ez a sötét tündék lazaságának a hatása. Még nem látta, hogy bármi olyan dologból, ami természetes ügyet csináltak volna, még annyira sem, mint ők, nemestündék. Végül elengedte a dolgot. sosem volt végülis az a merev, elpirulós szende szűzlány, ezt meghagyta a királynőnek.
Végül eljött a búcsú ideje is.
- Hallottad már a kifejezést, hogy vak vezet világtalant? Pont olyan lenne, ha mi próbálnánk téged etikettre oktatni. A Lady Loreena tökéletesen megfelelő, de ha elhagyod a lady-t nem bánom azt sem. Viszlát, Cyne, további jó bolyongást, és látogass meg minket gyakran!
Hirtelen ötlettől vezérelve adott egy apró puszit a másik fehér képére, majd búcsút intve vette az irányt Elatha gazdagabb negyede felé. Nem akart fényűző palotát, de mikor számba vette, hogy mi mindennek kell majd hely nem egyezhetett ki egy aprócska kunyhóval sem. Legalább négy hálószoba kellett, egy a vendégeknek, kettő a gyerekeknek… De egyelőre az is vendégeknek…
Érezte a háta közepén, hogy figyelik, de folyamatosan érezte, mióta csak ideköltözött a városba. Nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, arra pedig álmában sem gondolt volna, hogy új őrangyala lett, aki inkább mondta azt, hogy elmegy, hogy csendben vigyázhasson rá, láthatatlan ellenségekkel harcolva. Igazán hálás lett volna neki… De nem tudott róla.

Nos Armin herceg kis trükkje ugyan nem vált be, de igen érdekes szálakat sikerült bontogatnotok és karakterelemeket megmutatnotok. Remek játék volt, jár a fejenkénti 100 TP.