Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Kérdező vendégeknek
Magánküldetések

Szomb. Jún. 08, 2013 6:05 pm by Darrakard

Ezen a szent helyen lehet magánküldetésekre jelentkezni, szám szerint párhuzamosan kettőre. …

Comments: 74

A háború nyitánya

Szer. Jún. 06, 2018 5:07 pm by Serene Nightbough



Kedves Játékosok!

Elérkezett az első …

Comments: 21

Aktuális azonnalik

Kedd Dec. 13, 2016 10:03 pm by Serene Nightbough

Sziasztok!

Hogy könnyebb legyen nyomon követni, hogy mikor van kiírva új azonnali és hova …


Comments: 38


You are not connected. Please login or register

Leon Wittman - Helyzetjáték

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1 Leon Wittman - Helyzetjáték on Csüt. Szept. 29, 2016 8:12 pm

Leon Wittman

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
- Nos, uraim, nézzük a szituációt!
- Te meg ki a halál vagy és hogy jutottál be ide?

Felhasználó profiljának megtekintése

2 Re: Leon Wittman - Helyzetjáték on Szer. Okt. 05, 2016 5:39 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Új Helyzet:

Látom Leonka nem kapott még helyzetet... Ez egy kicsit szomorú dolog azért, nem? Hát, azért vagyok én itt, hogy segítsek neked... MEGSEGÍTELEK ÉN TÉGED, IGEN JÓL! Mutasd meg kérlek nekem, mi lett volna akkor, ha Aelena nem tudta volna rávenni apját, hogy befogadják Leont? Meghalt volna a pici, vagy esetleg valaki más neveli majd. Ha az előbbi, akkor kérlek vezesd le a dolgot szépen. HAJRÁ!

Felhasználó profiljának megtekintése

3 Re: Leon Wittman - Helyzetjáték on Hétf. Ápr. 03, 2017 9:33 pm

Leon Wittman

avatar
Hellenburgi Királyi Szövetség
Hellenburgi Királyi Szövetség
A város romokban hevert.
A leomlott kőtörmelékek között halkan sziszegett csupán a parázs lángnyelve, a ház fabútorai törötten és megfeketedve hevertek darabokban. A valaha sámli szerepét betöltő alkalmatosságon egy kölyök lógatta lábait, lassan és mélabúsan. Kicsit előrébb csúszott rajta, de ezt már nem bírta ki a megviselt ülőeszköz, és szilánkonként szökött alóla el. Estében felverte a hamut, és a szürke, égető porköd rajta terült szét. Melegsége nem védte meg abban, hogy sokadszorra is kirázza őt a hideg.
Félrecsapta barna üstökét, feltápászkodott és maga mögött hagyta a kiégett romokat.
A Nap régen a délelőjét járta, az árnyékok messzire nyúltak, éltető hűvösséget nyújtva a kis vándornak. A kihalt utcák paták által kopott kövein, és fekete vérrel mázolt falai közt az idegtépő némaságot csak a csupasz embertalpak visszhangjai verték föl. Egybe mosódtak a sikátorok, egybe mosódtak az ismerős rémképek, amik a környéket borították. Torz és morbid mind, ahol a játszótér helyén felégett pusztaság, és a cimborák nevetése helyén velőtrázó sikolyokat találni. Elég volt egy pillanat, hogy az otthonból csak házak maradjanak.
És a fülsüketítő némaság.

Megtalálta az utcasarkot. Nem igazán kereste, csak erre vitte a lába, véletlen. Rakta őket egymás után, engedve, hogy a végzet utat mutasson. Nem mintha valószínűleg ilyen fennkölt gondolatok jártak volna a fejében. Semmi sem nyögte azokat a véráztatta fogaskerekeket.
Az épület borzalmasan ismerős volt neki, bár az öreg vegyesbolt tetejét elvitte a felkelés tüze, az ablakait a szél, és az ajtaját valamelyik huligán. A hozzá kötött emlékeit nem tudta elrabolni semmi sem. Bárcsak megtették volna.
A bejárat melletti falnál, ahonnan a kedves idős hölgy rózsás függönye lógott alá régebben, egy nyöszörgő kutya feküdt, ami felkeltette a kölyök figyelmét. Egy nyílvessző fúródott át a nyakán, a vér régen a seb köré száradt, mint a halál sötétszínű pecsétje. A farka sem mozdult. Amikor megérintette a testét, az hideg volt, minden kétséget kizáróan hideg. Akkor vajon mit hallhatott meg?
Az elpusztult állat pedig még egyszer kiadott magából egy halk, gyenge, kétségbeesett nyöszörgést.
A kis srác elkáromkodta magát, és oldalára fordította a dögöt. Alatta egy apró kiskutyát talált, reszketőt és ijedtet, de határozottan élőt. A kölykök szomorú szemei egymásba fúródtak. Az ember leheveredett az elpusztult állat mellé, és hagyta, hogy az eb megsirassa anyját. Mindenkinek kijár a gyász lehetősége.
A srácnak eleredtek a könnyei.

Újdonsült barátját és sorstársát karjába véve folytatta céltalan útját. Ha az ember nem nézi, merre megy, egyszer mindenképp rossz helyen fog bekanyarodni. A véletlenek törvénye pedig nem hazudtolta meg magát.
A rövid sikátor végében egy borzalmas szörnyalakot látott meg, aki épp valaki fölé hajolt. Közvetlen mellettük a táncot járó gyertyaláng bizonytalanul kereste parkettje határait, tökéletesen megvilágítva mindent. Az összes apró részletet...
Az ember szemében összegyűlt rémület, a tompa és a végső sikoly, ami utat próbált törni magának a lény kesztyűs kezén keresztül, a friss vérpatak, melynek vörösébe fekete, apró kavicsszerű darabkák keveredtek a toroknak szegezett tőr nyomán. Bugyborékoló hörgések, a fennakadó szem, az eredménytelen kapálózások, amiket a madárképű egy kézzel meg is hiúsított. A másikkal pedig felnyomva az ember állát, majdnem teljesen hátra, hogy még egy remegő szélű árnyék se zavarja a kilátást. A hollóarcú közel hajolt a sebhez, nagyon közel. Vércsíkok folytak le a holtsápadt maszkján.
- Érdekes, nagyon érdekes... - mondhatta magának, mély, krákogó hangján, melynek érce bántotta az ember fülét.
- Kegyelem... - mondhatta a haldokló, szavai fennakadtak a vérhabok hullámain. A maszkos egyén szenvtelenül folytatta munkáját.
A kölyök nem mert megmozdulni, földbe gyökerezett a lába, visszafojtotta a levegőt rémületében. Valószínűleg ez okozhatta a magas, kirobbanó sikolyt.
Megcsillant a fény a mészáros szemét takaró lencsén egy pillanatra, de ahogy rámeredett a srácra, kényelmesen elhelyezkedett rajta a gyertyaláng képe is. Ha az nem ennek a földi démonnak a valós szemei voltak.
- Nocsak, egy fiú. - nyújtotta el hosszúkásra a szavakat. - Mit keresel itt? Mennyit láttál?
Búgva törtek elő a szavak, furcsán kedvesen és nyájasan hatottak, teljesen természetesnek a szavak.
- Hol vannak a szüleid?
A fiú nem felelt.
- Mi van a kezedben? - kérdezte türelmesen. A srác ösztönösen közelebb vonta magához az ebet, elrejtve őt az üveges szemek elől.
- Látom, hogy egy állat az. Megsérült? Segíthetek, orvos vagyok. Talán meg tudom gyógyítani. - mondta nyugodt hangon.
Vonakodva, de végül odanyújtotta a kutyát neki. Rettegett, borzalmas mód rettegett, de sokkalta inkább tartott a gondolattól, hogy elvesztheti piciny barátját.
- Hmm... Száraz, meleg az orra. - futotta körbe az állatot kezével, amiről időközben eltűnt a fekete kesztyű. - Az egész teste szinte lángol, biztosan lázas. Szerencsére van valami nálam, ami segíthet rajta. - közvetlenül maga mögé hajolt, ahol egy már kinyitott, apró doboz hevert. Több fiók, egymás fölött, benne üvegcsék és tasakok, meg egy egyszerű mozsár.
- Mi a neve? A kutyának. - kérdezte a hollóképű.
Nem volt eddig szükség névre neki, nem is gondolkodott el ezen. De valamit mondania kellett az embernek.
- K-kutyus... - mondta elhaló hangon.
- Legalább a hangodat megtaláltuk. Ne aggódj, Kutyus rendbe fog jönni. Csak pihennie kell.
- Köszönöm.
- Hogy hívnak, kölyök?
A srác nem felelt rögtön.
- Valahogy mégis szólítanom kell téged. Az én nevem Kalligo, Hollóbércből. Most te jössz.
- Leon. A nevem Leon. - mondta bátortalanul. Nem tetszett neki az idegen, egyáltalán nem tetszett neki.
- Szervusz Leon, örülök a találkozásnak. Hol vannak a szüleid?
- Ők... ők nincsenek. - mondta érzelem nélküli hangon. Már elsírta az összes könnyét.
- Gyere ide. - lépett közelebb oda a fiúhoz, és magához ölelte őt. Hagyta neki. A kabátja elviselhetetlen volt, belsőségektől rohadt a szaga, vértől és más, egyéb testnedvektől volt sikamlós. Megsimogatta a fejét, még jobban összekócolva barna üstökét, összetapasztva a tincseket valami ragadóssal, amiben keveredett a gyöngyvirág és a halál illata. Kirázta a hideg.
- Nincs hova menned? - mondta szomorkás, közel érzelemmentes hangon.
- Nincs.
- Akkor gyere velem.
- És ha nem akarok?
- Akkor megöllek. - még csak fel sem emelte a hangját, ugyanazon a szenvtelen hangon mondta.
Leon felnézett a maszkba. Az nem nézett vissza rá.
Felhördült mögöttük a lassan elvégző haldokló, utoljára.

Gyöngyvirág. Gyöngyvirág és pézsma, egy kis tömény, egy csipetnyi tömény...
Hangosan nyüszögött az asztalon, hasztalan rúgkapálva az életéért. Már nem tehetett semmit. Sose tehetett semmit.
Mögé lépett a hollómaszkos.
- Biztos vagy benne?
- Egészen biztos. - mondta magabiztosan. - Kezdhetjük.
A bőrszíjakat át kellett állítani; régen nem látott ilyen apró alanyt az asztal. Lassan látott munkához: rengeteg ideje volt. Majdnem a végtelenség.
A kezében megremegett a szike. Vett egy nagy levegőt, és lassan kifújta, mielőtt a penge elmerült volna a húsban. Apró kis hang jelzi, ahogy felnyitja a torkot, és eljut a gégéig. A szövet falán mindenhol fekete kis golyócskák, mint a kő, fertőzve mindent, ami benne van, képtelenné téve az embert, hogy egyen vagy igyon. Mindent kihánynak. Semmi sem megy le.
- Mi ez, Kalligo?
- Én torokkőnek hívom, és elképzelésem sincs mi okozza, de a városodban egész elterjedt mostanában.
- Mi az ellenszer?
- Nem tudom Leon, nem tudom. Azért vagyunk itt, hogy kiderítsük.
Gyorsan kellett dolgozniuk, de csak egy vegyületet tudtak bejuttatni a szövetre. Napok múlva se volt semmi látható hatása. Még egy halott.
- Kár, hogy élnie kell az alanynak a teszteléshez.
- De nincs más módszer.
Csönd borult rájuk.
- Kalligo.
- Tessék Leon.
- Kutyus nagyon büdös így...
- Tessék, vedd ezt fel. - nyújtotta át a maszkját, feltárva az igazi arcát. Egyszerű volt, és mosolygós, ég kék szemekkel.
- Köszönöm. - vette fel a maszkot.
Gyöngyvirág és pézsma, egy csipetnyi tömjénnel...

Felhasználó profiljának megtekintése

4 Re: Leon Wittman - Helyzetjáték on Vas. Ápr. 09, 2017 9:53 pm

Ciel Eisenschnittel

avatar
Felderítő Kapitány
Felderítő Kapitány
Nájsz, ez jóféle volt, kifejezetten tetszett. Az pedig főleg, hogy bár egy kétségtelenül gonosz ember volt Kalligo, lényegében még is jót akart tenni. A torokkő gondolata is érdekes, jó durva betegség lehetne Very Happy 

Új helyzet: 

A félszeműek gyakran így vagy úgy, de végül összesednek egy egészen sajátos félelemet, amivel végül is minden hétköznapi emberben is állandóan él, de sosem olyan erősen mint egy félszeműnél. Ez a megmaradt szemed világának elvesztése. Mutasd meg nekem kérlek azt, ahogy egy csata során Leon elveszti a másik szemét is, ám valamilyen csoda módján mégis túléli azt. Miként folytatja az életét? Megöli magát talán? HAJRÁ!

Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.