[Andromeda &Kristin] Elveszett ereklyék fosztogatói

Domitius nagymester a maga harmincegy évével elég fiatalnak számított a rendfőnökök között, de senki nem vonta kétségbe a tekintélyét. Ahogy végignéztem a szálfa termetű férfin egy pillanatra sem kételkedtem benne, hogy 12 évvel ezelőtt képes volt visszatartani Esroniel protestáns árulóit a Nagytemplom főhajójának ajtajában. Hogy ő miben kételkedhetett, amikor fekete szemei végigfutottak rajtam, fogalmam sem volt. Jobb esetben semmiben, rosszabb esetben mindenben.
- Hallott az angyalromról Adlerburg mellett, Kristin nővér? - kérdezte végül háta mögött összekulcsolva kezeit, mint a válogatós kisasszonyok a piactéren - noha megjelenésében nem volt semmi nőies vagy elkényeztetett.
- Nem, uram. A városról azonban igen. - feleltem meghajtott fejjel engedelmesen, mire a nagymester biccentett.
- Remek. Felástak egy angyali eredetű ereklyét a romok közül, de az ottani tudósok félnek védelem nélkül elszállítani a Katedrálisba. A maga feladata lesz, hogy kísérje a szekeret és épségben eljuttassa a relikviát bármi áron.
Nem kellett volna megkérdőjeleznem a rendfőnök parancsát. Egyetlen részletét sem. De nem én lettem volna, ha szó nélkül hagyom ami a legjobban összeszorította a torkomat.
- Minden tisztelettel, uram, egyedül?
- Így van. - felelte a nagymester minden humoros felhang vagy somolygás nélkül. - Úgy érzi felülmúlja a feladat?
- Nem, uram! - feleltem azonnal, kellően elhamarkodottan. Természetesen meglehetett, hogy az égvilágon semmi nem történik, de az is lehet hogy a zsinati gárda egész hadereje az ereklyét akarja.
- Helyes. Teljesítsen jól, Kristin nővér, ez egy kiváló alkalom hogy a rend kisebbítse a csorbát amit a Nagy Harag Éve alatt szenvedett el. Megértette a feladat fontosságát?
- Meg, uram! - Egyedül azt nem értettem, miért engem, az újonc és tapasztalatlan lovagot bíznak meg ezzel, ha ennyire sokat nyomhatott a latban.
- Sajnos a felfedezésnek híre kélt így meglehet, hogy banditákkal lesz dolga, de szerencsére a déli kémeink nem jelentették hogy bármelyikük visszahallotta volna, így a protestánsoktól nem kell félnie. A fővárostól fog indulni egy szekér a romokhoz, négy nap múlva fog találkozni ott egy Günther Rotkleid nevű állami hivatalnokkal, ő lesz a vezetője. Elmehet!
- Igenis, uram! - hátat fordítottam a férfinak, ám mielőtt kiléphettem volna az irodájából még utánam szólt.
- Fiat voluntas tua, Kristin nővér.
- Amint a mennyben, úgy a földön is, uram. Úgy lesz!

Négy nap nem volt túl sok idő, hogy elérjem Karolusburgot, így szegény nyári fekete kancám már akkor fáradt volt, mikor bevonultam a város déli nagykapuján, majd a hatalmas kőpillérek árnyékában leszálltam a nyeregből és a falhoz húzódva vártam a hivatalnokot. Ha minden igaz volt itt kellett találkoznom vele valamikor egy órán belül, és a hivatalnokok adtak a pontosságra.

Ada megérkezése óta a Fővárosba tartott. Maga sem tudta pontosan miért, mit sejtett, mi vár ott rá. Legfőbb célja az volt, hogy megismerje az embereket és az egyházakat, szinte semmi más nem hajtotta mostani útjai során, s talán ezért volt az, hogy ott remélte megtalálni a legfőbb egyházi méltóságokat. Már ami Északot illeti, mert az az elejétől világos volt számára, hogy az emberek közössége kettészakadt hitében.
Mostanra más oka is lett, hogy templomokban és kolostorokban szállt meg, és a papi vonalon haladt, mégpedig az, hogy elrabolták. Nem bízott többé az emberek ártalmatlannak tűnő, félő-csodáló pillantásaiban. Meg kellett tanulnia, hogy hajlamosak a saját kezükbe venni a csodát, mondjuk úgy, hogy elkapnak egy nefilimet és jó pénzért eladják – ha tudják. De ez egy másik történet.
Alig két napja érkezett és amikor az egyik szerényebb templom papja – aki annál dölyfösebbnek és nagyratörőbbnek tűnt – úgy ítélte, hogy lány létét fölülmúlja a tény, hogy félangyal, bebocsátást nyert és elszállásolták. A pap amióta csak betette a lábát, azon morfondírozott, hogyan válthatná ezt a nem várt tálentumot saját előmenetelének csírájává. Talán ezért is lehet, hogy e félangyal jelenléte a Fővárosban és egyházi berkekben nem terjedt el, ám Ada csak meghallotta a másik éjszakán a pap diskurálását egy bizonyos nefilim ereklyéről, nem is olyan messze Karolusburgtól. Eltartott egy kis időbe(a papnövendék állítja, hogy egy különös derengésbe vont bot is felvillant az egyezkedés során), ám  némi nyomatékosított rábeszélést követően, a pap végül arra fordította konnekcióit, hogy Adát összeköttetésbe helyezze az ügyön dolgozó érintett felekkel, s végül ez vezetett ahhoz, hogy a hivatalnok, akire bizonyos Kristin Dalgaard várt, nem egyedül érkezett.
Andromeda a hivatalnok köszöntését utánozza – legfeljebb mérsékeltebb változatban - és megvárja, hogy a hivatalnok bemutassa. Aranyszín szemét a keresztesre függeszti leplezetlen kíváncsisággal, mégis inkább úgy, mintha máris a lelkébe látna, szenvtelenül. Pedig kinézetre gyermeklány, tizenhét éves, ezüstös hajú, szárnyas félangyali lény, mégis zavarba ejtő az, ahogy egyszerűen rád néz.

A hivatalnok nem egyedül érkezett, és társasága felettébb különös volt, habár nem lepődtem meg túlságosan.
- Elnézést, hogy megvárattam, Frau Dalgaard. Akadt némi komplikáció és átszervezést igénylő részlet. - tekintete ekkor a mellette álló, kölyökképű, mégis megvénült bölcsek pillantásával figyelő félangyalra szaladt, aki a hivatalnokhoz hasonlóan enyhén meghajolt. - A nagytiszteletű hölgy Andromeda a nefilimek népéből és csatlakozik a küldetéshez.
- Ahogy a Szent Szék kívánja! - hajtottam fejet beleegyezően. - A nevem Kristin Angelika Dalgaard, a Szentatya megbízásából a Canes Domini rendfőnöke küldött hogy védelmet nyújtsak az ereklye hazaszállításáig. Ha javasolhatom, induljunk haladéktalanul. - ragadtam meg lovam kantárját, mire a hivatalnok szórakozottan bólogatott.
- Hogyne, hogyne.

A szekér amelyet biztosítottak nekünk nem volt épp a legdrágább amit kaphattak, de a feladatra megfelelő volt. A hivatalnok a kocsis mellé ült, én pedig a szekér mellett léptettem kancámat, Andromeda társaságát keresve. Érdekelt a félangyal, mivel még mindig ott csengettek a fülemben Sixtus pápa szavai a bérmálásomkor.
- Andromeda kisasszony, lehetne egy kérdésem? - néztem bele fürkésző, koravén szemeibe. - Nem igazán tudok sokat a fajtájukról, de azt mondják felerészben az Úr angyalai. Vagyis az Úr parancsait követik és az akaratát közvetítik?

Ada minden szóra figyel, s meg kell állapítania, hogy nem sokat ért. Szent Szék... Canes Domini. Bár annyit ő is sejt, hogy ezek valószínűleg az emberek által Isten számára alkotott szervezetnek a részei, s frucsának találja, hogy ez így van. Hogy van egy más rendszer. Pont itt, a hegy túloldalán, sőt nem is egy, hanem kettő különböző, melyek mind azt beszélik magukról, hogy Isten Ígéjét hirdetik. De mégis hogy lehetséges akkor, hogy oly különbözőek, hogy egymás ellen fordultak, s hogy végső soron Isten arra szólította fel az ő népét, hogy az emberekre meghozzák a végítéletet? Lesöpörve őket minden egyházaikkal egyetemben.
Általában nem ad hangot kétségeinek, gondolatainak, de amikor Kristin felé fordul s megszólítja, a lovag több választ kap, mint talán remélni vélt. Már ha nem számolt a kérdésekkel.
- Rendben.
Felel bemelegítő gyanánt - tényleg nem bőbeszédű.
- Igen. Isten a főpapnak üzen, s ő kinyilvánítja az akaratát. Ezért keltünk át az Árnypajzs hegységen és hogy az emberekre a végítéletet elhozzuk.
- Én próféta vagyok, Élóhim harcosa. - Habozik. - Én olyan vagyok, mint te.
A tőle 5 évvel idősebb, mégis nagyon fiatal lány most többet is láthat azokban a koravén szemekben, mint szenvtelen felmérését az ő lényének vagy néma ítéletet. Egy pillanatra mintha kimondott ellenszenv csillanna meg benne. Vagy inkább a gőg egy veszélyes árnyalata, mint amikor holló néz le arra a gyíkra, apró madárra, egyszóval alacsonyabb rendű állatra, melyet levadászni készül. Pedig Ada csak épp ott jár gondolatban, hogy legyen bár Kristin Angelika maga is Isten harcosa, Elóhim talán már megelégelte, ahogy Kristin Angelika mondta, "fajtája" tevékenységét e föld színén. De pont ez az, amit egyikük se tud biztosan.
Mint ahogy azt sem, hogy ő valóban olyan volna, mint a keresztes. Mint félangyal, népe hite miatt felsőbbrendűnek érezhetné magát, ám benne, az ő szívében már egy ideje megfogant a kétely, hogy ez nem így van.. sőt... tán épp ellenkezőleg... a szárnyak fehérek, de megtévesztenek...
Bárhogy is, ez a nyomasztó, számára gyomorforgató gondolat még nem nyert tiszta formát benne és az átható nézés Ada sajájta.
- Mi az a Canes Domini? Ki a Szent Szék?
Elgondolkodik.
- Miért vagy lovag?

Andromeda nagyon fiatal, szinte gyermek és a szavai ezt is erősítik meg. Hanem a szemei olyan éveket jeleztek, amelyek többek voltak saját maguknál, bármennyire is nevetségesen és kuszán hangzott ez. A nefilimek furcsa, ismeretlen és felettébb titkolózó kultúrával rendelkeztek és sejtelmem sem volt mit élhetett meg a siheder leány amely ennyire megvénítette a lelkét, de nem volt tisztem megkérdezni. Még nem.
- Tehát csak a főpap hallja az Úr szavát közvetlenül? Ti magatok, hölgyem, csak az ő közvetítésével? - Bármennyire furcsán hangzott az én számból a megszólítás, ezt találtam legmegfelelőbbnek a lovag és az angyalivadék párbeszédében. Tudni akartam mennyire volt igaza Sixtus atyának amikor azt mondta, az Úr angyala végig a nyomomban járt, ám erre a válaszra várnom kellett.
- A Canes Domini egy keresztes rend. Az egyház lovagjainak egy testülete, amibe én is tartozom. Mi vagyunk azok, akik őrzik a szent ereklyéket és helyeket, vagy akár a tekintélyesebb elöljárókat is. Mi vagyunk az Úr Vérebei, akik őrizzük azt, amit ránk bíztak hogy ne eshessen baja és ne kerüljön rossz kezekbe, akár az életünket is feláldozva, ha ez az Úr akarata. - Nyárifekete kancám egyenletes léptekben tartotta a kocsi ütemét, én pedig ösztönösen egyenesedtem ki, ahogy a rendemről beszéltem. Mert egy igaz lovag egyenes mind tartásában mind beszédében, igazat szól és igazat tesz, alázatos és bátor és igaz viselője a Krisztus katonája címnek. - A Szentszék a pápa és a püspökök testülete, közösen nevezve. Ők hozzák meg a döntéseket, amelyek az Egyház ügyeit érintik legyen az a szentmise szövegétől a keresztesek harcba küldéséig. És én azért vagyok lovag, mert egyszer nem sikerült megvédenem azt, ami fontos. És készen akarok állni mikor legközelebb elébe állok annak, aki legutóbb félrelökött hogy megvédhessek tőle mindent, amit fontosnak tartok.
Talán túlságosan nyíltan beszéltem és túl bátran egy olyannak, akinek nem volt ügye tudni ezekről a dolgokról, de nem takargattam semmit. Büszke voltam arra, amit hittem és igazságosnak éreztem ezt.

- Igen. Az Úr a mi vezérünk, s a főpap továbbítja parancsait az apostoloknak és a prófétáknak.
Mondja tényszerűen, pedig mennyi színes szál szövevénye fut össze ebben a két szóban őbenne: apostol és próféta. Családja és álmai. Múltja és jelene.
Aztán furcsán pislant egyet, s tekintete megváltozik. Kristin Angelika eddig az ő lelkét kutatta s annak titkait, melyek talán a saját titkaihoz vezetnek. Most ennek az angyalvértől aranyszín szempárnak minden figyelme kifelé fordul, s az ő tekintetét kutatja. Elraktároz minden szót, ami az egyházat és annak rendjeit illeti. Szent ereklyéket és szent helyeket, méltóságokat. Igen, ők mindketten harcosok és Isten akarata szerint sújtanak le vagy védelmeznek. Ada kíváncsian figyeli a büszkeség és kötelességtudat elegyét, ami a lovagból árad.
- Mit tartasz fontosnak?

- Apostolok és próféták... - Ismételtem el a két szót, amely biztosan többet jelentett annál, aminek én ismertem őket. Apostolok voltak Simon Péter és András, és a többi a tizenkettőből, akik Krisztus urunkat követték amikor az Óvilágban közöttünk járt. Próféta pedig az Ószövetség óta nem járt közöttünk, legalább is egy sem, akiről én tudtam volna. Próféta volt, aki megjövendölte a jövőt mert az Úr elmondta neki, beteljesítette. - Te is egy vagy ezek közül? Mit jelentenek a népednél ezek a tisztségek?
A kérdése elbizonytalanított, ugyanis olyat kellett felelnem amiben magam sem voltam biztos.
- A hitemet, egyértelműen. - feleltem végül az egyetlent, ami számomra is világos volt. - Talán túl könnyű válasz, de mégis igaz. Fontosnak tartom azt, amiben hiszek és meg fogom védeni bárkitől, aki megveti és ártani akar neki. De nem akarom támadásra használni, nem fogom elkövetni azt másokkal, amit én is küzdve kerülök el. De fontosnak tartom a becsületemet is mert az az egyetlen, amit senki ezen a földön nem irányíthat és nem vehet el tőlem soha. - a további dolgokon erősen elgondolkodtam, ujjaimmal játékosan az alsó ajkamon dobolva. - Nem igazán tudom, általában akkor derül ki számomra mi az, amit fontosnak vélek ha veszélybe kerül. Van ennek értelme, Andromeda kisasszony? - néztem a nefilim természetellenesen bölcs, nyugodt szemeibe.

Van értelme, mert emberi természet élni és tenni, győzni és veszíteni, s utólag mindent megérteni.
Andromeda egy darabig csak nézte Kristin Dalgaardot. A kérdése lényegre törő és kíváncsi, akár az övéi, mégis mintha nem pusztán önmagáért lenne. Nem azt kérdi helyes-e? Hanem azt, hogy van-e értelme?
Vajon mit vár tőle? Véleményt, megítélést?
A félangyal újra tisztán látta, mi az, amiben olyan más a hitük gyakorlása. Az egyházak felmagaszalják, eszméket gyártanak az Ige köré, akárha az valami messzi misztikus üzenet volna, melyet nehéz felfogni, s követni - egy talány. A nefilimek azonban valóban Törvényként élik meg, olyan minden napjukat meghatározó törvényekként, mint az emberek a saját világi szabályaikat. Útmutatás szól a vetésről, aratásról, utazásról, még az ünneplésről is.
Az értelem, a bölcsesség csak egy Isten teremtményei közül, mégsem számít, hogy valaki bölcsen vagy bolondul él, amíg Élóhim akaratát követi. Így nem az a lényeg, hogy van-e értelme annak, amit gondol vagy érez arról, hogy mi a fontos, hanem hogy az amit gondol és érez, elvezeti-e oda, ahová tart?
- Sokféle út van.
Mondja végül és nincs lenézés a hangjában.
- Hírnök tisztségek, elmondani és betartani az Igét. A próféták katonák, az apostolok... diplomaták. Ők képesek Isten szavával szólni, akár a főpapunk.
Elgondolkodik, a pillantása megváltozik.
- A déliek azt mondták nekem, imáikban Istennel beszélgetnek. Te szoktál Vele beszélgetni?
Most ő is legalább olyan kíváncsinak tűnik, mint az előbb Kristin Angelika. Isten valóban beszél minden délivel anélkül hogy apostolok vagy főpapok volnának? S vajon ez a lány itt, ő mit hisz, hallotta már Élóhim szavát?
Ha valóban úgy van, s nem csak képletesen, amit mondtak neki, és a lovagnőt az Úr angyala kíséri, akkor először bizonyosan próbára teszi.